• Tartalom

26/2016. (IV. 11.) FM rendelet

26/2016. (IV. 11.) FM rendelet

a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos bejelentés, nyilvántartás és ellenőrzés részletes szabályairól1

2016.07.01.

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 112. § (2) bekezdés 27. pontjában, valamint (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 4. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90. § 10. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. A faanyag kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos bejelentés szabályai

1. § (1) A faanyag kereskedelmi lánc szereplője az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.) 90/F. § (1) bekezdésében meghatározott bejelentési kötelezettségét elektronikus úton, az erdészeti hatóság honlapján elérhető elektronikus felületen teljesíti.

(2) Ha a faanyag kereskedelmi lánc szereplője a tevékenységét több telephelyen végzi, akkor a bejelentését úgy kell megtennie, hogy abból a faanyag kereskedelmi lánchoz tartozó ténylegesen végzett tevékenysége az egyes telephelyek tekintetében egyértelműen beazonosítható legyen.

(3) Az erdészeti hatóság a nyilvántartásba vétellel egyidejűleg megállapított technikai azonosító számot (a továbbiakban: technikai azonosító szám) a bejelentéstől számított nyolc napon belül, elektronikus úton megküldi a faanyag kereskedelmi lánc szereplőjének.

2. § Ha az erdőgazdálkodó – erdőgazdálkodási tevékenysége során – az Evt. 90/F. § (1) bekezdésének megfelelően kizárólag Magyarország területén végzi erdei faválasztékok előállítását és értékesítését, akkor a technikai azonosító számának az erdőgazdálkodói kód minősül.

2. A faanyag kereskedelmi lánc ellenőrzése

3. § (1) Az erdészeti hatóság a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos hatósági feladatainak ellátása keretében, az Evt. 90/C. § (2) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott ellenőrzések biztosítása érdekében, faanyag kereskedelmi lánc felügyeleti információs rendszert hoz létre és működtet, amely tartalmazza

a) a faanyag kereskedelmi lánc szereplői által bejelentett adatokból létrehozott nyilvántartást,

b) az ellenőrzésre történő kiválasztás módszertanát,

c) az ellenőrzések célját, módszereit, az alkalmazott közigazgatási iratmintákat, a lehetséges eljárási cselekményeket, azok jogszabályi megalapozottságát tartalmazó, a hatósági joggyakorlat egységesítését, valamint a dokumentált eljárásrendet szolgáló ellenőrzési kézikönyvet,

d) az Evt. 90/G. § (1) bekezdése alapján átadott adatokat, valamint

e) az ellenőrzések eredményeként alkalmazott szankciókról és egyéb megtett intézkedésekről vezetett, ügyfélhez rendelt nyilvántartásokat.

(2) Az erdészeti hatóság a faanyag kereskedelmi lánc felügyeletével kapcsolatos ellenőrzési tevékenysége eredményes lefolytatása érdekében a faanyag kereskedelmi lánc egyes szereplőitől – legfeljebb harminc napos – határidő kitűzésével, az előállított vagy forgalmazott fával és fatermékkel kapcsolatban írásban adatszolgáltatást kérhet.

(3) Az Evt. 90/G. § (1) bekezdés e) pontjában és 90/I. § (3) bekezdésében meghatározott együttműködési kötelezettség teljesítése, valamint az (1) bekezdés b)–d) pontjában foglaltak megfelelő alkalmazása és az ellenőrzések összehangolt lefolytatása érdekében az erdészeti hatóság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal együttműködési megállapodást kötnek.

4. § (1) Az erdészeti hatóság – figyelembe véve a 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott ellenőrzésre történő kiválasztás módszertanát – ellenőrzési tervet készít.

(2) Az ellenőrzési tervnek tartalmaznia kell legalább:

a) a célok és kockázatok meghatározását,

b) az ellenőrzések ütemtervét,

c) a kiemelt ellenőrzésekkel érintett fatermékkel kapcsolatos értékesítési láncokat,

d) a célok elérésének mérési és utóellenőrzési módszereit,

e) a más hatóságokkal történő ellenőrzések során az együttműködés és kölcsönös segítségnyújtás megvalósítási terveit és feltételrendszereit,

f) az ellenőrzési terv értékelése során alkalmazandó lényeges teljesítménymutatókat.

(3) Az elvégzett ellenőrzések eredményeinek értékelése alapján az erdészeti hatóság az ellenőrzési tervet és a 3. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott ellenőrzésre vonatkozó követelményeket felülvizsgálja, és ha szükséges, módosítja azokat.

(4) Az ellenőrzési tervtől függetlenül, haladéktalanul el kell végezni az ellenőrzést, ha

a) az ellenőrző szervezet az erdészeti hatóság felé jelzi, hogy a faanyag kereskedelmi lánc valamely szereplője az Evt. 90/A. § (6) bekezdése szerinti, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárást, illetve az ahhoz kapcsolódó naprakész dokumentációs rendszert nem megfelelő módon alkalmazza, vagy

b) a faanyag kereskedelmi lánc szereplője a 3. § (2) bekezdésében foglalt adatszolgáltatási kötelezettségének határidőre nem tesz eleget, illetve valótlan adatot szolgáltat.

5. § (1) A helyszíni ellenőrzésről az ellenőrzés alá vont ügyfelet az erdészeti hatóság abban az esetben értesítheti előzetesen, ha az értesítés nem veszélyezteti az ellenőrzés célját. Ellenőrzésről való értesítés esetén az ellenőrzést a lehető legrövidebb időn belül, de legfeljebb négy napon belül le kell folytatni.

(2) Az erdészeti hatóság a helyszíni ellenőrzés időpontjáról szóló értesítést telefonon, elektronikus levélben, vagy rövid szöveges üzenet útján is közölheti.

(3) Ha a helyszíni ellenőrzés lefolytatásához az ügyfél jelenléte szükséges, akkor az ügyfelet úgy kell értesíteni, hogy akadályoztatása esetén a képviseletét biztosítani tudja.

(4) Indokolt esetben azonos ellenőrzési céllal, ismételt ellenőrzés hajtható végre.

6. § (1) A helyszíni ellenőrzést az erdészeti hatóság megbízólevéllel vagy szolgálati igazolvánnyal rendelkező alkalmazottja (a továbbiakban: ellenőr) folytatja le.

(2) Az ellenőr részére kiállított megbízólevél tartalmazza:

a) a „Megbízólevél” megnevezést,

b) az ellenőr nevét, beosztását, szolgálati igazolványának, illetve – ha szolgálati igazolvánnyal nem rendelkezik – a személyazonosító igazolványának vagy más személyazonosításra alkalmas igazolványának számát,

c) az ellenőrzéssel érintett ügyfél nevét,

d) az ellenőrzés időpontját,

e) az ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazásra történő hivatkozást,

f) a megbízólevél iktatószámát és érvényességi idejét,

g) a kiállítás keltét,

h) a kiállításra jogosult aláírását és bélyegzőlenyomatát.

(3) Az ellenőr részére általános megbízólevél is kiállítható. Az általános megbízólevél a (2) bekezdés a), b), valamint e)–h) pontjában meghatározott adatokat tartalmazza.

(4) A helyszíni ellenőrzés során felvett jegyzőkönyvben rögzíteni kell az ügyfél által felajánlott és az ellenőr által visszautasított bizonyítást, kitérve a visszautasítás indokaira is.

(5) Az ügyfél a helyszíni ellenőrzésről készített jegyzőkönyvre, annak kézhezvételétől számított nyolc napon belül észrevételt tehet.

(6) Az ellenőr a helyszíni ellenőrzés során megállapított tényeket, körülményeket és adatokat a jegyzőkönyvben rögzíti, és a jelen levő ügyfelet, illetve annak képviselőjét az ellenőrzés során tett megállapításairól tájékoztatja.

(7) Az ellenőr a nyomtatvány-kiállító programmal készülő nyomtatvány kiállításának folyamatát úgy is ellenőrizheti, hogy felügyelete alatt a nyomtatvány kiállítója – próbajelleggel – nyomtatványt állít ki.

7. § (1) Az erdészeti hatóság a hatósági ellenőrzés során próbavásárlást – ideértve az interneten történő vásárlást is – végezhet.

(2) A próbavásárláshoz az erdészeti hatóság közreműködő személyt vehet igénybe.

(3) A közreműködő személy részére a közreműködést igénybe vevő erdészeti hatóság megbízólevelet állít ki, amely tartalmazza a közreműködő nevét, továbbá azt, hogy mely forgalmazónál milyen típusú ellenőrzésben vehet részt.

(4) A közreműködő személyre az erdészeti hatóság ügyintézőjére vonatkozó kizárási szabályokat kell alkalmazni.

(5) Próbavásárlás esetén az erdészeti hatóság az ellenőrzési jogosultságát a próbavásárlás befejezésekor igazolja, ezzel egyidejűleg a forgalmazó képviseletében eljáró személy a termék visszavétele mellett köteles a vételárat visszatéríteni. Ha a próbavásárlással lefolytatott hatósági ellenőrzés során a termék károsodik, részben vagy egészben megsemmisül, a vételár eljárási költségnek minősül, és a terméket a forgalmazónak nem kell visszavennie.

(6) A próbavásárlás során szerzett adatok a feltárt jogsértés miatt indított hatósági eljárásban bizonyítékként felhasználhatóak.

8. § (1) A faterméket szállító jármű esetén – ideértve a külföldi hatósági jelzéssel közlekedő járműveket is – az Evt.-ben és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban előírt, a fatermék nyomon követhetőségére vonatkozó előírások, kötelezettségek betartását az erdészeti hatóság a közúti forgalomban közúti ellenőrzés keretében is ellenőrzi.

(2) Az erdészeti hatóság az (1) bekezdés szerinti közúti ellenőrzéseket a rendőrséggel, az állami adó- és vámhatósággal, illetve a közlekedési hatósággal is együttműködve folytatja le.

(3) A közúti ellenőrzés során az erdészeti hatóság a rendelkezésére álló vizsgáló eszközökkel megvizsgálja:

a) a fatermék nyomon követhetőségét és származását igazoló dokumentumokat,

b) import esetén az exportőr nyilatkozatát arról, hogy a fatermék nem illegális kitermelésből származik,

c) a szállított fatermék fafajának, választékának és mennyiségének kísérő okmányokkal való egyezőségét.

(4) A (3) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott közúti ellenőrzési módok önállóan és együttesen is alkalmazhatóak.

3. Az erdei faválaszték szállításának nyilvántartása

9. § (1) Az Evt. 90. §-ában meghatározott szállítójegy legalább a következő adatokat tartalmazza:

1. a szállítójegy kiállítójának

a) neve és

b) technikai azonosító száma,

2. a vevő

a) neve,

b) címe vagy székhelye és

c) technikai azonosító száma,

3. az átvevő neve és címe,

4. a fuvarozó neve és székhelye,

5. a feladás és az átvétel helyének címe, helyrajzi száma vagy erdészeti azonosítója,

6. a szállítójármű rendszáma,

7. a műveleti lap sorszáma vagy a fakitermelés bejelentésére rendszeresített nyomtatvány ügyiratszáma,

8. az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről szóló miniszteri rendelet szerinti EKAER szám,

9. a szállítójegy kiállításának időpontja (a dátum, óra, perc megjelölésével),

10. a szállítójármű indulásának és érkezésének időpontja (a dátum, óra, perc megjelölésével),

11. az átvétel időpontja (a dátum, óra, perc megjelölésével),

12. a szállított termék értékesítését bizonylatoló számla sorszáma – kivéve, ha a szállítójegy kiállítására nem számla alapján kerül sor –,

13. a szállított termék megnevezése,

14. a szállított termék mennyisége és mennyiségi egysége,

15. a kiállító, a szállító és az átvevő aláírása.

(2) Az (1) bekezdés 2. pontjának alkalmazásában nem kell feltüntetni

a) a vevő adatait és a technikai azonosító számot, ha a szállítás nem a vevő részére történik, vagy

b) a technikai azonosító számot, ha a vevő nem minősül a faanyag kereskedelmi lánc szereplőjének.

(3) Az (1) bekezdés 7. pontjának alkalmazásában a műveleti lap sorszámát abban az esetben kell feltüntetni, ha a szállítás az erdőrészletből közvetlenül vagy a 14. § szerinti farakodóról történik.

(4) Az (1) bekezdés 8. pontjának alkalmazásában az EKAER számot nem kell feltüntetni, ha a szállítmány nem tartozik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer működéséről szóló miniszteri rendelet hatálya alá.

(5) Az (1) bekezdés 14. pontjának alkalmazásában

a) – a tűzifa kivételével – az erdei faválaszték esetén az adatot fafajonként vagy tételenként külön sorban, a fafaj kódjának feltüntetésével,

b) tűzifa szállítmány esetén az adatot

ba) fafajonként, a fafaj kódjának feltüntetésével, vagy

bb) a „kemény lombos tűzifa” vagy a „lágy lombos tűzifa” megnevezéssel

kell megadni.

(6) Kemény lombos tűzifának minősül a sarangolt vagy ömlesztett tétel, ha benne a lágy lombos fafajok aránya nem haladja meg a szállítmány mennyiségének 5%-át, lágy lombos tűzifának minősül a sarangolt vagy ömlesztett tétel, ha benne a kemény lombos fafajok aránya nem haladja meg a szállítmány mennyiségének 5%-át.

10. § (1) Tűzifának fogyasztó részére történő értékesítése esetén a szállítójegyhez mellékelni kell a (3) bekezdésben meghatározott vásárlói tájékoztatót.

(2) Ha a tűzifa fogyasztó részére történő értékesítése tömegre történik, az eladó

a) a szállítójegyen feltünteti

aa) a tömegmérés helyét, valamint

ab) a mérlegen elhelyezett törvényes tanúsító jel vagy hitelesítési bizonyítvány azonosítóját, vagy

b) a mérlegelési jegyet a szállítójegyhez csatolja, ha a mérlegelési jegy tartalmazza

ba) az a) pontban meghatározott adatokat vagy

bb) a tömegmérés helyét és a mérleg azonosítására alkalmas adatokat.

(3) A vásárlói tájékoztatót az erdészeti hatóság állítja össze és a honlapján közzéteszi.

11. § (1) A műveleti lapot és a szállítójegy nyomtatványt (a továbbiakban együtt: nyomtatvány) – a 13. §-ban meghatározott kivétellel – folyamatos sorszámozással, az adott sorszámtartományba illeszkedő sorszám kihagyása vagy ismétlése nélkül, nyomdai úton vagy nyomtatvány-kiállító programmal kell előállítani.

(2) A nyomtatvány a számvitelről szóló törvény szerinti szigorú számadás alá vont bizonylatnak minősül.

(3) A nyomdai úton előállított nyomtatvány nyomtatvány-tömb részét képezi. A nyomtatvány sorszámtartományát az erdészeti hatóság – a honlapján közzétett formanyomtatványon benyújtott kérelemre – jelöli ki.

(4) A kijelölt sorszámtartományt az erdészeti hatóság – a nyomtatvány fajtájának megjelölésével – a kijelöléstől számított nyolc napon belül a honlapján közzéteszi.

(5) A nyomdai úton előállított nyomtatvány értékesítéséről kibocsátott számlán fel kell tüntetni

a) az értékesített nyomtatvány megnevezését és sorszámtartományát az első és az utolsó sorszám megjelölésével, továbbá

b) a nyomtatvány beszerzőjének adószámát vagy adóazonosító jelét.

(6) A nyomtatvány kiállítható nyomtatvány-kiállító programmal is, ha

a) a nyomtatvány

aa) alkalmas az Evt. 90/A. § (6) bekezdésében meghatározott, a kellő gondosság elvén alapuló nyomon követhetőségi eljárás naprakész dokumentálására, és

ab) az (1) bekezdésben meghatározott sorszámozásra vonatkozó követelménynek megfelel, továbbá

b) a program

ba) nevét és azonosítóját,

bb) fejlesztőjének nevét és címét, valamint – ha van – adószámát, továbbá

bc) értékesítőjének vagy rendelkezésre bocsátójának nevét és – ha van – adószámát

annak első használata előtt az erdészeti hatóságnak bejelentették.

(7) A (6) bekezdés b) pontja szerinti bejelentéshez csatolni kell a program fejlesztője vagy értékesítője által készített felhasználói dokumentációt. A dokumentációnak tartalmaznia kell a program működésére, használatára vonatkozó részletes leírást és a program valamennyi funkciójának ismertetését. Idegen nyelvű dokumentáció esetén csatolni kell annak hiteles magyar nyelvű fordítását is.

(8) A program kizárólag a dokumentációban szereplő funkciókat hajthatja végre.

(9) A faanyag kereskedelmi lánc szereplője az általa használt program használatból történő kivonásának időpontját a kivonástól számított tizenöt napon belül az erdészeti hatóságnak az erre a célra rendszeresített nyomtatványon bejelenti.

(10) A faanyag kereskedelmi lánc szereplője a (7) bekezdés szerinti dokumentációt, valamint program funkcióinak módosítása esetén a dokumentáció megfelelő kiegészítését, módosítását, továbbá – idegen nyelvű dokumentáció esetén – azok hiteles magyar nyelvű fordítását a program használatból történő kivonásától számított 5 évig megőrzi.

12. § (1) A faanyag kereskedelmi lánc azon szereplője, aki az Evt. 90. §-a, illetve 101. § (1) bekezdés b) pont bb) alpontja alapján a 11. § (1) bekezdésében meghatározott nyomtatvány kiállítására jogosult, – elkülönítve egymástól a műveleti lapot és a szállítójegyet – sorszám szerinti bontásban nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a nyomtatvány:

a) sorszámtartományát az első és az utolsó sorszám megjelölésével,

b) nyomdai úton előállított nyomtatvány esetén a nyomtatvány beszerzését igazoló számla sorszámát és beszerzésének időpontját, továbbá

c) az első és az utolsó felhasználás időpontjának megjelölését.

(2) Nyomdai úton előállított nyomtatvány felhasználása esetén a nyomtatvány kiállítására jogosult személy az (1) bekezdés a) és c) pontjában meghatározott adatokat a nyomtatvány-tömb felhasználásának megkezdése előtt, valamint a nyomtatvány-tömb felhasználásának befejezését követően haladéktalanul, az erdészeti hatóságnak elektronikus úton bejelenti.

13. § A szállítójegy a 9. § (1) bekezdés 1. pont a) alpontjában, 3–11., 13. és 15. pontjában meghatározott adattartalommal az erdészeti hatóság honlapján közzétett formanyomtatvány alkalmazásával is kiállítható, ha a fakitermelést követően az erdei faválaszték

a) a fakitermelésre jogosult tulajdonában vagy írásba foglalt szerződésen alapuló használatában álló ingatlanon, illetve

b) a fakitermelésre jogosult vagy közeli hozzátartozója lakóhelyén vagy tartózkodási helyén

nem kereskedelmi céllal kerül felhasználásra.

14. § Nem kell szállítójegyet kiállítani az erdőrészleten belül végzett közelítéshez, valamint az erdőben kialakított farakodó és az erdőrészlet közötti szállításhoz, ha a készletre vétel a farakodón erdőrészletre elkülönítetten történik.

15. § A faanyag kereskedelmi lánc szereplője a fatermék-készletet érintő átminősítést, továbbá ha a faanyag-készlet nyilvántartása vagy értékesítése a korábbihoz képest eltérő mértékegységben történik, az átváltási tényező számításának módját dokumentálja.

4. Jelentéstételi és tájékoztatási kötelezettség

16. § (1) Az erdészeti hatóság a tárgyévet követő év március 1-jéig jelentést készít az erdőgazdálkodásért felelős miniszternek (a továbbiakban: miniszter) az éves ellenőrzések végrehajtásának eredményéről, valamint az ellenőrzési tervekben meghatározott célok teljesüléséről.

(2) A 995/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 20. cikkében meghatározott jelentést az erdészeti hatóság készíti el minden második év március 1-jéig, amelyet a miniszter április 10-éig jóváhagy. A jelentést a Bizottság részére a miniszter általi jóváhagyást követően az erdészeti hatóság küldi meg.

(3) Az erdészeti hatóság

a) az ellenőrző szervezetek elismerésének visszavonásáról szóló bizottsági határozatokat, azok kézhezvételét követően haladéktalanul,

b) az illegális fakitermelés kockázatával kapcsolatosan az ország területére vonatkozóan kidolgozott éves statisztikai adatokat megyei vagy egyéb, célszerűen megválasztott területi bontásban, továbbá

c) a faanyag kereskedelmi lánccal kapcsolatosan végzett ellenőrzések végrehajtásának összefoglaló eredményeit évente április 30-áig

a honlapján közzéteszi.

(4) A 995/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikkében meghatározott, a faanyag kereskedelmi lánc szereplői részére történő technikai segítségnyújtást és információs útmutatást az erdészeti hatóság – a faanyag kereskedelmi lánc valamennyi szereplőjének érdekét, valamint a fenntartható erdőgazdálkodásból és a fatermesztésből származó fatermék előállításának és forgalmazásának elősegítését szem előtt tartva – tájékoztatások, képzések és oktatás biztosításával teljesíti.

5. Záró rendelkezések

17. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő 16. napon lép hatályba.

(2) A 9–15. § 2016. július 1-jén lép hatályba.

18. § A 16. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott kötelezettséget első alkalommal a 2017. évben kell teljesíteni.

19. § Ez a rendelet

a) a fát és faterméket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló, 2010. október 20-i 995/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint

b) a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek meghatározásáról szóló 995/2010 európai parlamenti és tanácsi rendelet által előírt, a kellő gondosság elvén alapuló rendszerre, valamint az ellenőrző szervezetek felett végzendő ellenőrzések gyakoriságára és jellegére vonatkozó részletes szabályokról szóló, 2012. július 6-i 607/2012/EU bizottsági végrehajtási rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1

A rendeletet az 58/2017. (XII. 18.) FM rendelet 12. §-a hatályon kívül helyezte 2017. december 26. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére