• Tartalom

126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet

126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet

a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusban történő elhelyezéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint az ezzel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról

2023.01.01.

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdésében, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdésében,

a 3. § és az 5–6. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés g) és o) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el:

1. § (1) E rendelet hatálya

a) az 1. mellékletben foglalt táblázat A oszlopában meghatározott beruházásra és az ezzel közvetlenül összefüggő közmű- és útépítési munkákra,

b) az 1. mellékletben foglalt táblázat B oszlopában felsorolt földrészletekre, ide értve a telekalakítás során létrejövő új földrészleteket is,

c) a b) pont szerinti földrészleteken található, valamint megépítésre kerülő építményekre [az a)–c) pont a továbbiakban együtt: beruházás], továbbá

d) a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre

terjed ki.

(2) Az (1) bekezdés d) pontja alkalmazásában a beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és működéséhez közvetlenül szükségesek.

(3)1 E rendelet hatálya a Katasztrófavédelmi Speciális Képzési Központnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus állami beruházás keretében, a Ludovika Campus területén történő elhelyezésével összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé és a beruházás kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánításáról, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusban történő elhelyezéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint az ezzel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 477/2022. (XI. 24.) Korm. rendelet szerinti beruházásra nem terjed ki.

2. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a beruházás megvalósításával összefüggő, az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. mellékletben meghatározott hatóságokat jelöli ki.

(3)2

(4) A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 3. § (3)–(4) bekezdésének alkalmazása szempontjából a beruházás kiemelt társadalmi cél érdekében megvalósuló beruházásnak minősül.

(5)3

(6)4

(7)5

3. § (1)6

(2) A beruházás tekintetében az építmények, önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához szükséges, az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet szerint elhelyezendő személygépkocsik számát az egymástól 800 méter távolságon belül elhelyezkedő, jellemzően azonos használók által igénybevett építmények esetében – az érintett építményekre együttesen vonatkozóan – csak a legmagasabb értéket eredményező hasznosítási módú építmény szerinti mennyiség figyelembevételével kell megállapítani.

(3)7 Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdés b) pontja és 18. § (3) bekezdése szempontjából a Budapest VIII. kerület Orczy út 1. szám alatt elhelyezkedő, 36030 helyrajzi számú ingatlan, valamint az azzal határos Budapest VIII. kerület 36179 és 36806/2 helyrajzi számú ingatlan rendezettnek minősül, amennyiben ezen ingatlanok tekintetében a kerületi szabályzási tervben előírt telekhatár-rendezésre vonatkozóan az egyes földügyi eljárások részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerinti telekalakítási engedélyezési eljárásban az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóság a telekalakítási engedélyt megadta, függetlenül attól, hogy a telekalakítási engedély jogerőre emelkedett-e.

(4)8 A (3) bekezdésben megjelölt ingatlanok tekintetében a kerületi szabályzási tervben előírt telekhatár-rendezés ingatlan-nyilvántartási bejegyzését azt követően kell végrehajtani, hogy a Budapest VIII. kerület 36030 helyrajzi számú ingatlan az állam 1/1 arányú tulajdonába kerül.

(5)9 A Budapest VIII. kerület 36030 helyrajzi számú ingatlan Nemzeti Közszolgálati Egyetem vagyonkezelésében lévő területén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mint engedélyes (építtető) jogosult a vízjogi engedély (ideértve különösen a vízjogi létesítési, fennmaradási, illetve üzemeltetési engedélyeket) iránti kérelmet az illetékes hatósághoz önállóan benyújtani. Az engedély iránti kérelemhez az ingatlan egyéb tulajdonosainak, vagyonkezelőinek, használóinak, és bármely egyéb jogosultjának a hozzájárulását nem kell csatolni, illetve beszerezni, továbbá az ingatlan egyéb tulajdonosainak, vagyonkezelőinek, használóinak, illetve bármely egyéb jogosultjának hozzájárulása a vízjogi engedély kiadásához nem szükséges.

3/A. §10 A Kormány a 2. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispánt jelöli ki.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

5. §11 E rendeletnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusban történő elhelyezéséhez kapcsolódó beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, az eljáró hatóságok kijelöléséről, valamint az ezzel összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 224/2013. (VI. 24.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 3. § (3)–(4) bekezdését a Módr. hatálybalépésekor12 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

5/A. §13 E rendeletnek az egyes kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 464/2013. (XII. 4.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 3. § (5) bekezdését, valamint 1. mellékletében foglalt táblázat Módr2.-vel módosított C:2 és C:3 mezőjét a Módr2. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

5/B. §14 (1) E rendeletnek a tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet, valamint egyes közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított rendelkezéseit a Módr3. hatálybalépésekor15 folyamatban lévő hatósági eljárásokban is alkalmazni kell.

(2)16 Az illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a fővárosban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Módr3. hatályba lépését megelőzően nála indult, első fokú határozat, szakhatósági állásfoglalás vagy előzetes szakhatósági állásfoglalás kiadásával még le nem zárt ügyeket átteszi a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz.

6. §17

1. melléklet a 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelethez18

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósításához szükséges hatósági engedélyezési eljárások és az eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező hatóságok

A

B

C

D

1.

Beruházás megnevezése

Beruházás azonosítója

A beruházás megvalósításával kapcsolatos engedélyezési eljárások

Eljáró hatóság

2.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusban történő elhelyezése

Budapest VIII. kerület Orczy út 1. Hrsz. 36030;
Budapest VIII. kerület Diószeghy Sámuel utca 38–40. Hrsz. 36009;
Budapest VIII. kerület Diószeghy Sámuel utca 42. Hrsz. 36014;
Budapest VIII. kerület Korányi Sándor utca 14. Hrsz. 36038/2;
Budapest VIII. kerület Dugonics utca 9. Hrsz. 36038/2;
Budapest VIII. kerület Korányi Sándor utca 22–26. Hrsz. 36034;
Budapest VIII. kerület Dugonics utca 17–21. Hrsz. 36034;
Budapest VIII. kerület Diószeghy Sámuel utca 16. Hrsz. 35978;
Budapest VIII. kerület Diószeghy Sámuel utca 18. Hrsz. 35979;
Budapest VIII. kerület Diószeghy Sámuel utca 20. Hrsz. 35980;
Budapest VIII. kerület Diószeghy Sámuel utca 22. Hrsz. 35981;
Budapest VIII. kerület Diószeghy Sámuel utca 24. Hrsz. 35982;
Budapest VIII. kerület Diószeghy Sámuel utca 26. Hrsz. 35983;
Budapest VIII. kerület Diószeghy Sámuel utca 28. Hrsz. 35996;
Budapest VIII. kerület Diószeghy Sámuel utca 30. Hrsz. 35997;
Budapest VIII. kerület Sárkány utca 8. Hrsz. 35995;
Budapest VIII. kerület Nagyvárad tér Hrsz. 36806/3;
Budapest VIII. kerület Üllői út
Hrsz. 36806/2;
Budapest VIII. kerület Ludovika tér
Hrsz. 36179;
Budapest VIII. kerület
Korányi Sándor utca
Hrsz. 36031;
Budapest VIII. kerület Diószeghy Sámuel utca
Hrsz. 35903;
Budapest VIII. kerület Dugonics utca
Hrsz. 36054;
Budapest VIII. kerület Orczy út
Hrsz. 35929/2.

általános építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárások, beleértve:
– az általános építményeket,
– a műemléki védelem alatt álló építményeket,
– az építményen belül, építménybe beépített felvonókat, mozgólépcsőket, (beleértve a mozgójárdát is), ha annak létesítéséhez építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység szükséges,
fás szárú növények kivágására vonatkozó engedélyezési eljárás,
kapcsolódó területek felszíni rendezése

Budapest Főváros Kormányhivatala

3.

környezetvédelmi hatósági engedélyezési eljárások

Pest Vármegyei Kormányhivatal19

4.

vízjogi hatósági engedélyezési eljárások

illetékes vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság20

5.

útügyi hatósági engedélyezési eljárások

Budapest Főváros Kormányhivatala

6.

építményeken kívüli felvonó, mozgólépcső, emelők, gépi működtetési közlekedési berendezések engedélyezése

Budapest Főváros Kormányhivatala

7.

műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások

Budapest Főváros Kormányhivatala

8.

hírközlési hatósági eljárások

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala

9.

földvédelmi, telekalakítási, földmérési, ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárások

Budapest Főváros Kormányhivatala

10.

talajvédelmi hatósági eljárások

Pest Vármegyei Kormányhivatal21

11.

beépített tűzjelző, tűzoltó berendezések létesítési és használatbavételi eljárásai

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

12.

tűzvédelmi hatósági ügyekben eltérési engedélyezési eljárások

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

13.

a jogszabályokban rögzített tűzvédelmi hatósági egyeztetésekkel kapcsolatos hatósági eljárások

Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

14.

örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos eljárások

Budapest Főváros Kormányhivatala

15.

bányahatósági engedélyek

Pest Vármegyei Kormányhivatal22

2. melléklet a 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelethez23

1

Az 1. § (3) bekezdését a 477/2022. (XI. 24.) Korm. rendelet 10. §-a iktatta be.

2

A 2. § (3) bekezdését a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 51. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 2. § (5)–(6) bekezdését a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 51. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

4

A 2. § (5)–(6) bekezdését a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 51. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 2. § (7) bekezdését a 72/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 114. §-át.

6

A 3. § (1) bekezdését a 137/2013. (V. 10.) Korm. rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

7

A 3. § (3) bekezdését a 224/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 27. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 119. §-át.

8

A 3. § (4) bekezdését a 224/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

9

A 3. § (5) bekezdését a 464/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

10

A 3/A. §-t a 137/2013. (V. 10.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 72/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. § (1) bekezdésével megállapított, az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 22. § a) pontja szerint módosított szöveg.

11

Az 5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 224/2013. (VI. 24.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

12

A hatálybalépés időpontja 2013. június 25.

13

Az 5/A. §-t a 464/2013. (XII. 4.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

14

Az 5/B. §-t a 229/2014. (IX. 5.) Korm. rendelet 87. §-a iktatta be.

15

A hatálybalépés időpontja 2014. szeptember 13.

16

Az 5/B. § (2) bekezdése az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 22. § b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 6. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

18

Az 1. melléklet a 361/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 24. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd e módosító rendelet 96. §-át.

19

Az 1. mellékletben foglalt táblázat D:3 mezője az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 22. § c) pontja szerint módosított szöveg.

20

Az 1. mellékletben foglalt táblázat D:4 mezője az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 22. § b) pontja szerint módosított szöveg.

21

Az 1. mellékletben foglalt táblázat D:10 mezője az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 22. § c) pontja szerint módosított szöveg.

22

Az 1. mellékletben foglalt táblázat D:15 mezője az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 22. § c) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 2. mellékletet a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 51. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére