• Tartalom

181/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet

181/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet

a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére irányuló beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről

2022.12.23.

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), b), d) és e) pontjában, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174/A. § (1) bekezdés a) és c) pontjában,

az 5. § tekintetében a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (1) bekezdés b), h) és k) pontjában,

a 6. § a) pontja tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 198. § (1) bekezdés 3. pontjában,

a 6. § b)–d) pontja tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16.2., 17. és 24. pontjában

kapott felhatalmazás alapján,

az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1)1 A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére irányuló, a 2. mellékletben megjelölt építményeknek, illetve projektelemeknek a 2. mellékletben felsorolt ingatlan-nyilvántartás szerinti helyrajzi számú földrészleteken, illetve az azokból telekalakítási eljárások véglegessé válását követően kialakított földrészleteken történő megvalósításával (a továbbiakban együtt: Beruházás) függenek össze.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez, illetve üzembe helyezéséhez szükségesek.

2. §2 (1) A Kormány az 1. melléklet 2., 3. és 4. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát jelöli ki.

(2)3

3. §4 A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyek koordinációjára feladat- és hatáskörrel rendelkező főispánként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispánt jelöli ki.

4. §5 A Beruházás során létesülő felszíni várakozó- és parkolóhelyek tekintetében az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 42. § (7) bekezdését – repülésbiztonsági okokra figyelemmel – nem kell alkalmazni.

5. § (1) A Beruházással összefüggésben előzetes régészeti dokumentáció készítése nem szükséges, ha a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 23/C. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő örökségvédelmi hatástanulmány az adott beruházáshoz köthetően már rendelkezésre áll.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti dokumentumok egyike sem áll rendelkezésre, egyszerűsített előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni.

6. § A Beruházással összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni,

b) nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni,

c) nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni, valamint

d) településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

8. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben és településrendezési eljárásokban is alkalmazni kell.

9. §6 E rendeletnek a fővárosi és megyei kormányhivatalok hatásköreinek változásával összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 196/2020. (V. 12.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 2. §-át a Módr. hatálybalépésekor7 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

10. §8 E rendeletnek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére irányuló beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról és az eljáró hatóságok kijelöléséről szóló 181/2016. (VII. 1.) Korm. rendelet, valamint az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról szóló 363/2020. (VII. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 2. §-át, 4. §-át, 1. és 2. mellékletét a Módr2. hatálybalépésekor9 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 181/2016. (VII. 1.) Korm. rendelethez

A Beruházás megvalósításával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. repülőtér létesítési, használatbavételi és fejlesztési engedélyezési eljárások,

2. építésügyi és építésfelügyeleti hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

4. belterületi ingatlanokon, köz-, illetve magánterületen lévő fás szárú növények kivágásával és pótlásával kapcsolatos eljárások,

5. építményeken kívüli és belüli felvonó, mozgólépcső, emelők, gépi működtetési közlekedési berendezések engedélyezésére irányuló hatósági eljárások,

6. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

7. műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

8. tűzvédelmi hatósági eljárások,

9. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

10. hírközlési hatósági eljárások,

11. környezetvédelmi hatósági eljárások,

12. természetvédelmi hatósági eljárások,

13. erdészeti hatósági eljárások,

14. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek megelőzésével, az ellenük való védekezéssel kapcsolatos hatósági eljárások,

15. útügyi hatósági eljárások,

16. vasúti hatósági eljárások,

17. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

18. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

19. földmérési hatósági eljárások,

20. földvédelmi hatósági eljárások,

21. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

22. bányahatósági engedélyezési eljárások,

23. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

24. közegészségügyi hatósági eljárások,

24a.10 magánvezeték létesítésével, bővítésével és megszüntetésével, valamint a 0,5 MW és az ezt meghaladó névleges teljesítőképességű kiserőmű létesítésével, villamosenergia-termelésével, valamint a villamos energia termelésének megszüntetésével kapcsolatos eljárások,

25. légiközlekedés védelmével kapcsolatos hatósági eljárások,

26. azok az 1–25. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházás megvalósításához, használatbavételéhez és üzembe helyezéséhez szükségesek,

27. az 1–26. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

2. melléklet a 181/2016. (VII. 1.) Korm. rendelethez11

A Beruházás megvalósításával érintett ingatlanok

A

B

1.

Építmény / projektelem

Ingatlan-nyilvántartás szerinti helyrajzi szám

2.

2-es Terminál és rendeltetésszerű használatához kapcsolódó építmények alapterület-növekedést eredményező bővítése, átépítése, beleértve
az új utasforgalmi móló és a hozzá kapcsolódó gurulóút építését.
Földi és légi oldali fedett utasfolyosók, gyalogosjárdák építése.
Új terminálépület, fogadóépület építése.

Budapest, XVIII. kerület
156755, 156756
Vecsés
072/3, 072/31, 072/53, 072/55, 072/56

3.

2-es Terminál útkapcsolatainak fejlesztése, átépítése, átszervezése,
Új közúti kapcsolat létesítése a meglévő vecsési kettős körforgalomnál,
Kerékpárút építés

Budapest, XVIII. kerület
156714, 156738, 156755, 156758

Vecsés
072/3, 072/10, 072/14, 072/24, 072/25, 072/28, 072/29, 072/31, 072/32, 072/43, 072/44, 072/45, 072/46, 072/47, 072/48, 072/49, 072/50, 072/52, 072/53, 072/54, 0122/22, 0122/23, 0122/24, 0122/31, 0122/33, 0122/52, 0122/53, 0122/55, 6010, 6011/2, 6011/9, 6011/10, 6012/1, 6012/11, 6012/12

4.

Gépjármű várakozóhelyek és kapcsolódó létesítmények kialakítása, átalakítása, átszervezése

Budapest, XVIII. kerület
156716/1, 156736, 156738, 156755, 156756, 156758

Vecsés
072/3, 072/31, 072/32, 072/43, 072/50, 072/53

5.

Vasúti infrastruktúra fejlesztés (Vasúti lerakó létesítése),
Kerozin lefejtő kapacitás bővítése,
Vasúti pálya és kitérők építése,
Meglévő vasúti sínek átépítése,
Transzformátor állomás építése,
Kerozinvezeték áthelyezés,
Erdő igénybevétele

Budapest, XVIII. kerület
156736, 156738, 156758
Vecsés
072/53, 072/54

6.

Logisztikai, cargo, raktár és hangár épületek, valamint azok kiszolgálásához kapcsolódó épületek

Budapest, XVIII. kerület
156716/1, 156738, 156758

Vecsés
072/50, 072/53, 072/54

7.

Portaépületek átépítése, áthelyezése, új portaépületek építése

Budapest, XVIII. kerület
156716/1, 156736, 156738, 156758

Vecsés
072/53

8.

Gurulóút, forgalmi és műszaki előtér építése, bővítése, átalakítása

Budapest, XVIII. kerület
0138312, 156734, 156736, 156737, 156738, 156739, 156740, 156741, 156742, 156753, 156754, 156755, 156758

Vecsés
072/50

9.

Fénytechnikai és navigációs támogató rendszerek kialakítása, átalakítása, bővítése

Budapest, XVII. kerület
0122339, 0138312

Budapest, XVIII. kerület
137678/1, 156716/1, 156716/2, 156722, 156725/2, 156728, 156729, 156731, 156732, 156733, 156734, 156735, 156736, 156737, 156738, 156739, 156740, 156741, 156742, 156753, 156755, 156756, 156757, 156758

Vecsés
055, 072/31, 072/50, 072/53

1

Az 1. § (1) bekezdése a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 259. §-a, a 363/2020. (VII. 23.) Korm. rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

2

A 2. §-t a 361/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 83. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 196/2020. (V. 12.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 363/2020. (VII. 23.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (2) bekezdését a 788/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 29. §-a hatályon kívül helyezte.

4

A 3. § az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 119. § a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 4. §-t a 458/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet 260. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 363/2020. (VII. 23.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

6

A 9. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 196/2020. (V. 12.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be.

7

A hatálybalépés időpontja 2020. május 13.

9

A hatálybalépés időpontja 2020. július 24.

10

Az 1. melléklet 24a. pontját a 363/2020. (VII. 23.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdése iktatta be.

11

A 2. melléklet a 363/2020. (VII. 23.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére