• Tartalom

1666/2015. (IX. 21.) Korm. határozat

1666/2015. (IX. 21.) Korm. határozat

A „Földet a gazdáknak!” Program keretében az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítéséhez szükséges intézkedésekről1

2015.12.17.

A Kormány a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kezdeményezését mérlegelve olyan intézkedéseket hoz, amelyek – a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvényben meghatározott 300 hektár mértékű földszerzési maximum alkalmazásával – lehetővé teszik a földművesek számára az állami tulajdonú földterületek megvásárlását.

1. A Kormány egyetért azzal, hogy a „Földet a gazdáknak!” Program megvalósítására a következő irányelvek mentén kerüljön sor:

a) az állami földbirtok-politika irányelveivel összhangban,

b) a kellő eljárási garanciák megteremtése mellett,

c) átlátható eljárások keretében,

d) az erdők és természetvédelmi területek kivételével,

e) a három hektárnál kisebb földrészletek egyszerűsített, ajánlattételi felhívással,

f) a három hektárnál nagyobb földrészletek a 23 megyei jogú városban a fővárosi és megyei kormányhivatalok által lebonyolított árverésen,

g) a helyben kialakult piaci ár feletti értéken,

h) a kikiáltási ár alatti értékesítés lehetőségének kizárásával,

i) 20 éves elidegenítési és terhelési tilalom, valamint a Magyar Állam visszavásárlási jogának kikötésével, az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság által a vásárlásokhoz igénybe vehető földvásárlási hitelprogram meghirdetésével,

j)2 a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 18. § (1) bekezdés e) pontja szerinti helyben lakó földművesek a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek értékesítése során földtulajdont vásárolhassanak.

2.3

3. A Kormány az 1. pontban meghatározottak érdekében

a) felhatalmazza a földművelésügyi minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a földrészletek értékesítésére 2015. december 31. napjáig sor kerülhessen;

Felelős: földművelésügyi miniszter

Határidő: 2015. december 31. napjáig folyamatos

b) felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a fővárosi és megyei kormányhivatalokkal kösse meg az együttműködési megállapodásokat annak érdekében, hogy azok a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet közreműködőjeként az árveréseket lebonyolítsák;

Felelős: földművelésügyi miniszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: 2015. december 31. napjáig folyamatos

c) felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, gondoskodjon arról, hogy az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság az 1. pont i) alpontjában szereplő hitelprogram részletes feltételeit és szabályait dolgozza ki, a hitelprogramot hirdesse meg;

Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter

Határidő: azonnal

d) felhívja az érintett minisztereket, hogy az 1. pontban meghatározottak végrehajtásához szükséges valamennyi tárgyi, személyi és anyagi feltétel biztosításáról haladéktalanul intézkedjenek;

Felelős: érintett miniszterek

Határidő: azonnal

e) felhívja a földművelésügyi minisztert, hogy készítse elő a mintagazdaságként kijelölendő, tartósan állami tulajdonban maradó földekről szóló előterjesztést.

Felelős: földművelésügyi miniszter

Határidő: 2015. október 31.

1

A határozatot az 1062/2016. (II. 25.) Korm. határozat 6. pontja visszavonta 2016. február 26. napjával.

2

Az 1. pont j) alpontja az 1792/2015. (XI. 10.) Korm. határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

3

A 2. pontot az Alkotmánybíróság a 36/2015. (XII. 16.) AB határozatának 1. pontjával megsemmisítette 2015. december 17. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére