• Tartalom

141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet

141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet

egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról

2024.01.26.

A Kormány

a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 12. § (5) bekezdés a), d) és f) pontjában,

a 3. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 16. pont 16.2. alpontjában és 17. pontjában, valamint a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (1) bekezdés c) pontjában,

az 5. § tekintetében a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 93. § (1) bekezdés 11. pontjában,

a 6. § tekintetében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (1) bekezdés 27. pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

1. § (1)1 A Kormány – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja azokat az 1. mellékletben felsorolt közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a 2. mellékletben meghatározott beruházásokkal (a továbbiakban: Beruházások) függenek össze.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában a Beruházásokkal összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek

a) a Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

b) a Beruházásokhoz közvetlenül kapcsolódó útépítési, közműcsatlakozási és -fejlesztési munkákra vonatkoznak,

c) a 2. mellékletben a Beruházások megvalósításának helyszíneként megjelölt ingatlanokból telekalakítási eljárásban hozott, véglegessé vált döntés alapján kialakított ingatlanokat érintik.

(2a)2 A (2) bekezdésében foglaltakon túl az (1) bekezdés alkalmazásában a 2. mellékletben foglalt táblázat 127. sora szerinti beruházással összefüggőnek kell tekinteni mindazokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a beruházás előkészítéséhez, valamint a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó létesítmény megközelítését, működését és városképi illeszkedését segítő közterület- és zöldfelület-rendezési, közlekedésfejlesztési munkákra vonatkoznak.

(3)3 A 2. mellékletben foglalt táblázat 53. sora szerinti beruházás tekintetében a géntechnológiai hatósági eljárások és a géntechnológiai szakhatósági eljárások nem minősülnek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek.

2. §4 A Kormány az 1. § (1) bekezdése szerinti kiemelt jelentőségű ügyekben a 2. melléklet szerinti főispánokat jelöli ki koordinációs feladatokat ellátó főispánként.

2/A. §5 A Kormány a 2. mellékletben foglalt táblázat 127. sora szerinti beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként az 1. melléklet 22. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyben eljáró hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát jelöli ki.

3. § (1) A Kormány – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – a Beruházásokkal összefüggő, a 2. mellékletben meghatározott ingatlanokat érintő építészeti-műszaki dokumentációnak a településrendezési és az építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII. 7.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdés b) pontja szerinti véleményezésével összefüggésben a központi építészeti-műszaki tervtanácsot jelöli ki.

(2) A Beruházásokkal összefüggésben településképi bejelentési eljárásnak nincs helye.

(2a)6 A 2. mellékletben foglalt táblázat 7., 7a., 21., 34., 42., 42a., 58., 63., 69., 71., 78., 79., 83., 85., 86., 100., 101., 108. és 118. sora szerinti beruházás esetében nem kell alkalmazni a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény 12. § (1) bekezdés a) pontját.

(3)7 A 2. mellékletben foglalt táblázat 7., 7a., 8., 30., 33., 35., 37., 40., 41., 42., 48., 63., 64., 67., 69., 75., 77–80., 82., 83., 86., 90., 92., 95., 96., 99., 100., 101., 103., 117. és 120. sora szerinti beruházás esetében építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, valamint településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni.

(4)8 A 2. mellékletben foglalt táblázat 49., 58., 59., 62., 68., 73., 90., 122. és 127. sora szerinti beruházás esetében településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni.

(5)9 A 2. mellékletben foglalt táblázat 33. és 122. sora szerinti beruházás esetében

a) a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 27. §-a szerinti közterület alakítási terv készítésének és alkalmazásának nincs helye,

b) az épület magassága és megjelenése vonatkozásában szakmai konzultációt nem kell lefolytatni.

(6)10 A 2. mellékletben foglalt táblázat 95. és 122. sora szerinti beruházás esetében településképi szakmai konzultációnak nincs helye.

(7)11 A 2. mellékletben foglalt táblázat 96. és 122. sora szerinti beruházás esetében építészeti-műszaki tervpályázati eljárást nem kell lefolytatni.

(8)12 A 2. mellékletben foglalt táblázat 127. sora szerinti beruházás esetében

a) a településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció nem kötelező,

b) a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 55. §-a szerinti közterület alakítási terv készítésének és alkalmazásának nincs helye.

4. § (1)13 A 2. mellékletben foglalt táblázat 4., 5., 6., 8., 10., 17., 33., 37., 48., 49., 50., 58., 59., 62., 63., 67., 69., 73., 75., 78., 79., 80., 82., 83., 86., 90., 92., 99., 100., 121., 122., 123., 126. és 130. sora szerinti beruházás esetében az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – a környezetvédelmi, valamint a természetvédelmi eljárások kivételével, illetve ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg – tizenöt nap.

(2)14 A 2. mellékletben foglalt táblázat 4., 5., 6., 8., 10., 17., 33., 37., 48., 49., 50., 58., 59., 62., 63., 64., 67., 69., 73., 75., 78., 79., 80., 82., 83., 86., 90., 92., 99., 100., 121., 122., 123., 126. és 130. sora szerinti beruházás esetében az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő – a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóság eljárása kivételével, illetve ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg – nyolc nap.

(3)15 A 2. mellékletben foglalt táblázat 64. sora szerinti beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg, illetve a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény szerinti előzetes vizsgálati eljárás, a környezeti hatásvizsgálati eljárás és a természetvédelmi hatósági eljárás kivételével, valamint a (4) bekezdés szerinti, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény szerinti veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások kivételével – tizenöt nap.

(4)16 A 2. mellékletben foglalt táblázat 64. sora szerinti beruházással összefüggő katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások ügyintézési határideje harmincöt nap.

(5)17 A 2. mellékletben foglalt táblázat 95. sora szerinti beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg, illetve a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény szerinti előzetes vizsgálati eljárás, a környezeti hatásvizsgálati eljárás és a természetvédelmi hatósági eljárás kivételével – huszonöt nap.

(6)18 A 2. mellékletben foglalt táblázat 95. sora szerinti beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő – ha jogszabály rövidebb határidőt nem állapít meg – tizenöt nap.

(7)19 A 2. mellékletben foglalt táblázat 115. és 120. sora szerinti beruházás esetében az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – a környezetvédelmi, a természetvédelmi, a vízügyi és vízvédelmi, valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény szerinti veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások kivételével – tizenöt nap.

(8)20 A 2. mellékletben foglalt táblázat 115. és 120. sora szerinti beruházás esetében az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő – a környezetvédelmi, a természetvédelmi, a vízügyi és vízvédelmi, valamint az iparbiztonsági szakhatósági eljárások kivételével – nyolc nap.

(9)21 A 2. mellékletben foglalt táblázat 115. sora szerinti beruházás esetében az 1. § (1) bekezdése szerinti közigazgatási hatósági ügyekben hirdetményi úton történő közlés esetén a döntés közlésének napja a hirdetmény kifüggesztését követő nap.

(10)22 A 2. mellékletben foglalt táblázat 127. sora szerinti beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekre vonatkozó ügyintézési határidő – az előzetes vizsgálati eljárás és a környezeti hatásvizsgálati eljárás, a természetvédelmi hatósági eljárás, a vízügyi és vízvédelmi, valamint a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény szerinti veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások kivételével, vagy ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg – tizenöt nap.

(11)23 A 2. mellékletben foglalt táblázat 127. sora szerinti beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyekben a szakhatósági eljárásra vonatkozó ügyintézési határidő – a környezetvédelmi és természetvédelmi szakhatóság eljárása, a vízügyi és vízvédelmi, valamint iparbiztonsági szakhatósági eljárások kivételével, vagy ha jogszabály rövidebbet nem állapít meg – nyolc nap.

4/A. §24 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 130. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:130 mezőjében megjelölt telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 130. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:130 mezőjében megjelölt telkeken az OTÉK-ban megengedett funkciók, valamint a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények, különleges nagy kiterjedésű szállítmányozási, raktározási és logisztikai célú építmények, üzemanyagtöltő állomás, szállásjellegű épület, irodaépületek és azok kiszolgálóépítményei helyezhetőek el, azzal, hogy a terepszint feletti beépítettség legnagyobb mértéke 50%.

5. § (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 6. sora szerinti beruházás esetében előzetes régészeti dokumentáció elkészítéséhez próbafeltárást csak akkor lehet végezni, ha a beruházó rendelkezésére állnak a próbafeltárás elvégzéséhez szükséges földrészletek, azzal, hogy a földrészletek rendelkezésre állása tekintetében a beruházó nyilatkozata az irányadó.

(2)25 A 2. mellékletben foglalt táblázat 8., 69., 79., 80., 90. és 100. sora szerinti beruházással összefüggésben előzetes régészeti dokumentáció készítése nem szükséges, ha a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 23/C. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő örökségvédelmi hatástanulmány az adott beruházáshoz köthetően már rendelkezésre áll.

(3) Ha a (2) bekezdés szerinti dokumentum nem áll rendelkezésre, egyszerűsített előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni.

5/A. §26 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 86. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:86 mezőjében megjelölt telekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésében meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 86. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:86 mezőjében megjelölt Debrecen, külterület 0362/119 helyrajzi számú telekre vonatkozó sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények:

a) a telek beépítési módja szabadon álló,

b) az ingatlanon gazdasági, valamint ipari és termelő tevékenységhez köthető, továbbá nem a lakosság ellátását szolgáló kereskedelmi, termelő és szolgáltató rendeltetést tartalmazó épületek elhelyezésére szolgáló funkciók is elhelyezhetők,

c) a kialakítható telek legkisebb területe 5000 m2,

d) a beépítettség legnagyobb mértéke 60%,

e) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 25%,

f) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 12,5 méter,

g) az általános szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 2,0 m2/m2,

h) a beépítésre szánt terület megközelítését, kiszolgálását biztosító út a közforgalom számára megnyitott vagy attól elzárt magánútként vagy más útként – az út vagy útszakasz hosszára, alakjára, méretére, hálózati szerepére és egyéb utakhoz való csatlakozására vonatkozó korlátozás nélkül – alakítható ki.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat 86. sora szerinti beruházás kiszolgálását biztosító 2. mellékletben foglalt táblázat B:86 mezője szerinti 0362/110, 0362/120 és 0362/124 helyrajzi számú ingatlanokon kiszolgálóút létesíthető, és a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 34. alcíme szerinti közterület alakítási terv készítésének és alkalmazásának nincs helye.

5/B. §27 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:77 mezőjében megjelölt telekre a beépítés egyedi szabályait a (2) és (3) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) és (3) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 77. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:77 mezőjében megjelölt Szeged belterület 21005 helyrajzi számú telekre vonatkozó sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények:

a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 70%,

b) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke a jelenlegi állapothoz képest a beruházás során nem csökken,

c) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 30 méter,

d) az előkert, az oldalkert és a hátsókert mérete legalább 5 méter,

e) a beruházás keretében megvalósuló építmények rendeltetésszerű használatához szükséges, az OTÉK 42. §-a szerint elhelyezendő személygépkocsik, kialakítandó kerékpártárolók számát az alábbi eltérésekkel kell meghatározni:

ea) a kialakítandó gépjármű-várakozóhelyek és kerékpártárolók száma legfeljebb 50%-kal csökkenthető,

eb) a gépjármű-várakozóhelyek és kerékpártárolók a telekhatártól mért legfeljebb 500 méteren belül is kialakíthatóak.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat 77. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:77 mezőjében megjelölt Szeged belterület 21013/29 helyrajzi számú telekre vonatkozó sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények:

a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 40%,

b) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 40%,

c) a homlokzatmagasság megengedett legnagyobb mértéke 6,5 méter.

5/C. §28 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 90. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:90 mezőjében megjelölt ingatlanokra a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(5) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2)–(5) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2)–(5) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:90 mezőjében megjelölt telkeken a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények, különleges nagy kiterjedésű szállítmányozási, raktározási és logisztikai célú építmények, irodaépületek és azok kiszolgáló építményei, szolgáltató és kereskedelmi célú építmények, gázátadó állomás, elektromos alállomás, közszolgáltatás keretében működtetett hulladékgyűjtő udvar, üzemanyagtöltő állomás helyezhetők el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

1. a kialakítható telek legkisebb területe 1000 m2,

2. a kialakítható telek legkisebb szélessége 20 méter,

3. a kialakítható telek legkisebb mélysége 20 méter,

4. a terepszint alatti beépítettség legnagyobb mértéke 25%,

5. a terepszint feletti beépítettség legnagyobb mértéke 50%,

6. az általános szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 2,0 m2/m2,

7.29 a parkolásra fordítható szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke 1,0 m2/m2,

8. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 25%,

9. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 30 méter,

10. a telken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

11. a beruházással összefüggésben megvalósuló építmények között nem kell telepítési távolságot tartani, azok a telekhatárokon is csatlakozhatnak egymáshoz, továbbá a szomszédos vagy a már meglévő telephelyen lévő építményekhez,

12. a meglévő és újonnan megvalósuló épületekhez – ideértve a szomszédos ingatlanon lévő épületeket is – lehet zártsorúan csatlakozni,

13. az építési hely az ingatlanok teljes területe,

14. az ingatlanokon és az azokon megvalósuló építményeken villamos energiát termelő erőmű és megújuló energiaforrás műtárgyai – kivéve szélerőmű, szélerőműpark – teljesítménykorlátozás nélkül elhelyezhetőek,

15. az építési telkeken az építési övezetre előírt zöldfelület megengedett legkisebb mértéke alapján kialakított zöldfelület minden megkezdett 250 m2-e után legalább egy környezettűrő, nagy lombkoronát növelő fát kell telepíteni, azzal, hogy a telepítendő fa az érintett földrészleten kívül is elhelyezhető a megjelölt telkek és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkek bármelyikén,

16. a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

17. a beépítésre szánt terület megközelítését, kiszolgálását biztosító magánút a közforgalom számára megnyitott magánútként vagy más útként – a használatbavételi engedély iránti kérelem benyújtásáig – kialakítható,

18.30 magánút, közlekedési és közműelhelyezési célú telek korlátozás nélkül létesíthető,

19. a telkek közúti megközelíthetősége a Gyál közigazgatási területén fekvő közúton keresztül is biztosítható,

20. a teherforgalmat kiszolgáló út elhelyezésére legalább 16 méter építési területet – keresztmetszetet – kell biztosítani,

21.31 a beruházás során a gyorsforgalmi utak mentén, az épületek elhelyezésénél 30 méteres védőtávolságot kell tartani; a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó utak a Budapest külterület 0145/21, 0146/3, 0147/29, 0147/17, 0147/14, 0147/11, 0149/1, 0149/2, 0150/14, 0150/15, 0151/2, 0196312/2, 0196325/2, 0196324/2, 0196324/1, 0196323/2, 0196329/2, 0196330/5, 0196321/2, 0196321/3, 0196321/1, 0196320/2, 0196319/2, 0196323/1, 0196324/1, 0196325/1, 0151/12, 0151/4, 0147/12, 0147/13, 0147/30 és 0146/4 helyrajzi számú ingatlanok területén korlátozás nélkül létesíthetőek,

22. az építési telkek részleges közműellátottság esetén is beépíthetőek, azzal, hogy a részleges közműellátottság megállapítása vonatkozásában az e rendelet hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelményeket kell figyelembe venni.

(2a)32 Ha közmű műtárgya elhelyezésére szolgáló külön telek kialakítása szükséges, az ingatlan legkisebb területe, szélessége és mélysége elmaradhat a (2) bekezdés 1–3. pontja szerinti értékektől, azzal, hogy ebben az esetben sem lehet az ingatlan területe 5 m2-nél, szélessége 2 méternél, mélysége 2 méternél kevesebb.

(2b)33 Telekalakítás esetén, ha a telekalakítással érintett eredeti ingatlan területnagysága, egyéb mérete nem éri el a kialakítható telek legkisebb területére, szélességére és mélységére vonatkozó, a (2) bekezdés 1–3. pontjában foglalt egyedi építési követelményeket, abban az esetben a telekalakítással érintett ingatlanokból kialakításra kerülő bármely ingatlan legkisebb területe, szélessége és mélysége a telekalakítással érintett eredeti ingatlantól nem lehet kevesebb.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat 90. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon közlekedési létesítmények funkcionális indokkal bárhol elhelyezhetők.

(4) A 2. mellékletben foglalt táblázat 90. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon előregyártott vagy iparosított technológiával készült szerkezetű épület is elhelyezhető, engedélyezhető.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat 90. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon a parkolást a telken belüli vagy külön megjelölt ingatlanokon történő megvalósítással is teljesíteni lehet, mélygarázs építési kötelezettség nélkül.

(6) A 2. mellékletben foglalt táblázat 90. sora szerinti beruházással összefüggésben megvalósuló építési tevékenységet ütemenként is engedélyezheti az engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság. Az egyes ütemek használatbavétele akkor is engedélyezhető, ha az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságához szükséges járulékos építményei telken belül ideiglenesen vagy a meglévő szomszédos, illetve a telephelyi telkeken helyezkednek el.

(7) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:90 mezője szerinti ingatlanra vonatkozóan

a)34 a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény 12. § (1) és (2) bekezdését, 25. §-át, 26. §-át, 27. §-át, 29. §-át, 30/A. §-át, 38. § (1)–(3) bekezdését, valamint 40. §-át, 43. §-át, 44. §-át nem kell alkalmazni,

b)35 az engedéllyel kivont és a hatályos jogszabályok szerint pótlásra kötelezett (vagy pótlandó) erdőterületek tényleges megszüntetése a fejlesztés szükséglete szerint ütemezve, a lehető legkésőbb történjen meg, azzal, hogy a kivont területek növényzetének faegyedei az építési övezetekben előírt zöldfelület részeként őrzendők meg,

c) a telkeken megtalálható, a szabályozási tervlap által ex lege védett lápként feltüntetett területek körül a láp megóvásához szükséges mértékű, minimum 30 méter szélességű védőterületet kell kijelölni.

(8)36 A 2. mellékletben foglalt táblázat 90. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok közúti megközelítését a 10. mellékletben meghatározott Egységes Országos Vetületi Rendszerben megadott koordináták által lehatárolt területen kell biztosítani.

5/D. §37 A Kormány a 2. mellékletben foglalt táblázat 90. sora szerinti beruházás esetében az 1. melléklet 1. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát jelöli ki.

5/E. §38 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 92. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:92 mezőjében megjelölt telkekre és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes, vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:92 mezőjében megjelölt telkeken és a telekalakítással ezekből létrejövő telkeken a beruházás megvalósításához kapcsolódó közmű, hírközlési, közlekedési, raktározási és gazdasági rendeltetésű és a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari tevékenységi célú építmények, közműpótló műtárgyak és azok kiszolgáló építményei helyezhetők el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 40%,

b) az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

c) a terepszint alatti beépítés megengedett legnagyobb mértéke 45%,

d) a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni.

5/F. §39 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:95 mezőjében megjelölt ingatlanra a beépítés egyedi szabályait a (2) és (3) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) és (3) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 95. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:95 mezőjében megjelölt ingatlanra vonatkozó sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények a következők:

a) a közterület felé eső tetőfelépítmények és tetőidomok – tömegképzésben, építészeti kialakításában archaizáló – rekonstrukcióját helyreállításként, ezen szerkezetek és terek belső udvarok felőli bővítésével történő hasznosítását tetőtér beépítésként kell tekinteni,

b) az épület – háborús sérüléseket, illetve a későbbi rombolást megelőző – formájának és geometriájának, tetődíszének, illetve díszes tetőfelépítményének rekonstrukciója és a tetőtér hasznosítása során, illetve azzal összefüggésben történő építési tevékenység esetén az épületmagasság és az építmény legmagasabb pontjának megengedett mértéke megegyezik a sérüléseket és rombolásokat megelőző építményre jellemző – a rekonstrukció alapjául szolgáló, a rendelkezésre álló korabeli dokumentumok alapján megállapítható – mértékkel, azzal, hogy az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 36 méter, az épület legmagasabb pontjának megengedett legnagyobb mértéke 46 méter,

c) az épület terepszint feletti építményszintjeinek száma legfeljebb 10 szint,

d) a kialakult szintterület a beruházás során legfeljebb 2600 m2-rel bővülhet,

e) a toronyrekonstrukció megvalósítása érdekében az ingatlanon magasépítmény, magasépület kialakítható és elhelyezhető.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat 95. sora szerinti beruházás keretében megvalósuló önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához szükséges, az OTÉK 42. §-a szerint elhelyezendő, valamint a hatályos településrendezési tervekben előírt személygépkocsik, kialakítandó kerékpártárolók, létesítendő autóbusz-várakozóhelyek számát az alábbi eltérésekkel kell meghatározni:

a) kerékpárok elhelyezését nem kell biztosítani,

b) személygépkocsi-várakozóhelyet nem kell biztosítani,

c) autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani.

(4)40 A 2. mellékletben foglalt táblázat 95. sora szerinti beruházás esetében a Kormány az 1. melléklet 22. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként a Pest Vármegyei Kormányhivatalt jelöli ki.

5/G. §41 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 96. sora szerinti beruházással érintett ingatlan telkére a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) és (3) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv és az OTÉK a beépítés (2) és (3) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 96. sora szerinti beruházással érintett ingatlanra vonatkozó sajátos beépítési szabályok:

1. az ingatlanon új épület, építmény elhelyezhető,

2. az építési hely az érintett ingatlan teljes területe,

3. a közterületi határvonallal párhuzamos hátsó építési vonalnak az Országház utcai közterületi határvonaltól merőlegesen mért távolsága legfeljebb 22 méter, a Szentháromság utcai közterületi határvonaltól merőlegesen mért távolsága pedig legfeljebb 38 méter lehet,

4. az általános szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 3 m2/m2,

5. az építmény terepszint alatt, közterületre legfeljebb 3 méterrel nyúlhat be,

6. az építmény egyes szerkezetei terepszint felett, közterületre legfeljebb 1,5 méterrel nyúlhatnak be,

7. a beépítési mód zártsorú,

8. a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 75%,

9. a terepszint alatti beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 100%,

10. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 10 méter,

11. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke a jelenlegi állapothoz képest nem csökkenhet,

12. a homlokzatmagasság megengedett legnagyobb mértéke 12,8 méter,

13. az épület legkisebb gerincmagassága 11 méter, a gerincmagasság megengedett legnagyobb mértéke 17,5 méter, az eltérő traktusmélységű magastetős épületek gerincmagasságának különbsége meghaladhatja a 1,5 métert, de nem haladhatja meg a 4 métert,

14. az épület legkisebb ereszmagassága 6,5 méter, az ereszmagasság megengedett legnagyobb mértéke 12,5 méter, a csatlakozó, új épület zárópárkánya, ereszvonala legfeljebb 3 méterrel függőleges irányban eltérhet a csatlakozó, meglévő épület azonos elemétől,

15. közterületről nem látható módon távközlési, adatátviteli berendezés, antenna az épületen elhelyezhető,

16. az ingatlanon iroda-, oktatási, vendéglátó-, kulturális és szálláshelyfunkció helyezhető el,

17. az építmény funkciójához kapcsolódó épületbiztonsági, biztonságtechnikai védelemhez szükséges elemek, berendezések az ingatlan teljes területén elhelyezhetőek,

18. az új magastetők hajlásszöge a csatlakozó, illetve az épület közvetlen környezetében álló épületek tetősíkjának hajlásszögétől eltérhet, azzal, hogy a tetősík hajlásszöge legfeljebb 45 fok.

(3) A parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához

a) az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhelyet nem kell biztosítani,

b) az OTÉK 7. számú melléklete szerint meghatározott számú kerékpár elhelyezését nem kell biztosítani.

(4) A (2) bekezdés 10. pontjának alkalmazása során az épületmagasságot az e rendelkezés hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelmények szerint kell számítani.

5/H. §42 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 99. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:99 mezőjében megjelölt telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:99 mezőjében megjelölt ingatlanra meghatározott sajátos beépítési szabályok:

a) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 7,43 m2/m2,

b) a beruházással érintett épületre vonatkozóan az utcai homlokzatokat is érintő párkánymagasság növelése, térdfal magasítással vagy teljes építményszinttel való növelésével, a teljes homlokzathosszon legfeljebb 38,00 méter lehet, azzal, hogy az e § hatálybalépése napján hatályos településrendezési terv 9. számú mellékletének kiegészítő előírásait a helyrajzi számokra vonatkozó korlátozásai tekintetében nem kell alkalmazni,

c) az épület legmagasabb pontja nem haladhatja meg a 39,00 métert,

d) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke az e § hatálybalépése napján fennálló állapothoz képest a beruházás során nem csökkenhet, továbbá a zöldfelület mértékének 5%-os növelésére vonatkozó előírást nem kell alkalmazni.

5/I. §43 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 100. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:100 mezőjében megjelölt ingatlanokra a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(6) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2)–(6) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2)–(6) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:100 mezőjében megjelölt telkeken a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények, különleges nagy kiterjedésű szállítmányozási, raktározási és logisztikai célú építmények, irodaépületek és azok kiszolgáló építményei, szolgáltató és kereskedelmi célú építmények, közlekedési létesítmények, gázátadó állomás, elektromos alállomás, közszolgáltatás keretében működtetett hulladékgyűjtő udvar, üzemanyagtöltő állomás helyezhető el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

1. a kialakítható telek legkisebb területe 3000 m2,

2. a kialakítható telek legkisebb szélessége 50 méter,

3. a terepszint alatti beépítettség legnagyobb mértéke 10%,

4. a terepszint feletti beépítettség legnagyobb mértéke 50%,

5. az általános szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 1,5 m2/m2,

6. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 25%,

7. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 25 méter,

8. a telken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

9. a beruházással összefüggésben megvalósuló építmények között nem kell telepítési távolságot tartani, azok a telekhatárokon is csatlakozhatnak egymáshoz, továbbá a szomszédos vagy a már meglévő telephelyen lévő építményekhez,

10. az építési hely az ingatlanok teljes területe,

11. az építési telkeken az építési övezetre előírt zöldfelület megengedett legkisebb mértéke alapján kialakított zöldfelület minden megkezdett 250 m2-e után legalább egy környezettűrő, nagy lombkoronát növelő fát kell telepíteni, azzal, hogy a telepítendő fa az érintett földrészleten kívül is elhelyezhető a megjelölt telkek és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkek bármelyikén,

12. a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

13. a beépítésre szánt terület megközelítését, kiszolgálását biztosító magánút a közforgalom számára megnyitott magánútként vagy más útként – a használatbavételi engedély iránti kérelem benyújtásáig – kialakítható,

14. magánút korlátozás nélkül létesíthető,

15. a teherforgalmat kiszolgáló út elhelyezésére legalább 16 méter építési területet – keresztmetszetet – kell biztosítani,

16. a beruházás során a gyorsforgalmi utak mentén, az épületek elhelyezésénél 30 méteres védőtávolságot kell tartani, a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó utak a Szigetszentmiklós külterület 0203/7 helyrajzi számú ingatlan területén korlátozás nélkül létesíthetőek,

17. az építési telkek részleges közműellátottság esetén is beépíthetőek, azzal, hogy a részleges közműellátottság megállapítása vonatkozásában az e rendelet hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelményeket kell figyelembe venni.

(3) A (2) bekezdés 7. pontjának alkalmazása során az épületmagasságot az e § hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelmények szerint kell számítani.

(4) A 2. mellékletben foglalt táblázat 100. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon előregyártott vagy iparosított technológiával készült szerkezetű épület is elhelyezhető.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat 100. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon a parkolás a telken belüli vagy külön megjelölt ingatlanokon történő megvalósítással is teljesíthető, mélygarázs építési kötelezettség nélkül.

(6) A 2. mellékletben foglalt táblázat 100. sora szerinti beruházással összefüggésben megvalósuló építési tevékenységet ütemenként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság. Az egyes ütemek használatbavétele akkor is engedélyezhető, ha az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságához szükséges járulékos építményei telken belül ideiglenesen vagy a meglévő szomszédos, illetve a telephelyi telkeken helyezkednek el.

5/J. §44 A Kormány a 2. mellékletben foglalt táblázat 100. sora szerinti beruházás esetében az 1. melléklet 1. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként a Pest Vármegyei Kormányhivatalt jelöli ki.

5/K. §45 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 101. sora szerinti beruházással érintett ingatlan telkére a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv és az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 101. sora szerinti beruházással érintett ingatlanra vonatkozóan a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 15%.

5/L. §46 (1) A 2. mellékletbenfoglalt táblázat B:91 mezőjében megjelölt telekre a beépítés egyedi szabályait a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletbenfoglalt táblázat 91. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletbenfoglalt táblázat B:91 mezőjében megjelölt ingatlanokra vonatkozó sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények:

a) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 15,5 méter,

b) a gépjármű-várakozóhelyek és kerékpártárolók a telekhatártól mért legfeljebb 500 méteren belül is kialakíthatóak.

5/M. §47 A 2. mellékletbenfoglalt táblázat 97. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletbenfoglalt táblázat B:97 mezőjében megjelölt telken és az abból telekalakítással kialakításra kerülő telken szállás, munkásszállás fő rendeltetési egységet tartalmazó épület is elhelyezhető.

5/N. §48 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 108. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon a beépítés egyedi szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) amennyiben a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 108. sora szerinti beruházások esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:108 mezőjében megjelölt helyrajzi számú földrészletek az OTÉK szerinti általános gazdasági terület, amelyen a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 70%.

5/O. §49 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:109 mezőjében megjelölt ingatlanokra a beépítés egyedi szabályait a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályával ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 109. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:109 mezőjében megjelölt ingatlanokra vonatkozó beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 75%.

5/P. §50 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:112 mezőjében megjelölt ingatlanokra a beépítés egyedi szabályait a (2)–(4) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2)–(4) bekezdésben foglalt eltéréssel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2)–(4) bekezdésben meghatározott sajátos szabályával ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 112. sora szerinti beruházás tekintetében az építési és a használatbavételi engedély a 2. mellékletben foglalt táblázat B:112 mezőjében megjelölt telkekre kiadható akkor is, ha valamely telek vagy közterület helyi építési szabályzat szerinti kialakítása vagy más telekalakítás még nem történt meg.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat 112. sora szerinti beruházás keretében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:112 mezőjében megjelölt telkeken a beruházással összefüggésben megvalósuló építmények között nem kell telepítési távolságot tartani, azok a telekhatárokon is csatlakozhatnak egymáshoz, valamit az ott megjelölt telkek egymással közös telekhatárán átnyúló módon is elhelyezhető építményrész.

(4) A (2) és a (3) bekezdés alkalmazása során, a telek legnagyobb beépíthetőségi hányadának és zöldfelület megengedett legkisebb arányának szempontjából

a) a Tát város belterületén fekvő 1788/42 és 1788/50 helyrajzi számú ingatlan területének egészét, valamint

b) a Tát város külterületén fekvő 072/4 helyrajzi számú ingatlan területének a Tát város településrendezési terve szerint kialakítandó közterület területével csökkentett, a mindösszesen 69 605 m2 alapterületű részét együttesen, egy egységként kell figyelembe venni.

5/Q. §51 (1)52 A 2. mellékletben foglalt táblázat B:21 mezőjében megjelölt ingatlanokra a beépítés egyedi szabályait a (2), (6) és (7) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a)53 a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2), (6) és (7) bekezdésben foglalt eltéréssel kell alkalmazni, és

b)54 ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2), (6) és (7) bekezdésben meghatározott sajátos szabályával ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 21. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:21 mezőjében megjelölt ingatlanok által lefedett földrészlet az OTÉK szerinti ipari gazdasági terület, amelyre vonatkozó sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények:

a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 60%,

b) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%.

(3)55 A 2. mellékletben foglalt táblázat B:21 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság.

(4)56 A (3) bekezdés szerinti tereprendezés és mélyalapozás építési engedélyezési dokumentációjának az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 8. mellékletében foglaltakon túl tartalmaznia kell talajvédelmi tervet.

(5)57 A (3) bekezdés szerint engedélyezett ütemre használatbavételre irányuló eljárást nem kell lefolytatni, annak elkészültét és megfelelőségét az építmény használatbavételére irányuló kérelem elbírálása során kell igazolni.

(6)58 A 2. mellékletben foglalt táblázat 21. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:21 mezőjében megjelölt ingatlanokon, valamint az ezen földrészletekből a telekalakítási eljárásokban hozott döntések véglegessé válását követően kialakított földrészleteken munkásszállás is elhelyezhető.

(7)59 A fő rendeltetés szerinti épületek használatbavételéig az építési beruházás megvalósítása során a kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges, munkavállalók által ideiglenesen használt, munkásszállásnak nem minősülő, de az OTÉK 104/A. §-ában foglaltaknak megfelelő, szállás jellegű épület létesítése a telekalakítással kialakuló építési telken belül megengedett, azzal, hogy a szállás jellegű épülethez nem kötelező személygépkocsi-várakozóhelyeket és kerékpártárolót biztosítani, azonban gondoskodni kell a szállás jellegű épülettel igénybe vett terület fizikai lehatárolásáról.

5/R. §60 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:42a mezőjében megjelölt ingatlanokra a beépítés egyedi szabályait a (2) és (3) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltéréssel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) és (3) bekezdésben meghatározott sajátos szabályával ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) Az 1. melléklet szerinti hatósági eljárásokban a 2. mellékletben foglalt táblázat B:42a mezőjében megjelölt, Bük város belterületén fekvő, 1337/39 és 1337/40 helyrajzi számú ingatlanokból telekalakítással kialakuló telken az ivóvíz kezeléséhez, a berendezések működtetéséhez kapcsolódó építmények helyezhetők el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell figyelembe venni,

b) a beépítési mód szabadon álló,

c) előkertet és oldalkertet nem kell tartani,

d) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke a toronyépítmények és egyéb műtárgyak kivételével legfeljebb 7,5 méter,

e) zöldfelületet nem kell létesíteni.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:42a mezőjében megjelölt, Bük város külterületén fekvő, 087/25, 087/30 és 087/32 helyrajzi számú ingatlanokból telekalakítással kialakuló telken víztorony és annak működtetéséhez kapcsolódó építmények helyezhetők el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell figyelembe venni,

b) a beépítési mód szabadon álló,

c) előkertet és oldalkertet nem kell tartani,

d) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke a toronyépítmények és egyéb műtárgyak kivételével legfeljebb 7,5 méter,

e) zöldfelületet nem kell létesíteni.

5/S. §61 (1)62 A 2. mellékletben foglalt táblázat B:115 mezőjében megjelölt ingatlanokra a beépítés egyedi szabályait a (2)–(4) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a)63 a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2)–(4) bekezdésben foglalt eltéréssel kell alkalmazni, és

b)64 ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2)–(4) bekezdésben meghatározott sajátos szabályával ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2)65 A 2. mellékletben foglalt táblázat 115. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:115 mezőjében megjelölt ingatlanokon az OTÉK szerinti ipari gazdasági területen meghatározott építmények – egyebek mellett ipari és gazdasági tevékenységi célú, továbbá kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági és raktár rendeltetésű építmények, valamint a megújuló energiaforrás hasznosításának céljára szolgáló építmények – és azok kiszolgálóépítményei helyezhetőek el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 70%,

b) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%,

c) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 32 méter,

d) a háromszintű növénytelepítéssel érintett területsávon közművek térszín feletti és térszín alatti vezetékei, műtárgyai, nyíltfelszínű vagy zárt csapadékvíz tározók, kerítések, térvilágítás elemei, belső úthálózat elemei elhelyezhetőek, azzal a feltétellel, hogy a háromszintű növénytelepítéssel érintett területsáv felületének 15%-át nem haladhatja meg a burkolt felület.

(3)66 A 2. mellékletben foglalt táblázat 115. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:115 mezőjében megjelölt telkeken és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő ingatlanokon saját vízbevezető rendszer telepíthető.

(4)67 A fő rendeltetés szerinti épületek használatbavételéig az építési beruházás megvalósítása során a kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges, munkavállalók által ideiglenesen használt, munkásszállásnak nem minősülő, az OTÉK 104/A. §-ában foglaltaknak megfelelő, szállás jellegű épület létesítése a telekalakítással kialakuló építési telken belül megengedett, amennyiben az teljes közművesítettséggel rendelkezik, azzal, hogy a szállás jellegű épülethez nem kell személygépkocsi-várakozóhelyeket és kerékpártárolót biztosítani, azonban gondoskodni kell a szállás jellegű épülettel igénybe vett terület fizikai lehatárolásáról.

(5)68 A 2. mellékletben foglalt táblázat B:115 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásokban az eljáró hatóság.

(6)69 Az (5) bekezdés szerint engedélyezett ütemre a használatbavételre irányuló eljárást nem kell lefolytatni, annak elkészültét és megfelelőségét az építmény használatbavételére irányuló kérelem elbírálása során kell igazolni.

5/T. §70 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 119. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:119 mezőjében megjelölt ingatlanokra a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:119 mezőjében megjelölt telkeken kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági, valamint a környezetre jelentős hatást gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények és azok kiszolgáló építményei helyezhetőek el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 20 méter,

b) az ingatlanokon és az azokon megvalósuló építményeken villamos energiát termelő erőmű és megújuló energiaforrás műtárgyai – kivéve szélerőmű, szélerőműpark – teljesítménykorlátozás nélkül elhelyezhetőek.

5/U. §71 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 121. sora szerinti beruházással összefüggésben előzetes régészeti dokumentáció készítése nem szükséges, ha a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 23/C. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelő örökségvédelmi hatástanulmány az adott beruházással érintett ingatlanokhoz vagy azok bármelyikéhez köthetően már rendelkezésre áll.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 121. sora szerinti beruházással összefüggésben megvalósuló építmények használatbavétele akkor is engedélyezhető, ha az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságához szükséges járulékos építményei telken belül ideiglenesen vagy a meglévő szomszédos, illetve a telephelyi telkeken helyezkednek el.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat 121. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokra vonatkozó sajátos beépítési szabályok:

1. a beépíthető telek legkisebb mérete 4000 m2,

2. a kialakítható legkisebb telekterület 4000 m2,

3. a kialakítható telek legkisebb szélessége 50 méter,

4. a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 100%,

5. a szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke 2 m2/m2,

6. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%,

7. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 15 méter,

8. a telkeken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

9. a beruházással összefüggésben megvalósuló építmények között nem kell telepítési távolságot tartani, azok a telekhatárokon is csatlakozhatnak egymáshoz, illetve a szomszédos vagy a már meglévő telephelyen lévő építményekhez,

10. a meglévő és újonnan megvalósuló épületekhez – akár szomszédos ingatlanon lévő épületekhez is – lehet zártsorúan csatlakozni,

11. az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe, kivéve, ha e rendelet eltérően rendelkezik,

12. az építési telkeken az építési övezetre előírt zöldfelület megengedett legkisebb mértéke alapján kialakított zöldfelület minden megkezdett 250 m2-e után legalább egy környezettűrő, nagy lombkoronát növelő fát kell telepíteni, azzal, hogy a telepítendő fa az érintett földrészleten kívül is elhelyezhető a megjelölt telkek és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkek bármelyikén,

13. az ingatlanokon és az azokon megvalósuló építményeken villamos energiát termelő erőmű és megújuló energiaforrás műtárgyai – kivéve szélerőmű, szélerőműpark – teljesítménykorlátozás nélkül elhelyezhetőek,

14. a hatályos településrendezési eszköz szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

15. a beépítésre szánt terület megközelítését, kiszolgálását biztosító magánutat a közforgalom számára megnyitott magánútként vagy más útként legkésőbb a használatbavételi engedély megkéréséig ki kell alakítani, és az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni,

16. magánút korlátozás nélkül létesíthető, és

17. a beruházás során a gyorsforgalmi utak mentén az épületek elhelyezésénél 15 méteres védőtávolságot kell tartani, a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó utak az ingatlanok területén korlátozás nélkül létesíthetőek.

(4) A 2. mellékletben foglalt táblázat 121. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok területén olyan iroda, kereskedelmi, szolgáltató rendeltetést tartalmazó, és szállás, valamint munkásszállás rendeltetésű épület is elhelyezhető, amely a terület sajátos használatát nem korlátozza.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:121 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében közlekedési létesítmények funkcionális indokkal bárhol elhelyezhetőek.

(6) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:121 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében bármely előregyártott vagy iparosított technológiával készült szerkezetű épület is elhelyezhető, engedélyezhető.

(7) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:121 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében a parkolást a telken belüli vagy megjelölt ingatlanokon történő megvalósítással is teljesíteni lehet, mélygarázsépítési kötelezettség nélkül.

(8) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:121 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében kerítés, valamint közlekedési és közműcélú építmények korlátozás nélkül helyezhetőek el, azzal, hogy a tereprendezés mértéke nem korlátozott.

5/V. §72 (1)73 A 2. mellékletben foglalt táblázat 122. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:122 mezőjében megjelölt telekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(5) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2)–(4) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés és az egyedi építési követelmények (2)–(4) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2)74 A 2. mellékletben foglalt táblázat B:122 mezőjében megjelölt telken meghatározott sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények a következők:

a) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 90 méter,

b) az általános szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 6,5 m2/m2,

c) a beruházással összefüggésben megvalósuló épület a 2. mellékletben foglalt táblázat B:122 mezőjében megjelölt telken belül bárhol elhelyezhető,

d) függetlenül a beépítési magasságtól,

da) a beruházással összefüggésben megvalósuló épület és a szomszédos telkek, valamint az azokon fennálló épületek és egyéb építmények között, valamint

db) a beruházással összefüggésben megvalósuló épület és a szomszédos közterület túloldalán lévő teleksor, valamint az azokon fennálló épületek és egyéb építmények között

nem kell telepítési távolságot tartani,

e) a beruházással összefüggésben megvalósuló épület vonatkozásában épületközt nem kell kialakítani,

f) a beruházással összefüggésben megvalósuló épület részét képező magasházrészek közötti távolság legalább 20 méter,

g) a beruházás megvalósításának, valamint az építési és használatbavételi engedély kiadásának nem feltétele

ga) a településrendezési eszköz szerinti új közlekedési csomópont létesítése, az infrastrukturális feltételek biztosítása, az infrastruktúra-fejlesztések megvalósítása és

gb) a településrendezési eszköz útügyi és út kialakítására vonatkozó egyéb előírásainak megvalósítása, valamint a közútkezelői hozzájárulás megszerzése,

h) a településrendezési tervben a magasházas épületrészekre meghatározott bruttó alapterületi átlagérték és legnagyobb alaprajzi kiterjedés átlagérték nem korlátozott,

i) a településrendezési tervben meghatározott térfal kialakítása nem korlátozott.

(3) A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 55. §-a szerinti közterület-alakítási terv készítésének és alkalmazásának nincs helye.

(4) A parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához

a)75 a beruházással összefüggésben megvalósuló épület tekintetében a kereskedelmi, szolgáltató önálló rendeltetési egység árusítóterének alapterülete után nem kell személygépkocsi-várakozóhelyet biztosítani, és

b) autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani.

(5)76 A beruházással összefüggésben megvalósuló épületben kialakításra kerülő óvoda-bölcsőde játszóudvara az épület tetőkertjén is kialakítható.

5/W. §77 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 123. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:123 mezőjében megjelölt telekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési eszköz és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési eszköz vagy az OTÉK a beépítés és az egyedi követelmények a (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaznak, akkor a településrendezési eszköz vagy az OTÉK ezen rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:123 mezőjében megjelölt telekre és az abból telekalakítással kialakításra kerülő telkekre meghatározott sajátos beépítési szabályok a következők:

a) a kialakítható legkisebb telekszélesség 30 méter,

b) a kialakítható legnagyobb épületmagasság 12,5 méter,

c) az épület legmagasabb pontja 25 méter,

d) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 65%,

e) az épületek telekhatártól mért legkisebb távolsága 0 méter,

f) a telken a meglévő épületek és építmények részleges vagy teljes bontását követően új épület szabadon elhelyezhető, azzal, hogy a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény 71. § (4) bekezdésében foglalt követelményt érvényesíteni kell,

g) az ingatlanon kereskedelmi és vendéglátó rendeltetést tartalmazó épületek elhelyezésére szolgáló funkciók korlátozás nélkül elhelyezhetők,

h) a telken strand, kikötő és ezek kiszolgáló létesítményei elhelyezhetők,

i) a telken elhelyezhető rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

j) a telket vagy annak egy részét a közforgalom számára nem kell megnyitni,

k) a telek beépítési módja nem korlátozott.

5/X. §78 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:126 mezőjében megjelölt ingatlanokon a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények, különleges nagy kiterjedésű szállítmányozási, raktározási és logisztikai célú építmények, irodaépületek és azok kiszolgáló építményei elhelyezhetők. A 2. mellékletben foglalt táblázat 126. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok telkére a beépítés egyedi szabályait és egyedi építési követelményeket a (2)–(10) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2)–(10) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) amennyiben a hatályos településrendezési terv és az OTÉK a beépítés, továbbá az egyedi építési követelmények (2)–(10) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet, illetve az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 126. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokra vonatkozó sajátos beépítési szabályok:

1. a kialakítható legkisebb telekterület 4000 m2,

2. a kialakítható telek legkisebb szélessége 20 méter,

3. a kialakítható telek legkisebb mélysége 20 méter,

4.79 a terepszint feletti beépítés legnagyobb mértéke 50%,

5. a szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke 2 m2/m2, ebből parkolásra fordítható 0,0 m2/m2,

6. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%,

7. a telkeken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

8. a beruházással összefüggésben megvalósuló építmények között nem kell telepítési távolságot tartani, azok a telekhatárokon is csatlakozhatnak egymáshoz, illetve a szomszédos vagy a már meglévő telephelyen lévő építményekhez,

9. a meglévő és újonnan megvalósuló épületekhez – akár szomszédos ingatlanon lévő épületekhez is – lehet zártsorúan csatlakozni,

10. az építési telkeken az építési övezetre előírt zöldfelület megengedett legkisebb mértéke alapján kialakított zöldfelület minden megkezdett 250 m2-e után legalább egy környezettűrő, nagy lombkoronát növelő fát kell telepíteni, azzal, hogy a telepítendő fa az érintett földrészleten kívül is elhelyezhető a megjelölt telkek és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkek bármelyikén,

11. az ingatlanokon és az azokon megvalósuló építményeken villamos energiát termelő erőmű és megújuló energiaforrás műtárgyai – kivéve szélerőmű, szélerőműpark – teljesítménykorlátozás nélkül elhelyezhetőek,

12. a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

13. a beépítésre szánt terület megközelítését, kiszolgálását biztosító magánutat a közforgalom számára megnyitott magánútként vagy más útként legkésőbb a használatbavételi engedély megkéréséig ki kell alakítani, és az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni,

14. magánút korlátozás nélkül létesíthető,

15. a teherforgalmat kiszolgáló út elhelyezésére legalább 16 méter szélességű területet kell biztosítani, és

16. a beruházás során a gyorsforgalmi utak mentén az épületek elhelyezésénél 30 méteres védőtávolságot kell tartani.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat 126. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok közül az Érd, külterület 024/20 helyrajzi számú és a Budapest, külterület 0238025/8 helyrajzi számú ingatlanok esetében az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 30 méter.

(3a)80 A 2. mellékletben foglalt táblázat 126. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok közül az ingatlan-nyilvántartás szerinti Érd külterület 024/8, 024/21, 024/22, 025 és 026 helyrajzi számú ingatlanok esetében az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 15 méter.

(4) A 2. mellékletben foglalt táblázat 126. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok közül a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó utak a Budapest, külterület 0238025/8 helyrajzi számú, valamint az Érd, külterület 024/8 és 024/20 helyrajzi számú ingatlanok területén korlátozás nélkül létesíthetőek.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat 126. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok területén a (4) bekezdésben foglaltakon túl

1. környezetre jelentős hatást nem gyakorló gazdasági,
2. iroda,
3. kereskedelmi,
4. szolgáltató,
5. elektromos alállomás,
6. gázátadó állomás,
7. közszolgáltatási résztevékenység keretében működtetett hulladékgyűjtő udvar,
8. munkásszálló,
9. üzemanyagtöltő állomás és
10. raktározási, logisztikai telephely
rendeltetésű épületek önállóan és vegyesen is elhelyezhetőek.
(6) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:126 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében közlekedési létesítmények funkcionális indokkal bárhol elhelyezhetőek.
(7) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:126 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében bármely előregyártott vagy iparosított technológiával készült szerkezetű épület is elhelyezhető, engedélyezhető.
(8) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:126 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében a parkolást a telken belüli vagy megjelölt ingatlanokon történő megvalósítással is teljesíteni lehet, mélygarázsépítési kötelezettség nélkül.
(9) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:126 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében az építési telkek részleges közműellátottság esetén is beépíthetőek, azzal, hogy a részleges közműellátottság megállapítása vonatkozásában az e rendelet hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelményeket kell figyelembe venni.
(10) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:126 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében kerítés, valamint közlekedési és közműcélú építmények korlátozás nélkül helyezhetőek el, azzal, hogy a tereprendezés mértéke nem korlátozott.

5/Y. §81 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 127. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok telkére lakó rendeltetésű épületek és ezek kiszolgáló építményei helyezhetők el, a (2) bekezdés szerinti sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, továbbá

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 127. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokra vonatkozó sajátos beépítési szabályok:

a) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke legfeljebb 12 méter;

b) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke terepszint felett 20%;

c) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke terepszint alatt 40%;

d) a kötelezően kialakítandó zöldfelület minimális mértéke 50%;

e) az általános szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke 0,5 m2/m2;

f) új építmény a telken belül jelölt építési övezeti határ figyelembevétele nélkül elhelyezhető;

g) önálló rendeltetési egység létesíthető az általános szintterületi mutató alapján építhető szintterület minden 100 m2-e után.

5/Z. §82 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 128. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:128 mezőjében megjelölt telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:128 mezőjében megjelölt telkekre vonatkozó sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények:

a) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 15%,

b) a technológiához kapcsolódó zárt rendszerű, engedéllyel rendelkező önálló mosóberendezés a telken bárhol, korlátozás nélkül elhelyezhető,

c) a telekhatár mentén az előírt zöld sáv megengedett legkisebb mértéke 5 méter,

d) a csapadékvíz elvezető rendszer pufferelő kapacitása a tározó kapacitásba beszámítható,

e) a telken szálláshely rendeltetésű épületek és ezeket kiszolgáló építmények elhelyezhetőek,

f) az előkert méretén belül portaépület és kerékpártároló elhelyezhető, üzemanyagtároló, töltőállás és olajtároló a telken bárhol elhelyezhető.

6. § (1)83 A 2. mellékletben foglalt táblázat 7. és 7a. sora szerinti beruházások esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:7 és a B:7a mezőjében megjelölt telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(3b), (5), (6) és (9) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a)84 a hatályos településrendezési terv és az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) előírásait a (2)–(3b) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b)85 amennyiben a hatályos településrendezési terv a beépítés és az egyedi építési követelmények (2), (3a), (5) és (6) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes, vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet nem lehet alkalmazni, továbbá

c) az érintett területre a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény erdők övezetére vonatkozó 29. §-át, valamint 40. §-át nem kell alkalmazni.

(2)86 A 2. mellékletben foglalt táblázat B:7 mezőjében megjelölt telkeken a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari tevékenységi célú építmények és azok kiszolgáló építményei helyezhetők el az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló,

b)87 a kialakítható telek legkisebb területe 20 000 m2,

c)88 a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 60%,

d) a terepszint alatti építés legnagyobb mértéke 10%,

e) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 2,5 m2/m2,

f) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 25%,

g) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 25 méter,

h) az épület legmagasabb pontja nem haladhatja meg a 40 métert,

i)89 az előkert mérete 10 méter,

j) az oldalkert és a hátsókert mérete 15 méter,

k)90 a kialakítható telek legkisebb szélessége 50 méter,

l)91 a teherforgalmat kiszolgáló út elhelyezésére legalább 16 méter építési területet (keresztmetszetet) kell biztosítani,

m)92 az építési telkeken az építési övezetre előírt zöldfelület megengedett legkisebb mértéke alapján kialakított zöldfelület minden megkezdett 100 m2-e után legalább egy környezettűrő, nagy lombkoronát növelő fát kell telepíteni.

(3) A (2) bekezdés g) pontjának alkalmazása során az épületmagasságot az e rendelet hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelmények szerint kell számítani.

(3a)93 Az ingatlan-nyilvántartás szerinti Göd külterület 050/18 helyrajzi számú telek területén a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari tevékenységi célú építmények és azok kiszolgáló építményei helyezhetők el az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló,

b) a kialakítható telek legkisebb mérete 1500 m2,

c) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 50%,

d) a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 40%,

e) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 1,2 m2/m2,

f) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 25%,

g) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 20 méter,

h) az épület legmagasabb pontja nem haladhatja meg a 25 métert,

i) az előkert és a hátsókert mérete 10 méter,

j) az oldalkert mérete 6 méter,

k) a kialakítható telek legkisebb szélessége 5 méter,

l) a kialakítható telek legkisebb mélysége 5 méter,

m) az előkert méretén belül portaépület elhelyezhető.

(3b)94 A (3a) bekezdés g) pontjának alkalmazása során az épületmagasságot az e § hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelmények szerint kell számítani.

(3c)95 A 2. mellékletben foglalt táblázat B:7a mezőjében megjelölt beruházási helyszínek közül a Göd külterület 062/47 helyrajzi számú ingatlanon kizárólag véderdő, továbbá erdősített vagy fásított terület létesíthető.

(4)96 A 2. mellékletben foglalt táblázat 7. és 7a. sora szerinti beruházás tekintetében az építési engedélyezési eljárás és a használatbavételi engedélyezési eljárás során a 2. mellékletben foglalt táblázat B:7 és B:7a mezőjében megjelölt telkeket rendezettnek kell tekinteni abban az esetben is, ha a telket érintő telekhatár-rendezés még nem történt meg.

(5)97 A 2. mellékletben foglalt táblázat 7. sora szerinti beruházás esetében a kialakításra kerülő ipari rendeltetésű építményeket a 2. mellékletben foglalt táblázat B:7 mezőjében szereplő földrészletekből, valamint ezen földrészletekből a telekalakítási eljárásában hozott döntés véglegessé válását követően kialakított földrészletekből álló egységes területén, annak nyugati határán telepített, 10 méter széles, többszintes növényállománnyal kell takarni.

(6)98 Az OTÉK 26. § (2) bekezdésétől eltérően, a 2. mellékletben foglalt táblázat 7. és 7a. sora szerinti beruházások esetében a közlekedési kapacitásbővítéssel összefüggő útszélesítéseket a 3. mellékletben foglalt földrészleteken, valamint ezen földrészletekből a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított földrészleteken a 3. mellékletben megjelölt szélességű építési területek alapján kell végrehajtani.

(7)99 A 2. mellékletben foglalt táblázat 7. sora szerinti beruházással összefüggésben a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság.

(8)100 A (7) bekezdés szerinti tereprendezés és mélyalapozás építési engedélyezési dokumentációjának az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 8. mellékletében foglaltakon túl tartalmaznia kell talajvédelmi tervet.

(9)101 A 2. mellékletben foglalt táblázat B:7a mezőjében megjelölt beruházási helyszínek közül a 7. mellékletben lehatárolt területek közúti közlekedési célt szolgálnak, azokon lakóépület nem helyezhető el.

6/A. §102 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 8. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:8 mezőjében megjelölt telkekre a beépítés szabályait a (2)–(4) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a)103 a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2)–(4) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b)104 ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) és (4) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:8 mezőjében megjelölt telkekre meghatározott sajátos beépítési szabályok:

a) az épületek részleges bontására is csak a közterület felé eső utcafronti homlokzati rész teljes megtartásával kerülhet sor,

b) a kialakítható telek legnagyobb területe 5000 m2,

c) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 100%,

d) a terepszint alatti építés legnagyobb mértéke 100%,

e) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 7,0 m2/m2,

f) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 0%,

g) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 34 méter.

(3) A (2) bekezdés g) pontjának alkalmazása során az épületmagasságot az e rendelet hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelmények szerint kell számítani.

(4) A parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt,

a) az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 30%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, és

b) autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat 8. sora szerinti beruházás tekintetében az építési engedélyezési eljárás és a használatbavételi engedélyezési eljárás során a 2. mellékletben foglalt táblázat B:8 mezőjében megjelölt telkeket rendezettnek kell tekinteni abban az esetben is, ha a telket érintő telekhatárrendezés még nem történt meg.

6/B. §105 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:25 mezőjében megjelölt telekre a beépítés egyedi szabályait a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a)106 a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b)107 ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:25 mezőjében megjelölt telken megvalósuló beruházás esetében a kerületi építési szabályzatnak az udvarméretre vonatkozó előírásait a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) az udvarméret közbenső telekre vonatkozó szabályai új épület létesítése esetén

aa) általános esetben a legkisebb udvarméret (a továbbiakban: UM) minden irányban – utcai és nem utcai épületszárnyra merőlegesen egyaránt – UM = 1/2 × épület megengedett legmagasabb pontját meghatározó sík magassága (a továbbiakban: ÉLP),

ab) a legkisebb csökkentett udvarméret (a továbbiakban: UM CSÖKKENTETT) 12,0 méter lehet, amely a b) és c) pontban foglalt szabályok esetén alkalmazható;

b) a nem utcai épületszárny ténylegesen létrejövő, udvarméret alapján számított legmagasabb pontja (a továbbiakban: ÉLP SZÁMÍTOTT) legfeljebb a csökkentett udvarméret 2,2-szerese lehet (ÉLP SZÁMÍTOTT = 1,5 × UM CSÖKKENTETT) akkor,

ba) ha a telek szélessége 34 méternél kisebb, vagy

bb) ha a létesülő épületszárny a szomszédos egyedi védelem alatt álló épület tűzfalának teljes vagy részbeni takarása érdekében jön létre, és legmagasabb pontja nem haladja meg a védett épület csatlakozó gerincmagasságát;

c) az egymással szemközti épületszárnyak legmagasabb pontjainak átlaga

(a továbbiakban: ÉLP ÁTLAGOS) vehető figyelembe akkor, ha a szomszédos épületek eltérő magasságban csatlakozó gerincmagasságát és a telekre vonatkozó ÉLP értékét a nem utcai szárnyak legmagasabb pontjai nem haladják meg, és a két szemközti szárny legmagasabb pontjainak átlaga nem haladja meg a csökkentett udvarméret 2,2-szeresét (ÉLP ÁTLAGOS = 1,5 × UM CSÖKKENTETT).

6/C. §108 A 2. mellékletben foglalt táblázat 30. sora szerinti beruházás esetében a Kormány az 1. melléklet 1., 2. és 22. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát jelöli ki.

6/D. §109 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 30. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:30 mezőjében megjelölt telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(5) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos OTÉK előírásait a (2)–(5) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b)110 ha a hatályos településrendezési terv és az OTÉK a beépítés (2)–(5) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni,

c)111 ha az érintett települések településrendezési terveinek készítésére vagy módosítására sor kerül, az érintett területre a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény 12. § (1) és (2) bekezdését, valamint 38. § (1)–(4) bekezdését nem kell alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:30 mezőjében megjelölt telkeken a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények, különleges nagy kiterjedésű szállítmányozási, raktározási és logisztikai célú építmények, irodaépületek és azok kiszolgáló építményei helyezhetők el az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló,

b) a kialakítható telek legkisebb területe 6000 m2,

c) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 40%,

d) a terepszint alatti építés legnagyobb mértéke 50%,

e) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 1,5 m2/m2,

f) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 30%,

g) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 20 méter,

h) a kialakítható telek legkisebb szélessége 30 méter,

i) az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

j) a Budapest XXIII. kerület közigazgatási területén fekvő telek közúti megközelíthetősége a Dunaharaszti közigazgatási területén fekvő telken keresztül is lehetséges.

(3) A parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt

a) – az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú – személygépkocsi-várakozóhely legalább 30%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, és

b) autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani.

(4) A (2) bekezdés g) pontjának alkalmazása során az épületmagasságot az e § hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelmények szerint kell számítani.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:30 mezőjében megjelölt telkeken a beruházással összefüggésben megvalósuló építmények között nem kell telepítési távolságot tartani, azok a telekhatárokon is csatlakozhatnak egymáshoz.

6/E. §112 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 33. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:33 mezőjében megjelölt telkekre és ingatlanokra a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(3) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2)–(3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv és az OTÉK a beépítés (2)–(3) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes, vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:33 mezőjében megjelölt telkekre és ingatlanokra meghatározott sajátos beépítési szabályok:

1. a terepszint alatti beépítettség legnagyobb mértéke 70%,

2. a terepszint feletti beépítettség legnagyobb mértéke 50%,

3. a parkolási szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 1,4 m2/m2,

4. az általános szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke – az 5. alpontban foglalt kivétellel – 3,5 m2/m2,

5. a 32707/7 helyrajzi számú ingatlan tekintetében az általános szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 2,5 m2/m2,

6. a telkek beépítési módja szabadon álló,

7. a kialakítható telek legkisebb területe nem meghatározott,

8. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 30%,

9. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 35 méter,

10. az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

11. az előkert, az oldalkert és a hátsókert mérete 0 méter,

12. a meglévő és újonnan megvalósuló épületekhez – akár szomszédos ingatlanon lévő épületekhez is – lehet zártsorúan csatlakozni,

13. a beruházással összefüggésben megvalósuló építmények között nem kell telepítési távolságot tartani, azok a telekhatárokon is csatlakozhatnak egymáshoz,

14. az ingatlanokon létesíthető kapubehajtó megengedett legnagyobb szélessége 10 méter,

15. az ingatlanokon nyitott vagy részben fedett gépkocsilehajtó létesíthető,

16. az ingatlanok feltárása a szükséges számú kapubehajtóval történhet,

17. ha az ingatlan több közterülettel vagy magánúttal is határos, a gépjárművel való kiszolgálást biztosító új kapubehajtót az erre alkalmas közterületről vagy magánútról kell biztosítani,

18. a kapubehajtót az erre alkalmas alacsonyabb hálózati szerepet betöltő útról vagy más, a közforgalom számára megnyitott vagy attól elzárt magánútról is lehet biztosítani,

19. a beépítésre szánt terület megközelítését, kiszolgálását biztosító magánút a közforgalom számára megnyitott vagy attól elzárt magánútként vagy más útként – az út vagy útszakasz hosszára, alakjára, méretére, hálózati szerepére és egyéb utakhoz való csatlakozására vonatkozó korlátozás nélkül – alakítható ki,

20. a beépített területbe nem kell beszámítani az átriumot, a fedett udvart, az előtetőt, a legalább három oldalról nyitott fedett területet,

21. új épület építése esetén a 100 m2-nél nagyobb alapterületű összefüggő lapostető 50%-án zöldtető létesíthető,

22. a tetőtérben több építményszint is kialakítható,

23. a telken lakó rendeltetésű épület és a lakó rendeltetéshez kapcsolódó egyéb funkciójú épület is elhelyezhető, azzal, hogy az elhelyezhető lakások száma és méretezése nem korlátozott a 32707/4, 32707/5, 32707/6, 32707/8 és 32707/9 helyrajzi számú ingatlanok, valamint az ezen ingatlanokból a telekalakítási eljárás során kialakuló új ingatlanok tekintetében,

24. a telek természetes terepszintje tartós vagy végleges kialakítással legfeljebb 1,5 méterrel változtatható meg,

25. az ingatlanoknak a terepszint alatt beépíthető területét és a terepszint feletti területét nem szükséges közhasználat céljára fenntartani és megnyitni, az ingatlanok vonatkozásában közcélú parkolóhely vagy más járműtároló létesítésére és fenntartására irányuló kötelezettség nem áll fenn,

26. az épület legmagasabb pontja nem haladhatja meg a 35 métert, egyéb magasságra vonatkozó korlátozás – a 9. pontban foglalt kivétellel – nincsen.

(3) A (2) bekezdés 9. pontjának alkalmazása során az épületmagasságot az e § hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelmények szerint kell számítani.

6/F. §113 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 35. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:35 mezőjében megjelölt telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(5) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos OTÉK előírásait a (2)–(5) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b)114 amennyiben a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés és az egyedi építési követelmények (2)–(5) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes, vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:35 mezőjében megjelölt telkeken a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények, különleges nagy kiterjedésű szállítmányozási, raktározási és logisztikai, kutatás-fejlesztési célú építmények, irodaépületek és azok kiszolgáló építményei helyezhetők el az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 55%,

b) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%,

c) az épület legmagasabb pontja nem haladhatja meg a 30 métert,

d) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 20 méter,

e) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke: 3 m2/m2,

f) az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe.

(3) A (2) bekezdés d) pontjának alkalmazása során az épületmagasságot az e § hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelmények szerint kell számítani.

(4) A parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt,

a) az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 30%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, és

b) autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat 35. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:35 mezőjében megjelölt telkeken a beruházással összefüggésben megvalósuló építmények között nem kell telepítési távolságot tartani, a telekhatárokon is csatlakozhatnak egymáshoz.

6/G. §115 (1)116 A 2. mellékletben foglalt táblázat 37., 90. és 100. sora szerinti beruházás esetében a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet szerinti nagyberuházással kapcsolatos régészeti feladatellátás általános szabályai alkalmazandók.

(2)117 A 2. mellékletben foglalt táblázat 37., 90., 100. és 126. sora szerinti beruházásra irányuló közbeszerzési eljárásoknál az építtető – az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet] 14. § (2) bekezdés b) pontja alapján – indokolási kötelezettség nélkül dönthet a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 14. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárási forma alkalmazása mellett.

(3)118 Az 1. melléklet szerinti hatósági eljárásokban – a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – a 2. mellékletben foglalt táblázat B:37 és B:100 mezője szerinti ingatlanok telkét rendezettnek kell tekinteni abban az esetben is, ha a telek helyi építési szabályzat szerinti kialakítása és a telkek összevonása még nem történt meg.

(4)119 A 2. mellékletben foglalt táblázat 37. és 100. sora szerinti beruházás keretében megvalósuló felépítmények használatbavételi engedélyének kiadásának feltétele a 2. mellékletben foglalt táblázat B:37 és B:100 mezője szerinti ingatlanok tekintetében a helyi építési szabályzatban előírt telekhatár-rendezés végrehajtása, valamint annak ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése.

(5)120 A 2. mellékletben foglalt táblázat B:37 és B:100 mezője szerinti ingatlanra vonatkozóan az építési engedély akkor is megadható, ha a létesítendő épület helyszínéül szolgáló terület több telekből áll, továbbá épület az telkek építési területnek nem minősülő területén is elhelyezhető.

6/H. §121 (1)122 A 2. mellékletben foglalt táblázat 40. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:40 mezőjében megjelölt telekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) és (3) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés és az egyedi építési követelményeknek a (2) és (3) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes, vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési terv vagy az OTÉK e rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:40 mezőjében megjelölt telken a beruházással összefüggésben megvalósuló épületre vonatkozó legkisebb telepítési távolság nem lehet kevesebb, mint 29 méter.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:40 mezőjében megjelölt telken a beruházással összefüggésben megvalósuló épületre vonatkozóan az építési határvonalon kívülre eső épületrész szélessége (kiugrása) a teljes homlokzathosszon legfeljebb 2,00 méter lehet.

6/I. §123 (1)124 A 2. mellékletben foglalt táblázat 41. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:41 mezőjében megjelölt telekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés és az egyedi építési követelmények (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes, vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési terv vagy az OTÉK ezen rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:41 mezőjében megjelölt telekre meghatározott sajátos beépítési szabályok:

a) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 5,5 m2/m2,

b) a telepítési távolság legkisebb mérete 8 méter,

c) amennyiben a telepítési távolság megtartott, és legalább az egyik homlokzat huzamos tartózkodás céljára szolgáló helyiség nyílását tartalmazza, akkor az oldalsó és hátsó telekhatár felé, valamint egy telken belül elhelyezkedő épületek (épületrészek) egymással szemközti homlokzatai között legalább 10 méter távolság biztosítása nem kötelező,

d) a Beruházás keretében megvalósuló építmények, önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához elhelyezendő személygépkocsi-várakozóhelyek száma legalább 195 db legyen,

e) az engedélyezési eljárás során műemléki értékleltárba felvett elem részlegesen csak akkor bontható el, ha az az ingatlanon ismételten beépítésre kerül a kulturális örökség védelmére vonatkozó követelményekkel összhangban.

6/J. §125 (1)126 A 2. mellékletben foglalt táblázat 48. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:48 mezőjében megjelölt ingatlanra a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés és az egyedi építési követelmények (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési terv vagy az OTÉK ezen rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:48 mezőjében megjelölt ingatlanra meghatározott sajátos beépítési szabályok:

1. a telken – telekosztás esetén az abból létre jövő valamennyi telken együttesen – az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 30%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható;

2. a telken – telekosztás esetén az abból létre jövő valamennyi telken együttesen – az OTÉK 7. számú melléklete szerint meghatározott számú kerékpár legalább 50%-ának elhelyezését kell biztosítani;

3. autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani;

4. a kialakítható telek legkisebb területe 1500 m2;

5. telkenként egy főépület helyezhető el;

6. az épületek a felszín alatt és a földszinten összenyithatók;

7. a telken az általános szintterület megengedett legnagyobb értéke 5 m2/m2, közhasználat céljára területet nem kell átadni, azonban a 3000 m2-t meghaladó területű telken elhelyezésre kerülő épületet úgy kell kialakítani, hogy annak földszintjén a tömbön való közforgalmú gyalogos átközlekedés legalább 8 méter széles passzázson keresztül biztosított legyen;

8. a telken az építhető parkolási szintterület megengedett legnagyobb értéke 3 m2/m2;

9. kereskedelmi és vendéglátás célú rendeltetési egység a földszinten korlátozás nélkül elhelyezhető;

10. a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke a terepszint alatt, a földszinten, az I. emeleten és a II. emeleten 100%, a II. emelet felett 85%;

11. a földszinten iroda, kereskedelem, szolgáltató, vendéglátás, szálláshely, alapfunkció, közfunkció, intézményi, parkolóház, teremgarázs funkciók alakíthatók ki;

12. a földszinten és az I. emeleten kialakított zöldtetőt nem szükséges közforgalom céljára megnyitni;

13. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 10%;

14. a telken a meglévő épületek és építmények részleges vagy teljes bontását követően új épület – e bekezdés rendelkezéseire figyelemmel – szabadon elhelyezhető;

15. az épület homlokzata legfeljebb 5 méter mélységben hátraléphet;

16. a közterület fölé nyúló épületkiugrás legfeljebb 1 méter, az előtető legfeljebb 2,5 méter kinyúlású lehet;

17. az utcai párkánymagasság a járdavonaltól legfeljebb 21 méter lehet, és minden helyen a vizsgált ponton értelmezett járdavonal magassági pozíciójától számítandó;

18. az udvari párkánymagasság a járdavonaltól legfeljebb 28,5 méter lehet;

19. legfeljebb kétszintes tetőtéri beépítés kialakítható.

6/K. §127 (1)128 A 2. mellékletben foglalt táblázat 49. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:49 mezőjében megjelölt telkekre és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(12) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés és az egyedi építési követelmények (2)–(9) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes, vagy azokat korlátozza, illetve azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési terv vagy az OTÉK ezen rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

(2)129 A Balatonvilágos belterület 292/3–11, 292/15–19, 295/5, 297/2, 301/1 helyrajzi számú telkekre meghatározott sajátos településrendezési és építési követelmények:

1. a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 80%,

2. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 25 méter, a 295/5 helyrajzi számú telek tekintetében az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 15 méter, a 292/3–13, 292/15–19 helyrajzi számú telkek tekintetében az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 18,0 méter,

3. a kialakítható telek legkisebb területe 800 m2,

4. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%,

5. a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 85%,

6. a szintterületi mutató maximuma 4 m2/telek m2,

7. a telkeken vegyes, lakó, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely, üdülő, sport, oktatási, egészségügyi és a szórakoztatási rendeltetésű épületek, illetve ezek kiszolgáló építményei elhelyezhetőek, a 301/1 helyrajzi számú telken parkolóház is létesíthető,

8. a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

9. a telkek egy építési övezetbe tartoznak, e bekezdésben foglaltak alapján beépíthetőek,

10. a telkeken közlekedési célú közterületeket, gyalogos célú útvonalat és kerékpárutat nem kell kialakítani, ugyanakkor az építmények akadálymentes megközelíthetőségét biztosítani kell,

11. zöldfelület a telkeken belül korlátozás nélkül bárhol kialakítható, előkertben telken belül egybefüggő zöldsávot nem kell létesíteni,

12. a parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 30%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, mélygarázst, valamint autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani,

13. az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

14. a telken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

15. a közlekedési létesítmények és műtárgyak, közmű infrastruktúra, azok műtárgyai és kapcsolódó létesítményei korlátozás nélkül a telkeken belül is elhelyezhetők,

16. a meglévő épületek felújítása, bővítése nem korlátozott,

17. magánút területi és szélességi korlátozás nélkül létesíthető,

18. a 295/5, 297/2, 301/1 helyrajzi számú telkeken kerékpártárolók kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 7. számú melléklete szerint meghatározott számú kerékpártároló legalább 50%-ának elhelyezését kell biztosítani,

19. kertépítészeti tervet és a meglévő faállományra vonatkozó geodéziai felmérést nem kell készíteni,

20. a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság,

21. a telkeken terepszint alatti építményt főrendeltetésű épület építése előtt is lehet létesíteni,

22. lapostetős épületek legfelső szint feletti födémét nem szükséges tetőkertként, tetőteraszként vagy zöldtetőként kialakítani,

23. 10%-nál nagyobb lejtésű építési telken bevágás, feltöltés egyensúlyban való kialakítása mellett az eredeti terepszintet legfeljebb 3,0 méterrel lehet megváltoztatni,

24. kerti építmény, kerti pavilon, pergola a beépítéssel összhangban az építési helyen belül elhelyezhető,

25. a telkeken belül támfal 4,0 méteres, kerítés 2,0 méteres magasságig létesíthető.

(3)130 A Balatonvilágos belterület 294/1–15 helyrajzi számú telekre vonatkozó sajátos településrendezési és építési követelmények:

1. a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 25%,

2. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 12,5 méter,

3. a kialakítható telek legkisebb területe 1500 m2,

4. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 40%,

5. a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 40%,

6. a szintterületi mutató maximuma 0,5 m2/telek m2,

7. a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

8. a telkek egy építési övezetbe tartoznak, jelen bekezdésben foglaltak alapján beépíthetőek,

9. a telkeken közlekedési célú közterületeket nem kell kialakítani, ugyanakkor az építmények akadálymentes megközelíthetőségét biztosítani kell,

10. a kilátás és látványvédelem elemeit, átlátási sávokat a vízpart irányába nem kell biztosítani,

11. a telken egy épület helyezhető el, a rendeltetési egységek száma épületen belül maximum három,

12. a telkeken vegyes, üdülő rendeltetésű épületek, illetve ezek kiszolgáló építményei elhelyezhetőek,

13. az építési hely az érintett ingatlanok területe, kivéve a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény 71. § (4) bekezdése által és a Balatonvilágos vízpart-rehabilitációs szabályozási követelményekkel érintett területének lehatárolásáról és vízpart-rehabilitációs tanulmánytervének elfogadásáról szóló 40/2004. (XII. 30.) TNM rendelet (a továbbiakban: TNM Rendelet) által szabályozott – a Balaton szabályozási vonalától számított 30 méteres – beépítetlenül megőrzendő parti területsávot,

14. a parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 30%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, mélygarázst, valamint autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani,

15. a közlekedési létesítmények és műtárgyak, közmű infrastruktúra, azok műtárgyai és kapcsolódó létesítményei korlátozás nélkül a telkeken belül is elhelyezhetők,

16. a telken, illetve az abból telekalakítással létrejövő telkeken parti sétány, közhasználat céljára szolgáló terület, közhasználat elől el nem zárható terület nem alakítható ki, illetve nem állhat fenn,

17. magánút területi és szélességi korlátozás nélkül létesíthető,

18. kertépítészeti tervet és a meglévő faállományra vonatkozó geodéziai felmérést nem kell készíteni,

19. a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság,

20. a telkeken terepszint alatti építményt főrendeltetésű épület építése előtt is lehet létesíteni,

21. kerti építmény, kerti pavilon, pergola a beépítéssel összhangban az építési helyen belül elhelyezhető,

22. a meglévő épületek bővítése a beépítés mértékéig nem korlátozott.

(4)131 A Balatonvilágos belterület 295/7, 295/8 és 295/9 helyrajzi számú telkekre vonatkozó sajátos településrendezési és építési követelmények:

a) a kialakítható telek mérete nem korlátozott, magánút kialakítása esetén a telek megosztható,

b) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 0%,

c) a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

d) a telkeken közhasználat elől el nem zárt területet nem kell kialakítani,

e) a telken kikötő, raktározási, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, illetve ezek kiszolgáló építményei elhelyezhetőek,

f) a TNM Rendelet „kötelezően megtartandó közterület” minősítését a telkeken nem kell alkalmazni, a 295/7 helyrajzi számú telken a 295/10 (móló) közhasználat céljára átadott terület megközelítését annak szélességében biztosítani kell,

g) a telken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott.

(5)132 A Balatonvilágos belterület 295/6, 295/11 és 295/13 helyrajzi számú telkekre vonatkozó sajátos településrendezési és építési követelmények:

1. a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 5%,

2. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 12,5 méter,

3. a telkek mérete kialakult, magánút kialakítása esetén a telek osztható,

4. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 70%,

5. a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 30%,

6. a szintterületi mutató maximuma 1,5 m2/telek m2,

7. a telken kikötő, kikötő-üzemeltetési és vendéglátás, strand, sport rendeltetésű épületek elhelyezhetőek,

8. a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

9. a telkek egy építési övezetbe tartoznak, jelen bekezdésben foglaltak alapján beépíthetőek,

10. a telkeken közlekedési célú közterületeket nem kell kialakítani, valamint a 295/6 helyrajzi számú telken a TNM Rendelet által szabályozott gyalogos útvonalat nem kell megvalósítani, ugyanakkor az építmények akadálymentes megközelíthetőségét biztosítani kell,

11. az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe, kivéve a Balaton szabályozási vonalától számított 30 méteres – beépítetlenül megőrzendő – parti területsávot, a 30 méteres sávon belül már meglévő épület felújítható és bővíthető,

12. a parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 30%-ának, strand esetén 50%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, mélygarázst, valamint autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani,

13. a közlekedési létesítmények és műtárgyak, közmű infrastruktúra, azok műtárgyai és kapcsolódó létesítményei korlátozás nélkül a telkeken belül is elhelyezhetők,

14. a telken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

15. a telkek területén a közhasználatot biztosítani szükséges,

16. a Balaton szabályozási vonalától számított 30 méteres – beépítetlenül megőrzendő – parti területsáv közhasználat céljára átadott terület,

17. közhasználat céljára átadott területre a közterületekre vonatkozó előírásokat nem kell alkalmazni, annak határán és telken belül a területhasználattal összhangban kerítés létesíthető,

18. magánút területi és szélességi korlátozás nélkül létesíthető,

19. kertépítészeti tervet és a meglévő faállományra vonatkozó geodéziai felmérést nem kell készíteni,

20. a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság,

21. a telkeken terepszint alatti építményt főrendeltetésű épület építése előtt is lehet létesíteni,

22. kerékpártárolók kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 7. számú melléklete szerint meghatározott számú kerékpártároló legalább 30%-ának elhelyezését kell biztosítani.

(6)133 A Balatonvilágos belterület 295/14 és 295/16 helyrajzi számú telkekre vonatkozó sajátos településrendezési és építési követelmények:

1. a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 30%,

2. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 18 méter,

3. a telkek mérete kialakult,

4. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 50%,

5. a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 40%,

6. a szintterületi mutató maximuma 2,5 m2/telek m2,

7. a telken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

8. a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

9. a telkek egy építési övezetbe tartoznak, jelen bekezdésben foglaltak alapján beépíthetőek,

10. a telkeken közlekedési célú közterületeket nem kell kialakítani, ugyanakkor az építmények akadálymentes megközelíthetőségét biztosítani kell,

11. a telken vendéglátás, vegyes, üdülő és szálláshely, szolgáltatás, kereskedelem, strand, sport rendeltetésű épületek és ezeket kiszolgáló építmények elhelyezhetőek,

12. az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe, kivéve a Balaton szabályozási vonalától számított 30 méteres – beépítetlenül megőrzendő – parti területsávot,

13. a parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 30%-ának, strand esetén 50%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, mélygarázst, valamint autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani,

14. a közlekedési létesítmények és műtárgyak, közmű infrastruktúra és kapcsolódó létesítményei korlátozás nélkül elhelyezhetők,

15. a telkek területén a közhasználatot biztosítani szükséges,

16. a Balaton szabályozási vonalától számított 30 méteres – beépítetlenül megőrzendő – parti területsáv közhasználat céljára átadott terület,

17. közhasználat céljára átadott terület határán és telken belül a területhasználattal összhangban kerítés létesíthető,

18. magánút területi és szélességi korlátozás nélkül létesíthető,

19. kertépítészeti tervet és a meglévő faállományra vonatkozó geodéziai felmérést nem kell készíteni,

20. a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság,

21. a telkeken terepszint alatti építményt főrendeltetésű épület építése előtt is lehet létesíteni,

22. kerékpártárolók kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 7. számú melléklete szerint meghatározott számú kerékpártároló legalább 30%-ának elhelyezését kell biztosítani.

(7)134

(8) A Balatonvilágos belterület 1412 helyrajzi számú telekre meghatározott sajátos beépítési szabályok:

a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 30%,

b) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 9,0 méter,

c) a kialakítható telek legkisebb területe 1500 m2,

d) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 40%,

e) a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 50%,

f) a szintterületi mutató nem korlátozott,

g) a telken vegyes, lakó és üdülő rendeltetésű épületek és ezek kiszolgáló építményei elhelyezhetőek,

h) a parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 30%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, mélygarázst, valamint autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani,

i) a telkek beépítési módja szabadon álló,

j) az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

k) parkoló funkciójú telekként kialakítható telek legkisebb területe 600 m2, legnagyobb területe 2000 m2, valamint legkisebb szélessége, változó szélesség esetében átlagos szélessége 15 méter,

l)135 a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

m) magánút korlátozás nélkül létesíthető.

(9) A 2. mellékletben foglalt táblázat 49. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:49 mezőjében megjelölt telkek és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkek közterületként, illetve közútként nem alakíthatók ki.

(10)136 A Balatonvilágos belterület 297/1 helyrajzi számú telekre meghatározott sajátos településrendezési és építési követelmények:

1. a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 80%,

2. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 18,0 méter,

3. a kialakítható telek legkisebb területe 800 m2,

4. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%,

5. a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 85%,

6. a szintterületi mutató nem korlátozott,

7. a telkeken vegyes, lakó, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely, üdülő, sport, szórakoztatási rendeltetésű épületek, kilátó, illetve ezek kiszolgáló építményei elhelyezhetőek,

8. a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

9. a telkek egy építési övezetbe tartoznak, jelen bekezdésben foglaltak alapján beépíthetőek,

10. a telkeken közlekedési célú közterületeket nem kell kialakítani, gyalogos célú útvonalat és kerékpárutat kötelezően nem kell létesíteni, ugyanakkor az építmények akadálymentes megközelíthetőségét biztosítani kell,

11. a telkeken közhasználat elől el nem zárt területet nem kell kialakítani,

12. zöldfelület a telkeken belül korlátozás nélkül bárhol kialakítható, egybefüggő zöldsávot, zöldterületet nem kell létesíteni,

13. a kilátás és látványvédelem elemei közül a szakadópartra történő rálátási lehetőséget a beépítés és a zöldfelületek kialakítása során, azok elhelyezésének függvényében kell biztosítani,

14. a parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 30%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, mélygarázst, valamint autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani,

15. az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

16. a telken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

17. a közlekedési létesítmények és műtárgyak, közmű infrastruktúra, azok műtárgyai és kapcsolódó létesítményei korlátozás nélkül a telkeken belül is elhelyezhetők,

18. a meglévő épületek bővítése nem korlátozott,

19. magánút területi és szélességi korlátozás nélkül létesíthető,

20. a telken kerékpártárolók kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 7. számú melléklete szerint meghatározott számú kerékpártároló legalább 50%-ának elhelyezését kell biztosítani,

21. kertépítészeti tervet és a meglévő faállományra vonatkozó geodéziai felmérést nem kell készíteni,

22. a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság,

23. a telkeken terepszint alatti építményt főrendeltetésű épület építése előtt is lehet létesíteni,

24. lapostetős épületek legfelső szint feletti födémét nem szükséges tetőkertként, tetőteraszként vagy zöldtetőként kialakítani,

25. 10%-nál nagyobb lejtésű építési telken bevágás, feltöltés egyensúlyban való kialakítása mellett az eredeti terepszintet legfeljebb 10,0 méterrel lehet megváltoztatni,

26. kerti építmény, kerti pavilon, pergola a beépítéssel összhangban az építési helyen belül elhelyezhető,

27. telkeken belül támfal és kerítés 3,0 méteres magasságig létesíthető.

(11)137 A Balatonvilágos belterület 292/14 helyrajzi számú telekre meghatározott sajátos településrendezési és építési követelmények:

1. a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 60%,

2. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 18,0 méter,

3. a kialakítható telek legkisebb területe 5000 m2,

4. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 40%,

5. a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 85%,

6. a szintterületi mutató nem korlátozott,

7. a telkeken vegyes, lakó, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely, üdülő, sport, oktatási, egészségügyi és szórakoztatási rendeltetésű épületek, illetve ezek kiszolgáló építményei elhelyezhetőek,

8. a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

9. a telkek egy építési övezetbe tartoznak, jelen bekezdésben foglaltak alapján beépíthetőek,

10. a telkeken közlekedési célú közterületeket nem kell kialakítani, gyalogos célú útvonalat és kerékpárutat kötelezően nem kell létesíteni, ugyanakkor az építmények akadálymentes megközelíthetőségét biztosítani kell,

11. a telkeken közhasználat elől el nem zárt területet nem kell kialakítani,

12. zöldfelület a telkeken belül korlátozás nélkül bárhol kialakítható, egybefüggő zöldsávot, zöldterületet nem kell létesíteni,

13. a kilátás és látványvédelem elemei közül a szakadópartra történő rálátási lehetőséget a beépítés és a zöldfelületek kialakítása során, azok elhelyezésének függvényében kell biztosítani,

14. a parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 50%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, mélygarázst, valamint autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani,

15. az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

16. a telken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

17. a közlekedési létesítmények és műtárgyak, közmű infrastruktúra, azok műtárgyai és kapcsolódó létesítményei korlátozás nélkül a telkeken belül is elhelyezhetők,

18. magánút területi és szélességi korlátozás nélkül létesíthető,

19. a telken kerékpártárolók kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 7. számú melléklete szerint meghatározott számú kerékpártároló legalább 50%-ának elhelyezését kell biztosítani,

20. kertépítészeti tervet és a meglévő faállományra vonatkozó geodéziai felmérést nem kell készíteni,

21. a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság,

22. a telkeken terepszint alatti építményt főrendeltetésű épület építése előtt is lehet létesíteni,

23. lapostetős épületek legfelső szint feletti födémét nem szükséges tetőkertként, tetőteraszként vagy zöldtetőként kialakítani,

24. 10%-nál nagyobb lejtésű építési telken bevágás, feltöltés egyensúlyban való kialakítása mellett az eredeti terepszintet legfeljebb 3,0 méterrel lehet megváltoztatni,

25. kerti építmény, kerti pavilon, pergola a beépítéssel összhangban az építési helyen belül elhelyezhető,

26. telkeken belül támfal és kerítés 2,0 méteres magasságig létesíthető.

(12)138 A Balatonvilágos belterület 295/10, 295/12, 295/17, 296, 298, 294/16, 293 és 292/1 helyrajzi számú telkekre vonatkozó sajátos településrendezési és építési követelmények:

a) a 295/10 és 295/12 helyrajzi számú ingatlan közhasználat céljára átadott terület, az ingatlanokon a közterületekre vonatkozó előírásokat nem kell alkalmazni,

b) a 295/10 helyrajzi számú telken közforgalmú nagyhajó kikötő létesítését biztosítani kell,

c) a 295/17, 296 és 298 helyrajzi számú ingatlanok közforgalom elől el nem zárt magánútnak minősülnek,

d) a 294/16, 293 és 292/1 közforgalom elől el nem zárt magánútnak minősülnek, kizárólag gyalogos és kerékpáros, valamint célforgalom számára,

e) az ingatlanok kialakítása és átépítése során a helyi építési szabályzat utakra és közművekre vonatkozó előírásait nem kell alkalmazni.

6/L. §139 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 58. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:58 mezőjében megjelölt telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) és (3) bekezdés állapítja meg azzal, hogy

a) a hatályos OTÉK előírásait a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b)140 ha a hatályos településrendezési terv és az OTÉK a beépítés (2) és (3) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési eszközt és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:58 mezőjében megjelölt telkekre és a telekalakítással ezekből létrejövő telkekre – zöld- és vegyes területfelhasználási egységként – szálloda, szálláshely, apartman szálló, sport- és szabadidős építmények, egyéb közösségi szórakoztató építmények, valamint vendéglátó, szolgáltató kiszolgáló építmények elhelyezése esetén meghatározott sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények:

a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 25%,

b) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 50%,

c) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 0,7 m2/m2,

d) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 10 méter,

e) a kialakítható telekméret nem korlátozott,

f) az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

g) a terepszint alatti építés legnagyobb mértéke 10%,

h) telkenként az önálló elhelyezhető rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

i) vízfelületen elhelyezhetők egyedi tervezésű úszóművek, melyek összesített alapterülete nem haladhatja meg a vízfelület területének 5%-át,

j) az egyedi tervezésű úszóművek minimális telepítési távolsága 40 méter.

(3) A parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely és az OTÉK 42. § (4) bekezdése szerint meghatározott autóbusz-várakozóhely legalább 50%-ának elhelyezését kell biztosítani azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható.

6/M. §141 A 2. mellékletben foglalt táblázat 34. sora szerinti beruházással összefüggésben a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság.

6/N. §142 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 59. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:59 mezőjében megjelölt telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési eszköz vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes, vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési eszközt vagy az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 59. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:59 mezőjében megjelölt telkekre vonatkozó sajátos beépítési szabályok:

a) az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

b) a telkek beépítési módja szabadon álló,

c) az előkert, az oldalkert és a hátsókert mérete 0 méter,

d) a beruházással összefüggésben megvalósuló építmények között nem kell telepítési távolságot tartani, azok a telekhatárokon is csatlakozhatnak egymáshoz, illetve a szomszédos, vagy a már meglévő telephelyen lévő építményekhez,

e) a meglévő és újonnan megvalósuló épületekhez – akár szomszédos ingatlanon lévő épületekhez is – lehet zártsorúan csatlakozni,

f) a parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 30%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, és autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani,

g) a használatbavételi engedély megkéréséig biztosítani szükséges a beruházással összefüggésben megvalósuló építmények kormányrendelet szerint előírt közműellátását vagy ennek hiányában a közműellátásnak az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletnek megfelelő, egyedi módon történő kiváltását,

h) ha a 2. mellékletben foglalt táblázat 59. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:59 mezőjében megjelölt telkek több közterülettel vagy magánúttal is határosak, a gépjárművel való kiszolgálást biztosító új kapubehajtót az erre alkalmas közterületről vagy magánútról kell biztosítani,

i) a kapubehajtót az erre alkalmas alacsonyabb hálózati szerepet betöltő útról vagy más útról is lehet biztosítani,

j) az ingatlanok feltárása a szükséges számú kapubehajtóval történhet,

k) a beépítésre szánt terület megközelítését, kiszolgálását biztosító magánút a közforgalom számára megnyitott magánútként vagy más útként legkésőbb a használatbavételi engedély megkéréséig ki kell alakítani és az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyeztetni, és

l) magánút korlátozás nélkül létesíthető.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat 59. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:59 mezőjében megjelölt telkekre vonatkozóan az építési engedély akkor is megadható, ha a létesítendő épületek helyszínéül szolgáló terület több telekből áll, továbbá épület a telkek építési területnek nem minősülő területén is elhelyezhető.

(4) A 2. mellékletben foglalt táblázat 59. sora szerinti beruházás tekintetében az építési engedélyezési eljárás és a használatbavételi engedélyezési eljárás során a 2. mellékletben foglalt táblázat B:59 mezőjében megjelölt telkeket rendezettnek kell tekinteni abban az esetben is, ha a telket érintő telekhatár-rendezés még nem történt meg.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat 59. sora szerinti beruházással összefüggésben megvalósuló építési tevékenységet ütemenként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság. Az egyes ütemek használatbavétele akkor is engedélyezhető, ha az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságához szükséges járulékos építményei telken belül ideiglenesen vagy a meglévő szomszédos, illetve a telephelyi telkeken helyezkednek el.

6/O. §143 (1)144 A 2. mellékletben foglalt táblázat 63. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:63 mezőjében megjelölt telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(4) és (8) bekezdés állapítja meg azzal, hogy

a)145 az OTÉK előírásait a (2)–(4) és (8) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b)146 amennyiben a hatályos településrendezési eszköz vagy az OTÉK a beépítés (2)–(4) és (8) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési eszközt és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:63 mezőjében megjelölt telkekre és a telekalakítással ezekből létrejövő telkeken kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági, valamint a környezetre jelentős hatást gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények és azok kiszolgálóépítményei helyezhetőek el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) a kialakítható telek mérete nem korlátozott,

b) a telkek beépítési módja szabadon álló,

c) a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 30%,

d) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 2,5 m2/m2,

e) a maximális beépíthetőség 60%,

f) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 25%,

g) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 20 méter,

h) az ipari létesítmény technológiai létesítményeinek épületmagassága nem korlátozott,

i) az épület legmagasabb pontja nem haladhatja meg a 45 métert,

j) az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

k) a 2. mellékletben foglalt táblázat B:63 mezőjében megjelölt ingatlanokon és az azokon megvalósuló építményeken villamos energiát termelő erőmű és megújuló energiaforrás műtárgyai – kivéve szélerőmű, szélerőműpark – teljesítménykorlátozás nélkül elhelyezhető,

l) a hatályos településrendezési eszköz szerinti szabályozási vonalat nem kell alkalmazni,

m) magánút korlátozás nélkül létesíthető.

(3) A parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt

a) – az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú – személygépkocsi-várakozóhely legalább 60%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható, és

b) autóbusz-várakozóhelyet nem kell biztosítani.

(4) A (2) bekezdés g) pontjának alkalmazása során az épületmagasságot az e § hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelmények szerint kell számítani.

(5)147 A 2. mellékletben foglalt táblázat 63. sora szerinti beruházással összefüggésben a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság.

(6)148 Az (5) bekezdés szerinti tereprendezés és mélyalapozás építési engedélyezési dokumentációjának az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 8. mellékletében foglaltakon túl tartalmaznia kell a talajvédelmi tervet.

(7)149 Az (5) bekezdés szerint engedélyezett ütemre használatbavételre irányuló eljárást nem kell lefolytatni, annak elkészültét és megfelelőségét az építmény használatbavételére irányuló kérelem elbírálása során kell igazolni.

(8)150 A fő rendeltetés szerinti épületek használatbavételéig az építési beruházás megvalósítása során a kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges, munkavállalók által ideiglenesen használt, munkásszállásnak nem minősülő, az OTÉK 104/A. §-ában foglaltaknak megfelelő, szállás jellegű épület létesítése a telekalakítással kialakuló építési telken belül megengedett, amennyiben az teljes közművesítettséggel rendelkezik, azzal, hogy a szállás jellegű épülethez nem kell személygépkocsi-várakozóhelyeket és kerékpártárolót biztosítani, azonban gondoskodni kell a szállás jellegű épülettel igénybe vett terület fizikai lehatárolásáról.

6/P. §151 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:68 mezőjében megjelölt telekre a beépítés egyedi szabályait a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési eszközök és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési eszköz vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési eszközt és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 68. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:68 mezőjében megjelölt telkekre vonatkozó sajátos beépítési szabályok:

a) a telek természetes terepszintjének tartós, végleges jelleggel való megváltoztatása a terepszinttől lefelé mért négy métert meghaladóan is lehetséges a meglévő és a tervezett épületrészek kiszolgálásának és megközelíthetőségének, illetve a személy- és teherforgalom biztonságos működésének érdekében,

b) a kórházi és az ahhoz kapcsolódó egyéb funkciókat kiszolgáló emelt szintű gépészeti berendezések elhelyezhetősége miatt a lapostetőkön kialakítandó nyitott gépészeti udvaroknál extenzív zöldtető telepítése nem szükséges.

6/Q. §152 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 69. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(6) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési tervek és az OTÉK előírásait a (2)–(6) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) amennyiben a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2)–(6) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaznak, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 69. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon a beruházás megvalósításához szükséges, (3) bekezdés szerinti sajátos építmények, valamint szociális funkciót megvalósító és a kitermelt ásványi nyersanyag értékesítéséhez, adminisztrációhoz kapcsolódó épületek helyezhetőek el. Az épületekre és a telkekre vonatkozó sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények a következők:

a) a kialakítható telek legkisebb területe: 10 000 m2,

b) a legnagyobb beépítettség terepszint felett: 5%,

c) a legnagyobb szintterületi mutató: 0,1 m2/m2,

d) a legnagyobb épületmagasság: 5,0 m,

e) építési hely az érintett ingatlanok teljes területe.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat 69. sora szerinti beruházással érintett, egy bányatelken elhelyezhető épületek bruttó alapterülete egyenként nem haladhatja meg az 500 m2-t.

(4) A 2. mellékletben foglalt táblázat 69. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok különleges ásványi nyersanyag kitermelés és feldolgozás területein ásványi nyersanyag kitermelésére és feldolgozására, humusz és meddő depónia elhelyezésére, bányászati hulladék kezelésére és – amennyiben a műszaki üzemi terv vagy más hatósági engedély azt lehetővé teszi – inert anyag hasznosítására szolgáló, valamint ezen tevékenységekhez kapcsolódó járulékos tevékenységet kiszolgáló területek és építmények alakíthatók ki, illetve létesíthetők, továbbá az azt kiegészítő rendeltetésű építmény helyezhető el.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat 69. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon a melléképítmények közül

a) közmű-becsatlakozási műtárgy,

b) közműpótló műtárgy,

c) hulladéktartály-tároló,

d) siló, ömlesztettanyag-, folyadék- és gáztároló,

e) építménynek minősülő antennatartó szerkezet, zászlótartó oszlop

helyezhető el.

(6) A 2. mellékletben foglalt táblázat 69. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok az érintett telkek méretétől függetlenül lekeríthetők.

6/R. §153 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:42 mezőjében megjelölt ingatlanra a beépítés egyedi szabályait a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem kell alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 42. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:42 mezőjében megjelölt Bük belterület 1471/1 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények:

a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 60%,

b) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%.

6/S. §154 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:73 mezőjében megjelölt telekre a beépítés egyedi szabályait a (2)–(5) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési tervek és az OTÉK előírásait a (2)–(5) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2)–(5) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:73 mezőjében megjelölt telkeken lakó, vegyes, kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely, sport és rekreáció rendeltetésű épületek, illetve ezek kiszolgáló építményei helyezhetőek el a következő sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

1. a telkek beépítési módja szabadon álló,

2. a terepszint feletti beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 65%,

3. a terepszint alatti beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 90%,

4. a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%,

5. az egybefüggő, legalább 10 m2-t elérő tetőkerteknél, 21–40 cm termőréteg, egyszintes növényállományú, félintenzív zöldtető kialakítása esetén a tetőkert összterületéből 50% beszámítható zöldfelületként,

6. az egybefüggő, legalább 10 m2-t elérő tetőkerteknél, 41–80 cm termőréteg, kétszintes növényállományú, intenzív zöldtető kialakítása esetén a tetőkert összterületéből 80% beszámítható zöldfelületként,

7. az egybefüggő, legalább 10 m2-t elérő tetőkerteknél, 81 cm termőréteg felett, háromszintes növényállományú, intenzív zöldtető kialakítása esetén a tetőkert összterületéből 100% beszámítható zöldfelületként,

8. a telken a zöldfelületek elhelyezése nem korlátozott,

9. a párkánymagasság megengedett legnagyobb mértéke 29 méter,

10. az épület legmagasabb pontja nem haladhatja meg a 29 métert,

11. az építési hely az ingatlan teljes területe,

12. árkád kialakítása nem kötelező,

13. a kerületi építési szabályzat szerinti építési övezet határa jelölést nem kell alkalmazni,

14. nettó 30 m2 alapterületnél kisebb lakás létesíthető,

15. a kialakítható rendeltetési egységek száma a rendeltetési egységek mérete alapján nem korlátozott,

16. az egy épületen belüli lakások nettó alapterület átlaga nem lehet kisebb, mint 50 m2,

17. a beruházással összefüggésben megvalósuló építmények között nem kell telepítési távolságot tartani.

(3) A (2) bekezdés 8. és 9. pontjában meghatározott paramétereket a 2. mellékletben foglalt táblázat B:73 mezőjében megjelölt telekkel közvetlenül határos legmagasabb rendezett terepszinttel rendelkező közterületről mérten kell számítani.

(4) A parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt – a kerületi építési szabályzat és az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú – személygépkocsi-várakozóhely legalább 70%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat 73. sora szerinti beruházás esetében az OTÉK 86. § (1) bekezdését és 99. § (9) bekezdését nem kell alkalmazni.

6/T. §155 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 75. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:75 mezőjében megjelölt telkekre és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) és (3) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés és az egyedi építési követelmények (2) és (3) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes, vagy azokat korlátozza, illetve azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:75 mezőjében megjelölt telkeken meghatározott sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények:

a) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 50%,

b) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 18 méter,

c) a megengedett legkisebb épületmagasság 3 méter,

d) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%,

e) a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 45%,

f) a szintterületi mutató nem korlátozott,

g) a kialakítható telek legkisebb területe 2000 m2,

h) a g) pont szerint kialakítható telek legkisebb szélessége és mélysége nem korlátozott,

i) a telkeken ipari, kereskedelmi, iroda, szolgáltató és vendéglátó rendeltetésű épületek, illetve ezek kiszolgáló építményei elhelyezhetőek,

j) a hatályos településrendezési terv szerinti szabályozási vonalakat nem kell alkalmazni,

k) a parkolóhelyek kialakításánál az építmények és önálló rendeltetési egységek rendeltetésszerű használatához előírt, az OTÉK 4. számú melléklete szerint meghatározott számú személygépkocsi-várakozóhely legalább 50%-ának elhelyezését kell biztosítani, azzal, hogy az OTÉK 42. § (11) bekezdése ezen követelmények érvényesítése esetében is alkalmazható,

l) az építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

m) a telkek beépítési módja szabadon álló,

n) a telkeken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott.

(3) A Vác belterület 5770/2 helyrajzi számú telken kerítés, valamint közlekedési és közműcélú építmények korlátozás nélkül helyezhetőek el, azzal, hogy a tereprendezés mértéke nem korlátozott.

6/U. §156 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 79. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(5) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési tervek és az OTÉK előírásait a (2)–(5) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, és

b) amennyiben a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2)–(5) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 79. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon a beruházás megvalósításához szükséges, (3) bekezdés szerinti sajátos építmények, valamint szociális funkciót megvalósító és a kitermelt ásványi nyersanyag értékesítéséhez, adminisztrációhoz kapcsolódó épületek helyezhetőek el, azzal, hogy az épületekre vonatkozó sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények a következők:

a) a legnagyobb beépítettség terepszint felett 2%,

b) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 0,1 m2/m2,

c) építési hely az érintett ingatlanok teljes területe,

d) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 9 méter, azzal, hogy a bányászati sajátos építmények, (pl. osztályozó) magassága meghaladhatja az övezeti előírásban megállapított, megengedett legnagyobb építménymagasságot, de annak értéke legfeljebb 20 méter lehet.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat 79. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok különleges ásványi nyersanyag kitermelés és feldolgozás területein ásványi nyersanyag kitermelésre és feldolgozásra, humusz és meddő depónia elhelyezésére, bányászati hulladék kezelésére és – amennyiben a műszaki üzemi terv azt lehetővé teszi – inert anyag hasznosítására szolgáló, valamint ezen tevékenységhez kapcsolódó járulékos tevékenységet kiszolgáló területek és építmények alakíthatók ki, illetve létesíthetők, továbbá az azt kiegészítő rendeltetésű építmény helyezhető el.

(4) A 2. mellékletben foglalt táblázat 79. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon a melléképítmények közül

a) közmű-becsatlakozási műtárgy,

b) közműpótló műtárgy,

c) hulladéktartály-tároló,

d) siló, ömlesztettanyag-, folyadék- és gáztároló és

e) építménynek minősülő antennatartó szerkezet, valamint zászlótartó oszlop

helyezhető el.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat 79. sora szerinti beruházással érintett ingatlanok az érintett telkek méretétől függetlenül lekeríthetőek.

6/V. §157 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 80. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:80 mezőjében megjelölt telkekre és ingatlanokra a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(10) bekezdés állapítja meg azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési terv és az OTÉK előírásait a (2)–(10) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a (2)–(10) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal nem összeegyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:80 mezőjében megjelölt telkeken meghatározott sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények:

a) a hatályos településrendezési eszköz szerinti szabályozási vonalat, valamint a területet érintő autópálya nyomvonalát és csomópontjait nem kell figyelembe venni,

b) magánút korlátozás nélkül létesíthető,

c) a telkek összevonhatóak és feloszthatóak,

d) megtartható vagy kialakítható közterületi út, magánút, felszíni vízfolyás és vízelvezető árok,

e) közlekedési létesítmények szabadon elhelyezhetőek,

f) az építési hely az ingatlanok teljes területe.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:80 mezőjében megjelölt telkek közül az 1427/22 és 1427/24 helyrajzi számú ingatlanokra és a 6. mellékletben foglalt 1. és 2. táblázatban megjelölt földrészletekre az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények vonatkoznak:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló,

b) a kialakítható telek legkisebb területe 5000 m2,

c) a beépítettség legnagyobb mértéke 45%,

d) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 20 méter,

e) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 30%,

f) az OTÉK-ban megengedett funkciók, valamint a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények, különleges nagy kiterjedésű szállítmányozási, raktározási és logisztikai célú építmények, üzemanyagtöltő állomás, szállásjellegű épület, irodaépületek és azok kiszolgálóépítményei helyezhetőek el,

g) a telkeken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

h) bármely előregyártott vagy iparosított technológiával készült szerkezetű épület is elhelyezhető,

i) a teherforgalmat kiszolgáló út elhelyezésére legalább 16 méter széles területet kell biztosítani.

(4) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:80 mezőjében megjelölt telkek közül az 1416/3, 1416/4, 1427/1, 1427/3, 1427/19, 1427/21, 1428, 1430, 1431, 1432, 1433, 1434, 1435, 1436 helyrajzi számú ingatlanok és a 6. mellékletben foglalt 3., 4. és 5. táblázatban megjelölt földrészletekre az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények vonatkoznak:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló,

b) a kialakítható telek legkisebb területe 10 000 m2,

c) a beépítettség legnagyobb mértéke 45%,

d) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 24 méter,

e) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 30%,

f) az OTÉK-ban megengedett funkciók, valamint a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények, különleges nagy kiterjedésű szállítmányozási, raktározási és logisztikai célú építmények, üzemanyagtöltő állomás, szállásjellegű épület, irodaépületek és azok kiszolgálóépítményei helyezhetőek el,

g) a telkeken elhelyezhető épületek és rendeltetési egységek száma nem korlátozott,

h) bármely előregyártott vagy iparosított technológiával készült szerkezetű épület is elhelyezhető,

i) a teherforgalmat kiszolgáló út elhelyezésére legalább 16 méter széles területet kell biztosítani,

j) az 1433, 1435 és 1436 helyrajzi számú ingatlanok területén a Merzse-mocsár irányában 25 méter szélességben véderdősávval kell telken belül biztosítani a szomszédos természetvédelmi terület védelmét.

(5) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:80 mezőjében megjelölt telkek közül az 1427/12, 1427/13, 1427/14 helyrajzi számú ingatlanok, és a 6. mellékletben foglalt 6., 7., 8., 9. és 10. táblázatban megjelölt földrészletekre az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények vonatkoznak:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló,

b) a kialakítható telek legkisebb területe 1000 m2,

c) a beépítettség legnagyobb mértéke 30%,

d) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 7,5 méter,

e) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 50%,

f) minden megkezdett 1000 m2 telekterület után egy lakás vagy egy rendeltetési egység helyezhető el.

(6) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:80 mezőjében megjelölt telkek közül az 1427/9 helyrajzi számú ingatlan és a 6. mellékletben foglalt 15. táblázatban megjelölt földrészletre az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények vonatkoznak:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló vagy oldalhatáron álló,

b) a kialakítható telek legkisebb területe 1000 m2,

c) a beépítettség legnagyobb mértéke 30%,

d) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 7,5 méter,

e) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 50%,

f) minden teljes 1000 m2 telekterület után egy lakás vagy egy rendeltetési egység helyezhető el,

g) oldalhatáron 2000 m2 alatti telekméret esetén helyezhető el az épület.

(7) A 6. mellékletben foglalt 11., 12., 13. és 14. táblázatban megjelölt földrészletekre az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények vonatkoznak:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló,

b) a kialakítható telek legkisebb területe 1000 m2,

c) a beépítettség legnagyobb mértéke 40%,

d) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 7,5 méter,

e) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 30%.

(8) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:80 mezőjében megjelölt telkek közül az 1427/4, 1427/5, 1427/8, 1427/16, 1427/17, 1427/18 helyrajzi számú ingatlanok és a 6. mellékletben foglalt 16. táblázatban megjelölt földrészlet az OTÉK 28. § (2) bekezdés a) pontja szerinti védelmi célú erdőterületbe tartozik.

(9) A 2. mellékletben foglalt táblázat 80. sora szerinti beruházással összefüggésben megvalósuló építési tevékenységet ütemenként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság. Az egyes ütemek használatbavétele akkor is engedélyezhető, ha az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságához szükséges járulékos építményei telken belül ideiglenesen vagy a meglévő szomszédos, illetve a telephelyi telkeken helyezkednek el.

(10) A 2. mellékletben foglalt táblázat 80. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon munkásszállás elhelyezhető.

6/W. §158 A 2. mellékletben foglalt táblázat 80. sora szerinti beruházás esetében az 1. melléklet 1. pontja szerinti közigazgatási hatósági ügyekben eljáró hatóságként Budapest Főváros Kormányhivatalát jelöli ki.

6/X. §159 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 71. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) és (3) bekezdés állapítja meg azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési tervek és az OTÉK előírásait a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) amennyiben a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) és (3) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaznak, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat 71. sora szerinti beruházással érintett ingatlanokon kereskedelmi, szolgáltató, gazdasági, munkásszállás, valamint a környezetre jelentős hatást gyakorló ipari és gazdasági tevékenységi célú építmények és azok kiszolgáló építményei helyezhetőek el, azzal, hogy az épületekre vonatkozó sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények a következők:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló,

b) a kialakítható telek legkisebb területe 6000 m2,

c) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 50%,

d) a terepszint alatti építés legnagyobb mértéke 10%,

e) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 2,0 m2/m2,

f) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 25%,

g) az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke 20 méter,

h) az épület legmagasabb pontja nem haladhatja meg a 25 métert,

i) az előkert mérete 10 méter,

j) az oldalkert és a hátsókert mérete 10 méter,

k) a kialakítható telek legkisebb szélessége 50 méter,

l) az építési telkeken az előírt zöldfelület megengedett legkisebb mértéke alapján kialakított zöldfelület minden megkezdett 100 m2-e után legalább egy környezettűrő, nagy lombkoronát növelő fát kell telepíteni.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat

a) B:71 mezőjében megjelölt telkek közül a Göd külterület 062/50 és 084/19 helyrajzi számú ingatlanon, valamint

b) B:71 mezőjében megjelölt Göd külterület 062/11 helyrajzi számú ingatlan 8. melléklet szerint lehatárolt részén

kizárólag véderdő, továbbá erdősített vagy fásított terület létesíthető.

6/Y. §160 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 83. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:83 mezőjében megjelölt telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(3) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) az OTÉK előírásait a (2)–(3) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) amennyiben a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2)–(3) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:83 mezőjében megjelölt telkekre és a telekalakítással ezekből létrejövő telkeken a környezetre jelentős hatást nem gyakorló ipari tevékenységi, kereskedelmi, szolgáltató, általános ipari célú építmények és azok kiszolgáló építményei helyezhetőek el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) a kialakítható legkisebb telekterület 5000 m2,

b) a telkek beépítési módja szabadon álló,

c) a terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke 50%,

d) a szintterületi mutató megengedett legnagyobb értéke 2,5 m2/m2,

e) a megengedett legnagyobb beépítés mértéke 50%,

f) a zöldfelületi arány minimum értéke 25%,

g) az épületmagasság maximuma 20 méter,

h) a megengedett legnagyobb homlokzatmagasság 21 méter,

i) az ipari létesítmény technológiai létesítményeinek épületmagassága nem korlátozott,

j) magánút korlátozás nélkül létesíthető,

k) a Kaposvár külterület 013/3 helyrajzi számú ingatlanon elhelyezkedő honvédelmi és katonai célú lőszerraktár és a 012/7 helyrajzi számú ingatlanon elhelyezkedő laktanya területeinek védőtávolsága a telekhatártól mért 800 m-re, a Kaposvár külterület 012/7 és Kaposvár belterület 5372/2 helyrajzi számú ingatlan védőtávolsága külterületen a telekhatártól 200 m-re, belterületen 100 m-re csökken.

(3) A (2) bekezdés g) pontjának alkalmazása során az épületmagasságot az e § hatálybalépésekor hatályos OTÉK-ban foglalt követelmények szerint kell számítani.

6/Z. §161 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 78. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:78 mezőjében megjelölt telkekre és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2)–(5) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési tervek és az OTÉK előírásait a (2)–(5) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2)–(5) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes, vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2)162 A 9. mellékletben foglalt táblázat szerinti földrészlet, valamint a Nyíregyháza külterület 01472/1, 01472/2, 01468/6, 01468/7, 01468/8, 01468/11, 01468/13, 01469, 01470/1, 01470/2, 01470/3, 01470/4, 01470/5, 01470/6, 01470/7, 01470/8, 01470/9, 01470/10 és 01471 helyrajzi számú földrészlet ipari tevékenységhez köthető egyéb ipari gazdasági terület, amelyen az ipari tevékenységhez kapcsolódó épületek, közmű, hírközlési, raktározási és gazdasági rendeltetésű építmények, közműpótló műtárgyak és azok kiszolgálóépítményei helyezhetők el, az alábbi sajátos beépítési szabályok és egyedi építési követelmények alkalmazásával:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló,

b) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 50%,

c) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%,

d)163 a megengedett legnagyobb építménymagasság 25 méter,

e) a kialakítható telek legkisebb területe 10000 m2,

f) az előkert mérete 0 méter,

g) a telek homlokvonalától mért 10 méteres sávban csak az alábbi építmények helyezhetőek el:

ga) az ingatlan őrzésére, védelmére szolgáló épület,

gb) hídmérleg,

gc) terepszint alatti közműépítmény,

gd) kerékpár és segédmotoros kerékpár tárolására alkalmas épület,

h) a telek homlokvonalától mért 10 méteres sávban az építménymagasság megengedett legnagyobb mértéke 5 méter,

i) a telek homlokvonalától mért 10 méteres sávban parkoló, a terepszint alatti építmény megközelítését szolgáló lehajtórámpa nem létesíthető.

(3) Az építési telekre vonatkozó beépítettség legnagyobb mértéke 60%-ra növelhető, amennyiben az adott építési telek területe meghaladja a 10 hektárt.

(4)164 A megengedett legnagyobb építménymagasság a maximális beépíthetőségi mérték 50%-áig 50 méter.

(4a)165 A beruházással érintett, 9. mellékletben meghatározott földrészletek esetében az építési engedély iránti kérelemhez mellékelni kell az Egységes Országos Vetületi Rendszerben megadott koordináták által lehatárolt területről készített kitűzési vázrajzot, melyről leolvasható az Egységes Országos Vetületi Rendszerben megadott koordináták által lehatárolt földrészlet területi nagysága és a földrészlet határára vonatkozó méretek (határvonalak hossza és elhelyezkedése). Az építésügyi hatóság az építési engedélyezési eljárás során a telek beépítési paramétereit az Egységes Országos Vetületi Rendszerben megadott koordináták által lehatárolt terület tekintetében érvényesíti, ellenőrzi.

(5) Építési telken belül, vízgazdálkodási területtel közös telekhatára mentén legalább egysoros fasor telepítendő, a partisáv terület biztosításának figyelembevételével. A telek kötelező minimális zöldfelületébe, annak 50%-áig számítható bele a nyílt felszínű záportározó és jóléti vízfelület, amennyiben a visszamaradó zöldfelület legalább 50%-a 3 szintes zöldfelületként van kialakítva.

(6) A 2. mellékletben foglalt táblázat 78. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:78 mezőjében megjelölt ingatlanok esetében a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság.

(7) A (6) bekezdés szerinti tereprendezés és mélyalapozás építési engedélyezési dokumentációjának az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 8. mellékletében foglaltakon túl tartalmaznia kell talajvédelmi tervet.

(8) A (6) bekezdés szerint engedélyezett ütemre használatbavételre irányuló eljárást nem kell lefolytatni, annak elkészültét és megfelelőségét az építmény használatbavételére irányuló kérelem elbírálása során kell igazolni.

(9)166 A 2. mellékletben foglalt táblázat B:78 mezőjében megjelölt ingatlanok tekintetében a 2. mellékletben foglalt táblázat 78. sora szerinti beruházás esetében a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontját azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a természetvédelmi hatóság – a természeti emlék megőrzése mellett – a földmunkával járó beruházást és a feltárást engedélyezheti.

(10)167 A fő rendeltetés szerinti épületek használatbavételéig az építési beruházás megvalósítása során a kivitelezési munkák elvégzéséhez szükséges, a munkavállalók által ideiglenesen használt, munkásszállásnak nem minősülő, az OTÉK 104/A. §-ában foglaltaknak megfelelő, szállás jellegű épület létesítése a telekalakítással kialakuló építési telken belül megengedett, amennyiben az teljes közművesítettséggel rendelkezik, azzal, hogy a szállás jellegű épülethez nem kell személygépkocsi-várakozóhelyeket és kerékpártárolót biztosítani, azonban gondoskodni kell a szállás jellegű épülettel igénybe vett terület fizikai lehatárolásáról.

6/ZS. §168 (1) A 2. mellékletben foglalt táblázat 85. sora szerinti beruházás esetében a 2. mellékletben foglalt táblázat B:85 mezőjében megjelölt telkekre és az azokból telekalakítással kialakításra kerülő telkekre a beépítés szabályait és az egyedi építési követelményeket a (2) bekezdés állapítja meg, azzal, hogy

a) a hatályos településrendezési tervek és az OTÉK előírásait a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni,

b) ha a hatályos településrendezési terv vagy az OTÉK a beépítés (2) bekezdésben meghatározott sajátos szabályaival ellentétes, vagy azzal össze nem egyeztethető előírást tartalmaz, akkor a településrendezési tervet és az OTÉK-ot nem lehet alkalmazni.

(2) A 2. mellékletben foglalt táblázat B:85 mezőjében megjelölt földrészlet jelentős mértékű zavaró hatású ipari terület, melyre meghatározott sajátos beépítési szabályok:

a) a telkek beépítési módja szabadon álló,

b) a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 60%,

c) a zöldfelület megengedett legkisebb mértéke 20%,

d) a kialakítható telek megengedett legkisebb területe 5000 m2.

(3) A 2. mellékletben foglalt táblázat 85. sora szerinti beruházással összefüggésben a tereprendezést és mélyalapozást a megvalósuló építési tevékenység ütemeként is engedélyezheti az 1. melléklet 1. pontja szerinti engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság.

(4) A (3) bekezdés szerinti tereprendezés és mélyalapozás építési engedélyezési dokumentációjának az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 8. mellékletében foglaltakon túl tartalmaznia kell talajvédelmi tervet.

(5) A (4) bekezdés szerint engedélyezett ütemre használatbavételre irányuló eljárást nem kell lefolytatni, annak elkészültét és megfelelőségét az építmény használatbavételére irányuló kérelem elbírálása során kell igazolni.

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

8. § E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

9. §169 Az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 152/2018. (VIII. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr1.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 12. sorát a Módr1. hatálybalépésekor170 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

10. §171 E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 174/2018. (IX. 26.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr2.) megállapított 6/A. §-át a Módr2. hatálybalépésekor172 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

11. §173 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 176/2018. (IX. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr3.) megállapított 3. § (3) bekezdését a Módr3. hatálybalépésekor174 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

12. §175 Az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 200/2018. (X. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr4.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 13. sorát a Módr4. hatálybalépésekor176 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

13. §177 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 205/2018. (XI. 9.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr5.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 14. sorát a Módr5. hatálybalépésekor178 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

14. §179 A debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezettel, valamint a Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Park bővítésével összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 243/2018. (XII. 13.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr6.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 15. sorát a Módr6. hatálybalépésekor180 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

15. §181 Az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 320/2018. (XII. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr7.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 16. sorát a Módr7. hatálybalépésekor182 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

16. §183 Az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 3/2019. (I. 24.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr8.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 17. sorát a Módr8. hatálybalépésekor184 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

17. §185 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 35/2019. (III. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr9.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 18. sorát a Módr9. hatálybalépésekor186 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

18. §187 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 58/2019. (III. 18.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr10.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 19. sorát a Módr10. hatálybalépésekor188 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

19. §189 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 93/2019. (IV. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr11.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 20. sorát a Módr11. hatálybalépésekor190 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

20. §191 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 93/2019. (IV. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr12.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 21. sorát a Módr12. hatálybalépésekor192 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

21. §193 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr13.) megállapított 6. § (1) és (2), valamint (5)–(6) bekezdését, 2. mellékletében foglalt táblázat 7., 7a. és 22. sorát és 3. mellékletét a Módr13. hatálybalépésekor194 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

22. §195 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 166/2019. (VII. 8.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr14.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 23. sorát a Módr14. hatálybalépésekor196 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

23. §197 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 253/2019. (X. 24.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr15.) megállapított 6/B. §-át, 2. mellékletében foglalt táblázat 24., 25., 26. és 27. sorát a Módr15. hatálybalépésekor198 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

24. §199 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 254/2019. (X. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr16.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 28. sorát a Módr16. hatálybalépésekor200 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

25. §201 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 266/2019. (XI. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr17.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 29. sorát a Módr17. hatálybalépésekor202 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

26. §203 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 299/2019. (XII. 10.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr18.) megállapított 3. § (3) bekezdését, 6/C. §-át, 6/D. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 30. sorát a Módr18. hatálybalépésekor204 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

27. §205 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról és a Komoró, valamint Fényeslitke külterületén vasúti nyomtávváltásra épülő intermodális logisztikai központ létesítésére irányuló beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló 295/2018. (XII. 21.) Korm. rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 326/2019. (XII. 19.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr19.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 31. sorát a Módr19. hatálybalépésekor206 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

28. §207 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 336/2019. (XII. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr20.) megállapított 6. § (7) és (8) bekezdését a Módr20. hatálybalépésekor208 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

29. §209 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 371/2019. (XII. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr21.) megállapított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 6/E. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 33. sorát a Módr21. hatálybalépésekor210 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

30. §211 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 21/2020. (II. 19.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr22.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 34. sorát a Módr22. hatálybalépésekor212 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

31. §213 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 23/2020. (II. 20.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr23.) megállapított 3. § (3) bekezdését, 6/F. §-át és a 2. mellékletében foglalt táblázat 35. sorát a Módr23. hatálybalépésekor214 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

32. §215 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 44/2020. (III. 12.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr24.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 36. sorát a Módr24. hatálybalépésekor216 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

33. §217 E rendeletnek a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében az egyes gadaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 117/2020. (IV. 15.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr25.) megállapított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 6/G. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 37. sorát a Módr25. hatálybalépésekor218 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

34. §219 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 139/2020. (IV. 21.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr26.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 38. sorát a Módr26. hatálybalépésekor220 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

35. §221 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 156/2020. (IV. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr27.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 39. sorát a Módr27. hatálybalépésekor222 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

36. §223 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 161/2020. (IV. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr28.) módosított 3. § (3) bekezdését és megállapított 6/H. és 6/I. §-át, valamint a 2. mellékletében foglalt táblázat 40., 41. és 42. sorát a Módr28. hatálybalépésekor224 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

37. §225 E rendeletnek a fővárosi és megyei kormányhivatalok hatásköreinek változásával összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 196/2020. (V. 12.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr29.) módosított 6/C. §-át a Módr29. hatálybalépésekor226 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

38. §227 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 256/2020. (VI. 3.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr30.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 43. sorát a Módr30. hatálybalépésekor228 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

39. §229 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 268/2020. (VI. 11.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr31.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 44. sorát a Módr31. hatálybalépésekor230 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

40. §231 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 274/2020. (VI. 12.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr32.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 45. sorát a Módr32. hatálybalépésekor232 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

41. §233 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 278/2020. (VI. 12.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr33.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 46. sorát a Módr33. hatálybalépésekor234 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

42. §235 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 334/2020. (VII. 2.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr34.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 47. sorát a Módr34. hatálybalépésekor236 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

43. §237 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 388/2020. (VIII. 7.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr35.) módosított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, a megállapított 6/J. §-át, 6/K. §-át és a 2. mellékletben foglalt táblázat 48. és 49. sorát a Módr35. hatálybalépésekor238 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

44. §239 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 493/2020. (XI. 11.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr36.) megállapított 4. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 50. sorát a Módr36. hatálybalépésekor240 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

45. §241 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 580/2020. (XII. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr37.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 51. sorát a Módr37. hatálybalépésekor242 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

46. §243 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 581/2020. (XII. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr38.) megállapított 1. § (1) és (3) bekezdését, valamint a 2. mellékletben foglalt táblázat 52., 53. és 54. sorát a Módr38. hatálybalépésekor244 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

47. §245 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 600/2020. (XII. 17.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr39.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 55. sorát a Módr39. hatálybalépésekor246 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

48. §247 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 635/2020. (XII. 22.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr40.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 56. és 57. sorát a Módr40. hatálybalépésekor248 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

49. §249 E rendeletnek az Az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításárólszóló 725/2020. (XII. 31.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr41.) megállapított 3. § (4) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 6/L. §-át, 1. melléklet 2. sorát és 2. mellékletében foglalt táblázat 58. sorát a Módr41. hatálybalépésekor250 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

50. §251 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 12/2021. (I. 20.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr42.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 59. sorát a Módr42. hatálybalépésekor252 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

51. §253 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 47/2021. (II. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr43.) megállapított 6. § (1) bekezdését, 6. § (3a) és (3b) bekezdését, 6/M. §-át, 2. mellékletben foglalt táblázat 60. sorát, valamint 4. mellékletét a Módr43. hatálybalépésekor254 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

52. §255 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 56/2021. (II. 9.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr44.) megállapított 6/E. § rendelkezéseit és a 2. mellékletben foglalt táblázat 33. sorát a Módr44. hatálybalépésekor256 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

53. §257 E rendeletnek az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr45.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 60. sorát a Módr45. hatálybalépésekor258 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

54. §259 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 98/2021. (II. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr46.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 61. sorát a Módr46. hatálybalépésekor260 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

55. §261 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 136/2021. (III. 22.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr47.)

a) hatályon kívül helyezett 6/K. § (7) bekezdését a Módr47. hatálybalépésekor262 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben sem kell alkalmazni,

b) módosított 2. mellékletben foglalt táblázat 49. sorát a Módr47. hatálybalépésekor263 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

56. §264 E rendeletnek a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet és az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye támogathatóságáról szóló 17/2017. (II. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 139/2021. (III. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr48.) módosított 3. § (3) és (4) bekezdését a Módr48. hatálybalépésekor265 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

57. §266 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 174/2021. (IV. 9.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr49.) módosított 3. § (4) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 6. § (3a) bekezdését, megállapított 6/N. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 62. sorát a Módr49. hatálybalépésekor267 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

58. §268 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 193/2021. (IV. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr50.) módosított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 6/O. §-át és 2. melléklet 63. sorát a Módr50. hatálybalépésekor269 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

59. §270 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 211/2021. (IV. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr51.) megállapított 4. § (2), (3) és (4) bekezdését és 2. mellékletben foglalt táblázat 64. sorát a Módr51. hatálybalépésekor271 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

60. §272 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 240/2021. (V. 6.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr52.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 65. sorát a Módr52. hatálybalépésekor273 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

61. §274 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 281/2021. (V. 26.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr53.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 66. sorát a Módr53. hatálybalépésekor275 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

62. §276 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 340/2021. (VI. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr54.) módosított 3. § (3) és (4) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, megállapított 6/P. §-át, a 2. mellékletében foglalt táblázat 67. és 68. sorát a Módr54. hatálybalépésekor277 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

63. §278 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 400/2021. (VII. 7.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr55.) megállapított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 5. § (2) bekezdését, 6/Q. §-át, és 2. mellékletében foglalt táblázat 69. sorát a Módr55. hatálybalépésekor279 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

64. §280 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 425/2021. (VII. 15.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr56.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 70. sorát a Módr56. hatálybalépésekor281 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

65. §282

66. §283 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 452/2021. (VII. 30.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr58.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 71. sorát a Módr58. hatálybalépésekor284 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

67. §285 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 466/2021. (VIII. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr59.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 72. sorát a Módr59. hatálybalépésekor286 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

68. §287 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 523/2021. (IX. 6.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr60.) megállapított 3. § (4) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 6/S. §-át és a 2. mellékletben foglalt táblázat 73. sorát a Módr60. hatálybalépésekor288 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

69. §289 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 557/2021. (IX. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr61.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 74. sorát a Módr61. hatálybalépésekor290 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

70. §291 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 558/2021. (IX. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr62.) megállapított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 6/T. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 75. sorát a Módr62. hatálybalépésekor292 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

71. §293 E rendeletnek az egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 594/2021. (X. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr63.) megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 76. sorát a Módr63. hatálybalépésekor294 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

72. §295 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 620/2021. (XI. 8.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr64.) megállapított 3. § (5) bekezdését, 6/E. §-át, 2. mellékletben foglalt táblázat 33. sorát a Módr64. hatálybalépésekor296 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

73. §297 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 630/2021. (XI. 16.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr65.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 77. sorát a Módr65. hatálybalépésekor298 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

74. §299 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 631/2021. (XI. 16.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr66.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 78. sorát a Módr66. hatálybalépésekor300 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

75. §301 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 701/2021. (XII. 13.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr67.) megállapított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 5. § (2) bekezdését, 6/U. §-át, 2. mellékletében foglalt táblázat 79. sorát a Módr67. hatálybalépésekor302 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

76. §303 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 752/2021. (XII. 21.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr68.) megállapított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 5. § (2) bekezdését, 6/V. §-át, 6/W. §-át, a 2. mellékletében foglalt táblázat 80. sorát és 6. mellékletét a Módr68. hatálybalépésekor304 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

77. §305 E rendeletnek az egyes energetikai tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 787/2021. (XII. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr69.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 7a. sorát a Módr69. hatálybalépésekor306 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

78. §307 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 809/2021. (XII. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr70.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 81. sorát a Módr70. hatálybalépésekor308 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

79. §309 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 810/2021. (XII. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr71.) megállapított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, valamint 2. mellékletében foglalt táblázat 82. sorát a Módr71. hatálybalépésekor310 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

80. §311 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet és a Göd város közigazgatási területén különleges gazdasági övezet kijelöléséről szóló 294/2020. (VI. 18.) Korm. rendelet módosításáról szóló 811/2021. (XII. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr72.) megállapított 6. § (1), (2), (3c) és (9) bekezdését, 6/X. §-át, 2. mellékletében foglalt táblázat A:71 és B:71 mezőjét, valamint 7. és 8. mellékletét a Módr72. hatálybalépésekor312 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

81. §313 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 831/2021. (XII. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr73.) megállapított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 6/Y. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 83. sorát a Módr73. hatálybalépésekor314 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

82. §315 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 15/2022. (I. 20.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr74.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 84. sorát a Módr74. hatálybalépésekor316 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

83. §317 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 16/2022. (I. 20.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr75.) módosított 4. § (1) bekezdését, megállapított 6/O. § (5)–(7) bekezdését, 6/Z–6/ZS. §-át, 2. melléklet 85. sorát és 9. mellékletét a Módr75. hatálybalépésekor318 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

84. §319 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 22/2022. (I. 25.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr76.) módosított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, megállapított 5/A. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 86. sorát a Módr76. hatálybalépésekor320 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

85. §321 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 25/2022. (I. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr77.) módosított 3. § (3) bekezdését, 5/B. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 87. sorát a Módr77. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

86. §322 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 47/2022. (II. 17.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr78.) módosított 6/Z. § (2) bekezdését, valamint a 2. mellékletében foglalt táblázat B:78 mezőjét a Módr78. hatálybalépésekor323 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

87. §324 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 55/2022. (II. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr79.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 88. és 89. sorát a Módr79. hatálybalépésekor325 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

88. §326 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 73/2022. (III. 2.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr80.) megállapított 5/C. §-át, 5/D. §-át, továbbá módosított 3. § (3) és (4) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 5. § (2) bekezdését, 6/G. § (1) és (2) bekezdését és 2. mellékletében foglalt táblázat 90. sorát a Módr80. hatálybalépésekor327 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

89. §328 E rendeletnek a dohánytermékek nyomonkövethetőségéről és biztonsági eleméről szóló 72/2018. (IV. 16.) Korm. rendelet és az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 81/2022. (III. 4.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr81.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 91. sorát a Módr81. hatálybalépésekor329 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

90. §330 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 112/2022. (III. 21.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr82.) megállapított 6/Z. § (4a) bekezdését, a módosított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 6/Z. § (2) bekezdés d) pontját, 6/Z. § (4) bekezdését, 2. mellékletében foglalt táblázat B:78 mezőjét, valamint 9. mellékletét a Módr82. hatálybalépésekor331 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

91. §332 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 125/2022. (III. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr83.) módosított 3. § (3) bekezdését és 2. mellékletében foglalt táblázat 64. sorát a Módr83. hatálybalépésekor333 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

92. §334 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 140/2022. (IV. 7.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr84.) módosított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, valamint 5/E. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 92. sorát a Módr84. hatálybalépésekor335 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

93. §336 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 141/2022. (IV. 7.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr85.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 93. sorát a Módr85. hatálybalépésekor337 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

94. §338 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 142/2022. (IV. 7.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr86.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 94. sorát a Módr86. hatálybalépésekor339 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

95. §340 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 152/2022. (IV. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr87.) módosított 3. § (3) bekezdését és megállapított 3. § (6) bekezdését, 4. § (5) és (6) bekezdését, 5/F. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 95. sorát a Módr87. hatálybalépésekor341 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

96. §342 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 153/2022. (IV. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr88.) módosított 3. § (3) bekezdését és megállapított 3. § (7) bekezdését, 5/G. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 96. sorát a Módr88. hatálybalépésekor343 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

97. §344 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 158/2022. (IV. 19.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr89.) módosított 2. mellékletében foglalt táblázat B:85 mezőjét a Módr89. hatálybalépésekor345 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

98. §346 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 167/2022. (IV. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr90.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 97. sorát a Módr90. hatálybalépésekor347 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

99. §348 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 168/2022. (IV. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr91.) megállapított 6/Z. § (9) bekezdését a Módr91. hatálybalépésekor349 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

100. §350 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 177/2022. (IV. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr92.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 98. sorát a Módr92. hatálybalépésekor351 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

101. §352 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 192/2022. (V. 26.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr93.) megállapított 5/H. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 99. sorát, továbbá módosított 3. § (3) bekezdését, valamint 4. § (1) és (2) bekezdését a Módr93. hatálybalépésekor353 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

102. §354 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 202/2022. (VI. 7.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr94.) megállapított 5/I. §-át, 5/J. §-át, továbbá módosított 3. § (3) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 5. § (2) bekezdését, 6/G. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 100. sorát a Módr94. hatálybalépésekor355 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

103. §356 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 211/2022. (VI. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr95.) módosított 3. § (3) bekezdését, valamint megállapított 5/K. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 101. sorát a Módr95. hatálybalépésekor357 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

104. §358 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 236/2022. (VI. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr96.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 102. sorát a Módr96. hatálybalépésekor359 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

105. §360 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 242/2022. (VII. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr97.) módosított 3. § (3) bekezdését és megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 103. sorát a Módr97. hatálybalépésekor361 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

106. §362 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 286/2022. (VIII. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr98.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 104. sorát a Módr98. hatálybalépésekor363 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

107. §364 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 326/2022. (VIII. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr99.) módosított 2. mellékletében foglalt táblázat B:78 mezőjét a Módr99. hatálybalépésekor365 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

108. §366 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 341/2022. (IX. 7.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr100.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 105. sorát a Módr100. hatálybalépésekor367 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

109. §368 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 398/2022. (X. 20.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr101.) megállapított 5/L. §-át, 5/M. §-át és módosított 2. mellékletébenfoglalt táblázat 91. sorát a Módr101. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

110. §369 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 464/2022. (XI. 15.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr102.) megállapított 6/R. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat B:42 mezőjét a Módr102. hatálybalépésekor370 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

111. §371 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 473/2022. (XI. 22.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr103.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 106. sorát a Módr103. hatálybalépésekor372 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

112. §373 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 482/2022. (XI. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr104.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 107. sorát a Módr104. hatálybalépésekor374 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

113. §375 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 495/2022. (XII. 6.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr105.) megállapított 5/N. § rendelkezéseit és 2. mellékletében foglalt táblázat 108. sorát a Módr105. hatálybalépésekor376 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

114. §377 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 557/2022. (XII. 22.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr106.) megállapított 5/O. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 109. sorát a Módr106. hatálybalépésekor378 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

115. §379 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 609/2022. (XII. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr107.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 110. sorát a Módr107. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

116. §380 E rendeletnek az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 42/2023. (II. 20.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr108.) megállapított 3. § (2a) bekezdését a Módr108. hatálybalépésekor381 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

117. §382 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 77/2023. (III. 10.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr109.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 111. sorát a Módr109. hatálybalépésekor383 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

118. §384 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 86/2023. (III. 21.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr110.) megállapított 5/P. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 112. sorát a Módr110. hatálybalépésekor385 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

119. §386 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 118/2023. (IV. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr111.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 113. sorát a Módr111. hatálybalépésekor387 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

120. §388 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 184/2023. (V. 17.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr112.) megállapított 5/Q. §-át és a módosított 2. mellékletében foglalt táblázat 21. sorát a Módr112. hatálybalépésekor389 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

121. §390 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 194/2023. (V. 22.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr113.) megállapított 3. § (2a) bekezdését, 5/R. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 42a. sorát a Módr113. hatálybalépésekor391 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

122. §392 E rendeletnek az egyes kormányrendeleteknek a Mohács 500 program keretében megvalósuló fejlesztésekkel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításával összefüggő módosításáról szóló 198/2023. (V. 22.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr114.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 114. sorát a Módr114. hatálybalépésekor393 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

123. §394 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 218/2023. (VI. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr115.) megállapított 5/S. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 115. sorát a Módr115. hatálybalépésekor395 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

124. §396 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 263/2023. (VI. 28.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr116.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 116. sorát a Módr116. hatálybalépésekor397 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

125. §398 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 296/2023. (VII. 6.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr117.) módosított 3. § (3) bekezdését és 2. mellékletében foglalt táblázat 117. sorát a Módr117. hatálybalépésekor399 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

126. §400 E rendeletnek a gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról szóló 332/2023. (VII. 19.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr118.) módosított 6. § (3a) bekezdését, valamint 2. mellékletében foglalt táblázat B:7a. mezőjét a Módr118. hatálybalépésekor401 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell, továbbá a hatályon kívül helyezett 3. mellékletében foglalt táblázat 6. és 7. sorát, 4. mellékletét, valamint 7. mellékletében foglalt táblázat 16. és 17. sorát a Módr118. hatálybalépésekor folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben sem kell alkalmazni.

127. §402 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr119.) megállapított 5/S. § (1)–(4) bekezdését, valamint 6/O. § (1) és (8) bekezdését a Módr119. hatálybalépésekor403 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

128. §404 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 379/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr120.) megállapított 5/Q. § (3)–(5) bekezdését a Módr120. hatálybalépésekor405 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

129. §406 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 390/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr121.) módosított 3. § (2a) bekezdését, valamint megállapított 2. mellékletben foglalt táblázat 118. sorát a Módr121. hatálybalépésekor407 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

130. §408 E rendeletnek a gazdaságfejlesztési célú beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 398/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr122.) megállapított 5/T. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 119. sorát a Módr122. hatálybalépésekor409 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

131. §410 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 418/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr123.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 120. sorát a Módr123. hatálybalépésekor411 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

132. §412 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 423/2023. (IX. 5.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr124.) módosított 4. § (1) és (2) bekezdését, valamint megállapított 5/U. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 121. sorát a Módr124. hatálybalépésekor413 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

133. §414 (1) E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr125.) módosított 3. § (4)–(7) bekezdését, 4. § (1) és (2) bekezdését, 5/C. § (2) bekezdését, (7) bekezdés a) és b) pontját, 6/K. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 49. és 90. sorát a Módr125. hatálybalépésekor415 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

(2) E rendeletnek a Módr125.-tel megállapított 5/C. § (2a), (2b) és (8) bekezdését, 5/V. §-át, 5/W. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 122. és 123. sorát, 10. mellékletét a Módr125. hatálybalépésekor416 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

134. §417 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 434/2023. (IX. 21.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr126.) módosított 3. § (2a) bekezdését, 5/Q. § (1) bekezdését, 2. mellékletében foglalt táblázat 21. sorát, valamint megállapított 5/Q. § (6) és (7) bekezdését a Módr126. hatálybalépésekor418 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

135. §419 E rendeletnek az egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 447/2023. (X. 3.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr127.) megállapított 6/Z. § (10) bekezdését a Módr127. hatálybalépésekor420 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

136. §421 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 482/2023. (X. 31.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr128.) módosított 3. § (3) bekezdését, valamint megállapított 4. § (7) és (8) bekezdését a Módr128. hatálybalépésekor422 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

137. §423 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 483/2023. (X. 31.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr129.) 2. mellékletében foglalt táblázat 124. sorát a Módr129. hatálybalépésekor424 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

138. §425 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 495/2023. (XI. 2.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr130.) megállapított 2. mellékletében foglalt táblázat 125. sorát a Módr130. hatálybalépésekor426 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

139. §427 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 502/2023. (XI. 13.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr131.) módosított 4. § (1) és (2) bekezdését, 6/G. § (2) bekezdését, valamint megállapított 5/X. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 126. sorát a Módr131. hatálybalépésekor428 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

140. §429 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 526/2023. (XII. 1.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr132.) módosított 4. § (7) és (8) bekezdését, 5/S. § (2) bekezdését, valamint megállapított 4. § (9) bekezdését és 5/S. § (5) és (6) bekezdését a Módr132. hatálybalépésekor430 folyamatban lévő közigazgatási hatóság ügyekben is alkalmazni kell.

141. §431 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 555/2023. (XII. 12.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr133.) módosított 3. § (4) bekezdését, valamint megállapított 1. § (2a) bekezdését, 2/A. §-át, 3. § (8) bekezdését, 4. § (10) és (11) bekezdését, 5/Y. §-át és 2. mellékletében foglalt táblázat 127. sorát a Módr133. hatálybalépésekor432 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

142. §433 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 669/2023. (XII. 29.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr134.) megállapított 5/Z. §-át, 2. mellékletében foglalt táblázat 128. és 129. sorát a Módr134. hatálybalépésekor434 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

143. §435 E rendeletnek a gazdasági és adatvagyon-hasznosítás tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 2/2024. (I. 9.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr135.) módosított 5/V. § (1) bekezdését, 5/X. § (2) bekezdés 4. pontját, valamint megállapított 5/V. § (2) bekezdését, (4) bekezdés a) pontját és (5) bekezdését, 5/X. § (3a) bekezdését a Módr135. hatálybalépésekor436 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

144. §437 E rendeletnek az egyes gazdaságfejlesztési célú és munkahelyteremtő beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról, valamint egyes nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 10/2024. (I. 25.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr136.) módosított 4. § (1) és (2) bekezdését, megállapított 4/A. §-át és a 2. mellékletben foglalt táblázat 130. sorát a Módr136. hatálybalépésekor438 folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben is alkalmazni kell.

1. melléklet a 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelethez

A Beruházások megvalósításával összefüggő, nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított közigazgatási hatósági ügyek

1. építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárások,

2.439 örökségvédelmi hatósági engedélyezési és bejelentési eljárások,

3. környezetvédelmi hatósági eljárások,

4. természetvédelmi hatósági eljárások,

5. útügyi hatósági eljárások,

6. vasúti és szalagpálya hatósági engedélyezési eljárás,

7. vízügyi és vízvédelmi hatósági engedélyezési eljárások,

8. mérésügyi és műszaki biztonsági hatósági engedélyezési eljárások,

9. a műszaki biztonsági hatóság hatáskörébe tartozó sajátos építményfajtákra vonatkozó építésügyi hatósági engedélyezési eljárások,

10. villamosenergia-ipari tevékenységek végzéséhez szükséges hatósági engedélyezési eljárások,

11. ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági eljárások,

12. telekalakításra irányuló hatósági eljárások,

13. területrendezési hatósági eljárások,

14. földmérési hatósági eljárások,

15. talajvédelmi engedélyezésre irányuló hatósági eljárások,

16. hírközlési hatósági eljárások,

17. bányahatósági engedélyezési eljárások,

18. tűzvédelmi hatósági eljárások,

19. élelmiszerlánc-felügyeleti eljárás,

20. közegészségügyi hatósági eljárások,

21. erdészeti hatósági eljárások,

22. a közterületen és belterületen lévő fás szárú növények kivágásával és pótlásával kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárások,

23. földvédelmi hatósági eljárások,

24. veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésre vonatkozó katasztrófavédelmi engedélyezési eljárások,

25. azok az 1–24. pontban nem szereplő közigazgatási hatósági engedélyezési eljárások, amelyek a Beruházások megvalósításához, használatbavételéhez és üzemeltetésének beindításához szükségesek,

26. az 1–25. pontban felsorolt ügyfajtákban kiadott hatósági döntések módosítására irányuló hatósági eljárások.

2. melléklet a 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelethez440

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, valamint a kiemelt jelentőségű ügyekben koordinációs feladatokat ellátó főispánok

A

B

C

1

A beruházás megnevezése

A beruházás megvalósításának helyszíne

Koordinációra kijelölt főispán

2

Disztribúciós központ létrehozására, illetve az ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházás Gyál város területén

Gyál közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 7510/1, 7510/3 és 7510/4 helyrajzi számú ingatlanok

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

3

Műanyag csomagolófólia-gyártó üzem létrehozására, illetve az ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházás Jászfényszaru város területén

Jászfényszaru közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 05/219 helyrajzi számú ingatlan

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

4

Kerékpárgyártó üzem és disztribúciós központ létrehozására irányuló, valamint az ezekhez kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházások Gyöngyös város területén

Gyöngyös közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 11214/2, 11214/3, 11239, 11243 és 11410, valamint külterület 0242/41 és 0242/26 helyrajzi számú ingatlanok

Heves Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

5

Ingatlan- és technológiafejlesztésre irányuló beruházás megvalósítása Salgótarján megyei jogú város területén

Salgótarján közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 4033/1 és 6888 helyrajzi számú ingatlanok

Nógrád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

6

Nagykanizsa megyei jogú város külterületén megvalósuló ipari park fejlesztésére irányuló beruházás

Nagykanizsa közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti
külterület 02/121, 02/275, 02/361, 03/3, 05/2, 05/3, 05/5, 05/6, 05/8, 05/9, 05/10, 05/11, 05/12, 05/13, 05/14, 05/19, 05/24, 05/33, 05/41, 05/48, 05/49, 05/50, 07, 09/2, 011/23, 011/24, 011/25, 011/26, 011/41, 011/71, 011/72, 011/95, 011/97, 011/98, 014/5, 014/6, 014/7, 014/8, 014/9, 014/10, 014/11, 014/12, 014/13, 026/7, 026/14, 027/1, 027/7, 027/9, 028/1, 028/2, valamint belterület 257/2, 412/2, 573/20, 635/25, 652/1, 652/7, 652/8, 653/2, 1836/13, 1836/14, 1836/30, 1836/31, 1836/32, 1836/33, 1836/34, 1839/33, 1839/34, 1839/35, 1839/36, 1839/37, 1839/38, 1839/39, 1839/40, 1839/41, 1839/42, 1839/43, 1839/44, 1839/45, 1839/46, 1839/47, 1839/48, 1839/49, 1839/50, 1839/51, 1839/52, 1839/53, 1839/54, 1839/55, 1839/56, 1839/57, 1839/58, 1839/59, 1839/60, 1839/61, 1839/62, 1839/63, 1839/64, 1839/65, 1839/66, 1839/67, 1839/68, 1839/69, 1839/70, 1839/71 helyrajzi számú ingatlanok

Zala Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

7

Ipari-innovációs fejlesztési terület kialakítása, valamint a területen megvalósítandó feldolgozóipari beruházások Göd város területén

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
048/6, 048/11, 053/6, 055/2, 055/3, 055/4, 055/5, 055/7, 055/8, 056, 057/1, 057/2, 057/3, 057/4, 057/5, 057/6, 057/7, 057/8, 057/9, 057/10, 057/11, 057/12, 057/13, 057/14, 057/15, 057/16, 057/17, 057/18, 057/19, 057/20, 057/21, 057/22, 057/23, 057/24, 057/25, 057/26, 057/29, 057/30, 057/31, 057/32, 057/33, 057/34, 057/35, 057/36, 057/37, 057/38, 057/39, 057/40, 057/41, 057/42, 057/43, 057/44, 057/45, 057/46, 057/47, 057/48, 057/49, 057/52, 057/53, 057/55, 057/57, 058/3, 059/13, 059/16, 060/4, 062/6, 062/62 helyrajzi számú ingatlanok.

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

7a.

Ipari-innovációs fejlesztési terület kialakítás, valamint a területen megvalósítandó feldolgozóipari beruházások megvalósításához szükséges közlekedési és egyéb infrastruktúra-beruházások és véderdő telepítések Göd város területén

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 038, 039/59, 039/60, 039/73, 039/74, 039/75, 039/76, 039/77, 039/92, 039/93, 039/99, 039/100, 039/101, 039/102, 039/103, 039/104, 039/105, 039/106, 039/107, 039/108, 039/109, 039/110, 039/111, 039/112, 039/113, 039/114, 039/115, 039/116, 039/117, 039/118, 039/119, 039/126, 039/127, 039/135, 039/136, 039/137, 039/138, 039/139, 039/140, 039/141, 039/142, 039/143, 039/144, 039/145, 039/146, 039/147, 039/148, 039/149, 039/150, 039/151, 039/152, 039/153, 039/154, 039/155, 039/156, 039/157, 039/158, 039/159, 039/167, 039/168, 039/169, 039/170, 039/171, 039/172, 039/173, 039/174, 039/175, 039/176, 039/177, 039/178, 039/179, 042/5, 042/6, 042/7, 046, 047/1, 047/5, 047/9, 047/10, 047/11, 048/3, 048/5, 048/6, 048/7, 048/10, 049/1, 049/2, 049/3, 050/18, 051, 053/7, 053/8, 053/9, 053/11, 053/12, 053/13, 053/14, 053/16, 053/17, 053/18, 053/19, 053/20, 053/21, 053/22, 054, 057/51, 057/52, 057/54, 057/56, 057/58, 057/59, 058/2, 058/4, 059/4, 059/6, 059/10, 059/14, 059/15, 060/3, 060/5, 062/6, 062/63, 062/1, 062/2, 062/5 062/7, 062/11, 062/36, 062/39, 062/44, 062/45, 062/47, 062/48, 063/1, 063/3, 063/4, 063/5, 064, 075, 079, 080, 081/3, 081/4, 081/5, 081/6, 081/8, 081/9, 081/10, 081/11, 081/12, 082/2, 082/3, 099/4, 099/25, 099/26, 099/27, 099/28, 099/29, 099/30, 099/31, 099/32, 099/34, 0101/3, 0101/4, 0102/2, 0102/4, 0102/6, 0102/8, 0102/9, 0102/17, 0102/18, 0102/19, 0102/20, 0102/21, 0102/22, 0104/51, 0104/52, 0104/53, 0104/54, 0104/55, 0104/560104/58, 0104/59, 0104/60, 0104/127, 0104/128, 6422, 6423, 6424, 6425, 6468/8, 6713, 6901/2, 6980, 8301 és 8302 helyrajzi számú ingatlanok.

Pest Vármegyei Kormányhivatalt
vezető
főispán

8

Szállodafejlesztésre, valamint ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházás

Budapest V. kerület közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 24474 és 24475 helyrajzi számú ingatlanok

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

9

Akkumulátor gyártáshoz szükséges rézfólia üzem létesítésére, illetve az ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházás megvalósítása Környe községben

Környe közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 0300/3 és 0300/6 helyrajzi számú ingatlanok

Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

10

Ipartelep technológiai bővítéséhez szükséges villamos energia hálózatfejlesztési beruházás

Tiszaújváros közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 2125/6, 2125/7, 2125/8, 2125/9, 2125/10, 2125/11, 2129, 2130, 2133, 2134, 2136, 2137, 3338 és 3353, valamint külterület 0143, 0144/2 és 0145/1 helyrajzi számú ingatlanok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

11

12

Telephely fejlesztésére, illetve az ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházás Budapesten

Budapest közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 42544/14 és 42544/29 helyrajzi számú ingatlanok

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

13

Alapanyaggyártásra és gőz kapacitás előállítására irányuló beruházás Kazincbarcikán és Berentén

Kazincbarcika közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 3950 helyrajzi számú ingatlan Berente közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 679, 680 és 582/1 helyrajzi számú ingatlanok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalát vezető főispán

14

Műanyag csomagoló fólia gyártó üzem létrehozására, illetve az ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházás Rétságon

Rétság közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 1012/5, 1012/3 és 1014 helyrajzi számú ingatlanok

Nógrád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

15

Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Park bővítése, valamint munkahelyteremtő beruházás megvalósítása

Debrecen közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0378/2, 0378/10, 0378/12, 0378/13, 0378/14, 0378/15, 0378/16, 0378/17, 0378/18, 0392/7, 0392/11, 0392/28, 0392/29, 0392/30, 0392/31, 0392/44, 0392/45, 0392/46, 0392/47, 0392/48, 17117/66, 17118/16, 17118/17, 17118/26, 17118/48, 17118/49 helyrajzi számok alatt található ingatlanok

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

16

Tápgyár létesítésre és öntözésfejlesztésre irányuló beruházás Böhönye, Nagyatád és Ötvöskónyi települések külterületén

Böhönye közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 0260/119 helyrajzi számú ingatlan,
Nagyatád közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 012/9, 013, 022, 023, 027/1, 028/19, 028/20, 029, 030, 031, 034/1, 035, 038, 039/31, 040/2, 041, 042/2, 043 és 0547/1 helyrajzi számú ingatlanok,
Ötvöskónyi közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 034/1, 034/3, 034/5, 034/6, 035, 038, 040/6, 040/8, 040/9, 040/16, 040/19, 040/20, 040/21, 040/22, 040/25, 040/26, 040/27, 040/29 és 043 helyrajzi számú ingatlanok.

Somogy Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

17

Iparterület-fejlesztésre, valamint szennyvízelvezetésre és -tisztításra irányuló beruházás Egyek nagyközség területén

Egyek nagyközség külterületén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 0348 helyrajzi számú ingatlan

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

18.

Gyümölcsfeldolgozó üzem megvalósítására és üzemeltetésére irányuló beruházás Tornyospálca külterületén

Tornyospálca közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 074/38 és 074/39 helyrajzi számú ingatlanok.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

19.

iparterület kialakítása Bükön

Bük város külterület 04/47, 04/49, 04/56, 04/58, 04/46, 04/44, 04/16, 04/17, 04/19, 04/45, 04/48, 04/57, valamint a Bük város belterület 1474/3, 1475/1, 1475/3, 1474/1, 1475/2 és 1474/2 helyrajzi számok alatt található ingatlanok, valamint az ezen földrészletekből a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított földrészletek

Vas Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

20.

Új üzemcsarnok megvalósítására irányuló beruházás Litér külterületén

Litér külterületén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 1403/1 és 1403/2 helyrajzi számú ingatlanok.

Veszprém Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

21.

Ipari terület bővítése, valamint Szeged külterületén megvalósítandó beruházások

Szeged közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
01289/17, 01291/1, 01300/26, 01300/27, 01301/4, 01302/4, 01305/12, 01305/15, 01306/25, 01306/27, 01306/30, 01306/33, 01306/36, 01306/39, 01306/42, 01306/45, 01306/48, 01306/51, 01306/54, 01306/57, 01306/60, 01306/63, 01306/66, 01306/69, 01306/72, 01306/75, 01306/78, 01306/80, 01306/82, 01306/84, 01306/86, 01306/99, 01306/100, 01307, 01308/15, 01308/16, 01308/17, 01308/18, 01308/19, 01308/20, 01308/21, 01308/22, 01308/23, 01308/24, 01308/25, 01308/26, 01308/27, 01308/28, 01308/29, 01308/30, 01308/31, 01308/32, 01308/33, 01308/34, 01308/35, 01308/36, 01308/37, 01308/38, 01308/39, 01308/40, 01308/41, 01308/42, 01308/43, 01308/44, 01309, 01310/16, 01310/17, 01310/18, 01310/19, 01310/20, 01310/21, 01310/22, 01310/23, 01310/24, 01310/25, 01310/26, 01310/27, 01310/28, 01310/29, 01310/30, 01310/31, 01310/32, 01310/33, 01310/34, 01310/35, 01310/36, 01310/37, 01310/38, 01310/39, 01310/40, 01310/41, 01310/42, 01310/43, 01310/44, 01310/45, 01310/46, 01310/47, 01310/48, 01310/49, 01310/50, 01310/51, 01310/52, 01310/53, 01310/54, 01310/55, 01310/56, 01310/57, 01310/58, 01310/59, 01311/5, 01314/13, 01314/14, 01314/16, 01314/17, 01314/21, 01315/4, 01318/7, 01318/8, 01318/9, 01318/23, 01318/24, 01318/25, 01318/26, 01318/27, 01318/28, 01318/29, 01319/3, 01322/6, 01322/7, 01322/8, 01322/9, 01322/10, 01322/13, 01322/14, 01322/15, 01322/16, 01322/17, 01322/18, 01322/19, 01322/20, 01323, 01326/30, 01326/31, 01326/32, 01326/33, 01326/34, 01326/35, 01326/36, 01326/37, 01326/38, 01326/39, 01326/40, 01326/41, 01326/42, 01326/43, 01326/44, 01337, 01339, 01340/1, 01340/2, 01340/3, 01340/4, 01340/5, 01340/6, 01340/7, 01340/8, 01340/9, 01340/10, 01340/11, 01340/12, 01340/13, 01340/14, 01340/15, 01340/17, 01340/18, 01340/19, 01341, 01342/4, 01342/31, 01342/32, 01342/33, 01342/34, 01342/35, 01342/36, 01342/37, 01342/38, 01342/39, 01342/40, 01342/41, 01342/42, 01342/43, 01342/44, 01342/45, 01342/46, 01342/47, 01342/48, 01342/49, 01342/50, 01342/51, 01342/52, 01342/53, 01342/54, 01342/55, 01342/56, 01342/57, 01342/58, 01342/59, 01342/60, 01342/61, 01342/62, 01342/63, 01342/64, 01342/65, 01342/66, 01342/67, 01342/72, 01342/73, 01342/74, 01342/77, 01342/78, 01342/79, 01342/80,
01342/81, 01342/82, 01342/83, 01342/84, 01342/85, 01342/86, 01342/87, 01342/88, 01342/89, 01342/90, 01342/91, 01342/92, 01342/93, 01342/94, 01342/95, 01342/96, 01342/97, 01342/98, 01342/99, 01342/100, 01342/101, 01342/102, 01342/103, 01342/104, 01342/105, 01342/106, 01342/107, 01342/108, 01342/109, 01342/110, 01342/111, 01342/112, 01342/113, 01342/114, 01342/115, 01342/116, 01342/117, 01342/118, 01342/119, 01342/120, 01342/121, 01342/122, 01342/123, 01342/124, 01342/125, 01342/126, 01342/127, 01342/128, 01342/129, 01342/130, 01342/131, 01342/132, 01342/133, 01342/134, 01349/3, 01374/22, 01379/4, 01379/5, 01379/6, 01379/7, 01379/8, 01379/9, 01379/10, 01379/11, 01379/12, 01380, 01383/3, 01383/4, 01383/5, 01383/6, 01383/7, 01384/1, 01384/2, 01384/3, 01384/4, 01385/3, 01385/4, 01385/5, 01385/9, 01385/10, 01386 és 01387/1 helyrajzi számú ingatlanok.

Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

22

Autóipari beruházás Pécs külterületén

A Pécs külterületén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 01455/86, 01455/87, 01455/88, 01455/89, 01455/90 és 01455/91 helyrajzi számokon nyilvántartott ingatlanok.

Baranya Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

23

Járműipari beruházás Miskolc
II. kerület külterületén

Miskolc közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti II. kerület külterület 0130/14 helyrajzi számú ingatlan

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

24

Logisztikai beruházás Ecser belterületén

Ecser közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 1364, 1365, 1366, 1367/4, 1368, 1369 helyrajzi számú ingatlan

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

25

Ingatlanfejlesztésre irányuló beruházás Budapest belterületén

Budapest közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 29286 helyrajzi számú ingatlan

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

26

Ipari park területének bővítése és fejlesztése Gyulán

Gyula közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 6638, 6639, 6640, 7242, 7243, 7244, 7245, 7246, 7247/1, 7247/3 helyrajzi számú ingatlanok

Békés Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

27

Munkásszálló építése Miskolcon

Miskolc közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 4425/46/A/1, 4425/46/A/2, 4425/46/A/3, 4425/46/A/4, 4425/46/A/5, 4425/46/A/6, 4425/46/A/7, 4425/46/A/8, 4425/46/A/9, 4425/46/A/10, 4425/46/A/11, 4425/46/A/12, 4425/46/A/13, 4425/46/A/14, 4425/46/A/15, 4425/46/A/16, 4425/46/A/17, 4425/46/A/18, 4425/46/A/19, 4425/46/A/20, 4425/46/A/21, 4425/46/A/22, 4425/46/A/23, 4425/46/A/24, 4425/46/A/25, 4425/46/A/26, 4425/46/A/27, 4425/46/A/28, 4425/46/A/29, 4425/46/A/30, 4425/46/A/31, 4425/46/A/32, 4425/46/A/33, 4425/46/A/34, 4425/46/A/35, 4425/46/A/36, 4425/46/A/37, 4425/46/A/38, 4425/46/A/39, 4425/46/A/40, 4425/46/A/41, 4425/46/A/42, 4425/46/A/43, 4425/46/A/44, 4425/46/A/45, 4425/46/A/46, 4425/46/A/47, 4425/46/A/48, 4425/46/A/49, 4425/46/A/50, 4425/46/A/51, 4425/46/A/52, 4425/46/A/53, 4425/46/A/54, 4425/46/A/55, 4425/46/A/56, 4425/46/A/57, 4425/46/A/58, 4425/46/A/59, 4425/46/A/60, 4425/46/A/61, 4425/46/A/62, 4425/46/A/63, 4425/46/A/64, 4425/46/A/65, 4425/46/A/66, 4425/46/A/67, 4425/46/A/68, 4425/46/A/69, 4425/46/A/70, 4425/46/A/71, 4425/46/A/72, 4425/46/A/73, 4425/46/A/74, 4425/46/A/75, 4425/46/A/76, 4425/46/A/77, 4425/46/A/78, 4425/46/A/79, 4425/46/A/80, 4425/46/A/81, 4425/46/A/82, 4425/46/A/83, 4425/46/A/84, 4425/46/A/85, 4425/46/A/86, 4425/46/A/87, 4425/46/A/88, 4425/46/A/89, 4425/46/A/90, 4425/46/A/91, 4425/46/A/92, 4425/46/A/93, 4425/46/A/94, 4425/46/A/95, 4425/46/A/96, 4425/46/A/97, 4425/46/A/98, 4425/46/A/99, 4425/46/A/100, 4425/46/A/101, 4425/46/A/102, 4425/46/A/103, 4425/46/A/104, 4425/46/A/105, 4425/46/A/106, 4425/46/A/107, 4425/46/A/108, 4425/46/A/109, 4425/46/A/110, 4425/46/A/111, 4425/46/A/112, 4425/46/A/113, 4425/46/A/114, 4425/46/A/115, 4425/46/A/116, 4425/46/A/117, 4425/46/A/118 helyrajzi számú ingatlanok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

28.

Mezőgazdasági termelő, feldolgozó és forgalmazó integrált központ beruházás Bezenye és Hegyeshalom területén

A Bezenye közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 1301/1, 1301/5, 1301/6, 1113/2, 1113/3, 1113/4, 1113/5, 1162/1, 1162/2, 1163/1, 1163/2, 1101, 1111, 1112, 1141, 1142, 1144, 1145, 1161, 1164, 1165, 1166 és 1329 helyrajzi számú ingatlanok, valamint a Hegyeshalom közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 2601/1, 2601/2, 2602, 2603/3, 2603/4, 2603/5 és külterület 0375/4 helyrajzi számú ingatlanok.

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

29.

Repüléstechnikai beruházás Miskolc belterületén

Miskolc közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület
12995/6 helyrajzi számú ingatlan

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

30

Szállítmányozási, raktározási, ipari és logisztikai telephelybővítő beruházás Budapest XXIII. kerület és Dunaharaszti területén

A Dunaharaszti közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 7600/3 és külterület 021/4 helyrajzi számú, valamint a Budapest közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest XXIII. kerület külterület 0196373/7 és 0196375 helyrajzi számú ingatlanok.

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

31.

Záhony térség fejlesztésére irányuló logisztikai és ipari beruházások

Záhony közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 048/14, 048/19, 048/21, 048/22, 048/26, 048/30, 048/35, valamint belterület 600/9 helyrajzi számú ingatlanok;
Fényeslitke közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 027/13 és 027/22 helyrajzi számú ingatlanok;
Komoró közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 248/4 helyrajzi számú ingatlan;
Tiszabezdéd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 078 helyrajzi számú ingatlan;
Tuzsér közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 072 és 0141/2 helyrajzi számú ingatlanok.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

32.

33.

Ingatlanfejlesztés Budapest XIV. kerületében

Budapest közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest XIV. kerület belterület 32707/1, 32707/2, 32707/4, 32707/5, 32707/6, 32707/7, 32707/8 és 32707/9 helyrajzi számú ingatlanok.

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

34.

Járműipari beruházás Iváncsa külterületén

Iváncsa közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 099/49 helyrajzi számú ingatlan

Fejér Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

35.

Telephely bővítésre és fejlesztésre irányuló beruházás Budapest X. kerület területén

Budapest X. kerület közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 38367/4, 38367/6 és 38364/1 helyrajzi számú ingatlanok

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

36.

Telephely bővítésre és fejlesztésre irányuló beruházás Tatabánya területén

Tatabánya közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 032/53 helyrajzi számú ingatlan

Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

37.

A Nemzeti Filmintézet Közhasznú Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság fóti telephelyének fejlesztésére irányuló beruházás

Fót közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Fót külterület 0259, 0260, illetve Fót belterület 2020 helyrajzi számú ingatlanok.

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

38.

Gyártóüzem építésére irányuló beruházás Környe külterületén

Környe közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-
nyilvántartás szerinti külterület 0295/78, 0295/80, 0295/82, 0295/84, 0295/86, 0295/88 helyrajzi számú ingatlanok

Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

39.

Új gyártóüzem létrehozására irányuló beruházás Kecskeméten

Kecskemét közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület
8364/32 helyrajzi számú ingatlan

Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

40.

Budapest XI. kerületében megvalósuló ingatlanfejlesztés

Budapest közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest XI. kerület belterület 3475/48 helyrajzi számú ingatlan

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

41.

Budapest VIII. kerületében megvalósuló ingatlanfejlesztés

Budapest közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest VIII. kerület belterület 36795 helyrajzi számú ingatlan

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

42.

Telephely bővítésre és fejlesztésre irányuló beruházás Bük külterületén

Bük közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
04/11, 04/16, 04/17, 04/19, 04/45, 04/48 és 04/57 helyrajzi számú, valamint belterület 1471/1, 1474/2 és 1475/2 helyrajzi számú ingatlanok

Vas Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

42a.

Iparterület kialakításával összefüggő infrastruktúra-fejlesztés Bő, Bük és Csepreg területén

Bő közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 060/3, 071/2, 072, 0113/2, 0113/35 és 0118 helyrajzi számú ingatlanok, a Bük közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 145/3, 147/143, 182/49, 558, 571/1, 977, 1005, 1014, 1041, 1042/1, 1043, 1337/38, 1337/39, 1337/40, 1366/5, 1471/1, 1472/1, 1472/3, 1475/1, 1476, 1477, 1478, 1479/1, 1479/2, 1480, 1483, 1484/4, 1503, 1559, 1560, 1567, 1571, 1605 és külterület 04/38, 04/41, 04/44, 04/50, 04/56, 04/61, 06/6, 07/32, 07/35, 07/36, 011, 067, 071, 072, 078/2, 087/25, 087/29, 087/30, 087/32, 090, 092/11, 095/2, 096, 0117/1, 0124/2, 0129/1, 0129/34, 0156/3, 0193/2, 0195/3 és 0198/1 helyrajzi számú ingatlanok, valamint a Csepreg közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 021/2, 034/4, 034/13, 034/44, 034/50, 0198, 0199/7, 0199/14, 0200/1, 0200/2, 0201/1 helyrajzi számú ingatlanok.

Vas Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

43.

Telephely bővítésére és fejlesztésére irányuló beruházás Foktő külterületén

Foktő közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 07/2 helyrajzi számú ingatlan.

Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

44.

Gyártóüzem építésére irányuló beruházás Sóskút külterületén

Sóskút közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-
nyilvántartás szerinti külterület 067/4 helyrajzi számú ingatlan

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

45.

Új gyártóüzem létrehozására irányuló beruházás Gödöllő belterületén

Gödöllő közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 8111/2 és 8111/3 helyrajzi számú ingatlanok

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

46.

Járműipari K+F kompetenciaközpont létesítésére irányuló beruházás Érd belterületén

Érd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 26246/7 helyrajzi számú ingatlan

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

47.

Telephely bővítésére és fejlesztésére irányuló beruházás Maklár belterületén

Maklár közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 1106 helyrajzi számú ingatlan

Heves Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

48.

Komplex ingatlanfejlesztésre, illetve az ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházás
a Budapest II. kerületben

Budapest II. kerület közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint Budapest II. kerület belterület 13507/3 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

49.

Komplex ingatlanfejlesztés megvalósítására irányuló beruházások és az ezekhez kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések

Balatonvilágos közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint Balatonvilágos belterület 291, 292/1–19, 293, 294/1–16, 295/5, 295/6, 295/7, 295/8, 295/9, 295/10, 295/11, 295/12, 295/13, 295/14, 295/15, 295/16, 295/17, 296, 297/1–2, 298, 301/1 és 1412 helyrajzi számú ingatlanok

Somogy Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

50.

Győr-Pér Repülőtér fejlesztése

Pér közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-
nyilvántartás szerinti külterület 034/34, 052/2, 052/2/A, 054/44, 077/2, 084/79, 087/4, 087/12 helyrajzi számú ingatlanok

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

51.

Telephely bővítésére és fejlesztésére irányuló beruházás Sümegprága területén

Sümegprága közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 029/12 helyrajzi számú ingatlan

Veszprém Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

52.

Telephely bővítésére és fejlesztésére irányuló beruházás Töltéstava területén

Töltéstava közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 023/74 helyrajzi számú ingatlan

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

53.

Telephely bővítésére és fejlesztésre irányuló beruházás Kaba külterületén

Kaba közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 086/42 helyrajzi számú ingatlan

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

54.

Gyártócsarnok építésére irányuló beruházás Üllő területén

Üllő közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 3757 helyrajzi számú ingatlan

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

55.

Ipartelep építésére irányuló beruházás Szurdokpüspöki külterületén

Szurdokpüspöki közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 045/10, 045/12, 045/14, 045/15, 045/16, 045/18, 049/2 helyrajzi számú ingatlanok

Nógrád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

56.

Kapacitásbővítésre irányuló beruházás Ózd közigazgatási területén

Ózd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-
nyilvántartás szerinti belterület 9104, 9105/1, 9105/3, 9105/4 és 9106 helyrajzi számú ingatlanok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

57.

Gyártócsarnok építésére irányuló beruházás Miskolc területén

Miskolc közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-
nyilvántartás szerinti belterület 12995/2 helyrajzi számú ingatlan

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

58.

Lupa-tó fejlesztéséhez kapcsolódó rekreációs és szabadidős tevékenységek, sport és strand megvalósításához szükséges beruházások

Szentendre közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 016/4, 017/6, 017/7 helyrajzi számú,
Budakalász közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 0189/186, 0189/9, 0184/4, 0226/5 helyrajzi számú ingatlanok.

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

59.

Gyáregység létrehozására irányuló beruházás Karcag területén

Karcag közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 7275/9, 7275/13, 7275/15, 7277/10, 7278, 7279/4, 7279/5, 7291/1 és 7291/2 helyrajzi számú ingatlan

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

60.

Ipari-innovációs fejlesztési terület kialakítása, valamint a területen megvalósítandó feldolgozóipari beruházások Mosonmagyaróvár város területén

Mosonmagyaróvár város közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 2825, 2826/3, 2826/4, 2826/5, 2826/6, 2826/7, 2826/8, 2826/9, 2826/10, 2826/11, 2826/12, 2826/13, 2826/14, 2826/16, 2826/17, 2826/18, 2826/19, 2826/20, 2826/21, 2826/22, 2826/23, 2826/24, 2826/25, 2827/1, 2827/2, 2827/3, 2827/4, 2828, 2830, 2832, 2835/3, 2835/4, 2835/5, 2835/6, 2835/7, 2836/1, 2836/2, 2836/3, 2839/3, 2839/4, 2839/5, 2839/6, 2839/7, 2839/8, 2840/7, 2840/8, 2840/9, 2840/14, 2840/15, 2841, 5901/1, 5901/3, 5901/4, 5901/8, 5901/9, 5901/10, 5901/11, 5901/12, 5901/13, 5901/14, 5903/4, 5903/5, 5903/9, 5903/26, 5903/27, 5903/28, 5903/29, 5903/30, 5928, 5941, 5942, 5943, 5944, 5950/1, 5950/2, 5950/4, 5950/5, 5950/6, 5953/1, 5964, 5966, 5967, 5968, 5969, 5970, 5971, 5972, 5973, 5974, 5975, 5976, 5977, 5978, 5979, 5980, 5981, 5982, 5983, 5984, 5985, 5986, 5987, 5988, 5989, 5990, 5991, 5992, 5993, 5994, 6001/1, 6001/2, 6001/3, 6001/8, 6001/9, 6001/10, 6001/11, 6001/12, 6001/13, 6002/4, 6004, 6005, 6006, 6007, 6009, 6010 és az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 072/10, 077/6, 0169/5, 0172/2, 0173/18, 0174/2, 0175/27, 0175/28, 0175/29, 0175/30, 0175/31, 0183/3, 0183/4, 0183/5, 0183/6, 0187/1, 0187/5, 0187/9, 0187/10, 0187/11, 0193/2 helyrajzi számú ingatlanok.

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

61.

Logisztikai csarnok létrehozására irányuló beruházás Ecser területén

Ecser közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Ecser belterület 1370, 1371, 1372/3, 1373, 1374, 1405, 1406, 1407, 1408 és 1409 helyrajzi számú ingatlanok.

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

62.

Gazdaság-fejlesztési beruházás Debrecen területén

Debrecen közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
0495/230 és 0495/232
helyrajzi számú ingatlanok

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

63.

Ipari park kialakítása, továbbá az ahhoz kapcsolódó építmények, útépítés, közmű- és csatlakozási, valamint egyéb infrastruktúra fejlesztések megvalósítására irányuló beruházások Kaposvár külterületén

Kaposvár közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 0285/2, 0285/3, 0285/12, 0285/22, 0285/23, 0285/24, 0285/25, 0285/26, 0285/27, 0285/28 és 0285/29 helyrajzi számú ingatlanok

Somogy Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

64.

Ózd belterületén egy barnamezős terület kiemelt társadalmi igényeken alapuló és munkahelyteremtést támogató beruházás megvalósítása

Ózd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 3738/1 helyrajzi számú ingatlan

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

65.

Gyáregység létrehozására irányuló beruházás Jászberény területén

Jászberény közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 9351 helyrajzi számú ingatlan

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

66.

Szolgálati lakások építésére irányuló beruházás Budapest
XV. kerület területén

Budapest XV. kerület közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület, 98089/4, 98089/5, 98089/6, 98089/7, 98089/8, 98089/9, 98089/10, 98089/11, 98089/12, 98089/13, 98089/14, 98089/15, 98089/16, 98089/17, 98089/18, 98089/19, 98089/20, 98089/21, 98089/22, 98089/23, 98089/24, 98089/25, 98089/26, 98089/27, 98089/28, 98089/29, 98089/30, 98089/31, 98089/32, 98089/33, 98089/34, 98089/35, 98089/36, 98089/37, 98089/38, 98089/39, 98089/40, 98089/41, 98089/42, 98089/43, 98089/44, 98089/45, 98089/46, 98089/47, 98089/48, 98089/49, 98089/50, 98089/51, 98089/52, 98089/53, 98089/54, 98089/55, 98089/56, 98089/57, 98089/58, 98089/59, 98089/60, 98089/61, 98089/62, 98089/63, 98089/64, 98089/65, 98089/67, 98089/74, 98089/75, 98089/76, 98089/83, 98089/84, 98089/85, 98089/86, 98089/87, 98089/88, 98089/89, 98089/90, 98089/91, 98089/92, 98089/93, 98089/94, 98089/95, 98089/103
helyrajzi számokon nyilvántartott ingatlanok

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

67.

Ipari park kialakítása, továbbá
az ahhoz kapcsolódó építmények, útépítés, közmű- és csatlakozási, valamint egyéb infrastruktúra fejlesztések megvalósítására irányuló beruházások Sopron külterületén

Sopron közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-
nyilvántartás szerinti külterület 0389/4, 0389/5, 0389/6, 0390/172, 0390/174, 0390/175, 0390/180, 0390/181, 0390/182, 0405/1, 0405/53, 0405/54, 0405/55, 0405/56, 0405/57, 0405/58, 0405/59, 0405/60, 0405/61, 0405/62, 0405/63, 0405/64, 0405/65, 0405/66, 0405/67, 0405/68, 0405/69, 0405/70, 0405/71, 0405/72, 0405/73, 0405/74, 0405/75, 0405/76, 0405/77, 0405/78, 0405/79, 0405/80, 0405/81, 0405/82, 0405/84, 0405/85, 0405/86, 0405/87, 0405/88, 0405/89, 0405/90, 0405/91, 0405/92, 0405/93, 0405/94, 0405/95, 0405/96, 0405/97, 0405/98, 0405/99, 0405/100, 0405/101, 0405/102, 0405/103, 0405/104, 0405/105, 0405/106, 0405/107, 0405/108, 0405/109, 0405/110, 0405/111, 0405/112, 0405/113, 0405/115, 0405/116, 0405/117, 0405/121, 0405/122, 0405/123, 0405/125, 0405/126, 0405/148, 0405/149, 0405/150, 0405/151, 0405/152, 0405/153, 0405/154, 0405/155, 0405/156, 0405/157, 0405/158, 0405/159, 0405/162, 0405/172, 0405/176, 0405/180, 0405/193, 0405/194, 0405/196, 0405/199, 0405/202, 0411/2, 0411/3, 0411/5, 0411/7, 0411/8, 0411/9, 0411/10, 0411/11, 0411/12, 0411/13, 0411/14, 0411/15, 0411/16, 0411/17, 0411/18, 0411/19, 0411/20, 0411/21, 0411/31, 0411/32, 0411/33, 0411/34, 0411/35, 0411/36, 0411/37, 0411/38, 0411/42, 0411/43, 0411/44, 0411/45, 0411/46, 0411/47, 0411/48, 0411/49, 0411/50, 0412, 0413 és 0414 helyrajzi számú ingatlanok

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

68.

Egészségügyi ellátással összefüggő kapacitásbővítő beruházás Budapest
XII. kerületében

Budapest Főváros XII. kerületében elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 7698/1 helyrajzi számú ingatlan

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

69.

„Kiskunlacháza XIX. – homok, kavics”,
„Kiskunlacháza XX. – homok, kavics” és
„Kiskunlacháza XXI. – homok, kavics”
védnevű bányatelkeken, illetve azok egyesítésével vagy megosztásával létrejövő valamennyi bányatelken fennálló bányászati jog hasznosítása

Kiskunlacháza külterület 0441/26
Kiskunlacháza külterület 0441/27
Kiskunlacháza külterület 0441/28
Kiskunlacháza külterület 0441/29
Kiskunlacháza külterület 0441/30
Kiskunlacháza külterület 0441/31
Kiskunlacháza külterület 0441/32
Kiskunlacháza külterület 0441/33
Kiskunlacháza külterület 0441/34
Kiskunlacháza külterület 0441/35
Kiskunlacháza külterület 0441/36
Kiskunlacháza külterület 0441/37
Kiskunlacháza külterület 0441/38
Kiskunlacháza külterület 0441/39
Kiskunlacháza külterület 0441/40
Kiskunlacháza külterület 0441/41
Kiskunlacháza külterület 0441/42
Kiskunlacháza külterület 0441/43
Kiskunlacháza külterület 0441/44
Kiskunlacháza külterület 0441/45
Kiskunlacháza külterület 0441/46
Kiskunlacháza külterület 0441/47
Kiskunlacháza külterület 0441/48
Kiskunlacháza külterület 0441/49
Kiskunlacháza külterület 0441/50
Kiskunlacháza külterület 0441/51
Kiskunlacháza külterület 0441/52
Kiskunlacháza külterület 0441/53
Kiskunlacháza külterület 0441/54
Kiskunlacháza külterület 0441/55
Kiskunlacháza külterület 0441/56
Kiskunlacháza külterület 0441/57
Kiskunlacháza külterület 0441/58
Kiskunlacháza külterület 0441/59
Kiskunlacháza külterület 0441/60
Kiskunlacháza külterület 0441/61
Kiskunlacháza külterület 0441/62
Kiskunlacháza külterület 0441/63
Kiskunlacháza külterület 0441/64
Kiskunlacháza külterület 0441/65
Kiskunlacháza külterület 0441/66
Kiskunlacháza külterület 0441/67
Kiskunlacháza külterület 0441/68
Kiskunlacháza külterület 0441/69
Kiskunlacháza külterület 0441/70
Kiskunlacháza külterület 0441/71

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

Kiskunlacháza külterület 0441/72
Kiskunlacháza külterület 0441/73
Kiskunlacháza külterület 0441/74
Kiskunlacháza külterület 0441/75
Kiskunlacháza külterület 0441/76
Kiskunlacháza külterület 0441/77
Kiskunlacháza külterület 0441/78
Kiskunlacháza külterület 0441/79
Kiskunlacháza külterület 0441/80
Kiskunlacháza külterület 0441/81
Kiskunlacháza külterület 0441/82
Kiskunlacháza külterület 0441/83
Kiskunlacháza külterület 0441/84
Kiskunlacháza külterület 0441/85
Kiskunlacháza külterület 0441/86
Kiskunlacháza külterület 0441/87
Kiskunlacháza külterület 0441/88
Kiskunlacháza külterület 0441/89
Kiskunlacháza külterület 0441/90
Kiskunlacháza külterület 0441/91
Kiskunlacháza külterület 0441/92
Kiskunlacháza külterület 0441/93
Kiskunlacháza külterület 0441/94
Kiskunlacháza külterület 0441/95
Kiskunlacháza külterület 0441/96
Kiskunlacháza külterület 0441/97
Kiskunlacháza külterület 0441/98
Kiskunlacháza külterület 0441/99
Kiskunlacháza külterület 0441/100
Kiskunlacháza külterület 0441/101
Kiskunlacháza külterület 0441/102
Kiskunlacháza külterület 0441/103
Kiskunlacháza külterület 0441/104
Kiskunlacháza külterület 0441/105
Kiskunlacháza külterület 0441/106
Kiskunlacháza külterület 0441/107
Kiskunlacháza külterület 0441/108
Kiskunlacháza külterület 0441/109
Kiskunlacháza külterület 0441/110
Kiskunlacháza külterület 0441/111
Kiskunlacháza külterület 0441/113
Kiskunlacháza külterület 0437/2
Délegyháza külterület 0118/1
Délegyháza külterület 0118/2
Délegyháza külterület 0118/3
Délegyháza külterület 0119/1

Délegyháza külterület 0119/2
Délegyháza külterület 0122/2
Délegyháza külterület 0123/1
Délegyháza külterület 0123/2
Kiskunlacháza külterület 0439/1
Kiskunlacháza külterület 0439/36
Kiskunlacháza külterület 0439/37
Kiskunlacháza külterület 0439/38
Kiskunlacháza külterület 0439/39
Kiskunlacháza külterület 0439/40
Kiskunlacháza külterület 0439/41
Kiskunlacháza külterület 0439/42
Kiskunlacháza külterület 0439/74
Kiskunlacháza külterület 0439/78
Kiskunlacháza külterület 0439/79
Kiskunlacháza külterület 0439/80
Kiskunlacháza külterület 0439/81
Kiskunlacháza külterület 0439/82
Kiskunlacháza külterület 0439/83
Kiskunlacháza külterület 0439/84
Kiskunlacháza külterület 0439/85
Kiskunlacháza külterület 0439/86
Kiskunlacháza külterület 0439/87
Kiskunlacháza külterület 0439/88
Kiskunlacháza külterület 0439/89
Kiskunlacháza külterület 0439/90
Kiskunlacháza külterület 0439/91
Kiskunlacháza külterület 0439/92
Kiskunlacháza külterület 0439/93
Kiskunlacháza külterület 0439/94
Kiskunlacháza külterület 0439/95
Kiskunlacháza külterület 0439/96
Kiskunlacháza külterület 0439/97
Kiskunlacháza külterület 0439/98
Kiskunlacháza külterület 0439/99
Kiskunlacháza külterület 0439/100
Kiskunlacháza külterület 0439/101
Kiskunlacháza külterület 0439/102
Kiskunlacháza külterület 0439/103
Kiskunlacháza külterület 0439/104
Kiskunlacháza külterület 0439/105
Kiskunlacháza külterület 0439/106
Kiskunlacháza külterület 0439/107
Kiskunlacháza külterület 0439/108
Kiskunlacháza külterület 0439/109
Kiskunlacháza külterület 0439/110

Kiskunlacháza külterület 0439/111
Kiskunlacháza külterület 0439/112
Kiskunlacháza külterület 0439/113
Kiskunlacháza külterület 0439/114
Kiskunlacháza külterület 0439/115
Kiskunlacháza külterület 0439/116
Kiskunlacháza külterület 0439/117
Kiskunlacháza külterület 0439/118
Kiskunlacháza külterület 0439/119
Kiskunlacháza külterület 0468
Kiskunlacháza külterület 0465
Kiskunlacháza külterület 0439/126
Kiskunlacháza külterület 0439/127
Délegyháza külterület 0129/35
Délegyháza külterület 0129/36
Délegyháza külterület 0129/37
Délegyháza külterület 0129/40
Délegyháza külterület 0129/41
Délegyháza külterület 0129/42
Délegyháza külterület 0129/43
Délegyháza külterület 0129/44
Délegyháza külterület 0129/45
Délegyháza külterület 0129/46
Délegyháza külterület 0129/47
Délegyháza külterület 0129/48
Délegyháza külterület 0129/49
Délegyháza külterület 0129/50
Délegyháza külterület 0129/51
Délegyháza külterület 0129/52
Délegyháza külterület 0129/53
Délegyháza külterület 0129/54
Délegyháza külterület 0129/55
Délegyháza külterület 0129/56
Délegyháza külterület 0129/57
Délegyháza külterület 0129/58
Délegyháza külterület 0129/59
Délegyháza külterület 0129/60
Délegyháza külterület 0129/61
Délegyháza külterület 0129/62
Délegyháza külterület 0129/63
Délegyháza külterület 0129/64
Délegyháza külterület 0129/65
Délegyháza külterület 0129/66
Délegyháza külterület 0129/67
Délegyháza külterület 0129/68
Délegyháza külterület 0129/69

Délegyháza külterület 0129/70
Délegyháza külterület 0129/71
Délegyháza külterület 0129/72
Délegyháza külterület 0129/73
Délegyháza külterület 0129/74
Délegyháza külterület 0129/75
Délegyháza külterület 0129/76
Délegyháza külterület 0129/77
Délegyháza külterület 0129/78
Délegyháza külterület 0129/79
Délegyháza külterület 0129/80
Délegyháza külterület 0129/81
Délegyháza külterület 0129/82
Délegyháza külterület 0129/83
Délegyháza külterület 0129/84
Délegyháza külterület 0129/85
Délegyháza külterület 0129/86
Délegyháza külterület 0129/87
Délegyháza külterület 0129/88
Délegyháza külterület 0129/89
Délegyháza külterület 0129/90
Délegyháza külterület 0129/91
Délegyháza külterület 0129/92
Délegyháza külterület 0129/93
Délegyháza külterület 0129/94
Délegyháza külterület 0129/95
Délegyháza külterület 0129/96
Délegyháza külterület 0129/97
Délegyháza külterület 0129/98
Délegyháza külterület 0129/99
Délegyháza külterület 0129/100
Délegyháza külterület 0129/101
Délegyháza külterület 0129/102
Délegyháza külterület 0129/103
Délegyháza külterület 0129/104
Délegyháza külterület 0141
Kiskunlacháza külterület 0441/2
Kiskunlacháza külterület 0441/3
Kiskunlacháza külterület 0441/4
Kiskunlacháza külterület 0441/5
Kiskunlacháza külterület 0441/6
Kiskunlacháza külterület 0441/7
Kiskunlacháza külterület 0441/8
Kiskunlacháza külterület 0441/9
Kiskunlacháza külterület 0441/10
Kiskunlacháza külterület 0441/11

Kiskunlacháza külterület 0441/12
Kiskunlacháza külterület 0441/13
Kiskunlacháza külterület 0441/14
Kiskunlacháza külterület 0441/15
Kiskunlacháza külterület 0441/16
Kiskunlacháza külterület 0441/17
Kiskunlacháza külterület 0441/18
Kiskunlacháza külterület 0441/19
Kiskunlacháza külterület 0441/20
Kiskunlacháza külterület 0461/2
Kiskunlacháza külterület 0461/3
Kiskunlacháza külterület 0461/4
Kiskunlacháza külterület 0461/5
Kiskunlacháza külterület 0461/6
Kiskunlacháza külterület 0461/7
Kiskunlacháza külterület 0461/10
Kiskunlacháza külterület 0461/11
Kiskunlacháza külterület 0462
Kiskunlacháza külterület 0464/1

70.

Gyáregység létrehozására irányuló beruházás Pécs területén

Pécs közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
0212/141, 0212/142, 0212/143, 0212/146, 0212/147, 0212/151, 0212/152, 0212/153, 0219/8, 01455/88, 01455/89, 01457/1 helyrajzi számú ingatlanokon

Baranya Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

71.

Ipari-innovációs fejlesztési terület kialakítása, valamint véderdő, erdősített vagy fásított telepítések
Göd város területén

Göd külterület 084/19, 084/20, 084/21, 084/22, 084/23, 084/24, 084/25, 084/26, 084/27, 084/28, 084/32, 084/33, 084/34, 084/35, 084/36, 084/37, 084/38, 084/39, 084/40, 084/41, 084/42, 084/43, 084/44, 084/45, 084/46, 084/47, 084/48, 084/49, 084/50, 084/51, 084/52, 084/53, 084/68, 084/69, 084/72, 084/70, 084/71, 062/11, 062/12, 062/13, 062/14, 062/15, 062/16, 062/17, 062/18, 062/50 helyrajzi számú ingatlanok.

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

72.

Gyártóüzem építésére irányuló beruházás Sárvár külterületén

Sárvár város közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint Sárvár külterület 064/36, 064/47, 065/2, 065/3, 065/4, 066 és 072/5 helyrajzi számú ingatlanok.

Vas Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

73.

Ingatlanfejlesztésre irányuló beruházás Budapest XIII. kerületében

Budapest XIII. kerület közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 25872/3 helyrajzi számú ingatlan

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

74.

Logisztikai és szolgáltató központ létrehozására irányuló beruházás Dunaharaszti külterületén

Dunaharaszti külterület 0170/2, 0170/3, 0170/4, 0170/5, 0172/3, 0172/4 helyrajzi számú ingatlanok

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

75.

Raktározás, valamint ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések és kapcsolódó ingatlanfejlesztés megvalósítására irányuló beruházás

Vác belterület 5770/1, 5770/2, 5770/4, 5770/8, 5770/9, 5770/10, 5770/15, 5770/17, 5770/18, 5770/19, 5782/1 és 5782/2 helyrajzi számú ingatlanok

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

76.

Gyáregység létrehozására irányuló beruházás Alsónémedi területén

Alsónémedi közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 2583 helyrajzi számú ingatlan

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

77.

Élelmiszeripari üzem létrehozására irányuló beruházás Szeged területén

Szeged I. kerület közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 2318, 2377 helyrajzi számú ingatlanok;
Szeged III. kerület közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 21005, 21013/25, 21013/26, 21013/27 és 21013/29 helyrajzi számú ingatlanok

Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

78.

Nyíregyházi Ipari Park bővítése

Nyíregyháza külterület 01468/15, 01475/1, 01476/1, 01476/24, 01476/28, 01476/31, 01476/32, 01476/33, 01478/1, 01478/2, 01490/1, 01490/2, 01490/11, 01490/13, 01490/14, 01490/16, 01490/18, 01490/20, 01490/22, 01491, 01492/1, 01492/2, 01493/2, 01494/2, 01494/3, 01494/4, 01494/6, 01494/7, 01494/9, 01494/10, 01494/11, 01494/12, 01494/13, 01494/14, 01494/15, 01495, 01496, 01497/2, 01497/3, 01497/4, 01497/5, 01497/6, 01497/7, 01497/8, 01497/9, 01497/11, 01497/12, 01497/13, 01497/14, 01497/15, 01497/16, 01497/17, 01498, 01499/2, 01499/3, 01499/4, 01499/5, 01500, 01502, 01503, 01504, 01505/1, 01505/2, 01505/3, 01505/4, 01505/5, 01505/6, 01505/7, 01505/8, 01505/9, 01505/10, 01505/11, 01506, 01509/3, 01509/4, 01509/5, 01509/6, 01509/7, 01509/8, 01509/9, 01509/10, 01509/11, 01509/12, 01509/13, 01509/14, 01509/15, 01509/16, 01509/17, 01509/18, 01509/19, 01509/20, 01509/21, 01511, 01512/1, 01512/2, 01512/3, 01512/4, 01512/5, 01512/6, 01515, 01516/1, 01516/2, 01516/3, 01516/4, 01516/5, 01516/6, 01526/2, 01546, 02408, 02410, 02411, 02412, 01472/1, 01472/2, 01468/6, 01468/7, 01468/8, 01468/11, 01468/13, 01469, 01470/1, 01470/2, 01470/3, 01470/4, 01470/5, 01470/6, 01470/7, 01470/8, 01470/9, 01355/1, 01380/1, 01466/38, 01466/39, 01470/10, 01471, 01475/2, 01476/2, 01476/3, 01476/4, 01476/5, 01476/6, 01476/7, 01476/8, 01476/9, 01476/10, 01476/11, 01476/12, 01476/13, 01476/14, 01476/15, 01476/16, 01476/17, 01476/18, 01476/19, 01476/20, 01476/21, 01476/26, 01476/27, 01476/29, 01476/30, 01477, 01478/5, 01478/6, 01478/7, 01478/8, 01478/11, 01478/12, 01478/13, 01478/14, 01478/15, 01480/1, 01480/2, 01480/3, 01480/4, 01480/5, 01480/6, 01487, 01488/1, 01488/2, 01488/3, 01488/4, 01488/5, 01488/6, 01489, 01490/10, 01490/12, 01490/15, 01490/17, 01490/19, 01490/21, 01490/23, 01510, 01511, 01517/1, 01518/1, 01518/4, 01518/7, 01521/1, 01521/2, 01521/3, 01521/4, 01522/1, 01523, 01524, 01525, 01526/1, 01526/2, 01527/1, 01527/2, 01530/1, 01531/1, 01532, 01533/3, 01533/5, 01533/7, 01533/8, 01533/9, 01533/12, 01533/13, 01533/14, 01533/15, 01533/16, 01533/17, 01533/18, 01533/19, 01533/2, 01533/20, 01533/21, 01535, 01536/2, 01536/3, 01536/5, 01536/7, 01536/8, 01536/9 és 02406 helyrajzi számú ingatlanok.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

79.

„Ártánd IV. – homok, átmeneti törmelékes nyersanyagok” védnevű bányatelken fennálló bányászati jog gyakorlása

Ártánd közigazgatási területén elhelyezkedő, külterület 04/2, 04/7, 04/8, 04/9, 05, 06, 07/4, 010/1, 010/2, 010/3, 010/4, 010/5, 010/6, 013/1, 013/2, 014/6, 014/9, 014/10, 014/11, 014/12, 014/13, 014/14, 014/15, 014/16, 014/17, 014/18, 014/19, 014/20, 018/2, 018/3, 018/4, 018/5 és 018/6 helyrajzi számú ingatlanok.

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

80.

Logisztikai és lakópark ingatlanfejlesztési beruházás Ecser

Ecser közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti Ecser belterület 1416/3, 1416/4, 1427/1, 1427/2, 1427/3, 1427/4, 1427/5, 1427/6, 1427/7, 1427/8, 1427/9, 1427/10, 1427/11, 1427/12, 1427/13, 1427/14, 1427/15, 1427/16, 1427/17, 1427/18, 1427/19, 1427/21, 1427/22, 1427/23, 1427/24, 1428, 1429, 1430, 1431, 1432, 1433, 1434, 1435, 1436 és az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 032 és 038 helyrajzi számú ingatlanok.

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

81.

Iparterület bővítése Bük területén

Bük közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 04/40, 04/41, 04/62, 07/4, 07/15, 07/20, 07/21, 07/23, 07/25, 07/27, 07/29, 07/31, 07/33, 07/34, 07/35, 07/36, 07/37, 067, továbbá a Bük belterület 1484/1, 1484/5, 1484/6, 1484/7 és 1609 helyrajzi számú ingatlanok

Vas Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

82.

A zalaegerszegi északi ipari park fejlesztések megvalósítására irányuló beruházás

Zalaegerszeg külterület 0779/8, 0779/14, 0782/2, 0783/1, 0788/101, 0788/102, 0788/103, 0788/113, 0788/115, 0788/116 és 0829/15 helyrajzi számú ingatlanok, továbbá Egervár külterület 02030 helyrajzi számú ingatlan

Zala Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

83.

Kaposvár külterületén új északi ipari park I. ütemének kialakítása, továbbá az ahhoz kapcsolódó építmények, útépítés, közmű- és csatlakozási, valamint egyéb infrastruktúra fejlesztések megvalósítására irányuló beruházások

Kaposvár közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 015/22, 015/23, 015/24, 015/25, 015/26, 015/27, 015/28, 015/29, 016/21, 016/22, 016/23, 015/20, 015/3, 015/6 helyrajzi számú ingatlanok

Somogy Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

84.

Új öntöde létrehozására irányuló beruházás Székesfehérvár területén

Székesfehérvár közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 14486 és 14489 helyrajzi számú ingatlanok

Fejér Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

85.

Ipari park kialakítása, valamint az ipari park területén megvalósítandó beruházások Győr külterületén

Győr megyei jogú város külterületén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti 01109/26, 01109/27, 01109/28, 01109/29, 01109/30, 01109/31, 01109/32, 01109/33, 01109/34, 01109/35, 01109/36, 01109/37, 01109/38, 01109/39, 01109/40, 01109/41, 01109/42, 01109/43, 01109/44, 01109/45, 01109/46, 01109/47, 01109/48, 01109/49, 01109/50, 01109/81, 01109/82, 01113/5, 01113/23, 01113/24, 01113/25, 01113/26, 01113/27, 01113/28, 01113/29, 01113/30, 01113/31, 01113/32, 01113/33, 01113/34, 01113/35, 01113/36, 01113/37, 01113/38, 01113/39, 01113/40, 01113/41, 01113/42, 01113/43, 01113/44, 01113/45, 01113/46, 01113/47, 01121/2, 01129, 01132/14, 01132/15, 01132/16, 01132/17, 01132/18, 01132/19, 01132/31, 01132/32, 01132/33, 01132/34, 01132/35, 01132/36, 01132/37, 01132/38, 01132/39, 01132/40, 01132/42, 01132/43, 01132/44, 01132/45, 01132/46, 01132/47, 01132/48, 01132/49, 01132/50, 01132/51, 01132/53, 01132/54, 01132/55, 01132/56, 01132/58, 01132/60, 01132/62, 01132/64, 01132/66, 01132/68, 01132/70, 01132/72, 01132/74, 01132/80, 01132/82, 01132/84, 01132/88, 01132/91, 01132/92, 01133, 01134/2, 01134/3, 01134/4, 01134/5, 01134/6, 01134/7, 01134/8, 01134/9, 01134/11, 01134/12, 01134/13, 01134/14, 01134/15, 01134/16, 01134/17, 01134/18, 01134/19, 01134/20, 01134/21, 01134/22, 01134/23, 01134/24, 01134/25, 01134/26, 01134/27, 01134/28, 01134/29, 01134/30, 01134/31, 01134/32, 01134/33, 01134/34, 01134/35, 01134/36, 01134/37, 01134/38, 01134/39, 01134/40, 01134/41, 01134/42, 01134/43, 01134/44, 01134/45, 01134/46, 01134/47, 01134/48, 01134/49, 01134/50, 01134/51, 01134/52, 01134/53, 01134/54, 01134/55, 01134/56, 01134/57, 01134/58, 01134/59, 01134/60, 01134/61, 01134/62, 01134/64, 01134/65, 01134/66, 01134/73, 01134/74, 01134/75, 01134/76 és 01139/2
helyrajzi számú ingatlanok.

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

86.

Acélszerkezet gyártó üzem létrehozása

Debrecen közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 0362/110, 0362/119, 0362/120 és 0362/124 helyrajzi számú ingatlanok

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

87.

Gyáregység létrehozására irányuló beruházás Komárom területén

Komárom közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 7127/2 helyrajzi számú ingatlan

Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

88.

Gyáregység létrehozására irányuló beruházás Felsőzsolca területén

Felsőzsolca külterület 032/2, 033/1, 034/20 helyrajzi számú ingatlanok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

89.

Gyártóegység kialakítására irányuló beruházás Újhartyán területén

Újhartyán belterület 1100/2 helyrajzi számú ingatlan

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

90.

Logisztikai és általános gazdasági célú ingatlanfejlesztés Budapest XXIII. kerületében és Gyálon

Budapest közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest XXIII. kerület külterület 0196119/1, 0196119/2, 0196119/3, 0196120, 0196121/4, 0196121/5, 0196121/6, 0196121/7, 0196121/8, 0196139/1, 0196141, 0196142/1, 0196142/2, 0196142/3, 0196142/4, 0196143, 0196144/1, 0196144/2, 0196144/3, 0196145, 0196146/1, 0196146/2, 0196147, 0196148, 0196149, 0196150/2, 0196151/1, 0196151/2, 0196153, 0196154/9, 0196154/10, 0196183/1, 0196224, 0196229, 0196230, 0196231/2, 0196231/3, 0196231/4, 0196231/5, 0196231/6, 0196231/7, 0196238/2, 0196238/5, 0196238/6, 0196238/7, 0196238/8, 0196238/9, 0196238/10, 0196238/11, 0196238/12, 0196238/13, 0196238/14, 0196238/15, 0196238/16, 0196238/17, 0196261, 0196262/1, 0196262/3, 0196262/4, 0196262/5, 0196262/6, 0196262/7, 0196262/8, 0196262/10, 0196262/12, 0196262/13, 0196262/14, 0196263, 0196264/1, 0196264/3, 0196264/5, 0196264/7, 0196264/9, 0196264/10, 0196264/12, 0196264/14, 0196264/16, 0196264/18, 0196264/19, 0196264/20, 0196265, 0196267/1, 0196267/3, 0196267/4, 0196267/5, 0196267/6, 0196267/7, 0196267/9, 0196267/10, 0196268, 0196269, 0196271, 0196273/1, 0196297, 0196298, 0196299, 0196302, 0196304/1, 0196306/1, 0196306/2, 0196308/1, 0196308/3, 0196309, 0196310, 0196311/1, 0196312/1, 0196313, 0196314, 0196316, 0196317,0196319/3, 0196320/1, 0196321/1, 0196322, 0196323/1, 0196325/1, 0196325/3, 0196330/4, továbbá Gyál külterület 150/2, 150/8, 150/9, 150/15, 0151/8, 0151/9, 0151/10, 0152, 0154/8, Gyál belterület 7000/1, 7000/2, 7000/8 és 7100 helyrajzi számú ingatlanok

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

91.

Képzési központ, irodaház, gyártóüzem és raktár kialakítására irányuló beruházás Sóskút területén

Sóskút belterület 3599, 3592, 3510/32, 3510/33, 3510/34, 3510/36, 3510/39 helyrajzi számú ingatlanok

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

92.

Dobozos gyártósor és kapcsolódó raktárkapacitás bővítés

Budapest X. kerület belterület 41025/2 helyrajzi számú ingatlan

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

93.

Gyártó üzem és raktár létrehozására irányuló beruházás Alsózsolca területén

Alsózsolca közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 097/35 és belterület 1520, 1506/4, 1506/12 helyrajzi számú ingatlanok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

94.

Gyártó üzem kapacitás bővítő beruházás Sajóbábony területén

Sajóbábony közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 024/269, 024/274, 024/275, 024/276, 024/203, 024/217, 024/202, 024/205, 033/1 és 024/220 helyrajzi számú ingatlanok

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

95.

Egykori Első Katonai Biztosító Intézet székházának elbontott építéskori toronyszerkezeteinek, tetőgeometriájának visszaállításával megvalósuló ingatlanfejlesztési beruházás

Budapest VII. kerület belterület, 34522 helyrajzi számú ingatlan

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

96.

Konferencia Központ létrehozása

Budapest I. kerület, belterület 6667 helyrajzi számú ingatlan

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

97.

Kapacitásbővítő és telephelyfejlesztő beruházás Monor területén

Monor közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 4910/2 helyrajzi számú ingatlan

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

98.

Gyógyszeripari gyártóbázis és kapcsolódó létesítmények létrehozására irányuló beruházás Érd területén

Érd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület
18754/2 helyrajzi számú ingatlan

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

99.

Szállodafejlesztésre, valamint ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések megvalósítására irányuló beruházás

Budapest V. kerület közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 24491 helyrajzi számú ingatlan

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

100.

Logisztikai és gazdasági célú ingatlanfejlesztési beruházás Szigetszentmiklós területén

Szigetszentmiklós területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 0203/7, 0203/8, 0203/9, 0203/10, 0203/11, 0203/12, 0203/13, 0203/15, 0203/16, 0203/44, 0203/45, 0203/46, 0203/47, 0203/48, 0203/49, 0203/50, 0203/51 helyrajzi számú ingatlanok

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

101.

A Zalmon lazacfarm megvalósítására vonatkozó beruházás

Zalaegerszeg külterületén elhelyezkedő 0828/68 helyrajzi számú és a beruházáshoz kapcsolódó közműépítéssel érintett ingatlanok

102.

Gyártóbázis létrehozására irányuló beruházás Lukácsháza területén

Lukácsháza közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 325/5 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan

Vas Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

103.

Babócsa–
Istvándi–Lakócsa–
Drávaszerdahely közötti nagykapacitású mezőbeni szénhidrogén vezetékek és
a vezetékekhez kapcsolódó létesítmények építése

Babócsa közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
0167/2, 0167/6, 0167/7, 0167/8, 0167/9, 0167/11, 0167/12, 0167/13, 0170, 0172/2, 0172/4, 0172/5, 0172/6, 0172/7, 0172/8, 0172/10, 0172/11, 0172/12, 0172/13, 0172/14, 0172/15 és 0172/16 helyrajzi számú ingatlanok,
Barcs közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
01038, 01039/2, 01039/4, 01042, 01044, 01045, 01046, 01057, 01058, 01059/1, 01060, 01061, 01066/1, 01066/2, 01066/3, 01066/4, 01067, 01068/1, 01068/2, 01069, 01070, 01078, 01079/1, 01080, 01081, 01082, 01091, 01092, 01025/1, 01032/2, 01032/3, 01035, 01036/1, 01036/2, 01093, 01094, 01095, 01096/1 és 0932 helyrajzi számú ingatlanok,
Bogdása közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
06/1, 050/3, 051/1, 051/2, 051/3, 051/4, 052, 076/4, 076/5, 076/6, 076/7, 077, 080/4, 080/5, 080/6, 080/8, 080/9, 082, 083/2, 083/5, 083/6, 083/7, 083/8, 083/9, 084, 089/1, 090/5, 090/20, 090/21, 091, 092/26, 096, 098/34, 098/37, 0101/4, 0101/14, 0101/15, 0101/24, 0101/28, 0101/29, 0101/30, 0101/32, 0101/33, 0102, 0107, 0120, 0121, 0123, 0124, 0125, 0126, 0127, 0128, 0130/1, 0130/2, 0131, 0132/2, 0134/1, 0134/2, 0134/3, 0135, 0136, 0147, 0148, 0149, 0150 és 0152 helyrajzi számú ingatlanok,
Bürüs közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
048/2, 048/3, 049, 050, 0100, 0101, 0102, 0103/1, 0105, 0110, 0145, 0153, 0154, 0155, 0156 és 0164 helyrajzi számú ingatlanok,
Csokonyavisonta közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
0546, 0547, 0548, 0549, 0553, 0554, 0555, 0556, 0562 és 0563 helyrajzi számú ingatlanok,
Cún közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
080/13, 080/14, 080/15, 080/16, 080/17, 080/7, 083/7, 084/2, 091/3, 092, 093/3, 093/4, 094, 095/2, 096/4, 096/6, 0106, 0117/12, 0117/13, 0117/14, 0117/19, 0117/20, 0148/3, 0148/4, 0148/5 és 0149 helyrajzi számú ingatlanok,
Darány közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 051/13 helyrajzi számú ingatlan,
Drávacsepely közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület

Baranya Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

05/6, 05/7, 05/8, 05/21, 05/22, 05/23, 05/36, 05/37, 05/38, 05/41, 05/45, 05/53, 05/55, 09, 010, 029, 033/2, 034, 050/3, 050/4, 054/8 és 054/9 helyrajzi számú ingatlanok,
Drávaiványi közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
035, 042/3, 042/4, 042/16, 042/17, 042/18, 043, 049/1, 049/2, 049/4, 049/5, 049/6, 049/7, 049/8, 049/9, 049/10, 049/17, 049/18, 049/19, 049/20, 052, 053/10, 053/14, 053/24, 057, 058/1, 058/2, 058/3, 058/31, 058/4, 058/5, 059, 060/1, 060/2, 060/3, 060/33, 060/4, 063/1, 063/4, 063/5, 063/6, 063/15, 063/17, 063/18, 063/19, 063/26, 075, 081, 093/6, 093/12, 094, 095, 0100/1 és 0100/2 helyrajzi számú ingatlanok,
Drávaszerdahely közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
024, 027/10, 027/15, 027/16, 027/18, 027/20 és 027/27 helyrajzi számú ingatlanok,
Endrőc közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
030, 031/3, 036, 043, 044/2, 045, 046, 047, 048/1, 048/2, 049, 050, 051, 052, 071/11, 080, 081, 082, 083, 084, 085/1, 085/2, 086, 088, 089, 090 0118, 0119, 0120/1, 0121, 028 és 029/1 helyrajzi számú ingatlanok,
Gyöngyösmellék közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
02/1, 02/3, 02/4, 02/5, 04, 06/5, 07/1, 016, 021, 025/4, 025/5, 025/6, 025/7, 025/8, 025/9, 027/1, 030/15, 030/16, 030/17, 030/18, 030/19, 030/20, 030/21, 030/22, 030/23, 030/28, 030/29, 030/37, 030/38, 030/39, 030/40, 030/41, 030/42, 030/43, 092/2, 0106, 0111/1, 0113, 0114, 0117/13, 0117/29, 0117/31, 0117/33, 0117/50, 0117/51, 0117/54, 0123/3, 0123/4, 0124, 0126/1, 0126/4, 0126/5, 0126/6 és 0127 helyrajzi számú ingatlanok,
Hirics közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
0108, 0141/5, 0142, 0143, 0174/1, 078/2, 085/3, 085/5, 092, 096, 097, 099 helyrajzi számú ingatlanok,
Istvándi közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
086/2, 086/3, 086/4, 092, 093/2, 093/4, 0108/1, 0109, 0111, 0118/4, 0118/5, 0119, 0120, 0156/9 és 0156/17 helyrajzi számú ingatlanok,
Kálmáncsa közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
0368/3 és 0368/9 helyrajzi számú ingatlanok,

Kemse közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
056, 058/1, 058/2, 058/3, 058/4, 058/5, 058/6, 058/7, 058/8, 058/9, 058/10, 058/11, 058/12, 060/5, 062, 063/1, 063/2, 064 és 065 helyrajzi számú ingatlanok,
Kétújfalu közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
026/1, 027, 028/3, 028/4, 029, 030/1, 033, 034/1, 035, 036/3, 036/4 és 037 helyrajzi számú ingatlanok,
Kisszentmárton közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
0103, 0105, 0152, 0159, 0167, 0168, 0169, 0171 és 0178 helyrajzi számú ingatlanok,
Komlósd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
023/1, 025, 032, 033/5, 033/6, 033/7, 033/11, 034, 036/12, 037, 038/18, 038/19, 039 és 042/2 helyrajzi számú ingatlanok,
Lúzsok közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
080, 081, 082 és 083/1 helyrajzi számú ingatlanok,
Marócsa közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
0155/2, 0157, 0165, 0166, 0168, 0171, 0172/1, 0172/2, 0172/3, 0172/4, 0173, 0178/1, 0178/2, 0178/3, 0178/4 és 0178/5 helyrajzi számú ingatlanok,
Piskó közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
02, 060, 061, 062, 063, 064/8, 064/9, 064/10, 064/11, 066, 067/5, 068, 069, 073, 077/3, 077/4, 077/5, 077/6, 077/7, 077/8, 077/9, 077/10, 077/11, 077/12, 077/13, 078/1, 078/6, 078/12, 099, 0103/1, 0103/2 és 0104 helyrajzi számú ingatlanok,
Sellye közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
06, 07, 08, 09/1, 09/2, 09/3, 09/4, 09/5, 09/6, 09/7, 09/8, 09/9, 09/10, 09/11, 09/12, 09/13, 09/14, 09/15, 09/16, 09/17, 09/18, 09/19, 09/20, 09/21, 09/22, 09/23, 09/24, 09/25, 09/47, 09/48, 09/49, 09/50, 011, 014, 021/25, 021/26, 021/27, 021/28, 021/29, 021/30, 021/31, 021/32, 021/33, 021/34, 021/35, 045/4, 046/3, 047/3, 049, 051, 057, 060/10, 060/11, 060/12, 060/13, 060/14, 060/15, 060/16, 060/17, 060/19, 060/20, 060/21, 060/22, 061,
065/3, 065/4, 065/5, 065/6, 065/7, 065/8, 066, 067, 068, 0312/6, 0312/7, 0312/8, 0317, 0318, 0324, 0325/4, 0325/5, 0326, 0327 és 0387,
valamint belterület 890, 998 és 1007/2 helyrajzi számú ingatlanok,

Sósvertike közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
02/6, 02/7, 065/4, 071, 078, 079/1, 079/2, 079/3, 079/8, 079/9, 079/10, 079/11, 079/12, 090/22, 090/23, 090/24, 090/26, 095, 096 és 098 helyrajzi számú ingatlanok,
Szaporca közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
0180/22, 0180/23, 0180/24, 0180/25, 0180/26, 0180/27, 0180/28, 0180/29, 0180/30, 0180/31, 0180/32, 0180/34, 0180/35, 0180/47, 0180/48, 0180/50, 0186/2, 0187/1, 0187/2, 0190/4, 0190/6, 0190/7, 0190/8, 0190/9, 0190/10, 0190/11, 0190/12, 0190/13, 0190/14, 0191, 0192/1, 0192/2, 0192/3, 0192/4, 0192/8, 0192/9, 0192/10, 0193, 0194/1, 0194/2, 0194/6 és 0195 helyrajzi számú ingatlanok,
Szulok közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
0254, 0258/6, 0260/1, 0260/4, 0260/7, 0260/8, 0260/9, 0260/10, 0260/11, 0265, 0270, 0271/29, 0271/30, 0283/2, 0283/11, 0292, 0294, 0298/2 és 0302/2 helyrajzi számú ingatlanok,
Tésenfa közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
013/9, 028, 032/15, 032/16, 032/28, 032/39, 032/41, 032/42, 032/56, 035, 038, 039, 040/16, 040/21, 040/40, 040/44, 040/47, 040/48, 047/1, 047/2, 047/3, 048, 049/7, 049/8, 049/10, 052, 053/5, 053/6 és 053/7, valamint zártkert 203/1, 205/2, 206/2, 207/2, 208/2, 209/2, 210/2, 211/2, 212/2, 213/2 és 214/2 helyrajzi számú ingatlanok,
Várad közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
011/2, 011/3, 012, 016, 018/3 és 019 helyrajzi számú ingatlanok,
Vejti közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
03/25, 03/27, 03/28, 03/41, 03/44, 03/46, 03/60, 03/61, 03/62, 03/63, 03/74, 03/75, 03/76, 03/83, 03/84, 014, 019/2, 019/4, 019/5, 019/6, 019/7, 082/2, 094/1, 094/4, 095, 097, 098/1, 098/2, 099, 0101, 0102, 0104/1, 0104/2, 0108 és 0109 helyrajzi számú ingatlanok,
Zaláta közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
017/2, 018/4, 019/2, 020/17, 020/18, 021, 022/2, 023, 033/2, 033/9, 034, 035/9, 035/13, 035/14, 035/15, 035/19, 036, 038, 042/1, 042/4, 044/2, 045/3, 045/4, 045/5, 045/6, 045/7, 045/8, 045/9, 045/10, 045/11, 045/13, 045/20, 0138, 0140/2, 0141, 0142, 0143, 0144/1, 0144/8, 0145, 0146/1 és 0148 helyrajzi számú ingatlanok.

104.

Élelmiszeripari kapacitásbővítő beruházás Kacsóta területén

Kacsóta közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület
35/1, 49 és külterület 047/1 helyrajzi számú ingatlanok

Baranya Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

105.

Csomagfeldolgozó központ létrehozására
irányuló beruházás Maglód külterületén

Maglód külterület 089/76, 089/77, 089/78, 089/80, 089/81, 089/82, 089/87, 089/88, 089/89 helyrajzi számú ingatlanok

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

106.

Fermentációs üzem, csomagolóüzem és logisztikai központ létrehozására irányuló beruházás Monor területén

Monor közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 7526/2, valamint külterület 0314/12, 0314/13, 0314/14, 0314/20, 0314/22, 0314/23 és 0314/24 helyrajzi számú ingatlanok

Pest Megyei Kormányhivatalt vezető főispán

107.

Magas automatizáltságú logisztikai és disztribúciós központ létrehozására irányuló beruházás Miskolc területén

Miskolc közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti I. kerület külterület
01428/22 és 01428/23 helyrajzi számú ingatlanok

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kormányhivatalt vezető főispán

108.

Szikszó Déli Iparterület bővítése, valamint a területen munkahelyteremtő beruházások megvalósítása

Szikszó külterület 023/18, 023/19, 023/20, 023/21, 023/22, 023/23, 023/24, 023/25, 023/26, 023/27, 023/28, 023/30, 023/32, 023/34, 023/40, 023/43, 023/47, 023/50, 023/68, 023/69, 023/70, 023/71, 023/72, 023/73, 023/74, 023/75, 024/1, 024/9, 025/1, 026/25, 026/26, 041, 045/10, 045/18, 045/27, 045/32, 045/40, 045/44, 058/20, 060/7, 060/10, 060/22, 060/38, 060/39, 062/1 és 062/5 helyrajzi számú ingatlanok.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezető főispán

109.

Szeletgyártó üzem létrehozására és a meglévő telephely termelési és raktárkapacitásának bővítésére irányuló beruházás Dunakeszi és Szada területén

Dunakeszi belterület 7779, valamint Szada belterület 4307/3, 4307/7, 4307/4, 4308/27, 4307/12, 4333/24, 4308/26, 4307/11 helyrajzi számú ingatlanok

Pest Megyei Kormányhivatalt vezető főispán

110.

Gyártókapacitás létrehozására
irányuló beruházás Vácrátót külterületén

Vácrátót külterület 038/18
helyrajzi számú ingatlan

Pest Megyei Kormányhivatalt vezető főispán

111.

Új csirkevágó, -feldolgozó üzem kialakítására irányuló beruházás Szentes területén

Szentes belterület 4130/3, 4130/10, 4141, 4142/1, 4139/3, 4130/13, 4134, 4130/9, 4124/2, 4123/7, 4698/4, 4128, 4122/3 helyrajzi számú ingatlanok

Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

112.

Logisztikai raktárcsarnok építésére és kiegészítő funkciók kialakítására irányuló beruházás Tát város területén

Tát külterület 072/4 helyrajzi számú ingatlan, valamint Tát belterület 1788/42 és 1788/50 helyrajzi számú ingatlanok

Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

113.

Okosgyár kialakítására irányuló beruházás Dunavecse város területén

Dunavecse város külterületén fekvő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0254/3 helyrajzi számú ingatlan

Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

114.

Mohács város szállodai kapacitásainak növelése a Szent János Hotel korszerűsítésével, bővítésével

Mohács belterület 1456/5, 1544, 1547/1, 1547/2, 2388/2, 2388/4, 2388/7, 3015/1, 3016 helyrajzi számú ingatlanok

Baranya Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

115.

Ipari-innovációs terület kialakítása Ács város területén

Ács külterület 0421/31, 0421/32, 0421/33 és a 0422/6 helyrajzi számú ingatlanok

Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

116.

Okos logisztikai park létrehozására irányuló beruházás Felsőpakony területén

Felsőpakony közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 016/20 helyrajzi számú ingatlan

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

117.

Makó város területén megvalósítandó infrastruktúra- és gazdaság-fejlesztésre irányuló beruházások

Makó közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti belterület 3983/1, 3983/2, 3983/3, 4146/2, 10404/13, 10405/36, 10405/38, 10433/2, 12205, 23723 és külterület 0548/3 helyrajzi számú ingatlanok

Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

118.

Nyíradonyi Technológiai Park területi bővítése és infrastrukturális fejlesztése

Nyíradony közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Nyíradony külterület 013, 0190/23, 0190/26, 0190/29, 0190/30, 0190/31, 0190/32, 0190/36, 0285/10, 0285/12, 0287/4, 0291/2, 0298, 0299/29, 0299/30, 0299/31, 0300, 0301/1, 0301/2, 0301/3, 0301/6, 0302/1, 0302/2, 0304/10, 0304/13, 0304/21, 0304/24, 0304/25, 0304/26, 0304/27, 0304/3, 0304/47, 0304/48, 0304/49, 0304/50, 0304/51, 0304/7, 0306, 031, 0314, 0315/11, 0315/7, 0329/11, 0333/4, 0333/5, 0336/13, 0336/18, 0336/35, 034/13, 034/17, 034/18, 034/19, 045, 048, 05/102, 05/108, 05/110, 05/112, 05/116, 05/36, 05/44, 05/45, 05/50, 05/82, 05/85, 05/87, 05/89, 05/91, 05/93, 05/95, 05/97, 05/98, 068, 07, 070, 072, 08, 087, 089, 09, Nyíradony belterület 1288/21, 5801/3, 6512, 6517/4, Nyíradony zártkert 3001, 3137, 3401/5 helyrajzi számú ingatlanok

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

119.

Járműipari beruházás Vecsés külterületén

Vecsés külterületén fekvő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 0195/61 helyrajzi számú ingatlan

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

120.

Építőipari alapanyaggyártó üzem létrehozására irányuló beruházás Halmajugra község területén

Halmajugra közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 07/60, 07/118 és
07/119 helyrajzi számú ingatlanok

Heves Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

121.

Munkásszálló létesítése a Debreceni Déli Gazdasági Övezet mellett

Debrecen közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 0511/35 és 0511/37 helyrajzi számú ingatlanok

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

122.

Bankszékház építésére irányuló beruházás Budapest

Budapest közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest XIII. kerület belterület 25801/6 helyrajzi számú ingatlan

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

123.

Szállodafejlesztésre, valamint ahhoz kapcsolódó építmények, infrastrukturális fejlesztések és kapcsolódó ingatlanfejlesztés megvalósítására irányuló beruházás

Tihany közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerint Tihany belterület 570/5 helyrajzi számú ingatlan

Veszprém Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

124.

Új gyártócsarnok és iroda építése Kecskeméten

Kecskemét közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Kecskemét belterület 26508/94 helyrajzi számú ingatlan

Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

125.

Ipari park kialakítása Nagytálya község területén

Nagytálya közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 044/4, 044/30, 044/42, 045, 046/1, 046/9, 046/10 helyrajzi számú ingatlanok

Heves Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

126.

Ipari és logisztikai park kialakítása Érd megyei jogú város területén és Budapest Főváros XXII. kerületében

Budapest XXII. kerület közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 0238025/8 helyrajzi számú ingatlan, Érd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 024/8, 024/20, 024/21, 024/22, 025, 026 helyrajzi számú ingatlanok

Pest Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

127.

Budapesti ingatlanon lakó rendeltetésű és azokat kiszolgáló építmények fejlesztésére irányuló beruházás

Budapest XII. kerület belterület 10733/10, 10735, 10736/2, 10737 helyrajzi számú ingatlanok

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

128.

Központi telephely és logisztikai terület fejlesztése
Budapest X. kerületében

Budapest közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Budapest belterület 42537/1 és 42537/3 helyrajzi számú ingatlanok

Budapest Főváros Kormányhivatalát vezető főispán

129.

Autóipari gyártócsarnok létrehozására irányuló beruházás Miskolc város területén

Miskolc város belterületén fekvő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti 47511/48 helyrajzi számú ingatlan

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

130.

Kamionparkoló és logisztikai központ létrehozása Kecskemét Megyei Jogú Város területén

Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 0825/63, 0825/175, 0825/177, 0825/178, 0825/181, 0825/182, 0825/183, 0825/246, 0825/251, 0825/253, 0825/254 és 0825/261 helyrajzi számú ingatlanok

Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispán

3. melléklet a 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelethez441

A 2. mellékletben foglalt táblázat 7 és 7a sora szerinti beruházások közlekedési kapacitásbővítéssel összefüggő útszélesítései

A

B

C

1.

A beruházás megvalósításának helyszíne

Ingatlanrész esetén lehatárolást egyértelműsítő koordináta

2.

EOV

WGS’84 GPS

3.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 059/13 helyrajzi számú ingatlan

658441.44

N47° 40’ 47,02”

259550.37

E19° 09’ 35,58”

658380.99

N47° 40’ 44,27”

259464.58

E19° 09’ 32,69”

4.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
049/1 helyrajzi számú ingatlan

658422.83

N47° 40’ 47,41”

259562.09

E19° 09’ 34,71”

658364.39

N47° 40’ 44,73”

259479.15

E19° 09’ 31,88”

5.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
049/3 helyrajzi számú ingatlan

658364.39

N47° 40’ 44,73”

259479.15

E19° 09’ 31,88”

658359.96

N47° 40’ 44,50”

259472.42

E19° 09’ 31,69”

6.442

7.443

8.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 051 helyrajzi számú ingatlan

658192.43

N47° 40’ 35,80”

259202.63

E19° 09’ 23,61”

658187.13

N47° 40’ 35,51”

259194.09

E19° 09’ 23,37”

9.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 053/22 helyrajzi számú ingatlan

658187.13

N47° 40’ 35,51”

259194.09

E19° 09’ 23,37”

658162.27

N47° 40’ 34,21”

259154.06

E19° 09’ 22,17”

10.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 053/21 helyrajzi számú ingatlan

658162.27

N47° 40’ 34,21”

259154.06

E19° 09’ 22,17”

658149.58

N47° 40’ 33,57”

259133.63

E19° 09’ 21,60”

11.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 053/20 helyrajzi számú ingatlan

658149.58

N47° 40’ 33,57”

259133.63

E19° 09’ 21,60”

658142.54

N47° 40’ 33,18”

259122.31

E19° 09’ 21,26”

12.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 053/19 helyrajzi számú ingatlan

658142.54

N47° 40’ 33,18”

259122.31

E19° 09’ 21,26”

658132.94

N47° 40’ 32,69”

259106.83

E19° 09’ 20,78”

13.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 053/18 helyrajzi számú ingatlan

658132.94

N47° 40’ 32,69”

259106.83

E19° 09’ 20,78”

658125.81

N47° 40’ 32,30”

259095.37

E19° 09’ 20,44”

14.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 053/17 helyrajzi számú ingatlan

658125.81

N47° 40’ 32,30”

259095.37

E19° 09’ 20,44”

658110.33

N47° 40’ 31,50”

259070.43

E19° 09’ 19,67”

15.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 053/16 helyrajzi számú ingatlan

658110.33

N47° 40’ 31,50”

259070.43

E19° 09’ 19,67”

658101.92

N47° 40’ 31,07”

259056.89

E19° 09’ 19,29”

16.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 053/14 helyrajzi számú ingatlan

658101.92

N47° 40’ 31,07”

259056.89

E19° 09’ 19,29”

658086.36

N47° 40’ 30,27”

259031.83

E19° 09’ 18,52”

17.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 053/13 helyrajzi számú ingatlan

658086.36

N47° 40’ 30,27”

259031.83

E19° 09’ 18,52”

658070.57

N47° 40’ 29,43”

259006.45

E19° 09’ 17,80”

18.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 053/12 helyrajzi számú ingatlan

658070.57

N47° 40’ 29,43”

259006.45

E19° 09’ 17,80”

658048.21

N47° 40’ 28,29”

258970.68

E19° 09’ 16,70”

19.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 053/11 helyrajzi számú ingatlan

658048.21

N47° 40’ 28,29”

258970.68

E19° 09’ 16,70”

658016.78

N47° 40’ 26,64”

258920.41

E19° 09’ 15,21”

20.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 064 helyrajzi számú ingatlan

657484.09
259310.09

N47° 40’ 39,29”
E19° 08’ 49,68”

21.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő,
az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 054 helyrajzi számú ingatlan

teljes terület

22.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
063/1 helyrajzi számú ingatlan

teljes terület

23.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/168 helyrajzi számú ingatlan

657921,691
259883,187
657957,021
259865,690

N 47°40’57,81268”
E 19°9’10,63735”
N 47°40’57,24460”
E 19°9’12,33025”

24.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/169 helyrajzi számú ingatlan

657957,021
259865,690
657994,952
259846,905

N 47°40’57,24460”
E 19°9’12,33025”
N 47°40’56,63469”
E 19°9’14,14777”

25.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/170 helyrajzi számú ingatlan

657994,952
259846,905
658036,685
259826,238

N 47°40’56,63469”
E 19°9’14,14777”
N 47°40’55,96366”
E 19°9’16,14745”

26.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/171 helyrajzi számú ingatlan

658036,685
259826,238
658037,312
259825,927
658055,472
259815,560
658080,577
259799,362

N 47°40’55,96366”
E 19°9’16,14745”
N 47°40’55,95357”
E 19°9’16,17749”
N 47°40’55,61709”
E 19°9’17,04755”
N 47°40’55,09149”
E 19°9’18,25023”

27.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/172 helyrajzi számú ingatlan

658080,577
259799,362
658123,685
259771,547

N 47°40’55,09149”
E 19°9’18,25023”
N 47°40’54,18894”
E 19°9’20,31534”

28.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/173 helyrajzi számú ingatlan

658123,685
259771,547
658166,468
259743,942

N 47°40’54,18894”
E 19°9’20,31534”
N 47°40’53,29319”
E 19°9’22,36486”

29.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/174 helyrajzi számú ingatlan

658166,468
259743,942
658209,306
259716,301

N 47°40’53,29319”
E 19°9’22,36486”
N 47°40’52,39626”
E 19°9’24,41699”

30.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/175 helyrajzi számú ingatlan

658209,306
259716,301
658256,620
259685,772

N 47°40’52,39626”
E 19°9’24,41699”
N 47°40’51,40561”
E 19°9’26,68353”

31.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/176 helyrajzi számú ingatlan

658256,620
259685,772
658314,068
259648,705

N 47°40’51,40561”
E 19°9’26,68353”
N 47°40’50,20278”
E 19°9’29,43549”

32.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/177 helyrajzi számú ingatlan

658314,068
259648,705
658376,826
259608,211

N 47°40’50,20278”
E 19°9’29,43549”
N 47°40’48,88873”
E 19°9’32,44178”

33.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/178 helyrajzi számú ingatlan

teljes terület

34.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 039/179 helyrajzi számú ingatlan

teljes terület

35.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület
048/6 helyrajzi számú ingatlan

teljes terület

36.

Göd közigazgatási területén elhelyezkedő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti külterület 048/10 helyrajzi számú ingatlan

teljes terület

4. melléklet a 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelethez444

5. melléklet a 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelethez445

6. melléklet a 141/2018. (VII. 27.) Korm. rendelethez446

Ecser belterület 1427/23, 1429, 1427/2, 1427/6, 1427/7, 1427/10, 1427/11 és 1427/6 helyrajzi számú telkek területén ingatlanrészek területi lehatárolása a területek határpontjainak Egységes Országos Vetületi Rendszerben megadott koordinátáival

1. táblázat

1427/23 hrsz. gazdasági terület

A

B

1.

X

Y

2.

668 393,44

233 855,45

3.

668 353,56

233 866,28

4.

668 316,90

233 797,43

5.

668 260,37

233 677,78

6.

668 232,12

233 616,71

7.

668 173,10

233 481,41

8.

668 139,28

233 370,69

9.

668 127,37

233 318,89

10.

668 099,11

233 296,79

11.

668 062,56

233 302,33

12.

667 990,75

233 161,81

13.

668 048,53

233 137,24

14.

668 099,00

233 115,79

15.

668 100,11

233 115,32

16.

668 132,51

233 101,95

17.

668 194,73

233 075,60

18.

668 263,49

233 047,54

19.

668 313,90

233 026,73

20.

668 315,62

233 026,09

21.

668 329,28

233 020,58

22.

668 338,53

233 043,39

23.

668 325,63

233 048,68

24.

668 314,25

233 052,27

25.

668 305,33

233 054,90

26.

668 294,87

233 057,97

27.

668 281,86

233 061,55

28.

668 268,84

233 065,00

29.

668 250,19

233 069,56

30.

668 239,78

233 072,01

31.

668 227,26

233 075,32

32.

668 216,93

233 078,64

33.

668 206,28

233 082,82

34.

668 199,13

233 086,47

35.

668 192,03

233 090,88

36.

668 184,87

233 096,23

37.

668 178,46

233 101,95

38.

668 172,57

233 108,13

39.

668 166,62

233 115,31

40.

668 160,25

233 125,08

41.

668 155,69

233 133,33

42.

668 151,70

233 143,37

43.

668 148,86

233 152,97

44.

668 146,82

233 163,66

45.

668 146,15

233 172,99

46.

668 146,02

233 183,78

47.

668 146,57

233 197,11

48.

668 147,55

233 207,16

49.

668 149,03

233 216,74

50.

668 150,94

233 226,19

51.

668 174,65

233 244,02

52.

668 178,08

233 248,19

53.

668 261,56

233 234,10

54.

668 266,56

233 263,68

55.

668 183,08

233 277,77

56.

668 166,56

233 310,84

57.

668 177,95

233 360,36

58.

668 210,68

233 467,52

59.

668 268,61

233 600,31

60.

668 296,61

233 660,85

61.

668 352,63

233 779,43

2. táblázat

1429 hrsz. gazdasági terület

A

B

1.

X

Y

2.

667 938,56

233 173,11

3.

667 943,77

233 182,07

4.

667 946,83

233 180,71

5.

667 982,10

233 165,49

6.

667 990,75

233 161,81

7.

668 048,53

233 137,24

8.

668 100,11

233 115,32

9.

668 132,51

233 101,95

10.

668 194,73

233 075,60

11.

668 263,49

233 047,54

12.

668 313,90

233 026,73

13.

668 315,62

233 026,09

14.

668 329,28

233 020,58

15.

668 327,23

233 015,50

16.

668 284,51

233 032,81

17.

668 242,38

233 049,90

18.

668 189,73

233 071,25

19.

668 096,22

233 109,18

20.

668 048,92

233 128,35

3. táblázat

1427/23 hrsz. gazdasági terület

A

B

1.

X

Y

2.

668 329,28

233 020,58

3.

668 338,53

233 043,39

4.

668 633,86

232 922,58

5.

668 737,02

232 881,49

6.

668 893,16

232 947,28

7.

669 021,19

232 895,07

8.

669 048,38

232 907,08

9.

669 077,65

232 980,93

10.

669 114,83

232 966,20

11.

669 055,72

232 817,05

12.

669 064,32

232 813,35

13.

669 082,29

232 804,54

14.

669 073,82

232 786,10

15.

669 066,20

232 767,28

16.

669 059,47

232 748,12

17.

669 087,36

232 736,66

18.

669 107,11

232 727,89

19.

669 187,21

232 687,26

20.

669 256,64

232 644,09

21.

669 262,72

232 640,31

22.

669 225,79

232 654,95

23.

669 126,17

232 694,44

24.

669 081,25

232 713,14

25.

669 056,91

232 723,08

26.

668 963,40

232 762,51

27.

668 939,63

232 772,36

28.

668 828,90

232 818,16

29.

668 668,90

232 884,23

30.

668 638,18

232 895,82

31.

668 553,73

232 928,52

32.

668 547,79

232 931,01

33.

668 484,14

232 958,20

34.

668 416,11

232 985,75

35.

668 404,67

232 990,15

1

Az 1. § (1) bekezdése az 581/2020. (XII. 14.) Korm. rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

2

Az 1. § (2a) bekezdését az 555/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

3

Az 1. § (3) bekezdését az 581/2020. (XII. 14.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

4

A 2. § a 309/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet 13. § a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2/A. §-t az 555/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

7

A 3. § (3) bekezdése a 176/2018. (IX. 27.) Korm. rendelet 2. §-a, a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 299/2019. (XII. 10.) Korm. rendelet 4. §-a, a 371/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 23/2020. (II. 20.) Korm. rendelet 4. §-a, a 117/2020. (IV. 15.) Korm. rendelet 4. §-a, a 161/2020. (IV. 29.) Korm. rendelet 4. §-a, a 388/2020. (VIII. 7.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 139/2021. (III. 23.) Korm. rendelet 7. § a) pontja, a 193/2021. (IV. 23.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 340/2021. (VI. 14.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 400/2021. (VII. 7.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, az 558/2021. (IX. 29.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 701/2021. (XII. 13.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 752/2021. (XII. 21.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 777/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. § a) pontja, a 810/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 3. § a) pontja, a 831/2021. (XII. 29.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 22/2022. (I. 25.) Korm. rendelet 3. § a) pontja, a 25/2022. (I. 27.) Korm. rendelet 4. §-a, a 73/2022. (III. 2.) Korm. rendelet 8. § a) pontja, a 112/2022. (III. 21.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 125/2022. (III. 28.) Korm. rendelet 3. §-a, a 140/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 152/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 6. §-a, a 153/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 5. §-a, a 192/2022. (V. 26.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 202/2022. (VI. 7.) Korm. rendelet 4. § a) pontja, a 211/2022. (VI. 14.) Korm. rendelet 4. §-a, a 242/2022. (VII. 1.) Korm. rendelet 3. §-a, a 296/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet 3. §-a, a 482/2023. (X. 31.) Korm. rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

9

A 3. § (5) bekezdését a 620/2021. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, nyitó szövegrésze a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 11. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 3. § (6) bekezdését a 152/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 11. § c) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § (7) bekezdését a 153/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 11. § d) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 3. § (8) bekezdését az 555/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

14

A 4. § (2) bekezdése a 3/2019. (I. 24.) Korm. rendelet 3. §-a, a 371/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 4. § b) pontja, a 117/2020. (IV. 15.) Korm. rendelet 5. § b) pontja, a 388/2020. (VIII. 7.) Korm. rendelet 4. § c) pontja, a 493/2020. (XI. 11.) Korm. rendelet 3. §-a, a 725/2020. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § b) pontja, a 174/2021. (IV. 9.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés b) pontja, a 193/2021. (IV. 23.) Korm. rendelet 4. § b) pontja, a 211/2021. (IV. 29.) Korm. rendelet 4. §-a, a 340/2021. (VI. 14.) Korm. rendelet 4. § d) pontja, a 400/2021. (VII. 7.) Korm. rendelet 4. § c) pontja, a 436/2021. (VII. 16.) Korm. rendelet 4. § c) pontja, az 523/2021. (IX. 6.) Korm. rendelet 4. § b) pontja, az 558/2021. (IX. 29.) Korm. rendelet 4. § b) pontja, a 701/2021. (XII. 13.) Korm. rendelet 4. § c) pontja, a 752/2021. (XII. 21.) Korm. rendelet 4. § b) pontja, a 810/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 3. § b) pontja, a 831/2021. (XII. 29.) Korm. rendelet 4. § b) pontja, a 22/2022. (I. 25.) Korm. rendelet 3. § b) pontja, a 73/2022. (III. 2.) Korm. rendelet 8. § c) pontja, a 112/2022. (III. 21.) Korm. rendelet 4. § b) pontja, a 140/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet 4. § b) pontja, a 192/2022. (V. 26.) Korm. rendelet 4. § b) pontja, a 202/2022. (VI. 7.) Korm. rendelet 4. § b) pontja, a 314/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet 8. § a) pontja, a 423/2023. (IX. 5.) Korm. rendelet 4. §-a, a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 11. § f) pontja, a 10/2024. (I. 25.) Korm. rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

15

A 4. § (3) bekezdését a 211/2021. (IV. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

16

A 4. § (4) bekezdését a 211/2021. (IV. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

17

A 4. § (5) bekezdését a 152/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

18

A 4. § (6) bekezdését a 152/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

19

A 4. § (7) bekezdését a 482/2023. (X. 31.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege az 526/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

20

A 4. § (8) bekezdését a 482/2023. (X. 31.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege az 526/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

21

A 4. § (9) bekezdését az 526/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

22

A 4. § (10) bekezdését az 555/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

23

A 4. § (11) bekezdését az 555/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

24

A 4/A. §-t a 10/2024. (I. 25.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

26

Az 5/A. §-t a 22/2022. (I. 25.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

27

Az 5/B. §-t a 25/2022. (I. 27.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

28

Az 5/C. §-t a 73/2022. (III. 2.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

29

Az 5/C. § (2) bekezdés 7. pontja a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 11. § g) pont ga) alpontjával megállapított szöveg.

30

Az 5/C. § (2) bekezdés 18. pontja a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 11. § g) pont gb) alpontjával megállapított szöveg.

31

[Az 5/C. § (2) bekezdés 21. pontjában a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 11. § g) pont gc) alpontja által elrendelt módosítás, amely szerint az „a beruházás során a gyorsforgalmi utak mentén, az épületek elhelyezésénél 30 méteres védőtávolságot kell tartani; a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó utak a Budapest XXIII. kerület külterület 0145/21, 0146/3, 0147/29, 0147/17, 0147/14, 0147/11, 0149/1, 0149/2, 0150/14, 0150/15, 0151/2, 0196312/2, 0196325/2, 0196324/2, 0196324/1, 0196323/2, 0196329/2, 0196330/5, 0196321/2, 0196321/3, 0196321/1, 0196320/2, 0196319/2, 0196323/1, 0196324/1, 0196325/1, 0147/12, 0147/13, 0147/30 és 0146/4 helyrajzi számú ingatlanok területén korlátozás nélkül létesíthetőek,” szövegrész helyébe az „a beruházás során a gyorsforgalmi utak mentén, az épületek elhelyezésénél 30 méteres védőtávolságot kell tartani; a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó utak a Gyál külterület 0145/21, 0146/3, 0147/29, 0147/17, 0147/14, 0147/11, 0149/1, 0149/2, 0150/14, 0150/15, 0151/2, Budapest XXIII. kerület külterület 0196312/2, 0196325/2, 0196324/2, 0196324/1, 0196323/2, 0196329/2, 0196330/5, 0196321/2, 0196321/3, 0196321/1, 0196320/2, 0196319/2, 0196323/1, 0196324/1, 0196325/1, Gyál külterület 0147/12, 0147/13, 0147/30 és 0146/4 helyrajzi számú ingatlanok területén korlátozás nélkül létesíthetőek,” szöveg lép, nem vezethető át.]

32

Az 5/C. § (2a) bekezdését a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

33

Az 5/C. § (2b) bekezdését a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

34

Az 5/C. § (7) bekezdés a) pontja a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 11. § h) pontja szerint módosított szöveg.

35

Az 5/C. § (7) bekezdés b) pontja a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

36

Az 5/C. § (8) bekezdését a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése iktatta be.

37

Az 5/D. §-t a 73/2022. (III. 2.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

38

Az 5/E. §-t a 140/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

39

Az 5/F. §-t a 152/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

40

Az 5/F. § (4) bekezdése az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 222. § a) pontja szerint módosított szöveg.

41

Az 5/G. §-t a 153/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

42

Az 5/H. §-t a 192/2022. (V. 26.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

43

Az 5/I. §-t a 202/2022. (VI. 7.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

44

Az 5/J. §-t a 202/2022. (VI. 7.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 222. § a) pontja szerint módosított szöveg.

45

Az 5/K. §-t a 211/2022. (VI. 14.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

46

Az 5/L. §-t a 398/2022. (X. 20.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

47

Az 5/M. §-t a 398/2022. (X. 20.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

48

Az 5/N. §-t a 495/2022. (XII. 6.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

49

Az 5/O. §-t az 557/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

50

Az 5/P. §-t a 86/2023. (III. 21.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

51

Az 5/Q. §-t a 184/2023. (V. 17.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

52

Az 5/Q. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 434/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

53

Az 5/Q. § (1) bekezdés a) pontja a 434/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

54

Az 5/Q. § (1) bekezdés b) pontja a 434/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

55

Az 5/Q. § (3) bekezdését a 379/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

56

Az 5/Q. § (4) bekezdését a 379/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

57

Az 5/Q. § (5) bekezdését a 379/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

58

Az 5/Q. § (6) bekezdését a 434/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

59

Az 5/Q. § (7) bekezdését a 434/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

60

Az 5/R. §-t a 194/2023. (V. 22.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

61

Az 5/S. §-t a 218/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

62

Az 5/S. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

63

Az 5/S. § (1) bekezdés a) pontja a 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

64

Az 5/S. § (1) bekezdés b) pontja a 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

65

Az 5/S. § (2) bekezdése az 526/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

66

Az 5/S. § (3) bekezdését a 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

67

Az 5/S. § (4) bekezdését a 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

68

Az 5/S. § (5) bekezdését az 526/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

69

Az 5/S. § (6) bekezdését az 526/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

70

Az 5/T. §-t a 398/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

71

Az 5/U. §-t a 423/2023. (IX. 5.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

72

Az 5/V. §-t a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

73

Az 5/V. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2/2024. (I. 9.) Korm. rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

74

Az 5/V. § (2) bekezdése a 2/2024. (I. 9.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

75

Az 5/V. § (4) bekezdés a) pontja a 2/2024. (I. 9.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

76

Az 5/V. § (5) bekezdését a 2/2024. (I. 9.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

77

Az 5/W. §-t a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

78

Az 5/X. §-t az 502/2023. (XI. 13.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

79

Az 5/X. § (2) bekezdés 4. pontja a 2/2024. (I. 9.) Korm. rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

80

Az 5/X. § (3a) bekezdését a 2/2024. (I. 9.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

81

Az 5/Y. §-t az 555/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

82

Az 5/Z. §-t a 669/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

84

A 6. § (1) bekezdés a) pontja a 47/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 10. § b) pontja, a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § a) pontja szerint módosított szöveg.

85

A 6. § (1) bekezdés b) pontja a 47/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 10. § c) pontja, a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § b) pontja szerint módosított szöveg.

86

A 6. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 4. § b) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 6. § (2) bekezdés b) pontja a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

88

A 6. § (2) bekezdés c) pontja a 811/2021. (XII. 28.) korm. rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

89

A 6. § (2) bekezdés i) pontja a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 4. § d) pontja szerint módosított szöveg.

90

A 6. § (2) bekezdés k) pontját a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

91

A 6. § (2) bekezdés l) pontját a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

92

A 6. § (2) bekezdés m) pontját a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

93

A 6. § (3a) bekezdését a 47/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 332/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

94

A 6. § (3b) bekezdését a 47/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

95

A 6. § (3c) bekezdését a 811/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be.

96

A 6. § (4) bekezdése a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 4. § e) pontja szerint módosított szöveg.

97

A 6. § (5) bekezdését a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

98

A 6. § (6) bekezdését a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 1. § (3) bekezdése iktatta be.

99

A 6. § (7) bekezdését a 336/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

100

A 6. § (8) bekezdését a 336/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

101

A 6. § (9) bekezdését a 811/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

102

A 6/A. §-t a 174/2018. (IX. 26.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

103

A 6/A. § (1) bekezdés a) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § a) pontja szerint módosított szöveg.

104

A 6/A. § (1) bekezdés b) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § c) pontja szerint módosított szöveg.

105

A 6/B. §-t a 253/2019. (X. 24.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

106

A 6/B. § (1) bekezdés a) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § a) pontja szerint módosított szöveg.

107

A 6/B. § (1) bekezdés b) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § c) pontja szerint módosított szöveg.

109

A 6/D. §-t a 299/2019. (XII. 10.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

110

A 6/D. § (1) bekezdés b) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § c) pontja szerint módosított szöveg.

111

A 6/D. § (1) bekezdés c) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § d) pontja szerint módosított szöveg.

112

A 6/E. §-t a 371/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 620/2021. (XI. 8.) Korm. rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

113

A 6/F. §-t a 23/2020. (II. 20.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

114

A 6/F. § (1) bekezdés f) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § b) pontja szerint módosított szöveg.

115

A 6/G. §-t a 117/2020. (IV. 15.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

118

A 6/G. § (3) bekezdése a 202/2022. (VI. 7.) Korm. rendelet 4. § e) pontja szerint módosított szöveg.

119

A 6/G. § (4) bekezdése a 202/2022. (VI. 7.) Korm. rendelet 4. § e) és f) pontja szerint módosított szöveg.

120

A 6/G. § (5) bekezdése a 202/2022. (VI. 7.) Korm. rendelet 4. § e) pontja szerint módosított szöveg.

121

A 6/H. §-t a 161/2020. (IV. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

122

A 6/H. § (1) bekezdése a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § e) pontja szerint módosított szöveg.

123

A 6/I. §-t a 161/2020. (IV. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

124

A 6/I. § (1) bekezdése a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § e) pontja szerint módosított szöveg.

125

A 6/J. §-t a 388/2020. (VIII. 7.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

126

A 6/J. § (1) bekezdése a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § f) pontja szerint módosított szöveg.

127

A 6/K. §-t a 388/2020. (VIII. 7.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

128

A 6/K. § (1) bekezdése a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § e) pontja, a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 11. § i) pontja szerint módosított szöveg.

129

A 6/K. § (2) bekezdése a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

130

A 6/K. § (3) bekezdése a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

131

A 6/K. § (4) bekezdése a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

132

A 6/K. § (5) bekezdése a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

133

A 6/K. § (6) bekezdése a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 7. §-ával megállapított szöveg.

134

A 6/K. § (7) bekezdését a 136/2021. (III. 22.) Korm. rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

135

A 6/K. § (8) bekezdés l) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § g) pontja szerint módosított szöveg.

136

A 6/K. § (10) bekezdését a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

137

A 6/K. § (11) bekezdését a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

138

A 6/K. § (12) bekezdését a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

139

A 6/L. §-t a 725/2020. (XII. 31.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

140

A 6/L. § (1) bekezdés b) pontja a 420/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 99. § h) pontja szerint módosított szöveg.

141

A 6/M. §-t a 47/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

142

A 6/N. §-t a 174/2021. (IV. 9.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

143

A 6/O. §-t a 193/2021. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

144

A 6/O. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

145

A 6/O. § (1) bekezdés a) pontja a 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 5. § d) pontja szerint módosított szöveg.

146

A 6/O. § (1) bekezdés b) pontja a 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 5. § d) pontja szerint módosított szöveg.

147

A 6/O. § (5) bekezdését a 16/2022. (I. 20.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

148

A 6/O. § (6) bekezdését a 16/2022. (I. 20.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

149

A 6/O. § (7) bekezdését a 16/2022. (I. 20.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

150

A 6/O. § (8) bekezdését a 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

151

A 6/P. §-t a 340/2021. (VI. 14.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

152

A 6/Q. §-t a 400/2021. (VII. 7.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

153

A 6/R. §-t a 314/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet 8. § b) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 464/2022. (XI. 15.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be. Alkalmazására lásd a 314/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet 7. §-át.

154

A 6/S. §-t az 523/2021. (IX. 6.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

155

A 6/T. §-t az 558/2021. (IX. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

156

A 6/U. §-t a 701/2021. (XII. 13.) Korm. redelet 1. §-a iktatta be.

157

A 6/V. §-t a 752/2021. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

158

A 6/W. §-t a 752/2021. (XII. 21.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

159

A 6/X. §-t a 811/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

160

A 6/Y. §-t a 831/2021. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

161

A 6/Z. §-t a 16/2022. (I. 20.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

162

A 6/Z. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 47/2022. (II. 17.) Korm. rendelet 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

163

A 6/Z. § (2) bekezdés d) pontja a 112/2022. (III. 21.) Korm. rendelet 4. § c) pontja szerint módosított szöveg.

164

A 6/Z. § (4) bekezdése a 112/2022. (III. 21.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

165

A 6/Z. § (4a) bekezdését a 112/2022. (III. 21.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

166

A 6/Z. § (9) bekezdését a 168/2022. (IV. 28.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

167

A 6/Z. § (10) bekezdését a 447/2023. (X. 3.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

168

A 6/ZS. §-t a 16/2022. (I. 20.) Korm. rendelet 7. §-a iktatta be.

169

A 9. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 152/2018. (VIII. 30.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

170

A hatálybalépés időpontja 2018. augusztus 31.

171

A 10. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 174/2018. (IX. 26.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

172

A hatálybalépés időpontja 2018. szeptember 27.

173

A 11. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 176/2018. (IX. 27.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

174

A hatálybalépés időpontja 2018. szeptember 28.

175

A 12. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 200/2018. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

176

A hatálybalépés időpontja 2018. október 31.

177

A 13. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 205/2018. (XI. 9.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

178

A hatálybalépés időpontja 2018. november 10.

180

A hatálybalépés időpontja 2018. december 14.

182

A hatálybalépés időpontja 2018. december 28.

183

A 16. §-t a 3/2019. (I. 24.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

184

A hatálybalépés időpontja 2019. január 25.

185

A 17. §-t a 35/2019. (III. 5.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

186

A hatálybalépés időpontja 2019. március 6.

187

A 18. §-t az 58/2019. (III. 18.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

188

A hatálybalépés időpontja 2019. március 19.

189

A 19. §-t a 93/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

190

A hatálybalépés időpontja 2019. április 24.

191

A 20. §-t a 94/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

192

A hatálybalépés időpontja 2019. április 24.

193

A 21. §-t a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

194

A hatálybalépés napja: 2019. június 29.

195

A 22. §-t a 166/2019. (VII. 8.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

196

A hatálybalépés napja 2019. július 9.

197

A 23. §-t a 253/2019. (X. 24.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

198

A hatálybalépés időpontja 2019. október 25.

199

A 24. §-t a 254/2019. (X. 28.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

200

A hatálybalépés időpontja 2019. október 29.

201

A 25. §-t a 266/2019. (XI. 14.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

202

A hatálybalépés időpontja 2019. november 15.

204

A hatálybalépés időpontja 2019. december 11.

206

A hatálybalépés időpontja 2019. december 20.

207

A 28. §-t a 336/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 314/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet 8. § c) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 7. §-át.

208

A hatálybalépés időpontja 2019. december 24.

210

A hatálybalépés időpontja 2019. december 31.

211

A 30. §-t a 21/2020. (II. 19.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

212

A hatálybalépés időpontja 2020. február 20.

213

A 31. §-t a 23/2020. (II. 20.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

214

A hatálybalépés időpontja 2020. február 21.

215

A 32. §-t a 44/2020. (III. 12.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

216

A hatálybalépés időpontja 2020. március 13.

217

A 33. §-t a 117/2020. (IV. 15.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

218

A hatálybalépés időpontja 2020. április 16.

219

A 34. §-t a 139/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

220

A hatálybalépés időpontja 2020. április 22.

221

A 35. §-t a 156/2020. (IV. 28.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

222

A hatálybalépés időpontja 2020. április 29.

223

A 36. §-t a 161/2020. (IV. 29.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

224

A hatálybalépés időpontja 2020. április 30.

226

A hatálybalépés időpontja 2020. május 13.

227

A 38. §-t a 256/2020. (VI. 3.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

228

A hatálybalépés időpontja 2020. június 4.

229

A 39. §-t a 268/2020. (VI. 11.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

230

A hatálybalépés időpontja 2020. június 12.

231

A 40. §-t a 274/2020. (VI. 12.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

232

A hatálybalépés időpontja 2020. június 13.

233

A 41. §-t a 278/2020. (VI. 12.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

234

A hatálybalépés időpontja 2020. június 13.

235

A 42. §-t a 334/2020. (VII. 2.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

236

A hatálybalépés időpontja 2020. július 3.

238

A hatálybalépés időpontja 2020. augusztus 8.

239

A 44. §-t a 493/2020. (XI. 11.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

240

A hatálybalépés időpontja 2020. november 26.

241

A 45. §-t az 580/2020. (XII. 14.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

242

A hatálybalépés időpontja 2020. december 15.

243

A 46. §-t az 581/2020. (XII. 14.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

244

A hatálybalépés időpontja 2020. december 15.

246

A hatálybalépés időpontja 2020. december 18.

248

A hatálybalépés időpontja 2020. december 23.

250

A hatálybalépés időpontja 2021. január 1.

251

Az 50. §-t a 12/2021. (I. 20.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

252

A hatálybalépés időpontja 2021. január 21.

253

Az 51. §-t a 47/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

254

A hatálybalépés időpontja 2021. február 6.

255

Az 52. §-t az 56/2021. (II. 9.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

256

A hatálybalépés időpontja 2021. február 10.

257

Az 53. §-t a 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet 11. §-a iktatta be.

258

A hatálybalépés időpontja 2021. február 24.

259

Az 54. §-t a 98/2021. (II. 27.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

260

A hatálybalépés időpontja 2021. február 28.

261

Az 55. §-t a 136/2021. (III. 22.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

262

A hatálybalépés időpontja 2021. március 23.

263

A hatálybalépés időpontja 2021. március 23.

264

Az 56. §-t a 139/2021. (III. 23.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

265

A hatálybalépés időpontja 2021. március 24.

266

Az 57. §-t a 174/2021. (IV. 9.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

267

A hatálybalépés időpontja 2021. április 10.

268

Az 58. §-t a 193/2021. (IV. 23.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

269

A hatálybalépés időpontja 2021. április 24.

270

Az 59. §-t a 211/2021. (IV. 29.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

271

A hatálybalépés időpontja 2021. április 30.

273

A hatálybalépés időpontja 2021. május 7.

274

A 61. §-t a 281/2021. (V. 26.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

275

A hatálybalépés időpontja 2021. május 27.

276

A 62. §-t a 340/2021. (VI. 14.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

277

A hatálybalépés időpontja 2021. június 15.

278

A 63. §-t a 400/2021. (VII. 7.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

279

A hatálybalépés időpontja 2021. július 8.

281

A hatálybalépés időpontja 2021. július 16.

282

A 65. §-t a 436/2021. (VII. 16.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be, a 314/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet 8. § d) pontja hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 7. §-át.

284

A hatálybalépés időpontja 2021. július 31.

286

A hatálybalépés időpontja 2021. augusztus 6.

287

A 68. §-t az 523/2021. (IX. 6.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

288

A hatálybalépés időpontja 2021. szeptember 9.

289

A 69. §-t az 557/2021. (IX. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

290

A hatálybalépés időpontja 2021. szeptember 30.

291

A 70. §-t az 558/2021. (IX. 29.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

292

A hatálybalépés időpontja 2021. október 1.

293

A 71. §-t az 594/2021. (X. 27.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

294

A hatálybalépés időpontja 2021. október 28.

295

A 72. §-t a 620/2021. (XI. 8.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be, szövege a 314/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet 8. § e) pontja szerint módosított szöveg. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 7. §-át.

296

A hatálybalépés időpontja 2021. november 9.

297

A 73. §-t a 630/2021. (XI. 16.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

298

A hatálybalépés időpontja 2021. november 17.

299

A 74. §-t a 631/2021. (XI. 16.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

300

A hatálybalépés időpontja 2021. november 17.

301

A 75. §-t a 701/2021. (XII. 13.) Korm. redelet 2. §-a iktatta be.

302

A hatálybalépés napja 2021. december 14.

304

A hatálybalépés időpontja 2021. december 22.

306

A hatálybalépés időpontja 2022. január 1.

308

A hatálybalépés időpontja 2021. december 29.

310

A hatálybalépés időpontja 2021. december 30.

312

A hatálybalépés időpontja 2021. december 29.

314

A hatálybalépés időpontja 2021. december 31.

315

A 82. §-t a 15/2022. (I. 20.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

316

A hatálybalépés időpontja 2022. január 21.

317

A 83. §-t a 16/2022. (I. 20.) Korm. rendelet 8. §-a iktatta be.

318

A hatálybalépés időpontja 2022. január 21.

319

A 84. §-t a 22/2022. (I. 25.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

320

A hatálybalépés időpontja 2022. január 26.

321

A 85. §-t a 25/2022. (I. 27.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

322

A 86. §-t a 47/2022. (II. 17.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

323

A hatálybalépés időpontja 2022. február 18.

324

A 87. §-t az 55/2022. (II. 23.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

325

A hatálybalépés időpontja 2022. február 24.

326

A 88. §-t a 73/2022. (III. 2.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

327

A hatálybalépés időpontja 2022. március 3.

328

A 89. §-t a 81/2022. (III. 4.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

329

A hatálybalépés időpontja 2022. március 5.

331

A hatálybalépés időpontja 2022. március 22.

333

A hatálybalépés időpontja 2022. március 29.

334

A 92. §-t a 140/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

335

A hatálybalépés időpontja 2022. április 8.

336

A 93. §-t a 141/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

337

A hatálybalépés időpontja 2022. április 8.

338

A 94. §-t a 142/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

339

A hatálybalépés időpontja 2022. április 8.

340

A 95. §-t a 152/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

341

A hatálybalépés időpontja 2022. április 15.

342

A 96. §-t a 153/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

343

A hatálybalépés időpontja 2022. április 16.

344

A 97. §-t a 158/2022. (IV. 19.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

345

A hatálybalépés időpontja 2022. április 20.

346

A 98. §-t a 167/2022. (IV. 28.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

347

A hatálybalépés időpontja 2022. április 29.

348

A 99. §-t a 168/2022. (IV. 28.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

349

A hatálybalépés időpontja 2022. április 29.

350

A 100. §-t a 177/2022. (IV. 29.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

351

A hatálybalépés időpontja 2022. április 30.

352

A 101. §-t a 192/2022. (V. 26.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

353

A hatálybalépés időpontja 2022. május 27.

354

A 102. §-t a 202/2022. (VI. 7.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

355

A hatálybalépés időpontja 2022. június 8.

356

A 103. §-t a 211/2022. (VI. 14.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

357

A hatálybalépés időpontja 2022. június 17.

359

A hatálybalépés időpontja 2022. június 29.

360

A 105. §-t a 242/2022. (VII. 1.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

361

A hatálybalépés időpontja 2022. július 2.

362

A 106. §-t a 286/2022. (VIII. 1.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

363

A hatálybalépés időpontja 2022. augusztus 2.

365

A hatálybalépés időpontja 2022. augusztus 24.

366

A 108. §-t a 341/2022. (IX. 7.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

367

A hatálybalépés időpontja 2022. október 21.

368

A 109. §-t a 398/2022. (X. 20.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

369

A 110. §-t a 464/2022. (XI. 15.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

370

A hatálybalépés időpontja 2022. november 16.

371

A 111. §-t a 473/2022. (XI. 22.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

372

A hatálybalépés időpontja 2022. november 23.

373

A 112. §-t a 482/2022. (XI. 28.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

374

A hatálybalépés időpontja 2022. november 29.

375

A 113. §-t a 495/2022. (XII. 6.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

376

A hatálybalépés időpontja 2022. december 7.

377

A 114. §-t az 557/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

378

A hatálybalépés időpontja 2022. december 23.

379

A 115. §-t a 609/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

380

A 116. §-t a 42/2023. (II. 20.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

381

A hatálybalépés időpontja 2023. február 23.

382

A 117. §-t a 77/2023. (III. 10.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

383

A hatálybalépés időpontja 2023. március 11.

384

A 118. §-t a 86/2023. (III. 21.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

385

A hatálybalépés időpontja 2023. március 22.

386

A 119. §-t a 118/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

387

A hatálybalépés időpontja 2023. április 6.

388

A 120. §-t a 184/2023. (V. 17.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

389

A hatálybalépés időpontja 2023. május 18.

390

A 121. §-t a 194/2023. (V. 22.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

391

A hatálybalépés időpontja 2023. május 23.

392

A 122. §-t a 198/2023. (V. 22.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

393

A hatálybalépés időpontja 2023. május 23.

394

A 123. §-t a 218/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

395

A hatálybalépés időpontja 2023. június 2.

396

A 124. §-t a 263/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

397

A hatálybalépés időpontja 2023. június 29.

398

A 125. §-t a 296/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

399

A hatálybalépés időpontja 2023. július 7.

400

A 126. §-t a 332/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

401

A hatálybalépés időpontja 2023. július 20.

402

A 127. §-t a 356/2023. (VII. 27.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

403

A hatálybalépés időpontja 2023. július 28.

404

A 128. §-t a 379/2023. (VIII. 10.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

405

A hatálybalépés időpontja 2023. augusztus 11.

406

A 129. §-t a 390/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

407

A hatálybalépés időpontja 2023. augusztus 15.

408

A 130. §-t a 398/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

409

A hatálybalépés időpontja 2023. augusztus 25.

410

A 131. §-t a 418/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

411

A hatálybalépés időpontja 2023. szeptember 1.

412

A 132. §-t a 423/2023. (IX. 5.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

413

A hatálybalépés időpontja 2023. szeptember 6.

414

A 133. §-t a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 9. §-a iktatta be.

415

A hatálybalépés időpontja 2023. szeptember 15.

416

A hatálybalépés időpontja 2023. szeptember 15.

417

A 134. §-t a 434/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

418

A hatálybalépés időpontja 2023. szeptember 22.

419

A 135. §-t a 447/2023. (X. 3.) Korm. rendelet 5. §-a iktatta be.

420

A hatálybalépés időpontja 2023. október 4.

421

A 136. §-t a 482/2023. (X. 31.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

422

A hatálybalépés időpontja 2023. november 1.

423

A 137. §-t a 483/2023. (X. 31.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

424

A hatálybalépés időpontja 2023. november 1.

425

A 138. §-t a 495/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be.

426

A hatálybalépés időpontja 2023. november 3.

427

A 139. §-t az 502/2023. (XI. 13.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

428

A hatálybalépés időpontja 2023. november 14.

429

A 140. §-t az 526/2023. (XII. 1.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

430

A hatálybalépés időpontja 2023. december 2.

431

A 141. §-t az 555/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet 6. §-a iktatta be.

432

A hatálybalépés időpontja 2023. december 13.

433

A 142. §-t a 669/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

434

A hatálybalépés időpontja 2023. december 30.

435

A 143. §-t a 2/2024. (I. 9.) Korm. rendelet 4. §-a iktatta be.

436

A hatálybalépés időpontja 2024. január 10.

437

A 144. §-t a 10/2024. (I. 25.) Korm. rendelet 2. §-a iktatta be.

438

A hatálybalépés időpontja 2024. január 26.

439

Az 1. melléklet 2. pontja a 725/2020. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

440

A 2. melléklet a 152/2018. (VIII. 30.) Korm. rendelet 2. §-a, a 200/2018. (X. 30.) Korm. rendelet 2. §-a, a 205/2018. (XI. 9.) Korm. rendelet 2. §-a, a 243/2018. (XII. 13.) Korm. rendelet 4. §-a, a 320/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 2. §-a, a 3/2019. (I. 24.) Korm. rendelet 2. §-a, a 35/2019. (III. 5.) Korm. rendelet 2. §-a, az 58/2019. (III. 18.) Korm. rendelet 2. §-a, a 93/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 2. §-a, a 94/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 2. §-a, a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése, a 166/2019. (VII. 8.) Korm. rendelet 2. §-a, a 253/2019. (X. 24.) Korm. rendelet 3. §-a, a 254/2019. (X. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, a 266/2019. (XI. 14.) Korm. rendelet 2. §-a szerint, a 299/2019. (XII. 10.) Korm. rendelet 3. §-a szerint, a 326/2019. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. §-a, a 336/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet 3. §-a, a 371/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet 3. §-a, a 21/2020. (II. 19.) Korm. rendelet 2. §-a, a 23/2020. (II. 20.) Korm. rendelet 3. §-a, a 44/2020. (III. 12.) Korm. rendelet 2. §-a, a 117/2020. (IV. 15.) Korm. rendelet 3. §-a, a 139/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet 2. §-a, a 156/2020. (IV. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, a 161/2020. (IV. 29.) Korm. rendelet 3. §-a, a 256/2020. (VI. 3.) Korm. rendelet 2. §-a, a 268/2020. (VI. 11.) Korm. rendelet 2. §-a, a 274/2020. (VI. 12.) Korm. rendelet 2. §-a, a 278/2020. (VI. 12.) Korm. rendelet 2. §-a, a 334/2020. (VII. 2.) Korm. rendelet 2. §-a, a 371/2020. (VII. 30.) Korm. rendelet 50. §-a, a 388/2020. (VIII. 7.) Korm. rendelet 3. §-a, a 493/2020. (XI. 11.) Korm. rendelet 2. §-a, az 580/2020. (XII. 14.) Korm. rendelet 2. §-a, az 581/2020. (XII. 14.) Korm. rendelet 3. §-a, a 600/2020. (XII. 17.) Korm. rendelet 2. §-a, a 635/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet 2. §-a, a 725/2020. (XII. 31.) Korm. rendelet 4. §-a, a 12/2021. (I. 20.) Korm. rendelet 2. §-a, a 47/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése, az 56/2021. (II. 9.) Korm. rendelet 3. §-a, a 83/2021. (II. 23.) Korm. rendelet 10. §-a, a 98/2021. (II. 27.) Korm. rendelet 2. §-a, a 136/2021. (III. 22.) Korm. rendelet 2. §-a, a 174/2021. (IV. 9.) Korm. rendelet 5. §-a, a 193/2021. (IV. 23.) Korm. rendelet 3. §-a, a 211/2021. (IV. 29.) Korm. rendelet 3. §-a, a 240/2021. (V. 6.) Korm. rendelet 2. §-a, a 281/2021. (V. 26.) Korm. rendelet 2. §-a, a 340/2021. (VI. 14.) Korm. rendelet 3. §-a, a 400/2021. (VII. 7.) Korm. rendelet 3. §-a, a 425/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 2. §-a , a 436/2021. (VII. 16.) Korm. rendelet 4. § d) pontja, a 452/2021. (VII. 30.) Korm. rendelet 2. §-a, a 466/2021. (VIII. 5.) Korm. rendelet 2. §-a, az 523/2021. (IX. 6.) Korm. rendelet 3. §-a, az 557/2021. (IX. 29.) Korm. rendelet 2. §-a, az 558/2021. (IX. 29.) Korm. rendelet 3. §-a, az 594/2021. (X. 27.) Korm. rendelet 5. §-a, a 620/2021. (XI. 8.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése, a 630/2021. (XI. 16.) Korm. rendelet 2. §-a, a 631/2021. (XI. 16.) Korm. rendelet 2. §-a, a 701/2021. (XII. 13.) Korm. redelet 3. §-a, a 752/2021. (XII. 21.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése, a 777/2021. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. § b) pontja, a 809/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, a 811/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 5. § c) és d) pontja, a 810/2021. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, a 787/2021. (XII. 27.) Korm. rendelet 75. §-a, a 831/2021. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. §-a, a 15/2022. (I. 20.) Korm. rendelet 2. §-a, a 16/2022. (I. 20.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése, a 22/2022. (I. 25.) Korm. rendelet 3. §-a, a 25/2022. (I. 27.) Korm. rendelet 3. §-a, a 47/2022. (II. 17.) Korm. rendelet 2. § b) pontja, az 55/2022. (II. 23.) Korm. rendelet 2. §-a, a 73/2022. (III. 2.) Korm. rendelet 7. §-a, a 81/2022. (III. 4.) Korm. rendelet 3. §-a, a 112/2022. (III. 21.) Korm. rendelet 4. § d) pontja, szerint a 125/2022. (III. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, a 140/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet 3. §-a, a 141/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet 2. §-a, a 142/2022. (IV. 7.) Korm. rendelet 2. §-a, a 152/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 5. §-a, a 153/2022. (IV. 14.) Korm. rendelet 4. §-a, a 158/2022. (IV. 19.) Korm. rendelet 2. §-a, a 167/2022. (IV. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, a 177/2022. (IV. 29.) Korm. rendelet 2. §-a, a 192/2022. (V. 26.) Korm. rendelet 3. §-a, a 202/2022. (VI. 7.) Korm. rendelet 3. §-a, a 211/2022. (VI. 14.) Korm. rendelet 3. §-a, a 236/2022. (VI. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, a 242/2022. (VII. 1.) Korm. rendelet 2. §-a, a 286/2022. (VIII. 1.) Korm. rendelet 2. §-a, a 309/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet 13. § c) és d) pontja, a 314/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet 8. § f) pontja, a 326/2022. (VIII. 23.) Korm. rendelet 2. §-a, a 341/2022. (IX. 7.) Korm. rendelet 2. §-a, a 398/2022. (X. 20.) Korm. rendelet 3. §-a, a 464/2022. (XI. 15.) Korm. rendelet 3. §-a, a 473/2022. (XI. 22.) Korm. rendelet 2. §-a, a 482/2022. (XI. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, a 495/2022. (XII. 6.) Korm. rendelet 3. §-a, az 557/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 3. §-a, a 609/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, az 546/2022. (XII. 22.) Korm. rendelet 222. § a)-c) pontja, a 77/2023. (III. 10.) Korm. rendelet 2. §-a, a 86/2023. (III. 21.) Korm. rendelet 3. §-a, a 118/2023. (IV. 5.) Korm. rendelet 2. §-a, a 184/2023. (V. 17.) Korm. rendelet 3. §-a, a 194/2023. (V. 22.) Korm. rendelet 3. §-a, a 198/2023. (V. 22.) Korm. rendelet 4. §-a, a 218/2023. (VI. 1.) Korm. rendelet 3. §-a, a 263/2023. (VI. 28.) Korm. rendelet 2. §-a, a 296/2023. (VII. 6.) Korm. rendelet 2. §-a, a 332/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet 3. §-a, a 390/2023. (VIII. 14.) Korm. rendelet 2. §-a, a 398/2023. (VIII. 24.) Korm. rendelet 3. §-a, a 418/2023. (VIII. 31.) Korm. rendelet 2. §-a, a 423/2023. (IX. 5.) Korm. rendelet 3. §-a, a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 10. § (2) bekezdése, a 434/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet 3. §-a, a 483/2023. (X. 31.) Korm. rendelet 2. §-a, a 495/2023. (XI. 2.) Korm. rendelet 4. §-a, az 502/2023. (XI. 13.) Korm. rendelet 3. §-a, az 555/2023. (XII. 12.) Korm. rendelet 7. §-a, a 669/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet 3. §-a, a 10/2024. (I. 25.) Korm. rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

441

A 3. melléklet a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette, újonnan a 160/2019. (VI. 28.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése iktatta be.

442

A 3. mellékletben foglalt táblázat 6. sorát a 332/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

443

A 3. mellékletben foglalt táblázat 7. sorát a 332/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet 4. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

444

A 4. mellékletet a 47/2021. (II. 5.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be, a 332/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet 4. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

445

Az 5. mellékletet a 436/2021. (VII. 16.) Korm. rendelet 3. §-a iktatta be, a 314/2022. (VIII. 11.) Korm. rendelet 8. § g) pontja hatályon kívül helyezte. Alkalmazására lásd ez utóbbi módosító rendelet 7. §-át.

448

A 7. mellékletben foglalt táblázat 16. sorát a 332/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet 4. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

449

A 7. mellékletben foglalt táblázat 17. sorát a 332/2023. (VII. 19.) Korm. rendelet 4. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

451

A 9. mellékletet a 16/2022. (I. 20.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 112/2022. (III. 21.) Korm. rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

452

A 10. mellékletet a 429/2023. (IX. 14.) Korm. rendelet 10. § (1) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére