• Tartalom
Oldalmenü

1996. évi XX. törvény indokolása

a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról

1996.09.01.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
I.
Az Országgyűlés – figyelemmel az Alkotmánybíróságnak a személyi számról és annak használatáról szóló határozataira (11/1990. (V. 1.) AB hat., 15/1991. (IV. 13.) AB hat.) – az országos, személyi adatokat is tartalmazó alapnyilvántartások közül elsőként (1992-ben) a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényt (a továbbiakban: Nytv.) alkotta meg. A törvény a hazai és az európai jogi szabályozás adatvédelemre irányadó rendelkezéseinek szem előtt tartásával szabályozta a személyi adat- és lakcímnyilvántartás működésének törvényes feltételeit, így többek között a nyilvántartás adattartalmát, szervezetét és a személyazonosító jel képzésének módját. Határidő megjelölésével szűkítette a személyazonosító jel használatára feljogosított közigazgatási, illetőleg közfeladatot ellátó szervek körét, valamint a célhoz kötöttség figyelembe vételével határozta meg a nyilvántartásból történő adatszolgáltatások rendjét és rögzítette a polgároknak a nyilvántartással kapcsolatos alapvető jogait és kötelességeit.
Az Nytv. hatályba lépése óta még nem valósult meg a személyazonosító jelet használó ún. ágazatspecifikus nyilvántartások (a társadalombiztosítás, az egészségügy és az adóigazgatás nyilvántartásai) strukturális átalakítása, valamint elmaradt a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módok kialakítása és bevezetése is.
Az említett nyilvántartások közül egyedül a társadalombiztosítás új informatikai és nyilvántartási rendszerének kialakítása kezdődött meg, bevezetésre került az ún. társadalombiztosítási azonosító szám (TAJ) is, de késik az egészségügyi alapellátási, a szociális- és a munkaügyi rendszereknek az új azonosítóra történő átállítása.
Az adóigazgatás területén – elsősorban az adóbevételek átmeneti csökkenése, valamint a szükséges anyagi erőforrások hiánya miatt – szintén nem történtek lépések a személyazonosító jel kiváltására.
Ugyancsak elmaradt a személyi adat- és lakcímnyilvántartás rendszerének átalakítása is. Az átalakításhoz szükséges pénzügyi eszközök hiányán túl ennek az a magyarázata, hogy az átalakítást csak a társadalombiztosítás, az adó, az egészségügyi és a munkaügyi igazgatás rendszereinek a személyazonosító jel használatáról az ún. ágazatspecifikus azonosítók alkalmazására történő teljes körű átállítása után lehet végrehajtani.
A vázolt körülmények miatt a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Gstv.) az Nytv. egyes rendelkezéseit módosította, többek között a személyazonosító jel használatát 1999. december 31-éig meghosszabbította.
Az Alkotmánybíróság a 46/1995. (VI. 30.) AB sz. határozatában megállapította, hogy a Gstv.-nek a személyazonosító jel használatának meghosszabbítására, valamint az egyes nyilvántartások összekapcsolásának lehetővé tételére vonatkozó rendelkezései alkotmányellenesek, ezért a személyazonosító jelre vonatkozó jogi szabályozás soron kívüli felülvizsgálata és újraszabályozása vált szükségessé. Ennek következtében visszaállt az az állapot, amely szerint az Nytv. a személyazonosító jel alkalmazását 1995. december 31-éig tette lehetővé, illetőleg kimondta, hogy a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módot és annak használatát külön törvénynek kell megállapítania.
A felülvizsgálatra és a szabályozásra nyitva álló idő kevésnek bizonyult arra, hogy egy átfogó jellegű kerettörvény szülessen a közigazgatási és a közfeladatot ellátó szervek személyes adatokat is tartalmazó nagy nyilvántartási rendszereiben a polgárok azonosítására alkalmazható módszerekről, eljárásokról, e rendszerek egymáshoz és a polgárokkal való alkotmányos viszonyának meghatározásáról, az elektronikus adatkapcsolatokról, és mindezek alkotmányos működéséhez elengedhetetlenül szükséges adatvédelmi garanciák meghatározásáról.
Az Országgyűlés ezért a személyazonosító jel használatát 1996. december 31-éig meghosszabbította, és egyidejűleg elfogadta a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló törvény szabályozási koncepcióját tartalmazó országgyűlési határozatot is.
II.
A törvényjavaslat követi az 1996. december 19-én elfogadott, a személyazonosító jelre vonatkozó 46/1995. (VI. 30.) AB határozat következtében teendő intézkedésekr„l szóló országgyűlési határozatban foglalt szabályozási koncepciót, és ennek alapján a következő alapelveket veszi figyelembe:
= csak az ágazatspecifikus (osztott) nyilvántartási rendszerek tekinthetők alkotmányosnak;
= több személyazonosító kód együttes és kötelező használata ugyanarra a célra alkotmányellenes;
= az azonosító kódok használata a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jog gyakorlásának korlátozását jelenti, amely csak akkor lehet alkotmányos, ha megfelel annak a követelménynek, hogy a korlátozásnak elkerülhetetlenül szükségesnek, a cél elérésére alkalmasnak, és a korlátozással elérni kívánt célhoz képest arányosnak kell lennie;
= a személyes adatok felhasználása az adatalanyok számára legyen átlátható.
III.
A javaslat célja, hogy rendelkezzen a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról, megállapítsa az azonosító kódok képzésének, kezelésének és továbbításának szabályait, rögzítse az adatkezelőknek és az azonosító kódokkal érintett polgároknak az azonosító kódok használatával kapcsolatos jogait és kötelezettségeit.
A javaslat három különböz” szakazonosító jel bevezetését írja elő:
– az adózással kapcsolatos nyilvántartások azonosító jele az adóazonosító jel, amelynek használata az állami adóhatóság nyilvántartásaiban kötelező, de a használatára jogosultak (kötelezettek) között találhatók a más adóhatóságok (az önkormányzat jegyzője, a vámhatóság, illetékhivatal), valamint az állami adóhatóság számára adatszolgáltatást teljesítő szervek és polgárok is;
– a jóléti és szociális igazgatással kapcsolatos nyilvántartások azonosító jele a TAJ szám. E körbe tartozik a nyugdíj- és egészségbiztosítás, az egészségügyi, a munkaügyi és a szociális igazgatás. (Ez az azonosító jel a már létező társadalombiztosítási azonosító jel /TAJ/);
– a személyi azonosító. Ezt az azonosítót alkalmazza a személyi adat- és lakcímnyilvántartás – beleértve az adatgyűjtési rendszerében érintett szerveket (anyakönyvi igazgatásban, lakcím-bejelentési és személyi igazolvány nyilvántartási eljárásban részt vevő szervek) –, a honvédelmi nyilvántartás, az ingatlan-nyilvántartás, a bíróságok, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a választási, népszavazási, népi kezdeményezési, népi ülnök- választási eljárásban érintett polgárok és szervek, valamint a nyomozóhatóságok.
A javaslat nevesíti a kapcsolati kódot is, amelyet az adatkezelők egymás közötti törvényes adattovábbításainak lehetővé tételére, megkönnyítésére törvényi felhatalmazással alkalmazhatnak.
A javaslat szerint a polgárt az azonosító kódokról külön-külön – jogai gyakorlása és kötelezettségei teljesítése céljából – hatósági igazolvánnyal kell tájékoztatni, melyet első alkalommal díjmentesen kell kiadni, illetőleg díjmentes a kiadás akkor is, ha az igazolvány kicserélése válik szükségessé. Egyéb esetekben az igazolvány kiadásáért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.
A javaslat önálló fejezetben szabályozza az egyes azonosító kódok képzését, határozza meg a képzésükre feljogosított szerveket, illetőleg az azonosító kódok használatára vonatkozó alapvető szabályokat.
A javaslatban az adóazonosító jel, a TAJ-szám, illetőleg a személyi azonosító használatára vonatkozó rendelkezések tartalmilag eltérő mélységűek:
a) Az adózás rendjéről szóló többször módosított 1990. évi XCI. törvény (Art.) tartalmazza az adózók nyilvántartásba vételével, az adatnyilvántartással, az adatszolgáltatással és az adótitokkal kapcsolatos részletes szabályokat. Az Art. 16. §-a szól arról, hogy az állami adóhatóság az adózó azonosítására milyen azonosítási módokat (adószám, adóazonosító jel, útlevélszám) használ.
A javaslatnak az adóazonosító jelre vonatkozó III. fejezete ezzel szemben csak a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módot szabályozza, és – a javaslat céljának megfelelően – csak az adóigazolvány és az adóazonosító jel használatával kapcsolatos alapvető rendelkezéseket tartalmazza.
Az országgyűlési határozat értelmében az adóazonosító jel használatával kapcsolatos részletes szabályokat 1996. szeptember 1-jéig kell az ágazati törvényekben – elsősorban az Art-ben – szabályozni, és legkésőbb e határidőig meg kell teremteni a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló törvény, valamint az Art. közötti összhangot.
b) A TAJ számról és annak használatáról szóló IV. fejezet részletesen szabályozza a TAJ szám kezelésére és továbbítására feljogosított szervek feladatait.
c) A személyi azonosítóról és annak használatáról szóló V. fejezet szabályozási tartalmának megalkotásánál a javaslat figyelembe veszi a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvényben (Nytv.) foglalt rendelkezéseket, azonban annak néhány szabályát a gyakorlati tapasztalatok alapján módosítja.
A javaslat különbséget tesz azon szervek (polgárok) között – és éppen ezért külön-külön fel is sorolja őket –, akik a személyi azonosító kezelésére, illetőleg a személyi azonosító továbbítására jogosultak. A személyi azonosító kezelésére, illetőleg továbbítására feljogosított szervek között nincs olyan szerv, amely korábban a személyazonosító jelet ne használhatta volna.
A javaslat a nyilvántartási rendszerek átláthatóságának biztosítása érdekében rögzíti azokat a hivatalból, rendszeresen teljesítendő – az érintett polgárok közreműködése nélkül megvalósuló – adatátadásokat, amelyeket a személyi adat– és lakcímnyilvántartás szerve köteles teljesíteni a javaslatban szereplő adatkezelők számára. Az átadható adatok körét adatkezelőnként, azon belül adatfajtánként határozza meg, következetesen érvényesítve a célhozkötöttség elvét.
A javaslat átmeneti rendelkezéseket állapít meg a személyazonosító jel használatára 1996. december 31-éig feljogosított szervek tekintetében, illetőleg az Nytv., a szociális igazgatásról szóló 1993. évi III. törvény, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek módosítását tartalmazza.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
Az 1–3. §-hoz
A javaslat – céljának megfelelően – csak a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokat szabályozza, hatálya az állami szférában alkalmazott más azonosítási módokra nem terjed ki.
A javaslat – ha az adatkezelés célja eltérő – nem kívánja tiltani a hatálya alá tartozó adatkezelők számára más azonosító kódok alkalmazását. A társadalombiztosítás területén használt, a Tbtv. 99. §-ában nevesített nyugdíjfolyósítási törzsszám például továbbra is használatban marad, mint a javaslat hatálya alá nem tartozó, korlátozott használatú azonosító kód.
A javaslat meghatározza azokat az alapvető fogalmakat, amelyeket a hatálya alá tartozó szervekre vonatkozó különféle ágazati törvények, valamint a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) nem tartalmaznak, de a javaslat alkalmazhatósága szempontjából elengedhetetlenül szükségesek.
Bevezeti a kapcsolati kód fogalmát, amelynek alkalmazása lehetővé teszi, hogy – az érintett polgár természetes személyazonosító adatokkal történt azonosítása után – az adatkezelők közötti kapcsolat egymás azonosító kódjának megismerése, illetve a természetes személyazonosító adatok rendszeres átadása nélkül valósuljon meg. A kapcsolati kódot mindig az az adatkezelő képezi, akinek a rendszeréből az adatigénylés történik, azt rajta és az adatigénylőn kívül más nem ismerheti meg.
A kapcsolati kód segítségével természetesen csak olyan adatátadás valósulhat meg, amelyet törvény határoz meg. A kapcsolati kód a különböző nyilvántartások összekapcsolását és ezzel új tartalmú adatállomány létrehozását nem teszi lehetővé, csupán a törvényes adatátadások lebonyolítását egyszerűsíti. Nyilvánvaló ugyanis, hogy e kód alkalmazásával olcsóbban, pontosabban és gyorsabban lehet az adatokat átadni, mint a természetes személyazonosító adatok alkalmazásával.
A kapcsolati kód használata elsősorban akkor előnyös és szükséges, ha az adatkezelő szervnek nagy számú, teljesen vagy nagyrészt azonos érintetti körre vonatkozó, rendszeresen ismétlődő adatátadásokat kell teljesítenie (ilyen szerv például a személyi adat- és lakcímnyilvántartás központi szerve), és az adatátadás számítástechnikai adathordozón, esetleg elektronikus adattovábbítás útján valósul meg.
A 4–10. §-hoz
A javaslat 4–5. §-a azokat az általános szabályokat tartalmazza, amelyek a hatálya alá tartozó valamennyi adatkezelésre vonatkoznak. Az adatkezelésekben a polgárt elsősorban a természetes személyazonosító adataival családi és utónév (nőknél beleértve a leánykori családi és utónevet is), nem, anyja neve, születési hely és idő, vagy az ezekből kiválasztott, az adatkezelés célja szerint szükséges és elégséges mértékű adattal (pl. családi és utónév, születési hely és idő) kell azonosítani.
Az adatkezelő az adatkezelésekben a természetes személyazonosító adatok mellett vagy azok helyettesítése céljából a polgár egyértelmű azonosítására mesterségesen képzett azonosító kódot is használhat. Az azonosító kód olyan személyes adat, amely nem utalhat különleges adatra. Kezelni csak akkor szabad, ha ahhoz az érintett hozzájárul vagy alkalmazását törvény rendeli el.
A javaslat garanciális szabályként tartalmazza, hogy a polgárt a hozzájárulás megadásáért, megtagadásáért, illetőleg visszavonásáért hátrány nem érheti (pl. kizárás a szolgáltatásból), a hozzájárulás megadásáért pedig bármilyen előnyt (pl. kedvezmény) kilátásba helyezni tilos. A jogalkotói szándék tehát arra irányul, hogy az azonosító kód használatára törvényi felhatalmazással nem rendelkező adatkezelők törvényes adatkezeléseik során a polgárokat elsősorban természetes személyazonosító adatok segítségével tartsák nyilván.
A 6. § meghatározza a javaslat hatálya alá tartozó azonosító kódokat, azaz az adóazonosító jelet, mint az adózással kapcsolatos nyilvántartás azonosító kódját, a TAJ számot, amely az egészségügyi, a jóléti és a szociális igazgatással kapcsolatos nyilvántartások azonosító kódja, továbbá a személyi azonosítót, amely elsősorban a személyi adat- és lakcímnyilvántartás azonosító kódja.
Általános szabály, hogy az azonosító kód igazolására a polgárnak hatósági igazolványt kell kiadni, amely csak egy azonosító kódot tartalmazhat. A javaslat szerint tehát a polgár külön hatósági igazolványt kap az adóazonosító jeléről, a TAJ számáról és a személyi azonosítójáról.
A hatósági igazolványt díjmentesen kell kiadni az első alkalommal, valamint azokban az esetekben, ha az adatváltozások bejegyzésére szolgáló rovatok beteltek, vagy az adatváltozás bejegyzésére nincs lehetőség, illetőleg ha az igazolvány téves adatokat tartalmaz. Minden más esetben (lopás, elvesztés, megrongálódás, megsemmisülés) a kiadó hatóság részére az igazolványért a mindenkori általános tételű eljárási illetéknek megfelelő mértékű igazgatási szolgáltatási díjat fizeti meg a polgár.
A 11–20. §-hoz
Az adóazonosító jelet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: állami adóhatóság) képezi, használata az állami adóhatóság nyilvántartásaiban kötelező, de az adózással kapcsolatos tevékenységük ellátásához más adóhatóságok (vámhatóság, az önkormányzat jegyzője, illetőleg az illetékhivatal) is használhatják. Az állami adóhatóság az adóazonosító jelet az annak használatára feljogosított más adóhatóságoknak kérelemre adja át.
Az állami adóhatóság azokat a magánszemélyeket, akiket adókötelezettségükkel összefüggésben nyilvántartásba vett, a személyazonosító jel helyett adóazonosító jellel azonosítja. Valamennyi magánszemély adóazonosító jellel történő ellátása szükségképpen azzal jár, hogy egyidőben megmarad az egyéni vállalkozó, illetőleg az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemély adószáma is. Minthogy az adószám a tevékenységet és nem a magánszemélyt azonosítja, illetőleg a javaslat hatálya az adószámot nem érinti, ezért nem lehet aggályos a két azonosító egyidejű használata.
Az adóazonosító jel korlátozott használatára jogosult továbbá az a szerv is, amelyet törvény az állami adóhatóság részére történő adatszolgáltatásra kötelez (pl. munkáltató, kifizető). A jelet az érintett szerv csak az adatszolgáltatás teljesítésével összefüggésben használhatja, ugyanis e szervek adatszolgáltatási kötelezettsége szükséges ahhoz, hogy az adóhatóság – különösen az állami adóhatóság – jövedelem-összevonással kapcsolatos kötelezettségének eleget tudjon tenni.
Az adóazonosító jel megismerésére, kezelésére jogosult szervek lényegében megegyeznek az adótitkot jogszerűen használók körével. Ennek megfelelően az adózással kapcsolatos ellenőrzési tevékenység végzéséhez az adóazonosító jel megismerésére az Állami Számvevőszék, illetőleg a pénzügyminiszter jogosult.
A javaslat az Art. adótitokra vonatkozó rendelkezéseivel összhangban sorolja fel, hogy az adóazonosító jelet mely szervek, mely feladataikkal összefüggésben kezelhetik. A nemzetbiztonsági szolgálatok az 1995. decemberében elfogadott új nemzetbiztonsági törvény alapján az Art.-ben felsorolt feladataikon túl is jogosultak az adóazonosító jel kezelésére.
Az adóazonosító jelet tartalmazó adóigazolványt az állami adóhatóság a személyi adat- és lakcímnyilvántartás adatainak felhasználásával készíti el és a polgárok számára legkésőbb 1996. szeptember 30-áig küldi meg. Ennek megfelelően, akik 1995. december 31-éig szerepelnek az adóhatóság nyilvántartásában, azok részére az adóhatóság az adóigazolványt hivatalból állítja ki és küldi meg, akik pedig 1996. évben szereznek adóköteles jövedelmet, illetve 1996. szeptember 30-ig az adóigazolványt nem kapták meg, kérelem alapján igényelhetik azt. Amíg az 1996. évi átállással kapcsolatban az adóigazolvány kiosztásával kapcsolatos feladatokat a javaslat határozza meg, addig az 1997. évtől követendő eljárást az Art. 1997. január 1-jén hatályba lépő rendelkezései tartalmazzák.
Fontos érdeke fűződik a polgárnak ahhoz, hogy az adóazonosító jelét igazolja, különösen akkor, amikor 1997-től minden jövedelem (bevétel) kifizetését megelőzően kötelesek közölni adóazonosító jelüket a kifizetővel, illetőleg a munkáltatóval. Ennek érdekében a javaslat előírja, hogy az adóigazolványt a polgár köteles megőrizni, elvesztését, megsemmisülését, ellopását az állami adóhatóságnak bejelenteni. Az állami adóhatóság ugyanakkor meghatározott feltételek teljesülése esetén bevonja az adóigazolványt, ha annak birtoklása (használata) nem jogszerű.
A 21–27. §-hoz
A TAJ szám az egészségbiztosítási, szociális, egészségügyi és munkaügyi nyilvántartásokban szereplő személyek egyedi azonosítására szolgáló azonosító kód, melyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (a továbbiakban: OEP) képez.
A TAJ számról szóló hatósági igazolványnak minősül a javaslat hatályba lépése előtt rendszeresített és a TAJ számot is tartalmazó hatósági bizonyítvány, valamint a külön törvény szerint kiállított, az egészségügyi szolgáltatás igénybevételére is jogosító okmány (pl. belügyi munkáltatói igazolvány).
A TAJ számot is tartalmazó egészségbiztosítási nyilvántartás tartalmát, a vezetésével összefüggő részletes szabályokat a Tbtv. tartalmazza.
A javaslat a TAJ szám kezelésére, illetőleg továbbítására az egészségbiztosítási szervet, a kifizetőhellyel rendelkező munkáltatót, a Tbtv.-ben adatszolgáltatásra kötelezett szerveket, valamint az egyes feladatokat nevesítve – célhoz kötötten – az egészségügyi ellátóhálózat szerveit, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, a szociális és munkaügyi igazgatás szerveit, továbbá az egészségügyi ellátással összefüggésben a fogvatartó szerveket jogosítja fel.
Az OEP a törvényes adatátadások megkönnyítésére kapcsolati kódot képezhet. A kapcsolati kódnak ugyanazon polgárra vonatkozóan adatkérőnként eltérőnek kell lennie, és csak addig az időtartamig kezelhető, amíg az adatkezelés törvényi feltételei adottak. Az adatkezelési cél teljesülése után a kapcsolati kódot mind az adatkérő, mind az adatátadó nyilvántartásából törölni kell.
A 27. § rögzíti, hogy a társadalombiztosítási szerv az általa folyósított ellátások azonosítására, valamint a polgár járulék-befizetésének és egyéb követelések nyilvántartása céljából – törvény felhatalmazása alapján – a TAJ szám helyett más azonosítót is használhat. Ilyen azonosító például a Tbtv. 99. §-ában a nyugdíjfolyósítási törzsszám, amelynek segítségével a nyugdíjfolyósító szervek a nyugellátás, a baleseti nyugellátás, továbbá a társadalombiztosítási szervek hatáskörébe utalt nem társadalombiztosítási ellátást folyósítják.
A 28–37. §-hoz
A személyi adat- és lakcímnyilvántartásban a személyazonosító jel helyébe lépő személyi azonosító kód képzését a javaslat a továbbiakban is a nyilvántartás központi szervének a hatáskörébe utalja.
A szabályozás abból indul ki, hogy a személyi azonosító személyes adat, ezért azt a személyi adat- és lakcímnyilvántartás szervei csak törvény felhatalmazása, vagy a polgár írásbeli hozzájárulása alapján kezelhetik.
A javaslat az Nytv. hatálya alá tartozó polgárok személyazonosító igazolvánnyal való ellátásának szabályaira figyelemmel, a gyakorlati követelményeknek megfelelő eltérésekkel állapítja meg a személyi azonosítót igazoló hatósági igazolvány adattartalmát. Ennek megfelelően a személyazonosító igazolvánnyal nem rendelkező polgárok hatósági igazolványa tartalmazza a polgár érvényes lakcímadatait is.
A javaslat tartalmazza a kapcsolati kódnak a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban történő használatának részletes szabályait, és meghatározza a személyi azonosító kezelésére és továbbítására jogosult szervek és személyek körét. Ez utóbbi esetben mind a kód kezelése, mind annak továbbítása a polgár személyes adataival való önrendelkezési jogát figyelembevéve, csak előzetes írásbeli hozzájárulása keretei között történhet.
A javaslat tartalmazza, hogy az egyes, a polgárok személyi adatait is tartalmazó országos nyilvántartással rendelkező szervek rendszeres jelleggel, meghatározott körben adatokat vegyenek át a személyi adat- és lakcímnyilvántartástól. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha az adatátvevőnek az adatállománya időszerűsítését kell elvégezni és csak azoknak a polgároknak a tekintetében, akiknek adatait az időszerűsítés érinti.
A 38–39. §-hoz
A javaslat a személyazonosító jel kezelésére, továbbítására átmeneti rendelkezéseket állapít meg annak érdekében, hogy az új szakazonosító jelek használatára való átállás zökkenőmentesen valósuljon meg.
A személyazonosító jel és annak használata 1996. december 31-éig érvényben marad. Ez után az időpont után a személyi azonosító kezelésére (használatára) nem jogosult szervek a személyazonosító jelet csak archív nyilvántartásaikban, belső azonosítóként – a nyilvántartásaik törvényben meghatározott selejtezési időpontjáig – őrizhetik meg. Ez alól kivételt képeznek az 1995. évi jövedelemadó-bevallásban érintett szervek és polgárok, akik e kötelezettségük teljesítéséhez a személyazonosító jelet az érintett szerveknek továbbíthatják, illetőleg a személyi adat- és lakcímnyilvántartás szerve e körben a feladattal érintett szerv megkeresésére a személyazonosító jel használatával adatot szolgáltathat.
A 40–46. §-hoz
A személyi adat- és lakcímnyilvántartás szervezeti rendszerén kívül is – bár korlátozott körben – használt személyazonosító jel helyébe lépő személyi azonosító kód eltérő képzési, kezelési és továbbítási szabályaira figyelemmel a törvény módosítja a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény rendelkezéseit, ezzel biztosítva a szabályozások összhangját és a nyilvántartás működőképességét.
A javaslat – a személyi azonosítóra vonatkozó rendelkezések kivételével – 1996. szeptemberr 30-án lép hatályba. A személyi azonosítóra vonatkozó rendelkezések – tekintettel arra, hogy a személyazonosító jel 1996. december 31-éig érvényben van – 1997. január 1-jével lépnek hatályba.
Az 1. sz. melléklethez
A javaslat szerint minden adózó magánszemély egységesen egy 10 számjegyű adóazonosító jelet kap, melynek képzési szabályait tartalmazza a melléklet.
Az adóazonosító jel képzési algoritmusa hasonlóságot mutat a személyi azonosító képzési algoritmusával, azonban ennek ellenére kizárható az adóazonosító jel és a személyi azonosító teljes körű, egy-egy értelmű megfeleltetése. A nemzetközi gyakorlatban az azonosító kódok képzési algoritmusa szintén nagyon hasonló, felépítésükre jellemző, hogy a születési adatokon alapulnak, az azonos napon születetteket sorszámmal különböztetik meg, és valamiféle ellenőrző jegyet is tartalmaznak (pl. svéd, finn azonosító kódok).
A 2. sz. melléklethez
A TAJ szám egy ellenőrző jeggyel ellátott egyszerű sorszám, az érintettnek semmilyen személyes (különleges) adatára nem utal.
A 3. sz. melléklethez
1997. január 1-jétől a személyi azonosító alatt a személyazonosító jelet is érteni kell. Ez azt is jelenti, hogy a személyazonosító jellel rendelkező polgárok nem kapnak új személyi azonosítót, a személyi azonosítójuk igazolására a személyazonosító jelről szóló korábban kiadott hatósági bizonyítvány szolgál majd.
A személyi azonosító képzési szabálya az érintett polgár születési idejétől függően eltérő. Az 1997. január 1. előtt született polgár személyi azonosítójának képzési szabályai megegyeznek a személyazonosító jel képzésének szabályaival azzal az eltéréssel, hogy a kód az állampolgárságra utaló adatot nem tartalmaz. Az 1996. december 31. után született polgár személyi azonosítója sem utal az érintett állampolgárságára, emellett a kódban alkalmazott ellenőrző számjegy képzési algoritmusa is pontosításra került. Az előbbi megoldások költségkímélőek, alkalmazásukkal elkerülhető, hogy minden érintett polgár részére új azonosító kód kerüljön képzésre és kiadásra.
_