• Tartalom
Oldalmenü

1996. évi LVII. törvény indokolása

a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról

1997.01.01.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
I.
Az elmúlt közel öt év jogalkalmazási tapasztalatai azt mutatták, hogy a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló 1990. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Tpt.) alapvetően megfelelt azoknak a célkitűzéseknek, amelyek a törvény előkészítése során a munka alapját képezték. A törvény betöltötte a – preambulumában is jelzett – rendeltetését: védte a gazdasági versenyhez fűződő közérdeket, a versenytársak és a fogyasztók érdekeit. Megfelelőnek bizonyult az eljárási és intézményi rend, és a törvényben előírt jogkövetkezmények alkalmazása is kielégítő eredménnyel járt. Alátámasztják e megállapításokat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előtti eljárások statisztikai adatai is: az 1991. január 1-jétől 1994 végéig terjedő négyéves időszakban kartellügyben 30, erőfölénnyel való visszaélés ügyében 144, fúzióengedélyezés ügyében 20 versenytanácsi határozat született. Emellett a Tpt. generálklauzulája alapján 93, a fogyasztók megtévesztésével kapcsolatban 109 határozatot hoztak. A felsorolt ügyekben a Versenytanács mintegy 1,12 milliárd forint bírságot szabott ki. A piaci szereplők versenyjogi ismerete erősödött; az önkéntes jogkövetés elterjedtté vált. Tapasztalható ugyanakkor az is, hogy a vállalkozók egy része üzleti magatartását kimondottan a versenyszabályok megsértésére – főként a fogyasztók megtévesztésére – építi. Ez azt jelzi, hogy a jogérvényesítés jelenlegi rendje nem szolgálja kellő hatékonysággal a prevenciót és ezért továbbfejlesztésre szorul.
A gazdaság viszonyai az 1990-et megelőző állapothoz képest igen gyorsan és igen sokat változtak. A piacgazdaság intézményeinek kiépülése, a tömegesen a piacra lépő új vállalkozások, a piaci viselkedés normáinak hiánya, illetve visszásságai egyaránt a hazai versenyjog továbbfejlesztésének követelményét támasztják. A versenyjogi reform igényét hozza magával az is, hogy a piaci szerkezet nagymértékben és gyorsan átalakult a privatizáció, a felszámolási eljárások és a külföldi tőke magyarországi beruházásai folytán. A jogalkalmazási tapasztalatok is a változtatás szükségességére utalnak – elsősorban az eljárási jog területén. A Tpt. előkészítésekor, 1990-ben ugyanis még nem kapott, nem kaphatott kellő figyelmet az eljárási jog megfelelő kialakítása, hiszen – új intézmények bevezetéséről lévén szó – nem lehetett teljes mértékben előre látni az addig ismeretlen eljárásfajta sajátosságait, a törvény érvényesítésére szolgáló intézményrendszer működésének részleteit. Mindazonáltal az eljárási jog és az intézményrendszer alapelvei beváltak, e pilléreken nyugodhat az új szabályozás is: a gyakorlat igazolta a munkamegosztás helyességét a GVH és a bíróság között, a GVH független státuszának szükségességét és megfelelő voltát, a szankciórendszer kellő hatékonyságát. A tapasztalatok fényében, illetve a jogállamiság követelményeire tekintettel azonban számos korrekcióra és kiegészítésre van szükség. A változtatás célja elsősorban azoknak a sajátosságoknak a fokozott érvényre juttatása, amelyek a versenyfelügyeleti eljárást a polgári peres eljárástól és az általános szabályok alá eső államigazgatási eljárásoktól megkülönböztetik.
II.
A hazai gazdasági változásokból és a jogalkalmazási tapasztalatokból eredő módosítási igényeken kívül az új versenytörvény megalkotásának fő indoka és célja a jogharmonizáció teljes körűvé tétele a versenyszabályozásban.
Noha a Tpt. megalkotását megelőző előkészítő munka kiterjedt valamennyi jelentős európai versenytörvény tanulmányozására és az európai közösségi versenyjog áttekintésére, s a közösségi versenyszabályokat figyelembe vették a hatályos törvény rendelkezéseinek kialakításakor, további jogközelítésre van szükség. Időközben ennek nemzetközi jogi alapja is megteremtődött: a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás és az azt kihirdető 1994. évi I. törvény a versenyszabályozásra is kiterjedően határozta meg a jogharmonizáció követelményét.
Az Európai Megállapodás a hazai jogot a széles értelemben vett közösségi versenyjoggal hozta kapcsolatba: nemcsak a vállalatok magatartására vonatkozó versenyszabályozást illetően támaszt követelményeket, hanem kötelezettségeket állapít meg a versennyel összefüggő állami magatartásra vonatkozóan is. Így a megállapodás 32. cikke megköveteli a kereskedelmi jellegű állami monopóliumok kiigazítását annak érdekében, hogy a hatálybalépést követő ötödik év végére megszűnjön a megkülönböztetés a Magyarországhoz és a tagállamokhoz tartozó személyek között az áruk beszerzési és forgalmazási feltételei tekintetében. A 62. cikk 1. pontjának (iii) bekezdése a megállapodás megfelelő működésével összeegyeztethetetlennek minősít – egyebek között – bármely állami támogatást, amely azáltal, hogy előnyben részesít egyes vállalatokat vagy egyes áruk termelését, torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget, s amely érintheti a Közösség és Magyarország közötti kereskedelmet; e cikk további rendelkezései pedig részletezik az állami támogatásokkal kapcsolatos kötelezettségeket. Végül a 64. cikk értelmében az állami vállalatok, valamint az olyan vállalatok tekintetében, amelyek különleges vagy kizárólagos jogokat kaptak, a megállapodás hatálybalépésétől számított harmadik évtől kezdve biztosítani kell az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Szerződés 90. cikkében foglalt elvek, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet 1990. áprilisi bonni találkozójának záródokumentumában foglalt elvek (különösen a vállalkozók döntési szabadsága) érvényre jutását. Az Európai Megállapodás e rendelkezéseinek – amelyek az EGK Szerződés vonatkozó szabályaival hozzák kapcsolatba a magyar jogot – a végrehajtása és a vállalatokra vonatkozó versenyszabályozás, vagyis a versenytörvény harmonizációja csak egymásra figyelemmel mehet végbe. Különösen igaz ez a megállapodás 64. cikkében meghatározott követelmények teljesítésére. Az Európai Megállapodás e részeinek végrehajtása is folyamatban van.
A törvényjavaslatnak az a célja, hogy – az Európai Megállapodás előzőekben ismertetett rendelkezéseinek végrehajtásától elkülönítve, de arra figyelemmel – a vállalkozásokra (vállalatokra) vonatkozó versenyszabályozás újraalkotására tegyen javaslatot.
Mindenekelőtt tisztázni szükséges a vállalatokra vonatkozó versenyszabályok harmonizációjának jogalapját, a jogközelítési kényszer erősségét, mélységét.
Az Európai Megállapodás 62. cikke értelmében a megállapodás megfelelő működésével, amennyiben érinthetik a Közösség és Magyarország közötti kereskedelmet, összeegyeztethetetlenek a következők:
a) minden olyan vállalatok közötti megállapodás, vállalatok társulásai által hozott döntés és vállalatok közötti egyeztetett gyakorlat, amelynek a célja vagy hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása;
b) egy vagy több vállalat által uralkodó helyzettel való visszaélés Magyarország vagy a Közösség területének egészén vagy jelentős részén.
A 62. cikk 2. bekezdése szerint az előző rendelkezésekkel ellentétes gyakorlatot az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Szerződés 85. és 86. cikkében foglalt szabályok alkalmazásából eredő kritériumok alapján kell elbírálni. Az Európai Megállapodás 62. cikkének 3. bekezdése pedig a Társulási Tanács számára adott felhatalmazást a cikk első két bekezdésében foglalt rendelkezések végrehajtásához szükséges szabályok megállapítására. A Társulási Tanács 1995. július 17-i ülésén határozott arról, hogy írásbeli eljárásban, az Európai Unió részéről szükséges jóváhagyási eljárást követően hoz döntést a vállalatokkal kapcsolatos versenyjogi rendelkezések végrehajtási szabályainak elfogadásáról, melyek elsősorban a két versenyhatóság – az Európai Bizottság és a GVH – együttműködésének eljárási kereteit szabják meg. Emellett azonban alapelvként rögzítik, hogy mindkét hatóság a rá irányadó, „saját” anyagi joga alapján hozza meg döntését; valamint egyértelművé teszik, hogy az Európai Megállapodás alkalmazási körében – az EK-magyar kereskedelemben – az EGK Szerződés 85. cikke mögött meghúzódó másodlagos joganyagnak, az ún. csoportmentességi rendeleteknek csak az elveit kell egységesen érvényesíteni, azaz e rendeletek valamennyi részletszabályát nem kell feltétlenül figyelembe venni és ez a másodlagos joganyag csak az Európai Megállapodás rendelkezéseinek értelmezési hátteréül szolgál.
Az Európai Megállapodás 62. cikke és végrehajtási szabályai ahhoz hasonlóan határolják el a megállapodás rendelkezéseinek alkalmazási körét a nemzeti versenyjogétól, ahogy az Európai Közösségben elkülönül a közösségi versenyjog alkalmazása a tagállami versenyjogétól, illetve a közösségi versenyhatóság hatásköre a tagállami hatóságokétól. Az Európai Megállapodás 62. cikke csak azokra a kartellekre és erőfölénnyel való visszaélésekre alkalmazható, amelyek érinthetik a Közösség és Magyarország közötti kereskedelmet. Az EGK Szerződés 85. és 86. cikkeinek is alkalmazási feltétele a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatás lehetősége: ha ez megállapítható, a tagállami joggal szemben elsődlegességet élvező és a tagállamokban közvetlenül hatályos közösségi versenyszabályokat kell alkalmazni és az eljárás az Európai Bizottságra és az Európai Bíróságra tartozik; a szóban forgó hatás lehetőségének hiányában azonban a tagállamok versenyjoga érvényesül és az eljárás a nemzeti hatóságok és bíróságok hatáskörébe esik.
E hatásköri elkülönülésre, illetve a közösségi versenyszabályozás közvetlen hatályára és elsődlegességére vezethető vissza, hogy még nem vált szükségessé a tagállamok belső versenyjogának közösségi szintű harmonizációja, hogy a tagállamok nemzeti versenyjoga nem egy esetben számottevő eltérést mutat a közösségi versenyjoghoz képest (pl. míg az EGK Szerződés a kartelleket illetően a tilalmi elvből indul ki, addig egyes tagállamok nem magát a kartellt tiltják, hanem a vele való visszaélést). Az Európai Megállapodás és a magyar versenyjog alkalmazási köre is világosan elhatárolódik: ezért önmagában a megállapodás 62. cikkéből nem következnek jogharmonizációs kötelezettségek. A közösségi versenyjog sem maradt azonban – dacára a harmonizációs kényszer hiányának – hatástalan a tagállamok, sőt, egyes kívülálló országok versenyjogára: egyértelmű tendenciaként figyelhető meg az EGK Szerződés 85. és 86. §-aihoz való közeledés. Ennek hátterében az a célszerűségi megfontolás áll, hogy a tagállam nemzeti piacán hozzávetőleg ugyanazok a versenyszabályok érvényesüljenek, függetlenül attól, hogy az adott magatartás érintheti-e a tagállamok közötti kereskedelmet, azaz a vállalkozásoknak ne kelljen kétféle szabályozáshoz igazodniuk magatartásuk lehetséges következményeinek függvényében. E célszerűségi megfontolást a hazai versenyszabályozás és az Európai Megállapodás viszonyában is érvényesíteni kell, emellett a 62. cikkhez kapcsolódó végrehajtási szabályok valamelyest tovább is mennek annál, ami a megállapodásból eleve szükségképpen következne: a 62. cikk végrehajtása érdekében ugyanis az eljáró hatóság „saját” anyagi jogának alkalmazását írják elő. A 62. cikkben foglalt kötelezettségeink a végrehajtási szabályok e rendelkezésére figyelemmel végső soron igénylik belső jogunknak a 62. cikk előírásaival történő összhangba hozatalát. Mivel a 62. cikk vonatkozó részei lényegében az EGK Szerződés 85. és 86. cikkeinek kivonatos, gyakorlatilag szövegszerűen megegyező „fordításai”, a 65. cikk 2. bekezdése pedig quasi kollíziós jogi kapcsoló szabállyal a másodlagos közösségi joganyagot jelöli meg az értelmezés alapjaként, az Európai Megállapodás e cikkében foglaltak végrehajtása végső soron elengedhetetlenné teszi a versenyszabályok harmonizációját.
A hazai versenyszabályozás harmonizációja azonban nem csak az előzőekben ismertetett – a végrehajtási szabályokkal mintegy megerősített – célszerűségi megfontolásokon alapul: hazánknak ugyanis – szemben a közösségi tagállamokkal – nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettsége versenyszabályainak a közösségiekhez való közelítése. Az Európai Megállapodás 68. cikke ugyanis egyértelművé teszi, hogy a 67. cikkben szabályozott jogharmonizációnak a versenyjogra is ki kell terjednie. A 67. cikk mindazonáltal a jogszabályok közelítésére vonatkozó kötelezettséget meglehetősen „puhán” fogalmazza meg: Magyarországnak csak olyan mértékben kell biztosítania, hogy jövőbeni jogszabályai a Közösség jogszabályaival összeegyeztethetők legyenek, amennyire lehetséges. Az Európai Megállapodásnak ez a fordulata módot ad gazdasági és pénzügyi érdekeinknek a jogharmonizáció ütemezése és végrehajtása során történő figyelembevételére.
A versenyszabályozás harmonizációjának jogalapja tehát az Európai Megállapodás 67–69. cikke; a 62. cikk pedig, amely a Közösség és Magyarország közötti kereskedelemre vonatkozik, e harmonizáció célszerűsége mellett szól. A 62. cikkhez kapcsolódó végrehajtási szabályok egyrészt biztosítják a hatóságok együttműködését a megállapodás e rendelkezéseinek végrehajtása során, másrészt – figyelembe véve a 67–68. cikken alapuló harmonizációs kényszert is – az eljáró hatóság „saját” versenyjogának alkalmazását előíró rendelkezésükkel szükségessé teszik a magyar versenyjog és az Európai Megállapodás 62. cikke közötti érdemi különbségek megszüntetését. Végül meg kell jegyezni, hogy az Európai Megállapodás 67–68. cikkében szabályozott versenyjogi harmonizáció szélesebb kört fog át, mint amelyben a 62. cikk alkalmazható: ez utóbbi ugyanis nem tartalmaz rendelkezéseket a szervezeti egyesülések (fúziók, összefonódások) ellenőrzésére és a tisztességtelen versenycselekményekre, a 67–68. cikkben megkövetelt versenyjogi harmonizációnak azonban e kérdésekre is ki kell terjednie.
Mint ismeretes, 1995 júniusában az EU-tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács cannes-i ülésén jóváhagyta a Fehér Könyvet, amelyet az Európai Bizottság készített a közép- és kelet-európai társult országoknak az Európai Unió egységes belső piacába történő integrálódásáról. A Fehér Könyv kiterjed a versenyszabályozásra is. E dokumentum azonban nem fogalmaz meg többletfeladatot az Európai Megállapodáshoz képest, hanem csak útmutatást ad a megállapodás egyik részterületén az integrációra való felkészüléshez. Nem teremt továbbá új nemzetközi jogi alapot a jogharmonizációra, az változatlanul az Európai Megállapodás marad. Ennek megfelelően a Fehér Könyv mellékletének 3. fejezete nem is szolgál sem teljes körű útmutatással, sem lényeges újdonságokkal a versenyjogi harmonizációhoz. A jelentős terjedelmű másodlagos joganyagot rendkívül szűkszavúan és visszafogottan ismerteti; felhívja ugyanakkor a figyelmet a versenyfelügyeleti eljárások hatékonyságát és garanciális jellegét biztosító szabályokra, valamint a jogérvényesítésre hivatott megfelelő intézményrendszer kialakításának szükségességére.
A jogharmonizációs követelmények teljesítéséről a részletes indokolás ad tételesen számot. Elöljáróban azonban szükséges néhány általános megjegyzést tenni.
a) Hatályos versenyjogunk ágazatsemleges. Az Európai Közösségek versenyjoga viszont sajátos szabályokat tartalmaz a szén- és acéltermékekre, a mezőgazdaságra és a közlekedésre. (Ez azonban csak közösségi jogi sajátosság; a tagállamok nemzeti versenyjogát nem jellemzi.) A törvényjavaslat abból indul ki, hogy nem indokolt versenyjogunk ágazat-semlegességével szakítani. Ez azonban nem zárja ki, hogy egyes – a javaslat 16. §-án alapuló – csoportmentességi rendeletek ágazati sajátosságokat tükrözzenek, illetve figyelembe vegyék a szabályozott gazdasági tevékenység-típus jellemzőit. Nem kizárt továbbá az sem, hogy más törvény az egyes ágazatokban olyan magatartásra kötelezze vagy hatalmazza fel a vállalkozásokat, amelyek egyébként – ilyen külön törvényi rendelkezés hiányában – versenyjogi jogsértést valósítanának meg.
b) A közösségi versenyjog a kartelltilalomra, az erőfölénnyel való visszaélés tilalmára és a fúziók ellenőrzésére terjed ki. A megtévesztő reklámozás tárgyában kiadott irányelv kivételével azonban nem született közösségi jogszabály a tisztességtelen versenycselekményekről. A tisztességtelen verseny tilalmára vonatkozóan tehát nem alakult ki olyan – számottevő – közösségi joganyag, amelyhez az új versenytörvény megalkotásakor igazodhatnánk, illetve igazodnunk kellene. Mind a Tpt., mind a törvényjavaslat ezért szélesebb kört fog át, mint a jelenlegi közösségi versenyjog: mindkettő tartalmaz a tisztességtelen versenyt tiltó és a fogyasztók védelmét szolgáló szabályokat is.
c) A versenytörvény újraalkotása illeszkedik a hazai jogharmonizáció folyamatába. Már a Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozását előkészítő jogharmonizációs feladattervről szóló 2004/1995. (I. 20.) Korm. határozat is szólt a versenyjogi harmonizáció szükségességéről. Az ötéves jogharmonizációs programról szóló 2174/1995. (VI. 15.) Korm. határozat 1. melléklete pedig megjelölte azokat a közösségi jogszabályokat, amelyekkel a hazai versenyszabályozást összhangba kell hozni. E határozat 1996-ra ütemezte a versenyjogi harmonizációt. Ennek megfelelően az 1996. évre vonatkozó részletes jogharmonizációs programról szóló 2343/1995. (XI. 16.) Korm. határozat melléklete előirányozta az új versenytörvény és a hozzá kapcsolódó kormányrendeletek 1996. évi megalkotását. E határozat melléklete a következő közösségi jogszabályokkal (és joggyakorlati döntésekkel) való harmonizációt írta elő:
a Római Szerződés (EGK Szerződés) 85. és 86. cikkei;
a Tanács 19/65/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a megállapodások és összehangolt magatartások egyes csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Bizottság 67/67/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a kizárólagos szállítási és beszerzési megállapodások egyes csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Bizottság 1983/83/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a kizárólagos értékesítési (forgalmazási) szerződések csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Bizottság 1984/83/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a kizárólagos vételi (beszerzési) szerződések egyes csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Bizottság 1475/95/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a gépjárművek forgalmazására és szervízelésére vonatkozó szerződések egyes csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Bizottság – módosított – 2349/84/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a szabadalmi licenciaszerződések egyes csoportjaira történő alkalmazásáról (hatálya 1995 végén lejár; ezért helyette – szükség esetén – a bizottsági joggyakorlatot vagy a technológia transzferjére vonatkozó tervezett rendeletet kell figyelembe venni);
a Tanács – módosított – 2821/71/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének megállapodások, döntések és összehangolt magatartások csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Bizottság – módosított – 417/85/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a szakosítási megállapodások csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Bizottság – módosított – 418/85/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a kutatási és fejlesztési szerződések csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Bizottság 4087/88/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a franchise szerződések csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Bizottság – módosított – 556/89/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a know-how licenciaszerződések egyes csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Tanács 1534/91/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a biztosítási szektorba tartozó megállapodások, döntések és összehangolt magatartások egyes csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Bizottság 3932/92/EGK rendelete a Szerződés 85. cikke (3) bekezdésének a biztosítási szektorba tartozó megállapodások, döntések és összehangolt magatartások egyes csoportjaira történő alkalmazásáról;
a Tanács 4064/89/EGK rendelete a vállalatok koncentrációjának ellenőrzéséről;
a Bizottság 2367/90/EGK rendelete a vállalatok koncentrációjának ellenőrzéséről szóló 4064/89/EGK rendeletben előírt értesítésekről, határidőkről és meghallgatásokról;
a Tanács 84/450/EGK irányelve a tagállamok félrevezető reklámozásra vonatkozó jogszabályainak közelítéséről;
az Európai Bizottság, valamint az Európai Bíróság versenyjogi joggyakorlata (különösen a következő ügyek: Woodpulp, Dyestuffs, ICI v. Commission, United Brands v. Commission, Hoffmann-La Roche v. Commission, Sea Containers v. Stena Sealink, Continental Can v. Commission, Nestlé/Perrier stb.).
A törvényjavaslat részben megvalósítja a jogharmonizációs programokban előirányzott jogközelítést, részben annak törvényi alapját teremti meg (felhatalmazást adva az ún. csoportmentességi rendeletek megalkotására). A jogharmonizációs szempontokról a részletes indokolás – az egyes rendelkezésekhez kapcsolódóan, szükség szerint – szintén tájékoztatást ad.
III.
A törvényjavaslat ugyan formailag új jogszabály megalkotását célozza, tartalmilag azonban valójában a hazai versenyjog reformjáról, továbbfejlesztéséről van szó. A javaslat a változtatások mellett is megőrzi a hazai versenyszabályozás folyamatosságát, épít az eddigiekben bevált megoldásokra. Mindazonáltal – tekintettel a javasolt változtatások nagy számára – célszerűbbnek tűnik a hatályos törvény módosítása helyett új törvényt alkotni.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
Az 1. §-hoz
A Tpt. főszabályként csak a Magyarország területén tanúsított piaci magatartásra alkalmazható. Ez alól csak a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás – vagyis a kartell – tilalma esetén tesz kivételt a hatályos szabályozás. A törvényjavaslat az ún. következmény-, avagy hatás-elv szélesebb körű érvényesítésével az összes versenykorlátozó magatartás, valamint a vállalkozások összefonódásai tekintetében a törvény extraterritoriális hatályából indul ki. Az EK-tagállamok, más európai országok, az Amerikai Egyesült Államok versenyjogában és lényegében a közösségi versenyjogi gyakorlatban (pl. a Dyestuffs- vagy a Woodpulp-esetekben) is alkalmazott elvnek megfelelően az új törvény hatálya kiterjedne a külföldön tanúsított versenykorlátozó piaci magatartásra és a külföldön létrejött vállalati összefonódásra, ha annak hatása a Magyar Köztársaság területén érvényesülhet. A tisztességtelen versenyt és a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolását tiltó szabályok esetében azonban a javaslat eltekint az extraterritoriális hatálytól, mivel e körben a nemzetközi magánjog kollíziós szabályai (különösképpen az 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 32. §-ában foglalt – a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó – kollíziós szabályok) nyújtanak megfelelő megoldást.
A gazdasági kapcsolatok nemzetközi kiterjedése teszi szükségessé, hogy a nemzeti gazdasági jogok megalkotásánál – a nemzeti gazdaság védelme érdekében – egyes nemzetközi jogviszonyokra a nemzeti jogot alkalmazzuk, a nemzeti jog extraterritoriális alkalmazását kiterjesszük. Ez az igény különös hangsúllyal jelentkezik a versenyjog területén, mivel a versenykorlátozások a legritkább esetben szorítkoznak egy-egy állam területére.
Az extraterritoriális hatályú rendelkezések tényleges alkalmazása feltételezi a GVH és az egyes országok versenyhatóságai (illetve az Európai Bizottság) közötti együttműködést, amely biztosítja a kölcsönös információ-szolgáltatást, az érintett versenyhatóság bevonását az eljárásba, valamint a joghatósági konfliktusok rendezését. Az Európai Megállapodás 62. cikkében foglalt rendelkezésekhez kapcsolódó végrehajtási szabályok is az extraterritoriális hatályból indulnak ki, illetve annak gyakorlati érvényesülését biztosítják.
A javaslatnak a tárgyi és a személyi hatályra vonatkozó új rendelkezései kellően általános megfogalmazásukkal kizárják, hogy valamely tisztességtelen vagy versenykorlátozó piaci magatartás tanúsítója vagy összefonódás résztvevője a törvény hatályára hivatkozva elkerülhesse a jogkövetkezményeket. A Tpt. 2. §-ában foglalt enyhén kazuisztikus definíciók ugyanis gondokat hoztak felszínre a jogalkalmazás során: pl. a gazdasági tevékenység meghatározása nem fogta át a fúziók ellenőrzése szempontjából fontos tulajdonszerzési és vagyonkezelési cselekményeket; a tárgyi és a személyi hatályt megállapító definíciók együttesen azt eredményezték, hogy nem lehetett fellépni az olyan versenykorlátozó magatartásokkal szemben, amelyeket – a jelenlegi fogalmi rendszer szerint – gazdasági tevékenységet nem végző személyek, szervezetek követtek el. (A Tpt. „a vállalkozó” és a vele összekapcsolt „gazdasági tevékenység” fogalmának meghatározásakor az alanyi hatályt és a tárgyi hatályt összevonja. Ez a gyakorlatban sok gondot okoz, a jogszabályon belül is ellentmondáshoz vezet, mert a törvény hatálya a vállalkozónak a gazdasági tevékenységére terjed ki, ugyanakkor vállalkozónak pedig a gazdasági tevékenységet folytató személyt jelöli meg. Lényegileg azonos fogalmakat önmagával értelmez a Tpt. szövege.)
A javaslat mindezekre figyelemmel a törvény alanyi hatályát olyan szélesen vonja meg, hogy az kiterjed mindenkire, illetve minden szervezetre, aki vagy amely piaci magatartást tanúsít vagy tanúsíthat. Ezáltal a tárgyi hatály (valamilyen, a törvényben szabályozott magatartás, cselekmény) határozza meg közvetve az alanyi hatályt. A szóban forgó piaci szereplőket a javaslat egységesen vállalkozásnak minősíti. Az alanyi hatály e felfogása összhangban van azzal a megközelítéssel, amely az Európai Bíróság joggyakorlatában alakult ki az EGK Szerződés 85. és 86. cikkeiben használt „vállalat”, „vállalkozás” (undertaking) kifejezés lehető legszélesebb értelmezésére.
A javaslat változatlanul fenntartja annak lehetőségét, hogy külön törvény az egyes ágazatokban olyan magatartásra kötelezze vagy hatalmazza fel a vállalkozásokat, illetőleg azok szervezeteit, amelyek egyébként – ilyen külön törvényi rendelkezés, felhatalmazás hiányában – versenyjogi jogsértést valósítanának meg (ld. pl. a kamarákra vonatkozó rendelkezéseket, az agrárpiaci rendtartás szabályait).
A 2. §-hoz
A javaslat a generálklauzula (a tisztességtelen piaci magatartás általános tilalmát kimondó szabály) alkalmazási körét a tisztességtelen verseny tilalmára szűkíti. A versenykorlátozási tilalmak ugyanis önmagukban is generálklauzula-szerűen fogalmazódnak meg, illetve a kartellekre vonatkozó új szabályozás nagyfokú árnyaltságot tesz lehetővé, s így szükségtelen – és jogbiztonsági szempontból célszerűtlen – a versenykorlátozási tilalmak „fölé” egy rendkívül általános megfogalmazású generálklauzulát helyezni.
A 3–7. §-hoz
A tisztességtelen versenycselekmények szabályozása nagy hagyományra tekint vissza. Az évtizedes előzményekre figyelemmel ezért e területen csupán néhány szövegezési pontosításra kerül sor a gyakorlati tapasztalatok tükrében. E tárgyban európai közösségi szintű szabályozás még nem alakult ki, ezért jogharmonizációs kötelezettségekkel sem kell számolnunk.
A javaslat továbbra is tiltja a hírnévrontást, valamint a hitelképességet sértő vagy veszélyeztető magatartásokat. A hitelképesség fogalmát a javaslat nem szűken pénzügyi, hitelezési értelemben használja, nemcsak a „jó adós” hitelképességéről van szó, hanem az – a szó általános, köznapi értelmének megfelelően – az üzleti megbízhatóságot is jelenti (3. §).
A javaslat tiltja az üzleti titok tisztességtelen módon való megszerzését vagy felhasználását, jogosulatlanul mással való közlését vagy nyilvánosságra hozatalát. Ilyennek minősül az is, ha az üzleti titkot a jogosult hozzájárulása nélkül, a vele fennálló vagy korábban fennállt bizalmi viszony vagy üzleti kapcsolat felhasználásával szerzik meg. Az érintett személyek titoktartási kötelezettsége tehát a bizalmi viszony, üzleti kapcsolat megszűnése után is fennáll, ha a tudomásukra jutott információ üzleti titoknak minősül.
A javaslat eligazítást ad a használt fogalmak tartalmának megállapításához is. A javaslat szerint a törvény alkalmazásában üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden olyan tény, információ, megoldás vagy adat, amelynek titokban maradásához a jogosultnak méltányolható érdeke fűződik, és amelynek titokban tartása érdekében a jogosult a szükséges intézkedéseket megtette. A tény, információ, megoldás, illetőleg adat kifejezéseket tágan kell értelmezni. Ilyenek lehetnek például a tevékenységi feltételek, a pénzügyi helyzet, a vevőkör, a műszaki dokumentáció, a recept, a modell, a minta. A titoksértés tehát akkor is megvalósulhat, ha a megszerzett vagy felhasznált, illetőleg nyilvánosságra hozott tény, információ, megoldás vagy adat nem áll iparjogvédelmi oltalom alatt.
Újdonság a javaslatban, hogy egyértelművé teszi: a titok fogalmához hozzátartozik az is, hogy a tényt, információt, megoldást vagy adatot titokban tartják. E nyilvánvaló megállapításon és a külföldi jogok példájának követésén kívül a változtatást indokolja az is, hogy ezáltal egyértelműbbé válhat belső jogunknak egyes nemzetközi szerződésekkel való összhangja. Ilyen szerződés az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) Uruguay-i Fordulójában a szellemi tulajdon kereskedelemmel összefüggő kérdéseiről létrejött megállapodás, amelynek 39. cikke rendelkezik az üzleti titkok védelméről. Ide sorolható továbbá a szellemi tulajdonról kötött amerikai-magyar kormányközi megállapodás, amely VI. cikkében szintén szabályozza az üzleti titok védelmét. Az Uruguay-i Forduló eredményeképpen született megállapodásokat a magyar Országgyűlés 72/1994. (XII. 27.) OGY határozatával ratifikálta. Az említett kormányközi megállapodást pedig a Magyar Közlöny 1993/173. számában tették közzé. Mindkét nemzetközi szerződés a versenyjogi védelemre érdemes titok fogalmi elemei közé sorolja azt, hogy az információ titokban tartása érdekében a jogosult tegye meg az adott körülmények között ésszerűnek mutatkozó intézkedéseket. A jogosultnak kell tehát az adott körülmények között ésszerű intézkedéseket megtennie a titokban tartás érdekében (például szabályzatban meghatározni üzleti titkainak körét és ezt alkalmazottainak tudomására hozni; esetleg a munkaszerződés elemévé tenni az üzleti titok megőrzését; vagy nyilatkozatot aláíratni az információ közlésekor stb.), míg jogvita esetén a bíróság döntheti majd el, hogy a megtett intézkedések a szükséges mértéket elérték-e annak ellenére, hogy elégtelennek bizonyultak a titokban maradáshoz.
A javaslat kiemeli és példálódzóan felsorolja a bizalmi viszony néhány esetét, így a munkaviszonyt, a tagsági viszonyt (pl. gazdasági társaság, szövetkezet esetén) továbbá a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt. A javaslat az üzleti kapcsolat alatt nemcsak a szerződéskötést, hanem az azt megelőző tájékoztatást, tárgyalást, ajánlattételt is érti, függetlenül attól, hogy a szerződés létrejött-e vagy sem (4. §).
A piaci kapcsolatok megzavarásának sajátos formája a „bojkott”, amely a harmadik személlyel fennálló gazdasági kapcsolatok felbontására vagy ilyen kapcsolat létrejöttének megakadályozására irányul. A hazai gyakorlatban előforduló esetek megakadályozása, továbbá nemzetközi megállapodásban foglalt kötelezettségünk teljesítése érdekében tiltja a javaslat a bojkott-felhívást. Ez a rendelkezés azonban csak akkor alkalmazható, ha az említett felhívás tisztességtelen volt. Ebből következően nem ütközik az üzleti tisztesség követelményeibe az olyan felhívás vagy szerződési ajánlat, amely kedvezőbb feltételek (pl. alacsonyabb ár, rövidebb szállítási határidő) kilátásba helyezésével, illetve az üzleti kapcsolatokban szokásos módon kísérli meg annak elérését, hogy a megrendelő a harmadik személy helyett az ajánlatot tevővel szerződjön (5. §).
A javaslat értelmében a versenytárs hozzájárulása nélkül tilos az árut olyan módon előállítani, illetőleg forgalomba hozni, amely azt a látszatot kelti, hogy az áru a versenytársé. Előfordul a külföldi árunak hazai áruként, de különösen hazai árunak külföldi áruként való megjelölése és értékesítése; a tilalom erre az esetre is kiterjed. A tilalom akkor is fennáll, ha a jellegzetes külsejű, csomagolású, megjelölésű, elnevezésű áru nem áll iparjogvédelmi oltalom alatt, de az a fogyasztók számára az adott jellegzetességgel vált ismertté. A jogalkalmazásra vár annak eldöntése, hogy egy bizonyos tulajdonság jellegzetesnek minősíthető-e, illetve, hogy az adott jellegzetességű áru, szolgáltatás ismert-e.
A javaslatnak a szolgai utánzás tilalmát tartalmazó rendelkezésében újdonság, hogy a versenyjogi védelem nem függ magának az árunak, az áru belső – tartalmi, minőségi – ismérveinek a jellegzetességétől. A szolgai utánzás tilalmának lényege ugyanis a versenytárs reputációjának csorbításával, illetve a goodwill mögött álló ráfordítások jogtalan elsajátításával szembeni védelem, amely bizonyos mértékig a fogyasztók érdekeit is oltalmazza. Ebből a szempontból csupán annak van jelentősége, hogy az árujelző vagy más árukülső ismertté vált-e a fogyasztók körében, az ismertség alapján az árujelző (árukülső) kedvezőbb fogyasztói értékítéletet is hordoz-e, illetve, hogy jellegzetességénél fogva alkalmas-e az árunak a versenytárs áruitól való megkülönböztetésére. Ha valamely árujelző – vagy magának az árunak a külső megjelenése – e követelményeket kielégíti, az már elegendő indok a versenyjogi védelem biztosítására. Különös volna pusztán azért megtagadni a versenyjogi védelmet egy jellegzetes, a fogyasztók körében ismert és kedvelt árujelzőtől, mert maga az áru – esetleg eleve, természeténél fogva – nem rendelkezik „jellegzetes tulajdonságokkal”. Ismert, hogy ma már a fogyasztói magatartást nemcsak az áru ára és minősége befolyásolja – e tekintetben egyébként is viszonylag nagy a kiegyenlítődés egyes áruk piacán –, hanem az áruval kapcsolatos marketing, reklámozás is. Ez utóbbi tevékenység pedig szükségképpen a jellegzetes árujelzők alkalmazásán alapul, és olyan ráfordításokat igényel, amelyek a tisztességtelen eszközökkel, módszerekkel történő elsajátítással szemben feltétlenül érdemesek a versenyjogi védelemre. A Tpt.-t megelőzően hatályban volt versenytörvény, az 1984. évi IV. törvény sem támasztotta egyébként a versenyjogi védelem feltételéül – az áru- vagy vállalatjelző jellegzetességén kívül – magának az árunak a jellegzetességét (6. §).
A javaslat a Tpt. 8. és 9. §-aiban szabályozott tilalmakat áthelyezi a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának nevesített esetei közé, mivel abból indul ki, hogy az árukapcsolás és az áruvisszatartás jelenlegi piaci viszonyaink közepette csupán akkor jár a versenynek és a fogyasztók érdekeinek a veszélyeztetésével, ha azt erőfölényben lévő vállalkozás valósítja meg.
A javaslat fenntartja a versenytárgyalás – a javaslatban használt általánosabb kifejezéssel élve: a versenyeztetés –, az árverés, a tőzsdei ügylet tisztaságának megsértését tiltó rendelkezést, azt azonban szubszidiárius szabállyá alakítja. A javaslat rendelkezéseinek alkalmazásánál tehát figyelembe kell venni, hogy pl. a javaslat 11. §-a (2) bekezdésének e) pontjában foglalt – a versenytársak közötti, versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszásra vonatkozó – tilalom megszegésének, illetve a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény hatálya alá tartozó jogsértéseknek az elbírálása más-más szabályok szerint történik, és a Gazdasági Versenyhivatal, illetve a Közbeszerzési Döntőbizottság hatáskörébe tartozik. Emellett meg kell jegyezni, hogy a javaslat záró rendelkezései hatályon kívül helyezik a versenytárgyalásról szóló 1987. évi 19. törvényerejű rendeletet. Ennek magyarázata az, hogy a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény rendelkezései mellett nincs szükség kogens versenytárgyalási szabályokra. A versenytárgyalásról szóló törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezése természetesen nem jelenti azt, hogy megengedetté válna a versenytárgyalások tisztaságának megsértése.
A 8–10. §-hoz
A javaslat – hasonlóan a Tpt.-hez – fogyasztóvédelmi rendelkezéseket is tartalmaz. E rendelkezések változatlanul a verseny nézőpontjából fogalmazódnak meg, nem pótolják a fogyasztóvédelmi szabályozás átfogó reformját. A szabályozás tárgyköre azonban szélesedik: a fogyasztók megtévesztése helyett a javaslat a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásáról rendelkezik. A fogyasztók megtévesztésén kívül ugyanis a javaslat tiltja a fogyasztó választási szabadságát korlátozó eladási módszerek alkalmazását is. A Tpt.-nek az áruösszehasonlításra vonatkozó rendelkezéseit azonban a javaslat nem veszi át, mivel az összehasonlító reklám megengedett és tiltott formáit a gazdasági reklámtevékenységről szóló – előkészítés alatt álló – törvényben kell szabályozni. Ez azonban a versenyjogi megítélés szempontjából gyakorlati változást a jelenlegi szabályozáshoz képest nem jelent. A fogyasztók megtévesztésére alkalmas áruösszehasonlítás ugyanis – éppen úgy, mint bármely más megtévesztésre alkalmas tájékoztatás – a javaslat 8. §-a (2) bekezdésének a) pontjában foglalt tilalomba ütközik.
A fogyasztók megtévesztését illetően változást jelent, hogy a javaslat – szemben a Tpt.-vel – nemcsak akkor tiltja a fogyasztók megtévesztését, ha az az áru kelendőségének fokozását célozza, hanem általában akkor, ha a megtévesztés a verseny szempontjából releváns. A javaslat továbbá módosítja a fogyasztók megtévesztésének egyes jellegzetes eseteiről adott példálózó felsorolást is. Így pl. a fogyasztók megtévesztésének minősíti azt is, ha különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik.
Emellett megtévesztésnek számít nemcsak a fogyasztó részére adott hamis információ, hanem a fogyasztó döntését hátrányosan befolyásoló jelentős tény vagy körülmény elhallgatása is.
Mindez szoros összefüggésben van azzal, hogy a javaslat e rendelkezéseinek alapvető célja nem a közvetlen fogyasztóvédelem – az arra már kialakult, vagy még kialakításra váró intézményrendszer kiegészítése, illetve helyettesítése –, hanem a fogyasztó döntési szabadságának védelme, s az ezt sértő versenytorzítások megakadályozása. A javaslat tehát közvetlenül azokat a magatartásokat tiltja, melyek a versenyviszonyok torzításával befolyásolják a fogyasztót döntéseiben.
A javaslat egyértelművé teszi, hogy a versenyjogi jogsértésnek nem feltétele, hogy a megtévesztő tájékoztatás az áruval kapcsolatos legyen. Tilos a bármely – az áru értékesítésével összefüggő és a fogyasztó döntését befolyásoló – körülményről adott megtévesztésre alkalmas tájékoztatás. A javaslat néhány ilyen jellegű magatartást példálódzó jelleggel fel is sorol: így pl. a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, az engedményekről, az áru vásárlásával együttjáró ajándékokról, az áruvásárláshoz kapcsolódó nyereményjáték nyerési esélyéről adott megtévesztésre alkalmas tájékoztatást (8.§).
A javaslat annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e, úgy rendelkezik, hogy e tekintetben a használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetve a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó. E kettőség abból fakad, hogy a javaslat tág értelemben használja a fogyasztó fogalmát: érti alatta a lakossági fogyasztókon kívül az árut termelési célból megvásárló (fogyasztó) vállalkozásokat is. Az árunak a lakosság számára történő rendszeres vagy nagy mennyiségű értékesítése esetén a tájékoztatásnak a mindennapi életben használt kifejezésekhez kell illeszkednie. A vállalkozások egymás közötti kapcsolatában pedig általában a szakmában elfogadott jelentés az irányadó (9. §).
Új tényállás a fogyasztó választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazása. Ilyen – tiltott – módszernek minősül különösen, ha olyan körülményeket teremtenek, amelyek jelentősen megnehezítik az áru, illetve az ajánlat valós megítélését, más áruval vagy más ajánlattal történő tárgyszerű összehasonlítását.
E tilalomnak a javaslatban történő nevesítése azzal függ össze, hogy a fogyasztók választási szabadságára és ezáltal a versenyre káros hatásúak az olyan, sokszor kifejezetten agresszív eladási módszerek, amelyek a vevő figyelmét elvonják az áru lényeges tulajdonságairól, s olyan körülményeket teremtenek, amelyek megnehezítik, vagy lehetetlenné teszik a fogyasztó számára az ésszerű döntést, az alternatív ajánlatokkal való összevetést (10. §).
A javaslat fogyasztóvédelmi szabályai természetesen nem korlátozzák a fogyasztót polgári jogi igényeinek érvényesítésében.
A 11–20. §-hoz
A legjelentősebb és gazdaságilag a legnagyobb horderejű változások a kartelljogban várhatók. A változások fő indoka a jogharmonizáció.
A magyar jogrendszer biztosítja a vállalkozások közötti gazdasági együttműködés szabadságát. Az üzleti élet szereplőinek érdekein alapuló különböző együttműködési, társulási formák alkalmasak arra, hogy elősegítsék a termelés és értékesítés bonyolult részfolyamatainak hatékony összehangolását. A vállalkozások azonban a gazdasági verseny kényszerítő hatásainak elkerülése érdekében nemegyszer olyan megállapodásokat kötnek, melyek csak a résztvevők számára járnak előnnyel, a kívülállók részére hátrányosak, a gazdasági versenyt kisebb-nagyobb mértékben fékezik, korlátozzák vagy torzítják. Az ilyen versenykorlátozó hatású megállapodások a kartellek (bár a törvény ezt a kifejezést nem tartalmazza, az általánosan használt a nemzetközi versenyjogban). A kartellek létrehozását és működését a különböző versenyjogok általában tiltják.
Az EGK Szerződés 85. cikke a kartellek általános tilalmát mondja ki, vagyis egyaránt tiltja a horizontális és a vertikális kartelleket. Az előbbiekről akkor beszélünk, ha a megállapodás (összehangolt magatartás) versenytársak között jön létre (valósul meg). Vertikális kartellről van szó, ha a megállapodást a piaci rendszer különböző szintjein elhelyezkedő, a forgalmi folyamat különböző szakaszaiban működő vállalkozások (pl. termelők és kereskedők) kötik. A jelenlegi törvény csupán a vertikális kartellek egyik esetét tiltja: a továbbeladási ár meghatározását, ha az a gazdasági verseny korlátozását vagy kizárását eredményezheti. A jogharmonizációs szempontok tehát az általános vertikális kartelltilalom bevezetése mellett szólnak. Mivel a vertikális gazdasági kapcsolatoknak nemegyszer szükségszerű velejárója a verseny bizonyos mértékű korlátozása, a vertikális kartelltilalomhoz a Közösségben és egyes tagállamokban is az ún. mentesülés részletes, árnyalt rendszere társul: a megállapodások egyes csoportjait jogszabályban mentesítik a kartelltilalom alól. Emellett egyes megállapodásokat versenyfelügyeleti határozattal egyedileg mentesítenek a tilalom alól. A mentesítés valójában annak megállapítását jelenti, hogy a kartelltilalom bizonyos körülményekre figyelemmel nem alkalmazható valamely – egyébként versenykorlátozó – megállapodásra. A mentesítés feltételeit az EGK Szerződés 85. cikkének 3. bekezdése az egyedi és csoportos mentesítésre vonatkozóan egységesen állapítja meg. A 85. cikk 3. bekezdése alapján a Tanács és a Bizottság számos rendeletet hozott a megállapodások egyes csoportjainak a kartelltilalom alól történő mentesítésére. E rendeletek elsősorban a vertikális megállapodásokra vonatkoznak, de vannak köztük olyanok is, amelyek horizontális viszonylatban érvényesülnek (pl. biztosítóintézetek között).
A javaslat mindezekre figyelemmel a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmát a vertikális kartellekre is kiterjeszti, valamint a mentesülés összetett rendszerét alakítja ki. A javasolt szabályozás szerint a mentesülés alapjául szolgáló szempontokat a törvény határozná meg, a megállapodások egyes csoportjainak mentesüléséről pedig kormányrendeletek rendelkeznének a törvényben adott felhatalmazás alapján (ld. a javaslat 96. §-át). E konstrukció megfelelően rugalmas ahhoz, hogy a jogi szabályozás igazodni tudjon a hazai versenypolitika alakulásához, illetve az európai közösségi jogfejlődéshez. A megállapodások egyes csoportjainak jogszabállyal történő mentesítése pedig fokozza a forgalom biztonságát, az üzletkötéshez szükséges kiszámíthatóságot, és ezzel a jogbiztonság követelményét is kielégíti. Jelenleg a következő témákban látszik szükségesnek csoportos mentesítést nyújtó rendelet megalkotása: kizárólagos forgalmazás, kizárólagos beszerzés, franchise, gépjármű-forgalmazás és -szervizelés, szakosítás, kutatás és fejlesztés, biztosítás, technológia-transzfer.
A javaslat a kartelleket illetően – hasonlóan a Tpt.-hez és az EGK Szerződés 85. cikkéhez – a tilalmi elvet érvényesíti. Ennek lényege az, hogy a szabályozás a kartellek általános tilalmából indul ki és ehhez társítja a kivételek és a mentességek rendszerét. A kartelltilalom megfogalmazása több újdonsággal is szolgál.
A javaslat 11. §-ának (1) bekezdése nemcsak a gazdasági verseny korlátozását, illetve kizárását (megakadályozását) tiltja, mint a Tpt., hanem – követve az EGK Szerződés 85. cikkét – a verseny torzítását is. Emellett a javaslat egyértelművé teszi, hogy a tilalom egyaránt kiterjed a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célzó, arra alkalmas vagy azt eredményező megállapodásokra, döntésekre és összehangolt magatartásokra. A versenykorlátozó (-torzító) célzat megállapítása esetén nem kell vizsgálni, hogy a megállapodás (magatartás, döntés) ténylegesen alkalmas-e a kívánt eredmény elérésére. A versenykorlátozásra alkalmas megállapodások (magatartások, döntések) célzatuktól függetlenül tilosak. A versenykorlátozó hatás tényleges bekövetkezése pedig az alkalmasság, illetve a célzat vizsgálatát szükségtelenné teszi.
Meg kell továbbá említeni, hogy a javaslat gyűjtőfogalomként használja a megállapodás kategóriáját: az kiterjed az összehangolt magatartásokra is (de nem vonatkozik a csupán párhuzamos magatartásokra), valamint – újdonságként – a vállalkozások társadalmi szervezetének, köztestületének, egyesülésének és más hasonló szervezetének döntésére is. Ez utóbbi változtatás is harmonizációs célú, de közvetlen gyakorlati haszna is van: a javaslat alapján nemcsak a szervezet tagjai vonhatók majd felelősségre a versenykorlátozó döntésért, hanem maga a döntést hozó szervezet is. Ez utóbbi lehet non-profit tevékenységet folytató szervezet is, a javaslat szerint ez a körülmény nem vonja ki a törvény hatálya alól. A „döntés” fogalmát szélesen kell értelmezni: ide tartoznak a társadalmi szervezet stb. szabályzatai éppúgy, mint a tagokra formailag nem kötelező, de magatartásukat ténylegesen befolyásoló ajánlások is.
A javaslat az általános kartelltilalom kimondása mellett – követve a Tpt.-ben és az EGK Szerződés 85. cikkében alkalmazott szabályozási megoldást – példálózó, nem kimerítő jellegű felsorolást ad a versenykorlátozó megállapodások jellegzetes eseteiről. E felsorolás a Tpt.-ben foglalthoz képest bővül, valamint közelít az EGK Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésében megemlített kartellfajták listájához. A változások közül – a versenytárgyalásról szóló 1987. évi 19. törvényerejű rendelet javasolt hatályon kívül helyezésére is figyelemmel – érdemes kiemelni, hogy a javaslat a versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszást is kifejezetten a kartelltilalommal ellentétesnek minősíti.
Fontos dogmatikai és gyakorlati probléma a kartelltilalomba ütköző szerződések semmisségének kérdése. Mint ismeretes, a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 200. §-ának (2) bekezdése értelmében akkor semmis a jogszabályba ütköző szerződés, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt nem fűz. A Legfelsőbb Bíróság a versenytárgyaláson elkövetett szabálytalanságok ügyében e szabályból kiindulva kimondta: a versenytárgyalási szabályok megsértésével kötött szerződés nem semmis, mivel a jogszabály e szabálytalanságokhoz más jogkövetkezményt fűz (bizonyos kedvezmények elvesztésének jogkövetkezményét). A hatályos szabályok alapján a joggyakorlat minden bizonnyal ezt az értelmezést tenné magáévá a Tpt. tekintetében is: a versenyjogi jogsértést megvalósító szerződésekhez nem társítaná a semmisség jogkövetkezményét, hanem a Tpt.-ben előírt szankciókat alkalmazná. Ugyanakkor az EGK Szerződés 85. cikkének (2) bekezdése semmisnek minősíti a kartelltilalomba ütköző megállapodásokat és döntéseket. Ezenkívül elvi és gyakorlati szempontok egyaránt amellett szólnak, hogy az állam ne ismerje el érvényesnek a kartelltilalom megszegésével kötött megállapodásokat, ne nyújtson segédkezet az ilyen megállapodásokkal elérni kívánt joghatások bekövetkezéséhez.
A hazai szabályozás és joggyakorlat jelenlegi helyzetéből adódó probléma legszerencsésebben úgy oldható meg, ha nem a Ptk. általános szabályán változtatunk, hanem egyértelművé tesszük, hogy a versenytörvényben a kartelltilalom megszegéséhez fűzött jogkövetkezmények addicionális jellegűek a Ptk.-ban szabályozott semmisséghez képest. A javaslat tehát a versenytörvénybe illesztett szabállyal teszi világossá, hogy e tekintetben a Ptk.-ban foglalt és a törvényben szabályozott jogkövetkezmények párhuzamosan alkalmazandók (11. §).
A javaslat összetett rendszer bevezetésével kívánja biztosítani a kartelltilalom gazdaságilag ésszerű és hasznos érvényesülését.
Egyrészt a GVH-tól kérni lehet annak megállapítását, hogy a megállapodás, illetve a tervezett megállapodás nem minősül versenykorlátozó megállapodásnak, azaz eleve nem is valósítja meg a kartellnek a 11. § (1) bekezdésében szabályozott tényállását.
Másrészt a javaslat 12. §-a törvényi szinten von ki egyes megállapodásokat a tilalom hatálya alól.
Harmadrészt a javaslat 16. §-án alapuló csoportmentességi rendeletek megállapodások meghatározott csoportjairól állapítják majd meg, hogy – noha kimerítik a 11. § (1) bekezdésében foglalt tényállást – rájuk a kartelltilalom nem alkalmazható, azaz, hogy e megállapodások mentesülnek. Mind a 12. §, mind a 16. § és a csoportmentességi rendeletek alapján kérni lehet majd a GVH-től annak megállapítását, hogy a megállapodás (tervezett megállapodás) nem esik tilalom alá vagy mentesül a tilalom alól.
Végül a 17. § (1) bekezdésében foglalt – és a csoportos mentesülés alapjául is szolgáló – szempontok alapján mód van egyedi mentesítés kérésére is: a GVH határozatával megállapíthatja, hogy a megállapodásra – noha a 11. § (1) bekezdés hatálya alá tartozó kartellt valósít meg – a 17. § (1) bekezdésében foglalt szempontokra figyelemmel nem alkalmazható a kartelltilalom. Különbség az első három esethez képest, hogy az egyedi mentesítést kérni kell a GVH-tól, míg a többi esetben ez csak lehetőség. Ez az eltérés azon alapul, hogy az egyedi mentesítés alkalmazási körébe tartozó megállapodást mindaddig tilosnak (és ezért semmisnek) kell tekinteni, amíg a GVH ennek ellenkezőjét meg nem állapítja határozatával. Míg tehát a javaslat 12. §-a és a csoportos mentesülés eleve kivonja a megállapodást a tilalom alkalmazása alól, addig az egyedi mentesítést megadó határozat jogerőre emelkedéséig törvényi vélelem szól a 11. § (1) bekezdése alá eső megállapodás tiltottsága (és semmissége) mellett. Az egyedi mentesítés kérdésében hozott GVH-határozat valójában – hasonlóan a 18. §-ban szabályozott többi határozathoz – deklaratív jellegű, hiszen csupán azt állapítja meg a 17. § (1) bekezdésében megszabott feltételek teljesülése esetén, hogy a megállapodásra eleve nem alkalmazható a kartelltilalom és az eleve, kezdettől – megkötésétől – fogva érvényes; vagy – a 17. § (1) bekezdésében előírt feltételek valamelyikének hiányában – azt állapítja meg, hogy a megállapodás kezdettől fogva a tilalomba ütközött, arra alkalmazni kell a tilalmat és így az semmis. Az első esetben a GVH határozata megdönti a tiltottság, a semmisség mellett szóló törvényi vélelmet (s ez némi konstitutív jelleget is kölcsönöz az ilyen határozatnak); az utóbbi esetben pedig fenntartja a vélelmet, illetve hatósági határozattal megerősített ténnyé teszi.
A javaslat 12. §-a eltér a Tpt.-től abban, hogy – az ún. bagatell kartelleken kívül – az egymástól nem független vállalkozások között létrejött megállapodásokat is kivonja a kartelltilalom alól, viszont nem tesz kivételt – szemben a hatályos joggal – a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés megakadályozására irányuló megállapodásokkal. Ez utóbbi kivétel elvi alapjának kétségessége és jogharmonizációs szempontok miatt marad el. A javaslatban szabályozott új kivétel pedig az egy konszernhez tartozó vállalkozások közötti összehangolt piaci magatartást teszi megengedhetővé, elismerve a tulajdonos irányítási jogát. A jogilag elkülönülő, de gazdaságilag nem autonóm vállalkozásokat a javaslat ezáltal egyetlen gazdasági egységnek tekinti és a kartelltilalom szempontjából magatartásukat e szerint ítéli meg. Ez a megközelítés összhangban áll a közösségi versenyjogi gyakorlatban érvényesülő felfogással.
A bagatell kartellek fogalmának meghatározásához az Európai Bizottság közleménye (OJ C 368/20, 23. 12. 94.) ad határértékeket (5 százalék alatti piaci részesedés és 300 millió ECU-nél kisebb összforgalom). A javaslat ezektől eltérő szinten húzza meg a határvonalat, az eltérést azonban a közösségi és a magyarországi piac egymástól nagyban különböző méretei indokolttá teszik.
A megállapodás csekély jelentőségének a megállapításánál a feleknek a piaci összforgalmon belüli együttes részesedését kell alapul venni, mégpedig az érintett piacon.
Az áru szempontjából érintett piac nemcsak a megállapodás tárgyául szolgáló árut, hanem az azt ésszerűen helyettesítő árukat is magában foglalja. Ha tehát az áru a felhasználási célra, az árra, a minőségre és a teljesítés feltételeire figyelemmel a fogyasztó számára ésszerűen helyettesíteni képes a másik árut, az érintett piac megállapításánál ennek az árunak a mennyiségét is figyelembe kell venni. Nem egyszerűen fizikai azonosságról vagy akár hasonlóságról van tehát elsősorban szó, hanem arról, hogy a fogyasztó az említett szempontokra figyelemmel dönti el, hogy a kialakult piaci viszonyok és szokások szerint az egyik áru helyett a másikat szerzi-e be.
A földrajzilag releváns piac fogalmát is megadja a javaslat. A hazai piac méretére tekintettel az áruk többsége esetében a földrajzi szempontból érintett piac az ország egész területe, de egyes különleges áruk és főként a szolgáltatások körében a piac egészén belül egy részpiac vehető figyelembe releváns piacként (12–15. §).
Az általános kartelltilalom bevezetésével egyidejűleg automatikus mentesítési rendszert indokolt intézményesíteni azokra a megállapodás-típusokra (a közösségi jogban használatos kifejezéssel a „megállapodások csoportjaira”), amelyekről a gyakorlatban bebizonyosodott, hogy a versenyt esetleg korlátozó hatásuk mellett alapjában véve az ésszerű, a harmonikus gazdasági fejlődést segítik elő. Ez indokolja az Európai Közösségben már hosszú évek óta a gyakorlatban alkalmazott csoportmentesítési rendszer hazai adaptálását.
A közösségi jogalkotásnak ebben az intézményében kifejezésre jut, hogy a vállalkozások széleskörű együttműködési rendszere és az azt megalapozó megállapodások nélkülözhetetlenek az ésszerű gazdálkodás, valamint a teljesítőképesség és versenyképesség növelése szempontjából. Célszerű ezért, ha a jog a megállapodásoknak azokat a típusait, amelyek a gyakorlatban pozitív hatások keltésére alkalmasnak bizonyultak, mentesíti a tilalom alól, meghatározva a versenykorlátozás még elfogadható mértékét.
A javaslat 17. §-a egységesen – a csoportos és az egyedi mentesülésre egyaránt kiterjedően – határozza meg azokat a feltételeket, amelyek együttes megléte szükséges a megállapodás mentesüléséhez. A javaslat e rendelkezései teljes mértékben összhangban állnak az EGK Szerződés 85. cikkének (3) bekezdésében foglaltakkal. A szabályozás a mentesüléshez bizonyos gazdasági előnyök jelentkezését, a fogyasztóknak az előnyökből való méltányos részesítését, a versenykorlátozás arányosságát, valamint azt követeli meg, hogy a megállapodás ne tegye lehetővé az érintett áruk jelentős részével kapcsolatban a verseny kizárását. A csoportmentesség nem azért nagy jelentőségű, mert kivételes jogi elbánást nyújt, hanem azért, mert a részletes szabályok alapján az érintett vállalkozások biztosak lehetnek megállapodásuk törvényességében, nem kell minden megállapodás esetén a jogszerűséget külön igazoltatni a Gazdasági Versenyhivatallal, és így az üzleti életben szükséges biztonság az üzletfelek kapcsolataiban gyors döntések esetén sem szenved hátrányt (16–17. §).
A javaslat szerint bármely vállalkozásnak módja van – akár a megállapodás megkötése előtt, akár annak végrehajtása folyamán bármikor – a Gazdasági Versenyhivataltól kérni annak megállapítását, hogy a megállapodás nem jogsértő. Ezzel szemben, ha a megállapodás bármilyen okból a kartelltilalomba ütközik, a feleknek kötelessége a Gazdasági Versenyhivatal egyedi mentesítő határozatát kérni. Megszűnik tehát az a lehetőség, hogy a versenykorlátozó megállapodást kötő felek a maguk értékítélete szerint eldöntsék: a megállapodás nemzetgazdasági előnyei meghaladják-e a korlátozás miatt bekövetkező hátrányokat és a gyakorlatban erre tekintettel a megállapodást alkalmazzák-e.
Az eljárásbeli eltérés azon alapul, hogy az egyedi mentesítés alkalmazási körébe tartozó megállapodást mindaddig tilosnak (és ezért semmisnek) kell tekinteni, míg a Gazdasági Versenyhivatal ennek ellenkezőjét nem állapítja meg határozatával. Egyéb esetekben a megállapodás minősítését kérni lehet, amikor is a Gazdasági Versenyhivatal határozata csupán a tilalom hiányát vagy a mentesülési jogcímek tényleges fennállását igazolja (18. §).
A javaslat egyértelművé teszi, hogy a GVH az egyedi mentesítésről hozott határozatában a megállapodás mentesítését feltételhez és határidőhöz, illetve meghatározott magatartás tanúsításához kötheti. Részben anyagi jogi, részben eljárási jellegű újdonság, hogy a javaslat 19. §-a értelmében a GVH – bizonyos körülményekre tekintettel – a 18. § alapján hozott bármely határozatát visszavonhatja. Ez összhangban áll a közösségi jogi előírásokkal is. Emellett a javaslat rendelkezik a bizonyítási teherről is (19–20. §).
A 21–22. §-hoz
A javaslat a gazdasági erőfölény tekintetében változatlanul a visszaélési elvet követi: nem önmagában a piacuralmi helyzetet, hanem az azzal való visszaélést tiltja. Megőrzi továbbá a Tpt.-nek – az EGK Szerződés 86. cikkéhez is igazodó – szabályozási módszerét, amely az általános tilalomhoz az erőfölénnyel való visszaélés jellegzetes eseteinek példálózó felsorolását társítja. E felsorolás – mint arra az indokolás korábbi része már utalt is – kiegészült az árukapcsolás és az áruvisszatartás tényállásaival. Új tényállásként tiltja a javaslat az ún. „felfaló” árazást is; e rendelkezés megfogalmazása azt hivatott biztosítani, hogy a tilalom ne fogja vissza, ne korlátozza a verseny „qegészséges” árcsökkentő hatásait is.
Fontos eltérés a Tpt.-hez képest, hogy a gazdasági erőfölény fogalmát a javaslat nem köti számszerűen megjelölt piaci részesedéshez, hanem azt kizárólag a piaci helyzetből, illetve a vállalkozás piaci „viselkedéséből” levezethető, érdemi ismérvek alapján határozza meg. A törvényi szinten megállapított arányok, mértékek szükségképpeni merevségén, rugalmatlanságán kívül a számszerűsítés ellen szóltak a gyakorlatban az eddigiekben tapasztalt – főként bizonyítási – problémák is.
A 23. §-hoz
A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése körében a javaslat elvileg a gazdasági hatalom kialakulásának, a koncentrációs folyamatoknak az ellenőrzését kívánja megvalósítani.
A koncentráció ellenőrzésének gazdaság- és jogpolitikai célja: a verseny megmaradásának biztosítása. A tőkekoncentráció növekedéséhez nyomós gazdaságpolitikai érdekek fűződnek, ugyanakkor figyelemmel kell lenni annak a piac szerkezetére gyakorolt hatásaira is. A javaslat természetesen csak a piaci szerkezet szempontjából jelentős változásokat vonja ellenőrzés alá.
A javaslat a 23. §-ba foglalt definíció szerint három esetcsoportot sorol szabályozási körébe: a vállalkozások összeolvadását, beolvadását, ideértve azt az esetet is, amikor csak a vállalkozás valamely része válik a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé (ez a klasszikus fúzió, melynek során a piaci szereplők száma csökken); a vállalkozás feletti irányítás megszerzését (amikor a tranzakció szervezeti változással nem jár, a piaci szereplők száma változatlan, de a más piaci szereplő irányítása alá kerülő vállalkozás elveszti üzletpolitikai önállóságát); valamint a több vállalkozás által létrehozott olyan közös vállalatot, mely korábban egymástól függetlenül végzett tevékenységüket egyesíti (ez a koncentratív közös vállalat, melynek eredményeképpen az érintett piacon de jure új piaci szereplő lép a színre, de facto viszont a két vagy több régebbi szereplőt egy új vállalkozás váltja fel).
Nem a koncentráció kategóriájába tartozik például az a közös vállalat, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy az alapító vállalkozások tevékenységét, piaci magatartását összehangolja, koordinálja. A koordinatív közös vállalat tevékenységét a kartelltilalom szabályai szerint kell megítélni.
A definíció fontos eleme „az előzőleg egymástól független vállalkozás” kifejezés. Ez azt jelenti, hogy a piaci magatartását, megjelenését tekintve egy vállalatcsoporthoz tartozó (pl. anya- és leányvállalat, vagy azonos anyavállalat alá tartozó leányvállalatok), egymástól az irányítás tekintetében nem független vállalkozások összeolvadása, egyiknek a másikba történő beolvadása nem tekinthető koncentrációnak, az az irányító (tulajdonos) üzemgazdasági indíttatású belső átszervezéseként fogható fel.
A javaslat részletezi az irányítás – a jelenleg hatályos törvény szerint „meghatározó befolyás” – megszerzésének módjait, felsorolva az objektíven megragadható eseteket, melyek közül, ha egy is teljesül, az irányítás megvalósul. Egy vállalkozás tényleges irányításának eszköztára azonban sokkal gazdagabb a nevesített módszereknél, ezért van szükség a (3) bekezdésre, amely tagsági jogviszonnyal együtt nem járó, szerződésen alapuló meghatározó befolyásolást is az irányítás megszerzésének minősít.
A 24. §-hoz
A piacon végbemenő koncentráció ellenőrzésének eszköze az engedélykérési kötelezettség előírása a verseny szempontjából meghatározó jelentőségű koncentrációs műveletek esetében.
Az engedélykérési kötelezettség ismérve a koncentrációban érintett vállalkozások előző üzleti évben elért nettó (általános forgalmi adó nélküli) árbevétele, küszöbszáma pedig tízmilliárd forint.
Az engedélykérési kötelezettség további feltételeként a megszerzett vállalkozás vagy az összeolvadásban részt vevő legalább két vállalkozás nettó árbevételét ötszázmillió forint feletti összegben határozza meg a javaslat, amivel el kívánja kerülni, vagy a piaci terjeszkedéshez szervesen hozzátartozó természetes növekedési lépések, apró felvásárlások feleslegesen a törvényi korlátok közé szoruljanak, ellenőrzés alá kerüljenek. (Ha például egy kereskedelmi hálózat vásárlás révén egy-egy bolttal bővül, ahhoz nem kell engedélyt kérni). Ugyanakkor, ha ez az apránkénti terjeszkedés a szerző vállalkozás folyamatos gyakorlatává válik és ily módon a más vállalkozások felvásárlásával végrehajtott növekedése két év alatt meghaladja az ötszázmillió forintot, az utolsó koncentráció kapcsán a tranzakciót engedélyeztetni kell.
A javaslat az engedélyeztetési kötelezettség ismérve tekintetében két szakmai szempontú kivételt tesz: pénzintézet esetében a küszöbszámot a mérlegfőösszeg tíz százalékára, biztosítóintézetnél a lekötött bruttó biztosítási díjak értékére kell vonatkoztatni.
A 25. §-hoz
A javaslat nem tekinti tőkekoncentrációnak a pénzintézet, a pénzügyi holding, a befektetési társaság, a vagyonkezelő szervezet továbbértékesítési céllal történő irányítás- vagy vagyonszerzését, mivel az átmeneti jellegű tulajdonlás nem rendezi át tartósan a piaci erőviszonyokat. Nem ad ugyan határidőt arra nézve, hogy az átmenet meddig tarthat, de az ilyen tranzakciónak a belső természetéből adódik ideiglenes jellegük, vagy azt más jogszabályok (pl. a pénzintézeti törvény) konkrétan is meghatározzák.
A 26. §-hoz
A javaslat meghatározza azoknak a vállalkozásoknak a körét, amelyek a koncentrációs műveletben érintettnek számítanak. A jelenleg hatályos törvényhez hasonlóan a javaslat fenntartja a tranzakcióban részt vevő közvetlen és közvetett vállalkozások megkülönböztetését, ugyanakkor a vállalkozási lánc meghatározását az európai közösségi jogszabály előírásához igazítja. A koncentrációban közvetetten résztvevők körének meghatározása során természetesen figyelmen kívül kell hagyni azt a szereplőt, akinek irányítási joga megszűnik, tehát aki az új vállalati csoportosulásban nem vesz részt.
A 27. §-hoz
A javaslat eligazítást ad a nettó árbevétel számításához. Az érintett vállalkozások egymás közötti forgalmát ki kell szűrni a halmozódások elkerülése végett. A külföldön honos vállalkozásnak a Magyar Köztársaság területére irányuló exportból elért árbevételét kell számításba venni. Ezzel a javaslat azt juttatja kifejezésre, hogy a külföldi cégek részvételével megvalósuló koncentrációban valójában a magyar piac szempontjából az is releváns hatás, ha a cég a magyar belpiaci forgalomban korábban részt vett.
A (3) bekezdésben foglalt szabály révén megvalósul az állami tulajdon és a magántulajdon Alkotmányban előírt, megkülönböztetéstől mentes, egyenlő kezelése. A magántulajdonosi szférában az azonos irányítás alá tartozó vállalkozások egy egységkénti kezelésével ugyanis az van összhangban, ha a piaci magatartás szempontjából önálló döntési joggal rendelkező állami vagy önkormányzati vállalkozásokat tekintjük egy egységnek, önálló piaci szereplőnek. E szabályból következik, hogy a korábban önálló üzletpolitikát folytató állami többségi tulajdonú vállalkozások összefonódása – amennyiben a 24. §-ban foglalt feltételek teljesülnek – engedélykérési kötelezettség alá tartozik.
A 28–29. §-hoz
A javaslat szabályozza, hogy kinek és mikor kell engedélyt kérnie. Az engedélykérés elmulasztásához a javaslat az eljárási szabályokkal (78–79. §) fűz jogkövetkezményt.
A versenyhivatali engedély a koncentrációt eredményező szerződés létrejöttének előfeltétele. Az irányítás megszerzése azonban nem feltétlenül kötődik közvetlenül szerződéshez. Ebben az esetben az engedély megadásáig az irányítási jogok gyakorlása tekintetében az engedély megtagadásához fűződő kockázatot kell a vállalkozásoknak mérlegelniük.
A 30–32. §-hoz
A javaslat meghatározza azokat a feltételeket, melyek teljesülése esetén az engedélykérési kötelezettség alá eső koncentrációs műveletet engedélyezni kell, valamint azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén az összefonódás megtiltható. A döntés mérlegelés eredményeképpen alakul ki. A javaslat szerint a Gazdasági Versenyhivatalnak joga van az engedélyt feltételekhez kötni annak érdekében, hogy a fúzió vagy az irányítási jog megszerzése, illetve a közös vállalat versenykorlátozó hatása csekélyebb legyen. A mérlegelés szempontjait a javaslat tételesen felsorolja.
Előfordulhat, hogy az engedélykérést elmulasztják, és a megvalósított koncentráció versenysérelmet okoz. Ilyen esetben szükség van a versenyt legalább részben helyreállító, feltételeket megállapító határozatra. Ezt a lehetőséget a javaslat megteremti.
A javaslat a bíróság által felül nem vizsgált határozat visszavonását is lehetővé teszi, ha a Versenyhivatal az engedélyt a döntés szempontjából fontos tény félrevezető közlése alapján adta meg vagy a feltételként szabott előírásokat az érintett vállalkozások nem teljesítették.
A 33–34. §-hoz
A javaslat önálló részben szabályozza a Gazdasági Versenyhivatal jogállását, továbbá a közszolgálati jogviszonyban álló munkatársait érintő egyes kérdéseket.
A Gazdasági Versenyhivatal független szervezet, amely szervezetileg nincs alárendelve a Kormánynak. A Javaslat szerint a Gazdasági Versenyhivatal – összhangban a költségvetési törvénnyel – az állami költségvetés önálló fejezete. A Gazdasági Versenyhivatal függetlenségét erősíti az a szabály, hogy a Hivatal számára feladatot csak törvény írhat elő. Ez azért szükséges, mert a Gazdasági Versenyhivatal jogalkalmazói feladatának – a piaci verseny védelme – betöltéséhez olyan súlyú közérdek fűződik, amelyre tekintettel indokolt annak kimondása, hogy a Gazdasági Versenyhivatalt új feladatok ellátására csak törvény kötelezheti. A Gazdasági Versenyhivatal feladata a Javaslatban, valamint az árak megállapításáról szóló törvényben meghatározott versenyfelügyeleti feladatok ellátása, kivéve a bíróság jogkörébe tartozó versenyfelügyeleti feladatokat, valamint az értékpapírtőzsdei és az árutőzsdei versenyfelügyeletet.
A Gazdasági Versenyhivatal munkatársai közszolgálati jogviszonyban állnak, jogviszonyukra a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. XXIII. törvény (Ktv.). rendelkezéseit kell alkalmazni, a Javaslatban meghatározott eltérésekkel.
A 35–36. §-hoz
A javaslat kimondja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal élén elnök áll. A Gazdasági Versenyhivatal elnökét és két elnökhelyettesét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki hat évre és menti fel. A miniszterelnök javaslatának megtétele előtt – új előírásként – a jelölteket az Országgyűlés illetékes bizottsága meghallgatja. A javaslat részletesen meghatározza az elnök, elnökhelyettesek megbízása megszűnésének eseteit.
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke felelős a hivatalra háruló feladatok ellátásáért, a külső szervekkel való kapcsolattartásért, a hivatal belső rendjének meghatározásáért, valamint – meghatározott körben – gyakorolja az egyes munkáltatói jogokat. Évente beszámol az Országgyűlésnek, külön felkérésre az Országgyűlés illetékes bizottságának a törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatai alapján arról, hogy a gazdasági verseny szabadsága és tisztasága miként érvényesül.
Az elnöknek a jogszabályalkotással kapcsolatos jogosítványa is változatlanul fennmarad. A gazdasági versenyt érintően a Gazdasági Versenyhivatal működése során szerzett tapasztalatokról való felvilágosításadás lehetőségét nemcsak a Kormány és a miniszterek, de nemzetközi szervezetek részére is biztosítja a javaslat. Ennek érdekében a Gazdasági Versenyhivatal önkéntes válaszadáson alapuló adatgyűjtést végezhet.
A 37–39. §-hoz
A javaslat szerint – egyezően a hatályos előírásokkal – a Gazdasági Versenyhivatalban teljes önállósággal Versenytanács működik. A Versenytanács elnöke a Gazdasági Versenyhivatal egyik elnökhelyettese, akit – a köztársasági elnök – a kinevezésével egyidejűleg bíz meg a Versenytanács elnöki teendőinek ellátásával. A javaslat meghatározza feladatait: a Versenytanács elnöke szervezi a Versenytanács munkáját, gondoskodik a határozatok nyilvánosságra hozataláról, ellenőrzi az eljárási határidők megtartását, valamint elkészíti a Versenytanács Szervezeti és Működési Szabályzatát.
Új szabály, hogy a Versenytanács tagjait a Gazdasági Versenyhivatal elnökének javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki határozatlan időre és menti fel. Ez a megoldás – mind a kinevezés időtartama mind a kinevező meghatározása tekintetében – összhangban van a magasabb beosztású köztisztviselőkre vonatkozó szabályokkal. A javaslat részletesen meghatározza a Versenytanács tagjai felmentésének eseteit. Sajátos szabály, hogy felmentésnek van helye akkor is, ha a munkáltatói jogkör gyakorlója (a Gazdasági Versenyhivatal elnöke) hivatalvesztés fegyelmi büntetést szab ki. A Versenytanács tagja a versenyfelügyeleti eljárás során kizárólag a törvényeknek van alárendelve. A javaslat a Tpt. jól bevált rendelkezését e tekintetben nem kívánta módosítani. Így biztosítható, hogy a versenyfelügyeleti eljárásokban külső befolyásoktól mentes határozatok szülessenek.
A javaslatban lévő új eljárási szabályok kialakítása szükségessé tette a Versenytanács tagjai mellett azoknak a munkatársaknak a nevesítését (vizsgáló), akik a vizsgálat eredményességét elősegítő feladatokat látnak el. A vizsgálók jogviszonya esetében a javaslat csak a sajátos elnevezésben tér el a Ktv-től.
A 40. §-hoz
A javaslat változatlanul fenntartja a Ktv-nél lényegesen szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokat a Gazdasági Versenyhivatal elnökére, elnökhelyettesére, a Versenytanács tagjaira és a vizsgálókra. E személyek – a tudományos, oktatói, művészeti, szerzői jogi védelem, illetve iparjogvédelmi jogszabály hatálya alá tartozó, továbbá lektori, szerkesztői tevékenység kivételével – más kereső foglalkozást nem folytathatnak, ilyen megbízást nem fogadhatnak el, nem lehetnek gazdasági társaság vezető tisztségviselői, illetve felügyelő bizottságának tagjai. Az eljárási összeférhetetlenség kérdéseit a javaslat a kizárási eljárás szabályai körében tárgyalja. A javaslat egyben meghatározza az összeférhetetlenségi ok felmerülése esetében követendő eljárást.
A 41–43. §-hoz
A javaslat változatlanul fenntartja azt, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnökére a miniszteri besorolású személyekre, az elnökhelyettesekre pedig az államtitkári besorolású személyekre vonatkozó szabályok az irányadóak.
A versenytanács tagjainak díjazására a javaslat a helyettes államtitkári besorolású személyekre vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni. Ez arányban áll a szigorú összeférhetetlenségi szabályokkal. A vizsgálókat a javaslat külön nem sorolja be, így rájuk nézve a Ktv. általános szabályai irányadóak.
A javaslat a versenytanácstagok és vizsgálók számára szakirányú felsőfokú végzettséget, a versenytanács jogi végzettségű tagja számára ezen túlmenően jogi szakvizsgát ír elő alkalmazási feltételként.
A 44. §-hoz
A versenyfelügyeleti eljárás meghatározó specifikumokkal rendelkező közigazgatási eljárás. Ennek megfelelően a javaslat csak azokat a különös szabályokat határozza meg, amelyek a versenyfelügyeleti eljárás sajátosságaiból következő szükséges eltéréseket tartalmazzák. E rendelkezéseken túlmenően a versenyfelügyeleti eljárásra az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény rendelkezései megfelelően irányadók, kivéve, ha a javaslat az adott szabály alkalmazhatóságát kifejezetten kizárja. Az Áe. szabályai közül tehát azokat nem kell alkalmazni, amelyeket a Javaslat akár kifejezetten, akár eltérő szabály megalkotásával zár ki a jogalkalmazásból.
Az általános eljárási szabályok körében a javaslat csak azokat a szabályozási területeket érinti, ahol az államigazgatási eljárás általános szabályaitól való eltérés szükséges. Az eltérések – amelyek főleg a szabályozás részletesebbségében öltenek testet – általában garanciális okból indokoltak.
A 45. §-hoz
A javaslat következetesen szétválasztja a Gazdasági Versenyhivatal és a bíróság hatáskörét. Ennek anyagi jogi hátterét a generálklauzula új elhelyezése adja meg. A Gazdasági Versenyhivatal jár el minden olyan versenyfelügyeleti ügyben, amely nem tartozik a bíróság hatáskörébe (86. §). További kivételt jelent az általános hatáskör alól az a szabály, hogy az értékpapír-tőzsdei és az árutőzsdei tevékenység tekintetében a versenyfelügyeletet az értékpapírtőzsde és az árutőzsde felügyeletét ellátó – külön jogszabályban meghatározott – szerv gyakorolja. Nem minősül azonban ilyen tevékenységnek az, ha pl. részvénytársaságok részvényei az értéktőzsdén keresztül kerülnek új tulajdonoshoz. Ha az ilyen ügylet a javaslat valamely rendelkezését sérti, az eljárás a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozik. A versenyfelügyeleti ügy fogalma alatt mindazon ügyeket kell érteni, amelyek a javaslat anyagi jogi normáinak alkalmazását vonják maguk után, s ennek következtében megalapozzák – a hatásköri megosztásnak megfelelően – a Gazdasági Versenyhivatal, az értékpapírtőzsde és az árutőzsde felügyeletét ellátó szerv, illetve a bíróság eljárását. Ugyancsak versenyfelügyeleti eljárásban dönt a Gazdasági Versenyhivatal az árak megállapításáról szóló 1990: LXXXVII. tv. felhatalmazása körében egyes termékek árának tervezett áremeléséről.
A Gazdasági Versenyhivatal illetékessége az egész ország területére kiterjed, azaz az érintett ügyfelek lakóhelyétől, illetőleg székhelyétől függetlenül minden – a hatáskörébe tartozó – ügyben a Gazdasági Versenyhivatal jár el.
A 47. §-hoz
A javaslat a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárását szakaszokra osztja. Ezek: a vizsgáló eljárása (vizsgálat), a Versenytanács eljárása, az utóvizsgálat és a végrehajtás. Az utóvizsgálat és a végrehajtás nem szükségszerű elemei a versenyfelügyeleti eljárásnak. Az eljárás minden esetben a vizsgálattal indul, s az érdemi határozatokat csak az eljáró Versenytanács hozhatja meg. A vizsgálati szakaszban csak néhány esetben fejeződik be a versenyfelügyeleti eljárás, a vizsgáló eljárást megszüntető határozatával (53. §, illetve 68. § (4)–(5) bek.).
A vizsgálati szakasz és a versenytanácsi szakasz összekapcsolódását a javaslat a vizsgáló jelentésének (71. §), illetve a jelentés kiegészítésének (72. § (1) bek. b) pont), és a vizsgáló határozatai elleni jogorvoslat szabályaiban (82. § (2) bekezdés) rendezi. A versenyfelügyeleti eljárás – a szakaszokra osztottság ellenére – egységes, alapvetően inkvizitórius (nyomozó jellegű) hatósági eljárás. A vizsgálati és versenytanácsi eljárás szétválasztása eljárási-technikai jellegű: a vizsgáló tisztázza a tényállást, beszerzi a bizonyítékokat, a versenytanács pedig ezek alapján – a védelemhez való jog biztosítása érdekében a közvetlenség elvén nyugvó tárgyalás tartásával – jogi minősítést végez és dönt.
A 48. §-hoz
A javaslat meghatározza az eljáró szerv számbeli összetételét. Az érdemi határozatot az eljáró versenytanács háromtagú tanácsban hozza, kivéve, ha az öttagú tanácsban való eljárásnak van helye. Erre akkor kerülhet sor, ha az eljárás tárgya gazdasági versenyt korlátozó megállapodás, gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, vagy a vállalkozások összefonódásának ellenőrzése. Ezekben az ügyekben sem kötelező minden esetben az öttagú tanácsban való eljárás, csak akkor, ha azt az ügy bonyolultsága indokolja. Az érdemi határozat meghozatalán kívül kötelező a tanácsban való eljárás, ha a javaslat a határozathozatal jogát az eljáró versenytanácshoz telepíti. Ez az eset áll fenn akkor, ha a javaslat szerint az adott határozatot az eljáró versenytanács hozza. Azokat a határozatokat, melyeket a javaslat rendelkezései szerint nem az eljáró versenytanács hoz, a tanács tagjai egyedül is (pl. idézés) meghozhatják.
A 49–51. §-hoz
A javaslat részletesen szabályozza a kizárási eljárást. A kizárás intézményének célja az eljáró ítélkező fórum pártatlanságának, függetlenségének biztosítása. A Javaslat jogrendszerünk eljárási kódexeivel összhangban rendelkezik a kizárást megalapozó körülményekről, a kizárási eljárásról, annak kezdeményezéséről, a kizárás kérdésében hozott döntésekről, s az ügyfél rosszhiszemű eljárásának jogkövetkezményeiről. Speciális szabály az, hogy a vizsgálat lefolytatója nem lehet az ügyben érdemi határozatot hozó versenytanács tagja. Az ügyfél kizárást kezdeményező kérelmének elutasítása ellen külön jogorvoslat nincs, az ügyfél e döntést csak az érdemi határozat elleni jogorvoslati kérelmében (a keresetében) kifogásolhatja.
A versenyfelügyeleti eljárás szigorú határidejének betarthatósága érdekében rendelkezik úgy a javaslat, hogy a vizsgáló kizárása esetén az eljárási határidő újból kezdődik az új vizsgáló kijelölésével, míg az eljáró versenytanács tagjának kizárása esetében a kizárási eljárásra fordított időt a határidőszámításnál figyelmen kívül kell hagyni.
Az 52–53. §-hoz
A javaslat meghatározza az ügyfél fogalmát. Általános eljárásjogi jogelv, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy részt vegyen az olyan eljárásokban, amelyek jogaira és kötelezettségeire kihatással lehetnek. A részvétel formája az ügyféli minőség. A hivatalból indult eljárásban ügyfél az, akivel szemben az eljárást megindították. Ez azt is jelenti, hogy akivel szemben bármely törvénysértés gyanúja miatt az eljárást le akarják folytatni, azt ügyfélként kell az eljárásba bevonni. A kérelemre indult eljárásokban ügyfél a kérelmező, továbbá az, akire a kérelem vonatkozik. Ez utóbbi fordulat azokat érinti, akik olyan gazdasági versenyt korlátozó megállapodás részesei, amelynek bármely részese a javaslat 18. §-a alapján kérelmet nyújtott be a Gazdasági Versenyhivatalhoz. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás esetében nem szükséges, hogy valamennyi megállapodásban részt vevő tag együttesen nyújtsa be a 18. § szerinti megállapítási, illetve egyedi mentesítési kérelmet. Ha csak a megállapodás egy tagja lép fel kérelmezőként, a többi tag kérelmezetti pozíciójánál fogva (mivel a kérelem rá is vonatkozik) válik ügyféllé. Hasonló a helyzet a vállalkozások összefonódásának engedélyezése esetében: a javaslat 28. §-a nem teszi kötelezővé az összefonódás minden érintettje számára a Gazdasági Versenyhivatal engedélyéért való folyamodást, ezért az a vállalkozás, amely részese az összefonódásnak, de nem nyújt be engedély iránti kérelmet, kérelmezettnek tekintendő (mivel a kérelem rá is vonatkozik), így ügyfélnek minősül.
Az a piaci szereplő, aki a törvény alanyi hatálya alá tartozó vállalkozásnak a javaslatba ütköző jogellenes magatartását sérelmezi, a Gazdasági Versenyhivatalhoz bejelentéssel élhet, bejelentőként azonban nem válik ügyféllé. A versenyfelügyeleti eljárás ugyanis a piaci verseny tisztaságában és szabadságában megtestesülő közérdek védelmére hivatott, s a versenytársak egyedi sérelmeit így csak közvetetten orvosolja, mivel a verseny tisztaságának és szabadságának fogalmán keresztül egyedileg meg nem határozott piaci szereplők (és fogyasztók) összességének (köz-)érdeke áll a jogi védelem alatt. Az, akit a versenysértő magatartás közvetlenül is érint, polgári jogi igényét (vagyoni, illetve nem vagyoni kár, személyiségi jogi, illetve tulajdonjogi védelem) a bíróság előtt érvényesítheti. Az adott (pl. kártérítési) tényállásban a jogellenesség a javaslat rendelkezéseinek megsértése következtében áll be.
A javaslat rendezi az ügyféli pozícióban történő jogutódlás kérdéseit. Ha az eljárás kérelemre indul, s az ügyfél jogutódlással szűnik meg, a jogutód a jogutódlástól számított 30 napon belül az eljárásba önként beléphet. A határidő a jogutódlástól kezdődik, ami pl. gazdasági társaságok közötti jogutódlás esetében azt jelenti, hogy a cégbíróság konstitutív hatályú végzése állapítja meg a jogutódlást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha a jogutód a gazdasági forgalomban már a cégbíróság visszamenőleges hatályú bejegyző végzésének meghozatala előtt jogelődje jogosítványa gyakorlójaként lép fel, akkor a cégbírósági eljárás időtartama alatt engedély, illetve egyedi mentesítés nélkül is jogszerűen gyakorolhatná a jogelődje által engedélyezni, illetve mentesíteni kérelmezett magatartást vagy tevékenységet pusztán azzal a formális indokkal, hogy a javaslat a jogutódlástól számított 30 napig lehetőséget ad az önkéntes belépésre, s ezzel a határidő tűzéssel jogszerűvé teszi a határidőn belüli késlekedést. Ebben az esetben a tényleges tevékenység vagy magatartás kifejtése megalapozza a hivatalbóli eljárást függetlenül attól, hogy a jogutódlás bejegyzése megtörtént-e. Ugyancsak ez a helyzet akkor, ha a jogutódlás formálisan is bekövetkezett, (pl. bejegyzéssel) de a 30 nap még nem telt le.
A 30 napos határidő eltelte előtt is beállhat a jogutód belépési kötelezettsége, ha pl. a törvényben meghatározott tilalomból fakadó jogkövetkezmények alól annak ellenére mentesülni kíván, hogy a jogelődje által kötött ( és mentesíteni kérelmezett ) versenyt korlátozó megállapodást az önkéntes belépésre nyitva álló határidő letelte előtt teljesíteni kívánja.
Ha a jogutód a kérelemre indult eljárásban önként nem lép be, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az eljárást megszünteti. Ha annak feltételei fennállnak, a vizsgáló az eljárást hivatalból megindíthatja.
Ha a jogutódlásra hivatalból indult eljárásban kerül sor, a jogutód az eljárásba bevonható. A bevonás pusztán a jogutódlás tényénél fogva nem kötelező, a vizsgáló ugyanazon szempontok alapján dönt arról, hogy indokolt-e a bevonás, vagy sem, mintha egy új hivatalbóli eljárás megindításának elrendeléséről kellene határoznia (70. § (1) bek.). Ha a mérlegelés eredményeképpen a jogutód bevonását nem tartja indokoltnak, az eljárást megszünteti.
A javaslat külön rendelkezik arról az esetről, ha a hivatalbóli eljárás nem a megfelelő ügyfél ellen indult. Az ügyfél meg nem felelősége alatt a személyes érintettség hiányát kell érteni, s nem a törvénysértés hiányát. Ha a megfelelő ügyfél személye a rendelkezésre álló adatokból megállapítható, őt az eljárásba be lehet vonni az előző ügyfél egyidejű elbocsátásával. A javaslat azért nem teszi kötelezővé a bevonást, mert előfordulhat, hogy az új ügyfél esetében az eljárás folytatása nem indokolt. Ha új ügyfél bevonására nem kerül sor – akár azért, mert a rendelkezésre álló adatokból a személye nem állapítható meg, akár azért, mert a bevonása nem indokolt, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az eljárást megszünteti.
A jogutód, illetve a megfelelő ügyfél bevonásával új személy jelenik meg az eljárásban, akit értelemszerűen teljes egészében megilletnek az ügyfél jogai. Ennek megfelelően biztosítani kell számára a nyilatkozattételi jogot, a védelemhez való jogot. Ehhez azonban időre van szükség, ezért rendelkezik úgy a javaslat (63. § (3) bek. a) pont), hogy ebben az esetben az eljárási határidő számítása során a jogelőddel szemben folytatott eljárásra fordított időt figyelmen kívül kell hagyni. Mindazonáltal a vizsgálónak joga van arra, hogy ha a jogutódlás valószínűsítése nehézségekbe ütközik, ne a bevonást válassza, hanem – ha annak egyéb feltételei (70. § (1) bek.) fennállnak – új eljárást indítson hivatalból (s a korábbi eljárást megszüntesse).
A kérelemre indult eljárásokban sem a jogutód, sem a megfelelő ügyfél hivatalbóli eljárásba vonásának nincs helye, mivel az eljárás a kérelmező uralma alatt áll. Természetesen a kérelmező az eljárás során kiterjesztheti a kérelmét más személyekre is, akik ezáltal kérelmezettként ügyféllé válnak (egyúttal a korábbi kérelmezettek az eljárásból elbocsáthatók, ugyanis az ő vonatkozásukban a kérelmező a kérelmét visszavonja (68. § (5) bek.), ezért rájuk nézve az eljárást meg kell szüntetni.) A kérelem az érdemi határozat meghozatalát megelőzően bármikor megváltoztatható (új kérelmezettre kiterjeszthető), ezáltal azonban az elintézési határidő számítása újból kezdődik (63.§ (3) bek. a) pont). Ha a kérelmező a kérelmét a megfelelő személyre nem terjeszti ki, az eljáró Versenytanács a kérelmet elutasítja. Ugyanez a helyzet akkor, ha a kérelmező a kérelmezett jogutódjára nem terjeszti ki a kérelmét.
Az 54. §-hoz
A képviselet szabályozása a Polgári perrendtartás mintáját követi. Az ügyfél az eljárásban vagy személyesen vesz részt, vagy meghatalmazottjával képviselteti magát. Azon személyek, illetve szervezetek körét, akik számára az ügyfél meghatalmazást adhat, a javaslat tételesen meghatározza, illetve érvényesülni engedi a külön jogszabályban meghatározott speciális képviseleti jogosultságot (pl. szabadalmi ügyvivők képviseleti joga: 1995: XXXII. tv. 1. §)
Speciális rendelkezés, hogy meghatalmazottként az adott gazdasági tevékenységben érintettek szakmai érdekképviseleti szerve is eljárhat. Azt, hogy mely típusú szervek minősülhetnek ekként, mindig a konkrét ügy vonatkozásában lehet eldönteni. Az érdekképviseleti szervek nyilatkozata azonban számos esetben nélkülözhetetlen az adott gazdasági terület verseny-viszonyainak feltérképezése, illetve egyes szakkérdések eldöntése során. Ha ilyen típusú nyilatkozat, szakvélemény beszerzésére előreláthatólag szükség lesz, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az adott szakmai érdekképviseleti szerv meghatalmazottkénti eljárását visszautasíthatja.
Az 55. §-hoz
A javaslat átfogóan szabályozza az eljárás szereplőinek iratbetekintési jogát, külön figyelmet szentelve az üzleti titok védelmének.
Az ügyfél (és képviselője) az eljárás során bármikor betekinthet az iratokba, és azokról másolatot, illetve feljegyzést készíthet. E jog a védelemhez való jog érvényesíthetőségének egyik alappillére. A korlátlan betekintési jog azonban összeütközésbe kerülhet más ügyfelek, illetve az eljárás egyéb résztvevőinek (tanú, szakértő, szemletárgy birtokosa) az üzleti titok védelméhez fűződő jogával.
Ezért a javaslat kimondja, hogy az ügyfél, illetve az eljárás egyéb résztvevői az üzleti titok védelmére való hivatkozással kérhetik a vizsgálót, illetve az eljáró versenytanácsot az iratbetekintési jog korlátozására. Ha a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács a kérelemnek helyt ad, egyúttal kötelezheti az ilyen kérelem előterjesztőjét olyan iratváltozat elkészítésére, amely nem tartalmaz üzleti titkot. Ezáltal az iratbetekintési jog sem szenved sérelmet. A határozat ellen külön jogorvoslatnak van helye. A fentiekből következik, hogy a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az ügyfélnek (ill. képviselőjének) nem fogja hivatalból megtiltani más ügyfél (illetve egyéb eljárási résztvevő) üzleti titkot tartalmazó iratába való betekintést, vagyis azt kérelmezni kell. Ez a szabályozás összhangban van az üzleti titok megfogalmazásával (4. § (3) bek. a) pont), amely az érintettek titokmegőrzésre irányuló aktivitását is megköveteli az üzleti titokkénti minősítéshez.
Eltérő a helyzet az eljárás egyéb résztvevőinek iratbetekintési jogát illetően. E személyek csak a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács engedélyével tekinthetik meg az ügy iratait. Az engedély megadásához igazolniuk kell, hogy az iratok ismeretéhez jogos érdekük fűződik. Ez utóbbi esetben sem jogosultak azonban a titokvédelmi szabályok által védett, illetve az üzleti titkot tartalmazó iratokba való betekintésre. Ez vonatkozik a bejelentőre is. Az üzleti titok védelmére az eljárás egyéb résztvevőivel szemben a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács akkor is köteles, ha valamely irat üzleti titokként való kezelését az érintett megelőzőleg nem kérte. Ha a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács e kérdésben nem tud egyértelműen dönteni, célszerű az érintett felet nyilatkoztatnia az engedély megadása előtt. E szabályozás indoka az, hogy az eljárás egyéb résztvevőinek iratbetekintési joga nem olyan alanyi jogosultság, amellyel szemben az üzleti titkát megőrizni kívánó ügyfelet eleve valamely titokmegőrzési aktvitásra kellene kötelezni.
Az ügyész általános iratbetekintési jogát az ügyészség Alkotmányban meghatározott feladatai teljesíthetőségének biztosítása alapozza meg.
Ha a Gazdasági Versenyhivatal külföldi hatóságot keres meg, s az igényli, hogy az általa szolgáltatott adatokat üzleti titokként kezelje, a Gazdasági Versenyhivatal köteles ennek megfelelően eljárni.
Az 56–57. §-hoz
A határidőszámítás, illetve a mulasztás orvoslásának szabályai a Polgári perrendtartás mintájára épülnek fel. Eltérés, hogy a mulasztás igazolhatóságának jogvesztő (abszolút) határideje 60 nap. Az igazolási kérelemről a vizsgálati szakban a vizsgáló, a versenytanácsi szakban az eljáró versenytanács dönt. A vizsgáló elutasító határozata ellen külön jogorvoslatnak van helye, míg az eljáró versenytanácsnak a kérelmet elutasító határozatát csak az érdemi határozat elleni jogorvoslatban lehet kifogásolni.
Az 58–59. §-hoz
A külföldre irányuló megkeresések és kézbesítések, valamint a külföldi hatóság megkereséseinek teljesítését a Javaslat a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 67–68. §-aiban foglaltaktól eltérően szabályozza. a Javaslat szerint a Gazdasági Versenyhivatal ezekben az ügyekben közvetlenül jár el. A javaslat nem említi, de a külföldi hatóság hasonló eljárására csak a saját jogának hasonló rendelkezése esetében van lehetőség. Az ilyen – kölcsönös – szabályozás rendszerint nemzetközi szerződés (vagy viszonosság) alapján valósul meg. Az ügyfelek üzleti titkainak védelmére a Javaslat a külföldi hatóságok megkereséseinek teljesítése során is kötelezi a Gazdasági Versenyhivatalt.
A 60. §-hoz
Az eljárás felfüggesztése esetében a javaslat csak egyetlen kérdésben ad eltérő szabályt az Áe.-hez képest: jogorvoslatot biztosít a felfüggesztő határozat ellen, de csak a kérelemre indult eljárásokban, mivel a felfüggesztésből adódó késedelem csak ezekben az eljárásokban vezethet az ügyfelek érdeksérelmére.
A 61. §-hoz
Az ügyféllel, illetve az eljárás bármely résztvevőjével szemben rendbírság szabható ki, ha az eljárás során olyan cselekményt végez, illetve olyan magatartást tanúsít, amely az eljárás elhúzására, a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányul, vagy azt eredményezi. A jogellenességet tehát megalapozhatja mulasztás éppúgy, mint tevőleges magatartás. Az általános megfogalmazás felöleli a valótlan nyilatkozat megtételét is. A jogellenességet kizárja – így a rendbírság kiszabásának akadályát képezi – az, ha jogszabály jogosít fel az adott magatartásra. Így pl. az Áe. 27. §-ának (1) bekezdésénél fogva az ügyfél jogosult arra, hogy a nyilatkozattételt megtagadja. E magatartásával okozott eredményért – legyen az időveszteség, vagy a tényállás feltárásának nehézsége – nem bírságolható. Azonban az ügyfél is bírsággal sújtható, ha tevőleges magatartásával (pl. szándékoltan félrevezető nyilatkozat tételével) okoz időveszteséget.
A magatartás akkor szankcionálható, ha célzatos (időhúzásra, vagy a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányul), illetve célzat hiányában is, ha az említett eredmény bekövetkezésével jár (időhúzást, illetve valótlan tényállást eredményez). Ez utóbbi esetben is szükséges azonban a szankció kiszabhatóságához az, hogy a magatartás kifejtője a magatartásának lehetséges eredményét előre láthassa. A rendbírság tehát szubjektív alapú joghátrány.
A rendbírság összegét a Javaslat az Áe. általános szabályaihoz képest tágabb határok között állapítja meg. Speciális szabály, hogy ha a vizsgáló (az eljáró versenytanács) valamely eljárási cselekmény teljesítésére határidőt állapít meg, és ezt elmulasztják, a rendbírság a késedelem időtartalmához igazodó napi összegben kerül meghatározásra. Természetesen ebben az esetben is van helye kimentésnek, ha a mulasztást megfelelően igazolják (57. § (2) bek.).
A rendbírságot kiszabó határozat ellen külön jogorvoslatnak van helye, amelynek a végrehajtásra halasztó hatálya van.
A 62. §-hoz
A kérelemre indult eljárások – az áremelés előzetes bejelentése kivételével – díjkötelesek. A megállapítási kérelmek, illetve az egyedi mentesítés iránti kérelem díja százezer forint, a vállalkozások összefonódása engedélyezésének díja pedig ötszázezer forint.
Az eljárási díjat a kérelem benyújtásával egyidejűleg kell befizetni. Ha az ügyfél ezt elmulasztja, hiánypótlásra hívják fel, s ha ennek nem tesz eleget, az eljárást megszüntetik (68. § (4) bek.). Ha az ügyfél az eljárás során a kérelmét visszavonja, az eljárási díj fele a számára visszajár. Ha az eljárást azért szüntetik meg, mert a kérelmező a hiánypótlási felhívásnak a megadott határidőn belül nem tett eleget, a kérelmező a teljes eljárási díj visszatérítését igényelheti. Ha az eljárás nem kérelemre, hanem hivatalból indul (67. § (3) bek.), de az eljárás befejezésekor az ügyfél gazdasági versenyt korlátozó megállapodását egyedileg mentesítik a tilalom alól, illetve a vállalkozások összefonódását engedélyezik, az eljárási díjat utólag meg kell fizetni, ellenkező esetben ugyanis az ügyfélnek jogellenes mulasztásából előnye származna.
A kérelemre indult eljárás költségeit az ügyfél köteles előlegezni, és az eljárás eredményére tekintet nélkül viselni. Ugyancsak az ügyfelet kötelezik utólag azon hivatalbóli eljárás költségeinek megfizetésére, amely a fentebb említett módon a mentesítés, illetve az engedély megadását eredményezi. Az eljárás költségei mind a hivatalnál, mind az ügyfeleknél, illetve az eljárás egyéb résztvevőinél felmerülhetnek, így ide tartozik pl. a szakértői díj vagy az ügyfelet képviselő ügyvéd munkadíja is.
A hivatalból indított eljárásnak díja – értelemszerűen – nincs. A költségek megfizetésére akkor kell az ügyfelet kötelezni, ha a törvénybe ütköző magatartását megállapították, illetve az eljárás szünetelés folytán szűnt meg. Ezek hiányában a költségeket az állam viseli.
A javaslat lehetőséget ad arra, hogy olyan ügyben, amely tárgyánál fogva többeket is érint, bármely érintett egyedül is benyújthasson kérelmet (pl. egy sokpólusú kartellmegállapodás bármelyik részese). Ebben az esetben viszont méltánytalan lenne az, ha kérelmező egyedül viselné az eljárási díj és költség megfizetésének terhét. Ezért a javaslat lehetővé teszi ilyen esetben az eljárási díj és költség utólagos megosztását a kérelmező és a kérelmezettek között (erről az érdemi határozatban kell rendelkezni). Erre azonban csak a kérelemnek helyt adó döntés esetében kerülhet sor, mivel a kérelmezettre nem lehet áthárítani egy alaptalan kérelem anyagi terheit.
Ha a hivatalbóli eljárásban azt állapítják meg, hogy több ügyfél együttesen valósította meg a törvénybe ütköző magatartást, az eljárás költségeinek megfizetéséért egyetemlegesen felelnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közreműködésük arányának egyértelmű megállapíthatósága esetében ne lehetne őket a költségek megfizetésében külön-külön marasztalni. Ez a „többen a kevesebb” elvéből következik.
Az eljárási díj és költség megfizetése alól mentesség nem adható. Ennek oka az, hogy a versenyhivatal elé kerülő ügyek az anyagi jogi szabályoknál fogva olyan nagyságrendűek, amelyekben az érintett ügyfelek anyagi teherbíróképessége vélelmezhető.
A tanúk és szakértők díjazását a Pp. általános szabályainak mintájára szabályozza a javaslat. A szakértők díjazása a bíróság által kirendelt szakértők díjazására vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával történik.
A 63–64. §-hoz
A javaslat általánosságban deklarálja, hogy az ügyek alapos vizsgálatáról és észszerű időn belül történő befejezéséről hivatalból kell gondoskodni, ezáltal is hangsúlyozva azt, hogy a versenyfelügyeleti eljárásban a hivatalbóliság a meghatározó.
A versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására a Javaslat – az egyéb hatósági eljárásokhoz hasonlóan – elintézési határidőt ad. A versenyfelügyeleti eljárások összetettségére való tekintettel az elintézési határidő hosszabb az általános államigazgatási elintézési határidőnél: 90 nap. Ezt – indokolt esetben – a Versenytanács elnöke legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja. Az áremelés előzetes bejelentésével kapcsolatos eljárásra az ártörvény eltérő eljárási határidőt állapít meg.
Fontos szabály, hogy a kérelemre indult eljárásokban a törvény által előírt elintézési határidő letelte – az eljáró versenytanács határozatának hiányában – a kérelem teljesítését jelenti. Ez a szabály is indokolja azt, hogy az elintézési határidő számításánál maradjanak figyelmen kívül azon időtartamok, amelyek alatt az eljárás folytatása objektíve lehetetlen, s ez a lehetetlenülés nem a Gazdasági Versenyhivatal érdekkörében merül fel. Ezeket az esetköröket a Javaslat részben e §-ban sorolja fel, másrészt az egyes részletszabályok között kerülnek kiemelésre (továbbá az Áe. is meghatároz ilyen eseteket). Az első csoportba tartozik a jogutód eljárásba vonásáig, illetve önkéntes belépéséig, valamint a megfelelő ügyfél eljárásba vonásáig, illetve a kérelemnek a megfelelő ügyfélre való kiterjesztéséig eltelt idő, a külföldi kézbesítés foganatosításának ideje, a meghalt törvényes képviselő helyett új képviselő bejelentéséig eltelt idő, az eljáró versenytanácsnak az eljárást megakasztó eljárási határozata elleni jogorvoslat elbírálásának ideje, a Gazdasági Versenyhivatal elháríthatatlan ok miatti működésképtelenségének ideje. Az utóbbi csoportba az eljáró versenytanácstag kizárási eljárására fordított idő, illetve az Áe.–ban meghatározott esetek tartoznak. A határidőszámításnál figyelmen kívül hagyandó időtartamot az adott akadály felmerülésétől kell számítani. Ugyancsak kihatással van az eljárási határidőre az, ha a kérelemre indult eljárásokban az ügyfelet a kérelem hiányainak pótlására hívják fel. Ebben az esetben az eljárási határidő a hiányok pótlásától kezdődik. Ha az ügyfél a hiányokat határidőben nem pótolja, de utóbb késedelmét igazolással kimenti, az eljárási határidő az igazolási kérelemnek helytadó határozat meghozatalától kezdődik.
A 65. §-hoz
A javaslat meghatározza azokat a jogosítványokat, amelyeket a Gazdasági Versenyhivatal a tényállás tisztázása érdekében gyakorolhat. E jogosítványok a magánautonómia felségterületére való behatolást tesznek lehetővé a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás megakadályozásához fűződő közérdekre tekintettel. A magánautonómia korlátozására alkalmas eszközrendszer alkotmányosságát a védett érdekekkel való arányosság biztosítja.
A Gazdasági Versenyhivatal egyik legfontosabb jogosítványa az üzleti titkot tartalmazó iratokba való betekintés (illetve, azokból másolat, kivonat készítés) joga. Ennek biztosítása elengedhetetlen, mivel az anyagi jogi szabályok alkalmazásához (pl. az érintett piac meghatározása) alapvetően szükséges azoknak az adatoknak az ismerete, amelyek rendszerint üzleti titoknak minősülnek. Az üzleti titok „minősített” típusainak (pl. banktitok, biztosítási titok) megismerésére külön jogszabályok rendelkezései irányadók, csakúgy, mint az állami és szolgálati titkot tartalmazó iratok megtekintésére. A Gazdasági Versenyhivatalnak a feladata ellátását szolgáló tájékozódási jogosítványai nemcsak az ügyféllel szemben állnak fenn, hanem bárkivel, aki a vizsgálat tárgyáról olyan adatokkal rendelkezik, amelyek a tényállás tisztázásához nélkülözhetetlenek. Ezen adatok (okiratok) beszerzése az érintett személy (szervezet képviselője) tanúkénti kihallgatása, illetve a tanúnak az adott irat becsatolására kötelezése, továbbá a szemletárgy birtokosának a szemletárgy felmutatására való kötelezése útján valósul meg. A Gazdasági Versenyhivatal ebben az esetben is jogosult az üzleti titok megismerésére (65. § (3) bek.).
A vizsgáló jogosult az ügyfélnél szemlét tartani, a szemle során az ügyfél bármely helyiségébe belépni, továbbá az ügyfelet, illetve a szemle helyszínén tartózkodó bármely megbízottját (pl. alkalmazottját) a szemle foganatosíthatósága érdekében szóban vagy írásban felvilágosítás adására kötelezni, továbbá jogosult a helyszínen bármely más módon tájékozódni.
Az ügyfélnek e szabály alkalmazásával történő felvilágosításadásra kötelezhetősége nem jelenti azt, hogy az ügyfél általában véve köteles lenne az ügyben nyilatkozatot tenni, ugyanis számára az Áe. 27. § (1) bekezdése biztosítja a nyilatkozattétel megtagadásának jogát. Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Európai Emberi Jogi Egyezmény (kihirdette az 1993: XXXI. tv.) 6. cikke értelmében mindenkit megillet a védelem joga, amelynek része az, hogy senki sem köteles önmagára nézve terhelő nyilatkozatot tenni, illetve a hatóság ellene folyó eljárásában eshetőlegesen a saját rovására aktívan részt venni. Az ártatlanság vélelméből is következik, hogy a „vád” állításait a hatóságnak kell bizonyítania. Az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában az Egyezmény alkalmazást nyer a represszív jellegű igazgatási-hatósági eljárásokra is, s az Egyezmény a jogi személyek javára is alkalmazható. E kritériumok alapján az Egyezmény előírásainak a Gazdasági Versenyhivatal előtti eljárásban is érvényesülniük kell, így többek között a védelemhez való jognak is.
Ugyancsak a védelemhez való jogot kívánja biztosítani az a szabály, hogy az ügyfelet megfelelő időben kell tájékoztatni arról, hogy milyen jogsértés miatt, illetve milyen bizonyítékok alapján folytatják vele szemben az eljárást, illetve az eljárás mely tények vizsgálatára terjed ki. A megfelelő időben való tájékoztatás azt jelenti, hogy elegendő időt kell biztosítani az ügyfél számára az ellene felhozottakra vonatkozó nyilatkozata megtételéhez. Mindez az Áe. 2. §-ának (6) bekezdésében biztosított nyilatkozattételhez való jogból is következik: ez a jog egyúttal azt a kötelezettséget rója az eljáró hatóságra, hogy az ügyfelet mindig olyan helyzetbe kell hoznia, hogy nyilatkozattételi jogát gyakorolhassa.
A javaslat biztosítja a Gazdasági Versenyhivatal számára – a versenyfelügyeleti feladatának teljesítéséhez fűződő közérdekre tekintettel – a személyi adatok megismerésének jogát a vizsgált gazdasági tevékenységgel összefüggésben.
A 66. §-hoz
A tényállás tisztázásához szükséges jogosítványok nevesített típusa az iratok lefoglalása. Erre csak súlyos jogsértés gyanúja esetén és csak abban az esetben kerülhet sor, ha az irat meghamisításától, illetve megsemmisítésétől lehet tartani. Nincs helye lefoglalásnak, ha bizonyítás nélkül is kétséget kizáróan megállapítható, hogy az irat nem az ügyfél tulajdona. A lefoglalást meg kell szüntetni, ha fenntartása már nem indokolt.
A 67–68. §-hoz
A versenyfelügyeleti eljárás vagy hivatalból, vagy kérelemre indul. A törvénybe ütköző magatartás miatt az elkövetéstől (ha ez állapot, annak megszűnésétől) számított 3 éven belül lehet eljárást indítani. Kérelemre indul az eljárás a 18. § (1) bekezdésében meghatározott megállapítás, a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásnak a tilalom alól való (egyedi) mentesítése, a vállalkozások összefonódásának engedélyezése, végezetül az áremelés előzetes bejelentése esetén. A javaslat egyértelművé teszi, hogy ha az anyagi jogszabályok alapján az eljárás kérelmezésének lett volna helye, de azt elmulasztották, a Gazdasági Versenyhivatal az eljárást hivatalból is megindíthatja.
A javaslat nem egységesen határozza meg, hogy az eljárás iránti kérelmet ki nyújthatja be: áremelés előzetes bejelentése esetében az anyagi jogi szabály az irányadó; az egyedi mentesítésnél a kérelmező az, aki mentesülni kíván, míg a megállapítási kérelmeknél az léphet fel kérelmezőként, akinek a megállapítás érdekében áll. A versenyt korlátozó megállapodásokhoz kapcsolódó kérelmek körében a javaslat nem írja elő, hogy az összes érdekeltnek (pl. egy kartell részesei) kérelmezőként kell szerepelnie, így a kérelem benyújtására az érdekeltek bármelyike egyedül is jogosult, az eljárást egymaga is megindíthatja. Vállalkozások összefonódása esetében a 28. § (1) bekezdése meghatározza, hogy az összefonódás résztvevői közül ki az, akinek az engedélyért folyamodnia kell. Ebben az esetben sem kötelező az összefonódás összes résztvevőjének közösen előterjesztenie a kérelmet, azonban kérelmezőként vagy kérelmezettként minden résztvevő ügyféli pozícióba kerül.
A javaslat csak a vállalkozások összefonódásának engedélyezése iránti kérelem előterjesztésére határoz meg pontos határidőt (28. § (2) bek.). Ennek ellenére a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalom alóli (egyedi) mentesítésének kérelmezése is határidőkhöz kötött annyiban, hogy az adott kartellmegállapodás (összehangolt magatartás, döntés) tilalom alá esik mindaddig, amíg azt a Gazdasági Versenyhivatal konstitutív hatályú határozata nem mentesíti. Ennek megfelelően bármely olyan magatartás, amely – az egyedi mentesítés hiányában – a Gazdasági Versenyhivatal hivatalbóli eljárását a 11. §-ban foglalt tilalomba való ütközés miatt megalapozhatja, csak akkor fejthető ki, ha a Gazdasági Versenyhivatal a kérelmet teljesítette. Ehhez képest a kérelem jogszerű előterjesztésének határideje az adott magatartás kifejtését megelőző időpont.
A megállapítási kérelmek előterjesztésének határideje nincs, mivel azonban ezek a kérelmek a gazdaság résztvevőinek a saját magatartásuk jogszerűségére vonatkozó meggyőződése megerősítésére hivatottak, célszerű azt a magatartás megkezdése előtt benyújtani, ellenkező esetben ugyanis – egy hivatalból indított eljárás eredményeképpen – szankció alkalmazásának lehet helye.
Ha a kérelem nem tartalmazza az eldöntéséhez szükséges adatokat, a vizsgáló az ügyfelet – határidő tűzésével – a hiány pótlására hívja fel, a hiánypótlás elmulasztása esetében pedig megszünteti az eljárást.
A kérelmező az eljárás során a kérelmét bármikor visszavonhatja. Ilyenkor az eljárást meg kell szüntetni. A kérelem visszavonására általában azért kerül sor, mert az ügyfél eláll azon magatartás kifejtésére vonatkozó szándékától, amely a kérelmezési kötelezettséget keletkeztette.
A 69–70. §-hoz
A hivatalbóli eljárások vagy a vizsgáló észlelése, vagy bejelentés alapján indulnak. Bárki, aki a javaslat szabályaiba ütköző magatartást észlel, a Gazdasági Versenyhivatalhoz bejelentéssel élhet, amennyiben jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti. A bejelentés alapján a vizsgáló meghallgatást tart az érdekeltek közreműködésével. A meghallgatás még nem minősül vizsgálatnak, így az érdekeltek nem ügyfelek, s a Gazdasági Versenyhivatalnak a tényállás tisztázásához rendelkezésre álló jogosítványai sem érvényesíthetők. A bejelentőt védi az a szabály, hogy kérheti személye titokban tartását a későbbi vizsgálat során. Ha azonban tanúkénti kihallgatására szükség van, ez a joga elenyészik, s csupán azt kérheti, ne fedjék fel azt, hogy bejelentéssel élt. A meghallgatás alapján a vizsgáló 30 napon belül dönt annak befejezéséről vagy a vizsgálat megindításáról.
A bejelentő a vizsgálat megtagadásáról szóló határozatot megkapja, és ellene jogorvoslati kérelemmel élhet.
A vizsgálatot hivatalból határozattal kell elrendelni. A határozatban meg kell jelölni azokat a körülményeket, illetve magatartásokat, amelyek a jogsértés gyanújára adnak okot, s ezáltal az eljárás lefolytatását indokolják. Értelemszerűen meg kell jelölni a határozatban azt is, hogy mely anyagi szabály megsértése miatt indul az eljárás. Ezek a feltételek tehát azt jelentik: az ügyféllel közölni kell, hogy a vizsgálat minek a megállapítására irányul. Ez elengedhetetlen a védekezéshez való jog gyakorlásához. A 65. § (5) bekezdése értelmében az ügyfelet nemcsak az elrendelő határozattal, de az eljárás folyamán is tájékoztatni kell az ellene felhozott tényekről, illetve arról, hogy a vizsgálat mely anyagi jogszabály megsértése miatt folyik – abban az esetben, ha ezek eltérőek az elrendelő határozatban foglaltaktól.
A vizsgálatot elrendelő határozat ellen jogorvoslattal élni nem lehet. Hasonlóképpen nincs jogorvoslat az eljárásba való bevonás ellen (53. § (2)–(3) bek.). Ez a megoldás összhangban van a közigazgatási eljárás általános szabályaival: az eljárás hivatalból történő megindítása ellen semmilyen fajta jogorvoslat nincs közigazgatási rendszerünkben. (Nincs jogorvoslat a szabálysértési eljárás megindítása ellen sem, illetve a polgári perben az alpereskénti perbevonás sem támadható külön jogorvoslattal; jogrendszerünk csupán a büntetőeljárás esetében ad lehetőséget panaszra, de bírói utat itt sem biztosít.)
A vizsgáló mérlegelhet, hogy mely törvénysértések esetében tartja indokoltnak – a közérdek védelmére tekintettel – az eljárás megindítását. A mérlegelési jog indoka az, hogy a javaslat rendelkezéseibe ütközhet formálisan olyan magatartás is, amely csekély jelentőségénél fogva a versenyfelügyeleti eljárást és szankcionálást nem teszi szükségessé. A Gazdasági Versenyhivatal a hivatalbóli eljárás lefolytatására tehát nem szorítható rá, a vizsgálat elrendelése a vizsgáló saját értékelésén alapszik, s döntése nem kényszeríthető ki. Hasonló okból nincs lehetőség arra, hogy a sérelmet szenvedett ügyfél (egyéb érdekelt) jogorvoslattal éljen akkor, ha az eljáró versenytanács az eljárást törvénysértés hiányának megállapítására hivatkozva megszünteti. Ezek a szabályok azonban nincsenek ellentétben a bírósághoz fordulás alkotmányos jogával, mivel a Gazdasági Versenyhivatal speciális versenyfelügyeleti jogkört gyakorol a közérdek védelmében, s ha a verseny szabadságát, illetve tisztességét sértő magatartás polgári jogi igényt keletkeztető jogsérelmet is okoz, az érintett fél polgári jogi igényét (pl. vagyoni és nem vagyoni kártérítés) a bíróság előtt keresettel érvényesítheti.
Ha valamely ügyet a bíróság – hatáskörének hiányát megállapítva – a Gazdasági Versenyhivatalhoz áttesz, a vizsgáló az eljárást megindítja, ha valamilyen kérelemre indítható eljárás lefolytatásának van helye. Egyéb esetekben – élve a hivatalból indított eljárásban érvényesülő mérlegelési jogával – vagy elrendeli a vizsgálatot, vagy értesíti a bírósági eljárást kérelmező felet, hogy a vizsgálat elrendelését a 70. § alapján nem tartja indokoltnak. Kötelező az eljárás lefolytatása a 86. § (3) bekezdése szerinti megkeresés esetében.
Ugyancsak hivatalból indulnak a határozatok visszavonására irányuló eljárások, melyek megindítása előtt a vizsgáló a visszavonás anyagi jogi feltételeinek fennállása alapján (19., illetve 32. §) mérlegeli a vizsgálat elrendelését. Lefolytatásukban ezek az eljárások nem különböznek az egyéb hivatalból indított eljárásoktól.
A 71. §-hoz
A vizsgáló eljárását 50 nap alatt (amely egyszer, 30 nappal meghosszabbítható) köteles befejezni, s az arról készített jelentést az eljáró versenytanács elé terjeszteni. A jelentés tartalmazza a tényállást, a bizonyítékokat. A vizsgáló a jelentésben indítványt tesz az eljárás további menetére, s esetlegesen ideiglenes intézkedés elrendelésére (ez utóbbit külön jelentésben, a vizsgálat befejezése előtt is indítványozhatja).
Az a piaci szereplő, aki a törvény alanyi hatálya alá tartozó vállalkozásnak a javaslatba ütköző jogellenes magatartását sérelmezi, a Gazdasági Versenyhivatalhoz bejelentéssel élhet, bejelentőként azonban nem válik ügyféllé. A versenyfelügyeleti eljárás ugyanis a piaci verseny tisztaságában és szabadságában megtestesülő közérdek védelmére hivatott, s a versenytársak egyedi sérelmeit így csak közvetetten orvosolja, mivel a verseny tisztaságának és szabadságának fogalmán keresztül egyedileg meg nem határozott piaci szereplők (és fogyasztók) összességének (köz-)érdeke áll a jogi védelem alatt. Az, akit a versenysértő magatartás közvetlenül is érint, polgári jogi igényét (vagyoni, illetve nem vagyoni kár, személyiségi jogi, illetve tulajdonjogi védelem) a bíróság előtt érvényesítheti. Az adott (pl. kártérítési) tényállásban a jogellenesség a javaslat rendelkezéseinek megsértése következtében áll be.
A javaslat rendezi az ügyféli pozícióban történő jogutódlás kérdéseit. Ha az eljárás kérelemre indul, s az ügyfél jogutódlással szűnik meg, a jogutód a jogutódlástól számított 30 napon belül az eljárásba önként beléphet. A határidő a jogutódlástól kezdődik, ami pl. gazdasági társaságok közötti jogutódlás esetében azt jelenti, hogy a cégbíróság konstitutív hatályú végzése állapítja meg a jogutódlást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha a jogutód a gazdasági forgalomban már a cégbíróság visszamenőleges hatályú bejegyző végzésének meghozatala előtt jogelődje jogosítványa gyakorlójaként lép fel, akkor a cégbírósági eljárás időtartama alatt engedély, illetve egyedi mentesítés nélkül is jogszerűen gyakorolhatná a jogelődje által engedélyezni, illetve mentesíteni kérelmezett magatartást vagy tevékenységet pusztán azzal a formális indokkal, hogy a javaslat a jogutódlástól számított 30 napig lehetőséget ad az önkéntes belépésre, s ezzel a határidő tűzéssel jogszerűvé teszi a határidőn belüli késlekedést. Ebben az esetben a tényleges tevékenység vagy magatartás kifejtése megalapozza a hivatalbóli eljárást függetlenül attól, hogy a jogutódlás bejegyzése megtörtént-e. Ugyancsak ez a helyzet akkor, ha a jogutódlás formálisan is bekövetkezett, (pl. bejegyzéssel) de a 30 nap még nem telt le.
A 30 napos határidő eltelte előtt is beállhat a jogutód belépési kötelezettsége, ha pl. a törvényben meghatározott tilalomból fakadó jogkövetkezmények alól annak ellenére mentesülni kíván, hogy a jogelődje által kötött ( és mentesíteni kérelmezett ) versenyt korlátozó megállapodást az önkéntes belépésre nyitva álló határidő letelte előtt teljesíteni kívánja.
Ha a jogutód a kérelemre indult eljárásban önként nem lép be, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az eljárást megszünteti. Ha annak feltételei fennállnak, a vizsgáló az eljárást hivatalból megindíthatja.
Ha a jogutódlásra hivatalból indult eljárásban kerül sor, a jogutód az eljárásba bevonható. A bevonás pusztán a jogutódlás tényénél fogva nem kötelező, a vizsgáló ugyanazon szempontok alapján dönt arról, hogy indokolt-e a bevonás, vagy sem, mintha egy új hivatalbóli eljárás megindításának elrendeléséről kellene határoznia (70. § (1) bek.). Ha a mérlegelés eredményeképpen a jogutód bevonását nem tartja indokoltnak, az eljárást megszünteti.
A javaslat külön rendelkezik arról az esetről, ha a hivatalbóli eljárás nem a megfelelő ügyfél ellen indult. Az ügyfél meg nem felelősége alatt a személyes érintettség hiányát kell érteni, s nem a törvénysértés hiányát. Ha a megfelelő ügyfél személye a rendelkezésre álló adatokból megállapítható, őt az eljárásba be lehet vonni az előző ügyfél egyidejű elbocsátásával. A javaslat azért nem teszi kötelezővé a bevonást, mert előfordulhat, hogy az új ügyfél esetében az eljárás folytatása nem indokolt. Ha új ügyfél bevonására nem kerül sor – akár azért, mert a rendelkezésre álló adatokból a személye nem állapítható meg, akár azért, mert a bevonása nem indokolt, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az eljárást megszünteti.
A jogutód, illetve a megfelelő ügyfél bevonásával új személy jelenik meg az eljárásban, akit értelemszerűen teljes egészében megilletnek az ügyfél jogai. Ennek megfelelően biztosítani kell számára a nyilatkozattételi jogot, a védelemhez való jogot. Ehhez azonban időre van szükség, ezért rendelkezik úgy a javaslat (63. § (3) bek. a) pont), hogy ebben az esetben az eljárási határidő számítása során a jogelőddel szemben folytatott eljárásra fordított időt figyelmen kívül kell hagyni. Mindazonáltal a vizsgálónak joga van arra, hogy ha a jogutódlás valószínűsítése nehézségekbe ütközik, ne a bevonást válassza, hanem – ha annak egyéb feltételei (70. § (1) bek.) fennállnak – új eljárást indítson hivatalból (s a korábbi eljárást megszüntesse).
A kérelemre indult eljárásokban sem a jogutód, sem a megfelelő ügyfél hivatalbóli eljárásba vonásának nincs helye, mivel az eljárás a kérelmező uralma alatt áll. Természetesen a kérelmező az eljárás során kiterjesztheti a kérelmét más személyekre is, akik ezáltal kérelmezettként ügyféllé válnak (egyúttal a korábbi kérelmezettek az eljárásból elbocsáthatók, ugyanis az ő vonatkozásukban a kérelmező a kérelmét visszavonja (68. § (5) bek.), ezért rájuk nézve az eljárást meg kell szüntetni.) A kérelem az érdemi határozat meghozatalát megelőzően bármikor megváltoztatható (új kérelmezettre kiterjeszthető), ezáltal azonban az elintézési határidő számítása újból kezdődik (63.§ (3) bek. a) pont). Ha a kérelmező a kérelmét a megfelelő személyre nem terjeszti ki, az eljáró Versenytanács a kérelmet elutasítja. Ugyanez a helyzet akkor, ha a kérelmező a kérelmezett jogutódjára nem terjeszti ki a kérelmét.
Az 54. §-hoz
A képviselet szabályozása a Polgári perrendtartás mintáját követi. Az ügyfél az eljárásban vagy személyesen vesz részt, vagy meghatalmazottjával képviselteti magát. Azon személyek, illetve szervezetek körét, akik számára az ügyfél meghatalmazást adhat, a javaslat tételesen meghatározza, illetve érvényesülni engedi a külön jogszabályban meghatározott speciális képviseleti jogosultságot (pl. szabadalmi ügyvivők képviseleti joga: 1995: XXXII. tv. 1. §)
Speciális rendelkezés, hogy meghatalmazottként az adott gazdasági tevékenységben érintettek szakmai érdekképviseleti szerve is eljárhat. Azt, hogy mely típusú szervek minősülhetnek ekként, mindig a konkrét ügy vonatkozásában lehet eldönteni. Az érdekképviseleti szervek nyilatkozata azonban számos esetben nélkülözhetetlen az adott gazdasági terület verseny-viszonyainak feltérképezése, illetve egyes szakkérdések eldöntése során. Ha ilyen típusú nyilatkozat, szakvélemény beszerzésére előreláthatólag szükség lesz, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az adott szakmai érdekképviseleti szerv meghatalmazottkénti eljárását visszautasíthatja.
Az 55. §-hoz
A javaslat átfogóan szabályozza az eljárás szereplőinek iratbetekintési jogát, külön figyelmet szentelve az üzleti titok védelmének.
Az ügyfél (és képviselője) az eljárás során bármikor betekinthet az iratokba, és azokról másolatot, illetve feljegyzést készíthet. E jog a védelemhez való jog érvényesíthetőségének egyik alappillére. A korlátlan betekintési jog azonban összeütközésbe kerülhet más ügyfelek, illetve az eljárás egyéb résztvevőinek (tanú, szakértő, szemletárgy birtokosa) az üzleti titok védelméhez fűződő jogával.
Ezért a javaslat kimondja, hogy az ügyfél, illetve az eljárás egyéb résztvevői az üzleti titok védelmére való hivatkozással kérhetik a vizsgálót, illetve az eljáró versenytanácsot az iratbetekintési jog korlátozására. Ha a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács a kérelemnek helyt ad, egyúttal kötelezheti az ilyen kérelem előterjesztőjét olyan iratváltozat elkészítésére, amely nem tartalmaz üzleti titkot. Ezáltal az iratbetekintési jog sem szenved sérelmet. A határozat ellen külön jogorvoslatnak van helye. A fentiekből következik, hogy a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az ügyfélnek (ill. képviselőjének) nem fogja hivatalból megtiltani más ügyfél (illetve egyéb eljárási résztvevő) üzleti titkot tartalmazó iratába való betekintést, vagyis azt kérelmezni kell. Ez a szabályozás összhangban van az üzleti titok megfogalmazásával (4. § (3) bek. a) pont), amely az érintettek titokmegőrzésre irányuló aktivitását is megköveteli az üzleti titokkénti minősítéshez.
Eltérő a helyzet az eljárás egyéb résztvevőinek iratbetekintési jogát illetően. E személyek csak a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács engedélyével tekinthetik meg az ügy iratait. Az engedély megadásához igazolniuk kell, hogy az iratok ismeretéhez jogos érdekük fűződik. Ez utóbbi esetben sem jogosultak azonban a titokvédelmi szabályok által védett, illetve az üzleti titkot tartalmazó iratokba való betekintésre. Ez vonatkozik a bejelentőre is. Az üzleti titok védelmére az eljárás egyéb résztvevőivel szemben a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács akkor is köteles, ha valamely irat üzleti titokként való kezelését az érintett megelőzőleg nem kérte. Ha a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács e kérdésben nem tud egyértelműen dönteni, célszerű az érintett felet nyilatkoztatnia az engedély megadása előtt. E szabályozás indoka az, hogy az eljárás egyéb résztvevőinek iratbetekintési joga nem olyan alanyi jogosultság, amellyel szemben az üzleti titkát megőrizni kívánó ügyfelet eleve valamely titokmegőrzési aktvitásra kellene kötelezni.
Az ügyész általános iratbetekintési jogát az ügyészség Alkotmányban meghatározott feladatai teljesíthetőségének biztosítása alapozza meg.
Ha a Gazdasági Versenyhivatal külföldi hatóságot keres meg, s az igényli, hogy az általa szolgáltatott adatokat üzleti titokként kezelje, a Gazdasági Versenyhivatal köteles ennek megfelelően eljárni.
Az 56–57. §-hoz
A határidőszámítás, illetve a mulasztás orvoslásának szabályai a Polgári perrendtartás mintájára épülnek fel. Eltérés, hogy a mulasztás igazolhatóságának jogvesztő (abszolút) határideje 60 nap. Az igazolási kérelemről a vizsgálati szakban a vizsgáló, a versenytanácsi szakban az eljáró versenytanács dönt. A vizsgáló elutasító határozata ellen külön jogorvoslatnak van helye, míg az eljáró versenytanácsnak a kérelmet elutasító határozatát csak az érdemi határozat elleni jogorvoslatban lehet kifogásolni.
Az 58–59. §-hoz
A külföldre irányuló megkeresések és kézbesítések, valamint a külföldi hatóság megkereséseinek teljesítését a Javaslat a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 67–68. §-aiban foglaltaktól eltérően szabályozza. a Javaslat szerint a Gazdasági Versenyhivatal ezekben az ügyekben közvetlenül jár el. A javaslat nem említi, de a külföldi hatóság hasonló eljárására csak a saját jogának hasonló rendelkezése esetében van lehetőség. Az ilyen – kölcsönös – szabályozás rendszerint nemzetközi szerződés (vagy viszonosság) alapján valósul meg. Az ügyfelek üzleti titkainak védelmére a Javaslat a külföldi hatóságok megkereséseinek teljesítése során is kötelezi a Gazdasági Versenyhivatalt.
A 60. §-hoz
Az eljárás felfüggesztése esetében a javaslat csak egyetlen kérdésben ad eltérő szabályt az Áe.-hez képest: jogorvoslatot biztosít a felfüggesztő határozat ellen, de csak a kérelemre indult eljárásokban, mivel a felfüggesztésből adódó késedelem csak ezekben az eljárásokban vezethet az ügyfelek érdeksérelmére.
A 61. §-hoz
Az ügyféllel, illetve az eljárás bármely résztvevőjével szemben rendbírság szabható ki, ha az eljárás során olyan cselekményt végez, illetve olyan magatartást tanúsít, amely az eljárás elhúzására, a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányul, vagy azt eredményezi. A jogellenességet tehát megalapozhatja mulasztás éppúgy, mint tevőleges magatartás. Az általános megfogalmazás felöleli a valótlan nyilatkozat megtételét is. A jogellenességet kizárja – így a rendbírság kiszabásának akadályát képezi – az, ha jogszabály jogosít fel az adott magatartásra. Így pl. az Áe. 27. §-ának (1) bekezdésénél fogva az ügyfél jogosult arra, hogy a nyilatkozattételt megtagadja. E magatartásával okozott eredményért – legyen az időveszteség, vagy a tényállás feltárásának nehézsége – nem bírságolható. Azonban az ügyfél is bírsággal sújtható, ha tevőleges magatartásával (pl. szándékoltan félrevezető nyilatkozat tételével) okoz időveszteséget.
A magatartás akkor szankcionálható, ha célzatos (időhúzásra, vagy a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányul), illetve célzat hiányában is, ha az említett eredmény bekövetkezésével jár (időhúzást, illetve valótlan tényállást eredményez). Ez utóbbi esetben is szükséges azonban a szankció kiszabhatóságához az, hogy a magatartás kifejtője a magatartásának lehetséges eredményét előre láthassa. A rendbírság tehát szubjektív alapú joghátrány.
A rendbírság összegét a Javaslat az Áe. általános szabályaihoz képest tágabb határok között állapítja meg. Speciális szabály, hogy ha a vizsgáló (az eljáró versenytanács) valamely eljárási cselekmény teljesítésére határidőt állapít meg, és ezt elmulasztják, a rendbírság a késedelem időtartalmához igazodó napi összegben kerül meghatározásra. Természetesen ebben az esetben is van helye kimentésnek, ha a mulasztást megfelelően igazolják (57. § (2) bek.).
A rendbírságot kiszabó határozat ellen külön jogorvoslatnak van helye, amelynek a végrehajtásra halasztó hatálya van.
A 62. §-hoz
A kérelemre indult eljárások – az áremelés előzetes bejelentése kivételével – díjkötelesek. A megállapítási kérelmek, illetve az egyedi mentesítés iránti kérelem díja százezer forint, a vállalkozások összefonódása engedélyezésének díja pedig ötszázezer forint.
Az eljárási díjat a kérelem benyújtásával egyidejűleg kell befizetni. Ha az ügyfél ezt elmulasztja, hiánypótlásra hívják fel, s ha ennek nem tesz eleget, az eljárást megszüntetik (68. § (4) bek.). Ha az ügyfél az eljárás során a kérelmét visszavonja, az eljárási díj fele a számára visszajár. Ha az eljárást azért szüntetik meg, mert a kérelmező a hiánypótlási felhívásnak a megadott határidőn belül nem tett eleget, a kérelmező a teljes eljárási díj visszatérítését igényelheti. Ha az eljárás nem kérelemre, hanem hivatalból indul (67. § (3) bek.), de az eljárás befejezésekor az ügyfél gazdasági versenyt korlátozó megállapodását egyedileg mentesítik a tilalom alól, illetve a vállalkozások összefonódását engedélyezik, az eljárási díjat utólag meg kell fizetni, ellenkező esetben ugyanis az ügyfélnek jogellenes mulasztásából előnye származna.
A kérelemre indult eljárás költségeit az ügyfél köteles előlegezni, és az eljárás eredményére tekintet nélkül viselni. Ugyancsak az ügyfelet kötelezik utólag azon hivatalbóli eljárás költségeinek megfizetésére, amely a fentebb említett módon a mentesítés, illetve az engedély megadását eredményezi. Az eljárás költségei mind a hivatalnál, mind az ügyfeleknél, illetve az eljárás egyéb résztvevőinél felmerülhetnek, így ide tartozik pl. a szakértői díj vagy az ügyfelet képviselő ügyvéd munkadíja is.
A hivatalból indított eljárásnak díja – értelemszerűen – nincs. A költségek megfizetésére akkor kell az ügyfelet kötelezni, ha a törvénybe ütköző magatartását megállapították, illetve az eljárás szünetelés folytán szűnt meg. Ezek hiányában a költségeket az állam viseli.
A javaslat lehetőséget ad arra, hogy olyan ügyben, amely tárgyánál fogva többeket is érint, bármely érintett egyedül is benyújthasson kérelmet (pl. egy sokpólusú kartellmegállapodás bármelyik részese). Ebben az esetben viszont méltánytalan lenne az, ha kérelmező egyedül viselné az eljárási díj és költség megfizetésének terhét. Ezért a javaslat lehetővé teszi ilyen esetben az eljárási díj és költség utólagos megosztását a kérelmező és a kérelmezettek között (erről az érdemi határozatban kell rendelkezni). Erre azonban csak a kérelemnek helyt adó döntés esetében kerülhet sor, mivel a kérelmezettre nem lehet áthárítani egy alaptalan kérelem anyagi terheit.
Ha a hivatalbóli eljárásban azt állapítják meg, hogy több ügyfél együttesen valósította meg a törvénybe ütköző magatartást, az eljárás költségeinek megfizetéséért egyetemlegesen felelnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közreműködésük arányának egyértelmű megállapíthatósága esetében ne lehetne őket a költségek megfizetésében külön-külön marasztalni. Ez a „többen a kevesebb” elvéből következik.
Az eljárási díj és költség megfizetése alól mentesség nem adható. Ennek oka az, hogy a versenyhivatal elé kerülő ügyek az anyagi jogi szabályoknál fogva olyan nagyságrendűek, amelyekben az érintett ügyfelek anyagi teherbíróképessége vélelmezhető.
A tanúk és szakértők díjazását a Pp. általános szabályainak mintájára szabályozza a javaslat. A szakértők díjazása a bíróság által kirendelt szakértők díjazására vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásával történik.
A 63–64. §-hoz
A javaslat általánosságban deklarálja, hogy az ügyek alapos vizsgálatáról és észszerű időn belül történő befejezéséről hivatalból kell gondoskodni, ezáltal is hangsúlyozva azt, hogy a versenyfelügyeleti eljárásban a hivatalbóliság a meghatározó.
A versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására a Javaslat – az egyéb hatósági eljárásokhoz hasonlóan – elintézési határidőt ad. A versenyfelügyeleti eljárások összetettségére való tekintettel az elintézési határidő hosszabb az általános államigazgatási elintézési határidőnél: 90 nap. Ezt – indokolt esetben – a Versenytanács elnöke legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja. Az áremelés előzetes bejelentésével kapcsolatos eljárásra az ártörvény eltérő eljárási határidőt állapít meg.
Fontos szabály, hogy a kérelemre indult eljárásokban a törvény által előírt elintézési határidő letelte – az eljáró versenytanács határozatának hiányában – a kérelem teljesítését jelenti. Ez a szabály is indokolja azt, hogy az elintézési határidő számításánál maradjanak figyelmen kívül azon időtartamok, amelyek alatt az eljárás folytatása objektíve lehetetlen, s ez a lehetetlenülés nem a Gazdasági Versenyhivatal érdekkörében merül fel. Ezeket az esetköröket a Javaslat részben e §-ban sorolja fel, másrészt az egyes részletszabályok között kerülnek kiemelésre (továbbá az Áe. is meghatároz ilyen eseteket). Az első csoportba tartozik a jogutód eljárásba vonásáig, illetve önkéntes belépéséig, valamint a megfelelő ügyfél eljárásba vonásáig, illetve a kérelemnek a megfelelő ügyfélre való kiterjesztéséig eltelt idő, a külföldi kézbesítés foganatosításának ideje, a meghalt törvényes képviselő helyett új képviselő bejelentéséig eltelt idő, az eljáró versenytanácsnak az eljárást megakasztó eljárási határozata elleni jogorvoslat elbírálásának ideje, a Gazdasági Versenyhivatal elháríthatatlan ok miatti működésképtelenségének ideje. Az utóbbi csoportba az eljáró versenytanácstag kizárási eljárására fordított idő, illetve az Áe.–ban meghatározott esetek tartoznak. A határidőszámításnál figyelmen kívül hagyandó időtartamot az adott akadály felmerülésétől kell számítani. Ugyancsak kihatással van az eljárási határidőre az, ha a kérelemre indult eljárásokban az ügyfelet a kérelem hiányainak pótlására hívják fel. Ebben az esetben az eljárási határidő a hiányok pótlásától kezdődik. Ha az ügyfél a hiányokat határidőben nem pótolja, de utóbb késedelmét igazolással kimenti, az eljárási határidő az igazolási kérelemnek helytadó határozat meghozatalától kezdődik.
A 65. §-hoz
A javaslat meghatározza azokat a jogosítványokat, amelyeket a Gazdasági Versenyhivatal a tényállás tisztázása érdekében gyakorolhat. E jogosítványok a magánautonómia felségterületére való behatolást tesznek lehetővé a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás megakadályozásához fűződő közérdekre tekintettel. A magánautonómia korlátozására alkalmas eszközrendszer alkotmányosságát a védett érdekekkel való arányosság biztosítja.
A Gazdasági Versenyhivatal egyik legfontosabb jogosítványa az üzleti titkot tartalmazó iratokba való betekintés (illetve, azokból másolat, kivonat készítés) joga. Ennek biztosítása elengedhetetlen, mivel az anyagi jogi szabályok alkalmazásához (pl. az érintett piac meghatározása) alapvetően szükséges azoknak az adatoknak az ismerete, amelyek rendszerint üzleti titoknak minősülnek. Az üzleti titok „minősített” típusainak (pl. banktitok, biztosítási titok) megismerésére külön jogszabályok rendelkezései irányadók, csakúgy, mint az állami és szolgálati titkot tartalmazó iratok megtekintésére. A Gazdasági Versenyhivatalnak a feladata ellátását szolgáló tájékozódási jogosítványai nemcsak az ügyféllel szemben állnak fenn, hanem bárkivel, aki a vizsgálat tárgyáról olyan adatokkal rendelkezik, amelyek a tényállás tisztázásához nélkülözhetetlenek. Ezen adatok (okiratok) beszerzése az érintett személy (szervezet képviselője) tanúkénti kihallgatása, illetve a tanúnak az adott irat becsatolására kötelezése, továbbá a szemletárgy birtokosának a szemletárgy felmutatására való kötelezése útján valósul meg. A Gazdasági Versenyhivatal ebben az esetben is jogosult az üzleti titok megismerésére (65. § (3) bek.).
A vizsgáló jogosult az ügyfélnél szemlét tartani, a szemle során az ügyfél bármely helyiségébe belépni, továbbá az ügyfelet, illetve a szemle helyszínén tartózkodó bármely megbízottját (pl. alkalmazottját) a szemle foganatosíthatósága érdekében szóban vagy írásban felvilágosítás adására kötelezni, továbbá jogosult a helyszínen bármely más módon tájékozódni.
Az ügyfélnek e szabály alkalmazásával történő felvilágosításadásra kötelezhetősége nem jelenti azt, hogy az ügyfél általában véve köteles lenne az ügyben nyilatkozatot tenni, ugyanis számára az Áe. 27. § (1) bekezdése biztosítja a nyilatkozattétel megtagadásának jogát. Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Európai Emberi Jogi Egyezmény (kihirdette az 1993: XXXI. tv.) 6. cikke értelmében mindenkit megillet a védelem joga, amelynek része az, hogy senki sem köteles önmagára nézve terhelő nyilatkozatot tenni, illetve a hatóság ellene folyó eljárásában eshetőlegesen a saját rovására aktívan részt venni. Az ártatlanság vélelméből is következik, hogy a „vád” állításait a hatóságnak kell bizonyítania. Az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában az Egyezmény alkalmazást nyer a represszív jellegű igazgatási-hatósági eljárásokra is, s az Egyezmény a jogi személyek javára is alkalmazható. E kritériumok alapján az Egyezmény előírásainak a Gazdasági Versenyhivatal előtti eljárásban is érvényesülniük kell, így többek között a védelemhez való jognak is.
Ugyancsak a védelemhez való jogot kívánja biztosítani az a szabály, hogy az ügyfelet megfelelő időben kell tájékoztatni arról, hogy milyen jogsértés miatt, illetve milyen bizonyítékok alapján folytatják vele szemben az eljárást, illetve az eljárás mely tények vizsgálatára terjed ki. A megfelelő időben való tájékoztatás azt jelenti, hogy elegendő időt kell biztosítani az ügyfél számára az ellene felhozottakra vonatkozó nyilatkozata megtételéhez. Mindez az Áe. 2. §-ának (6) bekezdésében biztosított nyilatkozattételhez való jogból is következik: ez a jog egyúttal azt a kötelezettséget rója az eljáró hatóságra, hogy az ügyfelet mindig olyan helyzetbe kell hoznia, hogy nyilatkozattételi jogát gyakorolhassa.
A javaslat biztosítja a Gazdasági Versenyhivatal számára – a versenyfelügyeleti feladatának teljesítéséhez fűződő közérdekre tekintettel – a személyi adatok megismerésének jogát a vizsgált gazdasági tevékenységgel összefüggésben.
A 66. §-hoz
A tényállás tisztázásához szükséges jogosítványok nevesített típusa az iratok lefoglalása. Erre csak súlyos jogsértés gyanúja esetén és csak abban az esetben kerülhet sor, ha az irat meghamisításától, illetve megsemmisítésétől lehet tartani. Nincs helye lefoglalásnak, ha bizonyítás nélkül is kétséget kizáróan megállapítható, hogy az irat nem az ügyfél tulajdona. A lefoglalást meg kell szüntetni, ha fenntartása már nem indokolt.
A 67–68. §-hoz
A versenyfelügyeleti eljárás vagy hivatalból, vagy kérelemre indul. A törvénybe ütköző magatartás miatt az elkövetéstől (ha ez állapot, annak megszűnésétől) számított 3 éven belül lehet eljárást indítani. Kérelemre indul az eljárás a 18. § (1) bekezdésében meghatározott megállapítás, a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásnak a tilalom alól való (egyedi) mentesítése, a vállalkozások összefonódásának engedélyezése, végezetül az áremelés előzetes bejelentése esetén. A javaslat egyértelművé teszi, hogy ha az anyagi jogszabályok alapján az eljárás kérelmezésének lett volna helye, de azt elmulasztották, a Gazdasági Versenyhivatal az eljárást hivatalból is megindíthatja.
A javaslat nem egységesen határozza meg, hogy az eljárás iránti kérelmet ki nyújthatja be: áremelés előzetes bejelentése esetében az anyagi jogi szabály az irányadó; az egyedi mentesítésnél a kérelmező az, aki mentesülni kíván, míg a megállapítási kérelmeknél az léphet fel kérelmezőként, akinek a megállapítás érdekében áll. A versenyt korlátozó megállapodásokhoz kapcsolódó kérelmek körében a javaslat nem írja elő, hogy az összes érdekeltnek (pl. egy kartell részesei) kérelmezőként kell szerepelnie, így a kérelem benyújtására az érdekeltek bármelyike egyedül is jogosult, az eljárást egymaga is megindíthatja. Vállalkozások összefonódása esetében a 28. § (1) bekezdése meghatározza, hogy az összefonódás résztvevői közül ki az, akinek az engedélyért folyamodnia kell. Ebben az esetben sem kötelező az összefonódás összes résztvevőjének közösen előterjesztenie a kérelmet, azonban kérelmezőként vagy kérelmezettként minden résztvevő ügyféli pozícióba kerül.
A javaslat csak a vállalkozások összefonódásának engedélyezése iránti kérelem előterjesztésére határoz meg pontos határidőt (28. § (2) bek.). Ennek ellenére a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalom alóli (egyedi) mentesítésének kérelmezése is határidőkhöz kötött annyiban, hogy az adott kartellmegállapodás (összehangolt magatartás, döntés) tilalom alá esik mindaddig, amíg azt a Gazdasági Versenyhivatal konstitutív hatályú határozata nem mentesíti. Ennek megfelelően bármely olyan magatartás, amely – az egyedi mentesítés hiányában – a Gazdasági Versenyhivatal hivatalbóli eljárását a 11. §-ban foglalt tilalomba való ütközés miatt megalapozhatja, csak akkor fejthető ki, ha a Gazdasági Versenyhivatal a kérelmet teljesítette. Ehhez képest a kérelem jogszerű előterjesztésének határideje az adott magatartás kifejtését megelőző időpont.
A megállapítási kérelmek előterjesztésének határideje nincs, mivel azonban ezek a kérelmek a gazdaság résztvevőinek a saját magatartásuk jogszerűségére vonatkozó meggyőződése megerősítésére hivatottak, célszerű azt a magatartás megkezdése előtt benyújtani, ellenkező esetben ugyanis – egy hivatalból indított eljárás eredményeképpen – szankció alkalmazásának lehet helye.
Ha a kérelem nem tartalmazza az eldöntéséhez szükséges adatokat, a vizsgáló az ügyfelet – határidő tűzésével – a hiány pótlására hívja fel, a hiánypótlás elmulasztása esetében pedig megszünteti az eljárást.
A kérelmező az eljárás során a kérelmét bármikor visszavonhatja. Ilyenkor az eljárást meg kell szüntetni. A kérelem visszavonására általában azért kerül sor, mert az ügyfél eláll azon magatartás kifejtésére vonatkozó szándékától, amely a kérelmezési kötelezettséget keletkeztette.
A 69–70. §-hoz
A hivatalbóli eljárások vagy a vizsgáló észlelése, vagy bejelentés alapján indulnak. Bárki, aki a javaslat szabályaiba ütköző magatartást észlel, a Gazdasági Versenyhivatalhoz bejelentéssel élhet, amennyiben jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti. A bejelentés alapján a vizsgáló meghallgatást tart az érdekeltek közreműködésével. A meghallgatás még nem minősül vizsgálatnak, így az érdekeltek nem ügyfelek, s a Gazdasági Versenyhivatalnak a tényállás tisztázásához rendelkezésre álló jogosítványai sem érvényesíthetők. A bejelentőt védi az a szabály, hogy kérheti személye titokban tartását a későbbi vizsgálat során. Ha azonban tanúkénti kihallgatására szükség van, ez a joga elenyészik, s csupán azt kérheti, ne fedjék fel azt, hogy bejelentéssel élt. A meghallgatás alapján a vizsgáló 30 napon belül dönt annak befejezéséről vagy a vizsgálat megindításáról.
A bejelentő a vizsgálat megtagadásáról szóló határozatot megkapja, és ellene jogorvoslati kérelemmel élhet.
A vizsgálatot hivatalból határozattal kell elrendelni. A határozatban meg kell jelölni azokat a körülményeket, illetve magatartásokat, amelyek a jogsértés gyanújára adnak okot, s ezáltal az eljárás lefolytatását indokolják. Értelemszerűen meg kell jelölni a határozatban azt is, hogy mely anyagi szabály megsértése miatt indul az eljárás. Ezek a feltételek tehát azt jelentik: az ügyféllel közölni kell, hogy a vizsgálat minek a megállapítására irányul. Ez elengedhetetlen a védekezéshez való jog gyakorlásához. A 65. § (5) bekezdése értelmében az ügyfelet nemcsak az elrendelő határozattal, de az eljárás folyamán is tájékoztatni kell az ellene felhozott tényekről, illetve arról, hogy a vizsgálat mely anyagi jogszabály megsértése miatt folyik – abban az esetben, ha ezek eltérőek az elrendelő határozatban foglaltaktól.
A vizsgálatot elrendelő határozat ellen jogorvoslattal élni nem lehet. Hasonlóképpen nincs jogorvoslat az eljárásba való bevonás ellen (53. § (2)–(3) bek.). Ez a megoldás összhangban van a közigazgatási eljárás általános szabályaival: az eljárás hivatalból történő megindítása ellen semmilyen fajta jogorvoslat nincs közigazgatási rendszerünkben. (Nincs jogorvoslat a szabálysértési eljárás megindítása ellen sem, illetve a polgári perben az alpereskénti perbevonás sem támadható külön jogorvoslattal; jogrendszerünk csupán a büntetőeljárás esetében ad lehetőséget panaszra, de bírói utat itt sem biztosít.)
A vizsgáló mérlegelhet, hogy mely törvénysértések esetében tartja indokoltnak – a közérdek védelmére tekintettel – az eljárás megindítását. A mérlegelési jog indoka az, hogy a javaslat rendelkezéseibe ütközhet formálisan olyan magatartás is, amely csekély jelentőségénél fogva a versenyfelügyeleti eljárást és szankcionálást nem teszi szükségessé. A Gazdasági Versenyhivatal a hivatalbóli eljárás lefolytatására tehát nem szorítható rá, a vizsgálat elrendelése a vizsgáló saját értékelésén alapszik, s döntése nem kényszeríthető ki. Hasonló okból nincs lehetőség arra, hogy a sérelmet szenvedett ügyfél (egyéb érdekelt) jogorvoslattal éljen akkor, ha az eljáró versenytanács az eljárást törvénysértés hiányának megállapítására hivatkozva megszünteti. Ezek a szabályok azonban nincsenek ellentétben a bírósághoz fordulás alkotmányos jogával, mivel a Gazdasági Versenyhivatal speciális versenyfelügyeleti jogkört gyakorol a közérdek védelmében, s ha a verseny szabadságát, illetve tisztességét sértő magatartás polgári jogi igényt keletkeztető jogsérelmet is okoz, az érintett fél polgári jogi igényét (pl. vagyoni és nem vagyoni kártérítés) a bíróság előtt keresettel érvényesítheti.
Ha valamely ügyet a bíróság – hatáskörének hiányát megállapítva – a Gazdasági Versenyhivatalhoz áttesz, a vizsgáló az eljárást megindítja, ha valamilyen kérelemre indítható eljárás lefolytatásának van helye. Egyéb esetekben – élve a hivatalból indított eljárásban érvényesülő mérlegelési jogával – vagy elrendeli a vizsgálatot, vagy értesíti a bírósági eljárást kérelmező felet, hogy a vizsgálat elrendelését a 70. § alapján nem tartja indokoltnak. Kötelező az eljárás lefolytatása a 86. § (3) bekezdése szerinti megkeresés esetében.
Ugyancsak hivatalból indulnak a határozatok visszavonására irányuló eljárások, melyek megindítása előtt a vizsgáló a visszavonás anyagi jogi feltételeinek fennállása alapján (19., illetve 32. §) mérlegeli a vizsgálat elrendelését. Lefolytatásukban ezek az eljárások nem különböznek az egyéb hivatalból indított eljárásoktól.
A 71. §-hoz
A vizsgáló eljárását 50 nap alatt (amely egyszer, 30 nappal meghosszabbítható) köteles befejezni, s az arról készített jelentést az eljáró versenytanács elé terjeszteni. A jelentés tartalmazza a tényállást, a bizonyítékokat. A vizsgáló a jelentésben indítványt tesz az eljárás további menetére, s esetlegesen ideiglenes intézkedés elrendelésére (ez utóbbit külön jelentésben, a vizsgálat befejezése előtt is indítványozhatja).
A 72–73. §-hoz
A vizsgáló jelentésének értékelése alapján az eljáró versenytanács a következő intézkedéseket teheti: megállapíthatja, hogy az ügyfél törvénysértést nem követett el, illetve azt, hogy az eljárás folytatása nem indokolt – ezekben az esetekben az eljárást megszünteti; az ügyet – a jelentés kiegészítése céljából – a vizsgálónak visszaadhatja; ideiglenes intézkedéssel megtilthatja a törvénysértő magatartás folytatását, illetve elrendelheti a törvénysértő állapot megszüntetését, ha erre az érdekeltek védelme, valamint a verseny kialakulásának, fenntartásának vagy fejlesztésének veszélyeztetése miatt halaszthatatlanul szükség van. Az ideiglenes intézkedés mind kérelemre, mind hivatalból elrendelhető. Az ideiglenes intézkedés elrendelése – ha azt az ügyfél kérte – biztosítékadáshoz köthető. Az ideiglenes intézkedés ellen külön jogorvoslatnak van helye.
Ha a fenti intézkedésekre nincs szükség, az eljáró versenytanács tárgyalást tűz ki. A védelemhez való jog érvényesíthetősége érdekében a versenytanács közli az ügyféllel, hogy mely magatartások miatt tűzte ki a tárgyalást, azaz melyek azok a magatartások, amelyek – bizonyítottságuk esetében – alkalmasak a törvénysértés kimerítésére. A tárgyalástűzés időpontja tekintetében is érvényesül az a garanciális szabály, hogy a határnapot úgy kell meghatározni, hogy az ügyfélnek módjában álljon az iratokba betekinteni, és a tárgyalásra felkészülni.
A 74. §-hoz
A javaslat főszabálya szerint az érdemi határozatot tárgyaláson kell meghozni. Ettől eltérni csak az ügyfelek közös kérelme alapján lehet.
A tárgyaláson is határozhat az eljáró versenytanács az eljárás megszüntetéséről törvénysértés hiánya, illetve az eljárás lefolytatása indokolatlansága miatt, valamint elrendelhet ideiglenes intézkedést.
A versenytanács tárgyalása nyilvános, kivéve, ha az eljáró versenytanács a nyilvánosságot – kérelemre vagy hivatalból – államtitok, szolgálati titok, üzleti, bank- vagy biztosítási titok megőrzése végett, illetve nemzetgazdasági érdekre tekintettel kizárja.
A 75. §-hoz
Az eljárás szünetelése új intézmény, melynek célja az eljárás egyszerűsítése, és az önkéntes jogkövetés előmozdítása. A javaslat a szünetelés fogalmát a polgári eljárásjogban bevett értelemtől némiképp eltérő tartalommal használja. Az eljáró versenytanács a hivatalból indult eljárás szünetelését rendelheti el, ha a törvénysértés csekély fokú, és az ügyfél vállalja, hogy tartózkodik a törvénysértő magatartás folytatásától, és kárveszély esetén megteszi a károsodás bekövetkeztének megelőzéséhez szükséges intézkedéseket. A javaslat fogalmazásából kitűnik, hogy szünetelésnek csak akkor van helye, ha a jogsértő cselekmény veszélyeztető jellegű, azaz nem okozza a törvény által védett érdekek sérelmét. Ha ez az eredmény bekövetkezett, szünetelésnek nincs helye. A szünetelés időtartama legfeljebb 6 hónap.
A 76. §-hoz
Részben a szüneteléshez kapcsolódik az utóvizsgálat intézménye. Ha az eljáró versenytanács az eljárást szünetelteti, a vizsgáló a teljesítés ellenőrzése végett köteles utóvizsgálatot tartani. Az utóvizsgálat másik esetköre az érdemi határozattal befejezett ügyeket érinti – a vizsgáló ezekben az esetekben mérlegelése szerint dönthet az utóvizsgálat elrendeléséről. A szünetelés miatt elrendelt utóvizsgálatban a vizsgáló jelentést készít, amely alapján az eljáró versenytanács az eljárást megszünteti, ha az ügyfél a szünetelés elrendelésekor támasztott feltételeknek eleget tett, ellenkező esetben a versenyfelügyeleti eljárást folytatja, és – szükség esetén – érdemi határozatot hoz.
Az érdemi határozattal befejezett ügyekben tartott utóvizsgálat eredményeképpen az eljáró versenytanács az utóvizsgálat megszüntetése, illetve a végrehajtás elrendelése felől intézkedhet.
Az utóvizsgálat ideje legfeljebb 30 nap. Egyebekben az utóvizsgálatra az általános szabályok irányadók (így pl. határozattal kell elrendelni stb.).
A 77–79. §-hoz
A versenyfelügyeleti eljárás érdemi határozattal fejeződik be (kivéve természetesen, ha az eljárás már korábban megszüntetésre került).
Az érdemi határozat tartalma többféle lehet. A kérelemre indult eljárásokban az érdemi határozat a kérelemnek helyt ad, vagy azt elutasítja. A kérelem teljesítése az anyagi jogi szabályok szerint köthető feltételhez (mind kartell, mind fúziós ügyekben), illetve kartellügyekben meghatározott időre is szólhat a kérelem teljesítése. Ha az eljárás hivatalból indul – mivel a kérelem benyújtását elmulasztották – de végeredményben az eljáró versenytanács arra a megállapításra jut, hogy a kérelem teljesítésének törvényes akadálya nincs, az egyedi mentesítést meg kell adni, illetve az összeolvadást engedélyezni kell, mivel a Gazdasági Versenyhivatal elsődleges feladata a piac működésének biztosítása. Természetesen a kérelem előterjesztésének elmulasztása szankció alkalmazását vonhatja maga után.
A hivatalból lefolytatott eljárások eredményeképpen az érdemi határozat megállapíthatja a törvénysértést, elrendelheti a törvénysértő állapot megszüntetését, megtilthatja a további törvénysértést, elrendelheti a megtévesztésre alkalmas tájékoztatással kapcsolatban helyreigazító nyilatkozat közzétételét, végezetül a korábbi határozat visszavonását is kimondhatja. Mint látható, a törvénysértés megállapíthatóságának hiánya nem érdemi határozatban kerül kimondásra, ugyanis az az eljárás megszüntetését vonja maga után (ami a jogorvoslat szempontjából lényeges, mivel keresettel csak az érdemi határozat támadható).
Akinek törvénysértését az eljáró versenytanács megállapította, azzal szemben bírságot szabhat ki. Ha a törvénysértés többszörös (pl. tiltott kartell és gazdasági erőfölénnyel való visszaélés is megállapítható), a bírság halmozottan is kiszabható. A korábban kifejtettek szerint azonban az egyedi mentesítési kérelem előterjesztésének elmulasztása is megalapozhatja a bírság kiszabását, mivel a törvényből következik, hogy mikor kell ezt a típusú kérelmet benyújtani, s ehhez képest a késedelem (mulasztás) törvénysértést eredményezhet, ami alapot adhat a bírság kiszabására.
A bírság összegét a Javaslat nem szorítja határok közé, azt az eset összes körülményeire tekintettel kell kiszabni. A javaslat ehhez általános szempontokat ad (jogsértés súlya, időtartama, az ügyfelek piaci helyzete, ismételt jogsértés, a verseny szabadságának veszélyeztetettségi foka). Külön nevesíti a javaslat a fúzióengedélyeztetési kötelezettség elmulasztásának esetét, amelyre napi bírság összeget ír elő. A bírság kiszabása a Gazdasági Versenyhivatal mérlegelésétől függ, azt csupán a fúzió engedélyeztetési kötelezettségének elmulasztása esetében kötelező kiszabni.
A 80. §-hoz
A javaslat felhatalmazza az eljáró versenytanácsokat, hogy a Gazdasági Versenyhivatal hivatalos lapjában határozataikat nyilvánosságra hozzák. A nyilvánosságra hozatalnak nem akadálya az, hogy a határozat bírósági felülvizsgálatát kérték. Az ügyfelek üzleti hírnevét védi az a szabály, hogy ha a vizsgálat elrendelését nyilvánosságra hozták (70. § (3) bek.), akkor az eljárás megszüntetését is nyilvánosságra kell hozni.
A 81–82. §-hoz
A javaslat önálló fejezetben szabályozza a határozatok elleni jogorvoslatokat. A jogorvoslat legáltalánosabb formája a kifogás, amely bármely – nem határozatban testet öltő – eljárási szabálytalanság ellen felhozható. A kifogásról az dönt, akinek eljárását kifogásolták.
Az eljárás során hozott határozatok ellen csak akkor van jogorvoslat, ha a javaslat azt külön megengedi, de ebben az esetben is a Javaslat külön rendelkezése szükséges ahhoz, hogy a jogorvoslat a határozat végrehajtására halasztó hatályú legyen. A vizsgáló határozata elleni jogorvoslatot az eljáró versenytanács, míg ez utóbbi (elsőfokú) határozata elleni jogorvoslatot a Fővárosi Bíróság bírálja el, nemperes eljárásban. A végzés ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak helye nincs.
A 83–84. §-hoz
Az ügy érdemében hozott határozat elleni jogorvoslat formája a bírósági felülvizsgálat. Ezt keresettel kell kérni a bíróságtól. A kereset benyújtása a határozat végrehajtására halasztó hatállyal bír, kivéve a határozatnak meghatározott cselekmény végrehajtását előíró rendelkezését, valamint azt az esetet, ha az eljáró versenytanács – a közérdekre tekintettel – a határozat többi rendelkezéseinek is (pl. bírság) azonnali végrehajtását rendeli el. Természetesen az ügyfél ez utóbbi esetekben is kérheti a bíróságtól a végrehajtás felfüggesztését. (Pp. 332. § (3) bek.) A bíróság a Gazdasági Versenyhivatal határozatát megváltoztathatja. Egyebekben a Pp. közigazgatási perekre vonatkozó szabályai (XX. fejezet) irányadóak.
Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a Gazdasági Versenyhivatal határozata jogszabálysértő volt, és a Gazdasági Versenyhivatal a kiszabott bírságot időközben végrehajtotta, a visszatérítendő bírság után a jegybanki alapkamat kétszeres összegének megfelelő kamatot is meg kell fizetni az állami költségvetés terhére.
A 85. §-hoz
A jelenleg hatályos törvénnyel lényegében azonos módon rendelkezik a javaslat a közigazgatási szervek (egyedi) határozatainak versenyfelügyeleti jogkörben gyakorolt megtámadhatóságáról. Erre a Gazdasági Versenyhivatal akkor jogosult, ha a közigazgatási határozat a verseny szabadságát sérti (és ilyen tartalmú határozat meghozatalára nem jogszabály kötelezi). Nincs helye keresetindításnak, ha törvény az adott típusú közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kizárja. A Gazdasági Versenyhivatal által indított per nem közigazgatási per, a bíróság a Pp. általános szabályai szerint jár el, azonban a Pp. XX. fejezetének egyes szabályait megfelelőn alkalmazhatja (pl. az alperes személyének meghatározása).
A 86–88. §-hoz
A javaslat – a jogbiztonság követelményére tekintettel – világosan szétválasztja a bíróság és a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörét. A bíróság hatáskörébe tartoznak a tisztességtelen verseny tilalmába (II. fejezet) ütköző magatartások miatt indított eljárások. E tiltott magatartások, tevékenységek közös jellemzője az, hogy piaci hatásuk elsősorban a versenyben közvetlenül érdekelt versenytársak egymásközti viszonyában van.
A Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartoznak a III–VI. fejezet rendelkezéseinek megsértése miatt indítható eljárások. A két szerv hatásköre egyetlen esetben kapcsolódhat össze: ha a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától való indokolatlan elzárkózásban nyilvánul meg (21. § c) pont) a visszaélést a bíróság megkeresése alapján a Gazdasági Versenyhivatal állapítja meg, de a szerződést a bíróság hozhatja létre. A Gazdasági Versenyhivatal a bíróság megkeresésének köteles eleget tenni.
A bíróság versenyfelügyeleti eljárásában hozható határozatokat és a perindítás határidejét a javaslat a jelenleg hatályos törvénnyel megegyezően szabályozza.
A 89–91. §-hoz
A javaslat meghatározza a végrehajtható határozatok körét (89. § (1) bek.). Ha a határozat végrehajtható, a végrehajtást az eljáró versenytanács hivatalból rendeli el. Az azonnali végrehajtás esetében erre már az érdemi határozatban sor kerül, egyébként pedig csak az önkéntes teljesítés elmaradása esetében, a teljesítésre megadott határidő elteltét követően. Ha az érdemi határozat az ügyfelet bírság fizetésére kötelezi, s az önként – a megadott határidőben – nem teljesít, az ügyfél a bírság után a jegybanki alapkamat kétszeres összegének megfelelő kamatot is köteles megfizetni. A bírság és kamat, (mint pénzkövetelések) behajtására az Áe., illetve a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény rendelkezései irányadók (Áe. 79–80. §, illetve 1994. LIII. tv. 2. §).
Ha az érdemi határozat meghatározott cselekmény elvégzésére kötelezi az ügyfelet, és az önkéntes teljesítésre a megadott határidőn belül nem kerül sor, az eljáró versenytanács a cselekmény végrehajtását határozattal elrendeli, egyúttal napi összegben meghatározott végrehajtási bírságot szab ki. A végrehajtási bírság mind a vállalkozással, mind annak vezetőjével szemben – akár egyidejűleg is – kiszabható. A végrehajtási bírságot az elrendeléstől a teljesítés igazolásáig eltelt időszakra kell megfizetni. A végrehajtás elrendelésekor az eljáró versenytanács az önkéntes teljesítésre újabb határidőt szabhat. A meghatározott cselekmény végrehajtásának foganatosítására az Áe. szabályai irányadók.
Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a végrehajtás elrendelése, illetve a végrehajtási bírság kiszabása sérti, végrehajtási kifogást terjeszthet elő, amelyről a Versenytanács elnöke dönt. A végrehajtás egyéb szabálytalanságai miatt az Áe. általános szabályai szerint van jogorvoslat.
A 92–97. §-hoz
A javaslat fenntartja a fogyasztók széles körét érintő törvénysértés miatt indítható közérdekű kereset hatályos szabályait.
A hatályos szabályozással szintén megegyezően deklarálja a javaslat a külön jogszabályokban meghatározott polgári jogi jogkövetkezmények alkalmazhatóságát, valamint a szabálysértési, illetve büntető eljárás megindításának lehetőségét.
Rögzíti a javaslat, hogy a hatáselv alkalmazása során a külföldi versenyfelügyeleti szervekkel való együttműködés eljárási rendjét nemzetközi szerződés, vagy külön jogszabály állapítja meg.
A javaslat egyes szabályainak hatályosulásához átmeneti időszak biztosítása szükséges. Így a 11. § (1) bekezdésében foglalt tilalom alkalmazhatósága a hatálybalépéstől számított egy évig nem áll fenn, ha az adott gazdasági versenyt korlátozó magatartás kifejtése a hatályba lépés előtt megkezdődött, s a jelenleg hatályos törvény alapján nem minősült tilosnak.
A javaslat záró rendelkezései hatályon kívül helyezik a versenytárgyalásról szóló 1987. évi 19. törvényerejű rendeletet, mivel a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény rendelkezései mellett nincs szükség kogens versenytárgyalási szabályokra. A versenytárgyalásról szóló törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezése természetesen nem jelenti azt, hogy megengedetté válna a versenytárgyalások tisztaságának megsértése (lásd a 7. §-t és a 11. § (2) bek. e) pontját).
_