• Tartalom

58/2018. (III. 26.) Korm. rendelet

58/2018. (III. 26.) Korm. rendelet

a Debrecen megyei jogú város külterületén, az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben ipari telephely kialakításával és a területen megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról

2024.02.09.

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a) és d) pontjában,

a 3. § (1) bekezdése tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16. pont 16.2. alpontjában és 17. pontjában,

a 3. § (2) bekezdése tekintetében a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (1) bekezdés c) pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1)1 A Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Debrecen megyei jogú város, valamint Balmazújváros város közigazgatási területén elhelyezkedő, az 1. mellékletben felsorolt ingatlanokon, illetve az ezen ingatlanokból telekalakítási eljárásban hozott, véglegessé vált döntés alapján kialakított ingatlanokon megvalósuló, ipari telephely kialakításával és munkahelyteremtő beruházásokkal (a továbbiakban együtt: Beruházások) összefüggő, a 2. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházásokkal összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének megkezdéséhez szükségesek,

b) a Beruházások keretében vagy ahhoz kapcsolódóan útépítési, közműfejlesztési és -csatlakozási munkák érdekében az 1. mellékletben felsorolt ingatlanokkal szomszédos ingatlanokat érintik.

(3)2 A Beruházások építésügyi hatósági eljárásaiban – a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a Beruházásokkal érintett, az 1. mellékletben felsorolt telkeket rendezettnek kell tekinteni abban az esetben is, amennyiben az építési tevékenységgel érintett telek kialakítása a végleges telekalakítási engedéllyel megtörtént.

(4)3 A Beruházások megvalósításához kapcsolódó használatbavételi engedély kiadásának feltétele a telekalakítás ingatlan-nyilvántartásban történő átvezetése.

(5)4 Az 1. mellékletben felsorolt ingatlanok esetében a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti a 2. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság.

(6)5 Az (5) bekezdés szerinti tereprendezés és mélyalapozás építési engedélyezési dokumentációjának az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 8. mellékletében foglaltakon túl tartalmaznia kell talajvédelmi tervet.

2. §6 A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánként a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispánt jelöli ki.

3. § (1)7 A Kormány – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a Beruházásokkal összefüggő építészeti-műszaki dokumentációnak a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés b) pontja szerinti véleményezésére a központi építészeti-műszaki tervtanácsot jelöli ki.

(2) A Beruházásokkal összefüggésben településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

(3)8 A 3/A. §-ban meghatározott ingatlant érintő beruházással összefüggésben

a) építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, és

b) településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni.

3/A. §9 (1) A beruházással érintett, az 1. melléklet I. pontjában felsorolt, Debrecen megyei jogú város külterületén fekvő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0254/220, 0260/1, 0269/81 helyrajzi számú ingatlanok esetében a beépítés szabályait a (2)–(4) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) előírásait a (2)–(4) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2)–(4) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A Debrecen megyei jogú város külterületén fekvő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0254/220 helyrajzi számú ingatlanon az ivó- és tűzivízellátás, a csapadékvíz-elvezetés és -kezelés, az elektromos áramellátás és a gázellátás biztosítása a közüzemi közműhálózat kialakításáig és üzembe helyezéséig a vonatkozó jogszabályokban, illetve véglegessé vált, végrehajtható hatósági döntésekben előírtak megtartásával egyedi módon, műszakilag megfelelő helyettesítő berendezéssel pótolható, a kommunális szennyvíz időszakos tárolása egyedi, zárt szennyvíztároló műtárggyal is történhet.

(3) A Debrecen megyei jogú város külterületén fekvő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0260/1 helyrajzi számú ingatlanon és az azon megvalósuló építményeken villamos energiát termelő erőmű és megújuló energiaforrás műtárgyai – kivéve szélerőmű, szélerőműpark – teljesítménykorlátozás nélkül, területnagyságtól függetlenül elhelyezhetőek, azzal, hogy amennyiben az ingatlanra vonatkozó fásítási kötelezettség teljesítésre és az igénybe vett zöldfelületek növényzeti borítottsága kialakításra kerül, azok zöldfelületbe való beszámíthatósága 100%.

(4) A Debrecen megyei jogú város külterületén fekvő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0269/81 helyrajzi számú ingatlan területén kizárólag a közlekedéshez és közműelhelyezéshez kapcsolódó építmények, közműpótló műtárgyak, valamint ezek kiszolgálóépítményei helyezhetőek el.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

5. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

6. §10 A Debrecen megyei jogú város külterületén az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben ipari telephely kialakításával és a területen megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 58/2018. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 107/2018. (VI. 15.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr1.) megállapított 1. mellékletet a Módr1. hatálybalépésekor11 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

7. §12 E rendeletnek a Debrecen megyei jogú város külterületén, az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben ipari telephely kialakításával és a területen megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 58/2018. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 231/2018. (XII. 6.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 1. § (3) és (4) bekezdését a Módr2. hatálybalépésekor13 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

8. §14 A debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezettel, valamint a Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Park bővítésével összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 243/2018. (XII. 13.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított 1. mellékletet a Módr3. hatálybalépésekor15 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

9. §16 A Debrecen megyei jogú város külterületén, az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben ipari telephely kialakításával és a területen megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 58/2018. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 225/2019. (IX. 25.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr4.) megállapított 1. mellékletet a Módr4. hatálybalépésekor17 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

10. §18 E rendeletnek a Debrecen megyei jogú város külterületén, az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben ipari telephely kialakításával és a területen megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 58/2018. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 119/2023. (IV. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr5.) megállapított 3. § (1) és (3) bekezdését, valamint 3/A. §-át a Módr5. hatálybalépésekor19 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

11. §20 E rendeletnek a Debrecen megyei jogú város külterületén, az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben ipari telephely kialakításával és a területen megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 58/2018. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 342/2023. (VII. 25.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr6.) megállapított 1. § (5) és (6) bekezdését, valamint módosított 1. mellékletét a Módr6. hatálybalépésekor21 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

12. §22 E rendeletnek a Debrecen megyei jogú város külterületén, az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben ipari telephely kialakításával és a területen megvalósuló munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 58/2018. (III. 26.) Korm. rendelet módosításáról szóló 17/2024. (II. 8.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr7.) módosított 3/A. §-át és 1. mellékletét a Módr7. hatálybalépésekor23 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet az 58/2018. (III. 26.) Korm. rendelethez24

I. A Beruházásokkal érintett, Debrecen megyei jogú város közigazgatási területén elhelyezkedő ingatlanok helyrajzi számai:

0139, 0142/10, 0142/12, 0142/103, 0142/152, 0142/153, 0205, 0209, 0222, 0224/1, 0224/2, 0226/73, 0226/74, 0226/75, 0226/76, 0231, 0232, 0237/147, 0237/148, 0237/149, 0237/150, 0237/151, 0237/152, 0237/153, 0237/154, 0237/155, 0237/156, 0237/157, 0237/158, 0237/159, 0237/160, 0237/161, 0237/162, 0237/163, 0237/164, 0237/194, 0237/195, 0237/196, 0237/197, 0237/198, 0237/199, 0237/200, 0237/201, 0237/202, 0237/203, 0237/204, 0237/205, 0237/206, 0237/207, 0237/208, 0237/209, 0237/210, 0237/211, 0237/212, 0237/213, 0237/214, 0237/215, 0237/216, 0237/218, 0237/220, 0237/222, 0237/224, 0237/230, 0237/232, 0237/234, 0237/236, 0237/238, 0237/240, 0237/242, 0237/244, 0237/246, 0237/248, 0237/252, 0237/253, 0237/254, 0237/255, 0237/256, 0237/257, 0237/393, 0237/396, 0237/399, 0237/405, 0237/408, 0237/410, 0237/412, 0237/413, 0237/414, 0237/415, 0243/18, 0243/29, 0243/30, 0243/31, 0243/32, 0243/33, 0243/34, 0243/35, 0243/36, 0243/37, 0243/38, 0243/39, 0243/40, 0243/41, 0243/194, 0243/195, 0244, 0249/7, 0249/10, 0249/13, 0249/14, 0249/23, 0249/31, 0249/50, 0249/82, 0249/83, 0249/85, 0249/86, 0249/87, 0249/88, 0249/89, 0249/90, 0249/91, 0249/92, 0249/93, 0249/94, 0249/95, 0249/96, 0249/97, 0249/98, 0249/100, 0249/104, 0249/131, 0249/132, 0251/4, 0251/5, 0251/6, 0251/7, 0251/8, 0251/12, 0251/13, 0251/52, 0251/53, 0251/54, 0251/55, 0251/56, 0251/57, 0251/70, 0251/79, 0251/80, 0251/81, 0251/83, 0251/84, 0251/86, 0251/87, 0251/89, 0251/90, 0251/91, 0251/92, 0252, 0253, 0254/54, 0254/55, 0254/56, 0254/57, 0254/95, 0254/96, 0254/97, 0254/98, 0254/101, 0254/179, 0254/189, 0254/190, 0254/193, 0254/194, 0254/195, 0254/196, 0254/198, 0254/199, 0254/200, 0254/220, 0255, 0256/1, 0257/1, 0258/4, 0259/27, 0259/28, 0259/29, 0259/30, 0259/31, 0259/32, 0259/33, 0259/34, 0259/35, 0259/36, 0259/42, 0259/43, 0259/44, 0259/45, 0259/46, 0259/47, 0259/48, 0259/53, 0259/54, 0259/55, 0259/56, 0259/57, 0259/58, 0259/64, 0259/65, 0259/67, 0259/68, 0259/69, 0259/71, 0259/73, 0259/74, 0259/75, 0259/76, 0259/77, 0259/78, 0259/106, 0259/107, 0259/108, 0259/109, 0259/110, 0259/113, 0259/115, 0259/116, 0260/1, 0260/2, 0260/3, 0260/4, 0260/5, 0260/6, 0260/7, 0260/8, 0260/9, 0260/10, 0260/11, 0260/12, 0260/13, 0260/14, 0260/15, 0260/16, 0260/17, 0260/18, 0260/19, 0260/20, 0260/21, 0260/22, 0260/23, 0260/24, 0260/25, 0260/26, 0260/27, 0260/28, 0262/3, 0262/5, 0262/6, 0262/7, 0262/8, 0262/9, 0262/10, 0262/11, 0262/12, 0263/1, 0263/3, 0263/4, 0263/6, 0263/8, 0263/9, 0263/10, 0263/11, 0264/40, 0264/41, 0264/42, 0264/43, 0264/44, 0264/47, 0264/48, 0264/49, 0264/50, 0264/51, 0264/52, 0264/53, 0264/54, 0264/55, 0264/56, 0264/57, 0264/58, 0264/59, 0264/61, 0264/63, 0264/64, 0264/65, 0264/66, 0264/67, 0264/68, 0264/69, 0264/70, 0264/71, 0264/72, 0264/73, 0264/74, 0264/75, 0264/76, 0264/77, 0264/78, 0264/79, 0264/80, 0264/88, 0264/89, 0265/1, 0265/3, 0265/4, 0267/47, 0267/48, 0267/51, 0267/52, 0267/53, 0267/57, 0267/58, 0267/59, 0269/2, 0269/3, 0269/4, 0269/6, 0269/10, 0269/11, 0269/12, 0269/13, 0269/14, 0269/15, 0269/16, 0269/17, 0269/18, 0269/19, 0269/20, 0269/21, 0269/41, 0269/42, 0269/43, 0269/44, 0269/54, 0269/81, 0272/30, 0278, 0287, 0288/57, 0288/58, 0288/59, 0288/60, 0288/61, 0288/62, 0288/63, 0290/2, 0290/3, 0290/4, 0295/3, 0295/4, 0295/5, 0295/6, 0295/7, 0295/8, 0295/9, 0295/10, 0295/11, 0295/12, 0295/13, 0295/14, 0295/15, 0295/16, 0295/17, 0296, 0298/6, 0299, 0300/13, 0300/41, 0300/42, 0300/43, 0300/44, 0300/45, 0300/46, 0300/47, 0300/64, 0300/65, 0301/1, 0301/2, 0302/1, 0302/2, 0303, 0304/1, 0304/2, 0305, 0306, 0307, 0308, 0311/9, 0314/10, 0314/13, 0314/109, 0314/110, 0314/111, 0314/112, 0314/113, 0314/114, 0314/115, 0314/116, 0314/117, 0314/118, 0314/119, 0314/120, 0314/121, 0314/122, 0316/7, 0316/8, 0316/12, 0316/14, 0316/47, 0316/48, 0316/49, 0316/50, 0316/51, 0316/52, 0316/53, 0316/54, 0316/55, 0317, 0326/17, 0328/12, 0328/20, 0328/21, 0328/133, 0328/134, 0328/135, 0328/136, 0328/137, 0328/138, 0328/139, 0328/140, 0328/141, 0328/142, 0328/143, 0328/144, 0328/145, 0328/146, 0328/147, 0328/148, 0328/149, 0328/150, 0328/151, 0328/152, 0328/153, 0328/154, 0328/155, 0328/156, 0328/157, 0328/158, 0328/159, 0328/160, 0328/161, 0328/162, 0328/163, 0328/164, 0328/165, 0328/166, 0328/167, 0328/168, 0328/169, 0328/170, 0328/171, 0328/172, 0328/174, 0328/175, 0328/176, 0328/177, 0328/178, 0328/179, 0328/180, 0328/181, 0328/182, 0328/183, 0328/184, 0328/185, 0328/186, 0328/187, 0328/188, 0328/189, 0328/190, 0328/191, 0328/192, 0328/193, 0328/194, 0328/195, 0328/196, 0328/197, 0328/199, 0328/200, 0356/90, 0356/91, 0356/92, 0357, 0358, 0359/1, 0359/2, 0362/110, 0375/2, 0376/3, 0376/9, 0376/10, 0376/20, 0377/12, 0377/13, 0378/3, 0378/19, 0379/2, 0392/10, 0410/57, 0410/58, 0410/60, 0410/62, 0410/64, 0410/66, 0410/68, 0410/70, 0410/72, 0410/74, 0410/76, 0410/78, 0410/80, 0410/95, 0410/97, 0410/109, 0410/125, 0410/126, 0410/166, 0410/167, 0410/168, 0410/169, 0410/170, 0410/176, 0410/177, 0410/183, 0411/6, 0415/2, 0441/34, 0441/43, 0441/44, 0441/45, 0441/46, 0441/47, 0441/48, 0441/49, 0441/50, 14985, 14987, 14993, 15001/1, 15002, 15006, 15007, 15008/1, 15760, 15761, 15762, 15763, 15764, 15765, 15766, 15767, 15768, 15769, 15770/2, 15770/3, 15770/4, 15771/1, 15771/2, 15771/3, 15771/4, 15772/1, 15772/3, 15772/4, 15773, 16610/1, 16611/3, 16611/4, 16611/6, 16615/10, 16690/1, 16690/2, 16690/3, 16690/4, 16692/1, 16692/2, 16693/1, 16693/2, 16694/2, 16698/1, 16699/1, 16700/1, 16701/1, 16702/3, 16703/1, 16704/1, 16705, 16706/1, 16708/1, 16709/4, 16709/5, 16709/6, 16709/7, 16709/8, 16709/9, 16710/3, 16710/4, 16710/5, 16710/6, 16711/1, 16711/2, 16712, 16721/2, 16721/3, 16721/4, 16722/1, 16723, 16724/1, 16728/1, 16729/1, 16729/2, 16730/1, 16730/2, 16731/1, 16731/2, 16732/1, 16732/3, 16733/1, 16733/2, 16734, 16740, 16745/14, 17001/2, 17001/3, 17013, 17014, 17015/1, 17015/2, 17016/1, 17016/2, 17017/1, 17017/2, 17018/1, 17018/2, 17019, 17020/1, 17020/2, 17022, 17030/6, 17030/8, 17030/88, 17030/106, 17030/116, 17117/55, 17117/60, 17118/20, 17118/31, 17118/39, 17118/46, 17118/47, 17119/1, 17119/64, 17167/4, 17167/5, 17191/4, 17191/7, 17191/8, 17191/19, 17195/6, 17195/7, 17232/4, 17232/12, 17232/22, 17233/2, 17235/7, 17235/8, 17235/33, 17239/1, 17240/8, 17261/6, 17261/15, 17261/25, 17264/1, 17264/2, 17936, 18219/1, 18220/5, 18220/6, 18220/13, 18220/29, 18220/30, 19066/1, 19066/2, 19344/1, 26783/1, 53253, 65001/1, 65001/2, 65038, 65039, 65116, 65117, 65145, 65146, 65147, 65148, 67156/12, 67156/13, 67278.

II. A Beruházásokkal érintett, Balmazújváros város közigazgatási területén elhelyezkedő ingatlanok helyrajzi számai:

016, 017/1, 018, 066, 0163/1, 0163/2, 0166/2, 0165, 0167, 0169, 0172, 0173, 0186/1, 0186/3, 0186/4, 0186/33, 0262/23, 0262/24, 0262/25, 0262/26, 0262/27, 0262/28, 0274, 0277/65, 0277/66, 0277/67, 0277/68, 0277/70, 0277/71, 0277/149, 0277/155, 0277/156, 0277/157, 0277/158, 0277/159, 0277/167, 4374, 4376, 4379, 5095/5, 5095/6, 5095/7, 5096, 5097, 5098, 5099/1, 5099/2, 5118/2, 5139, 5274/8, 5335, 5336, 5337, 5338, 5340.

2. melléklet az 58/2018. (III. 26.) Korm. rendelethez

A Beruházásokkal összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2. örökségvédelmi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások,

4. természetvédelmi hatósági eljárások,

5. útügyi hatósági eljárások,

6. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

7. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

8. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

9. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

10. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

11. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

12. területrendezési hatósági eljárások,

13. földmérési hatósági eljárások,

14. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

15. hírközlési hatósági eljárások,

16. bányahatósági engedélyezési eljárások,

17. tűzvédelmi hatósági eljárások,

18. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárások,

19. villamosenergia-ipari tevékenységek végzéséhez szükséges engedélyezési eljárások,

20. közegészségügyi hatósági eljárások,

21. erdővédelmi és erdészeti hatósági eljárások,

22. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

23. földvédelmi hatósági eljárások,

24. azok az 1–23. pontban nem szereplő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének megkezdéséhez szükségesek,

25. az 1–24. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

1

Az 1. § (1) bekezdése a 225/2019. (IX. 25.) Korm. rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

2

Az 1. § (3) bekezdését a 231/2018. (XII. 6.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

3

Az 1. § (4) bekezdését a 231/2018. (XII. 6.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

4

Az 1. § (5) bekezdését a 342/2023. (VII. 25.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

5

Az 1. § (6) bekezdését a 342/2023. (VII. 25.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

6

A 2. § az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 214. § a)-c) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 3. § (1) bekezdése a 119/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

8

A 3. § (3) bekezdését a 119/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

9

A 3/A. §-t a 119/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 17/2024. (II. 8.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

11

A hatálybalépés időpontja 2018. június 16.

13

A hatálybalépés időpontja 2018. december 7.

15

A hatálybalépés időpontja 2018. december 14.

17

A hatálybalépés időpontja 2019. szeptember 26.

18

A 10. §-t a 119/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

19

A hatálybalépés időpontja 2023. április 6.

20

A 11. §-t a 342/2023. (VII. 25.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

21

A hatálybalépés időpontja 2023. július 26.

22

A 12. §-t a 17/2024. (II. 8.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

23

A hatálybalépés időpontja 2024. február 9.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére