• Tartalom

282/2007. (X. 26.) Korm. rendelet

282/2007. (X. 26.) Korm. rendelet

a szakterületek ágazati követelményeiért felelős szervek kijelöléséről, valamint a meghatározott szakkérdésekben kizárólagosan eljáró és egyes szakterületeken szakvéleményt adó szervekről

2024.01.01.

A Kormány az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 31. §-a (4) bekezdésének a), b) és e) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

1. §1

2. § (1)2 A 2. számú mellékletben meghatározott szakkérdésekben szakértőként kizárólag az ott felsorolt, az igazságügyért felelős miniszter által alapított igazságügyi szakértői intézmény (a továbbiakban: intézmény), az orvostudományi képzést folytató egyetem igazságügyi orvostani intézete (a továbbiakban: egyetemi intézet) vagy más állami szerv járhat el.

(2) A 2. számú melléklet 1. pont b)–c) alpontja szerinti szakkérdésben kizárólag az eljárásra jogosult egyetemi intézet vagy intézmény igazságügyi orvostan vagy patológia szakterületen bejegyzett szakértője adhat szakvéleményt.

(3) A 2. számú melléklet 1. pont a) alpontja szerinti szakkérdésben kizárólag az eljárásra jogosult egyetemi intézet vagy intézmény két olyan szakértője járhat el, akik közül az egyik igazságügyi orvostan szakterületen, a másik igazságügyi orvostan vagy patológia szakterületen szerepel a névjegyzékben.

(4)3 A 2. számú melléklet 12. pontja szerinti szakkérdésben a Vám- és Pénzügyőrség Vegyvizsgáló Intézete kizárólag akkor adhat szakvéleményt, ha a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 36. §-a (2) bekezdésének e) pontja alapján a Vám- és Pénzügyőrség végzi a nyomozást.

3. § (1) Az egyetemi intézet a mellékletekben meghatározott szakkérdésekben jár el.

(2) Ha e rendelet illetékességi területet állapít meg, az intézmény és az egyetemi intézet a mellékletben meghatározott illetékességi területen jár el. Az intézmény és az egyetemi intézet kivételesen illetékességi területén kívül is eljárhat, ha az eljárásra illetékes intézmény és az egyetemi intézet adott ügyben kizárási vagy egyéb ok miatt akadályoztatva van.

(3) Ha e rendelet illetékességi területet nem határoz meg, az intézmény és az egyetemi intézet illetékessége az ország egész területére kiterjed.

4. § (1) A 3. számú mellékletben meghatározott szakterületek szerinti szakkérdésekben elsősorban az ott megjelölt intézmény, intézet vagy más állami szerv ad szakvéleményt.

(2)4 Ha az (1) bekezdés alapján eljárásra jogosult intézmény, intézet vagy más állami szerv kizárási vagy egyéb ok miatt akadályoztatva van, más szerv, illetve szakértő is kirendelhető.

5. § A 4. számú mellékletben meghatározott szakkérdésekben az ott megjelölt intézmény, intézet vagy szervezet szakvéleményt adhat.

6. § (1) A rendelet – a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A 2. számú melléklet 1. pontja 2008. január 1-jén lép hatályba.

(3) A 2. § (4) bekezdése és a 2. számú melléklet 12. pontjában a „Vám- és Pénzügyőrség Vegyvizsgáló Intézete” szövegrész 2009. január 1-jén lép hatályba.

1. számú melléklet a 282/2007. (X. 26.) Korm. rendelethez5

2. számú melléklet a 282/2007. (X. 26.) Korm. rendelethez6



Szakvélemény adására kizárólagosan feljogosított szervek

A szakkérdés (vizsgálat) megjelölése

Illetékes állami szerv

1.

Halottakkal kapcsolatos vizsgálatok:

a) igazságügyi boncolás

Magyarország egész területén, országos illetékességgel: Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (a továbbiakban: NSZKK)
Budapest, valamint Pest és Nógrád vármegye területén: Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézet
Baranya, Somogy és Tolna vármegye területén:
Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézete
Csongrád-Csanád vármegye területén:
Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézete
Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye területén:
Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Igazságügyi Orvostani Intézete

b) hatósági boncolás

c) ismeretlen személyazonosságú halottak boncolása

2.

Biológiai vizsgálatok:

a) DNS vizsgálat

egyetemi intézetek
NSZKK

b) véralkohol, vérfolt, testváladék, haj-szőr, diatóma, szén-monoxid, szövettani vizsgálat csontvázlelet alapján történő személyazonosítás

NSZKK
egyetemi intézetek

c) ételmérgezéssel és ételfertőzéssel kapcsolatos bakteriológiai szakkérdés

Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

d) vírustani vizsgálat

Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

3.

Toxikológiai vizsgálatok:

a) igazságügyi boncolásból származó minták megerősítő vizsgálata

NSZKK

b) biológiai minták toxikológiai vizsgálata, ha nem
esik az a) pontban foglaltak alá

egyetemi intézetek
NSZKK

c) anyagmaradványok, minták toxikológiai vizsgálata

NSZKK
Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ

d) gombamérgezés esetén ételmaradék
és gombamaradvány vizsgálata

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

e)

f) gyermekjáték, csomagoló- és tárolóanyag, kozmetikai készítmény toxikológiai vizsgálata

Igazságügyi Minisztérium

g) mérgező hatású anyaggal történt emberi mérgezési eset toxikológiai szakkérdései

NSZKK
Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (OKK)
Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ

4.

Tűzvizsgálat (tűzveszélyes folyadékok, ásványolaj-származékok, bűnjelről származó tűzveszélyes és ásványolaj-származék maradványok, égésmaradványok laboratóriumi vizsgálata)

NSZKK,
egyetemi intézetek,
Katasztrófavédelmi Kutatóintézet

5.

6.

Lőfegyverrel elkövetett bűncselekmény esetén az ismeretlen lőfegyverek, töltényhüvelyek és lövedékek azonosítási vizsgálata

NSZKK

7.

Sugárzó anyaggal és sugárártalommal (ionizáló és nem ionizáló) kapcsolatos szakkérdés

Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ

8.

9.

Bankjegyre, pénzérmére, készpénz-helyettesítő fizetési eszközre vonatkozó, valamint a pénzforgalommal kapcsolatos szakkérdés

Magyar Nemzeti Bank

10.

A biztonsági okmányok védelméről szóló 86/1996.
(VI. 14.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének I. részében felsorolt biztonsági okmányok vizsgálata

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete

11.

Ujjnyom-tenyérnyom vizsgálata (daktiloszkópia)

NSZKK

12.

Kábítószer szubsztancia alapú vizsgálata

NSZKK

3. számú melléklet a 282/2007. (X. 26.) Korm. rendelethez7

Szakvélemény adására elsősorban feljogosított szervek

A

B

A szakkérdés (vizsgálat) megjelölése

Illetékes állami szerv

1.

Okmányszakértői vizsgálatok:

a) külföldi hatóság által kibocsátott, határátlépést lehetővé tevő okmányok vizsgálata

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete

b) nemzetbiztonsági, honvédelmi vagy rendőrségi szempontból kiemelt fontosságú szervek által biztonsági okmányként kiadott igazolványok, engedélyek vizsgálata

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete

c) a biztonsági okmányok védelméről szóló 86/1996.
(VI. 14.) Korm. rendelet 1. számú mellékletének
II. részében felsorolt okmányok vizsgálata

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete

2.

Robbantószerekkel kapcsolatos vizsgálatok:

a) robbantóanyagok, és azok robbantási maradékának kémiai-analitikai vizsgálata

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete

b) robbanószerek vizsgálata

Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Parancsnoksága Tűzszerész Szolgálat

3.

Polgári és állami légiközlekedéssel kapcsolatos szakkérdés

a) légiközlekedési hatóság
b) katonai légügyi hatóság

4.

Nemesfémmel kapcsolatos vizsgálatok:

a) nemesfémek, illetve nemesfém tárgyak vegyészeti, laboratóriumi, optikai (fémjel azonosítási) vizsgálatával, hitelesítésével összefüggő szakkérdés

Budapest Főváros Kormányhivatala

b) nemesfémjelzések, hamis fémjelek, valamint a jogszabálynak nem megfelelő nemesfém tárgyak kriminalisztikai és egyéb természettudományos módszerekkel történő vizsgálata esetén

Budapest Főváros Kormányhivatala

5.

Leplezett információgyűjtésre alkalmas technikai eszközök és módszerek vizsgálata

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

6.

Büntetőeljárás során írásszakértői vizsgálat

NSZKK

7.

A védett és fokozottan védett területek (Natura 2000) állapotára, továbbá a tájvédelemre vonatkozó szakkérdés

Nemzeti Park Igazgatóság

8.

Növényvédő szer, rovar és rágcsálók irtására alkalmas anyag maradékának meghatározása élelmiszerben és egyéb anyagban élelmezés-egészségügyi szempontból

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

9.

Állategészségügyi vizsgálatok:

a) állat- és takarmánymérgezésnél állati hullarész, takarmány-, és méregmaradvány vizsgálata

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

b) állatok oltási balesetei, állatgyógyászati oltó- és kórjelző anyagok vizsgálata

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

c) állat és takarmányféleség bakteriológiai vizsgálata

Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

10.

Munkabiztonsági vizsgálatok:

a) súlyos munkabalesetek vizsgálata

foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter

b) az egyéni védőeszközökről és a 89/686/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. március 9-i 2016/425 európai parlamenti és tanácsi rendelet I. melléklete alapján a II. és III. kategóriába tartozó egyéni védőeszközök megfelelőségének vizsgálata

foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter

11.

Gyógyszerek vizsgálata

Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

12.

Közlekedéspszichológiai kérdések, vizsgálatok

KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

13.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz való csatlakozással és adatszolgáltatással kapcsolatban felmerült szakkérdés

Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

14.

Szálláshely-minősítéssel kapcsolatban felmerült szakkérdés

Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft.

15.

Szabadalom megsemmisítésével és korlátozásával összefüggő szakkérdés

Szellemi Tulajdon
Nemzeti Hivatala

16.

Büntetőeljárás során orvosszakértői vizsgálat

NSZKK,
egyetemi intézetek

4. számú melléklet a 282/2007. (X. 26.) Korm. rendelethez8

Szakvélemény adására feljogosított szervek

A szakterület és az ahhoz kapcsolódó szakkérdés (vizsgálat) megjelölése

A szakvélemény adására feljogosított szervezet

1.

Büntetőügyekben szükséges kriminalisztikai és egyéb szakkérdések esetén felmerülő vizsgálatok:

a) az alkotmányos rendet sértő nyomdai és sajtótermékek vizsgálata

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete

b) értékpapír, értékcikk, egyéb okmány vagy nyomtatvány eredetiségével, illetve hamisításával kapcsolatos vizsgálat

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete

c) nyelvészeti vizsgálat

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete

d) hangtechnikai vizsgálat, beszéd- és hangazonosítás

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete
NSZKK

e) írásszakértői vizsgálat

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete

f) fotó- és videotechnikai vizsgálat

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete

g) kémiai anyagok analitikai vizsgálata

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete
NSZKK

h) informatikai szakkérdések vizsgálata

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat SzakértőiIntézete
NSZKK

i) forenzikus fizikai vizsgálat

NSZKK

j) forenzikus vegyészeti vizsgálat, ideértve (a toxikológiai és az áruminőségi vizsgálatok kivételével) az öngyulladással és egyéb tűzesettel kapcsolatos vegyelemzést

NSZKK

k) fegyver- és lőszerszakértői vizsgálat

NSZKK

l) nyomszakértői vizsgálat

NSZKK

m) tárgy fénykép alapján történő azonosítása

NSZKK

n) mikromaradványok vizsgálata

NSZKK

o) a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete kizárólagos hatáskörébe nem tartozó iratok okmányszakértői vizsgálata

NSZKK
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézete

p) személy fénykép alapján történő azonosítása

NSZKK

q) vegyészeti vizsgálat, termékhamisítási ügyekben fizikai-kémiai vizsgálatok, ideértve az eredetiség vizsgálatát is

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete

r) gépjármű balesetek vizsgálata és a közlekedési bűncselekmények szakértése

NSZKK

s) pszichológiai vizsgálat

NSZKK

t) forenzikus geológiai vizsgálat

NSZKK

u) forenzikus botanikai vizsgálat

NSZKK

2.

Tűzvédelemmel kapcsolatos szakkérdés

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és Katasztrófavédelmi Igazgatóságok

3.

A levegőkörnyezettel, illetve annak múltbeli és jövőbeni állapotával összefüggő szakkérdés

HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

4.

A katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény IV. fejezetében meghatározott kérdések vonatkozásában (ipari baleset-megelőzés)

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

5.

Kulturális szakterületek:

1. Kulturális javakkal összefüggő szakkérdések

a) régészeti leletek, történeti emlékek és fotótörténeti emlékek vizsgálata, numizmatika

Magyar Nemzeti Múzeum

b) természettudományi emlékek vizsgálata

Magyar Természettudományi Múzeum

c) műszaki és technikatörténeti tárgyak vizsgálata

Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

d) képző- és iparművészeti emlékek vizsgálata

Magyar Nemzeti Galéria
Szépművészeti Múzeum
Iparművészeti Múzeum

e) néprajzi emlékek vizsgálata

Néprajzi Múzeum

f) irodalom- és színháztörténeti emlékek vizsgálata

Petőfi Irodalmi Múzeum
Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet

g) zene- és hangszertörténeti emlékek vizsgálata

Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézete Zenetörténeti Múzeuma
Iparművészeti Múzeum

h) könyvtári dokumentumok vizsgálata

Országos Széchényi Könyvtár

i) levéltári dokumentumok vizsgálata

Magyar Nemzeti Levéltár

2. Az 1. pontban megjelölt kulturális javak állagvédelme, restaurálása, preparálása

Magyar Nemzeti Múzeum
Magyar Természettudományi Múzeum
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
Magyar Nemzeti Galéria
Szépművészeti Múzeum
Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézet
Országos Széchényi Könyvtár
Magyar Nemzeti Levéltár


3. Mozgóképekkel összefüggő szakkérdések

a) mozgóképgyártás

Színház és Filmművészeti Egyetem

b) mozgókép-terjesztés, állagvédelem

Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

6.

Foglalkozási megbetegedés vizsgálata, foglalkozási eredet véleményezése

Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ

7.

Jövedéki termékek adójogi minősítése, termékek áruosztályozása

Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szakértői Intézete

8.

Zenei és irodalmi művek műfaji elhatárolási és átdolgozási kérdései

ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület

9.

A felszíni és a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi állapotával összefüggő, illetve vízügyi igazgatási szakkérdés

Országos Vízügyi Főigazgatóság

10.

Pszichiátriai és igazságügyi elmeszakértői vizsgálatok

NSZKK,
Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet

11.

Adó- és könyvszakértői (adószakértői, járulékszakértői, könyvszakértői, pénz- és tőkepiaci szakértői) vizsgálatok

NSZKK

12.

Építésügyi szakértői vizsgálatok

NSZKK

1

Az 1. §-t a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 576. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

3

A 2. § (4) bekezdése e rendelet 6. § (3) bekezdése alapján 2009. január 1. napján lép hatályba.

4

A 4. § (2) bekezdése a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 575. §-a szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

5

Az 1. számú mellékletet a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 576. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére