• Tartalom
Oldalmenü

A 2016. évi CXXX. törvény indokolása

a polgári perrendtartásról

2018.01.01.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
I.
Az új szabályozás szükségessége
A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) évente 200-230 ezer polgári per szabályozásának kereteit adja, és évi több mint egymillió nemperes eljárás háttérjogszabályául szolgál; a jogrendszer vezető jogforrása.
A hatályos Pp., melyet hatálybalépésekor az 50-es évek egyszerű magánjogi jogvitáira modelleztek, melyek mögöttes szabályait egy kodifikálatlan magyar magánjog adta, mára, a gyökeresen megváltozott társadalmi, gazdasági viszonyok között nem képes kellő hatékonysággal rendezni azokat a bonyolult jogvitákat, melyek hátterében egy rendkívül differenciált, és magas színvonalon kodifikált magánjogi szabályozás áll, melynek bázisa a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: Ptk.).
Ahhoz, hogy az eljárásjogi szabályok megfelelő szabályozási kereteket tudjanak biztosítani a XXI. századi differenciált jogviták eldöntéséhez, új polgári perrendtartási törvény megalkotása vált szükségessé, erről döntött a Kormány az 1267/2013. (V. 17.) Korm. határozatában (a továbbiakban: kormányhatározat).
A kormányhatározat szerint a felülvizsgálat célja egy korszerű, a nemzetközi gyakorlatnak és elvárásoknak is megfelelő polgári perjogi törvénykönyv megalkotása, amely biztosítja az anyagi jogok hatékony érvényesítését, és amely a jogtudomány és a joggyakorlat eredményeire támaszkodva áttekinthetően, koherensen, a technika vívmányaira is figyelemmel szabályozza a perjogi viszonyokat, megkönnyítve ezzel a jogkereső állampolgárok és a szakmai közönség helyzetét.
A kormányhatározat alapján elkészült új polgári perrendtartás koncepcióját (a továbbiakban: Koncepció) a Kormány 2015. január 14-án fogadta el.
A Koncepció az új polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) főbb szabályozási céljaiként határozta meg a perhatékonyság rendszerszintű megvalósítását, a perelterelést, a felek közötti egyeztetést előmozdító eljárási szabályok kiépítését, az osztott perszerkezet bevezetését, a perkoncentrációt biztosító eljárási szabályok megteremtését, a törvényszéken induló perekben a professzionális pervitel garanciájaként a kötelező jogi képviselet előírását, a csoportper hazai szabályainak megalkotását és az ésszerű elektronizáció szerepének erősítését. Ezekre a szabályozási pillérekre épül fel a Javaslat.
II.
Az új törvényi szabályozást meghatározó főbb szempontok
1. Az új polgári perjogi szabályozás alapját és kereteit az Alaptörvény vonatkozó rendelkezései szabják meg.
A Javaslatban kifejezésre kell juttatni az Alaptörvénynek az igazságszolgáltatással, a magánjogi jogviták rendezésével összefüggésben megfogalmazott tételeit. A Javaslatnak biztosítania kell különösen a polgári igazságszolgáltatás időszerűségét, a jogviták ésszerű időn belül történő elbírálását, a tisztességes eljárás követelményét, a bírósági út igénybevételének hatékony biztosítását, a négyszintű bírósági szervezetnek megfelelő szabályozás kialakítását, a társasbíráskodás követelményét, a jogorvoslathoz való jog hatékony érvényre juttatását, valamint a bírósági igényérvényesítés terén a felek felelősségére építő szabályozás kialakítását.
Az Alaptörvénynek a polgári per jellegére kiható rendelkezései így különösen a következők:
„Mindenki felelős önmagáért (…).” [O) cikk]
„A törvény előtt mindenki egyenlő.” [XV. cikk (1) bekezdés]
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy (…) valamely perben a jogait és kötelességeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.” [XXVIII. cikk (1) bekezdés]
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági (…) döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti.” [XXVIII. cikk (7) bekezdés]
„A bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el (…).” [25. cikk (1) bekezdés]
„A bíróság dönt a) büntetőügyben, magánjogi jogvitában, törvényben meghatározott egyéb ügyben (…).” [25. cikk (2) bekezdés]
„A bírósági szervezet többszintű. Az ügyek meghatározott csoportjaira külön bíróságok létesíthetők.” [25. cikk (4) bekezdés]
„A bíróság – ha törvény másképpen nem rendelkezik – tanácsban ítélkezik. Törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák is részt vesznek az ítélkezésben.” [27. cikk (1)-(2) bek.]
2. A Javaslat szabályozási megoldásai az ítélkezés kiszámíthatóságának előmozdítása révén a polgári igazságszolgáltatás iránti közbizalom erősítését is célul tűzi ki. A Javaslat alapelvi szinten is megfogalmazza, hogy fokozott elvárásokat támaszt a felekkel szemben, és aktív közreműködési kötelezettséget telepít a bíróságra.
A Javaslat szabályozási megoldásai olyan eljárási rend kialakítására törekednek, ahol a felek számára a hatályos szabályozásnál előreláthatóbb lesz az eljárás menetének alakulása, mert az osztott perszerkezet világossá teszi az egyes eljárási szakok funkcióját, időtartamát, mellyel egyértelmű kereteket teremt egyes perbeli cselekmények megtételéhez, illetve azok korlátozására, kizárására, ami a perhatékonyság mellett a kiszámíthatóságot is előmozdítja.
3. A Javaslat szabályozási megoldásait tekintve egyaránt épít a mintaadónak tekinthető tradicionális európai perjogi kódexek, így különösen az 1877. évi német polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung, ZPO), az 1895. évi osztrák polgári perrendtartás (öZPO) szabályozási megoldásaira, továbbá a 2008-ban kodifikált és 2011. január 1-jén hatályba lépett svájci szövetségi polgári perrendtartás (schZPO) rendelkezéseire.
Emellett a Javaslat figyelembe veszi az elmúlt évtizedekben újrakodifikált közép-kelet európai államok perjogi kódexeinek megoldásait, így pl. a szlovén polgári perrendtartás (Zakon o pravdnem postopku, ZPP 1999), a litván polgári perrendtartás (Civilinio proceso kodeksas, 2002), a horvát polgári perrendtartás (Zakon o parničnom postupku, 1991) szabályozási módját.
4. Új magánjogi kódex, a Ptk. lépett hatályba; a differenciált anyagi jogi szabályozás egy differenciáltabb eljárásjogi megközelítést igényel.
A kormányhatározat preambulumában meghatározott kiemelt célok között szerepel a Ptk. által újraszabályozott polgári anyagi jogviszonyok és anyagi jogi normák érvényesülésének biztosítása, mely az új perrendtartásra hárul.
A Javaslatnak koncepcionális szinten is meg kell felelnie ennek a jogpolitikai elvárásnak, és meg kell teremteni az összhangot az új Ptk. társadalmi modellje és az új perjogi szabályozás elvei között, ami a hatályos perjogi szabályozástól sok tekintetben eltérő szemléletet kíván meg, mind a perstruktúra, mind felek és a bíróság közötti felelősség-megosztás terén.
5. A Koncepcióban megfogalmazott elvárás volt a magyar perjogi hagyományokra épülő szabályozás kialakítása. A Javaslat a magyar perjogi hagyományokat megőrizve továbbfejleszti. Megjelenik a Javaslatban az 1911. évi I. törvénycikkben (a továbbiakban: Plósz-féle Pp.) bevezetett osztott tárgyalási rendszer, az általános hatáskörű bíróságként a törvényszék meghatározása, a törvényszékre modellezett egységes perrend, és a jogi képviselet kötelező kiterjesztése a törvényszéki ügyekre.
III.
Az új törvényi szabályozás legfontosabb újításai
1. A Javaslat számos újítással, a magyar perjogban hagyományokkal rendelkező jogintézmények felélesztésével, és, szükség esetén a kor követelményeihez igazításával kívánja megteremteni a Javaslat kiemelt jogalkotói célkitűzését: a perhatékonyság rendszerszintű biztosítását.
E cél megvalósítása rendszerszinten igényel változtatásokat, mélyreható reformokat, vagy egyenesen szakítást a jelenlegi perjogi megoldásokkal. Ezek elsődlegesen az első- és másodfokú eljárás szabályai körében, és az újonnan bevezetett jogintézmények, így pl. a társult perlés esetében jelentkeznek.
A Javaslat úgy alakította ki mind az elsőfokú, mind a perorvoslati és a különleges perek szabályait, hogy azok minden jogkereső számára, akár jogi képviselővel, akár anélkül jár el, egyaránt biztosítsák a hatékony és koncentrált per feltételeit.
2. A Javaslat a perhatékonyság rendszerszintű biztosítása érdekében új alapelveket fogalmaz meg. Az alapelveket tartalmazó fejezet kizárólag azokat az elveket rögzíti, amelyek a per teljes életciklusa alatt érvényesülnek, amelyeknek az egész perrendtartáson átsugárzó hatásuk van. Az itt megfogalmazott elveknek a törvény rendelkezéseinek alkalmazása során érvényesülniük kell, áthatják a részletszabályokat.
A Javaslat szándékoltan csökkenti a kódex elején megjelenített alapelvek számát, és azokat – a hatályos polgári perrendtartás alapelveitől eltérően – tömören, koncentráltan, tételszerűen fogalmazza meg, ami az alapelvek minél magasabb absztrakciós szintjét hivatott biztosítani.
A Javaslat alapelveinek meghatározása a külföldi polgári perrendtartási törvények alapelveire is figyelemmel történt. Az utóbbi évtizedekben újrakodifikált európai külföldi perrendtartási törvények jelentős része tartalmaz külön alapelvi fejezetet. E külföldi modellek, pl. a szlovén polgári perrendtartás (Zakon o pravdnem postopku, ZPP 1999), a litván polgári perrendtartás (Civilinio proceso kodeksas, 2002), a horvát polgári perrendtartás (Zakon o parničnom postupku, 1991) terjedelmes, önálló szerkezeti egységben megjelenített tíz-tizenhét részletező alapelvet tartalmaznak. A mintaadónak tekinthető, a XIX. században kodifikált német (1877) és osztrák (1895) polgári perrendtartás külön fejezetben alapelveket nem rögzít, így a korabeli német és osztrák szabályozást alapul vevő Plósz-féle Pp. sem tartalmazott önálló alapelvi fejezetet.
A Javaslat e két megoldástól eltérően azt a kodifikációs módszert követi, amely pl. a 2011. január 1-jén hatályba lépett svájci szövetségi polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung, ZPO, vom 19. Dezember 2008.) önálló alapelvi fejezetét (52-58. cikkek) is jellemzi: a törvénykönyv egészére vonatkozó alapelvek jelennek meg a lehető legtömörebb megfogalmazásban.
A Javaslatban nem jelennek meg azok az igazságszolgáltatási alapelvek, amelyeket rögzítenek nemzetközi jogi dokumentumok, különösen az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény, az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE), az Alaptörvény, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) vagy a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.), mert azok megismétlése az új polgári perrendtartásban szükségtelen.
3. A Javaslat bevezeti az osztott perszerkezetet, ami tervezhetőbb, kiszámíthatóbb permenetet tesz lehetővé.
A Javaslat az elsőfokú eljárást mind funkciójában, mind időben egymástól elkülönülő, két szakra osztja, ezzel áttér az osztott tárgyalási rendszer ún. főtárgyalási modelljére. Ez a konstrukció sikeresen működik a mintaadónak tekinthető külföldi perrendekben, így pl. a német, svájci, francia eljárásjogban, és az újonnan kodifikált európai kódexek is előszeretettel alkalmazzák, így pl. a szlovén, a horvát és a cseh perjog.
A Javaslat szerint az eljárás két szakasza a perfelvételi szak és érdemi tárgyalási szak. Ebben a modellben a perfelvételi szakra nagy hangsúly helyeződik. E szak szabályainak kialakításához mindenekelőtt azonosítani kellett az eljárást hátráltató főbb problémákat, és olyan szabályokat kellett kialakítani, amelyek ezeket kiküszöbölik.
Az osztott perszerkezet lehetőséget ad arra, hogy a perfelvételi szakra koncentrálódjon a jogvita tartalmának, kereteinek meghatározását, amelyhez a Javaslat pontos menetrendet ad, melyben mind az írásbeliség, mind a szóbeliség szerepet kap.
A perfelvételi szak ugyanakkor nem nélkülözi a rugalmasságot: annak egyes lépései felől a bíróság dönt, ami lehetővé teszi, hogy a bíróság a konkrét ügy sajátosságaihoz igazodóan határozzon az előkészítés módjáról és menetéről.
A Javaslat széles körben alkalmazza a preklúziókat, mely szerint a perfelvételi szak lezárását követően főszabály szerint nincs lehetőség a kereset- és az ellenkérelem megváltoztatására, további bizonyítékok és indítványok előterjesztése kizárásra kerül.
A korlátozás célja egyrészt az, hogy egy bizonyos ponton a bíróság és az ellenérdekű fél is véglegesen rögzültnek tekinthesse a jogvita keretét és tartalmát, ezt követően a rögzült állítások alapján már csak a bizonyítási eljárás és az érdemi döntés meghozatala történjen. A korlátozás másik indoka, hogy megakadályozza a per elhúzódását.
A perfelvételi szak lezárásával beálló változtatási tilalom alól olyan feltételek teljesülése esetén lehet kivételt engedni, amelyek e célokat a lehető legkisebb mértékben veszélyeztetik. A keresetváltoztatás a percezúrát követően kizárólag akkor lehet megengedett, ha az a fél önhibáján kívüli okhoz kapcsolódik.
Az érdemi tárgyalási szak szerepe is változik: célja, hogy a perfelvételi szakban azonosított jogvita vonatkozásában a bizonyítás lefolytatásra kerüljön, ami az előkészítés következtében sokkal célirányosabbá válik, és a per érdemében emiatt korábban születhet döntés.
4. A Javaslatban a legfontosabb beadványok, pl. a keresetlevél, és a kötelezően írásban előterjesztendő ellenkérelem részletesen kimunkált tartalma egyszerre szolgálják a per megfelelő, célirányos előkészítését, és a beadványok formanyomtatvánnyá történő átalakítását, ami segíti a jogi képviselő nélkül eljáró felet és megkönnyíti az elektronikus kapcsolattartást is.
5. A Javaslat a négyszintű bírósági szervezethez igazítja a hatásköri szabályozást, és számos európai megoldáshoz igazodva általános hatáskörrel a törvényszéket ruházza fel. Ez azt jelenti, hogy a törvényszék hatáskörébe tartoznak mindazok a perek, amelyek elbírálását törvény nem utalja a járásbíróság hatáskörébe.
Az általános hatáskörű bírósághoz képest a másik bemeneti szint (járásbíróság) hatáskörébe tartozó ügyeket a Javaslat úgy határozza meg, amellyel elkerülhető az egyes ügytípusok tételes felsorolása, ami átfogó, keretjellegű fogalmak alkalmazásával érhető el, így pl. a vagyonjogi perek mint gyűjtőkategória újraértelmezésével.
6. A Javaslat továbbra is fenntartja a két elsőfokú bemeneti szintet, de az egységes eljárási szabályokat az általános hatáskörrel felruházott törvényszékre modellezi, ahol mindkét fél számára kötelező a jogi képviselet, ez biztosítja a bonyolult, speciális szakértelmet igénylő perekben a professzionális pervitelt. A felek percselekményeinek szakszerűsége nagymértékben elősegítheti mind a hatékony igényérvényesítést, illetve jogvédelmet, mind az azzal szembeni védekezést, továbbá a perek ésszerű időn belüli befejezését.
Járásbírósági szinten – ha a fél nem rendelkezik jogi képviselővel – számos, a jogérvényesítését segítő szabály kerül bevezetésre, pl. formanyomtatványok alkalmazása, a beadványokkal szemben támasztott alacsonyabb elvárások, és a felet szélesebb körű bírói anyagi pervezetés is segíti.
A Javaslat áttekinthetően, külön fejezetben foglalja össze a járásbíróságon alkalmazandó eltéréseket. Ez rugalmas megoldási alternatívát jelent az egyszerűbb megítélésű, illetve a gyengébb fél jelenlétét feltételező ügyekben.
7. A bizonyítással kapcsolatos szabályok a Javaslatban átstrukturáltan kerülnek rögzítésre, megszüntetve az elmúlt időszak jogszabály-módosításai által okozott széttöredezettséget és kiküszöbölve a dogmatikai ellentmondásokat. A szabad bizonyítás elvét felváltja a tényállás szabad megállapításának elve, a bizonyítási kötelezettség fogalmát a bizonyítási érdek. A Javaslatban foglalt szabályok kialakítása során az egyszerűsítés, a kapcsolódó joggyakorlat eredményeinek normaszintre emelése is szerepet kap.
A Javaslat új jogintézményként szabályozza a bizonyítási szükséghelyzetet, a jogsértő bizonyítási eszközök perbeli felhasználhatóságát, a más eljárásokban keletkezett bizonyítékok bizonyító erejét a polgári perben.
A bizonyítási szükséghelyzetet azokra a kirívóan információ-aszimmetrikus helyzetekre ad szabályozási megoldást, amikor a bizonyító fél ellenfele rendelkezik a releváns bizonyítékok felett, és ezáltal képes a bizonyítás eredményességét megnehezíteni, esetleg ellehetetleníteni. A bizonyítási szükséghelyzet Javaslat szerinti jogkövetkezménye: a tény fennállásának megállapítása, ha a bíróban kétely e tekintetben nem merül fel.
A Javaslat rendezi a jogsértő módon keletkezett bizonyítási eszközök perbeli felhasználásának kereteit, de ezzel kapcsolatban nem állít fel abszolút tilalmat.
A Javaslat rendezi a más eljárásban keletkezett bizonyítékok felhasználhatóságát, a bizonyító erőt, illetve a felhasználhatóságot meghatározott garanciális jellegű követelményekhez köti.
A bizonyítással kapcsolatos szabályozás leglényegesebb újítása a szakértői bizonyítás koncepcionális megújítása. A Javaslat a szakértőt továbbra is bizonyítási eszköznek tekinti, és a peranyag szolgáltatásának felet terhelő kötelezettségét kiterjeszti a szakértői bizonyításra is, és úgy alakítja ki a szabályozást, amellyel a magánszakértői véleményt is megfelelően a rendszerbe illeszti.
A Javaslat szerint a fél három úton szolgáltathatja a szakvéleményt: a megbízott magánszakértője, más eljárásban kirendelt szakértő, vagy a perben kirendelt szakértő útján. A három út egyszerre nem vehető igénybe, azok között a bizonyító félnek kell választania. Választását saját anyagi körülményei, a pervitelben való jártassága, vagy az adott szakkérdés jellege illetve az ügy körülményei befolyásolhatják. A magánszakértői bizonyítás intézményesítése megszünteti azt a hatályos, perelhúzó gyakorlatot, amely szerint a magánszakvéleményt nem a főbizonyításra, hanem a kirendelt szakértő szakmai hozzáértésének a megingatására, cáfolatára alkalmazzák. Megbízott szakértő csakis olyan személy lehet, akit a bíróság egyébként kirendelhet.
A szakértőkre irányadó, a pártatlanságot és a magas szakmai színvonalat biztosítani hivatott (alkalmassági, képzési, fegyelmi vagy éppen büntetőjogi) szabályok ugyanúgy vonatkoznak a megbízott, mint a kirendelt szakértőre.
8. A Javaslat hatékonyabbá kívánja tenni a perorvoslatok szabályait is. E tekintetben a Javaslat kettős célt kíván megvalósítani: megfelelően érvényesüljön a jogorvoslathoz való jog, ugyanakkor a szabályozás – követve a feszes menetrendű és a felek fokozott aktivitását feltételező elsőfokú eljárás szabályait – ne adjon lehetőséget a perelhúzásra a perorvoslati eljárásokban sem.
Ennek érdekében a Javaslat meghatározza a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörének terjedelmét, ehhez képest határozza meg a fellebbezés kötelező tartalmát, és rögzíti, hogy a másodfokú bíróság főszabály szerint tárgyaláson kívül bírálja el a fellebbezést.
A Javaslat a perek elhúzódását előidéző hatályon kívül helyezésre okot adó körülményeket is újraszabályozza. Ennek lényege, hogy a kötelező hatályon kívül helyezési okok körén kívül eső eljárási szabálysértéseket a másodfokú bíróság csak a fellebbező fél kérelmére veszi figyelembe, hivatalból nem.
A Javaslat lehetővé teszi, hogy a fellebbező fél az ítélet megváltoztatásra irányuló kérelem nélkül kizárólag hatályon kívül helyezést kérjen, normaszintre emelve ezzel az utóbbi évek joggyakorlatában foglalt megállapításokat.
A felülvizsgálat mint rendkívüli perorvoslat szabályai körében ún. vegyes rendszer kerül bevezetésre, amelyben objektív, kizáró feltételek keretei között megmarad a felülvizsgálathoz való jog, de egyes, kizáró feltételekkel érintett határozatok esetében a Kúria jogegységi szempontokat is figyelembe véve engedélyezheti a felülvizsgálatot.
A Javaslatban meghatározott vagyonjogi ügyek esetében a Kúria kivételesen engedélyezheti a felülvizsgálatot, jogegységi szempontokra figyelemmel, illetve akkor, ha a felvetett jogkérdés különleges súlya, illetve társadalmi jelentősége azt indokolja.
A Javaslat a perújítás korábbi formáját és a főbb szabályokat nagyrészt érintetlenül hagyva rendezi az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek hatását.
9. A Javaslat két kollektív igényérvényesítési forma szabályozására tesz javaslatot: a közérdekből indított perekre és a társult perlésre.
A társult per szabályai szélesebb körben engedik meg az egyedi igények összevont, kollektív érvényesítését, akkor, amikor a közérdek nem indokolja a közhatalom (pl. ügyész, hatóságok) beavatkozását, viszont az igények nagy száma és hasonlósága miatt a kollektív elbírálás hatékonysági előnyöket nyújt.
A Javaslat sem teszi azonban lehetővé bármely érvényesített jog tekintetében a társult perlést, csak a fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos jogvitákban, illetve a munkaügyi perekben. E szűkítés indoka az, hogy jellemzően a fogyasztói és a munkaügyi jogviták azok, melyekben a kollektív jogérvényesítés által biztosított hatékonysági előnyök nélkül a jogvédelem meghiúsulhatna, mivel egyéni perindításra valószínűleg nem kerülne sor.
A Javaslat olyan kollektív igényérvényesítési eljárásra tesz javaslatot, melyben a jogosultak döntése és kifejezett nyilatkozata képezi annak alapját, hogy az igények együttesen, egyetlen perben legyenek elbírálhatók. A társult per így az ún. opt-in modellt valósítja meg. Ebben a modellben a felperesek személyükben ismertek, azonosítottak.
Míg a Javaslat a közérdekű pert törvényszéki határkörbe emelte, addig a társult per pertárgyérték alapján, vagy a per tárgya alapján egyaránt tartozhat járásbíróság, törvényszék, vagy közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe, ha az igényérvényesítés a munkaügyi bíráskodás körébe tartozik.
A Javaslat az Alaptörvényben rögzített társasbíráskodás elvét elsőfokon bővítendő, lehetővé teszi, hogy a kollektív igényérvényesítést biztosító eljárásokban az egyesbíró a per különös bonyolultsága (társult perben kiemelt társadalmi jelentősége) esetén kivételesen az ügyet háromtagú tanács elé utalja.
10. A Javaslatban nagyobb teret kap az elektronikus kapcsolattartás, illeszkedve az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (E-ügyintézési tv.) rendelkezéseihez azzal, hogy a Javaslat a polgári per sajátosságaira tekintettel szükséges szabályokat tartalmazza. Ez mind az elektronikus kapcsolattartásra, mind a modern információs technológia polgári perbeli felhasználására vonatkozik.
A modern információs technológiák használatának fontosságát jelzi, hogy a jogalkotó a Koncepcióban megjelölt cél megvalósítását megkezdte már a Javaslat előkészítésének időszakában, a hatályos Pp. módosításával.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
Az 1. §-hoz
A Javaslat, összhangban a szabályozási hagyományainkkal, nem határozza meg, hogy polgári pert ki és milyen esetben indíthat jogai érvényesítése érdekében.
A bíróság előtti igényérvényesítési jogosultság nem a perjog szabályaiból következik, hanem egyrészt alkotmányos megalapozottságú, másrészt az anyagi jog rendelkezésein alapul: a bírósághoz fordulás joga alkotmányos alapjog [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bek.], a polgári jog területén pedig a Ptk. 1:6. § biztosítja általános érvénnyel a bírói utat.
Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében garantált tisztességes eljárás elvét az Alkotmánybíróság több határozatában is részletesen elemezte. Ennek értelmezésével nevesíthetők a tisztességes eljáráshoz való jog tartalmát kitöltő ún. részjogosítványok, amelyek közül a hatékony bírói jogvédelem követelménye megjelenítésre kerül a törvény alapelvei között. Önmagában a bírói út igénybevételének formális biztosítása nem elegendő az eljárási garanciák teljesedéséhez, hiszen az alkotmányos szabályban előírt garanciák éppen azt a célt szolgálják, hogy azok megtartásával a bíróság a véglegesség igényével hozhasson érdemi döntést. A tisztességes eljárás követelménye tehát magában foglalja a hatékony bírói jogvédelem igényét is. [7/2013. (III. 1.) AB határozat].
A Javaslat törvény hatályára vonatkozó rendelkezésének jelentősége, hogy a bírói út megnyitása esetében általánosan, főszabály szerint a polgári perrendtartást teszi a magyar bíróságok eljárására irányadó eljárásjoggá. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a törvényalkotó egyes speciális esetekre külön eljárási szabályokat alkosson (pl. közigazgatási jogvitákra). Ha azonban nincs ilyen eltérő szabály, akkor a bíróságnak a polgári perrendtartást kell alkalmaznia, ha a törvényalkotó biztosította a bíróság előtti igényérvényesítés jogát.
A Javaslatnak a törvény hatályára vonatkozó rendelkezése terminológiájában tudatosan a Ptk.- hoz, illetve az alkotmányjogi fogalom-használathoz igazodik.
Ez a megoldás révén elkerülhető a bírói útra tartozó igények tartalmi körülírása (ilyen lehet pl. a személyi és vagyoni viszonyokra, illetve különböző típusú jogvitákra utalás), ami azért célravezető, mert egyrészt megkíméli a bíróságot attól a kettős értékeléstől, hogy az anyagi jogi jogosultság fennállása előtt, vagy mellett azt is vizsgálja, hogy az érvényesített jog személyi vagy vagyoni jellegű-e, vagy, hogy a jogvita családjogi vagy munkaügyi jogvitának minősül-e, másrészt kizárja annak a jogszabályütközésnek a lehetőségét, amely akkor állna elő, ha az anyagi jogi vagy az alaptörvényi szabályból levezethető lenne a bírói út valamely jog érvényesítésére, viszont a perrendtartás által alkalmazott tartalmi körülírás nem fedné le az adott jogtípust.
A 2. §-hoz
A magánautonómiából következő önrendelkezési jognak messzemenően érvényesülnie kell a magánjogi jogviták bíróság elé vitele, és bíróság előtti érvényesítése során, ami a rendelkezési elvben fejeződik ki.
A rendelkezési elv a polgári per legfontosabb rendező elve. Az Alkotmánybíróság az ügyészi perindítással kapcsolatos 1/1994. (I. 7.) AB határozatában kifejtette, hogy a feleket megillető rendelkezési jog azt jelenti, hogy a fél anyagi és eljárási jogaival szabadon rendelkezik, így mindenkinek szabadságában áll anyagi jogainak eljárási érvényesítése, a bíróság igénybevétele, peres vagy nemperes eljárás kezdeményezése is. Az eljárásjogi értelemben vett fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa, eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. A jogvitában érdekelt félnek alkotmányos joga van arra, hogy ügyét bíróság elé vigye. Ez a jog - hasonlóan a többi szabadságjoghoz - magában foglalja annak szabadságát is, hogy e jogával ne éljen.
A rendszerváltást követően nyerte el a hatályos polgári perrendtartás I. Fejezetében a rendelkezési elv azt a tartalmát, amelyben kifejezésre jut a kérelemre történő eljárás elve, a kérelemhez kötöttség elve, továbbá a bizonyítás feletti rendelkezési jogot kifejező tárgyalási elv.
A Javaslat a hatályos polgári perrendtartásban foglaltakhoz képest elvontabb módon definiálja a rendelkezési elvet, amelyben a felek magánjogi cselekvési autonómiájának perbeli kifejeződése nyer alapelvi megfogalmazást.
Ez egyfelől jelenti az anyagi jogok feletti szabad rendelkezést, amelynek egyik megnyilvánulása az, hogy a fél dönthet arról, hogy igényét bíróság előtt érvényesíti-e, vagy attól tartózkodik, másfelől kifejezi azt, hogy a perben a bíróság egyes perbeli cselekményeket is kizárólag a felek rendelkezése alapján végezhet.
Mivel maga a perindítási jog is az anyagi jogra vezethető vissza, a perrendtartásnak a rendelkezési elvnek ezt az aspektusát nem kell külön deklarálnia. Ugyanakkor azt célszerű elvi éllel kimondani, hogy a per megindítása, az anyagi jogi jogosultság peresítése semmilyen értelemben nem korlátozza a fél szabad rendelkezését az anyagi jogi jogai felett. Sem a jogok per alatt állása, sem esetleges megítélése/elutasítása nem változtat az anyagi jogi jogosultság minőségén, jellegén, az éppúgy magánjogi színezetű marad, mint a perindítás előtt, ezen a magánjogi típusú jognak a közjogi érvényesítési rezsim alá vetése („perbevitele”) sem változtat.
Az anyagi jogi hátterű rendelkezési elvből ugyanakkor nem következik az, hogy a per alakítása, lefolytatása, illetve a perbeli jogok gyakorlása terén is teljes szabadság illetné meg a feleket. Az anyagi jogi szabad rendelkezés tehát nem transzformálódik automatikusan eljárási (eljárásjogi) szabad rendelkezéssé. Ennek oka az, hogy a per közjogi jogviszonyt hoz létre, abban a közhatalom képviselőjeként a bíróság is részt vesz, ami a felek rendelkezési jogának korlátozását olykor szükségessé tevő közérdekű szempontok érvényesítését is magával hozza. Másfelől az ellenérdekű felek teljes rendelkezési szabadságát egyszerre nem is lehetne érvényesíteni, ezek között (ismét csak korlátozásokkal járó) egyensúlyt kell teremteni. Ezen okokból például nem a felek határozzák meg az eljárás szabályait, az eljárási cselekményeik formáját, határidejét, tartalmát nem alakíthatják szabadon saját belátásuk szerint. A felek konkuráló érdekeinek együttes mérlegelése alapján alapvető eljárási lépések tekintetében is korlátozódik a fél szabad rendelkezése, pl. a felperes bizonyos idő után már csak alperesi hozzájárulással állhat el keresetétől. Bizonyos eljárásjogi jogokat tehát a Javaslat egyáltalán nem, vagy csak korlátokkal, feltételekkel ad meg a feleknek.
Ugyanakkor a felek rendelkezési joga maradéktalanuk érvényesül az eljárás vonatkozásában is abban az értelemben, hogy magunk döntik el, élnek-e a törvényben biztosított jogaikkal (pl. senki nem köteles védekezni vagy fellebbezni). Ha azonban az eljárási jogaik gyakorlása mellett döntenek, akkor a jogok gyakorlásának módja ismét korlátozás alá esik (jóhiszemű joggyakorlás, eljárás-támogatás).
A 3. §-hoz
A perkoncentráció a Javaslat egyik kiemelt jogalkotói célkitűzése. Azt célozza, hogy a felek közötti jogvita mibenléte minél korábban tisztázódjon, és a bíróság számára az ítélet meghozatalához szükséges valamennyi tény és bizonyíték a lehető legkorábban rendelkezésre álljon, azaz a jogvita anyagi jogi és eljárásjogi keretei minél korábban rögzüljenek.
A perkoncentrációnak, ahhoz, hogy érvényesülni tudjon, a polgári per egészét át kell hatnia, a per szerkezetében, a részletszabályokban és a bírói attitűdben is egyaránt meg kell jelennie. A perkoncentráció lényegében az eljárás rendezőelvének tekinthető.
Ez a követelmény mind a bíróságtól, mind a felektől az eddigiektől részben eltérő szerepfelfogást kíván meg, és bár a Javaslat mind alapelvi szinten, mind a Javaslat szerkezete és tételesjogi szabályai körében is kifejezésre juttatja ezeket az elvárásokat, a perkoncentráció elvét annak újdonsága miatt indokolt önálló alapelvként megjeleníteni.
A perkoncentráció azt célozza, hogy a jogvitát egy, jól előkészített ún. főtárgyaláson elbírálhassa a bíróság. Ezt fejezi ki az Európa Tanács igazságszolgáltatás hatékonysága biztosításáért felállított bizottságának (CEPEJ, Europen Commission for the Efficiency of Justice) 2006. évi ajánlása, (Strasbourg, 8 December 2006 CEPEJ (2006) 13, Compendium of „best practices” on time management of judicial proceedings) mely szerint az eljárásoknak (tárgyalásoknak) a lehető legkoncentráltabbnak kell lenniük, ahhoz, hogy hatékonyak legyenek. Egy tipikus eljárást nem több mint két tárgyaláson be kellene fejezni, melyből az első egy előkészítő tárgyalás kifejezetten előkészítő jelleggel, míg a második a bizonyítás lefolytatását szolgálja, és ha lehetséges, az érdemi döntés meghozatalát.
Azokban a külföldi perrendtartási kódexekben, ahol nevesítik a perkoncentráció elvét, szintén az egy érdemi tárgyaláson történő elbírálás fejezi ki annak lényegét, így pl. a litván polgári perrendtartás 7. §-ában, vagy a német polgári perrendtartás 272. § (1) bekezdésében.
Az egy tárgyaláson való érdemi befejezés kívánalma megjelent a Plósz-féle Pp. 224. §-ában, és következik a hatályos Pp. 141. § (1) bekezdéséből is.
A perkoncentráció követelményének címzettje tehát egyfelől a bíróság, másfelől a felek, azaz az ő irányukban fogalmaznak meg további elvárásokat a perkoncentráció elvét megjelenítő európai eljárási kódexek is.
A bíróságot e tekintetben terhelő kötelezettség, hogy biztosítsa a per tisztességes tárgyalását és ésszerű időn belül történő befejezését, és szükség esetén tevőlegesen mozdítsa elő a felek eljárás-támogatási kötelezettségét. Ezek, a bíróság irányában megfogalmazott kötelezettségek megjelennek nemzetközi dokumentumokban és az Alaptörvényben, illetve alapelvi szinten a törvényben a közrehatási tevékenység rögzítésével.
A felek irányában a perkoncentráció biztosítása érdekében megfogalmazott követelményeket a Javaslat részben az eljárás-támogatási kötelezettség keretei között írja elő, ezért függ össze szorosan a perkoncentráció, a felek eljárás-támogatása, és a bíróság közrehatása, ami a Javaslat kiemelt jogalkotói célkitűzésének: a perhatékonyság rendszerszintű biztosításának három tartópillére.
A perkoncentráció elve látszólag csak az idődimenziót hangsúlyozza, azonban ebben értelemszerűen egy hatékonysági elem is benne van, hiszen az elbírálás felgyorsításának egyik eszköze a ráfordítások mérséklése (pl. a bíróság logikai sorrendbe rendezi az eldöntendő kérdéseket, és ennek mentén haladva nem enged idejekorán felesleges vitát és előadásokat a csak később sorra kerülő részletkérdésekben). Továbbá azt is érdemes kiemelni, hogy a „szükséges” jelző a félelőadások tartalmi követelményeire utal, tehát a perkoncentrációt az szolgálja, ha a bíróság nem csak a gyorsaságot tartja szem előtt, hanem azt is, hogy a nyilatkozatok adekvátak legyenek és csak az eldöntendő kérdések szempontjából releváns tényeket és érveket tartalmazzanak.
A Javaslat alapelvei körében tudatosan vannak átfedések az egyes alapelvek tartalmi elemeiben, mert több alapelv keretei között indokolt kifejezni, hogy milyen magatartást követel meg a koncentrált per a bíróságtól, a felektől és a per más résztvevőitől.
A 4. §-hoz
A fél eljárás-támogatási kötelezettségének alapelvi szintű hangsúlyozása a magánautonómiából eredő rendelkezési elv egyenes következménye. Ha a fél a jogvitát a bíróság elé viszi, akkor annak előre vitele érdekében eljárási kötelezettségei keletkeznek, ha ezeknek nem tesz eleget, annak eljárási következményei (preklúzió, bizonyítatlanság stb.) a felet terhelik. Az elv valamennyi eljárási cselekményre vonatkozik, így a nyilatkozatok, indítványok, bizonyítékok előterjesztésére és a tárgyaláson történő megjelenésre is.
Az eljárás-támogatási kötelezettség ugyanakkor hangsúlyosan jeleníti meg a jogérvényesítési út közjogi jellegének félre háruló következményeit is.
A Javaslat a fél eljárás-támogatási kötelezettségének alapelvi szintű rögzítésével kívánja kifejezésre juttatni a fél fokozott eljárásjogi felelősségét a bíróság elé vitt jogvita előre vitelével kapcsolatban.
Az eljárás-támogatás elve tevőlegességet, aktivitást kíván meg a felektől. A támogatás nem csak az időszerűség javításához szükséges, de a hatékonyság érdekében is. A hatékonyság a ráfordítás és eredményesség viszonyát leíró fogalom, így a hatékonyság javítása a lehető legkisebb ráfordítást, illetve azonos ráfordítás mellett a lehető legjobb eredmény elérését jelenti. Az eljárásjog nyelvén ez lefordítható a célirányos, adekvát, lényegre törő nyilatkozatok kívánalmára, illetve a költségtakarékosságra.
Fontos kihangsúlyozni, hogy a fél eljárás-támogatási kötelezettsége nemcsak akkortól áll be, amikortól a per hárompólusúvá válik, azaz a keresetlevél alperes részére történő kézbesítésétől, hanem már a per megindításával, ezért támaszt a Javaslat fokozott elvárásokat a pert kezdeményező fél keresetével szemben is.
A hatályos Pp. is tartalmaz a feleket terhelő kötelezettséget a per előre vitele érdekében, így a Pp. 141. § (2) bekezdése alatt, amikor előírja, hogy a fél tényállításait, nyilatkozatait, bizonyítékait a per állása szerint a „gondos és az eljárást elősegítő” pervitelnek megfelelő időben köteles előadni. Ezt emeli alapelvi szintre a Javaslat.
A Javaslat az eljárás-támogatási kötelezettséggel együtt, azzal összefüggésben nevesíti a felek peranyag-szolgáltatási kötelezettségét, hasonlóan az osztrák polgári perrendtartás 178. § (1) bekezdésével.
A Javaslat a fél eljárás-támogatási kötelezettsége körében helyezi el a felet terhelő igazmondási kötelezettséget is, ami a peranyag szolgáltatásához is szorosan kapcsolódik.
A perbeli hazugság tilalma és annak jogkövetkezményei a Plósz-féle Pp. hatálybalépése óta szabályozást nyernek perjogunkban. A törvénycikk 222. §-a a hatályos Pp. 8. § (3) bekezdéséhez hasonlóan határozta meg azt, hogy milyen cselekményekkel valósul meg a perbeli hazugság.
A hatályos Pp. 8. §-a a felet és a képviselőt terhelő igazmondási kötelezettséget a jóhiszemű pervitel egyik elemeként szabályozza, emellett nevesítve a jóhiszemű joggyakorlás körébe tartozó, de az igazmondási kötelezettségen túlmutató elemeket is, így a perelhúzás és minden olyan cselekmény megtételének tilalmát, amivel a fél felesleges költségeket okoz.
A Javaslat a hatályos Pp.-től eltérő szemlélettel, a felek eljárás-támogatási kötelezettségével köti össze, annak elemeként nevesíti az igazmondási kötelezettséget.
Ennek egyik indoka, hogy a hatályos Pp. 8. §-ában foglalt egyes rendelkezések címzetti köre eltérő. Míg a 8. § (1) bekezdés alatt rögzített „rendeltetésszerű joggyakorlás” követelményének címzettjei a felek és a per más résztvevői, hasonlóan a 8. § (4) bekezdése alatt nevesített perelhúzás tilalmához, addig a 8. § (3) bekezdés alatt előírt igazmondási kötelezettség (perbeli hazugság tilalmának) címzettjei kizárólag a felek, illetve képviselőik.
A dogmatikai tisztaság is megköveteli a hatályos szabályozás felülvizsgálatát.
Emellett a polgári per társadalmi költségei is szükségessé teszik a fél felelősségének hangsúlyozását a tényállítások, és az általa megtett nyilatkozatok valóságtartalma tekintetében.
A Javaslat által előírt igazmondási kötelezettség alapján a felek a valóság feltárására csak annyiban kötelezhetők, amennyiben nyilatkozatot kívánnak tenni. Olyan tények, körülmények feltárására, amely a bíróság elé vitt jogaik érvényesítésével, perbeli érdekeikkel ellentétesek, nem kötelezhetők, vagyis nem ír elő abszolút igazmondási kötelezettséget a törvény. A felek igazmondási kötelezettsége az aktív és a passzív tényállításokra terjed ki (állítás-tagadás).
Az igazmondási kötelezettség irányadó a képviselőre és a beavatkozóra is, amennyiben tényállítást vagy nyilatkozatot tesz. Mivel az eljárás egyéb résztvevői, különösen a bizonyítási eszköznek tekintett tanú, szakértő dogmatikai szempontból a félétől eltérő megítélés alá eső tényállításokat tesznek, ezért az ő tekintetükben, a rájuk vonatkozó speciális szabályok (hamis tanúzás, hamis véleményadás stb.) és jogkövetkezmények irányadók.
Az elmúlt évtizedekben újrakodifikált több európai kódexben is nevesítik az igazmondási kötelezettséget, így pl. a szlovén polgári perrendtartás 9. §-ában, de a mintaadónak tekintendő német és osztrák polgári perrendtartás is tartalmazza azt.
A német polgári perrendtartás (ZPO) 138. § (1) bekezdése szerint „a felek ténybeli nyilatkozataikat teljes körűen és a valóságnak megfelelően kötelesek előadni.” Az osztrák polgári perrendtartás 178. § (1) és (2) bekezdése a Javaslat jelen §-ához hasonlóan együtt szabályozza a fél eljárás-támogatási, peranyag-szolgáltatási és igazmondási kötelezettségét. A Javaslat az igazmondási kötelezettség megsértésének jogkövetkezményeiről is rendelkezik.
Az 5. §-hoz
A Javaslatban nevesített jóhiszeműség elvének személyi és tárgyi hatálya tágabb a feleket (és képviselőiket) terhelő igazmondási kötelezettségnél, ez indokolja az alapelv külön megjelenítését, tartalmának kiterjesztését és leválasztását az igazmondási kötelezettségtől.
A jóhiszemű eljárás követelménye – hasonlóan a hatályos Pp. 8. § (1) bekezdésében foglaltakhoz – a feleken kívül az eljárás egyéb résztvevőire, azaz más perbeli személyekre is vonatkozik: képviselőre, beavatkozóra, tanúra, szakértőre, tolmácsra; tágan értelmezve mindenkire, aki részt vehet a peres eljárásban. Tárgyi hatályát tekintve is túlmutat az igazmondási kötelezettségen, mert általános módon fogalmazza meg a jóhiszemű joggyakorlás követelményét: ebbe beletartozik a per elhúzásától, a felesleges többletköltség okozásától, valamint mindazon magatartásoktól való tartózkodás is, amelyek az eljárást egyéb módon elnehezítik vagy egyébként az eljárási jogok visszaélésszerű gyakorlását valósítják meg.
A jóhiszeműség (principle of good faith) a magánjogban olyan objektív követelmény, mely az eljárási jogok gyakorlása és a perbeli kötelezettségek teljesítése tekintetében is objektív zsinórmértéket jelent.
Az objektivitás alatt azt értjük, hogy a jóhiszemű eljárással ellentétes magatartások, cselekmények megállapíthatósága független a jogalany szubjektív tudatától, annak megítélése körében a magatartás szubjektív oldalának nincs relevanciája. (Gáspárdy László: Alapvető elvek, in: Polgári eljárásjog – Kommentár a gyakorlat számára (szerk: Petrik Ferenc), HVG- ORAC Kiadó, 1994. 21. o.)
A jóhiszeműség a felek és az egyéb perbeli személyek magatartására, cselekményeire általánosan, az eljárás teljes időtartama alatt irányadó, és amelynek alapján a visszaélésszerű, rendeltetésellenes, a polgári per, illetve az alkalmazandó konkrét eljárási szabály céljával ellentétes perbeli magatartás, eljárási cselekmény megítélhető, illetőleg megakadályozható, elhárítható.
A Javaslat a jóhiszeműség elvét megsértő magatartást tanúsító féllel vagy más perbeli személlyel szemben alkalmazható jogkövetkezményekről is rendelkezik. A Javaslat nem nevesíti, hogy milyen magatartások tanúsításával valósíthatja meg a fél, vagy más perbeli személy a jóhiszemű eljárással ellentétes cselekményeket, azok megítélését, és a szükségesnek ítélt jogkövetkezmények alkalmazását a bíróság mérlegelési jogkörébe helyezi. A gyakorlatban ugyanis számos olyan helyzet adódik, amely nem hozható egyértelmű összefüggésbe például az eljárás szándékos elhúzásával, mégis alkalmas annak elnehezítésére. Olyan keretjellegű megfogalmazás alkalmazása indokolt, amely magában foglalhatja a bíróság megítélése szerint a jóhiszeműség követelményével ellentétes valamennyi magatartást, azokat egyedileg nem nevesítve.
A 6. §-hoz
A Javaslat egyik jellegadó sajátossága a bíróság szerepének erősítése a jogvita tárgyi kereteinek tisztázásában, amelyet az anyagi pervezetés foglal össze. Valamennyi újrakodifikált európai perrendben megfigyelhető a bírói aktivitás fokozódása, csak annak intenzitásában, kiterjedtségében vannak eltérések.
Az aktív bírói attitűd előírása egyben a koncentrált per nemzetközi követelményének is hivatott eleget tenni, amit több nemzetközi dokumentum is kiemel, köztük az Európa Tanács igazságszolgáltatás hatékonysága biztosításáért felállított bizottságának (CEPEJ) korábban hivatkozott 2006. évi ajánlása, mely szerint a bírónak kifejezetten aktív, ügyet menedzselő szerepet kell játszania a polgári perekben. A bírói „inaktivitás” az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában is szigorú megítélés alá esik.
A Javaslat egyik fő célkitűzése a perkoncentráció biztosítása, amely a felek oldaláról a fokozott eljárási felelősség előírásában ölt testet, melynek előmozdításához szükséges eszközöket ugyanakkor a bíróság számára is biztosítani kell az anyagi pervezetés formájában. Az anyagi pervezetés jogintézményével aktív közreműködési kötelezettséget telepít a bíróságra, amely elősegíti a felek jogérvényesítését és közrehat a peranyag mihamarabbi és koncentrált rendelkezésre állásában.
A bíróság közrehatási tevékenységének a feleket megillető rendelkezési jog érvényesülését kell hatékonyan elősegítenie. A bírói közrehatás eszközei a kérdezés, a nyilatkozattételre felhívás, a tájékoztatás, mind a perkoncentrációt biztosítja. A bíró, mintegy katalizátorként aktívan előmozdítja, hogy a felek a percselekményeiket a szándékaiknak megfelelően teljesíthessék, ugyanakkor nem vehet át a felektől olyan feladatokat, amelyek elvégzésére képesek, és nem avatkozhat olyan kérdésekbe, amelyek a felek magánautonómiája alá tartoznak.
Az anyagi pervezetés a bíró részére hatékony eszközt ad arra, hogy időt, költséget, energiát takarítson meg és a per elhúzódását megakadályozza. Alkalmazása által az eljárás hatékonyabb, következetesebb és átláthatóbb, a jogilag releváns körülményekre koncentrálódik, ezáltal a jogbiztonságot kellő időben helyreállítja, így a pergazdaságosságot szolgálja.
A Javaslat további szerkezeti egységei pontosan meghatározzák, hogy a bíróság a per előkészítő szakában, illetve a bizonyítási szakban milyen eszközökkel rendelkezik a tényállítások, jogállítások körében a felek előadásának tisztázására, de jelentőségénél fogva a bíróság közrehatási tevékenységét mint az anyagi pervezetés alapelvi szintű megfogalmazását meg kell jeleníteni az alapelvek között.
A 7. §-hoz
A Javaslat tételesen meghatározza azokat az azonosító adatokat, amelyek természetes és nem természetes személy esetén a peres felek személyének kétséget kizáró azonosításához, a végrehajtáshoz szükségesek, illetve egyébként eljárásjogi szempontból lényegesek.
Az újításként bevezetett és szabályozott ellenkérelem-változtatás jogintézményének egységes értelmezése és alkalmazása érdekében a Javaslat új fogalomként definiálja az ellenkérelem-változtatást. Az ellenkérelem megváltoztatásának minősül – a bizonyítási eszközökkel kapcsolatos nyilatkozatokon kívül – az érdemi védekezés bármely tartalmi elemének módosítása vagy kiegészítése, azaz a tényállítás, a jogállítás és az elismerő, illetve nem vitató nyilatkozat megváltoztatása. A fogalom-meghatározás a viszontkeresettel, beszámítással szembeni ellenkérelem tekintetében is irányadó.
A Javaslat fenntartja a gazdálkodó szervezet fogalmát. Az összetett személyi kör miatt az absztrakt fogalomalkotásra a Javaslat nem tesz kísérletet, ugyanakkor fenntartja a Ptk. megalkotásával összefüggésben aktualizált, gyakorlati szempontból jól alkalmazható, tételes felsorolást adó fogalmat, amelyre számtalan ágazati norma utal. A személyi kör ugyanakkor kiegészül a külföldi székhelyű vállalat magyarországi fióktelepével, valamint a jogszabály alapján a költségvetési szervek gazdálkodására vonatkozó szabályokat alkalmazó egyéb jogi személlyel. Ez utóbbi kiegészítés az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezéseinek való megfelelést szolgálja.
A fogyasztó és vállalkozás fogalmat a Ptk. definiálja. Az illetékességi szabályok között indokolt használni e fogalmakat, azok anyagi jog által meghatározott tartalmának megfelelően, ezért a Javaslat az értelmező rendelkezések között elhelyezett utaló szabállyal írja elő a Ptk. definícióinak alkalmazását. A Javaslat a hozzátartozó fogalmát is a Ptk. definíciójára utalva határozza meg, az egységes fogalomhasználat érdekében.
A jogalap fogalmának meghatározása a jogi képviselővel eljáró fél jogállításával szembeni elvárás egységes értelmezését és alkalmazását szolgálja. A jogalap a keresettel, viszontkeresettel, beszámítással érvényesített igénynek, vagy az ezekkel szembeni ellenkérelemben perbe vitt anyagi jogi kifogásnak az anyagi jog valamely konkrét rendelkezésén nyugvó jogi alapja.
Jogalapnak az anyagi jog azon rendelkezése tekintendő, amely közvetlenül meghatározza azokat a törvényi tényállási elemeket, amelyek fennállása az érvényesített anyagi jogi jogosultságot, illetve joghatást keletkezteti és az igény támasztására feljogosít.
A jogi személyek alapításával és törvényes működésével kapcsolatos perek meghatározása a vonatkozó hatásköri szabály megfelelő értelmezése érdekében szükséges.
A keresetkiterjesztés fogalma a Javaslat szerint azokra az esetekre fog kiterjedni, amikor a kereset a – jogutódlás esetét kivéve – további felperes perbelépése, vagy további alperes perbevonása miatt egészül ki.
A keresettel érvényesített jog kifejezést a hatályos Pp. is használja, azt azonban nem definiálta. A keresettel érvényesített jog a kereset tárgya, vagyis azt az anyagi jog rendelkezései által biztosított alanyi jogosultságot jelenti, hogy valamely személynek valamilyen igény támasztására joga van.
A keresetváltoztatás fogalmát – annak definiálása nélkül – a hatályos Pp. is alkalmazza, de a jogalkalmazásban, jogirodalomban eltérő értelmezések mutatkoztak. E jogintézményt a Javaslat lényegesen megújítja, és tartalmilag egyértelműen kiterjeszti a kereset mindhárom lényeges elemére.
A Javaslat keresetváltoztatásnak minősíti a keresettel érvényesített jog, illetve jogállítás megváltoztatásán kívül a kereset alapjául szolgáló tények, valamint a kereseti kérelem megváltoztatását is. A megváltoztatás kifejezés egyaránt jelenti a korábban előadottak a módosítását, illetve a kiegészítését. A keresetváltoztatás fogalmát a viszontkereset és a beszámítás megváltoztatása tekintetében is alkalmazni kell.
A médiaszolgáltató és médiatartalom-szolgáltató fogalmára vonatkozó utaló szabályt a Javaslat a hatályos szabályozással egyezően fenntartja.
A hatályos Pp. egyaránt alkalmazza a jogi személy és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kifejezéseket, ugyanakkor a szabályozás egyszerűsítése és egységesítése érdekében a Javaslat bevezeti a nem természetes személy megjelölést, amely mindazon személyek gyűjtőfogalmaként funkcionál, amelyek nem minősülnek természetes személynek, ugyanakkor jogszabályi rendelkezés alapján perbeli jog- és cselekvőképességgel rendelkeznek.
A Javaslat meghatározza a személyi állapot eljárásjogi szabályozás szempontból irányadónak tekintendő fogalmát, mely a Javaslatban szabályozott perek tekintetében húzza meg annak határait, hogy a Javaslat mit tekint személyi állapot (státusz) körébe tartozó jogviszonyok alatt. Erre azért van szükség, mert a személyi állapotnak nincs általánosan elfogadott, pontosan definiált fogalma. Az 1950-es, 70- évek perjogi irodalma több helyen meghatározta a személyi állapot fogalmát. Beck Salamon meghatározását alapul véve személyi állapot (státusz) alatt azoknak a jogilag jelentős körülményeknek az összességét értjük, amelyek az embernek a személyi minőségét és személyi jellegű kapcsolatait határozzák meg, szemben vagyonjogi helyzetével (Beck Salamon: Magyar polgári eljárási jog, ELTE-ÁJK Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, 1957. 510. o.). Bacsó Ferenc és Szilbereky Jenő munkásságára építve Kengyel Miklós az alábbiak szerint határozta meg a személyi állapot fogalmát: az ember személyi minőségét és családi kapcsolatait meghatározó jogilag releváns tényezők összességét személyi állapotnak, vagy státusznak nevezzük (Kengyel Miklós: Polgári eljárásjog III. kötet, Pécs, 1993. 109. o.). A személyi állapot elkülönül az ember vagyonjogi helyzetétől, és az ember személyére, személyi minőségére, családi kapcsolataira vonatkozó elemeket, ezek összességét jelöli.
Nemzetközi normák, a Brüsszel IIa. rendelet (A Tanács 2201/2003/EK rendelete a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről) a Javaslatban foglaltaknál tágabban húzza meg a hatálya alá tartozó személyi állapottal kapcsolatos jogviszonyok körét (pl. szülői felelősség, melynek csak egyik eleme a szülői felügyelet).
A nemzetközi gyakorlatra általában is jellemző a személyi állapottal kapcsolatos jogviszonyok körének kifejezetten kiterjesztő, és nem szűkítő értelmezése, ezért mind a jogirodalmi, mind a nemzetközi joggyakorlat eredményeire tekintettel a Javaslat a személyi állapot kiterjesztő értelmezését fogadja el, amelybe beletartoznak azok a jogviszony, amelyek az ember személyi minőségét és családi kapcsolatait határozzák meg.
Meghatározásra kerül a vagyonjogi per fogalma a hatásköri szabályok megfelelő értelmezése érdekében. A Javaslat szerint vagyonjogi per az a per, amelyben az érvényesített igény a fél vagyoni jogain alapul vagy értéke pénzösszegben kifejezhető. A polgári jog ugyanis a felek személyi állapotát, személyiségi jogait és vagyoni viszonyait szabályozza. A vagyoni jogviszonyok tárgyában indított perek a vagyonjogi perek, amelyek hatására a felek vagyonában változás következhet be. A tisztán pénzkövetelés iránt indított perek mellett ide tartoznak azok a nem meghatározható pertárgyértékű kötelmi, dologi és öröklési jogi perek is, amelyek a felek vagyoni jogosultságait érintik.
A Ptk. kifejezetten különválasztja a törvényes és szervezeti képviselő fogalmát, erre tekintettel a perrendtartásban is kifejezetten rendelkezni szükséges a szervezeti képviselő képviseleti jogosultságáról. Perjogi szempontból ugyanakkor a két képviselői minőség között érdemben nem indokolt különbséget tenni, így annak érdekében, hogy ez a polgári per terminológiájában ne okozzon felesleges megkettőződést, a Javaslat az értelmező rendelkezések között a rövid megjelölés technikájának alkalmazásával úgy rendelkezik, hogy a törvényes képviselőre vonatkozó rendelkezéseket a szervezeti képviselőre is alkalmazni kell, azaz e törvény alkalmazásában törvényes képviselőnek minősül a szervezeti képviselő is.
A Javaslat értelmező rendelkezései között nem szerepel, de indokolt kitérni arra, hogy a Javaslat a szak fogalma alatt az osztott szerkezetű elsőfokú eljárás két elkülönülő fázisát, a perfelvételi szakot és érdemi tárgyalási szakot érti, míg a szakasz megjelölést a Javaslat a polgári per első-és másodfokú eljárási, illetve rendkívüli perorvoslati szakaszára alkalmazza.
A 8–11. §-hoz
A Javaslat a Bszi. 16. §-a szerinti négyszintű bírósági szervezetet alapul véve határozza meg – a hatályos Pp.-vel lényegében egyezően – az első- és másodfokon eljáró bíróságokat, a bíróság összetételét, a bíróság tagjainak jogait és kötelezettségeit. A Javaslat a bírósági titkár és ügyintéző eljárására vonatkozó korábbi szabályozáson sem változtat érdemben.
A 12. §-hoz
A bíró kizárására vonatkozó szabályozás a bíróság iránti bizalom megőrzését garantáló pártatlanság érvényesülését szolgálja. A kizárási okok (mind az abszolút, mind a relatív) tekintetében a Javaslat lényegében a hatályos Pp. szabályait tartja fenn. A volt házastársi kapcsolat már nem kizárási ok, figyelemmel arra, hogy e rokoni kapcsolat – konkrét ügyben – az elfogultság miatti kizárást alapozhatja meg. A perben tanúként meghallgatott személyek esetében a Javaslat a korábbi kettős szabályozást elhagyja, tekintettel arra, hogy a tanú meghallgatását értelemszerűen a meghallgatás elrendelése kell, hogy megelőzze. A szakértő ugyanakkor nem csak kirendelés alapján lehet érintett a perben. Ha magánszakértő szakvéleménye kerül felhasználásra, akkor indokolt e személy bíróként történő részvételét is kizárni az eljárásban. Új elemként jelenik meg a felsorolásban, hogy a per elintézéséből kizárt az a bíró is, aki a felek között közvetítőként járt el. Fontos, hogy bíróként, illetve bírósági titkárként az ügyben ne járhasson el olyan személy, aki a felek között korábban közvetítőként eljárt, hiszen a közvetítői eljárásban a közvetítő olyan információkhoz juthat, amelyeket a felek a perben nem kívánnak felhasználni, kizárólag a közvetítői eljárásra tekintettel osztanak meg egymással, illetve a közvetítővel. A közvetítői eljárást jellemző titoktartási alapelv sérülne e kizárási szabály hiányában. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy e kizárási szabály a hatályos szabályozásban már létezik, azt a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kztv.) 38/B. § (5) bekezdése rendezi. A bírósági közvetítés szerepének erősödése miatt ugyanakkor indokolt e szabályt a Pp.-ben megjeleníteni. A hozzátartozó fogalmát a Javaslat az anyagi jogra (Ptk.) utaló szabállyal határozza meg az értelmező rendelkezések között, ezért a továbbiakban a hozzátartozó fogalmába már a Pp. alkalmazásában sem fog beletartozni a jegyes, tekintettel arra, hogy ezt a hozzátartozói viszonyt sem a hatályos Ptk., sem más jogszabály nem határozza meg.
A 13. §-hoz
A rendes és rendkívüli perorvoslati eljárásokból – a korábbi szabályozástól eltérően, mely a jogorvoslat szintjéhez kötötten indokolatlan különbséget tett az eljárásban való részvétel és a határozat meghozatalában való részvétel között – mindazon bírák kizártak, akik a támadott határozat meghozatalát megelőző eljárásban részt vettek. A Javaslat nem tekinti kizárási oknak az eljárás elhúzódása miatti kifogás elbírálásában való részvételt. E kifogás elbírálása az ügy érdemét nem érintő intézkedés, ezért annak elbírálásában való részvétel a jogorvoslati eljárásban a pártatlanság sérelmével nem jár, figyelemmel arra is, hogy a kifogást elbíráló bíróság az elsőfokú bíróságot meghatározott eljárási cselekményre nem utasíthatja.
A 14. §-hoz
A gyakorlatban problémát okozott a bíróság kizárásának a kezelése azokban a perekben, melyekben a bíróság félként vett részt. Ilyenkor a bíróság kizárására egyes esetekben a hatályos Pp. 13. § a) pontja szerinti abszolút, más esetekben a 13. § (1) bekezdés e) pontja szerinti relatív ok miatt történt. A törvény e bizonytalanság kiküszöbölése érdekében – a bíróra vonatkozó kizárási okkal egyezően – abszolút kizárási okká teszi a bíróság perbeli jogviszonyban való érintettségét. A bíróság elnökével, illetve elnökhelyettesével szemben fennálló abszolút kizárási okok esetén a törvény fenntartja a bíróság kizárására vonatkozó korábbi szabályozást. Amennyiben az itt meghatározott kizárási okok a törvényszékkel vagy annak elnökével szemben állnak fenn, az nem csak a törvényszék, hanem értelemszerűen a törvényszék illetékességi területéhez tartozó, jogi személyiséggel nem rendelkező, járásbíróságok, közigazgatási és munkaügyi bíróság kizárását is eredményezi, mivel e bíróságok a törvényszék szervezeti egységei.
A 15. §-hoz
A bíró a kizárási okot értelemszerűen az ok pontos megjelölésével köteles bejelenteni. A törvény a relatív kizárási ok bejelentése esetén indokolási kötelezettséget ír elő a bíró számára, mivel a kizárás iránti bejelentés elintézése során a kizárási ok alaposságát minden esetben vizsgálni kell, függetlenül a bejelentő személyétől. Az elfogultságot megalapozó konkrét körülmények megjelölése a kizárás és kijelölés kérdésében döntő bíróságnak is nagyobb teret enged a döntés meghozatalának mérlegelésében, adott esetben megfelelő okot szolgáltathat a kizárási kérelem elutasításához, amely az ügy érdemi elbírálásának megkezdését vagy mielőbbi folytatását segítheti elő. A bírónak a saját kizárására irányuló alaptalan bejelentése a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségszegés, mely a fegyelmi felelősség megállapításához vezethet. Ugyanakkor a Javaslat a bejelentés elmulasztása miatti felelősség kimondását elhagyja, mivel a mulasztás ugyancsak a szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettség megszegése, melyért való fegyelmi és kártérítési felelősséget a Bjt. állapítja meg. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy a fél a kizárási okot kizárólag az adott (első- vagy másodfokú) eljárási szakasz folyamatban léte alatt jelentheti be, míg a relatív kizárási ok bejelentésére vonatkozó további korlátozásokat változatlanul fenntartja.
A 16–19. §-hoz
A Javaslat a bíró számára – a korábbi szabályozástól eltérően – nem teszi lehetővé a kizárásához (mellőzéséhez) való hozzájárulást, ha a fél által bejelentett kizárási ok valóságát tagadja (leggyakrabban: „nem vagyok elfogult, de a mellőzésemhez hozzájárulok”). Ezért a kizárás iránti kérelem csak abban az esetben bírálható el igazgatási ügykörben, ha a bíró a kizárási okot maga jelentette be, vagy a fél által bejelentett kizárási ok fennálltát elismeri.
A kizárási kérelem határozattal történő elbírálásának, valamint a kizárási kérelemmel érintett bíró eljárásban való részvételének további szabályai tartalmuk lényegét tekintve változatlanok. A szabályozás ugyanakkor annyiban pontosításra kerül, hogy ha a kizárás kérdését igazgatási ügykörben nem intézik el, a kizárás tárgyában egyesbíró vonatkozásában ugyanannak a bíróságnak ugyanazon a fokon eljáró másik egyesbírája, a tanács elnöke vagy tagja esetén másik tanácsa határoz. A Javaslat az alaptalan bejelentések visszaszorítása érdekében a bíróság számára nem ad mérlegelési lehetőséget, a pénzbírság kiszabását kötelezővé teszi a nyilvánvalóan alaptalan vagy ismételten alaptalanul bejelentett kizárási kérelem esetén, mert az alaptalan bejelentések adott esetben hozzájárulnak az eljárás szükségtelen elhúzódásához.
A 20. §-hoz
A Javaslat Kormány által elfogadott koncepciója az egységes peres eljárási rend megalkotását tűzte ki célul. Az egységes perrendet professzionális eljárási szabályrendszerként modellezi, és ehhez képest határozza meg azokat a törvényi szituációkat, amikor egyszerűbb, engedőbb eljárást lehetővé tevő eltérésre van mód. A Javaslat ilyen elvi-dogmatikai alapokból kiindulva határozza meg az általános hatáskörű elsőfokú bíróságként a törvényszéket. Az általános hatáskör törvényszékre telepítése adja ugyanis az alapfeltételét egy egységes, professzionális törvényszéki perrend megalkotásának, és egy az eltérésekre csak konkrétan szabályozott körben lehetőséget adó járásbírósági eljárási rend kialakításának. Alapvető ellentmondás keletkezne ugyanis abból, ha az új polgári perrendtartás az eljárási jogintézményeket a törvényszéki eljárásra modellezné, ugyanakkor – ezzel szemben – az általános hatáskör telepítésénél a törvényszéknek biztosítana kivételes hatáskört, míg az általános hatáskörű bíróság a kivételekre épülő szabályok alapján eljáró járásbíróság lenne.
Az a szempont is e változtatás mellett szól, hogy a törvényszék szakmai súlya adott megyén belül meghatározó. A törvényszékek mellett működnek a kollégiumok, amelyek a joggyakorlat szakmai koordináló fórumai. A szűkebb szakmai feladatokon kívül az igazgatási funkciók sem azért vannak a törvényszékhez telepítve, mert a törvényszék a jogi személy, hanem fordítva: azért a törvényszék a jogi személy, mert a megyén belül centrális szerepet tölt be az ítélkezésben és az igazgatásban egyaránt.
A polgári eljárásjogi kodifikáció a négyszintű bírósági szervezetből indul ki. A kodifikáció feladata a négyszintű bírósági szervezeten belül az ügycsoportok optimális felosztása, az egyes bírósági szintek funkciójának megfelelő tartalmi munkamegosztás, a hatásköri és illetékességi szabályozás eszközeivel. Az egységes peres eljárás és az általános hatáskör törvényszékre modellezése elvi tisztasággal fejezi ki a négyszintű bírósági szervezet lényegét:
a tiszta fellebbezési bírósági funkciót betöltő ítélőtáblákhoz általános hatáskörű elsőfokú bíróságként a törvényszékek illenek.
Azokban az európai országokban, ahol két bírósági bemeneti szint áll nyitva a magánjogi jogviták tekintetében, az általános hatáskör magasabb (második) bírósági szervezeti szintre telepítése a külföldi megoldásokat tekintve is gyakorinak tekinthető, és jól működő rendszer. Európában, pl. Németországban, Ausztriában, Görögországban, Luxemburgban, Franciaországban, Olaszországban a magasabb szervezeti szinten álló bíróság rendelkezik általános hatáskörrel.
Az általános hatáskör törvényszékre telepítése a magyar eljárásjogtól sem idegen, megfelel az eljárásjogi tradícióknak. A négyszintű bírósági rendszernek ugyanis Magyarországon komoly hagyományai vannak, amelyeket a második világháborút követő történelmi események szakítottak meg. Az eljárásjogi kodifikáció aktuális feladata, hogy a négyszintű bírósági rendszert korszerű módon töltse meg tartalommal és biztosítsa megfelelő és hatékony működtetését.
Az általános hatáskörű bírósághoz képest a másik bemeneti szint hatáskörébe tartozó ügytípusok tételes felsorolással határozhatók meg. A hatályos Pp. logikája szerint az általános hatáskörű elsőfokú bíróságok a járásbíróságok, ezért a hatályos Pp. 23. § (1) bekezdése a törvényszék hatáskörébe tartozó ügyeket a)–o) pontok között sorolja fel, és ezen belül is további altípusok szerepelnek, összesen 20 ügytípus. A hatásköri felsorolás nem tartalmazza azokat a speciális ügyeket, amelyeket külön törvények sorolnak a törvényszék hatáskörébe.
A Javaslat a hatásköri megosztást fordított logikai rendben szabályozza úgy, hogy a törvényszék az általános hatáskörű elsőfokú bíróság. Ebből következik, hogy a törvényszék hatáskörébe tartoznak mindazok a perek, amelyek elbírálását törvény nem utalja a járásbíróság hatáskörébe.
A járásbíróság hatáskörébe tartoznak azok a vagyonjogi perek, amelyek tárgyának értéke nem meghatározható vagy a harmincmillió forintot nem haladja meg. E főszabály alól a konkrét kivételek taxatíve meghatározásra kerülnek. Abban a kérdésben, hogy mely perek sorolandók a „vagyonjogi per” hatálya alá, az értelmező rendelkezések között elhelyezett meghatározás nyújt támpontot.
Ez alapján vagyonjogi per az a per, amelyben az érvényesített igény a fél vagyoni jogain alapul vagy értéke pénzösszegben kifejezhető. A polgári jog a felek személyi állapotát, személyiségi jogait és vagyoni viszonyait szabályozza. A vagyoni jogviszonyok tárgyában indított perek a vagyonjogi perek, amelyek hatására a felek vagyonában változás következhet be. A tisztán pénzkövetelés iránt indított perek mellett tehát ide tartoznak azok a nem meghatározható pertárgyértékű kötelmi, dologi és öröklési jogi perek is, amelyek a felek vagyoni jogosultságait érintik.
A Javaslat szerint a vagyonjogi perek tárgyának értékhatára a hatályos Pp.-vel egyező összeghatár szerint kerül meghatározásra; a beszerzett ügyforgalmi adatok szerint e tekintetben változtatás a jelen helyzetben nem indokolt. Érdemes ugyanakkor utalni arra, hogy az értékhatár változtatása – mint a megfelelő finomhangolás eszköze – a jövőben is alkalmas lehet a törvényszék és a járásbíróság közötti, érkező ügymennyiségtől függő munkamegosztás alakítására. Az értékhatár meghatározása során elsősorban nem az ügyek bonyolultsága az eligazító szempont, ugyanis az ügy jogi megítélésének nehézségi foka és a pertárgy értékének nagysága között nincs közvetlen összefüggés, azaz a magasabb perértékű ügy nem szükségképpen bonyolultabb. Másfelől viszont figyelembe kell venni azt is, hogy a peres felek szempontjából a magasabb perértékű ügy akkor is nagyobb téttel bír, ha szakmai szempontból egyébként az ügy jogi megítélése egyszerűbb.
Célszerű a törvényszéki hatáskör változatlan fenntartása azokban a személyiségi jog megsértése miatt indult perekben, amelyekben felróhatóságtól független (objektív), nem vagyonjogi szankciók alkalmazását kérik (például jogsértés megtörténtének bírósági megállapítása, jogsértő eltiltása további jogsértéstől). Az önállóan érvényesített sérelemdíj és a személyiségi jog megsértéséből eredő kizárólag vagyonjogi (például kártérítés) igény iránt előterjesztett keresetek elbírálását azonban indokolt a járásbíróság hatáskörébe utalni. A személyiségi jogi perek vonatkozásában törvényszéki hatáskört indokoló specialitás ugyanis elsősorban a személyiségi jog megsértésének objektív, nem vagyonjogi szankcióival összefüggésben nyilvánul meg. Az objektív szankciók jellemzően [a vagyoni előny átengedésének kivételével (Ptk. 2:51. § (1) bekezdés e) pont)] nem vagyonjogi igény érvényesítését szolgálják, e pereknek számos olyan eljárásjogi sajátossága van, amely speciális szakértelmet igényelhet. Ehhez képest a kizárólag fizetési kötelezettséget eredményező szankció alkalmazása iránti igény jellemzően klasszikus vagyonjogi per keretei között vizsgálható, eljárásjogi sajátosságok nélkül.
A személyiségi jogok megsértése miatt indult perekre vonatkozó – a hatályos Pp.-ben rögzített – hatásköri szabály bírósági jogértelmezéssel is alakított lényeges tartalmán tehát nem célszerű változtatni, mert a változtatás egyrészt a korábban kifejtett indokokra tekintettel nem célszerű, másrészt az ügyek különböző szintű bíróságok közötti eloszlásában is jelentős átrendeződést indítana meg, ami aránytalan hangsúlyeltolódást eredményezne az egyes bírósági szintekhez igazodó ügyérkezés, valamint az ehhez kapcsolódó munkateher szempontjából is.
A Javaslat hatásköri szabályozása ennek megfelelően külön nem nevesíti a személyiségi jogok érvényesítése iránt indított pereket. A főszabály ugyanis az, hogy a törvényszék hatáskörébe tartoznak mindazok a perek, amelyek elbírálását törvény nem utalja a járásbíróság hatáskörébe. E főszabályból következően a személyiségi jog megsértése miatt indított nem vagyonjogi perek a törvényszék hatáskörébe tartoznak, míg a kizárólag vagyonjogi igény (pénzkövetelés) érvényesítése iránt indított perek a pertárgyértéktől függően tartoznak a járásbíróság, illetve a törvényszék hatáskörébe, tekintettel arra, hogy a járásbíróság bírálja el a hatásköri szabályozás alapján azokat a tisztán vagyonjogi pereket, amelyek tárgyának értéke a harmincmillió forintot nem haladja meg. Ha pedig a perben egyszerre érvényesítenek nem vagyonjogi és harmincmillió forint alatti vagyonjogi igényt, úgy a per a törvényszék hatáskörébe tartozik, tekintettel arra, hogy ha valamelyik kereseti kérelem elbírálására a törvényszéknek van hatásköre, a per a törvényszék hatáskörébe tartozik.
A tisztességtelen szerződési feltételek érvénytelensége tárgyában indított pereket indokolatlan kiemelni az érvénytelenségi perek közül. A tisztességtelen kikötésen kívül számos más érvénytelenségi okot ismer a Ptk., amelyek adott esetben súlyosabb megítélés alá is eshetnek (jogszabályba, nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző szerződés), ezen túlmenően az érvénytelenségi jogkövetkezmények levonása tekintetében sincs lényeges minőségi eltérés az érvénytelenségi okok között. A felek a tapasztalatok szerint gyakran hivatkoznak az érvénytelenség jogkövetkezményeinek levonása érdekében több érvénytelenségi okra, ezek közül egynek – a tisztességtelen kikötésnek – a törvényszék, míg a többi érvénytelenségi oknak a járásbíróság hatáskörébe utalása a hatásköri ütközések folytán számos esetben eljárásjogi problémát okozott. A tisztességtelen kikötés miatti kifogást a hatályos Pp. szerint a járásbíróság bírálhatja el, viszontkeresetként ugyanakkor csak a törvényszék. A Javaslat a felemás helyzetet megszünteti, az érvénytelenségi perek – ideértve a tisztességtelen szerződési kikötéseket is – értékhatártól függően tartoznak a járásbíróság, illetve a törvényszék hatáskörébe. A közérdekű kereset elbírálására ugyanakkor – a tisztességtelen általános szerződési feltétellel kapcsolatban is (Ptk. 6:105. §) – a törvényszék rendelkezik általános hatáskörrel.
A Javaslat indokolatlannak tartja a törvényszék hatáskörének fenntartását a nemzetközi árufuvarozásai vagy szállítmányozási szerződéssel kapcsolatos perekben, arra is figyelemmel, hogy a belföldi fuvarozási és szállítmányozási perek a járásbíróság hatáskörébe tartoznak. Az egységesség elvéből következik, hogy a nemzetközi árufuvarozással és szállítmányozással kapcsolatos perek ne legyenek elválasztva a belfölditől, és a pertárgy értékétől függően tartozzanak járásbírósági vagy törvényszéki hatáskörbe.
Nem hozhatók fel anyagi jogi szakmai érvek amellett sem, hogy az értékpapírból származó jogviszonnyal kapcsolatos perek – a pertárgy értékétől függetlenül – a törvényszék hatáskörébe tartozzanak. Az értékpapírból származó jogviszonnyal kapcsolatos perek túlnyomórészt a Ptk.-nak a szerződésekre, így az adásvételi, megbízási, bizományi szerződésre vonatkozó szabályainak az alkalmazását kívánják meg, amely speciális ismereteket nem igényel. Az értékpapírokra vonatkozó alapvető rendelkezéseket egyebekben a Ptk. tartalmazza, az e jogviszonnyal kapcsolatos perek elbírálására a járásbíróság a megfelelő szakismeretekkel rendelkezik.
A szellemi alkotásokkal kapcsolatos szerzői jogi, szomszédos jogi és iparjogvédelmi perek speciális, különös szakmai felkészültséget igénylő anyagi jogi szabályozás alá esnek, ezért változatlanul indokolt – a pertárgy értékétől függetlenül – a törvényszéki hatáskör fenntartása. A szerzői jogi perek közül a közös jogkezelés körébe tartozó jogok és díjigények érvényesítése iránt indított perek ugyan rendszerint egyszerű tényállású és megítélésű perek, az egységesség elvéből adódóan azonban a szerzői jogi perek megbontása és külön hatásköri felosztása indokolatlan. Megjegyzendő, hogy a szomszédos jogi perek a szerzői jogi perek tág kategóriájába tartoznak.
A Ptk. a szerződésen kívüli kártérítési felelősség egyes esetei között a közhatalom gyakorlásával okozott kárért való felelősséget is szabályozza, idetartozik – a közigazgatási jogkörben okozott kárfelelősség mellett – a bírósági jogkörben okozott kárért való felelősség is. A közhatalom gyakorlásával okozott kárért való felelősség vitathatatlanul magánjogi jogviszony, amelyet ennek megfelelően a Ptk. szabályoz. A közhatalmi jogkörben okozott károk megtérítése, illetve az e tárgykörrel szorosan összefüggő sérelemdíj megfizetése iránt indított perek törvényszéki hatáskörbe utalása ezért a pertárgy értékétől függetlenül, változatlanul indokolt.
A személyi állapotot érintő perek változatlanul a pertárgy értékétől függetlenül a járásbíróság hatáskörébe tartoznak, mint ahogy a végrehajtási perek is speciális, külön szabályozás hatálya alá tartoznak.
Ágazati törvények meghatározott ügyekben számos esetben előírják a törvényszék hatáskörét, mint például a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény, vagy a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény. Az új polgári perrendtartásban mindezekre kitérni a törvényszék általános elsőfokú hatásköre folytán nem szükséges. Ugyanezen okból szükségtelen a cégperek nevesítése. Indokolt ugyanakkor a jogi személyek és tagjaik, valamint a tagok egymás közötti tagsági jogviszonyon alapuló vagyonjogi pereinek; illetve a jogi személyek alapításával és törvényes működésével kapcsolatos vagyonjogi pereknek a járásbírósági hatáskör alóli kivételként történő nevesítése, mert ezek a perek tárgyuknál fogva – értékhatártól függetlenül –, a többi cégperrel együtt továbbra is a törvényszék általános hatáskörébe tartoznak. A jogi személyek alapításával és törvényes működésével kapcsolatos perek felsorolása – a hatásköri szabály megfelelő alkalmazása érdekében – az értelmező rendelkezések között került elhelyezésre.
A Javaslat szabályozási rendszerére tekintettel az ágazati törvénynek adott esetben majd azt kell kimondania, hogy a per a járásbíróság – és nem a törvényszék – hatáskörébe tartozik. A törvényszék általános hatáskörének a rögzítését az újabb jogszabályalkotással megjelenő, illetve atipikus keresetek is indokolják, amelyek rendszerint új jogalkalmazási problémákat és jogértelmezési kérdéseket vetnek fel. Ezek az új rendszer alapján automatikusan törvényszéki hatáskörbe kerülnek, hacsak a jogalkotó azokat nem utalja kifejezetten a járásbíróság hatáskörébe. Ezáltal valósítható meg hatékonyabban az egységes jogértelmezés is.
A hatályos Pp. 23. § (2) bekezdésével összefüggésben, a joggyakorlatban számos jogértelmezési bizonytalanság merült fel. A Kúria 1/2013. (VI. 17.) PK vélemény 2. pontjához fűzött indokolás ezzel kapcsolatosan a következőket tartalmazza: „A Pp. 23. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha valamelyik pertársra a törvényszéknek van hatásköre, a per a törvényszék hatáskörébe tartozik. Ugyanakkor a tárgyi keresethalmazat esetében ilyen törvényi rendelkezés nincs. A bírói gyakorlat analógiaként a tárgyi keresethalmazat esetén is alkalmazta az említett szabályt, de ezzel ellentétes álláspont is kialakult a gyakorlatban, amely azon alapult, hogy ha az elsődleges kereseti kérelem a járásbíróság hatáskörébe tartozik, úgy azt a járásbíróságnak kell letárgyalnia, figyelemmel arra, hogy az eshetőlegesen előterjesztett további kereseti kérelem tárgyalására esetleg nem is fog sor kerülni. Az érvénytelenségi perekben felmerülő eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 3. b. pontja szerint vagylagos vagy eshetőleges kereseti (viszontkereseti) kérelem esetében a bíróságnak a hatásköri és illetékességi szabályokat az adott, vizsgált kérelem vonatkozásában kell alkalmaznia. A PK véleményben foglaltak ellenére a bírói gyakorlat egységessége nem állt helyre, mert a PK véleményben kifejtett jogi álláspontot – különböző érvek alapján – sokan vitatták és az ott további jogalkalmazási kérdéseket is felvetett. A Javaslat a joggyakorlati bizonytalanság megszüntetése érdekében rendelkezik úgy, ha valamelyik pertársra vagy kereseti kérelem elbírálására a törvényszéknek van hatásköre, a per egységesen a törvényszék hatáskörébe tartozik, feltéve, hogy a pertársaság vagy a keresethalmazat a – Javaslatban szereplő – speciális törvényi rendelkezések alapján megengedett.
A 21. §-hoz
A pertárgy értékének számos eljárási jogintézmény (illeték, ügyvédi munkadíj, pénzbírság) szempontjából meghatározó jelentősége van. A perrendben szabályozott jogintézmények közül elsőként és alapvetően a hatáskörre van kihatása, ezért a Javaslat a pertárgyérték számítására és meghatározására vonatkozó rendelkezéseket a Pp.-vel egyezően a hatáskörre vonatkozó szabályok közt helyezi el.
A Javaslat az (1) bekezdésben a számítás általános szabályát rögzíti. Lényegében nem változtat a Pp. rendelkezésén, amely valamennyi kereseti kérelem fajta esetében alkalmazható és kifejezi, hogy a számításnál alapvetően az igény tényleges értéke az irányadó, de csak az érvényesített mértékig.
A (2) bekezdés a számítás különös szabályait tartalmazza. A Javaslat az (1) bekezdésben rögzítetteket törvényi úton értelmezi, mivel a felsorolt esetekben a per tárgyának a sajátossága okán – pl. pénzkövetelés hiányában – nem feltétlenül lehet egy kétséget kizáró, egyértelmű értéket meghatározni.
Az a) és b) pontokban az egyes megállapítási és jogalakítási kereseti kérelmek esetére a bírói gyakorlatban kimunkált elvet ülteti át a jogszabályba. A szabály megfogalmazásából következően nem az a) pontot, hanem a perérték számítás általános szabályát kell alkalmazni akkor, ha a kereseti kérelem nem megállapításra, hanem – a szerződés érvénytelenségének vagy éppen hatálytalanságának a jogkövetkezményeként – marasztalásra irányul.
A dologi jogi perek jellemző sajátossága a pénzben kifejezhető értékű követelések érvényesítésének a hiánya, így a számítási segítségre szükség van. A Javaslat ezért változatlan tartalommal fenntartja a vonatkozó hatályos szabályt.
A Javaslat – szövegezésbeli egyszerűsítés mellett – ugyancsak átveszi a követelés biztosítása iránti perekre vonatkozó hatályos rendelkezést és a bírói gyakorlatot átemelve, egyező szabályozási logika mentén két pertípus, a fedezetelvonó szerződés hatálytalanságára alapított per, és a végrehajtási igényper szabályait külön is rögzíti. Ezeknél a szabályozást indokoló probléma ugyanaz: a per tárgyának az értékeként két érték is szóba jöhetne. Ezek közül mindig a kisebb a számítás alapja, mivel az érvényesített igényt megalapító anyagi jogi szabályokból következően az igény tényleges értékének ez felel meg.
A végrehajtás megszüntetése iránti per esetében is több értéket lehetne alapul venni: annak a követelésnek az értékét, amelyre vonatkozóan a végrehajtást elrendelték, vagy annak a követelésnek az értékét, amely behajtására a végrehajtás folyik. A Javaslat a Pp.-nek megfelelően ez utóbbit tekinti a számítás alapjának, hiszen e perben már nemcsak a követelés, hanem a végrehajtás léte is vitás. A végrehajtás korlátozása iránti perekre mindezek irányadóak azzal, hogy a keresetben érvényesített igény csak a végrehajtás egy részét érinti, így a pertárgyérték számítás kiindulópontja is csak a végrehajtási összeg vitatott része lehet.
A Javaslat a számadási perekre irányadó hatályos szabályokat nem veszi át, mivel a megállapításra irányuló kereseti kérelem szabályaiból is elhagyja a számadási perekre vonatkozó sajátos rendelkezéseket. A számadási perek tárgyának az értékét az általános számítási szabály alapján kell megállapítani.
Az új szabályozás a (3) bekezdésben egyrészt szintén a számítási nehézségek, másrészt a hatáskör befolyásolása miatt a ténylegesen megállapítható értéktől független, fiktív értéket rögzít, méghozzá egy időtartam meghatározásával. Az a) és b) pontokban megjelölt pertípusok esetében közös jellemző ugyanis, hogy a kereset tárgyául szolgáló jogviszonyban a szolgáltatási kötelezettség nem egyszer, hanem időközönként visszatérően és előre meg nem határozható ideig áll fenn. A külön szabály létét az a) pont értelmében ez esetben is csak az indokolja, ha le nem járt szolgáltatást követelnek. Lejárt követelés esetén ugyanis az érték kiszámítható, tehát ilyenkor a számítás általános szabálya az irányadó. Ugyanígy, ha a perben jövőben lejáró, de egy meghatározott ideig járó szolgáltatást követelnek, úgy a perértéknek az általános szabályok alapján a jövőben még teljesítendő szolgáltatások összértéke minősül.
A Javaslat szabálya a megfogalmazásából következően alkalmazandó akkor is, ha a per tárgya szolgáltatás felemelése vagy leszállítása. Ilyenkor az egy évi értéket csak az eredeti és a felemelni, illetve leszállítani kívánt szolgáltatás különbözete, tehát csak azon rész alapján kell megállapítani, amely iránt pert indítottak.
A b) pont azt az esetet szabályozza, amikor a kereseti kérelem nem a szolgáltatás követelésére vagy éppen felemelésére, leszállítására irányul, hanem magára a jogviszonyra. A kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értéke ilyenkor is csak egy időtartam hozzárendelésével számítható ki.
A Javaslat a kamat– és egyéb járulékkövetelések a perértékbe történő beszámíthatósága tekintetében fenntartja a hatályos rendelkezéseket. A kamat vagy más járulék tehát a pertárgyérték számítás szempontjából csak akkor bír értékkel, ha a maga a kamat vagy egyéb járulék minősül a per fő tárgyának.
A pertárgyérték a hatáskörre gyakorolt hatását alapul véve lényegében a jelenlegi szabályoknak, illetve a kialakult bírói gyakorlatnak megfelelően rendezi a pertárgyérték számítást akkor, ha a perben a valódi, illetve látszólagos tárgyi keresethalmazatot terjesztenek elő. Valódi tárgyi keresethalmazat esetén valamennyi érvényesített követelés vagy jog értékét össze kell adni, látszólagos tárgyi keresethalmazat esetén viszont csak a legnagyobb értékű kereset minősül a számítás alapjának. A Pp. a 25. § (1) bekezdésében indokolatlanul biztosít a pertárgyérték szabályai között a félnek vagylagos felhatalmazottságot, ezért a Javaslat a rendelkezést nem tartja fenn.
A 22. §-hoz
A Javaslat átveszi a pertárgyérték meghatározásának hatályos szabályait. Új, a meghatározást segítő rendelkezésként, a hatásköri és a keresetlevél tartalmi elemeit meghatározó szabályokkal összhangban előírja, hogy a pertárgyértéket az igényérvényesítés időpontja szerinti értéken kell megjelölni. Rendelkezik arról is, hogy az értéket Magyarország hivatalos pénznemében, tehát forintban kell megjelölni figyelemmel arra, hogy a forint azon jogintézmények szabályozási alapja is, amelyekre a per tárgyának az értéke hatással van.
A 23. és 24. §-hoz
A bíróság hatáskörének megállapításánál a per tárgyának értékére továbbra is a keresetlevél beadásának időpontja irányadó.
A Javaslat szerint, ha a hatáskör a per tárgyának értékétől függ, az írásbeli ellenkérelem előterjesztését követően nem vehető figyelembe a hatáskör hiánya.
Az önálló közigazgatási perrendtartás megalkotására tekintettel rendezni kell a közigazgatási és az új Pp. hatálya alá tartozó ügyekben eljáró bíróságok döntéseinek egymáshoz való viszonyát. Erre tekintettel kerül rögzítésre, hogy ha a közigazgatási ügyben eljáró bíróság saját hatáskörét állapítja meg, e döntése a „polgári” ügyben eljáró bíróságot köti. E rendelkezésből következik, hogy ha a közigazgatási ügyben eljáró bíróság előtt az ügy folyamatban van és a közigazgatási ügyben eljáró bíróság saját hatáskörének hiányát meg nem állapítva eljár, akkor függetlenül attól, hogy ugyanabban az ügyben a „polgári” ügyben eljáró bíróság előtt mikor indult meg az eljárás – a közigazgatási peres eljárás megindítását megelőzően, vagy azt követően – a polgári peres eljárást hivatalból meg kell szüntetni. Az erre vonatkozó rendelkezés az eljárás hivatalból történő megszüntetésével kapcsolatos okok között kerül meghatározásra. Itt indokolt ugyanakkor utalni arra is, hogy ha a közigazgatási peres eljárás nincs folyamatban, de a polgári ügyben eljáró bíróság úgy ítéli meg, hogy az előtte folyamatban lévő ügy a közigazgatási ügyben eljáró bíróság hatáskörébe tartozik, akkor az eljárás megszüntetésével egyidejűleg az ügy iratainak a közigazgatási ügyben eljáró bírósághoz történő áttételéről is rendelkezik. Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy párhuzamosan folyamatban lévő eljárások esetén a polgári eljárás – áttétel mellőzésével történő – megszüntetésének van helye, míg közigazgatási eljárás hiányában az ügy áttételének is. Ez utóbbi esetben hatásköri összeütközés esetén, vagyis akkor, ha a közigazgatási ügyben eljáró bíróság is hatáskörének hiányát állapítaná meg, az eljáró bíróság kijelölésére kerülhet sor a Kúria előtti eljárásban, amelyre a közigazgatási perrendtartás speciális rendelkezései vonatkoznak.
Itt kerül rögzítésre az a speciális rendelkezés is, hogy a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény érvényesíthetőségének feltétele, hogy a közigazgatási ügyben eljáró bíróság a jogsértést jogerősen megállapítsa, feltéve, hogy a közigazgatási bírói út biztosított. A közhatalom gyakorlásával okozott kárigény elbírálása tehát ezekben az esetekben – közigazgatási jogkörben okozott kár – is a polgári ügyben eljáró bíróság hatáskörébe tartozik, ugyanakkor a polgári ügyben eljáró bíróságot nem csupán köti a közigazgatási ügyben eljáró bíróság döntése, hanem a közigazgatási ügyben eljáró bíróság közigazgatási tevékenység jogszerűségének kérdésében hozott döntése előfeltétele a kárigény érvényesíthetőségének. Ennek hiányában nem az eljárás felfüggesztésének, hanem a keresetlevél visszautasításának van helye. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a közigazgatási ügyben eljáró bíróság keresetet elutasító ítélete önmagában nem akadálya a kárigény érvényesítésének. Előfordulhat ugyanis, hogy a közigazgatási ügyben eljáró bíróság megállapítja a jogsértést, de elutasítja a keresetet, ha a megállapított jogsértés nem hatott ki az ügy érdemére. Az ítéletben ilyen módon megállapított jogsértés is megalapozhat kártérítési igényt.
A 25. §-hoz
A hagyományos perjogi gyakorlathoz igazodva, továbbra is főszabály az illetékesség alperes lakóhelyéhez (székhelyéhez, stb.) kötése azzal, hogy a felperesnek azokban a jogvitákban, ahol a jogalkotó valamilyen elismert érdek folytán az igénye érvényesítését vagylagos illetékességi szabályokkal segíti elő, választási lehetőséget kell biztosítani. A kisegítő illetékességi szabályok fenntartása is indokolt.
Az alperes továbbra is kérheti, hogy a pert – ha az a lakóhely szerinti bíróságtól eltér – a munkahelye szerinti bíróság folytassa le, ugyanakkor elvárható az alperestől, hogy ezt az igényét még az írásbeli előkészítés folyamán, a tárgyalás kitűzését megelőzően, írásbeli ellenkérelmében terjessze elő. Jellemzően az alperes akkor kéri, ha a perrel összefüggő bizonyítás is egyszerűbben folytatható a munkahely bírósága előtt.
A Javaslat fenntartja a hatályos Pp. 30. § (1) bekezdésének szabályát azzal a pontosítással, hogy a nem természetes személyek elleni perekben az általános illetékességet a nem természetes személy székhelye és az a hely is megalapozza, ahol a jogvitában érintett ügyben eljáró, képviseletére hivatott szerv, szervezeti egység a működését kifejti. Ez esetben ugyanis nem állandó képviseleti megbízásról van szó, hanem arról, hogy a nem természetes személyek egyes szervezeti egységei, illetve azok vezetői a szervezeti egység működése körében a nem természetes személy képviselőjeként járhatnak el, és ez esetben az illetékességet megalapozza az ilyen szervezeti egység működési helye (a szervezeti egységeknek általában nincs székhelyük), ha ezek a szervezeti egységek jártak el a tényállás szerinti ügyben. Ez a szabály a pereknek az ország egész területén való egyenletesebb elosztását segíti, ezért kisegítő szabályként alkalmazása indokolt. A jogvitában érintett ügyre utalás megfelel a bírói gyakorlatnak, mivel nyilvánvalóan nem alapozhatja meg az illetékességet önmagában az, ha az alperesi nem természetes személynek egy adott helyen van egy irodája; szükséges, hogy az kötődjön a per tárgyává tett jogviszonyhoz.
Nem szükséges a hatályos Pp. 29. § (4) bekezdésének fenntartása. Egyrészt ritkán kerül alkalmazásra, másrészt amennyiben az alperes ismeretlen helyen tartózkodik és utóbb a címe ismertté válik, akkor a szabályszerű kézbesítés mellett ennek az oka általában az alperes érdekkörében jelentkező körülmény, amelyre hivatkozva nem támogatható – a perhatékonyság érvényesülésével szemben – akár a per későbbi szakaszában történő áttétel.
A hatályos Pp. 30/A. §-ának fenntartása nem indokolt, a fogyasztókra vonatkozó speciális illetékességi szabályok hivatottak biztosítani a megfelelő fogyasztói igényérvényesítést.
A 26. §-hoz
A vállalkozás által fogyasztóval szemben, szerződéses jogviszonyból származó igény érvényesítése iránt indított perre az alperes belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes. Ez a speciális illetékességi szabály kettős célt szolgál. Egyrészt a gyengébb félnek tekintett fogyasztó érdekeit szolgálja azáltal, hogy a vele szemben indított per lefolytatására a lakóhelye szerint illetékes bíróságon kerüljön sor. Másrészt arra is alkalmas, hogy a Budapestre és környékére koncentrálódó ügyterhet (ami a felperesi kör székhelyéhez igazodó illetékességi kikötésekből adódik) jobban szétterítse, gyorsítva egyúttal e perek elintézésének időtartamát is. A kevesebb ügyet tárgyaló bíróságok gyorsabban tudják elintézni ezeket az ügyeket, például sűrűbben tudják a folytatólagos tárgyalásokat kitűzni. Nem elegendő ugyanakkor a lakóhelyhez kötni a kizárólagos illetékességet, kisegítő szabályok alkalmazása is szükséges annak esetére, ha az alperesnek nincs lakóhelye, tartózkodási helye. A lakóhely megléte tehát esetleges, szemben azzal, ha konkrét bíróság van megjelölve kizárólagosan illetékes bíróságként. A Javaslatban használt vállalkozás és fogyasztó fogalom a Ptk. fogalomhasználatához igazodik, az ezzel kapcsolatos utaló szabályok az értelmező rendelkezések között kerültek elhelyezésre.
Kizárólagos illetékességi szabály vonatkozik azokra az esetekre is, amikor a károsult közvetlenül a károkozó biztosítójával szemben érvényesíti igényét felelősségbiztosítási szerződéssel összefüggő törvényi rendelkezés alapján. Ennek tipikus esete, amikor a gépjárműkárral, vagy gépjárműhasználattal összefüggő balesettel kapcsolatos igények kerülnek a biztosítóval szemben érvényesítésre. A hatályos szabályozás alapján ilyenkor az illetékességet főszabály szerint a biztosító székhelye határozza meg. Mivel a biztosító társaságok nagy részének a székhelye a központi régióban (Budapest és Pest Megye) található, ezeket a pereket szinte kizárólag a központi régió bíróságai tárgyalják le a vidéki károsultak vonatkozásában. Ez a helyzet egyrészt indokolatlanul növeli az ügyterhet az amúgy is leterhelt régióban, de egyéb indokolatlan problémákat is szül, amelyeknek orvoslása mindenképpen indokolt. A károsultnak Budapestre kell utaznia a tárgyalásra, ami egyrészt utazási költséget keletkeztet, másrészt személyi sérülés esetén további nehézségekkel jár (személyi sérülést okozó balesettel kapcsolatos kártérítési igények). A károkozásra jellemzően a károsult lakóhelyének régiójában kerül sor, így a káresemény tanúi is jellemzően vidéken élnek, így nekik is, akár többször Budapestre kell utazniuk (utazási költség, kiesett munkaidő stb.). Gépjárműkár esetén a sérült gépjármű is vidéken van, sok esetben ezért a felek vidéki szakértő kirendelését kérik, aki helyben meg tudja vizsgálni a gépjárművet és nem kell odautaznia, ami további költséggel járna. Ha azonban szükség van a szakértő meghallgatására is, akkor a szakértőnek is meg kell jelennie a tárgyaláson, Budapestre kell utaznia. A fent jelzett esetekben elvileg a bíróságnak megkeresett bíróság útján kell eljárnia, aki kihallgatja a tanút, kirendeli a szakértőt az eljáró bíróság instrukciói alapján, de ilyenkor az eljáró bíróság nem tud közvetlenül kérdéseket intézni a tanúkhoz, a szakértőhöz, sérül a közvetlenség elve, bonyolult és nem hatékony az eljárás. A javasolt rendelkezés ezeket a problémákat kívánja orvosolni. A rendelkezés azért a „károkozótól eltérő harmadik személy” kifejezést használja, mert a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 28. § (1) bekezdése alapján a károsult a törvényen alapuló kártérítési igényét nem kizárólag az üzembentartó biztosítójával szemben, hanem meghatározott esetekben a Kártalanítási Számla kezelőjével szemben jogosult érvényesíteni, ha pedig a jogalkotó a jövőben újabb, vagy a korábbiaktól eltérő perlési lehetőségeket határozna meg, a szabály módosítása akkor sem válik szükségessé.
A 27. §-hoz
A felek által kikötött illetékesség szabályainak lényeges változtatása nem indokolt, az harmonizál a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendelet 25. cikkével is. A vállalkozás által fogyasztóval szemben, szerződéses jogviszonyból származó igény érvényesítése iránt indított perre meghatározott kizárólagos illetékességi szabály bevezetése által megvalósuló jogvédelem következtében szükségtelen annak az előírásnak a fenntartása, amely szerint, ha az illetékességi kikötés az általános szerződési feltételek között szerepel, a kikötött bíróság az alperesnek legkésőbb az első tárgyaláson előterjesztett kérelmére a pert az alperes által megjelölt bírósághoz teszi át.
A Javaslat ugyanakkor a megfelelő ügyteher-eloszlás biztosítása érdekében továbbra is fenntartja a hatályos Pp. 41. § (6) bekezdésébe foglalt kikötési tilalmat a Fővárosi Törvényszék, a Budapest Környéki Törvényszék, valamint a Pesti Központi Kerületi Bíróság vonatkozásában.
A 28. §-hoz
A vagylagos illetékességi szabályok lényeges megváltoztatása nem indokolt, ugyanakkor a szabályozás pontosítása, kiegészítése szükséges.
A tartásra, járadékra és más hasonló célú időszakos szolgáltatásra kötelezés iránti per esetében csak a törvényen alapuló tartásra jogosultnál célszerű elismerni a saját lakóhelye szerinti bíróság előtti perléshez való jogosultságot. A további időszakos szolgáltatások tekintetében ennek biztosítása nem indokolt, mert adott esetben elégséges a fizetendő összeg járadékként meghatározása ahhoz, hogy az általános illetékességi szabályoktól el lehessen térni. Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy a fogyasztónak fennáll az a lehetősége, hogy a vállalkozással szemben fennálló szerződéses jogviszonyból származó járadék igényt a saját lakóhelye előtti bíróságon érvényesítse, amely megfelelő védelemnek minősül.
A hatályos Pp. személyállapotot érintő perekkel összefüggő vagylagos illetékességi szabályai az érintett különleges eljárás szabályai között kerülnek elhelyezésre.
Az ingatlanra vonatkozó jogviszonyból eredő perek tekintetében az ingatlan fekvése szerint illetékes bíróság választásának biztosítása nem indokolt, ha a jogvita egyébként nem függ össze az ingatlan tulajdonával, birtokával vagy az ingatlant terhelő joggal. Erre tekintettel a Javaslat ezt a lehetőséget elhagyja.
Az ügyletkötés, vagy a teljesítés helyéhez kapcsolódó vagylagos illetékesség lehetőségének kiterjesztése indokolt valamennyi szerződéses jogviszonyból származó igényre. A Ptk. magánszemélyek vonatkozásában érvényesülő kereskedelmi jogi szemlélete megalapozza, hogy ne csak a gazdálkodó szervezet által tevékenységi körében kötött ügyletre vonatkozzon ez a különös illetékességi ok. A fogyasztónak a vállalkozással szemben fennálló, szerződéses jogviszonyból származó igénye érvényesítése iránti per tekintetében nem kizárólagos, hanem vagylagos illetékességi ok kerül bevezetésre, mert a fogyasztónak az érdekeit az veszi figyelembe, ha fennmarad a választási lehetősége a saját vagy az alperes lakóhelye, székhelye szerinti illetékesség tekintetében.
A 29. és a 30. §-hoz
Az illetékesség pertársasággal összefüggő szabályai lényegében a hatályos Pp. szabályaival megegyeznek.
A Pp. hatásköri és illetékességei szabályai olyan közjogi természetű, kógens szabályok, amelyek nem tartoznak a fél rendelkezési joga alá. Ezért a Javaslat szerint továbbra is úgy kell az illetékesség vizsgálatát szabályozni, hogy annak hiányát a bíróságnak hivatalból kell figyelembe vennie, vagyis a fél ilyen irányú kérelme hiányában vagy akár kérelme ellenére is észlelnie kell az illetékesség szempontjából jelentős tényeket, és le kell vonni annak a jogkövetkezményeit. Ugyanakkor időbeli korlát fenntartása a perhatékonyság megvalósítása érdekében szükséges. A Javaslat alapján a kizárólagos illetékességen kívül az írásbeli ellenkérelem előterjesztése után az illetékesség hiányát figyelembe venni már nem lehet.
A 31. és 32. §-hoz
A kijelölés szabályainak lényegi megváltoztatására nem került sor arra tekintettel, hogy azok a gyakorlatban megfelelően működnek.
Ha azonban a hatásköri összeütközés a polgári ügyben eljáró és a közigazgatási ügyben eljáró bíróság között merül fel, akkor a közigazgatási perrendtartás eljáró bíróság kijelölésére vonatkozó speciális rendelkezéseit kell alkalmazni.
Indokolt azt is megengedni, hogy a kijelölés kérdésében határozó bíróság a határozat meghozatala előtt beszerezhesse a kijelölni tervezett bíróság bíráinak – a felmerült kizárási okkal összefüggő – nyilatkozatait. E rendelkezés azt a célt szolgálja, hogy a kijelölő bíróság a határozat meghozatala előtt tájékozódhasson a tekintetben, hogy a kijelölni tervezett bíróság kijelölése nem ütközik-e akadályba. Akadály bejelentése esetén ugyanis a kijelölés mellőzhető, másik bíróság kijelölése rendelhető el, ami gyorsíthatja a kijelölés folyamatát, a kijelöléssel érintett ügy érdemi intézését.
A 33–35. §-hoz
A Javaslat a perbeli jogképesség vonatkozásában megőrzi a hatályos Pp.-ben követett szabályozási megoldást. A perbeli jogképesség ugyanis alapvetően a polgári jog szerinti jogképességhez igazodik, így a perbeli jogképesség megilleti mindazokat a jogalanyokat, amelyeket a Ptk. vagy más anyagi jogi jogszabály szerint jogok illethetnek, és kötelezettségek terhelhetnek. A Javaslat a hatályos Pp. perbeli cselekvőképességre vonatkozó rendelkezését is fenntartja, tekintettel arra, hogy a normaszövegnek a Ptk.-val való összhangját a jogalkotó már megteremtette, további módosítására nincs szükség.
A törvényes képviselet tekintetében – különösen annak anyagi jogi összefüggéseire tekintettel – nem indokolt koncepcionális átalakítás. A hatályos Pp. 49. § (2) bekezdésének szerkezeti átalakítása a jobb áttekinthetőséget szolgálja. A Javaslat a lehető legrugalmasabb fogalmakat használja annak érdekében, hogy az anyagi jogi szabályokkal való összefüggés miatt csak a lehető legszükségesebb esetben merülhessen fel a szabályok változtatásának igénye.
A hatályos Pp. 49. § (3) bekezdésének fenntartása nem indokolt, tekintettel arra, hogy az nem rendelkezik normatív tartalommal. A törvényes képviseletre és képviselőre vonatkozó anyagi jogi szabályokat a peres eljárással összefüggésben – utaló szabály megalkotása nélkül is – alkalmazni kell.
Itt indokolt rámutatni, hogy a felek perbeli jog- és cselekvőképességét, valamint a törvényes képviselőnek és a támogatónak ezt a minőségét, ha ezek iránt kétség merül fel, a bíróság az eljárás bármely szakában hivatalból vizsgálja. A fél feladata, hogy saját – eljárni jogosult – törvényes képviselőjét megjelölje. Ha a bíróságban kétség merül fel a megjelölt törvényes képviselő ebbéli minősége tekintetében, akkor hiánypótlás keretében kell felhívnia a felet a mellőzött törvényes képviselő pótlására, ellenkező esetben a keresetlevél visszautasításának, vagy az eljárás megszüntetésének van helye.
A 36. és 37. §-hoz
Szerkezeti tagolásában a Javaslat részben eltér a hatályos Pp.-től. A Javaslat e körben rendező elvnek a pertársaság keletkezését tekinti, így – szemben a hatályos Pp. 51. § a) pontjával – elkülönítve, külön szakaszban szabályozza a kényszerű és a nem kényszerű, ám mégis egységes pertársaságot, ennek következtében ugyanakkor egy szakaszba kerül a célszerűségi pertársaság valamennyi esete.
Kényszerű pertársaságról akkor beszélünk, ha a felmerülő jogvita csupán úgy rendezhető, ha valamennyi releváns személy a perben félként részt vesz és a felperesi, illetve az alperesi oldalon ez többalanyúságot eredményez. Ilyenkor e személyek részvétele a perben egyfajta szükségszerűség a döntéshozatal szempontjából. Nem lehet például a közös tulajdont megszüntetni polgári perben, ha nem áll valamennyi fél perben, csak a tulajdonostársak egy része, hiszen így a perben nem álló személyek tulajdoni illetősége – maga a közös tulajdon is – fennmaradna. Más esetekben ugyanakkor a keresetről való döntéshez nem szükséges valamennyi érintett perbeli részvétele. Ezt az esetkört a Javaslat a célszerűségi pertársaság kategóriájával rendezi továbbra is, melynek első esete ugyanakkor egységes pertársasági formát ír le.
A pertársak közötti viszonyrendszer szempontjából annak van jelentősége, hogy a perben hozott döntés (határozat) anyagi jogerőhatása kiterjed-e a felekre, vagy sem. Az utóbbi eset nyilván úgy adódhat, hogy a felek csak az ügyeik valamilyen összefüggése miatt vesznek részt ugyanabban a perben, valójában azonban más-más kereset felperesei, illetve alperesei. Amennyiben az anyagi jogerőhatás kiterjed a felekre, egységes pertársaságról beszélünk. Amennyiben ez hiányzik, csak egyszerű pertársaság áll fenn. A Javaslat e fogalompár kapcsán a hatályos Pp. rendszerét viszi tovább.
Az egységes–egyszerű pertársaságon alapuló felosztással szemben ugyanakkor a választott megoldást az indokolja, hogy az egyéb perjogi intézmények kapcsán a pertársaság egyes esetei közötti különbség inkább a kényszerű–célszerű fogalompár mentén adódik. A korábbi felfogás továbbélését segíti elő ugyanakkor a pertársaság egyes eseteinek a hatályos szabályozással közel azonos megfogalmazása.
A hatályos Pp. 130. § (1) bekezdés g) pontjában, azaz a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának a szabályai között szerepel az a rendelkezés, amely a bíróság számára intézkedési kötelezettséget teremtett ebben a szituációban. A bírósági felhívás elmulasztásának következményeit továbbra is a keresetlevél visszautasítása, illetve a permegszüntetés esetei között szabályozza a Javaslat.
A Javaslat külön §-ban rendezi a célszerűségi pertársaság valamennyi esetét, megszövegezésében tudatosan követi a hatályos Pp. 51. § a) pontjának második fordulatát, illetve b) és c) pontját. A Javaslat csupán e szakasz a) pontját pontosítja. Értelemszerűen nem a döntés (ami főszabály szerint a határozat rendelkező része) „terjed ki” azokra a felekre, akikre az perbenállásuk nélkül is szükségszerűen kiterjedne. A pontosítás értelmében csak az „ítélet” terjedhet ki egyéb személyekre, mégpedig az ítélethez társuló anyagi jogerőhatás által. A célszerűségi pertársaság szabályozásának az az alapelve, hogy amennyiben nem kényszerű a pertársaság, milyen körben illeti meg a felperest az őt érintő ügyek egy perben való elbírálásnak lehetősége különböző alperesek vonatkozásában. A Javaslat tehát meghatározza azokat a kritériumokat, amelyek teljesülése esetén egy ilyen ügyegybefoglalás megengedhető. Az alperesek főszabály szerint kötelesek az elé a fórum elé járulni, amelyet a felperes kiválasztott, hiszen az ügyek közötti kapcsolat erőssége legitimálja ezt. Azonban amennyiben a perbeli követelések csupán hasonló ténybeli és jogi alapból erednek, megkövetelendő, hogy fennálljon ugyanannak a bíróságnak az illetékessége valamennyi alperessel szemben a kisegítő, pertársasági illetékességi szabály nélkül is, az ilyen laza kapcsolat ugyanis nem egyenlíti ki a potenciális alperesi érdeksérelmet. Így tehát a c) pont szerinti esetben az alperesek tulajdonképpen csak akkor perelhetőek együtt, ha őket külön-külön perelve is eljárhatna ugyanaz a bíróság, azaz ha az együttperléssel nem szenvednek sérelmet.
A 38. és 39. §-hoz
A Javaslat a pertársak jogállását tekintve nem kíván koncepcionálisan eltérni a hatályos Pp. 52–53. §-ának rendelkezéseitől. Ennek megfelelően az egységes pertársak viszonyát a függőség elve határozza meg, egyszerű pertársak esetében pedig a függetlenség elve érvényesül. A pertársak viszonyát elemezve megállapítható, hogy a perrendtartásnak elsősorban azokat a helyzeteket kell kezelnie, amikor is a pertársak perbeli cselekményei (vagy éppen a mulasztásban megnyilvánuló akarata) egymással ellentétesek. Egyértelmű továbbá az is, hogy ez a szabályozási igény csak az egységes pertársaság kapcsán merül fel, az egyszerű pertársaság esetében – mivel a pertársak egymástól függetlenül végzik perbeli cselekményeiket, illetve követik el mulasztásaikat – azonban nem.
A pertársak függőségének elve alól ugyanakkor hagyományosan kivételt kell tenni az ún. anyagi rendelkező cselekmények (egyezségkötés, elismerés, jogról való lemondás) esetében azok személyhez kötöttsége miatt.
A polgári jog szabályai szerint valamely személy kifogásait egyes esetekben más személyek is érvényesíthetik. Erre példaként szolgálhat többek között a Ptk. 5:36. § (3) bekezdése [a tulajdonjog védelme], 6:29. § (3) bekezdése [egyetemleges kötelezettség]. Ezekre a kifogást érvényesítő személyekre a perben hozott határozat anyagi jogerőhatása jellemzően nem terjed ki, illetve a kapcsolódó jogvita nem indokol kötelező perbenállást. E személyek általában csak egyszerű pertársaságot alkotnak azzal a személlyel, akinek a kifogását érvényesítik. Ahol a fél ugyanazokat az anyagi jogi kifogásokat érvényesíti, mint a pertársa, felmerül a közös pervitel szükségessége. Az anyagi jogi szabályok alapján egyértelműnek tűnik ugyanis, hogy a kifogások érvényesítésének a megengedése teljes körű, azaz a kifogások kapcsán gyakorlatilag közös jog keletkezik. Ez a jogközösség azonban a függőségi elv alkalmazását indokolja e körben. A pertársak függősége ugyanakkor nem érvényesülhet minden perbeli cselekményre, hiszen az erre okot adó körülmények – a kifejtettek szerint – csak a közös kifogásokkal összefüggésben állnak fenn. Ahol ez nem adott, ott az egyszerű pertársaság szabályát kell követni.
Egyszerű pertársaság esetén a függetlenség elve érvényesül, azaz a pertársak cselekményei egymásra nem hatnak ki. Egyszerű pertársaság esetén valójában a különböző ügyeknek csupán technikai értelemben vett együttes tárgyalása történik, amelyre nem perjogi szükségszerűség, hanem a felperes(ek) magánérdeke, perhatékonysági megfontolások adnak okot. Az együttes tárgyalás koncepciója a részletszabályok szintjén is megjelenik, amely szerint a bíróságnak lehetősége van – belátása szerint – arról dönteni, hogy az ily módon egyazon per keretébe tartozó ügyeket elkülönítve tárgyalja, amely tárgyalásra az adott ügyben közvetlenül nem érdekelt pertárs idézése mellőzhető.
A 40. §-hoz
Kötelező perbenállás esetén a jogvita eldöntéséhez fűződő érdekviszonyok nem mindig tükröződnek vissza a keresetlevéllel kialakított felperesi – alperesi felállásban. Ennek megfelelően kötelező perbenállás esetében nem feltétlenül az válik felperessé, illetve felperesi pertárssá, aki egyetért a keresettel (amely keresetet adott esetben ráadásul saját maga is megindíthatta volna), hanem az, aki elsőként cselekszik, illetve akik képesek a keresetindítás kapcsán együtt cselekedni. Ilyen esetben előfordulhat, hogy olyan személy válik alperessé, aki egyébként, ha tehette volna, leginkább a felpereshez, illetve a felperesi pertársasághoz csatlakozott volna, azaz a keresettel magával egyetért, azt ő maga is érvényesíthetné. A Javaslat erre kínál megoldást azáltal, hogy két területen (bizonyítás, költségviselés) a keresethez csatlakozó (azt elfogadó) alperest egy-egy fikcióval felperesi pozícióba helyezi. A jogvita eldöntéséhez fűződő érdek ugyanis nagymértékben befolyásolja a fél pervitelét, sokkal jobban, mint az, hogy alperesi vagy felperesi pozícióban van-e. Ez a korlátozott
„pozícióváltás” ugyanakkor csak az alperes kérelmére következhet be, amelynek megtételét indokolt a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig megkövetelni, hiszen a percezúra időpontjában e részben módosult szerepeknek is rögzülniük kell, később meg nem változtatható módon.
Általában igaz az a felosztás, hogy a felperes bizonyítása kapcsán a többi felperes azonos érdekű, az alperesek pedig ellenérdekűek. Ha azonban egy alperes valójában a felperes nézeteit osztja, a bizonyítás során is a felperes mellett áll, szemben a többi alperessel.
Az ilyen jellegű „pozícióváltás” ugyanakkor visszaélésre is alkalmat adhat. Ennek a Javaslat elejét kívánja venni. Ezért ha a bíróság az eset összes körülményének mérlegelésével úgy ítéli meg, hogy a keresethez csatlakozó nyilatkozat megtétele a jóhiszemű joggyakorlás követelményével ellentétes, a keresethez csatlakozás iránti kérelmet elutasítja. Ha a keresethez csatlakozás engedélyezése már megtörtént, de a keresethez csatlakozó alperes e jogát utóbb rosszhiszeműen gyakorolja, a bíróság az érintett perbeli cselekményeket (például indítványokat, nyilatkozatokat) mellőzi, illetve a per egyéb adatait is figyelembe véve bírálja el. A keresethez csatlakozás engedélyezése, illetve a kérelem elutasítása tárgyában hozott határozatokkal szemben külön fellebbezésnek nincs helye, az azzal kapcsolatos jogorvoslati eljárás lefolytatása az eljárás szükségtelen elhúzódását eredményezné. A bíróságnak ugyanakkor a keresethez csatlakozással összefüggő döntéseit legkésőbb az ítéletében meg kell indokolnia.
Hasonló megfontolások alapján indokolt módosítani a perköltség viselésének általános szabályait is a keresethez csatlakozó alperes javára, azzal, hogy a keresethez csatlakozó alperes pervesztesség esetén a perköltségnek kizárólag azt a részét köteles megtéríteni, amely a saját perbeli cselekményeivel összefüggésben merült fel.
A 41–44. §-hoz
A hatályos szabályozás a beavatkozás két fajtáját különíti el: a jelenlegi Pp. 54. § (1) bekezdésében szabályozott önkéntes beavatkozást, illetve a jelenlegi Pp. 58. §-ában megjelenő perbehívásos beavatkozást.
A hatályos Pp. egységesen kezeli a beavatkozás jogintézményét és a bírósági valamint a jogalkalmazási gyakorlat nem ismer olyan problémát, amely a változtatást – ezen a téren – indokolttá tenné. A beavatkozás jogintézményének kodifikációja kapcsán a Javaslat kizárólag a ténylegesen indokolt módosításokat jeleníti meg.
Indokolt előre bocsátani, hogy egyes különleges perekben – például személyállapotot érintő perek – a beavatkozás lehetőségének kizárása, vagy speciális szabályainak meghatározása a mögöttes anyagi szabályokra és a speciális perrendi tartalmakra tekintettel szükséges, indokolt azonban ezeket az általánostól eltérő, különleges szabályokat az adott különleges perre vonatkozó normaszövegnél megjeleníteni.
A gyakorlatban a beavatkozói szándék késedelmes bejelentése, a beavatkozó rosszhiszemű eljárása, avagy a kifejezetten irat-betekintési vagy perelhúzási céllal történő beavatkozások olyan, a peres eljárás gyorsítása, hatékonysága ellen ható jelenségek, amelyek meggátolása indokolt. A beavatkozóként a perben részt venni kívánó harmadik személynek, a bíróságnak és a feleknek is érdeke, hogy a beavatkozó mielőbb bekapcsolódhasson az eljárásba. Jogpolitikai cél ugyanis, hogy a perek alanyi köre minél előbb tisztázott legyen. Perhatékonysági és pertaktikai szempontból sem támogatható a beavatkozó indokolatlanul késedelmes nyilatkozattétele, mivel ez perelhúzást eredményezhet, tekintettel arra, hogy a bíróságnak döntenie kell a kérelemről, előtte pedig a feleket – a gyakorlatban szinte kivétel nélkül – meghallgatja.
Mindezekre tekintettel főszabály szerint – igazodva az osztott perszerkezet eljárási sajátosságaihoz is – beavatkozásnak a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig van helye. E határidőt követően tett nyilatkozat hatálytalan, azt a bíróság figyelmen kívül hagyja. A határidőt követően tett nyilatkozat hatálytalanságnak jogkövetkezménye a per elhúzódásának megakadályozását szolgálja. A bíróságnak nem kell az ilyen nyilatkozatot tartalmazó beadványt formális végzésben elutasítania, nincs helye jogorvoslatnak sem, a nyilatkozatra úgy kell tekinteni, mintha elő sem terjesztették volna. A felek és a beavatkozni szándékozó érdekkörébe tartozik, hogy amennyiben bármelyikük szükségesnek látja a beavatkozás megtörténtét, ennek megvalósulását még a perfelvételi szakban előmozdítsa, ennek elmaradása esetén az érdemi tárgyalási szakban beavatkozásnak – a jogszabályban meghatározott kivételtől eltekintve – helye nincs. A perfelvételi szakban ugyanis rögzülnek a per kereteit meghatározó kérelmek, nyilatkozatok, a beavatkozásnak a per későbbi szakaszában történő engedélyezése rontaná a percezúra eljárás gyorsítását célzó hatását, vagyis azt, hogy a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően – a szükséges bizonyítás hatékony lefolytatása érdekében – főszabály szerint a kérelmek nem változtathatóak meg.
Önálló beavatkozóról beszélünk, ha a perben hozott ítélet anyagi jogerőhatása a beavatkozónak az ellenféllel szemben fennálló jogviszonyára is kiterjed. Az anyagi jogerőhatás miatt önálló beavatkozás esetében indokolt megengedni, hogy ha a beavatkozni szándékozó a fél pernyertességéhez fűződő jogi érdekéről önhibáján kívül a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően szerez tudomást, akkor a tudomásszerzés időpontjának valószínűsítése mellett, a tudomásszerzést követő 30 napon belül a perbe beavatkozhasson.
Ebben az esetben beavatkozásnak legfeljebb az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig van helye.
A hatályos Pp. nem rendelkezik arról, hogy a beavatkozást megalapozó jogi érdek megszűnése esetén mi a teendő, ezért a Javaslat kiegészíti a szabályozást azzal, hogy, ha a beavatkozást megalapozó jogi érdek bármely okból megszűnik a bíróság a beavatkozót - a felek és a beavatkozó meghallgatása után - a perből kizárja. A Javaslat ugyanakkor egyértelműsíti, hogy a perből kizáró határozat jogerős elintézéséig a beavatkozó a perbeli jogosultságait gyakorolhatja.
A beavatkozás bejelentésére főszabály szerint a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig kerülhet sor és a beavatkozónak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a perfelvételi szakban a per tárgyával kapcsolatos tény- és jogállításait megtehesse. Ezért a perfelvételt a bíróság mindaddig nem zárhatja le, amíg a beavatkozás tárgyában jogerős határozatot nem hoz. E szabály alól csak az önálló beavatkozóval összefüggésben enged a Javaslat kivételt, az önálló beavatkozó – a korábban már részletezett feltételek megvalósulása esetén – a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően, vagyis az érdemi tárgyalási szakban is beavatkozhat. Hangsúlyozni szükséges ugyanakkor, hogy az érdemi tárgyalási szakban történt beavatkozás esetében a perfelvétel kiegészítésére már nem kerülhet sor, a beavatkozó tény és jogállításokat az üggyel kapcsolatban már joghatályosan nem tehet, kizárólag a beavatkozást megengedő határozat közlésétől számított 15 napon belül bizonyítási indítványt terjeszthet elő, vagy bizonyítékot bocsáthat rendelkezésre. Az önálló beavatkozó a beavatkozás iránti kérelmet elutasító, illetve beavatkozót a perből kizáró határozat ellen külön fellebbezéssel élhet, ugyanakkor a fellebbezés elbírálása az eljárás érdemi folytatását adott esetben megakasztja. Ha a beavatkozás bejelentésére a perfelvételi szakban kerül sor, akkor a perfelvétel nem zárható le időlegesen, vagy ha a bejelentésére az érdemi tárgyalási szakban kerül sor, akkor az elsőfokú érdemi határozat nem hozható meg mindaddig, amíg a beavatkozás tárgyában jogerős határozat nem születik. Mindezekre tekintettel a Javaslat fenntartja a fellebbezés felterjesztésére és a másodfokú határozat meghozatalára vonatkozó szigorúbb eljárási határidőket – melyeket a hatályos Pp. a végzés elleni fellebbezésre vonatkozó rendelkezések között szabályozott – az eljárás időszerűségének biztosítása érdekében.
A Javaslat azt is rögzíti, hogy a beavatkozó perbeli jogosultságait a beavatkozást megengedő határozat meghozatalát követően gyakorolhatja.
Mivel a beavatkozó nem fél, ha meghallgatására van szükség, a bírósági gyakorlat szerint tanúként kell megidézni [Legfelsőbb Bíróság M. törv. I. 10095/1988. – BH 1989.1142.]. A gyakorlatban felmerült az az igény, hogy a beavatkozót a bíróság félként hallgassa meg, ugyanis a tanú a határozatokat, iratokat nem kaphatja meg, a kihallgatását megelőzően a tárgyaláson nem lehet jelen, olyan széles jogkörrel, mint a beavatkozó nincs felruházva. Mindezen érvek alapján indokoltnak tűnik a bírósági gyakorlat megváltoztatása, ezért a Javaslat kimondja, hogy a beavatkozót a bíróság a fél személyes meghallgatására vonatkozó szabályok szerint hallgatja meg.
Főszabály szerint a beavatkozó – az egyezséget, az elismerést és a jogról való lemondást kivéve – minden cselekményre jogosult, amelyet az általa támogatott fél megtehet (például kifogásolási jog az eljárás szabálytalansága esetén, vagy az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezése), cselekményeinek azonban csak annyiban van hatálya, amennyiben a fél a cselekményt elmulasztja, illetve amennyiben a beavatkozó cselekményei a fél cselekményeivel nem állnak ellentétben. Erre tekintettel mindazon esetekben, amikor a Javaslat a félnek valamilyen cselekvési jogosultságot biztosít, az értelemszerűen a beavatkozóra is vonatkozik. E cselekmények hatálya ugyanakkor a beavatkozó jogállására vonatkozó szabályok megfelelő értelmezésével ítélhető meg.
A Javaslat ugyanakkor az egyértelműség érdekében kimondja, hogy ha a peres eljárás során a jogi képviselet kötelező, akkor a törvény kötelező jogi képviseletre vonatkozó szabályait értelemszerűen a beavatkozó vonatkozásában is alkalmazni kell.
A 45. és 46. §-hoz
A hatályos Pp. perbehívásra vonatkozó – 2012. évi CCVIII. törvénnyel módosított – szabályainak lényegi megváltoztatása nem indokolt. E szabályozás a perbehívás lehetőségét szűk időkeretek közé szorítja. Mentesíti a bíróságot perbehívás közlésével kapcsolatos intézkedések megtétele alól és lehetővé teszi, hogy az érdemi tárgyalásra mihamarabb sor kerülhessen. Meggátolja, hogy az eljárást a későn előterjesztett perbehívó nyilatkozat hátráltassa. Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a hatályos szabályozás egyes rendelkezései nem kellően egyértelműek, valamint indokolt azokat a koncepcionálisan megújuló elsőfokú eljárás szabályaihoz igazítani, a Javaslat a szükséges módosításokat tartalmazza.
A perbehívás bíróság részére történő bejelentésének az alperes részéről a kereset közlésétől számított negyvenöt napon, vagy a bíróság által az ellenkérelem előterjesztésére meghosszabbított határidőn belül, a felperes részéről az írásbeli ellenkérelem kézbesítésétől számított harminc, a perindítás joghatásainak beállását követően a perbe belépett személy részéről a perbelépésétől számított harminc napon belül van helye. A megújuló szabályozás a felperes vonatkozásában a harminc napos határidőt a keresettel szembeni „írásbeli” ellenkérelem vele való közlésétől számítja, tekintettel arra, hogy a tárgyalást megelőző írásbeli előkészítés az érdemi ellenkérelem vonatkozásában főszabállyá válik. A Javaslat ugyanakkor objektív határidőt is szab a perbehívás bejelentésére, a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően perbehívás bejelentésének – főszabály szerint – helye nincs.
Ha a perfelvételi szakban kereset- vagy ellenkérelem-változtatás miatt merül fel a perbehívás szükségessége, akkor a szabályozás alapvetően nem zárja ki a perbehívás lehetőségét, ugyanakkor az eljárás hatékony és időszerű lefolytatása érdekében a perbehívást szűk keretek között teszi lehetővé. Ilyen esetekben a perbehívás bejelentésére nyitva álló harminc napos határidő a kérelemváltoztatás közlésétől számít. A harminc napos határidő biztosítására alapvetően azért van szükség, mert a perbehívás bejelentésekor a perbehívónak azt is igazolnia kell, hogy a perbehívást a perbehívottal közölte, valamint ezzel egyidejűleg okirattal kell igazolnia a közlés kézhezvételét és annak időpontját. Ha a tárgyaláson merül fel – például keresetváltoztatás miatt – a perbehívás szükségessége, nyilvánvaló, hogy a fél nem tudja azonnal igazolni a perbehívás perbehívottal történő közlését, a szükséges intézkedések megtételére (perbehívott megkeresése) meghatározott időre van szüksége. A harminc napos határidőnek ugyanakkor csak abban az esetben van tényleges jelentősége, ha a perfelvétel lezárásáig több mint harminc nap áll rendelkezésre. Ebben az esetben a félnek elegendő idő áll rendelkezésére ahhoz, hogy a perbehívás bejelentéséhez szükséges cselekményeket elvégezze. Ha azonban a perfelvétel hamarabb lezárul és a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig a perbehívás szabályszerű bejelentésére nem kerül sor, a perbehívás később hatályosan nem teljesíthető. E következetes szabályozásra azért van szükség, hogy a perfelvételi szak lezárását ne lehessen indokolatlanul akadályozni – adott esetben alaptalan – perbehívó nyilatkozatok megtételével, amelyek a perfelvételi tárgyalás és a perfelvétel lezárásának elhalasztására adnának okot. A szabályozás abban a tekintetben ugyanakkor rugalmas, hogy nem zárja ki annak lehetőségét, hogy amennyiben a fél – adott esetben a perfelvételi tárgyaláson bekövetkezett keresetváltoztatás miatt –a perbehívás bejelentésére határidőt kér, a bíróság annak indokoltságát, szükségszerűségét mérlegelve határidőt adjon a bejelentés teljesítésére, adott esetben elhalasztva a perfelvétel lezárását. Természetesen a kérelemváltoztatástól számítandó harmincnapos törvényi határidő ilyen esetben sem léphető túl, tehát annál hosszabb határidőt a bíróság értelemszerűen nem adhat. Annak sincs akadálya, hogy a perbehívó fél értesítse a perben nem álló harmadik személyt a perről, akinek lehetősége van azonnali, önkéntes beavatkozásra. Ebben az esetben a perbehívással kapcsolatos szigorú követelmények teljesítése okafogyottá válik. Önálló beavatkozó esetében pedig – a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén – az érdemi tárgyalási szakban is lehetőség van a beavatkozásra. A szabályozás tehát rugalmas, de maradéktalanul illeszkedik az osztott perszerkezet sajátosságaihoz, a perhatékonyság biztosítása érdekében.
A Javaslatban meghatározott határidőn túl megtett perbehívást bejelentő nyilatkozat tehát hatálytalan, azt a bíróság – egyezően a beavatkozásnál is megjelenő szabályozással – figyelmen kívül hagyja.
A perbehívott a perbehívás közlésétől számított harminc napon belül nyilatkozhat a bíróságnak arról, hogy perbe kíván lépni. Ha tehát a perfelvételt lezáró végzés meghozatala előtt a fél hatályos, perbehívást bejelentő nyilatkozatot tesz, a bíróság a perfelvételt mindaddig nem zárhatja le, amíg a perbehívott a perbelépés elfogadásáról – a részére biztosított határidőben – nem nyilatkozik. Ezt az is indokolja, hogy a perbehívás elfogadása esetén a perbehívott a perbehívóhoz beavatkozóként csatlakozik, ezért lehetőséget kell számára biztosítani, hogy a perfelvételi szakban előadható tény és jogállításokat megtehesse.
A 47. és 48. §-hoz
A Javaslat a perbeli jogutódlás szabályai körében továbbra is biztosítani kívánja valamennyi anyagi jogi jogutódlás, vagyis mind a természetes személyek halálán, jogi személyek megszűnésén, vagy más jogszabályi rendelkezésen alapuló, mind a létező jogalanyok közötti egyes jogügyleteken alapuló alanyváltozás tekintetében a jogutód félként történő perbeli részvételi lehetőségét. Egyértelművé teszi, hogy az eljárásjogi jogutódlásra vonatkozó szabályok alkalmazásának már a keresetlevél beadását követően helye van.
A Javaslat ugyanakkor a perbehívás jelentéstartalmán változtat, annak következetes alkalmazását irányozza elő. A perbehívás fogalma ugyanis a hatályos szabályozásban egyszerre jelöli a félként [hatályos Pp. 63. § és 64. § (1) bekezdése] és a beavatkozóként [hatályos Pp. 58. § (1) bekezdése] történő perbelépést. A perbehívás – akár peres fél, akár beavatkozó jogállását célozza – csupán kezdeményező perjogi aktusnak tekinthető, önmagában nem képes a kívánt perjogi pozíciót beállítani, a per addigi résztvevőinek körét megváltoztatni. A perbehívással elérni kívánt eredményhez – peres pozíciótól függetlenül – szükséges a perbehívott személy elfogadó nyilatkozata, a perbehívott perbelépése.
A Javaslat szerint a „perbehívás” kifejezés a továbbiakban kizárólag a beavatkozóként történő perbeli részvétel kezdeményezését, míg a félként történő perbelépés indítványozását a „perbeállítás kezdeményezése” kifejezés fogja jelölni.
A Javaslat tovább viszi a jelenlegi Pp. azon szabályát, ami élők közti jogügyleten alapuló jogutódlás esetén nem teszi lehetővé a felperesi jogutód perbevonását, és az anyagi jogutódlás valamennyi esetére – nem csak az élők közti jogügylet, hanem a halál és megszűnés esetére is – kizárja a felperes jogutódjának kényszerű perbeállítását (perbevonását). A felperest a kereseti igény felett megillető rendelkezési jog természetével összhangban, nem vonható – perbe a felperes jogutódja, sem a jogelőd, sem az ellenérdekű fél által. Egyedül a felperesi jogutód önkéntes perbelépése esetén indokolt lehetővé tenni a perbe vitt és immár a jogutódot illető igény érdemi tárgyalását és elbírálását, a felperes keresete alapján.
A Javaslat fenntartja a hatályos Pp. szabályait a hozzájáruló nyilatkozatok körében, azokat azzal egészíti ki, hogy abban az esetben sincs szükség hozzájárulásra, ha a perbeli jogutódlás jogszabályi rendelkezésen alapul.
A Javaslat a jogutódlással kapcsolatos határozathozatal során a normaszövegben nevesített nyilatkozatok (perbelépés, illetve perbevonás iránti kérelem, hozzájárulás) formai vizsgálatára szűkíti le a bíróság feladatát és a bíróság döntését arra korlátozza, hogy e nyilatkozatok birtokában a perbelépés, perbevonás – polgári perrendtartás rendelkezéseinek – megfelelő gyakorlását megállapítva engedélyezze a perbelépést/perbevonást, rögzítve az eljárásban résztvevő felek megváltozott személyét. A Javaslat e megoldással egyértelművé teszi azt is, hogy a perbelépés, illetve perbevonás elbírálása során nem a jogelőd és jogutód között fennálló anyagi jogviszonyt, hanem a fél személyében bekövetkezett változás eljárásjogi feltételeinek fennállását kell vizsgálnia a bíróságnak, azaz azt, hogy a perbevonás, perbelépés szabályszerűen került-e bejelentésre, a perbelépéshez, illetve perbevonáshoz szükséges hozzájárulások rendelkezésre állnak-e. A jogutódlás anyagi jogi megítélése az ügy érdemére tartozik, ítélettel igényel elbírálást. Ez a rendelkezés arra szolgál, hogy a peres eljárásban egyszerre – ítélettel – kerüljön sor a perbeli legitimáció vizsgálatára; annak eldöntésére, hogy a keresettel érvényesített jog megilleti-e a felperest az alperessel szemben. A perbelépés, illetve perbevonás bíróság általi engedélyezése eredményeként válik peres féllé a jogutód, akivel szemben ettől kezdve hatályosak a korábbi perbeli cselekmények, illetve bírói határozatok.
A 49. és 50. §-hoz
A Javaslat a korábban kifejtettek szerint kiiktatja a „perbehívás” szóhasználat alkalmazását a per tárgyának harmadik személy általi igénylése esetén, valamint abban az esetben is, ha az alperes ellen olyan jog iránt indítanak pert, amelyet ő harmadik személy nevében gyakorol (elődmegnevezés). Ezekben az esetekben tehát a Javaslat a „perbeállítás kezdeményezése” kifejezést használja. A perbeállítás kezdeményezésére mindkét esetben – az elsőfokú eljárást meghatározó osztott perszerkezetre tekintettel – a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig kerülhet sor. E határidőt követően tett nyilatkozat hatálytalan, azt a bíróság figyelmen kívül hagyja.
A Javaslat a pertárgy igénylésére vonatkozó rendelkezések között pontosan meghatározza a perbeállítás kezdeményezésével kapcsolatos eljárási szabályokat a beavatkozás és perbehívás eljárási szabályainak mintájára, amelyeket az elődmegnevezés esetén is alkalmazni kell, az eljárási szabályok alkalmazását az utóbbi esetben utaló szabály írja elő.
A pertárgy igénylővel kapcsolatos szabályok között a Javaslat kifejezetten kimondja, hogy a per tárgyát teljesítési letétként kell letétbe helyezni. Itt indokolt megjegyezni, hogy ebben az esetben a bíróságon kezelt letétekről szóló 27/2003. (VII. 2.) IM rendelet szabályai alapján a peres eljárással párhuzamosan egy további bírósági nemperes – a letéti – eljárás is lefolytatásra kerül, a letét majdani kiutalásáról a hivatkozott letéti nemperes eljárás keretei között dönt a bíróság a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján.
Az 51. §-hoz
A Javaslat fenntartja, de az osztott perszerkezet sajátosságaira tekintettel csak a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig engedi, hogy ha a felperes a pert nem az ellen indította meg, akivel szemben az igény érvényesíthető, akkor lehetősége legyen az általa megjelölt másik személyt alperesként perbe vonni.
Az 52. és 53. §-hoz
A felperesi pertársként történő perbelépés szabályozásán a Javaslat az osztott perszerkezet sajátosságaira tekintettel ugyancsak változtat. A célszerűségi pertársaság azon eseteiben, amikor a perben hozott érdemi határozat anyagi jogerőhatása a pertársakra a perben való részvétel nélkül is kiterjedne, vagy amikor a perbeli követelések ugyanabból a jogviszonyból erednek, illetve abban az esetben is, amikor a perindítási jogosultság külön jogszabályon alapul, a perindításra jogosult személy a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig léphet a felperes pertársaként perbe. Kényszerű pertársaság esetén – tekintettel arra, hogy a kényszerű pertársaság esetében a pertárs nélkül döntés nem hozható – szükségszerű lehetőséget biztosítani az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig a perbelépésre.
A Javaslat értelmező rendelkezései között meghatározásra kerül a keresetkiterjesztés fogalma. E szerint a Javaslat alkalmazásában keresetkiterjesztésnek minősül a felperes más által indított perbe történő belépése vagy további alperes perbevonása, ide nem értve, ha a perbelépés vagy perbevonás jogutódlás miatt következik be. Alapvetően tehát keresetkiterjesztés alatt a személyváltozással összefüggő keresetmódosulás értendő. Mindezekre tekintettel a Javaslat a pertársként történő felperesi perbelépés eseteit követően, a további alperesek perbevonására vonatkozó rendelkezéseket is a felek személyében bekövetkező változásokat tárgyaló szerkezeti egységben helyezi el.
A célszerűségi pertársaság azon eseteiben, amikor a perben hozott ítélet anyagi jogerőhatása a pertársakra a perben való részvétel nélkül is kiterjedne, vagy a perbeli követelések ugyanabból a jogviszonyból erednek – a pertársként történő felperesi perbelépés szabályozásával egyezően – a felperes további alperest a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig vonhat perbe. Kényszerű pertársaság esetén az elsőfokú ítélet meghozatalát megelőző tárgyalás berekesztéséig van helye további alperes perbevonásának.
Az 54. §-hoz
A Javaslat tételesen meghatározza azokat az eseteket is, amikor a bíróságnak vissza kell utasítania a perbelépés, illetve a perbevonás iránti kérelmet keresetkiterjesztés esetén. Erre kerül sor, ha a személyváltozás törvény által meg nem engedett pertársaságot eredményezne, ha a személyváltozás bejelentése elkésett, vagy ha a személyváltozást kezdeményező személy a bíróság felhívása ellenére nem terjeszt elő a személyváltozással összefüggő szabályszerű keresetet.
Az 55. §-hoz
A Javaslat szigorú – a perhatékonyság és a perkoncentráció elveivel összhangban álló – elvárásokat juttat kifejezésre a pénzbírság kiszabásának kötelező előírásával. Ha a perbelépésre, illetve perbevonásra kényszerű pertársaság fennállása miatt a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát követően kerül sor, a perbe lépő, illetve a perbevonást kezdeményező személynek valószínűsítenie kell, hogy a perbelépés-perbevonás szükségességéről, illetve a perről csak a perfelvételi szakot lezáró végzés meghozatalát követően értesült, ellenkező esetben a bíróság pénzbírsággal sújtja. De nem csak a per befejezését, hanem a perfelvételi szak lezárását késleltető – perelhúzó, indokolatlanul késedelmes – nyilatkozatok is szankcionálandóak.
Az 56. §-hoz
A Javaslat a pertárgy igénylése, az elődmegnevezés, valamint a téves perlés eseteiben a perbelépés, valamint a perből való elbocsátás tárgyában hozott határozat ellen továbbra is külön fellebbezési jogot biztosít. A per alapjául szolgáló jogviszonyban bekövetkezett jogutódlás esetköreiben a fellebbezési jog úgy alakul, hogy amíg a perbelépés, perbevonás iránti kérelmet elutasító és a perből való elbocsátás iránti kérelmet elutasító határozatot továbbra is külön fellebbezéssel lehet támadni, addig a perbelépést és perbevonást engedélyező határozat értelemszerűen csak az ügyet befejező érdemi határozat elleni fellebbezésben támadható. A rendelkezés célja kettős. Egyrészt a per indokolatlan elhúzódásának megakadályozása. Másrészt annak lehetővé tétele, hogy a perjogi és anyagi jogutódlás érdemi felülvizsgálatára együttesen kerülhessen sor, és az ítélet elleni fellebbezéssel érintett másodfokú eljárásban is teljes körűen vizsgálható legyen a fél perbeli legitimációja. A keresetkiterjesztéssel összefüggő perbelépést, illetve perbevonást visszautasító határozatokkal szemben is külön fellebbezést biztosít értelemszerűen a Javaslat.
Az 57. §-hoz
A Javaslat érdemben fenntartja a hatályos Pp. szabályait a támogató perbeli részvételét illetően, amely a Ptk. hatályba lépésével (2014. március 15.) egyidejűleg, a jogintézmény anyagi jogi szabályainak eljárásjogi vetületeként vált a perrendtartás részévé. A Javaslat ugyanakkor az egységes jogértelmezés érdekében a hivatásos támogató személyét is megjeleníti a normaszövegben, a támogatott döntéshozatalról szóló 2013. évi CLV. törvény szabályozását figyelembe véve.
Az 58–60. §-hoz
Az ügyész perbeli részvételére vonatkozó szabályozás elején rögzítésre kerül az – a hatályos Pp.-ben is szereplő – rendelkezés, mely szerint a bíróság előtt az ügyészségről szóló törvény rendelkezéseire figyelemmel eljárni jogosult illetékes ügyész jár el. Ez biztosítja, hogy az egyes perbeli eljárási szakaszokban az ügyészség hierarchiájához és szervezeti sajátosságaihoz igazodó ügyészi részvétel megvalósulhasson.
Az ügyész perindítási, fellépési, jogorvoslati jogának reformjára alapot adó 1/1994. (I. 07.) AB határozat kihirdetését követően az ügyészi perindításnak alapvetően két esete különíthető el:
1) az első esetben a perindításra való általános felhatalmazást maga a Pp. tartalmazza, ezt nevezzük az ügyész ún. általános perindítási jogának, mely az idézett AB határozat óta jelentősen szűkült. E perindításnak két pozitív és egy negatív előfeltétele van. Eszerint: a jogosult a jogai védelmére bármely okból nem képes (jogvédelmi képtelenség), másrészt: a felek rendelkezési jogát messzemenő tiszteletben tartása, harmadrészt: nem indíthat az ügyész keresetet olyan jog iránt, amelyet csak jogszabályban meghatározott személy vagy szervezet érvényesíthet (pl: házassági bontóper).
1) 2) Az ügyész perindítás másik esete, amikor a Pp. általános felhatalmazó rendelkezéséhez képest külön jogszabály biztosítja az önálló ügyészi perindítást. Ez a törvényi felhatalmazás tovább differenciálható, aszerint, hogy az ügyész közérdeket, vagy más szerv, vagy személy által nem védett magánjogi érdeket érvényesít, többnyire személyi állapotot érintő ügyekben. Elvi, dogmatikai alapon ez utóbbi perindítás is minősíthető „közérdekűnek” abból a szempontból, hogy az ügyészi perindítást éppen az egyéb érdekvédelem akadálya vagy nehézsége teszi szükségessé. Erre tekintettel állapítja meg az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény (a továbbiakban: Ütv.) 27. § (5) bekezdése, hogy ahol a törvény az ügyészt perindításra jogosítja, ott az eljárás közérdekűségét vélelmezni kell.
Az önálló féli pozíció körébe sorolhatók a Pp. különös részének azon rendelkezései is, amikor személyi állapotot érintő pert az ügyész ellen kell megindítani. Ilyenre kerülhet sor pl. gondnokság alá helyezés megszüntetése, módosítása iránti perben, ha a gondnokság alá helyezés iránti pert az ügyész kezdeményezte.
A Javaslat szabályai tehát egyértelművé kívánják tenni, hogy mennyiben különbözik az ügyész perbeli helyzete, nyilatkozattételi jogosultságának terjedelme, a félhez való viszonya attól függően, hogy külön jogszabály jogosítja fel perindításra: annak körében magánjogi érdeket vagy közérdeket érvényesít, vagy e törvény általános felhatalmazó rendelkezései szerint indít pert, vagy lép fel.
A Javaslat az általános rendelkezések részben, a felek és más perbeli személyek fejezetben szabályozza általános perindítás és a külön törvényi felhatalmazás alapján történő perindítás esetén az ügyész perbeli pozícióját és eljárásának jellemzőit, míg a közérdekű perindítás szabályait, melyet az ügyész is kezdeményezhet, ha azt külön jogszabály lehetővé teszi, a Javaslat VIII. része.
Abban az esetben, ha a keresetindítás a jogai védelmére nem képes fél érdekében történik (jogvédelmi képtelenség), úgy önálló ügyészi keresetindítási jogról nem beszélhetünk. Ugyanis kizárólag a jogai védelmére nem képes fél rendelkezési jogára tekintettel történik az ügyész perindítása vagy fellépése a polgári eljárásban, aki ekkor korlátozott féli jogosultságokkal rendelkezik.
A Javaslat a hatályos Pp.-hez hasonlóan lehetővé teszi, hogy amennyiben az ügyészi perindításra az általános perindítási (fellépési) jog keretében kerül sor, akkor az a személy, akinek igénye érvényesítése céljából az ügyész pert indított, a perben félként részt vehessen.
Amennyiben az ügyész keresetindítási jogosultsága külön törvény alapján önálló, úgy az eljárásban félként – felperesként, vagy alperesként – vesz részt.
Ebben az esetben nincs jogi lehetőség arra, hogy az, akinek az érdekében az ügyészt pert indít (még akkor sem, ha e személy egyértelműen beazonosítható), az ügyészhez csatlakozzon a perbe.
Erre akkor sincs lehetőség, ha egyedi ügyben jogosult pert indítani az ügyész, pl. személyi állapotot érintő perekben, de akkor sem, ha közérdekből indít pert.
Arra azonban lehetőség van, hogy az ügyész a más által indított perbe – amennyiben a per megindítására külön jogszabály alapján jogosult lett volna – a felperes pertársaként perbe lépjen. Ennek lehetőségéről az ügyész elsősorban a fél kérelme, illetve a bíróság értesítése alapján szerez tudomást. Az ügyész a mások között folyamatban lévő perbe a fél pernyertességének előmozdítása érdekében önállóan be is avatkozhat, vagy perbehívottként beavatkozóként csatlakozhat, ha annak jogszabályi feltételei fennállnak. [az ügyészség közérdekvédelmi feladatairól szóló 3/2012. (I. 6.) LÜ ut. 43. § (1) bek.]
A Javaslat a hatályos Pp. szabályaihoz hasonlóan rendezi a kötelező fellépés esetét is. A Pp.-t és a Be.-t módosító 2013. évi CLXXXVI. törvény az ún. lakásmaffia ügyek sértettjei jogainak hatékonyabb érvényesítése érdekében meghonosít egy sajátos együttműködési formát a büntető és polgári bíróságok között. A Pp. 2014. január 1-jével történt módosítása értelmében a Be. 54. § új (2a) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén a nyomozási bíró vagy a büntető ügyben eljáró bíró már a polgári jogi igény és az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet tartalmazó indítvány előterjesztését követően megküldi a polgári jogi igényt a Pp. szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnak további eljárás céljából. A Be. alapján így megküldött polgári jogi igényt keresetlevélként kell elbírálni és úgy kell tekintetni, mintha azt már eredetileg is annál a bíróságnál terjesztették volna elő, amelyhez azt a büntető ügyben eljáró bíróság megküldte. Ezekben a perekben, a törvény az ügyész kötelező fellépését írja elő a felperes (magánfél) jogainak védelme, a büntető- és a polgári eljárás összehangolása, a bizonyítási eszközök rendelkezésre bocsátása érdekében.
Az ügyészre vonatkozó iratbetekintési, költségmentességi, jogorvoslati jog stb. gyakorlására vonatkozó szabályokat a Javaslat adott jogintézményt szabályozó rendelkezései tartalmazzák.
A 61. §-hoz
A Javaslatban rögzített nyelvhasználathoz való jog érvényesülése érdekében a bíróság tolmácsot, jelnyelvi tolmácsot, illetve fordítót alkalmaz, akik vonatkozásában főszabály szerint a Javaslat szakértőkre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
A 62. §-hoz
Az egységes jogalkalmazás biztosítása érdekében szükséges rendelkezni arról, hogy főszabályként egyszerű fordítás alkalmazásának van helye a polgári eljárásban, kivéve, ha jogszabály, uniós jogszabály vagy nemzetközi egyezmény másként nem rendelkezik, vagy a felek a fordítás hitelességét vitássá nem teszik. Mindebből az következik, hogy a jogalkotónak konkrétan meg kell határoznia azokat az eseteket, ahol feltétlenül szükségesnek tartja hiteles fordítás alkalmazását, egyéb esetekben ugyanakkor érvényesülhet ez az eljárást egyszerűsítő főszabály. A meghatározó bírósági gyakorlat jelenleg is e rendelkezésnek megfelelően alakul.
A 63. §-hoz
A Ptk. a korábbi Ptk.-tól (1959. évi IV. törvény) eltérő módon szabályozza a képviselet szabályait, amelynek következtében a polgári peres és nemperes eljárásokban problémát okozhat, ha az ellenérdekű feleknek ugyanaz a személy a törvényes vagy meghatalmazott képviselője.
A korábbi Ptk. az ellenérdekű felek ugyanazon személy általi képviseletét – szűk kivételt engedve – kizárta, azzal, hogy a 221. § (3) bekezdésben kimondta, a képviselő nem járhat el, ha a szemben álló vagy ellentétesen érdekelt fél ő maga vagy olyan személy, akit ugyancsak ő képvisel.
A Ptk. ugyanakkor ezt a szabályt már nem tartalmazza, csupán megtámadhatóvá teszi a képviselt részéről a képviselő által tett jognyilatkozatot érdekellentét esetén, ami akár ahhoz is vezethet, hogy egy adott polgári eljárásban, az ellenérdekű pozíciókban ugyanaz a személy lépjen fel az egyik oldalon képviselőként és a másik oldalon félként. Ez a körülmény összességében komoly problémák okozója lehet, például ha utóbb egy jogerős döntést azzal támadnának meg, hogy a képviselő nyilatkozata nem volt hatályos.
Az (1) bekezdés lényegében a korábbi Ptk. főszabályát tartalmazza. A (2) bekezdés azt az esetet tartalmazza, amikor például a jogi személy és annak törvényes képviselője pereskedik. Ilyen esetben a törvényes képviselő gyakorlatilag jogosult a jogi személy önálló képviseletére. El kell kerülni azt a lehetőséget, hogy az ellenérdekű törvényes képviselő hatalmazzon meg a vele szemben történő pereskedésre képviselőt, ezért ilyenkor az ügygondnok rendelés biztosíthatja a legeredményesebben a jogi személy elfogulatlan képviseletét. A szabályozás engedi, hogy az ágazati törvények, vagy különleges eljárások speciális rendelkezései ettől eltérő szabályt állapítsanak meg. Az ügygondnok díját a felperes előlegezi, tekintettel arra, hogy perindító félként alapvetően neki áll érdekében a peres eljárás lefolytatása. Ha az ügygondnok díját a fél – bírósági felhívás ellenére – nem előlegezi, az eljárás a bíróság felhívásában megadott határidő eredménytelen elteltét követő naptól szünetel. A szünetelési ok az eljárás szünetelésére vonatkozó szabályok között került elhelyezésre.
A 64. §-hoz
A hatályos Pp.-hez képest nincs változás abban, hogy a félnek főszabály szerint nem szükséges személyesen eljárnia a perében. A meghatalmazottak számát a Javaslat továbbra sem korlátozza, mivel sok olyan eset van, amikor a képviselet hatékonyabban látható el (például több területet érintő bonyolult szakkérdések esetén), ha többen állnak a meghatalmazotti oldalon. Mivel a Javaslat az osztott perszerkezettel abba az irányba mozdul el, hogy a felek már az eljárás elején határozott és egyértelmű nyilatkozatokat tegyenek kérelmeik vonatkozásában az eljáró bíróság előtt, a több meghatalmazottal eljáró fél kockázati körébe esik, ha az egyes meghatalmazottak esetleg egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek.
A 65. §-hoz
A hatályos Pp. meghatalmazottként eljárni jogosult személyek körére vonatkozó szabályozása indokolatlanul terjedelmes és bonyolult. Mindez szükségessé teszi a Javaslatban a személyi kör csökkentését, mivel a hatályos szabályozás túl tágan értelmezte a meghatalmazottként eljáró személyi kört.
A rokonok meghatalmazottként történő eljárását a Javaslat a Ptk. szerinti hozzátartozók körére szorítja. Indokolt lett volna a hozzátartozók meghatalmazottként történő eljárásának a járásbírósági szintre korlátozása is, tekintettel azonban arra, hogy a Javaslat szerint a törvényszék előtti eljárásban a jogi képviselet általánosan kötelezővé válik, ez gyakorlatilag teljesül.
Közigazgatási szerv vezetőjének meghatalmazására vonatkozó törvényi felhatalmazás indokolatlan, mivel a közigazgatási szerv törvényes képviseletét a közigazgatási szerv vezetője látja el, ő tehát e minőségében és nem meghatalmazottként látja el a közigazgatási szerv képviseletét. Ugyanez igaz az önkormányzat esetében a polgármesterre, főpolgármesterre, megyei közgyűlés elnökére.
A Javaslat generális jelleggel szabályozza, hogy a közjogi jogalanyok, így az egymással egyébként átfedést mutató közigazgatási szervek, költségvetési szervek, valamint a gazdálkodó szervezetek, egyéb nem természetes személyek esetében meghatalmazottként azok alkalmazottja eljárhat. Tekintettel arra, hogy a a jogi előadó jogi tevékenységét alkalmazottként fejti ki, ez a szabály az alkalmazott jogi előadók vonatkozásában is értelemszerűen alkalmazandó. A jogtanácsos sajátos jogállására tekintettel külön pontban kerül kiemelésre.
Az önkormányzatok perei tekintetében a Javaslat egyszerűsítést valósít meg. Az önkormányzati szerv alkalmazottja munkáltatója tevékenységével kapcsolatos pereiben meghatalmazottként természetesen eljárhat. Ezen felül a korábbi bonyolult szabályozás helyett a Javaslat lehetővé teszi, hogy az önkormányzat belső szabályzatban (szervezeti és működési szabályzat) határozhassa meg a meghatalmazottként eljárni jogosult tisztségviselők körét. A tisztségviselő kategóriájába beletartoznak azok a személyek, akiket a hatályos szabályozás eljárni jogosultként megjelöl (polgármester, jegyző, a képviselőtestület és a közgyűlés tagja…), de a meghatározás nem teszi korlátlanul lehetővé a képviselő állítást, akár az önkormányzati szervhez nem kötődő személyek vonatkozásában. A szabályzatban tehát az önkormányzat meghatározhatja azt a tisztségviselői kört, akik meghatalmazottként eljárhatnak, az adott tisztségviselői típushoz pedig hozzárendelheti azt az ügykört, amelyek vonatkozásában a tisztségviselői típushoz tartozó személy eljárhat. Ezt követően a konkrét ügyben a kijelölt tisztségviselő kaphat meghatalmazást az eljárásra.
A képviseletre jogosultak köréből kikerült a szakszervezet, érdekképviseleti szervezet, szövetkezet alkalmazottja. A szakszervezet képviseleti jogosultsága kizárólag munkaügyi és társadalombiztosítási perekben lehet indokolt, az erre vonatkozó szabályokat a különleges eljárások szabályai között indokolt elhelyezni. Ez ugyanakkor nem akadálya annak, hogy a szakszervezet szolgáltatásként a jogi képviseletet vagy annak a finanszírozását valamilyen formában más tárgykörben indult perekben is biztosítsa. Az érdekképviseleti szerv eljárásának biztosítása nem szolgálhat az ügyvédi garanciák (pl. felelősségbiztosítás) és az ügyvédekkel szemben támasztott követelmények (például szakvizsga, megfelelő iroda) megkerülésére, így az egyedi esetekben történő képviseletet indokolt kizárni a továbbiakban, ugyanakkor megmarad az érdekképviseleti szervezetek – Ptk.-ban szabályozott – közérdekű keresetindítási joga. A szövetkezet gazdálkodó szervezetnek minősül, akinek alkalmazottja a Javaslat alapján meghatalmazottként eljárhat munkáltatójának tevékenységével kapcsolatos pereiben.
A 66. §-hoz
A meghatalmazottak köréből kizárt személyi kör szűkítése vagy bővítése alapvetően nem indokolt, a joggyakorlatban sem merült fel ilyen igény. A Ptk. 2:19. §-ának szabályozásával összhangban azonban annyi pontosítást tartalmaz a Javaslat, hogy a gondnokság alá helyezés nem minden esetben, hanem csak azokban az esetekben jár azzal a következménnyel, hogy az érintett nem lehet meghatalmazott, ha a bíróság ilyen hatállyal helyezte gondnokság alá. Ez lehetővé teszi azt, hogy azokban az esetekben, amikor a bíróság a perbeli eljárást, illetve a per tárgyát érintő jognyilatkozatok megtétele körében nem korlátozta a természetes személy cselekvőképességét, a perben meghatalmazottként eljárhasson.
A 67. §-hoz
A Javaslat kialakítása során elvi éllel merült fel, hogy a meghatalmazás, mint címzett egyoldalú jognyilatkozat esetében nyújt-e a minősített okirati forma többlet biztonságot az egyszerű okirati vagy formakényszer nélküli jognyilatkozathoz képest. A Javaslat szerinti szabályozás főszabályként fenntartja, hogy a meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, de ez alól kivételeket enged, igazodva elsősorban az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény rendelkezési nyilvántartásra vonatkozó szabályaihoz. Ha a hivatkozott törvény szerinti rendelkezési nyilvántartásban kerül rögzítésre a meghatalmazás, akkor az a minősített okirati forma hiányában is érvényesnek tekintendő, ugyanakkor ennek feltétele, hogy a meghatalmazást elfogadó nyilatkozat is rögzítésre kerüljön a nyilvántartásban. Ha azonban a per megindítását követően kerül sor a meghatalmazás rendelkezési nyilvántartásba vételére, vagy a rendelkezési nyilvántartásba vett meghatalmazás módosítására, e jognyilatkozatok a bírósággal szemben csak a bíróságnak való bejelentéstől, az ellenféllel szemben pedig csak a vele való közléstől hatályosak. Az eljárás megindulásakor elvárható ugyanis a bírósággal szemben, hogy adott esetben a nyilvántartás adatait ellenőrizze, különösen, ha a fél hivatkozik a meghatalmazás e módjára. Ha azonban az eljárás folyamán következik be változás az adatokban, akkor viszont az érintett személytől várható el, hogy az adatváltozás tényét bejelentse az eljárásban. A Javaslat utal továbbá arra is, hogy az ügyvéd és a jogtanácsos meghatalmazásának igazolásáról jogszabály eltérően rendelkezhet.
Nem szükséges fenntartani azt a rendelkezést, hogy az ügyvédnek adott meghatalmazáshoz, ha azt a fél saját kezűleg írta alá, tanúk alkalmazása nem szükséges. Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 26. §-a tartalmazza az ügyvédi meghatalmazásra vonatkozó szabályokat, annak részleges megismétlése a Pp.-ben nem indokolt. Egységesen kell megjeleníteni ugyanis az erre vonatkozó szabályokat az ágazati törvényben.
A 68–70. §-hoz
A meghatalmazásnak egyediesítetten kell tartalmaznia, hogy mely ügyre vonatkozik. Ez történhet a feleknek és a per tárgyának a meghatározásával, ügyszámra hivatkozással vagy más módon. Fontos hangsúlyozni, hogy a per vitelére szóló meghatalmazás – külön kikötés hiányában – kiterjed a végrehajtási eljárásra, valamint az annak során, azzal összefüggésben indított perre, a perorvoslati eljárásokra, valamint a peres pénznek vagy dolognak és az eljárási költségeknek az átvételére is. Az ügyvéd helyettesítését – mivel bizalmi viszonyról van szó – a felek a szerződésben kizárhatják, viszont a Javaslat – a meghatalmazás eltérő rendelkezése hiányában – azt fogadja el kiinduló helyzetnek, hogy akadályoztatása esetén az ügyvéd élhet a helyettes megbízásának lehetőségével.
A meghatalmazás megszűnésnek szabályait az anyagi jogi szabályok, így a Ptk. tartalmazza, annak hatályosulását kell csak a perrendtartásban szabályozni. Új rendelkezés, hogy ha a per megindítását követően kerül sor a meghatalmazás rendelkezési nyilvántartásba vételére, vagy a rendelkezési nyilvántartásba vett meghatalmazás módosítására, e jognyilatkozatok a bírósággal szemben ugyancsak a bíróságnak való bejelentéstől, az ellenféllel szemben pedig a vele való közléstől hatályosak.
A meghatalmazott képviseleti jogosultságát a bíróság továbbra is az eljárás bármely szakaszában hivatalból vizsgálja.
A 71. §-hoz
Alapvetően fenntartja a Javaslat az általános meghatalmazás jogintézményével kapcsolatos szabályokat is. A Ptk. alapján általános meghatalmazást legfeljebb öt évre lehet adni. Az ötéves határidő a Ptk. szerint számítandó; de lejárat esetén megújítható.
Azonban az általános meghatalmazások nyilvántartásával kapcsolatos rendelkezések kiegészülnek az általános meghatalmazások országosan egységes és közhiteles – interneten elérhető – nyilvántartásának létrehozásával. Indokolt, hogy a bírósági eljárásokra vonatkozó adatok, jogok a bírósági szervezetrendszer keretei között kerüljenek nyilvántartásra, ezért a közhiteles nyilvántartást a Javaslat alapján az Országos Bírósági Hivatal elnöke működteti. Ezt célszerűségi, költséghatékonysági és adatvédelmi indokok egyaránt alátámasztják.
A 72. §-hoz
A Javaslat – a jelenlegi szabályozástól eltérően – főszabállyá kívánja tenni a perben a fél számára a kötelező jogi képviseletet. Ennek indoka, hogy a tapasztalatok szerint az utóbbi évtizedekben a polgári jogviták a korábbiakhoz képest lényegesen bonyolultabbá váltak, így a felperes részéről a megalapozott igényérvényesítés, alperesi oldalon pedig az eredményes védekezés többnyire olyan jogi szaktudást igényel, ami nélkülözhetetlenné teszi a fél jogi szakember közreműködésével történő eljárását. A felek percselekményeinek szakszerűsége nagymértékben elősegítheti mind a hatékony igényérvényesítést illetve jogvédelmet, mind az azzal szembeni védekezést, továbbá a perek ésszerű időn belüli befejezését. Ugyanakkor a kötelező jogi képviselet általánossá tétele a joghoz való hozzájutásban tényleges akadályt nem jelent. Egyrészt ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy a perek túlnyomó részében a felek akkor is jogi képviselőt hatalmaznak meg perbeli képviseletük ellátására, ha a törvény ezt nem írja elő számukra kötelező jelleggel, másrészt a pártfogó ügyvéd intézménye azok számára is elérhetővé teszi jogi képviselő igénybevételét, akik anyagi lehetőségeik folytán nem, vagy csak aránytalan nehézségek árán tudnának jogi képviselő részére meghatalmazást adni.
Miután a Javaslat a szabályozást a törvényszékre, mint az általános elsőfokú hatáskörű bíróságra modellezi, a szabályozási metodikát a jelenlegihez képest megfordítja. Nem azokat az eseteket sorolja fel, amelyekben kötelező a jogi képviselet, hanem főszabályként rögzíti, hogy a perben a jogi képviselet kötelező, és ezt követően szabályozza a főszabály alóli kivételeket.
A perek járásbíróság és törvényszék közötti elsőfokú hatásköri megosztása során az alapvető elhatárolási szempont az ügyek nehézségi foka. A szabályozás célja, hogy a nagyobb szakértelmet és gyakorlatot igénylő, bonyolultabb, ritkábban előforduló ügyek kerüljenek a törvényszék esőfokú hatáskörébe. Ezek az ügyek azonban nemcsak a bíróság, hanem a fél részéről is megkívánják a nagyobb szakértelmet, ezért – a hatályos szabályozástól eltérően – indokolatlan a törvényszék elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyek egy részében mentesíteni a feleket a kötelező jogi képviselet biztosítása alól.
Ugyanakkor a járásbíróság elsőfokú hatáskörébe tartozó személyállapoti, illetve családjogi tárgyú perek, birtokviták, kisebb perértékű vagyonjogi ügyek jogi megítélése általában kevésbé bonyolult, ezért ezekben az ügyekben a célszerű és hatékony pervitel többnyire nem teszi feltétlenül szükségessé a fél számára jogi szakember közreműködését, annak kötelezővé tétele adott esetben indokolatlan és szükségtelen terhet róna a félre. Erre figyelemmel a Javaslat a kötelező jogi képviselet főszabálya alól a járásbírósági elsőfokú hatáskörbe tartozó ügyekben kivételt tesz, a fellebbezési és perújítási eljárásra is kiterjedően, valamint a felülvizsgálati eljárásban az ellenkérelmet előterjesztő fél tekintetében is.
A Javaslat ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a jogalkotó törvényi rendelkezéssel további kivételeket is meghatározzon a kötelező jogi képviselet főszabálya alól, illetve arra is lehetőséget biztosít, hogy a járásbíróság hatáskörébe tartozó egyes perek vonatkozásában is – szükség esetén – elő lehessen írni kötelező jogi képviseletet, azaz a Javaslat a rugalmas szabályozás érdekében megteremti az alkivétel lehetőségét a főszabály alóli kivétel alól.
A 73. és 74. §-hoz
A kötelező jogi képviselet szükségességéről a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezésének lehetőségéről, valamint a jogi képviselő közreműködése nélkül való eljárás jogkövetkezményeiről az eljárás kezdetén, az eljárást megindító beadvánnyal összefüggésben (keresetlevél visszautasítása, kereset közlése az ellenérdekű féllel), illetve a perorvoslati eljárást megalapozó határozatban (jellemzően ítélet) indokolt a bíróságnak tájékoztatást nyújtani. Itt szükséges megjegyezni, hogy ha a felperes jogi képviselő nélkül nyújtja be a keresetlevelet olyan ügyben, amelyben jogi képviselő közreműködése kötelező, a bíróság a keresetlevelet visszautasítja. Ez az eset a hiánypótlási felhívás kiadása nélküli visszautasítási okok között szerepel. Az eljárás megindításakor ugyanis elvárható a felperestől, hogy jogi képviselő közreműködésével nyújtsa be a keresetlevelet. Ehhez igazodó szabály kerül megfogalmazásra arra az esetre is, ha a perorvoslati kérelmet előterjesztő fél nem rendelkezik jogi képviselővel. Ilyen esetben a bíróság a perorvoslati kérelmet visszautasítja.
Ha a fél az eljárás folyamán lép perbe, akkor első jelentkezése alkalmával, ha pedig a felet az eljárás folyamán vonják perbe, vagy az eljárás folyamán kezdeményezik a perbeállítását, akkor a perbevonás, perbeállítás kezdeményezésének közlésével egyidejűleg kell tájékoztatni a jogi képviselet szükségességéről. Ezt követően a félnek magának kell gondoskodnia arról, hogy az eljárás során folyamatosan fennálljon a jogi képviselete, ellenkező esetben nyilatkozata, cselekményei hatálytalanok.
A bíróság ugyanakkor az eljárás folyamán perbe lépő félnek megfelelő határidőt biztosít a jogi képviselet pótlására, ha később nem pótolható perbeli cselekmény elvégzésére, illetve nyilatkozat megtételére lenne szükség (például a perfelvétel lezárása előtt perbelépő fél, a perfelvétel lezárását követően nem tudná tény és jogállításait megtenni). A bíróság akkor is megfelelő határidőt biztosít a jogi képviselet pótlására, ha az ügyben áttétel, vagy kijelölés folytán jár el és a keresetlevelet eredetileg olyan bírósághoz nyújtották be, amelynek eljárásában a jogi képviselet nem kötelező.
Ha a félnek önhibáján kívül álló okból úgy szűnik meg a jogi képviselete, hogy valamely perbeli cselekményt, nyilatkozatot a jogi képviselet megszűnése miatt nem tud határidőben teljesíteni, a fél igazolási kérelemmel is élhet.
A Javaslat a kötelező jogi képviseletre vonatkozó hatályos szabályozást egyszerűsíti. Továbbra is főszabályként érvényesül, hogy a jogi képviselő közreműködése nélkül eljáró fél perbeli cselekménye és nyilatkozata hatálytalan, a Javaslat ugyanakkor egyértelműsíti, hogy e cselekményeket és nyilatkozatokat nem kell tekintetbe venni, úgy kell tekinteni rájuk, mint ha a fél perbeli cselekményt, nyilatkozatot egyáltalán nem tett volna. E szabály alóli kivételként kerül meghatározásra – vagyis a jogi képviselő közreműködése nélkül eljáró fél perbeli cselekménye és nyilatkozata nem hatálytalan –, ha a törvény az adott perbeli cselekményre nézve a meghatalmazott útján történő eljárást kizárja.
Mint ahogy arra már korábban is történt utalás, ha a perorvoslati kérelmet előterjesztő fél nem rendelkezik jogi képviselővel – annak ellenére, hogy a jogi képviselő meghatalmazásának szükségességéről a bíróság a perorvoslattal megtámadható határozatban tájékoztatta –, a bíróság a perorvoslati kérelmet visszautasítja.
Ha a felperes a megszűnt jogi képviseletének pótlásáról felhívás ellenére nem gondoskodik, a bíróság a pert – a hatályos szabályokkal egyezően – megszünteti, ugyanez történik akkor is, ha a viszontkeresetet előterjesztő alperes nem pótolja megszűnt jogi képviseletét. Utóbbi esetben a bíróság az eljárást részlegesen, a viszontkereset tekintetében szünteti meg.
A Javaslat azt is kimondja ugyanakkor, hogy a fél jogi képviseletének hiánya nem akadálya a határozat kihirdetésének és kézbesítésének. Ebben az esetben a határozatot közvetlenül a féllel kell közölni.
A 75. §-hoz
A kötelező jogi képviselet törvényszéki szinten történő általánossá tétele mellett szűkíteni indokolt az ilyen ügyekben jogi képviselőként eljárásra jogosult személyi kört is, mert a valódi ügyvédkényszerhez közelítő szabályozás tudja garantálni a törvényszéken indult eljárásokban a kötelező jogi képviselet miatt elvárt megfelelő szakértelmet. Ha azonban törvény valamely oknál fogva úgy rendelkezik, hogy a járásbíróság hatáskörébe tartozó ügyben a jogi képviselet kötelező, vagy például a jogi képviselővel eljáró fél vonatkozásában a kötelező jogi képviselet szabályai irányadók, ezekben az esetekben indokolt lehetővé tenni a jogi végzettséggel rendelkező ügyvédjelölt, illetve jogi előadó, mint jogi képviselő korlátozás nélküli eljárási jogosultságát.
Az ügyvédek és jogtanácsosok mellett indokolt lehetővé tenni, hogy a jogi személy bíróságot az annak képviseletére jogosult bíró, illetve a Legfőbb Ügyészséget az annak képviseletére jogosult ügyész képviselhesse, ha azok a perben adott esetben félként vesznek részt és a peres eljárás során a jogi képviselet kötelező. A bírák, illetve ügyészek valamennyien jogvégzett, jogi szakvizsgával, jogi szaktudással rendelkező személyek, akik a megfelelő joggyakorlat birtokában képesek megfelelően ellátni a professzionális pervitelt igénylő perbeli képviseletet az adott bíróság, illetve a Legfőbb Ügyészség vonatkozásában.
Indokolt lehetővé tenni a speciális szakértelmet megkövetelő ügyekben az ilyen szakértelemmel rendelkező professzionális képviselők (pl. szabadalmi ügyvivő) részvételét is, külön törvényi rendelkezés felhatalmazása alapján.
Kötelező jogi képviselet előírása esetén is eljárhat jogi képviselő nélkül saját ügyében a jogi szakvizsgával rendelkező személy, valamint a törvény alapján eljárni jogosult ügyész. Ügyvédjelölt és jogi előadó ugyanakkor a járásbírósági hatáskörbe tartozó ügyek kivételével kizárólag az iratbetekintés és másolatkészítés esetköreiben járhat el kötelező jogi képviselet előírása esetén.
A 76. és 77. §-hoz
Az ügygondnok kirendelését főszabályként – a hatályos Pp. főszabályával összhangban – továbbra is az ellenfél kérelmére teszi lehetővé. Törvényben meghatározott esetekben ugyanakkor indokolt fenntartani a hivatalból történő ügygondnok-rendelés lehetőségét, így különösen egyes különleges eljárásokban (személyállapoti perek), illetve például olyan esetekben, ha a félbeszakadás a törvényes képviselő nélkül maradt fél méltányos érdekeit sértené, vagy a fél és törvényes képviselője közötti érdekellentét esetén.
A Javaslat a szabályozás egységessége és áttekinthetősége érdekében változtat a szabályozás struktúráján. Pontokba szedve kerülnek felsorolásra az ügygondnok-rendelés esetei. Az a)–c) pontokban írt esetek – kisebb pontosítások átvezetése mellett – megfelelnek a hatályos szabályozásban is megjelenő alapeseteknek, míg a d) pont arra utal, hogy az ügygondnok- rendelés egyes speciális esetei – a szoros összefüggés miatt – kizárólag az adott jogintézmény vagy különleges eljárás szabályai között kerülnek szabályozásra.
Azt is indokolt konkrétan meghatározni, hogy mely személyi kör járhat el ügygondnokként. Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Ügyvédi törvény) 31. § (1) bekezdése csupán arról rendelkezik, hogy az ügyvéd kirendelés esetén – többek között – ügygondnokként jár el. A gyakorlatban már jelenleg is ügyvédek kirendelésére kerül sor, amikor ügygondnokra van szükség, a Javaslat ezt már tételesen is előírja, számos jogalkalmazási kérdést megválaszolva, és a képviselet szakszerűségét, professzionalitását garantálva. Az ügyvédi törvény kirendelésre vonatkozó szabályanyaga így az ügygondnoki képviselet szabályanyagává válik, szükségtelenné téve azt, hogy e körben a Pp.-nek kelljen a képviselet járulékos kérdéseiről rendelkeznie (pl. képviselet korlátai, felmentés a kirendelés alól, szakmai felelősség, felhatalmazás az ügygondnoki díjazás szabályozására, kirendelhető ügyvédek köre).
A képviselet terjedelme tekintetében a hatályos szabály fenntartása javasolt, mely – a megfogalmazott kivételekkel – a per vitelére meghatalmazott jogállását biztosítja az ügygondnoknak.
A Javaslat azt is megjeleníti, hogy ha az ügygondnok kirendelésére okot adó körülmény az eljárás folyamán megszűnik, a bíróság az ügygondnokot a kirendelés alól felmenti. Az Ügyvédi törvény tartalmaz további felmentési okokat a kirendelt ügyvéd vonatkozásában, azok megismétlése, vagy az azokra való utalás a normaszövegben nem szükséges, azokat az ágazati norma rendezi.
A 78. és 79. §-hoz
A Javaslat a költségek előlegezése alcím alatt azoknak a költségeknek a megfizetését szabályozza, amelyek a feleken kívüli harmadik személyek a perrel kapcsolatos közreműködése miatt merülnek fel. Azt, hogy e költségek véglegesen kit terhelnek, a hatályos szabályozással egyezően a perköltség és az állam által előlegezett költség viselésének a szabályai között rendezi. A Javaslat egyrészt a bíróságnak a felek előlegezésével kapcsolatos feladatát határozza meg, másrészt megnevezi az egyes költségek előlegezésére kötelezetteket.
A bíróság az előlegezés vonatkozásában alapvetően akkor határoz, ha egyúttal a harmadik személy igényéről is dönt, azaz az előlegezendő költség pontos összege is megállapításra kerül. A bíróság a felet vagy egy végrehajtható határozatban kötelezi a költségigénnyel fellépő harmadik személy javára a költség megfizetésére, vagy bírósági letétbe helyezési kötelezettséget ír elő. Ez utóbbi választását indokolhatja a közreműködő személy követelése megtérüléséhez fűződő jog fokozott védelme.
A Javaslat lényegében ugyanezen, de egyúttal más, célszerűségi (pl. tanú útiköltségének előzetes biztosítása) szempontok miatt is fenntartja a hatályos szabályozás szerinti előzetes letétbe helyeztetés intézményét is. A Javaslat külön szabállyal rendezi a bíróság kötelezettségét arra az esetre, ha a letétbe helyezett összeg és a bíróság által megállapított költség összege eltérő.
A kirendelt szakértő – és a Javaslat utaló szabálya folytán a fordító és tolmács – díja és a külföldi kézbesítésnek az uniós és a nemzetközi jog szerinti költsége tekintetében kizárja a bírói mérlegelés lehetőségét és előírja az előzetes letétbe helyezés elrendelését.
A Javaslat elhagyja a hatályos perrendnek az ügygondnok készkiadása és díja előlegeztetésének az idejére vonatkozó rendelkezéseit, azok ugyanis a Javaslat szabályaiból megfelelően következnek.
A Javaslat a bizonyítással járó költségek esetében az előlegezési kötelezettséget a perköltségviselés folyamatának egyszerűsítése és a mulasztás a bizonyítási érdek mentén történő szankcionálhatósága végett a bizonyító féllel szemben fogalmazza meg. Nem tartja fenn viszont a bírói méltányosság-gyakorlás egyébként is ritkán használt, a Pp. 76. § (1) bekezdésében szabályozott intézményét. A Javaslat azonban lehetővé teszi a bizonyító fél ellenfelének előlegezésre kötelezését akkor, amikor a bizonyító fél ellenfele bármely okból, de magára vállalja az előlegezést. Azért, hogy a szabállyal ne lehessen visszaélni, a Javaslat szerint az ellenfél kötelezésére nincs lehetőség akkor, ha az ellenfél jogszabály vagy költségkedvezmény folytán egyébként mentes a per során felmerülő költségek előlegezése alól. Kizárt tehát, hogy a szabály alkalmazásának az eredménye az legyen, hogy a költséget az állam előlegezi.
A Javaslat új tartalmú szabállyal rendezi a tolmácsolás, a fordítás és a külföldi kézbesítés miatt felmerülő költségeknek az előlegezését. A Javaslat kifejezésre juttatja, hogy önmagában a magyartól eltérő nyelv használatának jogához nem párosul automatikusan a tolmács díjára vonatkozó előlegezési mentesség, csak akkor, ha ezt nemzetközi egyezmény előírja. Ennek hiányában amennyiben a tolmácsolás a bizonyításhoz kapcsolódik, úgy a tolmácsdíjat a bizonyító félnek kell előzetesen megfizetnie, amennyiben nem, úgy pedig annak, akinek a személye miatt vált szükségessé a tolmács alkalmazása. A Javaslat a fordítási költségek esetében is különbséget tesz aszerint, hogy az a bizonyítási eljárásban merült fel vagy sem. Az előbbi esetben a kötelezettség alanya a főszabályt követve a bizonyító fél, az utóbbi esetben pedig a pert megindító felperes. Ugyanezek irányadóak a külföldi kézbesítés azon költségének az előlegezése kapcsán is, amelyet uniós jogi norma vagy nemzetközi egyezmény alapján a kézbesítésben közreműködő külföldi személy vagy szerv igényel.
A Javaslat az ügygondnok díja és készkiadása tekintetében a hatályos Pp.-vel egyezően azzal a féllel szemben fogalmazza meg az előlegezési kötelezettséget, aki az ügygondnok kirendelését kérte, illetőleg – a hivatalbóli kirendelés esetében – akinek a perbeli cselekménye folytán a kirendelés szükségessé vált.
A Javaslat a garanciális szempontok miatt fenntartja a Pp. 76. § (3) bekezdésében foglalt szabályt.
Az ügyész és a per megindítására, illetve az abban való fellépésre feljogosított személy a perben nem saját érdeket képviselnek, így a költséget helyettük az állam kell, hogy előlegezze. Ugyanez igaz az alperes részére kirendelt és azon ügygondnok esetében, aki ellen külön jogszabály szerint kell a pert megindítani.
A költségkedvezmények szabályainál a Javaslat csak azt rögzíti, hogy adott esetben a fél mentes az előlegezés alól, e helyen pedig megmondja, hogy mentesség esetén az előlegezés alanya az állam. Végül a Javaslat általánosan ugyanilyen előírást tartalmaz azon költségek esetében is, amelyek tekintetében jogszabály, uniós jogi norma vagy nemzetközi szerződés költségkedvezmény nélkül is előlegezési mentességet ad a félnek.
A 80. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp.-vel egyezően a költség és a perköltség fogalma alatt nem ugyanazt érti. A perköltséget egyrészt gyűjtőfogalomként határozza meg, másrészt csak meghatározott költségeket sorol a fogalom hatálya alá. Ennek oka, hogy a perköltség-definíció szabályozási jelentőségét az abba sorolható költségek végleges viselése adja. A perköltség viselésének alapja pedig a hatályos Pp.-ben is megjelenő kiegyenlítési elv. Ennek megfelelően nem mindegyik fél a saját költségét viseli, hanem főszabály szerint a pernyertes fél igényt tarthat arra, hogy a per miatti költségét az ellenfél kifizesse. A perköltség fogalmával tehát a Javaslat azt határozza meg, hogy melyek azok a költségek, amelyek megtérítését a fél törvényben meghatározott esetben a másik féltől alappal igényelheti. Az elhatárolás elve az, hogy a pervesztes, tehát az alaptalanul perlekedő, vagy éppen az önkéntes jogkövetést mellőző fél a költségek tekintetében olyan – tehát sem nem rosszabb, sem nem jobb – helyzetbe kell, hogy hozza ellenfelét, mint ha a perre nem került volna sor.
Ennek megfelelően a perköltség-fogalom egyik ismérve, hogy csak a félnél felmerült költségek sorolhatók bele, így nem része a perköltségnek például a tanú által kifizetett az az útiköltség, aminek a megtérítésére a tanú nem tartott igényt. Nem a félnél, hanem más, a perben részt vevő harmadik személynél jelentkező költség tehát csak akkor válik perköltséggé, ha a fél ezen személy részére a kiadásait megtérítette. Ezen felül a perköltség körébe csak a perrel okozati összefüggésben és ahhoz szükségesen felmerült költségek tartoznak bele. Az okozatosság és a szükségesség fogalmai mentén esetről esetre eldönthető, hogy egy adott költségfajta vagy annak igényelt mértéke perköltségként figyelembe vehető vagy sem (pl.: a többes ügyvédi képviselet költsége egy adott ügyben lehet szükséges egy másik ügyben azonban szükségtelen kiadás). A Javaslat így sem példálózva, sem kiemelve nem jelenít meg egyes perköltségfajtákat. A hatályos Pp.-vel egyezően nem csak a perben, hanem azt megelőzően keletkezett költségek is a perköltség részévé válhatnak. A Javaslat a költség alatt a köznapi jelentése szerinti kiadást érti, az ezen kívüli vagyoni hátrányok közül a perköltség fogalmába kizárólag csak a fél a bíróság előtt történő megjelenéssel szükségképpen felmerült keresetkiesést vonja be.
A 81. §-hoz
A fél a perköltség-megtérítési igényét a bírósághoz intézett kifejezett nyilatkozattal, a felszámítással érvényesítheti: ennek keretében kérheti tehát a perköltség körébe tartozó kiadásainak és a keresetkiesésének az ellenfél általi kifizetését. A Javaslat lényegében a hatályos szabályokkal egyezően rögzíti a felszámítás határidejét, meghatározza a felszámítás tartalmi követelményeit, és előírja az igények igazolását, ami a perhatékonyság miatt kizárólag okirattal történhet. A járulékos perköltségigény érvényesítése nem képezheti akadályát a per befejezésének, ezért a Javaslat azt is kimondja, hogy kizárólag a felszámítás vagy annak igazolása miatt a tárgyalás csak akkor halasztható el, ha azokkal kapcsolatos mulasztás nem a fél hibájára vezethető vissza.
A rendelkezési elvnek megfelelően a fél a felszámítását visszavonhatja, azaz bizonyos költségek vagy az akár az összes költség vonatkozásában lemondhat a megtérítéshez való jogáról. A döntése a bíróságot köti, azt utóbb azonban már nem lehet megmásítani.
A Javaslat a professzionális pervitel követelményének megfelelően, a jogi képviselővel eljáró fél esetében, a költségjegyzék benyújtásának az előírásával egy formalizáltabb felszámítási módot ír elő. A felmerült költségek rendezett formában történő megjelenítése az ellenfél számára átláthatóvá teszi a vele szemben támasztott igényeket és megkönnyíti a perköltség viseléséről történő bíró döntést is. A Javaslat a költségjegyzék vezetésének és benyújtásának részletes szabályozását külön jogszabályra utalja.
A 82. §-hoz
A bíróság a kiegyenlítési elv alkalmazása miatt a perköltség viseléséről történő döntését az eljárást befejező határozatban hozza meg. A döntés keretében egyrészt meghatározza, hogy a fél által felszámított költségek közül melyek és mekkora összegben minősülnek perköltségnek. A bíróság csak azt a költséget veheti figyelembe, amit a fél felszámított és a döntésnél a megjelölt összegen sem terjeszkedhet túl. Az összeg meghatározásánál figyelemmel kell lennie a csatolt okiratok adataira, a per egyéb adataira és értelemszerűen alkalmaznia kell a perköltségre irányadó egyéb perrendi és azon kívüli szabályokat (pl. az ügyvédi munkadíjat szabályozó jogszabályt) is. A bíróság másrészt megállapítja, hogy a perköltségviselés törvényi esetei közül melyek állnak fenn, és ha ezek szerint valamelyik fél perköltség megtérítésére köteles, úgy fizetésre kötelező határozatot hoz. A Javaslat a felek érdekeinek a figyelembe vétele és egyébként a rendelkezés egyszerűsítése miatt felhatalmazást ad a bíróságnak arra, hogy a fél javára járó perköltség összegébe az ellenfélnek járó perköltség összegét beszámítsa. A perköltség megfizetésének követelésére jogosult fél felszámítása hiányában vagy, ha a törvény értelmében egyik fél sem köteles perköltség megtérítésére, a bíróság a perköltség megfizetéséről nem rendelkezik.
A 83. §-hoz
A Javaslat fenntartja a hatályos Pp. perköltség-viselési főszabályát: a pervesztes fél egyrészt meg kell, hogy térítse az ellenfele perköltségét, másrészt a saját perköltsége a terhén marad. Részleges pernyertesség esetére a Javaslat a hatályoshoz képest szövegezésében más, de eredményében ugyanolyan szabályt rögzít. Ilyenkor a megtérítési kötelezettség a felet és az ellenfelet is terheli, mindegyiket a másik fél perköltsége tekintetében, de csak a pervesztesség arányában.
A szükségtelen kölcsönös perköltségfizetés elkerülése érdekében a Javaslat átveszi a Pp. 81. § (1) bekezdésének a második fordulatát, és a perköltség-viselési főszabályból eredő méltánytalanság kiküszöbölése érdekében a Pp. 81.§ (2) bekezdését is.
Újításként, az egyértelműség kedvéért rendezi azt az esetet, ha az ítélet szerint a megváltoztatott kereset részben vagy egészben alapos úgy, hogy a fél az önállóan elbírálható kereseti követelése összegét leszállította. Ebben az esetben a felet a leszállított rész tekintetében főszabály szerint pervesztesnek kell tekinteni. Az új rendelkezés arra készteti a felet, hogy a keresete összegszerűségét a tényleges követelése alapján határozza meg, de kivételek megteremtésével méltányolja azokat az eseteket – például az alperes utólagos teljesítése – amikor erre nem volt lehetősége.
A 84. §-hoz
A bíróság által jóváhagyott egyezség esetén a per ítélet hatályú határozattal zárul. A perköltségviselést tehát csak úgy, mint az ítélet esetében a pernyertesség-pervesztesség kérdése határozza meg. A Javaslat azonban azért, hogy a perköltség kérdése ne képezze szükségtelen akadályát az egyezség megkötésének, egy rugalmasságot biztosító szabállyal elsődlegesen megadja a lehetőséget a feleknek, hogy maguk döntsék el a térítésre kötelezett fél személyét. A perköltség-viselés általános szabályai tehát csak megállapodás hiányában érvényesülnek. A megállapodás szerint perköltség viselésére köteles fél ellenfele megteheti azt is, hogy a felszámítása egy részét visszavonja. A felek nincsenek elzárva attól sem, hogy az egyezséget jóváhagyó végzés meghozatala előtt mindannyian visszavonják felszámításaikat, így nem kérve döntést a perköltség körében. Ha a jóváhagyott egyezség alapján a pernyertesség aránya nem állapítható meg, akkor a Javaslat értelmében mindegyik fél csak a saját perköltségét viseli.
A 85. §-hoz
A Javaslat a gyakorlat által jelzett hiányokat pótolva, kifejezett speciális szabályokkal rendezi a perköltség viselését arra az estre, ha az eljárás megszüntetésre kerül. Az eljárás megszüntetése esetén – érdemi döntés hiányában – nem alkalmazható a pernyertesség- pervesztességre épülő szabály. Az abban megmutatkozó szabályozási logikát alapul véve azonban a Javaslat a perköltség viselésének a kötelezettségét általánosságban a pert kezdeményező felperesre terheli, hiszen a megszüntetés következtében a jogvédelem sikertelennek minősül. Az eljárás megszüntetését előidéző egyes esetekben azonban a szabály alkalmazása a perköltségviselés céljától eltérő eredményre vezetne, ezért a Javaslat kivételszabályokat is rögzít.
Így, ha az elállás oka az alperes utólagos teljesítése, a felperes perköltségét az alperes köteles megtéríteni, ha pedig az eljárás megszüntetésének az oka a fél halála vagy megszűnése, akkor pedig egyik fél sem köteles a másik fél perköltségének a megtérítésére. Ezekhez hasonlóan az eljárás közös kérelem miatti megszüntetés esetén sem jelenthető ki feltétlenül, hogy a szükségtelenné vált jogvita okozója a felperes. A többlépcsős szabályozás szerint a felek elsőként maguk dönthetik el közösen, hogy ki fizesse ki a másik fél perköltségét. Annak hiányában a felperesnek kell perköltséget fizetnie, kivéve, ha per az alperes miatt indult és vált végül feleslegessé, azaz a követelést utóbb teljesítette vagy a jogot elismerte. A felek e szabály alkalmazását közösen el is kerülhetik úgy, hogy a felszámításaikat teljes mértékben visszavonják.
A 86. §-hoz
A Javaslat szövegezésbeli változtatásokkal, de fenntartja a hatályos Pp. 80. § (1) bekezdésében található kivételszabályt, hiszen az abban foglalt feltételek fennállása esetén a perköltség-viselési főszabály alkalmazása nem felelne meg a perköltségviselés rendező elvének. A változtatások a per osztott szerkezetéhez és a perfelvétel azon sajátosságához igazodnak, amely szerint az érvényesített jog a perfelvételi szakban akár a bíróság közrehatása következtében – bizonyos törvényi korlátok mellett de – szabadon megváltoztatható. A szabály értelmében a fél akkor már nem jogosult a perköltsége megtérítését követelni, ha a vele szemben érvényesített jogot és kérelmet a védekezést tartalmazó ellenkérelem előterjesztése után ismeri el.
A perköltség, mint gyűjtőfogalom létjogosultságát az adja, hogy a megtérítési szabályok miatt a per miatti vagyoncsökkenéseket általában egységes egészként kell kezelni. A perköltség- viselési főszabály alkalmazása azonban nem felelne meg az annak alapjául szolgáló elvnek azon perköltségrész esetében sem, amelyet a fél az ellenfelének a jóhiszemű eljárás elvének megsértésével, az eljárás-támogatási kötelezettség megszegésével, azaz feleslegesen okozott. A Javaslat ezért előírja ezen költségek elkülönített kezelését és azok megtérítésének a kötelezettségét a per eredményétől függetlenül a feleslegesen költséget okozó félhez telepíti. A Javaslat e körben lényegében fenntartja a hatályos perrend 80. § (2) bekezdésében megfogalmazott szabályát. A szövegezés annyiban változik, hogy lehetővé válik a perbe vitt joghoz kapcsolódó, de a per előtti felesleges költségokozás figyelembe vétele is. Ezen kívül a Javaslat elhagyja a költségmegtérítés igénylésének a tilalmát, mivel a Javaslat szerinti perköltségfogalom alapján a fél saját szükségtelen cselekménye miatti költsége nem tartozik a perköltségbe, azt a fél így alappal egyébként sem számíthatja fel.
A Javaslat a közvetítés kiemelt jelentősége miatt – az új perköltség-fogalomból következő szükségszerű tartalmi szűkítésekkel – átveszi a hatályos Pp. 80. § (3)-(5) bekezdéseibe foglalt, a közvetítői és a békéltetőtestületi eljárás vonatkozásában szükségtelen cselekményekkel okozott perköltség viseléséről szóló szabályokat.
A 87–92. §-hoz
A Javaslat a pertársak perköltség-viselési kötelezettségét szabályozási szükséglet hiányában tartalmilag a hatályos szabályoknak megfelelően rendezi, egy kivételtől eltekintve: a perköltség-viselési elvek minél teljesebb körű érvényesülése érdekében a 37. § b) és c) pontja szerinti pertársak esetében elsődlegesen a perköltség az érdekeltség arányában történő megtérítést írja elő, az egyenlő arányú megtérítést csak akkor, ha a per tárgyához fűződő érdekeltségek között nincs jelentős eltérés.
A Javaslat az ügyész és a perlésre feljogosított más személy perköltségviselése kapcsán nem foglalja szabályba a hatályos Pp. 82. § (3) bekezdésének első mondatát, mert az következik a felszámítás és a perköltségviselés általános szabályából, egyebekben a vonatkozó szabályokat tartalmilag átveszi. A perköltség megtérítése szempontjából a perindításra feljogosított ügyész jogállásával bír az az ügygondnok is, aki ellen a keresetet jogszabály értelmében kell a fél helyett megindítani. A Javaslat ennek megfelelően kimondja, hogy az ügygondnok helyett a perköltséget külön jogszabályban meghatározott módon az állam téríti meg.
A Javaslat a beavatkozás és a sikertelen perbehívás, perbeállítás esetére irányadó perköltség-viselési hatályos szabályokat is átveszi. Részben új tartalmú szabályt alkot azonban a felek személyében bekövetkező változások esetére. Nem írja elő ugyanis a perből elbocsátott jogelőd perköltség-térítési kötelezettségét, összhangban a Javaslat a jogutódlás szabályainál rögzített rendelkezéssel, amely szerint az elbocsátásig végzett cselekmények és bírói határozatok a jogutóddal szemben is hatályosak. A Javaslat szabálya értelmében a perköltség megfizetésére kizárólag a jogutód kötelezhető. Elbocsátás hiányában a jogelőd a perben a jogutód pertársaként vesz részt. A Javaslat egyértelmű szabállyal határozza meg, hogy ebben az esetben egyetemlegesen kell, hogy perköltséget fizessenek. E szabályokat kell alkalmazni a felek személyében bekövetkező változások további eseteiben is, és a Javaslat lényegében változatlan tartalommal, de a perköltség szabályai között rendezi a megtérítési kötelezettséget az alperes kicserélésének az esetére is.
A 93. §-hoz
A Javaslat a perköltség-viselési rendszer átláthatósága miatt külön szakaszban, együtt tartalmazza a félnél felmerült azon költségek viselésének egyes szabályait, amelyeket a perköltségbe tartozó többi költségtől azok sajátos jellege miatt elkülönítetten kell kezelni.
Ide tartoznak a már említett szükségtelen percselekményekkel okozott költségek, továbbá azok a költségek, amelyeket nem a másik fél, hanem a perrend kifejezett külön rendelkezése értelmében perben nem álló harmadik személy (pl.: tanú) vagy éppen a bírósági szervezet okozott.
A költségeket a félnek a perköltség minden más eleméhez hasonlóan fel kell számítania, de azok megfizetéséről a bíróság már az eljárás során is rendelkezhet, hiszen ezek megtérítése nem függ a per kimenetelétől.
A bírósági szervezet érdekkörében felmerült ok miatti költségek megtérítésének a szabályozását a Javaslat külön jogszabályra utalja.
A 94–100. §-hoz
A Javaslat a költségkedvezményi rendszer áttekinthetősége érdekében egy szakaszban összefoglalja a per során felmerülő költségek előlegezéséhez, illetve megfizetéséhez kapcsolódó – egyébként a perrenden kívül egyéb jogszabályokban is szabályozott – kedvezményeket. Alapvetően a hatályos szabályozás szerinti kedvezményfajtákat rögzíti, újdonságként megszünteti azonban a személyes illetékfeljegyzési jogot és egyúttal elsődlegesen és általánosan igénybe vehető rászorultsági alapú kedvezményként bevezeti a személyes költségfeljegyzési jogot. A felsorolásban megjeleníti továbbá a jogi segítségnyújtás keretében külön törvény szerint biztosított pártfogó ügyvédi képviselet díjával kapcsolatos kedvezményeket is.
A Javaslat meghatározza az egyes kedvezményeknek az igénybevétel szempontjából fontos alapvető jellemzőit is, és lényegében a hatályos szabályozással egyezően feltünteti azok tartalmát. Eltérésként a hatályos rendelkezések által is ismert részleges személyes kedvezményi formát csak a személyes költségfeljegyzési jog esetében biztosítja, és kimondja, hogy a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog az ügygondnoki díjra nem terjed ki. A Pp. 86. § (3) bekezdésének első mondatát külön nem foglalja szabályba, mert a kedvezmények tartalmát meghatározó rendelkezések alapján egyértelmű, hogy a költségkedvezmény nem érinti az ellenfélnek járó perköltség megtérítésének a kötelezettségét. Az állam a költségkedvezmények biztosításával a tényleges jogérvényesítés lehetőségét kívánja megteremteni azon személyek számára, akiknél ez a lehetőség kedvezmények hiányában a jövedelmi- vagyoni viszonyaik miatt nem állna fenn. Az állam így nem nyújt segítséget ahhoz a pervitelhez, amely szemben áll a jóhiszemű eljárás elvével, amely az eljárás-támogatási kötelezettség megszegését jelenti, azaz nem a jogérvényesítést szolgálja. A Javaslat új rendelkezésben rögzíti ezért azt, hogy a költségmentesség a felet nem mentesíti a szükségtelen percselekményekből eredő, az állam által előlegezett költségek megfizetése alól.
A Javaslat a kedvezmények időbeli hatálya tekintetében is lényegében fenntartja a jelenlegi szabályokat, így a félnek a költségkedvezmény engedélyezését nem szükséges eljárási fokonként újra kérni. A Javaslat a személyes kedvezmények esetében kifejezett szabállyal egyértelműsíti, hogy az a jogosult fél halálával megszűnik.
A Javaslat nem változtatva a hatályos rendelkezésen kimondja, hogy a személyes költségmentesség és a személyes költségfeljegyzési jog engedélyezéséről és megvonásáról történő döntés a bíróság feladatkörébe tartozik.
A tárgyi költségkedvezmény az eljárás tárgyánál fogva, az eljárásban részt vevő valamennyi felet megilleti, külön kérelem nélkül. A tárgyi kedvezmények léte azonban sok esetben a felek számára nem egyértelmű, vagy vitás. A Javaslat ezért a bíróság számára előírja, hogy fellebbezhető végzésben hivatalból rögzítse a tárgyi kedvezmény fenn nem állását akkor, ha a fél a kedvezmény fennállására alaptalanul hivatkozik.
A Javaslat az átláthatóság kedvéért, továbbá informatív jelleggel egy jogszabályhely alatt gyűjti egy csokorba a költségkedvezmény tárgyköréhez tartozó azon intézményeket, amelyeket nem a perrend szabályoz.
A 101. és 102. §-hoz
A Javaslat a feljegyzett illetékre és az állam által előlegezett költségre vonatkozó hatályos – rendeletben rögzített – szabályok közül lényegében változatlan tartalommal átveszi azokat, amelyek a fél vagy a bíróság jelentős kötelezettsége miatt törvényi szintű megjelenést igényelnek. Ezek egyrészt a bíróság döntésére vonatkozó azokat a rendelkezéseket jelentik, amelyek azt mutatják meg, hogy az illetéket és a költséget végső soron ki viseli. A felek rendelkezési jogának a hatálya értelemszerűen nem terjed ki az államnak járó illeték és költség viselésére, arról a bíróságnak hivatalból és akkor is döntenie kell, ha a félnek járó perköltségről éppen nem. A meg nem fizetett illeték és az állam által előlegezett költség a viselés szempontjából alapvetően a félnek járó perköltség jogi sorsát osztja. A bíróság ezért azokról főszabály szerint az eljárást befejező határozatban dönt és a fizetési kötelezettség azt a felet terheli, aki egyébként perköltség megtérítésére is köteles, és azzal egyező arányban illetve részben. A Javaslat azonban kivételszabályokat is rögzít, ugyanis van olyan eset (szünetelés), amikor az eljárást nem határozat fejezi be és a felet megillető perköltségről nem kell rendelkezni, vagy a meg nem fizetett illeték, illetve az állam által előlegezett költség megfizetéséről nem az eljárás befejezésekor kell határozni (személyes költségkedvezmény megvonása). A Javaslat a jelenlegi szabályoknak megfelelően meghatározza azokat a személyeket is, akik a perben betöltött szerepükből következően nem kötelezhetőek fizetésre, és kimondja azt is, hogy ilyenkor, továbbá a felet fizetés alóli mentességet biztosító költségkedvezmény vagy hazai, uniós vagy nemzetközi norma előírása esetén a költség illetve az illeték az állam terhén marad.
Az állam által előlegezett pártfogú ügyvédi díj megfizetéséről a jogi segítségnyújtó szolgálat határoz, határozatának az alapja azonban a bíróság a perköltség viseléséről történő döntése. A Javaslat ezért előírja a bíróság számára a jogi segítségnyújtó szolgálat tájékoztatását, és annak tartalmi követelményeként meghatározza azokat az adatokat, amelyek a díjmegállapítás szempontjából relevánsak.
A 103. §-hoz
A Javaslat egyértelművé teszi, hogy az ideiglenes intézkedés célja a felek helyzetének átmeneti rendezése, ideiglenes, függő joghatások kiváltása, melyre a kérelmező méltányolható és azonnali jogvédelmi igénye adhat alapot.
A Javaslat nem kíván alapjaiban változtatni az ideiglenes intézkedés elrendelésének feltételein, de a hatályos Pp. 156. § (1) bekezdésében foglaltaktól általánosabban fogalmazza meg azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén kérelmezhető ideiglenes intézkedés. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy sem a bizonyítás megkönnyítése, sem a követelés kielégítésének biztosítása nem lehet az ideiglenes intézkedés elrendelésének alapja. Ezekre más jogintézmények állnak rendelkezésre, úgy, mint az előzetes bizonyítás vagy a biztosítási intézkedés.
A Javaslat ezzel a szabályozási megoldással hozzáköti az intézkedést az adott jogvitához: csak olyan állapotfenntartás, jogfenntartás, hátrány lehet releváns, mely az érvényesített jogból levezethető, pl. szerződésszegés esetén az ezzel okozott kár lehet a hátrány.
A Javaslat az ideiglenes intézkedés elrendelésére okot adó feltételek közé bevezeti a „hátrány” fogalmát a „kár”, illetve „nem vagyoni sérelem” [Ptk. 2:52. § (2) bekezdés] helyett, mert ezzel fejezi ki, hogy az intézkedés kérelmezésekor nem állapítható meg kár, illetve nem vagyoni sérelem. A megállapíthatóság több okból is hiányzik: egyrészt a bekövetkezés még csak közvetlenül fenyeget (ha már megtörtént volna a károkozás, akkor nincs mit megakadályozni, elhárítani); másrészt az ideiglenes intézkedés elrendelhetőségéhez nem szükséges a bizonyítottság, elég a valószínűsítés; harmadrészt a kár, illetve nem vagyoni sérelem fogalmi elemét képező jogellenesség kérdése sem került elbírálásra.
Összességében tehát egy a jövőben valószínűleg bekövetkező, de nem bizonyított, és eshetőlegesen jogellenesnek minősülő következmény képezi az elrendelhetőség feltételét, mely körülményekre tekintettel indokolt az új fogalom bevezetése. Továbbá, az új fogalom kifejezi azt is, hogy az ideiglenes intézkedés elrendelése nem kizárólag vagyoni kárral fenyegető helyzetekben indokolt, hanem nem vagyoni sérelem fenyegetése esetén is. E két következményt együttesen fedi le a hátrány fogalom.
Az ideiglenes intézkedés sajátossága, hogy az elrendelés feltételei lényegében meghatározzák, hogy a fél mit kérhet, ugyanis ideiglenes intézkedésként a kérelmező nem bármely érvényesített joga előrehozott teljesítését kérheti, hanem csak a Javaslat által konstituált feltételek teljesüléséhez szükséges intézkedés elrendelését.
Az egyik ilyen speciális feltétel a fent tárgyalt hátrány bekövetkezésének elhárítása. Ugyanakkor ez a speciális jog is kötődik az anyagi jogi szabályokhoz, illetve a kérelmező által a keresettel érvényesített joghoz. Egyrészt a hátrány fogalma alá csak a kár és a nem vagyoni sérelem tartozik, másrészt a kérelmezőnek a keresetében olyan jogot kell érvényesítenie, melyek megsértéséhez a polgári jog a kártérítés és/vagy sérelemdíj jogkövetkezményét rendeli. Az elhárítás kifejezésből következik, hogy vagyoni előny elmaradásának fenyegetése nem tartozik e körbe. Tehát tulajdonjogi igény érvényesítése esetében nem kérhető ideiglenes intézkedésként bármely behatás megszüntetése, csak annak a behatásnak, mely hátránnyal (pl. kárral) fenyeget.
A másik speciális feltétel a későbbi joggyakorlás meghiúsulásának megakadályozása. Az anyagi jogi kötődés itt is kettős: egyrészt a későbbi joggyakorlás adott formájának is az anyagi jogon kell alapulnia, másrészt a keresettel érvényesített jogból kell következnie a későbbi joggyakorlás lehetőségének is. Így pl. egy bitorolt védjegy reputációjának silány termékekkel való lerombolása a későbbi, védjegyen alapuló jogok gyakorlását hiúsíthatja meg.
A harmadik nevesített feltétel az állapot-konzerválás. Ez látszólag későbbi bizonyítási érdeket óv, de valójában e speciális joggal a Javaslat könnyebbséget ad az előző két esethez képest: nem szükséges sem a későbbi hátrány, sem a joggyakorlás meghiúsulásának a valószínűsítése, a fennálló állapot fenntartása, bármely változás megakadályozása önmagában méltánylandó érdek, akkor, ha annak elmaradása visszafordíthatatlan állapothoz vezetne.
Az anyagi jogi megalapozás azonban itt is szükséges. Így pl. egy tulajdonjogi vitában az állapot fenntartása anélkül kérhető, hogy a kérelmezőnek bizonyítania kellene, hogy az épület átalakítása neki kárt okozna. Viszont ez az állapot konzerválás az érvényesített anyagi jogából következik, arra visszavezethető követelés, mert a tulajdonjog szabályai alapján egyébként bármely átalakítás megakadályozása jogában állna, ugyanis az jogellenes behatásnak minősül, melynek megszüntetését követelheti.
A Javaslat szándékosan használja a kérelmező és a kérelmező ellenfele kifejezéseket, a felperes és alperes helyett, tekintettel arra, hogy az ideiglenes intézkedés kérelmezése nem feltétlenül köthető kizárólag a felperesi perbeli pozícióhoz, akkor sem, ha az ilyen kérelmek döntő részét a felperesek terjesztik elő; nem kizárható az alperesi kérelem sem. A szóhasználat következetes alkalmazásának másik indoka, hogy a Javaslat lehetővé teszi a – igaz csak szűk körben, és rendkívüli sürgősség fennállása esetén – a kérelem perindítást megelőző előterjesztését, ezért sem indokolt a féli megnevezés használata.
A Javaslat egyértelművé teszi, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelem főszabály szerint a keresetlevél előterjesztése előtt nem nyújtható be, tekintettel arra, hogy a jogintézmény a peres eljárás folyamatban léte alatt kívánja biztosítani valamelyik fél ideiglenes jogvédelmét egy sürgős jogvédelmet igénylő helyzetben az időmúlás miatt utóbb bekövetkezhető károk megelőzése érdekében.
A Javaslat pontosítja az ideiglenes intézkedés iránti kérelem tartalmát. A gyakorlatban sokszor hiányzik az ideiglenes intézkedés iránti kérelemből az intézkedés elrendelésére alapot adó valamely eljárási feltétel megjelölése, erre tekintettel írja elő a Javaslat, hogy azt a kérelmezőnek meg kell jelölnie, és az elrendelésre alapot adó feltételt alátámasztó tényállításokat is elő kell adnia.
A Javaslat egyértelművé kívánja tenni, hogy a kért ideiglenes intézkedés tartalma ugyan eltérhet a kereseti kérelemtől, de annak mindig a vitás jogviszonnyal összefüggésben kell állnia.
A Javaslat egyértelművé kívánja tenni, hogy az intézkedésnek mindig az érvényesített igény által szabott határok között kell maradnia, de maga a kérelem eltérhet a kereseti kérelemtől. Olyan intézkedés, amelyre a kérelmezőnek a sikeres perbeli igényérvényesítés után sem lenne joga, ideiglenes intézkedésként sem rendelhető el.
Ezt a Javaslat oly módon határolja be, hogy az ideiglenes intézkedés olyan magatartásra kötelezést tartalmazhat, mely magatartás követelésére a kérelmező jogosult lenne a perben érvényesített jog alapján.
A 104. és 105. §-hoz
A Javaslat előírja a bíróság számára – tekintettel az ideiglenes intézkedés elrendelésének céljára –, hogy a kérelmet, abban az esetben, ha a keresetlevél perfelvételre alkalmas, a bíróság az intézkedéseit haladéktalanul, de legkésőbb nyolc napon belül teszi meg.
A keresetlevél perfelvételre alkalmassága új fogalom, amelynek bevezetése az elsőfokú eljárás két részre tagolásával függ össze, és azzal összefüggésben értelmezhető. E feltétel teljesülése akkor következik be, vagyis a keresetlevél akkor alkalmas a perfelvételi szak megindítására, a keresetlevél alperes részére történő kikézbesítésére, ha nincs helye visszautasításnak, hiánypótlásra történő felhívásnak, – amennyiben arra a törvény egyáltalán lehetőséget biztosít – vagy a fél hiánypótlási kötelezettségének eleget tett, és nincs helye áttétel alkalmazásának sem.
A bíróság az ideiglenes intézkedéssel kapcsolatos intézkedéseit értelemszerűen csak akkor teszi meg, ha a fenti cselekmények alkalmazására nincs szükség. E feltétel teljesülésének törvénybe iktatásával a Javaslat a joggyakorlatban gyakran előforduló bizonytalanságokat kívánja eloszlatni, ami pl. akkor áll elő, ha a fél a keresetlevélben ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is előterjeszt, de a bíróságnak a hiányosan benyújtott keresetlevél hiányainak pótlására a felperest fel kell hívnia.
A Javaslat a hatályos szabályoktól eltérően nem az ideiglenes intézkedés feltételei között szabályozza azt a negatív kikötést, mely szerint az ideiglenes intézkedés elrendelésének feltétele, hogy az intézkedéssel okozott hátrány ne haladja meg az intézkedéssel elérhető előnyöket. A Javaslat ezt az érdekmérlegelési szempontot az ideiglenes intézkedés tárgyában való döntés körében helyezi el, a nélkül azonban, hogy azt az elrendelés feltételéül szabná. Az intézkedéssel esetlegesen okozott hátrány ellensúlyozására a biztosítékadás elrendelése megfelelően fedezetet biztosít.
Ki kell azonban emelni, hogy ez az előny/hátrány mérlegelés elsősorban az állapot-fenntartást célzó ideiglenes intézkedés esetében releváns; ilyen intézkedés iránti igény az anyagi jogból közvetlenül nem vezethető le, különösen szerződéses ügyekben. Ha a bíróság érdekmérlegelése eredményeként arra a megállapításra jut, hogy az intézkedéssel elérhető előnyöket jelentősen meghaladó hátrány várható az ellenfél oldalán, a kérelmet elutasítja.
A Javaslat rögzíti, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet megalapozó tényeket valószínűsíteni kell. A kérelmező valószínűsítési kötelezettsége kétirányú: egyrészt valószínűsítenie kell az ideiglenes intézkedés alapját képező tényeket (pl. a szabadalombitorlás tényét, vagy a kötelezett tartási kötelezettségének elmulasztását), másrészt, hogy emiatt fennáll az intézkedés elrendelésének feltételeként meghatározott azonnali jogvédelmet megalapozó helyzet.
A valószínűsítés a bizonyításnál kevesebbet jelent, de mindenképpen „hihetővé” kell tennie a bíróság számára az ideiglenes intézkedés elrendeléséhez szükséges körülmények fennállását, hogy arról a bíróság kellő bizonyossággal meggyőződhessen.
Fontos összefüggés van a valószínűsítés foka és a biztosítékadás között. Bár a hatályos eljárási szabályok szerint nincs helye az ideiglenes intézkedés meghozatalának, ha az alapjául szolgáló tények nincsenek valószínűsítve, feltételezhető, hogy minél magasabb a valószínűsítés foka annál kisebb az esélye a biztosítékadás elrendelésének és fordítva. A német ZPO 921. § (2) bekezdése ugyanakkor lehetővé teszi az ideiglenes intézkedés elrendelését akkor is, ha az igényt nem valószínűsítették, feltéve, hogy a kérelmező az ellenérdekű felet emiatt fenyegető hátrányt biztosítékkal fedezi.
A Javaslat az elektronikus kapcsolattartás széleskörű és jogi képviselővel eljáró felek számára kötelező alkalmazásából kifolyólag a bíróság belátásra bízza, hogy a kérelem tárgyában való döntés során a felek nyilatkozatait milyen módon szerzi be, különös tekintettel arra, hogy az ideiglenes intézkedés éppen az a jogintézmény, ahol a felek szóbeli meghallgatásával, idézésével együtt járó késedelem kifejezetten kerülendő.
A 106. és 107. §-hoz
A Javaslat a hatályos szabályokhoz képest gyökeresen átalakítja a biztosítékadásra vonatkozó szabályozást, elsősorban arra figyelemmel, mert kulcsfontosságúnak tekinti az ideiglenes intézkedés elrendelése szempontjából a jogintézmény megfelelő szabályainak kialakítását, mellyel előmozdítható az ideiglenes intézkedés jogintézményének jelenleginél szélesebb körű alkalmazása.
A Javaslat szerinti biztosíték a javasolt megoldással egyfajta kompenzációnak tekintendő a kérelmező ellenfelét valószínűsíthetően érő hátrány kiegyenlítése érdekében, és mint ilyen, indokolt, hogy elsődlegesen kárátalányként funkcionáljon.
A Javaslat ennek ellenére nem zárja (nem zárhatja) el a kérelmezettet a későbbi perindítástól, abban az esetben, ha utóbb bizonyítani tudja, hogy a tényleges kára magasabb, mint a biztosítékként letett összeg.
A kérelmező (aki a biztosítékot letette) ugyanakkor nem indíthat pert, annak bizonyítására, hogy a kérelmezett kára ténylegesen alacsonyabb lett, mint a biztosítéki összeg, mert azzal, hogy letette a biztosítékot, elfogadta a kárösszeget.
A Javaslat szerint a biztosíték elrendelésének alapja, hogy a kért intézkedés vélhetően károsítja a kérelmező ellenfelét. A biztosíték tehát akkor indokolt, ha valószínűsíthető ilyen kár, de ennek mértéke a biztosítékadás tárgyában való döntést megelőző mérlegelés körében már közömbös. Legfeljebb a csekély mértékű kár zárhatja ki a biztosítékadást. Ezt a joggyakorlat pl. a várható perviteli költségekhez is kötheti, így pl. csekély mértékűnek minősülne az a hátrány, mely nem haladja meg jelentősen a kérelmező ellenfele oldalán a per vitelével várhatóan felmerülő költségeket.
A Javaslat a biztosíték szabályainak kialakítása során – igazodva a Javaslat egészét átható, a felek rendelkezési jogán felépülő szabályozáshoz – alapvetően a felek kérelmétől és döntésétől teszi függővé, hogy az ideiglenes intézkedés elrendelését biztosítékadáshoz kösse-e a bíróság.
A bíróság akkor köti biztosítékadáshoz az ideiglenes intézkedés elrendelését, ha a kérelmező ellenfele megfelelően valószínűsíti, hogy őt az intézkedés elrendelése miatt hátrány éri, vagy azt a kérelmező ajánlja fel az intézkedés elrendelése érdekében, és azt az ellenfél elfogadja. Ha e valószínűsítés sikertelen, akkor nincs biztosíték. A kérelmezett valószínűsítését szükségtelenné teheti, ha a kérelmező elfogadja az adott biztosíték mértéket.
A Javaslat szerint a bíróság hivatalból nem kötheti biztosítékadáshoz a kért ideiglenes intézkedés elrendelését, és annak összegét is a felek valószínűsített jövőbeni kárigénye, vagy a kérelmező által biztosítékként felajánlott összeg alapján kell meghatároznia.
Ha a bíróság biztosítékadáshoz köti az ideiglenes intézkedés elrendelését, akkor csak annak teljesítését követően válik végrehajthatóvá az intézkedés. A Javaslatban szabályozott modell arra épül, hogy a bíróság egy feltételes hatályú végzéssel rendeli el ilyenkor az intézkedést.
A Javaslat a biztosíték kompenzáció jellegéből következően előírja, hogy a bíróságnak a pert érdemben befejező határozatában rendelkeznie kell a biztosíték ki– vagy visszafizetéséről.
A Javaslat korábbi szabályaiból egyenesen következik, hogy az eljárás megszüntetéséről hozott, vagy az eljárás szünetelés folytán történő megszűnését megállapító végzésben a bíróságnak a biztosíték sorsáról rendelkeznie kell.
A biztosítékként letehető pénzhelyettesítő eszköz alatt a bíróságon kezelt letétekről szóló 27/2003. (VII. 2.) IM rendelet 2. § b) pontja szerint hitelkártya, csekk-kártya, kereskedelmi kártya, váltó, utalvány és elnevezésétől függetlenül minden más, azonos gazdasági rendeltetésű okmány, betétről kiállított okirat értendő.
A 108. és 109. §-hoz
A Javaslat három ok miatt nyitja meg az utat az ideiglenes intézkedés perindítás előtti, kivételes kezdeményezése előtt.
1) Előfordulhatnak olyan, azonnali jogvédelmet igénylő helyzetek, amikor nem várható be a keresetlevél előterjesztése, arra is tekintettel, hogy a Javaslat fokozott elvárásokat támaszt a per kezdőiratával szemben, annak tartalmát a professzionális pervitel követelményeihez igazítja, melynek előterjesztéséhez kötelezően jogi képviselőt rendel igénybe venni.
A perindítás ebben az esetben a kérelmező számára olyan időveszteséggel járhat, ami a perrel megvédendő joga elenyészéséhez vezethet, erre figyelemmel teszi lehetővé a Javaslat kivételesen indokolt esetben az ideiglenes intézkedés perindítás előtti kezdeményezését.
Ennél az esetnél azonban hangsúlyozni szükséges, hogy kérelmező nem késlekedhet igénye érvényesítésével, azaz az intézkedés elrendelését követően rövid határidőn belül perindítási kötelezettsége keletkezik, ha annak nem tesz eleget, a bíróság által elrendelt ideiglenes intézkedés ipso iure hatályát veszti. Ez a konstrukció biztosítja, hogy a kérelmező csak akkor kérjen a perindítást megelőzően ideiglenes intézkedést, ha rövid időn belül teljesíteni tudja a sikeres perindítás követelményét.
2) A megfelelő szabályozás kialakítását az is sürgetővé teszi, hogy a magyar jog is lehetőséget biztosít számos különleges eljárás során az ideiglenes intézkedés perindítás előtti kezdeményezésére és elrendelésére, így különösen a szellemi tulajdonvédelem területén (iparjogvédelmi eljárások, szerzői jog érvényesítésével összhangban) úgy, hogy az ideiglenes intézkedés hatályos, Pp. 156. § alatti általános szabályai (kivételt nem engedve) arra nem adnak lehetőséget. Ezekben az eljárásokban az Európai Unióhoz való csatlakozással összefüggő jogharmonizációs kötelezettségeink, és egyéb nemzetközi kötelezettségvállalásaink tették szükségessé a jogintézmény perindítás előtti kezdeményezésnek lehetővé tételét. Így különösen az Európai Parlament és a Tanács 2004/48/EK irányelve (2004. április 29.) a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről és az 1994-ben kötött TRIPS egyezmény (Trade Related Aspects of Intellectual Property Rights).
3) A választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbt.) 37. § (1) bekezdése szerint „A félnek a választottbírósági eljárás előtt vagy alatt a bírósághoz benyújtott, ideiglenes intézkedések megtételére irányuló kérelme és a bíróság e kérelemnek helytadó intézkedése nem összeegyeztethetetlen a választottbírósági eljárással”. A Vbt. lehetővé teszi az állami bíróság által nyújtott jogsegély formájában ideiglenes intézkedés elrendelését oly módon, hogy a per tekintetében a felek kiszerződnek az állami bírósági szervezetrendszerből. Ez a hatályos Pp. 156. § (2) bekezdésével ellentétben áll, így a választottbírósági eljárás szabályozásával való összhang megteremtése is megkívánja az ideiglenes intézkedés perindításhoz nem kötött elrendelésének megteremtését.
A perindítást megelőző ideiglenes intézkedés kezdeményezése esetén a kérelmezőnek röviden elő kell adnia a későbbi perindítás szempontjából releváns körülményeket is, amelynek egyfelől abból a szempontból van jelentősége, hogy így a perre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság meghatározható, amely a kérelem tárgyában dönteni jogosult.
Másfelől abból a szempontból is, hogy a Javaslat az ideiglenes intézkedés általános szabályai között rögzíti, hogy a bíróság által elrendelt ideiglenes intézkedés olyan magatartásra kötelezést tartalmazhat, mely magatartás követelésére a kérelmező jogosult lenne a perben érvényesített jog alapján, annak megítélése esetében.
Minthogy ez a keret-feltétel köti a bíróságot a pert megelőző elrendelés esetén is, a bíróságnak látnia kell, hogy a kérelmező milyen igényt kíván a perben érvényesíteni. Ennek elmaradása, a kérelem elutasítását vonja maga után.
A Javaslatban rögzített illetékességi szabályt a célszerűség indokolja, tekintve, hogy a Javaslat kötelező perindítást ír elő, amennyiben a bíróság helyt ad a kérelmező ideiglenes intézkedés iránti kérelmének, így az eljárás szükségképpen peres eljárásként folytatódik.
A soron kívüli elbírálás a pert megelőző eljárásban is követelmény, itt azonban a határidő meghosszabbítására nincs lehetőség.
A Javaslat a kötelezően előírt perindítás megtörténtének követhetősége érdekében kötelezővé teszi, hogy a kérelmező igazolja a bíróságnál, a keresetlevél érkeztetett példányának bemutatásával a keresetlevél beadását, melynek elmaradása az elrendelt ideiglenes intézkedés hatályának megszűnését eredményezi.
Fontos kihangsúlyozni, hogy az alapelvi szinten rögzített, a féltől elvárt eljárás-támogatási kötelezettségből is következik, hogy a fél a per megindítását igazolja, melynek elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy a pert megelőzően elrendelt ideiglenes intézkedés akkor is hatályát veszti a perindításra nyitva álló határidő leteltét követő napon, ha a fél a pert egyébként megindította. Ezért a kérelmező elemi érdeke, hogy amennyiben a per során is fenn kívánja tartani az ideiglenes intézkedés hatályát, akkor a kötelező perindítás megtörténtét igazolja.
A perindítást megelőzően elrendelt ideiglenes intézkedés hatályára egyébiránt az ideiglenes intézkedés hatályára vonatkozó általános szabályok az irányadók.
A Javaslat egyebekben az ideiglenes intézkedés szabályait rendeli alkalmazni a perindítást megelőzően elrendelt intézkedésekre.
A perindítást megelőzően kérelmezett ideiglenes intézkedések körében – a külföldi és a nemzetközi joggyakorlat eredményeire is figyelemmel – fokozott jelentőséghez juthat az intézkedés elrendelésének biztosítékadáshoz kötése, figyelemmel a perindítás esetleges elmaradására.
A 110–112. §-hoz
A Javaslat az általános rendelkezések között határozza meg az általános intézkedési kötelezettség határidejét. Ez azt jelenti, hogy mindazokban az esetekben, amikor a Javaslat konkrét határidőt nem állapít meg, a bíróságnak a beadvány bírósághoz érkezésétől, a beadvány benyújtására nyitva álló határidő lejártától, vagy az intézkedésre okot adó egyéb körülmény bekövetkezésétől számított legkésőbb harminc napon belül intézkednie kell.
A harminc napos határidő alapvetően elegendő, azonban számítani kell arra, hogy az osztott perszerkezet és annak következményei folytán a keresetlevél és a perfelvételi szak további iratai nagyobb terjedelműek és részletesebbek lesznek, és ezáltal a tárgyaláson kívüli előkészítés és az azzal járó érdemi és adminisztrációs bírói munka meg fog növekedni. Erre tekintettel a hatályos Pp. szerinti harminc napos határidő megtartása mindenképpen indokolt.
Az általános intézkedési határidő meghatározása biztosítja, hogy a Javaslatban ne kelljen minden egyes intézkedés vonatkozásában külön nevesíteni az adott intézkedéssel kapcsolatos intézkedési határidőt, csak azokban az esetekben, amikor a határidő eltér az általános intézkedési határidőtől. Amennyiben a Javaslat valamely fél beadványával kapcsolatban intézkedési kötelezettséget ír elő, de nem határozza meg ennek határidejét, azt a bíróságnak legkésőbb harminc napon belül kell teljesítenie. Ha a fél a bíróság felhívásának határidőben nem tesz eleget, ennek következményeit a bíróságnak legkésőbb a határidő lejártától számított harminc napon belül le kell vonnia. Ha a másodfokú bíróság elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező végzése megérkezik az elsőfokú bírósághoz, ez olyan az intézkedésre okot adó esemény, amely nem a fél beadványához, vagy a bíróság által a fél vonatkozásában megállapított határidőhöz köthető, ugyanakkor intézkedési kötelezettséget feltételez, amelyre konkrét rendelkezés hiányában az általános intézkedési határidő az irányadó.
Itt nyer megfogalmazást a fegyverek egyenlősége biztosításának követelménye is, mint a tisztességes eljárás részjogosítványa, azaz a bíróságnak kell biztosítania, hogy a felek minden, az eljárás során előterjesztett kérelmet, a bírósághoz benyújtott okiratot, bizonyítékot megismerhessenek, és azokra nyilatkozhassanak. Az Alkotmánybíróság több határozatában is kiemelte, hogy az Európai Emberi Jogi Bíróságának következetes gyakorlatából is kitűnően a fegyverek egyenlősége elvének a polgári perekben is érvényesülnie kell. (…) A peres eljárás során minden, a per tárgyát érintő releváns iratot a peres felek mindegyike ugyanolyan mélységben és teljességben, továbbá azonos módon ismerhesse meg. Ez biztosítja a jogvitában álló peres felek között a „fegyverek egyenlőségét”, ezáltal a tisztességes eljárás alkotmányi értelemben vett minőségét. (15/2002 (III. 29.) AB hat.)
A szoros tartalmi összefüggésre tekintettel az általános intézkedési kötelezettség részeként itt kerül elhelyezésre a hatályos Pp. 3. § (2) bekezdésében meghatározott azon rendelkezés is, mely szerint a bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.
A Javaslat a bíróság általános tájékoztatási kötelezettségét az általános intézkedési kötelezettséggel együtt jeleníti meg, azaz a bíróság köteles a jogi képviselő nélkül eljáró felet perbeli eljárási jogairól és kötelezettségeiről, indokolt esetben a támogató perben való részvételéről, valamint a pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezésének lehetőségéről a szükséges tájékoztatással ellátni.
Új rendelkezés, hogy a bíróság a fél azonosításához szükséges adatok kivételével, nem kérheti a féltől olyan adat igazolását, amelyet az érintett szerv az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényben előírt kötelezettsége alapján közzétett, vagy amelyet jogszabállyal rendszeresített közhiteles nyilvántartásnak kell tartalmaznia. Ha például a törvényes képviselőre vonatkozó adatokat a bíróság számára elektronikus úton hozzáférhető közhiteles nyilvántartás tartalmazza, az adat igazolására a felet kötelezni nem lehet. Az ilyen nyilvántartás adatai alapján a bíróság meggyőződhet a képviseleti jog fennállásáról, nem indokolt ebben az esetben a felet kötelezni az adat igazolására. Ez természetesen nem jelenti, hogy a bíróságnak hivatalból kellene kutatnia azt, hogy az érintett személy milyen minőségében lép fel a perben, de ha a törvényes képviselő e minőségére hivatkozik, annak igazolására már a bíróság nem kötelezheti.
A 113. §-hoz
A nyelvhasználathoz való joggal összefüggő szabályanyagon a Javaslat változtat. Egyértelműen kimondásra kerül, hogy törvény, uniós jogi norma, vagy nemzetközi egyezmény erre vonatkozó rendelkezése hiányában a félnek a bírósághoz címzett beadványait magyar nyelven kell előterjesztenie, mint ahogy a bíróság is – főszabály szerint – a határozatait a feleknek magyar nyelven küldi meg. A bírósági eljárásban, szóban mindenki jogosult anyanyelvét vagy nemzetközi egyezményben meghatározott körben regionális vagy nemzetiségi nyelvét használni. Ennek biztosítása érdekében – ha szükséges – a bíróság tolmácsot alkalmaz. Ha pedig uniós jogi norma, nemzetközi egyezmény, vagy törvényi előírás alapján fordítás szükségessége merül fel az anyanyelvhasználat biztosítása érdekében a bíróság részéről, akkor a bíróság fordítót alkalmaz. A tolmácsra és fordítóra vonatkozó részletszabályok a felek és más perbeli személyek című fejezetben kerülnek elhelyezésre. Az is meghatározásra kerül, hogy a hallássérült személyek jogosultak az eljárásban jelnyelvet, vagy az általuk ismert más, törvényben meghatározott speciális kommunikációs rendszert használni.
A 114. §-hoz
A Pp. az általános szabályok között rögzíti a valamennyi beadványra alkalmazandó rendelkezéseket, az egyes speciális beadványokra vonatkozóan pedig az adott percselekményeknél többletelőírásokat is meghatároz.
A Javaslat olyan adatok megjelölését és alakiságok megtartását kívánja meg, amelyekből kitűnik a beadvány rendeltetése és hitelessége. A beadványon fel kell tüntetni a bíróság nevét, ahova azt a fél benyújtja. A beadványon fel kell tüntetni a felek és jogi, illetve törvényes képviselőik teljes nevét, lakóhelyét (székhelyét), valamint perbeli állásukat. A név és lakóhely megjelölésénél fontos, hogy abból a fél azonossága megállapítható legyen. Az idézésre alkalmasság célját szolgálja nem természetes személyek esetében a törvényes képviselő nevének és lakóhelyének megjelölése is, tekintettel arra, hogy szabályszerű kézbesítés hiánya számos esetben képezi akadályát a perek ésszerű időn belül történő befejezésének. A jogi képviselő nevének és székhelyének kötelező feltüntetése a beadványokon lehetővé teszi a bíróságok számára a felekkel való kommunikáció gördülékenységét és folytonosságát esetleges jogi képviselő változás esetén is.
A felek, valamint a jogi és törvényes képviselők ismert elektronikus levélcímének (e-mail címének) megjelölése – a megváltozott technikai feltételekkel összhangban – elősegíti a bíróság és a felek, valamint a felek egymás közötti kapcsolattartását és rövid úton való elérését.
A tartózkodási, valamint az egyéb idézhető cím (például jogerős szabadságvesztés büntetése esetén a büntetés-végrehajtási intézet) rögzítése lehetővé teszi a felek és képviselőik fellelhetőségét, olyan esetekben is, amikor a címzett lakóhelyéről (székhelyéről) szabályszerűen egyébként nem idézhető. A beadványon – jogi képviselő nélkül eljáró fél esetében is – törekedni kell a per tárgyának minél pontosabb és szakszerűbb megjelölésére, azonban ennek hiánya nem akadálya annak, hogy a bíróság a beadványt tartalma szerint bírálja el. Az eljárás megfelelő követhetősége és beazonosíthatósága szempontjából lényeges követelmény a már folyamatban lévő ügyek esetében a bírósági ügyszám feltüntetése. Elképzelhető olyan eset, amikor a beadvány tartalmából nem állapítható meg, hogy az melyik ügyre vonatkozik, például a tanú bejelenti, hogy orvosi kezelése miatt nem tud a tárgyaláson megjelenni, de a felek nevét és az ügyszámot nem jelöli meg, ilyenkor indokolt a beadvány visszaküldése azzal, hogy a tanú tüntesse fel beadványában az ügy számát.
A hagyományos módon előterjesztett beadványt továbbra is eggyel több példányban kell a bírósághoz benyújtani, mint ahány fél a perben érdekelt, a beadvány mellékleteinek egy-egy másolatát csatolni kell a beadvány többi példányához is.
A példányszám fenntartott szabályozása ellenére a hatályos jogszabály alkalmazásából fakadhatnak problémák, amelyek azonban jogértelmezési úton megfelelően kezelhetők. Így a „perben érdekelt” fordulat, amely érezhetően tágabb a felek fogalmi körénél, nem minden esetben nyújt teljesen konkrét eligazítást a bíróság és a benyújtó számára az elvárt példányszámról. A keresetlevélben alperesként feltüntetett személy még nem biztos, hogy félnek tekinthető, és végképp nem biztos, hogy érdekelt. Ilyen esetben pl. a megfelelő alperes perbeállítása céljából helyesbített tartalmú, megfelelő példányszámú keresetlevél csatolása válhat indokolttá. Praktikus problémát okozhat ezen kívül az a beadvány, ami kifejezetten a perben álló felek számának a megváltoztatására irányul (perbehívás, perbevonás) – a gyakorlatnak az a megoldása, amely ilyen esetekben a jelenleg perben álló illetve oda várt személyeket is „érdekeltnek” tekinti, jogértelmezés útján megfelelően oldja fel ezt a problémát. Hasonló esetekre célszerű értelmezési maximaként azt kitűzni, hogy a bírósági iratokból – a fegyverek egyenlőségének biztosítása végett is, de figyelembe véve a feleknek az adataikhoz fűződő önrendelkezési jogát is – minden olyan személy számára egy példányt biztosítson a beadványozó, aki a fél vagy vele esik egy tekintet alá (mint pl. a beavatkozó) és akire a konkrét perbeli cselekmény közvetlenül kihathat.
A beadványok másolatát az ügyben részt vevőkkel közölni kell, ugyanakkor a Pp. – kivételektől eltekintve, mint például a keresetlevél vagy a fellebbezés esetében – erre nem ír elő határidőt. A beadványok tartalmától függ, hogy azokat szükséges-e haladéktalanul a felek (érdekeltek) tudomására hozni, vagy elegendő más iratokkal együtt megküldeni, illetve a legközelebbi tárgyaláson közölni.
A beadványok nagyobb fokú hitelességének biztosítása érdekében továbbra is indokolt fenntartani a beadványok első példányára vonatkozó teljes bizonyítóerejű magánokirati formát. A megfelelő okirati forma hiánya esetén a bíróságnak hiánypótlás keretében fel kell hívnia a jogi képviselő által nem képviselt felet a beadványa szabályszerű előterjesztésére. A beadványok többi példánya esetében elegendő az egyszerű okirati forma megtartása. Ügyvédi képviselet esetén az ügyvédnek a beadvány első példányát eredeti aláírásával kell ellátnia, a többi példányt elegendő másolatban csatolni.
A 115. és 116. §-hoz
Figyelembe véve a jelenlegi másolási technikákat, valamint azt, hogy a felek a beadványokat szinte kizárólag számítógépen szerkesztik meg, indokolt annak a Javaslatban történő rögzítése, hogy – a bírói gyakorlathoz igazodva – a hiánypótlásra felhívó végzéssel együtt az eredeti beadványt nem kötelező minden esetben visszaadni a hiánypótlásra felhívott félnek. Ha az eljáró bíró, vagy a tanács elnökének mérlegelése alapján a hiány a beadvány visszaadása nélkül is pótolható, elegendő kizárólag a hiánypótlásra felhívó végzést kézbesíteni a félnek. Elvárható ugyanis a peres felektől, hogy a saját maguk készítette beadványokat ismerjék, továbbá a számítástechnika lehetővé teszi azok megőrzését, pontos visszahívását. A fél – ha az előző módokon nem tud megbizonyosodni saját beadványa tartalmáról – attól sincsen elzárva, hogy iratbetekintés során győződjön meg korábbi beadványai tartalmáról. Ha azonban az eljáró bíró vagy a tanács elnöke úgy látja, hogy az eljárás időszerű lefolytatását segíti, dönthet a beadvány visszaküldéséről. Célszerű a beadvány visszaküldésének a lehetőségét is fenntartani olyan esetekre, amikor a hiány pótlása magán a beadványon is eszközölhető, így például adatok, aláírást hitelesítő tanúk pótlása esetén. Ezekben az esetekben nem indokolt kizárni annak lehetőségét, hogy a fél a visszaadott beadvány helyett egy új tartalmú beadványt nyújtson be. A bíró mérlegelési jogkörében hozott e döntése pervezető végzés, a hiánypótló végzés részét képezi.
Tekintettel arra, hogy amennyiben a félnek a per vitelére meghatalmazott jogi képviselője van, az egyes perbeli cselekményeket a fél helyett és képviseletében a meghatalmazott végzi, a Javaslatban – a bírói gyakorlattal összhangban – rögzítésre kerül, hogy a bíróság hiánypótlás végett kizárólag a személyesen eljáró felet idézheti maga elé.
A normavilágosság követelményének az érvényesítése érdekében indokolt továbbá pontosítani, illetve egyértelművé tenni a hiánypótlási kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeit. A hatályos Pp. a hiánypótlási kötelezettség elmulasztása esetére valódi elutasítási jogcímet nem tartalmaz. A Pp. 95. § (2) és (3) bekezdése szó szerint csak a hiánypótlási felhívás jogkövetkezményekre történő figyelmeztetésének szövegét határozza meg, ugyanakkor a Pp. egy-két kivételtől eltekintve sehol nem mondja ki, hogy a hiánypótlási kötelezettség elmulasztása esetén a beadványt el kell utasítni. Ezt a joghézagot a bírói gyakorlat az elbírálhatatlan beadványt elutasító végzésekben jobb híján a Pp. 95. §-ának hivatkozott rendelkezéseire utalással oldja fel. A szabályozás átláthatóságának növelése érdekében önálló normában szükséges meghatározni a hiánypótlási kötelezettség elmulasztásának két következményét: a beadvány hivatalból való visszautasítását, illetve a hiányos tartalommal történő elintézését (Varga István, Szécsényi-Nagy Kristóf: A perrend egyéb általános szabályai, in: (Németh János, Varga István szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2014., 306.). Figyelembe véve, hogy a hatályos Pp.-ben szereplő „elutasítás” kifejezés inkább érdemi, anyagi jogi jellegű fogalom, a Javaslat a „visszautasítás” terminológiáját használja a hiánypótlási kötelezettség elmulasztásának jogkövetkezményeként, amely jobban tükrözi a döntés eljárási, alaki jellegét.
A hiányos beadványt visszautasító határozattal szemben külön fellebbezésnek akkor van helye, ha a törvény azt külön nevesítve lehetővé teszi (például keresetlevél, viszontkereset- levél, fellebbezés visszautasítása), vagy ha a visszautasítás az illetékfizetési kötelezettség teljes vagy részleges elmulasztásával függ össze. Nincs helye ugyanakkor külön fellebbezésnek például abban az esetben, ha a bíróság a perfelvételi szakban a hiányos keresetváltoztatást tartalmazó nyilatkozatot utasítja vissza. A keresetváltoztatásokkal kapcsolatos – adott esetben rendszeres – fellebbezések elbírálása ugyanis az eljárás széttöredezéséhez és ezzel összefüggésben nem kívánt elhúzódásához vezetne, aminek elkerülése jogpolitikai cél. Annak ugyanakkor természetesen nincs akadálya, hogy a fél a visszautasított keresetváltoztatást tartalmazó nyilatkozatot a hiányok pótlását követően újból szabályszerűen előterjessze a perfelvétel lezárásáig.
Új rendelkezés, hogy a beadvány hiánypótlására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni abban az esetben is, ha a tárgyaláson szóban előterjesztett nyilatkozat nem felel meg a törvény rendelkezéseinek, vagy más okból kiegészítésre vagy kijavításra szorul. Ez a rendelkezés lehetőséget ad arra, hogy ha a perfelvételi tárgyaláson, szóban előadott keresetváltoztatás (például újabb kérelem) nem felel meg a törvény rendelkezéseinek és a hiányok pótlására felhívott fél a hiányokat a megjelölt határidőben nem pótolja, a kereseti kérelem keresetváltoztatással érintett részének visszautasítása megtörténhessen.
A 117. §-hoz
Az elkülönítésre vonatkozó rendelkezés nem változik, ugyanakkor a Javaslat az egyesítésre vonatkozó hatályos szabályokat módosítja. Az osztott perszerkezetre tekintettel a továbbiakban csak olyan perek egyesítése lehetséges, amelyek egyikében sem került sor a perfelvételt lezáró végzés meghozatalára. Ha ugyanis lehetőség lenne az érdemi tárgyalási szakban tartó perhez egy perfelvételi szak stádiumában álló pert egyesíteni, úgy ez az eljárás szükségtelen elhúzódását eredményezhetné. Az osztott perszerkezet lényege ugyanis az, hogy a felek tény és jogállításaikat a perfelvételi szakban terjesszék elő, a pernek ebben a szakaszában rögzüljenek lehetőleg a végleges kérelmek, a kérelmek változása ne lassítsa, vagy akadályozza a szükséges bizonyítás ésszerű időn belül történő lefolytatását. Eltérő szakaszban tartó perek egyesítése esetén a perfelvételi szak kiegészítése természetszerűleg lassítaná az eljárást, ennek lehetőségét csak feltétlenül szükséges, kivételes esetekben célszerű megengedni, ellenkező esetben a percezúra jogintézménye kiüresedne.
A Javaslat az egy törvényszék illetékességi területén működő járásbíróságok előtt folyamatban lévő perek egyesítését is lehetővé teszi a felek közös kérelmére, ami a pergazdaságosság hatékonyabb érvényesülését szolgálja. Előfordulhat ugyanis, hogy az adott törvényszék területén az adott felek között több jogviszonyból származó több igény elbírálása során különböző járásbíróságoknak kell eljárnia, ugyanakkor azok egy perben történő elbírálása a felek érdekét szolgálná. Tekintettel arra, hogy az egy törvényszék területén működő járásbíróságokra vonatkozik a rendelkezés az is biztosított, hogy a félnek ne kelljen a feltételezett lakóhelyétől távol pereskednie, ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy a perek egyesítése csak a felek közös kérelme alapján valósulhat meg.
A 118. §-hoz
A házassági perek különös szabályai szerint a házassági perben előterjesztett kereset összekapcsolható a házastársi tartásra vonatkozó keresettel. A házassági perekre vonatkozó szabályok között az is rögzítésre kerül, hogy ha házassági per van folyamatban, kizárólag annak bírósága előtt indíthatóak a házassági perhez kapcsolható meghatározott keresetek, ilyen többek között a házastársi tartásra vonatkozó kereset is. E házassági perekre vonatkozó szabályokhoz igazodik az egyesítés jogintézményénél elhelyezett, a különélő házastárs tartása iránt indított perekre vonatkozó speciális szabály. E szerint, ha a házastársi tartással összefüggésben indított per már folyamatban van és időközben a felek között akár egy másik bíróság előtt házassági per indul meg, akkor bármelyik fél indítványára a házassági tartással összefüggő pert egyesíteni kell a házassági perhez. Ennek az a célszerűségi indoka, hogy az összefüggő tárgyú perek egyesítése és ezáltal együttes tárgyalása biztosítható legyen. Természetesen ehhez az is szükséges, hogy az egyesítés feltételei fennálljanak, azaz egyik per se tartson még az érdemi tárgyalási szakban, illetve a házassági per bíróságának legyen hatásköre a házastársi tartás tárgyában indított per lefolytatására.
A 119. és 120. §-hoz
Az eljárás félbeszakadására akkor kerül sor, ha a felek valamilyen eljáráson kívüli ok folytán nem tudják a perbeli jogaikat gyakorolni és a kötelezettségeiket teljesíteni, illetőleg ha a bíróság gátolva van abban, hogy a jogvita eldöntéséhez szükséges tényeket kellően felderítse. Az eljárás félbeszakadásához vezető okokat a Javaslat taxatíve sorolja fel, hasonlóan a hatályos megoldáshoz. A félbeszakadás okai feloszthatóak a fél (vagy annak képviselője) személyét érintő körülményekre, illetőleg külső körülményekre visszavezethető félbeszakadási okokra. Az eljárás félbeszakadásának rendelkezései az eljárás bármely szakaszában alkalmazhatók. A normaszöveg hangsúlyt helyez arra, hogy a félbeszakadás kezdő és megszűnési időpontjai világosan kivehetőek legyenek.
Indokolt fenntartani azt a rendelkezést, mely szerint a bíróság az eljárást megszünteti, ha a jogviszony természete kizárja a jogutódlást, ekként házassági bontóperben a fél halála nem a félbeszakadást, hanem a per megszüntetését vonja maga után.
A félbeszakadás, vagy annak túlságosan hosszú tartama (elhúzódó peresített hagyatéki eljárások, felszámolási eljárások) sértheti a fél vagy adott esetben a kirendelt szakértő méltányos érdekeit. Ennek megfelelően a Javaslat a hatályos Pp. félbeszakadással összefüggő ügygondnok-rendelésre vonatkozó szabályait fenntartja. Azt annyiban egészíti ki, hogy a szakértő kérelmére történő ügygondnok-rendelés lehetőségét kiterjeszti a félbeszakadásnak a fél halálával, illetve megszűnésével összefüggő esetére is, mert a félbeszakadás túlságosan hosszú tartama indokolatlanul sérti – a félbeszakadás alapesetében is – a kirendelt szakértő díjmegállapításhoz fűződő méltányos érdekét. Az ügygondnok kirendelésével az eljárás félbeszakadása megszűnik.
A Javaslat a félbeszakadás kezdő időpontját és a megszűnésének időpontját az esetkörre visszautaló szabállyal szabályozza. Figyelemmel a félbeszakadás jogkövetkezményeire, indokolt a félbeszakadás kezdő és annak megszűnésének időpontját is tartalmazó végzésben rendelkeznie róla a bíróságnak. A bíróság tehát minden esetben végzésben állapítja meg a félbeszakadás fennállását, annak kezdő és befejező időpontját. A félbeszakadás kezdő időpontját megállapító határozat tekintetében külön fellebbezésnek van helye. A bíróság azonban nincs kötve a határozatához, azt maga is megváltoztathatja. Ki kell hangsúlyozni, hogy a félbeszakadás az esemény bekövetkezésekor objektíve, a törvény erejénél fogva megtörténik, a bíróság végzésében csak megállapítja annak bekövetkeztét és kezdő időpontját.
Az eljárás félbeszakadásának a legfontosabb jogkövetkezménye a határidők (beleértve valamennyi törvényi és bírósági határidőt) megszakadása. A félbeszakadás megszűnésével a határidők újra kezdődnek. Indokolt rendezni, hogy az eljárás folytatódásának jogkövetkezményei a felekkel szemben a félbeszakadás megszűnésének felekkel történő közlésével állnak be. A felek vonatkozásában az a méltányos és ésszerű, ha a határidők az eljárás folytatódásának velük való közléstől kezdődnek újra és nem a félbeszakadás megszűnésének konkrét időpontjától, amiről adott esetben nem tudnak. A félbeszakadás tartama alatt tett minden eljárási cselekmény – a per érdemére nem vonatkozó bírói rendelkezéseket kivéve hatálytalan. A bíróságnak ugyanis a félbeszakadás időtartama alatt is lehetnek adminisztratív kötelezettségei az adott bírósági irattal kapcsolatban, ezekre az intézkedésekre nyilvánvalóan nem vonatkozik a hatálytalanság. Az eljárási cselekmények hatálytalansága nem terjed ki magával a félbeszakadással, illetőleg az annak megszüntetésével kapcsolatos eljárási cselekményekre.
A Javaslat bevezeti a részleges félbeszakadás jogintézményét, az osztott perszerkezet sajátosságaira tekintettel ugyanakkor erre kizárólag a perfelvétel lezárását követően kerülhet sor, amikorra a perrel kapcsolatos tény és jogállítások már valamennyi pertárs vonatkozásában rögzültek. A részleges félbeszakadás tehát pertársaság esetén kerülhet alkalmazásra, amennyiben a félbeszakadásra okot adó körülmény kizárólag a pertársak egyikére nézve áll be, de a többi pertárs vonatkozásában az eljárás a félbeszakadás jogintézményének alkalmazása nélkül is folytatható, és tekintetükben részítélet hozható. Ilyen esetek leginkább a célszerű pertársaság körében fordulhatnak elő, amikor a pertársak közötti kapcsolat lazább. Ilyen esetben a félbeszakadást a bíróság csak az érintett pertárs vonatkozásában alkalmazza. A kényszerű pertársaság esetén viszont nem hozható a meghalt fél jogutódja nélkül ítélet, így a részleges félbeszakadás sem lesz alkalmazható.
A 121. §-hoz
A szünetelés bekövetkezésének okai mindig a fél vagy a felek perbeli magatartásában, mulasztásában keresendőek.
A felek rendelkezési jogából fakadóan nem indokolt az elsőfokú eljárásra korlátozni annak lehetőségét, hogy a felek közösen az eljárás szünetelése mellett döntsenek. A hatályos Pp. jelenlegi 255. § (1) bekezdése szerint egyértelmű, hogy a felek megegyezése alapján a másodfokú eljárásban is helye lehet szünetelésnek. Ennek megfelelően a hatályos Pp. 137. § (1) bekezdés a) pontjába foglalt szünetelési okból az elsőfokú eljárásra hivatkozás elhagyásra került. A „kölcsönös” szó használata dogmatikailag felesleges megegyezés esetén, mivel a megegyezés mindig kölcsönösséget takar, így a törvényszövegből ez a kifejezés is elhagyásra került. Mindez nem változtat azon, hogy az a) pont alapján szünetelésnek valamennyi fél erre irányuló közös (kölcsönös) kérelme alapján lehet helye. Értelemszerű, hogy ebben az esetben az eljárás szünetelésének kezdő időpontja, amikor a felek erre vonatkozó megegyezésüket a bírósággal közlik. Ez történhet a tárgyaláson szóban illetve a tárgyalások között vagy azt megelőzően írásbeli beadvány formájában, amely utóbbi esetben értelemszerűen a beadvány bírósághoz történő érkezése a szünetelés kezdő időpontja.
A Javaslat a felek megegyezésén alapuló szünetelés számát a perek elhúzódásának megakadályozása érdekében korlátozza, arra az eljárás jogerős befejezéséig három alkalommal kerülhet sor ugyanazon felek között. A szünetelés célja ilyen esetekben rendszerint az, hogy a felek peren kívüli megállapodása megszülethessen, ami egyben elősegíti az eljárás befejeződését is. A jogvita megegyezéssel történő lezárását kétségkívül szolgálja az eljárás szünetelése, ha azonban három alkalommal történő szünetelés nem elegendő a jogvita önkéntes rendezéséhez, akkor további szüneteléstől sem várható feltétlenül számottevő eredmény. A peres eljárásban ugyanis nem kizárólag a jogvita megegyezéssel történő lezárása a cél, hanem a per ésszerű időn belül történő befejezése is. Annak, hogy a szünetelésnek ugyanazon felek között van három alkalommal helye azért van jelentősége, mert a Javaslat az érdemi tárgyalási szakban lehetőséget biztosít részleges szünetelésre is.
Részleges szünetelés esetén a szünetelés nem vonatkozik valamennyi félre, ugyanakkor a szünetelésben érintett felek vonatkozásában a részleges szünetelés is beleszámít a felhasználható három alkalomba.
A Javaslat változtat a hatályos Pp. 137. § (1) bekezdés b) pontjába foglalt szünetelési ok tartalmán, kizárólag az érdemi tárgyalás elmulasztása eredményezheti az eljárás szünetelését. A perfelvételi tárgyalás elmulasztásának következményei az elsőfokú eljárásra vonatkozó szabályok között kerülnek kifejtésre, itt elegendő arra utalni, hogy a perfelvételi tárgyalás elmulasztása nem vezethet az eljárás szüneteléséhez.
A Javaslat a felperesen kívül az alperesnek is biztosítja, hogy kérje az érdemi tárgyalás távollétében történő megtartását. Ez következik a fegyveregyenlőség követelményéből és gyakorlati szempontból is megkönnyíti a bíróságok munkáját. Az alperesek és a beavatkozók legelső beadványukban vagy első bírósági megjelenésük alkalmával már jelenleg is kérik általánosságban a folytatólagos tárgyalások távollétükben történő megtartását. Ebben az esetkörben a nyilatkozattétel elmulasztása, mint lehetséges szünetelési ok elhagyása indokolt. A szünetelés beállása tekintetében a megjelent félnek annyit kell eldöntenie, hogy az ügy tárgyalását kívánja-e. Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben a szünetelés kezdő időpontja a tárgyalás napja.
A hatályos Pp. 137. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott esetkör ugyancsak módosul. Az idézhetőség hiánya, mint szünetelési ok nem tartható fenn a megváltozott eljárási szabályokra tekintettel. Az írásbeli perfelvétel során az elérhetetlenség anélkül következhet be, hogy a fél idézésére sor kerülne. A Javaslat nem kizárólag a felperes, hanem valamennyi fél tekintetében lehetőséget enged a szünetelésre a hivatkozott ok bekövetkezése esetén, azaz akkor, ha a fél a megadott címen nem elérhető. Ennek oka, hogy az „ügy ura a felperes”, így az ő döntési kompetenciája miszerint az alperes elérhetőségének hiányában az ügy tárgyalását, vagy inkább az eljárás szünetelését kívánja. Az elérhetőség hiánya ugyanakkor kellően általános kifejezés ahhoz, hogy kifejezze: a kapcsolat az adott féllel nem teremthető meg. Amennyiben a fél a megadott címen nem elérhető, a másik félnek lehetősége van arra, hogy a bíróság felhívására másik elérhetőségi címet jelöljön meg – ez új rendelkezés – vagy az ügy tárgyalására irányuló szándékát fejezze ki. Ezekben az esetekben az eljárás az általános szabályok szerint folytatódik, ellenkező esetben szünetel. A másik elérhetőségi cím megjelölésére vonatkozó lehetőségre azért van szükség, mert a félnek adott esetben ez az információ birtokában van, és így az eljárás nem húzódik el indokolatlanul a szünetelés bekövetkezésével. A fél rendelkezési jogából fakadóan ugyanis ekkor lehetősége van arra, hogy az elérhetőségi cím megjelölése mellett az eljárás folytatódjon, azonban amennyiben ez nem áll érdekében, a fél hallgatásával az eljárás szünetelése is bekövetkezhet. Ebben az esetben a szünetelés kezdő időpontja – hasonlóan az a) ponthoz – a bejelentés bírósággal történő közlésétől, illetve a bírósági felhívásban szereplő határidőt követő naptól kezdődik.
A Javaslat beiktat két új szünetelési okot is. A képviselet szabályai között meghatározott összeférhetetlenségi ok következtében a törvényes képviselő a perben félként nem járhat el, ha az ellenérdekű fél az a nem természetes személy, akinek ő a törvényes képviselője. Ebben az esetben a bíróság a nem természetes személy fél részére ügygondnokot rendel ki, az ügygondnok díját a felperesnek kell előlegeznie. Ha a felperes – bírósági felhívás ellenére – az ügygondnok díját nem előlegezi, az eljárás szünetel. Ugyancsak szünetel az eljárás, ha a felperes a bizonyítással nem összefüggő fordítás, illetve külföldi kézbesítés költségét a bíróság felhívása ellenére nem előlegezi. Ha ugyanis a bizonyítással összefüggő költségek előlegezésére kötelezett fél – felhívás ellenére – előlegezési kötelezettségét nem teljesíti, a bíróság a bizonyítás elrendelését mellőzi.
A hatályos Pp. 137. § (1) bekezdés d) pontja szerinti esetkör módosítására a végrehajtói kézbesítés Pp.-ben rögzített eseteinek bevezetése miatt van szükség. Ha a postai szolgáltató útján kézbesíteni megkísérelt keresetlevél, illetve eljárást befejező érdemi határozat kézbesíthetetlen – ide nem értve a kézbesítési fikció eseteit, valamint azokat az eseteket, amikor a kézbesíthetetlenség oka a címzett halála, vagy megszűnése – és a kézbesíthetetlenség nem a bíróság érdekkörében felmerült elhárítható ok miatt következett be, a kézbesítés teljesülésében érdekelt fél kérhet végrehajtói kézbesítést. Ha ezt nem teszi és hirdetményi kézbesítés feltételeinek fennállása esetén hirdetményi kézbesítést sem kér, az eljárás szünetel. A Javaslat hivatkozott rendelkezése ugyanakkor többféle esetre is alkalmazható. A „hirdetményi, illetve e törvény alapján végrehajtói kézbesítésnek volna helye, és azt a fél nem kéri” mondatrész arra utal, hogy szünetel az eljárás, ha hirdetményi kézbesítésnek lenne helye és a fél nem kér sem hirdetményi, sem végrehajtói kézbesítést, de akkor is szünetel, ha a hirdetményi kézbesítés feltételei nem állnak fenn, de a végrehajtói kézbesítés feltételei igen és a fél nem kéri azt. Ilyenkor sem áll ugyanis rendelkezésre kézbesítésre alkalmas cím, kézbesítésre alkalmas cím bejelentése hiányában viszont valamilyen jogkövetkezmény alkalmazása feltétlenül szükséges, jelen esetben ez a szünetelés. Az „illetve” kötősző tehát egyszerre fejezi ki az „és” és a „vagy” kötőszót.
Az eljárás szünetelése a folytatás iránti kérelemnek a bírósághoz történő benyújtásáig tart. Mivel kizárt, hogy a szünetelés időtartama alatt tárgyalásra kerüljön sor, a fél erre vonatkozó kérelmét beadvány formájában vagy jegyzőkönyvbe mondással terjesztheti elő.
Az eljárás szünetelésének egyik legfontosabb következménye, hogy meghatározott idő elteltével az eljárás megszűnik. Ezen nem indokolt változtatni, ugyanakkor dogmatikai szempontból szükséges hangsúlyozni, hogy nem a per, hanem az eljárás szűnik meg. A perek ésszerű időn belül történő befejezése és a perhatékonyság miatt célszerű azonban a jelenlegi 6 hónapos határidőt 4 hónapra csökkenteni. A 4 hónapos határidő elmulasztása esetén az igazolás kizártsága fennmarad.
Új szabály ugyanakkor, hogy a szünetelés Javaslat szerinti c)–f) pontjai esetében az eljárás folytatásának a mulasztó fél kérelmére kizárólag akkor van helye, ha e kérelmével egyidejűleg pótolja az általa elmulasztott – szünetelésre okot adó – cselekményt is, ellenkező esetben a bíróság a folytatás iránti kérelmet elutasítja és a szünetelés megszakítás nélkül folytatódik. A szünetelésre okot adó mulasztó félnek tehát a bíróság korábbi felhívásának megfelelően, folytatás iránti kérelmével egyidejűleg be kell jelentenie a fél elérhetőségi címét, vagy letétbe kell helyeznie a szükséges díj- vagy költségelőleget, vagy kérnie kell a hirdetményi, illetve végrehajtói kézbesítést a szükséges díj előlegezésével egyidejűleg. E szabályozás indoka, hogy az eljárás ne húzódjon szükségtelenül azáltal, ha a fél az eljárás folytatását kéri, de a szükséges cselekményeket nem teljesíti, ami adott esetben újbóli szünetelésre adhat okot.
A Javaslat azt is egyértelműen kimondja, hogy ha az elsőfokú ítélet meghozatalát követően, annak jogerőre emelkedése előtt, az eljárás szünetelés folytán megszűnik, az elsőfokú ítélet hatályát veszti.
A jelenleg hatályos szabályok értelmében a szünetelés tekintetében alakszerű határozat meghozatala nem szükséges, annak tényét elegendő az iratokra rávezetni. A jelenlegi szabályok mentén kialakult bírósági gyakorlat szerint a per megszűnését szintén nem kell határozatban megállapítani, a benyújtott fellebbezést tehát hivatalból el kell utasítani.
Ennek ellenére a gyakorlatban az látható, hogy a bíróságok végzés formájában – indokolás nélkül – megállapítják az eljárás szünetelését, és ugyanilyen módon rendelkeznek az eljárás folytatásáról, avagy a per megszűnéséről. A Javaslat ezt a meglévő bírósági gyakorlatot emeli törvényi szintre, mivel az eljárás szünetelésének kezdő és befejező időpontja, vagy az eljárás megszűnésének tényszerű megállapítása alapvetően érintik a felek perbeli jogosultságait. A szünetelés kezdő időpontja az okot adó tény bekövetkezése, így azt csupán deklaratív végzés formájában rögzíti a bíróság. A szünetelés befejező időpontja pedig egyértelműen az eljárás folytatása iránti kérelemhez vagy az eljárás megszűnéséhez kötődik.
Ugyanakkor a Javaslat kizárólag az eljárás folytatása iránti kérelmet elutasító végzéssel szemben teremti meg a jogorvoslat lehetőségét. Ennek megfelelően az eljárás szünetelésének kezdő időpontját megállapító végzés tekintetében nincsen helye fellebbezésnek, azt a felek az eljárás folytatása iránti kérelem benyújtásával negligálhatják. Hasonlóan a másik két jogintézmény tekintetében kialakított szabályozáshoz a bíróság végzései tekintetében az egyszerű kötőerő feloldásra kerül, így az ilyen típusú határozatait a bíróság maga is megváltoztathatja.
A 122. §-hoz
Az eljárás szüneteléseinek jogkövetkezményei tekintetében a jogintézmény volt a kivétel a nyugvási tényállások közül, mivel a szünetelés a határidők folyását nem érintette és a perbeli cselekmények hatályosságára sem hatott ki. A Javaslat ezen változtat annak rögzítésével, hogy a szünetelés a határidőket megszakítja és a – per érdemére vonatkozó - bírói rendelkezések, valamint a felek által teljesített eljárási cselekmények hatályosságát elveti. Indokolatlan ugyanis, hogy például a felek közös kérelmére történő szünetelés esetén, a feleknek a szakértői véleményre történő nyilatkozattételre előírt határidőn belül reagálni kelljen a bíróság felé, esetleg annak tudatában, hogy közöttük peren kívül megegyezés születik. A szünetelés hatásának kioltására ugyanakkor a felek rendelkezésére áll az eljárás folytatása iránti kérelem, amellyel az eljárás folytatódik, a határidők újrakezdődnek és az eljárási cselekmények már nem lesznek hatálytalanok. Az eljárási cselekmények hatálytalansága tekintetében okszerű kivétel a szüneteléssel, az eljárás folytatásával, illetve az eljárás megszűnésének megállapításával kapcsolatos bírói rendelkezések és eljárási cselekmények. Az egységesség jegyében ugyanakkor itt is kimondásra kerül, hogy az eljárás folytatódásának jogkövetkezményei a felekkel szemben a szünetelés megszűnésének felekkel történő közlésével állnak be. A felek vonatkozásában ugyanis az a méltányos és ésszerű, ha a határidők az eljárás folytatódásának velük való közléstől kezdődnek újra és nem a szünetelés megszűnésének konkrét időpontjától, amiről adott esetben nem tudnak.
A gyakorlatban felmerülő igény a szünetelés részleges bekövetkezésének törvényi szintű szabályozása, amely akkor merül fel, amikor pertársaság esetén a szünetelésre okot adó körülmény kizárólag valamely pertárs tekintetében áll be. Ebben az esetben a perhatékonyság és a perek mielőbbi befejezése miatt célszerű ugyanakkor a többi pertárs vonatkozásában az eljárás folytatása, értelemszerűen kizárólag abban az esetben, ha tekintetükben az eljárás folytatható és részítélet hozható (konjunktív feltételek). Az osztott perszerkezet sajátosságaira tekintettel ugyanakkor – egyezően a félbeszakadás szabályozásával – ennek lehetővé tétele is csak a perfelvétel lezárását követően indokolt. Az eljárás megszűnése esetén a per korábbi szakaszában hozott részítélet és közbenső ítélet hatályának negligálása nem indokolt, mivel az eljárás megszűnése nem jelenti az ügy érdemi eldöntését, ezért ezt a szabályt változatlan formában tartalmazza a Javaslat.
A 123. §-hoz
A polgári eljárás nyugvásának egyik formája az eljárás felfüggesztése. Az eljárás felfüggesztése az eljárás folytatásának akadályát képezi. A felfüggesztés leginkább abban különbözik az eljárás nyugvásának másik két formájától, a szüneteléstől és a félbeszakadástól, hogy ennek beálltához és befejezéséhez is a bíróság döntése szükséges, nincs szó tehát automatikusan bekövetkező állapotról. Az eljárás felfüggesztése tehát a bíróság döntését, aktivitását igényli. A hatályos Pp.-től eltérően a Javaslatban nem a „tárgyalás”, hanem az „eljárás” felfüggesztésének az intézménye szerepel. Ennek oka, hogy már a tárgyalás megnyitása előtt felmerülhet a felfüggesztés iránti igény, illetve döntés hozható a felfüggesztésről. Az eljárás felfüggesztésének rendelkezései általános jellegű szabályok, meghatározott esetekben a perindítás joghatásainak beállását követően, egyéb esetben az eljárás bármely szakaszában alkalmazhatók.
A bíróság az eljárást a perindítás joghatásainak beállását követően felfüggesztheti, ha a per eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelynek tárgyában az eljárás polgári bíróság, az új közigazgatási perrendtartásra tekintettel közigazgatási bíróság, valamint büntetőbíróság vagy közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik.
Büntetőbírósági vagy közigazgatási hatósági eljárás esetében akkor is sor kerülhet az eljárás felfüggesztésére, ha az előkérdés tárgyát képező eljárás még nincs folyamatban. A Javaslat a hatályos Pp. rendelkezéseitől eltérően azonban nem teszi kötelezővé a polgári ügyben eljáró bíróságnak, hogy maga kezdeményezze a büntetőeljárás megindítását abban az esetben sem, ha hivatalból üldözendő bűncselekményről van szó. A polgári eljárás urai a felek, a felek rendelkezési joguk keretében a megadott határidőn belül jogosultak eljárást kezdeményezni, amely a felfüggesztés okául szolgálhat. Kiemelendő, hogy a Javaslat törvényi határidőt ad az előkérdés tárgyát képező eljárás megindítására: a felhívástól számított harminc napos határidő egyfelől objektív, mindenkire egyformán irányadó, másfelől a gyakorlat szerint elegendő egy büntetőeljárás vagy más hatósági eljárás kezdeményezéséhez.
Közigazgatási és polgári per, valamint más a bíróság hatáskörébe tartozó polgári, illetve közigazgatási eljárás csak akkor szolgálhat előkérdésként felfüggesztés okául, ha az eljárás már folyamatban van. Kifejezetten a felek rendelkezési jogából fakad ugyanis a polgári vagy közigazgatási peres vagy egyéb bírósági eljárások megindítása. Hangsúlyos, hogy peres eljárás, mint előkérdés esetén a felfüggesztés okául szolgáló eljárás már a „per” szakaszában (perindítás joghatásainak beállása) kell, hogy legyen: vagyis csak olyan eljárások okán van helye az eljárás felfüggesztésének, ahol az alperes már tudomást szerzett a keresetről, már kontradiktórius eljárásról beszélhetünk. Nem elegendő tehát a felfüggesztés iránti kérelemhez egy adott esetben az előző nap benyújtott keresetlevél másolatát csatolni, hiszen a keresetlevél megvizsgálásakor a bíróság dönthet úgy, hogy azt nem tartja érdemi vizsgálatra alkalmasnak.
A 124. §-hoz
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4:172. § alapján a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránti perben a bíróság indokolt esetben kötelezheti a szülőket, hogy a szülői felügyelet megfelelő gyakorlása és az ehhez szükséges együttműködésük biztosítása érdekében – ideértve a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartást – közvetítői eljárást vegyenek igénybe. A közvetítői eljárás szabályait a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény (Kztv.) tartalmazza. A Javaslat szövege annyiban pontosít a jelenleg hatályos szabályokon, hogy a Kztv.-val való megfelelő összhangot teremti meg. A bíróság az eljárást felfüggeszti, ha törvény felhatalmazása alapján a bíróság közvetítői eljárás kötelező igénybevételét rendeli el. Arról tehát, hogy sor kerüljön-e közvetítői eljárásra nem a felek, hanem a bíróság dönt. A felfüggesztés ebben az esetben imperatív jellegű: a bíróság a közvetítői eljárásra kötelezés kérdésében mérlegelhet, a tárgyalás felfüggesztésének
kérdésében azonban nem. Az eljárás elhúzódásának megakadályozását célzó rendelkezések jegyében a Javaslat szerint a közvetítői eljárás igénybevételére kötelező határozat közlésétől számított maximum kettő hónap elteltével az eljárást folytatni kell: ennyi időn belül ki kell, derüljön ugyanis, hogy a feleknek valóban szándékában áll a közvetítői eljárás keretében történő megegyezés. Ha a közvetítői eljárás érdemi lezárása a kettő hónapos határidőn belül nem várható, ezt a felek úgy hozhatják a bíróság tudomására, hogy ennek tényét a kettő hónap letelte előtt nyolc nappal közösen bejelentik a bíróságnak; ebben az esetben az eljárás a közvetítői eljárás lezárásáig nem folytatható.
A 125. §-hoz
A bíróság az eljárást felfüggeszti, ha a per eldöntése házasság létezésétől vagy érvényességétől, illetve gyermek családi jogállásának bírósági megállapításától függ. Ha az előkérdés házasság létezése vagy gyermek családi jogállásának bírósági megállapítása, az eljárás kizárólag abban az esetben függeszthető fel, ha a polgári per, illetve más polgári eljárás már folyamatban van. Ha a per eldöntése házasság érvényességétől függ, a bíróság az eljárás megindítására harminc napos határidőt tűz, amennyiben az eljárás megindítására a felek valamelyike jogosult. A harminc nap az az időtartam, amely nem nyújtja el túlságosan az eljárást, azonban elegendő idő is arra, hogy az arra jogosult eljárást kezdeményezzen. Ha a határidő eredménytelenül telik el, az eljárást folytatni kell.
A 126. §-hoz
A bíróság az eljárást felfüggeszti, ha
– az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásának,
– az Alkotmánybíróságnak a jogszabály, jogszabályi rendelkezés, közjogi szervezetszabályozó eszköz vagy jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására, továbbá nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására irányuló eljárásának,
– a Kúriának az önkormányzati rendelet jogszabályba ütközésének vizsgálatára irányuló eljárásának
kezdeményezéséről határoz.
A bíróság az eljárást továbbá a perindítás joghatásainak beállását követően felfüggesztheti, ha a peres eljárásban olyan jogkérdés merül fel, amelynek tárgyában folyamatban lévő közigazgatási perben, más polgári perben, vagy a bíróság hatáskörébe tartozó más közigazgatási vagy polgári eljárásban – azonos tényekre alapítva – az előző bekezdés szerinti valamely eljárást (előzetes döntéshozatali, alkotmánybírósági, kúriai) már kezdeményezték. Ezekben az esetekben a felfüggesztés e másik ügyben kezdeményezett eljárás befejezéséig tart. E rendelkezéssel összefüggésben indokolt utalni arra, hogy már nem sokkal hazánk uniós csatlakozását követően felmerült a kérdés, hogy ha uniós jogot – tipikusan az alkalmazandó magyar jogszabály uniós jognak való megfelelését – érintő kérdés több, magyar bíróság előtt folyamatban lévő ügyben felmerül, van-e lehetőség arra, hogy amennyiben egy bíróság már előzetes döntéshozatalt kezdeményezett, úgy a többi – hasonló jogkérdésben érintett – bíróság ezt mellőzze és az előtte folyamatban lévő eljárást a megindított előzetes döntéshozatali eljárásra tekintettel felfüggessze (az Európai Unió Bírósága ítéletének meghozataláig).
A Legfelsőbb Bíróság 3/2005. (XI. 14.) PK-KK közös véleménye a Pp. értelmezésével lehetővé tette, hogy ne kelljen minden olyan ügyben előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezni, ahol más perben azonos tényekre alapítottan már feltették azt a kérdést, amit az adott ügyben az érintett bíró is fel akarna tenni. Az eljárás ilyen esetben történő felfüggesztésének is azonban értelemszerűen feltétele, hogy azonos tényekre alapítottan, azonos jogkérdés elbírálása legyen szükséges, vagyis hogy a bíró győződjön meg arról, hogy ugyanolyan jogi probléma megoldásához ugyanazt a kérdést kívánja-e feltenni, amelyre vonatkozó eljárás már az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban van. A Kúria 2/2015. számú BKMPJE határozatában kifejezetten fenntartotta a 3/2005. (XI. 14.) PK-KK közös vélemény 1. pontját. A Javaslat e vélemény alapján kialakított jogalkalmazási gyakorlatnak teremti meg a jogszabályi hátterét, valamennyi hivatkozott eljárás vonatkozásában.
A 127. §-hoz
A bíróság a részítélettel el nem bírált kereseti kérelem, illetve keresetrész tárgyalását, vagy közbenső ítélet meghozatala esetén a per tárgyalását a követelés összegére (mennyiségére) vonatkozóan felfüggesztheti, ha a fél e határozatokkal összefüggésben alkotmányjogi panaszt terjesztett elő.
A 128. §-hoz
A Javaslat a tárgyalt felfüggesztési okokat egységesen az eljárás felfüggesztésére vonatkozó szabályok között helyezi el a hatályos Pp. megoldásától eltérően, amely a megjelölt eljárásokkal kapcsolatos rendelkezések között szabályozza a peres eljárás felfüggesztésének szükségességét.
A Javaslat pontosan meghatározza a felfüggesztés kezdő és befejező időpontját. A felfüggesztést elrendelő végzés – a kötelező közvetítői eljárás elrendeléséhez kapcsolódó, valamint a peres eljárást az Európai Bíróság, az Alkotmánybíróság, illetve a Kúria eljárásának kezdeményezésére tekintettel felfüggesztő végzés kivételével – fellebbezhető végzés, így a felfüggesztés hatálya minden esetben a végzés jogerőre emelkedésével kezdődik.
A felfüggesztés befejezéséről, azaz a peres eljárás folytatásának elrendeléséről szintén köteles rendelkezni a bíróság. A Javaslat meghatározza, hogy a bíróság mely körülmény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül köteles meghozni az eljárás folytatásáról szóló végzést. Az előkérdések jogerős elbírálásáról a bíróság akár a felektől, akár hivatalból tudomást szerezhet. Tudomásszerzésnek csak a jogerős befejezés igazolása minősülhet, vagyis ha a fél meg is küldi a bíróságnak a jogerős befejezést igazoló határozatot, nem elegendő azt csupán bejelenteni. Egyszerű bejelentés esetén a bíróságnak fel kell hívnia a feleket az előkérdés tárgyát képező ügy jogerős befejezésének igazolására. A kötelező közvetítői eljárás esetén a közvetítői eljárás igénybevételére kötelező határozat közlésétől számított két hónap elteltét, illetve amennyiben a felek közösen kérték, hogy a bíróság ne folytassa az eljárást a két hónap elteltével, a közvetítői eljárás befejezéséről történő tudomásszerzést követő tizenöt napon belül köteles meghozni a bíróság az eljárás folytatásáról szóló végzést. Az Európai Bíróság az előzetes döntéshozatali eljárás eredményéről, míg az Alkotmánybíróság a jogszabály, jogszabályi rendelkezés, közjogi szervezetszabályozó eszköz vagy jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására, továbbá nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására irányuló eljárás eredményéről közvetlenül értesíti a bíróságot, mivel ezekben az esetekben maga a bíróság a kezdeményezője annak az eljárásnak, amelyre tekintettel a felfüggesztés megtörténik. Így a Javaslat szerint a bíróság e határozat vele való közlésétől számított tizenöt napon belül hozza meg az eljárás folytatásáról szóló végzést.
A felfüggesztést elrendelő végzéssel szemben – a Javaslatban meghatározott kivételekkel – külön fellebbezésnek van helye. Erre azért van szükség, mert az eljárás felfüggesztése nem automatikusan, hanem a bíróság rendelkezése folytán áll be, így a bíróság mérlegeli azokat a körülményeket, amelyek a felfüggesztés alapjául szolgálhatnak. A mérlegeléshez kapcsolódó döntések esetén indokolt a jogorvoslati jog érvényre juttatása, jelen esetben különös tekintettel arra is, hogy az eljárás folytatása is bírósági rendelkezésre történik, a felek cselekményei vagy a körülmények változása – ahogy a szünetelés vagy a félbeszakadás esetén – nem vezetnek automatikusan az eljárás folytatásához. Az eljárás folytatásáról rendelkező végzés ellen nincs helye külön fellebbezésnek.
A hatályos Pp. szabályozásával összhangban az eljárás felfüggesztése minden határidőt megszakít. Az eljárás folytatásával a határidők újra kezdődnek. Új elem azonban a Javaslat szerint, hogy az eljárás folytatásának jogkövetkezményei a felekkel szemben az eljárás folytatásáról hozott végzés felekkel történő közlésével áll be. Ennek az az indoka, hogy az eljárás felfüggesztésével megszakadt, ám annak befejeződésével folytatódó határidők (például beadványok előterjesztésére nyitva álló határidők) csak akkor teljenek, ha a feleknek erről már tudomása lehet.
A felfüggesztésnél is indokolt a részleges felfüggesztés lehetővé tétele az érdemi tárgyalási szakban. Erre akkor kerülhet sor, ha az eljárás felfüggesztésére okot adó körülmény kizárólag valamely kereseti kérelemmel vagy kereseti kérelem elkülöníthető részével kapcsolatos, de az eljárás a többi kereseti kérelem vagy a kereseti kérelem elkülöníthető része vonatkozásában folytatható, és azokban részítélet hozható.
A 129. §-hoz
Generális szabályként kerül megfogalmazásra, hogy ha végrehajtás van folyamatban, és a végrehajtás tárgyául szolgáló követelés, vagy az annak alapjául szolgáló jogviszony (például szerződés érvénytelensége) a per tárgya, akkor a bíróság a végrehajtást a per jogerős befejezéséig felfüggesztheti, az e tárgyban hozott határozat ellen külön fellebbezésnek van helye.
A 130–132. §-hoz
Mindhárom eljárással (az Európai Unió Bírósága, az Alkotmánybíróság és a Kúria eljárásának kezdeményezése) összefüggésben a Javaslat lényegében fenntartja a hatályos Pp. szerinti szabályozást, ugyanakkor azokat egységesíti.
Az eljárást kezdeményező végzés ellen külön fellebbezésnek nincs helye. Az eljárás kezdeményezésére irányuló kérelmet elutasító végzés ellen sincs helye fellebbezésnek, mert a bíróság mérlegelési körébe tartozik, hogy kezdeményez-e eljárást, s a másodfokú bíróság érdemben a kezdeményezés mellőzésének indokoltságát leginkább az ügy érdemében hozott döntés elleni jogorvoslat keretében tudja megvizsgálni. Az önálló fellebbezés az eljárás kezdeményezését megtagadó döntés ellen ezért indokolatlan, ugyanakkor arról a bíróságnak végzéssel kell határoznia és döntése indokait legkésőbb az ítéletében köteles megindokolni. A szabályozás ilyen formában megfelel a 26/2015. (VII.21.) AB határozat által támasztott követelményeknek is. Az előzetes döntéshozatali eljárással összefüggésben ugyanakkor feltétlenül indokolt felhívni a figyelmet az Európai Unió Bíróságának az „Ajánlások a nemzeti bíróságok figyelmébe az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek előterjesztésére vonatkozóan” című tájékoztatójára [HL 2012, C 388., 1. o.].
A 133. és 134. §-hoz
Az idézés a polgári per egyik fontos bírósági eljárási cselekménye, amely arra hivatott, hogy a feleket és az eljárás más szereplőit tájékoztassa a tárgyalás megtartásának tényéről, annak helyéről és idejéről, valamint hogy felhívja őket az azon való megjelenésre. A hatályos szabályokhoz képest eltérő szövegezés annyiban indokolt, hogy a rövid úton történő idézés eseteit (távbeszélő, fax, elektronikus levél, külön kézbesítő) a Javaslat nem sorolja fel, figyelemmel arra, hogy időről időre új technológiák jelentkeznek. Új elem továbbá a szabályozásban, hogy a bíróság gondnokság alá helyezés iránti perekben is elrendelheti az ismeretlen helyen lévő alperes tartózkodási helyének felkutatását. Ennek indokát az adja, hogy a gondnokság alá helyezési perben az alperes távollétében csak igen korlátozott esetekben hozható határozat, az eljárást ellehetetlenítheti, ha az alperes nem tesz eleget a bíróság megjelenésre való felhívásának. Így szükség esetén módot kell adni arra a bíróságnak, hogy kérelemre vagy hivatalból maga is elrendelhesse kifejezetten csak a gondnoksági per alperesének a rendőrségi úton történő felkutatását és szükség szerint a tárgyalásra való előállítását, ezzel biztosítva, hogy a gondnoksági per a törvényes keretek között lefolytatható legyen. A Javaslat pontosítja a szabályozást annyiban, hogy az alperes, az anya, illetve a gyermek felkutatásának elrendeléséről hozott végzést – amely kizárólag a tartózkodási hely megállapítását kezdeményezi és nem a körözési eljárást rendeli el – a bíróság a körözési eljárás lefolytatására illetékes rendőrkapitányságnak küldi meg. Jelenleg a körözési nyilvántartási rendszer egyes nyilvántartásai részére történő adatközlésről és a körözési eljárás lefolytatásának részletes szabályairól, valamint egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 63/2013. (XI.28.) BM rendelet 6. §-a tartalmazza a hivatkozott rendelkezéssel összefüggő illetékességi szabályokat.
A 135. és 136. §-hoz
A kézbesítés a bíróság okirati formát öltött eljárási cselekményeinek a felek és más érdekeltek (címzettek) részére való dokumentált átadása, illetve szűk körben az átadás dokumentált elmaradása. A kézbesítés jelentősége abban rejlik, hogy a tájékoztatáson felül joghatások kiváltására is alkalmas, így ha a kézbesítés például valamely elsőfokú ítélet közléseként történik, úgy a fellebbezési határidő megnyílását eredményezheti a joghatályos kézbesítés. A másik oldalról, a bírósági iratok kézbesítésének elmaradása nagyban hátráltathatja az eljárás időszerű lebonyolítását. A bíróság és a felek közötti kommunikáció gyorsítása egyik tere annak a feltétlen jogalkotói elvárásnak, hogy a polgári perek gyorsan, ésszerű időben lezárhatók legyenek. A kézbesítés hagyományos módjaival szemben ma már új, gyorsabb, elektronikus módjai is vannak a közlésnek, s még ezek a területek is folyamatosan fejlődnek. Mindazonáltal belátható időn belül a perek egy jelentős részében – és a nemperes eljárásokban is, amelyeknek a Pp. háttérjogszabálya lesz – még mindig hagyományos, nem elektronikus módon is szükség lesz a küldemények kézbesítésére, ezért a Javaslat részletesen kidolgozza annak szabályait. A kézbesítés szabályai a címzett részére történő kézbesítés főszabályával kezdődnek.
A kézbesítés nem szabályszerű, ha a kézbesítés a címzett helyett az átvételre jogosult más személy részére történt meg és az átvételre jogosult az ellenérdekű fél, vagy annak képviselője. A „helyettes átvevő” kifejezés nem megfelelő, mivel a kézbesítés során helyettes átvevő – hivatalos iratok esetében – csak a címzett 14. életévét betöltött hozzátartozója lehet, de a szabályozásnak ki kell zárnia azt is, ha a postai meghatalmazott vagy a közvetett kézbesítő az ellenérdekű fél. Az ellenérdekű fél perbeli képviselője esetén ugyanazon indokok szólnak a kézbesítés szabályszerűtlensége mellett, mintha az ellenérdekű fél venné át a bírósági iratot.
Ha a természetes személy fél nevében és helyett törvényes képviselője vagy más törvényben meghatározott személy jogosult eljárni, és a félnek a per vitelére meghatalmazottja nincs, a bírósági iratokat e személy részére kell kézbesíteni. Természetesen ez nem vonatkozik az olyan idézésre, amelyben a felet a bíróság személyes megjelenésre kötelezi.
A perhatékonyság érvényesülése szempontjából kifejezetten indokolt annak a bevezetése, hogy székhely hiányában a bírósági iratokat a törvényes képviselőnek kell kézbesíteni. Amennyiben ugyanis valamely személy a közhiteles nyilvántartásban az adott szervezet törvényes képviselőjeként van nyilvántartva, elvárható tőle, hogy e minőségében akár a lakóhelyén is átvegye a bírósági iratokat, mivel a képviseletre teljes hatállyal jogosult, ezért a személyesen részére történt kézbesítés okkal tudható be a szervezet részére történt kézbesítésnek is. A visszaélések elkerülése érdekében a törvényes képviselő részére történő kézbesítést a Javaslat csak másodlagosan, a székhelyre történt kézbesítési kísérlet sikertelensége esetére írja elő. Ha a kézbesítés mind a székhelyre, mind a törvényes képviselő részére sikertelen a Javaslat előírja a nem természetes személy felet nyilvántartó hatóság kötelező értesítését is. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 89–90. §-a az ismeretlen székhelyű cég megszüntetésére szolgáló eljárást kínálja fel abban az esetben, ha a cég a székhelyén nem érhető el és erről a Cégbíróság tudomást szerez. A Javaslat szerinti értesítési kötelezettség tartalommal töltené meg ezt az intézményt, és általánosságban is hozzájárulna ahhoz, hogy a cégek (nem természetes személy szervezetek) a jogszabályoknak megfelelően működjenek.
A 137. §-hoz
A jelenleg hatályos rendelkezések az átvétel megtagadásához, valamint annak sikertelenségéhez a „kézbesítési vélelem beállásának” jogkövetkezményét fűzik. Ezzel szemben, ahogy a jogirodalom is rámutatott, ebben az esetben egy meg nem történt kézbesítést kell úgy tekinteni, mintha az megtörtént volna – dogmatikailag helyesebb tehát ezt a helyzetet kézbesítési fikcióként kezelni, és nem vélelemként. A Javaslat ennek megfelelően a kézbesítési vélelem fogalmát kézbesítési fikcióra módosítja. Indokolt ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a Javaslat a kézbesítési fikciót – az elektronikus kommunikáció perjogba való bevezetésére tekintettel – nem csak a postai kézbesítésre nézve kívánja szabályozni, hanem valamennyi törvényes kézbesítési mód – így az elektronikus kézbesítés – esetére is. A „nem kereste” jelzéssel visszaérkezett küldemény ugyan postai kézbesítésre utal, ha azonban a kézbesítési fikció jogszabályi feltételei más kézbesítési mód tekintetében is fennállnak, a kézbesítési kifogás jogintézményének kézbesítési fikció esetére vonatkozó szabályai akkor is alkalmazandóak.
A pert megindító, valamint az azt lezáró határozat közlése különös helyet foglal el a kézbesítendő iratok között, mivel törvény erejénél fogva ahhoz számos joghatás fűződik, amelyek alól a mentesülés nehézkes, egy idő után akár lehetetlenné is válhat. Ezért – bár a kézbesítés joghatályosan megtörtént akkor is, ha a kézbesítési fikció beállt – a postaládában ténylegesen egyszerű postai küldeményként elhelyezett értesítés és az annak mellékletét képező kézbesítendő bírósági irat alkalmat adhat arra, hogy a fél az iratról és annak tartalmáról ténylegesen tudomást szerezzen és ez által eljárási jogait gyakorolhassa. A kézbesítési fikció beálltáról szóló értesítésben tájékoztatni kell a felet a perindítás hatályainak beállásáról, valamint a kézbesítési fikcióval szembeni kifogás rendjéről. Az értesítést meg kell küldeni a címzett ismert elektronikus levélcímére (e-mail címére) is, ha azt bejelentették a bíróságnak. Ezt a bíróság akkor is köteles e-mailen megküldeni, ha a felek és a bíróság között egyébként nem a kötelező vagy választható elektronikus kommunikáció szabályai szerint zajlik az iratváltás. Ugyanakkor ez önmagában nem pótolja az egyszerű küldeményként való postai tájékoztatást.
A 138–140. §-hoz
A hatályos Pp. alapján a gyakorlatban vita tárgyát képezi, hogy ha a címzett a bírósági irat kézbesítésének szabályszerűtlenségét kifogásolja, anélkül, hogy kézbesítési vélelem (fikció) alkalmazására került volna sor, akkor a kérelem elintézése során a kézbesítési vélelem (fikció) megdöntésével kapcsolatos szabályanyagot, vagy az eljárás szabálytalansága miatt benyújtandó kifogásra vonatkozó szabályokat kell-e alkalmazni. A hatályos Pp. nem rendezi ezt a kérdést. Ugyanakkor ezeknek a kérelmeknek az eljárás szabálytalanságára alapított – határidő nélküli – kifogásként történő elbírálása sértené a jogbiztonságot. Indokolt ezért e kézbesítéssel kapcsolatos kifogások elintézésére is a hatályos Pp. kézbesítési vélelem megdöntésére vonatkozó szabályanyagának alkalmazását előírni, azaz a helyes bírósági gyakorlat átültetésével egységes szabályozást kialakítani a kézbesítés kifogásolására. A Javaslat ezért egységesen rendezi a kézbesítési kifogás jogintézményét, melynek szabályanyaga egyaránt vonatkozik a kézbesítési fikció alapján kézbesített irat, illetve a kézbesítési fikció alkalmazása nélkül kézbesített iratra, a szükségszerű eltérések egyidejű meghatározásával.
Indokolt, hogy a kézbesítési kifogás előterjesztésének határideje megegyezzen az igazolási kérelem előterjesztésének szubjektív és objektív határidejével. A hatályos Pp. 99/A. § (1) bekezdése és 107. § (1) bekezdése jelenleg eltérő szabályozást (hat hónap, illetve három hónap) tartalmaz. A kézbesítési kifogás elsődleges – tizenöt napos – határideje tisztán szubjektív, így a kifogást tevőnek minden esetben igazolnia kell, hogy mikor szerzett a fikció beálltáról, illetve – fikció alkalmazása nélküli kézbesítettség esetén – a kézbesítésről tudomást. A kézbesítési kifogás objektív határidejének 3 hónapra történő csökkentése az eljárások időszerűségét szolgálja, hogy ne legyen függő helyzet valamely irat közlése tekintetében. Mind az igazolási kérelem, mind pedig a – végrehajtói kézbesítés esetén releváns – végrehajtási kifogás objektív határideje 3 hónap, semmi nem indokolja, hogy a postai kézbesítés esetén a kézbesítési fikcióval szembeni kifogás előterjesztésére hosszabb objektív határidőt biztosítson a Javaslat.
Ha azonban a kézbesítési fikció beállta vagy a kézbesítés az eljárást megindító irathoz kapcsolódik és az eljárás még folyamatban van, a (2) bekezdésben meghatározott szigorú, három hónapos objektív határidőtől eltérően a kifogás az eljárás folyamatban léte alatt a kézbesítési fikció beálltáról, illetve a kézbesítettségről való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül előterjeszthető, a tudomásszerzés egyidejű igazolásával. A kézbesítési hiba ugyanis nem vezethet olyan eredményre, amely által a fél (címzett) eljárásban történő részvétele – az eljárás folyamatban léte alatt – annak ellenére lehetetlenülne el, hogy a hibáról a fél (címzett) tudomást szerzett.
A kézbesítési kifogás a hatályos szabályozáshoz hasonlóan két esetkörre tagozódik a Javaslatban, amely közül az első – a kézbesítés szabályszerűtlenségének alátámasztása – esetén irreleváns, hogy a címzett tanúsított-e önhibát a kézbesítés során. A második esetben a feltételek között van előírva az önhiba hiánya, mint a kifogást alátámasztó ok. Így a szabályozás egyértelműbb a tekintetben, hogy a b) pontra hivatkozó kifogásban valószínűsíteni kell az önhiba hiányát.
Nem természetes személyek esetében ugyanakkor indokolt szigorúbb követelményeket támasztani kézbesítési fikció alkalmazása esetén. A Ptk. 3:1. § (5) bekezdés szerint a jogi személynek saját névvel, székhellyel, tagjaitól, illetve alapítójától elkülönített vagyonnal, valamint az ügyvezetését és képviseletét ellátó szervezettel kell rendelkeznie. A jogi személyek tehát székhellyel, az ügyvezetést és a képviseletet ellátó szervezettel rendelkeznek, tevékenységükkel kapcsolatban elvárható a nekik kézbesített küldemények átvételének biztosítása. A Javaslat ezért – kézbesítési fikció alkalmazása esetén – kizárólag természetes személy fél vagy érdekelt esetében teszi lehetővé a b) pontra hivatkozó kifogást. A hatályos Pp. 99/A. § (4) bekezdése jelenleg is differenciál, ugyanakkor a természetes személyek mellett lehetőséget biztosít b) pontra hivatkozó kifogás előterjesztésére a közkereseti társaság (kkt.), betéti társaság (bt.), illetve az egyéni cég számára is. A Ptk. hatályba lépésével ugyanakkor a kkt. és a bt. is jogi személlyé vált, illetve a hivatkozott szervezetektől tevékenységükkel összefüggésben elvárható a kézbesítéssel kapcsolatos rendelkezésre állás. Ezért a továbbiakban nem indokolt a differenciálás fenntartása, különös tekintettel arra, hogy e szervezeti formákat napjainkban már nem csak kisvállalkozások, hanem akár jelentős vagyonnal és szervezeti háttérrel rendelkező vállalkozások is választják, ami a más formában működő hasonló szervezetekkel szemben méltánytalan különbségtételt eredményez. Mindezekre tekintettel indokolt a szabályozás egységesítése.
A Javaslat az igazolási kérelemre vonatkozó szabályozás mintájára beépíti az egyéb önhibán kívüli okra alapított kifogás körébe a méltányos elbírálás elvét, továbbá azt a követelményt, hogy a címzett a kérelem előterjesztésével együtt pótolja az addig elmulasztottnak tekintett cselekményt. Az addig elmulasztottnak tekintett cselekmény pótlása azért írható elő, mert ebben az esetben szabályos volt a kézbesítő és a bíróság eljárása, a félnél merült fel menthető ok. Ezt alátámasztja az a körülmény is, hogy a címzettnek valahonnan értesülnie kellett az eljárásról, az irat tartalmáról, így lehetséges az elmulasztottnak tekintett cselekmény pótlása. Ugyanakkor ez a kötelezettség nem írható elő annak a címzettnek, akinek szabálytalanul kézbesítették az iratot, vagy a pótlás más ok miatt nem lehetséges.
Az igazolási kérelemre utaló szabályt a Javaslat felszámolja. Nem indokolt az eredményes kifogás jogkövetkezményeinek megkülönböztetése annak két esetköre – szabályszerűtlen kézbesítés, illetve az önhibán kívüli tudomásszerzés elmaradása – szerint. Az utóbbi okozta sérelmeket – az itt meghatározott esetekben – nem igazolási kérelemmel, hanem kézbesítési kifogással lehet elhárítatni, a szabályozás akkor következetes, ha egységes jogkövetkezmények kerülnek előírásra.
A Javaslat alapján – a perújításhoz hasonlóan – az eljárásnak vagy a határozat végrehajtásának a felfüggesztésére hivatalból is sor kerülhet, arra tekintettel, hogy ha az előadottak alapján a kifogás sikere valószínűnek látszik, azonban a fél formálisan nem terjeszt elő felfüggesztés iránti kérelmet, a felfüggesztésnek ne legyen akadálya.
Ha a kézbesítettnek tekintendő határozat jogerőre emelkedett a címzett – a Javaslatban meghatározott okok fennállása esetén – a végrehajtási eljárás alatt, a határozat végrehajtására irányuló eljárásról való tudomásszerzésétől számított tizenöt napon belül kifogást nyújthat be az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál. A hatályos Pp. 99/B. § (3) bekezdése okán szükséges rendelkezés a Javaslat záró rendelkezései között, átmeneti szabályként kerül meghatározásra.
A 141. §-hoz
A bírósági irat végrehajtói kézbesítését jelenleg a bírósági végrehajtásról szóló1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 31/D. §-a szabályozza, de a fizetési meghagyásról szóló 2009. évi L. törvény (a továbbiakban: Fmhtv.) 16. § (3) bekezdése is lehetővé teszi ennek alkalmazását kérelemre a fizetési meghagyás kézbesítésével összefüggésben.
A végrehajtói kézbesítés nemperes eljárás, a kézbesítésről közokirat és nem magánokirat kerül kiállításra, a nemperes eljárás keretén belül lehet jogorvoslattal élni (végrehajtási kifogás). A gyakorlati tapasztalatok szerint nagyobb arányban valósul meg általa a kézbesítés tényleges megtörténte, mert a végrehajtó – a számára biztosított jogosultságok miatt – jobban képes megtalálni a címzettet.
Ellenérvként hozható fel a jogintézménnyel szemben, hogy lassíthatja a bírósági eljárást, de csak meghatározott iratok kézbesítésével összefüggésben (keresetlevél, eljárást befejező érdemi határozat) alkalmazva – ahogy a Javaslat is tartalmazza – alkalmas lehet a hirdetményi kézbesítés és az ügygondnok rendelés kiküszöbölésére, a kézbesítés tényleges teljesülésének biztosítására.
Fentiekre tekintettel indokolt, hogy a postai kézbesítés sikertelensége esetén – konkrétan meghatározott esetekben – a végrehajtói kézbesítésre szélesebb körben is lehetőség nyíljon.
A végrehajtói kézbesítésre csak belföldi címzett vonatkozásában kerülhet sor, mivel a végrehajtó csak belföldön járhat el. A végrehajtói kézbesítés külön díjára tekintettel pedig minden esetben a fél erre irányuló kérelmére lehet helye. A végrehajtó eljárását a Vht., valamint a végrehajtói kézbesítés részletes eljárási szabályairól szóló 250/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet szabályozza, így a polgári perrendtartásnak a végrehajtó eljárását nem kell szabályoznia, csak a külön jogszabály alkalmazására elegendő utalnia.
Tekintettel ugyanakkor arra, hogy a végrehajtói kézbesítésnek külön jogszabályban meghatározott díja van – melynek előlegezése a perköltségre vonatkozó szabályozás alapján a kérelmezőt terheli, és amivel kapcsolatban a Vht. 31/D. § (2) bekezdése alapján külön törvény szerinti költségkedvezmény nem vehető igénybe – nem indokolt elsődleges kézbesítési módként meghatározni, hanem a kézbesítésben érdekelt fél kérelmére, fakultatív lehetőségként indokolt alkalmazását biztosítani.
A Javaslat szerint, ha a postai szolgáltató útján kézbesíteni megkísérelt keresetlevél, illetve eljárást befejező érdemi határozat kézbesíthetetlen – ide nem értve a kézbesítési fikció eseteit, valamint azokat az eseteket, amikor a kézbesíthetetlenség oka a címzett halála, vagy megszűnése – végrehajtói kézbesítés kérhető. Tekintettel arra, hogy a kézbesíthetetlenségi okokat külön jogszabály határozza meg, amelyek köre változhat, a későbbi jogszabály- módosítások elkerülése érdekében indokoltabb általános jelleggel meghatározni a kézbesíthetetlenséget és csak azokat nevesíteni kivételként, amelyek esetében végrehajtói kézbesítés nem kérhető. A kézbesíthetetlenségi okokat jelenleg a 335/2012. Korm. rendelet (a továbbiakban: Postavhr.) 25. §-a tartalmazza.
A Postavhr. 25. §-ában meghatározott, korábban már hivatkozott három esetben a végrehajtói kézbesítés igénybevételének biztosítása a Pp. szabályozásában nem indokolt. Átvétel megtagadása, vagy „nem kereste” jelzéssel visszaérkezett küldemény esetében beáll a kézbesítési vélelem/fikció, ilyen esetekben a kézbesítés szabályszerűnek minősül, rendelkezésre áll ismert lakcím, nincs szükség ügygondnok kirendelésére, nem kell hirdetményi kézbesítést elrendelni, vagyis ezekben az esetekben a keresetlevél kézbesítése esetén a végrehajtói kézbesítés szükségtelenül lassítaná az eljárást. Ha az érdemi határozat (amely végrehajtás alapjául szolgálhat) érkezik vissza „nem kereste” jelzéssel, annak végrehajtói kézbesítése a Vht. 31/D. §-a alapján van lehetőség. Ha meghalt, vagy megszűnt jelzéssel érkezik vissza a küldemény, akkor az eljárás félbeszakadására, vagy az eljárás megszüntetésére kerül sor a körülmény hitelt érdemlő igazolása esetén.
A további kézbesíthetetlenségi okok esetén ugyanakkor végrehajtói kézbesítésnek lehet helye. Ezek a következők:
– „cím nem azonosítható”,
– „címzett ismeretlen”,
– „elköltözött”, vagy
– „kézbesítés akadályozott”.
Indokolt ugyanakkor rámutatni arra, hogy ha az irat kézbesíthetetlen, de ez adott esetben arra vezethető vissza, hogy a bíróság a címet a borítékon elírta, vagy tévesen tüntette fel, tehát a kézbesítés sikertelenségét a bíróság érdekkörében felmerült anomália okozta, akkor nem végrehajtói kézbesítésnek, hanem az irat kézbesítésének ismételt megkísérlésére kell, hogy sor kerüljön.
Ha a fél az (1) bekezdés szerinti esetekben nem kéri a végrehajtói kézbesítést és ezzel egyidejűleg a hirdetményi kézbesítés feltételeinek fennállása esetén hirdetményi kézbesítést sem kér, akkor az eljárás szünetel. A Javaslat a szünetelés d) pontos esetét (hirdetményi kézbesítés) egészíti ki ennek megfelelően.
A végrehajtó kézbesítése esetén is felmerülhet olyan ok, ami miatt a bíróságnak megkeresést kell intéznie a végrehajtóhoz, akárcsak jelenleg a postai szolgáltatóhoz. Ennek hatékony érvényesülése érdekében indokolt a pénzbírság alkalmazását lehetővé tenni a bíróság számára.
A 142. és 143. §-hoz
A hatályos Pp. kézbesítési megbízottra vonatkozó szabályanyagát a Javaslat alapvetően fenntartja, azt csupán részlegesen módosítja a következetlenségek kiküszöbölése, a koncepcionálisan megújuló elsőfokú eljárás szabályainak való megfelelés, valamint az uniós jognak való megfelelés érdekében.
Módosítani szükséges a hatályos Pp. 100/A. §-ának (3) bekezdésébe foglalt rendelkezést, mely szerint, ha a külföldi felperes elmulasztja a keresetlevél beadásával egyidejűleg megjelölni a kézbesítési megbízott nevét és címét, akkor erre a bíróság az első tárgyalásra szóló idézésben ismét felhívja. Ez a szabály azért nem tarható fenn, mert a megújuló elsőfokú eljárás szabályai lehetővé teszik az akár többfordulós írásbeli perfelvételt is az első tárgyalás kitűzése előtt, ezért célszerű biztosítani annak lehetőségét, hogy a felhívást a bíróság már az írásbeli előkészítő szakasz folyamán megtehesse.
A szabályozás eddigi következetlensége miatt indokolt meghatározni a hirdetményi kézbesítés általánostól eltérő szabályait, e szabályanyag alkalmazása során. Hirdetményi kézbesítés esetén a hirdetményt meg kell küldeni a fél utolsó ismert lakóhelye szerinti polgármesteri hivatalnak, a hirdetőtáblára való kifüggesztés érdekében. Ez a szabály nem alkalmazható külföldön, mert nem biztos, hogy illeszkedik a külföldi hatóságok gyakorlatához, az ottani szokásokhoz (például hirdetőtábla alkalmazása). A bíróságnak az adott külföldi hatósággal való közvetlen kommunikációja sem minden esetben megoldott, ezért ennek a szabálynak az alkalmazását a bírósági gyakorlat értelemszerűen eddig is mellőzte. Nincs is rá feltétlenül szükség, mert a hatályos Pp. 102. § (2) bekezdés második mondata szerint, ha a fél olyan államban lakik, amellyel a postai forgalom fennáll, a hirdetményt ajánlott levélként a fél ottani címére is meg kell küldeni. Tekintettel arra, hogy a fél külföldi címmel rendelkezik, a hirdetményben azt kell megjelölni, belföldi cím megjelölésére nyilvánvalóan nem kerülhet sor.
A Javaslat a cégjegyzékben szereplő külföldi félre vonatkozó szabályt annak érdekében pontosítja, hogy az tartalmában jobban megfeleljen a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) vonatkozó rendelkezéseinek [31. § (2) és (3) bekezdés]. A hivatkozott rendelkezések alapján ugyanis, ha a bejegyzési kérelemben külföldi jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság szerepel, vagy a bejegyzési kérelemben feltüntetett külföldi természetes személy nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel, kézbesítési megbízottat kell jelölni. A kézbesítési megbízott feladata, hogy a bíróságnak, illetve más hatóságnak a cég működésével összefüggésben keletkezett, a külföldi személy részére kézbesítendő iratokat átvegye, és azokat a megbízó részére továbbítsa.
A kézbesítési megbízott – hatályos szabályok szerinti – jogintézménye nincs összhangban az uniós joggal. Az 1393/2007/EK rendelet szabályozza a bírósági iratok tagállamok közötti kézbesítésének szabályait. Kézbesítési megbízott alkalmazása esetén nem valósul meg ténylegesen az EK rendelet szerinti külföldre (másik tagállamba) történő kézbesítés az egész eljárás folyamán, mivel a kézbesítési megbízott részére belföldre történik meg a kézbesítés a címzett fél helyett, vagy kézbesítési megbízott hiányában hirdetményi kézbesítés valósul meg annak ellenére, hogy az EK rendelet szerinti kézbesítési módok alkalmazásának nincs akadálya. Az Európai Unió – EK rendelet hatálya alá tartozó – területén lakóhellyel, tartózkodási hellyel rendelkező felek esetében az eljárási jogok hatékony érvényesülése úgy biztosítható, ha a kézbesítés a fél ismert uniós címére történik meg az EK rendelet által biztosított kézbesítési módok valamelyikének igénybe vételével. Mindezekre tekintettel az Európai Unió EK rendeletet alkalmazó (Dániára az EK rendelet hatálya jelenleg nem terjed ki) tagállamai vonatkozásában nem tartható fenn a kézbesítési megbízottra vonatkozó jelenlegi szabályozás. A harmadik – Európai Unión kívüli – államokba történő kézbesítésre ugyanakkor fenntartandó a kézbesítési megbízottra vonatkozó szabályozás (ha nemzetközi szerződésből más nem következik), mivel ebben a körben az uniós rendeletek hatálya nem érvényesül. Ez számít ugyanis a leghatékonyabb és leginkább költségkímélő kézbesítési módnak, másrészről ez a jogintézmény eredményesen szolgálja a külföldi fél részvételével zajló perek időszerű befejezését, az ilyen elemet hordozó eljárások elhúzódásának megakadályozását is. Más európai államokban is találunk hasonló jogintézményt, így Lengyelországban, Németországban, Ausztriában és Svájcban. Az EK rendeletet alkalmazó valamely tagállamában lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező félre ugyanakkor nem lehet a hirdetményi kézbesítés szankcióját alkalmazni abban az esetben, ha nem jelöl meg kézbesítési megbízottat, de egyébként a kézbesítési címe ismert, a kézbesítés postai úton nem akadályozott. Tekintettel a közelmúltban lezajlott, az uniós tagsággal kapcsolatos brit népszavazás eredményére is, a Javaslat szövege oly módon lett meghatározva, hogy kézbesítési megbízottra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatóak olyan állammal összefüggésben, amely állam vonatkozásában nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa e rendelkezésektől eltérő, meghatározott kézbesítési módokat tesz csak lehetővé.
A 144. és 145. §-hoz
A hirdetményi kézbesítés esetkörei közül a Javaslat elhagyja a „kézbesítés megkísérlése már előre is eredménytelennek mutatkozik” fordulatot. Ezt a fordulatot a gyakorlatban nem alkalmazzák, illetve a kézbesítés egyéb elháríthatatlan akadályba ütközésének esetköre ezt az esetkört is magában foglalja. A többi esetkör fenntartása indokolt A Javaslat az esetköröket átláthatóbb szerkezetben jeleníti meg. Nem indokolt itt megjeleníteni a kézbesítési megbízott jogintézményével összefüggő hirdetményi kézbesítés esetét, illetve a Javaslatnak azt az új esetkörét sem, amikor a hirdetményi kézbesítésnek a keresetlevelet visszautasító végzés kézbesítésére vonatkozó szabályok alapján van helye. Ha ugyanis a visszautasító végzést a felperes részére hirdetményi kézbesítés alapjául szolgáló ok miatt nem lehet kézbesíteni, a bíróság – a főszabálytól eltérően – hivatalból elrendeli a végzés hirdetményi kézbesítését. Ezek az esetek a hirdetményi kézbesítés hivatalbóli elrendelésének főszabály alóli kivételes esetei, továbbá azt sem lehet kizárni, hogy más jogszabályok állapítsanak meg további speciális eseteket, ezért ezek vonatkozásában indokoltabb utaló szabály alkalmazása. Indokolt továbbá helyenként a szövegezés egyszerűsítése, egységesítése.
Koncepcionális újítás a Javaslatban, hogy a hirdetményi kézbesítés esetén a kézbesítettség a hirdetmény honlapon történő közzétételéhez és nem a bíróságon történő kifüggesztéséhez kötődik, mert életszerűbb, hogy a címzett a hirdetményt a honlapon, vagy másodlagosan a lakóhelyén kifüggesztett hirdetőtáblán veszi észre és nem elsősorban a bíróság hirdetőtábláján. A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény 59. §-ának (3) bekezdése alapján már a hagyatéki eljárásban is az interneten közzétett hirdetményhez fűződnek a hirdetményi kézbesítés joghatásai.
A félreértések elkerülése végett a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján történő elhelyezésnél az utolsó ismert „belföldi” lakóhely megjelölése indokolt, valamint ha a fél elektronikus levélcímét (e-mail címét) a bíróságnak bejelentették, akkor a hirdetményt a bíróságnak a fél e- mail címére is meg kell küldenie.
Indokolt egyértelmű rendelkezésként megjeleníteni a hatályos Pp. 74. §-ával való összhang megteremtése érdekében, hogy ha a kereset kézbesítését követően válik ismeretlenné az alperes kézbesítési címe, akkor nincs szükség ügygondnok kirendelésére, tekintettel arra, hogy az alperesnek az eljárásról tudomása van, elvárható tőle, hogy abban megfelelő képviseletéről mindvégig gondoskodjon. Ez a szabály igazodik a felek eljárás-támogatási kötelezettségéhez és a bírósági gyakorlatnak is megfelel.
A Javaslat elhagyja a hatályos Pp. 102. § (6) és (7) bekezdéseit, amelyek ügyviteli jellegű szabályok, így a törvény szövegét indokolatlanul terhelik. Ez a szabályozási tartalom – szükség esetén – elhelyezhető a Büsz. rendelkezései között is.
A 146. és 147. §-hoz
A határidőre és annak számítására vonatkozó rendelkezések koncepcionális megváltoztatására nincs szükség. Az egyes nemperes eljárásokat szabályozó jogszabályokra is tekintettel indokolt a törvényi rendelkezések között a napok, hónapok és évek mellett a munkanapokban, illetve az órákban megállapított határidőkre is kitérni. A Pp. jelenleg nem ismeri az órákban
megállapított határidőt, de egyes nemperes eljárások (így például a pszichiátriai beteg gyógykezelésének elrendelésével kapcsolatos eljárás) ismernek ilyen határidőt. Az elektronizáció folyamatos terjedése miatt várható, hogy a rendes eljárásokban is megjelenik, elterjed a határidők órákban való számítása, hiszen az elektronikus kommunikációs eszközök használata minimálisra redukálja a közlés időtartamát, így szűkebb határidők írhatók elő egyes cselekményekre.
Az órákban megállapított határidő – csakúgy, mint a napokban, hónapokban számolt határidő – az okot adó cselekmény megtörténtekor kezdődik. Az órákban számított határidőt egész órákban kell számítani, a határidőbe a kezdőóra nem számít bele éppen úgy, mint ahogy a napokban számított határidőbe sem számít bele a kezdőnap. A számítási mód szempontjából a leginkább lényeges annak biztossága. Ez a számítási mód szavatolja, hogy mindig biztosan megállapítható legyen – bár fikcióval – a határidő kezdőpontja, s ehhez igazodjon ugyanilyen bizonyossággal a határidő lejárta is. Az órákban megállapított határidő az utolsó óra leteltével jár le, ha azonban az utolsó óra munkaszüneti napon, vagy a bírósághoz intézett beadvány előterjesztésére, illetve a bíróság előtt teljesítendő cselekményre megállapított határidő a hivatali idő végét követően telne le, a határidő a következő munkanapon, a hivatali idő kezdetét követő első óra leteltével jár le.
A bírósági gyakorlat által kimunkált elvek szerint mind a szombatot, mind a vasárnapot – amikor a bíróságon a munka szünetel –munkaszüneti napnak kell tekinteni (Legfelsőbb Bíróság MK 69. sz. állásfoglalás). Minden évben továbbá figyelembe kell venni a munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló rendeletben foglaltakat, amely alapján meghatározott munkanapok munkaszüneti napnak, míg meghatározott munkaszüneti napok munkanapnak minősülnek.
Az ingadozó bírói gyakorlatra figyelemmel szükséges rögzíteni, hogy a bíróság által napokban meghosszabbított határidő tartamát a korábbi határidő lejártának időpontjához kell hozzászámítani.
A 148. §-hoz
A Javaslat a törvénykezési szünet elnevezést ítélkezési szünetre változtatja. A terminológia megváltoztatása azt a külön rendelkezéssel is meghatározott követelményt hangsúlyozza, hogy az ítélkezési szünet időszakára tárgyalást kitűzni – meghatározott kivételektől eltekintve
– nem lehet.
Indokolt továbbá az ítélkezési szünet időtartamának módosítása akként, hogy az – a bíróságokon ténylegesen megvalósuló ítélkezési szünetre tekintettel – a karácsony és újév közötti időszakra is terjedjen ki. Ezzel a változtatással összefüggésben ugyanazok az érvek hozhatók fel, mint amelyekre tekintettel a törvénykezési szünet jogintézményének hatályos szabályai bevezetésre kerültek a perjogba (Varga István, Szécsényi-Nagy Kristóf: A perrend egyéb általános szabályai, in: (Németh János, Varga István szerk.): Egy új polgári perrendtartás alapjai, HVG Orac Lap- és Könyvkiadó, Budapest 2014., 311.).
A hatályos Pp. is rendelkezik arról, hogy a törvénykezési (ítélkezési) szünet szabályait mely peres eljárásokban nem lehet alkalmazni. Ezen nem kíván a Javaslat változtatni, mert annak indoka nem merült fel.
A 149. §-hoz
A mulasztás szabályozása tekintetében koncepcionális változtatás nem indokolt, mert a hatályos Pp. alapján egyértelmű és határozott bírósági gyakorlat alakult ki. A Javaslat több jogintézménnyel összefüggésben külön is nevesíti a nyilatkozat hatálytalanságát, mint jogkövetkezményt (például kötelező jogi képviselet, beavatkozás, perbehívás). Ezeket a határidőn túl előterjesztett nyilatkozatokat a bíróság a Javaslat szabályozása alapján hatálytalannak tekinti, vagyis azokat a bíróságnak figyelmen kívül kell hagynia, ami alapvetően a mulasztás – továbbra is fenntartott – főszabályából következik. Mindez azt is jelenti, hogy az elkésetten teljesített perbeli cselekmény visszautasítása vagy elutasítása tárgyában – törvény eltérő rendelkezése hiányában (pl. elkésett fellebbezés, perbevonás iránti kérelem elutasítása) nem kell alakszerű határozatot hozni. A Javaslat ugyanakkor előírja, hogy a bíróságnak a felet az elkésetten teljesített perbeli cselekmény hatálytalanságának tényéről értesítenie kell, ha a törvény nem írja elő a formális visszautasítást vagy elutasítást, annak érdekében, hogy a fél számára nyilvánvalóvá váljon, cselekménye joghatást nem váltott ki és nem is fog kiváltani.
Az utolsó kisegítő szabályt, az utolsó napon ajánlott küldeményként postára adott írásbeli cselekmény kivételes helyzetét is szabályozza a Javaslat, e körben azonban figyelemmel kell lenni az eljárásokban egyre inkább terjedő elektronikus kommunikációra is. A szabály változatlanul alkalmazandó lesz a hagyományos eljárásokban; mindazon esetekben azonban ahol a fél számára kötelező, vagy vállalta az elektronikus kommunikációt, csak a határidő utolsó napján elektronikusan ténylegesen benyújtott beadványt lehet határidőben benyújtottnak tekinteni.
A 150–154. §-hoz
A Javaslatban a mulasztás igazolásának szabályozása tekintetében – a mulasztáshoz hasonlóan – koncepcionális változtatás nem indokolt, a korábbi normaszöveg alapján ugyanis következetes és egyértelmű bírói gyakorlat alakult ki.
A Javaslat az igazolási kérelem előfeltételeinek fennállására vonatkozóan normaszöveg szintjén meg kívánja tartani azt a rendelkezést, mely szerint annak előfeltételei fennállását méltányosan kell elbírálni [ld. Legfelsőbb Bíróság M.törv.I.10.108/1977. – BH 1977. évi 12/569.]. A bírói mérlegelés során ugyanakkor vizsgálat tárgyává kell tenni azt a szempontot, hogy az elmulasztott perbeli cselekmény nem minősül(het)-e egyidejűleg a mulasztó fél perelhúzó magatartásának.
Az igazolási kérelem előterjesztésének határidejére nézve felmerülhet problémaként, hogy mi a helyes eljárásrend abban az esetben, ha a fél előzetesen próbálja kimenteni magát, még mielőtt a tényleges mulasztás bekövetkezne (a képviselő a határnap előtt jelzi, hogy azon nem tud majd megjelenni). Ilyenkor az igazolási kérelem előterjesztése fogalmilag kizárt, mert a mulasztás még nem következett be. A mulasztás igazolása elbírálásának idején a mulasztásnak fenn kell állnia, mert csak ténylegesen bekövetkezett mulasztás tekintetében tudja a bíróság megvizsgálni az igazolás alapjául szolgáló vétlenség körülményeit. Például egy előzetes bejelentésben hivatkozott ok, ami miatt a tárgyaláson a fél nem jelenik meg, könnyen lehet, hogy megváltozik a tárgyalás tényleges idejére (mert pl. az ütköző tárgyalást elhalasztják). Ebből az következik, hogy a mulasztás tényleges bekövetkezése előtt előterjesztett, az előzetes kimentésre irányuló kérelmek csak a fél egyoldalú állításai egy bizonytalan jövőbeli eseményről és az önhibán kívüliség ahhoz kapcsolódó állásáról, amelyek azonban még valószínűsítéssel sem igazolhatóak – hiszen jövőbeli eseményre vonatkoznak.
A 155. §-hoz
A jogintézmény azt a célt szolgálja, hogy az eljáró bíróságnak a tárgyaláson kívül is lehetősége legyen a felektől információt, felvilágosítást vagy nyilatkozatot kérni, azaz ne csak az írásbeli előkészítés keretei között élhessen ezzel a lehetőséggel. A rendelkezés továbbra is megtartja a szóbeli utat, így a bíróságnak lehetőséget biztosít arra, hogy a felet maga elé idézze szóbeli (személyes) meghallgatás lefolytatása érdekében. A Javaslat a korábbi rendelkezésektől eltérően ezt a lehetőséget csak a jogi képviselő nélkül eljáró fél esetén hagyja nyitva, mivel a jogi képviselővel eljáró féltől elvárható, hogy nyilatkozatait írásban nyújtsa be. Az egyéb képviseleti módok tekintetében ez a szűkítés nem valósul meg, ugyanakkor minden esetben személyes megjelenési kötelezettségről van szó, ami a képviselő megjelenése útján nem teljesíthető, mivel a jogintézmény ekként tudja csak jogpolitikai célját megvalósítani. Az átrendeződő perszerkezetre tekintettel a személyes meghallgatásra vonatkozó szabály fenntartása csak járásbírósági szinten indokolt, mivel törvényszéki vagy magasabb szinten a jogi képviselővel történő eljárás válik főszabállyá.
A 156. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp. rendelkezéseihez képest nem csak perbeli cselekményekre, hanem eljárási cselekményekre teszi lehetővé a kifogás benyújtását, ezzel a kifogás benyújtásának esetköre a keresetlevél alperes részére való kézbesítését megelőző időszakra is kiterjed, így adott esetben az eljárásnak ebben a szakaszában is orvosolhatóvá válnak az eljárási szabálysértések.
A kifogás jelen §-ban szabályozott esete az eljárás szabálytalanságára irányuló kifogás benyújtásának, és elbírálásának kérdésével foglalkozik. A fél a bíróság által elkövetett eljárási szabálytalanság kijavítását az eljárás folyamán kérheti, ha azonban a kifogás előterjesztésével indokolatlanul késedelmeskedik, ami a per szükségtelen elhúzódását eredményezi, a bíróság a jóhiszeműség követelményét sértő magatartást pénzbírsággal szankcionálhatja.
Az alapos kifogást a bíróság általában figyelembe veszi, és annak helyt ad, ezáltal az adott fokú eljárásban minden eljárási szabálysértés kijavítható. Ha a bíróság a kifogást nem találja alaposnak, azt elutasítja.
A hatályos Pp. 114. §-tól eltérően a kifogás elbírálását a Javaslat nem a figyelmen kívül hagyás, és helyt adás fogalom párossal, hanem az elutasítás és helyt adás fogalom párossal nevesíti, utalva ezzel arra, hogy a kifogás benyújtásának garanciális, és eljárási szabálysértést orvosló szerepe van, amelyet el kell bírálnia a bíróságnak.
A Javaslat pontosítja a kifogás tekintetében a határozathozatal szabályait. A korábbi bírói gyakorlat (Legfelsőbb Bíróság Gf.V.30379/1995- BH 1996 1/55) nem tette kötelezővé a kifogás tárgyában az alakszerű végzés meghozatalát. A Javaslat ezzel ellentétben kimondja, hogy a kifogás elutasítása tekintetében a bíróság mindenképpen alakszerű végzéssel határoz. A végzés indokolása tekintetében a bíróságnak annyi mozgástere van, hogy azt magában az elutasító végzésben is, illetőleg – ennek elmaradása esetén – legkésőbb az ítéletében is megteheti.
A 157. és 158. §-hoz
E kifogás jogintézményének fenntartásával az a jogalkotó célja, hogy az eljárások folyamatában – és nem csak azok lezárása után – ráhatást biztosítson az eljárások elhúzódás- mentes folytatására. Az eljárás elhúzódása miatti kifogás létjogosultsága az, hogy eszköz legyen az érintettek kezében az eljárás előbbre viteléhez.
A Javaslat a kifogás előterjesztését meghatározott feltételek esetén teszi lehetővé. E feltételek között szabályozza egyrészt a személyi kört, a kifogás előterjesztésére jogosultak felsorolásával, másrészt a tárgyi kört, a kifogást megalapozó mulasztások definiálásával. A személyi kört illetően a Javaslat rendelkezése szerint a fél, valamint az eljárásban résztvevő ügyész nyújthat be kifogást.
A tárgyi kört illetően a Javaslat rögzíti, hogy a kifogás alapja az ügyben eljárt bíróság meghatározott mulasztása lehet. Az (1) bekezdés a), b) és c) pontjai tartalmazzák a bíróság részéről megvalósítható azon mulasztásokat, amelyek a kifogás előterjesztését megalapozhatják. A korábbi szabályozásból eredő egységes bírói gyakorlat akként fogalmazódott meg, hogy az új jogintézmény nem a mulasztás vagy késedelem megállapítását, hanem orvoslását célozza, ezért a kifogás érdemi elbírálása csak akkor lehetséges, ha az előterjesztésre okot adó sérelmezett – a másodfokú bíróság beavatkozását igénylő – helyzet még fennáll. Ezen a gyakorlaton a Javaslat nem kíván változtatni. A jogintézmény célja az eljárás előbbre vitele, nem a mulasztás esetleges deklaratív megállapítása, ami felesleges bírói kapacitásokat kötne le. Az eljárás esetleges elhúzódásával kapcsolatos igényét a fél külön eljárásban érvényesítheti, amelyben hivatkozhat az általa benyújtott kifogásra, függetlenül attól, hogy a kifogás érdemi elbírálásra megtörtént-e az adott eljárásban, vagy sem.
A Javaslat nem tartja fenn azt a hatályos Pp. szerinti rendelkezést, mely kizárja a kifogás előterjesztését bizonyítási cselekmény elrendelése, valamint olyan határozat ellen, amellyel szemben külön jogorvoslatnak van helye. A bizonyítás – akár szükségtelen – elrendelésével az (1) bekezdés a)–c) pontjaiban felsorolt mulasztások nem valósíthatók meg, ezért ennek az esetkörnek a kizárása szükségtelen. A másik esettel kapcsolatban pedig hangsúlyozandó, hogy az eljárás elhúzódása miatti kifogás esetében a védett jogi tárgy az eljárás ésszerű időn belül történő lefolytatásához fűződő jogi érdek. Ennek sérelme független attól, hogy a határozat ellen van-e helye jogorvoslatnak, vagy sem. A határozattal szembeni jogorvoslat az eljárás elhúzódásának megakadályozásával összefüggésben nem vezetne eredményre, nem tudná elérni azt a célt, hogy a határidő be nem tartása szankcionálást nyerjen.
A Javaslat a korábbi szabályozáshoz képest a benyújtási okokat szabályozza elsőként, majd ezt követően rendezi a kifogás előterjesztésének szabályait. A benyújtók köre változatlan, így a fél, az ügyész és a beavatkozó az ügyben eljáró bíróságnál írásban nyújthat be kifogást, a járásbíróság eljárása esetén a törvényszéktől, a törvényszék előtt folyamatban lévő ügyben az ítélőtáblától, míg az ítélőtábla esetén a Kúriától kérve a mulasztás tényének megállapítását, valamint a mulasztó bíróságnak megfelelő határidő tűzésével az elmulasztott eljárási cselekmény elvégzésére vagy az elmulasztott határozat meghozatalára történő utasítását.
Tekintettel arra, hogy a jogintézmény célja az eljárás előbbre vitele, a Javaslat – a korábbi szabályozással egyezően – rövid határidőket, és rugalmas eljárást ír elő a bíróság számára a kifogás elintézésére.
A 159. §-hoz
A jegyzőkönyv funkciója polgári peres eljárásban foganatosított eljárási cselekmények, nyilatkozatok és közlések hiteles írásba foglalása, valamint az eljárás, így különösen a bizonyítási eljárás menetének dokumentálása. Ügyviteli értelemben a jegyzőkönyv bírósági irat. A polgári peres eljárásban a jegyzőkönyv kettős szerepének akkor tud megfelelni, ha az e célokat mind formai, mind tartalmi értelemben képes szolgálni. Formai szempontból ennek az adja elsődlegesen a garanciáját, hogy a jegyzőkönyv elkészítésére közokirati formában kerül sor. Azon tények tekintetében, amelyeket a bíróság tapasztal az eljárás, így különösen a bizonyítási eljárás során – például szemletárgy szemle során tapasztalt külső tulajdonságai tekintetében – a jegyzőkönyv tanúsító közokiratnak minősül.
A jegyzőkönyv dokumentációs funkciója különös jelentőséget nyer a jogorvoslati eljárásokban, melyekben a perorvoslatot elbíráló bíróság jellemzően iratokból dolgozik. Ha a jogorvoslati eljárás során az annak elbírálására jogosult bíróság megállapítja, hogy lényeges – azaz az ügy érdemi elbírálására kihatással lévő – eljárási cselekmények, körülmények vagy nyilatkozatok jegyzőkönyvezésére nem vagy nem a valóságnak megfelelően került sor, adott esetben az ítélet vagy a peres eljárást befejező más végzés hatályon kívül helyezését is eredményezheti.
A kommunikációs technikák alkalmazása a jegyzőkönyvezés kapcsán jelenleg is széles körben elterjedt. Az írásbeli jegyzőkönyv elkészítésének elősegítése érdekében mára általánosnak mondható a hangfelvétel alkalmazása. A fent vázolt indokok alapján ugyanakkor egyre nagyobb az igény arra, hogy a bírósági tárgyaláson és más eljárási cselekményeknél elhangzottak, történtek utólag reprodukálható módon kerüljenek rögzítésre.
A Javaslat fenntartja a hatályos Pp. szabályaival egyezően az írásbeli jegyzőkönyv készítésének főszabályát.
A perfelvételi szakban kizárólag írásbeli jegyzőkönyv készíthető, amelynek tartalmát az eljáró bíró választása szerint jegyzőkönyvvezető alkalmazásával, vagy fakultatív lehetőségként továbbra is jegyzőkönyvvezető mellőzésével, hangfelvétel útján rögzítheti. Később a jegyzőkönyv e felvétel hanganyagának leírásával készül el. E bíróság által szerkesztett hangfelvétel továbbra is csak az eljárás lényegi tartalmát foglalja össze az írásbeli jegyzőkönyv elkészítése érdekében.
Az írásbeli jegyzőkönyvezés perfelvételi szakban történő kizárólagos fenntartását az indokolja, hogy az új Pp. bevezeti az osztott perszerkezetet, amelynek lényege, hogy az eljárás kezdeti, perfelvételi szakában rögzülnek a felek – a perbeli jogvita eldöntése szempontjából jelentős – tény- és jogállításai, nyilatkozatai. Ezek a nyilatkozatok a perfelvétel lezárásáig változhatnak, a perfelvétel akár több tárgyalás megtartását is szükségessé teheti. E releváns nyilatkozatok a jegyzőkönyvből rekonstruálhatók, egy-egy elejtett nyilatkozatnak is perdöntő jelentősége lehet. Ezek rendszerbe foglalása, a felek és a bíróság általi áttekinthetősége a per hatékony lefolyásának a kulcsa, amit a hang, vagy a hang- és képfelvételek visszanézésnek módszere – szemben az összegzett, írásba foglalt jegyzőkönyvvel – jelentősen elnehezítene.
Az érdemi tárgyalási szakban is az írásbeli jegyzőkönyvezés a főszabály, ugyanakkor bármelyik fél kérelmére, vagy a bíróság rendelkezése alapján az eljárási cselekményről – ha a technikai feltételek rendelkezésre állnak – képet és hangot egyidejűleg rögzítő folyamatos felvételt kell készíteni.
Folyamatos kép- és hangfelvétel készítése tehát az érdemi tárgyalási szakban kötelező bármelyik fél kérelmére, vagy ha azt a bíróság hivatalból elrendeli, de csak abban az esetben, ha a technikai feltételek rendelkezésre állnak. A folyamatos kép- és hangfelvétel alkalmazásának akadályát képezheti tehát, ha az adott bíróságon a technikai feltételek nem adottak a kép- és hangfelvétel rögzítéséhez, de az is, ha egyes tárgyalók fel vannak szerelve az ehhez szükséges technikával, ugyanakkor e tárgyalók kihasználtsága maximális, további tárgyalások megtartása e termekben nem lehetséges.
Fontos hangsúlyozni, hogy a Javaslat törekszik elkerülni az írásbeli jegyzőkönyv és a folyamatos felvétel párhuzamosságát, azaz perfelvételi szakban csak írásbeli jegyzőkönyv készül, az érdemi tárgyalási szakban pedig felvételkészítés esetén alapvetően nincs jegyzőkönyvezés, a jogszabályban meghatározott módon hitelesített folyamatos felvétel maga minősül jegyzőkönyvnek, e jegyzőkönyv írásbeli kivonata lényegében csak technikai jellegű adatokat (például a megjelentek adatait, a tárgyalás helyét és időpontját), valamint az eljárás folyamán hozott végzéseket rögzíti. Garanciális jelentősége van ugyanis annak, hogy a tárgyaláson hozott határozatok írásban is rendelkezésre álljanak.
Újdonság, hogy a jegyzőkönyv írásbeli kivonatában meg kell jelölni a meghallgatások (fél, tanú, szakértő) kezdő időpontját. E technika (az ún. „markerezés”) intézményesítése segítheti mind a felek, mind a bíróságok (különösen a jogorvoslatot elbíráló bíróságok) munkáját, mert a felvételen belül megkönnyíti az eljárás szempontjából releváns nyilatkozatok keresését, segíti azok fellelését. A folyamatos felvétel ugyanis nem csak a lényegi, hanem a tárgyaláson történt valamennyi (adott esetben lényegtelen) körülményeket is rögzíti. A „markerezés” ugyanakkor segítséget nyújt a tájékozódásban.
A felvételkészítés előnye ugyanakkor, hogy azon a megtett nyilatkozatok a maguk teljességében rendelkezésre állnak, aminek különös jelentősége van az akár perdöntő nyilatkozatokat tevő tanúk, szakértők vonatkozásában. Ezért teremti meg a Javaslat az érdemi tárgyalási – bizonyítási – szakban a felvételkészítés alternatív lehetőségét, mert itt kerül sor a hosszabb lélegzetű személyes meghallgatásokra, tanú és szakértő meghallgatásokra, aminek jegyzőkönyvezése egyrészt hosszabb időt vesz igénybe, másrészt a felek szempontjából is jelentős érdek lehet, hogy azok pontos tartalmára megfelelő módon hivatkozhassanak adott esetben a jogorvoslati eljárásban.
A folyamatos felvétel az adott eljárási cselekmény során történteket megszakítás nélkül rögzíti, de e főszabály alól vannak kivételek. A bíróság érdemi határozatának meghozatala idejére (jellemzően ítéleti döntés meghozatala) a folyamatos felvételt megszakítja, egyéb határozatának meghozatala idejére megszakíthatja. Ha pedig a bíróság fontos okból az eljárási cselekményt rövid időre megszakítja, ennek tartamára a folyamatos felvétel is megszakítható. Lehetőség van tehát arra, hogy ha a bíróság szünetet rendel el, például rosszullét miatt, akkor a felvétel is megszakítható legyen.
A Javaslat a folyamatos felvételre az iratok megtekintésére és az azokról történő másolat készítésére vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni, így értelemszerűen érvényesülnek vonatkozásában a szükséges adatkezelési, titokvédelmi szabályok.
Az eljárás anyagát rögzítő felvétel hitelesítésére, megtekintésére, illetve meghallgatására, az arról történő másolat készítésére és kiadására, valamint a felvétel tárolására, őrzésére és esetleges törlésére vonatkozó részletes szabályok végrehajtási rendeletben kerülnek meghatározásra.
A 160. és 161. §-hoz
A Javaslat a jegyzőkönyv tartalmi elemei tekintetében érdemi tartalmi változtatást nem tartalmaz, a hatályos szabályokat rendszerezi, különvéve az alaki, technikai, formai kötelező elemeket, valamint az eljárási cselekmény során történt lényeges eseményeket. Az alaki követelmények külön rögzítését indokolja a jegyzőkönyv közokirati jellege. A közokirati formához fűződő vélelmek ugyanis csak olyan okirathoz, jegyzőkönyvhöz fűződhetnek, amelyek a törvényben meghatározott alakiságoknak megfelelően, az arra jogosult közjogi jogalany (jelen esetben az eljáró bíróság) állított ki. Az eljárási cselekmény során történt lényeges eseménynek minősül minden, aminek a bíróság vagy a felek álláspontja szerint a per érdemére vagy szabályszerű lebonyolítására kihatása van. A Javaslat összhangban a hatályos szabályozással példálózó felsorolást ad azon lényeges eseményekről, melyeket mindenképpen jegyzőkönyvezni kell. Minden más, az eljárási cselekmény során történt eseményt, perbeli cselekményt akkor kell az írásbeli jegyzőkönyvben rögzíteni, ha azt a bíróság hivatalból, vagy a felek nyilatkozata alapján lényegesnek tartja. Ennek elbírálása során a fentieknek megfelelően azt kell a bíróságnak vizsgálnia, hogy a körülmény alkalmas-e arra, hogy kihatással legyen a perben meghozandó döntésekre, így különösen az ítéletre.
Az eljárás gyorsabb, hatékonyabb lefolytatása érdekében nem indokolt a per anyagává tett iratok felolvasása, ismertetése esetén ezen események, nyilatkozatok szó szerinti rögzítése a jegyzőkönyvben, ha kizárólag írásbeli jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyv közokirati jellege biztosítja, hogy az érintett iratokban foglaltak tárgyaláson vagy más eljárási cselekménynél történő elhangzását utólag ne lehessen ezzel ellenkező bizonyíték előterjesztése nélkül megkérdőjelezni.
A felek rendelkezési jogából ered, hogy a bíróság – főszabály szerint – nem tagadhatja meg a felek által jegyzőkönyvezni kért nyilatkozat vagy körülmény rögzítését, ha kizárólag írásbeli jegyzőkönyv készül. Folyamatos felvétel készítése esetén a nyilatkozat a teljes terjedelmében rendelkezésre áll.
A Javaslat az írásbeli jegyzőkönyv, valamint folyamatos felvétel készítése esetén a jegyzőkönyv írásbeli kivonata elkészítésének a határidejére nem állapít meg a hatályostól eltérő szabályokat. A nyolc munkanapos határidő hangfelvétel útján rögzített írásbeli jegyzőkönyv, vagy a jegyzőkönyv írásbeli kivonata esetén elegendő arra, hogy annak végleges írásba foglalt szövege elkészüljön. Az, hogy ez a gyakorlatban sok esetben nem valósul meg, elsősorban munkaszervezési probléma, és nem abból fakad, hogy nyolc nap a jellemzően hangfelvételre rögzített jegyzőkönyv leírására és ellenőrzésére ne lenne elegendő. Az eljárási cselekményen jelen lévő felek – ha a jegyzőkönyv részükre kézbesítésre kerül – a kézbesítéstől számított nyolc, kézbesítés hiányában az eljárási cselekménytől számított tizenöt napon belül kérhetik az írásbeli jegyzőkönyv kijavítását, illetve kiegészítését.
Folyamatos felvétel készítése esetén, ha a jegyzőkönyv írásbeli kivonata a folyamatos felvétel alapján kerül leírásra, a bíróság a jegyzőkönyv írásbeli kivonatának kijavításáról, illetve kiegészítéséről a folyamatos felvétel tartalmának figyelembe vételével határoz. A folyamatos felvételt a bíróság elektronikus bélyegzővel látja el.
A 162. és 163. §-hoz
A nyilvánosság elvének teljes körű érvényesülése érdekében a tárgyalás nyilvánossága mellett lehetőséget kell biztosítani a perek iratainak megtekintésére. Ezt a lehetőséget azok számára mindenképpen biztosítani kell, akik akár eljárási szereplőkként, akár jogi érdekük okán érdekeltek a perben. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azonban a joggyakorlat és a jogtudomány részéről egyaránt igény mutatkozott a per iratainak megtekintésére jogosultak körének alaposabb meghatározására, ezért a Javaslat az iratbetekintés kapcsán differenciál az egyes perbeli szereplők vonatkozásában, illetve átstrukturálásra került a hatályos Pp. 119. §-a.
A felek, azok képviselői, a szakértő és az ügyész továbbra is szinte teljes iratbetekintési és másolatkészítési joggal bírnak, mely magában foglalja a per irataihoz való elektronikus hozzáférés lehetőségét is. A per iratainak kiadására, illetve korlátozás nélküli megismerhetőségére vonatkozó jogszabályhely alkotmányosságát a 879/E/2004. AB határozat is megerősítette.
A beavatkozó és más perbeli személyek esetében korlátozottabb a per irataiba való betekintés. A beavatkozók (és azok képviselői) – a jogosulatlan gazdasági információszerzés elkerülése érdekében – a per iratainak megtekintésére, valamint azokról másolat készítésére a beavatkozást engedélyező határozat meghozatalát követően jogosultak. Más perbeli személyek esetében az iratbetekintés és másolatkészítés jogát célszerű csak a reájuk vonatkozó részekre korlátozni.
Bíróság, ügyészség, közjegyző, bírósági végrehajtó, nyomozó hatóság vagy közigazgatási hatóság megkeresése esetében továbbra is a szükséges mértékben lehetőséget kell biztosítani a per irataiba való betekintésre, illetőleg az azokról való másolat készítésére, amennyiben ez szükséges a feladataik ellátásához.
Fennmarad ugyanakkor a hatályos Pp. azon rendelkezése, mely szerint az eljárásról a perbeli személyeken kívül – az eljáró bíróság elnökének engedélye alapján – annak adható felvilágosítás, illetve annak engedélyezhető iratbetekintés, akinek az eljárás lefolytatásához, illetve annak eredményéhez jogi érdeke fűződik. Ily módon biztosított, hogy akár a beavatkozni szándékozó is információhoz juthasson a beavatkozás megengedése előtt, a szükséges mértékben.
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdése szerint személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli (a továbbiakban: kötelező adatkezelés). A polgári peres eljárás vonatkozásában a közérdeken alapuló cél magából az Alaptörvényből vezethető le. Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. A Javaslat ezért lehetővé teszi, hogy a bíróság a perben érvényesített jog elbírálása céljából, azzal összefüggésben megismert személyes adatokat kezelje. A bíróság ugyanakkor e személyes adatokat eljárásának jogerős befejezését követően kizárólag a jogerős döntés végrehajtása, a jogerős döntésben foglaltak ellenőrzése, a jogerős döntésével összefüggő jogorvoslat, vagy törvényben meghatározott egyéb feladat végrehajtása céljából kezelheti, és kizárólag e személyes adatok kezelésére jogosult más szerv vagy személy részére továbbíthatja.
Az új szabályozás átvette a titokvédelemre vonatkozó korábbi szabályokat, így minősített adatok, az üzleti titkok, hivatásbeli titkok, illetve a külön törvényben meghatározott titkok védelme érdekében további korlátozás érvényesül, mely minden eljárási szereplő, így a felek és a bírósági apparátus esetében is fennáll.
A 164. §-hoz
Az anonimizált iratmásolat kiadására vonatkozó szabályok külön alcím alatt kerülnek szabályozásra. A Javaslat kiküszöböli a Bszi. és a Pp. szabályai között eddig tapasztalható koherenciazavart, vagyis a továbbiakban a közzétett határozatokról minden esetben adható másolat is, tekintettel arra, hogy a közzétett határozatok már nyilvánosságra lettek hozva, ezek egy részének vonatkozásában a másolatadás kizártságának fenntartása nem indokolt, azokról a közzétett tartalommal egyező másolat kiadása lehetséges.
A Javaslat ugyanakkor fenntartja a nem közzétett határozatokkal kapcsolatban kialakított – adatvédelmi szempontból – szigorúbb szabályozást. A bírói gyakorlatot széles körben megismerhetővé csak a határozatok internetes közzététele teheti. Mivel a Kúria és az ítélőtáblák joggyakorlata kiemelt jelentőségű a Bszi. elsősorban e bíróságok esetében rendeli el az ügy érdemében hozott határozatok közzétételét. A nagyobb jelentőségűnek ítélt közzétett határozatokkal összefüggésben tehát a szélesebb körű nyilvánosság az egységesebb jogalkalmazás, a társadalmi érdek tetten érhetősége miatt indokoltabb. A kevésbé jelentős, közzé nem tett határozatok esetében ugyanakkor a személyiségvédelmi szempont fokozottabb érvényesítése indokolt, különös tekintettel arra, hogy a Pp. egyedi ügyeket szabályoz, így a másolat kiadása iránti kérelem is konkrét ügyekhez kapcsolódóan kerülhet előterjesztésre, a kérelmező számára adott esetben jobban beazonosítható az ügy, ami nagyobb adatvédelmi kockázatot hordoz.
Új rendelkezés ugyanakkor, hogy ha a per tárgyát az adat minősítésének, illetve titkosítása jogszerűségének eldöntése képezi és a bíróság azt állapítja meg, hogy az adatot titokvédelem nem illeti meg, azaz az érintett adatot jogellenesen minősítették vagy titkosították, a határozatról iratmásolat kiadható. A másolat adásának tilalmát ezekben az esetekben indokolatlan fenntartani.
A 165. §-hoz
A polgári peres eljárás során csakúgy, mint az eljárásjogokban általában, rendkívül nagy jelentőségük van az eljárás során keletkezett iratoknak. A Pp-ben foglalt szabályok nagyrészt ügyviteli jellegűek (Ld. így: Szabó Imre in: Szabó Imre (szerk.): A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény magyarázata, Budapest 2011, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 460. o.), azonban a rendelkezések garanciális jellegéből fakadóan a szabályozás Büsz.-be történő áthelyezése nem indokolt.
A szabályozás lényegi megváltoztatása nem indokolt. A pótlás lehetséges alternatívái csupán példálózó jelleggel kerülnek felsorolásra. A felsorolás új taggal bővült, tekintettel arra, hogy a tárgyalások anyaga már teljes körűen rögzítésre kerülhet folyamatos felvétel útján is, így – amennyiben ez a felvétel rendelkezésre áll – nyilvánvalóan egyszerűsíti akár a felek tárgyaláson ismertettet beadványainak reprodukálását is.
A 166. §-hoz
A jelenlegi szabályok 2012. év június hó 29. napjával léptek hatályba, azonban ez a legutolsó módosítás kizárólag arra vonatkozott, hogy privilegizáltan differenciálta a kiskorúk esetében kiszabható pénzbírság összegét. A hatályos Pp. a rendfenntartással kapcsolatos rendelkezések között szabályozta, hogy a 14. életévét be nem töltött kiskorúval szemben pénzbírság nem szabható ki. Ezt a szabályt a Javaslat a pénzbírságra vonatkozó keretszabályok közé helyezi át, a szabályozás jobb átláthatósága érdekében. A pénzbírság legmagasabb összegét 500.000,- Ft-ban maximáló szabályozás 2000. év január hó 1. napja óta alkalmazandó, így a kodifikáció során alappal volt elvárható az, hogy az elmúlt 15 év társadalmi – gazdasági változásaira tekintettel a maximált összeg is magasabb értékben kerüljön megállapításra.
A pénzbírságra vonatkozó rendelkezések perrendi reformja így kifejezetten a pénzbírság összegszerűségére vonatkozik. Nem érinti a módosítás azt a főszabályt, melynek értelmében a pénzbírság maximált összege a pertárgy értékéhez igazodik, azt nem haladhatja meg. A Javaslat azonban kivételt enged a főszabály alól. Amennyiben a pertárgyérték nem több mint 50.000,- Ft, úgy a maximált összegű pénzbírság ennek a kétszeres összegét is elérheti. Csak így biztosítható, hogy a pénzbírság kiszabása valóban érdemi hatást válthasson ki. A pénzbírság ugyanis a bíróság kezében eszköz arra, hogy a peres eljárás során az abban részt vevők rendeltetésszerű joggyakorlását, az eljárás ésszerű időn belül való befejezését elősegítse, és megakadályozzon minden olyan tevékenységet, ami ezek ellen hathat.
Fontos azt rögzíteni, hogy a pertárgy értékéhez vagy a fentiekben meghatározott értékhez kötött maximum csak az egy alkalommal kiszabható maximumot határozza meg, tehát elvileg az eljáró bíróság nincs attól elzárva, hogy többször is a maximum értéknek megfelelő összegű bírságot szabjon ki.
A beszedett pénzbírság felhasználására vonatkozó szabályok érdemben nem változtak, azokat a jogszabályokat kell alkalmazni, amelyek a bíróságok által büntetőügyben kiszabott pénzbüntetésekre irányadók [Vö.: BH 2011. 171 és 9/2002. (IV. 9.) IM rendelet].
A 167. és 168. §-hoz
A Javaslat az egyezségi kísérletre idézés jogintézményét nemperes jellege ellenére a Pp.-ben rendeli szabályozni a jogvita perindítás nélkül történő elintézési lehetőségének hangsúlyozása és a felek közötti egyeztetés előmozdítása érdekében.
A hatályos Pp. 121/A. §-a szerinti peren kívüli elintézés kötelező megkísérlésére vonatkozó szabályozást a Javaslat elhagyja, mivel a gyakorlatban nem váltotta be a hozzá fűzött pozitív várakozásokat. A peren kívüli elintézés és perelterelés érdekében a Javaslat olyan megoldást alkalmaz, amely az egyeztetés lefolytatásában nem hagyja magára a vitában álló feleket, hanem intézményesített és professzionális kereteket kínál az alternatív vitarendezésre, emellett az esetleges megállapodás végrehajthatóságát is biztosítja. A Javaslat megteremti a piaci, illetve bírósági közvetítői jogintézmény és a hatályos Pp. 127. § (2) bekezdése szerinti egyezségi kísérletre idézés jogintézményének összekapcsolását. A Javaslat az egyezségi kísérletre idézést nem csak a járásbíróságon, hanem törvényszéken is lehetővé teszi.
A Javaslat az illetékesség, a kötelező jogi képviselet és a határidők szempontjából előnyben részesíti az eredményes közvetítői eljáráshoz kapcsolódó egyezségi kísérletet és megteremti a lehetőségét, hogy a közvetítői eljárásban létrejött megállapodás végrehajthatóvá váljon.
Előzetes eredményes közvetítői eljárás hiánya esetére a Javaslat a perelterelés lehetséges módjaként fenntartja az egyezségi kísérletre idézés jogintézményét.. Lényeges újítás, hogy a Javaslat az alternatív vitarendezés e formáját is összekapcsolja a (piaci) közvetítés és immár a bírósági közvetítés jogintézményével, mivel lehetővé teszi az eljárás szünetelését a közvetítői eljárás igénybe vétele érdekében, és annak eredményessége esetén az egyezség jóváhagyása, végrehajthatóvá válása céljából az egyezségi kísérlet keretébe való visszatérést. A vitarendezés e módja megnyitja az utat a (piaci) közvetítői eljárás mellett a bírósági közvetítés irányába is, mivel az egyezségi kísérletre idézéssel indult nemperes eljáráshoz kapcsolódóan a felek számára már a bírósági közvetítés igénybe vétele is lehetővé válik. Ily módon olyan felek számára is hozzáférhetővé válik a közvetítés, akik vagyoni viszonyaik vagy egyéb körülmények folytán a piaci közvetítéstől elesnének.
A 169. §-hoz
A Javaslat fenntartja, hogy főszabály szerint a pert keresetlevél benyújtásával kell megindítani, valamint meghatározza a peres eljárás alanyait.
A büntető bíróság főszabály szerint érdemben elbírálja a büntető eljárás keretében érvényesített polgári jogi igényt vagy meghatározott feltételek esetén azt egyéb törvényes útra utasítja. Egyes bűncselekményekhez kapcsolódó polgári jogi igényeket azonban a büntető bíróság nem bírál el érdemben, hanem megküldi a polgári bíróságnak. Ehhez kapcsolódóan tisztázza a Javaslat, hogy ezt keresetlevélként kell kezelni a polgári bíróságnak, mintha a fél eredetileg is annál a bíróságnál terjesztette volna elő, amelyhez a büntető bíróság megküldte, azaz kvázi az áttétel szabályait rendeli alkalmazni
A 170. §-hoz
A gyors és hatékony eljárás érdekében az eljárásnak a lehető legkoncentráltabbnak kell lenni ahhoz, hogy a jogvita tartalma minél hamarabb tisztázódjon. Erre is tekintettel a Javaslat az eljárást megindító keresetlevél alapvető kellékeit illetően a hatályos Pp.-hez képest pontosabb és fokozott elvárást tartalmaz. A szabályozás a törvényszékre mint általános hatáskörű bíróságra és a fél jogi képviseletére építő, professzionális pervitel követelményéhez igazodik. A járásbíróságon jogi képviselő nélkül eljáró fél esetében szükséges eltéréseket a Javaslat külön fejezetben tartalmazza.
A Javaslat a keresetlevél tartalmi követelményeit úgy határozza meg, hogy a bíróság és az alperes számára valamennyi anyagi– és eljárásjogi adat a kereset tárgyalhatóságához azonnal rendelkezésre álljon, így szükségtelen legyen minden – jelentős idő- és költségvonzattal járó – hiánypótlási és egyéb tevékenység. Ez egyben az alperes részére lehetővé és elvárhatóvá teszi a teljes körű ellenkérelem előterjesztését.
A keresetlevél bevezető részében a felek személyével kapcsolatos adatok a per alanyainak kétséget kizáró meghatározásához és eljárásjogi vagy anyagi jogi szempontból lényeges egyéb körülmények (pl. a fél jog- és cselekvőképessége) vizsgálatához szükségesek. Az elvárt azonosító adatokat a Javaslat a természetes személyre és nem természetes személyre szabottan az Értelmező rendelkezések között tartalmazza.
A kereseti kérelemben (petitum) kétséget kizáró, további értelmezést nem igénylő módon meg kell határozni, hogy a felperes az alperessel szemben milyen tartalmú jogvédelmet – ideértve a megállapítást, marasztalást vagy jogalakítást is – kér és ennek érdekében milyen tartalmú ítéleti rendelkezést, döntést kíván a bíróságtól. A kereseti kérelmet úgy kell a felperesnek előterjeszteni, hogy a kereset alapossága esetén azzal egyező tartalmú ítéleti rendelkező rész vagy bírósági meghagyás legyen hozható. A kereseti kérelem határozottsága tehát magában foglalja annak egyértelműségét és adott esetben végrehajthatóságát is. A kereseti kérelem határozottsága kiterjed a járulékos követelésekre, azok kezdő- és befejező időpontjára, konkrét mértékére is. A kereseti kérelemből egyértelműen ki kell derülni, hogy a felperesnek több egymás mellett álló kereseti igénye van-e, vagy ezek látszólagos halmazatban álló keresetek; látszólagos keresethalmazat esetén a keresetek vagylagos avagy eshetőleges viszonyban állnak, utóbbi esetben milyen sorrendben.
A keresettel érvényesíteni kívánt jog (jogállítás) vonatkozásában a hatályos Pp. elegendőnek tartja, ha a keresetlevélben előadott tényekből és bizonyítékokból megállapítható („kiolvasható”) a felperes által érvényesített jog, így azt lényegében jogi következtetéssel kell a bíróságnak és az alperesnek meghatározni. Ez viszont azzal a veszéllyel jár, hogy más-más jogot tekint a kereset tárgyának a felperes, az alperes és a bíróság, így három különböző dimenzióban mozognak. A hatályos Pp. e szabályozási megközelítése jelentősen hozzájárul az utóbbi évtizedekben egyre több vitára és kifogásra okot adó „jogcímhez kötöttség” és „meglepetés-ítéletek” problematikához. A Javaslat a fél rendelkezési jogára hangsúlyosan építő koncepció szellemével összhangban kötelezővé teszi az érvényesíteni kívánt jognak, az igény anyagi jogi jogalapjának az egyértelmű nevesítését, ami azt jelenti, hogy a keresetlevélben meg kell jelölni, hogy melyik felperes, melyik alperessel szemben milyen jogalapon, milyen jogot kíván érvényesíteni. A Javaslat ezzel is azt juttatja kifejezésre, hogy a felperesnek kell a bíróság felé egyértelműen kijelölnie azon jogvédelmet, amelyet a bíróságtól kér, és amitől a bíróság – a fél rendelkezési joga folytán – nem térhet el. A keresetlevélben egyértelműen és kifejezetten megjelölt jogállítás azonos kiindulási alapot ad a bíróság és az alperes számára is, valamint kiszámíthatóvá teszi a pert. Konkrét jogszabályi rendelkezésre való hivatkozást csak az érvényesített alanyi jogot közvetlenül megalapozó (keletkeztető) tárgyi jogi rendelkezésre vonatkozóan követel a Javaslat, az egyéb jogalapi feltételekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések megjelölése nem kötelező. A jogalkalmazási és jogirodalmi területen tapasztalható többféle értelmezés és vita miatt a Javaslat az Értelmező rendelkezések közt definiálja a jogállítással kapcsolatban használt két alapfogalmat: a keresettel érvényesített jogot és a jogalapot. A jogállítás történhet a jog alapjául szolgáló konkrét jogszabályhely megjelölésével (pl. Ptk. 6:154. § (1) bekezdés; Ptk. 6:535. § (1) bekezdés) vagy annak a jogszabályi rendelkezési tartalomnak az egyértelműen azonosítható módon való visszaadásával, ami az érvényesített jogot adja (pl. a kötelezett késedelme folytán beállott érdekmúlás miatti szerződéstől való elállási jog; veszélyes üzemi felelősségből eredő kár megtérítése iránti jog).
A keresetlevélben feltüntetendő tények (tényállítás) vonatkozásában a Javaslat fenntartja a hatályos Pp. azon követelményét, hogy a felperesnek elő kell adnia az érvényesíteni kívánt jogot megalapozó összes jogilag lényeges (releváns) konkrét tényt. A Javaslat megköveteli továbbá a kereseti kérelem (petitum) meghatározásának alapjául szolgáló konkrét tények előadását is, amiből megállapítható, hogy az mit tartalmaz, miből tevődik össze, hogyan és milyen adatok alapulvételével került meghatározásra. Az összegszerűen (mennyiségileg) határozottan megjelölt kereseti kérelem nem elegendő, mint ahogyan a keresetlevél mellékleteként csatolt iratok sem tekinthetők kereseti tényelőadásnak.
A Javaslat újítása a keresetlevélben feltüntetendő jogi érvelés. Eszerint a jogállítás nem csak a jog megjelöléséből áll, hanem a keresetlevélnek jogi érvelést is tartalmaznia kell a szükséghez képest. Itt kell a megjelölt jogalap törvényi tényállási feltételeire és az alkalmazandónak tartott anyagi jog rendelkezéseire tekintettel a jogi levezetéseket, a jog értelmezését ismertetni. A jogi érvelés körében elvárás, hogy a felperes az állított joghoz feleltesse meg (adaptálja) az állított tényállást, azaz mutasson rá, hogy a megjelölt jog anyagi jogi törvényi feltételeit állítása szerint az előadott mely konkrét tények és miként valósítják meg.
A bizonyítást illetően a Javaslat a hatályos Pp. rendelkezéseit pontosítja és kibővíti. Az előadott tényeket alátámasztó bizonyítékok megjelölése és az okirati bizonyítékok mellékletként való csatolásán túl előírja a Javaslat, hogy a rendelkezésre álló egyéb, a jogvita tárgyától függően számtalan fajta, jogszabályi szinten nem nevesíthető bizonyítékot (pl. kép- illetve hangfelvétel) is meg kell jelölni és csatolni kell, valamint elő kell terjeszteni a bizonyítási indítványokat. A bizonyítás szükségessége, a felajánlott bizonyítás alkalmassága, a bizonyító erőt növelő/csökkentő körülmények gyakori vitatéma a perekben, ezért az alperes már ellenkérelmében tud ezekre nyilatkozni, ellenbizonyítást felajánlani és a bizonyítás témakörének felek közti megvitatása azonnal elindulhat.
A Javaslatnak a keresetlevél záró részére vonatkozó rendelkezései a felperes számára előírják a bíróság által az eljárás megindításakor hivatalból vizsgálandó tényekhez szükséges pontos adatszolgáltatást.
A hatályos Pp. alapján eddig is a felperes kötelessége volt a pertárgyérték megjelölése, de ezt a normaszöveg nem a keresetlevélnél szabályozza. A Javaslat a keresetlevél kötelező kellékévé teszi a pertárgyértékre és annak meghatározására vonatkozó felperesi nyilatkozatokat, mivel a pertárgy értékének több eljárásjogi kérdés szempontjából jelentősége van.
A hatáskör, illetékesség és bizonyos esetekben a joghatóság meglétét vagy hiányát a bíróság hivatalból köteles vizsgálni és jogkövetkezményeit levonni, ezért nem elegendő a hatályos Pp. azon elvárása, hogy a keresetlevélből az ehhez szükséges adatok megállapíthatók legyenek. A pertárgyértéken és a lakóhelyen/székhelyen alapuló hatásköri (joghatósági) és illetékességi okon kívüli egyéb okok többnyire speciális ténybeli vagy jogi körülményen alapulnak, ezért ezek egyértelmű megjelölése szükséges.
A bíróság által hivatalból vizsgálandó, hogy a felperes eleget tett-e az eljárási illeték megfizetésére vonatkozó kötelezettségének az eljárás megindításakor. Az illeték megfizetése vagy az alóla való mentesülés tisztázása a keresetlevél befogadásának feltétele. Erre tekintettel követeli meg a Javaslat a keresetlevélben a megfizetett illeték összegére és megfizetésének módjára vonatkozó nyilatkozatot, vagy költségkedvezmény iránti kérelmet, illetve az illetékfizetés alól jogszabály alapján való mentesülés esetén az ezt megalapozó hivatkozások előterjesztését. Az eljárási illeték jellege folytán nem tekinthető a keresetlevél tartalmi elemének vagy mellékletének, azonban a Javaslat a keresetlevél kötelező kellékeként kezeli azzal, hogy az illetékfizetési kötelezettség teljesítésének vagy a költségkedvezmény iránti kérelemnek a hiányát a keresetlevél visszautasítására vezető okként határozza meg.
A nem természetes személy fél perbeli jogképességét, a fél törvényes képviselőjének képviseleti jogát, a meghatalmazással vagy egyéb alapon fellépő perbeli meghatalmazott képviseletre való jogosultságát a bíróságnak az eljárás megindulásakor hivatalból vizsgálni kell. Mind a bíróság által a fél irányába, mind a fél által a bíróság irányába teljesítendő bármilyen perbeli cselekmény, nyilatkozat tekintetében előkérdés, hogy az a fél képviseletére jogosult számára vagy részéről történt-e.
A keresethalmazatok esetében különösen fontos, ezért a Javaslat külön kimondja, hogy az érdemi részre tartozó tartalmi elemek feltüntetése kötelező minden keresetre.
A Javaslat által új jogintézményként szabályozott állítási és bizonyítási szükséghelyzethez kapcsolódóan a felperes már a keresetlevélben közvetlenül felhívást intézhet az alpereshez. Ehhez párosul, hogy a Javaslat az ellenkérelemre vonatkozó szabályozásban az alperes számára a felhívás teljesítésére vagy megtagadása esetén indokolási kötelezettséget ír elő.
A 171. §-hoz
A Javaslat előírja a bíróság által hivatalból vizsgálandó tényekre vonatkozó iratok mellékletként való csatolásának követelményét és a keresetlevél e kötelező kellékeinek körét nevesíti is a gyakorlat számára. Az idegen nyelvű iratok vonatkozásában alapvető követelményként írja elő a Javaslat azok egyszerű magyar nyelvű fordításának mellékelését, mivel az eljárás nyelve továbbra is a magyar, az eljárás gyorsítását szolgálja ezért, ha nem külön bírósági felhíváshoz köti a fordítás csatolását.
A 172. §-hoz
A Javaslat meghatározza az előterjeszthető kereseti kérelmek fajtáit és előterjeszthetőségük feltételeit, amely a keresetlevélben feltüntetendő egyértelmű és határozott kereseti kérelem és jogállítás követelményéhez is kapcsolódik.
A Javaslat a hatályos Pp. hiányosságát pótolva szabályozza a jogalakítási keresetet is. A megállapítási és a jogalakítási keresetekre vonatkozó rendelkezések a jogirodalom és jogalkalmazás által kidolgozott pontosításokkal kerültek kialakításra.
A Javaslat kimondja a bírói gyakorlat által alkalmazott azon elvet, hogy a megállapítási kereset előterjeszthetőségének eljárásjogi feltételeit a bíróság hivatalból vizsgálja. Ez természetesen nem érinti a törvény által megengedett (ún. sui generis) megállapítási kereset előterjeszthetőségét (pl. személyiségi jogsértés tényének megállapítása).
A 173. §-hoz
A keresethalmazatok létezését perökonómiai szempontok indokolják, mivel a jogvita általában és összességében gyorsabban, kevesebb költség mellett dönthető el egy perben, mint több perben. A keresethalmazatok egyre szélesebb körben való elterjedése, az ezekkel összefüggésben – részben a szabályozatlanság miatt – felmerült jogalkalmazási problémák azonban azt mutatják, hogy a keresethalmozás korlátlansága már az egyes per perhatékonyságát jelentősen rontja, ezért ésszerű korlátok felállítása szükséges.
A Javaslat erre tekintettel eljárásjogi feltételekkel korlátozza a keresettöbbségi esetek közül a valódi és a látszólagos tárgyi keresethalmazatot. A valódi alanyi keresethalmazat korlátait az Általános rendelkezéseknek a pertársaságra vonatkozó szabályai tartalmazzák.
Valódi tárgyi keresethalmazat esetén a felperesnek több keresete van (akár egy, akár több alperessel szemben), ahol a keresetek létezése egymástól nem függ, mivel a felperes valamennyi keresete elbírálását és azokról ítéleti rendelkezést kér.
A Javaslat a keresettöbbség e fajtáját csak két szempontból korlátozza: egyrészt a jogviszony, másrészt az eljáró bíróság jellege szerint. Az elbírálandó jogviszony szempontjából csak a peres felek között fennálló ugyanazon, vagy ténybelileg és jogilag összefüggő jogviszonyból eredő több igény terjeszthető elő együtt. Az eljáró bíróság szempontjából a Javaslat kizárja, hogy a felperes olyan keresettöbbséget érvényesítsen, amelyeknél egyes keresetek a polgári ügyben, mások a közigazgatási ügyben eljáró bíróság hatáskörébe tartoznak.
A látszólagos tárgyi keresethalmazat egyik fajtája, az eshetőleges kereset esetén a felperesnek több keresete van, de a keresetek létezése egymástól függ, mert a felperes feltételesen, az elsődlegesen kért keresetének alaptalansága esetére terjeszt elő másik (másodlagos) vagy további (harmadlagos stb.) kereseteket. Ebben az esetben a felperes csak a sorrendben előbb megjelölt keresetének elutasítása esetén kéri a további keresete(i) elbírálását és az előterjesztett keresetei közül csak egyiknek megfelelő ítéleti rendelkezést kér. Ha a sorrendben előrébb álló kereset alaposnak bizonyul, a további keresetek elbírálása és arról ítéleti rendelkezés nem szükséges.
A látszólagos tárgyi keresethalmazat másik fajtája, a vagylagos kereset esetén a felperesnek több, egymást kölcsönösen kizáró keresete van akként, hogy kereseteinek elbírálási sorrendjét nem határozza meg, az előterjesztett keresetei bármelyikének megfelelő ítéleti rendelkezést kér.
A jogirodalom által ismert és a bírói gyakorlat által pergazdaságossági, jogérvényesítési szempontokra tekintettel befogadott látszólagos tárgyi keresethalmazatokat a hatályos Pp. nem szabályozza. A gyakorlati tapasztalatok szerint a korlátlan keresethalmozás az egyik jelentős oka a perek elhúzódásának, mivel egyre több a – főként az eshetőleges – keresethalmazatban való igényérvényesítés.
A Javaslat a keresethalmazatok e fajtájának megengedését pergazdaságossági szempontokra tekintettel indokoltnak tartja, feltéve, hogy az olyan keresetek összekapcsolását jelenti, ahol feltételezhető, hogy a bíróság a felek közötti jogvitát egy perben gyorsabban és kevesebb költség mellett döntheti el.
A Javaslat pótolja több eljárási kérdésben a szabályozás hiányát és eljárásjogi eszközökkel ésszerű korlátot állít a látszólagos keresethalmozás előterjeszthetőségét illetően.
A szabályozatlansága folytán a jogalkalmazásban felmerülő hatásköri probléma tekintetében a Javaslat figyelemmel volt a Kúria 1/2013 (VI. 17.) PK véleményére, mely szerint jogszabályi rendezést igényel annak eldöntése, ha az egyes eshetőleges vagy vagylagos keresetek más- más bíróság hatáskörébe, vagy illetékessége alá tartoznak.
A Javaslat nem teszi lehetővé, hogy a hatásköri és kizárólagos illetékességi szabályok által a bírósági szervezetben az ügytípusokra és munkamegosztás szempontjából kialakított rendet a felperes keresethalmozása felboríthassa, ezért a látszólagos halmazat feltétele, hogy egyetlen kereset se tartozzék más bíróság hatáskörébe vagy kizárólagos illetékességébe. További korlátként került előírásra, hogy valamennyi keresetnek ugyanabból a jogviszonyból kell eredni és valamennyi keresetnek ugyanazon peres felek között kell fennállnia.
A Javaslat az uralkodó bírói gyakorlatnak megfelelően rendezi a látszólagos személyi keresethalmazatok kérdését, amikor kizárja a személyi látszólagos keresethalmazatban való igényérvényesítést. Nem terjeszthető elő tehát olyan kereset, amelyben a felperes az alperesek valamelyikét vagy elsődlegesen az I. r. alperest, másodlagosan a II. r. alperest (stb.) kéri kötelezni. Ugyancsak kizárt a felperesi oldalon a látszólagos személyi keresethalmazat, amelyben az alperest a felperesek valamelyikének vagy elsődlegesen az I. r. felperes, másodlagosan a II. r. felperes (stb.) javára kérik kötelezni.
Több alperes együttes perlése vagy több felperes együttes perlése csak valódi személyi keresethalmazatban, a pertársaság szabályai szerint lehetséges. Az eshetőleges vagy vagylagos személyi keresethalmazat ugyanis nem tekinthető határozott keresetnek valamennyi alperes, illetve felperes vonatkozásában, a sorrendben előbb álló vagy valamelyik alperes, illetve felperes tekintetében alaposnak bizonyuló kereset esetén a többi perben álló peres fél tekintetében nem hozható semmilyen ítéleti rendelkezés, a jogvita nem kerül érdemben elbírálásra, valamint nem egyeztethető össze az osztott perszerkezet céljával és eljárásrendjével. Ez nem érinti, ha törvény által megengedett a feltételhez kötött együttes perlés (pl. adós és sortartó kezes, betéti társaság és beltag).
A 174. és 175. §-hoz
A Javaslat a keresetlevél áttételét a bírói jogalkalmazás által követett szűkítéssel úgy szabályozza, hogy az eljárást megindító irat áttételének lehetőségét mellőzi, ha a keresetlevéllel kezdeményezett peres eljárás helyett más hatóság (pl. közjegyző, adóhatóság, rendőrség, választottbíróság) hatáskörébe tartozó, illetve nemperes eljárás (pl. felszámolási eljárás, cégbírósági eljárás, végrehajtási eljárás) megindításának van helye. Ezeket az eseteket a Javaslat a keresetlevél visszautasításának esetkörébe sorolja.
A Javaslat rendezi a hatáskör vagy illetékesség nélkül eljárt bíróság és a felek által teljesített perbeli cselekmények hatálytalanságát illetően a jogalkalmazásban mutatkozó bizonytalanságot. A hatáskörrel és illetékességgel nem rendelkező bíróság előtt folyt eljárás hatálytalanságát azonban pergazdaságossági szempontokra tekintettel orvosolhatóvá teszi, ha azt a felek egységesen jóváhagyják, illetve a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság hatályában fenntartja.
A 176. §-hoz
A Javaslat változtat a hatályos Pp. azon menetrendjén, hogy a tárgyalásra alkalmas keresetlevél alapján a kereset közlésével egyidejűleg kitűzi az első tárgyalást és idézi arra a feleket. A tárgyalásra alkalmatlan keresetlevél vonatkozásában a Pp. 130. § szerinti „keresetlevél idézés kibocsátása nélkül való elutasítása” terminológiát megváltoztatva elhagyja az „idézés kibocsátása nélkül” fordulatot és az érdemi, anyagi jogi jellegű „elutasítás” helyett keresetlevél befogadhatóságának hiányát jobban kifejező „visszautasítás” kifejezésre tér át.
A Javaslat egyértelműsíti, hogy hiánypótlásnak mely visszautasítási okoknál van helye. A visszautasítási ok fennálltát a bíróság a keresetlevél és mellékletei vizsgálatával és a hivatalból rendelkezésre álló vagy vizsgálandó körülmények alapján állapítja meg és hivatalból veszi figyelembe.
A hiánypótlás nélküli visszautasítási okoknál a joghatóság hiányával kapcsolatos visszautasítási ok a hazai és nemzetközi illetve uniós normákra tekintettel kiegészült az egyéb jogforrásokkal és a külföldi bíróság kizárólagos joghatóságába tartozó perekkel.
A hatáskörrel, illetékességgel kapcsolatos visszautasítási ok kiegészült és átalakításra került az áttétel szabályainak módosítása folytán szükséges rendelkezésekkel. Ennek megfelelően a más hatóság hatáskörébe tartozó igény érvényesítésére, vagy bírósági hatáskörbe, de nem polgári peres útra tartozó igény érvényesítésére irányuló keresetlevél sem kerül befogadásra. Az előzetes eljárás lefolytatásnak hiányával kapcsolatos visszautasítási ok kiegészült a hatósági eljárás mellett a törvényben a perindításhoz előírt egyéb előzetes eljárás feltüntetésével. Ha törvény a perindítás feltételéül nem előzetes hatósági eljárás lefolytatását szabja, hanem más kötelezően lefolytatandó eljárást ír elő (pl. sajtó-helyreigazítási per megindítása előtt a sajtószerv előtti előzetes eljárást), az ennek mellőzésével kezdeményezett keresetlevél befogadásának sincs helye. Ezeken túlmenően a Javaslat a közigazgatási ügyben eljáró bíróság és a polgári ügyben eljáró bíróság közötti hatásköri elosztás, valamint a határozatok hatálya tekintetében az Általános rendelkezések szabályaihoz kapcsolódóan került kiegészítésre egy új visszautasítási okkal. Ezek értelmében a közigazgatási ügyben eljáró bíróság hatáskörébe tartozik – feltéve, hogy a közigazgatási bírói út biztosított – a közigazgatási tevékenység jogszerűségének megítélése, amelynek tárgyában hozott döntéshez a polgári ügyben eljáró bíróság kötve van. A közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igénynek a polgári ügyben eljáró bíróság által történő elbírálása során a bíróság így – hatáskör hiányában – nem vizsgálhatja a közigazgatási tevékenység jogszerűségét. Erre tekintettel az e tárgyú polgári jogi igény érvényesítésének feltétele, hogy előzetesen a közigazgatási tevékenység jogszerűtlenségét a közigazgatási ügyben eljáró bíróság megállapította.
A Javaslat a hatályos Pp. rendelkezéseit fenntartva visszautasítási oknak kezeli az ítélt dolog, perfüggőség tényét, a jogképesség hiányát, valamint a bírói út hiányát, de elhagyja a visszautasítási okok közül az igény időelőttiségét, mivel ez a kereset érdemére tartozó anyagi jogi kérdés.
A kifejezett jogszabályon alapuló felperesi és alperesi perbeli legitimációval, kötelező perben állás hiányával és a munkáltatói helytállási kötelezettséggel kapcsolatos visszautasítási ok külön bontva három alpontba került elsősorban a hiánypótlási felhívás szükségessége szempontjából. Abban az esetben, ha a pert nem a jogszabályban erre feljogosított személy indítja, nincs racionális indok és eljárásjogi lehetőség arra, hogy a perindításra nem jogosult felperes felhívásra kerüljön a perindításra jogosult személy perbe vonására, és arra sincs szükség, hogy a perindításra nem jogosult felperes perben maradjon. A jogszabályban meghatározott személy ellen indítandó per és a kötelező perben állás a hatályos szabályokkal egyezően a hiánypótlási felhívással együtt fenntartásra került. Innen leválasztásra és külön alpontba került az alperesi legitimáció hiányának speciális esete, amely a Ptk. 2:51. § (2) és (3) bekezdés szabályozásának megfelelően pontosításra került. A törvény által meghatározottan a munkáltató ellen indítható meg a per, vele szemben kell érvényesíteni a személyiségi jogsértés miatt igényt a közigazgatási, bírósági vagy ügyészségi jogkörben eljáró személy esetében. A közigazgatási, bírósági, ügyészségi jogkörében eljáró személy ellen benyújtott keresetlevél esetében a Ptk. szabályaival és szellemével összhangban hiánypótlási felhívást nem ír elő a Javaslat, mert nem kívánatos a perbe állítandó munkáltató mellett az eljáró hivatalos személy perben maradása.
A Javaslat a törvényszéki általános hatáskörre és kötelező jogi képviseletre épülő szabályozással összhangban a törvényben előírt kötelező tartalmi elemeket, mellékleteket nélkülöző keresetlevél esetén a jogi képviselővel eljáró fél keresetlevelét nem tartja befogadhatónak. A kötelező tartalmi kellékeket sem tartalmazó keresetlevéllel azonos módon kezeli a beadványokra vonatkozó alaki kellékeket nélkülöző (pl. aláírás) keresetlevelet és az eljárási illetékfizetési kötelezettséggel kapcsolatos mulasztást. A hatályos Pp. szabályozását megtartva és azt a Javaslat szerinti valamennyi új kötelező tartalmi elemre és mellékletre kiterjesztve hiánypótlási felhívás kiadását mellőzi, mivel a jogi képviselőtől elvárható valamennyi törvényben előírt kötelező kelléket tartalmazó keresetlevél elkészítése. A járásbíróságon nem jogi képviselővel eljáró fél esetében azonban a Javaslat erre vonatkozó fejezete a visszautasítást továbbra is az eredménytelen hiánypótlási felhíváshoz köti.
A Javaslat a visszautasítási okok közé beemeli az általánosan kötelezővé tett jogi képviselet ellenére jogi képviselő nélkül benyújtott keresetleveleket – az áttétel esetének kivételével – hiánypótlási felhívás mellőzésével. Egyrészt ezzel vissza kívánja szorítani a jogi képviselő által készített, de ennek tényét fel nem tüntető keresetlevelek benyújtásának a visszaélésszerű gyakorlatát, másrészt elvárható, hogy a jogi képviselővel nem rendelkező fél a keresetlevelének a törvényszékre való benyújtása iránti választásakor arról is tájékozódjon, hogy jogi képviselő igénybe vétele szükséges-e.
Az eredménytelen hiánypótlási felhívást követő visszautasítási okokhoz a fél törvényes képviselőjének felhívás ellenére történő mellőzése is felvételre került, mivel a fél perbeli cselekvőképességét, törvényes képviselőjének ezt a minőségét, a törvényes képviselőnek az adott per vitelére kiterjedő képviseleti jogát a bíróságnak az eljárás bármely szakában hivatalból vizsgálnia kell, de a hatályos szabályozás csak a megszüntetési okok között nevesítette.
A jogalkalmazás számára a meg nem engedett keresethalmazatot vagy pertársaságot tartalmazó keresetlevelek kezelésére vonatkozó hatályos szabályozás hiányát pótolja a Javaslat a visszautasítási okként való meghatározásával. Ebben az esetben azonban a felperest tájékoztatni kell és lehetőséget biztosítani, hogy keresetét a megengedett keresethalmazat vagy pertársaság szabályainak megfelelően kijavíthassa.
A Javaslat fenntartja a keresetlevél hiánypótlási lehetőségét a jogi képviselővel eljáró fél esetén is, ha a keresetlevél tartalmazza a kötelező tartalmi elemeket, mellékleteket, de az kiegészítésre, kijavításra szorul, bíróság által hivatalból vizsgálandó körülmény folytán szükséges vagy az eljárási illetéket nem rótták le maradéktalanul.
A Javaslat szabályozza azt az esetet is, ha a visszautasítási ok a keresetlevélnek csak valamely részét érinti és a bírói gyakorlattal egyezően nem teszi lehetővé a keresetlevél részleges visszautasítását. Ezzel el kívánja kerülni, hogy a részben tárgyalásra bocsátott keresetlevéllel megindult eljárás a visszautasított rész újbóli szabályszerű benyújtása vagy a részleges visszautasító határozat hatályon kívül helyezése folytán a perfelvételi szak menete felboruljon, széttöredezzen.
A 177. §-hoz
A keresetlevelet visszautasító végzés kézbesítésével, jogerőre emelkedésével kapcsolatos gyakorlati problémák kezelése és egyszerűsítése érdekében a Javaslat a visszautasító végzést csak az eljárást megindító felperes számára rendeli kézbesíteni és teszi fellebbezhetővé, míg az alperes részére csak értesítési kötelezettséget ír elő. Ugyancsak a szabályszerű kézbesítés egyszerűsítését és gyorsítását szolgálja, hogy a Javaslat a jogképességgel nem rendelkező vagy törvényes képviselő mellőzésével eljáró fél esetében a keresetlevélben szereplő személynek és címre rendeli a végzést kézbesíteni, valamint a felperes tekintetében a hirdetményi kézbesítés hivatalból való elrendelését lehetővé teszi.
A 178. §-hoz
A Javaslat fenntartja a keresetlevél anyagi-és eljárási joghatásai fennmaradásának lehetőségére vonatkozó hatályos Pp. szerinti szabályozást azzal, hogy a bíróság működésének elősegítése és a párhuzamos eljárások kizárása érdekében szükségessé teszi az ügy előzményére való utalást és csak a visszautasító rendelkezésre nézve jogerős végzés esetében teszi lehetővé a keresetlevél újbóli benyújtását a joghatások fenntartásával.
A 179. §-hoz
A kereset alperessel történő közlésére csak akkor kerül sor, ha a keresetlevél perfelvételre alkalmas. A keresetlevél perfelvételre alkalmassága új fogalom, amelynek bevezetése az elsőfokú eljárás két részre tagolásával függ össze, és azzal összefüggésben értelmezhető. E feltétel teljesülése akkor következik be, vagyis a keresetlevél akkor alkalmas a perfelvételi szak megindítására, a keresetlevél alperes részére történő kikézbesítésére, ha nincs helye visszautasításnak, hiánypótlásra történő felhívásnak, – amennyiben arra a törvény egyáltalán lehetőséget biztosít – vagy a fél a hiánypótlási kötelezettségének eleget tett, és nincs helye áttétel alkalmazásának sem.
A kereset közlésével kapcsolatban a Javaslat egyik lényeges újítása, hogy az alperes ellenkérelmét nem szóban az első tárgyaláson terjeszti elő, hanem a keresetlevél kézbesítésével egyidejűleg annak írásbeli előterjesztésére hívja fel a bíróság az alperest. A másik lényeges változtatás, hogy a keresetlevél kézbesítésével egyidejűleg a bíróság nem tűzi ki a perfelvételi (első) tárgyalást, hanem arra legkorábban az írásbeli ellenkérelem (esetleges ellenkövetelések) benyújtását követően kerül sor.
A változtatás célja, hogy a perfelvételi (első) tárgyalás írásban előkészítésre kerüljön, így az ne a kereset, ellenkérelem, esetleges ellenkövetelés (viszontkereset, beszámítás) előadásával teljen, valamint az ellenfélnek és a bíróságnak ezeket ne ott kelljen megismerni, értékelni. A változtatás folytán a perfelvételi tárgyalásra a felperesnek és a bíróságnak legalább az ellenkérelem – és esetleges viszontkereset, beszámítás esetén az is – az írásbeli előkészítés eredményeként ismert lesz. Ez biztosítja, hogy a perfelvételi tárgyalás a jogvita tartalmának és kereteinek tisztázására és véglegesítésére szolgáljon, valamint a megfelelő felkészülés és értékelés érdekében a tárgyalás elhalasztására lehetőleg nem legyen szükség.
További előnye az írásbeli ellenkérelemnek, hogy a mulasztás következménye – a Javaslat újítása szerint – tárgyaláson kívül is és korábban levonható, nem szükséges a tárgyalásig várni a bírósági meghagyás kibocsátásával. Emellett tárgyalás kitűzése és tartása nélkül kiderülhet, ha a kézbesítés akadályba ütközik, és megtehetők a keresetlevél kézbesíthetősége és tárgyalás megtarthatósága érdekében szükséges intézkedések, valamint fény derülhet hatásköri vagy illetékességi (joghatósági) akadályra, amelynek következményei (áttétel, megszüntetés) jóval hamarabb és tárgyaláson kívül levonhatók. Az ellenkérelem írásbeli beszerzése azért is szükséges, hogy a bíróság felmérhesse az ügy és a felek sajátosságait, így a perfelvétel célszerű menetét és módját meghatározhassa.
A Javaslat az ellenkérelem írásbeli benyújtására vonatkozó határidő tekintetében abból indul ki, hogy a bíróság nem feltétlenül tudja megállapítani, hogy az alperes számára az adott esetben mennyi a reális és szükséges időtartam, mivel ez önmagában a keresetlevélből nem biztos, hogy megállapítható. Előfordul, hogy egy bonyolultnak tűnő per az ellenkérelem tükrében leegyszerűsödik, vagy egy egyszerűnek tűnő per bonyolultabbá válik az ellenkérelem alapján, vagy beszámítás, viszontkereset folytán.
A Javaslat a reális határidő meghatározásához figyelembe veszi, hogy az alperesnek e határidőn belül kell ellenkövetelését is (viszontkereset, beszámítás) előterjesztenie. E határidő szolgál arra, hogy az alperes eldöntse akar-e és mivel védekezni, akar-e és mire ellenkövetelést érvényesíteni. E határidő áll rendelkezésre, hogy kiválassza és megállapodjon a jogi képviselővel, vagy jogi tanácsot szerezzen be, a jogi képviselő megismerje a keresetet és az alperes álláspontját, iratait, esetleges perben érvényesíthető ellenköveteléseit, mindezeket feldolgozza, majd a teljes körű alperesi írásbeli ellenkérelmet, egyidejűleg esetleges ellenkövetelésére viszontkeresetet, beszámítást tartalmazó iratot elkészítse. Ugyanakkor a merev törvényi határidők elkerülése és az ügyek egyedi körülményeinek értékelhetősége érdekében a Javaslat lehetőséget biztosít a bíróság számára, hogy az alperes indokolt és határidőben érkezett kérelme alapján a törvényi határidő meghosszabbíthassa.
A 180. §-hoz
A Javaslat a perindítás joghatásainak beállását változatlanul a keresetlevél alperessel történő közléséhez köti. A jogalkalmazás számára egyértelműsíti a Javaslat, hogy a keresetlevél beadásának és a perindításnak a joghatásai a kereset tárgyában hozott jogerős érdemi határozat hiányában elenyésznek. A Javaslat tisztázza azt is, hogy látszólagos tárgyi keresethalmazat esetén a kereset közlésével valamennyi halmazatban álló keresetre beáll a perindítás joghatása, viszont a per vagy valamely kereset jogerős érdemi elbírálása hiányában e joghatások elenyésznek.
A 181. §-hoz
A Javaslat az elmulasztott ellenkérelem jogkövetkezményeként fenntartja a bírósági meghagyás kibocsátásának jogintézményét. Jelentős változás azonban, hogy erre hivatalból és perfelvételi tárgyalás nélkül, így időben is korábban kerül sor.
A Javaslat kizárja az ún. általános (formális) védekezést. A Javaslat fokozza az ellenkérelemmel szembeni követelményeket, amelyben teljes körű perfelvételi nyilatkozat megtételét várja annak érdekében, hogy a jogvita tartalma minél hamarabb tisztázódjon. Ezen céllal, de a fél eljárás-támogatási kötelezettségével, a jóhiszeműség elvével is ellentétes az, a gyakorlatban nem ritkán előforduló eset, amikor az alperes továbblépésre alkalmatlan, a keresetet csupán általánosságban vitató, formális ellenkérelmet terjeszt elő. (pl. „Vitatom a kereset jogalapját, összegszerűségét.” vagy „Vitatom a követelés fennállását.” esetleg „Nem tartozom.”) Ebben az esetben az ellenkérelem a keresetet vitató nyilatkozat ellenére nem tartalmaz sem az eljárás megszüntetése iránti konkrét alaki védekezést, sem érdemi védekezést, azaz a kereset vitatásának konkrét oka nem állapítható meg.
A 182. §-hoz
Lényeges változtatása a Javaslatnak, hogy nem elegendő a bírósági meghagyással szemben csupán ellentmondással élni az alperesnek, hanem egyidejűleg az írásbeli ellenkérelmet (vagy beszámítást) is elő kell terjesztenie. A Javaslat célja ugyanis, hogy a perfelvételi tárgyalás írásban, legalább az ellenkérelem erejéig előkészítésre kerüljön. A puszta ellentmondás a pert nem viszi előbbre, az eljárás folytatására akkor kerülhet sor, ha valóban van jogvita a felek közt és az alperes a védekezését előadja. Értelemszerűen itt sem fogadható el az ún. általános (formális) védekezés, az ellentmondáshoz is tényleges ellenkérelem előterjesztése szükséges.
A Javaslat szerinti új szabályozás folytán a puszta ellentmondás alapján tárgyalás nem kerülhet kitűzésre, így elhagyásra került az újabb tárgyalás és írásbeli védekezés elmulasztása esetén a meghagyás hatályban tartásával kapcsolatos rendelkezés. A Javaslat ugyanakkor tisztázza az ellentmondás joghatását és kimondja, hogy a szabályszerű ellentmondás folytán a kibocsátott bírósági meghagyás hatályát veszti, az eljárás az ellentmondással együtt benyújtott ellenkérelem alapján a perfelvétel szabályai szerint folytatódik.
A 183. §-hoz
A perfelvételi szakban a perfelvétel körében a jogvita tartalmának és kereteinek meghatározása a cél. Az eljárás e meghatározott szakaszában az a feladat, hogy a bíróság irányítása és szükség szerinti közrehatása mellett a felek valamennyi tény- és jogállítást, az ellenfél által felhozott tények beismerésére vagy vitatásra vonatkozó nyilatkozatokat, kérelmet és ellenkérelmet, bizonyítékot és bizonyítási indítványt, valamint ezek értékelésére vonatkozó nyilatkozatokat (perfelvételi nyilatkozatok) kölcsönösen előadjanak, és ezeket megvitatassák.
A Javaslat kimondja a látszólagos keresethalmazat esetében mutatkozó jogalkalmazási problémák elkerülése érdekében, hogy a perfelvételi szakban a feleknek valamennyi keresetre meg kell tenniük perfelvételi nyilatkozataikat.
Az osztott tárgyalási rend folytán az eljárás második fázisa szolgál a – perfelvételi szakban azonosított jogvita körében releváns – bizonyítás lefolytatására és a per érdemében való döntés meghozatalára.
A Javaslat a perfelvételi és bizonyítási cselekmények elválasztása folytán a perfelvételi szakban alapvetően kizárja a bizonyítás lefolytatását. A perfelvétel körében, azaz az ügy érdemében bizonyítás csak a Javaslat által lehetővé tett esetben megengedett (pl. a fél indítványa alapján a perfelvételhez szükséges irat- és adatbeszerzés). A nem a per érdemére vonatkozó bizonyítás azonban nem kizárt (pl. perakadály).
A Javaslat olyan permenetrendet és követelményeket alakít ki, hogy minden egyes lépéssel, perbeli cselekmény teljesítésével az eljárás ténylegesen és a lehető legnagyobb mértékben haladjon előre a perfelvétel lezárhatóságához. A per e szakaszában lehetősége van a feleknek a törvényi keretek közt viszonylag szabadon és az ellenfél hozzájárulása nélkül, de az eljárás- támogatási és igazmondási kötelezettség, jóhiszeműség elvével összeegyeztethető módon perfelvételi nyilatkozataikat változtatni, kiegészíteni. Az a fél, aki a megfelelő gondosságot elmulasztva, az igazmondás és jóhiszeműség elvével ellentétesen úgy teszi meg vagy változtatja meg perfelvételi nyilatkozatát, hogy erre korábban is lehetősége lett volna, az nem az elvárható perbeli magatartást tanúsítja. Ennek megakadályozása érdekében a Javaslat a pénzbírság szankcióját alkalmazza.
A 184. §-hoz
Újításként vezeti be a Javaslat egyes külföldi eljárásjogokban alkalmazott állítási szükséghelyzet szabályát. Ez azon a belátáson alapul, hogy bizonyos információ- aszimmetrikus helyzetekben a fél önhibáján kívül nem rendelkezik az érvényesíteni kívánt alanyi jogát megalapozó valamennyi konkrét tény ismeretével, azért azokra vonatkozóan konkrét tényállítást tenni sem tud, miközben az ellenfele birtokában van ezeknek az információknak, csak nem áll érdekében azok perbeli feltárása. A Javaslat az állítási szükséghelyzet szabályait a perfelvétel körében helyezi el, mert rendszertanilag és logikailag is a keresetlevél tartalmához és a perfelvételhez kapcsolódik, míg a bizonyítási szükséghelyzet szabályait a bizonyítási részben.
Hangsúlyozandó, hogy ez csak ún. másodlagos állítási kötelezettség. Egyrészt másodlagos abban az értelemben, hogy a tényállítást a jogérvényesítő félnek kell megtenni, amelyre a féllel szemben érdekelt felet terheli mintegy másodlagosan a tényállításhoz szükséges információk állítása. Másrészt másodlagos abban is, hogy az ún. másodlagos tényekre vonatkozóan állhat csak fenn. Az ugyanis bármely jogérvényesítő féltől elvárható, hogy állítsa mindazon tények fennállását, amelyeknek a jogvédelmi igényét megalapozó jogszabály szerint be kell következniük az igény alaposságához. Mindazokat a tényeket állítania kell tehát, amelyek az érvényesíteni kívánt alanyi jogát megkülönböztetik más alanyi jogoktól (a kereset ún. individualizálása) és csak ezeknek a jogszabályban absztrakt módon meghatározott törvényi tényállási elemnek a konkrét történeti megvalósulása (a kereset ún. szubsztanciálása) tekintetében hiányozhatnak a fél pontos információi. Ha tehát például a felperes a közvetítői szerződés alapján az alperesnek közvetített szerződésből származó utánrendelések összege szerint járó jutalékot érvényesíti, a keresetlevélben állítania kell az általa közvetített szerződés létrejöttét, az utánrendelések megtörténtét, az utánrendelés összege alapján őt megillető jutalék mértékére vonatkozó tényeket. Ha azonban kizárólag az alperes rendelkezik azzal az információval, hogy az alperes a felperes által közvetített vevőktől konkrétan hányszor, mikor, milyen összegben kapott utóbb rendeléseket, azokat konkrétan mikor teljesítette, így konkrétan mikor és milyen mértékű jutalékra vált jogosulttá a felperes, lehetetlen számára erre vonatkozóan a konkrét tényeknek az előadása.
Az állítási szükséghelyzet bevezetésének a lényege, hogy ilyen esetben a szükséghelyzetben lévő fél és a bíróság felmentést kap az eset – szükséghelyzettel érintett – konkrét körülményeinek a feltárása alól, és azok hiányában is tényként megállapíthatóvá válik a vonatkozó törvényi tényállási elem fennállása. A Javaslat azonban e jogkövetkezmény alkalmazására – alapos kétely esetén – nem kötelezi a bíróságot, hasonlóan a felek által egyezően előadott, beismert, felhívás ellenére kétségbe nem vont tényállítások valóként történő elfogadhatóságához. A bizonyítás nélkül megállapítani kívánt releváns tényt illetően indokolt bírói kétely ugyanis fennállhat a szükséghelyzet valószínűsítése mellett is.
Az állítási szükséghelyzet beállásának feltétele, hogy az állításhoz szükséges információval kizárólag a per kimenetelében ellenérdekelt személy(ek) rendelkezzen(ek). Nem állapítható meg akkor, ha az állításban érdekelt fél nem bír ugyan a szükséges információval, a vele szemben érdekelt fél pedig igen, de rajta kívül a perben nem érdekelt harmadik személy is.
Az állítási szükséghelyzet fennállásnak megállapíthatóságához nem elég az arra való puszta hivatkozás, de nem is várható el annak bizonyítása. A Javaslat részben valószínűsítésre, részben igazolásra kötelezi a felet a részéről kívánt eljárási joghatás beállásához.
A 185. §-hoz
A Javaslat a keresetváltoztatás és ellenkérelem-változtatás jogintézményének egyértelmű szabályozása, a korlátozás érvényesülési tartományának pontos kijelölése érdekében az Értelmező rendelkezések között meghatározza a keresetváltoztatás és az ellenkérelem- változtatás fogalmát, amely a Javaslat terminológiájában egyaránt vonatkozik a viszontkereset és a beszámítás megváltoztatására, illetve az ezekkel szembeni ellenkérelemre.
A hatályos Pp. a keresetváltoztatásra definíciót nem tartalmaz és mind a jogtudományban, mind a jogalkalmazásban vitás, hogy mi minősül keresetváltoztatásnak. Erre tekintettel sem tartja fenn a Javaslat a hatályos Pp. jelenlegi negatív meghatározási módját: „nem keresetváltoztatás az, ha…”.
A változatás fogalmát a Javaslat – a hangsúlyt elsősorban nem a dogmatikai, hanem a gyakorlati megközelítésre fektetve – a kereset érdemi elbírálásához szükséges három alapvető elemre, vagyis a kereset kötelező kellékeire terjeszti ki. Ennek megfelelően a kereseti kérelem, a jogállítás, és ezek ténybeli alapja, azaz a tényállítás megváltoztatása minősül keresetváltoztatásnak.
A Javaslat az ellenkérelmet a kereset ellenpárjának tekinti, így az érdemi védekezés megváltoztatásának fogalmát a keresettel lényegében azonos tartalmi elemekre határozza meg. Ennek megfelelően a védekezés alapjául szolgáló tényállítás, a védekezésben anyagi jogi kifogás formájában felhozott jogállítás és az elismerés megváltoztatása minősül ellenkérelem-változtatásnak.
A perfelvétel során a keresetváltoztatásnak lényegében egyetlen érdemi korlátja van. Azt a Javaslat a hatályos szabályozáshoz hasonlóan ahhoz a feltételhez köti, hogy a megváltoztatott kereset ugyanabból vagy legalább ténybelileg és jogilag összefüggő jogviszonyból eredjen, mint az eredeti kereset. Ennek hiányában a bíróság a keresetváltoztatást tartalmazó nyilatkozatot elutasítja.
A Javaslat előírja, hogy a keresetváltoztatást tartalmazó nyilatkozatot – akár szóban, akár írásban – olyan tartalommal kell megtenni, amely megfelel a keresettel szemben támasztott tartalmi követelményeknek, azaz a változtatással előálló kereset tárgyalásra alkalmas. Ugyanezen követelmény az ellenkérelem változtatására is vonatkozik.
A Javaslat kezeli a gyakorlatban sok nehézséget okozó és az eljárást hátráltató azon problémát, amikor a tárgyalásra alkalmasként befogadott kereset utóbb valamely beadványban vagy szóban hiányosan vagy hibásan kerül változtatásra. A Javaslat a változtatási nyilatkozatra megteremtett új és speciális visszautasítási szabállyal kizárja az olyan keresetváltoztatást, ha az annak folytán előálló kereset vonatkozásában a keresetlevél visszautasításának lenne helye. A keresetváltoztatással kapcsolatos nyilatkozat esetében a hiánypótlási felhívás kiadásának szükségességét illetően a Javaslat külön szabályozást nem ad, hanem keresetlevél visszautasítására vonatkozó szabályokat rendeli megfelelően alkalmazni. Az ellenkérelem-változtatás esetleges hibáira, hiányosságaira a Javaslatnak az Általános rendelkezések Hiánypótlás címe alatt található szabályai alkalmazandók.
A keresetváltoztatást elutasító vagy visszautasító végzés ellen a Javaslat a gondos pervitelre való ösztönzés és az eljárás szükségtelen elhúzódásának megakadályozás érdekében nem enged külön fellebbezést, mivel a perfelvétel lezárásáig a félnek lehetősége van a keresetváltoztatást újra szabályszerűen előterjeszteni. A Javaslat azonban a végzésre a nem fellebbezhetősége ellenére indokolási kötelezettséget ír elő annak érdekében, hogy a fél – ha lehetséges – nyilatkozata hibáit korrigálhassa, illetve az ítélet elleni fellebbezésében támadhassa,
A 186. §-hoz
E rendelkezés egyértelműsíti, hogy a fejezet a perfelvétel körébe tartozó szabályokat tartalmazza, de emellett a perfelvétel körén kívül eső egyéb perbeli cselekmények is történhetnek, amelyre a törvény egyéb rendelkezéseit is alkalmazni kell.
A 187. §-hoz
A Javaslat alapvetően nem tesz különbséget a törvényszéki és járásbírósági perekben zajló perfelvételt illetően (egységes perrend) abból kiindulva, hogy – mennyiségét tekintve ugyan eltérő arányban – mindként bírósági szinten vannak ténybelileg és jogilag egyszerű és bonyolult ügyek, illetve jogi képviselővel eljáró felek, valamint az ügy egyszerűsége vagy bonyolultsága nem feltétlen áll arányban a pertárgyértékkel.
Az ügyek különbözőségének megfelelő kezelése érdekében a Javaslat a perfelvétel egyes lépéseire, módjára épít be rugalmas szabályokat és az írásbeli ellenkérelem (esetleges viszontkereset, beszámítás) beérkezésétől három lehetséges útvonalat ad a perfelvétel lezárásának eléréséhez: a bíróság elrendelhet további írásbeli perfelvételt, vagy kitűzheti a perfelvételi tárgyalást, vagy pedig a perfelvételt lezárhatja további írásbeli előkészítés nélkül a perfelvételi tárgyalás mellőzésével. A bíróság így az ügy konkrét sajátosságaihoz igazodóan határozhat az előkészítés megfelelő módjáról (szóbeli vagy írásbeli) és menetéről.
A 188. és 189. §-hoz
A Javaslat lényeges újítása, hogy az írásbeli ellenkérelem (esetleges viszontkereset, beszámítás) előterjesztését követően a két alapirat (kereset, ellenkérelem) alapján a bíróság az ügy körülményeinek, sajátosságainak megfelelően újabb iratváltást rendelhet el. Itt két felperesi és két alperesi iratra (keresetlevél – ellenkérelem – válaszirat – viszontválasz) korlátozza a perfelvételi tárgyalás előtti írásbeli előkészítést.
A Javaslat által megteremtett további írásbeli előkészítés (válaszirat, viszontválasz) egy bonyolultabb, a kereset és a védekezés tartalma alapján ténybelileg vagy jogilag szerteágazóbb jellegű ügy esetén lehetőséget biztosít arra, hogy a felek – a bíróság közrehatása mellett – megfelelően előkészítsék a perfelvételi tárgyalást. Ebben az esetben a bíróság az írásbeli ellenkérelem (esetleges viszontkereset, beszámítás) beérkezését követően a perfelvételi tárgyalás kitűzését még mellőzi és a felperest felhívja, hogy a kézbesített írásbeli ellenkérelemre válasziratot terjesszen elő. A válaszirat beérkezését vagy a megadott határidő lejártát követően a bíróság köteles kitűzni a perfelvételi tárgyalást. A további perfelvételi iratra, azaz az alperesnek a viszontválasz benyújtására történő felhívása az idézéssel és a válaszirat kézbesítésével együtt történik.
Abban az esetben, ha a bíróság további írásbeli perfelvételt nem rendel el és perfelvételi tárgyalás mellőzése sem indokolt, a bíróság az írásbeli ellenkérelem beérkezését követően kitűzi a perfelvételi tárgyalás és az idézéssel együtt kézbesíti az ellenkérelmet a felperesnek.
A Javaslat nem állapít meg törvényi határidőt a további perfelvételi iratok benyújtásával kapcsolatban, mivel ahol lehet, kerüli a rugalmatlan törvényi határidők meghatározását. A bíróság a periratok, a per tárgya, a felek körülményei alapján – e törvény keretei közt – megfelelő határidőt határozhat meg a fél számára.
Javaslat előírja, hogy a tárgyalási határnapot úgy kell kitűzni, hogy az ügy körülményeire tekintettel megfelelő határidőt biztosíthasson a bíróság a feleknek és a kitűzött tárgyalási határnap előtt az iratok lehetőleg megérkezhessenek és kézbesíthetők legyenek.
A Javaslat a perfelvételi tárgyalás hatékony lebonyolításához feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a fél egyrészt a perfelvételi tárgyaláson megjelenjen, másrészt olyan személy legyen jelen, aki kompetens, megfelelően felkészült ténybeli és bizonyítási kérdésekben. Ellenkező esetben a perfelvételi tárgyalás nem tudja megfelelően betölteni a szerepét, kiüresedhet és további tárgyalások tartását indukálhatja. Erre tekintettel a Javaslat elvárja a féltől, hogy vagy egy megfelelően informált jogi képviselőt állítson ki vagy pedig személyesen, illetve egyéb az ügyben megfelelő ismeretekkel rendelkező kompetens meghatalmazott útján jelen legyen a tárgyaláson. Ennek érdekében a kötelező jogi képviselet ellenében is megengedi, hogy a jogi képviselő közreműködése mellett maga a fél vagy egyéb meghatalmazottja is hatályosan nyilatkozhat a perfelvételi tárgyaláson. A megfelelően felkészült fél vagy képviselő jelenlétét pedig azzal kívánja a Javaslat biztosítani, hogy nem engedi a tárgyalás elhalasztását olyan okból, ami az elvárható gondossággal felkészült fél vagy képviselő esetében nem lenne szükséges. Az idézésben külön figyelmeztetni kell a felet erre is.
A 190. §-hoz
A felek megjelenési fegyelme, vagy annak hiánya jelentős mértékben tudja gyorsítani, vagy hátráltatni az eljárást. Bármelyik vagy mindkét fél távolmaradása az esetek nagy részében a hatályos Pp. alapján szükségszerűen az eljárás elhúzódásához és a tárgyalás halasztáshoz vezet. Erre is tekintettel a Javaslat a perfelvételi tárgyalásra valamennyi fél számára megjelenési kötelezettséget teremt azáltal, hogy szigorúan szankcionálja a tárgyalás elmulasztását, mivel a valamennyi fél által elmulasztott perfelvételi tárgyalást az eljárás hivatalból való megszüntetésével szankcionálja. Abban az esetben, ha a perfelvételi tárgyaláson a felek valamelyike megjelenik, akkor perbeli pozíciójától függetlenül megilleti a jog arról dönteni, hogy a maga részéről kívánja-e az eljárás folytatását. Ilyen kérelem hiányában azonban ebben az esetben is a megszüntetés a jogkövetkezmény.
A Javaslat újítása, hogy a felperes számára nem biztosítja a tárgyalás távollétében való megtartása kérelmezésének jogát, mivel az egyrészt nem egyeztethető össze a felek eljárás- támogatási kötelezettségével a perfelvételi szak legfontosabb eljárási cselekményén, a perfelvételi tárgyaláson, ami, akár az egyik fél távollétében sem tudná megfelelően betölteni a funkcióját.
Ha a jelenlévő fél kérelmére a tárgyalás megtartásra kerül, akkor a mulasztó féllel szemben a Javaslat szigorú szankciókat alkalmaz. A Javaslat előírja, hogy a tárgyalást lényegében úgy kell megtartani, mintha azon a mulasztó is jelen volna, mivel mulasztásával saját felelősségére önmagát zárta el attól, hogy a tárgyaláson a többi fél perbeli cselekményeit, nyilatkozatait megismerje, arra reagálhasson. A mulasztó fél ugyancsak saját felelősségére esik el a bíróság által a tárgyaláson teljesíthető perbeli cselekményektől (pl. tárgyaláson kézbesíthető iratok, a mulasztó fél felé irányuló anyagi pervezetési tevékenység). A fél mulasztása főszabály szerint nem tolerálható azzal, hogy a törvény a felet olyan helyzetbe hozza, mintha mulasztása meg sem történt volna. Az eljárási szabályoknak ösztönöznie kell a feleket a megfelelő eljárási gondosság tanúsítására és a saját ügyük viteléért a felelősség vállalásra.
A 191. §-hoz
A perfelvételi tárgyalás tartalmát illetően a Javaslat arra épít, hogy az írásbeli előkészítés alapján és a bíróság közrehatása eredményeként ideális esetben az első tárgyalásra a jogvita előkészítésre kerül minden perbeli szereplő számára. A perfelvételi tárgyalás így már nem azzal telik, hogy ott előadásra és a bíróság által jegyzőkönyvezésre kerüljenek mindkét oldal jog- és tényállításai, a tagadások, kérelmek, az okiratok, a bizonyítékok, vagyis nem a kereset és azzal szembeni védekezés előadása történik.
A perfelvételi tárgyalás célja, hogy mindezeknek minden perbeli szereplő általi ismeretében a pert megalapítsa, azaz a perbe vitt és előkészített jogvita ténybeli és jogi alapja véglegeződjön, valamint a tárgyalás érdemi (bizonyítási) részének iránya és tartalma ugyancsak véglegesen kialakításra és rögzítésre kerüljön.
A perfelvételi tárgyalás tehát már azzal kezdődik, hogy a bíróság összegzi az írásbeli perfelvétel eredménye alapján a jogvita szempontjából lényeges perfelvételi nyilatkozatokat. Ez az anyagi pervezetés egyik lényeges megnyilvánulási formája, mivel a felek ebből megismerhetik, hogy a bíróság miként és miben látja jogvitájukat. A félreértések, félreértelmezések lehetősége kizárható, a bíróság meggyőződhet arról, hogy helyesen értelmezi a felek nyilatkozatait, jogérvényesítési szándékát. Ezt szolgálja a felek észrevételezési lehetősége is.
Ha a bíróság a válaszirat, illetve a viszontválasz benyújtását korábban mellőzte, vagy az idő hiányában a tárgyaláson került kézbesítésre, illetve a korábban kézbesített iratra vonatkozó észrevételezési határidő még nem telt le, a felek a tárgyaláson teszik meg az ezekre vonatkozó előírásoknak megfelelő tartalmú perfelvételi nyilatkozataikat. Az írásbeli perfelvétel eredményéhez képest a tárgyaláson további perfelvételi nyilatkozatok is tehetők.
Minden peres félnek az előkészített tárgyaláson való egyidejű jelenléte hatékony módja a bíróság anyagi pervezetéssel kapcsolatos feladatai ellátásának, az perfelvételi iratokból kitűnő jogvita végleges kereteinek bírói közreműködéssel való tisztázásának, a szükséges bizonyítás megvitatásának. A bíróság szükség esetén a jogvita ténybeli és jogi, valamint bizonyítási kereteinek a meghatározása és ezekre vonatkozó végleges nyilatkozatok megtétele érdekében az anyagi pervezetés eszközei mellett lehetőséget biztosít az ügynek a felekkel való megvitatására.
A perfelvételi tárgyalás fentiek szerinti programjának hatékony megvalósulása érdekében a Javaslat feltétlenül szükségesnek tartja, hogy valamennyi peres fél megfelelően felkészült legyen és a tárgyaláson az ellenfél által vagy a bíróság által az anyagi pervezetés körében felhozottakra akár ténybeli, akár bizonyítási vagy jogi kérdésről van szó, lehetőleg azonnal tudjon nyilatkozni.
A Javaslat célja, hogy lehetőleg ne legyen szükség egy további perfelvételi tárgyalásra, vagy további írásbeli előkészítésre. A fél képviselője, különösen jogi képviselője alapvetően a fél szócsöve abban az értelemben, hogy a fél igényeit közvetíti, mégis maga a fél az igény anyagi jogi jogosultja (vagy kötelezettje), a fél részéről ismert tényanyag teljes körű birtokában is ő van, a bizonyítási lehetőségeit is ő ismeri. A bíróság anyagi pervezetésének címzettje is a fél, a kérdésekre, felhívásokra, tájékoztatásokra is sok esetben csak a fél tud reagálni. Mindezekre tekintettel a Javaslat a kötelező jogi képviselet ellenében is megengedi, hogy a jogi képviselő közreműködése mellett maga a fél vagy egyéb meghatalmazottja is hatályosan nyilatkozzon a perfelvételi tárgyaláson.
A 192. §-hoz
A Javaslat szerinti permenetrend alapján az ügyek jelentős részében egyetlen perfelvételi tárgyalás elegendő lehet a per választóvonalának meghúzására (percezúra) és akár azonnal a perfelvételi tárgyaláson vagy legkésőbb a következő tárgyaláson már áttérhet a bíróság az érdemi tárgyalási szakra és érdemi bizonyítást folyhat. Az ügyek egyedi sajátosságai, az eljárás menet közbeni alakulása folytán adódhatnak olyan helyzetek, amikor a perfelvételi tárgyaláson nem zárható le a perfelvételi szak, ezért a Javaslat nem ragaszkodik mereven a kitűzött ideális célhoz, a perfelvétel egyetlen tárgyaláson való lezárásához.
A Javaslat azonban az indokolatlan halasztások megakadályozása érdekében a perfelvétel folytatásnak elrendelését kivételessé teszi és feltételekhez köti. A perfelvételi tárgyalás elhalaszthatóságának esetei szűkre szabottak.
A tárgyalást elmulasztó fél érdekében kizárólag olyan okból lehet halasztani, ha a jelenlévő fél olyan lényeges változtatást tesz a keresetben vagy ellenkérelemben, hogy a másik féllel való közlésének elmaradása már garanciális aggályokat vetne fel. A tárgyaláson jelenlévő felek érdekében való halasztásra olyan okokat határoz meg a Javaslat, amikor a perfelvételi tárgyaláson a felek önhibáján kívüli körülmények folytán a perbe vitt valamennyi igény ténybeli, jogi és bizonyítási kereteinek tisztázása és véglegesítése részben vagy egészben nem lehetséges.
A Javaslat ezzel kizárja a tárgyalás halaszthatóságát olyan ok miatt, ami az elvárható gondossággal felkészült fél vagy képviselő esetében nem lenne szükséges. Szűk kivételtől eltekintve önmagában a tárgyalás anyagának a mulasztó féllel való közlése érdekében sem lehetséges a halasztás, valamint kizárt a tárgyalás elhalasztása amiatt is, mert a fél nem gondoskodott megfelelően informált képviselőről és maga sem jelent meg.
A 193. §-hoz
A folytatólagos perfelvételi tárgyalásra a Javaslat a perfelvételi tárgyalás szabályait rendeli alkalmazni.
A 194. §-hoz
A perfelvétel lezárására akkor kerül sor, ha a felek megtették végleges perfelvételi nyilatkozataikat, de legalábbis erre a lehetőségük megvolt. A perfelvétel lezárásához kapcsolódó joghatások folytán a bíróság a berekesztéshez hasonlóan figyelmezteti a feleket arra, hogy a perfelvételt le kívánja zárni. A perfelvételt lezárása a bíróság alakszerű végzésével történik, amely nem fellebbezhető és a perfelvételi szak lezárásának tényét tartalmazza. A perfelvételt lezáró végzés tekintetében a Javaslat kimondja, hogy pervezető jellege ellenére ahhoz a bíróság kötve van, azt nem változtathatja meg. Az eljárás későbbi menetében a perfelvételi szakra tartozó percselekmények csak a Javaslat által megengedett esetekben és feltételekkel tehetők.
A 195. §-hoz
A perfelvételi iratokból és a tárgyaláson történtekből ekkor válik teljes körűen kialakulttá a jogvita a feleknek és a bíróságnak, de még az érdemi bizonyítás nem kezdődött meg, így ez a legalkalmasabb időpont és helyzet arra, hogy a bíróság megkísérelje a felek közt egyezség létrehozását, vagy közvetítő igénybevétele felé próbálja őket terelni. Egyezség hiányában, de megállapodási szándék és hajlandóság esetében a szünetelés mellett a folyamatban lévő peres eljáráshoz kapcsolódóan a felek a bírósági közvetítés intézményét vagy a közvetítést is igénybe vehetik. Egyezség létrejötte esetén pedig annak bírósági jóváhagyását kérhetik a perben, így akár piaci, akár bírósági közvetítőhöz fordultak, a megállapodás kikényszeríthetősége is megteremtésre került.
A 196. §-hoz
Egyezség vagy közvetítőhöz fordulás érdekében történő szünetelés hiányában a Javaslat lehetővé teszi, hogy a tárgyalás akár az első perfelvételi tárgyalás napján átforduljon érdemi tárgyalásba és az is megtartható legyen. Amennyiben bizonyításra nincs szükség vagy a bizonyítási eszközök rendelkezésre állnak és a szükséges bizonyítás is lefolytatható, az ítélet meghozatalának is helye van.
A 197. és 198. §-hoz
A Javaslat az ügyek különbözősége, az eljárás menet közbeni alakulása folytán nem kívánja mereven, eltérést nem engedő módon megszabni a perfelvételi szak egyes lépéseit. Előfordulhatnak olyan ügyek, ahol egyáltalán nincs szükség a perfelvételi tárgyalásra, vagy további írásbeli perfelvételre, mivel a jogvita kifejezetten egyszerű (pl. a kereset teljesen alátámasztott, a védekezés pedig alkalmatlan) vagy egyértelműen megfelelően előkészítésre került írásban (pl. a felek a perindítás előtt a jogkérdésben fennálló álláspontjukat részletesen megvitatták, ezeket a keresetben és ellenkérelemben előadták), de ez az útvonal követhető akkor is, ha az alperes a keresetet elismerte. Erre az esetre viszont szabályozza a Javaslat a perfelvétel programjának tárgyaláson kívüli lebonyolítását, melyet előzetes figyelmeztetéshez köt és lehetővé teszi a felek számára tárgyalás tartásának kérését.
A perfelvételi tárgyalás mellőzével történő perfelvétel esetén a bíróság tárgyalás tartása nélkül és tárgyaláson kívül hozza meg a perfelvételt lezáró végzést, amely tartalmában és joghatásában nem különbözik a tárgyaláson hozott végzéstől. A bíróság köteles a végzés meghozatalával egyidejűleg kitűzni az érdemi tárgyalás határnapját.
A 199. és 200. §-hoz
A Javaslat újítása a perfelvételi tárgyalás írásbeli előkészítése azzal, hogy az írásbeli előkészítés mértékéről a bíróság az ügy konkrét sajátosságaihoz igazodóan határozhat. A Javaslat a perfelvétel koncentrált menete érdekében meghatározza az írásbeli előkészítés keretében kötelezően benyújtandó, illetve a bíróság felhívására benyújtható perfelvételi iratok tartalmát.
A hatályos Pp.-nek az ellenkérelemre vonatkozó 139. §-a az ellenkérelem előterjesztésére alakilag a szóbeliséget írja elő, határidejét az első tárgyalásban határozza meg, tartalmi követelményeit pedig csak nagyvonalakban szabályozza. A Javaslat lényeges újítása, hogy minden ügyben kötelezővé teszi az ellenkérelem előzetes írásbeli előterjesztését és konkrétan és részletesen meghatározza a tartalmi elemeit.
Az ellenkérelem tartalmát illetően a jogvita elbírálásához nemcsak az alapvető fontosságú, hogy mely felperesi tény- vagy jogállításokat vitat az alperes, hanem az is, hogy milyen okból vitatja azokat és melyek az ezzel szembeni alperesi tény- és jogállítások. Gyakori, hogy a jogvita tulajdonképpen nem a felperes állításait illetően áll fenn, hanem az alperes védekezéséről szól (pl. az alperes állítja a szerződés érvénytelenségét a szerződés nem vitatott teljesítésére irányuló követeléssel szemben), ahol az alperesnek van tény- és jogállítási kötelezettsége. A Javaslat e szempontokra is tekintettel, de különösen a perfelvétel hatékony és koncentrált menetének biztosítása érdekében az ellenkérelmet, mint a keresetlevél ellenpárját kezeli és a keresetlevélhez hasonló, annak tartalmához és tagolásához igazodó követelményeket ír elő az ellenkérelemre.
Az ellenkérelem bevezető részében az alperes köteles feltüntetni a felperes által nem ismert és fel nem tüntetett saját azonosító adatait.
Az ellenkérelem érdemi részében az alperes védekezése kétirányú is lehet. A Javaslat fenntartja, hogy ellenkérelemnek tekintendő az eljárás megszüntetésére irányuló alaki védekezés és a keresettel szembeni érdemi védekezés, ugyanakkor külön kezeli az ellenkövetelés érvényesítésének mindkét formáját (viszontkereset, beszámítás).
A Javaslat az ellenkérelem alaki védekezésre irányuló része tekintetében meghatározza az előterjesztendő ténybeli és jogi hivatkozások, illetve bizonyítékok körét.
Az érdemi védekezés vonatkozásában az ellenkérelem jellegéből fakadó eltérésekkel a keresetlevél tartalmi tagolásához igazodva határozza meg a Javaslat a tartalmi követelményeket azzal, hogy itt is kötelező keresethalmazat esetén valamennyi keresetre a nyilatkozatokat előterjeszteni. A félnek egyértelmű nyilatkozatot kell tenni a vele szemben támasztott igény vagy valamely részének vitatása, valamint az ellenfél által felhozott valamennyi tény vitatása tárgyában. Meg kell jelölnie, hogy ezeket milyen okból vitatja, és elő kell adnia az ellenfél tényállításait cáfoló, módosító vagy kiegészítő saját tényállításait. A Javaslat az ellenkérelem vonatkozásában is előírja a szükséges jogi indokolást, azaz a támasztott igény ténybeli vagy jogi szempontból való alaptalanságának levezetésére szolgáló jogi érvelést. A Javaslat az ellenfél által felajánlott bizonyítás értékelésére vonatkozó nyilatkozatokat is az ellenkérelem részévé teszi. A fél már itt felhozhatja a jogellenes bizonyíték felhasználásával vagy állítási, illetve bizonyítási szükséghelyzet fennállásával kapcsolatos hivatkozásait.
A Javaslat lényeges újítása, hogy az ellenkérelemmel kapcsolatban elvárás az érvényesíteni kívánt joggal szembeni anyagi jogi kifogás előterjesztése. Az érvényesített jog fennállását kizáró, érvényesíthetőségét megszüntető vagy gátló anyagi jogi kifogás (semmisségen vagy megtámadáson alapuló érvénytelenségi kifogás, szavatossági kifogás, elévülési kifogás, kivéve a beszámítási kifogás) olyan, a fél által perbe vitt anyagi jogi hivatkozás, amely jellege folytán a keresetlevélhez hasonló módon megköveteli annak anyagi jogi jogalapjának és ténybeli alapjának előadását ahhoz, hogy az érdemben elbírálható legyen. A Javaslat azért emeli ki külön az érdemi védekezésnek ezt a formáját, és határozza meg alapvető kellékeit, mivel a gyakorlati tapasztalatok szerint az anyagi jogi kifogás indokolatlan késedelmes, illetve hiányos előterjesztése egyrészt gyakran visszaélésszerű, másrészt ezek megvitatása és elbírálása többnyire nagyobb terjedelmű peranyaggal jár, és a per elhúzódására vezethet. Kiemelendő, hogy a Javaslat az anyagi jogi kifogások közül a beszámítási kifogást külön és önállóan kezeli.
A Javaslat az ellenkérelemmel szemben is megköveteli, hogy ahhoz a hivatkozott tények bizonyítékai megjelölésre, a bizonyítási indítványok a szükséges adatokkal együtt előterjesztésre kerüljenek.
Az ellenkérelem záró részére vonatkozó előírások közül kiemelendő, hogy törvényi kötelezettséget teremt az ellenfél által az állítási, illetve bizonyítási szükséghelyzettel kapcsolatos felhívásnak megfelelő információ, bizonyíték szolgáltatására, vagy ezek hiányában megtagadásának indokolására. Egyben az ellenkérelmet előterjesztő fél számára is lehetővé teszi hasonló tartalmú felhívás intézését a közvetlen kommunikáció érdekében.
Az ellenkérelem mellékleteinek előterjesztését illetően a keresetlevélre irányadó szabályozást alkalmaz a Javaslat.
A 201. §-hoz
A Javaslatban nevesített új típusú perfelvételi iratok (válaszirat, viszontválasz) egy-egy új eljárásjogi lépést jelentenek perfelvételi tárgyalás előtti további írásbeli előkészítés elrendelése esetén. Ezeknek új funkciója van, ezért kaptak ezt kifejező önálló elnevezést is és határozza meg a Javaslat az adott eljárásjogi szakaszban a bíróságtól és a féltől elvárt tartalmi elemeit. Ez egyben hozzájárul a perfelvételi szak lefolytatásának átláthatóságához és kiszámíthatóságához.
A Javaslat újítása a további írásbeli előkészítés következő lépésének szánt válaszirat és az azt követő viszontválasz, melyek a kifejezésből is kitűnően kettős célt szolgálnak. Egyrészt a Javaslat a két alapirat (keresetlevél – ellenkérelem) után sem engedi szabadjára az eljárás folyását és irányát, hanem a perkoncentráció elvének érvényesülése érdekében meghatározza a felektől és bíróságtól elvárt perbeli cselekmények további sorát és azok tartalmát. Másrészt ezzel segíti és egyértelművé teszi a felek és a bíróság számára, hogy milyen kötelezettség terheli őket a jogvita ténybeli, jogi és bizonyítási keretei tisztázása körében.
A két nevesített perfelvételi irattal, azok tartalmára vonatkozó szabályozással a Javaslat az eljárás e fázisában azt kívánja elérni, hogy az ne rekedjen meg a két alapiratból megismert álláspontok kölcsönös ismétlésénél, illetve az azokkal szembeni ellenvetések és további ellenvetések ne az eljárás során széthúzódva, rendszertelenül, összhang nélkül, egymás iratait kerülve jelenjenek meg. Ehelyett az eljárást arra irányítja, hogy abban lehetőleg egy helyre koncentrálódjon az ellenvetések előadása és megvitatása. A cél, hogy a felek a két alapirat alapján körvonalazódott ellentétekre reagáljanak, azaz az alperesi ellenkérelemben felhozott összes ellenvetésre adjon feleletet (választ) a felperes, majd pedig ezekre feleljen meg az alperes (viszontválasz).
A válasziratra való felhívással a bíróság az anyagi pervezetés eszközeivel irányítja a perfelvételi nyilatkozatok megfelelő és teljes körű előterjesztését. Az ellenkérelemre a felperes által benyújtandó válaszirat tartalmát tekintve a keresettel szembeni védekezésben felhozottakról való tételes nyilatkozatokat, valamint mindezekhez képest a kereset változatlan fenntartásáról vagy módosításáról, kiegészítéséről szóló nyilatkozatot, illetve az annak megalapozására vonatkozó esetleges további hivatkozások előterjesztését tartalmazza.
A Javaslat külön kiemeli, hogy ha a fél az ellenkérelemre tekintettel keresetet (viszontkeresetet, beszámítást) kíván változtatni, azt válasziratában köteles feltüntetni.
Mindezek mellett a fél külön felhívás nélkül is tehet egyéb perfelvételi nyilatkozatot, valamint ismét felhívást intézhet a másik félhez. A fél eljárás-támogatási kötelezettségéből következik, hogy maga a fél is köteles előmozdítani az eljárás hatékony és koncentrált előre menetelét, ezért felhozhatja mindazon perfelvételi nyilatkozatát, amelyre a bíróság külön nem hívta fel.
A viszontválasz a további (második iratváltásos) írásbeli előkészítés elrendelése esetén a kereset vonatkozásában kérhető az alperestől. A keresettel kapcsolatban az alperes által benyújtandó viszontválasz tartalmát tekintve az alperesi védekezéssel szemben a felperes válasziratában felhozott ellenvetésekre való tételes nyilatkozatait, valamint az alperesi védekezés változatlan fenntartásáról vagy esetleges módosításáról, kiegészítéséről szóló nyilatkozatot, illetve annak megalapozására vonatkozó esetleges további hivatkozások előterjesztését tartalmazza. A Javaslat utaló szabálya folytán a viszontválaszra is vonatkozik az ellenkérelem változtatás feltüntetésére vonatkozó kötelezettség és a külön felhívás nélkül előterjeszthető egyéb perfelvételi nyilatkozatokra, másik félhez intézett közvetlen felhívásra vonatkozó rendelkezések.
A 202. §-hoz
A Javaslat a bírósággal szemben is fokozott elvárást támaszt a jogvita tárgyának tisztázásában való aktív közreműködés útján. Ennek egyik eszközeként szabályozza a bíróság anyagi pervezetési feladatait és jogosultságait. Erre is tekintettel a per menetének a bíróság által való irányítása, a hatékony perszervezés érdekében a perfelvételi nyilatkozatok, azaz a kereset és ellenkérelem érdemi része vonatkozásában lehetővé teszi a perfelvételi szak során (pl. a perfelvételi tárgyalás elhalasztása esetén) a szükségesnek tartott körben további írásbeli előkészítő irat benyújtására való felhívást, a felek számára pedig kötelezővé teszi ennek teljesítését.
A 203. §-hoz
A Javaslat a perfelvételi szak során tárgyaláson vagy tárgyaláson kívül a felek számára perfelvételi irat, azaz a kereset és ellenkérelem érdemére vonatkozó beadvány csatolását alapvetően csak a bíróság felhívására teszi lehetővé. Ez meggátolja, hogy a felek tetszőleges időpontban és mennyiségben, tárgyaláson, közvetlenül tárgyalás előtt benyújtott irataikkal a perfelvételt menetét felborítsák, széttöredezzék, az aktuális lépést meghiúsítsák, a bíróság perszervezését és irányítását, az eljárás kiszámíthatóságát mind az ellenfél, mind a bíróság irányában akadályozzák. Egyben rászorításra kerülnek ezzel a felek arra is, hogy megfelelő időben és tartalommal, kellő gondossággal nyújtsák be perfelvételi nyilatkozataikat tartalmazó irataikat, a per hatékony és koncentrált előrehaladása érdekében valamennyi lehetséges perbeli nyilatkozatot az adott lépésnél tegyenek meg. Ez azzal is jár, hogy jelentősen csökkenhet – különösen a korábbi nyilatkozatokat csupán ismételgető, új elemet nem vagy alig tartalmazó, illetve visszaélésszerű „iratbombázások” folytán előálló – periratok mennyisége, ami mind az ellenfél, mind a bíróság számára idő- és költséghatékonyságot növelő körülmény.
Ugyancsak az átláthatóbb és a bíróság irányításával zajló permenetet szolgálja a Javaslat azon előírása, hogy az eljárás egy adott lépésénél a különböző tárgyú, fajtájú perfelvételi iratokat egyidejűleg, de külön-külön beadványban rendeli előterjeszteni. Az alperes tehát például külön beadványban terjeszti elő, de egyidejűleg az írásbeli ellenkérelmét, a viszontkereset- levelét és beszámítást tartalmazó iratát. A perben ugyanis alapvetően többnyire ugyan párhuzamosan, de általában külön szálon fut a beszámítás, viszontkereset tárgyalása.
A 204. és 205. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp. hiányosságait pótolva az alperes viszontkeresetét önálló eljárásjogi jogintézményként kezeli, melynek érdekében bevezeti a viszontkereset-levél fogalmát. A Javaslat a viszontkereset előterjesztésére és tárgyalására a keresetlevéllel és a kereset tárgyalásával lényegében azonos szabályozást tartalmaz, mivel úgy tekinti, hogy a viszontkeresetet tartalmazó viszontkereset-levéllel az alperes „viszont-pert” indít. Ennek megfelelően a Javaslat lényeges változtatása, hogy viszontkeresetet az alperes nem szóban az első tárgyaláson adja elő, hanem a keresettel egyezően csak írásban (viszontkereset-levélben) lehet előterjeszteni és időbeli korlátként az ellenkérelemre nyitva álló határidő került meghatározásra. A viszontkereset előterjesztésre szolgáló perfelvételi irat tartalmi követelményeire a keresetlevélre vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni a Javaslat.
A viszontkeresetnek a per elején az ellenkérelemmel való egyidejű előterjesztésére vonatkozó előírás azért indokolt, mivel a viszontkereset későbbi időpontban (pl. szóban, perfelvételi tárgyaláson) való előterjesztésének megengedése a Javaslat szerinti feszes menetrendbe foglalt perfelvételi szakot felborítaná, szükségtelenül elnyújthatja, ezáltal a perkoncentráció elvének érvényesülését gátolná. A viszontkereset tárgyának a keresettel azonos vagy attól függő jogviszonyra való korlátozása a felperes által saját jogai védelmében indított pernek ésszerű időn belül történő befejezését szolgálja.
A Javaslat kizárja – a vagyonjogi perek kivételével – a járásbírósági hatáskörbe vagy más bíróság kizárólagos illetékességébe tartozó viszontkereset előterjesztését a bíróságok közötti ügy- és munkateher elosztás felborulásának megakadályozás érdekében.
A beszámításhoz sajátos eljárásjogi jellege folytán perindítási joghatások nem fűződnek, ezért a gyakorlat nem tekinti akadálynak olyan tárgyban viszontkereset előterjesztését, amelyet az alperes más perben a felperes követelésével szemben beszámításként már előterjesztett. A Javaslat a perelhúzási célzatú igényérvényesítés megakadályozása érdekében, valamint az ugyanazon tárgyban több bíróság előtt folyó párhuzamos eljárások elkerülése érdekében ezt kizárja.
A 206. §-hoz
A Javaslat önállóan szabályozza a viszontkereset-levél visszautasítását, amelynek három esetkörbe tartozó okát határozza meg. Visszautasítási oknak nevesíti a hatályos Pp.-ből hiányzó azon esetet, ha az nem felel meg az előterjeszthetőségre vonatkozó feltételeknek (pl. keresettel össze nem függő jogviszonyból ered) vagy azt törvény kizárja. Emellett a keresetlevéllel azonos módon kezeli, amikor a keresetlevél általános visszautasítási okai valamelyikének – köztük a kötelező tartalmi elemek hiánya – folytán nem fogadható be a viszontkereset. A Javaslat a végzéssel szemben külön fellebbezést biztosít, a keresetlevéltől eltérően azonban a keresetlevél beadási joghatások fenntartására biztosított határidőt rövidebben állapítja meg a per elhúzódásának minél kisebb teret engedve.
A 207. és 208. §-hoz
A Javaslat újítása, hogy a viszontkeresettel szemben is kötelezővé teszi ellenkérelem előterjesztését és a keresethez hasonlóan a viszontkeresettel szembeni ellenkérelem elmulasztása esetén is lehetővé teszi hivatalból bírósági meghagyás kibocsátását.
A 209. §-hoz
A beszámítás a polgári anyagi jogban szabályozott jogintézmény, ami a kötelezettség megszüntetésével, a teljesítéssel azonos joghatással bír. Ezen anyagi jogi joghatás kiváltásához egyrészt a kötelezett részéről a jogosulthoz címzett egyoldalú anyagi jogi jognyilatkozat megtételére és hatályosulására van szükség, másrészt tartalmilag egy a kötelezettnek (alperes) a jogosulttal (felperes) szemben az anyagi jog szabályai szerint fennálló (ellen)követelése szükséges. Az előbbi feltétel, azaz a beszámításra irányuló egyoldalú jognyilatkozat vonatkozásában a régi Ptk. (296. §) külön nevesítette a jogosulthoz címzett (peren kívüli, anyagi jogi) jognyilatkozat mellett a bírósági eljárásban tett nyilatkozattal (perbeli) való beszámítást. A Ptk. (6:49 §) ez utóbbit már nem nevesíti, mivel az anyagi jogi joghatás szempontjából alapvetően csupán technikai kérdés, hogy a kötelezett jognyilatkozata peren kívül vagy perben a bíróság útján jut el a felpereshez. A beszámítás elbírálása és elbírálhatósága azonban lényegét tekintve semmiben nem különbözik a keresettel vagy viszontkeresettel érvényesített anyagi jogi igénytől, hiszen ahhoz ugyanúgy kell ténybeli és jogi alap, határozott kérelem, bizonyítékok. A beszámításra irányuló alperesi jognyilatkozat anyagi jogi joghatása a kereseti követelés megszüntetése, vagyis a teljesítés követelhetőségének kizárása. Erre tekintettel minősül anyagi jogi szempontból anyagi jogi kifogásnak, azaz a kereseti követelés megalapozatlanságát eredményező hivatkozásnak.
Lényeges különbség azonban az érdemi védekezésként felhozható egyéb anyagi jogi kifogásokhoz (pl. érvénytelenségi kifogás, szavatossági kifogás, elévülési kifogás) képest, hogy ezek érvényesítésekor az alperes a vele szemben támasztott igény teljesítésének követelhetőségét magának a követelésnek a fennállását, érvényesíthetőségét megalapozatlanná tevő anyagi jogi rendelkezésre hivatkozik, anélkül hogy annak alapján saját maga számára igényt érvényesítene. A beszámítás esetében azonban az alperes egy, a vele szemben érvényesített kereseti követeléshez képest önálló, saját (esetleg mástól engedményezéssel szerzett) anyagi jogi igényt érvényesít a perben, amely anyagi jogi igényének perbevitelét bejelentő nyilatkozata eljárásjogilag a kereseti vagy viszontkereseti igény perbevitelét bejelentő nyilatkozathoz hasonlatos.
A hatályos Pp. azonban az alperes által perbe vitt és elbírálandó anyagi jogi igény (ellenkövetelés) tekintetében következetlen és nem helyezi el az eljárásjogi jogintézmények között, noha a beszámítás egy „kétarcú jogintézmény”: egyrészt anyagi jogi, másrészt eljárásjogi. A beszámítással érvényesített ellenkövetelés eljárásjogi kezelésével kapcsolatos tartalmi, alaki szabályokat a hatályos Pp. alig tartalmaz, pedig gyakran perelhúzási célzatú.
A Javaslat mindezek miatt a beszámítást tudatosan egyrészt külön, nem csupán ellenkérelemként és annak részét képező anyagi jogi kifogásként kezeli, másrészt a keresethez, viszontkeresethez hasonlóan önálló eljárásjogi jogintézményként szabályozza, ideértve az alaki, tartalmi követelményeket, korlátokat és szankciókat is. Nem változat azonban a Javaslat azon, hogy a beszámítás a kereset eljárásjogi sorsát osztja.
A Javaslat – a keresethez és viszontkeresethez hasonlóan – a beszámítást főszabályként írásban (beszámítást tartalmazó irat) és az ellenkérelemmel egyidejűleg rendeli előterjeszteni. A beszámítás előterjesztésének határidejét a hatályos Pp. a kötelező jogi képviselettel zajló perek egy részében, illetve a kisértékű perekben korlátozza és azt – főszabály szerint – az első tárgyalást követő 30 napon belül, illetve az első tárgyaláson teszi lehetővé. E szabályozás összefügg a Pp. azon alap-koncepciójával, hogy a kereset és az ellenkérelem az első tárgyaláson kerül előterjesztésre, ugyanakkor indokolatlan megkülönböztetést tesz a különböző ügyek között.
A Javaslat a beszámítást a perben az alapul szolgáló jogviszony szempontjából nem korlátozza, így az alperes alapvetően a keresettől teljesen független más jogviszonyból eredő követelését is érvényesítheti a perben. A Javaslat a beszámítás előterjeszthetőségének feltételeit csak eljárásjogi szempontból korlátozza. A más bíróság kizárólagos joghatósága alá, vagy – a vagyonjogi pereket kivéve – más bíróság hatáskörbe vagy kizárólagos illetékességébe tartozó igények érvényesítését nem teszi lehetővé a bíróságok közötti ügy- és munkateher elosztás felborulásának megakadályozás érdekében. A beszámításhoz sajátos eljárásjogi jellege folytán perindítási joghatások nem fűződnek, ezért a gyakorlat nem tekinti akadálynak olyan tárgyban beszámítás előterjesztését, amelyet az alperes más perben a felperessel szemben már keresettel vagy viszontkeresettel érvényesít. A hatályos szabályozás alapján jogerőhatás csak az ítéletben beszámított követeléshez fűződik, így annak sincs akadálya, hogy más perben már érdemben elbírált és alaptalannak talált vagy előterjesztett ellenkövetelést az alperes ismét előhozzon. A Javaslat a perelhúzási célzatú igényérvényesítés megakadályozása érdekében, valamint az ugyanazon tárgyban több bíróság előtt folyó párhuzamos eljárások elkerülése érdekében ezt kizárja.
A gyakorlatban vitás, hogy az alperes által előterjesztett beszámítással szemben a felperes élhet-e beszámítással (ellen-beszámítás) vagy csak keresetfelemeléssel. Az egymással szembeni beszámítások végtelen sora egyértelműen a perhatékonyság ellen hat, ezért a Javaslat a felperes számára csak olyan követelés ellen-beszámítását engedi, amelyet már az alperesi beszámítás előterjesztését megelőzően vele közölt.
A Javaslat az előterjesztés alaki követelménye és határideje alól csak szűk körben – a jelenlegi szabályozás alapján a másodfokú eljárásban is előterjeszthető esetekben, az ellen- beszámítás esetében – enged kivételt, valamint követelés előterjesztését is határidőhöz köti. Az utóbb előterjeszthető beszámítás körét a Javaslat kiegészíti azzal az esettel, ha az alperesnek más perben a felperessel szemben jogerősen megítélt követelése keletkezik, mivel ez az eljárás későbbi szakaszában való előterjesztés esetén sem jelenthet különösebb perelhúzódást.
A 210. §-hoz
A Javaslat a keresetlevél tartalmára és mellékleteire vonatkozó szabályokra utalással meghatározza a beszámítás előterjesztésének tartalmi követelményeit is. A beszámítás anyagi jogi vetületéhez igazodóan azonban a beszámítással érvényesített ellenkövetelés „petitum” részét illetően nem a bíróság ítéleti rendelkezésére irányuló határozott kérelem, hanem a beszámított ellenkövetelés határozott összegének vagy mennyiségének megjelölése szükséges. További követelmény – mivel túlnyomó részt olyan pénzkövetelések állnak egymással szemben, melyekhez kölcsönösen járulék (kamat) követelés is kapcsolódik –, hogy a szemben álló tőke- és kamatkövetelések elszámolását is elő kell terjeszteni a beszámítás időpontjára vonatkoztatva és a Ptk. 6:46. § szerinti elszámolási sorrend alapulvételével levezetve.
A 211. §-hoz
A beszámítás külön eljárásjogi jogintézményként való szabályozására tekintettel, valamint a beszámítás előterjesztésének hibái, hiányosságai kezelése terén a gyakorlatban jelentkező problémák megszüntetése érdekében a Javaslat szabályozza a beszámítás visszautasítását is akként, hogy a viszontkeresetre vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazását írja elő.
A 212. §-hoz
A Javaslat újítása, hogy kötelezővé teszi a beszámítással szemben is ellenkérelem előterjesztését, melynek tartalmi követelményeit illetően a keresettel szembeni ellenkérelemre vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni.
A 213. §-hoz
A Javaslat a perfelvétel menetét arra az alapesetre vonatkoztatva szabályozza, amikor a per tárgyát csak a kereset és ellenkérelem képezi. A per menetét bonyolítja, ha a perben az alperes által – akár viszontkereset, akár beszámítás útján – ellenkövetelés kerül érvényesítésre a felperessel szemben, mivel a perelőkészítés folyamatában ezek a keresethez képest szükségképpen legalább egy fázissal hátrébb tartanak. A Javaslat erre figyelemmel meghatározza azokat a további szabályokat, amelyek az általános permenetrend mellett haladva a viszontkereset és a beszámítás kezeléséhez szükségesek.
A Javaslat a keresettel szembeni írásbeli ellenkérelemmel együtt előterjesztendő viszontkereset és beszámítás esetén azoknak az ellenkérelemmel való egyidejű kézbesítését írja elő, valamint kötelezővé teszi az azokkal szembeni ellenkérelem írásbeli előterjesztésére való felhívást. Attól függően, hogy a bíróság a perfelvétel menetének melyik útját választja, ezzel egyidejűleg kitűzi a perfelvételi tárgyalást is, vagy ha további írásbeli perfelvételt rendelt el, akkor a viszontkeresettel, illetve beszámítással szembeni ellenkérelem beérkezését követően tűzi ki a perfelvételi tárgyalást és felhívhatja ezen ellenkérelmek vonatkozásában válaszirat benyújtására az alperest. Viszontkereset vagy beszámítás előterjesztése esetén azonban a perfelvételnek tárgyalás mellőzésével történő lezárása kizárt.
A Javaslat nem engedi a perfelvétel megakadását akkor sem, ha az előterjesztett viszontkereset vagy beszámítás a perfelvétel megkezdésére még nem alkalmas (pl. hiánypótlás szükséges). Ebben az esetben a kereset vonatkozásában folyik a perfelvétel. A Javaslat az utóbb perfelvételre alkalmassá vált viszontkereset és beszámítás vonatkozásában rugalmas szabályozást alkalmazva a bíróságra bízza, hogy a kereset vonatkozásában folyó perfelvétel állásához képest azt hogyan csatornázza be az eljárás menetébe, vagyis azt hogyan közli és az azokra vonatkozó ellenkérelmet mikor és hogyan kell előterjeszteni. Ezáltal a bíróságnak lehetősége van a perfelvételi vagy folytatólagos perfelvételi tárgyalásig kézbesíteni és a tárgyaláson szóbeli ellenkérelem előadását kérni, vagy a tárgyaláson kézbesíteni és ott szóbeli vagy írásbeli ellenkérelem előterjesztését elrendelni.
A 214. §-hoz
Az érdemi tárgyalási szakra tartozó eljárási cselekmény a perfelvétel során tisztázott jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítás lefolytatása, illetve az érdemi döntés meghozatala.
Az eljárás e szakaszában perfelvételi nyilatkozatok előterjesztése akár írásban, akár tárgyaláson – főszabály szerint – nem megengedett, a perfelvétel lezárásával rögzült perfelvételi nyilatkozatok csak törvényben meghatározott esetben és feltételekkel változtathatók. A jogalkalmazás gyakorlati tapasztalatai alapján ugyanis a perek elhúzódásának egyik gyakori és jelentős oka a hatályos Pp. azon hiányossága, hogy a keresetváltoztatást nem vagy csak részben korlátozza, az alperes a védekezést az elsőfokú eljárás során lényegében korlátlanul megváltoztathatja, valamint a felek bizonyítékaikat és indítványaikat szinte bármikor előterjeszthetik.
A Javaslat a keresetváltoztatás korlátozását a perkoncentráció biztosítása iránti érdektől vezérelve egyrészt arra alapozza, hogy az alperes és a bíróság alappal várhatja el, hogy a felperes a keresetét megfelelően készítse elő, és egy bizonyos ponton túl a jogvita kereteit lezártnak tekinthesse, ne kelljen a felperes új tényelőadásait, jogállításait, érveit, kérelmeit követnie. Ugyanezen elvárás az ellenkövetelést (viszontkereset vagy beszámítás formájában) érvényesítő alperes vonatkozásában a felperes részéről éppoly jogos, bármilyen különbségtételnek dogmatikai indoka nincs, ezért a Javaslat kimondja a korlátozást a viszontkeresetre és beszámításra is. Emellett a korlátozást az is indokolja, hogy az eljárás ily módon való elhúz(ód)ása megakadályozható, a per ésszerű időn belül befejezhető legyen.
A Javaslat újítása az is, hogy e korlátozást – a fegyveregyenlőség követelményére is figyelemmel – nem egyoldalúan kezeli és nem csak az igényt érvényesítő féllel szemben támaszt korlátot, mert méltánytalan és tisztességtelen eredményekre vezet, ha az egyik félre beállt korlát ellenére az ellenérdekű fél számára még nyitva állna az ellenkérelem, a védekezés tartalmának, irányának megváltoztatási joga. Erre tekintettel a Javaslat bevezeti az ellenkérelem-változtatás fogalmát és azt is korlátozza.
A Javaslat korlátozza a perfelvételi nyilatkozatok közül a bizonyítási indítványok és bizonyítékok előterjesztését is, így a perfelvétel lezárásával alapvetően a bizonyítás keretei is rögzülnek.
A 215. és 216. §-hoz
A keresetváltoztatás és ellenkérelem-változtatás fogalmát a Javaslat az Értelmező rendelkezések közt tartalmazza. A perfelvételi illetve érdemi tárgyalási szakban történő változtatás fogalma és tartalma közt lényegében nincs különbség, csak a viszonyítási pont tér el. A perfelvételi szakban a keresetben, ellenkérelemben előadottakhoz képest eltérő vagy további perfelvételi nyilatkozat, míg az érdemi tárgyalási szakban a perfelvétel lezárásával rögzült végleges nyilatkozathoz képest eltérő vagy további nyilatkozat minősül változtatásnak.
A Javaslat a hatályos Pp. kaotikus rendelkezéseit elhagyva a változtatási tilalom időbeli és tartalmi szabályozásában és a tilalom alóli kivételes esetek meghatározásában egységesen kezeli a törvényszéken és járásbíróságon zajló pereket, és nem tesz különbséget az ügyek közt a pertárgyérték vagy jogi képviselet szerint. A perfelvételi szak – szükség szerinti bírói anyagi pervezetés mellett – teret ad a feleknek a kereset (viszontkereset, beszámítás) és ellenkérelem minden elemére kiterjedő előadásának és megvitatásának, valamint a megfelelően gondos és felkészült felek számára lehetőséget biztosít a kereset (viszontkereset, beszámítás) és az ellenkérelem elemeivel, illetve a bizonyítással kapcsolatos módosításokra. A perfelvételi szak az írásbeli és tárgyaláson való szóbeli előkészítés eszközeivel, az ügy és ügyfelek sajátosságaihoz igazítható feszes, de rugalmas szabályozással, az előkészítő szak lezárására történő előzetes bírói figyelmeztetéssel eljárásjogi garanciákat nyújt az igények érvényesítésére. Mindezzel a Javaslat eljárásjogilag megteremti a fél saját ügyéért való felelősségvállalásnak és viselésének a tisztességes és reális hátterét.
A Javaslat a perfelvétel lezárásával beálló változtatási tilalom alól olyan feltételek teljesülése esetén enged kivételt, amely a korlátozással elérni kívánt célokat a lehető legkisebb mértékben veszélyezteti és a célokhoz képest vagy ellenére is ésszerűnek, méltányolandónak tekinthető.
A Javaslat a keresetváltoztatás mindhárom fajtáját – azaz tényállítás, jogállítás, kérelem megváltoztatása – olyan esetekben engedi meg, amikor azt a fél önhibáján kívüli ok indokolja. A preklúzió feloldásának e megközelítése egyben biztosítja azt is, hogy ne szolgálhasson egy későbbi esetleges perújítás alapjául olyan ok, amelyet a fél a perfelvétel lezárása miatt már nem tudott felhozni az eljárásban. A tényállítás megváltoztatása, azaz a perfelvétel lezárásáig előadott tényekhez képest módosított vagy új tények előadása tehát akkor megengedett, ha azt olyan tény indokolja, amelyről a fél nem tudott és megfelelő gondossággal eljárva nem is tudhatott. Ennek megfelelően a fél a perfelvétel lezárását követően új tényt akkor vihet perbe, ha azt korábban nem tudta vagy korábban is tudta, de azt a tényt nem ismerte, amelynek folytán indokolt lett volna arra hivatkozni. A megengedett körbe tartoznak azok a tények is, amelyek az előkészítő szak lezárását követően következtek be, hiszen az anyagi jog által szabályozott életviszonyok az eljárás perfelvételi szakaszának lezárásával nem állnak meg, előfordulhat, hogy később keletkeznek a fél jogérvényesítési lehetőségeire kihatással lévő tények. A jogállítás és a kérelem megváltoztatását a Javaslat önmagában nem engedi, hanem a megengedett tényállítás változtatáshoz köti, azaz feltétele új tény állítása és annak megengedettsége, továbbá oksági kapcsolat az új tény és az új jogállítás vagy kereseti kérelem között. Végül a változtatás megengedése indokolt abban az esetben, ha azt a bíróságnak a perfelvétel lezárását követően gyakorolt anyagi pervezetési tevékenysége teszi szükségessé.
A Javaslat a keresetváltoztatás fenti feltételei mellett további szűrőt is beépít. Így a keresetváltoztatás általános feltétele, hogy a megváltoztatott kereset ugyanabból a jogviszonyból eredjen, és arra is fennálljon a bíróság hatásköre és illetékessége. A hatáskör tekintetében azonban a Javaslat a per tárgyának értékétől függő vagyonjogi perek esetében kivételt teremt, mivel ezeknél a bírósági szintek közt a differenciáló tényező elsősorban a munkateher elosztásának szempontja. A perhatékonyságot szem előtt tartva ezért célszerű a keresetfelemelést megengedni és a hatáskör megszűnést figyelmen kívül hagyva a pert ugyanannál a bíróságnál folytatni.
A Javaslat az ellenkérelem változtathatóságát – a jogintézmény jellegének megfelelő alkalmazással – azonos feltételek teljesüléséhez köti, mint a keresetváltoztatást.
A 217. §-hoz
A Javaslat újítása, hogy az eljárás gyorsítása érdekében határidőhöz köti a változtatás előterjesztését, így azt a fél a perfelvétel lezárása után a változtatásra okot adó tényről való tudomásszerzést követően – a hatályos Pp.-től eltérően – nem bármikor, hanem rövid határidőn belül terjesztheti elő. Ezen túlmenően alaki feltételeket támaszt a keresetváltoztatás, ellenkérelem-változtatás előterjesztésére, mert az érdemi tárgyalási szakban a hiányosan előterjesztett változtatások hátráltatják az eljárást és a megengedhetőség kérdésében való döntést. Erre tekintettel a Javaslat meghatározza a változtatás iránti kérelem kötelező tartalmi elemeit, amelyek alapvetően a megengedhetőség kérdésben való döntéshez szükséges adatokat, valamint a kereset illetve az ellenkérelem érdemi részének kötelező tartalmi elemeit foglalják magukban. A Javaslat összhangban a kereset és az ellenkérelem írásbeli előterjesztésének követelményével – főszabály szerint – a változtatási kérelemre írásbeli előterjesztését ír elő. Ez azért célszerű, mert meggátolja, hogy az érdemi tárgyalási szakban a bizonyításra tervezett tárgyalási idő a változtatás szóbeli előadásával teljen vagy rövidüljön, továbbá az ellenérdekű fél számára egyébként is többnyire felkészülési idő biztosítása szükséges.
A 218. §-hoz
A Javaslat külön választja a változtatási kérelem alaki feltételeinek és a változtatás megengedhetőségének a vizsgálatát és szabályozza az alaki vizsgálat körében a változtatási kérelem hiányosságainak kezelését és jogkövetkezményeit. A változtatás iránti kérelem visszautasításra kerül, ha nem tartalmazza a kérelem előterjesztésére vonatkozó kötelező tartalmi elemeket vagy a kérelem elkésett, továbbá, ha a változtatással előálló kereset (viszontkereset, beszámítás) hivatalból való visszautasításának lenne helye az általános visszautasítási okok alapján. A végzést a bíróság nem fellebbezhetősége ellenére indokolni köteles, mivel a fél – a korábbi kérelem jogi hatályainak fenntartásával – rövid határidőn belül azt szabályszerűen újra előterjesztheti. Erre is tekintettel a Javaslat az eljárás gyorsítása, valamint a felek gondos és jóhiszemű pervitelének ösztönzése érdekében a hiánypótlási felhívást kizárja, az ismételten hiányos kérelmet előterjesztő felet pedig pénzbírsággal sújthatóvá teszi.
A 219. §-hoz
A Javaslat további újítása, hogy a kereset és ellenkérelem-változtatás megengedhetőségének kérdésében alakszerű határozatot ír elő a megengedés esetében is, valamint a jóhiszeműség elvével ellentétes változtatási kérelmeket pénzbírsággal sújthatóvá teszi.
A 220. §-hoz
A perfelvétel lezárásának egyik lényeges joghatása, hogy a felek által ott előterjesztett bizonyítékok és bizonyítási indítványok is rögzülnek, azaz nem változtathatók és nem terjeszthetők elő újabbak. A Javaslat azonban elismeri, hogy a kereset- és ellenkérelem- változtatáshoz hasonló esetekben és feltételek mellett a bizonyítás vonatkozásában is indokolt kivételeket engedni.
A 221. §-hoz
A Javaslat fogalom-rendszerében a kereset, ellenkérelem és bizonyítási indítvány korábbitól való bármilyen eltérése változtatásnak minősül, ami az érdemi tárgyalási szakban csak meghatározott feltételek esetén érvényesíthető. A kereset- és ellenkérelem-változtatás, illetve utólagos bizonyítás feltételekhez kötött korlátozására azonban nincs szükség, ha az a peranyag, illetve bizonyítási anyag csökkenésével, egyszerűsödésével jár. Erre tekintettel a Javaslat a fél ilyen jellegű nyilatkozatait erre irányuló változtatási kérelem és feltételek nélkül lehetővé teszi.
A perfelvételi nyilatkozatok közül azonban a Javaslat a kereset leszállítását a hatályos Pp.-hez képest részben eltérően kezeli. A Javaslat újítása, hogy nem minősíti kereset leszállításnak a kereset bármilyen vagy bármely részének elhagyását, csökkentését, hanem az érdemi tárgyalási szakban már csak valamely teljesen elhatárolható kereseti követelés összegszerűségének csökkentését tekinti leszállításnak, és egyben feltétel nélkül megengedett keresetváltoztatásnak. A Javaslat újraértelmezni az elállás és leszállítás fogalmát akként, hogy nem leszállításnak, hanem részleges elállásnak kezeli – ezáltal részleges eljárás megszüntetésnek van helye –, ha a fél a valódi vagy látszólagos keresethalmazatban álló, egymástól teljesen elhatárolható valamelyik keresetét nem tartja fenn. A leszállítás ugyanis a hatályos Pp. és a Javaslat szerint az ellenfél hozzájárulása nélkül gyakorolható, így a felperesnek lehetősége van több, egymástól elhatárolható kereseti kérelmei valamelyikétől, eshetőleges kérelmektől, jogállításoktól akár az azokra lefolytatott bizonyítás után lényegében elállni, míg az alperesnek nincs lehetősége a hozzájárulás megtagadásával az igény jogerős elbírálását elérni.
A 222. §-hoz
A Javaslat az új osztott perszerkezet folytán a keresetváltoztatás, ellenkérelem-változtatás megengedése esetére a szükséges nyilatkozatok beszerzése, megvitatása érdekében szabályozza a perfelvétel kiegészítését. A perfelvétel kiegészítésnek van helye keresetkiterjesztés, valamint beszámítás előterjesztése esetén is.
A perfelvétel kiegészítése azonban hangsúlyozottan csak a változtatással érintett részre terjed ki, vagyis nem nyílik meg a teljes korábbi perfelvételi szak. A Javaslat nem tartalmaz konkrét törvényi szabályozást sem a határidőkről, sem az perfelvétel kiegészítésének szóbeli vagy írásbeli módjáról, illetve egyes lépéseiről. Az ügy sajátosságai, a változtatás jellege, mértéke és jelentősége alapján a bíróságra bízza a perfelvétel kiegészítésére adott esetben legmegfelelőbb eljárás meghatározását. A kiegészítő perfelvételre azonban ugyanazok a követelmények és szankciók irányadók és mihelyt lehet, ismét lezárásra kerül.
Az osztott perszerkezet folytán az a sajátos helyzet áll elő, hogy a törvény által időben és tartalmában is kifejezetten elkülönített perfelvételi szak és érdemi tárgyalási szak egyidejűleg és párhuzamosan egymás mellé kerül. Erre tekintettel a Javaslat tisztázza, hogy ilyen esetben az érdemi tárgyalási szak egybe eshet a perfelvétel kiegészítésével és az eset körülményeitől függően a bíróságra bízza, hogy adott esetben folytatható-e illetve miként az érdemi bizonyítás.
A 223. §-hoz
A perfelvétel eredményeként az érdemi tárgyalási szakban a célirányos, sok esetben előre tervezhető bizonyítási cselekmények lefolytatása szükséges, ezért a Javaslat kimondja, hogy az érdemi tárgyalást több, akár egymást követő határnapokra is kitűzheti a bíróság.
A felek jelenléte az eljárás érdemi tárgyalási szakában már nem elengedhetetlen, így a Javaslat – változtatva a hatályos Pp.-nek egyoldalúan a felperesre kedvező szabályozásán – lehetővé teszi, hogy bármelyik fél, így az alperes is kérelmezhesse az érdemi tárgyalás távollétében való megtartását.
Az érdemi tárgyalás elmulasztásának következménye a szünetelés, ha egyik fél sem kérte az érdemi tárgyalást a távollétében megtartani, és egyik fél sem jelent meg, vagy a megjelent fél a tárgyalás megtartását nem kívánja.
Ha azonban a perfelvételi tárgyalás fordul át nyomban érdemi tárgyalásba, az érdemi tárgyalás megtartásának nem feltétele a tárgyalás megtartásának kérelmezése, ezért a Javaslat ilyen esetre kizárja az eljárás szünetelését.
A tárgyalást elmulasztó fél, az elmulasztott tárgyaláson történt bizonyításban részt nem vett fél vonatkozásában a perfelvételi tárgyalást elmulasztó félre irányadó rendelkezéseket rendeli alkalmazni a Javaslat, ami az eljárásnak a mulasztó fél miatti elhúzódásának meggátolását szolgálja.
A 224. §-hoz
A Javaslat a tárgyalás berekesztésével kapcsolatos szabályokat lényegében változatlanul fenntartja.
A 225. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp.-nek az eljáró bírák személyében történő változásával kapcsolatos iratismertetési szabályát a jogalkalmazás számára akként egyértelműsíti, hogy a peranyag ismertetésére a tanácsban eljáró bíróság esetén van szükség a tanács új tagja számára. Tisztázza továbbá, hogy a lefolytatott bizonyítási cselekményeket kell ismertetni, nem pedig a bizonyítás eredményét, mivel utóbbit a teljes körű bizonyítás lefolytatását és mérlegelését követően a bíróság az ítéletben ismerteti. A tárgyalás gyorsítása érdekében a Javaslat a folyamatos felvétellel készült jegyzőkönyv esetén elegendőnek tartja a jegyzőkönyv írásbeli kivonatának ismertetését.
A Javaslat egyebekben a tárgyalás gyorsítása érdekében mellőzi a hatályos Pp. azon szabályát, hogy folytatólagos tárgyaláson a bíróságnak ismertetni kell az előző tárgyalás óta érkezett beadványokat. Ezek korábbi kézbesítésük folytán rendszerint a felek számára is ismertek, így elegendő a feleket tájékoztatni az érkezett iratokról és csak azokat ismertetni, melyek a felek számára korábban nem vagy tárgyaláson kerülnek kézbesítésre, illetve ha azt a felek kérik.
A 226. §-hoz
A Javaslat a tárgyalás kitűzésével kapcsolatos hatályos szabályokon alapvetően nem változtat, a különleges tárgyú perekben alkalmazandó speciális szabályokat azonban az ezekre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknél helyezi el. A Javaslat az ügy körülményei alapján ügyfélbarát módon lehetővé teszi, hogy a bíróság az illetékességi területén kívüli helyre is kitűzhesse a tárgyalást.
A 227. és 228. §-hoz
A Javaslat a tárgyalás megnyitását az első kitűzött határnapra módosítja, mivel a perfelvételi tárgyalás mellőzése esetén a tárgyalás megnyitására az érdemi tárgyalási határnapon is sor kerülhet.
A Javaslat a kötelező jogi képviseletre modellezett és professzionális pervitelre épülő szabályozással összhangban egyértelműsíti, hogy az igazolt jogi képviselő tárgyaláson való megjelenése hiányában a fél vagy egyéb képviselőjének megjelenése hatálytalan percselekmény, így a tárgyalást elmulasztottnak kell tekinteni.
A Javaslat emellett szigorít a jogi képviselővel eljáró fél esetében a képviseleti jog vagy igazolásának hiányával kapcsolatos szabályozáson, és csak akkor tesz lehetővé hiánypótlási felhívást a jogi képviselő vagy egyéb képviselő vonatkozásában, ha az képviselőként eljárhat, képviseleti jogára igazolást előterjesztett, de a képviseleti jog igazolása valamely okból nem szabályszerű.
A Javaslat rendezi a képviseleti jog utólagos szabályszerű igazolásának elmaradása esetére a megtartott tárgyaláson képviseleti jog hiányában tett perbeli nyilatkozatok és percselekmények hatályának kérdését azzal, hogy egyértelműen kimondja ezek hatálytalanságát.
A Javaslat az idézésre vonatkozó tértivevény visszaérkezésének hiánya esetére rendezi a tárgyalás megtarthatóságának kérdését, valamint tisztázza az idézésnek utóbb megállapítható szabályszerűsége, illetve a tárgyalás megtartása függvényében alkalmazandó szabályokat
A 229. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp.-nek a tárgyalás felek közös kérelmére történő elhalasztásával kapcsolatos szabályait a feleknek kedvezően módosítja. Mellőzésre kerültek a tárgyaláson egyoldalúan előterjesztett kérelemre történő halasztás szabályai, mivel a Javaslat által kialakított perrend mellett ezek részben okafogyottá váltak, részben pedig a perfelvételi tárgyalás elhalasztásának eseteinél kerültek elhelyezésre. A Javaslat mellőzi a megjelent tanú vagy szakértő meghallgatásával kapcsolatos előírást is, mivel a Javaslat szerinti osztott perszerkezet folytán ezek idézésére csak az érdemi tárgyalási szakban kerül sor, ahol alapvetően csak bizonyítás folyhat a tárgyaláson. Ebből következően a feleknek a tárgyalás megtartása ellen szóló közös akaratával szemben lényegében megtartásra kerülne a tárgyalás, ha a bíróság a tanú vagy szakértő meghallgatásával a bizonyítást mégis lefolytatja.
A 230. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp. hiányosságait pótolva meghatározza a fél személyes meghallgatásának és személyazonosításának szabályait. Egyértelművé teszi, hogy a természetes– és nem természetes személy törvényes képviselőjének meghallgatása nem tanúkénti meghallgatásnak, hanem a fél személyes meghallgatásának minősül és azt a bíróság hivatalból is elrendelheti. Egyértelmű felhatalmazást ad a bíróságnak a személyazonosítás módjára és a személyazonosság ellenőrzésére. A Javaslat kifejezetten előírja a meghallgatás előtt a fél irányában a bíróság által teljesítendő törvényes figyelmeztetést, továbbá a kiskorú gyermek védelmét szolgáló szabályokat fogalmaz meg.
A 231. §-hoz
A Javaslat a tárgyalás nyilvánosságával kapcsolatban annyiban pontosít a hatályos szabályozáson, hogy nem a tárgyalás során hozott határozatok, hanem csak az ítélet nyilvános kihirdetés írja elő. A határozatok fajtái közül ugyanis az EJEE 6. cikk (1) bekezdése is csak az ítélet nyilvános kihirdetését teszi kötelezővé a nyilvánosságnak a tárgyalásról történő kizárása esetében is. A nyilvános tárgyaláson hozott végzések értelemszerűen nyilvánosan kerülnek a tárgyaláson kihirdetésre, míg a nyilvánosság kizárása esetén szükségtelen minden egyes tárgyaláson hozott végzés kihirdetéséhez a nyilvánosság kizárását megszüntetni, majd a végzés kihirdetését követően a tárgyalást ismét a nyilvánosság kizárásával folytatni.
A 232. §-hoz
A hatályos Pp. felvételkészítéssel kapcsolatos rendelkezéseinek értelmezésében – a szabályozás hiányosságai folytán – a jogalkalmazás bizonytalan abban, hogy a tárgyaláson bárki, vagy csak valamely személyi kör készíthet kép-, illetve hangfelvételt. Az utóbbi esetben abban sem egységes a gyakorlat, hogy ez mely személyeket illet és szükséges-e a jogosultság igazolása. Az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése alapján mindenkinek joga van személyes adatai védelméhez, valamint a közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez. Az adatvédelem és az információszabadság relációjában a bírósági tárgyalások nyilvánosságát a Bszi. 12.§ (1) bekezdésén kívül, a Pp. 5.§ (1) bekezdése is deklarálja, mely szerint a bíróság – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a felek közötti jogvitát nyilvános tárgyaláson bírálja el. A jogalkotó a hatályos Pp. vonatkozó rendelkezésének megalkotásakor azt vizsgálta, hogy a tárgyalás nyilvánossága és a sajtónyilvánosság egymásnak mennyiben megfeleltethető elvek, illetve a felvételkészítésre jogosult alanyi kör szűkebb értelmezésével sérül-e az igazságszolgáltatás működésének ellenőrzése, az ítélkezési folyamat átláthatósága. A felvételkészítésre vonatkozó hatályos rendelkezéseket beiktató 2008. évi XXX. törvény 14.§ a bíróság és a sajtó viszonyát – a felmerült problémákra is figyelemmel – törvényi szinten kívánta szabályozni, miután a nyilvános tárgyaláson való kép- és hangfelvétel készítése tekintetében a Pp. kifejezett rendelkezést nem tartalmazott.
A Javaslat abból indul ki, hogy az ítélkezés nyilvánosságához való jog címzettje – mind jogtörténeti, mind dogmatikai szempontból – a peres fél, akinek jogi érdeke fűződik ahhoz, hogy jogvitájának elbírálása a nyilvánosság kontrollja mellett tisztességes eljárásban történjen. A 873/B/2008. AB határozat is leszögezte, hogy a tárgyalás nyilvánossága és a bírósági döntés nyilvános kihirdetése biztosítja a társadalom részéről az igazságszolgáltatás működésének ellenőrzését. A nyilvánosság a tisztességes eljárás olyan követelménye, amely védi az eljárás résztvevőit a titkos eljárásoktól és ítéletektől, valamint növeli a bíróságokba vetett bizalmat. A tárgyalás nyilvánossága tehát elsődlegesen a bírósági eljárásban résztvevő személyek és nem az eljáráson kívül állók (pl. hallgatóság) joga, amely garanciát jelent számukra a tisztességtelen, részrehajló eljárásokkal szemben.
A Javaslat a fentiekre tekintettel fenntartja a hatályos Pp.-vel egyezően annak deklarálását, hogy nyilvános tárgyaláson kép–, illetve hangfelvétel készíthető, melyet a jogalkotó eredeti szándéka szerint pontosít azzal, hogy ez a jog a „sajtót” illeti. Miután a tárgyalás egyebekben nyilvános, az igazságszolgáltatás működésének ellenőrzése biztosított, az ítélkezési folyamat átláthatósága nem sérül. Azzal, hogy a tárgyaláson történő felvételkészítésre a sajtó a jogosított, a Javaslat az adatvédelemhez és személyiségi jogok védelméhez kapcsolódó alapvető jogok érvényesülését is biztosítja, mivel a sajtó olyan, a közvéleményt professzionális módon tájékoztató szerv, melyre a hatósági felügyelet mellett többlet törvényi előírások (2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól) vonatkoznak.
A Javaslat változtat a felvételkészítésre jogosult személy megnevezését illetően a hatályos Pp. terminológiáján, mivel a „sajtó” kifejezés a jogalkalmazásban és a jogszabályi környezetben nem egyértelmű. Ehelyett a Javaslat a sajtószabadságról és médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvényben pontosan meghatározott, és így beazonosítható személyi kört határoz meg.
A 233. §-hoz
A Javaslat egyértelműsíti, hogy a pervezetés nemcsak a tárgyalásvezetést jelenti, hanem az egész eljárás lefolytatásának irányítását. A pervezetéssel kapcsolatos bírói cselekmények az alaki – ideértve a rendfenntartással kapcsolatos – pervezetés vagy az anyagi pervezetés körébe sorolhatók.
A Javaslat rögzíti, hogy a bíróság alaki pervezetési jogköre a tárgyalás vezetése mellett a tárgyaláson kívül bíróság által végzett vagy a felek, egyéb személyek által teljesítendő perbeli cselekményekre is kiterjed. A Javaslat a felek kérdezési jogával kapcsolatban kimondja, hogy a bíróságot illeti a kérdés megengedhetősége felől való döntés joga.
A Javaslat a bíróság pervezetési eszközeit bővíti azzal, hogy a figyelmeztetés ellenére ügyre nem tartozó vagy befolyásolásra alkalmas kérdéseket feltevő féltől a kérdezés jogát megvonhatja.
A 234–236. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp. rendfenntartással kapcsolatos szabályait átláthatóbb és rendszerezett formában tartalmazza, és részben kiegészíti. A bíróság alaki pervezetési feladatai a Javaslat szerint nemcsak a tárgyalásra terjednek ki, ezért a Javaslat a rendfenntartást illetően is kimondja, hogy mind a tárgyaláson, mind a tárgyaláson kívüli perbeli cselekmények rendjének és méltóságának megtartásáról a bíróság gondoskodik. A rendfenntartás szabályainak a tárgyaláson kívüli perbeli cselekményekre való kiterjesztése folytán a bíróság köteles a hatályos Pp. szerinti tárgyaláson kívül bizonyításra irányuló eljárási cselekmények mellett minden más tárgyaláson kívüli percselekmény (pl. meghallgatás) és a felek, illetve egyéb perbeli szereplők beadványa tekintetében a rendfenntartással kapcsolatos teendőket ellátni. A Javaslat az egyre romló per- és vitakultúra miatt szabályozza – a hatályos Pp. szerint a tárgyalási rend megzavarásának, illetve a tárgyalás méltóságát sértő állapotnak, megjelenésnek nem minősülő – azon jelenséget, amikor szóban vagy más módon tiszteletlen, sértő magatartást tanúsít valaki a bírósággal, vagy más személlyel szemben.
A Javaslat tisztázza a kiutasítás hatályát, valamint a kiutasítás alkalmazása esetén a tárgyalás megtarthatóságának kérdését.
A 237. §-hoz
A Javaslat kiemelten fontosnak tartja a – bírói gyakorlatban a hatályos Pp. alapján gyakorolt – anyagi pervezetés normaszövegben történő megjelenítését, amit alapelvi szinten a bírói közrehatás juttat kifejezésre.
Anyagi pervezetésnek az eljárás irányítására vonatkozó azon bírói cselekmények minősülnek, melyek a felek nyilatkozatainak, perbeli cselekményeinek anyagi jogi, vagyis a jogvita érdeme szempontjából történő értékelésén alapulnak.
Az anyagi pervezetés olyan bírói aktivitást jelent, amelynek közvetlen vagy közvetett hatása van a peranyagra. A felek perfelvételi nyilatkozatai (jogállítások, tényállítások, kérelmek, bizonyítékok és indítványok) ellentmondásosságának, hiányosságának vagy következetlenségének bírói észlelését, és ennek tisztázására irányuló bírói cselekvést jelenti.
Az anyagi pervezetés célja, hogy a döntéshez szükséges lényeges tények, nyilatkozatok rendelkezésre álljanak, elsősorban a félelőadások tisztázása révén, míg annak korlátja a felek rendelkezési joga, eszközei pedig a kérdezés, tájékoztatás és felhívás.
A Javaslat a felek rendelkezési jogának és a peranyag szolgáltatására irányuló kötelezettségének hangsúlyos érvényesítésére figyelemmel – a hatályos Pp. 3. § (3) bekezdésben megfogalmazott bizonyítással kapcsolatos bírói feladatkört gyökeresen átértelmezve – szakít azzal a szemlélettel, mely szerint a bíróság feladata minden ügyben és mindenre kiterjedő tájékoztatást adni minden fél számára a bizonyítás tekintetében.
A Javaslat a perfelvételi nyilatkozat fogalmába sorolja a bizonyítékok és bizonyítási indítványok előterjesztését, így a bíróságnak a bizonyítással kapcsolatban is csak szükség esetén, azaz akkor van közrehatási feladata, ha valamely releváns tény tekintetében a fél perfelvételi nyilatkozata hiányos, vagy esetleg vitatott a felek közt, hogy az adott tény bizonyítása kit terhel.
A bizonyítással kapcsolatos közrehatási tevékenységet a Javaslat dogmatikailag az anyagi pervezetés körében helyezi el, és a jogvita tartalmának és kereteinek tisztázására irányuló egyéb anyagi pervezetési feladatokhoz hasonlóan, olyan esetben telepít a bíróságra közrehatási feladatot, ha bírói cselekvési szükséglet áll elő.
Azok az esetek, amikor anyagi pervezetési cselekmény kifejtése szükségessé válhat, annak megnyilvánulási formái olyan sokrétűek lehetnek az ügyek különbözősége folytán, hogy a Javaslat a tevékenység lényegét megragadó, tömör megfogalmazással határozza meg az anyagi pervezetés szabályait.
Az anyagi pervezetés eltérő intenzitással, terjedelemben és tartalommal, de egyaránt szükséges a perfelvételi- és érdemi tárgyalási szakban, valamint a másodfokú eljárásban is, így a Javaslat egyéb rendelkezései is tartalmaznak az anyagi pervezetés körébe tartozó elemeket.
A Javaslat az anyagi pervezetési tevékenység lényegét két oldalról fogja meg. Egyrészt a felek által szolgáltatott peranyag, a perfelvételi nyilatkozatok vonatkozásában lép fel a bíróság, ha a felek oldalán további nyilatkozatra van szükség. Másrészt a bíróság oldaláról, amikor a bíróság által a peranyaghoz hozzáadott szempontokat határozza meg.
A felek által szolgáltatandó peranyag tekintetében a bíróság kérdéseivel és felhívásaival közrehat abban, hogy a döntés szempontjából lényeges tények és jognyilatkozatok a felek által teljes körűen előadásra kerüljenek, ezek bizonyítékai megjelölésre és a szükséges indítványok előterjesztésre kerüljenek. A bíróság felhívja a figyelmet és lehetőséget biztosít, hogy a fél tényelőadását tisztázza, megmagyarázza vagy kiegészítse, amennyiben az nem egyértelmű, túl általános, ellentmondásos vagy hiányos. A bíróság felhívja a felek figyelmét arra, ha az előterjesztett bizonyítékok és indítványok nem terjednek ki valamennyi lényeges tényre, vagy szakértői bizonyítás indítványozása szükséges. A bíróság vita esetén közli, hogy valamely tény vonatkozásában melyik felet terheli a szükséges bizonyíték rendelkezésre bocsátása, és tájékoztat ezek vonatkozásában a bizonyítás indítványozása elmulasztásának illetve sikertelenségének következményeiről.
A bíróság maga is hozzájárul a peranyag alakulásához azzal, hogy a felek tudomására hozza a saját jogszabály értelmezését, ha a fél által hivatkozott jogszabályt a féltől, illetve mindkét féltől eltérően értelmezi. Ez főként akkor szükséges, ha az eltérő jogértelmezés eltérő tényállítást vagy bizonyítást igényel, mint amit a fél előterjeszt. A bíróság tájékoztatja a feleket a köztudomásúként vagy a hivatalos tudomása alapján rendelkezésre álló tényekről, a rendelkezésre álló peranyag alapján hivatalból észlelendő semmisségi ok fennállásáról, valamint ha a jogszabály alapján a kérelemhez nincs kötve.
A bíróság anyagi pervezetési tevékenységének korlátja a kereseti kérelem és ellenkérelem, valamint az érvényesített jog és hivatkozott jogalapja. A bíróság anyagi pervezetése nem terjed ki arra, hogy a felet arról tájékoztassa, ha az előadott tények a fél által kérelmében, ellenkérelmében nem hivatkozott jog alkalmazását vetik fel, különösen, ha az a kérelem, ellenkérelem, illetve érvényesített jog megváltoztatását kívánná meg. Nem terjed ki továbbá a fél kérelme, ellenkérelme, illetve az érvényesített jog és hivatkozott jogalapja keretein belül sem a tények és bizonyítékok hivatalból való felkutatására, beszerzésére vagy értékelésükről való érdemi állásfoglalásra.
A felek rendelkezési joga alá tartozik, hogy a bíróságnak az anyagi pervezetés körében tett cselekményeit a saját perbeli cselekményeikben, nyilatkozataikban felhasználják-e, követik-e. Az anyagi pervezetés körében kifejtett tevékenységet tehát a felek szabadon, de saját felelősségükre használhatják fel.
A 238. és 239. §-hoz
A Javaslat az egyezség illetve a közvetítői eljárásról történő tájékoztatás hatályos szabályozását annyiban módosítja, hogy az egyezség jóváhagyását megtagadó végzéssel szemben külön fellebbezési jogot biztosít, mivel az egyezség jogszabályoknak való meg nem feleléséről történő döntés a jogvita érdemét érintő határozat.
A 240. §-hoz
A Javaslat változtat a megszüntetéssel kapcsolatos terminológián és az eljárás megszüntetése kifejezésre tér át, tekintettel arra, hogy a kérelemre történő megszüntetés eseteiben a perindítás joghatásainak beállta előtt is sor kerülhet az eljárás megszüntetésére, ami több, a jogalkalmazásban dogmatikai okból felmerült problémát kezel (például a kereset közlése előtti keresettől való elállás).
A Javaslat az átláthatóság érdekében külön kezeli a hivatalból és a kérelemre történő megszüntetési okokat.
A Javaslat a hivatalból történő megszüntetési okokat megtartja, de azokat részben pontosítja, illetve a Javaslat új szabályaihoz igazítja.
A joghatósági kérdéskör tekintetében az osztott perszerkezethez igazodnak a megszüntetés feltételei, mivel a Javaslat alapján a perbebocsátkozás az írásbeli ellenkérelem előterjesztésével történik, így megszüntetésnek akkor van helye, ha az alperes nem nyújt be írásbeli ellenkérelmet, vagy abban joghatósági kifogást emel.
A Javaslat megteremti az eljárás megszüntetésének lehetőségét arra az esetre, ha nemzetközi egyezmény illetve az Európai Unió kötelező jogi aktusa alapján az alperes perbebocsátkozása a joghatóságot nem alapozza meg, de a hivatkozott joghatósági ok fennállásának megállapítása jelentősebb bizonyítást igényel, amelynek eredményeként a magyar bíróság joghatóságának fennállása nem állapítható meg.
A jogalkalmazás számára egyértelműsítésre került, hogy az eljárás megszüntetése mellett kell az áttételről rendelkezni, ha a kereset közlése után észleli a bíróság, hogy a per eredetileg is vagy keresetváltoztatás folytán más bíróság hatáskörébe, illetékességébe tartozik.
A hatályos szabályozással egyezően a pertárgyértéktől függő hatáskör esetében az alperes perbebocsátkozása az áttételt kizárja. A Javaslat ugyanezt a szabályt alkalmazza arra, ha az illetékességi kikötés ellenére a felperes más bíróságon nyújtja be keresetlevelét és az alperes ennek kifogásolása nélkül perbe bocsátkozik.
A Javaslat a hatályos Pp. hiányosságát pótolva szabályozza a nem kötelező jogi képviselet mellett eljárt bíróság által törvényszékhez áttett ügy esetében azt, ha a felperes felhívás ellenére nem gondoskodik az áttett perben jogi képviseletéről.
A Javaslat az Általános rendelkezések közt rögzíti, hogy ha a közigazgatási ügyben eljáró bíróság saját hatáskörét állapítja meg, e döntése a polgári ügyben eljáró bíróságot köti. E rendelkezésből következik, hogy amennyiben a polgári ügyben eljáró bíróság megállapítja, hogy az előtte folyamatban lévő ügy a közigazgatási bíróság hatáskörébe tartozik, akkor a polgári peres eljárást megszünteti és rendelkezik az ügy iratainak áttételéről. Ha azonban az ügy a közigazgatási bíróság előtt már folyamatban van és az – a polgári bíróságra kötelező hatállyal – saját hatáskörének fennállását már megállapította, akkor elegendő a polgári peres eljárás megszüntetése, az áttétel mellőzendő.
Fontos kiemelni, hogy az eljárás hivatalból történő megszüntetésére más, a Javaslatban, illetve egyéb törvényekben meghatározott okokból is sor kerülhet, nem csak a jelen szakaszban nevesített okok adhatnak erre alapot. Ebből egyenesen következik, hogy azokban az esetekben is, amelyeket jelen szakasz nem nevesít eljárás-megszüntetési okként, a bíróságnak az eljárást hivatalból megszüntető végzése ellen akkor is helye van fellebbezésnek, ha azt a törvény külön nem mondja ki.
A 241. §-hoz
A Javaslat a kérelemre történő megszüntetési okokat fenntartja. A keresettől történő elállás esetében a Javaslat mellőzi az elálláshoz való alperesi hozzájárulás szükségességét, ha az elállásra az alperes teljesítése folytán került sor, továbbá a perköltség viselésének szabályainál az alperesre terheli a felperes perköltségét. A Javaslat ezzel kezeli azt a gyakorlati és dogmatikai problémát, amikor az alperes nem járul hozzá az elálláshoz, illetve csak a kereseti követelést teljesíti, de a perköltséget – melyet a bíróság ítéletében határoz meg – nem téríti meg. A hatályos szabályozás alapján, de a Javaslatnak az elállásra, részbeni elállásra és kereset leszállítására vonatkozó szabályozási rendszerében is a bírói gyakorlat dogmatikailag aggályosnak tarja a „keresetnek” a perköltségre való „leszállítását”, mivel a perköltség iránti igény nem része a keresetnek függetlenül attól, hogy arról is rendszerint az ítéletben rendelkezik a bíróság. A hatályos szabályozás szerinti bírói gyakorlat az alperesi hozzájárulás hiányában a perköltségről való döntéshez szükségesnek tartja a per érdemi elbírálását. Az alperesi hozzájárulás szükségességének mellőzése egyszerűsíti és gyorsítja az eljárás befejezését, megakadályozza a visszaélésszerű joggyakorlást. Ugyanakkor nem jár méltányolandó hátránnyal abban az esetben sem, ha bármelyik félnek jogi érdeke fűződik a jogvita anyagi jogerőhatással történő érdemi eldöntéséhez. Ha a felperesnek a teljesítés ellenére jogi érdeke fűződik a jogvita érdemi eldöntéséhez, a Javaslat szabályai alapján a felperes nem köteles elállni és lehetősége van keresetét a fennállott követelés teljesítéssel való megszűnése iránti megállapítási keresetre megváltoztatni. Ha pedig az alperes valamely okból annak ellenére teljesített, hogy szerinte az igény egyébként alaptalan, lehetősége van külön perben a teljesítést visszakövetelni és az anyagi jogerőhatást a jogvita érdemében elérni.
A Javaslat a perköltség-biztosíték adásával kapcsolatos megszüntetési ok esetében a hatályos szabályozáshoz képest mellőzi a bíróság által megadott határidőn túli indokolatlan „türelmi időt”, valamint rendezi a perköltség-biztosíték iránti kérelem és a megszüntetés iránti kérelem előterjesztésének határidejét.
Fontos jelezni, hogy az eljárás kérelemre történő megszüntetésére más, a Javaslatban, illetve egyéb törvényekben meghatározott okokból is sor kerülhet, nem csak a jelen szakaszban nevesített okok adhatnak erre alapot. Ebből egyenesen következik, hogy azokban az esetekben is, amelyeket jelen szakasz nem nevesít eljárás-megszüntetési okként, a bíróságnak az eljárást kérelemre megszüntető végzése ellen akkor is helye van fellebbezésnek, ha azt a törvény külön nem mondja ki.
A 242. §-hoz
A Javaslat újítása, hogy szabályozza az eljárás részbeni megszüntetését. A bíró gyakorlat eddig is alkalmazta megfelelő módon a kereset, viszontkereset vagy valamely fél vonatkozásában való részleges megszüntetést, amit a Javaslat, ennek normaszintre történő emelésével támogat.
A Javaslat ugyanakkor gyakorlati és dogmatikai okokból részben a helyenként bizonytalan bírói gyakorlatra tekintettel, részben pedig az elállás, kereset leszállítás és keresetváltozatás fogalmának átértékelése folytán külön szabályoz egy részleges megszüntetési okot.
Az osztott perszerkezetben a perfelvételi szak szolgál a jogvita tartalmának, kereteinek kialakítására és tisztázására, ahol a kereset tárgyának, tartalmának alakulása még alapvetően szabadon történhet, így a kereset változtatása az ellenfél hozzájárulása és a bíróság alakszerű határozata nélkül lehetséges. A perfelvétel lezárásával azonban rögzül a kereset, az érdemi tárgyalási szakban a kereset már csak meghatározott feltételekkel változhat.
A keresetváltoztatás új fogalmából következően a kereset bármely elemének csökkentése, elhagyása is keresetváltoztatásnak minősül, ezért a Javaslat csak valamely teljesen elhatárolható kereseti követelés összegszerűségének csökkentését tekinti az alperes hozzájárulása nélkül és minden további feltételtől függetlenül gyakorolható kereset leszállításnak. Azt az esetet viszont, amikor a fél a tárgyi keresethalmazatban álló – ideértve a látszólagos keresethalmazatot is – valamely igényét, jogát nem kívánja érvényesíteni, a Javaslat a kereset egy részétől való elállásnak tekinti, amely csak az alperes hozzájárulásával és az eljárás részbeni megszüntetéséről szóló végzés mellett történhet.
A 243. §-hoz
A Javaslat az eljárás megszüntetését követően a keresetlevél újbóli benyújtásához fűződő joghatásokkal kapcsolatos szabályozást változatlanul fenntartja.
A 244. §-hoz
A jogi képviselettel nem rendelkező fél számára a Javaslat egyrészt kevésbé szigorú elvárásokat, másrészt az eljárási kötelezettségei és jogai érvényesítését segítő szabályokat tartalmaz. A Javaslat szabályainak kialakításakor figyelemmel volt azokra a negatív jogalkalmazási tapasztalatokra, ami az eljárást hátráltató egyik problémaként is nevesíthető, amikor a fél az eljárás során hol jogi képviselővel, hol anélkül jár el, gyakran a jóhiszemű pervitellel ellentétes módon.
Az új perrendi szabályok, továbbá az elektronikus kapcsolattartás szabályai megkívánják, hogy a fél egyértelművé tegye (ott, ahol ez a fél választásán múlik): jogi képviselővel, vagy anélkül kíván eljárni.
A Javaslat ennek érdekében azt a megoldást vezeti be, hogy abban az esetben, ha a perben nem kötelező a jogi képviselet, a fél – az őt megillető rendelkezési jog gyakorlása keretében – az eljárás bármely pontján úgy dönt, hogy jogi képviselő közreműködésével jár el, akkor ezt a jogi képviselővel való eljárás választásának kell tekinteni. Ez azzal a következménnyel jár, hogy a jogi képviseletet az eljárás folyamán fenn kell tartania, és reá a jogi képviselővel való eljárási szabályok alkalmazandóak a továbbiakban.
A Javaslat azonban lehetőséget biztosít a félnek, hogy az eljárás során egy alkalommal áttérjen (vagy) visszatérjen a jogi képviselő nélküli eljárásra.
A 245. §-hoz
A Javaslat a törvényszéki és járásbírósági hatáskörbe utalt ügyek relációjában alapvetően egységes perrendet alkalmaz oly módon, hogy az általános hatáskörű bíróságként megjelölt törvényszékre és professzionális pervitelre modellezett szabályozást tartalmaz. Elhagyja a kiemelt jelentőségű és a kisértékű perekre vonatkozó eltérő (differenciált) eljárási rendekre vonatkozó szabályozást is.
Az eljárás rendjében a Javaslat – bemeneti szinttől függetlenül – döntően a per tárgya alapján a Különleges eljárások esetében határoz meg részben eltérő eljárási rendet eredményező szabályokat.
A Javaslat a két bemeneti szint között az ügyek ténybeli és jogi összetettségében, a felek körülményeiben előforduló különbségeket a bíróság által választható különböző eljárási útvonalak útján kezeli. Ez lehetővé teszi, hogy a bíróság a perfelvétel során az ügy sajátosságai és állása alapján a szóbeliség és írásbeliség útját vagy ezek kombinációját alkalmazza.
Az így kialakított egységes perrendre tekintettel a Javaslat a járásbíróság előtti eljárásra alapvetően egyetlen tényező mentén tartalmaz eltéréseket (differenciál). A törvényszékre általánosan kötelező jogi képviselethez képest ugyanis a járásbíróságon jogi képviselő nélkül is eljárhatnak a felek, ezért a Javaslat a jogi képviselő nélkül eljáró fél vonatkozásában határoz meg eltérő szabályokat. E szakasz a Javaslat által alkalmazott egységes perrendet rögzíti annak kimondásával, hogy a járásbírósági hatáskörbe tartozó perben jogi képviselő nélkül eljáró fél vagy felek esetében is ugyanazon szabályok szerint folyik az eljárás, azonban a fejezet a jogi képviselő nélkül eljáró fél tekintetében ezektől részben eltérő rendelkezéseket tartalmaz.
A Javaslat egyértelműsíti, hogy a kis értékű követelések európai eljárására vonatkozó rendelet alapján érvényesített igények esetében a rendelet szabályait alkalmazni kell.
A 246. §-hoz
A jogi képviselő nélkül eljáró fél számára a Javaslat az alapiratokkal (keresetlevél, viszontkereset-levél, beszámítást tartalmazó irat és írásbeli ellenkérelem) szembeni fokozottabb követelmények teljesítését és megfelelő benyújtását elősegíti a formanyomtatvány bevezetésével, amely a kitöltéshez szükséges tájokoztatásokkal mutatja a félnek, hogy mit és hogyan kell azokban feltüntetni. Ugyancsak a jogérvényesítést segíti a járásbíróság tájékoztató irodáján biztosított szóbeli előterjesztés lehetősége, amely a folyamatban lévő per egyéb beadványaira is kiterjed. A Javaslat a laikus fél védelmében egyéb perfelvételi iratok előterjesztésére történő felhívást korlátozza.
A 247. §-hoz
A Javaslat a jogi képviselő nélkül eljáró fél esetében az alapiratok tartalmi követelményeit csökkenti azáltal, hogy a jogi ismereteket igénylő tartalmi kellékek feltüntetését nem teszi kötelezővé. Az alapiratok hiányosságai, hibái vonatkozásában – a jogi képviselővel eljáró féllel ellentétben – a Javaslat következetesen előírja a bíróság hiánypótlási, illetve tájékoztatási kötelezettségét és a jogkövetkezmények alkalmazását csak ennek elmulasztása esetére rendeli alkalmazni.
A 248. §-hoz
A Javaslat a járásbíróság előtt indítható viszontkereset tekintetében a hatályos szabályozást fenntartja, amely a fél jogi képviseletétől függetlenül alkalmazandó szabály.
A 249. §-hoz
A Javaslat a professzionális képviselet szabályaitól eltérően akkor is hiánypótlást ír elő, ha a jogi képviselővel nem rendelkező fél nevében tárgyaláson megjelent nem jogi képviselő a képviseleti jogát nem igazolja, vagy a törvény értelmében nem lehet képviselő
A 250. és 251. §-hoz
A Javaslat az érdemi tárgyalási szakban előterjeszthető keresetváltoztatás és ellenkérelem- változtatás iránti kérelem tárgyaláson történő szóbeli előterjesztését is lehetővé teszi a jogi képviselő nélkül eljáró fél számára, míg az utólagos bizonyítás előterjesztésének határideje és hiányai vonatkozásában megengedi az igazolást és hiánypótlást.
A 252. §-hoz
A Javaslat a rendfenntartás körében történő kiutasítás esetében szükséges bírói felhívás tartalmát ahhoz igazítja, hogy a fél személyesen is eljárhat, illetve jogi képviselő igénybevétele esetén – adott esetben – áttérhet a jogi képviselő nélküli eljárásra.
A 253. §-hoz
A Javaslat az anyagi pervezetés terén a jogi képviselő nélkül eljáró fél számára több és eltérő jellegű támogatást is előír. A laikus fél esetében ugyanis szükség lehet a perfelvételi nyilatkozatai tisztázásához a fél személyes meghallgatására, valamint a bizonyítási lehetőségei feltárásában való bírói közrehatásra, továbbá a bizonyítandó tények tekintetében az eljárásjogilag lehetséges bizonyítási eszközökről, bizonyítási módokról, illetve a bizonyítással kapcsolatos feltételekről történő tájékoztatásra.
A 254. §-hoz
A Javaslat a pertárgyérték nagyságát tekintve perré alakuló fizetési meghagyásos eljárások arányára vonatkozó adatok alapján módosítja a kötelező fizetési meghagyásos értékhatárt, ami a járásbírósági bemeneti szinten induló ügyek mennyiségét csökkentheti. A fizetési meghagyásos eljárás kötelező igénybevételével kapcsolatos rendelkezés nem alkalmazható, ha a fél uniós vonatkozású határon átnyúló igényét a kisértékű követelések európai eljárása keretében kívánja érvényesíteni, vagy igénye választott bírósági úton érvényesíthető.
A Javaslat fenntartja azon előírást, hogy a keresetlevelet visszautasító végzésben tájékoztatni kell a jogosultat a fizetési meghagyásos eljárás lehetőségéről, ha a kötelező fizetési meghagyásos eljárás mellőzésével közvetlen perindítással kísérelte meg igénye érvényesítését. A Javaslat azonban kizárja a kötelező fizetési meghagyásos eljárás elmaradása miatt az eljárás megszüntetését, ha a bíróság elmulasztotta emiatt a keresetlevél visszautasítását és az alperes perbe bocsátkozott.
A 255. és 256. §-hoz
A Javaslat rögzíti, hogy a fizetési meghagyással összefüggésben indult perek is a Javaslatnak az elsőfokú eljárásra vonatkozó szabályai szerint zajlanak, azonban a fejezet – elsősorban a perindítás körében – ezektől részben eltérő rendelkezést tartalmaz. A Javaslat nem változtat a fizetési meghagyásos eljárással összefüggő perek perré alakulásával kapcsolatos hatályos szabályokon.
A 257. §-hoz
A Javaslat a fizetési meghagyásos eljárással összefüggésben indult perekre vonatkozóan az eljárás megindítását összhangba hozza a keresetlevéllel indult per perindítási szabályaival. Ennek érdekében előírja, hogy az ellentmondás folytán perré alakult eljárásban a felperesnek a közjegyzői felhívás alapján a keresetlevél kellékeire vonatkozó szabályoknak megfelelő iratot (keresetet tartalmazó irat) kell benyújtani, valamint a per más hatóságnál folyt előzményére tekintettel kötelezővé teszi az előzményi eljárásra való utalást és a közjegyzői felhívás csatolását. A járásbíróságon jogi képviselő nélkül eljáró fél esetében is mellőzi a jogi ismereteket igénylő tartalmi kellékek feltüntetésének kötelezettségét, valamint formanyomtatvány használatát írja elő, illetve lehetővé teszi a kereset szóbeli előterjesztését a jogalkalmazók igényérvényesítésének és a per hatékony előre menetelének elősegítése érdekében. Mindezen szabályokkal a Javaslat eléri, hogy a keresetlevéllel indult perekkel azonosan fokozott tartalmi követelményeknek megfelelő irattal indul a peres eljárás a fizetési meghagyásos eljárásból átalakult perekben is.
A 258. §-hoz
A fizetési meghagyásos eljárás közjegyzői hatáskörbe kerülése folytán a jogalkalmazásban számos probléma jelentkezett abból, hogy a bíróságon indult eljárás előzménye egy másik hatóságnál folyt. A Javaslat e gyakorlati, főleg technikai problémák megelőzésére és kezelésére szolgáló szabályokat tartalmaz annak érdekében, hogy a közjegyzői iratanyag és a felperesi keresetet tartalmazó irat feltétlenül és lehetőleg egyidejűleg ugyanazon a bíróságon találkozzon. Ez feltételezi a fizetési meghagyásos eljárásra vonatkozó törvény megfelelő módosítását akként, hogy a közjegyzőnek a perré alakulásról szóló értesítésében meg kell jelölni konkrétan azt a bíróságot, ahová a közjegyzői iratanyagot továbbítja és ahová a felperesnek a keresetet tartalmazó iratát be kell nyújtania. A perré alakult eljárás iratainak különböző bíróságoktól egy helyre, a közjegyző felhívása szerinti bíróságra vezetése érdekében áttétel helyett az eljárást lényegesen gyorsító megküldési kötelezettséget ír elő. A Javaslat az áttétel új szabályaira is tekintettel immár nem teszi lehetővé, hogy a hatáskörrel illetve illetékességgel nem rendelkező bíróság az eljárást megszüntesse, ha hozzá nem érkezett a felperestől keresetet tartalmazó irat.
A Javaslat rendezi a közjegyzői és bírósági hatáskörbe tartozó két külön, de egymásba átforduló eljárás és a különböző hatósági jogkörök között a gyakorlatban felmerülő összeütközéseket. A bíróságot – a közjegyzőre kiterjedő kötőerővel – feljogosítja a fizetési meghagyással szembeni ellentmondás visszautasítására, ha azt a közjegyző elmulasztotta, valamint feljogosítja a perré alakulás tényét érintő egyéb kérelmek (pl. ellentmondási határidő elmulasztása miatti igazolási kérelem elbírálása) tekintetében a közjegyző felhívására.
A 259. §-hoz
Ugyancsak a keresetlevéllel indult per szabályaihoz való igazodást szolgálja a Javaslat azzal, hogy nem csak az illetékfizetési kötelezettség teljesítését, illetve a keresetet tartalmazó irat benyújtását elmulasztó felperes esetében rendeli alkalmazni az eljárás megszüntetésének jogkövetkezményét, hanem – a jogi képviselő nélkül eljáró felperes kivételével – e kötelezettségek hiányos teljesítését is megszüntetéssel szankcionálja.
A 260. §-hoz
A fizetési meghagyásos eljárás szabályai szerint a beadványokhoz – főszabály szerint – mellékletet, illetve meghatalmazást csatolni nem lehet, ezért a perré alakult eljárásban a jogalkalmazásban problémaként merült fel, hogy a bíróság a peres eljárás szabályai szerinti képviseleti jog igazoltsága hiányában, illetve az igazolás megtörténtéig a határozatait, értesítéseit kinek kézbesítheti szabályosan. A Javaslat rendezi e kérdést annak kimondásával, hogy a fizetési meghagyásos eljárás iratanyagában, illetve a keresetet tartalmazó iratban feltüntetett képviselőnek, ennek hiányos adatai esetében pedig magának a félnek szabályszerűen kézbesíthetők a fizetési meghagyásos eljárás perré alakulásával, illetve az eljárás megszüntetésével kapcsolatos intézkedésekkel összefüggésben hozott értesítések és végzések.
A 261. §-hoz
A Javaslat rendezi a közjegyzői fizetési meghagyásos eljárásban engedélyezett költségfeljegyzési jog folytán meg nem fizetett díj viselésével kapcsolatban a jogalkalmazásban felmerült gyakorlati problémákat. Egyértelművé teszi, hogy a közjegyzői díj tárgyában az eljárást befejező határozat ellen a MOKK-ot fellebbezési jog illeti, az arról való rendelkezés elmulasztása esetén pedig a határozat kiegészítésének joga, valamint rendezi a feljegyzett díj viselését az eljárás szünetelés folytán való megszűnése esetére.
A Javaslat a szabályszerűen perré alakult eljárásra a perfelvétel szabályait megfelelően rendeli alkalmazni, így a közjegyző felhívására benyújtott felperesi irat lényegében a keresetlevélnek felel meg, ezért keresetet tartalmazó iratnak az alperes számára történő kézbesítésével és írásbeli ellenkérelem benyújtására történő felhívásával kell az eljárást folytatni. A Javaslat itt is kimondja a korábbi rendelkezésre utalással, hogy az iratot az ellentmondásban képviselőként feltüntetett személynek, illetve hiányos adatok esetén a félnek kell kézbesíteni akkor is, ha az alperes képviselőjének képviseleti joga nincs igazolva. A Javaslat fenntartja a hatályos Pp. azon szabályozását, hogy a fizetési meghagyással szembeni ellentmondás nem akadálya a bírósági meghagyás kibocsátásának. Abban az esetben azonban, ha az ellentmondás tartalmaz az érdemi védekezésnek vagy beszámítást tartalmazó iratnak megfelelő nyilatkozatot, a bírósági meghagyás kibocsátásnak már nincs helye akkor sem, ha az alperes írásbeli ellenkérelmet nem nyújtott be.
A 262. §-hoz
A Javaslat a szabályszerűen perré alakult eljárásra a perfelvétel szabályait megfelelően rendeli alkalmazni, így a közjegyző felhívására benyújtott felperesi irat lényegében a keresetlevélnek felel meg, ezért keresetet tartalmazó iratnak az alperes számára történő kézbesítésével és írásbeli ellenkérelem benyújtására történő felhívásával kell az eljárást folytatni. A Javaslat itt is kimondja a korábbi rendelkezésre utalással, hogy az iratot az ellentmondásban képviselőként feltüntetett személynek, illetve hiányos adatok esetén a félnek kell kézbesíteni akkor is, ha az alperes képviselőjének képviseleti joga nincs igazolva. A Javaslat fenntartja a hatályos Pp. azon szabályozását, hogy a fizetési meghagyással szembeni ellentmondás nem akadálya a bírósági meghagyás kibocsátásának. Abban az esetben azonban, ha az ellentmondás tartalmaz az érdemi védekezésnek vagy beszámítást tartalmazó iratnak megfelelő nyilatkozatot, a bírósági meghagyás kibocsátásnak már nincs helye akkor sem, ha az alperes írásbeli ellenkérelmet nem nyújtott be.
A 263. és 264. §-hoz
A Javaslat a bizonyítás körében alapelvként a tényállás szabad megállapításának elvét fogalmazza meg, amely meghatározóan a szabad bizonyítási rendszerben mutatkozik meg. A szabad bizonyítás elve magában foglalja egyrészt a bizonyítás lefolytatásának formai szabadságát, másrészt annak lehetőségét, hogy a bíróság bármely alkalmas eszközt bizonyítékként felhasználjon. A Javaslat változatlanul a szabad bizonyítási rendszer elvi alapján áll, a polgári perben nincs kötött bizonyítási rendszer, annak ellenére sem, hogy vannak kötöttségi elemek. A Javaslat a bizonyítási eszközöket példálózóan ugyan nevesíti, ami azonban nem tekinthető taxatív felsorolásnak. Az eljárás során a Javaslatban foglaltakon kívül is felmerülhetnek olyan további, külön nem nevesített bizonyítási eszközök, illetve bizonyítékok, amelyeket a perben a bíróság szabadon mérlegelhet.
A tényállás szabad megállapításának elve – jóllehet, meghatározóan a szabad bizonyítási rendszerben mutatkozik meg – tágabb értelmű. A fél a perbeli előadásait bizonyítani köteles; a fél saját előadása nem lehet egyben a fél előadásának bizonyítéka. A fél előadását az egyéb bizonyítékok támaszthatják alá, ha ez eredményes, a bíróság a releváns tényállás megállapításához a felek előadásait szabadon felhasználhatja.
A tényállás szabad megállapításának elvével összefüggésben kerül megjelenítésre a Javaslatban az a főszabály, mely szerint a bíróságot határozatának meghozatalában más hatóság döntése vagy a fegyelmi határozat, illetve az azokban megállapított tényállás nem köti. E főszabály alóli kivételek – azaz a tényállás szabad megállapításának korlátai, a kötöttségi elemek a szabad bizonyítási rendszerben – is itt kerülnek elhelyezésre a jogalkalmazás megkönnyítése, a szabályrendszer áttekinthetősége, és a tartalmi összefüggések okán.
Ilyen abszolút kötöttséget jelent, hogy jogerősen elbírált bűncselekmény esetén a bíróság nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt, illetve a közigazgatási ügyben eljáró bíróság közigazgatási tevékenység jogszerűségének kérdésében hozott jogerős döntése is köti a bíróságot.
A 265. §-hoz
A hatályos Pp. 164. § (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A bizonyítási feladatok ilyen módon való telepítése a gyakorlatban jól kezelhető és alkalmazható volt. A szöveg kivételt megengedő megfogalmazása („általában”) lehetőséget adott az ún. bizonyítási teher megfordítására, amikor a bíróság kivételes körülményekre tekintettel valamely tény bizonyítatlanságának következményeivel nem a bizonyító felet (akinek érdekében állt a bizonyítás sikeressége), hanem az ellenfelet terhelte meg az érdemi döntése kialakításakor. A Javaslat a hatályos szabályozáson lényegében nem változtat, azonban annak szövegezését pontosítja. Ugyanakkor a Pp. 164. § (1) bekezdésében írt szabályt a bizonyítási kötelezettség helyett „bizonyítási érdek” elnevezéssel illeti, mert a Javaslat tartalmát jobban megragadja a „bizonyítási érdek” terminológia.
A Javaslat új jogintézményként szabályozza a bizonyítási szükséghelyzetet. Az ezzel kapcsolatos szabályozás ugyan új, de a szakirodalmat és a bírói joggyakorlatot is régen foglalkoztatja ez a kérdés a bizonyítási teher megfordítása köntösében. Farkas József megfogalmazása szerint: „Bizonyítási szükséghelyzetről akkor beszélhetünk, amikor a teljes bizonyítás nem lehetséges, de a per állása szerint valamely tény fennállása nagyon valószínű és a bírói lelkiismeret nem engedi meg a bizonyítási teher szabályainak merev alkalmazását.” (Farkas József – Kengyel Miklós: Bizonyítás a polgári perben; KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Bp. 2005. 62. o).
A bizonyítási szükséghelyzet szabályait a bírói joggyakorlat is alakította: az orvosi műhibaperek körében tipikus (pl.: EBH2009. 1956.): ha a károsult egészségkárosodásának pontos oka nem állapítható meg, a lehetséges okok közül mindazokat vizsgálni kell, melyek a kórház tevékenységéhez kapcsolhatók. Ha valamely lehetséges okhoz kapcsolódóan a kórház az elvárható gondos eljárását nem tudja bizonyítani, a kártérítési felelőssége megállapítható. Több eseti döntés is tanúskodik annak az álláspontnak a következetes érvényesítéséről, hogy az alperes egészségügyi szolgáltatónak kell a felróhatósága kimentése érdekében bizonyítania, hogy a szakmai előírásoknak és az elvárható gondosság elvének megfelelő gyógykezelés ellenére következett be a káros eredmény a felperesnél. Vagyis ez a bírói gyakorlat a kirívóan információ-aszimmetrikus helyzetekben már eddig is felmentést adott a gyengébb fél számára az állítási és bizonyítási kötelezettség tekintetében.
Nemcsak a bírói joggyakorlat, de az anyagi jogszabályok is erre tekintettel tartalmaznak bizonyos esetekben speciális szabályokat a bizonyítási érdek alakulását illetően, pl. a vélelmek és az ideiglenes igazságok esetében. Vannak azonban a bírói esetjogon és az anyagi jogszabályokon kívül is olyan élethelyzetek, amikor a bizonyító fél ellenfele rendelkezik a releváns bizonyítékok felett, és ezáltal képes a bizonyítás eredményességét megnehezíteni, esetleg ellehetetleníteni. (Pl. orvosi beavatkozás esetén a betegnek kiadott dokumentációban nem szereplő adatok, termékhiba vagy szabadalombitorlás esetén a gyártás körülményei stb.)
A Javaslat a bizonyítási szükséghelyzet négy esetkörét nevesíti. Fennáll a bizonyítási szükséghelyzet: egyrészt, ha a bizonyítási indítvány előterjesztéséhez szükséges adatok az ellenérdekű fél birtokában vannak; másrészt, ha a tényállítás bizonyítása a bizonyító fél számára nem lehetséges, de az ellenérdekű féltől a tény ellenkezőjének bizonyítása elvárható lenne; harmadrészt, ha a bizonyítás sikerességét az ellenérdekű fél meghiúsította; negyedrészt, ha a jogsértő bizonyítási eszköz felhasználhatóságát a bíróság visszautasítja, és a releváns tény más módon nem bizonyítható. A negyedik esetkört nem jelen § szabályozza, erre a Javaslat a jogsértő bizonyítási eszközök szabályozása körében utal vissza.
A bizonyítási szükséghelyzet jogkövetkezménye a tény fennállásának megállapítása, ha a bíróban kétely e tekintetben nem merül fel.
A 266. §-hoz
A Javaslat a bizonyítás nélkül megállapítható tények szabályozásakor nem változtat a hatályos Pp. szabályain, csupán a kapcsolódó normák törvénybeli elhelyezésében következik be módosítás. E §-on belül kapnak helyt a hatályos Pp. 163. § (2) és (3) bekezdésében írt szabályok, továbbá a 3. § (5) bekezdésének második mondata, mely indokolatlanul szerepel jelenleg is az alapelvek szabályai között.
A Javaslat összefoglalja mindazokat az eseteket, amelyek bizonyítást kímélő módon teszik lehetővé a bíróság számára, hogy a perben jelentős tényeket a döntése alapjaként valósnak fogadjon el. Ilyen tények bizonyos esetekben – beismerés, egyező előadás, vitatás hiánya – külön bizonyítási cselekmények nélkül is megállapíthatók. Ide tartoznak a köztudomáson és a bíróság hivatalos tudomásán alapuló ténymegállapítások, továbbá a törvényes vélelmek – ideértve a jogszabály szerint az ellenkező bizonyításáig valósnak tekintendő tényeket, azaz az ideiglenes igazságot – is, amelyekkel szemben ugyanakkor ellenbizonyításnak van helye.
A 267. és 268. §-hoz
A hatályos Pp. 166. §-a – a szabad bizonyítás elvéből következően – csak példálózó jelleggel sorolja fel a bizonyítási eszközöket. Ez összhangban van a hatályos Pp. 3. § (5) bekezdésével, amely szerint – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas.
A hatályos Pp. a bizonyíték és a bizonyítási eszköz fogalmát következetlenül használja: bizonyítási eszköznek tekinti a tanúvallomásokat, a szakértői véleményeket, a szemléket, az okiratokat és az egyéb tárgyi bizonyítékokat. A bizonyítási eszköz elvben a bizonyíték forrása, így – a hatályos törvény alkalmazásában – különösen a tanú, a szakértő, az okirat, a szemle stb.; a bizonyíték pedig az az észlelhető valóság, amely a bizonyító erőt hordozza: a tanúvallomás, a szakértői vélemény, a szemletárgy vagy helyszín, az okirat tartalma és az egyéb tárgyi bizonyíték. E terminológiai zavartól függetlenül is helyesebb általánosságban a „bizonyítási módok” fogalmának használata (tanúbizonyítás, okirati bizonyítás, szemle). Az e címeken összefoglalt szabályok ugyanis nem csak az adott bizonyítási eszközt írják le, hanem a vele kapcsolatos bizonyítás felvételének a rendjét is.
A Javaslat ugyanakkor megtartja a bizonyítási eszköz fogalmát is (tanú, szakértő, okirat, kép- és hangfelvétel, tárgyi bizonyíték, stb.), mert ezek az egyes bizonyítási módokhoz képest sokrétűbbek (okirat lehet okirati bizonyítás, de szemle tárgya is, a szemle tárgya nem csak tárgyi bizonyíték, hanem arról vagy valamilyen múltbeli eseményről készült felvétel is lehet). A Javaslat ezért elkülönítve tartalmazza a bizonyítás módjaira, illetve a bizonyítási eszközökre vonatkozó legáltalánosabb szabályokat.
A Javaslat nem tekinti bizonyítási eszköznek a fél és a fél képviselője nyilatkozatát. Ezt fejezi ki a 279. § (1) bekezdésének szövegezése is, amely elkülöníti a felek tényállításait a per tárgyalása során megismert bizonyítékoktól, amikor akként rendelkezik, hogy a bíróság a perben jelentős tényeket a felek tényállításainak és perben tanúsított magatartásának, valamint a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében való értékelése alapján a meggyőződése szerint állapítja meg.
A tényállás szabad megállapításának elvéből következően nemcsak a nevesített bizonyítási módok igénybevételére van lehetőség, hanem bármely más, nem nevesített (atipikus) bizonyítási mód felhasználására is (így lehetőség van például adatszolgáltatás kérésére hatóságoktól és magánszervezetektől, kísérletek lefolytatására, a per tárgyává tett cselekmény eljátszására, közvélemény-kutatás elvégeztetésére, stb.). Az atipikus bizonyítási módok tekintetében is érvényesülniük kell viszont a szabad bizonyítási rendszer alapelvi követelményeinek: vagyis az alkalmasság, a célszerűség, az ésszerűség és az okszerűség elveinek. Az alkotmányos rend alapértékeinek védelme érdekében kizárt olyan bizonyítási eljárás lefolytatása, amely a közrendbe ütközik.
A bizonyítási eszközök között újként nevesíti a Javaslat a kép- és hangfelvételeket, amelyek a technikai fejlődés következtében, a digitális kép- és hangrögzítés elterjedésével egyre nagyobb jelentőséget kapnak a polgári perben felvett bizonyítás során. Ezeket a bizonyítási eszközöket a hatályos Pp. rendszerében a tárgyi bizonyítási eszközök kategóriájába sorolta hagyományosan a jogirodalom. A kép- és hangfelvételek azonban minőségileg különböznek az egyéb tárgyi bizonyítási eszközöktől: nem valamilyen dolog jelenbeli állapotát, hanem valamilyen múltbeli eseményt vagy – állókép esetén – múltbeli állapotot érzékeltetnek. Az ilyen felvételek által a múltból közvetített információkat a felvételek lejátszásával, megtekintésével sajátíthatja el a bíróság, következésképp ezeknek a bizonyítási eszközöknek a felhasználására is szemle keretében kerülhet sor. Amennyiben valamely tárgy vagy helyszín jelenbeli állapotáról készült felvétel kerül önállóan (tehát nem valamely más bizonyíték illusztrálásaként) felhasználásra, valójában a szükséges szemle helyettesítése történik: közvetlen érzékelés helyett közvetett benyomásokat szerez a bíróság. A bizonyítás-felvétel szabadságának a rendszerében erre is lehetőség van, bár ilyenkor – a felvétel manipulálhatóságára tekintettel – az ellenbizonyításra is szélesebb körű lehetőség nyílik, mint a szemle – jegyzőkönyvben rögzített – eredményével szemben.
A 269. §-hoz
A Javaslat rendelkezik a jogsértő bizonyítási eszközökről és azok felhasználhatóságáról, figyelemmel arra, hogy a gyakorlatban egyre többször merül fel az a kérdés, hogy felhasználhatók-e a jogellenes vagy jogellenesen megszerzett bizonyítékok. A leggyakrabban ezek titkos kép- és hangfelvételek formájában jelentkeznek. A jogsértő bizonyítási eszközök felhasználhatóságáról a szakirodalomban három elmélet alakult ki. Az első elmélet szerint a szabad bizonyítás elvéből az következik, hogy amit a törvény nem tilt, azt szabad, így a jogsértő bizonyítékok felhasználhatók; a második elmélet szerint abszolút értelemben tilos a jogsértő bizonyítási eszközöket felhasználni a polgári perben. A legelterjedtebb – és nemzetközi szinten is elfogadott – harmadik álláspont az ún. viszonossági elv, mely értelmében minden esetben mérlegelni kell, hogy melyik érdek a fontosabb: a fél bizonyításhoz fűződő méltányolható magánérdeke, vagy az ellenérdekű fél személyiségi jogainak védelme; e mérlegelés során figyelembe kell venni azt is, hogy a bizonyíték megszerzése, felhasználása milyen súlyú jogellenességet valósít meg [BH1993. 365., vö.: Kengyel Miklós: A polgári peres eljárás kézikönyve; KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Bp. 1995. 408-410. o; Nagy Adrienn: A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény magyarázata; a 166. §-hoz írt magyarázat; CompLex Kiadó, Budapest 2015.].
A joggyakorlat és a szakirodalom a jogsértő bizonyítási eszköz felhasználhatóságát illetően a viszonossági elv mellett tette le voksát, tehát a teljes törvényi tilalom és a teljes megengedhetőség között kell kialakítani a Javaslatban azt a szabályozást, mely a bíróság mérlegelését lehetővé teszi [V.ö. Papp Zsuzsanna: Az illegális eredetű illetve a felhasználásukkal személyiségi jogot sértő információk a polgári perbeli bizonyításban; PhD értekezés, Budapest, ELTE, 2011.].
Az új információs, kommunikációs és multimédiás eszközök megjelenése és általános elterjedése miatt a jogellenesen szerzett információk és bizonyítékok keletkezésének lehetősége és tényleges gyakorlata is növekvő tendenciát mutat. Ezért megkerülhetetlen e kérdés törvényi szintű szabályozása, melynek során az elsődleges szempont a vonatkozó bírósági joggyakorlatban kialakított elvek normaszintű rögzítése volt.
Az Alkotmánybíróság a jogsértő bizonyítási eszközök felhasználhatóságát a tisztességes eljárás követelményével összefüggésben vizsgálta.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bizonyítási rendszer, a konkrét bizonyítási szabályok kialakítása a jogalkotó feladata, melyet a jogalkalmazó bíróságok értelmeznek. A bizonyításra vonatkozó rendelkezések szoros összefüggést mutatnak a tisztességes eljáráshoz való joggal, ám ezen alapjog, továbbá más alapjogok (például a magánszféra védelme, emberi méltóság védelme, kínzás tilalma, védelemhez való jog) és alkotmányos rendelkezések (különösen a jogállamiság tétele) által kijelölt kereteken belül a jogalkotó nagyfokú szabadságot élvez ezek meghatározása során. Önmagában az, hogy e szabályoknak mi a helyes tartalma, bírósági jogértelmezés kérdése, a téves jogértelmezés pedig önmagában nem vezet szükségképpen az Alaptörvény sérelmére. Ez vonatkozik a bizonyítékok kizárására is. [3104/2014. (IV. 11.) AB végzés 19. pontja]
A Javaslat általános jelleggel kívánja rögzíteni azt a főszabályt, hogy jogsértő bizonyítási eszköz a perben nem használható fel. A generális szabály rögzítésének elsődleges indoka az, hogy egy jogállamban nem alkothatók olyan szabályok, melyek a peres feleket arra ösztönzik, hogy jogsértő módon szerezzék be a per eldöntése szempontjából releváns bizonyítékokat. A Javaslat e körben meghatározza a jogsértő bizonyítási eszköz fogalmát.
A Javaslat azt az abszolút kizáró okot szabályozza, mely fennállása esetén a bíróság köteles figyelmen kívül hagyni a fél által hivatkozott bizonyítási eszközt. Ha ez az abszolút kizáró ok nem áll fenn, a jogsértő bizonyítási eszköz felhasználhatósága tárgyában a bíróság dönt mérlegelési jogkörében a Javaslatban meghatározott szempontokat mérlegelve.
Ez a szempontrendszer tükrözi a kialakult bírósági joggyakorlatot azzal az eltéréssel, hogy amennyiben a bíróság mérlegeléssel nem találja felhasználhatónak a jogsértő bizonyítási eszközt, és a bizonyító fél a tényt más módon nem tudja bizonyítani, a bíróság alkalmazhatja a bizonyítási szükséghelyzet szabályait. E szempontrendszert figyelembe véve a bírósági joggyakorlat fogja kialakítani azoknak a konkrét eseteknek a körét, amikor a jogsértő bizonyítási eszköz nem használható fel. Természetesen ennek során a bíróságnak figyelemmel kell lennie az Európai Unió más tagállamaiban kialakított nemzetközi gyakorlatra, arra, hogy alapvető jogok sérelmét a jogsértő bizonyítási eszköz felhasználása nem eredményezheti, illetve arra is, ha az Alkotmánybíróság döntéseivel alakítja, megszabja a határait a jogsértő bizonyítékok felhasználásának.
Természetesen a jogsértő bizonyítási eszköz befogadása a felet nem mentesíti a jogsértő magatartással összefüggésben felmerült felelőssége alól, tehát a bizonyító félnek erre tekintettel is kell döntenie abban a kérdésben, hogy kéri-e a jogsértő bizonyítási eszköz perbeli befogadását.
A 270. §-hoz
Sok esetben előfordul, hogy ugyanazon tény(ek meghatározott köre) több eljárásban (más polgári, közigazgatási, büntető perben, szabálysértési eljárásban, közigazgatási eljárásban, választottbírósági eljárásban, stb.) is jelentőséggel bír, és bizonyítás felvételére kerül sor rá(juk) vonatkozóan. A pergazdaságosság és a perek ésszerű időn belüli befejezésének alapelvi szintű követelményeivel ellentétes ugyanazon bizonyítás felvételének többszörözése eljárásonként.
A hatályos Pp. sem zárta ki a más eljárásban beszerzett bizonyíték felhasználhatóságát [a Pp. 124. § (4) bekezdésének a) pontja kifejezetten lehetővé teszi a bíróság számára a tárgyalás előkészítése körében iratok beszerzését más hatóságtól vagy szervezettől], a gyakorlat élt is ezzel a lehetőséggel, de kifejezett törvényi rendelkezés hiányában nem volt egyértelmű az így nyert bizonyító adatok bizonyítási természete. Minderre tekintettel a Javaslat egyértelművé teszi, hogy a bíróság felhasználhatja a más eljárásban szerzett bizonyítékot.
Az egyes eljárások részletszabályainak különbözőségeire tekintettel viszont nem lehet eltekinteni azon garanciális elemek megkövetelésétől, amelyeket a polgári perrendtartás a bizonyítás felvételének módjához fűz: pl. hogy a tanú meghallgatásánál a perben álló felek mindegyike jelen lehetett és kérdéseket intézhetett a tanúhoz, a tanú élhetett a mentességi jogával, a szakértői vélemény az igazságügyi szakértők névjegyzékében szerepelt szakértőtől származik, stb. Olyan eljárási érdek viszont már nem fogalmazható meg, hogy a bizonyításfelvétel minden perjogi szabálya teljesüljön, pl. az is, hogy bíróság foganatosítsa a bizonyítást. A szabályozás célja azoknak a perjogi követelményeknek az érvényesülése és számonkérhetősége a más eljárásban beszerzett bizonyítékokkal szemben, amelyek egyfelől a bizonyítás céljában (a bíróság meggyőződésének kialakításában), másfelől a felek bizonyítási érdekében (a bíróság meggyőzésében) ragadhatók meg. Ezeknek a követelményeknek a figyelembevételével a bírói gyakorlatnak esetről esetre kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy melyek e törvénynek azok a rendelkezései, amelyek érvényesülésének hiánya kizárja a más eljárásban beszerzett bizonyíték változatlan (ismétlést, kiegészítést szükségtelenné tevő) felhasználhatóságát. Amennyiben a más eljárásban beszerzett bizonyíték kiegészítése szükséges (és lehetséges) erre magától értetődően, az adott bizonyítási módra vonatkozó szabályok szerint van mód.
Ha a más eljárásban beszerzett bizonyíték felhasználhatóságának fenti akadálya a bizonyítékot tartalmazó iratból nyilvánvalóan kitűnik, a bíróságnak azt észlelnie kell, és hivatalból kell kirekesztenie az ilyen bizonyítékot a mérlegelése köréből. Az viszont nem fér össze a polgári perben érvényesülő rendelkezési elvvel, hogy a bíróság hivatalból vizsgálatot folytasson le annak kizárhatósága végett, hogy a bizonyíték felvétele körében nem fordult elő olyan szabálytalanság, ami a bizonyítékot aggályossá teszi, felhasználásának akadályát képezi. Ugyanakkor a feleknek, akik ismer(het)ik a bizonyíték felhasználhatóságát akadályozó körülményeket, lehetőséget biztosít a Javaslat a felhasználni kívánt bizonyíték bizonyító értékének érvénytelenítésére.
A 271. §-hoz
A Javaslat újként vezeti be a perrendtartásba a közreműködők fogalmát, mely mindazon személyeket felöleli, akik valamilyen releváns bizonyítékot hordoznak, birtokolnak, vagy más módon tudnak segítséget nyújtani a feleknek és a bíróságnak a tényállás feltárásához. E személyek segítséget nyújtanak a bizonyítás megfelelő lefolytatásához. A polgári per közintézmény, amelynek megfelelő működéséhez a köz valamennyi tagjának hozzá kell járulnia, nemcsak költségvetési befizetéseivel, hanem szükség esetén tevőlegesen is. Ez utóbbi hozzájárulás költségeinek viselésére viszont már azok kötelesek, akiknek az érdekét szolgálja a közreműködés (vagy a költségkedvezmények érvényesülése esetén helyettük ennek a közreműködésnek a költségét az állam viseli). Egyes közreműködők költségtérítésére és díjazására már jelenleg is akár a hatályos Pp., akár más jogszabályok konkrét rendelkezéseket is tartalmaznak (tanúk, szakértők, szemletárgy-birtokosok), mégsem szükségtelen e jog általános rögzítése, éppen az atipikus bizonyítás-felvételi módban közreműködőkre tekintettel.
A gyakorlatban általános, hogy a bíróság adatszolgáltatást kér hatóságoktól vagy magánszervezetektől valamilyen releváns tényről, ún. megkeresés formájában. A hatályos Pp. nem ismeri és nem szabályozza a megkeresésnek ezt a formáját. Ez a szabályozatlanság csak akkor okozott problémát, ha a megkereső nem teljesítette a megkeresést, vagy arra jelentős késedelemmel, többszöri felhívás eredményeként került sor, ami hozzájárult a per szükségtelen elhúzódásához. Ez a megkeresés atipikus bizonyítási mód, az adatszolgáltatás atipikus bizonyítási eszköz. Az atipikus bizonyítási eszközök szolgáltatására képes személyek általános közreműködői fogalom alá vonásával a Javaslat egyértelművé teszi, hogy az ilyen adatszolgáltatás teljesítése nem a megkeresett választásától függ, hanem köteles a közreműködésre a megkeresett. A kényszerítő eszközök alkalmazhatóságának valamennyi közreműködőre való kiterjesztése pedig lehetőséget ad a bíróság számára a megkeresés teljesítésének megfelelő kikényszerítésére is.
A 272–274. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp. 185. §-ában foglalt rendelkezéseket, melyek a tanúkkal és a szakértőkkel szemben alkalmazható kényszerítő eszközökről szólnak, tartalmilag nem változtatja meg, de lényegesen összefogottabb nyelvi eszközökkel fejezi ki, egyben kiterjesztve azokat a bizonyítás felvételében közreműködő valamennyi személyre.
A Javaslat e szabályainak újdonsága abban áll, hogy lehetővé teszi a bizonyítási eljárásban közreműködő ún. harmadik személyek szankcionálását is. A Pp. jelenleg hatályos szabályai szerint is kezelhető a törvény által felvázolt helyzet: ha a peren kívül álló személy a bíróság megkeresésében foglaltakra nem reagál, vagy azt nem megfelelően teljesíti, a közreműködőt – jogi személy esetén a törvényes képviselőt – a bíróság tanúként idézi meg, és kötelezi a szükséges információ szolgáltatására vagy okirat bemutatására. Ez a módszer azonban mindenképpen időveszteséget okoz, melyet a Javaslatban foglalt megoldás kiküszöbölhet például azáltal, hogy a bíróság a megkeresésében kifejezetten előzetesen tájékoztatja a közreműködőt a jogkövetkezményekről, az alkalmazható kényszerítő eszközökről.
A Javaslat valamennyi közreműködő tekintetében egységesen rögzíti a kényszerítő eszközök alkalmazása esetére az utólagos kimentés, illetve a jogorvoslat lehetőségét.
A 275. §-hoz
Az elsőfokú eljárás szabályai között a Javaslat tételesen rögzíti a keresetlevél, az írásbeli ellenkérelem, viszontkereset-levél, a beszámítást tartalmazó irat kötelező tartalmi elemeit, melyek között, továbbá az elsőfokú eljárás szabályai között számos előírás is található a bizonyítási indítványok tekintetében. A bizonyítási eljárás általános szabályai között ennek ellenére nélkülözhetetlen a bizonyítási indítvány általános tartalmi elemeinek rögzítése.
A 276. §-hoz
A bizonyítás elrendelése körében lefektetett szabályok a hatályos Pp.-ben is fellelhetők, ezek azonban átsruktúráltan e §-ban kerültek rögzítésre. A peranyag szolgáltatásának feleket
terhelő kötelezettségéből következően a bíróság hivatalból bizonyítást továbbra is csak kivételesen, törvényi felhatalmazásra folytathat le.
A Javaslat alapján a bíróság egyrészt a hatályos Pp.-ben foglaltaknak megfelelő okokból (a bizonyítás a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen, illetve a fél a bizonyítási költségek előlegezésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget) mellőzi a bizonyítást, másrészt új elemként szerepel, hogy amennyiben a bizonyítási indítvány nem tartalmazza a törvény által kötelezően megkívánt tartalmi elemeket, a bíróság mellőzi annak tárgyában a bizonyítás elrendelését.
A 277. §-hoz
A bizonyítás célja, hogy a bíróságnak a bizonyítandó tényállítások valóságtartalmára vonatkozó meggyőződését kialakítsa. Nyilvánvaló, hogy minél közvetlenebb kapcsolatban áll a bíróság észlelése az állított ténnyel, annál erősebb meggyőződést képes a bíróság tagjaiban kialakítani. Ebből az összefüggésből vezethető le a közvetlen észlelés elsődlegessége: a közvetlenség jelenti egyrészt a bizonyítékok közvetlenségét, másrészt az észlelés közvetlenségét. A közvetlenség elvéből eredően kívánatos, hogy a bizonyítás-felvétel során az ítélkező tanács valamennyi tagja jelen legyen, a bizonyítékokkal kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, meggyőződését lehetőleg személyes észlelésre alapítsa. Erre figyelemmel rögzíti a Javaslat, hogy a bizonyítási eljárást a bíróság rendszerint a tárgyaláson folytatja le.
A szóbeli tárgyaláson történő bizonyítás-felvételnek általában az a legfőbb akadálya, hogy a bizonyítást sok esetben nem lehet a bíróság épületében, hivatalos helyiségében megtartott tárgyaláson lefolytatni. Például azért, mert a szemlét a helyszínen kell elvégezni, vagy azért mert a tanú aggkora, betegsége, testi fogyatkozása vagy más ok miatt nem jelenhet meg a bíróság előtt, ezért őt a bíróság lakásán vagy tartózkodási helyén hallgatja meg, vagy azért, mert a tanúnak vagy szakértőnek a tárgyalás helyszínére utazása, illetve a szemletárgynak vagy az okiratnak tárgyalásra szállítása rendkívül költséges, jelentős nehézségekbe ütközik vagy egyenesen lehetetlen.
A Javaslat – a kivételek meghatározása mellett – főszabályként rögzíti, hogy a bíróság közvetlenül csak a saját illetékességi területén vagy a székhelyén teljesítendő cselekményeket foganatosíthatja. Azonban előfordulhatnak olyan esetek, a fent jelzett példák alapján, amikor nemcsak az ütközik akadályba, hogy a bíróság a tárgyaláson folytassa le a bizonyítási eljárást, de még az sem lehetésges, hogy a saját illetékességi területén, illetve székhelyén járjon el. A bizonyítás tárgyaláson történő felvétele, illetve a közvetlenség elve alól éppen ezért szükséges kivételeket teremteni, és a törvényben szabályozni a bizonyítás-felvétel különös módjait: az elektronikus hírközlő hálózat igénybevételének szabályait, a kiküldött bíró jogintézményét, valamint a bizonyítás-felvétel megkeresett bíróság által történő foganatosítását.
A 278. §-hoz
A Javaslat a bizonyítás-felvétel általános szabályai között rögzíti, hogy a bíróság, illetve a felek pontosan milyen eljárási jogosultságokat gyakorolhatnak a bizonyítás foganatosítása során. A Javaslat kimondja, hogy a bíróság a felek bizonyítási indítványainak keretei között szabadon állapítja meg a bizonyítás módját, eszközeit, az egyes bizonyítási cselekmények körét és sorrendjét. Tartalmazza a Javaslat, hogy a bíróság tagjai mely körülmények feltárása érdekében intézhetnek kérdéseket a közreműködőkhöz és a felekhez. A felek jogai között rögzíti a Javaslat, hogy a bizonyítás-felvételnél jelen lehetnek, azzal kapcsolatban észrevételeket, indítványokat tehetnek, kérdések feltevését indítványozhatják, továbbá, ha azt a bíróság engedélyezi számukra, közvetlenül is tehetnek fel kérdéseket a közreműködőknek.
A 279. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp. 206. §-ában foglalt, a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvén nem változtat, azonban tömörebben foglalja össze a hatályos szabályokat. Emellett a Javaslat a bizonyítás eredményének mérlegelése szabályai között kezeli azt az esetet, ha a fél és képviselőjének nyilatkozata eltérne egymástól: ezt a bíróság úgy értékeli, mintha a félnek a tényállításai lennének eltérőek.
A Javaslatban rögzített bizonyítékok szabad mérlegelésének elve egyenes következménye a szabad bizonyítás elvének, hiszen a kötetlenség nemcsak az igénybe vehető bizonyítási eszközök terén valósul meg, hanem a bizonyítás eredményének szabad mérlegelése kapcsán is. A bizonyítékok szabad mérlegelése során a bíróság értékeli, hogy a felek tényállításait az általuk rendelkezésre bocsátott bizonyítékok alátámasztották-e vagy sem. A bíróság által megállapított tényállás akkor felel meg az eljárásjogi jogszabályoknak, ha az összhangban áll a periratokkal, okszerű és helyes következtetéseken nyugszik.
A bizonyítékok mérlegelése során meghatározott kötöttségek is megjelennek, amelyeket a Javaslat, illetve egyéb törvényi rendelkezések tartalmaznak. Ilyen kötöttséget jelent pl. a törvényes vélelem, illetve az olyan jogszabály, amely kimondja, hogy valamely körülményt az ellenkező bizonyításáig valónak kell tekinteni, vagy az, hogy ha jogerősen elbírált bűncselekmény vagyoni jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt.
A bíróság szabad mérlegelésének korlátját az indokolási kötelezettség alkotja. A bíróság az ítéletben, illetve más határozatában köteles megjelölni a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett körülményeket, különösen azokat az okokat, amelyek miatt valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amely miatt több bizonyíték közül egyeseket figyelmen kívül hagyott, míg másoknak jelentős bizonyító erőt tulajdonított.
Összefoglalóan a bizonyító adatokat a bíróság egyenként és összességükben is értékeli, megvizsgálja és összehasonlítja bizonyító erejüket, figyelembe veszi összefüggéseiket és ellentmondásaikat, és ennek eredményeként alakítja ki a saját meggyőződését, melyet ténymegállapítások formájában rögzít a határozata indokolásában.
A szabad bírói mérlegeléstől el kell határolni a szabad belátás szerinti döntést. A Javaslat ugyanis arra ad lehetőséget a bíróságnak, hogy a kártérítés vagy egyéb tartozás összegét, ha az a szakértői vélemény vagy más bizonyíték alapján sem határozható meg, a per összes körülményeinek mérlegelésével saját belátása szerint határozza meg. Erre tehát a bíróságnak csak akkor van lehetősége, ha az összegszerűség bizonyítás útján nem állapítható meg. A szabad belátás alkalmazására csak az objektív bizonyíthatatlanság esetén kerülhet sor. Nem alkalmazható akkor, ha a releváns tény a fél oldaláról bizonyítható lenne, de elmaradt a szükséges bizonyítás, vagy az nem igazolta a tényállás valóságosságát.
A szabad belátás nem lehet önkényes: a bíróság döntésének meg kell felelnie a helyes gondolkodás követelményének, és a per anyagából következtethetőnek kell lennie, továbbá kellő meggyőző erővel kell bírnia.
A 280. §-hoz
Az elektronikus hírközlő hálózat igénybevételének lehetőségét a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, valamint egyéb eljárásjogi és igazságügyi törvények módosításáról szóló 2015. évi CLXXX. törvény (a továbbiakban: E-Pp. tv.) iktatta be a hatályos Pp. XXVIII/A. Fejezetébe. A Javaslat külön részben, „Az elektronikus technológiák és eszközök alkalmazása” című Tizedik Részben, a XLVII. Fejezetben szabályozza az elektronikus hírközlő hálózat igénybevételével történő bizonyítás foganatosítását.
A 281. §-hoz
A kiküldött bíró eljárására vonatkozó szabályokat a hatályos Pp. 203. §-a állapítja meg. A hatályos szabályozás – szemben a Plósz-féle Pp. 277. §-ával, amely a bíróság bármely tagjának kiküldését lehetővé tette – csak a tanács elnökének vagy a hatályos Pp. 12/A. § (1) bekezdésének utaló szabálya folytán az elsőfokú eljárásban bírósági titkár kiküldését teszi lehetővé. A Javaslat – továbbfejlesztve azt – vissza kíván térni a korábbi megoldáshoz, hiszen semmilyen ésszerű indoka nincs annak, hogy ha a bizonyítást a perbíróságon szolgálatot teljesítő bírósági titkár is felveheti, akkor a perbíróság eljáró tanácsának tagja vagy a perbíróságon szolgálatot teljesítő más bíró miért ne tehetné meg.
A Javaslat a svájci szövetségi polgári perrendtartás 155. cikkének 2. bekezdéséhez hasonlóan azt is lehetővé teszi, hogy a bizonyítás-felvételnél nemcsak egy, hanem akár több kiküldött bíró is közreműködjék. Lehetőség van tehát arra, hogy akár az egész eljáró tanács vegye fel a bizonyítást tárgyaláson kívül.
A Javaslat a kiküldött bíró alkalmazása esetére pontosan meghatározza a bizonyítás elrendelése tárgyában hozott végzés tartalmi elemeit. E tartalmi elemekből következik, hogy a jelenleg hatályos szabályokkal ellentétben kiküldött bíró nemcsak tanúmeghallgatás kapcsán járhat el, hanem például szemlét is foganatosíthat.
A 282. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp.-hez hasonlóan, rögzíti, hogy a bíróság a bizonyítás-felvétele céljából azt a járásbíróságot keresi meg, amelynek területén a meghallgatandó személyek laknak, illetve amelynek területén a bizonyítás legcélszerűbben foganatosítható. Ezen előírás keretei között a bíróságnak a célszerűségi szempontokat szem előtt tartva kell meghatároznia a megkeresett bíróságot.
A megkeresés alapján a bizonyítást a megkeresett bíróság veszi fel, ezért a bizonyítás megfelelő foganatosításához a megkeresett bíróságnak tisztában kell lennie a bizonyítandó tények körével, az azzal kapcsolatban korábban foganatosított bizonyítás eredményével, esetleg a megkeresésben foglalt bizonyítás eredményére épülő, előre látható további bizonyítási cselekményekkel. Erre tekintettel a Javaslat – részben a bizonyítás-felvétel kiküldött bíró útján való foganatosítását elrendelő végzés tartalmi elemeire utalással, részben önálló rendelkezésekkel – meghatározza a bizonyítás-felvétel megkeresett bíróság útján való foganatosítását elrendelő végzés tartalmi elemeit. A Javaslat a tartalmi elemeket akként határozza meg, hogy a bíróság figyelemmel lehessen az adott ügy sajátosságaira. Tekintettel arra, hogy minden egyes megkeresés speciális abból a szempontból, hogy a megkereső bíróságnak a bizonyítás foganatosításához mely iratokra van szüksége, a Javaslat e körben csak egy keretszabályt ad annak rögzítésével, hogy a megkeresett bírósághoz meg kell küldeni azokat az iratokat, amelyek a megkeresés elintézéséhez szükségesek, és a megkereső bíróságra bízza ezen iratok kiválasztását.
A 283. §-hoz
A Javaslat a megkeresett bíróság eljárására vonatkozó szabályok kialakításakor alapul vette a hatályos Pp. 202. § (2)–(4) bekezdésének előírásait. Módosította ugyanakkor a Javaslat a szabályozást a tekintetben, hogy mi a teendője a megkeresett bíróságnak abban az esetben, ha a megkeresés teljesítésére részben vagy egészben más bíróság illetékes. A hatályos Pp. szerint ekkor a megkeresett bíróság maga dönti el, hogy a megkeresés teljesítésére mely bíróságot tartja illetékesnek, és a megkereső bíróság értesítése mellett megküldi e bíróság számára az iratokat. A Javaslat szerint azonban arról az ügy minden részletének ismeretében a megkereső bíróságnak kell minden esetben – tehát a fenti körülmények fennállása esetén is – döntenie, hogy mely bíróságot keresi meg a bizonyítás foganatosítása érdekében. Erre tekintettel a Javaslat előírja, hogy ha a megkeresés teljesítésére egészben vagy részben más bíróság illetékes, a megkeresett bíróság teendője az, hogy erről haladéktalanul értesíti a megkereső bíróságot.
A 284. §-hoz
A Javaslat 275. §-a rendelkezik általánosan valamennyi bizonyítási indítvány tartalmi elemeiről. Jelen § a tanúbizonyítási indítvány különös tartalmi elemeit határozza meg, előírva, hogy be kell jelenteni a tanú nevét és idézhető címét, továbbá a hatályos Pp. rendelkezéseihez hasonlóan speciálisan rendelkezik a kiskorú, illetve a bíró és más hivatalos személy tanúkénti meghallgatása iránti indítvány tartalmáról.
A 285. §-hoz
A hatályos Pp. megteremtette a tanú adatainak zártan kezelésére vonatkozó szabályokat, amelyeket a Javaslat is fenntart. A Javaslat a szabályok tartalmán lényegében nem változtat, csupán tömörebben, koncentráltabban, pontosabban fogalmazza meg azokat. A tanú védelmének a hatályos lex imperfecta szabályozással szemben azonban valós érvényt kell szerezni. Ennek eszköze a pénzbírság kiszabásának alkalmazása az adatbejelentéssel összefüggő szabályokat megsértő féllel szemben. Ha az érintett tanú kifogásolja az adatbejelentés módját, akkor indokolt a valós védelem biztosítása érdekében nem lehetőségként, hanem kötelezettségként előírni pénzbírság kiszabását.
A 286. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp. rendelkezéseinek megfelelően rögzíti azt az esetet, amikor a bizonyító fél ellenfele is kötelezhető a tanú nevének és idézhető címének bejelentésére.
A 287. §-hoz
A Javaslat a tanú idézésére vonatkozó szabályokat a hatályos Pp. rendelkezéseinek megfelelően tartalmazza. A Javaslat ugyanakkor a tanú adatainak zártan kezelése jelentőségére tekintettel és a szabályok érvényesülésének elősegítése érdekében rögzíti, hogy az idézésben tájékoztatni kell a tanút az adatai kezelési módjáról, az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól. Emellett a tájékoztatásnak ki kell terjednie arra is, hogy a tanú a megjelenésével kapcsolatos költségek megtérítésére mennyiben tarthat igényt.
A 288. §-hoz
A Javaslat a gyakorlat egységesítése érdekében egyértelművé teszi a törvényes képviselő helyzetét; mivel a fél nevében és helyett a törvényes képviselő jár el, őt általában félként és csak kivételesen tanúként lehet meghallgatni.
A 289. §-hoz
A Javaslat a tanúzási képtelenség esetkörein egyrészt annyiban változtat, hogy a tanúzási képtelenség okai között megjeleníteti a védői minőséget. Ennek indoka, hogy az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény az ügyvéd titoktartási kötelezettsége körében akként rendelkezik, hogy az ügyvéd az olyan tényről és adatról, amelyről mint védő szerzett tudomást, felmentés esetén sem hallgatható ki tanúként.
Emellett jelentős változás, hogy a Javaslat szerint nem jelent tanúzási képtelenséget a tanú fogyatékossága. Ennek oka az, hogy önmagában a fizikai és érzékszervi fogyatékosságból nem következik olyan állapot, ami a tanúvallomást tartalmilag befolyásolná. Ilyen esetekben jellemzően kommunikációs akadályok állhatnak elő, amelyek meghatározott eszközökkel, módszerekkel kezelhetőek. Az értelmi fogyatékosság esetében pedig a tanúkénti meghallgatás során tisztázandó tényekre, körülményekre és a tanú állapotára tekintettel egyedileg szükséges mérlegelni, hogy a tanútól értékelhető vallomás elvárható-e. A fogyatékossággal elő tanú meghallgatására vonatkozó különleges rendelkezéseket a 292. § tartalmazza.
A 290. §-hoz
A tanúvallomás megtagadásának eseteit fenntartja a Javaslat, azonban az üzleti titok megtartására köteles tanú esetében a közérdekű adatokra valamint a közérdekből nyilvános adatokra vonatkozó szabályozással való összhang megteremetése érdekében kivételt szabályt rögzít. E szerint nincs lehetőség a tanúvallomás megtagadására akkor, ha a tanúvallomással érintett adatok a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok megismerhetőségére vonatkozó törvény rendelkezései alapján nem minősülnek üzleti titoknak, vagy ha a per tárgyát annak eldöntése képezi, hogy az érintett adatok közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatnak minősülnek-e.
A kivételes szabályok körét bővíti továbbá a Javaslat azzal, hogy az a hozzátartozó vagy az a személy, aki a tanúvallomás folytán magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, nem tagadhatja meg a tanúvallomást, ha a kérdéses jogviszonyban a felek valamelyikének jogelődje.
A 291. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp. szabályozásának megfelelően előírja, hogy a tanúzási képtelenség, illetve a tanúvallomás megtagadása előzetesen is bejelenthető, továbbá rögzíti a tanúvallomás megtagadása tárgyában való határozathozatal szabályait.
A 292. §-hoz
A Javaslat rögzíti, hogy a tanút a bíróság köteles meghallgatni az idézésben megjelölt tárgyaláson. Ennek indoka, hogy a tanú számára méltánytalan, továbbá felesleges költségeket okoz, hogy ha a bármilyen okból esetlegesen elhúzódó tárgyaláson nem kerül sor a meghallgatására.
A 289. § tekintetében rögzített indokok alapján a Javaslat szerint nem jelent tanúzási képtelenséget a tanú fogyatékossága. Ugyanakkor a fogyatékossággal elő tanú meghallgatása esetére szükséges néhány alapvető követelmény rögzítése, amit a Javaslat a tanú meghallgatásának szabályai között helyezett el. Ilyen esetben a tanú a fogyatékossága figyelembe vételével, az állapotának megfelelő módon meghallgatható. A meghallgatása akkor mellőzhető, ha tőle értékelhető vallomás az állapota miatt nem várható.
A Javaslat a hatályos Pp.-ben foglaltaknak megfelelően rögzíti, hogy a tanú a meghallgatása előtt a tárgyaláson és a bizonyítási eljárásnál nem lehet jelen, illetve a meghallgatását követően a bíró engedélyével távozhat. Itt írja elő emellett a Javaslat, hogy a tanút a meghallgatás megkezdése előtt a hamis tanúzás következményeire figyelmeztetni kell.
A 293. §-hoz
A Javaslat a 285. §-ban rögzíti a tanú adatainak zártan kezelésére vonatkozóan azon kötelezettségeket, amelyek a feleket, illetve a bíróságot terhelik a tanúbizonyítási indítvány megtételéhez kapcsolódóan. A Javaslat emellett rögzíti azokat a szabályokat is, amelyek a tanú meghallgatása során szükségesek az adatok zártan kezelése körében. A Javaslat a szabályok tartalmán lényegében – hasonlóan a 285. § előírásaihoz – nem változtat. A Javaslat előírja, hogy a tanút nyilatkoztatni kell a meghallgatása előtt arról, hogy kívánja-e az adatainak zártan kezelését. E §-ban rendelkezik tovább a Javaslat arról, hogy mely esetekben kerülhet sor az adatok zártan kezelésének megszüntetésére.
A 294. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp.-ben foglaltaknak megfelelően követeli meg a tanú azonosítását, továbbá azt, hogy a tanútól meg kell kérdezni, hogy a felekkel milyen viszonyban van, nem elfogult-e. Ugyancsak a hatályos Pp.-hez hasonlóan a Javaslat előírja, hogy mely körülményekre figyelemmel kell a tanú részletes meghallgatását lefolytatni, és hogy szembesítéssel kell megkísérelni az ellentétek tisztázását, ha a tanú vallomása ellentétes más tanúnak vagy a félnek az előadásával. A Javaslat új elemként, kiemelt figyelmet fordít a tanú személyhez fűződő jogainak védelmére. Amennyiben a bíróság azt észleli, hogy a tanúval szemben tiszteletlen magatartást tanúsítanak, illetve nem megfelelő hangnemet használnak, úgy a bíróság a rendfenntartás eszközeivel él, és emellett megtiltja a kérdések feltevését vagy a közvetlen kérdezés jogát megvonja.
A 295. §-hoz
A Javaslat az alaki pervezetés szabályai között a 233. § (3) bekezdésében rendelkezik arról, hogy a tanács elnöke a felek és képviselőik kérelmére engedélyezi, hogy a meghallgatott személyhez közvetlenül kérdést intézhessenek; a kérdés megengedhetősége felöl az elnök határoz. Ez a rendelkezés vonatkozik a tanú meghallgatására is, így a tanúhoz intézett kérdések szabályai között erre ismételten nem tér ki a Javaslat. Ugyancsak más helyen, mégpedig a 278. § (2) bekezdésében rendelkezik arról a Javaslat, hogy a bíróság tagjai a közreműködőkhöz – akikhez a tanúk is tartoznak – milyen kérdéseket intézhetnek. Mivel ez a rendelkezés is vonatkozik a tanúkra is, így ez sem kerül megismétlésre a tanúhoz intézett kérdések szabályai között. E helyen a Javaslat arról rendelkezik, hogy a kérdések feltevésére milyen sorrendben jogosultak a felek a bíróság engedélye alapján.
A 296. §-hoz
A Javaslat a tanúzási kötelezettség tartalmi elemeként továbbra is rögzíti a tanú okirat- felmutatási kötelezettségét. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a Javaslat szemlére vonatkozó szabályai szerint kell eljárni abban az esetben, ha az okiratot olyan harmadik személytől kell beszerezni, akit tanúként meghallgatni nem szükséges.
A 297. §-hoz
A Javaslat gyakorlatias megközelítésben szabályozza újra a tanúvallomás rögzítését. A Javaslat célja a felolvasás, illetve – a folyamatos felvétel készítésének esetét kivéve – a visszahallgatás lehetőségének biztosításával az, hogy a vallomás rögzítését követően azonnal lehetővé váljon a kiigazítás, kiegészítés, amennyiben az szükségesnek mutatkozik.
A 298. §-hoz
A Javaslat a kiskorú tanú meghallgatásának speciális szabályait a hatályos Pp.-ben foglaltaknak megfelelően rögzíti.
A 299. §-hoz
A Javaslat a 271. §-ban, a közreműködők jogai között írja elő, hogy a közreműködők jogosultak a közreműködésükkel összefüggésben felmerült költségeik megtérítésére. A tanú mint közreműködő díjazására vonatkozó különös szabályokat a szakértők díjazására vonatkozó szabályoktól elkülönítve helyezi el a Javaslat.
A 300. §-hoz
A Javaslat a szakértőt bizonyítási eszközként, a szakvéleményt bizonyítékként szabályozza. A szakértővel történő bizonyítás a hatályos perrenddel egyezően továbbra is akkor nélkülözhetetlen, ha releváns tények észlelése vagy értékelése speciális, tehát nem köznapi és nem jogi ismereteket kíván. Újításként azonban a Javaslat a gyakorlati igényeket törvényi szintre emelve a szakértő alkalmazásának másik eseteként rögzíti a jogvita kereteinek a meghatározását is, hiszen számos esetben előfordul, hogy szakismeret nélkül az sem állapítható meg, hogy az érvényesített jog alapjául feltüntetett tényeket a fél milyen alapon vitatja. E szabályból is következően a szakértő alkalmazására már a perfelvételi szakban is sor kerülhet.
A Javaslat értelmében a szakértő nem csak a hatályos Pp. által is ismert kirendelés, hanem a fél megbízása útján is igénybe vehető. A fél tehát a tárgyalási elv következetes érvényesítésének megfelelően a szakértővel létesített szerződéses jogviszony következményeként, bírói közreműködés nélkül is szolgáltathatja a bizonyítékot. A Javaslat a magánszakértői bizonyítás intézményesítésével a magánszakértői vélemény a bizonyításban betöltött szerepét tekintve egyértelmű helyzetet teremt, mivel azt a bírói gyakorlat jelentősen eltérően ítélte meg. A szabályozás szerint a bizonyító fél választhat a megbízott és a kirendelt szakértő alkalmazása között, sőt az sem feltétlenül szükséges, hogy a szakértőt a bíróság rendelje ki, ugyanis a bizonyítás más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményével is megtörténhet. Ezzel együtt, ha a fél szakértővel kíván bizonyítani, úgy az alkalmazási módok közül választania kell, ugyanis a Javaslat a perhatékonyság követelményét szem előtt tartva azt nem engedi meg, hogy a fél egy adott szakkérdés vonatkozásában egymással párhuzamosan, vagy egymást követően különböző módon igénybe vett szakértővel joghatályosan bizonyítson.
A Javaslat szerint sem a kirendelt, sem a magánszakértő nem lehet bárki, aki különleges szakértelemmel rendelkezik. Az alkalmazás módjától függetlenül a szakértő csak az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerinti szakértő vagy az ott meghatározott feltételek szerint, az ott meghatározott eseti szakértő lehet. Ezzel összefüggésben hangsúlyozandó, hogy a Javaslat nem ismétli meg azokat az alapvetően a szakértőkre és a bíróságra irányadó eljárási szabályokat, amelyeket az igazságügyi szakértőkről szóló törvény is tartalmaz. A szakértői bizonyítás során ezeket a Javaslat külön utalásának a hiányában is értelemszerűen alkalmazni kell.
A 301. §-hoz
A hatályos szabályok jelentős megváltoztatására a kizárás tekintetében nincs indok, a rendelkezések, mind a magánszakértő, mind a kirendelt szakértő vonatkozásában irányadóak. A magánszakértői bizonyítás szabályozása azonban a szakértői elfogultság szükségszerű jelentésváltozását kell, hogy magával hozza. A magánszakértői vélemény benyújtásának a törvényi lehetősége önmagában kizárja ugyanis azt, hogy csak is amiatt, hogy a szakértő a fél megbízottja, a szakértő elfogultnak minősüljön.
A 302. §-hoz
A Javaslat valamennyi polgári perben általánosan lehetővé teszi a magánszakértő igénybevételét, viszont kifejezésre juttatja azt, hogy jogszabály megtilthatja a magánszakértő alkalmazását, ha azt a perben érvényesített igény, vagy a szakkérdés jellege megkívánja.
A Javaslat értelmében a bizonyításban érdekelt fél döntheti el, hogy az adott szakkérdést magánszakértővel vagy kirendelt szakértővel kívánja bizonyítani. Ha a magánszakértői utat választja, úgy a szakvélemény benyújtására indítványt kell tennie, a nélkül joghatályos szakvéleményt nem csatolhat az iratokhoz.
Az indítványra irányadóak a bizonyítás általános és a perrend egyéb vonatkozó szabályai, így a bíróság ezeket alkalmazva dönti el, hogy az indítványnak helyt ad, vagy sem és, ha igen akkor mikor. A szakértő alkalmazásának e módjánál – ellentétben a kirendeléssel – az indítványban nem kell feltüntetni a szakértő által megválaszolandó konkrét kérdéseket. Magánszakértői vélemény esetében ugyanis a szakértőnek nem a bíróság végzésben feltüntetett utasítása alapján, hanem a fél megbízásának megfelelően, a fél által szolgáltatott adatok alapján kell eljárnia.
A szakkérdés minél teljesebb körű tisztázása érdekében a Javaslat lehetőség ad arra, hogy, ha a bizonyító fél magánszakértői vélemény benyújtására tett indítványt, úgy ugyanazon szakkérdés vonatkozásában az ellenfél is megtegye ugyanezt, hasonlóan ahhoz, mint amikor az ellenfél is felajánl egy a fél által bizonyítandó tényre vonatkozóan tanú– vagy okirati bizonyítást.
Ha az indítványnak a bíróság helyt ad, úgy a fél a bíróság által megszabott határidőben köteles benyújtani a megbízása alapján eljáró szakértő által készített bizonyítékot.
A Javaslat a szakértői bizonyítás sikerét veszélyeztető bonyolultság elkerülése érdekében nem engedi a megbízott magánszakértők, és így a magánszakértői vélemények halmozását akkor, ha ugyanazon szakkérdés tekintetében több fél kötelezett a bizonyításra, vagy ha a bizonyító félnek több ellenfele van.
A Javaslat szabálya értelmében a magánszakértői vélemény benyújtása indítványozásának a – bizonyítás általános szabályaiból következőkön kívül fontos – végső korlátja a kirendelt szakértő vagy a más eljárásban kirendelt szakértő alkalmazása. A szakértői bizonyítás önmagában jelentős idővel és költséggel jár, így a szabályozás a perhatékonyság érdekében azt sem engedi, hogy a fél a kirendelt szakértő alkalmazását követően, már az elkészített szakvéleménye tekintettel és úgy nyújtson be magánszakértői véleményt, hogy a magánszakértővel történő bizonyítás lehetőségével már korábban, a kirendelés előtt is élhetett volna.
A 303. §-hoz
A Javaslat egyfelől jogosultságokat ad a magánszakértőnek azért, hogy a feladatát a megbízásnak megfelelően, teljes körűen el tudja látni, másfelől kötelezettségeket is megfogalmaz a számára azért, hogy a magánszakértői vélemény a megbízó fél által esetlegesen egyoldalúan szolgáltatott adatok miatt ne válhasson egyoldalúvá. A magánszakértőt így az általános szabályok alapján megilleti az iratokba történő betekintés és azok lemásolásának a joga, továbbá jelen lehet a tárgyaláson és ott a szakvéleménye előterjesztését követően kérdések feltevését is indítványozhatja. Egyúttal meg kell, hogy teremtse a lehetőségét annak, hogy a megbízója ellenfele is jelen lehessen az esetleges helyszíni szemlén és vizsgálaton, továbbá, hogy a megbízás tárgya kapcsán nyilatkozhasson. A vele közölt nyilatkozatokat pedig a szakvélemény elkészítése során értékelnie kell. Ha ezeket elmulasztja, a Javaslat szabályai értelmében a szakvéleménye aggályos, azaz önmagában a szakkérdés bizonyításra alkalmatlan lesz.
A 304. §-hoz
A Javaslat értelmében a bíróság gondoskodik arról, hogy a magánszakértői véleményt az ellenfél megkapja. Az ellenfél az ellenbizonyítás keretében jogosult arra, hogy a magánszakértőhöz kérdéseket intézzen, függetlenül attól, hogy maga alkalmazott magánszakértőt vagy sem.
Akár az ellenfél a szakvélemény vonatkozásában feltett kérdései, vagy a szakvélemény benyújtást követően felmerült perbeli adatok, vagy a szakvélemények között szakkérdésben fennálló ellentét is indokolhatják azt, hogy a fél az általa benyújtott szakvéleményt kiegészíttethesse. A Javaslat a kiegészítés keretében ad lehetőséget arra is, hogy a fél a szakvéleménnyel kapcsolatban felmerült egyéb aggályokat is kiküszöböltesse. A Javaslat a 316. §-ban határozza meg azt, hogy mely esetekben minősül a magánszakértői vélemény aggályosnak és ott mondja ki azt is, hogy az aggályos szakvélemény szakvéleményként nem vehető figyelembe. A magánszakértői vélemény kiegészíttetése csak indítványra lehetséges, a bíróság hivatalból nem jogosult intézkedni.
A Javaslat a perhatékonyság elvét szem előtt tartva minden lehetőséget megteremt arra, hogy a szakkérdés teljes körűen és minél korábban tisztázódjon, ezért a fél, ha a célszerűnek látszik a szakvélemény szóbeli kiegészítése céljából a magánszakértője a tárgyalásra történő előállítását is indítványozhatja. Ha a bizonyító fél és az ellenfele is alkalmazott magánszakértőt és a magánszakvélemények között a szakkérdés tekintetében ellentét áll fenn, úgy a Javaslat szerint bármelyik fél azt is indítványozhatja, hogy a szakértők egymás jelenlétében, ugyanazon a tárgyaláson adjanak számot az ellentét indokairól. Az ellentét fennállása esetén a szóbeli kiegészítés azért fontos, mert ennek hiányában a Javaslat kifejezett szabálya értelmében a magánszakértői vélemény aggályosnak minősül.
A 305. §-hoz
A Javaslat e szabálya azokat az eseteket jeleníti meg, amikor a fél a korábbi helyett személyében más magánszakértő alkalmazására jogosult. E szerint másik magánszakértő alkalmazását a kizárás esetén felül, kizárólag a féltől független, a magánszakértő személyében rejlő, a szakvélemény kiegészítése benyújtását meggátló okok (például a szakértő halála) indokolhatják.
A 306. §-hoz
A Javaslat a szakértői bizonyítás egy a gyakorlatban széles körben alkalmazott módjaként lehetővé teszi, hogy a bizonyító fél a peres eljárástól eltérő eljárásban, ugyanazon szakkérdés vonatkozásában készült szakvéleménnyel bizonyítson. Ezzel ugyanis a perben megtakarítható a szakértő kirendelésével szükségszerűen együtt járó idő és költség egy jelentős része. A Javaslat a szóba jöhető eljárások körét nem szűkíti le a polgári eljárásra, így például egy büntetőeljárásban készült szakvéleményt is fel lehet használni, továbbá a bizonyító fél e szabályok szerint bizonyíthat az igazságügyi szakértő nemperes eljárásban történő kirendeléséről szóló törvény vagy az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló törvény alapján eljárt szakértő szakvéleményével is.
A Javaslat a magánszakértői bizonyításhoz hasonlóan az ott fennálló indokok miatt a szakértői bizonyítás ezen módját is korlátozza. Nem engedi ugyanis azt, hogy a bizonyító fél azt követően használja fel szakvéleményként a más eljárásban készült szakvéleményt, hogy az adott szakkérdés tekintetében már alkalmazott magán vagy kirendelt szakértőt.
A bizonyító fél más eljárásban alkalmazott magánszakértő szakvéleményét nem, csak és kizárólag kirendelt szakértő szakvéleményét használhatja fel. Ha a bíróság az erre irányuló indítványnak helyt ad, úgy vagy a felet hívja fel a szakvélemény benyújtására vagy maga intézkedik annak beszerzése iránt.
A Javaslat mind a bizonyító félnek, mind a bizonyító fél ellenfelének lehetőséget biztosít arra, hogy a peranyag részévé vált szakértői vélemény vonatkozásában kérdések megválaszolását indítványozza, vagy, ha a szakvélemény aggályos, úgy azt, hogy a szakértő az aggályosság kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítást adja meg. A Javaslat a kirendelt szakértő alkalmazására vonatkozó szabályai értelmében ez a szakértő kirendelésének az indítványozását is jelenti egyúttal.
A bizonyítási eljárás során egyebekben a Javaslat a más eljárásban felvett bizonyítás eredményének felhasználására vonatkozó szabályait is alkalmazni kell.
A 307. §-hoz
A Javaslat taxatív módon felsorolja azokat az eseteket, ha a szakértő kirendelés útján alkalmazható. Az első, alapeset szerint kirendelésnek akkor van helye, ha a bizonyító fél nem alkalmazott magán– vagy más eljárásban kirendelt szakértőt. Ez múlhat a fél választásán, vagy akár például azon is, hogy magánszakértő alkalmazását az adott esetben jogszabály tiltja. A kirendelés második esetkörét a magánszakértői bizonyítás elégtelensége indokolja. E szerint, ha a magánszakértői vélemény – két szakvélemény esetén mindkettő – aggályos, akkor a szakkérdés tisztázása érdekében szükség van újabb szakvélemény beszerzésére. A Javaslat szabálya értelmében aggályos a magánszakértői vélemény akkor is, ha közte és a másik magánszakértői vélemény között a szakkérdésben ellentét áll fenn, de egyéb aggályossági okok a vélemények tekintetében nem állnak fenn. Ez utóbbi esetben a kirendelés lehetőségének az oka az, hogy a bíróság szabad mérlegelési joga szakkérdésben nem érvényesül, azaz a szakvélemények közötti ellentmondás a bíró értékelő tevékenysége keretében nem szüntethető meg. Végül szakértő perbeli kirendelésére sor kerülhet a más eljárásban kirendelt szakértő szakvéleményével kapcsolatosan is akkor, ha az a felek által feltett kérdések megválaszolása vagy az aggályosság kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítás megadása érdekében kiegészítésre szorul.
A tárgyalási elvnek megfelelően a szakértő alkalmazására a kirendelés esetén is csak a fél indítványára van lehetőség, a Javaslat az officialitásnak csak törvényben meghatározott esetben enged teret. A kirendelés alapesete tekintetében az indítvány addig terjeszthető elő, ameddig a Javaslat szabályai értelmében minden más bizonyítási indítvány. A Javaslat ehhez képest kivételszabályt rögzít a kirendelés egyéb azon eseteire, amikor a kirendelést már megelőzte szakértő alkalmazása. A kirendelésre irányuló indítvány értelemszerűen ekkor már az érdemi tárgyalási szakban is előterjeszthető.
A Javaslat a bizonyítási eljárás általános szabályainál rendezi a bizonyítási indítvány kötelező tartalmi elemeit. E helyütt csak a szakértő kirendelésénél irányadó speciális szabályt tartalmaz. A rendelkezésben a Javaslat a feleket terhelő peranyag-szolgáltatási kötelezettség elvének az érvényesítése érdekében alapvetően a felekre bízza a szakértő által megválaszolandó kérdések meghatározását, a kérdésektől a bizonyíték tartalma és adott esetben a bizonyítás sikere ugyanis jelentős mértékben függ.
A 308. §-hoz
A kirendelés fogalom-meghatározását, a szakértők és a bíróság a kirendeléssel összefüggő perbeli jogait és kötelezettségeit, továbbá a kirendelés tartalmi elemeit az igazságügyi szakértőkről szóló törvény tartalmazza. A Javaslat csak azokat a szabályokat határozza meg, amelyek speciálisan a polgári peres eljárásra irányadóak.
A Javaslat főszabályként a per ésszerű időn belül történő befejezése érdekében egy szakértő kirendelését írja elő. A szakértő személyének a kiválasztása vonatkozásában, a kirendelt szakértő minél erőteljesebb legitimációjának biztosítása érdekében fenntartja a hatályos szabályozást, amely szerint a bíróság csak a felek megállapodása hiányában választja ki a szakértő személyét. Ez alól értelemszerű kivételt jelent, ha a kirendelés célja a más eljárásban már egyszer eljárt szakértő véleményének a kiegészítése. Ekkor a már eljárt szakértőt kell kirendelni, ha pedig ez bármely, a szakértő személyében rejlő okból nem lehetséges, úgy a főszabályt kell alkalmazni.
A bíróság szerepe a kirendelésnél kétirányú. Egyrészt a bíróságot a Javaslatban rendszerszinten megjelenő közrehatási kötelezettség a szakértői bizonyítás során is terheli, azaz adatokra és kérdésekre vonatkozó figyelemfelhívással együttműködik a féllel. Másrészt a szakértő részére a kirendelést az indítvány alapján a bíróság kell, hogy elkészítse. A gyors és hatékony szakértői bizonyítás érdekében a bíróság gondoskodik arról, hogy a szakértő világos, egyértelmű, ellentmondásmentes feladatmeghatározást kapjon. A Javaslat értelmében a bíróság is jogosult kérdések feltevésére, de a felek rendelkezési jogának a sérelme nélkül. A kérdések ezért csak azon bizonyítandó tényállítások kapcsán tehetők fel, amelyek vonatkozásában a fél is feltüntetett kérdést. A bíróság a kérdések kapcsán ezen túl egy szűrő szerepet is betölt, megakadályozván azt, hogy a szakértő nem az ügyre, nem a kompetenciájába vagy a bíróság jogkörébe tartozó kérdést is megválaszoljon.
A bizonyítás a kirendelés esetében alapvetően írásbeli szakvéleménnyel történhet, a Javaslat azonban lehetővé teszi azt is, hogy a bíróság a szakértőt a tárgyalásra idézze a szóbeli szakvélemény előadása céljából. A Javaslat az idézés lehetséges két okát azok hangsúlyozása végett külön is kiemeli.
A Javaslat szövegezésbeli pontosítással annak szükségessége okán fenntartja a hatályos Pp. a szakértői munkatervre vonatkozó szabályait. Amennyiben a fél a munkaterv ismeretében nem kéri a szakértői munka elvégzését, úgy a szakértőt a bíróságnak fel kell mentenie, de a felmentés egyéb eseteitől eltérően más szakértő kirendelésének hivatalból nem, kizárólag indítványra van helye.
A 309–311. §-hoz
A véleménynyilvánítási képességnek és megtagadási jognak a hatályos Pp. szerinti szabályainak a megváltoztatására nincs indok. Ugyanez – a tárgykör kapcsán – elmondható a tanúvallomás esetében is, így a Javaslat a Pp.-nek a tanúk szabályaira utaló rendelkezését fenntartja.
A Javaslat felsorolja azokat az okokat, amikor a bíróság a szakértőt fel kell, hogy mentse. A felmentés nem függ a fél erre irányuló kérelmétől, a bíróság – amint a felmentési ok a tudomására jut – hivatalból köteles eljárni.
A Javaslat egymástól élesen elkülönítve szabályozza a más és az új szakértő intézményét. Más szakértő kirendelését alapvetően a szakértő személyében rejlő okok, míg az új szakértő kirendelését a szakvéleményhez kapcsolt okok indokolják.
Más szakértő kirendelésekor így főszabály szerint nem áll rendelkezésre szakvélemény, míg új szakértő kirendelésekor minden esetben. Más szakértő kirendelését a Javaslat értelmében a szakértő a perből való kizárása vagy felmentése indokolhatja. A kirendelt szakértő személyének a megváltoztatása nem minősül bizonyítási cselekménynek, ahhoz külön indítványra nincs szükség. A bíróság hivatalból köteles eljárni azzal, hogy a más szakértő személyében a felek ugyanúgy megállapodhatnak, mint a megelőző szakértő esetében.
A 312. §-hoz
A Javaslat a kirendelt szakértő vonatkozásában csak olyan jogosultságot rögzít, amely kifejezetten a polgári perbeli szerepéhez kapcsolódik, és amelyet az igazságügyi szakértőkről szóló törvény nem tartalmaz. A szakértői vizsgálat vonatkozásában fenntartja a hatályos Pp. vonatkozó szabályát és a vizsgálat akadályozása esetére a szemle szabályait rendeli alkalmazni.
A 313. és 314. §-hoz
A Javaslat a kirendelt szakértő írásbeli szakvéleménye kapcsán is előírja, hogy azt a bíróságnak kell kézbesíteni a felek részére.
A hatályos szabályozásnak megfelelően minden félnek, külön feltétel nélkül megadja a jogot arra, hogy akár az írásbeli, akár a szóbeli szakvélemény előterjesztése, illetve előadása után a szakvéleményre vonatkozóan kérdéseket tegyen fel akkor is, ha egyébként a szakvélemény nem szenved semmilyen fogyatékosságban. Ezen felül lehetőség van arra is, hogy a felek a szakvélemény aggályosságának a kiküszöböléséhez szükséges felvilágosítás megadása érdekében kérjék a szakvélemény kiegészítését. A bíróság vagy írásbeli kiegészítésre hívja fel a szakértőt vagy a szóbeli kiegészítés érdekében – akár újra – megidézi, attól függően, hogy az adott esetben melyik a célravezetőbb.
A Javaslat szerinti rendszerben a szakértő a kiegészítések számától függetlenül a perben egy szakvéleményt ad, legfeljebb több részletben.
A 315. §-hoz
A Javaslat kizárólag egy esetben, akkor teszi lehetővé új szakértő kirendelését, ha az aggályosság megszüntetésére irányuló kísérlet sikertelen volt. Önmagában azon az alapon tehát nincs lehetőség a kirendelt szakértő kicserélésére és így a szakvélemények többszörözésére, hogy a fél nem ért egyet a szakértő következtetéseivel vagy válaszaival. A 316. § szerint aggályos szakvélemény ugyanezen paragrafus szerint a bizonyításra viszont alkalmatlan, így a kirendelt szakértővel lefolytatott bizonyítás megismétlése nélkülözhetetlen. Új szakértő kirendelésére is csak a fél indítványára van lehetőség.
A Javaslat a külön jogszabály szerinti igazságügyi szakértői testület alkalmazását kötelezővé teszi akkor, ha az új szakértő kirendelését követően, további új szakértő kirendelése válik szükségessé és a szakkérdés a jogszabály szerint az igazságügyi szakértői testület szakterületébe tartozik.
A 316. §-hoz
A Javaslat szerinti szakértői bizonyítás hangsúlyos elve az, hogy a bíróság a szakvélemény szakmai szempontú megítélésére nem lehet képes, így önmagában nem adhat alapot a szakvélemény a bizonyítékokból való kirekesztésére illetve a szakértő lecserélésére az, hogy a felek a szakvéleményt szakmai indokokra hivatkozással nem fogadják el. Számos olyan körülmény van azonban, amely fennállása esetén szakismeret nélkül is megállapítható, hogy a szakvélemény nem alkalmas a bizonyításra. A Javaslat ezen fogyatékossági okokat egy fogalom keretében, összegyűjtve szabályozza. A rendelkezés megfogalmazásából következően a konkrétan meghatározottakon kívül más körülmények (pl.: formális logika szabályainak a megsértése) is kétséget ébreszthetnek a szakvélemény helytállósága tekintetében.
A Javaslat a magánszakértői vélemény kapcsán a fentieken felül további, az aggályosság körébe vont okokat is rögzít. Így, ha a magánszakértő nem tett eleget a Javaslatban szabályozott kötelezettségeinek, mert például nem vette figyelembe a megbízója ellenfelének a nyilatkozatát, akkor a magánszakértői vélemény aggályosnak minősül. Ugyanez a helyzet áll fenn akkor is, ha a fél a magánszakértői véleményt nem egészíttette ki az ellenfél kérdéseivel vagy a magánszakértője a tárgyaláson nem adta szóbeli indokát annak, hogy a szakvéleménye az adott szakkérdésben miért tér el az ellenfél által benyújtott magánszakértői véleménytől. A kirendelés második esetkörénél kifejtett elv alkalmazása miatt a Javaslat aggályosnak minősíti az egymással szakkérdésben ellentétes szakértői véleményeket akkor is, ha egyébként más aggályossági okok a szakvélemények vonatkozásában nem állapíthatóak meg.
A Javaslat az aggályos szakvéleményt, továbbá a kizárt, a kirendelés alól felmentett szakértő szakvéleményét, továbbá az olyan szakvéleményt sem tekinti szakvéleménynek, amit a törvény előírásait megszegve terjesztettek be. Ilyennek tekinthető például az a magánszakértői vélemény, amit a kirendelés után nyújtottak be.
A 317. §-hoz
A Javaslat a felek eljárás-támogatási kötelezettsége és a rendelkezési elv mellett jelentős hangsúlyt fektet a bíróság közrehatási kötelezettségére is. A Javaslat ennek megfelelően a szakértői bizonyításban is megosztja a feladatokat a bíróság és a fél között. Tételesen felsorolja azokat a bírói aktivitást igénylő eseteket, ahol fennáll a lehetősége a bizonyítás vagy ellenbizonyítás hibás rendelkezés miatti sikertelenségének. A figyelemfelhívásban megmutatkozó bírói közrehatás azonban nem teremt kötelezettséget a fél számára. A fél tehát saját döntése szerint élhet az indítványozás vagy egyéb percselekmény teljesítéséhez fűződő jogával.
A Javaslat feljogosítja a bíróságot arra is, hogy a szakvélemény vonatkozásában hivatalból elrendelje az egyébként indítványhoz kötött bizonyítást akkor, ha a törvény szerint a perben a bizonyítást hivatalból kell lefolytatni.
A 318. és 319. §-hoz
A Javaslat értelmében a fél a magánszakértőnek kifizetett megbízási díjat a perköltségre irányadó szabályok szerint felszámíthatja, azaz pernyertessége esetére igényt tarthat annak megtérítésére.
A Javaslat a hatályos szabályozással egyezően rendezi a szakértői munkaterv elkészítése költségének az előlegezését, továbbá a viselését akkor, ha a kirendelésre a fél érdekköréből származó okból nem kerül sor.
Az előlegezés főszabálya szerint a szakértői díjat a bizonyító félnek, tehát annak kell előlegeznie, akinek érdekében áll, hogy az adott, speciális szakismeretet igénylő tényállítást a bíróság valósnak fogadja el. A kirendelt vagy más eljárásban kirendelt szakértő már elkészített szakvéleményének a pótlólagos díjfizetési kötelezettséggel járó kiegészítése azonban része lehet az ellenbizonyításnak is, ez esetben pedig a kiegészítést indítványozó és a bizonyító fél egymástól elkülönül. Ekkor az előlegezés főszabályának rendező elve nem érvényesülhet, ezért a szakértői díj előzetes megfizetése a Javaslat kivételszabálya szerint az indítványozó fél kötelezettsége.
A Javaslat a kirendelt szakértő díjának megállapítása kapcsán csak a fellebbezési jogot szabályozza, tekintettel arra, hogy a hatályos perrendben megjelenő és szükséges további rendelkezéseket az igazságügyi szakértőkről szóló törvény tartalmazza.
A Javaslat a szakértő késedelme esetén alkalmazandó díjcsökkentés módját a hatályos szabályok szerint rendezi.
A 320–322. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp.-hez hasonlóan továbbra is mellőzi az okirat fogalmának rögzítését. A polgári eljárásjog egyik alapelve, hogy a felek kötelesek szolgáltatni a per eldöntéséhez szükséges bizonyítékokat, ezért a Javaslat rögzíti, hogy amennyiben a fél tényállításait okirattal kívánja bizonyítani, az okiratot beadványához kell csatolnia vagy a tárgyaláson be kell mutatnia, azaz az okiratot rendelkezésre kell bocsátania. A Javaslat bevezeti az „okirat rendelkezésre bocsátása” kifejezést, amely adott helyzethez képest jelentheti az okirat beadványhoz mellékelését, és jelentheti az okirat tárgyaláson történő bemutatását is. Szükség esetén pedig a bíróság az ellenérdekű felet is kötelezheti az okirat rendelkezésre bocsátására.
A szemle szabályai bővülnek, és a hatályos polgári perrendtartáshoz képest új elemek jelennek meg, melyek alkalmazhatók abban az esetben, ha perben részt nem vevő személytől kell beszerezni az okiratot. Ugyanezek a szabályok az okirat helyszínen történő megszemlélésére is alkalmazhatók.
Az okirati bizonyítás prioritását deklarálja az a szabály, hogy az okirattal bizonyítható tényekkel kapcsolatban a bíróság az egyéb bizonyítást mellőzheti.
A Javaslat rendelkezik az okiratokról készített másolatok felhasználásáról is. Ésszerű és a perhatékonyságot is növeli az, ha valamely okirat másolati példánya szerepel az iratok között, hiszen az eredeti – esetlegesen nem rekonstruálható irat – csatolása, felhasználása költséges, és fölösleges is lehet. Ugyanakkor az eredeti irat beszerzése nem mellőzhető, ha éppen az okirattal kapcsolatban – például az ahhoz fűződő vélelem megdöntése kapcsán – folyik a bizonyítási eljárás, vagy a bíróság bármely okból szükségesnek tartja az eredeti okirat rendelkezésre bocsátását.
Adódhat olyan helyzet, amikor a bizonyítani kívánó fél közvetlenül nem férhet hozzá valamely irathoz, ekkor a bíróság intézkedik ennek a beszerzéséről. Abban az esetben pedig, ha minősített adatot, titkot tartalmazó irat beszerzése történik meg, annak felhasználhatóságát
– a hatályos Pp.-hez hasonlóan – a Javaslat is szigorú keretek közé szorítja.
A 323. és 324. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp.-ben foglaltaknak megfelelően, ugyanakkor némileg átstrukturálva tartalmazza a közokirat kiállítására jogosultak körét, a közokirathoz fűződő vélelmet, illetve azt, hogy a közokirat mit bizonyít. A Javaslat is értelemszerűen lehetővé teszi azt, hogy jogszabály adathordozótól függetlenül más dolgot is közokirattá nyilvánítson. A Javaslat a közokiratról készített másolat szabályait is egyszerűsíti, átláthatóbbá teszi, továbbá figyelembe veszi az E-ügyintézési tv. rendelkezéseit is, amely a hiteles másolatkészítés körében is tartalmaz előírásokat.
A 325. §-hoz
A Javaslat alapvetően a hatályos Pp.-ben foglaltak szerint rendelkezik a teljes bizonyító erejű magánokiratokról. Ugyanakkor a teljes bizonyító erejű magánokiratokkal kapcsolatos újdonság az, hogy amikor két tanú igazolja az aláírás valódiságát, az eddigi aláírás és lakóhely mellett az olvasható aláírást is megkívánja a Javaslat. Abban az esetben ugyanis, amikor a teljes bizonyító erejű magánokirathoz kapcsolódó vélelemrendszer megdöntésével kapcsolatban folyik bizonyítási eljárás, rendkívül fontos a tanúk felkutatása, megidézése, azonban a hatályos törvény csak az aláírást és a lakóhelyet követeli meg. Az aláírás azonban nem mindig olvasható, ezért a Javaslat megkívánja, hogy a tanúk a nevüket olvashatóan is feltüntessék. Ezzel a Javaslat követi azt a mindennapi gyakorlatot, amely során az aláírás mellett az olvasható név feltüntetése is szükséges.
A Javaslat megtartotta a teljes bizonyító erejű magánokiratokhoz kapcsolódó vélelmeket, melyek az aláírás valódiságához fűznek jogkövetkezményeket.
A 326. §-hoz
Ha valamely magánokirat nem felel meg a teljes bizonyító erejű magánokiratokkal szemben támasztott törvényi feltételeknek, akkor egyszerű magánokiratnak minősül, melynek bizonyító erejét a bíróság főszabály szerint a tényállás szabad megállapításának elve és a bizonyítékok szabad mérlegelésével veszi figyelembe.
A 327. §-hoz
A Javaslat a jogi személy által kiállított vagy őrzött okiratról készült másolat bizonyító erejére vonatkozó előírást a hatályos Pp. szabályozásához képest egyszerűbb, átláthatóbb módon tartalmazza.
A 328–330. §-hoz
A szemle a bizonyításnak az a módja, amely során a bíróság közvetlen érzékeléssel szerez meggyőződést valamely perben jelentős tény fennállásáról vagy annak hiányáról. A szemle elrendelésének feltételein nem változtat a Javaslat, de a hatályos Pp. 188. § (1) bekezdésének átfogalmazásával egyértelművé teszi, hogy a szemle lefolytatásának célja is valamely bizonyítandó tény megállapíthatósága, a vizsgálat, illetve megfigyelés alatt álló tény tehát nem pusztán a szemletárgyak egyike.
A bizonyítás eszközei között újként nevesíti a Javaslat a képfelvételeket, a hangfelvételeket, a kép- és hangfelvételeket, amelyek a technikai fejlődés következtében, a digitális kép- és hangrögzítés elterjedésével egyre nagyobb jelentőséget kapnak a polgári perben felvett bizonyítás során. Ezeket a bizonyítási eszközöket a hatályos Pp. rendszerében a tárgyi bizonyítási eszközök kategóriájába sorolta hagyományosan a jogirodalom. A kép- és hangfelvételek azonban minőségileg különböznek az egyéb tárgyi bizonyítási eszközöktől: nem valamilyen dolog jelenbeli állapotát, hanem valamilyen múltbeli eseményt vagy – állókép esetén – múltbeli állapotot érzékeltetnek. Az ilyen felvételek által a múltból közvetített információkat a felvételek lejátszásával, megtekintésével sajátíthatja el a bíróság, következésképp ezeknek a bizonyítási eszközöknek a felhasználására is szemle keretében kerülhet sor.
A Javaslat szabályozza azt az esetet is, amikor a szemletárgy birtokosa a felektől különböző harmadik személy. Rendelkezik a Javaslat továbbá arról, hogy mely esetben nem rendelhető el a szemle, és ettől megkülönbözteti azt az esetet, amikor a szemle elrendelésére sor kerül, de a szemletárgy birtokosa megtagadhatja a szemle tárgyának bemutatását vagy a szemle foganatosításának lehetővé tételét.
A Javaslat lehetőséget teremt arra is, hogy a szemlét a bíróság elektronikus hírközlő hálózat útján folytassa le. Ez hozzájárul a polgári per költséghatékonyságához és elősegíti az eljárás ésszerű időn belüli befejezését is.
A 331. §-hoz
A Javaslat részletesen szabályozza a szemle foganatosítását. A hatályos rendelkezésekhez hasonlóan figyelemmel van azokra az esetekre, amikor a szemle foganatosítása nem lehetséges a bíróság hivatalos helyiségében tartott tárgyalás keretében a szemle tárgyának jellege, mozgathatóságának hiánya, nehézsége vagy más körülmény miatt. Figyelemmel van ugyanakkor arra is, hogy míg a tárgyaláson foganatosított szemle a tárgyalás nyilvánosságához igazodóan nyilvános, magántulajdonban lévő helyszínen történő foganatosítás esetén nem várható el a tulajdonostól, hogy olyan érdeklődők számára is biztosítsa a magántulajdonába való belépést, akik a perben nem érdekeltek és a szemlénél való közreműködésük sem indokolt. A nyilvánosság viszont csak erről a földrajzi területről tartható távol, amennyiben tehát a szemle foganatosítására részben közterületen kerül sor, a nyilvánosság korlátozására csak a tárgyalás nyilvánosságának korlátozását lehetővé tevő szabályok szerint kerülhet sor.
A tárgyaláson foganatosított szemle esetén meghatározott kényszerítő eszközök állnak a bíróság rendelkezésére a rend fenntartásának és az eljárás előmozdításának biztosításához. A helyszínen foganatosított szemle viszont tárgyaláson kívüli eljárási cselekmény, ezért indokolt külön is megadni a jogot a bíróság számára a rend fenntartásához szükséges kényszerítő eszközök alkalmazásához. A hatályos Pp. is előírja, hogy a rendőrség közreműködése igénybe vehető, de ennek módjáról nem rendelkezik. A Javaslat ezt pótolja, és kimondja, hogy a végrehajtási kényszer alkalmazásának szabályai szerint vehető igénybe a rendőrség közreműködése; a végrehajtási kényszer alkalmazásában való rendőrségi közreműködés szabályait pedig tartalmazza a bírósági végrehajtásról szóló törvény.
A 332. és 333. §-hoz
A Javaslat pótolja a hatályos Pp. hiányosságát, amikor egyértelműen előírja, hogy a szemle foganatosításáról, az annak során elhangzott nyilatkozatokról, észrevételekről, a bíróság által észlelt tényekről jegyzőkönyvet kell készíteni. Emellett a Javaslat a technikai fejlődés eredményeire is tekintettel felhívja a figyelmet a szemle során szerzett meggyőződés egyéb módokon való kiegészítő dokumentálásának lehetőségére.
A Javaslat továbbra is biztosítja a hatályos szabályozásnak megfelelően a szemletárgy birtokosának a zárt adatkezelésre vonatkozó jogát a tanúra vonatkozó szabályozásra utalással.
Szintén a tanú tekintetében rögzített szabályokra utalással rendezi a Javaslat a szemletárgy birtokosának költségigényre vonatkozó jogosultságát.
A 334. §-hoz
A Javaslatban szerint a bizonyítás foganatosítására az osztott perszerkezetben az érdemi tárgyalási szakban kerül sor. Adódhatnak azonban olyan váratlan, vagy előre nem látott körülmények, amelyek szükségessé tehetik a bizonyítási eljárás előbbre hozatalát. Az előzetes bizonyítás szabályai szerint a kérelem folytán a bizonyítás foganatosítására sor kerülhet a perindítás előtt, vagy a perindítást követően a perfelvételi szakban is. A Javaslat továbbra is egységesen állapítja meg az előzetes bizonyítás elrendelésének feltételeit, függetlenül attól, hogy annak kérelmezésére a per megindítása előtt vagy alatt, a perfelvételi szakban kerül-e sor.
Az előzetes bizonyítás elrendelésének feltételei a hatályos Pp. 207. §-ában rögzített szabályokat követik egyetlen eltéréssel: a Javaslat nem nevesíti külön a 207. § c) pontjában foglalt azon esetkört, mely szerint akkor is helye van az előzetes bizonyítás elrendelésének, ha valamely dolog hiányaiért a felet szavatosság terheli: azaz ha a hiány fennállásával a szavatossági kötelezettség megvalósul, vagy a hiány fenn nem állása miatt a szavatossági kötelezettség nem áll fenn. E feltétel mellőzésének indoka az, hogy a szavatossági felelősség ilyen módon történő kiemelése és nevesítése szükségtelen, mert a szavatosság körében a jogérvényesítés jellege, szigorú határidőhöz kötöttsége miatt az a) pontban nevesített esetkörbe sorolható.
A 335. §-hoz
Az előzetes bizonyítás elrendelésére illetékes bíróságon a Javaslat nem változtat, csupán átfogalmazza a 208. § (1) bekezdésében írt szabályt. A perindítást megelőzően a kérelmet – a kérelmező választása szerint – a kérelmező lakóhelye szerint illetékes járásbíróságnál, vagy annál a járásbíróságnál lehet előterjeszteni, amelynek területén a bizonyítás a legcélszerűbben folytatható le. A perindítással egyidejűleg vagy azt követően a kérelmet a perre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságnál (perbíróságnál) kell előterjeszteni. A Javaslat egyértelművé teszi, hogy ez a szabály kizárólagos illetékességet keletkeztet.
A 336. §-hoz
A hatályos Pp. 208. § (2) bekezdése jelenleg is tartalmazza az előzetes bizonyítás elrendelésére irányuló kérelem kötelező tartalmi elemeit. Ezt a felsorolást pontosítja, kiegészíti a Javaslat az előzetes bizonyítás elrendelésére irányuló határozott kérelemmel, illetve a bíróság illetékességét megalapozó adatok körével. Az előzetes bizonyítás elrendelésére irányuló kérelemben a felperes által érvényesíteni kívánt jog megjelölése szükségtelen, annak a kérelem elbírálására kiható jelentősége nincs, és ha a perindítás előtt terjeszti elő a fél a kérelmét, akár az is előfordulhat, hogy az előzetes bizonyítás eredményeként a perindításra nem fog sor kerülni.
A felek kérelemben történő megjelölése azért nélkülözhetetlen, mert a kérelem elbírálása során biztosítani kell, hogy az ellenérdekű fél is gyakorolhassa eljárási jogait. Erre tekintettel, ha az ellenérdekű fél ismeretlen, azt kellőképpen valószínűsítenie kell a kérelmezőnek.
A hiányosan előterjesztett kérelem elbírálására az általános rendelkezéseknél írt szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
A 337. §-hoz
A hatályos Pp. 209. § (1) bekezdése alapján az előzetes bizonyítás iránti kérelem elbírálásával összefüggésben a bíróság köteles meghallgatni az ellenérdekű felet. Ezen a szabályon a Javaslat sem változtat, és továbbra is lehetővé teszi a meghallgatás mellőzését, ha az ellenérdekű fél ismeretlen, vagy ha az előzetes bizonyítás elrendelése sürgős. A meghallgatás mellőzését az ellenérdekű fél nem kifogásolhatja, az előzetes bizonyítás során a jogait a bizonyítás foganatosításakor gyakorolhatja, például kérdéseket indítványozhat a szakértőhöz.
Amennyiben a bíróság úgy dönt, hogy a kérelem elbírálásával összefüggésben meghallgatja az ellenérdekű felet, akkor azt megteheti szóban vagy írásban. Szóbeli meghallgatás esetén a kitűzött határnapra a feleket meg kell idézni, írásbeli meghallgatásnál pedig megfelelő határidőt kell tűzni. Mindkét esetben a bíróság köteles megküldeni az ellenérdekű fél részére az előzetes bizonyítás elrendelésére irányuló kérelmet, hiszen az ellenérdekű fél csak a kérelem tartalmának ismeretében tud megfelelően nyilatkozni.
Az előzetes bizonyítást elrendelő végzés nem fellebbezhető határozat, az előzetes bizonyítás elrendelését elutasító végzés azonban igen. Ezért az elutasító határozatot is meg kell küldeni az ellenérdekű félnek (ha ismert) a kérelemmel együtt, és őt is, mint felet megilleti a fellebbezés joga.
A 338. §-hoz
A bíróság által foganatosított előzetes bizonyítás semmiben sem különbözik a per érdemi tárgyalási szakában foganatosított bizonyítástól. Ebből következik az a szabály, hogy az előzetes bizonyítás felvételére a bizonyítás-felvétel általános és különös szabályai is alkalmazandók.
Az előzetes bizonyítás eredményét a perben bármelyik fél felhasználhatja. Nem kizárt tehát az az eset sem, hogy a kérelmező fél ellenfele hivatkozza meg a számára kedvező bizonyítás eredményét.
A 339. §-hoz
Az előzetes bizonyítás során felmerült költségek előlegezésére és viselésére a Javaslat költségeknél írt általános rendelkezéseit kell alkalmazni. Így a bizonyítással kapcsolatos költségeket az a fél előlegezi, akinek az adott tény bizonyítása az érdekében áll, mely az esetek többségében a kérelmezőt jelenti. Előfordulhat azonban az is, hogy az ellenérdekű fél indítványozza a szakértői vélemény kiegészítését, ez esetben az ellenérdekű fél kötelezettsége lesz a díj letétbe helyezése.
Ha az előzetes bizonyításra a pert megelőzően kerül sor, annak költségét a kérelmező előlegezi és viseli, azonban, ha az előzetes bizonyítást per követi, akkor az előzetes bizonyítással összefüggésben keletkezett költségek a perköltség részét képezik majd, melynek tárgyában a bíróság dönt.
A 340. §-hoz
A Javaslat a joghatás kiváltására alkalmas bírói akarat-kijelentések három fajtáját rögzíti, egyúttal megszünteti a hatályos szabályozás egyik hiányát. A Pp. 212.§ (1) bekezdése ugyanis nem tesz említést a bírósági meghagyásról, holott a bíróság a perben nem csak ítélettel vagy végzéssel, hanem bírósági meghagyással is határozhat.
A jogszabályhely a bírósági meghagyás vonatkozásában egy utalást tartalmaz, mivel meghozatalának feltételeit az elsőfokú eljárás szabályai rögzítik. Azzal azonban, hogy a Javaslat a bírósági meghagyást e helyütt is megemlíti, a fentieken felül azt is egyértelművé teszi, hogy a határozatokra vonatkozó általános előírások (pl.: kijavítás) erre a határozati típusra is vonatkoznak.
A Javaslat az ítélet és a végzés megkülönböztetésének az alapján a hatályos Pp.-hez képest nem változtat. E szerint a bíróság a per érdeméről ítélettel, eljárásjogi kérdésről pedig végzéssel határoz.
A 341. §-hoz
A szakasz az ítélet teljességének elvét és az alóli kivételeket szabályozza, megjelenítve ezzel az ítéletek e szempont szerinti osztályozását is.
A Javaslat az érdemi döntés terjedelmére vonatkozó, a bíróság számára megfogalmazott követelményt lényegében a hatályos Pp. szabályával egyezően rögzíti. Abból elhagyja az egyesített perekben érvényesített kereseti kérelemre vonatkozó rendelkezést, mivel annak külön kimondása szükségtelen.
A Javaslat az igényérvényesítő fél érdekeinek a figyelembe vétele és a per egyszerűsítésének követelménye miatt a bíróság mérlegelési körében lehetővé teszi a teljesség elve alóli egyik kivételként a jogvita külön ítélettel történő részleges lezárását. A részítélet a hatályos Pp. szerinti szabályain tartalmában nem, csak szövegezésében változtat. Továbbra sem szabja a tárgyalás folytatásának a feltételéül a részítélet jogerejének a bevárását, és fenntartja annak a lehetőségét is, hogy a viszontkereset és a beszámítás utóbb történő tárgyalása esetén a részítélet jogereje áttörhető legyen. A 3/2000. számú PJE határozatban foglaltakat átvéve rendezi viszont azt a helyzetet, amikor a bíróság a részítéletében a keresetet teljes egészében elbírálja, majd a beszámítást ezt követően alaptalannak találja. Az ítélet rendelkező része ez esetben a beszámítás elutasítását nem tartalmazhatja, az új szabály szerint a bíróságnak ilyenkor a jogerős részítélet hatályában való fenntartásáról kell rendelkeznie.
A Javaslat az elsőfokú eljárás szabályai közt tiltja a látszólagos személyi keresethalmazat előterjesztését, ezzel szemben a látszólagos tárgyi keresethalmazat benyújtását – korlátozásokkal ugyan, de – engedi. A hatályos perrend alapján jelentkező eljárásjogi problémák miatt a Javaslat az ilyen típusú keresettöbbségnek nemcsak a létét, hanem az elbírálását is számos új szabállyal segíti. Így új rendelkezéssel megteremti annak lehetőségét is, hogy a bíróság egy, vagy akár több – más keresettel eshetőleges viszonyban álló – keresetet külön ítélettel elutasítson, ugyanis a jogvita részleges lezárásának indoka sok esetben az eshetőleges keresethalmazat esetében is fennáll. Például, ha a sorrendben utóbb következő kereset vonatkozásában hosszú ideig tartó vagy költséges bizonyításra lenne szükség, úgy indokolt lehet bevárni a sorrendben előrébb álló keresetet elutasító részítélet jogerejét. Így a Javaslat azt is kimondja, hogy a tárgyalás csak a részítélet jogerőre emelkedése után folytatható. A részítélettel a bíróság formálisan is át tud térni a következő kereset tárgyalására, míg ennek hiányában az nem kifejezett bírói cselekménnyel, hanem csak az ahhoz kapcsolódó bizonyítás elrendelésével történhet meg. A halmazatban álló keresetek azonban a legtöbb esetben ténybelileg és jogilag is szorosan összefüggnek. A megbontott döntéshozatalt a célszerűségi szempontok ezért nem feltétlenül indokolják. A részítélet meghozatala tehát csak lehetőség és nem kötelesség a bíróság számára. Azt a bíróságnak esetről esetre kell eldöntenie, hogy a perhatékonyság hangsúlyos követelményének melyik megoldás felel meg a leginkább.
A Javaslat szabályozási igény hiányában változatlan tartalommal átemeli a közbenső ítélet a Pp. szerinti fogalmát és meghozatalának feltételeit. Külön bekezdésben utal a kiegészítő ítélet meghozatalának a lehetőségére, azért, hogy a jogszabályhelyben megjelenő csoportosítás teljes körű legyen. A kiegészítő ítéletre vonatkozó szabályokat a határozatok kiegészítése körében külön szakasz alatt tartalmazza.
A 342. §-hoz
A Javaslat a kereset, illetve – a Javaslat utaló szabálya folytán – a viszontkereset tartalma és az ítéleti döntés egymáshoz való viszonyának a másik aspektusát, a túlterjeszkedés tilalmát is szabályozza. Az (1) bekezdésben a hatályos Pp.-vel egyező tartalmú szabályt fogalmaz meg. A tilalmat kiterjeszti a beszámítással érvényesített követelés összegére vagy mennyiségére is, mivel a beszámítás a Javaslat szerint a jelenlegi perrendtől eltérően nem része az ellenkérelemnek.
A Javaslat változatlanul átveszi a Pp. 216.§-át is. A bíróságnak a határozatában a felek kérelme hiányában is rögzítenie kell az anyagi jog előírásai (pl.: Ptk. 7:96. § vagy 4:49. §) szerinti korlátozott vagyoni felelősséget.
A (3) bekezdés szabályával a Javaslat a „jogcímhez kötöttség” körül a jogirodalomban és a bírói gyakorlatban is hosszú ideje zajló vitát zár le. A rendelkezési elvnek megfelelően a bíróság a fél által érvényesített joghoz kötve van. A bíróság a fél magánautonómiáját tiszteletben tartva nem dönthet a kereset szerinti kérelemnek megfelelően olyan jogalapon, amely eltérő a fél jogállításától, még akkor sem, ha a fél esetlegesen tévedésből jelölte meg a jogát rosszul és az eltérő jogot a perben állított és bizonyított tények egyébként megalapozzák. Az anyagi pervezetés megfelelő szabályozása mellett a kereset tárgyára vonatkozó döntési korláttal érhető el az, hogy ne születhessenek úgynevezett „meglepetés- ítéletek”. A Javaslat egyúttal megteremti az ellenkérelemhez való, tárgyi kötöttség szabályát is, a rendelkezési elv ugyanis nemcsak az igényérvényesítő fél tekintetében kell, hogy irányadó legyen, hanem az ellenfele vonatkozásában is.
A Javaslat az érdemi döntés új és egyúttal a fentiektől eltérő jellegű korlátját is szabályozza. A (4) bekezdés ugyanis nem egy kereseti kérelemről történő döntésre vonatkozik, hanem több döntés vonatkozásában állít fel korlátot. Az egymással eshetőleges viszonyban álló több kereset előterjesztése esetében ugyanis az igényt érvényesítő fél úgy kéri kizárólag egy kérelme teljesítését, hogy egyúttal az elbírálás sorrendjét is meghatározza (szemben a vagylagosan előterjesztett keresetekkel, ahol a fél a bíróságra bízza a döntési sorrend meghatározását). A bíróság e körben sem sértheti meg a fél rendelkezési jogát, a sorrendet mellőzve nem hozhat sem részítéletet, sem ítéletet.
A 343. §-hoz
A határozathozatal szabályozást igénylő módon csak akkor jut jelentőséghez, ha a bíróság tanácsban jár el, ekkor ugyanis szükség van a határozathozatali folyamat rögzítésére. A Javaslat a jelenlegi szabályokon csak kis részben változtat. Továbbra is fenntartja a tanácskozás és az ezt követő szavazás titkosságát. A társasbíráskodás esetén az autonóm bírói döntés jelentőségét és lehetőségét és a felelős közös döntés meghozatalát biztosítja a különvélemény megfogalmazásához való jog, ezért az intézményt a Javaslat továbbra is szabályozza. A jelenlegi perrendhez hasonlóan annak tartalma a Javaslat szerint sem nyilvános, ezt indokolja ugyanis a független, befolyásmentes döntés meghozatalához való kiemelt érdek. A Javaslat a Pp. 214. § (2) bekezdéséből a gyakorlatban betöltött csekély szerepe miatt mellőzi a tanácskozásról készült jegyzőkönyv e helyütt történő szabályozását. A megfogalmazás alapján ugyanis nem volt egyértelmű, hogy ezt minden esetben, ha nem, akkor mikor kellett készíteni és milyen tartalommal. A Javaslat szerint a különvélemény megtekintésére jogosultak köre nem változik.
A 344. és 345. §-hoz
A Javaslat a hatályos Pp.-vel egyezően előírja a bíróság számára, hogy a határozatában a teljesítésre a felek kérelme nélkül is határidőt szabjon. Ítélet esetében a törvényi méltányosság fenntartása annak ellenére indokolt, hogy a bíróság úgy enged még időt a teljesítésre, hogy a határozatában azt állapítja meg, hogy követelés már a perindításkor - de legkésőbb a per folyamán - biztosan lejárt. Nem lehet ugyanis az eljárás törvényi rendező elve a teljesítésre kötelezett rosszhiszeműsége. Ennek megfelelően a Javaslat is abból indul ki, hogy a fél jóhiszeműen mellőzte az önkéntes jogkövetést, így ha a bíróság ítélete szerint mégis teljesítenie kell, úgy arra megfelelő felkészülési időt kell biztosítani. A megfelelő idő tartamán a Javaslat a perjogi hagyományokat követve nem változtat.
A Javaslat mind felfelé, mind lefelé lehetővé teszi a bíróság számára, hogy a tizenöt napos határidőtől eltérjen akkor, ha a például a fentiek szerint vélelmezett jóhiszeműség megdől, vagy ha a felek speciális érdeke vagy éppen a kötelezettség jellege azt indokolja. A Javaslat fenntartva a hatályos rendelkezéseket a teljesítési határidőtől való eltérés rendje szerint arra is lehetőséget ad, hogy a bíróság részletfizetési kedvezményt biztosítson.
Nincs indok az utólagos részletfizetés engedélyezése hatályos szabályainak a mellőzésére sem. Előfordulhat ugyanis, hogy a fél körülményeiben vagy éppen a teljesítéshez fűződő érdekében a jogerőre emelkedés után következik be jelentős változás. Biztosítani kell, hogy mindezek ne csak a már jelentős többletköltségekkel járó végrehajtási eljárás keretében legyenek kizárólag értékelhetőek. Az utólagos kérelem elbírálása tárgyalás tartását nem igényli, de a bíróság a másik fél meghallgatását ekkor nem mellőzheti.
A Javaslat - ellentétben a hatályos Pp.-vel - kötelező előírásként fogalmazza meg a bíróság számára, hogy ha részletfizetési kedvezményt biztosít, úgy a határozatában mondja ki azt is, hogy a részletfizetési kötelezettség megszegése esetén a fél elveszíti a kedvezményt, azaz egy összegben esedékesség válik az összes még nem teljesített követelés. Ha ugyanis a kötelezett a számára kivételesen engedett fizetési könnyítés ellenére sem fizet, nincs indok a méltányosság fenntartására, már csak kizárólag a jogosult a teljesítéséhez fűződő érdeke vehető figyelembe.
A Javaslat a per tárgya szerinti speciális teljesítési határidőkre vonatkozó szabályokat is átemeli a Pp.-ből, a váltóperekre irányadó – külön törvényben szabályozandó – rendelkezés kivételével. A teljesítési határidő kezdetére vonatkozó szükségszerű előírások szintén nem változnak.
A 346. §-hoz
Az ítélet az egyik legjelentősebb bírósági akarat-kijelentés, hiszen a bíróság részben vagy egészben a véglegesség jellegével dönti el a perbe vitt alanyi jog feletti vitát, és egyúttal befejezi az eljárást.
A fellebbviteli bíróság, a felek, sőt erga omnes hatályú ítéletek esetében akár bármely jogalany tekintetében kiemelten fontos szempont, hogy a bírósági döntés beazonosítható, átlátható, teljes körű, adott esetben jogorvoslattal ténylegesen megtámadható vagy éppen más ítélettel összevethető legyen. Mindezeket a Javaslat több, egymástól a perrendben elkülönítve rögzített szabállyal biztosítja. E halmazba tartoznak az írásba foglalt ítélet tartalmára vonatkozó rendelkezések is, amelyeket a Javaslat a hatályos Pp.-nél – éppen a felsorolt szempontok jelentőségére tekintettel – részletesebben szabályoz, azzal azonban, hogy nem rögzít minden tartalmi kérdésre kiterjedő, technikai vagy stilisztikai jellegű, törvényi szabályozást nem igénylő részletszabályt.
A Javaslat az írásba foglalt ítélet öt szerkezeti egységét különbözteti meg. A bevezető részben az ítélet beazonosíthatóságát szolgáló adatok, valamint az eljárás alapadatainak feltüntetését írja elő. A rendelkező rész szükségszerűen az érdemi döntést tartalmazza, de nem feltétlenül csak azt. A perrend egyéb szabályaiból következően itt kell megjeleníteni ugyanis a perköltségről, a teljesítési határidőről vagy éppen az előzetes végrehajthatóságról hozott döntést is. A Javaslat külön szerkezeti egységként szabályozza a perorvoslati részt, egyértelműen kifejezve ezzel azt, hogy a fellebbezés lehetőségéről, benyújtásának helyéről és idejéről valamint a fellebbezési tárgyalás tartásáról való tájékoztatás nem része a rendelkező résznek. Az indokolási rész egyes elemei meghatározásánál a Javaslat az ítélkezés során kikristályosodott egységesnek mondható gyakorlatot követi, a jogi indokolásnál lényegében a hatályos rendelkezések fenntartásával. A záró rész tartalmazza a keltezést, az eljáró bíróság tagjainak a nevét és aláírását, illetve az aláírás esetleges akadályára történő utalást.
A 347. §-hoz
A Javaslat a szükségtelen bírói munka kiküszöbölése érdekében a hatályos Pp.-ben is rögzített feltételek bekövetkezte esetére előírja a rövidített indokolás alkalmazását. A rövidített indokolás tartalmi elemeit azonban oly módon határozza meg, hogy az anyagi jogerő hatásának vagy az új tényekre alapított perújítás megengedhetőségének a megítélése később a rövidített indokolás miatt ne legyen lehetetlen.
A 348. és 349. §-hoz
A Javaslat a határozatok fajtáinak megkülönböztetését alapul véve nem csak az ítélet, hanem a végzés, továbbá a bírósági meghagyás tartalmát is szabályozza. E két határozatra – a jellegükből fakadó értelemszerű eltérésekkel, továbbá a hatályos rendelkezéseknek megfelelően kifejezetten meghatározott kivételekkel – az ítélet szabályai az irányadóak.
A Javaslat előírja a bíróság számára, hogy a tárgyaláson kibocsátott bírósági meghagyást, illetve az ott meghozott végzést a tárgyalásról készített jegyzőkönyvbe, folyamatos felvétel készítése esetén – amikor a Javaslat szabálya értelmében maga a hitelesített felvétel a jegyzőkönyv – a jegyzőkönyv írásbeli kivonatába is foglalja be. Ez az előírás nem vonatkozik a tárgyalás berekesztése folytán hozott végzésre.
A 350. §-hoz
A határozatok ismertetésének szóbeli módján a Javaslat a hatályos szabályokhoz képest lényegi változtatást nem hajt végre, mint ahogy azokon a jogintézményeken sem, amelyek esetében a kihirdetésnek perjogi jelentősége van (pl.: közlés, kötőerő, jogerő). A szóbeliség és közvetlenség elvének megfelelően a tárgyaláson hozott határozatokat a tárgyaláson, a tárgyalás berekesztése következtében hozott határozatokat – így az ítéletet vagy éppen az ítéletet hatályon kívül helyező másodfokú végzést – pedig legkésőbb a tárgyalás napján kell szóban az érdekeltek tudomására hozni. Az ítélet esetében a bíróság ez utóbbi esettől eltérően, külön feltétel bekövetkezte nélkül, tehát a választása szerint dönthet úgy is, hogy a kihirdetést elhalasztja. A Javaslat e körben két ponton is eltér a jelenlegi rendelkezésektől. Egyfelől a hirdetésre halasztás maximális törvényi határidejét - figyelembe véve a bírói gyakorlati igényeket - harminc napra megnöveli. Másfelől a Javaslat jogszabályi szintre emeli azt a gyakorlati tényt, hogy a kihirdetés elhalasztásakor nem történik meg a határozathozatal, hanem a bíróság egyidejűleg azt is elhalasztja.
A Javaslat kifejezett szabállyal rendezi a kihirdetés módját arra az esetre, ha a bíróság a tárgyaláson hozza meg a végzését és fenntartja azt a garanciális szabályt, hogy – az ítélet meghozatala és a kihirdetése elhalasztásának az esetét kivéve – a tárgyalás berekesztése folytán meghozott határozat rendelkező részét le kell írni és azt a határozatot hozónak alá kell írnia. E körben nem változtat a kihirdetés módján sem. Az a rendelkező rész felolvasásából és az indokolás lényegi előadásából áll feltéve, ha a határozatot egyébként a perrend vonatkozó szabályai alapján meg kell indokolni. A Javaslat annak jelentősége miatt már a határozat szóbeli ismertetéséhez kapcsolódóan előírja a bíróság számára, hogy tájékoztassa a feleket a perorvoslati jogaikról.
A Javaslat a kihirdetéshez kapcsolódóan egy új kötelezettséget fogalmaz meg a bíróság számára azért, hogy elősegítse a bírói munkateher racionális eloszlását. Ahogy a hatályos Pp., úgy a Javaslat is lehetővé teszi azt, hogy a bíróság rövidített indokolást alkalmazzon akkor, ha ahhoz valamennyi fél hozzájárult. A hatályos rendelkezések alapján azonban a felek nem voltak rászorítva arra, hogy a szóbeli indokolást követően nyilatkozzanak arról, hogy igénylik-e írásban a teljes indokolást vagy megelégszenek annak rövidített változatával. A Javaslat ezen változtat. A fél a hozzájárulással a fellebbezési jogát nem veszíti el, tehát megvan a lehetősége arra, hogy az előírt határidőn belül akár jogorvoslattal is éljen. A Javaslat az ítélet tartalmánál rögzített előírásai pedig rövidített indokolás esetében is megfelelően biztosítják az anyagi jogerőhatás érvényesülését.
A 351. §-hoz
A határozat közlése egy minősített tudomásra hozatalt jelent, ugyanis számos jelentős intézmény alapja a közlés. Így például a közlést követő napon kezdődik a határozatban előírt teljesítési határidő, vagy a fellebbezési határidőt a közléstől kell számítani. A közlésnek a Javaslat szabályai értelmében – egyezően a hatályos rendelkezésekkel – két módja van: a kihirdetés és a kézbesítés.
A Javaslat a Pp.-vel azonos körben határozza meg azokat a határozatokat, amelyek esetében fontos, hogy a közlés joghatásai ne a szóbeli, hanem az írásbeli tudomásra jutással, tehát a kézbesítés útján álljanak be. Kifejezetten megemlíti a bírósági meghagyást, amely kibocsátása fő szabály szerint tárgyaláson kívül történik. A Javaslat a kézbesítéssel történő közlés idejét és módját - a határidők kivételével - a hatályos szabályokkal egyezően rendezi.
A 352. és a 353. §-hoz
A kijavítás a bírósági határozatban megjelenő technikai jellegű - nyilvánvaló - hibák orvoslására szolgál, a határozat rendelkező része és indokolása közti összhang megteremtése érdekében. Nem alkalmazható a bíróság ténybeli tévedésének korrigálására, a bíróság a kijavítással nem változtathat az eredeti ítélete érdemén.
A kijavítás új szabályozása alapvetően fenntartja a korábbi eljárásjogi szabályokat, az orvosolható hibák körének meghatározásával, a kérelemre és hivatalból történő eljárással, a halasztó hatály megtagadásával, a felek szükség esetén való meghallgatásával, a korlátozott jogorvoslati lehetőséggel, és az ügyviteli részletszabályokkal.
Az új szabályozás tovább korlátozza a kijavítás tárgyában hozott határozattal szembeni fellebbezési jogot, a kijavításra szoruló határozat azon alapvető sajátosságához igazodóan, hogy rendes jogorvoslattal támadható vagy sem. A fellebbezési jog differenciálásával közelebb kerül egymáshoz a Pp.-nek a másodfokú határozat elleni fellebbezési jogot kizáró szabálya és a kijavítás jogintézményének lényege, rendeltetése: a bíróság határozatában megjelenő technikai hibák, elírások orvoslásával a kijavított határozatot olyannak kell tekinteni, mintha már eredetileg is azt hozta volna meg a bíróság.
Továbbra is külön fellebbezésnek van helye a kijavítás tárgyában hozott határozattal szemben (akár kijavítást elrendelő, akár a kérelmet elutasító), amennyiben elsőfokú határozat rendelkező részére vonatkozik, míg másodfokú határozat rendelkező részének kijavítása körében csak a kérelmet elutasító döntés támadható fellebbezéssel. A Javaslat a másodfokú bíróság kijavítást rendelő határozata elleni fellebbezési jogot kizárja.
A Javaslat főszabálya szerint változatlanul az a bíróság jogosult a kijavításra, illetve a kijavítási kérelem elbírálására, amelyik a kijavításra szoruló határozatot hozta. A szabályozás ugyanakkor kifejezetten lehetővé teszi a másodfokon eljáró bíróság számára is, hogy maga gondoskodhasson érdemi határozatában az elsőfokú döntés nyilvánvaló (a fellebbezés érdemi elbírálását nem akadályozó) elírásainak korrekciójáról, amelyet a bírósági gyakorlat – a bírósági határozatokban előforduló tévedések kiküszöbölésével, a perek elhúzódásának megakadályozása és a határozatok végrehajthatósága érdekében – régóta alkalmaz.
A 354. §-hoz
A Javaslat szigorú korlátok között a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikk által már ismert kiigazítás jogintézményét újra szabályozza, felismerve azt, hogy a hatályos szabályozás nem kezeli az indokolási rész homályosságában, ellentmondásosságában jelentkező hiba orvoslását a rendes, illetve rendkívüli perorvoslattal nem támadható érdemi határozatok esetén, hiszen a bíróság jogerős határozatában emiatt jelentkező tévedés (a fél szempontjából joghátrány) nem illeszthető a kijavítással orvosolható technikai hibák körébe és nem szüntethető meg a rendelkező rész korrekcióját szolgáló kiegészítéssel sem.
A Javaslat a kérelem előterjesztését határidőhöz köti, a kérelem tárgyában hozott valamennyi határozat ellen külön fellebbezési jogot enged, egyebekben pedig a kijavítás szabályait rendeli megfelelően alkalmazni.
A 355. és 356. §-hoz
A kiegészítés alapja a bíróság hiányos döntése, elsődlegesen arra az esetre, ha a határozat nem felel meg a teljesség követelményének, vagy a bíróság nem rendelkezett egyéb – járulékos vagy jogszabályi rendelkezés alapján hivatalból kötelező – körben. A kiegészítés jogintézménye a hiányos elbírálást hivatott pótolni az el nem bírált kérdések utólagos eldöntésével, amelyre sor kerülhet a határozat jogerőre emelkedése előtt és után egyaránt.
A kiegészítés új szabályozása alapvetően fenntartja a korábbi eljárásjogi szabályokat, az ítéletre és végzésre bontott szabályozással, a tartalmi hiányosságok körének meghatározásával, a kérelemre és hivatalból történő eljárással, a halasztó hatály megtagadásával, szükség esetén a végrehajtás felfüggesztésével, a határozatok fajtáival, és az ügyviteli részletszabályokkal.
Az új szabályozás kibővíti az ítélet kiegészítéséről való döntés tárgyaláson kívüli esetköreit, szem előtt tartva az Alkotmánybíróság 26/1990. (XI. 8.) AB határozatán túl azt is, hogy a per főtárgyán kívüli tárgykörökben, illetve érdemi döntés nélkül, továbbá a felek ez irányú rendelkezése alapján nem sért garanciális eljárási szabályt a tárgyalás tartása nélküli határozathozatal.
A jogbiztonságból fakadó alapvető elvárásnak tesz eleget a Javaslat azzal, amikor végső határidőt szab az ítélet hivatalból történő kiegészítésére. A perújítás szabályozásával összhangban a jogerőre emelkedéstől számított öt évben kerül maximálásra a kiegészítés lehetősége, amelynek eltelte után semmiképpen nem bővíthető a jogerős ítéleti tartalom.
A 357–360. §-hoz
A Javaslat az egyszerű kötőerő Pp.-beli szabályain lényegében nem változtat, csak annyiban, hogy a pénzbírságra vonatkozó szabályt nem e helyütt, hanem a pénzbírságnál helyezi el.
A Javaslat a jogerő következményei közül új szabályban jeleníti meg a fellebbezéssel való megtámadhatatlanságot is. A rendelkezés értelemszerűen csak azon határozatokra irányadó, amelyekkel szemben a törvény egyébként megengedi a fellebbezést. A szabály a fellebbezés egy új visszautasítási alapját is jelenti egyben.
_