• Tartalom
Oldalmenü

1996. évi XLVIII. törvény indokolása

a közraktározásról

1996.08.10.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
A kereskedelmi törvényről szóló 1875. évi XXXVII. törvénycikk volt Európában az első olyan törvény, amely a közraktározást kereskedelmi ügyletként szabályozta. Ma is ezek a szabályok érvényesek a közraktári ügyletre illetve a közraktárak tevékenységére. Ezen kívül ma a közraktárak működési feltételeit egy 1989-ben kiadott, azóta többször módosított kereskedelmi miniszteri rendelet szabályozza.
Az elmúlt évtizedekben előbb működő piac hiányában nem volt igény a közraktári tevékenység iránt, majd pedig – a piacgazdaság fokozatos kialakulásával – a szabályozás nem követte a gyakorlatban kialakult helyzetet. Ez azt eredményezte, hogy a közraktári ügylet egykori, a kor színvonalán álló szabályozása mára az élet által meghaladottá vált. A szabályozás fogyatékosságai hovatovább azt eredményezik, hogy a ma is működő közraktárak nem tudják betölteni funkciójukat. Mindez elodázhatatlanná teszi a közraktárak működési feltételei valamint a közraktári ügylet korszerű szabályozását.
A közraktárak a piacgazdaság elfogadott és sikeres intézményei közé tartoznak. A megtermelt és azonnal nem értékesíthető árukat raktározni kell, amire a termelőnek általában nincs lehetősége illetve nem is kíván ilyen tevékenységgel foglalkozni. A később eladható, feldolgozható árut közraktárba lehet letenni, amely az áru tulajdonjogát, mennyiségét, minőségét dokumentálja, s az erről kiállított értékpapír, a közraktári jegy képes arra is, hogy az árut helyettesítő dologként maga is a kereskedelmi forgalom tárgya legyen. A közraktári ügylethez fűződő legjelentősebb előny azonban az, hogy az áru illetve az azt megtestesítő értékpapír a termelés finanszírozása szempontjából nélkülözhetetlen, rövid lejáratú kölcsön nyújtásához jelent biztosítékot.
A zálogjegy ellenében nyújtott kölcsön, illetve a hitelkínálat ezzel történő bővítése ma különlegesen fontos gazdasági érdek elsősorban a rövid lejáratú hitelek iránt a termelés sajátosságaiból eredően leginkább érdekelt agrártermelők számára.
Ahhoz, hogy a közraktári ügyleten alapuló hitelezés elterjedt és biztos lehetőség legyen, szükséges, hogy a közraktárban elhelyezett áru biztos zálogfedezetet jelentsen a hitelező számára. Ez akkor válik általánossá, ha a közraktárak tevékenysége iránti bizalom maradéktalan a hitelintézetek részéről. Másrészt nemcsak megbízható, de gazdaságilag is stabil helyzetű közraktárakra van szükség. Mindez olyan jogi feltételrendszert követel meg, amely az érintett gazdasági szereplők mindegyike számára biztosítékot jelent.
Jelenleg elsősorban a bankok és a közraktárak közötti üzleti kapcsolatokban szerzett tapasztalatok jelentik az alapját annak a bizalomnak, ami a zálogjegyforgalmat, illetve a hitelezést lehetővé teszi, sokkal kevésbé az, hogy ennek megfelelő jogi garanciái vannak, amelyekre biztosan lehet építeni. A közraktározás új szabályozása éppen ezeket a biztosítékokat kívánja megteremteni, a bizalom erősítése érdekében.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
Az 1. §-hoz
A javaslat e helyütt a közraktárak legáltalánosabb fogalmát határozza meg, a további szabályokra hagyván a közelebbi meghatározást, amelyek már a közraktárként való működés feltételeit, valamint a közraktározott áruk körét is jelentik egyben. A jogbiztonság követelményét is szem előtt tartja a javaslat, amikor a fogalmi tisztaság érdekében a közraktár kifejezést csak meghatározott körben, a javaslat szerint létrejövő, illetve átalakuló gazdálkodó szervezetek számára engedi használni.
A 2–3. §-hoz
A közraktárak működése iránti közbizalom megteremtése érdekében a javaslat – figyelembe véve az elmúlt évtizedek gyakorlati tapasztalatait – a közraktárak számára kötelező szervezeti formaként határozza meg a részvénytársaságot és írja elő a szükséges minimális alaptőkét, illetve az alaptőke meghatározott szerkezetét. A javaslat abból indul ki, hogy néhány nagyobb, magas saját tőkével rendelkező közraktár szervezi meg az országban a hálózatát, s ily módon lehet biztosítani, hogy a letevők, illetve a hitelezők nagyobb biztonságban legyenek. Ezt a célt szolgálja az is, hogy a gazdasági társaságokról szóló törvényhez képest speciális szabályokat állapít meg a javaslat.
Az alaptőke csökkentésének tilalmát természetesen az induláskori alaptőkéhez képest kell értelmezni, ezért nem áll ellentétben e rendelkezés az alaptőke-csökkentéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség szabályával.
A javaslat – hasonlóan a pénzintézeti törvény megoldásához – a részvénytársaság működésére jelentős befolyást gyakorló tulajdonosok megismerhetősége érdekében írja elő, hogy a részvénytársaság kizárólag névre szóló részvényeket bocsáthat ki.
A 4. §-hoz
A közraktár-alapítás és -fenntartás körében – a közraktár túlzott eladósodásának megakadályozására – a javaslat megtiltja, hogy a közraktár bármely, a tevékenységével össze nem függő célra pénzintézeti kölcsönt vegyen fel, továbbá hogy harmadik személy tartozásáért kezességet vállaljon. Ez az indoka annak is, hogy a közraktár zálogjogot csak a közraktári tevékenységgel felvett kölcsöntartozása biztosítékául engedhet a vagyontárgyain. Ez a szabály kapcsolódik a közraktár felszámolásának szabályaihoz, miszerint a közraktár zálogjoggal rendelkező hitelezőit megelőzné a közraktárral szemben a közraktári ügyletből eredő kártérítési igény. Kétségtelen, hogy ez a közraktárak hitelhez jutását megnehezíti, de a hitelezők védelme szempontjából mindenképpen el kell kerülni a túlzott eladósodás lehetőségét.
Ugyancsak a biztonságos működés, illetve a közraktári jegybe vetett üzleti bizalom indokolja azt, hogy a közraktár vagy felelősségbiztosítást köteles kötni, vagy a közraktári jegyek értéke nem lehet több saját tőkéjének ötszörösénél.
A javaslat korlátozza a közraktár kereskedelmi tevékenységét azzal, hogy a letevőtől, illetve a közraktári értékesítés során továbbértékesítési céllal nem szerezheti meg a nála elhelyezett áru tulajdonjogát. Ez a szabály első sorban a letevők érdekét, illetve a helyzetükkel való visszaélések megelőzését, s ezáltal a közraktárak iránti bizalom fokozását szolgálja.
Az 5–6. §-hoz
A közraktár létesítésének feltételei meghatározásán túl a javaslat a közraktári tevékenység folytatását engedélyhez is köti, a jelenlegi nyilvántartásbavétel helyett. A működés megkezdésének feltétele az ipari és kereskedelmi miniszter által kiadott engedély, illetve a nyilvántartásbavétel. A közraktári tevékenység folytatása valamennyi, a javaslatban meghatározott feltételének meg kell lennie az engedélyezési eljárásban, s az engedély csak így adható ki. Ez egyben a közraktár számára is garanciális jelentőségű, ugyanis, ha a feltételekkel rendelkezik, az engedély kiadása nem tagadható meg.
Az engedélyezési eljárásra – noha a javaslat ezt kifejezetten nem mondja ki – az államigazgatási eljárás általános szabályait kell alkalmazni, amihez képest csak a kérelem elbírálásának határideje jelent speciális szabályt.
A 7. §-hoz
A javaslat – tekintettel arra, hogy a közraktárak a piac szerves részét fogják képezni, s a szerződő felek között megbízható partnerként kell közvetíteniük – rendelkezik arról, hogy ki lehet a közraktár vezetője. Mivel a közraktárak a legkülönfélébb áruk tárolásával és kezelésével foglalkoznak, a javaslat általában felsőfokú végzettséget és – emellett – legalább három éves szakmai gyakorlatot ír elő csupán, abból kiindulva, hogy a megfelelő képesítést nem lehet közelebbről meghatározni. A gyakorlati életben amúgyis kialakul – illetve már ki is alakult – az a megfelelő szakismerettel rendelkező szakértői kör, amelyből a közraktárak vezetői kikerülnek. A személyi feltételek meghatározásánál a javaslat minden esetre felhasználta a pénzintézetekre és a gazdasági társaságokra vonatkozó jogalkotás tapasztalatait, s arra törekedett, hogy ezekkel harmonizáló szabályokat alkosson, s a közraktárak működésének szakszerűsége irányában hasson.
A 8. §-hoz
A közraktárak nemzetgazdasági jelentősége, s az általuk kibocsátott értékpapír iránti üzleti bizalom szükségessé teszi a közraktár tulajdonosi struktúrájának áttekinthetőségét. A befolyásoló részesedés megszerzésére, illetve a jelentős előnyre vonatkozó rendelkezések a közraktározási tevékenységnek a tulajdonosok által történő, az üzleti forgalomra hátrányos befolyásolásának lehetőségét kívánja kiküszöbölni, illetve a már megszerzett befolyás vagy előny gyakorlását ellenőrizhetőbbé tenni.
A 9. §-hoz
A közraktárak működése iránti bizalom megteremtése érdekében a javaslat nem elégszik meg azzal, hogy tevékenységük engedélyhez kötött legyen, s a feltételek meglétét csak ekkor vizsgálják. Ezért a közraktárak működését a javaslat állandó felügyelet alá helyezi, amelyet az ipari és kereskedelmi miniszterhez telepít. E felügyeleti jognak a tartalma nem merül ki a törvényességi felügyeletben, hanem lényegében folyamatos hatósági ellenőrzést jelent, ami kiterjed mind a személyi és tárgyi feltételek meglétének, mind a közraktár tevékenységének, az általa kötött közraktári ügyletek, a kiállított értékpapírok jogszabályi feltételeknek való megfelelősége vizsgálatára. A javaslat a felügyelet folyamatos és zökkenőmentes ellátásának biztosítása érdekében határozza meg a közraktárak számára az együttműködés normáit.
A 10. §-hoz
A felügyeleti eljárásra a javaslat speciális szabályokat határoz meg, egyebekben pedig arra, illetve a felügyeleti jogkörben hozott határozatokra az államigazgatási eljárás szabályait kell alkalmazni. A javaslat mind a felügyelet tartalmi követelményeinek, mind pedig a közraktárak szempontjából méltányolható garanciális igényeknek a szem előtt tartásával határozta meg a felügyeleti jogkörben hozható határozatok tartalmát. Az egyéni felelősség érvényesítése érdekében – a pénzintézeti törvény megoldásához hasonlóan – került a javaslatba a közraktár vezetője elmarasztalásának lehetősége is.
A 11–12. §-hoz
A közraktári tevékenység felfüggesztése, visszavonása tárgyában hozott határozatokkal összefüggésben rendelkezik a javaslat a közraktár folyamatban lévő szerződéseinek teljesítéséről, valamint az új szerződések kötésének tilalmáról. A közraktárak szabályszerű és folyamatos működéséhez, a forgalom biztonságához fűződő érdekekre tekintettel van lehetőség arra, hogy a felügyeletet ellátó szerv felügyeleti biztost rendeljen ki a közraktárhoz.
A felügyeleti eljárásért nem illetéket, hanem igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie a közraktárnak. A javaslat a díj megállapítására az ipari és kereskedelmi miniszternek, illetve a pénzügyminiszternek ad felhatalmazást.
A 13. §-hoz
A folyamatos ellenőrzés, illetve a szükséges felügyeleti ellenőrzések időben történő megtétele teszik indokolttá, hogy a közraktárnak be kell jelentenie minden olyan tényt, körülményt vagy cselekményt, amely a közraktár működését veszélyezteti, illetve az engedélyezéskori állapot megváltozását jelenti.
A 14. §-hoz
A javaslat a közraktári ügylet fogalmának meghatározásánál lényegében a kereskedelmi törvény fogalomalkotásából indul ki. Az úgynevezett bértárolástól való – ami a Ptk. fogalomrendszerében a letét – elhatárolás teszi szükségessé a közraktári jegy kibocsátása nélkül történő raktározásra vonatkozó szabályt.
A 15. §-hoz
A rendelkezés egyrészt meghatározza az áru fogalmát, szűkítve az 1. §-ban használt dolog fogalmat és lényegében a számviteli törvénytől független terminus technikust alakít ki. Másrészt az üzleti élet szereplőire bízza, hogy milyen áruk lehetnek a közraktári ügylet tárgyai, s csupán annyiban korlátozza ezt, amennyiben azt a személyes vagyonbiztonság mindenképpen szükségessé teszi. E keretek között fogja minden közraktár a saját üzletszabályzatában kialakítani a közraktározható áruk körét.
A 16. §-hoz
Az előzőhöz hasonló indokok teszik szükségessé a szerződés kötelező tartalmára vonatkozó rendelkezéseket. A javaslat szerint a közraktári ügyletet csak határozott időre, legfeljebb egy évre lehet kötni, aminek az az indoka, hogy ily módon jobban biztosítható a közraktári jegy forgathatósága, s a jeggyel kapcsolatba kerülő szereplők számára egyértelmű, hogy mikor állnak be a kötelezettségeik, illetve mikor válik esedékessé a követelésük. Ugyanilyen megfontolásból nem lehet a javaslat szerint meghosszabbítani a szerződés időtartamát, de ugyanakkor lehetőség van új szerződéskötéssel, új közraktári jegy kibocsátásra. A visszaélések megelőzését szolgálja az, hogy ilyen esetben a korábbi közraktári jegyet be kell vonni és érvényteleníteni kell. Ebből következően csak az köthet új közraktári ügyletet, akinek a közraktári jegy mindkét része a birtokában van, illetve a zálogjegybirtokos követelésének megfelelő összeget – a javaslat szerinti módon – letétbe helyezte.
A 17. §-hoz
Mivel a közraktározás kereskedelmi ügylet, szerződés, annak kereteit a felek megállapodásának kell kitölteni. Másfelől a raktározás biztonsága, a közraktárak működése iránti bizalom megköveteli, hogy ez meghatározott keretek között történhessék. A javaslat abból indul ki, hogy a törvény az ésszerű kereteket csak nagy vonalakban képes meghatározni, a többi a közraktárak kompetenciájába tartozik, közelebbről, hogy mire és milyen ellenszolgáltatás fejében vállalkoznak. Ezeket a szerződési feltételeket hivatott magába foglalni a közraktár üzleti és díjszabályzata. Bizonyos korlátokat ugyanis nincs értelme törvényi szabályozás által állítani, mivel a közraktárak jól felfogott üzleti érdeke, üzletpolitikai elképzelései úgyis kialakítják az ésszerű kereteket.
A 18. §-hoz
A javaslat meghatározza, hogy mit kell az áru átvételének, illetve kiszolgáltatásának tekinteni. Ennek a kárveszélyviselés átszállása szempontjából van jelentősége. Ezen kívül az áru átvételéhez kapcsolódik a közraktári jegy kiállításának a letevő részére történő kiadásának kötelezettsége. A javaslat szerint a közraktárat nem lehet azzal terhelni, hogy az áru kísérőokmányainak hitelességét vizsgálja, de indokolt számára azt a jogot biztosítani, hogy ha azok nem valódiak, az áru átvételét megtagadhassa.
A 19. §-hoz
A javaslat a közraktárnak szerződésből eredő kötelezettségei meghatározása során figyelemmel van arra is, hogy a közraktár más ügylet, például letéti szerződés alapján is tárolhat árut. A különböző jogcímeken raktározott áruk keveredéséből keletkező kárért való felelősség szabálya erre tekintettel került a szabályzatba. Amennyiben a törvény nem tiltja meg a közraktárak számára a kereskedelmi tevékenységet – ide nem értve persze a közraktári ügylet alapján elhelyezett árukkal való kereskedést – a közraktár tulajdonában lévő áruk elkülönített tárolásáról és nyilvántartásáról már csak a közraktári tevékenység iránti bizalom érdekében is gondoskodni kell.
A 20. §-hoz
A letevő felelőssége körében foglalkozik a javaslat az úgynevezett művi tárolás kérdésével, ami a letevő raktárában való raktározást jelent, s amivel – figyelembe véve a közraktárak elterjedtségét, illetve a már működő közraktárak tárolókapacitását – a jövőben is számolni kell. Az ilyen közraktározás a letevő részére keletkezteti azt a kötelezettséget, hogy az áru biztonságos tárolásához szükséges intézkedéseket a közraktárnak engedje megtenni.
A díjfizetés a javaslat szerint a felek megállapodásától függően esedékes. Ha azonban a felek úgy állapodnak meg, hogy a letevő a díjat nem előre, a szerződés megkötésével egyidejűleg fizeti meg, a zálogjegyek és árujegyek forgatását könnyíti, ha azok mindenkori birtokosa tisztában van azzal, hogy a követelését másoknak milyen összegű igénye előzi meg. Ezt szolgálja az a rendelkezés, hogy a közraktári díjat ilyen esetben a letéti könyvben, valamint a közraktári jegyen is fel kell tüntetni.
A közraktár díjkövetelésének biztosítékát jelenti a javaslat szerinti, a közraktárban elhelyezett árura vonatkozó zálogjog.
A 21. §-hoz
Az üzletszabályzatban, illetve a felek megállapodása szerint a szerződésben részletesen meg kell határozni azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a felek a közraktári ügylet körébe tartozónak tekintenek. Emellett azonban a javaslat célszerűségi megfontolásokat szem előtt tartva lehetővé teszi, hogy külön szerződésben a felek további, a közraktározáshoz szorosan nem kapcsolódó, de a közraktár által teljesítendő szolgáltatásokban, illetve ezek díjában is megállapodjanak.
A 22. §-hoz
A javaslat a közraktár felelősségét a kereskedelmi törvény közraktári felelősségi rendszere szerint alakította ki a fuvarozói felelősség szabályainak adaptálásával. A művi tárolás esetén – amelyet a javaslat inkább eltűr, semmint preferálna – ugyanazok a felelősségi szabályok érvényesülnek, mintha az áru tárolása a közraktárnál történnék. A művi tárolás a közraktár számára nagy kockázatot rejt magában, s ezt csak abban az esetben szabad vállalnia, ha az áru a letevő áruitól teljesen elkülöníthető, s erre a célra szolgáló raktárat a közraktár tudja felügyelni.
A 23. §-hoz
A javaslat szerint a közraktár nem köteles vizsgálni a letevő tulajdonosi minőségét. A közraktár ugyanis nem hatóság, így igazoltatási, ellenőrzési joga sincs, s ha a törvény ilyen felhatalmazást adna is számára, nehezen lehetne behatárolni azt a kört, amit még vizsgálhat. Nem lehet kizárni ugyanis, hogy valaki például megbízás alapján helyezzen el árut közraktárban. Ilyen esetben a megbízó jogait is vizsgálni kellene, vajon tulajdonosa-e az árunak. A közraktár saját belátása szerint dönt afelől, hogy kivel szerződik, illetve szerződik-e egyáltalán.
Ha a közraktárban elhelyezett áru bűncselekményből származik – amire büntetőeljárás során derülhet fény –, a javaslat szerint az eljárás során hozott jogerős határozat szerint kell a közraktárnak eljárni.
A 24. §-hoz
A közraktári jegy intézményét illetően a javaslat a kereskedelmi törvény rendelkezéseiből indul ki, s azt a mai igények figyelembevételével szabályozza. Megmarad az úgynevezett kétjegyes rendszer, mert ez nyújt megfelelő biztonságot mind az adós, mind a hitelező részére.
A közraktári jegyen feltüntetendő adatokat a javaslat a kereskedelmi törvényhez képest bővíti, aminek a lényege, hogy szigorú formai szabályok legyenek kötelezőek, s ha a javaslat szerinti bármely adat hiányzik az okiratról, az ne minősüljön közraktári jegynek. Fontos, hogy a közraktári jegy, illetve az „árujegy” és „zálogjegy” megnevezés szerepeljen az okiraton, ami a mai gyakorlat szerint is így van.
A javaslat a kereskedelmi törvényhez képest fontosabb tartalmi feltételeket határoz meg, így pl. a letett tárgyak megjelölése helyett konkrét megnevezést, illetve mennyiségi és minőségi megjelölést követelnek. Az áru értékének meghatározása nem azért kerül a közraktári jegyre, hogy ezen összeget úgy tekintsék a hitelezők vagy forgatmányosok, hogy a közraktár ezért felelősséget vállal. Ennek kizárólag az áru esetleges megsemmisülése, elvesztése esetén van jelentősége, hiszen ez az összeg szolgál a kártérítés alapjául. A mindenkori vevőknek, hitelezőknek meg kell győződniük, hogy valóban ér-e annyit az áru, amennyiért a közraktári jegyhez, vagy annak egy részéhez hozzá akarnak jutni. A raktározás tartama azzal van összefüggésben, hogy – a korábbi szabályozástól eltérően – közraktári ügylet csak határozott időre jöhet létre.
A 25. §-hoz
A közraktári jegy olyan értékpapír, amely megtestesíti a közraktárban elhelyezett árut, illetve – a jegy két részének együttes birtoklása – az áru feletti rendelkezési jogot jelenti. Ezért köteles a közraktár a jegy bármely részével rendelkező személy számára lehetővé tenni az áru megtekintését.
A 26–28. §-hoz
A javaslat a kereskedelmi törvény szabályozását veszi át a közraktári jegy átruházására vonatkozóan is. A közraktározást mint jogintézményt erősíti az a kettős biztosíték, amit egyrészt az árufedezet, másrészt a felelősségi rendszer nyújt a hitelezők részére. A személyes felelősség a zálogjegyforgatók elleni visszkereseti jogban testesül meg, ami eddig is jó megoldásnak bizonyult, s ezért fenn kell tartani. Ebből következően a javaslat a közraktári jegyet forgatható értékpapírként határozza meg. Miután a forgatással kapcsolatos vitás kérdésekben – ha a közraktári törvény másként nem rendelkezik – a váltójogi rendelkezések az irányadók, felvetődhet, hogy meg lehet-e tiltani a forgatást negatív rendeleti záradékkal, mint a váltónál, s mely esetben a váltó úgynevezett rekta-papírrá, s átruházása csak engedményezés útján lehetséges. A javaslat nem ezt a megoldást választja a közraktári jegynél, mivel ezzel a zálogjegybirtokost az egyik biztosítéktól fosztaná meg, ha csak részlegesen is. A javaslat mindenesetre lehetővé teszi az üres forgatást, s így a közraktári jegy nem válhat névre szóló értékpapírrá.
Egyéb jogszabályokra tekintettel mondja ki a javaslat egyértelműen, hogy a közraktári jegy forgatása nem közraktári ügylet.
A javaslat a kereskedelmi törvény rendelkezéseit megtartva szabályozza a közraktári jegy, illetve annak egyes részei birtokosának jogait. Lényeges annak rögzítése, hogy a zálogjegy, ha külön ruházzák át, nem csak a zálogjogot igazolja, hanem egyúttal a kölcsönadás tényét is, és ebből következően az átruházáshoz (forgatáshoz) nem szükséges az alapul szolgáló kölcsönszerződés engedményezése az új zálogjegybirtokos részére, mint ahogy az eddig gyakorlat volt. A zálogjegyen szerepelnie kell a legfontosabb adatoknak, amelyekből megállapítható, hogy a kölcsönszerződést milyen összegre, milyen lejárattal kötötték, szerepelnek a szerződéskötő felek is, s miután a zálogjegy önmagában is értékpapír, saját maga testesíti meg azt a kötelezettséget, ami rajta szerepel. Ezen felül még a közraktárban elhelyezett tárgyon fennálló zálogjog bizonyítékául is szolgál.
Ha az árujegyet különválasztva forgatják, az mint értékpapír csak korlátozott jogokat biztosít a birtokosának (nem veheti ki az áruját a közraktárból, csak ha kifizeti a zálogjegybirtokost), s ebből következően az áru értékéhez képest az árujegy értéke is csökkent, a zálogjegyen feltüntetett kölcsönösszeggel.
A zálogjegy önálló átruházásánál – az értékpapír-jelleg, a forgathatóság erősítése érdekében – a javaslat kissé eltér a kereskedelmi törvény szabályozásától. A kölcsönadó nevén, székhelyén kívül bankszámlája számát is meg kell jelölni a közraktári jegy mindkét részén és a letéti szelvényen is, hogy a teljesítés a számlaszám hiánya miatt ne szenvedjen késedelmet.
A javaslat a kereskedelmi törvénytől eltérően nem kölcsönadott összegről, hanem a kölcsön lejáratakor érvényesíthető összegről szól a hátirat tartalmánál. Elterjedt ugyanis az a gyakorlat, hogy a zálogjegyen csak bizonyos tőke és annak járulékai szerepelnek. A mai mozgó kamatlábak mellett azonban tisztázatlan, hogy végül is milyen összeget igényelhet majd a lejáratkor a hitelező, s nehezíti a dolgot, ha a követelést más bankra forgatja, amelynek más kamatlábai vannak. Ily módon bizonytalanná válik az üzlet egyik eleme, ami megakadályozza a forgatás elterjedését. Ezért a javaslat szerint a hitelezőnek és az adósnak meg kell állapodnia, hogy a lejáratkor milyen összeget igényelhet a hitelező, s ezt rá kell vezetni a közraktári jegyre.
A 29–30. §-hoz
A javaslat egyértelműen rögzíti, mikor köteles kiadni a közraktár az árut. Az első feltétel, hogy a közraktári ügyletből eredő követeléseit kielégítsék. Ez a közraktári ügyleten kívül az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokból eredő igényekre is vonatkozik. Itt nem kielégítési sorrendről van szó, hanem arról, hogy az árut el akarják vinni, tehát a közraktár – esetleges nemteljesítés esetén – a zálogjogát érvényesítheti. Zálogjoga e díjkövetelései tekintetében a javaslat rendelkezésein, míg egyéb szolgáltatásai után fizetendő díjak tekintetében a Ptk. szabályain alapszik.
Ha a közraktárnak járó összeget kifizették, az áru kiadásához vagy mind a két jegyet át kell adni a közraktárnak, vagy az árujegyet annak birtokosa visszaadja, a zálogjegyen feltüntetett összeget pedig a közraktárnál letétbe helyezik. Ebből következik, hogy csökkentett összeget – ha korábban akarja kifizetni a letevő, mint a kölcsön lejárata – nem lehet letenni, mert a közraktárat nem terhelheti olyan kötelezettség, hogy a letett összeget kamatoztassa. A javaslat rendelkezik arról is, hogy a közraktárnak, illetve a zálogjegy forgatóinak ilyen esetben értesíteni kell a zálogjegy forgatmányosait. A közraktár nem köteles vizsgálni a hátiratok valódiságát, csak azt, hogy a forgatók összefüggő láncolatát meg lehessen állapítani, aminek gyakorlata – akár a váltónál – ki fog alakulni.
A 31. §-hoz
A javaslat szabályozza, hogy a zálogjegybirtokos a kölcsön lejáratakor hogyan tudja érvényesíteni az igényét. Ha lemond a személyes felelősségéről, óvás nélkül is fordulhat a közraktárhoz a lejáratot követően, hogy az értékesítse az árut, ekkor azonban a ki nem elégített követelései erejéig elveszti visszkereseti jogát, tehát senki ellen nem fordulhat. Ha ezt a jogát nem akarja elveszíteni, akkor az első zálogjegyforgatóhoz (a kölcsönt felvevőhöz) fordulhat, felszólítva azt a fizetésre. Ennek eredménytelensége esetén lehet az óvás eszközével élni, amelyre a javaslat a váltó óvásra irányadó szabályokat rendeli megfelelően alkalmazni.
A 32–36. §-hoz
A javaslat szerint a lejáratot követő három nap letelte után kérheti a zálogjegybirtokos az áru értékesítését és kielégítését a közraktártól, akkor is ha óvást nem vetett fel. Ha fizetésre felszólítás és óvás történt, a zálogjegy első forgatójának – illetve ha az árujegyet is tovább forgatta – az utána következő árujegyforgatók kötelessége az őt követő forgatmányost értesíteni a fizetésre történő felszólításról.
A javaslat egyértelműen meghatározza a kielégítés sorrendjét, s a teendőket, ha a zálogjegybirtokos kielégítése megtörtént. Ha csak részlegesen lehetett kielégíteni, a részletfizetést a jegyre fel kell jegyezni, hogy a visszkereseti jogával a zálogjegybirtokos élni tudjon.
A javaslat felhatalmazza a közraktárat, hogy akkor is értékesíthessen, ha a lejárat után nem váltották ki az árut, illetve ha annak romlásától lehet tartani. Első esetben a közraktár kapacitását köti le a lejárat utáni raktározás, második esetben pedig a kárenyhítés indokolja az értékesítés lehetőségét. Ilyen esetben azonban a letevőt értesíteni kell, mert általában azt ismeri a közraktár, míg a valóságos birtokost nem biztos. A javaslat szerint a letevőknek és a forgatóknak az őket követőket tájékoztatni kell a közraktár értesítéséről, hogy azok a szükséges intézkedéseket megtehessék.
Az értékesítés a javaslat szerint tőzsdei úton vagy árverésen történhet. A gyorsabb és célszerűbb a tőzsdei értékesítés, hiszen ott koncentráltan vannak jelen eladók és vevők, s a tőzsdei árfolyam az aktuális piaci árfolyamot jelzi. Az árverésen történő értékesítés akkor kerül előtérbe, ha a tőzsdei értékesítés nem sikerül. Az árverésre a javaslat a bírósági végrehajtásról szóló törvény rendelkezéseit rendeli alkalmazni, miután azok adottak, s csak az értelemszerű eltérésről – nevezetesen hogy az árverést a közraktár folytatja le – rendelkezik. A forgalombiztonság szempontjait szem előtt tartva rendelkezik úgy a javaslat, hogy az árverési vevő mindenképpen tulajdonjogot szerez, akkor is, ha a letevő nem volt az áru tulajdonosa.
A 37. §-hoz
A zálogjegybirtokos, ha nem teljes összegben elégítették ki követelését a befolyt összegből, és a megfelelő előírásokat betartotta, az őt megelőző zálogjegyforgatók ellen fordulhat további követelésével. A javaslat – a váltó szabályaihoz hasonlóan – a forgatók egyetemleges felelősségéről rendelkezik.
A közraktári jegy és a közraktári ügylet konstrukciójából következik, hogy az árujegy birtokosa a zálogjegybirtokosnak csak akkor felel, ha az árujegyet nem forgatta tovább, azaz ő volt az első zálogjegyforgató. Az elévülés tekintetében a javaslat a váltójogi szabályokat vezeti be, tekintettel a két jogintézmény hasonló jellegére és érvényesítési lehetőségeire.
A javaslat szerint a zálogjegybirtokosnak minél hamarabb kell az igényét érvényesítenie, azaz az áru értékesítését kérnie, mert a késedelmes jogérvényesítésből eredő következményeket nem viselhetik az őt megelőző forgatók. Ezért a zálogjegybirtokosnak rövid határidőn belül kell kérnie az értékesítést, amit ha elmulaszt, a zálogjegyen szereplő teljes összegre ugyan igényt tarthat, de a lejárat utáni késedelmi kamatot már nem követelheti.
A 38–39. §-hoz
A kereskedelmi törvény rendelkezéseit követve a javaslat mentesíteni kívánja a végrehajtás alól a közraktárba letett árut, s csak a jegyek lefoglalását engedi, hogy a közraktári jegy, illetve az árujegy birtokosának vagyonába csak a jegy mint értékpapír tartozzék. Ez ugyan következik a javaslat más szabályaiból, de a hitelezők számára egyértelművé teszi a rendelkezés a helyzetet.
A módosított 1991. évi IL. törvény szerint lefolytatott csődeljárásban a bíróság által biztosított fizetési haladék tartama alatt a pénzfizetési kötelezettség nemteljesítéséhez, vagy késedelmes teljesítéséhez fűződő jogkövetkezmények nem állnak be, kivéve a kamatozást.
Az árujegybirtokos csődeljárása – ha nem ő volt az első zálogjegyforgató – a konstrukcióból következőn nem hat ki a zálogjegybirtokosra. Ez ugyanis az aktuális zálogjegybirtokostól nem követelhet semmit, ha nem ő volt az első zálogjegyforgató.
A zálogjegyet először forgató csődeljárása a követelés érvényesítését nem akadályozza, mivel a zálogjegybirtokos szempontjából érdektelen, hogy nem akar, nem tud, vagy nem szabad [Cstv. 12. § (5) bek.] neki fizetnie, az óvást felvezeti vagy sem, viszont az értékesítést kérheti a közraktártól. Ennek a visszkereseti jog szempontjából van jelentősége, mert a fizetési haladék és a kényszeregyezség a javaslat szerint a zálogjegybirtokosra is kihat, de a csődeljárást nem akadályozza, hogy a többi egyetemleges kötelezett ellen forduljon.
A felszámolási eljárás megindulása sem akadályozza a hitelező igényének érvényesítését, csak a visszkereseti igénye tekintetében kell bejelentkeznie az első zálogjegyforgató felszámolásában, mivel a zálogjog alapján a Cstv. szerint is [57. § (1) bekezdés b) pont] csak a zálogtárgy értékének erejéig privilegizáltak a követelések, s ebben az esetben a zálogtárgy értékét a zálogjegybirtokos már megkapta, követelése csak az egyéb követelések közé sorolható.
A közraktár felszámolása is előfordulhat, de ebben az esetben a felszámolás kezdő időpontja megakasztja a további tevékenységet, új közraktári ügylet kötését, de a már megkötött szerződéseket teljesíteni kell.
Ha a közraktár a felszámolás során felügyeleti engedély nélkül köt egyezséget, a továbbiakban közraktározással nem foglalkozhat, mert az engedélyt vissza kell vonni.
A közraktárakkal szembeni bizalom kialakítása és megtartása célját szolgálja az is, hogy a közraktár felszámolása során az esetleges közraktározásból eredő kártérítési kötelezettségeiket a zálogjogon alapuló követeléseket megelőzően kell kielégíteni. Ez nyilvánvalóan behatárolja a közraktár kölcsönfelvételi lehetőségeit, de a javaslat éppen a mértéktelen eladósodást kívánja ezzel megelőzni.
A 40. §-hoz
A javaslat lehetővé teszi, hogy – a felek megállapodásától függően – a közraktár az árut biztosítsa. Ehelyütt nem felelősségbiztosításról van szó, hanem arról, ha az áru megsemmisülésében vagy károsodásában a közraktár vétlen. A javaslat egyben rendelkezik az áru helyébe lépő biztosítási összeg sorsáról is.
A 41–42. §-hoz
A közraktári jegy mint értékpapír elvesztése azt jelenti, hogy a követelés is megsemmisül, illetve csak akkor érvényesíthető, ha a megsemmisülést közjegyzői határozat állapítja meg. Jóllehet az értékpapírok megsemmisítésére vonatkozóan van hatályos jogszabály, a közraktári jegy specialitásai miatt a javaslat nem elégedett meg az utaló szabállyal, hanem adaptálta a megsemmisítésre vonatkozó rendelkezéseket. A rövid határidő miatt mindenesetre széleskörű tájékoztatást (hirdetmény kifüggesztése, értesítési kötelezettség) ír elő a javaslat.
A 43. §-hoz
Az előbbi indokok alapján rendelkezik a javaslat a bírósági letét szabályairól is részletesebben, noha ez is szabályozott terület. A javaslat azonban abból indul ki, hogy feltétlenül rendelkezni kell arról, milyen esetben kell a bíróságnak kifizetnie a letett összeget, mert a bizonytalan meghatározások elnyújthatják a kifizetést, s magát az intézményt tehetik kérdésessé.
A 44. §-hoz
A javaslat megfelelő időt kíván hagyni az átmenetre, hogy a már működő közraktárak át tudjanak állni az új szabályok szerinti feltételek teljesítésére. A közraktárak iránti közbizalom megteremtése indokolja, hogy ennek során is érvényesüljenek a felügyeleti jogosultságok, s így a javaslat szerinti működési feltételek garantálva legyenek.
A 45–46. §-hoz
A javaslat módosítani kívánja az értékpapírtörvényt is, mert az eddigiekben gondot okozott, hogy a törvény hatálya alól kivett értékpapírok között nem sorolták fel a közraktári jegyet.
Miután a javaslat mind a közraktári ügyletre, mind a közraktárak működési feltételeire új szabályozást ad, szükségtelenné vált a kereskedelmi törvény, illetve a közraktárak nyilvántartásbavételét is szabályozó KeM rendelet erre vonatkozó része.
_