• Tartalom
Oldalmenü

1994. évi XL. törvény indokolása

a Magyar Tudományos Akadémiáról

1994.06.30.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
1. Szükséges és időszerű, hogy a szabaddá és függetlenné vált Magyar Köztársaság Országgyűlése törvényt alkosson a magyar Tudományos Akadémiáról (a továbbiakban: Akadémia).
Már a reformországgyűlés kimondta, – Széchenyi István javaslatára és mások által is kibővített nagylelkű felajánlására –, az 1827. évi XI. törvénycikkben, hogy „az önként és szabad adatkozással összeszedett tőke vagyonból tudós társaság vagy is magyar akadémia állíttassék fel mennél rövidebb idő alatt, 2 annak állandó széke, szabad királyi Pest városában leend”. Az országgyűlés az Akadémiát nemzeti intézménnyé tette, kijelentvén, hogy „a Karoknak és Rendeknek gondosságok a honi nyelvnek nemcsak terjesztésére, de egyszermind annak minden tudományok és mesterségek nemeiben lehető kiműveltetésére is lévén intéztetve”.
Az Akadémia – Széchenyi István „másodelnöksége” mellett – 1830. november 17-én alakult meg.
Első Alapszabályát a király 1831. január 28-án erősítette meg.
Az Akadémiára vonatkozóan azóta létre jött jogalkotás és alapszabályok – nem függetlenül az elmúlt másfél évszázad sokszor viszontagságos magyar történelmétől – végig tükrözték a szellemi, tudományos, politikai és anyagi autonómiára való törekvést. Az Akadémia ebben a hasonló európai intézmények rangján fejtette ki tevékenységét. Az 1869-ben megalkotott „Új Alapszabálya” kevés módosítással 1945-ig szolgálta a magyar tudományt, amelynek érdemdús lapjait csak ritkán homályosították el tudománytalan befolyások erői.
Komoly törést jelentett az Akadémia hagyományos fejlődésében az 1949. évi XXVII. törvény, amely ugyan igen sok feladatot és széles körű jogosítványokat adott az Akadémiának, de egyben mintegy „államosította” azt.
A jogi szabályozás elvi alapja az elmúlt negyven év során sem változott lényegesen. Szűkebbé vált ugyan az Akadémia feladatköre, de fennmaradt az Akadémia „állami jellege, államigazgatási szerepe, a Kormány (és más hatalmi szervek) erős befolyása, irányítása.
Az alig változó szemléletet tükrözte az Akadémiáról szóló máig hatályos – az 1986. évi 5. számú tvr.-rel módosított – 1979. évi 6. számú törvényerejű rendelet is.
Ezen jogszabály – az időközben bekövetkezett gyökeres társadalmi, politikai változások miatt a kialakult új alkotmányjogi helyzetben – teljesen alkalmatlanná vált arra, hogy az Akadémia rndeltetésszerű működésének, hatékony tevékenységének jogi alapjául szolgáljon. Ezért új magas szintű szabályozással kell felváltani.
2. A javaslat abból indul ki,hogy az Akadémia olyan, történelmileg kialakult, saját hagyománnyal és ismertetőjegyekkel rendelkező köztestület, amely nem sorolható az állami vagy társadalmi szervezetek más, jogilag ismertebb válfajába pl. egyesület, társadalmi szervezet, államigazgatási szerv. (A köztestület tartalmát átfogóan az 1. §-hoz fűzött részletes indoklás fejti ki.)
Ezért is kell az Akadémia szervezeti sajátosságát, egyediségét törvénnyel megalapozni és szabályozni.
3. A mielőbbi törvényi szabályozást sürgeti az a felismerés is,hogy korunkban a tudomány egyre fontosabb szerephez jut a társadalmi fejlődés alakításában. Ezért jogos igény, hogy a magyar tudományosság nagy múltú nemzeti intézményének, az Akadémiának a működési és tevékenységi szabadsága – önkormányzati jogainak megerősítésével – kiszélesedjék, hatóterülete és befolyásoló szerepe növekedjék, belső demokratizmusa erősödjék. E folyamat természetesen nem sértheti a tudományt művelő és képviselő más intézmények – így az egyetemek – autonómiáját.
4. Természetes alapkövetelmény viszont, hogy a törvényi szabályozás csak a szükséges tartalomra szorítkozzék. Tömören kell kifejeznie az elveket, jogosítványokat és garanciákat. A kevésbé jelentős részletes kibontása az akadémiai Alapszabály feladata. Az alapszabály szerepe azonban nem korlátozódhat puszta végrehajtási rendelkezések megállapítására, hiszen a leendő törvény valóban érvényt kíván szerezni az Akadémia önállóságának, aminek szükségszerű folyománya a széles körben gyakorolt önszabályozás.
A javaslat a törvény szükséges tartalmi elemei közé iktatja: az Akadémia jogállásáról (1–3. §), feladatairól (4–5. §), vagyonáról és gazdálkodásáról (6–9. §), tagjairól, köztestületi szerveiről (10–16. §), az Akadémia elnökéről és főtitkáráról (17–21. §), kutatóintézeteiről (22–28. §) szóló legfontosabb szabályokat. Ezek tartalmi kibontása a javaslat részletes indokolásában található.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
Az 1–3. §-hoz
1. Az 1. § (1) bekezdése önkormányzati elven alapuló köztestületnek nyilvánítja az Akadémiát. A jogtudomány az önkormányzat két válfaját különbözteti meg. Területi önkormányzatról beszél, ha egy-egy állami egység (város, község, megye stb.) lakosságát tekintik az önkormányzat alanyának, azaz az ilyen formában területileg körülhatárolt személyeket illetik a közhatalom gyakorlásában, az ezzel összefüggő általános igazgatási feladatok ellátásában kijelölt önkormányzati jogok. Ezzel szemben, az ún. szakmai önkormányzat meghatározott közigazgatási feladatok vonatkozásában, pontosan megjelölt minőségű személyek, csoportok, illetve azok testületei számára biztosítja az önigazgatást. Ilyenek pl. az ügyvédi, orvosi kamarák, de erre az elvre épülnek az egyetemi önkormányzatok vagy pl. az ipartestületek is.
Az igazgatás önkormányzati formája rendkívül rugalmas, igen könnyen tud igazodni az egyes megoldandó feladatok sajátos jellegéhez, amellett képes arra is, hogy állandóvá és folyamatossá tegye a kapcsolatot a közigazgatás és az érdekeltek között, hiszen az önkormányzat egyik jellegzetessége, hogy az igazgatottak nemcsak tárgyai, hanem alanyai is az igazgatásnak, azaz sajátmaguk igazgatják saját ügyeiket.
Ez egyben a szakmai önkormányzatok belső szervezetét, szervezetük felépítésének alapvető vonásait is meghatarozza. Az önkormányzatot alkotó közösséget, illetve választott szerveit, testületeit illeti meg az önkormányzati jog teljessége. Ez pedig kihat az önkormányzat ügyeit intéző igazgatási szervek, személyek jogállására is. Az önkormányzat vezetője nem egyszemélyi vezető, hanem meghatározott közösség, illetvetestület képviselője. Az igazgatási ügyek intézésében is általában a testületi elv az uralkodó; bizottságok, testületek (társas szervek) döntenek, illetve – ha ilyen hatáskörrel a hivatalos igazgatási szerveket is felruházzák – az ún. szakigazgatási szervek mindig a testületek megbízásai alapján, az általuk átruházott hatáskörben járnak el. Az önkormányzati rendszereken belül a tiszta alá- és fölérendeltség, a közvetlen irányítási viszonyok mellett, illetve azok helyett jóval erőteljesebben érvényesül a mellérendeltség és az összehangolás módszere. Az pedig egyenesen általános ismertetőjegye az önkormányzati szerveknek, hogy belső szervezeti felépítésüket maguk az önkormányzattal rendelkező közösségek, illetve azáltaluk elfogadott alapszabályok határozzák meg.
A szakmai önkormányzatokat az állam rendszerint olyan feladatok ellátására létesíti, ahol a közigazgatás – a hivatásos szerveivel – kisebb hatékonysággal vállalkozhat a feladat ellátására, éppen az adott feladat sajátos jellege, az annak ellátásához megkövetelt különleges szakképzettség miatt. Az ilyen feladatokat az azonos vagy rokon szakképzettségű és nagyben egészben hasonló életviszonyok között élő emberek önkormányzatti szervezetben jóvaol eredményesebben és hatékonyabban tudják ellátni. Ezzel magyarázható, hogy napjaink fejlett országaiban, ahol a közösség egyre bonyolultabb feladatok elé kerül a lakosság sokféle igényeinek kielégítésében, egyre több tárgyban merül fel a szakmai önkormányzat létrehozásának gondolata. Ma már nemcsak egyes szakmák, hanem egész igazgatási ágazatok – a társadalombiztosítástól az iskolaügyig – lépnek fel ezzel az igénnyel.
Az önkormányzati elven alapuló köztestület lényege abban foglalható össze, hogy az érdekeltek mint az önkormányzat (köztestület) tagjai, illetve részesei, a jogszabályok és belső szabályzatuk keretei között önmagukat igazgatják olyan tárgyakban, amelyekkel egyébként az állami közigazgatásnak kellene foglalkoznia. Ezen keresztül vagy ezzel együtt – állami felhatalmazás alapján – az egész közösség, a társadalom számára is fontos feladatokat oldanak meg. Saját vagyonuk van, kiadásaikat saját bevételből vagy az általuk gondozott közösségi feladat jelentőségétől függő állami támogatásból, esetleg egészében az állami költségvetésből fedezik. Az önkormányzati jogosítványok és ezek legszélesebben értelmezett közjogi biztosítékai sem zárják ki azonban, hogy az állam, illetve az annak képviseletében eljáró központi szervek (országgyűlés, kormány stb.) – elsősorban a törvényesség érvényesítése érdekében – megfelelő ellenőrzési jogokat kapjanak az önkormányzatok felett.
2. Amidőn a javaslat „önkormányzati elven alapuló köztestületnek” nyilvánítja az Akadémiát, tulajdonképpen nem újszerű jogállást biztosít részére, hanem visszahelyezi őt abba a „közjogi állásba”, amelyben eredendően volt. Nem kétséges ugyanis, hogy az Akadémia országos, össznemzeti intézményként, a magyar tudomány egyik törvényesen „elismert letéteményeseként” fejezte ki a magyar tudomány egyetemességét, képviselte a törvényhozás, a kormány irányában a magyar tudomány érdekeit. Az Akadémia mindenkor állást foglalt, illetve szakmvéelményeket készített közérdekű ügyekben, jutalmakkal és segélyekkel támogatta a tudományos munkát, számos folyóiratot adott ki, könyvkiadója útján közreműködött a tudományos eredmények közzétételében, a legkülönbözőbb alapítványok gondnokaként pályadíjakat osztot.t Tevékenységében az utóbbi évtizedekben helyet kapott sok más közérdekű feladat ellátása is (pl. a tudományos továbbképzésben, a tudományos minősítésben való részvétel). Mindez együttvéve kellőképpen alátámasztja azt, hogy az Akadémia közérdekek szolgálatára rendelt intézmény. Tevékenységének közérdekűségét elsősorban a tudomány műveléséreés fejlesztésére irányuló elhivatottsága határozza meg. A tudomány művelése és fejlesztése természetesen nemcsak az Akadémia feladata, hanem másoké is (állami szervek, önkormányzatok, intézmények stb.). Az Akadémia tehát nem „sajátíthatja ki” a tudományos közéletet. Bizonyság erre, hogy igazgatási tevékenységet csak az akadémiai kutatóintézetek, illetőleg az Akadémia által felügyelt, kutatást támogató intézmények vonatkozásában lát el, ám nem utolsó sorban a felsőoktatási intézményekkel való együttműködés ösztönzésével, az együttműködést gátló akadályok elhárításával.
3. Az 1. § (1) bekezdése külön is rámutat arra, hogy az Akadémia jogi személy. Ez szinte nyilvánvaló ismrtetőjegy. Alig képzelhető el ugyanis, hogy az Akadémia mint köztestület ne rendelkezzék jogalanyisággal, vagyis azzal a képességgel, hogy jogokkal bírjon és jogi kötelességeket vállalhasson. Ennek törvényi kinyilvánítása mindenesetre garanciális jellegű.
Külön kérdés, hogy az Akadémián belül szervezeti egységek, illetve az Akadémiához tartozó intézmények rendelkezhetnek-e jogképességgel. Ennek rendezése végrehajtási feladat. A javaslat – a kutatóintézeti önállóságok fontossága miatt is – egy irányelvet mégis megállapít. A 22. § értelmében az akadémiai kutatóintézet általában jogi személy-.Ezt csak az alapító okirat kifejezett előírása zárhatja ki.
4. Az 1. § (2) bekezdése azt az alapvető kérdést kívánja rendezni, hogy kik alkotják az akadémiai köztestületet, kik gyakorolják az Akadémia önkormányzati jogait.
A köztestület személyi bázisát szélesen vonja meg a javaslat. Hozzá tartoznak az Akadémia tagjai (akadémikusok), valamint a tudomány olyan más művelői is, akik tudományos teljesítményükkel arra (mármint a köztestületi tagságra) érdemesnek bizonyulnak.
Az akadémikusok köre egyértelmű (9. §), köztestületi tagságuk nyilvánvaló. A tudomány más művelőinek köre viszont csak nagy vonalakban írható körül. Ide sorolhatók – fokozatra tekintet nélkül – azok, akik tudományos tevékenységükkel részt vesznek a magyar tudomány feladatainak megoldásában (pl. az akadémiai kutatóhelyek kutatói, az akadémiai tudományos bizottságok, szakbizottságok, munkabizottságok, területi bizottságok stb. tagjai). A részvétel ténye természetesen önkéntességet tételez fel.
A (2) bekezdés második mondata szerint a köztestületi jogokat az akadémikusok általában közvetlenül, a köztestület más tagjai – ugyancsak általában véve – közvetve, azaz képviselet útján gyakorolják.
5. Bár az Akadémia nem állami intézmény, működését és tevékenységét mégsem fejtheti ki az államtól füpggetlenül. Sőt, éppen mert közérdekű feladatokat lát el, anyagi támogatást is kap az államtól. Szükségszerű tehát, hogy intézményesített kapcsolat legyen közöttük. Ennek egyik nagyon lényeges (de nem egyetlen) elemét rögzíti a 2. § (1) bekezdése. Eszerint az Akadémia a köztestület munkájáról és ezzel összefüggésben a magyar tudomány általános helyzetéről – legalább háromévenként – beszámol az Országgyűlésnek.
A beszámolás kötelesség is és jogosultság is. Az Akadémia – erre való külön felhívás nélkül – köteles az Országgyűlésnek (minden bizonnyal plenáris ülésen is) beszámolni, éspedig legalább háromévenként. Ugyanakkor az Akadémiát megilleti a jog, hogy az Országgyűlés (az ország) nyilvánosságát igénybe vegye. Másszóval, az Akadémia nem zárható el attól, hogy tájékoztassa a törvényhozó testület tagjait az akadémiai köztestület munkájáról és azzal összefüggésben a magyar tudomány általános helyzetéről. Ezért ezt a lehetőséget (jogosultságot) garanciális értékűnek kell tekinteni.
Az Országgyűlés számára készült beszámolót a köztestület legszélesebb nyilvánosságát megtestesítő közgyűlés fogadja el [14. § (1) bek. b)].
6. A 3. § szükségszerűen folyik abból, hog az Akadémia önkormányzati elven alapuló köztestület. Elejét kell venni ugyanis annak, hogy előállhasson a „rólunk, nélkülünk” hibás gyakorlata. Ezért a 3. § lényegileg arra kötelezi a jogalkotó szerveket, hogy olyan rendelkezésekkiadása előtt, amelyek az Akadémiát vagy a tudományos kutatások egészét, avagy a tudományos kutatóhelyek működését közvetlenül érintik, azokról előzetesen ki kell kérni az Akadémia véleményét. Ehelyütt természetesen nem akadémiai kiváltságról van szó, hanem általános igényről, amely azon szervek részéről is indokoltan támasztható, amelyek érintve illetve érdekelve vanank a tudományos kutatások és a tudományos kutatóhelyek irányításában. De mert az Akadémia sajátos intézmény (nem államigazgatási, nem érdekképviseleti szerv, nem helyi önkormányzat stb.), külön is szólni kell erről a jogosítványról.
A 4. §-hoz
A javaslat meghatározza az akadémia együttműködési kötelezettségét, továbbá részvételét a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsban.
A feladatok ellátásához szükséges adatokat saját adatgyűjtés és adatátvétel útján szerzi be, személyes adat átvételére csak az érintett személy előzetes hozzájárulásával kerülhet sor.
A 5–8. §-hoz
1. A törvényjavaslat a mellékletben felsorolt, jelenleg állami tulajdonban levő ingatlanok tulajdonjogát – úgynevezett törzsvagyonként – az Akadémiára kívánja átruházni. Ezen vagyon döntő része elválaszthatatlanul összekapcsolódott az Akadémia történetével (székház), illetőleg a hazai tudományos élet egészének érdekeit szolgálja (könyvtár), és célvagyonként (célhoz kötött vagyonként) az akadémiának mint nemzeti intézménynek a működését szolgálja, azaz hosszú távon is szilárd alapként kell erősítenie a tudomány művelésének és fejlesztésének anyagi biztonságát (5. § (1) bek.).
Az Akadémiára bízott állami tulajdonban lévő egyéb ingatlanok tekintetében – amelyek körét egyébként a Kormány rendeletben határozza meg – a Ptk. 175. §-ában foglaltakat kell alkalmazni.
Garanciális szabály, s egyben az állam tulajdonosi jogosítványainak kifejezője, hogy az Akadémiára bízott ingatlanokat elidegeníteni, megterhelni, gazdasági társaságbannem pénzbeli hozzájárulásként bevini, lízingbe vagy bérbe adni csak a koncstári vagyonra vonatkozó szabályok szerint lehet (5. § (3) bek.).
2. A magyar állam mindig elismerte, hogy a közjó szolgálata a tudomány ápolását és fejlesztését is felöleli. Kötelességének tartotta, hogy – gazdasági erőforrásainak bármilyenméretű összeszűkülése ellenére – anyagilag is támogassa az Akadémiát. Ez ölt testet a 6. §-ban.
A javaslat az állami kötelezettségvállalás törvényi szintű kijelentésével biztos alapot kíván teremteni – a jelenben és távlatilag egyaránt – az akadémia számára ahhoz, hogy rendeltetésszerűen működhessék és feladatait elláthassa. Ehhez annak a vagyonnak a tömege és minősége ugyanis, amelynek tulajdonjogát az Akadémia a 5. § értelmében megkapja, semmiképpen nem elegendő. A 6. §-a támogatás mértékét természetesen nem határozza meg, hiszen az – a tudománypolitikai célok függvényében – évenként más-más lehet. Ezért kapcsolja a mértékmegállapítást a központi költségvetéshez. Ennek előkészítése, megtárgyalása és elfogadása alkalmat teremt mind az igény és a lehetőségek egybevetésére, mind az esetleg ütköző érdekek egyeztetésére.
3. Az akadémiai vagyon további forrásait a 7. § jelöli meg. Ezek egyike a működésből eredő jövedelem, illetve a saját vagyon hasznosításából származó bevétel. Itt fel kell hívni a figyelmet arra,hogy e rendelkezés értelmében az ún. külső megrendelésekből (szerződésekből) keletkező intézeti bevételek nem hoznak létre külön intézeti tulajdont (vagyont), hanem az egséges akadémiai vagyont gyarapítják. Az Akadémiának természetsen érdekében áll, tehát kötelessége is, hogy gondoskodjék azon intézetek és intézeti dolgozók külön anyagi ösztönzéséről, amelyek ill. akik az intézeti alaptevékenységet kiegészítő munkát végeznek.
A jövőre nézve jelentős lehet az állami vagonjuttatás is, amely előtt a kidolgozás alatt levő és a közjogi alapítványokra vonatkozó jogszabály nyithatja meg az utat.
4. Az Akadémia gazdálkodásával szemben támasztott legfontosabb törvényi követelményeket a 8. § állapítja meg.
a) Az (1) bekezdés alapelvként rögzíti az Akadémia gazdálkodási önállóságát, szabadságát.
Ennek a szabadságnak azonban korlátai vannak. Határozott megkötést jelent, hogy az Akadémia – bármilyen gazdasági előnnyel kecsegtetne is a tervbevett lépés – nem lehet hűtlen rendeltetéséhez, nam mentesítheti magát, még részlegesen sem a feladatainak ellátása alól. Ez újabb garanciája annak, hogy az Akadémia nem élhet vissza tulajdonosi jogállásával, amely elvileg kétségtelenül magában foglalja az elidegenítésre is kiterjedő szabad rendelkezést. Nem fenyeget tehát az a veszély, hogy az akadémiai önkormányzat a közérdekű feladatok ellátására szánt és összevont vagyont „elkótyavetyéli”.
b) A gazdálkodás szabadságát, az Akadémia önállóságának fontosabb elemeit sorolja fel a 8. § (2) bekezdése. Ugyanakkor a (3) bekezdés kötelességet is előír. Leszögezi, hogy az akadémiai gazdálkodásnak kapcsolódnia kell az államháztartás rendjéhez, és az illetékes szervek rendelkezésére kell bocsátania a központi költségvetés tervezéséhez és végrehajtásához szükséges információkat. Az Akadémia gazdálkodását, lévén, hogy a központi költségvetésben önálló mfejezetet alkot, az Állami Számvevőszék ellenőrzi (8. § (4) bek.).
A 10–14. §-hoz
1. Az akadémiai tagság kérdése tulajdonképpen nem szükségszerű tárgya az Akadémiáról szóló törvényi szabályozásnak, hiszen önkormányzati belső ügynek lenne tekinthető. A javaslat mégis foglalkozik fele. Azt kívánja ezzel kifejezésre juttatni, hogy ebben a tárgykörben is helyénvaló törvényi szinten tételezni az irányadó elveket. Ezek mindegyike hagyományos, tehát az eddig szabályok megerősítéséről van szó.
a) Az Akadémia maga választja meg a hazai és külföldi tagjait. A hangsúly a választásra, illetve annak külső kényszerítő befolyástól való mentességére esik. Az utóbbi időszakban ismertté vált jóvátételi ügyek nagy számára tekintettel ugyanis jó oka van a törvényhozásnak arra, hogy a tagválasztás tisztaságát, illetéktelen külső beavatkozástól való mentességét állítsa az akadémiai önállóság követelményeinek élére (9. § (2) bek.).
A javaslat egy vonatkozásban mégis korlátozza a tagválasztási szabadságot. A jelenlegi – bár alacsonyabb szintű – szabályozással egyezően a (3) bekezdés kimondja, hogy az Akadémia 70 évesnél fiatalabb hazai tagjainak száma a 200 főt nem haladhatja meg. E korlátozásnak az indoka tulajdonképpen a „minőségvédelem”, a tagságal elismert tudományos színvonal értékének megóvása.
b) Az akadémiai tagság sajátos személyes minősültséget fejez ki. Kiváló tudományos teljesítménnyel kiérdemelt olyan minősítés ez, amelynek tangját az adja, hogy azt a tudomány hasonló szintű művelői, a tudósok nyilvánítják ki, amikor valakit az Akadémia tagjai közé fogadnak, választanak. Az akadémikusok ezen kiváltságát a 9. § (2) bekezdése külön is kiemeli.
2. Az Akadémia törvényileg elismert önállósága és önkormányzata alapján szinte nem maradhatna szabályozási terep a szervezeti rendjét érintő külső jogalkotás számára sem. A javaslat ennek ellenére behatol ebbe a tartományba, mert úgy véli, hogy törvényi szinten kell garantálni a köztestület valamennyi tagjának részvételi lehetőségét az önkormányzati jogok gyakorlásában, valamint a többségi elv érvényesülését a köztestületi határozatok döntések meghozatalában. Ennek érdekében a javaslat mindenekelőtt kijelöli az Akadémia legfőbb szervét és meghatározza e szerv össztételének és működésének kötelező elemeit.
a) Az akadémiai önkormányzat csúcsán a közgyűlésd áll. A 10. § (1) bekezdése szerint a tudományos közélet, továbbá a saját belső szervezetét és működését érintő legfontosabb kérdések megtárgyalására az Akadémia évente legalább egyszer közgyűlést tart.
b) A közgyűlést az Akadémia hazai tagjai, valamint a tudomány más művelőinek képviselői alkotják, akiknek körét a 10. § (2) bekezdése rögzíti.
Korábban már szó volt arról, hogy az Akadémia tagjai egyszersmind a közgyűlésnek is tagjai, az ő részvételük a közgyűlés munkájában a tagságból eredő jogosultság és kötelesség. Más azonban a köztestület többi tagjának, a tudomány más művelőinek helyzete. Ők képviselőket küldenek a közgyűlésre, akiket a javaslat egyúttal szavazati joggal is felruház (kivéve a tagválasztás esetét, amire a 9. § (2) bekezdése utal) és amelyre – alapszabályilag rendezendő – ún. tagválasztó ülésen kerül majd sor.
A szavazati jog a köztestületi döntések alakításának egyik legfontosabb eszköze. Fontos újítása a javaslatnak, hogy részvételi és szavazati jogot biztosít a közgyűlésen azok részére is, akik nem tagjai az Akadémiának, de választás alapján megbízást kapnak a köztestület képviseletére.
3. Szintén garanciális szerepe van a közgyűlési hatáskör világos megvonásának. A 14. § részben olyan tárgyakat, feladatokat sorol ide, amelyek korábban is közgyűlési hatáskörbe tartoztak (pl. tisztségviselők választása, alapszabály-módosítás) részben olyanokat, amelyek az új törvényből levezethető fejlemények (pl. tulajdonosi jogok gyakorlása). Tételes indokolásra egyikük sem szorul, hiszen többségükkel kapcsolatban könnyen belátható a legmagasabb szintű testületi döntés szükségessége.
A hatásköri szabályozás garanciális jellegét érinti, hogy az (3) bekezdés értelmében a közgyűlés nem ruházhatja át hatásköreit az Akadémia más szerveire, nem számítva a hazai tudomány és a társadalmi élet alapvető fontosságú kérdéseiben történő állásfoglalást.
4. Az Akadémia tudományterületileg tagolt szervezet. Első alapszabálya hat tudományos osztályt hívott létre. A tagolódásnak mélyen fekvő oka az, hogy az egyetemes tudomány ágazatokra, szűkebb szakterületekre különült el (osztódása máig tart). Ehhez igazodik aztuán a tudomány művelőinek kapcsolódása, amely sok vonatkozásban elhatároló jellegű kezelésmódot, különböző érdekeltséget szül az egyes tudományágazatok és tudományos szakterületek részéről. Az akadémia az egyetemes tudomány hordozója ugyan, szervezetének kielakításánál mégsem lehet eltekinteni ettől az alapvető megosztottságtól.
A javaslat természetesnek és szükségszerűnek tekinti a tudományterületi tagolódást, tiszteletben tartja folyamatának hagyományait. Nem kíván ennek szervezeti vonatkozásaiba törvényi szinten beleavatkozni, és tágra nyitja e téren is az akadémiai önszabályozás lehetőségét.
A 15–19. §-hoz
1. Az Akadémia két legfelsőbb vezetőjéről, tisztségviselőjéről, az elnökről és a főtitkárról rendelkező szabályok részben a kialakult gyakorlatot tükrözik.
A javaslat mindenekelőtt átveszi az Alkotmány 30/A. §-a (1) bekezdése i) pontjának azt a rendelkezését, amely szerint az Akadémia elnökét a köztársasági elnök erősíti meg tisztségében. Fenntartja továbbá azokat a szabályokat, amelyeknek értelmében az Akadémia elnökét a hazai tagok közül a közgyűlés határozott időre választja, tevékenységéért az elnök a közgyűlésnek felelős.
A jelenlegi szabályozáshoz képest viszont fontosabb változások a következők.
a) Az új munkajogi törvényekre tekintettel a 15. § deklarálja, hogy az elnököt a miniszterrel azonos mértékű illetmény és összességében 40 munkanap fizetett szabadság illeti meg, jogállására pedig – bizonyos magától értedődő kivételeket (pl. előmenetel) leszámítva – a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (ktv.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
b) Mellőzi a visszahívás lehetőségét.
c) Az Elnöki jogállás jelentős mértékben erősödik azzal, hogy kinyilvánítja: a főtitkár az elnök iránymutatásainak keretei között működteti az akadémiai hivatali szervezetet és gyakorolja az szervezettel közszolgálati jogviszonyban állók tekintetében a munkáltatói jogokat (19. § (2) bek.).
d) Fontos újítása a javaslatnak, hogy a köztestületi döntéshozatal hierarchiájából lényegileg kiiktatja az ún. elnökséget.
2. A törvénytervezet megszüntetni tervezi a főtitkárnak azt a sajátos jogi helyzetét, amelyet az Akadémiáról szóló hatályos törvényerejű rendelet 8. §-ának (1) bekezdése úgy ír le, hogy a főtitkár meghatározott jogkörben, illetve a Minisztertanács felhatalmazása alapján „országos hatáskörű szerv vezetőjének jogállásában jár el”. Az önkormányzati elven működő köztestületi gondolatnak kézenfekvő következménye az is, hogy a főtitkár nem tartozik felelősséggel a Kormánynak.
Egyebekben a főtitkárról és a főtitkárhelyettesről szóló szabályozásnál – értelemszerű műdosítással – érvényesülnek az elnök munkajogi helyzetével kapcsolatosan előbb mondottak.
A 20–26. §-hoz
1. Amikor a javaslat kijelöli az Akadémia feladatait (3. § (1) bek.), majd számba veszi a feladatok végrehajtását szolgáló legfontosabb eszközöket, ezek sorában első helyen azt emeli ki, hogy az Akadémia „a tudományok művelésére, kutatások, főleg az alapkutatások végzésére önálló kutatóintézeteket ... létesít és tart fenn” (3. § (2) bek.). Ez a kijelentés tulajdonképpen törvényi elismerése és igazolása annak a régebben kialakult helyzetnek, hogy az Akadémia nem csupán „tudósok testülete”, hanem egy nagy nemzeti értéket képviselő „tudományos nagyüzem”, amelyben igen széles körben folynak kutatások, kiváltképpen alapkutatások. Akadémia és saját kutatóintézeti hálózat együttese tehát nem újkeletű jelentés. De nem tekinthető magyar sajátosságnak sem. Például a holland, az osztrák és a svéd akadémiának is vannak a hazaihoz hasonló kutatóintézetei.
2. A javaslat, figyelemmel az intézetek jelentőségére, összefoglalja a rájuk vonatkozó legfontosabb szabályokat.
a) Az akadémiai kutatóintézetek kutatási és gazdálkodási önállóságot élveznek (22. §). Általában is jogi személyiséggel rendelkeznek. Tudományos működésüket igazgató irányítja (23. § (1) bek.) Az igazgató az Akadémia Kutatóhelyek Tanácsa javaslatára, az Akadémia elnökétől nyeri el megbízatását (23. § (2) bek.). Vállalkozási tevékenységgel is foglalkozhatnak, ezt azonban csak az alapító okiratban előírt alaptevékenységük veszélyeztetése nélkül folytathatják (25. § (1) bek.). Több tudományág együttműködését igénylő kutatási feladatok ellátására kutatási központtá egyesülhetnek (25. § (2) bek.). A tudomány művelésének és a kutatás hatékonyságának a szempontja érvényesül a felsőoktatási intézményekkel való szoros együttműködés kiemelésével. A kutatók közalkalmazottak, és munkájukat – összhangban az Alkotmány 70/G. §-ával – tudományos meggyőződésüknek megfelelően végzik. Ezzel ellentétes tevékenységre nem kényszeríthetők, véleményüket – mások törvényes jogának sérelme nélkül – szabadon nyilváníthatják és szabadon tehetik közzé tudományos eredményeiket.
b) A kutatóintézetek központi támogatást élveznek. A kutatóintézetek alapkutatási tevékenységét az Akadémia költségvetési támogatásban részesíti (24. § (1) bek.).
A 27–33. §-hoz
Az átmeneti rendelkezések között a törvényjavaslat meghatározza az Akadémia Doktori Tanácsa által odaitélhető, „A Magyar Tudományos Akadémia doktora” cím megszerzésének feltételeit, valamint a Tanács működésének részletszabályait.
Rendelkezik az akadémikusok havi tiszteledíjának folyósításáról és annak képzéséről. Az átmeneti rendelkezések során rögzíti a javaslat a rendkívüli közgyűlés előkészítésének és az új Alapszabály elfogadásának rendjét.
Lehetővé teszi a javaslat, hogy az irodalom és a művészetek más területeit köztestületként szolgáló akadémiákról külön törvény rendelkezzen.
A hatálybalépéssel együtt a szükséges jogi környezet összhangjának megteremtésére is sor kerül.
_