• Tartalom

101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet

101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelet

a felszín alatti vízkészletekbe történő beavatkozás és a vízkútfúrás szakmai követelményeiről

2015.04.01.

A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. § (8) bekezdésének a) és d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának c) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § A rendelet hatálya a felszín alatti vizek kitermelésével, visszatáplálásával, dúsításával, továbbá megfigyelésével kapcsolatos vízilétesítményekre (így pl. kutakra, foglalt forrásokra, hévízművekre), valamint vízimunkákra, különösen azok tervezésére, kivitelezésére, üzemeltetésére és megszüntetésére, továbbá a tervezőt, kivitelezőt, az építtetőt és a műszaki ellenőrt a tárgyi tevékenységgel összefüggésben érintő jogokra és kötelezettségekre terjed ki.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában

a) vízföldtani napló: a kút kivitelezésével összefüggő, különösen annak földtani, vízföldtani, vízadóképességi, vízminőségi és a kivitelezésre vonatkozó egyedi műszaki adatait és vízföldtani értékelést tartalmazó építési, földtani dokumentum;

b) megfigyelő kút: a jogszabályban, illetve a hatósági engedélyben meghatározott célt szolgáló olyan vízilétesítmény, amely főleg vízföldtani, vízgazdálkodási, környezetvédelmi, valamint közegészségügyi feladatok ellátásához szükséges mintavételezést, méréseket szolgál;

c) visszatápláló kút: dúsítás vagy visszatáplálás (visszasajtolás) céljából víznek felszín alatti vízbe történő bejuttatását szolgáló vízilétesítmény;

d) kút javítása: a kút fenntartásával összefüggésben annak rendeltetésszerű és biztonságos működését szolgáló olyan beavatkozás, amelynek következtében a vízjogi engedélyben meghatározott műszaki adatok nem változnak;

e) hévíz: felszín alatti víztartókban található vagy onnan származó, a kútfejen – a kút maximális vízhozama esetén –, forrás esetében a kifolyásnál mért 30 °C fokos vagy annál melegebb víz;

f) hévízmű: a hévíz felszínre hozatalát, kezelését és a fogyasztás (felhasználás) helyére történő eljuttatását szolgáló vízilétesítmények összessége;

g) hévízmű üzemeltetési szabályzat: a hévízmű biztonságos és szakszerű üzemeltetésének szabályait tartalmazó előírás;

h) geotermikus energia hasznosítását szolgáló vízilétesítmény: a víz hőtartalmát energetikai célra hasznosító víztermelő, illetve visszatápláló kút;

i) kútkataszter: a vízföldtani napló köteles kutakra vonatkozó országos nyilvántartás.

Tervezés

3. § (1) A tervezett kút helyét a tervező helyszíni vizsgálat alapján köteles meghatározni.

(2) Melléfúrásos felújítás esetén a kút megszüntetésére, valamint a megvalósítandó kút létesítésére is a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet szerinti vízjogi engedélyt kell kérni.

(3) Minden olyan esetben, amikor a környezet földtani kora, a képződmény mélységbeli határa bizonytalan vagy ismeretlen, magmintavétel tervezése is szükséges.

(4)1 A tervezésnél figyelemmel kell lenni arra, hogy a kút különböző víztesteket, illetve egymástól jelentősen eltérő hidrodinamikai és vízkémiai tulajdonságú vizeket ne kapcsoljon össze egymással. Kivételes esetben, amennyiben a szennyeződés veszélye nem áll fenn, a vízügyi hatóság ez alól felmentést adhat.

(5) Öntözővíz beszerzésére irányuló tervezés során felszín alatti vizet felszíni vízbeszerzési lehetőség hiányában lehet figyelembe venni.

A kivitelezéssel (építéssel) és a használatbavétellel kapcsolatos egyes rendelkezések

4. § (1)2 A kivitelezés megkezdésének időpontjáról a kivitelezőnek az engedélyező hatóságot – a mélységi vizek felszínre hozatalára irányuló, bányászati technológiával végzett munkálatok esetében a bányafelügyeleti feladatkörében eljáró megyei kormányhivatalt is – a munkálatok megkezdése előtt legalább 8 nappal értesíteni kell.

(2)3 Fúrt kutak esetében a felszín alatti vízbe történő beavatkozáskor a szennyezés megelőzése céljából a harántolt, de nem szűrőzött képződményeket béléscsővel, a béléscső mögötti gyűrűsteret palástcementezéssel, vagy – ha a kút nem esik a vízföldtani napló készítésének kötelezettsége alá – a vízügyi hatóság döntése alapján nyomjelzett agyag-granulátummal vagy agyagszigeteléssel ki kell zárni.

(3)4 Fúrt kutak esetén amennyiben a furat továbbmélyítése az engedélyezett mélység 15%-át meghaladja, illetve ha az engedélyben meghatározottól eltérő vízkészletet vesz igénybe, akkor a megvalósult kútra a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről szóló miniszteri rendelet szerinti engedélyezési terv csatolásával vízjogi fennmaradási engedélyt kell kérni.

5. § (1)5 A helyi önkormányzat jegyzőjének vízjogi engedélyéhez kötött kutak kivételével a vízjogi engedélyes az 1. melléklet szerinti mélyfúrás-geofizikai és befejező kútvizsgálati méréseket köteles elvégezni.

(2) A vízügyi hatóság részben vagy teljes mértékben eltekinthet az 1. melléklet szerinti geofizikai mérésektől, ha a tervező igazolja, hogy a területről elegendő adat, illetve a korábban megvalósított fúrásokból értékelhető geofizikai szelvény áll rendelkezésre és a geofizikai mérésekre a kút műszaki adatainak megállapításához nincs szükség.

(3) A felhasználás módjára figyelemmel – különös tekintettel az ivóvízminőségű vízre vonatkozó rendelkezésekre – el kell végezni a víz minőségi vizsgálatát. A vizsgálandó paramétereket a hatóság a létesítési engedélyben határozza meg.

(4)6 A termelt víz gáztartalmának vizsgálatát a termelt és szolgáltatott vizek gázmentesítéséről szóló 12/1997. (VIII. 29.) KHVM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) gázmintavételre és annak vizsgálatára vonatkozó rendelkezései szerint kell elvégezni a Rendelet hatálya alá tartozó vízilétesítmények esetében, továbbá akkor, ha a víz kezelése, tárolása, szállítása, elosztása olyan berendezésen keresztül valósul meg, amely a gázveszélyes víz gáztartalmának felgyűléséből adódóan robbanást eredményezhet.

(5) A hatóság vagy a műszaki ellenőr előírására a földtani rétegsor pontosításának érdekében földtani laboratóriumi anyagvizsgálatokat is végezni kell.

(6)7 A kutak helyét – a helyi önkormányzat jegyzőjének engedélyéhez kötött kutak kivételével – helyszíni műszeres mérésekkel egységes országos vetületi rendszerben (a továbbiakban: EOV) az X, Y vízszintes koordináták, továbbá a Z Balti-tenger szint feletti magassági értékek (a továbbiakban: mBf) megadásával kell meghatározni. A meghatározást geodéziai méréssel kell elvégezni a vízföldtani napló készítési kötelezettség alá tartozó kutak esetében, vagy ha azt a vízügyi hatóság – a tervezett létesítmény helyzetétől, jellegétől, rendeletetésétől függően – a vízjogi engedélyben előírja. A geodéziai méréstől eltérő műszeres mérések esetében a műszer típusát és mérési pontosságát is szükséges megadni.

5/A. §8 (1) A hévízkutat a hévíz-készlettel való takarékos gazdálkodás érdekében olyan kútfej-szerelvénnyel kell ellátni, amely lehetővé teszi a vízkivétel mértékének igény szerinti szabályozását, a termálvíztestekre meghatározott vízkészleteket figyelembe vevő, fenntartható, dinamikus vízkészlet-gazdálkodást.

(2) A hévízkutak kialakításánál olyan vezetéket, berendezéseket és szerelvényeket kell alkalmazni, amelyek ellenállnak a hőmérséklet-ingadozásból és a külső-belső agresszív hatásokból származó igénybevételeknek.

(3) A hévízkutat, a vezetéket és a kezelőberendezést úgy kell kialakítani, hogy a vízkő ne váljon ki, illetve a lerakódott vízkő eltávolítható legyen.

6. §9 Ha a kivitelezés során szénhidrogén, szén vagy érc ásványi nyersanyag előfordulását észlelik, erről a kivitelezőnek a bányafelügyeleti feladatkörében eljáró megyei kormányhivatalt értesítenie kell.

7. § (1) A létesítményeket, beleértve a vízkutató feltáró fúrásokat a munka befejezésekor olyan állapotba kell hozni, hogy azok kialakítása kizárja azt, hogy a felszín alatti vízbe szennyeződés kerülhessen, továbbá a kifolyó víz esetén szabad vízfolyás keletkezzék.

(2)10 A kivitelezőnek a megvalósítás teljes időtartama alatt a munkavégzés minden lényeges adatát, körülményét rögzítő dokumentációt kell vezetnie. A dokumentációnak tartalmaznia kell a létesítési engedélyben, illetve kiviteli tervben előírt vizsgálatokról szóló feljegyzéseket, illetve fúrt kutak esetén a fúrási napi jelentést. A dokumentációnak részét képezi továbbá – a helyi önkormányzat jegyzőjének engedélyezési hatáskörébe tartozó kutak kivételével – az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló rendelet szerinti építési napló.

(2a)11 A fúrólyukba csak olyan csövezést szabad beépíteni, amely megfelel a fellépő terhelésekkel kapcsolatos szilárdsági követelményeknek és anyagának minősítése alapján igazoltan nem okozhatja a földtani közeg és felszín alatti víz szennyezését. A csövezéshez használt bélés- és szűrőcsövek típusát és műszaki paramétereit a fúrás során vezetett (2) bekezdés szerinti dokumentációban rögzíteni kell.

(3) A kutakra vonatkozó vízjogi létesítési engedélyt, az engedélyezési terveket, az építési naplót, továbbá a kivitelezést szolgáló berendezés alkalmasságára vonatkozó bizonylatokat és a kivitelező jogosultságára vonatkozó igazolást a kivitelező köteles a munkavégzés helyszínén tartani.

(4) A kutakra, a helyi önkormányzat jegyzőjének engedélyezési hatáskörébe tartozó kutak kivételével kúttáblát kell elhelyezni, amely tartalmazza legalább az üzemeltető megnevezését, a kivitelezés évét, és ha van, a kút kataszteri számát.

Az elkészült létesítményre vonatkozó dokumentálás
és adatszolgáltatás

8. § (1)12 A kutakról vízföldtani naplót kell készíteni,

a) amennyiben a feltárt vízkészlet réteg-, karszt- és hasadékvíz, valamint a tervezett vízhasználat (vízkitermelés vagy vízvisszatáplálás) meghaladja az 1,5 m3/napot, vagy ilyen vízkészlet típust megfigyelő kút esetén,

b) amennyiben a feltárt vízkészlet talajvíz és emberi fogyasztásra szánt vízhasználat esetén annak értéke eléri a 10 m3/napot, vagy az egyéb vízhasználat (vízkitermelés vagy vízvisszatáplálás) eléri az 50 m3/napot, vagy a felszín alatti víztest állapota szempontjából reprezentatív és a felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól szóló miniszteri rendelet szerinti területi monitoring részét képező megfigyelő kút esetén,

c) amennyiben a feltárt vízkészlet parti szűrésű víz és emberi fogyasztásra szánt vízhasználat esetén annak értéke eléri a 10 m3/napot, vagy az egyéb vízhasználat (vízkitermelés vagy vízvisszatáplálás) eléri a 100 m3/napot, vagy a felszín alatti víztest állapota szempontjából reprezentatív és a felszín alatti vizek vizsgálatának egyes szabályairól szóló miniszteri rendelet szerinti területi monitoring részét képező megfigyelő kút esetén, vagy

d) egyéb, különösen jelentős létesítmény esetén, amennyiben a vízügyi hatóság a vízjogi létesítési engedélyben indokolással előírta.

(2) A vízföldtani napló tartalmi követelményeit a 2. melléklet tartalmazza. A naplóhoz minden esetben a kutat és a kút környezetének területhasználatát mutató fényképet kell mellékelni. A csatolt helyszínrajzokon az EOV koordinátahálót fel kell tüntetni.

(3)13 A vízföldtani napló elkészíttetéséről a vízjogi engedélyes által megbízott kivitelező köteles gondoskodni. Ennek érdekében köteles a 7. § (2) bekezdése szerinti dokumentáció másolatából egy példányban, valamint az 5. § szerinti mérésekről 6 példányban adatszolgáltatást nyújtani a Központi Vízföldtani Adattárat működtető Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (a továbbiakban: MFGI) részére.

(4)14 Az MFGI a beérkezett adatszolgáltatás teljességét ellenőrzi és 8 napon belül, szükség esetén hiánypótlást kér. Az MFGI a beérkezett adatok szakmai felülvizsgálatát követően elkészíti a vízföldtani naplót, kútkataszteri számmal látja el, és 30 napon belül 4 eredeti példányát visszaküldi a kivitelezőnek, továbbá egy eredeti példányt elhelyez a központi vízföldtani adattárban.

(5)15 A vízjogi engedélyes a kútkataszteri számmal ellátott példányokat a vízjogi engedély iránti kérelemhez csatoltan a hatóságnak megküldi. Az engedély kiadásával egyidejűleg a vízügyi hatóság a vízföldtani napló egy példányát megküldi a működési terület szerinti vízügyi igazgatóság részére.

(6)16 Amennyiben az engedélyezési eljárás során olyan tényre derülne fény, amely a vízföldtani napló tartalmának módosítását teszi szükségessé, akkor a vízügyi hatóság a javításról tájékoztatja a központi vízföldtani adattárat.

(7)17 Amennyiben a vízügyi hatóság kút megszüntetéséről dönt, döntéséről évente, a tárgyévet követő év január 31-ig a működési terület szerinti vízügyi igazgatóságot értesíti.

(8)18 Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó kutak esetén a kivitelező a 3. melléklet szerinti adatlapot a műszaki átadás-átvétellel egy időben az építtetőnek (engedélyesnek) átadja, valamint azt másolatban a létesítmény engedélyezésére hatáskörrel rendelkező hatóságnak és a működési terület szerinti vízügyi igazgatóságnak is megküldi.

(9)19 A vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő alapadatokról szóló kormányrendeletben meghatározott Vízgazdálkodási Információs Rendszer és a Központi Vízföldtani Adattár részeként, a vízföldtani naplók adatai alapján az MFGI országos kútkatasztert és hévízkút katasztert vezet. Az MFGI és az Országos Vízügyi Főigazgatóság az országos kútkatasztert és hévízkút katasztert évente, a tárgyévet követő március 31-ig honlapján közzéteszi.

Az üzemeltetésre vonatkozó egyes szabályok

9. § (1)20 A kút

a) a vízügyi hatóság által kiadott vízjogi üzemeltetési engedély, és

b) a hévízművek, a közcélú ivóvízigények kielégítését-, valamint az ásvány- vagy gyógyvízhasznosítást szolgáló létesítmények esetén a vízügyi hatóság által jóváhagyott üzemeltetési szabályzat szerint üzemeltethető, amely a víziközművek üzemeltetéséről szóló miniszteri rendeletben előírtak mellett tartalmazza, különösen

ba) a vízhozam szabályozására,

bb) az üzemeltetési naplóra,

bc) a kút védelmére, fenntartására,

bd) a rendszeres és időszakos üzemi mérésekre, ezek értékelésére,

be) a mérőeszközök rendszeres ellenőrzésére, kalibrálására,

bf) az üzemvitelre,

bg) a munkakörre és a biztonsági követelményekre,

bh) a rendszeres és időszakos kútvizsgálatokra vonatkozó rendelkezéseket.

(2) Szezonális üzem esetén félévenként – a vízjogi üzemeltetési engedélyben meghatározott szezon kezdetekor és végén, időszakos üzem esetén az üzemeltetés kezdetekor és annak végén – mérni kell a nyugalmi kútfejnyomást a kútnak az üzemeltetési szabályzatban előírt, de legalább egy óra időtartamú lezárásával.

(3) Egy hónapot meghaladó üzemszünet esetén a nyugalmi kútfejnyomást a kútfej gáztalanítása után, illetve a nyugalmi vízszintet havonta kell mérni.

(4)21 A vízkémiára és a gáztartalomra vonatkozó vizsgálatok gyakoriságát és a vizsgálandó komponensek körét – a vízilétesítmény céljától függően – az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről, a víziközművek üzemeltetéséről, a földtani közeg és a felszín alatti víz szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges határértékekről és a szennyezések méréséről, valamint a termelt és szolgáltatott vizek gázmentesítéséről szóló miniszteri rendeletekkel összhangban az üzemeltetési szabályzatban, amennyiben az (1) bekezdés alapján ez nem szükséges, a vízjogi üzemeltetési engedélyben kell meghatározni, ideértve a mérések módját, eszközigényét és a minőség biztosítását is.

(5) Az ásvány-, gyógyvíz minősítésű kutaknál a vizsgálatoknak a minősítés megalapozásához meghatározott komponensekre és azok ellenőrzésének gyakoriságára kell kiterjedni.

(6) Az időszakos vizsgálatok keretében el kell végezni

a) a talpmélység ellenőrzését,

b) egyéb, a kútszerkezetre vonatkozó ellenőrző méréseket (így például lyukátmérő, szűrővizsgálat), amennyiben azok hiányosak, vagy a rendszeres üzemi mérések alapján feltételezhető a kútszerkezet változása (így pl. betétcsövezés, kúthiba, vízkőlerakódás),

c) kapacitásmérést (így pl. három hozamlépcső beállítása, vízhozam mérés, üzemi kútfejnyomás, vagy vízszintmérés, nyugalmi nyomás, illetve vízszintmérés a felszínen és a megnyitott szakasz felett),

d) a homokolás vizsgálatát hozamlépcsőnként a felszínen, vagy szükség esetén mélységi méréssel, homokolás esetén,

e) áramlásmérést,

f) folyamatos áramlásmérést a megnyitott szakaszokon és a tömszelencéknél,

g) folyamatos hőmérséklet-mérést,

h) nyomásemelkedés-mérést a felszínen és a megnyitott szakasz felett,

i) nyomásgradiens-mérést a gázos kutaknál,

j) a kifolyó víz hőmérsékletének mérését hozamlépcsőnként,

k) mélységi folyamatos hőmérséklet-mérést,

l) felszíni és mélységi vízmintavételt, valamint elemzést,

m) gázkapacitás mérést és gázmintavétel elemzést a gázos kutaknál.

(7) A vízügyi hatóság az időszakos vizsgálatok körét indokolt esetben szűkítheti, illetve szélesebb körű vizsgálatokról rendelkezhet. Az időszakos vizsgálatok rendjét az üzemeltetési szabályzatban rögzíteni kell.

(8) Az időszakos vizsgálatok eredményét és az értékelést tartalmazó dokumentációt az engedélyezésre hatáskörrel rendelkező hatóságnak egy hónapon belül meg kell küldeni. Amennyiben az időszakos vizsgálatok értékelése alapján az üzemeltetés módja és a rendszeres, valamint időszakos mérések rendje módosítása válik szükségessé, a megfelelően módosított üzemeltetési szabályzatot a vízügyi hatóságnak meg kell küldeni.

A hévíz- és geotermikus energiahasznosítást szolgáló vízilétesítményekkel kapcsolatos egyes rendelkezések

10. §22 (1) A hévízművek üzemeltetéséhez üzemeltetési szabályzat szükséges.

(2) A műszaki átadás-átvétel során jegyzőkönyvet kell felvenni, melynek tartalmaznia kell különösen:

a) a kút hozamára, kifolyó víz hőmérsékletére, a kútkörnyék állapotára,

b) a kút szerkezetére,

c) a dinamikus és termikus paraméterekre,

d) a termelt víz kémiai összetételére (vízkémiai összetétel, gáz-víz arány és gázösszetétel) és

e) a kútfej-kiképzés biztonsági követelményeinek betartására

vonatkozó adatokat és az átadással járó egyéb rendelkezéseket, követelményeket.

(3) A kitermelt víz mennyiségét összegző vízhozammérővel – vagy amennyiben azt a víz kémiai összetétele megkívánja, induktív vízhozammérővel – kell mérni. A termelt víz hőmérsékletének, a kút üzemi vízszintjének, illetve kútfejnyomásának mérését biztosítani kell.

(4) A mérőrendszert a termelő és a visszatápláló kútra telepíteni kell.

(5) A termelő és a visszatápláló kutak esetében a vízhozam, kútfejnyomás vagy az üzemi vízszint és hőmérséklet mérését és regisztrálását – lehetőleg digitális mérő-adatgyűjtő rendszerrel – az üzemeltetési szabályzatban meghatározott módon, de legalább napi gyakorisággal kell végezni.

(6) A vízszint, illetve víznyomás észlelés célját szolgáló, valamint a tartósan üzemen kívül helyezett kutakon legalább hetente a hőmérsékletet, a vízszint, illetve a kútfejnyomást mérni és regisztrálni kell. Az üzemeltetési szabályzatban ennél gyakoribb mérés és regisztrálás is előírható, ha az értékelés megkívánja.

(7) A vízszint- és nyomásmérés esetén meg kell jelölni azok vonatkozási pontjait, és meg kell adni annak mBf szintjét.

(8) A hévízkutak rendszeres – az üzemeltető által végzett – ellenőrzése körében havonta kell vizsgálni, illetőleg el kell végezni:

a) az üzemelési napokat, ideértve az üzemmód rögzítését, külön megjelölve a változó üzemmódra jellemző adatokat,

b) a kitermelt vízmennyiség meghatározását,

c) az üzemeltetési időre vonatkozó jellemző kútfejnyomás, illetve üzemi vízszint meghatározását,

d) a kifolyó víz jellemző hőmérsékletét, illetőleg a hőmérséklet meghatározását és

e) a kútjavítási munkák időpontját, ideértve az üzemeltetéssel kapcsolatos feljegyzéseket, figyelemmel az üzemeltetési szabályzatra.

(9)23 A termelő-, visszatápláló- és megfigyelő kutakon elvégzett rendszeres üzemi méréseket évente értékelni kell, és azt a működési terület szerinti vízügyi igazgatóságnak, valamint a vízügyi hatóságnak meg kell küldeni.

(10) Amennyiben a termelési és visszatáplálási adatokban év közben nem várt változás következik be, az értékelést soron kívül el kell végezni. A változás mértékére vonatkozó szakmai megítélés körülményeit, illetve azok figyelembevételét az üzemeltetési szabályzatban kell meghatározni.

11. § (1) A rendszeres vizsgálatok mellett az időszakos vizsgálatokat a javítások, átalakítások előtt és után, de legalább négyévenként, egyes vizsgálatok tekintetében (így például: gázvizsgálat) pedig külön jogszabályban rögzített gyakorisággal kell elvégezni.

(2) A javítási munkák során figyelembe kell venni a rendszeres és időszakos kútvizsgálatot, értékelésének eredményét, a kútszerkezet változását.

(3) Amennyiben a kút felújítása annak műszaki adatainak változásával jár, a változásokat új vízföldtani naplóban is rögzíteni kell.

(4) A visszatápláló kutak üzemeltetéséről, karbantartásáról és javításáról az üzemeltetési szabályzatban külön rendelkezni kell.

A hévízforrások

12. § (1) A hévizet adó forrásokra a (2)–(3) bekezdésekben foglalt eltérésekkel a hévízkutakra vonatkozó előírásokat kell – az adott forrás sajátosságaira figyelemmel – megfelelően alkalmazni.

(2) Ahol jogszabály vízföldtani naplót említ, azon forrás esetében a műszaki, földtani dokumentációt kell érteni.

(3) A forrás üzemeltetési szabályzata a rendszeres és időszakos vizsgálatokra, valamint a fenntartására vonatkozó előírásokat tartalmazza. Az üzemeltetési szabályzatban meg kell adni a hévízforrásból szabadon túlfolyó víz mennyiségét akkor is, ha az hasznosítás nélkül elfolyik.

A kút kivitelezésével, vizsgálatával és dokumentálásával összefüggő személyi, képesítési követelményei
és egyéb feltételei

13. §24 (1)25 Az e rendelet hatálya alá tartozó vízilétesítmények műszaki tervezési feladatait az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló kormányrendelet szerint jogosultsággal rendelkezők végezhetnek.

(2)26 Kút kivitelezését – beleértve annak felújítását, javítását és megszüntetését is – az végezheti, aki

a) az Országos Képzési Jegyzék szerint vízkútfúró szakképesítést szerzett, vagy olyan szakirányú középfokú végzettséggel rendelkezik, amelyhez tartozó tantárgyi képzés és vizsga a kút kivitelezésének elméleti és gyakorlati szinten történő elsajátítását igazolja, vagy szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkezik és kút-kivitelezési jogosultsággal rendelkező személy az elsajátított kút-kivitelezési gyakorlatot számára igazolja, valamint

b) a vízkutatási és vízfeltárási célból végzett fúrási, kútépítési, kúttisztítási, kútfelújítási, kútjavítási berendezésre vonatkozón a bányafelügyelet által kiadott, a bányafelügyelet műszaki-biztonsági előírásainak való megfelelést tanúsító igazolásával, vagy a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló miniszteri rendelet szerinti EK megfelelőségi nyilatkozattal rendelkezik.

(3) 100 m-nél mélyebb talpmélységű kút, továbbá közüzemi vízellátást szolgáló kút kivitelezése geofizikus, geofizikus-mérnök, geológus, geológus-mérnök vagy hidrogeológus, hidrogeológus-mérnök, vagy azzal egyenértékű szakképesítéssel rendelkező szakember felügyelete mellett végezhető.

(4) A kút kivitelezésének részét képező feltáró fúrásokban, illetve kutakban mélyfúrás-geofizikai, illetve kútvizsgálati mérések mérnökgeológus, geofizikus, geofizikus-mérnök, hidrogeológus mérnök, vagy ezekkel egyenértékű szakképesítéssel rendelkező szakember közreműködésével végezhetők.

(5) Mélyfúrás-geofizikai, illetve kútvizsgálati mérések kiértékelését, az összefoglaló szakvéleményt kizárólag geofizikus, geofizikus mérnök, geológus, mérnökgeológus, hidrogeológus vagy hidrogeológus mérnök, vagy ezekkel egyenértékű szakképesítéssel rendelkező szakember készíthet. A vizsgálat jóváhagyását csak legalább ötéves mélyfúrás-geofizikai gyakorlattal rendelkező szakember végezheti el.

(6) A vízföldtani naplót legalább ötéves felszín alatti vízkészlet-gazdálkodási gyakorlattal rendelkező geológus, mérnökgeológus, hidrogeológus vagy hidrogeológus mérnök, vagy ezekkel egyenértékű szakképesítéssel rendelkező szakember készíthet.

13/A. §27 (1) A 13. § (2)–(4) bekezdéseiben meghatározott jogosultságokat igazoló dokumentumok másolatát mellékelni kell a létesítési engedély iránti kérelemhez vagy legkésőbb a kút kivitelezésének időpontjáról szóló értesítéshez. Amennyiben a vízjogi engedélyes a másolatokat a vízjogi létesítési engedély iránti kérelemhez nem mellékeli, akkor a vízjogi létesítési engedély csak azok pótlására irányuló feltétellel adható meg.

(2) A 13. § (5)–(6) bekezdésében meghatározott dokumentumok és jogosultságokat igazoló dokumentumok másolatát mellékelni kell az üzemeltetési engedély iránti kérelemhez.

(3) Ha a 13. § (2)–(6) bekezdésében meghatározott dokumentumok valamelyikét a vízügyi hatósághoz már korábbi ügyben benyújtották, az újabb kérelemben elegendő – az iktatószámra való hivatkozással – a korábbi benyújtásra és arra utalni, hogy az engedélyező hatóságnál lévő igazolások a vízjogi engedély iránti kérelmet engedélyező hatósághoz történő benyújtásának időpontjában a jogosultság vonatkozásában változást nem tartalmaznak.

Átmeneti és záró rendelkezések

14. § (1) E rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépés után indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2) A rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott és még érvényes vízkútfúrási igazolások a hatálybalépéstől számított egy évig érvényesek.

(3) A rendelet hatálybalépésétől számított 1 év elteltével csak az e rendeletnek megfelelő képesítési, illetőleg tárgyi és személyi feltételek fennállása esetén végezhető a rendelet hatálya alá tartozó tevékenység.

(4)–(6)28

15. §29 E rendeletnek az egyes vízgazdálkodási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 67/2014. (XII. 17.) BM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított

b) 8. § (3)–(9) bekezdését, valamint 10. § (9) bekezdését a Módr. hatálybalépésekor31 folyamatban lévő ügyekben is

kell alkalmazni.

1. melléklet a 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelethez32


4K24608_0

1. Mélyfúrás-geofizikai és befejező kútvizsgálati mérések

A

B

C

D

E

F

G

1

Mérések, vizsgálati módszerek

30–500

VN, <500

>500

10–50 MF

2

Mélyfúrás-geofizikai mérések

fajlagos ellenállás szelvényezés (két különböző behatolású szondával)

A

K

K

A

3

természetes potenciál szelvényezés

A

K

K

A

4

természetes gamma szelvényezés

A

K

K

K/5

5

fúrólyuk átmérő szelvényezés

K

K

6

legalább egy porozitásra vonatkozó szelvényezés a szűrőzendő szakaszokon. A kőzet típusától függően akusztikus hullámkép, sűrűség- vagy neutron-porozitás szelvényezés.

K

7

akusztikus hullámkép szelvényezés a szűrőzendő szakaszokon kemény (mészkő, metamorf, magmás) kőzetekben

A

A

K

8

hőmérséklet-szelvényezés

A

A

K

9

fúrólyuk-elhajlás szelvényezés

K

10

iszapellenállás szelvényezés

A

11

oldalfal mintavétel

A

12

Befejező kútvizsgálatok

Kútszerkezet vizsgálatok

gyűrűstér ellenőrző vizsgálat (a kút kialakításától függően, akusztikus cementpalást szelvényezés, sűrűség, mágneses vagy természetes gamma mérés)

K

K

K

K/5

13

lyukátmérő szelvényezés (talp és csőátmérő ellenőrzés)

K

K

K

K/5

14

szűrő(k) helyének ellenőrző vizsgálata (a szűrő anyagától függően elektromos, vagy akusztikus szelvényezés)

K

K

K

K/5

15

elkészült kút természetes gamma szelvényezése

K

16

színes videokamerás felvétel a teljes kútszerkezetről

A

A

A

A

17

sűrűség, vagy akusztikus hullámkép szelvényezés kavicstető ellenőrzésére

A

A

A

18

hőmérséklet szelvényezés cement tető ellenőrzésre

A

A

A

19

Hidrodinamikai mérések

áramlás és hőmérséklet szelvényezés a szűrőknél és a tömszelencéknél, termelés mellett és a kút lezárt állapotában

K

K

K

20

kútkapacitás mérés 80 / 60 / 40 %-os termelési szinteknél (hévízkutaknál mélységi is)

K

K

K

K/5

21

visszatöltődés vagy nyomásemelkedés mérés (max. hozam után, hévízkutaknál mélységi is)

K

K

K

K/5

22

nyomásgradiens mérés

K

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Jelmagyarázat

 

 

 

 

A

B

C

1

K

=

A mérés elvégzése kötelező.

2

A

=

A mérés elvégzése ajánlott.

3

K/5

=

1-5 db kút esetén legalább 1 (a helyes szűrőzés megállapítása érdekében lehetőleg a területen először létesített) kútban, 5 db-ot meghaladó számú kút esetén 5 kutanként legalább 1 kútban az előírt méréseket el kell végezni. Ezen felül a vizsgálatba bevont kutak számát a tervező javaslata alapján úgy kell meghatározni, hogy reprezentálják a kutak geofizikai mérésekkel vizsgálható vízföldtani és műszaki paramétereit.

4

=

A mérés elvégzése nem szükséges.

5

30–500

=

30 m és 500 m méter közötti talpmélységű, vízföldtani napló készítési kötelezettség alá nem tartozó kutak esetében.

6

VN, <500

=

500 méter talpmélységet meg nem haladó, vízföldtani napló készítési kötelezettség alá tartozó kutak esetében.

7

>500

=

500 méter talpmélységet meghaladó kutak esetében.

8

10–50 MF

=

10 m és 50 m közötti talpmélységű parti szűrésű-, vagy talajvíz megfigyelő kutak esetében, amennyiben a kút a felszín alatti vizek védelméről szóló kormányrendelet szerinti kármentesítéshez kapcsolódik, vagy a vízbázisok, a távlati vízbázisok, valamint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről szóló kormányrendelet szerinti megfigyelő hálózat részét képezi.

2. melléklet a 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelethez

M1. A vízföldtani napló formája

M1.1. A vízföldtani napló előlapja

Kútkataszteri sorszám: ______________

VÍZFÖLDTANI NAPLÓ

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––



A vízföldtani napló készítőjének neve és címe:     
    
    

Nyilvántartási szám (a napló dokumentálójánál): _________________________________

M1.2. Az azonosító adatok és a létesítés technológiájára vonatkozó tájékoztatás
megadásának formája

…………………………………..
(megjegyzés)

 

Kútkataszteri sorszám:     
Nyilvántartási szám:     

Terepmagasság      mBf.
Csőperem      mBf.

Vízföldtani napló

Helység:      Megye: ……………………………………………...
Pontos cím:      Hrsz: …..……………………………………………
Helyi neve:     
A vízkivétel célja:     
A vízjogi létesítési engedély száma:         
Vízikönyvi szám:        

A csövezett kút mélysége:     m
A fúrás közben elért mélység:    m

 

…………………………
Térképlapszám
EOV-koordináták:
X = ………………………..
Y = ………………………..
Földrajzi koordináták:
……..fok ……………...km

 

Fúrási
eljárás

Száraz

m-től

m-ig

A fúróberendezés
típusa és száma:

 

 

Jobb
öblítéses

m-től

m-ig

 

 

Bal
öblítéses

m-től

m-ig

 

 

Egyéb

m-től

m-ig

 

M1.3. A földtani rétegsor leírásának formája

 

Sor-
szám

Rétegmélység

A réteg részletes leírása

 

m-től

m-ig

 

 

 

 

 

M1.4. Az ideiglenesen és véglegesen kiképzett vízkút adatai

Véglegesen/ideiglenesen* kiképzett vízkút adatai


I. Csövezési és szűrőzési adatok

1.    A beépített béléscső adatai összecsavart állapotban. (Itt kell feltüntetni a szűrőcső védelmére beépített és visszahúzott védőrakatokat és szűrőcsövet is.)

 

Anyag

Átmérő

A szűrőcső pereme

Visszahúzva

 

 

külső

belső

felső él

alsó él

m-től

m-ig

 

 

mm

mm

m

m

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


2.    A beépített szűrőcső adatai a terepszinttől mérve (toldócsó és iszapgyűjtő nélkül).

 

Anyag

Átmérő

A szűrőcső pereme

Szűrő

Szitaszövet

 

 

külső

belső

felső él

alsó él

méret

típus

anyag

szám

 

 

mm

mm

m

m

mm

név

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Toldócső a szűrőcső fölött:
Az iszapgyűjtő hossza:

…………. ∅
…………. ∅

………. m-től
………. m-től

………. m-ig
………. m-ig

 

Tömszelencék:……………………………………………
A lezárt rakatok külső átmérője:    A tömítés anyaga:
………………. ∅ és ……………….. ∅ a csőrakatok között ………………….. m-ben
………………. ∅ és ……………….. ∅ a csőrakatok között ………………….. m-ben

 

 

 

 

* A megfelelő aláhúzandó.

II. Vízszolgáltatási adatok ………………………………….. (közlemény)

 

Nyugalmi vízszint

A kifolyó víz

A szivattyúzással kitermelt víz

Fajlagos vízhozam

 

a terepszint
felett +
alatt -

mBf.

magassága
a terepszint-
től

mennyisége

vízszint-
süllyedés a
terepszinttől

mennyisége

 

m

m

m

l/min

m

l/min

l/min

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az állandó üzemben kitermelhető vízmennyiség:

 

 

 

A kitermelt víz hőmérséklete:      °C
Talphőmérséklet: …… m-ben      °C
Összes CH4: ……. l/m3
A legnagyobb vízhozamlépcső végén mért homoküledék: ………. g/m3
Az összes szivattyúzási órák száma a béléscső beépítése után:
a) Kézi szivattyúzás      óra ……… l/min
b) Gépi szivattyúzás      óra ……… l/min
c) Kompresszorozás      óra ……… l/min
d) Búvárszivattyúzás      óra ……… l/min
III. Mellékmunkák

Kavics ∅: ……… mm; Alábővítés ∅: ……… mm
Kavicsolás a fúrólyuk és a végleges csőrakat között
Kavicsolás a …… ∅ és a ……… ∅ csőrakat között
Cementszigetelés a fúrólyuk és a végleges csőrakat között
Cementszigetelés a …… ∅ és a ……… ∅ csőrakat között
Egyéb szigetelés:
……………….. a fúrólyuk és a végleges csőrakat között
……………….. a …… ∅ és a ……… ∅ csőrakat között
Saruzás     m-ben
Talplezárás:      m-ben
Feltöltés:      m-től …………………. m-ig

…………… m-től …………. m-ig
…………… m-től …………. m-ig
…………… m-től …………. m-ig
…………… m-től …………. m-ig
…………… m-től …………. m-ig

…………… m-től …………. m-ig
…………… m-től …………. m-ig

M1.5. A vízföldtani napló tartalomjegyzéke

1. Helyszínrajz a kút körzetének 4 km2 területéről 1:25000 méretarányban
2. Részletes helyszínrajz a kút körzetéről 1: méretarányban
3. Vízhozamdiagram
4. Kútvizsgálatok
5. A gáz-víz viszony vizsgálata
6. Vízvizsgálati eredmény
7. Mélységi vízvizsgálati eredmény

………..db
………..db
………..db
………..db
………..db
………..db
………..db

8. A kút végleges földtani és műszaki szelvénye (a feltárt kőzetanyag
vizsgálatára és a geofizikai mérések eredményeire alapozottan)
9. Geodéziai adatlap
10. A geofizikai mérések diagramjai    ……m-től    ……m-ig
    ……m-től    ……m-ig

………..db

………..db
………..db

- a mérések eredményeinek összerajzolt szelvénye nyomtatott és digitális változatban
- a mérések eredményeinek szöveges értékelése
11. Egyéb mérési adatok

II. Záróadatok:
    


A munka kezdete:
A munka befejezése:
Vezető fúrómester:
A kiállítás kelte:

………év……………..hó………nap
………év……………..hó………nap
…………………………
………év……………. .hó………nap

………………………..
kivitelező neve

………………………..
a kivitelező telephelye

………………………..
műszaki vezető

………………………..
a vízföldtani adatokat összeállította

………………………..
a naplót készítette

………………………..
ellenőrizte



M1.6. A fúrt vízkút áttekinthető helyszínrajza

7M14693_13

 

Áttekintő helyszínrajz

Helyiség:    Megye:……………………….………………………

A kút helyének leírása:     

    

 

 

x =

y=

É



D

 

 

 

 

Régebben létesített fúrt kút helye

Újonnan létesített fúrt kút helye

A térképlap méretaránya:………………………..

……………………………………………….m.B.f.

 

A fúrás éve:……………….. Nyilvántartási szám:………………………………

Szolgálati használatra minősítette: …………………………………………………………………………

Rajzolta:



M1.7. A fúrt kút részletes helyszínrajza és fényképe

7M14693_14

 

Részletes helyszínrajz

Helyiség:    Megye:……………………….………………………

A kút helyének leírása:     

    

 

 

x =

y=

É



D

 

 

 

 

 

Régebben létesített fúrt kút helye

Újonnan létesített fúrt kút helye

A térképlap méretaránya:………………………..

……………………………………………….m.B.f.

 

A fúrás éve:……………….. Nyilvántartási szám:………………………………

Szolgálati használatra minősítette: …………………………………………………………………………

Rajzolta:



M1.8. Vízhozamgörbe

 

Vízhozamgörbe
Helyiség:    Megye:……………………….………………………
A kút helyének leírása:     
    

 

 

 

 

 

 

 

Q

 

1/min

H

 

 

 

    m
Nyugalmi vízszint (+ –):     m
Fajlagos vízhozam:     l/min/m
A vízadó réteg helye:    ……………m-től ……………m-ig    anyaga: ………………………………..
    ……………m-től ……………m-ig    anyaga: ………………………………..
    ……………m-től ……………m-ig    anyaga: ………………………………..
    ……………m-től ……………m-ig    anyaga: ………………………………..
    ……………m-től ……………m-ig    anyaga: ………………………………..

 

A fúrás éve:……………….. Nyilvántartási szám:………………………………



M1.9. A visszatöltődés-mérés eredményei

 

……………………………………………………

………………………………………………………………….

 

helyiség

a kút helyének leírása


7M14693_17

 

Idő (min)

Vízszint (m)

 

 

 

0

 

 

 

 

1

 

 

 

 

Vízszint (m)

-28,00

 

 

2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3

 

-29,00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-30,00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-31,00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15

 

-32,00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-33,00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

30

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

40

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-34,00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

50

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

60

 

-35,00

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1

 

 

 

 

 

 

 

10

 

 

 

 

 

 

 

100

90

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

120

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Idő (min)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

……

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

……

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Qü= ……….    l/min = ………..m3/d    T = ………..m2/d
Hü= ……….    m    k = ………...m/d
i = ……….    m/ciklus =    q = ……….m3/d/m


M1.10. Vízföldtani szelvény
7M14693_18

Vízföldtani szelvény

    helység    ……………………………………………….megye

    utca ……….házszám    ……………………………hrsz

…………………………………………………………..határrész

A fúrás: …………. Nyilvántartási szám: …………………..

Méret (m)

Műszaki szelvény

Földtani szelvény

Települési mélység (m)

A kőzet megnevezése

 

 


0

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyugalmi vízszint: m

m-es üzemi vízszinten

(1/min) vízhozam

m-es üzemi vízszinten

(1/min) vízhozam

m-es üzemi vízszinten

(1/min) vízhozam

m-es üzemi vízszinten

(1/min) vízhozam

Szivattyúzási óra: búvár gépi: kompresszoros:

Talphő: m-ben °C

A víz gázos-e:

Hőfok: °C

Arzén:

(mg/l)

Vas:

(mg/l)

Klorid:

(mg/l)

Alkalinitás:

(mmól/l)

Ammónia:

(mg/l)

Nitrát:

(mg/l)

Nitrit:

(mg/l)

Oxigénfogyasztás:

(mg/l)

Szulfát:

(mg/l)

Mangán:

(mg/l)

Kalcium:

(mg/l)

Magnézium:

(mg/l)

Keménység (CaO):

(mg/l)

Összes szilárd alkatrész:

(mg/l)

………………………………….
kivitelező vállalat

………………………………….
geológus

………………………………….
adatrögzítő


M3. Földtani rétegsor

M3.1. A földtani rétegsor leírásának szempontjai

A harántolt földtani rétegsor rétegszelvényében – a kőzetminták állapotától függően – a réteg részletes leírásakor a következőket kell megadni:
–    a kőzet megnevezését;
–    a kőzet színét;
–    a rétegzettség jellemzőit:
–    rétegzetlen,
–    gyengén réteges,
–    jól rétegzett,
–    lemezes,
–    réteges,
–    pados,
–    keresztrétegzett,
–    gumós;
–    a pórusok jellemzőit:
–    tömör,
–    mikroporózus (≤0,1 mm),
–    porózus (0,1 – 2,0 mm),
–    likacsos (……m),
–    üreges (……m);
–    az osztályozottságot:
–    nagyon jól osztályozott,
–    jól osztályozott,
–    közepesen osztályozott,
–    rosszul osztályozott;
–    a kötöttséget:
–    laza,
–    közepesen kötött,
–    kötött;
–    a kötőanyag jellemzését;
–    az ősmaradványokat (ha vannak);
–    a kőzetek meszességét;
–    az egyéb jellemzőket,
–    a szerkezetre utaló jellemzőket:
–    dőlés (értéke 0–90°),
–    vető (0–90° között),
–    gyűrt,
–    zúzott,
–    kitöltött repedések,
–    szabad repedések;
–    homok illetve kavics esetén:
–    a szemcsék anyagát,
–    a jellemző szemcseméreteket számszerűen (átmérő mm-ben).
A leírás elsősorban a fúrásból származó kőzetmintákra támaszkodjon. Minden képződményről részletes (legalább makroszkopikus) szöveges leírás készüljön. A rétegsort a mélyfúrás geofizikai méréseinek eredményeivel is összhangba kell hozni és a réteghatárokat ezek alapján kell pontosítani.
A rétegsor leírásakor fel kell tüntetni a rétegnehézségeket (duzzadó anyag, görgeteg, omlási hajlam stb.), valamint az előfordult műszaki baleseteket, mentéseket.
A magmintavételt és a mintával elvégzett vizsgálatokat a vízföldtani napló tartalomjegyzékében kell megadni az „egyéb mérési adatok” pont alatt van lehetőség a részletezésre (M1.6.).

3. melléklet a 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelethez33

Adatlap

a helyi önkormányzat jegyzőjének [a vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló

72/1996. (V. 22.) korm. rendelet 24. §] engedélyéhez kötött,

valamint a vízügyi hatóság engedélyéhez kötött,

de nem vízföldtani napló köteles kutak kivitelezéséről

1. A kút létesítési engedélyének száma:     

2. A kút helye:

 

megye

 

IRSZ, település

 

utca, házszám

 

Hrsz.

X=

Y=

Z=

EOV koordináta

 

 

 

 

9. A kút távolsága:

3K86408M_1

utcafronttól:

m

lakóépülettől:

m

ásott kúttól:

m

szikkasztótól:

m

hrsz-ú telektől:

m

hrsz-ú telektől:

m

hrsz-ú telektől:

m

10. A kútból naponta maximum …... m3 vagy

idényben ………...…….. –tól …………………. –ig maximum …... m3 vizet veszek ki

……..…………..…… célú vízigényem kielégítése céljából.

A kút üzemeltetése során szennyvíz ……………………………… keletkezik.

11. A kútfejet …. m × …. m alapterületű, ….. m mélységű, terepszinttől … m-re kiálló kútakna veszi

körül, a csőkiállás az akna talpától …… m.

12. A víz kitermelése (centrifugál, búvár, kézi) szivattyúval történik, szabadon folyik ki.

A víz … m hosszú, …… mm átmérőjű (acél, műanyag) vezetéken jut el a házi, illetve a locsolást

biztosító vízellátó berendezésig, amely ………………….. ……….. került elhelyezésre.

13. A kút műszaki és hidraulikai adatai:

3K86408M_2

talpmélység:

m

csőperem szintje a terepszinthez képest:

m

csövezés:

anyaga (PVC, acél)

átmérője (mm/mm)

rakathossz (m-m)

szűrőzött szakasz:

mélységköze (m-m)

átmérője (mm/mm)

kialakítása, típusa

nyitott szakasz

mélységköze (m-m)

átmérője (mm)

 

nyugalmi vízszint
(csőperemtől):    m

üzemi vízszint
(csőperemtől):    m,    liter/perc termelés mellett

maximális vízhozam:

liter/perc

állandó üzemben kitermelhető vízmennyiség:    liter/perc
…… méteren kifolyó vízmennyiség:    liter/perc

14. A kutat      számú vízkútfúrási jogosultsággal rendelkező     

     kútfúró készítette      év     hónapban.



Kelt:     



    …………………………….……..    ……………….…………….…………..

    kivitelező    tulajdonos

4. melléklet a 101/2007. (XII. 23.) KvVM rendelethez34


Melléklet a vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges kérelemről és mellékleteiről szóló 18/1996. (VI. 13.) KHVM rendelethez


I. Felszín alatti vizek feltárására, használatára (igénybevételére, illetve külön jogszabály szerinti engedélyezhető közvetlen bevezetésre vonatkozó engedélyezési tervdokumentáció esetén

I/A. A VÍZÜGYI HATÓSÁG ENGEDÉLYÉHEZ KÖTÖTT KUTAK LÉTESÍTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES TERV TARTALMA

1. műszaki leírás
a) a felszín alatti vízhasználat; a vízigénybevételt, illetve a vízbesajtolást szolgáló vízilétesítmény típusa, a vízhasználat minősítése (így például: köz-, magán) a vízhasználat célja (így például: ivó-, ipari-, öntözési-, egyéb mezőgazdasági-, fürdővízellátási, illetve energetikai-, kárfelszámolási-, bányászati hasznosítás) a vízilétesítmény típusa (így például: fúrt-, ásott-, csápos-, sírkút, vagy galéria, vagy forrás), a felszín alatti víz típusa (így például: partiszűrésű-, talaj-, réteg-, karszt-, hasadékvíz), továbbá a felszín alatti víz hőmérséklete (hideg- vagy termál) helye [így például: közigazgatási egység, helyrajzi szám, EOV koordináták, terepszint feletti magasság (m Bf.)];
b) a vízhasználat mértékadó kapacitása (mennyiségi, minőségi bontás, maximális vízhozam, vízminőség-változás) l/percben és m3/napban, a vízminőség, a vízkészlet és a vízhasználat szempontjából;
c) a vízhasználatra vonatkozó üzemi jellemzők (szakaszos, folyamatos);
d) a vízilétesítmény részletes műszaki leírása,
da) kutak esetében (a talpmélység, a béléscsövezés mélysége, átmérője, a szűrőzés mélysége, átmérője),
db) kapacitás (l/perc, m3/nap, m3/év),
dc) vízhasználat módja (szabad kifolyású vagy szivattyús, ez utóbbi esetben a szivattyú típusa, elhelyezése, kapacitása és üzemi jellemzői),
dd) kapcsolódó műtárgyak és azok paraméterei (így például a kútfejakna),
de) vízmérési és mintavételi megoldások,
df) egyéb jellemző műszaki adatok, méretek és metszetek;
e) a vízbázis védettsége, védőidom, védőterületek, védősáv
ea) a földtani viszonyok ismertetése (rétegsor tagolódása, kőzettani kifejlődés, szerkezeti viszonyok);
eb) a vízföldtani modell ismertetése:
1. a rétegek, rétegcsoportok becsült, meghatározott vízföldtani paramétereit (porozitás, tárolási tényező, rétegvastagság, transzmisszibilitás, vertikális áteresztőképességi együttható) a felszíntől egészen a legmélyebb megcsapolási szint alatti rétegcsoporttal bezáróan,
2. a rétegek, rétegcsoportok becsült, meghatározott vízföldtani paraméterei a felszíntől a legmélyebb megcsapolási szint alatti rétegcsoportig,
3. a felszíni és a felszín alatti vízkészletek jellemző adatai, a felszín alatti vizek utánpótlódási és áramlási viszonyai, a becsült természetes, a vízkivétel üzembe helyezése előtt meglévő, továbbá az üzemi állapotnak megfelelően,
4. a vizsgált teljes területen található, kimutatható hatással rendelkező vízkivételek leírása, számításba véve a már legalább elvi engedéllyel rendelkező tervezett vízkivételeket,
5. a vizsgált terület felszín alatti vizei minőségi jellemzése az érvényes műszaki szabályozások szerint (úgy, hogy a bemutatás részletessége arányban legyen az egyes víztesteknek a tervezett vízkivétel utánpótlódásában betöltött szerepével);
ec) a védőidomok, védőterületek meghatározásának bemutatása (a szivárgáshidraulikai számítások ismertetése, beleértve a módszert, az adatokat, a számítás, illetve a becslés során tett megfontolásokat és az eredményeket olyan részletességgel, hogy megítélhető legyen a kijelölés kellő alapossága és szakszerűsége, az inhomogenitások módosító hatásainak figyelembevétele);
ed) a védőidomok, védőterületek leírása (ezek határoló vonalainak térképi ábrázolása a földhivatal nyilvántartás egységeihez igazítva. A belső és külső védőterületek ábrázolása az ingatlan-nyilvántartási térkép másolatán, de legalább 1:4000-es méretarányban. Az ezen kívüli területek ábrázolása 1:10 000-es, kivételes esetekben 1:25 000-es méretarányú térképeken);
ee) a szennyezőforrások ismertetése a 3. számú melléklet szerinti csoportosításban. (A vízkészlet állapotát befolyásoló létesítmények és tevékenységek, a szennyezőforrások jelentőségével arányos bemutatása, értékelve a vízkészletek állapotára gyakorolt hatásukat.);
ef) a biztonságba helyezéshez szükséges intézkedések bemutatása (beleértve azok végrehajtásának tervezett módját, ütemezését és várható költségeit):
1. megfigyelőhálózat kialakítása, bővítése; üzemeltetésének, valamint a területhasználatok figyelemmel kísérésének, az adatok gyűjtésének, tárolásának, feldolgozásának és értékelésének rendje,
2. a térszín és a felszíni vízelvezetés rendezése,
3. a szennyezés veszélyével járó létesítmények, tevékenységek korlátozása, átalakítása, megszüntetése,
4. a tényleges szennyezőforrások felszámolása,
5. a további (új) létesítmények telepítésére, a különféle tevékenységek folytatására vonatkozó korlátozások, tiltások (megkülönböztetve azokat a tevékenységeket, amelyeket tilos végezni, vagy bizonyos feltételekkel fokozott ellenőrzés mellett lehet folytatni, illetve esetileg lehet engedélyezni);
eg) javaslat a meglévő vízkivétel kitermelt vízmennyiségének módosítására, a vízkezelési technológia megváltoztatására, a vízbázis esetleges kiváltására, aktív vízbázisvédelemre (ha ezeket a biztonságba helyezés szükségessé teszi).
f) szükség szerint a vízelvezetés módja és az elvezetett víz befogadója;
2. általános (átnézetes) helyszínrajz 1:10000 méretarányban, amely feltünteti a vízbeszerzés helyét és szükség esetén a vízelvezetést a közcélú befogadóig;
3. részletes helyszínrajz 1:1000-1:4000 méretarányban feltüntetve
a) a vízbeszerzési létesítmény(ek) közvetlen környezetének eredeti és a tervezett állapotát a szükséges vízszintes és magassági adatokkal,
b) az érintett terület(ek) helyrajzi számát és határoló vonalát,
c) a vízelvezetés nyomvonalát és befogadóját;
4. a vízbeszerzési létesítmény és csatlakozó létesítményei (kútfejakna, gépészet, a kútnak vízellátó műbe tervezett bekapcsolás esetén a bekötésnek és műtárgyainak) általános terve;
5. a rendkívüli szennyezés elkerülését szolgáló kárelhárítási létesítmények és intézkedések terve;
6. mélyfúrású kutak esetén a vízbeszerzési (vízföldtani) tervet.

I/B.) A HELYI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉNEK [A VÍZGAZDÁLKODÁSI HATÓSÁGI JOGKÖR GYAKORLÁSÁRÓL SZÓLÓ 72/1996. (V. 22.) KORM. RENDELET 24. §] ENGEDÉLYÉHEZ KÖTÖTT KUTAK LÉTESÍTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES TERV TARTALMA

1.    Kút helye:

 

megye

 

IRSZ, település

 

utca, házszám

 

Hrsz.

X=

Y=

Z=

EOV koordináta


2.    Tulajdonos:

neve:

 

állandó lakóhelye:

 

személyi ig. száma:

 


3.    Kútadatok:

talpmélység (m):

 

nyugalmi vízszint (terepszinttől) (m):

 

fúrt átmérő:

(m-m)
(m-m)

(mm)
(mm)

iránycső:

anyaga (PVC, acél)

átmérője (mm/mm)

rakathossz (m-m)

csövezet:

anyaga (PVC, acél)

átmérője (mm/mm)

rakathossz (m-m)

szűrőzött szakasz:

mélységköze (m-m)

átmérője (mm/mm)

kialakítása, típusa


4.    Vízkiemelés:

módja:

kézi

gépi:

kitermelni tervezett hozam (m3/nap)

 

szivattyú vagy termelőcső beépítési mélysége (m):

 


5.    Kútfejakna méretei (m):     

6.    Megjegyzés:     
1

A 3. § (4) bekezdése a 132/2013. (XII. 23.) VM rendelet 26. § a) pontja szerint módosított szöveg.

2

A 4. § (1) bekezdése a 11/2015. (III. 31.) BM rendelet 7. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 4. § (2) bekezdése a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

4

A 4. § (3) bekezdése a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

5

Az 5. § (1) bekezdése a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

6

Az 5. § (4) bekezdése a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

7

Az 5. § (6) bekezdése a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 5/A. §-t a 30/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 90. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 90. § (2)–(3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. január 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni, kivéve, ha a vízimunka, vízilétesítmény vagy a vízhasználat elvi vagy létesítési vízjogi engedélyét a vízügyi hatóság már kiadta.

9

A 6. § a 11/2015. (III. 31.) BM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 7. § (2) bekezdése a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 19. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 7. § (2a) bekezdését a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 19. § (2) bekezdése iktatta be.

12

A 8. § (1) bekezdése a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 8. § (3) bekezdése a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 8. § (4) bekezdése a 21/2013. (III. 26.) VM rendelet 1. §-ával megállapított, a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 24. § a) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 8. § (5) bekezdése a 21/2013. (III. 26.) VM rendelet 1. §-ával megállapított, a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 24. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 8. § (6) bekezdése a 21/2013. (III. 26.) VM rendelet 1. §-ával megállapított, a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 24. § c) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 8. § (7) bekezdését a 21/2013. (III. 26.) VM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 24. § d) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 8. § (8) bekezdését a 21/2013. (III. 26.) VM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 24. § e) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 8. § (9) bekezdését a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 20. § (3) bekezdése iktatta be.

20

A 9. § (1) bekezdése a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 9. § (4) bekezdése a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 10. § a 30/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet 90. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 90. § (2)–(3) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. január 1. napját követően indult eljárásokban kell alkalmazni, kivéve, ha a vízimunka, vízilétesítmény vagy a vízhasználat elvi vagy létesítési vízjogi engedélyét a vízügyi hatóság már kiadta; 90. § (6) bekezdése alapján az érvényes üzemeltetési engedélyeket 2011. január 1. napjáig módosítani kell.

23

A 10. § (9) bekezdése a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 24. § e) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 13. § a 10/2010. (VIII. 18.) VM rendelet 9. §-ával megállapított szöveg.

25

A 13. § (1) bekezdése a 36/2014. (IV. 29.) BM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

26

A 13. § (2) bekezdése a 36/2014. (IV. 29.) BM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

27

A 13/A. §-t a 10/2010. (VIII. 18.) VM rendelet 9. §-a iktatta be.

28

A 14. § (4)–(6) bekezdése e rendelet 15. §-a alapján hatályát vesztette.

29

A 15. § hatályát vesztette ugyanezen § alapján, újonnan a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 22. §-a iktatta be.

30

A hatálybalépés időpontja 2014. december 25.

31

A hatálybalépés időpontja 2014. december 25.

32

Az 1. melléklet a 67/2014. (XII. 17.) BM rendelet 23. §-ával megállapított szöveg.

33

A 3. melléklet címe a 132/2013. (XII. 23.) VM rendelet 26. § b) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 4. melléklet I/A pont címe a 132/2013. (XII. 23.) VM rendelet 26. § c) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére