• Tartalom

4/2001. (II. 20.) EüM–IM együttes rendelet

4/2001. (II. 20.) EüM–IM együttes rendelet

az egészségügyi közvetítői eljárással kapcsolatos egyes kérdésekről

2017.01.01.

Az egészségügyi közvetítői eljárásról szóló 2000. évi CXVI. törvény (a továbbiakban: Tv.) 15. §-ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:

1. § (1) A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (a továbbiakban: MISZK) által vezetett közvetítői névjegyzék az 1. számú melléklet 1–6. pontjaiban foglalt adatokat tartalmazza.

(2)1 A MISZK a névjegyzéket számítógépen vezeti, a jogi, illetve az egyéb végzettségű közvetítők szerinti tagolásban. A MISZK gondoskodik arról, hogy a névjegyzék, valamint az 1. számú mellékletben meghatározott adatlap tartalma folyamatosan rendelkezésre álljon.

(3) A MISZK a névjegyzék adatait havonta köteles külön számítógépes adathordozóra menteni, és az adathordozót a névjegyzék vezetésének helyétől elkülönült helyiségben a következő adatmentésig elzárva tartani.

(4) A MISZK a névjegyzék adatait a névjegyzékből történő törlés időpontjától számított 10 évig kezeli, ezt követően az adatokat véglegesen törli.

2. § (1) A MISZK a kérelmezőt felveszi a névjegyzékbe, ha a benyújtott iratok alapján a kérelmező a Tv. 5. §-ában foglalt követelményeknek megfelel. A MISZK a felvétel tényéről, illetve az elutasítás okáról a kérelmezőt írásban értesíti.

(2) A névjegyzékbe való felvételre irányuló kérelemhez csatolni kell az 1. számú mellékletben foglalt adatlapot kitöltve, a felsőfokú végzettséget igazoló és a közvetítői alaptanfolyam elvégzését tanúsító okiratot (fénymásolatban, az eredeti bemutatása mellett), továbbá a kérelmező nyilatkozatát arról, hogy cselekvőképes, büntetlen előéletű és a Tv.-ben előírt szakmai gyakorlattal rendelkezik. A kérelmezőnek nyilatkoznia kell arról is, hogy a nyilvántartott adatokban történt változásokat, illetve a bekövetkező kizáró okokat a változástól, illetve az ok felmerülésétől számított 30 napon belül bejelenti.

(3) Ha a névjegyzékben szereplő személy bírói, ügyészi vagy köztisztviselői jogviszonyt létesít, ezt köteles bejelenti a MISZK-nek. A MISZK ebben az esetben a névjegyzékben a közvetítő neve mellett feltünteti, hogy a közvetítői minősége szünetel.

(4)2 Ha a MISZK észleli, hogy a közvetítői névjegyzékben szereplő személy nem tett eleget a Tv. 5. § (4) bekezdésében foglalt kötelezettségének, a nyilvántartásban a közvetítő neve mellett jelezni kell, hogy a közvetítő a változás bejelentési kötelezettségét elmulasztotta. Amennyiben az érintett utóbb eleget tesz a bejelentési kötelezettségének, a jelzést a nyilvántartásból haladéktalanul törölni kell.

(5) A közvetítőt kérelmére törölni kell a névjegyzékből. A MISZK hivatalból törli a névjegyzékből azt a közvetítőt, akiről bebizonyosodik, hogy a 2. § (2) bekezdésében foglaltak szerint megtett nyilatkozata nem felel meg a valóságnak. A MISZK hivatalból törli a névjegyzékből azt a közvetítőt is, aki a továbbképzésen való részvételi kötelezettségének nem tett eleget, illetve a részvétel igazolását felhívás ellenére elmulasztotta.

(6) A MISZK évente felhívást tesz közzé a közvetítői névjegyzékbe történő felvétel lehetőségéről az Igazságügyi Minisztérium és az Egészségügyi Minisztérium hivatalos lapjában.

3. § (1) A közvetítőnek legalább 25 órás közvetítői alapképzésen, majd az alapképzést követő évben, és ezt követően 5 évenként további 25 órás továbbképzésen kell részt vennie. Az alap- és a továbbképző tanfolyam elvégzése után a képzésben részt vevő személyek záróvizsgát tesznek, amelynek során számot adnak arról, hogy a 2. számú melléklet B) pontjában foglalt szakmai követelményeknek eleget tesznek.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt egészségügyi közvetítői tanfolyam szervezésére és vizsgáztatásra irányuló tevékenységet csak előzetes engedély birtokában lehet folytatni. Az engedélyt az Egészségügyi Minisztérium – az Igazságügyi Minisztérium egyetértésével – annak adja meg, aki igazolja, hogy az általa szervezett tanfolyam tananyaga megfelel a 2. számú melléklet A) pontjában foglaltaknak, valamint hogy a tanfolyamon oktató személyek szervezett közvetítői képzésben már részt vettek, erről igazolással rendelkeznek, és e területen gyakorlatot szereztek.

(3) A továbbképző tanfolyam célja, hogy az alaptanfolyamon elsajátított ismereteknek a gyakorlatban történő hasznosítását elősegítse.

4. § (1) Az általános eljárási költség összege 16 000 Ft.

(2) A közvetítői díj közvetítőnként külön-külön 5000 Ft/óra, de ügyenként legalább 50 000 Ft, kivéve, ha

a) a követelés összege nem haladja meg a 300 000 Ft-ot,

b) az eljárást megindító fél pénzbeli követelést nem támaszt,

c) a felek az első ülésen egyezséget kötnek, vagy

d) a felek az első ülésen az eljárás megszüntetése mellett döntenek.

(3) A (2) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben a közvetítői díj ügyenként nem lehet több, mint 50 000 Ft, a (2) bekezdés b)–d) pontjaiban meghatározott esetekben pedig ügyenként nem haladhatja meg a 30 000 Ft-ot.

(4) A közvetői díjat az első ülés befejezése előtt kell előlegezni, illetve megfizetni. Az (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelés esetén 50 000 Ft-ot, b) pontjában foglalt követelés esetén 30 000 Ft-ot kell előlegezni.

5. § (1) Ha az eljárást megindító fél követelése a 300 000 Ft-ot nem haladja meg, illetve ha az eljárást megindító fél pénzbeli követelést nem támaszt, a szakértői díj összege nem lehet több, mint 25 000 Ft. A 300 000 Ft-ot meghaladó értékű ügyben a szakértői díj összege nem lehet több, mint 50 000 Ft.

(2) A szakértői díjat akkor kell előlegezni, amikor a szakértő a véleményt előterjeszti.

(3) A felek jogi képviselőjének díja – a másik fél javára fizetendően – az üléseken való részvétel idejére óránként 3000 Ft.

(4) Az utazási költségek megtérítésére csak számla vagy más költségigazolás ellenében kerülhet sor, kivéve, ha a felmerült utazási költséget, illetve annak összegét egyik fél sem vitatja.

(5) Az óradíj számítása során a megkezdett, de be nem fejezett óra óradíját időarányosan kell megállapítani.

6. § (1) E rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2)3

(3) Ha a közvetítő a felvételi kérelem benyújtásakor a közvetítői alaptanfolyam elvégzését még nem tudja igazolni, ezt legkésőbb 2001. december 31. napjáig teheti meg. A MISZK a névjegyzékből törli azokat, akik e határidőig nem igazolták a közvetítői alaptanfolyam elvégzését. 2002. január 1. napját követő felvételi kérelem esetén a közvetítői alaptanfolyam elvégzését tanúsító okiratot a felvételi kérelemhez kell csatolni.

(4) A közvetítői tanfolyam szervezésére engedéllyel rendelkező felmentést adhat az alaptanfolyam egészének vagy egyes részeinek elvégzése alól annak, aki igazolja, hogy korábban olyan közvetítői képzésben részesült, amely a 2. számú mellékletben foglalt szakmai követelményeknek megfelel. A záróvizsga letétele alól felmentés nem adható.

1. számú melléklet a 4/2001. (II. 20.) EüM–IM együttes rendelethez

1. Név: ............................

2. Születési év: ...................

3. Értesítési cím: .................

4. Egyetemi, főiskolai végzettségének megnevezése: .............

helye: ..........................

kelte: ..........................

oklevél száma: ..................

5. Szakképesítés(ek): ..............

Szakképesítés kelte: ............

6. Jelenlegi munkahely és munkakör: ................

7. Korábbi munkahelyek és munkakörök (utolsó 10 év):

.................................

8. Elméleti, tudományos, oktatói tevékenység (maximum 15 sor, megadása nem kötelező): .........................

9. Milyen típusú ügyben járna el legszívesebben (megadása nem kötelező):

.................................

10. Szakmai életút, egyéb fontos információk (maximum 15 sor, megadása nem kötelező): .........................

11. A jelölt nyilatkozata:

.................................

Alulírott kijelentem, hogy büntetlen előéletű és cselekvőképes vagyok, az előírt nyolc év szakmai gyakorlattal rendelkezem. Vállalom, hogy a nyilvántartott adataimban történt változásokat, illetve a bekövetkező kizáró okokat a változástól, illetve az ok felmerülésétől számított 30 napon belül bejelentem.

2. számú melléklet a 4/2001. (II. 20.) EüM–IM együttes rendelethez

A) Az egészségügyi közvetítői alaptanfolyam tananyaga
1. A közvetítés elmélete és gyakorlati alkalmazása
2. A közvetítés nemzetközi tapasztalatai
3. Az egészségügyi közvetítés jogi környezete
4. Az egészségügyi közvetítés jellegzetességei
5. Etikai megfontolások az egészségügyi közvetítésben
B) A tanfolyamot végzett személyekkel szembeni szakmai követelmények
A közvetítő
1. jártas a konfliktus megelőzésében, kezelésében, békítő és egyezséget elősegítő eljárásokban;
2. átlátja az egészségügy rendszerét, az egészségügyi szolgáltatók működési elveit, tájékozott az egészségügyi jogban;
3. jogi és etikai ismeretei alapján érti mind a betegek, mind a szolgáltatók érdekeit, és eljárása során pártatlan;
4. elfogadja, alkalmazza a titoktartási kötelezettséget;
5. tevékenységét írásban szakszerűen dokumentálja és értékeli, feladata ellátása érdekében folyamatosan továbbképzi magát.
1

Az 1. § (2) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 18. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 2. § (4) bekezdése az 54/2016. (XII. 30.) EMMI rendelet 18. § b) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 6. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 5. §-ának 168. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére