• Tartalom
Oldalmenü

A 2013. évi V. törvény indokolása

a Polgári Törvénykönyvről

2014.03.15.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
I. AZ ÁTFOGÓ REFORM INDOKOLTSÁGA
A hatályos Ptk. (1959. évi IV. törvény) egy olyan korban (1953 és 1959 között) fogant és született meg, amely a lehető legszűkebb határok közé szorította vissza a magánjogi vagyoni forgalom természetes társadalmi feltételét, a magántulajdont. Érthető ezért, hogy az 1990-es rendszerváltozás óta eltelt időszak mélyreható gazdasági és társadalmi változásait a törvényhozónak gyakori módosításokkal kellett követnie. A polgári jognak az áruviszony elvont kategóriájára szabott és ezért absztrakt normái – közismerten – lényeges gazdasági és társadalmi változások túlélésére is képesek. A helyzet szimbóluma lehet mégis az a tény, hogy a Ptk. több mint másfélszáz kisebb-nagyobb módosításának négyötöde a rendszerváltozás utáni időszakra esik. A módosítások mögött lejátszódott folyamatok olyan mértékű és horderejű változásokat eredményeztek a magánjogi viszonyok területén, hogy azok jogi rendezése átfogó reformot igényel, és egy új Polgári Törvénykönyv megalkotását teszi szükségessé.
II. A JAVASLAT TÁRSADALMI MODELLJE
A Magyarországon 1990 óta követett társadalompolitikai célkitűzések és az azok megvalósítására elfogadott alkotmányos garanciák a mai fejlett Európában, mindenekelőtt az Európai Unióban tömörült államokban elfogadott társadalomképet, vagyis a szociális piacgazdaság társadalmi modelljét tekintik mintának. Ezt a célkitűzést kívánja szolgálni a Javaslat is. Abból indul ki, hogy az új Polgári Törvénykönyvben egy szociális elemekkel átszőtt, alkotmányosan védett piacgazdaság magánjogi feltételeit kell megteremteni. A Javaslat elsősorban a vagyoni forgalom viszonyainak jogi kereteit fekteti le; ugyanakkor megfelelő jogi védelmet kíván nyújtani a személyeknek is: az emberi személyiségnek, a családon belüli személyi viszonyoknak és a szervezeti jogalanyok személyhez fűződő jogainak is.
Magyarország – négy évtized diktatúrája és zsákutcába torkolló gazdasági-társadalmi tévútja után – 1990-ben a magántulajdon és a szabad vállalkozás talajára épülő piacgazdaság társadalmi rendjét vezette be. Ezt a társadalomfejlődési irányt erősíti meg az Alaptörvény is. Az új társadalmi modell a tulajdonosok magánautonómiájának messzemenő elfogadását, mindenekelőtt a magántulajdon teljes körű elismerését és védelmét követeli meg. Ez az elv áthatja a Javaslatot, a részletszabályokat (például a tulajdonszerzés normáit) is. Mindehhez természetesen a magántulajdont terhelő szociális kötöttségek járulnak. A magánautonómia másik alapvető következménye a szerződési szabadság elvének elfogadása. A magánjognak ezt a pillérét csak ott és annyiban indokolt korlátozni, ahol és amennyiben ez a szociális igazságosság követelménye érdekében elengedhetetlenül szükséges, és a piaci verseny szabadságának feltételei között még lehetséges. A magánautonómia harmadik pillére az egyesülés és a társulás szabadsága, amelynek követelményeit a Javaslat – a magánjogi szabályozások bevált mintái nyomán – az egyesület és a társaságok intézményeivel kívánja szolgálni.
III. HAGYOMÁNY ÉS ÚJÍTÁS. KÜLFÖLDI PÉLDÁK
1. A Javaslat a létező, az élő jogból indul ki, és csak ott és annyiban kíván változtatni, ahol és amennyiben az a gazdasági és a társadalmi viszonyok mai követelményei szerint szükségesnek mutatkozik. Ezen elvi jelentőségű módszertani kiindulópontnak megfelelően a Javaslat – ahol csak lehetséges – fenntartja a Ptk. szabályait, s azokat a külön törvények rendelkezéseinek integrálásával és a felsőbírósági gyakorlatot normatív formába öntésével egészíti ki. Kétség esetén a Javaslat tudatosan a létező jogot választja, és újító alternatív megoldásokat sem fogad el akkor, ha azok a jogrendszerben indokolatlan bizonytalanságot okoznának. Ezzel együtt a Javaslat tudatosan meg akarja újítani a magyar polgári jog – sok vonatkozásban élét vesztett – eszköztárát. A szocialista viszonyok között nagyon leegyszerűsödött magánjogi forgalom szükségszerűen vonta maga után a jogdogmatikai megoldások árnyalatainak eltűnését, a kontúrok elhalványulását. Évszázadok óta ismert és alkalmazott magánjogi fogalmak éle csorbult ki, vált a nemegyszer igénytelen jogszolgáltatás áldozatává. A Javaslat természetesen semmi esetre sem kívánja feleslegesen bonyolítani a magánjogi szabályozást; azokban a kérdésekben hoz újításokat, amelyekre árnyaltabb dogmatikai szemlélettel helyesebb válaszok adhatók.
2. A Javaslat beépíti a Ptk. évtizedes felsőbírói gyakorlatának maradandó mondanivalót hordozó, tételes jogi szabályozást kívánó, kodifikációra érett eredményeit. A Javaslat figyelembe veszi, hogy polgári jogunk reformját több területen közvetlenül befolyásolja az Európai Unió jogalkotása, ami közvetlenül érinti törvényhozásunkat, és – például a fogyasztóvédelmi szerződési jogban vagy a társasági jogban – szervesen be kívánja építeni a magánjogi uniós irányelvek maradandó magját. Tudatosan nem törekszik ugyanakkor arra, hogy az uniós magánjog egész anyagát a kódexbe építse. Ennek oka az, hogy az uniós irányelvek szabályozása túlságosan tagolt, kazuisztikus és sűrűn változó jellegű, minden részletében nem alkalmas egy hosszú távra tervezett kodifikáció célkitűzéseinek megvalósítására. Ezért a Javaslat inkább a kisebbik rosszat választja azzal, hogy az irányelvek részletszabályait külön törvényekben hagyja.
3. A Javaslat nem választ külföldi modellt, de bőségesen merít külföldi kodifikációs példákból. A 20. század elején készített magyar tervezetek főleg az osztrák és a német törvénykönyv megoldásait vették figyelembe, az 1928-as Mtj.-nek pedig a svájci ZGB is szolgáltatott mintákat. Ezeknek a nagy klasszikus törvénykönyveknek a tanulságait többségükben a magyar magánjog már hasznosította. Az újabb nemzeti kódexek közül minden bizonnyal a holland törvénykönyv (Burgerlijk Wetboek) és a kanadai Québec tagállam magánjogi kódexe tekinthető a legmodernebbnek. Ezek a kódexek több szempontból (így mindenekelőtt a szabályozandó életviszonyok köre és a törvénykönyv szerkezete szempontjából) mintául is szolgálhattak a magyar reform számára, de a kodifikáció egészét illetően szabályozási modellként nem jöttek figyelembe.
4. A nemzeti kódexeken kívül a Javaslat merít a nemzetközi jogalkotás eredményeiből is. Ezek közül mindenekelőtt a Bécsi Nemzetközi Vételi Egyezmény, az UNIDROIT Alapelvek (Principles of International Commercial Contracts, 2010), az Európai Alapelvek (The Principles of European Contract Law, 1999, 2002) és az utóbbiból kiindulva megalkotott európai modellszabályok (Draft Common Frame of Reference) kínáltak megfontolásra érdemes, esetenként követhető példákat a szerződési jog szabályozásánál. Ezek a színvonalas modelljavaslatok világszerte szakmai elismerést vívtak ki, és széles körben hatnak a jogalkotásra és a joggyakorlatra.
IV. AZ ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV KÓDEXJELLEGE ÉS JELENTŐSÉGE
1. Noha az Európai Unió jogegységesítési törekvései az elmúlt két évtizedben a magánjog területét is elérték, és a nemzeti jogalkotásokat ma már számottevően befolyásolják, úgy tűnik, hogy a magánjog egészét ma még csak nemzeti szinten lehet kodifikálni. Ezt a megállapítást igazolja, hogy – bár az Európai Unió égisze alatt jogtudósok közreműködésével rendkívül alapos és színvonalas átfogó kodifikációs munkálatok folynak – Hollandián kívül Közép- és Kelet-Európa majd minden országában új polgári törvénykönyvet alkottak, vagy ilyen célból intenzív tevékenységet folytatnak.
2. A Javaslat kódexjellegű törvénymű előkészítésére született, és annak előnyeit a Javaslat minél szélesebb körben érvényesüléshez akarja juttatni. Természetesen ez a módszer sem lehet öncélú. A Javaslat ezért számol azzal, hogy a legsikerültebb kodifikáció mellett is maradnak magánjogi szabályok a törvénykönyvön kívül. Ezeknek a normáknak a kódex szubszidiárius jellegű háttérjoganyagát kell hogy képezze. A külön magánjogi törvények tartalmi összhangját és terminológiai egységét magával a törvénykönyvvel természetesen a legnagyobb mértékben biztosítani kell. Ezért a leendő kódex definícióinak a külön törvényekben is azonos tartalommal kell érvényesülniük.
A Javaslat abból indul ki, hogy a törvénykönyv tartalmi határait elvben addig helyes tágítani, amíg a kodifikáció pozitív hatásai: az egységbe foglalt normák módszerbeli homogenitása, a terminológiai egység, a tömörítés és rövidítés lehetősége stb. megkönnyítik a jogalkalmazást. A szabályok egyazon törvénykönyvbe foglalása addig kívánatos és célszerű tehát, amíg az összefoglalandó normák módszerbeli egysége fennáll, és amíg a rendszerbe illesztés a kodifikáció előnyeit: a rendszertani racionalitást, az ökonomikus és ellentmondásmentes törvényszerkesztést, a terminológia biztonságát, a világos és áttekinthető megoldásokat hozza magával.
Mindezeket figyelembe véve, a Javaslat a családjog anyagát beépíti a törvénykönyvbe. Az integrálás során ugyanakkor gondoskodik a családjogi viszonyok sajátosságainak megfelelő kifejezésre juttatásáról. Ennek egyik jele az, hogy a Családjogi Könyv sajátos, csak e viszonyokra vonatkozó alapelveket fogalmaz meg.
A Javaslat az egyedi munkaszerződések jogi rendezését a Munka Törvénykönyvében hagyja, annak ellenére, hogy a munkaviszonyok speciális rendezésének a Ptk., s azon belül is elsősorban a szerződések általános szabályai képezik a jogi hátterét. A munkaszerződés jogi szabályozásának azonban ma már annyi különleges vonása van, hogy nehéz volna ezt a normarendszert egy polgári törvénykönyvbe integrálni. A munkavállaló fogalmilag „gyengébb fél” jellege például megkülönböztető sajátosságként jelentkezik a szabályozásnál, és – emiatt – az európai közösségi jogi aktusok alakító hatása is sokkal intenzívebb, mint a magánjog egyéb területein.
A Javaslat a társasági anyagi jogi szabályok integrálása mellett döntött, és azokat az egyes jogi személyekre vonatkozó rendelkezések között, önálló Részben helyezi el. Ez a megoldás logikusan következik abból a koncepciós kiindulópontból, hogy azokra a jogi személyekre, amelyeknek belső és külső kapcsolatai polgári jogi jogviszonyok keretében bonyolódnak, a törvénykönyv adjon teljes körű szabályozást, mivel a szabályozási tárgy és a szabályozás módszere illeszkedik a kódex jellegéhez. A gazdasági társaságokról szóló szabályoknak az új kódexbe építése több előnnyel jár: bővíthető a jogi személyekre vonatkozó általános szabályok köre, és normák ismétlése válik elkerülhetővé. Ezenkívül a Ptk. normáinak háttérjogszabály jellege (amit most a Gt. külön mond ki) evidenssé válik. Ezek miatt és hasonló kodifikációs előnyök miatt döntött annak idején a svájci, majd az olasz törvényhozó, legutóbb pedig a holland jogalkotó is a társasági jognak a magánjogi kódexben történő elhelyezéséről. Az integráció előnyeihez képest kisebb súllyal esnek latba a szokásosan megfogalmazott ellenérvek: a magánjogi és a közjogi normák vegyülése a gazdasági társaságok szabályozásánál, a Gt. egysége, megszokottsága stb. Ugyancsak a jogi személyekről szóló könyvben ad absztrakt keretszabályokat a Javaslat a szövetkezetre is, megalapozva ezzel az ágazati szabályozást a főbb (termelő-, szolgáltató-, hitelintézeti tevékenységet folytató) szövetkezeti típusokra.
Az iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények anyagát a Javaslat – a Ptk.-hoz hasonlóan – nem integrálja, noha a szellemi tulajdon jogviszonyaiban keletkező alanyi jogok (és megsértésük szankcióinak többsége) egyértelműen magánjogi jellegűek. A külön törvények jogágazati szempontból vegyes normákat foglalnak magukba, de azokat – jellegük különbözősége ellenére – nem volna szerencsés szétbontani. A Javaslat súlyt helyez ugyanakkor arra, hogy a szellemi alkotások és egyéb szellemi javak védelmének magánjogi természetét a kódex is kifejezze, és ezért megfogalmazza saját szabályainak a külön törvényekhez kapcsolódó háttérnorma jellegét.
3. A Javaslat abból indul ki, hogy a Polgári Törvénykönyv nem egy a törvények közül. Kiemelkedő jelentőségét az általa közvetlenül szabályozott életviszonyok fontossága, szerteágazó volta önmagában is mutatja. A kódex hatása ugyanakkor jóval túlmutat a közvetlenül szabályozási körébe vont viszonyokon, kisugárzik valamennyi polgári jogi normával rendezett vagy rendezhető kapcsolatra, éspedig függetlenül attól, hogy az adott norma kifejezetten háttérjogszabályaként jelöli-e meg a törvénykönyvet vagy sem.
V. A KÓDEX BELSŐ SZERKEZETE ÉS NYELVE
1. A Javaslat a kódexet könyvekre tagolja. A törvénykönyv tartalmi határainak kiszélesítése mind mennyiségi, mind tartalmi okokból szükségessé teszi a szerkezeti egységeknek ezt a bővítését. A könyveken belül a szerkezeti egységek (Rész, Cím, Fejezet) számozása újból kezdődik. A §-ok számozása a könyvekben újból kezdődik, és a könyvek sorszámára történő utalással egészül ki. A törvénykönyv élén – lényegét tekintve a Ptk.-hoz hasonlóan – Bevezető rendelkezések foglalják össze a törvénykönyv célját és alapelveit, a részletes szabályokat tartalmazó könyvek után pedig Záró rendelkezések találhatók. A Javaslat szerint a kódex könyvei tehát a következők:
Első Könyv: Bevezető rendelkezések,
Második Könyv: Az ember mint jogalany,
Harmadik Könyv: Jogi személyek,
Negyedik Könyv: Családjog,
Ötödik Könyv: Dologi jog,
Hatodik Könyv: Kötelmi jog,
Hetedik Könyv: Öröklési jog,
Nyolcadik Könyv: Záró rendelkezések.
2. A Javaslat azt a célt tűzi maga elé, hogy egyértelműen fogalmazza meg a normákat, amelyekből kétségek nélkül meg lehet állapítani a rendelkezés tartalmát. Ezt szolgálja az a törekvés, hogy a szabályok nyelve – tömörsége, műnyelvi szakszerűsége mellett – szabatos, világos és lehetőleg a nem szakember számára is érthető legyen. Ennek érdekében a Javaslat – ahol lehet – az egyszerű kifejezést előnyben részesíti a szokatlan vagy elvont megfogalmazással szemben. Természetesen ennek a törekvésnek határt szab a magánjog sajátos terminológiája és fogalomkészlete.
A Javaslat – a Ptk.-hoz és a korábbi tervezetekhez hasonlóan – nem tartalmaz tantételeket és fogalom-meghatározásokat, hanem a normaalkotást helyezi előtérbe az elméleti konstrukciókkal szemben. Ugyanígy kerüli a kazuisztikát; e helyett – a társadalmi és gazdasági változásokat jobban követni képes és ezért rugalmasabb – kellően általánosító szabályokat alkot, anélkül, hogy generálklauzulák indokolatlanul nagyszámú alkalmazásával a jogbizonytalanság veszélyét idézné fel. A Javaslat csak ott alkalmaz utaló szabályokat, ahol ez a módszer rövidítéssel és szó szerinti ismétlés elkerülésével jár, és ezt az előnyt nem rontja le a rendelkezés homályossága vagy kétértelműsége. Tudatosan kerüli a Javaslat az utalásoknál is azt a megoldást, hogy egyszerűen a megfelelő §-ra történjék a hivatkozás. Egy ilyen megoldás (amint a német BGB mutatja) nagyon megnehezíti a törvény kezelését. A Javaslat saját magát az „e törvény” kifejezéssel illeti; más törvényekre – névelő nélkül – „törvény” elnevezéssel utal.
ELSŐ KÖNYV
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
1. A Bevezető rendelkezések meghatározzák e törvény célját, szabályozási területét és alapelveit. Ezek a normák megadják a törvény általános kereteit, áthatják a részletszabályokat, megjelölik azok tárgyi és módszertani jellegzetességeit. A Bevezető rendelkezések többsége alapelvi jellegű, de szerepelnek itt olyan konkrét normák is, amelyeknek általános, az egész kódexre kiható jelentősége indokolja a kiemelt elhelyezést. A Bevezető rendelkezések között megfogalmazott alapelvek tömören kifejezik a törvény egészének eszmei alapját, szellemiségét, és közvetlen segítséget adnak a jogalkalmazás számára.
A Javaslat elvi jellegű és jelentőségű kiindulópontnak tekinti, hogy a polgári jogi vitákat elsősorban az adott kérdésre vonatkozó konkrét normák alapján kell eldönteni. Az alapelvek ezért az ítélkezési gyakorlatban mindenekelőtt a konkrét normák értelmezésénél jutnak szerephez, különösen akkor, ha az adott szabály a bíróság számára kifejezetten mérlegelést enged. Kiemelten fontos az alapelvek szerepe a törvénykönyv – hosszú távra szánt – szabályainak a változó viszonyokhoz történő alkalmassá tételében. Az alapelvek ebben az értelemben a jogfejlesztő értelmezés legjelentősebb eszközei.
A Javaslat a Bevezető rendelkezések között csak a törvénykönyv egészére vonatkozó elveket jeleníti meg, és tudatosan csökkenti a törvénykönyv alapelveinek számát. A Ptk. alapelvei közül a Javaslat nem mondja ki a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét. Abból indul ki, hogy a törvénynek elsősorban az alanyi jogok szabad gyakorlását kell biztosítania, a kirívóan rendeltetésellenes joggyakorlás pedig rendszerint a joggal való visszaélés tilalmába ütközik. Emellett a jóhiszeműség és tisztesség követelményének érvényesítése is megfelelő lehetőséget ad a rendeltetésszerű joggyakorlás biztosítására. A Javaslat nem tekinti valamennyi magánjogi viszonyban érvényesülő, általános követelménynek a kölcsönös együttműködés elvét; azt elsősorban a szerződéses viszonyok körében elvárható elvként fogja fel, és ezért a szerződések általános szabályainak élére helyezi. A szerződési jogon kívül (például a társasház belső viszonyaiban, a közös szülői felügyelet gyakorlása körében stb.) a Javaslat a konkrét normák megfelelő megfogalmazásával kívánja előmozdítani az érintett jogalanyok együttműködési készségét. Nem mondja ki a Javaslat a tulajdon védelmének elvét sem, mivel azt olyan alkotmányos alapelvnek tekinti, amelynek érvényre juttatásáról az egész jogrendszer gondoskodik. A tulajdon védelmének a polgári jogi viszonyokban a kódex konkrét normái segítségével kell érvényt szerezni, s ezért az Alaptörvény mellett külön jogágazati alapelv megfogalmazása nem szükséges. Hasonló okból nem mondja ki a Javaslat a személy védelmére vonatkozó elvet sem. Az Alaptörvény a legmagasabb szinten deklarálja az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak védelmét. A Javaslat, a tulajdon védelméhez hasonlóan, itt is abból indul ki, hogy az Alaptörvényben megfogalmazott követelménynek a polgári jogi viszonyokban történő megvalósulását nem az elvi tétel megismétlésével, hanem konkrét normák, a személyiségi (illetve személyhez fűződő) jogok védelmére vonatkozó szabályok segítségével kell biztosítani.
A Javaslat az egész törvényen végigható követelményként négy alapelvet fogalmaz meg. Ilyennek tekinti a törvény szabályainak értelmezésére vonatkozó általános tételt, a jóhiszeműség és tisztesség követelményét, az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelményét és a joggal való visszaélés tilalmát. Kiegészítő jelleggel külön elveket fogalmaz meg a Javaslat egyes könyvek élén; például a családjogi viszonyok sajátosságaira tekintettel külön elvek is érvényesülnek a családjogi szabályokat tartalmazó könyvben.
2. A Bevezető rendelkezések között elhelyezett konkrét tényállásokra illő normák csak általános jelentőségüknél fogva kapnak itt helyet, de a jogalkalmazásban játszott konkrét szerepük nem különbözik a Javaslat további könyveiben elhelyezett normák funkciójától. Ilyennek tekinthető a jogszabály által megkívánt jognyilatkozat megtagadását szankcionáló szabály, ha az ilyen magatartás joggal való visszaélésként értékelendő, és az általa okozott sérelem másként nem hárítható el. Ide sorolható a felróható magatartásra előnyök szerzése végett történő hivatkozást tilalmazó (nemo suam turpitudinem allegans auditur) és a korábbi magatartással szemben álló cselekedet (venire contra factum proprium) figyelmen kívül hagyását előíró rendelkezés. Ezek a normák – szemben az alapelvi jellegű bevezető rendelkezésekkel – önmagukban is konkrét polgári jogi igények elbírálásának alapjául szolgálhatnak. Konkrét rendelkezésnek tekinthető a polgári jogi alanyi jogok érvényesítésének bírósági útjára vonatkozó szabály is. Kihagyja ugyanakkor a Javaslat a Bevezető rendelkezések közül az utaló magatartás tényállását, és azt – lényegét megfelelően tükrözve és szerepének valódi jelentőségét arányosan juttatva kifejezésre – a kötelmi jogi könyvben: a kötelemfakasztó jogi tények között helyezi el.
3. A Javaslat a Ptk.-hoz hasonlóan fogalmazza meg e törvény célját. Ez a rendelkezés elsősorban a jogalkalmazó szerveknek, mindenekelőtt a bíróságoknak ad iránymutatást, de egyúttal a jogalanyok számára is kijelöli a polgári jogi jogvédelem határait. A törvény céljának meghatározásából következik, hogy a polgári jogi viszonyok alanyainak – meghatározott jellegű – vagyoni és személyhez fűződő jogai e törvény védelme alatt állnak. A cél meghatározásából kitűnik, hogy a kódex a polgári jogi viszonyok alanyainak teljes körét átfogja, azaz mind az ember, mind a jogi személyek polgári jogi viszonyainak általános kódexe kíván lenni. A jogi személyeken kívül jogképességgel rendelkező szervezeteknek számítanak például (korlátozott, relatív jogképesség formájában) a társasházközösségek. A közjogi jogalanyokra (állami és önkormányzati szervekre) jogi személyként történő elismerésük esetén alkalmazhatóak a kódex szabályai.
A Javaslat a Ptk.-hoz hasonlóan csak a polgári jogi szabályozásra alkalmas – zömükben árujellegű vagyoni – viszonyokat vonja szabályozási körébe. Ezért a törvény céljának meghatározásánál kiemeli a polgári jogi szabályozás legfőbb módszertani jellegzetességét: a jogalanyok mellérendeltségét és egyenjogúságát. A szabályozásnak ez az általános tulajdonsága megállapítható annak ellenére, hogy szociális megfontolásokból: a gyengébb fél (mindenekelőtt a fogyasztó) különös védelmére vonatkozó szabályokban nem érvényesül töretlenül ez a módszertani elv. A személyi viszonyokra történő hivatkozás a törvény céljának meghatározásánál különösen indokolttá vált a személyiségi jogok védelmének megnövekedett fontossága miatt, és annak következtében, hogy a Javaslat a családjogi viszonyok szabályait is tartalmazza. Ez utóbbi viszonyokban ugyanis – a vagyoni jelleg kétségtelen megléte és megnövekedett jelentősége ellenére – változatlan fontosságuk van a személyi vonásoknak.
4. A Javaslat fenntartja a törvény rendelkezéseinek értelmezésére a Ptk.-ban meghatározott elvi tételt, és ezzel tudatosan kerüli az értelmezési szempontok kimerítő felsorolását. Az értelmezési alapelv szerepe elsősorban az, hogy a konkrét normák alkalmazása ne kerülhessen összeütközésbe az Alaptörvénnyel és más alkotmányerejű szabályokkal, és ne vezethessen a törvény egészének rendeltetésével ellentétes eredményre.
A Javaslat a kódexnek a polgári jogi viszonyokban játszott általános jelentőségét és kiemelkedő szerepét azzal is kifejezésre juttatja, hogy kimondja: az ilyen viszonyokat rendező külön szabályokat e törvénykönyvvel összhangban kell értelmezni. Ez a tétel biztosítja, hogy a polgári jogi viszonyokra külön jogszabályokban meghatározott normák alkalmazása ne kerülhessen szembe e törvénykönyv céljával.
5. A Javaslat fenntartja a Ptk.-nak a jóhiszeműség és tisztesség követelményét megfogalmazó alapelvi tételét, amely ma számos nemzeti kódexben és jogegységesítő tervezetben is elismert magatartási mérce. Ez az alapelv etikai megalapozottságú általános és objektív zsinórmértéket fogalmaz meg a polgári jogi viszonyokban követendő eljáráshoz, és egyben a felek kölcsönös bizalmának garanciáját jelenti. Fontos szerepe van ennek a követelménynek a piacgazdaságban érvényesülő magánautonómia szociális szempontokból történő korlátozásánál is. A döntési és cselekvési szabadságot biztosító magánautonómia a kölcsönös bizalom elvével kapja meg kiegyensúlyozott tartalmát. A magánautonómia széles körű elismerése és a jóhiszeműség és tisztesség követelménye szorosan összetartoznak tehát, és a Javaslat egyik alappillérét képezik.
A Javaslat a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközőnek tekinti, és a generálklauzula sérelmének kiemelt példájaként külön szabályozza a venire contra factum proprium ősi, igen sok mai magánjogban elfogadott tételét. Ez azt jelenti, hogy nem megengedett az olyan joggyakorlás, amely ütközik a jogosult korábbi magatartásával.
6. A Javaslat fenntartja a Ptk.-nak az adott helyzetben általában elvárható magatartás (eljárás) megkövetelésére vonatkozó alapelvi tételét. A bírói gyakorlat viszonylag szilárd alapokat alakított ki ezen elv alkalmazásához, és bizonyította, hogy az elvárhatósági mérce tipizált követelménye rugalmas és árnyalt jogalkalmazást tesz lehetővé. Az általános követelményszint megsértésének következményét (szankcióját) mindig a konkrét norma állapítja meg.
Az „adott helyzetben általában elvárható” formulában megfogalmazott tipizált követelményszintet a Javaslat a felelősségi tényállásokban a felróhatóság fogalmával azonosítja. Felelősséget (rendszerint kártérítési felelősséget) – más feltételek megvalósulása mellett – „az adott helyzetben általában elvárható” magatartás követelményének megsértése (vagyis a magatartás felróhatósága) csak azokban az esetekben von maga után, ha ezt e törvény kifejezetten előírja. A Javaslat ezt a kimentési szintet tartja fenn – többek között és mindenekelőtt – a szerződésen kívüli kártérítési felelősség általános kimentési klauzulájának megfogalmazásánál.
A Javaslat több más olyan konkrét szabályt tartalmaz, amelynek tartalmát szintén „az adott helyzetben általában elvárható” magatartás követelménye tölti ki tartalommal. Így kell felfogni például mindazokat a nyitott magánjogi normákat, amelyek „elvárható” vagy „megfelelő” magatartást (eljárást) írnak elő, és más (rendszerint: szigorúbb) követelményt nem támasztanak. Ugyancsak ez az általános követelményszint érvényesül akkor is, ha a rosszhiszeműség körében a bíróság azt vizsgálja, hogy az illető személynek „tudnia kellett”, hogy magatartásának (eljárásának) nincs jogos alapja.
A Ptk. bírói gyakorlatában bevált, ezért a Javaslat is a Bevezető rendelkezések között mondja ki a nemo suam turpitudinem allegans auditur tételét. E szabály szerint saját mulasztására, késedelmére, egyéb szerződésszegésére vagy más felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Fenntartja a Javaslat azt a rendelkezést is, hogy az igényérvényesítő fél felróható magatartása nem zárja ki a másik fél felróható magatartására történő hivatkozás lehetőségét. E szabály mindenekelőtt azzal a következménnyel jár, hogy önhiba esetén is mód van a másik fél felróható magatartása miatti igényérvényesítésre, legfeljebb az igény mértéke csökken az önhiba miatt.
7. A Javaslat az alanyi jogok szabad gyakorlásának elvéből indul ki. Elvi korlátként – a Ptk.-hoz hasonlóan – az egész törvénykönyvön végigható közös elvként fogalmazza meg ugyanakkor a joggal való visszaélés tilalmára vonatkozó általános tételt. A joggal való visszaélés meggátolja az adott alanyi jog érvényesülését. A kontinentális jogrendszerek mintájára (és a Ptk.-hoz hasonlóan) a Javaslat tudatosan vállalja ezt a megoldást, tisztában van ugyanakkor azzal, hogy az egyes alanyi jogok és a velük történő visszaélés módozatai jelentősen különböznek egymástól. Az alapvető kiindulópont változatlan: a joggal való visszaélés kivételes jelenség az alanyi jogok gyakorlásánál, az adott alanyi jog gyakorlásának a jog elvárásaival szembehelyezkedő módja valósítja meg a visszaélést.
Meghaladottnak tekinti a Javaslat a Ptk.-nak a joggal való visszaélés fogalmi határaira vonatkozó tételes (részben példálózó) feltételeit, és maga nem is határoz meg ilyen fogalmi jegyeket, hanem a bírói gyakorlatra bízza azok kimunkálását. Ugyanezért nem kapcsolja kifejezetten össze a Javaslat a joggal való visszaélés tilalmát a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményével. Az elmúlt másfél-két évtized ítélkezési gyakorlata (szemben a korábbi judikatúrával) a kívánatos önmérsékletet mutatja a joggal való visszaélés megállapításánál. A visszafogottság mindenképpen indokolt, figyelemmel arra, hogy a polgári jogi szabályok elsősorban védik és támogatják az alanyi jogok érvényesülését, és csak visszaélésszerű esetben gátolják meg azok gyakorlásának konkrét módját. A bírói gyakorlat jórészt kidolgozta a visszaélésszerű joggyakorlás tartalmi határait. Különösen fontos e korlátok szem előtt tartása arra tekintettel, hogy a családjog szabályai is a törvénykönyvbe integrálódtak, és e szabályokkal kapcsolatban a bírói gyakorlat eddig is – helyesen – tartózkodó volt a joggal való visszaélés megállapításával kapcsolatban.
A jogszabály által megkívánt jognyilatkozatnak bírósági ítélettel történő pótlása erőteljes beavatkozás a magánautonómia körébe. A Javaslat ezért csak végső lehetőségként tartja fenn a bíróságnak ezt a jogát. A közérdek figyelembevétele mai viszonyaink között is szempont lehet a magánjogi jogalanyok egymás közötti érdekhelyzetének megítélésénél, de e tekintetben különösen indokolt a kivételesség hangsúlyozása. A piacgazdaság viszonyai között már az eddigi bírói gyakorlat is tudatában volt a beavatkozási lehetőség kivételes voltának, és ezért gyökeresen változtatott a korábbi – érdekmérlegelésre és méltányosságra épülő – felfogásán. A Javaslat szabálya normatív formában is erősíteni kívánja a judikatúra újabb irányát. A magánjogi jogviszonyok alanyainak közvetlen érdekmérlegelése nem fogadható el; a konfliktus helyes megítélése a jogosult érdekhelyzetéből, azaz az alanyi jogból történő kiindulást kívánja meg. Az alkalmazás kivételességét már az a tény is segíti, hogy jelentősen csökkent azoknak a jogszabályoknak a száma, amelyek jognyilatkozat adását kívánják meg. Indokolt esetben viszont változatlanul adekvát jogkövetkezménynek tekinthető a joggal való visszaélés ilyen módon történő szankcionálása. Természetesen vannak olyan helyzetek, amelyekben jognyilatkozat megtagadásának formájában a joggal való visszaélés fogalmilag kizárt. Ez állapítható meg mindenekelőtt az illető jogalany diszkrecionális jogkörébe tartozó jognyilatkozatok megtagadásával kapcsolatban. A Javaslat szellemében is helyes, hogy a bírói gyakorlat kizártnak tekinti a joggal való visszaélés lehetőségét például szerződéskötési vagy szerződésmódosítási nyilatkozat megtagadása esetén. Ugyanez állapítható meg például a családi jogállást érintő (például örökbefogadás engedélyezéséhez szükséges) szülői hozzájárulás megtagadásával kapcsolatban.
8. A Javaslat nem változtat a hatályos jogon: a polgári jogok érvényesítése elsősorban bíróság előtt történik. A Javaslatban magában tett kivételek közül a birtokvédelem szabályait és egyes családjogi viszonyok gyámhatósági védelmét kell említeni. Mellőzi a Javaslat a választottbírósági eljárás alternatív alkalmazásának feltételeit meghatározó szabályt. Elegendő, ha a választottbíráskodásról szóló törvény tartalmaz ilyen rendelkezést.
MÁSODIK KÖNYV
AZ EMBER MINT JOGALANY
ELSŐ RÉSZ
A JOGKÉPESSÉG
I. Cím
A jogképesség kezdete és megszűnése
A Javaslat lényegét tekintve változatlan tartalommal veszi át a Ptk.-nak a jogképesség fogalmára, kezdetére és megszűnésére vonatkozó szabályait. A Javaslat a kódex egyes könyvei közötti összhang és a fogalmi pontosság érdekében elfogadja és következetesen érvényesíti azt az elvet, hogy a magyar jogban a kiskorúnak gyámja, a nagykorúnak gondnoka van. Ezt a megfontolást szem előtt tartva a Javaslat gyám által biztosít törvényes képviseletet a méhmagzat részére. A Javaslat érdemi változtatás nélkül emeli át a Ptké. 7. § (2) bekezdését, amely a gyám rendelését indítványozni jogosult személyeket sorolja fel.
II. Cím
A holtnak nyilvánítás
A Javaslat átveszi a holtnak nyilvánítás Ptk.-beli szabályait.
MÁSODIK RÉSZ
A CSELEKVŐKÉPESSÉG
III. Cím
A cselekvőképesség általános szabályai
A Javaslat a cselekvőképesség szabályozásánál – a hatályos joggal egyezően – abból az elvből indul ki, hogy a cselekvőképesség mindenkit megillet, akinek cselekvőképességét a törvény vagy törvény alapján a bíróság gondnokság alá helyezést elrendelő ítélete nem korlátozza. A cselekvőképesség meglétéhez fűződő jogi hatást a Javaslat meghatározza: „Aki cselekvőképes, maga köthet szerződést vagy tehet más jognyilatkozatot”. A cselekvőképesség tehát érvényes jognyilatkozatok tételére vonatkozó képességet jelent. Tekintve, hogy a jognyilatkozatok többsége szerződési nyilatkozat, a cselekvőképességet szerződőképességnek is szokták nevezni. A Javaslatban részletesen továbbra is nem a cselekvőképesek, hanem a cselekvőképességükben korlátozott és cselekvőképességgel nem rendelkező személyek köréről kell rendelkezni.
A törvény az ember számára elidegeníthetetlen jogként biztosított cselekvőképesség rendeltetésével, funkciójával összeegyeztethetetlen lenne a cselekvőképesség korlátozására ezen belül kizárására irányuló szerződés vagy egyoldalú jognyilatkozat megengedése. Az érintett ilyen tartalmú rendelkező cselekménye tehát akár szerződés, akár egyoldalú jognyilatkozat formájában semmis.
Nem változnak a cselekvőképtelen állapotban tett jognyilatkozatra vonatkozó szabályok sem. Ahogy a Ptk. szerint, úgy a Javaslatban is gondnokság alá helyezés nélkül is cselekvőképtelen az, aki olyan állapotban van, hogy ügyei viteléhez szükséges belátási képessége teljesen hiányzik. Ilyen személy lehet kiskorú és nagykorú is. A cselekvőképtelen állapotban tett jognyilatkozat semmis. Ez alól kivételt jelent az az eset, amikor a jognyilatkozat tartalmából és körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a jognyilatkozatot a fél teljes belátási képessége esetén is megtette volna. Végintézkedés tekintetében nem érvényesül ez a kivétel.
IV. Cím
A kiskorúság miatti korlátozott cselekvőképesség és cselekvőképtelenség
1. A Javaslat is különválasztja a kiskorúság miatti cselekvőképtelenségre és korlátozott cselekvőképességre vonatkozó szabályokat a bírói ítélettel gondnokság alá helyezettekre vonatkozó szabályozástól. Míg a kiskorúság miatt cselekvőképességükben érintettekre vonatkozó rendelkezések alapvetően nem módosulnak, addig a nagykorú, cselekvőképességükben érintett személyekre irányadó szabályozás több ponton megváltozik. A kiskorúakra vonatkozó szabályozás az alábbiak szerint foglalható össze. Nincs változás abban a tekintetben, hogy kiskorú az, aki tizennyolcadik életévét még nem töltötte be, kivéve, ha házasságot kötött. A Ptk. megoldásával egyezően szabályozza a Javaslat a házasságkötés nagykorúságot eredményező hatását is. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy általában csak törvényes képviselőjének előzetes beleegyezésével vagy utólagos jóváhagyásával tehet érvényes jognyilatkozatot, önállóan meghatározott szűk körben járhat el. A korlátozottan cselekvőképes kiskorú azon jognyilatkozatainak köre, amelyeket önállóan is megtehet, megegyezik a Ptk.-ban foglaltakkal. A legtöbb jognyilatkozatot a korlátozottan cselekvőképes kiskorú nevében a törvényes képviselője maga is megteheti. E szabály alól változatlanul azok a jognyilatkozatok képeznek kivételt, amelyeknél a jogszabály a korlátozottan cselekvőképes kiskorú saját nyilatkozatát kívánja meg (például házasságkötés, végrendelkezés – közvégrendelet formájában).
Életkora miatt cselekvőképtelen az a kiskorú, aki tizennegyedik életévét nem töltötte be. Ezt a korhatárt be nem töltött kiskorú a magyar jog szerint nem köthet szerződést és nem tehet jognyilatkozatot. A tizennegyedik életévét be nem töltött gyermek cselekvőképtelenségének kimondását az életkori sajátosságokból eredő belátási képesség éretlensége indokolja. Változatlan szabály, hogy a cselekvőképtelen kiskorú jognyilatkozata semmis, nevében a törvényes képviselő jár el. Ugyanakkor a forgalom biztonsága érdekében nem lehet semmisnek tekinteni azokat a csekély jelentőségű szerződéseket, amelyeket a kiskorú megkötött, és amelyeket már teljesítettek is, ha a szerződés a mindennapi életben tömegesen fordul elő, és különösebb megfontolást nem igényel. E négy törvényi feltétel együttes megléte szükséges ahhoz, hogy a cselekvőképtelen személy önálló jognyilatkozata érvényesnek minősüljön.
2. A Javaslat a Ptk.-val egyezően biztosítani kívánja, hogy a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes kiskorú – olyan mértékben, amennyire ezt belátási képessége, ítélőképessége lehetővé teszi – részt vehessen a személyét és vagyonát érintő kérdések meghozatalában. Ez összhangban áll a Gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény (kihirdette az 1991. évi LXIV. törvény) 12. cikkében foglaltakkal, amely szerint a részes államoknak biztosítaniuk kell, hogy az ítélőképessége birtokában lévő gyermek az őt érintő ügyekben szabadon kinyilváníthassa álláspontját, és véleményét – figyelemmel korára és érettségi fokára – tekintetbe kell venni. Ennek megfelelően a törvényes képviselőnek a kiskorút érintő jognyilatkozatok megtétele során figyelembe kell vennie a kiskorú véleményét a korlátozottan cselekvőképes és a cselekvőképtelen kiskorú esetében is akkor, ha ítélőképessége birtokában van, vagyis képes arra, hogy a jogügylet lényegét, következményeit átlássa, véleményt formáljon, és véleményét kifejezésre juttassa.
3. Akár korlátozottan cselekvőképes, akár cselekvőképtelen kiskorúról van szó, a törvény a gyámhatóság jóváhagyásához köti a nagyobb jelentőségű vagyoni ügyekben a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességét, függetlenül attól, hogy a törvényes képviselő önálló jognyilatkozatáról vagy a korlátozottan cselekvőképes kiskorú jognyilatkozatával kapcsolatos hozzájárulásról vagy jóváhagyásról van szó. Változatlanul nincs szükség a gyámhatóság jóváhagyására, ha azt bírósági vagy közjegyzői eljárásban bírálják el.
A Javaslat a hatályos szabályozással egyezően határozza meg azon jognyilatkozatok körét is, amelyet a kiskorú még a gyámhatóság hozzájárulásával sem tehet meg érvényesen. Ilyen jognyilatkozat az, amellyel a kiskorú a szokásos mértéket meghaladóan ajándékoz, idegen kötelezettségért megfelelő ellenérték nélkül felelősséget vállal, vagy amellyel jogokról megfelelő ellenérték nélkül lemond. A szabályozás alapvető szempontja, a Ptk.-hoz hasonlóan az, hogy a kiskorú vagyona lehetőleg teljes körűen álljon rendelkezésre a gyermek nagykorúvá válásakor, amikor már teljes cselekvőképességének birtokában dönthet vagyonának sorsáról. A gyermek vagyonának és vagyona jövedelmének felhasználhatóságáról a szülői felügyelet körében rendelkezik a Javaslat.
4. A Javaslat a Ptk.-val egyezően rendelkezik a korlátozottan cselekvőképes és a cselekvőképtelen kiskorú jognyilatkozatainak relatív semmisségéről is: a semmisségre csak annak érdekében lehet hivatkozni, akinek a cselekvőképessége korlátozott vagy hiányzik. Az ellenérdekű fél tehát nem kérheti a szerződés érvénytelenségének megállapítását arra alapítva, hogy a vele szerződő fél korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen volt. Ha a megkötött szerződés megfelel a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen érdekeinek, akkor érvényes és – ebből a jogalapból kifolyólag – senki sem hivatkozhat az érvénytelenségére.
5. A Ptk. szabályaihoz képest változás, hogy a Javaslat szerint a kiskorú személy cselekvőképességének korlátozása bírói ítélettel csak tizenhetedik életévének betöltése után lehetséges. A tizenhét éves korhatár előírása azért szükséges, hogy az érintett személy kellően érett legyen ahhoz, hogy a cselekvőképességének korlátozásáról az életkorából következő pszichés változásoktól függetlenül hozzon döntést a bíróság. A bíróság a nagykorúakra irányadó szabályok alapján dönthet a kiskorú személy cselekvőképességének teljes vagy részleges korlátozásáról. Teljes korlátozás esetén a kiskorú már az ítélet jogerőre emelkedésével cselekvőképtelenné válik, de a gondnokság hatálya csak nagykorúságának elérésekor áll be. Tekintettel arra, hogy a kiskorú tizennyolc éves koráig szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll, törvényes képviseletére a szülő vagy a gyám jogosult, és csak tizennyolcadik életévének betöltését követően válhat indokolttá gondnok kirendelése.
V. Cím
A nagykorú cselekvőképességének korlátozása
1. A Javaslat több ponton indokoltnak tartja a nagykorúak cselekvőképességének korlátozására vonatkozó hatályos, a Ptk.-ban meghatározott szabályok módosítását, pontosítását. Figyelembe veszi ugyanakkor a Javaslat, hogy a hatályos gondnoksági rendszer negatív tapasztalatainak gyökere nem elsősorban az anyagi jogszabályokban keresendő. A gondnoksági rendszer anomáliáinak megszüntetése az anyagi jogi rendelkezések mellett az eljárásjogi szabályok és a szociális tárgyú jogszabályok módosítását is szükségessé teszi.
A Javaslat a nemzetközi egyezményekkel és alkotmányos követelményekkel összhangban a szükségesség és arányosság elve alapján ad szabályokat a nagykorú személyek cselekvőképességének korlátozására. A javasolt szabályozás az egyéni életkörülményekhez igazodva segíti a csökkent belátási képességű személyt jogai gyakorlásában. A Javaslat szerint a cselekvőképesség korlátozása kétféle lehet: részleges korlátozás (ez mindig ügycsoportok szerinti korlátozást jelent) és teljes korlátozás (ami – lényeges kivételekkel – a cselekvőképességet kizáró gondnokságnak felel meg). Lényeges változás a Ptk. szerinti cselekvőképességi szabályokhoz képest, hogy a Javaslat nem ad lehetőséget nagykorú személyek esetén a cselekvőképesség általános korlátozására, a cselekvőképesség csak a bíróság által meghatározott ügycsoportban korlátozható (részleges korlátozás). Fontos törvényi követelmény, hogy a cselekvőképesség teljes korlátozására csak akkor kerülhet sor, ha az érintett személy jogainak védelmére a cselekvőképesség részleges korlátozása nem elégséges.
2. Az általános korlátozás lehetőségének megszüntetésével a Javaslat a célirányos segítségnyújtásra helyezi a hangsúlyt. Így a bíróságnak a cselekvőképesség ügycsoportonkénti korlátozásáról személyre szabottan, a gondnokság alá helyezendő személy életkörülményeit vizsgálva kell döntenie. A Javaslat – a Ptk.-tól eltérően – még példálózó jelleggel sem sorolja fel azokat az ügycsoportokat, amelyek vonatkozásában a bíróság ítéletében a cselekvőképességet korlátozhatja. Így lehetővé teszi, hogy a gyakorlat az egyéni körülményekhez jobban alkalmazkodjon.
A Javaslat a cselekvőképesség korlátozásának feltételeinél a Ptk.-ban szereplő „pszichés állapot, szellemi fogyatkozás, szenvedélybetegség” kifejezések helyett – az orvostudomány legújabb eredményeit figyelembe véve – a „mentális zavar” kifejezést használja. Ez a fogalom teljes körűen írja le a pszichés elváltozásokat.
A gondnokság alá helyezésnél új feltétel az érintett „egyéni körülményeinek, családi, társadalmi kapcsolatainak” vizsgálata; önmagában a belátási képesség csökkenése nem elegendő ok tehát a cselekvőképesség korlátozására. A bíróságnak nemcsak azt kell tehát vizsgálnia, hogy a személy önállóan képes-e saját ügyei megfelelő vitelére, hanem azt is, hogy belátási képessége csökkenése esetén a környezete, családja elegendő segítségnyújtási lehetőséget kínál-e arra, hogy ténylegesen el tudjon járni.
A bíróságnak a cselekvőképességet korlátozó határozatában az egyéni körülményeket mérlegelve kell meghatároznia azt az ügycsoportot vagy ügycsoportokat, amelyre nézve a korlátozás feltétlenül szükséges. A cselekvőképesség korlátozásának szükségességét minden egyes ügycsoport esetén indokolni kell. Nem elfogadható a cselekvőképesség korlátozását egy ügycsoport vonatkozásában csupán azzal az indokolni, hogy egy másik ügycsoport tekintetében már bebizonyosodott, hogy az érintett személy nem képes jognyilatkozatot tenni. A Javaslat a Ptk.-hoz hasonlóan rendelkezik arról, hogy az érintett személy minden olyan ügyben érvényes jognyilatkozatot tehet, amelyben a cselekvőképességét nem korlátozták.
Lényeges garanciális elv a cselekvőképesség korlátozására irányadó szabályoknál, hogy a Javaslat alapján nem korlátozható a személy cselekvőképessége, ha adott esetben kevésbé korlátozó intézkedés is megfelelő védelmet nyújthat. A támogatott döntéshozatal lehetőségét bevezető rendelkezés alapján mód van arra, hogy a bíróság a belátási képesség kisebb mértékű csökkenése esetén a gondnokság alá helyezés iránti keresetet elutasítsa, és javaslatot tegyen a gyámhatóságnak támogató kirendelésére, feltéve, ha ezt az érintett személy is kívánja.
Nem változnak a gondnokság alatt álló jognyilatkozatának érvényességére vonatkozó szabályok. Azokban az ügycsoportokban, amelyben a gondnokság alatt álló személy cselekvőképességét korlátozták, a gondnokolt gondnoka hozzájárulásával tehet érvényes jognyilatkozatot. Ha a jognyilatkozattal kapcsolatban a gondnokolt és a gondnok között vita merül fel, a gyámhatóság döntése szükséges. A Javaslat, a hatályos szabályozáshoz hasonlóan, felsorolja azokat a jognyilatkozatokat, amelyeket a cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorú személy önállóan megtehet. A Javaslat továbbra is csak kivételesen, azonnali intézkedést igénylő esetben, a gondnokolt védelmében teszi lehetővé, hogy a gondnok a gondnokolt helyett eljárjon, illetve önállóan jognyilatkozatot tegyen. A gondnok önálló eljárása esetén a gondnokoltat és a gyámhatóságot is értesíteni kell.
3. A Javaslat nem szünteti meg teljesen a hatályos szabályozás szerinti cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezés lehetőségét, de szigorítja annak feltételeit. Maga az elnevezés is megváltozik, mivel a Javaslat a cselekvőképességet kizáró gondnokság intézményét, annak negatív „kicsengése” miatt cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokságnak nevezi el. A Javaslat célja, hogy a cselekvőképesség teljes korlátozására – a Ptk.-ban szabályozottaknál szűkebb körben – csak végső esetben kerüljön sor, ha körültekintő bírói mérlegelést követően megállapítást nyert, hogy az érintett védelmében a részleges, ügycsoportonkénti korlátozás nem elégséges. A szükségesség elve a teljesen korlátozó gondnokság alá helyezés során is alapvető szempont. A bíróságnak elsősorban arra kell törekednie, hogy a cselekvőképességet, ha lehetséges, csak részlegesen, meghatározott ügycsoportban korlátozza. A teljesen korlátozó gondnokság elrendelésére kivételesen, abban az esetben kerülhet sor, ha az érintett személy gondnokával együtt sem képes jognyilatkozat tételre, és feltétlenül szükséges, hogy helyette valaki eljárjon. A gondnokság időszakos felülvizsgálatának kötelezettsége is kiterjed kivétel nélkül minden esetre.
Az ítélkezési gyakorlatban az utóbbi években egyre több, a gondnokság alá helyezendő személy egyéni körülményeit is figyelembe vevő, döntés született. A cselekvőképesség korlátozásával kapcsolatos döntései kapcsán a Legfelsőbb Bíróság többször hangsúlyozta, hogy az érintett személy károsodott egészségi állapota önmagában nem elegendő a cselekvőképesség korlátozásához. A korlátozó döntés nem alapulhat kizárólag az orvos szakértő véleményén: „ez nem orvos-szakértői, hanem jogi kérdés, amelyről a bizonyítási eljárás alapján kizárólag a bíróság dönthet” (EBH 2007. 1597). A Javaslat a teljesen korlátozó gondnokság szabályainál is egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy a mentális funkciók zavara és ennek következtében a belátási képesség hiánya önmagában nem eredményezheti a cselekvőképesség teljes kizárását. A bíróságnak az érintett személy belátási képességén kívül egyéb egyéni körülményeket is vizsgálnia kell.
Nem változnak a cselekvőképtelen nagykorú személy jognyilatkozatára vonatkozó szabályok. A cselekvőképtelen nagykorú jognyilatkozata semmis, nevében gondnoka jár el, de a gondnok kötelessége a gondnokolt véleményének meghallgatása és lehetőség szerinti figyelembevétele az őt érintő döntések során. A Ptk.-hoz hasonlóan fogalmazza meg a Javaslat a relatív semmisség szabályát is.
A Javaslat érdemben nem változtat azon jognyilatkozatok körén sem, amelynek érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása is szükséges. A korábbi szabályozással megegyezően, a tartós jellegű, illetve kiemelt jelentőségű – így például a gondnokolt tartására, örökösödési jogviszony alapján megillető jogára vagy kötelezettségére vonatkozó – jognyilatkozatok érvényessége továbbra is gyámhatósági jóváhagyáshoz kötött. Annyi változik a hatályos rendelkezésekhez képest, hogy a Javaslat, a gondnokolt vagyonához igazítva, a gyámhatóságra bízza annak az összegnek a meghatározását, amelyet meghaladó értékű vagyontárgyról való rendelkezés gyámhatósági jóváhagyáshoz kötött.
VI. Cím
A gondnokság alá helyezési eljárást megelőző intézkedések
A Javaslat a gondnokság alá helyezést megelőzően lehetővé teszi a gyámhatóság számára zárlat, illetve ideiglenes gondnok rendelését, érdemben fenntartva a Ptk. szabályait. A zárlat elrendelésének egyik feltétele, hogy a perindításra jogosult gyámhatóság szerint a gondnokság alá helyezés törvényi feltételei fennálljanak, másik feltétel a sürgős beavatkozás szükségessége a gondnokság alá helyezendő személy vagyonának védelme érdekében.
A Javaslat a hatályos törvényhez hasonlóan fogalmazza meg, hogy a gyámhatóság ideiglenes gondnokot is csak kivételesen, annak a nagykorú személynek rendelhet, akinek cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezése tűnik indokoltnak. A perindítás szükségességét a perindításra jogosult gyámhatóság pszichiáteri szakorvosi véleményre alapíthatja. Az ideiglenes gondnokrendelés másik feltétele a gondokság alá helyezendő személy – vagyoni illetve személyi – érdekeinek védelmét kívánó olyan helyzet, amelyben az érdekvédelem más módon (például zárlat elrendelésével) nem lehetséges. További feltétele az ideiglenes gondnokrendelésnek, hogy az érdekvédelem körében halasztást nem tűrő, azonnali intézkedésre legyen szükség.
A zárlat és az ideiglenes gondnokság alá helyezés elrendelésénél garanciális szabály, hogy az csak a legszükségesebb ideig állhat fenn bírói kontroll nélkül. Ezért a Javaslat kimondja, hogy a zárlat illetve ideiglenes gondnok elrendelésére vonatkozó határozat ellen nincs helye fellebbezésnek, mivel nyolc napon belül sort kell keríteni a gyámhatósági döntések bírósági felülvizsgálatára, a bíróságnak pedig a lehető legrövidebb időn belül döntenie kell a zárlat, illetve az ideiglenes gondnokság fenntartásáról vagy megszüntetéséről.
VII. Cím
A gondnokság alá helyezés
Lényegében változatlanok maradnak a gondnokság alá helyezésre, a gondnokság alá helyezés megszüntetésére, illetve módosítására irányadó szabályok. A gondnokság alá helyezést a Javaslat szerint a Ptk. 15. §-ában felsorolt személyeken túl kezdeményezheti az érintett személy élettársa is, illetve kiskorú személy esetén törvényes képviselője. Nagyon lényeges garanciális szabály, hogy a gondnokság alá helyezés nem határozatlan időre szól, hanem a bíróságnak meg kell határoznia a kötelező felülvizsgálat időpontját. A Javaslat – a hatályos szabályozástól eltérően – nem állapít meg kivételt a kötelező felülvizsgálat kötelezettsége alól; a felülvizsgálat – a meghatározott időközönként – részleges és teljes korlátozás esetén egyaránt kötelező. Ezt a szabályozást az indokolja, hogy a gondnokolt személy állapota, körülményei az idő múlásával jelentősen változhatnak, ami a kötelező felülvizsgálat hiányában méltánytalan helyzetet teremthet. A felülvizsgálati eljárást a gyámhatóságnak kell hivatalból megindítania. A kötelező felülvizsgálat természetesen nem jelenti azt, hogy a gondnokság megszüntetésére irányuló per megindítására jogosult személyek – köztük maga a gondnokolt – bármikor ne kérhetnék a gondnokság megszüntetését vagy módosítását.
VIII. Cím
A gondnokrendelés; a gondnok jogai és kötelezettségei
1. A gondnok személyének, tevékenységének alapvető jelentősége van a gondnokság alá helyezett személyek szempontjából. A gondnok rendelésével, tevékenységével, a tisztség megszüntetésével összefüggő alapvető garanciális jellegű szabályokat ezért a Javaslat, a részletszabályokat pedig továbbra is külön jogszabály tartalmazza.
A Javaslat nem kíván változtatni azon a rendelkezésen, hogy gondnokká csak olyan nagykorú, cselekvőképes személy rendelhető, aki a gondnoki tisztséget elvállalja. A Javaslat a gondnokolt személy érdekeivel összhangban lévőnek tartja azt a Ptk. szerinti szabályozást, amely a gyámhatóság számára a gondnokul rendelhető személyek sorrendjét állapítja meg. A szabályozásban ezúttal is érvényesül a gondnokolt döntési autonómiája. A Javaslat kimondja, hogy elsősorban a gondnokolt által még cselekvőképes állapotában előzetes jognyilatkozatban megjelölt vagy a gondnokság alá helyezés során megnevezett személyt kell gondnokul rendelni, ha ez a gondnokolt érdekeivel nem ellentétes. Amennyiben a gondnokolt nem nyilatkozik, vagy nyilatkozatát formai vagy más okból nem lehet figyelembe venni, a gyámhatóság a gondnoki teendők ellátására alkalmas személyek közül rendel gondnokot.
Ha az említett személyi körből nem lehet gondnokot rendelni, akkor kerülhet sor hivatásos gondnok rendelésére. A Javaslat továbbra is lehetővé teszi, hogy a mentálisan sérült emberekkel foglalkozó civil szervezetek is ajánlhassanak tagjaik közül olyan személyt, aki a hivatásos gondnoki teendőket ellátja. Tekintettel arra, hogy a gondnok személyének kiválasztása kiemelkedő jelentőségű a gondnokolt számára, lényeges, hogy abban az esetben, ha a gyámhatóság jogi személyt (civil szervezetet) rendel gondnokul, a jogi személy köteles legyen megnevezni azt a természetes személyt, aki felelős a gondnoki teendők ellátásáért.
A Javaslat, a Ptk.-hoz hasonlóan, lehetőséget biztosít többes, illetve helyettes gondnokrendelésre is, átvéve az erre vonatkozó hatályos szabályozást. A Javaslat pótolja azt a Ptk.-ból hiányzó rendelkezést, amely tisztázza, hogy többes gondnokrendelés esetén hogyan oszlik meg a gondnokok feladatköre egymás között.
A Javaslat kisebb szerkezeti változtatással, de a Ptk. 19/C. §-ával lényegében azonos tartalommal határozza meg, hogy mikor kell a gondnokot tisztségéből felmenteni. Alapjaiban nem változnak a gondnok tevékenységére vonatkozó szabályok sem. A gondnok azon ügycsoportok tekintetében képviseli a gondnokoltat, amelyekre a gyámhatóság kirendelte. A gondnok nem kötelezhető a gondnokolt gondozására, a gondnok azonban önként vállalhatja ezt. A Javaslat – a Ptk.-tól eltérően – kifejezetten rendelkezik a gondnok felelősségéről arra az esetre, ha jogkörét túllépi. A Javaslat az előzetes jognyilatkozat, mint új jogintézmény bevezetése kapcsán utal arra, hogy ha a gondnokolt előzetes jognyilatkozatban a gondnok tevékenységéről rendelkezett, és a bíróság az előzetes jognyilatkozatot hatályba léptette, a gondnoknak az abban foglaltak szerint kell eljárnia.
2. A Javaslat a Ptk.-ban foglaltaknál részletesebben szabályozza a gondnok tevékenységének felügyeletét és az általa adandó számadását. A gondnok tevékenysége ellenőrzésének eszköze a Javaslat szerint is a beszámolási és a számadási kötelezettség. A gondnok tevékenységét a gyámhatóság felügyelete és ellenőrzése mellett végzi. A gyámhatósági felügyelet annak vizsgálatára terjed ki, hogy a gondnok a vagyonkezelést és a személyes gondozást megfelelően látja-e el. A vagyonkezelésnek két alapvető célt kell szolgálnia. Egyrészt, hogy megóvja a gondnokság alá helyezett személy vagyonát (annak teljes körét és állagát), másrészt pedig, hogy e vagyonból biztosítsa a gondnokolt jólétét. A gondnoknak működéséről a gyámhatóság felhívására bármikor kötelessége beszámolni. Eseti felhívás hiányában a gondnok évenként kell hogy eleget tegyen e kötelezettségének. Az éves vagy eseti beszámolóban a gondnoknak számot kell adnia a megelőző beszámoló óta eltelt időszakban végzett tevékenységéről, és annak tartalmaznia kell a gondnokolt állapotára vonatkozó megállapításokat is. Ez utóbbi kötelezettség előírását az indokolja, hogy az erre vonatkozó beszámolóból a gyámhatóság tudomást szerezhet a gondnokolt állapotában esetleg bekövetkezett változásokról, és ennek folytán a gondnokság alá helyezés megszüntetése vagy módosítása iránti esetleges perindítás szükségességéről.
A gondokolt érdekében a Javaslat előírja, hogy a gyámhatóság, illetve a gondnok engedélyezni, illetve tűrni köteles, hogy a gondnokolt a saját vagyonáról – a gondnok és a gyámhatóság által – készített dokumentációkba betekinthessen, és ha igényli, azokról másolatot is készíthessen.
A Javaslat főszabályként mondja ki, hogy a gondnok legalább évente köteles számadásra. A törvényi szabályozás azonban differenciált a szerint, hogy ki tölti be a gondnoki tisztséget, illetve, hogy milyen vagyona van a gondnokoltnak. Közeli hozzátartozók esetében a Javaslat lehetőséget kíván adni a gyámhatóságnak arra, hogy indokolt esetben a rendes számadás kötelezettsége alól felmentse őket, illetve részükre egyszerűsített számadást engedélyezzen. Akár hozzátartozó, akár hivatásos gondnok látja el a gondnoki teendőket, a gyámhatóság indokolt esetben, különösen, ha a gondnokolt vagyonának veszélyeztetésére utaló körülményeket észlel, eseti – tehát rendkívüli – számadást is előírhat. Ezt maga a gondnokolt vagy megbízottja is kezdeményezheti. Erre vonatkozó megbízást adhat a gondnokolt még cselekvőképes állapotban készített előzetes jognyilatkozatában.
IX. Cím
A cselekvőképességet nem érintő támogatott döntéshozatal
A Javaslat a döntéshozatalukban akadályozott nagykorú személyek számára – a nemzetközi jogi normákkal összhangban – a támogatott döntéshozatal lehetőségét is biztosítja. A támogatott döntéshozatal, mint új jogintézmény bevezetésével egyéni szükségleteken alapuló döntési segítség biztosítására kerül sor anélkül, hogy ez az érintett személy cselekvőképességének korlátozásával járna. A támogatott döntéshozatal során egy vagy több – a támogatottal bizalmi viszonyban álló – személy segíti az ítélőképességében korlátozott személyt döntései meghozatalában. A támogatót a gyámhatóság rendeli ki külön jogszabályban meghatározott rendelkezések szerint. A támogató az érintett személy cselekvőképességének korlátozása nélkül nyújthat segítséget a döntések meghozatalában. A támogatott döntéshozatal részletszabályait a Javaslat éppen azért nem tartalmazza, mert a támogató kirendelése nem érinti a támogatott személy cselekvőképességét, a támogatott továbbra is teljesen cselekvőképes marad és önállóan tehet érvényes jognyilatkozatot.
X. Cím
Rendelkezés a cselekvőképesség jövőbeli korlátozása esetére
Megjelenik a Javaslatban – a kihirdetett törvényből már ismert, de a hatályos szabályozáshoz képest új jogintézményként – az előzetes jognyilatkozat intézménye. E szerint minden cselekvőképes személy rendelkezhet arról, hogy cselekvőképességének esetleges korlátozása esetén ki legyen a gondnoka, illetve meghatározhatja, hogy gondnoka személyes és vagyoni ügyeiben milyen módon járjon el. A Javaslat iránymutatást ad a nyilatkozat tartalmára. Különösen időskori mentális változások esetére válhat a jövőben elterjedtté, hogy valaki még betegsége kezdeti stádiumában, teljesen cselekvőképes állapotban rendelkezik arról, hogy ha cselekvőképessége korlátozása válik szükségessé, kit nevezzenek részére gondnokul, illetve mi legyen a vagyonával.
A Javaslat meghatározza az előzetes jognyilatkozat érvényességi és hatályossági feltételeit. Érvényesen a nyilatkozat közokiratban, ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban vagy gyámhatóság előtt személyesen tehető. A nyilatkozatot be kell jegyezni – külön jogszabályban szabályozottak szerint – az előzetes jognyilatkozatok országos nyilvántartásába. A bejegyzés nem konstitutív hatályú, a nyilvántartásba vétel nem érvényességi feltétel. Tartalmi követelményeket nem támaszt a Javaslat az előzetes jognyilatkozat érvényességéhez.
Az előzetes jognyilatkozat, a végrendelethez hasonlóan, bármikor visszavonható és módosítható, de a visszavonó vagy módosító jognyilatkozat érvényességéhez az szükséges, hogy ugyanolyan feltételek közt kerüljön rá sor, mint a jognyilatkozat tételére. Ennek megfelelően közokiratban, ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratban vagy gyámhatóság előtt személyesen lehet megtenni a módosító jognyilatkozatot, valamint a nyilvántartásban is jelezni kell a nyilatkozat megváltozását.
Az előzetes jognyilatkozat életbelépéséről a bíróság rendelkezik a cselekvőképességet korlátozó határozatában. A gondnokság alá helyezésre irányuló eljárás során a bíróságnak a nyilvántartás alapján tájékozódnia kell arról, hogy az érintett személy tett-e előzetes jognyilatkozatot. Ha az előzetes jognyilatkozatban foglaltak a nyilatkozattevő érdekeivel kifejezetten nem ellentétesek, és a nyilatkozatban megjelölt személy alkalmas és vállalja a gondnokság ellátását, a bíróság az előzetes jognyilatkozatot hatályba kell hogy léptesse. Fontos szabály, hogy a körülmények lényeges megváltozása esetén, az előzetes nyilatkozat hatályosulását követően is mód van az abban foglaltak felülvizsgálatára.
HARMADIK RÉSZ
SZEMÉLYISÉGI JOGOK
XI. Cím
Általános szabályok és egyes személyiségi jogok
1. A Javaslat „személyhez fűződő jogok” helyett a kifejezőbb „személyiségi jogok” elnevezést alkalmazza az ember – tág értelemben vett – magánszférájának védelmét biztosítani hivatott jogok jelölésére. A Javaslat természetesen eleget tesz a jogi személyek védelmi igényeinek is: a hatályos jog által biztosított tartalmi kereteket fenntartva, a harmadik könyvben egy utaló szabállyal rendelkezik a jogi személyek személyhez fűződő jogairól. A Javaslat két elemből felépítve fogalmazza meg a személyiségi jogi generálklauzulát: egyik elemként a 19. század eleji magánjogi kodifikációs tervezetekből ismert, pontos és gördülékeny, a személyiségi jogok lényegét és rendeltetését kifejező általános szabályt fogad el; második elemként – lényegét tekintve – megismétli a Ptk. indító szabályát. A két normatív elemből együttesen képzett generálklauzula alapján bármely személyiségi jog – a nem nevesítettek is – védelmet nyernek. A Javaslat a személyiség magánjogi védelmének középpontjába az emberi méltósághoz való jogot helyezi; ezt tekinti minden nevesített és nem nevesített személyiségi jog „anyajogának”. Feloldja ezzel a Ptk. megoldásából adódó ellentmondást is, amelyben a legáltalánosabb fogalom, az emberi méltóság joga csak egy példálózó felsorolásban említett nevesített személyiségi jogként jelent meg.
2. A Javaslat a generálklauzula pozíciójának megerősítése és absztrakciós szintjének megemelése mellett külön rendelkezéseket tartalmaz a jogalkalmazói gyakorlatban mára már kikristályosodott személyiségi jogok védelméről. Ennek a megoldásnak a célja éppen az, hogy továbbra is elsősorban e kategóriák mentén valósulhasson meg a személyiségi jogok védelme. E jogok többsége besorolható a nevesített esetek valamelyikébe, így azok a jövőben is hasznos segítséget nyújthatnak a bírói jogalkalmazás számára.
A Javaslat az alkotmányos alapjogok és a polgári jog kapcsolata körül kialakult elméleti vita kapcsán azt az álláspontot követi, hogy a polgári jogi személyiségvédelem köre nem azonos az alapjogok katalógusával. Kétségtelen, hogy bizonyos alapjogok (például az élethez, a testi épséghez, az egészséghez fűződő jogok) megsértése a személyiségi jogok magánjogi védelme körében is szankcionálható, de ezeknél is eltérőek az érvényesítésüket szolgáló jogi eszközök. Ennek megfelelően a Javaslat el kívánja kerülni, hogy az alkotmányos szabadságok, a nemzetközi egyezményekbe foglalt emberi jogok közül azokat is a magánjogi kódex tartalmazza, amelyeknek érvényesülését az államnak közjogi eszközökkel kell biztosítania, s amelyeknek védelmére a polgári jogi eszközök egyáltalán nem, vagy csak kevéssé alkalmasak. Évtizedes elmaradást pótol a Javaslat azzal, hogy a közéleti szereplők személyiségi jogainak alacsonyabb védettségére vonatkozó – a bírói gyakorlat által már kidolgozott – szabályt törvényi szintre emeli, a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok érvényesülése érdekében.
3. A Ptk. a személyiségi jogokat sértő magatartások példálózó felsorolásának élén említi az „egyenlő bánásmód” követelményének megsértését. Ez a megfogalmazás – a „hátrányos megkülönböztetés” tilalmát kimondó korábbi, már a Ptk. 1959-es szövegében is szereplő (!) szabályt felváltva – a 2000/43/EK irányelv átültetése során az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvénnyel került a Ptk.-ba. A Javaslat visszatér a Ptk. eredeti terminológiájához. Ennek két oka van. Az egyik megfontolás a magánjogi szabályozás lényegével függ össze. Az „egyenlő bánásmód” terminus technikus a szó szoros értelmében nem más, mint a „hátrányos megkülönböztetés” inverz fogalma. A polgári jogi szabályozás módszere szempontjából azonban feltétlenül helyesebb a „hátrányos megkülönböztetés” kifejezés alkalmazása. A személyiségi jogok védelme ugyanis – a dologi jog rendszeréhez, valamint a szellemi alkotások és az egyéb szellemi javak védelméhez hasonlóan – abszolút szerkezetű jogviszonyokon keresztül realizálódik. Az abszolút szerkezetű polgári jogi jogviszonyokra pedig egyáltalán nem a pozitív természetű elvárások megfogalmazása, hanem – normatív és normán kívüli követelmények érvényre juttatásán keresztül – tartózkodási kötelezettség előírása a jellemző. Ennek a jogviszonyfelfogásnak tehát nem az „egyenlő bánásmód”, hanem a „hátrányos megkülönböztetéstől” történő tartózkodás előírása felel meg. A másik ok az irányelv és az átültető törvény sajátos „egyenlő bánásmód” fogalmával függ össze. Ez a fogalom a hátrányos megkülönböztetés mellett a zaklatást, a jogellenes elkülönítést, a megtorlást és az ezekre adott utasítást is az „egyenlő bánásmód” ernyője alá vonja. Ez már önmagában is sajátos fogalomképzés, hiszen joggal vetődik fel: mitől és miért jelentik az „egyenlő bánásmód” sérelmét az irányelvben és a törvényben felsorolt tényállások. Ami pedig az ezekre a tényállásokra adandó magánjogi választ illeti, a személyiségi jogok polgári jogi védelmének rendszerében ezek közül a fogalmi elemek közül a „hátrányos megkülönböztetésen” kívül valamennyi „elkövetési magatartás” az egyéb személyiségi jogsérelmek szankcionálásával minden további nélkül elérhető.
4. A Javaslat – figyelemmel a nemzetközi egyezményekben megfogalmazott követelményekre is – új szabályként mondja ki a személyiségi jogok körében a magánszféra tiszteletben tartásának kötelezettségét. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 17. cikkének rendelkezése szerint: senkit sem lehet alávetni a magánéletével, családjával kapcsolatban önkényes beavatkozásnak. Az ilyen beavatkozás vagy támadás ellen mindenkinek joga van a törvény védelmére. A magánéletbe való beavatkozás akkor is sérti a személyiségi jogot, ha önkényes, indokolatlan és szükségtelen. Általában akkor kell önkényesnek tekinteni a beavatkozást, ha az az érintett akaratával, szándékával kifejezetten ellentétes, illetve arról az érintettnek nincs tudomása, és a beavatkozást gondosan mérlegelt egyéb körülmények sem indokolják. Különösen ilyennek kell tekinteni a mások intim szférájába való illetéktelen beavatkozást, ha az anyagi előnyszerzés érdekében történik. Ugyancsak védi a magánszférát az Európai Emberi Jogi Egyezmény 8. cikke.
5. A Javaslat nem tartalmazza a Ptk. 81. § (3)–(4) bekezdéseit, amelyek a 2003. évi XXVI. törvény (ún. „üvegzseb” törvény) alapján kerültek a Ptk.-ba. E szabályok helye az adatvédelemre vonatkozó rendelkezések között és a közérdekű adatok alap-statútumában van.
XII. Cím
A személyiségi jogok megsértésének szankciói
1. A Javaslatban a személyiségi jogok megsértésekor alkalmazható jogkövetkezmények köre néhány ponton eltér a hatályos jogtól. A szankciók köréből kimarad a „közérdekű bírság” jogintézménye. A közérdekű bírság közhatalmi jellegű szankció, nem egyeztethető össze a magánjog szellemével, s a bírói gyakorlat is egészen ritkán alkalmazza.
Új megoldása a Javaslatnak, hogy az objektív szankciók körében lehetőséget biztosít a sértett számára a jogsértőnél a jogsértéssel előállt vagyoni előny átengedésének követelésére. A személyiségi jogok gyakorlása nemegyszer vagyoni javak forrása is lehet, s ezért a jogsértéssel kapcsolatban bekövetkezett vagyoni eltolódás kiküszöbölésére is szükség van. Ilyen esetben indokolt a gazdagodás elvonása is, éspedig a sértett javára. Erre a legalkalmasabb magánjogi eszköz a jogalap nélküli gazdagodás. A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazásával a leginkább érdekelt, a sérelmet szenvedett személy válik az igényérvényesítésre jogosulttá, ezáltal biztosítva a szabályozás céljának megvalósulását, nevezetesen, hogy a jogsértéssel elért vagyoni előnyt a jogsértő személy ne tarthassa meg.
2. A Javaslat a személyiségi jogok új szankciójaként határozza meg a sérelemdíjat, és egyúttal megszünteti a – mindmáig elméleti vitáktól kísért és jogalkalmazási nehézségekkel terhelt – nem vagyoni kártérítést. A sérelemdíj a személyiségi jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja és egyben magánjogi büntetése. Erre tekintettel a Javaslat a sérelemdíjat nem a kártérítési jogban, hanem a személyiségi jogok megsértése esetén alkalmazandó szankciók között helyezi el. A Javaslat szerinti változás – az elméleti és dogmatikai tisztánlátás előmozdítása mellett – hatékonyabb védelmet biztosít a személyiségi jogaiban sértett számára, mivel a sérelemdíj megállapításához a bíróságnak nem kell a sértett oldalán bekövetkezett hátrányt kutatnia, illetve a sértettnek azt bizonyítania. Sérelemdíjat csak egy összegben lehet megítélni, az igény nem ruházható át, és nem örökölhető.
Újdonság a Javaslatban az is, hogy amennyiben a jogsértés közérdeket is sért, a személyiségi jogok megsértése miatt az ügyész és az alapvető jogok országgyűlési biztosa is felléphet, és érvényesítheti a jogsértés felróhatóságtól független szankcióit. Ebben az esetben a jogsértéssel elért és elvont vagyoni előnyt meghatározott közérdekű célra kell átengedni.
NEGYEDIK RÉSZ
SZERZŐI JOG ÉS IPARJOGVÉDELEM
A Javaslat egy utaló szabállyal kapcsolja össze a magánjogi kódexet a szerzői jogi és az iparjogvédelmi jogviszonyokra vonatkozó külön törvényekkel.
HARMADIK KÖNYV
A JOGI SZEMÉLY
ELSŐ RÉSZ
A JOGI SZEMÉLY ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
I. Cím
Általános rendelkezések
1. A Javaslat a polgári jogi jogviszonyok alanyaiként ismeri el az ember mellett a jogi személyeket. Bizonyos szervezetek vagy vagyontömegek jogi személyként való elismerése annyit jelent, hogy polgári jogi jogviszonyokban jogok illethetik meg és kötelezettségek terhelhetik őket. A Ptk. szabályozási tárgykörére tekintettel ezek a jogok és kötelezettségek polgári jogi jogosultságok és kötelezettségek. Ha más jogág a polgári jogban jogalanyként elismert jogi személyekre jogokat és kötelezettségeket akar telepíteni, erről külön kell rendelkeznie.
Külön szabályozást igényel a személyhez fűződő jogok alkalmazhatóságának kérdése. Személyisége csak az embernek van, ugyanakkor az ember személyhez fűződő jogai közül több jogi személyekkel kapcsolatban is értelmezhető, és ezeknek a jogoknak a gyakorlása a jogi személy számára is fontos lehet. Indokolt ezért kimondani, hogy ezek a jogok jogi személy esetén is érvényesülnek. Alkalmazni kell továbbá jogi személy esetén is a személyiségi jogok érvényesítésére, kikényszerítésére, a jogok megsértése esetén alkalmazható szankciókra vonatkozó rendelkezéseket is.
2. A Javaslat a jogi személyek abszolút jogképességének elvéből kiindulva nem kívánja korlátozni, a jogi személy céljához kötni a jogi személyt megillető jogok és kötelezettségek körét. A jogi személy jogképességének csak „természetes” korlátai vannak: a természetüknél fogva csak az emberhez kapcsolható jogok a jogi személyt nem illethetik meg, és az ilyen kötelezettségek nem terhelhetik őket. Az abszolút jogképesség elismerése ugyanakkor ellentétes lehet a jogi személyek alapítóinak érdekeivel, akik meghatározott célra kívánnak jogi személyt létrehozni, és nem kívánják, hogy a jogi személy e cél által meghatározott körön kívüli jogviszonyokban vegyen részt. A jogi személlyel mint önálló jogalannyal kapcsolatba kerülő jogalanyok érdekeinek védelme, a forgalom biztonságának követelménye ugyanakkor szükségessé teszi, hogy ne lehessen a külső viszonyokban kérdésessé tenni a jogi személy jogképességét a belső viszonyok esetlegesen eltérő követelményei miatt.
3. A Javaslat a jogi személyek jogalanyiságának általános elismerése mellett típuskényszert fogalmaz meg, azaz jogi személyt csak törvényben meghatározott típusban lehet létrehozni. Ennek garanciális jelentősége van. A jogi személyek önálló jogalanyként jelennek meg a gazdasági forgalomban, szükséges tehát annak biztosítása, hogy törvényi szabályozásban részesüljenek. Ezért nem engedhető meg a magánjogi jogalanyoknak, hogy belátásuk szerint – akár típusba nem sorolható – jogalanyokat hozzanak létre.
A típuskényszer előírása mellett is jelentősége van annak, hogy a Javaslat megfogalmazza a jogi személy általános kritériumait. Ezek a kritériumok egységes szempontokat adnak a jogiszemély-típusok kialakításához, illetve az egyes jogiszemély-típusokra vonatkozó szabályok megalkotásához. A jogi személy kritériumaiként olyan követelményeket ír elő a Javaslat, amelyek a jogi személynek a tagjaitól vagy alapítóitól elkülönült, önálló megjelenését teszik lehetővé a vagyoni forgalomban. Ezt a célt szolgálja az önálló név, székhely, vagyon, szervezet és helytállási kötelezettség követelménye.
A jogi személy önálló helytállási kötelezettsége szorosan összefügg az elkülönült vagyoni jogalanyisággal, vagyis azzal, hogy a jogi személy saját maga rendelkezik a tagok, alapítók által rendelkezésére bocsátott, vagy a tevékenysége során keletkezett vagyonnal. Ez a vagyon adja a hátterét annak, hogy a jogi személy helytállási kötelezettséggel is tartozhat az általa vállalt vagy vállalás nélkül is őt terhelő tartozásokért. Az elkülönült, önálló helytállási kötelezettség azt is jelenti, hogy a tagok vagy alapítók általában nem kötelesek helytállni a jogi személy tartozásaiért. Ezen általános alapelv alól lehetnek kivételek. Egyrészt személyegyesítő jegyeket magukon viselő jogiszemély-típusok esetén az adott típusra vonatkozó szabályok írhatják elő a tagok helytállási kötelezettségét, de az általános szabályok között is szükséges az alapelvszerű szabály kivételekkel történő korrekciója. E kivételes szabályok közül az egyik arra az esetre vonatkozik, amikor a jogi személy tagja vagy alapítója a jogi személy elkülönült jogalanyiságával, és ezzel összefüggésben a tag vagy az alapító helytállási kötelezettségének hiányával visszaélésszerűen kívánna élni. A másik az alultőkésítés esetét kívánja szankcionálni, vagyis azt, amikor a tagok vagy az alapító olyan csekély tőkével alapítja meg a jogi személyt, hogy már önmagában ez a körülmény kétségessé teszi, hogy a létrejött jogi személy meg tud-e felelni a vele szemben keletkező hitelezői igényeknek. Arra természetesen nincs mód, hogy előzetesen vizsgálja valamilyen hatóság, hogy a rendelkezésre bocsátott tőke elegendő lehet-e, de ha utólag kiderül az alultőkésítés, akkor a tagok vagy alapítók helytállási kötelezettségének helye lehet.
4. A Javaslat az általános rendelkezések között foglalkozik a jogi személyek általános szabályainak hatókörével. Lényegében három irányban határozza meg ezen általános szabályok alkalmazási lehetőségét. Egyrészt a jelen törvényben szabályozott jogiszemély-típusok, másrészt más törvények által rendszeresített jogiszemély-típusok vonatkozásában, harmadrészt pedig olyan szervezetek esetén, amelyeket valamely jogszabály polgári jogi jogalanyisággal ruház fel anélkül, hogy jogi személynek minősítené azokat. Mindhárom irányban akkor kerülnek alkalmazásra a jogi személyek általános szabályai, ha a speciális normák nem tartalmaznak eltérő rendelkezéseket.
A jogi személyek általános szabályai közé olyan általános érvényesülésre alkalmas normák kerültek kiemelésre, amelyek a jogi személyek mindegyike vagy legalább többsége esetén alkalmazásra kerülhetnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az általános részi szabályok minden egyes jogi személynél minden esetben alkalmazandóak. Az általános szabályok között kerültek elhelyezésre olyanok is, amelyek csak bizonyos feltételek mellett kerülnek ugyan alkalmazásra, de e feltételek bekövetkezése esetén mindegyik jogiszemély-típusnál vagy a jogiszemély-típusok többségénél azonos tartalommal és azonos módon. Ezek a szabályozási szempontok lehetővé tették, hogy a Javaslat a korábbi szabályozáshoz képest jelentősen növelje az általános részi szabályok mennyiségét. A számszerű növekedés a kódexszerű szabályozással is összefügg, hiszen indokolatlan lenne, hogy azonos vagy azonos funkciójú szabályokat ismételjen meg a törvény több különböző jogiszemély-típus esetén. Ugyanakkor azzal, hogy a kódex tartalmazza több jogiszemély-típus szabályait is, az általános és különös részi szabályok egy törvényben jelennek meg, és így együttes alkalmazásuk zökkenőmentessé válik.
II. Cím
A jogi személy létesítése
I. Fejezet
A létesítés szabadsága
1. A Javaslat változtat a Gt. szabályozási módszerbeli kiindulópontján: a kógens alapállás helyett az eltérést engedő (diszpozitív) szabályozási kiindulópontot választja. Az elvben valamennyi jogi személyre választott diszpozitív szabályozási módszernek nyilvánvalóan elsősorban az egyesületek, a gazdasági társaságok és a szövetkezetek tekintetében van eminens gyakorlati jelentősége. Általánosítva, valamennyi jogi személy vonatkozásában alapelvként rögzíti a Javaslat, hogy a jogi személyek létrehozása a polgári jogi jogalanyok magánautonómiája körébe tartozó döntés, amelyet szabadon, az állam egyedi beavatkozása nélkül hozhatnak meg. Az állam a jogi személyek alapításába az alapítás szabályainak normatív meghatározásával és a jogi személyek nyilvántartásba vételével vesz részt; ezt az utóbbi – közérdekvédelmi szempontból nélkülözhetetlen – mozzanatot sem használhatja fel egyedi beavatkozásra, mert a jogi személyek nyilvántartásba vételét csak jogszabályban, normatív módon meghatározott okok alapján tagadhatja meg. Mindez annyit jelent, hogy az állam nem mérlegelheti célszerűségi szempontok alapján, hogy megítélése szerint szükség van-e egy adott jogi személyre, hanem a normatív feltételek teljesítése esetén a nyilvántartásba vétellel biztosítania kell a jogi létezés lehetőségét. A jogi személy létrejötte ugyanis két mozzanatból áll: az alapítóknak vagy tagoknak az alapításra irányuló szándéka egy létesítő okiratban kell hogy kifejezést nyerjen; ehhez járul (második feltételként) az állami nyilvántartásba vétel.
A Javaslat a létesítés szabadságára vonatkozó szabályok között rendelkezik arról, hogy a jogi személyek alapítói vagy tagjai nem csupán a jogi személy létesítésének tényéről dönthetnek szabadon, hanem a jogi személyre vonatkozó szabályokat is szabadon állapíthatják meg, és ennek keretében a jogszabályi rendelkezésektől is eltérhetnek. Az eltérést engedő szabályozás nemcsak azt fejezi ki, hogy a jogi személyek létesítése és működtetése is a magánjogi jogalanyok magánautonómiája körébe tartozó kérdés, de azt is lehetővé teszi, hogy a jogi személyeket létrehozó személyek a lehető leginkább az igényeiknek megfelelően alakíthassák ki a jogi személy működési szabályait.
2. Természetes ugyanakkor, hogy a jogi normáktól való eltérés lehetősége nem lehet korlátlan. Van a szabályozásnak olyan rétege, amely kívül esik az alapítók, illetve a tagok autonómiáján, nem tartozik rendelkezési jogkörükbe. Nyilvánvaló, hogy ilyen kérdésekre az eltérő szabályozás lehetősége nem terjed ki. Ilyen például az egyes jogiszemély-típusok meghatározása vagy a jogi személyekkel kapcsolatos állami feladatok rögzítése. E szabályoktól a felek nyilván nem térhetnek el. Ezen túlmenően is vannak azonban olyan szabályai a jogi személyeknek, amelyek feltétlen érvényre juttatása valamilyen szempontból elengedhetetlen. A Javaslat ezeknél a szabályoknál rendelkezik az eltérés tilalmáról, és ilyen esetben a tilalom megszegése az eltérő rendelkezés érvénytelenségét vonja maga után.
Valószínűleg maximális törvényhozói előrelátás mellett sem lehet az eltérés valamennyi tilalmazott esetét megjelölni és minden feltétlen érvényesülést igénylő konkrét normát megfogalmazni. Ezért a Javaslat általános szabályban adja meg azokat a szempontokat, amelyek a jogszabálytól való eltérést egyedi tilalom nélkül is tiltottá teszik. Ilyen szempont az, ha a jogi normától való eltérés a jogi személy létesítő okiratának megalkotásában részt nem vevő személyek – ezen belül is a hitelezők és a jogi személy munkavállalói – jogait vagy érdekeit sértené. A magánjogi megállapodások általában nem járhatnak olyan eredménnyel, hogy harmadik, a megállapodásban részt nem vevő személy szenvedjen hátrányt. Különösen indokolt e szempont érvényesítése a jogi személyek esetében, ahol a jogi személlyel kapcsolatba kerülő kívülállók, például a hitelezők érdekeit sértené a jogi személy alapítóinak, tagjainak a jogi normától eltérő akaratnyilatkozata. A Javaslat védendő érdekként jelöli meg a kisebbség érdekeit is – amely nyilván azoknál a jogi személyeknél értelmezhető, ahol a jogi személynek van tagsága, és így létezhet kisebbség is. Elvileg ugyan e kisebbség részese az eltérés lehetőségét magában hordozó megállapodásnak, éppen kisebbségi státusza miatt azonban nincs abban a helyzetben, hogy saját érdekeit hatékonyan kikényszerítse. Ezért indokolt, hogy a kisebbség védelmére szolgáló jogszabályi rendelkezésektől ne lehessen érvényesen eltérni. Végül a Javaslat általánosságban tiltja az eltérést az olyan normáktól, amelyek a jogi személyek törvényes működését hivatottak biztosítani. Mindezen esetkörökben csak olyan szabályokra kell gondolni, amelyek esetében az eltérés lehetősége egyáltalán felmerülhet, amelyek tehát elvileg az alapítók vagy tagok rendelkezési jogába tartoznak.
3. A kiindulópontjában és alapvetően eltérést engedő (diszpozitív) szabályozás az alkalmazás kezdeti szakaszában felvethet jogértelmezési problémákat, amelyeket végső soron majd a bírói gyakorlatnak kell megoldania. A Javaslat által választott szabályozási módszer biztosítja ugyanakkor a kellően rugalmas, az adott jogi személy (gazdasági társaság stb.) igényeinek leginkább megfelelő működési kereteket az alapítók, a tagok számára. Megnyit ez a törvényhozói módszer egy sor olyan lehetőséget, amelyekkel a kógens kiindulópontot választó eddigi szabályozás mellett az érdekeltek nem élhettek. A jogalkotó ugyanis nem képes előre látni, hogy a sok ezer jogi személy sok százezer döntési helyzetében hol szükséges és lehetséges biztosítani az eltérés lehetőségét, annak irányát, mértékét. Ezért a kógens kiindulópontot választó normatív rendszer óhatatlanul tömegesen elzárja az alapítók, a tagok autonóm döntési és cselekvési lehetőségét olyan esetekben is, amikor arra semmi szükség sincs, amikor a tilalmat sem a törvényes működési rend, sem a kisebbség védelme, sem a hitelezők és más harmadik személyek érdeke nem indokolja. Az ekként feleslegesen felállított törvényi tiltások elől menekülnek ki a felek az alapító ügyletből (tipikus esetben: a gazdasági társaságot alapító szerződésből), és „rejtik el” valóságos akaratukat – adott esetben teljesen indokolatlanul – mögöttes megállapodásokban: szindikátusi szerződésekben stb.
II. Fejezet
A létesítő okirat
1. A jogi személy létesítésére irányuló szándék kifejezése írásban, a létesítő okiratban lehetséges. A létesítő okirat a létesítés módja, az alapításban részt vevők száma, illetve a jogiszemély-típusa szerint különböző lehet, azonban a tartalmára nézve megállapíthatóak általánosan alkalmazható normák. A Javaslat felsorolja ezeket az általánosan kötelező tartalmi elemeket, és ezek közül többnek a részletes szabályait is itt adja meg.
A jogi személy nevére vonatkozó szabályokat a Javaslat egységesen kívánja rendezni, szakítva azzal a megoldással, amely szerint a szabályozás részben a Ptk.-ban, részben a cégjogi szabályokban jelent meg, de egyes jogi személyeknél teljesen hiányzott. A jogi személy nevének legfontosabb tulajdonságaként a megkülönböztető funkciót emeli ki a Javaslat, és ezt teszi a név kiválasztásának fő kritériumává. Ha a név nem rendelkezik e megkülönböztető funkcióval, akkor alkalmatlan arra, hogy a jogi személyt, mint önálló jogalanyt elkülönítse tagjaitól, illetve más jogi személyektől. A névkizárólagosság mellett megfogalmazza a Javaslat a névvalódiság és a névszabatosság követelményét is. A jogi személy székhelyével kapcsolatban a Javaslat nem kívánja meg, hogy ott végezze a jogi személy a tevékenységét, vagy akár csak ügyintézési tevékenység folyjon ezen a helyen, hanem megelégszik azzal, hogy a székhely a jogi személy bejegyzett irodája, ahol csupán jogszabályban meghatározott iratok elérhetőségét kell biztosítani, illetve azt, hogy ezen a helyen a jogi személlyel kapcsolatba lehessen kerülni, a jogi személy részére küldött küldemények átvétele biztosított legyen.
A létesítő okiratban meg kell határozni a jogi személy célját vagy fő tevékenységét. A jogi személyek tevékenysége meglehetősen szerteágazó lehet, ezért a Javaslat nem kívánja meghatározni e tevékenységek körét, csak azt kívánja egyértelművé tenni, hogy minden olyan tevékenység szóba jöhet, amit jogszabály nem tilt, illetve nem korlátoz. Ez a szabály kapcsolódik a jogi személy alapításának szabadságához is, hiszen az ilyen tágan meghatározott tevékenység előfeltétele az alapítás szabadságának. Ugyanakkor a jogi személy tevékenysége bizonyos típusú jogi személyek esetén jogszabályi korlátozás alá eshet azért, mert egy-egy típus szabályai valamilyen tevékenységre kerülhetnek kialakításra. Így például egyesület elsődlegesen üzletszerű gazdasági tevékenység végzésére nem hozható létre, míg a gazdasági társaságok tipikusan ilyen tevékenység végzésére jönnek létre.
2. A létesítő okirat egyik legfontosabb kötelező eleme a jogi személy létesítéséhez az alapító, illetve a tagok által biztosítandó vagyoni hozzájárulás meghatározása. A szabály általánosságban kimondja, hogy mindenki, aki jogi személy alapításában részt vesz vagy később olyan módon szerez tagsági jogokat, hogy nem már létező tagsági viszony alanyává válik jogátszállás útján (pl. új részvények forgalomba hozatalával történő alaptőke-emelés történik), köteles vagyoni hozzájárulást teljesíteni a jogi személy részére. A vagyoni hozzájárulás kötelezettsége azon alapszik, hogy a magánjogi jogalanyok, így a jogi személyek is a gazdasági forgalomban vesznek részt, aminek előfeltétele, hogy rendelkezzenek vagyonnal. Egy jogi személy csak úgy tud eleget tenni a vagyoni viszonyok keretei között vállalt kötelezettségeinek, ha rendelkezik saját vagyonnal. A jogi személy alapítása során ez a vagyon csak az alapítóktól, illetve a tagoktól származhat, ezért mondja ki rájuk a vagyoni hozzájárulás kötelezettségét a Javaslat.
A vagyoni hozzájárulás sajátossága, hogy az végleges vagyonátengedést jelent: az, aki a vagyoni hozzájárulást szolgáltatta, általában nem követelheti, hogy a jogi személy a vagyoni hozzájárulást vagy annak értékét részére adja ki. Számol a Javaslat azzal a lehetőséggel is, hogy egyes jogiszemély-típusoknál a speciális szabályok kivételesen mellőzhetik a vagyoni hozzájárulás kötelezettségét. Annak érdekében, hogy ilyenkor is legyen vagyoni fedezet a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvétele mögött, a Javaslat a tagok, illetve alapítók helytállási kötelezettségét mondja ki az ilyen esetekre. A helytállási kötelezettség kifejezés használatával a Javaslat arra kíván utalni, hogy e kötelezettség alanya nem valamilyen elmarasztalható, felróható magatartás szankciójaként köteles teljesíteni a jogi személy által nem teljesített tartozást, hanem pusztán fedezetet kíván teremteni a Javaslat e kötelezettség előírásával. A minél teljesebb fedezet megteremtésével függ össze az, hogy több személy esetén a helytállási kötelezettség egyetemleges.
A Javaslat az általános szabályok között rendezi a vagyoni hozzájárulások fajtáira vonatkozó szabályokat is, hiszen mindegyik jogiszemély-típusnál elképzelhető, hogy az alapítók vagy tagok pénzzel, illetve nem pénzbeli vagyoni hozzájárulással vesznek részt a jogi személy vagyonának megteremtésében. Annak érdekében, hogy a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás reális vagyont jelentsen, szükséges meghatározni azt is, hogy mi lehet ilyen vagyoni hozzájárulás. A Javaslat általános szabályként dolog tulajdonjogának, illetve vagyoni értékű jognak az átruházását teszi lehetővé.
A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások esetén kérdéses lehet e vagyoni hozzájárulás értékének meghatározása. A Javaslat abból indul ki, hogy az értéket a létesítő okiratban kell meghatározni, azonban, ha utóbb az derülne ki, hogy a ténylegesen szolgáltatott érték elmarad a létesítő okiratban meghatározottól, akkor a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató tag vagy alapító köteles pénzben kiegészíteni a szolgáltatott értéket a létesítő okiratban vállalt értékre. Az ezzel kapcsolatos igényt a jogi személy érvényesítheti a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatásától számított ötéves határidőn belül.
III. Fejezet
A jogi személyek nyilvántartása
A Javaslat a jogi személyek létesítéséről szóló fejezetben egyértelművé teszi, hogy a jogi személy az állam általi nyilvántartásba vétellel jön létre. A nyilvántartás alapvető, elvi jelentőségű anyagi jogi szabályainak meg kell jelenniük a kódexben, míg a nyilvántartás vezetésének eljárási szabályainak a nyilvántartási jogszabályban van a helyük. Az anyagi jogi szabályok sorában a Javaslat egyértelművé teszi, hogy kinek a kötelessége a jogi személy nyilvántartásba vételének kezdeményezése. Erre egységesen a jogi személy képviseletére kijelölt személyt kötelezi, amit azért tehet meg, mert a létesítő okiratban meg kell jelölni a jogi személy első vezető tisztségviselőjét, aki a jogi személy képviseletére is jogosult, tehát mindenképpen lesz a jogi személy nevében a bejegyzési kérelem benyújtására jogosult személy. Abban az esetben, ha a bejegyzési kérelem benyújtására kötelezett személy e kötelezettségének teljesítését elmulasztja, ezzel megakadályozza a jogi személy létrejöttét, ami kívülállókkal szemben – éppen azért, mert a jogi személy ilyen esetben nem jön létre – nem okoz problémát, viszont a jogi személy alapítóival, tagjaival szemben felelősséget keletkeztet, hiszen a mulasztás akadályozza e személyeknek a létesítő okiratban kifejtett akarata érvényesülését.
A Javaslat meghatározza a nyilvántartás működésének legfontosabb alapelveit: az okirati elvet, a közhitelesség és nyilvánosság elvét. A közhitelességről szólva annak deklarálásán túl annak tartalmát is igyekszik kibontani, amikor arról rendelkezik, hogy a nyilvántartásba vett adatokat és tényeket fennállónak és valósnak kell tekinteni, illetve ezeket mindenki által ismertként kell kezelni, és a jogi személy jóhiszemű személyekkel szemben nem hivatkozhat arra, hogy valamely általa bejelentett adat nem felel meg a valóságnak.
A Javaslat nem tartalmaz rendelkezést a jogi személyek nyilvántartásának szervezeti kereteire vonatkozóan, de azt a jogi személy létesítésének szabadságára vonatkozó szabályok között egyértelművé teszi, hogy minden jogi személy nyilvántartását bíróság vezeti.
IV. Fejezet
A jogi személy létesítésének érvénytelensége
Bár a jogi személyek az alapítók akaratnyilatkozata alapján jönnek létre, amely akaratnyilatkozatokra – tágan értelmezve – alkalmazhatóak lennének a szerződés érvénytelenségének szabályai, ezt a megoldást mégsem lehet minden megszorítás nélkül alkalmazni. A jogi személy a közhiteles nyilvántartásba vétel után úgy jelenik meg a nyilvánosság, a forgalom többi szereplője előtt, mint létező jogalany, amely az általa vállalt kötelezettségek hordozója lehet. Ha az érvénytelenség következtében visszaható hatállyal, az akaratnyilatkozat időpontjától megtagadnánk a joghatást a jogi személy létesítő okiratától, akkor a gazdasági forgalom résztvevői viselnék annak kockázatát, hogy a jogi személy a bejegyzés ellenére sem tekinthető létrejöttnek, nem minősül jogalanynak. A Javaslat e helyzet elkerülése érdekében tartalmaz speciális szabályokat a jogi személy létesítésének érvénytelenségével kapcsolatban. A szabályozás különbözik a jogi személy nyilvántartásba vétele előtt, illetve az azt követő időben.
Addig, amíg nincs bejegyezve a jogi személy, a létesítő okirat érvénytelenségére a szerződések érvénytelenségének szabályait lehet alkalmazni, tehát a megtámadási és semmisségi okok egyaránt figyelembe vehetőek. Ha ebben az időszakban derül ki az, hogy a létesítő okirat érvénytelen, ennek az a szükségszerű következménye, hogy elmarad a jogi személy bejegyzése, és így létre sem jön a jogi személy. Ez nyilván nem okoz a forgalom résztvevőinek elfogadhatatlan kockázatot, hiszen a bejegyzést megelőzően nem számíthatnak arra, hogy egy szabályszerűen megalakult jogi személlyel kerülnek kapcsolatba.
A nyilvántartásba vételt követően azonban változik a helyzet. Ilyenkor már nem megengedhető az, hogy a korábban bejegyzett jogi személyt töröljék a nyilvántartásból pusztán a létesítő okirat érvénytelenségére hivatkozással, és olyan helyzetet teremtsenek, mintha a jogi személy létre sem jött volna. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jogsértő létesítő okirat hibája véglegesen orvoslást nyerne a bejegyzéssel. Ha ugyanis a létesítő okiratba foglalt valamely rendelkezés jogszabályba ütközik, akkor a törvényes működés kikényszerítésére rendelkezésre álló eszközöket lehet igénybe venni, amelyek – törvényességi felügyeleti intézkedésen keresztül – elvezethetnek a jogi személy megszűnéséhez is, de ez esetben a megszűnéshez a hitelezői igények kielégítését szolgáló eljáráson keresztül jut el a jogi személy, vagyis nem csorbulnak a kívülállók, elsősorban a hitelezők jogai.
A jogi személy nyilvántartásba vételéhez mint határvonalhoz igazodó eltérő szabályozás a létesítő okirat módosítása esetén is alkalmazható. Addig, amíg a módosításon alapuló változásokat nem jegyzik be a nyilvántartásba, a módosítást tartalmazó nyilatkozat érvénytelenségére a szerződés érvénytelenségének szabályai alkalmazhatóak azzal, hogy az érvénytelennek bizonyult módosítás nem jegyezhető be, a bejegyzés után viszont a változásokat már nem lehet törölni a módosítás érvénytelenségére hivatkozással, hanem csak a törvényes működés kikényszerítése – és ennek során, végső eszközként a jogi személy jövőre nézve történő megszüntetése – jöhet számításba.
III. Cím
A jogi személy szervezete és képviselete
V. Fejezet
A jogi személy tagjainak vagy alapítóinak döntéshozatala
1. A jogi személy olyan szervezet vagy vagyontömeg, amely saját akaratképzésre, illetve akaratnyilatkozat megtételére természetszerűleg nem képes, ezért szükséges annak szabályozása, hogy ki, milyen szervezeti keretek között hozhat a jogi személynek betudható döntést, illetve ki jogosult e döntéseket a külső jogviszonyokban jognyilatkozatokká transzformálni, vagyis a jogi személyt képviselni.
A Javaslat a jogi személy döntéshozatali rendjében különbséget tesz a jogi személy tagjainak, illetve tagság nélküli jogi személy esetén az alapítóknak a döntései, valamint a jogi személy folyamatos működtetése, irányítása során szükséges ügyvezetési döntések között.
Az általános szabályok között nem lehetséges a tagok vagy alapítók számára fenntartott döntéshozatali jogköröket, kizárólagos hatásköröket meghatározni, mert ezek jogiszemély-típusonként jelentősen változhatnak. Az azonban egyértelmű, hogy a tagok, illetve az alapítók olyan stratégiai döntéseket hozhatnak meg, amelyek nem igénylik a jogi személy ügyeiben való napi részvételt, hiszen a tagok vagy alapítók döntéshozatalára hivatott testületek nem állandóan működő szervek, azokra operatív irányítási jogköröket telepíteni indokolatlan lenne.
A tagok, alapítók döntéshozatala vagy a tagok, alapítók összességéből álló testületben, vagy – ha a nagy létszám vagy más ok miatt egy ilyen testület nem lenne képes hatékonyan működni – a tagok, alapítók által választott küldöttekből álló testületben történik oly módon, hogy a döntéshozó testület ülést tart. Ez utóbbi szabálytól akár az egyes jogi személyekre vonatkozó szabályok, akár a létesítő okirat eltérhet, vagyis szabályozhat ülés tartása nélküli döntéshozatalt is.
2. A döntéshozó szervtől akkor várható, hogy jól megalapozott döntéseket hozzon, ha a résztvevőknek módjuk van az ülésen eldöntendő kérdésekhez kapcsolódó információkat előzetesen beszerezni, azokat feldolgozni, és a döntésre felkészülni. Ehhez – az ülést érintő technikai részleteken (időpont, helyszín) túl – ismerniük kell a napirendre kerülő kérdéseket is. A Javaslat a gyakorlatban felmerült problémákra reflektálva normatív módon határozza meg azt, hogy a napirendi pontokat milyen részletességgel kell a döntésben részt vevőkkel ismertetni.
A jogi személyek rugalmas működésének biztosítása érdekében a nem szabályosan összehívott ülést sem akarja a Javaslat teljes egészében megfosztani a döntéshozatal lehetőségétől. Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a fentebb említett szempontok nem sérülnek, vagyis a döntésben való részvételre jogosultak egyike sem találja úgy, hogy az összehívás módja akadályozná őt álláspontja megalapozott kialakításában, és ezért hozzájárul az egyébként szabálytalanul összehívott ülés megtartásához és az ott történő döntéshozatalhoz. Természetszerűleg az itt jelzett kivétel csak az ülés megtartására vonatkozik, és a döntéseket az így megtartott ülésen is az általános szabályok szerint hozhatják meg a résztvevők.
A Javaslat a tagok, illetve alapítók döntéshozó testületének ülését akkor tekinti akaratképzésre alkalmas fórumnak, ha azon a döntésre jogosultak meghatározott hányada részt vesz. A határozatképességet a leadható szavazatok többségének gyakorlására jogosult tagok, illetve alapítók részvételéhez köti azzal, hogy ha valaki nem gyakorolhatja szavazati jogát, akkor az ő szavazatait a határozatképesség számításánál is figyelmen kívül kell hagyni. A többség képviselete határozatképessé teszi az ülést, ahol azonban a határozatképesség megállapításakor figyelembe vett szavazatok többségével lehet döntést hozni. Ebből az következik, hogy végső soron az összes szavazathoz viszonyított kisebbség is hozhat döntést a jogi személy nevében, de csak úgy, ha a részvétel lehetősége mindenki számára nyitott volt.
A Javaslat meghatároz néhány olyan esetet, amikor az egyébként szavazásra jogosult személy nem gyakorolhatja szavazati jogát. Ezek olyan tényállások, amelyek mellett a személyes érdekeltség miatt nem várható az, hogy a tag vagy alapító kizárólag a jogi személy érdekei alapján alakítsa döntését, és ezért a szavazásban való részvétele torzítaná a szavazás eredményét, az ilyen szavazatok nem lennének alkalmasak a jogi személy akaratának megjelenítésére.
VI. Fejezet
A jogi személy ügyvezetése
Az ügyvezetés a jogi személy ügyeiben való olyan döntések meghozatalát jelenti, amelyek egyrészt nem tartoznak az alapítók vagy a tagok döntési jogkörébe, másrészt viszont a jogi személy irányításával függenek össze. Egy jogi személy tevékenysége során számtalan döntés születhet, de azokat nem lehet teljes mértékben az ügyvezetés körébe sorolni, hiszen akkor az ügyvezetésre hivatott személyek nem lennének képesek megfelelni feladatuknak, nem tudnák személyesen ellátni a rájuk rótt kötelezettségeket. Annak eldöntése, hogy melyek az irányítás körébe tartozó döntések, különösen a felelősségi kérdéseknél jutnak jelentőséghez. Olyan tevékenység elmulasztásáért vagy hibájáért, amely nem sorolható az ügyvezetés körébe, nem vonhatók felelősségre az ügyvezetésre hivatottak.
Az ügyvezetési döntések meghozatalára a jogi személy vezető tisztségviselői jogosultak. Mivel ők nem szükségszerűen érintettek vagy érdekeltek a jogi személy működésében, ezért szükséges annak kimondása, hogy ügyvezetési tevékenységük során a vezető tisztségviselők a jogi személy érdekeinek megfelelően kötelesek eljárni. E kötelezettségük megszegése a jogi személlyel szembeni kártérítési felelősséggel jár, és mivel a vezető tisztségviselő és a jogi személy közötti viszony a felek akaratán alapul – még ha a jogviszony létesítése nem is feltétlenül a klasszikus szerződéskötési szabályok szerint történik –, a szerződésszegésért való felelősség szabályait kell alkalmazni. Az itt szereplő felelősségi szabály csak a jogi személy és vezető tisztségviselője közötti belső viszonyra vonatkozik. Ha a vezető tisztségviselő a jogi személy ügyében eljárva harmadik személynek okoz kárt, ezt a kívülálló vonatkozásában a jogi személy által okozott kárnak kell tekinteni, és ekként kell levonni jogkövetkezményeit azzal, hogy a jogi személy utóbb igényelheti a vezető tisztségviselőtől a harmadik személynek megtérített kár részére történő megtérítését, amennyiben ennek a belső jogviszonyban megvannak a feltételei.
A Javaslat rendelkezik a vezető tisztségviselői megbízatás keletkezésének és megszűnésének polgári jogi szabályairól. Mivel a vezető tisztségviselőknek személyesen eljárva kell döntéseket hozniuk, illetve a jogi személyt képviselniük, a Javaslat – a további közvetítések elkerülése érdekében – abból indul ki, hogy a vezető tisztségviselőnek e feladatok ellátására alkalmas, természetes személynek kell lennie. Ha egyes jogiszemély-típusoknál megengedett, hogy jogi személy legyen vezető tisztségviselő, akkor is ki kell jelölni azt a természetes személyt, aki személyesen eljárva a vezető tisztségviselők feladatait teljesíteni tudja.
A Javaslat a közérdek védelmében meghatároz olyan eseteket, amelyekben kizárt az, hogy valaki vezető tisztségviselői pozíciót töltsön be. Ezek az esetkörök jelentős részben a társasági jogi szabályozás általánosításával kerültek meghatározásra, mert nemcsak gazdasági társaságoknál, hanem minden jogi személynél indokolt kizárni az irányításból olyan személyeket, akik szabadságvesztés büntetés hatálya alatt állnak, vagy akiket büntető ítéletben eltiltottak a vezető tisztségviselői foglalkozástól vagy olyan tevékenységtől, amelyet a jogi személy végez.
Új eleme a szabályozásnak, hogy feltételezi: nemcsak büntetőeljárásban lehet valakit eltiltani a vezető tisztségviselői tevékenységtől, hanem más eljárás keretei között – például felszámolási eljárás vagy e célból kidolgozandó speciális eljárás során – is. Ha bevezetésre kerülnek ilyen eljárások, akkor az ezek során eltiltott személyek sem tölthetnek be vezető tisztségviselői pozíciót.
Sajátos problémát okoz a jogi személy tevékenységében végső soron érdekelt tagok, illetve alapítók és a jogi személyt irányító vezető tisztségviselők közötti információs aszimmetria. A jogi személy ügyeiről a vezető tisztségviselők rendszeresen hozzájutnak mindenféle információhoz, míg a tagok vagy alapítók – bár a legfontosabb, stratégiai jelentőségű döntések az ő kezükben vannak, továbbá az ügyvezetés ellenőrzését is el kell látniuk – nem szükségszerűen rendelkeznek a szükséges ismeretekkel. Ezt az aszimmetrikus helyzetet a Javaslat úgy kívánja áthidalni, hogy a vezető tisztségviselőket kötelezi a tagok, illetve alapítók által kért információk kiadására. Ezzel párhuzamosan érvényesül a vezető tisztségviselőknek a jogi személy titkai – elsősorban üzleti titkai – megőrzésére vonatkozó kötelezettsége, amit úgy lehet összehangolni a tagok és alapítók információs igényével, ha az információt csak az üzleti titkok sérelme nélkül, a rendeltetésének megfelelő felhasználás céljára kell kiadni, egyéb esetekben pedig az információszolgáltatás megtagadható. Bár a jogi személyre vonatkozó bizalmas információkat a tagoknak és alapítóknak is titkosan kell kezelniük, annak elkerülése érdekében, hogy utóbb vitás lehessen a kiszolgáltatott információ jellege, a vezető tisztségviselők titoktartási nyilatkozat megtételéhez köthetik a tagok, illetve alapítók információval való ellátását.
VII. Fejezet
A jogi személy tulajdonosi ellenőrzése
A jogi személy ügyvezetését a jogi személy tagjai, illetve – tagság nélkül működő jogi személy esetén – alapítói ellenőrizhetik abból a szempontból, hogy az ügyvezetés a jogi személy érdekeinek megfelelően végzi-e irányító tevékenységét. Ezt az ellenőrzést a tagok és alapítók elláthatják saját maguk, közvetlenül. Számolni kell azonban olyan esetekkel is, amikor a tagok nagy száma, a jogi személy tevékenységében való érdekeltség csekély hányada, az információk, ismeretek hiánya miatt a tagok és alapítók nem lehetnek alkalmasak az ellenőrzés közvetlen gyakorlására. Ilyenkor mód van arra, hogy a tulajdonosi ellenőrzés megvalósítására elkülönült szervet hozzanak létre. Mivel az ilyen szerveknek minden jogi személynél alapvetően azonos a funkciója, a Javaslat a jogi személy ilyen típusú szervére vonatkozó szabályokat a jogi személyekre vonatkozó szabályozás általános részében helyezte el. Ez nem azt jelenti, hogy minden jogi személynél vagy akár csak a jogi személyek nagyobb hányadánál kötelező lenne a tulajdonosi ellenőrzés ellátására külön szerv felállítása, csupán arról van szó, hogy ha akár jogszabályi előírás folytán, akár az erre jogosultak döntése szerint szükség van ilyen szervre, akkor az, fő vonalait tekintve, minden jogi személynél azonos szabályok szerint működhet.
A Javaslat a tulajdonosi ellenőrzést végző szervet felügyelőbizottságként nevesíti, és azt háromtagú testületként írja le, azonban az eltérést engedő szabályozásnak megfelelően az ellenőrző szerv létszámát a felek alacsonyabban vagy magasabban is meghatározhatják.
A felügyelőbizottság tagjaira – a felügyelőbizottsági tagokkal szembeni követelményekre, a megbízatás keletkezésére és megszűnésére – a vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokhoz hasonló rendelkezések érvényesülnek azzal a többlettel, hogy a felügyelőbizottsági tagok esetén biztosítani kell azt, hogy hatékonyan ellássák ellenőrző funkciójukat. Ehhez pedig függetlenségre, mindenekelőtt az ellenőrzöttektől való függetlenségre van szükség, hiszen függő helyzetben nem várható el az, hogy feltárják az ellenőrzött tevékenység esetleges hibáit, hiányosságait.
A felügyelőbizottság tevékenységét illetően a Javaslat kiemeli, hogy a tagok vagy alapítók döntéseinek előkészítése keretében a felügyelőbizottságnak meg kell vizsgálnia a tagok vagy alapítók elé kerülő javaslatokat, előterjesztéseket, és azokkal kapcsolatos álláspontjukat a döntésre jogosultakkal meg kell ismertetni. Ezen túlmenően azonban a felügyelőbizottság bármilyen más területen is vizsgálódhat, és a Javaslat biztosítja az ilyen vizsgálatokhoz szükséges jogosultságokat is a felügyelőbizottság tagjai számára.
Mivel a felügyelőbizottság tagjai mások – a tagok és alapítók – számára, mások érdekében végeznek ellenőrzési tevékenységet, indokolt felelősségük kimondása, mert ezen a módon ösztönzést lehet biztosítani számukra a megfelelő eljárásra, illetve biztosítani lehet azt, hogy a felügyelőbizottságban végzett tevékenységük során hozott döntéseik következményeit viselniük kelljen. A felelősség – mivel a felügyelőbizottsági tagok tudatosan vállalt kötelezettségeinek megszegéséről van szó – a szerződésszegésért való felelősség szabályai szerint alakul.
Mivel a felügyelőbizottság nem ügydöntő, intézkedésre jogosult szerv, a tevékenységével okozati összefüggésbe hozható károk kimutatása nehézségbe ütközhet, hiszen akár megfelelően végzi tevékenységét, akár nem, a kárt okozó magatartást valaki más, többnyire a vezető tisztségviselő követi el. Ugyanakkor minden olyan esetben, ha a felügyelőbizottság megfelelő ellenőrző tevékenységével a károkozás elhárítható lett volna, a felügyelőbizottsági tagok mulasztását is a bekövetkezett kár okaként lehet felfogni, és akár a vezető tisztségviselőkkel való közös károkozás is megállapítható lehet.
VIII. Fejezet
A jogi személy képviselete
1. Ahhoz, hogy egy jogi személy bekapcsolódhasson a vagyoni forgalomba, szüksége van arra, hogy legyen olyan személy, aki képviselőként a nevében olyan nyilatkozatokat tehet, amelyek joghatásai a jogi személynél jelentkeznek. Mivel ez az igény minden jogi személynél felmerül, indokolt a képviselet kérdését az általános szabályok között érinteni.
A képviseletnek két fajtáját különbözteti meg a Javaslat. Törvényes képviseletről van szó akkor, ha a képviseleti jog minden külön, erre irányuló cselekmény, nyilatkozat nélkül illet meg valakit. A jogi személyek törvényes képviselői a jogi személy vezető tisztségviselői. Vagyis, aki vezető tisztségviselője egy jogi személynek, az a törvény rendelkezésénél fogva jogosult e jogi személy képviseletére. Ha a jogi személynek több vezető tisztségviselője van, ezek önállóan gyakorolhatják a képviseleti jogot, tehát mindegyikük egyedül is tehet nyilatkozatot a jogi személy nevében.
A törvényes képviselők mellett lehetnek a jogi személy szervezetébe illeszkedő pozíciókhoz kapcsolódó képviseleti joggal rendelkező képviselők. Ezeket a pozíciókat már nem a törvény határozza meg, hanem rábízza a jogi személy létesítő okiratára vagy belső szabályzatára a kérdés rendezését. Ha ezek a dokumentumok megjelölnek ilyen pozíciót, akkor az ezt betöltő személy külön választás, kijelölés, felhatalmazás nélkül a jogi személy képviselője. A Javaslat – a korábbi szabályozást fenntartva – képviseleti joggal ruházza fel a jogi személy önálló jogalanynak nem minősülő szervezeti egységének vezetőjét a szervezeti egység tevékenységéhez szükséges körben.
A jogi személy szervezetén belüli képviseleti jogról van szó akkor is, ha az ügyvezetés a jogi személy munkavállalóit nem a jogi személy munkaszervezetében betöltött pozíciójuk alapján, hanem személy szerint jogosítja fel képviseletre. Ez a képviseleti jog nem lehet minden ügyre kiterjedő, hanem csak az ügyek meghatározott csoportjára szólhat, és nem lehet önálló képviseleti jog, hanem meg kell határozni más képviselőt, akivel együttesen gyakorolható.
A Javaslat nem szól a képviseletnek olyan fajtáiról, amelyek nem a jogi személy sajátosságaihoz kapcsolódnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy jogi személy esetében kizárt lenne például meghatalmazáson alapuló képviseleti jog létesítése.
2. A jogi személy működésének biztonsága szempontjából fontos lehet, hogy a képviselő csak olyan nyilatkozatokat tegyen a jogi személy nevében, amelyek megtételére a jogi személy belső szabályai feljogosítják. Ugyanakkor a jogi személlyel kapcsolatba kerülő más jogalanyok szempontjából a belső szabályok, a belső viszonyok vizsgálata rendkívül kockázatossá tenné a jogi személlyel való kapcsolatot. Ebben a konfliktusban a Javaslat aszerint tesz különbséget, hogy a jogi személyek nyilvántartásába bejegyzett képviselőről vagy nem ilyen képviselőről van szó. A közhiteles nyilvántartásba bejegyzett képviselő esetén a jogi személy nem hivatkozhat arra, hogy az ilyen képviselő valamely nyilatkozatot nem tehetett volna meg, hogy képviseleti joga korlátozott lett volna, vagy nyilatkozatához a jogi személy valamely szervének hozzájárulására lett volna szükség. Az ilyen képviselő esetén is lehet korlátozásokat, feltételeket előírni a képviseleti jog gyakorlásához, de ezek harmadik személyekkel szemben nem hatályosak, tehát a kívülállónak nem kell kutatnia, vizsgálnia, hogy vannak-e ilyen korlátozások. Más a helyzet akkor, ha a kívülálló tudott, vagy kellő gondosság tanúsítása mellett tudnia kellett volna arról, hogy a képviselő képviseleti joga korlátozott, feltételhez, jóváhagyáshoz kötött. Ilyenkor a korlátozás a külső jogviszonyokban is hatályosul, és a jogi személy vitathatja saját képviselője nyilatkozatának érvényességét.
Ha a jogi személy nevében a nyilvántartásba be nem jegyzett képviselő jár el, akkor a vele kapcsolatba kerülő személyeknek minden esetben vizsgálniuk kell azt, hogy a képviselőként fellépő személy rendelkezik-e képviseleti joggal, és e jog milyen terjedelmű.
IX. Fejezet
A jogi személy szervezeti egységének jogalanyisága
Több jogiszemély-típusnál igény mutatkozik arra, hogy a jogi személy egyes szervezeti egységeit (például földrajzi területenként szerveződő egységeit) jogi személlyé lehessen nyilvánítani. A Javaslat ezt nem általános, minden jogi személyt megillető jogként szabályozza, hanem csak azzal a feltétellel teszi ezt lehetővé, hogy az adott jogiszemély-típusra vonatkozó törvényi szabályozás ezt megengedi. Ilyen megengedő szabályozás mellett a jogi személy a létesítő okiratában rendelkezhet arról, hogy mely szervezeti egységeit kívánja jogi személyként elismertetni. Ennek tartalmi feltétele, hogy a szervezeti egység rendelkezzen a jogi személy alapítóitól és magától a jogi személytől is elkülöníthető vagyonnal és szervezettel. Ilyennek hiányában a szervezeti egység nem lenne megkülönböztethető magától a jogi személytől, és önálló jogalanyként való működése sem lenne lehetséges.
Az önálló jogalanyként elismertetni kívánt szervezeti egységekre a jogi személyek általános szabályait alkalmazni kell, ami többek között azt jelenti, hogy a jogi személyek nyilvántartásába való bejegyzéssel jön létre az ilyen jogalany. Azt, hogy a szervezeti egység nem önálló jogiszemély-típus, jelzi az a körülmény, hogy a szervezeti egység elkülönült vagyonából ki nem elégíthető hitelezői követelésekért a jogi személy köteles helytállni. Ezt erősíti az a szabály is, amely kimondja, hogy a szervezeti egység megszűnése esetén a szervezeti egységet megillető jogok a jogi személyre szállnak át.
A szervezeti egység elkülönült vagyonára tekintettel, a szervezeti egység hitelezői számára hátrányos lehet az, ha a szervezeti egység jogalanyiságának megszűntével a kötelezettségekért az egész jogi személy tartozik helytállni. Ilyen helyzet áll elő akkor, ha egy jól gazdálkodó, szilárd anyagi háttérrel rendelkező, önálló jogalanyiságú szervezeti egység jogalanyisága megszűnik, és kötelezettségeiért a gyenge anyagi helyzetben lévő, fizetési nehézségekkel küszködő jogi személy lesz köteles helytállni. Arra az esetre, ha ilyen változás a jogi személy döntése alapján következne be, a Javaslat hitelezővédelmi intézkedéseket ír elő.
Konfliktust okozhat az, ha olyan jogi személy megszüntetésére irányuló eljárás (felszámolás, végelszámolás) indul, amelynek van önálló jogalanyisággal rendelkező szervezeti egysége. A szervezeti egység ugyanis a jogi személy nélkül nem létezhet, ezért rendelkezik úgy a Javaslat, hogy ilyen esetben a szervezeti egység jogalanyisága megszűnik, és a szervezeti egység jogai és kötelezettségei is részévé válnak az egész jogi személy megszüntetésére irányuló eljárásnak.
IV. Cím
A jogi személy törvényes működésének biztosítékai
Fontos érdek fűződik ahhoz, hogy a jogi személyek, a jogszabályok betartásával, törvényesen működjenek. Ennek biztosítására különböző jogi eszközök állnak rendelkezésre. A Javaslat ezek közül a jogi személyek szervezetéhez, működéséhez kapcsolódóakat szabályozza.
X. Fejezet
A jogi személy törvényességi felügyelete
A jogi személyek működése feletti általános törvényességi felügyeletet a nyilvántartást vezető bíróság látja el. Ez a megoldás szakít a jelenlegi helyzettel, amikor egyes jogi személyek – ráadásul éppen a civil szférát alkotó egyesületek és alapítványok – felett az ügyészség gyakorol törvényességi felügyeletet, míg más jogi személyek esetén a nyilvántartó bíróságra hárul ez a feladat. A Javaslat álláspontja szerint a nyilvántartó bíróság alkalmas a felügyelet ellátására minden jogiszemély-típus esetén.
A Javaslat meghatározza a törvényességi felügyelet tartalmát és terjedelmét, illetve jelzi, hogy milyen intézkedésig mehet el a nyilvántartó bíróság törvényességi felügyeleti jogkörében. A törvényességi felügyelet gyakorlásának részletes szabályait, valamint az eljárási szabályokat külön törvénynek kell rendeznie.
XI. Fejezet
A jogi személy határozatainak bírósági felülvizsgálata
Jelenleg több eltérő szabály is vonatkozik különböző jogi személyek határozatainak bíróság előtti megtámadására. A Javaslat álláspontja szerint ezek a szabályok egységesíthetők, és a jogi személyek általános szabályai között lehet rendezni azt, hogy milyen feltételek szerint lehet jogi személyek határozatainak bírósági felülvizsgálatát kérni. Egyértelművé teszi a Javaslat, hogy ez az intézmény nem a társasági döntéshozatal bírósági ítélettel való helyettesítését célozza, hanem kizárólag a határozatok jogsértő volta esetén vehető igénybe. A jogsértés fogalmát abban az értelemben tágan értelmezi a szabály, hogy a létesítő okiratba ütköző határozatot is felülvizsgálhatónak tartja ugyanúgy, mint a jogszabállyal ellentétes határozatokat. E körön kívül azonban a bíróság nem szólhat bele a társaság döntéseibe. Nem vizsgálhatja felül azok célszerűségét, gazdaságosságát, nem mérlegelheti a döntéshozatalban összeütköző érdekeket, csak azt ellenőrizheti, hogy a határozat nem jogsértő-e.
A határozat megtámadására irányuló eljárást a Javaslat a gazdasági társaságokra vonatkozó hatályos szabályok alapján modellezi, azzal az eltéréssel, hogy a perindítás szubjektív határidejének kezdő időpontjaként nem kizárólag a tudomásszerzést, hanem azt az időpontot jelöli meg, amikor a kellő körültekintéssel eljáró jogosult tudomást szerezhetett volna a határozatról, a jogvesztő határidőt pedig hosszabb időtartamban határozza meg, hiszen a szigorúbban meghatározott szubjektív határidő amúgy is akadálya az indokolatlanul késedelmes megtámadásnak, viszont olyan esetekben, amikor a kellő körültekintéssel eljáró jogosultnak tudomására sem jut, hogy a jogi személy határozatot hozott, nem helyénvaló a megtámadási jogot túlzottan rövid idő elteltével megvonni.
A bíróság által hozható határozat továbbra sem terjedhet ki a jogi személy határozatának bíróság általi megváltozatására, azonban arra szükség lehet, hogy a bíróság elrendelje a jogi személy megfelelő szervének újabb határozathozatalát, ezért ezt a lehetőséget a Javaslat megadja a bíróságnak.
A jogi személy határozatának megtámadása iránti perben hozott ítélet személyi hatályát a Javaslat csak akkor terjeszti ki a perben nem álló más megtámadásra jogosultra, ha a bíróság a határozatot hatályon kívül helyezte. Bárkinek a kérelmére történt is ez, a határozat nem hatályosulhat másokkal szemben sem: nem lehetséges az, hogy egy határozat csak bizonyos relációkban fejtse ki hatását, míg más személyek vonatkozásában nincs kötelező ereje. Nem indokolt azonban a személyi hatály kiterjesztése akkor, ha a bíróság a felperes keresetét elutasítja. Az, hogy egy felperes által felhozott okok alapján a bíróság nem találta jogsértőnek a jogi személy határozatát, még nem jelenti azt, hogy egy másik okra hivatkozással ne lehetne elérni a hatályon kívül helyezést.
Újdonság a Javaslat azon rendelkezése, hogy csekély mértékű jogsértés esetén, ha a határozat jogsértő jellege nem veszélyezteti a jogi személy jogszerű működését, a bíróság megteheti, hogy csak megállapítja a jogsértés megtörténtét, de mellőzi a határozat hatályon kívül helyezését. Ez lehetővé teszi a rugalmasabb jogalkalmazást, kevésbé avatkozik be a társaság ügyeibe, ugyanakkor mégis kifejezi a jogsértés miatti rosszallást.
XII. Fejezet
Állandó könyvvizsgáló
A Javaslat a törvényesség biztosítását szolgáló eszközként szabályozza a jogi személy állandó könyvvizsgálóját. Könyvvizsgáló alkalmazását nem teszi általánosan kötelezővé, a szabályozás arra az esetkörre vonatkozik csupán, amikor a jogi személy más jogszabályban előírt könyvvizsgálói feladatok ellátására vagy esetleg jogszabályi kötelezés nélkül is állandó jelleggel veszi igénybe könyvvizsgáló tevékenységét. Ilyen esetben e könyvvizsgálónak széles körű ellenőrzési jogokat kell biztosítani feladata hatékony megvalósítása érdekében. Ha ellenőrzése során a jogi személy vagyonának jelentős csökkenését vagy a vezető tisztségviselők, felügyelőbizottsági tagok felelősségét megalapozó körülményeket észlel, azt elsősorban a társasági döntéshozatal keretében kell megkísérelni rendezni, ennek elmulasztása esetén viszont a könyvvizsgáló kötelezettsége a törvényességi felügyeletet ellátó nyilvántartó bíróság értesítése. Természetesen a könyvvizsgálói működés részletes szabályairól továbbra is külön jogszabályok rendelkeznek.
V. Cím
A jogi személy átalakulása, egyesülése, szétválása és jogutód nélküli megszűnése
XIII. Fejezet
Átalakulás, egyesülés, szétválás
1. A Javaslat az általános szabályok között rendezi a jogi személyek átalakulásának, egyesülésének és szétválásának azokat a kérdéseit, amelyek minden jogiszemély-típusnál azonos módon vetődnek fel. Ez nem jelenti azt, hogy a szabályozás általánosságban megengedné minden jogi személy számára bármilyen irányban a státuszváltozást. Arról, hogy egyes jogiszemély-típusok milyen más jogi személlyé alakulhatnak át, illetve milyen jogi személyekkel vagy milyen jogi személyekké való szétválásuk lehetséges, az adott típusra vonatkozó szabályoknak kell rendelkezniük. Ennek megfelelően tehát az általános szabályok akkor kerülnek alkalmazásra, ha valamely jogi személy – a rá vonatkozó szabályok figyelembevételével – átalakulást, egyesülést vagy szétválást határoz el.
A Javaslat az eddig használt terminológiától eltérően az átalakulást nem a típusváltás, egyesülés és szétválás gyűjtőfogalmaként használja, hanem átalakulás alatt kizárólag a jogiszemély-típusának megváltoztatását érti, amely úgy megy végbe, hogy az átalakuló jogi személy megszűnik, és általános jogutódjaként létrejön egy új típusú jogi személy. A legegyszerűbb esetben a jogutód jogi személynek ugyanazok a tagjai lesznek, mint a jogelődnek, és a vagyona is megegyezik a jogelődével, ez azonban nem szükségszerű, mert az átalakulás során mind a tagság, mind a vagyon változhat – akár negatív, akár pozitív irányban.
Mivel az átalakulás minden esetben új jogi személy létrejöttét is jelenti, az átalakulásra az alapítás szabályait is alkalmazni kell, mégpedig azon jogi személy alapítási szabályait, amelyik típusba a jogutód társaság tartozik. Ha például a jogutód jogi személyre vonatkozóan a jogszabályok előírják a jegyzett tőke minimális összegét, akkor az átalakulás csak azzal a feltétellel lehetséges, hogy a jogi személy rendelkezik az előírt mértékű vagyonnal.
A Javaslat nem engedi meg az átalakulást olyan esetekben, amikor ezen az úton valamilyen kötelezettség teljesítése, felelősség viselése alól mentesülnének a tagok, az alapítók vagy a jogi személy, illetve, amikor a jogi személy helyzete egyébként összeegyeztethetetlen lenne az átalakulással. Az átalakulás jogutódlással történő megszűnést jelent, ezért a jogutód nélküli megszűnéshez vezető eljárások folyamatban léte alatt átalakulásról nem lehet szó.
A Javaslat megadja az átalakulási folyamat legfontosabb szabályait, amelyek az egyes jogi személyekre vonatkozóan további részletekkel egészülhetnek ki az adott jogiszemély-típusra vonatkozó szabályozás során. Az átalakulás a jogi személy státuszát érintő, alapvető kérdés, ezért ez a döntés nem tartozhat az ügyvezetési döntések körébe, a döntést a tagok vagy alapítók hozhatják meg az átalakuló jogi személyre vonatkozó szabályok szerint. A döntéshozatal két lépcsőben történik: először az átalakuló jogi személy az átalakulás kezdeményezéséről határoz, és miután e döntés nyomán tisztázódik az, hogy ki marad az átalakulással létrejövő jogi személy tagja, illetve milyen vagyonnal, milyen feltételek szerint alakulhat meg a jogutód, lehet dönteni magáról a tényleges átalakulásról. Az átalakulás részletes feltételeinek kidolgozása az átalakuló jogi személy ügyvezetésének feladata. E feltételeket az ügyvezetés az átalakulási tervben foglalja össze, és a tagok vagy alapítók az átalakulási terv elfogadásával határozzák el az átalakulást.
A Javaslat elismeri a tagsággal rendelkező jogi személyek tagjainak azt a jogát, hogy szabadon válasszák meg, milyen típusú jogi személy tagjai kívánnak lenni, és ezért megadja számukra a döntési lehetőséget abban a kérdésben, hogy az átalakulással létrejövő jogi személyben fenn akarják-e tartani a jogelőd jogi személyben fennálló tagságukat. Ha a tag az átalakulás tervezett feltételeinek ismeretében nem kíván az átalakulásban részt venni, akkor lehetősége van arra, hogy még olyan jogi személyek esetén is megszüntesse a tagsági viszonyát, ahol erre egyébként nem lenne lehetősége. A tagsági viszony megszűnésének időpontja az átalakulás nyilvántartásba vétele. Ha valamilyen oknál fogva ez elmarad, akkor a tagsági viszony megszüntetésére sem kerülhet sor az átalakulásra tekintettel. Ha valamelyik tag nem kíván az átalakulás részese lenni, a jogi személy köteles a tagjával elszámolni, a tagsági részesedés értékét részére kifizetni. Mivel a kifizetés a jogi személy vagyonából történik, ezért ez megváltoztatja az átalakulás feltételeit, amit az átalakulási tervben is át kell vezetni, és a kimaradó tagok figyelmen kívül hagyásával kell az új jogi személyt megalkotni.
A jogi személy átalakulása megváltoztathatja a jogi személy tartozásaiért fennálló helytállási kötelezettségek rendszerét, illetve módosíthatja a jogi személy rendelkezésére álló vagyont, ezért komolyan érintheti a jogi személy hitelezőinek érdekeit. Erre figyelemmel épít be a Javaslat hitelezővédelmi intézkedéseket az átalakulás folyamatába.
Az átalakulás szükségszerűen egy jogi személy megszűnését és egy új jogi személy létrejöttét jelenti. Mindkét esemény a jogi személyek nyilvántartásába való bejegyzéshez kötött. A két bejegyzés azonos időbeli hatállyal történik: a jogelőd jogi személy akkor szűnik meg, amikor a jogutód létrejön. Sem átfedés a két jogi személy működési idejében, sem pedig szünet a kettő között nem lehetséges.
2. A gyakorlatban bármely jogiszemély-típusba tartozó jogi személy esetén felmerülhet az igény arra, hogy más jogi személlyel egyesüljön. Ez kétféleképpen történhet: vagy úgy, hogy az egyesülésben részt vevő valamelyik jogi személy megmarad, és ő lesz az egyesülésben részt vevő másik vagy többi jogi személy jogutódja, vagy úgy, hogy a résztvevők mindegyike megszűnik, és a jogutód egy újonnan létrejövő jogi személy. Az első esetet nevezzük beolvadásnak, a másodikat összeolvadásnak. Ebben az értelemben az egyesülés tehát olyan gyűjtőfogalom, amely e két alesetet foglalja magában. A fogalommeghatározáson túl a Javaslat csak a döntéshozatali mechanizmust írja le, amely szerint az egyesülésről az érintett jogi személyek mindegyikének támogató döntést kell hoznia. Ezen túl azonban egy utaló szabály az átalakulás rendelkezéseinek megfelelő alkalmazását is előírja, valójában tehát az egyesülésre vonatkozó általános szabályok tágabb kört ölelnek fel.
3. A Javaslat általános szabályban definiálja a szétválás fogalmát is, amely aszerint, hogy a jogelőd társaság megmarad vagy megszűnik, az egyesüléshez hasonlóan kétféle lehet. A fogalomalkotást az bonyolítja, hogy szétválás esetén a jogutódok nemcsak újonnan létrejött jogi személyek lehetnek, hanem már létezők is. Szétválás tehát akár úgy is történhet, hogy egyetlen jogi személy sem szűnik meg, és egy új sem jön létre. Nyilvánvaló, hogy a beolvadásos szétválást nem lehet lebonyolítani annak a jogi személynek a hozzájárulása nélkül, amelyikbe a beolvadás történik; ezt a Javaslat az ilyen típusú szétválás előfeltételeként rögzíti.
Szétválás esetén speciális rendezést igényel a szétváló jogi személyt megillető jogok és kötelezettségek sorsa. Míg egyesülésnél elegendő az általános jogutódlás kimondása, addig a szétválás esetén a több jogutód léte komplikálja a helyzetet, mert több lehetőség is kínálkozik a jogelődöt megillető jogok és kötelezettségek telepítésére. A Javaslat az érintett felekre kívánja bízni a döntést ebben a kérdésben. A szétválási tervben lehet meghatározni, hogy az egyes jogok és kötelezettségek melyik jogutódra szállnak át. A szétválási tervből kimaradt kötelezettségek egyetemlegesen terhelik a jogutódokat, a jogosultságok pedig a vagyonmegosztás arányában. Hitelezővédelmi okokból egyetemleges a jogutódok helytállási kötelezettsége a jogelőd tartozásáért akkor is, ha a szétválási tervben kijelölt jogutód a rá rótt kötelezettséget nem teljesítette. Kiválás esetén a jogok és kötelezettségek megosztása során a megmaradó jogi személyt is jogutódként kell számításba venni. A szétválás általános szabályai kiegészülnek az átalakulás szabályaival, amelyek alkalmazását utaló szabály írja elő.
XIV. fejezet
A jogi személy jogutód nélküli megszűnése
A Javaslat meghatározza azokat az okokat, amelyek bekövetkezte esetén minden típusú jogi személynél a jogi személy jogutód nélküli megszűnése következik be. Egyértelmű a szabályozásból, hogy a megszűnés – a keletkezéshez hasonló elvek alapján – a nyilvántartásból való törléssel következik be. A megszűnési ok bekövetkezte és a jogi személynek a nyilvántartásból való törlése között rendszerint valamilyen eljárás zajlik, amelynek célja a jogi személy vagyoni viszonyainak lezárása, a jogi személy tartozásainak kiegyenlítése, jogainak érvényesítése, és a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon felosztása.
A Javaslat szerint a jogutód nélkül megszűnt jogi személy hitelezőinek kielégítése után megmaradó vagyon a jogi személy tagjait vagy alapítóit illeti olyan arányban, amilyen arányban a jogi személy részére ők vagy jogelődjük vagyoni hozzájárulást teljesítettek. Természetesen lehetnek olyan speciális jogiszemély-típusok, ahol ez a vagyonfelosztási módszer nem alkalmazható. Ezeknél a típusra vonatkozó szabályok között kell az eltérő rendelkezést kimondani.
A jogutód nélküli megszűnés esetén kérdés lehet, hogy hogyan alakul a megszűnt jogi személy tartozásaiért való helytállási kötelezettség. Mivel a jogi személy a tagjaitól elkülönült jogalany, amely saját maga, a saját vagyonával köteles helytállni a saját tartozásaiért, a megszűnés esetén az egyetlen adós szűnik meg, tehát a tagok vagy alapítók mögöttes felelősségének előírása nélkül nem marad olyan személy, akivel szemben a hitelező az igényét érvényesíthetné. Más a helyzet azonban olyankor, ha a jogi személy vagyonát a tagok vagy alapítók között felosztották, és csak később derül ki, hogy mégis volt a jogi személynek kielégítetlen tartozása. Ilyen esetben a tagok vagy alapítók olyan mértékig kötelesek helytállni ezért a tartozásért, amilyen mértékben részesedtek a jogi személy felosztott vagyonából. E szabály szerint tehát legfeljebb azt az összeget kell a hitelezői igényekre fordítani, amit a követelésnek a megszűnési eljárásban való érvényesítése esetén is erre fordítottak volna.
MÁSODIK RÉSZ
EGYESÜLET
Az egyesület a magánjogi autonómia egyik legfontosabb biztosítéka; szerepe és jelentősége kiemelkedő a magántulajdonra épülő társadalmakban. Évtizedek nem kielégítő szabályozását (az 1989. évi II. törvény közjogi szemléletű jogi rendjét és a Ptk. néhány rendelkezését) követően a magánjogi egyesület valós és érdemi jogi rendezést kap a Javaslatban. A – jogi személyekre vonatkozó általános szabályokkal együtt – hetven paragrafus normái magánjogi szemléletű, kellően részletes szabályozást jelentenek, és nagyobb jogbiztonságot garantálnak.
VI. Cím
Az egyesület fogalma, létesítése, tagsága
1. Az egyesület személyek szabad akaratából létrejövő olyan jogi személy, amely tevékenységük koordinálásával valósítja meg a tagok közös célját. A hatályos szabályozást annyiban módosítja a Javaslat, hogy az egyesület definíciójában nem tekinti elengedhetetlen feltételnek az önkormányzatiságot. Számos egyesületi formánál mára túlhaladottá vált ugyanis az a követelmény, hogy csak az egyesület tagjai közül választható a jogi személy vezető tisztségviselője; ez ma már nem tekinthető olyan jellemző tulajdonságnak, amelyet a törvényi meghatározásban külön ki kellene emelni. A jogi személyiség elismeréséhez szükséges stabilitást elsősorban az egyesületi cél megvalósításnak tartós volta és folyamatossága adja meg. Az egyesület létét és működését a tagság jeleníti meg. Ezért fontos a tagság nyilvántartása. Az egyesületi tagság nem vagyoni tagság; kivételesnek tekinthető, hogy bizonyos egyesületek (biztosítási vagy más vagyonkezelők) tevékenysége vagyonkezeléshez kapcsolódik. Az egyesületi vagyon védelmét szolgálja, hogy az egyesület nem lehet korlátlan felelősségű tagja más jogi személynek.
2. A Javaslat követi közelmúltunk hagyományát, és nem az engedélyezési rendszer, hanem a normatív rendszer alapján szabályozza a jogi személyként koncipiált egyesület létrejöttét. Ez a szabályozás nem érinti a személyek azon jogát, hogy jogi személyiség nélküli személyegyesüléseket hozzanak létre, és azokban fejtsenek ki tevékenységet. Az egyesületi tagság a magánszféra része és magánügy, ezért annak nyilvánosságra hozásáról az illető személy maga jogosult szabadon dönteni. Egyesületet legalább tíz (természetes vagy jogi) személy – írásba foglalt jognyilatkozattal, az alapszabály elfogadásával – hozhat létre. Az alapítás ügyletén alapuló jogi személy a bírósági nyilvántartásba vétel konstitutív aktusával jön létre. Az egyesület létesítésére egyébként a jogi személyek közös szabályait kell alkalmazni.
3. A hatályos szabályozással szemben, a Javaslat deklarálja az egyesületi tag jogait és azt, hogy a tagokat egyenlő jogok illetik meg. Az egyes tagsági jogokat a Javaslat tematikus szerkesztéssel nevesíti, például a közgyűlés kapcsán. A szabályozás diszpozitív jellege megadja a tagoknak azt a szabadságot, hogy különleges jogállású tagsági viszonyt létesíthessenek: tiszteletbeli tagságot, támogató tagságot stb. hozhassanak létre. A tagsági jogokat a természetes személyek alapvetőn személyesen gyakorolhatják, de az alapszabály lehetővé teheti a tagsági jogok képviselő útján történő gyakorlását. Elvi jellegű magatartási szabály, hogy a tag az egyesület által képviselt értékeket nem veszélyeztetheti. Ez az elvárás lojalitást követel meg a tagtól az egyesület irányában. A Javaslat meghatározza az egyesületi tagsági viszony létrejöttének és megszűnésének eseteit. Külön törvény egyéb megszűnési okokat is előírhat, például a díjfizetés késedelme a tagsági viszony megszűnésével járhat. A tagsági viszony megszűnési módjai között különbséget tesz a Javaslat a felmondás és kizárás között. Felmondás alkalmazására akkor van mód, ha a tag az alapszabályi feltételeknek nem felel meg, és emiatt az egyesület életében nem vehet részt. A tagsági viszony kizárás útján történő megszüntetése viszont szankciós jellegű. A kizárás eseteit és feltételeit az alapszabályban lehet (de nem kötelező) szabályozni, feltéve, hogy az alapszabály a törvényben megkívánt garanciális eljárási rendelkezéseket is tartalmazza.
VII. Cím
Az egyesület alapszabálya és szervei
1. A Javaslat a jogi személy belső működésének kialakítását a magánjogi jogalanyok rendelkezési körébe sorolja. Ebből következik, hogy a tagok az egyesület belső szabályait az alapvető egyesületi tulajdonságok megtartásával jórészt szabadon határozhatják meg. A jogi személyekre vonatkozó általános szabályokon túlmenően az egyesület a tagokra bízza az egyesület életét meghatározó alapszabályi rendelkezések kidolgozását, lényegében csak azokat a szabályozási kérdéseket határozza meg, amelyek körében az alapszabálynak tartalmaznia kell rendelkezéseket. Ilyen, az alapszabályban rendezendő kérdés az egyesület szervezete és az egyes szervek kapcsolata. A kötelezően szabályozandó kérdések közül kiemeljük még az összeférhetetlenség esteinek meghatározását. Amint a tagsági viszonynál említettük, nem kötelező eleme az alapszabálynak a tagi kizárás szabályozása. A tagok dönthetnek úgy, hogy az adott egyesület nem kívánja a tagságnak ezt a megszüntetési módját bevezetni; viszont ha szerepeltetik a kizárást az egyesület alapszabályában, akkor annak garanciális rendelkezéseit is szabályozniuk kell. Az egyesület alapszabálya egyéb kérdéseket is rendezhet.
2. A Javaslat az egyesület legfőbb szervét közgyűlésnek, illetve küldöttgyűlésnek hívja; meghatározza a legfontosabb hatásköröket, de ennek részleteit a felek autonóm szabályozása körébe utalja. A törvényi szabályok rögzítik a közgyűlés hatáskörébe tartozó kérdéseket, amelyek több új elemmel bővülnek a hatályos szabályzáshoz képest. Az új szabályozás kimondja a közgyűlés magánjellegét, előírja, hogy azon kik és milyen jogokkal vehetnek részt. A közgyűlés eljárási rendelkezései is újak, a részleteket a tagoknak az alapszabályban kell meghatározniuk.
Az egyesület ügyvezetése – a tagok választása szerint – lehet egyszemélyi vagy testületi, és tetszőlegesen alakítható ki az ügyvezetés alá tartozó végrehajtó-adminisztráció szerv (titkárság vagy hasonló). A Javaslat ezt is az egyesületi tagságra bízza. Meghatározza az ügyvezetés alapvető kötelezettségeit, ezzel jogbiztonságot teremt az ügyvezetők felelősségét illetően is. Az ügyvezető felelős az egyesület napi ügyintézéséért, az egyesület vagyonának kezeléséért, a vagyonvesztés esetében a szükséges intézkedések megtételéért, a közgyűlés összehívásának a kötelezettségével a tagok értesítéséért.
A Javaslat két esetben kötelezővé teszi felügyelőbizottság létesítését. Kötelező felügyelőbizottságot létrehozni, ha a tagok több mint fele nem természetes személy. Ennek oka az, hogy jogi személy egyesületi tagsága esetén a képviselt és a képviselők közti lehetséges érdekellentétben gyakran a visszaélés veszélye rejlik. Száz főt meghaladó tagság esetében is kötelező a felügyelőbizottság létesítése; ilyen nagy létszámú tagság mellett a felügyelőbizottság elengedhetetlen az ügyvezetés hathatós és folyamatos ellenőrzéséhez.
VIII. Cím
Az egyesület megszűnése
A Javaslat lehetővé teszi, hogy egyesület más egyesülettel (egyesületekkel) egyesüljön vagy szétváljon két vagy több egyesületre. Az új jogi személynek mindenképpen egyesületnek kell lennie. A jogutódlással történő megszűnés az egyesület megújulását jelenti.
Az egyesület élete elválaszthatatlan a céljától. Ezért az egyesületi cél elérése vagy annak lehetetlenné válása okszerűen az egyesület megszűnéséhez vezet. A megszűnés további oka lehet az, ha a tagok száma hat hónapon keresztül az előírt taglétszám-minimum alatt marad. A megszűnési okok bármelyikének bekövetkezése esetén a vezető tisztségviselőknek szükséges intézkedést meg kell tenniük.
Az egyesületnek a hitelezői igények kielégítése után megmaradó vagyona az eredeti célt kell hogy szolgálja. Ezért a Javaslat az egyesület jogutód nélküli megszűnésének esetére azonos vagy hasonló célú közhasznú szervezetnek rendeli juttatni a megmaradó vagyont. A Javaslat meghatározott személyeknek anyagi jogi igényt és perbeli legitimációt biztosít az egyesület vezető tisztségviselővel szembeni kártérítési igény érvényesítéséhez, ha ez utóbbiak magánjogilag felelősek az egyesület megszűnésért.
A Javaslat szerint az egyesületi jogvitákra a tagok választottbírósági eljárást köthetnek ki. Ezúton a jogviták intézésének gyors, hatékony és nem nyilvános módja és ezzel egyben az egyesületi autonómia erősítése válik lehetővé.
HARMADIK RÉSZ
GAZDASÁGI TÁRSASÁG
A Javaslat a hatályos szabályozástól eltérően a Polgári Törvénykönyvbe integrálja a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályozást. Ezt a megoldást az teszi lehetővé, hogy a gazdasági társaságok alapvetően a magánautonómia viszonyaira épülve működnek, nemcsak jogalanyiságuk, hanem a belső viszonyaik is – ideértve keletkezésüket, működésüket és megszűnésüket is – egymás mellé rendelt, egyenjogú jogalanyok vagyoni jellegű viszonyai, amelyek magánjogi módszerekkel szabályozhatók. Az elvi lehetőségen túl, a kódexben való szabályozás szükséges is, mert a magánjog átfogó kódexéből nem hiányozhat egy széles kört felölelő jogiszemély-típus szabályozása. Szabályozástechnikai értelemben e módszer segítségével a gazdasági társaságok szabályozása közvetlenebb kapcsolatba kerül a jogi személyekre vonatkozó általános szabályokkal, és ezzel kiküszöbölhetők az esetleges ellentmondások, illetve a felesleges párhuzamosságok. De közelebb kerülnek így a gazdasági társasági jogi szabályok a polgári jog egyéb olyan területeihez is: a dologi jogi, a kötelmi jogi, a házassági vagyonjogi és az öröklési jogi szabályokhoz, amelyek számos ponton érintkeznek a társasági joggal. Európa több mértékadó kodifikációja (a svájci, az olasz és a holland) hosszú ideje hasznosítja az integrált szabályozás ezen előnyeit.
IX. Cím
A gazdasági társaságok közös szabályai
A gazdasági társaságok szabályozása – a kódexszerű szabályozás módszerét követve úgy épül föl, hogy a IX. cím alatt az összes gazdasági társasági típusra általánosan irányadó, közös szabályok találhatók, és az egyes típusoknál már csak az arra a típusra vonatkozó speciális szabályok jelennek meg. Számításba kell venni azt is, hogy a gazdasági társaságokra mint jogi személyekre vonatkoznak a jogi személyek általános szabályai is, ezért tehát a gazdasági társaságok esetén legalább három szabályozási szinten helyezkednek el a normák. Egy társaság esetén alkalmazni kell az adott társasági típusra vonatkozó speciális szabályokat, és ezzel párhuzamosan a gazdasági társaságok általános szabályait és a jogi személyek általános szabályait is. A többszintű szabályozás alkalmazása tehát úgy történik, hogy csak akkor kell a magasabb szintű szabályokhoz nyúlni, ha a specifikus szabályok nem tartalmaznak egy adott kérdésre rendelkezést. Ha van a speciális szabályok között rendelkezés, akkor azt kell alkalmazni, de ha az az ugyanerről a kérdésről rendelkező általános szabályokat csupán kiegészíti, vagyis egyszerre is alkalmazható a két szabály, akkor az együttes alkalmazásra kell hogy sor kerüljön. Ha pedig a speciális szabály egy általános szabálytól eltérő rendelkezést tartalmaz, akkor a speciális szabályt kell figyelembe venni.
A gazdasági társaságok esetén tehát elsősorban annak a társasági típusnak a szabályait kell alkalmazni, amelybe a társaság tartozik. Az itt nem rendezett kérdésekben a gazdasági társaságok általános szabályai kerülnek alkalmazásra, de ugyanígy alkalmazni kell a gazdasági társaságok általános szabályai közül azokat, amelyek ugyan a speciális szabályok körében rendezett kérdésről szólnak, de nem ellentétesek azokkal a szabályokkal. Ha valamely kérdést sem a társasági típusra vonatkozó, sem pedig a gazdasági társaságok általános szabályai nem rendeznek, akkor a jogi személyek általános szabályait kell alkalmazni egy gazdasági társaság esetén is.
XV. Fejezet
Általános rendelkezések
A Javaslat – anélkül, hogy általános definíciós szabályt kívánna adni a gazdasági társaságokra – meghatározza e társaságok legfontosabb jellemzőit, amit a közös kockázatvállalás mellett folytatott üzletszerű gazdasági tevékenységben lehet összefoglalni. A gazdasági társaságok számára a rendszeres haszonszerzési vagy vagyongyarapítási cél elengedhetetlen, hiszen fennmaradásuknak ez az alapja. Ez még akkor is így van, ha a társaság tagjai valamilyen speciális megfontolásból úgy gondolják, hogy az elért eredményt nem kívánják maguk elsajátítani, hanem a társaság tevékenységének fejlesztésére fordítják. Ez nem változtat azon, hogy maga a társaság üzletszerű tevékenységet végez, ellenkező esetben nem lesz képes folyamatosan működni, vagy a tagok állandó anyagi hozzájárulására szorul, ami az önálló létezés alapjait kérdőjelezné meg.
Ilyen megfontolásokból a Javaslat, a korábbiaktól eltérően, nem rendelkezik nonprofit társaságokról. Ez nem jelenti azt, hogy az állam ne részesíthetné például pénzügyi előnyökben azokat a társaságokat, amelyek a társadalom egésze számára hasznos, a tagok egyéni érdekeit háttérbe szorító tevékenységet folytatnak, de ennek feltételeit nem a magánjogi szabályozásnak kell a társasági típusok szabályozása körében rendeznie. A társasági jogi szabályozás – mivel alapvetően eltérést engedő szabályokról van szó – lehetővé teszi a tagok számára, hogy például a keletkező nyereség felhasználásáról úgy rendelkezzenek, hogy az nem osztható fel a tagok között, hanem a társaság tevékenységére kell fordítani, a pénzügyi szabályozás tehát ilyen vagy hasonló feltételeket előírva ösztönözhet bizonyos tevékenységeket.
A tagok közös gazdasági kockázata alapvetően a társaság nyereségében, illetve a veszteségben való részesedés formájában jelenik meg. Ennek meghatározó tényezője a tagoknak a társaság vagyonához való hozzájárulási aránya. Már a jogi személyekre vonatkozó általános szabályozás is abból indul ki, hogy a jogi személyek alapítói kötelesek a jogi személy vagyonához hozzájárulni. Ezek a rendelkezések még nyitva hagyják azonban azt a lehetőséget, hogy egyes jogiszemély-típusoknál eltekintsen a szabályozás ettől a kötelezettségtől. A gazdasági társaságok esetében a tagok vagyoni hozzájárulásának kötelezettsége kivétel nélküli, mivel a gazdasági társaságok a gazdasági forgalomban való részvétel céljából jönnek létre. És ez induló vagyon nélkül nem képzelhető el, az induló vagyont pedig a társaság tagjai bocsáthatják a társaság rendelkezésére. Ennek megfelelően a vagyoni kockázatoknak a vagyoni hozzájárulásokkal arányos megosztása általánosan követhető megoldás a gazdasági társaságoknál. Mivel a nyereség illetve a veszteség tagok közötti megosztása a társaság belső ügyének tekinthető, amely a kívülállók érdekeit nem érinti, a felosztás törvényben előírt módjától a tagok eltérhetnek. Az eltérés azonban nem mehet el odáig, hogy valakit teljes egészében kirekesszenek a nyereségben való részesedésből, illetve mentesítsenek a veszteség viselésének kötelezettsége alól.
A Javaslat a gazdasági társaságokra vonatkozó, alapelvszerű rendelkezésként mondja ki a tagok egymással és a társasággal való együttműködési kötelezettségét. A gazdasági társaság a környezetéhez való folyamatos alkalmazkodási kényszer alatt működik, és ez folyamatos döntéshozatalt igényel a tagoktól is. A tagoknak a döntéshozatalban való részvétele a különböző társasági típusokban eltérő intenzitású lehet, de jelen van a leginkább vagyonegyesítő jellegű, a tagok személyétől leginkább eltávolodó társaságoknál is. A tagok a társaság ügyeiben együttműködve, a társasággal szemben lojálisan kötelesek eljárni, nem fejthetnek ki olyan magatartást, nem hozhatnak olyan döntéseket, amellyel veszélyeztetnék a társaság céljainak elérését.
A gazdasági társaságok legáltalánosabb jellemzőinek normatív megfogalmazása mellett sem lehet teljes mértékben a felekre bízni, hogy ezen általános keretek között maguk határozzák meg az általuk létrehozandó társaság alapvető struktúráját. Jogszabálynak kell kimondania azt, hogy milyen típusú szervezeteket fog jogi személyként elismerni az állam, ezért a Javaslat fenntartja a jelenleg is érvényesülő típuskényszert a gazdasági társaságok körében is. A típuskényszerből következik az, hogy a társasági formákat meghatározó definíciós szabályok nem tekinthetők eltérést engedő szabálynak. A létrehozandó gazdasági társaságokat minden esetben a törvényi definíciók alapján kell minősíteni, és ha a definíció szempontjából lényeges elem hiányzik egy adott társaságból, akkor nem lehet azt e társasági formába tartozónak tekinteni. Ha pedig egy társaság egyetlen társasági forma kritériumainak sem felel meg, akkor az állam meg fogja tagadni a nyilvántartásba vételét, és ezzel megakadályozza az ilyen társaság létrejöttét.
A Javaslat a gazdasági társaságok általános szabályai között a gazdasági társasági formákat csak felsorolja, az adott társasági forma tartalmi meghatározását pedig a különös részi szabályok tartalmazzák. A felsorolás a gazdasági társaságokat a jogalanyiság szempontjából egységesen kezeli, valamennyit jogi személynek tekinti. Eltérően tehát az eddigi és a hatályos magyar szabályozástól, a közkereseti társaság és a betéti társaság is jogi személynek minősül. Tartalmilag e társaságok eddig is megfeleltek a jogi személyekkel szemben támasztott követelményeknek: saját nevük alatt szerezhetnek jogokat és kötelezettségeket, kötelezettségeikért saját vagyonukkal állnak helyt – még ha a tagok vagy a tagok némelyike mögöttes felelősséggel tartozik is; és bár tagjaik személyének a gazdasági társaságok közül itt volt a legnagyobb jelentősége, a társaság szervezete mégsem kötődött a tagok személyéhez: a tagok változása esetén is megőrizte a társaság saját elkülönült jogalanyiságát. E jellemzők mellett a jogi személyiség megtagadása e társaságoktól legfeljebb a társaság személyegyesítő jellegét hangsúlyozó gesztus lehetett – valódi tartalom nélkül.
Azt, hogy a formakényszerből eredően minden gazdasági társaságnak egyértelműen besorolhatónak kell lennie valamelyik társasági formába, jelzi az a szabály is, amelyik szerint a társasági formának a cégnévben is meg kell jelennie, már a társaság elnevezésével is tájékoztatva a társasággal kapcsolatba kerülő személyeket arról, hogy milyen típusú társasággal van dolguk.
A társaság tagjaira vonatkozó szabályozás abból, a jogi személyek általános szabályai között elhelyezett rendelkezésből indul ki, amely szerint jogi személyeket a polgári jog alanyai, vagyis a polgári jog számára személynek minősülő jogalanyok hozhatnak létre. Ehhez képest csak olyan esetekről kell a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályok között szólni, amelyek eltérést jelentenek az általánosan megengedő szabályhoz képest. Ezek a korlátozó szabályok lényegében megegyeznek a jelenlegi társasági jogi szabályozásban megtalálható korlátozásokkal, és céljuk alapvetően a társasági tartozásokért fennálló korlátlan tagi helytállási kötelezettségek halmozódásának elkerülése, illetve a kiskorú személyek vagyonának megóvása a korlátlan helytállási kötelezettségtől.
Speciális szabályozást igényel a részvénytársaságban fennálló tagság. A Javaslat a korábbi szabályozáshoz hasonlóan csak ennél a társaságnál építi ki azokat a garanciákat, amelyek a társasági tagsági viszony értékpapírba foglalásából eredő konfliktusok kezeléséhez szükségesek. Ezért a többi társasági fajtánál nem engedi meg a tagsági jogokról értékpapír kibocsátását. Ennek a tilalomnak, az új értékpapírjogi szabályozásra figyelemmel, nagyobb jelentősége van, hiszen a Javaslat szerint egy értékpapír tartalmát nem feltétlenül jogszabály határozza meg, hanem a kibocsátó viszonylagos szabadsággal dönthetné el, hogy milyen jogosultságot kíván értékpapírba foglalni. Társasági tagsági jogok esetén azonban ez a szabadság korlátozás alá esik: közkereseti és betéti társaságban, valamint korlátolt felelősségű társaságban fennálló tagsági jogról nem lehet értékpapírt kiállítani.
A gazdasági társaságok életében különös jelentősége van annak, hogy a jognyilatkozatok – ideértve a társaság által hozott határozatokat is – rögzített, utólag is ellenőrizhető formában jöjjenek létre. Ennek módjaként a Javaslat – minden olyan esetre, amelyre vonatkozóan speciális szabályozás mást nem ír elő – az írásbeliséget határozza meg. Az írásbeliség természetesen az elektronikus úton létrejövő okiratokat is jelenti, azzal a korlátozással, hogy a mai viszonyok között még nem várható el minden társaságtól, illetve társasági tagtól az okiratok elektronikus úton való kezelése. Ezért a társasági viszonyokban az ilyen írásbeliség igénybevételének előfeltétele az, hogy erről a tagok a létesítő okiratban megállapodjanak, és meghatározzák az elektronikus hírközlő eszközök igénybevételének feltételeit is.
A társasági jogi szabályozás sok jognyilatkozat megtételére vagy cselekmény elvégzésére határidőt szab. Olyan esetekben, amikor a jogszabály hallgat a határidőről, ugyanakkor valaminek a megtételét kötelezően előírja, a cselekményt, illetve jognyilatkozatot késedelem nélkül, vagyis az adott helyzetben általában elvárható módon eljárva, a lehető leghamarabb kell elvégezni, illetve megtenni.
A Javaslat a társaságok működésének hatékonyságát szeretné szolgálni a postai küldeményekre vonatkozó kézbesítési vélelemmel, amely biztosítja, hogy a kézbesítés bizonytalanságainak kockázatát ne a társaságnak kelljen viselnie, és így a kézbesítés során felmerülő esetleges problémák ne akadályozzák a társaság működését.
A Javaslat a gazdasági társaságok viszonyait az érintett felek magánautonómiájának világába tartozó viszonyoknak tekinti, és ennek a megközelítésnek megfelelően széles körben kívánja lehetővé tenni a társasági jogviszonyokból eredő jogviták választottbíróság elé utalását. A speciális szabályozást az teszi szükségessé, hogy a Javaslat a választottbíráskodásról szóló törvényben meghatározott kereteken túl is el kívánja ismerni a választottbírósági út igénybevételének lehetőségét. A választottbíróság kikötését egyaránt elfogadhatónak tartja a társaság létesítő okiratában és a jogvitában érintett felek megállapodásában.
XVI. fejezet
A gazdasági társaság alapítása
1. A gazdasági társaságok – a jogi személyekre vonatkozó általános szabályoknak megfelelően – a létesítő okiratuk alapján történő nyilvántartásba vétellel jönnek létre. A létesítő okirat általában társasági szerződés, azaz a tagoknak a társaság alapítására irányuló egyező akaratát kifejező többoldalú ügylet. Egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság esetén az alapító ügylet nem többoldalú, vagyis nem felel meg a szerződés kritériumainak, ezért azt alapító okiratnak nevezzük. Bár a részvénytársaságok létesítő okirata – az egyszemélyes részvénytársaság kivételével – az alapítók konszenzusát fejezi ki, a Javaslat megtartja a jelenleg is használt terminológiát, amely szerint a részvénytársaságok alapszabály elfogadásával alapíthatóak. Mivel az alapszabály kifejezés nem utal feltétlenül több személy nyilatkozatára, a Javaslat egyszemélyes részvénytársaság esetén is alapszabálynak nevezi a létesítő okiratot.
A létesítő okirat az alapítók írásbeli nyilatkozata, amelyet az alapítóknak vagy képviselőjüknek alá kell írniuk, és amelyet részben a jogszerűség biztosítása, részben a hosszú távra létrejövő társasági viszonyok szakszerű szabályozása érdekében jogászi közreműködéssel kell elkészíteni, aminek formai megjelenéseként a létesítő okiratot – az eddigi szabályoknak megfelelően – közokiratba vagy ügyvéd, esetleg valamelyik alapító jogtanácsosa által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.
A létesítő okirat tartalmára vonatkozóan a jogi személyek általános szabályait a jogi személy tevékenységének helyével kapcsolatban egészíti ki a Javaslat, a hatályos szabályozással egyezően akként rendelkezve, hogy ha a központi ügyintézés helye eltér a székhelytől, akkor a központi ügyintézés helyét is fel kell tüntetni a létesítő okiratban, illetve rögzíteni kell azoknak a telephelyeknek, fióktelepeknek a helyét is, amelyeknek a nyilvántartásba való bejegyzését kérik.
A Javaslat a társaság által végzendő, hatósági engedélyhez, illetve képesítési követelmények teljesítéséhez kötött tevékenységeiről a hatályos szabályokkal egyezően rendelkezik.
2. Alapvetően fenntartja a vagyoni hozzájárulások teljesítésének elmulasztásával kapcsolatos szabályozást is, amelynek lényege, hogy e mulasztás a tagsági viszony törvény erejénél fogva történő megszűnéséhez vezet. Két új rendelkezés azonban ebben a körben is megjelenik. Egyrészt a késedelmes teljesítés miatti kártérítési felelősségről a Javaslat kimondja, hogy az a szerződésszegésért való felelősség szabályai szerinti felelősséget jelent, amire a szerződésen kívüli és a szerződésszegésért való felelősség szabályainak a jelenleginél határozottabb elkülönítése miatt volt szükség. A besorolást egyértelművé teszi, hogy a tag az általa tudatosan, a társasági szerződésben vállalt kötelezettségét megszegve okoz kárt a társaságnak. A másik új rendelkezés, amely a vagyoni hozzájárulás nemteljesítésének a tagra nézve kedvezőbb szabályozását a társasági szerződésben semmisnek mondja ki. Mivel a vagyoni hozzájárulási kötelezettség, a társaság megfelelő induló vagyonnal való ellátása alapvetően a társasági hitelezők érdekeit szolgáló elvárás, ezért a diszpozitivitást általánosan korlátozó szabályból is levezethető lenne ez a következtetés, a Javaslat azonban szükségesnek látta ezt kifejezett rendelkezéssel is egyértelművé tenni.
A gazdasági társaságok általános szabályai kiegészítik a jogi személyekre vonatkozó általános rendelkezéseket a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulások vonatkozásában. Gazdasági társaságok esetében ugyanis – az Európai Unió tőkevédelmi társasági jogi irányelvével is összhangban – az adós által elismert vagy jogerős bírósági ítélettel megállapított követelést is apportálhatónak mondanak ki, ugyanakkor tiltják azt, hogy személyes közreműködést számoljanak el nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként. Ez a rendelkezés a gazdasági társaságok rugalmas tőkeegyesítő funkciójának megvalósítását szolgálja úgy, hogy a tőke ne váljon fiktív, a társasági hitelezők által ténylegesen igénybe nem vehető vagyonná.
Az apport értékelésével összefüggő kiegészítés az, amely nemcsak a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást szolgáltató tag helytállási kötelezettségén túl azoknak a tagoknak a felelősségét is előírja, akik annak ellenére, hogy tudomásuk volt a valós értékről, közreműködtek az apport túlértékelésében. Ez a felelősség a közreműködő tagokat a társasággal szemben terheli, de ezen keresztül a hitelezői érdekeket is szolgálja, hiszen a társaságot ért kár megtérítésével gyarapszik a társaság vagyona, amellyel helytállni tartozik hitelezőivel szemben. A felelősségi szabályok differenciálódása miatt szükséges annak kimondása, hogy a szóban forgó felelősség a szerződésszegésért való felelősség szabályai szerinti felelősséget jelent, hiszen itt is a tag megfontolt, tudatos magatartásáról van szó.
Az apport mibenlétével, illetve az értékért való felelősséggel kapcsolatos szabályok alapvetően a hitelezői érdekek védelmét szolgálják, ezért a Javaslat nem kívánja megengedni, hogy ezektől a tagok egymás közötti megállapodásukkal eltérhessenek.
A Javaslat a gazdasági társaság alapításának bejelentésére és a nyilvántartásba vételi kérelemről történő döntéshozatalig terjedő működésre vonatkozóan a hatályos szabályozással lényegében megegyező szabályokat tartalmaz. Bár a bejegyzési eljárás időtartamának csökkenésével az előtársaságként való működés létjogosultsága és jelentősége is csökken, teljes egészében még nem vált mellőzhetővé, hiszen továbbra is lehet olyan időbeli különbség a társaság létesítésének elhatározása és nyilvántartásba vétele között, amely igényli ennek a szakasznak a jogi rendezését. Ugyanakkor a Javaslat a korábbi jogértelmezési vitákra reflektálva egyértelművé kívánja tenni, hogy az előtársaság nem egy önálló jogiszemély-típus, hanem a létesítendő társaság nyilvántartásba való bejegyzésről való döntést megelőző létszakasza, amely bejegyzés esetén a létrejött társaságban, azzal egységet alkotva folytatódik.
XVII. fejezet
A létesítő okirat módosítása
A létesítő okirat módosítására vonatkozó szabályozás alapvető dilemmája, hogy bár a társaság létesítéséhez az alapítók akarategységére, konszenzusára van szükség, a társaságnak a megváltozott körülményekhez való igazodása esetenként a létesítő okirat módosítását is szükségessé teheti, és ha ezt az okirat megalkotásához hasonlóan minden esetben konszenzushoz kötnénk, akkor adott esetben lehetetlenné tennénk a társaság hatékony alkalmazkodását.
Ezt a konfliktust a szabályozás úgy kívánja feloldani, hogy – új elemként, a bírósági gyakorlattal egyezően – megengedi, hogy a létesítő okirat a tagok megállapodásával, akarategységével, tehát módosító szerződéssel a társasági döntéshozatal rendszerén kívül is módosítható legyen. Ha azonban szerződésmódosító megállapodás nem jön létre, akkor a társasági döntéshozatali rendben a legfőbb szerv határozatával lehet a létesítő okiratot módosítani. Ez a legfőbb szervi határozat általában nem igényel egyhangú szavazást, a kérdés kiemelt jelentőségére tekintettel azonban minősített többséget ír elő a Javaslat. A minősített többségtől lefelé és fölfelé is van eltérés. Egyhangú döntésre van szükség akkor, ha a tagokat megillető jogok megvonását vagy újabb kötelezettség előírását, meglévő kötelezettség terhesebbé válását eredményezné a módosítás. Ráadásul ilyenkor a szavazati joggal nem rendelkező tagok is szavazhatnak, ellenkező esetben rájuk nézve hátrányos döntést lehetne meghozni a részvételük nélkül. A létesítő okirat egyszerű többséggel való módosítása akkor lehetséges, ha a módosítás csak technikai jellegű elemeket érint.
XVIII. fejezet
Kisebbségvédelem
A Javaslat a hatályos szabályozással lényegében azonos körben biztosítja a gazdasági társaságok általános szabályai között a kisebbséget megillető jogokat. A legfőbb szervi ülés összehívásának kezdeményezésére irányuló jogot ugyanakkor kibővíti az ülés tartása nélküli döntéshozatal kezdeményezésének lehetőségével, hiszen a kisebbség érdeksérelmét az jelentheti, ha nem születik döntés a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó kérdésben. Az ülés tartása nélküli döntéshozatal széles körben való elismerése mellett azonban nem feltétlenül indokolt, hogy a kisebbség csak ülés tartását kérhesse, és a társaság kénytelen legyen legfőbb szervi ülést összehívni olyankor is, amikor egyébként a kisebbség érdekét szolgáló döntés ülés tartása nélkül is meghozható.
Az egyedi könyvvizsgálat kérésére irányuló kisebbségi jogot a Javaslat korlátozza azzal a rendelkezéssel, amely szerint a nyilvántartó bíróság megtagadhatja az ilyen vizsgálat elrendelését akkor, ha a kisebbség az ezzel kapcsolatos kérelme joggal való visszaélést jelentene. Ha a kisebbség kérelmének nyilvánvaló alaptalansága csak később, esetleg éppen a vizsgálat eredményeként derül ki, akkor a költségeknek a kisebbségre való áthárításával lehet ehhez következményt fűzni.
A társaságot megillető felelősségi alapú igények érvényesítésével kapcsolatos kisebbségi joggal összefüggésben a Javaslat egyértelművé kívánja tenni azt, hogy a kisebbség az igényt nem a saját javára, de még csak nem is a saját nevében érvényesítheti, hanem a kisebbség az igény érvényesítése során a társaság képviselőjeként, tehát a társaság nevében, a társaság javára, a társaság érdekében jár el. A kisebbségvédelmi szabályoktól való eltérés nem abszolút tilalmazott, hanem csak az olyan eltérés nem megengedett, amely a kisebbség jogait csorbítaná, érvényesülésüket a törvényben meghatározott feltételeknél szigorúbb feltételekhez kötné. A kisebbség javát szolgáló eltérés, például az, ha a létesítő okiratban a kisebbségi jogokat már a szavazati jogok öt százalékánál kisebb mértékű kisebbségnek is biztosítják, megengedett.
XIX. fejezet
A tag kizárása
1. A Javaslat a gazdasági társaság tagjának kizárásáról lényegében a hatályos szabályozás fenntartásával rendelkezik. A kizárást továbbra is a társaság által indított kereset alapján, bírósági (választottbírósági) határozattal történik akkor, ha a tagnak a társaságban maradása a társaság céljainak elérését nagymértékben veszélyeztetné. A kizárási okra vonatkozó szabály értelmezése továbbra is a bíróságok feladata, és mivel a szabály ebben a vonatkozásban változatlan, az eddig kialakult bírósági gyakorlat követhető marad.
Változtat a Javaslat a társaságból kizárható tagok körét illetően, amikor nem általában a részvényes kizárását tiltja, hanem csak a nyilvánosan működő részvénytársaság részvényesére vonatkozóan fogalmaz meg tilalmat. A zártkörűen működő részvénytársaságban még sok esetben érvényesülnek olyan személyegyesítő jegyek, amelyek indokolhatják azt, hogy a társaság számára veszélyt jelentő részvényest ki lehessen zárni a társaságból. A Javaslat – a hatályos szabályozástól eltérően – a kizárással kapcsolatos eljárásra vonatkozó, kifejezetten eljárásjogi tartalmú rendelkezéseket mellőzte azzal, hogy a szükséges speciális eljárási rendelkezéseknek az eljárásjogi jogszabályokban kell megjelenniük.
2. A kizárás lebonyolításához kapcsolódó anyagi jogi szabályok keretében a Javaslat speciális döntéshozatali eljárást ír elő, figyelemmel a kizárás jelentős jogkorlátozó hatására. Ehhez tehát nem elegendő a legfőbb szerv határozatképes legfőbb szervi ülésén leadható szavazatok minősített többsége, hanem az összes szavazathoz képest kell meglennie a háromnegyedes többségnek. Az összes szavazatszámnál természetesen a kizárandó tag szavazatát nem kell figyelembe venni, hiszen ő a szavazásban nem vehet részt.
A kialakult bírósági gyakorlatot követő új jogszabályi rendelkezés egyértelművé teszi, hogy a kizárás kezdeményezéséről szóló társasági határozatban meg kell határozni a kizárás okát is. Ez a rendelkezés akkor nyeri el értelmét, ha az eljárási szabályok a kizárási perre vonatkozóan tiltják azt, hogy a felperes társaság a per során a határozatában és a kereseti kérelmében egyezően megjelölt kizárási okról más okra térjen át.
A Javaslat rendelkezik arról, hogy a kizárási per megindítása önmagában nem érinti a kizárandó tag tagsági jogait, azonban e jogok gyakorlása a bíróság határozatával felfüggeszthető. Többlet az eddigi szabályozáshoz képest, hogy a norma utal arra, hogy a bíróságnak milyen szempontokat kell figyelembe vennie a felfüggesztésről való döntéskor. A tagsági jogok gyakorlásának felfüggesztése csak akkor indokolt, ha a tagsági jogok gyakorlása a társaság érdekeinek súlyos sérelmével járna. Vita esetén tehát a társaságnak bizonyítania kell, hogy a jogszabályban meghatározott feltétel megvalósult, és a tagsági jogok további gyakorlása súlyos érdeksérelmet okoz a társaságnak.
3. Változtat a Javaslat a tagsági jogok gyakorlása felfüggesztésének a tag helytállási kötelezettségére gyakorolt hatásának szabályozásán. Kétségtelen, hogy azt a tagot, aki nem vehetett részt bizonyos döntések meghozatalában, nem indokolt felelőssé tenni e döntések következményeiért. A helytállás alóli teljes mentesítés ugyanakkor a társaság hitelezőivel szemben vezet méltánytalan eredményre, mert nekik a társaság és a tagja közötti, belső viszonyban fennálló vita következményeit kellene úgy viselniük, hogy erről a vitáról, ennek állásáról, a tagsági jogok felfüggesztéséről adott esetben tudomásuk sem lehet. Ezért helyesebb, ha a felfüggesztésnek csak a belső viszonyokban tulajdonítunk jelentőséget. Ez azt jelenti, hogy a tag – ha egyébként olyan tagsági viszonyban áll a társaságnál, amelynél fogva mögöttes helytállási kötelezettség terheli őt – köteles helytállni a hitelezőkkel szemben a tagsági jogainak felfüggesztése idején hozott döntésekből eredő tartozásokért is. Belső viszonyokban viszont mentesül, azaz nem köteles részben sem megtéríteni az egyetemleges adóstársai által a hitelezőknek kifizetett összegeket, ha pedig a hitelező tőle hajtotta be a követelését, akkor jogosult azt teljes egészében visszaigényelni azoktól a tagoktól, akik a döntéshozatalban részt vettek, és a hitelezőkkel szemben egyetemlegesen kötelesek voltak helytállni.
XX. Fejezet
A gazdasági társaság szervezete
A gazdasági társaságok szervezetére vonatkozó közös szabályozása abból indul ki, hogy a gazdasági társaságoknak szükségszerűen működtetniük kell a tagok döntéshozatalára hivatott szervet, amelyet – tekintettel arra, hogy ez hozza a társaság státuszát érintő és stratégiai kérdéseit eldöntő határozatokat – a társaság legfőbb szervének tekintünk, és emellett ugyancsak kikerülhetetlenül rendelkezniük kell az ügyvezetési feladatok ellátására hivatott szervvel, amelyik a társaság irányítását végzi. Ezekre a kötelezően megjelenő szervekre vonatkozóan az általános rendelkezések közös, minden társasági típusnál érvényesülő szabályokat fogalmaznak meg.
Helye van azonban közös szabályoknak olyan társasági szervtípusok esetén is, amelyek nem feltétlenül jelennek meg minden társasági formánál, esetleg létük pusztán a tagok akaratán múlik, azonban ha működnek ilyenek, akkor igényelnek jogi szabályozást, és van a jogi szabályozásnak olyan rétege, amely a társasági típustól függetlenül, egységesen határozható meg. Ez indokolja, hogy szerepelnek a gazdasági társaságok általános szabályai között a felügyelőbizottságra és az állandó könyvvizsgálóra vonatkozó szabályok is – annak ellenére, hogy e társasági szervek létezése nem szükségszerű minden egyes társaságnál, sőt a társaságok nagyobb része nem rendelkezik ilyen szervekkel.
Végül a szervezetre vonatkozó általános szabályok lehetővé teszik azt is, hogy a társaság a jogszabályokban nem nevesített társasági szervet is létrehozzon, és ezzel a társaság szervezetét egyedi igényeihez igazítsa.
1. A gazdasági társaság legfőbb szerve
1. A gazdasági társaságok tagsággal rendelkező jogi személyek, ezért a jogi személyek általános rendelkezései között a tagok vagy alapítók döntéshozatalára hivatott szervként említett szerv a gazdasági társaságok esetében a tagokból álló legfőbb szerv.
A tagságra bízott döntések meghozatala az egyszemélyes társaságoknál nem igényli speciális szerv működtetését, ezért itt a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó kérdésekben az egyedüli tag jogosult dönteni a legfőbb szerv működésére vonatkozó szabályok betartása nélkül. Döntése azonban csak akkor válik hatályossá, ha az a döntés betartására és végrehajtására hivatott ügyvezetés számára írásbeli közlés formájában megismerhetővé válik.
A legfőbb szerv működésével kapcsolatos egyik legfontosabb kérdés e társasági szerv hatásköre. A szabályozás úgy épül föl, hogy a legfőbb szerv hatáskörét határozza meg, és minden más döntést, ami a társaság irányításának körébe tartozik, az ügyvezetés hozhat meg, míg az irányítás körén kívül eső és a legfőbb szerv hatáskörébe sem tartozó döntések a társaság munkaszervezetére telepíthetőek. Ez a szabályozási módszer azonban nem jelenti azt, hogy a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó kérdéseket akár az általános szabályok között, akár az egyes társasági típusok vonatkozásában katalógus-szerűen fel lehetne vagy fel kellene sorolni. Egyes társasági döntésekről rendelkezve a törvény meghatározhatja, hogy az a döntés a legfőbb szerv hatáskörébe tartozik. Ilyen rendelkezések mellett felesleges a jogszabályban egy olyan felsorolás, amely ezeket a döntési hatásköröket gyűjti össze. A legfőbb szerv vonatkozásában a Javaslat csak olyan döntésekről mondja ki az általános szabályok között, hogy azok a legfőbb szerv hatáskörébe tartoznak, amely döntések más összefüggésben nem válnak szabályozás tárgyává, és ezért máshol a hatásköri kérdés nem rendezett.
2. A Javaslat szabályozza azt, hogy ki jogosult részt venni a legfőbb szerv ülésén szavazati illetve tanácskozási joggal. A tagok szavazati jogának mértékét minden társaság esetén egységesen a vagyoni hozzájárulások arányához köti, azonban az eltérést engedő szabályozási módszer miatt a létesítő okirat másképp is rendelkezhet. Elismeri a Javaslat annak lehetőségét, hogy a tag vagy képviselője ne személyes megjelenéssel vegyen részt a legfőbb szerv ülésén, hanem elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével kapcsolódjon be a legfőbb szerv munkájába. Ennek azonban előfeltétele, hogy erről a létesítő okirat rendelkezzen, és az igénybe vett elektronikus hírközlő eszköz a személyes részvétellel azonos értékű kommunikációt tegyen lehetővé. A Javaslat fenntartja annak lehetőségét, hogy a gazdasági társaság legfőbb szerve a hatáskörébe tartozó kérdésben ülés tartása nélkül döntsön, amennyiben ezt a létesítő okirat megengedi. A szabályozás új elemeként meghatározza a döntéshozatalban részt vevő tagoknak azt az arányát, amely az ilyen eljárás eredményességéhez szükséges. Ezzel az ülés tartása nélküli döntéshozatalt közelíti az ülésen történő döntéshozatalhoz, mert ha az ülés határozatképességéhez szükséges mennyiségű szavazatot leadtak, akkor az ülés tartása nélküli határozathozatal eredményes volt, és a szavazás eredményét az ülésen történt szavazásnak megfelelően lehet megállapítani. Ha tehát a döntéshozatali szabályok szerint a határozatképes legfőbb szervi ülésen leadott szavazatok többségére van szükség egy döntéshez, akkor az ülés tartása nélküli döntéshozatalban is elegendő a leadott szavazatok többsége, feltéve, hogy leadtak annyi szavazatot, amennyi a határozatképesség megállapításához szükséges lett volna ülés tartása esetén.
A Javaslat az ülés tartása nélküli döntéshozatalt olyan kivételes eljárásként kezeli, amelyben bármelyik tag igényelheti az általános rend szerinti határozathozatalt, és e célból a legfőbb szerv ülésének összehívását. Az ülés tartása nélküli döntéshozatal eredményének megállapítására vonatkozó szabályok figyelembe veszik azt a lehetőséget, hogy a szavazatok leadására megszabott határidő alatt beérkezhet minden leadható szavazat, és ilyenkor nem szükséges a határidő kivárása, az eredmény már korábban is megállapítható és közölhető.
A Javaslat a hatályos szabályozást fenntartva rendelkezik a nem szabályosan meghozott legfőbb szervi határozat hibájának orvoslásáról, egyértelművé téve, hogy ilyen esetben a határozatot meghozatalának időpontjától kezdve érvényesnek lehet tekinteni.
A Javaslat a hatályos szabályozást fenntartva rendelkezik a nem szabályosan meghozott legfőbb szervi határozat hibájának orvoslásáról, egyértelművé téve, hogy ilyen esetben a határozatot meghozatalának időpontjától kezdve érvényesnek lehet tekinteni.
2. Ügyvezetés és képviselet
1. A Javaslat a gazdasági társaságok ügyvezetését a vezető tisztségviselők önálló tevékenységeként írja le, amely tevékenységért a vezető tisztségviselő a társasággal szemben felelősséggel tartozik. A vezető tisztségviselő önállóságát nem befolyásolja az, hogy megbízási vagy munkajogviszonyban látja el feladatát. Kétségtelen, hogy a munkajogviszony általában a munkáltató és a munkavállaló közötti alá-, fölérendeltségi viszonyt feltételez, azonban a munkajogi szabályok alkalmazása se zárja ki azt, hogy egy vezető nagy önállósággal és teljes felelősséggel lássa el a munkakörébe tartozó feladatokat.
Természetesen a vezető tisztségviselő önállósága nem jelenti azt, hogy teljes mértékben függetleníthetné magát a társaság tagjai által kifejezésre juttatott társasági akarattól: a vezető tisztségviselő alá van rendelve nemcsak a jogszabályoknak, hanem a társaság létesítő okiratában és legfőbb szervi határozataiban foglaltaknak. A legfőbb szerv azonban csak a hatáskörébe tartozó kérdések eldöntésével befolyásolhatja az ügyvezetést; az ügyvezetés hatáskörébe tartozó ügyeket ad hoc módon nem vonhat el az ügyvezetés hatásköréből. A tagok azonban nincsenek elzárva attól, hogy a legfőbb szerv hatáskörét a létesítő okiratban bővítsék, és ezzel korlátozzák az ügyvezetés mozgásterét. Mindezeken túl a Javaslat egyértelművé teszi, hogy a tagok legfeljebb társasági akarattá transzformált együttes döntésükkel határozhatják meg az ügyvezetés tevékenységét, a tagok egyenként nem jogosultak a vezető tisztségviselőknek utasítást adni. Ez alól a szabály aló az egyszemélyes társaság tagja kivétel, hiszen ott a tag akarata és a társasági akarat közötti határvonal sokkal kevésbé éles.
A Javaslat a jogi személyek általános szabályait kiegészíti a vezető tisztségviselőkkel szemben támasztott követelményeket illetően, és e körben kizáró és összeférhetetlenségi okokat határoz meg, amelyek indoka abban áll, hogy a gazdasági társaság a tagjai javára, a tagjai érdekében végez gazdálkodó tevékenységet, ugyanakkor a társaság a gazdasági életben való részvételével a közérdeket is érintő tevékenységet végez. A közérdek védelme indokolja, hogy olyan személyek, akik egy gazdálkodó szervezet irányítására alkalmatlannak bizonyultak, meghatározott ideig ne láthassanak el vezető tisztségviselői megbízatást.
A Javaslat megtartja a vezető tisztségviselők részére adható felmentvény intézményét, és azt a legfőbb szerv által az éves beszámoló elfogadásakor hozott, a vezető tisztségviselő ügyvezetési tevékenységének megfelelőségét megállapító határozatként definiálja, amelynek az a jogkövetkezménye, hogy a vezető tisztségviselővel szemben a társaság csak akkor érvényesíthet felelősségi alapon igényt, ha azt tudja bizonyítani, hogy a felmentvény alapjául szolgáló tények vagy adatok valótlanok vagy hiányosak voltak. A gyakorlati igényekhez igazodva a Javaslat lehetővé teszi felmentvény megadását két beszámoló közötti időben is akkor, ha a vezető tisztségviselő megbízatása megszűnik. Ilyen esetben azért lehet szükség felmentvényre, hogy a társaság és a tőle megváló vezető tisztségviselő a közöttük fennálló viszonyt a véglegesség igényével le tudja zárni.
A Javaslat a jogalkalmazásban felmerülő problémák egyértelmű megoldása érdekében némileg módosított formában szabályozza a vezető tisztségviselőket a társaság hitelezőivel szemben terhelő felelősségét. Világossá teszi, hogy a vezető tisztségviselőkkel szemben a hitelezők csak akkor léphetnek fel, ha a nemcsak a társaság vagyonából, hanem a mögöttes helytállásra köteles tagokkal szemben is megkísérelték követeléseik behajtását, és ennek ellenére maradtak a társaságnak ki nem elégített tartozásai. A vezető tisztségviselő a hitelezőkkel nem áll szerződéses kapcsolatban, ezért felelősségére a szerződésen kívüli károkozás szabályait kell alkalmazni. A felelősség alapja az, hogy a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet beállta után a vezető tisztségviselő a hitelezői érdekeket felróható módon figyelmen kívül hagyta. A Javaslat tehát nem kíván prioritásokat megfogalmazni, és nem rendelkezik arról, hogy ilyen helyzetben az ügyvezetési tevékenységet a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján kellene ellátni, viszont azt elvárja, hogy a vezető tisztségviselők ezeket az érdekeket kellő súllyal vegyék figyelembe tevékenységük során.
2. A gazdasági társaságok képviseletével kapcsolatban a Javaslat a jogi személyekre vonatkozó rendelkezéseket kiegészítő szabályokat tartalmaz a cégjegyzés fogalmáról, illetve a cégvezető képviseleti jogáról. A cégvezetőre vonatkozó szabályozás lényegében megegyezik a hatályos rendelkezésekkel.
3. Felügyelőbizottság
Gazdasági társaságok esetében felügyelőbizottság létesítése csak akkor kötelező, ha ezt jogszabály előírja. A gazdasági társaságokra vonatkozó általános szabályok egy ilyen esetkört ismernek, nevezetesen azt, ha a munkavállalóknak az ellenőrzési tevékenységben való részvétele valósul meg a felügyelőbizottságon keresztül. Ennek az a feltétele, hogy a dolgozói létszám éves átlagban meghaladja a kétszáz főt. Ilyen esetben is az üzemi tanács lemondhat a részvétel jogáról, és ez esetben a dolgozói részvétel megvalósítása érdekében nem kötelező a felügyelőbizottság létesítése. A Javaslat a dolgozói részvételre való jogosultságról történő lemondást csak meghatározott időre – legfeljebb öt évre – teszi lehetővé, de a lemondás feltételeit nem határozza meg, azt a lemondásról döntő üzemi tanácsra bízza, amely ilyen módon megfelelően tudja a dolgozók érdekeit védeni. Abban az esetben, ha nem történik kifejezett lemondás a munkavállalók nevében a részvételről, de az üzemi tanács nem jelöl dolgozókat, ez nem akadályozza a felügyelőbizottság szabályszerű megalakítását. Egyébként a dolgozóknak a felügyelőbizottságban való részvételét a hatályos szabályozáshoz hasonlóan rendezi a Javaslat azzal, hogy a kellően rugalmas szabályozás érdekében csak a normáktól való olyan eltérést tiltja, amely a dolgozói részvétel szabályait a munkavállalókra nézve a törvényben előírtnál hátrányosabban állapítja meg.
A felügyelőbizottság létrehozatalának vannak a dolgozói részvételen kívül más kötelező esetei is. Ezek azonban vagy más jogszabályokban szereplő előírásokon nyugszanak, vagy egyes társasági típusokhoz kapcsolódnak, ezért az általános részben nem szükséges a szabályozásuk.
A felügyelőbizottság összetételét illetően a szabályozás eltérést engedő szabállyal állapítja meg a felügyelőbizottság létszámát, amiből az következik, hogy ténylegesen a létszám háromnál kevesebb és több is lehet. A Javaslat nem tartja szükségesnek maximális létszám meghatározását, hiszen a társaság mérete, tevékenysége, a tagoknak a felügyelőbizottsággal kapcsolatos elvárásai mindenképpen meghatározzák azt az optimumot, amelynek az átlépése már a társaság tagságának érdekeivel ellentétes. Mivel pedig a felügyelőbizottsági tagok számáról a tagok döntenek, a saját érdekeik figyelembevétele és érvényesítése a tagokra bízható.
Bár a felügyelőbizottság esetén az is a társasági tagok jól felfogott érdeke, hogy annak tagjaivá megfelelő szakértelemmel rendelkező személyeket válasszanak, mégsem elvárható, hogy a felügyelőbizottság a társaságot érintő minden kérdésben szakértő legyen, ezért indokolt lehet, hogy ellenőrzési tevékenységéhez külső szakértőt vegyen igénybe. Ezzel kapcsolatban a Javaslat kezelni kívánja azt az ellentmondást, hogy a felügyelőbizottságnak nincs joga rendelkezni a társaság anyagi eszközei fölött, így a szakértő megbízásához, és nem utolsó sorban díjának kifizetéséhez sincs megfelelő felhatalmazása. Erre tekintettel a felügyelőbizottság a szakértő kirendelését az ügyvezetésnél kezdeményezheti, és az ügyvezetés köteles a felügyelőbizottság kérésének eleget tenni.
Az ügydöntő felügyelőbizottság kapcsán a Javaslat kevesebb korlátot állít föl, mint a hatályos szabályozás. Az általános szabályok között nem határozza meg, hogy mely társasági típusoknál lehet ügydöntő jogkörrel felruházni a felügyelőbizottságot. Ugyanakkor a nyilvánosan működő részvénytársaságra vonatkozóan a részvénytársaságokról szóló fejezet tartalmaz tiltó rendelkezést. Más társaságoknál azonban működhet ügydöntő felügyelőbizottság. Nem kívánja továbbá a Javaslat meghatározni azoknak a döntéseknek a körét sem, amelyek a felügyelőbizottságra bízhatók; erről a létesítő okiratban kell rendelkezniük a tagoknak. Ilyen körülmények között nem került nevesítésre a vezető tisztségviselők megválasztásának, visszahívásának lehetősége sem lehetséges döntési jogkörként, azonban továbbra is lehetőség lesz e döntések delegálására, hiszen a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó kérdések is átadhatók a felügyelőbizottságnak, és ebbe a vezető tisztségviselőkkel kapcsolatos döntések is beletartoznak.
4. Állandó könyvvizsgáló
A Javaslat a jogi személyek általános szabályai között az állandó könyvvizsgálóról rögzített szabályokat kiegészítve rendelkezik arról, hogy mi az állandó könyvvizsgáló feladata egy gazdasági társaságnál. A feladat meghatározása nélkülözi a könyvvizsgálói tevékenység részletes leírását, amire azért sincs szükség, mert erre speciális jogszabályok vonatkoznak. Ugyanígy elegendő annak rögzítése, hogy az állandó könyvvizsgálói feladatokat milyen személyi feltételekkel rendelkező személyek láthatják el, és a könyvvizsgálói nyilvántartásba való bejegyzés előfeltételeinek meghatározása megint csak speciális jogszabályokra tartozik.
Az viszont már a gazdasági társaságok sajátossága, hogy miként jön létre e szervezeteknél az állandó könyvvizsgáló megbízatása. A probléma abból adódik, hogy a döntést a tagoknak – a létesítő okiratban vagy később legfőbb szervi határozatban – kell meghozniuk, azonban ők nem jogosultak a könyvvizsgálóval a megbízási szerződést megkötni, hiszen a társaság nevében nyilatkozattételre a vezető tisztségviselők jogosultak. Erre tekintettel írja elő a Javaslat, hogy az állandó könyvvizsgálóval is az ügyvezetés köti meg a szerződést, de köteles a tagok által kijelölt személlyel és a tagok által meghatározott feltételek szerint szerződni. Mivel a szerződés megkötéséhez a másik fél egyetértése is szükséges, számolni kell azzal a lehetőséggel is, hogy nem jön létre konszenzus a társaság és a könyvvizsgáló között. Ezért kellett rendelkezni arról, hogy mi történjen akkor, ha a könyvvizsgáló kijelölését vagy megválasztását követő kilencven napon belül nem jön létre megállapodás. Ha a megegyezés elmaradásának oka nem a könyvvizsgáló, hanem a társaság ügyvezetésének magatartása, akkor az ügyvezetés a szerződés elmaradásáért felelősséggel tartozik.
A könyvvizsgáló függetlenségét, hatékony működését szolgálja az az eltérést nem engedő szabály, amely a könyvvizsgáló megbízatásának időtartamát úgy határozza meg, hogy abba legalább egy beszámoló vizsgálata beleessen. Az állandó könyvvizsgálónak a társaság egyéb szerveivel fennálló kapcsolatát illetően a Javaslat azt a modellt állítja föl, hogy a könyvvizsgálónak az ügyvezetéstől teljes mértékben függetlennek kell maradnia, hiszen tevékenysége alapvetően az ügyvezetés tevékenységének az ellenőrzésére irányul, a legfőbb szerv a beszámolóval kapcsolatban várhat információkat a könyvvizsgálótól, akit ezért a beszámolót tárgyaló legfőbb szervi ülésre meg is kell hívni. A legszorosabb a könyvvizsgáló kapcsolata a felügyelőbizottsággal, amelynek ülésein rendszeresen részt vehet, sőt a felügyelőbizottság köteles a könyvvizsgáló által javasolt kérdéseket napirendjére tűzni. A felügyelőbizottsággal való szorosabb együttműködés indokát az adja, hogy mindkét szerv ellenőrzési feladatokat lát el a társaságnál, ezért tevékenységük jelentős részben átfedésben van, még ha az általuk végzett ellenőrzés célja és terjedelme el is tér.
5. Egyéb társasági szervek
A társaság szervezetének a társaság egyedi sajátosságaihoz való igazítását teszi lehetővé az, hogy a társaság a jogszabályban meghatározott szerveken kívül más társasági szerveket is létrehozhat. Annak érdekében, hogy ez ne eredményezzen hatásköri, illetve felelősségi problémákat, a Javaslat fenntartja a hatályos szabályozásban ismert korlátozást, miszerint az ilyen társasági szervekre nem telepíthető olyan hatáskör, amely a törvényben szabályozott szerveket illeti, és a törvényben nem nevesített szervek felállítása nem befolyásolhatja a társaság felelősségi viszonyait sem.
Ilyen feltételek között leginkább döntés-előkészítő társasági szervek létesítése jöhet szóba. Európai uniós ajánlás is szól például a lehetséges vezető tisztségviselők kiválasztását végző jelölőbizottság vagy a vezető tisztségviselők díjazására javaslatot tevő javadalmazási bizottság felállításának lehetőségéről.
XXI. Fejezet
A gazdasági társaság átalakulása és egyesülése
A Javaslat a gazdasági társaságok átalakulását csak olyan irányban kívánja megengedni, hogy az átalakulással létrejövő jogi személy is elsősorban gazdasági tevékenység folytatására rendelt szervezet legyen. Gazdasági társaság tehát nem alakulhat át olyan jogi személlyé, amely elsődlegesen gazdasági tevékenységet nem végezhet; így nem alakítható át például egyesületté vagy alapítvánnyá.
A Javaslat előírja az átalakulás egy kötelező esetét is, amelynek célja a jegyzett tőke védelme, vagyis az, hogy egy gazdasági társaság ne működhessen tartósan az adott társasági típusra jogszabály által előírt kötelező tőkeminimumot el nem érő saját tőkével, mert a társaság vagyonának ilyen mértékű tartós csökkenése a hitelezői érdekeket veszélyezteti. A szabály ugyan a gazdasági társaságok általános rendelkezései között került elhelyezésre, mégis csak az olyan típusú társaságokat érinti, ahol van jogszabályban rögzített minimuma a jegyzett tőkének, azaz a korlátolt felelősségű társaságnál és a részvénytársaságnál.
Foglalkozik a szabályozás azoknak a tagoknak a helyzetével, akik nem kívánnak az átalakulásban részt venni, és ezért megszűnik a tagsági viszonyuk. Egyrészt rendezni kellett azt, hogy részükre mikor kell kiadni a társasággal való elszámolás eredményeként őket megillető vagyonrészt, másrészt pedig azt, hogy az átalakulással megszűnt társaság tartozásaiért való helytállási kötelezettségük hogyan alakul. Ez utóbbi kérdéskörben a szabályozás úgy alakul, hogy elsősorban az átalakulással létrejött jogi személynek mint jogutódnak kell helytállnia a jogelőd tartozásaiért, de a jogutód által ki nem elégített követelésekért mögöttesen a társaságtól megvált tagot is helytállási kötelezettség terheli a társaság jogutód nélküli megszűnésére vonatkozó szabályok szerint.
Az átalakulás a gazdasági társaság által elhatározott státuszváltozás, amelynek a társaság hitelezőire gyakorolt hátrányos hatását a lehető legkisebb mértékre kell szorítani. Ezt a célt szolgálja az a rendelkezés, amely szerint olyan esetekben, amikor az átalakulás eredményeként a társaság tartozásaiért helytállásra köteles tag olyan tagsági viszonyba kerül, ahol ilyen kötelezettség a jogutódra vonatkozó szabályok szerint nem terhelné – például egy közkereseti társaság korlátolt felelősségű társasággá alakul át –, a korlátlan helytállási kötelezettség ötéves határidőig fennmarad, ekként tehát a hitelezők helyzete nem romlik ahhoz képest, amilyen helyzetet mérlegelni tudtak a hitelezés időpontjában.
XXII. Fejezet
A gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnése
A gazdasági társaságok jogutód nélküli megszűnésére vonatkozóan a gazdasági társaságok általános szabályainak szintjén egyetlen kérdés vár rendezésre: a tagoknak a megszűnt társaság tartozásaiért való helytállási kötelezettsége. Ez a helytállási kötelezettség eltérő tartalommal terheli a tagokat attól függően, hogy mögöttes felelősséget vállaltak-e a társasági kötelezettségekért vagy sem. A mögöttes felelősséget a társaság jogutód nélküli megszűnése nyilván nem szünteti meg, sőt adott esetben éppen a jogutód nélküli megszűnés során bizonyosodik be, hogy a társasági vagyon nem fedezi a társaság kötelezettségeit, és ezért nyílik meg a tagok helytállási kötelezettsége. Ha a társaság fennállása alatt a tagot nem terhelte helytállási kötelezettség a társasági tartozásokért, akkor nyilván a társaság jogutód nélküli megszűnése sem keletkeztet ilyen kötelezettséget. Ha azonban a társaság megszűnését követően az ismert hitelezői igények kielégítése után fennmaradó vagyont felosztották a tagok között, akkor az utóbb felmerülő hitelezői igényekért azoknak – a társasági tartozásokért egyébként nem felelős – tagoknak is helyt kell állniuk, akik részesedtek a társasági vagyonból. Helytállási kötelezettségük a részesedésük erejéig áll fenn, vagyis lényegében a hitelezők részére azt a vagyont kell biztosítaniuk, amely társasági vagyonként is helytállt volna a hitelezői igénnyel szemben.
X. Cím
A közkereseti társaság
1. A közkereseti társaságok szabályozását érintő legszembetűnőbb változás az, hogy a Javaslat ezt a társasági formát is jogi személynek ismeri el. Ez a változás azonban nem eredményez lényegi eltérést a korábbi szabályozáshoz képest. E társasági forma megőrzi személyegyesítő jellegét, ami nemcsak a tagoknak a társasági kötelezettségekért való mögöttes helytállási kötelezettségében, hanem a társaság működési szabályaiban, a tagok döntéshozatali jogában és ügyvezetésében, továbbá a tagsági viszony megszűnésének szabályaiban is megnyilvánul.
A közkereseti társaság definíciós szabálya lényegében ugyanazokat az elemeket foglalja magában, mint a hatályos szabály, de több ponton pontosítja a szabályozást. Egyértelművé teszi például, hogy bár a társasági szerződés alanyai a társaság tagjai, az általuk vállalt vagyoni hozzájárulások jogosultja nem a többi tag, hanem a társasági szerződéssel létrehozni kívánt társaság. Ezzel áll összhangban az, hogy a vagyoni hozzájárulás teljesítésének elmulasztása esetén is a társaság léphet fel a taggal szemben. A Javaslat a társaság tagjainak mögöttes felelőssége helyett tudatosan a tagok mögöttes helytállási kötelezettségét említi. A tagoknak ez a kötelezettsége ugyanis nem valamilyen hátrányos megítélés alá eső magatartásuk következménye, nem valamilyen elmarasztalandó cselekményük szankciója, hanem a társaság gazdasági tevékenységéből eredő kockázatoknak a hitelezők számára kedvező elosztását célozza. A hitelező indokolt preferálást jelenti ugyanis, hogy arra az esetre, ha adósa, vagyis a társaság nem tud teljesíteni, nem maga viseli a teljesítés elmaradásának kockázatát, hanem még megnyílik számára a lehetőség, hogy követelését a tagokkal szemben érvényesítse pusztán azon az alapon, hogy azok tagjai a társaságnak.
A tagok helytállási kötelezettségének szabályozása – néhány pontosítás mellett – lényegében megegyezik a tagok mögöttes felelősségére vonatkozó hatályos szabályozással. Említést érdemlő pontosítása a Javaslatnak az a rendelkezés, amely a tag és a társaság együttes perlése esetén egyértelművé teszi azt, hogy a mögöttesség a taggal szemben meghozott ítélet végrehajtásának elrendelésekor nyilvánulhat meg, hiszen ennek feltétele lesz az, hogy a végrehajtás a társasággal szemben sikertelen maradjon.
2. A társaság szervezetét illetően a Javaslat fenntartja a hatályos szabályozásnak megfelelő állapotot, amely szerint a legfőbb szerv a tagok gyűlése, amelyben minden tag jogosult részt venni, de az ülés összehívásának, lebonyolításának nincsenek részletesen kidolgozott speciális szabályai, erre vonatkozóan csak a jogi személyek és a gazdasági társaságok általános szabályok érvényesülnek. A személyegyesítő jelleget hangsúlyozza az a változatlanul hagyott szabály, amely szerint a tagok gyűlése a döntéseit – a jelenlévők számától, illetve az általuk képviselt szavazatok számától függetlenül – az összes szavazatszámhoz viszonyított többséggel, meghatározott esetekben pedig ugyanígy számított egyhangúság mellett hozhatja meg. Ez a szabály felülírja a legfőbb szerv határozatképességére vonatkozó általános szabályt is, hiszen a tagok gyűlésében csak akkor van esély arra, hogy pozitív döntés szülessen egy határozati javaslatról, ha a határozathozatalban legalább annyian vesznek részt, ahányan biztosítani tudják a határozathoz szükséges szótöbbséget. Egyhangú határozat meghozatalához pedig értelemszerűen valamennyi tag részvétele szükséges, egyébként nincs esélye annak, hogy határozat szülessen.
3. A Javaslat a közkereseti társaság személyegyesítő jellegének megőrzése érdekében alapvető fontosságot tulajdonít annak, hogy az ügyvezetési tevékenységet csak tagok láthatják el. Az erre vonatkozó szabálytól való eltérést ezért nem engedi meg. Ilyen feltételek mellett az a terminológiai váltás, amely szerint a közkereseti társaságnál is ügyvezetőnek nevezzük a vezető tisztségviselőt, és üzletvezetés helyett ügyvezetésről beszélünk, csak az elnevezések egységesítését, egyszerűsítését szolgálja, de a tartalmat nem kívánja érinteni.
4. A tagsági viszony megszűnésének okai között a Javaslat egyértelművé kívánja tenni, hogy a tagsági viszony megszűnéséhez vezet az, ha a tagsági viszony fennállása alatt olyan ok áll elő, amely miatt a tag az adott pillanatban nem válhatna a társaság tagjává. Az ilyen ok utólagos beállta esetén a tagsági viszony megszűnik.
A Javaslat biztosítja a rendes felmondás jogát a határozott, illetve a határozatlan időre létrejött közkereseti társaságokban is. A két eset között mégis különbséget tesz, mert a határozatlan időre létrejött társaságok esetén a rendes felmondás jogának kizárását vagy korlátozását nem kívánja megengedni, hiszen ez lehetetlenné tenné, de legalábbis jelentősen megnehezítené a tag számára, hogy kivonja tőkéjét a vállalkozásból.
A tagsági viszony megszűnése után a volt taggal, illetve jogutódjával a társaság köteles elszámolni, kivéve, ha a volt tag vagyoni részesedésével más személy folytatja a tagsági viszonyt, mert a részesedés átruházására került sor, illetve az örökös vagy jogutód belépett a társaságba. Az elszámolás a társaság vagyonának forgalmi értékéből a tagra jutó rész értékének megállapítását célozza. A vagyon ebben az esetben is az aktívumok és passzívumok összességét jelenti. Az elszámolásnál természetesen figyelembe lehet venni a számviteli nyilvántartások adatait is, amennyiben a felek egyetértenek abban, hogy azok a valós forgalmi értékeket tükrözik. A Javaslat fenntartja a tagsági viszony megszűnése esetén a volt tag vagy jogutódja által a társaság tartozásaiért fennálló helytállási kötelezettségre vonatkozó szabályokat.
A társaság tagjai számának egy főre csökkenésére vonatkozó szabályozás tartalmilag nem változik, a szabályozás technikája azonban más. Ezt az esetkört ugyanis a Javaslat nem a gazdasági társaságok általános megszűnési okaként határozza meg, amely szabály alól a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság kivételt képez, hanem a közkereseti társaság speciális jogutód nélküli megszűnési okaként jelenik meg, és a szabályozás rendszere miatt a szabály alkalmazandó a betéti társaságoknál is.
A Javaslat fenntartja azt a megoldást, hogy a közkereseti és betéti társaság közötti átalakulás a társasági szerződés módosításával, az átalakulásra vonatkozó szabályok alkalmazása nélkül bonyolítható le, aminek az az oka hogy rendszerint kis méretű társaságokról van szó, tehát az átalakulás nem hordoz jelentős anyagi kockázatot, továbbá ezek a társaságok egyébként is jelentős mértékben azonos szabályok alapján működnek. Az ilyen átalakulások esetén is rendezésre szorul az, hogy ha korábban korlátlan mögöttes helytállási kötelezettséggel terhelt tag kültaggá válik, akkor hogyan alakul a társaság tartozásaiért való helytállása. Az átalakulástól számított öt évig a korábban keletkezett tartozásokért helytállási kötelezettségét fenn kell tartani, mert ez biztosítja, hogy a hitelezők helyzete nem válik rosszabbá. Ugyancsak szabályozásra szorul az ilyen átalakulások esetén is azoknak a tagoknak a helyzete, akik nem kívánnak más társasági formában részt venni. Részükre is meg kell adni annak lehetőségét, hogy megváljanak a társaságtól, és ilyen esetben velük a társaság köteles elszámolni, és kiadni nekik a rájuk eső vagyonhányadot.
XI. Cím
A betéti társaság
1. A betéti társaság esetén is bekövetkezik az a változás, hogy a jogszabály jogi személynek ismeri el ezt a társasági formát, ez azonban a társaság fogalmát, jellegadó ismérveit és részletszabályait nem érinti. A betéti társaság továbbra is olyan személyegyesítő társasági forma, amelyben a tagoknak a társaság tartozásaiért fennálló helytállási kötelezettsége különböző: legalább egy tag, a beltag úgy köteles helytállni, mint a közkereseti társaság tagja, és legalább egy tag, a kültag nem tartozik helytállási kötelezettséggel. A betéti társaságra vonatkozó speciális szabályozás jelentős mértékben ezzel a kettősséggel összefüggő kérdéseket rendezi, egyébként pedig e társaságokra is alkalmazni kell a közkereseti társaságok szabályait.
A speciális szabályok foglalkoznak azzal, hogy modellszerűen a betéti társaság ügyvezetését a beltag láthatja el, de diszpozitív szabályozásról lévén szó, a társasági szerződés ügyvezetővé jelölhet kültagokat is. Olyan kényszerhelyzetben pedig, amikor a társaságnak nem marad ügyvezetésre jogosult tagja, az ügyvezetésből egyébként kizárt kültag is elláthatja az ügyvezetői feladatokat.
Ugyancsak a kétféle tagi minőség miatt kell rendezni azt a kérdést, hogy miként kezeljük az olyan szerződésmódosítást, amelynek eredményeként korábban beltagi pozícióban lévő tagból kültag lesz, és így megszűnne a társasági tartozásokért való helytállási kötelezettsége. Ez a hitelezői érdekek védelme miatt csak úgy lehetséges, ha a változástól számított öt évig a kültaggá vált korábbi beltag még helytállni tartozik a korábban keletkezett társasági kötelezettségekért.
Végül szabályozást igényel az a helyzet, ha a társaságnak nem maradna beltagja vagy kültagja. Mivel a kétféle tag léte a társaság nélkülözhetetlen ismérve, ezért bármelyik tagi pozíció kiüresedése – ha a helyzet hathónapos átmeneti időszak alatt nem orvosolható – a társaság jogutód nélküli megszűnéséhez vezet.
XII. Cím
A korlátolt felelősségű társaság
A Javaslat a korlátolt felelősségű társaság fogalmán nem kívánt változtatni. A hatályos szabályhoz képest mutatkozó szövegezésbeli eltérés a fogalmi és terminológiai egységet kívánja szolgálni. Azoknál a társaságoknál, amelyeknél a tag köteles helytállni a társasági tartozásokért, ez a kötelezettség nem felelősségi alapú, és ezt a jogszabály szövege is tükrözi. Amikor a helytállási kötelezettség hiánya a társaság jellemzője, ugyanígy nem lehet leszűkíteni ezt a felelősségen alapuló kötelezettségekre, hanem indokolt az általánosabb: a helytállási kötelezettség kifejezés használata. Ezért a Javaslat a korlátolt felelősségű társaság kapcsán is a tag helytállási kötelezettségének és nem felelősségének hiányáról beszél.
XXIII. Fejezet
A társaság alapítása
A társaság alapításával kapcsolatos szabályozás legfontosabb újdonsága, hogy a Javaslat ismét hárommillió forintra kívánja emelni a törzstőke minimális összegét. A törzstőkeminimum szabályozásának célja, hogy ezzel a hitelezői érdekeket védje, és visszatartsa a tagok mögöttes helytállási kötelezettségét kizáró társasági formáktól azokat a vállalkozásokat, amelyek tagjai nem képesek vagy nem hajlandóak elegendő induló tőkét biztosítani a társaság számára. A jelenlegi szabályozásban előírt ötszázezer forintos minimális törzstőke a kívánt hatást nem tudja biztosítani: a hitelezők számára nem jelent elegendő biztosítékot, és nem képes a nem kellően megalapozott társaságok létesítésének megakadályozására sem. Ha a vállalkozások piacra segítésének szempontját a hitelezői érdekvédelmet is megelőző feladatnak tekintené a társasági jogi szabályozás, akkor a törzstőkeminimum további leszállítása vagy éppen eltörlése lett volna a megfelelő megoldás. A mai viszonyok között azonban fontosabbnak tűnik a hitelezői érdekek reális védelmét szolgáló, a minimális törzstőkére vonatkozó szabályozással kapcsolatos elvárásoknak jobban megfelelő mérték meghatározása.
A társaságok piacra lépését segíti elő viszont az az új rendelkezés, amely lehetővé teszi a törzstőkének a társaság nyereségéből való feltöltését, vagyis azt, hogy a tagok ne saját vagyonukból, hanem a társaság egyébként felosztható nyereségéből fedezzék a törzstőke összegét. A társasági szerződésben ilyenkor is meg kell határozni a törzstőke és a törzsbetétek összegét, de azt a tagoknak nem kell befizetniük a társaság részére, hanem a társaság eredményes működése során megtermelt nyereségből lehet megteremteni a fedezetet. A társasági szerződés ilyen rendelkezése esetén a társaság megkezdheti működését úgy, hogy a törzstőkéje nincs fedezve vagyoni hozzájárulásokkal, ami a hitelezői érdekeket jelentős mértékben veszélyezteti. Ezért a Javaslat az ilyen esetekre két garanciális szabályt állapít meg. Egyrészt a társaság mindaddig nem fizethet ki a tagjai részére osztalékot, amíg a megtermelt és a társaság számára visszatartott nyereség nem fedezi a törzstőke teljes összegét. Ez hivatott biztosítani azt, hogy a törzstőke feltöltése a lehető leghamarabb megtörténjen. Másrészt mindaddig, amíg a visszatartott nyereség nem fedezi a törzstőkét, a tagokat nem illeti meg a korlátozott tagi felelősség kedvezménye, vagyis ha ők maguk nem vállalták a vagyoni hozzájárulás teljesítését a törvény által előírt határidőben, akkor mindaddig személyesen is helyt kell állniuk a társaság tartozásaiért, ameddig a ki nem fizetett nyereség nem fedezi a törzstőke összegét. Ilyen módon a társasági hitelezők helyzete nem válik sokkal hátrányosabbá ahhoz képest, ha a tagok teljesítik vállalt kötelezettségeiket, viszont nem tartoznak helytállni a társasági tartozásokért.
A tagok törzsbetéteit meghatározó szabályozásból a Javaslat elhagyja a tízezer forinttal maradék nélküli oszthatóság követelményét, hiszen ehhez sem a hatályos szabályozás, sem pedig a Javaslat szerint nem fűződik további következmény, ugyanakkor gondokat okozhat például az üzletrészek felosztása során.
XXIV. Fejezet
Az üzletrész
1. A Javaslat újradefiniálja az üzletrész fogalmát. Kihagyja a társaság vagyonából való részesedésre utalást, hiszen a társaság a tagjaitól elkülönült jogalany, amely saját vagyonának kizárólagos jogosultja, a tagok általában a társaság megszűnésekor részesedhetnek a társaság vagyonából. Beemeli az üzletrész fogalmába a tagot terhelő kötelezettségeket is, amelyek viszonylag szűk körben, de mégis terhelhetik a tagokat, és olyan szorosan kapcsolódhatnak az üzletrészhez, hogy az üzletrész átruházásával a kötelezettség is átszállhat. Ilyen például a pótbefizetési kötelezettség, amely a társasági szerződés rendelkezése alapján az üzletrész mindenkori jogosultját terheli. Végül a Javaslat mellőzi a jogok megtestesítésére való utalást is, hiszen a korlátolt felelősségű társaságban fennálló tagsági jogokról nem lehet értékpapírt kiállítani, amelyben dologi formában megtestesülhetne a tagsági jog.
E szempontokat is figyelembe véve az üzletrész a korlátolt felelősségű társaságban a tagot megillető jogok és őt terhelő kötelezettségek együttesét jelenti. Jelentősége abban áll, hogy az üzletrészről való rendelkezéssel a benne foglalt jogok és kötelezettségek összességéről lehet rendelkezni. Az üzletrész által megteremtett egység nem bontható fel: az üzletrészbe foglalt jogok egy része a többi jogosultság vagy kötelezettség nélkül nem ruházható át, a jogosultságok nem oszthatók fel több jogosult között, legfeljebb eszmei hányadok szerint.
Ha egy üzletrésznek több tulajdonosa van is, ők egymás közötti viszonyukban hányadok szerint, nem pedig az üzletrészhez tartozó különböző jogok jogosultjaként gyakorolhatják jogaikat, a társasággal szemben viszont egy tulajdonosnak számítanak, amit a gyakorlatban úgy lehet megoldani, hogy nevükben közös képviselő jár el, a kötelezettségek teljesítéséért pedig egyetemlegesen kötelesek helytállni. A Javaslat a hatályos szabályozás pontosításával meghatározza, hogy a közös képviselő a tulajdonostársak valamelyike lehet, akit a tulajdonostársak a részesedésük arányában gyakorolt szavazati joguk alapján választanak.
2. A Javaslat az üzletrész-átruházás szabályainak lényegén nem kíván változtatni. Azokban az esetekben azonban, amelyekben több tagot egy sorban megillető elővásárlási jogról rendelkezik, kimondja, hogy ennek az elővásárlási jognak a gyakorlására a több személy arányosan jogosult. Az üzletrész-átruházás során gyakorolható elővásárlási jog célja ugyanis – a nem kívánt új tag belépésének megakadályozásán túl – éppen az, hogy a korábbi tagok megőrizhessék addigi pozícióikat, amit az elővásárlási jog arányos gyakorlása biztosíthat.
A Javaslat a hatályos szabályozás tartalmával egyezően rendelkezik az üzletrész átruházásának a társasági szerződésben történő korlátozásáról, illetve a társaság beleegyezéséhez kötéséről. A szabályozásban mutatkozó különbség az eltérést engedő szabályozási módszerből adódik, amelynek eredményeként nem szükséges felhatalmazó rendelkezéseket beiktatni a törvénybe, elegendő az eltérés korlátainak meghatározása.
A Javaslat az üzletrész-átruházás lebonyolítását a hatályos szabályozással azonos módon rendezi azzal a többlettel, hogy – a bírói gyakorlatban kidolgozott elvekhez igazodva – egyértelművé teszi az átruházás különböző viszonylatokban történő hatályosulásának időpontját.
A Javaslat az üzletrésznek a tag halála esetén történő átszállását az öröklési jogi szabályokhoz igazodva, az ipso iure öröklési rend elveinek és a végintézkedésekre vonatkozó szabályok betartásával kívánja szabályozni. Ebből az következik, hogy nem adja meg a jogot a tagoknak arra, hogy a társasági szerződésben kizárják az üzletrész öröklését, hanem arra ad lehetőséget, hogy a társasági szerződésben kijelöljenek olyan személyeket, akik öröklés bekövetkezte esetén – a jogszabályban meghatározott határidőn belül – az örököstől jogosultak megváltani az üzletrészt. Ugyanilyen módon kezeli a szabályozás a jogi személy tag jogutódlással való megszűnését is.
A tag jogutód nélküli megszűnéséről a Javaslat a hatályos szabálytól eltérően csak abban az esetben kíván rendelkezni, ha a volt tag megszüntetésére irányuló eljárásban vagy vagyonrendezési eljárás keretében az üzletrésznek nem lett új jogosultja. Ha tudniillik a korlátolt felelősségű társaság egy tagja felszámolás alá kerül, ez nem jelenti azt, hogy az üzletrésze uratlanná válik, hiszen a felszámoló kötelezettsége az adós vagyonának értékesítése. Ha pedig a felszámoló eladja az üzletrészt, akkor annak új jogosultja lesz, bár a korábbi tag jogutód nélkül szűnik meg. Azok az esetek, amikor az üzletrésznek van jogosultja, nem igényelnek speciális szabályozást.
Nem változtat a Javaslat az üzletrészeknek a társaság által történő megszerzésére és a saját üzletrész alapján gyakorolható jogosultságokra vonatkozó szabályozás lényegén. Az ilyen tranzakció során a hitelezők és a tagság, ezen belül is elsősorban a kisebbség érdekeit kívánja védelemben részesíteni, és biztosítani akarja, hogy a saját üzletrész megszerzése ne veszélyeztesse a társaság működőképességét. Ebben a körben fontos rendelkezés, amely csak a törzstőkére vetített 50%-ig engedi meg a saját üzletrészek megszerzését, vagyis a társaság nem válhat saját maga többségi tulajdonosává, még akkor sem, ha egyébként a megszerzett üzletrészekkel testületi tagsági jogokat nem gyakorolhatna.
Az üzletrész bevonásával kapcsolatban a szabályozás egyértelművé teszi, hogy ez az üzletrészhez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek megszűnését jelenti, és ezért szükségszerűen a törzstőke leszállításával jár együtt.
A kizárt vagy a vagyoni hozzájárulás nemteljesítése miatt tagsági viszonyát elvesztett tag üzletrészéről a Javaslat változatlanul úgy rendelkezik, hogy az ilyen üzletrészt elsősorban értékesíteni kell. Az értékesítés módjában a tagnak kell megállapodnia a társasággal, és csak ha nem jött létre ilyen megállapodás, akkor kell a nyilvános árverés eszközéhez nyúlni. Ez a jelenlegi szabályozáshoz képest annyi hangsúlyeltolódást jelent, hogy a Javaslat a felek megállapodását tekinti elsődlegesnek, míg a hatályos szabályozás az árverési kötelezettség alóli kivételként kezeli az érintettek eltérő megállapodását. Az árverés lebonyolítására vonatkozó szabályokon a Javaslat nem változtat.
XXV. Fejezet
Mellékszolgáltatás és pótbefizetés
Az alapvetően eltérést engedő szabályozási módszer mellett a társasági szerződésben a felek akár vagyoni jellegű kötelezettségeket is megállapíthatnak a tagok számára. E kötelezettségekre a kötelezettségvállalás jellegének, tartalmának megfelelő szabályokat kell alkalmazni. Speciális társasági jogi szabályozást az az eset igényel, ha a tag kötelezettségvállalása a társaság tevékenységében való személyes közreműködésre irányul, és e kötelezettség kizárólag a társasági szerződésen alapul. Ilyenkor a személyes közreműködés díjazásáról, illetve a személyes közreműködési kötelezettség elmulasztása miatt alkalmazható társasági jogi következményekről is a társasági szerződésben kell rendelkezni, egyébként a tag díjazásra nem tarthat igényt, illetve nem lehet vele szemben jogkövetkezményt alkalmazni.
A pótbefizetésre vonatkozó szabályokat a Javaslat alapvetően a hatályos szabályozással azonosan határozza meg. A gyakorlatban felvetődött jogértelmezési kérdést old meg annak kimondásával, hogy a pótbefizetés nemcsak pénzzel, hanem a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulással szemben támasztott követelményeknek megfelelő más vagyontárggyal is teljesíthető, ennek azonban nyilvánvalóan előfeltétele, hogy a társaság és a szolgáltatásra köteles tag között konszenzus legyen ebben a kérdésben.
XXVI. Fejezet
A társaság által teljesített kifizetések
A korlátolt felelősségű társaság esetén a tagok a társasági kötelezettségekért nem tartoznak helytállási kötelezettséggel, ezért a társaság hitelezőnek követeléseire főszabályként kizárólag a társasági vagyon nyújt fedezetet. Erre tekintettel a társasági jogi szabályozásnak korlátoznia kell azt, hogy a társasági vagyon milyen módon csökkenthető a tagok javára történő kifizetésekkel. A korlátozás lényege – a hatályos szabályozással azonos módon – az, hogy a tagoknak – a tőkekivonási célú törzstőke-leszállítás esetét kivéve – csak az aktuális évi vagy a tartalékolt nyereség terhére teljesíthető kifizetés, de ebből is csak akkor, ha a társaság saját tőkéje eléri a törzstőkét, és ez az egyensúly a kifizetés eredményeként sem bomlana meg, illetve, ha a kifizetés nem veszélyezteti a társaság fizetőképességét. Bármelyik feltétel hiánya esetén a társaság nem fizethet a tagjának sem társasági sem más jogviszony alapján, illetve a feltételek hiányában teljesített kifizetést a tag köteles a társaságnak visszafizetni.
Az osztalék és osztalékelőleg fizetését a Javaslat a hatályos szabályozáshoz hasonló módon szabályozza, de az osztalékelőleg kifizetésének nem teszi feltételévé azt, hogy a tagok vállalják az osztalékelőleg visszafizetését arra az esetre, ha a társaság nem fizethetne osztalékot, hanem ezt a kötelezettséget maga a törvény mondja ki, és ezzel a garanciális elemek fenntartása mellett egyszerűsíti a kifizetésről szóló döntéshozatalt. Mivel a kifizetésre vonatkozó szabályozás alapvetően hitelezővédelmi célú, és ilyen értelmű garanciális elemeket tartalmaz, a szabályoktól való eltérés nem elfogadható, azt a Javaslat kifejezetten tiltja.
XXVII. Fejezet
A társaság szervezete
1. A korlátolt felelősségű társaságnál szükségszerűen működik a taggyűlés mint a társaság legfőbb szerve, és az ügyvezetés ellátására egy vagy több ügyvezetőt kell kijelölni a társasági szerződésben vagy megválasztani a taggyűlésen. A többi társasági szerv létrehozatala nem kötelező, illetve csak a törvényben előírt esetekben kell a létesítésükről gondoskodni.
A legfőbb szerv hatásköréről a Javaslat nem kíván egy összefoglalt listát adni. A hatáskörre vonatkozó szabályozás csak azokat a kérdéseket emeli ki, amelyekről más összefüggésben nem mondja ki a törvény, hogy az a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik.
A taggyűlés összehívásának kötelező eseteit a Javaslat a hatályos szabályozással azonosan határozza meg, azonban figyelembe veszi azt a lehetőséget is, hogy a társaság által meghozandó döntések nemcsak a taggyűlés ülésén fogadhatók el, hanem lehetséges ezekről a kérdésekről ülés tartása nélkül is döntést hozni. Az ügyvezetés tehát az okok beállta esetén eldöntheti, hogy összehívja-e a taggyűlést vagy a tagok ülés tartása nélküli döntéshozatalát kezdeményezi. A lényeg, hogy olyan helyzetet kell teremteni, amelyben a tagok meghozhatják a társaság vagyonvesztése miatt szükséges döntéseiket.
A taggyűlés összehívása az általános szabályok szerint történik azzal a kiegészítéssel, hogy a meghívót legkésőbb a tervezett ülés előtt tizenöt nappal el kell küldeni. Erre az időre azért van szükség, hogy a tagok a meghívóban közölt napirenden szereplő kérdések eldöntéséhez szükséges információkat beszerezhessék, feldolgozhassák, döntésüket szükség szerint előkészítsék, illetve, hogy a taggyűlésen való részvételüket megszervezzék.
A Javaslat a hatályos szabályozással egybehangzóan megadja a tagoknak a jogot arra, hogy a napirendet kiegészíthessék. Ha az ügyvezetés összehívta a taggyűlést, bármelyik tag újabb napirendi pontnak a napirendre vételét kezdeményezheti. Ha az újonnan javasolt napirendet a javaslattevő tag az elvárt részletességgel meghatározta, és legkésőbb az ülése előtt három nappal közölte a többi taggal és az ügyvezetéssel, a napirend kiegészül a javasolt kérdéssel.
A taggyűlésen lezajlott események rögzítésére a jegyzőkönyv szolgál. Ha a taggyűlésen a tagok elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével vesznek részt, akkor nem szükséges írásos formájú jegyzőkönyvet készíteni, ilyenkor is gondoskodni kell azonban a meghozott határozatok olyan módon való rögzítéséről, amely a határozatokat utóbb is ellenőrizhetővé teszi. A rögzítés az igénybe vett elektronikus hírközlő eszköz természetéhez igazodó technikai módszerrel történhet. Ha az elektronikus hírközlő eszköz igénybevételével megtartott taggyűlésen hozott határozatot a nyilvántartó bírósághoz be kell nyújtani, akkor kivételesen mégis el kell készíteni a jegyzőkönyvet, és a határozatot a jegyzőkönyvben rögzített formában lehet benyújtani.
A Javaslat újra bevezetni rendeli a határozatok könyvét, ami a társaság taggyűlése által hozott határozatok nyilvántartására szolgál. A határozatok könyvét az ügyvezető vezeti, az ő kötelezettsége, hogy a meghozott határozatokat haladéktalanul bevezesse a határozatok könyvébe.
2. Az ügyvezetést egy vagy több ügyvezető látja el. Az ügyvezetők nem feltétlenül tagjai a társaságnak, de a társasági szerződés rendelkezhet úgy, hogy a társaság mindenkori tagjai látják el az ügyvezetői feladatokat. Ez utóbbi esetben azokat a tagokat kell vezető tisztségviselőnek tekinteni, akik megfelelnek az ilyen tisztséget ellátó személyekkel szemben támasztott követelményeknek.
A Javaslat az ügyvezető feladataként nevesíti a tagjegyzék vezetésének kötelezettségét. A tagjegyzékre vonatkozó szabályozás lényegében megegyezik a hatályos szabályokkal. Ha a társaságnak több ügyvezetője van, ezek önállóan látják el az ügyvezetési feladatokat, a társasági szerződés azonban eltérhet ettől, és együttes üzletvezetési jogot köthet ki. A Javaslat bevezeti annak lehetőségét, hogy az önálló ügyvezetésre jogosult ügyvezetők egymás intézkedései ellen tiltakozást jelentsenek be. A tiltakozásról a tagok dönthetnek, és döntésük meghozataláig a tiltakozással érintett ügyvezetői intézkedés nem hajtható végre. Ilyen módon a tiltakozás intézménye megfelelő eszköz lehet az önálló ügyvezetési jogkörben eljáró ügyvezetők kezében arra, hogy a társaság egységes irányítása biztosított legyen.
XXVIII. Fejezet
A törzstőke felemelése és leszállítása
1. A Javaslat a hatályos szabályozással egybehangzóan úgy rendelkezik, hogy a törzstőkét kétféleképpen lehet felemelni: újabb vagyoni hozzájárulások befizetésével, vagy a társaság törzstőkén felüli vagyonának törzstőkévé alakításával. Mindkét esetben a társaság legfőbb szervének háromnegyedes többséggel meghozott határozatán alapul a tőkeemelés. Az ilyen módon megvalósuló törzstőkeemelés központi problémája, hogy miként lehet a társaságban eredetileg fennálló tulajdoni arányokat, belső erőviszonyokat fenntartani. Ezt a problémát a Javaslat, a jelenlegi szabályozáshoz hasonlóan, a tagok részére az újabb vagyoni hozzájárulások teljesítésére adott elsőbbségi joggal oldja meg. Mivel ezt az elsőbbségi jogot a tagok törzsbetéteik arányában gyakorolhatják, minden tag elérheti azt, hogy ne csökkenjen a társaságban fennálló részesedésének aránya.
A törzstőkén felüli vagyon törzstőkévé alakításának előfeltétele, hogy a társaságnak legyen olyan törzstőkén felüli vagyona, amit törzstőkeemelésre tud fordítani. Az ilyen módon megvalósuló tőkeemelés után is elvárás, hogy a társaság saját tőkéje ne csökkenjen a törzstőke összege alá. A törzstőkén felüli vagyon átalakításával történő tőkeemelés a tagok közötti tulajdoni arányokat nem változtatja meg, hiszen a tőkeemelést a tagoknál a korábbi törzsbetéteik arányában kell elszámolni.
2. A törzstőke leszállítására vonatkozó szabályok alapvetően a hatályos szabályozást követik. A tőkeleszállítás elsősorban a hitelezői érdekek védelmét teszi szükségessé, hiszen csökken az az érték, amelyhez viszonyítva a társaság vagyonát védő intézmények működésbe lépnek. Mivel a korlátolt felelősségű társaság tagjai nem tartoznak helytállni a társasági kötelezettségekért, a társaság hitelezői csak a társaság vagyonából remélhetik követeléseik kielégítését, és ezért védelemre szorulnak, ha a társasági vagyon védelmének mértéke csökken.
A Javaslat a hitelezők érdekeinek megóvása érdekében a tőkeleszállítás közzétételét írja elő, és feljogosítja a hitelezőket arra, hogy követelésiekre biztosítékot követeljenek, kivéve azokat az eseteket, amikor a biztosítékra nincs szükség vagy nincs lehetőség.
Nincs lehetőség biztosítékot követelni akkor, ha a törvény kötelezően írja elő a törzstőke leszállítását. Ha ilyenkor a hitelezőket megilletné a biztosíték követelésének joga, akkor ez akadályát jelenthetné a kötelező tőkeleszállításnak, ami feloldhatatlan konfliktust eredményezne.
XXIX. Fejezet
A társaság jogutód nélküli megszűnése
A Javaslat a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozóan nem határoz meg speciális megszűnési okokat. E társaságok az általános részben meghatározott okok miatt szűnhetnek meg.
Ha a hitelezői igények kielégítése után maradt a tagok között felosztható vagyon, abból elsősorban a még vissza nem térített pótbefizetéseket kell visszafizetni, hiszen ezek a pótbefizetések már nem használhatók fel veszteség rendezésére, és erre nincs is szükség, hiszen a hitelezői igények kielégítésre kerültek. A pótbefizetések visszatérítése után megmaradó és felosztható vagyont a törzsbetétek arányában kell a tagok között felosztani. Ez a szabály eltérést engedő norma, tehát a társasági szerződés a megszűnő társaság hitelezőinek kielégítése után fennmaradó vagyonának felosztásáról eltérően is rendelkezhet.
A Javaslat értelmében, ha olyankor indul meg a társaság végelszámolási vagy felszámolási eljárása, amikor még nem kerültek teljes egészében szolgáltatásra a vagyoni hozzájárulások, akkor a végelszámoló vagy felszámoló a társasági szerződésben meghatározott teljesítési időtől függetlenül esedékessé teheti a társaságnak a vagyoni hozzájárulásokra vonatkozó követelését, ha a vagyoni hozzájárulások hiányzó összegére a hitelezői igények kielégítése érdekében szükség van. Mivel ez a szabály világosan hitelezővédelmi intézkedést tartalmaz, a társasági szerződés ettől nem térhet el.
XXX. Fejezet
Az egyszemélyes társaság
A Javaslat az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságra vonatkozóan a hatályos szabályokkal lényegében megegyező szabályozást ad azzal az eltéréssel, hogy az egyszemélyes társaságra vonatkozó egyes rendelkezések (pl. a létesítő okirat elnevezésére, a taggyűlés működésének kizártságára vonatkozó szabályok) nem e fejezetben, hanem az általános részben vagy a korlátolt felelősségű társaság más szabályai között nyertek elhelyezést, továbbá az alapítás során a pénzbetétek szolgáltatására nem állapít meg speciális szabályt. Ez utóbbi eltérés vonatkozásában nincs olyan ok, amely azt indokolná, hogy az egyszemélyes társaság javára szolgáltatandó pénzbeli vagyoni hozzájárulásból az általános rendelkezések szerintinél kisebb mértéket kelljen teljesíteni.
XIII. Cím
Részvénytársaság
XXXI. Fejezet
Általános rendelkezések
XXXII. Fejezet
A részvény
1. Általános szabályok, a részvény előállítási módja
A Javaslat a részvény fogalmát és a részvény előállítási módját a hatályos szabályokkal azonos módon szabályozza azzal a különbséggel, hogy a zártkörűen működő részvénytársaság szabadon dönthet a részvény előállítási módjának megváltoztatásáról bármely irányban, azaz a dematerializált részvény nyomdai úton való előállítását is elhatározhatja. A részvény-előállítás részletes szabályait a Javaslat nem tartalmazza, erről az értékpapírok nyomdai úton, illetve dematerializált formában való előállítására vonatkozó szabályok rendelkeznek.
Új szabály mondja ki, hogy ha a részvényben feltüntetett valamely adat megváltozik, akkor ezt a már forgalomban lévő részvények esetén is meg kell jeleníteni a részvényen, ellenkező esetben ugyanis a részvény megtévesztő adatokkal venne részt a forgalomban. Nyomdai úton előállított részvényeknél ehhez a részvényeket ki kell cserélni vagy felül kell bélyegezni az alaptőke-emelésnél szabályozott módon. Dematerializált részvényeknél a dematerializált értékpapírokra vonatkozó szabályok szerint kell a tartalmat megváltoztatni.
A Javaslat a hatályos szabályokhoz hasonlóan rendezi a részvények részvényes részére történő kiadásának, illetve a részvényes értékpapírszámláján történő jóváírásának feltételeit. Ehhez ugyanis a társaság cégbejegyzésén túl a részvény teljes ellenértékének megfizetése szükséges.
A korábbiaknál részletesebben rendelkezik a Javaslat az összevont címletű részvényről, amelynek előállítására akár a részvényes kérelme alapján is sor kerülhet, de ugyanígy a részvényes kérelmére a korábban összevont címletű részvény szétbontására is megtörténhet a költségek megtérítése mellett. Ezekben a kérdésekben a részvényesnek azért lehet ilyen terjedelmű rendelkezési jogot biztosítani, mert a részvények akkor is megőrzik önállóságukat, ha összevont címletű részvényként kerülnek előállításra. Az ilyen előállítás tehát csupán technikai egyszerűsítést jelent, a részvényhez kapcsolódó jogokat nem érinti.
A Javaslat rögzíti, hogy a részvények forgalomba hozatalára zártkörűen vagy nyilvánosan kerülhet sor, a zártkörű, illetve nyilvános forgalomba hozatal fogalmát azonban nem szabályozza, azt a tőkepiaci szabályozás tartalmazza. Azt azonban a társasági jogi szabályozás körében kell kimondani, hogy a zártkörűen működő részvénytársaság részvényeit nem lehet nyilvánosan forgalomba hozni. Ez azt jelenti, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaság, vagyis egy olyan részvénytársaság, amelynek a részvényei be vannak vezetve tőzsdére vagy más szabályozott piacra, eldöntheti, hogy újabb részvényeit nyilvánosan vagy zártkörűen hozza-e forgalomba.
A szabályozás a részvény forgalmát korlátozó bármilyen kikötést harmadik személyekkel szemben csak akkor tekint hatályosnak, ha a korlátozás magából a részvényokiratból vagy az értékpapírszámla adataiból kiderül. Ez az előírás egybevág az általános értékpapírjogi szabályozás alapelveivel, amelyek szerint egy értékpapírból eredő jogokkal szemben csak olyan kifogás hozható fel, amely magából az értékpapírból kitűnik.
A Javaslat a jelenlegi szabályozásnál általánosabb megközelítésben foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miként lehet a részvény alaki legitimációs hatását biztosítani olyan esetekben, amikor a tulajdonszerzés nem a felek konszenzusán, nem átruházáson alapul, hanem például öröklésen vagy végrehajtási árverésen. Nyomdai úton előállított részvények esetén az igazgatóságot jogosítja föl arra, hogy a tulajdonszerzést igazoló okirat alapján a tulajdonszerzést magára a részvényokiratra rávezesse, míg dematerializált részvényeknél a tulajdonosváltozást a számlavezetőknek kell lebonyolítaniuk – ugyancsak a tulajdonszerzést igazoló okiratok alapján. Rendelkezik arról is a Javaslat, hogy nyomdai úton előállított részvények esetén az igazgatóságnak a részvényre vezetett feljegyzése a forgatmányi láncolat részeként kezelendő, azaz a forgatmányi láncolat megszakítatlanná tehető ilyen módon, és ezzel biztosítható az alaki legitimációs hatás.
2. Saját részvény
A saját részvények megszerzésével kapcsolatos szabályozás ismét be kíván vezetni mennyiségi korlátot a részvénytársaság által megszerezhető saját részvényekre, mert a saját részvények korlátozás nélküli megszerzése esetén a társaság belső struktúrája oly mértékben torzulhat, hogy ez a társaság működőképességét veszélyeztetheti. A huszonöt százalékos határ kellő mozgásteret biztosít a társaság részére, de biztosítja azt, hogy a társaság mindenkor a tagok érdekében, a tagok döntéseinek megfelelően működjön. A Javaslat a saját részvények megszerzésének feltételeit a hatályos szabályozással azonos módon rendezi. A jogszabálysértéssel megszerzett részvények esetén a kisebbség, illetve a hitelezők védelme érdekében a részvényeket be kell vonni, vagyis a társaság ezeket nem tarthatja meg.
Nem irányoz elő változást a Javaslat a megszerzett saját részvényekkel való részvényesi joggyakorlás szabályozásában. A részvénytársaságot továbbra sem illetik meg részvényesi jogok az ilyen részvények alapján. A Javaslat a saját részvényre vonatkozó szabályokat olyan garanciális minimumnak tekinti, amelynél a társaságra nézve kedvezőbb szabályozást nem vezethet be a társaság.
3. Pénzügyi segítség részvényszerzéshez
Nyilvánosan működő részvénytársaság az általa kibocsátott részvények megszerzéséhez csak piaci feltételek mellett, osztalékfizetésre felhasználható vagyona terhére nyújthat harmadik személynek pénzügyi segítséget feltéve, hogy ehhez az igazgatóság előterjesztése alapján a közgyűlés legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozatával hozzájárult.
A Javaslat az európai uniós normákkal összhangban rendelkezik arról, hogy a társaság vagyonát milyen feltételek mellett lehet igénybe venni a társaság által kibocsátott részvények harmadik személyek által történő megszerzésének pénzügyi támogatásához.
A jelenleg hatályos tiltó szabályhoz képest a Javaslat a hitelezők és a társasági kisebbség érdekeit egyaránt védelemben részesítő feltételrendszert határoz meg.
4. Részvényfajták, részvényosztályok, részvénysorozatok
A Javaslat felsorol és szabályoz a részvény alapján gyakorolható jogok tekintetében egymástól eltérő részvényfajtákat, ezt a szabályozást azonban nem lehet kimerítőnek tekinteni: a társaság az alapszabályában más eltérő jogokat biztosító részvények kibocsátását is lehetővé teheti. Ennek nyilván előfeltétele, hogy az alapszabály pontosan meghatározza a sajátos részvényesi jogok mibenlétét. A Javaslat a hatályos szabályozással azonos részvényfajtákat szabályozza, és a szabályozás lényege is megegyezik a jelenlegi részvényfajták szabályaival.
Eltérést jelent az osztalékelsőbbségi részvények esetén, hogy a Javaslat mellőzi az időbeli elsőbbség kikötésének lehetőségét, mert ez nem tipikus és nehezen számszerűsíthető előnyt jelent a részvényesek számára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a részvénytársaság kellően kidolgozott módon ne kínálhatna ilyen elsőbbséget a részvényesek számára. Ha az osztalékelsőbbségi részvényhez kapcsolódó szavazati jogot korlátozzák, a szavazati jog gyakorolhatóvá válik, amennyiben az elsőbbségi osztalékot a társaság nem fizeti ki. A szavazati jog gyakorlásához nem kell megvárni a következő évet, hanem a kifizetés elmaradása esetén a részvényeseknek feléled a szavazati joga. A szabályozás arra is kiterjed, hogy a szavazati jog meddig gyakorolható. A következő beszámoló azért alkalmas időbeli korlát, mert ha ott ismét elmarad az elsőbbségi osztalék kifizetéséről való rendelkezés, akkor ismét megvalósul a szavazati jog gyakorlásának feltétele, ha viszont a részvényesek megkapják a nekik járó elsőbbségi osztalékot, akkor nincs tovább oka a szavazati jog gyakorlásának.
A szavazatelsőbbségi részvények esetén változást jelent, hogy a szavazattöbbszöröző részvényhez fűződő többes szavazati jog mértékét csak a nyilvánosan működő részvénytársaságban maximálja a Javaslat, annak érdekében, hogy a mértéktelen szavazati jog biztosításával ne lehessen koncentrálni a társasági döntéshozatalt. Zártkörűen működő részvénytársaságnál azonban ilyen korlátozásra nincs szükség, ha a tagok megállapodnak, bármilyen mértékben többszörözhetik a szavazatelsőbbségi részvényhez kapcsolódó szavazati jogot.
Mivel a Javaslat a nyilvánosan működő részvénytársaság részére nem teszi lehetővé a vezető tisztségviselők vagy felügyelőbizottsági tagok kijelölésére irányuló elsőbbséget illetve elővásárlási jogot biztosító részvény kibocsátását, rendelkezni kell arról, hogy mi történjen az ilyen részvényekkel a társaság részvényeinek tőzsdére vagy szabályozott piacra való bevezetése esetén, vagyis a társaság nyilvánosan működő társasággá alakulásakor. Ilyen esetben még a tőzsdei bevezetés előtt köteles a társaság e részvényeket más részvényosztályba tartozó elsőbbségi részvénnyé vagy törzsrészvénnyé átalakítani. Ugyanez a kötelezettség terheli a társaságot olyan részvényekkel kapcsolatban is, amelyek a nyilvánosan működő részvénytársaságok számára nem megengedett módon kumulálnak elsőbbségi jogokat.
A dolgozói részvényekkel kapcsolatban a Javaslat egyértelművé teszi, hogy a kedvezményes áron történő kibocsátás a részvény névértékénél alacsonyabb árat kellogy jelentsen. A dolgozói részvény egyéb szabályait lényegében a jelenlegi szabályozással azonosan határozza meg.
Ugyanígy nem kíván változtatni a Javaslat a kamatozó és a visszaváltható részvényre vonatkozó szabályozás tartalmán sem.
5. Részvényutalvány, ideiglenes részvény
A Javaslat a részvényutalvány és az ideiglenes részvény intézményét a hatályos szabályozással azonos tartalommal szabályozza.
6. Részvénykönyv
A részvénykönyvre vonatkozó szabályok nem tartalmaznak koncepcionális újdonságot. A részvénykönyv a részvényesek nyilvántartására szolgáló lajstrom, amelyet vagy a részvénytársaság igazgatósága, vagy az általa megbízott más személy vezet. Azt, hogy a részvénykönyv vezetése igényel-e speciális szakértelmet, dologi és személyi feltételeket, és ehhez képest ki láthatja el ezt a feladatot megbízás alapján, nem a Javaslat határozza meg, ezt a tőkepiaci szabályozásnak kell eldöntenie.
A részvénykönyvi bejegyzés joghatását a Javaslat a hatályos szabályozással egyezően úgy határozza meg, hogy ez a társasággal szembeni részvényesi joggyakorlás előfeltétele. A részvénykönyvi bejegyzés elmaradása tehát nem a részvényesnek a részvény feletti tulajdonjogát érinti, hanem csak a részvény alapján a társasággal szemben történő joggyakorlást akadályozza.
A részvénykönyvi bejegyzés, illetve törlés kérelmezésének szabályozásán a Javaslat annyiban kíván változtatni, hogy megszünteti azt – a gyakorlatban csak nehezen vagy egyáltalán nem érvényesülő – követelményt, hogy a dematerializált vagy értékpapírletétben lévő részvények átruházása esetén a részvénykönyvi bejegyzést az értékpapír- vagy letéti számla vezetője legyen köteles kérni. Új elem a szabályozásban, hogy elismeri a társaság, illetve a részvénykönyv-vezető jogát arra, hogy az alakilag legitimált részvényes bejegyzési kérelmét elutasítsa. Erre akkor kerülhet sor, ha a részvényt a tulajdonosa a részvény megszerzésére vonatkozó szabályok megsértésével szerezte. Indokolatlan az, hogy a társaságot ilyenkor is a részvényes bejegyzésére kötelezzük, és ennek folyományaként a társaságnak el kelljen viselnie azt, hogy a jogszerűtlenül részvényt szerző részvényes gyakorolhatja a társasági jogait. Ezzel szemben helyesebbnek látszik, ha ilyenkor a részvénykönyv vezetője megtagadja a bejegyzési kérelem teljesítését, mely esetben a be nem jegyzett részvényes bíróságtól kérheti a bejegyzést megtagadó határozat felülvizsgálatát.
Rendezi a Javaslat a dematerializált részvények esetén végezhető tulajdonosi megfeleltetésnek a részvénykönyv tartalmára gyakorolt hatását is. A tőkepiaci normák között szabályozott tulajdonosi megfeleltetés a társaság kérelmére is elvégezhető, és ennek eredményeként a központi értékpapírszámla vezetője azt közli a társasággal, hogy egy adott időpontban kik azok a részvényesek, akiknek a javára bármelyik értékpapírszámlavezető az adott társaság részvényét nyilvántartja, és akik nem tiltották meg részvénykönyvi bejegyzésüket. Mivel a tulajdonosi megfeleltetés a részvényesi kört teljes egészében feltérképezi, indokolt megoldás az, hogy ilyenkor a részvénykönyv teljes korábbi tartalma törlésre kerül, és a tulajdonosi megfeleltetés eredménye válik a részvénykönyv új tartalmává.
XXXIII. Fejezet
A részvénytársaság alapítása
A részvénytársaságot – szoros összefüggésben a társaság működési formájának meghatározásával – csak zártkörűen lehet alapítani. A zártkörű alapítás jobban szolgálja a befektetők biztonságát, mert a nyilvánosságot a társaság már csak akkor célozhatja meg, ha tényleges gazdasági eredményekkel rendelkezik, és korábban zárt körben kibocsátott részvényeinek szabályozott piacra való bevezetésére is sor került. Ezek a feltételek alapításkor nyilvánvalóan nem teljesülhetnek, ezért a Javaslat a zártkörű alapítást kívánja lehetővé tenni. Az alapítás zártkörűségének megfelelően, a létesítő okirat kötelező tartalmi eleme az alapítók nyilatkozata arról, hogy a részvénytársaság által kibocsátandó részvényeket teljes egészében maguk veszik át. A szabályozás az alapszabály további kötelező tartalmi elemeit is meghatározza, és rendelkezik olyan tartalmi elemekről is, amelyek nem kötelezőek ugyan, de ha az alapítók az adott kérdésről rendelkezni kívánnak, akkor azt érvényesen csak a létesítő okiratban tehetik meg.
Az alapítók az alapszabály szükség szerint kötelező tartalmi elemként kötelezettséget vállalhatnak nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás teljesítésére is. Ennek mibenlétére az általános szabályok alkalmazandóak, értékelésére azonban speciális szabályok vonatkoznak, ugyanis az apportot – főszabályként – könyvvizsgálóval vagy szakértővel kell értékeltetni. Az értékelési kötelezettség alóli kivételt a Javaslat a hatályos szabályokkal egyezően határozza meg. Továbbra sem kívánja a Javaslat szűken meghatározni azoknak a szakértőknek a körét, akik nem pénzbeli hozzájárulás értékelését végezhetik, annyi támpontot azonban kínál, hogy az tekinthető ilyen célra alkalmas szakértőnek, aki az értékelendő vagyontárggyal kapcsolatos szakmai ismeretekkel rendelkezik. Mivel a vagyoni hozzájárulások értékelése hitelezői érdekeket is érint, a tagok e kötelezettség teljesítése alól nem mentesíthetők alapszabályi rendelkezéssel sem.
A vagyoni hozzájárulások teljesítésének határidejét továbbra is a létesítő okiratban kell meghatározni, de mivel a tagok felelőssége nélkül működő társaságok tartozásaiért főszabályként csak a társasági vagyon áll helyt, a Javaslat kógens szabályokkal meghatározza a teljesítés végső határidejét is. A szabályozás struktúrája a hatályos szabályozás mintáját követi, azonban a nem pénzbeli hozzájárulások teljesítésének határidejét a Javaslat – hitelezővédelmi okokból – rövidebb időtartamban határozza meg.
XXXIV. Fejezet
Részvényesi jogok és kötelezettségek
A Javaslat e fejezetben foglalja össze a részvényest megillető és máshol nem szabályozott testületi és vagyoni jogosultságokat: a közgyűlésen való részvételhez, a tájékoztatáshoz, a napirend kiegészítéséhez, a szavazáshoz vagy az osztalékoz való jogot. A részvényesnek a társasági jogviszony alapján egyetlen kötelezettsége a vállalt vagyoni hozzájárulás teljesítése, amely kötelezettség alól nem is mentesíthető. A Javaslat a hatályos szabályokkal lényegében egyező módon rendezi a vagyoni hozzájárulási kötelezettség teljesítésének feltételeit és a kötelezettség megszegésének következményeit.
A részvényesi jogok gyakorlásához az szükséges, hogy valaki a részvény alakilag igazolt jogosultja legyen, és bejegyezzék a részvénykönyvbe. Az alaki legitimáció az általános értékpapírjogi szabályok szerint nyomdai úton előállított részvények esetén a részvényokirathoz, dematerializált értékpapírok esetén pedig az értékpapír-számlához kötődik. Mivel széles körben elterjedt a részvények letéti őrzési, illetve letéti kezelése, és a társaságnak mint kötelezettnek a dematerializált értékpapírok nyilvántartására szolgáló értékpapír-számlákhoz sincs hozzáférése, a Javaslat – fenntartva az eddigi szabályozást – megengedi, hogy részvényesi jogokat az értékpapír-letétben lévő részvényről kiállított letéti igazolással, illetve a dematerializált részvénytől kiállított tulajdonosi igazolással lehessen gyakorolni.
A részvényes a részvényesi jogait képviselő útján is gyakorolhatja. Érdekkonfliktus miatt a képviseletből bizonyos személyek ki vannak zárva, mivel azonban ez a konfliktus a képviselt és a képviselő közötti viszonyban áll fönn, a Javaslat nem tekinti kizártnak azt, hogy a létesítő okirat ebben az összefüggésben eltérő szabályozást adjon. Említést tesz a Javaslat a részvényesi meghatalmazott intézményéről is, amelynek részletes szabályait a tőkepiaci szabályozás tartalmazza. A részvényesi meghatalmazott és a képviselő közötti alapvető különbség továbbra is az, hogy a részvényesi meghatalmazott nem a képviselt részvényes nevében, hanem saját nevében jár el, de eljárásának a részvényes érdekében kell történnie.
Az osztalék kifizetésének az alaptőke védelmét szolgáló előfeltételei vannak, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a társaság saját tőkéje a tagok részére való kifizetéssel ne csökkenhessen az alaptőke alá, és csak a társaság adott évi vagy tartalékolt nyeresége legyen felosztható. Az osztalékelőleget illetően a Javaslat kimondja, hogy ha az osztalék fizetésére az éves beszámoló adatai alapján nem kerülhet sor, akkor az osztalékelőlegként felvett összeget a részvényesek kötelesek visszafizetni. E visszafizetési kötelezettség tehát nem a részvényesek vállalásán múlik, hanem ezt jogszabály írja elő.
Mivel a részvényesek részére történő kifizetés szabályozása hitelezővédelmi garanciákat tartalmaz, azoktól nem lehet úgy eltérni, hogy a törvényben meghatározottnál enyhébb feltételeket határozzanak meg. A Javaslat a részvényesek részére történő kifizetés jogszerűségének vizsgálatára sajátos kisebbségi, illetve hitelezői jogot vezet be, amely a vizsgálatból nyert információkkal akadályozhatja meg a jogszerűtlen kifizetést.
XXXV. Fejezet
A részvénytársaság szervezete
A részvénytársaság, amely tipikusan nagy tőkével és sok taggal működik, a gazdasági társaságok közül a legösszetettebb szervezetet működteti. A szervezet minimálisan a közgyűlésből mint legfőbb szervből és az ügyvezetést ellátó testületből (kivételesen egyetlen személyből) áll, de nyilvánosan működő részvénytársaságnál kötelező a felügyelőbizottság létrehozatala, amennyiben nem egységes irányítási rendszert valósít meg a társaság.
1. A közgyűlés
1. A közgyűlésre vonatkozó szabályok úgy épülnek föl, hogy vannak minden működési formára vonatkozó, ebben az értelemben általános szabályok, és külön meghatároz a Javaslat a zártkörűen működő, illetve a nyilvánosan működő részvénytársaság közgyűlésére vonatkozó speciális szabályokat is. Így például a nyilvánosan működő részvénytársaság közgyűlésének sajátos hatásköreként került szabályozásra a vezető tisztségviselők, felügyelőbizottsági tagok, vezető állású munkavállalók hosszú távú ösztönzési rendszerének meghatározása.
A közgyűlés összehívása azért történik a működési forma szerint eltérő módon, mert a nyilvánosan működő részvénytársaság a nyilvánosság eszközeit igénybe véve kommunikál a tagjaival, ami több bizonytalansági tényezőt rejt magában, és ezért hosszabb időt is igényel az, hogy az információ nagy valószínűséggel eljusson a részvényesekhez. A zártkörűen működő társaság esetén a tagokkal való közvetlen érintkezés lehetősége az információk nagyobb biztonsággal való továbbítását eredményezi, és ezért elegendő kevesebb időt hagyni erre. Vannak a közgyűlés összehívásának kötelező esetei, amelyek – az éves rendes közgyűlés megtartásán túl – a társaság jelentős vagyonvesztésével, és ezen keresztül a hitelezői érdekek veszélybe kerülésével hozhatók összefüggésbe.
A közgyűlésen való részvétel olyan részvényesi jog, amelyet a részvénykönyvbe bejegyzett részvényesek gyakorolhatnak. A Javaslat meghatározza, hogy mely időpontban kell a részvénykönyvet a részvételi jogosultság megállapítása érdekében lezárni; az ezen időpontot követő tulajdonosváltozások a részvétel jogát már nem érintik. A társaság működőképességét hivatott szolgálni az a szabály, amely lehetővé teszi meghatározott időkeretek között a határozatképtelen közgyűlés megismétlését kedvezményes határozatképességi szabályozással.
2. A Javaslat meghatározza azokat a kérdéseket, amelyekről – az általános szabályoktól eltérve – minősített többséggel kell határoznia a közgyűlésnek. Figyelemmel arra, hogy a részvényesek nem homogén csoportot képeznek, és adott esetben a közgyűlés határozata csak egy-egy részvénysorozathoz kapcsolódó jogokat érint, az ilyen esetekre az érintett részvénysorozatba tartozó részvényeseknek külön hozzá kell járulniuk a határozathoz, ellenkező esetben egy kisebbségben lévő részvénysorozat részvényesei teljesen kiszolgáltatottak lennének a többség akaratának.
A Javaslat a közgyűlésről készült jegyzőkönyv sorsáról a társaság működési formája szerint különbözőképpen rendelkezik. A nyilvánosan működő részvénytársaság esetén a közgyűlési jegyzőkönyv attól függetlenül benyújtandó a nyilvántartást vezető bíróságnak, hogy az ott hozott határozatok a nyilvántartás tartalmát érintik-e, annak alapján kérik-e a nyilvántartott adatok módosítását. Ezen felül a nyilvánosan működő részvénytársaság a határozatait köteles nyilvánosságra is hozni. A zártkörűen működő részvénytársaságnak ilyen kötelezettsége nincs, az ő esetükben az ügyvezetés köteles a jegyzőkönyvet megőrizni, és annak benyújtására csak a nyilvántartást vezető bírósághoz a nyilvántartás módosítására irányuló eljárásban kerülhet sor.
Részvénytársaságoknál, az alapszabály ilyen tartalmú engedélye esetén sor kerülhet olyan közgyűlés megtartására, amelyen a részvényesek elektronikus hírközlő eszközök igénybevételével vesznek részt. Ilyen esetben is biztosítani kell azonban, hogy a személyes részvételt preferáló részvényesek megjelenhessenek a közgyűlés színhelyén, amennyiben erre irányuló szándékukat előzetesen bejelentik. A Javaslat kisebbségi jogként biztosítja, hogy a kisebbség írásbeli tiltakozása esetén ne lehessen konferencia-közgyűlést tartani, hanem a részvényeseknek vagy képviselőiknek személyesen kelljen megjelenniük.
2. Az ügyvezetés
A részvénytársaság ügyvezetésével kapcsolatban a Javaslat nem kíván koncepcionális újításokat bevezetni. Az ügyvezetést általában továbbra is egy legalább háromtagú testület, az igazgatóság látja el, de zártkörűen működő részvénytársaság esetén az igazgatóság jogköre egyetlen személyre, a vezérigazgatóra telepíthető, míg nyilvánosan működő részvénytársaságnál egységes irányítási rendszer vezethető be, amelyben az igazgatótanácsnak nevezett testület az ügyvezetés mellett a felügyelőbizottság feladatát is ellátja. Az igazgatótanács minimális létszámát a szabályozás öt főben határozza meg. A szabályok a testületek maximális létszámát nem állapítják meg, ezt rábízzák a tagokra, akik a társaság méretének, a társaság tevékenységének, az ügyvezető testületre telepített feladatok ismeretében dönthetnek a társaság igényeinek leginkább megfelelő létszámú testület felállításáról.
Megtartja a Javaslat azt a követelményt, hogy az igazgatótanácsi tagok többségének független személynek kell lennie. A függetlenség követelményének meghatározását azonban kiegészíti azzal, hogy függetlennek minősül az is, akinek a vezető tisztségviselői megbízatásán kívül ugyan van más kapcsolata is a társasággal, de ez a kapcsolat nem megy túl egyrészt a társaság szokásos üzleti tevékenységén, másrészt a vezető tisztségviselő személye szükségleteinek kielégítését szolgáló körön, és ezért nem áll fönn annak a veszélye, hogy e kapcsolat torzítaná a vezető tisztségviselő érdekeltségét.
Ha a részvénytársaság egységes irányítási rendszerben működik, tehát nincs felügyelőbizottsága, de fennáll a munkavállalóknak a társaság tulajdonosi ellenőrzésében való részvételének feltétele, akkor az igazgatótanácsban való részvétel módjáról az igazgatótanácsnak és az üzemi tanácsnak kell egymással megállapodnia. Ezt a megállapodást a Javaslat a polgári jogi szerződésekre vonatkozó szabályok szerint kívánja kezelni, ami többek között azt jelenti, hogy a szerződések érvénytelenségének szabályait is alkalmazni kell.
A felelős társaságirányítási jelentésről a Javaslat abból a feltételezésből kiindulva rendelkezik, hogy mivel egy részvénytársaság csak akkor tekinthető nyilvánosan működő társaságnak, ha valamelyik szabályozott piacra bevezették a részvényeit, ennek a szabályozott piacnak pedig vélhetően vannak felelős társaságirányítási előírásai, a szabályozás a legtöbb esetben zárt lehet. Természetesen, ha a társaság részvényei olyan szabályozott piacra kerültek bevezetésre, ahol ilyen követelményeket nem támasztanak a kibocsátókkal szemben, akkor a társaság – a rá vonatkozó szabályozás híján – nem lesz köteles felelős társaságirányítási jelentést készíteni.
3. Felügyelőbizottság, auditbizottság, könyvvizsgáló
1. A nyilvánosan működő részvénytársaságban, ahol a részvényeket nyilvánosan lehet forgalomba hozni, illetve, ahol a részvénytársaság részvényei tőzsdére vagy szabályozott piacra be vannak vezetve, a részvényeseknek a társasággal való kapcsolata a leglazább. A részvényesek sokszor egyszerű pénzügyi befektetésként vásárolnak részvényt, hiányzik a társaság tevékenységével kapcsolatos szakmai ismeretük, illetve részesedésük csekély hányada miatt nem érdekeltek abban, hogy a társaság ügyeibe érdemben beleszóljanak, és ennek költségeit viseljék. Mindebből az következik, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaságban a részvényesek a legkevésbé alkalmasak arra, hogy tulajdonosi ellenőrzés alatt tartsák az ügyvezetést. Indokolt ezért, hogy az ilyen társaságoknál kötelező jelleggel létrehozzanak felügyelőbizottságot, amely a tagok részére ellenőrzi az ügyvezetési tevékenységet. Ha a nyilvánosan működő részvénytársaság egységes irányítási rendszer mellett működik, akkor ezt a funkciót az igazgatótanácsnak kell ellátnia, amelyben erre a feladatra a független – elsősorban az ügyvezetéstől független – tagok a legalkalmasabbak, ezért írja elő a Javaslat is, hogy az igazgatótanács tagjai többségének függetlennek kell lenniük.
Zártkörűen működő részvénytársaság esetén nem kizárt azt hogy maguk a tagok lássanak el hatékony ellenőrzési tevékenységet, ezért általában nem kötelező felügyelőbizottság létrehozatala. Ha azonban a kisebbség úgy ítéli meg, hogy érdekeinek védelme miatt szükséges lenne egy elkülönült ellenőrző szervet felállítani, akkor e kérés teljesítése kötelező a társaság számára.
A tulajdonosi ellenőrzés megvalósításának kiemelkedő jelentősége miatt a felügyelőbizottság létesítéséről szóló szabályoktól a tagok a létesítő okirat rendelkezéseivel nem térhetnek el.
2. A Javaslat megtartja a nyilvánosan működő részvénytársaságoknál kötelezően létrehozandó auditbizottság intézményét, és szabályait is lényegében a jelenleg hatályos szabályozással azonos módon határozza meg, azzal a különbséggel, hogy feladatainak tételes felsorolása helyett inkább az auditbizottság funkciójára, céljára utaló feladat-meghatározást tartalmaz.
3. A Javaslat az állandó könyvvizsgáló igénybevételét minden részvénytársaság számára előírja. Ugyanakkor zártkörűen működő részvénytársaság esetén elismeri annak lehetőségét, hogy az alapszabályban ettől eltérően rendelkezzenek, azaz ne alkalmazzanak állandó könyvvizsgálót, hanem csak a számviteli szabályok szerinti esetekben vegyenek igénybe könyvvizsgálói szolgáltatásokat. Nyilvánosan működő részvénytársaságok esetén – az ilyen társaságok többnyire nagy mérete, és a nyilvánosság érintettsége miatt – nem megengedett az eltérés, az állandó könyvvizsgáló alkalmazása minden esetben kötelező.
XXXVI. Fejezet
Az alaptőke felemelése
Az alaptőke felemelésének szabályozása a hatályos szabályokkal egyezően abból indul ki, hogy ennek négy esete lehetséges: új részvények forgalomba hozatalával, az alaptőkén felüli vagyon alaptőkévé alakításával, dolgozói részvények kibocsátásával és átváltoztatható kötvények részvénnyé változtatásával lehet alaptőkét emelni. A szabályozás ennek megfelelően úgy épül föl, hogy először a négyféle tőkeemelés közös szabályait adja meg a Javaslat, majd a tőkeemelési módokra vonatkozó speciális rendelkezések következnek.
1. Az alaptőke felemelésének közös szabályai
Közös az alaptőke-emelés mindegyik módjában, hogy az emelés a társaság döntésén múlik. E döntés a közgyűlés hatáskörébe tartozik, mivel azonban bizonyos esetekben az alaptőke-emelést a piaci viszonyokhoz rugalmasan igazodva kell végrehajtani, amire a viszonylag ritkán ülésező, és csak nehézkesen, nagy költségek mellett összehívható közgyűlés nem alkalmas, lehetőség van arra, hogy a közgyűlés az alaptőke felemelésére az ügyvezetést felhatalmazza. A felhatalmazás nem lehet korlátlan, hanem mértékében és időtartamában is korlátozott. Kétségtelen, hogy a felhatalmazás idejének lejártával a közgyűlés adhat újabb felhatalmazást – megint csak legfeljebb öt évre –, de ilyenkor mégis van a részvényeseknek lehetőségük annak átgondolására, hogy megfelelően szolgálja-e érdekeiket az, ha az ügyvezetés dönthet a tőkeemelésről. Az ügyvezetésnek adott felhatalmazás esetén az ügyvezetés jogosult minden, a tőkeemeléssel összefüggő intézkedés meghozatalára, beleértve a tőkeemelés miatt szükségessé váló alapszabály-módosítást is. Ha ugyanis ezen a ponton mereven ragaszkodnánk a közgyűlés hatáskörének védelméhez, akkor pontosan azt a rugalmasságot vesztenénk el, amit az ügyvezetés felhatalmazásával el lehet érni.
2. Alaptőke-emelés új részvények forgalomba hozatalával
Az alaptőke-emelés klasszikus formája az, amikor a részvénytársaság pótlólagos tőkeigényének fedezésére új részvényeket bocsát ki, amely részvényekért a befektetők megfizetik a társaságnak a részvény névértékét, illetve kibocsátási értékét. Ilyen tőkeemelésre csak akkor kerülhet sor, ha a korábban kibocsátott részvényekre már teljes egészében teljesítették a részvényesek a vállalt vagyoni hozzájárulásaikat. A tőkeemelésről hozott határozatnak központi kérdése az újonnan kibocsátandó részvények meghatározása, illetve az azokért fizetendő vagy szolgáltatandó ellenérték rögzítése.
Az alaptőke-emeléshez szükséges részvénykibocsátás történhet nyilvánosan vagy zártkörűen. A zártkörű forgalomba hozatallal való tőkeemelés esetén meg kell határozni azokat a személyeket is, akik jogosultak lesznek a részvények átvételére akkor, ha az elsőbbségi jogosultak nem éltek elsőbbségi jogukkal.
Az elsőbbségi jogosultak részben a részvénytársaság korábbi tagjai, részben pedig a részvénytársaság által kibocsátott olyan kötvények tulajdonosai, amely kötvényekhez kapcsolódó jogként a kötvények részvénnyé változtatásának vagy új részvények forgalomba hozatala esetén a részvények lejegyzésére vonatkozó elsőbbségnek a lehetőségét kínálja a kibocsátó. Ha a részvénytársaság kibocsátott ilyen kötvényeket, akkor az alapszabályban kell meghatároznia, hogy a több, elsőbbségi jogosultsággal a részvények átvételére jogosult csoport között milyen sorrend érvényesül e joguk gyakorlása során. A részvénytársaság köteles tájékoztatni az elsőbbségi jogosultakat arról, hogy a társaság olyan tőkeemelést hajt végre, amelynek során az elsőbbségi jog gyakorolható, és e jog gyakorlására köteles legalább tizenöt napos határidőt biztosítani. Ha a társaság tőkeemelésről hozott határozatának megfelelő részvénykibocsátás sikeres volt, vagyis az elsőbbségi jogosultak, illetve zártkörű forgalomba hozatal esetén az erre kijelölt más személyek, nyilvános forgalomba hozatalnál pedig előre meg nem határozott személyek vállalták a megfelelő részvénymennyiség átvételét, akkor egy második döntéshozatallal az alapszabály módosítására kerül sor. A folyamat egyszerűsítése érdekében azonban az alapszabály módosítását a társaság feltételesen – a feltétel a sikeres részvénykibocsátás – elhatározhatja a tőkeemelésről szóló határozathozatallal együtt.
Az alaptőke-emelés folyamata a módosított alapszabály alapján a nyilvántartás adatainak módosításával válik teljessé.
3. Alaptőke-emelés az alaptőkén felüli vagyon terhére
Az alaptőkén felüli vagyon alaptőkévé alakításának központi kérdése, hogy a részvénytársaság rendelkezik-e olyan vagyonnal, amely az ilyen tőkeemelésre fedezetet biztosíthat. Ezt az éves beszámoló vagy közbenső mérleg adatai alapján lehet megállapítani. További követelmény, hogy az alaptőke-emelést csak akkor lehet végrehajtani, ha ezt követően is eléri a társaság saját tökéje a most már felemelt alaptőkét. Az alaptőkén felüli vagyon alaptőkévé alakításával a korábban kibocsátott részvények névértékének összege már nem adja ki a társaság megemelkedett alaptőkéjét, ezért rendelkezni kell ennek az összefüggésnek a helyreállításáról, ami történhet a részvények kicserélésével vagy felülbélyegzésével, illetve új részvények előállításával is. Bármilyen módszert választ is a társaság, a növekmény minden esetben a korábbi részvényeseket illeti meg, részvényeik névértékének arányában.
4. Alaptőke-emelés dolgozói részvények forgalomba hozatalával
A részvényfajták között rendelkezett a Javaslat arról, hogy a dolgozói részvény a társaság dolgozói részére ingyenesen vagy kedvezményes áron kibocsátható részvényfajta. Az, hogy a társaság kedvezményt nyújt a dolgozóinak, nem jelentheti azt, hogy az alaptőke akár csak részben is fedezetlen marad, ezért a dolgozói részvény kibocsátásával szükségszerűen együtt jár a részvénytársaság alaptőkén felüli vagyonának alaptőkévé alakítása, mert ez nyújt fedezetet a dolgozók által be nem fizetett alaptőkére. Ennek megfelelően erre az alaptőke-emelési módszerre az új részvények forgalomba hozatalával történő tőkeemelés szabályait kell alkalmazni annyiban, amennyiben a dolgozók fizetnek a részvényekért, abban a részben pedig, amelyben dolgozói befizetések nem fedezik az alaptőkét, az alaptőként felüli vagyon alaptőkévé alakításának szabályai alkalmazandóak.
5. Alaptőke-emelés átváltoztatható kötvények részvénnyé alakításával
A Javaslat ezt az alaptőke-emelési módozatot is a korábbi szabályozásnak megfelelően kezeli. Lehetővé teszi a társaság számára, hogy akár nyilvánosan, akár zártkörűen olyan kötvényeket bocsásson ki, amelyek utóbb, a kötvényben meghatározott időben a kötvénytulajdonos döntése szerint részvénnyé alakíthatók. Az alaptőke-emelés tulajdonképpen a kötvény átalakításával történik, de a kötvény kibocsátásával egyidejűleg feltételes alaptőke-emelést kell végrehajtania a társaságnak azért, hogy a kötvény ellenében kiadandó részvények mögött legyen alaptőke, és ne lehessen megakadályozni a kötvény átváltoztatását azzal, hogy a részvénytársaság megtagadja az alaptőke felemelését. Amikor a kötvénytulajdonos a kötvénye átváltoztatásáról nyilatkozik, a kötvényesi jogai megszűnnek, és ha a kötvényért fizetett összeg nem éri el a kötvényért adandó részvény kibocsátási értékét, akkor a különbözetet a társaság részére meg kell fizetni. Ezzel egyidejűleg ugyan nem lehet részére részvényt kiadni, hiszen az alaptőke-emelés még nincs bejegyezve a nyilvántartásba, viszont részvényutalványra jogosult lesz, és azzal már gyakorolhatja részvényesi jogait. A részvényt az alaptőke-emelésnek megfelelő alapszabály-módosítás, és ennek nyomán az alaptőke-emelés nyilvántartásba való bejegyzése után kaphat.
6. A felemelt alaptőkének megfelelő részvények előállítása
Bármely módszerrel történik is az alaptőke felemelése, a tőkeemelésnek a nyilvántartásba való bejegyzése után biztosítani kell azt, hogy a forgalomban lévő részvények összesített névértéke a felemelt alaptőkét tükrözze. A Javaslat egységesen szabályozza ennek lebonyolítási módjait. Ezek a módozatok lehetnek: új részvények előállítása a régiek érintetlenül hagyásával, a korábban kibocsátott részvények adatainak megváltoztatása, azaz a részvény felülbélyegzése vagy a részvény kicserélése. E módszerek közül a felülbélyegzés és kicserélés a korábban kibocsátott, nyomdai úton előállított részvények begyűjtését is igényli, ezért a szabályozás erre a mozzanatra is kitér. A határidőben be nem nyújtott részvényeket a részvénytársaság továbbra is érvénytelenné nyilvánítja, hiszen nem megengedhető, hogy olyan érvényes részvények legyenek fogalomban, amelyek nem felelnek meg a részvénytársaság alapszabályában foglaltaknak. Az érvénytelenített részvény helyett előállított részvény átvételére azonban a Javaslat nem határoz meg határidőt. Ez a részvény a részvényes vagyonának tekintendő, és ezért az sem indokolt, hogy a részvény kiadására irányuló jog elévüljön. A társaságnak nincs érdeksérelme abból, ha egyes részvényesek nem veszik át a nekik járó részvényeket, hiszen nincs olyan kötelezettsége a részvényesnek, amelynek értelmében részvényesi jogait mindenképpen gyakorolnia kellene. A részvénytársaság tehát akkor is zavartalanul működhet, ha egyes részvényesek nem gyakorolhatják részvényesi jogaikat, mert nincsenek a részvény birtokában.
XXXVII. Fejezet
Az alaptőke leszállítása
Az alaptőke leszállítására vonatkozó szabályozásnak továbbra is központi eleme marad a hitelezők védelme tőkeleszállítás esetén. Erre azért van szükség, mert a részvénytársaságban a részvényesek nem kötelesek helytállni a társasági tartozásokért, tehát a hitelezők követeléseire csak a társasági vagyon nyújt fedezetet. Minden olyan intézkedés, amely lehetővé teszi e vagyon csökkenését, szükségszerűen a hitelezők érdekeit sérti.
Az alaptőke leszállításának elhatározását a Javaslat mind a társaság szabad elhatározásával induló, mind a kötelezően elrendelendő leszállítás esetén a közgyűlés hatáskörébe utalja. Eltérően a hatályos szabályozástól, nem látszik szükségesnek az, hogy a kötelező esetekben a nyilvántartó bíróság hozza meg a határozatot. Ha a társaság nem teljesítené a tőkeleszállítással kapcsolatos kötelezettségét, a nyilvántartó bíróság törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva kikényszerítheti azt.
A Javaslat ismer olyan esetet is, amikor a tőkeleszállításhoz egyáltalán nem szükséges társasági határozatot hozni, mert a részvény bevonásával történő alaptőke-leszállítás előfeltételeit már az érintett részvények kibocsátása előtt az alapszabályban rögzítették, így a részvényes abban a tudatban szerezte a részvényt, hogy sor kerülhet a bevonásra. Az alaptőke-leszállítás elhatározását követően a határozat közzétételére kerül sor, és ennek nyomán azok a hitelezők, akik a leszállítást sérelmesnek tartják, biztosítékot követelhetnek, kivéve azokat az eseteket, amikor a biztosítékadás nem szükséges vagy a tőkeleszállítás kötelező jellege miatt nem lehetséges.
A tőkeleszállításnak megfelelő alapszabály-módosítást a társaság közgyűlése az alaptőke leszállításáról szóló határozattal egyidejűleg fogadja el, de ez csak akkor lép hatályba, ha a tőkeleszállítás sikeresen lezajlott. A módosított alapszabály alapján lehet kérni az alaptőke összegének a nyilvántartásban való módosítását. A módosítás bejegyzése után lehet a részvényesek részére kifizetést teljesíteni, amennyiben a tőkeleszállítás tőkekivonási céllal történt, illetve a bejegyzést követően kell biztosítani azt, hogy a forgalomban lévő részvények névértékének összege a leszállított alaptőkével megegyezzen. Ez a részvények darabszámának vagy a részvények névértékének – a részvények kicserélése vagy felülbélyegzése útján történő – megváltoztatásával történhet. Ennek során az alaptőke felemelésénél követett eljárást kell követni, azzal az eltéréssel, hogy a nyomdai úton előállított, bevonandó részvények helyett akkor sem kell új részvényeket előállítani, ha a tulajdonos elmulasztotta a részvény határidőben történő benyújtását. Ilyenkor elegendő a részvény érvénytelenné nyilvánítása. Ha kicserélés vagy felülbélyegzés céljára benyújtandó, nyomdai úton előállított részvény benyújtását mulasztja el a részvényes, a részvény érvénytelenné nyilvánítása után új részvényt kell előállítani. Ez az új részvény az érvénytelenített részvény jogosultját illeti meg. A jogosult erre vonatkozó igénye – az alaptőke-emelésnél kifejtett indokokhoz hasonló okok miatt – nem évül el.
XXXVIII. Fejezet
A részvénytársaságok átalakulására, egyesülésére és szétválására vonatkozó külön szabályok
A Javaslat apróbb változtatásokkal veszi át a Gt.-nek a részvénytársaságok átalakulására, egyesülésére és szétválására vonatkozó szabályait. A részvénytársaság átalakulása esetén az a kérdés vár rendezésre, hogy mi történjen a részvénytársaság részvényeivel – figyelemmel arra, hogy a részvénytársaságon kívül más társasági típusba tartozó társaság a tagsági jogokról értékpapírt nem állíthat ki. A Javaslat szerint az átalakulással egyidejűleg a részvények a törvény erejénél fogva érvénytelenné válnak, és a jogutód társaságnak gondoskodnia kell fizikai megsemmisítésükről, illetve a dematerializált részvények nyilvántartásának megszüntetéséről.
A részvénytársaságok egyesülése azért igényel speciális szabályozást, mert az Európai Unió irányelve a részvénytársaságokra vonatkozóan egy sor garanciális szabályt ír elő, amelyek elsősorban az egyesülés feltételeinek szakszerű vizsgálatát, és erről a részvényesek kellő tájékoztatását írják elő. A Javaslat e fejezetben az irányelvi követelményeket ülteti át. A Javaslat elhagyja az egyesülő társaságok vezető tisztségviselőinek felelősségére vonatkozó szabályt, mivel e körben az általános felelősségi szabályok megfelelőek. A Javaslat az egyesülő részvénytársaságok valamennyi részvényesének egyhangú szavazata esetén is kötelezővé teszi, hogy a könyvvizsgáló nyilatkozzon a cserearányról és a beszámoló megalapozottságáról.
A Javaslat kizárja, hogy nyilvánosan működő részvénytársaság szétváljon.
XXXIX. Fejezet
A részvénytársaság jogutód nélküli megszűnése
A Javaslat nem változtat a részvénytársaság megszűnésének szabályain. A Javaslat elhagyja a Gt. azon szabályait, amelyeket a Javaslat a jogi személyek és a gazdasági társaságok általános szabályai között kimond: a megszűnéshez szükséges szótöbbség és a fennmaradó vagyon felosztása.
A részvénytársaság jogutód nélküli megszűnése esetén a hitelezői igények kielégítése után fennmaradó vagyon felosztását az általános szabályokhoz képest befolyásolhatja az, ha a társaság kibocsátott likvidációs elsőbbséget biztosító részvényeket. Ilyen esetekben a megmaradó vagyon felosztása az elsőbbségi jogok figyelembevételével történik.
Ha a jogutód nélküli megszűnésre vezető felszámolási vagy végelszámolási eljárás olyan időpontban indult meg, amikor még nem vált esedékessé valamennyi vagyoni hozzájárulás, de a hiányzó vagyoni hozzájárulásokra szükség van a hitelezői igények kielégítésére, akkor indokolt lehet, hogy a végleszámoló vagy felszámoló az esedékességtől függetlenül követelhesse ezeket a hozzájárulásokat, vagyis a tagok felszólítása útján esedékessé tegye azokat.
XL. Fejezet
Az egyszemélyes részvénytársaság
Az egyszemélyes részvénytársaság kialakulására és működésére vonatkozó szabályok nem kívánnak eltérni a hatályos szabályozás lényegétől. A Javaslat a gazdasági társaság szervezetére vonatkozó általános szabályok között mondja ki, hogy egyszemélyes gazdasági társaság esetén a legfőbb szerv hatáskörébe tartozó kérdésekben az egyedüli tag gyakorolja, így ezt a rendelkezést az egyszemélyes részvénytársaságra vonatkozó szabályok között nem ismétli meg.
XIV. Cím
Befolyásszerzés
A Javaslat a gazdasági társasági típusok szabályozását követően, önálló Címben foglalkozik a minősített többséget biztosító befolyás megszerzéséhez fűződő jogkövetkezményekkel. Az ilyen többség ugyanis azzal a következménnyel jár, hogy a befolyásszerző már a minősített többséget igénylő döntéseket is egyedül meghozhatja, vagyis a társaság nem a tagok közötti érdekegyeztetésnek megfelelően, hanem egyetlen tag akarata szerint működik. Ez részben a hitelezők, részben a társaság kisebbségi tagjainak érdekeit sértheti.
A Javaslat a hatályos szabályozáshoz hasonlóan csak akkor kíván jogkövetkezményeket fűzni a minősített többséget biztosító befolyás megszerzéséhez, ha korlátolt felelősségű társaságban vagy zártkörűen működő részvénytársaságban alakul ki ilyen helyzet. A nyilvánosan működő részvénytársaságban már sokkal kisebb befolyásnál is kötelező nyilvános vételi ajánlati eljárást lefolytatni, amelynek során a kisebbség és a hitelezők érdekei megfelelő módon védelemben részesülnek. A közkereseti és betéti társaságnál pedig a szabályok alkalmazására azért nincs szükség, mert ezek többnyire csekély tőkével működő személyegyesítő társaságok, ahol a minősített többséget biztosító befolyás nem okoz olyan mértékű sérelmet, mint a többi társasági típusnál.
A minősített többséget biztosító befolyás megállapításánál a tag közvetlen és közvetett módon gyakorolható szavazati jogának mértékét kell figyelembe venni. A közvetett befolyás fogalmát és számítási módját a definíciós szabályok tartalmazzák. A minősített többséget biztosító befolyás kialakulása esetén a tag köteles erről a nyilvánosságot tájékoztatni a befolyásszerzés tényének a nyilvántartó bírósághoz való bejelentéssel, amelynek nyomán a befolyásszerzés tényét bejegyzik a nyilvántartásba és közzé is teszik. Ilyen módon a hitelezők is tudomást szerezhetnek a társaság sajátos döntéshozatali struktúrájáról, és mérlegelhetik ennek veszélyeit. Ugyancsak a hitelezők érdekeit kívánja védeni az a rendelkezés, amely szerint olyan esetben, ha a minősített többséget biztosító befolyással rendelkező tag – kihasználva a befolyását – hátrányos üzletpolitikát kényszerített a társaságra, és ez a társaság felszámolására vezet, akkor a befolyással rendelkező tag felelősséggel tartozik a hitelezőkkel szemben, annak ellenére, hogy a korlátolt felelősségű társaságban, illetve a részvénytársaságban a tagok nem kötelesek helytállni a társaság kötelezettségeiért. A kisebbségben maradó tagok védelmére szolgál az a szabály, amely szerint bármely tag kérheti, hogy részesedését a befolyásszerző tag piaci értéken vegye meg.
NEGYEDIK RÉSZ
SZÖVETKEZET
XV. Cím
Általános rendelkezések
1. A szövetkezetre mint önálló jogiszemély-típusra vonatkozó szabályozással a Javaslatnak az a célja, hogy olyan általános modellt építsen fel, amely alkalmas a legkülönbözőbb tevékenységi területen működő szövetkezetek alapvető jellegzetességeinek tükrözésére, és ezért általános szabályozásként használható minden szövetkezeti típus esetén, háttérjogszabálya lehet a ma létező és a megalkotandó speciális szövetkezeti jogi törvényeknek. A Javaslat ezért a szövetkezet definíciójában is olyan fogalmi elemeket jelenít meg, amely minden szövetkezetnél egyformán érvényesül. Egyöntetű jellemzője ugyanis a szövetkezeteknek, hogy azok a szövetkezeti tagok vagyoni hozzájárulásából álló tőkével jönnek létre, ugyanakkor a tagság változásával ez a tőke is állandóan változik. A szövetkezet tevékenységének jellemzője, hogy az elsősorban a tagok szükségleteinek kielégítésére irányul. Ezek a szükségletek pedig nem csupán gazdasági, hanem ezzel párhuzamosan társadalmi szükségletek is.
A szövetkezet mint jogi személy, a tagjaitól elkülönült jogalany, amely saját kötelezettségeiért a saját vagyonával köteles helytállni. A tagok a vagyoni hozzájárulásuk teljesítésére kötelesek, de a szövetkezet tartozásaiért saját vagyonukkal nem kell helytállniuk.
A szövetkezetnek a definícióban is megjelenő célja, vagyis a tagság gazdasági és társadalmi szükségleteinek kielégítése indokolja, hogy a Javaslat bizonyos korlátozásokat kíván érvényesíteni a tagság összetételével kapcsolatban. A tagság legalább felének természetes személynek kell lennie, és a tagság legalább háromnegyedének személyes közreműködést is vállalnia kell a szövetkezet tevékenységében. Az olyan tagok, akik pusztán vagyont fektetnek a szövetkezetbe, és ennek fejében a nyereségből kívánnak részesedni, csak kisebbséget alkothatnak tehát a szövetkezeten belül. A tagság személyes érdekeltségének igényét fejezi ki az a szabály is, amely szerint tilos a tagokat nyilvános felhívás útján gyűjteni, vagyis a szövetkezet nem lehet a személyes kapcsolatokat nélkülöző, tőkeegyesítő jogi személy.
Az, hogy a szövetkezet nem minősül gazdasági társaságnak, azzal a következménnyel is jár, hogy a gazdasági társaságok közös szabályai nem vonatkoznak erre a jogiszemély-típusra. Ezért kénytelen a Javaslat a gazdasági társaságok általános szabályai között már kimondott néhány szabályt – például a hatósági engedélyhez vagy képesítési követelményhez kötött tevékenységgel, a jognyilatkozatok megtételével, a nyilvántartásba vétel kérelmezésével vagy a jogviták választottbírósági úton való elbírálhatóságával kapcsolatos rendelkezést – itt megismételni.
2. Szövetkezet létesítése a szövetkezet alapszabályának elfogadásával történik. Ehhez legalább hét alapító tag egybehangzó nyilatkozatára van szükség, és az alapszabályt – a gazdasági társaságok létesítő okiratához hasonlóan – közokiratba vagy ügyvéd, illetve valamelyik alapító jogtanácsosa által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. Ennek a követelménynek az indoka megegyezik a gazdasági társaságoknál kifejtettekkel.
A Javaslat meghatározza az alapszabály kötelező tartalmát is. Ez részben a jogi személyek létesítő okiratára vonatkozó általános szabályokban meghatározott, részben pedig a szövetkezetekre vonatkozó speciális szabályozásban található elemekből áll, vagyis a szövetkezeti szabályozás csak kiegészíti az általános szabályokat, így mindkét szabály együtt alkalmazandó.
3. A vagyoni hozzájárulások mibenlétéről a Javaslat a gazdasági társaságokhoz hasonlóan rendelkezik, tehát apport lehet az adós által elismert vagy bíróság által megállapított követelés is, viszont személyes munkavégzés, tevékenység végzése nem kezelhető vagyoni hozzájárulásként. A vagyoni hozzájárulások szolgáltatásának idejét az alapszabályban kell meghatározni, de a jogszabály bizonyos korlátokat állít fel ezzel kapcsolatban. Különbséget kell tenni a szövetkezet tevékenységében személyesen közreműködő és nem közreműködő tag között. Aki csak vagyoni hozzájárulást teljesít, személyesen azonban nem tevékenykedik a szövetkezetben, az a vállalt vagyoni hozzájárulását a bejegyzési kérelem benyújtásáig köteles teljes egészében teljesíteni. A személyes közreműködést is vállaló tag a nem pénzbeli hozzájárulását köteles a bejegyzési kérelem benyújtásig szolgáltatni, a pénzbeli hozzájárulást viszont megoszthatják: legalább harminc százalékot a bejegyzési kérelem benyújtásáig ebből is teljesíteni kell, a maradék hetven százalék befizetése azonban elhalasztható a bejegyzést követő egy évig. A vagyoni hozzájárulás határidőben való teljesítése elmulasztásának következményeit a Javaslat a gazdasági társaságoknál kidolgozott módon rendezi, azaz végső soron a tagsági viszony jogszabály erejénél fogva történő megszűnéséhez vezethet.
4. A szövetkezet lényegét kifejező intézmény a közösségi alap, amely a szövetkezet által a tagjainak, illetve a tagok hozzátartozóinak nyújtandó szolgáltatások fedezésére szolgál. A közösségi alap létesítéséről a szövetkezet legfőbb szerve határoz. A közösségi alapba helyezett szövetkezeti vagyon nem osztható fel a tagok között, tehát a kilépő tagok nem tarthatnak igényt az ebből való részesedésre, sőt, ha a szövetkezet jogutód nélkül megszűnik vagy átalakul, akkor sem lehet felosztani a tagok között, hanem ezt a vagyonrészt az alapszabályban meghatározott más szervezetnek kell átadni, amely azt saját céljaira használhatja fel. A közösségi alap e kivételezett helyzete természetesen nem mentesíti ezt a vagyonrészt sem a hitelezőkkel szembeni helytállási kötelezettség alól, hiszen ez is a szövetkezet vagyona, és a szövetkezet a tartozásaiért teljes vagyonával köteles helytállni.
XVI. Cím
A szövetkezet szervezete
A szövetkezet szervezete szükségszerűen magában foglalja a közgyűlést vagy küldöttgyűlést mint a szövetkezet tagjainak döntéshozó szervét, továbbá az ügyvezetést ellátó igazgatóságot vagy ügyvezető elnököt. E szervek mellett létrehozhatnak a tagok felügyelőbizottságot és választhatnak állandó könyvvizsgálót is.
XLI. Fejezet
A közgyűlés
A szövetkezet közgyűlése a tagok összességéből álló döntéshozó szerv, amely a szövetkezet legfontosabb státusz- és személyi kérdéseiben kizárólagos hatáskörrel rendelkezik. A közgyűlést az ügyvezetés az általános szabályok szerint, a napirend közlésével hívja össze. Az általánosan kötelező elemeken kívül a meghívónak tartalmaznia kell a határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlésre vonatkozó adatokat, továbbá utalást arra, ha részközgyűlések tartására kerül sor.
Az ügyvezetés által meghatározott napirendet a tagok tíz százalékát kitevő kisebbség kiegészítheti, ha erre vonatkozó javaslatát írásban közli az ügyvezetéssel. A tagok a közgyűlésen szavazással hoznak határozatokat. A határozathozatalhoz általában a határozatképes közgyűlésen jelen lévők egyszerű szótöbbsége elegendő, de az alapszabály módosításához két követelménynek egyszerre kell megfelelni: az összes tag legalább felének és a jelenlévők kétharmadának a hozzájárulása szükséges a döntéshez. Ez a szabály biztosítja azt, hogy a kisebbség ne változtathassa meg az alapszabályt. Speciális követelmény érvényesül a szövetkezet jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának, egyesülésének, szétválásának elhatározásánál is: ezek a döntések az összes szavazathoz – nem pedig a határozatképes közgyűlésen jelen lévők szavazatához – viszonyított kétharmados többséget igényelnek.
Rendezi a Javaslat a határozathozatal módját is: általában nyílt szavazással történik a közgyűlési döntéshozatal, de személyi kérdésekben titkos szavazást kell tartani. A nagy taglétszámú, földrajzilag is nagy kiterjedésű szövetkezetek esetén indokolt lehet, hogy ne kelljen a teljes tagságot egy időben egy helyre összehívni, hanem a tagság különböző csoportokban vitathassa meg a tagok döntéshozatalára váró kérdéseket, és a szavazást is elkülönült csoportokban bonyolítsák le. Erre szolgál a részközgyűlés intézménye, amit az alapszabály rendszeresíthet egy szövetkezetnél, meghatározva a részközgyűlések lebonyolításának szabályait. Ha részközgyűléseket tartanak, akkor az ott lebonyolított szavazásból még nem lehet megtudni a határozathozatal végeredményét, ehhez ugyanis a több különböző részközgyűlésen leadott szavazatok összesítésére van szükség. Ezt a feladatot az ügyvezetés látja el, és ők közlik a határozatot a tagsággal. Ugyancsak a magas taglétszám, illetve a rugalmasabb tagi döntéshozatal igénye indokolhatja azt, hogy a közgyűlés hatáskörébe tartozó döntéseket ne valamennyi tag részvételével, hanem a tagok által megválasztott küldöttekből álló küldöttgyűlésen hozzák meg. Erről az alapszabálynak kell rendelkeznie, és egyben meg kell határozni a küldötteknek a tagokhoz viszonyított számát, megválasztásuk módját és megbízatásuk időtartamát is.
XLII. Fejezet
A szövetkezet ügyvezetése
A szövetkezet ügyvezetését – az alapszabály rendelkezései szerint – vagy egy legalább három tagból álló testület: az igazgatóság, vagy egyetlen személy: az ügyvezető elnök látja el. Az ügyvezetést ellátó vezető tisztségviselők csak a szövetkezet tagjai lehetnek, ezzel is biztosítva a szövetkezet személyegyesítő jellegét. Mivel követelmény a szövetkezeti tagság, a vezető tisztségviselői megbízatás megszűnik – az általánosan érvényesülő okokon túl – akkor is, ha a vezető tisztségviselő tagsági jogviszonya megszűnik.
Ügyvezető elnök megválasztására csak a legfeljebb ötven taggal rendelkező szövetkezetben van lehetőség, és az ügyvezető elnök az igazgatóság feladatait látja el és az igazgatóság hatáskörét gyakorolja. Az igazgatóság hatáskörét a Javaslat negatív módon határozza meg: minden olyan döntés az igazgatóság hatáskörébe tartozik, amely nincs a közgyűlés vagy a felügyelőbizottság hatáskörébe utalva. Természetesen ez a rendelkezés az ügyvezetés fogalmán belül értendő, hiszen az igazgatóság ügyvezetési feladatokat lát el. Azok a döntések, amelyek nem érik el az ügyvezetés szintjét, nyilván nem sorolandók az igazgatóság hatáskörébe, azok a munkaszervezet megfelelő pontjaira telepíthetőek.
A Javaslat a szövetkezet vezető tisztségviselőivel szemben a gazdasági társaságok vezető tisztségviselőire vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi okokkal lényegében azonos okokat állapít meg, hiszen ők is gazdálkodó tevékenységet végző jogi személyt irányítanak, indokolt tehát, hogy ugyanolyan feltételeknek feleljenek meg, mint a gazdasági társaságoknál hasonló funkciót betöltő személyek.
XLIII. Fejezet
Felügyelőbizottság
A Javaslat rendelkezik arról, hogy szövetkezetnél is lehetséges legalább három tagból álló felügyelőbizottság létrehozatala, ha az alapszabály ezt elrendeli. A felügyelőbizottság tagjainak nem feltétlenül szükséges szövetkezeti tagnak lenniük, feladatukat megbízási szerződés szabályai szerinti jogviszonyban látják el. A szabályozás kitér a felügyelőbizottság működésének néhány alapvető szabályára, egyébként azonban a jogi személyek általános szabályai között a felügyelőbizottságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
XLIV. Fejezet
A könyvvizsgáló
A szövetkezet állandó könyvvizsgálójára vonatkozó szabályozás lényegében a gazdasági társaságok könyvvizsgálójára vonatkozó szabályozás megismétlése, hiszen a könyvvizsgálói megbízatás betöltésének feltételei, a könyvvizsgálói jogviszony keletkezése, a könyvvizsgáló funkciói nem különböznek a gazdasági társaságokhoz képest.
XVII. Cím
A szövetkezeti tagsági jogviszony
A szövetkezeti tagsági jogviszony a szövetkezet alapításakor az alapszabály aláírásával jön létre, a későbbiekben viszont tagfelvételi kérelem alapján, a szövetkezetnek a tagfelvételről hozott döntésével keletkezik. Ez akkor is igaz, ha az új tag egy korábbi taggal való megegyezés alapján a kilépő tag helyére kerül. Ilyenkor csak annyi változik, hogy a belépő tagnak nem kell vagyoni hozzájárulást vállalnia, amennyiben a kilépő tag lemond a szövetkezettel való elszámolási igényéről.
Bár minden szövetkezeti tag köteles vagyoni hozzájárulást vállalni és teljesíteni, a tagsági jogok nem a vagyoni hozzájárulások szerint oszlanak meg, hanem a tagokat azonos jogok illetik meg, ami ismét a személyegyesítő jelleg egy megnyilvánulási formája.
A szövetkezet nyeresége a tagok között felosztható, a felosztásnak azonban legalább a nyereség fele részében a tagok személyes közreműködése alapján kell történnie. Aki tehát személyes közreműködés nélkül vesz részt a szövetkezetben, az legfeljebb a nyereség felében részesülhet.
A Javaslat a tagsági viszony tartalmaként lehetővé teszi, hogy az alapszabály felhatalmazása alapján a közgyűlés pótbefizetést rendeljen el a szövetkezet veszteségeinek fedezésére. Míg a korlátolt felelősségű társaságoknál a pótbefizetéshez kapcsolódó feltételeket a létesítő okiratnak kell meghatároznia, a szövetkezeteknél maga a jogszabály rendelkezik a pótbefizetés gyakoriságáról és esetenkénti mértékéről is. A veszteségek fedezésére fel nem használt pótbefizetéseket a szövetkezet is köteles visszafizetni.
Szabályozza a Javaslat a tagsági viszony megszűnésének eseteit. Ezek közül a kilépés a tagsági viszony felmondásához hasonló intézmény, hiszen a tagnak az igazgatósághoz címzett, egyoldalú, indokolás nélküli nyilatkozata, amely nem igényel elfogadást, és a nyilatkozat hatályossá válásától számított három hónap elteltével szünteti meg a tagsági viszonyt.
A szövetkezeti tag kizárása lényegében a gazdasági társaságok tagjainak kizárására vonatkozó szabályok szerint történik, azzal a különbséggel, hogy a szövetkezet közgyűlése a kizárás kezdeményezéséről valamennyi tag kétharmados szótöbbségével hozhat határozatot.
A tagsági viszony megszűnése esetén a szövetkezet köteles elszámolni a taggal, és kiadni neki akkora vagyonrészt, amekkora a szövetkezet jogutód nélküli megszűnése esetén jutna a tagnak. Nincs szükség elszámolásra, ha a kilépő tag erről az igényről lemond arra tekintettel, hogy helyébe valaki más lép be a szövetkezetbe. Ilyenkor a kilépő és belépő tag egymás között állapíthatják meg a szövetkezeti tagságért fizetendő ellenértéket. Ugyancsak nem szükséges elszámolni akkor, ha a meghalt tag örököse a szövetkezetbe belép, és ekként folytatja az örökhagyó tagsági viszonyát.
XVIII. Cím
Kisebbségvédelem
A kisebbségi jogokat a Javaslat a gazdasági társaságoknál általában érvényesülő kisebbségi jogok mintájára szabályozza, mert a szövetkezet kisebbségi tagjai is ugyanolyan védelemre szorulnak, mint a gazdasági társaság kisebbsége.
XIX. Cím
A szövetkezet átalakulása, egyesülése és szétválása
A Javaslat a szövetkezetek korlátolt felelősségű társasággá vagy zártkörűen alapított részvénytársasággá való átalakulását engedi meg, más jogi személlyé a szövetkezet nem alakulhat át. Az átalakulás, egyesülés vagy szétválás kezdeményezését a Javaslat nem korlátlanul engedi meg: ilyen kezdeményezéssel vagy az igazgatóság vagy a tagság legalább tíz százalékát kitevő kisebbség élhet. Ilyen módon elejét lehet venni a megalapozatlan kezdeményezéseknek.
Az a tag, aki az átalakulásban, egyesülésben, szétválásban nem kíván részt venni, és ezért a vele történt elszámolás eredményeként megkapta a szövetkezet vagyonából rá eső részt, ennek a vagyonnak az erejéig öt éven keresztül köteles helytállni a tagsági viszonyának fennállta alatt keletkezett szövetkezeti tartozásokért.
XX. Cím
A szövetkezet megszűnése
A Javaslat egy speciális jogutód nélküli megszűnési okot iktat be a szövetkezetekre nézve. Az alapításkor megkívánt legalább hét tagot ugyanis folyamatosan érvényesülő követelménynek tekinti, és ha a taglétszám ez alá csökkenne, akkor a szövetkezet megszűnik, ha hat hónapon belül nem jelentenek be megfelelő számú új tagot.
ÖTÖDIK RÉSZ
EGYESÜLÉS
A Javaslat lényegét tekintve változtatás nélkül veszi át a Gt.-nek az egyesülésre vonatkozó szabályait. Ennek megfelelően az egyesülés legfőbb sajátossága, hogy azt a tagok nem elsősorban gazdasági tevékenység végzésére hozzák létre, hanem azért, hogy minden egyes tagnak a saját gazdálkodását segítse elő, a tagok saját gazdasági tevékenységének összehangolásában működjön közre.
Az egyesülés éppen a főtevékenységnek a tagokhoz fűződő szoros kapcsolata miatt, alapvetően személyegyesítő jellegű társaság, amivel összhangban áll az, hogy a tagok korlátlan, egyetemleges és mögöttes felelősséggel tartoznak. A jogi személyek általános szabályaival való összhang is azt kívánja, hogy ha nem kötelező a tagoknak vagyoni hozzájárulást teljesíteniük, akkor a társaság tartozásaiért korlátlan felelősséget kell vállalniuk.
Az egyesülés sajátos tevékenységével függ össze a társasági szerződés kötelező elemeinek speciális kiegészítése, az általános szabályoktól való eltérése is. A szükség szerinti tartalmi elemek középpontjában az esetlegesen előírható kiegészítő gazdálkodási tevékenység áll. Ennek a tevékenységnek a kereteit, az ehhez szükséges vagyont, a nyereség felosztásának szabályait abban az esetben kell a társasági szerződésben rögzíteni, ha a felek lehetővé kívánják tenni az egyesülésnek az összehangoló tevékenységen túl a gazdálkodást is.
Az egyesülés sajátosságai néhány ponton a tagok és a társaság közötti vagyoni viszonyok speciális szabályozását igénylik. Mindenekelőtt arról rendelkezik a Javaslat, hogy a tagok az egyesülés szolgáltatásait külön ellenszolgáltatás nélkül vehetik igénybe. Ez mindenképpen indokolt szabály, figyelembe véve azt, hogy az egyesülés működésének költségeit amúgy is a tagok fedezik, végső soron tehát nem tisztán ellenszolgáltatás nélküli szolgáltatásról van szó, hanem csak arról, hogy a tagok a társaság létét, működését teszik lehetővé, esetenként viszont nem fizetnek az egyesüléstől kapott szolgáltatásokért. Ez a szabály nem zárja ki azt, hogy a tagok a törvényi szabálytól eltérve ellenszolgáltatás fizetésében állapodjanak meg. Ez különösen akkor lehet indokolt, ha a társaság kívülállók számára is nyújt szolgáltatásokat, és ezért ezek költségei és bevételei nehezebben lennének nyomon követhetők, ha a tagok ingyenesen vehetnék igénybe a szolgáltatásokat.
A Javaslat ugyancsak nem változtat az egyesülés szervezetén. Az egyesülésnél taggyűlés és igazgató vagy igazgatóság működik. A Javaslat e körben a hatályos szabályokon csak annyiban változtat, hogy elhagyja azokat a normákat, amelyeket a jogi személyek általános szabályai között a Javaslat már szabályozott. Így például nem rendelkezik a Javaslat e körben a határozatképességről, a képviseletről, a taggyűlés összehívásáról, a jegyzőkönyvről és az ülés tartása nélküli határozathozatalról. Nem változtat a Javaslat az egyesüléshez való csatlakozás, a tagsági viszony megszűnése, a kilépő taggal való elszámolás és a vagyonmegosztás szabályain.
HATODIK RÉSZ
VÁLLALATCSOPORT
A Javaslat átemeli a Gt.-ből az elismert vállalatcsoportra vonatkozó szabályokat. A szabályozás alapvető logikáján a Javaslat nem változtat. A vállalatcsoportot a cégjegyzékbe be kell jegyeztetni, de maga a vállalatcsoport nem minősül önálló jogalanynak. Nem változik az uralkodó tagra vonatkozó szabályozás. Uralkodó tag az lehet, aki konszolidált éves beszámoló készítésére köteles. A számviteli törvény szerint erre az anyavállalat köteles. A Javaslat új szabályként rendezi, hogy több jogi személy is lehet a vállalatcsoport uralkodó tagja. Ebben az esetben azonban szerződésben kell meghatározni, hogy melyik jogi személy jogosult az uralkodó tagot megillető jogokat gyakorolni. Változtat ugyanakkor a Javaslat az ellenőrzött társaság szabályain. Míg a Gt. alapján a vállalatcsoportban kizárólag részvénytársaság és korlátolt felelősségű társaság vehetett részt, a Javaslat ezt kibővíti, és lehetővé teszi, hogy szövetkezet és egyesülés is részt vegyen tagként a vállalatcsoportban. További változás, hogy a Javaslat alapján ahhoz, hogy vállalatcsoport jöjjön létre, az szükséges, hogy az uralkodó tag mellett legalább három ellenőrzött tag vegyen részt az együttműködésben.
A Javaslat lényegét tekintve nem változtat a vállalatcsoport létrejöttére vonatkozó szabályokon. Ehhez a Javaslat alapján is uralmi szerződés megkötése szükséges, amelyben a felek meghatározzák a vállalatcsoport egészének egységes üzletpolitikáját. A szerződést a vállalatcsoportban részt vevő tagok legfőbb szerve hagyja jóvá, háromnegyedes szótöbbséggel. A vállalatcsoport megalakulásáról két alkalommal közleményt kell közzétenni a Cégközlönyben. Változás, hogy a Javaslat nem kívánja meg az uralkodó szerződés tervezetének a közzétételét, csupán a szerződés megtekintésének a helyét és a hitelezőknek és a részvényeseknek szóló felhívást kell a közleménynek tartalmaznia.
A Javaslat megőrzi az ellenőrzött társaságok tagjainak és hitelezőinek a jogosultságait. Egyértelművé teszi, hogy a vállalatcsoport bejegyzésének előfeltétele, hogy a tagok és a hitelezők igényeivel kapcsolatban ne maradjon fenn vita. A bejegyzés feltétele tehát, hogy az igények kielégítésre kerüljenek, ennek hiányában pedig, hogy a jogvitában bíróság jogerősen elutasítsa a tagok és a hitelezők követeléseit. A vállalatcsoport bejegyzésének joghatása az, hogy a vállalatcsoportra és annak tagjaira nem alkalmazhatóak a minősített befolyással rendelkező tagokra vonatkozó rendelkezések, nevezetesen a hátrányos üzletpolitikai esetén fennálló helytállási kötelezettség.
A Javaslat nem változtat az uralkodó tag és az ellenőrzött tag ügyvezetése közötti viszonyra, a beszámolási kötelezettségre, a kisebbségvédelemre és a vállalatcsoport megszűnésére vonatkozó szabályokon. A Javaslat biztosítani kívánja a vállalatcsoport esetén a munkavállalói részvétel lehetőségét. Ennek eszköze, hogy a Javaslat meghatározott esetben lehetővé teszi, hogy az ellenőrzött tagok felügyelőbizottsága helyett a munkavállalók az uralkodó társaság felügyelőbizottságában vegyenek részt. Erre abban az esetben is lehetőséget teremt a Javaslat, ha az uralkodó tagnál felügyelőbizottság nem működött a vállalatcsoport létrejöttét megelőzően.
A Javaslat lényegét tekintve fenntartja a tényleges vállalatcsoportra vonatkozó hatályos szabályokat. Ha az uralmi csoportként történő működés feltételei fennállnak három éven át, bárki, akinek az uralmi szerződés hiánya jogi érdekét érinti, választása szerint kérheti, hogy a bíróság kötelezze a vállalatcsoportot az uralmi szerződés megkötésére, vagy alkalmazza az vállalatcsoportra vonatkozó szabályokat uralmi szerződés hiányában is.
HETEDIK RÉSZ
ALAPÍTVÁNY
A Ptk. 1987-es módosításával került néhány alapítványi szabály a hatályos kódexbe, amelyeket a bírói gyakorlat töltött meg valós jogi tartalommal. A Javaslat a jogi személyekre vonatkozó általános szabályok mellett a jelenleginél részletesebben szabályozza az alapítványt és számos újítást is bevezet. Az alapítvány a Javaslat szerint jogi személyként létesíthető, ha az alapító az alapító okiratban meghatározza célját, szervezetét, és a cél megvalósításához vagyont rendel. (Az egyoldalú jogügylettel történő, önálló jogalanyiság létrejöttét nem eredményező vagyonrendelés továbbra is lehetséges, és kötelezettségvállalás közérdekű célra néven él tovább a kötelmi jog szabályai között.) Az alapítvány az alapító által meghatározott célra rendelt vagyonkezelő szerv, amelynek szervezetét az alapító jogosult meghatározni a törvényi keretek között. A korábbi szabályozással ellentétben, alapítvány nemcsak tartós közérdekű célra, hanem – két alapvető kivétellel – lényegében bármely célra, tehát magáncélra is létesíthető. Az egyik korlátozás az, hogy alapítvány gazdasági tevékenység céljából nem létesíthető, gazdasági tevékenységet csak célja megvalósításával összefüggésben – azaz nem elsődlegesen – végezhet. A másik jelentős korlát, hogy a cél nem szolgálhatja az alapító, a csatlakozó és a törvényben meghatározott további személyek érdekeit. A Javaslat külön nem mondja ki, de értelemszerűen jogellenes és nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző tevékenységre sem létesíthető alapítvány. Ez következik a jogügyletek semmisségére vonatkozó szabályokból. A hatályos szabályozástól eltérően az alapítványnak céljait közvetlenül kell megvalósítania. A közvetlenség elvéből következik, hogy alapítványnak tiltott további alapítvány létesítése vagy vagyon juttatása egy másik alapítványnak.
XXI. Cím
Az alapítvány fogalma, létesítése, vagyona
A jogi személyek létesítésére vonatozó általános rendelkezések az alapítványokra is alkalmazandók; ezért a Javaslat e fejezetben csak a speciális szabályokat tartalmazza. Az alapítványt létesítő alapítói jogügyletet írásba kell foglalni. Több alapító – ha eltérően nem állapodnak meg – együttes joggyakorlásra jogosultak. Ez azt jelenti, hogy az alapítók minden egyes alapító intézkedést egyetértésben tudnak megtenni. Az alapítványt létesítő jogügylet visszavonására csak a nyilvántartásba vétel jogerőre emelkedését megelőzően kerülhet sor, több alapító esetén szintén csak együttesen.
Az alapítók mellett a Javaslat nevesíti a csatlakozót, aki a már létező alapítvány részére juttat vagyont. A csatlakozás feltételeit az alapító okiratban kell az alapítónak meghatároznia. Ha az alapító okirat nem tér ki a csatlakozás lehetőségére, az alapítvány jellege alapján döntendő el, hogy nyílt vagy zárt alapítványról van-e szó, és a csatlakozás megengedett-e vagy sem. A csatlakozónak az alapító az alapító okiratban meghatározott jogokat biztosíthat. A csatlakozó az alapító döntése szerint az alapítót megillető jogokat is megszerezheti. Ez utóbbi esetben a csatlakozó – az alapító okirat ellenkező kikötésének hiányában – az alapítóval (alapítókkal) együttes joggyakorlásra jogosult. A csatlakozót tehát – a jelenlegi szabályozással ellentétben – az alapítvány működését érdemben befolyásolni képes jogok illethetik meg. Ezzel a szabályozással a Javaslat a vagyonukat vesztett alapítványok tőkésítésének előmozdítását kívánják lehetővé tenni.
A vagyon fogalmára és mibenlétére a jogi személyekre vonatkozó általános szabályok alkalmazandók; minimális vagyonnagyságot a Javaslat nem határoz meg. Részletesebb szabályozást ad ugyanakkor az alapítói vagyonjuttatásra. A Javaslat a vagyoni juttatás teljesítéséhez köti az alapítói jogok korlátlan gyakorolhatóságát. Az alapítónak az alapítvány nyilvántartásba vételtől számított egy éven belül teljes egészében át kell ruháznia az alapítványra az alapító okiratban rendelt vagyont, hogy az alapítvány képes legyen tevékenységét megvalósítani. Ennek a szabálynak az is célja, hogy egyértelműen elszakítsa és elhatárolja az ajándékozási szabályoktól az alapítványi vagyonjuttatást. A szabály lehetséges szankciója az, hogy a nyilvántartó bíróság felfüggeszti a késedelembe esett vagy nem teljesítő alapító alapítói jogainak gyakorlását. A Javaslat kimondja a kuratórium kötelezettségét is a vagyoni juttatás követelésére; e kötelezettség elmulasztása súlyos jogszabálysértésnek minősül.
Az alapítvány vagyonát elődlegesen magától az alapítótól védi a Javaslat: az alapítói vagyonjuttatás nem vonható vissza; sem közvetlenül, sem kerülő úton – harmadik személy segítségével – nem kerülhet vissza az alapítóhoz. Az alapító kivételesen lehet az alapítvány kedvezményezettje akkor, ha az alapítvány célja az alapító tudományos vagy művészeti alkotásainak gondozása. A törvényi szűkítés a szerzői jogokkal védett javakhoz képest tudatos. Más szerzői jogok kezelésére is létesíthető alapítvány, de nem az alapító kedvezményezetté tételével. A Javaslat által meghatározott szolgáltatások, nevezetesen: gondozás, tartás, iskoláztatási költségek viselése tekintetében az alapító és a csatlakozó hozzátartozói kedvezményezettjei lehetnek az alapítványi vagyonnak. Ez a rendelkezés családi alapítvány létesítését teszi lehetővé, amellyel a család tagjainak tartása, nevelése, iskoláztatása akár több generációra is biztosíthatóvá válik.
A Javaslat meghatározza a kedvezményezett fogalmát, aki az alapítvány jogosultja, az alapítványi vagyon valós címzettje, a vagyon felhasználásának cél szerinti alanya. A kedvezményezett törvényi meghatározására szükség van, hogy a kedvezményezett – az alapító döntése alapján – jogokat kaphasson, továbbá, hogy a kizárási és összeférhetetlenségi szabályok érvényesülni tudjanak. A kedvezményezett az alapítványi juttatást perrel a törvényi konjunktív feltételek teljesülése esetén követelheti. Az alapítványi vagyon kezelésének szabályait az alapítónak az alapító okiratban kell meghatároznia. Az alapítvány alapvetően csak a juttatott vagyon hozadékait használhatja fel; a vagyon felélésére csak akkor jogosult, ha erre az alapító kifejezetten felhatalmazza. Erre a Javaslat az alapító okirat kötelező tartalmának meghatározása körében közvetetten ad szabályt.
XXII. Cím
Az alapítvány létesítése végintézkedéssel
Alapítvány létesíthető halál esetére is, de csak végrendeletben vagy öröklési szerződésben, halál esetére szóló ajándékozásban nem. A végintézkedésnek tartalmaznia kell az alapító okiratot. Az alapítvány nyilvántartásba vételére csak az alapító halála után kerülhet sor, ezért a Javaslat egy a kuratóriumba kijelölt személyt hatalmazza fel arra, hogy az alapítvány nyilvántartásba vétele iránt eljárhasson. Ha a kuratóriumi tag nem vállalja ezt a feladatot, a bíróság ügygondnokot rendel ki a nyilvántartásba vétel intézésére. A halál esetére történő alapítványrendelésnél az alapítvány a létesítő halála után jön létre. Annak érdekében, hogy az ekként létesített alapítvány örökölni tudjon az alapító után, a Javaslat kimondja, hogy az alapítvány az alapító halálának időpontjára visszamenő hatállyal jön létre.
A halál esetére szóló alapítványrendelés különleges esete a meghagyás formájában történő létesítés. Ilyen esetben az alapító-örökhagyó meghagyást rendel, a meghagyásként létesítendő alapítvány alapítója már nem ő, hanem a meghagyás kötelezettje, a végintézkedés valamelyik jogosultja lesz. Ha a kijelölt alapító nem teljesíti az örökhagyó rendelését, a bíróság ítéletével pótolja és hozza létre az alapító okiratot, és kötelezi a meghagyás kötelezettjét a vagyon juttatására.
Ha a halál esetére rendelt alapítvány nem tud létrejönni, a hatályos szabályozással egyezően, az alapítványrendelést közérdekű meghagyásnak kell tekinteni, ha az alapítvány célja a közérdekű lett volna. Magáncélú alapítványrendelés esetében pedig a vagyon a hagyaték részét képezi, és az örökösöket illeti.
XXIII. Cím
Az alapító okirat
A Javaslat a Ptk.-nál részletesebben szabályozza az alapító okirat kötelező tartalmi elemeit. Ezekről a kérdésekről az alapítónak az alapító okiratban rendelkeznie kell. Emellett a Javaslat – a korábbi bírói gyakorlat ellenkező felfogásával szemben: egyértelműen példálódzó módon – felsorol olyan kérdéseket is, amelyeket az alapító az alapító okiratban szabályozhat. Az új szabályozás alapvetően diszpozitív a jogi személy belső viszonyainak a kialakítása terén, ezért a Javaslatban meghatározottakhoz képest az alapítónak meglehetős szabadsága van az alapítvány szervezetének és működésének kialakítása terén. A Javaslat különbséget tesz a vagyon kezelése és felhasználása között. Erre azért van szükség, mert az alapítónak kell döntenie abban is, hogy célja megvalósítására az alapítvány magát a vagyont is felhasználhatja vagy csak a vagyon hozadékait fordíthatja működésére és célja megvalósítására, esetleg e két lehetőséget valamilyen módon kombinálnia kell. Az alapító jogosult abban dönteni, hogy a kuratóriumi tevékenységért jár-e díjazás, és az mekkora, de e döntési hatáskört átruházhatja más alapítványi szervre is, például a felügyelőbizottságra. A Javaslat az alapító okirat értelmezésére külön normát alkot, amely eltér a jogügyleti értelmezés általános szabályától, és az akarati elvet kodifikálja.
A Javaslat az alapító okirat módosításakor is kizárja a vagyonelvonás lehetőségét, ezzel is védve az alapítványi vagyonnak az alapító okiratban meghatározott céltól eltérő felhasználását. Ezt azzal éri el a Javaslat, hogy az alapítvány célja főszabály szerint nem is módosítható. Erre csak kivételes esetben kerülhet sor: ha a cél megvalósult vagy lehetetlenné vált, és az új célra maradt még elegendő vagyon. A Javaslat ezekben a kivételes esetekben abból indul ki, hogy a jogi személy túlélheti célját, mert a forgalom biztonságát jobban szolgálja, ha továbbra is életben marad. A cél módosítása adott esetben új csatlakozó belépésével és utólagos vagyonjuttatással összekötve is megtörténhet.
XXIV. Cím
Az alapítói jogok gyakorlása
Az alapítvány alapítója az alapítvány szervezetének része, hiszen számos alapítványi jogosultságnak és kötelezettségnek ő az alanya. Ezen jogok gyakorlását az alapító halála vagy jogutód nélküli megszűnése esetére is biztosítani kell. A Javaslat szerint az alapítói jogok és kötelezettségek akkor ruházhatók át, ha az alapító a vagyoni juttatást teljesítette. Az alapító halála vagy jogutód nélküli megszűnése esetére kinevezheti jogutódját. Ez speciális jogutódlás, kívül esik az öröklésen. Változás a hatályos joghoz képest, hogy az alapító egyes jogok gyakorlására alapítványi szervet is kijelölhet: kuratóriumot, felügyelőbizottságot, tanácsadó testületet vagy más – ellenőrzéssel vagy egyéb feladattal – felruházott szervet. Ennek a részleteit az alapító okiratban kell az alapítónak kidolgoznia. Minden egyes esetben fontos törvényi korlát, hogy a kinevezett szerv a vele kapcsolatos alapítói jogok gyakorlására nem jogosult, és nem láthatja el saját ellenőrzését. Ezért célszerű az alapító jogokat (az irányító, az ellenőrző és az információs jogokat) szétosztani az alapító okiratban az egyes alapítványi szervek között. Az alapító okirat kisebb, technikai jellegű módosításaira vonatkozó joggal (például címváltozás) a kuratórium is felruházható. Ha nincs megfelelő személy vagy szerv, az alapító jogokat a nyilvántartó bíróság gyakorolja. Ez nem azt jelenti, hogy a bíróság maga intézkedik az alapítvány belügyeiben, hanem azt, hogy erre kijelöl egy személyt, és ellenőrzi az illető működését.
Az alapítók dönthetnek úgy is, hogy jogaikat nem együttesen, hanem testületben gyakorolják. Választhatják az egyesületi szabályokat is; ebben az esetben a határozatképesség a többségi elven alapul, a szavazás pedig a jelenéten múlik, és egy alapító távolléte vagy makacssága nem tudja megbénítani az alapítvány életét. Az alapítók választhatják végül a kft. taggyűlési szabályainak alkalmazását is, a szavazati jogok mértékét szabadon állapíthatva meg.
XXV. Cím
Az alapítvány szervei
A Javaslat alapítványi szervként kötelező jelleggel csak kuratórium megalakítását írja elő. Az alapító – a magánautonómia talaján – további alapítványi szervek létesítéséről: ellenőrző, tanácsadó esetleg más szerv létrehozásáról is dönthet. Alapítványi szervek létesítését indokolhatja az alapítói jogok egy részének átruházása, a hatáskörök megosztása, eljárási szabályokkal a kedvezményezettek kiválasztásának szabályozása, belső ellenőrzési rendszer kialakítása, kedvezményezetti gyűlés részére információs jogok biztosítása, és sok minden más, amit az élet a racionális szervezet kialakítása érdekében szükségessé tehet. Ezen szervek hatásköre nem csorbíthatja a kuratóriumnak, a felügyelőbizottságnak és a könyvvizsgálónak a Javaslatban biztosított jogait.
Az alapítvány ügyvezető szervét a Javaslat a köznyelvben elfogadott nevén kuratóriumnak hívja. A kuratóriumnak legalább három természetes személyből kell állnia. Az alapító nagyobb létszámú kuratóriumot is nevezhet, és dönthet úgy is, hogy az alapítvány ügyvezetői feladatait egyetlen személy: a kurátor lássa el. A kuratórium tagjai az alapítvány vezető tisztségviselői, akikkel kapcsolatban a Javaslat – a jogi személyekre vonatkozó általános szabályokban lefektetetteken kívül – az alapító és a kedvezményezett tekintetében határoz meg kizárási és összeférhetetlenségi szabályokat. A kuratórium elnökét az alapító jogosult kijelölni, ha ezt a jogot az alapító okiratban fenntartotta magának, vagy más alapítványi szervet nem hatalmazott fel erre. Ilyen alapító okirati rendelkezések hiányában a kuratóriumi tagok egymás közül választanak elnököt. A kuratórium ülésének évi egyszeri kötelező összehívására vonatkozó rendelkezés fontos garanciális jellegű szabály az alapítvány folyamatos működése érdekében. Ugyanezen célból teszi lehetővé a Javaslat, hogy a kuratórium ülésének összehívását bármely kuratóriumi tag elérje.
Az alapító szabad belátása alapján dönthet felügyelőbizottság létesítéséről. A felügyelőbizottság a kuratórium (és az esetleges más alapítványi szerv) működését ellenőrzi, és az alapítónak számol be. Bizonyos vagyon-nagyság esetén ajánlott az alapítvány belső ellenőrzésének kialakítása az esetleges visszaélések megelőzése céljából. A jogi személyek általános részének vonatkozó szabályait itt is alkalmazni kell.
XXVI. Cím
Az alapítvány átalakulása és megszűnése
Az alapítvány – az alapító vagy az erre feljogosított alapítványi szerv döntése alapján – megszűnhet jogutódlással vagy jogutód nélkül. Más jogi formába az alapítvány nem alakulhat át; kizárólag alapítvánnyal (adott esetben: többel) egyesülhet, és (két vagy több) alapítványra válhat szét. Az eredeti alapítványi célt a jogutódlásnál meg kell őrizni, szétválásnál értelemszerűen elegendő, ha az egyik jogutód viszi tovább az eredeti célt. Több cél esetében a jogutód alapítványok osztozhatnak a célokon. A jogi személyek általános szabályait itt is figyelembe kell venni.
Az alapítvány – ha határozatlan időre alapították – csak akkor szüntethető meg, ha célját megvalósította vagy az lehetetlenné vált, és módosításra nincs lehetőség. Az alapító egyéb okból nem dönthet az alapítvány megszüntetéséről. A megszűnési okok beállta esetén az alapító dönthet a cél módosításáról, az alapítvány egyesüléséről vagy más olyan megoldásról, amely az alapítvány részben vagy egészben való megújulását szolgálja. Ha az alapító az alapítvány fennmaradása érdekében nem hoz intézkedést, a kuratóriumnak a megszűnési ok beálltát be kell jelentenie a nyilvántartó bírósághoz. A nyilvántartó bíróság felülvizsgálhatja a kuratórium bejelentésének megalapozottságát, és dönthet a megszűnési eljárás lefolytatásáról vagy annak elutasításáról. A Javaslat a kuratórium tagjainak személyes felelősségét állapítja meg a késedelmes megszüntetésből eredő károkozásokért, ezzel is arra ösztönözve a kuratóriumot, hogy megfelelő időben, lehetőleg további adósságok halmozása nélkül döntsön az alapítvány megszüntetéséről.
A jogutód nélkül megszűnő alapítvány vagyonára az alapító okiratban kijelölt személy tarthat igényt. Az alapítvány részére vagyont juttató személy (alapító, csatlakozó) és az ő hozzátartozói csak annyi vagyont kaphatnak az alapítvány jogutód nélküli megszűnése esetén, amennyit az alapítvány rendelkezésére bocsátottak. Az alapítvány ugyanis nem szolgálhat ingyenes vagyonszerzési csatornaként. Ha az alapító okirat nem tartalmaz jogosultat, vagy az nem képes vagy nem akarja a vagyont elfogadni, akkor az alapító joga, hogy a fennmaradó vagyonról döntsön. A jogutód nélkül megszűnő alapítvány vagyonának jogosultja csak azonos vagy hasonló célú alapítvány vagy egyesület lehet. Ha nincs alapítói rendelkezés, vagy az nem tud teljesedésbe menni, akkor a nyilvántartó bíróság jelöli ki a vagyon jogutódját, miután a kuratórium és a felügyelőbizottság véleményét kikérte.
NYOLCADIK RÉSZ
AZ ÁLLAM RÉSZVÉTELE A POLGÁRI JOGI JOGVISZONYOKBAN
A Polgári Törvénykönyv a polgári jogi jogviszonyok alanyaira vonatkozó szabályokat kíván megállapítani, és nem foglalkozik a közjogi jogalanyokra vonatkozó közjogi szabályozással. Ha közjogi funkciók ellátására létrejött szervezeteknek az alapítóik magánjogi jogalanyiságot, jogi személyiséget is kívánnak biztosítani, ezt a jogi személyekre vonatkozó általános szabályok alkalmazásával megtehetik.
Speciális rendelkezéseket igényel viszont az a helyzet, amikor az állam, mint egész, nem egyes szervein keresztül kíván magánjogi jogviszonyokban részt venni. A Javaslat kimondja, hogy erre az államnak mint jogi személynek lehetősége van. Természetesen az államnak mint jogi személynek szüksége van képviseletre, amit az államháztartásért felelős miniszter láthat el.
Azon túl, hogy az állam és az állami szervezetrendszerbe tartozó jogi személyek polgári jogi jogalanyok lehetnek, gyakorlati problémákat vet fel, hogy az ilyen jogviszonyokban vállalt vagy egyébként őket terhelő kötelezettségekért hogyan felelnek. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy a polgári jogi jogviszonyokban a helytállási kötelezettségük teljesítésének nem akadálya az, ha a közjogi, államháztartási szabályok szerint nem szerepel a költségvetésükben a polgári jogi jogviszonyban teljesítendő szolgáltatás fedezete. Az államháztartás részét képező szervezetek ilyenkor a költségvetésüket meghaladóan is kötelesek helytállni, és az államháztartási szabályoknak kell kidolgozniuk az ehhez szükséges fedezet biztosításának rendjét.
NEGYEDIK KÖNYV
CSALÁDJOG
ELSŐ RÉSZ
ALAPELVEK
A családjog szabályainak a Polgári Törvénykönyvbe való beépítése szükségessé teszi a Családjogi Könyv elején néhány olyan alapelv megfogalmazását, amelyek kifejezésre juttatják a családi viszonyoknak a Javaslat más szabályaiban elsődlegesen szem előtt tartott üzleti élet viszonyaitól való különbözőségeit. Ennek megfelelően a Javaslat négy fő elvet emel ki, amelyek a családjog vezérlő eszméit tömören megfogalmazzák. Ezek: a házasság és család védelme, a gyermek érdekének védelme, a házastársak egyenjogúságának elve, a méltányosság és a gyengébb fél védelmének elve.
A házasság és család védelmének elve az Alaptörvény L) cikkéhez kapcsolódóan azt juttatja kifejezésre, hogy a családjog szabályai elsősorban a családot, mint közösséget (az egyes családtagok közötti kapcsolatokat) védik. Ez kiterjed mind a törvény alapján létrejött családi kapcsolatokra (például házasság, leszármazás, örökbefogadás, gyámság), mind – az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának megfelelően – a törvény által szabályozott más együttélési formákra (pl.: élettársi kapcsolat, mostohaszülő-mostohagyermek, nevelőszülő-nevelt gyermek kapcsolat). A családnak mint közösségnek a védelmével szorosan összefügg a családi és az egyéni érdek összhangjának elve, amely a házasságról, a családról, a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvénynek (továbbiakban: Csjt.) a „társadalmi és egyéni érdek” összhangjának követelményét váltja fel. Az Alaptörvény L.) cikkében foglaltakkal összhangban a házasság kiemelt védelmet élvez a többi együttélési formához képest.
A kiskorú gyermek érdekének védelme 1995. óta a Csjt. alapvető céljai között is szerepel. Ez az alapelv kifejezésre juttatja, hogy valamennyi, a gyermekkel összefüggő jogviszony elsődleges rendezési szempontja a gyermek érdeke. A gyermek érdekeinek védelmében más törvény is rögzít magánjogi jellegű alapelveket (a gyermek személyiségi jogainak védelmén kívül a gyermeknek saját családjához illetve a családi környezethez, továbbá a származásának, vér szerinti családjának megismeréséhez és a rokonaival való kapcsolattartáshoz fűződő jogait). Ezek azonban a magánjogban (is) elvi jelentőségű tételek. Ezért a Javaslat – annak kiemelése mellett, hogy a családi viszonyokban a gyermek érdeke és jogai fokozott védelemben részesülnek – a gyermeknek a saját családjában való nevelkedéséhez, illetve, ha ez nem valósítható meg, lehetőleg családi környezetben való felnövekedéséhez és ebben az esetben is, korábbi kapcsolatai megtartásához való jogát szükségesnek látja a Könyv elején rögzíteni. Az alapelv a törvény számos részletrendelkezésében tükröződik. A gyermeknek a leszármazáson alapuló rokoni kapcsolatainak megállapítására vonatkozó jogától kezdve (apaság, anyaság, vérségi származás kiderítése örökbefogadásnál), a szülői felügyelet, az örökbefogadás és a gyámság körében az ítélőképessége birtokában lévő gyermek véleményének figyelembe vételén keresztül, az örökbefogadás és a gyámság azon rendelkezéseinek tartalmáig, amelyek biztosítják, hogy a gyermek a saját családjától csak törvényben meghatározott esetben, saját érdekében legyen elválasztható.
A házastársak egyenjogúságának elve ma már minden civilizált országban követelmény, és azt több nemzetközi dokumentum is tartalmazza. Az elv egyrészt a jogok és kötelezettségek egyenlőségét, másrészt a család ügyeiben való közös döntés jogát foglalja magában és áthatja a házastársak személyi, továbbá vagyoni viszonyaira vonatkozó rendelkezéseket éppúgy, ahogy a házastársakra mint szülőkre vonatkozó szabályokat. Az egyenjogúság két irányban is biztosított: egyfelől a házastársi kapcsolatban, másfelől a családi életben. Alapvető tartalma, hogy egyik házastársnak sincs hatalma a másik személye és vagyona felett, és nem élvezhet előjogokat a szülői felügyeleti jogok területén a másikkal szemben sem a házasság fennállása alatt, sem annak megszűnésekor. Az alapelv szoros összhangban van az Alaptörvény XV. cikkének (3) bekezdésében foglaltakkal, a nők és férfiak egyenjogúságának alapelvével. Külön alapelvként nevesíti a Javaslat a méltányosság és gyengébb fél védelmének elvét. A Csjt. csak a házastársak vagyoni viszonyainak rendezése körében tartalmaz szabályt a méltányosságra. A méltányos rendezés elvének azonban valamennyi családjogi jogviszonyban érvényesülnie kell, hiszen a családi viszonyok rendezése során fordulhat elő leginkább, hogy a jog betűjéhez való szigorú ragaszkodás méltánytalansághoz vezethet. A méltányosság érvényesítése természetesen nem a jogszabállyal szemben történik, hanem annak az eset egyedi körülményeihez mért, a felek méltányos érdekeit kölcsönösen mérlegre tevő alkalmazásában valósul meg. Hátterében az áll, hogy a családi kapcsolatok bonyolult szövedékébe a jogalkalmazó nehezen lát bele, és a bizonyítás is nehezebb, mint az üzleti élet viszonyaiban.
Szorosan összefügg a méltányossággal az érdekei érvényesítésében gyengébb fél védelme. Ez az elvárás a koránál, egészségi állapotánál, lehetőségeinél fogva segítségre szoruló, kiszolgáltatott fél helyzetének megfelelő figyelembe vételét jelenti. Lényegében mind a méltányosság, mind a gyengébb fél védelme, mint egymással szorosan összetartozó alapelvek azt kívánják kifejezésre juttatni, hogy a családjogi jogvitákban a jogalkalmazónak törekednie kell a viták kulturált, lehetőség szerint minden érintett félnek megbékélést hozó rendezésére.
MÁSODIK RÉSZ
A HÁZASSÁG
I. Cím
A házasságkötés
A házasságkötésről szóló cím a Csjt.-hez képest csak kisebb szerkezeti és szövegezésbeli változtatásokat tartalmaz, amelyeknek azonban elvi jelentősége is van. A szabályozás a házasság létrejöttére vonatkozó rendelkezésekkel kezdődik, amelyet a házasság megkötésére irányadó szabályok követnek (a házasságkötési folyamat rövid leírása, a magánjogi kapcsolat szempontjából legfontosabb, garanciális eljárási szabályok rögzítése azzal, hogy a részletes eljárási szabályokat külön törvény tartalmazza). A Javaslat a házasság létrejöttének feltételeit – azokat a tényezőket, amelyek nélkül a házasság nem jön létre – együtt tartalmazza. Ez a megoldás – a mai szabályozással szemben – markánsan elkülöníti egymástól a nem létező és az érvénytelen házasságot, ami gyakorlati szempontból az eltérő jogkövetkezmények miatt fontos: az érvénytelen házassághoz ugyanis számos ún. maradékjoghatás fűződik, míg a nem létező házasság semmiféle joghatás kiváltására nem alkalmas.
A házasság létrejöttének feltételeinél a Javaslat – összhangban az Alaptörvény L.) cikkében foglaltakkal – egyértelműen kifejezésre juttatja azt, hogy házasság csak férfi és nő között jöhet létre. A Javaslat azt a minimumot, hogy a házasfelek a házasságkötésnél személyesen és együttesen legyenek jelen, a házasság létezési feltételeként állapítja meg. A Javaslatba kerül az a rendelkezés, hogy ha a házasulók vagy azok egyike „a nyilatkozatot feltételhez vagy időhöz köti”, közöttük a házasság nem jön létre. Az tehát, hogy ilyen megkötés ne történjék – a házasságkötésre irányuló együttes és személyes kijelentés mellett – létezési feltétel, s mint ilyennek (más külföldi Kódexekhez hasonlóan), szintén a magánjogban van a helye. A Javaslat hatályoshoz képest kissé bővített szövege kifejezésre juttatja tehát, hogy a házasulók egymás jelenlétében, személyesen tett akarat kijelentésének kölcsönös megtörténtével valósul meg a házasságkötés. A házasság létrejöttét az anyakönyvvezető nyomban megállapítja: szóban kinyilvánítja, hogy a házasság a törvény értelmében létrejött.
A Javaslat által rögzített létezési feltételek hiányában a házasság nem jön létre akkor sem, ha az valamilyen okból anyakönyvezésre került. Bármennyire csekély is az ilyen esetek előfordulásának valószínűsége, a törvénynek választ kell adnia arra, hogy ha a házasság – a közokiratban foglaltak ellenére – nem áll fenn, vagy annak ellenére, hogy nincs róla közokirat, fennáll, milyen hatóság, kinek a kérelmére állapíthatja ezt meg. Annak megállapításához, hogy nem létező házasságról van szó, nincs szükség bírósági ítéletre, de még az sem szükséges, hogy a nem létező házasságra vonatkozó bejegyzést az anyakönyvből töröljék. A nem létező házasságot úgy kell tekinteni, mintha meg sem kötötték volna, vagyis ahhoz semmiféle jogkövetkezmény nem fűződik.
A Javaslat szerint a házasság létezésével vagy nemlétezésével kapcsolatban szóba jöhető esetek egy része igazgatási úton: a hiányzó anyakönyvi bejegyzés utólagos megtörténtével az anyakönyvi jogszabályok szerint az anyakönyvezett adatok kijavításával, kiegészítésével rendezhető. Ha erre nincs mód, bírósági úton: státuszperben is lehetőség van a házasság létrejöttével kapcsolatos vita rendezésére. A kérelem előterjesztése illetve a per megindítása – szemben a házasság érvénytelenségének megállapításával – nincs határidőhöz kötve. A házasság létezésének megállapítása iránti per célja annak kimondása, hogy a házasság a törvényben előírt feltételek fennállása folytán létrejött. A nemlétezés iránti per annak megállapítása iránt folyik, hogy a házasság a törvényben előírt feltételek hiányában egyáltalán létre sem jött. Ilyen per indítására kerülhet sor akkor, ha például a házasságot az anyakönyvbe bejegyezték, de vitás, hogy tettek-e házasságkötési nyilatkozatot, illetve annak mi volt a tartalma.
A Javaslat a házasságkötés folyamatának leírásánál a folyamatnak a magánjog szempontjából leglényegesebb elemeit tartalmazza. Ennek a folyamatnak is két szakasza van: a házasságkötést megelőző eljárás és maga a házasságkötés. A házasságkötést megelőző eljárást az anyakönyvi jogszabályok részletesen szabályozzák, a magánjogi kódexben csupán a legfontosabb elemek kiemelése indokolt. Ezek a következők: a házasulók kijelentése, hogy tudomásuk szerint nem áll fenn házassági akadály és ezzel összefüggésben a házasságkötés jogi feltételeinek igazolásához szükséges jogszabályban előírt okiratokat bemutatták (a jogi feltételek közül nem mindegyiket lehet és kell okirattal igazolni), valamint a házasságkötés előtt szükséges nyilatkozatok megtétele (megállapodás a házassági névről illetve a születendő gyermekek családi nevéről).
A Javaslat rendelkezik a házasságkötés lefolyásának leglényegesebb szabályairól, az ún. alaki szabályokról. A Javaslat a házasságkötési eljárás két lényeges elemét emeli ki, a két tanú jelenlétét és a nyilvánosságot. Utóbbi feltétel nem minden esetben szükséges azonban az érvényes házasságkötéshez. A házasságkötés helyszínét illetően a Javaslat nem tartalmaz külön rendelkezést a mai szabály helyett („rendkívüli körülmények esetén” köthető meg a házasság az önkormányzat hivatalos helyiségén kívül). Általában a házasságkötésre az anyakönyvvezető hivatalos helységében kerül sor, de számos esetben van igény az ettől való eltérésre, amit a jegyző engedélyezhet.
A külföldi elemet tartalmazó házasságkötés magánjogi szabályai a nemzetközi magánjogról szóló jogszabályban rendezettek, az adminisztratív többletfeltételeket pedig az anyakönyvi jogszabályok rögzítik. Ezek közül a magánjogi jellegű rendelkezések sem tartoznak a Ptk. Családjogi Könyvébe.
II. Cím
A házasság érvénytelensége
I. Fejezet
A házasság érvénytelenségének okai
Magyarországon a házasság érvénytelenségének mint jogintézménynek a csökkenő gyakorlati jelentőségét mutatja, hogy a házassági bontóperek nagy száma mellett érvénytelenítési per az elmúlt évtizedekben csak elvétve fordult elő. Sem a gyakorlat igényei, sem elvi okok nem indokolják tehát az érvénytelenségre vonatkozó szabályok lényeges módosítását.
A Javaslat a Csjt.-hez képest, a házasságkötés feltételeit illetően, további szűkítést tartalmaz a nem vérrokon hozzátartozói körben, mellőzi továbbá az érvénytelenségi okok közül a házasságkötés alakiságainak megsértését. A hatályos szabályok kisebb mértékben módosulnak az érvénytelenségi okok sorrendje, az érvénytelenségi ok elhárítása (elhárulása) vonatkozásában, és egyes hiányos rendelkezések kiegészítésére valamint fogalmazásbeli pontosításokra is sor kerül.
Az érvénytelenségről szóló szabályozás a Csjt. szerkezetéhez képest annyiban változik, hogy a Javaslat először meghatározza az érvénytelenségi okokat (házassági akadályokat), majd – azoknál az érvénytelenségi okoknál, amelyeknél az lehetséges – az érvénytelenség elhárításának módját tartalmazza. Az érvénytelenség orvoslására természetszerűen csak a házasság fennállása alatt kerülhet sor, ami a megszövegezésben („fennálló házasság”, „házasság fennállása alatt”) megfelelően kifejezésre jut. Az érvénytelenségi ok elhárulásával a házasság – a Javaslatban foglalt kivétellel – a megkötésének időpontjától érvényessé válik. A Javaslat rendelkezik még az érvénytelenség megállapításának menetéről, joghatásáról, az érvénytelenítési per indítására jogosultak köréről és az érvénytelenítésre nyitva álló határidőkről. A szabályozás kiegészül azzal – az eddig Pp.-ben szabályozott rendelkezéssel –, hogy kik ellen kell a jogosultaknak a keresetet megindítani (az érvénytelenítési per alperesei).
Az érvénytelenségi okok sorrendjét a Javaslat a jelenlegitől eltérő logikai rendszerben határozza meg. Ez a következő: a házasságkötési képesség hiánya (házasságkötési korhatár el nem érése, házasságkötésre képtelen állapot) és a házasság intézményével össze nem férő kapcsolatok (meghatározott rokoni, hozzátartozói kör, kettős házasság). A hatályos jog a fentieken túl a házasságkötés alakiságainak megsértése miatt is érvényteleníthetővé teszi a házasságot, két esetben: ha megkötésénél az anyakönyvvezető nem hivatalos minőségben járt el, vagy, ha a házasfelek a házasságkötésre irányuló kijelentésük megtételekor nem voltak együttesen jelen. Az utóbbit – az együttes jelenlét követelményét – a Javaslat a házasság létezési feltételeként és nem érvényességi feltételként szabályozza. Az anyakönyvvezető hivatalos minőségben való eljárását pedig az érvénytelenségi okok köréből azért mellőzi, mert az a mai anyakönyvi szabályok mellett a házasfelek számára is felismerhető módon, megfelelően nem értelmezhető.
II. Fejezet
A házasság érvénytelenségének megállapítása
Nincs változás a hatályos joghoz képest abban a tekintetben, hogy a házasság az érvénytelenségi ok fennállása esetén is csak akkor érvénytelen, ha a bíróság azt, az arra jogosult keresete alapján, megállapítja. A házasság érvénytelenítése körében hiányzik a Csjt.-ből annak kimondása, hogy mi az általános jogkövetkezménye annak, ha a házasság – bírói ítélet megállapítása szerint – érvénytelen. Ennek a tartózkodásnak alapja lehet, hogy az érvénytelen házassághoz számos ún. maradékjoghatás fűződik (például a házasságból született gyermek apaságának vélelme, névviselés, vagyonjogi hatások az ún. vélt házasság esetén, ezen keresztül öröklési jogi jogkövetkezmények). Az érvénytelen házasság tehát egyáltalán nem jogkövetkezmények nélküli házasság. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a házasság érvénytelenségének megállapítása a házastársakat a házasságkötés előtti személyi állapotába helyezi vissza; a főszabály tehát az, hogy az érvénytelen házassághoz a házasságból eredő jogok és kötelezettségek nem fűződnek, és kivételként a törvény nevesíti azokat a jogkövetkezményeket, amelyek az érvénytelenség ellenére fennmaradnak. Ezen az elvi alapon lehet egyébként az érvénytelen házasságot a nem létező házasságtól elhatárolni: a nem létező házassághoz ugyanis semmiféle jogkövetkezmény nem fűződik, az ilyen „házasságban” élés legfeljebb élettársi kapcsolatnak minősülhet.
III. Cím
A házasság megszűnése
1. A Javaslat a házasság megszűnésének eseteit és az egyes esetekben a megszűnés időpontját a hatályos joggal egyezően tartalmazza, ennek megfelelően a házasság megszűnik az egyik házastárs halálával, illetve a házasság bírósági felbontásával.
2. A Javaslat részletesen szól a házasság felbontásának anyagi jogi szabályairól. A házassági bontójog a Csjt. szabályaihoz hasonlóan a feldúltsági elvet követi. A Javaslat a házastársak egyező akaratnyilvánításán alapuló („közös megegyezéses”, helyesen: megegyezéses) és a nem megegyezésen alapuló bontás szabályait a mainál élesebben választja szét. Természetesen nemcsak akkor nem megegyezéses a bontás, ha az egyik házasfél kéri a házasság felbontását, a másik pedig ellenzi azt, hanem akkor sem, ha mindketten kérik (vagy egyik kéri, másik nem ellenzi) a bontást, de valamelyikük nem kívánja mellőzni a házasság megromlására vezető okok és körülmények vizsgálatát, vagy nem tudnak megállapodni azokban a járulékos kérdésekben, amelyekben megegyezésük az egyező akaratnyilvánításon alapuló bontás feltétele. De ritkán az is előfordul, hogy a felek egyezségét a bíróság nem hagyja jóvá. A jogalkalmazás a kétfajta bontást évtizedek óta eltérő szempontok alapján folytatja le. Mégis a Csjt.-nek a bontásra vonatkozó szabályai [Csjt. 18. § (1)–(2) bek.] nem adnak teljesen világos választ a kétfajta bontás közti különbségre: a törvény szövegében a házastársak megegyezése csupán, mint a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásának bizonyítéka, a járulékos kérdésekben való egyezség pedig, mint az egyező akaratnyilvánítás véglegességét igazoló tény jelenik meg. A nem megegyezéses bontásnál a törvény még példálózva sem említi meg, hogy a házasság „teljes és helyrehozhatatlan megromlásának” megállapítása körében mely tényezőknek lehet szerepe.
3. A Javaslat a hatályos joggal egyezően tartalmazza, hogy a bíróság a házasságot bármelyik házastárs kérelmére akkor bontja fel, ha az teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott (a „teljesen” szó a házasélet valamennyi elemére való kihatást, a „helyrehozhatatlanul” szó a visszafordíthatatlanságot fejezi ki, a megromlás a tönkremenetelt, meghiúsulást jelenti). Elhagyja ebben a mondatban a házastársak közös kérelmére utalást, mert a „bármelyik házastárs” kifejezésben benne van, hogy a bontásra csak az egyik házastárs, valamint a házastársak külön-külön vagy együttesen előterjesztett kérelmére is sor kerülhet. Az objektív bontás elvét hangsúlyozandó, a Javaslat beiktat egy magyarázó mondatot arra vonatkozóan, hogy miből lehet elsősorban következtetni a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlására. A bírói gyakorlatban felmerült tipikus esetekben az életközösség megszűnése (végleges megszakadása) és az életközösség helyreállításának kilátástalansága az, ami a nem vétkességen alapuló bontási rendszerben ebből a szempontból elsődleges jelentőségű. Az életközösség visszaállításának kilátástalanságát pedig a bíróság az életközösség megszűnésére vezető folyamat és a különélés időtartama alapján állapíthatja meg, természetesen nemcsak ezeket a kiemelt tényezőket, hanem az eset összes körülményeit vizsgálva.
4. A Javaslat a megegyezésen alapuló bontás jogintézményét, illetve feltételeit is a jelenlegitől részben eltérően építi fel. Nem tartja fenn azt a megoldást, hogy a házastársak bontásra irányuló egyező akaratnyilatkozata csak, mint a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásának a bizonyítéka értékelendő, hanem a bíróság feladatává önmagában a két egybehangzó akaratnyilatkozat (a „megegyezés”) véglegességének és befolyásmentességének vizsgálatát teszi. Erről a bíróság – a kialakult gyakorlatnak megfelelően – elsődlegesen a felek személyes meghallgatásának alapján győződhet meg (lényegében azt keresi, hogy befolyásoltságra utaló tény nem merült-e fel). Abból indul ki ugyanis, hogy két felelősen gondolkodó ember akkor tesz ilyen, a saját és családja további sorsára nézve meghatározó közös nyilatkozatot, ha a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlása valóban bekövetkezett. Ez a megoldás összhangban áll azzal, hogy a jogrendszerek többsége a megegyezésen alapuló bontást önálló bontási lehetőségként ismeri el. A Javaslat az egyértelműség és a bontás két fajtája közti eltérés hangsúlyozása kedvéért kimondja, hogy a végleges elhatározáson alapuló, befolyásmentes megegyezés esetén a bíróság a házasságot a megromlás okainak, folyamatának vizsgálata nélkül bontja fel.
5. A megegyezésen alapuló bontásnak azonban minden jogrendszerben, amely ezt a bontási formát ismeri, további feltételei vannak; nevezetesen, hogy a megegyezés a bontáshoz kapcsolódó járulékos kérdésekre, vagy legalábbis azok egy részére is kiterjedjen, illetve emellett (vagy ettől függetlenül) a házastársak meghatározott idő óta külön éljenek. A Csjt. [Csjt. 18. § (2) bekezdés] is így határozza meg – éspedig vagylagosan állapítva meg – az egyező akaratnyilvánításon alapuló bontás feltételeit. E szerint az szükséges, hogy a házastársak a közös gyermek elhelyezése, tartása, a szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás, a házastársi tartás, a közös lakás használata, valamint – az ingatlanon fennálló közös tulajdon kivételével – a házastársi közös vagyon kérdésében megegyezzenek és egyezségüket a bíróság jóváhagyja. Megegyezés alapján bontható fel a házasság akkor is, ha legalább három év eltelt a házastársak életközösségének megszakadása óta úgy, hogy külön lakásban élnek és igazolják, hogy a közös gyermek elhelyezését, valamint tartását a gyermek érdekeinek megfelelően rendezték.
A Javaslat nem követeli meg a házastársaktól a sokkal bonyolultabbá és időigényesebbé vált vagyoni kérdésekben való megegyezést ahhoz, hogy egyszerűbben elválhassanak. Ez a változtatás figyelemmel van arra, hogy napjainkban a vagyoni viszonyok sokkal összetettebbekké váltak: üzletrészek, tagsági viszonyok, más vagyoni értékű jogosultságok és ezekkel járó vagyoni természetű kötelezettségek is jelentős elemei a házastársak vagyonának (amelyek a közös vagyon megosztása során a megosztás nehézségi fokát illetően inkább az ingatlanokéhoz közelítenek). Az ingatlan közös tulajdonának megszüntetése ma sem feltétele a megegyezéses válásnak (ami egyébként a vagyoni kérdések egységes rendezése elvével nincs összhangban), az említett, sokszor nagyon összetett vagyoni elemeket is magukban foglaló vagyontárgyak megosztásával kapcsolatban pedig a gyors és átgondolatlan egyezségkötés csak az utólagos jogvitáknak, az egyezségek megtámadásának a számát szaporítaná. Ezért a Javaslat a megegyezéses bontás jogi feltételei közül a közös vagyon megosztásában való megegyezést nem tartja fenn. Ez a megoldás természetesen nem jelenti azt, hogy a felek a közös vagyon megosztása kérdésében ne köthetnének perbeli egyezséget a bontóperben.
A megegyezésen alapuló válás másik Csjt. adta lehetőségének az alkalmazására (a házastársak között három éve megszakadt az életközösség úgy, hogy külön lakásban élnek) a bírói gyakorlatban elenyészően kevés esetben kerül sor. Ennek oka egyrészt az, hogy a hazai lakásviszonyok között a külön lakásban élés nehezen valósítható meg, másrészt, hogy az életközösség megszűnésétől a bontókereset benyújtásáig a házasfelek ritkán várnak több évig, a bontóperek tapasztalatai szerint a bontópert megelőző különélés ideje az esetek többségében a hat hónapot sem éri el. Az érvek többsége – különösen az életszerűség és a gyermek érdeke – amellett szól tehát, hogy a hároméves különélésen alapuló egyszerűbb bontási forma szűnjék meg. Ezért azt a Javaslat nem tartalmazza.
A Javaslat arra vonatkozó rendelkezései, hogy miben kell a házasfeleknek megegyezniük és mely esetekben, a „Szülői felügyelet” című rész új fogalomrendszeréhez igazodik (a szülők között nem gyermekelhelyezésre, hanem „a szülői felügyelet rendezésére” kerül sor. A Javaslat különbséget tesz a megegyezés tárgya vonatkozásában a szerint, hogy a felek a szülői felügyeletet közösen gyakorolják a későbbiekben vagy sem. Ha a szülők a szülői felügyelet közös gyakorlásáról állapodnak meg, akkor a közös megegyezéses válás feltétele, hogy a gyermek lakóhelye és tartása kérdésében megegyezzenek, illetve megállapodjanak a közös lakás további használatáról, valamint ha bármelyik fél kéri, a házastársi tartás kérdéséről, és perbeli egyezségüket a bíróság jóváhagyja. Ebben az esetben a kapcsolattartás kérdésében nem kell megegyezniük a bíróság előtt. A közös szülői felügyeletet a szülők gyakorolhatják úgy, hogy a gyermek váltva az egyik vagy a másik szülőnél van elhelyezve, illetve megállapodhatnak abban is, hogy a gyermek állandóan az egyik szülőnél lakik és rendszeres időközönként kapcsolatot tart a másik szülővel. A gyermek lakóhelye és tartása kérdésében való megállapodás bírói egyezségbe foglalásának különösen az utóbbi esetben van kiemelt jelentősége. A gyermeket nevelő szülőnek a napi szükségletek biztosításán túl mindig több váratlan költsége merülhet fel a gyermek iskoláztatása, betegápolása kapcsán, mint annak, aki csak hétvégén találkozik a gyermekkel. Nyilvánvalóan hosszabb életű lehet a szülői felügyelet közös gyakorlása, ha a szülők úgy válnak el, hogy a gyermek tartásában és lakóhelyében is meg tudnak már a váláskor állapodni és a bíróságnak van mérlegelési lehetősége arra vonatkozóan, hogy megállapodásuk a gyermek érdekében áll-e vagy sem. Más a helyzet akkor, ha a felek a válás után nem kérnek közös szülői felügyeletet. Ebben az esetben elsődlegesen meg kell egyezzenek arról, hogy a szülői felügyeletet ki gyakorolja (a gyermek lakóhelye ilyenkor automatikusan a szülői felügyeletet gyakorló szülő lakóhelyéhez igazodik). Meg kell állapodjanak a gyermekkel kapcsolatban a gyermek tartásáról, dönteni kell a közös lakás használatáról, illetve a házastársi tartás kérdésében. Továbbá – a közös szülői felügyelettől eltérően – ebben az esetben lényeges, hogy a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartásról való megállapodásuk is bírói egyezség tárgya legyen.
6. A Csjt. az európai gyakorlattal összhangban tartalmaz szabályt arra nézve, hogy a házasság felbontásánál a közös kiskorú gyermek érdekét figyelembe kell venni. Ezt a – bontás valamennyi formájánál meghatározó – követelményt a Javaslat is elvi jelentőségű rendelkezésként rögzíti. A gyermek érdeke azonban eltérően jelentkezik a bontóperben, attól függően, hogy szülei válásáról vagy az őt közvetlenül érintő járulékos kérdések mikénti rendezéséről van szó. Bár a gyermek érdekét a bíróságnak abban a kérdésben is mérlegelnie kell, hogy bontsa-e fel a házasságot, vagy a kereset elutasítására kerüljön-e sor, a valóban teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott házasságot, amelyben az életközösség helyreállítására nincs remény, a gyermek érdekében sem lehet fenntartani. A gyermek érdeke tehát a bontás kérdésében egy a fontos mérlegelendő szempontok közül, az elsődleges követelmény inkább az, hogy a házasság a gyermek számára a lehető legkisebb megrázkódtatással szűnjék meg. Más a helyzet a gyermekre kiható járulékos kérdésekkel – mint a szülői felügyelet rendezése, a tartás, a különélő szülővel való kapcsolattartása – kapcsolatban. Ezekben az esetekben a gyermek érdeke már nem csupán egy a vizsgálandó szempontok közül, hanem elsődlegesen a gyermek érdekének kell érvényesülnie, amint azt a Gyermek Jogairól szóló New York-i Egyezmény 3. cikkének 1. pontja is tartalmazza. A Javaslat ezt a különbségtételt a normaszövegben megjeleníti.
7. A Javaslat kifejezetten utal arra, hogy a házastársak a házassági bontóper előtt vagy a bontóper alatt közvetítő segítségét is igénybe vehetik. A gyermek érdekével, további kiegyensúlyozott fejlődésével is összefügg, de a válni akaró házastársaknak is segít a kulturált válásban és a vitás kérdések megegyezéses rendezésében a mára már a világ számos országában bevezetett mediációs eljárás, amelyet az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a családi közvetítésről szóló R (98) 1. sz. Ajánlása is bevezetésre javasol a tagállamoknak. A külföldi tapasztalatok alapján a bírósági eljárástól független, a felek önkéntes részvételén és aktív közreműködésén alapuló mediáció alkalmasabbnak tűnik a konfliktusok felelős, egyetértő – és a későbbi jogvitákat inkább kizáró – megoldására. A mediációs eljárásnak a családjogi hatósági eljárásokba való bekapcsolása miatt részben az anyagi jogi, részben az eljárásjogi szabályok módosítására, kiegészítésére van szükség. Ebből az anyagi jogi szabályok között a mediációt két nagy területen indokolt megjeleníteni: a házasság felbontásával összefüggő vitás kérdések lehetséges rendezési útjaként, valamint a szülői felügyelet körébe tartozó, a bontópert követően felmerülő (elsősorban a gyermeket érintő) vitás ügyekben, esetleg kötelezően. (Az utóbbiról a Javaslat „A szülői felügyelet” szabályainál rendelkezik).
A Javaslat csak utal a konfliktus rendezésének erre az új, alternatív lehetőségére, valamint arra, hogy kinek a kezdeményezésére kerülhet sor és mi a joghatása a mediációs eljárás eredményeként létrejött megállapodásnak. Rögzíti, hogy a házastársak mind megromlott kapcsolatuk helyrehozatala (a „békítés”) mind a házasság felbontásával összefüggő vitás kérdések rendezése érdekében már a házassági bontóper megindítása előtt igénybe vehetik a közvetítést, de arra közös elhatározásukból vagy a bíróság kezdeményezésére a bontóper alatt is sor kerülhet. A bíróság a közvetítői eljárást nyilván akkor fogja kezdeményezni, ha a felek hajlandóságot mutatnak a békülésre, illetve a vitás kérdés rendezésére vagy közöttük csupán részletkérdésekben van vita. A közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodás perbeli egyezségbe foglalható és ennek megfelelően – bírósági jóváhagyás esetén – az egyező akaratnyilvánításon alapuló bontás alapjául szolgál. A mediációs eljárás bevezetése természetesen az eljárásjogi szabályok kiegészítését és módosítását is igényli.
8. A Javaslat a Csjt. mintájára határozza meg a házasság felbontása iránti per megindításának feltételeit, kiegészítve azokat – az érvénytelenítési per Javaslat szerinti szabályaihoz hasonlóan – a per alperesének: a másik házastársnak a megjelölésével, valamint annak törvényben való rögzítésével, hogy a bontóítélet mindenkivel szemben hatályos.
IV. Cím
A házastársak személyi viszonyai
III. Fejezet
Általános rendelkezések
A házasság megkötésével a házastársak között jogokat és kötelezettségeket magában foglaló kapcsolatrendszer jön létre. A kapcsolatok részben a házastársak közötti viszonyokat, részben a közös gyermek irányában, a közösen gyakorolt felügyelet keretében megnyilvánuló viszonyokat foglalnak magukban. A házastársi jogviszony egyrészt személyi, másrészt vagyoni jogokra és kötelezettségekre terjed ki. A mindkét tekintetben megkívánt egyenlőség a családjognak alapelve, amely nemzetközi egyezményekben megfogalmazott elvárás is („A házastársak a házasélet és a család ügyeiben egyenjogúak; jogaik és kötelezettségeik egyenlőek”).
A házastársak személyi viszonyait ma már elsősorban erkölcsi normák szabályozzák; ezért ebben a körben csak néhány olyan, elvi jelleggel megfogalmazott szabály rögzítése indokolt, amelyek kifejezésre juttatják a házastársak autonómiáját és együttműködését. A Javaslat három olyan szabályt állít fel, amelyek meghatározzák a személyi viszonyok jogi kereteit: egyrészt a hűségre, a kölcsönös együttműködési és támogatási kötelezettségre, másrészt a döntési jogkörökre, harmadrészt az e jogkörök részét képező, de jelentőségénél fogva külön kiemelt lakóhely megválasztására vonatkozó szabályt. Hagyományosan a házastársak személyi viszonyai körében szabályozza a családjog a házastársak névviselését is.
A hűség és az együttműködési kötelezettség előírása lényegében a házastársak, mint tartósan együttélő férfi és nő mindenre kiterjedő összetartozását, egymással való szolidaritását juttatja kifejezésre. A joggyakorlat a „hűség” követelményét a Csjt. hatályba lépésétől kezdve ebben a szélesebb értelemben fogja fel, amely magában foglalja valamennyi, a másik házastárs érdekeit sértő magatartás tilalmát.
Az egymás támogatásának kötelezettsége részben személyes, részben vagyoni kötelezettség, a házassági viszonyban azonban a személyi oldalnak (a másik házastárs egyénisége fejlődésének előmozdítása, továbbtanulásának elősegítése, gondozás, betegségben ápolás stb.) van meghatározó szerepe. A támogatási kötelezettség vagyoni oldala, a tartási kötelezettség szintén ebből a rendelkezésből vezethető le, miután „A házastársi tartás” címben a Javaslat a különélő, illetve az elvált házastárs tartásáról rendelkezik. Következésképp az együttműködési kötelezettség a házasság felbontását követően is fennáll.
Abból az alapelvi tételből, hogy a házastársak egyenjogúak, vagyis egyiknek sincs hatalma a másik személye és vagyona felett, következik, hogy a döntéseikben is tekintettel kell lenniük egymás és a család érdekeire. A Javaslat kimondja, hogy a házastársak a házasélet és a család ügyeiben közösen döntenek, a személyüket érintő ügyekben azonban önállóan, de a család érdekét szem előtt tartva. Mindkét esetben korlátja döntési joguknak kiskorú gyermekük érdeke, de kölcsönösen tekintettel kell lenniük egymás érdekeire is.
Valamennyi európai családjogi törvény tartalmaz a lakóhely közös megválasztásával kapcsolatban szabályt, és ezt rögzíti az Európa Tanács Miniszterek Bizottságának R (78) 37 sz. Határozata is (II/5.) pont. Ennek értelmében mindkét házastársnak egyenlő joga van ahhoz, hogy a család közös lakóhelyét kiválassza vagy a másik házastársétól különálló lakóhelyet válasszon. Lakóhely alatt mind az állandó, mind az ún. szokásos tartózkodási helyet érteni kell. A közös lakás a család hajléka, a házastársak (és gyermekeik) együttélésének színtere, aminek az e lakás használatára vonatkozó rendelkezések szempontjából is jelentősége van. Ezért a Javaslat szükségesnek tartja, hogy a „lakás” szót „lakóhely”-re cserélve, annak megválasztásában a házastársak egyetértése – a közös döntési jog általános szabálya mellett – kiemelten szerepeljen a Családjogi Könyv rendelkezései között.
IV. Fejezet
A házastársak névviselése
A Javaslatnak a házastárs (volt házastárs) névviselésére vonatkozó rendelkezései alapvetően a Csjt. rendelkezéseivel azonosak, különös tekintettel arra, hogy a jogterület felülvizsgálata a közelmúltban megtörtént.
V. Cím
A házastársi tartás
1. A házastársi tartásnak alapvetően két esetkörével kell a jogalkotónak számolnia: a házasság felbontását követő tartás kérdéseivel és a házasság felbontása nélkül a házassági életközösség megszűnése esetére bekövetkező tartás esetével. Ez utóbbi vonatkozhat az életközösség megszűnése és a házasság felbontása közötti időszakra és arra az esetre is, ha az életközösség megszűnését utóbb nem követi a házasság felbontása. A Csjt. a házastársi tartás jogszabályi rendezést kívánó ezt a két esetét két különböző helyen, részben azonos, részben eltérő szabályokkal rendezi. Sem a két eset különböző helyen való rendezése, sem a részben eltérő feltételek előírása nem indokolt. A Javaslat ezért, a Csjt.-től eltérően, azt a megoldást követi, hogy a házastársak személyi viszonyaira vonatkozó szabályokat követően, külön címben rendelkezik a házastársi tartásról mind az életközösség megszűnése, mind a házasság felbontásának esetére, és a tartási jogosultság, valamint a tartási kötelezettség feltételeit mindkét esetben azonosan rendezi.
A családjogi tartásnak számos olyan szabálya van, amelyek a hozzátartozók közötti tartás valamennyi esetére egyaránt vonatkoznak. A Javaslat ezeket a szabályokat „A rokontartás” címben, „A rokontartás közös szabályai” című fejezetben tartalmazza. Ezeknek az általános szabályoknak a megismétlése a rokontartás speciálisan szabályozott eseteiben, így a házastársi tartás szabályai között – szükségtelen. Ezért a Javaslat a házastársi tartásról szóló címben csupán a házastársakra vonatkozó speciális szabályokat emeli ki (csak ott ismétli meg az általános szabályt, ahol e nélkül a speciális nem lenne megfelelően értelmezhető), majd egy utaló szabállyal kapcsolja azokat az általános rendelkezésekhez. A Javaslat utaló szabállyal rendezi tehát, hogy mely esetekben kell a házastársi tartásra az általános szabályokat megfelelően alkalmazni. Ezek a tartás mértékére, szolgáltatásának módjára és időtartamára – beleértve ezek megállapodáson alapuló rendezésének elsődlegességét – valamint az említettek megváltoztatására, továbbá a tartáshoz való jog megszűnésére és megszüntetésére vonatkozó szabályok. A házastársi tartáshoz való jog megszűnésének speciális esete, ha a jogosult újabb házasságot köt, vagy élettársi kapcsolatokat létesít, ezért ezt a Javaslat külön kimondja.
2. A törvényen alapuló házastársi tartás általános előfeltételeit a Javaslat a hatályos joggal egyezően rendezi. Ezek a jogosult oldalán azt követelik meg, hogy ő a tartásra önhibáján kívül rászorult legyen, és ne legyen a tartásra érdemtelen, a kötelezett oldalán pedig azt, hogy ő a tartás nyújtására saját megélhetésére és az őt mások irányában terhelő tartási kötelezettségre figyelemmel is, képes legyen.
A volt házastárs tartási igényének az az elvi alapja, hogy a házasság a családjog alapintézménye, amelyet alkotmányos védelem övez. A házasság alapintézmény- jellegéből következik, hogy a házasfelek felelőssége egymás iránt a házasság felbontását követően sem szűnik meg teljesen. A házastárs tehát volt házastársáról is köteles anyagilag gondoskodni, ha az a tartásra rászorul. Ennek az elvnek az igazságos érvényesüléséhez azonban bizonyos korrekciókra van szükség. Nyilvánvaló, hogy kevésbé lehet elvárni a volt házastárssal szembeni szolidaritást a házassági életközösség megszűnését követő hosszabb idővel, tehát akkor, amikor a valóságos együttélés már évekkel korábban megszűnt, mint ahogy a volt házastárs rászorultsága a tartásra bekövetkezett, valamint akkor is, ha az együttélés igen rövid ideig tartott és a házasságból gyermek sem született. A Csjt. az első esetre azt a korlátozást tartalmazza, hogy ha a volt házastárs a tartásra a házasság felbontását követő öt év eltelte után válik rászorulttá, volt házastársától csak különös méltánylást érdemlő esetben követelhet tartást. Ezt a szabályt a Javaslat annyiban változtatja meg, hogy az ötéves határidő kezdetét az életközösség megszűnésének időpontjához köti, mivel a házasság tartalmát, amelynek alapján a volt házastárs anyagi támogatása elvárható, az életközösség fennállása adja.
3. A Javaslat szükségesnek ítéli megfelelően tág, rugalmasan alkalmazható körülírással meghatározni az érdemtelenség törvényi fogalmát. Ennek indoka, hogy az érdemtelenség meghatározását jelenleg csak a bírói gyakorlat (a Legfelsőbb Bíróság többszörösen módosított V. Polgári Elvi Döntése) tartalmazza. A házastárs tartásra való érdemtelenségének elbírálásánál a gyakorlat különválasztja a házasság felbontásakor, illetve a házasság megszűnését követően értékelhető magatartásokat. Az előbbi esetben a házasság megromlására vezető súlyosan felróható magatartásnak tulajdonít jelentőséget, hangsúlyozva, hogy vizsgálni kell a másik házastárs magatartását is. A második esetben a volt házastárs (vagy vele együtt élő hozzátartozója) személyi vagy vagyoni érdekeit durván sértő magatartás, illetve a társadalmi együttélés szabályainak más olyan módon történő megsértése vezethet az érdemtelenség megállapítására, amelynek következtében a társadalmi felfogás szerint a tartási kötelezettség fenntartása a volt házastársra nézve súlyosan méltánytalannak mutatkozna.
A Javaslat a (volt) házastárs érdemtelenségének szabályozásánál az említett kettősséget megtartja. A megszövegezésében azonban – a feldúltsági elven alapuló bontási rendszerből kiindulva – nem a házasság erkölcsi alapjának felróható sérelmét helyezi a középpontba, hanem azt, hogy a tartásra jogosult házastárs súlyosan kifogásolható magatartása vagy életvitele mennyiben járult hozzá a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlásához. A Javaslat a házastárs életvitelének, a társadalmi együttélés szabályaival össze nem egyeztethető magatartásának szélesebb körű – azaz nem kifejezetten a másik fél érdekei ellen irányuló – értékelését csak a házassági életközösség fennállása alatti időszakra nézve teszi lehetővé, és csak annyiban, amennyiben az a házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlására vezetett. Az életközösség megszűnését és különösen a házasság felbontását követően ugyanis már nincs a házastársak között olyan tartalmú kapcsolat, összetartozás, hogy a tartásra egyébként jogosult házastársnak az együttélés szabályait a másik házastárs érdekeire ki nem ható módon sértő életvitelét vagy magatartását indokolt lenne az érdemtelenséggel szankcionálni. Ezért a Javaslat a házassági életközösség megszűnését követően tanúsított magatartások közül – ellentétben az V. Polgári Elvi Döntésben foglalt iránymutatással – csak a házastárs (volt házastárs) és vele együtt élő hozzátartozójának érdekeit durván sértő cselekményeket tekinti érdemtelenségi oknak.
4. A Javaslat a hazai viszonyok és a gyakorlat igényei alapján az egy évnél rövidebb, gyermektelen házassági életközösség esetén indokoltnak tart olyan korlátozást, hogy ebben az esetben a volt házastársat rászorultsága esetén is csak az életközösség időtartamával egyező időre illesse meg a tartás. A bíróságnak azonban ebben az esetben is lehetővé kell tenni, hogy különös méltánylást érdemlő esetben a szabálytól eltérjen.
A Javaslat – a Csjt.-vel egyezően – kizárja a házastárs tartási kötelezettségét abban az esetben, ha annak teljesítése a rokontartás jogosulti sorrendjében előbbre álló gyermek tartását veszélyeztetné. A szabály csak a rokontartásra vonatkozó cím megfelelő rendelkezéseivel együtt értelmezhető, azok kiegészítésének tekinthető. A rokontartás szabályai szerint a tartásra való jogosultság sorrendjében a gyermek a különélő házastársat, elvált házastársat és a volt élettársat megelőzi. Ebből okszerűen következik, hogy nem köteles a házastársát (volt házastársát) eltartani, aki ezáltal a gyermekének tartását veszélyeztetné (tehát például akinek jövedelmét gyermektartásra a törvényben meghatározott maximális mértékben igénybe vették). A házastárs és a volt házastárs a Csjt. szerint is egy sorban jogosult a tartásra [Csjt. 64. § (2) bek.], a rokontartás rendelkezései közül azonban indokolt az erre vonatkozó szabályt a házastársi tartás keretei közé emelni.
A törvényen alapuló tartásra vonatkozó jogosultság – értelemszerűen – megszűnik akkor, ha a jogosult a további tartásra nem szorul rá; a jogosultat ezzel kapcsolatban bejelentési és értesítési kötelezettség terheli. A Javaslat mellőzi azt – a Csjt.-ben csupán a házastársi tartás körében kimondott – szabályt, hogy a tartásra való jog újból feléled, ha a korábbi jogosult a tartásra ismét rászorul. Ilyen kötelezettséggel járó szolidaritás ugyanis a másik volt házastárstól akkor sem várható el, ha a házassági életközösség megszűnése óta az öt év nem telt el.
5. A Javaslat házastársi tartásnál is lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy a kötelezett meghatározott vagyontárgy vagy pénzösszeg átadásával tegyen eleget tartási kötelezettségének. Természetesen erre csak akkor van lehetőség, ha a tartásdíj fizetésének említett módjában a felek megállapodnak és megállapodásukat közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalják. Ha megállapodás alapján a tartásra jogosult elfogadja, a tartás egy összegben vagy meghatározott vagyontárgy átadásával való teljesítését, az kizárja, hogy a későbbiekben tartási követelést a kötelezettel szemben bármilyen más módon érvényesítsen.
A tartás mértékére és a teljesítés módjára elsősorban a jogosult és a kötelezett megállapodása az irányadó, amely természetszerűleg vonatkozik a házastársi tartásra is, és ebben az esetben a megváltoztatás feltételei is ennek megfelelően alakulnak. Ennek következtében a házastársi tartás szabályai körében nincs szükség a házasfelek megállapodásán alapuló tartás szabályozására és annak a nyilvánvaló ténynek a kimondására sem, hogy szerződésben a jogi előfeltételek hiányában is vállalható tartás. A megállapodáson alapuló tartás megváltoztatására vonatkozó speciális rendelkezéseket szintén a rokontartás közös szabályai tartalmazzák. A megegyezésen alapuló bontásnak egyébként feltétele, hogy – amennyiben arra igény van – a házastársi tartás kérdésében is megállapodás szülessék.
VI. Cím
Házassági vagyonjog
V. Fejezet
Általános rendelkezések
1. A Javaslat a hatályos szabályozásnál lényegesen részletesebben rendezi a házassági vagyonjogot: közel ötven §-t szentel a házastársak vagyoni viszonyainak. Ezt az árnyaltabb szabályozást az életviszonyainkban bekövetkezett változások követelik meg. A házastársak vagyona nemcsak értékében nőtt az elmúlt évtizedekben, hanem lényegesen összetettebb lett mind a közös vagyonba, mind a külön vagyonba tartozó vagyontárgyak köre is. A Javaslat mindezek ellenére nem törekszik mindenáron való újításra. A törvényes házassági vagyonjogi rendszerként megtartott házastársi vagyonközösség szabályait a bírói gyakorlatban évtizedek alatt kialakult elvekre építi, a normaszöveg mennyiségi változása jelentős részben a bírói gyakorlatban bevált jogtételek beemelése a jogszabályba (ahol a bírói gyakorlat nem egységes vagy vitatható, esetleg csak a probléma jelzéséig jut el, az elméletileg leginkább alátámasztható megoldást alkalmazza). Ugyanakkor a törvényes vagyonjogi rendszerben a használat, kezelés, rendelkezés joga, valamint a vagyon megosztása tekintetében is különbséget tesz a házastársak mindennapi életvitelét szolgáló vagyon, és a házastársak foglalkozásának gyakorlását, üzleti életben való részvételét szolgáló (vállalkozói) vagyon között, az utóbbiakra speciális szabályokat állapít meg. Külön szabályok vonatkoznak a család hajlékául szolgáló házastársi közös lakásra is, nemcsak a használatnak a házasság felbontása esetére való rendezésére, hanem a lakással (annak használatával) való rendelkezésre az életközösség fennállása alatt – beleértve az egyik házastárs különvagyonába tartozó vagy egyéb kizárólagos jogcíme folytán használt lakást is.
Jelentős változás a házassági vagyonjogi szerződés szabályainak a mainál részletesebb kidolgozása, jórészt diszpozitív szabályok formájában. Kógensjellegű rendelkezések a szerződés megkötésével és alakiságaival kapcsolatban, valamint a házastársak egyenjogúságának és a család védelmének érdekében jelennek meg. A házastársak egymás közötti, valamint a harmadik személyekkel kötött szerződései tekintetében a házasság vagyoni alapjait és a harmadik személyek (hitelezők) érdekeit egyaránt védeni kívánja Azokban a kérdésekben, amelyekben a házassági vagyonjog eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a Javaslat Hatodik Könyvének a szerződésekre vonatkozó szakaszai érvényesülnek; így alkalmazandók a Kötelmi jognak a szerződés érvénytelenségére vonatkozó rendelkezései is (például a jóerkölcsbe ütközés tilalma).
2. A Javaslat a törvényes házassági vagyonjogi rendszer mellett (amely változatlanul az elmúlt hatvan évben megszokottá és elfogadottá vált házastársi vagyonközösség) választható, ún. alternatív vagyonjogi rendszerek szabályait a házassági vagyonjogi szerződés szabályai közé iktatja be. Nem tartja ugyanis szükségesnek, hogy néhány alapvető, az adott rendszerre karakterisztikusan jellemző rendelkezésen kívül, több külföldi jogrendszerhez (például a francia Code civil, a német BGB) hasonló, aprólékos szabályozást adjon egy-egy vagyonjogi rendszerre. Azok a házastársak ugyanis, akik szerződést kívánnak kötni vagyoni viszonyaik körében, nagy valószínűséggel saját egyéni életviszonyaikhoz igazítják majd a megállapodás tartalmát, élve a diszpozitivitás adta lehetőséggel. A Javaslat csupán mintát, kereteket kíván biztosítani a törvényes rendszertől való eltéréshez. Alternatív vagyonjogi rendszerként a Javaslat – az ügyvédi és közjegyzői szerződéskötési gyakorlat által jelzett igényeket alapul véve – az értéktöbbleti elven alapuló szerzeményi közösségre (amit a Csjt. előtti magánjogban használt elnevezéssel, de nem teljesen azonos tartalommal közszerzeménynek nevez), valamint a vagyonelkülönítésre ad mintaszabályokat. A törvényes és a választható vagyonjogi rendszerbe is beépülnek a házastársat a másik házastárs eladósodásától, visszaélésszerű joggyakorlásától védő rendelkezések.
3. Az általános rendelkezések egyrészt meghatározzák a törvényes és a szerződéssel kikötött vagyonjogi rendszer egymáshoz való viszonyát, másrészt valamennyi vagyonjogi rendszerben irányadóak (a vagyoni szabályok időbeli hatálya, érvénytelen házasság vagyonjogi következményei). A Javaslat, a bírói gyakorlatból átvéve, két lényeges jogtételt emel a törvény rendelkezései közé: Egyrészről kimondja, hogy a törvényes házassági vagyonjogi rendszer az életközösség létrejöttétől hatályosul akkor is, ha a házastársak a házasságkötés előtt az élettársi kapcsolat jogi kritériumai szerint éltek együtt. Másrészről a Javaslat kifejezetten rendelkezik arról, hogy az életközösség átmeneti megszakadása – ha a felek között vagyonmegosztásra nem került sor – a szerződésben kikötött, illetve a törvény alapján fennálló vagyonjogi rendszer folyamatosságát nem érinti. Természetesen a felek szerződésben ezt a kérdést is eltérően rendezhetik. Az érvénytelen házasság joghatásairól a Javaslat, a Csjt.-hez hasonlóan, néhány pontosítással rendelkezik.
VI. Fejezet
A házastársi vagyonközösség
1. A házastársi közös vagyon és a különvagyon
A Javaslat jelentősen bővíti a házastársi vagyonközösség szabályait, és azokat jól áttekinthető rendszerbe foglalja, amelynek felépítése: a közös vagyon és a különvagyon körének meghatározása és az egyes vagyontárgyak alvagyonhoz való tartozásának megváltoztatása a házastársak közti szerződéssel, a vagyonközösséghez tartozó tárgyak használata, kezelése, az azokkal való rendelkezés szabályai, a vagyonközösség megszűnése és a közös vagyon megosztása, beleértve az alvagyonok vegyülése folytán előállt megtérítési igények rendezését. A házastársi vagyonközösséget a Csjt. 27. § (1) bekezdése lényegében a házastársak osztatlan tulajdonközösségeként határozza meg. Az utóbbi évtizedben a bírói gyakorlat is egyértelműen úgy foglalt állást, hogy a vagyon szélesebb körű fogalom, mint a tulajdon a házassági vagyonjogban is, a házastársak vagyonának elemévé válik tehát egyrészt az a vagyoni érték vagy jog is, amit nem tulajdonként szereznek meg, másrészt abba beletartoznak a vagyon passzív elemei is. A Javaslat törvényi szintre emeli azt a gyakorlatban érvényesülő jogtételt is, mely szerint a közös vagyon a házastársakat osztatlanul és egyenlő arányban illeti meg.
A Csjt.-ben a különvagyon köre többé-kevésbé az európai országokban általánosan elfogadottaknak megfelelően szabályozott. Ennek ellenére a szabályozás több, a gyakorlat által felvetett kérdésben kiegészítésre, illetve pontosításra szorul. Így például bővül a különvagyon köre azzal, hogy a Javaslat a bírói gyakorlat alapján idesorolja a házastárs személyét ért sérelemért kapott juttatást is. Változás a Csjt.-hez képest, hogy a Javaslat nemcsak az aktív, hanem a passzív vagyonban is körülírja a különvagyon körét. A Javaslat a hitelezők védelme érdekében szigorítja a házastársak egymással kötött szerződéseire vonatkozó szerződések szabályait egyrészt az életközösség fennállása alatt kötött szerződések kötelező alakiságainak kiterjesztésével, másrészt a szerződések harmadik személyekkel szembeni hatályának korlátozásával.
2. A vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak használata és kezelése
A Javaslat lényegében a Csjt.-vel egyezően mondja ki, hogy a vagyonközösséghez tartozó tárgyak használatának, kezelésének joga mindkét házastársat megilleti, ami azt jelenti, hogy arra együttesen és külön-külön is jogosultak. A házastársak közös használati és kezelési joga – szemben más tulajdonostársakkal – elvileg oszthatatlan, a hányadát meghaladó használatért tehát egyiküknek sincs joga többlet-használati díjat vagy a kezelésért megbízási díjat kérni. A használatnak a korlátja viszont, hogy az csak a vagyontárgy rendeltetésének megfelelően és a másik házastárs jogainak és jogi érdekeinek sérelme nélkül történhet. A használatra és a kezelésre vonatkozó rendelkezések időbeli hatálya kizárólag a vagyonközösség tartamára terjed ki. Nem vonatkozik viszont az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időszakra, mert ekkor már a birtoklás, használat valamint a dolog fenntartásával járó és a dologgal járó egyéb kiadások viselésére a közös tulajdon általános szabályai az irányadók.
Kivételes szabályt állapít meg a Javaslat a foglalkozás gyakorlásához szükséges és az üzleti célú vagyon használatára és kezelésére. Az ilyen vagyontárgyak kezelésére és használatára az a házastárs jogosult, aki a foglalkozást gyakorolja vagy a vállalkozói tevékenységet folytatja. Ezeket a vagyontárgyakat azzal a feltétellel veszi ki a közös használat és kezelés alól a Javaslat, hogy a másik házastárs a vagyontárgyak tekintetében a használati és kezelési jogok kizárólagos gyakorlásához hozzájárult. A hozzájárulást vélelmezni kell, ha a másik házastárs tud a foglalkozás (vállalkozás) folytatásáról, vagy arról az – elvárható gondosság mellett – tudnia kell.
Ha az egyik házastárs egyéni cég, szövetkezet vagy gazdasági társaság tagja vagy részvényese, tagsági jogait önállóan, házastársa hozzájárulása nélkül is gyakorolhatja abban az esetben is, ha társasági hozzájárulását a társasági közös vagyonból biztosították. A házastárs azonban foglalkozását, üzleti tevékenységét sem folytathatja olyan módon, hogy nincs tekintettel a másik házastárs érdekeire, nem teheti kockára családja életfeltételeit. Ezért a Javaslat előírja, hogy a foglalkozás, egyéni vállalkozás folytatása, illetve a tagsági jogok gyakorlása során házastársa érdekeit megfelelően figyelembe kell vennie; az ennek elmulasztásából eredő vagyoni hátrányért a házastársával szemben – a kártérítés általános szabályai szerint – felel.
A Javaslat egyszerűsíti a költségek és kiadások viselésére irányadó rendelkezéseket, összevonja a Csjt.-nek a vagyonközösséghez tartozó vagyontárgyak fenntartásával és kezelésével járó költségek viselésére, illetve a közös háztartás költségeire vonatkozó rendelkezéseit, kiegészítve azt a közös gyermek megélhetéséhez továbbá felneveléséhez szükséges kiadások viselésével. A Javaslat az említett költségek, kiadások viselését abból a szempontból különíti el, hogy mely esetekben kell azokat a közös vagyonból, illetve a különvagyonból fedezni. E tekintetben az elsődleges forrás a közös vagyon, ha pedig az a költségeket nem fedezi, ahhoz a házastársak valamennyi esetben arányosan kötelesek a különvagyonaikkal is hozzájárulni; ha csak egyiküknek van különvagyona, a költségek kiegészítéséhez szükséges összeget neki kell rendelkezésre bocsátania.
3. Rendelkezés a közös vagyonnal
A közös vagyonnal való rendelkezés kérdését a Javaslat a jelenlegi szabályoktól eltérő szerkezetben szabályozza: különbséget tesz a vagyonközösség fennállása alatti, valamint a vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig történő időszakban történő rendelkezés között, és mindkét időszak vonatkozásában speciális szabályokat alakít ki a közös lakást magában foglaló ingatlan és a közös vagyontárgy gazdasági társaságba (szövetkezetbe) való „bevitele” tekintetében.
A vagyonközösség fennállása alatt a rendelkezési jog gyakorlásának főszabálya, hogy a házastársak csak együttesen vagy a másik házastárs hozzájárulásával tehetnek bármilyen olyan vagyonjogi rendelkezést, amely nem a különvagyonukra vonatkozik. Ez alapvetően megkülönbözteti a házastársi vagyonközösséget az általános polgári jogi közös tulajdontól, ahol a tulajdonostárs a saját tulajdoni hányadával – bizonyos korlátokkal – szabadon rendelkezhet. A házastárs hozzájárulására sor kerülhet utólag is, és az kifejezhető írásban, szóban és ráutaló magatartással, akár a másik szerződő félhez, akár a házastárshoz címzetten. A hozzájárulás vélelme tekintetében a főszabály sem a vélelem fennállásának feltételei, sem a vélelem megdöntésének kritériumai vonatkozásában a Csjt.-hez képest nem változik: a házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyonra kötött visszterhes szerződését a másik házastárs hozzájárulásával kötött szerződésnek kell tekinteni, kivéve, ha harmadik személy tudott vagy tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs a szerződéshez nem járult hozzá. Ugyanakkor, új szabályokat iktat be a Javaslat az egyik házastárs foglalkozásának gyakorlása, illetve vállalkozása körében kötött szerződésre, ahol a vélelem megdöntésének feltételét nehezíti, a másik házastárs hozzájárulásának vélelme csak harmadik személynél történő kifejezett tiltakozás esetén dönthető meg.
A házastársi vagyonközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig a házastársak között függő jogi helyzet áll fenn: ezen időszak alatt elvileg egyikük sem tehet semmit, ami a másiknak a jogát vagy jogos érdekét a vagyon megosztásának idejére csorbítaná. A Csjt. ebben az időszakban ugyanazt a korlátot állítja a házastársak rendelkezési jogának gyakorlása elé, mint az életközösség fennállása alatt. Ennek a szabálynak a merevségét, életszerűtlenségét a bírói gyakorlat igyekezett feloldani (lényegében az egyes vagyontárgyakra korlátozódó igény megtérítési igénnyé való átfordulását elismerve). A Javaslat, a bírói gyakorlatban előforduló esetekből kiindulva, erre az időszakra kivételeket állapít meg az együttes rendelkezés szabálya alól, azzal a – természetszerű – jogkövetkezménnyel, hogy a közös vagyon megosztásakor a hiányzó vagyontárgy értékét meg kell téríteni.
Az általánosnál szigorúbb szabályokat tartalmaz a Javaslat a házastársi közös lakást magában foglaló ingatlan (a családi otthon), illetve a közös vagyontárgy vállalkozásba való „bevitele” tekintetében. Ebben a két esetben a házastárs rendelkezési joga mind a vagyonközösség fennállása alatt, mind annak megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben korlátozott: csak a másik házastárs hozzájárulásával tehet ilyen rendelkezéseket és a hozzájárulást vélelmezni nem lehet. A korlátozást egyrészt a család otthonául szolgáló lakás védelme, másrészt annak megakadályozása indokolja, hogy a közös vagyontárgy az egyik házastárs egyoldalú rendelkezése folytán valamely gazdasági társaság, vállalkozás vagyonának részévé váljon, ahonnan már kivonni, azzal rendelkezni csak az adott gazdasági társaságra vonatkozó jogszabály alapján – a tagsági jogok gyakorlásának keretei között – lehet, amelybe a nem tag házastársnak már nincs semmiféle beleszólása.
4. A rendelkezési jog gyakorlásából eredő felelősség
A Javaslat egyrészről rendelkezik a házastársak harmadik személlyel szembeni ún. „külső jogviszonyban” fennálló felelősségéről, másrészről a szerződést kötő házastárs házastársával szemben („belső jogviszonyában”) fennálló felelősségéről. A házastárs harmadik személlyel szemben fennálló felelőssége körén belül is külön § rendezi a házastársaknak harmadik személlyel szemben fennálló felelősségét az egyikük által a közös vagyon körében kötött visszterhes szerződéseiért, illetve az egyik házastárs szerződésen kívüli károkozása, a házastársak jogalap nélküli gazdagodása esetén. A közös vagyon terhére szerződést kötő házastárs a tartozásért személyesen, vagyis mind a különvagyonával, mind a közös vagyon ráeső részével felel harmadik személyekkel szemben. A szerződéskötésben részt nem vett házastárs felelőssége harmadik személlyel szemben korlátozott: az a közös vagyonból reá eső illetőség erejéig áll fenn. A Javaslat szerint a házastárs felelőssége olyan jogszabályon alapuló speciális felelősségi forma, amely elsősorban a közös vagyonra (annak tárgyaira) korlátozott felelősséget jelent, de a közös vagyon megosztása esetén a tartozás fedezetéért a házastársat akkor is helytállási kötelezettség terheli, ha már nincs közös vagyon. A házastárs felelősségének mértéke pedig elsősorban a tartozás, illetve járulékai esedékességének időpontjában meglévő közösvagyon-tömeghez illetve annak értékéhez kapcsolódik, a közös vagyon későbbi változása a felelősség mértékét nem, csak annak tárgyát (konkrétan mely vagyontárgyakra folyik a végrehajtás) befolyásolja. [A Csjt. 30. § (3) bekezdéséhez képest ezért bővül a rendelkezés „a tartozás esedékességekor” mondatrésszel].
A Javaslat egyértelművé teszi, hogy ha a szerződéskötésben részt nem vett házastárs a szerződéshez nem járult hozzá és hozzájárulását vélelmezni sem lehet (például ingyenes szerződésről van szó), továbbá, ha a vélelem megdőlt (bizonyítja, hogy a harmadik személy tudott vagy tudnia kellett a hozzájárulás hiányáról), a szerződésből eredő kötelezettségért nem felel. A megjelölt szerződés pedig vele szemben hatálytalan, feltéve, hogy a szerződést kötő harmadik személy rosszhiszemű volt vagy ingyenesen szerzett (a rosszhiszeműséget és ingyenességet – a fedezetelvonó szerződés szabályaihoz hasonlóan – hozzátartozók között vélelmezni kell).
Másképp alakul a házastárs felelőssége harmadik személlyel szemben, ha a kötelem szerződésen kívüli károkozásból, jogalap nélküli gazdagodásból vagy egyéb tényekből keletkezett. Ha a házastársak más jogszabály alapján közös kötelezettek (például közös károkozók, örököstársak, adótartozás alanyai), nem a családjogi, hanem az arra irányadó szabályok szerint közösen felelnek. Abban az esetben, ha csak az egyik házastárs a kötelezett (például bűncselekményével kárt okoz), a másik házastárs, főszabály szerint, a harmadik személlyel szemben nem felel. Kivétel azonban ez alól az az eset, amikor a bűncselekmény „haszna” őt is gazdagította (például a sikkasztásból eredő jövedelem a közös vagyonba folyt be), ebben az esetben a harmadik személlyel (károsulttal) szemben a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint akkor is köteles helytállni, ha a tartozásért egyébként nem felel.
Rendezi a Javaslat a szerződést kötő házastárs felelősségét a házastársak egymás közötti jogviszonyában is. Annak a házastársnak, aki házastársának tényleges hozzájárulása nélkül kötött ügyletet, a házastársának az ezzel okozott vagyoni hátrányt meg kell térítenie. A Javaslat a házastársak belső jogviszonyában a tényleges hozzájárulás nélküli rendelkezésre speciális kártérítési szabályt állít fel. Az ilyen rendelkezéssel okozott kár megtérítése alóli mentesüléshez a házastársnak azt kell bizonyítania, hogy a szerződés megkötése megfelelt a másik házastárs érdekének és feltehető akaratának, különösen, ha az a közös vagyont károsodástól óvta meg (ez utóbbi esetre példa: a vihar által súlyosan megrongált és további károsodással fenyegető ház helyreállítási munkálatainak fedezetét egyes közös vagyoni tárgyak eladásából biztosítja).
5. A vagyonközösség megszűnése
A Javaslat tételesen felsorolja a vagyonközösség megszűnésének eseteit. A házastársi vagyonközösség a Javaslat értelmében a házassági életközösség idejére keletkezik. Ebből következik, hogy a vagyonközösség megszűnésének leggyakoribb, a törvény alapján bekövetkező módja az életközösség megszűnése. Megszűnik a vagyonközösség, ha a házastársak házassági vagyonjogi szerződésben a vagyonközösséget a jövőre nézve kizárják; erre a vagyon egy, pontosan körülhatárolható részében is lehetőségük van. A vagyonközösséget a bíróság is megszüntetheti. A Javaslat lehetővé teszi, hogy a vagyonközösséget bármelyik házastárs kérelmére a bíróság a házassági életközösség fennállása alatt megszüntesse. Erre a Csjt. szerint fontos okból van lehetőség, amit a törvény nem részletez. A Javaslat példálózva felsorolja, hogy mik lehetnek azok az indokolt esetek, amikor a bíróság az életközösség fennállása ellenére „feloldhatja” a kérelmező házastársat a vagyonközösség köteléke alól. Ilyen esetnek minősül a házastárs mértéktelen (a közös vagyonból őt illető részesedést meghaladó) eladósodása, az egyéni vagy társas vállalkozásával szembeni végrehajtás, illetve felszámolási eljárás megindulása, amely a másik házastárs részesedését veszélyeztetheti, végül az az eset, amikor a másik házastársat gondnokság alá helyezték, de gondnokául nem a házastársát rendelték ki.
A bíróság vagyonközösséget megszüntető határozatának jogkövetkezménye, hogy a házastársak vagyoni viszonyaira az életközösség fennállása alatt a vagyonelkülönítés szabályai vonatkoznak. Ebből az is következik, hogy a bíróság más vagyonjogi rendszer érvényesülését (például közszerzeményt) a vagyonközösség megszüntetése esetén nem rendelhet el.
A Javaslat rendelkezik a vagyonközösség helyreállításának lehetőségéről is. Több esetben előfordulhat, hogy az életközösség fennállása alatt megszűnik az az ok, amely miatt a bíróság a vagyonközösséget megszüntette. Ilyenkor a vagyonközösség – természetszerűen – nem áll automatikusan helyre. Tekintettel arra, hogy a megszüntetés harmadik személyek érdekeit, az ő szempontjaik figyelembevételét is jelentette, nincs lehetőség arra sem, hogy a házastársak a vagyonközösséget szerződéssel helyreállítsák. Erre csak a bíróságnak, a házastársak közös kérelme alapján van joga. A vagyonközösség helyreállítására – értelemszerűen – csak a jövőre nézve kerülhet sor.
6. A házastársi közös vagyon megosztása
A házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó igény a vagyonközösség megszűnésével nyílik meg. Tekintettel arra, hogy az életközösség nemcsak a felek elhatározásából, hanem az egyikük halála folytán is megszűnhet, ez a jog a házastárs vagy a házastársak örököseit is megilleti, feltéve, hogy a vagyon megosztására korábban (például, ha a bíróság az életközösség fennállása alatt megszüntette) nem került sor. A közös vagyon megosztása történhet: 1) szerződéssel, vagy 2) a bíróság ítéletével. A szerződésre a Javaslat – a Csjt. 27. § (3) bekezdésében foglaltakkal egyező – alakiságot ír elő azzal a változtatással, hogy az nem csupán az életközösség alatt, hanem az életközösség megszűnése után kötött szerződésre is vonatkozik; az alakiságtól csak a közös vagyonhoz tartozó ingóságok tekintetében lehet eltekinteni és csak akkor, ha a megosztás foganatba ment. A szerződésben a házastársak – a szerződéses szabadság általános érvényességi keretei között – szabadon határoznak vagyonuk megosztásáról, arra a törvény szerinti megosztási elvek nem irányadók.
Abban az esetben viszont, ha a bíróság a szerződésben nem rendezett igényekről dönt, ügyelnie kell arra, hogy a szerződés és az ítélet tartalma együttesen feleljen meg a vagyonmegosztás törvényi rendelkezéseinek.
Amennyiben a házastársak között nem jött létre szerződés, vagy a szerződés nem rendezett minden kérdést a vagyon megosztásával vagy a vagyonközösség megszűnéséhez kapcsolódó egyéb (például megtérítési) igényekkel kapcsolatban, a házastársi közös vagyon megosztását, illetve a rendezetlenül maradt igények elbírálását a bíróságtól lehet kérni. A bíróság által elrendelt vagyonmegosztással kapcsolatban a Csjt. csak néhány rendelkezést tartalmaz, amiket a Javaslat részben pontosít, részben a bírói gyakorlatban érvényes jogelveknek megfelelően több kérdésben kiegészít. A Javaslat a vagyonmegosztásnál kiemeli, hogy a házastársi vagyonközösségből eredő igényeket lehetőleg egységesen kell rendezni. Emellett a méltányos rendezés követelménye változatlanul irányadó, ami a Családjogi Könyv alapelveiből is következik.
Gyakori, hogy a közös vagyon és a házastársak különvagyonai vegyülnek egymással. Ezért a jognak gondoskodni kell valamilyen formában az alvagyonok közötti megtérítési igények kielégítéséről. A megtérítésre vonatkozó szabályokról jelenleg a Csjt. 31. § (3) bekezdése rendelkezik. A gyakorlatban azonban vitás, hogy az egyik alvagyon megtérítési igénye a másikkal szemben kötelmi vagy dologi természetű-e (ennek különösen ingatlan esetén van – akár a lakáshasználat rendezésére is kiható – következménye). A Javaslat szerint a megtérítési igény főszabály szerint kötelmi igény, a ráfordítás folytán gyarapodó vagyon tulajdonosa térít a másik vagyon részére, a térítés módja azonban történhet természetben is (például más vagyontárgyakkal). Kivétel ez alól az az eset, amikor az egyik alvagyonhoz tartozó ingatlanra a másik alvagyonból olyan ráfordítás történik, amely az ingatlan jelentős és tartós értéknövekedését eredményezi. A bírói gyakorlattal egyezően ilyenkor a megtérítést igénylő házastárs – választásától függően – nemcsak pénzbeli megtérítésre, hanem az ingatlan arányos tulajdoni hányadára is jogot formálhat.
A vagyontárgyak, vagyoni részesedések értékének megállapítására a magyar tételes jog nem tartalmaz szabályt, a Javaslat ezt a hiányosságot a bírói gyakorlatnak megfelelően pótolja. Ennek lényege, hogy a házastársak vagyoni részét a vagyonközösség megszűnése szerinti állapot és érték alapján kell meghatározni, de a közös vagyon megosztásáig terjedő időben beállt változásokat figyelembe kell venni (a megosztáskori értéken kell számolni). Ez alól kivétel, ha ez az értékváltozás nem objektív okok (például forgalmiérték-változás), hanem – akár pozitív, akár negatív értelemben (például ráfordítás, illetve kizárólagos használat, rongálás) – kizárólag valamelyik házastárs magatartásának eredménye.
A vagyontárgyak szétosztásához hozzátartozik annak meghatározása, hogy melyik vagyontárgy melyik házastársé legyen, illetve a tartozásokat a házastársak a továbbiakban miként viseljék. E vonatkozásban elsődleges jelentősége a felek egyező nyilatkozatának van, akik általában a vagyonmérleg legtöbb tétele tekintetében meg tudnak egyezni abban, hogy melyik vagyontárgy melyikükhöz kerüljön. Abban az esetben, ha ez mégsem történik meg, a bíróságnak az eset összes körülményei alapján kell döntenie, a célszerűség (okszerű gazdálkodás), az arányosság (mindkét házastárshoz kerüljenek lehetőleg értékálló vagyontárgyak és elhasználódó dolgok is) valamint a méltányosság figyelembevételével.
A főszabály alól azonban egyes vagyontárgyak esetében a Javaslat kivételt tesz, mert azok sorsát nem lehet a bíró egyedi mérlegelésére bízni. Az egyik házastárs foglalkozásának vagy egyéni vállalkozásának céljára szolgáló vagyontárgyak ezt a házastársat kell hogy megillessék, egyébként a foglalkozást nem tudná folytatni.
A vagyontárgyak és tartozások szétosztása körében új szabály, hogy a Javaslat azt is meghatározza, miként lehet a vállalkozásba bevitt házastársi közös vagyont megosztani. A megoldás lényege, hogy a másik házastárs csak a társasági tagsági jogok átruházására vonatkozó szabályok szerint szerezhet a gazdasági társaságban vagyoni hányadot.
VII. Fejezet
A házassági vagyonjogi szerződés
1. Általános rendelkezések
A házassági vagyonjogi szerződés szabályozása a Csjt.-ben nagyon hiányos. A szerződés tartalmáról a Csjt. 27. § (2) bekezdése mindössze annyit mond, hogy „a szerződésben a házasulók és a házastársak a törvény rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös, illetve a különvagyonba”. Ez a meghatározás nem ragadja meg a házassági vagyonjogi szerződés lényegét, amely a házastársaknak csaknem valamennyi kérdésben lehetőséget ad vagyoni viszonyaik szabad rendezésére, a törvényes vagyonjogi rendszerből való „kilépésre”, és nem ad mintákat arra, hogy ez a „kilépés” miként történhet, még körvonalakban sem tartalmaz diszpozitív rendelkezéseket a választható vagyonjogi rendszerekre. Részben ennek is köszönhető, hogy a bevezetése óta eltelt lassan két évtizedben a házassági vagyonjogi szerződés kötése a kívánt mértékben nem terjedt el. A Javaslat ezeket a hiányokat kívánja – a gyakorlat igényeiből kiindulva – pótolni, és keretszabályokat adni ahhoz, hogy ez a szerződéstípus betölthesse a társadalmi rendeltetését: egyrészről a házastársak autonómiájának biztosítását, másrészt – bizonyos korlátok felállításával – a család védelmét. A szabályok kialakításának fontos szempontja emellett, hogy megfelelő védelmet adjon a házastársak hitelezői számára is.
A házassági vagyonjogi szerződés jogintézménye a Családjogi Könyvben nyer szabályozást, de ez nem változtat azon, hogy jogi jellegét tekintve szerződés, ezért speciális szabályozás hiányában – természetesen – vonatkoznak rá a szerződésnek a Kötelmi jogi Könyvben rögzített általános szabályai. A szerződési szabályok diszpozitív jellegéből következően a feleknek lehetőségük van mind az általános, mind a speciális rendelkezésektől eltérni, ha azt a törvény nem tiltja.
A házassági vagyonjogi szerződés eltér a házastársak egymás között létrejött más szerződéseitől, így a házastársak egymással szembeni vagyoni igényeit (a vagyonmegosztást) rendező szerződésektől. Alapvető jellegzetessége, hogy abban a házastársak a házasság vagyonjogi hatásait a törvénytől eltérően szabályozhatják. A Javaslat kiemeli a szerződés lényegi elemeit. E szerint a házasulók és a házastársak megválaszthatják a vagyonjogi rendszert, amely életközösségük tartama alatt irányadó. Megállapodásukban a házastársi vagyonközösség helyett a törvényben szabályozott más vagyonjogi rendszert köthetnek ki; meghatározott rendeltetésű vagyontárgyaik (például az üzleti, vállalkozási célú vagy akár mezőgazdasági célra használt, ingó és ingatlan vagyontárgyaik) tekintetében különböző vagyonjogi rendszereket állapíthatnak meg (vegyíthetik a törvényben szabályozott rendszereket); és lehetőségük van arra is, hogy egészben vagy részben eltérjenek a választott vagyonjogi rendszer szabályaitól, ha azt a törvény nem tiltja.
A választható vagyonjogi rendszerek közül a törvény csak kettőt szabályoz (a szerzeményi közösséget és a vagyonelkülönítést), amelyekre várhatóan – az eddigi szerződéskötési gyakorlat szerint – igény lehet, és ezeknek is csak a körvonalait (leglényegesebb rendelkezéseit) határozza meg. A rendszer kiválasztása esetén minden bizonnyal szükség lehet ezeknek a keretszabályoknak a részletesebb kitöltésére, hogy azok – a felek egyedi körülményeihez, életkörülményeikhez képest – a vagyoni viszonyok kielégítő rendezésére alkalmasak legyenek.
2. Közszerzeményi rendszer
A Javaslat olyan közszerzeményi rendszert szabályoz, amely a házastársnak az életközösség alatt keletkezett vagyongyarapodás arányos részére a másik házastárssal szemben kötelmi igényt biztosít (értéktöbbleti elven alapuló szerzeményi közösség). A kötelmi igény kielégítése azonban történhet a vagyonszaporulathoz tartozó egyes vagyontárgyak kiadásával. Ennek a közszerzeményi rendszernek a lényege, hogy a házastársak az életközösség alatt lényegében vagyonelkülönítésben élnek, önálló vagyonszerzők, az életközösség megszűnése (vagy a szerződés korábbi megszűnése) után azonban bármelyikük követelheti a másiktól annak a vagyonszaporulatnak a megosztását, ami a vagyonából közszerzemény.
3. Vagyonelkülönítési rendszer
A házastársak a szerződésben a törvényes vagyonjogi rendszertől úgy is eltérhetnek, hogy a házastársi vagyonközösséget a jövőre nézve teljesen vagy egyes, konkrétan meghatározott vagyonszerzések tekintetében kizárják. Ha már vagyonközösségi rendszerben élnek, ez a vagyonközösség megszűnését jelenti. Ilyen kizáró rendelkezés esetén – ha a szerződésükben mást nem kötnek ki – közöttük a vagyonelkülönítés lesz irányadó. Vagyonelkülönítés a törvény rendelkezése és a bíróság döntése következtében is létrejöhet. A közös háztartás és a közös háztartásban nevelkedő gyermekük költségeinek viselése azonban a házastársakat ilyenkor is közösen terheli és ettől szerződéssel sem térhetnek el.
4. A szerződés megszűnése
A kötelmi jogban szabályozott megszűnési eseteken kívül a házassági vagyonjogi szerződés megszűnik akkor is, ha azt a bíróság a törvényben meghatározott esetben megszünteti, valamint – a törvény erejénél fogva – akkor, ha megszűnik a házassági életközösség, kivéve azt az esetet, ha annak oka az egyik házastárs halála és a szerződés egyben a házastársak közös végrendelete. Bírósági megszüntetés esetén a Javaslat értelmében az együttélő felek között vagyonelkülönítés lép életbe, míg az életközösség megszűnésével minden házassági vagyonjogi kapcsolat megszűnik.
VIII. Fejezet
A házastársi közös lakás használatának rendezése
A házastársi közös lakás használatára vonatkozó rendelkezések a Csjt. szerint nem a házassági vagyonjogban, hanem azt követően, külön pontban vannak elhelyezve. Kétségkívül érvek hozhatók fel a teljesen elkülönült szabályozás mellett is. A Javaslat azonban azokat az elemeket kívánja erősíteni, amelyek a lakáshasználati jog vagyoni jellegét és a vagyonmegosztás illetve a lakáshasználat rendezése közötti összefüggést fejezik ki. Ezek valósulnak meg egyrészt a használati jog önálló forgalmi értékének elismerésében, másrészt a lakáshasználat rendezésének – lehetőség szerint – a vagyonmegosztás keretei közé terelésében. Mindezek miatt a Javaslat a házastársi közös lakás használatának szabályait a Házassági vagyonjog cím egyik fejezetében helyezi el. A házastársi közös lakás használatára, az azzal való rendelkezésre, végül a lakáshasználat rendezésére speciális szabályok kidolgozását az teszi szükségessé, hogy ez a lakás az, ami az esetek többségében a család számára az otthont jelenti, s mint ilyen, a családi élet, a gyermekek felnevelésének színtere. Ezért mind a nemzetközi dokumentumokban, mind a külföldi jogrendszerekben elterjedt, hogy a házastársaknak és gyermekeiknek a lakás használatához fűződő jogát attól függetlenül részesítik védelemben, hogy a lakás, mint „vagyontárgy” melyikük tulajdona vagy bérlete. Ezeknek a nemzetközi tendenciáknak a Csjt. 31/A–D. §-ai is alapvetően megfelelnek. Ezért a Javaslat a hatályos családjogi szabályozáson csak kisebb, az élethez közelebb álló, nagyrészt egyszerűsítést tartalmazó változtatásokat hajt végre. Így például a Javaslat a lakáshasználati jog ellenértékének bonyolult számítási módját mellőzi, megpróbál többfajta rendezési lehetőséget adni ahhoz, hogy az elvált házastársak ne kényszerüljenek együtt lakni a továbbiakban, igyekszik arra ösztönözni a házastársakat, hogy a lakáshasználatot – ha lehetséges – a közös vagyon megosztásával együtt rendezzék.
HARMADIK RÉSZ
AZ ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT
VII. Cím
Az élettársi kapcsolat létrejötte és családjogi hatásai
A hatályos jogban az élettársi kapcsolat fogalmát és annak vagyonjogi hatásait a Ptk. tartalmazza, a vagyoni viszonyokra irányadó rendelkezések a Kötelmi jogi résznek a társaságokról szóló fejezetében találhatók. Ez a megoldás ma már nem felel meg sem az élettársi kapcsolat jellegének, sem azok társadalmi megítélésének.
A Javaslat az élettársi kapcsolatra irányadó magánjogi szabályokat a házasságra vonatkozó rendelkezéseket követő részben gyűjti össze. Ezzel kifejezésre juttatja, hogy az élettársak viszonyát az európai államok többségének megfelelően családjogi kapcsolatnak tekinti, annak elismertsége, támogatottsága azonban nem azonos a házasságéval, és elkülöníti a külön részben szabályozott rokonságra vonatkozó szabályoktól is. Az egyik élettárs halála esetén a túlélő élettárs jogaival kapcsolatban további szabályokat tartalmaz a Hetedik Könyv.
Az élettársi kapcsolatnak a Javaslat családjogi tárgyú szabályai közé helyezésén túlmenően tartalmi változásokra is sor kerül. A Javaslat előírja az élettársak számára is a kölcsönös együttműködési és támogatási kötelezettséget és bővíti az élettársak jogait a kapcsolat megszűnése esetén (hosszabb idejű élettársi kapcsolatot követően tartási és lakáshasználati jog). A vagyoni jogok tekintetében egy időben kívánja az élettársak vagyoni önállóságát növelni, és a vagyonszaporulatra nézve mindkét élettársnak a szerzésben való közreműködésével arányos részesedést biztosítani. Nem változtat ugyanakkor a Javaslat, a lényeget illetően, az élettársak fogalmán, és azon sem, hogy az élettársi kapcsolatot tényhelyzetnek tekinti. Nem köti az élettársi kapcsolat elismerését bizonyos idejű együttéléshez. Változatlan az is, hogy – a házastársakkal ellentétben – az élettársak közös gyermekként nem fogadhatnak örökbe, és az élettárs apaságához vélelem – a házastárstól eltérően – a kapcsolat fennállása alatt nem fűződik (kivéve az apaság speciális esetét, az élettársak kérelmére lefolytatott humán reprodukciós eljárással bekövetkezett fogamzást).
A Javaslat számot vet azzal is, hogy aki élettársi kapcsolatot létesít, jogi szempontból kötetlenebbül kívánja e társkapcsolatát alakítani, mintha házasságot kötne. Ezért az élettársi kapcsolatokat a Javaslat változatlanul nem rendezi a házastársi viszonyok szabályainak megfelelő részletességgel, hanem azokra csupán keret-szabályokat ad, de az eddigi Ptk.-beli két §-hoz képest jelentősen növelt, bővített terjedelemben. E visszafogottsággal lehetővé kívánja tenni azt is, hogy túlzottan merev és minuciózus szabályok ne gátolják a fejlődést ezen a gyorsan változó jogterületen.
Az élettársak fogalmát a Javaslat lényegében a Ptk.-nak – az Alkotmánybíróság 14/1995. (III. 13.) AB határozata következtében – az 1996. évi XLII. törvénnyel módosított rendelkezésével (685/A. §-a) egyezően határozza meg. E szerint: „az élettársak két, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben élő személy”. Ebből nyilvánvaló, hogy a Javaslat változatlanul mind a különnemű, mind az azonos nemű személyek együttélését élettársi kapcsolatnak tekinti, amennyiben az a törvényi feltételeknek megfelel.
Az utóbbi évek bírói gyakorlatában több esetben felmerült, hogy fennállhat-e élettársi kapcsolat akkor, ha valamelyik élettárs egyidejűleg mással is életközösségben él. A Legfelsőbb Bíróság következetesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy a házassági életközösség a házastársak vagy egyikük egyidejű élettársi kapcsolatának fennállását kizárja. A Javaslat ezt a fontos jogtételt úgy emeli be a tételes jogi rendelkezések közé, hogy nemcsak a házassági együttélés, bejegyzett élettársi életközösség, hanem a mással már fennálló élettársi kapcsolat ténye is kizárja a további élettársi jogviszony megállapíthatóságát, még ha az utóbbinak fenn is állnak a törvényi feltételei. Ennek indoka egyrészt az, hogy ebből a szempontból nem indokolt különbséget tenni a házassági, bejegyzett élettársi életközösség és az élettársi kapcsolat között. Másrészt, ellenkező esetben nemcsak a kapcsolat magánjogi, hanem annak nem magánjogi (például társadalombiztosítás, lakásszerzés) jogkövetkezményei is egyszerre több „élettársi” együttélés alapján igénybe vehetők lennének, ami visszaélésekre adna lehetőséget.
A másik pontosítás a Ptk. fogalommeghatározásához képest, hogy az e címben szabályozott, tipikusan szexuális elemet is tartalmazó társkapcsolat nem jöhet létre olyan közeli rokonok között, akik között a házasság is el nem hárítható akadályba ütközne, mivel közöttük a nemi kapcsolat vérfertőzést valósítana meg. Az ilyen közeli rokonok vagyonszerzésére a közös háztartásban élő más hozzátartozókra vonatkozó rendelkezések alkalmazhatók, őket azonban akkor sem lehet élettársaknak tekinteni, ha egyébként házasságkötés nélkül, érzelmi és gazdasági közösségben élnek. Ez látszólag szűkítést jelent a jelenlegi élettárs definícióhoz képest, valójában azonban egy mindenki előtt nyilvánvaló és követett erkölcsi tételt emel be a törvénybe. A közös háztartásban élő egyenesági rokonokat, testvéreket a közfelfogás sem tekinti élettársaknak.
A Javaslat azt is egyértelművé teszi, hogy a Javaslat családjogi rendelkezései az élettársi kapcsolat ténylegességéhez fűznek joghatást. A külön törvényben szabályozott Élettársi Nyilatkozatok Országos Nyilvántartása csak a kapcsolat fennállásának bizonyíthatóságát teszi könnyebbé.
A Javaslat előírja az élettársak számára is a kölcsönös együttműködési és szolidaritási kötelezettséget. Az élettársi kapcsolat családjogi jellegéből következik, hogy az élettársakat szolidaritási kötelezettség terheli egymással szemben. A kölcsönös támogatási kötelezettség magában foglalja a másik élettárs tartását, ápolását, gondozását is.
VIII. Cím
Az élettársi tartás
A Javaslat a magyar jogban teljesen új jogintézményként szabályozza az élettársaknak egymással szemben fennálló tartási kötelezettségét a kapcsolat megszűnése esetén. A tartáshoz való jognak az a kiindulópontja, hogy hosszabb időn át fennállott élettársi kapcsolat megszűnése esetén valamiféle védettséget kell biztosítani az arra rászoruló élettársnak. A Javaslat hosszabb időn át fennállott élettársi kapcsolat esetén ismeri el a volt élettárs jogát a tartásra azzal, hogy két időtartamot jelöl meg az élettárs tartási jogának feltételéül: ha az élettársak kapcsolatából gyermek született egyévi, egyébként tízévi élettársi együttélés alapozza meg a tartási jogosultságot a volt élettárssal szemben, feltéve, hogy a tartás egyéb jogi feltételei fennállnak.
Az élettársi tartás egyéb jogi feltételei (önhibán kívüli rászorultság, megfelelő teljesítőképesség, megállapodás lehetősége a tartás egyszeri juttatással való teljesítéséről) a házastársi tartással egyezően kerülnek meghatározásra. Eltérő szabályozás érvényesül viszont abban, hogy az életközösség megszűnésétől számítva mennyi időn belül kell a rászorultságnak bekövetkeznie ahhoz, hogy az élettárs volt élettársától tartást igényelhessen: a házastársaknál öt év, az élettársaknál csupán egy év ez az időtartam, s attól a bíróság különös méltánylást érdemlő esetben élettársaknál is eltérhet.
A családjogi tartás rendelkezései szerint a tartásra jogosultság sorrendjében az élettárs a házastárssal, az elvált házastárssal egy sorba kerül. Ezzel összhangban mondja ki a Javaslat azt is, hogy nemcsak a saját szükséges tartás, hanem az – akár kiskorú, akár nagykorú – gyermek tartásának veszélyeztetettsége is mentesíti a másik élettársat az élettársi tartás kötelezettsége alól.
IX. Cím
Az élettársak vagyoni viszonyai
A Ptk. az élettársak vagyoni kapcsolatát egyetlen bekezdésben rendezi, rögzítve, hogy az élettársak együttélésük alatt a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos mértékűnek kell tekinteni. A háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít [Ptk. 578/G. § (1) bek.]. Ezek a szűkszavú rendelkezések nem adnak választ számos, a gyakorlat által felvetett kérdésre.
A Javaslat nem kívánja a jelenleginél sokkal részletesebben szabályozni az élettársak vagyoni viszonyait, a gyakorlatban felmerülő leglényegesebb kérdésekre azonban egyértelmű eligazítást kíván adni. Miként a házastársak esetén, az élettársaknál is az első helyre teszi a vagyoni viszonyok szerződéses rendezésének lehetőségét, a szerződés alakiságára, tartalmára és harmadik személlyel szembeni hatályára vonatkozó előírásokkal együtt. Az élettársak közti törvényes vagyonjogi rendszerként pedig – a gyakorlatban felmerült problémákra válaszként – az ún. közszerzeményi rendszerhez hasonló megoldást alakít ki.
A Javaslat nagyobb nyomatékot kíván adni a vagyoni viszonyok előzetes rendezésének azzal, hogy – a házassági vagyonjogi szerződés mintájára – a törvényben az élettársi vagyonjogi szerződés kötésének lehetőségét is megjeleníti. A Javaslat kifejezésre juttatja, hogy ebben a szerződésben, miként a házastársak, az élettársak is meghatározhatják az együttélés idejére, hogy milyen módon alakuljanak a vagyoni viszonyaik. A szerződés tartalmát szabadon állapíthatják meg, és ennek során bármilyen olyan vagyonjogi rendszert kiköthetnek, amely a házastársak között érvényesül, ideértve természetesen a vagyonközösséget is. A „gyengébb fél védelme” illetve a jogviták megelőzése érdekében az élettársak közti vagyonjogi szerződés is ugyanolyan alaki feltételek között érvényes, mint a házassági vagyonjogi szerződés, vagyis ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba vagy közokiratba kell foglalni.
A Javaslat – szerződés hiányában – az élettársak között egy, a közszerzeményi rendszerhez hasonló törvényes vagyonjogi rendszer körvonalait határozza meg. E szerint az élettársak az együttélésük alatt önálló vagyonszerzők, egyikük szerzése sem hat ki a másikra, egymás tartozásaiért nem felelnek. Nem hagyható figyelmen kívül ugyanakkor a közöttük fennálló együttműködési és támogatási kötelezettség. Az élettársi kapcsolat megszűnése esetén azonban bármelyikük követelheti a másiktól az együttélés alatt keletkezett vagyonszaporulat megosztását. A vagyonszaporulathoz nem számítható hozzá az a vagyon (beleértve a vagyon aktív és passzív részét is), ami házastársak esetén különvagyonnak minősülne; az egyes vagyonrészek jellege tekintetében ugyanis nem indokolt különbséget tenni a házastársak és az élettársak között. A vagyonszaporulat meglétét az igényt érvényesítő élettársnak, a különvagyont az erre hivatkozó élettársnak kell bizonyítania.
Az élettársakat a vagyonszaporulatból változatlanul a közreműködésük arányában illeti meg részesedés, ellentétben a házastársak – közszerzemény esetén is – egyenlő arányú szerzésével. A közreműködés arányában azonban nemcsak a háztartásban és a gyermeknevelésben, hanem – ami az utóbbi évtizedben igen gyakori – a másik élettárs vállalkozásában „családtagként” az élettársi kapcsolatra tekintettel végzett tevékenységet is értékelni kell; ez alól csak akkor van kivétel, ha az élettársak között e tekintetben eltérő megállapodás (munkaszerződés, megbízási jogviszony) van. Változatlan szabály, hogy ha a szerzésben való közreműködés aránya a bizonyítási eljárás lefolytatását követően sem állapítható meg, azt egyenlőnek kell tekinteni. Ez alól azonban a bíróság kivételt tehet, ha az a felek bármelyikére nézve méltánytalan vagyoni hátrányt jelentene (például az összehasonlítható jövedelmek bizonytalansága miatt a közreműködés aránya nem állapítható ugyan meg, de a körülmények mérlegelése alapján nyilvánvaló, hogy az élettársak nem egyenlő mértékben vettek részt vagyonuk gyarapításában).
X. Cím
Az élettársak lakáshasználatának rendezése
A Javaslat speciális szabályokat állapít meg az élettársi jogviszony megszűnése esetén a lakáshasználat rendezésére. Elsődleges elv e szabályok körében is a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek érdeke.
A hatályos jog szerint az élettárs e minőségében nem részesül védelemben az élettársi kapcsolat megszűnésekor az élettársával közösen használt lakás tekintetében. Amennyiben tulajdonostárs vagy bérlőtárs, jogcímének megfelelő jogosultságok illetik meg, illetve kötelezettségek terhelik. Abban az esetben azonban, ha csupán „szívességi” lakáshasználó volt élettársa lakásában, az élettársi kapcsolat befejezésével ez a jogcíme megszűnik és – bármilyen hosszú élettársi együttélést követően – köteles az addig közösen használt lakást elhagyni. Ez a jogi helyzet azonban ma már nem felel meg az élettársi kapcsolat családjogi jellegének, és ellentétben áll az élettársak gyermekének (különösen a közös kiskorú gyermeknek) a lakás használatához fűződő, védendő érdekével. A Javaslat ezért az élettársi jogviszony megszűnése esetén a lakáshasználat rendezésére speciális szabályokat alkot: egyrészt a jelen rendelkezések között, másrészt – ha az élettársi kapcsolat az egyik élettárs halálával szűnik meg – a túlélő élettárs (és a közös gyermek) védelmében a Hetedik Könyvben.
Az élettársak lakáshasználatára vonatkozó szabályok részben hasonlítanak a házastársi lakáshasználat szabályaihoz (elsősorban a közös jogcímen használt lakás esetén), részben eltérnek attól (az egyik élettárs kizárólagos jogcíme alapján használt lakás tekintetében). Elsődleges elv azonban e szabályok körében is a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek védelme, amely mindkét esetben döntő tényező a további használat szempontjából.
Miként a házastársaknak, az élettársaknak is lehetőségük van arra, hogy az élettársi jogviszony létrejöttekor vagy annak fennállása alatt az életközösség megszűnése esetére szerződéssel rendezzék a közösen lakott lakás használatát. Ennek tartalmát szabadon állapítják meg, és a bíróság a szerződéstől – a házastársakéhoz hasonlóan – csak a közös kiskorú gyermek lakáshasználati jogának biztosítása érdekében térhet el. E komoly jogkövetkezményekkel járó szerződést ugyanúgy indokolt közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglaláshoz kötni, mint a házastársaknál, ezáltal az ügyvéd vagy közjegyző tájékoztatási kötelezettsége biztosítja, hogy a felek jogaik és kötelezettségeik teljes tudatában rendelkezzenek.
Az élettársak közös jogcíme (közös tulajdona, haszonélvezeti joga, bérlőtársi jogviszonya) alapján használt lakás további használatáról a bíróság a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek (aki e § alkalmazásában bármelyikük gyermeke lehet) megfelelő lakáshoz fűződő jogának a figyelembevételével dönt. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a gyermek lakáshasználati jogát a közös lakásban kell biztosítani, hanem csak annyit, hogy a bíróságnak olyan megoldást kell választania, hogy a gyermek ne váljon hajléktalanná.
A bíróság mindazokat a megoldásokat alkalmazhatja az élettársak között, amelyeket a házastársak közös jogcíme alapján használt lakás esetében (a használat megosztása, az egyik élettárs feljogosítása a kizárólagos használatra), és lakáshasználati jog ellenértéke fejében pénzbeli térítést ítélhet meg a lakásból távozó élettárs javára.
A volt élettárs használati joga a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján lakott lakásban megszűnik, amikor az élettársi kapcsolat véget ér. Kivételes esetben, hosszabb élettársi kapcsolat esetén azonban a bíróság a volt élettársat – kérelmére – feljogosíthatja a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján használt lakás további használatára is. A hosszabb élettársi kapcsolat, amennyiben az élettársaknak nincs közös kiskorú gyermeke – a tartásra való rendelkezésekkel egyezően – tíz év, közös kiskorú gyermek esetében azonban már egy év is elegendő. Ez utóbbi rendelkezést az indokolja, hogy a lakás használatának biztosítása a gyermek számára elemi létfeltétel, amelyhez egy bizonyos – minimális – idejű együttélés szükséges ugyan, hogy egyáltalán megállapíthatóak legyenek az élettársi kapcsolat elemei, hosszabb időtartam előírása azonban már a gyermek alapvető érdekeit sértheti. A tartással ellentétben, az előírtnál rövidebb idejű élettársi kapcsolat esetén, a bíróság nem adhat a jogcímmel nem rendelkező élettársnak lakáshasználati jogot.
NEGYEDIK RÉSZ
A BEJEGYZETT ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT
A hatályos jog a párkapcsolatoknak három különböző formájához fűz jogkövetkezményt: házasság, élettársi kapcsolat, bejegyzett élettársi kapcsolat. A különböző neműek és az azonos neműek számára is kétféle alternatíva kínálkozik: a különböző neműek választhatják a házasságot vagy az élettársi kapcsolatot, az azonos neműek választhatják a bejegyzett élettársi kapcsolatot vagy élhetnek a kevesebb kötöttséggel járó élettársi kapcsolatban. A bejegyzett élettársi kapcsolatról, annak joghatásairól jelenleg a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény rendelkezik. A külön törvényben szabályozott jogintézmény lehetővé teszi, hogy két azonos nemű, nagykorú személy anyakönyvvezető előtt bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthessen. A külön törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatra általában a Csjt. házasságra vonatkozó rendelkezéseit rendeli alkalmazni, és csak a házasságtól eltérő jogkövetkezményekre utal külön.
A Javaslat családjogi szabályaival nem váltja fel a külön törvényi szabályozást, és megismételni sem kívánja a külön törvény rendelkezéseit, csak rendszertanilag helyezi el a Kódexben a bejegyzett élettársi kapcsolatot, mint a magánjogba tartozó jogintézményt. A Negyedik Könyv utal a családjogi joghatásokra, a Hetedik Könyv pedig a kapcsolat öröklési jogi jogkövetkezményeit szabályozza. Ebben sincs változás a hatályos joghoz képest, mivel a bejegyzett élettársi kapcsolat családjogi és öröklési jogi joghatásai – jól-rosszul – a Csjt. és Ptk. rendelkezéseiben is átvezetésre kerültek. A Javaslat e tekintetben a párhuzamos szabályozás (külön törvény – Csjt. és Ptk.) ellentmondásait küszöböli ki.
Ennek megfelelően, a bejegyzett élettársi kapcsolat a házassággal teljesen azonos módon jön létre, a partnerek az anyakönyvvezető előtt együttesen kell megjelenjenek, és személyesen kell kijelentsék, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítenek. A jogintézmény a házassággal azonos vagyonjogi, öröklési jogi joghatásokkal jár. Az életközösség létrejötte – eltérő szerződési rendelkezés hiányában – a bejegyzett élettársak között is vagyonközösséget keletkeztet, a közös és a különvagyon megszerzésére, a vagyontárgyak használatára, kezelésére és az azokkal való rendelkezésre, a vagyon megosztására és a harmadik személyekkel szemben fennálló felelősségükre is a házastársakra előírt szabályok az irányadóak. Természetesen a bejegyzett élettársak is megállapodhatnak a törvényes vagyonjogi rendszertől eltérően, köthetnek egymás között vagyonjogi szerződést, aminek érvényességéhez ugyanúgy közokirat vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirati forma szükséges. A felek tartási és lakáshasználati jogai és kötelezettségei is a házastársakéval azonosak.
Alapvetően eltér a házastársakétól a bejegyzett élettársakra vonatkozó szabályozás annyiban, hogy gyermeket sem együttesen nem fogadhatnak örökbe, sem arra nincs lehetőségük, hogy partnerük gyermekét örökbe fogadják. A bejegyzett élettársakra nem vonatkoznak a házastársakra irányadó névviselési szabályok sem.
A bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére a házasság felbontására irányadó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy bejegyzett élettársak esetén lehetőség van a kapcsolat közjegyző előtti megszüntetésére is.
ÖTÖDIK RÉSZ
A ROKONSÁG
XI. Cím
A rokoni kapcsolat
A Csjt.-nek „A család” c. Második része négy fejezetben négy kérdéskört szabályoz, sorrendben: a családi jogállást, az örökbefogadást, a rokonok eltartását és a szülői felügyeletet. A Javaslat mind ennek a résznek a címét, mind szerkezetét illetően változtatást tart szükségesnek. A tárgybeli rész szerkezete a hatályos törvényhez képest akként módosul, hogy a rész első címe röviden szól a rokoni kapcsolatról, a második cím a leszármazáson (tipikusan vérségi leszármazáson) alapuló szülő-gyermek kapcsolatról, a harmadik cím az örökbefogadásról, a negyedik és az ötödik cím pedig a rokoni kapcsolat két legfontosabb jogi szabályozást igénylő kérdésköréről: a szülői felügyeletről és a tartásról. A Csjt.-hez képest tehát a szülői felügyeletre és a tartásra vonatkozó rész „helyet cserél” egymással, amit az indokol, hogy a családjogi szabályok élén ma már mindenütt a szülő-gyermek kapcsolat kérdéseinek kell állniuk; a gyermek családi jogállását meghatározó rendelkezések után tehát a szülői felügyelet szabályainak kell következniük.
A Javaslat magát a „rokonság” fogalmát nem határozza meg, de a rokonság két egyenértékű fogalmát: vér szerinti leszármazást és az örökbefogadást az egyenesági rokonság kapcsán együtt említi.
A Javaslat – a Csjt.-vel egyezően – kimondja, hogy az örökbefogadott mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép. A leszármazáson alapuló szülő-gyermek viszonyban a családi jogállásnak ez a teljessége értelemszerű. A gyermek szempontjából elvi jelentőségű annak a jogtételnek a rögzítése, hogy a gyermek leszármazásával, illetve örökbefogadásával szülőjének teljes rokonságával is rokoni kapcsolatba kerül. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érheti tehát a gyermeket azáltal, hogy a szülői jogállás betöltésére vele kapcsolatban milyen módon került sor (házasságból vagy házasságon kívül született-e, vér szerinti vagy örökbefogadó szülői nevelik-e stb.). Ez nem csupán a szülő-gyermek jogviszony családjogi jogkövetkezményeire, hanem annak más jogi hatásaira is vonatkozik (például a gyermek nem csupán az apjának nyilvánított férfinek, hanem apja rokonának is törvényes örököse).
XII. Cím
A leszármazáson alapuló rokoni kapcsolat
IX. Fejezet
Az apai jogállás keletkezése
1. A Javaslat ebben a részben a szülői jogállás keletkezésére és a nem kívánt szülőség elhárítására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza: e körben rendelkezik az apai jogállás keletkezéséről, az apaság vélelmének megdöntéséről, illetve az anyai jogállás kérdéseiről. A Csjt.-től eltérően nem külön pontban, hanem – a Negyedik Könyvben más helyen is követett gyakorlatnak megfelelően – szorosan az anyagi joghoz kapcsolódva rendelkezik a családi jogállás megállapítására irányuló perek egyes szabályairól (perindításra jogosultak – alperesek, képviselet). Ezt a megoldást itt az is indokolja, hogy az apai jogállás betöltésére irányuló más eljárások (például az elismerésen alapuló apaságnál a gyámhatósági, anyakönyvezési eljárás) alapvető szabályai is az anyagi jogi rendelkezések között vannak elhelyezve, mivel elválaszthatatlanok azoktól. További szerkezeti változás, hogy a gyermek névviselésének szabályai, amelyeket a Csjt. „A családi jogállás” c. fejezete tartalmaz, átkerülnek „A szülői felügyelet” címbe, a képzelt szülők bejegyzésére vonatkozó rendelkezések pedig a gyámhatósági, illetve az anyakönyvi jogszabályokba, mivel egyik szabály-csoport sem tartozik a családi státusz kérdései közé. A képzelt szülők bejegyzésének Csjt.-ben való elhelyezése a gyakorlatban félreértésre is adott okot, mivel a fiktív apai név bejegyzése önmagában semmiféle rokoni kapcsolatot nem létesít a gyermek és más személy között, így nem keletkeztet apasági vélelmet, ha az anyával utólagosan házasságot kötő férfi a képzelt apai név bejegyzése során csupán ahhoz járult hozzá, hogy a gyermek az ő családi nevét viselje.
2. A Javaslat koncepcionálisan nem változtat az apai jogállás szabályozásán. Lényeges változást jelent azonban, hogy az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljáráson alapuló származást beilleszti a Csjt. vélelmi rendszerébe, a vélelmek szabályozásának sorrendjében mutatkozó következetlenségeket kiküszöböli. Megszűnik a teljes hatályú és a házasságkötést megelőzően tett apai elismerő nyilatkozat különállása, azokat a Javaslat az elismerés azonos formájaként kezeli, szabályaikat egységesíti, nem engedi meg az apaság megtámadását, ha az bírói határozaton alapul, így az apaság bírósági megállapítását megdönthetetlen vélelemmé emeli. A Javaslat szakít továbbá azzal a hagyománnyal, amely elzárja az anyát attól, hogy az apaság megállapítása iránti perben fél lehessen, illetve a gyermek családi jogállását érintő eljárásokban a gyermekét képviselhesse.
A Javaslat tételesen felsorolja az apai jogállást keletkeztető jogi tényeket abban a sorrendben, ahogy azokat alkalmazni kell. Ennek megfelelően az anya házasságához fűződő vélelmet az élettársak esetében alkalmazott, emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás követi, azután következik az apai elismerés, végül az apaság bírói megállapítása. Nincs változás a tekintetben, hogy az apaság alaptényállása a gyermek anyjának házastársi kapcsolata. A Javaslat a reprodukciós eljáráshoz fűződő vélelmet beilleszti az apaságot keletkeztető jogi tények rendszerébe, ami a Csjt.-ben nem elég egyértelműen valósul meg.
Lényeges változás, hogy a Javaslat nem nevesíti külön az utólagos házasságkötésen alapuló elismerést. A Csjt. az apai elismerés két formáját ismeri: a teljes hatályú apai elismerést (Csjt. 37. §) és az utólagos házasságkötésen alapuló apai elismerést (Csjt. 39. §), a kettő közé iktatva az apaság bírói megállapításának szabályait (Csjt. 38. §). A két elismerésnek ez a rendszerbeli elhelyezése is zavart keltő, de az elismerés két formájának fenntartása is indokolatlan.
A Javaslat a kétféle elismerés szabályainak egységesítése és a szabályozásban mutatkozó különbségek további szűkítése, illetve megszüntetése mellett foglal állást. Az utólagos házasságkötésen alapuló elismerésnek az a feltétele, hogy a nyilatkozat az anyának már megszületett gyermekére vonatkozhat, és annak megtételére anyakönyvvezető előtt kerülhet sor, az egységes szabályok mellett is értelemszerűen fennmarad. Nem mellőzhető az apai jogállás betöltetlenségére vonatkozó szabály sem, ami a házasságon, a reprodukciós eljáráson alapuló vélelem, továbbá korábbi, teljes hatályú elismerés vagy az apaságot megállapító jogerős ítélet hiányát jelenti. Ezért a Javaslat a házasságkötés létesítése előtti, elismerő nyilatkozatot is a teljes hatályú apai elismerés szabályainak körébe vonja. Nem teszi az elismerés hatályosulását attól függővé, hogy a házasságot hat hónapon belül megkötik-e. Nem indokolt annak a különbségnek a fenntartása sem, hogy a házasságkötés létesítése előtt tett nyilatkozat nem támadható meg a nyilatkozat jogi feltételeinek hiányában, hiszen így az elismerés és a hozzájárulások jogi feltételeinek elmaradásához indokolatlanul nem fűződnek magánjogi jogkövetkezmények. Végül szükségtelen az a feltétel is, hogy apaság megállapítása iránt más férfival szemben ne legyen folyamatban per, hiszen az elismerni akaró férfi a hatályos szabályok mellett is elérheti a Csjt. 37. §-a szerint tett elismerő nyilatkozattal a gyermek vállalását e szabály „félretételével”. A szabályok egységesítése mellett szól az is, hogy a gyakorlatban csak elenyésző számban kerül sor az anyakönyvvezetők előtt a házasságkötésre tekintettel tett elismerésre.
A teljes hatályú apai elismerés részletszabályaiban a Javaslat a Csjt.-hez képest kisebb változásokat és fogalmazásbeli pontosításokat tartalmaz. Így például elhagyja a törvény szövegéből azt, a gyakorlatban ma sem érvényesített feltételt, hogy elismerő nyilatkozatot az a férfi tehet, akitől a gyermek származik, hiszen ezt a körülményt egyetlen hatóság, amely előtt a nyilatkozat megtehető, sem jogosult vizsgálni, és arra felhatalmazni őket a jövőben sem kívánatos. További változás, hogy a Javaslat valamennyi elismerésre kiterjeszti azt a szabályt, hogy ha más férfi apaságának megállapítása iránt per van folyamatban, ez az apai elismerés teljes hatályúvá válását befolyásolja.
A Javaslat az apaság bírói megállapításának lényegi szabályain nem változtat, de azt szinte megdönthetetlen vélelemként kezeli. Még a lehetőségét is elveti tehát annak, hogy miután a bíróság „az összes körülmény gondos mérlegelése alapján” alaposan következtetett az apaságra, újabb per induljon annak bizonyítására, hogy „lehetetlen”, hogy a gyermek a vélelmezett apától származik.
3. A Javaslat az apasági per indítására a hatályos jog szerint jogosultak mellett az anya részére is lehetőséget ad. Annak érdekében, hogy a gyermek – akinek érdekeltsége az esetek nagy részében az anyáéval azonos – az anya perindítása esetén ne váljon alperessé, megengedi, hogy az ilyen perben a gyermek a gyámhatóság hozzájárulásával az anya pertársaként vehessen részt. A hatályos jog csak a donor férfival szemben zárja ki az apaság megállapítása iránti per megindításának lehetőségét, ennek fordítottjára (azaz, hogy a donor indíthat-e ilyen pert) nincs szabály. A Javaslat ezt pótolja, amikor kimondja, hogy ha a gyermek reprodukciós eljárásból származott, nem jogosult perindításra az a férfi, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet adományozott.
X. Fejezet
Az apaság vélelmének megtámadása
A vélelem megtámadása a megtámadási okok, a megtámadásra jogosultak köre és a megtámadási határidők kérdésében szorul rendezésre. A Javaslat a Csjt.-vel azonosan rendelkezik az apasági vélelem tartalmi okból való megtámadásának lehetőségéről, mely szerint az apaság vélelme természetes úton történő fogamzás esetén azon az alapon támadható meg, hogy a vélelmezett apa nem a gyermek biológiai szülője. A Javaslat és a Csjt. egyaránt rendelkezik arról is, hogy a teljes hatályú elismerésen alapuló apaság esetén a vélelem formai okból is megtámadható: a hatályos jog szerint azon az alapon, hogy az elismerő nyilatkozatnak a jogi feltételek hiányában nincs teljes hatálya. A Csjt. azonban nem részletezi, hogy a „jogi feltételek hiánya” alatt mit kell érteni: csak a Csjt. 37. §-ában felsorolt feltételek (hozzájáruló nyilatkozatok, korkülönbség) hiányát, vagy például azt is, ha az elismerő nyilatkozat akarathibában szenved (azt tévedés, megtévesztés vagy kényszer hatása alatt tették). Az egységes polgári kódexen belül nincs ésszerű indoka annak, hogy a jogalkotó éppen az ilyen, az elismerő egész életére kiható jognyilatkozat megtámadását zárja ki akkor, ha az akarathiányos. Ezért a Javaslat az elismerésen alapuló apaság megtámadását akarathiba esetén is lehetővé teszi.
A Javaslat, a megtámadási okok körét kiegészítve, nevesíti azt az esetet, amikor az apai elismerő nyilatkozatot jogszabályi rendelkezések megkerülése céljából tették. Ilyen eset lehet például, ha az apai elismerő nyilatkozat célja az idegenrendészeti szabályok megkerülése vagy az apai elismerő nyilatkozatot az örökbefogadási szabályok kijátszása céljából tették. Az utóbbi években elterjedt, hogy az örökbe fogadni szándékozó – de örökbefogadásra alkalmasságot igazoló gyámhatósági határozatot szerezni nem tudó – férfi apai elismerő nyilatkozatot tesz a rendezetlen családi jogállású gyermekre, majd felesége házastársi örökbefogadás engedélyezését kéri. Így az örökbefogadási eljárás megkerülésével, ellenőrizetlen körülmények közé kerülhet a gyermek. Természetesen ilyen esetben is szűk határidőn belül és csak akkor van mód az apai elismerő nyilatkozat ügyész vagy gyámhatóság általi megtámadására, ha az a gyermek érdekeivel nem áll ellentétben.
A Javaslat kifejezetten rendelkezik a vélelem megtámadása kizártságának eseteiről. A Javaslat két esetben nem engedi meg az apaság vélelmének megtámadását. Az első – a hatályos jogban is ismert – eset [Csjt. 43. § (1) bek.], ha a származás reprodukciós eljárás következménye; ilyenkor ugyanis a leszármazáson alapuló rokoni kapcsolat létrejöttének nem (vagy nem elsősorban) a biológiai származás az alapja, hanem a férfinak a reprodukciós eljárásban való részvétele. Második esetként a megtámadást indokolt kizárni akkor is, ha az apaságot bíróság állapította meg, mivel a bírói ítélettel megállapított apaságot a Javaslat megdönthetetlen vélelemként kezeli.
A megtámadásra jogosult személyek köre csak részben egyezik meg a Csjt.-ben foglaltakkal. A Javaslat, a Csjt.-től eltérően, törvényi korlátok között (gyámhatósági jóváhagyás, gyermekével együttes perindítás) az anya perindítási jogát is elismeri ugyanazon okok miatt, amiért lehetősége van apaság megállapítása iránt is pert indítani. A perindításra jogosultsággal és a megtámadási határidőkkel is összefüggő kérdés, hogy miként biztosítsa a jog a gyermeknek a vérségi származása kiderítéshez fűződő jogát, pontosabban azt, hogy kiskorúsága alatt törvényes képviselőjének perindításával ez a joga az érdekeivel ellentétesen ne legyen elvonva.
A Csjt. szerint a gyámhatóság a cselekvőképtelen kiskorú helyett indított perhez csak akkor járulhat hozzá, ha a származás kiderítése és a családi jogállás rendezése a kiskorú érdekében áll. Ez a két feltétel ritkán esik egybe, sőt természete szerint ellentmond egymásnak. A gyermek érdeke elsősorban az, hogy szilárd és rendezett családban nevelkedjék; ezt a rendezettséget a jog vélelmek felállításával is szolgálja. A gyermek rendezett családi jogállásának nem feltétlenül eleme a vérségi kötelék, sőt a feladatát betöltő családi viszonyokat a megbolygatástól óvni kell. Ilyen családban a gyermek vérségi származás kiderítéséhez való joga bizonyosan nem indokolja, hogy a 14 éven aluli gyermek helyett pert indítsanak. A Javaslat szerint azoknak a konkrét eseteknek a normatív módon való rögzítése, hogy mikor indokolt és mikor nem a cselekvőképtelen kiskorú helyett a perindítás, nem lehetséges. Tartalmi korlátozást a törvényes képviselő számára csak esetenként, jogalkalmazói (gyámhatósági, illetve a gyámhatóság határozatának felülvizsgálata során bírói) kontrollal lehet elérni. A Javaslat ezért a megoldást nem a formális szigorításban, nem a konkrét esetek felsorolásában, hanem más úton keresi. Abból kiindulva, hogy a kiskorú gyermek érdeke elsősorban családi kapcsolatainak stabilitása, és ha ezek a kapcsolatok már kialakultak, azokat a gyermek nagykorúságáig lehetőleg ne lehessen megbolygatni, az apaság vélelmének megdöntése iránti per megindítására a gyermek érdekében a gyámhatóságnak, illetve – a gyámhatóság jóváhagyásával – az anyának a gyermek hároméves koráig biztosít lehetőséget. A többi jogosult az apasági vélelem keletkezésétől számított egy év alatt támadhatja meg az apaság vélelmét, és az egyéves határidő vonatkozik az akarathibán alapuló megtámadásra is. Az apasági vélelem keletkezésének időpontja a házassági köteléken és reprodukciós eljáráson alapuló vélelem esetén a gyermek születése, elismerés esetén az elismerő nyilatkozat teljes hatályúvá válása, míg a bírósági határozaton alapuló vélelmet a Javaslat szerint nem lehet megtámadni. A gyermek hároméves korának betöltése, illetve az egyéves megtámadási határidő eltelte után viszont már csak maga a gyermek jogosult – nagykorúvá válását követően – dönteni arról, hogy megindítja-e a pert vagy sem.
A Javaslat a Csjt.-vel egyezően rendelkezik az apasági vélelem megdöntésének joghatásairól. A Csjt. szabályait kiegészíti a Javaslat azzal, hogy az a vélelmezett apa, aki a gyermeket hosszabb időn keresztül a családjában sajátjaként nevelte, indokolt esetben a gyermekkel való kapcsolattartásra is feljogosítható. A gyermek és a szülő között kialakult bensőséges érzelmi kapcsolatot ugyanis akkor sem szabad egyik napról a másikra megszüntetni, ha a gyermeknek a vélelmezett apától való származása megdőlt.
Az apasági vélelem megtámadása a jogrendszerek jelentős többségében bírósági hatáskörbe tartozik. A házassági köteléken alapuló vélelem esetében azonban a peres eljárás bizonyos esetekben mellőzhető. Egyszerűsítést követel a gyakorlat akkor, ha az anya házassági köteléke már nyilvánvalóan csak de jure áll fenn, a házasfelek életközössége legalább 300 napja megszűnt, esetleg nem is egy országban vagy kontinensen élnek, és a gyermek nemző apja – rendszerint az anya élettársa – kész is volna a gyermek elismerésére, amit az anya férjére vonatkozó apasági vélelem fennállása, amíg ez megdöntésre nem kerül, megakadályoz. Ezek az esetek az érintettek között jogvitát lényegében nem jelentenek, az ilyen perekben a bíróság – a vélelmezett apa, az anya és a gyermeket magáénak elismerni kívánó férfi meghallgatásán túlmenően
– nem folytat le bizonyítást. Az ilyen és ehhez hasonló esetek egyszerűbb, peren kívüli rendezését teszi lehetővé a Javaslat: nemperes eljárásban teszi lehetővé az apaság vélelmének megdöntését, feltéve, hogy a határozat meghozatalával egyidejűleg a megüresedő apai státusz elismeréssel betölthető. A vélelem megdöntését kimondó határozat meghozatalát a vélelmezett apának, az anyának és a gyermek vér szerinti apjaként fellépő férfinek közösen kell kérnie, és az elismerésre a teljes hatályú elismerés szabályait kell alkalmazni.
XI. Fejezet
Az anyai jogállás
Az anyai jogállás hosszú időn keresztül nem képezte vita tárgyát: a jog az anyaságot – a római jogra visszanyúlóan („mater semper certa est”) – tényként és nem vélelemként kezelte. A Csjt. nem is tartalmaz ezért arra vonatkozó szabályt, hogy kit kell a gyermek anyjának tekinteni, hanem – vitás esetben – az anyaság megállapítása iránti per indítására jogosultakat sorolja fel, továbbá reprodukciós eljárás útján bekövetkezett fogamzás esetén kizárja az ilyen per indítását azzal a nővel szemben, aki az eljárás lefolytatásához ivarsejtet vagy embriót adományozott. Ez utóbbi rendelkezés már utal arra, hogy az orvostudomány fejlődése következtében a genetikai anya és a gyermeket megszülő anya személye nem feltétlenül esik egybe. A Javaslat a szülőanya, illetve a genetikai anya közötti választást a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően úgy dönti el, hogy a gyermek anyjának azt a nőt tekinti, aki megszülte. Ennek az új szabálynak nemcsak a hatályos jogban engedélyezhető reprodukciós eljárások szempontjából van jelentősége, hanem az döntő az ún. pótanyaság szempontjából is, mert e rendelkezés folytán nem lehet anyának tekinteni azt a nőt, aki más nőt kért fel arra, hogy a petesejtjéből származó embriót kihordja. Az anyai jogállás tekintetében egyebekben a Javaslat a hatályos jog rendelkezéseit követi, megszüntetve az abban fellelhető joghézagokat.
XIII. Cím
Az örökbefogadás
XII. Fejezet
Az örökbefogadás célja és feltételei
1. Az örökbefogadás a családjognak az a területe, amely a Csjt. 1952. évi hatálybalépése óta a legtöbbször került módosításra, számos alkalommal az elmúlt tíz évben is. Mivel pedig az örökbefogadás szabályozása folyamatosan igyekezett lépést tartani a – sokszor ellentétes érdekeket hordozó – társadalmi elvárásokkal, az örökbefogadásnak a Családjogi Könyvbe tartozó szabályai lényeges, koncepcionális változtatást nem igényelnek. A sok módosítás következtében azonban a Csjt.-beli szabályok rendszere, a fejezet szerkezete nem kellően áttekinthető, emellett a végrehajtási jogszabályokban számos olyan, az érdekeltek alanyi jogait érintő, gyakran korlátozó szabály van, amelyek törvényi és nem gyámrendeleti szabályozást igényelnének. Ezért a Javaslat – amellett, hogy a részletkérdésekben több új megoldást tartalmaz – elsősorban a fejezet (az új tagolás szerint cím) szerkezetében, a törvényi szabályok kibővítésében, pontosabb, korszerűbb megszövegezésében és hangsúlyaiban hoz változásokat. A Javaslat – a Csjt.-től – rugalmasabb szabályozást alakít ki, és az örökbefogadó szülő egyéni körülményeihez jobban igazodó jogalkalmazói mérlegelésre ad lehetőséget bizonyos esetekben.
A Javaslat a Csjt.-vel egyezően határozza meg az örökbefogadás legfontosabb célját, hogy a kiskorúak családban nevelkedését biztosítsa olyan esetekben, amikor vér szerinti szülei erre nem képesek. A Javaslat az örökbefogadás engedélyezése tekintetében nem hoz lényeges változást a hatályos joghoz képest. Ennek megfelelően az örökbefogadást a gyámhatóság engedélyezi.
2. Annak törvényi feltételeit, hogy ki lehet örökbefogadó, a Javaslat a Csjt.-től részben eltérően fogalmazza meg. Az örökbefogadó nagykorúsága és cselekvőképessége valamint személyiségéhez és körülményeihez mért alkalmassága változatlan kritériumok. A Javaslat változatlanul előírja az örökbefogadó és az örökbefogadott között a minimális és maximális korkülönbséget. A 16 év minimális és 45 év maximális korkülönbség mellett – az örökbefogadási korhatárt felemeli: e szerint örökbefogadó csak 25. életévét betöltött, személy lehet. Az európai országok többsége az örökbefogadó oldalán nem elégszik meg a nagykorúsággal, hanem – a gyermek (különösen az „idegen” gyermek) neveléséhez szükséges érettség minél biztosabb megléte érdekében – ennél magasabb életkort ír elő.
A Javaslat szól arról, hogy az örökbefogadásra való alkalmasság megállapítására irányuló eljárás a Csjt. 1997. évi módosítása – a Gyvt. hatálybalépése – óta, főszabály szerint elválik az örökbefogadás engedélyezésére irányuló eljárástól, lényegében annak előzetes eljárása. Az alkalmassági eljárás szabályai 1997. óta szigorodtak, a gyermekvédelmi jogszabályok az örökbefogadás előtti tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon való részvételt – a rokoni és a házastársi örökbefogadást kivéve – kötelezővé tették. A Javaslat nem kívánja megszüntetni az alkalmasság vizsgálatának az említett jogszabályokkal kialakított és a gyakorlatban jól bevált rendjét. Az alkalmasság megállapításához szükséges előzetes eljárás és felkészítés módja, annak kötelező jellege tekintetében azonban nyitva kívánja hagyni az élethez igazodó, rugalmas változtatás jövőbeli lehetőségét. Ezért annak rögzítése mellett, hogy az örökbefogadásra való alkalmasságot a gyámhatóság állapítja meg, az előzetes eljárásnak és a felkészítés módjának szabályozását külön jogszabályra utalja.
Az örökbefogadott oldalán a Javaslat tartalmilag a hatályos joggal egyezően állapítja meg az örökbefogadás feltételeit. A Javaslat az örökbefogadhatóság főszabályain sem változtat, csak annak megfogalmazását teszi egyértelművé.
3. A Javaslat, a hatályos joghoz hasonlóan, különbséget tesz nyílt és titkos örökbefogadás között. Változást annyiban hoz, hogy egyértelmű definíciót ad mindkét fajta örökbefogadásra. Nyílt örökbefogadás az, amikor az örökbe fogadni szándékozó személy és a vér szerinti szülő ismeri egymást és a vér szerinti szülő e meghatározott személy tekintetében járul hozzá gyermeke örökbefogadásához. Titkos az örökbefogadás, ha a vér szerinti szülő olyan módon járul hozzá gyermeke örökbefogadásához, hogy az örökbefogadó személyét és személyi adatait nem ismeri, továbbá, ha a szülő hozzájárulására a törvény értelmében nincs szükség. A Javaslat nyílt és titkos örökbefogadás esetén a nyilatkozat visszavonhatóságát egyaránt hat hétben jelöli meg, amelyet a gyermek születésétől kell számítani. A Javaslat – a hatályos rendelkezésektől eltérően – a visszavonást feltételhez köti; a szülő abban az esetben gondolhatja meg magát és vonhatja vissza nyilatkozatát, ha ő maga vagy a gyermek más hozzátartozója vállalja a gyermek nevelését.
4. A Javaslat az örökbefogadáshoz szükséges hozzájáruló nyilatkozatok mellőzhetőségének eseteit – a szülő, illetve az örökbefogadó házastársa hozzájárulásának eseteit nem teljesen a Csjt.-ben foglaltakkal azonosan sorolja fel. Így például a felsorolásból kimarad a kiskorúak cselekvőképtelenségére utalás, mivel nem gyakran, de előfordul, hogy 14 év alatti leányanyák is szülnek gyermeket. Az ilyen anyától, aki emellett minden bizonnyal rövidesen eléri a korlátozottan cselekvőképes életkort, amikor is már szükséges a gyermeke örökbefogadásához való hozzájárulása, akarata ellenére elvenni a gyermeket, akit feltehetőleg családi segítséggel fel kíván nevelni, ellentétes lenne az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény 9. cikkében foglaltakkal (a gyermeket vér szerinti szüleitől lehetőleg ne válasszák el). A hozzájáruló nyilatkozatra ismeretlen helyen tartózkodás miatt csak akkor nincs szükség, ha a szülő (házastárs) felkutatására tett intézkedések ésszerű időn belül nem vezettek eredményre. E szabály beiktatásával a Javaslat – egyebek mellett – annak a nemzetközi szinten megfogalmazott igénynek kíván eleget tenni, amely a másik vér szerinti szülő (legtöbbször a különélő apa) jogainak is jelentőséget tulajdonít az örökbefogadási eljárás során.
A Javaslat az örökbefogadás előtti kötelező gondozási időre vonatkozó szabályokat is a Csjt.-ben foglaltakkal azonosan határozza meg.
5. A Javaslat nemzetközi egyezmények szóhasználatának megfelelően definiálja a nemzetközi örökbefogadás fogalmát, de annak tartalmi elemeit nem kívánja a Csjt.-nél részletesebben szabályozni. A definíciónak a lényege az, hogy a külföldre történő örökbeadás szempontjából sem az állampolgárságnak, sem az állandó lakóhelynek nincs jelentősége: a lényeg az, hogy az örökbefogadás következtében a gyermek szokásos tartózkodási helye megváltozik. A Javaslat ezt úgy fejezi ki, hogy nemzetközi örökbeadás az, ha a gyermek az örökbefogadás következtében végleges jelleggel más országba kerül, függetlenül az örökbefogadó állampolgárságától és attól, hogy a gyermek állampolgársága megváltozik-e.
A Javaslat új jogintézményként nevesíti az örökbefogadás utánkövetésének lehetőségét. Az örökbefogadást követő gondozás a nemzetközi gyakorlatban már elterjedt, célszerű ezt a hazai örökbefogadás területén is általánossá tenni. Az örökbefogadást elősegítő szervezet ennek keretében figyelemmel kísérheti, hogy az örökbefogadás betöltötte-e célját, a gyermek beilleszkedett-e a családjába. Az utánkövetés részletszabályait külön jogszabályban kell rendezni.
XIII. Fejezet
Az örökbefogadás joghatásai
A Javaslat az örökbefogadás joghatásai cím alatt rendelkezik az örökbe fogadott gyermek jogállásáról az örökbefogadó családjában, Az örökbefogadott névviselésének szabályairól, vér szerinti rokonaival való kapcsolattartásról, illetve az örökbefogadott vérségi származása megismeréséhez fűződő jogáról. A Javaslat a Csjt.-vel egybehangzóan rendezi, hogy az örökbefogadott mind az örökbefogadóval, mind annak rokonaival szemben az örökbefogadó gyermekének jogállásába lép. A Javaslat pontosan meghatározza a közös örökbefogadás eseteit is. Ennek megfelelően a közös örökbefogadásnak két esete, ha házastársak fogadnak akár együttesen, akár külön-külön örökbe, vagy ha az egyik házastárs a másik gyermekét fogadja örökbe.
A Javaslat a Csjt.-hez képest új rendelkezéseket tartalmaz a vér szerinti szülők, illetve a vér szerinti szülők halála esetén a rokonok kapcsolattartását illetően. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy a vér szerinti szülők halála esetén, ha az egyik szülő rokonai fogadják a gyermeket örökbe, abban az estben a másik szülő rokonainak kapcsolattartási jogát az örökbefogadás nem érinti. Így például, ha a szülők halála esetén az anyai nagyszülők fogadják örökbe a gyermeket, attól még az apai nagyszülők kapcsolattartási joga a törvény erejénél fogva nem szakad meg. Szintén változás a Csjt.-hez képest, hogy nyílt örökbefogadás esetén a Javaslat kivételesen lehetővé teszi, hogy a gyámhatóság azt a szülőt is feljogosíthassa a kapcsolattartásra, aki hozzájárult a másik szülő házastársa által történő örökbefogadáshoz. Nem indokolt ugyanis, általánosan – kivételt nem tűrően – minden esetben megszüntetni a vér szerinti szülő és a gyermek közötti kapcsolatot.
A Javaslat az örökbe fogadott gyermek névviselésére vonatkozóan a Csjt. 53. § (1), (3), (4) és (5) bekezdésével szó szerint egyező rendelkezéseket tartalmaz. A gyermek képzelt nevének megállapítására irányuló szabályok megváltozására tekintettel azonban elhagyja a Csjt. 53. § (2) bekezdésében foglaltakat az egyedülálló által történő örökbefogadás esetében képzelt másik szülő bejegyzésére nézve, továbbá az 53. § (6) bekezdését, amely az anyakönyvi jogszabályokra tartozó – az örökbefogadás anyakönyvezésére irányadó szabályok közé illő – bizonyos esetekben az örökbe fogadó szülők vér szerinti szülőkként történő bejegyzésére vonatkozó) rendelkezéseket tartalmaz.
A Javaslat a jelenleginél differenciáltabban szabályozza a gyermek vérségi származás megismeréséhez fűződő jogát. A magyar jogban a származás megismerésének lehetősége – más országok jogi szabályozásától eltérően – nem az eredeti anyakönyvbe való betekintés megengedésével, hanem a gyámhivataltól kérhető tájékoztatással került megoldásra. A Csjt. 53/A. §-a azonban nem rendelkezik arról, hogy egyáltalán milyen életkortól kérhet „a még kiskorú” örökbefogadott a gyámhatóságtól vér szerinti szüleinek adatairól felvilágosítást, és arra nézve sem ad útmutatást, hogy hogyan kerüljön a vér szerinti szülő meghallgatása értékelésre akkor, ha ő a meghallgatása során adatainak kiadását ellenzi. A Javaslat ezért mindenekelőtt azt szabályozza, hogy az örökbefogadott a gyámhatóságtól miről és milyen idős korában kérhet felvilágosítást, bővítve a szabályozást a testvér, féltestvér adatainak megismerhetőségével. Az örökbe fogadott gyermeknek ugyanis kiemelt érdeke fűződik ahhoz, hogy a származás megismerése körében a testvére, féltestvére adatait is megismerhesse. Ezért a Javaslat lehetőséget biztosít arra, hogy ezt önállóan, a vér szerinti szülő felkutatása, megismerése nélkül megtehesse. Ennek megfelelően az örökbefogadott az örökbefogadás tényéről kor meghatározása nélkül, míg vér szerinti szülőjének és testvérének természetes személyazonosító adatairól 14. életévének betöltésétől juthat – utóbbi esetben törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül – információhoz. Ennek lehetőségéről már az örökbefogadási eljárás során tájékoztatni kell a feleket. A gyámhivatali gyakorlat a Csjt. 53/A. §-ában foglaltak és a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) 53. § (1) bekezdésében foglaltakat akként értelmezi, hogy a jogszabály csak a vér szerinti szülő meghallgatását teszi kötelezővé, a nyilatkozat tartalma nem akadályozza meg a gyámhivatalt a szükséges adatok közlésében, akkor sem, ha a szülő a származás feltárását nem kívánja. Ez viszont nem áll összhangban az adatvédelmi jogszabályok rendelkezéseivel, amely szerint személyes adat csak akkor kezelhető – és e fogalomkörbe tartozik az adattovábbítás is –, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény elrendeli. Tulajdonképpen két alapvető érdek ütközik össze: a gyermek származás megállapításához fűződő joga áll szemben a vér szerinti, személyes adatai tiszteletben tartásához fűződő joggal. A Javaslat ezt az érdekkonfliktust úgy próbálja orvosolni, hogy az örökbefogadás tényéről a gyámhatóság a vér szerinti szülő nyilatkozatától függetlenül felvilágosítást ad, de a vér szerinti szülő, testvér személyes adatai az örökbefogadott gyermekkel csak kifejezett hozzájárulásuk esetén közölhetőek. Ugyanakkor, a Javaslat a gyermek vérségi származása megismeréséhez való jogától függetlenül, szól a vér szerinti szülő egészségügyi adatai megismerésének lehetőségéről. A gyermek érdekében nem tagadható meg anonimizált formában a vér szerinti szülő egészségügyi adatairól való tájékoztatás. A gyermek egészségügyi jóléte szempontjából kiemelt jelentősége van annak, hogy tudatában legyen: vér szerinti szülője nem szenvedett-e valamilyen örökölhető betegségben.
XIV. Fejezet
Az örökbefogadás hatálytalanná válása és felbontása
A Javaslat egy fejezetbe vonja össze az örökbefogadás hatálytalanná válásának és megszűnésének szabályozását. Mindkét eset az örökbefogadás joghatásainak megszűnését jelenti, a hatálytalanná válás ex tunc, a megszűnés pedig ex nunc hatállyal. Az örökbefogadás kölcsönös kérelemre történő felbontásánál a Javaslat annyiban tér el a Csjt. 56. §-ától, hogy kimarad az örökbefogadás felbontásának akadályaként a „közérdek sérelme”. Ha az örökbefogadott már nagykorú, a felek önrendelkezési jogának körébe esik annak eldöntése, hogy kívánják-e az örökbefogadás fenntartását vagy azt kölcsönösen meg akarják szüntetni. Az utóbbi esetben a „közérdek” sem szólhat amellett, hogy ez az egybehangzó akaratuk ne jusson érvényre, akkor sem, ha az esetleg harmadik személy (például az örökbefogadott leszármazóinak) érdekét sérti. Ha az örökbefogadott kiskorú, a felbontásra irányuló kérelem elbírálásánál a gyámhatóságnak az ő érdekét kell elsődlegesen szem előtt tartania, másként fogalmazva: az a közérdek, hogy ilyen esetekben a kiskorú gyermek érdeke érvényesüljön.
A Csjt. 57. § (1) bekezdése szerint az örökbefogadást egyoldalú kérelemre, a bíróság bonthatja fel, két esetben: 1) ha akár az örökbefogadó, akár az örökbefogadott olyan magatartást tanúsított, amely miatt az örökbefogadás fenntartása a másik félre elviselhetetlenné vált, 2) ha az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be. A „cél”, illetve a „társadalmi rendeltetés” tulajdonképpen egymást átfedő fogalmak, emellett elvontságukban nehezen értelmezhetőek. Ezért a Javaslat elegendőnek tartja az örökbefogadás felbontásának okaként annak nevesítését, ha a felek valamelyikének magatartása miatt az örökbefogadás fenntartása a másik félre elviselhetetlen. Az örökbefogadás bírósági felbontásának szabályai egyebekben megegyeznek a hatályos joggal.
A Javaslat az örökbefogadás joghatásainál szükségesnek tartja annak a törvényben történő rögzítését, hogy az örökbefogadás megszűnésével felélednek a leszármazáson alapuló, rokonságból származó azon jogok és kötelezettségek, amelyek az örökbefogadással megszűntek (így például rokontartás, öröklés), de a szülői felügyeleti jogok és kötelezettségek nem állnak helyre.
XV. Fejezet
Az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatok
A Javaslat az örökbefogadással kapcsolatos jognyilatkozatokra – a Csjt. 59. §-ához hasonlóan – egy §-ba foglaltan tartalmaz szabályokat. A hatályos joghoz képest csak annyiban változtat, hogy a cselekvőképtelen, de ítélőképessége birtokában lévő kiskorúnak a vélemény nyilvánítására is lehetőséget ad, összhangban az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény 12. cikkében foglaltakkal. A korlátozottan cselekvőképes nagykorúakra irányadó rendelkezések a cselekvőképességi szabályok változásával állnak összhangban.
XIV. Cím
A szülői felügyelet
XVI. Fejezet
A szülői felügyelet általános szabályai
A Javaslat a szülői felügyeletre vonatkozó rendelkezésekben lényeges tartalmi változásokat hoz. Ez a kérdéskör ugyanis az a terület, amellyel kapcsolatban a gyámhatósági és a bírói gyakorlat tapasztalatai szerint alapvető gondok jelentkeznek. A Javaslat szerkezetileg először a szülői felügyelet néhány általános szabályát rögzíti, majd a szülői felügyelet tartalmi elemeit szabályozza. Ezt követi a szülői felügyelet gyakorlásáról szóló fejezet (megállapodás illetve bírói döntés alapján, e fejezetbe illesztve a kapcsolattartásra vonatkozó – nemcsak a szülőket érintő – rendelkezéseket), és külön fejezetbe kerülnek a szülői felügyeleti jog szünetelésének és megszűnésének – törvényen, illetve bírói határozaton alapuló – szabályai. Ezzel a szerkezet logikusabbá és áttekinthetőbbé válik, mint amilyen az a hatályos Csjt.-ben.
A legfontosabb tartalmi változások, röviden összefoglalva a következők:
– a Javaslat a szülő-gyermek kapcsolat alapvető elveit összefoglaltan kiemeli, minden részletrendelkezést ezeknek az elveknek alávetve kell értelmezni;
– ha a szülői felügyeleti jogokat a szülők akár egészben, akár részben közösen gyakorolják, ezzel kapcsolatos vitájukban a gyámhatóság dönt, akár együttélő, akár különélő szülőkről van szó, a Csjt. szerinti bírói hatáskör ebben a vonatkozásban megszűnik;
– a Javaslat mellőzi a szülő-gyermek viszonyban az indok nélküli állami beavatkozást, például a szülőknek a gyermek értéktárgyaira vonatkozó „beszolgáltatási” (a Javaslatban „átadási”) kötelezettségét csak a vagyonkezelési kötelezettség megsértése esetén, szankciós jellegű rendelkezésként tartja fenn;
– a szülői felügyelet gyakorlása területén a szülők felelősségét helyezi középpontba, elsődleges szerepet szán a szülők megállapodásának (és a megállapodás betartásának!), ennek elsődleges korlátja „csupán” a gyermek kiegyensúlyozott életvitelének biztosítása;
– ha a bíróságnak kell döntenie a szülői felügyelet gyakorlásáról, a szülők egymás közötti viszonyában elhagyja a „gyermekelhelyezés” kifejezést, és azt – a külföldi jogok többségéhez és a nemzetközi dokumentumokhoz hasonlóan – arra az esetre tartja fenn, ha a gyermek harmadik személyhez vagy a nevelkedését biztosító intézetbe kerül; gyermekelhelyezés helyett a „szülők között a szülői felügyeleti jogok rendezéséről” szól;
– külön pontban rögzíti a gyermekétől különélő szülő jogait és kötelezettségeit, ehhez fűzi a kapcsolattartás szabályait;
– a jelenleginél differenciáltabb szabályozást alakít ki a szülői felügyeleti jog szünetelése és megszüntetése körében, az előbbinek a szabályai között helyezi el a családbafogadást, az utóbbival kapcsolatban tágabb teret ad az eset egyedi körülményeinek bírói mérlegelésére;
– mind a gyámhatósági, mind a bírósági eljárás során lehetőséget ad a közvetítő eljárás igénybevételére, ami a gyermek érdekében hivatalból is elrendelhető.
XVII. Fejezet
A szülői felügyelet tartalma
1. A gyermek nevének meghatározása
A Javaslat tételesen felsorolja a szülői felügyelet gyakorlásából származó jogokat és kötelezettségeket. A Javaslat a gyermek nevének meghatározásával, illetve annak megváltoztatásával kapcsolatos szabályokat néhány pontosítással lényegében a Csjt.-ben foglaltakkal egyezően tartalmazza. Így például új szabály, hogy képzelt apa bejegyzésére csak az anya kérelmére kerülhet sor.
2. A gyermek gondozása és nevelése
A szülői felügyelet részjogosítványai közül a gondozás, nevelés szabályai sem változnak lényegesen, de új rendelkezést vezet be a Javaslat például a gyermek külföldre távozását illetően. Ezen kívül kisebb pontosításokat tartalmaz a Javaslat. Így például a Csjt. 77. § (2) bekezdéséhez képest változás, hogy ha a tizenhatodik életévét betöltött gyermek a szülői házat el akarja hagyni, a gyámhatóságnak nem azt kell vizsgálnia, hogy az „fontos okból a gyermek érdekében áll-e”, hanem, hogy az a gyermek érdekével nem ellentétes-e”.
A Javaslat a gyermek huzamosabb idejű vagy akár „végleges” külföldre távozásához – ha a szülők között nincs ebben a kérdésben vita – nem kívánja meg a gyámhatóság hozzájárulását. De a gyermek önállóan vagy egyik szülőjével csak mindkét szülő egyetértése esetén utazhat hosszabb időre (pl. tanulás, munkavállalás céljából) külföldre. Abban az esetben, ha gyermek letelepedés céljából, véglegesen kívánja elhagyni az országot, akkor az „otthonmaradó” szülőt erről tájékoztatni kell, hogy ennek tudatában legyen lehetősége arra, hogy gyermeke külföldre távozásához beleegyezését adja, vagy éljen azzal a lehetőségével, hogy ehhez nem járul hozzá. Ugyanis a gyermek külföldre távozása a vele való kapcsolattartást lényegesen megnehezíti vagy akár teljesen el is lehetetlenítheti.
A Javaslat a jelenleginél nagyobb jelentőséget tulajdonít a gyermek „tényleges családi kapcsolatainak”, a vérségi kötelék hiányában is jogokat kíván biztosítani azoknak a személyeknek, akik a gyermek gondozásában, nevelésében de facto részt vesznek, és számára a személyi és környezeti állandóságot biztosítják. Ezt juttatja kifejezésre az a szabály, amely a gyermeket mostoha- vagy nevelőszülőjét – a felügyeletet gyakorló szülő hozzájárulásával – feljogosítja a gondozás és nevelés körében egyes szülői felügyeleti jogok gyakorlására
3. A gyermek vagyonának kezelése
A szülői vagyonkezelés hatályos szabályai több ponton módosulnak. Megszűnik a szülők számadási kötelezettsége a vagyon állagáról a kezelés megszűnésekor, mert ez a szabály a gyakorlatban nem él, és túlzott mértékű beavatkozást jelent a magánszférába. Megszűnik a szülőknek az az általános kötelezettsége, hogy a gyermek pénzét és értéktárgyait „beszolgáltassák” a gyámhatóságnak; ezeknek a vagyontárgyaknak a gyámhatóság részére történő átadására, szankciós jelleggel, akkor kerülhet sor, ha a szülők gyermekük vagyonának kezelésére vonatkozó kötelezettségüket – a gyermek érdekeit súlyosan sértő módon – nem teljesítik. A törvényes képviseletnek a vagyonkezeléssel szorosan összefüggő szabályai a vagyonkezelésről szóló pontba kerülnek át.
4. A gyermek törvényes képviselete
A szülőknek a gyermek törvényes képviseletével kapcsolatos jogain és kötelezettségein a Javaslat alapvetően nem változtat. Tartalmi kiegészítést illetve módosítást jelent a hatályos joghoz képest, hogy a Javaslat a szülő élettársának ellentétes érdekeltsége esetén is kizárja a szülőt abból, hogy az adott ügyben a gyermekét képviselje, továbbá az a rendelkezés, amely szerint a képviselet tilalma nem vonatkozik a gyermek családi jogállásának megállapításával kapcsolatos jognyilatkozatokra (beleértve a gyermek örökbefogadásával kapcsolatos jognyilatkozatot is) és a gyermek perbeli képviseletére – a származás megállapítása valamint a gyermektartási perek tekintetében sem. A Csjt. szerint a szülő ezekben az ügyekben nem képviselhette gyermekét.
A Javaslat az eseti gyám kirendelése vonatkozásában a Ptké. I. 43. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat átemeli a Családjogi Könyvbe, mégpedig – tekintve, hogy kiskorú képviseletéről van szó – az eseti gondnok helyett következetesen az „eseti gyám” szóhasználattal.
XVIII. Fejezet
A szülői felügyelet gyakorlása
1. A szülők megállapodása a szülői felügyelet gyakorlásáról
A szülői felügyelet gyakorlása során a döntés joga mindenekelőtt a szülők együttes joga és felelőssége. Ez vonatkozik az együttélő szülőkre, de – a szülők megállapodása esetén – a különélő szülőkre is. A Javaslat főszabályként tartalmazza a szülői felügyeleti jog közös gyakorlását. Ez a főszabály a különélő szülők esetén is érvényesül, ami azt jelenti, hogy a szülői felügyelet „magánügy” marad, a szülők a felügyeleti jogaik gyakorlását olyan módon rendezik, olyan rendszert és életvitelt alakítanak ki a gyermekük számára, amilyet jónak látnak, a lényeg csupán az, hogy ebben – kifejezetten vagy hallgatólag – mindketten egyetértsenek. Ennek a joggyakorlásnak azonban – a gyermek érdekében – két korlátja van. Egyrészről a különélő szülőknek a közös szülői felügyelet gyakorlása során is biztosítaniuk kell gyermekük kiegyensúlyozott életvitelét (például a gyermek váltott elhelyezése nem alkalmazható, ha túlságosan távol élnek egymástól, vagy az a gyermek számára zaklatott életvitelt jelentene), és ha ezt a bíróság nem látja megvalósíthatónak, akkor megtagadhatja az egyezség jóváhagyását. Másrészről a közös szülői felügyelet ellenére, azonnali intézkedést igénylő esetben, az egyik szülő a gyermek érdekében azonnal is dönthet (például sürgős egészségügyi beavatkozásról), kötelessége azonban a másik szülőt haladéktalanul értesíteni.
A különélő szülők közti megállapodásnak a felügyeleti jogok közös gyakorlásán túlmenően kétféle tartalma lehet: a szülők megoszthatják egymás között a szülői felügyeleti jogokat és kötelezettségeket (természetesen nemcsak a törvény szerinti bontásban és kategóriák szerint, hanem egyes feladatokat is egymás között), vagy megállapodhatnak abban, hogy azokat teljes körűen csak az egyikük gyakorolja. A teljes körű joggyakorlás azt jelenti, hogy a szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben – főszabály szerint – továbbra is közösen döntenek, e kérdéseken kívül azonban a felügyeleti jogok és kötelezettségek csak az egyiküket illetik, illetve terheli. A szülői felügyeleti jogok „teljes körű gyakorlása” (egyes jogokat kizárólagosan, másokat a másik szülővel közösen gyakorol az erre feljogosított szülő) lép a „gyermek elhelyezése” fogalom helyébe.
A Javaslat szerint a bíróság a házassági vagy a szülői felügyelet rendezése iránti perben a szülőknek a közös szülői felügyeletre és ezzel összefüggésben a gyermek lakóhelyére irányuló egyezségét jóváhagyja vagy a felek közös kérelmére erről ítélettel határoz.
2. A szülői felügyelet gyakorlásának bírósági rendezése
A közös szülői felügyelet gyakorlása során – akár együttélő, akár különélő szülőkről van szó – egyes kérdésekben előfordulhatnak olyan viták, amelyeket hatósági úton kell rendezni. A hatályos Csjt. az ezzel kapcsolatos jogköröket megosztja a gyámhatóság és a bíróság között. Az elhatárolási ismérvek nem pontosak, ez több esetben hatásköri vitát eredményezett, amelyet a Legfelsőbb Bíróság a 319. sz. Elvi Határozatával igyekezett rendezni. A Javaslat a hatáskör megosztását emiatt sem, de elvi okokból sem tartja fenn. Azok a kérdések ugyanis, amelyeket a közösen gyakorolt szülői felügyelet körében tipikusan el kell dönteni (gyermek nevének meghatározása, megváltoztatása, iskolája, szülői házon kívüli, illetve külföldi tartózkodási helyének kijelölése) a családhoz közel lévő, gyors és gyermekvédelmi szempontú elbírálást igényelnek, amelyre a felektől távol lévő, lassúbb és nem a gyermekvédelemre specializált bírósági eljárás kevésbé alkalmas, mint a gyámhatósági. Mindezekre tekintettel, a Javaslat az érintett körben a bírósági hatáskört megszünteti. Változatlanul fennmarad azonban a bírói hatáskör a szülői felügyeleti jogok általános jellegű (nem konkrét ügyre vonatkozó) korlátozását és megvonását illetően. A Javaslat fenntartja azt a rendelkezést, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság körébe tartozó kérdésben a hatóság még a szülők vitája esetén sem dönthet.
Abban az esetben, ha a különélő szülők a szülői felügyelet közös gyakorlásában vagy az azzal kapcsolatos jogok és kötelezettségek gyakorlásában nem tudnak megállapodni, a szülői felügyelet rendezéséről a bíróság dönt. A bíróság kérelemre, vagy a gyermek érdekében hivatalból jár el (ez utóbbira a házassági perben a Pp. ad lehetőséget). A bíróság döntésének tartalma kétféle lehet: a szülői felügyeleti jog teljes körű gyakorlását az egyik szülőnek adja, vagy meghatározza, hogy egyes szülői felügyeleti jogokat és kötelezettségeket melyik szülő, milyen módon gyakorol. Ez az eset körülményeinek a jelenleginél rugalmasabb mérlegelését, a felek életviszonyainak, igényeinek, lehetőségeinek fokozottabb figyelembevételét teszi lehetővé. A bíróság azonban – a szülők erre vonatkozó megállapodásának hiányában – közös szülői felügyeletet nem rendelhet el, mert az az együttműködésnek olyan fokát kívánja meg a szülőktől, amely csak a szülők egyetértése esetén valósítható meg. A bíróság döntésének elsődleges szempontja a gyermek elsődleges (mindenekfelett álló) érdeke.
A bíróság döntésének jogkövetkezményeit a Javaslat akként rendezi, hogy megszünteti a „gyermekelhelyezés” kifejezést, mert ezt ebben a vonatkozásban egyetlen nyugat-európai jogrendszer és az Európa Tanács dokumentumai sem használják. A Javaslat szerint a bíróság a gyermek elhelyezése helyett a szülői felügyelet „teljes körű gyakorlására” jogosíthatja fel az egyik szülőt, aminek az a következménye, hogy a másik szülő a szülői felügyeleti jogokat nem gyakorolhatja, törvény alapján megilleti azonban – a bíróság eltérő rendelkezésének hiányában – a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésében az együttdöntés joga.
3. A gyermekétől különélő szülő jogai és kötelezettségei
Régi igénynek tesz eleget a Javaslat, amikor egy külön pontban foglalva meghatározza a gyermekétől különélő, szülői felügyeleti jogától meg nem fosztott szülő jogait és kötelezettségeit. A Javaslat ennek keretében utal a mindkét szülőt érintő együttműködés kötelezettségére, a gyermeket nevelő szülő, illetve különélő szülő tájékoztatási kötelezettségére, valamint a szülői felügyelettel kapcsolatos lényeges kérdésekben az együttdöntés jogára.
Új rendelkezés, hogy a Javaslat mind a gyámhatósági, mind a bírósági eljárás során lehetőséget ad a közvetítői eljárás igénybevételére, ami a gyermek érdekében hivatalból is elrendelhető. (A hatályos jog csupán a kapcsolattartás körében ismeri el az ún. gyermekvédelmi közvetítői eljárás lehetőségét.)
4. A kapcsolattartás
A kapcsolattartás anyagi jogi szabályaiban a Javaslat lényeges változást nem hoz, de a kapcsolattartás joga alóli kivételek körét pontosítja. A Csjt. 92. § (2) bekezdésében foglalt korlátozást annyival egészíti ki, hogy a különélő szülő kapcsolattartási joga abban az esetben is korlátozva van, ha a szülő a gyermeket nevelő másik szülőt bántalmazza. A hatályos szabályozás alapján ugyanis problematikus, hogy a bántalmazó szülő a bántalmazott szülőtől távol tartózkodni köteles, míg az ugyanabban a háztartásban gondozott gyermekével változatlanul tarthatja a kapcsolatot.
A Javaslat a kapcsolattartásra jogosultak körét átemeli a gyermekvédelmi jogszabályokból, valamint törvényi szintre emeli a kapcsolattartást akadályozó körülményekről való tájékoztatási kötelezettséget és az elmaradt kapcsolattartás pótlásának szabályait, a gyakorlatban előforduló vitás esetek alapján kiegészítve azokat a pótlás határidejére vonatkozó rendelkezéssel.
A Javaslat – tudatosan szakítva a jelenlegi kazuisztikus szabályozással – nem kívánja a kapcsolattartást valamennyi esetre irányadó kategóriákba szorítani. Ebben is, miként a családi viszonyokban másutt is, az életviszonyok sokféleségéből és a felelős szülői magatartásból indul ki. Ezért általános megfogalmazást ad a kapcsolattartás tartalmára, amelyben a különélő szülő és a gyermek között mindvégig a folyamatosságnak kell érvényesülnie. Ez biztosítja annak az alapvető gyermeki érdeknek a védelmét, hogy a gyermek a válással ne veszítse el egyik szülőjét sem.
A Javaslat, a Legfelsőbb Bíróság által kimondott jogtételt általánosítva, a kapcsolattartást akadályozó személy felelősségét állapítja meg a felróható magatartásával megakadályozott vagy meghiúsított kapcsolattartás elmaradásával okozott károkért, amelyekbe mind a feleslegesen felmerült kiadások (például utazási költség), mind az egyéb vagyoni és nem vagyoni jellegű károk megtérítésének kötelezettsége beletartozik.
XIX. Fejezet
A szülői felügyeleti jog szünetelése és megszűnése
1. A szülői felügyeleti jog szünetelése
A Csjt. a szülői felügyelet ipso iure megszűnésének eseteit nem sorolja fel, a szülői felügyelet megszüntetését pedig a szünetelést megelőzően szabályozza. A Javaslat a szabályokat logikusabb sorrendbe foglalja: előbb a szülői felügyelet szünetelésének, majd megszűnésének, végül megszüntetésének szabályai következnek, az első két téma közé illesztve a szünetelés egyik esetének: a családba fogadásnak a Gyvt.-ből átvett szabályait.
A Javaslat a Csjt.-hez képest a szülői felügyelet szünetelésének eseteit [Csjt. 91. § (1)–(3) bekezdései] részben szűkíti, részben bővíti. Szűkítést jelent a hatályos joghoz képest elsősorban az, hogy nem szünetel a szülői felügyeleti joga annak a szülőnek, akinek gyermeke a másik szülőnél van elhelyezve. A szülői felügyeleti jogok teljességének az egyik szülő általi gyakorlása a másik szülő szülői felügyeleti jogának a törvényben meghatározott (kivételesen a bíróság által elrendelt) korlátozásával jár, ezt azonban nem célszerű a „szünetelés” esetkörébe vonni, mert az a gyermek nevelésében nem akadályozott, arra az esetek többségében alkalmas, különélő szülőre nézve sérelmes is lehet.
További szűkítést jelent, hogy a cselekvőképesség korlátozottsága nem jelenti a 16. életévét betöltött kiskorú szülő gondozási és nevelési jogának illetve kötelezettségének szünetelését. A 18. életévüket be nem töltött, de házasságot nem kötött anyáktól és apáktól ugyanis nem indokolt megvonni azokat a szülői felügyeleti jogokat, amelyek teljesítésére koruknál fogva már – cselekvőképességük korlátozottsága ellenére – minden bizonnyal képesek.
A Csjt. 88. § (2) bekezdése a szülői felügyeleti jog megszüntetésének lehetőségét írja elő arra az esetre, ha a szülő életközösségben él a felügyelettől megfosztott másik szülővel és ezért alaposan lehet tartani attól, hogy a felügyeletet nem fogja a gyermek érdekében ellátni. A Javaslat – az utóbbi fordulatot elhagyva – az esetet a szülői felügyelet szünetelésének körébe vonja; következetesen viszi végig ugyanis azt az elvet, hogy a szülői felügyeleti jog bírói úton való megszüntetésének csak súlyosan felróható szülői magatartás esetén van helye, amelyről önmagában az említett együttélés miatt nem lehet beszélni.
Bővülnek a szünetelés esetei azzal az esetkörrel is, ha a gyámhatóság nyílt örökbefogadásnál a gyermeket az őt örökbefogadni szándékozó személy gondozásában elhelyezte.
2. A családbafogadás
A családbafogadás intézményét 1997 óta a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) szabályozza. A jogirodalomban azonban egységes az álláspont, hogy a családbafogadás a szülői gondoskodást pótolja, mégpedig a szülő akaratából, ezért a gyermekvédelmi gondoskodás intézményrendszere helyett inkább a magánjogban van a helye. Ezért a Javaslat a családbafogadás anyagi jogi jellegű rendelkezéseit átemeli a Családjogi Könyvbe és annak engedélyezését, jogkövetkezményeit és megszűnésének eseteit a hatályos joggal egyezően szabályozza.
3. A szülői felügyeleti jog megszűnése, megszüntetése és visszaállítása
A Csjt. a szülői felügyelet bírói úton történő megszüntetésének szabályait tartalmazza, nem sorolja fel azonban azokat az eseteket, amikor a szülői felügyeleti jog a törvény értelmében szűnik meg. A Javaslat ezt a hiányt pótolja azzal, hogy a szülői felügyeleti jog megszűnésének azt a nyilvánvaló esetét, ha a gyermek meghal, nem említi, és a szülő halálának is csak azt az esetét rendezi, amikor az egyik szülő halála miatt a felügyeleti jognak a másik szülőre való átszállásáról kell dönteni.
A szülői felügyelet megszüntetésére a szülőnek a gyermek érdekét súlyosan sértő, felróható magatartása alapján kerülhet sor. Garanciális követelmény, hogy erről jogkövetkezményről csak bíróság dönthessen és annak eseteit a törvény pontosan és egyértelműen körülhatárolja. E célok érdekében a Javaslat nem változtat lényegesen a hatályos szabályok tartalmán, a megfogalmazást azonban – a félreérthető, felesleges ismétlések kiiktatásával – tömörebbé, a megszüntetés alkalmazhatóságát differenciáltabbá teszi. A szülői felügyelet megszüntetése az egyik gyermek tekintetében a többi gyermekre, illetve a később született gyermekre minden esetben a bíróság mérlegelésétől függően hat ki.
XV. Cím
A rokontartás
XX. Fejezet
A rokontartás közös szabályai
1. A Javaslat a rokontartás közös szabályait – amelyek a Csjt.-ben elsősorban a távolabbi rokonok tartását (szülőtartást, testvértartást stb.) veszik alapul – úgy alakítja ki, hogy a gyermektartás több általánosítható rendelkezését (például a tartásdíj megállapításának módja, a kötelezettel szemben érvényesíthető tartási igények felső határa, a munkáltató felvilágosításadási kötelezettsége) e szabályok között helyezi el. Így a rokontartás közös szabályai valóban – már nemcsak az elnevezésben – közös szabályokká válnak. Ezzel a megoldással nemcsak a közös szabályok nagy része kerül közelebb a gyermektartás szabályozási igényeihez, hanem valamennyi, a Családjogi Könyv által szabályozott tartásnak lesz egy általános része, egy törzs, amelyhez a tartás különös eseteinek ágai: a kiskorú, a nagykorú gyermek tartása, a házastársi tartás és az élettársi tartás is csatlakoznak. Ennek előnye, hogy olyan általános fogalmak, amelyek minden tartásnál jelentkeznek (rászorultság, önhiba, teljesítőképesség, érdemtelenség), egységesen vagy egymásra tekintettel, a jogalkalmazó számára áttekinthetőbben szabályozhatók (egyértelműebben kifejezésre jut például, hogy az érdemtelenségnek melyek a közös és az eltérő feltételei az általános illetve a különös szabályok szerint).
A családjogi tartás cím tehát a rokontartás közös szabályaival indul, ezt követi a kiskorú gyermek, majd a továbbtanuló, nagykorú gyermek tartása, mely utóbbira – a szükséges eltérésekkel – mind a közös szabályok, mind a kiskorú gyermek tartásának szabályai megfelelően irányadók. A fejezet a rokontartás közös szabályait a jelenleginél logikusabb szerkezetbe foglalja, azokat kibővíti, pontosítja és a mai kor igényeihez igazítja.
A rokontartás jogi előfeltételei körében a Javaslat keretjellegű meghatározást ad az érdemtelenségre, amelyben kifejezésre juttatja, hogy ha a nagykorú jogosult a rokoni kapcsolathoz fűződő erkölcsi elvárásokat súlyosan és egyoldalúan megsérti, méltánytalan lenne a kötelezettre nézve, hogy a jogosultnak ingyenesen tartást nyújtson. Abban, hogy kivel szemben áll fenn rokontartási kötelezettség és azt a rokonok, hozzátartozók közül ki, milyen sorrend szerint köteles nyújtani, a Javaslat tartalmi változást nem jelent a Csjt. 61. § (1)–(3) bekezdéseihez képest. Ugyanakkor a Javaslat a hatályos joghoz képest pontosítást és kiegészítést tartalmaz a tartásra való jogosultság sorrendjében. Ennek megfelelően a Javaslat nyilvánvaló teszi azt a bírói gyakorlatban kimondott jogtételt, hogy a jogosultság sorrendjében a kiskorú gyermek minden más jogosultat megelőz, így a nagykorú gyermeket is, a gyermek pedig – mind a kiskorú, mind a nagykorú jogosult – a házastársat, az elvált házastársat és a volt élettársat megelőzi. A Javaslat szerint a különélő házastárssal, az elvált házastárssal egy sorba kerül a volt élettárs is. Az élettárs helyzete ugyanis a tényleges családi kapcsolatokban a házastárs helyzetéhez áll a legközelebb, azt a koncepciót, hogy az élettársi kapcsolat nem helyezhető teljesen a házassággal egy szintre, a tartáshoz való jognak az élettársi kapcsolat hosszabb időtartamának feltételéhez kötöttsége biztosítja.
A Javaslat általánosságban mondja ki a családjogi tartás körében a megállapodás elsődlegességét, ami – az utaló szabály alapján – a házastársi, a gyermek-, és az élettársi tartásra is irányadó. (A kiskorú gyermek tartásáról való megállapodásra speciális szabályokat is rögzít).
2. A Javaslat a tartás mértéke tekintetében a jelenleginél bővebb, a bírói gyakorlatban kialakított elveken nyugvó szabályozást tartalmaz. Egyértelművé teszi, hogy a tartás mértékének megállapítása a konkrét esetben mindig mérlegelés eredménye: a bíróság azt a jogosult indokolt szükségleteinek és a kötelezett teljesítőképességének az egybevetésével határozza meg. A Javaslat itt – és a tartás különös esetei körében is – a mérték egyik meghatározó tényezőjének a jogosult indokolt szükségleteit tekinti (ugyanez érvényes a rokontartás közös szabályainak megfelelő alkalmazására utaló rendelkezés értelmében a házastársi és az élettársi tartásra is). A Csjt. a jogosult szükségleteit csupán a kiskorú gyermek tartásánál említi, ahol „tényleges” szükségletekről szól. Az „indokolt szükséglet” azonban jobban kifejezi azt a jogelvet, hogy a jogosult részére szükséges tartás nem jelent „szűkös tartást”, az nem azonosítható a létminimummal, hanem a jogosulti igények megfelelően egyéniesített, átlagos színvonalú kielégítését jelenti.
A tartás szolgáltatásának módját illetően a Javaslat a hatályos jogtól eltérő rendelkezést tartalmaz. A Csjt. 66. § (3) bekezdése szerint elsősorban a kötelezett választ, hogy a tartást saját háztartásában természetben, vagy havonként pénzben szolgáltatja, a jogosult azonban kérheti a pénzbeni szolgáltatást, a bíróság pedig a felek körülményeinek figyelembevételével a tartás más módját is meghatározhatja. Eltérő rendelkezés a kiskorú gyermek tartásánál érvényesül [Csjt. 69/A. § (2) bek.]. A Javaslat az életszerűségnek és a gyakoriságnak megfelelően a tartás pénzbeni szolgáltatását teszi az első helyre azzal, hogy attól a törvény eltérően rendelkezhet. A pénzben szolgáltatott tartásra itt és máshol is a „tartásdíj” szót használja. A jogosult és a kötelezett természetszerűleg megállapodhatnak ettől eltérő teljesítési módban. Ha nem tudnak megállapodni, bármelyik fél kérheti, hogy a bíróság a tartás szolgáltatásának más módját (a kötelezett háztartásában, a jogosult háztartásában való tartást, egyes, főként gondozási szolgáltatások természetbeni nyújtását, személyesen vagy megbízott útján tartásdíjkiegészítés fizetése mellett, vagy akár meghatározott termény rendszeres rendelkezésre bocsátását) rendelje el, feltéve, hogy az a felek körülményeire tekintettel indokolt, és az ellen a másik fél nem tiltakozik.
A Javaslat a tartásdíj formáját illetően egységesíti a rokontartás és a gyermektartásdíj szabályait. Nincs ugyanis elvi alapja annak, hogy eltérő módszerrel állapítsa meg a bíróság a tartásdíjat attól függően, hogy kiskorú vagy nagykorú jogosultról van-e szó. Gyakoriságát tekintve, természetesen ezek a szabályok elsősorban a kiskorú gyermekek tartását érintik. A gyermektartásdíjat a Csjt. szerint a kötelezett jövedelméhez mérten a) százalékos arányban, b) határozott összegben, c) határozott összegben és bizonyos jövedelmek százalékában kell meghatározni. Azt, hogy a tartásdíj alapjaként mely jövedelmeket kell figyelembe venni és azokból a tartásdíjat hogyan kell kiszámítani a Csjt. végrehajtásáról szóló jogszabály határozzák meg. Ennek kizárólag a tartásdíj százalékos megállapítása esetén van jelentősége, hiszen határozott összegben való marasztalás esetén a tartásdíjat a kötelezettnek – illetve a levonást teljesítő munkáltatójának – arra tekintet nélkül kell a jogosultnak megfizetnie, hogy a kifizetésre milyen jogcímen (a bérköltség terhére rendszeres személyes juttatásként, személyi jellegű egyéb kifizetésként stb.), milyen módon (költségtérítésként, üdülési hozzájárulásként vagy más kedvezményként), külföldön vagy belföldön kerül sor. Határozott összeg esetén a kifizetésnek csak az szab határt, hogy a kifizetés a kötelezett bizonyos jogcímeken elért jövedelmének meghatározott százalékát nem haladhatja meg.
3. A tartásdíj százalékos megállapítását az európai országok túlnyomó része nem ismeri, és alkalmazása a magyar bírói gyakorlatban az elmúlt tíz évet tekintve egyre jelentősebb nehézségeket okoz. A kötelezettek jövedelme sok esetben több forrásból származik, nagymértékben változó, a kötelezettek jelentős része nem alkalmazottként, hanem egyéni vagy társas vállalkozások tagjaként vagy a magángazdaságban olyan kifizetőtől jut hozzá járandóságaihoz, amely nem a Csjt. végrehajtásáról szóló jogszabályban meghatározott jövedelemkategóriák szerint fizet juttatásokat. A munkáltatóktól érkező számos megkeresés bizonyítja, hogy sok esetben vitás: mi tartozik és mi nem a százalékos marasztalás alapján igénybe vehető jövedelmek körébe, így például gondot okoz a külföldről és a belföldről származó jövedelmek elkülönítése. A munkáltatóknak készfizető kezesi felelősségükre tekintettel, elemi érdeke, hogy pontosan tisztában legyenek végrehajtási kötelezettségeikkel. De problémát jelent a tartásdíj kifizetésénél a nettó jövedelem számítása. Mindezekre tekintettel, a bíróságok gyermektartásdíj esetén is egyre kevésbé vannak abban a helyzetben, hogy százalékosan marasztaljanak, a százalékos marasztalás pedig a végrehajtásnál számos nehézséget okoz.
A fentiekkel szemben nem hagyható figyelmen kívül, hogy a százalékos marasztalás különösen olyan esetekben, amikor a tartásdíj-fizetési kötelezettség előreláthatólag hosszabb időn keresztül áll fenn, a jogosult (elsősorban a kiskorú gyermek) érdekeit szolgálja: tartósan és kiszámíthatóan biztosítja a kötelezett jövedelmének növekedésével arányos tartásdíjat. A tartásdíj valamiféle automatikus emelkedésének biztosítására tehát szükség van. Ellenkező esetben nemcsak a jogosultak méltányos érdeke sérülne, hanem a tartásdíj felemelése iránti perek jelentős megszaporodásával kellene számolni.
A Javaslat az említetteket értékelve elveti a tartásdíj százalékos megállapításának lehetőségét, de a tartásdíj automatikus emelkedésére lehetőséget kíván biztosítani. Ezért kimondja, hogy a tartásdíjat határozott összegben kell megállapítani, de a bíróság, ha indokoltnak tartja, úgy rendelkezhet, hogy a tartásdíj évente indexálásra kerül: a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves fogyasztói árindex mértékével a következő év első napjától – külön intézkedés nélkül – módosul. Az indexálás alapvető feltétele, hogy annak aránya hivatalosan, mindenki számára hozzáférhetően közzé legyen téve és az végrehajtható is legyen. A fogyasztói árindex emelkedése egyértelmű képet mutat arról, hogy a jogosult kiadásai, indokolt szükségletei növekednek.
XXI. Fejezet
A kiskorú gyermek tartása
A kiskorú gyermek tartását – gyakoriságának és jelentőségének megfelelően – a Javaslat külön fejezetben, speciális és az általánoshoz képest több kérdésben részletesebb szabályokkal rendezi. A Javaslat kifejezetten kimondja, hogy a szülőknek a kiskorú gyermekükkel szemben fennálló tartási kötelezettségére mögöttesen a rokontartás közös szabályai is irányadók.
A Javaslat vélelmet állít fel a kiskorú gyermeknek a tartásra való rászorultsága mellett. Ez a vélelem azonban megdönthető azzal, hogy a gyermek – személyes életkörülményei, jövedelmi viszonyai folytán – képes a saját eltartásáról egészben vagy részben gondoskodni, mivel a munkaképes, tanulmányokat nem folytató és munkát vállaló kiskorú tartására szüleit nem feltétel nélkül kellene kötelezni. A vélelem alkalmazásának lehetősége túlnyúlik a nagykorúság korhatárán. A középiskolai tanulmányokat folytató gyermekek egy jelentős része – részben a hétéves korban történő iskolakezdésre, részben az esetleges betegségre vagy az évismétlés lehetőségére tekintettel – ma nagykorúságának elérése időpontjában még nem fejezi be a középiskolát. Ezért indokolt, hogy őket a kiskorú gyermek tartására irányadó szabályok szerint illesse meg a tartás. Ezt a Javaslat úgy oldja meg, hogy kimondja: a rászorultság vélelme a gyermek nagykorúságának elérése után is – legfeljebb azonban a gyermek 20. életévének betöltéséig – érvényesül, ha középfokú iskolai tanulmányokat folytat. A rászorultság vélelme mellett a kiskorú gyermek tartásának speciális szabálya, hogy a kiskorúval szemben az érdemtelenség nem érvényesül, mert a tartásra érdemtelen csak nagykorú jogosult lehet. Ebből az is következik, hogy a 18. életévét betöltött, de 20. életéve alatt lévő, középfokú iskolai tanulmányokat folytató gyermek érdemtelenségének megállapítására már sor kerülhet; a belátási képességgel rendelkező nagykorútól ugyanis elvárható, hogy ne tanúsítson olyan, súlyosan felróható magatartást, amely miatt a kötelezettől a tartása nem várható el. A rászorultság vélelmének a 20. életévig való kiterjesztése tehát nem jelent „mentességet” a nagykorú számára az ilyen jellegű magatartások jogkövetkezményei alól. A Javaslat a Csjt.-hez képest pontosítja a szülő tartási kötelezettségére megfogalmazott rendelkezéseket is.
A gyermek természetbeni tartásának mértéke és módja nem igényli a részletesebb szabályozást. A gyermektartásdíj mértéke és megfizetésének módja azonban több vonatkozásban is szabályozásra szorul. A Javaslat a hatályos joggal egyezően rögzíti, hogy a gyermektartásdíj mértéke és megfizetésének módja tekintetében a szülők megegyezése irányadó és csak ennek hiányában dönt ezekben a kérdésekben a bíróság. Új rendelkezés, hogy a Javaslat törvényi szinten elismeri a szülők olyan tartalmú megállapodását, hogy a gyermekétől külön élő szülő a tartási kötelezettségének meghatározott vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri juttatásával tesz eleget. A megállapodás érvényességét azonban a bírósági, illetve gyámhatósági jóváhagyás mellett annak az időszaknak a meghatározásához köti, amelynek tartamára a juttatás a tartást fedezi. Eddig ezt az esetkört csak a bírói gyakorlat kezelte. A bírói gyakorlat alapján merült fel az is, hogy mi történjék akkor, ha akár valamelyik fél, akár a gyermek körülményeiben olyan változás következik be, amely nem volt előre látható, és a gyermek rászorul arra, hogy különélő szülője a megállapodásban foglaltakon túlmenően is hozzájáruljon a tartásához (például váratlan súlyos betegség, a gondozó szülő önhibáján kívül elnehezült élethelyzete). A PK 106. állásfoglalás erről úgy rendelkezett, hogy „a bíróság a tartásra kötelezettet ilyen megállapodás esetén is kötelezheti a gyermek részére tartásdíj fizetésére, ha ez a gyermek megfelelő tartása érdekében szükséges”. Ez a túlzottan tág megfogalmazás azonban visszaélésekre adott lehetőséget a gyermeket gondozó szülők részéről, akik közül sokan a megállapodást követő néhány éven belül pert indítottak gyermektartásdíj iránt anélkül, hogy a részükre vagy a gyermek részére adott juttatás visszaszolgáltatását felajánlották volna. A Javaslat ezért a szülők megállapodásának megváltoztatását szűkebb keretek közé szorítja: azt egyoldalú kérelem alapján a bíróságnak akkor teszi lehetővé, ha a módosítás a körülmények ésszerűen előre nem látható változása miatt a gyermek érdekében vagy valamelyik fél súlyos érdeksérelmének elhárítása érdekében indokolt.
A gyermektartásdíj bírósági megállapítása körében a hatályos jog kisebb pontosításaira kerül sor. Így például a gyermektartásdíj megállapításánál figyelembe veendő körülmények felsorolásánál a hatályos rendelkezésekhez képest változás, hogy a gyermek „tényleges” szükségletei helyett a Javaslat e helyen is az „indokolt szükséglet” kifejezést használja, amelynek tartalmát külön is részletezi. Mellőzi a Javaslat annak, a gyakorlatban nehezen értelmezhető és megvalósítható rendelkezésnek a kimondását, hogy ha a szülők két vagy több gyermek eltartására kötelesek, a tartásdíjat úgy kell megállapítani, hogy egyik gyermek se kerüljön a másiknál kedvezőtlenebb helyzetbe, különösen, ha nem egy háztartásban nevelkednek [Csjt. 69/C. § (2) bek.]. A Javaslat nem tartja fenn a gyermektartásdíj szabályai között az apának a szülési költségek és a külön jogszabályban meghatározott időre szóló tartás megtérítésére vonatkozó kötelezettségét sem, mert az a családtámogatásról szóló törvény rendelkezései folytán meghaladottá vált.
XXII. Fejezet
A továbbtanuló nagykorú gyermek tartása
A továbbtanuló nagykorú gyermek tartásáról a Csjt. csupán egy rendelkezést tartalmaz: a 60. § (2) bekezdése kimondja, hogy „tartásra a munkaképes leszármazó is jogosult, ha erre szükséges tanulmányai folytatása céljából rászorul.” A tartási jogosultság és kötelezettség feltételeit részletesen a Legfelsőbb Bíróság többször módosított XXIX. sz. Elvi Döntése és az ennek nyomán kialakult bírói gyakorlat rendezi. A Javaslat egyrészt a jogalkalmazás által kidolgozott, általánosítható jogtételeket emeli be a törvénybe, másrészt azokon túl is lép annyiban, hogy a továbbtanuló gyermek tartását a kiskorú gyermek tartásához közelíti. Ezt az életszerű megoldást juttatja kifejezésre a nagykorú gyermek tartásának a kiskorú gyermek tartása utáni rendszerbeli elhelyezése, valamint az a rendelkezés is, amely a továbbtanuló nagykorú gyermek tartására a rokontartás közös szabályai mellett, mögöttesen a kiskorú gyermek tartására vonatkozó rendelkezéseket is alkalmazni rendeli.
A Javaslat választ keres a nagykorú gyermek tartásával kapcsolatban a jogalkalmazásban felmerült három fő kérdésre: mely tanulmányok minősülnek „szükségesnek” a tartási jogosultság szempontjából, milyen elvárások támaszthatók a nagykorú gyermekkel szemben a tanulmányok folytatásában, illetve a tartásra kötelezettel való kapcsolatában, valamint meddig (milyen életkorig) tarthat igényt a „gyermek” a tartásra.
A szükséges tanulmányokat a Javaslat a bírói gyakorlatból kiindulva határozza meg, figyelembe véve a felsőoktatás képzési rendszerében bekövetkezett változásokat. A tartási kötelezettség szempontjából annak van jelentősége, hogy a továbbtanuló gyermek mely tanulmányokkal szerez olyan képesítést, amely önálló életpályájának megkezdését – választott szakmájának, hivatásának megfelelően – lehetővé teszi. Ha a gyermek nem a felsőoktatásban folyó képzésben vesz részt, ilyennek minősül az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzés vagy tanfolyam. Amennyiben a gyermek felsőoktatási intézményben tanul, az egymásra épülő vagy egységes alap- és mesterképzés, illetve a felsőfokú szakképzés az, ami elengedhetetlenül szükséges lehet a választott pályán való elhelyezkedéshez. Az alap- vagy a mesterfokozatot követő szakirányú továbbképzés továbbá a doktori képzés viszont nem tekinthető olyan tanulmánynak, amelynek folytatása esetén a szülőtől – önkéntes vállalása hiányában – elvárható lenne a tartás. A Javaslat a bírói gyakorlatnak megfelelően a tanulmányok folyamatos végzését követeli meg.
A Javaslat alapvető követelményként írja elő, hogy a gyermeknek a szülőt a továbbtanulási szándékáról időben tájékoztatnia kell. Ezenkívül a tanulmányok folytatatásának minősége és a nagykorú gyermeknek a tartásra kötelezett szülővel szembeni magatartása tekintetében fogalmaz meg elvárásokat a Javaslat.
A tanulmányok folytatására a Csjt. semmiféle időbeli határt nem ad, és ilyen követelmény megfogalmazásától a bírói gyakorlat is következetesen elzárkózik. A Javaslat azonban – nem vitatva, hogy az esetek sokfélesége nem teszi lehetővé merev korlátok felállítását – a gyakorlat megfelelő orientálása érdekében két szűkítő rendelkezést szükségesnek tart. Az egyik annak általános kimondása, hogy a szükséges tanulmányokat „ésszerű időn belül” kell végezni, ami mind a megfelelő egyéniesítést mind az általános elvárhatóság megfelelő érvényesítését illetően rugalmas eszközt ad a bíró kezébe. A másik az a rendelkezés, hogy a szülő a 25. életévét betöltött gyermeke tartására csak rendkívül indokolt esetben kötelezhető (ilyen eset lehet, ha a tanulmányokból már csak rövid idő: egy félév, egy év van hátra, vagy a felsőfokú tanulmányok késői megkezdésének nyomós indoka volt). A tartáshoz való jog felső határaként a 25. életévnek a megjelölése összhangban áll az egyes gyermekvédelmi juttatásokra megállapított felső korhatárral.
A tartás mértéke és megfizetésének módja tekintetében a továbbtanuló nagykorú gyermekre is elsődlegesen a kiskorú gyermekre vonatkozó szabályok az irányadók, mégis azzal a különbséggel, hogy a tartásdíj mértékének megállapításánál a gyermeknek a tanulmányai folytatáshoz jogszabály által biztosított kedvezményeket és a szülők teherbíró képességét is figyelembe kell venni.
HATODIK RÉSZ
A GYÁMSÁG
XVI. Cím
A gyámrendelés
1. Magyarországon hagyományosan a gyámság az a jogintézmény, amely szülői felügyeletet gyakorló szülő hiányában a kiskorúak gondviselését, képviseletét, vagyonának kezelését a gyámhatóság által kirendelt gyám személyén keresztül biztosítja. Koruknál vagy helyzetüknél fogva a maguk ellátására, saját ügyeik vitelére nem képes személyekről való gondoskodást és törvényes képviseletet biztosító intézmények: szülői felügyelet – gyámság – gondnokság hármasában a Javaslat a gyámságot a szülői felügyelethez kívánja közelíteni. A korábbi gyakorlattal szemben erősebb hangsúlyt kap a gyámnak a gyermek irányában fennálló gondozási és nevelési kötelezettsége, a gyermek részére a családi környezetben nevelkedés biztosítása.
Az új szabályozás tartalmilag sem tér el alapvetően a hatályos törvénytől. A legfontosabb változások lényege a következőkben foglalhatók össze: A Javaslat
– összhangot kíván teremteni a magánjogi szabályok és a gyermekvédelmi jogszabályok között oly módon, hogy a „hagyományos” gyámság és a gyermekvédelmi gyámság közös szabályait ez a rész tartalmazza, emellett az utóbbi fajta gyámságra több helyen speciális rendelkezéseket állapít meg;
– a „hagyományos” gyám mellett (aki továbbra is lehet nevezett gyám vagy rendelt gyám) a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló kiskorú gyámját gyermekvédelmi gyámként nevesíti, a hivatásos gyám kategóriát csak a gyermekvédelmi gyámság egyik fajtájaként tartja fenn, a közigazgatási szerv részéről a családban élő gyermek részére hivatásos gyám kirendelésének lehetőségét pedig megszünteti;
– következetesen végigviszi a szabályozásban azt az elvet, hogy a gyámság viselése nem állampolgári kötelezettség, gyámul tehát – szűk körű kivétellel – csak az rendelhető ki, aki azt vállalja, emellett a változás a gyám kiadásainak és költségeinek megtérítésére vonatkozó rendelkezések módosítását is indokolja;
– a szülői felügyeleti jogok és kötelezettségek szabályainak változására tekintettel a gyámság gyakorlásának a szabályait is módosítja (például a szülőnél megvalósított „enyhébb” vagyonkezelési szabályok nem minden esetben vonatkoznak a gyámra, a gyám – gyámolt kapcsolatában is előtérbe kerül az ítélőképessége birtokában lévő gyermek véleményének figyelembevétele, ami egyébként már a gyámrendelésnél is megjelenik;
– a gyámság szabályozásában figyelemmel van a gondnokságnak a Javaslat Második Könyvében elhelyezett szabályaira, így különösen a gyám alkalmasságának, a többes gyámrendelésnek, az egyszerűsített számadás lehetőségének kérdéskörében.
2. A Javaslat – a szülői felügyeletnél követett megoldáshoz hasonlóan – kiemeli a részletrendelkezések közül annak meghatározását, hogy a gyámság milyen jogokkal és kötelezettségekkel jár, ezzel a jogintézménynek mintegy definícióját is adja. A felsorolás a Csjt. 101. § (1) bekezdéséhez képest (gondozás, vagyonkezelés, törvényes képviselet) – a tipikus esetekből kiindulva – a neveléssel bővül.
A Javaslat a kiskorú érdekében meghatározott személyek, illetve a hatóságok részére bejelentési kötelezettséget ír elő, ha gyám kirendelésének szükségességét észlelik. A Javaslat a gyermek közeli rokonai helyett a közeli hozzátartozókra bővíti ki a bejelentési kötelezettséget, sőt annyiban még tovább megy, hogy a kötelezettséget arra is kiterjeszti, akinek a háztartásában a gyermek él.
A Javaslat nevesítve felsorolja az egyes gyámsági formákat és a gyermekvédelmi gondoskodás alatt állók gyámságát gyermekvédelmi gyámságként nevesítve emeli ki a gyámság „hagyományos” fajtái közül.
A Javaslat a gyámság viselésének a feltételeiben a hatályos joghoz képest annyiban hoz változást, hogy a nagykorúság és a törvényben meghatározott kizáró ok hiánya mellett előírja a szubjektív és az objektív alkalmasságot, továbbá a tisztség vállalását.
XVII. Cím
A gyámság gyakorlása
A gyám kirendelésére a kiskorú gyermek személyes és vagyoni érdekeinek védelmében kerül sor. Ezért a gyámság gyakorlása során is alapvető elvárás, hogy a gyám tevékenységét a gyermek érdekeinek megfelelően lássa el. A gyermek érdeke – a szülői felügyelet általános szabályai között megfogalmazottak szerint – a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosítása. A szülői felügyeleti jogot pótló jogkört gyakorló gyámtól ugyanúgy elvárható, mint a szülőtől, hogy az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket vonja be az őt érintő kérdések eldöntésébe, és hogy véleményét, amennyiben az a kiskorú gyermek érdekével nem ellentétes, tartsa tiszteletben. A hatályos Csjt. ezt a kötelezettséget a gyámra nem, hanem csak a gyámhatóságra nézve írja elő a 12. életévét betöltött gyámolttal kapcsolatban.
A gyámság – a Javaslat koncepciója szerint – közelebb áll a szülői felügyelethez, mint a gondnoksághoz. Ezért a Javaslat fenntartja azt a szabályt, hogy törvény eltérő rendelkezése hiányában a gyám jogaira és kötelezettségeire a szülői felügyeletet gyakorló szülő jogaira és kötelezettségeire vonatkozó rendelkezések megfelelően irányadók. A szülői felügyeletre vonatkozó szabályok változása miatt többirányú módosításra van szükség azoknak az intézkedéseknek, nyilatkozatoknak a körét illetően, amelyek megtételére a gyám nem jogosult. Így például a Javaslat átveszi a Gyvt. 87. § (2) bekezdésének rendelkezéseit, amelyek szerint a gyám nem adhat hozzájáruló nyilatkozatot a gyermek örökbefogadásához, továbbá hogy a gyermek családi jogállására és az ezzel kapcsolatos perindításra vonatkozó jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges.
Továbbra is lényeges különbség a szülő és a gyám jogi státusza között, hogy a gyám folyamatos gyámhatósági kontroll alatt működik. A gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló gyermek gyámjának jogai és kötelezettségei azonban – mind a gondozás-nevelés, mind a törvényes képviselet és a vagyonkezelés terén – jelentősen eltérnek a „hagyományos” gyáméitól, mivel az előbbi tekintetében az állami kontroll nagyobb, a gyámi önállóság korlátozottabb.
A gyámnak a gyámhatósággal kapcsolatos kötelezettségei és a gyámhatóságnak a gyám intézkedéseit korlátozó jogosítványai a hatályos Csjt.-vel egyezően kerülnek rendezésre. A Javaslat azonban szűkíti azoknak a rokonoknak a körét, akiknek a kérelmére a gyámhatóság a gyám intézkedéseit megváltoztathatja; a jövőben ez a jog csak a gyermek közeli hozzátartozóit illeti meg. Megszünteti a gyám intézkedésével szemben a Csjt. 103. § (3) bekezdésében felsoroltak perindítási jogát a gyermek „megfelelőbb” elhelyezése iránt. Ennek következtében, a gyámhatóság intézkedésének hiányában, a Javaslatnak a szülői felügyeletre vonatkozó rendelkezései értelmében csak a szülő és a gyámhatóság jogosult a gyermek elhelyezésének megváltoztatását kérni a bíróságtól.
XVIII. Cím
A gyámságnak és a gyám tisztségének megszűnése
A Javaslat felsorolja a gyámságnak, valamint a gyámi tisztség megszűnésének eseteit. A Csjt. 106. § (1) bekezdéséhez képest a változás az, hogy a gyámság megszűnésének azt a nyilvánvaló esetét, amikor a gyámság alatt álló meghal, a szöveg nem tartalmazza. A gyám tisztségének megszüntetése a gyámhatóságnak a gyámot felmentő vagy elmozdító határozatával következhet be. A felmentés és az elmozdítás jogi hatása lényegében egyező, közöttük az érdemi eltérés elsősorban az, hogy a gyám elmozdítására a gyámnak felróható okból kerül sor.
A gyám számadási kötelezettségéből eredő magánjogi jogvitákra vonatkozó speciális szabályokat a Javaslat változatlanul a gyámság körében helyezi el, ellentétben a gyámhatóság által alkalmazható intézkedésekkel, amelyeket továbbra is a gyermekvédelmi jogszabályokban kell nevesíteni, míg a gyám kártérítési felelősségét utaló szabály rendezi.
ÖTÖDIK KÖNYV
DOLOGI JOG
1. A Ptk. tulajdonjogi szabályai jelentős mértékben építettek a II. világháború előtti magánjogi törvénytervezetek és bírói gyakorlat eredményeire. Ennek ellenére a politikai és társadalmi rendszerváltozás hatásai erőteljesen érintették a Ptk.-nak a tulajdonjogi szabályait. A szükséges változások a Ptk.-t módosító különböző törvényekben és az alkotmánybírósági gyakorlat nyomán végbementek. Az így módosult és ma hatályos szabályozás a magyar magánjogi kodifikációs kísérletek eredményeire épít, tehát szerves fejlődés eredménye. A Ptk. mai tulajdonjogi szabályai jól illeszkednek abba a folyamatba, amely a Ptk. 1900-as tervezetétől kezdve egyre letisztultabb és a gyakorlatban jobban alkalmazható, a dologi jog sajátosságaihoz képest nyitott és rugalmas szövegtervezeteket eredményezett. A Ptk. ideológiai háttereként jelentkező tulajdoni szemlélet a szabályozás alapvető szerkezetét amúgy sem érintette, a szabályozás szintjén csupán néhány, időközben többségében már hatályon kívül helyezett rendelkezésben jelent meg. A Ptk. tulajdonjogra vonatkozó szabályozása a magánjog absztrakt természeténél fogva nem kötött a tulajdon elosztásának módjához, az a piacgazdaság rendszerében is alkalmazhatónak bizonyult.
Mindezeket figyelembe véve a Javaslat dologi jogi szabályainak megalkotása során nincs szükség átfogó, a szabályozás alapjait érintő reformra. A hatályos szabályoktól való eltérés elsősorban ott indokolt, ahol a bírói gyakorlat olyan megoldásokat és szempontokat fogadott el és alkalmazott, amelyek a jelenlegi társadalmi és gazdasági viszonyokkal összeegyeztethetetlenek (például a közös tulajdonra vonatkozó szabályok alkalmazásának egyes eseteiben). Változtat a Javaslat ott is, ahol a szabályozás további egyszerűsítésére van lehetőség, továbbá ott, ahol a forgalomban részt vevők érdekeinek védelme új szempontok szerinti szabályozást tett szükségessé (például a jogcímmel megerősített birtokvédelem megszüntetése az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének erősítése érdekében, az ingatlan-nyilvántartásban bízó, jóhiszemű vevők védelmének biztosítása).
2. A dologi jogok – mindenekelőtt a tulajdonjog – egyik sajátossága egyébként is a hozzájuk kapcsolódó viszonylagos állandóság. A személyek többnyire azzal a céllal szerzik meg dolgoknak a tulajdonjogát, hogy ez a jogviszony tartósan fennmaradjon és jogutódjaikra is változatlan formában átszálljon. A dologi jog megszerzésével szándékolt vagy beállott jogváltozás nem zárul le azzal, hogy az arra irányuló jogügylet teljesedésbe megy, vagy a dologi jog megszerzésének alapjául szolgáló magatartás vagy állapot véget ér. A tulajdonjog olyan tartós jogviszony, amely nem ér véget a tulajdonos személyiségének megszűnésével, hanem a jogutódokra átszállva fennmarad. A tulajdonjog és a dologi jogok állandóságába vetett bizalom nemcsak gazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű, de az egyének szempontjából is, mert a tulajdonjog már nem tekinthető pusztán gazdasági tényezőnek. A tulajdon emberi jogi és alkotmányos védelme, továbbá ennek kapcsán az Európai Emberi Jogi Bíróság és az Alkotmánybíróság gyakorlatában leszűrődő elvek is jelzik, hogy a tulajdonjog gazdasági szerepe mellett absztrakt értelemben egyúttal az emberi minőség más vonatkozásainak jogi védelmében is központi szerepet játszik.
A dologi jogi szabályok kapcsán ezért különös jelentősége van annak, hogy a forgalmi szokásokban és a köztudatban elterjedt, a jogi forgalom számára már régóta ismert és alkalmazott szabályoktól csak különösen indokolt esetben térjen el a jogalkotó. A mélyreható változások a dologi jogi szabályozásban a gazdaság és a polgárok körében is nehezen megjósolható eredményekkel járhatnak, amelyet – ha egyébként a változástól számottevő pozitív eredmény nem várható – lehetőség szerint kerülni kell. A köztudatba átment és sok más jogszabály alapjául szolgáló, meggyökeresedett jogintézmények megváltoztatása, eltörlése vagy új jogintézmények bevezetése csak akkor lehet indokolt, ha ezt olyan alapvető gazdasági és társadalmi változások vagy tartós, megalapozott és széles körben jelentkező igények indokolják, amelyeket a jogalkotó más megoldásokkal kielégíteni nem tud. Egyes, a szabályozás egészét érintő választások (mint például a tulajdonjog tárgyainak a dolgokra korlátozása vagy vagyoni jogokra való kiterjesztése, az átruházás tradíciós vagy konszenzuális természete, az átadás jogi természetének meghatározása, a felülépítményi jog kodifikálásának kérdése vagy a ráépítés szabályai szerinti rendezés, az ingatlan-nyilvántartáshoz fűződő joghatások, a vagyonkezelés kodifikálása és a tulajdonjog megkettőzése) végeredményben egyenértékű szabályozáshoz vezetnek. A jog-összehasonlítás eredményei azt jelzik, hogy egyes jogrendszerekben követett megoldások nem tekinthetők magasabb rendűnek más, szintén működőképes megoldásoknál. Általában minden szabályozási megoldásnak vannak gyenge pontjai, amelyeket a jogalkotó vagy a gyakorlat kiegészítő megoldásokkal korrigál. Ezért a gyakorlatban megfelelően alkalmazhatónak bizonyult megoldások felcserélése más szabályozással – amíg a gyakorlat és a szabályozás a társadalmi és gazdasági viszonyok körében szükséges korrekciókat ki nem alakítja – szükségtelen jogbizonytalansághoz vezet, amelyet a jogrendszer stabilitása érdekében elkerülni érdemes.
3. A Javaslat (a Ptk. „Tulajdonjog” című Részével szemben) „Dologi jog” című Könyvet tartalmaz, amely a tulajdonjog magánjogi szabályai mellett magában foglalja a korlátolt dologi jogok (idegen dologbeli jogok) normáit is. A Ptk. szerkezetéhez képest további változást jelent, hogy a Javaslat a zálogjogi szabályozást a Dologi jogi Könyvben, a korlátolt dologi jogok körében helyezi el, a használati jogok előtt, külön címben. Ezt a változtatást elsősorban az indokolja, hogy a zálogjog – többszöri reformon átesett – szabályozása ma már sokkal inkább dologi jogi jelleget ölt. A zálogjog kettős, dologi és kötelmi jogi jellegének elfogadása mellett a zálog szerepének átalakulása, a záloggal kapcsolatos szabályozási igények dologi természete a zálogjognak a Dologi jogi Könyv keretében való szabályozását teszik indokolttá.
4. A dologi jogi jogviszonyok abszolút szerkezetű jogviszonyok, így jogosultjukat rögzíti a törvény, akivel szemben mindenki más tartózkodásra, be nem avatkozásra, e jogoknak a törvény által megszabott határok közötti tiszteletben tartására kötelezett. Tárgyi jogként dologi jogot csak törvény hozhat létre (típuskényszer), és annak tartalmát is törvény határozza meg. A dologi jogi jogviszonyoknak a lényegadó sajátossága abszolút szerkezetük és vagyoni jellegük. Dologi jogi jogviszonyok közvetett tárgyai nemcsak dolgok lehetnek, hanem olyan forgalomképes vagyoni jogok is, amelyek természetével ez nem ellentétes, és amelyekre az egyes dologi jogok megfelelően és lényegi tartalommal értelmezhetőek.
A dologi jogok zártkörűségének elvén nyugvó, kógens normákból álló dologi jogi szabályozás szükségképpen merevebb, mint a szerződési szabadság paradigmájára épülő szerződési jogi szabályok rendszere. Erőteljesen jelentkezik ugyanakkor az igény arra, hogy a magánjog – így a dologi jogi szabályozás is – rugalmas, és az életviszonyok változásaihoz a joggyakorlatban adaptálható legyen. E rugalmasság biztosítása nélkül a kódex-jellegű szabályozás saját kudarcát hordozhatja magában. A Javaslat, annak érdekében, hogy a kódex dologi jogi normáinak rugalmasságát biztosítsa, törekszik a normák kellően absztrahált megfogalmazására. Ezért a Javaslat kevés fogalom-meghatározást alkalmaz, és ebben a körben a szabályozás építő elemeit képező fogalmakat is csak annyiban határozza meg, amennyiben az a dologi jogi szabályozás funkcionalitásának megőrzése, a szabályozás egyes elemei mögött meghúzódó jogpolitikai célok biztosítása és a jogalkalmazás számára való megfelelő támpontok nyújtása érdekében szükséges. A kódex életviszonyokhoz való adaptálhatósága, továbbá a jogalkalmazói jogfejlesztés szerepének biztosítása érdekében a dologi jogi szabályozásban is teret kapnak a nyitott normák.
A Javaslat kifejezett célja, hogy a kereskedelmi és a magánforgalom igényeinek és elvárásainak egyaránt megfelelő szabályozást nyújtson. Ennek a célnak elsősorban egy nyitott, a forgalomban részt vevők számára átmeneti formák kialakítását – a meghatározó jogpolitikai szempontok által megszabott határokon belül – a lehető legszélesebb körben lehetővé tevő szabályozás felelhet meg. A dologi jog és a kötelmi jog határán elhelyezkedő, a gyakorlatban kialakuló és intézményesülő, illetve részben már szabályozott megoldások, mint a bizomány, a vagyonkezelés vagy a szerződéses pozíció átruházása megfelelőbben szabályozhatók kötelmi jogi struktúraként, mint ahogy az a Ptk. esetében is történt.
A dologi jogi szabályozás a tulajdonjog és a korlátolt dologi jogok keletkezésére, változására, tartalmára és védelmére vonatkozó elveket és szabályokat határozza meg, azzal azonban, hogy korlátolt dologi jogok tárgyaként közvetlen és abszolút hatályú jogi uralom tárgya lehet nemcsak dolog, hanem a nem személyhez fűződő magánjogi vagyoni jogok egy része és a követelés is. A dologi jogok a jogosult számára kétirányú jogi uralmat biztosítanak. Egyrészt a dologi jog közvetett tárgyával kapcsolatban a jog tartalmának megfelelő módon való magatartásra hatalmazzák fel, biztosítva a jogosult számára a birtoklás, a használat és rendelkezés jogát (a dologi jog pozitív tartalma), másrészt pedig feljogosítják a jogosultat arra, hogy a jogának gyakorlásával szemben támasztott akadályokat maga elhárítsa (jogos önhatalom) vagy pedig annak elhárítása érdekében bírói utat vegyen igénybe. A dologi jog e negatív tartalma szerint a jogosultat megilleti az igény arra, hogy a jogának tartalmával ellentétes állapot megszüntetését és a dologi jogának megfelelő tényleges állapot előidézését vagy helyreállítását követelje.
5. A Ptk. által lefektetett dologi jogi szabályozás a dologi jogok keletkezésére, megszűnésére, tartalmára és védelmére vonatkozó elsődleges magánjogi normákat fogalmazza meg, ugyanakkor a dolgokra vonatkozó jogokat és azok korlátait egyre inkább befolyásolják közjogi szabályok is. Olyan helyzetekben, amikor a közjogi szabályozás a dologi jogok keletkezését, változását, tartalmát és védelmét közjogi engedélyezési, jóváhagyási feltételekhez köti, vagy a magánjogi dologi jogok gyakorlásának közjogi aktussal való korlátozási lehetőségét biztosítja, a dologi jogok magánjogi jellege háttérbe szorulhat, és közjogi privilégium formáját öltheti (például közérdekű használati jog). A dologi jogi szabályozás nem képzelhető el kizárólag a magánjog keretében, egyre erősebb a magánjogi szabályozás közjogi befolyásoltsága. A közjogi befolyás lehetséges megjelenési formáinak teljes körű szabályozása a Javaslat keretei között nem lehetséges, és a Javaslat nem szabhat korlátokat a közjogi szabályozás számára sem.
ELSŐ RÉSZ
A BIRTOK
I. Cím
A birtok és a birtokvédelem
I. Fejezet
A birtok. A birtok megszerzése és elvesztése
A birtok fogalmának és jogi jelentőségének szabályozása a Magyar Általános Polgári Törvénykönyv 1900-as tervezetét követő kodifikációs kísérletekben a Ptk.-ig jelentős változásokon ment át, amelynek egyik fő jellemzője a szabályozás egyszerűsödése, a birtok és bírlalat, a közvetett és közvetlen birtok, illetve a fő- és albirtok közötti különbségtételnek a norma szintjén való megszűnése, a birtok fogalmának rugalmas kezelése és a birtok védelmi szerepének előtérbe kerülése. Ezzel egyidejűleg háttérbe szorult a birtoklásra irányuló szándék szerepe. A birtokot a Ptk. és a jelenlegi dologi jogi felfogás elsősorban tényleges állapotként határozza meg, amelynek jellemző, de nem feltétlen vonása a birtokos helyzetének harmadik személyek által való felismerhetősége. Ezt a tényleges dolog feletti uralmi helyzetet részesíti a polgári jogi szabályozás védelemben.
A Javaslat abból indul ki, hogy a birtok nem írható le önmagában a dolog feletti hatalom ténylegességével és a harmadik személyek felé megnyilvánuló külső hatásokkal. A birtok nem pusztán tényleges állapot, hanem alanyi jog, amelynek alapján a birtokos, mint jogosult uralmat gyakorolhat. A Javaslat továbbá abból indul ki, hogy a birtok fogalmának konkrétabb normatív meghatározása nem szükséges és nem is lehetséges, továbbá hogy a birtok fogalma jogilag csak annyiban releváns, amennyiben ahhoz a szabályozás joghatásokat fűz. A birtok fogalmának minden konkrétabb megfogalmazása azzal a veszéllyel jár, hogy a bíróság kezét köti meg a jogalkotó, és ezzel nehezíti annak a védett alanyi jogot biztosító pozíciónak az azonosítását, amely a birtok védelmi és átruházó hatását kiváltja. A birtokot ezért érdemes a szabályozás szintjén nyitott tényállásként megfogalmazni és a birtok fennállásának megállapítását a bíróságra hagyni. A főbirtokos és az albirtokos fogalmának a bevezetése elsősorban a szabályozás egyszerűsítését szolgálja azzal, hogy egyes szabályozott tényállások normatív meghatározását könnyíti.
A birtok megszerzése vagy a dolog feletti tényleges hatalom megszerzésével, vagy a dolog birtokának átruházásával történhet. A Javaslat a birtok eredeti – nem átruházással való – megszerzése esetének a dolog feletti hatalom tényleges megszerzését tekinti. Azt, hogy a tényleges hatalom megszerzése mikor következik be, az eset összes körülményei alapján, a közfelfogás szerint kell megítélni. Azoknak a helyzeteknek a pontos meghatározását, amikor a birtokos a birtokot másra átruházza, elsősorban a birtokátruházásnak egyes dologi jogok megszerzésében való szerepe teszi szükségessé.
II. Fejezet
A birtokvédelem
A birtokhoz fűződő egyik legjelentősebb joghatás a birtokvédelem iránti igény. A Javaslat a birtokvédelem három eszközét határozza meg: a jogos önhatalmat, a közigazgatási úton való igényérvényesítést és a birtokpert. A Javaslat a birtokvédelem alapjának, a Ptk.-val egyezően, közvetlenül a birtoklás tényét tekinti. A birtokos tehát nem tulajdonjoga, a dologra vonatkozó korlátolt dologi joga, szerződéses pozíciója stb. alapján részesül birtokvédelemben, hanem a birtoklás ténye alapján. Az önálló birtokvédelem elismerésének oka változatlanul a védelem módjának azonosságában van, a birtoklást megalapozó különböző jogcímektől függetlenül. A dologi jogi és a kötelmi jogi szabályok szerint birtoklásra jogosultak birtokvédelmére szolgáló eszközök ugyanazok. Elsősorban ez tette indokolttá a közös védelmi eszközök egységes szabályozását a Ptk.-ban, és ez indokolja a Ptk. megoldásának a Javaslatban történő fenntartását. Az egységes szabályozás további előnye kétségkívül az, hogy a kötelmi jogosult védelmét úgy oldja meg harmadik személyekkel szemben, hogy nem kell a kötelmi jogviszonyok relatív szerkezetéből adódó nehézségekkel számolni és a kötelmi jogosultnak a jogvédelem iránti jogcímét a jogellenes behatással szembeni védekezés érdekében külön alátámasztani.
A Javaslat – a hatályos joggal egyezően – a birtokvédelem három eszközét határozza meg: a jogos önhatalmat, a közigazgatási úton való igényérvényesítést és a birtokpert. Egyértelművé teszi ugyanakkor a Javaslat, hogy a birtokában sértett választhat: a jegyzőhöz vagy a bírósághoz fordul-e védelemért. A birtokháborítást követő egy éven belül sem lesz kötelező tehát a jegyzőtől kérni a védelmet; ha a sértett úgy dönt, közvetlenül a bíróságtól kérhet jogsegélyt. A bíróság mindenképpen a birtokláshoz való jogosultság alapján dönt.
II. Cím
Jogalap nélküli birtoklás
A jogalap nélküli birtoklás szabályai a birtoklásra jogosult számára biztosítják a dolog kiadása iránti igényt minden olyan esetben, amikor más személy a dolgot erre őt feljogosító jogcím hiányában tartja magánál. A dolgot a jogszerű birtokos e szabályok alapján nemcsak azoktól a személyektől követelheti vissza, akik a birtokot jogellenesen szerezték meg, hanem bárkitől, akinek a birtoklásra vele szemben jogalapja nincs. A jogalap nélküli birtoklót a dolog kiadása iránti kötelezettség csak a birtoklásra jogosulttal szemben terheli. Ez abból is következik, hogy a birtokvédelem harmadik személyekkel szemben a jogalap nélkül birtoklót is megilleti.
A Javaslat biztosítja a jogalap nélküli birtokló számára a dolog visszatartásának jogát az általa a jogalap nélküli birtoklás szabályai szerint követelhető kiadásainak megtérítéséig. Ezek a kiadások a birtokos érdekét is szolgálták, mert a dolog megóvását eredményezték. Ezért e megtérítési és ennek biztosítására a visszatartási jog akkor is megilleti a jogalap nélkül birtoklót, ha rosszhiszemű birtokosnak minősül. Nem volna azonban indokolt kiterjeszteni a visszatartási jogot arra az esetre, ha a jogalap nélküli birtokos a dolgot bűncselekménnyel vagy egyébként erőszakos vagy alattomos úton szerezte meg. A jog az ilyen magatartást ugyanis semmilyen módon nem kívánja védelemben részesíteni.
A Javaslat alapján a jogalap nélküli birtokosra a felelős őrzésre vonatkozó szabályok funkcióját részben átvevő megbízás nélküli ügyvitel szabályai vonatkoznak, amiből – további tényállási elemek megvalósulása esetén fakadhat a jogalap nélküli birtokos őrzési kötelezettsége is.
MÁSODIK RÉSZ
A TULAJDONJOG
III. Cím
A tulajdonjog általános szabályai
III. Fejezet
A tulajdonjog általában
A Javaslat abból indul ki, hogy a magántulajdon jogrendünk egyik alappillére. A Javaslat ezért a tulajdonjog fogalmának és alapvető tartalmának meghatározásával is kifejezésre juttatja, hogy a tulajdonjog a tulajdon tárgya feletti elvben legteljesebb jogi hatalmat jelenti. Ez a jogi hatalom ugyanakkor nem korlátlan, mert a tulajdonjogban foglalt részjogosítványokat részben törvény, részben mások jogai korlátozzák, továbbá a tulajdonjognak kötelezettséget keletkeztető hatása is lehet. A tulajdonjog lehetséges korlátozásai sokrétűek, és a társadalmi viszonyok változásával módosulhatnak: a tulajdonjognak újabb kötöttségei jöhetnek létre és nyerhetnek elismerést, és e kötöttségek meg is szűnhetnek. A tulajdonjog korlátozásai olyan sokfélék, és oly mértékben vannak kitéve a változásnak, hogy azokat a Javaslatban felsorolni nem lehetséges. A Javaslat ugyanakkor, kiemelve és megerősítve a tulajdonjog jelentőségét és súlyát, kimondja, hogy a tulajdonjogban foglalt részjogosítványok gyakorlását csak mások jogai, továbbá törvényi rendelkezések korlátozhatják. A tulajdonjogban foglalt részjogosítványok kimerítő felsorolása nem lehetséges. A Javaslat, egyezően a Ptk. rendelkezéseivel, ezek közül csak a legfontosabb részjogosítványokat, a rendelkezés, a birtoklás, a használat, a hasznosítás, továbbá mások behatása kizárásának jogát emeli ki és szabályozza részletesen.
IV. Fejezet
A tulajdonjog tárgyai
1. A jelenlegi szabályozás a tulajdonjog tárgyainak meghatározása során abból indul ki, hogy azok birtokba vehető dolgok lehetnek, továbbá olyan javak, amelyekre – ha nem is felelnek meg teljes egészében a birtokba vehetőség kritériumának – a Ptk. lényegében maga is kiterjeszti a dolog fogalmát. A Javaslat nem változtat a dolog fogalmán: a birtokba vehető testi tárgy minősül dolognak. A hatályos joggal egyezik az a szabály is, amely szerint a dologra vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell a pénzre, az értékpapírokra és a dolog módjára hasznosítható természeti erőkre is. A Javaslat – szintén a hatályos szabályozással egyezően – abból indul ki, hogy a tulajdoni tárggyá való minősítés középpontjában a forgalomképesség (ideértve a korlátolt dologi jogokkal való terhelést is) és az átruházás módja állnak. Arra minden jogrendszer magánjogának választ kell adnia, hogy a vagyoni javak – ideértve a dolgok mellett a vagyoni jogokat is – forgalomképesek-e és átruházásuk miként történhet. Az alanyi jogok forgalomképessége elsősorban tartalmuktól függ, amelyet viszont az alanyi jogot biztosító jogi norma tartalma határoz meg. Ebben a körben tehát az egyes jogok tartalmának és forgalomképességének során a jogalkotó, továbbá a bírói gyakorlat, a bírói mérlegelés és minősítés szerepe nem váltható ki a Javaslatban adott definícióval. A Javaslat is tekintettel van arra, hogy a forgalomképes jogok a jogalanyok vagyonának részét képezik, azonban annak meghatározása, hogy az alanyi jog forgalomképes-e, általános szabállyal nem lehetséges. Az alanyi jogok tartalma nagyon sokféle lehet, és nem vonatkoztatható el az alanyi jogot létrehozó jogi norma (a tárgyi jog) által meghatározott tartalomtól. Ezért a Javaslat tulajdoni tárggyá az alanyi jogokat nem teszi. A Javaslat is abból indul ki, hogy a személyek vagyonát nemcsak dolgok, hanem forgalomképes vagyoni jogok és követelések is képezik. Az alanyi jogok forgalomképessége és annak terjedelme az azt létrehozó tárgyi jog által meghatározott, míg a követelések és a szerződési pozíciók forgalomképességét és átruházásának módját a Javaslat kötelmi jogi szabályai és speciális jogszabályok biztosítják és határozzák meg abban a terjedelemben, amennyiben ez szükséges és indokolt.
2. Az állatokra vonatkozó speciális szabály elsősorban az európai közösségi szintű jogharmonizációs célt szolgáló, az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény rendelkezésein alapszik. Az állatoknak a dolog fogalmi köréből való kivétele részben morális értékelést közvetít, részben pedig olyan tendenciákkal kívánja megteremteni az összhangot, amelyek más jogterületeken is egyes állatoknak a dolog fogalmi köréből való kiemelése mellett hatnak (például az állatkínzás büntetőjogi megítélésének kérdése).
3. Az alkotórészi és tartozéki kapcsolat meghatározása a hatályos szabályozástól nem mutat eltérést, az alkotórész fogalmát a Javaslat is elsősorban funkcionális jellegűnek tekinti. A dolog és alkotórésze közötti tartós kapcsolat nemcsak fizikai kapcsolódás lehet, hanem a dolgok rendeltetésének egymásra utaltságában is jelentkezhet, vagy éppen ellenkezőleg, a fizikailag tartós kapcsolat sem alapozza meg az alkotórészi minőséget, ha a fizikailag tartós egyesítés az ideiglenesség szándékával, vagy a dolgon másnak fennálló korlátolt dologi jogának gyakorlása végett történt. Ugyanez vonatkozik a használhatóság vagy az érték csökkenésére is. Mindezen szempontok alapján, azok adott konkrét esetben való mérlegelésével kell a bírói gyakorlatnak egyes esetekben az alkotórészi minőséget megítélnie. Az alkotórész tulajdonjoga a fődolog tulajdonjogától nem válhat el. Ebből következik az is, hogy fődolog és alkotórész külön nem ruházható át és nem terhelhető meg, fődolog és alkotórésze nem képezhetik külön dologi jogok tárgyát.
4. Az ingatlantulajdon kapcsán annak meghatározása, hogy az ingatlan földfelszíne alatti rétegek, illetve az ingatlan feletti légi tér mennyiben tartoznak hozzá az ingatlan tulajdonához, és hol kezdődik a felszín alatt a tulajdonjoggal nem védett rész, illetve a felszín felett a jelenlegi szabályok szerint is az államot illető „ország feletti légtér”, a kódex szintjén merev határok rögzítésével nem szükséges. A mereven meghatározott határ könnyen vezetne a tulajdonjog szükségtelen és elfogadhatatlan korlátozásához, a korlátlan kiterjesztés pedig indokolatlanul korlátozná mások mozgásterét, és a tulajdonos számára olyan jogokat biztosítana, amelyek gyakorlásához érdeke nem fűződik. Ezért az ingatlanon fennálló tulajdon terjedelmének a meghatározására a Javaslat olyan rugalmas szabályt vezet be, amely az érintettek valós érdekeinek a figyelembevételét a társadalmilag indokolt mértékben biztosítja.
Az épület és föld tulajdonjogának szétválása bizonyos helyzetekben szükségszerű – és jogpolitikai szempontból is indokolt – megoldás lehet. A földhasználat a joggyakorlatból leszűrhető tapasztalatok szerint egyre nagyobb jelentőséghez jut. A Javaslat abból indul ki, hogy a II. világháború előtti magánjogunkban ismert építményi jog visszaállítása nem indokolt: egyrészt az épület tulajdonosának érdekeit a tulajdonjogi pozíció jobban védi, másrészt, ha idegen földön kerül sor épület emelésére, az ezzel kapcsolatos problémákat nem oldja meg jobban az építményi jog sem. Hatályos jogunkban is elfogadott, hogy abban az esetben, ha valaki idegen földre épít, a földtulajdonossal kötött megállapodás alapján megszerezheti az épület tulajdonjogát, akár az építkezést megelőzően, akár azt követően kötött megállapodás alapján. Ezen a Javaslat sem változtat, ugyanakkor nem köti a föld és az épület elváló tulajdonjogának keletkezését eredményező megállapodás megkötésének lehetőségét az építkezéshez. Épület és föld elváló tulajdonjoga esetén az épület tulajdonosát a törvény erejénél fogva illeti meg az épület használatához szükséges mértékben a földön használati jog. A Javaslat széles körben teszi lehetővé, hogy az építkező és a földtulajdonos megállapodjanak az épület és a föld elváló tulajdonjogában, sőt megengedi azt is, hogy az egész ingatlan tulajdonosa rendelkezzen úgy, hogy a földet és a rajta álló épületet önálló ingatlanokként jegyezzék be az ingatlan-nyilvántartásba.
IV. Cím
A tulajdonjog tartalma és védelme
V. Fejezet
A birtokláshoz való jog
A Javaslat – a hagyományos, a Ptk.-ban is alkalmazott módon – a birtoklás, a használat és a hasznok szedése, valamint a rendelkezés jogában határozza meg a tulajdonjog kiemelhető részjogosítványait és ezzel a tulajdonjog tartalmát.
A birtoklás joga a tulajdonjog fontos részjogosítványa. A tulajdonos birtokláshoz és birtokvédelemhez való jogának tartalmára és gyakorlására nézve a Javaslat birtokra és birtokvédelemre vonatkozó szabályai alkalmazandók. A Javaslat – a Ptk. rendelkezéseivel egyező módon – a birtokláshoz és birtokvédelemhez való jogot rögzíti. A tulajdonost a tulajdon védelme körében, a tulajdonjogból fakadó igényként a birtokvédelem joga akkor is megilleti, ha maga nem minősül birtokosnak. Azt, hogy a tulajdonost a birtokossal szemben megilleti-e birtokvédelem, az dönti el, hogy a birtokosnak a tulajdonossal szemben van-e olyan jogcíme, amely őt a birtoklásra a tulajdonossal szemben feljogosítja. Ez a tulajdonos és a birtokos között fennálló jogviszony kérdése, amely a birtokvédelem körében kerül szabályozásra.
VI. Fejezet
A használat és a hasznok szedésének joga
A Javaslat – a Ptk. szabályozását követve – a használat és a hasznok szedésére irányuló jog pozitív oldalát emeli ki. Nyilvánvaló azonban, hogy a tulajdonosnak nemcsak jogai vannak, hanem kötelezettségek is terhelik őt. E kötelezettségek sokrétűek, és különböző jogszabályokban meghatározottak. A Javaslat általános szintű kötelezettségként fogalmazza meg a dologgal járó terhek viselésének kötelezettségét és a kárveszély viselésének főszabályát. A dologgal járó terheket akkor kell a tulajdonosnak viselnie, ha azokat jogszabály nem hárítja másra. A kárveszély viselésének a tulajdonosra való terhelése főszabály, amely alól maga a Javaslat is állapít meg kivételeket a szerződési jogban. A használati joggal együtt járó kötelezettségek a használat tulajdonjogi részjogosítványának negatív elemét képezik. A Javaslat a használati és haszonszedési jogok gyakorlásának általános korlátjakét megtiltja mások szükségtelen zavarását és a másokat megillető jogok gyakorlásának veszélyeztetését. Ez a tilalom a jogok gyakorlására és a kötelezettségek teljesítésére előírt általános szabály konkretizálása. A használati jog gyakorlásának általános magánjogi korlátja – mint ahogy a különös szabályokban meghatározott korlátok is – a használati jog tartalmát képezik, ezért a használat jogának mindenkori jogosultját terhelik. Így ha a tulajdonos a használat jogát másnak átengedi, e kötelezettségek is a használati jogosultját fogják terhelni. A tradicionális szomszédjogok ma sem vesztették el ugyan gyakorlati jelentőségüket, de többségük külön jogszabályban megfelelően rendezhető. Ezért közülük a Javaslat csak a földtámasz jogát és a szomszédos telek – kártalanítás ellenében történő – ideiglenes igénybevételének eseteit határozza meg.
VII. Fejezet
A rendelkezési jog
A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog. A tulajdonos tulajdonjoga gyakorlásának törvényi és mások jogai által megszabott korlátai között a tulajdonában lévő dologgal szabadon rendelkezik. A tulajdonjog gyakorlása olyan sokféle módon történhet, amely lehetetlenné és szükségtelenné teszi azok teljes felsorolását. A Javaslat a rendelkezési jog szabályai közül a legjelentősebbeket emeli ki, így a birtoklás, a használat, a haszonszedés átengedését, a dolog biztosítékul adását vagy más módon való megterhelését, továbbá az átruházáshoz és a tulajdonjoggal való felhagyáshoz való jogot. Az ingatlan tulajdonjogával való felhagyás kizártsága elsősorban az ingatlan-nyilvántartás tényéből és sajátosságaiból fakadó szabály, amely a telekkönyvezett ingatlanok vonatkozásában a II. világháború előtti magánjogunkban alakult ki, a Ptk. is fenntartotta, és amelynek változatlan fenntartása a Javaslat szerint továbbra is indokolt. A rendelkezési jog korlátozása a dologra vonatkozó elidegenítési és terhelési tilalomban, vételi, visszavásárlási vagy elővásárlási jogban, kisajátítási jogban vagy a dolog forgalomképtelenné minősítésében nyilvánulhat meg. A szerződéssel alapított elidegenítési és terhelési tilalom a jelenlegi gazdasági és társadalmi viszonyok között is jelentősen javítja a hitelezők pozícióját, még akkor is, ha az jóhiszemű és ellenérték fejében szerző harmadik személyek jogszerzését a hatályos szabályokhoz hasonlóan nem érinti. A végrehajtási szabályok alapján a szerződéses elidegenítési és terhelési tilalom nem gyengíti a hitelezők pozícióját, ezért a korlátozásnak a II. világháború előtti magánjogban kialakult szempontjai mai viszonyok között nem döntőek. A hitelezőknek nyomós érdekük fűződhet ahhoz, hogy a biztosíték tárgyát az adós ne idegeníthesse el, mert például fizetésképtelen személy részére való értékesítés esetén a kölcsön biztosítására kikötött jogot a hitelezők a végrehajtás során „elveszthetik.” Mindeközben a kötelezettség vállalása önmagában nem lehetetleníti el az adós helyzetét. Ez felel meg egyébként a Ptk. szerződési jogi szabályozását átható szerződési szabadság elvének is. Abban az esetben, ha az elidegenítési és terhelési tilalom szerződéses alapítása a kötelezett vagy a többi hitelező érdekét a jogrend számára elfogadhatatlan mértékben sérti, a szerződés semmissége a szerződési jogi szabályok (például az uzsorás vagy a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződések érvénytelenségét kimondó rendelkezések) alapján megállapítható.
VIII. Fejezet
A tulajdonjog védelme
A tulajdonjog tartalmát képezik azok a tulajdonost megillető jogok, amelyek tulajdonjogának védelmét biztosítják, azaz amelyek érvényesítésével a tulajdonos minden jogellenes, más személytől származó behatást kizárhat (ezek a tulajdonjogviszony abszolút szerkezetű jellegét jelentik és biztosítják) és a rendelkezése alól kikerült dolgot visszakövetelheti. A Javaslat a tulajdonjog védelmének általános rendelkezéseit tartalmazza. Ez nem zárja ki azt, hogy a tulajdonjog védelme érdekében a szabályozás a tulajdonos számára tulajdonának védelméhez további különös, más jogszabályokban, akár más jogágakba tartozó normákban megfogalmazott eszközöket is biztosítson. A Javaslat a hatályos joggal megegyezően továbbra is változatlanul fenntartja a tulajdoni igények elévülésének kizártságára vonatkozó szabályt, amely a tulajdonjog védelmének egyik alappillére. A tulajdonvédelemnek a tulajdonos részére biztosított általános eszközei: a birtokvédelmi szabályok szerinti jogos önhatalom, a tulajdoni kereset (rei vindicatio), a jogellenes beavatkozás megszüntetése iránti kereset (actio negatoria) és az igényper, amelynek segítségével a tulajdonos a más adóssal szemben vezetett végrehajtási eljárásban követelheti a dolog végrehajtás alóli feloldását és a részére való kiadását. A birtokvédelmi igények a tulajdonost mint főbirtokost a birtokvédelem körében önálló igényként illetik meg. A tulajdoni kereset elévülésének lehetősége azzal a következménnyel járna, hogy a tulajdonos a dolgot az elévülési időn túl birtoklótól nem követelhetné vissza, miközben, ha az elbirtoklás feltételei hiányoznak (például mert a birtokló a dolgot bűncselekménnyel szerezte, vagy mert az elbirtoklási idő még nem telt el), a birtokló sem válhat tulajdonossá. Ez a helyzet nem kívánatos, és ennek előállását az elévülés kizártsága kiküszöböli.
V. Cím
A tulajdonjog megszerzése
IX. Fejezet
Tulajdonszerzés átruházással
A Javaslat fenntartja a Ptk. megoldását: a tulajdon átruházása jogcímes-tradíciós rendszeren alapszik, amely a tulajdon átszállásához a jogcímen felül ingóknál a dolog átadását (a birtokátruházást), ingatlanok esetében pedig az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést is megköveteli. Az átadás jogi természete magánjogi törvénytervezeteinkben ügyleti természetű volt. A Ptk. szabályaiból ez a különbségtétel nem olvasható ki. A bírói gyakorlat emiatti ellentmondásait a Legfelsőbb Bíróság 1/2000. sz. jogegységi határozata oldotta fel. Feltétlenül szükséges volt ezért, hogy a Javaslat a kétségeket eloszlatva foglaljon állást ebben a kérdésben. A Javaslat az átadást jogügyleti természetűnek tekinti, amelyet a birtokátruházás meghatározásánál juttat egyértelműen kifejezésre. A Javaslat a birtokátruházás lehetséges módjait (amelyek közül egyik lehetőség az átadás) nem a tulajdon, hanem a birtok szabályainál határozza meg. Ez a megoldás látszott helyesnek egyrészt azért, mert a birtokátruházásnak nemcsak a tulajdon átruházása, hanem más dologi jogok (ingó dolgon szerződéssel alapított haszonélvezet, kézizálog) alapítása során is szerepet játszik, másrészt pedig azért, mert a birtokátszállásnak a nem tulajdonátruházó szerződések (például a használati kötelmek) teljesítésénél is jogi hatása van. Ingatlanok esetében a dologi jogi jogosultság ügyleti természetű keletkezése és változása nem a birtokállapot változásához, hanem ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez kötött. Itt az átadás jogi tényének a jogváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez szükséges bejegyzési engedély kiadása feleltethető meg. A bejegyzés feltételeit a Javaslat az ingatlan-nyilvántartási szabályok között határozza meg.
X. Fejezet
Tulajdonszerzés hatósági határozattal és hatósági árverés útján
A hatósági határozattal és hatósági árverésen való tulajdonszerzés a tulajdonjog megszerzésének eredeti módja. Aki árverésen vásárol, vagy hatósági határozattal szerzi meg valamely dolog tulajdonjogát, hatóság közreműködésével, eredeti jogcímen szerez. Ezt részben forgalomvédelmi szempontok támasztják alá, részben pedig – hatósági határozattal való szerzés esetén – az indokolja, hogy a szabályozás igyekszik kerülni azt, hogy a dologra vonatkozó korábbi tulajdonjog vizsgálata a tulajdonszerzésre vonatkozó hatósági határozat közvetett felülvizsgálatát jelenthesse. Az árverési vevő és a hatósági határozattal juttatásban részesülő jogszerzése mellett egyébként is fontos jogpolitikai indokok szólnak, amelyek a hatályos szabályozás változatlan formában való fenntartását indokolják. A hatósági határozattal vagy hatósági árveréssel való szerzés esetén a szerző akkor minősül jóhiszeműnek, ha harmadik személynek a dolgon fennálló tulajdonjogáról – vagy a dolgot terhelő jogáról – nem tudott és nem is kellett tudnia. Önmagában az arról való tudomás, hogy harmadik személy a dologra tulajdoni igényt támaszt, még nem teszi a szerzőt rosszhiszeművé, ha egyébként az igény megalapozottságáról nem tud és nem is kellene tudnia. A jóhiszemű szerzés védelme arra az esetre is kiterjed, ha utólag a hatósági árverést megalapozó vagy a hatósági árverés elrendeléséről szóló döntést vagy az árverést utólag megsemmisítik. A megsemmisítés a jóhiszemű árverési vevő által megszerzett tulajdonjogot nem érinti.
XI. Fejezet
A kisajátítás
A kisajátítás szabályozása akkor felel meg az Alaptörvény és az Emberi Jogi Egyezmény követelményeinek, ha a szabályozása áttekinthető és egyértelmű, továbbá ha a kisajátítás fejében járó kártalanítás azonnali, feltétlen és teljes. Ezeket a követelményeket a szabályozás akkor elégíti ki, ha biztosítja, hogy a kisajátítás folytán tulajdonát elvesztő fél olyan helyzetbe jusson, mintha tulajdonát nem vesztette volna el. Ez az eredmény pénzben nyújtott kompenzációval akkor érhető el, ha a tulajdonától megfosztott fél megkapja az ingatlanának forgalmi értékét, kártalanítást kap a visszamaradó ingatlanában a kisajátítás folytán keletkezett értékcsökkenésért, és ha a kártalanítás kiterjed a kisajátítás következtében elszenvedett egyéb károkra is, amennyiben azok a kisajátítás természetes és közvetlen következményeként merültek fel. Tekintettel arra, hogy a kisajátítás a tulajdonos részéről az ingatlan tulajdonjogának elvesztésével jár, és a kisajátítás folytán tulajdont szerző tehermentes tulajdonszerzését jelenti, mindazon személyeket érinti, akiknek az ingatlanon valamely joga áll fenn. A kisajátításra vonatkozó szabályozás elsődleges célja, hogy megfelelő egyensúlyt biztosítson a tulajdonosnak a tulajdona védelméhez fűződő érdekei és a kisajátítást megalapozó közérdek érvényesülése között. A kisajátítás és a kisajátítási eljárás részletes szabályait külön törvény állapítja meg.
XII. Fejezet
Az elbirtoklás
Az elbirtoklás alapvető szabályainak a megváltoztatása a jelenlegi szabályokhoz képest nem indokolt. Az elbirtoklás a tulajdonjog megszerzésének eredeti módja. Elsősorban azon a megfontoláson alapszik, hogy aki tulajdonjogával hosszabb ideig nem él, a tényleges birtokossal szemben kevésbé érdemel jogvédelmet, egyrészt mert közömbössége arra utal, hogy ő a dolgot hasznosítani nem kívánja, másrészt pedig hosszú idő elteltével a tulajdonjog bizonyítása nehéz, megnyugtató eredményre többnyire nem vezet, és a tulajdon, valamint a jogalap nélküli birtok huzamos ideig való fennállása által keltett látszat eltérése bizonytalan helyzetet eredményez a forgalomban. Az elbirtoklás a javak hatékony hasznosítását segíti elő azzal, hogy annak, aki azt huzamosabb ideig hasznosítja, és abba így feltehetőleg be is fektet, a jogcímet a tulajdonjog megszerzésével biztosítja. Ezzel a személyek érdekeltté válnak abban, hogy mások nem hasznosított javait hasznosítsák, ami összgazdasági szinten a jólét növekedését eredményezi. Az elbirtoklás lehetőségének kizárása a rendezetlen jogi helyzeteket korlátlan időre hosszabbítaná meg, ezért is indokolt, hogy aki a dolgot jóhiszeműen szerezte és békésen birtokolja, meghatározott idő után tulajdonjogot szerezzen. Olyan elbirtoklási időt kell megállapítani, amely a jogilag bizonytalan helyzetek mielőbbi megszüntetését eredményezi, ugyanakkor elegendő időt biztosít a tulajdonos számára is jogainak sikeres érvényesítésére. Két, egymással szemben álló szempont kell tehát, hogy meghatározza az elbirtoklás törvényi időtartamát, az egyik oldalról a bizonytalan helyzetek időtartamának lehető csökkentése, másfelől pedig a tulajdonos érdekeinek védelme, akire nézve az elbirtoklási idő túlzottan rövid időtartamban való megállapítása – tekintettel arra, hogy az elbirtoklás tulajdonjogának elvesztését eredményezi – súlyosan méltánytalan lehet.
Az elbirtoklási időt ingatlanok esetében a 2001. évi XIX. törvény hosszabbította meg tizenöt évre. Ez a változtatás az állam tulajdonvesztésének megakadályozása érdekében történt, és egy átmeneti időszak nehézségeinek megoldását célozta; mögötte nem húzódtak meg olyan megfontolások, hogy a tízéves elbirtoklás a gyakorlati tapasztalatok szerint indokolatlanul rövid lett volna. Mivel azonban a tizenöt évre emelt elbirtoklási idő valamennyi ingatlantulajdonos érdekeit védi, és az elbirtoklási időnek tíz évre való leszállítása nehezen követhető és bizonytalansággal járó tulajdoni helyzeteket teremtene, a Javaslat fenntartja az ingatlanokra előírt tizenöt éves elbirtoklási időt.
Elbirtoklás útján az elbirtokló a dolog tulajdonjogát törvény erejénél fogva megszerzi. Ez ingatlanok esetében azt jelenti, hogy a tulajdon megszerzéséhez nincs szükség ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre. A be nem jegyzett tulajdonos az ingatlan-nyilvántartás alapján ellenérték fejében szerző jóhiszemű személy tulajdonszerzésével szemben védelemben nem fog részesülni. Az ingatlan-nyilvántartási szabályok körében elhelyezett általános rendelkezés az elbirtoklás körében is törekszik rászorítani az ingatlan elbirtoklóját arra, hogy tulajdonosi minőségének mielőbbi feltüntetését kérje, és ezáltal az ingatlan-nyilvántartási, valamint a tényleges állapot közötti eltérések lehetőségét csökkentse.
XIII. Fejezet
Tulajdonszerzés terméken, terményen és szaporulaton
A termékek, termények és szaporulat elsajátítása a tulajdonjog megszerzésének eredeti módja, amely a korábban a fődolog alkotórészét képező, az elválással önálló dologként keletkező dologrész feletti tulajdonszerzést rendezi. Ezekben az esetekben tehát újonnan keletkező dolog feletti tulajdonjog telepítéséről (megszerzéséről) van szó, amely e jogánál fogva illeti meg a tulajdonost, haszonélvezőt, haszonbérlőt stb., aki így nem származtatott tulajdont szerez, hanem új dolog tulajdonjogát szerzi meg. A jogosultság megszűnése folytán befektetésének (munkájának és költségeinek) hozadékától eleső személy helyzete a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazásával megfelelően rendezhető. Természetesen elsősorban az érintett felek megállapodása lesz az irányadó, a jogalap nélküli gazdagodás szabályai csak ennek hiányában alkalmazhatók.
XIV. Fejezet
A növedék
Ha valamely dolog egy ingatlan alkotórészévé válik, ezzel – mivel az alkotórész és a fődolog tulajdonjoga csak kifejezett törvényi rendelkezés esetében válhat el egymástól – a fődolog alkotórészévé váló dolog is a fődolog tulajdonosának tulajdonába kerül. A szabályozás szempontjából ez nem a tulajdonjog közvetett tárgyának módosulását jelenti (amit egyébként a jelenség ténylegesen takar), hanem az alkotórésszé váló dolog tulajdonjogának eredeti szerzésmóddal való megszerzését. Ezért a Javaslat a növedéket is – az eddigi szabályozással egyezően – tulajdonszerzésnek minősíti. Ez a rendelkezés vonatkozik a vadon növő növények, a parthoz sodort földdarab, a természetes iszapolás nyomán felmerülő tulajdoni kérdésekre. A termékek, termények és szaporulat tulajdonjogáról azért szükséges külön rendelkezni, mert azok a növedék sajátosságaival rokon vonásokat mutatnak, azonban ezek vonatkozásában az ingatlantulajdonos tulajdonjoga nem feltétlen, mert a földtulajdonos a növedék tulajdonjogát nem szerzi meg akkor, ha más személlyel fennálló jogviszonya ezt kizárja.
XV. Fejezet
Tulajdonszerzés gazdátlan javakon
A gazdátlan javak elsajátítása a tulajdonjog megszerzésének eredeti szerzésmódja, amely, tekintettel arra, hogy a törvény kizárja az ingatlanok tulajdonjogával való felhagyást, csak ingókra terjedhet ki. A Javaslat a hatályos szabályozást lényegében és tartalmában – szövegbeli pontosításokkal – fenntartja.
XVI. Fejezet
A vadak és a halak tulajdonjogának megszerzése
A vadak és a folyóvizekben, valamint természetes tavakban élő halak állami tulajdonából fakad, hogy azok gazdátlannak nem minősülhetnek, a gazdátlan javak elsajátításának szabályai tehát rájuk nem vonatkozhatnak. A rajtuk való tulajdonszerzés elsősorban a vadászati és halászati (horgászati) jogosultsághoz kapcsolódik, amelyeket a magánjogi szabályozás hatókörén kívül eső jogszabályok rendeznek. A Javaslat a Legfelsőbb Bíróság PK 5. sz. kollégiumi állásfoglalásának tartalmát törvényi szabállyá teszi, tekintettel annak változatlan megalapozottságára.
XVII. Fejezet
A találás
Az ingó dolog találása önálló tulajdonszerzési mód. A találással való tulajdonszerzés lehetőségének hiánya azt eredményezné, hogy a találás tulajdonjogot csak elsajátítás vagy elbirtoklás útján eredményezhet, annak függvényében, hogy a talált dolog gazdátlan volt-e vagy sem. A találás önálló tulajdonszerzési módként való elismerését az a forgalomvédelmi igény alapozza meg, hogy a tulajdonjog gyakorlására jogosított személy kiléte ne legyen hosszabb ideig bizonytalan. A találás a tulajdon megszerzésének eredeti módja. A találással való tulajdonszerzés a korábbi tulajdonos mulasztásán, illetve azon a feltevésen alapszik, hogy a korábbi tulajdonos a dolog elvesztésébe belenyugodott és visszaszerzése érdekében nem kíván lépéseket sem tenni. A tulajdonszerzés találással ezért csak akkor következik be, ha a találó a maga részéről a tulajdonos (a dolog elvesztője vagy az átvételre jogosult más személy) jelentkezését nemcsak hogy semmilyen módon nem akadályozta, hanem azt – a körülményekhez képest szükséges és jogszabályban előírt módon – tevőlegesen is előmozdította. A találó akkor tesz meg mindent annak érdekében, hogy a dolgot a tulajdonosa, elvesztője vagy az átvételre jogosult más személy visszakaphassa, ha a találásról ezeket a személyeket haladéktalanul értesíti, vagy pedig a találást a tulajdonos, az elvesztő vagy átvételre jogosult személyének megállapítása szempontjából lényeges és általa ismert körülmények közlésével a hatóságnak az előírt módon bejelenti. A találással való tulajdonszerzés törvényben meghatározott feltételeinek hiányában a találó csak elbirtoklással vagy – ha bizonyítja, hogy a dolog tulajdonjogával a tulajdonos felhagyott – a gazdátlan javak elsajátítása alapján szerezhet tulajdonjogot.
XVIII. Fejezet
A feldolgozás, az átalakítás, az egyesülés, a vegyülés, a hozzáépítés, az átépítés, a beépítés és a ráépítés
A Javaslat – a hatályos és a korábbi magánjogi szabályozáshoz hasonlóan – elfogadja annak lehetőségét, hogy átalakítás (feldolgozás) útján a dologból új dolog keletkezhet, és azt, hogy ezen új dolog tekintetében a tulajdonjog másként alakulhat, mint ahogy az az átalakított dolgon fennállt. A tulajdonváltozás elismerésének alapja korábban is az volt, hogy az átalakító a dologba, annak átalakítása végett, munkát és esetleg anyagot fektet be. Erre tekintettel annak a kérdésnek az eldöntése során, hogy az átalakítás eredményeként létrejött új dolog a régi tulajdonost vagy az átalakítót illesse meg, lényeges az az arány, amely a feldolgozott vagy átalakított anyag és a munka értéke között van. Nem közömbös ezenfelül az sem, hogy az átalakító jóhiszemű volt-e vagy sem. A Javaslat a feldolgozásnak és az egyesítésnek a hatályos szabályozását változatlan formában fenntartja. A Javaslat az idegen dolog feldolgozása kapcsán az anyag tulajdonosa és a feldolgozó közötti érdekellentétet úgy oldja fel, hogy főszabályként a feldolgozó jóhiszeműsége esetén is a tulajdonos választhat, hogy a másik fél kártalanítása ellenében az új dolgot tulajdonába veszi-e, vagy az átengedett dolog értékének megtérítését követeli-e. Ez a választási jog akkor nem illeti meg az anyag tulajdonosát, ha a feldolgozó munkája a feldolgozott anyag értékénél lényegesen magasabb volt. A feldolgozót választási jog ilyen esetben sem illeti meg. A feldolgozás akkor lehet tulajdonszerzési mód, ha a feldolgozás során megmunkált anyagok lényeges értékcsökkenés nélkül nem választhatók szét. Ha a megmunkált anyagok értékcsökkenés nélkül szétválaszthatók, az anyagok elválasztása a tulajdonjogi helyzetet megoldja. Feldolgozás az anyag bármilyen megmunkálása lehet, így annak minősül a felület megmunkálása (írás, festés, nyomtatás, vésés stb.) is. A tulajdonjog feldolgozással való megszerzésének feltétele nemcsak új dolog létrehozása, hanem az is, hogy a feldolgozó azt a maga számára állítsa elő. A feldolgozó a dolgot nem a maga számára állítja elő, ha arra jogviszonynál fogva (például vállalkozási szerződés alapján) köteles, vagy ha más számára végez munkát anélkül, hogy arra köteles lenne (például megbízás nélküli ügyvitel).
Az átalakítás (egyesítés, vegyítés) során új dolog keletkezik. Ebből logikusan következik, hogy az anyagot terhelő jogok az új dolgon nem állhatnak fenn. Ez a Javaslat szerinti főszabály is. Nem volna azonban ésszerű ezt az elvet olyan esetekre is alkalmazni, amikor az új dolog is az anyag tulajdonosáé lesz. Ebben az esetben, mivel a dolog megváltozása ellenére is meg lehet állapítani a korábbi tulajdonos tulajdonjogának fennmaradását, vele szemben biztosítani kell a régi dolog tekintetében fennállott korlátolt dologi jognak az új dolgon való változatlan fennmaradását is. Abban az esetben, amikor valaki idegen anyag felhasználásával építkezik oly módon, hogy a beépített anyag a telek alkotórészévé válik, a Javaslat szerint ugyanazon szabályok alkalmazandóak, függetlenül attól, hogy a beépítés kinek a telkén történt. A telek és az épület tulajdonosának gazdagodására a jogalap nélküli gazdagodás szabályai alkalmazandóak. A beépítés a növedékhez hasonlít. Elsősorban a tulajdonjog közvetett tárgyát képező dolog módosulását eredményezi azzal, hogy a beépített dolog elveszíti önálló dologi létét. Így a harmadik személyeknek a beépített dolgot terhelő jogai is megszűnnek a beépítéssel. A Javaslat a ráépítés következményeinek körében a hatályos szabályozáshoz képest lényeges változást nem vezet be.
VI. Cím
Közös tulajdon és társasház
XIX. Fejezet
A közös tulajdon
A közös tulajdon hatályos szabályai elvi jellegű korrekciót nem igényelnek. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának a tulajdonostársak viszonyát és a közös tulajdon megszüntetését érintő, a rendszerváltozást követően felülvizsgált állásfoglalásai közül a Javaslat a törvény szövegébe építi be azokat, amelyek az évtizedes bírói gyakorlat tapasztalatai szerint aggálytalan eredményre vezetnek, és elvi természetű, normatív megfogalmazást igénylő tételt tartalmaznak. A Javaslat az elővásárlási, előbérleti és elő-haszonbérleti jogok rendszerében az ezek kapcsán kialakított bírói gyakorlat mai viszonyok között is indokolt elemeit – elsősorban a Legfelsőbb Bíróság PK 9. sz. kollégiumi állásfoglalásának a törvény szövegébe való beépítése útján – továbbra is fenntartja. A Javaslat a Legfelsőbb Bíróság PK 9. sz. kollégiumi állásfoglalásának I., VIII., IX. és X. pontját az elővásárlási jog szabályai közé inkorporálja. Ha az elővásárlásra jogosult keresetében annak megállapítását kéri, hogy a sérelmére megkötött adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan, köteles egyúttal a vételi ajánlatot elfogadó nyilatkozatot is tenni. A bíróság e nyilatkozatnak a komolyságát, valamint a teljesítőképességnek és teljesítőkészségnek a valóságos voltát ellenőrzi. Az elfogadó nyilatkozat folytán az elővásárlásra jogosult és tulajdonostársa között az adásvételi szerződés létrejön, s az ebből származó mindennemű igény ugyanebben a perben érvényesíthető. A vételi ajánlatot az elővásárlásra jogosult tulajdonostárssal teljes terjedelmében kell közölni. A vételi ajánlat közlésekor annak elfogadására a körülmények által indokolt határidőt kell szabni, a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően. A Javaslat alapvetően fenntartja a közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó szabályokat. A hatályos szabályozás és bírói gyakorlat által kialakított rendszer megmarad, változást a Javaslat a norma szintjén a lakott ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése kapcsán vezet be. Mivel a társasház alapítása a közös tulajdon természetben való megszüntetéséhez áll közel, ezért ha lehetséges, és ennek feltételei adottak, a bíróságnak a közös tulajdont társasháztulajdonná kell alakítania. A tulajdonos által lakott ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése kapcsán a Javaslat a bírói gyakorlatban megfogalmazott újabb elveket rögzíti.
XX. Fejezet
A társasház
A társasház mint jogi konstrukció sajátosságát alapvetően három elem határozza meg: egyrészt mindenképpen vannak olyan részei, amelyek egyéni tulajdonban vannak, másrészt vannak olyanok, amelyek közös tulajdonban vannak, harmadrészt pedig lakói nemcsak tulajdonosok, de ezáltal tagjai egy sajátos, jogalanyisággal részben rendelkező, részben nem rendelkező társulásnak is. Mesterséges konstrukció, amely nem illeszthető be a tradicionális dogmatikai keretekbe. Ezek a sajátosságok együtt határozzák meg a társasház jellegzetes vonásait. Tekintettel arra, hogy a társasház alapításának és működésének szabályozása hatályos jogunkban heterogén, változó, és számtalan, technikai jellegű részletszabályt és működéssel kapcsolatos rendelkezést tartalmaz, a társasházra vonatkozó részletes szabályozásnak a Javaslatba való beillesztése nem indokolt. A társasházra vonatkozó részletes szabályokat külön törvény állapítja meg.
HARMADIK RÉSZ
A KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK
VII. Cím
A zálogjog
XXI. Fejezet
A zálogjog létrejötte
A zálogjog a magyar magánjog régi intézménye, amelynek szabályai az elmúlt húsz esztendőben többször változtak. A Javaslat konszolidálja az eddigi módosításokat és az azokkal kapcsolatos tapasztalatokat. A Javaslat fő törekvése, hogy a zálogjog oly módon segítse a hitelfelvételt, hogy hatékony biztosítékot nyújt a hitelező számára, ugyanakkor megfelelő védelemben részesíti a zálogkötelezett tulajdonosi érdekeit. A Javaslat célja az is, hogy visszaszorítsa a zálogjogon kívüli dologi (fiduciárius) biztosítékok alkalmazását, mert azok a gyakorlatban alapvetően a kógens zálogjogi szabályok megkerülésére irányulnak. Szerkezeti változás, hogy a zálogjog szabályozására a Dologi Jogi Könyvben, a korlátolt dologi jogok körében kerül sor. A szabályozás nem különül el a zálogjog fajtái szerint, hanem a zálogjog létszakaszait követi a zálogjog keletkezésétől annak megszűnéséig.
A zálogjog hatékonyságának egyik elemeként a Javaslat egyszerűsíti a zálogjog megalapítását. A zálogjog megalapítása két lépcsőben történik: szükséges hozzá a zálogszerződés és kézizálogjog esetén a zálogtárgy birtokának az átruházása, jelzálogjog esetén pedig a zálogjog bejegyzése. A zálogjog mint dologi jog tartalmát, a zálogjogosult és a zálogkötelezett jogait és kötelezettségeit a Javaslat alapvetően eltérést nem engedő módon szabályozza. A zálogszerződésnek csupán két kötelező tartalmi eleme van: a biztosított követelés és a zálogtárgy megjelölése. Mindkettő történhet akár egyedileg, akár pedig körülírással, kivéve a fogyasztói zálogszerződéseket, amelyek esetében, a fogyasztó védelme érdekében, mindkét elemet konkrétabban kell meghatározni. Zálogszerződést érvényesen csak írásban lehet kötni, ezen túl azonban a Javaslat nem támaszt alaki követelményt. A zálogszerződés nem jogcímet keletkeztető, kötelmi jogi szerződés, hanem sajátos dologi megállapodás. A zálogjog alapításának jogcíme rendszerint a hitelszerződésben előírt kötelezettség vagy feltétel. Ezzel szemben a zálogszerződés a zálogjog megalapításának egy eleme, amely – a zálogtárgy és a biztosított követelés megjelölésével – kifejezi a birtokátruházás illetve bejegyzés mögötti ügyleti szándékot.
A Javaslat zálogjog bejegyzésére vonatkozó szabályai eltérőek aszerint, hogy a bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásban, illetve egyéb lajstromban, vagy pedig a hitelbiztosítéki (korábban: zálogjogi) nyilvántartásban kerül-e sor. Az előbbiekre vonatkozó szabályok alapvetően a zálogjogi szabályozás körén kívül esik, míg az utóbbit a Javaslat e körben szabályozza. A zálogjog nyilvánosságának teljes körűvé tétele érdekében, jogon és követelésen alapított zálogjogot is be kell jegyezni a nyilvántartásba. A zálogjog rugalmasságának fokozása érdekében, a zálogjogosultak helyett javukra eljáró zálogjogosulti bizományos is bejegyezhető.
A Javaslat kézizálogjog megalapítása kapcsán a birtokátruházás új szabályaira épít. A kézizálogjog megalapítása során is alkalmazhatók a birtokátruházás különféle módjai, ezek közül, a forgalom biztonságának érdekében, egyedül a constitutum possessorium alkalmazása kizárt.
A Javaslat az óvadékot integrálja a zálogjogba. Az óvadék legfőbb sajátossága a közvetlen kielégítési jog, amely tárgyának sajátos természetéből következik. Óvadékul kizárólag pénz, fizetésiszámla-követelés, értékpapír és más, jogszabályban meghatározott vagyontárgy szolgálhat. Pénzen és értékpapíron kézizálogjogként alapítható óvadék. Ennek klasszikus formája a birtokátruházás, azonban a fizetésre vonatkozó szabályok kiterjesztése révén óvadék alapítható a pénz fizetési számlára való befizetésével és fizetési számla javára való átutalással is; a dematerializált értékpapírra illetve gyűjtő letétben lévő értékpapírra vonatkozó szabályok szerint pedig az értékpapírszámla illetve az értékpapír letéti számla megterhelése és jóváírása útján is. Ezeken felül, a hatályos Ptk.-val megegyezően, a Javaslat lehetővé teszi a fizetésiszámla-követelés óvadékul való lekötését is. Ilyenkor az óvadékul szolgáló összeg a zálogkötelezett számláján marad, de a rendelkezési joga korlátozott lesz, és a zálogjogosultat rendelkezési jog illeti meg. A követeléseken alapított zálogjog általános szabályától eltérően, ebben az esetben a zálogjog nem kerül bejegyzésre a hitelbiztosítéki nyilvántartásba, viszont a számlavezető köteles az óvadékot feltüntetni valamennyi, a számláról kiállított egyenlegen. A Javaslat további sajátos szabályt állapít meg arra az esetre, amikor a zálogjogosult maga a számlavezető pénzügyi intézmény. A pénz- és tőkepiaci forgalom tárgyát képező vagyoni értékű jogok és más vagyontárgyak biztosítékul való alkalmazásának elősegítése érdekében a Javaslat, kivételesen, más jogszabályra utalva kitágítja az óvadék tárgyainak lehetséges körét. Erre az esetre a Javaslat nem határozza meg az óvadék alapításának lehetséges módját, csupán egy, a birtokátruházással lényegében megegyező követelményt fogalmaz meg általános formában. A Javaslat megoldást kíván nyújtani arra az esetre, amikor több zálogjogosult javára alapítanak zálogjogot, ráadásul úgy, hogy a zálogjog fennállása alatt a zálogjogosultak személye változhasson (szindikált hitelezés). A Javaslat ezért lehetővé teszi azt, hogy a zálogjogosultak helyett egy javukra eljáró bizományos kerüljön bejegyzésre a megfelelő nyilvántartásba. Ilyenkor a zálogjogosultakat nem szükséges feltüntetni, de a zálogjogosulti bizományost e minőségének feltüntetésével kell bejegyezni. A zálogjogosulti bizományos gyakorolja a zálogjogosultakat megillető jogokat, azonban, bizományosi jogállásának megfelelően, az ennek során hozzá kerülő vagyon nem képezi a saját vagyonát, arra a hitelezői nem tarthatnak igényt.
XXII. Fejezet
A zálogjoggal biztosított követelés
A Javaslat a zálogjogot járulékos biztosítéki jogként szabályozza. A zálogjog tehát biztosított követelést feltételez, a zálogjog mindig a követelés jogosultja javára áll fenn, és terjedelmében is igazodik a biztosított követeléshez. A biztosított követelés kizárólag pénzkövetelés lehet, ezért, ha a felek egyéb követelést jelölnek meg, akkor a zálogjog a dologszolgáltatásban vagy tevékenységben álló kötelezettség elmulasztása esetére a jogosultat megillető pénzkövetelést biztosítja. A zálogjog a törvény rendelkezése alapján, anélkül, hogy erről a feleknek külön rendelkezniük kellene, biztosítja a főkövetelés járulékait és a szükséges költségeket is. Az adós védelme és a jogbiztonság szempontjából a biztosítéki jogoknak garanciális elemük a járulékosság. A zálogjog járulékosságának lényeges eleme, hogy a zálogjog önállóan nem forgalomképes, a biztosított követelés átruházása esetén azonban a zálogjog is átszáll az új jogosultra; a biztosított követelés elzálogosítása esetén pedig a követelést biztosító zálogjog a követelésen alapított zálogjog jogosultja javára is szolgál (alzálogjog).
A Javaslatban újraszabályozott járulékos zálogjog kielégíti a hitelpiac egészséges működését szolgáló legitim igényeket. A nem járulékos biztosítéki jogok esetén fennáll a biztosított követelés és az attól elváló kielégítési jog önállósulásának, azaz a kétszeri kielégítésnek a veszélye.
A Ptk. a zálogjog mint járulékos korlátolt dologi jog mellett szabályozza az önálló (azaz nem járulékos) zálogjogot is, amely a két világháború közötti magyar magánjogban ismert, német minta alapján bevezetett telekadósság megfelelője, azzal a különbséggel, hogy a régi magánjogunk a telekadósságot az ingatlan jelzálogjog egy alfajaként szabályozta, a mai önálló zálogjog pedig bármilyen zálogtárgyon alapítható, akár kézi-, akár jelzálogjog formájában. Az önálló zálogjog dologi jogi értelemben a biztosított követelés fennállására és mértékére tekintet nélkül biztosít kielégítési jogot a zálogjogosultnak. Az önálló zálogjog német változata, a Grundschuld esetében a törvényi járulékosság pótlékául az ún. biztosítéki szerződés szolgál, a zálogjogosult a biztosítéki szerződésben foglalt korlátok között érvényesítheti zálogjogát. A zálogjogosult tehát dologi jogilag többet tehet meg, mint amire kötelmi jogilag jogosult. A dologi jogi önállóság és a szerződéses járulékosság kettőssége miatt az önálló zálogjog ellentétes a Javaslatnak azzal a jogpolitikai céljával, amely a fiduciárius biztosítékok alkalmazását – a belőlük fakadó jogbizonytalanság elkerülése érdekében – vissza kívánja szorítani. Az önálló zálogjog a hazai gyakorlatban elsősorban a kereskedelmi bankok által folyósított lakáshitelek refinanszírozása kapcsán terjedt el; a jelzálogbankok (visszavásárlási kötelezettség mellett) megvásárolják a kereskedelmi bankoktól az önálló zálogjogot és az önálló zálogjogok fedezete mellett kötvényeket (jelzálogleveleket) bocsátanak ki. E refinanszírozás azonban valójában nem igényli az önálló zálogjogot, hiszen jogilag tiszta és biztonságos módon megoldható zálogjog alapításával az alapul fekvő hitelköveteléseken (és ezzel együtt az azokat biztosító zálogjogokon). A Javaslat ezért kizárólag a járulékos zálogjogot szabályozza, az önálló zálogjogot nem.
A Javaslat a zálogjog járulékossága alól egy szűk körű kivételt tesz annak lehetővé tételével, hogy a zálogjogosult, a vele szembeni követelés biztosítékául átruházhassa az ingatlanon alapított jelzálogjogot. E rendelkezés elsődleges célja az, hogy a jelzáloghitelezés refinanszírozása lényegében a jelenlegi gyakorlatnak megfelelően folytatódhasson, a jelzáloghitel-intézetek által kibocsátott jelzáloglevelek biztosítékául továbbra is közvetlenül a refinanszírozott alapügyletek fedezetéül szolgáló ingatlanon alapított jelzálogjog szolgálhasson. E gyakorlatban az egyetlen érdemi változás, hogy a Javaslat alapján a zálogjog átruházásának a jogcíme nem adásvétel, hanem, a tényleges helyzetnek megfelelően, biztosítéknyújtás.
A jelzálogjog az átruházás következtében elválik a biztosított követeléstől, azaz a különvált zálogjog jogosultja és a biztosított követelés jogosultja két külön személy lesz. Ettől eltekintve azonban a különvált zálogjog tartalma nem változik, és minden egyéb tekintetben megőrzi járulékos jellegét. A zálogjog továbbra is annak a követelésnek a mindenkori terjedelméhez igazodik, amelynek biztosítására megalapították, a zálogkötelezettel szemben a különvált zálogjog alapján is csupán az eredeti biztosított követelés érvényesíthető, és a zálogjog átruházása a zálogkötelezett jogi helyzetében nem eredményez lényegi változást, így különösen nem teszi ki annak a kockázatnak, hogy vele szemben a követelés kétszeresen érvényesíthető. A különvált zálogjog azáltal szolgál mégis az átruházás okát adó követelés biztosítékául, hogy az érvényesítéséből befolyó bevétel elsődlegesen nem az eredeti zálogjogosult, hanem a zálogjogot átruházással megszerző személy követelésének kielégítésére szolgál.
A zálogjog átruházása biztosítéki céllal és az e cél által meghatározott időre történik, ezért az átruházás eredményeként az eredeti zálogjogosult és az új zálogjogosult között bizalmi viszony jön létre. Ebből fakadóan az új zálogjogosult a zálogjogból eredő jogainak gyakorlása során köteles az átruházó érdekeire is tekintettel lenni, azaz úgy járni el, hogy az eredeti biztosított követelés fedezete ne vesszen el, a követelés ne váljék behajthatatlanná. A Javaslat, a járulékosság alóli kivétel szűken tartása érdekében nem engedi a különvált zálogjog további átruházását, valamint úgy rendelkezik, hogy az átruházással biztosított követelés megszűnése automatikusan, a törvény erejénél fogva, a zálogjognak az eredeti zálogjogosultra való visszaszállását eredményezi.
XXIII. Fejezet
A zálogjog tárgya
Bármely vagyontárgy zálogjog tárgyául szolgálhat, ezen belül azonban ingatlan, jog és követelés kizárólag jelzálogjog tárgya lehet. A Javaslat a tulajdonjogi szabályozással összhangban rendelkezik a zálogjognak a zálogtárgy alkotórészeire, tartozékaira és hasznaira való kiterjedéséről. A Javaslat, annak érdekében, hogy a zálogjog rugalmasan kövesse a zálogtárgy sorsának alakulását, kimondja, hogy a zálogjog kiterjed a zálogtárggyal kapcsolatban kapott kártérítésre, kártalanításra, biztosításra és az ezekre vonatkozó követelésre, illetve a zálogtárgy helyébe lépő vagyontárgyra.
A Javaslat nem tartja fenn külön nevesítve a vagyont terhelő zálogjog elkülönült szabályozását, de annak hasznos funkcióját megőrzi. A Ptk. alapján a vagyont terhelő zálogjognak két sajátossága van: a zálogjog tárgya és a kielégítési jog gyakorlásának módja. A vagyont terhelő zálogjog tárgya a jogi személy vagyonának egésze vagy annak önálló gazdasági egységként működtethető része. Az, hogy mi minősül „önálló gazdasági egységként működtethető résznek”, a gyakorlatban máig vitatott, tartalma nem egyértelmű. Szorosan kapcsolódik ehhez a kielégítési jog gyakorlásának azon módja, miszerint a zálogjogosult a vagyon egységének fenntartása mellett is kereshet kielégítést. Ez a kielégítési mód a gyakorlatban nem működik, sem a bírósági végrehajtásra, sem a zálogjog bíróságon kívüli érvényesítésére vonatkozó szabályozás nem teszi lehetővé. A Javaslat egyetért azzal a nézettel, hogy itt nem a szabályozás pótolható hiányosságáról, a jogalkotó mulasztásáról van szó, sokkal inkább arról, hogy a vagyon egységben történő értékesítése csak olyan eljárásban képzelhető el, amely a zálogkötelezett valamennyi hitelezőjére kiterjed, és mindazon kérdések rendezését igényli, amelyek a kollektív fizetésképtelenségi eljárásban felmerülnek. Mindezen megfontolásokra tekintettel a Javaslat a vagyont terhelő zálogjognak az üzleti élet számára fontos funkcióját az új zálogjogi rendszerben más módon, de változatlan hatékonysággal biztosítja. Lehetővé teszi, hogy a zálogjog tárgyai (ingatlanok, valamint lajstromozott dolgok és jogok kivételével) körülírással is meghatározhatók legyenek, és ebben az esetben olyan zálogjog jöjjön létre, amelynek tárgyai (ingók, jogok és követelések) a zálogjog fennállása alatt egyedeikben változnak. Ezzel a Javaslat továbbra is lehetővé teszi azt, hogy a gazdálkodók forgóeszközei (például változó összetételű raktárkészleteik) zálogul leköthetőek legyenek anélkül, hogy ez akadályozná a rendes gazdálkodás folytatását.
XXIV. Fejezet
A felek jogai és kötelezettségei a kielégítési jog megnyílása előtt
A Javaslat külön szabályozza a zálogjognak a megalapítástól a kielégítési jog megnyílásáig terjedő szakaszát. Ebben az időszakban a felek jogai és kötelezettségei alapvetően a szerint alakulnak, hogy a zálogtárgy melyik fél birtokában van, azaz kézizálogjogról vagy jelzálogjogról van-e szó. Kézizálogjog esetében a zálogtárgy kikerül a tulajdonos birtokából, ezért megfelelő védelmet kell biztosítani a tulajdonos számára. A Javaslat ezt úgy oldja meg, hogy a jogviszony e szakaszára a letét szabályait rendeli alkalmazni. Ez egyértelművé teszi, hogy a kézizálogjog jogosultját őrzési kötelezettség terheli, és a letét szabályai szerint, csupán kivételesen illeti meg a zálogtárgy használatának joga. Alkalmazandóak ugyanakkor a rendhagyó és a gyűjtő letét szabályai is, ami többek között azt jelenti, hogy a törvényi feltételek fennállása esetén a zálogjogosult megszerzi a zálogtárgy (óvadék) tulajdonjogát, azzal a kötelezettséggel, hogy a zálogjog megszűnésekor – hacsak a kielégítési joga meg nem nyílt – azonos fajtájú és mennyiségű dolgot köteles visszaadni a zálogkötelezettnek (rendhagyó zálogjog).
A Javaslat ezenfelül kicserélési jogot is biztosít a zálogkötelezett számára, valamint rendelkezik a kiegészítési kötelezettségről, óvadék esetében pedig a többletbiztosíték kiadása iránti jogról is. Jelzálogjog esetében viszont a zálogtárgy a zálogkötelezett birtokában marad, és a zálogkötelezett jogosult a zálogtárgyat rendeltetésszerűen használni és hasznosítani. Ingó zálogtárgy esetében ez a jog magában foglalja azt is, hogy a zálogkötelezett jogosult azt a rendes gazdálkodása körében feldolgozni és értékesíteni, úgy, hogy a jóhiszemű vevő tehermentes tulajdont szerez, az értékesített vagyontárgy helyére kerülő új dolgok illetve követelések viszont automatikusan a zálogjog tárgyai lesznek. A zálogjogosultat, ha a zálogfedezet csökkenésének megakadályozásához ez szükséges, mind kézizálogjog, mind pedig jelzálogjog esetében megilleti a zálogtárgy értékesítésének joga. Ez nem a kielégítési jog gyakorlását jelenti, csupán a fedezet megóvásának érdekében tett közbenső lépés; ilyenkor tehát a zálogjog nem szűnik meg, hanem az értékesítés ellenértékén marad fenn. Abban az esetben pedig, ha a zálogjog tárgyát jog vagy követelés képezi, az elzálogosított követelés kötelezettjének helyzetét – az engedményezés új szabályaival összhangban – az határozza meg, hogy kapott-e értesítést a zálogjog megalapításáról illetve teljesítési utasítást.
XXV. Fejezet
A hitelbiztosítéki nyilvántartás
A Javaslat lényegesen átalakítja a zálogjogi nyilvántartásra vonatkozó szabályokat, és megszünteti a hatályos Ptké.-ben lévő külön szabályozást. A Javaslat a zálogjogi nyilvántartás helyett hitelbiztosítéki nyilvántartást szabályoz; az elnevezés változásának indoka az, hogy a lajstromok mellett e nyilvántartásba kerülnek bejegyzésre a zálogjogon kívül elismert dologi hitelbiztosítékok illetve ilyen biztosítékot magukban foglaló finanszírozási formák (tulajdonjog-fenntartás, lízing és faktoring) is. A hitelbiztosítéki nyilvántartásnak az ingatlan-nyilvántartástól eltérő lényeges sajátossága, hogy nem reálfóliumokból áll, hanem a zálogkötelezettek személyéhez kapcsolódóan tartalmazza a bejegyzéseket (perszonálfólium). A zálogjogi nyilvántartás tartalma bővül: az említett hitelbiztosítékok és a nem lajstromozott ingó dolgokon alapított jelzálogjog mellett a jogokon és a követeléseken alapított jelzálogjogokat is ide kell bejegyezni. A másik alapvető változás, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás teljes mértékben internet alapú, elektronikus nyilvántartássá alakul át. Ez a zálogjog és a többi ide bejegyzendő biztosítéki jog megalapítását egyszerűvé, gyorssá és olcsóvá teszi, valamint a zálogjog teljes nyilvánosságát szolgálja. Az új nyilvántartásba való bejegyzésre és törlésre az ellenérdekű fél hozzájárulásával, elektronikus formanyomtatvány megfelelő kitöltése útján, emberi (hatósági) közreműködés nélkül, automatikusan, lényegében azonnal sor kerül. A hitelbiztosítéki nyilvántartás e sajátosságaiból következően az nem tekinthető közhiteles nyilvántartásnak, ugyanakkor képes a zálogjog nyilvánosságának funkcióját betölteni, és jelentős mértékben hozzá tud járulni a forgalom biztonságához.
XXVI. Fejezet
A zálogjogok rangsora
A zálogjog lényeges sajátossága, hogy elsőbbségi kielégítési jogot biztosít. Ha pedig a zálogtárgyat több zálogjog terheli, a kielégítési jog zálogjogosultak közötti rangsora a zálogjogok alapításának a sorrendjéhez igazodik: a korábban alapított zálogjog ranghelye megelőzi a későbbiekét. A Javaslat a Ptk.-nál részletesebben szabályozza a rangsor szempontjából releváns különböző eseteket, és néhány új szabályt is megállapít. A Javaslat, az ingatlan-nyilvántartási szabályok kiterjesztésével, általános jelleggel lehetővé teszi a ranghelyszerződést, az előzetes ranghelybiztosítást és a megszűnő zálogjog ranghelyével való rendelkezést.
XXVII. Fejezet
A zálogjog érvényesítése
1. A kielégítési jog gyakorlásának általános szabályai
A Javaslat rögzíti, hogy a zálogjogosult kielégítési joga a zálogjoggal biztosított követelés esedékessé válásakor, a teljesítés elmulasztása esetén nyílik meg. Ezzel összhangban megszünteti a Ptk.-nak azokat a szabályait, amelyek szerint meghatározott esetekben a kielégítési jog a biztosított követelés esedékessé válása előtt is megnyílik. Nem a zálogjogra, hanem a biztosított követelés alapjául szolgáló jogviszonyra tartozó kérdés, hogy ilyen esetekben a hitelezőt megilleti-e a felmondási jog, amelynek gyakorlása révén a követelést lejárttá teheti. A Javaslat fenntartja, hogy a zálogjog érvényesítésének két lehetséges útja a bírósági végrehajtás és a törvényben rögzített valamely bírósági végrehajtáson kívüli eljárás. Változás viszont, hogy a zálogjog érvényesítésének ezek a módjai illetve az ezek közötti választás joga a törvény erejénél fogva megilleti a zálogjogosultat, és a Javaslat meghatározza a zálogjog bírósági végrehajtás mellőzésével való érvényesítésének jogszerű kereteit is.
2. A zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítésének közös szabályai
A zálogjog bírósági végrehajtás útján való érvényesítését továbbra is külön törvény szabályozza. Viszont – a jogbiztonság és a zálogkötelezett védelme érdekében, valamint azért, hogy ez az összetett kérdéskör ne terhelje a zálogszerződést – a Javaslat a korábbinál részletesebben szabályozza a követelés bírósági végrehajtás mellőzésével való kielégítésének módjait. A Javaslat további szabályokat vezet be a fogyasztói zálogszerződés esetére. Speciális jogvédelmi eszközként vezeti be a Javaslat a kielégítési jog gyakorlásának bírósági felfüggesztését illetve korlátozását a zálogjogosult törvénysértő eljárása esetén.
3. A zálogtárgy zálogjogosult általi értékesítése
A Javaslat a zálogtárgy zálogjogosult által való értékesítésének szabályait törvényi szintre emeli. A Javaslat megszüntet néhány formai illetve eljárási részletszabályt, de bevezet egy általános követelményt: a zálogjogosult a zálogtárgy értékesítése során a kereskedelmi ésszerűség követelményei szerint, a zálogkötelezett illetve a személyes kötelezett érdekeit is szem előtt tartva köteles eljárni. Ez biztosítja azt, hogy a zálogjogosult az adott körülményekhez rugalmasan igazodva, de körültekintően járjon el, törekedjen a reális piaci érték érvényesítésére, a biztosítéki érdekek mellett szem előtt tartva azt is, hogy más tulajdonában lévő dolgot, a tulajdonos képviselőjeként eljárva értékesít. Ezzel összhangban korlátozza a Javaslat annak a lehetőségét, hogy a zálogjogosult maga vegye meg a zálogtárgyat, és részletes elszámolási kötelezettséget állapít meg a zálogjogosult részére.
4. A zálogtárgy tulajdonjogának a zálogjogosult által történő megszerzése
A Javaslat fenntartja a lex commissoria klasszikus tilalmát, ugyanakkor – a zálogtárgy értékesítésének alternatívájaként – lehetővé teszi, hogy a zálogjogosult a kielégítési jog megnyílását követően vételi ajánlatot tegyen a zálogkötelezettnek. Az ajánlat elfogadása esetén a zálogjogosult és a zálogkötelezett között adásvételi szerződés jön létre, amelynek teljesítésével a zálogjogosult megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát, és a zálogjoggal biztosított követelés pedig – az ajánlat tartalmának megfelelően – részben vagy teljesen megszűnik. Ez a megoldás nem hordja magában a lex commissoria hátrányait, hiszen az ajánlattételre nem előzetesen kerül sor, ezért lehetőség van arra, hogy az ajánlat az aktuális értékviszonyokat tükrözze; az ajánlat elfogadása a zálogkötelezett önálló döntése, amelyre ezért csak akkor kerül sor, ha az ajánlat, az egyéb lehetőségekkel összehasonlítva, előnyös számára. Óvadék esetén, feltéve, hogy tárgyának piaci értéke nyilvános forrásból egyértelműen megállapítható, még ajánlattételre sincs szükség, hanem a jogosult közvetlenül, értékesítés nélkül kielégítheti a követelését a zálogtárgy tulajdonjogának megszerzésével illetve, ha az már a tulajdonába került, a visszaadási kötelezettségének a beszámításhoz hasonló megszüntetésével. A zálogjogosultat ebben az esetben is terheli az elszámolási kötelezettség.
5. Az elzálogosított jog vagy követelés érvényesítése
A Javaslat egyértelművé teszi, hogy abban az esetben, ha a zálogtárgy követelés vagy jog, akkor a zálogjogosult – a zálogjog érvényesítésének általános módjain felül – arra is jogosult, hogy a követelés vagy jog jogosultja helyett a követelést vagy jogot érvényesítse. Ez magában foglalja az alzálogjog érvényesítését is, azaz abban az esetben, ha az elzálogosított követelés maga is zálogjoggal van biztosítva, akkor a zálogjogosult az alzálogjog érvényesítésére is jogosult, feltéve, hogy az alzálogjog alapján is megnyílt a kielégítési jog. Ez a szabály megfelelően irányadó arra az esetre is, ha az elzálogosított követelést nem zálogjog, hanem kezesség biztosítja.
XXVIII. Fejezet
A zálogjog megszűnése
A Javaslat teljes körűen és a Ptk.-nál részletesebben szabályozza a zálogjog megszűnésének eseteit. A két tipikus eset a zálogtárgy illetve a biztosított követelés megszűnése, ezek azonban kiegészülnek néhány további esettel. A Javaslat szerint egységesen, mind a kézizálogjog, mind pedig a jelzálogjog esetében a zálogjog megszűnését eredményezi a biztosított követelés elévülése. A Javaslat, a forgalom biztonságának érdekében, kimondja azt is, hogy az ingóságot, jogot vagy követelést kereskedelmi forgalomban (akár kiskereskedelmi, akár nagykereskedelmi értékesítés során) jóhiszeműen és ellenérték fejében megszerző személy tehermentes tulajdont szerez. Külön rendelkezik arról a Javaslat, hogy ha a zálogjoggal biztosított követelés megszűnik, de a követelést kielégítő személyt megtérítési igény illeti meg, akkor, ennek biztosítására, a zálogjog fennmarad. A Javaslat meghatározza továbbá a zálogjogosultnak azokat a kötelezettségeit, amelyek teljesítése szükséges ahhoz, hogy a korábbi zálogkötelezett ismét korlátlanul gyakorolhassa a tulajdonosi jogait.
VIII. Cím
A használati jogok
XXIX. Fejezet
A földhasználat
Mivel a Javaslat is biztosítja annak lehetőségét, hogy a földön és a rajta emelt épületen fennálló tulajdonjog egymástól elváljon, változatlanul szükséges az épület tulajdonosa számára külön nevesített használati jogot biztosítani az ingatlanon. Minden olyan esetben tehát, amikor az épület tulajdonjoga más személyt illet meg, mint annak a földnek a tulajdonjoga, amelyen az épület áll, az épület tulajdonosát ipso iure illeti meg a használati jog arra a földre, amelyen az épület áll. Mivel a Javaslat a föld és a rajta álló épület elváló tulajdonjogának keletkezését nem köti az építkezés mozzanatához, hanem azt a felek megállapodása alapján korlátlanul lehetővé teszi, a földhasználati jog nem csak az építkezőt illetheti meg.
A földhasználati jog nem feltétlenül terjed ki a teljes földterületre. A felek megállapodásukkal a földhasználati jog terjedelmét szabadon állapíthatják meg. Ha a földhasználati jogot bíróság állapítja meg, a bíróság mérlegeli a felek érdekeit, és ennek megfelelően dönt arról, hogy a földhasználati jog a telek teljes egészére vagy annak csak ítéletben megállapított részére terjed-e ki. A Javaslat által használt „az épület használatához szükséges mérték” rugalmas szabály, amely megteremti a bírói mérlegelés lehetőségét, és egyben orientáló jelleggel is bír: a földhasználati jog terjedelmét az épület rendeltetésszerű használata határozza meg.
XXX. Fejezet
A haszonélvezet
A Ptk. haszonélvezeti jogra vonatkozó szabályai abból indultak ki, hogy a haszonélvezeti jognak elsősorban az öröklési jogi jogviszonyok körében, az öröklési jogi rendelkezések következtében és azokra tekintettel van jelentősége. A Ptk. a megalkotásának időpontjában fennálló gazdasági és társadalmi viszonyok folytán egyáltalán nem számolt azokkal a lehetséges helyzetekkel és problémákkal, amelyek a haszonélvezeti jog piaci viszonyok között való megjelenéséből adódnak. Ezért több olyan, a korábbi magánjogunkban elfogadott és alkalmazott jogintézményt sem vett át, amelyek piaci viszonyok között és piaci szereplők körében szabályozták a haszonélvezeti jog egyes kérdéseit. Ezek közé tartoznak azok a szabályok, amelyek a jogi személyek haszonélvezetére, a haszonélvezet közvetett tárgya rendeltetésének fenntartására irányuló kötelezettségre, illetve a pénzen, árun, árukészleten fennálló haszonélvezetre vonatkoznak. A haszonélvezeti jogra vonatkozó hatályos rendelkezések felülvizsgálata erre tekintettel több vonatkozásban is indokolt. A Javaslat a haszonélvezeti jog keletkezésének hatályos szabályain alapvetően nem változtat. A haszonélvezeti jog keletkezésére vonatkozó szabályok ugyanakkor – összhangban az ingók tulajdonjogának átruházására és a jogok átruházására vonatkozó szabályokban bekövetkezett változásokra – pontosításra szorultak. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy az ingókon szerződéssel létrehozott haszonélvezeti jog keletkezésénél a birtokátruházás jogügyleti jellegű, és hogy a jog átruházására vonatkozó szabályokat a jogon létesített haszonélvezetre alkalmazni kell. A haszonélvezeti jog lényegén, a dolgon fennálló rendelkezési és használati jogok megosztásán és eltérő személyekhez való rendelésén a Javaslat nem változtat. A haszonélvezet személyhez kötött állagjog, amelynek jogosultja a más tulajdonában lévő dolgot rendeltetésszerűen birtokolhatja, használhatja és hasznosíthatja. A haszonélvezeti jog alapján a haszonélvezet tárgya feletti használati és hasznosítási jogok – ideértve a birtoklás jogát is – a haszonélvezőt illetik meg, míg a rendelkezési jog továbbra is a tulajdonosé marad. Gyakran fordul elő, hogy a haszonélvezet tárgyát olyan ingó dolgok képezik, amelyek természetüknél fogva elhasználhatók, illetve amelyek értékesítése vagy tulajdonjogának átruházása a rendes gazdálkodás körébe tartozik (rendhagyó haszonélvezet). E tárgyak vonatkozásában a haszonélvezőnek nem az állag megőrzése az elsődleges kötelezettsége; ennek helyébe a haszonélvezet keletkezéskori értékének megőrzése lép, amit a Javaslat a pótlási illetve megtérítési kötelezettséggel biztosít. A haszonélvezet megszűntével a haszonélvező köteles a dolgot a tulajdonosnak visszaadni. A dolgot nem eredeti állapotában kell visszaadni, de a dolog állapotában bekövetkezett változásnak olyannak kell lennie, amelyet a rendes gazdálkodás és a rendeltetésszerű használat indokol. Ha a dologban bekövetkezett értékcsökkenés ezt meghaladja, a haszonélvező az okozott kárért felel.
XXXI. Fejezet
A jog és követelés haszonélvezetére vonatkozó különös szabályok
A Javaslat célja, hogy a jog és a követelés haszonélvezőjének a dolog haszonélvezőjéhez hasonló jogállást biztosítson. A dolog és a jog közötti alapvető, a szabályozásra is kiható különbség a jog birtokolhatatlansága. A haszonélvezőt a dolgon fennálló haszonélvezet esetében megillető birtoklás jogát a jogon fennálló haszonélvezet esetében az pótolja, hogy a szabályozás a haszonélvezőnek ugyanazt a jogállást biztosítja, amely a jog átruházása esetén annak megszerzőjét megilletné. A követelés haszonélvezője sem jogosult a követelésről rendelkezni, azt nem ruházhatja át és nem terhelheti meg. Ezek a jogok a követelés jogosultját illetik, ezért a követelés haszonélvezőjének csak a felmondásra és a behajtásra van joga. A haszonélvezőnek a követelés behajtásáért való felelősségére a haszonélvezetre vonatkozó általános szabályok szerinti rendes gazdálkodás követelménye irányadó. A haszonélvezeti jog alapján a haszonélvező nem válik a követelés jogosultjává, ezért az adós teljesítésével a szolgáltatás tárgyát a követelés jogosultja szerzi meg, azzal azonban, hogy azon a haszonélvező a teljesítéssel egyidejűleg haszonélvezetet szerez. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, ha a szolgáltatás tárgya pénz vagy más elhasználható dolog. Ebben az esetben a haszonélvezőt az elhasználható dologra, illetve pénzre vonatkozó haszonélvezet szabályai szerint illeti meg a haszonélvezeti jog. A Javaslat nem fogalmaz külön szabályt a kamatozó követelésen fennálló haszonélvezetre, erre is az általános szabályok irányadók. A kamatozó követelések kapcsán indokoltnak tűnhet a haszonélvező védelme a jogosulttal szemben annak érdekében, hogy a jogosult a kamatozást ne szakíthassa meg. Mivel azonban a haszonélvező helyzetére megfelelő rendezést biztosítanak a Javaslatnak a pénz és az elhasználható dolog haszonélvezetére vonatkozó szabályai, ennek kapcsán olyan jellegű rendelkezés, amely ilyen esetre a jogosult és a haszonélvező közös rendelkezési jogát írja elő – figyelembe véve a haszonélvezettel terhelt jog megszűnésére vonatkozó rendelkezéseket is –, nem indokolt.
XXXII. Fejezet
A használat
A használatra (a használat szolgalmára) a Javaslat a Ptk. szabályait változatlanul hagyva a haszonélvezet szabályait rendeli alkalmazni. A használat és a haszonélvezet közötti alapvető különbség a használat jogának a haszonélvezethez képest korlátozottabb jellegében van. A használat joga alapján a természetes személy jogosult csak a saját és a vele együtt élő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mértékben jogosult a dolog használatára és hasznainak szedésére, és nem jogosult a használat jogának átengedésére sem. Jogi személyek esetén a használat mértékét a jogi személynek a létesítő okiratában meghatározott célja és tevékenysége határozza meg.
IX. Cím
Szolgalom és közérdekű használat
XXXIII. Fejezet
A telki szolgalom
A Ptk. – annak ellenére, hogy a szolgalmat a földmagántulajdon visszaszorulásával másodlagossá váló jogintézménynek tekintette – a telki szolgalom szabályozása során lényegében a II. világháború előtt kialakult elveket és megoldásokat követte. A telki szolgalmakat a Javaslat a Ptk. szabályainak megfelelően szabályozza. A szolgalom továbbra is olyan dologi jog, amelynek jogosultja és kötelezettje nem eleve megnevezett személy, hanem egy telek mindenkori birtokosa, függetlenül attól, hogy a telket tulajdonosként, haszonélvezőként, haszonbérlőként, bérlőként stb. birtokolja. A szolgalom természetéből fakad ezért, hogy önálló forgalom tárgya nem lehet. A szolgalom további sajátossága, hogy a szolgalomból fakadó kötelezettség a használat meghatározott terjedelemben való átengedésében, vagy valamely – egyébként a jog alapján megengedett – magatartástól való tartózkodásban, és nem pozitív magatartásban áll. A szolgalom ugyanakkor – bár esetei rendkívül változatosak lehetnek – sohasem állhat a használati jog teljes átengedésében, mert ez a szolgalom időben korlátlan jellege miatt ellentétes volna azzal, hogy a Javaslat dologi jogi szabályainak egyik elve az osztott tulajdon, illetve a tulajdonjog kiüresedésének elkerülése. A szolgalmak lehetséges körét – tekintettel azok kimeríthetetlenségére – a Javaslat sem határozza meg kimerítően. Ugyanakkor szolgalom csak célhoz kötötten alapítható, és a szolgalom lehetséges céljait a Javaslat a hatályos szabályozással egyezően, példálózó felsorolással támpontokat adva korlátozza. A szolgalomnak az uralkodó telken folytatott, a jogosult termelését vagy szükségleteinek kielégítését szolgáló tevékenység gyakorlását kell közvetlenül elősegítenie úgy, hogy az uralkodó telek használhatósága körében biztosítson a jogosult számára előnyöket. A használat célja nem lehet ettől független és öncélú.
XXXIV. Fejezet
Közérdekű használat
A közérdekű használati jog alapítása valamely, külön jogszabályban meghatározott személy vagy személyek számára biztosít a szolgalomhoz hasonló természetű használati jogot. A használati jog alapításához megkövetelt közigazgatási eljárás garanciális előírás, amellyel a szabályozás biztosítja az eljárás keretében a használati joggal terhelt ingatlan tulajdonosa érdekeinek érvényesülését.
NEGYEDIK RÉSZ
AZ INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS
Jogrendszerünkben az ingatlan-nyilvántartás az ingatlanforgalom alapintézménye. Erre is tekintettel a Javaslatot megelőző viták során az ingatlanok magánjogi forgalmának szabályozása kapcsán három, a hatályos jogtól jelentősen eltérő kívánalom fogalmazódott meg, s ezek tükröződnek a Javaslat rendelkezéseiben is. Az első cél az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének erősítése, ami nemcsak kifejezetten a Javaslat rendelkezéseivel szemben fogalmaz meg elvárásokat (mint például a jogcímmel megerősített birtokvédelem megszüntetését), hanem az ingatlan-nyilvántartás szabályozásának, valamint hatékony, gyors és megbízható tényleges működése biztosításának szükségességét is hangsúlyozza. A Javaslat szabályozása abból indul ki, hogy ez a kifejezett jogalkotói törekvés megvalósul. A másik elvárás az ingatlanokra vonatkozó anyagi magánjogi szabályoknak a Polgári Törvénykönyvben való elhelyezése, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) egységes ingatlanjogi szabályozása helyett. A Javaslat integrálja ezért az ingatlanokra vonatkozó, a telekkönyvben, mint nyilvánkönyvben nyilvántartott jogok keletkezésének, változásának és megszűnésének anyagi jogi szabályait. A Javaslat nem terjed ki ugyanakkor az ingatlan-nyilvántartási eljárási (alaki) jogra; ennek szabályai külön törvényre tartoznak. Külön jogszabályban kell hogy szabályozásra kerüljön továbbá a földkataszteri nyilvántartás és az egységes ingatlan-nyilvántartási adatbank. A harmadik törekvés: az ingatlan-nyilvántartás közvetlen bírói felügyelet alá helyezése. Ez olyan kérdés, amely nem érinti a Javaslatban megfogalmazott anyagi jogi szabályokat. Rendezése külön törvényre tartozik.
X. Cím
A ingatlan-nyilvántartás és annak elvei
Az ingatlan-nyilvántartás nyilvánosságának elve a nyilvántartás közhitelességének egyik fontos feltétele. Annak jóhiszemű nemtudására, ami az ingatlan-nyilvántartásból kitűnik, harmadik személyek sem hivatkozhatnak. Az ingatlan-nyilvántartás nyilvánosságának elvét ugyanakkor a Javaslat – elsősorban az ingatlan-nyilvántartás nyilvánosságával való visszaélés eseteinek visszaszorítása érdekében – a hatályos szabályozáshoz képest szűkíti, amennyiben az ingatlan-nyilvántartás tartalmának és a tartalom alapjául szolgáló okiratoknak a megismerését jogi érdek igazolásához köti.
A Javaslat az ingatlan-nyilvántartás alapelvei között elvi éllel mondja ki az ingatlan-nyilvántartás közhitelességét. A közhitelességre vonatkozó átfogó szabályozást a Javaslat külön címben nyújtja. A Javaslat a forgalombiztonság érdekében fenntartja az okirati elvet: az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kizárólag jogszabályban meghatározott okirat vagy hatósági határozat alapján kerülhet sor. A Javaslat nem tartalmazza az okiratokra vonatkozó részletes szabályozást, annak rendezését – lévén, hogy a Javaslat kizárólag anyagi jogi kérdéseket kíván szabályozni – külön jogszabályokra bízza. Az ingatlanokra vonatkozó dologi jogok jogügylettel való keletkezéséhez és megszüntetéséhez az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés szükséges. A Javaslatban is megfogalmazott bejegyzési elv azt jelenti, hogy a jogszerzés ebben a körben a bejegyzéshez kötött. Ezt az elvet alkalmazza a Javaslat a jogok megszüntetésére, továbbá a jogviszonyok tartalmának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését érintő módosítására is. A bejegyzési elv elfogadása és következetes elismerése szorosan összefügg az ingatlan-nyilvántartás közhitelességével, amennyiben a közhitelesség csak akkor kapcsolható az ingatlan-nyilvántartáshoz, ha az a jogi állapotot a valósággal a lehető legteljesebb mértékben azonosan tartalmazza. A valós jogállapot minél teljesebb feltüntetése ennélfogva az ingatlan-nyilvántartási szabályozás egyik célja, és ennek egyik eszköze a bejegyzési elv következetes elfogadása. A Javaslat változatlan formában rögzíti a ranghely elvét: a rangsort – azaz az ingatlanra bejegyzett jogok ingatlan-nyilvántartási sorrendjét – a bejegyzések hatályának kezdő időpontja határozza meg.
XI. Cím
Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége
Az ingatlan-nyilvántartás (telekkönyv) közhitelessége azt kell jelentse, hogy mindenki bízhat abban, hogy azok a jogok, amelyeket az ingatlan-nyilvántartás feltüntet, csakugyan megilletik a jogosultként bejegyzett személyt, és az ingatlanon csak azok a korlátozások állnak fenn, amelyek be vannak jegyezve. Ennek azonban nem kell feltétlen, kivétel nélküli elvként érvényesülnie. A közhitelesség elve alól kivétel lehet, ha az ingatlan-nyilvántartásban a szerzés idején törlési vagy más per van feljegyezve, ha az ingatlan-nyilvántartás tartalma a bejegyzés eredeti érvénytelensége miatt helytelen, és még nem telt le az a határidő, amely alatt a bejegyzés eredeti érvénytelensége miatt a törlési keresetet jóhiszemű harmadik szerző ellen is meg lehet indítani, vagy ha a szerzés ingyenes. Az ingatlanforgalom szempontjából elsősorban az átruházás során indokolt az ingatlan-nyilvántartás ilyen értelmű közhitelességének biztosítása. A Javaslat erre tekintettel az ingatlan-nyilvántartási szabályok körében ezt az átruházáshoz kapcsolja. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés anyagi jogi hatását két irányban szükséges szabályozni. Egyrészt rögzíteni kell azt, hogy a jogok keletkezése, megszűnése és változása mennyiben függ az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéstől, másrészt pedig meg kell határozni, hogy a bejegyzés, az ingatlan-nyilvántartás tartalma mennyiben releváns harmadik személyeknek az ingatlanra vonatkozó jogszerzése során. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés és törlés jogot keletkeztető természetével együtt jár, hogy a bejegyzés és a törlés nemcsak a jog fennállása, hanem annak tartalma tekintetében is irányadó. A Javaslat az ingatlan-nyilvántartási bejegyzések terjedelmi korlátozottsága miatt – elfogadva azt, hogy a bejegyzésben a jogok tartalma nem minden esetben írható tüzetesen körül – elfogadja annak lehetőségét, hogy a bejegyzés, a tartalma tekintetében, az okiratra utaljon és így határozza meg a tartalmát. Az okiratra utalás ugyanakkor nem lehet általános, és nem jelenti azt, hogy a bejegyzéssel célzott joghatás meghatározását is az okirat pótolja. Az ingatlant terhelő dologi jogoknak nemcsak keletkezése, hanem megszűnése is az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés konstitutív jellegéhez kötött. E jogok megszüntetéséhez a törlés ingatlan-nyilvántartási bejegyzése is szükséges.
A közhitelesség elve számos elemet foglal magába. Az ingatlan-nyilvántartás teljességének elve ezek közül azt fejezi ki, hogy az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett jog valóban fennáll, valamint hogy a fel nem tüntetett jog valóban nem létezik. Az ingatlan-nyilvántartás akkor tudja betölteni rendeltetését, ha az ingatlanokra vonatkozó minden létező jogot feltüntet, nem létező jogok pedig abban nem szerepelnek. Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége (más megközelítés szerint: a bizalom elve) védi továbbá a jóhiszeműen és ellenérték fejében szerzőket. Aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva ellenérték fejében úgy szerez jogot, hogy nem tudott és nem is kellett tudnia az ingatlan-nyilvántartással ellenkező jogról, az ingatlan-nyilvántartás szerint szerez jogot. A Javaslat a bizalom elvének két áttörését mondja ki. Nem terjed ki a bizalom elve a jogszerzőre, ha vele szemben törlési keresetet indítanak, a bejegyzés alapjául szolgáló jogügylet érvénytelensége vagy elévülése iránti keresetet megindítják, vagy a törlési vagy kiigazítási per feljegyzésre került. Az ingatlan-nyilvántartás közhitelességének erősítését szolgálja a Ptk.-ban az elbirtoklás szabályai körében megfogalmazott rendelkezés általános, valamennyi ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzési módra való kiterjesztése. A Javaslat kiterjeszti az ingatlan-nyilvántartás hatályát, amennyiben a védelem nem csak a jóhiszemű ellenérték fejében szerzőket védi, hanem ezeket a szabályokat szolgáltatások teljesítésére, illetve bejegyzett jogok tartalmának módosításra, megszüntetésére és jogról való rendelkezésre is alkalmazni rendeli. A közhitelesség a kataszteri adatokra nem terjed ki.
XII. Cím
Bejegyzés, feljegyzés. Rangsor és a ranghely
A Javaslat a tágabb értelemben vett bejegyzéseknek két formáját ismeri: a bejegyzést és a feljegyzést. E kettő közül a bejegyzés szolgálja a jogváltozások nyomon követését az ingatlan-nyilvántartásban, a feljegyzés célja pedig olyan tényeknek az ingatlan-nyilvántartásban való feltüntetése, amelyek jogi érdekeltséggel bíró harmadik személyek számára lényegesek lehetnek. A bejegyzés a jogszerzés teljes hatályú, végleges rögzítése az ingatlan-nyilvántartásban, amely a jogváltozást közvetlenül, a felek további nyilatkozata vagy harmadik személy, illetve hatóság igazolásától függetlenül idézi elő. Ez a bejegyzés konstitutív természetének elve. A Javaslat nem kíván változtatni a feljegyzésre vonatkozó szabályokon, ezért két deklaratív rendelkezésen túl a feljegyzés jogintézményét nem is szabályozza. A feljegyzésre vonatkozó további szabályok meghatározása az ingatlan-nyilvántartási rendtartásra tartozik. A Javaslat az ingatlan-nyilvántartási feljegyzés hatályát – a bejegyzés hatályához hasonlóan – az elrendelésének alapjául szolgáló kérelem ingatlan-nyilvántartási benyújtásának időpontjára visszamenőlegesen határozza meg.
A rangsor elvét a Javaslat az addigi szabályozással azonos módon tartja fenn, és biztosítja a felek számára a rangsorral való rendelkezés jogát is. A Javaslat a rangsor megváltoztatása kapcsán is a kötelmi (kötelező) és dologi (rendelkező) ügylet kettősségét és a bejegyzés konstitutív természetét juttatja érvényre, és kifejezett rendelkezéssel gondoskodik az érdekelt harmadik személyek érdekeinek védelméről. A rangsor megváltoztatására irányadó szabályozás ezzel túlterjed a jelzálog ranghelyével való rendelkezésen, és általános szabályként jelenik meg a Javaslatban. Az ingatlan-nyilvántartásban jogosultként megjelölt és más személy közötti megállapodásra vonatkozó szabályok alkalmazása kapcsán más személynek minősül az ingatlan tulajdonosa is. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogról való rendelkezésnek minősül, a jog átruházásán és megterhelésén túlmenően, a jog ranghelyének megállapodással való megváltoztatása is.
XIII. Cím
Az ingatlan-nyilvántartás helyesbítése; a törlési és a kiigazítási kereset; jogvédelmi hatás
Az ingatlan-nyilvántartásban bízva, jóhiszeműen és ellenérték fejében szerzők védelme azon alapszik, hogy az ingatlan-nyilvántartás tartalmát a valósággal megegyezőnek kell tekinteni. Mivel azonban a szabályozás – bár az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés jogcímtől független anyagi jogerejét nem ismeri el – az ingatlan-nyilvántartás tartalmához ilyen szigorú jogvédelmi hatást fűz, biztosítania kell az ingatlan-nyilvántartás tartalmának a tényleges jogi helyzethez való igazítását, az ingatlan- nyilvántartás tartalmának az anyagi jog szerinti állapottal való egyezőségét és az eltérések kiküszöbölését. Az ingatlan-nyilvántartás tartalmának ez a megváltoztatása az ingatlan-nyilvántartás helyesbítése. Helyesbítésnek akkor van helye, ha az ingatlan-nyilvántartás tartalma a bejegyzés vagy feljegyzés alapjául szolgáló okirat tartalmához képest helytelen. Ha az ingatlan-nyilvántartás tartalma ingatlan-nyilvántartáson kívüli jogszerzés miatt helytelen, ez bejegyzési és nem helyesbítés iránti igényt alapozhat meg. A nem a jogosult jogügyletén alapuló törlési igény érvényesítésének meghatározott anyagi jogon kell alapulnia, függetlenül attól, hogy perben vagy peren kívül történik. Mivel a bejegyzés megváltoztatása polgári jogi jogot érint, az ingatlan-nyilvántartás tartalmát csak a jogosult hozzájárulásával lehet módosítani. Az azonban, akinek bejegyzése másnak a jogát sérti, a bejegyzés törlését és ezáltal a jogszerű állapot helyreállítását tűrni köteles. A bejegyzés eredetileg is helytelen, ha érvénytelen jogügyleten alapszik. A bejegyzés akkor válhat utólag helytelenné, ha az alapjául szolgáló jogügylet eredendően érvényes, és utólag bekövetkezett körülmény folytán kell megállapítani az ingatlan-nyilvántartás helytelenségét. A Javaslat a tulajdonjogi igények elévülésének kizártságával összhangban az ingatlan-nyilvántartási szabályok között kimondja, hogy a törlési és kiigazítási követelések nem évülnek el. A Javaslat – az eljárási kódexek rendelkezéseinek analógiájára – lehetővé teszi, hogy az első fokon eljárt hatóság (a földhivatal) a meghozott határozatát kijavítsa. Lehetőség van erre elírás, számítási hiba stb. esetén, továbbá akkor, ha a bejegyzés vagy a feljegyzés hiányos, azaz nem tett eleget a benyújtott okiratban foglalt összes kérelemnek. Ezek az intézkedéseknek harmadik személyek jogai korlátját jelenthetik: ha a kijavítás harmadik személynek az ingatlanon jóhiszeműen és ellenérték fejében szerzett jogát sértené, a határozat kijavításához vagy kiegészítéséhez a harmadik személy hozzájárulása szükséges.
A közhitelesség szorosan kacsolódik a védelmi hatály beálltának idődimenziójához, amely valójában nem válaszható el az eredeti tulajdonos érdekeinek védelme és az ingatlan-nyilvántartásban bízó, jóhiszemű személy érdekeinek védelme közötti konfliktustól. A jóhiszemű szerző abszolút védelmét jelentené a bejegyzéshez fűződő azonnali védelmi hatály. Úgy tűnik, hogy ennél igazságosabb megoldást jelent az, ha ez a védelmi hatály csak a bejegyzést követő meghatározott idő után áll be. A védelmi hatály beálltának ez az időbeli elcsúsztatása – amelyet korábbi magánjogunkban telekkönyvi elbirtoklásnak neveztek – a jóhiszemű szerző érdekeinek védelme (forgalombiztonság) és az eredeti tulajdonos érdekeinek védelme közötti érdekkiegyenlítést hivatott biztosítani. Tekintettel arra, hogy az ingatlan-nyilvántartás a bejegyzés alapjául szerződés érvényességének vizsgálatára csak korlátozottan lehet alkalmas (vizsgálható a bejegyzésre irányuló eljárásban például a szerződés jogszabályba ütközése, de még bírósági hatáskörben működve sem alkalmas az ingatlan-nyilvántartási eljárás a szerződés akarathibákra, jóerkölcsbe ütközésre, a szerződés tartalmából nem nyilvánvaló más okokra alapított érvénytelenségének vizsgálatára), a védelmi hatály azonnali beállta továbbra sem indokolt. A bejegyzéshez fűződő védelmi hatálynak a kézbesítéstől számított hat hónapos szubjektív, és a hatályosulástól számított hároméves objektív határideje általában és rendes körülmények között megfelelő érdekkiegyenlítést biztosít.
HATODIK KÖNYV
KÖTELMI JOG
A Javaslat Hatodik Könyve a kötelmekre vonatkozó szabályokat a következő rendszerben tartalmazza:
Első Rész: a kötelmek közös szabályai;
Második Rész: a szerződésekre vonatkozó általános rendelkezések;
Harmadik Rész: az egyes nevesített szerződéstípusokra vonatkozó különös szabályok;
Negyedik Rész: felelősség szerződésen kívül okozott károkért;
Ötödik Rész: az értékpapír-kötelmek általános szabályai;
Hatodik Rész: egyéb kötelemkeletkeztető tényállások.
A Javaslat a kötelmek közös szabályai között foglalja össze azokat a – többségükben diszpozitív jellegű – szabályokat, amelyek nemcsak a szerződéses viszonyokra, hanem egyéb kötelemkeletkeztető tényállásokban létrejövő kötelmekre is vonatkoznak. Ilyen közös szabályként fogalmazza meg a Javaslat a kötelem keletkezésére és megszűnésére, a jognyilatkozatokra, a képviseletre, az elévülésre és a jogvesztő határidőre, a többalanyú kötelmekre, továbbá a szolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezéseket. A Javaslat ezzel a szerkezeti változtatással több vonatkozásban a Ptk. bírói gyakorlatát kodifikálja: a bíróságok – helyesen – eddig is alkalmazták a szerződések szabályai között elhelyezett rendelkezések egy részét kártérítési, alaptalan gazdagodási stb. kötelmekre.
ELSŐ RÉSZ
A KÖTELMEK KÖZÖS SZABÁLYAI
A Ptk. – miniszteri indokolása szerint – tudatosan választotta azt a szabályozási megoldást, hogy a szerződések általános szabályai mellett nem állapított meg közös szabályokat a jogügyletekre. E megközelítés indokául az a megfontolás szolgált, hogy a törvényhozó azoknál a jogszabálycsoportoknál kívánta az egyes jogintézményeket szabályozni, ahol azok tipikusan előfordulnak, amelyekkel a valóságban a legszorosabb kapcsolatban állnak. Ennek lett a következménye, hogy a Ptk. a jogügyleteket röviden (elsősorban egy utaló szabállyal) a szerződések általános szabályai között rendezi. A Ptk. szabályozási metódusának ellenpontja e tekintetben a német BGB, amely az egész szerződési jogot a jogügyletek általános szabályaira építette fel. A német törvénykönyv szerkezeti megoldását – annak túlzott elvontsága miatt – már az 1900-as első átfogó magyar kódextervezet is tudatosan elvetette, és így jártak el a későbbi tervezetek, köztük az 1928-as Mtj. is.
A Javaslat változtat a Ptk. szerkezetén, de továbbra is el kívánja kerülni a német BGB szerkezetének bonyolultságát. Ennek eredményeként a Javaslat részletes közös jogügyleti szabályokat nem alkot ugyan, de a – külön (például: végrendeleti) szabályozás hiányában – valamennyi jogügyletre alkalmazandó legfontosabb rendelkezéseket a jognyilatkozatról szóló fejezetben összefoglalja. Ezenkívül a Javaslat egyértelműen kifejezésre juttatja, hogy számos olyan, a Ptk.-ban a szerződések általános szabályai között található rendelkezés van, amely nem csupán a szerződésekre, hanem valamennyi kötelemre irányadó; sőt amelyek közül egyeseket a judikatúra a kötelmi jog körén kívüli (dologi jogi stb.) jogügyletekre is alkalmazza. A Javaslat azokat a rendelkezéseket emeli ki a kötelmek közös szabályai közé, amelyek mögött a felmerülő kérdések nem csak szerződések, hanem valamennyi kötelem esetén tipikusak. Ilyenként fogja fel a Javaslat a képviseletre, az elévülésre, a tartozáselismerésre és az egyezségre, a többalanyú kötelmekre és a kötelmek teljesítésére vonatkozó általános rendelkezéseket. A kötelmek közös szabályai valamennyi – jogügyleti és más jogi tény alapján keletkező – kötelemre alkalmazandóak tehát.
A Javaslat ugyanakkor továbbra sem szakít teljesen a Ptk. törekvésésével, és az egyes jogintézményeket lehetőleg ott szabályozza, ahol azok jellemzően előfordulnak. A legjobb példa erre az ügyleti érvénytelenség kérdésköre, amelynek szabályait – általánosabb alkalmazási jelentősége ellenére – a Javaslat változatlanul a szerződések általános szabályai között helyezi el, és hatályukat utaló szabállyal terjeszti ki az egyoldalú jogügyletekre. Általános jelleggel is megállapítható: a szerződések általános rendelkezései között változatlanul maradnak olyan szabályok, amelyek nem csupán szerződésekre, hanem más kötelmekre is alkalmazhatóak. E szabályok alkalmazhatóságáról továbbra is a bírói gyakorlatnak kell a konkrét esetben döntenie.
A szerződési jog egyes rendelkezéseinek valamennyi kötelemre vonatkozó, közös szabállyá tételének legfőbb következménye, hogy a kötelmek közös szabályai között megjelenő rendelkezéseket nem kell megismételni a szerződési jogban, tehát a szerződésekre vonatkozó általános szabályok a kötelmek közös szabályaival együttesen képeznek egységet szerződési jogi kérdések megválaszolásánál. Egy konkrét szerződési jogi kérdésre vonatkozó teljes törvényi választ tehát az adott szerződéstípusra vonatkozó speciális rendelkezések, a szerződések általános és a kötelmek közös szabályai együtt adják meg. Nyilvánvaló az is, hogy a kötelmek közös szabályai közé emelt szerződési jogi rendelkezések egy része a jövőben is elsősorban szerződések tekintetében nyer majd alkalmazást; a kötelmek közös szabályai közé emelésüket az indokolta, hogy az adott rendelkezés a nem szerződéses kötelmi jogi jogviszonyok lebonyolítását is jól szolgálhatja.
I. Cím
Általános rendelkezések
I. Fejezet
A kötelem
1. A kötelmekre vonatkozó közös szabályok élén a Javaslat a kötelem lényegét határozza meg, kifejezésre juttatva, hogy a kötelem tágabb kategória, mint a szerződés. A kötelem az olyan relatív szerkezetű polgári jogi jogviszonyok gyűjtő elnevezése, amelyekből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. A Ptk.-nak [198. § (1) bek.] megfelelő fogalmi meghatározás nemcsak a szerződésnek, hanem minden kötelemnek a jellemzője. Kötelemnek csak az olyan – a Javaslat tárgyi hatálya alá tartozó – jogviszonyok tekinthetők, ahol az egyik szereplő egy szolgáltatással tartozik a másiknak, a másik pedig jogosult e szolgáltatás teljesítésének követelésére. Azok a jogviszonyok, amelyekben ezek a feltételek együtt nem teljesülnek, nem tekinthetők kötelmi jogi jogviszonyoknak.
2. A Ptk. a szerződési jog körében kifejezetten rendelkezik a szabályozás diszpozitív jellegéről, azaz a felek eltérő megállapodásának lehetőségéről. A Javaslat szerkezetében kézenfekvő viszont, hogy a – szerződési szabályokból általánosított – közös kötelmi jogi szabályok tekintetében is érvényesüljön ez az elvi kiindulópont. Szükséges ezért annak kimondása, hogy az eltérést nem engedő, illetve feltétlen érvényesülést igénylő (kógens) rendelkezések korlátai között a jogviszony szereplői szabadon eltérhetnek a kötelmek közös szabályaitól is, éspedig akkor is, ha az adott szabály nem szerződési, hanem más (kártérítési felelősségi, alaptalan gazdagodási) viszonyra vonatkozik. Úgy rendelkezik ezért a Javaslat, hogy a kötelmeknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó közös szabályaitól a felek egyező akarattal eltérhetnek, ha jogszabály az eltérést nem tiltja.
Természetesen – a felek eltérő rendelkezése hiányában – a diszpozitív rendelkezések is kötelező érvényűek, ugyanúgy, mint az eltérést nem engedő rendelkezések. E tekintetben nincs tehát semmilyen hierarchia a Javaslat diszpozitív, kógens és imperatív rendelkezései között. A diszpozitív rendelkezések funkciója az, hogy a tipikus élethelyzeteket szabályozzák, a felek érdekeit kiegyensúlyozottan védjék, figyelemmel a magánjog hagyományaira, korunk követelményeire, a tranzakciós költségek lehetőség szerinti minimalizálására, valamint az ésszerűség és egyes esetekben a méltányosság szempontjaira is. A tipikus esetekre összpontosító szemlélet jelentősége abban áll, hogy az ilyen logika mentén felépülő jogi szabályozás optimalizálja a felek terheit és költségeit, hiszen az esetek többségében a felek számára kölcsönösen elfogadható megoldást nyújt. A diszpozitív főszabálytól való eltérés külön megállapodást, ezzel együtt többlet-adminisztrációt és többletköltséget jelent.
_