nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 30/2004. (XII. 30.) RENDELETE
Hatályos:2016-07-16 - 2017-12-18
GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 30/2004. (XII. 30.) RENDELETE
AZ EGYES HELYI KÖZSZOLGÁLTATÁSOK KÖTELEZŐ IGÉNYBEVÉTELÉRŐL

[5] Gyöngyöstarján Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény. 16. § (1) bekezdésében, valamint a  hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Hgt.) 23. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel a jegyző hulladékgazdálkodási feladat és hatásköréről szóló 241/2001. (XII. 10.) Korm. rendeletben, a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló 242/2000. (XII. 23.) Korm. rendeletben, a hulladékkezelési közszolgáltató kiválasztásáról és a közszolgáltatási szerződésről szóló 64/2008. (III. 28.) Korm. rendeletben, a települési hulladékkal kapcsolatos tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 224/2004 (VII. 22.) Korm. rendeletben, a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendeletben, a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendeletben, továbbá az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvényben foglaltakra – az alábbi rendeletet alkotja:


I. Fejezet
Általános rendelkezések


Értelmező rendelkezések [20]


1. § [20] (1) E rendelet alkalmazásában hulladékgyűjtő sziget (gyűjtősziget): a háztartásokban keletkező, hasznosításra alkalmas, különböző fajtájú, elkülönítetten gyűjtött, háztartási hulladék begyűjtésére szolgáló, lakóövezetben, közterületen kialakított, felügyelet nélküli, folyamatosan rendelkezésre álló begyűjtőhely, szabványosított edényzettel. 


Önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat [21]


2. § [21] (1) Gyöngyöstarján Község Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a jelen rendeletben foglaltak szerint önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladatot lát el.

(2) Gyöngyöstarján közigazgatási területén az Önkormányzat önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladatát 2020. december 31. napjáig az NHSZ Gyöngyösi Hulladékkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (Gyöngyös, Kenyérgyár út 19.) közszolgáltatóval kötött hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés útján biztosítja.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott közszolgáltató alvállalkozóit a rendelet 3. melléklete tartalmazza.

(4) A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 44/C. § szerinti, nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatást Gyöngyöstarján közigazgatási területén a Terra-Vita Környezetgazdálkodási Kft. (3300 Eger, Grónay S. u. 10) végzi. Az ártalmatlanítás helye: Gyöngyös, szennyvíztisztító telep.


Értelmező rendelkezések

3. § [20]


II. Fejezet

A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény szerinti önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat helyi szabályai [21]

Jogok és kötelezettségek

Az önkormányzat jogai és kötelezettségei


4. § [20].


Az ingatlanhasználó jogai és kötelezettségei [20]


5. § (1) [20] Az önkormányzat által megszervezett közszolgáltatás igénybevételére a közigazgatási területen lévő lakott ingatlan ingatlanhasználója e rendelet előírásai szerint köteles.
(2) [20] Az ingatlanhasználó a háztartási szemetet kizárólag szabványos (110 l, illetve 50 l űrtartalmú) házi szeméttároló edényben gyűjtheti.
(3) [20] Az ingatlanhasználó köteles az ingatlanán keletkező, vagy birtokba került települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon, vagy helyen gyűjteni, továbbá hasznosításáról, vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. E kötelezettség teljesítése során az ingatlantulajdonos köteles:
a) az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartani,
b) a települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig gyűjteni, illetve tárolni, ennek során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja;
c) az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladék kezelésére az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást igénybe venni, illetve a hulladékot a begyűjtésre, e rendeletben feljogosított szolgáltatónak átadni és a közszolgáltatási díjat megfizetni.
(3a) [20] Az ingatlanhasználó az Önkormányzat által biztosított
a) kék fedelű szabvány gyűjtőedényben a papírhulladékot (italos dobozok, kimosott tejes és gyümölcsleves dobozok, színes vagy fekete-fehér újságok, szórólapok, prospektusok, hullámpapír, kartondoboz és hasonló papírhulladékok),
b) sárga fedelű szabvány gyűjtőedényben a műanyag és fémhulladékot (ásványvizes, üdítős (PET) palackok és kupakjaik, tiszta öblítő- és mosószeres valamint, tisztítószeres flakonok, tiszta, nem szennyezett fóliák és reklámtáskák, alumínium, fém italos dobozok, sörös és üdítős fém doboz, tiszta konzervdobozok és hasonló műanyag- és fémhulladékok)
elkülönítetten, tömörítve gyűjti és adja át a közszolgáltatónak.
(3b) [18]  Jelen rendelet 10. § (2) bekezdésében meghatározott terület ingatlanhasználói (3a) bekezdés szerinti kötelezettségét konténeres gyűjtéssel teljesítik.
(4) [20] Ha az ingatlanhasználó a tulajdonosváltozás, vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik, köteles ezt a tény keletkezését követő 30 napon belül írásban bejelenteni a Közszolgáltatónak.
(5) [20] Nem terheli a (3) bekezdésben foglalt kötelezettség az ingatlanhasználót az olyan beépítetlen ingatlan tekintetében, ahol nem tartózkodik és ahol hulladék sem keletkezik.
(6) [20] A közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlanhasználó a közszolgáltatásból nem vonhatja ki magát arra való hivatkozással, hogy a szolgáltatást a hulladéktermelés hiányában nem, illetve csak részben veszi igénybe.


6. § (1) [20] Az ingatlanhasználó a gyűjtőedényt az ingatlana területén belül köteles tárolni. Azt közterületen tartósan elhelyezni kizárólag az önkormányzat külön rendeletében meghatározott közterület-használati engedély alapján szabad.
(2) [20] Az ingatlanhasználó köteles a gyűjtőedényét a hulladék elszállítása céljából a szolgáltató által megjelölt időpontban, a közterületen a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni. A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű- és gyalogosforgalmat, nem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.
(3) A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedényben úgy kell elhelyezni, hogy az edény mozgatásakor és ürítésekor a környezetébe ne kerüljön ki, valamint a gépi ürítést ne akadályozza. 
(4) A kihelyezett edényekből még használható dolgokat kiválogatni (guberálni) tilos.


7. § (1) [20] Az ingatlanhasználó köteles gondoskodni a gyűjtőedény tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról és a környezetének tisztántartásáról.
(2) [20] Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt nem lehet kiüríteni, az ingatlanhasználó a Közszolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni. 
(3) Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet, vagy egyéb veszélyes anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző személyek, vagy más személyek életét, testi épségét, egészségét. 
(4) [20] Ha a károkozás nem róható fel a szolgáltatónak, a használhatatlanná vált gyűjtőedény javítása, pótlása, illetve cseréje az ingatlanhasználót terheli. 


Gazdálkodó szervezetekre vonatkozó külön szabályok


8. § (1) Azon gazdálkodó szervezetek, akik a lakásuktól külön telephelyen végeznek gazdasági tevékenységet minimum 50 literes szeméttároló edényre kötelesek közületi szerződést kötni. 
(2) Azon gazdálkodó szerveztetek, akik tevékenységüket a lakóingatlanaikon végzik, minimum 110 literes űrtartalmú lakossági szerződést kötelesek kötni.
(3) A közületi hulladékszállítási közszolgáltatási szerződést közvetlenül a Közszolgáltatóval kell megkötni.
(4) Gazdálkodó szervezetek akkor kötelesek a közszolgáltatást igénybevételére, ha a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési hulladékának kezeléséről az (5) bekezdésben foglaltaknak megfelelően nem gondoskodik.
(5) Az a gazdálkodó szervezet, amely az illetékes környezetvédelmi felügyelőség által engedélyezett, települési szilárd hulladék ártalmatlanítására alkalmas hulladékkezelési berendezéssel, létesítménnyel rendelkezik, a közszolgáltatás kötelező igénybevétele alól mentesül, ha a tevékenysége során képződött települési szilárd hulladék ártalmatlanításáról ebben a berendezésben, létesítményben gondoskodik.
(6) Az a gazdálkodó szervezet, amely a kötelező közszolgáltatást – az (5) bekezdésben foglaltak alapján – nem veszi igénybe, a külön jogszabályban meghatározott módon és tartalommal köteles a tevékenysége során keletkező hulladék mennyiségét és összetételét fajtánként nyilvántartani, az általa végzett kezelésről, a kezelt és a kezelés eredményéből származó hulladékról nyilvántartást, a kezelőlétesítmény működéséről üzemnaplót vezetni és ezekről a hatóságnak bejelentést tenni. A gazdálkodó szervezet a közszolgáltatás alá nem tartozó hulladékának mennyiségéről, összetételéről, keletkezésének forrásáról és kezelésének módjáról köteles a jegyzőt tájékoztatni. Ha a gazdálkodó szervezet e tájékoztatási kötelezettségét elmulasztja, a közszolgáltatást köteles igénybe venni. 


A szolgáltató jogai és kötelezettségei


9. § A Közszolgáltató a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően:

a) Köteles a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanokon keletkezett hulladékot rendszeresen elszállítani, a kijelölt hulladék-lerakóhelyre, illetve annak ártalmatlanításáról, a szakmai környezetvédelmi szabályoknak megfelelő módon gondoskodni.
b) Köteles a gyűjtőedény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni.
c) Haladéktalanul köteles a szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedény ürítése során, az esetleg keletkezett szennyeződés takarításáról gondoskodni.
d) A gyűjtőedényben okozott kárt a szolgáltató térítésmentesen haladéktalanul köteles kijavítani, ha a károkozás neki felróható okból következett be. A szolgáltató köteles az ebből eredő karbantartási munka, és javítás időtartamára helyettesítő gyűjtőedényt, használhatatlansága esetén a másik gyűjtőedényt biztosítani. 


10. § (1) A szolgáltató hulladék gyűjtését zárt rakodófelületű gépjárművel, heti egy alkalommal keddi napon végzi el.
(2)        [17] A Közszolgáltató gépjárműve a település adottságai miatt, a 
a)    Brassó utcát, 
b)    Dobó-közt, 
c)    Vág-közt,
d)    Széchenyi utca 7., 9., 11. számú, továbbá a 44., 48., 49., 50., 51., 52., 53., 54., 56., 57., 58., 59., 62., 64. számú ingatlanokat,
e)    a Dobó utca 3-5. számú ingatlanokat,
f)    a Hatház utcát kivéve
 település minden utcáját érintve, az ingatlanok előtt, e rendeletben szabályozott módon elhelyezett tárolóedényeket, köteles kiüríteni.
(3) [20] Amennyiben a szállítási nap ünnepnapra, vagy munkaszüneti napra esik, úgy a szolgáltató az írott, vagy elektronikus sajtóban, valamint a helyben szokásos módon, a szállítás legközelebbi időpontjáról köteles értesíteni a közszolgáltatást igénybevevő ingatlanhasználókat.


Lomtalanítás


11. § (1) A lomtalanítás megszervezéséről és lebonyolításáról az önkormányzat gondoskodik a közszolgáltatás keretében, külön díj felszámítása nélkül.
(2) A szolgáltató kizárólag a lomtalanítás alá tartozó háztartási szilárd hulladék elszállítására köteles.
(3) [16] Gyöngyöstarján községben a lomtalanítás módja: házhoz menő lomtalanítás.
(4) Az elszállítandó hulladékgyűjtésre szolgáló edényt (konténer) úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy a jármű- és a gyalogos forgalmat ne akadályozza, a begyűjtő szállítóeszköz által jól megközelítő legyen, a zöldterületet és a növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset, vagy károkozás veszélyének előidézésével. 


Szelektív hulladékgyűjtés


11/A.§[18] A hulladék termelője, birtokosa köteles a hulladékgyűjtő szigeteken elhelyezett szelektív gyűjtőedényekben az üveghulladék elkülönített gyűjtésére.


Közszolgáltatás szünetelése


12. § A közszolgáltatás teljesítése csak törvényben, vagy kormányrendeletben meghatározott esetekben szüneteltethető, vagy korlátozható.


III/B. Fejezet
A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó  közszolgáltatás [13]


12/A.§ [13] A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásra a II. és III. fejezet rendelkezéseit a jelen fejezetben foglalt eltéréssel kell alkalmazni.


12/B. §[13] (1) Az ingatlantulajdonos a háztartási szennyvizet zárt szennyvíztárolóban köteles gyűjteni és a jelen rendeletben megjelölt közszolgáltatónak átadni. 
(2) Az ingatlantulajdonos az (1) bekezdésben foglalt kötelezettsége alól akkor mentesül, ha engedéllyel rendelkező házi szennyvíztisztító művel rendelkezik.


12/C. §[13] A közszolgáltató az érintett ingatlanokról legfeljebb kéthavi gyakorisággal szállítja el a háztartási szennyvizet.


12/D. §[13] A háztartási szennyvíz elszállítására szervezett közszolgáltatás legmagasabb díjait jelen rendelet 1. melléklete tartalmazza.


12/E. §[15] A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásra jelen rendelet 5. § (2) bekezdése, 6. §-a, 8. § (1) és (2) bekezdése, 10. § (1) és (2) bekezdése, 11. §-a, 11/A. §-a nem alkalmazható.


III. Fejezet
Közszolgáltatási díj

Díjfizetési kötelezettség


13. § [20]


14. § (1) [20] Az ingatlanhasználókkal az egyedi háztartási hulladékszállítási szerződések megkötését, illetve azok módosítását a Közszolgáltató végzi.
(1a) [20]  Az (1) bekezdés szerinti szerződésben meg kell határozni:
a)  a szerződést kötő feleket  
b)  a közszolgáltatás igénybevételének kezdő napját, 
c)  a szilárd hulladék átadóhelyet,
d)  a hulladék mennyiségéhez és az ingatlanon lakók számához igazodó gyűjtőedény űrtartalmát és darabszámát,
e)  nem társasházi szerződő felek esetében az egy rendeltetési egységben lakók száma  
f)  az ürítési gyakoriságot és az ürítés idejét napok szerint,
g)  a gyűjtőedények használatának jogcímét, 
h)  a közszolgáltatási díj mértékét és alkalmazásának feltételeit,
i)  a közszolgáltatás mértékét meghaladó, az ingatlanhasználó igényei szerinti többletszolgáltatást és annak díját,
j)  a közszolgáltatási díj megfizetésének módját,
k)  a szerződés módosításának, felmondásának feltételeit, 
l)  a fogyasztói kifogások és észrevételek elintézésének rendjét.
(2) A szerződések módosítása minden esetben a következő negyedév első napján lép hatályba, és az edényzet űrtartalma szerint a negyedév első tíz napjáig módosítható .
(3) [3] A szállítási díj befizetése esetén a szolgáltatást igénybevevő ingatlantulajdonos címkét kap. A címkét a hulladéktároló edényzetre kell felragasztani.


15. § [16] 


Adatvédelem


15/A.§ [21]

IV. Fejezet
A helyi hulladékgazdálkodási terv


16. § (1) A Hgt. 35. §-ában meghatározottak alapján az Önkormányzat Helyi Hulladékgazdálkodási Tervet készít, figyelemmel Hgt. 37. § (4) és (5) bekezdéseire, valamint a hulladékgazdálkodási terv részletes tartalmi követelményeiről szóló 126/2003. (VIII. 15.) Korm. Rendeletben foglaltakra.
(2) A Helyi Hulladékgazdálkodási Tervet jelen rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.


V. Fejezet
Vegyes és záró rendelkezések


17. § [9] (1) [12]
(2) [11]
(3) [12]


18. § [9] (1) Ez a rendelet 2005. január 1. napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának 4/2004. (II. 20.) számú rendelete. 
(2) [20]


1. melléklet a 30/2004. (XII. 30.) önkormányzati rendelethez [19]
A háztartási szennyvíz elszállításának legmagasabb díja Gyöngyöstarján község közigazgatási területén 
a) elszállított 0-5 m3 mennyiség esetén nettó 9 680 Ft.
b) elszállított 5-10 m3 mennyiség esetén nettó 14 090 Ft.


[1]    A 30/2004. (XII. 30.) számú rendelet kihirdetve: 2004. december 30.

[2]    A 13/2006. (VI. 23.) számú rendelet kihirdetve: 2006. június 23-án, hatályba lép 2006. április 1-jén.

[3]    A 17/2009. (IX. 11.) számú rendelet kihirdetve: 2009. szeptember 11-én, hatályba lép 2009. október 1-jén.

[4]    A 24/2009. (XII. 18.) számú rendelet kihirdetve: 2009. december 18-án, hatályba lép 2010. január 1.

[5]    A 3/2011. (II. 4.) önkormányzati rendelet kihirdetve 2011. február 4-én, hatályba lép 2011. január 1-jén.

[6]    A 25/2011. (X. 28.) önkormányzati rendelet kihirdetve 2011. október 28-án, hatályba lép 2011. október 29-én.

[7]    A 28/2011. (XII. 16.) önkormányzati rendelet kihirdetve 2011. december 16-án, hatályon kívül helyezte a 3/2012. (II. 3.) önkormányzati rendelet.

[8]    A 3/2012. (II. 3.) önkormányzati rendelet kihirdetve 2012. február 3-án, , hatályba lép 2012. január 1-jén.

[9]    A 6/2012. (III. 19.) önkormányzati rendelet hatályba lép 2012. április 15-én.

[10]    A 11/2012. (IV. 27.) önkormányzati rendelet hatályba lép 2012. április 28-án.

[11]    A 20/2012. (IX. 7.) önkormányzati rendelet hatályba lép 2012. szeptember 8-án.

[12]    A 24/2012. (XI. 30.) önkormányzati rendelet hatályba lép 2012. december 1-jén.

[13]    A 33/2012. (XII. 21.) önkormányzati rendelet hatályba lép 2013. január 1-jén.

[14]    A 8/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelet hatályba lép 2013. május 4-én.

[15]    A 23/2013. (XII. 30.) önkormányzati rendelet hatályba lép 2014. január 1-jén.

[16]    A 7/2014. (VI. 18.) önkormányzati rendelet hatályba lép 2014. július 1-jén.

[17]    Módosította a 18/2014. (XII. 29.) önkormányzati rendelet, hatályba lép 2015. január 1-jén.

[18] Módosította a 4/2015. (III. 2.) önkormányzati rendelet, hatályba lép 2015. március 15-én.

[19] Módosította a 18/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelet, hatályba lép 2016. január 1-jén.

[20] Módosította a 20/2015. (XII. 22.) önkormányzati rendelet, hatályba lép 2016. január 1-jén.

[21] Módosította az 5/2016. (VII. 15.) önkormányzati rendelet, hatályba lép 2016. július 16-án.



Csatolmányok

Megnevezés méret
2. számú melléklet
446.21 KB
3. melléklet
34.49 KB


Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
Az Önkormányzati Rendelettárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!