• Tartalom

33/2012. (XII. 5.) NGM rendelet

33/2012. (XII. 5.) NGM rendelet

a Rehabilitációs kártya igénylésének, kibocsátásának, felhasználásának, kicserélésének, visszavonásának és a hozzá kapcsolódó kedvezmény érvényesítésének részletes szabályairól

2012.12.06.

A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény 17. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. § c) és i) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § l) és m) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró emberi erőforrások miniszterével egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § E rendelet hatálya kiterjed

a) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóztatási szerveire (a továbbiakban: állami adóhatóság),

b) a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Pftv.) szerinti rehabilitációs hatóságra (a továbbiakban: rehabilitációs hatóság),

c) a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény, valamint a Pftv. szerint a Rehabilitációs kártya kiváltására jogosult személyre,

d) a Rehabilitációs kártya kiváltására jogosult személynek a Pftv. szerinti munkáltatójára.

2. § (1) A Rehabilitációs kártyára jogosult személy a Rehabilitációs kártya igénylésére szolgáló kérelemben közli a rehabilitációs hatósággal

a) a természetes személyazonosító adatait,

b) az adóazonosító jelét és

c) a Pftv. szerinti munkáltatójának nevét, adószámát, székhelyét, telephelyét.

(2) Az (1) bekezdés c) pontjára vonatkozó adatot kizárólag abban az esetben kell a Rehabilitációs kártyára jogosultnak közölnie kérelmében a rehabilitációs hatósággal, ha a kérelem benyújtásakor munkaviszonyban áll.

(3) A rehabilitációs hatóság a kérelemre indult eljárásban a Rehabilitációs kártyára vonatkozó jogosultság fennállásáról szóló tájékoztatást az (1) bekezdés szerinti adatok feltüntetése mellett hivatalból, elektronikus úton, a Rehabilitációs kártyára való jogosultság megállapítását követő 1 napon belül megküldi az állami adóhatóság részére a Rehabilitációs kártya igénylésével kapcsolatos eljárás megindítása érdekében.

(4) Amennyiben a (3) bekezdés szerinti adatszolgáltatás során az állami adóhatóság nem tudja a Rehabilitációs kártyára jogosult személyt egyértelműen beazonosítani, akkor haladéktalanul – elektronikus úton – megkeresi a rehabilitációs hatóságot a Rehabilitációs kártyára jogosult személyének (természetes személyazonosító adatainak, adóazonosító jelének) tisztázása érdekében.

3. § Az állami adóhatóság a rehabilitációs hatóság 2. § szerinti adatszolgáltatását követő 15 napon belül megküldi a Rehabilitációs kártyát

a) a Rehabilitációs kártyára jogosult személy munkáltatója részére, ha a Rehabilitációs kártyára jogosult személy a kérelmében a 2. § (1) bekezdés c) pontja szerint megadta munkáltatója adatait, vagy

b) a Rehabilitációs kártyára jogosult személy részére, ha a Rehabilitációs kártyára jogosult személy kérelmében nem szerepelnek munkáltatója adatai.

4. § (1) A Rehabilitációs kártyára való jogosultság megszűnése esetén a rehabilitációs hatóság az erről szóló tájékoztatást – a 2. § (1) bekezdésében meghatározott adatok közlésével egyidejűleg – hivatalból, elektronikus úton, a jogosultság megszűnését követő 1 napon belül megküldi az állami adóhatóság részére a Rehabilitációs kártya visszavonásával kapcsolatos eljárás megindítása érdekében. Az állami adóhatóság elektronikus úton értesíti a rehabilitációs hatóságot az 5. § szerinti cserekártya igényléséről, valamint a rehabilitációs kártya visszavonásáról.

(2) A Rehabilitációs kártya visszavonásának időpontja a rehabilitációs hatóság jogosultság megszűnésére vonatkozó adatszolgáltatásának az állami adóhatósághoz történő megérkezése.

(3) Az állami adóhatóság – az (5) bekezdésben meghatározottak kivételével – a Rehabilitációs kártya visszavonásával egyidejűleg e tényről tájékoztatja a visszavont Rehabilitációs kártyát letétben tartó – az állami adóhatóság által ismert – munkáltatót, valamint felszólítja a Rehabilitációs kártya haladéktalan, de legkésőbb 30 napon belüli visszaszolgáltatására.

(4) A Rehabilitációs kártya visszaszolgáltatásának tényét, a munkáltató nevét és adószámát, valamint a visszaszolgáltatás dátumát az állami adóhatóság nyilvántartja.

(5) Ha az állami adóhatóság nyilvántartása alapján a visszavont Rehabilitációs kártyát nem használták fel, akkor erről haladéktalanul tájékoztatja a rehabilitációs hatóságot.

(6) Az (5) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatás alapján a rehabilitációs hatóság a Rehabilitációs kártyára – annak kiküldése időpontjában – jogosult személyt szólítja fel a Rehabilitációs kártya haladéktalan, de legkésőbb 30 napon belüli visszaszolgáltatására.

5. § A Rehabilitációs kártyára jogosult a rehabilitációs hatósághoz terjeszti elő a Rehabilitációs kártya adatváltozás (névváltozás) miatti cseréje iránti kérelmét. A rehabilitációs hatóság e tényt a 2. § szerinti adatszolgáltatáson keresztül jelzi az állami adóhatóság felé, mely szerv a kicserélt Rehabilitációs kártyát (a továbbiakban: cserekártya) kiállítja.

6. § (1) A Rehabilitációs kártyának a Rehabilitációs kártyára jogosult személy birtokából való kikerülése (megsemmisülése, elvesztése vagy jogtalan eltulajdonítása) esetén akkor adható ki ismételten azonos adattartalommal a Rehabilitációs kártya (cserekártya), illetve a Rehabilitációs kártya megrongálódása esetén akkor cserélhető, ha azt a Rehabilitációs kártyára jogosult kéri.

(2) A Rehabilitációs kártya birtokából való kikerülését (megsemmisülését, elvesztését vagy jogtalan eltulajdonítását), valamint megrongálódását a Rehabilitációs kártyára jogosult köteles haladéktalanul, de legkésőbb a birtokából való kikerülés (megsemmisülés, elvesztés vagy jogtalan eltulajdonítás), valamint a megrongálódás tudomására jutásától számított három napon belül a rehabilitációs hatóságnál bejelenteni.

(3) A cserekártya igénylésekor a Rehabilitációs kártya birtokából való kikerüléséről (megsemmisüléséről, elvesztéséről vagy jogtalan eltulajdonításáról), valamint megrongálódásáról a Rehabilitációs kártyára jogosult személy nyilatkozatot tesz.

7. § (1) A cserekártya kiállítása iránti igénynek az állami adóhatósághoz való megérkezésekor a korábbi, még érvényes Rehabilitációs kártyát az állami adóhatóság visszavonja. A visszavont kártya birtokosa köteles azt az állami adóhatósághoz haladéktalanul visszaszolgáltatni. A visszaszolgáltatott Rehabilitációs kártyákat az állami adóhatóság megsemmisíti.

(2) A Rehabilitációs kártya cseréje esetén a cserekártya érvényességének kezdő napja az eredeti Rehabilitációs kártya kiállításának a napja.

8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére