nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
2003. évi XXVI. törvény
az Országos Területrendezési Tervről
2016-07-01
2017-06-29
20

2003. évi XXVI. törvény

az Országos Területrendezési Tervről1

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A törvény célja

1. § E törvény célja, hogy meghatározza az ország egyes térségei területfelhasználásának feltételeit, a műszaki-infrastrukturális hálózatok összehangolt térbeli rendjét, tekintettel a fenntartható fejlődésre, valamint a területi, táji, természeti, ökológiai és kulturális adottságok, értékek megőrzésére, illetve erőforrások védelmére.

Fogalommeghatározások

2. §2 E törvény alkalmazásában:

1. ásványi nyersanyagvagyon-terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelyben a megállapított bányatelekkel lefedett és bányatelekkel le nem fedett, az állam kizárólagos tulajdonát képező, az Országos Ásványanyag Nyilvántartás szerint nyilvántartott ásványi nyersanyagvagyon területei találhatók,

2. egyedi építmények: a területfejlesztési koncepció, a területfejlesztési program és a területrendezési terv tartalmi követelményeiről, valamint illeszkedésük, kidolgozásuk, egyeztetésük, elfogadásuk és közzétételük részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerint a szerkezeti tervben megállapított és alkalmazott építmények,

3. elsőrendű árvízvédelmi fővédvonal: három vagy több települést érintő, fővédelmi művé nyilvánított árvízvédelmi töltés, továbbá a folyó nyílt árterében fekvő település árvízmentesítését szolgáló körtöltés,

4. építmények által igénybe vett térség: az országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben megállapított területfelhasználási kategória, amelybe a műszaki infrastruktúra-hálózatok és egyedi építmények tartoznak,

5. erdőtelepítésre javasolt terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe azok a többnyire gyenge termőképességű mezőgazdasági területek tartoznak, amelyeknél gazdasági, vidékfejlesztési vagy környezetvédelmi szempontok indokolják az erdők létesítését, és azt természetvédelmi vagy termőhelyi okok nem zárják ki,

6. erdőgazdálkodási térség: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított területfelhasználási kategória, amelybe olyan meglévő erdőterületek és erdőtelepítésre alkalmas területek tartoznak, amelyeknek erdőgazdálkodásra való alkalmassága termőhelyi viszonyaik alapján kedvező és az erdőtelepítés környezetvédelmi szempontból is szükséges vagy indokolt,

7. erőmű: a villamos energiáról szóló törvényben meghatározott, egy telephelyen lévő – szélerőműpark esetében egy csatlakozási pontnál jelentkező – 50 MW és annál nagyobb villamosenergia-termelő építmény,

8. földtani veszélyforrás területe: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe a lejtős tömegmozgásokkal, egyéb kedvezőtlen mérnökgeológiai adottságokkal és építésföldtani kockázatokkal jellemezhető területek, továbbá az emberi tevékenység hatására jelentkező vagy felerősödő kedvezőtlen földtani folyamatokkal és vízjárással összefüggő földtani veszélyek által érintett területek tartoznak,

9. határmetszés: közút, vasút vagy vízi út magyar államhatáron történő átlépési pontja,

10. honvédelmi terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amely a Magyar Honvédség alapfeladatai rendeltetésszerű, szakszerű és jogszerű ellátásához szükséges építmények elhelyezésére vagy ilyen tevékenységek végzésére szolgál,

11. jó termőhelyi adottságú szántóterület övezete: az országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe jó növénytermesztési feltételekkel rendelkező szántóterületek tartoznak,

12. kiemelt fontosságú honvédelmi terület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelyben a Magyarország védelmi képességeit alapvetően meghatározó vagy a NATO-tagságból eredő, valamint a nemzetközi szerződéseiben vállalt kötelességei teljesítéséhez szükséges építmények elhelyezésére vagy ilyen tevékenységek végzésére szolgáló területek találhatók,

13. a kiemelt térség és a megye szerkezeti terve: a térségi területfelhasználás rendszerét, a települések térbeli rendjét, az országos és térségi műszaki infrastruktúra-hálózatok és építmények helyét, valamint ezek összefüggéseit a kiemelt térség és a megye területrendezési tervében meghatározó terv,

14. kiserőmű: olyan, a villamos energiáról szóló törvényben meghatározott kiserőmű, amelynek névleges teljesítménye az 5 MW-ot eléri, de az 50 MW-ot nem haladja meg, ideértve a szélerőműparkot is,

15. kiváló termőhelyi adottságú erdőterület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe az őshonos fafajokból álló erdőtársulások fenntartására leginkább alkalmas és az erdő hármas rendeltetését – védelmi, gazdasági, közjóléti – egymással összhangban a legmagasabb szinten biztosítani képes erdőterületek tartoznak,

16. kiváló termőhelyi adottságú szántóterület: az országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe kiváló növénytermesztési feltételekkel rendelkező szántóterületek tartoznak,

17. magterület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe olyan természetes vagy természetközeli élőhelyek tartoznak, amelyek az adott területre jellemző természetes élővilág fennmaradását és életkörülményeit hosszú távon biztosítani képesek és számos védett vagy közösségi jelentőségű fajnak adnak otthont,

18. mezőgazdasági térség: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben megállapított területfelhasználási kategória, amelyben elsősorban mezőgazdasági művelés alatt álló területek találhatók,

19. műszaki infrastruktúra-hálózat: a területrendezési tervekben megállapított és alkalmazott nyomvonal jellegű építmények összessége, amelybe

a) a közlekedési infrastruktúra-hálózatok elemei, így a gyorsforgalmi út, a főút, a mellékút, az országos törzshálózati, regionális és egyéb vasúti pálya, valamint a kerékpárút,

b) az energetikai infrastruktúra-hálózatok elemei, így a villamosenergia-átviteli és elosztó hálózat távvezetékelemei, a szén-dioxid-szállítóvezeték, a földgázszállító vezeték, a kőolajszállító vezeték, valamint a termékvezeték,

c) a vízi létesítmények közül az országos és térségi jelentőségű csatornák, valamint az elsőrendű és másodrendű árvízvédelmi fővédvonal

tartozik.

20. az ország szerkezeti terve: az országos területfelhasználás rendszerét, a települések térbeli rendjét, az országos műszaki infrastruktúra-hálózatok és egyedi építmények térbeli rendjét, valamint ezek összefüggéseit az ország területrendezési tervében meghatározó terv,

21. országos jelentőségű csatorna: olyan csatorna, amelyben az átvezethető vízmennyiség az 1 millió m3/évet meghaladja,

22.3

23. országos kerékpárút-törzshálózat: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott műszaki infrastruktúra-hálózat, amelybe az országos jelentőségű turisztikai célpontokat érintő, hálózatként kialakított kerékpáros útvonalak tartoznak,

24. országos ökológiai hálózat: országos területrendezési tervben megállapított övezet, amelybe az országos jelentőségű természetes és természetközeli területek, valamint az azok között kapcsolatot teremtő ökológiai folyosók egységes, összefüggő rendszere tartozik, és amelynek részei a magterületek, az ökológiai folyosók és a pufferterületek,

25. országos vízminőség-védelmi terület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben alkalmazott övezet, amelybe a felszíni és felszín alatti vizek, az emberi fogyasztásra, használatra szánt vizek és a vízkivételi művek, továbbá a halak életfeltételeinek biztosítása érdekében kijelölt vizek megóvását szolgáló védelem alatt álló területek tartoznak,

26. ökológiai folyosó: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe olyan területek – többnyire lineáris kiterjedésű, folytonos vagy megszakított élőhelyek, élőhelysávok, élőhelymozaikok, élőhelytöredékek, élőhelyláncolatok – tartoznak, amelyek döntő részben természetes eredetűek, és amelyek alkalmasak az ökológiai hálózathoz tartozó egyéb élőhelyek (magterületek, pufferterületek) közötti biológiai kapcsolatok biztosítására,

27. pufferterület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe olyan rendeltetésű területek tartoznak, amelyek megakadályozzák vagy mérséklik azoknak a tevékenységeknek a negatív hatását, amelyek a magterületek és az ökológiai folyosók állapotát kedvezőtlenül befolyásolhatják vagy rendeltetésükkel ellentétesek,

28. rendszeresen belvízjárta terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe a sík vidéki vagy enyhe lejtésviszonyokkal rendelkező területek azon mélyebb részei tartoznak, ahol a helyi csapadék egy része átmeneti vízfelesleg formájában, nagyobb mennyiségben és gyakorisággal összegyűlik,

29. szélerőműpark telepítéséhez vizsgálat alá vonható terület: megyei területrendezési tervekben ajánlott övezet, amely azon területeket jelöli, amelyek a szélerőműpark telepítésére a természeti, a táji, a kulturális adottságok és értékek megőrzése mellett, a természeti erőforrások védelme szempontjából a leginkább alkalmasak,

30. szén-dioxid-szállítóvezeték: a szén-dioxidnak a tárolóhelyre történő eljuttatását lehetővé tevő csővezeték, beleértve a kapcsolódó nyomásfokozó állomásokat is,

31. tanyás térség: ajánlott övezet, amelyet egyes kijelölt megyék területrendezési terve tartalmazhat,

32. tájrehabilitációt igénylő terület: a megyei területrendezési tervekben ajánlott övezet, amelybe jelentős területi kiterjedésű, esetenként több települést érintő felhagyott ipari és bányászati üzemi területek, továbbá az ipari és bányászati tevékenység okozta tájsebek – zagytározók, meddőhányók, ipari hulladéklerakók – tartoznak,

32a.4 tájképi egység: tájban előforduló és vizuálisan összetartozónak tekinthető természetes és antropogén tájelemek együttese, amely a látvány szempontjából meghatározott karakterrel jellemezhető,

32b.5 tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe a természeti adottságok, rendszerek, valamint az emberi tevékenység kölcsönhatása, változása következtében kialakult olyan területek tartoznak, amelyek a táj látványa szempontjából sajátos és megkülönböztetett fontosságú, megőrzésre érdemes esztétikai jellemzőkkel bírnak,

33. települési térség: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben megállapított területfelhasználási kategória, amelybe a település belterülete, valamint a belterületen kívüli beépített és beépítésre szánt területek tartoznak,

34. térség: a területrendezés szempontjából megkülönböztetett területi egység, amelyre vonatkozóan a területrendezési terv előírásokat határoz meg,

35. térségi övezet: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott, sajátos jellemzőkkel rendelkező – a térségi területfelhasználási kategóriáktól függetlenül lehatárolt – területi egység, amelyben az e törvényben és a külön jogszabályokban meghatározott előírásokat kell alkalmazni,

36. térségi árvízi kockázatkezelési terület: megyei területrendezési tervben ajánlott övezet, amelybe azok a területek tartoznak, amelyek árvízvédelmi szempontból egységes kezelést igényelnek, vagy a kockázatkezelés szempontjából elkülöníthetőek,

37. térségi területfelhasználási kategória: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott, a térségben jellemző területfelhasználásnak megfelelően lehatárolt területi egység,

38. 10 millió m3-t meghaladó térfogatú, vízkár-elhárítási célú tározási fejlesztési lehetőségek: olyan vízkár-elhárítási célú tározók, amelyek befogadó kapacitása a fejlesztést követően a 10 millió m3-t meghaladja,

39. vegyes területfelhasználású térség: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben megállapított területfelhasználási kategória, ahol a mezőgazdaságnak és erdőgazdaságnak egyaránt meghatározó szerepe van, és a mezőgazdasági területek és erdőterületek mozaikossága jellemző,

40. veszélyeshulladék-égetőmű: olyan hulladékkezelő létesítmény, amelyben a hulladékok égetésének műszaki követelményeiről, működési feltételeiről és a hulladékégetés technológiai kibocsátási határértékeiről szóló miniszteri rendeletben meghatározott feltételek szerint veszélyes hulladékot égetnek,

41. veszélyeshulladék-lerakó: veszélyes hulladék lerakással történő ártalmatlanítására szolgáló hulladékkezelő létesítmény,

42. világörökségi és világörökségi várományos terület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló, az Egyesült Nemzetek Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete Általános Konferenciájának ülésszakán Párizsban, 1972. november 16-án elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló 1985. évi 21. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló egyezmény szerinti világörökségi listára felvett területek, valamint a világörökségi helyszínek szakmai feltételeinek megfelelő azon területek tartoznak, amelyeket Magyarország mint részes állam nevében jogszabály által felhatalmazott testület kiválasztott arra, hogy a világörökségi listára jelöltek legyenek,

43. vízgazdálkodási térség: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben megállapított területfelhasználási kategória, amelybe Magyarország felszíni vízrajzi hálózata (vízfolyások és tavak) és parti sávja tartozik.

II. Fejezet

AZ ORSZÁGOS TERÜLETRENDEZÉSI TERV

3. §6 Az Országos Területrendezési Terv az ország szerkezeti tervét, valamint az országos térségi övezeteket és az ezekre vonatkozó szabályokat foglalja magában.

4. § (1) Az ország településein, az egyes térségekben a területfelhasználásra és az építésre vonatkozó szabályokat e törvény rendelkezéseivel összhangban kell kialakítani.

(2)7 Az ország szerkezeti tervét M=1:500 000 méretarányban a 2. melléklet, az országos övezetek határait M=1:500 000 méretarányban a 3. melléklet tartalmazza, az alábbiak szerint:

a) 3/1. melléklet az országos ökológiai hálózat övezetéről,

b) 3/2. melléklet a kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezetéről,

c) 3/3. melléklet a jó termőhelyi adottságú szántóterület övezetéről,

d) 3/4. melléklet a kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezetéről,

e) 3/5. melléklet a tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetéről,

f) 3/6. melléklet a világörökségi és világörökségi várományos terület övezetéről,

g) 3/7. melléklet az országos vízminőség-védelmi terület övezetéről,

h) 3/8. melléklet a nagyvízi meder és a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározók területének övezetéről,

i) 3/9. melléklet a kiemelt fontosságú honvédelmi terület övezetéről.

(3) Az országos területfelhasználási kategóriák területén kiemelt térségi, illetve megyei területfelhasználási kategóriákat, a kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriák területén az országos településrendezési és építési követelményekről szóló külön jogszabályban meghatározott települési területfelhasználási egységeket lehet kijelölni.

(4)8

(5)9 Adott térségre vonatkozóan az országos, kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriákra vonatkozó szabályok és a térségi övezeti szabályok közül az 1. § szerinti adottságok és értékek megőrzése szempontjából szigorúbb előírásokat kell alkalmazni.

III. Fejezet

AZ ORSZÁG SZERKEZETI TERVÉRE
VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Térségi területfelhasználási kategóriák

5. § (1)10 Országos területfelhasználási kategóriák a következő,

a) legalább 1000 ha területű térségek:

aa) erdőgazdálkodási térség,

ab) mezőgazdasági térség,

ac) vegyes területfelhasználású térség,

ad) települési térség,

b) területi korlát nélkül ábrázolt térségek:

ba) vízgazdálkodási térség,

bb) építmények által igénybe vett térség,

bc) települési térség.

(2)11 Kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriák a következő,

a) legalább 50 ha területű térségek:

aa) erdőgazdálkodási térség,

ab) mezőgazdasági térség,

ac) vegyes területfelhasználású térség,

b)12 legalább 10 ha területű települési térség,

c) területi korlát nélkül ábrázolt térségek:

ca) vízgazdálkodási térség,

cb) építmények által igénybe vett térség.

(3)13 A kiemelt térségek területrendezési terve a (2) bekezdésben megjelöltektől eltérő, egyedileg meghatározott területfelhasználási kategóriákat is kijelölhet a térség elsődleges funkciójának, illetve a kiemelés okának megfelelően, valamint a kiemelt térségek terve a térségi területfelhasználási kategóriákra a törvénytől eltérő előírást is megállapíthat.

A térségi területfelhasználási kategóriákra vonatkozó szabályok

6. §14 (1) Az országos területfelhasználási kategóriákon belül a kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriák kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni:

a) az erdőgazdálkodási térséget legalább 75%-ban erdőgazdálkodási térség kategóriába kell sorolni;

b) a mezőgazdasági térséget legalább 75%-ban mezőgazdasági térség kategóriába kell sorolni;

c) a vegyes területfelhasználású térséget legalább 75%-ban mezőgazdasági, erdőgazdálkodási vagy vegyes területfelhasználású térség kategóriába kell sorolni;

d) a települési térséget legalább 75%-ban települési térség kategóriába kell sorolni;

e) a vízgazdálkodási térséget legalább 90%-ban vízgazdálkodási térség kategóriába kell sorolni;

f) az építmények által igénybe vett térség más térségi területfelhasználási kategóriába nem sorolható.

(2) A kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriákon belül a települési területfelhasználási egységek kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni:

a)15 az erdőgazdálkodási térséget legalább 75%-ban erdőterület területfelhasználási egységbe kell sorolni;

b) a mezőgazdasági térséget legalább 85%-ban mezőgazdasági terület, beépítésre szánt különleges honvédelmi terület, beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület vagy természetközeli terület területfelhasználási egységbe kell sorolni, a térségben nagyvárosias lakóterület és vegyes terület területfelhasználási egység nem jelölhető ki;

c) a vegyes területfelhasználású térséget legalább 85%-ban mezőgazdasági terület, erdőterület vagy természetközeli terület területfelhasználási egységbe kell sorolni, a fennmaradó részen nagyvárosias lakóterület kivételével bármely települési területfelhasználási egység kijelölhető;

d) a települési térség bármely települési területfelhasználási egységbe sorolható;

e) a vízgazdálkodási térséget legalább 85%-ban vízgazdálkodási terület vagy természetközeli területfelhasználási egységbe kell sorolni;

f) az építmények által igénybe vett térséget az adott építmény jellege szerinti települési területfelhasználási egységbe kell sorolni.

(3) Az országos területfelhasználási kategóriákra vonatkozó szabályoknak a kiemelt térség vagy a megye területére vetítve, a kiemelt térségi és megyei területfelhasználási szabályoknak a település közigazgatási területére vetítve kell teljesülniük.

A területfelhasználásra vonatkozó általános szabályok

7. §16 (1)17 Az Országos Erdőállomány Adattár szerint erdőterületnek minősülő területet a településrendezési eszközökben legalább 95%-ban erdőterület területfelhasználási egységbe kell sorolni.

(2) A közlekedési, az elektronikus hírközlési, továbbá az energetikai vonalas infrastruktúra-hálózatok erdőterületen áthaladó szakaszai mellett csak a forgalom lebonyolítását és biztonságát, az elektronikus hírközlés működését, illetve a villamos energia és más energiahordozók továbbítását közvetlenül szolgáló építmények helyezhetők el.

8. §18 (1) Borvidéki település szőlő termőhelyi katasztere I–II. osztályú területeihez tartozó földrészlet – a különleges mezőgazdasági üzemi terület kivételével – beépítésre szánt területté nem minősíthető.

(2) Az Országos Gyümölcs Termőhely Kataszter I. és II. osztályú területeihez tartozó földrészlet – a különleges mezőgazdasági üzemi terület kivételével – beépítésre szánt területté nem minősíthető.

Az országos műszaki infrastruktúra-hálózatok és egyedi építmények elhelyezésére vonatkozó szabályok

9. §19 (1) Az országos jelentőségű közlekedési infrastruktúra-hálózatok térbeli rendjét és az országos jelentőségű építmények elhelyezkedését a 2. számú melléklet, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések felsorolását pedig az 1/1–7. számú mellékletek tartalmazzák.

(1a)20 A közút számozásának nem közlekedésfejlesztési célból történő megváltoztatása az 1/1. és a 2. melléklet tartalmát nem érinti.

(2) Az erőművek elhelyezkedését a 2. számú melléklet, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések felsorolását pedig az 1/8. számú melléklet tartalmazza.

(3) A villamosenergia-átviteli hálózat távvezetékeit, továbbá a nemzetközi és hazai szénhidrogén szállítóvezetékek térbeli rendjét a 2. számú melléklet, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések felsorolását pedig az 1/9–10. számú mellékletek tartalmazzák.

(4)21 Az országos jelentőségű vízi létesítmények térbeli rendjét a 2. melléklet, az országos jelentőségű vízi létesítmények felsorolását az 1/11. melléklet tartalmazza.

(5)22 A kiemelt térségek és a megyék területrendezési terveinek készítése során

a) az országos jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózatok és az egyedi építmények helyét a törvényben meghatározott térbeli rend figyelembevételével kell meghatározni,

b) az országos jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózatoknak a tervezési területre vetített hossza legfeljebb ±10%-kal térhet el az ország szerkezeti tervében megállapított nyomvonalváltozattól, kivéve, ha a területi (környezeti, társadalmi és gazdasági) hatásvizsgálat alapján lefolytatott területrendezési hatósági eljárás szerint nagyobb eltérés indokolt.

(6)23 A településrendezési eszközök készítése során

a) az országos és térségi jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózatok és az egyedi építmények helyét a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben meghatározott térbeli rend figyelembevételével kell meghatározni,

b) az országos és térségi jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózatoknak a település közigazgatási területére vetített hossza legfeljebb ±5%-kal térhet el a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek szerkezeti tervében megállapított nyomvonalváltozattól, kivéve, ha a területi (környezeti, társadalmi és gazdasági) hatásvizsgálat alapján lefolytatott területrendezési hatósági eljárás szerint nagyobb eltérés indokolt.

(7)24 Az országos és térségi jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózatok nyomvonalának meghatározásánál biztosítani kell a szomszédos megyék és települések határán a folyamatos kapcsolódás lehetőségét.

9/A. §25 A kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben szereplő regionális és egyéb vasúti pályák közül azok területét, amelyen a közszolgáltatás szünetel vagy megszűnt, a településszerkezeti tervben beépítésre nem szánt közlekedési terület területfelhasználási egységbe kell sorolni.

9/B. §26

10. §27 (1)28 Az 1/5–1/7. mellékletekben szereplő országos műszaki infrastruktúra-hálózatok elemeit és az egyedi építményeket az ott felsorolt, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések közigazgatási területét érintve, az országos szerkezeti terv figyelembevételével, az engedélyezési eljárás során felmerülő ágazati szempontok és követelmények miatt szükséges korrekciókkal kell megvalósítani.

(2)29 Az 1/1–1/4. mellékletekben szereplő országos műszaki infrastruktúra-hálózatok elemeit és az egyedi építményeket az ott felsorolt, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések közigazgatási területét – térség esetén a megjelölt település közigazgatási területét vagy annak 10 km-es körzetét – érintve, az országos szerkezeti terv figyelembevételével, az engedélyezési eljárás során felmerülő ágazati szempontok és követelmények miatt szükséges korrekciókkal kell megvalósítani.

(3) Az 1/8–10. számú mellékletekben szereplő országos műszaki infrastruktúra-hálózatok elemeit és az egyedi építményeket az ott felsorolt, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések közigazgatási területét – térség esetén a megjelölt település közigazgatási területét vagy annak 25 km-es körzetét – érintve, az országos szerkezeti terv figyelembevételével, az engedélyezési eljárás során felmerülő ágazati szempontok és követelmények miatt szükséges korrekciókkal kell megvalósítani.

(4)30 Az 1/11. melléklet 1. pontjában szereplő Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározókat az ott felsorolt települések közigazgatási területét – térség esetén a megjelölt települések közigazgatási területét vagy annak 25 km-es körzetét – érintve, az országos szerkezeti terv figyelembevételével, az engedélyezési eljárás során felmerülő ágazati szempontok és követelmények miatt szükséges korrekciókkal kell megvalósítani.

11. §31 A bányatelek megállapítás akkor engedélyezhető, ha összhangban van a megyei területrendezési tervvel és az érintett település településrendezési eszközeivel.

IV. Fejezet

TÉRSÉGI ÖVEZETI SZABÁLYOK

Térségi övezetek

12. §32 (1) Országos övezetek:

a) országos ökológiai hálózat,

b) kiváló termőhelyi adottságú szántóterület,

c) jó termőhelyi adottságú szántóterület,

d) kiváló termőhelyi adottságú erdőterület,

e)33 tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület,

f) világörökségi és világörökségi várományos terület,

g) országos vízminőség-védelmi terület,

h) nagyvízi meder és a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározók területe,

i) kiemelt fontosságú honvédelmi terület.

(2) Kiemelt térségi és megyei övezetek:

a) magterület,

b) ökológiai folyosó,

c) pufferterület,

d) erdőtelepítésre javasolt terület,

e) ásványi nyersanyagvagyon-terület,

f) rendszeresen belvízjárta terület,

g) földtani veszélyforrás területe,

h) honvédelmi terület,

i)34

(3) Ajánlott megyei övezetek:

a) tanyás térség,

b) tájrehabilitációt igénylő terület,

c) szélerőműpark telepítéséhez vizsgálat alá vonható terület,

d) térségi árvízi kockázatkezelési terület.

(4) Az (1) bekezdésben felsorolt országos övezeteket, továbbá a (2) bekezdésben felsorolt kiemelt térségi és megyei övezeteket területi érintettség esetén a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben alkalmazni kell.

(5) A kiemelt térségek területrendezési terve a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérő, egyedileg meghatározott övezeteket is kijelölhet a térség elsődleges funkciójával, illetve a kiemelés okával összhangban.

(6) A megye területrendezési terve az (1) és (2) bekezdésben felsorolt térségi övezeteken kívül a (3) bekezdésben felsorolt ajánlott megyei övezetet is kijelölhet.

(7) A térségi övezetek egymáshoz való viszonyát és kapcsolatrendszerét az 1/12. melléklet tartalmazza. A kiemelt térségi és megyei övezetek területén a rá vonatkozó országos övezetek előírásait is alkalmazni kell.

(8) Ahol a törvény külön övezeti előírásokat nem tartalmaz, ott a vonatkozó ágazati szabályokat kell alkalmazni. Ahol a törvény övezeti előírásokat tartalmaz, ott azokat a vonatkozó ágazati jogszabályokkal együtt kell alkalmazni.

12/A. §35 (1) A kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek, valamint a településrendezési eszközök készítése során a 12. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt térségi övezetek által érintett területeket az országos, a kiemelt térségi és a megyei övezetek területi érintettségével kapcsolatos állásfoglalásra kötelezett államigazgatási szervek köréről szóló kormányrendelet szerint, az abban meghatározott államigazgatási szervek előzetes adatszolgáltatása figyelembevételével kell lehatárolni.

(2) A megyei területrendezési tervben a világörökségi és világörökségi várományos terület övezetét, a kiemelt fontosságú honvédelmi terület övezetét, az ásványi nyersanyagvagyon-terület övezetét, a földtani veszélyforrás területének övezetét, a honvédelmi terület övezetét az érintett települések közigazgatási területének megjelölésével kell meghatározni. A megyei területrendezési tervekben alkalmazott, továbbá ott megállapított egyéb térségi övezeteket tényleges kiterjedésüknek megfelelően kell lehatárolni.

(3) A kiemelt térségek területrendezési tervében a térségi övezetek határait – az övezet jellegére tekintettel – a (2) bekezdésben rögzítettektől eltérően is meg lehet határozni.

(4) A településrendezési eszközök készítésénél a hatályos kiemelt térségi és megyei területrendezési terv térségi övezeteinek lehatárolásához képest a térségi övezetek területének a település közigazgatási területére eső része legfeljebb ±5%-kal változhat.

V. Fejezet

AZ ORSZÁGOS ÖVEZETEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Országos ökológiai hálózat övezete

13. §36 (1) Az országos ökológiai hálózat övezetben csak olyan kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategória, illetve olyan övezet jelölhető ki, amely az ökológiai hálózat természetes és természetközeli élőhelyeit és azok kapcsolatait nem veszélyezteti.

(2) Az övezetben bányászati tevékenységet folytatni a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó előírások alkalmazásával lehet.

(3) Az országos ökológiai hálózat övezetét a kiemelt térségi és a megyei területrendezési tervekben magterület, ökológiai folyosó, valamint pufferterület övezetbe kell sorolni.

Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezete37

13/A. §38 (1) Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezetében beépítésre szánt terület csak kivételesen, egyéb lehetőség hiányában területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki.

(2) Az övezetben külszíni bányatelket megállapítani és bányászati tevékenységet engedélyezni a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet.

Jó termőhelyi adottságú szántóterület övezete39

13/B. §40 A településrendezési eszközökben a jó termőhelyi adottságú szántóterület övezetét a mezőgazdasági terület területfelhasználási egység kijelölésénél figyelembe kell venni.

Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezete41

14. §42 (1) Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezetében új beépítésre szánt terület nem jelölhető ki.

(2) Az övezetben külszíni bányatelket megállapítani és bányászati tevékenységet engedélyezni a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet.

Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezete43

14/A. §44 (1) A tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezete területét a kiemelt térségi és megyei területrendezési terv és annak alapján a településszerkezeti terv pontosítja.

(2) Az övezet (1) bekezdés szerint pontosított lehatárolása által érintett területre a kiemelt térség és a megye területrendezési tervének megalapozó munkarésze keretében meg kell határozni a tájjelleg helyi jellemzőit, valamint a település teljes közigazgatási területére készülő településrendezési eszköz megalapozó vizsgálata keretében meg kell határozni a tájjelleg megőrzendő elemeit, elemegyütteseit, valamint a tájképi egység és a természeti adottságokhoz igazodó hagyományos tájhasználat helyi jellemzőit.

(3) Az övezet (1) bekezdés szerint pontosított lehatárolása által érintett területre a tájképi egység és a hagyományos tájhasználat fennmaradása érdekében a helyi építési szabályzatban meg kell határozni a területhasználatra és az építmények tájba illeszkedésére vonatkozó szabályokat.

(4) A helyi építési szabályzat az építmények tájba illeszkedésének bemutatására látványterv készítését írhatja elő és a készítésre vonatkozó követelményeket határozhat meg.

(5) Az övezetben bányászati tevékenységet a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni.

(6) Az övezetben a közlekedési és energetikai infrastruktúra-hálózatokat, erőműveket és kiserőműveket a tájképi egység megőrzését és a hagyományos tájhasználat fennmaradását nem veszélyeztető műszaki megoldások alkalmazásával kell elhelyezni.

Világörökségi és világörökségi várományos terület övezete45

14/B. §46 (1) A világörökségi és világörökségi várományos terület övezetét a településrendezési eszközökben kell tényleges kiterjedésének megfelelően lehatárolni.

(2) Az (1) bekezdés szerint lehatárolt világörökségi és világörökségi várományos területen:

a) a területfelhasználás módjának és mértékének összhangban kell lennie a világörökségi kezelési tervben meghatározott célokkal,

b) új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek területe nem bővíthető,

c) a közlekedési és energetikai infrastruktúra-hálózatokat, erőműveket és kiserőműveket a kulturális és természeti örökségi értékek sérelme nélkül, területi egységüket megőrizve, látványuk érvényesülését elősegítve és a világörökségi kezelési tervnek megfelelően kell elhelyezni.

Országos vízminőség-védelmi terület övezete47

15. §48 (1) Az országos vízminőség-védelmi terület övezetében keletkezett szennyvíz övezetből történő kivezetéséről és az övezeten kívül keletkezett szennyvizek övezetbe történő bevezetéséről a kiemelt térség és a megye területrendezési tervében rendelkezni kell.

(2) Az övezetbe tartozó települések településrendezési eszközeinek készítése során ki kell jelölni a vízvédelemmel érintett területeket, és a helyi építési szabályzatban az építési övezetre vagy övezetre vonatkozó szabályokat kell megállapítani.

(3) Az övezetben bányászati tevékenységet a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni.

Nagyvízi meder és a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározók területének övezete49

16. §50 A nagyvízi meder és a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározók területének övezetében új beépítésre szánt terület nem jelölhető ki.

16/A. §51

16/B. §52

Kiemelt fontosságú honvédelmi terület övezete53

16/C. §54 A kiemelt fontosságú honvédelmi terület övezetét a településrendezési eszközökben kell tényleges kiterjedésének megfelelően lehatárolni, és a településszerkezeti tervben beépítésre szánt vagy beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület vagy erdőterület területfelhasználási egységbe kell sorolni.

VI. Fejezet

A KIEMELT TÉRSÉGI ÉS MEGYEI ÖVEZETEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Magterület övezete

17. §55 (1) Az övezetben beépítésre szánt terület nem jelölhető ki, kivéve, ha:

a) a települési területet a magterület vagy a magterület és az ökológiai folyosó körülzárja, és

b) a kijelölést más jogszabály nem tiltja.

(2)56 Az (1) bekezdésben szereplő kivételek együttes fennállása esetén, a beépítésre szánt terület területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki. Az eljárás során vizsgálni kell, hogy biztosított-e a magterület, a magterület és az ökológiai folyosó természetes és természetközeli élőhelyeinek fennmaradása, valamint az ökológiai kapcsolatok zavartalan működése.

(3)57

(4)58 Az övezetben a közlekedési és energetikai infrastruktúra-hálózatok elemeinek nyomvonala, az erőművek és kiserőművek a magterület természetes élőhelyeinek fennmaradását biztosító módon, az azok közötti ökológiai kapcsolatok működését nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával helyezhetők el.

(5)59

(6) Az övezetben új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek nem bővíthető.

Ökológiai folyosó övezete

18. §60 (1)61 Az ökológiai folyosó övezetében új beépítésre szánt terület nem jelölhető ki, kivéve, ha:

a) a települési területet az ökológiai folyosó vagy a magterület és az ökológiai folyosó körülzárja, és

b) a kijelölést más jogszabály nem tiltja.

(2)62 Az (1) bekezdésben szereplő kivételek együttes fennállása esetén, a beépítésre szánt terület területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki. Az eljárás során vizsgálni kell, hogy biztosított-e az ökológiai folyosó természetes és természetközeli élőhelyeinek fennmaradása, valamint az ökológiai kapcsolatok zavartalan működése.

(3)63

(4)64 Az övezetben a közlekedési és energetikai infrastruktúra-hálózatok elemeinek nyomvonala, az erőművek és kiserőművek az ökológiai folyosó és az érintkező magterület természetes élőhelyeinek fennmaradását biztosító módon, az azok közötti ökológiai kapcsolatok működését nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával helyezhető el.

(5) Az övezetben új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek nem bővíthető.

Pufferterület övezete

19. §65 Pufferterületen a településszerkezeti terv beépítésre szánt területet csak abban az esetben jelölhet ki, ha az a szomszédos magterület vagy ökológiai folyosó természeti értékeit, biológiai sokféleségét, valamint táji értékeit nem veszélyezteti.

Erdőtelepítésre javasolt terület övezete66

19/A. §67 A településrendezési eszközökben az erdőtelepítésre javasolt terület övezetét az erdőterület területfelhasználási egység kijelölésénél figyelembe kell venni.

Ásványi nyersanyagvagyon-terület övezete68

19/B. §69 (1) Az ásványi nyersanyagvagyon-terület övezetét a településrendezési eszközökben kell tényleges kiterjedésének megfelelően lehatárolni.

(2) Az (1) bekezdés szerint kijelölt területen, a településrendezési eszközökben csak olyan területfelhasználási egység, építési övezet vagy övezet jelölhető ki, amely az ásványi nyersanyagvagyon távlati kitermelését nem lehetetleníti el.

20. §70

21. §71

22. §72

22/A. §73

22/B. §74

Rendszeresen belvízjárta terület övezete

23. §75 A rendszeres belvízjárta terület övezetében új beépítésre szánt terület csak akkor jelölhető ki, ha ahhoz a vízügyi igazgatási szerv a településrendezési eszközök egyeztetési eljárása során adott véleményében hozzájárul.

24. §76

Földtani veszélyforrás területének övezete77

25. §78 (1) A földtani veszélyforrás területének övezetét a településrendezési eszközökben kell a tényleges kiterjedésnek megfelelően lehatárolni.

(2) Az övezet területén új beépítésre szánt terület csak akkor jelölhető ki, ha ahhoz a bányafelügyelet a településrendezési eszközök egyeztetési eljárása során adott véleményében hozzájárul.

26. §79

27. §80

Honvédelmi terület övezete81

27/A. §82 A honvédelmi terület övezetét a településrendezési eszközökben kell tényleges kiterjedésének megfelelően lehatárolni, és a településszerkezeti tervben beépítésre szánt vagy beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület vagy erdőterület területfelhasználási egységbe kell sorolni.

VI/A.83 FEJEZET

AZ AJÁNLOTT MEGYEI ÖVEZETEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

Tanyás térség övezete

27/B. § A megye területrendezési tervében tanyás térség övezete kijelölhető, amelybe Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye, Hajdú-Bihar megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye összes települése, továbbá Pest megye Ceglédi, Dabasi, Gyáli, Monori, Nagykátai, Nagykőrösi, Ráckevei, Szigetszentmiklósi és Vecsési járások tanyás települései sorolhatók be.

Tájrehabilitációt igénylő terület övezete

27/C. § (1) A megye területrendezési tervében tájrehabilitációt igénylő terület övezete kijelölhető.

(2) A megye területrendezési terve rendelkezhet az övezet által érintett terület újrahasznosítási céljáról.

(3) Az újrahasznosítási cél figyelembevételével a megye területrendezési terve rendelkezhet arról, hogy az övezet által érintett területet a településrendezési eszközök készítése során milyen területfelhasználási egységbe kell sorolni.

Szélerőműpark telepítéséhez vizsgálat alá vonható terület övezete

27/D. § (1) A megye területrendezési tervében szélerőműpark telepítéséhez vizsgálat alá vonható terület övezete kijelölhető.

(2) A megye területrendezési terve – a települési térség védelme érdekében – a belterület határától legalább 1000 m, de legfeljebb 2000 m védőtávolságot határozhat meg, amelyen belül szélerőműpark nem létesíthető.

Térségi árvízi kockázatkezelési terület övezete

27/E. § (1) A megye területrendezési tervében térségi árvízi kockázatkezelési terület övezete kijelölhető.

(2) A megye területrendezési terve rendelkezhet arról, hogy az övezet által érintett települések településrendezési eszközeit az Országos Árvízi Kockázatkezelési Koncepció és a kockázatkezelési tervek figyelembevételével kell elkészíteni.

(3) A megye rendelkezhet az övezet területén az árvízi kockázatot csökkentő települési területfelhasználási egységek alkalmazásáról.

VII. Fejezet

HATÁLYBA LÉPTETŐ ÉS VEGYES RENDELKEZÉSEK

28. § (1) E törvény a kihirdetését követő második hónap 1. napján lép hatályba.

(2)84

29. §85

30. §86 (1) E törvény rendelkezéseit alkalmazni kell:

a) a kiemelt térségi területrendezési terv készítése és elfogadása során,

b) a megyei területrendezési terv készítése és elfogadása során,

c) a településrendezési eszközök készítése és elfogadása során.

(2) A kiemelt térségi és a megyei területrendezési terv rendelkezéseit – kivéve, ha a rendelkezés tekintetében a 31/A. § szerinti összhang megteremtése szükséges – alkalmazni kell a településrendezési eszközök készítése és elfogadása során.

31. §87 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg

a) a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek, valamint a településrendezési eszközök készítése során az országos, a kiemelt térségi és a megyei övezetek területi érintettségével kapcsolatosan állásfoglalásra kötelezett államigazgatási szervek körét és az eljárás részletes szabályait,88

b) az országos, a kiemelt térségi vagy a megyei területrendezési tervben nem szereplő

ba) atomerőműnek nem minősülő erőmű és villamosenergia-átviteli hálózat távvezetékelemei,

bb) a nemzetközi és hazai szénhidrogén- és szén-dioxid-szállítóvezeték elemei,

bc) a közlekedési infrastruktúra-hálózat elemei közül a gyorsforgalmi utak, a főutak, valamint az országos vasúti törzshálózat elemei,

bd) az egyedi építmények közül a gyorsforgalmi úton, főúton és vasúti törzshálózaton lévő híd a Dunán és a Tiszán, valamint a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározók

területi elhelyezésére vonatkozó területrendezési hatósági eljárás részletes szabályait.”

31/A. §89 (1)90 E törvénynek az egyes törvények területrendezéssel összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCXXIX. törvénnyel (a továbbiakban: MTv.) megállapított rendelkezéseivel a megyei területrendezési terveket 2017. december 31-ig összhangba kell hozni.

(2) E törvénynek az MTv.-vel megállapított 1/1–11. mellékletét a hatálybalépést követően indult államigazgatási ügyekben alkalmazni kell.

31/B. §91 A kiemelt térségi és a megyei területrendezési terveknek az e törvénnyel való összhangba hozataláig a településrendezési eszközök készítésénél, módosításánál az alábbi átmeneti rendelkezéseket kell alkalmazni:

a)92 az Országos Szerkezeti Terv által kijelölt országos jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózatokat és egyedi építményeket az e törvénynek az MTv.-vel megállapított 1/1–11. melléklete, 9. § (7) bekezdése, és 10. §-a előírásainak alkalmazásával, valamint az Országos Szerkezeti Tervben meghatározott térbeli rend figyelembevételével kell kijelölni; az e törvénynek az MTv.-vel megállapított 1/1–11. mellékletében nem szereplő, de az Országos Szerkezeti Tervben feltüntetésre kerülő országos jelentőségű műszaki infrastruktúra-hálózatokat és egyedi építményeket az Országos Szerkezeti Terv által meghatározott térbeli rend figyelembevételével kell kijelölni,

b) a megyei területrendezési tervben megállapított térségi területfelhasználási kategóriákon belül az e törvénynek az MTv.-vel megállapított 6. § (2) bekezdésének előírásait kell alkalmazni,

c) a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvényben (a továbbiakban: BATrT.) megállapított térségi területfelhasználási kategóriákon belül

ca) a cb) alpont kivételével a BATrT. térségi területfelhasználási kategóriákra vonatkozó előírásait,

cb) a vízgazdálkodási térség vonatkozásában az e törvénynek az MTv.-vel megállapított 6. § (2) bekezdés e) pontjának előírását

kell alkalmazni,

d) a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvényben (a továbbiakban: Btv.) megállapított térségi területfelhasználási kategóriákon belül a Btv. térségi területfelhasználási kategóriákra vonatkozó előírásait kell alkalmazni,

e) azokat az országos övezeteket, amelyeket a kiemelt térségi és megyei területrendezési terv alkalmaz, azonban az MTv. megszüntetett, a településrendezési eszközök készítésénél, módosításánál nem kell alkalmazni,

f) azokra az országos övezetekre, amelyeket a kiemelt térségi és megyei területrendezési terv alkalmaz, azonban a rá vonatkozó előírásokat az MTv. módosította, a településrendezési eszközök készítésénél, módosításánál e törvénynek az MTv.-vel megállapított övezeti előírásait kell alkalmazni,

g) azokat a kiemelt térségi és megyei övezeteket, amelyeket a kiemelt térségi és megyei területrendezési terv megállapít, azonban az MTv. megszüntetett, az i) pontban foglaltak kivételével a településrendezési eszközök készítésénél, módosításánál nem kell alkalmazni,

h) azokat a kiemelt térségi és megyei övezeteket, amelyeket a kiemelt térségi és megyei területrendezési terv megállapít, azonban a rá vonatkozó előírásokat az MTv. módosította, a j) pontban foglaltak figyelembevételével a településrendezési eszközök készítésénél, módosításánál e törvénynek az MTv.-vel megállapított övezeti előírásaival kell alkalmazni,

i) a Btv.-ben egyedileg megállapított kiemelt térségi övezetekre – ideértve az MTv. által megszüntetett térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetét, történeti települési terület övezetét, térségi jelentőségű komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezetét, valamint a vízeróziónak kitett terület övezetét – a Btv. övezeti előírásait kell alkalmazni,

j) a Btv.-ben megállapított kiemelt térségi övezetek vonatkozásában, amelyeknek előírásait az MTv. módosította, a településrendezési eszközök készítésénél, módosításánál az e törvénynek az MTv.-vel megállapított övezeti előírásait a Btv. kiemelt térségi övezeti előírásaival együtt kell alkalmazni,

k) a BATrT.-ban megállapított kiemelt térségi övezetek vonatkozásában, ha e törvénynek az MTv.-vel megállapított kiemelt övezeti előírásaitól eltérő előírást tartalmaznak, a BATrT. kiemelt térségi övezeti előírásait kell alkalmazni,

l) azon új országos, kiemelt térségi és megyei övezeteket, amelyeket az MTv. állapított meg, azonban a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben még nem kerültek alkalmazásra, a településrendezési eszközök készítésénél, módosításánál e törvénynek az MTv.-vel megállapított 12/A. § (1) bekezdése és övezeti előírásai szerint kell lehatárolni és alkalmazni.

32. §93 E törvény 2. § 24. pontja a szén-dioxid geológiai tárolásáról, valamint a 85/337/EGK tanácsi irányelv, a 2000/60/EK, a 2001/80/EK, a 2004/35/EK, a 2006/12/EK és a 2008/1/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint az 1013/2006/EK rendelet módosításáról szóló 2009. április 23-i 2009/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikk (1) bekezdésének való részbeni megfelelést szolgálja.

1/1. számú melléklet94

Az országos közúthálózat gyorsforgalmi és főúti elemei, valamint a fővárosi térszerkezetet meghatározó főutak

(A térség e mellékletben a település közigazgatási területét és annak 10 kilométeres környezetét jelenti)

1.    Gyorsforgalmi utak

 

A

B

1.

M0:

Budaörs – Budakeszi – Nagykovácsi – Budapest [II. ker.] – Solymár – Pilisborosjenő – Üröm – Budakalász – Budapest [III. ker.] – Szigetmonostor – Budapest [IV. ker.] – Dunakeszi – Budapest [XV. ker.] – Fót – Csömör – Budapest [XVI. ker.] – Kistarcsa – Nagytarcsa – Budapest [XVII. ker.] – Ecser – Üllő – Vecsés – Gyál – Budapest [XXIII. ker.] – Dunaharaszti – Szigetszentmiklós – Budapest [XXII. ker.] – Diósd – Törökbálint – Biatorbágy – Budaörs
(Az M0 nyugati szektorában a nyomvonalat környezeti hatásvizsgálat alapján, a védett természeti területen – ahol szükséges – alagútban kell vezetni.)

2.

 

M1, M3, M4, M5, M7 fővárosi bevezető (M0-on belüli autópálya besorolású) szakaszai

3.

M1:

Budaörs (M0) – Győr – Hegyeshalom – (Ausztria)

4.

M10:

Budapest térsége (M0) – Esztergom – (Szlovákia)

5.

M15:

Levél (M1) – Rajka – (Szlovákia)

6.

M19:

Bőny (M1) – Győr (1. sz. főút)

7.

R11:

Zsámbék (M1) – Esztergom – (Szlovákia)

8.

M2:

Budapest (M0) – Vác – Rétság – Hont – (Szlovákia)

9.

R21:

M3 Hatvan térsége – Salgótarján – Somoskőújfalu – (Szlovákia)

10.

R23:

Bátonyterenye – Fedémes – Ózd

11.

M25:

Füzesabony térsége (M3) – Eger

12.

M3:

Budapest (M0) – Hatvan – Füzesabony – Polgár – Görbeháza – Nyíregyháza – Vásárosnamény – Beregdaróc – (Ukrajna)

13.

M30:

Mezőcsát térsége (M3) – Miskolc – Encs – Tornyosnémeti – (Szlovákia)

14.

M31:

Nagytarcsa térsége (M0) – Kistarcsa – Kerepes – Gödöllő térsége (M3)

15.

M34:

Vásárosnamény térsége (M3) – Záhony térsége – (Ukrajna)

16.

M35:

Görbeháza (M3) – Debrecen – Berettyóújfalu térsége (M4)

17.

M38:

Záhony térsége (M34) – (Szlovákia)

18.

M4:

Üllő (M0) – Szolnok – Püspökladány – Berettyóújfalu – Nagykereki – (Románia)

19.

M43:

Szeged (M5) – Csanádpalota – (Románia)

20.

M44:

Kecskemét térsége (M8) – Békéscsaba – Gyula – (Románia)

21.

M47:

Berettyóújfalu térsége (M4) – Békéscsaba – Algyő térsége (M43)

22.

R49:

Kántorjánosi térsége (M3) – Csenger térsége – (Románia)

23.

M5:

Gyál (M0) – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged – Röszke – (Szerbia)

24.

M6:

Budapest (M0) – Dunaújváros – Szekszárd – Bóly – Ivándárda térsége – (Horvátország)

25.

M60:

Bóly térsége (M6) – Pécs térsége – Drávatamási térsége – (Horvátország)

26.

R67:

Balatonlelle térsége (M7) – Kaposvár

27.

M7:

Törökbálint (M0) – Székesfehérvár – Siófok – Balatonszentgyörgy – Nagykanizsa – Letenye – (Horvátország)

28.

M70:

Letenye (M7) – Tornyiszentmiklós – (Szlovénia)

29.

M75:

Balatonszentgyörgy térsége (M7) – Sármellék – Pacsa térsége (M9)

30.

R76:

Balatonszentgyörgy térsége (M7) – Keszthely – Zalaegerszeg térsége

31.

M8:

(Ausztria) – Szentgotthárd térsége – Veszprém – Enying térsége – Sárbogárd térsége – Dunaújváros – Kecskemét térsége – Szolnok – Füzesabony térsége (M3)

32.

R83:

Pápa – Tét – Győr

33.

M85:

Győr térsége (M1) – Csorna – Nagycenk – Sopron – (Ausztria)

34.

M86:

Szombathely térsége – Csorna – Mosonmagyaróvár térsége (M1)

35.

M9:

Nagycenk (M85) – Szombathely térsége – Püspökmolnári térsége – Zalaegerszeg térsége – Nagykanizsa – Inke térsége – Kaposvár – Dombóvár – Szekszárd térsége – Szeged (M5)

2.1.    A főúthálózat elemei (A 3 km-nél rövidebb hálózati összekötő szerepű, de önálló számjellel ellátott főúti elemeket a felsorolás nem tartalmazza.)

 

A

B

1.

1. sz. főút:

Budapest – Tatabánya – Tata – Komárom – Győr – Mosonmagyaróvár – Hegyeshalom – (Ausztria)

2.

2. sz. főút:

Budapest – Dunakeszi – Vác – Rétság – Hont – (Szlovákia)

3.

3. sz. főút:

Budapest – Hatvan – Gyöngyös – Füzesabony – Mezőkövesd – Miskolc – Szikszó – Encs – Tornyosnémeti – (Szlovákia)

4.

4. sz. főút:

Budapest – Cegléd – Szolnok – Püspökladány – Debrecen – Hajdúhadház – Nyíregyháza – Kisvárda – Záhony – (Ukrajna)

5.

5. sz. főút:

Budapest – Dabas – Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Szeged – Röszke – (Szerbia)

6.

6. sz. főút:

Budapest – Dunaújváros – Szekszárd – Pécs – Barcs – (Horvátország)

7.

7. sz. főút:

Budapest – Székesfehérvár – Siófok – Nagykanizsa – Letenye – (Horvátország)

8.

8. sz. főút:

Székesfehérvár (M7) – Veszprém (M8); Vashosszúfalu (M8) – Vasvár – Körmend – Szentgotthárd – (Ausztria)

9.

10. sz. főút:

Budapest – Pilisvörösvár – Piliscsaba – Dorog – Nyergesújfalu – Dunaalmás (1. sz. főút)

10.

101. sz. főút:

Újhartyán (M5) – Százhalombatta – Zsámbék – Kesztölc térsége (M10)

11.

11. sz. főút:

Budapest – Szentendre – Visegrád – Esztergom (117. sz. főút)

12.

111. sz. főút:

Esztergom (11. sz. főút) – Dorog (10. sz. főút)

13.

117. sz. főút:

Esztergom (111. sz. főút) – Tát (10. sz. főút)

14.

12. sz. főút:

Vác (2. sz. főút) – Nagymaros – Szob

15.

13. sz. főút:

(Szlovákia) – Komárom – Kisbér (81. sz. főút)

16.

15. sz. főút:

Mosonmagyaróvár (1. sz. főút) – Rajka – (Szlovákia)

17.

21. sz. főút:

Hatvan (3. sz. főút) – Salgótarján – Somoskőújfalu – (Szlovákia)

18.

212. sz. főút:

Rétság térsége (2. sz. főút) – Jobbágyi – Szurdokpüspöki térsége – Gyöngyös (3. sz. főút)

19.

22. sz. főút:

Bánk (2. sz. főút) – Balassagyarmat – Salgótarján (21. sz. főút)

20.

222. sz. főút:

Balassagyarmat (22. sz. főút) – (Szlovákia)

21.

23. sz. főút:

Bátonyterenye (21. sz. főút) –Tarnalelesz (25. sz. főút)

22.

24. sz. főút:

Gyöngyös (3. sz. főút) – Parád – Eger (25. sz. főút)

23.

25. sz. főút:

Kerecsend (3. sz. főút) – Eger – Bánréve (26. sz. főút)

24.

26. sz. főút:

Miskolc (3. sz. főút) – Sajószentpéter – Kazincbarcika térsége – Bánréve – (Szlovákia)

25.

27. sz. főút:

Sajószentpéter (26. sz. főút) – Edelény – Tornanádaska térsége – (Szlovákia)

26.

304. sz. főút:

Miskolc (M30) – Miskolc (3. sz. főút)

27.

31. sz. főút:

Ecser (M0) – Sülysáp – Kóka – Nagykáta – Jászberény – Dormánd (33. sz. főút)

28.

311. sz. főút:

Nagykáta – Cegléd (4. sz. főút)

29.

32. sz. főút:

Hatvan (M3) – Jászberény – Szolnok (M4)

30.

33. sz. főút:

Füzesabony (3. sz. főút) – Tiszafüred – Debrecen (M35)

31.

34. sz. főút:

Polgár (M3) – Tiszafüred – Kunhegyes – Fegyvernek (4. sz. főút)

32.

35. sz. főút:

Nyékládháza (3. sz. főút) – Polgár – Debrecen (4. sz. főút)

33.

36. sz. főút:

Polgár (35. sz. főút) – Nyírtura (4. sz. főút)

34.

37. sz. főút:

Felsőzsolca (3. sz. főút) – Szerencs – Sátoraljaújhely – (Szlovákia)

35.

38. sz. főút:

Tiszanagyfalu (39. sz. főút) – Nyíregyháza (M3)

36.

381. sz. főút:

Sárospatak (37. sz. főút) – Cigánd – Kisvárda – Vásárosnamény – Tivadar – Fehérgyarmat (491. sz. főút)

37.

39. sz. főút:

Tiszanagyfalu (38. sz. főút) – Mád – Encs térsége (3. sz. főút)

38.

405. sz. főút:

Albertirsa (4. sz. főút) – Újhartyán (M5)

39.

41. sz. főút:

Nyíregyháza (4. sz. főút) – Vásárosnamény – Beregsurány – (Ukrajna)

40.

42. sz. főút:

Püspökladány (4. sz. főút) – Berettyóújfalu – Ártánd – (Románia)

41.

43. sz. főút:

Szeged – Makó – Nagylak – (Románia)

42.

431. sz. főút

Kiszombor (43. sz. főút) – (Románia)

43.

44. sz. főút:

Kecskemét (5. sz. főút) – Békéscsaba (M44)

44.

441. sz. főút:

Cegléd (4. sz. főút) – Nagykőrös – Kecskemét

45.

442. sz. főút:

Szolnok (4. sz. főút) – Martfű – Tiszaföldvár – Kunszentmárton (44. sz. főút)

46.

443. sz. főút:

Gyomaendrőd (46. sz. főút) – Szarvas (44. sz. főút)

47.

445. sz. főút

Kecskemét (M5) – Kecskemét (44. sz. főút)

48.

45. sz. főút:

Kunszentmárton (44. sz. főút) – Szentes – Hódmezővásárhely (M47)

49.

451. sz. főút:

Kiskunfélegyháza (5. sz. főút) – Csongrád – Szentes (45. sz. főút)

50.

46. sz. főút:

Törökszentmiklós (4. sz. főút) – Mezőtúr – Gyomaendrőd – Mezőberény (47. sz. főút)

51.

47. sz. főút:

Debrecen (4. sz. főút) – Berettyóújfalu – Mezőberény – Békéscsaba (M44)

52.

471. sz. főút:

Debrecen (48. sz. főút) – Mátészalka (49. sz. főút)

53.

48. sz. főút:

Debrecen (47. sz. főút) – Nyírábrány – (Románia)

54.

49. sz. főút:

Rohod (41. sz. főút) – Mátészalka – Csengersima – (Románia)

55.

491. sz. főút:

Győrtelek (49. sz. főút) – Tiszabecs – (Ukrajna)

56.

51. sz. főút:

Budapest (M0) – Kalocsa – Baja – Hercegszántó – (Szerbia)

57.

52. sz. főút:

Kecskemét (M5) – Solt – Dunaföldvár (6. sz. főút)

58.

53. sz. főút:

Solt (52. sz. főút) – Kiskunhalas – Tompa – (Szerbia)

59.

54. sz. főút:

Kecskemét (5. sz. főút) – Soltvadkert – Sükösd (51. sz. főút)

60.

55. sz. főút:

Szeged – Baja – Bátaszék (M6)

61.

56. sz. főút:

Szekszárd (6. sz. főút) – Mohács – Udvar – (Horvátország)

62.

57. sz. főút:

Mohács (56. sz. főút) – Pécs térsége (6. sz. főút)

63.

58. sz. főút:

Pécs (6. sz. főút) – Harkány – Drávaszabolcs – (Horvátország)

64.

61. sz. főút:

Dunaföldvár (6. sz. főút) – Dombóvár – Kaposvár – Nagykanizsa (7. sz. főút)

65.

62. sz. főút:

Dunaújváros (6. sz. főút) – Székesfehérvár (7. sz. főút)

66.

63. sz. főút:

Tolna (6. sz. főút) – Sárbogárd – Székesfehérvár (M7)

67.

64. sz. főút:

Simontornya (61. sz. főút) – Balatonvilágos (7. sz. főút)

68.

65. sz. főút:

Szekszárd (6. sz. főút) – Tamási – Siófok (7. sz. főút)

69.

651. sz. főút:

Nagykónyi (61. sz. főút) – Iregszemcse (65. sz. főút)

70.

66. sz. főút

Pécs (6. sz. főút) – Sásd – Kapospula (61. sz. főút)

71.

67. sz. főút:

(Horvátország) – Zaláta – Sellye – Szigetvár – Kaposvár – Látrány – Balatonszeme (7. sz. főút)

72.

68. sz. főút:

Barcs (6. sz. főút) – Nagyatád – Balatonberény (7. sz. főút)

73.

681. sz. főút:

Nagyatád (68. sz. főút) – Berzence – (Horvátország)

74.

71. sz. főút:

Lepsény (7. sz. főút) – Balatonfüred – Keszthely (76. sz. főút)

75.

72. sz. főút:

Balatonfűzfő (71. sz. főút) – Veszprém (8. sz. főút)

76.

73. sz. főút:

Csopak (71. sz. főút) – Veszprém (8. sz. főút)

77.

74. sz. főút:

Nagykanizsa (7. sz. főút) – Zalaegerszeg – Vasvár (8. sz. főút)

78.

75. sz. főút:

Alsópáhok (76. sz. főút) – Rédics (86. sz. főút)

79.

76. sz. főút:

Balatonszentgyörgy (7. sz. főút) – Hévíz – Zalacsány – Zalaegerszeg – Nádasd (86. sz. főút)

80.

77. sz. főút

Veszprém (8. sz. főút) – Tapolca – Keszthely (71. sz. főút)

81.

81. sz. főút:

Székesfehérvár térsége (8. sz. főút) – Kisbér – Győr – Vámosszabadi térsége – (Szlovákia)

82.

810. sz. főút

Székesfehérvár (7. sz. főút) – Magyaralmás (81. sz. főút)

83.

811. sz. főút:

Székesfehérvár (7. sz. főút) – Zámoly – Csákvár – Felcsút – Óbarok (1. sz. főút)

84.

82. sz. főút:

Veszprém térsége (8. sz. főút) – Zirc – Győr (M1)

85.

83. sz. főút:

Városlőd (M8) – Pápa – Győr (1. sz. főút)

86.

84. sz. főút:

Balatonederics (71. sz. főút) – Sárvár – Sopron – (Ausztria)

87.

85. sz. főút:

Győr térsége (81. sz. főút) – Csorna – Kapuvár – Nagycenk (84. sz. főút)

88.

86. sz. főút:

(Szlovénia) – Rédics – Zalabaksa – Zalalövő – Körmend – Szombathely – Csorna – Mosonmagyaróvár (1. sz. főút)

89.

861. sz. főút

Kópháza (84. sz. főút) – (Ausztria)

90.

87. sz. főút:

Kám (8. sz. főút) – Szombathely – Kőszeg – (Ausztria)

91.

88. sz. főút:

Vát (86. sz. főút) – Sárvár (84. sz. főút) – Celldömölk térsége – Pápa – Kisbér – Oroszlány térsége – Környe – Tatabánya – Tát (10. sz. főút)

92.

89. sz. főút:

Gencsapáti (87. sz. főút) – Bucsu – (Ausztria)

93.

 

M1, M3, M4, M5, M7 fővárosi bevezető főút besorolású szakaszai

94.

 

Budapest térszerkezetet meghatározó főútjai

95.

 

(Ausztria) – Fertőd – Fertőszentmiklós térsége (85. sz. főút)

96.

 

Mosonmagyaróvár (M1) – Mosonmagyaróvár (1. sz. főút)

97.

 

Rábacsanak térsége (86. sz. főút) – Pápa (83. sz. főút)

98.

 

Jánossomorja (86. sz. főút) – (Ausztria)

99.

 

Győr (M19) – Gönyű (1. sz. főút)

100.

 

Pápa (83. sz. főút) – Devecser – Tapolca (77. sz. főút)

101.

 

(Szlovénia) – Bajánsenye – Zalalövő – Zalaszentgyörgy térsége (76. sz. főút)

102.

 

Lenti térsége (75. sz. főút) – Tornyiszentmiklós (M70)

103.

 

Devecser – Sümeg – Keszthely (71. sz. főút)

104.

 

Veszprém térsége (72. sz. főút) – Litér (M8)

105.

 

Mór (81. sz. főút) – Oroszlány térsége

106.

 

Sávoly (M7) – Marcali – Somogyvár – Gamás – Törökkoppány – Nagykónyi (61. sz. főút)

107.

 

Iharosberény térsége (61. sz. főút) – Gyékényes térsége – (Horvátország)

108.

 

Pécs térsége (6. sz. főút) – Vajszló

109.

 

Kozármisleny (M6) – Kozármisleny (6. sz. főút)

110.

 

Darány (6. sz. főút) – Sellye – Harkány – Siklós – Villány – Udvar térsége (56. sz. főút)

111.

 

Köblény térsége (M9) – Komló térsége (66. sz. főút)

112.

 

Dávod térsége (51. sz. főút) – Mohács (56. sz. főút)

113.

 

Kalocsa (51. sz. főút) – Kecel (54. sz. főút)

114.

 

Soltvadkert (53. sz. főút) – Kiskunmajsa – Kistelek – Mindszent – Derekegyház – Nagymágocs – Orosháza (M47)

115.

 

Szabadegyháza (62. sz. főút) – Adony – Ráckeve – Kiskunlacháza (51. sz. főút)

116.

 

Szigetszentmiklós (M0) – Ráckeve

117.

 

Gödöllő (3. sz. főút) – Vác térsége – Tahitótfalu (11. sz. főút)

118.

 

Albertirsa (4. sz. főút) – Tápiószentmárton – Nagykáta – Jászfényszaru (32. sz. főút)

119.

 

Jászberény (32. sz. főút) – Gyöngyös (3. sz. főút)

120.

 

Szécsény térsége (22. sz. főút) – Nógrádszakál – (Szlovákia)

121.

 

Pétervására (23. sz. főút) – Sirok (24. sz. főút)

122.

 

Karácsond térsége (3. sz. főút) – Heves – Kisköre – Kunhegyes – Kenderes (4. sz. főút)

123.

 

Tiszafüred (33. sz. főút) – Tiszaörs (34. sz. főút)

124.

 

Törökszentmiklós (46. sz. főút) – Martfű térsége (442. sz. főút)

125.

 

Kiskunfélegyháza (5. sz. főút) – Kiskunhalas – Mélykút – Kunbaja – (Szerbia)

126.

 

Hódmezővásárhely (M47) – Kübekháza térsége (Szerbia/Románia)

127.

 

Hódmezővásárhely (M47) – Makó (43. sz. főút)

128.

 

Szarvas (44. sz. főút) – Orosháza – Mezőkovácsháza – Battonya – (Románia)

129.

 

Békés (47. sz. főút) – Doboz – Sarkad – Méhkerék térsége – (Románia)

130.

 

Békéscsaba (M44) – Doboz

131.

 

Békéscsaba – Medgyesegyháza – Mezőkovácsháza

132.

 

Kisújszállás (4. sz. főút) – Túrkeve – Mezőtúr – Szarvas (44. sz. főút)

133.

 

Kunmadaras (34. sz. főút) – Karcag – Füzesgyarmat – Szeghalom (47. sz. főút)

134.

 

Rakamaz térsége (38. sz. főút) – Tiszavasvári – Hajdúböszörmény (35. sz. főút)

135.

 

Cigánd – Pácin – (Szlovákia)

136.

 

Nyíregyháza térsége (M3) – Nyírbátor – Vállaj – (Románia)

137.

 

Csökmő térsége (47. sz. főút) – Körösnagyharsány – (Románia)

2.2.    Főutak tervezett településelkerülő szakaszai (A felsorolás nem tartalmazza azokat az elkerüléseket, amelyek a gyorsforgalmi utak részét fogják képezni.)

 

A

B

1.

1. sz. főút:

Tatabánya, Vértesszőlős, Tata, Almásfüzitő, Komárom, Abda, Öttevény

2.

3. sz. főút:

Gödöllő

3.

4. sz. főút:

Törökszentmiklós, Újfehértó

4.

5. sz. főút:

Örkény, Kistelek

5.

6. sz. főút:

Pécs, Szigetvár

6.

7. sz. főút:

Martonvásár, Kápolnásnyék, Velence, Gárdony

7.

8. sz. főút:

Székesfehérvár, Várpalota

8.

10. sz. főút:

Nyergesújfalu, Lábatlan

9.

11. sz. főút:

Pilismarót

10.

22. sz. főút:

Érsekvadkert, Balassagyarmat, Őrhalom, Szécsény, Endrefalva, Szalmatercs, Karancsság, Ságújfalu, Kishartyán

11.

23. sz. főút:

Bátonyterenye, Nemti, Pétervására, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz

12.

25. sz. főút:

Szentdomonkos, Ózd, Sajópüspöki, Bánréve

13.

26. sz. főút:

Sajószentpéter, Berente, Kazincbarcika, Vadna, Dubicsány, Putnok

14.

27. sz. főút:

Edelény

15.

31. sz. főút:

Nagykáta, Jászjákóhalma, Jászapáti

16.

311. sz. főút:

Cegléd

17.

32. sz. főút:

Pusztamonostor, Jászberény, Jásztelek, Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy

18.

33. sz. főút:

Dormánd, Besenyőtelek

19.

35. sz. főút:

Nagycsécs, Sajószöged

20.

36. sz. főút:

Tiszavasvári

21.

37. sz. főút:

Szerencs, Sátoraljaújhely

22.

38. sz. főút:

Nyírtelek, Nyíregyháza

23.

41. sz. főút:

Vásárosnamény

24.

42. sz. főút:

Berettyóújfalu

25.

43. sz. főút:

Makó

26.

441. sz. főút:

Cegléd, Nagykőrös

27.

442. sz. főút:

Szolnok, Rákóczifalva, Rákócziújfalu

28.

45. sz. főút:

Kunszentmárton, Szentes

29.

46. sz. főút:

Mezőtúr, Gyomaendrőd

30.

471. sz. főút:

Hajdúsámson, Nyíradony, Nyírmihálydi, Nyírbogát, Nyírbátor, Nyírmeggyes

31.

51. sz. főút:

Kiskunlacháza, Dömsöd, Solt, Harta, Dunapataj, Kalocsa, Bátya, Sükösd, Érsekcsanád, Baja, Nagybaracska

32.

52. sz. főút:

Solt

33.

53. sz. főút:

Akasztó, Kiskőrös, Soltvadkert, Kiskunhalas, Tompa

34.

54. sz. főút:

Jakabszállás, Bócsa, Kecel, Császártöltés

35.

55. sz. főút:

Pörböly, Csávoly, Felsőszentiván, Tataháza, Mélykút, Mórahalom

36.

58. sz. főút:

Szalánta, Túrony

37.

61. sz. főút:

Cece, Simontornya, Tolnanémedi, Pincehely, Tamási, Nagykónyi, Dombóvár, Kapospula, Iharosberény, Nagykanizsa

38.

62. sz. főút:

Szabadegyháza, Seregélyes

39.

63. sz. főút:

Nagydorog, Bikács, Cece, Sárbogárd, Sárkeresztúr, Aba

40.

65. sz. főút:

Tamási, Iregszemcse, Ságvár, Siófok

41.

67. sz. főút:

Szentlászló, Kaposvár, Somogyaszaló, Mernye, Somogybabod

42.

68. sz. főút:

Lábod, Nagyatád, Böhönye, Mesztegnyő, Kelevíz, Marcali, Kéthely

43.

71. sz. főút:

Keszthely

44.

74. sz. főút

Egervár

45.

75. sz. főút:

Pacsa, Zalaszentmihály, Bak, Zalatárnok, Nova, Lenti

46.

76. sz. főút:

Keszthely, Alsópáhok, Felsőpáhok, Szentgyörgyvár, Nagykapornak, Bagod, Hagyárosbörönd, Hegyhátsál, Katafa

47.

81. sz. főút:

Székesfehérvár, Kisbér, Ászár, Mezőörs, Pér

48.

82. sz. főút:

Veszprém, Eplény, Zirc, Veszprémvarsány, Ravazd, Écs, Nyúl

49.

83. sz. főút:

Takácsi, Gyarmat, Tét [Szentkút], Tét, Győrszemere

50.

84. sz. főút:

Sümeg, Rábapaty, Simaság, Újkér

51.

86. sz. főút:

Zalabaksa, Kálócfa, Kozmadombja, Zalalövő, Nádasd, Egyházasrádóc, Kisunyom, Balogunyom, Szombathely, Mosonmagyaróvár

52.

87. sz. főút:

Táplánszentkereszt, Szombathely, Gyöngyösfalu, Lukácsháza, Kőszeg

1/2. számú melléklet95

A gyorsforgalmi és főúthálózat, a fővárosi térszerkezetet meghatározó főutak, valamint a vasúti törzshálózat nagy hídjai a Dunán és a Tiszán

(A térség e mellékletben a település közigazgatási területét és annak 10 kilométeres környezetét jelenti)

1.    Duna-hidak

1.1.    Közúti hidak

 

 

A

B

 

1.

Vámosszabadi térsége – (Szlovákia)

81. sz. főút

 

2.

Komárom – (Szlovákia)

13. sz. főút

 

3.

Esztergom – (Szlovákia)

M10

 

4.

Vác – Tahitótfalu

(új főút)

 

5.

Szigetmonostor – Budapest [IV. ker.]

M0 észak

 

6.

Budapest [III. ker.] – Budapest [XIII. ker.]

Aquincumi híd

 

7.

Budapest [III. ker.] – Budapest [XIII. ker.]

Árpád-híd

 

8.

Budapest [XI. ker.] – Budapest [IX. ker.]

Rákóczi-híd

 

9.

Budapest [XI. ker.] – Budapest [XXI. ker.]

Albertfalvai híd

 

10.

Budapest [XXII. ker.] – Szigetszentmiklós

M0 dél

 

11.

Százhalombatta–Tököl

101. sz. főút

 

12.

Adony – Ráckeve

(új főút)

 

13.

Dunaújváros – Dunavecse

M8

 

14.

Dunaföldvár – Solt

52. sz. főút

 

15.

Bogyiszló – Fajsz

M9

 

16.

Baja

55. sz. főút

 

17.

Mohács

(új főút)

1.2.    Vasúti hidak

 

1.

Komárom – (Szlovákia)

 

2.

Budapest [III. ker.] – Budapest [IV. ker.]

 

3.

Budapest [XI. ker.] – Budapest [IX. ker.]

 

4.

Ercsi – Ráckeve térsége

 

5.

Baja

2.    Tisza-hidak

2.1.    Közúti hidak

 

 

A

B

 

1.

Tivadar – Kisar

381. sz. főút

 

2.

Nagyvarsány – Tiszaszalka

(M3)

 

3.

Vásárosnamény

41. sz. főút

 

4.

Záhony – (Ukrajna)

4. sz. főút

 

5.

Záhony térsége – (Ukrajna)

(M34)

 

6.

Záhony térsége – (Szlovákia)

(M38)

 

7.

Cigánd – Tiszakajár

381. sz. főút

 

8.

Tokaj – Tiszanagyfalu

39. sz. főút

 

9.

Tiszaújváros

35. sz. főút

 

10.

Polgár – Oszlár

M3

 

11.

Tiszafüred – Poroszló

33. sz. főút

 

12.

Kisköre – Tiszabura

(új főút)

 

13.

Tiszapüspöki – Besenyszög

(M4)

 

14.

Szolnok

4. sz. főút

 

15.

Tiszaug – Lakitelek

(M44)

 

16.

Csongrád – Szentes

451. sz. főút

 

17.

Mindszent – Baks

(új főút)

 

18.

Algyő

M47

 

19.

Szeged – Algyő

M43

 

20.

Szeged

43. sz. főút

2.2.    Vasúti hidak

 

1.

Záhony térsége a nagy sebességű vasútvonalon

 

2.

Eperjeske – (Ukrajna)

 

3.

Záhony – (Ukrajna)

 

4.

Tokaj – Rakamaz

 

5.

Tiszafüred – Poroszló

 

6.

Szolnok térsége a nagy sebességű vasútvonalon

 

7.

Szolnok – Szajol

 

8.

Algyő

 

9.

Szeged a nagy sebességű vasútvonalon

 

10.

Szeged, a Szeged – (Szerbia) – (Románia) kapcsolat helyreállítás egyesített vasúti közúti híddal

1/3. számú melléklet96

Határmetszések a gyorsforgalmi és főúthálózaton, valamint az országos vasúti törzshálózaton

(A térség e mellékletben a település közigazgatási területét és annak 10 kilométeres környezetét jelenti)

1.    Határmetszés a gyorsforgalmi és főúthálózaton

 

 

A

B

 

1.

Szlovákia felé:

 

2.

Rajka

M15

 

3.

Rajka

15. sz. főút

 

4.

Vámosszabadi térsége

81. sz. főút

 

5.

Komárom

13. sz. főút

 

6.

Esztergom

M10

 

7.

Hont [Parassapuszta]

2. sz. főút

 

8.

Hont térsége

M2

 

9.

Balassagyarmat

222. sz. főút

 

10.

Nógrádszakál

új főút

 

11.

Somoskőújfalu

21. sz. főút

 

12.

Bánréve

26. sz. főút

 

13.

Tornanádaska térsége

27. sz. főút

 

14.

Tornyosnémeti

M30

 

15.

Tornyosnémeti

3. sz. főút

 

16.

Sátoraljaújhely

37. sz. főút

 

17.

Pácin

új főút

 

18.

Záhony térsége

M38

 

19.

Ukrajna felé:

 

20.

Záhony

4. sz. főút

 

21.

Záhony térsége

M34

 

22.

Beregdaróc

M3

 

23.

Beregsurány

41. sz. főút

 

24.

Tiszabecs

491. sz. főút

 

25.

Románia felé:

 

26.

Csengersima

49. sz. főút

 

27.

Csenger térsége

M49

 

28.

Vállaj

új főút

 

29.

Nyírábrány

48. sz. főút

 

30.

Nagykereki térsége

M4

 

31.

Ártánd

42. sz. főút

 

32.

Körösnagyharsány

új főút

 

33.

Méhkerék térsége

új főút

 

34.

Gyula

M44

 

35.

Battonya

új főút

 

36.

Csanádpalota

M43

 

37.

Nagylak

43. sz. főút

 

38.

Kiszombor

431. sz. főút

 

39.

Kübekháza térsége

új főút

 

40.

Szerbia felé:

 

41.

Kübekháza térsége

új főút

 

42.

Röszke

5. sz. főút

 

43.

Röszke

M5

 

44.

Tompa

53. sz. főút

 

45.

Kunbaja

új főút

 

46.

Hercegszántó

51. sz. főút

 

47.

Horvátország felé:

 

48.

Udvar

56. sz. főút

 

49.

Ivándárda térsége

M6

 

50.

Drávaszabolcs

58. sz. főút

 

51.

Zaláta

67. sz. főút

 

52.

Drávatamási

M60

 

53.

Barcs

6. sz. főút

 

54.

Berzence

681. sz. főút

 

55.

Gyékényes térsége

új főút

 

56.

Letenye

M7

 

57.

Letenye

7. sz. főút

 

58.

Szlovénia felé:

 

59.

Tornyiszentmiklós

M70

 

60.

Rédics

86. sz. főút

 

61.

Bajánsenye

új főút

 

62.

Ausztria felé:

 

63.

Szentgotthárd térsége

M8

 

64.

Szentgotthárd [Rábafüzes]

8. sz. főút

 

65.

Bucsu

89. sz. főút

 

66.

Kőszeg

87. sz. főút

 

67.

Kópháza

861. sz. főút

 

68.

Sopron

84. sz. főút

 

69.

Sopron

M85

 

70.

Fertőd

új főút

 

71.

Jánossomorja

új főút

 

72.

Hegyeshalom

M1

 

73.

Hegyeshalom

1. sz. főút

2.    Határmetszés a tervezett nagy sebességű vasútvonalakon

 

1.

Hegyeshalom térsége és Rajka térsége

 

2.

Záhony térsége

 

3.

Röszke és Kübekháza

 

4.

Gyékényes térsége

3.    Határmetszés az egyéb országos vasúti törzshálózaton

 

1.

Szlovákia felé:

 

2.

Rajka

 

3.

Komárom

 

4.

Szob

 

5.

Nógrádszakál

 

6.

Ipolytarnóc

 

7.

Somoskőújfalu

 

8.

Bánréve

 

9.

Hídvégardó

 

10.

Hidasnémeti

 

11.

Sátoraljaújhely

 

12.

Ukrajna felé:

 

13.

Záhony

 

14.

Eperjeske

 

15.

Románia felé:

 

16.

Vállaj [Ágerdőmajor]

 

17.

Nyírábrány

 

18.

Biharkeresztes

 

19.

Kötegyán

 

20.

Lőkösháza

 

21.

Nagylak

 

22.

Szerbia felé:

 

23.

Szeged

 

24.

Röszke

 

25.

Kelebia

 

26.

Csikéria

 

27.

Horvátország felé:

 

28.

Magyarbóly

 

29.

Gyékényes

 

30.

Murakeresztúr

 

31.

Szlovénia felé:

 

32.

Bajánsenye

 

33.

Ausztria felé:

 

34.

Szentgotthárd

 

35.

Ágfalva

 

36.

Sopron

 

37.

Fertőd

 

38.

Hegyeshalom

1/4. számú melléklet97

Országos törzshálózati vasúti pályák

(A térség e mellékletben a település közigazgatási területét és annak 10 kilométeres környezetét jelenti)

1.    Nagy sebességű vasútvonalak

1.1.    (Ausztria és Szlovákia) – Hegyeshalom térsége és Rajka térsége–Budapest [XI. kerület, Kelenföld] – Budapest [Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér] – Röszke és Kübekháza – (Szerbia és Románia)

1.2.    (Horvátország) – Gyékényes térsége – Budapest [XI. kerület, Kelenföld] – Budapest [Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér]–Záhony térsége – (Ukrajna)

2.    Egyéb országos törzshálózati vasúti pályák

2.1.    Budapest [VIII. kerület, Keleti pu.] – Hegyeshalom – (Ausztria)

2.2.    Hegyeshalom – Rajka – (Szlovákia)

2.3.    Budapest [XIV. kerület, Rákosrendező] – Esztergom

2.4.    Komárom – Komárom – (Szlovákia)

2.5.    Esztergom – Almásfüzitő

2.6.    Székesfehérvár – Komárom

2.7.    Győr – Sopron – (Ausztria)

2.8.    Fertőszentmiklós – (Ausztria)

2.9.    Győr – Celldömölk

2.10.    Győr – Veszprém

2.11.    Tatabánya – Oroszlány

2.12.    Szombathely – Sopron – Ágfalva – (Ausztria)

2.13.    Hegyeshalom – Porpác

2.14.    Szombathely – Zalaszentiván

2.15.    Zalaszentiván – Nagykanizsa

2.16.    Székesfehérvár – Szombathely

2.17.    Szombathely – Szentgotthárd – (Ausztria)

2.18.    Boba – Zalaegerszeg – Őriszentpéter – (Szlovénia)

2.19.    Balatonszentgyörgy – Tapolca – Ukk

2.20.    Szabadbattyán – Tapolca

2.21.    Budapest [I. kerület, Déli pu.] – Székesfehérvár – Nagykanizsa – Murakeresztúr – (Horvátország)

2.22.    Érdi elágazás – Tárnok

2.23.    Budapest [XI. kerület, Kelenföld] – Pécs

2.24.    Dombóvár – Gyékényes – (Horvátország)

2.25.    Pusztaszabolcs – Dunaújváros – Paks

2.26.    Mezőfalva – Rétszilas

2.27.    Székesfehérvár – Pusztaszabolcs

2.28.    Sárbogárd – Börgönd

2.29.    Rétszilas – Bátaszék

2.30.    Murakeresztúr – Gyékényes

2.31.    Pécs – Villány

2.32.    Villány – Magyarbóly – (Horvátország)

2.33.    Budapest [VI. kerület, Nyugati pu.] – Szob – (Szlovákia)

2.34.    Budapest [XV. kerület, Rákospalota-Újpest] – Vácrátót – Vác

2.35.    Nógrádszakál – (Szlovákia)

2.36.    Aszód – Vácrátót

2.37.    Nógrádszakál – Ipolytarnóc – (Szlovákia)

2.38.    Budapest [VIII. kerület, Keleti pu.] – Hatvan – Miskolc – Mezőzombor

2.39.    Mezőzombor – Sátoraljaújhely – (Szlovákia)

2.40.    Hatvan – Somoskőújfalu – (Szlovákia)

2.41.    Hatvan – Újszász

2.42.    Vámosgyörk – Újszász

2.43.    Füzesabony – Putnok

2.44.    Nyékládháza – Tiszapalkonya

2.45.    Felsőzsolca – Hidasnémeti – (Szlovákia)

2.46.    Miskolc – Bánréve – (Szlovákia)

2.47.    Bánréve – Ózd

2.48.    Sajóecseg – Tornanádaska – Hídvégardó – (Szlovákia)

2.49.    Budapest [VI. kerület, Nyugati pu.] – Cegléd – Szolnok – Záhony – (Ukrajna)

2.50.    Mezőzombor – Nyíregyháza

2.51.    Püspökladány – Biharkeresztes – (Románia)

2.52.    Karcag – Tiszafüred

2.53.    Debrecen – Nyírábrány – (Románia)

2.54.    Debrecen – Füzesabony

2.55.    Apafa – Mátészalka

2.56.    Mátészalka – Tiborszállás – Vállaj [Ágerdőmajor] – (Románia)

2.57.    Budapest [X. kerület, Rákos] – Újszász – Szolnok

2.58.    Szajol – Lőkösháza – (Románia)

2.59.    Szeged – Békéscsaba – Kötegyán – (Románia)

2.60.    Szeged – Röszke – (Szerbia)

2.61.    Cegléd – Szeged

2.62.    Budapest [X. kerület, Kőbánya-Kispest] – Lajosmizse – Kecskemét

2.63.    Budapest [IX. kerület, Ferencváros] – Kelebia – (Szerbia)

2.64.    Bátaszék – Baja – Kiskunhalas

2.65.    Kiskunhalas – Kiskunfélegyháza

2.66.    Budapest [XXIII. kerület, Soroksár–Soroksár Terminál]

2.67.    Záhony normál nyomtávú hálózat

2.68.    Nagybörzsöny [Nagyirtás] – Nagybörzsöny

2.69.    Záhony széles nyomtávú hálózat

2.70.    Budapesti körvasút vonalai közül:

2.70.1.    Budapest [X. kerület, Kőbánya felső] – Budapest [XIV. kerület, Rákosrendező]

2.70.2.    Budapest [XV. kerület, Angyalföldi elágazás] – Budapest [XIII. kerület, Angyalföld]

2.70.3.    Budapest [XV. kerület, Angyalföldi elágazás – Rákospalota-Újpest]

2.70.4.    Budapest [X. kerület, Rákos – Rákosi elágazás]

2.70.5.    Budapest [IX. kerület, Ferencváros] – Budapest [X. kerület, Kőbánya felső]

2.70.6.    Budapest[IX. kerület, Ferencváros] – Budapest [X. kerület, Kőbánya-Kispest]

2.70.7.    Budapest [XIV. kerület, Rákosrendező] – Budapest [XV. kerület, Vasúttörténeti park]

2.70.8.    Budapest [XIX. kerület, Kispesti elágazás] – Budapest [XVIII. kerület, Pestszentimre felső elágazás]

2.70.9.    Budapest [X. kerület, Kőbánya teher – Kőbánya felső]

2.70.10.    Budapest [X. kerület, Kőbánya felső elágazás – Kőbánya-Hizlaló]

2.70.11.    Budapest [X. kerület, Kőbánya felsői kiágazás – Rákos]

2.70.12.    Budapest [XIV. kerület, Rákosrendező – Városligeti elágazás]

2.70.13.    Budapest [XIV. kerület, Rákosrendező] – Budapest [XV. kerület, Istvántelki főműhely]

2.70.14.    Budapest [XXIII. kerület, Soroksár] – Budapest [XVIII. kerület, Szemeretelep mh.]

2.71.    Budapestet délről kerülő vasútvonal (V0): Szárliget – Szár – Bodmér – Vértesacsa – Vereb – Baracska – Ercsi – Szigetszentmárton – Kiskunlacháza – Bugyi – Dabas – Újhartyán – Albertirsa

2.72.    Hajmáskér – Balatonfűzfő kapcsolat

2.73.    Sopron – Ágfalva – (Ausztria)

2.74.    Kópházánál átkötés

2.75.    Bácsalmás – Csikéria – (Szerbia) – Röszke és Szeged – Nagylak – (Románia) összeköttetés

2.76.    Szegednél deltavágány

2.77.    Szeged – (Szerbia) – (Románia) kapcsolat helyreállítása

2.78.    Zalaszentivánnál 2 deltavágány.

1/5. számú melléklet98

Országos repülőterek

    1.    Nemzetközi kereskedelmi repülőterek:

1.1.    Budapest [Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér],

1.2.    Debrecen [Debreceni Nemzetközi Repülőtér],

1.3.    Sármellék [Hévíz-Balaton Airport].

    2.    Egyéb kereskedelmi repülőterek és kereskedelmi repülőtérré fejleszthető repülőterek:

2.1.    Pécs – Pogány,

2.2.    Győr – Pér,

2.3.    Nyíregyháza,

2.4.    Szeged,

2.5.    Baracs – Kisapostag (Dunaújváros),

2.6.    Békéscsaba,

2.7.    Budaörs,

2.8.    Fertőszentmiklós,

2.9.    Kunmadaras,

2.10.    Mezőkövesd – Mezőkeresztes,

2.11.    Őcsény,

2.12.    Siófok (Kiliti),

2.13.    Székesfehérvár [Alba Airport],

2.14.    Vát – Porpác,

2.15.    Taszár,

2.16.    Veszprém – Szentkirályszabadja.

    3.    Közös felhasználású katonai és polgári repülőtérré fejleszthető repülőterek:

3.1.    Kecskemét,

3.2.    Pápa,

3.3.    Szolnok.

1/6. számú melléklet99

Országos kerékpárút-törzshálózat elemei

1.

1. Felső-Dunamente kerékpárút (6-os jelű Euro Velo®):

2.

1.A: (Szlovákia és Ausztria) – Rajka – Bezenye – Mosonmagyaróvár – Halászi – Darnózseli – Hédervár – Ásványráró – Dunaszeg – Győrladamér – Győrzámoly – Győrújfalu – Győr – Vének – Gönyű – Komárom – Almásfüzitő – Dunaalmás – Neszmély – Süttő – Lábatlan – Nyergesújfalu – Tát – Esztergom – Pilismarót – Dömös – Visegrád – Dunabogdány – Tahitótfalu – Leányfalu – Szentendre – Budapest

3.

1.B: Komárom – (Szlovákia)

4.

1.C: Pilismarót – Szob – Nagymaros – Verőce – Vác – Göd – Dunakeszi – Budapest

5.

2. Északkeleti határmente kerékpárút:

6.

2.A: (Szlovákia) – Szob – Kemence – Balassagyarmat – Szécsény – Litke – Salgótarján – Cered – Ózd – Bánréve – Aggtelek – Jósvafő – Szalonna – Hidasnémeti – Gönc – (A 4. sz. Tiszamente kerékpárút Gönc és Sátoraljaújhely közötti szakasza) – Sátoraljaújhely – Pácin – Záhony – Zsurk – Lónya – Vásárosnamény – Tarpa – Szatmárcseke – Tiszacsécse – Tiszabecs – (Ukrajna)

7.

2.B: Litke – Ipolytarnóc – (Szlovákia)

8.

2.C: Nagybárkány – Márkháza – Nagykeresztúr – Salgótarján – Somoskőújfalu – (Szlovákia)

9.

2.D: Bánréve – (Szlovákia)

10.

2.E: Telkibánya – Kéked – (Szlovákia)

11.

2.F: Záhony – (Ukrajna)

12.

2.G: Gulács – Tarpa – Tivadar

13.

3. Kelet-magyarországi kerékpárút:

14.

3.A: Budapest – Fót – Mogyoród – Szada – Gödöllő – Zagyvaszántó – Gyöngyöspata – Gyöngyös – Markaz – Kisnána – Egerszalók – Eger – Mezőkövesd – Poroszló – Tiszafüred – Hortobágy – Nádudvar – Hajdúszoboszló – Debrecen – Nyírábrány – Nyírbátor – Csengersima – Tiszabecs

15.

3.B: Nyírábrány – (Románia)

16.

3.C: Csengersima – (Románia)

17.

4. Tiszamente kerékpárút (11-es jelű Euro Velo®):

18.

4.A: Gönc – Telkibánya – Bózsva – Pálháza – Füzérradvány – Mikóháza – Sátoraljaújhely – Sárospatak – Bodrogolaszi –Vámosújfalu – Olaszliszka – Szegilong – Szegi – Bodrogkisfalud – Bodrogkeresztúr – Tarcal – Tokaj – Tiszaladány – Tiszatardos – Tiszalök – Tiszadada – Tiszadob – Tiszaújváros – Tiszapalkonya – Tiszatarján – Tiszakeszi – Ároktő – Tiszadorogma – Tiszabábolna – Poroszló – Sarud – Kisköre – Tiszasüly – Kőtelek – Nagykörű – Szolnok – Tószeg – Tiszavárkony – Tiszajenő – Tiszakécske – Lakitelek – Tiszaalpár – Csongrád – Baks – Ópusztaszer – Sándorfalva – Szeged – Röszke – (Szerbia)

19.

4.B: Sátoraljaújhely – (Szlovákia)

20.

4.C: Tiszaújváros – Tiszacsege – Tiszafüred – Abádszalók – Kisköre

21.

5. Dél-alföldi határmente kerékpárút:

22.

5.A: Debrecen – Létavértes – Biharkeresztes – Sarkad – Gyula – Lőkösháza – Battonya – Mezőhegyes – Tótkomlós – Orosháza – Hódmezővásárhely – Szeged Mórahalom – Tompa – Bácsalmás – Nagybaracska – Mohács

23.

5.B: Biharkeresztes – Ártánd – (Románia)

24.

5.C: Nagybaracska – Dávod – (Szerbia)

25.

6. Alsó-Dunamente kerékpárút (6-os jelű Euro Velo®):

26.

6.A: Budapest – Dunaharaszti – Taksony – Dunavarsány – Majosháza – Ráckeve – Dömsöd – Dunavecse – Dunaegyháza – Solt – Dunapataj – Ordas – Dunaszentbenedek – Úszód – Foktő – Fajsz – Baja – Szeremle – Dunafalva – Mohács – Kölked – (Horvátország)

27.

6.B: Budapest – Érd – Százhalombatta – Tököl – Szigethalom – Dunavarsány

28.

6.C: Mohács – Hercegszántó – (Szerbia)

29.

7. Délnyugat-magyarországi kerékpárút:

30.

7.A: Budapest – Biatorbágy – Etyek – Nadap – Sukoró – Pákozd – Székesfehérvár – Balatonfőkajár – Siófok – Szántód – Balatonföldvár – Balatonlelle – Balatonboglár – Fonyód – Keszthely – Sármellék – Zalakaros – Nagykanizsa – Kaszó – Nagyatád – Berzence – (Horvátország)

31.

7.B: Nadap – Velence – Gárdony – Pákozd

32.

7.C: Balatonfőkajár – Balatonfűzfő – Balatonalmádi

33.

7.D: Keszthely közigazgatási területén a 7.A és 8.A kerékpárutak összekötése

34.

7.E.: Nagykanizsa – Letenye

35.

8. Északnyugat-dunántúli kerékpárút:

36.

8.A: Győr – Pannonhalma – Csesznek – Zirc – Veszprém – Balatonalmádi – Balatonfüred – Badacsonytomaj – Szigliget – Keszthely – Hévíz – Zalabér – Zalaegerszeg – Zalalövő – Őriszentpéter

37.

8.B: Balatonfüred – Tihany

38.

9. Dunántúli határmenti kerékpárút (részben 13-as jelű Euro Velo®):

39.

9.A: Kölked – Sátorhely – Majs – Lippó – Kislippó – Magyarbóly – Villány – Villánykövesd – Palkonya – Újpetre – Vokány – Nagytótfalu – Kisharsány – Siklós – Matty – Kisszentmárton – Vejti – Piskó – Zaláta – Drávasztára – Felsőszentmárton – Szentborbás – Tótújfalu – Potony – Drávagárdony – Drávatamási – Barcs – Péterhida – Babócsa – Bolhó – Heresznye – Vízvár – Somogyudvarhely – Berzence – Gyékényes – Zákány – Őrtilos – Murakeresztúr – Molnári – Letenye – Bázakerettye – Tormafölde – Szécsisziget – Lenti – Rédics – Resznek – Nemesnép – Szentgyörgyvölgy – Velemér – Magyarszombatfa – Bajánsenye – Őriszentpéter – Szalafő – Apátistvánfalva – Magyarlak – Rábagyarmat – Rátót – Csákánydoroszló – Pinkamindszent – Szentpéterfa – Pornóapáti – Felsőcsatár – Narda – Bucsu – Bozsok – Velem – Kőszeg – Horvátzsidány – Csepreg – Szakony – Zsira – Sopronhorpács – Egyházasfalu – Lövő – Röjtökmuzsaj – Nagylózs – Fertőhomok – Fertőd – Sarród – Jánossomorja – Várbalog – Hegyeshalom – (Ausztria)

40.

9.B: Siklós – Harkány – Márfa – Diósviszló – Rádfalva – Kórós – Sámod – Kisszentmárton

41.

9.C: Murakeresztúr – (Horvátország)

42.

9.D: Szentgyörgyvölgy – Magyarföld – Bajánsenye

43.

9.E: Szalafő – (Szlovénia)

44.

9.F: Szentgotthárd – (Ausztria)

45.

9.G: Szentpéterfa – Ják

46.

9.H: Ólmod – (Ausztria)

47.

9.I: Fertőhomok – Fertőrákos – (Ausztria)

48.

9.J: Sarród – (Ausztria)

49.

9.K: Hegyeshalom – Bezenye

50.

9.L: Mosonmagyaróvár – Hegyeshalom

51.

21. Palócok földje kerékpárút:

52.

Szécsény – Hollókő – Pásztó – Jobbágyi – Zagyvaszántó

53.

22. Bükki kerékpárút:

54.

Ózd – Dédestapolcsány – Szilvásvárad – Bélapátfalva – Eger

55.

23. Nyugat-zempléni kerékpárút:

56.

23.A: Gönc – Boldogkőváralja – Miskolc – Felsőtárkány – Eger

57.

23.B: Nagyvisnyó – Szilvásvárad

58.

31. Zagyvamenti kerékpárút:

59.

Salgótarján – Bátonyterenye – Szurdokpüspöki – Zagyvaszántó – Hatvan – Jászberény – Szolnok

60.

32. Jászok, kiskunok földje kerékpárút:

61.

Jászberény – Cegléd – Nagykőrös – Kecskemét – Bugacpusztaháza

62.

41. Hajdúvárosok-Szabolcs kerékpárút:

63.

Bekecs – Szerencs – Tokaj – Gávavencsellő – Nagyhalász – Nyíregyháza – Hajdúnánás – Hajdúdorog – Hajdúböszörmény – Debrecen

64.

42. Alföldi kerékpárút:

65.

Tiszafüred – Karcag – Füzesgyarmat – Szeghalom – Vésztő – Doboz – Sarkad

66.

43. Körösvölgyi kerékpárút:

67.

(Románia) – Gyula – Békéscsaba – Békés – Mezőberény – Gyomaendrőd – Szarvas – Öcsöd – Csongrád – Kiskunfélegyháza – Bugacpusztaháza

68.

51. Csongrádi kerékpárút:

69.

(Románia) – Nagylak – Makó – Szeged – Kiskunmajsa – Jászszentlászló – Bugac

70.

61. Közép-magyarországi kerékpárút:

71.

Bugacpusztaháza – Soltvadkert – Kiskőrös – Dunapataj – (6. Alsó-Dunamente kerékpárút Dunapataj és Solt közötti szakasza) – Solt – Dunaföldvár – Simontornya – Tolnanémedi – Tamási

72.

62. Sió völgyi kerékpárút:

73.

Fajsz – Szekszárd – Sióagárd – Kölesd – Sárszentlőrinc – Simontornya – (61. Közép-magyarországi kerékpárút Simontornya és Tolnanémedi közötti szakasza) – Tolnanémedi – Siófok

74.

71. Vértesi kerékpárút:

75.

Székesfehérvár – Gánt – Várgesztes – Oroszlány [Majkpuszta] – Környe – Tata – Komárom

76.

72. Külső-somogyi kerékpárút:

77.

Szántód – Kőröshegy – Tamási – Hőgyész – Bonyhád – Mecseknádasd – Pécsvárad – Pécs – Újpetre

78.

73. Belső-somogyi kerékpárút:

79.

Fonyód – Buzsák – Somogyvár – Kaposvár – Szenna – Almamellék – Abaliget – Orfű – Pécs

80.

74. Kaposmente kerékpárút:

81.

Nagyatád – Segesd – Nagybajom – Kaposmérő – Kaposvár – Taszár – Dombóvár – Kurd – Hőgyész

82.

81. Balaton-Rába kerékpárút:

83.

81.A: Veszprém – Nagyvázsony – Kapolcs – Tapolca – Sümeg – Somlóvásárhely – Pápa – Árpás – Győr

84.

81.B: Tapolca – Szigliget

85.

82. Termál kerékpárút:

86.

82.A: Zalabér – Kám – Rum – Sárvár – Szeleste – Bük – Csepreg

87.

82.B: Rum – Szombathely – Bucsu

88.

83. Rába – Bakonyalja kerékpárút:

89.

Sárvár – Celldömölk – Mersevát – Pápa

1/7. számú melléklet100

Nemzetközi és országos jelentőségű vízi utak, országos jelentőségű kikötők és határkikötők

1.    Nemzetközi és országos jelentőségű vízi utak

 

 

A

B

C

 

1.

A vízi út neve

A szakasz (fkm–fkm)

A vízi út osztálya

 

2.

Duna (nemzetközi vízi út)

1812–1641

VI/B

 

3.

Duna (nemzetközi vízi út)

1641–1433

VI/C

 

4.

Mosoni-Duna (az EU tagállamainak lobogója alatt közlekedő hajók engedélymentesen használhatják)

14–2

III

 

5.

Mosoni-Duna (az EU tagállamainak lobogója alatt közlekedő hajók engedélymentesen használhatják)

2–0

VI/B

 

6.

Szentendrei-Duna (az EU tagállamainak lobogója alatt közlekedő hajók engedélymentesen használhatják)

32–0

IV

 

7.

Ráckevei-Duna (az EU tagállamainak lobogója alatt közlekedő hajók engedélymentesen használhatják)

58–0

III

 

8.

Sió-csatorna

121–23

IV/időszakosan

(Kizárólag az olyan balatoni vízeresztések időszakában hajózható, amelyet a Hajósoknak Szóló Hirdetményben közzétesznek.)

 

9.

Sió-csatorna

23–0

IV

 

10.

Dráva

198–70

II

 

11.

Tisza

685–612

I

 

12.

Tisza

612–544

III

 

13.

Tisza

544–403

III

 

14.

Tisza

403–254

II

 

15.

Tisza

254–160

IV

 

16.

Bodrog

51–0

III

 

17.

Sebes-Körös

10–0

II

 

18.

Kettős-Körös

23–0

II

 

19.

Hármas-Körös

91–0

II

 

20.

Balaton

 

IV

 

21.

Fertő tó

 

II

 

22.

Velencei-tó

 

II

 

23.

Keleti-főcsatorna

45–0

II

 

24.

Hortobágy – Berettyó-főcsatorna

7–0

II

2.    Országos jelentőségű kikötők

 

1.

Dunán:

 

2.

Győr – Gönyű

 

3.

Komárom

 

4.

Budapest [Csepel]

 

5.

Budapest [Nagytétény] – Érd

 

6.

Dunaújváros

 

7.

Paks

 

8.

Baja

 

9.

Mohács

 

10.

Tiszán:

 

11.

Tiszaújváros

 

12.

Szeged

3.    Határkikötők

 

1.

Dunán:

 

2.

Mohács

 

3.

Tiszán:

 

4.

Záhony

 

5.

Szeged

 

6.

Dráván:

 

7.

Drávaszabolcs

1/8. számú melléklet101

Atomerőmű és egyéb erőművek

(A térség e mellékletben a település közigazgatási területét és annak 25 kilométeres környezetét jelenti)

1. Ajka

2. Almásfüzitő térsége

3. Budapest I.

4. Budapest II.

5. Budapest III.

6. Budapest IV.

7. Debrecen

8. Dunaújváros

9. Ercsi

10. Gönyű

11. Kazincbarcika

12. Litér

13. Lőrinci

14. Nyírtass

15. Mohács térsége

16. Oroszlány

17. Paks I.

18. Paks II.

19. Pécs

20. Répcelak térsége

21. Sajószöged

22. Szeged

23. Százhalombatta

24. Tatabánya

25. Tiszaújváros I.

26. Tiszaújváros II.

27. Visonta

1/9. számú melléklet102

A villamosenergia-átviteli hálózat távvezetékelemei

(A térség e mellékletben a település közigazgatási területét és annak 25 kilométeres környezetét jelenti)

1. 750 kV-os átviteli hálózat távvezetékelemei:

1.1. Albertirsa – Szolnok – Hajdúböszörmény – Kisvárda térsége – Barabás – (Ukrajna)

1.2. Kisvárda térsége – Nyírkarász térsége

2. 400 kV-os átviteli hálózat távvezetékelemei:

2.1. Albertirsa – Göd

2.2. Albertirsa – Szigetcsép – Ercsi – Martonvásár

2.3. Albertirsa – Cegléd – Szolnok

2.4. Albertirsa – Kecskemét

2.5. Almásfüzitő – Dad térsége

2.6. Békéscsaba – Elek – (Románia)

2.7. Bicske – Pomáz – Göd

2.8. Detk térsége

2.9. Ercsi térsége

2.10. Felsőpáhok – Tornyiszentmiklós – Muraszemenye – (Horvátország)

2.11. Felsőpáhok – Kaposvár

2.12. Felsőzsolca – Sajóivánka

2.13. Göd – Bánk – Hont – (Szlovákia)

2.14. Kerepes térsége

2.15. Gönyű – Győr

2.16. Gönyű – (Szlovákia)

2.17. Győr – Litér

2.18. Győr – Abda – Vámosszabadi – (Szlovákia)

2.19. Győr térsége – Abda – Vámosszabadi – (Szlovákia)

2.20. Győr – Öttevény – Vép – Hegyeshalom – (Ausztria)

2.21. Kisvárda térsége – Hajdúböszörmény

2.22. Kisvárda térsége

2.23. Kisvárda térsége – Kisrozvágy – (Szlovákia)

2.24. Kisvárda térsége – Nyírtelek térsége

2.25. Hajdúböszörmény – Berettyóújfalu – Békéscsaba

2.26. Hajdúböszörmény – Létavértes – (Románia)

2.27. Kecskemét – Nyárlőrinc

2.28. Litér – Felsőpáhok

2.29. Martonvásár – Bicske

2.30. Martonvásár – Győr

2.31. Martonvásár – Litér

2.32. Martonvásár – Perkáta – Paks

2.33. Mohács – Szederkény

2.34. Bogád – Hercegszántó – (Szerbia)

2.35. Bogád – Illocska – (Horvátország)

2.36. Nyírtelek térsége

2.37. Oroszlány – Dad térsége

2.38. Paks – Albertirsa

2.39. Paks – Litér [I.]

2.40. Paks – Bogád

2.41. Paks – Szeged

2.42. Paks – Kaposvár

2.43. Paks [I.]

2.44. Paks – Litér [II.]

2.45. Paks [II.]

2.46. Paks [III.]

2.47. Bogád – Kaposvár

2.48. Perkáta

2.49. Répcelak térsége

2.50. Sajóivánka – Kazincbarcika – Berente

2.51. Sajóivánka – Bánréve – (Szlovákia)

2.52. Sajószöged – Nyírtelek térsége – Lónya – (Ukrajna)

2.53. Sajószöged – Hajdúböszörmény

2.54. Sajószöged – Felsőzsolca [I.]

2.55. Sajószöged – Felsőzsolca [II.]

2.56. Sajószöged – Göd

2.57. Sajószöged – Nyírtelek térsége – Kisvárda térsége

2.58. Tiszaújváros – Sajószöged [II.]

2.59. Szeged – Békéscsaba

2.60. Szeged – Csanádpalota – (Románia)

2.61. Szeged – Röszke [I.] – (Szerbia)

2.62. Szeged – Röszke [II.] – (Szerbia)

2.63. Szeged térsége

2.64. Székesfehérvár térsége

2.65. Szigetcsép térsége

2.66. Szolnok – Mezőtúr – Békéscsaba

2.67. Szolnok – Nyárlőrinc

2.68. Tiszaújváros – Sajószöged [I.]

2.69. Vép – Vasvár – Felsőpáhok

3. 220 kV-os átviteli hálózat távvezetékelemei:

3.1. Budapest [XXI. kerület] – Budapest [XI. kerület]

3.2. Budapest [XV. kerület]

3.3. Detk – Maklár – Mezőkövesd – Sajószöged

3.4. Detk – Szolnok

3.5. Detk – Csány – Budapest [XV. kerület]

3.6. Detk – Ecséd – Budapest [XV. kerület]

3.7. Göd – Budapest [XV. kerület]

3.8. Győr – Hegyeshalom – (Ausztria)

3.9. Kerepes térsége

3.10. Kisvárda – Kisvárda térsége

3.11. Győr – Százhalombatta

3.12. Nagyút – Mezőtárkány – Sajószöged

3.13. Ócsa – Maglód – Budapest [XV. kerület]

3.14. Sajószöged – Debrecen

3.15. Sajószöged – Szolnok

3.16. Sajószöged – Tiszaújváros

3.17. Sajószöged – Kisvárda térsége – Lónya – (Ukrajna)

3.18. Százhalombatta – Budapest [XI. kerület]

3.19. Százhalombatta – Dunaújváros

3.20. Százhalombatta – Ócsa

3.21. Szolnok – Szeged

3.22. Tiszalök – Tiszadada

3.23. Visonta – Detk [I.]

3.24. Visonta – Detk [II.]”

1/10. számú melléklet103

Országos szénhidrogén-szállító vezetékek

(A térség e mellékletben a település közigazgatási területét és annak 25 kilométeres környezetét jelenti)

1.    Földgázszállító vezetékek

 

 

A

B

 

1.

száma

elhelyezkedése

 

2.

100:

(Ukrajna) – Beregdaróc – Kisvarsány – Nyírbogdány – Nemesbikk – Füzesabony – Nagyfüged – Zsámbok

 

3.

100-01:

Beregdaróc – Tarpa – Nagyar

 

4.

100-02:

Kisvarsány – Mándok

 

5.

100-03:

Petneháza – Anarcs

 

6.

100-04:

Nyírbogdány – Ibrány

 

7.

100-05:

Tiszavasvári – Tiszalök

 

8.

100-06:

Tiszaújváros

 

9.

100-07:

Tiszaújváros

 

10.

100-08:

Tiszaújváros

 

11.

100-09:

Tiszaújváros

 

12.

100-10:

Nagyfüged – Tarnaörs

 

13.

100-11:

Vámosgyörk – Gyöngyös

 

14.

100-12:

Csány – Jászberény

 

15.

100-13:

Nagyfüged – Halmajugra

 

16.

101:

(Ukrajna) – Beregdaróc – Kisvarsány – Nyírgyulaj – Hajdúszoboszló – Püspökladány – Ecsegfalva – Mezőtúr

 

17.

101-02:

Nyírgyulaj – Napkor – Nyíregyháza

 

18.

101-03:

Nyírgyulaj – Nyírmeggyes – Győrtelek

 

19.

101-04:

Téglás

 

20.

101-05:

Téglás – Hajdúsámson

 

21.

101-06:

Hajdúböszörmény

 

22.

101-07:

Debrecen – Hajdúböszörmény

 

23.

101-08:

Kaba

 

24.

101-09:

Kaba – Földes

 

25.

101-10:

Bucsa – Karcag

 

26.

102:

Hajdúszoboszló – Püspökladány – Ecsegfalva – Mezőtúr

 

27.

103:

Nagyhegyes – Kenderes – Törökszentmiklós – Szolnok – Cegléd – Vecsés

 

28.

103-01:

Nádudvar

 

29.

103-02:

Karcag

 

30.

103-03:

Karcag

 

31.

103-04:

Karcag – Kunmadaras

 

32.

103-05:

Kunmadaras

 

33.

103-06:

Kenderes – Kisújszállás

 

34.

103-07:

Törökszentmiklós

 

35.

103-08:

Törökszentmiklós – Kétpó – Mezőtúr

 

36.

103-09:

Szajol – Martfű

 

37.

103-10:

Szajol

 

38.

103-11:

Szajol

 

39.

103-12:

Abony

 

40.

103-13:

Cegléd

 

41.

103-21:

Szolnok

 

42.

104:

Kenderes – Tiszaörs – Tiszacsege – Tiszaújváros

 

43.

105:

Nemesbikk – Folyás [Bödönhát] – Balmazújváros – Nagyhegyes

 

44.

105-01:

Folyás – Egyek

 

45.

106:

Nagyhegyes – Balmazújváros – Folyás [Bödönhát] – Nemesbikk – Sajószöged – Miskolc

 

46.

106-01:

Nagyhegyes

 

47.

106-02:

Balmazújváros – Hajdúböszörmény

 

48.

106-03:

Balmazújváros

 

49.

106-04:

Folyás [Bödönhát]

 

50.

106-05:

Sajószöged – Sajóörös – Tiszaújváros

 

51.

106-06:

Tiszaújváros

 

52.

106-21:

Tiszapalkonya

 

53.

107:

Hajdúszoboszló – Nagyhegyes

 

54.

108:

Hajdúszoboszló – Nagyhegyes

 

55.

109:

Hajdúszoboszló

 

56.

110:

Hajdúszoboszló

 

57.

111:

Nagyhegyes – Ebes – Debrecen

 

58.

111-01:

Ebes

 

59.

111-02:

Ebes – Debrecen

 

60.

112:

Hajdúszoboszló – Sáránd

 

61.

113:

Sáránd – Berettyóújfalu – Mezősas

 

62.

122:

(Ukrajna) – Beregdaróc

 

63.

123:

Beregdaróc – Kisvarsány – Nyírgyulaj – Hajdúszoboszló

 

64.

200:

Nemesbikk – Miskolc

 

65.

201:

Miskolc – Sajószentpéter – Berente

 

66.

202:

Miskolc – Sajószentpéter – Kazincbarcika – Vadna – Ózd

 

67.

202-01:

Sajókeresztúr

 

68.

202-02:

Sajószentpéter

 

69.

202-03:

Sajószentpéter

 

70.

202-04:

Berente

 

71.

202-05:

Berente

 

72.

202-06:

Berente

 

73.

202-07:

Kazincbarcika

 

74.

202-08:

Vadna – Rudabánya

 

75.

203:

Miskolc – Sajószentpéter – Berente

 

76.

204:

Nemesbikk – Sajószöged – Tiszalúc – Szerencs

 

77.

204-01:

Sajóörös – Tiszaújváros

 

78.

205:

Szerencs – Olaszliszka – Sárospatak

 

79.

206:

Szerencs – Golop – Abaújkér

 

80.

207:

Miskolc

 

81.

208:

Miskolc – Nyékládháza – Miskolc [Vargahegy]

 

82.

208-01:

Miskolc [Vargahegy]

 

83.

209:

Ózd – (Szlovákia)

 

84.

210:

Ózd

 

85.

211:

Ózd – Járdánháza – Tarnalelesz – Mátraterenye – Bátonyterenye [Kisterenye]

 

86.

211-01:

Ózd [Farkaslyuk]

 

87.

211-02:

Mátraterenye – Mátraderecske

 

88.

212:

Tarnalelesz – Fedémes

 

89.

213:

Fedémes – Egerbakta – Eger

 

90.

214:

Fedémes – Bélapátfalva

 

91.

215:

Bátonyterenye [Kisterenye] – Salgótarján

 

92.

216:

Sámsonháza – Nagylóc – Szécsény

 

93.

217:

Bátonyterenye [Kisterenye] – Sámsonháza – Pásztó – Heréd – Hatvan – Zsámbok

 

94.

217-01:

Pásztó

 

95.

217-02:

Heréd – Lőrinci

 

96.

300:

Mezőtúr – Szarvas – Szentes – Mindszent – Szeged [Kiskundorozsma]

 

97.

300-01:

Szentes

 

98.

301:

Mezőtúr – Öcsöd – Tiszainoka – Lakitelek – Városföld

 

99.

301-01:

Kunszentmárton

 

100.

302:

Mezőtúr – Öcsöd – Tiszainoka – Lakitelek – Városföld

 

101.

302-01:

Kunszentmárton

 

102.

303:

Algyő – Ópusztaszer – Kiskunfélegyháza – Városföld – Kecskemét – Lajosmizse – Újhartyán – Vecsés

 

103.

303-01:

Kecskemét – Nagykőrös

 

104.

304:

Városföld – Kiskunfélegyháza – Ópusztaszer – Szatymaz – Szeged [Kiskundorozsma]

 

105.

305:

Kardoskút – Szentes – Csongrád – Kiskunfélegyháza – Városföld

 

106.

305-01:

Szentes

 

107.

305-02:

Csongrád

 

108.

305-21:

Felgyő – Szentes

 

109.

306:

Városföld – Kecskemét – Kunadacs – Tass – Makád – Adony

 

110.

306-01:

Kecskemét

 

111.

306-02:

Kecskemét

 

112.

307:

Városföld – Kecskemét – Kunadacs – Tass – Makád – Adony

 

113.

307-21:

Adony – Makád

 

114.

308:

Algyő – Szeged [Kiskundorozsma]

 

115.

308-01:

Szeged

 

116.

309:

Szeged [Kiskundorozsma] – Üllés

 

117.

309-01:

Üllés

 

118.

310:

Szank – Kiskunmajsa – Üllés

 

119.

311:

Zsana – Kiskunmajsa – Szank

 

120.

312:

Szank – Bugac – Városföld

 

121.

313:

Szank – Bugac – Városföld

 

122.

314:

Méhkerék – Gyula – Békéscsaba – Kardoskút – Hódmezővásárhely – Algyő

 

123.

314-01:

Pusztaföldvár

 

124.

314-02:

Kardoskút – Pusztaföldvár

 

125.

314-03:

Kardoskút – Orosháza

 

126.

314-04:

Hódmezővásárhely

 

127.

314-05:

Hódmezővásárhely

 

128.

314-06:

Algyő

 

129.

314-21:

Algyő

 

130.

315:

Csabaszabadi – Kamut – Mezőberény

 

131.

316:

Kamut – Murony – Békés

 

132.

316-01:

Murony

 

133.

317:

Békéscsaba – Békés

 

134.

318:

Kardoskút – Orosháza

 

135.

319:

Kardoskút – Orosháza

 

136.

320:

Kardoskút – Orosháza

 

137.

320-01:

Orosháza

 

138.

321:

Kardoskút – Tótkomlós – Mezőhegyes

 

139.

321-01:

Tótkomlós

 

140.

322:

Mezőhegyes – Battonya

 

141.

323:

Hódmezővásárhely – Óföldeák – Makó

 

142.

324:

Kübekháza – Kiszombor – Makó

 

143.

325:

Algyő – Szeged [Újszeged]

 

144.

325-21:

Szeged

 

145.

325-22:

Szeged

 

146.

326:

Algyő – Szeged

 

147.

327:

Szeged [Kiskundorozsma] – Röszke – (Szerbia)

 

148.

328:

Szeged [Kiskundorozsma] – Röszke – (Szerbia)

 

149.

329:

Szank – Soltvadkert – Kalocsa – Fadd – Szekszárd

 

150.

330:

Szank – Kiskunhalas – Jánoshalma – Baja – Báta – Maráza – Pécs

 

151.

330-01:

Kiskunhalas

 

152.

330-02:

Palotabozsok – Mohács

 

153.

330-03:

Pécs

 

154.

330-04:

Pécs

 

155.

330-05:

Pécs

 

156.

330-21:

Báta – Dunafalva

 

157.

331:

Városföld – Kiskunfélegyháza – Ópusztaszer – Szatymaz – Szeged [Kiskundorozsma] – Algyő

 

158.

331a:

Báta – Bátaszék – Várdomb – Szekszárd

 

159.

331-01:

Várdomb

 

160.

331-02:

Várdomb – Mőcsény – Bonyhád

 

161.

331-03:

Szekszárd

 

162.

334:

Algyő – Makó – Nagylak – (Románia)

 

163.

335:

Városföld – Bugac – Szank – Kiskunhalas – Jánoshalma – Baja – Báta

 

164.

400:

Zsámbok – Maglód – Vecsés

 

165.

401:

Zsámbok – Gödöllő – Fót [Alag] – Szentendre

 

166.

401-21:

Dunakeszi – Szentendre

 

167.

402:

Vecsés – Újhartyán – Lajosmizse – Kecskemét – Városföld

 

168.

402-01:

Kecskemét – Nagykőrös

 

169.

403:

Vecsés – Majosháza – Szigetcsép – Ercsi

 

170.

403-21:

Szigetcsép – Majosháza

 

171.

404:

Vecsés – Gyál – Budapest [XXIII. kerület] – Szigetszentmiklós

 

172.

404-01:

Szigetszentmiklós

 

173.

404-02:

Szigetszentmiklós – Budapest [XXI. kerület]

 

174.

404-03:

Szigetszentmiklós – Budapest [XXI. kerület]

 

175.

404-04:

Budapest [XXI. kerület]

 

176.

404-05:

Budapest [XXI. kerület]

 

177.

405:

Budapest [XXII. kerület] – Budapest [XI. kerület]

 

178.

406:

Vecsés – Gyál – Bp. [XXIII. kerület] – Szigetszentmiklós – Budapest [XXI. kerület]

 

179.

406-01:

Budapest [XXI. kerület]

 

180.

407:

Vecsés – Ecser – Budapest [X. kerület] – Budapest [XV. kerület]

 

181.

408:

Budapest [XV. kerület] – Fót [Alag]

 

182.

409:

Szentendre – Pilisvörösvár

 

183.

410:

Pilisvörösvár – Budapest [III. kerület]

 

184.

411:

Budapest [III. kerület] – Budapest [II. kerület]

 

185.

412:

Fót [Alag] – Sződ – Vác

 

186.

412-01:

Fót –Veresegyház

 

187.

412-02:

Vác

 

188.

413:

Vác

 

189.

414:

Vác – Bánk – Romhány

 

190.

415:

Romhány – Érsekvadkert – Balassagyarmat

 

191.

415-01:

Érsekvadkert

 

192.

417:

Pilisvörösvár – Perbál – Százhalombatta

 

193.

500:

Pilisvörösvár – Dorog – Lábatlan – Komárom – Bőny – Győr

 

194.

500-01:

Dág

 

195.

500-02:

Nagysáp

 

196.

500-05:

Bana

 

197.

501:

(Ausztria) – Rajka – Mosonmagyaróvár – Mosonszentmiklós

 

198.

502:

Mosonszentmiklós – Ikrény – Győr

 

199.

503:

Ajka – Adásztevel – Lovászpatona – Töltéstava – Győr

 

200.

504:

Kápolnásnyék – Székesfehérvár – Nádasdladány – Ősi – Pétfürdő

 

201.

504-01:

Szabadbattyán

 

202.

505:

Ősi – Pétfürdő

 

203.

506:

Ősi – Berhida – Papkeszi

 

204.

507:

Papkeszi – Veszprém – Herend – Ajka – Devecser

 

205.

507-01:

Veszprém

 

206.

508:

Adony – Szabadegyháza – Aba – Mezőszentgyörgy – Papkeszi

 

207.

508-01:

Szabadegyháza

 

208.

509:

Mezőszentgyörgy – Siófok – Kőröshegy – Szőlősgyörök – Lengyeltóti

 

209.

509-01:

Siófok

 

210.

509-02:

Kőröshegy

 

211.

509-03:

Szőlősgyörök – Balatonboglár

 

212.

510:

Adony – Dunaújváros

 

213.

511:

Adony – Dunaújváros

 

214.

512:

Adony – Kápolnásnyék

 

215.

513:

Adony – Ercsi – Százhalombatta – Érd – Budapest [XXII. kerület]

 

216.

513-01:

Ercsi – Százhalombatta

 

217.

513-02:

Érd

 

218.

514:

Adony – Ercsi – Százhalombatta

 

219.

514-03:

Százhalombatta

 

220.

514-04:

Százhalombatta

 

221.

514-05:

Százhalombatta

 

222.

515:

Naszály – Tata – Környe – Tatabánya

 

223.

515-01:

Tata

 

224.

515-02:

Tatabánya

 

225.

516:

Dág – Zsámbék

 

226.

517:

Győr – Gönyű

 

227.

600:

Lengyeltóti – Marcali – Zalakomár – Nagykanizsa

 

228.

601:

Lengyeltóti – Somogyjád – Kaposvár [Toponár]

 

229.

601-01:

Kaposvár

 

230.

602:

Babócsa – Nagyatád – Iharosberény – Nagykanizsa

 

231.

602-01:

Bolhás – Berzence

 

232.

602-02:

Iharosberény

 

233.

603:

Nagykanizsa – Becsehely

 

234.

603-01:

Becsehely

 

235.

604:

Nagykanizsa – Magyarszerdahely – Pusztaederics

 

236.

605:

Pusztaederics – Nagylengyel

 

237.

606:

Pusztaederics – Gutorfölde – Lenti

 

238.

606-01:

Gutorfölde

 

239.

607:

Devecser – Jánosháza – Dabronc – Pókaszepetk – Zalaegerszeg – Nagylengyel

 

240.

607-02:

Zalaegerszeg

 

241.

608:

Dabronc – Sümegcsehi – Várvölgy – Raposka – Tapolca

 

242.

608-01:

Várvölgy – Cserszegtomaj

 

243.

608-02:

Raposka

 

244.

609:

Pókaszepetk – Körmend

 

245.

610:

Körmend – Csákánydoroszló – Szentgotthárd

 

246.

610-01:

Csákánydoroszló

 

247.

611:

Karakó – Meggyeskovácsi – Szombathely

 

248.

611-01:

Meggyeskovácsi – Sárvár

 

249.

612:

Szombathely – Kőszeg

 

250.

613:

Karakó – Celldömölk – Répcelak

 

251.

613-01:

Celldömölk

 

252.

614:

Mosonszentmiklós – Csorna – Kapuvár – Répcelak

 

253.

615:

Báta – Maráza – Kozármisleny – Túrony – Drávaszerdahely – (Horvátország)

 

254.

615-01:

Pécs – Kozármisleny

 

255.

616:

Répcelak – Újkér – Nagylózs – Sopron

 

256.

616-01:

Nagylózs – Fertőszentmiklós

 

257.

Szlovák tranzit:

Vecsés – Balassagyarmat – (Szlovákia)

 

258.

Nabucco:

(Románia) – Nagylak – Hódmezővásárhely – Kecskemét – Adony – Székesfehérvár – Mór – Tét – Rajka – (Ausztria)

 

259.

Déli Áramlat:

(Szerbia) – Hercegszántó – Szigetvár térsége – Tornyiszentmiklós – (Szlovénia)

 

260.

 

Városföld – Adony – Ercsi

 

261.

 

Ercsi – Győr

 

262.

 

Ercsi – Százhalombatta

 

263.

 

Taksony – Budapest [XXI. kerület]

2.    Kőolajszállító vezetékek

 

 

A

B

 

1.

név

elhelyezkedés

 

2.

Adria

Százhalombatta – Káloz – Kára – Kutas – Berzence – (Horvátország)

 

3.

Barátság I.

(Szlovákia) – Hont – Szada – Vecsés – Százhalombatta

 

4.

Barátság II.

(Ukrajna) – Fényeslitke – Tiszavasvári – Mezőcsát – Kál – Zsámbok – Százhalombatta

 

5.

 

Algyő – Pálmonostora – Kecskemét – Pusztavacs – Százhalombatta

 

6.

 

Kiskunhalas – Szank – Pálmonostora

3.    Termékvezetékek

 

1.

elhelyezkedés

 

2.

Cegléd – Kecskemét

 

3.

Kápolnásnyék – Komárom [Szőny]

 

4.

Kápolnásnyék – Komárom [Szőny]

 

5.

Kápolnásnyék – Székesfehérvár

 

6.

Kápolnásnyék – Százhalombatta

 

7.

Kecskemét

 

8.

Komárom [Szőny] – Győr

 

9.

Keleti termékvezeték: (Ukrajna) – Beregdaróc – Vásárosnamény – Nyírbogdány – Tiszavasvári – Tiszapalkonya – Tiszaújváros

 

10.

Szajol – Tiszasüly – Füzesabony – Tiszaújváros

 

11.

Szajol – Tiszasüly – Füzesabony – Tiszaújváros

 

12.

Százhalombatta – Budapest [XXI.]

 

13.

Százhalombatta – Vecsés

 

14.

Százhalombatta – Kápolnásnyék

 

15.

Százhalombatta – Kápolnásnyék

 

16.

Százhalombatta – Rajka – (Szlovákia)

 

17.

Százhalombatta – Ócsa – Cegléd – Szajol

 

18.

Százhalombatta – Ócsa – Cegléd – Szajol

 

19.

Székesfehérvár – Pécs

 

20.

Tiszaújváros – Balmazújváros – Ebes

 

21.

Tiszaújváros – Kazincbarcika

 

22.

Tiszaújváros – Beregdaróc – (Ukrajna)

 

23.

Tiszaújváros – Mezőkövesd – Vámosgyörk – Zsámbok – Üllő – Százhalombatta

1/11. számú melléklet104

Az országos jelentőségű vízi létesítmények

(A térség e mellékletben a település közigazgatási területét és annak 25 kilométeres környezetét jelenti)

1.    A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT) keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározók

 

 

A

B

C

 

1.

Megnevezés

Tápláló vízfolyás

Település

 

2.

Beregi

Tisza

Tákos, Csaroda, Tarpa, Tivadar, Gulács, Jánd, Hetefejércse, Vásárosnamény

 

3.

Cigánd-Tiszakarádi

Tisza

Nagyrozvágy, Cigánd, Pácin

 

4.

Dél-borsodi

Tisza

Ároktő, Tiszadorogma, Tiszacsege

 

5.

Hanyi-Jászsági

Tisza

Kisköre, Tarnaszentmiklós, Pély

 

6.

Hanyi-Tiszasülyi

Tisza

Jászkisér, Pély, Tiszasüly

 

7.

Nagykunsági

Tisza

Tiszabura, Tiszagyenda, Tiszaroff, Kunhegyes, Abádszalók

 

8.

Szamos-Kraszna közi

Szamos, Kraszna

Szamosszeg, Szamoskér, Kocsord, Tunyogmatolcs, Ópályi, Nagydobos, Győrtelek, Mátészalka

 

9.

Szegedi

Tisza

Baks, Ópusztaszer, Dóc

 

10.

Tisza-Szamosközi alsó

Tisza

Fehérgyarmat térsége

 

11.

Tisza-Szamosközi felső

Tisza

Fehérgyarmat térsége

 

12.

Tisza-Túrközi

Tisza

Tiszakóród térsége

 

13.

Tiszaroffi

Tisza

Tiszaroff, Tiszabő, Tiszagyenda

2.    Országos jelentőségű vízkár-elhárítási célú tározók

 

 

A

B

C

 

1.

Megnevezés

Tápláló vízfolyás

Település

 

2.

Borsohalmi

Zagyva, Tarna

Jászjákóhalma, Jászberény

 

3.

Ér menti

Ér-Berettyó

Pocsaj, Kismarja

 

4.

Halaspusztai

Berettyó-Sebes-Körös

Szeghalom

 

5.

Kisdelta

Fehér-Körös

Gyula

 

6.

Kutasi

Berettyó

Szeghalom, Csökmő

 

7.

Lajtamenti

Lajta

Hegyeshalom, Mosonmagyaróvár, Levél

 

8.

Ludasi

Bene-patak

Ludas, Detk

 

9.

Mályvádi

Fekete- és Fehér-Körös

Gyula

 

10.

Mérgesi

Sebes-Körös

Köröstarcsa, Körösladány

 

11.

Nagyfüged-Tarnazsadányi

Bene, Tarna, Tarnóca

Nagyfüged, Tarnazsadány, Zaránk

 

12.

Rábamenti

Rába

Ostffyasszonyfa, Csönge, Kenyeri, Pápoc, Kemenesszentpéter, Vág, Várkesző, Egyházaskesző, Sárvár

 

13.

Viszneki

Tarna, Gyöngyös–patak

Visznek, Erk

 

14.

Jásztelki

Zagyva

Jászberény, Jásztelek, Jánoshida

3.    10 millió m3-t meghaladó térfogatú, vízkár-elhárítási célú tározási fejlesztési lehetőségek

 

 

A

B

C

 

1.

Tápláló vízfolyás

Tározó neve

Település

 

2.

Ceredi Tarna

Terpesi víztározó

Pétervására, Terpes, Bükkszék, Hevesaranyos, Kisfüzes, Tarnalelesz

 

3.

Takta csatorna

Inérháti

Tiszalúc, Kesznyéten, Tiszaújváros

 

4.

Túr

Túr jobbparti

Garbolc, Kishódos, Nagyhódos

 

5.

Hortobágy főcsatorna

Ágotai

Nádudvar, Karcag, Kunmadaras, Nagyiván

 

6.

Gaja patak

Fehérvárcsurgói víztározó

Fehérvárcsurgó, Kincsesbánya

 

7.

Répce

Bük-Bő-Gór-i

Bük, Bő, Gór

4.    Kiemelt jelentőségű vízi építmények

 

 

A

B

C

 

1.

Megnevezés

Vízfolyás

Település

 

2.

Ágotai vészelzárómű

Hortobágy-Berettyó

Püspökladány

 

3.

Bőcsi duzzasztómű

Hernád

Bőcs

 

4.

Balatonkiliti mederduzzasztó

Sió

Siófok

 

5.

Békési duzzasztó

Kettős-Körös

Békés

 

6.

Békésszentandrási vízlépcső

Hármas-Körös

Békésszentandrás

 

7.

Bökényi vízlépcső

Hármas-Körös

Szentes

 

8.

Dinnyési zsilip

Dinnyés-Kajtori-csatorna

Pákozd

 

9.

Felsődobszai duzzasztómű

Hernád

Felsődobsza

 

10.

Gibárti duzzasztómű

Hernád

Gibárt

 

11.

Gyulai duzzasztó

Fehér-Körös

Gyula

 

12.

Kesznyéteni árvízkapu

Takta-övcsatorna

Kesznyéten

 

13.

Kis-Balaton 21T

Kis-Balaton

Keszthely

 

14.

Kis-Balaton 4T

Kis-Balaton

Balatonmagyaród

 

15.

Kiskörei vízlépcső

Tisza

Abádszalók, Kisköre

 

16.

Körösladányi duzzasztó

Sebes-Körös

Körösladány

 

17.

Kvassay zsilip

Ráckevei-Duna

Budapest

 

18.

Mexikópusztai zsilip

Fertő-tó

Sarród

 

19.

Mosonmagyaróvári duzzasztó

Mosoni-Duna

Mosonmagyaróvár

 

20.

Nicki duzzasztó

Rába

Kenyeri

 

21.

Rábca-torkolati műtárgy

Rábca

Abda

 

22.

Sió árvízkapu

Sió

Bogyiszló

 

23.

Siófoki hajózsilip

Sió

Siófok

 

24.

Siófoki leeresztő zsilip

Sió

Siófok

 

25.

Szentgotthárdi duzzasztó

Rába

Szentgotthárd

 

26.

Tassi zsilip

Ráckevei-Duna

Tass

 

27.

Tiszalöki vízlépcső

Tisza

Tiszalök

 

28.

Túr torkolati műtárgy

Túr

Tiszakóród

5.    Országos jelentőségű csatornák

 

 

A

B

 

1.

Csatorna megnevezése

Település

 

2.

Algyői főcsatorna

Szeged, Algyő

 

3.

Alsó-Ó-Berettyó-csatorna

Biharnagybajom, Füzesgyarmat, Bucsa, Szerep

 

4.

Alsó-Selypes-főcsatorna

Folyás

 

5.

Cigánykaér-csatorna

Kevermes, Dombegyház, Kisdombegyház, Battonya

 

6.

Csárdaszállási

Köröstarcsa, Csárdaszállás, Mezőberény

 

7.

Dögös-Kákafoki főcsatorna

Csabaszabadi, Szarvas

 

8.

Duna-Tisza-csatorna

Dabas, Dunaharaszti

 

9.

Duna-völgyi-főcsatorna

Csévharaszt, Baja

 

10.

Ferenc-tápcsatorna

Baja, Hercegszántó

 

11.

Fűzvölgyi-főcsatorna

Szalkszentmárton, Harta

 

12.

Halastói-tápcsatorna

Tiszakeszi, Újszentmargita

 

13.

Hamvas-főcsatorna

Földes, Püspökladány, Karcag

 

14.

Hanság fôcsatorna

Rábcakapi, Jánossomorja, Sarrod

 

15.

Hortobágy-főcsatorna

Tiszavasvári, Püspökladány

 

16.

HTVR tápcsatorna

Balmazújváros

 

17.

I. Árapasztó

Dömsöd, Bugyi

 

18.

Jászsági-főcsatorna

Kisköre, Tiszasüly

 

19.

Jászsági főcsatorna Zagyvai ága

Kisköre térsége, Alattyán térsége

 

20.

Jászsági főcsatorna Zagyvai ága

Jászapáti térsége, Jászdózsa térsége

 

21.

K-1 öntözőcsatorna

Szentes, Szarvas

 

22.

Kadarcs-Karácsonyfoki-csatorna

Hajdúnánás, Hortobágy

 

23.

Kakat-főcsatorna

Kunhegyes, Ecsegfalva

 

24.

Karcagi-II. csatorna

Karcag

 

25.

Keleti-főcsatorna

Tiszalök, Hajdúszoboszló, Bakonszeg

 

26.

K-III- Hortobágy összekötő

Hajdúnánás

 

27.

K-III öntöző-főcsatorna

Hajdúnánás, Hajdúböszörmény

 

28.

Királyhegyesi-Szárazér-csatorna

Battonya, Makó

 

29.

Kiskunsági- főcsatorna

Tass, Akasztó

 

30.

Kispálszigeti-csatorna

Bihartorda, Nagyrábé, Bakonszeg, Zsáka

 

31.

Kis-Rába

Nick, Kenyeri, Kapuvár

 

32.

Kórógy-ér

Szentes, Szegvár

 

33.

Kösely-főcsatorna

Sáránd, Nádudvar

 

34.

Kösely-Hajdúszováti átmetszés

Hajdúszovát, Földes

 

35.

Kurca-csatorna

Mindszent, Szentes

 

36.

K-V-1 lecsapoló

Balmazújváros

 

37.

K-V-1 megkerülő

Balmazújváros

 

38.

K-V-3 lecsapoló

Balmazújváros

 

39.

K-VIII-öntöző-főcsatorna

Hajdúszoboszló, Nádudvar

 

40.

K-VII-Kösely vízleadó útvonal

Hajdúszoboszló, Nádudvar

 

41.

K-XI lecsapoló

Bakonszeg

 

42.

K-XI lecsapoló-Pálfoki összekötő-csatorna

Bakonszeg

 

43.

Maros-jobbparti-tápcsatorna

Makó

 

44.

Millér-csatorna

Szolnok, Jászkisér

 

45.

Nagykunsági-főcsatorna

Abádszalók, Öcsöd

 

46.

Nagykunsági-főcsatorna Keleti-ág

Kisújszállás, Túrkeve

 

47.

NK-III-2. öntözőcsatorna

Karcag, Kunhegyes

 

48.

Nyugati-főcsatorna

Tiszavasvári, Hortobágy

 

49.

Pálfoki-csatorna

Bakonszeg, Bihartorda

 

50.

Sárközi-I. főcsatorna

Kalocsa, Érsekcsanád

 

51.

Sárközi-III. főcsatorna

Szakmár, Miske

 

52.

Sárréti-főcsatorna

Derecske, Ecsegfalva

 

53.

Siratói összekötő

Békésszentandrás

 

54.

Szittyó-csatorna

Dabas, Alsónémedi

 

55.

Tiszasülyi-(28.)–csatorna

Tiszasüly, Jászkisér

 

56.

Új-Szőrhalmi

Kondoros, Csabacsűd, Nagyszénás

 

57.

Veker-ér-csatorna

Szentes, Nagytőke

 

58.

Villogó-belvízcsatorna

Abádszalók, Bucsa, Karcag

 

59.

XXX. csatorna

Alsónémedi, Kunszentmiklós

1/12. számú melléklet105

Térségi övezetek és az ajánlott megyei övezetek, valamint azok kapcsolata

 

A

B

1.

Országos Területrendezési Terv

Kiemelt térségi és megyei területrendezési terv

2.

a) Országos ökológiai hálózat

a) Magterület

b) Ökológiai folyosó

c) Pufferterület

3.

b) Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület

4.

c) Jó termőhelyi adottságú szántóterület

5.

d) Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület

6.

 

d) Erdőtelepítésre javasolt terület

7.

e) Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület

8.

f) Világörökségi és világörökségi várományos terület

9.

g) Országos vízminőség-védelmi terület

10.

h) Nagyvízi meder és a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése keretében megvalósuló vízkár-elhárítási célú szükségtározók területe

11.

 

e) Ásványi nyersanyagvagyon-terület

12.

 

f) Rendszeresen belvízjárta terület

13.

 

g) Földtani veszélyforrás területe

14.

i) Kiemelt fontosságú honvédelmi terület

15.

 

h) Honvédelmi terület

16.

 

 

17.

 

Megyei területrendezési terv

18.

 

a) tanyás térség

19.

 

b) tájrehabilitációt igénylő terület

20.

 

c) szélerőműpark telepítéséhez vizsgálat alá vont terület

21.

 

d) térségi árvízi kockázatkezelési terület

2. számú melléklet106

MHKT_1.PDF

3/1. számú melléklet107

MHKT_2.PDF

3/2. számú melléklet108

MHKT_3.PDF

3/3. számú melléklet109

MHKT_4.PDF

3/4. számú melléklet110

MHKT_5.PDF

3/5. számú melléklet111

MHKT_6.PDF

3/6. számú melléklet112

MHKT_7.PDF

3/7. számú melléklet113

MHKT_8.PDF

3/8. számú melléklet114

MHKT_9.PDF

3/9. számú melléklet115

MHKT_10.PDF

3/10–11. számú melléklet116

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!