• Tartalom

1404/2019. (VII. 5.) Korm. határozat

1404/2019. (VII. 5.) Korm. határozat

a „Felzárkózó települések” hosszú távú programjának megalapozásáról

2019.07.05.

A Kormány

1. egyetért azzal, hogy a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendeletben meghatározott településkörből a Központi Statisztikai Hivatal által készített legalacsonyabb komplex mutató alapján kiválasztott, mintegy 300 településen – a települések szakaszos bevonásával – hosszú távú fejlesztési program (a továbbiakban: program) induljon;

2. egyetért azzal, hogy a 2019. évben – a program első szakaszára az 1. pont szerinti komplex mutató alapján kiválasztott, az 1. mellékletben felsorolt – 30 településen induljon el a program;

3. egyetért azzal, hogy az 1. pontban ismertetett program módszertani támogatását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület valósítsa meg;

4. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 33. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Társadalmi felzárkózást segítő programok alcím 12. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület felzárkózási feladatainak támogatása jogcímcsoporttal történő kiegészítését;

Felelős: pénzügyminiszter

Határidő: azonnal

5. az Áht. 33. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Társadalmi felzárkózást segítő programok alcím 13. A „Felzárkózó települések” hosszú távú programjának támogatása jogcímcsoporttal történő kiegészítését;

6. az Áht. 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva és az Ávr. 34. § (2) bekezdés b) pontja értelmében felhívja a Nemzeti Foglalkoztatási Alap kezelőjét, hogy a Kvtv. 1. melléklet LXIII. Nemzeti Foglalkoztatási Alap fejezet, 8. Start-munkaprogram cím előirányzatról utaljon át

a) 2 000 000 000 forintot a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Társadalmi felzárkózást segítő programok alcím, 12. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület felzárkózási feladatainak támogatása jogcímcsoport fejezeti kezelésű előirányzat javára, a jelen Korm. határozatban meghatározott feladatok finanszírozására,

b) 8 000 000 000 forintot a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Társadalmi felzárkózást segítő programok alcím, 13. A „Felzárkózó települések” hosszú távú programjának támogatása jogcímcsoport fejezeti kezelésű előirányzat javára, a jelen Korm. határozatban meghatározott feladatok finanszírozására, valamint a Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programcsomagról szóló 1403/2019. (VII. 5.) Korm. határozatban meghatározott feladatok pótlólagos finanszírozására;

7. egyetért azzal, hogy a 6. pont a) alpontja alapján biztosított forrás terhére a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület részére a belügyminiszter 2 000 000 000 forint támogatást nyújtson, a támogatás felhasználásának és elszámolásának részletes feltételeit meghatározó támogatói okirat alapján;

Felelős: belügyminiszter

Határidő: a 6. pont a) alpontja szerinti forrásbiztosítást követően azonnal

8. felhívja

a) a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztost, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a Magyar Falu Program keretében rendelkezésére álló programelemeket – a belügyminiszter által településenként és támogatási célterületenként jelzett mértékben – a jelen kormányhatározattal érintett, valamint később kijelölendő települések pályáztatás nélkül igénybe vehessék, azzal, hogy a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos és a belügyminiszter megállapodik az e célra 2019-ben és 2020-ban elkülönítendő forrás nagyságáról,

Felelős: Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos

belügyminiszter

Határidő: 2019. július 15.

b) a belügyminisztert, a Miniszterelnökséget vezető minisztert, a pénzügyminisztert, az emberi erőforrások miniszterét, az agrárminisztert, az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy – a belügyminiszternek a diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos véleményének kikérése után előterjesztett javaslatára – biztosítsák az 1. melléklet szerinti településeken a 2. mellékletben meghatározott, az a) pontban foglaltakon kívüli, feladatkörébe tartozó közszolgáltatásokat;

Felelős: belügyminiszter

Miniszterelnökséget vezető miniszter

pénzügyminiszter

emberi erőforrások minisztere

agrárminiszter

innovációért és technológiáért felelős miniszter

Határidő: folyamatos

9. felkéri az egyházakat, a társadalmi és gazdasági szervezeteket, az önkormányzatokat, valamint a lakosságot a program támogatására.

1. melléklet az 1404/2019. (VII. 5.) Korm. határozathoz

1. Alsószentmárton

2. Besenyőd

3. Boldogkőújfalu

4. Csenyéte

5. Csököly

6. Dámóc

7. Fulókércs

8. Göncruszka

9. Gyulaj

10. Hirics

11. Kastélyosdombó

12. Kisszentmárton

13. Lakócsa

14. Magy

15. Nógrádszakál

16. Nyírkáta

17. Nyírmihálydi

18. Nyírpilis

19. Ricse

20. Rimóc

21. Rohod

22. Tarnabod

23. Tarpa

24. Téseny

25. Tiszabő

26. Tiszabura

27. Tiszakarád

28. Told

29. Vizsoly

30. Zemplénagárd

2. melléklet az 1404/2019. (VII. 5.) Korm. határozathoz


A településfejlesztés, helyi gazdasági fejlesztés szempontjából meghatározó jelentőségű helyi közszolgáltatások

a) Bölcsőde
A bölcsődei ellátás a három éven aluli gyermekek számára (20 hetes és 3 éves kor között) biztosítja a bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramja szerinti napközbeni ellátást, nevelést, gondozást, felügyeletet, étkeztetést. A bölcsődei ellátás esetén a gyermek napi gondozási ideje legalább négy óra és legfeljebb tizenkét óra. A napközbeni ellátás keretében biztosított szolgáltatás időtartama lehetőleg a szülő, törvényes képviselő munkarendjéhez igazodjon.
b) Óvoda
Az óvodai nevelést a gyermekek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig kell biztosítani. A települési önkormányzatnak helyben kell gondoskodnia az óvodai nevelésről, ha legalább nyolc óvodáskorú gyermek rendelkezik az adott településen lakóhellyel, és a demográfiai adatok alapján feltételezhető, hogy ez a létszám legalább három évig fennmarad, valamint ha a szülők ezt igénylik.
c) Háziorvos és házi gyermekorvos
A háziorvos személyes és folyamatos orvosi ellátást nyújt az egészségi állapot megőrzése, a betegségek megelőzése és gyógyítása céljából. A házi gyermekorvos az ellátást a 14. életévét be nem töltött személyek számára biztosítja, de felkérésre a 14–18. év közötti személyeket is elláthatja. A gyógyító-megelőző alapellátás keretében a háziorvos és házi gyermekorvos feladatkörébe tartozik az egészséges lakosság részére nyújtott tanácsadás és szűrés, a beteg vizsgálata, gyógykezelése, egészségi állapotának ellenőrzése, orvosi rehabilitációja, illetve szükség esetén szakorvosi vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti vizsgálatra, gyógykezelésre való utalása.
d) Védőnői ellátás
Feladata a nővédelem, ezen belül a családtervezéssel kapcsolatos tanácsadás, az anyaságra való felkészülés segítése, a lakossági célzott szűrővizsgálatok szervezésében részvétel, a népegészségügyi célú méhnyakszűrés végzése, a várandós anyák gondozása a külön jogszabályban foglaltak szerint, a gyermekágyas időszakban segítségnyújtás és tanácsadás az egészségi állapottal, az életmóddal, a szoptatással, valamint a családtervezéssel kapcsolatban, az újszülött kortól a tanulói jogviszony megkezdéséig a gyermekek gondozása.
e) Családsegítés, szociális munka, család- és gyermekjóléti szolgálat
Célja a szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek és családok életvezetési képességének megőrzése, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, valamint a krízishelyzet megszüntetésének elősegítése. A családsegítésben nyújtott szolgáltatások személyes szociális szolgáltatások, amelyek a szociális munka eszközeire és módszereire építenek.
f) Gyermekétkeztetés
A gyermek életkorának megfelelő intézményi gyermekétkeztetést kell biztosítania a bölcsődében, óvodában, a nyári napközis otthonban, az általános és középiskolai kollégiumban, az általános iskolai és a középfokú iskolai menzai ellátás keretében, a fogyatékos gyermekek, tanulók nevelését, oktatását ellátó intézményben és a fogyatékos gyermekek számára nappali ellátást nyújtó fogyatékosok nappali intézményében. A gyermekeknek juttatott ingyenes vagy kedvezményes étkezés biztosítása eszközként szolgál a gyermekszegénység csökkentéséhez, a gyermekek alapvető szükségleteinek biztosításához. Emellett a bölcsőde és az óvoda zárvatartása, valamint az iskolában a nyári szünet és a tanítási szünetek időtartama alatt is biztosítani kell az ingyenes szünidei gyermekétkeztetést a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára.
g) Szociális étkeztetés
Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk, pszichiátriai betegségük, szenvedélybetegségük vagy hajléktalanságuk miatt.
h) Házi segítségnyújtás
A házi segítségnyújtás keretében a szolgáltatást igénybe vevő személy számára a saját lakókörnyezetében kell biztosítani az önálló életvitel fenntartása érdekében szükséges ellátást. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes. Az ellátás az igénylő, illetve annak törvényes képviselője kérelmére, indítványára történik. Ezt követően felmérik az igénylő egészségi, szellemi és fizikai állapotát, megállapítják a gondozási szükséglet mértékét, és ennek megfelelően a szükségletekhez igazodóan állapítják meg a részére nyújtott szolgáltatásokat.
i) Közművelődési feladatellátás, közművelődési intézmény, közösségi tér
A feladat magában foglalja a közművelődési alapszolgáltatások megszervezését, meghatározott pénzügyi támogatás biztosítását, valamint a helyi lakosság képviseletének biztosítását a közművelődési feladatokkal kapcsolatos döntések előkészítésében, művelődő közösségek létrejöttének elősegítését, működésük támogatását, fejlődésük segítését, a közművelődési tevékenységek és a művelődő közösségek számára helyszín biztosítását (a közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése, az egész életre kiterjedő tanulás feltételeinek biztosítása, a hagyományos közösségi kulturális értékek átörökítése feltételeinek biztosítása, az amatőr alkotó- és előadó-művészeti tevékenység feltételeinek biztosítása, a tehetséggondozás és tehetségfejlesztés feltételeinek biztosítása, valamint a kulturális alapú gazdaságfejlesztés).
j) Megszervezett ivóvíz-, szennyvíz-, csapadékvíz-kezelés, hulladékszállítás
k) Karbantartott úthálózat, úttartozékok és műtárgyak
A település lakóit mindennapjaikban leginkább érintő olyan közfeladat, amely jelentősen befolyásolja a mobilizációt, a munkavállalást, a vállalkozások nyújtotta/közszolgáltatásokhoz való hozzáférést és a versenyképességet.
l) Munka- és iskolakezdéshez, településmérethez igazodó helyi, illetve helyközi közösségi közlekedés
Tervezhető, gyors, kulturált menetrendszerű tömegközlekedés biztosítása.
m) Közvilágítás
Meghatározott területnek a közlekedés-, köz- és vagyonbiztonság érdekében szükséges összefüggő, rendszeres, meghatározott időtartamú, villamos üzemű megvilágításának biztosítása.
n) Megfelelő közbiztonság
A közbiztonság fenntartása egymást kiegészítő elemekből álló, komplementer rendszer, amelynek elemei a rendőrség, az önkormányzati rendészeti szolgálatok (közterület-felügyelet, mezőőri szolgálat, önkormányzati természetvédelmi őrszolgálat, halászati őrszolgálat), személy- és vagyonőrök, fegyveres biztonsági őrök, katasztrófavédelem és egyéb állami szervek, erdészeti szakszolgálat, állami természetvédelmi szolgálat, egyéb szakszolgálatok; egyéb önkormányzati szervek, önkéntes tűzoltó egyesületek, polgárőrség, magánbiztonsági szervezetek (biztonsági őrök), térfigyelő kamerák.
o) Falugondnoki szolgálat
A falugondnoki szolgáltatás olyan szociális alapellátási forma, amelyet főállásban, teljes munkaidőben (heti 40 óra), közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott falugondok alkalmazásával és a szolgáltatás jellegéhez igazodó gépjármű üzemeltetésével biztosítanak, csökkentve ezzel az aprófalvak és a külterületi lakott helyek szolgáltatás- és intézményhiányból eredő hátrányait.
p) Megfelelő sportolási lehetőség
A rendszeres mozgás, sportolás elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez, a kiegyensúlyozott élethez. Ezért a lakosság megfelelő körülmények közötti sporttevékenységének, különösen a gyermek- és fiatalkorúak egészséges, aktív életmódra nevelésének, valamint a magyar élsportok utánpótlásának hatékony biztosításához indokolt a sportolás, elsősorban a labdarúgás és kézilabda sport megfelelő körülményeinek biztosítása.
q) Zenetanulási lehetőség
A kiegyensúlyozott életmód része a zenei műveltség. Ezért a lakosság, különösen a gyermek- és fiatalkorúak számára indokolt az érdeklődési körnek megfelelő zenetanulási lehetőség biztosítása.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére