• Tartalom
Oldalmenü

1990. évi XCIII. törvény indokolása

az illetékekről

1991.01.01.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
Az illetékek mai rendszerét az időközben többször módosult 1986. évi I. törvény és az ennek végrehajtásáról rendelkező 9/1986. (IV. 11.) PM rendelet szabályozza. E kétszintű szabályozás nincs összhangban az állami pénzügyekről, valamint a jogalkotásról szóló törvény követelményeivel, miszerint adókat, adójellegű kötelezettségeket, s így az illetékeket is teljeskörűen törvényben kell szabályozni. Ennek szellemében az illetéktörvény legutóbbi módosítása a törvény végrehajtási rendeletében megállapított illetékszabályok alkalmazhatóságának végső határidejét — a törvényi szintű szabályozás előkészítése érdekében — 1990. december 31. napjában határozta meg. Minthogy azonban a törvényi rendelkezéseket csaknem teljeskörűen átszövik az illeték mértékét közvetlenül, vagy közvetve meghatározó, egyben a törvény végrehajtását szolgáló pénzügyminiszteri rendelkezések, a szabályozási szint módosítása nem egyszerű formai, hanem a törvény egészét érintő tartalmi változtatást jelent, ami önmagában is új törvényalkotást igényel. Ezen felül a társadalomban, a gazdaságban, az intézményi rendszerben bekövetkezett alapvető változások ugyancsak szükségessé teszik az illetékek átfogó újraszabályozását.
Az illetékekről szóló törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) a szektor- és versenysemlegesség elvét követve a lakosságot és a gazdálkodó szervezeteket egyaránt érintő fizetési kötelezettséget állapít meg annak érdekében, hogy egyfelől elősegítse az állami és az önkormányzati feladatok teljesítését, másfelől arányos és méltányos hozzájárulást biztosítson a közterhek viselésében.
A Javaslat az említett gazdasági követelmények és a kialakult joggyakorlat ismeretében megőrzi az illetékek bevált tagozódását: a vagyonszerzésért ún. vagyonszerzési (öröklési, ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási) illetéket, az államigazgatási és a bírósági eljárásért ún. eljárási illetéket kell fizetni. A vagyonszerzéshez és az eljárási cselekményhez kötődő, a megváltozott értékviszonyokhoz igazított elvonás mértéke rugalmasan igazodik a vagyoni javak újraelosztásával (átszállásával) keletkező vagyoni előnyhöz, illetőleg a hatósági vagy a bírósági eljárásban történő jogérvényesítés költségvetési terheihez.
1. A Javaslatban meghatározott vagyonszerzési illetékek a vagyon — ingyenes (ajándékozás) és visszterhes — átruházásával, illetőleg átszállásával (öröklésével) bekövetkező vagyoni gyarapodáshoz, az ugyancsak módosult eljárási illetékek pedig a különböző eljárási cselekményekhez kötődnek.
A Javaslat meghatározza és rendszerszerűen szabályozza azt is, hogy egyes nem szorosan vett hatósági vagy bírósági eljárási cselekmények igénybevételéért külön jogszabály mely esetekben és milyen feltételekkel állapíthat meg díjfizetési kötelezettséget, amely kizárja az eljárási illeték fizetését.
A vagyonszerzéshez kötődő illetékek — az arányos közteherviselés elvének megfelelően — a vagyonszerzésre felhalmozott jövedelem (nyereség) egy részét egyszeri alkalommal fizetendő vagyonadóként vonja el. Az így keletkező bevétel is a társadalmi közkiadásokhoz való hozzájárulás alkotmányos követelményét szolgálja. Ennek körében, minden más rendeltetésű vagyonszerzéstől elkülönítve (kedvezőbben) szabályozza a lakóingatlan öröklését és visszterhes szerzését. Ez a megkülönböztetés épít a bevált joggyakorlatra és úgy enyhíti az otthonteremtéssel járó közkiadást, hogy az egyaránt feleljen meg az alkotmányos követelménynek és az ilyen vagyonszerzés sajátos személyi, illetőleg családi rendeltetésének.
A Javaslat behatárolja azt, hogy mit tekint vagyonnak. E fogalom lényegében felöleli mindazokat a dolgokat és jogokat (ingatlant, ingót és vagyoni értékű jogot), amelyeknek értékmegőrző (-növelő) tulajdonságuk van és újraelosztásuk, illetőleg alapításuk megfelelően ellenőrizhető. Az így behatárolt vagyoni kör az illetékfizetési kötelezettség teljesítéséhez megfelelő eligazítást nyújt (s egyúttal garanciát szolgáltat) mind a jogalkalmazók, mind a fizetésre kötelezettek számára.
A Javaslat az illetékszabályok területi és személyi hatályát kiterjeszti valamennyi belföldi vagyonszerzésre és eljárási cselekményre. Az illetékmentesség általános szabályai összhangban vannak a költségvetési gazdálkodás követelményeivel, ezen belül a vállalkozási tevékenységet nem vagy csak az alaptevékenység fianszírozását folytató ún. nonprofit szervezetekre vonatkozó pénzügyi rendelkezésekkel, valamint a hatályos nemzetközi szerződésekkel, illetőleg a viszonosságon alapuló gyakorlattal.
2. A vagyonszerzéshez kötődő illetékek mértékükben — figyelemmel az illetékmentességek és -kedvezmények körére is — alapvetően különböznek a vagyoni előny keletkezésének gazdasági háttere (a szerzés jogcíme) szerint. Az örökléssel vagy ajándékozással történő vagyonszerzés jogi és gazdasági hátterének sajátossága az ingyenesség. Ezért az ilyen jogcímen bekövetkezett vagyongyarapodást, mint tárgyiasult jövedelemszerzést általában magasabb mértékű lineáris illeték terheli, mint a részben vagy egészben adózott jövedelemből történő visszterhes vagyonszerzést. Az elvonás ilyen rendező elvre épített általános mértéke nem zárja ki, ellenkezőleg szükségessé teszi meghatározott vagyoni ügyeknek az általánostól eltérő illetékszabályozását. Ezek köre felöleli mindazokat a vagyonszerzési ügyeket, amelyek keletkezéséhez különös gazdasági, illetőleg társadalmi érdek fűződik.
A kifejtettek következetes érvényesítése mellett a lakáspolitikai célokkal összhangban különíti el a Javaslat a lakástulajdon öröklését és visszterhes szerzését minden más rendeltetésű vagyongyarapodástól. Ez nem csupán a jellemzően alapszükségletet kielégítő lakástulajdonok újraelosztásához kötődő illetékkedvezményben jut kifejezésre, hanem a lakásállomány bővítéséhez szükséges telektulajdon és vagyoni értékű jog szerzésének feltételes — lakóház felépítéséhez kötött — illetékmentességben is.
A Javaslat a gazdaság strukturális megújulását, a formálódó tulajdoni reform kibontakozását segítve az átalakulás, a közös gazdálkodás céljára bevitt vagyon (apport) megszerzése esetére illetékmentességet biztosít.
A vállalkozási célú befektetések ösztönzésére, az értékpapír piac kibontakozásának elősegítésére a Javaslat az értékpapírok ingyenes megszerzését mentesíti az öröklési és az ajándékozási illeték alól. Az értékpapír ellenérték fejében történő megszerzése pedig nem tárgya a visszterhes vagyonátruházási illetéknek. Ily módon az értékpapír forgalom a vagyonszerzési illeték hatókörén kívül marad.
A földforgalom élénkítésére és ezzel együtt az optimális méretű gazdaságok kialakulásának elősegítésére, a Javaslat illetékkedvezményt biztosít a — zártkerti ingatlanok kivételével — külterületi termőföld ingyenes és visszterhes megszerzésére.
A Javaslat szerint fizetendő vagyonszerzési illetéket a vagyoni előnyben részesülők fizetik, tényleges vagyoni részesedésük arányában. Ha tehát többen osztoznak a vagyoni előnyben, ennek illetékterhét is vagyoni részesedésük arányában viselik. A Javaslat a vagyonszerzési illetékek egészénél ezt az elvet érvényesíti, függetlenül a vagyonszerzés jogcímétől, a vagyoni részesedés jogi minősítésétől (tulajdonjog vagy ennek részjogosítványát jelentő használat stb.). Ennek megfelelően, ha más személy szerzi meg a vagyon állagát és más annak haszonélvezetét vagy használatát, az állagszerző a vagyoni értékű joggal csökkentett állagérték után fizeti az illetéket, a haszonélvezet, a használat jogát vagy más vagyoni értékű jogot szerző fél pedig e jog értéke után.
Az ingyenes vagy visszterhes vagyongyarapodást terhelő illetékkötelezettséget széles körben érvényesülő illetékmentességi, -kedvezményi szabályok egészítik ki. Ilyenek a közösségi célt szolgáló vagyonszerzésekre biztosított illetékmentességek, a költségvetési szerveket és más ún. nonprofit szervezeteket megillető általános mentesség, valamint az állampolgárok, gazdálkodó szervezetek vagyoni ügyeiben a társadalmi, gazdasági, vagy egyéb megkülönböztetett érdeket kifejező kedvezmények, illetőleg mentességek.
A Javaslat hatályában megerősíti a külön jogszabályokban biztosított illetékmentességeket s a túlhaladottá vált illetékkedvezményi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről is intézkedik.
3. A Javaslat az eljárási illetékek két fő csoportját különbözteti meg: az államigazgatási és a bírósági eljáráshoz kötődő eljárási illetékeket. Egyúttal e két típusú eljárási illeték mellett átfogóan rendezi az ún. igazgatási és bírósági szolgáltatások igénybevételéért megállapítható díjak szabályozási rendjét.
A Javaslat az említett díjak bevezetésére, illetőleg mértékének, fizetési módjának meghatározására az ügykör szerint érdekelt minisztert hatalmazza fel azzal a megszorítással, hogy a lakosság széles körét érintő díjfizetési kötelezettséget kizárólag törvénnyel lehet megállapítani.
A Javaslat szerint az eljárási cselekmény (szolgáltatás) ellentétele általában az eljárási illeték és csak kivételesen állapítható meg törvényben vagy az illetéktörvény felhatalmazása alapján külön jogszabályban díjfizetési kötelezettség. A kivétel jellemzően azokra az általánostól eltérő (rendhagyó) esetekre vonatkozik, amelyek az eljárási illetékek rendszerébe nem vagy csak erőltetetten illeszthető hatósági, illetőleg bírósági cselekmények. Ennek megfelelően a kivételek elkülönítése az illetékek általános szabályaitól a javaslat kódex jellegét erősíti. A két szabályozó ilyen értelmű elkülönítése, s egyben harmonizálása azonban szükségessé teszi annak egyértelmű rendezését is, hogy ugyanazon eljárás keretében nem lehet együtt érvényesíteni a kétféle fizetési kötelezettséget. Ez következik abból is, hogy az igazgatási és a bírósági szolgáltatás díja magában foglalja az eljárási illetéket is.
Valamennyi eljárási cselekményhez kötődő illeték- vagy díjrendelkezés általános sajátossága az, hogy a hatóság, a bíróság eljárásával, illetőleg szolgáltatásával keletkező és a költségvetést terhelő kiadásokat hivatott részben vagy egészben ellentételezni. Ezen felül azonban szűk körben (import- és exportilleték, statisztikai illeték) más, gazdasági szempontból indokolt szabályozó szerepet is betöltenek.
A Javaslat az államigazgatási eljárási illeték általános mértékét a módosult értékviszonyokhoz igazítja. Az átalány jellegű ún. általános tételű eljárási illeték széles körben biztosítja az eljárási cselekmények egységes illetékkötelezettségét. Az elvonás általános mértékéhez képest szűkebb körre korlátozott eltérés két irányú: egyrészt illetékmentes a Javaslatban, illetőleg más jogszabályokban meghatározott alapvető állampolgári kötelezettségek teljesítésével, illetőleg egyes jogok érvényesítésével kapcsolatos eljárás, másrészt az általános mértékűnél nagyobb összegű az illeték az átlagosnál költségesebb vagy ezzel együtt sajátos gazdasági célokat érvényesítő államigazgatási eljárások igénybevétele esetén.
Az államigazgatási eljárásban megfizetett jogorvoslati eljárás illetékét minden esetben hivatalból kell visszatéríteni az ügyfélnek, ha a hatóság vagy a bíróság által felülvizsgált határozat jogszabálysértőnek bizonyult. Az eljáró hatóság téves jogértelmezése, illetőleg -alkalmazása miatt keletkező jogorvoslattal kapcsolatos eljárás költségét tehát az állam viseli.
A Javaslat az államigazgatási eljárásban a jogérvényesítést (az ügy érdemi elbírálását) általában nem teszi függővé az eljárási illeték megfizetésétől. Az illeték megfizetése pótolható, fizetési készség hiányában pedig az illeték behajtható.
A Javaslat átfogóan rendelkezik a külön jogszabályokban meghatározott államigazgatási eljárási illetékekről is oly módon, hogy nem érinti — s ezzel megerősíti — a külön jogszabályban megállapított illetékmentességeket. Ahol viszont külön jogszabály az államigazgatási eljárásért illetéket állapít meg, a továbbiakban a Javaslat szerinti általános tételű eljárási illetéket kell fizetni.
A külön szabályozott illetékmentességek közül jelentőségében kiemelkedik az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény — változatlanul hagyott — illetékre is kiterjedő költségmentességi rendelkezése. Ennek alapján biztosított azok számára is a teljes körű jogérvényesítés, akik vagyoni és jövedelmi helyzetük miatt nem tudják az eljárás illetékét megfizetni.
A Javaslat a bírósági eljárások sajátosságainak megfelelő csoportosításban szabályozza a bírósági eljárási illetékeket. Meghatározza az illeték mértékét és a megfizetés módját is. Külön jogszabály kizárólag a költségmentesség keretében állapíthat meg az illeték viselésével vagy ez alóli mentességgel összefüggő rendelkezéseket.
A peres és nemperes, valamint egyes büntető eljárásokban fizetendő, differenciált összegű illeték érvényesítése egységes elvekre épül. Ennek megfelelően egységes szabályozás érvényesül a gazdasági perekben és más polgári peres és nemperes ügyekben.
A Javaslat az illeték megfizetésének mértéke és módja tekintetében alapvetően az eljárás tárgyára és csak kivételesen az eljárás kezdeményezőjére tekintettel differenciál. Az eljárás tárgya szerinti differenciálást kellően megalapozzák az eljárás igénybevételét meghatározó érdekek.
Az eljárás költségvetési kiadásaihoz igazodó teherviselés elvének megfelelően a Javaslat szűk körben biztosít illeték-, illetőleg költségmentességet és az illeték utólagos — perveszteséghez igazodó — levonásának lehetőségét is behatárolja. Ez, valamint a fizetésre kötelezett vagyoni és jövedelmi körülményeinek ismeretében adható illetékkedvezmények (költségmentesség, illetékfeljegyzési jog) lehetővé teszik a jogos igények peres vagy nemperes eljárásban történő érvényesítését.
A Javaslatnak az illeték megállapításával, fizetésével, valamint a záró rendelkezéseivel összefüggő részei tartalmazzák azokat az anyagi és az illeték megállapításával összefüggő — az adózás rendjéről szóló törvénybe célszerűen nem illeszthető — sajátos eljárási rendelkezéseket, amelyek valamennyi vagyonszerzési és eljárási illetékre irányadóak.
A változó értékviszonyok rugalmas követését biztosítja az a megoldás, hogy a vagyonszerzési illeték alapja a forgalmi érték, illetőleg az ennek alapján számított érték.
Az államigazgatási eljárás általános szabályaihoz igazodva, a határozattal (fizetési meghagyással) megállapított illetéket a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül kell megfizetni. A Javaslat ettől csak a fizetésre kötelezett javára enged eltérést a teljesítési határidő meghosszabbításával.
A Javaslat az illetékkel kapcsolatos bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítésének vagy elmulasztásának szankcionálására, az illeték késedelmes fizetésére, biztosítására, behajtására, fizetési kedvezménynek méltányossági alapon történő engedélyezésére, továbbá az illeték kiszabásához és behajtásához való jog elévülésére az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseit terjeszti ki. Ez utóbbi törvény rendelkezései irányadóak minden olyan illetékügyi eljárási kérdésben is, amelyre a Javaslat külön rendelkezést nem tartalmaz.
Az illetékek és az illetékbélyeggel vagy az illetékbevételi számlára pénzzel fizetendő díjak megfizetését az illetékügyi feladatot első fokon ellátó szakhatóság ellenőrzi. Ez azonban az eljáró hatóságot nem mentesíti az alól, hogy a nála benyújtott vagy hozzá került illetékköteles ügyekben vizsgálja az illeték megfizetését, és mulasztás esetén a hiánypótlás érdekében intézkedjék.
A Javaslat hatálybaléptető és átmeneti rendelkezései biztosítják a szükséges folyamatosságot a vagyonszerzési ügyek, illetőleg a kezdeményezett eljárási cselekmények illetékezéséhez. A Javaslat hatályában nem érinti a hatályba lépése előtt kiadott díjrendelkezéseket.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
ELSŐ RÉSZ
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Az 1—6. §-hoz
A Javaslat két illetéknemet különböztet meg: a vagyonszerzési (öröklési, ajándékozási, visszterhes vagyonátruházási) és az eljárási (államigazgatási, bírósági) illetéket. Kivételesen, egyes államigazgatási, bírósági eljárásokért (szolgáltatásokért) külön jogszabályban megállapított díjat kell fizetni. E kétféle kötelezettség (illeték vagy díj) egymást kizáróan érvényesül, ugyanis a díj fizetéséhez kötött eljárásban nem követelhető egyidejűleg illeték is (1. §).
A Javaslat szerint a vagyonszerzési illetékrendelkezések hatálya — állampolgárságtól függetlenül — kiterjed a belföldön megszerzett bármely vagyonra. Külföldön lévő ingatlanhagyatékra az öröklési illetékrendelkezések nem vonatkoznak; külföldön lévő ingóságnak, illetve külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jognak magyar állampolgár, Magyarországon élő nem magyar állampolgár, valamint belföldi székhelyű jogi személy által történő öröklésére pedig csak akkor, ha a hagyaték székhelye szerinti államban öröklési illetéket (vagy ennek megfelelő adót) nem kell fizetni. Az eljárási illetékrendelkezéseket állampolgárságra tekintet nélkül kell alkalmazni, kivéve ha nemzetközi szerződés eltérően rendelkezik (2. §).
Az illetékkötelezettség keletkezését a Javaslat — meghatározott kivételekkel — a vagyon megszerzésének, illetőleg az eljárást megindító kérelem előterjesztésének időpontjához köti (3. §).
A tárgyi és személyes illetékmentesség szabályait a Javaslat 4. §-a tartalmazza, az 5. § pedig felsorolja a teljes személyes illetékmentességben részesülő szerveket. A Magyar Állam és a helyi önkormányzatok részére mindennemű illetékre kiterjedő, feltétlen illetékmentességet biztosít, míg a felsorolt egyéb szerveket az illetékmentesség csak akkor illeti meg, ha nem nyereségérdekelt szevezetként működnek. Amennyiben ez utóbbi, jellemzően nonprofit szervek (költségvetési szerv, társadalmi szervezet, egyház, alapítvány, vízgazdálkodási társulat) gazdálkodói tevékenysége olyan mértékű, hogy az vállalkozási nyereségadó fizetési kötelezettséget keletkeztet, vagyonszerzésük, illetőleg eljárás kezdeményezésük — a gazdálkodói alaptevékenységet folytató szervekkel azonosan — illeték alá esik (4—5. §).
Meghatározott körben, nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján további illetékmentesség érvényesül (6. §).
MÁSODIK RÉSZ
A VAGYONSZERZÉSI ILLETÉKEK
7—26. §-hoz
A haláleset folytán, illetve az ajándékozással történő vagyonszerzés után öröklési, illetőleg ajándékozási illetéket kell fizetni (7. §).
Az öröklési illeték tárgyának tekinti a Javaslat az örökséget, a haszonélvezeti jog megváltását, a hagyományt, a meghagyás alapján történő vagyonszerzést, a kötelesrész megszerzését, valamint a halál esetére szóló ajándékozást. Meghatározza, hogy az örökhagyó korábbi (még életében adott) ingyenes vagyoni juttatásait mely esetekben kell az öröklési illeték megállapításánál számításba venni és rendelkezik az örökhagyóra szállt, de neki még át nem adott örökség utáni illetékfizetési kötelezettségről (8. §).
A Javaslat csak a hagyatéki vagyonból való tényleges részesedést terheli illetékkel. Így az öröklésről történő ingyenes lemondás (Ptk. 603. §), illetőleg az örökség visszautasítása nem esik illeték alá. A hagyatéki tárgyalás során más örökös javára átengedett örökség, továbbá a hagyatéki osztályos egyezség keretében átengedett örökrész után az örökséget (örökrészt) ingyenesen átengedő örökös terhére nem lehet öröklési illetéket megállapítani; az átengedett vagyon(rész) után az azt átvevő örököstársat terheli az öröklési illeték (9—10. §).
Az ajándékozási illeték tárgya az ajándékozási szerződéssel vagy ingyenes vagyongyarapodást eredményező jognyilatkozattal történő vagyonszerzés (11. §).
Az öröklési és az ajándékozási illetéket egy-egy örökös (hagyományos), illetőleg megajándékozott által megszerzett vagyon terhekkel csökkentett (tiszta) értéke után — a vagyont juttató és szerző közötti rokoni kapcsolat szerint differenciált — lineáris kulcstáblázat alkalmazásával kell megállapítani. Ez alól kivétel a gépjármű, valamint a pótkocsi öröklése, ajándékozása esetén fizetendő illeték mértéke, mely megegyezik az említett vagyontárgyak visszterhes szerzésénél érvényesülő elvonás mértékével. A Javaslat meghatározza az öröklésnél, ajándékozásnál figyelembe vehető terheket, azok levonásának módját (12—14. §).
A haszonélvezet, használat öröklése és ajándékozása esetére — a vagyonszerzés sajátosságára figyelemmel — a Javaslat külön szabályokat állapít meg. Így ha más személy szerzi meg a vagyon tulajdonjogát és más az ahhoz kötődő vagyoni értékű jogot, a tulajdonszerző e vagyoni értékű jognak a Javaslat szerint (72. §) számított értékével csökkentett forgalmi érték, a vagyoni értékű jog szerzője pedig e jog azonos módon számított értéke után fizeti az öröklési, ajándékozási illetéket. A tulajdonszerzőt terhelő illeték alapját akkor is ily módon kell megállapítani, ha a haszonélvezet, használat nem tárgya az öröklési, ajándékozási illetéknek vagy mentes az illeték alól (15. §).
A Javaslat tudományos, közművelődési, szociális, lakáspolitikai és egyéb társadalmi-gazdasági szempontból méltánylást érdemlő esetre számos kedvezményt, illetőleg mentességet biztosít az örökösnek, valamint a megajándékozottnak (16—17. §).
Ingatlannak, valamint a Javaslatban meghatározott ingónak és vagyoni értékű jognak ellenérték fejében történő megszerzése után visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni. Ugyancsak a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgya az öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső minden egyéb vagyonszerzés, így az öröklési szerződéssel vagy az elbirtoklás alapján történő szerzés is (18. §).
A visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértékét a Javaslat a megszerzett vagyon forgalmi értékének 5%-ában állapítja meg.
Ennél mérsékeltebb (2%) illetéket kell fizetni a lakásnak minősülő ingatlan, valamint a lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog visszterhes megszerzéséért. Ezen túlmenően a lakás rendeltetésű ingatlanok meghatározott feltételek mellett történő visszterhes szerzését az illeték alapjának kedvezményes megállapításával is támogatja a Javaslat (19—23. §).
A gépjármű és pótkocsi öröklése, ajándékozása és visszterhes szerzése esetén a Javaslat a vagyonszerzési illetéket — az értékmegállapítás ismert nehézségei miatt — nem a forgalmi értékhez, hanem a gépjármű korához és hengerűrtartalmához igazodó, degresszív mértékben, illetőleg pótkocsi esetében tételes összegben határozza meg (24. §).
A közös tulajdon megszüntetésének illetékét a vagyonszerzésre vonatkozó általános illetékelvek szerint szabályozza a Javaslat (25. §).
A visszterhes vagyonátruházási illetékmentességek és -kedvezmények rendszerében jelentős helyet foglalnak el a lakáspolitikai célt szolgálók, továbbá gazdálkodói érdekeket érvényesítők, illetve a szociális jellegűek (26. §).
A vagyonszerzési illetéket a szerző félnek kell fizetnie, a csereszerződést kötő felek pedig egyetemlegesen felelősek az illeték megfizetéséért. A Javaslat azonban azt is lehetővé teszi, hogy ha valamelyik fél a fizetési kötelezettséget a szerződésben magára vállalja, akkor elsődlegesen tőle követelhető az illeték (27. §).
HARMADIK RÉSZ
AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA
A 28—67. §-hoz
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvényen alapuló hatósági cselekményekért államigazgatási eljárási illetéket kell fizetni. A Javaslat az államigazgatási eljárási illetékek között szabályozza a külkereskedelmi áruforgalomban behozott vámáru statisztikai illetékét is. Az igazgatási szolgáltatási díj megfizetéséhez kötött nem kifejezetten, vagy nem kizárólag hatósági tartalmú eljárás nem tárgya az államigazgatási eljárási illetéknek (28. §).
Az illetékfizetési kötelezettséget nem érinti, ha az ügyfél a hatáskörrel nem rendelkező szervhez terjeszti elő kérelmét, vagy ha kérelmét a hatóság elutasítja.
A Javaslat az első fokú államigazgatási eljárások széles körére általános tételű eljárási illeték fizetését írja elő. Egyes sajátos, az általánostól eltérő költségigényű (többségében bonyolultabb) államigazgatási eljárásokra pedig a Javaslat melléklete külön illetékmértéket állapít meg. Ez utóbbi körbe tartoznak: a szabálysértési, az anyakönyvi, az igazgatásrendészeti, a hajólajstromozási, az ingatlannyilvántartási és az iparjogvédelmi eljárások, a vízügyi, a környezetvédelmi, természetvédelmi hatósági és az építéshatósági eljárások, valamint az állampolgársággal, az útlevél és egyéb útiokmány kiadásával, a ki- és bevándorlással, továbbá a külkereskedelemmel kapcsolatos eljárások. A melléklet tartalmazza továbbá a jogszabályról és joggyakorlatról kiállított bizonyítvány, a másolat és a kivonat, a fordítás, a hitelesítés, a levéltár által készített másolat, valamint az iskolai, tanfolyami bizonyítvány másolat, másodlat illetékét. A mellékletben nevesített eljárásokon kívül eső valamennyi első fokú eljárás (cselekmény) után általános tételű illetéket kell fizetni.
A jogorvoslati eljárás illetéke a vitássá vált igény (jog) értékéhez igazodik, pénzben kifejezhető érték hiányában pedig tételes (fix) összegű (29. §).
Érték szerinti illeték esetén az eljárás tárgyának az eljárás megindítása időpontjában fennálló értékét kell az illeték alapjának tekinteni. Az eljárási illetéket — a Javaslat mellékletében szabályozott kivételekkel — az eljárás megindításakor, az eljárást kezdeményező fél köteles megfizetni (30—31. §).
A Javaslat rendelkezik a jogorvoslati eljárásban lerótt illeték visszatérítéséről. Eszerint, ha az államigazgatási szerv vagy a bíróság által felülvizsgált döntés az ügyfél hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértő, az eljáró szerv köteles a határozatában elrendelni a jogorvoslati illeték visszatérítését (32. §).
Egyes alapvető állampolgári kötelezettségek teljesítését, illetőleg jogok érvényesítését eljárási illetékmentességgel támogatja a Javaslat. Illetékmentességet biztosít továbbá a szociális jellegű és egyéb, társadalmi vagy gazdasági szempontból méltánylást érdemlő államigazgatási eljárásokra (33. §).
Az államigazgatási eljárási illetéket általában az eljárás kezdeményezésekor kell megfizetni. Ha azonban ez elmarad, az eljáró szerv szóban vagy ilyen lehetőség hiányában postai úton köteles figyelmeztetni az ügyfelet. A felhívásban jelzett határidőig meg nem fizetett illetékről leletet készít a hatóság, melynek alapján az illeték megállapítására jogosult szerv az illetéket — mulasztási bírsággal együtt — előírja. A külföldi célra kért irat kiadásával kapcsolatos eljárás illetékének megfizetéséről a Javaslat 35. §-a rendelkezik. Ha az iratot diplomáciai úton továbbítják külföldre az illetéket a külképviseleti szerv szedi be.
Az ügyintézés egyszerűsítése érdekében az ingatlannyilvántartási eljárás illetékét — a vagyonszerzési illetékkel együtt — kiszabás alapján, pénzzel kell megfizetni (34—36. §).
A bírósági eljárásért a Javaslatban megállapított — átalányjellegű — illetéket (37. §) vagy a Javaslatban meghatározottak szerint, de külön jogszabályban megállapított díjat (67. §) kell fizetni.
A bírósági eljárások fogalomköre több egymástól lényegesen különböző jellegű eljárást fog át. Ehhez igazodóan az ilyen eljárásokra az illetéket általános módon nem lehet megállapítani. A Javaslat ezért az egyes eljárások között illeték szempontjából tehető megkülönböztetés szerint képez csoportokat, s ezekre állapít meg eltérő szabályokat.
A polgári peres és nemperes eljárásokban, a közjegyzői, a cégbírósági és a választottbírósági, továbbá egyes büntető eljárásokban alkalmazott alapvető csoportosítás megkülönbözteti azokat az ügyeket, melyekben az eljárás tárgyának értéke megállapítható, azoktól, melyekben az érték megállapíthatatlan, vagy megállapítása nem indokolt.
Mindazokban az esetekben, amelyekben az eljárás tárgyának értéke megállapítható, az illeték ennek az értéknek a százalékos kulcsában kerül megállapításra.
A meg nem határozható értékek esetén a Javaslat két eltérő módszert követ. Azokban az eljárásokban, ahol az eljárás tárgyának vagyoni értéke van — vagy ahhoz vagyoni érdek fűződik —, de megállapítása nem lehetséges, vagy aránytalan nehézséget okozna, a vagyoni értéket a Javaslat meghatározott eszmei összegben maga állapítja meg. Az így megállapított érték a százalékos illetékkulcs alkalmazásának alapja. Minden egyéb olyan esetben, ahol az érték megállapítása ugyancsak nem lehetséges, vagy más okból aggályos — mert az eszmei vagy a megállapított érték a meghatározott ügycsoportokban túlzott illetékterhet eredményezne —, a Javaslat tételes (fix összegű) illetéket állapít meg.
Ahol a Javaslat százalékos kulccsal határozza meg az illetéket, általában megállapítja az illeték minimumát és maximumát is. A hatályos rendelkezésekhez képest a bírósági eljárások növekvő költségigénye, és az értékviszonyok módosulása miatt az alsó és felső határértékek emelése vált indokolttá.
Ha az eljárás tárgyának értéke a Javaslatban meghatározott minimumot nem éri el, vagy a maximumot meghaladja, ilyen esetben az illeték százalékos megállapítása helyett a minimumot, illetőleg a maximumot kell megfizetni.
A polgári eljárás differenciált mértékű illetéke általában az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értékéhez igazodik. E főszabály alól kivételt tesz a Javaslat a tételes összegű illetékek tekintetében.
Az illeték alapja a fél kérelmében megjelölt értékhez igazodik. Amennyiben a fél értékmegjelölése nem fedi a valós értéket, minden esetben az eljáró bíróság által megállapított érték az irányadó. Az eljárás megindításakor azonban a felek esetleg olyan követeléseket is érvényesítenek, amelyek alaptalannak bizonyulnak, vagy alapos követeléseiket is előterjeszthetik túlzott összegben. Mindez az illeték alapját nem érintheti, mert az mindig a fél kérelmében megjelölt összegű tárgyra irányul. Ezzel összhangban mondja ki a Javaslat, hogy illetékalapként a fél által megjelölt érték az irányadó, azt a fenti körülmények nem befolyásolják, és a bíróság az értéket csak akkor állapítja meg az illetékre is kiható módon, ha azt a fél a tényleges értéknél alaacsonyabban jelölte meg (40. §).
A Javaslat a tételes illetékkel járó eljárások körébe azokat a pereket sorolja, amelyek tárgyának értékét általában nem lehet vagy nem célszerű megállapítani. A házassági bontóper előtti meghallgatás és a házassági bontóper illetékét a költségráfordítások növekedése miatt kellett emelni. Ezek közül a házassági bontóperben és a birtokháborítás megszüntetése iránti perekben érvényesített egyéb igények — az alapper illetéke erejéig — kedvezményt, illetve mentességet élveznek. Jogpolitikailag ugyanis célszerű, ha ezekben az ügyekben a fennálló összes viták lehetőleg egy perben rendeződnek, különösen kívánatos ennek elősegítése a házassági perben, illetve az egyező akaratnyilvánításon alapuló bontóperben [41. § (1)—(4) bekezdései].
A perek némelyike tekintetében nem kizárt, hogy egyszerűsített eljárásra kerül sor, illetve végrehajtást kérnek. Ezekben az esetekben a Javaslat a százalékos illetékek minimumát jelöli meg tételes illetékként [41. § (6) bekezdése].
A Javaslat — annak érdekében, hogy ugyanabban az eljárásban lehetőleg minden kérelem elintéződjék, és ennek legyen az illeték az ellentétele — az adott illetékköteles eljárás befejezését követően előterjesztett egyes kérelmekre újabb illetékkötelezettséget állapít meg. E kérelmek, ha azokat az eljárás során terjesztették elő, egyébként illetékmentesek. Ha azonban nem az eljárásban, hanem utóbb terjesztik elő őket, nem indokolt, hogy mentességük fennmaradjon [42. § (1) bekezdése és 55. § (1) bekezdésének a), b) pontja].
Az eljárás soron kívüli lefolytatására irányuló kérelemre a Javaslat illetékkötelezettséget ír elő, a kérelem elbírálása ugyanis külön eljárásban, igazgatási jogkörben történik [42. § (2) bekezdés].
A hagyatéki eljárás jellegében alapvetően különbözik az egyéb közjegyzői eljárásoktól. Ennek megfelelően a Javaslat elkülönítetten szabályozza a hagyatéki eljárás illetékét az egyéb közjegyzői eljárásokétól. Sajátossága, hogy abban nemcsak kifejezetten az örökösök, hanem más, a hagyatéki vagyonnal különféle kapcsolatban lévő személyek is érdekeltek lehetnek. Ezért a Javaslat a hagyatéki hitelezőkre külön illetékkötelezettséget állapít meg és rendelkezik e kapcsolat sajátosságai miatt eltérő szabályokról is. A hatályos szabályozáshoz képest kedvezőbb szabály a %-os illeték minimumának és maximumának meghatározása, amely általában az illetékterhelés csökkentését jelenti.
Az örökösi minőségnek nemcsak a vagyon átszállása szempontjából, de egyéb jogkövetkezmények szempontjából is jelentősége lehet. Ezért azokra az esetekre, amelyekben a hagyatéki vagyon nem értékelhető, vagy öröklési bizonyítvány kiállítására kerül sor, a Javaslat tételes illetéket állapít meg. Ugyanígy rendelkezik arra az esetre is, amikor a fél kérelmére az eljárás lefolytatása elmarad, így a hagyatéki vagyont sem lehetne megállapítani.
A Javaslat szerint a hagyatéki eljárás komplex jellegének megfelelően az első fokú eljárás illetéke tartalmazza minden más, a hagyatéki eljárás alapján sorra kerülő eljárás illetékét is (43—44. §).
A Javaslat a közjegyzői eljárások sokrétűségére figyelemmel határozza meg ezek differenciált mértékű illetékét. Ahol a tevékenység legjobban az eljárás tárgyának értékével jellemezhető, ott ezt veszi alapul, és arra százalékos illetéket állapít meg. Ahol viszont a közjegyző jelenléte a közhitelesség céljából vagy más hasonló okból szükségszerű, ott nem célszerű az ügylet értékét alapul venni. A Javaslat ilyen esetekre általában a közreműködés idejével arányos, tételes illetéket állapít meg. A hatályos szabályozáshoz képest a minimumnak, illetve a tételes illetékek összegének emelkedését a költségráfordítások növekedése indokolja.
Az előzetes bizonyítás a későbbi perindítással szoros kapcsolatban álló eljárás, ezért illetékét is a nemperes eljárásokéval egyezően állapítja meg a Javaslat (45. §).
A cégbírósági eljárásban megkülönböztethető a cég bejegyzésére irányuló és valamennyi más, ilyennek nem tekinthető eljárás. Ez utóbbira a Javaslat tételes illetéket állapít meg. A cégbejegyzésnek tekintendő eljárásoknál az induló vagyont, az induló vagyon, illetve törzstőke vagy alaptőke felemelésével kapcsolatos eljárásoknál pedig azt az összeget kell az illeték alapjául venni, amellyel az induló vagyont, az alaptőkét vagy a törzstőke összegét felemelték. Egyéb esetben az illeték tételes. Az illetékek mértékének kisebb emelkedését az eljárás munkaigényessége, a költségek (számítógépesítés stb. miatt) ugrásszerű emelkedése indokolja (47. §).
A Javaslat a jogorvoslatot önálló, illetékköteles eljárásnak tekinti. Ennek illetéke független az alapeljárásban történt illetékfizetéstől. Az első és másodfokú eljárás illetéke a felet együttesen terhelheti. Ezért a jogérvényesítés megkönnyítése végett a jogorvoslati eljárások illetékét a Javaslat tételesen, olyan összegben állapítja meg, hogy az eljárás kezdeményezőjének elviselhető terhet jelentsen. Ennek megfelelően állapítja meg a Javaslat a jogorvoslatok tételes illetékeit az alapeljárás illetékétől eltérő összegekben (48—49. §).
A rendkívüli perorvoslatok közül a Javaslat a törvényességi óvás tekintetében változatlanul fenntartja annak illetékmentességét, a perújítási eljárásban viszont — mivel az lényegében az alapejárás megismétlését célozza — az illetékkötelezettséget (50—51. §).
A választottbírósági eljáráshoz a rendes bíróság eljárásával egyező jogkövetkezmények fűződnek. Igénybevételét a Javaslat mérsékelt illeték megállapításával kívánja elősegíteni (52. §).
A Javaslat változatlanul fenntartja azt az elvet, hogy az állam büntető igényének érvényesítésére irányuló közvádas eljárás illetékmentes, csupán a magánvádas eljárásra állapít meg illetékkötelezettséget (53. §).
A Javaslat a büntető eljárások körében csak az utólagos eljárások meghatározott eseteire állapít meg illetékkötelezettséget, ahol a mentesség fenntartása a kérelem jellegére figyelemmel már nem indokolt. A Javaslat a hatályos szabályozáshoz képest pontosítja, hogy mit kell a büntetés, illetve intézkedés végrehajtásának tekinteni, továbbá azt, hogy kit terhel az illetékfizetési kötelezettség (55. §).
Az illeték megfizetésére — főszabályként — az eljárást kezdeményező fél az eljárás megindításakor köteles. A Javaslat a főszabály mellett utal azokra a kivételekre is, amelyek esetében az illeték megfizetésére csak az eljárás befejezésekor kerülhet sor.
Egyes esetekben az eljárásnak nem kezdeményezője, hanem csupán érdekeltje a fél, nevében a pert más indítja. Ez azonban nem változtat azon, hogy a fél az eljárás érdekeltje, a kötelzettség tehát őt fogja terhelni, nem pedig az eljárást kezdeményező személyt.
Az érdekeltség az alapja az illeték megosztásának akkor is, ha a pert többen indítják, vagy utóbb az illeték megfizetésére többeket köteleznek. Ha ez nem állapítható meg, a kötelezettség egyenlően oszlik meg a kötelezettek között (56. §).
A Javaslat az eljárási illetékek körében külön rendelkezik a mentességekről. Ennek indoka az, hogy az eljárási törvény a jogérvényesítés megkönnyítése végett a feleknek olyan kedvezményeket biztosít, melyeknek illetékjogi kihatásai is vannak; a költségmentesség a felet az eljárás minden terhétől — így az illeték megfizetése alól is — feltétlenül mentesíti, vagy a személyében rejlő okból vagy az ügy tárgyára tekintettel. E kedvezmények alapvetően eljárásjogi jellegűek. A Javaslat ezért csupán az illetékjogban elengedhetetlen terjedelemben szabályozza a költségmentességi kedvezmény illetékkövetkezményeit a mentesség megállapításával. Ugyanitt rendelkezik az egyéb mentességről is (57. §).
Az illetékmentességnek és az illetékkedvezményeknek a célja az, hogy jogpolitikai érdekből a jogérvényesítést megkönnyítse minden olyan esetben, amikor ez indokolt. Ezért a Javaslat megállapítja azokat az eljárásokat, amelyekben az eljárás feltétlenül mentes az illeték alól (58—59. §).
A jogérvényesítés megkönnyítése szempontjából is jelentős, de különösen az eljárás nevelő hatását, a felek önkéntes jogkövető magatartását erősítik azok a kedvezmények, melyeket a Javaslat azokra az esetekre biztosít, ha a felek vitájukat a már megindult perben is önként, egyszerűen rendezik (60. §).
A jogérvényesítés megkönnyítésének elvére tekintettel a Javaslat elismeri, hogy a fél perindításkori anyagi helyzete a jogérvényesítésnek nem lehet akadálya. Ezért a Javaslat rendelkezik az illetékfeljegyzési jogról, amely lehetővé teszi, hogy az illetéket nem az eljárás megindításakor róják le, hanem csupán az eljárás befejeződésekor kötelezzék a pervesztes felet az illeték megfizetésére.
Az illetékfeljegyzési jognak két esete van: a személyes illetékfeljegyzési jog, amely a fél anyagi helyzetét figyelembe véve ad lehetőséget az illetékfizetés elhalasztására, ha a megfizetése a peridításkor aránytalan megterhelést jelentene a számára; valamint a tárgyi illetékfeljegyzési jog, melynek esetén az ügy jellegére figyelemmel tekint el a Javaslat az előzetes lerovás megkövetelésétől, ezek körét a Javaslat bővíti (61—64. §).
A költségkedvezmények eljárásjogi szempontból egységes rendszert alkotnak, lényegük szerint bármely kedvezmény esetén a költségeket az állam előlegezi, és megfizetésükre csak az eljárás eredményéhez képest kerül utólag sor. Az ezzel kapcsolatos részletszabályok a költségmentesség, az illetékkedvezmények esetén azonosak. A költségmentesség szabályait tartalmazó külön jogszabály tehát az illetékkedvezmények esetén alkalmazandó utólagos eljárásban is irányadó. Erre tekintettel a Javaslat nem ismétli meg ezeket a szabályokat, hanem a technikai jellegű kérdések tekintetében azok megfelelő alkalmazását írja elő (65. §).
A Javaslat a bírósági eljárási illeték fizetési módjának az eljárást kezdeményező iraton illetékbélyeggel történő illetékfizetést tekinti, s ez alól az eljárás sajátosságára vagy a fizetendő illeték összegére tekintettel tesz kivételt (66. §).
A Javaslat lehetőséget teremt egyes államigazgatási eljárások, igazgatási jellegű szolgáltatások, bírósági, közjegyzői cselekmények igénybevétele esetén díjfizetési kötelezettség érvényesítésére. Az e körbe tartozó eljárások jellemzően nem a klasszikus és formalizált hatósági, bírósági eljárás keretében folynak, költségigényük igen eltérő. A Javaslat szabályozza a díjak és illetékek — egymást kizáró — kapcsolatát, a díj megállapításának módját (67. §).
NEGYEDIK RÉSZ
AZ ILLETÉK MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS FIZETÉSE
A 68—96. §-hoz
A vagyonszerzési és a hagyatéki eljárási illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket ahhoz az időponthoz köti a Javaslat, amikor a közjegyző a hagyatékot, illetőleg a földhivatal a vagyonszerzési ügy iratait továbbítja az illetéket megállapító hivatalhoz vagy a vagyonszerzésről az illetékhivatal tudomást szerez. Ha a vagyonszerzés az említett hatóságok közreműködése, illetőleg intézkedése nélkül történik, akkor az abban az időpontban fennálló forgalmi érték az irányadó, amikor a vagyonszerző bejelenti az illetékhivatalnak a vagyon megszerzését, vagy ennek hiányában az illetékhivatal a vagyonszerzésről más módon szerez tudomást.
Ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra való bejelentése államigazgatási szerv, bíróság, vagy közjegyző bármilyen intézkedése, illetőleg mulasztása miatt késik, és a késedelem az illetékkötelezettség keletkezésétől számított három hónapot meghaladja, az illetékhivatal a megszerzett vagyon forgalmi értékét a késedelmi pótléknak megfelelő mértékben, legfeljebb azonban 50%-kal mérsékeli (68. §).
A forgalmi értéket az illetékhivatal mint az értékmegállapításra jogosult szakhatóság állapítja meg. A Javaslat a forgalmi érték meghatározását a helyszíni szemlére, az összehasonlító értékadatokra és a fizetésre kötelezett nyilatkozatára építi. A gyakran változó értékviszonyok miatt különös jelentősége van azoknak az összehasonlító értékadatoknak, amelyeket az eljáró szakhatóság a Javaslat szerint köteles mérlegelni. A vagyoni értékű jog forgalmi értékének — az ennek értékelésére vonatkozó szabályok alkalmazásával meghatározott — számított értéket kell tekinteni (69—72. §).
Az illetékfizetés történhet bélyeges űrlappal, illetékbélyeggel vagy kiszabás alapján pénzzel. Ezek az illetékfizetés általános szabályai. A Javaslat felhatalmazza a pénzügyminisztert arra, hogy az általános szabályoktól eltérő fizetési módot engedélyezzen vagy rendeljen el. Ilyen rendhagyó illetékfizetési mód az, ha a kötelezett — a pénzügyminiszter engedélye alapján — az illeték eseti megfizetése helyett utólagos elszámolás alapján fizeti az egyébként járó illetéket (73. §).
Ügyintézés egyszerűsítési célokat szolgál, hogy a gépjármű, pótkocsi megszerzése esetén fizetendő illeték a tulajdonjog változás átvezetésére illetékes rendőrhatóságnál (közlekedési hatóságnál) rendelkezésre álló átutalási postautalványon fizethető be az illetékhivatal számlájára. Ha viszont a fizetendő illeték összege vitás, a tulajdonjog változást rögzítő okiratot az illetékhivatalnál kell bemutatni és az illetéket kiszabás alapján megfizetni (76. §).
A kiszabás alapján fizetendő illetékről az erre a célra rendszeresített fizetési meghagyás elnevezésű határozatot kell kiadni. Az ennek alapján fizetendő illeték a határozat jogerőre emelkedésének napját követő 15 napon belül fizethető késedelmi pótlékmentesen. Meghosszabbodik a késedelmi pótlékmentes fizetési határidő, ha a Javaslat ennél hosszabb határidőt állapít meg (77—78. §).
A Javaslat részletezi a még meg nem fizetett illeték törlésének, illetőleg a megfizetett illeték visszatérítésének eseteit. Az önkormányzatok és a központi költségvetés pénzügyi gazdálkodásának biztonsága érdekében nem téríthető vissza a megfizetett illeték, ha a megfizetéstől számított 5 év már eltelt. Ettől eltérni csak akkor lehet, ha az illeték megfizetését követő 5 éven túl rendelkezik a bíróság a vagyonszerzés megszüntetéséről, illetőleg korlátozza annak mértékét, s emiatt nem jár, vagy kevesebb illeték jár a már megfizetettnél. Ilyen esetben 5 éven túl is, legfeljebb azonban a bírósági határozat jogerőre emelkedésétől számított 6 hónapon belül kérhető az illeték visszatérítése (79—81. §).
A Javaslat az illeték fizetésére kötelezett terhére megállapított cselekmények elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítésért az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott mértékű mulasztási bírság fizetését rendeli (82. §).
Az illetékkötelezettség teljesítése, valamint az illetékbélyeggel vagy illetékbevételi számlára pénzzel fizetendő díjak megfizetésének ellenőrzése az illetékhivatal feladata. Ettől függetlenül köteles vizsgálni az eljáró hatóság, hogy a nála benyújtott vagy a hozzá került iraton az illeték vagy az említett díj szabályszerű megfizetése megtörtént-e. Illetékhiány esetén a Javaslatban meghatározott módon (lelet készítésével) kell intézkedni (83—85. §).
Az illeték megállapításához, behajtásához való jog elévülésére, az illetékfizetési késedelem esetén fizetendő késedelmi pótlékra, az illeték biztosítására, behajtására, fizetési kedvezmény engedélyezésére a Javaslat az adózás rendjéről szóló törvény alkalmazását rendeli. Ez utóbbi törvény rendelkezései az irányadóak minden olyan eljárási kérdésben, melyre a Javaslat külön szabályt nem tartalmaz (86—88. §).
A Javaslat a vagyonszerzés illetékkiszabás végett történő bejelentésének és az illeték megállapításának illetékességi szabályait a vagyonszerzés, eljárási illeték tekintetében pedig az illetékfizetés sajátosságaira figyelemmel határozza meg (89—96. §).
ÖTÖDIK RÉSZ
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
A 97—102. §-hoz
A Javaslat rendelkezéseit az 1991. január 1. napját követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az illetékhivatal tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetőleg kezdeményezett eljárások esetében kell alkalmazni. Ez alól csak a törvény mellékletében szabályozott exportilleték jelent kivételt. Minthogy az egyes nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák engedélyezéséről szóló Kormányrendelet 1990. október 1-jével lépett hatályba, az ehhez kapcsolódó illetékrendelkezéseket soron kívül — a kihirdetés napján — szükséges hatálybaléptetni.
A lakóházépítés célját szolgáló telektulajdon szerzésére vonatkozó rendelkezéseit a Javaslat — a 87. § (2) bekezdésében említettek kivételével — kiterjeszti az új szabályok hatálybalépését megelőzően illetékkiszabásra bejelentett telektulajdon szerzésekre is. Ez azt jelenti, hogy ha a telek beépítésére megállapított türelmi idő meghiúsul, az említett szerzések után is már a Javaslatban meghatározott öröklési, ajándékozási, illetőleg visszterhes vagyonátruházási illetéket kell megállapítani. A Javaslat ilyen kiterjesztő rendelkezése a hatálybalépés előtt keletkezett vagyonszerzési ügyek meghatározott körére kizárja a korábbi törvény lényegesen szigorúbb rendelkezéseinek alkalmazását.
A Javaslat hatályában megerősíti azokat az illetékmentességről szóló rendelkezéseket, amelyeket — a hatályon kívül helyezett illetékkódexen kívüli — külön jogszabályok állapítanak meg. Ahol valamely külön jogszabály az államigazgatási eljárásért állapít meg illetékfizetési kötelezettséget, a továbbiakban a Javaslat szerinti általános tételű eljárási illetéket kell fizetni.
A Javaslat tételesen felsorolja azokat az illetékrendelkezéseket, amelyek hatályukat vesztik (97—98. §).
A fémjelzési illeték helyébe lépő fémjelzési díj bevezetése érdekében a Javaslat módosítja a nemesfémtárgyakról és a fémjelzésről szóló törvényerejű rendelet vonatkozó rendelkezését és felhatalmazza a pénzügyminisztert a díj megállapítására (99. §).
A Javaslat az illetékekre vonatkozó anyagi és eljárási szabályokat csaknem teljeskörűen tartalmazza. Az itt nem szabályozott eljárási kérdésekben az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései az irányadóak. A pénzügyminiszter arra kap felhatalmazást hogy az illetékek kezelésének és könyvelésének szabályait rendelettel állapítsa meg, továbbá gondoskodjon az illetékfizetéshez szükséges illetékbélyeg, bélyeges űrlap forgalomba hozataláról és forgalomban tartásáról (100. §).
A Javaslat az illetékkiszabás körébe nem tartozó adó- és érték bizonyítvány kiállításáról és tartalmi követelményeiről is rendelkezik arra az esetre, ha a kiállítását külön jogszabály rendeli (101. §).
Az értelmező rendelkezések részletezik, hogy a Javaslat alkalmazásában mi tekinthető vagyonnak (ingatlan, ingó, vagyoni értékű jog), forgalmi értéknek, lakástulajdonnak, értékpapírnak, takarékbetétnek, gépjárműnek, pótkocsinak, új gépjárműnek és pótkocsinak, továbbá azt, hogy a Javaslat személyi hatálya szempontjából ki tekinthető Magyarországon élő nem magyar állampolgárnak. Az említett fogalmak egyértelmű meghatározása ugyancsak garanciális jelentőségű, mert biztosítja a Javaslat fogalmi egységét mind a vagyonszerzési, mind az eljárási illetékek területén és ennek ismeretében ezek egységes szemléletű végrehajtását (102. §).
_