• Tartalom

1053/2016. (II. 15.) Korm. határozat

1053/2016. (II. 15.) Korm. határozat

az Alaptörvény elfogadásának 5. évfordulója alkalmából tartandó rendezvénysorozatról

2016.02.15.

A Kormány az Alaptörvény elfogadása 5. évfordulójának méltó megünneplése céljából egyetért azzal, hogy ünnepi, tudományos és szakmai rendezvények formájában a 2016. év során ünnepségsorozatra kerüljön sor, ennek érdekében

a) felhívja az igazságügyi minisztert, hogy tegye meg az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvények előkészítéséhez és megvalósításához szükséges intézkedéseket;

Felelős: igazságügyi miniszter, a kommunikáció tekintetében a miniszterelnök kabinetfőnöke bevonásával

Határidő: folyamatos

b) a 2016. április 25-én megrendezésre kerülő ünnepséget kiemelt fontosságú rendezvénnyé minősíti és felhívja a honvédelmi minisztert, hogy az igazságügyi miniszter és a nemzeti ünnepek, valamint a kiemelt fontosságú rendezvények előkészítésének és lebonyolításának rendjéről szóló 1432/2014. (VII. 31.) Korm. határozat szerinti felelősségi rend alapján érintett miniszterek bevonásával tegye meg az ünnepség előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges intézkedéseket.

Felelős: honvédelmi miniszter, igazságügyi miniszter, érintett miniszterek

Határidő: 2016. április 25.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére