• Tartalom
Oldalmenü

1997. évi LXXX. törvény indokolása

a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről

1998.01.01.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
1998. január 1-jétől a nyugdíjrendszer vegyes finanszírozású, egy felosztó-kirovó (társadalombiztosítási nyugdíj) és egy tőkefedezeti (magánnyugdíj) elemből áll. A társadalombiztosítás rendszerén belül továbbra is megkülönböztetjük az egészségbiztosítást és a nyugdíjbiztosítást. A magánnyugdíj, bár az új nyugdíjrendszer egyik eleme, nem része a társadalombiztosítási rendszernek, de kapcsolódik ahhoz. A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvényt az előbbiekkel összefüggésben 1998. január 1-jétől négy új törvény váltja fel:
1. a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről,
2. a társadalombiztosítási nyugellátásról,
3. a magánnyugdíjról és a magánnyugdíj-pénztárakról, illetve
4. a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól
szóló törvények.
A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény egységes elvek alapján szabályozza a társadalombiztosítás-, illetőleg a magánnyugdíj ellátásaira, továbbá az egészségbiztosítás ellátásaira és szolgáltatásaira jogosult biztosítottak (hozzátartozók) körét, az egyes ellátások igénybevételét megalapozó járulék (hozzájárulás) fizetési kötelezettség alapját, mértékét, nyilvántartásának, beszedésének (behajtásának) és ellenőrzésének közös szabályait. A törvény meghatározza a kötelező járulékfizetésen alapuló egyes társadalombiztosítási és magánnyugdíj ellátások fajtáit, típusait is, ugyanakkor azok igénybevételének, megállapításának és folyósításának részletes szabályait a hivatkozott külön törvények tartalmazzák.
Felhatalmazást ad a Kormány számára, hogy rendeletben határozza meg a törvényben előírt feladatokat ellátó igazgatási szerveket, s ennek keretében feladatokat állapíthasson meg a társadalombiztosítási igazgatási szervek közötti együttműködésre, illetve összehangolhassa a nyilvántartási rendszerek működését.
Ennek alapján már rövid távon megvalósulhat az új nyugdíjrendszer működéséhez is elengedhetetlen egyéni nyilvántartási rendszer.
Emellett várhatóan növekszik a munkáltatók járulék befizetési morálja is, hiszen havonta kötelesek lesznek az általuk foglalkoztatottak számára elszámolást adni a kifizetett jövedelmek utáni járulékfizetésről.
A törvény szerint a biztosítottak járulékot, míg a foglalkoztatók társadalombiztosítási hozzájárulást fizetnek, ez utóbbival valósítva meg az átalakuló társadalombiztosítási rendszerben is fontos szerepet játszó társadalmi szolidaritást. A törvény a fizetési kötelezettségre, az ellenőrzésre, a jogsértések jogkövetkezményeire, a végrehajtásra az adózásról rendjéről szóló törvény rendelkezéseinek alkalmazását írja elő, így a jelenlegi párhuzamosságok megszűnnek.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
Az 1–3. §-hoz
A törvény célja és az alapelvek általánosságban is kifejezik, hogy e törvény szabályozza az egészségbiztosítási és a vegyes finanszírozású nyugdíjrendszerben jogosultságot szerző biztosítottak körét, az ellátásokat megalapozó járulékfizetési kötelezettséget. A társadalombiztosítás (amelynek része az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás), illetőleg a tőkefedezeti elven működő magánnyugdíj kötelező. Az alapelvek tartalmazzák a járulékfizetéssel arányos ellenszolgáltatás a biztosítás, a tulajdonhoz való jog alkotmányos keretek közötti korlátozásának elvét, a társadalmi szolidaritás követelményeit. A foglalkoztatók a kiadások fedezetéhez hozzájárulnak
A magánnyugdíjról szóló törvény hatálya alá eső biztosítottak tagdíj fizetésére kötelezettek, amely e törvény alkalmazása szempontjából járuléknak minősül.
A társadalombiztosítási rendszer működtetése állami feladat. A törvény megfogalmazza az állam ezzel kapcsolatos feladatait.
A 4. §-hoz
Ilyen fejezete jelenleg nincs a társadalombiztosításról szóló törvénynek (Tb. t.). A mai, szerkezetükben korszerűbb (pl. adó) törvények élnek a fogalom-meghatározás lehetőségével, s azokat ezt követően használják anélkül, hogy állandóan jogszabályi §-okra hivatkoznának vissza. Ez sokkal áttekinthetőbbé teszi a rendszert. A törvény lényegében a jelenlegi rendelkezéseknek megfelelő szabályokat tartalmaz. Szakít azonban azzal az állásponttal, miszerint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság saját tagját nem foglalkoztathatja munkaviszony (megbízási jogviszony) keretében. Ma már az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően bárki (az egyéni vállalkozó is) házastársát is foglalkoztathatja munkaviszony keretében, s a jogtudomány is áttörte azt a korlátot, miszerint jogi személyiséggel nem rendelkező társaság saját tagjával egyéb jogviszonyt nem létesíthet. Felfogásunk szerint ennek sem biztosítási, sem járulékfizetési szempontból nincs is jelentősége, hiszen mindkét területen a törvény a lehető legnagyobb egységesítésre törekszik.
A törvény a legfontosabb fogalmak mellett meghatározza a magánnyugdíj hatálya alá kötelezően, illetőleg önkéntes döntéssel csatlakozó személyek körét is.
Az 5–13. §-hoz
A törvény kimondja, hogy a társadalombiztosítás valamennyi ellátására jogosultak a biztosítottak. A biztosítottak körét úgy határozza meg, hogy az kiterjed valamennyi munkavégzéssel, illetve személyes közreműködéssel járó jogviszony keretében munkát végző személyre. A törvény meghatározza a biztosítási kötelezettség kezdetének és végének időpontját, a biztosítás szünetelésének eseteit, valamint azt az esetet is, amikor az ellátásra jogosultság külön megállapodás esetében állapítható meg. A nemzetközi egyezmény hatálya alá tartozó személyre továbbra is az egyezmény szabályai az irányadók.
A 14–17. §-hoz
A törvény felsorolja, hogy a járulékfizetés ellenében milyen ellátásokra (szolgáltatásokra) lehet jogosultságot szerezni.
A törvény felsorolja az egyes társadalombiztosítási ellátásokra jogosultakat, az ellátás feltételeit, megállapításának és folyósításának szabályait azonban a külön nyugdíj és egészségbiztosítási törvények tartalmazzák. Az itt felsorolt személyek jogosultsága szűkebb a biztosítottnak minősülő személyekénél.
A 18–26. §-hoz
A törvény kimondja, hogy az ellátások fedezetére milyen fizetési kötelezettség terheli a biztosítottat, a foglalkoztatót, a magánnyugdíj pénztár tagját.
Rendelkezés történik arról is, hogy 1999–2000 között hogyan csökken a foglalkoztató járulékfizetési kötelezettsége, illetve ezzel egyidejűleg miként változik a biztosított által fizetett járulék mértéke.
A kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozó változatlanul 10%-os baleseti járulékot fizet. A törvény meghatározza a foglalkoztató által fizetendő táppénzhozzájárulási kötelezettséget. Az egészségbiztosítási járulék mértéke 1998. január 1-jétől 3 százalék. A nyugdíjjárulék mértéke eltérő attól függően, hogy a biztosított a magánnyugdíj hatálya alá tartozik-e vagy sem. A kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíj hatálya alá tartozó biztosított 1998. évben 7 százalékos nyugdíjjárulék fizetésére kötelezett. A kötelező magánnyugdíj-pénztár tagja 1998. évben 6, százalék tagdíj fizetésére kötelezett. Az a személy, aki a magánnyugdíj-pénztár tagjaként tagdíj fizetésére kötelezett, a társadalombiztosítási nyugdíja fedezetére 1998. január 1-jétől 1 százalékos mértékű nyugdíjjárulékot köteles fizetni.
A társadalombiztosítási járulék megoszlik a Nyugdíj és Egészségbiztosítási Alapok között. A járulék mértéke 1998. január 1-jétől fokozatosan csökken 2000-ig. Miután a nyugdíjjárulék ezzel arányosan a biztosítottaknál növekszik, ez a jelenlegi járulékarányok biztosított és foglalkoztató közötti átstrukturálásával jár. A foglalkoztató társadalombiztosítási járulékának alapja szélesebb, mint a biztosítottak által fizetendő járulékok alapja. A járulék megfelel a szolidaritás követelményeinek, de egyben szolgálja az azonos közteherviselést is. A törvény fenntartja a táppénz-hozzájárulás jogintézményét.
Maga a biztosított továbbra is egy felső határig köteles egészségbiztosítási- és nyugdíjjárulék fizetésére, ezt a tervezett bruttó átlagkereset kétszeresében határozza meg a törvény. A konkrét mértéket évente a költségvetési törvény állapítja meg.
A gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban, keresetpótló juttatásban, munkanélküli járadékban részesülő és az egyházi személy esetében fizetendő járulékot a törvény a jelenlegi szabályoknak megfelelően határozza meg, de egyben megteremti a nyugdíj előtti munkanélküli segélyben részesülők nyugdíjra jogosító szolgálati idejének fedezetét is.
A 27–28. §-hoz
A társas vállalkozó járulékfizetési rendszerén alapvetően a törvény nem változtat. Szerkezetileg közelebb kerül a szabályozás a több biztosítással járó jogviszonyból származó keresetek összeszámíthatósága érdekében. Az értelmező rendelkezések alkalmazása folytán jóval rövidebb, áttekinthetőbb a törvényi szabályozás. Abban az esetben, ha a társas vállalkozás nem biztosított tagja (mely tag lehet saját jogán nyugdíjas személy is) részére fizet ki olyan osztalékot, amely a biztosítottak esetén járulékalapot képező adóköteles jövedelemnek minősül, az osztalék után az általános mértékű járuléknak megfelelő társadalombiztosítási járulékot meg kell fizetni. A jelenlegi jogalkalmazás során tapasztalható ugyanis, hogy a társas vállalkozások olyan tagjaik részére teljesítenek 27 százalékos személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó osztalékot, akik nem minősülnek biztosítottnak, azaz személyesen a társaság tevékenységében nem működnek közre, ezért így az osztalék – a jogalkotó céljával ellentétben– továbbra is járulékmentesen kiosztható jövedelemnek minősül. Ezt a lehetőséget zárja ki a járulék mértével azonos társadalombiztosítási járulék bevezetése.
A törvény szerint abban az esetben, ha a biztosítási kötelezettség alá eső társas vállalkozó egyidejűleg legalább heti 36 órás munkaidővel járó jogviszonyban is áll, illetve, ha közép vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytat és tényleges jövedelme nincs vagy az nem éri el a minimális bér összegét, nem lehet előírni, hogy kötelezően a minimális bér összege után a járulékot meg kell fizetni. Ezekben az esetekben a járulékfizetés alapja csak a ténylegesen elért, járulékalapot képező jövedelem, de legalább a minimális bér ötven százaléka lehet.
A 29–30. §-hoz
A törvény továbbra is fenntartja a kiegészítő tevékenységet folytató és a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő (tehát biztosított) egyéni vállalkozók közötti különbségtételt. Ugyanakkor szakít azzal a jelenlegi jogi szabályozással miszerint a járulékok alapja az előző évi jövedelem. A járulékfizetés alapjául ettől kezdve a tárgyévben elért, járulékalapul szolgáló jövedelemből kell kiindulni. Ezzel megszűnt az egyéni vállalkozók körében a tevékenységet kezdők kategóriája.
A törvény azt a jogi megoldást alkalmazza, hogy az egyéni vállalkozó egyidejűleg legalább heti 36 órás munkaidővel járó munkaviszonyban is áll, illetőleg közép vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán folytat tanulmányokat, akkor a ténylegesen elért járulékalapot képező jövedelem alapulvételével fizeti a járulékait.
A 31–32. §-hoz
A törvény megvalósítja a biztosítással járó jogviszonyból származó összes járulékalapul szolgáló jövedelem összeszámítását a nyugdíjjárulék fizetése szempontjából, a járulékfizetés felső határáig. Ez a megoldás minden munkavégzésre irányuló jogviszonyt azonos mércével kezel. Nem tesz különbséget ugyanis aszerint, hogy valakinek egy, avagy több jogviszonyból származik jövedelme.
A munkaidőnek a törvénynél nincs jelentősége, csak az elért keresetek, díjazások nagyságának. Ettől eltér az egészségbiztosítási járulék megfizetése több biztosítással járó jogviszony esetén.
A törvény szabályozza az egyéni és társasvállalkozó járulékfizetési kötelezettségét arra az esetre, ha egyidejűleg több vállalkozása alapján is biztosított. Arra is kitér, mi az eljárás a választási lehetőség realizálására.
A 33. §-hoz
A magánnyugdíjról és a magánnyugdíj pénztárakról külön törvény szól, de a jelen törvény mondja ki, hogy a pályakezdők kötelezően tartoznak a hatálya alá, illetőleg a törvény lehetőséget ad más személyeknek is a tőkefedezeti nyugdíjelem önkéntes választására. A biztosítottak köre, a fizetendő tagdíj alapja azonban ugyanaz, mint a társadalombiztosítási nyugdíjra jogosult biztosítottak köre, illetőleg a nyugdíjjárulék alapja. A biztosítottak tehát ugyanazon jövedelmeik után fizetik a nyugdíjjárulékot és a tagdíjat is. E törvény mondja ki a tagdíj fizetésének kötelezettségét az egyéb járulékokkal szinkronban. A tagdíj mértéke 1998. január 1-jétől hat százalék, a tagdíj fizetésére kötelezett biztosítottak 1 százalékos nyugdíjjárulékot is fizetnek a társadalombiztosítási nyugdíjuk fedezetére. Ebből következik, hogy a magánnyugdíj hatálya alá nem tartozó biztosítottak a társadalombiztosítási nyugdíj fedezetére 7 százalékos nyugdíjjárulék fizetésére kötelezettek (minthogy nyugellátásban csak a felosztó-kirovó rendszerű nyugdíjbiztosítás keretében részesülhetnek). A tagdíj mértéke 1999-ben hét, 2000. január 1-jétől nyolc százalékra emelkedik.
A 34–35. §-hoz
A megállapodás intézményét a törvény is fenntartja a jelenleg hatályos jogi szabályozáshoz hasonló formában. A felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató személyek jelenleg nyugdíjra jogosító szolgálati időt szereznek anélkül, hogy ennek fedezeti oldala biztosítva lenne. A jövőben erre csak akkor lesz lehetőség, ha a tanulmányok folytatásának megfelelő időtartamra nyugdíjbiztosítási járulék fizetése történik. A járulék megfizetésére bármikor (a tanulmányok megkezdésekor, befejezésekor vagy közvetlenül a nyugdíj igény benyújtását megelőzően) kötelezettséget lehet vállalni. A fizetendő járulék alapja a szolgálati idő elismerése iránti kérelem benyújtása napján érvényes minimális bér. A gyermekgondozási segély utáni nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettséget a törvény 1998. január 1-jétől megszünteti. Ettől kezdve ezen ellátás folyósításának időtartama automatikusan nem képez nyugdíjra jogosító szolgálati időt. A törvény azonban lehetőséget teremt erre az időszakra is nyugdíjbiztosítási járulék fizetésének vállalására, amelynek következményeként a gyermekgondozási segély folyósításának időtartamát továbbra is figyelembe veszik a nyugdíjjogosultságnál.
A törvény fenntartja az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot megalapozó hatályos megállapodási szabályokat, azzal az eltéréssel, hogy a fizetendő egészségbiztosítási járulék összegét nem fix összegben, hanem a minimális bér arányában határozza meg. Emellett lehetőséget biztosít arra is, hogy megállapodás alapján nem magyar állampolgár is jogosultságot szerezhessen egészségbiztosítási ellátásokra.
A 36–38. §-hoz
A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozók baleseti járulékfizetési kötelezettségét a törvény változatlanul szabályozza, azzal az eltéréssel, hogy a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozónál is megszűnik a járulékfizetési felső határ, mivel a társas vállalkozás kiegészítő tevékenységet folytató tagjánál sincs ilyen. A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó is a tárgyévi jövedelme után köteles 1998. január 1-jétől baleseti járulékot fizetni. Ezzel a tevékenységet kezdők kategóriája megszűnik.
A törvény szerint a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások a baleseti járulékot maguk fizetik.
A 39. §-hoz
A törvény fenntartja az 1997. január 1-jével – az egészségügyi hozzájárulás bevezetéséhez kötődő – egészségbiztosítási járulék fizetésének szabályát, azzal az eltéréssel, hogy a fizetendő járulék alapját a tényleges jövedelemtől függetlenül egységesen a minimális bér összegében határozza meg.
Az egészségbiztosítási járulék mértéke e körben változatlanul a mindenkori minimális bér 11,5 százaléka.
A 40–41. §-hoz
A törvény meghatározza a társadalombiztosítási informatikai rendszer tartalmát, a foglalkoztatókról és a biztosítottakról, a járulékbefizetésekről vezetendő nyilvántartásokat, valamint azt, hogy a nyilvántartás kinek, milyen szerveknek köteles adatokat szolgáltatni. A nyilvántartás meghatározó feltétele az új nyugdíjrendszer működésének.
A 42–43. §-hoz
A törvény meghatározza a társadalombiztosítási információs rendszer keretébe tartozó adatszolgáltatás terjedelmét és lényegében nem változtat a társadalombiztosítás hatályos adatvédelmi rendelkezéseinek a szabályozásán azzal, hogy a feladatot végrehajtó konkrét igazgatási szervet a Kormány fogja meghatározni rendeletében.
A 44–56. §-hoz
A 44–56. §-ok határozzák meg a foglalkoztatók, a biztosítottak nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségeit, azt, hogy a társadalombiztosítási egyéni nyilvántartást kinek és milyen tartalommal kell vezetniük, melyek a bejelentés szabályai. Rendelkezés történik a járulék megállapításáról, bevallásáról, megfizetéséről, illetve a befizetések elszámolásáról, az ellenőrzésről. Szabályozásra kerül a jogsértő bejelentés jogkövetkezménye is.
A 57–60. §-hoz
A felhatalmazást tartalmazó rendelkezések közül kiemelendő, hogy felhatalmazást kap a Kormány, rendeletben határozza meg az e törvényben előírt feladatokat ellátó igazgatási szerveket, illetve hogy feladatokat állapíthasson meg a nyugdíjbiztosítási-, illetve az egészségbiztosítási önkormányzat igazgatási szervei számára.
_