• Tartalom

26/2018. (VIII. 7.) EMMI rendelet

26/2018. (VIII. 7.) EMMI rendelet

a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosításáról1

2018.08.15.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 92. § (1) bekezdés 8. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 116. § 23. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró innovációért és technológiáért felelős miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 5. alcíme a következő 20. §-sal egészül ki:

20. § A tanulmányaikat a 2016/2017. tanévben vagy a 2017/2018. tanévben 9. évfolyamon megkezdett szakgimnáziumi tanulók a tanulmányaik megkezdésekor hatályos kerettantervek szerint fejezik be tanulmányaikat azzal, hogy a tantárgyi struktúrában az „Érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés” tantárgy órakerete a 2018/2019. tanévtől a tanuló által választott kerettantervi iránynak megfelelően kerül felhasználásra a lehetséges szakképzési kerettantervi irányok alapján a szakgimnázium által biztosított lehetőségek közül.”

2. § A Rendelet 14. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

1. melléklet a 26/2018. (VIII. 7.) EMMI rendelethez

A Rendelet 14. melléklet „Tantárgyi struktúra és óraszámok” című alcíme helyébe a következő rendelkezés lép:
„Tantárgyi struktúra és óraszámok
A tantárgyi struktúrát a kerettanterv egységesen határozza meg. Az eltérő szakképzési irányoknak megfelelő sajátosságokat külön pont tartalmazza. A helyi tantervben a tantárgyak kötelező óraszámát a szakmabesorolásnak megfelelő változat alapján kell meghatározni. A tantárgyak kerettantervében megjelölésre kerültek a tantárgyak összekapcsolásának lehetséges pontjai, amelyeket részletesen az intézmények helyi tantervei szabályoznak.
I.    A szakgimnáziumok tantárgyi struktúrája és óraszámai

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

 

1.

Tantárgyak

9. évf.

10. évf.

11. évf.

12. évf.

9–12. évf. óraszám összesen

13. évf.

13. évf. óraszám összesen

 

2.

Magyar nyelv és irodalom

4

4

4

4

556

 

3.

Idegen nyelv

4

4

4

4

556

 

4.

Matematika

3

3

3

3

417

 

5.

Történelem

2

2

3

3

345

 

6.

Etika

1

31

 

7.

Informatika

2

2

144

 

8.

Művészetek

1

36

 

9.

Testnevelés

5

5

5

5

695

 

10.

Osztályfőnöki

1

1

1

1

139

 

11.

Kötelező komplex természettudományos tantárgy

3

108

 

12.

Ágazathoz kapcsolódó természettudományos tantárgy*

2

2

2

216

 

13.

Kötelezően választható tantárgy**

2

2

134

 

14.

Pénzügyi és vállalkozói ismeretek

1

36

 

15.

Szakmai tárgyak órakerete

8

12

11

12

1488

31

961

 

16.

Szabadon tervezhető órakeret

4

124

 

17.

Rendelkezésre álló órakeret/hét

35

36

35

35

35

 

18.

Tanítási hetek száma

36

36

36

31

31

 

19.

Éves összes óraszám

1260

1296

1260

1085

4901

1085

1085

* A szakgimmnáziumok helyi tanterveibe beépítendő, az egyes ágazatokhoz kapcsolódó természettudományos tantárgyak című táblázat szerint
** Érettségi tantárgy, Idegen nyelv, Természettudományos tantárgy, Informatika, Szakmai tantárgy vagy Katonai alapismeretek
II.    A szakgimnáziumok helyi tanterveibe beépítendő, az egyes ágazatokhoz kapcsolódó természettudományos tantárgyak

 

A

B

C

 

1.

Ágazatok

Ágazathoz kapcsolódó tantárgy

Kötelezően választható természettudományos tantárgy

 

2.

Erdészet és vadgazdálkodás XXXII., Mezőgazdaság XXXIII., Kertészet és parképítés XXXIV., Sport XXXVII.

Biológia

Fizika vagy Kémia

 

3.

Egészségügy I., Környezetvédelem XXIII., Szépészet XXX., Élelmiszeripar XXXVI.

Biológia

Kémia vagy Fizika

 

4.

Egészségügyi technika II., Képző- és iparművészet V., Hang-, film és színháztechnika VI., Épületgépészet VIII., Gépészet IX., Villamosipar és elektronika XI., Távközlés XII., Informatika XIII., Építőipar XVI., Könnyűipar XVII., Faipar XVIII., Közlekedésgépész XXII., Agrár gépész XXXI., Közlekedés, szállítmányozás és logisztika XL., Vízügy XLI.

Fizika

Kémia

 

5.

Kohászat X., Vegyipar XIV., Vegyész XV., Nyomdaipar XIX.

Kémia

Fizika

 

6.

Bányászat VII., Közgazdaság XXIV., Ügyvitel XXV., Kereskedelem XXVI., Vendéglátóipar XXVII., Turisztika XXVIII., Optika XXIX., Földmérés XXXV.

Földrajz

Fizika

 

7.

Szociális III., Pedagógia IV., Rendészet és közszolgálat XXXVIII., Közművelődés XXXIX.

Biológia

Földrajz

 

8.

Előadóművészet XLII.

Komplex természettudomány vagy egy Természettudományos tantárgy

 

III.    Két tanítási nyelvű szakgimnáziumi képzés óraterve

 

 

A

B

C

D

E

F

G

H

 

1.

Tantárgyak

9. évf.

10. évf.

11. évf.

12. évf.

9–12. évf. óraszám összesen

13. évf.

13. évf. óraszám összesen

 

2.

Magyar nyelv és irodalom

4

4

4

4

556

 

3.

Idegen nyelv, Célnyelv

6

6

5

5

767

 

4.

Matematika

3

3

3

3

417

 

5.

Történelem

2

2

3

3

345

 

6.

Informatika

2

72

 

7.

Testnevelés

5

5

5

5

695

 

8.

Osztályfőnöki

1

1

1

1

139

 

9.

Célnyelvi civilizáció

2

1

1

144

 

10.

Választható természettudományos tantárgy, vagy komplex természettudomány

2

2

144

 

11.

Kötelezően választható tantárgy*

2

2

134

 

12.

Szakmai tárgyak órakerete

8

12

11

12

1488

31

961

 

13.

Szabadon tervezhető órakeret

4

124

 

14.

Rendelkezésre álló órakeret/hét

35

36

35

35

35

 

15.

Tanítási hetek száma

36

36

36

31

31

 

16.

Éves összes óraszám

1260

1296

1260

1085

4901

1085

1085

* Érettségi tantárgy, célnyelv, Természettudományos tantárgy, Informatika, Szakmai tantárgy vagy Katonai alapismeretek tantárgy
IV.    Nyelvi előkészítő évfolyam óraszámai a szakgimnáziumban

 

 

A

B

 

1.

Tantárgyak

óraszám/hét

 

2.

Idegen nyelv

18

 

3.

Testnevelés és sport

5

 

4.

Informatika

3

 

5.

Képességfejlesztés, a helyi tantervben meghatározottak szerint

3

 

6.

Osztályfőnöki

1

 

7.

Összesen

30

V.    Kötelező tantárgyak:
V.1.    Magyar nyelv és irodalom
V.2.    Idegen nyelv
V.3.    Idegen nyelv – Függelék: angol és német nyelvi specifikáció
V.4.    Matematika
V.5.    Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek
V.6.    Etika
V.7.    Pénzügyi és vállalkozási ismeretek*
V.8.    Komplex természettudomány*
V.8.1.    108 órás, egy évfolyamos változat
V.8.2.    144 órás, két évfolyamos változat
V.8.3.    278 órás, négy évfolyamos változat
V.9.    Biológia–egészségtan*
V.9.1.    216 órás, három évfolyamos A változat
V.9.2.    216 órás, három évfolyamos B változat
V.9.3.    144 órás, két évfolyamos változat
V.10.    Fizika*
V.10.1.    216 órás, három évfolyamos A változat
V.10.2.    216 órás, három évfolyamos B változat
V.10.3.    144 órás, két évfolyamos változat
V.11.    Kémia*
V.11.1.    216 órás, három évfolyamos változat
V.11.2.    144 órás, két évfolyamos A változat
V.11.3.    144 órás, két évfolyamos B változat
V.12.    Földrajz*
V.12.1.    216 órás, három évfolyamos változat
V.12.2.    144 órás, két évfolyamos változat
V.13.    Művészetek**
V.13.1.    Ének-zene
V.13.2.    Dráma és tánc
V.13.3.    Vizuális kultúra
V.13.4.    Mozgóképkultúra és médiaismeret
V.14.    Informatika*
V.14.1.    144 órás, két évfolyamos változat
V.14.2.    72 órás, két évfolyamos változat
V.15.    Testnevelés és sport
* Képzéstől függően alkalmazandó.
** A Művészetek órakerete az Ének-zene, a Vizuális kultúra, a Dráma és tánc, valamint a Mozgóképkultúra és médiaismeret tárgyak kerettanterveiből szabadon választhatóan feltölthető”
1

A rendelet a 2010: CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2018. augusztus 16. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére