• Tartalom

15/2014. (X. 22.) GVH utasítás

15/2014. (X. 22.) GVH utasítás

a Gazdasági Versenyhivatal eljárásai során alkalmazandó belső ügyintézési rendről1

2017.04.15.

A Gazdasági Versenyhivatalnak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényben meghatározott egyes eljárásai során alkalmazandó belső ügyintézési szabályait a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva az alábbiak szerint állapítom meg:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. Az utasítás hatálya

1. §2 Ez az utasítás határozza meg a Hivatal alábbi hatósági tevékenységeire és egyes különös fellépéseire (a továbbiakban: a Hivatal eljárása) vonatkozó részletes eljárási szabályokat:

a) a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 43/C. §-a szerinti piacelemzés és a Tpvt. 43/D. §-a szerinti ágazati vizsgálat,

b) a Tpvt. 43/I. §-a szerinti panasszal kapcsolatos eljárás,

c) a Tpvt. 43/H. §-a szerinti bejelentéssel (a továbbiakban: bejelentés) kapcsolatos eljárás,

d) a Tpvt. 43/J. § (1) bekezdése szerinti összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárás,

e) a Tpvt. III. részében szabályozott versenyfelügyeleti eljárás, a Tpvt. 78/A. §-a szerinti engedékenység alkalmazására vonatkozó kérelmek (a továbbiakban: engedékenységi kérelem) kezelését is ideértve,

f) a verseny szabadságát sértő hatósági döntéssel szembeni, a Tpvt. 85. §-a szerinti fellépés,

g) a Tpvt. 88/B. §-a szerinti amicus curiae tevékenység, valamint

h) a Tpvt. 92. §-a szerinti közérdekű keresetindítás.

2. Értelmező rendelkezések

2. § (1)3 Ennek az utasításnak az alkalmazásában az ezen utasítás hatálya alá tartozó eljárásokat szabályozó jogszabályokban és európai uniós jogi aktusokban, így különösen a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben (a továbbiakban: Ket.) és a Tpvt.-ben, valamint a Hivatal szervezeti és működési szabályzatában használt, illetve ott meghatározott kifejezések alatt az ott jelölt, illetve meghatározott fogalmakat kell érteni.

(2)4

3. Eljárási prioritások

3. § (1) Az elnök – az általános elnökhelyettes javaslata alapján – meghatározza azokat a prioritást élvező ügycsoportokat, területeket vagy szempontokat, amelyeknek a versenyfelügyeleti eljárás megindítása, valamint a Hivatal egyes különleges fellépéseinek mérlegelése során a közérdek fennállásának megállapítása, illetve az eljárásokra fordítható erőforrásokkal való gazdálkodás keretében az egyes ügyekre fordítandó erőforrások meghatározása körében elsőbbséget kell biztosítani, illetve fokozottan figyelembe kell venni (a továbbiakban: eljárási prioritások). Az eljárási prioritásokat az intraneten a Hivatal munkatársai számára közzé kell tenni.

(2) Az eljárási prioritásokat legalább évente felül kell vizsgálni, különös tekintettel a Hivatal éves céljaira, valamint figyelemmel az eltelt időben beérkezett panaszokból, bejelentésekből, egyéb piaci jelzésekből leszűrhető tapasztalatokra. Szükség esetén az általános elnökhelyettes kezdeményezi az eljárási prioritások módosítását.

(3) Az eljárási prioritásokra vonatkozó javaslattétel előtt az általános elnökhelyettes kikéri a vizsgáló irodák és az Ügyfélszolgálati Iroda, valamint az Elnökhelyettesi Titkárság és a főtitkár véleményét.

(4) Az Ügyfélszolgálati Iroda vezetője negyedévente értékeli a beérkező panaszokat abból a szempontból, hogy azok alapján mely piaci területeken, illetve mely vállalkozásokkal szemben lehet különösen indokolt hivatali fellépés, illetve versenyfelügyeleti eljárás indítása, és ennek eredményéről tájékoztatja az általános elnökhelyettest, az Elnökhelyettesi Titkárság vezetőjét, a főtitkárt és a vizsgáló irodák vezetőit.

4. Eljárási cselekmények dokumentálása

4. § (1) Ha jogszabály, normatív utasítás vagy az iroda ügyrendje szigorúbb követelményt nem állapít meg, a vizsgáló az ügyet vagy a Hivatal feladatkörét érintő eljárási cselekményről, döntésről, az ügyféllel, az eljárás egyéb résztvevőjével vagy más személlyel, szervvel folytatott kapcsolattartásról feljegyzést készít, vagy annak tényét – ha a cselekmény jellege azt megengedi – az iratra történő rávezetéssel rögzíti.

(2) A feljegyzés tartalmazza az eljárási cselekmény rövid összefoglalását, a készítés dátumát, valamint a feljegyzést készítő nevét és aláírását.

(3) Az ezen utasítás szerinti eljárási cselekménnyel összefüggésben az iroda másik irodával vagy a Hivatal más szervezeti egységével írásban tart kapcsolatot.

5. Iratminták használata

5. § A vizsgáló eljárása során a döntések, egyes eljárási cselekményekhez kapcsolódó iratok megszövegezésekor az intraneten közzétett iratmintákat köteles alkalmazni.

6. Ügyregiszter

6. § (1)5 A Hivatal egyes eljárásaival kapcsolatos legfontosabb adatokat külön normatív utasításban meghatározottak szerint rögzíteni kell a Hivatal eljárásainak számítógépes nyilvántartásában (a továbbiakban: ügyregiszter).

(2)6 Ha az ügyregiszterről szóló normatív utasítás eltérően nem rendelkezik, az ügyregiszterben az adatok rögzítéséért az felelős, aki az adott eljárási cselekményt végzi, az azzal kapcsolatos döntést meghozza, illetve aki a döntéssel érintett ügyben eljáró vizsgáló.

(3) Az irodavezető felügyeli az ügyregiszter vezetését és gondoskodik arról, hogy az teljes körű, megbízható és naprakész legyen.

7. Belső határidők

7. §7 Ha jogszabály, normatív utasítás, az iroda ügyrendje vagy egyedi vezetői utasítás eltérően nem rendelkezik, nyolc napon belül kell gondoskodni az eljárási cselekmény elvégzéséről.

8. Szignálás

8. § A szignálás iratkezelési szabályzatban foglalt szabályai szerint az ügyben eljáró iroda vezetője jelöli ki az ügyben eljáró vizsgálót (a továbbiakban: eljáró vizsgáló).

9. Vezetői kontroll, határidők figyelése

9. §8 (1) Az irodavezető és az Elnökhelyettesi Titkárság vezetője – a Fúziós Iroda eljárása tekintetében a Versenytanács elnöke – folyamatosan ellenőrzi, hogy a vizsgálók a jogszabályban és normatív utasításban foglaltak szerint járnak-e el, így különösen, hogy a jogszabályban vagy normatív utasításban meghatározott határidőn belül gondoskodnak-e a szükséges eljárási cselekmények elvégzéséről, döntések meghozataláról.

(2) Az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda eljárása tekintetében a Versenytanács elnöke – meghatározza azokat az eljárási cselekményeket, amelyek tekintetében az érintett iroda erre kijelölt munkatársának az eljárási cselekményre vonatkozó határidő megtartását külön is ellenőriznie kell, és az eljárási cselekmény elmaradása esetén ezt rövid úton jeleznie kell az iroda vezetőjének.

(3) Az irodavezető, illetve az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda eljárása tekintetében a (4) bekezdésben foglalt eltéréssel a Versenytanács elnöke – iránymutatást ad a vizsgálat irányára vonatkozóan és ellenőrzi, illetve felügyeli a vizsgálói döntések, valamint a vizsgálati jelentés szakmai tartalmát, színvonalát és megalapozottságát.

(4) A Fúziós Iroda vizsgálójának a versenyfelügyeleti eljárás során hozott, önálló fellebbezéssel támadható végzése tekintetében – a Gazdasági Versenyhivatal szervezeti és működési szabályzatáról szóló 14/2014. (X. 15.) GVH [13/2014. (X. 22.) GVH] utasítás 3. § (6) bekezdésében foglaltak érdekében – a Versenytanácsi Titkárság vezetője látja el a (3) bekezdésben meghatározott szakmai felügyeletet.

10. Vizsgáló eljárása, jóváhagyáshoz kötött aktusok, kiadmányozás

10. § (1)9 Ha jogszabály, normatív utasítás, az iroda ügyrendje vagy egyedi vezetői utasítás a döntéshez az elnök, az általános elnökhelyettes, a Versenytanács elnöke, az irodavezető vagy csoportvezető jóváhagyását nem írja elő, az eljáró vizsgáló önállóan járhat el és kiadmányozhatja a döntést vagy az eljárás során kiküldendő egyéb iratot. Ha az ügyben több eljáró vizsgáló van, a döntést együttesen kiadmányozhatják, azzal, hogy halaszthatatlan esetben a vizsgálók valamelyikének akadályoztatása, illetve távolléte esetén a döntés nélküle is kiadmányozható; valamennyi vizsgáló akadályoztatása, illetve távolléte esetén a döntést a vizsgáló iroda vezetője vagy vezető helyettese kiadmányozza a helyettesítés jelzése mellett.

(2) Ha normatív utasítás vagy az iroda ügyrendje eltérően nem rendelkezik, az általa vezetett iroda, illetve csoport feladatkörébe tartozó eljárásokban az iroda, illetve a csoport vezetője is kiadmányozásra jogosult vizsgálónak minősül.

(3)10 Az elnök, az általános elnökhelyettes vagy a Versenytanács elnöke jóváhagyásához kötött döntések, eljárási cselekmények, illetve az általuk kiadmányozandó iratok, vagy általuk meghozandó döntés tekintetében a jóváhagyásra, döntésre vonatkozó előterjesztést olyan időben kell előterjeszteni, hogy – az adott eljárási cselekmény elvégzésére, döntés meghozatalára vonatkozó jogszabályban vagy normatív utasításban meghatározott határidőre is figyelemmel – a jóváhagyásra, illetve döntésre legalább három nap álljon rendelkezésre.

(4) A bíróság előtti eljárásokban készülő iratokat a képviseletet ellátó iroda vezetője, a Tpvt. 83. § (3) bekezdése szerinti esetben az eljáró versenytanács tagja és a képviseletet ellátó iroda vezetője együttesen kiadmányozza.

11. § Jóváhagyás esetén a jóváhagyó aláírását vagy kézjegyét, a jóváhagyás dátumát, valamint az esetleges kiegészítéseket, utasításokat kell feltüntetni az iraton vagy a feljegyzésen. A jóváhagyás megtagadása esetén ezt a tényt, az esetleges ügyintézési utasításokkal együtt, szintén az iraton, a feljegyzésen vagy külön feljegyzésben kell jelezni.

11. Támogató iroda véleményének kikérése, részvétele az eljárásban

12. § (1) Ha az eljárás során olyan jogalkalmazási, jogértelmezési, egyéb elvi vagy jelentős gyakorlati kérdés merül fel, amelyre vonatkozóan a Hivatalban még nem alakult ki egyértelmű és egységes álláspont, vagy egyébként speciális ismereteket igénylő gyakorlati kérdés merül fel, kikérhető azon támogató iroda véleménye, amely feladatkörére tekintettel az adott probléma megoldásához szükséges szakértelemmel rendelkezhet. Az ebben az utasításban meghatározott esetekben a támogató iroda véleményének kikérése kötelező.

(2) Ha ez az utasítás eltérően nem rendelkezik, a megkeresett iroda a véleményét

a) ésszerű időn, de legkésőbb a megkereséstől számított öt napon belül adja meg, illetve

b) haladéktalanul, de legkésőbb három napon belül adja meg akkor, ha az eljáró vizsgáló iroda ügyintézési határideje nyolc nap vagy annál kevesebb.

(2a)11 A támogató iroda a vizsgáló irodával az ezen utasításban szabályozott eljárásokban való közreműködésével összefüggő ügyekben közvetlenül, minden esetben az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda eljárása tekintetében a Versenytanács elnöke – egyidejű tájékoztatása mellett tart kapcsolatot.

(3) Ha a véleményezés valamely konkrét vizsgálati cselekményhez kapcsolódik, a megkeresést az eljáró vizsgáló iroda számára rendelkezésre álló határidő lejárta előtt olyan időben kell megküldeni a támogató irodának, hogy annak véleményezésére megfelelő idő álljon rendelkezésre. Ha a kötelezően kikérendő vélemény bevárása a megkeresőre irányadó határidőben nem lenne lehetséges, a megkereső iroda megteszi a szükséges intézkedéseket a határidő meghosszabbítása iránt.

(4) A támogató iroda véleménye a megkereső irodát nem köti.

(5) Ha a kötelezően kikérendő véleménnyel a vizsgáló egyetért, a véleményezett döntés vagy egyéb eljárási irat tervezetét annak megfelelően módosítja, és ezt a tényt az irat ügyiratban maradó példányán az „észrevétel nem maradt fent” jegyzettel és aláírásával jelzi.

(6) Ha a kötelezően kikérendő véleménnyel a vizsgáló nem ért egyet, és egy esetleges szóbeli egyeztetés után is érdemi véleményeltérés marad fenn az érintett irodák között, ezt a tényt, valamint a véleménytől eltérés indokainak lényegét az ügyirat számára készített feljegyzésben kell rögzíteni.

(7)12 Ha versenyfelügyeleti eljárásban a kérdés eldöntésének mikéntje jelentős hatással lehet a vizsgálat irányára, a vizsgálatra fordítandó erőforrások mértékére, a vizsgáló iroda indítványára vagy saját kezdeményezésére az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnöke – dönthet úgy is, hogy a kérdésben ki kell kérni a Versenytanács véleményét, illetve az eljáró versenytanácsnak a vizsgálat lefolytatásának módjára, irányára vonatkozó javaslatát.

13. § Az ezen utasításban meghatározott feladatai ellátásához szükséges mértékig a támogató iroda vizsgálója az eljárás irataiba betekinthet, eljárási cselekményeknél jelen lehet, azonban – ha ezen utasítás eltérően nem rendelkezik – döntés kiadmányozására nem jogosult, az eljárásban érintett személyekkel pedig csak az eljáró vizsgáló közreműködésével tart kapcsolatot.

12. Üzleti vagy magántitokra vonatkozó nyilatkozatok kezelése, betekinthető iratváltozat készítése

14. § (1)13 Az eljáró vizsgáló az adatszolgáltatás, nyilatkozat beérkezését vagy – a lefoglalási másolat kivételével – az adatnak a Hivatal birtokába kerülését követő naptól számított tizenöt napon belül megvizsgálja, hogy azzal kapcsolatosan tettek-e üzleti vagy magántitokra vonatkozó nyilatkozatot, valamint hogy a nyilatkozat megfelel-e a törvényi követelményeknek, és

a) ha az indokolt, az adat feltehető jogosultját a Tpvt. 55/A. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozattételre hívja fel, illetve

b) ha az adat üzleti titok, magántitok jellegének megítéléséhez az feltétlenül szükséges, illetve ahhoz a jogosulttól további információ szükséges, az adat jogosultját nyilatkozattételre hívja fel.

(2)14 Az adatszolgáltatás, nyilatkozat beérkezését vagy – a lefoglalási másolat kivételével – az adatnak a Hivatal birtokába kerülését követő naptól az adatnak a Hivatal birtokába kerülésétől számított tizenöt napon belül, az (1) bekezdés vagy a Tpvt. 65/B. § (3) bekezdése szerinti esetben a megfelelő nyilatkozat beérkezését követő naptól, de legkésőbb a nyilatkozattételre előírt határidő lejártától számított tizenöt napon belül a vizsgáló dönt arról, hogy annak tekintetében – részben vagy egészben – megszünteti a védett adatként kezelést, vagy erre nem lát alapot, és ezért azt továbbra is védett adatként kezeli.

(3) Az irat vagy annak egy része tekintetében a védett adatként kezelés fenntartása esetén – ha védett adatként kezelés megszüntetéséről szóló végzés meghozatalára is sor került, akkor e végzés jogerőre emelkedését követően – a vizsgáló, szükség esetén az adatszolgáltatónak, illetve az adat jogosultjának a Tpvt. 55/A. § (5) bekezdése szerinti felhívása útján, gondoskodik olyan iratváltozat elkészültéről, amely a Tpvt. 55/C. § (2) bekezdésének megfelelően, ahol lehetséges, ott körülírással, gyűjtőfogalom alkalmazásával, határértékek megadásával vagy az értelmezést segítő más módon utal a korlátozottan megismerhető adat tartalmára.

(4)15 A vizsgáló gondoskodik arról, hogy legkésőbb az ágazati vizsgálat jelentéstervezetének elkészítéséig, a bejelentéssel, illetve az összefonódás-bejelentéssel kapcsolatos eljárás lezárásáig, illetve a vizsgálati jelentés Versenytanács elé terjesztéséig az ügyiratban található valamennyi, korlátozottan megismerhető adatot tartalmazó irat tekintetében rendelkezésre álljon az irat korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó kivonata.

(5) Az iratokba való betekintést lehetőség szerint az iratbetekintést engedélyező döntés közlését követő nyolc napon belüli időpontra kell biztosítani.

(6) Az iratbetekintés lefolytatásáról jegyzőkönyvet kell készíteni.

15. §16 A panasszal kapcsolatos eljárásban megfelelően alkalmazni kell a 14. §-t azzal, hogy a korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó iratváltozat rendelkezésre állásáról legkésőbb az érintett irat betekintése iránti igényről való döntésig, ennek hiányában a panasszal kapcsolatos eljárás lezárásáig kell gondoskodni, a védett adatként kezelés megszüntetéséről pedig a vizsgáló csak az ilyen kezelés jogszabályi feltételeinek nyilvánvaló hiányában, a jogosult egyidejű tájékoztatása mellett dönthet.

13. Az érintettek adminisztratív terheinek figyelembe vétele

16. § (1) A felvilágosítás, információ, illetve adatszolgáltatás vagy nyilatkozattétel közlésére való felhívás során törekedni kell arra, hogy az az elérni kívánt célhoz mérten arányos legyen és annak teljesítése az érintettnek a lehető legkisebb adminisztratív teherrel járjon.

(2) Az ezen utasításban foglalt, valamely adat vagy irat szolgáltatására, nyilatkozat megtételére felhívásban előírható határidőkre, e határidők hosszabbítására vonatkozó szabályoktól indokolt esetben és mértékben az irodavezető jóváhagyásával el lehet térni, különösen akkor, ha az eltérést az eljárás hatékony és eredményes lefolytatása – az (1) bekezdésre is figyelemmel – szükségessé teszi.

14. Eljárási költségek

17. § (1) Ha valamely eljárási cselekmény olyan egyéb eljárási költséggel jár, amelyet a Hivatalnak kell előlegeznie, a vizsgáló iroda az eljárási cselekmény megtétele vagy az arra vonatkozó döntés meghozatala előtt előzetesen egyeztet a Költségvetési Irodával, hogy az előlegezéshez előre láthatóan szükséges fedezet rendelkezésre álljon.

(2) Az egyéb eljárási költség mértékének megállapításáról való döntés meghozatala előtt a vizsgáló iroda kikérheti a Költségvetési Iroda véleményét. A véleménykérésre megfelelően alkalmazni kell a 12. § rendelkezéseit.

(3)17 A Költségvetési Iroda az eljárási költség Hivatal általi megelőlegezésére, illetve viselésére vonatkozó jogerős és végrehajtható végzés alapján haladéktalanul gondoskodik a végzésben meghatározott összeg kifizetéséről.

15. Hirdetményi közlés

18. § (1) Hirdetményi közlés szükségessége esetén a vizsgáló a hirdetmény és a hirdetményi úton közlendő kiadmány egy példányát megküldi az Informatikai és Iratirányítási Irodának, amely haladéktalanul gondoskodik a hirdetménynek a kifüggesztés napjaként megjelölt napon legkésőbb reggel 8 órakor a honlap erre szolgáló oldalán, valamint a Hivatal földszinti fogadóterében található elektronikus hirdetőtáblán (a továbbiakban: hirdetőtábla) olyan módon való közzétételéről, hogy a hirdetmény szövege folyamatosan bárki számára elérhető legyen, továbbá gondoskodik a hirdetmény központi rendszeren való közzétételéről.

(2) A hirdetmény hirdetőtáblán való kifüggesztésének és onnan való levételének napját az Informatikai és Iratirányítási Iroda ügyintézője vezeti rá – aláírásával és bélyegzőlenyomattal ellátva – a kiadmány hirdetményi közlés céljára megküldött példányára, majd a kiadmányt visszaküldi a vizsgáló irodának az ügyiratban való elhelyezés céljából.

16. Versenypártolás szükségességének figyelemmel kísérése

19. § (1) Az eljárás során folyamatosan figyelemmel kell kísérni a versenypártolás szükségességét, és ha az eljáró iroda vezetője azt szükségesnek tartja, a javasolt intézkedésről és annak indokairól tájékoztatja az Elnökhelyettesi Titkárságot.

(2) Versenypártolás szükségessége különösen akkor merül fel, ha olyan érdemi versenyprobléma, illetve a tudatos fogyasztói döntéshozatal lehetőségeivel kapcsolatos probléma merül fel, amely a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekből, illetve azok hiányából vagy a verseny szabadságát sértő hatósági döntésből következik, és ezért indokolt a jogszabály előkészítéséért felelős szerv, illetve – ha annak a Tpvt. 85. §-a szerinti feltételei fennállnak – a döntést hozó hatóság megkeresése.

17. Együttműködési megállapodásban foglalt feladatok ellátása

20. § (1) Ha a Hivatal és más hatóság között a feladataik hatékonyabb ellátása, hatósági eljárásaik eredményesebb lefolytatása érdekében megkötött, az egymás közötti együttműködés szabályait meghatározó megállapodás (a továbbiakban: együttműködési megállapodás) értesítési, tájékoztatási vagy más eljárási kötelezettséget ír elő az együttműködési megállapodásban részes másik hatóság felé, arról a vizsgáló iroda az együttműködési megállapodás alapján a Hivatal részéről kapcsolattartóként kijelölt személy (a továbbiakban: kijelölt kapcsolattartó) útján, az együttműködési megállapodásban foglaltak szerint haladéktalanul gondoskodik.

(2)18 A Fogyasztóvédelmi Iroda – elsődlegesen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 10. §-ában megjelölt társhatóságok által a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 12. §-a szerinti együttműködés keretében átadott adatok és információk, így különösen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.) 20. § (3) bekezdésében, illetve 23. § (3) bekezdésében előírt értesítések alapján – folyamatosan figyelemmel kíséri a feladatkörébe tartozó, más hatóság által indított eljárásokat, és amennyiben a Hivatal hatáskörébe tartozó, vagy eddigi jogalkalmazási gyakorlattól lényegesen eltérő eljárást észlel, gondoskodik a szükséges intézkedések megtételéről.

(3) A kijelölt kapcsolattartó a szükséges intézkedések megtétele érdekében haladéktalanul értesíti a feladatkörrel rendelkező irodát az együttműködési megállapodásban részes másik hatóságtól érkező, folyamatban lévő eljárás vagy új eljárás indítása szempontjából releváns tájékoztatás, értesítés érkezéséről.

II. Fejezet

Piacelemzés, ágazati vizsgálat

18. Piacelemzés

21. § (1) Piacelemzés lefolytatásáról – az elnök által jóváhagyott munkaterv szerint az általános elnökhelyettes által előterjesztett javaslat alapján (a továbbiakban: piacelemzési javaslat) – az elnök dönt.

(2) A piacelemzési javaslatban be kell mutatni

a) a piacelemzéssel vizsgálandó ágazatot, illetve piaci gyakorlatot, valamint a vizsgálandó kérdéseket,

b) azokat a körülményeket, melyek a piacelemzés készítését indokolják,

c) az indítás tervezett időpontját és a tervezett ütemezést,

d) az adatgyűjtés lehetséges módszerét az érintettek lehetséges körével,

e) az elemzés lefolytatatásának tervezett erőforrás-, idő- és költségigényét,

f) a piacelemzés lefolytatásáért felelős és az abban közreműködő szervezeti egységre vonatkozó javaslatot, továbbá

g) azt, hogy indokolt-e külső szakértő vagy tanácsadó igénybevétele.

(3) A piacelemzési javaslatot meg kell küldeni

a) véleményezés céljából

aa) a támogató irodák, valamint

ab) a vizsgáló irodák, továbbá

b) tájékoztatásul

ba) az elnök

bb) az általános elnökhelyettes, valamint

bc) a Versenytanács elnöke

részére.

(4) Ha a piacelemzési javaslat külső szakértő vagy tanácsadó igénybevételére is javaslatot tesz, azt a főtitkár részére is meg kell küldeni véleményezés céljából.

(5) A kezdeményezés alapján az elnök dönt a piacelemzés elindításáról, egyidejűleg kijelöli a piacelemzés lefolytatásáért felelős irodát, valamint dönt arról, hogy a piacelemzésbe bevonható-e külső szakértő vagy tanácsadó, továbbá meghatározza a piacelemzés ütemezését.

22. § (1) A piacelemzés lefolytatásáról, ideértve a piacelemzés megkezdésének a honlapon való nyilvánosságra hozatalát is, a kijelölt iroda gondoskodik.

(2) A piacelemzés során az adatok, információk iránt megkeresett személyeket, vállalkozásokat a válaszadás mellőzésének lehetőségéről tájékoztatni kell.

(3) A kijelölt iroda az ütemtervben megjelölt időpontban, illetve ha egyébként szükségesnek tartja, helyzetjelentést készít a piacelemzés állásáról.

(4) A helyzetjelentés tartalmazza

a) az addig megállapított tényeket, feltárt körülményeket,

b) a már elvégzett és a még elvégzendő adatfeltárási, kutatási, elemzési feladatokat,

c) a piacelemzés további tervezett ütemezését, valamint

d) a piacelemzés során felmerülő egyéb fontos körülményeket, javaslatokat.

(5) A kijelölt iroda a helyzetjelentést megküldi az elnöknek, az általános elnökhelyettesnek és a Versenytanács elnökének, valamint a piacelemzési javaslat véleményezésében részt vett irodáknak.

(6) Ha a piacelemzés lefolytatása során a kijelölt iroda jogsértésre utaló körülményt észlel, soron kívül helyzetjelentést készít, javaslatot téve versenyfelügyeleti eljárás megindítására a relevánsnak ítélt tényállás alapján érintett vizsgáló irodának. Ha a javaslattal az érintett iroda egyetért, megteszi a versenyfelügyeleti eljárás megindításához szükséges intézkedéseket.

(7) A versenyfelügyeleti eljárás megindítása a piacelemzés további folytatását nem érinti.

23. § (1) A kijelölt iroda a piacelemzés eredményét bemutató tanulmány tervezetét véleményezés céljából megküldi a piacelemzési javaslat véleményezésében részt vett irodáknak, valamint tájékoztatásul az általános elnökhelyettesnek és a Versenytanács elnökének.

(2) Az észrevételek alapján véglegesített tanulmányt a kijelölt iroda – a Tpvt. 43/F. § szerinti intézkedésre vonatkozó esetleges javaslatával együtt – kiadmányozásra felterjeszti az elnöknek.

(3) Az elnök döntését követően a kijelölt iroda gondoskodik a piacelemzés eredményét bemutató tanulmánynak a honlapon való közzétételéről.

24. § A piacelemzés során a piacelemzés eredményét bemutató tanulmányt az elnök, az egyéb iratokat pedig a piacelemzés lefolytatására kijelölt iroda vezetője kiadmányozza.

19. Ágazati vizsgálat

25. § (1) Ágazati vizsgálat lefolytatásáról – az elnök által jóváhagyott munkaterv szerint az általános elnökhelyettesnek az ágazati vizsgálat koncepcióját tartalmazó javaslata alapján – az elnök dönt.

(2) Az ágazati vizsgálati koncepcióban be kell mutatni

a) az ágazati vizsgálattal érintett ágazatot,

b) azokat a piaci körülményeket, melyek az ágazati vizsgálat készítését indokolják,

c) az ágazati vizsgálat indításának tervezett időpontját és tervezett ütemezését,

d) az adatgyűjtés lehetséges módszerét az érintettek lehetséges körével,

e) a vizsgálat lefolytatatásának tervezett erőforrás-, idő- és költségigényét,

f) a vizsgálat lefolytatásáért felelős és az abban közreműködő szervezeti egységre vonatkozó javaslatot, továbbá

g)19 a más tagállami versenyhatóság vagy az Európai Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) által az érintett ágazat vagy piac tekintetében korábban lefolytatott vizsgálatokat.

(3) Az ágazati vizsgálati koncepciót meg kell küldeni

a) véleményezés céljából

aa) a támogató irodák, valamint

ab) az ágazati vizsgálatban közreműködésre javasolt irodák, továbbá

b) tájékoztatásul

ba) az elnök

bb) az általános elnökhelyettes, valamint

bc) a Versenytanács elnöke

részére.

(4) Az ágazati vizsgálat megindításával egyidejűleg az elnök kijelöli az ágazati vizsgálat lefolytatásáért felelős irodát, meghatározva az ágazati vizsgálat ütemezését, befejezésének határidejét.

26. § (1) Az elnök döntését követő tizenöt napon belül a kijelölt iroda előkészíti az ágazati vizsgálat megindításáról szóló végzés és hirdetmény tervezetét.

(2) A kijelölt iroda az ágazati vizsgálat megindításáról szóló végzés elnök általi kiadmányozását követően gondoskodik a hirdetménynek a honlapon való közzétételéről.

(3) A Nemzetközi Iroda rögzíti az ágazati vizsgálatot indító végzés adatait az ECN-ET rendszerben.

(4) A kijelölt iroda az ágazati vizsgálat megindításától számított harminc napon belül gondoskodik az első adatkérő végzések kiküldéséről.

(5) Adatszolgáltatásra felhívás esetén az adatszolgáltatásra kötelezett tizenöt, illetve – az adatkérés összetettségéből következően – harmincnapos határidővel, ismételt adatkérés esetén pedig nyolc-, illetve tizenöt napos határidővel hívható fel adat, irat szolgáltatására. Ez a határidő kérelemre egy alkalommal, legfeljebb tizenöt nappal hosszabbítható meg.

27. § (1) A kijelölt iroda az ütemtervben megjelölt időpontban, de legalább félévente helyzetjelentést készít az ágazati vizsgálat állásáról.

(2) A helyzetjelentés tartalmazza

a) az addig megállapított tényállást,

b) a már elvégzett és a még elvégzendő vizsgálati cselekményeket,

c) az ágazati vizsgálat további tervezett ütemezését, valamint

d) az ágazati vizsgálat során felmerülő egyéb fontos körülményeket.

(3) A kijelölt iroda a helyzetjelentést megküldi az elnöknek, az általános elnökhelyettesnek és a Versenytanács elnökének, valamint az ágazati vizsgálati koncepció véleményezésében részt vett irodáknak.

(4) Ha az ágazati vizsgálat lefolytatása során a kijelölt iroda jogsértésre utaló körülményt észlel, soron kívül helyzetjelentést készít, javaslatot téve ügyindításra a relevánsnak ítélt tényállás alapján érintett vizsgáló irodának.

(5) Amennyiben az ügyindítási javaslattal az érintett iroda egyetért, megteszi a versenyfelügyeleti eljárás megindításához szükséges intézkedéseket. A versenyfelügyeleti eljárás indítása az ágazati vizsgálat további folytatását nem érinti.

28. § (1) A kijelölt iroda az ágazati vizsgálat eredményéről szóló jelentés tervezetét véleményezés céljából megküldi az általános elnökhelyettesnek, valamint az ágazati vizsgálat koncepciójának véleményezésében részt vett irodáknak.

(2) Az ágazati vizsgálati jelentés tartalmazza

a) az ágazati vizsgálat tárgyát, így különösen a vizsgált kérdéseket,

b) az ágazati vizsgálattal érintett piacok részletes bemutatását,

c) az ágazati vizsgálatba vont vállalkozások és piaci magatartások részletes bemutatását,

d) az ágazati vizsgálat során feltárt tényeket és megállapításokat,

e) az ágazati vizsgált eredményeként feltárt magatartás értékelését, annak feltárt okait, javaslatokat.

(3) A kijelölt iroda az ágazati vizsgálat eredményéről szóló jelentésnek a Tpvt. 43/E. § szerint észrevételezésre bocsátandó tervezetét jóváhagyásra felterjeszti az elnöknek, és egyben indítványt tesz arra, hogy a tervezet észrevételezésére a Tpvt. 43/E. § (2) bekezdése vagy (3) bekezdése szerinti kerüljön sor.

(4) Az elnök jóváhagyása alapján a kijelölt iroda lefolytatja a jelentéstervezet észrevételezésével kapcsolatos eljárást, továbbá elkészíti az írásbeli észrevételekről, illetve a meghallgatásról készült összefoglalót vagy jegyzőkönyvet, valamint az ágazati vizsgálat eredményéről szóló jelentés végleges változatát, majd – az (1) bekezdésben jelzettekkel való egyeztetést követően – kiadmányozásra felterjeszti az elnöknek.

(5) Az elnök döntését követően a kijelölt iroda gondoskodik az ágazati vizsgálat Tpvt. 43/E. § (4) bekezdése szerinti dokumentumainak a honlapon való közzétételéről.

(6) Az ágazati vizsgálat eredménye alapján a kijelölt iroda javaslatot tesz az elnöknek a Tpvt. 43/F. § szerinti intézkedésre.

(7) A Nemzetközi Iroda rögzíti az ECN-ET rendszerben az ágazati vizsgálat lezárultának tényét és a vizsgálat eredményére vonatkozó adatokat.

29. § (1) Az ágazati vizsgálat során eljárási bírságot kiszabó végzés tervezetét a Jogi Iroda véleményezi.

(2) Az ágazati vizsgálat során hozott végzés bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárásban a Hivatalt a Jogi Iroda képviseli.

(3) Az ágazati vizsgálat során

a) az ágazati vizsgálatot megindító végzést és az ágazati vizsgálatot lezáró jelentést az elnök,

b) az egyéb iratokat a kijelölt iroda vezetője

kiadmányozza.

III. Fejezet

A panasszal kapcsolatos eljárás

20. A panasz és a panaszként kezelendő beadványok

30. § (1) E Fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni a jogsértés miatt a Hivatal eljárását kezdeményező, a Tpvt. 43/H. § (1) bekezdése szerinti bejelentésnek nem minősülő beadványra.

(2) A más hatóságtól vagy a Tpvt. 70. § (2) bekezdése szerint a bíróságtól áttett, jogsértés miatt a Hivatal eljárását kezdeményező beadványra ezen Fejezet rendelkezéseit kell azzal az eltéréssel alkalmazni, hogy

a) a nem az áttevő hatóság saját észlelésén alapuló beadvány, és a bíróságtól áttett beadvány esetén panaszosnak a beadványt tevőt kell tekinteni,

b) az áttevő hatóság saját észlelésén alapuló beadvány esetén az áttevő hatóságot csak az eljárás versenyfelügyeleti eljárás megindítása nélküli lezárásáról és annak indokairól kell levélben tájékoztatni.

(3) Az elnök vagy az általános elnökhelyettes a (2) bekezdés a) pontja szerinti esetben is dönthet úgy, hogy az áttevő hatóságot az eljárás lezárásáról és annak indokairól tájékoztatni kell.

(4)20 Panaszként kell kezelni a Hivatal valamely szervezeti egységének saját észlelésén alapuló, jogsértés miatt a Hivatal eljárását kezdeményező indokolt feljegyzést is.

31. § (1) Ha a jogsértés miatt a Hivatal eljárását kezdeményező, szóbeli – személyes vagy telefonos – meghallgatáson előterjesztett folyamodványról (a továbbiakban: folyamodvány) a meghallgatás alapján egyértelművé válik, hogy nyilvánvalóan alaptalan, vagy annak tárgyában az eljárás más hatóság hatáskörébe tartozik, az Ügyfélszolgálati Iroda erről, illetve az eljárásra hatáskörrel rendelkező hatóságról a folyamodvánnyal élőt szóban tájékoztatja.

(2) Ha a folyamodvány az (1) bekezdés alapján nem intézhető el, és a folyamodvány tárgyának további vizsgálata indokolt, az Ügyfélszolgálati Iroda felhívja a folyamodvánnyal élő figyelmét a panasztétel és a bejelentés lehetőségére, erre irányuló kérelme esetén személyes meghallgatás esetén jegyzőkönyvben rögzíti a panaszt, illetve – ha a folyamodvány tárgya a Felderítő Iroda feladatkörébe tartozik – átirányítja a folyamodvánnyal élőt a Felderítő Iroda kijelölt vizsgálójához.

(3)21 A 4. § (1) bekezdésétől eltérően az e § szerinti meghallgatásokról az Ügyfélszolgálati Iroda nyilvántartást vezet, amelyben rögzíteni kell a meghallgatás időpontját, a folyamodvány tárgyát és a folyamodvány elintézésének módját.

32. § (1)22 A Tpvt. 13. § (3) bekezdése szerinti kartellre (a továbbiakban: kartell) vonatkozó információ nem bejelentés vagy engedékenységi kérelem keretében történő szolgáltatását a Tpvt. 43/I. §-a szerinti panasznak kell tekinteni akkor is, ha

a) azzal egyidejűleg az információt szolgáltató személy eljárás megindítását vagy díjat nem kért kifejezetten, valamint

b) a versenyfelügyeleti eljárásban már tanúként részt vevő személy önként, saját kezdeményezésre a tanúmeghallgatáson kívül szolgáltatta az információt.

(2) A kartellre vonatkozó információt személyesen szolgáltató személyt a Felderítő Iroda hallgatja meg.

(3) A vizsgáló felhívja az információt személyesen szolgáltató személy figyelmét arra, hogy a Tpvt. 43/G. § (3) bekezdése alapján kérheti, hogy ne fedjék fel azt a tényt, hogy a Hivatalnál panasszal élt.

(4) Ha az információt szolgáltató személy az információ szolgáltatásával egyidejűleg a Tpvt. 79/A. §-a szerinti díjigényét is jelzi, meghallgatása során tájékoztatni kell a díjra vonatkozó általános szabályokról és arról, hogy díjigényét a panasz vizsgálatát követően a Hivatalnak a Tpvt. 79/B. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatásától számított öt napon belül kell majd hivatalosan megtennie, továbbá ha személyazonosságát ellenőrizhető módon nem tárja fel a Hivatal részére, figyelmeztetni kell, hogy ennek hiányában részére a Tpvt. 79/A. § (1) vagy (2) bekezdése szerinti díj nem jár.

(5) A személyes információszolgáltatásról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyben rögzíteni kell a (3) és (4) bekezdésben előírt tájékoztatást, illetve annak tudomásulvételét is. A jegyzőkönyvhöz csatolni kell az átadott iratot.

(6) Ha az információt szolgáltató személy személyazonosságát ellenőrizhető módon nem tárja fel a Hivatal részére, az információ szolgáltatásáról készítendő feljegyzésben rögzíteni kell az információ Hivatal rendelkezésére bocsátásának körülményeit, valamint a (4) bekezdés szerinti kioktatás tényét.

21. Az Ügyfélszolgálati Iroda eljárása

33. § (1)23 Az Ügyfélszolgálati Iroda a panasz beérkezése után ellenőrzi, hogy a panasz

a) kartellre vonatkozik-e,

b) a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 5/C. §-ának, 5/D. § (1) vagy (4) bekezdésének megsértését veti-e fel,

c) tárgyában indult-e versenyfelügyeleti eljárás,

d) tárgyában érkezett-e bejelentés a Hivatalhoz,

e) nyilvánvalóan alaptalannak tekinthető-e,

f) a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak való megküldésének van-e helye,

g) ismételten előterjesztettnek tekinthető-e,

h) névtelennek tekinthető-e.

(2) Nyilvánvalóan alaptalannak tekinthető az a panasz, amelynek

a) tárgyában az eljárás lefolytatása a Tpvt. 86. § (1) bekezdése szerint a bíróság hatáskörébe tartozik,

b) tárgya nem tartozik azon jogszabályi rendelkezések hatálya alá, amelyek megsértése esetén a Hivatal jár el,

c) tárgyában a Hivatal eljárásának megindítására törvényben meghatározott határidő lejárt, vagy

d) tárgyában jogsértés – a panaszban előadott tényállás valótlansága okán – nyilvánvalóan nem valószínűsíthető.

(3) Ismételten előterjesztettnek tekinthető az ugyanazon panaszos által tett korábbi panasszal azonos tartalmú – ugyanazon vállalkozás egyazon magatartása tárgyában tett – panasz, azzal, hogy ennek megítélése során figyelemmel kell lenni a korábbi panasz elintézése során irányadó körülményekben időközben bekövetkezett változásra is.

(4) Névtelen panasznak az a panasz minősül, amelyből

a) postai úton érkezett beadvány esetében a panaszos neve és címe,

b) elektronikus levélben érkezett beadvány esetében a küldő kiléte

nem állapítható meg.

34. § (1) Ha a panaszban jogsértőként kifogásolt konkrét magatartás, tevékenység vagy állapot tárgya (a továbbiakban együtt: panasz tárgya) kartellre vonatkozik, az Ügyfélszolgálati Iroda az eljárást a Felderítő Irodának adja át.

(1a)24 Ha a panasz tárgya a Grt. 5/C. §-ának, 5/D. § (1) vagy (4) bekezdésének megsértését veti fel, az Ügyfélszolgálati Iroda az eljárást az Antitröszt Irodának adja át.

(2) Ha a kartellre vonatkozó panasz tárgyában korábban megindított versenyfelügyeleti eljárás még folyamatban van, az Ügyfélszolgálati Iroda az eljárást átadja a versenyfelügyeleti eljárásban eljáró vizsgáló irodának. Az egyéb folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárás esetén az Ügyfélszolgálati Iroda a panaszos Tpvt. 43/I. § (5) bekezdése szerinti tájékoztatásával egyidejűleg a panaszról tájékoztatja a versenyfelügyeleti eljárásban eljáró vizsgálót, és az eljárást lezárja.

(3) Ha a panasz tárgyában korábban megindított versenyfelügyeleti eljárás lezárult, az Ügyfélszolgálati Iroda a panaszos Tpvt. 43/I. § (5) bekezdése szerinti tájékoztatásával egyidejűleg a panasszal kapcsolatos eljárást lezárja.

(4) Ha a panasszal azonos tárgyú korábbi bejelentéssel kapcsolatos eljárás még folyamatban van, az Ügyfélszolgálati Iroda átadja az eljárást a bejelentéssel kapcsolatban eljáró vizsgáló irodának, egyidejűleg a panaszosnak visszaigazolást küld, amely levélben tájékoztatja a panasszal kapcsolatos eljárás törvényi szabályairól, valamint arról, hogy panaszát a Hivatal kézhez vette, és azt a bejelentés kapcsán vizsgálja (a továbbiakban: visszaigazolás).

(5) Ha a panasszal azonos tárgyú korábbi bejelentéssel kapcsolatos eljárás versenyfelügyeleti eljárás indítása nélkül lezárult, az Ügyfélszolgálati Iroda erről a tényről – a bejelentés alapján a versenyfelügyeleti eljárás indítása feltételeinek fenn nem álltáról hozott végzésben foglalt indokoknak megfelelő rövid indokolással – tájékoztatja a panaszost, és az eljárást lezárja. Ha a Hivatal a panasszal azonos tárgyú korábbi bejelentést áttette a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz, az Ügyfélszolgálati Iroda megküldi a panaszt ugyanennek a hatóságnak.

(6) Ha az ismételten előterjesztett panasz tárgyában versenyfelügyeleti eljárás vagy bejelentéssel kapcsolatos eljárás van folyamatban, és az újabb panasz a panaszolt magatartás vonatkozásában további bizonyítékokat tartalmaz, az Ügyfélszolgálati Iroda a panaszról tájékoztatja a versenyfelügyeleti eljárásban, illetve a bejelentéssel kapcsolatban eljáró vizsgálót, egyebekben a panasszal kapcsolatos eljárást – a panaszos külön tájékoztatása nélkül – lezárja. Ha a tájékoztatás alapján a vizsgáló iroda vizsgálója úgy ítéli meg, hogy a panaszban foglalt információ a versenytanácsi szakaszban lévő versenyfelügyeleti eljárásban az ügy elbírálására hatással lehet, erről tájékoztatja az eljáró versenytanácsot.

(7) Az e §-ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni akkor is, ha a panasz tárgyában a panasz elintézése során, annak lezárása előtt indul – nem az adott panasz alapján – bejelentéssel kapcsolatos eljárás vagy versenyfelügyeleti eljárás.

35. § (1) Ha a panasz a 34. § alapján nem intézhető el, de a panasz nyilvánvalóan alaptalan, az Ügyfélszolgálati Iroda a panasszal kapcsolatos eljárást az alábbiak szerint lezárja:

a)25 ha a panasz tárgyában történő eljárásra más hatóság hatásköre egyértelműen megállapítható, a panaszt – a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt eljáró hatóságok között az Fttv. 10. §-a szerinti másik hatóság által a Hivatalhoz áttett, az Fttv. szerinti jogsértés miatti panasz kivételével – megküldi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak, vagy

b) a panaszost az indokok megadásával, bírósági hatáskörbe tartozó ügy esetén ennek jelzése mellett erről tájékoztatja.

(2) Ha a panasz az (1) bekezdés alapján nem intézhető el, a Hivatal hatásköre fennállásának, illetve a panasz tárgya további tisztázása érdekében az Ügyfélszolgálati Iroda nyolcnapos határidő megjelölésével a panaszost, illetve – szükség esetén – tizenöt napos határidővel a panaszoltat további felvilágosítás és információ közlésére hívhatja fel.

(3) A Fogyasztóvédelmi Iroda feladatkörébe tartozó jogsértés miatti panasz esetén a Hivatal hatásköre fennállásának megállapításához az alábbi adatok beszerzése szükséges:

a) a kereskedelmi gyakorlat észlelésének módja, helye,

b) a kereskedelmi gyakorlat, illetve kereskedelmi kommunikáció egyéb helye, módja, eszköze,

c) a kereskedelmi gyakorlat időtartama,

d) a kereskedelmi gyakorlattal érintett földrajzi terület nagysága,

e) a kereskedelmi gyakorlattal érintett üzletek száma, illetve

f) a kereskedelmi gyakorlattal érintett árumennyiség.

(4)26 Ha a felvilágosítás és információ közlésére vonatkozó felhívásra az előírt határidőn belül nem vagy nem kielégítő tartalommal érkezik válasz, az Ügyfélszolgálati Iroda szükség esetén ismételten felhívhatja a panaszost és a panaszoltat a felvilágosítás, információ közlésére.

(5)27 A felvilágosítás és információ közlésére vonatkozó felhívásban meghatározott határidő a panaszolt kérelmére egy alkalommal legfeljebb tizenöt nappal meghosszabbítható. A panaszos kérelmére határidő-hosszabbításnak csak akkor van helye, ha a panaszostól kért felvilágosítás, illetve információ vizsgálat elrendelésének megalapozásához szükséges.

(6) Ha a panaszos, illetve a panaszolt a felvilágosítás és információ közlésére vonatkozó felhívásnak nem tesz eleget, az Ügyfélszolgálati Iroda a rendelkezésre álló adatok alapján dönt. Erre a panaszost, illetve a panaszoltat a felhívásban figyelmeztetni kell.

36. §28 A rendelkezésre álló információk alapján az Ügyfélszolgálati Iroda

a) a panaszt – az Fttv. 10. §-a szerinti másik hatóság által a Hivatalhoz áttett, az Fttv. szerinti jogsértés miatti panasz kivételével – megküldi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak, és a panasszal kapcsolatos eljárást lezárja, ha megállapítható, hogy a panasz tárgyában az eljárás nem a Hivatal hatáskörébe tartozik,

b) hatásköri egyeztetést kezdeményez, ha az Fttv. 10. §-a szerinti másik hatóság által a Hivatalhoz áttett, az Fttv. szerinti jogsértés miatti panasz tekintetében megállapítható, hogy azzal kapcsolatban az eljárás nem a Hivatal hatáskörébe tartozik,

c) a panasszal kapcsolatos eljárást lezárja és a panaszost az indokok megadásával, bírósági hatáskörbe tartozó ügy esetén ennek jelzése mellett erről tájékoztatja, ha a panasz nyilvánvalóan alaptalan,

d) a panasszal kapcsolatos eljárást a panaszos tájékoztatása mellett lezárja, ha a panaszos a felvilágosítás, illetve információ közlésére vonatkozó felhívásnak nem tett eleget, és a rendelkezésre álló adatok alapján a tényállás nem feltárható,

e) az eljárást átadja a feladatkörrel rendelkező vizsgáló irodának, ha a panasz alapján jogsértés valószínűsíthető, vagy

f) egyéb esetben az eljárást ideiglenesen lezárja.

37. § Az ideiglenesen lezárt eljárás ügyiratát az érintett vizsgáló iroda vezetőjének eltérő intézkedéséig, illetve az eljárás lezárásáig az Ügyfélszolgálati Iroda őrzi vagy gondoskodik annak irattárba adásáról.

38. § A kartellel kapcsolatos panaszt kivéve az Ügyfélszolgálati Iroda legkésőbb az eljárás vizsgáló irodának való átadásával, vagy az eljárás ideiglenes lezárásáról való döntéssel egyidejűleg – ha a panaszosnak a szükséges felvilágosítás, információ közlésére való felhívására nem került még sor – a panaszosnak visszaigazolást küld.

39. § (1)29 Ha a panasz több vizsgáló iroda feladatkörébe tartozó jogsértésre utal, az Ügyfélszolgálati Iroda a többi érintett vizsgáló iroda egyidejű értesítése mellett átadja a panasszal kapcsolatos eljárást a feladatkörükbe tartozó jogsértés tekintetében az érintett vizsgáló irodáknak, azzal, hogy szükség esetén az Elnökhelyettesi Titkárság vezetőjével – a Fúziós Iroda érintettsége esetén továbbá a Versenytanácsi Titkárság vezetőjével – egyeztetve meghatározza a relevánsabbnak ítélt tényállás alapján eljáró vizsgáló irodát (a továbbiakban: első helyen felelős iroda).

(2) A Felderítő Iroda érintettsége esetén minden esetben részére kell átadni az eljárást.

40. §30 Az Ügyfélszolgálati Iroda a panasz hozzá beérkezésétől számított tizenöt napon belül köteles elvégezni a panasz vizsgálatát.

41. § Az Ügyfélszolgálati Iroda vizsgálójának

a) a panasznak a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak való megküldésére,

b) a panasszal kapcsolatos eljárás nyilvánvaló alaptalanság okán való lezárására,

c) a panasszal kapcsolatos eljárás ideiglenes lezárására,

d) a panasz vizsgáló irodának való átadására

vonatkozó döntéséhez az Ügyfélszolgálati Iroda vezetőjének jóváhagyása szükséges.

41/A. §31 A 33–36. §, a 38. §, a 40. § és a 41. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni a vizsgáló iroda eljárására, ha az elnök vagy az általános elnökhelyettes a hozzá közvetlenül előterjesztett panasz tekintetében úgy dönt, hogy a panasszal kapcsolatos eljárást a panasz beérkezésétől kezdve a panasz tárgya szerint feladatkörrel rendelkező vizsgáló iroda folytassa le. Ebben az esetben a panasszal kapcsolatos eljárás ideiglenes lezárásának nincs helye.

22. Eljárás az Ügyfélszolgálati Iroda által véglegesen nem lezárható eljárások esetében

42. § (1) Az ideiglenesen lezárt eljárás tekintetében a vizsgáló iroda – saját vagy az általános elnökhelyettes kezdeményezésére – az Ügyfélszolgálati Iroda döntését – szükség esetén az ügyiratnak az Ügyfélszolgálati Irodától vagy az irattárból való kikérése és tanulmányozása alapján – felülbírálhatja, és dönthet a panasz kapcsán szükséges további intézkedésekről.

(2) Ha az Ügyfélszolgálati Iroda még nem küldte meg a panaszosnak a Tpvt. 43/I. § (4) és (5) bekezdésében előírt értesítést, tájékoztatást, arról a továbbiakban a vizsgáló iroda gondoskodik.

43. § (1)32 A Felderítő Iroda előzetesen minősíti a kartellre vonatkozó, nem engedékenységi kérelem keretében szolgáltatott információt, és ha az előzetes minősítés eredményeként az információ feltehetőleg a Tpvt. 79/A. § (1), illetve (2) bekezdése szerint minősülhet, arról a Felderítő Iroda külön feljegyzést készít.

(2) Ha az adott panasz alapján nem indul versenyfelügyeleti eljárás, a szolgáltatott információnak a Tpvt. 79/A. § (1) vagy (2) bekezdés szerinti minősítése kizárt; erről a panaszost csak akkor kell írásban tájékoztatni, ha panaszával együtt a Tpvt. 79/A. §-a szerinti díjat is igényelt.

44. § (1) Ha a Hivatal hatáskörének megállapításához és a jogsértés valószínűsíthetőségéről való döntéshez szükséges valamennyi adat rendelkezésre áll, a vizsgáló megállapítja, hogy

a) versenyfelügyeleti eljárás megindítása szükséges,

b) a panasz hatáskörrel és illetékességgel rendelkező más hatóságnak való megküldésének van helye,

c) a panasz alapján jogsértés nem valószínűsíthető,

d) versenyfelügyeleti eljárás megindítása mellőzhető, vagy

e) a Tpvt. 91/K. § (2) bekezdése szerinti végrehajtás iránti megkeresés szükséges.

(2)33 Az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben az eljárás megindításáról, az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a panasszal kapcsolatos eljárás lezárásáról, továbbá az (1) bekezdés d) pontja szerinti esetben a versenyfelügyeleti eljárás megindításának mellőzéséről, valamint az (1) bekezdés e) pontja szerinti esetben a végrehajtás iránti megkeresésről a vizsgáló iroda vezetőjének indokolt javaslatára

a) kartellre vonatkozó panasz esetén az elnök,

b) a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnöke,

c) az a) és b) pont hatálya alá nem tartozó esetben az általános elnökhelyettes

dönt.

(3)34 Ha a (2) bekezdés szerinti esetben az elnök, a Versenytanács elnöke, illetve az általános elnökhelyettes a versenyfelügyeleti eljárás megindításának szükségessége mellett dönt, a vizsgáló iroda megteszi az ehhez szükséges intézkedéseket.

(4)35 Az eljáró vizsgálónak az (1) bekezdés b) pontja szerinti döntéséhez az irodavezető jóváhagyása szükséges. Jóváhagyás esetén a vizsgáló megteszi a döntésnek megfelelő intézkedéseket.

(5) A versenyfelügyeleti eljárás megindítása az (1) bekezdés d) pontjának alkalmazásában

a) a közérdek hiánya, vagy

b) a vizsgáló iroda, illetve a Hivatal folyamatban lévő eljárások, jelentősebb feladatok miatti leterheltsége

alapján mellőzhető.

45. § (1)36 Ha a 44. § (1) bekezdése szerinti döntéshez további információra van szükség, a panasz vizsgáló irodára érkezésétől számított húsz napon belül a panaszost nyolcnapos, illetve – szükség esetén – a panaszoltat tizenöt napos határidővel a szükséges felvilágosítás, információ közlésére kell felhívni. Ez a határidő kérelemre egy alkalommal, legfeljebb nyolc nappal hosszabbítható meg.

(2) Ha a panaszos, illetve a panaszolt a felvilágosítás, információ közlésére vonatkozó felhívásnak nem tesz eleget, a rendelkezésre álló adatok alapján kell dönteni. Erre a panaszost, illetve a panaszoltat a felhívásban figyelmeztetni kell.

46. § (1) A 44. § (1) bekezdése szerinti döntést – a 42. § (1) bekezdése szerinti panaszokról való döntés kivételével – az eljárásnak az Ügyfélszolgálati Iroda általi átadásától számított két hónapon belül kell meghozni.

(2)37 Az (1) bekezdés szerinti határidő az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnöke – jóváhagyásával meghosszabbítható.

(3) A (2) bekezdés szerinti kérelem tartalmazza

a) a hosszabbítási igény indokát,

b) a hosszabbításig eltelt időben elvégzett vizsgálati cselekmények ismertetését,

c) a hosszabbítás tartama alatt még elvégzendő tervezett vizsgálati cselekmények ismertetését.

47. § (1) A panasszal kapcsolatos eljárás

a) a panasznak a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak való megküldésével,

b)38 – a (2) bekezdés szerinti eltéréssel – a 44. § (2) és (4) bekezdés alapján meghozott döntéssel,

c) ha az Ügyfélszolgálati Irodának az eljárás ideiglenes lezárásáról hozott döntésétől eltérő döntés időközben nem született, a panasz beérkezésétől számított hat hónap elteltével

lezárul.

(2) A versenyfelügyeleti eljárás megindításának a 44. § (5) bekezdés b) pontjában jelzett okból történő mellőzése esetén a panasszal kapcsolatos eljárás függőben marad a Tpvt. 43/I. § (5) bekezdés szerinti időpontig.

(3)39 A panasszal kapcsolatos eljárás lezárultáig

a) az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben az Ügyfélszolgálati Irodának az eljárás ideiglenes lezárásáról hozott döntését, illetve

b)40 a (2) bekezdés szerinti esetben a 44. § (2) bekezdése szerinti döntést

tartalmazó irat az iratkezelési szabályzatról szóló külön normatív utasítás szerinti belső irat.

48. § (1) Ha a panasz több vizsgáló iroda feladatkörébe tartozó jogsértésre utal, az egyes vizsgáló irodák a saját feladatkörükbe tartozó jogsértések tekintetében – az 51. §-ra is figyelemmel – önállóan járnak el, azzal, hogy előzetesen egyeztetnek a Tpvt. 43/I. §-a szerinti eljárási cselekmény elvégzéséről és kölcsönösen tájékoztatják egymást a panasszal kapcsolatos eljárás során hozott döntésekről.

(2)41 A nem első helyen felelős iroda a 44. § (1) bekezdés szerinti döntését, továbbá az elnök, az általános elnökhelyettes, illetve a Versenytanács elnöke döntését közli az első helyen felelős irodával.

(3) Az első helyen felelős iroda gondoskodik a panaszosnak a Tpvt. 43/I. § (4) és (5) bekezdésében, illetve az ebben az utasításban előírt tájékoztatásáról, a panasznak a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak való megküldéséről.

49. §42

23. A panasszal kapcsolatos eljárás egyéb szabályai

50. §43 (1) E Fejezet szabályait a névtelen és a visszavont panaszra azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a panasz hatáskörrel és illetékességgel rendelkező más hatóságnak való megküldésére, a panaszos Tpvt. 43/I. § (4) és (5) bekezdése szerinti tájékoztatására, valamint visszaigazolás küldésére nem kerül sor.

(2)44 E Fejezet szabályait a 30. § (4) bekezdése szerinti panaszra azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy az eljárást kezdettől fogva a feladatkörrel rendelkező vizsgáló iroda – az Ügyfélszolgálati Iroda észlelése esetén az esetleges vizsgálatindításra történő javaslattételig az Ügyfélszolgálati Iroda – folytatja le, és a Tpvt. 43/I. § (4) és (5) bekezdése szerinti tájékoztatásra, valamint visszaigazolás küldésére nem kerül sor.

51. § Ha a panasz ugyanazon magatartás vonatkozásában többfajta jogsértésre utal, a panasszal kapcsolatos eljárás csak akkor zárható le, ha annak feltételei valamennyi jogsértés tekintetében fennállnak.

52. § Az elektronikus levélben érkező beadvány tekintetében a panaszossal elektronikus levélben, kiadmányozott iratok esetében az iratot nem szerkeszthető pdf formátumban az elektronikus levélhez csatolva kell kapcsolatot tartani.

53. § (1) Ha a panasszal kapcsolatos eljárás során megállapítást nyer, hogy az Fttv. 10. §-a szerinti másik hatóság által a Hivatalhoz áttett, az Fttv. rendelkezéseinek megsértése miatti panasz tárgyában való eljárásra nem a Hivatalnak, hanem az áttevő hatóságnak van hatásköre, a Ket. 23. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdése alkalmazásával – az eljárás szakaszától függően – az Ügyfélszolgálati Iroda vezetője a Fogyasztóvédelmi Iroda vezetőjével való egyeztetést követően, illetve a Fogyasztóvédelmi Iroda vezetője – az általános elnökhelyettes jóváhagyásával – haladéktalanul hatásköri egyeztetést kezdeményez az érintett hatósággal.

(2) Ha a hatásköri egyeztetés egy hónapon belül nem vezet eredményre, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak az eljáró hatóság kijelölésére irányuló eljárása kezdeményezéséről – az eljárás szakaszától függően – az Ügyfélszolgálati Iroda vezetője a Fogyasztóvédelmi Iroda vezetőjével való egyeztetést követően, illetve a Fogyasztóvédelmi Iroda vezetője a Jogi Iroda véleményének kikérésével készített előterjesztése alapján az általános elnökhelyettes dönt.

(3) Ha a hatásköri egyeztetés eredményeként tisztázódik, hogy a panasz tárgyában az eljárás nem a Hivatal hatáskörébe tartozik, az eljáró iroda a panaszt megküldi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak, és a panasszal kapcsolatos eljárást lezárja.

(4) Ha a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatti panasznak az Fttv. 10. §-a szerinti másik hatóságnak való megküldése esetén az érintett hatóság hatásköri egyeztetést kezdeményez, az egyeztetésben – az eljárás szakaszától függően – az Ügyfélszolgálati Iroda vezetője a Fogyasztóvédelmi Iroda vezetőjével egyeztetve, illetve a Fogyasztóvédelmi Iroda vezetője vesz részt azzal, hogy a Jogi Iroda véleményét is ki kell kérni.

(5) A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak az eljáró hatóság kijelölésére irányuló eljárásában a Hivatalt a Jogi Iroda képviseli.

54. § (1) Az Ügyfélszolgálati Iroda havonta korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó beszámolót készít az adott időszakban ideiglenesen lezárt eljárásokról.

(2) A beszámoló legalább a következő adatokat tartalmazza:

a) a panasz iktatószáma,

b) a panasz beérkezésének napja,

c) annak megjelölése, hogy a panasz

ca) magánszemélytől,

cb) vállalkozástól,

cc) civil szervezettől vagy közintézménytől,

cd) hatóságtól, vagy

ce) bíróságtól érkezett-e; a cd) alpont szerinti esetben a hatóság nevét és annak tényét is megjelölve, hogy a hatóság saját észlelésén vagy beadvány áttételén alapul-e,

d) annak ténye, ha a panasz névtelennek minősül,

e) a panaszolt vállalkozás neve,

f) a panasz tárgyának rövid leírása,

g) az ideiglenes lezárás ténye és annak indoka, valamint

h) annak a vizsgáló irodának, valamint – szükség esetén – további érintett vizsgáló irodának a megjelölése, amelynek feladatkörébe a panasz tárgya szerint tartozik.

(3) A beszámolót az Ügyfélszolgálati Iroda – minden esetben elektronikus formában is – megküldi az Elnökhelyettesi Titkárságnak és a vizsgáló irodák vezetőinek.

55. § Az Informatikai és Iratirányítási Iroda az ügyregiszter adatai alapján havonta ellenőrzi, hogy a 47. § (1) bekezdés c) pontja és 47. § (2) bekezdése szerinti eljárások közül az ott meghatározott okból melyeket kell további külön intézkedés nélkül lezártnak tekinteni, továbbá a lezárás tényéről – a szükséges további feladatok megtétele érdekében – tájékoztatja az Ügyfélszolgálati Irodát, az érintett vizsgáló irodát, továbbá az Elnökhelyettesi Titkárságot.

56. § (1) Az Elnökhelyettesi Titkárság háromhavi rendszerességgel – az alábbi típusok szerinti bontásban – beszámol az adott időszakban

a) az Ügyfélszolgálati Iroda által

aa) ideiglenesen lezárt eljárásokról, és

ab) a vizsgáló irodának átadott eljárásokról,

b) az adott időszakban a 44. § szerint lezárt eljárásokról, valamint

c) a függőben tartott eljárásokról.

(2) A beszámoló az alábbi adatokat tartalmazza:

b) a panasszal kapcsolatos eljárás ideiglenes lezárásáról, 44. § szerinti lezárásáról, illetve függőben tartásáról hozott döntés ténye, indoka és napja,

c) a vizsgáló irodáknak átadott panasz esetén a 44. § szerinti döntés határideje,

d) az ideiglenesen lezárt eljárások esetén a hat hónapos határidő lejártának napja, és

e) a függőben tartott eljárások esetén az egyéves határidő lejártának napja.

(3) A vizsgáló irodák az (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti információt az adott vizsgáló iroda által első helyen intézett panasszal kapcsolatos eljárások tekintetében – az Informatikai és Iratirányítási Irodával egyeztetve – legkésőbb a beszámoló elkészítését három nappal megelőzően elektronikus formában közlik az Elnökhelyettesi Titkársággal.

(4) A beszámolót az Elnökhelyettesi Titkárság – minden esetben elektronikus formában is – megküldi az elnöknek, az általános elnökhelyettesnek, a Versenytanács elnökének, a vizsgáló irodáknak és az Ügyfélszolgálati Irodának, valamint a Jogi Irodának és a Vezető Közgazdász Irodájának.

57. § Az e Fejezetben meghatározott határidők számítására a Ket. és a Tpvt. határidő-számításra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a további felvilágosítás, információ közlésére irányuló felhívás elküldésétől az annak teljesítéséig, de legfeljebb a teljesítésére adott határidő leteltéig terjedő idő nem számít bele a határidőbe.

58. § (1) Az Ügyfélszolgálati Iroda eljárásának támogatása érdekében az általános elnökhelyettes a jogalkalmazási gyakorlat alapján útmutatót ad ki azokról a leggyakoribb esetekről, amelyekben egyértelműen megállapítható más hatóság hatásköre, illetve a panasz nyilvánvalóan alaptalan voltának megítélésére okot adó egyéb körülmény. Az útmutató tartalmazza a vonatkozó tényállástípusokat, az adott tényállás tekintetében hatáskörrel rendelkező hatóságot vagy hatóságokat, továbbá az alkalmazandó jogszabályi rendelkezések rövid bemutatását.

(2) Az útmutatót az általános elnökhelyettes egyezteti a főtitkárral, valamint az Ügyfélszolgálati Iroda vezetőjével is.

(3) A vizsgáló irodák folyamatosan figyelemmel kísérik a feladatkörükbe tartozó területen a jogszabályi változásokat, és ha azok alapján szükséges, vagy ha az Ügyfélszolgálati Iroda a panaszokkal kapcsolatos eljárás során időközben újabb, nyilvánvalóan alaptalannak minősülő eseteket azonosított, akkor kezdeményezik az útmutató kiegészítését vagy módosítását.

(4) Az Elnökhelyettesi Titkárság vezetője, a vizsgáló irodák vezetői és az Ügyfélszolgálati Iroda vezetője évente egyszer értékelik az útmutató alkalmazását, és megvizsgálják felülvizsgálatának szükségességét.

IV. Fejezet45

A bejelentéssel kapcsolatos eljárás

24. Általános szabályok

59. § (1) E Fejezetet kell alkalmazni a Tpvt. 43/H. §-a szerinti bejelentéssel kapcsolatos eljárásra. A bejelentéssel kapcsolatos eljárásban megfelelően alkalmazni kell a 43. §-t és az 53. §-t.

(2) A bejelentéssel kapcsolatos eljárást arra a magatartásra, feltételezett jogsértésre vonatkozóan kell lefolytatni, amelynek a bejelentésére az adott bejelentési űrlap szolgál.

25. A bejelentéssel kapcsolatos formai követelmények vizsgálata

60. § (1) A bejelentési űrlap beérkezését követő naptól számított három napon belül az Ügyfélszolgálati Iroda megvizsgálja, hogy az megfelel-e a bejelentésre vonatkozó formai követelményeknek.

(2) Az Ügyfélszolgálati Iroda a bejelentési űrlapon tett beadvány panasszá minősítéséről dönt, ha

a) nem a bejelentés benyújtásának időpontjában alkalmazandó űrlapot töltötték ki,

b) a beadványt nem az abban hivatkozott magatartás, feltételezett jogsértés bejelentésére szolgáló űrlapon nyújtották be,

c) a bejelentési űrlap nincs aláírva, ideértve azt is, ha az elektronikusan benyújtott űrlapon nem szerepel megfelelő elektronikus aláírás,

d) az űrlap kötelezően kitöltendő részei nincsenek kitöltve, ideértve azt is, ha a kért információt máshol, vagy úgy adják meg, hogy annak tartalma nem azonosítható vagy értelmezhető, így különösen, ha a bejelentett személye vagy a kifogásolt magatartás mibenléte egyértelműen nem azonosítható,

e) ahhoz nem csatolták a beadvány alapján egyértelműen a beadványt tevő rendelkezésére álló, a bejelentésben kifogásolt magatartás alátámasztására szolgáló összes bizonyítékot.

(3) Az Ügyfélszolgálati Iroda, illetve – a 64. § (2) bekezdése szerinti esetben – a vizsgáló iroda vizsgálójának a bejelentési űrlap átminősítésére vonatkozó döntéséhez az irodavezető jóváhagyása szükséges.

(4) A bejelentési űrlapra nem tartozó, de ott kifogásolt, egyébként a Hivatal hatáskörébe tartozó jogsértésre vonatkozó jelzésről az Ügyfélszolgálati Iroda értesíti az érintett vizsgáló irodát azzal, hogy annak tekintetében a bejelentéssel kapcsolatos eljárás lefolytatása mellőzhető.

61. § (1) Az Ügyfélszolgálati Iroda, illetve – a 64. § (2) bekezdése szerinti esetben – a vizsgáló iroda a bejelentési űrlap benyújtóját, illetve a bejelentőként feltüntetett személyt tájékoztatja az űrlapon tett beadvány panasszá minősítéséről és annak indokáról.

(2) Ha a bejelentési űrlap benyújtója kifogásolja beadványának átminősítését, az erről szóló levelet haladéktalanul meg kell küldeni a Jogi Irodának, amely arról öt napon belül véleményt ad.

(3) Ha a Jogi Iroda nem ért egyet az átminősítésről hozott döntéssel, az átminősítés kérdésében – az átminősítésről döntő irodának az átminősítés indokait, a beadványt tevő arra vonatkozó kifogását, valamint a Jogi Iroda véleményét ismertető előterjesztése alapján – az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda érintettsége esetén a Versenytanács elnökével egyeztetve – dönt.

(4) A benyújtót kifogása elbírálásáról az általános elnökhelyettes, a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó bejelentés esetén a Versenytanácsi Titkárság vezetője levélben tájékoztatja.

62. § A bejelentési űrlapon tett beadvány panasszá minősítése esetén a továbbiakban a III. Fejezet szerint kell eljárni azzal, hogy a panasszal kapcsolatos eljárásban a panasz beérkezése idejeként a beadvány átminősítéséről való értesítés, az átminősítéssel kapcsolatos kifogás esetén a kifogás elbírálásáról hozott döntés panaszosnak való kiküldését kell tekinteni.

63. § (1) Ha a bejelentési űrlapon tett beadvány panasszá minősítésére nem kerül sor, az Ügyfélszolgálati Iroda a bejelentéssel kapcsolatos eljárást – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – átadja az annak tárgya szerint feladatkörrel rendelkező vizsgáló irodának. Ha a bejelentés kartellre vonatkozik, az eljárást a Felderítő Irodának kell átadni.

(2) A Fogyasztóvédelmi Iroda feladatkörébe tartozó bejelentést az Ügyfélszolgálati Iroda a bejelentési űrlap beérkezését követő naptól számított öt napon belül – az eljáró irodára és az elintézésre vonatkozó tartalmi javaslattal együtt – átadja a Fogyasztóvédelmi Irodának.

(3) A Fogyasztóvédelmi Iroda a javaslatot a bejelentésnek a Fogyasztóvédelmi Irodára érkezésétől számított két napon belül véleményezi.

(4) Ha a bejelentés alapján rendelkezésre álló adatok alapján valószínűsíthetően vizsgálat elrendelésére is sor kerülhet, vagy az a Fogyasztóvédelmi Iroda álláspontja szerint egyébként indokolt, a bejelentéssel kapcsolatos eljárást a Fogyasztóvédelmi Iroda folytatja le.

(5) A (4) bekezdés hatálya alá nem tartozó esetben a bejelentéssel kapcsolatos eljárást az Ügyfélszolgálati Iroda folytatja le.

(6) Ha a Fogyasztóvédelmi Iroda az Ügyfélszolgálati Irodának az eljáró irodára vonatkozó javaslatával nem ért egyet, az érintett irodák álláspontját tartalmazó feljegyzéseket felterjeszti az általános elnökhelyettesnek, aki a főtitkárral egyeztetve haladéktalanul dönt abban a kérdésben, hogy a bejelentéssel kapcsolatos eljárást melyik iroda folytassa le.

64. § (1) Ha a bejelentés tárgyában korábban érkezett panasszal kapcsolatos eljárás még folyamatban van, és az Ügyfélszolgálati Iroda a bejelentéssel kapcsolatos eljárást a 63. § alapján átadja a feladatkörrel rendelkező vizsgáló irodának, a panasszal kapcsolatos eljárást is át kell adni vizsgáló irodának.

(2) Ha a bejelentési űrlap benyújtója képviseleti jogosultságát megfelelően nem igazolta, és az Ügyfélszolgálati Iroda a bejelentéssel kapcsolatos eljárást a feladatkörrel rendelkező vizsgáló irodának átadja, e tényről az eljárás átadásával egyidejűleg értesíti a vizsgáló irodát. Az eljáró iroda – a hiánypótlási felhívás, illetve a bejelentőként feltüntetett személynek a Ket. 40. § (4) bekezdése szerinti, a személyes eljárásra vagy a képviselet ellátására alkalmas képviselőről való gondoskodásra való felhívás eredménytelensége esetén – a bejelentési űrlapon tett beadvány panasszá minősítéséről dönt.

26. A bejelentéssel kapcsolatos tartalmi követelmények vizsgálata

65. § (1) A 63. § (5) bekezdése szerinti esetben az Ügyfélszolgálati Iroda az ügyiratnak az irodára történő visszaérkezésétől számított nyolc napon belül

a) ellenőrzi a Hivatal hatáskörének fennállását, és intézkedik

aa) – a (3) bekezdés szerinti eltéréssel – a hatáskör megállapításához szükséges további adatok beszerzése,

ab) hatásköri egyeztetés kezdeményezése, vagy

ac) az áttétel

iránt,

b) ellenőrzi az eljárás megszüntetése feltételeinek fennálltát, továbbá

c) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértésével kapcsolatos bejelentés tekintetében gondoskodik az Fttv. 25. § (3) bekezdésében előírt, az Fttv. 12. § (3) bekezdése szerinti együttműködési megállapodás keretében rendezett értesítési feladatok ellátásáról.

(2) Nincs helye a bejelentéssel kapcsolatos eljárás megszüntetésének önmagában azon az alapon, hogy azt ugyanazon személy, azonos tartalommal korábban panaszként terjesztette elő, illetve a beadvány korábban panaszként lett elbírálva.

(3) Ha a hatáskör megállapításához vagy a bejelentés elbírálásához adatok beszerzése szükséges, az Ügyfélszolgálati Iroda a felvilágosítás adására, a vizsgálat tárgyával összefüggő adatok, iratok szolgáltatására felhívó végzés meghozatala előtt kikérheti a Fogyasztóvédelmi Iroda véleményét. A Fogyasztóvédelmi Iroda véleményét a megkereséstől számított két napon belül adja meg. A Fogyasztóvédelmi Iroda véleménye az Ügyfélszolgálati Irodát nem köti.

(4) Az adat, irat szolgáltatására vonatkozó felhívásra alkalmazni kell a 68. § (3) és (4) bekezdését.

66. § (1) Ha az Ügyfélszolgálati Iroda a bejelentés alapján indult eljárásban beszerzett adatok alapján vizsgálat elrendelését látja indokoltnak, erre vonatkozóan haladéktalanul indokolt javaslatot készít, amelyet az ügyirattal együtt megküld a Fogyasztóvédelmi Irodának és tájékoztatásul az általános elnökhelyettesnek.

(2) A Fogyasztóvédelmi Iroda a javaslatot az ügyiratnak a Fogyasztóvédelmi Irodára érkezésétől számított két napon belül véleményezi.

(3) Ha a Fogyasztóvédelmi Iroda az Ügyfélszolgálati Iroda javaslatával nem ért egyet, az érintett irodák álláspontját tartalmazó feljegyzéseket felterjeszti az általános elnökhelyettesnek, aki a főtitkárral egyeztetve haladéktalanul dönt abban a kérdésben, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása indokolt-e.

(4) Ha az Ügyfélszolgálati Iroda javaslata, illetve a (3) bekezdés szerinti egyeztetés eredménye alapján a versenyfelügyeleti eljárás megindítása indokolt, a bejelentéssel kapcsolatos eljárást a továbbiakban a Fogyasztóvédelmi Iroda folytatja.

67. § (1) A nem a Fogyasztóvédelmi Iroda, illetve az Ügyfélszolgálati Iroda feladatkörébe tartozó bejelentést vizsgáló iroda a bejelentés vizsgáló irodára érkezésétől számított nyolc napon belül ellenőrzi

a) a Hivatal hatáskörének fennállását, és ha más hatóság hatásköre és illetékessége megállapítható, intézkedik az áttétel iránt, továbbá

b) – a 65. § (2) bekezdésére is figyelemmel – az eljárás megszüntetése feltételeinek fennálltát.

(2) Ha a vizsgáló iroda észleli, hogy a 60. § (2) bekezdése szerinti szempontok alapján a bejelentési űrlapon tett beadvány panasszá minősítésének van helye, a 61. § megfelelő alkalmazásával megteszi a szükséges intézkedéseket, és az átminősítés után a beadványt továbbítja az Ügyfélszolgálati Irodára a további eljárás érdekében, vagy maga dönt a további intézkedésekről.

68. § (1) Ha áttételnek vagy az eljárás megszüntetésének nincs helye, a vizsgáló – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a bejelentés vizsgáló irodára érkezésétől számított tizenöt napon belül intézkedik a bejelentés elbírálásához szükséges adatok beszerzése iránt.

(2) A Fogyasztóvédelmi Iroda által lefolytatott eljárásban a vizsgáló az eljáró irodáról a 63. § alapján történt döntéstől számított nyolc napon belül

a) intézkedik a bejelentés elbírálásához szükséges adatok beszerzése iránt, továbbá

b) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértésével kapcsolatos bejelentés tekintetében gondoskodik az Fttv. 25. § (3) bekezdésében előírt, az Fttv. 12. § (3) bekezdése szerinti együttműködési megállapodás keretében rendezett értesítési feladatok ellátásáról.

(3) A bejelentő nyolcnapos, – szükség esetén – a bejelentett tizenöt napos határidővel hívható fel adat, irat szolgáltatására. A határidő kérelemre egy alkalommal, legfeljebb nyolc nappal hosszabbítható meg.

(4) Ha a bejelentő, illetve a bejelentett az adatszolgáltatásra vonatkozó felhívásnak nem tesz eleget, a vizsgáló a rendelkezésre álló adatok alapján dönt. Erre a bejelentőt, illetve a bejelentettet a felhívásban figyelmeztetni kell.

69. § (1) A Jogi Iroda véleményezi a Tpvt. 43/H. § (7) bekezdés b), c), illetve d) pontjában foglalt intézkedésre irányuló végzések tervezetét.

(2) A Jogi Iroda véleményét öt napon belül küldi meg az eljáró irodának. Az Ügyfélszolgálati Iroda eljárása esetén a Jogi Iroda véleményét tájékoztatásul megküldi az általános elnökhelyettes és a főtitkár részére is.

(3) Ha a bejelentés tekintetében versenyfelügyeleti eljárás megindítása és a Tpvt. 43/H. § (7) bekezdés b)–d) pontjában foglalt intézkedések valamelyike egyaránt indokolt, a Fogyasztóvédelmi Iroda a vonatkozó tervezeteket a 74. § szerinti vizsgálati tervvel, illetve vizsgálati koncepcióval együtt küldi meg véleményezésre a Jogi Irodának. Ebben az esetben a véleményezés határidejére a 75. § (3) bekezdése szerinti határidő az irányadó.

(4) Ha a Jogi Iroda a véleményezés keretében az észrevételeire figyelemmel átdolgozott végzéstervezet visszamutatását kéri, az átdolgozott tervezetet ismételten meg kell küldeni részére véleményezésre.

70. § (1) Ha a bejelentő a bejelentést visszavonja, a bejelentőt, valamint – ha az eljárásban részt vett – a bejelentettet levélben tájékoztatni kell a bejelentés visszavonásának tudomásulvételéről és arról, hogy a bejelentést a Hivatal piaci jelzésnek tekinti, továbbá arról, hogy a bejelentés visszavonása nem zárja ki, hogy a Hivatal azzal kapcsolatban a továbbiakban eljárást indítson, azonban ebben az esetben a visszavont bejelentést benyújtó személyt nem illetik meg a bejelentő jogai.

(2) Ha a visszavont bejelentéssel kapcsolatban a rendelkezésre álló adatok alapján versenyfelügyeleti eljárás indítása nem indokolt, az eljárás mellőzésének indokairól az Elnökhelyettesi Titkárságot – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnökét –, továbbá az Ügyfélszolgálati Iroda eljárása esetén a főtitkárt tájékoztatni kell.

(3) Ha a visszavont bejelentéssel kapcsolatban a bejelentés visszavonásáig feltárt információk alapján versenyfelügyeleti eljárás indul, a bejelentőt az eljárásindításról nem kell értesíteni.

71. § (1) Az Ügyfélszolgálati Iroda eljárása esetén eljáró vizsgáló Tpvt. 43/H. § (7) bekezdés b), c), illetve d) pontja szerinti döntéséhez az irodavezető jóváhagyása szükséges.

(2) A Fúziós Iroda eljárása esetén az eljáró vizsgáló

a) Tpvt. 43/H. § (7) bekezdés a) és d) pontja szerinti döntéséhez az irodavezető,

b) Tpvt. 43/H. § (7) bekezdés b) és c) pontja szerinti döntéséhez a Versenytanács elnöke

jóváhagyása szükséges.

(3) Az (1) vagy a (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó esetben az eljáró vizsgáló

a) Tpvt. 43/H. § (7) bekezdés a), b) és c) pontja szerinti döntéséhez az általános elnökhelyettes,

b) Tpvt. 43/H. § (7) bekezdés d) pontja szerinti döntéséhez az irodavezető

jóváhagyása szükséges.

(4) A (2) és (3) bekezdés szerinti esetben Tpvt. 43/H. § (7) bekezdés d) pontja szerinti döntés másolatát meg kell küldeni tájékoztatásul az Elnökhelyettesi Titkárság – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó bejelentés esetén a Versenytanácsi Titkárság – részére. Az Ügyfélszolgálati Iroda által lefolytatott eljárást lezáró valamennyi végzés másolatát meg kell küldeni tájékoztatásul a főtitkár, az Elnökhelyettesi Titkárság, valamint a Fogyasztóvédelmi Iroda részére.

72. § (1) A bejelentéssel kapcsolatos eljárás során az eljárás ügyintézési határidejének meghosszabbítására vonatkozó végzést

a) az Ügyfélszolgálati Iroda eljárása esetén a főtitkár,

b) a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnöke,

c) az a) vagy b) pont hatálya alá nem tartozó esetben az általános elnökhelyettes

kiadmányozza.

(2) A határidő meghosszabbításáról szóló végzés tervezetét a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértésével kapcsolatos ügyben legkésőbb a határidő lejárta előtt öt nappal, egyéb ügyekben legkésőbb a határidő lejárta előtt tíz nappal kell kiadmányozásra felterjeszteni. A felterjesztő feljegyzés tartalmazza a 46. § (3) bekezdésben foglaltakat.

72/A. §46 (1) A bejelentéssel kapcsolatban eljáró iroda a Tpvt. 43/H. § (7) bekezdés b) és c) pontja szerinti végzéssel szemben benyújtott jogorvoslati kérelmet annak beérkezését követően haladéktalanul átadja az ügyirattal együtt a Jogi Irodának, és a jogorvoslat tényéről tájékoztatja az Elnökhelyettesi Titkárságot, az Ügyfélszolgálati Iroda által lefolytatott eljárás esetében továbbá a főtitkárt. Az eljáró vizsgáló a kérelemmel kapcsolatos esetleges észrevételeit öt napon belül megküldi a Jogi Irodának.

(2) A bíróság előtt a Hivatalt – szükség esetén az eljáró vizsgáló közreműködésével – a Jogi Iroda képviseli.

72/B. §47 A 63. § (1) bekezdése alapján a vizsgáló irodának átadott panaszeljárással összefüggő bejelentéssel kapcsolatos eljárás lezárásakor a vizsgáló, illetve – ha a bejelentéssel kapcsolatos eljárását az Ügyfélszolgálati Iroda folytatta le – az Ügyfélszolgálati Iroda vizsgálója a bejelentés alapján hozott végzés tartalmától függően gondoskodik az azonos tárgyú panasszal kapcsolatos eljárás lezárásáról azzal, hogy a panaszos tájékoztatására a bejelentés alapján hozott végzéssel szembeni jogorvoslati határidő leteltét követően, jogorvoslati kérelem esetén pedig a jogorvoslati eljárás eredményének ismeretében kerülhet csak sor. Ha a panaszt ugyanaz tette, aki a bejelentést, a panasszal kapcsolatos eljárást le kell zárni, a panasszal kapcsolatos eljárásban további intézkedés nem szükséges.

IVa. Fejezet48

Az összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárás és az előzetes egyeztetés

26a. Általános szabályok

72/C. § E Fejezetet kell alkalmazni a Tpvt. 43/J. § (1) bekezdése szerinti összefonódás-bejelentés elintézésével és az azt megelőző, a Tpvt. 43/L. §-a szerinti előzetes egyeztetéssel kapcsolatos eljárásra.

26b. Előzetes egyeztetés

72/D. § (1) Az előzetes egyeztetés megkezdéséről, illetve az erre irányuló kezdeményezés elutasításáról a Fúziós Iroda vezetője dönt.

(2) Az előzetes egyeztetés megkezdésére alkalmas előzetes egyeztetést kezdeményező iratokat a Fúziós Iroda haladéktalanul továbbítja a Versenytanács elnöke által kijelölt személyeknek.

(3) Az előzetes egyeztetés során törekedni kell arra, hogy az az összefonódás-bejelentéssel összefüggő kérdések teljes körére kiterjedjen.

(4) A Fúziós Iroda vezetője az előzetes egyeztetés kapcsán felmerült kérdésekkel összefüggésben, a Fúziós Iroda által az előzetes egyeztetésen képviselendő észrevételek előkészítése céljából egyeztetést kezdeményezhet a támogató irodákkal, illetve a Versenytanáccsal, és kezdeményezheti, hogy az előzetes egyeztetésen a támogató iroda vizsgálója, illetve a Versenytanács elnöke által kijelölt személy is legyen jelen.

(5) Ha az előzetes egyeztetés eredményeként a vállalkozás által benyújtott összefonódás-bejelentési űrlap tervezete (a továbbiakban: egyeztetett űrlaptervezet) és kapcsolódó iratok alapján megállapítható, hogy

a) további információ szükségessége nem valószínűsíthető, és

b) a tranzakció bejelentésköteles összefonódáskénti megítélése és az összefonódás értékelése szempontjából releváns tényezők megítélése egyértelmű,

a Fúziós Iroda az egyeztetett űrlaptervezetnek és az arra vonatkozó értékelésének a megküldésével kezdeményezi a Versenytanács bevonását az előzetes egyeztetésbe.

(6) A Fúziós Iroda vezetője – a Versenytanács elnöke által kijelölt ügyintéző versenytanácstag egyeztetett űrlaptervezettel kapcsolatos véleményének figyelembevételével – tájékoztatja az egyeztetést kezdeményezőt az egyeztetés eredményéről, ennek keretében arról, hogy ha az alapján az összefonódás-bejelentéshez szükséges adatok és iratok köre az összefonódás értékelése szempontjából releváns valamennyi körülmény vonatkozásában egyeztetettnek tekinthető (a továbbiakban: teljes körű előzetes egyeztetés).

(7) A (6) bekezdés szerinti tájékoztatást és az egyeztetett űrlapot a Fúziós Iroda megküldi a Versenytanács elnökének és az általa kijelölt ügyintéző versenytanácstagnak.

26c. Az összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárás

72/E. § (1) Az összefonódás-bejelentés beérkezésekor a Fúziós Iroda ellenőrzi, hogy

a) az összefonódás-bejelentés megfelel-e a Tpvt. szerinti alaki feltételeknek,

b) az összefonódás-bejelentéssel összefüggésben megfizették-e a Tpvt. 43/M. § (1) bekezdése szerinti igazgatási szolgáltatási díjat, és

c) az összefonódás-bejelentésben az összefonódás tényét az összefonódás végrehajtásáig üzleti titokként kezelendőnek jelölték-e meg.

(2) Ha a Tpvt. 43/M. § (1) bekezdése szerinti igazgatási szolgáltatási díjat még nem fizették meg, a Tpvt. 43/N. § (1) bekezdése szerinti intézkedés nem tehető meg. Az összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárás ezen okból való szünetelésének tényéről a Fúziós Iroda vezetője tájékoztatja az összefonódás-bejelentést tévő vállalkozást.

(3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti nyilatkozat esetén a 14. § (1) bekezdés a) pontja szerinti intézkedést – ha szükséges – az összefonódás-bejelentés beérkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb két napon belül kell megtenni. Az összefonódás-bejelentés ténye üzleti titokként kezelésére vonatkozó jelzés hiányában a Fúziós Iroda haladéktalanul intézkedik az összefonódás-bejelentés tényének és az összefonódás korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó rövid ismertetésének a honlapon való közzététele iránt.

(4) Az eljáró vizsgáló az összefonódás-bejelentés beérkezését követő két munkanapon belül az űrlap alapján értékeli az összefonódást, és

a) ha a Tpvt. 24. § (4) bekezdése szerinti összefonódás-vizsgálati küszöbérték nem teljesül, visszautasítja az összefonódás-bejelentést, egyidejűleg erről tájékoztatja a Versenytanácsot, vagy

b) az a) pont szerinti intézkedés hiányában a Tpvt. 43/N. § (1) bekezdés a), b) vagy d) pontja szerinti tervezett intézkedésre vonatkozó indokolt indítványát – az intézkedés tervezetével együtt – megküldi a Versenytanácsnak.

(5) Az eljáró vizsgáló (4) bekezdés a) pontja szerinti döntéséhez, illetve (4) bekezdés b) pontja szerinti indítványához az irodavezető jóváhagyása szükséges.

(6) Ha az eljáró versenytanács a (4) bekezdés b) pontja szerinti indítvánnyal egyetért, az eljáró vizsgáló haladéktalanul, de legkésőbb a következő munkanapon megteszi az annak megfelelő intézkedést.

(7) Ha az eljáró versenytanács a (4) bekezdés b) pontja szerinti indítvánnyal szemben kifogást emel, vagy ha az indítvánnyal kapcsolatos álláspontját két munkanapon belül nem közli, a Fúziós Iroda haladéktalanul szóbeli egyeztetést kezdeményez az eljáró versenytanáccsal az eljáró versenytanács egyetértését bíró intézkedés meghatározása és a Tpvt. 43/N. § (1) bekezdése szerinti határidőben való megtétele céljából. Az egyeztetés eredményét az eljáró vizsgáló – az eljáró versenytanáccsal egyeztetett tartalmú – feljegyzésben rögzíti.

(8) A Fúziós Iroda mindent megtesz annak érdekében, hogy az alkalmazandó intézkedés tekintetében a Tpvt. 43/N. § (1) bekezdése szerinti határidőben egyetértés jöjjön létre az eljáró versenytanáccsal.

26d. A teljes körű előzetes egyeztetést követően benyújtott összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárásra alkalmazandó különös szabályok

72/F. § (1) A teljes körű előzetes egyeztetés tárgyát képező összefonódásra vonatkozó összefonódás-bejelentés esetén a 72/E. §-t az e §-ban foglalt eltéréssel kell alkalmazni.

(2) Az összefonódás-bejelentés beérkezésekor az eljáró vizsgáló egy munkanapon belül megvizsgálja a bejelentést, és ha meggyőződik arról, hogy

a) az összefonódás-bejelentés szerinti ténybeli és jogi helyzet azonos az előzetes egyeztetésen megismertekkel,

b) az összefonódás-bejelentés az összefonódás értékelése szempontjából releváns valamennyi körülmény tekintetében megfelel a teljes körű előzetes egyeztetés eredményének, és

c) egyértelműen megállapítható, hogy az összefonódás nem jár az érintett piacon a verseny jelentős mértékű csökkenésével,

az összefonódás tudomásulvételére vonatkozó indokolt indítványával együtt megküldi az eljáró versenytanácsnak a Tpvt. 43/N. § (1) bekezdés b) pontja szerinti hatósági bizonyítvány tervezetét.

V. Fejezet

A versenyfelügyeleti eljárásra vonatkozó általános szabályok

27. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása, vizsgálati terv és vizsgálati koncepció

73. § (1)49 A versenyfelügyeleti eljárás megindításához az általános elnökhelyettesnek – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó ügyben a Versenytanács elnökének – a vizsgálati tervre és az eljárás megindításáról szóló végzésre vonatkozó jóváhagyása szükséges.

(2) A versenyfelügyeleti eljárás indítása előtt vizsgálati koncepció készül

a) az Antitröszt Iroda feladatkörébe tartozó ügyekben,

b) a Fogyasztóvédelmi Iroda feladatkörébe tartozó ügyek esetében akkor, ha az ügy olyan jelentős jogalkalmazási, jogértelmezési, egyéb elvi kérdést vet fel, amelyre vonatkozóan még nincs kialakult és következetes versenytanácsi gyakorlat vagy az Iroda az ügyben a korábbi versenytanácsi gyakorlattól eltérő megközelítés alkalmazását tartaná indokoltnak,

c)50

d)51 ha az általános elnökhelyettes vagy – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó ügyben – a Versenytanács elnöke úgy dönt.

74. § (1) A vizsgálati koncepció tartalmazza

a) a vizsgált vállalkozások nevét,

b) a vizsgálattal érintett piacot és terméket,

c) a valószínűsíthetően jogsértő magatartás (tényállás) leírását,

d) a valószínűsíthetően megsértett jogszabályi rendelkezés megjelölését,

e) a feltételezett jogsértés időszakát,

f) hipotézisenként az ésszerűen szóba jövő kárelméletek bemutatását,

g) a szükséges bizonyítás tervezett erőforrás-, idő- és költségigényét, külön jelezve, ha az meghaladja a szokásos mértéket, illetve ha a bizonyítás kimenetele a szokásosnál bizonytalanabb,

h) a releváns magyar és európai uniós jogi rendelkezések, hatósági jogalkalmazási és ítélkezési gyakorlat bemutatását,

i) utalást a releváns, a vizsgálat irányát meghatározó versenytanácsi gyakorlatra, külön kitérve arra, ha valamely kérdést a korábbi döntések még nem teljesen tisztáztak, és ezért e kérdés megválaszolására a tervezett eljárás alkalmas lehet,

j) annak megjelölését, hogy az eljárás milyen speciális „üzenet” (pl. prevenciós célzatú jogalkalmazói megnyilvánulás) átadására lehet alkalmas, mely célcsoport irányában,

k) annak megjelölését, hogy a tervezett eljárás szolgálhatja-e valamely stratégiai cél, ezen belül prioritás végrehajtását,

l) a vizsgálattal kapcsolatosan ismert kockázatokat, felmérve az eljárás eredményességének valószínűségét,

m) a vizsgálat tervezett ütemezését, kitérve arra, hogy van-e olyan körülmény, amely az eljárás meghatározott időkeretben történő lefolytatását indokolja,

n) az esetleges kötelezettségvállalás lehetőségének jelzését, valamint

o) a Vezető Közgazdász Irodája eljárásba történő bevonásának szükségességét és annak bemutatását, hogy mely kérdésekben, várhatóan milyen jellegű hozzájárulásra van szükség a Vezető Közgazdász Irodája részéről.

(2) A vizsgálati terv – a rendelkezésre álló adatok alapján lehetőség szerint – tartalmazza

b) a kárelmélet, illetve a valószínűsített jogsértés rövid leírását,

c) a vizsgált vállalkozások előző évi nettó árbevételét,

d) a vizsgált vállalkozások piaci részesedését,

e) a vizsgált magatartással érintett termék értékesítéséből származó (becsült) bevételt,

f) a tényállási elemek bizonyítottsága helyzetének megjelölését, ideértve a bizonyítottság fokát, adott esetben kitérve az előzetes jogi minősítési kérdésekre is,

g) a még szükséges bizonyítási cselekményeket, a vizsgálat során megválaszolandó kérdéseket, és beszerzendő információkat, a még nem bizonyított (valószínűsített) tényállási elemek tekintetében a bizonyítás tervezett eszközének megjelölését,

h) a Hivatal hatáskörét megalapozó tényeket, ideértve – a Fogyasztóvédelmi Iroda feladatkörébe tartozó ügyek esetében – az érintett fogyasztók számának nagyságrendjét, a kereskedelmi gyakorlat kiterjedtségét, valamint

i)52 a vizsgálati jelentés Versenytanács elé terjesztésének vállalt határidejét, valamint a vizsgálat tervezett ütemezését, kitérve arra, hogy van-e olyan körülmény, amely az eljárás meghatározott időkeretben történő lefolytatását indokolja.

75. § (1) A vizsgálati koncepciót, ennek hiányában a vizsgálati tervet meg kell küldeni

a) véleményezés céljából

aa) a Jogi Irodának,

ab) – a Fogyasztóvédelmi Iroda feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – a Vezető Közgazdász Irodájának és a Nemzetközi Irodának, és

ac) a Versenytanácsi Titkárságnak, továbbá

b) tájékoztatásul

ba) a Versenytanács elnökének,

bb)53 – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – az Elnökhelyettesi Titkárságnak, valamint

bc) annak az irodának, amelynek a feladatkörét az ügy érintheti.

(2) A vizsgálati koncepció, illetve vizsgálati terv egyeztetésre bocsátásának határideje

a) vizsgálati koncepció esetén

aa) legkésőbb a panasz vagy a bejelentés elintézésére rendelkezésre álló ügyintézési határidő lejárta előtti tizenkettedik nap,

ab) ha a bíróság a bejelentő jogorvoslati kérelmének helyt adva a Hivatalt vizsgálat elrendelésére kötelezi, az iratok Hivatalhoz történő maradéktalan visszaérkezésétől számított tizenkét nap,

b) vizsgálati terv esetén

ba) legkésőbb a panasz vagy a bejelentés elintézésére rendelkezésre álló ügyintézési határidő lejárta előtti tizedik nap,

bb) ha a bíróság a bejelentő jogorvoslati kérelmének helyt adva a Hivatalt vizsgálat elrendelésére kötelezi, az iratok Hivatalhoz történő maradéktalan visszaérkezésétől számított tíz nap.

(3) A vizsgálati koncepció véleményezésére nyolc nap áll rendelkezésre.

(4)54 Az észrevételek alapján felülvizsgált vizsgálati koncepció alapján készült ügyindítási javaslatot, a vizsgálati tervet, valamint az eljárás megindításáról szóló végzés tervezetét a vizsgáló iroda jóváhagyásra felterjeszti az általános elnökhelyettesnek, a Fúziós Iroda eljárása esetén pedig a Versenytanács elnökének.

(5)55 Az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnöke – jóváhagyását követően haladéktalanul gondoskodni kell az ügyindításról szóló tájékoztatás bejelentőnek való megküldéséről.

75/A. §56 (1)57 A vizsgálat elrendelése tényének a Tpvt. 70. § (3) bekezdése szerinti nyilvánosságra hozataláról, továbbá a versenyfelügyeleti eljárás megindítása kapcsán sajtóközlemény kiadásáról az általános elnökhelyettesnek – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnökének – a vizsgáló iroda vagy saját kezdeményezése alapján előterjesztett javaslata alapján az elnök dönt.

(2) A nyilvánosságra hozatalra, illetve a sajtóközleményre vonatkozó javaslat tartalmazza a nyilvánosságra hozatalt megvalósító tájékoztatás, illetve a sajtóközlemény tervezett szövegét.

(3) A tájékoztatás, illetve a sajtóközlemény szövegében a vizsgálat tárgyát, a vizsgálni kívánt tényállást kell az eljárás megindításáról szóló végzésnek megfelelően röviden, közérthetően összefoglalva ismertetni.

(4) A tájékoztatás, illetve a sajtóközlemény szövegében fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy az eljárás alá vont a jogsértést elkövette, és hogy az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul.

(5)58 Az elnök által jóváhagyott tájékoztatásnak a honlapon történő közzétételéről, illetve a sajtóközleménynek a sajtó felé való eljuttatásáról a Versenykultúra-fejlesztési és Kommunikációs Iroda gondoskodik.

(6) A tájékoztatás csak azt követően tehető közzé, illetve a sajtóközlemény csak azt követően juttatható el a sajtónak, hogy az eljárás megindításáról szóló végzés valamennyi ügyféllel közlésre került, azzal, hogy a hirdetményi úton való közlést nem kell bevárni.

75/B. §59 A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértésével kapcsolatos versenyfelügyeleti eljárás megindítása esetén az Fttv. 26. § (2) bekezdésében előírt, az Fttv. 12. § (3) bekezdése szerinti együttműködési megállapodás keretében rendezett értesítési feladatok ellátásáról a Fogyasztóvédelmi Iroda gondoskodik.

28. A vizsgálat időkerete, a vizsgálati terv nyomon követése

76. § (1)60 A vizsgálatot úgy kell lefolytatni, hogy vizsgálati jelentés olyan időben kerüljön felterjesztésre a Versenytanácshoz, hogy az eljáró versenytanácsnak az eljárására – a 107. § (3) bekezdésében írt kivétellel – a versenyfelügyeleti eljárás ügyintézési határidejének a határidőbe be nem számító időtartamok nélkül számított legalább egyharmada, a több mint három eljárás alá vonttal szemben folytatott, a Tpvt. 11. §-a, illetve az EUMSz. 101. cikke alapján indult ügyekben legalább a négykilencede a rendelkezésére álljon (a továbbiakban: vizsgálati határidő).

(2)61 Ha az eljáró versenytanács a tényállás tisztázásához további vizsgálat, illetve az eljárás kiterjesztésének vagy új ügyfél eljárásba vonásának a szükségessége miatt az iratokat a vizsgálónak visszaadja, a megfelelően kiegészített vizsgálati jelentést az eljáró versenytanács által meghatározott határidőben, ennek hiányában az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnöke – által meghatározott határidőben kell előterjeszteni.

77. § (1)62 Az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – a várható ügyindításokról, a versenyfelügyeleti eljárások alakulásáról, a vizsgálati jelentés várható leadásáról, annak határidejéről minden hónap utolsó hetében, havi rendszerességgel vizsgáló irodánként, az Elnökhelyettesi Titkárság vezetője, a vizsgáló iroda vezetője, helyettes vezetője és csoportvezetője részvételével tervező megbeszélést tart. A kartellügyeket érintő megbeszéléseken a Felderítő Iroda vezetője is részt vesz.

(2) A megbeszélést megelőző harmadik napig a vizsgálat állásának megfelelően aktualizált vizsgálati tervet meg kell küldeni az általános elnökhelyettesnek.

78. § (1)63 A vizsgálati szakaszban a versenyfelügyeleti eljárás ügyintézési határidejének meghosszabbításáról rendelkező végzést

a) kérelemre indult eljárásban az elnök,

b)64 a Tpvt. 31. §-a szerinti összefonódás miatt indított, valamint a bejelentett összefonódás vizsgálatára irányuló eljárásban a Versenytanács elnöke,

c) az a) és b) pont hatálya alá nem tartozó ügyekben az általános elnökhelyettes

kiadmányozza.

(2) A versenyfelügyeleti eljárás ügyintézési határidejének meghosszabbításáról rendelkező végzés tervezetét, a vizsgálati tervnek a vizsgálat aktuális állásával összhangban lévő változatával együtt kell felterjeszteni kiadmányozásra.

(3) Ha a vizsgálati jelentés Versenytanácshoz felterjesztésére olyan időben kerülne sor, hogy az ügyintézési határidőből tizenöt napnál kevesebb lenne hátra, az ügyintézési határidő hosszabbítása iránt a vizsgálati szakaszban kell intézkedni.

29. Helyzetjelentés

79. § (1) Helyzetjelentést kell készíteni, ha

a)65 az elnök vagy az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnöke – azt elrendeli,

b) az eljárás során feltárt tények a vizsgálati koncepcióban foglaltaknak és a vizsgálat menetének újragondolását teszik szükségessé, illetve további, koncepcionális kérdések merülnek fel,

c) a Vezető Közgazdász Irodája eljárásba történő bevonásának szükségessége az eljárás során merül fel.

(2) A helyzetjelentés tömören, összefoglaló jelleggel tartalmazza

a) az addig megállapított tényállást a rendelkezésre álló bizonyítékok rövid ismertetésével,

b) a még elvégzendő bizonyítási cselekményeket,

c) a még megoldásra, illetve eldöntésre váró fontosabb elvi kérdések vagy jelentős gyakorlati problémák lényegét, valamint a megoldási, illetve a döntési javaslatot.

(3) A helyzetjelentést meg kell küldeni

a) az elnöknek,

b)66 – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – az általános elnökhelyettesnek,

c) a Versenytanács elnökének, valamint

d) a támogató irodáknak és az esetlegesen érintett vizsgáló irodáknak.

(4) A tájékoztatásba bevont irodák a helyzetjelentésre – a feladatkörükhöz igazodóan – nyolc napon belül írásban észrevételt tehetnek, illetve – ha azt a véleményadási határidő megjelölésével a helyzetjelentést készítését elrendelő vezető kéri – észrevételt tesznek.

30. Kötelezettségvállalás

80. § (1)67 Ha az eljárás alá vont vállalkozás kötelezettségvállalást ajánl fel, és

a) a vállalás a vizsgáló szerint elfogadható, vagy

b) a vizsgáló – szükség szerint a felajánlott vállalás tartalmának tisztázását követően – szükségét látja a vállalás elfogadhatóságára és az eljárás irányára nézve az eljáró versenytanács álláspontja kikérésének,

a vizsgáló helyzetjelentést készít a Versenytanács számára, amelyben eljáró versenytanácsi javaslatot kér az eljárás további menetére nézve.

(2) A helyzetjelentés – a 79. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl – tartalmazza a vállalás ismertetését és a vizsgáló arra vonatkozó döntési javaslatát, hogy a vállalást indokolt-e elfogadni.

(3) A vállalás elfogadása indokoltságának elemzése során ki kell térni a következő szempontokra:

a) hasonló jogkérdés előfordulása a Hivatal gyakorlatában,

b) az eljárás további menete a vállalás elutasítása esetén (bizonyítandó tények, a bizonyítás sikerességét befolyásoló tényezők, a tervezett vizsgálati cselekmények jellege és időigénye, szakértői bizonyítás szükségessége, költségvonzata, kivitelezhetősége),

c) a vállalás elfogadásának, illetve elutasításának várható hatásai a piaci versenyre,

d) a vállalás mennyiben biztosítja a közérdek hatékony védelmét,

e) a vizsgált magatartás befejezettsége, illetve folyamatban léte,

f) a vállalás végrehajthatósága, végrehajtásának várható időigénye és költsége, valamint

g) a vállalás végrehajtásának ellenőrizhetősége.

(4) A helyzetjelentést a Jogi Iroda, valamint – ha az eljárásban korábban közreműködtek – az egyéb támogató irodák véleményezik. A vélemények alapján felülvizsgált helyzetjelentést a vizsgáló iroda az ügy irataival együtt megküldi a Versenytanácsnak.

(5) Ha nyolc napon belül nem érkezik eljáró versenytanácsi javaslat, a vizsgáló a helyzetjelentésben tett döntési javaslata szerint maga dönt az eljárás folytatásáról.

(5a)68 Az (1) bekezdés a) pontjától eltérően nem kell helyzetjelentést készíteni, ha az a vizsgálati jelentés jóváhagyásra felterjesztésének várható közeli időpontjára figyelemmel az e § szerinti eljárás időigénye miatt nem célszerű. Ebben az esetben a (2) és (3) bekezdésben írtakat a vizsgálati jelentésben kell ismertetni.

(6) Ha az ügyfél még nem ajánlott fel kötelezettségvállalást, de az ügy erre alkalmasnak mutatkozik, a vizsgálat során erre az ügyfél figyelmét fel lehet hívni. Ebben az esetben az e § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

31. Vizsgálati jelentés

81. § (1) A vizsgálati jelentés tartalmazza

a) a vizsgálat tárgyát az eljárás előzményével és az esetlegesen kapcsolódó vizsgálatokkal,

b) az eljárás alá vont vállalkozás és tevékenységének bemutatását,

c) az érintett termék és piac hátterének, illetve az érintett kereskedelmi gyakorlatnak a bemutatását,

d) a tényállást és az azt alátámasztó bizonyítékokat,

e)69 az ügyfél álláspontját,

f) az alkalmazandó jogi hátteret, így különösen

fa) a törvény hatályát,

fb) a Hivatal hatáskörét, illetékességét megalapozó tényeket,

fc) a vonatkozó jogszabályok és versenytanácsi, valamint nemzetközi gyakorlat ismertetését,

g) a vizsgált magatartás értékelését,

h) kötelezettségvállalás esetén a 80. § (2) és (3) bekezdésében meghatározottakat,

i) a vizsgáló kifejezett indítványát a versenytanács döntésére vonatkozóan.

(2) A vizsgálati jelentés melléklete tartalmazza:

a) a fontosabb eljárási kérdések ismertetését,

b) az eljárás alá vontak azonosító adatait,

c) a bizonyítékok részletes ismertetését,

d) bírságra vonatkozó indítvány esetén a bírság mértékének megalapozásához szükséges adatokat, és a figyelembe venni javasolt szempontokat ismertetését, valamint

e) a vonatkozó jogalkalmazási gyakorlat és esetjog részletes ismertetését.

(3) Ha a vizsgáló a vizsgálati jelentésben a kötelezettségvállalás elfogadására tesz indítványt, a jelentésben ezt az indítványt kell megalapozni, figyelemmel a 80. § (3) bekezdésében meghatározott szempontokra; a jogsértés megvalósulása tekintetében nem szükséges állást foglalni, be kell ugyanakkor mutatni az ügyindító végzésben megjelölt valószínűsített jogsértés bizonyítottságának helyzetét.

(4)70 A vizsgálati jelentéshez – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – külön belső feljegyzést (vezetői összefoglalót) kell csatolni, amely tartalmazza

a) a tényállás rövid összefoglalását,

b) az eljárás jogalapjának ismertetését,

c) a vizsgáló indítványát,

d) azon folyamatban lévő eljárások megjelölését, amelyekkel az érintett eljárást egységes szemléletben indokolt elbírálni,

e) a döntést igénylő elvi kérdések bemutatását, fölvázolva a lehetséges alternatívákat,

f) annak kiemelését, ha az ügyben újszerű, eddig el nem bírált elvi kérdés merült fel, vagy a korábbi versenytanácsi gyakorlat továbbfejlesztésére, világosabbá tételére van lehetőség,

g) az eljárás meghatározott időpontig való befejezésének szükségességére vonatkozó figyelemfelhívást és annak indokolását, valamint

h) javaslatot a 93. § vagy 94. § szerinti intézkedésre, ha az szükségesnek mutatkozik.

(4a)71 A vizsgálati jelentés Versenytanács elé terjesztéséhez – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – az általános elnökhelyettes jóváhagyása szükséges.

(5) A vizsgálati jelentés tervezetét jóváhagyásra felterjesztés előtt a Jogi Iroda és a Vezető Közgazdász Irodája véleményezi, ha az általános elnökhelyettes – adott esetben a vizsgáló iroda javaslatára – úgy rendelkezik. A véleményezésre nyolc nap áll rendelkezésre.

(6) A jóváhagyásra felterjesztett ügyiratban az Elnökhelyettesi Titkárság kijelölt munkatársa az Elnökhelyettesi Titkárság vezetője által meghatározott szempontok szerint ellenőrzi a vizsgálati eljárás során az eljárási követelmények betartását és az esetlegesen tapasztalt hiányosságokat azok mielőbbi orvoslása érdekében rövid úton jelzi az eljáró irodának, valamint az Elnökhelyettesi Titkárság vezetőjének.

(7) A jóváhagyott vizsgálati jelentést tájékoztatásul meg kell küldeni az elnöknek és a vizsgálati koncepció egyeztetésében részt vett irodáknak.

82. § A Tpvt. 71. § (3) bekezdés c) pontja szerinti külön jelentésre a vizsgálatot lezáró jelentésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy az a 81. § (1) és (2) bekezdésében – a 81. § (2) bekezdés d) pontja kivételével – meghatározottakat tartalmazza.

32. Vizsgálói megszüntetés

83. § (1)72 Az eljárást vizsgálati szakaszban megszüntető végzés tervezetét – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – a Jogi Iroda véleményezi, véleményezésére nyolc nap áll rendelkezésre.

(2)73 Az eljárást megszüntető végzés tervezetére egyebekben megfelelően alkalmazni kell a 81. § (4a) bekezdését, valamint – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – a 81. § (6) bekezdését.

(3) Ha az eljárást megszüntető végzéssel szemben nem érkezik jogorvoslati kérelem, a végzést tájékoztatásul meg kell küldeni a Versenytanács részére.

33. Egyes eljárási cselekményekre vonatkozó szabályok

84. § (1) Az ügyindító végzés kiadásával egy időben – a 100. § (1) bekezdése szerinti eljárások kivételével – az első eljárási cselekményt is meg kell tenni, illetve az erre vonatkozó első végzést meg kell hozni.

(2) Adatszolgáltatásra felhívás esetén az ügyfél, továbbá az eljárás egyéb résztvevője tizenöt, illetve – az adatkérés összetettségéből következően – harmincnapos határidővel, ismételt adatkérés esetén pedig nyolc-, illetve tizenöt napos határidővel hívható fel adat, irat szolgáltatására. Ez a határidő kérelemre egy alkalommal, legfeljebb nyolc, illetve tizenöt nappal hosszabbítható meg.

(3) A kérelemre indult eljárások kivételével, ha a beadványt, okiratot az ügyfél, továbbá az eljárás egyéb résztvevője angol, francia vagy német nyelven nyújtja be, a beadvány, irat benyújtóját magyar nyelvű összefoglaló vagy magyar nyelvű fordítás benyújtására kell felhívni.

85. § (1) A Tpvt. 55. § (6) bekezdése szerinti iratbetekintés iránti kérelmet a vizsgáló – az irodavezető jóváhagyásával – haladéktalanul felterjeszti az eljáró versenytanácsnak arra vonatkozó álláspontjával együtt, hogy az iratbetekintés a vizsgálat eredményességére tekintettel engedélyezhető-e, és ha igen, milyen körben.

(2) Ha az iratbetekintésre a vizsgálati szakasz során kerül sor, az eljáró vizsgáló gondoskodik az iratbetekintés lefolytatásáról, az esetleges másolatkészítésről, valamint a másolatkészítés költségének megállapításáról.

86. §74 (1) A Fúziós Iroda vizsgálójának a versenyfelügyeleti eljárás során hozott, önálló fellebbezéssel támadható végzése kiadmányozásához – a 9. § (4) bekezdésével összhangban – a Versenytanácsi Titkárság vezetőjének jóváhagyása szükséges, amire egy nap áll rendelkezésre.

(2) Az ideiglenes biztosítási intézkedésről szóló végzés kiadmányozásához – az (1) bekezdésben nem szabályozott esetben – az általános elnökhelyettes jóváhagyása szükséges, amire egy nap áll rendelkezésre.

87. §75 (1) A vizsgáló a versenyfelügyeleti eljárás során hozott végzésével szemben benyújtott jogorvoslati kérelmet és a releváns iratokat az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanácsi Titkárság vezetője – által jóváhagyott feljegyzéssel terjeszti fel a Versenytanácsnak. A jóváhagyásra egy nap áll rendelkezésre.

(2) Ha a vizsgáló saját hatáskörben eleget tesz a jogorvoslati kérelemben foglaltaknak, az erről szóló végzését tájékoztatásul megküldi az általános elnökhelyettesnek, a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanácsi Titkárság vezetőjének. Az ilyen végzés kiadmányozásához az irodavezető jóváhagyása szükséges.

34. Vizsgáló szerepe az eljárás versenytanácsi szakaszában

88. § Az eljárás versenytanácsi szakaszában a vizsgáló nem vesz részt, azonban

a) ha az eljáró versenytanács értesíti a tárgyalásról, akkor az ügyben korábban eljáró vizsgáló a tárgyaláson megjelenik, valamint

b)76 kivételesen, az eljáró versenytanács kérésére – az irodavezető hozzájárulásával és – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – az általános elnökhelyettes tudtával – elláthat az ügyirat kezelésével és az iratbetekintés lebonyolításával összefüggő, döntést nem igénylő segítő jellegű feladatokat, ha ez a közreműködés az egyéb feladatai ellátását nem veszélyezteti.

34a.77 Döntések, a döntésekről való tájékoztatás, illetve sajtóközlemény közzététele

88/A. § (1) A Tpvt. 80. § (1) bekezdése szerinti döntések honlapon való közzététele érdekében – ügyszaktól függően – a döntést hozó vizsgáló vagy a Versenytanácsi Titkárság eljuttatja a döntésnek a korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó szövegét az Informatikai és Iratirányítási Irodának, amely gondoskodik a döntés honlapon való közzétételéről.

(2)78 A Tpvt. 80. § (2) bekezdése szerinti végzések közzétételéről az ügyben eljáró vizsgáló iroda kezdeményezése alapján az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnöke – javaslatára az elnök, illetve – versenytanácsi döntés esetén – az előadó versenytanácstag javaslatára a Versenytanács elnöke dönt.

(3) A Tpvt. 80. § (3) bekezdése szerinti körülmény felmerülése esetén – ügyszaktól függően – a döntést hozó vizsgáló vagy a Versenytanácsi Titkárság annak tényéről értesíti az Informatikai és Iratirányítási Irodát, amely a szükséges tájékoztatást a honlapon közzéteszi.

(4) Ha a honlapon közzétett döntés bírósági felülvizsgálatára kerül sor, a honlapon – a döntés elérésekor szükségképpen megjelenően – a döntés bírósági felülvizsgálata során született eljárást befejező határozatokat is közzé kell tenni, illetve azokról tájékoztatást kell adni, jelezve azt is, hogy a határozat jogerős-e vagy nem.

88/B. § (1) Az olyan versenyfelügyeleti eljárást befejező jogerős döntésről és az annak bírósági felülvizsgálata során született jogerős bírósági határozatról, amely eljárás megindításáról korábban sajtóközlemény került kiadásra, sajtóközleményt kell kiadni.

(2)79 Az (1) bekezdésben nem említett versenyfelügyeleti eljárást befejező jogerős döntésről sajtóközlemény kiadásáról – ügyszaktól függően – az általános elnökhelyettesnek, a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnökének a vizsgáló iroda vagy saját kezdeményezése alapján, illetve a Versenytanács elnökének az eljáró versenytanács előadó tagja vagy saját kezdeményezése alapján tett javaslatára az elnök dönt.

(3)80 A döntésről kiadott sajtóközlemény esetén a döntés bírósági felülvizsgálata során született jogerős bírósági határozatról is sajtóközleményt kell kiadni.

(4)81 A sajtóközlemény szövegét a Versenykultúra-fejlesztési és Kommunikációs Iroda határozza meg azzal, hogy a közlemény szövegét véleményezi – az ügyszaktól függően – a vizsgáló iroda, illetve az eljáró versenytanács előadó tagja.

(5)82 A sajtóközlemény szövegében az eljárást befejező döntésnek megfelelően röviden, közérthetően összefoglalva a döntés rendelkező részét és az indokolás főbb megállapításait kell ismertetni.

(6)83 A sajtóközleménynek a sajtó felé való eljuttatásáról a Versenykultúra-fejlesztési és Kommunikációs Iroda gondoskodik.

88/C. § (1) A vizsgálói vagy versenytanácsi döntésnek, a döntésre vonatkozó tájékoztatásnak, illetve az arra vonatkozó sajtóközleménynek a közzétételével, illetve a sajtónak való eljuttatásával lehetőleg be kell várni, hogy a döntés közlése valamennyi ügyfél vonatkozásában megtörténjen, arra – az egyéb feltételek fennállása, így különösen a (2) bekezdésben meghatározott feltétel teljesülése esetén is – legkorábban a közlés megkezdésétől számított öt munkanap elteltét követően kerülhet sor; a hirdetményi úton való közlés bevárása nem szükséges.

(2) A döntés mindaddig nem tehető közzé, amíg a korlátozottan megismerhető adatok körét befolyásoló eljárások jogerősen le nem zárultak.

(3) Az eljárást lezáró döntésről, illetve az annak bírósági felülvizsgálata során hozott bírósági határozatról való tájékoztatást, illetve sajtóközleményt ugyanolyan kör számára és ugyanolyan feltételek mellett elérhető módon kell közzétenni, amely kör számára és feltételek mellett az eljárás megindításáról kiadott tájékoztatás, illetve sajtóközlemény közzétételre került.

34b.84 Elektronikus kereskedelmi szolgáltatással összefüggő súlyos jogsértést megállapító határozat közzététele

88/D. § (1) A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 51/B. § (1) bekezdésében meghatározott döntésnek és az azzal kapcsolatban ott előírt adatoknak az Fgytv. 51/B. § (3) bekezdésében előírt, a fogyasztóvédelemért felelős miniszter részére történő megküldéséről a Versenytanácsi Titkárság gondoskodik.

(2) A vizsgálati jelentéshez kapcsolódó vezetői összefoglalóban jelezni kell, ha az eljárás jogalapjára és a vizsgáló indítványára tekintettel az eljáró versenytanács ilyen tartalmú határozata esetén az Fgytv. 51/B. § (1) bekezdésében előírt közzétételnek van helye.

(3) A határozat megküldésével be kell várni, hogy a korlátozottan megismerhető adatok körét befolyásoló eljárások jogerősen lezáruljanak.

35. Kötelezés teljesítésének nyomon követése, utóvizsgálat

89. § (1) A versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati szakaszában eljárt vizsgáló iroda rendszeresen figyelemmel kíséri az eljáró versenytanács határozatában előírt, meghatározott cselekmény elvégzésére, magatartás tanúsítására vagy attól való tartózkodásra vonatkozó kötelezés teljesítését, az eljáró versenytanács által ideiglenes intézkedésként elrendelt kötelezettséget, a Tpvt. 30. § (3) bekezdése vagy 75. §-a szerint előírt kötelezettséget vagy feltételt is ideértve.

(2)85 Ha a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a teljesítés határidőben megtörtént, erről a vizsgáló iroda – a Fúziós Iroda feladatkörébe tartozó ügyek kivételével – az általános elnökhelyettes által jóváhagyott feljegyzésben tájékoztatja az eljáró versenytanácsot. Ha a rendelkezésre álló adatok alapján nem állapítható meg, hogy a teljesítés határidőben megtörtént-e, vagy az valószínűsíthető, hogy a teljesítés nem történt meg, a vizsgáló iroda utóvizsgálat megindítását kezdeményezi.

(3) A (2) bekezdéstől eltérve

a) a Tpvt. 30. § (3) bekezdése vagy 75. §-a szerint előírt kötelezettség vagy feltétel teljesítése esetén az utóvizsgálat (4) bekezdés szerinti megindítása nem mellőzhető,

b) a nem a Tpvt. 30. § (3) bekezdése vagy 75. §-a szerint előírt kötelezettség nemteljesítése esetén a vizsgáló – az ennek megállapítását lehetővé tevő bizonyítékokat tartalmazó előterjesztés útján – az általános elnökhelyettes jóváhagyásával végrehajtási eljárás megindítását kezdeményezi az eljáró versenytanácsnál.

(4) Azokban az esetekben, ahol a Tpvt. 77. §-a szerint utóvizsgálat indítása kötelező, az utóvizsgálatot legkésőbb a teljesítési határidőtől, folyamatos kötelezettség, illetve a Tpvt. 30. § (3) bekezdése szerinti utólagos feltétel esetén a kötelezettség, illetve a feltétel fennállásának határozatban előírt utolsó napjától számított két hónapon belül meg kell indítani.

90. § (1) Az utóvizsgálat megindítása előtt utóvizsgálati tervet kell készíteni.

(2) Az utóvizsgálati terv tartalmazza

a) azt a kötelezést, amely teljesítésének ellenőrzésére utóvizsgálat irányul, valamint

(3) Az utóvizsgálat megindítására egyebekben megfelelően alkalmazni kell a versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati koncepció készítése nélkül történő megindítására vonatkozó szabályokat.

91. § Az utóvizsgálatra megfelelően alkalmazni kell a 76–78. §-ban foglaltakat.

92. § Az utóvizsgálati jelentésre a 81. § (1)–(6) bekezdését kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a jelentésben a 81. § (1) bekezdés b), c) és f) pontjában meghatározottakat nem, vagy csak a szükséges mértékig részletezve kell bemutatni.

35a.86 Az összefonódáshoz kapcsolódó versenykorlátozások nyomon követése

92/A. § (1) A Fúziós Iroda az összefonódás-bejelentés elintézésével összefüggő eljárásnak a Tpvt. 43/N. § (1) bekezdés b) pontja szerinti intézkedéssel való lezárását vagy az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárás jogerős lezárását követően haladéktalanul – minden esetben a Versenytanács elnöke útján – tájékoztatja a Kartell Irodát, illetve az Antitröszt Irodát, valamint az általános elnökhelyettest és a Felderítő Irodát, ha az eljárás során olyan versenykorlátozás merült fel, amely az irányadó versenytanácsi gyakorlat alapján vélhetően nem minősül a Tpvt. 30. § (7) bekezdése szerinti, összefonódáshoz szükséges és ekként ahhoz kapcsolódó versenykorlátozásnak. A tájékoztatás tartalmazza a Fúziós Irodának a felmerült versenykorlátozásra vonatkozó véleményét és az általa ismert releváns adatokat.

(2) A Fúziós Iroda tájékoztatása alapján a Kartell Iroda, illetve az Antitröszt Iroda tizenöt napon belül – szükség esetén a Felderítő Iroda bevonásával – elvégzi a versenykorlátozás értékelését abból a szempontból, hogy az adott ügyben szükséges-e versenyfelügyeleti eljárást indítani, és ennek megfelelően véleményezésre bocsátja a vizsgálati koncepciót, vagy – ha eljárás megindítását nem tartja szükségesnek – álláspontjáról tájékoztatja az általános elnökhelyettest és a Versenytanács elnökét.

36. Törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezése

93. § (1)87 A vizsgáló a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) szerinti törvényességi felügyeleti eljárás vagy az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény szerinti törvényességi ellenőrzés (a továbbiakban együtt: törvényességi felügyeleti eljárás) megindítását kezdeményezi az általános elnökhelyettesnél – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnökénél –, ha a hivatalból indított versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati szakasza során azt észleli, hogy az eljárás alá vont vállalkozás működése során nem tartja be a szervezetére és működésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket, illetve a létesítő okiratában foglaltakat, így különösen ha

a) székhelyén nem található, az eljárás során a vele való kapcsolattartás ténylegesen nem lehetséges, az eljárás során semmilyen nyilatkozatot nem tesz,

b) számviteli szabályok szerinti beszámolási kötelezettségének nem tesz eleget.

(2)88 A törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezését az általános elnökhelyettes – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnökének előzetes jóváhagyása mellett a Fúziós Iroda vezetője – kiadmányozza, a Jogi Iroda vezetője nevében eljárva.

37. Feljelentéstétel

94. § (1)89 Ha a versenyfelügyeleti eljárásban vizsgált magatartás egyúttal valamely büntetőjogi tényállást – vagy legalábbis annak objektív elemeit – is kimeríti, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 171. § (2) bekezdése alapján a hatóság tagját terhelő feljelentési kötelezettségnek a Hivatal a vizsgáló iroda vezetőjének vagy a Versenytanács elnökének javaslata alapján az általános elnökhelyettes által tett feljelentéssel tesz eleget.

(2) Az (1) bekezdés szerint feljelentéstétel különösen mérlegelendő

a) a Tpvt. 11. §-ába ütköző, közbeszerzési eljárással összefüggő magatartás esetén a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 420. §-a szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban tényállásba ütközés miatt,

b) ha a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütköző magatartás megvalósítja a Btk. 417. §-a szerinti fogyasztók megtévesztése tényállás objektív elemeit, és a szándékosság legalább valószínűsíthető, figyelemmel arra, hogy

ba) a vállalkozás üzleti modellje lényegében a visszaélésre épül, vagy

bb) ugyanazon vállalkozás vagy ugyanazon személy folytat azonos vagy hasonló – korábban már marasztalt – jogsértő tevékenységet,

c) ha – a b) pont alkalmazhatóságának hiányában – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába, vagy az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma tilalmába ütköző magatartás megvalósítja a Btk. 373. §-a szerinti csalás tényállás objektív elemeit – ideértve azt is, hogy van kimutatható és bizonyítható kár –, és a szándékosság a b) pontra tekintettel legalább valószínűsíthető, továbbá

d) ha a vizsgált magatartás valószínűsíthetően megvalósítja a Btk. más tényállását.

(3) A feljelentést a versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati szakaszában kell megtenni, ha

a) a magatartás büntethetőségének közeli elévülése miatt a Versenytanács határozatának meghozatala nem várható be, vagy

b) nem együttműködő eljárás alá vont vállalkozás esetében az esetleges párhuzamos nyomozás a versenyfelügyeleti eljárás eredményességét segítheti.

(4)90

(5) A (3) bekezdésben nem szabályozott esetben a feljelentést az eljáró versenytanácsnak a jogsértést megállapító határozata alapján indokolt megtenni.

(6)91 A feljelentésre vonatkozó javaslatot tájékoztatásul meg kell küldeni az elnöknek.

(7)92 A kezdeményezés alapján a feljelentést a Jogi Iroda készíti elő. Ha a Jogi Iroda a feljelentéstétellel nem ért egyet, a feljelentéstétel kérdésében – a Jogi Irodának a feljelentést kezdeményező javaslatot, valamint a Jogi Iroda véleményét ismertető előterjesztése alapján – az elnök dönt.

38. A Közbeszerzési Döntőbizottság eljárásának kezdeményezése

95. §93 A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 152. §-a szerinti eljárás kezdeményezéséről az általános elnökhelyettesnek vagy a Versenytanács elnökének a javaslata alapján az elnök dönt. A döntés kezdeményezésére megfelelően alkalmazni kell a 94. § (3)–(6) bekezdését.

39. A Hivatal képviselete a bíróságok előtti eljárásban

96. § A versenyfelügyeleti eljárásban hozott döntések bírósági felülvizsgálatára irányuló eljárásban a Hivatalt – ha jelen utasítás eltérően nem rendelkezik – a Bírósági Képviseleti Iroda képviseli. A képviselet ellátásában – a Versenytanács szervezeti és működési szabályzatában meghatározott esetekben és szabályok szerint – az ügyben eljáró versenytanács tagja is közreműködhet.

40. A Vezető Közgazdász Irodájának közreműködése

97. § (1)94 A Vezető Közgazdász Irodája közreműködik a versenyfelügyeleti eljárásban, illetve a döntések bíróság előtti képviseletében, ha a vizsgáló iroda, az eljáró versenytanács, a Bírósági Képviseleti Iroda vagy saját kezdeményezése alapján az általános elnökhelyettes így dönt.

(2)95 A Vezető Közgazdász Irodájának az eljárásban való részvétele esetén az eljáró vizsgáló iroda a Vezető Közgazdász Irodájával közös feljegyzésben rögzíti, hogy mely kérdésekben milyen jellegű közreműködésre milyen ütemezés szerint kerül sor részéről, és azt – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnöke útján – jóváhagyásra megküldik az általános elnökhelyettesnek. A jóváhagyott feljegyzés a vizsgálati terv melléklete; a Vezető Közgazdász Irodája a közreműködését az abban meghatározott módon és időben köteles megadni a vizsgáló iroda részére. Az ehhez szükséges adatok és ismeretek beszerzése, az erre irányuló eljárási cselekmények során az érintett irodák kötelesek egymással fokozottan együttműködni.

(3) A vizsgáló iroda a Vezető Közgazdász Irodája munkája szempontjából releváns végzések előkészítésébe a (2) bekezdés szerinti feljegyzésben meghatározottak szerint bevonja a Vezető Közgazdász Irodáját. Az ilyen végzés tervezetét a vizsgáló iroda – háromnapos véleményezési idő mellett – megküldi véleményezésre a Vezető Közgazdász Irodájának.

(4) Kivételes esetben a feladatához közvetlenül kapcsolódó, az adatkérő végzésekben foglalt kérdések értelmezésével kapcsolatban a Vezető Közgazdász Irodája az adat szolgáltatására kötelezettel szóban, közvetlenül is kapcsolatot tarthat, az ilyen kapcsolattartásról a vizsgáló irodát előzetesen értesíteni kell.

41. A Jogi Iroda közreműködése

98. § (1) A vizsgáló kizárására irányuló bejelentéssel kapcsolatos döntést a Jogi Iroda készíti elő, ennek során figyelembe véve az érintett vizsgálónak és a vizsgáló iroda vezetőjének véleményét. A nem a vizsgálótól származó ilyen bejelentést – a vizsgáló álláspontjával együtt – haladéktalanul át kell adni ügyintézésre a Jogi Irodának.

(2)96 Az ezen utasításban szabályozott eseteken túl a Jogi Iroda véleményét kell kérni

a) – a Fúziós Iroda eljárása kivételével – az eljárási bírságot kiszabó végzés meghozatala, illetve az ez ellen érkezett jogorvoslat felterjesztése előtt,

b) – a Fúziós Iroda eljárása kivételével – vizsgálati kifogás esetén, valamint

c) ha az általános elnökhelyettes vagy – a Fúziós Iroda eljárása esetén – a Versenytanács elnöke úgy dönt.

VI. Fejezet

Egyes versenyfelügyeleti eljárásokkal összefüggő különös szabályok

42. A Fejezet hatálya

99. § Az egyes versenyfelügyeleti eljárásokban az V. Fejezetben foglalt szabályokat az e Fejezetben foglalt kiegészítésekkel és eltérésekkel kell alkalmazni.

43. A helyszíni kutatásokra vonatkozó különös szabályok

100. § (1) Ha a rendelkezésre álló információk alapján kartelljogsértés valószínűsíthető, és a versenyfelügyeleti eljárást helyszíni kutatással szükséges megindítani, a Felderítő Iroda a versenyfelügyeleti eljárás megindítását a jogsértést valószínűsítő feltárt tényeket, az érintett vállalkozásokat, a piaci viszonyokat és szereplőket bemutató feljegyzésben kezdeményezi az elnöknél. Amennyiben az eljárás megindítása és a helyszíni kutatás bírság mellőzése iránti engedékenységi kérelmen vagy a Tpvt. 79/A. § (1) vagy (2) bekezdése szerinti információn alapul, ezt a feljegyzésben jelezni kell.

(2) A feljegyzésben – az eljárás alá vont vállalkozások és a rendelkezésre álló bizonyítékok forrásának és pontos tartalmának nevesítése nélkül, ugyanakkor a bizonyítékok típusának megjelölésével – a tényállást olyan mélységben kell ismertetni, hogy az alapján az eljárásindítást megalapozó gyanúra és a vizsgálat jogalapjára vonatkozóan megalapozott véleményt lehessen nyilvánítani.

(3)97 A helyszíni kutatásra adott elnöki jóváhagyást követően a Kartell Iroda – a Felderítő Irodával egyeztetve – elkészíti az ügyindító végzés tervezetét és a vizsgálati tervet, és felterjeszti jóváhagyásra az általános elnökhelyettesnek. Az általános elnökhelyettes jóváhagyását követően a Felderítő Iroda intézkedik a helyszíni kutatáshoz szükséges előzetes bírói engedély (a továbbiakban: előzetes bírói engedély) beszerzése iránt.

(4) Ha a kartellnek nem minősülő jogsértés miatti eljárásban a vizsgálat megindítása előtt vagy – bármely ügyben – a vizsgálat megindítását követően az Antitröszt Iroda indokoltnak tartja helyszíni kutatás végrehajtását, kezdeményezi azt a Felderítő Irodánál, amely azt – egyetértése esetén – jóváhagyásra az elnök elé terjeszti.

(5)98 Az elnök jóváhagyó döntése alapján a Felderítő Iroda – a Kartell Irodával, illetve az Antitröszt Irodával egyeztetve – intézkedik az előzetes bírói engedély beszerzése iránt és előkészíti a helyszíni kutatást.

(6) Az előzetes bírói engedély iránti kérelmet a Felderítő Iroda vezetője kiadmányozza, és e körben képviseli a Hivatalt.

(7)99 Ha a Tpvt. 29. §-a szerinti tilalom megsértésének vagy az összefonódás-bejelentésben lényeges tény elhallgatásának, nem a valóságnak megfelelő közlésének valószínűsíthetősége miatt válik szükségessé helyszíni kutatás lefolytatása, a Fúziós Iroda azt a szükséges adatok közlésével indokolt feljegyzésben kezdeményei a Felderítő Irodánál. Ebben az esetben az (1)–(6) bekezdés megfelelő alkalmazásával kell eljárni azzal, hogy a Kartell Iroda helyett a Fúziós Iroda jár el, és a helyszíni kutatás jóváhagyását kezdeményező feljegyzést a Felderítő Iroda egyezteti a Fúziós Irodával.

101. § (1)100 A helyszíni kutatást a Felderítő Iroda készíti elő, szervezi és koordinálja, ezzel összefüggésben – a Kartell Irodával, illetve az Antitröszt Irodával együttműködésben – helyszíni kutatási tervet készít.

(2) A Felderítő Iroda a helyszíni kutatás tervezett időpontjáról a helyszíni kutatási terv, az előzetes bírói engedély, valamint az eljárásindító végzés másolatának megküldésével tájékoztatja az elnököt.

(3)101 A helyszíni kutatáson elsődlegesen a Felderítő Iroda, a Kartell Iroda, illetve az Antitröszt Iroda, valamint az Informatikai és Iratirányítási Iroda vizsgálói vesznek részt. Szükség esetén a Felderítő Iroda más irodák vizsgálóinak közreműködését is kérheti.

(4)102 Az egyes helyszíneken a helyszíni kutatást folytató vizsgálók munkáját a Felderítő Iroda vezetője és a Kartell Iroda vezetője, illetve az Antitröszt Iroda vezetője által közösen kijelölt vizsgálók (a továbbiakban: kutatásvezetők) irányítják. A kutatásvezetők döntenek a helyszíni kutatás során a szükséges intézkedésekről és felmerülő kérdésekről, így különösen a birtokba vehető bizonyítási eszközökről. A helyszíni kutatáson a vizsgálók kötelesek a kutatásvezetők utasításai szerint eljárni. A kutatásvezetők munkáját a Felderítő Iroda vezetője irányítja, e körben a más irodához tartozó kutatásvezetőket is utasíthatja.

(5)103 A helyszíni kutatás során a vizsgáló a hivatalos minőségét szolgálati igazolványával igazolja. A helyszíni kutatás megkezdésének napján a Kartell Iroda, illetve az Antitröszt Iroda gondoskodik az eljárásindító végzésnek a helyszíni kutatással nem érintett ügyféllel való közléséről.

102. § (1) A helyszíni kutatás lefolytatásáról a Felderítő Iroda a helyszíni kutatást követően haladéktalanul, de legfeljebb három napon belül tájékoztatja az elnököt.

(2) A Felderítő Iroda a helyszíni kutatás során lefoglalt bizonyítási eszközöket, birtokba vett iratokat, adatokat a helyszíni kutatást – adott esetben a védekezés céljából készült iratokkal kapcsolatos eljárási cselekmények lefolytatását – követő negyvenöt napon belül átvizsgálja, és szükség esetén gondoskodik az azok bizonyítékkénti felhasználásához szükséges utólagos bírói engedély beszerzéséről.

(3)104 A helyszíni kutatást – adott esetben a védekezés céljából készült iratokkal kapcsolatos eljárási cselekmények lefolytatását – követő lehető legrövidebb időn belül biztosítani kell, hogy a Kartell Iroda, illetve az Antitröszt Iroda eljáró vizsgálója a helyszíni kutatatás során birtokba vett iratokhoz, adatokhoz a vizsgált jogsértés bizonyítékainak azonosítása és a bizonyíték-összefoglaló összeállítása érdekében hozzáférhessen, azokat megvizsgálhassa.

(4)105 A védekezés céljából készült iratokkal kapcsolatos eljárási cselekmények során a Jogi Iroda jár el, és – adott esetben a Kartell Irodával, illetve az Antitröszt Irodával vagy a Bírósági Képviseleti Irodával közreműködésben – képviseli a Hivatalt az ezzel összefüggő bírósági eljárásban.

44. Engedékenységi kérelmek kezelése

103. § (1) Az írásbeli engedékenységi kérelem Hivatal általi átvételéről külön feljegyzést kell készíteni. A feljegyzésben, valamint a szóban tett engedékenységi kérelemről készült jegyzőkönyvben rögzíteni kell a kérelem előterjesztésének pontos idejét (év, hónap, nap, óra, perc pontossággal), valamint kizárólag az elsőként benyújtott, a Tpvt. 78/A. § (2) bekezdés a) pontja szerinti mellőzés iránti kérelem esetén a kérelem elsőségének tényét. A kérelmező kérelmére az itt megjelölt adatokról a vizsgáló külön igazolást ad ki a kérelmezőnek.

(2) A Tpvt. 78/A. § (7) bekezdés a) pontja szerint a jogsértésben való részvétel folytatására kötelező döntés csak a helyszíni kutatás eredményességének biztosításához elengedhetetlenül szükséges mértékű és jellegű, határidőhöz kötött részvételre adható.

(3) A Tpvt. 78/A. § (7) bekezdés a) pontja szerint a jogsértésben való részvétel folytatására kötelező döntéshez az elnök jóváhagyása, a Tpvt. 78/B. § (3) bekezdése szerinti nem végleges kérelem kiegészítésére határidőt megállapító végzéshez az irodavezető jóváhagyása szükséges.

(4) Ha a Tpvt. 78/B. § (4) bekezdése szerinti nem végleges előzetes kérelmet angol, francia vagy német nyelven nyújtják be, kérelem beérkezését követően a vizsgáló haladéktalanul gondoskodik a kérelem magyar nyelvű összefoglalójának vagy magyar nyelvű fordításának elkészültéről.

104. § (1)106 A versenyfelügyeleti eljárás megindítása előtt benyújtott engedékenységi kérelem alapján, szükség esetén a kérelmet benyújtó meghallgatása, tőle további információk beszerzése után a Felderítő Iroda a kérelem, nem végleges kérelem esetén a kiegészített kérelem benyújtását követő naptól számított két hónapon belül megállapítja, hogy az ügyben versenyfelügyeleti eljárás megindítása szükséges-e, és ennek megfelelően megteszi a szükséges intézkedéseket.

(2) A bírság mellőzése iránti kérelem vagy a Tpvt. 78/B. § (3) bekezdése szerinti nem végleges kérelemmel kapcsolatos eljárás versenyfelügyeleti eljárás megindítása nélkül akkor zárható le, ha

a) a kérelem alapján a helyszíni kutatást a bíróság nem engedélyezte,

b) a nem végleges kérelem kiegészítésére adott határidő eredménytelenül eltelt, vagy

c) az abban foglalt jogsértés tekintetében időmúlás miatt eljárás már nem indítható.

(3) A Tpvt. 78/B. § (4) bekezdése szerinti nem végleges előzetes kérelem esetén a versenyfelügyeleti eljárás szükségességéről való döntés függőben tartható, ameddig a Bizottság általi eljárásindítás kérdésében döntés nem születik. Ha az ügyben versenyfelügyeleti eljárás indítására nem kerül sor, az engedékenységi kérelemmel kapcsolatos eljárás akkor zárható le, ha

a) a Bizottság az ügyben eljárást indított,

b) egyértelműen megállapítható a Hivatal hatáskörének vagy joghatóságának hiánya, vagy

c) az abban foglalt jogsértés tekintetében időmúlás miatt eljárás már nem indítható.

(4) Ha az engedékenységi kérelemmel kapcsolatos eljárás versenyfelügyeleti eljárás megindítása nélkül lezárul, erről a Felderítő Iroda értesíti a kérelmezőt olyan formában, amilyen formában a kérelem benyújtásra került. Az értesítést az elnök hagyja jóvá.

(5)107 Ha a helyszíni kutatással induló eljárásban az eljárás megindítása és a helyszíni kutatás bírság mellőzése iránti engedékenységi kérelmen alapul, a Felderítő Iroda az előzetes bírói engedély megszerzését követően a Kartell Irodával, illetve az Antitröszt Irodával egyeztetett és az elnök által jóváhagyott, a kérelemmel kapcsolatos értékelését tartalmazó feljegyzésben a kérelmet, valamint az ahhoz kapcsolódó iratokat felterjeszti a Versenytanácsnak.

(6)108 Az (5) bekezdésben nem említett esetekben a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti engedékenységi kérelmet a Kartell Iroda, illetve az Antitröszt Iroda – a Felderítő Iroda bevonásával – legkésőbb a vizsgálati jelentés Versenytanácsnak való felterjesztéséig értékeli, és értékelésével együtt a kérelmet, valamint az ahhoz kapcsolódó iratokat az általános elnökhelyettes jóváhagyásával felterjeszti a Versenytanácsnak.

45. A Tpvt. 79/A. §-a szerinti információ szolgáltatásával összefüggő eljárásra vonatkozó szabályok

105. § (1) Ha a Hivatal versenyfelügyeleti eljárást indít abban az ügyben, amellyel összefüggésben a 43. § (1) bekezdés szerinti előzetes minősítés alapján feltehetőleg a Tpvt. 79/A. §-a szerinti díjigényt megalapozó információt szolgáltattak, az eljárás megindításáról hozott végzéssel egyidejűleg a Felderítő Iroda – bejelentő esetén külön iratban, panaszos esetén a Tpvt. 43/I. § (5) bekezdése szerinti tájékoztatásban – írásban

a) tájékoztatja az információt szolgáltató személyt a Tpvt. 79/B. § (2) bekezdésében foglaltakról, és

b) – ha azt még nem kérte, illetve ilyen figyelemfelhívásra még nem került sor – felhívja a figyelmét arra, hogy a Tpvt. 43/G. § (3) bekezdése alapján kérheti, hogy ne fedjék fel azt a tényt, hogy bejelentéssel vagy panasszal élt a Hivatalnál.

(2)109 Ha a feltehetően a Tpvt. 79/A. § (1) vagy (2) bekezdése szerinti információt vizsgálati szakaszban lévő versenyfelügyeleti eljárás során szolgáltatják, a Kartell Iroda legkésőbb az információ beérkezését követő naptól számított tizenöt napon belül elvégzi az előzetes minősítést, melynek eredményéről a Kartell Iroda feljegyzést készít. A Kartell Iroda a feljegyzést tájékoztatásul megküldi az elnöknek.

(3)110 Ha az előzetes minősítés alapján feltehetőleg díjigényt megalapozó információ alapján a versenyfelügyeleti eljárás más vállalkozással szembeni kiterjesztésére, a vizsgált magatartás időtartamának kiterjesztésére vagy az eljárásnak ugyanazon eljárás alá vontak egyéb magatartásaira való kiterjesztésére kerül sor, vagy ha az ilyen információ egyébként bizonyítékként felhasználható, az erre vonatkozó végzés meghozatalával, illetve feljegyzés készítésével egyidejűleg a Kartell Iroda írásban közli az információt szolgáltató személlyel az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást, illetve figyelemfelhívást.

(4)111 Ha az előzetes minősítés alapján a vizsgálati szakaszban lévő versenyfelügyeleti eljárás során szolgáltatott információ alkalmatlan díjigény megalapozására, a Kartell Iroda erről a tényről haladéktalanul írásban értesíti az információt szolgáltató személyt, egyidejűleg kitűzve a Tpvt. 79/B. § (3) bekezdése szerinti meghallgatás időpontját.

(5) A vizsgálati jelentéshez kapcsolódó vezetői összefoglalóban jelezni kell, ha az ügyben feltehetően díjigényt megalapozó információ szolgáltatására került sor, és – ha már rendelkezésre áll – a díjigényre vonatkozó nyilatkozat tényét, illetve ha a nyilatkozat megtételére vonatkozó határidő még nem járt le, ennek tényét és a nyilatkozat határnapját, továbbá azt, ha valamely szolgáltatott információ kapcsán a Tpvt. 79/B. § (3) bekezdése szerinti meghallgatásra került sor, szükség esetén a meghozott végzések számára utalással.

46. 112 Bejelentett összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárások

106. §113 (1) A versenyfelügyeleti eljárás megindításához az eljáró versenytanácsnak a vizsgálatot elrendelő végzésre vonatkozó egyetértése szükséges.

(2) Ha a Tpvt. 70. § (1b) bekezdés a) pontja alapján indított versenyfelügyeleti eljárásban beszerzett adatok alapján az eljáró vizsgáló teljes körű vizsgálatot tart szükségesnek, az erre vonatkozó indokolt indítványát – a Tpvt. 70. § (3a) bekezdése szerinti végzés tervezetével együtt – megküldi a Versenytanácsnak. Az indítványt legkésőbb olyan időpontban kell a Versenytanács elé terjeszteni, hogy az ügyintézési határidő lejártáig még legalább tíz nap álljon rendelkezésre.

(3) Az eljáró vizsgáló (2) bekezdés szerinti indítványához az irodavezető jóváhagyása szükséges.

(4) Ha az eljáró versenytanács jelzi a (2) bekezdés szerinti indítvánnyal való egyetértését, az eljáró vizsgáló haladéktalanul, legkésőbb a következő munkanapon elrendeli az összefonódás teljes körű vizsgálatát.

(5) Ha az eljáró versenytanács a (2) bekezdés szerinti indítvánnyal szemben kifogást emel, vagy ha az indítvánnyal kapcsolatos álláspontját két munkanapon belül nem közli, az eljáró vizsgáló – szükség esetén az eljáró versenytanáccsal folytatott szóbeli egyeztetés alapján – haladéktalanul az eljáró versenytanács elé terjeszti a vizsgálati jelentést.

107. § (1) Vizsgálati tervet – a vizsgálat elrendelésétől számított nyolc napon belül – akkor kell készíteni, ha

a) a vizsgálat a Tpvt. 70. § (1b) bekezdés a) pontja alapján indult, vagy

b) a vizsgáló a Tpvt. 70. § (3a) bekezdése alapján az összefonódás piaci hatásai teljes körű vizsgálatát rendelte el.

(2) A vizsgálati terv az összefonódás leírásán és az érintett piacon a versenynek az összefonódásból eredően felmerülő jelentős mértékű csökkenése (a továbbiakban: versenyaggályok) rövid ismertetésén túl a 74. § (1) bekezdés a) és b) pontja, valamint (2) bekezdés f), g) és i) pontja szerinti információkat tartalmazza.

(3) A Tpvt. 70. § (1b) bekezdés b) pontja alapján indult eljárásban a vizsgálati jelentést legkésőbb olyan időpontban kell az eljáró versenytanács elé terjeszteni, hogy az eljáró versenytanácsnak

a) a 106. § (4) bekezdése szerinti esetben legalább öt napja,

b) az a) pont alá nem tartozó esetben legalább tíz napja

maradjon az eljárást lezáró döntése meghozatalára, és a 78. § (3) bekezdése nem alkalmazható.

(4) A vizsgálati jelentés a következőket tartalmazza:

b) a tényállást és az azt alátámasztó bizonyítékokat, így különösen

ba) az érintett vállalkozáscsoportok tulajdonosi szerkezetére, irányítási viszonyaira, gazdasági helyzetére és tevékenységére vonatkozó tényeket, adatokat, valamint

bb) az ügylet tartalmának ismertetését,

bc) az összefonódással érintett átfedő és kapcsolódó piacok bemutatását,

c) az összefonódás értékelését, így különösen

ca) az érintett piacok értékelését,

cb) az összefonódás horizontális, vertikális és portfólió hatásának értékelését, valamint

cc) az ügylettel összefüggő versenykorlátozó kikötések értékelését abból a szempontból, hogy kapcsolódó versenykorlátozásnak tekinthetőek-e.

108. § (1) Az összefonódás előzetes végrehajtásának engedélyezésére irányuló, a Tpvt. 29/A. §-a szerinti kérelemre vonatkozó külön jelentést a kérelem beérkezését követő naptól számított öt napon belül kell – az irodavezető jóváhagyásával – a Versenytanácsnak felterjeszteni.

(2) A külön vizsgálati jelentés

b) a Tpvt. 29/A. §-a szerinti kérelem ismertetését,

c) a tényállást és az azt alátámasztó bizonyítékokat,

d) a főbb érintett piacok, a releváns átfedések, kapcsolódások és a versenyhatások rövid, lényegre törő ismertetését, valamint

e) a Tpvt. 29/A. §-a szerinti kérelem elfogadása indokoltságának elemzését

tartalmazza.

(3) A kérelem elfogadása indokoltságának elemzése kapcsán ki kell térni a hozzájárulás megadása feltételeinek értékelésére, így különösen

a) a tilalomnak az érintett vállalkozásokra és más vállalkozásokra gyakorolt hatásának, valamint az összefonódás versenyre hátrányos lehetséges hatásainak mérlegelésére,

b) arra, hogy a hozzájárulás megadása mennyiben szükséges a befektetés értékének megőrzéséhez,

c) arra, hogy az irányítási jogok kért gyakorlása hogyan érintené az összefonódást megelőzően fennálló versenyfeltételek megfelelő helyreállíthatóságát, valamint az összefonódás versenyre hátrányos hatásainak kiküszöbölhetőségét, továbbá

d) az irányításkorlátozás előírásának szükségességére.

109. § (1) Ha az ügyfél az összefonódással kapcsolatos versenyaggályok kiküszöbölése érdekében a Tpvt. 30. § (3) bekezdése szerinti feltétel vagy kötelezettség előírását ajánlja fel, és

a) a felajánlott feltétel, illetve kötelezettség előírása a vizsgáló szerint alkalmas lehet a versenyaggályok kiküszöbölésére, vagy

b) a vizsgáló – szükség szerint a felajánlás tartalmának tisztázását követően – szükségét látja a felajánlott feltétel, illetve kötelezettség előírása és az eljárás iránya tekintetében az eljáró versenytanács álláspontja kikérésének,

a vizsgáló helyzetjelentést készít a Versenytanács számára, amelyben eljáró versenytanácsi javaslatot kér az eljárás további menetére nézve.

(2) A helyzetjelentés – a 79. § (2) bekezdésében meghatározottakon túl – tartalmazza a felajánlott feltétel, illetve köztelezettség ismertetését, és a vizsgáló értékelését annak előírása vonatkozásában. Az értékelésre megfelelően alkalmazni kell a 80. § (3) bekezdés a)–c), valamint f) és g) pontját.

(3) Ha az összefonódással kapcsolatos versenyaggályok a Tpvt. 30. § (3) bekezdése szerinti feltétel vagy kötelezettség előírásával kiküszöbölhetők lehetnek, és az erre jogosult ügyfél még nem tett erre vonatkozó felajánlást, a vizsgálat során erre az ügyfél figyelmét fel lehet hívni.

(4) Ha a kérelemnek nem minősülő beadványt vagy okiratot az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője angol, francia vagy német nyelven nyújtja be, az irat, beadvány beérkezését követően a vizsgáló haladéktalanul gondoskodik az iratok magyar nyelvű összefoglalójának vagy magyar nyelvű fordításának elkészültéről.

110. § (1) A vizsgálati szakaszban az eljárás nem szüntethető meg azon az alapon, hogy az összefonódás a Tpvt. 23. §-a szerint nem összefonódás.

(2) Ha a vizsgálat során felmerült információk alapján az eljárásban ügyfélként részt nem vevő vállalkozás számára kellene a Tpvt. 30. § (3) bekezdése szerinti feltételt vagy kötelezettséget előírni, a vizsgálati jelentésben a feltétel vagy kötelezettség előírására vonatkozó indítvánnyal együtt az új ügyfél bevonására is indítványt kell tenni.

110/A. §114

47.115

111. §

VII. Fejezet

Az európai uniós versenyjog alkalmazásával járó eljárások, valamint a Bizottsággal,
a tagállami versenyhatóságokkal, továbbá a fogyasztóvédelemért felelős nemzeti hatóságokkal való együttműködés során követett belső ügyintézési rend

48. Általános rendelkezések

112. § (1) A Hivatal az európai uniós versenyjog alkalmazásával járó eljárásai, valamint a Bizottsággal, a tagállami versenyhatóságokkal és a fogyasztóvédelemért felelős nemzeti hatóságokkal való együttműködés során az európai uniós és más nemzetközi együttműködés során elfogadott szabályozó dokumentumokat figyelembe véve jár el.

(2) Ha a konkrét együttműködés körülményeiből más nem következik, az együttműködés keretében a kimenő iratot a más tagállami versenyhatóságnak és a fogyasztóvédelemért felelős nemzeti hatóságoknak angol, a Bizottságnak magyar és angol nyelven kell megküldeni.

113. § (1)116 A Bizottsággal és a tagállami versenyhatóságokkal való együttműködés előmozdítása érdekében az elnök jelöli ki a Nemzetközi Iroda munkatársai közül az általános ECN-kapcsolattartót és a felhatalmazott adatközlő hivatalnokot, valamint az Antitröszt, illetve Felderítő Iroda munkatársai közül az engedékenységi kapcsolattartót és a helyszíni kutatási kapcsolattartót, valamint helyetteseiket. Az elnök által kijelölt személyek nevéről és elérhetőségéről a Nemzetközi Iroda tájékoztatja az Európai Versenyhatóságok Hálózatát.

(2) Ha az Európai Versenyhatóságok Hálózatára vonatkozó szabályozó dokumentumból más nem következik, az Európai Versenyhatóságok Hálózaton belül a Bizottság, illetve a más tagállami versenyhatóság részére korlátozottan megismerhető adat, ideértve a tervezett helyszíni kutatással kapcsolatos adatokat, valamint a helyszíni kutatás során beszerzett bizonyítékokat kizárólag az ECN-ET rendszer vagy a felhatalmazott adatközlő hivatalnok útján, megfelelően kódolt formában továbbítható. Tartalomtól függetlenül a felhatalmazott adatközlő hivatalnok továbbítja a Bizottság vagy más tagállami versenyhatóság felhatalmazott adatközlő hivatalnoka által küldött megkeresésekre küldendő válaszokat.

(3) Az elnök jelöli ki a Fogyasztóvédelmi Iroda munkatársai közül a 2006/2004/EK rendelet európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti eljárásokban eljárásra jogosult kapcsolattartót (a továbbiakban: CPC-kapcsolattartó), illetve helyettesét. A CPC-kapcsolattartó eljárásához, döntéséhez az irodavezető jóváhagyása szükséges.

114. § Ha jelen utasítás alapján a Nemzetközi Iroda az eljárásban más módon nem vesz részt, a Bizottsággal és a tagállami versenyhatóságokkal való együttműködés során eljáró vizsgáló iroda, illetve a 2006/2004/EK rendelet európai parlamenti és tanácsi rendelet 10. cikke szerinti elektronikus adatbázison (a továbbiakban: CPC-adatbázis) keresztül érkezett, illetve kiküldött végrehajtás iránti megkeresés és információcsere esetén a CPC-kapcsolattartó tájékoztatja a Nemzetközi Irodát az együttműködéssel kapcsolatos eljárási cselekményekről, illetve az annak keretében született dokumentumokat részére tájékoztatásul megküldi.

49. Az EUMSz. 101., illetve 102. cikke alapján indult ügyekkel kapcsolatos szabályok

115. § (1) Az EUMSz. 101., illetve 102. cikke alapján indult eljárás megindításával kapcsolatos adatokat a Nemzetközi Iroda rögzíti az ECN-ügyregiszterben, ennek érdekében az eljárás megindításával egyidejűleg az eljáró vizsgáló megküldi a Nemzetközi Iroda részére az eljárásindító végzést, illetve szükség esetén külön tájékoztatja az alábbi adatokról:

a) az ügy ügyszáma,

b) az eljárással érintett termék vagy szolgáltatás megnevezése, bemutatása,

c) a feltehetőleg érintett földrajzi piac megjelölése,

d) az ügy rövid leírása,

e) a jogsértés feltételezett kezdő időpontja,

f) az azzal kapcsolatos tájékoztatás, ha az eljárás megindítására az ECN-ügyregiszter, illetve az ECN-ET rendszer monitoringozása nyomán került sor,

g) a Nemzetközi Iroda által kért egyéb adatok.

(2)117 Ha az eljáró vizsgáló a versenyfelügyeleti eljárást kiterjeszti az EUMSz. 101., illetve 102. cikkére, erről az (1) bekezdés szerinti adatok közlésével haladéktalanul értesíti a Nemzetközi Irodát.

116. § (1)118 Az Antitröszt Iroda és a Kartell Iroda folyamatosan monitoringozza, hogy más tagállami versenyhatóságok milyen eljárás megindításáról helyeznek el információt az ECN-ügyregiszteren, illetve az ECN-ET rendszeren abból a szempontból, hogy annak van-e magyar vonatkozása, hogy indokolt-e eljárást indítani, vagy a folyamatban lévő eljárást felfüggeszteni, megszüntetni, valamint hogy az érinti-e a Hivatal gyakorlatát.

(2)119 Az Antitröszt Iroda és a Kartell Iroda nyilvántartást vezet az ECN-ügyregiszteren, illetve az ECN-ET rendszeren rögzített ügyeiről, amely tartalmazza

a) az üggyel foglalkozó vizsgáló nevét,

b) az ügy rövid leírását,

c) annak jelzését, hogy a magyar piac érintett-e,

d) annak jelzését, hogy indokolt-e ügyindítás, akár más tagállami versenyhatósággal párhuzamosan, akár az ügy átvételével, illetve a már folyamatban lévő eljárás felfüggesztése vagy megszüntetése a párhuzamos más tagállami versenyhatósági eljárásra tekintettel,

e) annak jelzését, hogy a joggyakorlat szempontjából egyébként releváns-e az ügy.

(3) A (2) bekezdés d) pontja szerinti eljárási cselekmény az eljárás megindításáról szóló információ közzétételétől számított két hónapon belül kezdeményezhető, ezt követően kizárólag abban az esetben, ha az eljárás folyamán az ügy körülményei jelentősen változnak.

(4)120 A Nemzetközi Iroda véleményezi a (2) bekezdés d) pontja szerinti javaslatot, valamint szükség esetén – az Antitröszt Iroda, illetve a Kartell Iroda bevonásával – előzetesen egyeztet az eljárást folytató vagy egyébként érintett tagállami versenyhatósággal.

(5)121 Ha az Antitröszt Iroda, illetve a Kartell Iroda megítélése szerint eljárás indítása indokolt, az általános szabályok szerint megteszi az ehhez szükséges intézkedéseket.

117. § (1) Az ECN-ügyregiszterben, illetve az ECN-ET rendszerben a Bizottság vagy más tagállami versenyhatóság által engedékenységi ügyként jelzett ügyben rögzített bírság mellőzése iránti kérelem és az azzal összefüggésben önkéntesen szolgáltatott adat (a továbbiakban együtt: engedékenységi üggyel kapcsolatos információ) nem használható fel új eljárás indításához vagy folyamatban lévő eljárás során, ha a Hivatalnak arról egyébként nincs tudomása, illetve a Hivatal nem küldhet meg engedékenységi üggyel kapcsolatos információt a Bizottságnak vagy más tagállami versenyhatóságnak.

(2) Az (1) bekezdéstől eltérően az engedékenységi üggyel kapcsolatos információ kiadása iránt a Bizottság vagy más tagállami versenyhatóság megkereshető, az felhasználható, illetve továbbítható, ha

a) az engedékenységi kérelmező ahhoz hozzájárult,

b) a Hivatalhoz, illetve az információt kérő Bizottsághoz, más tagállami versenyhatósághoz is benyújtották az ugyanarra a jogsértésre vonatkozó – és már nem visszavonható – bírság mellőzése iránti kérelmet,

c) a Hivatal, illetve az információt kérő Bizottság, más tagállami versenyhatóság írásban kötelezettséget vállal, hogy az engedékenységi ügyre vonatkozó így megszerzett információt nem használja fel arra, hogy szankciót állapítson meg az engedékenységi kérelmező vagy egyébként az engedékenység alapján kedvező elbánásra számító vállalkozással, egyéb személlyel, illetve ezek alkalmazottaival vagy volt alkalmazottaival szemben.

(3) A Bizottság vagy más tagállami versenyhatóság megkereshető, felhasználható, illetve továbbítható az engedékenységi üggyel kapcsolatos azon információ, amelyet eljárási cselekmény elvégzése iránti megkeresés keretében kért beszerezni a Hivatal, illetve a Bizottság, az a más tagállami versenyhatóság, amelyhez a bírság mellőzése iránti kérelmet benyújtották.

(4)122 A Kartell Iroda kezdeményezi az engedékenységi kérelmezőnél a (2) bekezdés a) pontja szerinti hozzájárulás megadását, egyúttal felhívja a figyelmet arra is, ha a más tagállami versenyhatóságnál még lehetőség van arra, hogy engedékenységi kérelmezőként lépjen fel. A Kartell Iroda egyúttal tájékoztatja az engedékenységi kérelmezőt, hogy a hozzájárulása nem vonható vissza.

(5)123 A (2) bekezdés c) pontja szerinti írásbeli kötelezettségvállalást a Kartell Iroda vezetője kiadmányozza a Versenytanács, a Jogi Iroda és a Nemzetközi Iroda véleményének beszerzését követően.

(6) A (2) bekezdés c) pontja szerinti esetben a Hivatal megküldi az információt kérő Bizottság, más tagállami versenyhatóság írásbeli kötelezettségvállalását az engedékenységi kérelmező részére.

118. § (1)124 Az Antitröszt Iroda és a Kartell Iroda monitoringozza az 1/2003/EK tanácsi rendelet 14. cikke szerinti konzultációra szóló meghívót és a kapcsolódó dokumentumot.

(2)125 A versenykorlátozó magatartásokkal és erőfölénnyel foglalkozó tanácsadó bizottsági ülésen képviselendő hivatali álláspontot és az ülésen azt képviselő személyét – tárgykörtől függően az Antitröszt Irodának vagy a Kartell Irodának a támogató irodákkal egyeztetett, az általános elnökhelyettes által jóváhagyott javaslatára – az elnök határozza meg.

(3) A tanácsadó bizottsági ülés kialakult álláspontról, illetve az annak kapcsán felmerült egyéb lényeges információról a Hivatalt képviselő személy rövid beszámolót készít, amelyet megküld az elnöknek, az általános elnökhelyettesnek, a Jogi Irodának, valamint a Nemzetközi Irodának, amely ezeket nyilvántartja.

50. Információcsere az 1/2003/EK tanácsi rendelet 12. cikke alapján

119. § (1) Az 1/2003/EK tanácsi rendelet 12. cikkén alapuló információkérés teljesítéséről a Nemzetközi Iroda gondoskodik.

(2) A Nemzetközi Iroda beszerzi a Jogi Iroda és az ügyben eljáró, illetve feladatkörrel rendelkező vizsgáló iroda véleményét a válasz előkészítése során.

(3) Ha az információkérés versenytanácsi szakaszban lévő ügy kapcsán érkezik, a Nemzetközi Iroda az eljáró versenytanácsnak továbbítja a megkeresést, ha a versenytanács azt közvetlenül nem kapta meg.

120. § (1) Ha a Hivatal kér információt a Bizottságtól vagy más tagállami versenyhatóságtól, az eljáró vizsgáló által összeállított tartalmú megkeresést a Nemzetközi Iroda véleményezi és továbbítja.

(2) Az információkérésre beérkezett válaszokat a Nemzetközi Iroda haladéktalanul továbbítja az eljáró vizsgálónak.

121. § A Hivatalhoz benyújtott engedékenységi kérelemmel kapcsolatos információknak a Bizottság vagy más tagállami versenyhatóság részére való továbbításáról – az általános elnökhelyettes jóváhagyása alapján – az engedékenységi kapcsolattartó gondoskodik a 113. §-ban foglaltak figyelembe vételével.

51. Az 1/2003/EK tanácsi rendelet 22. cikke szerinti vizsgálati cselekmények

122. § (1) Az 1/2003/EK tanácsi rendelet 22. cikke szerinti vizsgálati cselekménnyel összefüggésben a Hivatalnál, illetve a Hivatal által megkeresett hatóságnál felmerülő költségekről, azok viseléséről a Nemzetközi Iroda – szükség szerint a főtitkár bevonásával – egyeztethet az érintett hatósággal.

(2) Az 1/2003/EK tanácsi rendelet 22. cikke szerinti vizsgálati cselekmény iránti megkeresés teljesítésével kapcsolatban indított versenyfelügyeleti eljárás megindításához az általános elnökhelyettesnek az eljárás megindításáról szóló végzésre vonatkozó jóváhagyása szükséges, vizsgálati terv és vizsgálati koncepció nem készül.

123. § (1) Az 1/2003/EK tanácsi rendelet 22. cikke alapján helyszíni kutatás lefolytatása iránti megkeresés intézése körében a helyszíni kutatási kapcsolattartó tart közvetlenül kapcsolatot a megkereső hatósággal.

(2) A helyszíni kutatás lefolytatása iránti megkeresés teljesítéséről az elnök dönt.

(3) Ha az 1/2003/EK tanácsi rendelet 22. cikke alapján helyszíni kutatás lefolytatása szükséges, a Felderítő Iroda gondoskodik a helyszíni kutatás elvégzéséhez szükséges bírói engedély beszerzéséről és a helyszíni kutatás lefolytatásáról, ideértve a bizonyíték-összefoglaló elkészítését és a védekezés céljából készült irattal kapcsolatos esetleges eljárást is.

124. §126 Ha az EUMSz. 101. cikkének vagy 102. cikkének megsértése miatt indított eljárásban a Hivatal kíván más tagállami versenyhatóságot helyszíni kutatás lefolytatása iránt megkeresni, tárgykörtől függően az Antitröszt Iroda vagy a Kartell Iroda által összeállított tartalmú megkeresést a Nemzetközi Iroda véleményezi és továbbítja.

125. § (1) A Felderítő Iroda közreműködik a Bizottság magyarországi helyszínen tervezett helyszíni kutatásával kapcsolatos eljárási cselekményekben.

(2) Az 1/2003/EK tanácsi rendelet 20. cikk (8) bekezdése és 21. cikk (3) bekezdése szerinti bírósági eljárás során a Felderítő Iroda jár el.

126. § A helyszíni kutatáson kívüli egyéb eljárási cselekmény elvégzésére irányuló, az 1/2003/EK tanácsi rendelet 22. cikke szerinti megkeresés teljesítéséről – az általános elnökhelyettes jóváhagyása esetén – az Antitröszt Iroda gondoskodik. A megkeresésre adandó választ a Nemzetközi Iroda véleményezi és továbbítja.

52. Az összefonódások ellenőrzésével összefüggő ügyekkel kapcsolatos monitoring

127. § (1) A 139/2004/EK tanácsi rendelet 19. cikk (2) bekezdés szerinti általános véleményezési lehetőségre tekintettel a Fúziós Iroda folyamatosan monitoringozza az ECN-ET rendszer fúziós könyvtárába feltöltött ügyeket abból a szempontból, hogy az összefonódás a hazai piacra vagy a versenyre gyakorol-e hatást, illetve érinti-e a Hivatal gyakorlatát.

(2) A Fúziós Iroda haladéktalanul jelzi a Bizottságnak, hogy a Hivatal észrevételt kíván tenni az ügyben, és egyeztet arról, hogy mi az a legkésőbbi időpont, amikorra az észrevételnek meg kell érkeznie a Bizottsághoz.

128. § (1) Ha a Fúziós Iroda álláspontja szerint szükséges észrevételt tenni, előkészíti a hivatali álláspont tervezetét, amely tartalmazza

a) a felek nevét és az ügy tárgyát,

b) annak ismertetését, hogy a bejelentő megjelölte-e Magyarországot érintett piacként, illetve értek-e el az érintett vállalkozások forgalmat Magyarországon,

c) az észrevételt és annak indokait.

(2) Az (1) bekezdés szerinti indítványt véleményezésre meg kell küldeni a támogató irodáknak és tájékoztatásul a Versenytanács elnökének.

(3) Az indítványról az elnök dönt.

129. § (1) A Fúziós Iroda monitoringozza a 139/2004/EK tanácsi rendelet 19. cikk (3) bekezdése szerinti konzultációra szóló, az ECN-ET rendszer fúziós könyvtárában elérhető meghívót és a kapcsolódó dokumentumot.

(2)127 Az összefonódásokkal foglalkozó tanácsadó bizottsági ülésen képviselendő hivatali álláspontot és az ülésen azt képviselő személyét – a Fúziós Irodának a Versenytanács elnöke által jóváhagyott javaslata alapján – az elnök határozza meg. Ha a Fúziós Iroda nem vagy nem teljes mértékben ért egyet a tanácsadó bizottsági ülésen képviselendő bizottsági állásponttal, a képviselendő álláspontra vonatkozó javaslatot előzetesen egyezteti az érintett támogató irodával.

(3)128 A tanácsadó bizottsági ülésen kialakult álláspontról, illetve az annak kapcsán felmerült egyéb lényeges információról a Hivatalt képviselő személy rövid beszámolót készít, amelyet megküld az elnöknek, az általános elnökhelyettesnek, a Versenytanács elnökének, a Jogi Irodának, valamint a Nemzetközi Irodának, amely ezeket nyilvántartja.

53. Az összefonódások ellenőrzésével összefüggő ügyek áttételére vonatkozó eljárások

130. § (1) Ha a Fúziós Iroda a 127. § szerinti monitoring során vagy a Bizottság felhívása alapján arra a következtetésre jut, hogy a magyar piacot elkülönült piacként érintheti az összefonódás, tíz napon belül előkészíti az erről szóló álláspont tervezetét, amely tartalmazza

a) a felek nevét és az ügy tárgyát,

b) annak ismertetését, hogy a kérelmező szerint milyen forgalmat értek el az érintett vállalkozások Magyarországon,

c) annak ismertetését, hogy a Fúziós Iroda miért tartja szükségesnek, hogy a Hivatal kérje az ügy áttételét a Bizottságtól,

d) a 139/2004/EK tanácsi rendelet szerinti feltételek fennállásának bemutatását, és

e) javaslatot az áttételi kérelem tartalmára vonatkozóan.

(2)129 Az álláspont tervezetével kapcsolatban a továbbiakban a 128. § szerint kell eljárni, azzal, hogy az álláspontról a Versenytanács elnöke három napon belül dönt, döntését tájékoztatásul megküldi az elnöknek is.

(3)130 A Fúziós Iroda figyelemmel kíséri, hogy a Bizottság hoz-e határozatot az áttételi kérelem kapcsán. Ha a Bizottság nem határoz, a Fúziós Iroda eljáró vizsgálója elkészíti a 139/2004/EK tanácsi rendelet 9. cikk (5) bekezdése szerinti emlékeztetőt, és – a Versenytanács elnökének jóváhagyását követően – megküldi a Bizottság részére.

131. § (1) Ha az összefonódás Bizottsághoz történő áttételének szükségessége merül fel, a 130. § megfelelő alkalmazásával kell eljárni.

(2) Ha a Hivatal a 139/2004/EK tanácsi rendelet 22. cikk (1) bekezdése szerinti kérelemmel fordul a Bizottsághoz, vagy más versenyhatóság által előterjesztett ilyen kérelemhez csatlakozik, az áttételi kérelem – az ügy körülményeihez képest értelemszerűen – tartalmazza annak bemutatását, hogy

a) az összefonódás a 139/2004/EK tanácsi rendelet 3. cikke szerinti összefonódásnak minősül,

b) az összefonódás a 139/2004/EK tanácsi rendelet 1. cikke szerint nem közösségi léptékű,

c) az érintett földrajzi piac a nemzetinél szélesebb-e,

d) az összefonódás mely joghatóságok alapján képezi felülvizsgálat tárgyát,

e)131 az összefonódás külön vizsgálódás nélküli (prima facie) értékelés alapján alkalmas a kérelmező tagállam területén a verseny jelentős befolyásolására,

f) melyek a lehetséges problémák az esetleg szükségesnek bizonyuló, megfelelő jogvédelmi intézkedések megállapításában, illetve kikényszerítésében,

g) az összefonódás hatást gyakorolhat-e a tagállamok közötti kereskedelemre,

h) a 139/2004/EK tanácsi rendelet 22. cikk (1) vagy (2) bekezdése szerinti határidőt betartották-e,

i) több ECA versenyhatóság egyetértésre jutott-e abban, hogy az összefonódást közösen tegyék át a Bizottsághoz, és

j) ha a kérelem a Hivatal eljárásának áttételére vonatkozik, akkor az ügyfelek támogatják-e az áttételt.

(3) Ha az ügyet a Hivatal mellett két vagy több más tagállami versenyhatósághoz is bejelentették, akkor a Fúziós Iroda köteles az (1) bekezdés szerint eljárni.

132. § (1) Ha a Bizottság arról értesíti a Hivatalt, hogy más tagállami versenyhatóság kéri olyan ügynek a Bizottsághoz való áttételét, amelyben a Hivatal is eljár, az értesítést – ha az ügy még vizsgálati szakaszban van – a Fúziós Iroda vizsgálja meg.

(2) Az értesítés vizsgálatával kapcsolatban a 130. § megfelelő alkalmazásával kell eljárni azzal, hogy a feljegyzésnek tartalmaznia kell azt is, hogy mely tagállam kezdeményezte az ügynek a Bizottsághoz történő áttételét.

54. Kapcsolattartás az ECA versenyhatóságokkal az összefonódások ellenőrzésével összefüggő ügyekben

133. § (1)132 Ha az összefonódás-bejelentésből vagy a felek tájékoztatása alapján megállapítható, hogy az összefonódást már kérelmezték, bejelentették, vagy kérelmezni, bejelenteni fogják más ECA versenyhatóságnál, az összefonódás-bejelentésről haladéktalanul tájékoztatni kell az ECA versenyhatóságokat az elektronikus ECA-tájékoztató útján.

(2)133 A más versenyhatóságok által megküldött ECA-tájékoztatókat a Fúziós Iroda vizsgálja meg abból a szempontból, hogy van-e magyar vonatkozása, és ha igen, szükséges lett volna-e azt a Hivatalnak bejelenteni, illetve indokolt és lehetséges-e versenyfelügyeleti eljárást indítani az összefonódás vizsgálatára a Tpvt. 70. §-a alapján.

(3)134 Ha az eljárásindítás feltételei nem állnak fenn, arról nem szükséges tájékoztatást adni az ECA versenyhatóságoknak, egyebekben a Tpvt. 70. §-ának megfelelő alkalmazásával kell eljárni.

(4) Az eljáró vizsgáló az érintett ECA versenyhatóságok vizsgálóival szükség esetén közvetlenül veszi fel a kapcsolatot, illetve ilyen megkeresés esetén közvetlenül tarthat kapcsolatot, és egyeztetheti az álláspontját az üggyel kapcsolatban, azzal, hogy korlátozottan megismerhető adatot nem adhat át. Az eljáró vizsgáló szükség szerint értesíti az érintett más versenyhatóság vizsgálóját az üggyel kapcsolatos fejleményekről.

(5) Ha valószínűsíthető, hogy

a) az elemzés olyan versenyproblémára világít rá, amely további vizsgálatra, vagy esetlegesen orvoslásra szorul, és

b) korlátozottan megismerhető adatok átadása előremozdíthatja az ügy elemzését, illetve a megfelelő megoldás kialakítását,

az eljáró vizsgáló kezdeményezheti az ügyfeleknél, hogy hozzájárulásukat adják a rendelkezése alatt álló korlátozottan megismerhető adatok ECA versenyhatóság részére való átadásához.

134. § (1) Ha a Fúziós Iroda álláspontja szerint az ügy alkalmas lehet áttételre, akkor

a) értesíti az ECA versenyhatóságokat úgy, hogy az ECA-tájékoztatót kiegészíti az áttételre vonatkozó állásponttal, és

b) a lehető leghamarabb kapcsolatba lép a Bizottsággal, hogy megtudja annak az álláspontját egy lehetséges közös áttételről.

(2) Ha a 131. § alapján a Hivatal arról értesíti a Bizottságot, hogy nem csatlakozik az áttételre vonatkozó kérelemhez, de maga vizsgálja az összefonódást, a Fúziós Iroda értesíti a többi versenyhatóságot is erről a tényről, és továbbra is együttműködik velük és a Bizottsággal az összefonódás párhuzamos vizsgálata során. A Hivatal vizsgálatainak eredményeiről is értesíti az érintett versenyhatóságot és a Bizottságot.

(3) A közös áttételben résztvevő versenyhatóságok közötti informális koordináció során a Fúziós Iroda eljáró vizsgálója jár el, ennek során kikéri a Nemzetközi Iroda véleményét.

55. Az európai uniós versenyjog alkalmazásával összefüggő egyéb eljárásokra vonatkozó szabályok

135. § (1) Ha a Bizottság kikéri a tagállami versenyhatóságok véleményét valamely vállalkozásnak iránymutató levél kibocsátása iránti kérelmével kapcsolatban, a Nemzetközi Iroda koordinálja a levél véleményezését, és kikéri a feladatkörében érintett vizsgáló iroda, valamint a támogató irodák, az általános elnökhelyettes és a Versenytanács véleményét, ennek alapján egyezteti és előkészíti a hivatali álláspontot.

(2) A hivatali álláspontot az elnök hagyja jóvá.

136. § (1) Ha a bíróság valamely polgári per kapcsán megkereste a Hivatalt az EUMSz. 101., illetve 102. cikkének értelmezésével összefüggésben, a Jogi Iroda tartja a kapcsolatot a bírósággal, valamint koordinálja az ezzel kapcsolatban felmerülő feladatokat, így különösen továbbítja a megkeresést a Nemzetközi Irodának.

(2) A Nemzetközi Iroda jelzi a Bizottságnak, ha a Hivatalhoz az (1) bekezdés szerinti megkeresés érkezett.

(3) A Jogi Iroda egyebekben a 141. § megfelelő alkalmazásával jár el.

137. § (1) Ha olyan perben, amelyben a Hivatal félként vesz részt, a bíróság az Európai Bíróság előzetes döntéshozatali eljárását kezdeményezte, az elnök dönt arról, hogy a Hivatal bekapcsolódjon-e az Európai Bíróság előtt zajló eljárásba.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a Hivatalt a Bírósági Képviseleti Iroda képviseli, a képviselni kívánt álláspontot pedig a Nemzetközi Iroda, a Jogi Iroda, valamint a Versenytanács véleményezi.

56. Az általános elnökhelyettes jóváhagyásához kötött egyes döntések

138. § A

a) Tpvt. 91/E. § (2) és (3) bekezdése szerinti döntéshez,

b) 117. § (2) bekezdés c) pontja szerinti kötelezettségvállaláshoz,

c)135

d) 119. § szerinti információkérésre vizsgálati szakaszban adott válasz kiküldéséhez

az általános elnökhelyettes jóváhagyása szükséges.

57. A 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján történő eljárásokra vonatkozó szabályok

139. § (1) A Fogyasztóvédelmi Iroda folyamatosan monitoringozza a CPC-adatbázist.

(2) A 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásával összefüggésben indított versenyfelügyeleti eljárás indításáról, végrehajtás iránti megkeresés küldéséről, valamint a Hivatalhoz érkezett végrehajtás iránti megkeresés visszaadásáról haladéktalanul, de legfeljebb három napon belül a CPC-kapcsolattartó jelzést küld a CPC-adatbázison keresztül.

(3) A Tpvt. 91/K. § (1) bekezdés alapján indított versenyfelügyeleti eljárás megindításához az általános elnökhelyettesnek az eljárás megindításáról szóló végzésre vonatkozó jóváhagyása szükséges, vizsgálati terv és vizsgálati koncepció nem készül.

VIII. Fejezet

A Hivatal egyes különleges fellépései

58. A verseny szabadságát sértő hatósági döntéssel szembeni fellépés

140. § (1) A Tpvt. 85. §-a szerinti, a verseny szabadságát sértő hatósági döntés (e §-ban a továbbiakban: döntés) visszavonásának kezdeményezéséről – az általános elnökhelyettes vagy a Versenytanács elnöke által előterjesztett javaslat alapján – az elnök dönt.

(2) A javaslatban be kell mutatni

a) a döntéshozó hatóság azonosításához szükséges adatokat, a döntéshozatal körülményeinek megjelölésével,

b) a verseny szabadságának sérelmét megalapozó tényeket, továbbá

c) a döntés bírósági felülvizsgálatára irányadó jogvesztő határidő számítása szempontjainak, illetve az e szempontból releváns körülményeknek az ismertetését.

(3) A javaslatot – az előterjesztőtől függően – véleményezés céljából meg kell küldeni

a) az általános elnökhelyettes,

b) a Versenytanács elnöke,

c) a Jogi Iroda,

d) a Bírósági Képviseleti Iroda, valamint

e) az érintett versenyfelügyeleti eljárást folytató vizsgáló iroda

részére.

(4) Ha az elnök a javaslattal egyetért, a Jogi Iroda – az érintett vizsgáló iroda bevonásával, valamint a Bírósági Képviseleti Irodával egyeztetve – előkészíti a döntés módosítására vagy visszavonására történő felhívás, valamint az esetleges kereset tervezetét.

(5) A felhívást, valamint a keresetet az elnök kiadmányozza. A Hivatalt a perben a Jogi Iroda képviseli.

59. Amicus curiae tevékenység

141. § (1) A bíróság Tpvt. 88/B. § (2) vagy (3) bekezdése szerinti értesítése, illetve felhívása (a továbbiakban együtt: értesítés) esetén a Jogi Iroda készíti elő a Hivatal Tpvt. 88/B. § (3) bekezdése szerinti észrevételét, illetve (4) bekezdése szerinti jogi álláspontját (a továbbiakban együtt e § alkalmazásában: álláspont).

(2)136 A bíróság értesítéséről a Jogi Iroda haladéktalanul tájékoztatja a Hivatal megkeresésére okot adó jogsértés tekintetében feladatkörrel rendelkező vizsgáló irodát és az általános elnökhelyettest, a Fúziós Iroda érintettsége esetén a Versenytanács elnökét. A vizsgáló iroda tizenöt napon belül kialakítja arra vonatkozó álláspontját, hogy szükségesnek mutatkozik-e versenyfelügyeleti eljárás indítása.

(3) A vizsgáló iroda álláspontjának kialakítása során – a bíróság által a Hivatal részére bocsátott bizonyítékok mérlegelésével – a bejelentések vizsgálata során követett szempontok szerint jár el.

(4) Ha a vizsgáló iroda álláspontja szerint versenyfelügyeleti eljárás megindítása szükséges, erről haladéktalanul értesíti a Jogi Irodát, egyidejűleg megteszi a szükséges lépéseket, azzal, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindításáról szóló döntés a bírósági értesítés alapján rendelkezésre álló határidő lejártát megelőzően kiadásra kell, hogy kerüljön. Ebben az esetben a Jogi Iroda az álláspont tervezetét a megindított versenyfelügyeleti eljárásra tekintettel alakítja ki.

(5) A Jogi Iroda az álláspont – szükség esetén a feladatkörrel rendelkező vizsgáló irodával vagy a Versenytanácsi Titkársággal egyeztetett – tervezetét legkésőbb az értesítésben megjelölt határidő lejártát megelőző nyolcadik napig jóváhagyásra megküldi az elnök részére, valamint tájékoztatásul az általános elnökhelyettes, illetve a Versenytanács elnöke részére.

(6) A bíróság előtt a Hivatal képviseletét a Jogi Iroda látja el.

60. Közérdekű keresetindítás

142. § (1) A Tpvt. 92. §-a szerinti közérdekű kereset indításáról – az általános elnökhelyettes vagy a Versenytanács elnöke által előterjesztett javaslat alapján – az elnök dönt.

(2) Közérdekű keresetindítás kezdeményezésére versenyfelügyeleti eljárás jogerős befejezése előtt csak kivételes esetben kerülhet sor.

(3) A javaslatban be kell mutatni

a) a fogyasztók széles köre érintettségét megalapozó tényeket,

b) a vonatkozó polgári jogi igény (kárösszeg vagy a követelés teljesítésének eszköze) és annak jogalapja meghatározását,

c) a jogosult fogyasztók meghatározása módszerének, és az azonosításukhoz szükséges adatok megjelölését, valamint

d) az igényérvényesítésre irányadó jogvesztő határidő számítása szempontjainak, illetve az e szempontból releváns körülményeknek az ismertetését.

(4) A javaslatot – az előterjesztőtől függően – véleményezés céljából meg kell küldeni

a) az általános elnökhelyettes,

b) a Versenytanács elnöke,

c) a Jogi Iroda, valamint

d) a Bírósági Képviseleti Iroda

részére.

(5)137 Ha az elnök a javaslattal egyetért, a Bírósági Képviseleti Iroda előkészíti a kereset tervezetét, és véleményezésre megküldi a (4) bekezdésben megjelölteknek.

(6)138

(7) A keresetet az elnök hagyja jóvá.

VIIIa. Fejezet139

A Hivatal eljárásaival összefüggésben keletkező követelések és az ezekkel kapcsolatban felmerülő fizetési kötelezettségek teljesítésére, végrehajtására, illetve behajtására vonatkozó szabályok

60a. Általános szabályok

142/A. § (1) A Hivatal eljárásaival összefüggésben keletkező (2) bekezdés szerinti követelések (a továbbiakban: követelés), és az ezekkel kapcsolatban felmerülő, a Hivatalt terhelő egyes (2) bekezdés szerinti fizetési kötelezettségek (a továbbiakban: fizetési kötelezettség) teljesítésével, a követelések meg nem fizetése esetén pedig azok behajtásával kapcsolatban az e Fejezetben meghatározottak szerint kell eljárni. Ahol e Fejezet valamely rendelkezése követelést említ, azon – ha az adott rendelkezés e tekintetben alkalmazható – a fizetési kötelezettséget is érteni kell.

(2)140 E Fejezet rendelkezéseit a következő követelésekre, illetve fizetési kötelezettségekre kell alkalmazni:

a) a Tpvt. 43/D. § (3) bekezdése alapján kiszabott eljárási bírság (a továbbiakban: ágazati vizsgálatban kiszabott eljárási bírság),

b) a Tpvt. 61. §-a alapján kiszabott eljárási bírság (a továbbiakban: eljárási bírság),

c) a Tpvt. 43/M. § (1) bekezdésében meghatározott igazgatási szolgáltatási díj,

d) a Tpvt. 62. § (1) bekezdésében meghatározott igazgatási szolgáltatási díj,

e) a Tpvt. 78. §-a alapján kiszabott bírság (a továbbiakban: versenyfelügyeleti bírság),

f) a Tpvt. 62/B. §-a alapján megállapított eljárási költség,

g) a Tpvt. 90. §-a alapján kiszabott végrehajtási bírság (a továbbiakban: végrehajtási bírság),

h) a Hivatal, a vizsgáló vagy az eljáró versenytanács döntésének bírósági felülvizsgálata során, valamint a Tpvt. 65/C. § (10) bekezdése szerinti nemperes eljárásban felmerült, a bíróság által perköltségként vagy eljárási költségként megállapított költség (a továbbiakban: perköltség), továbbá

i) az a)–h) pontban meghatározottakkal összefüggésben felmerülő kamat, késedelmi pótlék.

60b.141 Végrehajtás, részvétel a felszámolási eljárásban, csődeljárásban, végelszámolási eljárásban, illetve a kényszertörlési eljárásban

142/B. § Az ágazati vizsgálatban kiszabott eljárási bírság, az eljárási bírság, a versenyfelügyeleti bírság, a végrehajtási bírság, valamint az ezekhez kapcsolódóan megállapított késedelmi pótlék önkéntes teljesítése hiányában azok végrehajtása, illetve behajtása iránt a 142/C–142/G. § rendelkezései szerint kell eljárni.

142/C. § (1) A Versenytanácsi Titkárság rendszeresen ellenőrzi a végrehajtási bírság alapjául szolgáló kötelezésben meghatározott cselekmény elvégzését, illetve magatartás tanúsítását, és nemteljesítés esetén a Tpvt. 90. § (5) bekezdése szerinti esedékessé váláskor, illetve ha időközben a teljesítés megtörtént, ennek észlelésekor haladéktalanul megkeresi az az eljáró versenytanács előadó versenytanácstagként kijelölt tagját (a továbbiakban: előadó versenytanácstag) a késedelmes teljesítés idejére eső végrehajtási bírság végrehajtásához szükséges intézkedések megtétele érdekében.

(2) Határidőhöz kötött eljárási kötelezettség határidőben nemteljesítése miatt kiszabott, a Tpvt. 61. § (4) bekezdése szerinti eljárási bírság esetén az eljáró vizsgáló, illetve – ha a követelés a versenytanácsi szakaszban keletkezett – a Versenytanácsi Titkárság rendszeresen ellenőrzi az eljárási kötelezettség teljesítését, és nemteljesítés esetén az esedékessé váláskor, illetve ha időközben a teljesítés megtörtént, ennek észlelésekor haladéktalanul intézkedik, illetve megkeresi az előadó versenytanácstagot az eljárási bírság esedékes összegének végrehajtása iránt.

(3) Az adatszolgáltatás teljesítésére meghatározott határidő túllépése miatt napi összegben megállapított ágazati vizsgálatban kiszabott eljárási bírság esetén az eljáró vizsgáló rendszeresen ellenőrzi az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését, és nemteljesítés esetén harmincnaponként, illetve ha időközben a teljesítés megtörtént, ennek észlelésekor haladéktalanul intézkedik az eljárási bírság esedékes összegének végrehajtása iránt.

142/D. § (1) A végrehajtást megindító végzés jogerőre emelkedésekor az eljáró vizsgáló iroda, illetve – ha a követelés a versenytanácsi szakaszban keletkezett – a Versenytanácsi Titkárság értesíti a Költségvetési Irodát a végzés kiadásáról. Az értesítésben közölni kell az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat rendszeréből lekért következő adatokat:

a) a kötelezett adószáma, cégjegyzékszáma, székhelye, levelezési címe (ha ismert),

b) a kötelezett számláját vezető pénzforgalmi szolgáltató neve, a kötelezett számlaszáma,

c)142 a kötelezettel szembeni esetleges felszámolási, végelszámolási vagy csődeljárásra, kényszertörlésre vonatkozó információ, ideértve a Cégközlönyben megjelölt felszámoló, vagyonfelügyelő, illetve végelszámoló megkereséshez szükséges adatokat.

(2)143 Az (1) bekezdés szerinti értesítés alapján felszámolási vagy csődeljárás alatt nem álló kötelezett esetében a Költségvetési Iroda az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülő végrehajtható követelés behajtása iránt megkeresi az adóhatóságot.

(3) Az adóhatóság behajtás iránti megkeresése tekintetében a Hivatal és az adóhatóság közötti együttműködési megállapodásban foglaltak szerint kell eljárni. Az együttműködési megállapodás végrehajtásáért a Hivatal részéről a Költségvetési Iroda vezetője – mint az együttműködési megállapodásban kijelölt kapcsolattartó – felel.

(4) A megkereséshez csatolni kell a követelés alapjául szolgáló jogerős döntés másolatát, valamint a végrehajtás megindításáról hozott jogerős végzést.

(5) A Költségvetési Irodát haladéktalanul értesíteni kell a követelést érintően

a) az eljáró versenytanács által elrendelt biztosítási intézkedésről, megadva a pénzforgalmi szolgáltató nevét és az érintett számlaszámot,

b) az eljáró versenytanács döntésének bírósági felülvizsgálata iránti eljárással összefüggésben benyújtott, a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelemről,

c) az e kérelem tárgyában hozott jogerős bírósági döntésről,

d)144 a végrehajtási eljárásban a végrehajtást megindító végzés módosítása, a végrehajtás felfüggesztése vagy megszüntetése tárgyában hozott jogerős döntésről.

(6) A követelésnek az adóhatóság megkeresését követő önkéntes teljesítéséről, a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelem, illetve a végrehajtás felfüggesztéséről hozott döntés alapján a végrehajtás felfüggesztésének tényéről, valamint a végrehajtás megszüntetéséről az adóhatóság értesítése a Költségvetési Iroda feladata.

(7) Az adóhatóságnak a behajtás eredménytelenségéről vagy behajtási eljárás megszüntetéséről szóló értesítését az eljáró vizsgáló, illetve – ha a követelés a versenytanácsi szakaszban keletkezett – a Versenytanácsi Titkárság tájékoztatásul megküldi

a)145 az általános elnökhelyettesnek – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnökének –, illetve – ha a követelés a versenytanácsi szakaszban keletkezett – az előadó versenytanácstagnak,

b) a Költségvetési Irodának, valamint

c) – a behajtási eljárás megszüntetésről szóló értesítés esetén – a Bírósági Képviseleti Irodának.

142/E. §146 (1) A késedelmi pótlék kiszámítására az adóhatóság által e célra rendszeresített, annak honlapján közzétett pótlékszámító segédprogramot kell használni.

(2) A Költségvetési Iroda félévente, a félév utolsó napjára vonatkozóan kiszámolja a végrehajtási eljárás megindítása óta felmerült késedelmi pótlék összegét, és a 10 000 forintot meghaladó összegű esedékessé vált, az adóhatósággal még nem közölt késedelmi pótlék tekintetében – az eljáró vizsgáló vagy az előadó versenytanácstag egyidejű értesítése mellett – megkeresi az adóhatóságot a végrehajtás foganatosításának kiterjesztése iránt.

142/F. § (1) Az adóhatóságnak a behajtás eredménytelenségéről szóló értesítése esetén az általános elnökhelyettes, illetve – ha a követelés a versenytanácsi szakaszban keletkezett – az előadó versenytanácstag – ha annak jogszabályi feltételei fennállnak, így különösen, ha a 93. § (1) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülnek – intézkedik a vállalkozással szembeni törvényességi felügyeleti eljárás kezdeményezése iránt.

(2)147 Az eljáró vizsgáló a 142/D. § (7) bekezdése szerinti tájékoztatással egyidejűleg arról is beszámol az általános elnökhelyettesnek – a Fúziós Iroda eljárása esetén a Versenytanács elnökének –, hogy álláspontja szerint fennállnak-e az (1) bekezdés alkalmazásának feltételei.

(2a)148 A Költségvetési Iroda minden év október 31-éig megkeresi az adóhatóságot azon még el nem évült követelések behajtásának ismételt megkísérlése iránt, amelyek tekintetében az adóhatóság korábban a behajtás eredménytelenségéről értesítette a Hivatalt. Az adóhatóság megkeresése tekintetében egyebekben a 142/D. §-ban foglaltak szerint kell eljárni.

(3)149 Az adóhatóságnak a behajtási eljárás megszüntetéséről szóló értesítése esetén a Bírósági Képviseleti Iroda kezdeményezi a kötelezettel szemben a felszámolási eljárás megindítását, ha arra még nem került sor, és a felszámolás elrendelése iránti eljárásban képviseli a Hivatalt. A közzétételi költségtérítés megfizetéséről a Bírósági Képviseleti Iroda megkeresése alapján a Költségvetési Iroda gondoskodik.

142/G. § (1)150 Ha a kötelezettel szemben felszámolási eljárás indult, a Költségvetési Iroda intézkedik a követelésnek a felszámolási eljárás keretében történő érvényesítése – így különösen a követelés bejelentése, a követelésnek a felszámoló általi nyilvántartásba vétele céljából a felszámolást elrendelő bíróság gazdasági hivatala által kezelt elkülönített számlára fizetendő összeg megfizetése, továbbá ennek a felszámoló felé történő igazolása – iránt.

(2)151 Ha a kötelezettel szemben csődeljárás indult, a Költségvetési Iroda intézkedik a követelésnek a csődeljárás keretében történő érvényesítése – így különösen a követelés bejelentése, a követelés nyilvántartásba vételéért fizetendő díjnak a bíróság által kirendelt vagyonfelügyelő pénzforgalmi számlájára történő megfizetése, valamint a követelés besorolására és a nyilvántartásba vett követelés összegére vonatkozó vagyonfelügyelői értesítés észrevételezése – iránt.

(3) Az igénybejelentéshez csatolni kell a követelés alapjául szolgáló döntést, valamint – ha az igénybejelentésre a végrehajtás megindítását követően kerül sor – a végrehajtás megindításáról hozott végzést, továbbá jelezni kell, hogy a követelés adók módjára behajtandó köztartozás, valamint csatolni kell a követelés igénybejelentést megelőző részbeni teljesítésére vagy beszedésére vonatkozó iratokat, és – ha arra sor került – utalni kell a korábban kezdeményezett adóhatósági behajtásra is.

(4) A felszámolási eljárásban, a csődeljárásban, illetve – ha a kötelezett végelszámolás alatt áll – a végelszámolási eljárásban, valamint a kényszertörlési eljárásban a Hivatalt a Költségvetési Iroda vezetője képviseli. Ha a Költségvetési Iroda vezetőjének megítélése szerint az ilyen eljárásban a Hivatal képviseletének ellátásához jogi szakértelem szükséges, e vonatkozásban a Jogi Iroda, illetve – ha a Hivatal eljárása versenytanácsi szakaszban van – a Bírósági Képviseleti Iroda jár el azzal, hogy az adott eljárásban először eljárt szervezeti egység látja el a Hivatal képviseletét az adott eljárás során mindvégig.

60c. Az eljárási költség teljesítésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezések

142/H. § (1)152 A versenytanácsi döntés eljárási költség nem a Hivatal általi viseléséről rendelkező rendelkezése tekintetében a végrehajtás megindításáról a Versenytanácsi Titkárság – a végrehajtás megindításáról szóló végzés jogerőre emelkedésekor – értesíti a Költségvetési Irodát, közölve az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat rendszeréből lekért, a 142/D. § (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott adatokat.

(2)153 Az értesítés alapján a Költségvetési Iroda a felszámolási vagy csődeljárás alatt nem álló kötelezettet felszólító levélben megkeresi az elmaradt teljesítés pótlására és a pénzfizetési kötelezettség határidőben történő teljesítésének elmaradása miatt járó késedelmi pótlék megfizetésére. A teljesítésre legfeljebb tizenöt napos határidőt kell tűzni.

142/I. § (1) A Hivatal által előlegezett eljárási költség Hivatal általi viseléséről rendelkező döntés jogerőre emelkedésekor – ügyszaktól függően – az eljáró vizsgáló iroda vagy a Versenytanácsi Titkárság értesíti a Költségvetési Irodát a döntés kiadásáról.

(2) Az ügyfél által előlegezett eljárási költség Hivatal általi viseléséről rendelkező végzés jogerőre emelkedésekor – ügyszaktól függően – az eljáró vizsgáló iroda vagy a Versenytanácsi Titkárság értesíti a Költségvetési Irodát a végzés kiadásáról, valamint – ha azt a végzés nem tartalmazza – arról a számlaszámáról, amelyre az ügyfél a megtérítést kéri. Az értesítés alapján a Költségvetési Iroda haladéktalanul gondoskodik a végzésben meghatározott összeg ügyfél számára történő megtérítéséről.

60d. A perköltség teljesítésére és végrehajtására vonatkozó rendelkezések

142/J. § Ha jogerős bírósági döntés a Hivatal számára keletkeztet perköltség-fizetési kötelezettséget, annak megfizetéséről – az adott bírósági eljárásban a Hivatal képviseletét ellátó szervezeti egység értesítése alapján – a Költségvetési Iroda intézkedik.

142/K. § (1)154 A Hivatal részére teljesítendő perköltséget megállapító jogerős bírósági döntésről a bírósági eljárásban a Hivatal képviseletét ellátó szervezeti egység – a döntés kötelezettel való közlése tényének ismertté válását követően – értesíti a Költségvetési Irodát. A perköltség-követelés teljesítésének – részben vagy egészben történő – elmaradása, illetve késedelme esetén a Költségvetési Iroda intézkedik a behajtás iránt a (2) bekezdésben foglaltak szerint.

(2)155 Felszámolási vagy csődeljárás alatt nem álló kötelezettet a végrehajtást megelőzően felszólító levélben meg kell keresni az elmaradt teljesítés pótlására és a pénzfizetési kötelezettség határidőben történő teljesítésének elmaradása miatt járó késedelmi kamat megfizetésére. A teljesítésre – a jogkövetkezmények megjelölésével – legfeljebb tizenöt napos határidőt kell tűzni.

(3)156 A felszólítás eredménytelenségének tényéről a Költségvetési Iroda értesíti a bírósági eljárásban a Hivatal képviseletét ellátó szervezeti egységet.

(4) Az értesítés alapján a bírósági eljárásban a Hivatal képviseletét ellátó szervezeti egység kezdeményezi a végrehajtási eljárást a bíróságon azzal, hogy a végrehajtási lap kiállítására jogosult bíróságtól a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 80. §-a alapján átutalási végzés meghozatalát kell kérni. A végrehajtási eljárásban a Hivatalt – az (5) bekezdésben foglalt eltéréssel – a bírósági eljárásban a Hivatal képviseletét ellátó szervezeti egység képviseli.

(5)157 A végrehajtandó követelés megszűnésének és csökkenésének a Vht. 40. §-ában előírt bejelentése érdekében a Költségvetési Iroda értesíti a Hivatal képviseletét ellátó szervezeti egységet a követelés önkéntes teljesítéséről.

(6)158 A bírósági végrehajtás során felmerülő költségek előlegezéséről – a Hivatal képviseletét ellátó szervezeti egység megkeresése alapján – a Költségvetési Iroda gondoskodik.

(7) Ha az átutalási végzés kibocsátása fedezethiány miatt nem vagy csak részben vezetett eredményre, a Vht. 81. § (4) bekezdése szerint egyéb végrehajtható okirat kiállítását nem kell kérni. Ebben az esetben

a) a 20 000 forintot meg nem haladó összegű követelést az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Áhsz.) 1. § (1) bekezdés 1. pont b) alpontja alapján behajthatatlan követelésként le kell írni,

b) 20 000 forintot meghaladó összegű követelés tekintetében a Vht. 81. § (5) bekezdése szerint újabb átutalási végzés meghozatalát kell kérni, és ha az fedezethiány miatt továbbra sem vagy csak részben vezet eredményre,

ba) az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 97. § (3) bekezdésének alkalmazásában a központi költségvetésről szóló törvényben megállapított értékhatárt el nem érő kis összegű követelést az Áhsz. 1. § (1) bekezdés 1. pont b) alpontja alapján behajthatatlan követelésként le kell írni,

bb)159 az egyéb követelés tekintetében pedig a 142/F. § (3) bekezdése és a 142/G. § rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával kell eljárni azzal, hogy a bírósági eljárásban a Hivatal képviseletét ellátó szervezeti egység a felszámolási eljárás megindítását a végrehajtás eredménytelenségéről szóló értesítés alapján kezdeményezi, és a 142/G. § (4) bekezdésének alkalmazásában a felszámolási eljárás, csődeljárás, végelszámolás vagy kényszertörlési eljárás során a jogi szakértelmet igénylő kérdésekben a perköltséget keletkeztető bírósági eljárásban a Hivatal képviseletét ellátó szervezeti egység jár el.

60e. Visszafizetési kötelezettségek teljesítése

142/L. § (1)160 Az összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárásban az összefonódás-bejelentésnek a Tpvt. 43/N. § (1) bekezdés c) pontja szerinti visszautasítása vagy a Tpvt. 43/N. § (1) bekezdése szerinti intézkedés határidőben való megtétele hiányában a Költségvetési Iroda a visszautasítás, illetve a Tpvt. 43/N. § (2) bekezdése szerinti hatósági bizonyítvány bejelentővel való közlését követően – az eljáró vizsgáló értesítése alapján – haladéktalanul gondoskodik a befizetett igazgatási szolgáltatási díj megfelelő részének visszatérítéséről.

(1a)161 A versenyfelügyeleti eljárásnak a kérelem visszavonása vagy a hiánypótlási felhívás nemteljesítése miatti megszüntetése esetén a Költségvetési Iroda az eljárást megszüntető végzés jogerőre emelkedését követően – ügyszaktól függően az eljáró vizsgáló vagy a Versenytanácsi Titkárság értesítése alapján – haladéktalanul gondoskodik a befizetett igazgatási szolgáltatási díj megfelelő részének visszatérítéséről.

(2) Ha az eljáró versenytanács fellebbezési eljárásban hozott döntése folytán a jogorvoslati eljárásban megfizetett illetéket vissza kell fizetni, a megfellebbezett döntést hozó vizsgáló iroda gondoskodik

a) az illeték-visszafizetést elrendelő végzés meghozataláról, ha az eljáró versenytanács erről nem rendelkezett, valamint

b) az illeték-visszafizetést elrendelő végzésnek a visszatérítés foganatosítása végett az adóhatóságnak való megküldéséről.

(3) A téves befizetés tényének – ügyszaktól függően – az eljáró vizsgáló, illetve az előadó versenytanácstag által a Költségvetési Iroda jelzése alapján történő megállapítását követően a Költségvetési Iroda haladéktalanul intézkedik a visszafizetésről.

(4)162 Ha a bíróság az eljáró versenytanács döntését a kötelezett által már megfizetett bírságösszeget vagy eljárási költséget érintően jogerősen megváltoztatja, a különbözet visszatérítéséről a Költségvetési Iroda gondoskodik a bírósági határozat jogerőre emelkedését és a Hivatallal való írásbeli közlését követően haladéktalanul, a Bírósági Képviseleti Iroda értesítése alapján.

(5)163 Ha az eljáró versenytanács a vizsgáló eljárási bírságot kiszabó döntését a kötelezett által már megfizetett bírságösszeget érintően jogerősen megváltoztatja, a különbözet visszafizetéséről a Költségvetési Iroda gondoskodik a versenytanácsi döntés jogerőre emelkedését követően haladéktalanul, az érintett vizsgáló iroda értesítése alapján.

(5a)164 A (4) és (5) bekezdés szerinti értesítésben meg kell adni a visszafizetendő bírság- vagy eljárásiköltség-különbözet összegét, valamint – a (4) bekezdés szerinti esetben – az az után a Tpvt. 83. § (5) bekezdése alapján megtérítendő kamat felszámításának kezdő időpontját.

(5b)165 Az (5a) bekezdés szerinti kamat kiszámítására a Költségvetési Iroda a 142/E. § (1) bekezdésében hivatkozott segédprogramot használja azzal, hogy a segédprogrammal kiszámított összeg felét kell kamatként megtéríteni.

(6) Ha egyetemleges kötelezés esetén a beérkező összeg meghaladja a versenyfelügyeleti bírság, illetve az eljárási költség jogerős döntésben meghatározott összegét, a Költségvetési Iroda a többletet haladéktalanul visszautalja arra a számlára, amelyről az beérkezett. Ha a többlet több számláról egyidejűleg érkezett be, azt ezekre a számlákra arányosan megosztva kell visszautalni.

60f. A követelések kezelésének nyomon követése

142/M. § A külön normatív utasításban szabályozott költségvetési nyilvántartásban rögzített adatok alapján a Költségvetési Iroda folyamatosan figyelemmel kíséri a követelések önkéntes teljesítésének állását.

142/N. § (1) Az ügyirathoz csatolás érdekében a Költségvetési Iroda, illetve a Bírósági Képviseleti Iroda megküldi – ügyszaktól függően – az eljáró vizsgáló irodának vagy a Versenytanácsi Titkárságnak a követelés, illetve fizetési kötelezettség teljesítésével, végrehajtásával, illetve behajtásával összefüggő eljárása során keletkező iratok egy példányát, illetve másolatát, így különösen

a) a követelés befizetését, illetve behajtását igazoló jóváírási értesítőt,

b) a fizetési kötelezettség teljesítését igazoló terhelési értesítőt,

c) a követelés behajtása iránti adóhatósági megkeresés egy példányát,

d)166 a követelésnek a felszámoló, illetve csődeljárásban a vagyonfelügyelő felé történő bejelentése egy példányát,

e) a perköltség-követelés megfizetése iránti felszólító levél egy példányát,

f) az átutalási végzés másolatát,

g)167

(1a)168 A követelés behajtásának eredménytelenségéről vagy behajtási eljárás megszüntetéséről szóló adóhatósági értesítés egy példányát – ügyszaktól függően – az eljáró vizsgáló iroda vagy a Versenytanácsi Titkárság csatolja az ügyirathoz.

(2) A Költségvetési Irodának a követelés behajtásával, fizetési kötelezettség teljesítésével, illetve befizetett összeg visszafizetésével összefüggő intézkedését kezdeményező, illetve az ezen utasítás szerint a Költségvetési Irodának küldendő egyéb értesítésről szóló feljegyzéshez csatolni kell az annak alapjául szolgáló döntés rendelkező részének másolatát.

142/O. § (1) A követelések állományának, valamint a behajtások állásának folyamatos nyomon követése, a rendelkezésre álló adatok egyeztetése, a szükséges intézkedések azonosítása céljából a Költségvetési Iroda, a Versenytanácsi Titkárság, a Bírósági Képviseleti Iroda és az Elnökhelyettesi Titkárság havonta szóban egyeztet egymással. Az egyeztetésről a Versenytanácsi Titkárság munkatársa írásos emlékeztetőt készít, amelyet az egyeztetésben részt vevő szervezeti egységek vezetőin túl tájékoztatásul az elnöknek, az elnökhelyetteseknek, a főtitkárnak, valamint a belső ellenőrnek is megküld.

(2) Az Informatikai és Iratirányítási Iroda az Elnökhelyettesi Titkárság és a Versenytanácsi Titkárság által közösen összeállított szempontrendszer és az ügyregiszter adatai alapján havonta ellenőrzi, hogy a követelések kezelésével összefüggésben esedékes eljárási cselekmények, intézkedések megtételére sor került-e, és erről, illetve az esetlegesen elmaradt cselekmények, intézkedések megtételének szükségességéről tájékoztatja a felelős szervezeti egység vezetőjét, valamint – az intézkedés megtételére jogosult, illetve kötelezett személyétől függően – az Elnökhelyettesi Titkárságot, a Versenytanácsi Titkárságot, illetve a főtitkárt.

(3)169 A Költségvetési Iroda félévente – a 142/E. § (2) bekezdésében meghatározottakkal együtt – áttekinti a követelések helyzetét, a behajtások és a végrehajtási eljárások állását, valamint havonta ellenőrzi a követelések tekintetében általa vezetett nyilvántartásokban szereplő adatok helyességét. Ezzel összefüggésben a Költségvetési Iroda vezetője szükség szerint, de legalább évente egyszer, a mérlegbeszámoló elkészítése előtt a Hivatal és az adóhatóság közötti együttműködési megállapodásban foglaltak szerint egyeztet az adóhatósággal az elküldött megkeresésekről. Az ellenőrzés, illetve az adóhatósággal folytatott egyeztetés eredményéről a Költségvetési Iroda tájékoztatja az Elnökhelyettesi Titkárságot, a Versenytanácsi Titkárságot és a főtitkárt.

IX. Fejezet

Cégjogi események figyelése

143. § (1)170 Az eljárás során az eljárás alá vontakat érintő, az eljárás eredményes lefolytatását, a 142/A. § (2) bekezdése szerinti követelések behajtását veszélyeztető cégjogi események nyomon követése, az ezek nyomán szükségessé váló intézkedések megtételének elősegítése érdekében a Hivatal megbízott szolgáltató útján cégfigyelési rendszert (a továbbiakban: cégfigyelés) működtet.

(2) A cégfigyeléssel összefüggő adminisztratív feladatok ellátása, így különösen a cégfigyelés körébe eső cégeknek a szolgáltató rendszerébe való feltöltése, a cégfigyelési rendszer hivatali felületeinek üzemeltetése és abban az adatok naprakészen tartása, valamint a szolgáltatóval való kapcsolattartás az Informatikai és Iratirányítási Iroda feladata.

(3)171 A cégfigyelés körébe be kell vonni valamennyi olyan Ctv. szerinti céget, amellyel szemben hivatalból indított versenyfelügyeleti eljárás van folyamatban (a végrehajtási eljárást is ide értve), valamint amellyel szemben a Hivatalnak a 142/A. § (2) bekezdésében meghatározott le nem zárt követelése áll fenn.

(4)172 Az Informatikai és Iratirányítási Irodánál az érintett cégnek a cégfigyelési körbe való bevonását kell kezdeményezni

a) új versenyfelügyeleti eljárás indítása esetén az eljárás alá vont,

b) jogutód eljárásba bevonása esetén a jogutód,

c) a megfelelő ügyfél eljárásba bevonása esetén az eljárásba bevont ügyfél,

d) az eljárásban vizsgált magatartásban valószínűsíthetően részes vagy annak tekintetében valószínűsíthetően felelős további vállalkozás eljárásba bevonása esetén az eljárásba bevont ügyfél,

e) új követelés keletkezése esetén a követelés kötelezettje

cégjegyzékszámának, vagy nevének és székhelyének megküldésével.

(4a)173 A (4) bekezdés szerinti kezdeményezést ügyszaktól függően az eljáró vizsgáló irodájának tevékenységéhez kapcsolódóan a titkársági feladatokat ellátó titkársági asszisztens vagy – az előadó versenytanácstag utasítására – a Versenytanácsi Titkárság teszi meg az ügyféli státuszt, illetve a követelést keletkeztető végzés közlésének megkezdését követően haladéktalanul.

(4b)174 A Hivatal részére teljesítendő perköltség tekintetében a (4) bekezdés szerinti kezdeményezést az adott bírósági eljárásban a Hivatal képviseletét ellátó szervezeti egység tevékenységéhez kapcsolódóan a titkársági feladatokat ellátó titkársági asszisztens – az eljáró versenytanács döntésének bírósági felülvizsgálata esetén a Bírósági Képviseleti Iroda vezetőjének utasítására a Versenytanácsi Titkárság – teszi meg a perköltséget megállapító jogerős bírósági döntés iktatásával egyidejűleg, ha a perköltség-követelés kötelezettjének más okból, így különösen bírságkövetelés okán nem kell cégfigyelés alatt állnia.

(4c)175 Ha a cégfigyelésbe bevont céget a vizsgáló vagy az eljáró versenytanács utóbb a Tpvt. 53. § (3) bekezdése alapján az eljárásból elbocsátja vagy vele szemben az eljárást megszünteti, – ügyszaktól függően – az eljáró vizsgáló irodájának tevékenységéhez kapcsolódóan a titkársági feladatokat ellátó titkársági asszisztens vagy a Versenytanácsi Titkárság a végzés közlésének megkezdését követően haladéktalanul kezdeményezi az Informatikai és Iratirányítási Irodánál az érintett cég tekintetében a cégfigyelés megszüntetését.

(5)176 A figyelt cégre vonatkozóan a cégfigyelési rendszerből érkező, új cégjogi eseményekre vonatkozó értesítéseket az Informatikai és Iratirányítási Iroda kijelölt munkatársa fogadja, és a cégjogi eseményről – a cég nevének, az érintett versenyfelügyeleti eljárás vagy ágazati vizsgálati eljárás számának, az érintett követelésszámnak, az érintett követelés aktuálisan fennálló összegének és státusának megjelölésével együtt – a szükséges intézkedések megtétele érdekében elektronikus levélben tájékoztatja

a)177 vizsgálati szakaszban lévő versenyfelügyeleti eljárás, valamint ágazati vizsgálatban kiszabott bírság tekintetében érintett cég esetén az eljáró vizsgálót, az eljáró vizsgáló irodájának vezetőjét és az Elnökhelyettesi Titkárság vezetőjét vagy – a Fúziós Iroda eljárása esetén – a Versenytanács titkárát,

b) versenytanácsi szakaszban lévő versenyfelügyeleti eljárás tekintetében érintett cég esetén az előadó versenytanácstagot és a Versenytanácsi Titkárságot,

c) perköltség-követelés tekintetében érintett cég esetén az adott bírósági eljárásban a Hivatal képviseletét ellátó szervezeti egység vezetőjét,

d) végrehajtási eljárás alatt, illetve behajtási szakaszban levő követelés tekintetében érintett cég esetén azt, akinek döntése nyomán a követelés, illetve végrehajtás alatt lévő kötelezés keletkezett, továbbá – ennek személyétől függően – a vizsgáló irodájának vezetőjét és az Elnökhelyettesi Titkárság vezetőjét, vagy a Versenytanácsi Titkárságot.

(6)178 Az (5) bekezdés szerinti tájékoztatást az Informatikai és Iratirányítási Iroda minden esetben megküldi a Költségvetési Iroda vezetője és a követelés-nyilvántartással összefüggő feladatokat ellátó munkatársa részére is.

(7)179 A 142/A. § (2) bekezdése szerinti követelés behajtását veszélyeztető cégjogi esemény nyomán szükséges, a VIIIa. Fejezetben szabályozott intézkedéseket az érintett szervezeti egység az (5), illetve (6) bekezdés szerinti tájékoztatás alapján teszi meg.

144. § (1)180 Az Informatikai és Iratirányítási Iroda negyedévente – a Költségvetési Irodával egyeztetve – ellenőrzi a cégfigyelésbe bevont cégek körét, és intézkedik a figyelésbe bevont cégek figyelésének megszüntetéséről, ha az már nem indokolt, illetve – ügyszaktól függően az érintett vizsgáló iroda vezetőjének vagy a Versenytanácsi Titkárság vezetőjének tájékoztatása mellett – azon cégek figyelésbe vonásáról, amelyek esetében a cégfigyelés kezdeményezése a 143. § (4) bekezdésében rögzített kötelezettség ellenére nem történt meg.

(2)181 Az Informatikai és Iratirányítási Iroda a cégfigyelési körbe bevont cégek, valamint a cégfigyelési rendszerből érkező értesítésekből kinyert adatok összesített listáját az intraneten valamennyi munkatárs számára elérhető módon naprakészen közzéteszi.

X. Fejezet

Záró rendelkezések

61. Hatálybalépés

145. § Ez az utasítás 2014. november 1-jén lép hatályba.

62. Hatályon kívül helyezés és módosítás

146. §182

63. Átmeneti rendelkezések

147. § A 116. § (2) bekezdés szerinti nyilvántartást az ECN-ügyregiszterben, illetve ECN-ET rendszerben az ezen utasítás hatálybalépését követően elhelyezett új ügyek tekintetében kell vezetni.

148. §183 (1) Az utasításnak az egyes normatív utasítások szervezeti változásokkal, valamint belső ügyintézési szabályok megállapításával összefüggő módosításáról szóló 2/2017. (I. 27.) GVH [2/2017. (I. 31.) GVH] utasítással megállapított, a Tpvt. 43/H. §-a szerinti bejelentéssel kapcsolatos eljárásra vonatkozó rendelkezéseit az e rendelkezések hatálybalépését követően benyújtott bejelentések alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) Az utasításnak az egyes normatív utasítások szervezeti változásokkal, valamint belső ügyintézési szabályok megállapításával összefüggő módosításáról szóló 2/2017. (I. 27.) GVH [2/2017. (I. 31.) GVH] utasítással megállapított, a vállalkozások összefonódásának ellenőrzésével összefüggő eljárásokra vonatkozó rendelkezéseit azokban az eljárásokban kell alkalmazni, amelyekben a Tpvt.-nek a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény módosításáról szóló 2016. évi CLXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseit kell alkalmazni.

1. melléklet a 15/2014. (X. 22.) GVH utasításhoz


Az Űrlaputasítás 1–5. mellékletének IV. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„IV.    A bejelentésben vagy a csatolt iratokban üzleti titokként, magántitokként kezelni kért adatok, információk
IV.1.    A bejelentés, illetve a csatolt dokumentumok
a)    nem tartalmaznak üzleti titkot vagy magántitkot.
b)    üzleti titkot/magántitkot tartalmaznak.
(a megfelelő aláhúzandó)
IV.2.    Üzleti titok/magántitok megjelölése [a IV.1. b) pont szerinti nyilatkozat esetén]
IV.2.1.    Ha a IV.1. b) pontban úgy nyilatkozott, hogy a bejelentés, illetve a csatolt dokumentumok üzleti titkot/magántitkot tartalmaznak, akkor adja meg a titokként kezelni kért adat, információ szövegszerű azonosítására szolgáló adatokat, valamint – az egyes adatok, információk tekintetében külön-külön – a titokként kezelés indokait, így különösen azt a védendő érdeket, amely az adat jogosulatlan személy általi megismerése esetén sérülne. Amennyiben nem a bejelentést tevő vállalkozás a titokként megjelölt adat jogosultja, úgy az adat jogosultja személyének és elérhetőségének megadása is szükséges, valamint annak valószínűsítése, hogy az adatot a jogosulttól jogszerűen, az annak titokban tartására vonatkozó kötelezettség mellett szerezte meg és kezeli.

4E06842_0

 

Kérjük, a válaszokat az egyes adatok, információk tekintetében külön-külön adja meg! A bejelentési űrlapban, illetve – ahol megoldható – az egyéb dokumentumokban titokként kezelni kért adatok, információk szövegszerű azonosítása olyan módon is történhet, hogy azokat szürke kiemeléssel látja el, és e helyen – a megfelelő indokolás megadása mellett – erre a tényre hivatkozik. Az űrlapra, illetve csatolt iratra az űrlap érintett pontjának, illetve a csatolt iratnak a sorszámával is lehet hivatkozni.


1. Az adat tartalmi azonosítása, leírása, az adatot tartalmazó iratrészek megjelölése:
a)    az adat titokként kezelésének indoka (védendő érdek):
b)    az adat jogosultja (ha eltér a benyújtótól):
IV.2.2.    A védett adatként kezelendő információkkal összefüggő egyéb nyilatkozat: (nem kötelező)”
1

Az utasítást a 4/2018. (V. 17.) GVH utasítás 185. §-a hatályon kívül helyezte 2018. május 15. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező utasítás 186. §-át.

2

Az 1. § a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (1) bekezdése a 3/2015. (III. 18.) GVH utasítás 20. § b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 2. § (2) bekezdését a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 21. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 6. § (1) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

6

A 6. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

7

A 7. § a 3/2015. (III. 18.) GVH utasítás 20. § c) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 9. § a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 11. §-ával megállapított szöveg.

9

A 10. § (1) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

10

A 10. § (3) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 14. §-ával megállapított szöveg.

11

A 12. § (2a) bekezdését a 3/2015. (III. 18.) GVH utasítás 11. §-a iktatta be, szövege a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 12. §-ával megállapított, a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

12

A 12. § (7) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 14. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

14

A 14. § (2) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 2. és 3. pontja szerint módosított szöveg.

15

A 14. § (4) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

16

A 15. § a 3/2015. (III. 18.) GVH utasítás 12. §-ával megállapított szöveg.

17

A 17. § (3) bekezdése a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

18

A 20. § (2) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

19

A 25. § (2) bekezdés g) pontja a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 4. pontja szerint módosított szöveg.

20

A 30. § (4) bekezdését az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 1. §-a iktatta be.

21

A 31. § (3) bekezdése a 3/2015. (III. 18.) GVH utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

22

A 32. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

23

A 33. § (1) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 15. §-ával megállapított szöveg.

24

A 34. § (1a) bekezdésát a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 16. §-a iktatta be.

25

A 35. § (1) bekezdés a) pontja a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

26

A 35. § (4) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 17. §-ával megállapított szöveg.

27

A 35. § (5) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 17. §-ával megállapított szöveg.

28

A 36. § a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 18. §-ával megállapított szöveg.

29

A 39. § (1) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 5. pontja szerint módosított szöveg.

30

A 40. § a 3/2015. (III. 18.) GVH utasítás 20. § d) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 41/A. §-t a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 19. §-a iktatta be.

32

A 43. § (1) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 8. pontja szerint módosított szöveg.

33

A 44. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

34

A 44. § (3) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

35

A 44. § (4) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

37

A 46. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

38

A 47. § (1) bekezdés b) pontja a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 6. pontja szerint módosított szöveg.

39

A 47. § (3) bekezdését a 3/2015. (III. 18.) GVH utasítás 14. §-a iktatta be.

40

A 47. § (3) bekezdés b) pontja a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 10. pontja szerint módosított szöveg.

41

A 48. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 7. pontja szerint módosított szöveg.

42

A 49. §-t a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 21. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

43

Az 50. § az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

44

Az 50. § (2) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 20. §-ával megállapított szöveg.

45

A IV. fejezet (59–72/B. §) a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 21. §-ával megállapított szöveg.

46

A 72/A. §-t a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 21. §-a iktatta be.

47

A 72/B. §-t a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 21. §-a iktatta be.

48

A IVa. fejezetet (72/B–72/F. §) a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 22. §-a iktatta be.

49

A 73. § (1) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

50

A 73. § (2) bekezdés c) pontját a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 21. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

51

A 73. § (2) bekezdés d) pontja a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

52

[A 3/2015. (III. 18.) GVH utasítás 20. § h) pontjával elrendelt módosítás, amely szerint a „vállalt határidejének” szövegrész helyébe a „vállalt határidejét a 76. §-ban meghatározott követelményekre is figyelemmel” szöveg lép, nem vezethető át.]

53

A 75. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 14. pontjával megállapított szöveg.

54

A 75. § (4) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

55

A 75. § (5) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

56

A 75/A. §-t a 3/2015. (III. 18.) GVH utasítás 16. §-a iktatta be.

57

A 75/A. § (1) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

58

A 75/A. § (5) bekezdése a 28/2015. (XII. 29.) GVH utasítás 3. §-a szerint módosított szöveg.

59

A 75/B. §-t a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 23. §-a iktatta be.

60

A 76. § (1) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 11. pontja szerint módosított szöveg.

61

A 76. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

62

A 77. § (1) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 17. pontja szerint módosított szöveg.

63

A 78. § (1) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 15. §-ával megállapított szöveg.

64

A 78. § (1) bekezdés b) pontja a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 12. pontja szerint módosított szöveg.

65

A 79. § (1) bekezdés a) pontja a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

66

A 79. § (3) bekezdés b) pontja a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 18. pontjával megállapított szöveg.

67

A 80. § (1) bekezdése a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

68

A 80. § (5a) bekezdését a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

69

A 81. § (1) bekezdés e) pontja a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 13. pontja szerint módosított szöveg.

70

A 81. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 19. pontja szerint módosított szöveg.

71

A 81. § (4a) bekezdését a 29/2015. (XII. 30.) GVH utasítás 1. §-a iktatta be, szövege a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 20. pontja szerint módosított szöveg.

72

A 83. § (1) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 21. pontja szerint módosított szöveg.

74

A 86. § a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 16. §-ával megállapított szöveg.

75

A 87. § a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 16. §-ával megállapított szöveg.

76

A 88. § b) pontja a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 23. pontja szerint módosított szöveg.

77

A 34a. alcímet (88/A–88/C. §) a 3/2015. (III. 18.) GVH utasítás 17. §-a iktatta be.

78

A 88/A. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

79

A 88/B. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 24. pontja szerint módosított szöveg.

80

A 88/B. § (3) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 25. pontja szerint módosított szöveg.

81

A 88/B. § eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 8. § (2) bekezdése, szövege a 28/2015. (XII. 29.) GVH utasítás 3. §-a szerint módosított szöveg.

82

A 88/B. § eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 8. § (2) bekezdése.

83

A 88/B. § eredeti (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 8. § (2) bekezdése, szövege a 28/2015. (XII. 29.) GVH utasítás 3. §-a szerint módosított szöveg.

84

A 34a. alcímet (88/D. §) a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 24. §-a iktatta be.

85

A 89. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 26. pontja szerint módosított szöveg.

86

A 35a. alcímet (92/A. §) a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 25. §-a iktatta be.

87

A 93. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 27. pontja szerint módosított szöveg.

88

A 93. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 28. pontja szerint módosított szöveg.

90

A 94. § (4) bekezdését a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 21. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

91

A 94. § (6) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

92

A 94. § (7) bekezdését az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 4. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 30. pontja szerint módosított szöveg.

93

A 95. § a 26/2015. (XII. 17.) GVH utasítás 20. §-a szerint módosított szöveg.

94

A 97. § (1) bekezdése az 5/2017. (IV. 20.) GVH utasítás 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

96

A 98. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 17. §-ával megállapított szöveg.

97

A 100. § (3) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

98

A 100. § (5) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

99

A 100. § (7) bekezdését a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 26. §-a iktatta be.

100

A 101. § (1) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

101

A 101. § (3) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

102

A 101. § (4) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 35. pontja szerint módosított szöveg.

103

A 101. § (5) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

104

A 102. § (3) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

105

A 102. § (4) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

106

A 104. § (1) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 33. § 15. pontja szerint módosított szöveg.

107

A 104. § (5) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 33. pontja szerint módosított szöveg.

108

A 104. § (6) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 34. pontja szerint módosított szöveg.

110

A 105. § (3) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

111

A 105. § (4) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

112

A 46. alcím (106–110. §) a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 27. §-ával megállapított szöveg.

113

A 106. § a 29/2015. (XII. 30.) GVH utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

114

A 110/A. §-t az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 6. §-a iktatta be, a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 27. §-a alapján hatályát vesztette.

115

A 47. alcímet (111. §) a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 34. §-a hatályon kívül helyezte.

116

[A 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 32. pontjában foglalt módosítás, mely szerint a 113. § (1) bekezdésében „az Antitröszt Iroda” szövegrész helyébe „a Kartell Iroda” szövegrész lép, nem hajtható végre.]

117

A 115. § (2) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 28. §-ával megállapított szöveg.

118

A 116. § (1) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

119

A 116. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 41. és 42. pontja szerint módosított szöveg.

120

A 116. § (4) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 43. pontja szerint módosított szöveg.

121

A 116. § (5) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 43. pontja szerint módosított szöveg.

122

A 117. § (4) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 36. pontja szerint módosított szöveg.

123

A 117. § (5) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 32. pontja szerint módosított szöveg.

124

A 118. § (1) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 41. pontja szerint módosított szöveg.

125

A 118. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 44. pontja szerint módosított szöveg.

126

A 124. § a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 45. pontja szerint módosított szöveg.

127

A 129. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 46. pontja szerint módosított szöveg.

128

A 129. § (3) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 47. pontja szerint módosított szöveg.

129

A 130. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 46. pontja szerint módosított szöveg.

130

A 130. § (3) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 48. pontja szerint módosított szöveg.

131

A 131. § (2) bekezdés e) pontja a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 49. pontja szerint módosított szöveg.

132

A 133. § (1) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 29. §-ával megállapított szöveg.

133

A 133. § (2) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 29. §-ával megállapított szöveg.

134

A 133. § (3) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 29. §-ával megállapított szöveg.

135

A 138. § c) pontját a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 21. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

136

A 142. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 50. pontja szerint módosított szöveg.

137

A 142. § (5) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 19. §-ával megállapított szöveg.

138

A 142. § (6) bekezdését a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 21. § h) pontja hatályon kívül helyezte.

139

A VIIIa. Fejezetet (60a–60f. alcím) a 3/2015. (III. 18.) GVH utasítás 18. §-a iktatta be, szövege a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

140

A 142/A. § (2) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 30. §-ával megállapított szöveg.

141

A 60b. alcím címe az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

142

A 142/D. § (1) bekezdés c) pontja az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

143

A 142/D. § (2) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

144

A 142/D. § (5) bekezdés d) pontja az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

145

A 142/D. § (7) bekezdés a) pontja a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

146

A 142/E. § az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.

147

A 142/F. § (2) bekezdése a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 16. pontja szerint módosított szöveg.

148

A 142/F. § (2a) bekezdését az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 9. §-a iktatta be.

149

A 142/F. § (3) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

150

A 142/G. § (1) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

151

A 142/G. § (2) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

152

A 142/H. § (1) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 11. §-ával megállapított szöveg.

153

A 142/H. § (2) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

154

A 142/K. § (1) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

155

A 142/K. § (2) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés h) pontja szerint módosított szöveg.

156

A 142/K. § (3) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés i) pontja szerint módosított szöveg.

157

A 142/K. § (5) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 12. §-ával megállapított szöveg.

158

A 142/K. § (6) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 12. §-ával megállapított szöveg.

159

A 142/K. § (7) bekezdés b) pont bb) alpontja az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés j) pontja szerint módosított szöveg.

160

A 142/L. § (1) bekezdése a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 31. §-ával megállapított szöveg.

161

A 142/L. § (1a) bekezdését az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 13. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 30. §-ával megállapított szöveg.

162

A 142/L. § (4) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

163

A 142/L. § (5) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

164

A 142/L. § (5a) bekezdését az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 13. § (2) bekezdése iktatta be.

165

A 142/L. § (5b) bekezdését az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 13. § (2) bekezdése iktatta be.

166

A 142/N. § (1) bekezdés d) pontja az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés k) pontja szerint módosított szöveg.

167

A 142/N. § (1) bekezdés g) pontját az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 17. §-a hatályon kívül helyezte.

168

A 142/N. § (1a) bekezdését az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 14. §-a iktatta be.

169

A 142/O. § (3) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés l) pontja szerint módosított szöveg.

170

A 143. § (1) bekezdése az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 16. § (1) bekezdés m) pontja szerint módosított szöveg.

171

A 143. § (3) bekezdése a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 6. § (1) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

172

A 143. § (4) bekezdése a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

173

A 143. § (4a) bekezdését a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 4. § (1) bekezdése iktatta be.

174

A 143. § (4b) bekezdését a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 4. § (1) bekezdése iktatta be.

175

A 143. § (4c) bekezdését a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 4. § (1) bekezdése iktatta be.

176

A 143. § (5) bekezdése a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

177

A 143. § (5) bekezdés a) pontja a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 51. pontja szerint módosított szöveg.

178

A 143. § (6) bekezdését a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 4. § (2) bekezdése iktatta be.

179

A 143. § (7) bekezdését az 1/2016. (VIII. 25.) GVH utasítás 15. §-a iktatta be.

180

A 144. § (1) bekezdése a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 5. §-ával megállapított, a 3/2016. (XI. 24.) GVH utasítás 20. § 52. pontja szerint módosított szöveg.

181

A 144. § (2) bekezdése a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 6. § (1) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

182

A 146. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

183

A 148. §-t a 21/2015. (VIII. 7.) GVH utasítás 7. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2/2017. (I. 31.) GVH utasítás 32. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére