nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2003.(V.5.) önkormányzati rendelete
Hatályos:2020-03-12 -tól
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2003.(V.5.) önkormányzati rendelete
Helyi építési szabályzat Rábapatona község Rendezési Tervéhez

Rábapatona község képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Törvény (a továbbiakban építési törvény)  6. § (3) (4) továbbá a 13. § (4) bekezdésében, és a 253/1997. (XII.20.) Korm. rendelettel közzétett Országos Településrendezési és Építési Követelményekben (a továbbiakban OTÉK) és a módosításáról szóló 36/2002. (III. 7.) Korm. rendeletben kapott felhatalmazás alapján, valamint a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdésében és a 16. § (1) bekezdésében biztosított feladat- és jogkörében eljárva a következő helyi építési szabályzatot (továbbiakban HÉSZ) megállapítja, a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és SZ-2 jelű szabályozási terveit jóváhagyja, és ezek együttes alkalmazását elrendeli.

1. Általános előírások

Az előírások hatálya és alkalmazása

1.§

/1/Jelen rendelet hatálya kiterjed Rábapatona község teljes közigazgatási területére.

/2/A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, építési telket és területet alakítani, továbbá – a bányaműveléshez szükséges földalatti építmények kivételével – műtárgyat és más építményt tervezni, építeni, felújítani, helyreállítani átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni és lebontani, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű hatósági előírásoknak (OTÉK, ágazati szabványok stb.) és e rendeletben előírtaknak szabad.

/3/Jelen rendelet csak TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és SZ-2/M[1] számú szabályozási tervlapjaival együtt érvényes, csak ezekkel együtt módosítható.

/4/ A módosított rendelet csak a TT-1-2004. sz. tervdokumentáció PSZ-1 és MSZ-2 számú, valamint a 11/ZU/2013. munkaszámú módosító szabályozási tervlapjaival együtt érvényes.

Szabályozási elemek

2.§

/1/ A szabályozási terv, valamint jelen rendelet előírásai kötelező és irányadó  szabályozási elemeket tartalmaznak.

/2/ I. rendű kötelező szabályozási elemek

/3/ II. rendű szabályozási elemek a /2/ bekezdésben nem említett szabályozási elemek.

/4/ Az irányadó szabályozási elemek betartása ajánlott.

/5/ A TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és SZ-2 jelű tervein a K jel a kialakult állapotot jelenti.

Övezeti besorolások

5.§

/1/ A szabályozási és övezeti terv Rábapatona közigazgatási területét az alábbi övezetekre bontja:

Megnevezés:

Rajzi jel:

Beépítésre szánt területek:     

lakóterület

   falusias lakó

L f

vegyes terület

   településközpont vegyes

V t

gazdasági

   kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület

G ksz

különleges terület

   sport és szabadidős tevékenység területe

K sp

   rekultiválandó szemétlerakó

K rsz

   temető

K t

   napelem park

K np

üdülőterület

   hétvégiházas terület

Ü h

Beépítésre nem szánt területek:

közlekedési és közműterületek

   mellékút

KÖ m

   országos gyorsforgalmi főút

KÖ f

   gyűjtőút

KÖ gy

   településközi út

KÖ t

   kiszolgáló út

   vasút

KÖ va

   kerékpáros nyomvonal

KÖ k

   gyalogút

KÖ gya

erdőterületek

   gazdasági célú erdő

E

   védő erdő

E v

   közjóléti erdő

E k

zöldterület

   közpark

Z kp

   fásított terület

Z ft

mezőgazdasági területek

   mezőgazdasági üzemi

M ü

   szántó terület

M sz

   rét, legelő terület

M r

   nádas, mocsár

M n

vízgazdálkodási területek

   vízisport és sporthorgászat

V sh

   erdőterület

V e

   rét, legelő terület

V r

   vízfelület

V

„Különleges terület

    sport és szabadidős tevékenység területe

K sp

    rekultiválandó szemétlerakó

K rsz

    Temető

K t

    Bánya

K-B”

Védőtávolságok

6.§

/1/ Folyóvizek, csatornák, holtágak mentén a partéltől számított 6 méteres sávon a fenntartást akadályozó létesítményeket, építményeket elhelyezni nem lehet.

/2/ A 20 kV-os nagyfeszültségű vezetéknél külterületen a tengelytől mért 5 méteres védőtávolságon belül, belterületen a tengelytől mért 2,5 méteres védőtávolságon belül építmény nem helyezhető el.

/3/ A település 1000 méteres védőtávolságán belül dögkút, hulladéklerakó (törmeléklerakó kivételével) illetve más egyéb bűzös, fertőzésveszélyes tevékenységet folytató telephely nem létesíthető.

/4/ A mezőgazdasági üzemi terület (állattartó telep) 500 méteres védőtávolságán belül közösségi épület nem helyezhető el.

/5/ A vasút 50 méteres védőtávolságán belül építmény nem, illetve csak a kezelő hozzájárulásával helyezhető el.

/6/ A fakadó és szivárgó vizek által veszélyeztetett területeken a vonatkozó jogszabály alapján agyaggödröt, munkagödröt nyitni, szabadkifolyású kutat létesíteni, tavat kialakítani, illetve a fedőréteg tartós eltávolításával járó tevékenységet folytatni csak a vízügyi igazgatóság, a települési önkormányzat fenntartásában lévő másodrendű árvízvédelmi mű esetén a védelemvezető polgármester hozzájárulásával, szükség esetén részletes talajfeltárás, állékonysági és szivárgási vizsgálat alapján lehet. A területen belül pince nem létesíthető.

/7/ A távlati ivóvízbázis becsült védőterületén belül az irányadó jogszabály a 123/1997 (VII.18.) Korm. rendelet.

/8/  A nagyvízi meder övezetében a vonatkozó jogszabály értelmében a vízügyi igazgatási szerv hozzájárulásával lehet építési tevékenységet folytatni.

A telekalakítás szabályai

7.§

/1/  A TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és SZ-2 jelű szabályozási tervein irányadó telekhatárral, megszüntető jellel, vagy a kettő együttes alkalmazásával jelölt telekalakítás ajánlás. Azok a telkek, amelyek megfelelnek az övezeti előírásoknak, telekalakítás végrehajtása nélkül is beépíthetőek.

Azok a telkek, amelyeknek valamely mérete nem felel meg az övezeti előírásoknak, csak a jelölt telekalakítások végrehajtása után építhetők be.

/2/  A TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és SZ-2 tervein ’K’ jellel ellátott méretek, telekosztások a kialakult állapotot jelentik.

/3/  A falusias lakóterületeken telket összevonni 50 méteres telekszélességig lehet.

/4/ A TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és SZ-2 jelű szabályozási tervein a közút céljára történő lejegyzés által érintett részeken a meglévő terület, telek –amennyiben az jelenleg is megfelel az övezeti előírásoknak- a jelölt telekalakítás végrehajtása nélkül is beépíthető. Ilyenkor a beépítésnél a kialakítandó telek paramétereinek figyelembe vételével kell az épületeket elhelyezni.

A létesítmények elhelyezésének szabályai

8.§

/1/ Azokon a területeken, ahol a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és SZ-2 jelű tervei építési hely határát jelölnek meg épületet elhelyezni csak az építési hely határa jellel körülhatárolt területen belül lehet. A terveken jelölt építési hely határán kívül eső telekrészen csak az eredeti terepszint alatti létesítmény (pince) helyezhető el.

/2/ Ahol a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1, SZ-2 jelű szabályozási terve nem tartalmaz építési hely határvonalat, ott az épületek elhelyezésére szolgáló területet az övezetre vonatkozó elő-, oldal-, és hátsókerti méretek betartásával kell meghatározni.

/3/ Oldalhatáron álló beépítés esetén

kell az épületeket elhelyezni.

/4/ Az építmények közötti legkisebb távolságok 14 m-nél nagyobb telekszélesség esetében az OTÉK 36. §-ában foglaltak kötelezően betartandóak. 

/5/ 

/6/ Oldalhatáron álló beépítés esetén melléképítményt (pl. garázst) a fő funkciót hordozó épülettel egybeépítve vagy a fő funkciót hordozó épülettel megegyező oldalhatáron lehet elhelyezni.

/7/ Azokon a helyeken, ahol a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és SZ-2 jelű tervei belvizes területet ábrázolnak, épületeket csak a terület feltöltése után lehet elhelyezni. 

/8/ Azokon a helyeken, ahol a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és SZ-2 jelű tervei 10 éven túli szabályozási vonallal tervezett utakat jelölnek, ott az utak nyomvonalában épületeket elhelyezni nem lehet.

A kialakult esetekre vonatkozó rendelkezések

9.§

/1/ Az építési övezeti előírásoktól eltérően kialakult telekméreteket, telekhasználatot, vagy megvalósult épületet és bármely más, a követelményeknek meg nem felelő övezeti tényezőt, ha az jogszerűen vagy jóhiszeműen valósult meg a HÉSZ közreadása előtt; továbbá, ha annak megvalósulása érvényes építési engedély alapján folyamatban van, kialakultnak kell tekinteni.

/2/ Ha a beépítettség mértéke magasabb vagy a telek területe kisebb a megengedettnél, akkor a telken meglévő épület felújítható, átalakítható, de sem a beépítettség, sem az épületek építménymagassága nem növelhető. A szintterület növelése a tetőtér beépítésével lehetséges.

/3/ Amennyiben a telek területe kisebb a megengedettnél és a telekhatár módosítása semmilyen módon nem lehetséges, valamint a rajta lévő épület elbontásra kerül, maximum az eredeti épülettel megegyező nagyságú épület építhető. Az építési hely kötelező határa az eredeti épület helyének határa. A megengedett maximális építménymagasság az eredeti épület építménymagassága.

/4/ Az övezeti előírásoknak nem megfelelő, kialakult építménymagasságok esetén az épület felújítható, átalakítható, új épület építésekor azonban az övezeti előírásoknak megfelelő építménymagasságot kell az építési telken alkalmazni.

/5/ Azokon a területeken, ahol a telekméretekre vonatkozó előírás „K” kialakult, építési telek alakítása a tömbben jellemzően kialakult telekméreteknek megfelelően – az építési telek beépítési módjára beépítettségére és az építmények között megengedett legkisebb távolságokra vonatkozó előírások figyelembe vételével – történhet. A kialakított telek területe a tömbben illetve a tömbön belüli övezetben kialakult és beépített telkek területének átlagától maximum 10 %-al térhet el.

/6/ Az építési telekre már korábban túlnyomórészt felosztott telektömb területén, amennyiben a már kialakult telek valamely mérete nem felel meg az övezeti előírásoknak a telek a beépítési mód, beépítettség és az építmények között megengedett legkisebb távolság figyelembevételével beépíthető.

/7/ Már kialakult tömbbelső estén a telekhatárok módosítása esetén, az övezeti határvonaltól max. 10 méter eltérés engedélyezett.

A közművekre vonatkozó rendelkezések

10.§

/1/ Útépítésnél, útrekonstrukciónál a csapadékvizek elvezetéséről, a közművek kiépítéséről, illetve szükséges rekonstrukciójáról gondoskodni kell.

/2/ Mindennemű építési tevékenységnél a meglévő és megmaradó közművezetékek vagy közműlétesítmények védelméről gondoskodni kell.

/3/ A közművekkel kapcsolatos mindennemű egyéb építési tevékenység során az ágazati előírásokat és a vonatkozó szabványokat kell figyelembe venni.

/4/ A teljes közművel nem rendelkező területeken a közművek kiépítéséig a szennyvíztárolást zárt szennyvíztározóban kell megoldani.

/5/ A település belterületén az ivóvízhálózaton 200 méterenként tűzcsapot kell elhelyezni.

/6/ A szabályozási előírások során a teljes közművesítettség nem foglalja magában a zárt csapadékvíz elvezetés meglétének követelményét.

Természetvédelem

13.§

/1/ Országos védelemben részesített természeti érték a településen nincs.

Környezetvédelem

14.§

/1/ A településen a levegőtisztaság-védelem biztosítása érdekében a 21/2001. (II. 14.) Korm. r. alapján az illetékes szakhatóságok közreműködésével egy többlépcsős zónarendszert kell kidolgozni. Helyhez kötött légszennyező források légszennyezésével kapcsolatban a hatályos környezetvédelmi jogszabályok előírásait be kell tartani. A tervezési területen létesítendő légszennyező anyagot kibocsátó források kibocsátási határértékeit ennek megfelelően kell megállapítani.

/2/

/3/

/4/ A tervezési területen az egyéb funkciójú területekkel (lakó, vegyes) határos zajkibocsátónak kell gondoskodnia a zajvédelemről. A zajt kibocsátó szükség esetén saját telkén köteles gondoskodni a zajvédelemről, és a zajt csökkentő berendezés elhelyezéséről.

/5/ A zaj kibocsátója és a levegő szennyezője indokolt esetben mérésre kötelezhető.

/6/ A területen feltöltések kialakítására a környezetet károsító anyag ill. veszélyes hulladék nem használható fel. A területen esetleg található környezetet károsító anyagokat a tereprendezés során el kell távolítani.

/7/ Építési munkáknál a terület előkészítése során a termőföld védelméről, összegyűjtéséről és megfelelő újrahasznosításáról gondoskodni kell.

/8/ eljes közművel el nem látott területeken a terület tulajdonosa köteles gondoskodni a keletkező szennyvíz, kommunális és egyéb hulladék ártalommentes átmeneti tárolásáról és a hulladéktelepekre való szállításáról.

/9/ Külterületen és belterületen az eddig a lakosság által illegális szemétlerakónak használt területeken a hulladék elhelyezését meg kell szüntetni. Az eddig felhalmozott hulladékot el kell szállítani, majd a területet rekultiválni kell.

/10/ Beépítésre szánt területen az építési tevékenység csak közművesített telek esetén kezdhető meg.

/11/ 

/12/ A lakóterületek szennyvizeit közcsatornába kell vezetni a mindenkori hatályos előírások határértékeinek betartásával, melyek jelenleg a 204/2001 (X.26) Kormányrendelet által előírt küszöbértékek.

/13/ Rábapatona közigazgatási területe a 33/2000. (III.17.) Korm. rendelet szennyeződés érzékenységi besorolása szerint „A” fokozottan érzékeny terület. (távlati ivóvízbázis hidrogeológiai védőterülete)

2. Övezeti előírások

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK

Lakóterületek

15.§

Általános előírások:

/1/ Épületek elhelyezése:

/2/ Az oldalhatáron álló beépítés esetén az előkerti, oldalkerti, hátsókerti méretek betartásával meghatározott építési helyen, a 18 méternél nagyobb szélességű építési telken az épület szabadon állóként is elhelyezhető. A 18 méternél keskenyebb telkek esetében csak oldalhatáron álló beépítés alkalmazható.

/3/ A lakóterületek övezeti tagolását a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 jelű szabályozási tervlapja tartalmazza.

/4/ Az újonnan kialakított falusias lakóterület övezeteiben az oldalkertek szélessége min. 6 m, a hátsókertek mélysége min. 10 m. Kivételt képez ez alól az a terület, ahol a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 jelű szabályozási tervlapja más hátsókerti méretet nem jelölnek.

/5/ A területen melléképítmény csak a fő funkciót hordozó épülettel megegyező oldalhatáron helyezhető el. A melléképítmény építménymagassága nem haladhatja meg a fő funkciót hordozó épület építménymagasságát, minimális magassági korlát melléképítmény esetében nincs. Állattartás céljára szolgáló épület maximum 30 m2 hasznos alapterületig létesíthető

/6/ A falusias lakóterület (FL) jellemzően alacsony laksűrűségű, összefüggő nagy kertes, általában egy önálló rendeltetési egységet magába foglaló telkeket tartalmazó övezet. A falusias lakóterületen telkenként egy, legfeljebb kétlakásos lakóépület, vagy két egylakásos lakóépület helyezhető el.

A részletes övezeti előírásokat az alábbi táblázatok tartalmazzák:

L f-1

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

14/50/700

Megengedett használat

Lakóépület

Lakosságot nem zavaró kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület

Lakosságot nem zavaró kisipari építmény

Helyi szintű igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület

Nem valósítható meg

A 3,5 tonna önsúlynál nehezebb vagy az ilyet szállító jármű számára önálló parkolóhely, önálló garázs

A közművesítettségre vonatkozó előírások

Teljes közművesítettség

Személygépkocsi várakozás és tárolás

Az OTÉK 42. §-ban felsorolt jármű-elhelyezési igény 100 %-át telken belül kell kielégíteni.

A zöldfelület legkisebb mértéke

50 %

A megengedett szennyezettségi határértékek

A zaj elleni védelem előírásai: a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM rendelet alapján a 2. terület-felhasználás

A telek legkisebb méretei

Szélesség: 14 m

Mélység: 50 m

Terület: 700 m2

A beépítési mód

Oldalhatáron álló, magastetős

Előkert mélysége: min. 5 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0.5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum: 3,5 m

Maximum: 4,5 m

L f-2

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

18/K/1500

Szélesség: 18 m

Mélység: kialakult

Terület: 1500 m2

A beépítési mód

Oldalhatáron álló, magastetős

Előkert mélysége: min. 5 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0.5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum: 3,5 m

Maximum: 4,5 m

L f-3

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

18/50/900

Terület: 900 m2

L f-4

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

16/50/800

Szélesség: 16 m

Mélység: 50 m

Terület: 800 m2

L f-5

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

18/60/1100

Mélység: 60 m

Terület: 1100 m2

A beépítési mód

Oldalhatáron álló, magastetős

Előkert mélysége: min. 5 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0.5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum: 3,5 m

Maximum: 4,5 m

L f-6

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

20/40/800

Szélesség: 20 m

Mélység: 40 m

L f-7

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

20/60/1200

Terület: 1200 m2

A beépítési mód

Oldalhatáron álló, magastetős

Előkert mélysége: min. 5 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0.5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum: 3,5 m

Maximum: 4,5 m

L f-8

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

K/K/K

A zaj elleni védelem előírásai: 8/2002. (III.22.) KöM-EüM rendelet alapján a 2. terület-felhasználás

A telek legkisebb méretei

Szélesség: kialakult

Mélység: kialakult

Terület: kialakult

A beépítési mód

Oldalhatáron álló, magastetős

Előkert mélysége: általános esetben min. 5 m, a trapéztelkek esetén min:10 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0.5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum: 3,5 m

Maximum: 4,5 m

L f-9

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

16/50/800

Megengedett használat

Lakóépület

Lakosságot nem zavaró kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület

Lakosságot nem zavaró kisipari építmény

Helyi szintű igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület

Nem valósítható meg

A 3,5 tonna önsúlynál nehezebb vagy az ilyet szállító jármű számára önálló parkolóhely, önálló garázs

A közművesítettségre vonatkozó előírások

Teljes közművesítettség

Személygépkocsi várakozás és tárolás

Az OTÉK 42. §-ban felsorolt jármű-elhelyezési igény 100 %-át telken belül kell kielégíteni.

A zöldfelület legkisebb mértéke

50 %

A megengedett szennyezettségi határértékek

A zaj elleni védelem előírásai: a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM rendelet alapján a 2. terület-felhasználás

A telek legkisebb méretei

Szélesség: 16 m

Mélység: 50 m

Terület: 800 m2

A beépítési mód

Oldalhatáron álló, magastetős

Előkert mélysége: min. 5 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0.5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum: 3,5 m

Maximum: 4,5 m

L f-10

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

19/35/660

Állattartó épület

Szélesség: 19 m

Mélység: 35 m

Terület: 660 m2

A beépítési mód

Oldalhatáron álló, magastetős

Előkert mélysége: min. 5 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0.5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum: 3,5 m

Maximum: 4,5 m

L f-11

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

16/30/600

Mélység: 30 m

Terület: 600 m2

L f-12

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

16/30/500

Terület: 500 m2

A beépítési mód

Oldalhatáron álló, magastetős

Előkert mélysége: min. 5 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0.5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum: 3,5 m

Maximum: 4,5 m

L f-13

O/SZ

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

900

Oldalhatáron álló, szabadon álló,  magastetős

Előkert mélysége: min. 2 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0.5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum: 3,5 m

Maximum: 4,5 m

Övezeti jel

Beépítési mód

SZTM

(szintterületi mutató-M2/M2)

A megengedett legnagyobb beépítettség (%)

A legkisebb kialakítandó zöldfelület (%)

A beépítéshez szükséges telek legkisebb

Az épület megengedett

építménymagassága

Az építhető terepszint feletti szintek száma

Megjegyzés

Szélessége (m)

Mélysége (m)

Területe (m2)

Legkisebb (m)

Legnagyobb (m)

Lf-14

O

0,5

30

50

16

40

650

3,5

4,5

2

Lf-15

O

0,5

30

50

18

40

700

3,5

4,5

2

L f

jelű építési övezet

 L f-14

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

600

Megengedett használat

Lakóépület maximum telkenként 1 rendeltetési egységgel.

Lakosságot nem zavaró kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület

Lakosságot nem zavaró kisipari építmény

Helyi     szintű      igazgatási,    egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület

Nem valósítható meg

A 3,5 tonna önsúlynál nehezebb vagy az ilyet szállító jármű számára önálló parkolóhely, önálló garázs

A közművesítettségre vonatkozó előírások

Teljes közművesítettség

A zöldfelület legkisebb mértéke

50 %

A telek legkisebb méretei

Terület: 600 m2

A beépítési mód

Oldalhatáron álló

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0.5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett épületmagasság

Maximum: 4,5 m

 L f-15

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

800

/7/Az L f jelű övezet területére beépítési igény esetén részletes szabályozási tervet kell készíteni. A területen a megengedett használat:

Lakóépület

Lakosságot nem zavaró kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület

Lakosságot nem zavaró kisipari építmény

Helyi szintű igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület

A település dél-keleti részén található L f jelű  lakóövezet beépítését a dél felől (Rába-folyó felől) kell elkezdeni.

/8/

L f-14

O

30

0,5

4,5

700

L f-15

O

30

0,5

4,5

900

A lakóterületeken belül az OTÉK 14 §. (2) (3) szerinti építmények helyezhetők el, a lakóterületi övezetekhez tartozó táblázatokban szereplő, az elhelyezhető funkciókra vonatkozó „megengedett használat” és „nem helyezhető el” rubrikák törlésre kerülnek.

OTÉK és HÉSZ értelmezése szerint.

Lf-16

O

30/50

0,5

jelű építési övezet

4,5

14/40/600

Megengedett használat

Lakóépület

Lakosságot nem zavaró kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület

Lakosságot nem zavaró kisipari építmény

Helyi szintű igazgatási, egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület

Nem valósítható meg

A 3,5 tonna önsúlynál nehezebb vagy az ilyet szállító jármű számára önálló parkolóhely, önálló garázs

A közművesítettségre vonatkozó előírások

Teljes közművesítettség

Személygépkocsi várakozás és tárolás

Az OTÉK 42. §-ban felsorolt jármű-elhelyezési igény 100 %-át telken belül kell kielégíteni.

A zöldfelület legkisebb mértéke

50 %

A telek legkisebb méretei

Szélesség: 14 m

Mélység: 40 m

Terület: 600 m2

A beépítési mód

Oldalhatáron álló

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0.5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum: 3,5 m

Maximum: 4,5 m

Vegyes területek

16.§

 /1/ A TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 jelű szabályozási tervlapján Vt jellel jelölt településközpont-vegyes területeken a következő övezeti előírások érvényesek:

V t-1

O

50/25

2,0

jelű építési övezet

7,5

18/40/700

Megengedett használat

Lakóépület

Igazgatási épület

Kereskedelmi, vendéglátó, szolgáltató, szálláshely szolgáltató épület

Egyházi, oktatási, egészségügyi, szociális épület

Kulturális létesítmények, könyvtár, faluház

A helyi lakosság biztonságát szolgáló építmények: polgárvédelem, tűzoltóság, rendőrség,

Nem valósítható meg

Melléképítmény, önálló parkoló, önálló garázs

A közművesítettségre vonatkozó előírások

Teljes közművesítettség

Személygépkocsi várakozás és tárolás

Tekintettel az egyedi adottságokra az OTÉK 42. §-ban felsorolt jármű-elhelyezési igény 30 %-át kell csak telken belül kielégíteni.

A zöldfelület legkisebb mértéke

25 %

A megengedett szennyezettségi határértékek

A zaj elleni védelem előírásai: a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM rendelet alapján a 2. terület-felhasználás

A telek legkisebb méretei

Szélesség: 18 m

Mélység: 40 m

Terület: 700 m2

A beépítési mód

Oldalhatáron álló, magastetős

Előkert mélysége: kialakult vagy min. 5 m

Hátsókert mélysége: min. 10 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

2,0

A beépítettség legnagyobb mértéke

40 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum: 3,5 m

Maximum. 7,5 m

V t-2

Gazdasági területek

17.§

/1/A kereskedelmi, gazdasági terület elsősorban nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célokat szolgáló telephelyek ill. szolgáltató létesítmények elhelyezésére kijelölt terület.

/2/A G ksz jelű övezetekben a telkek korlátlanul összevonhatóak.

/3/ A kereskedelmi gazdasági területek esetében a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció Sz-1 és Sz-2 jelű szabályozási tervein jelölt helyeken, telken belüli kötelező védőfásítást kell telepíteni.

A részletes övezeti előírásokat a következő táblázatok mutatják:

G ksz-1

SZ

50/30

1,5

jelű építési övezet

9,5

30/80/2500

Megengedett használat

Nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület, építmény (melyeknek a szennyezési kibocsátási paraméterei nem haladhatják meg a lakóterületekre előírt maximum értékeket)

A tulajdonos és a személyzet számára szolgálati lakás

Parkoló

Igazgatási és irodaépületek

Raktárépületek

A közművesítettségre vonatkozó előírások

Teljes közművesítettség

Személygépkocsi várakozás és tárolás

Az OTÉK 42. §-ban felsorolt jármű-elhelyezési igény 100 %-át telken belül kell kielégíteni.

A zöldfelület legkisebb mértéke

30 %

A megengedett szennyezettségi határértékek

A zaj elleni védelem előírásai: a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM rendelet alapján a 2. terület-felhasználás

A telek legkisebb méretei

Szélesség: min. 30 m

Mélység: min. 80 m

Terület: min. 2500 m2

A beépítési mód

Szabadon álló

Előkert mélysége: min. 10 m

Oldalkert mélysége: min. 10 m

Hátsókert mélysége: min. 15 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

1,5

A beépítettség legnagyobb mértéke

50 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum 3,5 m

Maximum 9,5 m

Gksz-2 jelű építési övezet

Övezeti jel

Beépítési mód

SZTM

(szintterületi mutató-M2/M2)

A megengedett legnagyobb beépítettség (%)

A legkisebb kialakítandó zöldfelület (%)

A beépítéshez szükséges telek legkisebb

Az épület megengedett

építménymagassága

Az építhető terepszint feletti szintek száma

Megjegyzés

Területe (m2)

Legkisebb (m)

Legnagyobb (m)

               Gksz-2  

                  SZ

1,50

50                30  

2000              

3,5

9,5

3

Övezeti jel

Beépítési mód

SZTM

(szintterületi mutató-M2/M2)

A megengedett legnagyobb beépítettség (%)

A legkisebb kialakítandó zöldfelület (%)

A beépítéshez szükséges telek legkisebb

Az épület megengedett

épületmagassága

Az építhető terepszint feletti szintek száma

Megjegyzés

Szélessége (m)

Mélysége (m)

Területe (m2)

Legkisebb (m)

Legnagyobb (m)

Egyéb előírások

Gksz-2

SZ

1,5

50

30

-

-

1500

-

9,5

3

Környezetterhelési határértékek meghatározásánál a hatályos rendeletek1,2,3 alkalmazandóak

Gksz-3  jelű építési övezet

Övezeti jel

Beépítési mód

SZTM

(szintterületi mutató-M2/M2)

A megengedett legnagyobb beépítettség (%)

A legkisebb kialakítandó zöldfelület (%)

A beépítéshez szükséges telek legkisebb

Az épület megengedett

épületmagassága

Az építhető terepszint feletti szintek száma

Megjegyzés

Szélessége (m)

Mélysége (m)

Területe (m2)

Legkisebb (m)

Legnagyobb (m)

Egyéb előírások

Gksz-3

SZ

1,5

50

30

-

-

5000

-

21,0

5

alkalmazandóak1,2,3Környezetterhelési határértékek meghatározásánál a hatályos rendeletek

[1] 284/2007. (X.29.) Kormányrendelet                            

2 27/2008. (XII.3.) KvVM-EüM együttes rendelet
3 28/2004. (XII.25.) KvVM rendelet

/4/   Gksz-2 gazdasági területen az előkert minimum 5 m, az oldalkert minimum 5 m a hátsókert minimum 10 m.

(5) A Gksz-2 és Gksz-3 építési övezet telkén a zöldfelületek a biológiai aktivitásérték szinten tartása érdekében háromszintű zöldfelületként alakítandók ki.

(6) A Gksz-3 építési övezet telkén a biológiai aktivitásérték szinten tartása érdekében a fásított terület művelési ágú telekrész zöldfelületként továbbra is megtartandó.

Üdülőterületek

18.§

/1/ Az üdülőterületekbe jelen esetben a hétvégi házas területek tartoznak.

/2/ A hétvégi házas területen elhelyezhetők:

Hétvégiházak, legfeljebb két üdülőegységes üdülőépületek

A terület rendeltetését nem zavaró, az üdülési használatot szolgáló épületek

Kereskedelmi létesítmények

A sporthorgászathoz kapcsolódó létesítmények

Sport és szabadidős létesítmények

/3/ A területre beépítés előtt részletes szabályozási tervet kell készíteni.

Különleges területek

19.§

/1/ A sport és szabadidős területek a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 jelű tervlapján KÜ SP jellel ellátott területek.

K sp-1 (Sportpálya)

jelű építési övezet

Megengedett használat

A pihenést és sportolást, testedzést, szabadidős tevékenységet szolgáló épületek, építmények

Sportlétesítmények

A terület fenntartásához szükséges épületek

A közművesítettségre vonatkozó előírások

Teljes közművesítettség

Személygépkocsi várakozás és tárolás

Tekintettel az egyedi adottságokra az OTÉK 42. §-ban felsorolt jármű-elhelyezési igény 30 %-át kell csak telken belül kielégíteni.

A zöldfelület legkisebb mértéke

A be nem épített terület 80 %-a

A megengedett szennyezettségi határértékek

A zaj elleni védelem előírásai: a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM rendelet alapján a 2. terület-felhasználás

A beépítési mód

Szabadon álló, magastetős

Épületet elhelyezni TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 jelű tervén jelölt építési helyen belül lehet

A telek legkisebb méretei

Terület: kialakult

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0,2

A beépítettség legnagyobb mértéke

10 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum 3,5 m

Maximum 6,0 m

K SP-3  (Agárpálya)

jelű építési övezet

Megengedett használat

Agárpálya és a hozzá kapcsolódó létesítmények

Vendéglátó létesítmények

Kapcsolódó egészségügyi, szociális épületek

Sportlétesítmények

A terület fenntartásához szükséges épületek

A közművesítettségre vonatkozó előírások

Teljes közművesítettség

Személygépkocsi várakozás és tárolás

Az OTÉK 42. §-ban felsorolt jármű-elhelyezési igény 100 %-át telken belül kell kielégíteni.

A zöldfelület legkisebb mértéke

A be nem épített terület 80 %-a

A megengedett szennyezettségi határértékek

A zaj elleni védelem előírásai: a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM rendelet alapján a 2. terület-felhasználás

A beépítési mód

Szabadon álló, magastetős

Épületet elhelyezni TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 jelű tervén jelölt építési helyen belül lehet

A telek legkisebb méretei

Terület: kialakult

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0,2

A beépítettség legnagyobb mértéke

10 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum 3,5 m

Maximum 6,0 m

K Temető

jelű övezet

/2/A temető területén maximum 2%-os beépítettség mellett a terület funkcióját szolgáló épület, építmény helyezhető el. A fő funkciót hordozó épület megengedett építménymagassága 6,0 méter. Az övezetben szabadon álló és oldalhatáron álló, magastetős épület helyezhető el a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció Sz-1 jelű tervlapján megadott építési helyen belül.

/3/A temető kerítése csak természetes anyagból (kő, tégla, fa) készíthető. A kerítés kegyeleti szempontból minimum 50 %-ban tömör építésű és 1,80-2,50 m közötti magasságú kell legyen. A kerítés belső oldalán cserjét ill. fát kell telepíteni.

/4/A temetőben lévő sírjelek magassága nem haladhatja meg 3,0 métert. A temetési helyek a temető területének max. 65 %-át foglalhatják el. Egyéb kérdésekben a 145/1999.(X.1.) Korm. rendelet betartása kötelező.

K rekultiválandó szemétlerakó

jelű övezet

/5/ A TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-2 jelű tervlapján K rsz jellel jelölt területen a hulladék lerakását meg kell akadályozni. A területet a hulladék elszállítása után fásítani, rekultiválni kell. A hulladéklerakó felszámolása során a 2000. évi XLIII. tv. 30. §-ának előírásai az irányadóak.

/6/ K-B jelű Különleges bánya övezet

Az övezetben:

  1. kavics (külfejtéses) bányászati tevékenységhez és annak kiszolgálásához szükséges rendeltetésű épületek helyezhetőek el;
  2. kialakítható telek legkisebb területe: 500 m2;
  3. beépítés mód: szabadon álló;
  4. a beépítettség legnagyobb mértéke: 10 %;
  5. az épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke: 4,0 m;
  6. a közműellátás mértéke: közművesítetlen;
  7. a zöldfelület legkisebb mértéke: 40%;
  8. terepszint alatti építés csak a telekhatáron belül, az a) pontban meghatározott tevékenységekhez szükséges mértékben végezhető;
  9. az előkert legkisebb mértéke: 3,0 m;
  10. az oldal- és hátsókert legkisebb mértéke: 10,0 m.

K np jelű különleges napelem park építési övezet

(7) A TH-15-02-14 munkaszámú tervdokumentáció SZ-2 jelű tervlapján K np jellel jelölt területen elsősorban napelemes kiserőművek telepítése engedélyezett. A területen a beépítési paraméterek által meghatározott módon a vonatkozó jogszabályban1 gazdasági kereskedelmi-szolgáltató területre meghatározott funkciójú épületek is elhelyezhetők. A területen keresztülhúzódó vízelvezető árok nyomvonalának területét fenn kell tartani a folyamatos vízelvezetés biztosítása céljából. Az árok partjától 6 m-es távolságon belül épület, építmény nem helyezhető el.

A részletes övezeti előírásokat az alábbi táblázat tartalmazza:

Övezeti jel

Beépítési mód

SZTM

(szintterületi mutató-M2/M2)

A megengedett legnagyobb beépítettség (%)

A legkisebb kialakítandó zöldfelület (%)

A beépítéshez szükséges telek legkisebb

Az épület megengedett

építménymagassága

Az építhető terepszint feletti szintek száma

Megjegyzés

Szélessége (m)

Mélysége (m)

Területe (m2)

Legkisebb (m)

Legnagyobb (m)

K np

SZ

0,2

10

50

-

-

3000

-

9,5

-

(8) A Knp területen belül létesítendő napelemek felületét depolarizációs műszaki megoldással kell ellátni.

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

Közlekedési- és közműterületek

20.§

/1/ A közlekedési és közmű elhelyezési területbe a községen áthaladó országos közutak, az önkormányzati fő- és gyűjtő utak, kerékpárutak, gyalogutak, járdák valamint ezek csomópontjai tartoznak.

/2/ A tervezési területen az utak szabályozási szélességét a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és Sz-2 jelű szabályozási tervlapjai, valamint az út mintakeresztszelvények tartalmazzák. A külterületi utak szabályozási szélessége csak irányadó jellegű, a konkrét szabályozási szélességek csak engedélyezési szintű úttervek alapján határozhatók majd meg.

/3/ Az utak területsávjai mentén létesítményt elhelyezni csak a biztonságos közlekedés feltételeinek fenntartása mellett az út kezelőjének hozzájárulásával és a vonatkozó ágazati szabványok, előírások betartásával lehet.

/4/ A közlekedési területen elhelyezhetőek az OTÉK 26. § (3) bekezdésében foglalt létesítmények.

/5/  közutakra rácsatlakozást kialakítani csak az út kezelőjének hozzájárulásával lehet.

/6/ A területen az útkategóriák alábbiak:

KÖ f                      Országos gyorsforgalmi főút

KÖ t                      Településközi út

KÖ gya                 Gyalogút

KÖ gy                   Gyűjtőút

KÖ                        Kiszolgáló út

KÖ m                    Mellékút

KÖ va                   Vasút

Gyalogút (B X.):

A belterületen települési gyűjtőút (B V.):

Településközi út (K VIII.):

Országos gyorsforgalmi út (K II.):

/7/ A gyorsforgalmi út szabályozási területén belül épületet elhelyezni csak a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-2 jelű tervlapján jelölt épületek elhelyezésére szolgáló területen belül lehet.

/8/ Az M85 út tervezett csomópontjának kialakítására vonatkozó előírások:

/9/ A 8. sz. vasúti fővonal és a településre bevezető településközi út (ill. a településen belül gyűjtőút) kereszteződését közúti aluljáróval kell megoldani.

/10/Jelen rendeletmódosítás PSZ-1 tervlapján a  a  KÖ gy jellel ellátott út szabályozási szélessége 16,0 m (Zrínyi u. folytatása).

Zöldterületek

21.§

Z

jelű övezet

/1/ Zöldfelület az állandó növényzettel fedett közpark területe.

/2/ A közpark területén elhelyezhetőek a pihenést, testedzést, gyermekek szórakoztatását szolgáló létesítmények (térbútorok, játszóterek) illetve a fenntartást szolgáló létesítmények.

/3/ Az övezetben maximum 2% beépítési százalék mellett 3,0-3,5 m-es építménymagasságú építmény építhető szabadon álló módon.

/4/ A 205 és 207 hrsz.-ú közpark területen elhelyezhetőek a szociális létesítmények illetve a vásárokkal és egyházi ünnepek alkalmával rendezett búcsúval kapcsolatos létesítmények, árusító helyek és  kiszolgáló létesítmények illetve a fenntartást szolgáló létesítmények, valamint hulladék udvar és kiszolgáló létesítményei.

/5/ A zöldterületen az OTÉK 27 § (2)-(3)bekezdés előírásait alkalmazni kell.

/6/ A területen a zöldterületi kategóriák az alábbiak:

Z kp                 Közpark

Z ft                   Fásított terület

/7/ A fásított terület a közparknál kevésbé igényesen kialakított –inkább természet közeli állapotban meghagyott- zöldterület.

Erdőterületek

22.§

/1/ A területen az alkalmazott kategóriák az alábbiak:

E                     Gazdasági célú erdő

            E v                   Védő erdő

            E k                   Közjóléti erdő

/2/ A gazdasági célú erdő területén a 100.000m2-t (10 ha) meghaladó telken az erdő rendeltetésének megfelelő építmény helyezhető el maximum 0,5 %-os beépítés mellett. Az építmények magassága a 3,5 métert nem haladhatja meg.

/3/ A védőerdő területe elsődlegesen környezetvédelmi célokat szolgál. A területén építmény nem helyezhető el.

/4/ A közjóléti erdő területe elsődlegesen ismeretterjesztő, egészségügyi, szociális, turisztikai rendeltetésre szolgál. Területén rendeltetésének megfelelően csak a felsorolt célokat szolgáló építmények, épületek helyezhetőek el. Az építmények magassága a 3,5 métert, a beépítés mértéke az 5%-ot nem haladhatja meg.

Mezőgazdasági területek

23.§

/1/ A területen a mezőgazdasági területek alkalmazott kategóriái az alábbiak:

            M sz                Szántóterület

            M r                   Rét és legelő területe

            M n                  Nádas, mocsár

            M ü                  Mezőgazdasági üzemi terület

/2/ A mezőgazdasági területeken 10 000 m2-t el nem érő telken építményt elhelyezni nem szabad. Az 10 000 m2 feletti telkeken a beépítettség nem haladhatja meg a 3%-ot. Az 10 000 m2 feletti telkeken lakóépület és gazdasági épület egyaránt elhelyezhető.

/3/ A mezőgazdasági területeken meglévő a deflációs hatást csökkentő fasorokat, erdősávokat fenn kell tartani, és a fák szakszerű pótlását el kell végezni. A mezőgazdasági táblák szegélyei mentén a TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció Sz-2 jelű szabályozási tervlapján jelölt helyeken a terület tulajdonosainak új fasorokat kell ültetniük.

/4/ A mezőgazdasági területen kerítést csak ott lehet létesíteni, ahol lakóépület vagy mezőgazdasági épület került elhelyezésre.

/5/ A TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és SZ-2 jelű tervein „csőkútból öntözött terület” jelölt területek csőkútból öntözhető területek, ezért az esetleges művelési ág váltásról az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot értesíteni kell.

M ü-1

SZ

30/30

0,5

jelű építési övezet

7,5

30/80/2500

Megengedett használat

Mezőgazdasági tevékenységgel (terménytárolás, terményfeldolgozás, állattartás, növénytermesztés stb.) kapcsolatos épületek, építmények

Igazgatási és irodaépületek

Mezőgazdasági épek tárolására alkalmas épületek

Egyéb előírások

A területen a jelenlegi állatlétszám (kb. 3200 sertés vagy más állatfajtából álló azzal egyenértékű) nem növelhető

A TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és Sz-2 jelű tervein jelölt helyeken védőfásítást kell telepíteni. A védőfásításnak zártnak, többszintesnek, elegyesnek kell lennie és gyorsan növő fa- és cserjefajokból kell állni.

A területen új állattartó épületek nem helyezhetőek el.

A közművesítettségre vonatkozó előírások

Teljes közművesítettség

Személygépkocsi várakozás és tárolás

Az OTÉK 42. §-ban felsorolt jármű-elhelyezési igény 100 %-át telken belül kell kielégíteni.

A zöldfelület legkisebb mértéke

30 %

A megengedett szennyezettségi határértékek

A zaj elleni védelem előírásai: a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM rendelet alapján a 2. terület-felhasználás

A telek legkisebb méretei

Szélesség: min. 30 m

Mélység: min. 80 m

Terület: min. 2500 m2

A beépítési mód

Szabadon álló

Előkert mélysége: min. 8 m

Oldalkert mélysége: min. 6 m

Hátsókert mélysége: min. 10 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0,5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum 3,5 m

Maximum 7,5 m

/6/ A TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 és SZ-2 jelű tervein Mü-2 jellel jelölt területekre épület elhelyezési igény felmerülésekor részletes szabályozási tervet kell készíteni.

A területen a megengedett használat: Mezőgazdasági tevékenységgel (terménytárolás, terményfeldolgozás, állattartás, növénytermesztés stb.) kapcsolatos épületek, építmények, igazgatási és irodaépületek, mezőgazdasági épek tárolására alkalmas épületek. A területeken olyan állatfajtát, állatlétszámot és technológiát lehet megengedni, mely a kijelölt 500 méteres védőtávolságot nem lépi túl. Az új állattartó épületek védőtávolságának meghatározásakor a Környezetvédelmi felügyelőség az illetékes szakhatóság. A megengedett maximális beépítettség a 30%-ot nem haladhatja meg.

M ü-3

SZ

30/30

0,5

jelű építési övezet

7,5

50/50/2500

Megengedett használat

Mezőgazdasági tevékenységgel (terménytárolás, terményfeldolgozás, állattartás, növénytermesztés stb.) kapcsolatos épületek, építmények

Igazgatási és irodaépületek

Mezőgazdasági épek tárolására alkalmas épületek

Egyéb előírások

A területeken olyan állatfajtát, állatlétszámot és technológiát lehet megengedni, mely a kijelölt 500 méteres védőtávolságot nem lépi túl. Az új állattartó épületek védőtávolságának meghatározásakor a Környezetvédelmi felügyelőség az illetékes szakhatóság.

A közművesítettségre vonatkozó előírások

Teljes közművesítettség

Személygépkocsi várakozás és tárolás

Az OTÉK 42. §-ban felsorolt jármű-elhelyezési igény 100 %-át telken belül kell kielégíteni.

A zöldfelület legkisebb mértéke

30 %

A megengedett szennyezettségi határértékek

A zaj elleni védelem előírásai: a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM rendelet alapján a 2. terület-felhasználás

A telek legkisebb méretei

Szélesség: min. 50 m

Mélység: min. 50 m

Terület: min. 2500 m2

A beépítési mód

Szabadon álló

Előkert mélysége: min. 8 m

Oldalkert mélysége: min. 6 m

Hátsókert mélysége: min. 10 m

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0,5

A beépítettség legnagyobb mértéke

30 %

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület estén)

Minimum 3,5 m

Maximum 7,5 m

Egyéb területek

24.§

/1/ Az egyéb területekbe a folyóvizek medre és partja, nyílt csatornák, vízelvezető árkok medre és partja tartoznak.

/2/ A területen az egyéb területek alkalmazott kategóriája az alábbi:

            V                     vízfelület

            V sh                 vizisport és sporthorgászat területe

            V e                  erdőterület

            V r                   rét, legelő terület

/3/ A vízgazdálkodási területen az OTÉK 30. § (2) bekezdésben foglalt építmények helyezhetőek el.

/4/ Vízgazdálkodási területen nem csak vízgazdálkodási célokat szolgáló épületet elhelyezni csak a vízisport és sporthorgászat céljára jelölt területen lehet.

V sh (Vizi sport, horgászat)

jelű építési övezet

Megengedett használat

Közösségi, vízisport és sporthorgászat céljait szolgáló létesítmények

A területen csak provizórikus jellegű építmények helyezhetőek el, melyek árvíz esetén gyorsan elbonthatóak

A közművesítettségre vonatkozó előírások

Elektromos ellátás

Ivóvíz

A szennyvíztárolást olyan zárt módon kell megoldani, hogy a várható magas vízállások esetén a szennyvíz az élővízbe ne kerülhessen

Személygépkocsi várakozás és tárolás

Az OTÉK 42. §-ban felsorolt jármű-elhelyezési igény 100 %-át telken belül kell kielégíteni.

A zöldfelület legkisebb mértéke

A be nem épített terület 80 %-a

A megengedett szennyezettségi határértékek

A zaj elleni védelem előírásai: a 8/2002. (III.22.) KöM-EüM rendelet alapján a 2. terület-felhasználás

A beépítési mód

Szabadon álló, magastetős

Épületet elhelyezni TH-01-02-09 munkaszámú tervdokumentáció SZ-1 jelű tervén jelölt építési helyen belül lehet

A telek legkisebb méretei

Terület: min: 1000 m2

Megengedett legnagyobb szintterület-sűrűség

0,2

A beépítettség legnagyobb mértéke

10 %

Korlátozások

A területen csak a Dunántúli Vízügyi Igazgatóság hozzájárulásával lehet épületeket elhelyezni

A megengedett építménymagasság (a fő funkciót hordozó épület esetén)

Minimum 3,5 m

Maximum 6,0 m

3. Záró rendelkezések

Hatálybalépés

25.§

Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Rábapatona Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/1994.(VIII.15.) és 16/1999.(X.28.) számú rendeletekkel módosított 5/1994.(IV.1.) számú rendelete Rábapatona község összevont rendezési tervéhez készült Szabályozási előírásairól.

Csatolmányok

Megnevezés méret
Melléklet
1.95 MB
Melléklet
1.61 MB

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
Az Önkormányzati Rendelettárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!