nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet
a Teljesítésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről
2016-05-01
2016-12-31
3

236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelet

a Teljesítésigazolási Szakértői Szervvel kapcsolatos egyes kérdésekről

A Kormány az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXIV. törvény 9. § a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában

1. Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (a továbbiakban: Szerv): az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Tszszt.) 1. § (1) bekezdése szerint meghatározott szakértői vélemény kiadására jogosult független szervezet.

2.1 Szerződő felek: a Szerv feladatkörét érintő építészeti-műszaki tervezési, kivitelezési szerződések alanyai.

3. Kivitelezési szerződés: építőipari kivitelezési tevékenység végzésére kötött szerződés.

2. A Szerv szervezete

2. § (1) A Szerv létszáma legfeljebb 202 fő, amelyből egy személy a Szerv vezetője (a továbbiakban: vezető), egy személy vezetőhelyettes, további 200 személy, akik közül a vezető a Szerv nevében az adott ügyben eljáró tanács tagjait kijelöli.

(2) A vezető és vezetőhelyettes kinevezése öt évre szól, a vezető és vezetőhelyettes újra kinevezhető.

(3) A Szerv vezetőjének, vezetőhelyettesének, tagjainak a Szervhez fűződő jogviszonya az egyéb szakértői tevékenységeit nem korlátozza.

3. A Szerv tagjainak kinevezése és képesítése

3. § (1)2 A Szerv tagja az az igazságügyi szakértő és az az építési műszaki ellenőr, aki a Tszszt. 3. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott szervezetek bevonásával kialakított véleményező bizottság (a továbbiakban: bizottság) által meghirdetett pályázati kiírásnak megfelelt, és akit – a bizottság véleményének meghallgatása mellett – az építésgazdaságért felelős miniszter az igazságügyért felelős miniszter egyetértésével kinevezett.

(2) A bizottság az alábbi tizenegy főből áll:

a) az építésgazdaságért felelős miniszter, az építésügyért felelős miniszter és az igazságügyért felelős miniszter által delegált egy-egy személy,

b) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Mérnöki Kamara, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara által delegált egy-egy személy,

c) az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a Magyar Építőanyag-ipari Szövetség által delegált egy-egy személy, valamint

d) a vezető.

(3) A bizottsági ülés elnöke a vezető.

(4)3 A Szerv vezetője, vezetőhelyettese, tagja az a személy lehet, aki vagy építési műszaki ellenőri jogosultsággal rendelkezik, vagy az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi eljárás során szükséges szakhatósági állásfoglalás kiadásának eljárási szabályairól szóló 208/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 1. mellékletében szereplő alábbi területeinek valamelyikén került bejegyzésre:

a) tűzvédelmi-, vagy ipari baleset-megelőzési terület,

b) közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos sajátos építményfajtákra vonatkozó terület,

c) környezetvédelem és természetvédelem területei,

d) vízügyi terület,

e) lakásügyi terület,

f) építésügyi terület.

(5) A Szerv vezetőjének, vezetőhelyettesének megbízatása megszűnik a kinevezés lejártával és a (6) bekezdésben felsorolt okok bekövetkezése esetén.

(6) A Szerv tagjának tagsági viszonya megszűnik

a) a kinevezésnek az építésgazdaságért felelős miniszter általi visszavonásával, melyet az igazságügyért felelős miniszter előzetesen jóváhagyott,

b) ha a tagsághoz szükséges bármely feltételnek már nem felel meg, mely alapján a szakmai kamara tagságából kizárta,

c) lemondással,

d) halállal.

(7) A tagsági jogviszony visszavonása indokolással és a szakértői tevékenységre vonatkozó jogszabályok vétkes megszegésére való hivatkozással történhet, mely döntés ellen bírósághoz lehet fordulni. A határozat felülvizsgálatáról a bíróság nemperes eljárásban határoz. Ha az eljárás nemperes jellegéből más nem következik, a bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1953. évi III. törvény közigazgatási perekre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

4. A Szerv működése

4. § (1) A Szervet a vezetője irányítja és képviseli. A vezetőt akadályoztatása esetén, illetve ha a vezetői tisztség nincsen betöltve, a vezetőhelyettes helyettesíti.

(2) A vezető feladatai a Szerv adminisztratív működtetésével kapcsolatban:

a) vezeti a tagok nyilvántartását,

b) kijelöli az ügyrendben foglaltak szerint a szakértői tanács tagjait és közülük az elnököt,

c) kijelöli az új tagot a Tszszt. 5. § (4) bekezdésében foglaltak esetén,

d) engedélyezi az eljárási határidő meghosszabbítását, melyről tájékoztatja a szerződő feleket, valamint a biztosítékot nyújtó személyt,

e) folyamatosan gondoskodik a Tszszt. 2. § (1)–(3) bekezdése, 3. § (5) bekezdése, 6. § (4) bekezdése, 8. § (2) bekezdése betartásáról,

f) jóváhagyás céljából az építésgazdaságért felelős miniszter elé terjeszti a Szerv ügyrendjét,

g) évenkénti beszámolót készít és megküldi az építésgazdaságért felelős miniszter számára,

h) lefolytatja a tagság keletkeztetéséhez szükséges pályázati eljárást,

i) az építésgazdaságért felelős miniszter elé terjeszti a bizottság által javasolt tagok nevét.

(3) A Szerv vezetőjének és a vezetőhelyettesének hivatalos helyisége a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mindenkori székhelye.

(4) A Szerv működéséhez szükséges feltételek megteremtéséről a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – a területi kereskedelmi és iparkamarák bevonásával – gondoskodik, melynek pénzügyi forrását a költségvetési törvény biztosítja az építésgazdaságért felelős miniszter által kiadott mindenkori fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésének és felhasználásának szabályairól szóló miniszteri rendelet szerint.

(5) A Szerv titkársági feladatait a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, míg a Szerv működéséről való tájékoztatást, információ közvetítést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a területi kereskedelmi és iparkamarák bevonásával látja el.

(6) A Szerv és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között, a Szerv és a területi kereskedelmi és iparkamarák között, valamint a Szerv tagjai között a kapcsolattartás módja elektronikus.

5. § (1) A Szerv ügyrendjét az építésgazdaságért felelős miniszter hagyja jóvá.

(2) Az ügyrend tartalmazza különösen:

a) a bíráló bizottság működésével kapcsolatos szabályozást,

b) az adott ügyben eljáró tanácstagok kiválasztásának szempontrendszerét,

c) a tagok közötti feladatmegosztást,

d) a szakértők által elszámolható költségeket és annak módját,

e) a laboratóriumi vizsgálat elrendelésének módját,

f) a késedelembe esett tagok kifizetésének részletes szabályait, valamint

g) a szakértői díj kérelmezőnek történő visszautalás részleteit.

(3) A Szerv tagjairól vezetett nyilvántartást, az ügyrendet és az évenkénti beszámolót a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara hivatalos honlapján kell közzétenni.

(4) A Szerv pecsétje Magyarország címerét és a „Teljesítésigazolási Szakértői Szerv” nevét tartalmazza.

5. A Szerv eljárása, a szakértői véleménynek, kivonatának elkészítésére vonatkozó megbízás elfogadása iránti kérelem (Szerv megbízása), a szakértői tevékenységre létrejövő megbízási szerződés (tag megbízása)

6. § (1)4 A Szerv eljárása az építészeti-műszaki tervezési, kivitelezési szerződésben meghatározott helyszín szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamaránál, vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál az 1. mellékletnek megfelelően a Tszszt. 1. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint kezdeményezhető. Amennyiben a vitatott szerződésben rögzített tevékenység teljesítésre vonatkozó helyszíne több területi kereskedelmi és iparkamara illetékességi területére terjed ki, akkor az eljárást kezdeményező fél székhelye szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamaránál, vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamaránál kezdeményezhető az eljárás.

(2) A területi kereskedelmi és iparkamarák a benyújtott kérelmet a beérkezés napján – ha az hivatali időn túl érkezik, a beérkezést követő munkanapon – továbbítják a vezető felé. Ha a kérelem megfelel a jogszabály által támasztott követelményeknek, a vezető a kérelemnek az illetékes területi kamarához történő beérkezését követő öt napon belül értesíti az eljárást kezdeményező felet a megbízás (szervmegbízás) elfogadásáról.

(3) A vezető az illetékes területi kamarához történő beérkezést követő öt napon belül a megbízási szerződés tervezetét megküldi a szakértői tanács tagjainak.

(4)5 A szakértői tevékenységre létrejövő megbízási szerződés – mely alapján a tagok a Szerv nevében eljárhatnak – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a tagok között jön létre. A megbízási szerződésnek tartalmaznia kell a szakértői tanács tagjainak, elnökének megnevezését, a szakértői vélemény megküldésének határidejét, a szakvéleményben megválaszolandó kérdéseket és a szakértői díj összegét.

(5) A vezető a helyszíni szemle időpontjáról az elnök javaslata alapján értesíti a szerződő feleket és a kivitelezés helyszínéül szolgáló ingatlan birtokosát.

(6)6 A tag a vezető általi kijelölést a megbízási szerződés aláírásával és a vezető részére történő visszaküldésével fogadja el. A tag akadályoztatása esetén az akadályoztatás tényéről öt napon belül értesíti a Szerv vezetőjét, aki ebben az esetben haladéktalanul gondoskodik más tag kijelöléséről.

(7)7 A benyújtott iratok – és helyszíni szemle tartása esetén a szemle jegyzőkönyve – alapján a szakértői tanács szakértői véleményt állít ki, amelyet a szakértői tanács zárt ülésen, szótöbbséggel alakít ki. A szakértői tanács elnöke gondoskodik

a) a szakvélemény,

b) a szerződést biztosító mellékkötelezettség érvényesíthetősége kapcsán kért vizsgálat esetén a szakértői vélemény és kivonatának

határidőben történő felterjesztéséről a vezető részére.

(8) A szakértői tanács elnöke az ügy bonyolultságára való hivatkozással kérheti a vezetőtől a határidő egy alkalommal legfeljebb harminc nappal való meghosszabbítását. A határidő meghosszabbítása tárgyában született döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.

(9) A vezető gondoskodik a

a) szerződő felek részére a szakértői vélemény,

b) szerződést biztosító mellékkötelezettség érvényesítésének vizsgálatához kapcsolódó kérelem esetén a biztosítékot nyújtó személy részére a szakértői vélemény kivonatának

határidőben történő megküldéséről.

7. § (1) A szakértői tanács tagjai független szakértőként járnak el. A szakértői vélemény tartalmát illetően nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat sem a Szerv vezetőjétől, vezetőhelyettesétől, sem más személytől.

(2)8 A szakértői tanács a szakértői vélemény elkészítéséhez szükséges vizsgálatot – a kivitelezési szerződés vizsgálata esetén – nem köteles a kivitelezés helyszínén elvégezni, ha az eljárásban a felek írásban egybehangzóan nyilatkoznak arról, hogy

a) a kérelemmel érintett teljesítés elbontásra került, vagy

b) a teljesítés szerződésszerűen megtörtént.

(3)9

(4)10 A Szerv szakvéleményének kialakítása érdekében a helyszíni műszeres vizsgálat vagy a laboratóriumi műszeres vizsgálat szükségességét az eljáró szakértői tanács elnökének javaslata alapján a vezető állapítja meg, aki írásban rendeli el a szükséges helyszíni műszeres vizsgálat vagy a laboratóriumi műszeres vizsgálat részleteit. A felmerülő költségeket a minőségi kifogással élő fél előlegezi meg. A költségek viseléséről bíróság dönt.

(5) Az eljáró tanács ügyintézési határidejébe a laboratóriumi vizsgálat időtartama nem számít bele.

6. A szakértői vélemény és kivonatának tartalma

8. § (1) A szakértői tanács a szakvéleményét a 2. mellékletben foglaltaknak megfelelően állítja ki.

(2) A szakértői tanács a szakvéleményének kivonatát a 3. mellékletben foglaltaknak megfelelően állítja ki.

7. A Szerv díjazása

9. § (1) A szakértői vélemény elkészítése díjazás ellenében történik.

(2)11 A szakértői díj a kérelmező által megjelölt vitatott bruttó érték 1%-a, de legkevesebb bruttó 60 000 forint és nem haladhatja meg a bruttó 450 000 forintot. A szakértői díj a Szervet illeti, mely a szakértői tanács tagjai között a következők szerint oszlik meg: elnök 40%, tagok 30-30%. A Tszszt. 2. § (4) bekezdése által meghatározott eljárás esetében a szakértői díj az eljáró szakértői tanács tagját illeti.

(3) A szakértői díjat a kérelmező a kérelem beadásakor fizeti meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elkülönített 10300002-20373432-71003285 számú alszámlájára. A szakértői tanács tagjai, elnöke a szakértői vélemény megküldésével egyidejűleg benyújthatják számláikat a vezetőnek, aki az ellenjegyzett példány másolatával együtt továbbítja azokat a kifizetést biztosító Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részére. A 4. § (6) bekezdését ebben az esetben nem kell alkalmazni.

(4) Amennyiben a szakértői tanács tagjai a tagmegbízás szerinti eljárás végső határidejét túllépik, a szakértői díj mértéke a késedelemmel érintett időszakban munkanaponként az eredeti díj 10%-ával csökken.

(5) Hét munkanapos késedelem esetén a szakértői tanács tagjainak javadalmazása legfeljebb az eredeti díj összegének 30%-a lehet.

(6) A (4) bekezdésben meghatározott esetben a ki nem fizetett szakértői díj a kérelmezőnek visszajár.

(7) Az eljárás során felmerülő költségeket a szakértők számla ellenében utólag számolják el a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával.

(8) A Szerv vezetője és vezetőhelyettese a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával áll megbízási jogviszonyban, a megbízási szerződést az építésgazdaságért felelős miniszter és az igazságügyért felelős miniszter jóváhagyja.

8. Záró rendelkezések

10. § Ez a rendelet 2013. július 1-jén lép hatályba.

11. § (1) Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(2) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikke szerinti előzetes bejelentése megtörtént.

1. melléklet a 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelethez12

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv véleménye iránti kérelem

    1.     Kérelmező adatai

a)    Kérelmező neve (cégneve):

b)    Kérelmező címe (lakóhelye, székhelye):

c)    Kérelmező elérhetősége (FAX/Tel. szám, e-mail cím):

    2.     Kérelmezővel szerződő fél adatai:

a)    Kérelmezővel szerződő fél neve (cégneve):

b)    Kérelmezővel szerződő fél címe (lakóhelye, székhelye):

c)    Kérelmezővel szerződő fél elérhetősége (FAX/Tel. szám, e-mail cím):

    3.     Vitatott teljesítéssel érintett helyszín adatai (amennyiben építési, kivitelezési tevékenységet szükséges vizsgálni):

a)    Teljesítés helyszíne:

b)    Helyszín birtokosának neve:

c)    Helyszín birtokosának elérhetősége:

    4.     Biztosítékot (pl. garanciát, kezességet) nyújtó személy adatai:

a)    Neve:

b)    Székhelye:

c)    Referencia száma:

d)    Mellékkötelezettség biztosításának érvényességi ideje: -tól -ig

e)    Mellékkötelezettséget biztosító szerződés száma:

    5.     Vitatott teljesítés részletes leírása

    6.     Kért dokumentum (x-szel jelölendő)

o szakértői vélemény

o szakértői vélemény kivonata

    7.     Kapcsolattartás módja: (x-szel jelölendő)

o elektronikus úton

o postai úton

    8.     Csatolandó melléklet:

a)    Szerződés másolata ..... oldal

b)    Egyéb a szakértői döntést elősegítő dokumentum

     ............................................. ..... oldal

     ............................................. ..... oldal

     ............................................. ..... oldal

     ............................................. ..... oldal

c)    Szerződést biztosító mellékkötelezettség másolata ..... oldal

d)    Szerződést biztosító mellékkötelezettséget keletkeztető jogviszony időbeli hatályának meghosszabbításáról szóló dokumentum másolata

e)    Szakértői díj megfizetésére vonatkozó igazolás

Kelt: ........................... , ........ év .............................. hó .......... nap

...........................................
kérelmező aláírása

2. melléklet a 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelethez13

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv véleménye

Megbízó: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Megbízás kelte:

Szakértői vélemény tárgya:

Szakértői vélemény célja:

o teljesítésigazolás kiadása

o szerződést biztosító mellékkötelezettség érvényesíthetősége.

Szakértői Tanács adatai

    1.     Szakértői Tanács elnökének

a)    neve:

b)    szakértői jogosultságot igazoló okirat száma:

c)    szakértői szakterületek megnevezése:

    2.     Szakértői Tanács tagjának

a)    neve:

b)    szakértői jogosultságot igazoló okirat száma:

c)    szakértői szakterületek megnevezése:

    3.     Szakértői Tanács tagjának

a)    neve:

b)    szakértői jogosultságot igazoló okirat száma:

c)    szakértői szakterületek megnevezése:

I.         Előzmények, helyzetismertetés

    1.     Kérelmező adatai

a)    Kérelmező neve (cégneve):

b)    Kérelmező címe (lakóhelye, székhelye):

c)    Kérelmező elérhetősége (FAX/Tel. szám, e-mail cím):

    2.     Kérelmezővel szerződő fél adatai:

a)    Kérelmezővel szerződő fél neve (cégneve):

b)    Kérelmezővel szerződő fél címe (lakóhelye, székhelye):

c)    Kérelmezővel szerződő fél elérhetősége (FAX/Tel. szám, e-mail cím):

    3.     Vitatott szerződés adatai:

a)    Szerződés tárgya:

b)    Szerződés száma:

c)    Szerződés kelte:

    4.     Vitatott teljesítéssel érintett helyszín adata (amennyiben releváns):

a)    Teljesítés helyszíne:

b)    Helyszín birtokosának neve:

c)    Helyszín birtokosának elérhetősége:

    5.     Mellékkötelezettséget nyújtó adatai:

a)    Neve:

b)    Székhelye:

c)    Referencia száma:

d)    Mellékkötelezettség biztosításának érvényességi ideje: -tól -ig

e)    Mellékkötelezettséget biztosító szerződés száma:

    6.     Vitatott teljesítés részletes leírása

    7.     Vizsgált dokumentumok megnevezése

II.         Helyszíni szemle és vizsgálatok

1. Helyszíni szemle megtartására sor került-e

o igen

o nem

    2.     Amennyiben helyszíni szemle megtartására sor került:

a)    Helyszíni szemle időpontja:

b)    Helyszíni szemle helye:

c)    Helyszíni szemlén jelenlévők:

d)    Helyszíni szemle célja:

e)    Esetleges eltakart munkarész kibontásának leírása, költsége:

f)    Esetleges rendőri intézkedés szükségességének leírása:

g)    Megállapítások:

    3.     Helyszíni műszeres vizsgálatra sor került-e

o igen

o nem

    4/A.     Amennyiben helyszíni műszeres vizsgálatra sor került:

a)    Műszeres vizsgálat időpontja:

b)    Műszeres vizsgálat helye:

c)    Műszeres vizsgálat célja:

d)    Eredmények, megállapítások:

    4/B.     Amennyiben laboratóriumi műszeres vizsgálatra sor került:

a)    Laboratóriumi műszeres vizsgálat időpontja:

b)    Laboratóriumi műszeres vizsgálat helye:

c)    Laboratóriumi műszeres vizsgálat célja:

d)    Eredmények, megállapítások:

    5.     Eljárás során felmerült költségek

a)    Szakértői díj mértéke:

b)    Szakértői tevékenység során felmerült költségek (utazási költség, iratmásolás stb.):

c)    Vizsgálat során felmerült költségek (laboratóriumi, helyszíni szemle esetén bontási költség):

    6.     Egyéb (ha releváns):

III/A.         Elemzés, értékelés

a)    Szerződésből megállapítható, kivitelezőt, vagy alvállalkozót terhelő munkák:

b)    Teljes bizonyossággal megállapíthatóan teljesített munkák:

c)    Munkák elvégzéséhez felhasznált anyagok:

d)    Szerződésben rögzített állapothoz mért teljes bizonyossággal megállapíthatóan teljesített munkák minőségi, mennyiségi mutatói:

e)    Elvégzett munkák értéke:

f)    El nem végzett munkák és azok értéke:

III/B.         Szakmai ténymegállapítás

IV.         Vélemény

V.         Mellékletek:

a)    Szerződés másolata

b)    Helyszíni szemle jegyzőkönyve

Jelen szakértői vélemény ......... példányban készült.

Kelt: ........................... , ........ év .............................. hó .......... nap

Szakértői tanács tag

Szakértői tanács elnök

Szakértői tanács tag

neve

neve

neve

aláírása

aláírása

aláírása

Ellenjegyzi:

Kelt: ........................... , ........ év .............................. hó .......... nap

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv vezető

neve

aláírása

P. H.

3. melléklet a 236/2013. (VI. 30.) Korm. rendelethez14

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv véleményének kivonata

Megbízó: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

Megbízás kelte:

Szakértői vélemény tárgya:

Szakértői vélemény célja:

o teljesítésigazolás kiadása

o szerződést biztosító mellékkötelezettség érvényesíthetősége.

Szakértői Tanács adatai

    1.     Szakértői Tanács elnökének

a)    neve:

b)    szakértői jogosultságot igazoló okirat száma:

c)    szakértői szakterületek megnevezése:

    2.     Szakértői Tanács tagjának

a)    neve:

b)    szakértői jogosultságot igazoló okirat száma:

c)    szakértői szakterületek megnevezése:

    3.     Szakértői Tanács tagjának

a)    neve:

b)    szakértői jogosultságot igazoló okirat száma:

c)    szakértői szakterületek megnevezése:

I.         Előzmények, helyzetismertetés

    1.     Kérelmező adatai

a)    Kérelmező neve (cégneve):

b)    Kérelmező címe (lakóhelye, székhelye):

c)    Kérelmező elérhetősége (FAX/Tel. szám, e-mail cím):

    2.     Kérelmezővel szerződő fél adatai:

a)    Kérelmezővel szerződő fél neve (cégneve):

b)    Kérelmezővel szerződő fél címe (lakóhelye, székhelye):

c)    Kérelmezővel szerződő fél elérhetősége (FAX/Tel. szám, e-mail cím):

    3.     Vitatott szerződés adatai:

a)    Szerződés tárgya:

b)    Szerződés száma:

c)    Szerződés kelte:

    4.     Mellékkötelezettséget nyújtó adatai:

a)    Neve:

b)    Székhelye:

c)    Referencia száma:

d)    Mellékkötelezettség biztosításának érvényességi ideje: -tól -ig

e)    Mellékkötelezettséget biztosító szerződés száma:

II/A.         Elemzés, értékelés

a)    Szerződésből megállapítható, kivitelezőt, vagy alvállalkozót terhelő munkák:

b)    Teljes bizonyossággal megállapíthatóan teljesített tervezési és kivitelezési munkák:

c)    Kivitelezési munkák elvégzéséhez felhasznált anyagok:

d)    Szerződésben rögzített állapothoz mért teljes bizonyossággal megállapíthatóan teljesített tervezési és kivitelezési munkák minőségi, mennyiségi mutatói:

e)    Elvégzett tervezési és kivitelezési munkák értéke:

f)    El nem végzett tervezési és kivitelezési munkák és azok értéke:

g)    A szakértői tanács véleménye szerint a rendelkezésre álló dokumentumok és a helyszíni szemle szemrevételezése alapján a mellékkötelezettség érvényesítése

o indokolt,

o részben indokolt,

o nem indokolt.

II/B.         Szakmai ténymegállapítás

III.         Vélemény

IV.         Melléklet: a szerződés másolata

Kelt: ........................... , ........ év .............................. hó .......... nap

Szakértői tanács tag

Szakértői tanács elnök

Szakértői tanács tag

neve

neve

neve

aláírása

aláírása

aláírása

Ellenjegyzi:

Kelt: ........................... , ........ év .............................. hó .......... nap

Teljesítésigazolási Szakértői Szerv vezető
neve
aláírása

P. H.

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!