nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Kelevíz Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004.(XII.20.)
Hatályos:2014-04-24 - 2017-08-23
Kelevíz Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004.(XII.20.)
„Kelevíz helyi építési szabályzatá”-ról

I. FEJEZET

Általános előírások

1.§.


(1) A rendelet hatálya Kelevíz Község közigazgatási területére terjed ki.


(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, telket alakítani, építési és bontási tevékenységet folytatni, épület, építmény rendeltetését megváltoztatni, valamint ilyen célra hatósági engedélyt adni - az általános érvényű jogszabályok mellett - e rendelet előírásainak és a szabályozási terveknek (tervező: Virányi Építész Stúdió Kft 2004. június, jsz.: 7/2003) megfelelően szabad.


(3) A szabályozási tervek kötelezően figyelembe veendő elemei:

-a külterületi és a belterületi határvonal

-a szabályozási vonalak

-a területfelhasználási módok és határok

-az övezeti és építési övezeti határok és jelek

-az övezeti és építési övezeti előírások

-az építési határvonalak

-az e rendelettel védetté nyilvánított természeti és művi értékek

-a sajátos jogintézmények

-az infrastruktúra hálózatok és létesítmények területigényes elemei

-az elvi építési engedélyterv készítési kötelezettség


(4) A kötelező erejű szabályozási elemek – a védelem alatt álló művi értékeket tartalmazó 2. sz. melléklet és a sajátos jogintézmények kivételével – csak a rendezési terv módosításával, a jogszabályokban előírt egyeztetések lefolytatásával változtathatók, képviselőtestületi jóváhagyással. A helyi védelem alatt álló művi értékek listája – külön építészeti szakvélemény alapján – valamint a sajátos jogintézmények a rendezési terv módosítása nélkül, önkormányzati rendelettel módosíthatók. Az egyéb, irányadó elemek változtatása – a szükséges szakhatósági egyeztetések lefolytatásával – hatósági engedélyezési eljárás keretében történhet.


(5) Az elvi építési engedélyterv készítésének kötelezettségével érintett ingatlanokon – konkrét beruházási szándék esetén - az ingatlan egészére készített, a hosszútávú, teljes beépítést tartalmazó elvi építési engedélytervben kell a beépítés funkcionális kialakítását és építészeti karakterét meghatározni. Ennek részeként ki kell dolgozni a tereprendezés, közmű- és útépítés valamint a környezetvédelem műszaki paramétereit is. A megvalósítás több ütemben, szakaszosan is történhet. E területeken az engedélyezési eljáráshoz a helyi önkormányzat véleményét, valamint a települési főépítész, illetve annak hiányában a megyei főépítész szakvéleményét is be kell szerezni.


(6) Az épületeket, építményeket úgy kell elhelyezni és kialakítani, hogy azok együttesen feleljenek meg a településrendezési, a környezet-, a táj-, a természet-és az építészeti-érték védelmi követelményeknek.


(7) A telekalakítások és építések engedélyezése során meg kell őrizni a meglévő településstruktúrát, a beépítési módot, a jellegzetes épülettömegeket és tetőformát. Nyeles telek kialakítása nem engedélyezhető. A már beépült telkek megosztása nem engedélyezhető, ha az osztás eredményeként a keletkező telkek beépítettsége az adott területen érvényes szabályozási előírások által megengedett mértéket meghaladná.


(8) A termőtalaj védelme érdekében az építmények termőföldön (kül- és belterületen) történő építésügyi hatósági engedélyezése során érvényre kell juttatni azt, hogy az elhelyezés a környező területen a talajvédő gazdálkodás feltételeit ne rontsa. A kivitelezés és az üzemeltetés során biztosítani kell, hogy a környezeti hatások az érintett termőföld minőségében ne okozzanak kárt. Földmunkák végzésekor a talaj termőréteg-védelmének érdekében a felső humuszos termőréteg megóvásáról gondoskodni kell.


(9) A nyilvántartott régészeti lelőhelyeket és a régészeti érdekű területeket érintő építési engedélyezési eljárásba a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt szakhatóságként be kell vonni.

      A földmunkákkal járó fejlesztésekkel, beruházásokkal a KÖH által nyilvántartott régészeti lelőhelyeket el kell kerülni, kivéve ha a lelőhely elkerülése a fejlesztés, beruházás költségeit aránytalanul megnövelné, vagy a beruházás másutt nem valósítható meg. A veszélyeztetett régészeti lelőhelyeket – a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. tv. és a kapcsolódó rendeletek előírásai szerint – előzetesen fel kell tárni, illetve a megelőző feltárásra vonatkozóan a beruházónak a területileg illetékes múzeummal, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságával kell szerződést kötnie. A beruházónak a megfelelő feltárás teljes költségét biztosítani kell. (Költségelőirányzatként legalább a teljes bekerülési költség 9 ezrelékét kell tervezni.)

      Amennyiben a település közigazgatási területén bárhol – építés vagy művelés kapcsán – régészeti emlék illetve lelet kerül elő, kötelesek „A kulturális örökség védelméről” szóló 2001. évi LXIV. tv. előírásai szerint eljárni. A tevékenységet fel kell függeszteni, és a helyszínen vagy a lelet őrzése mellett értesíteni kell a jegyzőt, aki a múzeum (Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága) és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakmai bevonásáról köteles gondoskodni. A múzeum 24 órán belül köteles nyilatkozni a munka folytathatóságáról, ha szükséges haladéktalanul meg kell kezdenie a mentő feltárást.

      A nyilvántartott régészeti lelőhelyeket és a régészeti érdekű területeket érintő művelési ág változtatási valamint tervezési munka során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal előzetes egyeztetést kell lefolytatni, illetve a hozzájárulását be kell szerezni.


(10) A külterületi szabályozási terven jelölt felszímozgásra hajlamos, veszélyes terület beépítése előtt mérnökgeológiai, geotechnikai vizsgálatokra alapozva kell tisztázni a beépítés egyedi feltételeit.


(11) A mélyfekvésű, magas talajvízállású területeken (pl. Sári-csatorna, Gadányi-patak, belterülettől nyugatra fekvő mocsaras terület) minden, egyéb területeken a bruttó 300 m²-es családi ház nagyságrendjét meghaladó mértékű területfejlesztési és építési szándék esetében a beépítést, illetve az építési engedélyezési eljárást megelőzően a talajvíz szintjét is meghatározó talajmechanikai szakvélemény készítendő, mely tisztázza a geotechnikai, mérnökgeológiai és vízföldtani jellemzőket, értékelően feltárja az építésföldtani adottságokat,az igénybevett kőzettér állapotát, az építési feltételeit, valamint a tervezett területfelhasználás várható hatásait is.


(12) Terepszint alatti építmények (pincék) közterületet, idegen telket, meglévő építményeket hatásterületükkel nem veszélyeztethetnek. Az érintett területeken a tervezésnél figyelembe kell venni, és az építési engedélyezési tervdokumentációnak tartalmaznia kell az építési terület pince- és üregviszonyait. A pincéket javasoljuk mesterséges béleléssel ellátni.


(13) A Magyar Geológiai Szolgálat Dél-dunántúli Területi Hivatalát szakhatóságként be kell vonni az elvi építési engedélyezési és az építési engedélyezési eljárásokba, az alábbi esetekben:

             -négy beépített szintnél magasabb vagy 7 m-nél nagyobb fesztávú tartószerkezeteket tartalmazó, előregyártott vagy vázas tartószerkezetű épületeknél

             -meredek, csúszásveszélyesnek ismert területek beépítésekor

               -5 m-nél nagyobb szabad magasságú földet megtámasztó építményeknél

               -3 m-nél nagyobb földvastagságot érintő tereprendezéssel járó építkezés esetén (feltöltés, bevágás)

               -a felsoroltakon túlmenően azon esetekben, amikor a lakosság, a tervezők vagy az önkormányzat kedvezőtlen, az altalajjal összefüggő jelenségeket észlel

(14) A Pécsi Bányakapitányságot az engedélyezési eljárásba szakhatóságként be kell vonni az ásványi nyersanyag – a termőföldről szóló 1994. évi LV. tv. 3.§. (e) bekezdésben meghatározott talaj kivételével – kitermeléssel járó építési, tereprendezési, vízrendezési tevékenységek engedélyezése során, ha a kitermelt ásványi nyersanyag a kitermelés helyéről elszállításra, illetve nem a kitermeléssel érintett területen deponálásra kerül, és ennek során üzletszerűen hasznosul, értékesül.


(15) Az illetékes Nemzeti Park Igazgatóságot külterületen a művelési ág változtatási, a telekalakítási és az építési engedélyezési eljárásokba táj- és természetvédelmi szakhatóságként be kell vonni a tájvédelmi szakhatósági jogkörről szóló 166/1999. (XI. 19.) számú Korm. rendelet értelmében.


(16) Haszonállat-tartás céljára szolgáló épületet és trágyatárolót lakó, üdülő és intézményi funkciójú épülettől 10 m-nél távolabb – a hátsókertben – kell elhelyezni. Az állattartással és az állattartó épületekkel kapcsolatos egyéb szabályokat külön önkormányzati rendelet állapítja meg.


(17)[1] A növényzet telepítésére vonatkozó előírásokat a 3. melléklet tartalmazza.



II. FEJEZET

Településszerkezet, területfelhasználás

2.§.


(1) A település igazgatási területének

         a./ beépítésre szánt területei - építési övezetei:

                  aa., falusias lakóterület (Lf)

                  ab., kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület (Gksz)

                  ac., különleges terület, ezen belül

                           - temető, kegyeleti park (Kü-T)

                           - idegenforgalmi fogadóhely (Kü-I)


         b./ beépítésre nem szánt területei – övezetei:

                  ba., közlekedési és közműterület, ezen belül:

                           - közút (KÖu)

                  bb., zöldterület, ezen belül:

                           - közpark (Z)

                  bc., erdőterület, ezen belül:

                           - gazdasági (Eg)

                           - védelmi (Ev)

                           - turisztikai (Et)

                  bd., mezőgazdasági terület, ezen belül:

                           - általános mezőgazdasági terület (Má)

                           - kertes mezőgazdasági terület (Mk)

                           - kertes mezőgazdasági terület építési lehetőség nélkül (Mk-0)

                  be., vízgazdálkodási terület

                         - folyó és állóvizek medre és parti sávja

                         - a közműellátást biztosító területigényes létesítmények (vízműkút) (V-vk) területe


(2) A beépítésre szánt és a beépítésre nem szánt területek (területfelhasználási egységek), valamint az építési övezetek és az övezetek határvonalait a szabályozási tervek tartalmazzák.



III. FEJEZET

Beépítésre szánt területek


Falusias lakóterület

3.§.


(1) A lakóterületre vonatkozóan az OTÉK 14.§. előírásait kell alkalmazni az alábbi eltérésekkel:

            a., a legnagyobb megengedett építménymagasság értékét a szabályozási terv rögzíti

            b.,nem helyezhető el üzemanyagtöltő állomás.


(2) A területre vonatkozó előírásokat – beépítési mód, maximális építménymagasság, maximális beépítettség, minimális telekterület – a belterület szabályozási terv is tartalmazza az alábbiak szerint:


Jel

Beépítési mód

Beépítési %

maximum

Építménymag.

Maximum

Telekterület

minimum

Lf1

O, SZ

30

5,5

900

Lf2

O

30

5,5

1200

Lf3

O

25

5,5

1500

Lf4

O

20

5,5

2000

Lf5

O

20

5,5

2500



(3) A lakóterület építési telkein 1-2 egységes lakó- és/vagy üdülőépületek egyaránt építhetők.


(4) A lakóterületen az új épületeket, építményeket a meglévő állapothoz igazodóan kell elhelyezni és kialakítani, úgy hogy azok a történeti fejlődés során kialakult jelenlegi telekstruktúrát és helyi építészeti karaktert megőrizzék, illetve a szomszédos telkek beépítését ne akadályozzák, és rendeltetésszerű használatukat ne zavarják. Mindezek biztosítása érdekében:

            a.,a kialakítható legkisebb telekterület a szabályozási terv szerinti lehet, úgy hogy új lakóterület alakításánál

                az átlagos telekszélesség 18,0 méternél kevesebb nem lehet.

                Az övezeti előírásban meghatározott minimális telekterületnél kisebb, meglévő építési telek is beépíthető,

                ha az egyéb előírások betarthatók.

            b.,a beépítési mód a szabályozási terv szerinti lehet

            c.,az épületek tömeg- és homlokzatalakítása, anyaghasználata a hagyományos építészeti karakterhez

                igazodó legyen

            d.,[2]

            e.,az építési telken az OTÉK fogalommeghatározásai között definiált melléképítmények helyezhetők el,

                a kirakatszekrény és a föld feletti gáztartály kivételével

            f., az elő- oldal-és hátsókert előírásait a kialakult állapot figyelembevételével az alábbi keretek között kell 

                meghatározni:

               -az előkertet – az építési határvonal figyelembe vételével – a kialakult helyzethez igazodóan kell meghatározni

               -az oldalkertet a beépítési mód függvényében – a kialakult helyzet és az OTÉK 35. és 36.§. előírásai alapján -

                kell meghatározni azzal az eltéréssel, hogy a 35.§. (6) bekezdésben előírtak az oldalkert egészére vonatkoznak.

                A jogszabályokban előírt értékeknél kisebb oldalkerti és építmények közötti legkisebb távolsági méretek

                - a tűzvédelmi szakhatóság hozzájárulásával – megtarthatók.

                - a hátsókertet az építési határvonal figyelembevételével kell

               biztosítani.


(5) A lakóterületen

a./ legalább a részleges közműellátás, és

       b./ a burkolt út

       biztosítandó.


(6) A saját gépkocsi elhelyezését telken belül kell biztosítani.


(7) A lakóterület építési telkein a zölddel való fedettség minimum 50 % kell legyen.


(8) A lakóterületek lehatárolását a belterület szabályozási terv tartalmazza.



Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület

4.§.


(1) A területre vonatkozóan az OTÉK 19.§. előírásait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy nem helyezhetők

    el az OTÉK 19.§. (2) bekezdés 4 pontja és a (3) bekezdés szerinti létesítmények.


[3] (2) A területre vonatkozó előírásokat – beépítési mód, maximális építménymagasság, maximális beépítettség, minimális telekterület – a belterület szabályozási terv is tartalmazza az alábbiak szerint:


Jel

Beépítési

mód

Beépítési % maximum

Építménymag. maximum

Telekterület minimum

Gksz1

SZ

20

7,5

3000

Gksz2

SZ

30

7,5

5000


A maximális építménymagasságnál nagyobb magasság is engedélyezhető, ha azt az alkalmazott üzemtechnológia indokolttá teszi. Ennek indokoltságát az engedélyező hatóság állapítja meg.



(3) [4]


(4)[5]


(5) A kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területen:

            a., legalább a részleges közműellátás és

            b., a burkolt út

      biztosítandó.


(6) Az OTÉK előírása szerinti parkolószükségletet telken belül kell kielégíteni. A területen csak fásított parkoló alakítható ki.


(7) A területen a zölddel való fedettség minimum 40 % kell legyen.


(8) A területen a teljes telekméret minden 200 m2-e után 1 db, min. 16/18 törzs-körméretű fa ültetendő. A fákat a használatbavételi engedély kérelmezéséig el kell ültetni; használatbavételi engedély csak az ültetés után adható ki.


 (9) A kereskedelmi szolgáltató gazdasági terület lehatárolását a szabályozási tervek tartalmazzák.




Különleges terület

5.§.


(1) A település területén különleges területek a temető (Kü-T), valamint a meglévő és tervezett idegenforgalmi fogadóhelyek (Kü-I).


(2) A temető területén csak sírhelyek, a temető üzemeltetéséhez szükséges építmények, egyházi építmények és parkolóhelyek létesíthetők. A lezárt temetők területe kegyeleti parkká alakítandó és akként kezelendő.


(3) Urnás temetés elsődlegesen urnasírba történjen, urnafal csak a ravatalozóhoz csatlakoztatva alakítható ki.


(4) A temető kerítése csak faszerkezetű pallókerítésként vagy élő sövényként alakítható ki.


(5) A különleges területek övezeti előírásait a szabályozási tervek is tartalmazzák, az alábbiak szerint:


Jel

Beépítési

mód

Beépítési %

maximum

Építménymag

maximum

Telekterület

minimum

Zölddel való fedettség (%)


Kü-T


SZ


10


5,5


K

50


Kü-I


SZ


15


7,5


K


55



A maximális építménymagasságnál nagyobb magasság is engedélyezhető, ha azt a funkcióra vonatkozó előírások indokolttá teszik (harangtorony, uszoda, teniszcsarnok, … stb). Ennek indokoltságát az engedélyező hatóság állapítja meg.


[6](6) Konkrét beruházási szándék esetén – az érintett ingatlan egészére készített, a végállapotot tartalmazó – elvi építési engedélytervet kell készíteni. A megvalósítás több ütemben, szakaszosan is történhet. Az elvi építési engedélyterv készítésének kötelezettsége csak a 03/6 és a 03/7 hrsz. ingatlanokat terheli.


[7] (7)


(8) A területen:

            a., legalább a részleges közműellátás, és

            b., a burkolt út

      biztosítandó.


(9)A parkolószükségletet elsősorban telken belül kell kielégíteni. Amennyiben a szükséges parkolóhelyet telken belül nem lehet biztosítani, akkor - a közterület tulajdonosának hozzájárulásával - lehet a gépjárműveket közterületen elhelyezni. A területen csak fásított parkoló alakítható ki.


(10) A különleges területek lehatárolását a szabályozási tervek tartalmazzák.


IV. FEJEZET

Beépítésre nem szánt területek


Közlekedési és közműterület

6.§.


(1)  A közlekedési és közműterületekre vonatkozóan az OTÉK 26.§. előírásait kell alkalmazni, a (3) bekezdés 2,3,4 pontja kivételével.


(2) A közlekedési területek rendeltetésszerű, korlátozás nélküli szabad használatát biztosítani kell.


(3) A közlekedési- és közmű területen - a védőtávolságokra is figyelemmel - a közmű- és hírközlési vezetékeket úgy kell kiépíteni, hogy hosszú távon valamennyi közmű- és hírközlési hálózat – a belterületen föld alatt – elhelyezhető legyen.


(4) Az utak mentén - külterületen min. 8 m tőtávolsággal egyoldali - fasorok ültetendők, a meglévő fasorok csak engedéllyel vághatók ki abban az esetben. amennyiben azt a fás növényállomány egészségi állapota indokolttá teszi.


(5) A területen nem létesíthető 3,5 m-nél szélesebb gépkocsibehajtó.


(6) A közlekedési és közműterületeket a szabályozási tervek tartalmazzák.


Zöldterület

7.§.


(1) A területre vonatkozóan az OTÉK 27.§. előírásait kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a területen nem helyezhető el az OTÉK 27. §. (4) bekezdés c pontja szerinti létesítmény.


(2) A területen a zölddel való fedettség minimum 70 % kell legyen, melyet többszintesen (gyep, cserje, fa) kell kialakítani, úgy hogy a fával való fedettség minimum 60 % legyen.


(3) A zöldterület lehatárolását a belterület szabályozási terv tartalmazza.


Erdőterület

8.§.


(1) Az erdőterületekre vonatkozóan az OTÉK 28.§. előírásai közül a gazdasági (Eg), a turisztikai (Et) és a védelmi (Ev) rendeltetésű erdőkre vonatkozókat kell alkalmazni.


(2) A meglévő erdőterületek művelési ága nem változtatható meg, kivéve a termőhelyre jellemző természetes vegetáció kialakítására alkalmas területeket, ahol az erdészeti hatóság engedélye alapján történhet a más művelési ágra való átminősítés.


(3) Az erdő művelési ág létrejöttéig a területen csak az erdőtelepítés lehetőségét megőrző területhasználat folytatható.


(4) Gazdasági- és turisztikai erdőterületeken (Eg, Et) az építési helyek kijelölésénél figyelembe kell venni a terület felszínmozgásra való hajlamát.


(5) Az erdőterületen kerítést létesíteni csak természetvédelmi, vadgazdálkodási illetve erdőgazdálkodási célból szabad.


(6) Az erdőterületeket érintő művelési ág változtatási, telekalakítási és építési engedélyezési eljárásokba az Állami Erdészeti Szolgálatot is be kell vonni.


(7) Az erdőterületek övezetek szerinti tagolását a külterületi szabályozási terv tartalmazza.


Mezőgazdasági terület

9.§.


(1)  mezőgazdasági területekre vonatkozóan az OTÉK 29.§. előírásait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a (4) bekezdés előírásai helyett jelen rendelet előírásait kell alkalmazni.


(2) A település közigazgatási területén a mezőgazdasági területek az alábbi övezetekre tagozódnak:

               -általános mezőgazdasági terület (Má)

               -kertes mezőgazdasági terület (Mk)

               -kertes mezőgazdasági terület építési lehetőség nélkül (Mk-0)


(3) A mezőgazdasági területen az új épületeket, építményeket szabadon állóan kell elhelyezni és kialakítani. Az épületek tetőfedése – a 8 méternél nagyobb fesztávú csarnokszerkezetek kivételével – színes kerámia- és betoncserép, bitumenes zsindely; a tető hajlásszöge 35-45o közötti lehet. A 8 méternél nagyobb fesztávú csarnokszerkezetek – tárolók, állattartó épületek, stb. – alacsonyabb hajlásszögű tetővel, illetve formájában és karakterében a cseréphez igazodó fedéssel (pl. LINDAB cserepeslemez, stb.) vagy fémlemezfedéssel is építhetők.


(4) A mezőgazdasági területek övezetek szerinti tagolását a szabályozási tervek tartalmazzák.


Általános mezőgazdasági terület

10.§.


(1) Az Má övezeti jelű területen e rendelet 9.§. előírásait és az alábbiakat együtt kell alkalmazni:

               a.,szántóföldi művelés esetén 10 ha-nál nagyobb telken, a terület rendeltetésszerű használatát

                   szolgáló és a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület

                   a telek 0,3 %-át, illetve a 600 m2-t nem haladhatja meg

               b.,gyep művelési ágú, 5 ha-nál nagyobb telken, hagyományos almos állattartó és a lakófunkciót

                   is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,5 %-át, illetve a 400 m2-t

                   nem haladhatja meg

               c.,szőlőműveléssel hasznosított területen 2 ha-nál nagyobb telken, a termelést és a borturizmust szolgáló, 

                   valamint a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 1 %-át,

                   illetve az 500 m2-t nem haladhatja meg

               d.,művelt gyümölcsültetvény esetén 3 ha-nál nagyobb telken a mezőgazdasági termelést, feldolgozást

                   szolgáló és a lakófunkciót is kielégítő épület építhető úgy, hogy a beépített alapterület a telek 0,5 %-át,

                   illetve az 1000 m2-t nem haladhatja meg.


(2) A telek tényleges művelési ága a beépítés feltételeként akkor fogadható el, ha az telek területének legalább 75 %-án meghatározó.


(3) A mezőgazdasági területen 3000 m2-nél kisebb területű, 12 m-nél keskenyebb telket kialakítani nem szabad.


(4) Az Má övezeti jelű területen – a 05/1 és a 025 hrsz-ú ingatlanokon – meglévő lakó- és kiszolgáló épületek adottságként kezelendők, felújíthatók, korszerűsíthetők, a lakóépületek egy alkalommal max. 25 m² nettó alapterülettel bővíthetők.


(5) Az Má övezeti jelű területen a lakásfunkció a megengedett beépítettség 50 %-át nem haladhatja meg. A létesíthető lakóépületek építménymagassága legfeljebb 5,5 m, az üzemi illetve gazdasági épület és építmény építménymagassága – az alkalmazott üzemtechnológia függvényében – ennél nagyobb is lehet.


Kertes mezőgazdasági terület

11.§.


(1) Az Mk övezeti jelű területen e rendelet 9.§. előírásait és az alábbiakat együtt kell alkalmazni:

               a.,gazdasági épület csak művelt telekre, legfeljebb 3 %-os beépítettséggel építhető úgy,

                   hogy az építménymagasság nem haladhatja meg a 4 m-t, és a legnagyobb homlokzatmagasság

                   nem lehet több 6 m-nél

               b.,lakóépületek nem építhetők

(2) A területen műveltnek az a telek minősül, amelynek legalább 60 %-án szőlő, gyümölcs illetve más intenzív kertészeti kultúra található.


(3) Az Mk-0 övezeti jelű – építési lehetőség nélküli – területen épületet építeni nem lehet; azon csak a nyomvonal jellegű építmények és műtárgyaik helyezhetők el, külön jogszabályok előírásai alapján.


Vízgazdálkodási terület

12.§.


(1) Az igazgatási területen lévő vízgazdálkodási területekre vonatkozóan az OTÉK 30.§. előírásait kell alkalmazni. Emellett figyelemmel kell lenni a parti sávok és a vízjárta területek használatáról és hasznosításáról szóló 46/1999. (III. 18.) Korm. rendelet, valamint a vizek és a közcélú vizilétesítmények fenntartására vonatkozó feladatokról szóló 120/1999. (VIII. 6.) Korm. rendelet előírásaira is.


(2) Természetes és természetközeli állapotú vízfolyások, vizes élőhelyek partvonalától számított 50 m-en belül, természetes és természetközeli állapotú tavak partjától számított 100 m-en belül épület nem helyezhető el, a meglévő épületek, építmények, létesítmények átépítéséhez, átalakításához, vízi létesítmények, kikötők, illetve a halászati célú hasznosítást szolgáló létesítmények létesítéséhez, kivitelezéséhez a Duna- Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakhatósági hozzájárulása szükséges. Állattartó épület a vízfolyásoktól és a tavak partjától min. 100 m-re helyezhető el.


(3) A vízfolyások jókarban tartásáról folyamatosan gondoskodni kell. Ennek végrehajthatósága érdekében a vízfolyások mellett 6-6 m, a tó körül 3 m szélességű parti kezelősáv biztosítandó, melyen belül a fenntartást akadályozó létesítmény és növényzet nem lehet.


(4) A vízfolyások területén fenntartási, fejlesztési munkák abban az esetben engedélyezhetők, amennyiben a terület természetközeli állapotának visszaállítását elősegítik.


(5) A vízgazdálkodási területek lehatárolását a szabályozási tervek tartalmazzák.


V. FEJEZET

Közhasználatra szolgáló területek

13.§.


(1) Az igazgatási területen az állami és önkormányzati tulajdonú közlekedési és közműterületek (közterületek), a zöldterületek és a turisztikai rendeltetésű erdők a közhasználatra szolgáló területek.


(2) A közhasználatra szolgáló területeket rendeltetésének megfelelő célra bárki szabadon használhatja; a rendeltetéstől eltérő használathoz a közterület tulajdonosának (kezelőjének) hozzájárulása, valamint az illetékes hatóság engedélye szükséges.




VI. FEJEZET

Közműellátás, közmű- és hírközlési létesítmények

14.§.


(1) A beépítésre szánt területeken – belterületen és külterületen egyaránt- legalább a részleges közműellátást kell biztosítani úgy, hogy ennek keretében:

            a.,a közüzemi villamos-energia szolgáltatás

            b.,a közüzemi ivóvíz szolgáltatás (ennek részeként a külön jogszabályban meghatározott oltóvízintenzitás

                és oltóvíz mennyiség föld feletti tűzcsapokkal)

            c.,az egyedi közművel történő szennyvízelhelyezés és tisztítás

            d.,a közterületi nyílt rendszerű csapadékvízelvezetés

            megoldott legyen.

       Fenti közműellátás megléte feltétele az építési telekké nyilvánításnak, illetve a beépíthetőségnek.


(2) A zárt tárolóban összegyűjtött és szippantással eltávolításra kerülő szennyvizet engedélyezett ürítőhelyre kell szállítani.


(3) A terület felszínmozgásos jelenségek kialakulására való hajlama és erózióérzékenysége miatt a csapadékvízelvezetést kiemelt gondossággal kell kezelni. Új területek beépítésének feltétele, hogy a beépítésre tervezett és közterületen a felszíni vizek eróziómentes és akadálytalan elvezetése biztosított legyen. Az igazgatási területen a vízgazdálkodással összefüggő tevékenység folytatása vízjogi engedélyköteles tevékenység, melyhez az engedélyt a DD. Vízügyi Felügyelettől kell megkérni a vonatkozó külön jogszabályok szerint.


(4) A belterületen, a kertgazdasági területeken, a védelem alatt álló természetvédelmi és az ökológiai hálózat által érintett területeken, valamint a nyilvántartott régészeti lelőhelyek területén és a régészeti érdekű területeken – település- és tájképvédelmi okok miatt – táv- és hírközlési célú magasépítmények (adó- és átjátszótornyok) nem létesíthetők. Az ilyen célú berendezések más területeken is csak önkormányzati egyetértéssel helyezhetők el.



Kommunális ellátás, kommunális létesítmények

15.§.


(1) A településen a kommunális szilárd hulladék szervezett gyűjtése és elszállítása jelenleg – a marcali lerakóba – megoldott. Hulladékgyűjtésre csak szabványosított zárt edény, konténer használható. A gyűjtőedények közterületen nem tárolhatók, elhelyezésüket telken vagy épületen belül kell biztosítani.


(2) A település közigazgatási területén térségi hulladéklerakó nem létesíthető.


(3) Az esetleges állati tetemeket ATEV feldolgozóhelyre kell szállítani.




VII. FEJEZET

Környezetvédelem

16.§.


(1) Az igazgatási területen a környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy:

  a./a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő,

  b./megelőzze a környezetszennyezést                       

  c./kizárja a környezetkárosítást.


(2) A település szennyezésérzékenységi szempontból érzékeny terület. A település nitrátérzékeny területen helyezkedik el. A területen talajszennyezést okozó objektum nem létesíthető, és tevékenység nem engedélyezhető.


(3) A településen veszélyes hulladék keletkezését eredményező tevékenység csak úgy folytatható, hogy az üzemeltető köteles gondoskodni a veszélyes hulladék környezetszennyezést kizáró elhelyezéséről és ártalmatlanításáról.


(4) A településre az általános és az ökológiailag sérülékeny területi levegőtisztaság-védelmi értékek vonatkoznak. A területen csak olyan létesítmények helyezhetők el, amelyek ezen előírásokat kielégítik. A területre érvényes levegőminőségi és a légszennyező anyagok kibocsátási határértékeit a hatályos országos jogszabályok szerint kell figyelembe venni. A levegő tisztaságának védelme érdekében külön helyi rendeletet kell alkotni az avar és kerti hulladék belterületen történő égetésének szabályaira.


(5) Védőfásításokkal gondoskodni kell a szántóföldi porszennyezés és az élővizek szennyezésének megakadályozásáról.


(6) A településen a zajvédelem az országos előírások szerint, azoknak megfelelően biztosítandó. A zajt keltő és a zajtól védendő létesítményeket egymáshoz képest úgy kell elhelyezni, hogy a területre vonatkozó zajterhelési határértékek betartásra kerüljenek. Zajvédelmi szempontból a – közlekedésből származó – megengedett A-hangnyomásszint a 68. számú főút menti lakóterületeken 65/55 dB, a 68108 számú gadányi bekötőút menti lakóterületen 60/50 dB, az egyéb lakóterületeken 55/45 dB.


(7) A területen a 20 fh-et elérő parkolókat csak szilárd burkolattal lehet kiépíteni. A 20 fh-et elérő parkolók felszíni csapadékvizének elvezetéséhez hordalék-, olaj- és iszapfogó beépítése szükséges.


(8) A település közigazgatási területén üzemanyagtöltő állomás nem helyezhető el.


Természet- és tájvédelem

17.§.


(1) Az ökológiai hálózat övezetén belül a 2003. XXVI. tv. előírásait kell alkalmazni.


(2) A településen – az e rendelettel védetté nyilvánított – helyi jelentőségű természetvédelmi területeket a külterület szabályozási terv és e rendelet 1. számú melléklete tartalmazza.


(3) A helyi jelentőségű természetvédelmi területeken a művelési ág változtatási, telekalakítási- és építési engedélyezési eljárásokba szakhatóságként be kell vonni az elsőfokú természetvédelmi hatósági jogkört ellátó önkormányzati jegyzőt.


(4) A helyi jelentőségű természetvédelmi területekre hosszú távú természetvédelmi kezelési terv készítendő. A kezelési terv elkészültéig fakivágás csak az érvényben lévő erdészeti üzemtervek alapján engedélyezhető.


(5) A helyi jelentőségű természetvédelmi területen csak környezeti hatástanulmány és természetvédelmi kezelési terv alapján szabad építési munkát, tereprendezést, bozót- és cserjeirtást végezni.


(6) A helyi jelentőségű védett természeti érték csak balesetveszély-elhárítás okából vágható ki az elsőfokú természetvédelmi hatóság által kiadott fakivágási engedély alapján, amennyiben azt a természeti érték egészségi állapota szükségessé teszi. A kivágást követő egy éven belül a helyi jelentőségű védett természeti érték helyén a természeti emlék azonos fafajjal és fajtával pótlandó.


(7) Táj és településkép-védelmi okokból:

a./ a belterület szabályozási terven jelölt helyeken védősávot kell kialakítani tájba illő őshonos fafajokkal

     és a hagyományos faluképhez illeszkedő cserjékkel;

b./ útsorfásítást kell végezni a meglévő és tervezett új utak mentén;

c./ nem létesíthető közmű és energia, táv- és hírközlési vezeték a területen meglévő és

     településszerkezeti tervben javasolt fasorok nyomvonalában.



Művi értékek védelme

18.§.


(1) Az e rendelettel helyi védetté nyilvánított művi értékeket a szabályozási tervek, tételes felsorolásukat a 2. sz. melléklet tartalmazza.


(2) A helyi művi értékek védelmével kapcsolatos szabályokat külön önkormányzati rendelet állapítja meg.


(3) A nyilvántartott régészeti lelőhelyeket és a régészeti érdekű területet a szabályozási tervek tartalmazzák.


VIII. FEJEZET

Sajátos jogintézmények

19.§.


(1) Helyi közút létesítése, bővítése vagy szabályozása érdekében az építésügyi hatóság élhet – az Étv-ben meghatározott – kiszolgáló és lakóút céljára történő lejegyzés jogintézményével.


(2) A belterületeken meglévő és megvalósítandó épületek működéséhez szükséges utak és közművek létesítése érdekében az érintett ingatlanok tulajdonosai - az Étv által meghatározott - útépítési és közművesítési hozzájárulás fizetésére kötelezhetők. A hozzájárulás mértékét és arányát külön önkormányzati rendelet határozza meg.


(3) A településkép javítása érdekében az azt rontó állapotú építmények meghatározott időn belüli helyrehozatali kötelezettsége előírható.


(4) Beültetési kötelezettség – telken belüli kötelező védőfásítás – terheli környezetvédelmi, valamint táj- és településképvédelmi okokból a belterületi ingatlanok egy részét a belterület szabályozási terv szerinti helyeken.


IX. FEJEZET

Záró rendelkezések

20.§.


(1) Jelen rendelet csak a szabályozási tervekkel együtt érvényes, azokkal együtt értelmezendő és használandó.


(2) Aki e rendelet 1.§ (2), 3. §. (6) és (7), 4. §. (6), (7) és (8), 5. §. (9), 12. §. (2) és (3), 13. §. (2), valamint a 15. § (1) és (2) bekezdésben foglalt rendelkezéseit megszegi - amennyiben más jogszabályban meghatározott szabálysértést nem valósít meg - szabálysértést követ el, és a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX: törvény 16.§ (2) bekezdésben meghatározott pénzbírsággal sújtható.


(3) E rendelet előírásait a hatályba lépését követően induló ügyekben kell alkalmazni.


E rendelet 2005. január 1-én lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti az – 1/1988. (XII. 20.) KT. számú rendelettel jóváhagyott – Mesztegnyő és településcsoportja összevont rendezési terv Kelevízre vonatkozó része.




[1]

Beillesztette: 12/2011.(X.19.) önkormányzati rendelet 3.§-a. Hatályos: 2011. október 20-tól.

[2]

Hatályon kívül helyezte: 5/2014.(IV.23.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatálytalan: 2014. április 24-től.

[3]

Módosította: 7/2007.(IX.18.) önkormányzati rendelet 1. § -a. Hatályos: 2007. szeptember 18.-tól.

[4]

Hatályon kívül helyezte: 12/2011.(X.19.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatálytalan: 2011. október 20-tól.

[5]

Hatályon kívül helyezte: 5/2014.(IV.23.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatálytalan: 2014. április 24-től.

[6]

Módosította: 12/2011.(X.19.) önkormányzati rendelet 2.§-a. Hatályos: 2011. október 20-tól.

[7]

Hatályon kívül helyezte: 5/2014.(IV.23.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatálytalan: 2014. április 24-től.


Csatolmányok

Megnevezés méret
1. melléklet
27.87 KB
2. melléklet
20.66 KB
3. melléklet
21.66 KB


Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
Az Önkormányzati Rendelettárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!