• Tartalom

1814/2013. (XI. 14.) Korm. határozat

1814/2013. (XI. 14.) Korm. határozat

a 2014–2020-as európai uniós programok lebonyolítását támogató intézményrendszer felállításának szervezeti kereteiről és az európai uniós fejlesztési források felhasználásához kapcsolódó egyes feladat- és hatáskörökről, és az e-közigazgatás fejlesztésének jövőbeni irányairól

2014.03.20.

A Kormány az európai uniós programok lebonyolítását támogató intézményrendszer átalakításainak irányairól szóló korábbi határozatait megerősítve, a 2007–13-as időszak és a 2014–20-as időszak végrehajtása közötti gördülékeny átmenet biztosítása, a szakpolitikai irányok még teljesebb körű érvényesítése és az intézményrendszer hatékonyabb működése érdekében

1. úgy döntött, hogy a jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szervezeti keretein belül főosztályokként működő irányító hatóságok 2014. január 1-jétől az irányító hatóságokat átvevő valamennyi minisztériumban egységes szervezeti keretek között kerülnek kialakításra oly módon, hogy az irányító hatóságot képező főosztály(ok) – figyelemmel az irányító hatósági és kedvezményezetti összeférhetetlenségi viszonyokra – 2014. január 1-jétől helyettes államtitkári irányítás alatt a minisztérium szervezetébe kerülnek,

2. felhívja az irányító hatóságok átvételében érintett minisztereket, hogy az 1. pont végrehajtása érdekében a Miniszterelnökség iránymutatásai mellett a szükséges intézkedéseket tegyék meg, ideértve az egyes közjogi szervezetszabályozó eszközök módosítását,

Felelős: érintett miniszterek az 1600/2012. (XII. 17.) Korm. határozat 1. melléklete szerint,

Miniszterelnökséget vezető államtitkár

Határidő: azonnal

3.1

A Kormány az európai uniós forrásfelhasználás valamennyi szakterületére vonatkozó szabályozás és működés egységessé tétele és a szakminisztériumok felügyelete alatt működő egyes irányító hatóságok céljainak és munkájának összehangolása érdekében

4. úgy döntött, hogy

a) a Miniszterelnökség szervezeti keretein belül 2014. január 1-jétől kialakításra kerülő központi koordináció az irányító hatóságok munkájának összehangolását és egységességét az alábbi horizontális funkciókon keresztül biztosítja:

aa) Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság titkársági feladatainak ellátása,

ab) a normatív jellegű agrártámogatások kivételével az európai uniós források felhasználása tekintetében a fejlesztéspolitikai intézményrendszerre – beleértve valamennyi irányító hatóság munkáját – vonatkozóan az egységes eljárásrendi keretek kialakítása (jogalkotás és szabályozás) az érintett minisztériumok bevonásával, valamint az egységes végrehajtási gyakorlat (értelmezési kérdések) és szabályosság kialakítása,

ac) a támogatási konstrukciók megjelentetés előtti jóváhagyása,

ad) az irányító hatóságok döntéseivel szemben biztosított egységes jogorvoslati rendszer működtetése,

ae) egységes informatikai és monitoring rendszer kialakítása és működtetése,

af) egységes költségvetési fejezet menedzsment biztosítása,

ag) projekt és program értékelési rendszer központi kialakítása és működtetése,

ah) az európai uniós források felhasználásához kötődő partnerségi egyeztetési folyamatok és kommunikációs tevékenységek egységes koordinálása,

ai) egységes humánerőforrás menedzsment (különösen a javadalmazási, a motivációs és képzési rendszer) kialakítása és működtetése,

aj) az európai uniós forrásokból megvalósuló közbeszerzési eljárások ellenőrzése,

ak) a Koordinációs Operatív Program működtetése,

al) az egyes operatív programok végrehajtására vonatkozó ellenőrzések, auditok koordinációja,

am) európai uniós és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartás,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár

emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

vidékfejlesztési miniszter

Határidő: 2014. január 1.

b) úgy döntött, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium európai uniós programokat állami támogatási szempontból vizsgáló szervezeti egységei 2014. január 1-jétől a központi koordináció részeként a Miniszterelnökség irányítása alá kerülnek,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár

Határidő: azonnal

5. felhívja az érintett minisztereket, hogy a Miniszterelnökséggel együttműködésben gondoskodjanak a szakmai, pénzügyi irányítási és szabályozási jogkörök olyan módon történő megosztásáról, hogy a minisztériumokhoz kerülő irányító hatóságok kizárólag szakmai irányítási feladatokat látnak el,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár, és érintett miniszterek az 1600/2012. (XII. 17.) Korm. határozat 1. melléklete szerint

Határidő: azonnal

6. felkéri az érintett minisztereket, hogy a Nemzeti Stratégiai Referenciakeret, valamint a 2014–2020 közötti kohéziós politikai operatív programok, a horizontális operatív programok és az egyéb hazai szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok XIX. Uniós fejlesztések fejezetben történő megtervezése felől intézkedjenek,

Felelős: nemzetgazdasági miniszter, és az érintett miniszterek az 1600/2012. (XII. 17.) Korm. határozat 1. melléklete szerint

Határidő: azonnal

7. felkéri a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy az érintett miniszterek bevonásával a 2014–2020 közötti tervezési időszak irányító hatóságai szakmai és funkcionális létszáma, valamint az ahhoz kapcsolódó működési költségvetése adott – az ágazati szakpolitikáért felelős miniszter irányítása alatt álló – költségvetési fejezetben történő megtervezése és a kapcsolódó források átadása felől intézkedjenek,

Felelős: Miniszterelnökséget vezető államtitkár, és érintett miniszterek az 1600/2012. (XII. 17.) Korm. határozat 1. melléklete szerint

Határidő: azonnal

8. felkéri a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az érintett miniszterek és a megyei önkormányzatok bevonásával tegye meg a szükséges intézkedéseket az európai uniós programok lebonyolítását támogató intézményrendszer felállításának módjáról szóló 1545/2013. (VIII. 15.) Korm. határozat 5. és 6. pontjában foglaltak végrehajtása érdekében.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter, érintett miniszterek az 1600/2012. (XII. 17.) Korm. határozat 1. melléklete szerint,

Határidő: azonnal

A Kormány áttekintette a 2014–2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználására irányuló programok tervezésének jelenlegi állását és

9. megállapította, hogy indokolt – az Európai Bizottság álláspontjára tekintettel – az e-közigazgatás (e-government), valamint az e-közszolgáltatások (e-public sercvice) fejlesztésének elválasztása olyan módon, hogy

a) az e-közigazgatás (e-government) fejlesztésével összefüggő források az Emberi Erőforrások Operatív Program Jó Állam prioritási tengelye,

b) az e-közszolgáltatások (e-public service) fejlesztésével összefüggő források a Gazdasági és Innovációs Operatív Program Infokommunikációs fejlesztések prioritási tengelye keretében

kerüljenek megtervezésre,

10. felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, valamint a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az e-közigazgatás (e-government) fejlesztésével összefüggő források pontos összegének meghatározásával összefüggő egyeztetéseket folytassák le azzal, hogy az e-közigazgatás fejlesztésével összefüggő forrás mértékét 37–50 milliárd forint között szükséges meghatározni,

Felelős: közigazgatási és igazságügyi miniszter

nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2013. november 22.

11. a nemzetgazdasági miniszter útján felhívja a 2014–2020-as programozási időszak előkészítéséért felelős uniós főtárgyalót, hogy vizsgálja meg az infokommunikációs feladatok ellátása érdekében a 10. pontban foglaltakkal összefüggésben kieső források feltételekkel történő biztosíthatóságát a Gazdasági és Innovációs Operatív Program Infokommunikációs fejlesztések prioritási tengelye vonatkozásában.

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: 2013. november 22.

1

A 3. pontot az 1152/2014. (III. 20.) Korm. határozat 5. pont a) alpontja visszavonta.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére