nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
60/2010. (III. 18.) Korm. rendelet
a DUNA-ETANOL Zrt. Bioetanol-Biogáz-Kiserőmű projekt Dunaalmás község közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról
2018-01-01
infinity
18
Jogszabály

60/2010. (III. 18.) Korm. rendelet

a DUNA-ETANOL Zrt. Bioetanol-Biogáz-Kiserőmű projekt Dunaalmás község közigazgatási területén megvalósuló nagyberuházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdésében és az 1. § (3) bekezdése tekintetében a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,

az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva

a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Dunaalmás közigazgatási területén lévő külterületi 0634, 0633/26, 0661/3 ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú területeken megvalósuló nagyberuházással függenek össze.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

(3)1

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

3. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

4. §2 (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor3 folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) Az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr. hatályba lépését4 megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.

5. §5 (1) E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekben eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 271/2016. (IX. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított rendelkezéseit a Módr2. hatálybalépésekor6 folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Módr2. hatálybalépését7 megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi az illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz.

1. melléklet a 60/2010. (III. 18.) Korm. rendelethez8

A kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok

 

A

B

C

D

1.

Beruházás

Beruházás azonosítója

A beruházás
megvalósításával
kapcsolatos hatósági
ügyek

Eljáró hatóság

2.

Kiemelt
nagyberuházásként a dunaalmási „DUNAETANOL Zrt. Bioetanol-
Biogáz-Kiserőmű” projekthez kapcsolódó építmények, létesítmények.

Dunaalmás közigazgatási területén lévő külterületi 0634, 0633/26, 0661/3 ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számú területek

műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala

3.

építésügyi hatósági
eljárások
(a telekalakítási eljárás
kivételével)

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala

4.

környezetvédelmi hatósági eljárások

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala

5.

útügyi hatósági eljárások gyorsforgalmi út és 30 méter szabad nyílást meghaladó közúti híd esetében

Budapest Főváros Kormányhivatala

6.

útügyi hatósági eljárások a C:5 mezőben foglaltakon kívüli egyéb országos közút, a helyi közút és a közforgalom elől el nem zárt magánút esetében

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala

7.

vízjogi hatósági eljárások

illetékes megyei katasztrófavédelmi igazgatóság

8.

földvédelmi hatósági eljárások

illetékes járási hivatal

9.

ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárások

illetékes járási hivatal

10.

telekalakítási hatósági eljárások

illetékes járási hivatal

11.

földmérési hatósági eljárások

illetékes járási hivatal

12.

erdővédelmi hatósági eljárások

Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala

13.

hírközlési hatósági eljárások

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala

14.

bányahatósági eljárások

Veszprém Megyei Kormányhivatal

15.

talajvédelmi hatósági eljárások

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala

16.

örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala

17.

vasúti hatósági eljárások

közlekedésért felelős miniszter

18.

beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi engedélyezési eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

19.

tűzvédelmi használati előírások és a tűzoltóságok beavatkozásával kapcsolatos követelmények alóli eltérési hatósági eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

20.

a jogszabályban rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos eljárások

illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság

21.

tűzvédelmi létesítési előírások alóli eltérési engedélyezési eljárások

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

22.

nyomástartó berendezés, veszélyes folyadéktároló engedélyezésével kapcsolatos hatósági eljárások

Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala

23.

kiserőmű engedélyezésével kapcsolatos eljárások

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

24.

egészségügyi eljárások

illetékes járási hivatal

25.

üvegházhatású gázkibocsátással járó tevékenység hatósági
engedélyezési eljárása

energiapolitikáért felelős miniszter

2. melléklet a 60/2010. (III. 18.) Korm. rendelethez9

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!