• Tartalom

22/2010. (XII. 28.) KIM rendelet

22/2010. (XII. 28.) KIM rendelet

a pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtó és áldozatsegítő szolgálatként, valamint kárpótlási hatóságként kijelölt szervnél működő pártfogó felügyelők, kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők ügyviteli vizsgájáról1

2022.01.01.

A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény 64. § (4) bekezdésének b) pontjában kapott felhatalmazás alapján és az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 12. § a) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. Az ügyviteli vizsgára vonatkozó általános követelmények

1. § (1)2 A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 124. §-a szerinti ügyviteli vizsgát (a továbbiakban: vizsga) az e rendeletben meghatározottak szerint kell teljesíteni.

(2) Vizsga csak szóban tehető és csak egyszer ismételhető.

(3) A vizsga letétele alól felmentést kap az, aki a jogi szakvizsgát vagy közigazgatási szakvizsgát letette, vagy a szakvizsga alól az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöksége által teljeskörűen közigazgatási jellegűnek minősített tudományos fokozat alapján mentesült. A vizsga letétele alól felmentést kap továbbá az is, aki a jogelőd intézménynél korábban a vizsga letételének kötelezettsége alól felmentést kapott, illetve tudásáról ügyviteli vizsga keretében számot adott.

(4)3 A vizsgát megelőzően a jelentkezők szakmai oktatáson vesznek részt. A szakmai oktatás célja, hogy a résztvevő megismerje a pártfogó felügyelői, jogi segítségnyújtó és áldozatsegítő szolgálatként, valamint kárpótlási hatóságként kijelölt szerv tevékenységére, szervezetére és az igazságszolgáltatásra vonatkozó fontosabb jogszabályokat, elsajátítsa az ügyvitel, az iratkezelés szabályait, továbbá a munkakörével kapcsolatos egyéb szükséges tudnivalókat, és azokat a gyakorlatban alkalmazni tudja. Az oktatást úgy kell megszervezni, hogy a résztvevők vizsgakötelezettségüknek határidőben eleget tehessenek.

(5)4 A vizsgára történő felkészülést segítő szakmai oktatást vagy konzultációt az igazságügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által vezetett minisztériumnál (a továbbiakban: minisztérium) kell megtartani.

2. § (1)5 A vizsgára a miniszternél kell írásban vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvényben szabályozott elektronikus úton jelentkezni. A kérelemben a beosztást, a munkavégzés helyét és a munkakörbe történt kinevezés időpontját fel kell tüntetni.

(2)6 A vizsga helyét és időpontját a miniszter állapítja meg, és arról a vizsga időpontja előtt legalább tizenöt nappal a jelentkezőt írásban értesíti.

(3)7 A minisztériumnál ügyviteli vizsgabizottságokat kell alakítani. A vizsgabizottságok számát a miniszter határozza meg.

(4) A vizsgát háromtagú bizottság előtt kell letenni.

(5)8 A miniszter az ügyviteli vizsgabizottság elnökét ötéves időtartamra a minisztériumnál a vizsgával érintett szakmai területen tevékenykedő személyek közül nevezi ki, a vizsgabizottsági tagsági feladatok ellátására pedig az érintett szakmai terület felügyeletét ellátó minisztérium képviselőjét is felkéri.

3. § (1)9 A vizsgáról a vizsgabizottság a melléklet szerinti tanúsítványt állítja ki. A vizsgázó a felkészültségéhez igazodóan „megfelelt” és „nem felelt meg” eredménnyel minősíthető.

(2) Ha a bizottság a vizsgázó felkészültségét nem találja megfelelőnek, a vizsga megismétlésére utasítja, és meghatározza azt a legrövidebb időt – legalább három hónapot – amelynek letelte után a vizsgázó újabb vizsgára jelentkezhet.

4. § (1) A bizottság a vizsgáról valamennyi vizsgázó eredményét feltüntető jegyzőkönyvet készít.

(2)10 A vizsga iratanyagát a minisztérium őrzi.

2. A pártfogó felügyelet szakmai területén tevékenykedők vizsgájának szabályai

5. § (1) A pártfogó felügyelet szakmai területén tevékenykedők vizsgájának tárgyai és követelményei:

a) pártfogó felügyelői ismeretek: a környezettanulmány és a pártfogó felügyelői vélemény készítése, a pártfogó felügyelet végrehajtása, a közérdekű munka végrehajtásának szervezése és ellenőrzése, az utógondozás végrehajtása,

b) a pártfogó felügyelői tevékenységet ellátó szervezet felépítése, feladatai,

c) jogi alapismeretek: az alkotmányjog, a büntetőjog, a büntetőeljárási jog, a büntetés-végrehajtási jog, a szociális jog főbb szabályai,

d) a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői eljárásra vonatkozó alapismeretek,

e)11 az áldozatsegítő támogatásokra vonatkozó alapismeretek, az emberkereskedelem elleni küzdelemmel, az emberkereskedelem áldozatainak jellemzőivel és védelmével kapcsolatos ismeretek,

f) kriminológiai alapismeretek,

g) gyermek- és ifjúságvédelmi alapismeretek,

h) szociális munka alapismeretek,

i) addiktológiai, mentálhigiénés alapismeretek,

j) adatvédelmi, statisztikai alapismeretek,

k) ügyviteli és iratkezelési szabályok.

l)12 hozzátartozók közötti erőszakkal kapcsolatos ismeretek.

(2) A felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők a (1) bekezdés a)–k) pontjában meghatározott vizsgatárgyakból, ezen belül az iratkezelési ismeretek keretében a szükséges számítógépes ismeretekből is, a pártfogó felügyelői asszisztensek az (1) bekezdés a)–e) pontjában, valamint k) pontjában meghatározott vizsgatárgyakból, a kormányzati ügykezelők a kinevező által az (1) bekezdés a) és b), valamint k) pontjában felsoroltak közül munkakörük és meglévő képzettségük jellegéhez igazodóan meghatározott egy vagy több témakörből kötelesek vizsgát tenni.

3. A jogi segítségnyújtás szakmai területén tevékenykedők vizsgájának szabályai

6. § (1) A jogi segítésnyújtás szakmai területén tevékenykedők vizsgájának tárgyai és követelményei:

a) a jogi segítségnyújtás formái, igénybevételének feltételei,

b) a jogi segítségnyújtásra irányuló kérelem elbírálásának anyagi és eljárásjogi szabályai,

c) a támogatás igénybevételének, folyósításának, teljesítése igazolásának és visszatérítésének rendje,

d) a jogi segítségnyújtást végző szervezet,

e) jogi alapismeretek: a közigazgatási eljárási jog, a polgári eljárási jog, a büntetőeljárási jog, az igazságszolgáltatási szervezet és működése, a szociális jog főbb szabályai,

f)13 az áldozatsegítő feladatokat ellátó szervezet és feladatai, az áldozatsegítő támogatások szabályai, az emberkereskedelem elleni küzdelemmel, az emberkereskedelem áldozatainak jellemzőivel és védelmével kapcsolatos ismeretek,

g) ügyviteli és iratkezelési szabályok.

(2) A jogi segítségnyújtási szakreferensek és a jogi segítségnyújtási ügyintézők az (1) bekezdés a)–g) pontjában meghatározott vizsgatárgyakból, a kormányzati ügykezelők a kinevező által az (1) bekezdés a), valamint c)–g) pontjában felsoroltak közül munkakörük és meglévő képzettségük jellegéhez igazodóan meghatározott egy vagy több témakörből kötelesek vizsgát tenni.

4. Az áldozatsegítés szakmai területén tevékenykedők vizsgájának szabályai

7. § (1) Az áldozatsegítés szakmai területén tevékenykedők vizsgájának tárgyai és követelményei:

1. az áldozatsegítésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések,

2. az áldozatsegítő feladatokat ellátó szervezet és feladatai,

3. jogi alapismeretek: az alkotmányjog, a közigazgatási eljárási jog, a büntetőjog, a büntetőeljárási jog, a büntetés-végrehajtási jog, a polgári jog, a polgári eljárási jog, az egészségügyi jog, a társadalombiztosítási jog és a szociális jog főbb szabályai,

4. a büntető ügyekben alkalmazható közvetítői eljárásra vonatkozó alapismeretek,

5. bűnmegelőzési, kriminológiai és viktimológiai alapismeretek,

6. a bűncselekmény után bekövetkező trauma és annak kezelési módja,

7. a hajléktalanellátás alapismeretei,

8. a családsegítő központok szerepe, feladatai,

9. gyermek- és ifjúságvédelmi alapismeretek,

10. a magyar szociálpolitika rendszere, szociális munka alapismeretek,

11. addiktológiai, mentálhigiénés alapismeretek,

12. az egészségügyi és a társadalombiztosítási ellátórendszerre vonatkozó alapismeretek,

13. az önkormányzati ellátások és szolgáltatások,

14. ügyviteli és iratkezelési szabályok,

15. adatvédelmi, statisztikai alapismeretek,

16. a jogi segítségnyújtást végző szervezet és feladatai, a jogi segítségnyújtás rendszere és formái.

17.14 az emberkereskedelem elleni küzdelemmel, az emberkereskedelem áldozatainak jellemzőivel és védelmével kapcsolatos ismeretek.

(2) A kormányzati ügykezelők a kinevező által az (1) bekezdésben felsoroltak közül munkakörük és meglévő képzettségük jellegéhez igazodóan meghatározott egy vagy több témakörből kötelesek vizsgát tenni.

5. A kárpótlás szakmai területén tevékenykedők vizsgájának szabályai

8. § A kárpótlás szakmai területén tevékenykedők vizsgát nem tesznek.

6. Záró rendelkezések

9. § Ez a rendelet 2011. január 1. napján lép hatályba.

10. §15

11. §16

Melléklet a 22/2010. (XII. 28.) KIM rendelethez17

................................................................................................ Vizsgabizottság

Szám: ............................

TANÚSÍTVÁNY

A ..................................................................................................................................................................... Vizsgabizottság tanúsítja, hogy
............................................................................., aki .......... év .............. hó ........ napján született, ............................... ügyviteli vizsgát
......................................... eredménnyel letette.

..............................................................., ....... év ............... hó .......... napján.

P. H.

......................................................
a vizsgabizottság elnöke

...................................................... ......................................................
a vizsgabizottság tagja a vizsgabizottság tagja

1

A rendeletet a 9/2023. (VII. 20.) IM rendelet 11. §-a hatályon kívül helyezte 2023. szeptember 1. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 9. §-át.

2

Az 1. § (1) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

Az 1. § (4) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 15. § (4) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (5) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 15. § (4) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. § (1) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított, a 10/2020. (VII. 15.) IM rendelet 10. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (2) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 15. § (4) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 2. § (3) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 15. § (4) bekezdés c)–e) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 2. § (5) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 15. § (4) bekezdés c)–e) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 3. § (1) bekezdése a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

11

Az 5. § (1) bekezdés e) pontja a 18/2021. (XII. 23.) IM rendelet 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

Az 5. § (1) bekezdés l) pontját a 18/2021. (XII. 23.) IM rendelet 14. § (2) bekezdése iktatta be.

13

A 6. § (1) bekezdés f) pontja a 18/2021. (XII. 23.) IM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

14

A 7. § (1) bekezdés 17. pontját a 18/2021. (XII. 23.) IM rendelet 16. §-a iktatta be.

15

A 10–11. §-t a 8/2015. (IV. 14.) IM rendelet 15. §-a hatályon kívül helyezte.

16

A 10–11. §-t a 8/2015. (IV. 14.) IM rendelet 15. §-a hatályon kívül helyezte.

17

A Melléklet a 26/2016. (XII. 27.) IM rendelet 15. § (4) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére