• Tartalom

347/2017. (XI. 22.) Korm. rendelet

347/2017. (XI. 22.) Korm. rendelet

a napelemes erőművek megvalósítására irányuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

2022.12.23.

A Kormány a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d), e) és f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1) A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja az 1. mellékletben felsorolt helyszíneken napelemes erőművek megvalósítására irányuló beruházásokkal (a továbbiakban: Beruházások) összefüggő, a 2. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházásokkal összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

b)1 az 1. mellékletben a Beruházások megvalósításának helyszíneként megjelölt ingatlanokból telekalakítási eljárások véglegessé válását követően kialakított ingatlanokat érintik.

2. § (1)2 Az 1. § szerinti közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény szerinti előzetes vizsgálati eljárás és a környezeti hatásvizsgálati eljárás kivételével, vagy ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg – tizenöt nap.

(2) Az ügyfélnek az eljárás megindítása előtt benyújtott kérelmére az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatóság – a hatóság határozatának meghozataláig felhasználható – előzetes szakhatósági állásfoglalást ad ki.

(3)3 Az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásokra vonatkozó ügyintézési határidő – kivéve, ha jogszabály rövidebb határidőt állapít meg – nyolc nap.

(4)–(5)4

3. §5 A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispánt jelöli ki.

4. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetését követő napon lép hatályba.

(2) A 6. § 2018. január 1-jén lép hatályba.

5. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

6. §6 E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 174/2018. (IX. 26.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Kr.) módosított 2. § (1) bekezdését és 1. mellékletét a Kr. hatálybalépésekor7 folyamatban levő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 347/2017. (XI. 22.) Korm. rendelethez8

A

B

C

D

1.

Település

Helyrajzi szám

Fekvés

Projekt

2.

Alsónána

0100/9

külterület

3.

Apc

1190/1, 1190/2, 1199

belterület

4.

Árpádhalom

166/13

belterület

5.

Barcs

520/2

belterület

6.

Bátonyterenye

2022/16

belterület

7.

Békéscsaba

0786/6

külterület

8.

Bercel

0340/9

külterület

9.

Beremend

0182/29

külterület

10.

Berettyóújfalu

3982/3

belterület

11.

Bicske

041/8

külterület

12.

Bodajk

0207/10

külterület

13.

Bonyhád

048/6

külterület

14.

Bőszénfa

0257/4

külterület

Bőszénfa I.
Bőszénfa II.

15.

Bükkábrány

028/168

külterület

16.

Cece

0292/32

külterület

17.

Cegléd

1651/64

belterület

18.

Cigánd

0108/3

külterület

19.

Csókakő

070/2

külterület

20.

Csorna

0123/24

külterület

21.

Dánszentmiklós

048/7

külterület

22.

Dány

089/9

külterület

23.

Dorog

0294/4

külterület

24.

Dunaújváros

3657/10

belterület

Dunaújváros I.
Dunaújváros II.

25.

Fehérgyarmat

0239/24

külterület

26.

Fertőszéplak

424/2

belterület

Fertőszéplak I.

27.

Fertőszéplak

424/5

belterület

Fertőszéplak II.

28.

Fényeslitke

028/61

külterület

Fényeslitke I.

29.

Fényeslitke

028/62

külterület

Fényeslitke II.

30.

Fényeslitke

028/63

külterület

Fényeslitke III.

31.

Galgaguta

0148/2

külterület

Galgaguta I.

32.

Galgaguta

028/16

külterület

Galgaguta II.

33.

Gerendás

088/168

külterület

34.

Gyomaendrőd

3748/3

belterület

35.

Győrvár

05/1

külterület

Győrvár I.

36.

Győrvár

03/15

külterület

Győrvár II.

37.

Halmajugra

0106/4

külterület

38.

Heréd

082/1

külterület

39.

Hévíz

022/53

külterület

40.

Hódmezővásárhely

3570/63

belterület

41.

Iregszemcse

0291/28

külterület

42.

Jánoshalma

712

belterület

43.

Jászapáti

1346

belterület

Jászapáti I.
Jászapáti II.

44.

Kajárpéc

0241/11

külterület

Kajárpéc I.

45.

Kajárpéc

0251/74

külterület

Kajárpéc II.

46.

Kakucs

036/28

külterület

Kakucs I.
Kakucs II.

47.

Karcag

4553

belterület

48.

Kecel

2691

belterület

49.

Kecskemét

0778/10

külterület

Kecskemét I.

50.

Kecskemét

0778/12

külterület

Kecskemét II.

51.

Kecskemét

0778/13

külterület

Kecskemét III.

52.

Kecskemét

0983/65

külterület

Kecskemét IV.

53.

Kemse

025/33

külterület

54.

Kétpó

346/2

belterület

55.

Kétújfalu

055/2

külterület

Kétújfalu I.

56.

Kétújfalu

058

külterület

Kétújfalu II.

57.

Kisbér

0129/37

külterület

58.

Kisköre

1031

belterület

59.

Kiskunfélegyháza

2222/2

belterület

60.

Kiskunhalas

3270/23

belterület

61.

Kisújszállás

1846/2

belterület

62.

Kisvárda

0307/6

külterület

63.

Komárom

1782/233

belterület

64.

Komló

0308/5

külterület

65.

Körösújfalu

247

belterület

66.

Kőszeg

0117/6

külterület

67.

Kötegyán

760/2

belterület

68.

Kunszállás

0285/44

külterület

69.

Lengyeltóti

936

belterület

70.

Mátészalka

0169/10

külterület

Mátészalka I.

71.

Mátészalka

0169/12

külterület

Mátészalka II.

72.

Mátészalka

0169/14

külterület

Mátészalka III.

73.

Mátészalka

0176/6

külterület

Mátészalka IV.

74.

Mezőkovácsháza

2440

belterület

75.

Mezőkövesd

0225/3

külterület

Mezőkövesd II.

76.

Mezőkövesd

0225/7

külterület

Mezőkövesd I.

77.

Miskolc

11116/7

belterület

78.

Nagyhalász

0297/2

külterület

79.

Nagykamarás

047/73

külterület

80.

Nagyvázsony

099/3

külterület

81.

Noszvaj

0189/29

külterület

82.

Nyíradony

3985/4

zártkert

83.

Nyírbogát

1345/5

belterület

84.

Nyírcsaholy

0321/10

külterület

85.

Oroszlány

0718/6

külterület

Oroszlány I.

86.

Oroszlány

0718/6

külterület

Oroszlány II.

87.

Oroszlány

0718/10

külterület

Oroszlány III.

88.

Oroszlány

0706/4

külterület

Oroszlány IV.

89.

Öskü

077/15

külterület

Öskü I.

90.

Öskü

077/17

külterület

Öskü II.

91.

Paks

5348

belterület

Paks I.
Paks II.

92.

Paks

0259/18

külterület

Paks III.

93.

Paks

0259/20

külterület

Paks IV.

94.

Paks

0259/22

külterület

Paks V.

95.

Paks

0259/24

külterület

Paks VI.

96.

Paks

0259/17

külterület

Paks VII.

97.

Parasznya

065/4

külterület

98.

Pécs

23429

belterület

Pécs I.
Pécs II.
Pécs III.
Pécs IV.

99.

Pécs

23431

belterület

Pécs V.
Pécs VI.

100.

Pusztaföldvár

1031

belterület

101.

Putnok

011/1, 033/48

külterület

102.

Püspökladány

2026/1

belterület

103.

Ráckeve

0251/1

külterület

104.

Rózsaszentmárton

0102/8

külterület

Rózsaszentmárton I.

105.

Rózsaszentmárton

0102/9

külterület

Rózsaszentmárton II.

106.

Rózsaszentmárton

0114/9, 0114/6, 0114/7, 0114/10

külterület

Rózsaszentmárton III.

107.

Rózsaszentmárton

0208/11, 0208/12, 0208/34, 0208/44

külterület

Rózsaszentmárton IV.

108.

Sajóvámos

678/2

belterület

Sajóvámos I.

109.

Sajóvámos

088/1

külterület

Sajóvámos II.

110.

Sajóvámos

671/2, 672/2, 664/1

belterület

Sajóvámos III.

111.

Sárbogárd

0238/43

külterület

Sárbogárd I.

112.

Sárbogárd

0238/44

külterület

Sárbogárd II.

113.

Sátoraljaújhely

0459

külterület

114.

Soltvadkert

0316/53

külterület

115.

Somogytúr

0134/3

külterület

116.

Sopronkövesd

0147/1

külterület

117.

Sükösd

024/104

külterület

118.

Sülysáp

0431/9

külterület

119.

Szajol

946/20

belterület

120.

Szegvár

478/3

belterület

121.

Szolnok

091/10

külterület

122.

Taktaharkány

1476

belterület

Taktaharkány I.

123.

Taktaharkány

1439/2

belterület

Taktaharkány II.

124.

Tamási

1422/6

belterület

125.

Tápiószecső

0204/2

külterület

126.

Tarpa

121

belterület

127.

Teklafalu

97/1

belterület

128.

Tiszakécske

0634/23

külterület

129.

Törökbálint

9001

belterület

130.

Tyukod

06

külterület

131.

Újkígyós

05/123

külterület

132.

Vácrátót

057/32

külterület

Vácrátót I.

133.

Vácrátót

057/34

külterület

Vácrátót II.

134.

Vácrátót

093/1

külterület

Vácrátót III.

135.

Vácrátót

093/3

külterület

Vácrátót IV.

136.

Várpalota

4134/17

belterület

Várpalota I.

137.

Várpalota

4134/19

belterület

Várpalota II.

138.

Veszprém

071/39

külterület

Veszprém I.

139.

Veszprém

071/42

külterület

Veszprém II.

140.

Vésztő

0218/3

külterület

141.

Zalaapáti

0148

külterület

142.

143.

Paks

0181/3, 0181/4, 0181/6, 0187/6, 0187/7, 0187/8, 0184

külterület

Paks 20 MW

144.

Felsőzsolca

056, 039/4, 039/5, 039/6

külterület

Felsőzsolca 20 MW

2. melléklet a 347/2017. (XI. 22.) Korm. rendelethez

A Beruházások megvalósításával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások,

4. természetvédelmi hatósági eljárások,

5. útügyi hatósági eljárások,

6. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

7. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

8. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

9. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

10. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

11. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

12. területrendezési hatósági eljárások,

13. földmérési hatósági eljárások,

14. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

15. hírközlési hatósági eljárások,

16. bányahatósági engedélyezési eljárások,

17. tűzvédelmi hatósági eljárások,

18. villamosenergia-ipari tevékenységek végzéséhez szükséges engedélyezési eljárások,

19. közegészségügyi hatósági eljárások,

20. erdészeti hatósági eljárások,

21. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

22. honvédelmi hatósági eljárások,

23. földvédelmi hatósági eljárások,

24. azok az 1–23. pontban nem szereplő hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

25. az 1–24. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

1

Az 1. § (2) bekezdés b) pontja a 6. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdése a 174/2018. (IX. 26.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § (3) bekezdését a 6. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 80/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet 22. §-a iktatta be.

4

A 2. § (4)–(5) bekezdését a 6. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

A 3. § az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 197. § a)-b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 6. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 174/2018. (IX. 26.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

7

A hatálybalépés időpontja 2018. szeptember 27.

8

Az 1. melléklet a 174/2018. (IX. 26.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított, a 428/2020. (IX. 10.) Korm. rendelet 16. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére