• Tartalom

24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet

24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről

2020.06.15.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján,
a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 4. § 7. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró földművelésügyi miniszterrel egyetértésben

a következőket rendelem el:

1. Értelmező rendelkezések

1. § E rendelet alkalmazásában:

1. életvitelszerű tartózkodási hely: az ügyfél azon – a lakcímet igazoló hatósági igazolványban szereplő – állandó vagy ideiglenes tartózkodási helye, ahol évente több mint hat hónapot tölt, rendszerint elérhető, amelyeket az életkörülményei is alátámasztanak;

2. főállásban foglalkoztatott munkavállaló: az a személy, aki az ügyfél gazdaságában teljes munkaidőben dolgozik;

3. főállású mezőgazdasági termelő: az a személy, aki nem rendelkezik munkaviszonyból vagy más nem önálló tevékenységből származó jövedelemmel és a mezőgazdasági termelő tevékenységből származó árbevétele meghaladja az összes árbevételének 50%-át;

4. főtevékenység: az egyéni vállalkozói nyilvántartásban főtevékenységként megjelölt mezőgazdasági termelő tevékenység;

5. gazdaság: a termőföld, az állatállomány, továbbá a mezőgazdasági termelő tevékenységéhez kapcsolódó mezőgazdasági vagyoni értékű jogok, gépek, épületek és készletek, és egyéb tárgyi eszközök összessége;

6. gazdaság vezetője: a gazdaság részét képező ingatlanok – beleértve a termőföldet is – tulajdonjogával vagy használati jogával rendelkező, mezőgazdasági termelő tevékenységet végző egyéni vállalkozó;

7. kertészet: a támogatási kérelemben az üzleti terv részét képező standard fedezeti hozzájárulás (a továbbiakban: SFH) betétlapon az ügyfél által jelölt, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 21. § (2) bekezdése szerinti közleményben közzétett D10, D14A, D14B, D15, D16, D17, D23, D24, D34, E, G01A, G01C, G04A, G04B, G04C, G05, G07, I02, SFH-kódok legalább egyikének megfelelő mezőgazdasági tevékenység;

8. mezőgazdasági termelő: a Vhr. 3. § 12. pontjától eltérően az a természetes személy, aki mezőgazdasági tevékenységet folytat;

9.1 mezőgazdasági termelő tevékenység: a Vhr. 3. § 11. pontja szerinti tevékenységek;

10. mezőgazdasági termelő tevékenységből származó árbevétel: a mezőgazdasági termelő tevékenységet folytató mezőgazdasági termelő gazdaságából – a növénytermesztés, kertészet, és állattenyésztés ágazataiból – származó termékek értékesítéséből befolyó bevételek összege;

11.2 működtetési időszak: e rendelet szerinti támogatási kérelmet jóváhagyó határozat véglegessé válását követő év január 1-jétől számított ötödik naptári év végéig terjedő időszak;

12. tanya: a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 25. pontjában meghatározott, vagy az ingatlan-nyilvántartásban majorként nyilvántartott földrészlet;

13. ügyfél: az a természetes személy, aki megfelel a 3. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek;

14. mezőgazdasági szakmai gyakorlat: munkaszerződéssel, munkaviszony igazolással, vagy a gazdaság vezetőjének igazolásával alátámasztott mezőgazdasági termelő tevékenység, az önfoglalkoztatást ide nem értve.

2. A támogatás jellege és tárgya

2. § (1) E rendelet alapján egy alkalommal költségek fedezetére vagy fejlesztési célra támogatás vehető igénybe az üzleti tervben vállalt, azzal szorosan összefüggő és ahhoz kapcsolódó kötelezettségek teljesítésére.

(2) A támogatási jogosultság kötelezettség átvállalás és jogutódlás keretében nem ruházható át.

3. A támogatás igénybevételének feltételei

3. § (1) Támogatást vehet igénybe az a természetes személy, aki:

a) a támogatási kérelem benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a 40. életévét még nem töltötte be;

b) a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezik

ba) az 1. mellékletben meghatározott szakképesítések legalább egyikével,

bb) a 2. mellékletben meghatározott képzés keretében szerzett végzettségek legalább egyikével, vagy

bc) a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény szerint elismert, vagy honosított, külföldön szerzett, a ba) vagy bb) alpont szerinti szakképesítést vagy végzettséget igazoló bizonyítvánnyal vagy oklevéllel;

c) gazdálkodási tevékenysége fejlesztésére vonatkozó üzleti tervet, annak részét képező SFH-betétlapot és pénzügyi tervet nyújt be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) részére, valamint

d) vállalja, hogy a működtetési időszaktól függetlenül, első alkalommal hoz létre gazdaságot és abban a gazdaság vezetőjeként gazdálkodik.

(2)3 Az (1) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérően támogatást vehet igénybe az is, aki az 1. és 2. mellékletekben felsoroltaktól eltérő szakképesítést szerzett, de a Herman Ottó Intézet – mint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program megvalósulását segítő szakképzés felügyeletét ellátó szervezet – által kiadott állásfoglalással rendelkezik a támogatási kérelem benyújtásakor arra vonatkozóan, hogy szakképesítése megfeleltethető az 1. és 2. mellékletben szereplő szakképesítések valamelyikének.

(3) Az (1) bekezdés b) pont bb) alpontjában meghatározott végzettséggel rendelkezőnek kell tekinteni azt a személyt is, aki a támogatási kérelem benyújtásakor rendelkezik olyan felsőoktatási intézmény által kiadott igazoló dokumentummal, amely tanúsítja, hogy a támogatási kérelmet benyújtó személy a 2. mellékletben meghatározott szakon végzett képzések legalább egyikének tekintetében sikeres záróvizsgát tett.

(4) E rendelet alapján nem adható támogatás annak, aki

a) az e rendelet szerinti támogatási kérelme benyújtása előtt már nyújtott be támogatási kérelmet vagy pályázatot az MVH-hoz, és amelynek forrása részben, vagy egészben az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap, illetve az Európai Halászati Alap volt;

b) az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások 2015. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 12/2015. (III. 30.) FM rendelet (a továbbiakban: FM r.) 1. § 5. pontja szerinti támogatási kérelmet nyújt be az FM r. 9. § (1) bekezdésében és a 15. §-ban meghatározott időszakban.

(5) A (4) bekezdéstől eltérően támogatás adható annak, aki

a) az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program 1. 4. Fiatal gazdálkodók induló támogatása című intézkedésre nyújtott be pályázatot;

b) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 57/2012. (VI. 21.) VM rendelet vagy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet alapján nyújtott be támogatási kérelmet, amelyet az MVH nem hagyott jóvá és erről jogerős döntéssel rendelkezik, valamint ezen kérelem alapján felülvizsgálat vagy bírósági eljárás nincs folyamatban;

c) az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program 1. 5. Szakmai továbbképzés és átképzés támogatása című intézkedésre nyújtott be pályázatot;

d) a 8. § (1) bekezdése szerinti támogatási kérelem benyújtási időszak megnyílta előtt, a (4) bekezdés a) pontja szerinti pályázatát, támogatási kérelmét az arra vonatkozó támogatási határozat jogerőre emelkedését megelőzően visszavonta;

e) a tehéntej termékpálya szabályozásában alkalmazott kvótarendszerről szóló jogszabály alapján az országos kvótatartalékból történő, közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta térítésmentes igénylésére nyújtott be kérelmet, vagy a tejkvóta örökösödés útján történő átszállása miatt nyújtott be átírás iránti kérelmet;

f) az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás, valamint az ahhoz kapcsolódó átmeneti nemzeti támogatások 2013. évi igénybevételével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 23/2013. (IV. 9.) VM rendelet 2. § 19. pontja szerinti történelmi bázis jogosultságot örökölt;

g) a (4) bekezdés b) pontja szerinti kérelmét visszavonta.

(6) Nem adható támogatás annak az ügyfélnek, akinek a 3. mellékletben foglalt táblázat

a) „A” Szakmai szempontok és „B” Horizontális szempontok rész értékelési szempontjai alapján kapott pontjai nem érik el a 47 pontot;

b) „C” Pénzügyi terv rész értékelési szempontjai alapján kapott pontjai nem érik el a 4 pontot; vagy

c) „D” Üzleti terv rész értékelési szempontjai alapján kapott pontjai nem érik el a 20 pontot.

4. Kötelezettségek

4. § (1) Az ügyfél köteles

a) a gazdaságot személyes közreműködésével vezetni;

b) a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásának időpontjától a működtetési időszak végéig a mezőgazdasági termelő tevékenységet főtevékenységként, egyéni vállalkozóként folyamatosan folytatni;

c) a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtása előtt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz kapcsolódóan megvalósítandó vidékfejlesztési program keretében megszervezett, a fiatal mezőgazdasági termelők elindítása című kötelező képzésen legkésőbb 2016. december 31-ig részt venni és azt elvégezni;

d) a működtetési időszak végéig a 3. mellékletben foglalt táblázat „A” Szakmai szempontok és „B” Horizontális szempontok rész alapján tett vállalásokat, nyilatkozatokat fenntartani, valamint a kötelezettségeket teljesíteni;

e) a működtetési időszak alatt a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló miniszteri rendelet (a továbbiakban: TIR rendelet) alapján vezetett nyilvántartásban az állatállomány tartójaként szerepelni, valamint eleget tenni

ea) a szarvasmarhafélékre vonatkozóan a szarvasmarha fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

eb) a lófélékre vonatkozóan az egyes állatfajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

ec) a juh-, kecskefélékre vonatkozóan a juh- és kecskefélék egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

ed) a sertésfélékre vonatkozóan a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendeletben,

ee) a baromfifélékre vonatkozóan a Baromfi Információs Rendszer létrehozásáról és működtetésének rendjéről szóló miniszteri rendeletben

előírt, az állatállományra vonatkozó bejelentési kötelezettségeknek;

f) a használatában lévő területeket a földhasználati nyilvántartásba bejelenteni, amennyiben a földhasználati nyilvántartásba vétel jogszabályi feltételei fennállnak;

g) a gazdálkodásával összefüggésben, a gazdasága teljes területén elvégzett tevékenységekről az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott agrár-környezetgazdálkodási támogatások igénybevételének részletes feltételeiről szóló 61/2009. (V. 14.) FVM rendelet 21. számú mellékletében szereplő gazdálkodási napló GN-főlap, GN-06, GN-14, GN-17, GN-18 valamint GN-19 lapjait a teljes működtetési időszak alatt naprakészen vezetni.

(2) A gazdaság személyes közreműködéssel történő vezetésének minősül a támogatásra jogosult ügyfél általi személyes vezetés, továbbá a (3) bekezdés szerinti közreműködő bevonásával történő vezetés.

(3)4 A csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben (a továbbiakban együtt: családtámogatási ellátás) részesülő ügyfél a gazdaság vezetésébe az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti közreműködőt vonhat be. A közreműködő bevonásának tényét teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, a 4. melléklet szerinti adattartalommal. A teljes bizonyító erejű magánokirat másolatát a közreműködő bevonásának kezdetétől számított 8 munkanapon belül meg kell küldeni a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) részére, amelyhez igazolást kell mellékelni arról, hogy az ügyfél családtámogatási ellátásban részesül.

5. § (1) Az ügyfél gazdaságának el kell érnie a vállalt európai méretegységet (a továbbiakban: EUME) az üzleti terv részét képező SFH-betétlapon meghatározott ütemezés szerint, és azt fenn kell tartani a működtetési időszak végéig.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel a támogatásra jogosult ügyfél számára megengedett az üzleti tervben megnevezett termékek helyettesítése másik ágazaton belüli (állattenyésztés, kertészet, növénytermesztés) termékekkel.

(3) Ha az ügyfél a támogatási kérelmében az állattenyésztés, a kertészet, vagy az állattenyésztés és a kertészet együttes aránya tekintetében a működtetési időszak 4. évére vállalt EUME értékből részarányt vállalt, akkor az üzleti tervben megnevezett termékek helyettesítése csak a vállalt százalékos arány betartása mellett valósítható meg szankció nélkül.

(4) Méhcsaládok beállítása kizárólag úgy vállalható, ha azok részaránya a működtetési időszak 4. évének végén nem haladja meg az üzleti tervben a 4. naptári év végére vállalt EUME érték 50%-át.

(5) A (4) bekezdésben foglaltak a (3) bekezdésben meghatározott esetben is alkalmazandóak.

(6)5 A Kincstár az (1) bekezdés teljesülése tekintetében a működtetési időszakban az ellenőrzés időpontját megelőző naptári éveket is ellenőrizheti.

6. §6 Az ügyfél köteles vállalni, hogy

a) a gazdaság üzemméretét legkésőbb a működtetési időszak 4. évének végéig az üzleti tervben vállalt méretre növeli, és azt fenntartja a működtetési időszak végéig,

b) gazdaságának üzemmérete legkésőbb a működtetési időszak 4. évének végére eléri legalább a 4 EUME méretet.

5. A támogatás forrása, keretösszege, mértéke

7. § (1) A támogatás forrása az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alaphoz kapcsolódó 2007–2013. közötti költségvetési időszakban megvalósítandó vidékfejlesztési program 112. intézkedéséhez rendelt keretösszeg, amely 31 692 000 eurónak megfelelő forintösszeg, de legalább 10 milliárd forint.

(2) A támogatás összege, amennyiben a támogatási kérelemben a gazdaságnak a működtetési időszak 4. évének végére vállalt üzemmérete a Vhr. 21. § (2) bekezdése szerinti közleményben meghatározott SFH értékekkel számolva

a) legalább 4 EUME nagyságú, de nem éri el a 7 EUME-t, akkor 20 000 eurónak,

b) legalább 7 EUME nagyságú, de a 10 EUME-t nem éri el, akkor 30 000 eurónak,

c) legalább 10 EUME nagyságú, akkor 40 000 eurónak

megfelelő forintösszeg.

(3) A támogatás forintösszege a folyósítás évének január 1-jén érvényes, Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) által rögzített árfolyamon kerül kifizetésre.

(4) A vállalt EUME méret számításánál a Vhr. 21. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni a teljes működtetési időszak alatt.

(5)7 Az EUME számítás alapjául szolgáló állatlétszámot a napi állományadatok éves átlaga alapján számított állatlétszám alapján kell meghatározni, amelyet a Kincstár az egyes állatfajokra vonatkozó Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről és a Baromfi Információs Rendszerről szóló miniszteri rendeletekben meghatározottak alapján vezetett nyilvántartásokból állapít meg.

(6) Az (5) bekezdés szerint megállapított állatlétszámot a gazdálkodási naplóban rögzített állatállomány-nyilvántartásnak is alá kell támasztania.

(7)8 A Kincstár az EUME számítás alapjául szolgáló területméretet és a hasznosítás módját az adott évben benyújtott egységes területalapú támogatási kérelem adataiból ellenőrzi.

(8) Az egységes területalapú támogatással nem érintett területek esetében a terület mérete a földhasználati nyilvántartásból, az SFH érték az ügyfél nyilatkozata alapján kerül ellenőrzésre.

6. A támogatási kérelem benyújtása

8. §9

7. A támogatási kérelem elbírálása

9. § (1)10 A támogatási kérelmet a Kincstár e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el, határozatát pedig a 3. mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel és a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával hozza meg.

(2) A rangsorba állított kérelmek esetén a támogatás igénybevételéhez szükséges minimális ponthatárt a rendelkezésre álló forrás ismeretében, annak figyelembe vétele mellett az irányító hatóság azon támogatási kérelem alapján határozza meg, amelynek vonatkozásában a támogatás nyújtására fordítható keretösszeg még teljességgel fedezi az adott kérelem és a rangsorban azt megelőző támogatási kérelmek összesített támogatási igényét.

(3)11 Az intézkedésben való részvételhez szükséges feltétel mesterséges körülmények létrehozásával történt megteremtéseként kell értékelni, és a Tv. 55. § (10) bekezdése szerint kell eljárni, ha 3 vagy több, a Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozónak nem minősülő ügyfél jelölte meg életvitelszerű tartózkodási helyeként ugyanazt az ingatlant.

8. Kifizetési kérelem

10. § (1)12 Az ügyfél a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelmét a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó első fokú határozat jogerőre emelkedését követően, de legkésőbb 2015. november 13-ig köteles az MVH által közzétett közleményben rendszeresített nyomtatványon, postai úton benyújtani az ügyfél lakóhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltségére.

(2) Amennyiben a támogatási kérelemre vonatkozó döntés ellen az ügyfél jogorvoslattal él és ennek következtében támogató döntés születik, akkor a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelmét a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozat jogerőre emelkedését követő 30 napon belül, de legkésőbb 2015. november 30-ig köteles az (1) bekezdés szerinti módon benyújtani.

(3) A támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtásával az ügyfél lemond a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozat elleni fellebbezési jogáról.

(4)13 A támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem benyújtására a 4. § (1) bekezdésében, az 5. § (1) bekezdésében, valamint a 6. §-ban foglaltak teljesítését követően, legkorábban 2017. július 1. és 31. között, majd ezt követően évente július 1. és augusztus 31. között megnyíló kifizetési időszakban van lehetőség.

(5)14 A támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelmet legkésőbb a működtetési időszak 5. évét követő évben megnyíló kifizetési időszak végéig lehet benyújtani.

(6)15 A kifizetési kérelmet az ügyfél választása szerint elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, vagy postai úton az ügyfél lakóhelye szerint illetékes kormányhivatalhoz kell benyújtani, a Kincstár honlapján közleményben közzétett nyomtatványon.

(7) A (4) bekezdés szerinti kifizetési kérelemnek a következő adatokat kell tartalmaznia:

a) ügyfél-azonosítási adatok,

b) a kötelezettségek teljesítését igazoló adatok.

(8) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben azt vállalta, hogy az életvitelszerű tartózkodási helyét a működtetési időszak végéig tanyán tartja fenn, de az ingatlan nem tanyaként vagy majorként szerepel az ingatlan-nyilvántartásban, akkor a kifizetési kérelemhez mellékelni kell az ingatlan fekvése szerint illetékes önkormányzat jegyzője által kiállított igazolást arról, hogy az ügyfél külterületi életvitelszerű tartózkodási helye gazdálkodásra alkalmas.

9. Jogkövetkezmények

11. § (1)16 Ha a Kincstár az ellenőrzés során azt állapítja meg, hogy a támogatásra jogosult nem teljesíti a 4. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában foglaltakat, az intézkedésben való részvétellel összefüggésben megállapított jogosultság megszűnik, és az igénybe vett támogatás egésze jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(2)17 Ha az ellenőrzés során bizonyosságot nyer, hogy a támogatásra jogosult a gazdálkodási napló vezetésében több mint 6 hónapos elmaradásban van, a Kincstár 8 napos határidő tűzésével felszólítja az elmaradás pótlására.

(3) Amennyiben az ügyfél a (2) bekezdés szerinti határidőben nem pótolja az elmaradást, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 15%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(4) Ha a 3. mellékletben foglalt táblázat „A” Szakmai szempontok és „B” Horizontális szempontok része alapján a nyilatkozattal alátámasztott pontozási szempontok ellenőrzése során kiderül, hogy a támogatásra jogosult valótlan adatot szolgáltatott, akkor a már igénybe vett támogatás jogosulatlannak minősül és az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik.

(5) Az ügyfél az érintett év vonatkozásában köteles az e bekezdésben meghatározott elmaradáson túli százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb a kifizetett támogatási összeg 15%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni az üzemmérettől való elmaradás; és a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb évente a kifizetett támogatási összeg 10%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni a mezőgazdasági tevékenységből származó bevételtől való elmaradás esetén, ha

a) gazdaságának üzemmérete a működtetési időszak első három évében az üzleti tervben az adott évre vállalt EUME mérettől 20%-ot meghaladóan marad el;

b)18 gazdaságának üzemmérete az utolsó kifizetést követően a véglegessé vált támogatási határozatban a működtetési időszak 4. évének végére vállalt EUME mérettől 20%-ot meghaladó mértékben marad el; vagy

c) az ügyfél pénzügyi tervében a működtetési időszak 4. vagy 5. évének végére vállalt mezőgazdasági termelő tevékenységből származó bevétel 40%-ot meghaladó mértékben marad el.

(6) Az ügyfél köteles a kifizetett támogatási összeg 10%-át visszafizetni, ha nem teljesíti az 5. § (4) és (5) bekezdésében foglalt kötelezettségét.

(7) Az ügyfél köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni, ha nem teljesíti a 4. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt kötelezettségét.

(8)–(9)19

(10) Ha visszafizetési kötelezettség áll fenn az ügyféllel szemben, akkor a visszafizetendő támogatás együttes összege nem haladhatja meg az igénybe vett támogatás összegét.

(11) Ha az ügyfél támogatási kérelmében vállalta, hogy

a) a működtetési időszak 4. évének végére vállalt EUME értéket

aa) az állattenyésztés,

ab) a kertészet, vagy

ac) az állattenyésztés és a kertészet együttes

aránya adja a vállalt százalékban, és az általa vállalt aránytól az ügyfél 30%-ot meghaladóan tér el más ágazat irányába, akkor köteles a 30%-ot meghaladó eltérésen felüli százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb a kifizetett támogatási összeg 10%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni;

b)20 a működtetési időszak teljes időtartama alatt a gazdaság legtávolabbi pontja az életvitelszerű tartózkodási helyéhez képest legfeljebb 30 km-es sugarú körön belül található, és ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni;

c) a támogatási összeg fennmaradó 10%-ának igényléséig legalább a 2. melléklet szerinti végzettségek legalább egyike tekintetében BSc szintű szakirányú végzettséget szerez, és ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 5%-át visszafizetni;

d)21 a működtetési időszak 3. vagy 4. évének kezdetétől főállású mezőgazdasági termelővé válik, de ennek a kötelezettségének a működtetési időszak 5. évének kezdetétől sem tesz eleget, vagy e kötelezettségét nem tartja fenn a működtetési időszak végéig, akkor a kifizetett támogatási összeg 20%-át köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni;

e) életvitelszerűen tanyára vagy a Központi Statisztikai Hivatal által a támogatási kérelembenyújtás évének január 1-jei dátummal közzétett helységnévtár alapján 1000 fő alatti lakosságszámú településre költözik legkésőbb a működtetési időszak első évének végéig és ezt a teljes működtetési időszak alatt fenntartja, és ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 20%-át visszafizetni;

f) életvitelszerűen tanyán vagy a Központi Statisztikai Hivatal által a támogatási kérelembenyújtás évének január 1-jei dátummal közzétett helységnévtár alapján 1000 fő alatti lakosságszámú településen él a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában és ezt fenntartja a működtetési időszak végéig, de ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 20%-át visszafizetni;

g) a főállásban foglalkoztatottak száma a működtetési időszak 4. évétől – az ügyfelet bele nem számítva – legalább 1 fő lesz, de ezt nem teljesíti, akkor köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(11a)22 Mentesül az ügyfél a (11) bekezdés e) és f) pontja szerinti jogkövetkezmény alól, ha a lakcímet igazoló hatósági igazolványában rögzített tartózkodási hely érvényességi ideje a működtetési időszak alatt lejár, de a lejáratot követő legfeljebb nyolc hónapon belül – a támogatási kérelme szerinti vállalásának megfelelően – a személyiadat- és lakcímnyilvántartásba vétel céljából bejelenti az életvitelszerű tartózkodási helyét.

(12) Az ügyfél támogatási jogosultsága megszűnik, ha nem teljesíti

a) a 10. § (1) vagy (2) bekezdésében meghatározott kérelembenyújtási kötelezettségét, vagy

b)23

(13)24 Az ügyfél támogatási jogosultsága megszűnik, ha a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó

a) kifizetési kérelmet a 10. § (5) bekezdésében meghatározott határidőig nem nyújtja be, vagy

b) kifizetési kérelmet elutasítják.

(14) Az ügyfélre vonatkozóan megállapított összes visszafizetési kötelezettség nem haladhatja meg a Tv. 69. § (5) bekezdése szerint meghatározott, jogosulatlan részvétellel igénybe vett támogatás esetén alkalmazandó szankció mértékét.

(15)25 A (13) bekezdéstől eltérően, az ügyfélnek kizárólag a támogatási összeg fennmaradó 10%-ához való jogosultsága szűnik meg, ha

a) a működtetési időszak 5. évében teljesül az üzleti tervben a 4. évre vállalt üzemméret, vagy

b)26 a működtetési időszak 5. évét követő év július 1. és augusztus 31. között benyújtott kifizetési kérelem alapján legfeljebb 10%-kal tér el a 4. évre vállalt üzemmérettől, feltéve, hogy az eltérés nem eredményezi a 7. § (2) bekezdése szerinti üzemméret kategória változását.

10. Záró rendelkezések

12. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

12/A. §27 A Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet] megállapított 3. mellékletet a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet hatálybalépésekor28 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

12/B. §29 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet módosításáról szóló 41/2015. (IX. 29.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 41/2015. (IX. 29.) MvM rendelet] megállapított 9. § (3) bekezdést és 10. § (1) bekezdést a 41/2015. (IX. 29.) MvM rendelet hatálybalépésekor30 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

12/C. §31 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2016. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról szóló 9/2016. (IV. 5.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 9/2016. (IV. 5.) MvM rendelet] megállapított 1. § 9. pontját a 9/2016. (IV. 5.) MvM rendelet hatálybalépésekor32 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

12/D. §33 (1) E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelettel megállapított 6. §-át, 10. § (5) és (6) bekezdését, 11. § (1) bekezdését, (11) bekezdés b) és d) pontját, (13) és (15) bekezdését az e rendelkezések hatálybalépésekor34 és az egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelet [a továbbiakban: 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelet] hatálybalépésekor35 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelettel hatályon kívül helyezett 11. § (8) és (9) bekezdését a 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelet hatálybalépésekor36 folyamatban lévő ügyekben sem kell alkalmazni.

12/E. §37 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelet módosításáról szóló 60/2019. (XII. 18.) AM rendelettel [a továbbiakban: 60/2019. (XII. 18.) AM rendelet] megállapított 11. § (11) bekezdés d) pontját és (11a) bekezdését a 60/2019. (XII. 18.) AM rendelet hatálybalépésekor38 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

13. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló, 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 22. cikkének a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez

Mezőgazdasági termeléssel összefüggő szakképesítések

1. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

26 2 8299 02 2 2 01

Állattartó-telepi gépész

Szakmunkás

3.

22 2 6131 06 1 0 01

Állattenyésztő

Szakmunkás

4.

23 5 3124 16 6 3 01

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

Technikus

5.

20 2 6140 05 9 0 01

Aranykalászos gazda

Szakmunkás

6.

22 2 6139 06 1 0 02

Baromfi- és kisállattenyésztő

Szakmunkás

7.

22 5 3124 16 6 3 02

Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

8.

23 2 6112 05 9 0 02

Biotermesztő

Szakmunkás

9.

15 5 3113 16 6 4 01

Bor- és üdítőitalipari technikus

Technikus

10.

15 2 7222 01 9 0 01

Borász

Szakmunkás

11.

21 2 6129 05 4 0 01

Dísznövény- és zöldségtermesztő

Szakmunkás

12.

21 2 6116 05 3 0 01

Dísznövénykertész

Szakmunkás

13.

21 5 3124 16 6 2 01

Dísznövénytermesztő szaktechnikus

Szaktechnikus

14.

26 5 3117 16 2 0 06

Erdészeti gépésztechnikus

Technikus

15.

29 5 3125 16 6 1 01

Erdészeti környezetvédő szaktechnikus

Szaktechnikus

16.

55 4 3910 09 8 0 03

Erdészeti menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

17.

29 2 6219 05 1 0 01

Erdészeti szakmunkás

Szakmunkás

18.

29 5 3125 16 6 1 02

Erdésztechnikus

Technikus

19.

21 2 6212 05 1 0 03

Faiskolai szaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

20.

20 2 6140 05 9 0 04

Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

Szakmunkás

21.

21 2 6121 05 5 0 02

Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó

Szakmunkás

22.

21 5 3124 16 6 2 02

Gyümölcstermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

Szaktechnikus

23.

22 2 6135 06 1 0 03

Juhtenyésztő

Szakmunkás

24.

22 5 3124 16 6 3 04

Juhtenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

25.

20 4 6140 05 9 0 06

Képesített gazda

Technikus

26.

20 4 6140 08 2 0 04

Képesített mezőgazdasági gazdaasszony

Technikus

27.

24 2 6129 05 3 0 04

Kertész

Szakmunkás

28.

24 5 3124 16 6 2 03

Kertész- és növényvédelmi technikus

Technikus

29.

26 2 8293 02 2 2 13

Kertészeti gépész

Szakmunkás

30.

55 4 3910 09 8 0 08

Kertészeti menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

31.

22 2 6134 06 1 0 04

Lótenyésztő

Szakmunkás

32.

22 5 3124 16 6 3 05

Lótenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

33.

22 2 6139 06 2 0 02

Méhész

Szakmunkás

34.

26 1 8293 04 7 0 01

Meliorációs és parképítő gépkezelő

Szakmunkás

35.

26 1 8293 04 6 1 04

Mező- és erdőgazdasági rakodógépkezelő

Szakmunkás

36.

20 2 6140 09 9 0 03

Mezőgazdasági (agrár)vállalkozó

Szakmunkás

37.

41 5 3129 16 9 0 22

Mezőgazdasági áruforgalmazó technikus

Technikus

38.

20 2 6140 08 2 0 06

Mezőgazdasági gazdaasszony

Szakmunkás

39.

26 2 8293 02 2 2 16

Mezőgazdasági gépész

Szakmunkás

40.

26 5 3117 16 2 0 21

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

41.

26 2 7433 02 2 2 17

Mezőgazdasági gépjavító

Szakmunkás

42.

26 5 3117 16 2 0 22

Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus

Szaktechnikus

43.

26 5 3117 16 2 0 23

Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus

Szaktechnikus

44.

52 5 3126 16 7 0 12

Mezőgazdasági környezetvédő szaktechnikus

Szaktechnikus

45.

52 5 3126 16 7 0 13

Mezőgazdasági környezetvédő technikus

Technikus

46.

26 5 3117 16 2 0 24

Mezőgazdasági szervizüzemi szaktechnikus

Szaktechnikus

47.

20 5 3124 16 6 2 04

Mezőgazdasági technikus

Technikus

48.

21 5 3124 16 6 2 05

Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

Technikus

49.

26 2 8293 02 2 2 21

Növénytermesztő gépész

Szakmunkás

50.

52 5 3125 16 6 2 06

Növényvédelmi és talajerő-gazdálkodási szaktechnikus

Szaktechnikus

51.

52 2 6140 05 6 0 02

Növényvédő és méregraktárkezelő

Szakmunkás

52.

26 2 8313 02 2 2 22

Növényvédő és öntöző gépész

Szakmunkás

53.

26 1 8312 04 9 0 11

Önjárómunkagép-kezelő

Szakmunkás

54.

22 2 6133 06 1 0 05

Sertéstenyésztő

Szakmunkás

55.

22 5 3124 16 6 3 06

Sertéstenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

56.

22 2 6132 06 1 0 06

Szarvasmarhatenyésztő

Szakmunkás

57.

22 5 3124 16 6 3 07

Szarvasmarhatenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

58.

21 5 3124 16 6 2 08

Szőlész-borász szaktechnikus

Szaktechnikus

59.

21 2 6129 05 3 0 07

Szőlő- és gyümölcstermesztő

Szakmunkás

60.

22 5 3124 16 6 3 08

Takarmányozási szaktechnikus

Szaktechnikus

61.

26 1 8311 04 9 0 12

Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő)

Szakmunkás

62.

22 2 6229 06 2 0 03

Vadász, vadtenyésztő

Szakmunkás

63.

22 5 3129 16 6 3 10

Vadgazdálkodási technikus

Technikus

64.

20 2 6129 05 9 0 10

Vetőmagtermesztő és -minősítő

Szakmunkás

65.

21 2 7222 01 9 0 07

Vincellér

Technikus

66.

21 5 3124 16 6 2 09

Zöldségtermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

Szaktechnikus

2. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 3/1995. (V. 4.) MüM rendelet alapján

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

52 5 3126 16 7 0 12

Agrárgazdasági környezetvédelmi szaktechnikus (alágazat megjelölésével)

Szaktechnikus

3.

55 4 3910 09 8 0 13

Agrárgazdasági menedzserasszisztens (alágazat megjelölésével)

Felsőfokú szakképesítés

4.

21 5 3129 16 6 4 09

Mezőgazdasági termékminősítő szaktechnikus

Szaktechnikus

3. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 12/1996. (XII. 29.) MüM rendelet alapján

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

31 6203 02

Állattenyésztő

Szakmunkás

3.

31 6203 03

Baromfi- és kisállattenyésztő

Szakmunkás

4.

52 6222 01

Bor- és üdítőital-ipari technikus

Technikus

5.

52 6262 01

Erdésztechnikus

Technikus

6.

32 6207 01

Faiskolai szaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

7.

33 6201 01

Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

Szakmunkás

8.

31 6203 04

Juhtenyésztő

Szakmunkás

9.

51 6201 01

Képesített gazda

Technikus

10.

51 6201 02

Képesített mezőgazdasági gazdaasszony

Technikus

11.

34 7872 01

Lovastúra-vezető

Szakmunkás

12.

31 6280 04

Meliorációs és parképítő földmunkagép-kezelő

Szakmunkás

13.

31 6280 05

Mező- és erdőgazdasági rakodógép-kezelő

Szakmunkás

14.

52 3439 03

Mezőgazdasági áruforgalmazó technikus

Technikus

15.

31 6201 01

Mezőgazdasági gazdaasszony

Szakmunkás

16.

34 5235 02

Mezőgazdasági gépjavító

Szakmunkás

17.

32 6201 02

Mezőgazdasági vállalkozó

Szakmunkás

18.

53 6206 01

Növényvédelmi és talajerő-gazdálkodási szaktechnikus

Szaktechnikus

19.

31 6280 08

Önjáróbetakarítógép-kezelő

Szakmunkás

20.

31 6203 07

Sertéstenyésztő

Szakmunkás

21.

31 6203 08

Szarvasmarha-tenyésztő

Szakmunkás

22.

31 6280 09

Traktorvezető (mezőgazdasági gépkezelő)

Szakmunkás

4. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet módosításáról szóló 2/2000. (I. 31.) OM rendelet alapján

A

B

C

1.

Szakképesítés
azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

33 6201 01

Gazda (mezőgazdasági szakmunkás)

Szakmunkás

3.

55 6249 01

Mezőgazdasági menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

4.

33 6207 04

Vincellér

Szakmunkás

5. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet alapján

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

55 3434 01

Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

3.

52 6201 02

Agrárkörnyezet-gazda

Technikus

4.

52 3439 03

Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus

Technikus

5.

34 6280 01

Állattartó-telepi gépész

Szakmunkás

6.

31 6203 02

Állattenyésztő (az állatfaj megjelölésével)

Szakmunkás

7.

52 6203 01

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

Technikus

8.

31 6203 10

Általános állattenyésztő

Szakmunkás

9.

32 6201 01

Aranykalászos gazda

Szakmunkás

10.

53 6203 01

Baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

11.

55 6203 01

Baromfitenyésztő és -termék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

12.

32 6206 01

Biotermesztő

Szakmunkás

13.

33 5212 01

Borász

Szakmunkás

14.

31 6207 01

Dísznövény- és zöldségtermesztő

Szakmunkás

15.

33 6207 01

Dísznövénykertész

Szakmunkás

16.

53 6207 01

Dísznövénytermesztő szaktechnikus

Szaktechnikus

17.

31 6206 03

Dohánykertész

Szakmunkás

18.

52 6222 13

Élelmiszer-ipari technikus (Bor- és üdítőital-ipar)

Technikus

19.

52 5452 01

Erdészeti gépésztechnikus

Technikus

20.

33 6262 01

Erdészeti szakmunkás

Szakmunkás

21.

54 6262 01

Erdésztechnikus

Technikus

22.

31 6207 03

Faiskolaiszaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

23.

51 6201 01

Gazda I.

Technikus

24.

33 6201 01

Gazda II.

Szakmunkás

25.

31 6206 01

Gyógynövénytermesztő és -feldolgozó

Szakmunkás

26.

53 6207 02

Gyümölcstermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

Szaktechnikus

27.

53 6203 02

Juhtenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

28.

33 6207 03

Kertész

Szakmunkás

29.

52 6207 01

Kertész- és növényvédelmi technikus

Technikus

30.

34 6280 03

Kertészeti gépész

Szakmunkás

31.

52 5470 04

Környezetvédelmi technikus (mezőgazdasági szakirány)

Technikus

32.

31 6203 05

Lótenyésztő

Szakmunkás

33.

53 6203 03

Lótenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

34.

31 6203 06

Méhész

Szakmunkás

35.

51 6201 01

Mezőgazdasági gazdaasszony I.

Technikus

36.

31 6201 01

Mezőgazdasági gazdaasszony II.

Szakmunkás

37.

33 6280 01

Mezőgazdasági gépész

Szakmunkás

38.

52 5452 02

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

39.

34 6280 04

Mezőgazdasági gépjavító (a tevékenység megjelölésével)

Szakmunkás

40.

53 5452 01

Mezőgazdasági gépjavító szaktechnikus

Szaktechnikus

41.

31 6280 10

Mezőgazdasági gépkezelő
(a gép megjelölésével)

Szakmunkás

42.

53 5452 02

Mezőgazdasági gépüzemeltető szaktechnikus

Szaktechnikus

43.

55 6249 01

Mezőgazdasági menedzserasszisztens
(a szakirány megjelölésével)

Felsőfokú szakképesítés

44.

55 5452 01

Mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens (a szakirány megjelölésével)

Felsőfokú szakképesítés

45.

53 5452 03

Mezőgazdasági szervizüzemi szaktechnikus

Szaktechnikus

46.

52 6201 01

Mezőgazdasági technikus

Technikus

47.

31 6206 04

Mikroszaporító

Szakmunkás

48.

52 6206 01

Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

Technikus

49.

31 6280 07

Növénytermesztő gépész

Szakmunkás

50.

31 6206 02

Növényvédő és méregraktár-kezelő

Szakmunkás

51.

55 6203 02

Sertéstenyésztő és -termék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

52.

53 6203 04

Sertéstenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

53.

53 6203 05

Szarvasmarha-tenyésztő szaktechnikus

Szaktechnikus

54.

53 6207 03

Szőlész-borász szaktechnikus

Szaktechnikus

55.

31 6207 02

Szőlő- és gyümölcstermesztő

Szakmunkás

56.

53 6208 01

Takarmányozási szaktechnikus

Szaktechnikus

57.

33 6203 02

Vadász, vadtenyésztő

Szakmunkás

58.

52 6203 02

Vadgazdálkodási technikus

Technikus

59.

55 6203 03

Vadgazdálkodási technológus

Felsőfokú szakképesítés

60.

32 6206 03

Vetőmagtermesztő és -minősítő

Szakmunkás

61.

51 6207 02

Vincellér

Technikus

62.

53 6207 05

Zöldségtermesztő és -feldolgozó szaktechnikus

Szaktechnikus

6. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 37/2003. (XII. 27.) OM rendelet módosításáról szóló 28/2004. (IX. 30.) OM rendelet alapján

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

34 6206 01

Biotermesztő

Szakmunkás

3.

32 6207 01

Faiskolaiszaporítóanyag-előállító

Szakmunkás

4.

33 6201 01

Gazda

Szakmunkás

5.

55 6206 01

Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő és -feldolgozó

Felsőfokú szakképesítés

6.

55 6203 04

Ménesgazda

Felsőfokú szakképesítés

7.

55 6206 02

Növénytermesztő és növényvédő technológus

Felsőfokú szakképesítés

8.

34 6206 02

Vetőmagtermesztő és -minősítő

Szakmunkás

7. Elf o gadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásr e ndjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

55 621 01 0010 55 07

Szőlész, borász szaktechnikus

Felsőfokú szakképesítés

3.

55 621 04 0000 00 00

Méhészeti technológus

Technikus

8. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet alapján

A

B

C

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

55 621 01 0010 55 01

Agrárkereskedelmi menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

3.

52 621 01 1000 00 00

Agrárkörnyezetgazda

Technikus

4.

54 621 01 0000 00 00

Agrár-közgazdasági és -áruforgalmazó technikus

Technikus

5.

54 621 02 0010 54 01

Agrárrendész

Technikus

6.

54 621 03 0010 54 01

Állategészségügyi technikus

Technikus

7.

31 521 20 0010 31 01

Állattenyésztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

Szakmunkás

8.

31 621 03 0010 31 01

Állattenyésztő (baromfi és kisállat)

Szakmunkás

9.

31 621 03 0010 31 02

Állattenyésztő (juh és kecske)

Szakmunkás

10.

31 621 03 0010 31 03

Állattenyésztő (sertés)

Szakmunkás

11.

31 621 03 0010 31 04

Állattenyésztő (szarvasmarha)

Szakmunkás

12.

54 621 03 0010 54 02

Állattenyésztő technikus

Technikus

13.

33 621 02 0100 31 01

Aranykalászos gazda

Szakmunkás

14.

55 621 02 0010 55 01

Baromfitenyésztő és baromfitermék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

15.

52 621 01 0100 31 01

Bioállat-tartó és tenyésztő

Szakmunkás

16.

52 621 01 0100 31 02

Biomasszaelőállító

Szakmunkás

17.

52 621 01 0100 31 03

Bionövény-termesztő

Szakmunkás

18.

54 541 01 0010 54 01

Bor- és pezsgőgyártó technikus

Technikus

19.

33 621 01 0000 00 00

Borász

Szakmunkás

20.

55 621 01 0010 55 02

Bortechnológus

Felsőfokú szakképesítés

21.

33 622 01 1000 00 00

Dísznövénykertész

Szakmunkás

22.

31 622 01 0010 31 01

Dohánykertész

Szakmunkás

23.

31 623 01 0100 31 01

Erdészeti növényvédő

Szakmunkás

24.

31 623 01 1000 00 00

Erdészeti szakmunkás

Szakmunkás

25.

54 623 01 0000 00 00

Erdésztechnikus

Technikus

26.

55 623 01 0000 00 00

Erdőgazda

Felsőfokú szakképesítés

27.

54 525 02 0010 54 01

Erdőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

28.

33 622 01 0100 31 01

Faiskolai termesztő

Szakmunkás

29.

33 621 02 1000 00 00

Gazda

Szakmunkás

30.

55 621 02 0010 55 02

Gyógynövény- és fűszernövénytermesztő
és -feldolgozó

Felsőfokú szakképesítés

31.

31 622 01 0010 31 02

Gyümölcstermesztő

Szakmunkás

32.

31 621 01 0010 31 03

Haszonállat-gondozó

Szakmunkás

33.

54 621 04 0010 54 01

Kertész és növényvédelmi technikus

Technikus

34.

31 521 19 0010 31 03

Kertészeti gépkezelő

Szakmunkás

35.

31 521 01 0010 31 02

Kertészeti gépszerelő, gépjavító

Szakmunkás

36.

31 521 20 0010 31 03

Kertészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó

Szakmunkás

37.

31 621 04 0100 31 01

Lóápoló és gondozó

Szakmunkás

38.

31 621 04 0000 00 00

Lótartó és -tenyésztő

Szakmunkás

39.

31 521 19 0010 31 04

Majorgép-kezelő

Szakmunkás

40.

31 621 05 0000 00 00

Méhész

Szakmunkás

41.

31 521 19 0010 31 05

Meliorációs, kert- és parképítőgép kezelő

Szakmunkás

42.

55 621 01 0010 55 04

Ménesgazda

Felsőfokú szakképesítés

43.

31 521 19 0010 31 06

Mezőgazdasági erő- és munkagépkezelő

Szakmunkás

44.

54 525 02 0010 54 02

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

45.

31 521 01 0010 31 03

Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító

Szakmunkás

46.

55 621 01 0010 55 05

Mezőgazdasági menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

47.

55 621 01 0010 55 06

Mezőgazdasági műszaki menedzserasszisztens

Felsőfokú szakképesítés

48.

31 521 19 0010 31 07

Mezőgazdasági rakodógépkezelő

Szakmunkás

49.

54 621 02 0010 54 02

Mezőgazdasági technikus

Technikus

50.

54 621 02 0100 31 01

Mezőgazdasági vállalkozó

Szakmunkás

51.

33 622 01 0100 31 02

Mikroszaporító

Szakmunkás

52.

33 622 01 0100 31 03

Növényházi dísznövénytermesztő

Szakmunkás

53.

31 521 20 0010 31 04

Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó

Szakmunkás

54.

54 621 04 0100 31 01

Növénytermesztő

Szakmunkás

55.

54 621 04 0010 54 02

Növénytermesztő és növényvédelmi technikus

Technikus

56.

55 621 02 0010 55 05

Növénytermesztő és növényvédő technológus

Felsőfokú szakképesítés

57.

31 521 19 0010 31 09

Növényvédelmi gépkezelő

Szakmunkás

58.

54 621 04 0100 31 02

Növényvédő és méregraktárkezelő

Szakmunkás

59.

52 621 01 0100 33 01

Ökogazda

Szakmunkás

60.

55 621 02 0010 55 06

Ökológiai gazdálkodó

Felsőfokú szakképesítés

61.

31 521 19 0010 31 10

Önjáró betakarítógép kezelője

Szakmunkás

62.

55 621 02 0010 55 07

Sertéstenyésztő és sertéstermék-előállító technológus

Felsőfokú szakképesítés

63.

33 622 01 0100 31 04

Szabadföldi dísznövénytermesztő

Szakmunkás

64.

31 622 01 0010 31 03

Szőlőtermesztő

Szakmunkás

65.

54 625 01 0100 31 01

Vadász, vadtenyésztő

Szakmunkás

66.

54 625 01 0000 00 00

Vadgazdálkodási technikus

Technikus

67.

55 621 02 0010 55 08

Vadgazdálkodási technológus

Felsőfokú szakképesítés

68.

54 621 04 0100 31 03

Vetőmagtermesztő

Szakmunkás

69.

54 621 02 0010 54 03

Vidékfejlesztési technikus

Technikus

70.

33 621 01 0001 51 01

Vincellér

Technikus

71.

31 622 01 0010 31 04

Zöldségtermesztő

Szakmunkás

9. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet alapján

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

55 621 01

Agrár áruforgalmazó szaktechnikus

Szaktechnikus

3.

35 621 01

Állattartó szakmunkás

Szakmunkás

4.

54 621 01

Állattenyésztő és állategészségügyi technikus

Technikus

5.

35 621 02

Biogazdálkodó

Szakmunkás

6.

55 541 01

Bor- és pezsgőgyártó szaktechnikus

Szaktechnikus

7.

34 622 01

Dísznövénykertész

Szakmunkás

8.

54 623 01

Erdészeti és vadgazdálkodási technikus

Technikus

9.

54 521 02

Erdészeti gépésztechnikus

Technikus

10.

34 623 01

Erdészeti szakmunkás

Szakmunkás

11.

34 621 01

Gazda

Szakmunkás

12.

35 622 01

Gyógy- és fűszernövénytermesztő

Szakmunkás

13.

34 622 02

Kertész

Szakmunkás

14.

55 622 01

Kertészeti szaktechnikus

Szaktechnikus

15.

34 621 02

Lovász

Szakmunkás

16.

34 811 02

Mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó

Szakmunkás

17.

34 521 08

Mezőgazdasági gépész

Szakmunkás

18.

54 521 05

Mezőgazdasági gépésztechnikus

Technikus

19.

35 521 02

Mezőgazdasági gépjavító

Szakmunkás

20.

54 621 02

Mezőgazdasági technikus

Technikus

21.

32 621 02

Méhész

Szakmunkás

22.

55 621 02

Növényvédelmi szaktechnikus

Szaktechnikus

23.

34 541 06

Szőlész-borász

Szakmunkás

24.

55 581 04

Vidékfejlesztési szaktechnikus

Szaktechnikus

25.

35 622 02

Zöldség- és gyümölcstermesztő

Szakmunkás

26.

31 621 02

Aranykalászos gazda

Szakmunkás

27.

31 621 01

Állatgondozó

Szakmunkás

28.

31 541 02

Borász

Szakmunkás

29.

31 811 01

Falusi vendéglátó

Szakmunkás

30.

31 541 11

Vincellér

Szakmunkás

10. Elfogadható szakképesítések a szakközépiskolákban és a szakmunkásképző iskolákban oktatható szakokról, illetőleg szakmákról szóló 18/1986. (VIII. 26.) MM rendelet alapján

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

1801-1

Juhtenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

3.

1801-2

Lótenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

4.

1801-3

Sertéstenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

5.

1801-4

Szarvasmarha-tenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

6.

1804

Méhész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

7.

1805

Vadász-vadtenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

8.

1806

Baromfitenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

9.

1807

Állategészségőr

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

10.

1809

Általános állattenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

11.

1810

Kisállattenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

12.

1701

Dísznövénykertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

13.

1705

Kertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

14.

1705-1

Szőlő- és gyümölcstermesztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

15.

1705-2

Zöldségtermesztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

16.

1707

Általános kertész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

17.

1706

Mezőgazdasági gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

18.

1706-1

Állattartótelepi gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

19.

1706-2

Kertészeti gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

20.

1706-3

Növénytermesztő gépész

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

21.

1913-1

Borász

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

22.

313

Gépszerelő
és -karbantartó

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

23.

313-4

Mezőgazdasági gépszerelő, -karbantartó

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

24.

31-100

Növényvédelmi (technikus)

Technikus

25.

31-300

Mezőgazdasági áruforgalmi (technikus)

Technikus

26.

32-101

Erdészeti (technikus)

Technikus

11. Elfogadható szakképesítések az egyes oktatási jogszabályok módosításáról szóló 20/1994. (XI. 10.) MKM rendelet alapján

A

B

C

D

1.

Szakképesítés azonosító száma

Megnevezése

A képzés szintje

2.

313-4

Gépszerelő és karbantartó (mezőgazdasági gépszerelő)

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

3.

1809

Általános tenyésztő

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

4.

1913-1

Erjedésipari termékgyártó (borász)

Érettségi-képesítő bizonyítvány alapján:

Technikus

Szakmunkás bizonyítvány alapján:

Szakmunkás

5.

31-100

Növényvédelmi (technikus)

Technikus

6.

31-300

Mezőgazdasági áruforgalmi (technikus)

Technikus

7.

51-0100

Állattenyésztő és állategészségügyi (technikus)

Technikus

8.

51-0200

Erdész (technikus)

Technikus

9.

51-0300

Kertész (technikus)

Technikus

10.

51-0400

Növénytermesztő és növényvédelmi (technikus)

Technikus

11.

61-0102

Borászati és üdítőipari ágazat (technikus)

Technikus

12.

71-0200

Mezőgazdasági gépész (technikus)

Technikus

2. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez

Mezőgazdasági termeléssel összefüggő felsőfokú képzések

A

B

1.

Végzettségi szint

Agrár képzési területen, az oklevélhez jutás érdekében elvégzett képzés neve

2.

alapfokozat
(baccalaureus, bachelor; rövidítve: BSc)

állattenyésztő mérnöki alapképzési szak

élelmiszermérnöki alapképzési szak (borászati szakirány)

erdőmérnöki alapképzési szak

gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnöki alapképzési szak

informatikus és szakigazgatási agrármérnöki alapképzési szak

kertészmérnöki alapképzési szak

környezetgazdálkodási agrármérnöki alapképzési szak

mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki alapképzési szak

mezőgazdasági mérnöki alapképzési szak

mezőgazdasági szakoktató alapképzési szak

növénytermesztő mérnöki alapképzési szak

szőlész-borász mérnöki alapképzési szak

természetvédelmi mérnöki alapképzési szak

vadgazda mérnöki alapképzési szak

3.

mesterfokozat (magister, master; rövidítve: MSc)

agrármérnöki mesterképzési szak

állatorvosi mesterképzési szak osztatlan, egységes képzés

állattenyésztő mérnöki mesterképzési szak

birtokrendező mérnöki mesterképzési szak

díszkertészeti mérnöki mesterképzési szak

erdőmérnöki mesterképzési szak

erdőmérnöki mesterképzési szak egységes, osztatlan képzés

élelmiszerbiztonsági és -minőségi mesterképzési szak

élelmiszermérnöki mesterképzési szak

gazdasági agrármérnöki mesterképzési szak

kertészmérnöki mesterképzési szak

környezetgazdálkodási agrármérnöki mesterképzési szak

mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki mesterképzési szak

növényorvosi mesterképzési szak

növénytermesztő mérnöki mesterképzési szak

takarmányozási és takarmánybiztonsági mérnöki mesterképzési szak

tájépítész mérnöki mesterképzési szak

természetvédelmi mérnöki mesterképzési szak

vadgazda mérnöki mesterképzési szak

vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzési szak

4.

Főiskolai

agrármérnök

agrármenedzser főiskolai szintű szak

agrár-szakoktató főiskolai szintű szak

állattenyésztő mérnöki, vagy állattenyésztési, vagy állattenyésztési üzemszervezési, vagy állattenyésztő üzemmérnöki, vagy általános állattenyésztési, vagy baromfi- és egyéb kisállattenyésztő főiskolai szintű szak

élelmiszer-technológus mérnöki, vagy élelmiszer-ipari üzemmérnöki, vagy élelmiszer-technológus üzemmérnöki főiskolai szintű szak (borászati szakirány)

élelmiszeripari mérnök főiskolai szintű szak (borászati szakirány)

gazdasági mérnöki főiskolai szintű szak

kertészmérnöki vagy kertész üzemmérnöki főiskolai szintű szak

környezetgazdálkodási agrármérnöki vagy környezetgazdálkodási agrár üzemmérnöki főiskolai szintű szak

meliorációs mérnöki, vagy meliorációs üzemmérnöki, vagy öntözéses üzemmérnöki főiskolai szintű szak

mezőgazdasági gépészmérnöki vagy mezőgazdasági gépész üzemmérnöki főiskolai szintű szak

mezőgazdasági mérnöki vagy mezőgazdasági üzemmérnöki főiskolai szintű szak

mezőgazdasági szakigazgatási szervező mérnöki főiskolai szintű szak

növénytermesztési mérnöki vagy növénytermesztési üzemmérnöki főiskolai szintű szak

szakoktató (agrár) főiskolai szintű szak

szőlész-borász főiskolai szintű szak

tájgazdálkodási főiskolai szintű szak

tájgazdálkodási mérnök főiskolai szintű szak

természetvédelmi mérnöki főiskolai szintű szak

vadgazda vagy vadgazda mérnöki főiskolai szintű szak

vállalkozó menedzser vagy vállalkozó-menedzser mérnök vagy élelmiszer vállalkozó menedzser főiskolai szintű szak

vidékfejlesztési agrármérnöki főiskolai szintű szak

5.

Egyetemi

agrárkémikus agrármérnöki egyetemi szintű szak

agrármérnöki, vagy mezőgazdasági agrármérnöki, üzemszervező agrármérnöki, vagy vállalatgazdasági agrármérnöki egyetemi szintű szak

alkalmazott zoológus szak

állatorvosi vagy állatorvos-doktori egyetemi szintű szak

élelmiszer minőségbiztosító agrármérnöki egyetemi szintű szak

élelmiszeripari mérnök egyetemi szintű szak (borászati szakirány)

élelmiszermérnöki egyetemi szintű szak (borászati szakirány)

erdőmérnöki egyetemi szintű szak

gazdasági agrármérnöki egyetemi szintű szak

informatikus agrármérnök

kertészmérnöki egyetemi szintű szak

környezetgazdálkodási agrármérnöki vagy környezet- és tájgazdálkodási egyetemi szintű szak

mezőgazdasági gépészmérnöki egyetemi szintű szak

növényorvosi egyetemi szintű szak

vidékfejlesztési agrármérnöki egyetemi szintű szak

6.

Szakirányú továbbképzési szak

agrárközgazdasági

 

 

agrár- és vidékfejlesztési szakmérnök

 

 

agrárágazati gépüzemeltető szakmérnök

 

 

agrármenedzsment

 

 

alapszintű nemzetközi mezőgazdasági

 

 

baromfi-egészségügy

 

 

európai uniós agrárszakértő

 

 

gombatermesztési szakmérnök

 

 

gombatermesztési szaktanácsadó

 

 

gyógynövénytermesztő

 

 

gyógynövénytermesztő szakember

 

 

gyümölcstermesztési (integrált termesztési)

 

 

gyümölcstermesztő

 

 

gyümölcstermesztő szakmérnök

 

 

integrált gyümölcstermesztési szakmérnök

 

 

integrált növénytermesztő

 

 

integrált növénytermesztő szakember

 

 

juh- és kecskeágazati szakmérnök

 

 

kertészeti marketing és logisztikai

 

 

környezet- és tájgazdálkodási

 

 

környezet- és tájgazdálkodási szakember

 

 

környezetgazdálkodási

 

 

környezetgazdálkodási-környezetvédelmi

 

 

környezetgazdálkodási-környezetvédelmi szaktanácsadó

 

 

lótenyésztő

 

 

mesterszintű nemzetközi mezőgazdasági

 

 

mezőgazdasági környezetgazdálkodási

 

 

mezőgazdasági környezetgazdálkodási szakmérnök

 

 

mezőgazdasági szaktanácsadó

 

 

mezőgazdasági szaktanácsadó szakmérnök

 

 

mezőgazdasági vízgazdálkodási

 

 

nemzetközi agrárágazati

 

 

növénygenetika és növénynemesítés

 

 

növénygenetikai és növénynemesítési

 

 

növényvédelmi szakmérnök

 

 

ökológiai gazdálkodó

 

 

ökológiai gazdálkodó szakmérnök

 

 

ökológiai növénytermesztő

 

 

ökológiai növénytermesztő szakember

 

 

sertés-egészségügyi

 

 

sertéstenyésztő szakmérnök

 

 

szarvasmarha-tenyésztési és tejgazdasági

 

 

szarvasmarhatenyésztő szakmérnök

 

 

szőlész-borász

 

 

szőlő- és borgazdasági szakmérnök

 

 

szőlő- és borgazdasági szaktanácsadó

 

 

szőlőtermesztő és borász menedzser

 

 

szőlőtermesztő és borász szakmérnök

 

 

takarmánykeverék-gyártási

 

 

takarmányozási és takarmánygazdálkodási

 

 

takarmányozási és takarmánygazdálkodási

 

 

talajerőgazdálkodás

 

 

talajerőgazdálkodás szakmérnök

 

 

talajtani

 

 

talajtani szakmérnöki

 

 

tápanyag-gazdálkodási

 

 

vadászati és vadgazdálkodási

 

 

vadászati és vadgazdálkodási szaktanácsadó

 

 

vadgazdálkodási

 

 

vadgazdálkodási szakember

 

 

vetőmag-gazdálkodási

 

 

vetőmag-gazdálkodási szakmérnöki

 

 

vidékfejlesztési

 

 

vidékfejlesztési menedzsment és marketing

 

 

vidékfejlesztési menedzsment és marketing szakmérnök

 

 

vidékfejlesztő menedzser

 

 

vidékfejlesztő menedzser szakmérnök

 

 

zöldség-gyümölcs termesztési és feldolgozási

 

 

zöldséghajtatási

 

 

zöldséghajtató és gombatermesztő szakmérnök

3. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez39

Értékelés

 

A

B

C

D

1.

Értékelési szempont megnevezése

Értékelés/ellenőrzés módja

Pontszám

2.

A rész

Szakmai szempontok

3.

Az ügyfél képzettsége

A 2. melléklet szerinti végzettség

Végzettséget igazoló okirat hiteles másolata.

15

Az 1. mellékletben meghatározott felsőfokú szakképesítés vagy technikusi vagy szaktechnikusi szakképzettség

10

4.

Az 1. mellékletben meghatározott végzettséggel rendelkező ügyfél

vállalja, hogy a 2. melléklet szerinti végzettségek
egyike tekintetében
a 10 %-os kifizetetési kérelem benyújtásáig legalább BSc szintű szakirányú végzettséget szerez

Támogatási kérelemben tett nyilatkozat alapján.

2

5.

Az ügyfél vállalja a főállású mezőgazdasági termelővé válást a működtetési időszak

3. évének kezdetétől

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat alapján.

17

4. évének kezdetétől

14

6.

Az ügyfél vállalja, hogy a működtetési időszak 4. évére vállalt EUME értéket az állattenyésztés, a kertészet, vagy az állattenyésztés és a kertészet együttes aránya adja

84–100%-ban

Az üzleti terv részét képező SFH-betétlap alapján.

10

67–83%-ban

8

51–66%-ban

6

7.

Az ügyfél

életvitelszerű tartózkodási helye tanyán vagy a Központi Statisztikai Hivatal által a kérelembenyújtás évének január 1-jei dátummal közzétett helységnévtár alapján 1000 fő alatti lakosságszámú településen van a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában és vállalja, hogy ezt fenntartja a működtetési időszak végéig.

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata vagy az adott város Polgármesteri Hivatala által kiállított eredeti lakcímigazolás alapján.
Ha az ügyfél életvitelszerű tartózkodási helye tanyán van, de a földrészlet nem tanyaként vagy majorként szerepel az ingatlan-nyilvántartásban, akkor a támogatási kérelemhez mellékelni kell a területileg illetékes önkormányzat jegyzője által kiállított igazolást arról, hogy az ügyfél életvitelszerű tartózkodási helye gazdálkodásra alkalmas.

8

vállalja, hogy életvitelszerű tartózkodási helyként tanyára vagy a Központi Statisztikai Hivatal által a kérelembenyújtás évének január 1-jei dátummal közzétett helységnévtár alapján 1000 fő alatti lakosságszámú településre költözik a működtetési időszak első évének végére és ezt fenntartja legalább a működtetési időszak végéig.

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat alapján

5

8.

Az 1. mellékletben meghatározott felsőfokú szakképesítéssel vagy technikusi vagy szaktechnikusi szakképzettséggel, rendelkező ügyfél a támogatási kérelmének benyújtását megelőzően megszerzett,

legalább 3 év mezőgazdasági termelő tevékenységgel összefüggő szakmai gyakorlattal rendelkezik

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat, valamint, eredeti munkaszerződés hiteles másolata, munkaviszony igazolás, gazdaság vezetőjének az MVH által közzétett nyomtatványon tett igazolása, ami pontosan tartalmazza a mezőgazdasági termelő tevékenységgel összefüggő szakmai gyakorlat idejét

4

legalább 2 év mezőgazdasági termelő tevékenységgel összefüggő szakmai gyakorlattal rendelkezik

3

legalább 1 év mezőgazdasági szakmai gyakorlattal rendelkezik

2


9.

Összesen:

max: 50

 

B rész

Horizontális szempontok

10.

Női ügyfél

2

11.

Az ügyfél vállalja, hogy a főállásban foglalkoztatottak száma a működtetési időszak 4. évétől (az ügyfelet nem beleszámítva)

legalább +1 fő

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat alapján

 

4

12.

A működtetési időszak kezdetétől annak teljes időtartama alatt az ügyfél életvitelszerű tartózkodási helyéhez képest a gazdaság legtávolabbi pontja legfeljebb

30 km-es sugarú körön belül található

Támogatási kérelem főlapján tett nyilatkozat alapján

7

13.

Az ügyfél életvitelszerű tartózkodási helye

hátrányos helyzetű településen van a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább egy évvel

A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendelet 2015. április 23. napján hatályos melléklete szerinti, a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet 2. vagy 3. mellékletében felsorolt, vagy a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014.
(XI. 26.) Korm. rendelet 3. mellékletében felsorolt járáshoz tartozó település

Amennyiben az ügyfél lakcímet igazoló hatósági igazolványának másolata a kérelem benyújtását megelőző 1 éven belül került kiállításra, akkor a lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata mellett az ügyfélnek a kérelméhez csatolnia kell az ügyfél lakhelye szerint illetékes Polgármesteri Hivatal vagy kormányhivatal által kiállított eredeti lakcímigazolást, ami tartalmazza az ügyfél korábbi életvitelszerű tartózkodási helyét és annak kezdeti és végdátumát.

4

14.

Összesen:

max: 17

15.

C rész

Pénzügyi terv

16.

A befektetett eszközök hatékonysága

A befektetett eszközök ráfordításainak aránya, a befektetett eszközök ráfordításai a kiemelt anyagjellegű kiadások (növénytermesztés, kertészet, szőlő- és gyümölcstermesztés, valamint az állattenyésztés) és az igénybevett szolgáltatások összegéhez képest a működtetési időszak teljes időtartama alatt.

 

Ha a mutató értéke legalább 2,5

2

Ha a mutató értéke legalább 1,5, de nem éri el a 2,5-t

1

17.

A támogatás hasznosulása

A főtevékenységből származó felhalmozódó kumulált jövedelem* aránya az egyszeri tőkejuttatáshoz viszonyítva a működtetési időszak 4. évére

 

Ha a mutató értéke legalább 1,4

3

Ha a mutató értéke legalább 0,9, de nem éri el az 1,4-t

2

Ha a mutató értéke legalább 0,4, de nem éri el a 0,9-t

1

* A számítás módja: {(Mezőgazdasági tevékenységből származó bevétel 1. év + 2. év + 3. év + 4. év) – [(Kiemelt anyagjellegű kiadások a növénytermesztésben, kertészetben, szőlő-, gyümölcstermesztésben 1. év + 2. év + 3. év + 4. év) + (Kiemelt anyagjellegű kiadások az állattenyésztésben 1. év + 2. év + 3. év + 4. év) + (Igénybe vett szolgáltatások kiadásai
1. év + 2. év + 3. év + 4. év) + (Bér- és járulékai 1. év + 2. év + 3. év + 4. év) + (Vállalkozói kivét 1. év + 2. év + 3. év + 4. év)]} / Egyszeri tőkejuttatás összesen
Az egyszeri tőkejuttatás összege e rendelet 7. §
(2) bekezdésében meghatározott összeg és a támogatási kérelem benyújtás évének január 1-jei EKB árfolyamának
(315,54 Ft/euró) szorzata alapján kerül megállapításra.

 

18.

A vállalkozás tervezett jövedelmezősége

Az átlagos kalkulált bruttó jövedelem (azaz a működtetési időszak teljes időtartamára tervezett Vállalkozás eredményének a vállalkozói kivéttel növelt átlaga) aránya az átlagos minimálbérhez (a benyújtás évében érvényes havi minimálbér és bérminimum átlagának éves értéke) a működtetési időszak teljes időtartama alatt

Az átlagos minimálbér a 347/2014. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján: 1 362 000 Ft*,
*A számítás módja: (105 000 Ft + 122 000 Ft)/2*12 hó =
1 362 000 Ft.

Ha a mutató százalékban kifejezett értéke legalább 150%

3

Ha a mutató százalékban kifejezett értéke legalább 120%, de nem éri el a 150%-ot

2

Ha a mutató százalékban kifejezett értéke legalább 60%, de nem éri el a 120%-ot

1

19.

Összesen:

max: 8

20.

D rész

Üzleti terv

21.

Üzleti terv értékelése összesen (a kitöltési útmutatóban szereplő követelmények maximális teljesítése esetén):

max: 40

22.

MINDÖSSZESEN:

max: 115

4. melléklet a 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelethez

Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma

1. A családtámogatási ellátásban részesülő ügyfél személyes adatai (családi és utóneve, születési családi és utóneve, születési helye, születési ideje, anyja születési családi és utóneve)

2. A közreműködő személyes adatai (családi és utóneve, születési családi és utóneve, születési helye, születési ideje, anyja születési családi és utóneve)

3. A családtámogatási ellátásban részesülő ügyfél gyermekének személyes adatai (családi és utóneve, születési családi és utóneve, születési helye, születési ideje, anyja születési családi és utóneve)

4. A közreműködő bevonásának időtartama

1

Az 1. § 9. pontja a 9/2016. (IV. 5.) MvM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

2

Az 1. § 11. pontja a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 32. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 3. § (2) bekezdése a 33/2015. (VII. 13.) MvM rendelet 16. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 4. § (3) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 26. § a) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 5. § (6) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 26. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 6. § a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

7

A 7. § (5) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 26. § c) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 7. § (7) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 26. § b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 8. §-t a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 27. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 9. § (1) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 26. § c) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 9. § (3) bekezdését a 41/2015. (IX. 29.) MvM rendelet 1. §-a iktatta be.

12

A 10. § (1) bekezdése a 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 31. §-a szerint módosított szöveg.

13

A 10. § (4) bekezdése a 18/2020. (VI. 12.) AM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

14

A 10. § (5) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

15

A 10. § (6) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

16

A 11. § (1) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 21. §-ával megállapított szöveg. [A 11. § (1) bekezdésének a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 26. § c) pontjával elrendelt módosítása, amely szerint az „az MVH” szövegrész helyébe az „a Kincstár” szöveg lép, nem vezethető át.]

17

A 11. § (2) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 26. § c) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 11. § (5) bekezdés b) pontja a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 32. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 11. § (8)–(9) bekezdését a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 27. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 11. § (11) bekezdés b) pontja a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

21

A 11. § (11) bekezdés d) pontja a 60/2019. (XII. 18.) AM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 11. § (11a) bekezdését a 60/2019. (XII. 18.) AM rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

23

A 11. § (12) bekezdés b) pontját a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 27. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

24

A 11. § (13) bekezdése a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 24. §-ával megállapított szöveg.

25

A 11. § (15) bekezdését a 35/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 25. §-a iktatta be.

26

A 11. § (15) bekezdés b) pontja a 18/2020. (VI. 12.) AM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 12/A. §-t a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 97. §-a iktatta be.

28

A hatálybalépés időpontja 2015. június 10.

29

A 12/B. §-t a 41/2015. (IX. 29.) MvM rendelet 2. §-a iktatta be.

30

A hatálybalépés időpontja 2015. szeptember 30.

31

A 12/C. §-t a 9/2016. (IV. 5.) MvM rendelet 10. §-a iktatta be.

32

A hatálybalépés időpontja 2016. április 6.

33

A 12/D. §-t a 22/2018. (VIII. 17.) AM rendelet 5. §-a iktatta be.

34

A hatálybalépés időpontja 2017. december 28.

35

A hatálybalépés időpontja 2018. augusztus 18.

36

A hatálybalépés időpontja 2018. augusztus 18.

37

A 12/E. §-t a 60/2019. (XII. 18.) AM rendelet 4. §-a iktatta be.

38

A hatálybalépés napja 2019. december 21.

39

A 3. melléklet a 28/2015. (VI. 9.) MvM rendelet 98. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére