• Tartalom

6/1992. (VI. 27.) MüM rendelet

6/1992. (VI. 27.) MüM rendelet

a munkavállalók ágazatközi besorolási rendszeréről

2008.05.16.

A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 17. §-ának (3) és (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján — az Érdekegyeztető Tanács egyetértésével — a következőket rendelem:

1. §

E rendelet hatálya kiterjed az Mt. hatálya alá tartozó munkáltatóra és — a vezetőt [Mt. 188. § (1) bekezdés], valamint helyettesét kivéve — annak munkavállalójára.

2. §

(1) A munkáltató

a) a szellemi foglalkozású munkavállalókat, illetve a szellemi munkaköröket a mellékletben szereplő ,,A'', ,,B'', ,,C'' és ,,D'' jelű táblázatok, s azokhoz tartozó besorolási feltételek;

b) a fizikai foglalkozású munkavállalókat, illetve a fizikai munkákat, munkaköröket a melléklet ,,E'' jelű táblázata, s az ahhoz tartozó besorolási feltételek

figyelembevételével sorolja a megfelelő csoportba.

(2) Az adott munkáltatónál kötött kollektív szerződés a besoroláshoz szükséges képesítésre, gyakorlati időre és egyéb feltételekre vonatkozóan a mellékletben foglaltaknál részletesebb előírásokat és azok alapján a melléklet szerinti besorolási csoportokon belül további csoportokat is meghatározhat.

3. §

(1) Munkáltatói érdekképviseleti szervezet, illetve több munkáltató által kötött kollektív szerződésben (a továbbiakban: középszintű megállapodás) a 2. § (1) bekezdésében említettektől — a sajátosságoknak megfelelő — eltérő kötelező besorolási feltételek és csoportok is meghatározhatók.

(2) A középszintű megállapodásban és az annak hatálya alá tartozó munkáltatónál kötött kollektív szerződésben az (1) bekezdés szerint eltérő tartalmú besorolási csoportok tekintetében meg kell határozni, hogy az e rendeletben szereplő besorolási csoportok közül melyiknek felel meg.

4. §

(1) E rendelet 1992. július 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet alkalmazásában középszintű megállapodásnak kell tekinteni a jegybanknál kötött kollektív szerződést is.

(3)–(4)1

Melléklet a 6/1992. (VI. 27.) MüM rendelethez

Az ágazatközi besorolási rendszer csoportjai
és besorolási ismérvei
Vezető beosztású alkalmazottak
A)
_____________________________________________
Megnevezés Kódszám (ksz.)
_____________________________________________
Vezető
I. 11
II. 12
_____________________________________________
Besorolási feltételek:
Vezető I. (ksz. 11): Ide kell besorolni jellemzően a gazdálkodó szervezet nagyobb szervezeti egységeinek (pl. főosztály, gyár, gyárrészleg, üzem, nagyobb telep) vezetőit és azok helyetteseit.
Vezető II. (ksz. 12): Ide kell besorolni jellemzően az osztályvezetőket, az ezzel egyenértékű szervezeti egységek vezetőit és helyetteseit (pl. önálló csoport-, irodavezetőket).
Termelés- (tevékenység-) irányítók
B)
_____________________________________________
Megnevezés Kódszám (ksz.)
_____________________________________________
Termelés- (tevékenység-)
irányító
I. 21
II. 22
III. 23
_____________________________________________
Termelés- (tevékenység-) irányító I. (ksz. 21): Ide kell besorolni a felsőfokú végzettségű termelés- (tevékenység-) irányítókat (pl. főművezető, művezető, forgalomirányító, számítástechnikai egység műszakvezetője) és a felsőfokú végzettségű helyetteseket.
Termelés- (tevékenység-) irányító II. (ksz. 22): Ide kell besorolni a középfokú (pl. szakközépiskolai, szakmunkásképző iskolai) végzettségű termelés- (tevékenység-) irányítókat és a középfokú végzettségű helyetteseket.
Termelés- (tevékenység-) irányító III. (ksz. 23): Ide kell besorolni a termelés- (tevékenység-) irányító I. és II. kategóriába sorolás feltételével nem rendelkező termelés- (tevékenység-) irányítókat.
Szellemi foglalkozású (nem vezető beosztású) alkalmazottak
C)
_____________________________________________
I. II. III.
Megnevezés besorolási osztály
kódszámok (ksz.)
_____________________________________________
1. Gyakornok (0—1 év gyakorlati idő)
31 33 36
2. Munkatárs (1 év feletti gyakorlati idő)
32 34 37
3. Főmunkatárs — 35 38
_____________________________________________
Besorolási feltételek:
Szellemi foglalkozású alkalmazottak I. (ksz. 31—32): Ide kell besorolni a középiskolai végzettséggel érdemi munkákat ellátókat, akik feladatukat önállóan, felelősséggel végzik. (Pl.: normatechnológus, időelemző, anyagnorma-készítő, munkaszervező, műszaki átvevő, műszaki ellenőr, üzemi technikus, számítástechnikai előadó, operátor, teljesítményelszámoló, statisztikus, üzemgazdasági munkatárs, készletgazdálkodó, kontírozó könyvelő, főkönyvi könyvelő, munkaerő- vagy bérgazdálkodási munkatárs.)
Szellemi foglalkozású alkalmazottak II. (ksz. 33—35): Ide kell besorolni azokat a feladatukat önállóan, felelősséggel ellátó érdemi munkát végzőket, akik középiskolai végzettséggel és a munkakör betöltéséhez szükséges felsőfokú szaktanfolyami képesítéssel rendelkeznek. (Pl.: a középiskolai végzettséggel és mérlegképes tanfolyami képesítéssel rendelkező főkönyvi könyvelő, mérlegelemző; felsőfokú munkavédelmi tanfolyami képesítéssel rendelkező munkavédelmi munkatárs; felsőfokú személyügyi tanfolyami képesítéssel rendelkező munkaerő- vagy bérgazdálkodó; felsőfokú statisztikai tanfolyami képesítéssel rendelkező elemző statisztikus.)
A nagy szakmai gyakorlattal rendelkezők, kiemelkedő teljesítményt nyújtók a ,,főmunkatárs'' kategóriába sorolhatók be.
Szellemi foglalkozású alkalmazottak III. (ksz. 36—38): Ide kell besorolni az egyetemi, főiskolai végzettséggel érdemi munkát önállóan, felelősséggel ellátókat. (Pl.: mérnök, jogász, közgazdász.)
A nagy szakmai gyakorlattal rendelkezők, kiemelkedő teljesítményt nyújtók a ,,főmunkatárs'' kategóriába sorolhatók be.
Ügyviteli alkalmazottak
D)
_____________________________________________
Megnevezés Kódszám (ksz.)
_____________________________________________
Gyakornok (0—0,5 év gyakorlat)
41
Ügyviteli munkatárs (0,5 év gyakorlat felett)
42
_____________________________________________
Besorolási feltételek:
Ügyviteli alkalmazottak: (ksz. 41—42): Ide kell besorolni az ügyviteli jellegű feladatokat ellátókat (pl.: előkészítő könyvelő, egyeztető könyvelő, gépikönyvelő, leltárfelvevő, utókalkulátor, bérszámfejtő, bérelszámoló, bérelszámolási ellenőr, létszám- vagy munkaügyi törzsadat nyilvántartó, iratkezelő, iktató, titkárnő, gépíróadminisztrátor, telefonkezelő).
Ide kell besorolni a kihirdetéskor ügyintézői feladatokat ellátó, de megfelelő iskolai végzettséggel nem rendelkezőket is.
Fizikai foglalkozású alkalmazottak
E)
_____________________________________________
Képzettség
1. 2. 3. 4.
Munka- Segéd- Betan. Szak- Mester
feltétel munkás munkás munkás
kódszámok (ksz.)
_____________________________________________
1. Normál 51 53 55 57
2. Kedvezőtlen 52 54 56 58
_____________________________________________
Besorolási feltételek:
Segédmunkás: (ksz. 51—52): A besoroláshoz legfeljebb egy havi begyakorlási idő kell, szakképzettség nem szükséges. A felvett dolgozó általában minden képzés nélkül munkába állítható.
Betanított munkás (ksz. 53—54): A besoroláshoz szakképzettség nem kell, a munkafogások elsajátítása azonban egy hónapnál hosszabb betanulási időt igényel.
Szakmunkás (ksz. 55—56): Ide kell besorolni a szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező fizikai munkavállalókat.
Mester (ksz. 57—58): Ide kell besorolni a mester szakmunkás-bizonyítvánnyal (képesítéssel) rendelkező, a technikus képesítésű, valamint a nagy gyakorlati tudású szakmunkásokat, továbbá a szakirányú felsőfokú végzettséggel bíró, szakmunkát végző munkavállalókat.
Munkafeltételek:
Normál: Ide kell besorolni a Magyar Szabványban foglalt munkakörülményi értékeket meg nem haladó munkafeltételek között végzett könnyű fizikai munkákat, amelyeknél a munka-energia forgalom mértéke egy műszak alatt nem haladja meg az 5200 kilojoule-t.
Kedvezőtlen: Ide kell besorolni a normál munkafeltételi fokozatba nem sorolható fizikai munkákat.
1

A 4. § (3)–(4) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 37. §-ának 12. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére