• Tartalom

1121/2013. (III. 11.) Korm. határozat

1121/2013. (III. 11.) Korm. határozat

a 2014–2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásának előfeltételeiként meghatározott ex-ante kondicionalitások teljesítésével összefüggő feladatokról

2013.03.11.

A Kormány

1. felhívja az érintett minisztereket, hogy a 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó szakpolitikai stratégiákat, terveket az előzetes feltételekben rögzített szempontok figyelembevételével készítsék el,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

belügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

vidékfejlesztési miniszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: folyamatos, legkésőbb az operatív programok Európai Bizottsághoz való formális benyújtásáig

2. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az érintett tárcák bevonásával és az Európai Bizottság iránymutatásával összhangban – kísérje figyelemmel az előzetes feltételek teljesítését, és az előrehaladásról, kockázatokról rendszeresen tájékoztassa a Kormányt,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: folyamatos

3. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégiához illeszkedve dolgozza ki az intelligens specializációra vonatkozó stratégiát,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2013. október 31.

4. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter bevonásával készítse el és terjessze a Kormány elé a Nemzeti Infokommunikációs Szakpolitikai Stratégiát, amely tartalmazza az Új Generációs Hozzáférési Hálózat létrehozására vonatkozó tervet,

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

közigazgatási és igazságügyi miniszter

Határidő: 2013. június 30.

5. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy készítse el és terjessze a Kormány elé a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos politika fő célkitűzéseit, és intézkedéseit meghatározó stratégiát, figyelemmel az Európai Bizottság „Gondolkozz előbb kicsiben!” – Európai kisvállalkozói intézkedéscsomag: „Small Business Act” című COM(2008)394 közleményében foglalt szempontok teljes körű érvényesítésére,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2013. június 30.

6. felhívja a belügyminisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszter bevonásával készítsenek előterjesztést a Kormány számára, amelyben javaslatot tesznek a nemzeti vagy regionális katasztrófavédelemre vonatkozó kockázatfelmérés módjára, ütemezésére és részletes finanszírozási tervére,

Felelős: belügyminiszter

nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2013. március 31.

7. felhívja a vidékfejlesztési minisztert és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a nemzetgazdasági miniszter bevonásával készítsenek előterjesztést a Kormány számára a vízgazdálkodás területén megfogalmazott feltételek teljesítésének módjáról, ütemezéséről és részletes finanszírozási tervéről,

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2013. március 31.

8. felhívja a vidékfejlesztési minisztert, hogy az érintett miniszterek bevonásával készítsen előterjesztést a Kormány számára a hulladékgazdálkodás területén megfogalmazott feltételek teljesítésének ütemezéséről és részletes finanszírozási tervéről,

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2013. március 31.

9. felhívja a vidékfejlesztési minisztert, hogy az érintett miniszterek bevonásával készítsen előterjesztést a Kormány számára a környezeti hatásvizsgálat és stratégiai környezeti vizsgálat eredményes alkalmazásához szükséges feladatok ütemezéséről és részletes finanszírozási tervéről

Felelős: vidékfejlesztési miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2013. március 31.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére