• Tartalom
Oldalmenü

1995. évi CXVII. törvény indokolása

a személyi jövedelemadóról

1996.01.01.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
A gazdaságpolitikai törekvésekkel összhangban a személyi jövedelemadónak 1996-ban is szerepet kell vállalnia az egyensúly javításában, különösen abban, hogy a fogyasztás ésszerű korlátozása segítse elő a belső felhasználás arányainak eltolódását a növekedést megalapozó felhalmozás javára. Ezt a követelményt a nulla adókulcs megszüntetésével, az adótábla és az adójóváírás újszerű kombinált rendszerével kell megvalósítani.
A központi költségvetés által determinált bevételi követelmény szem előtt tartása mellett az adópolitikai törekvések középpontjában a gazdaság élénkítésének forrásait koncentráló befektetés- és megtakarítás-ösztönzés áll. Ez azáltal valósul meg, hogy a személyi jövedelemadóban 1995-ben bevezetett ilyen célokat szolgáló elemek a Javaslat szerint nem változnak, hatásuk kibontakozása egyben erősíti az adórendszertől elvárt stabilitást is.
Az 1996-ra javasolt változtatásokat a Javaslat szerinti új törvényszöveg tartalmazza.
A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló (az adóreform óta már harmadik) 1991. évi XC. törvény ez idáig tizenhét alkalommal módosult, emiatt szerkezete, stílusa ellentmondásossá, nehezen kezelhetővé vált. Ezért is indokolt az újraszabályozása. Az elmúlt időszakban felgyorsult társadalmi-gazdasági változások jelentősen érintették a jövedelemadózás egészét, ennek megfelelően a jogi-közgazdasági környezethez, feltételrendszerhez való igazodás is új szemléletű és szerkezetű törvény kialakítását teszi szükségessé.
A stabilitás érdekében a Javaslat megőrzi a bevált – az utóbbi években a változó feltételekhez igazodóan kialakult – eszközrendszert, olymódon, hogy a nehézkessé, bonyolulttá vált szabályokat leegyszerűsítve, összefogottabb, áttekinthetőbb rendben újítja meg.
Az új normák ugyanakkor szemléletváltást tükröznek: az adózás és az adóztatás számára egyaránt olyan alapelveket rögzítenek, amelyek megjelenítésének célja a törvényes adóelkerülés lehetőségeinek szűkítése. Ezt a célt szolgálja a nyelvezetében is új stílus és logikai rend, amelyben a szoros hivatkozásokat az összetartozó rendelkezések egybegyűjtésének módszere váltja fel. Így remélhető, hogy a szabályok könnyebb megértése, alkalmazhatósága is a jogkövető magatartás javulását segíti.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
Az 1. §-hoz
A Javaslat az Alapelvekben rögzíti a törvény célját, továbbá kiemeli a személyi jövedelemadózás egészét érintő általános elemeket. Rendező elv, hogy az adókötelezettség általános. A törvény szerinti adókötelezettséget érintő kivételt – e törvényen kívül – csak törvény állapíthat meg, e törvény alapelveinek figyelembevételével. Valamely jövedelem mentességét vagy kedvezményezettségét viták esetében annak kell bizonyítania, akinek ehhez érdeke fűződik.
Fontos elv, hogy az adómentességet, kedvezményt érintő jogügyleteket tartalmuk szerint kell minősíteni és ezzel összefüggésben, ha a jogügylet szereplői valamely mentesség, kedvezmény érvényesítése céljából eltérnek a szokásos piaci értéktől (áraktól), akkor ez a jogügylet – ha a személyi jövedelemadóról szóló törvény másként nem rendelkezik – az adót nem csökkenti. A rendelkezés célja a parttalanná vált, formális jogértelmezésre alapozott adóelkerülés visszaszorítása.
A 2. §-hoz
A törvény hatálya a magánszemélyre, annak jövedelmére és a jövedelemmel összefüggő adókötelezettségre terjed ki. A Javaslat rögzíti, hogy a törvényben meghatározott esetekben az adókötelezettség a kifizetőre is kiterjed. Az államháztartási nettó finanszírozási körben a kifizetői adókötelezettség teljesítésén az adóhatóság által elfogadott módszer alkalmazását is érteni kell. A bevételek és a költségek számbavételének rendjét a Javaslat kötelezően írja elő, ami azt jelenti, hogy az adó megállapításához ezeket a rendelkezéseket alkalmazni kell a könyvvezetési kötelezettség egyidejű teljesítésével. A belföldi illetőségű magánszemély az összes jövedelme, a külföldi illetőségű magánszemély pedig csak a belföldön szerzett jövedelme után adóköteles. A nemzetközi szerződésekben foglalt előírások elsődlegesek a törvényhez képest. Egyezmény hiányában a viszonosság kérdésében a pénzügyminiszter külügyminiszterrel egyeztetett állásfoglalása az irányadó.
A 3. §-hoz
E § azoknak a – törvény alkalmazása szempontjából sajátos – fogalmaknak és értelmező rendelkezéseknek a meghatározását tartalmazza, amelyek a törvény különböző részeiben többször is előfordulnak. Más fogalmak, értelmezések az adott rendelkezésnél találhatók.
A 4. §-hoz
A Javaslat a rendelkező részben általános érvénnyel határozza meg a jövedelem, a bevétel és az e törvényben elismert költség fogalmát. Jövedelem alatt vagy a bevétel egészét, vagy a bevételnek az elszámolható költségekkel csökkentett részét, vagy a bevételnek a törvényben százalékosan meghatározott hányadát kell érteni.
Az 5. §-hoz
A Javaslat rögzíti, hogy az adóköteles jövedelem megállapítása mindig forintban történik. Ennek megfelelően tartalmazza a külföldi pénznemben keletkezett bevételek és fizetett költségek forintra történő átszámításának szabályait.
A 6. §-hoz
E §-ban történik utalás arra, hogy az általános forgalmi adó figyelembe vételére a törvény 4. számú mellékletében foglaltakat kell alkalmazni. Itt került szabályozásra az is, hogy a késedelmes teljesítés jogkövetkezménye (a késedelmi kamat) annak az összegnek az adójogi sorsát osztja, amellyel kapcsolatban kifizették.
A 7. §-hoz
Az általános adókötelezettség elvéből következik, hogy szükséges azokat a bevételeket (megszerzett vagyoni értékeket) is felsorolni, amelyeket a jövedelem megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni, azaz a személyi jövedelemadó hatókörén kívül maradnak. A bevételek közül figyelmen kívül hagyandók például az adómentes bevételek (amelyeket az 1. sz. melléklet részletez), a hitelként, kölcsönként kapott összeg, a bűncselekmény révén szerzett vagyoni érték, ha azt a büntető eljárás során elvonták.
A 8. §-hoz
E szakasz általános érvénnyel rögzíti a költségként el nem számolható kiadások körét, kiemelve a magánszemély személyes vagy családi szükségleteinek kielégítését szolgáló javakra, szolgáltatásokra fordított kiadás elszámolásának tilalmát. E § tartalmazza továbbá a többszörös költségérvényesítés tilalmát is, továbbá utal arra, hogy – főszabály szerint – költség legfeljebb csak a bevétel mértékéig számolható el. (Ez alól kivétel az egyéni vállalkozó.)
A 9. §-hoz
A Javaslat meghatározza az adókötelezettség keletkezésének időpontját, melynek a bevétel keletkezése és a költségek elismertetése szempontjából van jelentősége. A tevékenység megkezdése vagy az adott jogviszony keletkezése az adókötelezettség kezdő időpontja, de az adott tevékenység megszűnése nem érinti az abból származó, de később megszerzett jövedelem adókötelezettségét. Az adókötelezettséget nem befolyásolja sem az esetleg szükséges engedély megléte vagy hiánya, sem az, hogy a külföldön szerzett jövedelmet belföldre behozzák-e. Az adókötelezettséggel kapcsolatos nyilvántartásokat, azok vezetési szabályait a törvény 5. sz. melléklete tartalmazza.
A 10. §-hoz
Az adófizetési kötelezettség a jövedelem megszerzéséhez kötődik. A személyi jövedelemadó működésével kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, hogy a jogalkalmazó számára nem minden esetben egyértelmű, hogy melyik adóévben, illetve milyen időpontban kell az adót megfizetni. Ez az időpont alapesetben az a nap, amikor a magánszemély a bevételhez hozzájutott, illetőleg részére azt jóváírták vagy rendelkezésére állt, nem pénzbeli formában kapott bevétel esetén pedig amikor azt birtokba vette. Számos esetben problémát okoz annak megállapítása, hogy a korábban már a magánszemély rendelkezésére álló jövedelem későbbi felvétele esetén milyen adómérték alkalmazandó. Ilyen esetben azt az adómértéket kell figyelembe venni, amely akkor volt érvényes, amikor a magánszemélynek legkorábban módjában állt a jövedelmet megszerezni. A magánszemélytől a kifizető által átvállalt vagy a kifizető részéről elengedett kötelezettség (tartozás) utáni adókötelezettségről külön rendelkezik a Javaslat. Ebben az esetben az átvállalásról (elengedésről) szóló dokumentum kelte vagy az elengedés időpontja szerinti év a jövedelemszerzés időpontja.
A 11. §-hoz
Általános rendelkezésként rögzíti a Javaslat az önadózás rendszerét. E szerint a magánszemélynek kell az összevont adóalapját, továbbá egyes külön adózó jövedelmeit megállapítania, ezek után (az adót csökkentő és növelő tételek beszámításával) az adót kiszámítania, bevallania és megfizetnie.
Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében – főszabály szerint – nem kell bevallani az adómentes, a 0%-os adókulcs alá eső jövedelmeket, továbbá az egyes elkülönülten adózó jövedelmek közül azokat, amelyekből a kifizető a kifizetéskor az adót levonta, kivéve az utóbbiak közül az osztalékból, az árfolyamnyereségből és a külterületi termőföld bérbeadásából származó jövedelmet.
Kötelező adóbevallást adnia az egyéni vállalkozónak minden esetben, valamint az önálló tevékenységet végző magánszemélynek akkor, ha e tevékenységéből bevétele van, továbbá annak, akinek befektetési adóhitel állománya, vagy ahhoz kapcsolódó visszafizetési kötelezettsége van.
A 12. §-hoz
Szintén egyszerűsítési céllal, a Javaslat rögzíti a magánszemély nyilatkozatán alapuló, adóbevallást helyettesítő munkáltatói adóelszámolás lehetőségét. Nem helyettesíthető a nyilatkozattal azonban az adóbevallás, ha a magánszemély
– az év utolsó napján nem áll munkaviszonyban,
– bármely jövedelmét tételes költségelszámolással határozza meg,
– egyes külön adózó jövedelmei után adó-megállapítási vagy adófizetési kötelezettsége van,
– a törvényes vagy állami végkielégítésből származó jövedelmét évek között megosztja,
– egyéni vállalkozásból szerzett bevételt,
– mezőgazdasági kistermelőként a kistermelői átalány elszámolási módot választotta és az e tevékenységből származó bevétele meghaladta az évi 1 millió forintot.
A 13–15. §-hoz
Az adó megfizetésének részletes szabályait e törvény és az adózás rendjéről szóló törvény együttesen tartalmazza. E §-ok tartalmazzák az adó megfizetéséhez fűződő felelősségi szabályokat is.
A 16–18. §-hoz
E paragrafusok rögzítik az önálló tevékenység fogalmát, valamint az e körbe tartozó tevékenységfajták példálódzó felsorolását.
A főszabály szerint az önálló tevékenységből származó bevételnek a bevételszerző tevékenység folytatása érdekében felmerült és igazolt, e törvény által elismert költségekkel csökkentett része a jövedelem. Ez a tételes költségelszámolás szabálya, amelynek alkalmazása helyett a magánszemély választhatja a bevétel 10%-át kitevő vélelmezett költséghányad érvényesítését. Fontos tudnivaló, hogy az utóbbi jövedelem-megállapítási módszer alkalmazása esetén az adott adóévben a tételes költségelszámolás sem az önálló tevékenységből származó bevételekre, sem az önálló tevékenységre tekintettel kapott költségtérítésre nem alkalmazható. Ha többféle önálló tevékenységből szerez jövedelmet a magánszemély (például szellemi tevékenységet végez vállalkozói igazolvány nélkül, de más tevékenységére kiváltotta az egyéni vállalkozói igazolványt), akkor az általa választott jövedelem-megállapítási módot egységesen kell alkalmaznia az összes önálló tevékenységére.
A bevételek részletes elszámolási szabályait az 2. és 4. sz. melléklet, a költségelszámolásra vonatkozó részletező rendelkezéseket pedig a 3. sz. melléklet tartalmazza.
A 19. §-hoz
Az önálló tevékenységet folytató magánszemély sajátos adózási helyzetbe kerülhet, ha törvény, kormányrendelet vagy államközi megállapodás alapján a tevékenységéhez vissza nem térítendő támogatást kap. Ilyen esetben – hogy ez a bevétel a megszerzés évében ne okozzon aránytalan adóteher – növekedést – e paragrafus úgy rendelkezik, hogy ezt a támogatást a magánszemély a folyósítás évében és az azt követő három évben olyan mértékben veheti bevételként figyelembe, amilyen mértékben azt költségként felhasználta. A folyósítást követő harmadik év végén költségként még fel nem használt támogatási összeget bevételként kell figyelembe venni. Ez a rendelkezés gyakorlatilag null-szaldós megoldást jelent az érintett magánszemélyeknek (vállalkozóknak). A költségelszámolás ilyen esetben – függetlenül a 3. számú melléklet vonatkozó rendelkezésétől – egyösszegben történhet.
Abban az esetben, ha a magánszemélynek a támogatást vissza kell fizetnie, a visszafizetendő összeg a bevételből levonható, azonban az esetleges büntető kamat stb. nem vehető költségként figyelembe.
A 20–22. §-hoz
Az önálló tevékenység kategóriáján belül az egyéni vállalkozáshoz megkülönböztető adózási szabályok és kedvezmények kapcsolódnak. Ez utóbbiak közé tartozik a pénztartalékolás lehetősége (amit a 2. sz. melléklet részletez), a szakmunkástanuló képzéséhez és a csökkent munkaképességű foglalkoztatásához kapcsolódó bevételcsökkentő kedvezmény, továbbá a korábban munkanélküli személy foglalkoztatásához fűződő költségelszámolási kedvezmény. Itt kerül szabályozásra a veszteségelhatárolás intézménye is, amelynek a lényege az, hogy az egyéni vállalkozó a bevételét meghaladó költségét a felmerülés évét követő öt éven belül az egyéni vállalkozói bevételével szemben elszámolhatja. Ez utóbbi szabály annak ismeretében jelentős, hogy más önálló tevékenységet végző (tehát nem egyéni vállalkozó) magánszemély költséget legfeljebb az adott évi önálló tevékenységből származó bevétele összegéig számolhat el, tehát veszteség-átviteli lehetőség nem illeti meg. A veszteségelhatárolásnál az általános szabályon túl további kedvezményt élvez a kezdő, illetőleg a mezőgazdasági tevékenységet végző egyéni vállalkozó.
Fontos változás az 1995. év előtt hatályos szabályozáshoz képest, hogy az egyéni vállalkozói tevékenység kezdése és az azt követő két év veszteségének korlátlan ideig lehetséges elszámolását a Javaslat ahhoz a feltételhez köti, hogy a kezdést követő harmadik évtől legalább az adóév költségének az 50 százalékát elérő folyó évi bevétel keletkezzék. Ha ez a feltétel nem teljesül, akkor a kezdéssel kapcsolatban keletkezett veszteséget elszámoltnak kell tekinteni.
A 23. §-hoz
A mezőgazdasági kistermelő – az egyéni vállalkozóhoz hasonlóan – az önálló tevékenységet végzők kategóriáján belül egy elkülönült, nevesített jövedelemtulajdonosi forma. A jövedelemszámítási módszerek közül a kistermelő választhat, hogy
– az általános szabályok szerinti tételes költségelszámolást alkalmazza, vagy
– a bevételének a 10%-os költséghányaddal csökkentett részét tekinti jövedelemnek, vagy
– az ún. kistermelői átalány-elszámolást alkalmazza.
Ez utóbbi lényege az, hogy az e tevékenységből származó bevétel évi 1 millió Ft-ig adómentes, az afölötti bevételrésznek pedig – tekintettel a mezőgazdasági tevékenységek jellemzően alacsony jövedelmezőségi rátájára – állat, állati termék értékesítése esetén a 10%-át, egyéb (növényi) termék, termény értékesítése esetén 30%-át kell jövedelemnek tekinteni.
A vélelmezett jövedelemráta nagy előnye, hogy nem lép be a költségszámlák beszerzésének, megőrzésének kényszere, de egyben hátránya, hogy veszteséges termelés esetén a vélelmezett jövedelem után is fennáll az adófizetési kötelezettség. Ezt az esetleges hátrányt elkerülni a tényleges jövedelem számlák alapján történő kimutatásával és a tényleges jövedelem szerinti adózáshoz kapcsolódó adókedvezmény igénybevételével lehet.
A törvény alkalmazásában mezőgazdasági kistermelő (3. § 18. pont) az az önálló tevékenységet nem egyéni vállalkozói igazolvánnyal folytató magánszemély, akinek a 6. sz. mellékletben meghatározott tevékenységből származó éves bevétele nem haladja meg a 2 millió Ft-ot. Változás – az 1996. évet megelőző szabályozáshoz képest –, hogy az említett bevételhatár túllépése nem jelenti automatikusan a kistermelő egyéni vállalkozóvá való „átminősítését”, csupán az önálló tevékenységet végzők adójogi pozíciójába kerül, azzal, hogy választhatja az egyéni vállalkozói státust is.
A 24–27. §-hoz
A nem önálló tevékenységhez tartoznak azok a jövedelemszerzési jogcímek, amelyek munkaviszonyból, illetőleg adójogi szempontból ezzel egy tekintet alá eső más jogviszonyból származnak. A munkaviszony (közalkalmazotti, köztisztviselői, bedolgozói, stb. jogviszony) mellett ide tartozik az országgyűlési és az önkormányzati képviselői tevékenység is. A képviselő megbízatásának időtartama munkaviszonyban töltött időnek számít, ezért indokolt a munkaviszonyból származó jövedelmekre vonatkozó szabályok kiterjesztése az e tevékenységből származó jövedelmekre is. A nem önálló tevékenységek közé sorolja a Javaslat a társas vállalkozás magánszemély tagjának személyes közreműködését is, ha az erre tekintettel kapott juttatást a társas vállalkozás a költségei között elszámolja. E körbe tartozik a választott tisztségviselőként végzett igazgatósági tagi stb. tevékenység is, kivéve a választott könyvvizsgáló tevékenységét.
A nem önálló tevékenységből származó bevétel egésze – a törvényben meghatározott kivételekkel – jövedelemnek tekintendő.
A nem önálló tevékenység bevételének számít az e tevékenységre tekintettel kapott költségtérítés és számos más juttatás, amelyeket erre a jogviszonyára tekintettel kap a magánszemély. Példálódzó jelleggel néhányat a Javaslat külön is megemlít: napjainkban terjedő módja a dolgozók javadalmazásának az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba a munkáltató tag által a magánszemély javára történő tagdíjbefizetés, vagy biztosítás kötése az alkalmazott javára és a biztosítási díj fizetése, illetve a már létező biztosítás díjának átvállalása. A magánszemély szempontjából mindezek jövedelemként jelennek meg. A Javaslat szerint a nem önálló tevékenység jövedelmei között kell ezeket számba venni.
Nem számít e körben bevételnek:
– a hivatali gépjármű üzleti (hivatali) használatára fordított üzemanyagköltség jogszabályi keretek közötti megtérítése,
– a saját gépjárművel történő munkábajárás költségének a törvény által meghatározott mértékben (3 Ft/km) való megtérítése.
A törvényes végkielégítés speciális adójogi kezelésben részesül. Ennek lényege az, hogy az említett végkielégítés összege – az egy hónapra jutó részösszeg és a munkaviszony megszűnése időpontjának figyelembe vételével – a törvényben szabályozott módon évek között megosztható, amely egyenletesebb – ezáltal az érintett magánszemély részére kedvezőbb – adóteher-elosztást eredményezhet.
A nem önálló tevékenységből származó bevétel csökkenthető
– a munkavállalói érdekképviseleti szervezetnek befizetett (levont) tagdíj összegével,
– a költségtérítés címén kapott bevétel mértékéig a 3. sz. melléklet rendelkezései szerint elismert költséggel,
– külszolgálat esetén – figyelemmel az erre vonatkozó átmeneti rendelkezésekre is – a bevétel 30 százalékával, továbbá az erről szóló kormányrendeletben foglaltak szerint elismert költségekkel.
A 28. §-hoz
Az ún. „egyéb jövedelem” kategóriájába azok a jövedelmek kerültek, amelyek nem tartoznak sem az önálló, sem a nem önálló tevékenységből származók közé, továbbá adózásukra a törvény külön rendelkezést nem tartalmaz. Az egyéb jövedelem esetében a bevétel egésze minősül jövedelemnek. Ide tartoznak – a teljesség igénye nélkül – az adóköteles társadalombiztosítási ellátások, a magánszemély biztosított nevére szóló biztosításnak a kifizető (amennyiben az nem a magánszemély munkáltatója) által viselt díja (ha az nem adómentes), az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba a támogató által befizetett összegnek (adománynak) az a része, amelyet a magánszemély egyéni számláján jóváírtak, valamint a munkanélküli ellátások. A külföldi hivatali, üzleti utazás kapcsán szerzett bevételnek a Javaslat szerint a 70 százalékát – illetve a jogszabály által figyelembe vett költséggel csökkentett részét – kell jövedelemként számításba venni, így ismerve el a külföldi úttal kapcsolatban felmerült költségeket.
A 29. §-hoz
Az összevont adóalapot (a korábbi terminológia szerint: az összjövedelmet) az önálló és a nem önálló tevékenységből származó jövedelem, továbbá az egyéb jövedelem együttes összege képezi. Az összevont adóalapba tartozik az a külföldről származó jövedelem is, amely megfelel az előzőekben felsoroltaknak (feltéve, hogy nemzetközi egyezmény vagy viszonosság nem zárja ki a belföldön történő adóztatást). A külföldről származó jövedelem megállapításánál a külföldi pénznemben megadott összeget a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett, az év utolsó napján érvényes valuta középárfolyamon kell forintra átszámítani. Az összevonási kötelezettséget nem befolyásolja az, hogy az előzőek szerint megállapított és igazolt jövedelem a külföldi állam adózási szabályai szerint esetleg nem visel adót (pl. személyi kedvezmény címén).
A 30–31. §-hoz
Az összevont adóalap után az adótábla szerint kell a számított adót megállapítani. Az adótábla nem tartalmaz 0-kulcsos sávot. A 0-kulcsos sáv eltörlése mellett – többek között – az az érv szól, hogy nem egyezik a méltányosság követelményével, ha a magas jövedelemmel rendelkezők részére is biztosítja az adórendszer a kvázi-mentes jövedelem nyújtotta kedvezményt, amelynek célja eredetileg az alacsony jövedelműek adóterhének mérséklése volt. Az átlag alatti bérjövedelemmel rendelkezők számára a Javaslat az ún. adójóváíráson keresztül ellentételezi az adómentes sáv eltörlését.
A 32. §-hoz
A külföldről származó jövedelmeknél – ha azt külföldön is adóztatták és emellett a szabályozás alapján a belföldi összjövedelembe (összevont adóalapba) is beszámítandó – a nemzetközi adójogban általánosan ismert „átlagadókulcs” szerinti beszámítási módszert kell alkalmazni.
Ennek lényege az, hogy a külföldről származó (és a szabályozás szerint az összevont adóalap részét képező) jövedelemmel együtt számított adóalap utáni adótábla szerinti adót meg kell állapítani, majd ki kell számítani, hogy az adóalapnak mennyi százaléka ez az adó. Az így kapott százalékot alapul véve, meg kell állapítani a külföldről származó jövedelemre ennek arányában jutó „átlagadót”, és ezt az összeget le kell vonni az adótábla szerinti adó összegéből (de levonni legfeljebb a külföldön igazoltan megfizetett összeget lehet).
Ez az eljárás – a nemzetközi (államközi) kapcsolatoktól függetlenül – azonos adójogi pozícióba helyez minden magánszemélyt, aki külföldön jövedelemre szert tesz.
A 33. §-hoz
E § részletezi a bér és azzal azonosan kezelt más jövedelmek utáni adójóváírást. Ennek lényege az, hogy meg kell állapítani a bér adótábla szerinti, illetőleg a munkáltatói adóelőleg-levonási szabályok szerinti adóját, továbbá a két összeg különbségét. A bért el kell osztani az összevont adóalap összegével és a kapott hányadossal meg kell szorozni az előzőekben kapott különbség összegét. Az így kapott összeggel lehet a számított adót csökkenteni. Nem kell külön kiszámolni az adójóváírást, ha az összevont adóalapot kizárólag bér képezi. Ekkor a munkavállalói adóelőleg levonásra előírt sávos kulcsokkal számított adót kell az összevont adóalap adójának tekinteni (amely alacsonyabb az adótábla szerint kalkulált összegnél).
A 34. §-hoz
Szociálpolitikai megfontolásokból nem kell megfizetni a nyugdíj, a gyermekneveléshez kötődő támogatások, az ösztöndíj címén, valamint a szociális gondozásért kapott – meghatározott nagyságú – jövedelmek együttes összegére jutó adót. Ez azt jelenti, hogy e jövedelmeket gyakorlatilag nem terheli adó, de a többi összevonandó adóköteles jövedelmet „feljebb tolják” az adótáblában, és így az adót a tényleges jövedelmi helyzetnek jobban megfelelő – esetleg magasabb – adókulcs szerint kell megfizetni. Ha csupán az e §-ban felsoroltak közül szerez jövedelmet a magánszemély, akkor adófizetési kötelezettség nem terheli.
A 35. §-hoz
Az összevont adóalap adójának 100%-áig terjedő kedvezményeket tartalmazzák a Javaslat 35–40. §-ai.
Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztáraknak, mint a társadalombiztosítási rendszert kiegészítő öngondoskodásnak az elterjedése, társadalmi elfogadásuk segítése fontos érdek, ami indokolja, hogy az adórendszerben kedvezményeket élvezzenek. A Javaslat az egyes pénztárformákra eltérő kedvezményi mértékeket határoz meg. Kiemelten támogatja a nyugdíjpénztárba történő befizetéseket. Az adókedvezmény egyaránt vonatkozik a magánszemély által befizetett tagdíjra és a munkáltatói tagdíj-hozzájárulásra, valamint a pénztárnak juttatott adományból a magánszemély egyéni számlájára kerülő összegre. (A tagdíj-átvállalás és az adományból jóváírt összeg egyébként a magánszemélynél adóköteles jövedelemként jelenik meg, hiszen ezzel vagyoni előnyhöz jut.) A kedvezmény szorosan kapcsolódik az adományozót e Javaslat, illetve a társasági adóról szóló törvény szerint megillető adókedvezményhez.
A 36. §-hoz
A tandíjfizetés terheinek mérséklése érdekében a Javaslat lehetőséget nyújt az első alapképzésben részt vevő hallható tandíjaként befizetett összeg 30 százalékának a hallgató adójából vagy a hallgató tandíját befizető közeli hozzátartozónak adójából való levonására. A kedvezmény alapjaként legfeljebb az állami felsőoktatási intézményeknek az erről szóló kormányrendeletben meghatározott tandíja vehető figyelembe. A rendelkezés az első alapképzést kedvezményezi (a másod-diplomát például már nem). Az első alapképzés fogalmába beleértendő az esti és a levelező tagozaton folytatott tanulmány is, ha a hallgatónak még nincsen felsőfokú végzettsége. A nem állami felsőoktatási intézmények esetében is csak a kormányrendelet szerinti összegnek megfelelően vehető igénybe a kedvezmény.
A 37–38. §-hoz
A lakáshoz jutás állami segítésének egyik eszközeként a Javaslat kedvezményben részesíti a lakáscélú megtakarításokat. Az adóévben elhelyezett összeg 20 százalékát engedi levonni az adóból (de legfeljebb évi 12 ezer forintot). A kedvezményezett célra történő felhasználást természetesen igazolni kell. Amennyiben más célra fordítja a kedvezmény alapjául szolgáló megtakarítást a magánszemély, a Javaslat ehhez szankciókat fűz.
A Javaslat a lakáscélú hitel törlesztéséhez is kapcsol kedvezményi elemet. A pénzintézettől felvett ilyen célú hitel törlesztésére fordított összeg 20 százaléka vonható le az adóból (de egy hitelszerződéshez kapcsolódva legfeljebb 35 ezer forint, akkor is, ha a vonatkozó hitelszerződésben több adós szerepel).
A 39. §-hoz
Az 1993. december 31. és 1996. január 1. között kötött üzleti célú és az ezt követően kötött beruházási célú pénzintézeti hitel adóévben megfizetett kamatának 25 százalékát a Javaslat szerint levonhatja adójából az egyéni vállalkozó és a mezőgazdasági kistermelő. (A kedvezményezett hitelcélok körének szűkítését – többek között – az indokolja, hogy az egyéni vállalkozóknak a Javaslat szerint lehetőségük van kedvező adózási feltételekkel pénztartalékolásra, függetlenül attól, hogy az így „félretett” pénzeszközöket milyen célra használják fel.) A kisvállalkozások napjainkban igen nehezen juthatnak hitelhez. E rendelkezés célja, hogy a kedvezmény révén könnyítsen a törlesztési terheken, hozzájárulva így a kisméretű vállalkozások hitelképességének növeléséhez, ezen keresztül a vállalkozások élénkítéséhez.
A 40. §-hoz
E § három kedvezményről rendelkezik. A tételes költségelszámolást vagy a 10 százalékos költséghányadot alkalmazó mezőgazdasági kistermelő e tevékenységből származó éves jövedelmének 25 százalékát, legfeljebb 35 ezer forintot vonhat le az adójából.
A szellemi tevékenységből származó jövedelem esetén annak 25 százaléka, de legfeljebb 50 ezer forint vonható le az adóból.
A súlyosan fogyatékos magánszemély havi 1000 forint (évi 12 ezer forint) összeggel csökkentheti az adóját.
A 41. §-hoz
A közcélokhoz való önkéntes hozzájárulás fontos érdek, ez indokolja az alapítványi befizetések és a közérdekű kötelezettségvállalás céljára fordított összegek adórendszeren keresztüli támogatását. A preferált célokat taxatív felsorolással tartalmazza a Javaslat.
Hasonló kedvezményben részesül az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba a magánszemély által adományként (tehát nem pénztártagi minőségben!) befizetett támogatás is, összhangban a 35. §-nál leírtakkal.
A 42. §-hoz
A hosszú távú megtakarítás és az öngondoskodás az élet- és nyugdíjbiztosításokban egyidejűleg megvalósul. Mindkét cél különösen támogatandó, ezért tartalmaz a Javaslat adókedvezményi lehetőséget bizonyos – külön rögzített feltételeknek megfelelő – biztosítások adóévben befizetett díjára vonatkozóan. Az ezzel összefüggő részletszabályokat a törvény 7. számú melléklete tartalmazza. Fontos kitétel, miszerint abban az esetben, ha az adócsökkentést igénybe vevő magánszemély a biztosítás feletti rendelkezési jogát a törvényi feltételektől eltérően gyakorolja, akkor a korábban levont adócsökkentő összeget 20%-kal növelten kell a rendelkezési jog gyakorlásának évében adót növelő tétel címén megfizetnie.
A 43. §-hoz
Elsőrendű gazdaságpolitikai érdek a hosszú távú megtakarítások és befektetések növelése, és cél a fejlődésben lévő értékpapír-piac élénkítése is. Míg a különféle biztosítási formákban (ideértve az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakat is) felgyülemlett megtakarítások a magánszemély szempontjából eléggé „rugalmatlanok”, az értékpapír-piaci befektetések sokkal könnyebben mobilizálhatók. Az említett kettős célt szolgálja az úgynevezett befektetési adóhitel intézménye. Az adókedvezmény az adóévben befektetett összegre vonatkozik, de mégsem kötődik adott értékpapírhoz. A tőkeszámla-nyilvántartás biztosítja a befektetett pénz mennyiségének követését változó összetételű befektetés-állomány mellett is. Az adóhitel-jelleg lényege az, hogy ha egy adott évi befektetés-állomány az előző évekhez képest növekedett, a növekmény 30 százalékával az adó csökkenthető, ha pedig a befektetés-állomány csökken, ez a csökkenés az adót növeli. (A részletszabályokat a Javaslat 8. számú melléklete tartalmazza.)
A 44. §-hoz
E paragrafus szól az adókedvezmények érvényesítésének korlátairól. A 35–40. §-oknál leírt adókedvezmények együttes összege az összevont adóalap (összevonandó jövedelem) adójának 100 százalékáig levonható az adóból, a 41–43. §-okban szereplő adókedvezmények azonban ezen belül is összesen csak az így korrigált adó 50 százalékának, továbbá az osztalék és az árfolyamnyereség adójának együttes összegéig terjedhetnek.
A 45. §-hoz
Külön törvény által szabályozandó körben lehetőség lesz arra, hogy a befizetett adó 1%-át közcélú tevékenységet folytató szervezet számára utaltassa át az adófizető.
A 46–49. §-hoz
E §-ok a kifizetői és a munkáltatói adóelőleg-megállapítás szabályait tartalmazzák.
A főbb kifizetői szabályok:
– A kifizető (ha nem munkáltatója a magánszemélynek) az általa kifizetett jövedelemből 40 százalék adóelőleget von le. A jövedelem megállapítása történhet a 10 százalékos vélelmezett költséghányad vagy tételes költségelszámolásra vonatkozó igazolás alapján, de ez utóbbi esetben is a bevétel legalább 50 százalékát az adóelőleg számításánál jövedelemnek kell tekinteni. A törvény, vagy kormányrendelet alapján fizetett költségtérítés esetén (ha azt e törvény is költségtérítésnek ismeri el) a jogszabályi mértéket meg nem haladó összegből nem kell adóelőleget levonni.
Nem kell adóelőleget levonni az egyéni vállalkozónak és a mezőgazdasági kistermelőnek e tevékenységére tekintettel kifizetett összegből. (46. §)
Munkáltatói szabályok:
– A munkáltatónak, a bér kifizetőjének az általa havonta rendszeresen kifizetett bérből, annak tizenkétszerese után megállapított várható adóösszeg egytizenketted részét kell adóelőlegként levonnia.
Ha az éves várható összevont adóalapot csak a bér képezi, akkor az összevont adóalap adójának megállapítására előírt adótáblát kell figyelembe venni a várható adóösszeg megállapításánál.
A munkáltató az adóelőleg összegének megállapításánál egyes adót csökkentő (befolyásoló) tételeket (nyugdíjat, súlyosan fogyatékos kedvezményét és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba történő befizetés utáni kedvezményt) figyelembe veszi. (47. §)
– A törvényes, illetőleg állami végkielégítés teljes összegéből a munkáltató 20% adóelőleget von le, az említett végkielégítések speciális, évek közötti megosztási szabályait egyébként külön § tartalmazza (48. §). Ugyancsak 20% adóelőleget kell fizetni a nem pénzbeli formában juttatott összevontan adózó jövedelem után, valamint a munkáltató által a magánszemély helyett fizetett – nem adómentes – biztosítási díjra és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulásra.
Egyéb előlegfizetési szabályok:
– Az egyéni vállalkozónak, a mezőgazdasági kistermelőnek, továbbá annak az önálló tevékenységet folytató magánszemélynek, akinek a jövedelme nem kifizetőtől származik, negyedévenként kell adóelőleget fizetnie. Az adóelőleg összege legalább az év elejétől keletkezett jövedelem adótábla szerinti adójának és az év során már befizetett adóelőlegnek a különbözete (49. §).
Az 50–57. §-hoz
Az „egyes külön adózó jövedelmek” kategóriájába azok az adóköteles jövedelmek tartoznak, amelyek nem kerülnek összevonásra, következésképp rájuk a jövedelem nagyságához igazodó progresszió nem – vagy csak sajátos módon – érvényesül. Ezek közül e §-ok az egyéni vállalkozó által választható átalányadózási szabályokat tartalmazzák.
Az átalányadót – egy teljes adóévre – az az egyéni vállalkozó választhatja, aki a választást megelőző adóévben már legalább 183 napig egyéni vállalkozó volt, egyösszegbeni amortizációt (a választást megelőző évben) nem alkalmazott, továbbá előző évi bevétele a 3 millió Ft-ot, meghatározott kiskereskedelmi tevékenység esetén pedig a 15 millió Ft-ot nem haladta meg, valamint az átalányadó alkalmazásának idejében kizárólag a törvényben felsorolt tevékenységeket végzi és nem áll munkaviszonyban.
Az átalányadó rendszerének a lényege az, hogy az adózó az éves bevételének 20%-át tekinti jövedelemnek, meghatározott kiskereskedelmi tevékenység kizárólagos folytatása esetén pedig a 13%-át, ez utóbbin belül egy szűkebb (és jellemzően alapellátást kielégítő) területen tevékenykedő a bevétel 7%-át veheti jövedelemként számba.
Az éves jövedelem (az átalányadó alapja) után az adó mértéke a következők szerint meghatározott:
– 200 ezer Ft-ig 12,5%,
– 200 ezer Ft és 600 ezer Ft között 25%,
– 600 ezer Ft és 800 ezer Ft között 30%,
– 800 ezer Ft felett 35%.
Az átalányadózás szabályai addig alkalmazhatók, ameddig a választásra jogosító bevételhatárt az egyéni vállalkozó nem lépi túl, továbbá az egyéb választhatósági feltételek együttesen fennállnak. Amennyiben az átalányadózásra való jogosultság évközben az előzőek bármelyike miatt megszűnik, úgy egész évre az egyéni vállalkozóra vonatkozó általános adózási szabályokat kell egységesen és visszamenőlegesen alkalmazni.
Ha az átalányadót választó egyéni vállalkozó elveszti az erre való jogosultságát, vagy – saját elhatározásából – a következő évben nem választja az átalányadót, akkor az ezt követő három évig nem jogosult az átalányadóra, továbbá az említett időszakban tárgyi eszköz beszerzése esetén nem alkalmazhat amortizációt helyettesítő egyösszegbeni költségelszámolást.
Az átalányadózó negyedévente adóelőleget fizet. Jövedelme (az átalányadó alapja) megállapítása céljából – amennyiben az általános forgalmi adó rendelkezéseinek alkalmazásából nem következik a pénztárkönyv-vezetési kötelezettsége – csak a bevételi adatokat rögzíti a pénztárkönyvben.
Az 58. §-hoz
A Javaslat a könnyebb áttekinthetőség érdekében különválasztja az ingó, valamint az ingatlan és a vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelmet. Ez a § tartalmazza az ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelem adózási szabályait.
A jövedelem az átruházásról szóló szerződés keltének napján keletkezik. A jövedelem az ingó vagyontárgy átruházásából származó bevétel, csökkentve a megszerzés költségével, az esetleges értéknövelő beruházásokkal és a szerzéshez, valamint az elidegenítéshez kapcsolódó költségekkel. Amennyiben a jövedelem az előzőek szerint nem állapítható meg, akkor a bevétel 25%-át kell jövedelemnek tekinteni.
Az ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelem – az ingatlan és a vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelemmel azonos módon – 1996. év előtt eddig az összevonandó jövedelem része volt. A Javaslat szerint e jövedelmekre lineáris (10%-os) adókulcs vonatkozik. Az adót a magánszemély az adóbevallásában vallja be és fizeti meg.
Az ingó dolog nem üzletszerű értékesítéséből származó, 100 ezer forintot meg nem haladó jövedelem adómentessége más formában él tovább: a Javaslat szerint a vagyontárgyak átruházásából származó jövedelem adójának 10 ezer forintot meg nem haladó részét nem kell megfizetni (ami 10%-os kulccsal számolva egyenértékű a 100 ezer forintnyi jövedelem adómentességével).
Nem alkalmazható e rendelkezés, ha rendszeres haszonszerzés céljából történik a fenti tevékenység, ez utóbbi esetben az önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó adózási szabályok az irányadók.
Az 59–64. §-hoz
Az ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelemre vonatkozó valamennyi szabályt e §-ok tartalmazzák. A Javaslat az 1982. január 1-je előtt szerzett ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelmet nem tekinti bevételnek.
Bevétel a szerződés szerinti ellenérték. A bevételből levonható az ingatlan (vagyoni értékű jog) megszerzésére fordított összeg, továbbá az értéknövelő beruházással és a megszerzéssel, valamint az átruházással kapcsolatos költségek. A bevétel és az említett költségtételek különbözete a jövedelem, abban az esetben pedig, ha a megszerzésre fordított összeg nem állapítható meg, a bevétel (a kapott ellenérték) 25%-át kell jövedelemnek tekinteni.
A termőföldről szóló törvény szerinti birtok-összevonási célú önkéntes földcsere nem számít átruházásnak, az ennek során értékkiegyenlítés címén szerzett vagyoni értéket a Javaslat egyéb jövedelemnek tekinti.
Az ingatlan és vagyoni értékű jog átruházásából származó jövedelem – hasonlóan az ingó dolog átruházásának jövedelméhez – a Javaslat szerint nem tartozik az összevonás alá eső jövedelmek közé, hanem 10%-os lineáris adó terheli, amelyet az adóbevallásra vonatkozó szabályoknak megfelelően kell megállapítani és megfizetni.
A lakásvagyon mobilitása és növelése szempontjából fontos nemzetgazdasági érdek szól amellett, hogy az ismételten lakásra fordított ilyen típusú jövedelem ne viseljen adót. Ezért a javasolt rendelkezések lehetővé teszik az adó visszatartását, illetőleg visszaigénylését akkor, ha a lakáscélú felhasználás megvalósult. Gyakorlati megfontolások indokolják, hogy az adó visszatartása (visszaigénylése) a lakáscél tényleges megvalósulásához kötődjék. Annak érdekében, hogy a törvény kizárja a fiktív adóhalasztás lehetőségét, garanciális rendelkezés szól arról, hogy a „megnyert” adót meg kell fizetni, ha a lakást a magánszemély a kedvezmény érvényesítését követően 60 hónapon belül eladja.
Abban az esetben, ha a kárpótlási törvények szerinti vételi jog gyakorlása útján vásárolt termőföld, erdő átruházásából származó jövedelmét a magánszemély még az átruházástól számított egy éven belül igazoltan mezőgazdasági művelésű külterületi termőföld megvásárlására fordítja, akkor nem kell ezen jövedelem után az adót megfizetnie. A Javaslat módot nyújt az e címen már megfizetett adó visszaigénylésére is, ha a vásárlásra az adóbevallás benyújtása után, de még egy éven belül kerül sor.
A 65. §-hoz
Az utóbbi években rendkívüli gyorsasággal szaporodnak a különféle megtakarítási formák és értékpapír-konstrukciók. Az ezekből származó jövedelmeket egyre nehezebb besorolni az értékpapírból származó jövedelem „klasszikus” kategóriájába. Ezért szükséges az értékpapírból származó különböző jövedelemformák (mint kamat, osztalék, árfolyamnyereség) fogalmának külön történő meghatározása. A Javaslat 65–68. §-ai tartalmazzák e szabályokat.
E § részletezi azon bevételeket, amelyeket a Javaslat kamatnak tekint. A kamatbevétel egésze jövedelemnek számít, és 0 százalékos adókulcs vonatkozik rá.
Az értékpapír értékesítéséig felhalmozódott, de ki nem fizetett kamat és a befektetési jegy várható hozama az említett értékpapíroknak a kamat-, illetve hozamfizetés előtt történő értékesítése esetén az árfolyamban – piaci körülmények között – tükröződik. Több ízben megfogalmazódott az igény arra vonatkozóan, hogy az azonos közgazdasági tartalmú jövedelmek adójának mértéke ne függjön a kifizetés formális jogcímétől. A kérdés annak kapcsán merült fel, hogy 1994. november hótól a kamat „adója” 0 százalékra csökkent, míg az árfolyamnyereségre 20 (1995-től 10)%-os adó vonatkozott. Az adómértékeknek ez az eltérése az állami költségvetés számára megnehezítette a forráshoz jutást, hiszen az adószempontok mérlegelése miatt a magánszemélyek állampapír-vásárlási kedve csökkent. Mindezekre tekintettel a Javaslat kamatként kezeli bizonyos értékpapírok árfolyamnyereségét is.
A nyilvános forgalomba nem kerülő értékpapírokra és a célrészjegyre a kifizető által fizetett kamatnak, valamint árfolyamnyereségnek csak egy részét ismeri el 0%-kal adózó kamatként a Javaslat. E megszorítás azért került a Javaslatba, hogy megakadályozza az adókikerülési célzatú, más jogcímek helyett „kamat” címen juttatott jövedelmek köztehermentes kifizetését.
A Javaslatban felsorolt esetek közé nem sorolható, vagy az ott szereplő korlátokat meghaladóan kamat címén szerzett bevétel egyéb jövedelemnek minősül (a bevétel egésze jövedelem és az összevont adóalap részét képezi).
A 66. §-hoz
E § határozza meg az osztaléknak minősülő bevételek körét. Egyértelműen rendezi a jegyzett tőke emelése kapcsán juttatott értékpapír, üzletrész, illetve azok névértéke növelésének adózási szabályait: ezek is osztalékként kezelendők. A bevétel egésze jövedelemnek számít, az adó mértéke 10%. Az adó levonására és befizetésére vonatkozó szabályok nem változnak.
A kialakult gyakorlat és a jogszabályi rendezés eddigi hiánya szükségessé tette az osztalékelőleg – mint jövedelem – törvényi szintű szabályozását. Ezért került a Javaslatba az a rendelkezés, amely az osztalékelőleget osztaléknak minősíti, s így annak kifizetésekor vonatkozik rá az adó-megállapítási és -levonási kötelezettség.
A 67. §-hoz
Az árfolyamnyereség-számítás főszabályaként az eladáskori ellenérték és a szerzési érték különbözetét kell árfolyamnyereségnek tekinteni. A Javaslat hangsúlyt helyez az értékpapír megszerzésére fordított összegek igazolására, az ezt bizonyító dokumentumok megőrzésére. Ilyen dokumentum hiányában a Javaslat az értékpapír elidegenítéséért kapott összeg 25%-át tekinti árfolyamnyereségnek.
Az árfolyamnyereségből származó jövedelem utáni adó mértéke 10%, kivételt jelent a tőkeszámlára vitt értékpapírok árfolyamnyeresége, amely után 0% az adó.
E § rendelkezik a tőzsdei származékos (határidős, opciós) ügyletekből keletkező jövedelmek adózásáról is. E jövedelmeket, mivel nem tekinthetők a hagyományos értelemben vett értékpapírból származó jövedelemnek, az eddigi gyakorlat szerint – külön rendelkezés híján – össze kellett vonni a többi progresszíven adózó jövedelemmel. Annak érdekében, hogy a magánszemélyek számára is vonzó legyen ez a kialakulóban lévő új piac, a Javaslat igen kedvező – 10%-os – adókulcsot állapít meg. Az értékpapírtörvény újraszabályozásával összhangban a kedvező adózási feltételek is hozzájárulhatnak a tőzsdei piacok likviditásának javításához. A § rendelkezései egyaránt vonatkoznak az árutőzsdei és az értéktőzsdei ügyletekből származó jövedelemre, de nem terjednek ki a tőzsdén kívül létrejött hasonló ügyletekre, mivel az adómegállapítás és az adóbeszedés feltételei a tőzsdén kívüli piacon nem lennének kellőképpen biztosíthatók.
A 68. §-hoz
E § általános jelleggel meghatározza az adózatlan befektetéshez kapcsolódó adózási szabályokat, továbbá az adózott és adózatlan befektetések egyes nevesített formáinak (a szövetkezeti vagyonnevesítés keretében szerzett üzletrésznek, az ügyvédi kamarától szerzett vagyonnak, továbbá az MRP keretében szerzett befektetésnek) az adó szempontjából pontos leírását tartalmazza.
A 69–71. §-hoz
E §-ok rendelkeznek a természetbeni juttatásokról, külön részletezve a természetbeni juttatások közé sorolt és az oda nem tartozó juttatások körét.
A természetbeni juttatás bevételének megállapításakor a kifizető által a megszerzésre fordított összegből, vagy a kifizetőnél felmerült közvetlen költségből, ezek hiányában a szokásos piaci értékből kell kiindulni. A természetbeni juttatás a kifizető által a magánszemélynek juttatott értékből (ami értékpapír esetében a jegyzési vagy kibocsátási ár, illetőleg a tőzsdei középárfolyam, tőzsdén kívüli kereskedelemben a nyilvános árak átlaga, ezek hiányában a névérték) a magánszemély által meg nem térített rész.
A természetbeni juttatás a magánszemélynél olyan bevétel, amelynek egésze jövedelem és amelyre 44%-os adókulcs vonatkozik. Ez az adó a kifizetőt terheli.
A természetbeni juttatások sajátos formájára vonatkozó rendelkezések a 70. §-ban találhatók. A személygépkocsi olyan nagy értékű tartós fogyasztási cikk, amelynek használata úgy a magánélet, mint a munkavégzés során egyaránt a magánszemély kényelmét szolgálja, esélyegyenlőségét biztosítja. A saját személygépkocsival rendelkező magánszemélyek és a nem saját személygépkocsit használó magánszemélyek esélyegyenlősége mögött azonban lényeges különbség lenne jövedelmi helyzetük tekintetében, és így a közterhek viselésében is akkor, ha az adózási szabályok figyelmen kívül hagynák, hogy a személygépkocsit használatba kapó magánszemélyek lényegében jövedelemhez jutnak. Ugyanis a személygépkocsit nem kell megvenniük, fenntartására, üzemeltetésére nem kell költeniük, így a tevékenységükkel kapcsolatos jogviszonyukban valójában a személygépkocsi használata esetükben pénzjövedelem kiváltásának tekinthető. Ezért indokolt ennek a jövedelemnek az adóztatása, függetlenül attól, hogy a tényleges használat során milyen arányban történik munkavégzés vagy más célú használat.
Az adófizetést előíró rendelkezés egyszerűsítési okból vélelmet állít fel e jövedelem nagyságára azáltal, hogy ezt az adót a személygépkocsi beszerzési árához igazodó átalányban határozza meg. A magánszemély helyett a személygépkocsi tulajdonosát, üzemeltetőjét teszi kötelezetté az adó megfizetésére, azzal, hogy a társaságiadó-alany kifizetőnél a személygépkocsi minden költsége, valamint a magánszemély helyett megfizetett adó elismert költségnek számít (vagyis úgy viselkedik, mint a munkadíj és közterhei).
A rendelkezések gazdasági, pénzügyi szempontokat figyelembe véve, meghatározott esetekben az adó alól kivételként kezelik a személygépkocsi használatát, de olyan feltétellel, hogy a taxatív felsoroláson kívüli használat kizártságát bizonyítani kell.
Az a vélelem, hogy a személygépkocsihoz vitathatatlanul kötődik a magánszemély általi használat, megdől akkor, ha a személygépkocsi bármely okból nem üzemel. Ilyen esetben nem lehet szó a magánszemélynél keletkező jövedelemről, ezért külön rendelkezés menti fel a kifizetőt a magánszemély helyett fizetendő adó alól azon gépkocsi esetében, amelyre vonatkozóan bizonyítható, hogy nem valósulhat meg a magánszemély általi használat.
A magánhasználat címén keletkező jövedelem vélelmének megdöntésére további ellenbizonyítási lehetőségre is módot ad az a rendelkezés, amely a személyes használat (a személygépkocsi üzemeltetése feletti szuverén döntési lehetőség) fogalmához köti a vélelem megdönthetetlenségét, illetőleg ilyen esetben is felmentést ad az adó megfizetése alól, akkor, ha a személyes használatra jogosult magánszemély a rendelkezésben meghatározott módon és mértékben használati ellenértéket (költségtérítést) fizet a kifizetőnek.
A tételesen meghatározott adó a kifizetőt terheli, de a Javaslat módot ad az adónak a magánszemély által történő átvállalására. A fizetendő adótétel a gépkocsi beszerzési árától és a beszerzés óta eltelt évek számától függ.
Az említett személygépkocsik használatával összefüggésben természetbeni juttatásnak minősül az üzemanyag-fogyasztási normát meghaladó mértékű fogyasztás értéke. (Ha azt a kifizető pénzben adja a magánszemélynek, akkor egyéb jövedelemnek tekintendő.)
A 72. §-hoz
A kifizető által a magánszemélynek nyújtott kölcsön kamatának a Polgári Törvénykönyv szerinti törvényes kamatmaximumhoz (20%-hoz) viszonyított különbözetét a Javaslat néhány kivétellel jövedelemnek tekinti, amely után az adó mértéke 44%, és az a hitel folyósítóját terheli. A Javaslat – ha az osztalék megállapítása után az osztalékelőleget vagy annak egy részét vissza kell fizetni, a visszafizetendő osztalékelőleg összegére – az osztalékelőleg folyósításának időpontjától kiterjeszti a kamatkülönbözetre érvényes adózási szabályokat azzal, hogy az osztalékelőlegből levont adó visszaigényelhető. A Javaslat rendelkezése nem érinti – többek között – a pénzintézet egyes meghatározott célokhoz rendelt hiteleit és az áruvásárlási kölcsön esetét.
A 73. §-hoz
Az önálló tevékenységből származó, egy szerződés alapján kapott kisösszegű (3000 forintot meg nem haladó) kifizetésekre vonatkozóan a Javaslat egyszerűsítő szabályt alkalmaz. Ennek lényege, hogy a bevétel egészét kell jövedelemnek tekinteni, amely után a 40%-os mértékű adó megállapítása és levonása a kifizető feladata. (Nem alkalmazható ez a szabály az egyéni vállalkozásból és a mezőgazdasági kistermelésből származó bevétel esetén.) A magánszemély azonban választása szerint összevonandó jövedelmei között is adózhat a kisösszegű kifizetésből származó jövedelme után. Erről a szándékáról írásban nyilatkoznia kell a kifizető felé.
A 74. §-hoz
A Javaslat e §-a rendelkezik a földjáradékból származó jövedelmek adózásáról.
A földjáradékkal kapcsolatban a magánszemély választhatja a kifizető általi adólevonást (ekkor a bevétel egésze jövedelem és az adó mértéke 20 százalék), vagy az önálló tevékenységből származó jövedelem szerinti (összevont) adózást.
E § határozza meg a földjáradék fogalmát is, amely azonos a korábbi szabályozás szerinti fogalommal (a fogalom rögzítését az indokolja, hogy a szövetkezeti átalakulás elhúzódása miatt a szabályozás időpontjában még van ilyen jogcímen keletkező jövedelem).
A 75. §-hoz
E § tartalmazza a társasház közös tulajdonának hasznosításából származó jövedelemre vonatkozó szabályokat. A bevétel egésze tekintendő jövedelemnek, mely után az adó mértéke 20%. Az adót a kifizetőnek kell megállapítania és levonnia. A Javaslat rendelkezik arról az esetről is, amikor a jövedelem magánszemélytől származik. Ekkor maga a társasház tekintendő a kifizetőnek.
Az e rendelkezés szerinti személyi jövedelemadó kötelezettség akkor is fennáll, ha a társasháznak valamely oknál fogva nem magánszemély tagja (is) van. (Ilyen esetben a közös tulajdon hasznosításából keletkező nyereség viszont nem képez társaságiadó-alapot.)
A 76. §-hoz
A Javaslat rögzíti az adóköteles nyeremény fogalmát, valamint a nem adóköteles nyeremények körét.
A Javaslat külön szabályozza a pénznyeremények és a nyereményként kiosztásra kerülő nem pénz, hanem más vagyoni érték adózását. Az első esetben az adó mértéke 20%, alapja a kiosztásra kerülő nyeremény összege. A másik esetben az adó mértéke 25%, alapja pedig a nyeremény általános forgalmi adó nélkül számított szokásos piaci értéke. Az adót mindkét esetben a kifizető fizeti be.
A 77. §-hoz
A privatizációs lízingszerződés útján szerzett tulajdonrész elidegenítéséből származó bevételt a Javaslat teljes egészében jövedelemként kezeli, és ehhez 20%-os adót rendel. Részletes szabályozását a Javaslat 9. számú melléklete tartalmazza. Eszerint bevételnek számít a tulajdonrész névértéke vagy az ellenértékként kapott összeg közül a magasabbik, csökkenti viszont a bevételt a magánszemély adózott jövedelméből kifizetett lízingdíj. A magánszemélyre a privatizációs lízingszerződés megkötésétől kezdve ezzel összefüggésben nyilvántartási kötelezettség vonatkozik. Az adófizetési kötelezettség az elidegenítés, illetőleg a társaság jogutód nélküli megszűnésének évében keletkezik.
A 78. §-hoz
A Javaslat külön §-ban rögzíti a statisztikai besorolási számmal meghatározott termékeknél az irányadó besorolási időpontot. Ennek a mezőgazdasági kistermelés minősítésénél, valamint az adómentesen adható munkaruha felsorolásánál van különös jelentősége.
A 79. §-hoz
Az adó mértékének kiemelkedő társadalmi-gazdasági jelentőségére tekintettel a Javaslat tartalmazza azt a törvényi kötelezettséget, miszerint a Kormánynak a következő évi adómértékekre a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatban javaslatot kell tennie. E kötelezettség nem jelent automatikusan adókulcs-változtatási kényszert (hiszen például az adóalap számítási módszer módosításával is követhető az ár- és jövedelmi viszonyok változása), azonban egy sajátos évenkénti felülvizsgálati kötelezettség itt külön is deklarálásra kerül.
A 80–82. §-hoz
A Javaslatban foglalt törvényi felhatalmazások három szintű jogosítvány, illetőleg rendelkezés-csomagot tartalmaznak.
A Javaslat a Kormány hatáskörébe utalja a közműfejlesztések támogatási rendjének, egyes költségtérítések szabályozásának, a közlekedési és postai természetbeni juttatások adómentes körének, valamint a külföldi hivatalos (üzleti) utazáshoz kapcsolódó elismert költségek meghatározását.
A pénzügyminiszter rendeletben határozhatja meg a lakáscélú megtakarítások szabályait, előírhatja a törvény végrehajtásához szükséges nyomtatványokat.
A népjóléti miniszter a súlyos fogyatékosság minősítésére kap felhatalmazást.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalt kizárólag technikai jellegű közzétételi kötelezettség terheli. Ez a fogyasztási norma szerinti elszámoláshoz szükséges üzemanyagár változás és az MNB által nem jegyzett külföldi pénznem árfolyamának időszakonkénti ismertetésére terjed ki.
A 83. §-hoz
A Javaslat szerint az új személyi jövedelemadó törvény 1996. január 1-jével lép hatályba, rendelkezéseit ettől az időponttól megszerzett jövedelmekre és keletkezett adókötelezettségre kell alkalmazni. E törvény hatálybalépésével egyidejűleg az 1991. évi XC. törvény és az ezt módosító törvények (illetőleg egyes törvényeknek az 1991. évi XC. törvényt módosító, kiegészítő rendelkezései) hatályukat vesztik azzal, hogy az 1996. január 1-je előtt keletkezett jövedelmekre, adókötelezettségre az adott időszakban hatályos korábbi rendelkezéseket kell alkalmazni, ide értve azok későbbi jogkövetkezményeit is, kivéve az utóbbiaknál, ha a törvény eltérően rendelkezik.
E paragrafusban három különösen jelentős speciális átmeneti rendelkezés is található. Az egyik a – hagyományos kifejezéssel élve – devizaellátmányra vonatkozik, amely az 1996-tól 1999-ig terjedő időszakra fokozatosan „vonja adó alá” a külföldi kiküldetésre tekintettel kifizetett összeget. A második a szövetkezeti üzletrész 1995-ben hatályos kedvezményének más formában való továbbéléséről rendelkezik. A kedvezményt az eredeti nevesítésben üzletrészhez jutott szövetkezeti tag veheti igénybe azon összeg 30%-ának megfelelő mértékben, amelyet a saját szövetkezete üzletrészének megvásárlására 1996. december 31-éig fordít. A Javaslat megvásárlásra fordított összegként legfeljebb az átalakulás befejezésekor lezárt névértéket ismeri el. Az adóhitel mindaddig fennáll, amíg a magánszemély az üzletrészét teljes egészében birtokolja, ösztönözve így a stabil szövetkezeti tagsági kör megtartására. A harmadik átmeneti jellegű rendelkezés a külterületi termőföld kifizetőnek történő bérbeadásából száramzó jövedelemre ad egy csak 1996. évben alkalmazható adózási szabályt. Ennek lényege az, hogy a bérbeadó magánszemély – a földjáradékban részesülőhöz hasonlóan – választhat a 20%-os forrásadó vagy az önálló tevékenységből száramzó jövedelem általános adózási szabályai alkalmazása között. A forrásadó akkor alkalmazható, ha a bérleti díj nem több mint a bérbeadott termőföld aranykorona értékéhez viszonyítva aranykoronánként 25 kg étkezési búza garantált felvásárlási áránál.
Az 1–9. számú mellékletek
A Javaslatban – a korábbi szerkesztési elveknek megfelelően – továbbra is mellékletek tartalmazzák azokat a speciális részletszabályokat, amelyek egyes rendelkezés-csoportokhoz kapcsolódnak és terjedelmük (a pontos és félreérthetetlenül aprólékos szabályozás igényét szem előtt tartva) ezt az elkülönülést indokolja. A mellékletek a következőket tartalmazzák.
– Az 1. sz. melléklet az adómentes jövedelmek felsorolását tartalmazza. Bizonyos – szorosan az adómentességhez kapcsolódó – fogalmak is ebben a mellékletben kerülnek meghatározásra (pl. önsegélyező feladat, pályakezdő, gépjármű, pótkocsi, egyházi személy fogalma).
Az adómentességek egy része szociális megfontolásokon alapul, így pl. a családi pótlék, egyes – társadalombiztosítási vagy szociális ellátás keretében az önkormányzat által adott – szociális juttatások, egyes lakáscélú támogatások. Bizonyos jövedelmek gyakorlati, adminisztratív okokból mentesülnek az adózás alól (mint pl. az 1988. január 1-je előtt megállapított és nem bruttósított baleseti és kártérítési járadék, az 1988. január 1. előtt kibocsátott kötvény, vagyonjegy kamata, osztaléka).
Egyes jövedelmeket a kettős terhelés elkerülése érdekében mentesít a Javaslat az adófizetés kötelezettsége alól (így pl. az olyan vagyoni érték megszerzése, amely illetékkötelezettséggel jár). Számos adómentességet gazdasági-társadalmi megfontolások indokolnak (pl. egyes alapítványi kifizetések, a falusi turizmus jövedelme).
– A 2. sz. melléklet meghatározza az önálló tevékenységet végző magánszemély bevételének részletes elszámolási szabályát.
Lehetőséget ad az egyéni vállalkozó számára, hogy éljen a pénztartalék számlán történő elhelyezéssel, ami gyakorlatilag az oly sokszor kért tartalékalap számla speciális megfelelője.
– A 3. sz. melléklet valamennyi önálló tevékenységet végző magánszemély tételes költségelszámolási szabályait tartalmazza. Példálódzó jelleggel felsorolja a jellemzően előforduló és elszámolható költségeket, ami egyben azt is jelenti, hogy a felsoroláson kívül még számos más igazolható költség számolható el. Külön rendszerezi az igazolás nélkül elszámolható költségek körét és az elszámolható értékcsökkenési leírás mértékét, feltételeit. A költségként nem érvényesíthető kiadások jellemző ismérveinek meghatározása mellett a költségelszámolásra vonatkozó vegyes rendelkezéseket is tartalmazza.
– A 4. sz. melléklet az általános forgalmi adó bevételkénti és költségkénti számbavételének szabályait tartalmazza.
– A 5. sz. melléklet a személyi jövedelemadózáshoz szükséges adónyilvántartásokat (alap- és részletező nyilvántartásokat) rögzíti.
– Az 6. sz. mellékletben a mezőgazdasági kistermelői tevékenység meghatározása található.
– A 7. sz. melléklet az élet- és nyugdíjbiztosításhoz kapcsolódó, adót csökkentő – és esetenként növelő – tételekkel kapcsolatos részletes szabályokat tartalmazza.
– A 8. sz. mellékletben a befektetési adóhitel intézményére vonatkozó részletes fogalom-meghatározás és számítási szabályok kerülnek rögzítésre.
– A 9. sz. melléklet a privatizációs lízing címen szerzett vagyoni érték utáni adókötelezettségre vonatkozó részletes szabályokat állapítja meg.
_