• Tartalom

19/2012. (V. 22.) BM utasítás

19/2012. (V. 22.) BM utasítás

a Vízitársulati Vízkárelhárítási Szabályzat kiadásáról

2012.05.31.
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 37. § x) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következő utasítást adom ki:
1. Az utasítás hatálya kiterjed
a) a Belügyminisztérium (a továbbiakban: BM) feladatkör szerint érintett szervezeti egységeire,
b) az Országos Vízügyi Főigazgatóságra (a továbbiakban: OVF),
c) az Országos Műszaki Irányító Törzsre (a továbbiakban: OMIT),
d) a vízügyi igazgatóságokra (a továbbiakban: VIZIG) és
e) a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 16. § (4) bekezdés f) pontja alapján a vízitársulatokra.
2. A területi vagy térségi vízkárok – így különösen belvízkárok, helyi vízkárok – elhárítására, a területi vagy térségi vízgazdálkodási feladatokra létrehozott vízitársulatok feletti szakmai felügyelet gyakorlására, a vízitársulatok jogszabályban meghatározott védekezési tevékenységének irányítására, valamint a kifizetések és elszámolások rendjére vonatkozó szabályokat az 1. mellékletben foglalt Vízitársulati Vízkárelhárítási Szabályzat tartalmazza.
3. Ez az utasítás a közzétételét követő 8. napon lép hatályba.
4.1

1. melléklet a 19/2012. (V. 22.) BM utasításhoz

Vízitársulati Vízkárelhárítási Szabályzat

1. Ár- és belvízvédekezés

1.1. A védekezés műszaki feladatai:

a) a belvizek időszakában a védműveken vagy azok mentén, a védművek védő-, illetve működőképességének megőrzése,

b) az ár- és belvíz következtében a mezőgazdasági területeken, lakóterületeken a belvíz, fakadó vagy szivárgó vizek által okozott elöntések megakadályozása, a káros víz meghatározott sorrendű elvezetése,

c) előrejelzés, a védekezés operatív végrehajtása, lokalizálás, vízkár utáni helyreállítás.

1.2. A vízitársulat a védelmi tevékenységét a belvízvédelmi tervek és az OMIT intézkedései alapján látja el. A vízitársulat kezelésében vagy üzemeltetésében lévő védműveken a védekezés műszaki tevékenységeinek irányítását a vízitársulat védelemvezetője látja el a vízitársulat védelmi tervében foglaltak szerint.

1.3. A vízitársulat védelmi terve tartalmazza az állami tulajdonban lévő, valamint a vízitársulat részére vagyonkezelői vagy üzemeltetési szerződéssel átadott védelmi létesítmények felsorolását.

1.4. A védekezéssel összefüggő műszaki feladatok ellátásához szükséges munkaerőt, eszközöket, anyagokat és a felszerelést a vízitársulat védelemvezetője biztosítja.

1.5. A vízitársulat folyamatosan védelmi naplót vezet az előírt és elvégzett védekezési munkákról és egyéb, a védekezéssel összefüggő adatokról. A védelmi tevékenységet a VIZIG-ek, az OVF és a BM által kijelölt ellenőrök rendszeresen ellenőrzik, az ellenőrzésekről bejegyzést tesznek a belvízvédelmi naplóba.

2. Értelmező rendelkezések

Jelen utasítás alkalmazásában:

a) társulati általános költség: a társulat egészének irányítása, igazgatása során felmerült költségek és a rezsiköltségek összessége, melybe beletartozik a vezető (igazgató) költsége, az irodai dolgozók időarányos költsége, a központi iroda fűtés-, világítás- és fenntartási költsége, a biztosítási költségek, a telefon- és postaköltség, továbbá egyéb költségek;

b) építésvezetői általános költség: a szükséges koordinációs és adminisztratív feladatokat ellátó építésvezető munkabére és járulékai, továbbá a feladatellátása közvetlen költségei (gépjármű- és telefonhasználat);

c) távmondat: a vízügyi informatikai rendszerben a vízkár-elhárítási tevékenységek végrehajtása során az érintett szervezetek közötti hivatalos dokumentum, mely tartalmazza a dokumentum azonosítóját, tárgyát, feltöltésének időpontját, a feladó és a címzett, valamint az aláíró személyét.

3. Készültségi fokozatok elrendelése és megszüntetése

3.1. A védelmi fokozat elrendelése a vízitársulat védelmi terve alapján történik. A vízitársulat védelemvezetője az állami tulajdonú védműveken a védelmi fokozat elrendelését a védművek fekvése szerinti VIZIG-nek írásban, a védelemvezető aláírásával ellátva, elektronikus úton bejelenti. A VIZIG megvizsgálja az elrendelés szükségességét, és egyetértése esetén haladéktalanul továbbítja az igényt az OMIT részére távmondat formájában. A VIZIG az általa szükségtelennek ítélt védelmi beavatkozásról távmondat formájában értesíti a vízitársulat védelemvezetőjét.

3.2. A vízitársulat a készültség elrendelése és a védelmi beavatkozás iránti kérelmét a VIZIG útján az OMIT-hoz nyújtja be. Az OMIT a benyújtott kérelem alapján, a szakmai feltételek megléte esetén adja ki az engedélyt. A vízitársulat az engedély alapján, a jelen utasításban foglalt eljárási rendben kezdeményezi az indokoltan felmerült költségek elszámolását. Engedély hiányában az állami tulajdonú műveken védekezési tevékenység csak a helyi védelemvezető felelősségére és a vízitársulat költségére végezhető.

3.3. A védelmi fokozat elrendeléséhez, az alacsonyabb védelmi fokozatba történő visszalépéshez vagy a védelmi fokozat megszüntetéséhez az 1. függelék szerinti kérelmet kell benyújtani.

3.4. Az alacsonyabb védelmi fokozatba történő visszalépés, illetve a védelmi fokozat megszüntetésének időpontját a 2. függelékben meghatározott napi jelentésben is fel kell tüntetni.

3.5. Veszélyhelyzet esetén a vízitársulat védelemvezetője azonnal megkezdi a védekezést, valamint a 3.1. pontban meghatározottak szerint haladéktalanul bejelenti a védelmi fokozat elrendelését a forrásfelhasználás utólagos engedélyezése és biztosítása érdekében.

4. Belvízvédekezés, napi jelentés

4.1. A védekezési tevékenységet folytató vízitársulat minden nap reggel hét óráig a 2. függelékben meghatározott belvízvédelmi napi jelentést készít az előző napi védelmi tevékenységéről, és azt elektronikus úton megküldi a működési terület szerinti VIZIG-nek.

4.2. A védekezési tevékenységet folytató vízitársulat napi jelentésében közölt költségadatok tájékoztató jellegűek, a részletes költségadatokat a vízitársulat a 4. függelékben meghatározott adatlapon összegzi.

4.3. Amennyiben a VIZIG védelmi fokozatban van, a vízitársulatok napi jelentéseit a saját belvízvédekezési napi jelentésében összesíti. Ha a VIZIG nincs védelmi fokozatban, akkor a vízitársulatok napi jelentéseit a 3. függelék szerinti napi jelentésben összesíti, és távmondat formájában megküldi az OMIT-nak.

5. Havi beszámolójelentés

5.1. A védekezési tevékenységet folytató vízitársulat védekezési tevékenységéről és a költségekről havonta beszámolójelentést készít a 2. függelék szerinti napi jelentések adataival, valamint az 5. függelékben meghatározott költségadatokkal. A havi beszámolójelentés a napi jelentésekben foglaltak összefoglalásán felül a védekezésre fordított göngyölített, becsült költségeket is tartalmazza. A havi beszámoló jelentést a naptári hónap első napjától az utolsó napjáig tartó időszakra kell elkészíteni, és a tárgyhót követő hónap nyolcadik napjáig a működési terület szerinti VIZIG részére megküldeni.

5.2. Az 5.1. pont szerinti havi beszámolójelentést a VIZIG felülvizsgálja és továbbítja az OMIT-hoz.

5.3. A vízitársulat saját forrása terhére is folytathat védekezési tevékenységet, amennyiben a védelmi terv alapján elrendeli a védekezést, de a költségek térítését nem igényli a központi költségvetésből. Az állami művekre és a teljes védekezési tevékenységre vonatkozó jelentéstételi kötelezettség azonban ebben az esetben is fennáll.

6. A védekezési költségek megtérítése

6.1. A védekezési költségek finanszírozására a „Víz-, környezeti és természeti katasztrófa kárelhárítás” fejezeti kezelésű előirányzat szolgál, amely a Kormány jóváhagyását követően előirányzat-módosítás nélkül túlléphető.

6.2. A költségek elszámolása az 5.1. pontban megjelölt havi beszámolójelentés alapján történik, a BM és a védekezési tevékenységet folytató vízitársulat közötti támogatási szerződésben foglaltak szerint. A támogatási szerződésben kell rendelkezni az előleg rendelkezésre bocsátásának módjáról – amennyiben előleg folyósításra kerül –, a kifizetés ütemezéséről és a támogatás elszámolásának rendjéről. Az előleg folyósításának feltétele, hogy a 6.1. pontban megjelölt előirányzaton a fedezet rendelkezésre áll. A támogató ebben az esetben az 1. függelékben meghatározott bejelentőlapon jelzett költségigény alapján legfeljebb ötven százalék előleget bocsáthat rendelkezésre.

6.3. A védekezés befejezését követő negyvenöt napon belül a vízitársulat záróelszámolást készít a ténylegesen felmerült, igazolt költségek és a havi beszámolójelentésekben szereplő mennyiségek alapján. A záróelszámolást felülvizsgálatra meg kell küldeni a VIZIG részére, amely azt jóváhagyásra továbbítja az OVF-nek. Az OVF jóváhagyását követően, a BM Vízügyi Koordinációs Főosztály javaslatára, a BM Közfoglalkoztatási Helyettes Államtitkárának rendelkezésére a BM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően gondoskodik a támogatás folyósításáról.

6.4. A költségek megtérítésének feltétele a védelmi fokozat elrendelése, a védekezési feladatok ellátása, a védekezési költségek elkülönített kezelése és a jelentési kötelezettségek teljesítése, valamint a 7.4. pont szerinti záróelszámolás elkészítése.

7. A védekezési tevékenység dokumentálási és elszámolási rendje

7.1. A védekezési tevékenységet folytató vízitársulat védekezési elszámolást nyújthat be, ha

a) a védelmi tervben előírtak alapján szakmailag indokolt védelmi fokozatot rendelt el,

b) a napi és havi jelentési kötelezettségeinek eleget tett,

c) a havi beszámolójelentésben a védelmi munkáit, valamint költségeit az 5. függelék szerint részletezve bemutatta,

d) a védelmi munkáit a védelmi tervben meghatározottaknak és az érvényes jogszabályi előírásoknak megfelelően végezte,

e) a VIZIG képviselője a belvízvédelmi tevékenységet megfelelőnek találta, és erről bejegyzést készített a védelmi naplóban.

7.2. A havi beszámolójelentést a VIZIG-hez kell benyújtani egy eredeti példányban és kettő másolatban. A VIZIG a havi beszámolójelentést felülvizsgálja, a napi jelentésekkel összeveti és felterjeszti az OVF-nek, amely a beszámolójelentést az elfogadását követően a támogatási szerződésben foglaltak szerint felterjeszti – a BM Vízügyi Koordinációs Főosztály útján – a BM Közfoglalkoztatási Helyettes Államtitkára részére.

7.3. A záróelszámolást a VIZIG-hez kell benyújtani három példányban. A VIZIG a záróelszámolást felülvizsgálja, összeveti a havi beszámolójelentésekkel és a költségek különbözete alapján javaslatot tesz az OVF felé az igényelt összeg elfogadására vagy a fel nem használt forrás visszafizetésére. Az OVF a kifizetésre javasolt elszámolásokat igazolja és a kifizetési engedélyt felterjeszti – a BM Vízügyi Koordinációs Főosztály útján – a BM Közfoglalkoztatási Helyettes Államtitkára részére.

7.4. A 6. függelék mellett a záróelszámolás a támogatási szerződésben meghatározott módon záradékolva és hitelesített másolatban az alábbiakat tartalmazza:

a) szöveges beszámolót a belvízvédelmi tevékenységről,

b) teljes önköltséget bemutató bizonylatot,

c) belvízvédelmi naplót,

d) gépüzemnaplókat,

e) menetleveleket,

f) főkönyvi kartonokat,

g) bér- és járulékösszesítőket, munkabér-elszámoló lapokat,

h) alvállalkozói számlákat,

i) alvállalkozói szerződéseket,

j) költségszámlákat,

k) elszámolt költségek alátámasztásához szükséges dokumentumokat.

7.5. Az elszámolás során a társulati általános költség és az építésvezetői általános költség együttesen legfeljebb a közvetlen költségek húsz százaléka lehet.

7.6. Munkaszervezettel rendelkező vízitársulat esetében a 6. függelék szerinti önköltséges elszámolás, munkaszervezettel nem rendelkező vízitársulatnál számlával történő elszámolás szükséges.

8. A célfeladatok ismertetése

8.1. A vízitársulat védelmi terve alapján a védekezési tevékenység legfontosabb, elszámolható költséget eredményező csoportjai a következők:

a) figyelőszolgálat,

b) szivattyúzás,

c) kotrás,

d) növényzet-eltávolítás,

e) vízfolyást gátló akadályok eltávolítása,

f) műtárgytisztítás,

g) helyreállítás,

h) ideiglenes védmű építése,

i) vízlevezetés ideiglenes létesítményei.

8.2. A figyelőszolgálat feladata a vízfolyások, csatornák, medrek ellenőrzése, a védelmi beavatkozások előkészítése és a védelmi döntések megalapozása.

8.3. A vízitársulat az üzemelési engedély, védelmi terv részét képező szivattyúzási üzemrendben meghatározottak szerint végzi a védekezéssel összefüggő vízátemelést a beépített, stabil szivattyúkon, ha a területen kialakult veszélyhelyzet azt indokolttá teszi. A mobil szivattyúzás, illetve a stabil szivattyúk melletti pótlólagos átemelés védelmi jellegű tevékenység.

8.4. A víz lefolyásának gyorsítása érdekében egyes szűk csatorna-keresztmetszetek felszabadítására lokális kotrásra, illetve egyes mederszakaszok hosszmenti kotrására van szükség. A kotrás járhat iszap eltávolításával vagy a lefolyást gátló vízinövényzet és egyéb akadályok eltávolításával.

8.5. A védelmi munkák során – a fenntartási hiányosságok miatt kialakult – a lefolyást gátló növényzet a mederből cserjeirtás vagy kaszálás útján eltávolítható.

8.6. Vízfolyást gátló akadályok eltávolítása során a mederben lévő, a lefolyást akadályozó anyagokat kell eltávolítani.

8.7. A helyreállítás a védekezés befejezése utáni depóniarendezés, műtárgy-helyreállítás, a védekezéshez használt anyagok, eszközök, felszerelések összegyűjtése és a megrongálódott védművek helyreállítása.

8.8. Szélsőséges meteorológiai esemény bekövetkeztekor, amelyre nem lehet előre felkészülni, a kármentesítés érdekében ideiglenes védmű alakítható ki.

8.9. Az érintett terület védelmének biztosítása, a mentesítés és a kármegelőzés érdekében ideiglenes vízelvezető létesítmény építhető.

9. A védekezés ellenőrzése

9.1. A védekezés ellenőrzése a BM vagy a VIZIG által megbízott szakértők segítségével, egységes ellenőrzési szempontok szerint, folyamatosan történik.

9.2. A közbenső ellenőrzést a műszaki tartalomra és a pénzügyi elszámolásra kiterjedően a VIZIG végzi.

9.3. A védekezés, valamint a védekezés állami költségeinek utóellenőrzése a védekezés befejezése után történik, valamennyi védekező vízitársulat helyszíni ellenőrzésével. Az ellenőrzés kiterjed a vízitársulat műszaki védelmi tevékenységére és a pénzügyi ellenőrzésre is. Az ellenőrzésről a 7. függelék szerinti jegyzőkönyvet kell felvenni.

1. függelék a 19/2012. (V. 22.) BM utasításhoz

.............................................................................
vízügyi igazgatóság
Székhelyén
KÉRELEM
a védelmi fokozat elrendeléséhez, az alacsonyabb védelmi fokozatba történő visszalépéshez vagy a védelmi fokozat megszüntetéséhez*

A vízitársulat neve, székhelye:

Védelemvezető neve:

Telefon-, faxszáma, e-mail címe:

A kérelem benyújtásának időpontja (év, hónap, nap, óra):

Elrendelés (hosszabbítás/megszüntetés) időpontja
(év, hónap, nap, óra):

Javasolt belvízvédelmi fokozat:

Belvízvédelmi szakasz száma és neve:

Érintett védelmi mű megnevezése, hrsz. megadása:

Indításra kerülő szivattyútelep megnevezése, hrsz. megadása:

Vonalmenti beavatkozás helye (vízfolyás neve,
szakasz szelvényszámai, hrsz. megadása)

Elöntött terület becsült nagysága (ha):

Veszélyeztetett terület becsült nagysága (ha):

Veszélyeztetett növényi kultúra/létesítmény
és becsült értéke (ezer forint):

Veszélyeztetett település(ek) felsorolása:

A védekezés várható időtartama (nap):

A védekezés becsült összege (ezer forint):

Alulírott nyilatkozom, hogy a védekezéssel érintett, a fentebb megadott helyrajzi számokkal azonosított területek a Magyar Állam tulajdonában vannak.
................................., ...... év .................. hónap ...... nap
............................................................................
vízitársulat védelemvezetője
A védelmi fokozat elrendelése/az alacsonyabb védelmi fokozatba történő visszalépés/a védelmi fokozat megszüntetése iránti kérelem alapján a védelmi fokozat elrendelése/az alacsonyabb védelmi fokozatba történő visszalépés/a védelmi fokozat megszüntetése szükséges és indokolt.
A belvíz-védekezési fokozat elrendelése/visszalépése/megszüntetése* a Vízitársulati Vízkárelhárítási Szabályzat kiadásáról szóló 19/2012. (V. 22.) BM utasítás, valamint a vízitársulat védelmi terve alapján történt.
................................., ...... év .................. hónap ...... nap
............................................................................
VIZIG igazgató

2. függelék a 19/2012. (V. 22.) BM utasításhoz

......................... Vízügyi Igazgatóság
................................. Vízitársulat, ...........................
napi jelentése a vízkárvédelmi munkákról
20... év ................... hó .... nap

1. Készültségi fokozatok védelmi szakaszonként/szivattyútelepenként/szivattyúállásonként:

Védelmi szakasz/szivattyútelep/
szivattyúállás

Készültségi fokozat

Elrendelés időpontja

Változás

 

 

 

van/nincs

Megjegyzés:

2. Készültségben lévő szivattyútelep(ek) védelmi szakaszonként:

Védelmi szakasz

Üzemelő telep megnevezése

Összes, névleges teljesítmény (m3/s)

Üzemelő kapacitás

Átemelt vízmennyiség

Gravitációs kivezetés
(ezer m3)

Torkolat
(m3/s)

Közbenső
(m3/s)

Torkolat
(ezer m3)

Közbenső
(ezer m3)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés:

3. Készültségben lévő szivattyúállások és szállítható szivattyú(k) védelmi szakaszonként:

Védelmi szakasz

Szivattyúállás megnevezése

Telepített készültségben lévő gépek (db)

Üzemelő gépek (db)

Üzemelő teljesítmény
(m3/s)

Átemelt vízmennyiség
(ezer m3)

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

Megjegyzés:

4. Csatornákon végzett beavatkozások

Védekezésben érintett vízfolyás/ csatorna neve

Kezelő

Védelmi
fokozat

Védekezéssel érintett szakasz (kezdőszelvény, végszelvény, km)

Munkavégzés jellege (jelmagyarázat szerint)

Kitermelt föld, iszap
(m3)

Gaztalanított terület
(m2)

Kitisztított műtárgy
(db)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

Jelmagyarázat:

kotrás jellege:

vonal menti

= csatorna teljes vagy jelentős mértékű szakaszának kotrása

lokális

= helyenkénti, pontonkénti munkavégzés

gyökérzónás

= kotrás célja, nád-sás eltávolítása

iszapolás

= csatornafenék mentesítése az iszaptól

gaztalanítás

= mederszelvényből nád-sás növényzet eltávolítása

5. A védekezésnél igénybe vehető tározók:

Védelmi szakasz

Üzemelő tározó megnevezése

Tározott vízmennyiség
(millió m3)

Szabad kapacitás
(millió m3)

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

6. Védekezésben résztvevők létszáma (fő):

Védelmi szakasz

műszaki

gépkezelő

adminisztratív

kubikos

egyéb

Összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés:

7. Igénybe vett jármű és gép (db):

 

Gépjármű

Munkagép

Saját

 

 

Bérelt

 

 

Alvállalkozó gépe

 

 

Megjegyzés:

8. A társulat által végzett munka ismertetése:

9. A védekezés becsült költsége:

az előző 24 órában:

………… ezer forint

göngyölítve:

………… ezer forint

................................., ..... év .................. hónap ... nap

............................................................................
védelemvezető

3. függelék a19/2012. (V. 22.) BM utasításhoz

Címzett:
Országos Műszaki Irányító Törzs
............................ Vízügyi Igazgatóság
vízitársulati vízkárvédekezés összefoglaló napi jelentés
20..... év ........... hónap ..... nap

Védekező társulat neve:

 

 

 

 

VIZIG területén
összesen

Legmagasabb védekezési fokozat:

 

 

 

 

 

Üzemelő szivattyútelepek, szivattyúállások és szállítható szivattyú(k) száma:

db

 

 

 

Átemelt vízmennyiség:

m3

 

 

 

Védekezésben résztvevők létszáma:

 

 

 

Védekezésben igénybe vett jármű:

db

 

 

 

Védekezésben igénybe vett munkagép:

db

 

 

 

Napi költség összesen:

ezer Ft

 

 

 

Védekezés elrendelésétől számított összes költség:

ezer Ft

 

 

 

................................., ..... év .................. hónap ... nap
............................................................................
VIZIG védelemvezető

4. függelék a 19/2012. (V. 22.) BM utasításhoz

Védekezést elrendelő okiratszám(ok):
Címzett:
.................................... Vízügyi Igazgatóság
................................. Vízitársulat, ...............................
Vízkár-védekezés napi költségei
20... ................ hó .... nap

Eszköz

Egység

Felmerült
mennyiség
(km, üzemóra, óra

Egységár, nettó
(Ft/egység)

Költség összesen,
nettó (Ft)

 

I. Földmunkagépek és szállító járművek:

1.

Személygépkocsi

km

 

 

 

2.

Tehergépkocsi

km

 

 

 

3.

Kotró

km/ü.ó

 

 

 

4.

Dózer

km/ü.ó.

 

 

 

5.

Egyéb

km/ü.ó.

 

 

 

 

II. Szivattyúk:

 

 

 

 

1.

Elektromos szivattyútelep

ü.ó.

 

 

 

2.

Dízelszivattyú-telep

ü.ó.

 

 

 

3.

Elektromos szivattyú

ü.ó.

 

 

 

4.

Dízelszivattyú

ü.ó.

 

 

 

5.

Aggregátor

ü.ó.

 

 

 

 

III. Kézi munkaerő:

 

 

 

 

1.

Műszaki

ó

 

 

 

2.

Gépkezelő

ó

 

 

 

3.

Kubikos

ó

 

 

 

4.

Adminisztrátor

ó

 

 

 

 

IV. Költségösszesítő:

 

nettó

áfa

bruttó

1.

Anyagköltség (anyagfeladás szerint)

Ft

 

 

 

2.

Anyagjellegű költség

Ft

 

 

 

3.

Bér- és bérjellegű költség

Ft

 

 

 

4.

Bérjárulék

Ft

 

 

 

5.

Szállítási költség

Ft

 

 

 

6.

Gépköltség

Ft

 

 

 

7.

Egyéb költség

Ft

 

 

 

8.

Közvetlen költség összesen:

Ft

 

 

 

9.

* Általános költség ....%

Ft

 

 

 

10.

Alvállalkozó

Ft

 

 

 

11.

Napi költség összesen

ezer Ft

 

 

 

* Építésvezetői és vízitársulati általános költség együttesen maximum 20%.
......................, 20....... ..................................
............................................................................
védelemvezető

5. függelék a 19/2012. (V. 22.) BM utasításhoz

Védekezési okiratszám(ok):
Címzett:
........................................ Vízügyi Igazgatóság
................................. Vízitársulat, ...............................
Vízkár-védekezés havi költségei
20... ............... hó

Eszköz

Egység

Felmerült mennyiség
(km, üzemóra, óra)

Egységár, nettó (Ft/egység)

Költség összesen,
nettó (Ft)

 

I. Földmunkagépek és szállító járművek:

1.

Személygépkocsi

km

 

 

 

2.

Tehergépkocsi

km

 

 

 

3.

Kotró

km/ü.ó

 

 

 

4.

Dózer

km/ü.ó.

 

 

 

5.

Egyéb

km/ü.ó.

 

 

 

 

II. Szivattyúk:

1.

Elektromosszivattyú-telep

ü.ó.

 

 

 

2.

Dízelszivattyú-telep

ü.ó.

 

 

 

3.

Elektromos szivattyú

ü.ó.

 

 

 

4.

Dízelszivattyú

ü.ó.

 

 

 

5.

Aggregátor

ü.ó.

 

 

 

 

III. Kézi munkaerő:

1.

Műszaki

ó

 

 

 

2.

Gépkezelő

ó

 

 

 

3.

Kubikos

ó

 

 

 

4.

Adminisztrátor

ó

 

 

 

 

IV. Költségösszesítő:

Nettó költség (Ft)

1.

Anyagköltség (anyagfeladás szerint)

 

2.

Anyagjellegű költség

 

3.

Bér- és bérjellegű költség

 

4.

Bérjárulék

 

5.

Szállítási költség

 

6.

Gépköltség

 

7.

Egyéb költség

 

8.

Közvetlen költség összesen:

 

9.

* Általános költség ……%

 

10.

Alvállalkozó

 

11.

Elszámolható ÁFA alvállalkozó után

 

12.

Havi költség összesen

 

13.

Igényelt előleg

 

* Építésvezetői és vízitársulati általános költség együttesen maximum 20%.
......................, 20....... ..................................
............................................................................
védelemvezető

6. függelék a 19/2012. (V. 22.) BM utasításhoz

Védekezéselrendelési okiratszám(ok):
Címzett: ............... Vízügyi Igazgatóság
................................. VÍZITÁRSULAT
Vízkárvédekezés-költségek záróelszámolása
..... év ........... hónap ..... nap – ..... év ........... hónap ..... nap

Eszköz

Egység

Felmerült mennyiség
(km, üzemóra, óra)

Egységár, nettó (Ft/egység)

Költség összesen,
nettó (Ft)

 

I. Földmunkagépek és szállító járművek:

1.

Személygépkocsi

km

 

 

 

2.

Tehergépkocsi

km

 

 

 

3.

Kotró

km/ü.ó

 

 

 

4.

Dózer

km/ü.ó.

 

 

 

5.

Egyéb

km/ü.ó.

 

 

 

 

II. Szivattyúk:

1.

Elektromosszivattyú-telep

ü.ó.

 

 

 

2.

Dízelszivattyú-telep

ü.ó.

 

 

 

3.

Elektromos szivattyú

ü.ó.

 

 

 

4.

Dízelszivattyú

ü.ó.

 

 

 

5.

Aggregátor

ü.ó.

 

 

 

 

III. Kézi munkaerő:

1.

Műszaki

ó

 

 

 

2.

Gépkezelő

ó

 

 

 

3.

Kubikos

ó

 

 

 

4.

Adminisztrátor

ó

 

 

 

 

IV. Költségösszesítő:

Nettó költség (Ft):

1.

Anyagköltség (anyagfeladás szerint)

 

2.

Anyagjellegű költség

 

3.

Bér- és bérjellegű

 

4.

Bérjárulék

 

5.

Szállítási költség

 

6.

Gépköltség

 

7.

Egyéb költség

 

8.

Közvetlen költség összesen:

 

9.

* Általános költség ....%

 

10.

Alvállalkozó (számla szerint):

 

11.

Elszámolható ÁFA

 

12.

Védekezés költsége összesen

 

13.

Elszámolt előleg összesen

 

14.

Pénzügyi rendezést igényel

 

* Építésvezetői és vízitársulati általános költség együttesen maximum 20%.
......................, 20....... ..................................
...........................................................................
védelemvezető

7. függelék a 19/2012. (V. 22.) BM utasításhoz

ELLENŐRZÉSI JEGYZŐKÖNYV

Készült: .....................................................................

Tárgy: A ........................... Vízitársulat ......... év ......... hó ... nap – ......... hó ... nap időszakban végzett vízkárvédekezésének helyszíni utóellenőrzése

Jelen vannak:    az ellenőrzött részéről: .........................................................................., beosztás: ..................

    ellenőrzést végző személy: ..................................................................

1. A védekezés kezdeti és befejezési időpontjai belvízrendszerenként

....................................... belvízrendszer

Védelmi fokozat

Időpont

Időpont

Időpont

I. fok elrendelése

II. fok elrendelése

III. fok elrendelése

Rendkívüli elrendelése

Rendkívüli megszüntetése

III. fok megszüntetése

II. fok megszüntetése

I. fok megszüntetése

 

....................................... belvízrendszer

Védelmi fokozat

Időpont

Időpont

Időpont

I. fok elrendelése

II. fok elrendelése

III. fok elrendelése

Rendkívüli elrendelése

Rendkívüli megszüntetése

III. fok megszüntetése

II. fok megszüntetése

I. fok megszüntetése

 

...................................... belvízrendszer

Védelmi fokozat

Időpont

Időpont

Időpont

I. fok elrendelése

II. fok elrendelése

III. fok elrendelése

Rendkívüli elrendelése

Rendkívüli megszüntetése

III. fok megszüntetése

II. fok megszüntetése

I. fok megszüntetése

2. A védekezési munkák mennyisége:

2.1. Vonalas létesítmények, műtárgyak

Védekezésben érintett
vízfolyás/csatorna neve

Védelmi fokozat

Védekezéssel érintett szakasz hossza (fm)

Munkavégzés
jellege
(jelmagyarázat
szerint)

Kitermelt föld, iszap (m3)

Gaztalanított mederszakasz (m2)

Kitisztított
műtárgy (db)

ÖSSZESEN:

 

 

 

 

Jelmagyarázat:

 

 

kotrás jellege:

vonal menti

= csatorna teljes vagy jelentős mértékű szakaszának kotrása;

lokális

= helyenként, pontonkénti munkavégzés;

gyökérzónás

= kotrás célja, nád-sás eltávolítása;

iszapolás

= csatornafenék mentesítése az iszaptól;

gaztalanítás

= mederszelvényből nád-sás növényzet eltávolítása.

2.2. Üzemelő szivattyú (telep)

Telep neve

Teljesítmény

 

Üzemidő

 

Jellege*

Szivattyúk (db)

 

m3/s

 

üó

 

 

 

m3/s

 

üó

 

 

 

m3/s

 

üó

 

 

 

m3/s

 

üó

 

 

 

m3/s

 

üó

 

 

 

m3/s

 

üó

 

 

 

m3/s

 

üó

 

 

 

m3/s

 

üó

 

 

Összesen:

S:

 

 

üó

S:

 

M:

 

 

üó

M:

 

* S = stabil

M = mobil

3. Kár-helyreállítási munkák mennyisége

A létesítmény neve

Védelmi munka megnevezése

Időpont tól-ig

Mértékegység
(fm, m2; m3)

Mennyisége

 

 

 

 

4. A védekezési munkák költsége

Megnevezés

Állami tulajdonú művek védekezési költsége összesen (ezer forint)

Anyagköltség

Anyagjellegű költség

Bér és bérjellegű költség

Bérjárulék

Szállítási költség

Gépköltség

Egyéb költség

Közvetlen költség összesen

Építésvezetői általános költség

Összesen

Vízitársulati általános költség

Alvállalkozói költség

Védekezés költsége mindösszesen

Támogatás összege

Saját forrás összege

5. Kár-helyreállítási munkák költsége

Megnevezés

Állami tulajdonú művek védekezési költsége összesen (ezer forint)

Anyagköltség

Anyagjellegű költség

Bér és bérjellegű költség

Bérjárulék

Szállítási költség

Gépköltség

Egyéb költség

Közvetlen költség összesen

Építésvezetői általános költség

Összesen

Vízitársulati általános költség

Alvállalkozói költség

Védekezés költsége mindösszesen

Támogatás összege

Saját forrás összege

6. A védelmi dokumentációval kapcsolatos megállapítások:

Védelmi napló:

Védelmi fokozat elrendelése-visszavonása:

Jelentési rend:

7. Pénzügyi adminisztráció vizsgálata (alapbizonylatok, egyes költségféleségek, alvállalkozói szerződések és számlák szúrópróbaszerű ellenőrzése).

8. A helyszíni ellenőrzés tapasztalatai:

9. A védekezés hasznosulásának vizsgálata:

10. Eredményesség vizsgálata:

Védekezési adatok és tapasztalatok:

A védekezés hatása a védett területekre:

A védekezés hatása az érdekeltekre (érdekeltek véleményei):

11. Az ellenőrzést végző összegző nyilatkozata a támogatás kifizetésének jogszerűségéről, a hasznosításról és hatékonyságról:

12. Egyéb megállapítások, javaslatok:

……………………………………

K. m. f.

aláírás

1

A 4. pont a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

*

A megfelelő rész aláhúzandó.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére