• Tartalom

1630/2014. (XI. 6.) Korm. határozat

1630/2014. (XI. 6.) Korm. határozat

a Budai Várban található Karmelita kolostor vagyonkezelésével összefüggő intézkedésekről

2014.11.06.

A Kormány

1. úgy dönt, hogy a Budapest I. kerület, 6460 helyrajzi számú, természetben a Budapest I. kerület, Színház utca 5–11. szám alatt található ingatlan, a Budapest I. kerület, 6459 helyrajzi számú, természetben a Budapest I. kerület, Színház utca 1–3. szám alatt található ingatlan, illetve az egykori tábori püspökség szomszédos területe a Miniszterelnökség központi hivatalának áthelyezése érdekében a Miniszterelnökség vagyonkezelésébe kerüljön;

2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy az 1. pontban meghatározott ingatlanok tekintetében a Miniszterelnökséggel a vagyonkezelési szerződés megkötésre kerüljön.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: 2014. december 31.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére