• Tartalom

307/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet

307/2014. (XII. 5.) Korm. rendelet

az egyes ivóvízminőség-javítási, szennyvíz-elvezetési és -tisztítási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről1

2017.01.01.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b), e) és f) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben felsorolt projektekhez kapcsolódó, a 2. mellékletben nevesített közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró

a) első fokú hatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó külön jogszabály szerint elsőfokú hatóságként,

b) első fokú szakhatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó külön jogszabály szerint elsőfokú szakhatóságként

jár el.

(3) A Kormány az (1) bekezdés szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró

a) másodfokú hatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó külön jogszabály szerint másodfokú hatóságként,

b) másodfokú szakhatóságként azt a hatóságot jelöli ki, amely az adott ügyfajtára vonatkozó külön jogszabály szerint másodfokú szakhatóságként

jár el.

2. § (1) Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben

a) a döntést az adott hatósági eljárásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott határidőn – de legfeljebb 30 napon – belül meg kell hozni, a szakhatósági állásfoglalást 10 napon belül ki kell bocsátani,

b) hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

(2)2

3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit – a 2. § (1) bekezdés a) pontja kivételével – az 1. mellékletben meghatározott projektekkel összefüggő, folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

4. §3 E rendeletnek a víziközmű ágazatot érintő európai uniós derogációkkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítését elősegítő egyes Korm. rendeletek módosításáról szóló 370/2016. (XI. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépésekor4 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

5–7. §5

1. melléklet a 307/2014. (XII. 5.) Korm. rendelethez

    1.    Ivóvízminőség-javítással összefüggő projektek

 

 

A

B

 

1.

Pályázó neve

Projekt megnevezése

 

2.

Sellyei Kistérségi Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás

A Baranya megyei Sellye Térségének Ivóvízminőség-javító Programja

 

3.

Csokonyavisonta és Rinyaújlak Községek Ivóvízminőség-javító Társulása

Ivóvízminőség-javító beruházás Csokonyavisonta és Rinyaújlak településeken

 

4.

Darány-Istvándi Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás

Ivóvízminőség-javító beruházás Darány és Istvándi községekben

 

5.

Mindszent Város Önkormányzata

Mindszent vízellátó rendszerének önálló fejlesztése

 

6.

Csáfordjánosfa Térségi Vízellátó Rendszer Ivóvízminőség-javítási Program Önkormányzati Társulás

Csáfordjánosfa Térségi Vízellátó Rendszer Ivóvízminőség-javítási Program

 

7.

Lakócsa és Környéke Ivóvízminőség-javító Társulás

Lakócsa és Környéke Ivóvízminőség-javítási program

 

8.

Tarany Község Önkormányzata

Tarany Ivóvízminőség-javító Program

 

9.

Monostorpályi Község Önkormányzata

Ivóvízminőség javító beruházás Monostorpályi területén

 

10.

Nagytótfalu és Kisharsány Víziközmű Önkormányzati Társulás

Kisharsány-Sáripuszta településrész ivóvízhálózatának fejlesztése

 

11.

Csemő Község Önkormányzata

Csemő község ivóvízminőség-javítási és vízellátás fejlesztési programja

 

12.

Nagybánhegyes Község Önkormányzata

Nagybánhegyes település ivóvízminőség-javítása

 

13.

Ráckeve Város Önkormányzata

Ivóvízminőség-javítás és hálózatrekonstrukció Ráckevén

 

14.

Farmos Község Önkormányzata

Farmos Község Ivóvízminőség-javítása

 

15.

Egyházasrádóc, Nemesrempehollós, Rádóckölked, Nagykölked és Harasztifalu Települések Ivóvízminőség Javító Beruházási Önkormányzati Társulása

Vízminőség-javítás Egyházasrádóc, Nemesrempehollós, Rádóckölked, Nagykölked és Harasztifalu Községekben

 

16.

Berettyóújfalu Város Önkormányzata

Berettyóújfalu ivóvízhálózatának fejlesztése

 

17.

Hajdúbagos Község Önkormányzata

Ivóvízminőség-javítás Hajdúbagoson

 

18.

Demecser és Térsége Ivóvízminőség-javító Társulás

Demecser és Térsége Ivóvízminőség-javító projekt

 

19.

Gönc Város Önkormányzata

Ivóvízminőség-javítás és hálózat rekonstrukció Gönc településen

 

20.

Szigetvár-Hobol Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás

Szigetvár-Hobol ivóvízminőség javító program

 

21.

Tiszafüred Város Önkormányzata

Tiszafüred Város Ivóvízminőség-javító Projekt

    2.    Szennyvíz-elvezetési és -tisztítási projektek

 

 

A

B

 

1.

Pályázó neve

Projekt megnevezése

 

2.

Kartal Nagyközség Önkormányzata

Kartal-Verseg községek szennyvíztisztító telepének fejlesztése

 

3.

Csongrád Városi Önkormányzat

Csongrád szennyvíztisztító és csatornahálózat bővítése

 

4.

Martonvásár Város Önkormányzata, a Szent László Völgye Szennyvíztisztító és Csatornahálózat Fejlesztő Önkormányzati Társulás nevében, mint gesztor önkormányzat

A Martonvásári agglomeráció szennyvíztisztítása, korszerűsítése, bővítése és a csatornázatlan területek rendszerbe történő becsatolása

 

5.

Izsák Város Önkormányzata

Izsák és térsége szennyvíz beruházása

 

6.

Tunyogmatolcs Község Önkormányzata

Tunyogmatolcs és térsége csatornamű építés
II. ütem

 

7.

Kállósemjén Nagyközség Önkormányzata

Kállósemjén szennyvíztisztító telep bővítés és korszerűsítés

 

8.

Hajdúhadház és Téglás Szennyvíz Beruházási Társulása

Hajdúhadház és Téglás települések szennyvíztisztító telepének rekonstrukciója és csatornahálózatának bővítése

 

9.

Gávavencsellő Nagyközség Önkormányzata

Gávavencsellő Község szennyvízcsatornázása
(II. ütem) és szennyvíztisztító telep létesítése

 

10.

Zsira, Csepreg, Horvátzsidány, Kiszsidány és Ólmod Települések Szennyvíz-Beruházási Önkormányzati Társulása

A szennyvíztisztító telep korszerűsítése Csepregen

 

11.

Jánosháza és Térsége Szennyvízelvezetési Beruházási Önkormányzati Társulás

Jánosháza és Térsége szennyvíztisztításának fejlesztése és csatornázásának kiépítése

 

12.

Szentgotthárd Város Önkormányzata

Szentgotthárd-Máriaújfalu szennyvíz elvezetésének kiépítése

 

13.

Borsodnádasd Város Önkormányzata

Borsodnádasd Város szennyvízelvezetése és kezelése

 

14.

Jánd-Vásárosnamény-Gergelyiugornya Víziközmű Beruházási Társulás

Vásárosnamény-Gergelyiugornya szennyvíztisztító telep és Jánd szennyvízelvezető hálózat építése

 

15.

Prügy-Taktakenéz Szennyvíz Beruházó Önkormányzati Társulás

Szennyvízhálózat és tisztítómű építése Prügy és Taktakenéz településeken

 

16.

Őcsény-Decs Önkormányzati Szennyvíztársulás

Őcsény-Decs Szennyvíztelep felújítása

 

17.

Pincehely Nagyközség Önkormányzata

Pincehely település szennyvízhálózatának kiépítése

 

18.

Böhönye Község Önkormányzata

Böhönye Község szennyvízhálózat bővítése és szennyvíztisztító telep korszerűsítése, fejlesztése

 

19.

Tiszadada Község Önkormányzata

Tiszadada Község szennyvízelvezetése és szennyvíztisztítása

 

20.

Szamosszeg-Nagydobos-Nyírparasznya Szennyvízközmű Beruházási Társulás

Szamosszeg-Nagydobos-Nyírparasznya települések szennyvíztisztító telepének bővítése

 

21.

Celldömölk Város Önkormányzata

Szennyvízelvezetés és tisztítás megoldása az Izsákfai városrészen

 

22.

Bácsbokod Nagyközség Önkormányzata

Bácsbokod szennyvízhálózatának bővítése és szennyvíztisztító telepének intenzifikálása

 

23.

Solt Város Önkormányzat

Solt szennyvíztisztító telep korszerűsítése, tisztított szennyvíz Duna sodorvonali bevezetésével

 

24.

Egyek Nagyközség Önkormányzata

Egyek település szennyvízelvezetési és -tisztítási projektje

 

25.

Kenderes Városi Önkormányzat

Szennyvíztisztító telep és szennyvízcsatorna hálózat bővítése Kenderesen

 

26.

Komló Város Önkormányzat

Komló város ellátatlan területeinek szennyvízelvezetése és a szennyvíztisztító telep korszerűsítése

 

27.

Ceglédbercel Község Önkormányzata

Korszerű szennyvíztisztító telep Ceglédbercelen

 

28.

Cserkeszőlő Községi Önkormányzat

Cserkeszőlő szennyvíztisztító telepének fejlesztése

 

29.

Bonyhád Város Önkormányzata

Bonyhád és térségének – Cikó, Kakasd, Kismányok és Nagymányok – szennyvíztisztítása, új szennyvíztisztító telep megvalósítása

 

30.

Északdunántúli Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Almásfüzitő, Dunaalmás, Neszmély települések szennyvízelvezetésének és közös szennyvíztisztításának fejlesztése

 

31.

DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Szentendrei szennyvíztisztító telep fejlesztése

 

32.

Mezőhegyes Városi Önkormányzat

Mezőhegyes Város szennyvíztisztításának korszerűsítése

 

33.

Budakalász Város Önkormányzata

Budakalász szennyvízhálózatának fejlesztése

 

34.

Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

Szennyvíztisztító telep létesítés és szennyvízcsatorna hálózat kiépítése Nagyrábén

2. melléklet a 307/2014. (XII. 5.) Korm. rendelethez

Az 1. mellékletben foglalt beruházásokkal összefüggő, kiemelt jelentőségű üggyé minősített közigazgatási hatósági eljárások:
1. vízügyi hatósági eljárások (vízjogi engedélyezések, védőidom, védőterület és védősáv kijelölése, vízi szolgalom alapítása),
2. környezetvédelmi hatósági eljárások,
3. természetvédelmi hatósági eljárások,
4. területrendezési hatósági eljárások,
5. általános építésügyi hatósági eljárások,
6. örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági eljárások,
7. útügyi hatósági eljárások,
8.6 műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,
9. hírközlési hatósági eljárások,
10. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,
11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,
12. földmérési hatósági eljárások,
13. termőfölddel összefüggő engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,
14. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,
15. erdővédelmi hatósági eljárások,
16. tűzvédelmi hatósági eljárások,
17. műszaki biztonsági engedélyezési eljárások,
18. közegészségügyi hatósági eljárások,
19.7 víziközmű-szolgáltatással összefüggő hatósági eljárások (víziközmű-szolgáltatói engedély kiadása, működési engedély kiadása, Gördülő Fejlesztési Terv jóváhagyása),
20.8 az 1–19. pontokban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

3. melléklet a 307/2014. (XII. 5.) Korm. rendelethez9

1

A rendeletet a 272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelet 5. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2017. szeptember 15. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 4. §-át.

2

A 2. § (2) bekezdését a 72/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 101. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 114. §-át.

3

A 4. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 370/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

4

A hatálybalépés időpontja 2016. november 30.

5

Az 5–7. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

6

A 2. melléklet 8. pontja a 380/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 91. §-ával megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító rendelet 119. §-át.

7

A 2. melléklet 19. pontja a 370/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

8

A 2. melléklet 20. pontját a 370/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

9

A 3. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére