• Tartalom
Oldalmenü

1996. évi XXXVIII. törvény indokolása

a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről

1996.07.15.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
A bűncselekmények megelőzése, felderítése és a büntető eljárás lefolytatása ma már elképzelhetetlen más államok igazságszolgáltatási szerveivel történő együttműködés nélkül. Az államok közötti jogi segítségnyújtás büntetőügyekben sok száz éves múltra tekint vissza, a gyakori, szinte mindennapos együttműködés iránti igény azonban inkább a XX. század második felének a terméke. Ez nyilvánvalóan kapcsolatban van a bűnözés nemzetközivé válásának erősödő tendenciájával. Ma a bűncselekmények jelentős száma nem lenne felderíthető, és a terhelt nem volna bíróság elé állítható és felelősségre vonható, ha ehhez más államok – ahová a terhelt a felelősségrevonás elől megszökött, vagy ahol a meghallgatandó tanúk tartózkodnak, illetőleg a felhasználandó bizonyítékok találhatóak – nem nyújtanának segítséget az eljárás lefolytatásához.
Magyarország az államok többségéhez hasonlóan már hosszabb ideje felismerte, hogy a büntető igazságszolgáltatás működésének elősegítése érdekében célszerű más államokkal bűnügyi jogsegélyszerződéseket kötni, illetőleg a bűnügyi jogsegély különféle formáit szabályozó, többoldalú nemzetközi szerződésekhez csatlakozni. Magyarországnak igen nagyszámú állammal van ilyen tárgyú két- és többoldalú nemzetközi szerződése.
A bűnügyi jogsegélyszerződések jelentős száma ellenére nyilvánvaló, hogy valamennyi olyan állam viszonylatában, ahol felmerülhet a bűnügyi jogsegély kérésének, vagy nyújtásának szükségessége, célszerűtlen is, lehetetlen is nemzetközi szerződéseket kötni. Ez indokolttá teszi olyan korszerű, a nemzetközi büntetőjogi együttműködés iránt nyitott magyar törvény létrehozatalát, amely alapján nemzetközi szerződés hiányában is mód nyílik bűnügyi jogsegély nyújtására és kérésére. A magyar jogrendszerben jelenleg is vannak olyan rendelkezések, melyek alapján a bűnügyi jogsegélyforgalom nemzetközi szerződés hiányában is bonyolítható, mára azonban ezek a szabályok részben sok tekintetben meghaladottakká váltak, részben a szabályozandó kérdéseknek csak egy töredékét rendezik. Ez az egyik oka annak, amiért szükségessé vált törvény előkészítése a bűnügyi jogsegélyről. A törvény megalkotásának másik indoka az, hogy a bűnügyi jogsegély különféle formáit érintő nemzetközi szerződéseink is csak azokat a kérdéseket szabályozzák, melyek a két (többoldalú szerződések esetén több) szerződő állam egymás közötti vonatkozásában igényelnek rendezést, azokat a kérdéseket viszont, amelyek e nemzetközi szerződések hazai teljesítéséhez szükségesek, a szerződő államok belső jogára bízza. A mai magyar jogban a nemzetközi szerződések napi alkalmazásához szükséges hazai szabályok pedig szegényesek.
Ezen a helyzeten változtat a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló törvény javaslata, mely a Büntető Törvénykönyvben (Btk.) és a büntetőeljárási törvényben (Be.) ma meglévő szabályozások nagymérvű kiszélesítésével és jelentős tartalmi módosításával egy önálló törvényben foglalja össze a nemzetközi büntetőjogi együttműködés során rendezést igénylő kérdéseket.
A javaslat szerint a törvénynek hét fejezete van. Az I. fejezet az általános szabályokat foglalja össze, a II–V. fejezet a nemzetközi bűnügyi jogsegély egyes formáit szabályozza, a VI. fejezet a jogsegély valamennyi formájánál felmerülő és rendezést kívánó alaki és költségviselési szabályokat, a VII. fejezet pedig a hatálybaléptető rendelkezéseket tartalmazza.
A törvény a címe szerint a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szól. Hatályos jogunkban a bűnügyi jogsegély fogalma az eljárási cselekményekhez történő segítség adását jelenti (a Be. 394. §-a értelmében). A javaslat elnevezésbeli változtatást bevezetve ezt az együttműködési fajtát eljárási jogsegély névvel illeti, a bűnügyi jogsegély fogalmát pedig az általános gyűjtőfogalom szintjére emeli, mely magában foglalja a jogsegély valamennyi formáját, az eljárási jogsegélyt is.
A Magyarországtól kért és a Magyarország által nyújtott jogsegély sok tekintetben eltérő szabályozást igényel. Ezért a javaslatnak az egyes jogsegély-formákat magában foglaló fejezetei két címre tagolódnak, külön-külön szabályozva az általunk kért és az általunk nyújtott jogsegélyt.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
I.
Általános szabályok
Az 1–2. és 7. §-hoz
A törvény céljának meghatározását követően (1. §) a javaslat mindjárt meg is szabja a büntető ügyekben folytatott együttműködés korlátait: együttműködésre csak olyan mértékben kerülhet sor, ameddig az nem csorbítja a magyar szuverenitást (felségjogot), nem veszélyezteti az állam biztonságát vagy sérti közrendjét (2. §). Ide kapcsolódik a javaslat 7. §-a is, mely megköveteli, hogy az olyan jogsegélykérelmeket, melyek eredményeként a külföldön folyó eljárás, kiszabott büntetés, vagy annak végrehajtási módja ellenkezhet a magyar alkotmányos jogállami alapelvekkel vagy sértené az emberi jogokat, csak feltételekhez kötötten szabad teljesíteni, ennek hiányában meg kell tagadni.
A 3. §-hoz
Az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével összhangban a javaslat kimondja, hogy a törvényt akkor kell alkalmazni, ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy ha Magyarországnak az adott kérdést rendező nemzetközi szerződése van, a szerződés, nem pedig a törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A törvény azonban nemzetközi szerződés megléte esetén is alkalmazásra kerülhet az olyan kérdésekben, amelyekre a nemzetközi szerződés nem terjed ki.
A 4. §-hoz
A javaslat a nemzetközi bűnügyi jogsegély ezidő szerint leggyakoribb formáit: a kiadatást, a büntető eljárás átadását és átvételét, a szabadságelvonással járó büntetés, vagy az ilyen intézkedés végrehajtásának átadását és átvételét, valamint az eljárási jogsegélyt szabályozza( 4. §). Ha az együttműködés újabb formái honosodnak meg (pl. a külföldi büntetőbírói ítéletek hazai elismerése), akkor sor kerülhet e törvény módosításával az újabb és újabb együttműködési formák szabályozására.
Az 5. §-hoz
Számos bűnügyi jogsegélyszerződésünknek és a nemzetközi jogfejlődésnek a figyelembevételével a javaslat a bűnügyi jogsegély teljesítésének feltételéül szabja azt, hogy a cselekmény, amely miatt kérik, vagy nyújtják a jogsegélyt, mindkét állam törvényei szerint büntetendő legyen (5. § (1) bekezdés a) pont). A kettős büntetendőség követelményének az ad létjogosultságot, hogy alkotmányos és emberi jogi szempontból is aggályos volna a magyar büntető hatalom mozgásba hozatala olyan cselekmények kapcsán, amelyeket a magyar törvények nem rendelnek büntetni.
Tételes jogunkat e tekintetben is továbbfejlesztve külön is kiemeli a javaslat, hogy nem teljesíthető jogsegély politikai vagy tisztán katonai kötelezettségek megszegésére vonatkozó bűncselekményekkel összefüggésben (5. § (1) bekezdés b) pont). A (2) bekezdés a nemzetközi jogfejlődésre is figyelemmel határozza meg azt, hogy mi nem tekinthető politikai bűncselekménynek. A szándékos emberölés, vagy a szándékos emberölést is magában foglaló bűncselekményt e törvény a politikaihoz képest túlnyomóan köztörvényinek tekinti.
A 6. §-hoz
A büntető hatalom gyakorlása más állam érdekében csak abban az esetben ésszerű, ha a jogsegélyt kérő állam is kész hasonló magyar kérést teljesíteni (viszonosság). Hatályos jogunkban csak töredékes rendelkezések vannak a viszonosságról, ezt pótolja a javaslat.
A 8–9. §-hoz
A rendelkezések hatályos jogunkból teljességgel hiányzó szabályokat vezetnek be. Célszerű, ha a törvény félreérthetetlenül leszögezi: a Magyar Köztársaság teljesíteni fogja a külföldi állam által a magyar jogsegélykérelem feltételéül szabott, és magyar részről elfogadott feltételeket (8. §). A 9. § elsőbbséget biztosít a törvény rendelkezéseinek azzal, hogy az útlevél-, vízum-, deviza- és vámjogszabályok nem képezhetik akadályát a jogsegélykérelem teljesítésének, pl. a letartóztatásban lévő személyek határátlépésének, muzeális értékű tárgyak átadásának stb.
A 10. §-hoz
A javaslat szerint a Be. szabályait kell alkalmazni a javaslat által nem szabályozott kérdésekben.
II.
Kiadatás (11–36. §)
A) Kiadatás Magyarországról (11–30. §)
A 11. §-hoz
A 11. §. azt határozza meg, mikor van helye kiadatásnak. Jelenlegi jogunk (Btk. 6. § (2) bekezdés) nem részletezi, hogy kiadatásra milyen célból kerülhet sor, ezt pótolja a javaslat, kimondva, hogy kiadatásnak külföldi büntető eljárás lefolytatása és külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztés büntetés , illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása céljából van helye.
Célszerű, hogy kiadatásra csak bizonyos súlyossági fokot elérő bűncselekmény, illetőleg büntetés kapcsán kerülhessen sor, ezért a törvény a Magyarország által kötött kiadatási szerződések nagy része által alkalmazott megoldást követve az egy évet meghaladó szabadságvesztéssel fenyegetett cselekmény, illetőleg a hat hónapot meghaladó szabadságvesztés, illetve szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása miatti kiadatást teszi lehetővé.
A 12–16. §-hoz
E rendelkezések foglalják össze azokat az eseteket, amikor kiadatásra eleve nem, vagy csak bizonyos megszorításokkal kerülhet sor. A kiadatás lehetőségét korlátozó egyes további szabályok az általános rendelkezések között kerültek elhelyezésre, miután ezek nemcsak a kiadatásra, hanem az egyéb jogsegélyformákra is alkalmazandók.
A 12. § az abszolút kiadatási tilalmat tartalmazza.
A 13. § hatályos jogunkhoz képest (a párizsi békeszerződést becikkelyező 1947. évi XVIII. törvény, valamint az 1979. évi 5.tvr. 2. §. (2) bekezdése) bővíti a magyar állampolgár kiadatásának lehetőségét (13. § (1) bekezdés b) pont). Minthogy egyáltalán nem valószínűtlen, hogy egy külföldön állandó lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező külföldi állampolgár magyar állampolgársággal is rendelkezik, indokolatlan volna egy esetleg súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy kiadatásának eleve gátját szabni csak azért, mert magyar állampolgár is. Ugyancsak lehetővé kell tenni a magyar állampolgár továbbadását annak a harmadik államnak, amely Magyarországgal együtt e személy kiadatását más bűncselekmény miatt kérte, és csak azzal a feltétellel adták ki, hogy a magyar hatóságok a büntető eljárás, illetőleg a kiszabott büntetés végrehajtása után továbbadják.
A 14. § egyrészről szélesíti, másrészt szűkíti a menekült kiadatásának hatályos jogunkban szereplő tilalmát (Btk. 9. § (2) bekezdés). Szélesíti annyiban, hogy nemcsak a menedékjogot kért és kapott, hanem a ténylegesen menekült személyeket is bevonja a kiadatási tilalom körébe. Magyarországon a különféle időszakokban számos olyan, ténylegesen menekültként regisztrált személy tartózkodik, aki nem kért vagy kapott menedékjogot. Szűkíti viszont annyiban, hogy a menekültként elismert személy és a menedéket kérő személy kiadatását csak azon állam számára tiltja, ahonnan menekült.
A 15. § annak folytán, hogy Magyarország nemcsak hazai jogrendjében szüntette meg a halálbüntetést, hanem elfogadta az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény 6. jegyzőkönyvét és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 2. fakultatív jegyzőkönyvét is a halálbüntetés eltörléséről, újabban kötött kiadatási szerződéseivel összhangban a külföldi államban halálbüntetéssel fenyegetett cselekmények miatti kiadatást megfelelő feltételekhez köti.
Miután a kiadatással a kiadni kért személy fizikai értelemben kikerül a Magyar Köztársaság hatóköréből, hatályos jogunkat továbbfejlesztve célszerű biztosítani, hogy felelősségre vonására külföldön csak olyan cselekmények miatt kerüljön sor, amelyekkel kapcsolatban kiadatását a magyar hatóságok engedélyezték. Ellenkező esetben elvileg előfordulhatna, hogy a kiadott személyt külföldön olyan bűncselekmények miatt is felelősségre vonják, amely miatti kiadatást a magyar törvény nem teszi lehetővé. Ezt a célt szolgálja a 16. §.
A 17. §-hoz
Korszerű kiadatási törvényekben szabályozni szokták azt az esetet is, ha ugyanazon személy kiadatását ugyanazon bűncselekmény miatt több állam kéri. Erre főleg a nagy veszélyességű nemzetközi bűnözés esetkörében (pl. terrorizmus) kerülhet sor, hiszen előfordulhat, hogy a kiadni kért személy több államban is követett el bűncselekményeket. Ezért célszerű, hogy a törvény megszabja, milyen szempontokra kell figyelemmel lenni az arra vonatkozó döntésnél, hogy melyik állam kiadatási kérelmét teljesítsük.
A 18–22. §-hoz
A 18–22. §-ok azokat az eljárási és hatásköri szabályokat állapítják meg részleteiben, melyek jelenlegi jogunkban csak általános formában és nem kellő részletességgel szerepelnek. Az a jelenlegi megoldás, hogy külföldi állam kiadatási kérelme esetén kizárólag a Fővárosi Bíróság jár el, változatlanul fennmarad, de a javaslat világossá teszi, hogy a Fővárosi Bíróság egyesbíróként jár el, és határozatai ellen általában fellebbezésnek van helye. A javaslat a külföldi kiadatási törvények nagy részével azonos módon kötelezővé teszik a kiadni kért személy kiadatási letartóztatásának elrendelését a kiadatási eljárás tartamára, ugyanakkor megszabja ennek felső határát is (22. § (1) bekezdés), és meghatározza, hogy milyen esetekben kell haladéktalanul megszüntetni a kiadatási letartóztatást. A kiadatási letartóztatás kötelezővé tételének az az indoka, hogy kiadatásra csak viszonylag súlyos bűncselekmények esetében kerülhet sor, és a kiadatási letartóztatás elrendelése nélkül nehezen volna biztosítható, hogy az esetek túlnyomó többségében amúgy is szökésben lévő, és más állam által körözött személy ne vonja ki magát a kiadatási eljárás alól.
A 23. §-hoz
A javaslat bevezeti az egyszerűsített kiadatási eljárást. Ez a magyar jogban új intézmény. Lényege az, hogy ha a kiadni kért személy úgy nyilatkozik, hogy élni kíván az egyszerűsített kiadatási eljárás lehetőségével, átadására gyorsabban kerülhet sor. Az egyszerűsített kiadatási eljárás lehetősége elsősorban a kiadni kért személy érdekét szolgálja.
A 24–25. §-hoz
Ha a bűncselekménnyel gyanúsított személy a felelősségre vonás elől, vagy a szabadságvesztésre ítélt személy a büntetés végrehajtása elől külföldre szökik, a hatóságok elfogató parancsot bocsátanak ki kézrekerítésére és ezt a nemzetközi bűnügyi rendőrségen (Interpol) keresztül számos országhoz eljuttatják. Az elfogató parancs kibocsátásakor általában nem lehet tudni, hogy a szökött személy melyik országban tartózkodik. Ez csak akkor derül ki, ha az Interpolon keresztül értesítést kapnak elfogásáról. Ezután kerülhet csak sor formaszerű kiadatási kérelem előterjesztésére ahhoz az államhoz, amelyben a szökött személyt elfogták. Biztosítani kell, hogy a szökött személy elfogása és a kiadatási kérelem megérkezése közötti időszakban letartóztatásban legyen, mert különben szökésétől kellene tartani. Ezt a lehetőséget teremtik meg – a letartóztatás garanciális vonatkozásait, elsősorban leghosszabb tartamát is megszabva – a javaslat 24–25. §-ai.
A 26. §-hoz
A 26. § átveszi hatályos jogunknak azt a szabályát, hogy a kiadatás kérdésében az igazságügyminiszter dönt. Az államok túlnyomó többségében alkalmazott megoldással azonos módon változatlanul célszerű, hogy a kiadatásról való döntés a végrehajtó hatalmat – a kormányzatot – illesse meg. Ugyanakkor szabályozni kell a kiadatási eljárás során jelentős hatáskörrel rendelkező Fővárosi Bíróság és az igazságügy-miniszter döntési hatáskörének elhatárolását is, ami a hatályos jogunkból (Be. 390. § (5) bekezdés) hiányzik. A javaslat azt a megoldást alkalmazza, hogy ha a Fővárosi Bíróság arra a megállapításra jut, hogy a kiadatásnak a törvényben megszabott feltételei hiányoznak (20. §. (1) bekezdés g/ pont) akkor az igazságügy-miniszter e bírósági döntéshez kötve van és köteles elutasítani a kiadatási kérelmet. Ha azonban a Fővárosi Bíróság úgy találja, hogy a kiadatás lehetősége e törvény alapján fennáll, akkor az igazságügy-miniszter szabadon dönthet a kiadatási kérelem teljesítéséről, és így jogosult azt – elsősorban a javaslat I. fejezetében megfogalmazott elvek figyelembe vételével – elutasítani is.
A 27. §-hoz
Ez a § a kiadott személy átadásának módjáról rendelkezik, e szabályok költségviselési vetületét a 83. § (1) bekezdés rendezi.
A 28. §-hoz
A 28. § a nemzetközi büntetőjog ma már általánosan érvényesülő "aut dedere, aut judicare" alapelvét követve (az államnak vagy ki kell adnia a gyanúsítottat, vagy saját magának kell eljárást indítani) arról rendelkezik, hogy amennyiben a kiadni kért személy kiadatására nem került sor, az igazságügy-miniszter a magyarországi büntető eljárás megindításának, vagy egyéb intézkedéseknek a megfontolása céljából tájékoztatja a legfőbb ügyészt.
A 29. §-hoz
Gyakori eset, hogy a kiadni kért személlyel szemben más bűncselekmény miatt Magyarországon is folyik büntető eljárás. Ilyen esetben a kiadatás a magyarországi eljárást meghiúsítaná. Ezért ilyenkor, ha az igazságügyminiszter a kiadatást engedélyezte, el lehet halasztani a kiadott személy átadását a magyarországi eljárás, illetőleg az eljárás eredményeként kiszabott büntetés végrehajtásának befejezésig. Miután azonban a kiadott személy átadásának elhalasztása nemcsak veszélyeztetheti, de meg is hiúsíthatja a kiadott személy külföldi felelősségre vonását, a javaslat lehetővé teszi a kiadott személy ideiglenes átadását sürgős eljárási cselekmények ottani elvégzése céljából.
A 30. §-hoz
Hatályos jogunk nem rendelkezik a kiadni kért személy birtokában levő és a bűncselekmény eszközéül szolgáló, vagy a bűncselekmény útján megszerzett tárgyak átadásának lehetőségéről, amennyiben ezt a kiadatást kérő állam kezdeményezi. Ezt a hiányt pótolja a javaslat 30. §-a.
B) Külföldi állam megkeresése kiadatás iránt
A 31-36. §-hoz
A javaslat 31-36. §-ai a külföldi államhoz intézett magyar kiadatási kérelemre vonatkozó szabályokat foglalják össze. A magyar kiadatási kérelmek teljesítésének feltételeit értelemszerűen annak az államnak a jogszabályai határozzák meg, melyhez a kiadatási kérelmet intézik, a magyar törvénynek csupán azt kell meghatároznia, hogy milyen célból lehet kiadatási kérelmet előterjeszteni. Erre a választ a 31. § adja meg, mely szerint kiadatási kérelmet büntető eljárás lefolytatása, vagy szabadságvesztés büntetés, illetőleg szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtása érdekében lehet előterjeszteni.
A 32. § a bíróságnak a kiadatás kezdeményezésével kapcsolatos teendőit állapítja meg, a 33. § pedig, lényegében a 26. § indokolásában kifejtett okokból, az igazságügy-miniszter hatáskörébe utalja a kiadatási kérelem előterjesztéséről szóló döntést.
A 34. § hatályos jogunkból hiányzó lehetőséget vezet be. A gyakorlatban nehézséget okozott, hogy a büntetés végrehajtására irányuló kiadatási kérelmet csupán azért nem lehetett előterjeszteni, vagy teljesíteni, mert az elítélés több cselekmény miatt történt, de ezek közül nem mindegyik miatt lehetséges a kiadatás. A javaslat ezért módot teremt a halmazati büntetés, valamint az összbüntetés bírói feloldására, és ezáltal arra, hogy az elítélttel szemben legalább egyes bűncselekmények miatt kiszabott büntetéssel kapcsolatban lehetővé váljon a kiadatás.
A 35. § e Fejezet 1. Címének rendelkezéseit teszi alkalmazhatóvá a 2. Cím szerinti eljárásban, a 36. § pedig a külföldön történt fogva tartásban töltött időnek a büntetésbe való beszámításáról rendelkezik.
III.
A büntető eljárás átadása és átvétele, feljelentés külföldi hatóságnál
A) A büntető eljárás átadása (37-42. §)
A 37. §-hoz
A 37. § lehetőséget teremt a Magyarországon folyó büntető eljárás átadására külföldi állam igazságszolgáltatása részére. Bár erre hatályos jogunk alapján is mód van (Btk. 8. § (1) bekezdés), indokolt az eljárás átadása esetében rendezésre váró kérdéseket részletesebben, és a hatályos jogtól (Be. 391-393. §) több tekintetben eltérően szabályozni.
A 37. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az eljárás akkor adható át, ha ez célszerű. A (2) bekezdés szerint az átadás akkor célszerű, ha a terhelt Magyarországon tartózkodik ugyan, így az eljárás vele szemben minden nehézség nélkül lefolytatható lenne, de a társadalomba való beilleszkedését jobban szolgálná, ha az állampolgársága (vagy állandó lakóhelye) államában vonnák büntetőjogi felelősségre. Célszerű az átadás akkor is, ha a terhelt nem tartózkodik Magyarországon, és kiadatását nem, vagy csak igen körülményesen lehetne kieszközölni.
A 38-42. §-hoz
A tervezetnek e rendelkezései hatásköri és eljárási szabályokat állapítanak meg. Jelenlegi jogunkkal (Be. 392. § (1) bekezdés) azonosan az eljárás átadását a vádirat benyújtásáig az ügyész, ezt követően a bíróság kezdeményezi.
Az eljárás átvétele érdekében a külföldi állam megkereséséről az igazságügy-miniszter, illetőleg a legfőbb ügyész dönt. Ha a döntés nemleges, az eljárást folytatni kell, ellenkező esetben függő helyzet keletkezik az átvétel érdekében megkeresett állam válaszáig. Ha a válasz igenlő, a magyarországi eljárást megszüntetik, a terheltet (ha nincs előzetes letartóztatásban) ún. átadás céljából történő letartóztatásba helyezhetik, mely legfeljebb három hónapig tarthat. A javaslat meghatározza azt is, mikor éled fel a magyarországi eljárás folytatásának joga.
B) A büntető eljárás átvétele (43–44. §)
A 43–44. §-hoz
E §-ok szabályozzák a külföldön folyó büntető eljárás átvételét. Erről hatályos jogunk jóformán semmilyen rendelkezést nem tartalmaz. A javaslat először meghatározza, hogy nemcsak a magyar állampolgár, hanem a Magyarországra bevándorolt nem magyar állampolgár elleni külföldi büntető eljárás is átvehető. Indokolt, hogy az ide bevándorolt nem magyar állampolgárok is részesülhessenek e lehetőségben, hiszen családi kapcsolataikat, munkájukat, az esetek nagy részében érzelmi kötődéseiket tekintve a magyar állampolgárokkal hasonló helyzetben vannak.
Az eljárás átvételéről a legfőbb ügyész dönt. Ennek az az indoka, hogy az eljárás átvételét követően megindított nyomozást az ügyészség, vagy felügyelete alatt a rendőrség folytatja le, és az ügyészségnek kell döntenie arról, indokolt-e vádat emelni a terhelttel szemben. Helyzeténél fogva a legfőbb ügyész tudja leginkább megítélni, célszerű-e a külföldi eljárás átvétele. Ugyancsak a legfőbb ügyésznek kell a külföldi hatóságot a magyarországi eljárás eredményéről értesítenie.
Ugyancsak intézkedik a javaslat a külföldön előzetes fogva tartásban töltött idő beszámításáról abban az esetben, ha a terheltet elítélik, mint ahogy rendelkezést tartalmaz a külföldön előterjesztett magánindítványnak a magyarországi eljárásbeli érvényéről, illetőleg a magánindítvány előterjesztésének lehetőségéről, ha a külföldi eljárásban azért nem terjesztettek elő magánindítványt, mert az ottani törvények szerint erre nem volt szükség.
C) Feljelentés külföldi államnál (45. §)
A 45. §-hoz
A hatályos jog alapján azok a büntetőügyek, melyekben a terhelt külföldön van, és sem kiadatása nem lehetséges (legtöbbször azért, mert mint saját állampolgárt nem adhatják ki), sem az eljárás átadására sem kerül sor (a külföldi állam nem veszi át az eljárást, ideértve azt az esetet is, amikor az igazságügy-miniszter, illetőleg a legfőbb ügyész ezirányú megkeresésére nem is válaszol), és az eljárás a terhelt távollétében sem folytatható le (Be. 192. § (3) bekezdés a) pont) kezelhetetlenek: ezeket az ügyeket sem érdemben befejezni, sem megszüntetni nem lehet. Korszerű nemzetközi szerződések, illetőleg külföldi eljárásjogok megoldásainak mintájára a javaslat megteremti az ügy elintézésének lehetőségét feljelentés megtételével külföldi hatóságnál. A feljelentés megtételével a büntető eljárás lezárható, de az eljárás megszüntetése nem akadálya annak, hogy azt később folytassák, például ha a terhelttel szemben nem indítottak külföldön büntető eljárást, és a terhelt utóbb Magyarországra jön.
IV.
Szabadságvesztés büntetés és a szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtásának átvétele és átadása (46–60. §)
A) Szabadságvesztés végrehajtásának átvétele (46–55. §)
A 46–47. §-hoz
A javaslat a hatályos jogot (Btk. 7. §) módosítva nemzetközi szerződés nélkül is lehetővé teszi szabadságvesztés átadását és átvételét. Tartalmi szabályozását adja e jogintézmény gyakorlatban való alkalmazásának: meghatározza a feltételeket, a hatásköröket és az eljárást.
A 46. § az állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok, bevándorolt külföldiek külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztése végrehajtásának átvételét teszi lehetővé. Az utóbbiak büntetésének átvételét lényegében ugyanazok az okok teszik indokolttá, mint amelyeket az eljárás átvételéről rendelkező 43–44. §-hoz fűzött indoklás kifejt.
A javaslat a végrehajtás átvételének feltételéül szabja, hogy ahhoz az elítélt hozzájáruljon. A kiadatástól és az eljárás átadásától eltérően, mely jogintézmények elsősorban a bűnüldözés, a büntető eljárás hatékonyságát szolgálják, a büntetés- végrehajtás átadása-átvétele esetében az elítélt kerül a középpontba. A büntetés-végrehajtás átadásának-átvételének elveire vonatkozó ENSZ-ajánlásokkal, Magyarország nemzetközi szerződéseivel (például az elítélt személyek átszállításáról szóló, az 1994. évi XX. törvénnyel kihirdetett egyezménnyel) összhangban a javaslat is az elítélt hozzájárulásától teszi függővé a végrehajtás átvételét, de átadását is (46. § (1) bekezdés és 56. §).
A végrehajtás átvétele számos, időigényes eljárási cselekmény elvégzését teszi szükségessé, és miután az átvétel mögött az a feltételezés áll, hogy az elítélt reszocializációjára a hazai börtönkörnyezet alkalmasabb, mint a külföldi, e jogintézmény alkalmazása csak akkor indokolt, ha az elítéltnek még nem jelentéktelen tartamú büntetést kell letöltenie. Ezért a javaslat az átvétel feltételeként egy évben határozza meg a még hátralévő szabadságvesztés időtartamát.
Ha az elítélés alapjául szolgáló cselekményt magyar bíróság már jogerősen elbírálta, a külföldi ítélet végrehajtása nem vehető át
– ha az ítélet felmentő, akkor azért nem, mert megengedhetetlen olyan ember szabadságát elvonni, akivel szemben felmentő ítélet született,
– ha elítélték, akkor pedig a külföldi ítélet ezzel együtt járó honosítása a többszöri elítélés tilalmába ütközne. Ilyen esetben a javaslat 31.§-a alapján sor kerülhet az átvételre a kiadatás keretében.
A 48. §-hoz
A javaslat a külföldi ítélet átvételéről szóló döntést az igazságügy-miniszter hatáskörébe utalja. Miután azonban a külföldi ítélet honosítása – a Magyarországon végrehajtásra kerülő büntetés megállapítása – bírósági hatáskörbe tartozik (51. § (2) bekezdés), annak elkerülése érdekében, hogy ne a honosítási eljárásban, tehát az elítélt átvételét követően derüljön fény olyan körülményekre, amelyek az átvétel akadályát képezték volna, a javaslat az igazságügy-miniszteri döntést megelőzően bírói hatáskörbe utalja annak vizsgálatát, hogy a végrehajtás átvételének a javaslat szerinti feltételei fennállnak-e. Az igazságügy-miniszter csak akkor dönthet a végrehajtás átvételéről, ha a bíróság határozata szerint az átvételnek e törvény által meghatározott feltételei fennállnak.
A 49. §-hoz
Amint a 47. § kapcsán már kifejtésre került, a külföldi ítélet végrehajtása átvételének akadálya, ha az annak alapjául szolgáló cselekményt a magyar bíróság már jogerősen elbírálta. Ha azonban a büntetés-végrehajtás átvételének alapjául szolgáló cselekmény miatt büntető eljárás van folyamatban, amely jogerősen még nem fejeződött be, annak elkerülése érdekében, hogy a külföldi büntetés átvételére irányuló eljárás alatt jogerős ítélet szülessék, a magyar büntető eljárást fel kell függeszteni. Ha a külföldi ítélet végrehajtását átveszik, a magyarországi eljárást meg kell szüntetni, ha nem veszik át, folytatni lehet.
Az 50. §-hoz
A külföldi büntetését töltő személy átvételét az Interpol bonyolítja le. A javaslat gondoskodik arról, hogy az átvett személy a külföldi ítélet honosításáig jogszerűen őrizetben tartható legyen.
Az 51–52. §-hoz
Hatályos jogunkhoz (Be. 394/B. § (3) bekezdés) hasonlóan, ugyanakkor a bíróság hatáskörébe tartozó kérdések körét jelentősen bővítve – a javaslat mind a végrehajtás átvétele törvényi feltételeinek megállapítását, mind a külföldi ítélet honosítását – a külföldi ítélet alapján végrehajtásra kerülő büntetés megállapítását – a Fővárosi Bíróság hatáskörébe és kizárólagos illetékességébe utalja, amely döntését az elítélt átvételétől számított három hónapon belül hozza meg. A Fővárosi Bíróság hatáskörét és illetékességét az ilyen jellegű ügyek várhatóan alacsony száma és az elintézésükhöz szükséges szakismeret indokolja. A kiadatásról szóló fejezetben alkalmazott konstrukcióhoz hasonlóan a javaslat itt is egyesbírói eljárást ír elő, és fellebbezést tesz lehetővé az első fokú döntés ellen, hacsak azt a javaslat maga ki nem zárja; a javaslat a 48. § (2) bekezdésben említett határozat ellen zárja ki a fellebbezést, mert az elítélt ebben az eljárásban részt sem vesz.
A bíróság akkor, amikor a külföldi ítélet alapján megállapítja a Magyarországon végrehajtásra kerülő büntetést, kötve van az ítéletet hozó külföldi bíróság által megállapított tényekhez, és – ha a magyar jog ezt nem teszi eleve lehetetlenné – a külföldi bíróság által kiszabott büntetéssel (intézkedéssel) azonos nemű, illetve végrehajtási fokozatú és tartamú büntetést szab ki. Előfordulhat azonban, hogy a magyar jogszabályok a külföldi bíróság által megállapított bűncselekmény miatt nem tesznek lehetővé olyan tartamú szabadságvesztést, mint amilyet a külföldi bíróság kiszabott, vagy egyáltalán nem teszik lehetővé szabadságvesztés alkalmazását (hanem például csak pénzbüntetését). Ilyen esetben a Fővárosi Bíróság a külföldi bíróság által kiszabott szabadságvesztést a magyar törvény által előírt büntetéshez igazítja, úgy, hogy az így módosított büntetés a lehető legjobban megfeleljen a külföldi bíróság ítéletében kiszabott büntetésnek. A büntetés nem lehet hosszabb tartamú a külföldi bíróság által kiszabott büntetés tartamánál.
Az 53. §-hoz
A Fővárosi Bíróság a külföldön, valamint a honosításról szóló bírósági határozat meghozataláig itthon fogva tartásban töltött időt a büntetésbe beszámítja. A feltételes szabadságra bocsátásra és a büntetés végrehajtására a magyar jogot kell alkalmazni.
Az 54.§-hoz
Nem tehető vitássá a külföldi bíróság ítélete sem a tény-, sem a jogkérdéseket illetően, ugyanakkor a javaslat előírja, hogy ha a külföldi ítélet végrehajthatósága – például az ítéletet meghozó államban kihirdetett közkegyelem , vagy rendkívüli perorvoslat során hozott határozat folytán – megszűnt, az ítélet végrehajtását meg kell szüntetni.
B) Szabadságvesztés büntetés végrehajtásának átadása (55–59. §)
Az 55–56. §-hoz
Ugyanazok a meggondolások, melyek a külföldön elítélt magyar állampolgárok (és a Magyarországra bevándorolt külföldi állampolgárok, valamint hontalanok) szabadságvesztése végrehajtásának átvétele mellett szólnak, indokolttá teszik, hogy a Magyarországon elítélt külföldiek szabadságvesztés büntetésének a végrehajtása is átadható legyen külföldi állam részére. Az átadás feltétele, hogy a megkeresett állam vállalja az átvett elítélt büntetésének végrehajtását, az elítélt pedig járuljon hozzá a büntetés-végrehajtás átadásához. Magyar állampolgár esetében az átadásra akkor kerülhet sor, ha állandó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye külföldön van.
A javaslat nem határozza meg, mely külföldi állam részére adható át a büntetés végrehajtása. Nem látszik ugyanis célszerűnek az átadás lehetőségét egyetlen, például az elítélt állampolgársága szerinti államra korlátozni, mert adott esetben indokolt lehet, hogy az elítélt a büntetését az állandó lakóhelye szerinti államban töltse el, melynek esetleg nem is állampolgára. Az elítélt hozzájárulásának szükségessége a végrehajtás átadásához mindenesetre kellő garancia arra, hogy az elítélt személy ne kerülhessen számára nem kívánatos állam részére átadásra.
Az 57–59. §-hoz
E rendelkezések meghatározzák, hogy a végrehajtás átadásának kezdeményezése az igazságügy-minisztert illeti meg. Ennek indoka az, hogy a büntetés-végrehajtási intézmények – ahol külföldi elítéltek büntetésüket töltik – az igazságügy-miniszter felügyelete alatt működnek. Meghatározzák továbbá a végrehajtás külföldi állam általi átvételének jogi hatásait: a büntetés-végrehajtást Magyarországon folytatni csak akkor lehet, ha az elítélt kivonta magát az átvevő államban a végrehajtás alól. Ha a büntetés végrehajthatósága Magyarországon megszűnt, vagy tartalmilag változott, erről az átvevő államot értesíteni kell, hogy az a saját joga szerinti intézkedéseket megtehesse.
C) Szabadságelvonással járó intézkedés végrehajtásának átvétele és átadása (60. §)
A javaslat a szabadságvesztés büntetés végrehajtásán kívül szabadságelvonással járó intézkedés (pl. kényszergyógykezelés) átvételének és átadásának a lehetőségét is megteremti.
V.
Eljárási jogsegély (61–75. §)
A) Eljárási jogsegély nyújtása külföldi államnak (61–71. §)
A 61–63. §-hoz
Az eljárási jogsegély a bűnügyi jogsegély leggyakoribb formája. Mivel ez igen sokfajta eljárási cselekmény elvégzésére irányulhat, a javaslat példálózó jelleggel sorolja fel a gyakorlatban leggyakrabban előforduló formákat (61. § (2) bekezdés). Garanciális szempontból kiemeli továbbá, hogy irat kézbesítésére irányuló jogsegély csak akkor teljesíthető, ha az irat magyar nyelven készült, vagy ahhoz magyar fordítást mellékelnek. E rendelkezés azért szükséges, mert a külföldi iratnak a címzett általi átvételéhez gyakran fontos joghatások fűződhetnek, így a címzettnek tudnia kell, milyen iratot vett át.
A 64. §-hoz
A javaslat főszabállyá azt teszi, hogy az eljárási jogsegély teljesítésénél a magyar büntető eljárás szabályai szerint kell eljárni. Ugyanakkor tekintettel kell lenni arra, hogy a különféle államok törvényei jelentősen különböznek abban, milyen feltételek mellett használhatók fel a büntető eljárásban a külföldön eszközölt eljárási cselekmények eredményei. Ezért a javaslat a lehető legtágabb kereteket kívánja biztosítani ahhoz, hogy a megkereső állam kívánságait figyelembe lehessen venni az eljárási jogsegély teljesítésénél. A 64. § (2) bekezdése a gyakorlatban leggyakrabban előforduló külföldi kérésekre utal; az itt említett eseteken kívül azonban igen sok másfajta kérés is felmerült már a hazai gyakorlatban, és nyilván a jövőben is felmerülhet. Ezért a szabályozásnak olyan általánosnak kell lennie, hogy lehetővé tegye: a külföldi hatóság közvetlenül is kérdéseket tehessen fel a meghallgatandó személyeknek, ne csak az eljáró magyar igazságügyi tisztségviselőn (bíró, ügyész) keresztül, a meghallgatást saját eszközeivel (jegyzőkönyv, videoszalag) rögzítse stb. A lehetséges külföldi kéréseket a maguk teljességében nem lehet, nem is célszerű felsorolni; a javaslat 64. §-a alapján ezért lényegében minden olyan eljárásmódot lehetővé tesz a külföldi jogsegélykérelem teljesítésénél, melyet a magyar jog nem tilt; a tilalom határait a javaslat 2. §-a vonja meg.
A 65–66. §-hoz
Az eljárási jogsegély állhat abban is, hogy külföldön letartóztatásban lévő személyt, például a külföldön folyó büntető eljárás terheltjét Magyarországon kívánják szembesíteni valakivel, vagy jelenlétében magyarországi helyszínt kell megszemlélni; az is előfordulhat, hogy a külföldön folyó eljárásban Magyarországon letartóztatásban lévő személy megjelenése szükséges. A 65. és a 66. §-ok ennek lehetőségét biztosítják, és meghatározzák az ilyen esetben követendő eljárásmódot.
A 67. §-hoz
Eljárási jogsegély keretében tárgyak, okiratok, ügyiratok megküldésére is sor kerülhet. Indokolt arról is rendelkezni, hogy ezek megküldése feltételéül szabható a visszaszolgáltatás kötelezettsége.
A 68–69. §-hoz
A hatályos jogunkból hiányoznak a más államok közötti bűnügyi jogsegély keretében személyeknek Magyarország területén – ideértve a légterét is – történő átszállítására vonatkozó rendelkezések. Ilyen szabályok csak a Magyarország által kötött nemzetközi szerződésekben szerepelnek. Miután az
átszállítás a bűnügyi jogsegély gyakori formája, indokolt, hogy jogszabályaink ezt az együttműködési formát nemzetközi szerződés hiányában is lehetővé tegyék és szabályozzák.
A javaslat a kiadatásra vonatkozó szabályokkal összhangban engedélyezi a magyar állampolgárok átszállítását.
A javaslat jogalapot teremt arra, hogy az átszállított személyt őrizetben tartsák magyar felségterületen is.
A 70–71. §-hoz
A javaslat hatályos jogunktól (Be. 394. § (3) bekezdés) eltérően főszabályként a legfőbb ügyész feladatkörébe utalja a külföldi eljárási jogsegélykérelem teljesítését. A gyakorlati tapasztalok ugyanis azt mutatják, hogy a külföldi eljárási jogsegélykérelmek túlnyomó részét jelenleg is az ügyészségek teljesítik. Ugyanakkor, miután arra is volt már példa, hogy a külföldi hatóság saját jogrendszerének előírásaira tekintettel kénytelen ragaszkodni ahhoz, hogy a jogsegélyt bíróság nyújtsa, a javaslat azt is lehetővé teszi, hogy a legfőbb ügyész a kérelmet az igazságügy-miniszternek küldje meg.
B) Külföldi hatóság megkeresése bűnügyi jogsegély iránt (72–75. §)
A 72–75. §-hoz
A hatályos jogunkból hiányzik a törvényi szintű szabályozás a magyar büntető eljárás során a külföldi hatóságtól kért eljárási segítségről. Ezt a hiányt pótolja a javaslat.
A javaslat a magyar bíróságnak és ügyészségnek a külföldi hatóságokhoz intézett eljárási jogsegélykérelmeire a külföldi hatóságok által előterjesztett eljárási jogsegélykérelmekre irányuló szabályokat teszi megfelelően alkalmazandóvá, és csak azt a néhány speciális rendelkezést fogalmazza meg külön , melyek csupán ebben a viszonylatban jelentkeznek.
Ilyenek: az idézésre megjelent külföldiek mentességére vonatkozó szabályok (enélkül sok esetben kevés esély volna külföldi megjelenésére), és annak kimondása, hogy a külföldi idézése esetén a mulasztásra vonatkozó szabályok nem érvényesülhetnek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az idézésnek csak a magyar büntető hatalom (joghatóság) alatt álló személyek kötelesek eleget tenni, ezért azzal a személlyel szemben, akit külföldről idéznek a mulasztáshoz fűződő jogkövetkezmények nem érvényesülhetnek.
VI.
Alaki és költségviselési szabályok (76–83. §-ok)
A javaslat az alaki és költségvetési szabályokat a jobb áttekinthetőség érdekében nem az egyes fejezeteknél külön-külön, hanem összefoglalva határozza meg. Az alaki követelmények meghatározásánál a javaslat a nemzetközi gyakorlat tapasztalatait vette figyelembe.
A 76. § (1) bekezdéshez
Ez a rendelkezés főszabállyá teszi a megkeresések diplomáciai úton való előterjesztését. Ennek oka az, hogy az esetleg távoli, a magyar igazságügyi hatóság által kevéssé ismert államokból érkező megkeresések esetén, ha az nem a diplomácia útján keresztül érkezett, még az sem állapítható meg bizonyossággal, hogy az az ilyen kérelmek előterjesztésére feljogosított szervtől érkezett-e. A diplomáciai út előírása abból is adódik, hogy a javaslat a jogsegélykapcsolatokat az államok közötti kapcsolatok szintjén fogalmazza meg, ezért még ha a megkeresés egy kisebb helység bíróságától vagy ügyészségétől ered is, magán kell viselnie a külföldi állam jóváhagyását, már csak arra tekintettel is, hogy a viszonosságot (6. §) csak az államok szintjén lehet biztosítani.
A 80. § (4) bekezdéshez
Miután a külföldi eljárási jogsegély teljesítésénél általában, ahogyan a 72–75. §-hoz fűzött indokolásból is kitűnik, a büntető eljárásban lehetséges kényszerítő intézkedésekre főszabályként nem kerül sor, a jogsegély azon formáinál, melyek természetüknél fogva kényszerítő intézkedésekkel járnak, indokolt megbizonyosodni afelől, hogy az illetékes hatóság határozatot hozott ilyen intézkedés megtételéről.
A 81. §-hoz
A javaslat több rendelkezése az érdekelt hozzájárulásától teszi függővé egyes rendelkezései alkalmazását (46. § (1) bekezdés, 57. §, 65. §). Garanciális okokból e § a hozzájárulás módját szabályozza.
VII.
Hatálybalépés
A hatálybaléptető rendelkezések a törvény hatálybalépéséről, és hatályon kívül helyezésekről rendelkeznek.
_