• Tartalom

18/2016. (VIII. 16.) BM utasítás

18/2016. (VIII. 16.) BM utasítás

a belügyi szerv által használt szolgálati gépjárművet és szolgálati hajót vezető és a gépjárművezetést oktató személy képzési követelményeinek megállapításáról

2022.09.02.

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontja alapján a közúti közlekedés biztonságának javítása, valamint a belügyi szerv által használt szolgálati gépjárművet és szolgálati hajót vezető és a gépjárművezetést oktató személy ismeretének egységes fejlesztése érdekében a következő utasítást adom ki:

I. Általános rendelkezések

1. Az utasítás hatálya

1. §1 Az utasítás hatálya kiterjed a Belügyminisztérium (a továbbiakban: minisztérium) hivatali szerveinél, a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 12/2022. (VI. 28.) BM utasítás 1. melléklet 4. függelék A) pontjában foglalt táblázat 1. sorában és a B) pontjában foglalt táblázat 1–6. sorában felsorolt minisztériumi és önálló belügyi szerveknél (a továbbiakban együtt: belügyi szerv) foglalkoztatott,

a) a belügyi szerv által használt szolgálati gépjárművet (a továbbiakban: szolgálati jármű)

aa) főfoglalkozású gépjárművezetőként,

ab) ügyintéző gépjárművezetőként

vezető személyre [az aa) és ab) alpontban meghatározottak a továbbiakban együtt: belügyi gépjárművezető],

b) szolgálati hajó, kisgéphajó (a továbbiakban együtt: szolgálati hajó) vezetésére jogosult személyre vagy

c) szolgálati jármű és szolgálati hajó vezetését oktató személyre.

2. Értelmező rendelkezések

2. §2 Az utasítás alkalmazásában:

1. biztonsági gépjármű: prémium kategóriás, hátsókerék- vagy négykerék-meghajtású, nagy tömegű (1,5 tonnánál nehezebb), legalább 3000 köbcentiméter hengerűrtartalmú vagy legalább 149 kW teljesítményű, automata nyomatékváltóval rendelkező gépjármű;

2. biztonsági gépjármű gépjárművezető: az a főfoglalkozású, hivatásos szolgálati jogviszonyban álló gépjárművezető, aki rendelkezik érvényes „B” kategóriájú vezetői engedéllyel, legalább ötéves gépjárművezetési gyakorlattal, és sikeresen elvégezte a biztonsági gépjármű gépjárművezető képzést;

3. előválogató: képzést megelőzően a szolgálati jármű vezetésére legalkalmasabb személyek kiválasztása mindazon ismeretek felmérésével, amelyek a képzés megkezdéséhez szükségesek;

4.3 főfoglalkozású gépjárművezető: a gépjárművezetői munkakör betöltésére kinevezett és alkalmazott, a belügyi szerv kormányzati szolgálati, közalkalmazotti, hivatásos szolgálati, rendvédelmi igazgatási szolgálati vagy igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszonyban, illetve munkaviszonyban álló foglalkoztatottja;

5. hospitálás: felkészülés, tapasztalatcsere céljából az oktatójelölt által a motoros képzés és vizsgáztatás látogatása;

6. igazolvány: szolgálati jármű vezetésének feltételéül szabott, az adott képzési követelmény teljesítésének megfelelően a képzettség megszerzését tanúsító képzési igazolás alapján kiállított szigorú számadású okmány;

7. járműkategória: a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szerinti járműbesorolás;

8. képzési igazolás: az adott képzési kategóriára vonatkozó képzési, továbbképzési és vizsgakövetelmények teljesítéséről kiállított, személyre szóló tanúsítvány;

9. képzési kategória: meghatározott szolgálati járműre, illetve adott járművezetésre, valamint meghatározott oktatókra vonatkozó oktatási tárgykör;

10. képzési tematika: adott képzési kategóriára kidolgozott és jóváhagyott elméleti és gyakorlati oktatási tananyag;

11. képző szerv: valamely képzési kategória tekintetében képzés, vizsgáztatás lebonyolítására jogosult belügyi szerv;

12. készenléti szer: a hivatásos katasztrófavédelmi szervek tűzoltási, műszaki mentési feladatainak végrehajtása érdekében készenlétben tartott szolgálati jármű;

13. középirányító szerv: a Belügyminisztérium fejezetéhez tartozó középirányító szervek részére történő egyes belső ellenőrzési jogosítványok átruházásáról szóló 14/2011. (V. 23.) BM utasítás 1. §-a szerinti belügyi szerv;

14. különleges szerkezelő: a hivatásos katasztrófavédelmi szervek olyan rendszeresített beosztása, melyet a tűzoltóságok állományába tartozó azon személy láthat el, aki az adott szolgálati jármű vonatkozásában rendelkezik a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságoknál, az önkéntes tűzoltó egyesületeknél, valamint az ez irányú szakágazatokban foglalkoztatottak szakmai képesítési követelményeiről és szakmai képzéseiről szóló BM rendeletben meghatározott, tűzoltótechnika-kezelői alaptanfolyamhoz kötött szolgálati jármű kezelésére jogosító szakmai végzettséggel;

15. különleges rendeltetésű szolgálati jármű: a belügyi szerv használatában lévő, kizárólag egy bizonyos speciális rendvédelmi feladat ellátására alkalmazott szolgálati jármű;

15a.4 műveleti motorkerékpár: a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 7/E. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott bűncselekmények megszakítása, az elkövetők elfogása, illetve a terrorizmust elhárító szerv kijelöléséről és feladatai ellátásának részletes szabályairól szóló 295/2010. (XII. 22.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés f), i) és k) pontjában, valamint (2)–(3b) bekezdésében meghatározott műveleti feladat végrehajtásához használt motorkerékpár;

16. páncélozott biztonsági gépjármű: a gyártó által vagy más – a gyártó által elfogadott – módon, legalább VR6-os védelmi fokozatú páncélozottsággal ellátott gépjármű;

17. páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető: az a főfoglalkozású, hivatásos szolgálati jogviszonyban álló gépjárművezető, aki rendelkezik érvényes „B” és „C” kategóriájú vezetői engedéllyel, legalább ötéves gépjárművezetési gyakorlattal, és sikeresen elvégezte a páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezetői képzést;

18. szolgálati hajó: állami feladatok végrehajtására vagy ennek közvetlen támogatására szolgáló, állami tulajdonban lévő rendvédelmi, katasztrófavédelmi tevékenységhez használt gépi erővel meghajtott vízi jármű;

19.5 ügyintéző gépjárművezető: a főfoglalkozású gépjárművezetői munkakörön kívül más munkakör feladatai mellett, illetve azzal összefüggésben szolgálati jármű vezetésére feljogosított, a belügyi szerv kormányzati szolgálati, közalkalmazotti, hivatásos szolgálati, rendvédelmi igazgatási szolgálati vagy igazságügyi alkalmazotti szolgálati jogviszonyban, illetve munkaviszonyban álló foglalkoztatottja;

20. vezetői engedély: a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet szerinti járművezetésre jogosító okmány.

II. Részletes rendelkezések a szolgálati jármű vezetésére, vezetőinek képzésére vonatkozóan

3. Szolgálati jármű vezetésének feltétele

3. § (1) Szolgálati járművet az vezethet, aki a 7. § szerinti követelményeknek megfelelt, a képzési igazolás megszerzéséhez szükséges képzést sikeresen teljesítette, és a belügyi szervek gépjármű szabályzatáról szóló 20/2015. (VII. 31.) BM utasításban (a továbbiakban: Gépjármű Szabályzat) meghatározott további feltételeknek megfelel.

(2)6 Főfoglalkozású gépjárművezető esetében a 4. és 5. § szerinti megfelelő képzés eredményes teljesítése a szolgálati jármű vezetésének és a munkakör betöltésének feltétele.

(3) Az ügyintéző gépjárművezető esetében a 4. § a) pont szerinti alapszintű gépjárművezető képzés eredményes teljesítése a szolgálati jármű vezetésének feltétele.

4. Képzési kategóriák és jogosultságok

4. §7 A belügyi gépjárművezető képzési kategóriái:

a) alapszintű gépjárművezető képzés: „B”, „C”, „D” vagy „E” kategóriájú vezetői engedéllyel vezethető szolgálati jármű, megkülönböztető jelzés használata nélküli vezetésére felkészítő, minimum 8 tanórás képzés;

b) emelt szintű gépjárművezető képzés: „B”, „C”, „D” vagy „E” kategóriájú vezetői engedéllyel vezethető, megkülönböztető jelzést használó szolgálati jármű vezetésére felkészítő 40 tanórás képzés;

c) emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés: a b) pont szerinti képzés alapján megszerzett képzettséget megújító, a képzés elvégzésének időpontjától számított, ötévente ismétlődően esedékes, kötelező 16 tanórás továbbképzés;

d)8 motoros alapképzés: „A” kategóriájú vezetői engedéllyel vezethető szolgálati jármű megkülönböztető jelzés használatával történő vezetésére felkészítő 120 tanórás képzés;

e)9 motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés: a d) pont szerinti képzés alapján megszerzett képzettséget megújító, a motoros alapképzés elvégzésének időpontjától számított, évente ismétlődően esedékes kötelező 20 tanórás továbbképzés;

f)10 műveleti motoros alapképzés: „A” kategóriájú vezetői engedéllyel vezethető műveleti motorkerékpár megkülönböztető jelzés használatával történő vezetésére felkészítő 120 tanórás képzés;

g)11 műveleti motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés: az f) pont szerinti képzés alapján megszerzett képzettséget megújító, a műveleti motoros képzés elvégzésének időpontjától számított, évente ismétlődően esedékes kötelező 20 tanórás továbbképzés;

h)12 emelt szintű műveleti motoros képzés: műveleti motorkerékpár megkülönböztető jelzés használatával, utassal történő vezetésére felkészítő 80 tanórás képzés;

i)13 emelt szintű műveleti motoros képzés engedélymegújító továbbképzés: a h) pont szerinti képzés alapján megszerzett képzettséget megújító, az emelt szintű műveleti motoros képzés elvégzésének időpontjától számított, évente ismétlődően esedékes kötelező 20 tanórás továbbképzés;

j)14 speciális képzés: különleges rendeltetésű szolgálati jármű vezetésének oktatására kidolgozott képzés, beleértve a különleges rendeltetésű szolgálati jármű műszaki felépítésének, technikai eszközeinek, elektronikai és biztonsági rendszereinek megismerését biztosító, egyedi képzési tematika alapján végrehajtott képzést;

k)15 szolgálati jármű típusismereti képzés: a belügyi szerv használatában lévő vagy újonnan használatba vett, adott típusú szolgálati jármű kezelését, valamint a műszaki felépítését, technikai eszközeinek, elektronikai és biztonsági rendszereinek megismerését biztosító, tematika szerint meghatározott idejű képzés;

l)16 katasztrófavédelmi képzés: a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél készenléti szereket vezető, valamint különleges szerkezelői beosztásban lévő, főfoglalkozású gépjárművezetők emelt szintű képzése 16 tanórában.

5. §17 A biztonsági gépjármű gépjárművezető és a páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető (a továbbiakban együtt: biztonsági gépjárművezető) képzési kategóriái:

a) biztonsági gépjármű gépjárművezető képzés: biztonsági gépjármű megkülönböztető jelzés használatával történő vezetésére felkészítő, minimum 320 tanórás, kötelezően vizsgával záródó képzés;

b)18 biztonsági gépjármű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés: az a) pont szerinti képzés alapján megszerzett képzettséget megújító, a képzés elvégzésének időpontjától számított, évente ismétlődően esedékes, 80 tanórás, kötelezően vizsgával záródó továbbképzés, amely képzési alkalmanként 8 tanórában, évente 10 alkalommal kerül végrehajtásra, és amely továbbképzésbe legfeljebb 50%-ban beszámítható a közúti forgalomban végrehajtott gépjárművezetés, ha a feladat jellege megfelel a biztonsági gépjárművezetés követelményeinek, és annak teljesítését biztonsági gépjárművezető oktató vagy vezetőoktató igazolja;

c) páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető képzés: páncélozott biztonsági gépjármű megkülönböztető jelzés használatával történő vezetésére felkészítő, minimum 40 tanórás, kötelezően vizsgával záródó képzés;

d) páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés: a c) pont szerinti képzés alapján megszerzett képzettséget megújító, a képzés elvégzésének időpontjától számított, évente ismétlődően esedékes, minimum 8 tanórás, kötelezően vizsgával záródó továbbképzés.

5/A. §19 Az oktatói kategóriák és a hozzá kapcsolódó képzési, képzettségi előfeltételek:

a)20 gépjárművezető oktató: a szolgálati járművekkel kapcsolatos alapszintű gépjárművezető képzés oktatói és vizsgáztatási feladatait ellátó, valamint az emelt szintű gépjárművezető képzés és emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés segédoktatói feladatait ellátó foglalkoztatott, aki az erre felkészítő 160 tanórás képzést eredményesen elvégezte;

b)21 gépjárművezető vezetőoktató: a szolgálati járművekkel kapcsolatos emelt szintű gépjárművezető képzés, emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés oktatói és vizsgáztatói feladatait ellátó foglalkoztatott, aki az erre felkészítő 40 tanórás képzést eredményesen elvégezte;

c)22 motoros oktató:a motoros alapképzés és motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés (a továbbiakban együtt: motoros képzés) oktatói és vizsgáztatási feladatait ellátó foglalkoztatott, aki a motoros oktatói megbízást megelőzően legalább hároméves motorvezetői gyakorlatot szerzett, és a felkészítő, egy éven át tartó képzést gyakorlati hospitálási formában teljesítette;

d)23 műveleti motoros oktató: a műveleti motoros alapképzés, a műveleti motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés, az emelt szintű műveleti motoros képzés és az emelt szintű műveleti motoros képzés engedélymegújító továbbképzés (a továbbiakban együtt: műveleti motoros képzés) oktatói és vizsgáztatási feladatait ellátó foglalkoztatott, aki a műveleti motoros oktatói megbízást megelőzően legalább ötéves motoros oktatói gyakorlattal rendelkezik;

e)24 biztonsági gépjárművezető oktató: a biztonsági és páncélozott biztonsági gépjárművekkel kapcsolatos biztonsági gépjárművezető képzés, továbbképzés oktatói feladatait ellátó foglalkoztatott, aki gépjárművezető vezetőoktatói képesítéssel rendelkezik, és a biztonsági gépjárműre vonatkozó oktatói megbízatását megelőzően legalább hároméves biztonsági vagy páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezetői gyakorlatot szerzett;

f)25 biztonsági gépjárművezető vezetőoktató: a biztonsági és páncélozott biztonsági gépjárművekkel kapcsolatos biztonsági gépjárművezető képzés, továbbképzés vezetőoktatói és vizsgáztatói feladatait ellátó foglalkoztatott, aki gépjárművezető vezetőoktatói képesítéssel rendelkezik, és a biztonsági gépjárműre vonatkozó vezetőoktatói megbízatását megelőzően legalább ötéves biztonsági vagy páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezetői gyakorlatot szerzett.

6. § (1) A belügyi gépjárművezető

a) alapszintű gépjárművezető képzés sikeres teljesítése alapján kiállított igazolvány és „B”, „C”, „D” kategóriájú érvényes vezetői engedély birtokában, „B”, „C”, „D” kategóriájú vezetői engedéllyel vezethető szolgálati jármű,

b) emelt szintű gépjárművezető képzés és emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés sikeres teljesítése alapján kiállított igazolvány és „B”, „C”, „D” kategóriájú érvényes vezetői engedély birtokában megkülönböztető jelzést használó, „B”, „C”, „D” kategóriájú vezetői engedéllyel vezethető szolgálati jármű,

c) motoros képzés sikeres teljesítése alapján kiállított igazolvány és „A” kategóriájú, érvényes vezetői engedély birtokában megkülönböztető jelzést használó „A” kategóriájú vezetői engedéllyel vezethető szolgálati jármű,

d)26 műveleti motoros képzés sikeres teljesítése alapján a Terrorelhárítási Központ (a továbbiakban: TEK) által kiállított igazolvány és „A” kategóriájú, érvényes vezetői engedély birtokában megkülönböztető jelzést használó, „A” kategóriájú vezetői engedéllyel vezethető műveleti szolgálati motorkerékpár,

e) szolgálati jármű típusismereti képzés teljesítése alapján a típusismereti képzéssel érintett szolgálati jármű,

f) a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél készenléti szereket vezető, valamint különleges szerkezelői beosztásban lévő főfoglalkozású gépjárművezetők emelt szintű képzésének teljesítése alapján kiállított igazolvány és a képzéssel érintett szolgálati jármű vezetéséhez szükséges kategóriájú vezetői engedély birtokában a képzési igazolásban meghatározott készenléti szer

g)27 speciális képzés sikeres teljesítése alapján kiállított igazolvány és a speciális képzéssel érintett szolgálati jármű vezetéséhez szükséges kategóriájú vezetői engedély birtokában a képzési igazolásban meghatározott speciális jármű

vezetésére jogosult.

(2) A belügyi gépjárművezető „A” kategóriájú vezetői engedéllyel vezethető megkülönböztető jelzés használatára nem jogosult szolgálati jármű vezetésére az „A” kategóriájú érvényes vezetői engedély és ezen utasítás szerinti, képzés nélkül kiállított igazolvány birtokában jogosult. Az igazolvány megjegyzés rovatában fel kell tüntetni, hogy megkülönböztető jelzés használatára vonatkozó engedéllyel nem rendelkező motorkerékpár vezetésére jogosít.

(3)28 A biztonsági gépjárművezető az 5. § szerinti képzés, továbbképzés sikeres teljesítése alapján kiállított igazolvány és az adott szolgálati jármű vezetésére jogosító érvényes vezetői engedély birtokában megkülönböztető jelzést használó biztonsági gépjármű vagy páncélozott biztonsági gépjármű vezetésére jogosult.

5. Képzési követelményekre vonatkozó előírások

7. §29 (1) A belügyi gépjárművezetői képzésen, továbbképzésen való részvétel feltételei képzési kategóriánként:

a) alapszintű gépjárművezető képzés:

aa) legalább egy éve érvényes – a képzéssel érintett járműkategóriának megfelelő – „B” vagy „C” vagy „D” vagy „E” kategóriájú vezetői engedély és

ab) érvényes, 1. egészségi alkalmassági csoport, főfoglalkozású gépjárművezetők esetében érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport;

b) emelt szintű gépjárművezető képzés:

ba) legalább kettő éve érvényes – a képzéssel érintett járműkategóriának megfelelő – „B” vagy „C” vagy „D” vagy „E” kategóriájú vezetői engedély,

bb) alapszintű gépjárművezető képzés korábbi sikeres teljesítése,

bc) az emelt szintű gépjárművezető képzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább 6 hónap – önhibából eredő – balesetmentes gépjárművezetési gyakorlat,

bd) érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport és

be) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat (PAV I. vagy ezzel egyenértékű a képző szervnél meghatározott pszichológiai alkalmassági vizsgálat);

c) emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés:

ca) legalább kettő éve érvényes – a képzéssel érintett járműkategóriának megfelelő – „B” vagy „C” vagy „D” vagy „E” kategóriájú vezetői engedély,

cb) emelt szintű gépjárművezető képzés sikeres teljesítése,

cc) az emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább hat hónap – önhibából eredő – balesetmentes gépjárművezetési gyakorlat,

cd) érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport és

ce) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat (PAV I. vagy ezzel egyenértékű a képző szervnél meghatározott pszichológiai alkalmassági vizsgálat);

d)30 motoros alapképzés:

da)31 érvényes „A” kategóriájú vezetői engedély,

db) emelt szintű gépjárművezető képzés vagy emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés sikeres teljesítése,

dc)32

dd) érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport,

de) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat (PAV I. vagy ezzel egyenértékű a képző szervnél meghatározott pszichológiai alkalmassági vizsgálat),

df) motoros előválogatón megfelelő minősítés megszerzése és

dg) motorkerékpár vezetésével összefüggő beosztásba történő tervezés;

e)33 motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés:

ea)34 érvényes „A” kategóriájú vezetői engedély,

eb)35 motoros alapképzés sikeres teljesítése,

ec)36 a motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább hat hónap – önhibából eredő – balesetmentes gépjárművezetési gyakorlat,

ed) érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport és

ee) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat (PAV I. vagy ezzel egyenértékű a képző szervnél meghatározott pszichológiai alkalmassági vizsgálat);

f)37 műveleti motoros alapképzés:

fa) legalább kettő éve érvényes „A” kategóriájú vezetői engedély,

fb) emelt szintű gépjárművezető képzés vagy emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés sikeres teljesítése,

fc) a műveleti motoros alapképzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább egy év – önhibából eredő – balesetmentes motorkerékpár gépjármű vezetési gyakorlat,

fd) érvényes 2. egészségi alkalmassági csoport,

fe) érvényes közlekedéspszichológiai alkalmasság: PAV I. vagy a képző szervnél meghatározott, azzal egyenértékű pszichológiai alkalmassági vizsgálat és

ff) műveleti motorkerékpár vezetésével összefüggő beosztásba történő tervezés;

g)38 műveleti motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés:

ga) legalább kettő éve érvényes „A” kategóriájú vezetői engedély,

gb) a tematika szerint a gépjármű teljesítményétől vagy a szolgálati alkalmazási területtől függően meghatározott alap- vagy emelt szintű gépjárművezető képzés teljesítése,

gc) a műveleti motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább hat hónap – önhibából eredő – balesetmentes gépjármű vezetési gyakorlat,

gd) érvényes 2. egészségi alkalmassági csoport és

ge) érvényes közlekedéspszichológiai alkalmasság: PAV I. vagy a képző szervnél meghatározott, azzal egyenértékű pszichológiai alkalmassági vizsgálat;

h)39 emelt szintű műveleti motoros képzés:

ha) műveleti motoros alapképzés sikeres teljesítése,

hb) az emelt szintű műveleti motoros képzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább egy év – önhibából eredő – balesetmentes motorkerékpár gépjármű vezetési gyakorlat,

hc) érvényes 2. egészségi alkalmassági csoport és

hd) érvényes közlekedéspszichológiai alkalmasság: PAV I. vagy a képző szervnél meghatározott, azzal egyenértékű pszichológiai alkalmassági vizsgálat;

i)40 emelt szintű műveleti motoros képzés engedélymegújító továbbképzés:

ia) emelt szintű műveleti motoros képzés sikeres teljesítése,

ib) az emelt szintű műveleti motoros képzés engedélymegújító továbbképzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább hat hónap – önhibából eredő – balesetmentes gépjármű vezetési gyakorlat,

ic) érvényes 2. egészségi alkalmassági csoport és

id) érvényes közlekedéspszichológiai alkalmasság: PAV I. vagy a képző szervnél meghatározott, azzal egyenértékű pszichológiai alkalmassági vizsgálat;

j)41 speciális képzés:

ja) adott gépjármű vezetésére jogosító, legalább fél éve érvényes vezetői engedély,

jb) alapszintű gépjárművezető képzés teljesítése,

jc) a speciális képzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább hat hónap – önhibából eredő – balesetmentes gépjárművezetési gyakorlat,

jd) érvényes 2. egészségi alkalmassági csoport és

je) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat: PAV I. vagy ezzel egyenértékű, a képző szervnél meghatározott pszichológiai alkalmassági vizsgálat;

k)42 szolgálati jármű típusismereti képzés:

ka) a képzéssel érintett szolgálati jármű kategóriájára legalább kettő éve érvényes vezetői engedély és

kb) alapszintű gépjárművezetői képzés teljesítése;

l)43 a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél készenléti szert vezető, valamint különleges szerkezelői beosztásban lévő főfoglalkozású gépjárművezető emelt szintű képzése:

la) a speciális képzés teljesítése a készenléti szerek, valamint a különleges szerkezelői beosztás tekintetében és

lb) a készenléti szerek vezetése tekintetében szerzett ötéves gyakorlat vagy a különleges szerkezelői beosztásban eltöltött ötéves gyakorlati idő megléte.

(2) A biztonsági gépjármű gépjárművezetői és a páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezetői képzésen, továbbképzésen való részvétel feltételei képzési kategóriánként:

a) biztonsági gépjármű gépjárművezető képzés:

aa) legalább öt éve érvényes, a képzéssel érintett járműkategóriának megfelelő kategóriájú vezetői engedély,

ab) emelt szintű gépjárművezető képzés vagy emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés sikeres teljesítése,

ac) a biztonsági gépjárművezető képzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább egy év – önhibából eredő – balesetmentes gépjárművezetési gyakorlat,

ad) érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport,

ae) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat (PAV I. vagy ezzel egyenértékű a képző szervnél meghatározott pszichológiai alkalmassági vizsgálat);

b) biztonsági gépjármű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés:

ba) legalább öt éve érvényes, a továbbképzéssel érintett járműkategóriának megfelelő kategóriájú vezetői engedély,

bb) biztonsági gépjármű gépjárművezető képzés korábbi sikeres teljesítése, havonta egyszer, de évente legalább tíz alkalommal 8 órás, összesen 80 órás továbbképzésen való részvétel,

bc) érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport és

bd) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat (PAV I. vagy ezzel egyenértékű a képző szervnél meghatározott pszichológiai alkalmassági vizsgálat);

c) páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető képzés:

ca) legalább fél éve érvényes, a továbbképzéssel érintett járműkategóriának megfelelő kategóriájú vezetői engedély,

cb) emelt szintű gépjárművezető képzés vagy emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés sikeres teljesítése,

cc) a páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető képzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább egy év – önhibából eredő – balesetmentes gépjárművezetési gyakorlat,

cd) érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport,

ce) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat (PAV I. vagy ezzel egyenértékű a képző szervnél meghatározott azzal egyenértékű pszichológiai alkalmassági vizsgálat);

d) páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés:

da) legalább egy éve érvényes, a továbbképzéssel érintett járműkategóriának megfelelő kategóriájú vezetői engedély,

db) a páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető képzés korábbi sikeres teljesítése,

dc) érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport,

dd) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat (PAV I. vagy ezzel egyenértékű a képző szervnél meghatározott azzal egyenértékű pszichológiai alkalmassági vizsgálat).

(3) A gépjárművezető oktatói és a gépjárművezető vezetőoktatói képzésen, továbbképzésen való részvétel feltételei képzési kategóriánként:

a) gépjárművezető oktató képzés:

aa) érvényes, „B” vagy „C” vagy „D” vagy „E” kategóriájú vezetői engedély,

ab) emelt szintű gépjárművezető képzés vagy emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés sikeres teljesítése,

ac)44 a gépjárművezető oktató képzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább egy év – önhibából eredő – balesetmentes gépjárművezetési gyakorlat,

ad) érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport,

ae) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat (PAV I. vagy ezzel egyenértékű a képző szervnél meghatározott pszichológiai alkalmassági vizsgálat),

af) gépjárművezető oktató képzés előválogatóján megfelelő minősítés megszerzése és

ag) érettségi bizonyítvány megléte;

b) gépjárművezető vezetőoktató képzés:

ba) érvényes, „B” vagy „C” vagy „D” vagy „E” kategóriájú vezetői engedély,

bb) gépjárművezető oktató képzés sikeres teljesítése,

bc) gépjárművezető vezetőoktató képzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább egy év – önhibából eredő – balesetmentes gépjárművezetési gyakorlat,

bd) évente kötelező oktatói továbbképzés teljesítése,

be) legalább 160 tanórás, igazolt oktatói gyakorlat,

bf) érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport,

bg) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat (PAV I. vagy ezzel egyenértékű a képző szervnél meghatározott pszichológiai alkalmassági vizsgálat),

bh) gépjárművezető vezetőoktató képzés előválogatóján megfelelő minősítés megszerzése és

bi) érettségi bizonyítvány megléte;

c) motoros oktató képzés:

ca) érvényes „A” kategóriájú vezetői engedély,

cb) gépjárművezető oktató, gépjárművezető vezetőoktató és motoros képzés sikeres teljesítése,

cc) a motoros oktató képzés megkezdését közvetlenül megelőzően legalább egy év – önhibából eredő – balesetmentes gépjárművezetési gyakorlat,

cd) érvényes, 2. egészségi alkalmassági csoport és

ce) érvényes közlekedéspszichológiai vizsgálat (PAV I. vagy ezzel egyenértékű a képző szervnél meghatározott pszichológiai alkalmassági vizsgálat),

cf) motoros oktató képzés előválogatóján megfelelő minősítés megszerzése és

cg) érettségi bizonyítvány megléte.

8. §45 (1) A belügyi gépjárművezető képzését záró vizsgakövetelmények képzési kategóriánként:

a)46 alapszintű gépjárművezető képzés, emelt szintű gépjárművezető képzés, emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés, motoros alapképzés, motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés: a képzési tematika szerinti elméleti tananyag ismerete, a gyakorlati tananyag alapján összeállított tanpálya teljesítése meghatározott szintidőn belül, valamint a vizsgapálya meghatározott szintidőn belüli, limitált büntetőidőkkel számított teljesítése;

b) szolgálati jármű típusismereti képzés: az érintett szolgálati járműre vonatkozóan elkészített egyedi képzési tematika szerinti elméleti tananyag ismerete, az összeállított gyakorlati vizsgafeladatok teljesítése;

c) speciális képzés és a hivatásos katasztrófavédelmi szervnél készenléti szert vezető, valamint különleges szerkezelői beosztásban lévő főfoglalkozású gépjárművezető emelt szintű képzése: az adott gépjárműre elkészített egyedi képzési tematika szerinti elméleti tananyag ismerete, az összeállított gyakorlati vizsgafeladatok teljesítése.

d)47 műveleti motoros alapképzés, műveleti motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés, emelt szintű műveleti motoros képzés, emelt szintű műveleti motoros képzés engedélymegújító továbbképzés: a képzési tematika szerinti elméleti tananyag ismerete, a gyakorlati tananyag alapján összeállított tanpálya teljesítése meghatározott szintidőn belül, valamint a vizsgapálya meghatározott szintidőn belüli, limitált büntetőidőkkel számított teljesítése és a közúti forgalomban történő vizsgafeladatok teljesítése.

(2) A biztonsági gépjármű gépjárművezető képzését záró vizsgakövetelmények képzési kategóriánként:

a) biztonsági gépjármű gépjárművezető képzés és biztonsági gépjármű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés: a képzési tematika szerinti elméleti tananyag ismerete, a gyakorlati tananyag alapján összeállított tanpálya teljesítése meghatározott szintidőn belül, valamint a vizsgapálya meghatározott szintidőn belüli, limitált büntetőidőkkel számított teljesítése, valamint közúti forgalomban végrehajtott vezetési gyakorlat;

b) páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető képzés és páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés: a képzési tematika szerinti elméleti tananyag ismerete, a gyakorlati tananyag alapján összeállított tanpálya teljesítése meghatározott szintidőn belül, valamint a vizsgapálya meghatározott szintidőn belüli, limitált büntetőidőkkel számított teljesítése, valamint közúti forgalomban végrehajtott vezetési gyakorlat.

(3)48 A gépjárművezető oktató, a gépjárművezető vezetőoktató, a motoros oktató, a motoros műveleti oktató (a továbbiakban együtt: oktató) képzését záró vizsgakövetelmények képzési kategóriánként:

a) gépjárművezető oktató, gépjárművezető vezetőoktató: a képzési tematika szerinti elméleti tananyag ismerete, a tananyag alapján összeállított írásbeli vizsga feladatsor eredményes megoldása, oktatási gyakorlati feladat teljesítése, a képzési elemek sikeres gyakorlati végrehajtása, a tematika szerinti gyakorlati tananyag alapján összeállított vizsgafeladatok közúton, tanpályán történő teljesítése, valamint vizsgapálya meghatározott szintidőn belüli, limitált büntetőidőkkel számított teljesítése;

b) motoros oktatói képzés: a képzési tematika szerinti elméleti tananyag ismerete, a tananyag alapján összeállított írásbeli vizsga feladatsor eredményes megoldása, oktatási gyakorlati feladat teljesítése, a képzési tematika gyakorlati tananyaga alapján összeállított vizsgafeladatok közúton, tanpályán történő hibátlan, készségszintű teljesítése.

c)49 műveleti motoros oktatói képzés: a képzési tematika szerinti elméleti tananyag ismerete, a tananyag alapján összeállított írásbeli vizsgafeladatsor eredményes megoldása, oktatási gyakorlati feladat teljesítése, a képzési tematika gyakorlati tananyaga alapján összeállított vizsgafeladatok közúton, tanpályán történő hibátlan készségszintű teljesítése, illetve a 2. § 15a. pontja szerinti jogszabályokban meghatározott műveleti feladat – utassal és fegyverzettel való műveleti motorozás – ismerete.

(4)50 A biztonsági gépjármű gépjárművezető, a páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető, az oktató, a biztonsági gépjárművezető oktató, a biztonsági gépjárművezető vezetőoktató, továbbá a biztonsági gépjármű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzést, valamint a páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzést sikeresen teljesítő belügyi gépjárművezető – a képzési igazolás érvényessége esetén – az emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés képzési és gyakorlati, vezetéstechnikai vizsgakövetelménye alól mentesül.

6. A képzést bonyolító szervek, a képzés lebonyolítására vonatkozó egyéb szabályok

9. § (1) A szolgálati jármű vezetésével kapcsolatosan

a)51 a 4. § a)–e) és j)–k) pontja, az 5. § a)–d) pontja és az 5/A. § a)–c) pontja szerinti képzési kategóriákban történő képzést és vizsgáztatást – a 4. § a)–c) pontjában meghatározott képzési kategóriák tekintetében a 44. § (1) bekezdése alapján a belügyi szerv vezetője által kiadott belső szabályzatban meghatározottak kivételével – az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv állománya tekintetében a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (a továbbiakban: ROKK),

b)52 a 4. § a)–c), j) és k) pontja szerinti képzési kategóriákban történő képzést és vizsgáztatást a büntetés-végrehajtási szervezet teljes állománya tekintetében a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja,

c)53 a 4. § a)–c) és j)–l) pontja, valamint az 5/A. § a) pontja szerinti képzési kategóriákban történő képzést és vizsgáztatást a hivatásos katasztrófavédelmi szerv teljes állománya tekintetében a 44. § (1) bekezdése alapján a belügyi szerv vezetője által kiadott belső szabályzatban meghatározott szervezeti egység,

d)54 a 4. § a)–c) és f)–k) pontja, az 5. § a)–d) pontja és az 5/A. § d)–f) pontja szerinti képzési kategóriákban történő képzést és vizsgáztatást a teljes állománya tekintetében a TEK,

e)55

f)56 a 4. § a) pontja szerinti képzési kategóriában történő képzést és vizsgáztatást a teljes állománya tekintetében a képzési és vizsgáztatási feltételekkel rendelkező rendvédelmi technikum

végzi.

(2)57 A képzést, továbbképzést és vizsgáztatást

a)58

b)59 a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, valamint a vízügyi igazgatóságok, a rendvédelmi technikumok teljes állományát – kivéve a képzési és vizsgáztatási feltételekkel rendelkező rendvédelmi technikum állományát – érintve az (1) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerint a ROKK és a 44. § (1) bekezdése alapján a belügyi szerv vezetője által kiadott belső szabályzatban meghatározott szervezeti egység,

c)60 az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság teljes állományát érintve az (1) bekezdés c) pontjában meghatározottak szerint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,

d)61 a Belügyminisztérium kormányzati szolgálati, rendvédelmi igazgatási szolgálati, illetve hivatásos szolgálati jogviszonyban vagy munkaviszonyban álló munkavállalóját érintve az (1) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerint a ROKK és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság,

e) a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ teljes állományát érintve az (1) bekezdés c) pontjában meghatározottak szerint a ROKK

elsődlegesen végzi.

(3)62 Képzést, továbbképzést és vizsgáztatást

a) a 4. § l) pontja szerinti képzési kategória tekintetében kizárólag a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: BM OKF) által kijelölt szerv,

b) a 4. § f)–i) pontja és az 5/A. § d) pontja szerinti képzési kategória tekintetében kizárólag a TEK,

c) az 5. § szerinti képzési kategória tekintetében a TEK, a Készenléti Rendőrség és a ROKK,

d) az 5/A. § a) pontja szerinti képzési kategória tekintetében a ROKK, a TEK, valamint a BM OKF által kijelölt szerv,

e) az 5/A. § b) és c) pontja szerinti képzési kategória tekintetében a TEK és a ROKK,

f) az 5/A. § e) és f) pontja szerinti képzési kategória tekintetében a TEK és a Készenléti Rendőrség

bonyolíthat.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott képző és vizsgáztató szervek kapacitásprobléma esetén a 4. § szerinti képzési igény teljesítésével kapcsolatosan egymáshoz fordulhatnak, illetve a (2) bekezdés szerinti igénylő szervet átirányíthatják más képzésre és vizsgáztatásra jogosult szervhez, az érintett szervekkel lefolytatott előzetes egyeztetést követően.

(5)63 Az (1) bekezdésben felsorolt képző szervek a képzést és vizsgáztatást az igénybe vevő belügyi szervekkel együttműködésben – a leadott képzési igény feldolgozásával – elkészített éves képzési programterv alapján bonyolítják.

(6)64 A ROKK előzetes igények alapján – a lekötöttség figyelembevételével – a képző szervek részére biztosítja saját objektumában a képzésekhez rendelkezésre álló szimulátorokat.

(7)65

10. § A képzést és vizsgáztatást igénybe vevő belügyi szerv – amennyiben a képzést és vizsgáztatást más belügyi szerv biztosítja – a tárgyévi képzés és vizsgáztatás lebonyolítására a 9. § (1) bekezdés szerinti belügyi szervvel az 5. melléklet szerint keretmegállapodást vagy megállapodást köt. A keretmegállapodásban a felek valamennyi, a képzések lebonyolításával kapcsolatos általános információt kötelesek rögzíteni, így különösen a képzések típusait, azok végrehajtásának, igénybevételének általános feltételeit, a kapcsolódó eljárásrend rövid, általános menetét, a képzésben részt vevőkre vonatkozó egyéb lényeges megállapításokat, valamint a képzési költségek rendezésének módját.

11. § A 9. § (1) bekezdésében felsorolt belügyi szerv egyedi megállapodás alapján, térítés ellenében más minisztérium irányítása alá tartozó szerv állományának képzését és vizsgáztatását is végezheti, amennyiben azt saját állományának képzésén felül vállalni tudja. Ebben az esetben a 9. § (4) bekezdésben foglaltakat a belügyi szerv nem alkalmazhatja.

12. §66 (1) A képzésre beiskolázott a 4. § a)–c) pontja szerinti képzés, továbbképzés sikertelen teljesítését követő egy éven belül egy alkalommal jelentkezhet ismét a vizsga teljesítésére a sikertelen vizsgát követő legalább egy hónap elteltével. Az ismételt sikertelen teljesítést követően a képzésre beiskolázott a sikertelen vizsga napjától számított egy év elteltével jelentkezhet újra a vizsgára.

(2) A képzésre beiskolázott a 4. § d)–l) pontja, az 5. § és az 5/A. § szerinti képzés, továbbképzés sikertelen teljesítését követően korlátozások nélkül újra jelentkezhet vizsgára.

12/A. §67 A típusismereti képzés indításának indokoltságáról a belügyi szerv gépjármű szakterületéért vagy a gépjárművezetők oktatásáért, képzéséért felelős szervezeti egység vagy szervezeti elem vezetőjének – az indokoltságot alátámasztó – javaslata alapján a belügyi szerv vezetője dönt.

7. Oktatók képzése, vizsgáztatása, vizsgabiztosok

13. §68 (1) A motoros képzést oktatónak évente a ROKK által szervezett 24 tanórás továbbképzésen kell részt venni. A műveleti motoros oktatónak évente a TEK által szervezett 24 tanórás továbbképzésen kell részt venni.

(2) Az oktatóknak háromévente a foglalkoztató belügyi szerv által szervezett 24 tanórás továbbképzésen kell részt venniük. A továbbképzéssel nem érintett két évben az oktatók kötelesek dokumentáltan 80-80 tanórás elméleti, illetve gyakorlati gépjármű vezetéstechnikai képzést tartani.

(3) Ha a gépjármű vezetéstechnikai oktató a (2) bekezdés szerinti 80-80 tanórás elméleti, illetve gyakorlati képzés megtartását vagy a 24 tanórás továbbképzést nem teljesíti, további oktatási tevékenységet csak akkor végezhet, ha a foglalkoztató belügyi szerv által kijelölt időpontban és helyszínen 80 tanórás oktatási gyakorlaton vesz részt.

(4) A motoros oktatóknak évente a ROKK vagy a foglalkoztató belügyi szerv által szervezett 24 tanórás továbbképzésen kell részt venniük, amelynek teljesítésével a motoros oktató mentesül az éves kötelező engedélymegújító továbbképzés végrehajtása alól. A motoros oktató a ROKK vagy a foglalkoztató belügyi szerv által szervezett motoros vezetéstechnikai képzéseken köteles minden évben legalább 60 tanórás képzést tartani. A motoros oktatói tevékenység beszámítható a (2) bekezdés szerinti évi 80 tanórás gépjármű vezetéstechnikai oktatói gyakorlatba.

(5) A műveleti motoros oktatók kivételével az oktatók ezen utasítás szerinti továbbképzésének ütemtervét a ROKK, a hivatásos katasztrófavédelmi szerv állománya tekintetében a BM OKF által kijelölt szerv, a TEK állománya tekintetében a TEK a tárgyévet megelőzően december 31-ig elkészíti. A ROKK az ütemtervet a tárgyév január 30-ig egyezteti az oktatói állományt foglalkoztató belügyi szervvel, majd a véglegesített ütemtervet a ROKK tárgyév január 31-ig megküldi az oktatói állományt foglalkoztató belügyi szervnek. A műveleti motoros oktatók ezen utasítás szerinti továbbképzésének ütemtervét a tárgyévet megelőző december 31-ig a TEK készíti el.

(6) Az oktató munkáltatója köteles intézkedni az (1) bekezdés szerinti továbbképzésre történő beiskolázásra.

(7) Ha az oktató a kötelező éves továbbképzésen nem vesz részt, a képzési, vizsgáztatási jogosultsága visszavonásáról az oktatást bonyolító szervezeti elem tájékoztatja írásban a nyilvántartást végző szervezeti elemet.

14. §69 (1) A legalább egyéves gépjárművezető vezetőoktatói, motoros oktatói, biztonsági gépjárművezető oktatói, biztonsági gépjárművezető vezetőoktatói vagy műveleti motoros oktatói gyakorlattal rendelkező 5/A. § b)–f) pontja szerinti gépjárművezető vezetőoktatót, motoros oktatót, biztonsági gépjárművezető oktatót, biztonsági gépjárművezető vezetőoktatót vagy műveleti motoros oktatót az őt oktatói minőségében foglalkoztató belügyi szerv köteles nyilvántartani Gépjármű-vezetéstechnikai Vizsgabiztos Jegyzékben (a továbbiakban: Jegyzék).

(2) A Jegyzék vezetésére az oktatót oktatói minőségében foglalkoztató belügyi szerv vezetője vagy helyettese intézkedik. A Jegyzékbe történő felvétel a vezetőoktatót, motoros oktatót vagy műveleti motoros oktatót oktatói minőségében foglalkoztató belügyi szerv kiképző szervezeti eleme vezetőjének javaslata és a belügyi szerv vezetőjének vagy helyettesének jóváhagyása alapján történhet.

(3) Vizsgáztatást kizárólag a Jegyzékben nyilvántartott gépjárművezető vezetőoktató, motoros oktató, biztonsági gépjárművezető oktató, biztonsági gépjárművezető vezetőoktató vagy műveleti motoros oktató végezhet.

8. A képzési igazolás és az igazolvány kiállítása

15. § (1)70 A képzés, illetve a továbbképzés eredményes teljesítéséről az érintett részére a képzést, továbbképzést, vizsgáztatást lebonyolító – 9. § (1) bekezdésében felsorolt – belügyi szervnek 8 napon belül – az 1. melléklet szerint – képzési igazolást kell kiállítani.

(2) A belügyi szerv a 2. melléklet szerinti igazolványt az (1) bekezdés szerint kiadott képzési igazolás alapján jogosult kiállítani.

(3) A képzési igazolást minden belügyi szerv köteles elfogadni.

(4)71 A középirányító szerv által irányított szervek közötti áthelyezés, a középirányító szerv és az általa irányított szerv közötti áthelyezés vagy a középirányító szerv és a minisztérium közötti vezénylés esetén a különböző szervek által kiállított igazolványok elfogadhatóak, így a belügyi gépjárművezető, az oktató az érvényes igazolvány alapján továbbra is jogosult az érvényes okmányok szerinti szolgálati járművet vezetni, valamint oktatni.

(5)72 Az igazolvány átadás-átvételére vonatkozó eljárásrendet – szükség szerint – a középirányító szerv vezetője a 44. § (1) bekezdése szerinti szabályzatában határozza meg.

16. § (1)73 Az igazolványt a Robotzsaru NEO Integrált ügyviteli és ügyfeldolgozó rendszer szerinti kiállító szervi megjelölő kóddal és egyedi azonosító számmal kell ellátni, továbbá tartalmaznia kell a jogosult nevét, a jogosultsági bejegyzést, a kiállítás dátumát, és amennyiben értelmezhető, az igazolvány érvényességét. Az igazolvány további formai és tartalmi követelményeit a 2. és 3. melléklet tartalmazza.

(2) A 2. és 3. melléklet szerinti igazolványban a képzési kategória rögzítéséhez a 4. melléklet szerinti képzési kategória kódokat kell alkalmazni.

(3)74 A belügyi szervvel fennálló foglalkoztatási jogviszony megszűnése vagy a belügyi szervek közötti áthelyezés, vezénylés esetén – kivéve a 15. § (4) bekezdésében meghatározottakat – az igazolványt a kiállító szervnél vagy az utolsó munkáltató szervnél kötelező leadni.

(4)75

(5) Az igazolvány átadás-átvételére vonatkozó eljárásrendet a középirányító szerv vezetője a 44. § (1) bekezdése szerinti szabályzatában köteles szabályozni.

17. § (1)76 Az igazolvány érvényességi ideje képzési kategóriák szerint:

a) a 4. § a) és k) pontja esetében korlátlan időtartamú;

b) a 4. § b), c) és l) pontja esetében 5 év időtartamú;

c) a 4. § d)–i), az 5. § a)–d) és az 5/A. § a)–f) pontja esetében 1 év időtartamú;

d) a 4. § j) pontja esetében egyedileg, a tematikában kerül meghatározásra.

(2) Az (1) bekezdés c) pont szerinti érvényességi idő lejártát követően az oktató a 4. § a) pont szerinti jogosultsággal tovább rendelkezik.

18. § (1) A belügyi szerv vezetője – alapszintű gépjárművezető képzés tekintetében – szolgálati érdekből jogosult legfeljebb 6 hónapig érvényes, a 3. melléklet szerinti ideiglenes igazolvány kiadását engedélyezni, amennyiben a képzés ütemezéséből adódó esetleges késedelem ezt indokolttá teszi.

(2) Az ideiglenes igazolvány kiadása esetén is fenn kell állnia a 7. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltételeknek.

(3) Az ideiglenes igazolvány érvényességi időtartama egyszeri alkalommal legfeljebb 3 hónappal meghosszabbítható.

19. § (1) Amennyiben a belügyi gépjárművezető az előírt továbbképzés feltételeit nem teljesíti, vagy az igazolvány érvényességi ideje lejárt, jogosultságát az általa teljesített alacsonyabb képzési feltételnek megfelelően korlátozni kell.

(2) Az alapszintű gépjárművezetői képzés teljesítése alapján kiállított érvényes igazolvány jogosultsági korlátozás alá nem eshet.

20. § Az igazolvány visszavonására intézkedni kell, ha a belügyi gépjárművezető

a) adott járműkategóriára érvényes vezetői engedélyét bevonták, vagy annak érvényessége lejárt,

b) a szolgálati járművet nem rendeltetésszerűen használta, azaz ha az adott szolgálati feladat ellátása során gondatlanságból nem a tőle elvárható módon vezeti a szolgálati járművet, és ezáltal kárt okoz,

c) a szolgálattal összefüggésben a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény XXII. fejezetében nevesített közlekedési bűncselekmény elkövetésével kapcsolatosan felelősségét jogerősen megállapították,

d)77 a szolgálattal összefüggésben saját hibájából bekövetkezett személyi sérüléssel járó közúti balesetet okozott,

e) a szolgálati beosztásából felfüggesztették, vagy

f) a belügyi szolgálati, kormányzati, köztisztviselői vagy közalkalmazotti jogviszonya vagy munkaviszonya megszűnt,

g)78 orvosi szakvélemény alapján egészségügyi okból alkalmatlan a további járművezetésre.

21. §79 A 20. § b) és d) pontja alapján visszavont igazolvány esetében a visszavonás időtartama legfeljebb egy év lehet. Az igazolvány visszavonásának indokoltságáról a belügyi szerv vezetője dönt.

III. Részletes rendelkezések a szolgálati hajó vezetésére, vezetőinek képzésére vonatkozóan

9. A szolgálati hajó vezetésének feltétele

22. § Szolgálati hajót az vezethet, aki rendelkezik a hajózási képesítésekről szóló jogszabályban meghatározott, az adott hajókategóriára előírt vagy a képesítések helyettesíthetőségi szabályai szerinti képesítő okmánnyal.

23. § Az 50 kW (68 LE) motorteljesítményt meghaladó teljesítményű szolgálati hajó vezetésére az a szolgálati hajóvezető jogosult, aki a jogszabályban előírt hajózási képesítő vizsga sikeres teljesítése alapján a hajózási hatóság által kiállított képesítő okmánnyal rendelkezik, és a 24. § a) vagy b) pontja szerinti szolgálati hajóvezető képzést sikeresen teljesítette, továbbá az egészségügyi alkalmasságát érvényes Hajós Szolgálati Könyvvel igazolja.

10. Képzési kategóriák és képző szerv

24. § A 23. § szerinti szolgálati hajó vezetésének feltételéül előírt képzés képzési kategóriái:

a) hajóvezető képzés: a szolgálati hajó tényleges vezetésével, valamint hajóparancsnoki szolgálat ellátásával betöltött beosztással érintett szolgálati hajó kezelésének készségszintű megismertetésére vonatkozó minimum 24 tanórás képzés;

b)80 hajóvezető engedélymegújító továbbképzés: az a) pont szerinti képzés alapján megszerzett képzettséget megújító, a képzés elvégzésének időpontjától számított, ötévente ismétlődően esedékes, kötelező 16 tanórás továbbképzés.

25. §81 A 24. § szerinti képzést, továbbképzést és vizsgáztatást

a) a hivatásos katasztrófavédelmi szerv tekintetében a BM OKF által kijelölt szerv,

b) az a) pontba nem tartozó esetben kizárólag a ROKK

bonyolíthat, a hajózási hatóság által a képzéssel és vizsgáztatással szemben támasztott követelmények rendelkezésre állása esetén.

11. Képzési követelményekre vonatkozó előírások

26. § A képzésben való részvétel feltételei képzési kategóriánként:

a) szolgálati hajóvezető képzés:

aa) jelentkező nyilatkozata arról, hogy nem áll a vízijármű vezetéstől eltiltás hatálya alatt, képesítése nincs bevonás hatálya alatt, továbbá nem folyik ellene a vízi közlekedéssel kapcsolatban sem fegyelmi, sem szabálysértési, sem büntetőeljárás,

ab)82 munkáltatói jogokat gyakorló vezető nyilatkozata a jelölt hajósszolgálati feladat ellátására történő tervezéséről vagy ezen feladat jelenlegi ellátásáról,

ac) érvényes hajózási képesítő okmány és az egészségügyi alkalmasságot igazoló érvényes Hajós Szolgálati Könyv;

b) szolgálati hajóvezető engedélymegújító továbbképzés:

ba) érvényes képesítő okmány és az egészségügyi alkalmasságot igazoló érvényes Hajós Szolgálati Könyv,

bb) szolgálati hajóvezető képzés korábbi sikeres teljesítése.

27. § A képzést záró vizsgakövetelmények a szolgálati hajóvezető képzés és a szolgálati hajóvezető engedélymegújító továbbképzés esetében: a képzési tematika szerinti elméleti tananyag ismerete, a tananyag alapján összeállított írásbeli vizsga feladatsor eredményes megoldása, az összeállított vizsgafeladatok alapján gyakorlati vizsga teljesítése.

12. A képzés lebonyolításának rendje, képzési tematika

28. §83 A 24. § szerinti képzés, továbbképzés, valamint a 23. § szerinti hajózási képesítő vizsga iránti igényt a szolgálati hajóval rendelkező jármű-nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett rendvédelmi szerv vezetője kezdeményezi a 25. §-ban meghatározott képző szerv felé. A kezdeményezés alapján a képzést a képző szerv szervezi meg és bonyolítja le, a 40. §-ban foglaltakat is figyelembe véve.

29. § A képzést és vizsgáztatást igénybe vevő rendvédelmi szerv – amennyiben a képzést és vizsgáztatást más belügyi szerv biztosítja – a tárgyévi képzés és vizsgáztatás lebonyolítására a képző és vizsgáztató szervvel köteles keretmegállapodást vagy megállapodást kötni.

30. § A 24. § szerinti képzési kategóriákra vonatkozó képzési tematikát a szolgálati hajó üzemeltetéséért felelős rendvédelmi szerv készíti el a ROKK-kal együttműködve, és a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára a rendvédelmi szervek vezetőinek egyetértésével hagyja jóvá.

13. Szolgálati hajóvezető oktató

31. §84 (1) A 24. § szerinti szolgálati hajóvezető képzés oktatási és vizsgáztatási feladatait a rendvédelmi szerv alkalmazásában álló, az adott kategóriájú szolgálati hajóra megfelelő képesítéssel rendelkező személy láthatja el.

(2) A ROKK által szervezett szolgálati célú kisgéphajó-vezető képzés oktatási feladatait a hajózási hatóság által kiadott oktatói engedéllyel rendelkező személy láthatja el.

14. A végzettséget tanúsító képzési igazolás

32. § (1) A 24. § szerinti képzés eredményes teljesítéséről az érintett részére a képzést, továbbképzést lebonyolító rendvédelmi szervnek 8 napon belül – az 1. melléklet szerinti – képzési igazolást kell kiállítani.

(2) A képzési igazolást minden rendvédelmi szerv köteles elfogadni.

33. §85 A 24. § a) és b) pont szerinti képzési kategóriák esetében az érvényességi idő 5 év időtartamú.

34. § (1) A rendvédelmi szerv állományába tartozó szolgálati hajóvezető, a szolgálati hajóvezetést oktató az érvényes képzési igazolás alapján, a rendvédelmi szervek közötti áthelyezés esetén továbbra is jogosult szolgálati hajót vezetni, valamint oktatni, ezen utasításban meghatározott feltételek teljesítése esetén.

(2) A szolgálati hajó vezetése tekintetében a hajózási képesítésekről szóló jogszabályban megfogalmazottakat, valamint ezen utasításban kidolgozott szabályokat a rendvédelmi szervek esetében együttesen kell alkalmazni. A nem rendvédelmi szerv munkavállalója esetében kizárólag a hajózási képesítésekről szóló jogszabályban megfogalmazottak szerint kell eljárni.

IV. Szolgálati járműre és szolgálati hajóra vonatkozó képzés esetében alkalmazott közös szabályok

15. Képzés, tematika

35. § A képzésre történő beiskolázásért a belügyi szerv állománya tekintetében – a 7. §-ban, illetve a 26. §-ban megszabott feltételek figyelembevételével – a munkáltatói jogokat gyakorló vezető felelős.

36. § (1) A belügyi szerv a tárgyévre vonatkozó képzési igényét köteles a tárgyévet megelőző év november 30-ig a 9. §, valamint a 25. § szerinti képző szervhez megküldeni. A képzési igénynek tartalmaznia kell a létszám megjelölését képzési kategóriánként, a képzési kategória megnevezésével.

(2) Az év közben jelentkező képzési igényekkel az (1) bekezdés szerinti tárgyévi képzési igény a módosító paraméterek képző szervhez történő megküldésével módosítható.

37. § Képzést csak jóváhagyott tematika alapján lehet folytatni.

38. § (1)86 A 4. § a)–c) pontja szerinti képzési kategória képzési tematikáját és annak módosítását a ROKK és a TEK közösen, a képzéssel érintett belügyi szerv bevonásával készíti el.

(1a)87 A 4. § d) és e) pontja és az 5/A. § a)–c) pontja szerinti képzési kategória képzési tematikáját és annak módosítását a ROKK készíti el, a képzéssel érintett belügyi szervek bevonásával.

(2)88 A 4. § f)–i) pontja, az 5/A. § d)–f) pontja, valamint az 5. § szerinti képzés és továbbképzés képzési tematikáját és annak módosítását a TEK készíti el, a képzéssel érintett belügyi szerv bevonásával.

(3)89 A 4. § j)–l) pontja szerinti képzési és továbbképzési kategória képzési tematikájának elkészítésére a képzéssel érintett belügyi szerv a 9. § szerinti, érintett képző szervvel együttműködve intézkedik.

(4) A képzési tematikát és annak módosítását a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára, az adott képzéssel érintett jármű-nyilvántartási jegyzék vezetésére kötelezett belügyi szervek vezetőinek egyetértésével hagyja jóvá.

(5)90 A 4., 5., 5/A. és 24. § szerinti képzés, továbbképzés lebonyolítására a 9. § (1) bekezdése és a 25. § alapján jogosult belügyi szerv vezetője dönt arról, hogy a szerv által végezhető képzést a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek hivatásos állományú tagjainak továbbképzési és vezetőképzési rendszeréről, valamint a rendészeti utánpótlási és vezetői adatbankról szóló hatályos rendelkezés alapján bejelentésköteles továbbképzési programként kezeli. Amennyiben a képzést, továbbképzést bejelentésköteles továbbképzési programként kezeli, a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek hivatásos állományú tagjainak továbbképzési és vezetőképzési rendszeréről, valamint a rendészeti utánpótlási és vezetői adatbankról szóló 2/2013. (I. 30.) BM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) szerint kezdeményezi a képzés, továbbképzés tekintetében az egyszerűsített nyilvántartásba vételi eljárást, hogy a képzés a továbbképzési programjegyzékbe bekerüljön.

16. Nyilvántartás

39. §91 (1) A belügyi gépjárművezető, a biztonsági gépjárművezető, az oktató, továbbá a biztonsági gépjárművezető oktató, a biztonsági gépjárművezető vezetőoktató (a továbbiakban együtt: biztonsági oktató) és a szolgálati hajóvezető képzéséről és a vizsgakövetelmények teljesítéséről a 4., 5., 5/A. és 24. § szerinti képzésen, továbbképzésen, továbbá az oktató 13. § (2) bekezdése szerinti képzésen, továbbképzésen való részvételéről a képzést, továbbképzést folytató belügyi szervnél, a jogosultságok 19. § (1) bekezdése szerinti korlátozásáról, az igazolvány kiállításáról és visszavételéről, a vezetői engedély és adott járműkategória érvényességi idejéről a belügyi gépjárművezető, a biztonsági gépjárművezető, az oktató és a szolgálati hajóvezető szolgálati helye szerint illetékes szervnél nyilvántartást kell vezetni.

(2) A vezetett nyilvántartásnak – a belügyi gépjárművezető, biztonsági gépjárművezető, oktató, biztonsági oktató és hajóvezető a képzésre, továbbképzésre, történő jelentkezésekor, illetve a nyilvántartásba vételkor adott hozzájárulása alapján – tartalmaznia kell:

a) a szolgálati jármű vagy szolgálati hajó vezetésére feljogosított személy nevét;

b) a vezethető szolgálati jármű kategóriáját vagy a szolgálati hajó megjelölést;

c) a jogosultsági kategóriákat;

d) az igazolvány kiállításának időpontját, a jogosultság érvényességének időpontját;

e) a korlátozás okát, időtartamát;

f) a visszavonás okát, időtartamát;

g) a vezetői engedély és az adott járműkategória érvényességi idejét;

h) oktatói, biztonsági oktatói jogosultságot.

17. Költségviselés rendje

40. § (1)92 A belügyi gépjárművezető, az oktató, a biztonsági oktató és a szolgálati hajóvezető képzési és vizsgáztatási költsége a beiskolázó belügyi szervet terheli.

(2) A képzést igénybevevő szerv az 5. melléklet szerinti keretmegállapodásban vagy megállapodásban rögzített általános eljárás szerint a képzés lebonyolítását követően, utólagosan előirányzat-átadással rendezi az adott képzéssel kapcsolatos költségeket.

(3) A képzést lebonyolító szerv, az adott képzéshez kapcsolódó valamennyi, költséget befolyásoló adat ismeretében előirányzat átadás-átvételi jegyzőkönyvet készít. Az előirányzat átadás-átvételi jegyzőkönyv mellékleteként a képzési költségek alakulásának bemutatására a képző szerv – az önköltség-számítási szabályzatában foglaltak szerint – részletes kimutatást készít.

(4) A képzés és vizsgáztatás ellenértékének megállapítása során alkalmazott, a képző szerv önköltség-számítási szabályzata szerinti díjszámítást a képzést igénybevevő szerv megismerheti.

(5) Az előirányzat átadás-átvételi jegyzőkönyveket a képzést követően haladéktalanul, de legkésőbb az adott képzés lebonyolítását követő 60 napon belül el kell készíteni. Az adott költségvetési év képzéseihez kapcsolódó előirányzat átadás-átvételi jegyzőkönyveket legkésőbb a tárgyév december 10. napjáig kell elkészíteni.

(6) Amennyiben a képző, továbbképző szerv által bonyolítandó képzés, továbbképzés a Rendelet szerint a továbbképzési programjegyzékbe felvételre került, akkor a képzéssel, továbbképzéssel kapcsolatos költségviselés rendje tekintetében a Rendeletben a továbbképzési kötelezettség teljesítésének finanszírozására vonatkozó eljárásrendet kell alkalmazni.

V. Egyéb rendelkezések

41. § (1) A belügyi szerv hivatásos szolgálati jogviszonyban álló belügyi gépjárművezetője a 4. § b) vagy c) pontja szerinti képzés teljesítésével jogosult a megkülönböztető jelzést használó szolgálati jármű vezetésére.

(2)93 A belügyi szervvel foglalkoztatási jogviszonyban álló foglalkoztatott – kivéve a hivatásos szolgálati jogviszonyban állókat – a közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról szóló 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet (a továbbiakban: GKM rendelet) szerinti I. alkalmassági kategóriának megfelelően megállapított érvényes, időszakos pályaalkalmassági minősítéssel és a 4. § a), illetve c) pontja szerinti képzés együttes teljesítésével jogosult a megkülönböztető jelzést használó szolgálati jármű vezetésére, figyelembe véve a (3) bekezdésben meghatározottakat.

(3) Megkülönböztető jelzést használó speciális jármű vezetésére kizárólag a belügyi szerv hivatásos szolgálati jogviszonyban álló belügyi gépjárművezetője és csak a 4. § b) vagy c) pont szerinti képzés és a speciális képzés együttes teljesítését követően jogosult.

(4)94 A 7. § (1) bekezdés az e) pont ea) és ec) alpontja, valamint az f) pont fa) és fc) alpontja tekintetében a képzésre, továbbképzésre beiskolázó belügyi szerv vezetője enyhébb követelményt is meghatározhat a képzéssel, továbbképzéssel biztosítható szolgálati feladat végrehajthatósága érdekében.

42. §95

VI. Záró rendelkezések

43. § A képzés során, a gyakorlati képzésen igénybe vett szolgálati járművet érintő káresemény esetén a Gépjármű Szabályzat 118. §-ában előírtak szerint kell eljárni.

44. § (1) A 9. § (1) bekezdése szerinti belügyi szerv vezetője az utasítás hatálybalépését követő 90 napon belül belső szabályzatban határozza meg az utasítás végrehajtásából adódó, irányítása alá tartozó szervezetre háruló feladatokat.

(2)96 A 9. § (1) bekezdése szerinti belügyi szerv vezetője az utasításban az igazolvány visszavonása és a 6. § (2) bekezdése, valamint az 5. § b) pontja tekintetében meghatározottaktól szigorúbb rendelkezést is megállapíthat az (1) bekezdés szerinti szabályzatában.

(3)97

45. § Az utasítás hatálybalépését megelőzően kiállított igazolvány az utasítás hatálybalépését követően is érvényes, lecserélésére az érvényességi idő lejártát követően kell intézkedni. Vizsgakötelezettség a belügyi gépjárművezetőt a 17. §-ban meghatározott – a korábban teljesített vizsgakötelezettség dátumától számított – érvényességi határidő leteltét követően terheli.

46. § (1) Ez az utasítás – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – 2016. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2) A 47. § 2017. január 1-jén lép hatályba.

(3)98

47. §99 (1) Az a személy, aki az utasítás hatálybalépésekor biztonsági gépjárművezető beosztást tölt be, mentesül az 5. § a) pontja szerinti képzési és vizsgakötelezettség teljesítése alól, azonban a részére is ki kell állítani az őt foglalkoztató belügyi szervnek a biztonsági gépjármű vezetésére jogosító igazolványt.

(2) Az a személy, aki az utasítás hatálybalépésekor biztonsági gépjárművezető beosztást tölt be, és rendelkezik a páncélozott szolgálati gépjárművek vezetésére jogosító 40 órás kiegészítő képzéssel, mentesül az 5. § c) pontja szerinti képzések teljesítése alól, azonban a részére is ki kell állítani az őt foglalkoztató belügyi szervnek a páncélozott biztonsági gépjármű vezetésére jogosító igazolványt.

1. melléklet a 18/2016. (VIII. 16.) BM utasításhoz


Képzési Igazolás


Ez az igazolás
………………………………………………………………………………
részére került kiállításra,
aki ………………………………………. (szül. hely) ……………………-n született.
Anyja neve: ……………………………………………………………………

Nevezett …………………….-n
a belügyi szerv által használt szolgálati gépjárművet és szolgálati hajót vezető
és a gépjárművezetést oktató személy képzési követelményeinek megállapításáról szóló
18/2016. (VIII. 16.) BM utasítás 4. § … pontja vagy a 24. §1 pontja szerinti képzésen vett részt,
és eredményes vizsgát tett.

P. H.


Kelt, ………………………………-n
……………………………………………
oktatásvezető/vizsgáztató

___________________
1 A vizsgázóra nem vonatkozó pont törlendő.

2. melléklet a 18/2016. (VIII. 16.) BM utasításhoz100

Igazolvány

1. Előlap


……………………… (RZS szervkód)-…………… (sorszám)
IGAZOLVÁNY
szolgálati jármű vezetéséhez

Név: ………………………………………………………
az igazolványt kiadó szerv kezelésében levő, a(z) ………………………… jogosultsági kategóriába tartozó szolgálati járművek vezetésére jogosult. Az igazolvány csak érvényes vezetői engedéllyel együtt érvényes!

……………………, 20… év ………… hó …… nap

………………………………………
P. h. (engedélyező)

2. Hátlap


Jogosultsági kategóriák:
a) a b)–f) pontokban fel nem sorolt szolgálati jármű vezetésére jogosít;
b) megkülönböztető jelzést használó szolgálati jármű vezetésére jogosít ……………………….-ig;
c) speciális szolgálati gépjármű (szolgálati motorkerékpár is) vezetésére jogosít ……………………….-ig;
d) speciális körülmények között szolgálati gépjármű vezetésére jogosít ……………………….-ig;
e) oktatói tevékenységre és az a)–d) pontokban felsorolt járművek vezetésére jogosít ……………………….-ig;
f) vezetőoktatói tevékenységre és az a)–d) pontokban felsorolt járművek vezetésére jogosít
……………………….-ig;
g) …………….………………………………………………..……….-ig

Megjegyzés: az érvényes jogosultsági kategória betűjelét az első oldalra kell bejegyezni!

3. melléklet a 18/2016. (VIII. 16.) BM utasításhoz101

Ideiglenes igazolvány

1. Előlap


……………………… (RZS szervkód)-……………… (sorszám)

IDEIGLENES IGAZOLVÁNY
szolgálati jármű vezetéséhez

Név: ………………………………………………………
az igazolványt kiadó szerv kezelésében levő szolgálati járművek vezetésére jogosult.
Az igazolvány csak érvényes vezetői engedéllyel együtt érvényes!

……………………, 20… év ………… hó …… nap

………………………………………
P. h. (engedélyező)

2. Hátlap


Csak a(z) …………………………………………… számú vezetői engedéllyel együtt érvényes.

Jogosult a(z) ……………………………. képzési kategória szerint meghatározott
szolgálati gépjárművek vezetésére.

Kiállítás dátuma: …… év ………… hónap …… nap

Érvényes: …… év ………… hónap …… napig

Megjegyzés: ………………………………………………

4. melléklet a 18/2016. (VIII. 16.) BM utasításhoz102

A 4., 5/A. és 5. § szerinti képzés, továbbképzés, jogosultság alapján kiállításra kerülő igazoláson feltüntetendő azonosító kód

A

B

1.

Képzési, továbbképzési kategória, oktatói jogosultság

Azonosító kód

2.

4. § a) pont – alapszintű gépjárművezető képzés

A

3.

4. § b) pont – emelt szintű gépjárművezető képzés

B

4.

4. § c) pont – emelt szintű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés

B1

5.

4. § d) pont – motoros alapképzés

C

6.

4. § e) pont – motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés

C1

7.

4. § f) pont – műveleti motoros alapképzés

MC

8.

4. § g) pont – műveleti motoros alapképzés engedélymegújító továbbképzés

MC1

9.

4. § h) pont – emelt szintű műveleti motoros képzés

MCU

10.

4. § i) pont – emelt szintű műveleti motoros képzés engedélymegújító továbbképzés

MCU1

11.

4. § j) pont – speciális képzés

D

12.

4. § l) pont – katasztrófavédelmi képzés

E

13.

5/A. § a) pont – gépjárművezető oktató képzés

F

14.

5/A. § b) pont – gépjármű vezetőoktató képzés

G

15.

5/A. § c) pont – motoros oktató képzés

H

16.

5/A. § d) pont – műveleti motoros oktató képzés

M

17.

5/A. § e) pont – biztonsági gépjárművezető oktató jogosultság

K1

18.

5/A. § f) pont – biztonsági gépjárművezető vezetőoktató jogosultság

K2

19.

5. § a) pont – biztonsági gépjármű gépjárművezető képzés

I

20.

5. § b) pont – biztonsági gépjármű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés

I1

21.

5. § c) pont – páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető képzés

J

22.

5. § d) pont – páncélozott biztonsági gépjármű gépjárművezető engedélymegújító továbbképzés

J1

5. melléklet a 18/2016. (VIII. 16.) BM utasításhoz


Keretmegállapodás/Megállapodás
a 18/2016. (VIII. 16.) BM utasítás szerinti képzés végrehajtására


A képző, vizsgáztató/vizsgafelkészítő szerv:




képviseli:




a képzést igénybe vevő szerv:




képviseli:




a következő keretmegállapodást/megállapodást kötötték:


1.)

Képzési kategória
megnevezése

Képzésre kerülő személyek száma fő

Képzés és vizsgáztatás/
vizsgafelkészítés várható költsége:
E Ft

Képzés helye

Képzés ideje




2.) A képző, vizsgáztató/vizsgafelkészítő szerv által nyújtott kapcsolódó egyéb szolgáltatások:


3.) A képzést igénybe vevő által nyújtott kapcsolódó szolgáltatások:



4.) A felmerült képzési, vizsgáztatási költségek a képzést igénybe vevő szervet terhelik, melyek megtérítése – az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (3) bekezdése értelmében – előirányzat-átcsoportosítással/előirányzat-átadással történik.


5.) A képző vizsgáztató/vizsgafelkészítő szerv a képzést dokumentálja, amivel igazolja a jelen megállapodásban foglaltak teljesítését, valamint a képzés teljesítéséről a képzést igénybe vevő részére készre jelentést és előirányzat-átcsoportosítás esetén pro forma számlát küld.


6.) A képzést igénybe vevő a készre jelentés kézhezvétele után 2 munkanapon belül teljesítésigazolást állít ki és küld meg a képző szervnek.

Dátum

Dátum

Képző vizsgáztató/vizsgafelkészítő szerv képviselője

Képzést igénybe vevő szerv képviselője

Képző vizsgáztató/vizsgafelkészítő szerv pénzügyi ellenjegyzés

Képzést igénybe vevő szerv pénzügyi ellenjegyzés





Készült: 4 példányban

Kapják: 2-2 példány, Képző vizsgáztató/vizsgafelkészítő szerv, Képzést igénybe vevő szerv
1

Az 1. § a 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 89. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2. § a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 2. §-ával megállapított szöveg.

3

A 2. § 4. pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § 15a. pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 1. § (2) bekezdése iktatta be.

5

A 2. § 19. pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. § (2) bekezdése a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

7

A 4. § a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 4. §-ával megállapított szöveg.

8

A 4. § d) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § c) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 4. § e) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 4. § f) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 4. § g) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 4. § h) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 4. § i) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

14

A 4. § j) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

15

A 4. § k) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

16

A 4. § l) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 2. § (2) bekezdése iktatta be.

17

Az 5. § a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 5. §-ával megállapított szöveg.

18

Az 5. § b) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 3. §-ával megállapított szöveg.

19

Az 5/A. §-t a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 6. §-a iktatta be.

20

Az 5/A. § a) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § d) pontja szerint módosított szöveg.

21

Az 5/A. § b) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § e) pontja szerint módosított szöveg.

22

Az 5/A. § c) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

23

Az 5/A. § d) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

Az 5/A. § e) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

25

Az 5/A. § f) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 4. § (2) bekezdése iktatta be.

26

A 6. § (1) bekezdés d) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

27

A 6. § (1) bekezdés g) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 5. § (2) bekezdése iktatta be.

28

A 6. § (3) bekezdése a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 7. §-ával megállapított szöveg.

29

A 7. § a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 8. §-ával megállapított szöveg.

30

A 7. § (1) bekezdés d) pont nyitó szövegrésze a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § f) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 7. § (1) bekezdés d) pont da) alpontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 23. § c) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 7. § (1) bekezdés d) pont dc) alpontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 23. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 7. § (1) bekezdés e) pont nyitó szövegrésze a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § g) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 7. § (1) bekezdés e) pont ea) alpontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 23. § e) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 7. § (1) bekezdés e) pont eb) alpontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § h) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 7. § (1) bekezdés e) pont ec) alpontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § i) pontja szerint módosított szöveg.

37

A 7. § (1) bekezdés f) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

38

A 7. § (1) bekezdés g) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A 7. § (1) bekezdés h) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A 7. § (1) bekezdés i) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 6. § (2) bekezdése iktatta be.

41

A 7. § (1) bekezdés j) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 6. § (2) bekezdése iktatta be.

42

A 7. § (1) bekezdés k) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 6. § (2) bekezdése iktatta be.

43

A 7. § (1) bekezdés l) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 6. § (2) bekezdése iktatta be.

44

A 7. § (3) bekezdés a) pont ac) alpontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § j) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 8. § a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

46

A 8. § (1) bekezdés a) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § k) pontja szerint módosított szöveg.

47

A 8. § (1) bekezdés d) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 7. § (1) bekezdése iktatta be.

48

A 8. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § l) pontja szerint módosított szöveg.

49

A 8. § (3) bekezdés c) pontját a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 7. § (2) bekezdése iktatta be.

50

A 8. § (4) bekezdése a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § m) pontja szerint módosított szöveg.

51

A 9. § (1) bekezdés a) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

52

A 9. § (1) bekezdés b) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A 9. § (1) bekezdés c) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

54

A 9. § (1) bekezdés d) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

55

A 9. § (1) bekezdés e) pontját a 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 90. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

56

A 9. § (1) bekezdés f) pontja a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 12. §-ával megállapított, a 18/2020. (VIII. 14.) BM utasítás 43. § a) pontja szerint módosított szöveg. [A 9. § (1) bekezdés f) pontjának a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 8. § (1) bekezdésével elrendelt módosítása nem vezethető át.]

57

A 9. § (2) bekezdése a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

58

A 9. § (2) bekezdés a) pontját a 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 90. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

59

A 9. § (2) bekezdés b) pontja a 18/2020. (VIII. 14.) BM utasítás 43. § a)–b) pontja, a 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 90. § c) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 9. § (2) bekezdés c) pontja a 18/2020. (VIII. 14.) BM utasítás 43. § c) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 9. § (2) bekezdés d) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § n) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 9. § (3) bekezdése a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

63

A 9. § (5) bekezdése a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 13. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 9. § (6) bekezdése a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 13. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

65

A 9. § (7) bekezdését a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 31. §-a hatályon kívül helyezte.

66

A 12. § a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 9. §-ával megállapított szöveg.

67

A 12/A. §-t a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 14. §-a iktatta be.

68

A 13. § a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

69

A 14. § a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 10. §-ával megállapított szöveg.

70

A 15. § (1) bekezdése a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

71

A 15. § (4) bekezdése a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 11. §-ával megállapított szöveg.

72

A 15. § (5) bekezdését a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 17. § (2) bekezdése iktatta be.

73

A 16. § (1) bekezdése a 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 90. § d) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 16. § (3) bekezdése a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 12. §-ával megállapított szöveg.

75

A 16. § (4) bekezdését a 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 90. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

76

A 17. § (1) bekezdése a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 13. §-ával megállapított szöveg.

77

A 20. § d) pontja a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 19. §-ával megállapított szöveg.

78

A 20. § g) pontját a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 20. §-a iktatta be.

79

A 21. § a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 21. §-ával megállapított szöveg.

80

A 24. § b) pontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § o) pontja szerint módosított szöveg.

81

A 25. § a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 14. §-ával megállapított szöveg.

82

A 26. § a) pont ab) alpontja a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 15. §-ával megállapított szöveg.

83

A 28. § a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 16. §-ával megállapított szöveg.

84

A 31. § a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 17. §-ával megállapított szöveg.

85

A 33. § a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 22. § p) pontja szerint módosított szöveg.

86

A 38. § (1) bekezdése a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

87

A 38. § (1a) bekezdését a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 18. § (2) bekezdése iktatta be.

88

A 38. § (2) bekezdése a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

89

A 38. § (3) bekezdése a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

90

A 38. § (5) bekezdése a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 22. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

91

A 39. § a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 23. §-ával megállapított szöveg.

92

A 40. § (1) bekezdése a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 24. §-ával megállapított szöveg.

93

A 41. § (2) bekezdése a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 19. §-ával megállapított szöveg.

94

A 41. § (4) bekezdését a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 26. §-a iktatta be.

95

A 42. §-t a 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 90. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

96

A 44. § (2) bekezdése a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 20. §-ával megállapított szöveg.

97

A 44. § (3) bekezdését a 15/2022. (IX. 1.) BM utasítás 90. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

98

A 46. § (3) bekezdése a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

99

A 47. §-t a 11/2017. (V. 11.) BM utasítás 29. §-a iktatta be.

100

A 2. melléklet a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 21. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

101

A 3. melléklet a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 21. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

102

A 4. melléklet a 13/2021. (VIII. 9.) BM utasítás 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére