• Tartalom

272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelet

272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelet

az egyes ivóvízminőség-javítási, szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, valamint hulladékgazdálkodási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

2023.09.28.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), e) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben felsorolt projektekkel (a továbbiakban: projektek) összefüggő, a 2. mellékletben meghatározott közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a projektekkel összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a projektek megvalósításához szükségesek.

2. § Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben

a) a döntést az adott hatósági eljárásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott határidőn – de legfeljebb harminc napon – belül meg kell hozni,

b) a szakhatósági állásfoglalást tíz napon belül ki kell bocsátani,

c) hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

4. § E rendelet rendelkezéseit – a 2. § a) pontja kivételével – az 1. mellékletben meghatározott projektekkel összefüggő, folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

5. §1 E rendelet rendelkezéseit – a 2. § a) pontja kivételével – az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr1.) megállapított 1. mellékletben meghatározott beruházásokkal összefüggő, a Módr1. hatálybalépésekor2 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

6. §3 E rendelet rendelkezéseit – a 2. § a) pontja kivételével – az egyes ivóvízminőség-javítási, szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, valamint hulladékgazdálkodási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelet módosításáról szóló 823/2021. (XII. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) módosított 1. melléklet szerinti beruházásokkal összefüggő, a Módr2.-vel módosított 2. mellékletben meghatározott, a Módr2. hatálybalépésekor4 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

7. §5 E rendelet rendelkezéseit – a 2. § a) pontja kivételével – az egyes ivóvízminőség-javítási, szennyvíz-elvezetési és -tisztítási, valamint hulladékgazdálkodási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelet módosításáról szóló 621/2022. (XII. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) módosított 1. melléklet szerinti beruházásokkal összefüggő, a 2. mellékletben meghatározott, a Módr3. hatálybalépésekor6 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

8. §7 E rendelet rendelkezéseit – a 2. § a) pontja kivételével – az egyes ivóvízminőség-javítási, szennyvíz- elvezetési és -tisztítási, valamint hulladékgazdálkodási beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelet módosításáról szóló 442/2023. (IX. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr4.) módosított 1. melléklet szerinti beruházásokkal összefüggő, a 2. mellékletben meghatározott, a Módr4. hatálybalépésekor8 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelethez9

1. Ivóvízminőség-javító projektek

A

B

1

Projekt neve

Támogatást igénylő neve

2

Ivóvízminőség javító beruházás Monostorpályi területén

Monostorpályi Község Önkormányzata az Európai Unió vagy más nemzetközi szervezet felé vállalt kötelezettséggel összefüggő, a 2007-2013 programozási időszakban a Kormány által a nemzeti fejlesztési miniszter hatáskörébe utalt beruházások, valamint a 2014-2020 programozási időszakban a szennyvízelvezetési és -tisztítási, a hulladékgazdálkodási és az ivóvízminőség-javító beruházások megvalósításáról szóló 339/2014. (XII. 19.)
Korm. rendelet [a továbbiakban:
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet] szerint.

3

A Baranya vármegyei Sellye Térségének Ivóvízminőség- javító Programja

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

4

Csáfordjánosfa Térségi Vízellátó Rendszer Ivóvízminőség-javítási Program

Csáfordjánosfa Községi Önkormányzat és Csér Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet
szerint

5

Tarany
Ivóvízminőség-javító program

Tarany Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

6

Kisharsány-Sáripuszta településrész ivóvízhálózatának fejlesztése

Kisharsány Községi Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

7

Nagybánhegyes település ivóvízminőség-javítása

Nagybánhegyes Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

8

Vízminőség-javítás Egyházasrádóc, Nemesrempehollós, Rádóckölked, Nagykölked és Harasztifalu Községekben

Egyházasrádóc Község Önkormányzata, Nemesrempehollós Községi Önkormányzata, Rádóckölked Község Önkormányzata, Nagykölked Község Önkormányzata és Harasztifalu Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

9

Ivóvízminőség-javítás
Hajdúbagoson

Hajdúbagos Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

10

Demecser és Térsége
Ivóvízminőség-javító projekt

Demecser Város Önkormányzata, Kék Község Önkormányzata, Gégény Község Önkormányzata, Székely Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

11

Bálványos
Ivóvízminőség-javító Program

Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

12

Hantos ivóvizének arzénmentesítése

Hantos Község Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

13

Tormásliget, Iklanberény, Lócs, Halogy és Daraboshegy települések vízminőség javítása

Tormásliget Község Önkormányzata, Iklanberény Községi Önkormányzat, Lócs Községi Önkormányzat, Halogy Községi Önkormányzat és Daraboshegy
Községi Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

14

Aba nagyközség ivóvízminőség-javító projektje

Aba Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

15

Tiszta víz egy egészségesebb Pátkáért Ivóvízminőség javítási Program

Pátka Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

16

Ivóvíz minőség javítási beruházás megvalósítása Hajdúhadház településen

Hajdúhadház Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

17

Szakony, Gyalóka, Zsira, Répcevis Önkormányzatok ivóvízminőség-javító projektje

Szakony Község Önkormányzata, Gyalóka Község Önkormányzata, Zsira Község Önkormányzata és Répcevis Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

18

Szegedi Fegyház és Börtön III.
Objektum, Nagyfa ivóvízminőség-javító projektje

Szegedi Fegyház és Börtön a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

19

A Szentes városi Damjanich János Laktanya és Erdőbénye objektum ivóvízminőség-javító projektje

Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

20

Martonvásár-Erdőhát ivóvízminőség-javító programja

Martonvásár Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

21

Kisláng település ivóvízminőség-javítása

Kisláng Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

22

Feked ivóvízminőség-javító program

Feked Község Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

23

Körösnagyharsány település ivóvízminőség-javító programja

Körösnagyharsány Községi Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

24

Bócsa település ivóvízellátást javító program

Bócsa Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

25

Nagyszentjános település Ivóvízminőség-javító Programja

Nagyszentjános Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

26

Délkelet-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1. (DKMO 1)

Mindszent Város Önkormányzata, Felgyő Községi Önkormányzat, Tömörkény Községi Önkormányzat, Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata és Fábiánsebestyén Községi Önkormányzat
a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

27

Vízminőség-javítás Nyírlugos város szolgáltatási területén

Nyírlugos Város Önkormányzata a
339/2014. (XII.19.) Korm. rendelet szerint

28

Ivóvízminőség-javítás Káloz településen

Káloz Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

29

Igar község és Vámpuszta ivóvízminőség-javítása

Igar Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

30

Váraszói Ivóvízminőség javításának műszaki előkészítése

Váraszó Község Önkormányzata és
Erdőkövesd Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

31

Porpác, Bögöt települések ivóvízminőség-javítása

Porpác Község Önkormányzata, Bögöt Község Önkormányzata és Vép Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

32

Ivóvízjavító Program
Györköny Községben

Györköny Községi Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

33

A Tolna vármegyei Diósberény és Szakadát
Ivóvízminőség-javító Programja

Diósberény Község Önkormányzata és
Szakadát Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

34

A Baranya vármegyei Nagynyárád település ivóvízminőség-javító programja

Nagynyárád Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

35

Jászszentandrás ivóvízminőség-javító projekt

Jászszentandrás Községi Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

36

A Tolna vármegyei Értény település
ivóvízminőség-javító programja

Értény Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

37

A Baranya vármegyei Hidas település
ivóvízminőség-javító programja

Hidas Község Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

38

Kislippó település ivóvízminőség-javító programja

Kislippó Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

39

A Somogy vármegyei Mezőcsokonya település ivóvízminőség-javító programja

Mezőcsokonya Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

40

A Somogy vármegyei Somogysárd és Újvárfalva települések
ivóvízminőség-javító programja

Somogysárd Község Önkormányzat és
Újvárfalva Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

41

A Tolna vármegyei Koppányszántó település ivóvízminőség-javító programja

Koppányszántó Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

42

Ivóvízminőség-javító fejlesztést célzó beruházás Ináncs községben

Ináncs Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

43

Tiszaeszlár
ivóvízminőség-javítási projekt

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársaság és Tiszaeszlár Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

44

Belecska
ivóvízminőség-javító program

Belecska Községi Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

45

Vértesacsa
ivóvízminőség-javító program

Vértesacsa Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

46

Celldömölk
ivóvízminőség-javító program

Celldömölk Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

47

Zimány
Ivóvízminőség-javító
Program

Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

48

Pusztaegres és Sárhatvan településrészek ivóvízellátása biztonságának javítása

Sárbogárd Város Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

49

Látrány és Visz
Ivóvízminőség-javító Program

Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

50

Ivóvízminőség-javító beruházás Mátyásdomb településen

Mátyásdomb Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

51

Csonkamindszent község ivóvízminőség-javító programja

Csonkamindszent Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

52

Kaszó-Darvaspuszta településrész ivóvízminőségének javítása

Kaszó Községi Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

53

Harc község
ivóvízminőség-javítása

Harc Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

54

Miszla község ivóvízminőség-javítása

Miszla Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

55

Földes település ivóvízminőség-javító programja

Földes Nagyközség Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

56

Kakasd
ivóvízminőség-javító program

Kakasd Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

57

Ibrány-üdülőterület ivóvízminőség-javító programja

Ibrány Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

58

Tiszalök település ivóvízminőség-javító programja

Tiszalök Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

59

Kengyel
ivóvízminőség-javító program

Kengyel Községi Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

60

Tápiószőlős
ivóvízminőség-javító program

Tápiószőlős Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

61

Zsujta ivóvízminőség-javító program

Zsujta Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62

Baranyaszentgyörgy és Tormás községek ivóvízminőség-
javítása

Baranyaszentgyörgy Község Önkormányzata és Tormás Község Önkormányzat a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

63

Kazsok település ivóvízminőség-javító program

Kazsok Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

64

Magyarkeszi település ivóvízminőség-javító program

Magyarkeszi Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

65

Újireg település ivóvízminőség-javító program

Újireg Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

66

Pacsa vízműről ellátott települések
ivóvízminőség-javítása és vízellátásának fejlesztése (Pacsa, Szentpéterúr, Zalaigrice, Zalaszentmárton)

Pacsa Város Önkormányzata, Szentpéterúr Községi Önkormányzat, Zalaigrice Község Önkormányzata és Zalaszentmárton Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

67

Mezőszilas község ivóvízminőség-javítása

Mezőszilas Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

68

Tengelic-Jánosmajor ivóvízminőség-javító program

Tengelic Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

69

Zalaegerszeg keleti vízbázisról ellátott települések
ivóvízminőség-javítása és vízellátásának fejlesztése

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, Zalaszentiván Község Önkormányzata, Alibánfa Község Önkormányzata, Sárhida Község Önkormányzata, Bocfölde Község Önkormányzata és Zalaszentlőrinc Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

70

Nagykapornak vízbázisról ellátott települések ivóvízminőség-javítása és vízellátásának fejlesztése

Nagykapornak Község Önkormányzata, Bezeréd Község Önkormányzata, Misefa Község Önkormányzata, Nemesrádó Község Önkormányzata, Padár Község Önkormányzata és Orbányosfa Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

71

Dióskál vízműről ellátott települések
ivóvízminőség-javítása és vízellátásának fejlesztése (Egeraracsa)

Dióskál Község Önkormányzata és
Egeraracsa Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

72

Mezőkomárom-
Szabadhídvég ivóvízminőség-javító programja

Mezőkomárom Község Önkormányzata és Szabadhídvég Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

73

Enying város ivóvízminőség-javítása

Enying Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

74

75

Nyírmihálydi és Nyírgelse ivóvízminőség-javító programja

Nyírmihálydi Község Önkormányzat és
Nyírgelse Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

76

Kaposfő település ivóvízminőség-javító program

Kaposfő Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

77

Kisszékely település ivóvízminőség-javító program

Kisszékely Községi Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

78

Nak és Gölle-Inámpuszta települések ivóvízminőség-javító programja

Nak Község Önkormányzata és Gölle Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

79

Vízvár település ivóvízminőség-javító program

Vízvár Község Önkormányzata, Bélavár Község Önkormányzata és Heresznye Község Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

80

Rakamaz-Tiszanagyfalu
Ivóvízminőség-javító Program

Rakamaz Város Önkormányzata és Tiszanagyfalu Község Önkormányzata a
339/2014. (XII.19.) Korm. rendelet szerint

81

Timár település
Ivóvízminőség-javító Program

Timár Község Önkormányzata a 339/2014. (XII.19.) Korm. rendelet szerint

82

Répcelak és térsége ivóvízminőség-javító program (Répcelak, Nick, Csánig)

Répcelak Város Önkormányzata, Nick Község Önkormányzata és Csánig Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

83

Pápoc ivóvízminőség-javító program

Pápoc Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

84

Vönöck és térsége ivóvízminőség-javító program (Vönöck, Kemenesmagasi, Kemenesmihályfa, Kemenessömjén, Kemenesszentmárton, Tokorcs)

Vönöck Község Önkormányzata, Kemenesmagasi Községi Önkormányzat, Kemenesmihályfa Község Önkormányzata, Kemenessömjén
Község Önkormányzata, Kemenesszentmárton Község Önkormányzata és Tokorcs Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

84a

Hedrehely, Hencse és Visnye települések ivóvízminőség-javító programja

Hedrehely Község Önkormányzata, Hencse Községi Önkormányzat és Visnye Községi Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

84b

Búcsúszentlászló és térsége ivóvízminőség javítása

Búcsúszentlászló Község Önkormányzata, Kisbucsa Község Önkormányzata, Nemeshetés Község Önkormányzata, Nemesszentandrás Község Önkormányzata, Nemessándorháza Község Önkormányzata, Pölöske Község Önkormányzata és Zalaszentmihály Községi Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85

Rábahídvég és Püspökmolnári település ivóvízminőség-javító program

Rábahídvég Község Önkormányzata és
Püspökmolnári Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85a

Zalabaksa és térsége ivóvízminőség javítása és vízellátásának fejlesztése

Zalabaksa Község Önkormányzata, Csesztreg Község Önkormányzata, Kálócfa Község Önkormányzata, Kozmadombja Község Önkormányzata, Kerkabarabás Község Önkormányzata és Pórszombat Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85b

Gétye település ivóvízminőség javítása és vízellátásának fejlesztése

Gétye Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85c

Közép-Duna Menti Kiemelt térség víziközmű fejlesztésének előkészítése

Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács és munkaszervezete

86

Észak- és Közép-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 1. (ÉKDU 1)

Tamási Város Önkormányzata, Pincehely Nagyközség Önkormányzata, Kölesd Községi Önkormányzat és Kistormás Község Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

87

Észak-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1.
(ÉMO 1)

Gönc Város Önkormányzata, Halmaj Községi Önkormányzat, Csobád Község Önkormányzata, Kiskinizs Községi Önkormányzat, Kázsmárk Község Önkormányzata, Léh Község Önkormányzata, Rásonysápberencs Község Önkormányzata, Ráckeve Város Önkormányzata, Farmos Község Önkormányzata és Tápiószele Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

88

Nyugat- és Dél-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 1.
(NYDDU 1)

Szentlőrinc Város Önkormányzata, Szigetvár Város Önkormányzat, Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Törökkoppány Község Önkormányzata, Andocs Község Önkormányzata, Nágocs Község Önkormányzata, Lakócsa Község Önkormányzata, Szentborbás Község Önkormányzata, Potony Község Önkormányzata, Tótújfalu Község Önkormányzata, Csokonyavisonta Község Önkormányzata, Darány Község Önkormányzata, Istvándi Község Önkormányzata, Ádánd Község Önkormányzata, Taszár Községi Önkormányzat és Orci Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

89

Közép- és Kelet-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1. (KKMO 1)

Csemő Község Önkormányzata, Cibakháza Nagyközség Önkormányzata, Nagykőrös Város Önkormányzata és Tiszafüred Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

90

Északkelet-Magyarországi ivóvízminőség-javító program 1. (ÉKMO 1)

Berettyóújfalu Város Önkormányzata, Tiszadob Nagyközség Önkormányzata és Tiszadada Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

91

Nyugat- és Dél-Dunántúli ivóvízminőség-javító program 3. (NYDDU 3)

Gellénháza Község Önkormányzata, Nagylengyel Község Önkormányzata, Gombosszeg Község Önkormányzata, Iborfia Község Önkormányzata, Lickóvadamos Község Önkormányzata, Ormándlak Község Önkormányzata, Petrikeresztúr Község Önkormányzata, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, Buzsák Község Önkormányzata Pamuk Község Önkormányzata, Udvar Község Önkormányzata, Beleg Község Önkormányzata, Görcsönydoboka Község Önkormányzata, Mohács Város Önkormányzata, Székelyszabar Község Önkormányzat, Kölked Község Önkormányzata, Lánycsók Községi Önkormányzat, Erdősmárok Község Önkormányzata, Kisnyárád Község Önkormányzat, Liptód Község Önkormányzata, Maráza Község Önkormányzata, Himesháza Község Önkormányzata, Geresdlak Község Önkormányzata, Szűr Község Önkormányzat, Fazekasboda Község Önkormányzata, Bázakerettye Község Önkormányzata, Lispeszentadorján Község Önkormányzata, Kiscsehi Község Önkormányzata, Maróc Község Önkormányzata és Lasztonya Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

92

Az Észak-Magyarországi Régió településein élő lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása

Borsod-Abaúj-Zemplén Térségi Ivóvíz-kezelési Önkormányzati Társulás

93

Mórahalom és Térsége
Ivóvízminőség-javító program

Mórahalom és Térsége Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás

94

„Kék-víz” Észak-Bács-
Kiskun Vármegyei Ivóvízminőség-javító Program

„Kék-Víz” - Észak-Bács-
Kiskun Vármegyei
Ivóvízminőség-javító Társulás

95

Szekszárd megyei jogú város hosszú távon egészséges ivóvízzel való ellátása

Szekszárd Megyei Jogú Város
Önkormányzata

96

Makó és térsége ivóvízminőség-javítása

„Makó és Térsége” Ivóvízminőség-javító
Önkormányzati Társulás

97

Budapest Főváros víztermelő kútjainak fejlesztése, vízminőségi és kapacitáskockázatok kezelése

Budapest Főváros Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

98

Tatabánya XV/C és a Tatabánya XIV/A vízaknák közti meglévő vezeték kiváltásának és Tatabánya XV/C Vízakna és Oroszlány víztorony közötti vezeték kiváltás – Tatabánya A

Északdunántúli Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság az Építési és Közlekedési Minisztériummal konzorciumban

99

Tatabánya XIV/A vízakna és Tatabánya Karsztakna medence közötti meglévő expressz vezeték kiváltásának és Tatabánya Karsztakna medence és a Tata Kálvária dombi víztorony közötti vezeték kiváltás – Tatabánya B

Északdunántúli Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
az Építési és Közlekedési Minisztériummal konzorciumban

100

Iváncsai ipari park ivóvízellátása

Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
az Építési és Közlekedési Minisztériummal konzorciumban

2. Szennyvízkezelési projektek

A

B

1

Projekt neve

Támogatást igénylő neve

2

A kállósemjéni szennyvíztisztító telep bővítése és korszerűsítése

Kállósemjén Nagyközség Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

3

A szennyvíztisztító telep korszerűsítése Csepregen

Csepreg Város Önkormányzata, Horvátzsidány Község Önkormányzata, Kiszsidány Község Önkormányzata és Ólmod Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet
szerint

4

Szentgotthárd-Máriaújfalu szennyvíz elvezetésének kiépítése

Szentgotthárd Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

5

Őcsény-Decs Szennyvíztelep felújítása

Decs Nagyközség Önkormányzata és
Őcsény Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

6

Böhönye község szennyvízhálózat bővítése és szennyvíztisztító telep korszerűsítése, fejlesztése

Böhönye Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

7

Szamosszeg-Nagydobos-
Nyírparasznya települések szennyvíztisztító telepének bővítése

Nagydobos Község Önkormányzata, Nyírparasznya Község Önkormányzata
és Szamosszeg Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

8

Szennyvízelvezetés és
-tisztítás megoldása az izsákfai városrészen

Celldömölk Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

9

Komló város ellátatlan területeinek szennyvízelvezetése és a szennyvíztisztító telep korszerűsítése

Komló Város Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

10

Korszerű szennyvíztisztító telep Ceglédbercelen

Ceglédbercel Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

11

Budakalász szennyvízhálózatának fejlesztése

Budakalász Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

12

Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1.
(ÉKDU 1)

Gyúró Község Önkormányzata, Martonvásár Város Önkormányzata, Ráckeresztúr Község Önkormányzat, Tordas Község Önkormányzata, Pincehely Nagyközség Önkormányzata, Bátaszék Város Önkormányzata, Báta Község Önkormányzata és Tapolca Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

13

Közép- és Kelet-
Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (KKMO 2)

Bácsbokod Nagyközség Önkormányzata, Bácsborsód Községi Önkormányzat, Cibakháza Nagyközség Önkormányzata és Tiszakécske Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

14

Közép- és Kelet-
Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 7. (KKMO 7)

Solt Város Önkormányzata, Cserkeszőlő Községi Önkormányzat és Heves Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

15

Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (ÉKMO 3)

Egyek Nagyközség Önkormányzata, Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata, Görbeháza Község Önkormányzata és Polgár Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

16

Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4.
(ÉKDU 4)

Bonyhád Város Önkormányzata, Kakasd Község Önkormányzata, Nagymányok Város Önkormányzata, Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Lovas Község Önkormányzata, Bakonykoppány Község Önkormányzata, Bakonyszücs Község Önkormányzata, Béb Község Önkormányzata, Adásztevel Község Önkormányzata, Csót Község Önkormányzata, Homokbödöge Község Önkormányzata, Nagygyimót Község Önkormányzata, Nagytevel Község Önkormányzata, Ugod Község Önkormányzata, Berhida Város Önkormányzata, Papkeszi Község Önkormányzata, Iváncsa Községi Önkormányzat, Besnyő Község Önkormányzat, Beloiannisz Község Önkormányzata és Devecser Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

17

Adony szennyvíztisztító telep bővítése és fejlesztése

Adony Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

18

Battonya város szennyvízelvezetésének és
-tisztításának bővítése, korszerűsítése

Battonya Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

19

Bokod község szennyvízkezelésének fejlesztése

Bokod Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

20

Szennyvízcsatorna-hálózat bővítése Mikepércsen

Mikepércs Községi Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

21

Dunavarsány szennyvíztisztító telep technológiájának korszerűsítése

Dunavarsány Város Önkormányzata, Áporka Községi Önkormányzat, Délegyháza Község Önkormányzata, Majosháza Község Önkormányzata, Szigetszentmárton Község Önkormányzata és Taksony Nagyközség Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

22

Hegyfalu község és környéke szennyvíztisztító telep építése és csatornahálózat kiépítése

Hegyfalu Községi Önkormányzat, Ölbő Község Önkormányzata, Pósfa Község Önkormányzata, Szeleste Község Önkormányzata és Zsédeny Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

23

Kölcse nagyközség szennyvíztisztító telep bővítése és korszerűsítése

Kölcse Nagyközség Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

24

Kunmadaras nagyközség szennyvízcsatornázása és tisztító telep korszerűsítése

Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

25

Madaras és Katymár települések szennyvízhálózatának és szennyvíztisztító telepének építése

Madaras Község Önkormányzata és
Katymár Községi Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

26

Szentendrei szennyvíztisztító telep fejlesztése

DMRV Duna Menti Regionális Vízmű
Zártkörűen Működő Részvénytársaság a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

27

Tarpa nagyközség szennyvíztisztításának bővítése és korszerűsítése

Tarpa Nagyközség Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

28

Túrricse község szennyvíztisztító telep bővítése és korszerűsítése

Túrricse Községi Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

29

Szennyvíztisztító telep fejlesztése Vácon

DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

30

Eger város szennyvízcsatorna-
hálózatának fejlesztése és a szennyvíztisztító telep korszerűsítése

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

31

Gyöngyös és térsége szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése

Gyöngyös Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

32

Bélapátfalva város szennyvízelvezető-
hálózatának és szennyvíztisztításának korszerűsítése

Bélapátfalva Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

33

Dad és Kömlőd községek szennyvízelvezetésének fejlesztése

Dad Község Önkormányzata és Kömlőd Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

34

Kaszaper község szennyvízelvezetése és
-tisztításának fejlesztése

Kaszaper Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

35

Kenézlő központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének korszerűsítése

Kenézlő Községi Önkormányzat, Györgytarló Községi Önkormányzat, Viss Község Önkormányzata és Zalkod Községi Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

36

Mónosbél központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének korszerűsítése

Mónosbél Községi Önkormányzat, Balaton Községi Önkormányzat, Bekölce Községi Önkormányzat, Bükkszentmárton Községi Önkormányzat és Mikófalva Községi Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

37

Nemesszalók község szennyvíztisztításának korszerűsítése

Nemesszalók Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

38

Öskü község szennyvíztisztításának korszerűsítése

Öskü Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

39

Rábacsécsény község szennyvíztisztításának korszerűsítése

Rábacsécsény Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

40

Tarján község szennyvíztisztító telepének fejlesztése és korszerűsítése

Tarján Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

41

Tengelic község szennyvízelvezetése

Tengelic Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

42

Kaposvár megyei jogú város szennyvíztisztító telepének fejlesztése

Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

43

Pécs központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének fejlesztése

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

44

Pétfürdő nagyközség szennyvíztisztításának fejlesztése

Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

45

Királyszentistván központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése

Királyszentistván Község Önkormányzata és Litér Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

46

Várpalota város szennyvíztisztításának fejlesztése

Várpalota Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

47

Bóly központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének és csatornahálózatának fejlesztése

Bóly Város Önkormányzata, Belvárdgyula Község Önkormányzata, Borjád Község Önkormányzata, Máriakéménd Község Önkormányzata, Monyoród Község Önkormányzata, Pócsa Község Önkormányzata, Szederkény Község Önkormányzata és Versend Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

48

Hosszúhetény központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése

Hosszúhetény Községi Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

49

Beremend nagyközség szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése

Beremend Nagyközség Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

50

Budapest Főváros és Pilisborosjenő Község Önkormányzatai közös derogációs szennyvíz-elvezetési projektje

Budapest Főváros Önkormányzata, Pilisborosjenő Község Önkormányzata és Üröm Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

51

Somogyszob központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése

Somogyszob Községi Önkormányzat és
Bolhás Községi Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

52

Mocsa község szennyvíztisztító telepének fejlesztése

Mocsa Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

53

A Zámoly központú agglomeráció szennyvíztisztításának fejlesztése

Zámoly Község Önkormányzata és Gánt Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

54

Ócsa-Alsópakony városrészének szennyvízelvezetése

Ócsa Város Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

55

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 11. (ÉMO 11)

Gyömrő Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

56

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 12. (ÉMO 12)

Mezőtárkány Község Önkormányzata, Egerfarmos Községi Önkormányzata, Egerlövő Község Önkormányzata és Mezőszemere Községi Önkormányzat
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

57

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 14. (ÉMO 14)

Nemesbikk Községi Önkormányzat, Hejőbába Községi Önkormányzat, Hejőkürt Község Önkormányzata, Oszlár Község Önkormányzata és
Tiszapalkonya Községi Önkormányzat a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerin

58

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 15. (ÉMO 15)

Boconád Község Önkormányzata, Nagyfüged Községi Önkormányzat, és Tarnaméra Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

59

Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 8.
(ÉKDU 8)

Döbrököz Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

60

Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (DKMO 5)

Dombegyház Nagyközség Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

61

Nemeskér község szennyvízelvezetése és
-tisztítása

Nemeskér Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62

Monostorpályi szennyvízelvezetés-
fejlesztése II. ütem

Monostorpályi Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62a

Sátoraljaújhely központú agglomeráció szennyvízelvezetése és -tisztítása

Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, Alsóregmec Község Önkormányzata és Mikóháza Községi Önkormányzata 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62b

Mezőberény szennyvíztisztító telep fejlesztése

Mezőberény Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62c

Göd-Nevelek szennyvízelvezetése

DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62d

Szerencs központú agglomeráció szennyvízelvezetése és -tisztítása

Szerencs Város Önkormányzata, Legyesbénye Község Önkormányzata, Bekecs Község Önkormányzata, Mád Község Önkormányzata, Mezőzombor Község Önkormányzata és Rátkai Német Nemzetiségi Települési Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62e

Békésszentandrási szennyvíztisztító telep bővítése és korszerűsítése

Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62f

Dévaványai szennyvíztisztító telep fejlesztése

Dévaványa Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62g

Ceglédi szennyvíztisztító telep korszerűsítése, fejlesztése

Cegléd Város Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62h

Csengőd agglomeráció szennyvízkezelésének fejlesztése

Csengőd Község Önkormányzata, Tabdi Községi Önkormányzat és Akasztó Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62i

Komárom város szennyvízelvezetésének és
-tisztításának fejlesztése

Komárom Város Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62j

Zsámbéki-medence szennyvíztisztítás fejlesztése
(ÉMO 17)

Zsámbék Város Önkormányzata, Tök Község Önkormányzata, Perbál Község Önkormányzata, Budajenő Község Önkormányzata és Telki Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62k

Zalaszentgrót központú agglomeráció szennyvízelvezetése és -tisztítása

Zalaszentgrót Város Önkormányzata, Tekenye Község Önkormányzata és Türje Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62l

Budapest XIII. kerület, Béke téri tehermentesítő főgyűjtőcsatorna építése

Budapest Főváros Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62m

Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep iszapvonal fejlesztés

Budapest Főváros Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62n

Délpesti Szennyvíztisztító Telep vízgyűjtő területéhez kapcsolódó fejlesztések – I. ütem

Budapest Főváros Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62o

A hálózati elemek további fejlesztése Budapest teljes körű csatornázásának biztosítása érdekében

Budapest Főváros Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

62p

Budapest, XVII. kerületi csatornafejlesztések

Budapest Főváros Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

63

Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (DKMO 3)

Mezőhegyes Városi Önkormányzat és Méhkerék Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

64

Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 3. (ÉKDU 3)

Bősárkány Nagyközség Önkormányzata, Dör Község Önkormányzata, Csorna Város Önkormányzata, Tát Város Önkormányzat és Tokod Nagyközség Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

65

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 1. (ÉMO 1)

Bugyi Nagyközség Önkormányzata, Csömör Nagyközség Önkormányzata, Pétervására Város Önkormányzata, Erdőkövesd Község Önkormányzata, Váraszó Község Önkormányzata, Istenmezeje Község Önkormányzata, Bükkszenterzsébet Község Önkormányzata, Tarnalelesz Község Önkormányzata, Szentdomonkos Község Önkormányzata, Bodony Községi Önkormányzat, Mátraballa Községi Önkormányzat, Mátraderecske Községi Önkormányzat, Parád Nagyközségi Önkormányzat és Recsk Nagyközség Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

66

Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (KKMO 4)

Dunapataj Nagyközség Önkormányzata és Harta Nagyközség Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet
szerint

67

Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (ÉKDU 2)

Északdunántúli Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Kulcs Községi Önkormányzat, Rácalmás Város Önkormányzat, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és Pusztaszabolcs Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

68

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 6. (ÉMO 6)

Prügy Községi Önkormányzat és Taktakenéz Községi Önkormányzata, Edelény Város Önkormányzata, Bogács Község Önkormányzata, Becske Község Önkormányzata, Bercel Község Önkormányzata, Galgaguta Község Önkormányzata, Legénd Község Önkormányzata, Nógrádkövesd Község Önkormányzata, Nógrádsáp Község Önkormányzata és Szécsénke Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

69

Közép- és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (KKMO 5)

Izsák Város Önkormányzata, Ágasegyháza Község Önkormányzata, Orgovány Nagyközség Önkormányzata, Kenderes Városi Önkormányzat, Jászfényszaru Város Önkormányzata, Pusztamonostor Község Önkormányzata és Tápiószőlős Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

70

Közép- és Kelet-
Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (KKMO 1)

Jászkarajenő Község Önkormányzat és Törökszentmiklós Városi Önkormányzat a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

71

Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (ÉKMO 4)

Tiszadada Község Önkormányzata, Fehérgyarmat Város Önkormányzata, Konyár Község Önkormányzata és Tiszacsege Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

72

Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 1. (ÉKMO 1)

Tunyogmatolcs Község Önkormányzata, Fülpösdaróc Község Önkormányzata, Géberjén Község Önkormányzata, Győrtelek Község Önkormányzata, Hajdúhadház Város Önkormányzata, Téglás Város Önkormányzata, Balkány Város Önkormányzata, Hajdúnánás Városi Önkormányzat, Hajdúdorog
Város Önkormányzata, Létavértes Városi
Önkormányzat, Kemecse Város Önkormányzat, Tiszarád Község Önkormányzata és Vasmegyer Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

73

Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (DKMO 2)

Csongrád Városi Önkormányzat, Okány Község Önkormányzata és Kétegyháza Nagyközség Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

74

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 5. (ÉMO 5)

Borsodnádasd Város Önkormányzata, Arló Nagyközség Önkormányzata, Füzesabony Város Önkormányzata és Sárospatak Város Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

75

Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 6. (ÉKDU 6)

Bicske Város Önkormányzata, Csabdi Község Önkormányzat, Mány Község Önkormányzata, Csákvár Város Önkormányzata, Lovasberény Község Önkormányzata, Alcsútdoboz Település Önkormányzat, Felcsút Községi Önkormányzat, Szár Községi Önkormányzat, Tabajd Község Önkormányzata, Újbarok Községi Önkormányzat és Óbarok Község Önkormányzat a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

76

Nyugat- és Dél-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 6. (NYDDU 6)

Ivánc Község Önkormányzata, Csákánydoroszló Község Önkormányzata, Nádasd Községi Önkormányzat, Katafa Községi Önkormányzat, Bozzai Község Önkormányzata, Kenéz Község Önkormányzata, Pecöl Község Önkormányzata, Megyehíd Község Önkormányzata, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata, Táplánszentkereszt Község Önkormányzata, Barcs Város Önkormányzata, Villány Város Önkormányzata, Bük Város Önkormányzata, Vasszilvágy Község Önkormányzata, Acsád Község Önkormányzata, Meszlen Község Önkormányzata és Vát Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

77

Északkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. (ÉKMO 2)

Gávavencsellő Nagyközség Önkormányzata, Jánd Község Önkormányzata, Vásárosnamény Város Önkormányzata, Aranyosapáti Község Önkormányzata, Mándok Város Önkormányzata, Cigánd Város Önkormányzata, Tiszakarád Község Önkormányzata, Nagyhalász Város Önkormányzata, Beszterec Község Önkormányzata, Tiszatelek Község Önkormányzata és Újdombrád Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

78

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 7. (ÉMO 7)

Kartal Nagyközség Önkormányzata, Verseg Község Önkormányzata, Boldog Község Önkormányzata, Heréd Községi Önkormányzat, Nagykökényes Községi Önkormányzat, Bátonyterenye Város Önkormányzata, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata, DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Telki Község Önkormányzata, Kerekharaszt Község Önkormányzata, Jobbágyi Község Önkormányzata, Szurdokpüspöki Község Önkormányzata, Szarvasgede Község Önkormányzata, Ecseg Község Önkormányzata és Csécse Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

79

Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 5. (ÉKDU 5)

Csabrendek Nagyközség Önkormányzata, Répcelak Város Önkormányzata, Csánig Község Önkormányzata, Nyergesújfalu Város Önkormányzata, Lábatlan Város Önkormányzata, Bajót Község Önkormányzata, Bezenye Községi Önkormányzat, Dunakiliti Község Önkormányzata, Dunasziget Község Önkormányzata, Feketeerdő Község Önkormányzata és Rajka Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

80

Nyugat- és Dél-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (NYDDU 4)

Duka Község Önkormányzata, Jánosháza Város Önkormányzata, Karakó Község Önkormányzata, Kemenespálfa Község Önkormányzata, Kissomlyó Község Önkormányzata, Nemeskeresztúr Község Önkormányzata, Egyházashollós Község Önkormányzata, Magyarszecsőd Község Önkormányzata, Molnaszecsőd Község Önkormányzata, Körmend Város Önkormányzata, Lenti Város Önkormányzata, Rédics Község Önkormányzata, Belsősárd Község Önkormányzata, Külsősárd Község Önkormányzata, Resznek Község Önkormányzata, Pórszombat Község Önkormányzata, Szilvágy Község Önkormányzata és Zalalövő Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

81

Délkelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 4. (DKMO 4)

Csanádapáca Község Önkormányzata, Lőkösháza Község Önkormányzata és Kevermes Nagyközség Önkormányzata a
339/2014. (XII.19.) Korm. rendelet szerint

82

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 13. (ÉMO 13)

Bükkábrány Község Önkormányzata, Kács Község Önkormányzata, Tibolddaróc Község Önkormányzata, Vatta Község Önkormányzata, Borsodgeszt Község Önkormányzata, Csincse Község Önkormányzata, Gelej Községi Önkormányzat, Mezőkeresztes Város Önkormányzata, Mezőnagymihály Község Önkormányzata, Mezőnyárád Község Önkormányzata, Szentistván Nagyközség Önkormányzata, Hejőkeresztúr Község Önkormányzata, Hejőszalonta Község Önkormányzata és Muhi Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

83

Észak-Magyarországi szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 16. (ÉMO 16)

Detk Községi Önkormányzat, Ludas Községi Önkormányzat és Nagyút Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

84

Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és
-kezelési fejlesztés 7.
(ÉKDU 7)

Szomód Község Önkormányzata, Dunaszentmiklós Község Önkormányzata, Kocs Község Önkormányzata, Tardos Község Önkormányzata, Vértestolna Község Önkormányzata, Sárisáp Község Önkormányzata és Tokod Nagyközség Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85

Nyugat- és Dél-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 8. (NYDDU 8)

Egyházashetye Község Önkormányzata, Boba Község Önkormányzata, Nemeskocs Község Önkormányzata, Káld Község Önkormányzata, Borgáta Község Önkormányzata, Köcsk Község Önkormányzata, Gellénháza Község Önkormányzata, Alsóújlak Község Önkormányzata és Vasvár Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85a

Ráckeve-Újtelep településrész szennyvízelvezetésének fejlesztése, csatornahálózatának bővítése

Ráckeve Város Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85b

Pécs és térsége szennyvízelvezetésének fejlesztése, csatornahálózatának bővítése

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, Kozármisleny Város Önkormányzata, Aranyosgadány Község Önkormányzata, Bicsérd Község Önkormányzata, Kökény Községi Önkormányzat, Szalánta Községi Önkormányzat és Zók Községi Önkormányzat a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85c

Tamási központú agglomeráció szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése

Tamási Város Önkormányzata, Nagykónyi Község Önkormányzata és Pári Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85d

Kunsziget és térsége szennyvíztisztító telep korszerűsítése és bővítése

Dunaszeg Község Önkormányzata, Dunaszentpál Község Önkormányzata, Győrladamér Község Önkormányzata, Győrzámoly Község Önkormányzata, Kunsziget Község Önkormányzata, Lébény Város Önkormányzata, Mecsér Község Önkormányzata, Mosonszentmiklós Község Önkormányzata, Öttevény Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85e

Csorvás város szennyvíztisztító telep fejlesztése

Csorvás Város Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85f

Jászszentlászló és térsége szennyvízelvezetésének és tisztításának fejlesztése

Jászszentlászló Község Önkormányzata és Szank Községi Önkormányzat a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85g

Szeremle szennyvíz-elvezetési agglomeráció szennyvízelvezetése és -tisztítása

Szeremle Községi Önkormányzat és Bátmonostor Községi Önkormányzat a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85h

Hódmezővásárhely szennyvíztisztítása

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85i

Ferencszállás és Klárafalva települések szennyvízelvezetése

Klárafalva Községi Önkormányzat és Ferencszállás Községi Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85j

Kamut központú agglomeráció szennyvízelvezetése és
-tisztítása

Kamut Község Önkormányzata, Hunya Község Önkormányzata és Murony Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85k

Regölyi agglomeráció szennyvízelvezetése és
-tisztítása

Regöly Község Önkormányzata, Szakály Község Önkormányzata és Szárazd Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85l

Bikácsi agglomeráció szennyvízelvezetése és
-tisztítása

Bikács Község Önkormányzata, Györköny Községi Önkormányzat, Pálfa Község Önkormányzata, Pusztahencse Községi Önkormányzat és Vajta Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85m

Csávolyi agglomeráció szennyvízelvezetése és
-tisztítása

Csávoly Községi Önkormányzat és Felsőszentiván Községi Önkormányzat a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85n

Bánokszentgyörgyi agglomeráció szennyvízelvezetése és -tisztítása

Bánokszentgyörgy Község Önkormányzata, Borsfa Község Önkormányzata, Bucsuta Község Önkormányzata, Oltárc Község Önkormányzata, Pusztamagyaród Község Önkormányzata, Szentliszló Község Önkormányzata és Várfölde Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85o

Gelse központú agglomeráció szennyvízelvezetése és
-tisztítása

Alsórajk Község Önkormányzata, Felsőrajk Község Önkormányzata, Gelse Község Önkormányzata, Kerecseny Község Önkormányzata, Kilimán Község Önkormányzata, Orosztony Község Önkormányzata, Pölöskefő Község Önkormányzata és Pötréte Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85p

Surd és Liszó települések szennyvízelvezetése

Surd Község Önkormányzata és Liszó Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85q

Tiszaörs, Tiszaigar és Nagyiván települések szennyvízelvezetése és -tisztítása

Tiszaörs Községi Önkormányzat, Tiszaigar Községi Önkormányzat és Nagyiván Községi Önkormányzat a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85r

Erdőtarcsa település szennyvízelvezetése

Erdőtarcsa Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85s

Erdőkürt központú agglomeráció szennyvízelvezetése és
-tisztítása

Vanyarc Községi Önkormányzat, Erdőkürt Község Önkormányzata és Kálló Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85t

A pásztói és tari szennyvíz-agglomerációk egyesítése, szennyvízelvezetés és -tisztítás fejlesztése

Pásztó Városi Önkormányzat, Tar Község Önkormányzata és Mátraszőlős Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85u

Dejtári agglomeráció szennyvízelvezetésének és tisztításának fejlesztése

Dejtár Község Önkormányzata, Drégelypalánk Község Önkormányzata, Hont Község Önkormányzata, Ipolyvece Község Önkormányzata és Patak Község Önkormányzata a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

85v

Rétság agglomeráció szennyvízelvezetésének és tisztításának fejlesztése

Bánk Község Önkormányzata, Rétság Város Önkormányzata és Tolmács Község Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

86

A somogytúri szennyvízelvezetési agglomeráció szennyvízgyűjtése és szennyvíztisztítása

Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

87

A Bucsa központú agglomeráció szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése

Bucsa Község Önkormányzata, Ecsegfalva Község Önkormányzata és Kertészsziget Község Önkormányzata

88

Budapest komplex integrált szennyvíz-elvezetése

Budapest Főváros Önkormányzata és
Budaörs Város Önkormányzata

89

A siófoki szennyvízelvezetési agglomeráció szennyvízgyűjtése és szennyvíztisztítása

Dél-Balatoni Szennyvízelvezetés és Tisztítás Megvalósítását Célzó Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

90

91

Szennyvízelvezetés és
-tisztítás fejlesztése Ózd városában

Ózd Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

92

Fegyvernek és Örményes, valamint Kuncsorba szennyvízelvezetése és -tisztítása

Fegyvernek, Örményes és Kuncsorba Szennyvízkezelési Konzorcium
(Fegyvernek Város Önkormányzata, Örményes Község Önkormányzata és Kuncsorba Község Önkormányzata)

93

Tuzsér és Komoró települések szennyvízközmű fejlesztése

Tuzsér-Komoró Víziközmű Beruházási Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

94

Szennyvíz mintaprojekt a 2000 lakosnál kisebb települések számára

Kocsér Község Önkormányzata, Szakcs Község Önkormányzata, Hangony Községi Önkormányzat, Nagysimonyi Község Önkormányzata, Csénye Község Önkormányzata, Bögöt Község Önkormányzata, Galvács Község Önkormányzata, Kaposújlak Községi Önkormányzat, Nagyberki Község Önkormányzata, Ispánk Község Önkormányzata, Szalafő Község Önkormányzata, Győrvár Község Önkormányzata, Ordas Községi Önkormányzat, Dunaegyháza Község Önkormányzata, Páhi Község Önkormányzata, Kaskantyú Község Önkormányzata, Kondorfa Község Önkormányzata, Álmosd Község Önkormányzata, Lak Községi Önkormányzat, Balajt Község Önkormányzata, Magyarszombatfa Község Önkormányzata, Csánig Község Önkormányzata és Penc Község Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

95

Egy új ipari és kommunális szennyvíztisztító telep és a hozzá kapcsolódó műtárgyak, tartozékok, berendezések, egyéb kiegészítő elemek megépítése Szikszón – C rész

ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
az Építési és Közlekedési Minisztériummal konzorciumban

96

Iváncsai ipari park szennyvízelvezetése és
-kezelése

Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság az Építési és Közlekedési Minisztériummal konzorciumban

97

Gulács és Tivadar település szennyvízelvezetésének és -tisztításának előkészítése

Gulács Község Önkormányzata és Tivadar Község Önkormányzata

98

Csegöld és Jánkmajtis település szennyvízelvezetésének és -tisztításának előkészítése

Csegöld Község Önkormányzata és Jánkmajtis Község Önkormányzata

99

Dabas település szennyvízelvezetési és
-tisztítási fejlesztésének előkészítése

Dabas Város Önkormányzata

100

Kiskunmajsa település szennyvíztisztítási fejlesztésének előkészítése

Kiskunmajsa Város Önkormányzata

101

Szolnok központú agglomeráció szennyvízelvezetési és -tisztítási fejlesztésének előkészítése

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata

102

Fehérgyarmat szennyvízelvezetési és
-tisztítási fejlesztés előkészítése

Fehérgyarmat Város Önkormányzata

103

Pilisszentlászló település szennyvíz-elvezetési és
-tisztítási fejlesztés előkészítése

Pilisszentlászló Község Önkormányzata

104

Ócsa település szennyvíztisztító telep fejlesztésének előkészítése

Ócsa Város Önkormányzat

105

Geszteréd, Bököny és Érpatak települések szennyvízelvezetési és tisztítási fejlesztésének előkészítése

Geszteréd Község Önkormányzata, Bököny Község Önkormányzata és Érpatak Község Önkormányzata

3. Hulladékgazdálkodási projektek

A

B

1

Projekt neve

Támogatást igénylő neve

2

Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer

Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

3

Vértesalja Hulladékgazdálkodási Projekt

Duna-Vértes Köze Regionális
Hulladékgazdálkodási Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

4

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hajdú-
Bihar vármegyében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Debreceni Agglomeráció
Hulladékgazdálkodási Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

5

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Duna-Tisza közi régióban, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

6

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Karcag Város, valamint a Tisza-tó térségében, különös tekintettel az elkülönített
hulladékgyűjtési, szállítási és
előkezelő rendszerre

Karcag Városi Önkormányzat és a Tisza-Tavi Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

7

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Dél-Alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Dél-Alföldi Térségi
Hulladékgazdálkodási Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

8

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Zala és
Vas vármegye egyes térségeiben,
különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Önkormányzati Társulás a Nyugat-Balaton és Zala Folyó Medence Nagytérség Települési Szilárdhulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

9

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei
Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás a
339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

10

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Heves vármegye egyes térségeiben, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Zagyvakörnyéki Települési Szilárdhulladék-gazdálkodás Fejlesztése Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

11

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése az észak-balatoni közszolgáltatási területen, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék Kezelési Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

12

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a mosonmagyaróvári régióban, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

13

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Sopron térségében, különös tekintettel az elkülönített
hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

14

15

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

16

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Érd város térségében, különös tekintettel az elkülönített
hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

17

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Homokhátság területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

18

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Dél-Alföld térségében, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

19

Hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Miskolc Város és térsége területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

20

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás és a Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás és Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

21

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

22

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Sajó-
Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

23

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Hódmezővásárhely város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

24

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Pécs város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

25

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Észak-Kelet Pest és Nógrád Vármegyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Észak-Kelet Pest és Nógrád Vármegyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

26

A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése, különös tekintettel
a hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Budapest Főváros Önkormányzata a 339/2014.
(XII. 19.) Korm. rendelet szerint

27

Hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Szolnok város és térsége területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás
a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

28

Hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye teljes területén, különös tekintettel az elkülönített
hulladék előkezelő rendszerre

Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Önkormányzati Társulás, Hernád Völgye és Térsége Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás, Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás és Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás konzorciuma a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

29

Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Mecsek-Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelő Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás területén, különös tekintettelaz elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Mecsek-Dráva Regionális Szilárdhulladék Kezelő Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulás
a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

30

A hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Várpalota város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Várpalota Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

31

A hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése a Mórahalmi és Kisteleki járásban, illetve Domaszék és Szatymaz településeken, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

31a

A hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Szombathely város területén, különös tekintettel az elkülönített hulladékgyűjtési, szállítási és előkezelő rendszerre

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 339/2014. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint

32

A fővárosi hulladékgazdálkodási rendszer környezetbarát technológiáinak bővítése, a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás arányának növelése

Budapest Főváros Önkormányzata

33

Szilárdhulladék-
gazdálkodási rendszer továbbfejlesztése a Heves Vármegyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás területén

Heves Vármegyei Regionális
Hulladékgazdálkodási Társulás

4. Víziközmű-szolgáltatás ellátásbiztonságát és hatékonyságát javító projektek

A

B

1.

Projekt neve

Támogatást igénylő neve

2.

A Balaton és térsége ivóvízellátásának modernizációjához kapcsolódó előkészítés

Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

3.

Zalaegerszeg közigazgatási területén ivóvízhálózatok és szennyvízhálózatok hatékonyságnövelő fejlesztése

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata

4.

Idegenvíz csökkentés és hatékonyságnövelő fejlesztés a mórahalmi szennyvízcsatorna hálózatban

Mórahalom Városi Önkormányzat

5.

DMRV Zrt. kapacitásbővítő fejlesztések

NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

6.

Keleti Főcsatorna Felszíni Ivóvíztisztító mű – Balmazújváros– Hajdúnánás–Hajdúböszörmény távvezeték építése

NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

7.

A „Borsod megyei regionális víziközmű rendszerek bővítése keretében távvezetékek építése” című projekt, az „ÉRV Zrt. Miskolc-Borsodi régió közötti kooperációs vezeték létesítése” című projekt és a „Verpelét és térsége biztonságos vízellátása” című projekt

NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

8.

Keleti Főcsatorna Felszíni Ivóvíztisztító művének (Balmazújváros) és a Debrecen 1. sz. vízműig húzódó távvezetékek korszerűsítése az ivóvíz minőség javítása és az ellátás biztonságának növelése érdekében

NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

9.

Szolnok, Gátőr úti ivóvízhálózat rekonstrukciója

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata

10.

Víziközmű hálózatok átalakítása, hatékonyságnövelő fejlesztése Pécsett

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

11.

Vízveszteség csökkentés, víziközműszolgáltatás energiahatékonyságának növelése Kecskemét és Ballószög településeken

BÁCSVÍZ Víz- és Csatornaszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

12.

Víziközmű hálózat rekonstrukció Nagykanizsán – a Platán sori és Teleki utcai ivóvíz közhálózat felújítása

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata

13.

Ajka város víziközmű hálózatának hatékonyságnövelése kék-zöld infrastruktúra elemekkel – előkészítés

Ajka Város Önkormányzata és a BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság konzorciuma

2. melléklet a 272/2017. (IX. 14.) Korm. rendelethez

Az 1. mellékletben foglalt beruházásokkal összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. vízjogi engedélyezési, védőidom-, védőterület- és védősáv-kijelölési, valamint vízi szolgalom alapítására irányuló vízügyi hatósági eljárások,

2. környezetvédelmi hatósági eljárások,

3. természetvédelmi hatósági eljárások,

4. területrendezési hatósági eljárások,

5. általános építésügyi hatósági eljárások,

6. örökségvédelmi hatósági engedélyezési eljárások és régészeti feltárásokkal kapcsolatos hatósági eljárások,

7. útügyi hatósági eljárások,

8. műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

9. hírközlési hatósági eljárások,

10. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

12. földmérési hatósági eljárások,

13. termőfölddel összefüggő engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

14. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

15. erdővédelmi hatósági eljárások,

16. tűzvédelmi hatósági eljárások,

17. műszaki biztonsági engedélyezési eljárások,

18. közegészségügyi hatósági eljárások,

19. víziközmű-szolgáltatással összefüggő hatósági eljárások (víziközmű-szolgáltatói engedély kiadása, működési engedély kiadása, Gördülő Fejlesztési Terv jóváhagyása),

20.10 hulladékgazdálkodási hatósági eljárások,

21.11 kapcsolódó villamos energia, gáz és egyéb közművek engedélyeztetése,

22.12 bányahatósági engedélyezési eljárások,

23.13 élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

24.14 veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

25.15 katasztrófavédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

26.16 az 1–25. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

1

Az 5. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet 12. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 8. §-át.

2

A hatálybalépés időpontja 2018. július 28.

4

A hatálybalépés időpontja 2021. december 29.

6

A hatálybalépés időpontja 2023. január 6.

7

A 8. §-t a 442/2023. (IX. 27.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

8

A hatálybalépés időpontja 2023. szeptember 28.

10

A 2. melléklet 20. pontja a 823/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 2. melléklet 21. pontját a 823/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

12

A 2. melléklet 22. pontját a 823/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

13

A 2. melléklet 23. pontját a 823/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

14

A 2. melléklet 24. pontját a 823/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

15

A 2. melléklet 25. pontját a 823/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

16

A 2. melléklet 26. pontját a 823/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére