• Tartalom

5/2022. (VI. 17.) MvM utasítás

5/2022. (VI. 17.) MvM utasítás

a Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatáról1

2023.10.27.

A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 19. § (4) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva, figyelemmel a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjára – a miniszterelnök jóváhagyásával – a következő utasítást adom ki:

1. § A Miniszterelnökség Szervezeti és Működési Szabályzatát (a továbbiakban: Szabályzat) az 1. mellékletben foglaltak szerint határozom meg.

2. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

3. §2

1. melléklet az 5/2022. (VI. 17.) MvM utasításhoz

A MINISZTERELNÖKSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. A Miniszterelnökség jogállása, alapadatai és tevékenysége

1. § (1) A Miniszterelnökség alapadatai a következők:

1. elnevezése: Miniszterelnökség;

2. rövidített elnevezése: Miniszterelnökség;

3. elnevezése angol nyelven: Prime Minister's Office;

4. elnevezése német nyelven: Amt des Ministerpräsidenten;

5. elnevezése francia nyelven: Office du Premier Ministre;

6. alapításáról rendelkező jogszabály: a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.); minisztériumi jogállását megállapította a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2022. évi II. törvény;

7. hatályos, egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kelte és száma: 2022. május 31., KIHÁT/364/3/2022.;

8. vezetője (a fejezetet irányító szerv vezetője): a Miniszterelnökséget vezető miniszter;

9. irányító szerve: a Kormány;

10. alapítója: az Országgyűlés;

11. az alapítás időpontja: 2010. május 29.;

12. székhelye: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2–4.;

13. telephelyei:

a) 1014 Budapest, Színház utca 1–9.,

b)3

c) 1054 Budapest, Akadémia utca 3.

d) 1054 Budapest, Széchenyi utca 14.,

e)4

f) 1062 Budapest, Andrássy út 70.,

g) 1062 Budapest, Bajza utca 32.,

h) 1068 Budapest, Benczúr utca 34.,

i) 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.,

j) 1077 Budapest, Wesselényi utca 20–22.,

k) 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.,

l) 1134 Budapest, Váci út 45.,

m) 1139 Budapest, Váci út 81–83.,

n)5 1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2.;

14. postacíme: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2–4.;

15. postafiók címe: 1357 Budapest, Pf. 6.;

16. adószáma: 15775292-2-41;

17. közösségi adószáma: HU15775292-2-41;

18. általános forgalmi adóalanyiságának ténye: alanya az általános forgalmi adónak;

19. TB száma: 0193483513;

20. számlavezetője: a Magyar Államkincstár;

21. kincstári előirányzat-felhasználási keretszámla száma: 10032000-00294889-00000000;

22. központi telefonszáma: +36-1-795-5000;

23. statisztikai számjele: 15775292-8411-311-01;

24. PIR törzsszáma: 775290;

25. államháztartási szakágazati besorolása:

a) alaptevékenysége: a Miniszterelnökség a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Statútum rendelet) meghatározott feladatokat alaptevékenységként látja el,

b) kormányzati funkció szerinti besorolás:

ba) 011120 Kormányzati igazgatási tevékenység,

bb) 013210 Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások,

bc) 013330 Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés,

bd) 013360 Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások,

be) 015010 Általános közszolgáltatásokkal kapcsolatos alkalmazott kutatás és fejlesztés,

bf) 016040 Nemzetpolitikai tevékenység igazgatása és támogatása,

bg) 041120 Földügy igazgatása,

bh) 041160 Földmérés, térképészet

c) államháztartási szakágazati besorolás: 841103 Minisztériumok tevékenysége;

26. a Miniszterelnökség vállalkozási tevékenységet nem folytat.

(2)6 A Miniszterelnökség alapfeladatai ellátásának forrása a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény XI. Miniszterelnökség fejezete, valamint XIX. Uniós fejlesztések fejezete előirányzatai.

2. § A Miniszterelnökség alaptevékenységét a Ksztv., a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Kit.), valamint a Statútum rendelet határozza meg.

2. A Miniszterelnökség szervezete

3. § (1) A Miniszterelnökségen

a) a nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter mint a miniszterelnök általános helyettese (a továbbiakban: miniszterelnök-helyettes),

b) a Miniszterelnökséget vezető miniszter,

c) a területfejlesztési miniszter,

d) államtitkár,

e) közigazgatási államtitkár,

f) helyettes államtitkár,

g) kormánybiztos,

h) miniszterelnöki biztos,

i) miniszterelnöki megbízott,

j) miniszteri biztos

működik.

(2) A Miniszterelnökség önálló és nem önálló szervezeti egységeire vonatkozó általános rendelkezéseket a XI. Fejezet tartalmazza.

(3) A Miniszterelnökség szervezeti ábráját az 1. függelék tartalmazza.

(4) A Miniszterelnökség szervezeti egységeinek feladatait a 2. függelék tartalmazza.

(5) A Miniszterelnökség önálló és nem önálló szervezeti egységeinek felsorolását a 3. függelék tartalmazza.

(6) A miniszterelnök-helyettes, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a területfejlesztési miniszter által irányított, felügyelt háttérintézményeket, a háttérintézményekkel kapcsolatban a miniszter által átruházott hatáskörben eljáró államtitkárai, illetve szakmai felsővezetői, kormánybiztos megnevezését, továbbá azon alapítványokat és közalapítványokat, valamint gazdasági társaságokat, amelyek felett a miniszterelnök-helyettes, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a területfejlesztési miniszter vagy az általa átruházott hatáskörben eljáró felsővezető, kormánybiztos jogszabály, közjogi szervezetszabályozó eszköz vagy megállapodás alapján tulajdonosi jogot gyakorol, a 4. függelék határozza meg. A 4. függelékben foglalt „I. Költségvetési szervek” megjelölésű táblázatban kijelölt állami vezető a költségvetési szervek vezetői tekintetében gyakorolja a szabadság kiadására, valamint a közalkalmazotti jogviszonyban álló vezetők tekintetében a teljesítményértékelésre és minősítésre vonatkozó munkáltatói jogokat is.

(7) A Miniszterelnökség szervezetében működő titkárság által segített miniszterelnöki biztosok, miniszterelnöki megbízottak és kormánybiztosok felsorolását az 5. függelék tartalmazza.

II. Fejezet

A MINISZTERELNÖKSÉG VEZETÉSE

3. A miniszterelnök-helyettes

4. § (1) A miniszterelnök-helyettes a Statútum rendelet III. Fejezetében foglaltak szerinti felelősségi körben a miniszterelnök által meghatározott rendben helyettesíti a miniszterelnököt, és felelős a Statútum rendelet 47–52. §-ában foglalt feladatok ellátásáért.

(2) A miniszterelnök-helyettes ellátja az állami kitüntetések alapításáról és adományozásáról szóló jogszabályok rendelkezéseiből eredő feladatait, és gondoskodik – a Miniszterelnöki Kabinetirodán működő Miniszterelnöki Titkárságot Vezető Helyettes Államtitkári Titkárságon működő szervezeti egység útján – a Kitüntetési Bizottság, illetve a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság titkársági feladatainak ellátásáról.

(3) A miniszterelnök-helyettes a Statútum rendelet 48. § (2) bekezdése alapján ellátja a nemzeti és történelmi emlékhelyekhez kapcsolódó feladatokat, különösen a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságról szóló 258/2010. (XI. 12.) Korm. rendelet rendelkezéseiből eredő feladatokat.

(4) A miniszterelnök-helyettes irányítja

a) – feladat- és hatáskörében – a közigazgatási államtitkár,

b) a nemzetpolitikáért felelős államtitkár és

c) az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár

tevékenységét.

(5) A miniszterelnök-helyettes helyettesítése a Kit. 21. § (3) bekezdésében meghatározott esetekben a Statútum rendelet 185. § a) pontja szerint történik.

4/A. §7 A miniszterelnök-helyettes gyakorolja a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok 1. Miniszterelnök általános helyettese” megnevezésű táblázat szerint hatáskörébe utalt gazdasági társaság feletti tulajdonosi és szakmai irányítási jogokat.

5. § (1) A miniszterelnök-helyettes munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében kabinet működik.

(2) A miniszterelnök-helyettes közvetlenül irányítja a kabinetfőnöke tevékenységét.

4. A Miniszterelnökséget vezető miniszter

6. § (1) A Miniszterelnökséget vezető miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter)

a) meghatározza a Miniszterelnökség szervezeti felépítését és működésének főbb szabályait, valamint kiadja a Miniszterelnökség működéséhez szükséges utasításokat,

b) meghatározza és jóváhagyja a Miniszterelnökség munkatervét és az egyes ágazatok célkitűzéseit,

c) jóváhagyja a Miniszterelnökség éves költségvetését és zárszámadási javaslatát,

d) jogszabályban meghatározott körben előterjesztést tesz a köztársasági elnöknek, és ellenjegyzi a köztársasági elnöki határozatot,

e) a kormányzati tevékenység összehangolása érdekében miniszteri szintű megbeszélést kezdeményez és végez,

f) ellátja azokat a feladatokat, gyakorolja azokat a hatásköröket, amelyeket jogszabály számára meghatároz,

g) gondoskodik a miniszterelnök által meghatározott feladatok ellátásáról, ezen belül koncepciót és megoldási javaslatokat dolgoz ki,

h) közreműködik a miniszterelnök döntéseinek közpolitikai megalapozásában és azok végrehajtásában.

(2)8 A miniszter gyakorolja a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázat szerint hatáskörébe utalt gazdasági társaság feletti tulajdonosi és szakmai irányítási jogokat.

(3) A miniszter közvetlenül irányítja

a) a közigazgatási államtitkár,

b)9 a parlamenti és stratégiai államtitkár,

c)10

d) a területi közigazgatásért felelős államtitkár,

e) az aktív Magyarországért felelős államtitkár, és

f) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

tevékenységét.

(4)11 A minisztert akadályoztatása esetén – a Kit. 21. §-ában meghatározottaknak megfelelően – a miniszter utasításai szerint eljárva, a parlamenti és stratégiai államtitkár helyettesíti.

(5)12 A parlamenti és stratégiai államtitkár jogosult a „miniszterhelyettes” cím használatára.

(6)13 A miniszter helyettesítését a parlamenti és stratégiai államtitkár akadályoztatása esetén – a Kit. 21. § (3) bekezdés első fordulatában meghatározott hatáskör kivételével – a miniszter által esetileg kijelölt államtitkár, illetve feladat- és hatáskörében a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár látja el.

7. § (1) A miniszter munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében kabinet működik.

(2) A miniszter közvetlenül irányítja a kabinetfőnöke tevékenységét.

(3) A miniszter közvetlenül irányítja

a) a Szakmai Tanácsadói Főosztály,

b) a Koordinációs és Elemzési Főosztály, valamint

c) a Tájékoztatási Főosztály

vezetője tevékenységét.

5. A területfejlesztési miniszter

8. § A területfejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) felelős a Statútum rendelet 179. §-ában meghatározott területfejlesztéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért, ennek keretében különösen:

a) előkészíti a területfejlesztésre, a központi államigazgatási szervek területfejlesztéssel kapcsolatos feladataira, a területfejlesztéssel kapcsolatos információs rendszerre vonatkozó jogszabályokat,

b) működteti a Magyarországi Régiók Brüsszeli Képviseletét,

c)14 előkészíti és kidolgozza az ország területi folyamatainak alakulásáról és a területfejlesztési politika érvényesüléséről szóló országgyűlési beszámolót,

d) kidolgozza a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció irányelveit, továbbá javaslatot tesz a területfejlesztést szolgáló központi és térségi pénzeszközök arányára,

e) előkészíti, kidolgozza és ellátja a területfejlesztés intézményrendszerének korszerűsítésével és szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokat,

f) kialakítja és működteti a terület- és regionális fejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos információs és adatszolgáltatási rendszert.

9. § A miniszter felelős a Statútum rendelet 180. §-ában meghatározott területfejlesztés stratégiai tervezésével kapcsolatos feladatok ellátásáért, ennek keretében különösen:

a) előkészíti a kedvezményezett térségek besorolására, a területfejlesztési koncepciókra és programokra, a tervrendszer szabályozására, a vállalkozási övezetekre vonatkozó jogszabályokat,

b) összehangolja az országos és térségi területfejlesztési koncepciókat és programokat, irányítja azok rendszerének kialakítását, működését,

c) összehangolja a közigazgatási szervek területfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységét, szakmai irányítást gyakorol a területfejlesztés intézményrendszere felett,

d) részt vesz a nemzetközi területfejlesztési együttműködésekben, az interregionális és transznacionális programok tervezésében, végrehajtásában, valamint az ehhez kapcsolódó intézményrendszer kialakításában,

e) segíti a terület- és regionális fejlesztést érintő kutatási elemző tevékenységet, elősegíti a területi tervek, valamint a területi tervek és az ágazati tervek összhangját,

f) elemzi a térségi fejlesztési folyamatokat, javaslatot tesz a régiók területi lehatárolására, kidolgozza a regionális támogatási térkép koncepcióját.

10. § A miniszter felelős a Statútum rendelet 181. §-ában meghatározott közbeszerzéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért, ennek keretében különösen:

a) előkészíti a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályokat,

b) kialakítja és végrehajtja a Kormány közbeszerzési politikáját, valamint

c) ellátja a közbeszerzések központi ellenőrzésével és engedélyezésével kapcsolatos feladatokat.

11. § A miniszter felelős a Statútum rendelet 182. §-ában meghatározott európai uniós források felhasználásával kapcsolatos feladatok ellátásáért, ennek keretében különösen:

1. előkészíti az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó kormányzati döntések végrehajtását szolgáló szabályozásokat, biztosítja az ágazati és területi szereplők közötti koordinációt,

2. összehangolja a központi államigazgatási szervek európai uniós forrásból finanszírozott országos szintű fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységét, módszereket és követelményeket dolgoz ki a támogatáspolitikai intézkedésekhez,

3. javaslatot tesz az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikai tevékenység irányítási, finanszírozási, intézményi, ellenőrzési és szabályozási rendszerének kialakítására, fejlesztésére,

4. figyelemmel kíséri az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó hazai forrásokat, valamint az azokhoz kapcsolódó szabályozási tartalmat,

5. az agrárpolitikáért felelős miniszter hatáskörébe utalt jogorvoslati eljáráshoz kapcsolódó feladatok kivételével ellátja az európai uniós források felhasználásának lebonyolításáért felelős szervek döntéseivel összefüggésben – jogszabályban meghatározottak szerint – kezdeményezett jogorvoslati eljáráshoz kapcsolódó feladatokat,

6. biztosítja a fejlesztéspolitikai programok tervezése során azok egymás közötti, valamint a fejlesztéspolitikai programok és az átfogó kormányzati stratégiák közötti összhangot,

7. összehangolja a fejlesztéspolitikai programok egységes eljárásrend szerinti végrehajtását, ellenőrzését,

8. tárgyalásokat folytat – a Kormány európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok ellátására kijelölt tagjával együttműködve – az Európai Unió intézményeivel az európai uniós források felhasználásával, valamint az operatív programok végrehajtásával kapcsolatos kérdésekben,

9. biztosítja az európai uniós fejlesztési programok összehangolt végrehajtását és a programokból nyújtott támogatások igénylésével és felhasználásával kapcsolatos eljárásrend egységes alkalmazását,

10. gondoskodik a hazai források és az európai uniós források tekintetében az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó állami támogatások versenyszempontú vizsgálatáról,

11. ellátja a források felhasználásával kapcsolatos partnerségi és tájékoztatási feladatokat,

12. ellátja a közvetlen közösségi forrásokkal kapcsolatos koordinációs feladatokat,

13. ösztönzi a közvetlen európai uniós források magyarországi szereplők általi lehívását,

14. működteti a közvetlen európai uniós források önerő és előkészítési költségének támogatási mechanizmusát,

15. ellátja Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének (a továbbiakban: RRF Terv) végrehajtásához kapcsolódó tagállami hatósági feladatokat,

16. az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikai adatbázis és információs rendszerben folyamatosan figyelemmel kíséri az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztési folyamatokat, összehangolja az európai uniós források felhasználását, nyomon követi és értékeli az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó fejlesztéspolitikai programok végrehajtására javasolt intézkedések hatásait és azokról a Kormányt tájékoztatja,

17. a kohéziós politika tekintetében összehangolja a 2020 utáni európai uniós költségvetéssel kapcsolatos tárgyaláshoz kapcsolódó kormányzati feladatokat,

18. gondoskodik a 2020 utáni európai uniós programozási időszak legmagasabb szintű nemzeti tervezési dokumentumának (Partnerségi Megállapodás) kidolgozásáról.

12. § A miniszter felelős a Statútum rendelet 183. §-ában meghatározott Európa Kulturális Fővárosa pályázati programmal kapcsolatos feladatok koordinálásához fűződő feladatok ellátásáért, ennek keretében ellátja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 Veszprém nyertes pályázati programja megvalósításának koordinálásával és a jövőbeni Európa Kulturális Fővárosa pályázatokkal kapcsolatos feladatokat.

13. §15 A miniszter gyakorolja a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok, 3. Területfejlesztési miniszter” megnevezésű táblázat szerint hatáskörébe utalt gazdasági társaság feletti tulajdonosi jogokat.

14. § A miniszter részt vesz az Országgyűlés bizottságai ülésein és feladat- és hatáskörében képviseli a Miniszterelnökséget.

15. § A miniszter a feladat- és hatáskörét érintő közérdekű adatigénylések vonatkozásában együttműködik a Perképviseleti és Döntőbizottsági Főosztállyal.

16. § A miniszter segíti a Gazdaságfejlesztési Zónák komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosok munkáját.

17. § A miniszter részt vesz a Modern Városok Program, a településfejlesztési programok, és a kiemelt kormányzati településfejlesztési beruházások minőségi garanciákkal történő megvalósítása érdekében végzett koordináló és monitoring tevékenységben.

18. § A miniszter részt vesz az Országos Beruházás Monitoring Rendszer koordináló és monitoring tevékenységben.

19. § A miniszter közvetlenül irányítja,

a) – feladat- és hatáskörében – a közigazgatási államtitkár,

b) az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár,

c) a területfejlesztésért felelős államtitkár,

d) a területfejlesztési parlamenti államtitkár,

e)16 a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár,

f)17 a miniszteri biztos, valamint

g)18 a Szakmai Tanácsadói és Elemzési Főosztály vezetőjének

tevékenységét.

20. § (1)19 A minisztert akadályoztatása esetén – a Kit. 21. §-ában meghatározottaknak megfelelően – a miniszter utasításai szerint eljárva, a területfejlesztési parlamenti államtitkár helyettesíti.

(2) A területfejlesztési parlamenti államtitkár jogosult a miniszterhelyettes cím használatára.

21. § (1) A miniszter munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében kabinet működik.

(2) A miniszter közvetlenül irányítja a kabinetfőnöke tevékenységét.

6. A kormánybiztos

22. § (1) A kormánybiztos – a kinevezéséről szóló kormányhatározat keretei között és a miniszterelnök utasításainak megfelelően – felel a rá bízott feladatok ellátásáért.

(2) A kormánybiztos közvetlenül irányítja a kormánybiztos titkársága vezetőjének a tevékenységét, ha munkáját a Miniszterelnökség szervezetében a Biztosi Titkársági Főosztálytól, valamint a Kormánybiztosi Kapcsolatok Főosztályától elkülönülten működő titkárság segíti.

(3) A kormánybiztos közvetlenül irányítja a kinevezéséről szóló kormányhatározatban megjelölt szervezeti egységek, valamint azok vezetőinek tevékenységét.

7. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos

23. § (1) A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Miniszterelnökségen működő önálló szervezeti struktúrával rendelkező kormánybiztos.

(2) A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos

a) ellátja a Miniszterelnökséget vezető miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) helyett és nevében a Kormány és a megyei jogú város önkormányzata között létrejött együttműködési megállapodások (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: együttműködési megállapodások) végrehajtásának irányításával és koordinációjával összefüggő feladatok végrehajtását,

b) a miniszter helyett és nevében kapcsolatot tart és egyeztet a megyei jogú városok önkormányzataival az együttműködési megállapodásokban foglalt feladatok végrehajtásának ütemezéséről, a végrehajtás módjáról, az egyes beruházások tartalmáról és forrásigényéről,

c) a miniszter helyett és nevében ellátja az együttműködési megállapodások alapján – a Miniszterelnökség fejezetében e célra megállapított költségvetési előirányzat terhére – nyújtott támogatásokkal összefüggésben a jogszabályban meghatározott, a támogató hatáskörébe utalt feladatokat,

d) a miniszter helyett és nevében ellátja a megyei jogú városok fejlesztésével kapcsolatos beruházások népszerűsítését, biztosítja az ilyen fejlesztések eredményeinek társadalmi szintű megismertetését, szervezi az azzal kapcsolatos hazai és nemzetközi kommunikációt,

e) feladatai hatékony végrehajtása érdekében szakértői közreműködést, tájékoztatást, előkészítő anyagot, adatszolgáltatást kérhet a Miniszterelnökség szervezeti egységeitől,

f) gondoskodik a feladatok meghatározásáról, számontartásáról, végrehajtásáról, a programok és koncepciók kidolgozásáról, megvalósításáról, meghatározza az ehhez szükséges feltételeket,

g) kidolgozza a Magyar Falu Program támogatási rendszerét, és gondoskodik a támogatási rendszer lebonyolításának megszervezéséről, irányításáról,

h) a miniszter helyett és nevében ellátja a Magyar Falu Program, valamint a Modern Városok Program megvalósításával összefüggő feladatokat,

i) dönt a Magyar Falu Program támogatási forrásának felosztásáról,

j) feladatkörében eljár és képviseli az állam érdekeit, valamint a miniszter helyett és nevében gyakorolja a jogszabályban meghatározott, a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaság és vagyonelemek tekintetében a tulajdonosi jogokat, és dönt az egyes vagyonelemek rendeltetésének megváltoztatásáról, a feleslegessé váló vagyonelemek értékesítéséről, illetve az új vagyonelemek megszerzéséről, egyben meghatározza ezen feladatok ellátásának sorrendjét.

24. § A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közvetlenül irányítja a titkárságvezetője tevékenységét.

25. §20 A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közvetlenül irányítja a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.

26. § A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos utasítása alapján a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár eseti jelleggel ellátja a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos képviseletét.

III. Fejezet

AZ ÁLLAMTITKÁROK

27. § A Miniszterelnökségen

a) közigazgatási államtitkár,

b) nemzetpolitikáért felelős államtitkár,

c) egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár,

d)21 parlamenti és stratégiai államtitkár,

e)22

f) területi közigazgatásért felelős államtitkár,

g) aktív Magyarországért felelős államtitkár,

h) területfejlesztési parlamenti államtitkár,

i) területfejlesztésért felelős államtitkár,

j) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár

működik.

IV. Fejezet

A MINISZTEREK IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ ÁLLAMTITKÁR

8. A közigazgatási államtitkár

28. § (1) A közigazgatási államtitkár vezeti a Miniszterelnökség hivatali szervezetét, ennek keretében gyakorolja Kit. 25. § (1) bekezdése szerinti – a Miniszterelnökség szervezetéhez tartozó, a Kit. hatálya alá tartozó kormányzati szolgálati jogviszonyban állók, valamint a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) hatálya alá tartozó munkavállalók feletti igazgatási irányítás gyakorlásával összefüggő – hatásköröket.

(2) A közigazgatási államtitkár igazgatási irányítási feladatkörében gyakorolja a Ksztv. 3. §-ában meghatározott irányítási jogokat.

29. § A közigazgatási államtitkár irányítja a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet, a továbbiakban: GDPR) 37. cikke alapján kijelölt adatvédelmi tisztviselő tevékenységét, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat.

30. § A közigazgatási államtitkár a Miniszterelnökség hivatali egységeinek összehangolt működésével kapcsolatos feladatkörében

a)23 javaslatot tesz a Miniszterelnökség munkatervére, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri a munkatervi műveletek teljesítését, továbbá összehangolja a miniszterelnök-helyettes, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a területfejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: miniszter) Kormány munkatervéhez tett javaslatainak az előkészítését,

b) ellenőrzi a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a munkatervben és a miniszteri döntésekben meghatározott műveletek végrehajtását,

c) nyilvántartja a Kormány határozataiban és munkatervében előírt határidős műveleteket, és ellenőrzi végrehajtásukat, valamint a végrehajtásról tájékoztatja a Miniszterelnökség vezetőit,

d) a feladatellátáshoz szükséges kormányzati és miniszterelnökségi vezetői döntésekről rendszeresen tájékoztatja a helyettes államtitkárokat és az önálló szervezeti egységek vezetőit,

e) a kormányzati döntés-előkészítés keretében és a Miniszterelnökséghez érkezett egyéb megkeresések tekintetében kijelöli a miniszterelnökségi álláspont kialakítását összehangoló szervezeti egységet, továbbá gondoskodik a beérkezett anyag részére történő haladéktalan megküldéséről,

f) felel a Miniszterelnökség szervezeti egységeinek a kormányüléssel, a Közigazgatási Államtitkári Értekezlettel kapcsolatos feladatai összehangolásáért, kijelöli a felkészítő anyagok előkészítéséért felelős szervezeti egységet,

g) véleményezi a Közigazgatási Államtitkári Értekezletre és a kormányülésre benyújtott előterjesztéseket, jelentéseket,

h) részt vesz a Közigazgatási Államtitkári Értekezleten,

i) koordinálja a Miniszterelnökségen belüli csoportos munkavégzést,

j) felelős a Miniszterelnökség és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság közötti kapcsolattartásért, és ennek keretében a Miniszterelnökség érdekeinek képviseletéért.

k)24 kapcsolatot tart a miniszterelnök politikai igazgatójával a Nemzeti Közszolgálati Egyetem költségvetését, gazdálkodását érintő kérdésekben.

31. § A közigazgatási államtitkár a Kormány Országgyűléssel való kapcsolattartása keretében figyelemmel kíséri az Országgyűlés és bizottságai üléseit, részt vesz az üléseket előkészítő fórumok (Házbizottság, Bizottsági elnöki értekezlet) munkájában, a Házbizottság ülésén közreműködik a Kormány képviseletének ellátásában.

32. § A közigazgatási államtitkár a Miniszterelnökség hivatali egységei tevékenységéhez kapcsolódó igazgatási feladatkörében

a) biztosítja a minisztériumi munkarend, ügyintézés és iratkezelés szabályainak megtartását,

b) folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy a Miniszterelnökség személyzeti ügyei és a szervezet működése összhangban van-e a belső szabályzatokkal, a munkáltatói jogok gyakorlásának rendjével; szervezetirányító feladataival összefüggésben szabályzat, valamint intézkedés kiadását kezdeményezheti,

c) koordinálja a személyzeti ügyek intézését, felelős a Miniszterelnökség humánerőforrás-gazdálkodásáért,

d) a vonatkozó jogszabályokra figyelemmel javaslatot tesz a Miniszterelnökség személyi juttatásainak, létszám-, bér- és jutalmazási kereteinek, valamint a béralapot terhelő egyéb kifizetéseknek a meghatározására,

e) ellátja a költségvetési gazdálkodási, pénzügyi, elemzési, tervezési, vagyongazdálkodási dokumentációs tevékenységeket,

f) koordinálja a külső források megszerzésével kapcsolatos műveleteket,

g) figyelemmel kíséri a Miniszterelnökség informatikai, nyilvántartó és szolgáltató rendszereinek hiteles, megbízható és biztonságos üzemeltetését,

h)25 irányítja a Miniszterelnökség nyílt és minősített iratkezelésével összefüggő tevékenységét, kialakítja, működteti és fejleszti a Miniszterelnökség belső kontrollrendszerét,

i) kialakítja, működteti és irányítja a belső ellenőrzést, jóváhagyja a Miniszterelnökség stratégiai és éves ellenőrzési tervét, valamint éves ellenőrzési jelentését, továbbá a fejezet összefoglaló éves ellenőrzési tervét és éves összefoglaló jelentését, gondoskodik a külső ellenőrzési szervek részére történő adatszolgáltatással kapcsolatos koordinációról a Miniszterelnökség szervezeti egységeit, illetve háttérintézményeit érintő ellenőrzések vonatkozásában,

j) jóváhagyja a Miniszterelnökség féléves utazási tervét, és az abban nem szereplő külföldi kiküldetéseket,

k) a miniszterelnök akadályoztatása esetén jóváhagyja a miniszter belföldi és külföldi kiküldetését,

l) jóváhagyja – a Miniszterelnökség kivételével – a fejezet irányítása alá tartozó intézmények költségvetését érintő előirányzat és pénzeszköz átadás-átvételre vonatkozó megállapodásokat,

m) kialakítja, működteti és fejleszti a Miniszterelnökség integritás irányítási, valamint integrált kockázatkezelési rendszerét, amelynek keretében irányítja az integritás tanácsadó tevékenységét,

n) gondoskodik a Miniszterelnökség elektronikus információs rendszereinek, valamint az azokban kezelt adatok védelméről a területi közigazgatásért felelős államtitkár feladatkörébe tartozó elektronikus információs rendszerek kivételével,

o)26 átruházott hatáskörben gyakorolja a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázat szerint hatáskörébe utalt gazdasági társaságok feletti tulajdonosi és irányítási jogokat,

p)27 átruházott hatáskörben gyakorolja a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázat szerint a közigazgatási államtitkár tulajdonosi joggyakorló hatáskörébe, de más politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető szakmai irányítása alá tartozó gazdasági szervezetek feletti tulajdonosi jogokat,

q)28 a 4. függelék a „III. Gazdasági társaságok 1. Miniszterelnök általános helyettese” és a „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázatában szereplő valamennyi gazdasági társaság tekintetében a Miniszterelnökség, illetve a Miniszterelnök általános helyettesének éves beszámolója összeállításához az irányadó szabályzat szerint tárgyévet követő június 15-éig a Társaságfelügyeleti Főosztály közreműködésével értékeli a társasági részesedéseket,

r) gyakorolja a 4. függelék „II. Alapítványok, közalapítványok” megnevezésű táblázat szerint hatáskörébe utalt alapítványok, közalapítványok feletti, alapítót megillető, valamint irányítási jogokat,

s) gyakorolja a 4. függelék „II. Alapítványok, közalapítványok” megnevezésű táblázat szerint a közigazgatási államtitkár hatáskörébe, de más politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető szakmai irányítása alá tartozó alapítványok, közalapítványok feletti, alapítót megillető jogokat.

t)29 gondoskodik a Miniszterelnökség feladatkörét érintően az ágazati honvédelmi és katasztrófavédelmi feladatokra, valamint a védelmi és biztonsági célú felkészítéssel és feladatellátással kapcsolatos tevékenységre vonatkozó szabályok, jogszabályok szakmai javaslatának elkészítéséről.

33. § (1) A közigazgatási államtitkár a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások koordinációjával összefüggésben a miniszter nevében kiadmányozza a Kormány tagjai felé teljesítendő jelentésekkel és tájékoztatásokkal összefüggő iratokat.

(2) A közigazgatási államtitkár a miniszter nevében gyakorolja a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 71. § (2) bekezdésében foglaltak szerinti, a nemzetbiztonsági ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszony létesítésének a nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatását megelőző jóváhagyását.

33/A. §30 A közigazgatási államtitkár

a) ellátja a közösségi bormarketing és a magyar bor egységes kommunikációja kapcsán jelentkező feladatokat,

b) előkészíti a magyar bor egységes kommunikációjára vonatkozó jogszabályokat,

c) elősegíti a borkultúra terjesztését,

d) dönt a vendéglátásban és borturizmusban érdekelt pincészetek támogatásáról.

34. § (1) A közigazgatási államtitkár közvetlenül irányítja

a) a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár,

b) a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár

tevékenységét.

(2) A közigazgatási államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Belső Ellenőrzési Főosztály,

b) a Szervezetbiztonsági Főosztály,

c) az Iratkezelési Főosztály,

d) a Társaságfelügyeleti Főosztály,

e) a Kormányzati Beruházás-monitoring Iroda és

f) a Fejlesztési Projektek Főosztálya

vezetőjének a tevékenységét.

35. § (1) A közigazgatási államtitkár felelős a Statútum rendelet 40–41. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért, ennek keretében

a) az egyes kereskedelmi építmények vonatkozásában a fenntarthatósági szempontok érvényesítéséért való felelőssége keretében

aa) előkészíti az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezésével összefüggő szabályozását, valamint e szabályozás végrehajtási rendeletét,

ab) figyelemmel kíséri az engedélyköteles kereskedelmi építményekkel összefüggő fenntarthatósági, urbanisztikai, gazdasági és társadalmi folyamatokat,

b) a rozsdaövezeti akcióterületekkel kapcsolatos ügyekért való felelőssége keretében előkészíti a rozsdaövezeti akcióterületekkel kapcsolatos jogszabályokat.

(2) A közigazgatási államtitkár koordinálja a Várkapitányság Integrált Területfejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság feladatainak ellátását.

36. § (1) A közigazgatási államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A közigazgatási államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

37. § (1) A közigazgatási államtitkárt akadályoztatása esetén a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.

(2) A közigazgatási államtitkár és a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár egyidejű akadályoztatása esetén a közigazgatási államtitkárt az általa kijelölt személy helyettesíti.

V. Fejezet31

A MINISZTERELNÖK-HELYETTES IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ ÁLLAMTITKÁROK

9. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár

38. § (1) A nemzetpolitikáért felelős államtitkár a miniszterelnök-helyettes – Kit. 20. § (2) bekezdés b) pontja szerinti – szakmai, politikai irányítása alatt áll.

(2) A nemzetpolitikáért felelős államtitkár

a) összehangolja a magyar állami szervek és a külhoni magyarság szervezetei és képviselői közötti kapcsolattartást,

b) figyelemmel kíséri a közigazgatási szervek feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetpolitikai célok és feladatok végrehajtását, szükség esetén intézkedéseket kezdeményez,

c) összehangolja a Kormány általános politikája nemzetpolitikával kapcsolatos feladatainak a végrehajtását, előkészíti az ezzel kapcsolatos kormányzati intézkedéseket és döntéseket, valamint stratégiai jellegű célokat fogalmaz meg,

d) részt vesz a külhoni magyarokat érintő kormányzati döntések, illetve jogszabályok előkészítésében,

e) előkészíti a miniszterelnök-helyettes nemzetpolitikai döntéseit és javaslatait,

f) rendszeres kapcsolatot tart a külhoni magyar közösségek politikai, önkormányzati, érdekképviseleti, oktatási, kulturális és egyéb civil szervezeteivel, valamint egyházaival és azok képviselőivel,

g) ellátja a Határtalanul! program megvalósításával kapcsolatos feladatokat,

h)32 közreműködik a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program végrehajtásával kapcsolatos feladatokban,

i) felügyeli a külhoni magyarok támogatási rendszerét és annak intézményeit, közreműködik a döntéshozatalban az e célra biztosított fejezeti kezelésű előirányzatok és elkülönített állami pénzalapok felhasználása tekintetében, azok hatékonyságát, célhoz kötöttségét és átláthatóságát ellenőrzi, továbbá felügyeli a támogatásokat nyilvántartó rendszert,

j)33 ellátja a Bethlen Gábor Alap vonatkozásában a számára jogszabályban megállapított, valamint a miniszterelnök, illetve a miniszterelnök-helyettes által meghatározott műveleteket, gyakorolja átruházott hatáskörben a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok 1. Miniszterelnök általános helyettese” megnevezésű táblázat, továbbá a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázat 7. sora szerint hatáskörébe utalt gazdasági társaság feletti tulajdonosi és szakmai irányítási jogokat,

k) ellátja a Magyar Állandó Értekezlet (a továbbiakban: MÁÉRT) és a Magyar Diaszpóra Tanács (a továbbiakban: MDT) titkári teendőit,

l) részt vesz a Nemzetpolitikai Kabinet munkájában,

m) ellátja a Nemzetpolitikai Kutatóintézet közvetlen szakmai felügyeletét,

n) javaslatot készít és kezdeményezi a külhoni magyarok állami kitüntetésre történő felterjesztését,

o) jogszabályban meghatározottak szerint javaslati joggal közreműködik a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj adományozásában,

p) gondoskodik a megfelelő létszámú delegálható tag kijelöléséről – vonatkozó jogszabályi felhatalmazás alapján – a Bethlen Gábor Alap Kollégiumába, a Rómer Flóris Bizottságba, a Hungarikum Bizottságba, a Földrajzinév-Bizottságba, a Határ-menti Gazdaságfejlesztési programok irányító testületébe, az egyházi ingatlan felújítási és közösségi pályázatok döntéshozatali testületeibe, és minden egyéb más bizottságba, szakmai kollégiumba és testületbe, ahol a nemzetpolitikai érdekek megjelenítése szükséges,

q)34 a Nemzetpolitikai Jogi és Gazdasági Főosztály közreműködésével a Társaságfelügyeleti Főosztály részére adatot biztosít a vagyongazdálkodási, egyéb adatszolgáltatási jellegű feladatok elvégzéséhez,

r)35 gondoskodik a „Szülőföldön magyarul” program működtetéséről, ellátja a program megvalósításával kapcsolatos feladatokat.

39. § A nemzetpolitikáért felelős államtitkár irányítja a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.

40. § (1) A nemzetpolitikáért felelős államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében kabinet működik.

(2) A nemzetpolitikáért felelős államtitkár közvetlenül irányítja a kabinetfőnöke tevékenységét.

41. § A nemzetpolitikáért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén általánosan a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, annak akadályoztatása esetén a kabinetfőnöke helyettesíti.

10. Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár

42. § (1)36 Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár szakmai, politikai irányítást gyakorol az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációja, valamint a nemzetiségpolitika tekintetében.

(2) Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár az egyházakkal való kapcsolattartás koordinációja körében

a) irányítja

aa) a Kormány egyházpolitikai döntéseinek előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátását,

ab) az egyházakkal kapcsolatos feladatok kormányzati koordinációját, az egyeztetési rendszer kialakítását és működését, valamint az ágazati feladatok végrehajtását,

b) a kormányzati oldal delegáltjaként részt vesz a szentszéki magyar bizottság munkájában,

c) a miniszterelnök-helyettessel együttműködve – annak egyházdiplomáciai feladataira tekintettel – ellátja a nemzetközi egyházi kapcsolatokból eredő feladatokat,

d) együttműködik a feladat ellátásáért felelős minisztériummal az ágazati közcélú feladatot ellátó egyházi intézményekkel kapcsolatos kormányzati tevékenység ellátása során,

e) javaslatot készít a magyarországi egyházi közösségek, illetve azokhoz tartozó személyek állami kitüntetésére, elismerésére, illetve véleményezi az erre vonatkozóan tett kezdeményezéseket, valamint közreműködik a miniszterelnök általános helyettese által adományozható elismerésekről szóló 6/2018. (XII. 21.) TNM rendelet szerinti egyházi elismerések adományozásával kapcsolatos feladatok ellátásában.

43. § (1) Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár egyházi szakmai kérdésekben

a) előkészíti az egyházpolitikával kapcsolatos szakmapolitikai irányokat, fejlesztési koncepciókat,

b) felügyeli a magyarországi vallási közösségek kormányzati támogatási rendszerét és annak intézményeit, figyelemmel kíséri az e célra szolgáló költségvetési források felhasználását, azok hatékonyságát és átláthatóságát,

c) dönt a hatáskörébe utalt egyházi támogatások felhasználásáról,

d) felelős az általa irányított területre vonatkozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai előkészítéséért, módosításuk kezdeményezéséért és azok végrehajtásáért, a terület tárcaközi kapcsolatainak működtetéséért és a más szervezeti egységekkel való kapcsolattartásért, a stratégiai és a költségvetési intézkedések kidolgozásában történő közreműködésért, továbbá azok végrehajtásáért,

e) részt vesz a Kormány egyházi kapcsolattartással összefüggő feladatainak összehangolásában, közreműködik az ezzel összefüggő stratégiai kérdések kialakításában,

f) részt vesz a szentszéki vegyes bizottság üléseinek előkészítésében, megszervezésében, lebonyolításában,

g) együttműködik és kapcsolatot tart a magyarországi vallási közösségekkel és a határon túli magyar egyházakkal, egyházi szervezetekkel,

h) feladatkörében figyelemmel kíséri és elősegíti a kistelepüléseken működő vallási közösségek népességmegtartó munkájának kormányzati koordinációs munkáját,

i) felügyeli a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvényben (a továbbiakban: Ehtv.) meghatározott, a bevett egyházak és belső egyházi jogi személyeik nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátását, valamint a bíróság által nyilvántartásba vett vallási közösségekről vezetett elektronikus adatbázis közzétételét,

j) gondoskodik

ja) a vallási közösségekkel való folyamatos kapcsolattartásról, beleértve a rendszeres egyeztetéseket is,

jb) az Ehtv.-ben a miniszter hatáskörébe utalt feladatok végrehajtásáról,

l) előkészíti az Országgyűléshez az Ehtv. 28/A. §-a alapján benyújtandó kezdeményezésre vonatkozó előterjesztést,

m) közreműködik a regionális fejlesztési, transznacionális és határ menti operatív programok előkészítésében,

n)37 megszervezi és koordinálja az érintett minisztériumok államtitkárai által irányított egyes ágazatok tekintetében a vallási közösségeket érintő ügyekben a vallási közösségekkel való kapcsolattartást, és szükség szerint egyeztetést kezdeményez az egyházakkal, azok köznevelési, szakképzési, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális és sporttevékenysége kapcsán, koordinálja az e területekért szakmailag felelős kormányzati szervek által előkészített, a vallási közösségeket érintő jogszabály tervezetek és jogszabály módosítások egyházakkal való egyeztetését.

(2) Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár a nemzetiségpolitika körében

a) összehangolja a nemzetiség- és nemzetpolitikai stratégiai szempontokat,

b) rendszeres kapcsolatot tart a nemzetiségi önkormányzatokkal, a magyarországi nemzetiségi közösségek politikai, érdekképviseleti, kulturális és más szervezeteivel és azok képviselőivel, ennek során közreműködik a sajátos nemzetiségi igények felmérésében,

c) összehangolja az állami szervek, valamint a hazai nemzetiségek közötti kapcsolattartást, ellátja az ezzel kapcsolatos kormányzati feladatokat,

d) előkészíti a miniszter nemzetiségi önkormányzatokkal kapcsolatos döntéseit, intézkedéseit,

e) dönt a hatáskörébe utalt nemzetiségi támogatásokról,

f) irányítja a nemzetiségek jogaira vonatkozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatának kidolgozását,

g) felügyeli a magyarországi nemzetiségek kormányzati támogatási rendszerét és annak intézményeit, figyelemmel kíséri az e célra szolgáló költségvetési források felhasználását, azok hatékonyságát és átláthatóságát,

h) intézkedik a nemzetiségi pályázati felhívások, továbbá a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj, a Nemzetiségekért Díj és a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díj pályázati felhívásainak előkészítéséről és közzétételéről, továbbá a Nemzetiségekért Díj esetében a Hazai Nemzetiségi Bizottság, a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díj esetében a szakmai javaslattevő bíráló bizottság összehívásáról,

i) javaslatot készít a magyarországi nemzetiségi közösségek, illetve azokhoz tartozó személyek állami kitüntetésére, illetve véleményezi az erre vonatkozóan tett kezdeményezéseket,

j) koordinálja a nemzetiségi jogok és sajátos nemzetiségi érdekek felmérését,

k) kezdeményezi az alaptörvény-ellenesen működő nemzetiségi önkormányzati testület feloszlatására vonatkozó előterjesztés Országgyűléshez történő benyújtását,

l) felügyeli az Európa Tanács Strasbourgban, 1992. november 5-én létrehozott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájában, továbbá az ugyancsak Strasbourgban 1995. február 1-jén létrehozott Kisebbségvédelmi Keretegyezményében foglaltak teljesítését.

(3)38

(4) Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár egyéb feladatai körében

a) ellátja a Karitatív Tanács elnöki feladatait, valamint

b) a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácsról szóló 178/2013. (VI. 4.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdése szerinti kijelölés esetén a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöki feladatait,

c) ellátja a kisebbségi vegyes bizottságokban az egyházakkal, illetve a nemzetiségekkel összefüggő ügyek képviseletét.

44. § Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár irányítja az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tevékenységét.

45. § (1) Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár munkáját és feladatainak ellátását kabinet segíti.

(2) Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár közvetlenül irányítja kabinetfőnöke tevékenységét.

46. § Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén

a) általánosan az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, annak akadályoztatása esetén a kabinetfőnök,

b) egyházi és nemzetiségi szakmai ügyekben az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

helyettesíti.

VI. Fejezet

A MINISZTERELNÖKSÉGET VEZETŐ MINISZTER IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ ÁLLAMTITKÁROK

11. Az államtitkárok

47. § (1) Az államtitkárok általános feladataikként

a) a Szabályzatban meghatározott helyettes államtitkárok tekintetében szakmai politikai irányítási feladatkörükben eljárva gyakorolják a Ksztv. 3. §-a szerinti hatásköröket,

b) intézik a Miniszterelnökséget vezető miniszter (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) által számukra meghatározott egyedi műveleteket, ezen belül koncepciót és megoldási javaslatokat dolgoznak ki,

c) az általuk irányított szervezeti egységek feladatkörébe tartozó, valamint a miniszter által meghatározott egyéb ügyekben – szükség esetén egyeztetések lefolytatásával – gondoskodnak a Miniszterelnökség szakmai álláspontjának kialakításáról, és képviselik azt,

d) a miniszter utasításainak megfelelően ellátják a Miniszterelnökség sajtóképviseletét, gondoskodnak a feladatkörüket érintő kommunikációs tevékenység ellátásáról,

e) feladatkörükben, illetve meghatalmazás alapján képviselik a Miniszterelnökséget a társadalmi és állami szervek előtt, valamint tárcaközi bizottságokban, továbbá a hazai és a nemzetközi szervezetekben,

f) közreműködnek a miniszter döntéseinek közpolitikai megalapozásában és azok végrehajtásában,

g) koordinálják a miniszter feladatkörébe tartozó műveletekkel, összkormányzati, illetve ágazati felelősségi körbe tartozó teendőkkel kapcsolatos iránykijelölő, stratégiai munkákat, ágazati és részágazati stratégiák kialakítását,

h) ellenjegyzik az országgyűlési képviselői kérdések és interpellációk választervezeteit,

i) ellátják mindazokat a műveleteket, amelyekkel a miniszter állandó vagy eseti jelleggel őket megbízza.

(2) Az államtitkárok feladataik ellátása során egymással együttműködnek.

12.39 A parlamenti és stratégiai államtitkár

48. § (1)40 A parlamenti és stratégiai államtitkár

a) az Országgyűlés ülésein és bizottságai előtt képviseli a Miniszterelnökséget, akadályoztatása esetén a helyettesítéséről előzetesen gondoskodik,

b)41 kapcsolatot tart a minisztériumok parlamenti és stratégiai államtitkáraival, valamint a feladatkörét érintő intézményekkel, szakmai szervezetekkel,

c) a minisztert helyettesítő jogkörében eljárva ellátja a miniszter által közvetlenül meghatározott feladatokat.

(2)42 A parlamenti és stratégiai államtitkár

a) részt vesz a Miniszterelnökség kommunikációs feladatainak ellátásában,

b) feladatainak ellátása érdekében együttműködik és közvetlen kapcsolatot tart a szakminisztériumokkal, azoktól felvilágosítást és tájékoztatást kérhet,

c) előkészíti a miniszterhez intézett országgyűlési kérdések, interpellációk, egyéb megkeresések választervezeteit,

d) közvetlen kapcsolatot épít ki és tart fenn a média képviselőivel a miniszter közvetlen irányítása alatt működő Tájékoztatási Főosztály előzetes tájékoztatása mellett,

e) közvetlenül vagy képviselője útján részt vehet az Európai Koordinációs és Tárcaközi Bizottság (a továbbiakban: EKTB) tevékenységében, az EKTB üléseire tanácskozási jogkörrel rendelkező képviselőjét delegálja.

f)43 felkészíti a minisztert a Stratégiai és Családügyi Kabinet, valamint a Kormány napirendjén szereplő előterjesztések és jelentések tartalmát illetően.

(3)44 A parlamenti és stratégiai államtitkár a Statútum rendelet 30. § (1) bekezdés 2. pontjában foglaltak alapján ellátja a kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolásával összefüggő feladatokat.

(3a)45 A parlamenti és stratégiai államtitkár ellátja a Statútum rendelet 30. § (1) bekezdés 3. és 8. pontjában, valamint 32. §-ában meghatározott feladatokat, ennek keretében

a) támogatja a kormányzati stratégiák kidolgozását,

b) figyelemmel kíséri a kormányzati döntéshozatalt és véleményt ad azok kormányzati stratégiákkal és társadalompolitikai célokkal való összhangjáról,

c) támogatja a kormányzati stratégiák és társadalompolitikai célok megvalósításával összefüggő jogszabály-előkészítési feladatok ellátását,

d) elemzi a kormányzati stratégiai és társadalompolitikai célkitűzések teljesülését,

e) elemzi az európai uniós és nemzetközi politikai folyamatoknak a kormányzati stratégiai és társadalompolitikai célok teljesülésére gyakorolt hatását,

f) közreműködik a Kormány és a Kormány egyes tagjai által kormányzati és nem kormányzati kutatóintézetekkel együttműködésben folytatott stratégiai és társadalompolitikai kutatási tevékenységben,

g) a Kormány más tagjától a feladat- és hatáskörébe tartozó kérdésben információt, felvilágosítást, háttéranyagot, elemzést kérhet,

h) soron kívül tájékoztatást, felvilágosítást, továbbá kormányzati összeállítások elkészítéséhez szakmai előkészítő anyagot, adatszolgáltatást, illetve szakértői közreműködést kérhet a kormányzati szervektől, közvetíti a miniszterelnök eseti döntéseit a miniszterek és a kormányzati szervek számára,

i) közreműködik a miniszterelnöknek a kormánybiztosok feladatkörébe eső feladatok teljesüléséről való tájékoztatásában, ennek érdekében

ia) havi rendszerességgel kellő terjedelmű beszámolót kér a kormánybiztosoktól, valamint annak szükség szerinti kiegészítését kérheti,

ib) eseti írásos beszámolót, illetve szóbeli tájékoztatást kérhet a kormánybiztosoktól,

ic) személyesen vagy képviselője útján részt vehet a kormánybiztosok egyeztetésein, illetve egyéb tárgyalásain.

(4)46 A parlamenti és stratégiai államtitkár

a) koordinálja és felügyeli a miniszter által meghatározott kiemelt kormányzati célokat megvalósító stratégiai ügyeket,

b) nyomon követi és segíti a miniszter által meghatározott kiemelt kormányzati célok megvalósulását, valamint rendszeresen beszámol azok alakulásáról,

c) figyelemmel kíséri az összkormányzati jellegű tevékenységeket, döntéseket és azok megvalósítását,

d) segíti a Kormányt és a minisztert a kormányzati stratégiai célok meghatározásában háttéranyagok, elemzések és összefoglalók készítésével, valamint stratégiai javaslatok megtételével.

(5)47 A parlamenti és stratégiai államtitkár – a miniszter közvetlen irányítása alatt működő Tájékoztatási Főosztály előzetes tájékoztatása mellett – ellátja a Miniszterelnökség tájékoztatási tevékenységével kapcsolatos feladatokat, amelynek keretében

a) segíti a minisztert a kormányzati kommunikáció megvalósításában háttéranyagok, elemzések és összefoglalók készítésével, valamint kommunikációs tartalomra vonatkozó javaslatok megtételével,

b) a miniszter részére előkészítő anyagokat, háttéranyagokat, közleményterveket, kommunikációs vázlatokat készít.

(5a)48

(6)49 A parlamenti és stratégiai államtitkár munkáját és feladatainak ellátását kabinet segíti.

49. §50 A parlamenti és stratégiai államtitkár közvetlenül irányítja

a) a kabinetfőnöke,

b) a stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár,

c) a Parlamenti Főosztály vezetője,

d) a Közpolitikai Elemzési Főosztály vezetője,

e) a Nemzetközi és Külkapcsolatok Főosztálya vezetője, valamint

f) a Diaszpóra Koordinációs Főosztály vezetője

tevékenységét.

50. §51 A parlamenti és stratégiai államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén az államtitkár által meghatározott ügyre esetileg, írásban kijelölt személy helyettesíti.

13.52

51. §

52. §

53. §

14. A területi közigazgatásért felelős államtitkár

54. § (1) A területi közigazgatásért felelős államtitkár a Statútum rendelet 30. § (1) bekezdés 4–7. pontjában és 33–36. §-ában foglaltak alapján

a)53 ellátja a területi közigazgatás fejlesztésének irányítását, amelynek keretében különösen a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok által benyújtott kérelmek vonatkozásában javaslatot tesz, szakmai véleményt ad; kezdeményezi és koordinálja a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok működésével kapcsolatos egyeztetéseket, az egyeztetéseken szakmai felügyeleti hatáskörben vesz részt, a zárszámadási törvényjavaslat előkészítése részeként részt vesz a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok szakmai (gazdálkodási adatok nélküli) szöveges indokolásának elkészítésében,

b) részt vesz a területi közigazgatás fejlesztését érintő koncepcionális, szervezetfejlesztési intézkedésekkel összefüggő, más miniszter feladatkörébe tartozó kormányzati döntések tervezeteinek előkészítésében,

c) érvényesíti a kormányzati döntés-előkészítés során a területi közigazgatási és államigazgatás-fejlesztési követelményeket,

d) javaslatot tesz a korszerű szervezetfejlesztési, igazgatási módszerek és eljárások alkalmazására, szakmai módszertani szempontokat érvényesít a területi közigazgatási szervek közigazgatás-szervezési és minőségfejlesztési tevékenységében,

e) az ügyfélbarát közigazgatás fejlesztése érdekében ellátja a közigazgatási szolgáltatások és hatósági eljárások korszerűsítésével, észszerűsítésével kapcsolatos műveleteket,

f) ellátja a kormányablakok működtetésével, fejlesztésével, valamint a személyi állomány képzésével, továbbképzésével kapcsolatos feladatokat,

g) közreműködik az intézményfenntartás szervezeti kereteinek fejlesztésében,

h)54 ellátja a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok működésének irányítását,

i)55 ellátja a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknak a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletére vonatkozó hatásköre szakmai irányítását,

j)56 koordinálja a Miniszterelnökség szervezeti egységeinek a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok funkcionális irányításával kapcsolatos feladatellátását,

k) ellátja a feladatkörébe tartozó jogalkotási feladatokat,

l)57 ellátja a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok személyi állománya képzésével, továbbképzésével kapcsolatos feladatokat, ellenőrzi a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok belső továbbképzési programjait,

m) kiadmányozza a Kormányablak ügyintézői vizsgát eredményesen teljesítők részére kiállított bizonyítványt,

n)58 a miniszter által átruházott hatáskörben képviseli a Miniszterelnökséget a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok tekintetében a Magyar Államkincstár előtt,

o) közreműködik az Okos Város-fejlesztések kidolgozási, végrehajtási, ellenőrzési és szabályozási követelményeinek meghatározásában,

p)59 a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázat alapján a szakmai irányítása alá tartozó gazdasági társaság(ok) vonatkozásában – szakmai irányítási feladatkörében eljárva – koordinálja, előzetesen ellenőrzi és jóváhagyja a gazdasági társaság(ok) részéről a tulajdonosi döntésre benyújtani tervezett beszámolókat, előterjesztéseket és adatszolgáltatásokat,

q) ellátja a hivatalos statisztikai tevékenységgel összefüggő feladatokat, melynek során gondoskodik a statisztikai szakmai szempontok érvényre juttatásáról,

r) együttműködik az irányítása alá tartozó szervezeti egységek személyzeti ügyeinek intézése során a Humánpolitikai Főosztállyal,

s) a vonatkozó jogszabályokra figyelemmel javaslatot tesz az irányítása alá tartozó szervezeti egységek tekintetében a személyi juttatások, a létszám-, a bér- és a jutalmazási keretek, valamint a béralapot terhelő egyéb kifizetések meghatározására.

t)60 együttműködik a Szervezetbiztonsági Főosztállyal, ennek keretében biztosítja a területi kormányzati szervek védelmi és biztonsági célú tervezésével, felkészítésével és válságkezelési gyakorlatokon történő részvételével kapcsolatos tevékenységei végrehajtásának koordinációját.

(2) A területi közigazgatásért felelős államtitkár a Statútum rendelet 30. § (1) bekezdés 4. pontjában és 33. §-ában foglaltak alapján ellátja a közigazgatási minőségpolitikai és személyzetpolitikai feladatokat.

(3) A területi közigazgatásért felelős államtitkár a Statútum rendelet 30. § (1) bekezdés 5. pontjában és 34. §-ában foglaltak alapján ellátja a közigazgatás-fejlesztéssel összefüggő feladatokat.

(4) A területi közigazgatásért felelős államtitkár a miniszter által átruházott hatáskörben gyakorolja a járási (fővárosi kerületi) hivatal hivatalvezetője felett mindazon munkáltatói jogokat, amelyeket a Kit. 255–259. §-ában meghatározott rendelkezések a miniszternek címeznek.

(5)61 A területi közigazgatásért felelős államtitkár a miniszter által átruházott hatáskörben gyakorolja a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokat vezető főispánok felett a Kit. 207. § (1) bekezdésében meghatározott, a miniszternek címzett munkáltatói jogok közül a szabadság kiadására vonatkozó munkáltatói jogokat.

(6) A területi közigazgatásért felelős államtitkár a Statútum rendelet 30. § (1) bekezdés 10. és 11. pontjában, valamint a 38. §-ában és 39. §-ában foglaltak alapján

a) felel a földméréssel, a térinformatikával, a földügyi és agrár-vidékfejlesztési szakigazgatáshoz nem kapcsolódó térképészettel, a távérzékeléssel, az ingatlan-nyilvántartással, a telekalakítással kapcsolatos feladatok ellátásáért, a szakrendszerek működtetéséért,

b)62 gyakorolja a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok ingatlan-nyilvántartási, földügyi és agrár-vidékfejlesztési szakigazgatáshoz nem kapcsolódó térképészeti hatósági és igazgatási tevékenységével kapcsolatos felügyeletét, a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok számára e körben előkészített szakmai anyagokat jóváhagyja és kiadmányozza,

c) a Földmegfigyelési Információs Rendszerről, valamint ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi CXLIV. törvény 3. § (3) bekezdése alapján ellátja a Földmegfigyelési Információs Rendszer felügyeletét, kapcsolatot tart a kormányzati és e feladatkörben érintett szakmai szereplőkkel.

(7) A területi közigazgatásért felelős államtitkár a Statútum rendelet 30. § (1) bekezdés 14. pontjában és 42. §-ában foglaltak alapján ellátja a miniszter feladatkörébe utalt anyakönyvi feladatokat.

(8) A területi közigazgatásért felelős államtitkár a Statútum rendelet 30. § (1) bekezdés 15. pontjában és a 43. §-ában foglaltak alapján – a 2. függelék 9.3.1. alpont u) pontjában foglaltak kivételével ellátja az állampolgársági ügyekkel kapcsolatban a miniszter feladatkörébe tartozó feladatokat.

55. § A területi közigazgatásért felelős államtitkár közvetlenül irányítja

a) a hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár,

b) a területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár,

c) a Tájékoztatásért és Kapcsolattartásért Felelős Főosztály vezetőjének, valamint

d) a Kormányhivatali Online Tájékoztatási Főosztály vezetőjének

tevékenységét.

56. § (1) A területi közigazgatásért felelős államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében kabinet működik.

(2) A területi közigazgatásért felelős államtitkár közvetlenül irányítja a kabinetfőnöke tevékenységét.

(3) A területi közigazgatásért felelős államtitkár kabinetfőnöke feladatai hatékony végrehajtása érdekében – a területi közigazgatásért felelős államtitkár egyetértése mellett – a szakterületért felelős, a területi közigazgatásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó helyettes államtitkároktól, valamint az alá rendelt szervezeti egységek vezetőitől közvetlenül intézkedést kérhet.

(4) A területi közigazgatásért felelős államtitkár kabinetfőnöke koordináló, előkészítő és adminisztratív feladatokat lát el, rendezi és jóváhagyásra, aláírásra benyújtja a döntéshozatalra felterjesztett ügyiratokat, illetve illetékesség szerint továbbítja a szervezeti egységek részére a hozzá beérkezett megkereséseket.

(5) A területi közigazgatásért felelős államtitkár kabinetfőnöke összesíti és kiadmányozza a területi közigazgatásért felelős államtitkárhoz előzetes és közigazgatási egyeztetés keretében érkező előterjesztésekkel és jogszabályalkotással kapcsolatos javaslatokat, és ezzel összefüggésben ellátja az előterjesztések, jogszabálytervezetek véleményezésével kapcsolatos koordinációs feladatokat.

(6) A területi közigazgatásért felelős államtitkár kabinetfőnöke ellátja az államtitkár által meghatározott feladatokat, közvetlenül irányítja az államtitkár kabinetjét, irányítja az államtitkár titkárságának vezetőjének tevékenységét, illetve a kabinethez tartozó osztályok vezetőit, az államtitkár utasításait közvetíti a helyettes államtitkárok, illetve az államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek vezetői felé.

(7) A területi közigazgatásért felelős államtitkár kabinetfőnökének munkáját osztályként működő titkárság segíti.

57. § A területi közigazgatásért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása esetén a területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.

15. Az aktív Magyarországért felelős államtitkár

58. § (1) Az aktív Magyarországért felelős államtitkár a Statútum rendelet 30. § (1) bekezdés 17. pontja és 45. §-ában foglaltak alapján

a) eljár a miniszter által rábízott ügyekben,

b) segíti a miniszter országgyűlési munkáját, gondoskodik az Országgyűlés és a minisztert segítő szervezeti egységek közötti információs összeköttetésről,

c) közreműködik az általa irányított szervezeti egységek fő szakmai, politikai elveinek és stratégiáinak meghatározásában,

d) felel az irányítása alá tartozó szervezeti egységek zavartalan működéséért,

e) együttműködik az irányítása alá tartozó szervezeti egységek személyzeti ügyeinek intézése során a Humánpolitikai Főosztállyal,

f) a vonatkozó jogszabályokra figyelemmel javaslatot tesz az irányítása alá tartozó szervezeti egységek tekintetében a személyi juttatások, a létszám-, a bér- és a jutalmazási keretek, valamint a béralapot terhelő egyéb kifizetések meghatározására,

g) felügyeli a szabadidősportok, valamint az aktív- és ökoturisztika fejlesztésének támogatási rendszerét, figyelemmel kíséri az e célra szolgáló költségvetési források felhasználását, azok hatékonyságát és átláthatóságát,

h) a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatokkal összefüggésben

ha) irányítja a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának végrehajtását,

hb) ellátja a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelése körébe tartozó feladatokat,

hc) kezdeményezési joggal rendelkezik új előirányzat létrehozására,

hd) közreműködik a költségvetés tervezésében és a zárszámadás elkészítésében.

(2) Az aktív Magyarországért felelős államtitkár gyakorolja az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság szakmai irányítási jogait.

(3)63 A 4. függelék „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázat alapján a szakmai irányítása alá tartozó gazdasági társaság(ok) vonatkozásában – szakmai irányítási feladatkörében eljárva – koordinálja, előzetesen ellenőrzi és jóváhagyja a gazdasági társaság(ok) részéről a tulajdonosi döntésre benyújtani tervezett beszámolókat, előterjesztéseket és adatszolgáltatásokat.

59. § (1) Az aktív Magyarországért felelős államtitkár a szabadidősportokhoz kapcsolódóan felelős

a) az országos szabadidősport szervezéséért és koordinálásáért,

b) szabadidősport rendezvények, programok szervezéséért és koordinálásáért,

c) a szabadtéri sportparkok, bringaparkok, görparkok, futópályák, vízi szabadidős és rafting-parkok, via ferrata pályák és sziklamászó iskolák, falmászó termek és jégpályák fejlesztéséért,

d) az országos szabadidősport és rendezvénysorozatok, programok szervezéséért és koordinálásáért,

e) az aktív életmódhoz és szabadidőhöz kapcsolódó stratégiák kidolgozásáért, és az ezzel összefüggő létesítményfejlesztő tevékenység irányításáért,

f) az aktív életmódhoz és a rekreációs célú diáksporthoz kapcsolódó programok, rendezvények, események megvalósításáért,

g) szemléletformáló kampányok szervezéséért,

h) az Ötpróba Program koordinálásáért,

i) az aktív Magyarországért díj odaítélésének kezdeményezéséért,

j) a zöldfelületek szabadidős és rekreációs funkciók ellátását szolgáló fejlesztésekért és koordinálásáért.

(2) Az aktív Magyarországért felelős államtitkár az aktív- és ökoturisztika fejlesztésének érdekében felelős

a) az aktív mobilitás, a kerékpárutak, a kerékpáros túraútvonalak fejlesztésével összefüggő stratégia kidolgozásáért, és irányítja az ehhez kapcsolódó infrastruktúra üzemeltetéséhez és fejlesztéséhez szükséges szakmai feladatokat,

b) a kerékpáros közlekedési és szemléletformáló kampányok koordinálásáért,

c) a Bejárható Magyarország Program megvalósításáért,

d) az aktív kikapcsolódás, a gyalogos természetjárás, a vízi-, a kerékpáros- és a lovasturizmus fejlesztéséért és népszerűsítéséért,

e) az aktív- és ökoturizmus, és annak létesítményei fejlesztéséért,

f) a szabadidős vitorlázás, az aktív táborozás, a kisvasutak, a hajtányozás, szabadidős kikötők, valamint magyarországi sípályák fejlesztéséért és népszerűsítéséért,

g) a Vándortábor Programért és vándortáborozásért,

h) a turistaházak, kulcsosházak fejlesztésének koordinálásáért, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program megvalósításáért,

i) az ifjúsági táborok felújításának koordinálásáért,

j) az aktív- és ökoturisztikai ágazatot érintő stratégiai tervdokumentumok (különösen a Nemzeti Aktív Turisztikai Stratégia, a Víziturisztikai Stratégia, és a Nemzeti Kerékpáros Stratégia tárgyú szakpolitikai stratégiák) előkészítéséért,

k) a Nyaralóhajó Program koordinálásért és irányításáért,

l)64 a horgászat mint szabadidős és rekreációs tevékenység fejlesztésére, népszerűsítésére vonatkozó stratégia kialakításáért, és annak megvalósításáért,

m) a kisvasutak működtetésével, felújításával, fejlesztésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációjáért, a hajtányozási program kereteinek kialakításáért.

(3) Az aktív Magyarországért felelős államtitkár az aktív- és ökoturisztika fejlesztésének érdekében felelős az (1) és (3) bekezdés szerinti feladatokkal kapcsolatos kutatások elvégzéséért, megalapozó tanulmányok, tervek, koncepciók, kiadványok, infrastrukturális fejlesztések kidolgozásáért, megvalósításáért, a szakmai civil szervezetekkel történő egyeztetések koordinálásáért, a hazai aktív kikapcsolódás népszerűsítéséért.

(4) Az aktív Magyarországért felelős államtitkár közvetlenül irányítja munkáját és feladatainak ellátását kabinet segíti.

(5) Az aktív Magyarországért felelős államtitkár közvetlenül irányítja

a) az aktív Magyarországért Felelős Államtitkári Kabinet,

b) az Aktív Mobilitás Főosztály,

c) az Aktív Terek Főosztály, valamint

d) az Aktív és Szabadidősport Programok Főosztály

vezetőjének a tevékenységét.

(6) Az aktív Magyarországért felelős államtitkárt – ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén az államtitkár kabinetfőnöke vagy az általa kijelölt személy helyettesíti.

60. § Az aktív Magyarországért felelős államtitkár az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.) tevékenysége révén ellátja:

a) az aktív- és ökoturizmussal összefüggő tevékenységek, programok koordinálását, népszerűsítését, az ezzel összefüggő létesítmények működésének szakmai értékelését, valamint az aktív- és ökoturizmussal összefüggő fejlesztések, beruházások összehangolását, azok lebonyolítását,

b) az aktív és ökoturisztikai ágazatot érintő stratégiai tervdokumentumok (különösen a Nemzeti Aktív Turisztikai Stratégia, a Víziturisztikai Stratégia és a Nemzeti Kerékpáros Stratégia tárgyú szakpolitikai stratégiák) előkészítését és végrehajtását, valamint a kormányközi koordinációját,

c) az aktív- és ökoturisztikához kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére vonatkozó előírások, módszertanok kidolgozását,

d) az aktív- és ökoturisztika népszerűsítését célzó szemléletformáló, kutatási és oktatási programok kidolgozását, terjesztését,

e) az aktív- és ökoturisztikához kapcsolódó fejlesztésekhez szükséges stratégiai, koncepcionális és program jellegű dokumentumok kidolgozását.

61. § Az aktív Magyarországért felelős államtitkár európai uniós és nemzetközi feladatai körében az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. útján

a) közreműködik az aktív- és ökoturisztika területét érintő európai uniós és költségvetési forrásokból finanszírozott fejlesztési programok és pályázati kiírások előkészítésében, megvalósításában,

b) részt vesz az aktív- és ökoturisztika területét érintő nemzetközi bizottságok, szervezetek munkájában, továbbá biztosítja az aktív- és ökoturisztika szakterülethez kapcsolódó hazai és nemzetközi képviseletet.

VII. Fejezet

A TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTER IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ ÁLLAMTITKÁROK

16. A területfejlesztési parlamenti államtitkár

62. § (1) A területfejlesztési parlamenti államtitkár

a) az Országgyűlés ülésein és bizottságai előtt képviseli a területfejlesztési minisztert (ezen fejezet alkalmazásában a továbbiakban: miniszter),

b) kapcsolatot tart a minisztériumok parlamenti ügyekért felelős államtitkáraival, valamint a feladatkörét érintő intézményekkel, szakmai szervezetekkel,

c) a minisztert helyettesítő jogkörében eljárva ellátja a miniszter által közvetlenül meghatározott feladatokat.

(2) A területfejlesztési parlamenti államtitkár

a) részt vesz a miniszter kommunikációs feladatainak ellátásában,

b) feladatainak ellátása érdekében együttműködik és közvetlen kapcsolatot tart a szakminisztériumokkal, azoktól felvilágosítást és tájékoztatást kérhet,

c) előkészíti a miniszterhez intézett országgyűlési kérdések, interpellációk, egyéb megkeresések választervezeteit,

d) közvetlen kapcsolatot épít ki és tart fenn a média képviselőivel,

e) közvetlenül vagy képviselője útján részt vehet az EKTB tevékenységében, az EKTB üléseire tanácskozási jogkörrel rendelkező képviselőjét delegálja,

f)65 felkészíti a minisztert a Stratégiai és Családügyi Kabinet, a Növekedési és Versenyképességi Kabinet, valamint a Kormány napirendjén szereplő előterjesztések és jelentések tartalmát illetően.

(3) A területfejlesztési parlamenti államtitkár

a) koordinálja és felügyeli a miniszter által meghatározott kiemelt kormányzati célokat megvalósító stratégiai ügyeket,

b) nyomon követi és segíti a miniszter által meghatározott kiemelt kormányzati célok megvalósulását, valamint rendszeresen beszámol azok alakulásáról,

c) figyelemmel kíséri az összkormányzati jellegű tevékenységeket, döntéseket és azok megvalósítását,

d) segíti a Kormányt és a minisztert a kormányzati stratégiai célok meghatározásában háttéranyagok, elemzések és összefoglalók készítésével, valamint stratégiai javaslatok megtételével.

63. §66 A területfejlesztési parlamenti államtitkárt, ha nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el, akadályoztatása vagy távolléte esetén a kabinetfőnöke helyettesíti, azzal, hogy akadályoztatás esetén, az államtitkár által meghatározott ügyre esetileg, írásban kijelölt személy látja el a helyettesítést.

64. § A területfejlesztési parlamenti államtitkár helyettesíti a minisztert az Országgyűlés munkájával összefüggő miniszteri hatáskörök tekintetében és a Kormány ülésén, az ülésről tájékoztatást ad a miniszter számára,

a) ellátja a közvetlen európai uniós forrásokkal kapcsolatos koordinációs feladatokat, valamint ellátja a magyar gazdasági szereplők és nem kormányzati szervezetek európai uniós érdekképviseletének erősítését szolgáló szervezet szakmai felügyeletét,

b) a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó jogszabályok előkészítése során közreműködik a társadalmi és gazdasági szereplőkkel a konzultációs műveletek ellátásában,

c) közreműködik a regionális fejlesztési, transznacionális és határ menti operatív programok előkészítésében,

d) összehangolja a fejlesztési kormánybiztosok munkáját, közreműködik a miniszterelnöknek a fejlesztési kormánybiztosok feladatkörébe eső feladatok teljesüléséről való tájékoztatásában,

e) közreműködik a kormányzati egyeztetések koordinálásáért, valamint az Országos Beruházás Monitoring rendszer működtetéséért felelős kormánybiztos feladatainak megvalósításában,

f) a miniszter által irányított szervezeti egység vezetőjétől – a szervezeti egység felügyeletét ellátó államtitkáron vagy szakmai felsővezetőn keresztül – az országgyűlési munkájához kapcsolódó ügyben feladat elvégzését vagy jelentést kérhet,

g) összehangolja az európai uniós és a hazai támogatások monitoringját,

h) a miniszter által kijelölt ügyekben ellátja a miniszterhez tartozó ágazatok koordinációs feladatait,

i) személyesen vagy képviselője útján részt vehet a politikai döntéshozó testületek ülésein, illetve a miniszter távollétében vagy kijelölése alapján a Kormány ülésein,

j) soron kívül tájékoztatást, felvilágosítást, továbbá kormányzati összeállítások elkészítéséhez szakmai előkészítő anyagot, adatszolgáltatást, illetve szakértői közreműködést kérhet a kormányzati szervektől, közvetíti a miniszterelnök eseti döntéseit a miniszterek és a kormányzati szervek számára,

k)67 irányítja a miniszter feladat- és hatáskörét érintő közérdekű adatigénylések intézését, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: NAIH) azokkal kapcsolatos megkereséseire adandó válaszok előkészítését a Perképviseleti és Döntőbizottsági Főosztállyal együttműködve,

l) közreműködik a miniszter feladatkörével összefüggésben, általa kezelt közérdekű adatok közzétételével kapcsolatos műveletekben,

m) részt vesz a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjéről szóló szabályzat előkészítésében, szükség esetén kezdeményezi annak módosítását,

n)68

o)69

65. § A területfejlesztési parlamenti államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében területfejlesztési parlamenti államtitkári kabinet működik.

66. § A területfejlesztési parlamenti államtitkár közvetlenül irányítja

a) a kabinetfőnöke,

b)70

c) a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya vezetője,

d) a Kiemelt Ágazatstratégiai Főosztály vezetője,

e) a Kormánybiztosi Kapcsolatok Főosztálya vezetője

tevékenységét.

67. §71

17. A területfejlesztésért felelős államtitkár

68. § A területfejlesztésért felelős államtitkár a területfejlesztés stratégiai tervezéséért való felelőssége körében

a) gondoskodik a hosszú távú gazdaságpolitikai prioritásokkal összhangban álló, a területi versenyképesség javítására irányuló kezdeményezések kidolgozásáról,

b) felel az európai uniós forrásból megvalósuló területfejlesztési operatív program szakpolitikai szempontú tervezéséért és közreműködik annak megvalósításában,

c) gondoskodik a minisztérium területfejlesztési tervezési tevékenységének összehangolásáról, módszertani és elemzési megalapozásáról, értékeléséről,

d) gondoskodik a területfejlesztési tervezési tevékenység kormányzati szintű összehangolásáról, a területfejlesztéssel kapcsolatos jogszabályok előkészítéséről, a területfejlesztés eszközrendszerének továbbfejlesztésére irányuló javaslatok kidolgozásáról,

e) előkészíti, kidolgozza, és ellátja a területfejlesztés intézményrendszerének korszerűsítésével és szakmai felügyeletével kapcsolatos feladatokat.

f)72 gondoskodik a transznacionális és egyes interregionális együttműködési programok végrehajtásához kapcsolódó feladatok ellátásáról, valamint a szakmai képviselet biztosításáról a nemzetközi területfejlesztési együttműködésekben,

g)73 felelős a területfejlesztési célú támogatási rendszer működtetéséért, a területfejlesztési programok megvalósításáért,

h)74 javaslatot tesz a régiók területi lehatárolására, kidolgozza a regionális támogatási térkép koncepcióját,

i)75 érintettség esetén a kormányzati döntés-előkészítéssel összefüggő feladatkörében esetileg személyesen vagy képviselője útján részt vesz a Növekedési és Versenyképességi Kabinet, valamint a Stratégiai és Családügyi Kabinet, illetve a Gazdasági Kabinet ülésein.

69. § (1) A területfejlesztésért felelős államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében területfejlesztésért felelős államtitkári Kabinet működik.

(2)76 A területfejlesztésért felelős államtitkár kabinetfőnöke ellátja a területfejlesztésért felelős államtitkár által meghatározott feladatokat, közvetlenül irányítja a területfejlesztésért felelős államtitkár kabinetjét, irányítja a területfejlesztésért felelős államtitkár titkársága vezetőjének tevékenységét.

(3) A területfejlesztésért felelős államtitkár kabinetfőnökének munkáját osztályként működő titkárság segíti.

70. §77 (1) A területfejlesztésért felelős államtitkár közvetlenül irányítja

a) a kabinetfőnöke,

b) a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős helyettes államtitkár,

c) a Területfejlesztési Elemzés Főosztály vezetője, valamint

d) a Duna Program Irányító Hatóság vezetője

tevékenységét, azzal, hogy a Duna Program Irányító Hatóság vezetője az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok tekintetében nem utasítható, beleértve a Duna Transznacionális Program és a Duna Régió Program nemzetközi technikai segítségnyújtási keretéből finanszírozott tevékenységeket is.

(2) A területfejlesztésért felelős államtitkárt távolléte vagy akadályoztatása esetén általános ügyekben a kabinetfőnöke, a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.

18. Az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár

71. § Az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár

1. felelős az európai uniós források felhasználásához és a nemzetközi együttműködési programok végrehajtásához szükséges jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítéséért,

2. gondoskodik a Kormány európai uniós fejlesztéspolitikai döntéseinek végrehajtásáról,

3. felügyeli az európai uniós fejlesztési programok összehangolt végrehajtását, valamint a programokból nyújtott támogatások igénylésével és felhasználásával kapcsolatos eljárásrend egységes alkalmazását,

4. irányítja a felhívások minőségbiztosítási folyamatát, a minőségbiztosítást követően jóváhagyja a pályázati felhívásokat,

5. felügyeli az éves fejlesztési keret tervezési folyamatát,

6. felügyeli a fejlesztéspolitikai intézményrendszer működését, ennek keretében kontrolling rendszert működtet, gondoskodik az európai uniós források felhasználásának ellenőrzéséről,

7. irányítja a fejlesztéspolitika elemzési, értékelési és monitoring rendszerét,

8. meghatározza az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár és az irányító hatóságok közötti együttműködés feltételeit,

9. felügyeli az európai uniós és hazai források tekintetében a fejlesztéspolitika egységes informatikai és információs rendszerének működését,

10.78 kialakítja az elszámolható költségek nemzeti szabályait,

11. irányítja az állami projektértékelői jogviszonyokkal kapcsolatos feladatok ellátását,

12. a feladat- és hatáskörét érintően kapcsolatot tart az Európai Unió tagállamai, az Európai Bizottság és más nemzetközi szervezetek intézményeinek képviselőivel,

13. felügyeli az állami támogatások versenyszempontú ellenőrzését,

14.79 felügyeli az operatív programok perképviseleti rendszerének működését,

15.80 felügyeli a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott XIX. Uniós fejlesztések fejezet (a továbbiakban: XIX. Uniós fejlesztések fejezet) költségvetés-tervezéssel, végrehajtással, előirányzat felhasználással kapcsolatos feladatait,

16. irányítja a 2021–2027 programozási időszak fejlesztési programjainak tervezését, továbbá gondoskodik a legmagasabb szintű nemzeti tervezési dokumentum (Partnerségi Megállapodás) kidolgozásáról,

17. irányítja az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköze nemzeti forrásainak felhasználásához szükséges tervezési feladatokat, koordinálja az RRF terv kidolgozását,

18. felügyeli Magyarország RRF tervének végrehajtását,

19.81 gyakorolja a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet] szerinti döntés-előkészítő bizottság vonatkozásában a miniszter feladat- és hatáskörébe utalt delegálási jogot, valamint a 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet] 118. § (1) bekezdése szerint a miniszter feladat- és hatáskörébe utalt jogot,

20.82 gyakorolja a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet és a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet szerinti monitoring bizottságok vonatkozásában a miniszter feladat- és hatáskörébe utalt delegálási jogot,

21.83 ellátja a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 78/A. §-ában, valamint a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet] 5. és 6. §-ában a miniszter feladat- és hatáskörébe utalt feladatot,

22.84 gyakorolja a miniszternek az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 590/2022. (XII. 28.) Korm. rendelet] 9. § (2) bekezdése, 15. § (3) bekezdése, valamint 15. § (4) bekezdése szerinti hatáskörét a 100 millió forintot meg nem haladó összegű finanszírozási igények tekintetében,

23.85 gyakorolja a miniszternek a Komplex nemzeti térségfejlesztési programok európai uniós támogatásához kapcsolódó projektek előkészítése előirányzattal kapcsolatos kötelezettségvállalási jogát,

24. szervezi az európai uniós források felhasználásával összefüggő kommunikációs tevékenységet,

25.86 a kohéziós politika területét érintően, a miniszter távolléte vagy akadályoztatása esetén, a jogszabályokban, illetve a Kormány által megállapított módon és rendben, a miniszter utasításai szerint gondoskodik Magyarország Általános Ügyek Tanácsa ülésén való képviseletéről,

26. koordinálja a 2021–2027 programozási időszak fejlesztéspolitikai informatikai rendszerének kialakítását,

27.87 az Európai Gazdasági Térség (a továbbiakban: EGT) és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok, valamint a Svájci-Magyar Együttműködési Program tekintetében irányítja a végrehajtási és tervezési feladatokat,

28. vezeti a Multiannual Financial Framework szakmai munkacsoportot, képviseli a munkacsoportban kialakított minisztériumi álláspontot,

29. a közigazgatási államtitkár akadályoztatása esetén részt vesz, és a képviseletet ellátja az európai uniós tematikájú kormányüléseket előkészítő, közigazgatási államtitkári szintű EKTB ülésein,

30.88 ellátja a gazdaságfejlesztési célú pénzügyi eszközök – beleértve a 2014–2020 programozási időszak és a 2021–2027 programozási időszak visszaforgó pénzeszközeinek – stratégiai tervezésének és felhasználásának minisztériumi szintű koordinációját,

31.89 javaslatot tesz a 2014–2020 programozási időszak és a 2021–2027 programozási időszak visszaforgó pénzeszközeinek felhasználására,

32.90 javaslatot tesz a miniszter részére az európai uniós források felhasználásáért felelős intézményrendszer szervezeti szintű pénzügyi, hatékonysági és elégedettségi céljaira vonatkozó iránymutatásra,

33. koordinálja a közbeszerzések szabályozásával kapcsolatos feladatokat, valamint irányítja a Kormány közbeszerzési politikájával és az európai uniós támogatásokból megvalósuló közbeszerzések közbeszerzési-jogi és közbeszerzési elszámoltathatósági ellenőrzésével összefüggő feladatokat,

34.91 a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok, 3. Területfejlesztési miniszter” megnevezésű táblázat alapján a szakmai irányítása alá tartozó gazdasági társaságok vonatkozásában – szakmai irányítási feladatkörében eljárva – koordinálja, előzetesen ellenőrzi és jóváhagyja a gazdasági társaságok részéről a tulajdonosi döntésre benyújtani tervezett beszámolókat, előterjesztéseket és adatszolgáltatásokat, kivéve azon beszámolókat, előterjesztéseket és adatszolgáltatásokat, amelyek előzetes ellenőrzése és jóváhagyása – a Szabályzat szerint – a társaság szakmai irányításával kapcsolatos feladatkör ellátásában közreműködő európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár vagy a közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár feladatkörébe tartozik,

35. gondoskodik a fejlesztéspolitikai testületek tevékenységének szervezéséről, támogatásáról, ellátja és irányítja titkársági feladataikat,

36. adatot szolgáltat a Társaságfelügyeleti Főosztály részére a vagyongazdálkodási feladatok elvégzéséhez,

37.92 felügyeli és koordinálja a Kormány rendeletében kijelölt, a minisztériumhoz tartozó irányító hatóságok munkáját,

38. gondoskodik az európai uniós fejlesztési programok tekintetében a hazai és európai uniós szervezetek által folytatott ellenőrzésekből adódó központi koordinációs feladatok ellátásáról, ellenőrzi az intézkedési tervek végrehajtását.

39.93 a kormányzati döntés-előkészítéssel összefüggő feladatkörében személyesen vagy képviselője útján részt vesz a Növekedési és Versenyképességi Kabinet, valamint érintettség esetén a Stratégiai és Családügyi Kabinet, illetve a Gazdasági Kabinet ülésein.

42.96 gyakorolja a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 116. § (3) bekezdése, a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 253. § (2) bekezdése, valamint a 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet 153. § (2) és (3) bekezdése szerint a miniszter feladat- és hatáskörébe utalt jogot és az ennek során meghozott döntésekről összesített formában havi gyakorisággal, illetve egyedi kérés alapján, visszamutatás keretében tájékoztatja a minisztert,

43.97 a miniszter egyidejű tájékoztatása mellett ellátja a Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóság (a továbbiakban: Igazgatóság) összeférhetetlensége esetén a miniszter helyett és nevében a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 24/D. § (1) bekezdésében, a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 31/B. §-ában és a 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet 14/A. §-ában meghatározott feladatokat, és az ennek során meghozott döntésekről számszerűsített összesítés formájában visszamutatás keretében tájékoztatja a minisztert.

72. § (1) Az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár közvetlenül irányítja

a) az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár,

b) a helyreállítási terv végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár,

c) a közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár,

d) a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár,

e) a területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár,

f) az emberi erőforrás fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár,

g) a közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár,

h)98 az Igazgatóság igazgatója,

i)99 az Európai Uniós Fejlesztéspolitikai Koordinációs Főosztály vezetője,

j)100 a Fejlesztéspolitikai Ellenőrzési Főosztály vezetője,

k)101 a Tájékoztatás-szervezési Főosztály vezetője, valamint

l)102 a kabinetfőnöke

tevékenységét.

(2) Az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkárt akadályoztatása esetén – jogszabály, kormányhatározat vagy a Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában – általános ügyekben a kabinetfőnöke, a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben a szakterületért felelős helyettes államtitkár helyettesíti.

VIII. Fejezet

HELYETTES ÁLLAMTITKÁROK

19. Helyettes államtitkárokra vonatkozó közös szabályok

73. § A Miniszterelnökségen

1. nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár,

2. egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár,

3. települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár,

4. civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár,

5. gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár,

6. jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár,

7. stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár,

8. hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár,

9. területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár,

10. területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár,

11. területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős helyettes államtitkár,

12. európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár,

13. a helyreállítási terv végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár,

14. közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár,

15. gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár,

16. területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár,

17. emberi erőforrás fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, valamint

18. közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár

működik.

74. § (1) A helyettes államtitkár az általa irányított önálló szervezeti egységek feladatkörébe tartozó, valamint az államtitkár által meghatározott egyéb ügyekben gondoskodik a Miniszterelnökség szakmai álláspontjának kialakításáról, és képviseli azt.

(2) A helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a szakterületén működő szervezeti egységek vezetőinek a tevékenységét.

(3) A helyettes államtitkár feladat- és hatáskörei elsősorban a következők:

a) feladatkörében, illetve meghatalmazás alapján képviseli a Miniszterelnökséget a társadalmi és állami szervek előtt, valamint tárcaközi bizottságokban, továbbá a hazai és a nemzetközi szervezetekben,

b) szakterületén – a Miniszterelnökség feladataival összhangban – gondoskodik a feladatok meghatározásáról, számontartásáról, végrehajtásáról, a programok és koncepciók kidolgozásáról, megvalósításáról, meghatározza az ehhez szükséges feltételeket,

c) feladatkörével összefüggésben utasítási joga van, irányítást gyakorol és körlevelet ad ki,

d) véleményt nyilvánít a feladatkörét érintő előterjesztések, jogszabályok tervezetéről,

e) az irányítása alá tartozó területeken irányítja és ellenőrzi a jogszabályok és a közjogi szervezetszabályozó eszközök előírásai, a Kormány, a Miniszterelnökség és a szervezeti egységek munkatervében foglaltak, valamint az államtitkár döntései és utasításai, illetve az ezekben meghatározott feladatok végrehajtását, és ennek érdekében kezdeményezi a szükséges intézkedéseket,

f)103 nyilvántartja az előírt határidős feladatokat és azok végrehajtásáról tájékoztatja a tevékenységét irányító vezetőt,

g) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel a tevékenységét irányító vezető állandó vagy eseti jelleggel megbízza.

(4) A helyettes államtitkárok feladataik ellátása során egymással együttműködnek.

20. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár

75. § (1) A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár – a nemzetpolitikáért felelős államtitkár közvetlen irányítása alatt – vezeti a nemzetpolitikáért felelős államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó műveletek tekintetében a szakmai munkát, önállóan dönt a hatáskörébe utalt egyedi ügyekben.

(2)104 A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár az irányítása alá tartozó szervezeti egységek (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: szervezeti egységek) összehangolt működésével kapcsolatos feladatkörében

a)105 javaslatot tesz a szervezeti egységek munkatervére és ügyrendjére, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri a munkatervi és ügyrendi műveletek teljesítését, továbbá összehangolja a nemzetpolitikáért felelős államtitkárnak a szervezeti egységek munkatervéhez és ügyrendjéhez tett javaslatainak az előkészítését,

b)106 az irányítása alá tartozó szervezeti egységek körén belül koordinálja, előkészíti az államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó döntéseket és feladatokat,

c)107 az irányítása alá tartozó szervezeti egységek számára közvetíti az államtitkár utasításait és állásfoglalásait,

d)108 gondoskodik az irányítása alá tartozó szervezeti egységekhez beérkezett anyagok illetékes és kijelölt szervezeti egység részére történő haladéktalan megküldéséről,

e) ellenőrzi a jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a miniszteri döntésekben, a munkatervben és az ügyrendben meghatározott műveletek végrehajtását,

f) a feladatellátáshoz szükséges kormányzati, minisztériumi vezetői és nemzetpolitikáért felelős államtitkári döntésekről rendszeresen tájékoztatja a főosztályok vezetőit,

g)109 felel az irányítása alá tartozó szervezeti egységek tekintetében a központi államigazgatási szervektől beérkező előterjesztések, jelentések, jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetei észrevételezésének és véleményezésének összehangolásáért, ellenőrzi a véleményezési határidők meghatározását és megtartását,

h)110 a döntés-előkészítés keretén belül a nemzetpolitikáért felelős államtitkárhoz, illetve a szervezeti egységekhez érkezett egyéb megkeresések tekintetében kijelöli a nemzetpolitikáért felelős államtitkár álláspontjának kialakítását összehangoló szervezeti egységet,

i)111 felel a szervezeti egységek feladatainak az összehangolásáért,

j)112 koordinálja a szervezeti egységek közötti csoportos munkavégzést.

(3)113 A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a szervezeti egységek tevékenységéhez kapcsolódó igazgatási feladatkörében

a)114 meghatározza az irányítása alá tartozó szervezeti egységek körén belül a munkarend, ügyrend, az ügyintézés és iratkezelés szabályainak megtartását a nemzetpolitikáért felelős államtitkár egyetértésével,

b)115 kialakítja, működteti és fejleszti az irányítása alá tartozó szervezeti egységek körében a belső kontrollrendszert.

76. § A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár

a) figyelemmel kíséri a más közigazgatási szervek feladat- és hatáskörébe tartozó nemzetpolitikai műveletek végrehajtását, szükség szerint intézkedési javaslatot tesz,

b) részt vesz a Kormány nemzetpolitikával kapcsolatos feladatainak végrehajtásában, javaslatot tesz az ezzel kapcsolatos kormányzati döntésekre,

c) közreműködik – a nemzetpolitikáért felelős államtitkár közvetlen irányítása alatt – a miniszterelnök-helyettes nemzetpolitikai döntéseinek és javaslatainak előkészítésében,

d) elősegíti a magyar állami szervek és a külhoni magyarság – különös tekintettel a diaszpóra – szervezetei és képviselői közötti kapcsolattartást,

e) koordinálja a külhoni magyarokat érintő kormányzati döntések, illetve jogszabályok előkészítését,

f) rendszeres kapcsolatot tart a külhoni magyar közösségek – különös tekintettel a diaszpóra – politikai, önkormányzati, érdekképviseleti, oktatási, kulturális és egyéb civil szervezeteivel, egyházaival és azok képviselőivel,

g) felügyeli a külhoni magyar közösségeket – különös tekintettel a diaszpórát – érintő nemzetpolitikai programokat,

h) közreműködik a külhoni magyarok és intézményeik támogatási rendszerének működtetésében, figyelemmel kíséri az e célra biztosított fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználását, továbbá a támogatásokat nyilvántartó rendszert.

i)116 ellátja a Kőrösi Csoma Sándor Program koordinációjával és lebonyolításával kapcsolatos teendőket,

j)117 ellátja a Petőfi Sándor Program koordinációjával és lebonyolításával kapcsolatos teendőket.

77. § A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) a Nemzetpolitikai Jogi és Gazdasági Főosztály,

b) a Diaszpóra és Délvidéki Főosztály,

c) az Erdélyi Főosztály,

d) a Felvidéki Főosztály,

e) a Kárpátaljai Főosztály, valamint

f) a Nemzetpolitikai Stratégiai Tervező Főosztály

vezetőjének a tevékenységét.

78. § (1) A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

79. § A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a Nemzetpolitikai Jogi és Gazdasági Főosztály vezetője helyettesíti.

21. Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

80. § (1) Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár egyházi szakmai kérdésekben

a) előkészíti az egyházpolitikával kapcsolatos szakmapolitikai irányokat, fejlesztési koncepciókat,

b) felelős az általa irányított területre vonatkozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai előkészítéséért, módosításuk kezdeményezéséért és azok végrehajtásáért, a terület tárcaközi kapcsolatainak működtetéséért és a más szervezeti egységekkel való kapcsolattartásért, a stratégiai és a költségvetési intézkedések kidolgozásában történő közreműködésért, továbbá azok végrehajtásáért,

c) felügyeli a magyarországi egyházi jogi személyek és vallási közösségek kormányzati támogatási rendszerét és figyelemmel kíséri az e célra szolgáló költségvetési források felhasználását, azok hatékonyságát és átláthatóságát,

d) részt vesz az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár feladatkörébe tartozó egyházi támogatási döntések előkészítésében,

e) részt vesz a Kormány egyházi kapcsolattartással összefüggő feladatainak összehangolásában, közreműködik az ezzel összefüggő stratégiai kérdések kialakításában,

f) részt vesz a szentszéki vegyes bizottság üléseinek előkészítésében, megszervezésében, lebonyolításában,

g) együttműködik és kapcsolatot tart a magyarországi vallási közösségekkel és a határon túli magyar egyházakkal, egyházi szervezetekkel,

h) feladatkörében figyelemmel kíséri és elősegíti a kistelepüléseken működő vallási közösségek népességmegtartó munkájának kormányzati koordinációs munkáját,

i)118

j) gondoskodik

ja) a vallási közösségekkel való folyamatos kapcsolattartásról, beleértve a rendszeres egyeztetéseket is,

jb) az Ehtv.-ben a miniszter hatáskörébe utalt feladatok végrehajtásáról,

l) részt vesz az Országgyűléshez az Ehtv. 28/A. §-a alapján benyújtandó kezdeményezésre vonatkozó előkészítésben,

m) közreműködik a regionális fejlesztési, transznacionális és határ menti operatív programok előkészítésében,

n)119 megszervezi és koordinálja az érintett minisztériumok államtitkárai által irányított egyes ágazatok tekintetében a vallási közösségeket érintő ügyekben a vallási közösségekkel való kapcsolattartást, és szükség szerint egyeztetést kezdeményez az egyházakkal azok köznevelési, szakképzési, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális és sporttevékenysége kapcsán, koordinálja az e területekért szakmailag felelős kormányzati szervek által előkészített, a vallási közösségeket érintő jogszabály tervezetek és jogszabály módosítások egyházakkal való egyeztetését,

o)120 felügyeli az Ehtv.-ben meghatározott, a bevett egyházak és belső egyházi jogi személyeik nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátását, valamint a bíróság által nyilvántartásba vett vallási közösségekről vezetett elektronikus adatbázis közzétételét, kiadmányozza a bevett egyházak, valamint belső egyházi jogi személyeik nyilvántartásba vételéről, a bejelentett adatváltozásról, valamint a nyilvántartásból való törléséről rendelkező határozatokat, gondoskodik a nyilvántartásba vett adatokról szóló kivonatok kiállításáról.

(2) Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a nemzetiségpolitika körében

a) rendszeres kapcsolatot tart a nemzetiségi önkormányzatokkal, a magyarországi nemzetiségi közösségek politikai, érdekképviseleti, kulturális és más szervezeteivel és azok képviselőivel, ennek során közreműködik a sajátos nemzetiségi igények felmérésében,

b) összehangolja az állami szervek, valamint a hazai nemzetiségek közötti kapcsolattartást, ellátja az ezzel kapcsolatos kormányzati feladatokat,

c) előkészíti a miniszter nemzetiségi önkormányzatokkal kapcsolatos döntéseit, intézkedéseit,

d) irányítja a nemzetiségek jogaira vonatkozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatának kidolgozását,

e) felügyeli a magyarországi nemzetiségek kormányzati támogatási rendszerét és annak intézményeit, figyelemmel kíséri az e célra szolgáló költségvetési források felhasználását, azok hatékonyságát és átláthatóságát,

f) részt vesz az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár feladatkörébe tartozó nemzetiségi támogatási döntések előkészítésében,

g) javaslatot készít a magyarországi nemzetiségi közösségek, illetve azokhoz tartozó személyek állami kitüntetésére, illetve véleményezi az erre vonatkozóan tett kezdeményezéseket,

h) koordinálja a nemzetiségi jogok és sajátos nemzetiségi érdekek felmérését,

i) felügyeli az Európa Tanács Strasbourgban, 1992. november 5-én létrehozott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájában, továbbá az ugyancsak Strasbourgban 1995. február 1-jén létrehozott Kisebbségvédelmi Keretegyezményében foglaltak teljesítését.

(3)121

81. § Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) az Egyházi Koordinációs és Kapcsolattartási Főosztály,

b) az Egyház-finanszírozási, Támogatási Koordinációs és Fejlesztési Főosztály, valamint

c) a Nemzetiségi Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

82. § (1) Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.

(2) Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

83. § Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárt – ha nem az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárt helyettesítő jogkörében jár el – akadályoztatása vagy távolléte esetén az Egyházi Koordinációs és Kapcsolattartási Főosztály vezetője, annak akadályoztatása esetén a helyettes államtitkár által kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

22. A települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár

84. § (1) A települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár a Statútum rendelet 30. § (1) bekezdés 16. pontja és 44. §-a szerint

a) együttműködik a Kormány és a megyei jogú város önkormányzata között létrejött együttműködési megállapodások (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: együttműködési megállapodások) végrehajtásának irányításával és koordinációjával összefüggő feladatok végrehajtásában,

b) véleményezi a feladat- és hatáskörét érintő előterjesztéseket,

c) koncepciókat és javaslatokat készít a modern települések fejlesztését érintő kormányzati politika megalapozására,

d) ellátja az együttműködési megállapodásokkal összefüggő, a megyei jogú városokat érintő fejlesztési intézkedések koordinációjával kapcsolatos feladatokat,

e) feladatköréhez kapcsolódóan kapcsolatot tart és egyeztet a megyei jogú városok önkormányzataival és állampolgári alapon szerveződött intézményeivel, a minisztériumokkal és egyéb állami és nem állami szervezetekkel,

f) gondoskodik a Magyar Falu Program támogatási rendszereinek szakmai végrehajtásáról,

g) ellátja a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos által közvetlenül meghatározott feladatokat.

(2) A települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.

85. § A települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Modern Városok Program Végrehajtásának Irányításáért Felelős Főosztály,

b) a Településfejlesztési Programok Szakmai Főosztálya,

c) a Kiemelt Kormányzati Településfejlesztési Főosztály,

d) a Magyar Falu Program Pályázati Főosztály, valamint

e) a titkársága

vezetőjének tevékenységét.

86. § A települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén az általa kijelölt főosztály vezetője helyettesíti.

23. A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

87. § A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Statútum rendelet 30. § (1) bekezdés 9. pontja és 37. §-a szerint szakmai irányítást gyakorol a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztése tekintetében. Ennek körében

a) irányítja a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal kapcsolatban külön jogszabályokban meghatározott feladatok ellátását,

b) felügyeli

ba) a Civil Információs Portál működtetését,

bb) a civil szervezetek működését elősegítő hálózatot,

c) gondoskodik a civil szektorral kapcsolatos ágazati politika kialakításáról, megvalósításának összehangolásáról és ellenőrzéséről, szükség szerint az államtitkárokkal közösen, előre egyeztetett esetekben és körben ellátja a minisztérium képviseletét az országos érdekegyeztetés rendszerében, valamint a társadalmi és civil fórumokon,

d) javaslatot tesz az Európai Unió konzultatív testületei, a Régiók Bizottsága, valamint a Gazdasági és Szociális Bizottság magyar tagjainak kijelölésére,

e) felelős minden olyan feladat végrehajtásáért, amelyet a miniszter kiemelt ügynek nyilvánít,

f) működteti és levezeti a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumot, valamint ellátja annak titkársági feladatait.

88. § A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a társadalmi és civil kapcsolatok fejlesztése körében

a) kialakítja a kormányzati és civil szektor közötti párbeszédet biztosító fórumokat, javaslatot tesz a kapcsolatok fejlesztésére és a partnerségek, az együttműködések, a konzultációk stratégiájára, részt vesz a Kormány partnerségi kapcsolattartással összefüggő feladatainak összehangolásában és az ezzel összefüggő stratégiai feladatok végrehajtásában,

b) irányítja a civil szektor működését, fejlesztését érintő – más minisztérium, illetve a minisztérium más szervezeti egységének feladat- és hatáskörébe nem tartozó – jogszabályok szakmai javaslatának kidolgozását,

c) működteti és monitorozza a civil szervezetek működését elősegítő hálózatot,

d) irányítja a civil szektorral kapcsolatos támogatások tervezését, ellátja a civil szervezetek állami támogatásával kapcsolatos monitoring műveleteket,

e) dönt a hatáskörébe utalt civil támogatási források felosztásáról,

f) koordinálja a civil társadalmi ügyek nemzetközi és európai uniós vonatkozásaival kapcsolatban felmerülő feladatokat,

g) gondoskodik

ga) a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanáccsal kapcsolatban külön jogszabályban meghatározott feladatok ellátásáról,

gb) a Nemzeti Együttműködési Alappal kapcsolatban külön jogszabályban meghatározott tevékenységek ellátásáról,

gc) a Civil Információs Portál működésével kapcsolatos feladatok ellátásáról,

h) koordinálja az európai uniós intézményekbe történő civil delegáltak kiválasztását, elősegíti a delegált tagok tevékenységét,

i) összehangolja a civil társadalmi kapcsolatok fejlesztésével kapcsolatos kormányzati feladatokat,

j) közreműködik a zsidó kulturális örökséggel kapcsolatos egyeztetések lefolytatásában.

89. § A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár biztosítja a Nemzeti Címer Bizottság működési feltételeit, valamint a titkársági feladatok ellátását.

90. § A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár átruházott jogkörben eljárva

a) megvizsgálja az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Ectv.) 53. §-a szerinti monitoring rendszerében megküldött iratokat és azokat elbírálva döntést hoz,

b) dönt a Nemzeti Együttműködési Alap Tanácsa és kollégiumai ügyrendjének Ectv. 60. § (7) bekezdése szerinti jóváhagyásáról,

c) dönt a Nemzeti Együttműködési Alap Tanácsa munkatervének az Ectv. 60. § (4) bekezdése szerinti jóváhagyásáról,

d) tájékoztatásra hívhatja fel az Ectv. 70. § (3) bekezdése alapján feladatkörüket érintő kérdésben a Nemzeti Együttműködési Alap Tanácsát, a kollégiumokat és az Alapkezelőt.

91. § A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár irányítja

a) a Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya, valamint

b) a Társadalmi Ügyek Főosztálya

vezetőjének tevékenységét.

92. § (1) A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

93. § A civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a közigazgatási államtitkár helyettesíti.

24. A gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár

94. § A gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár ellátja a Miniszterelnökség működésével kapcsolatos jogi szolgáltatási, személyügyi és gazdálkodási, továbbá – a Miniszterelnökség tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaságok tulajdonosi jogok gyakorlói és szakmai felügyeleti jogköröket nem érintve – a Miniszterelnökség egyes háttérintézményeinek igazgatási szempontú felügyeletével kapcsolatos feladatokat, amelynek keretében

1. irányítja a természetes és jogi személyekkel, továbbá jogi személynek nem minősülő egyéb szervezetekkel kötött szerződések és megállapodások előkészítését, és felelős azok ellenjegyzéséért, továbbá felelős a Miniszterelnökség működéséhez kapcsolódó jogi szolgáltatási feladatok ellátásáért,

2.122 előkészíti a miniszterelnök-helyettes, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a területfejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: miniszter) által jóváhagyandó, számára feladatként meghatározott – különösen pénzügyi és személyügyi vonatkozású – előterjesztéseket, az előkészítési folyamat lezárását követően a végleges előterjesztést felterjeszti jóváhagyásra a miniszternek a közigazgatási államtitkár útján,

3. koordinálja a Miniszterelnökség fejezet költségvetési, gazdálkodási, pénzügyi, elemzési, tervezési és a Miniszterelnökség igazgatása cím tekintetében a vagyongazdálkodási (vagyonkezelői, illetve -használói) tevékenységet,

4. felelős a költségvetési törvényben a Miniszterelnökség működtetésére meghatározott költségvetési támogatás, valamint a betervezett és realizált intézményi bevétel, továbbá a be nem tervezett, eseti bevétel optimális felhasználásával a Miniszterelnökség működtetéséért, a zavartalan működéshez és gazdálkodáshoz szükséges likviditás biztosításáért,

5. közreműködik a működés pénzügyi feltételeinek meghatározásában, irányítja a költségvetés-tervezéssel és -végrehajtással, előirányzat-felhasználással kapcsolatos feladatok végrehajtását,

6. előkészíti a gazdálkodást érintő szabályzatokat,

7.123 a szervezeti egységek esetleges gazdálkodási munkájához iránymutatást ad, a belső kontrollrendszer keretében ellenőrzi azt,

8. koordinálja a Miniszterelnökségen belüli gazdálkodási feladatok végrehajtását,

9. felügyeli a készpénzkezeléssel, könyvvezetéssel, beszámolási kötelezettséggel, adatszolgáltatással, a munkaerő-gazdálkodás tekintetében az illetményszámfejtéssel és bérszámfejtéssel kapcsolatos, valamint a kapcsolódó egyéb technikai feladatok ellátását,

10. irányítja a személyügyi feladatok ellátását,

11. előkészíti a Miniszterelnökség személyi juttatásaira, létszám-, bér- és jutalmazási kereteinek felhasználására, valamint a személyi juttatások előirányzatot terhelő egyéb kifizetésekre vonatkozó döntéseket,

12. koordinálja és ellenőrzi a külső források megszerzésével és a megítélt támogatások felhasználásával kapcsolatos feladatok végrehajtását,

13. előkészíti a Miniszterelnökség munkaszervezési döntéseire vonatkozó javaslatokat,

14. biztosítja a miniszterelnökségi munkarend és a gazdálkodás szabályainak megtartását,

15. folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy a Miniszterelnökség személyzeti ügyei és a szervezet működése összhangban van-e a belső szabályzatokkal és a munkáltatói jogok gyakorlásának rendjével,

16. a feladataival összefüggésben belső szabályzat, valamint intézkedés kiadását kezdeményezheti,

17. felelős a Miniszterelnökség működéséhez szükséges munkakörnyezet biztosításához kapcsolódóan a pénzügyi kötelezettségvállalással járó igények – különösen megállapodáson felüli eszközbeszerzések, ingatlanbérlés, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal, valamint a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasággal (a továbbiakban: NISZ Zrt.) kötendő szerződések – teljesítéséért, a kötelezettségvállalások dokumentumainak előkészítéséért, továbbá felelős a Miniszterelnökség és a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság közötti kapcsolattartásért, valamint ennek keretében a Miniszterelnökség érdekeinek képviseletéért,

18. előkészíti mindazon személyügyi műveleteket, amelyeket jogszabály a miniszter hatáskörébe utal azon, a Miniszterelnökség szervezeti keretei között működő kormánybiztosok, miniszterelnöki biztosok, miniszterelnöki megbízottak, a miniszter által kinevezett miniszteri biztosok vonatkozásában, akik tekintetében a miniszter munkáltatói, illetve kinevezési jogkört gyakorol,

19. ellátja a miniszter irányítása alá tartozó, gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szervek gazdálkodási feladatait,

20. közreműködik a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter részére jogszabályban meghatározott feladatok ellátásában,

21. részt vesz a Kormány közigazgatási tárgyú személyügyi döntéseinek kidolgozásában,

22. együttműködik a közszolgálati életpálya kidolgozásáért felelős miniszter által vezetett minisztériummal a közszolgálati életpálya megvalósítása és működtetése érdekében, javaslatot tesz az életpályát megalapozó jogszabályok kidolgozására,

23. minisztériumi szinten összefogja a vezetők külföldi hivatalos utazásaira vonatkozó adatbázis elkészítését és aktualizálását,

24. a Miniszterelnökség gazdasági vezetője,

25.124

26. ellátja az állami projektértékelői jogviszonnyal kapcsolatos számfejtési, nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatokat.

95. § A gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) az Intézményi Személyügyi és Gazdálkodási Főosztály,

b) a Biztosi Titkársági Főosztály,

c) a Pénzügyi és Számviteli Főosztály,

d) a Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztály,

e) a Jogi Szolgáltatási Főosztály,

f) a Humánpolitikai Főosztály,

g)125 a Területfejlesztési és Európai Uniós Személyügyi Főosztály, valamint

h)126

i) a Szervezetellátási és Logisztikai Főosztály

vezetőjének a tevékenységét.

96. § (1) A gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

97. § A gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkárt a szakterületükhöz tartozó feladatok tekintetében az általa irányított főosztályvezetők, egyéb ügyekben a titkárságvezető helyettesíti.

25. A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár

98. § (1)127 A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár

a) a miniszterelnök-helyettes, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a területfejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: miniszter), valamint a közigazgatási államtitkár által meghatározott feladatok ellátása körében megkereséssel élhet az érintett szervezetek, személyek felé,

b) irányítja – a Miniszterelnökség más szervezeti egységeivel együttműködve – a Miniszterelnökség jogalkotási programjára vonatkozó javaslatok összeállítását, a Kormány jogalkotási munkaterve és törvényalkotási programja tekintetében a Miniszterelnökséget érintő részjavaslat előkészítését, valamint közreműködik a munkaterv és a program végrehajtásának ellenőrzésében,

c) irányítja a Miniszterelnökségen belüli jogalkotással összefüggő koordinációs feladatokat,

d) kapcsolatot tart a Miniszterelnöki Kormányirodával a jogszabály-előkészítési tevékenység összehangolása érdekében,

e) irányítja a kormányzati döntés-előkészítés során a Miniszterelnökséghez érkezett megkeresés tekintetében az összehangolt miniszterelnökségi álláspont kialakítását,

f) irányítja a Közigazgatási Államtitkári Értekezlettel kapcsolatos felkészítő anyagok előkészítését, felkészíti a közigazgatási államtitkárt a Közigazgatási Államtitkári Értekezlet napirendjén szereplő előterjesztések és jelentések tartalmát illetően,

g) irányítja a törvényjavaslatok, a határozati javaslatok, a jelentések, a beszámolók, a tájékoztatók, a kormányzat intézkedését igénylő bizottsági és képviselői javaslatok előkészítését az Országgyűléshez való benyújtáshoz,

h) kezdeményezi a kormányrendelet-tervezet és kormányhatározat-tervezet miniszterelnöki aláírásra történő felterjesztését a Miniszterelnöki Kormányirodánál,

i) irányítja a Miniszterelnökség szervezeti és működési szabályzatának előkészítését,

j) gondoskodik a miniszteri rendelet-tervezet és a miniszteri utasítás-tervezet miniszteri aláírásra történő előkészítéséről és annak az Igazságügyi Minisztérium részére való megküldéséről,

k) irányítja – a Miniszterelnökség más szervezeti egységeivel együttműködve – a Miniszterelnökség hatáskörét érintő európai uniós jogi aktusokkal kapcsolatban felmerült jogharmonizációs feladatok teljesítésének koordinálását,

l) segíti a kormánybiztos és miniszteri biztos munkáját, és ahhoz jogi, igazgatási, szervezési támogatást nyújt,

m) gyakorolja a kiadmányozási jogot – a szakterület előkészítése alapján – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) 102/D. § (6) bekezdésében megjelölt, a pályázatokkal összefüggésben felmerülő kifogások elbírálásával kapcsolatos jogkörök tekintetében,

n) közreműködik a Rozsdaövezeti Bizottsági tagságból eredő feladatok ellátásában.

o)128 gondoskodik a Miniszterelnökségen belül előkészített jogszabálytervezetek társadalmi egyeztetésének lefolytatásáról,

p)129 gondoskodik a kormányzati igazgatási szervek, valamint meghatározott gazdasági társaságok egyes szerződéseinek miniszteri jóváhagyásáról szóló 330/2022. (IX. 5.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó ügyvédi megbízási szerződések jóváhagyása iránti kérelmek nyilvántartásáról és a jóváhagyással kapcsolatos döntések előkészítéséről.

(2)130 A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár

a) gondoskodik – az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár feladatkörébe tartozó peres és kötelező jogi képviseletet igénylő nemperes eljárások, Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárások, valamint hatósági eljárások kivételével – a Miniszterelnökség, valamint a miniszter jogi képviseletének ellátásáról,

b) irányítja – a közigazgatási államtitkár eseti kijelölésére is tekintettel – a kapcsolattartásból és a Miniszterelnökség érdekeinek érvényesítéséből eredő műveletekhez kapcsolódó feladatok ellátását azokban a feladatkörébe tartozó perekben, nemperes eljárásokban és egyéb jogvitás ügyekben, amelyekben a Miniszterelnökség vagy a miniszter képviseletét egyéni ügyvéd vagy ügyvédi iroda látja el,

c)131 irányítja a Miniszterelnökséghez előterjesztett közérdekű adatigénylések intézését – a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintő adatigénylések kivételével –, valamint az azokkal kapcsolatos, a NAIH felé teljesítendő statisztikai adatszolgáltatás előkészítését,

d) gondoskodik a Miniszterelnökség közérdekű adatok közzétételével kapcsolatos műveleteiben a jogi támogatás biztosításáról,

e)132 irányítja a NAIH közérdekű adatigényléssel kapcsolatos megkeresésére adandó válaszok előkészítését – a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintő közérdekű adatigényléssel kapcsolatos NAIH megkeresések kivételével –,

f) irányítja az alapvető jogok biztosának megkeresésére adandó válaszok előkészítését,

g) intézkedéseket tesz az alapvető jogok biztosa által üzemeltetett védett elektronikus rendszeren keresztül benyújtott közérdekű bejelentésekre adandó válaszok előkészítése iránt,

h) irányítja az Alkotmánybírósághoz benyújtandó beadványok előkészítését,

i) gondoskodik a Közszolgálati Döntőbizottság titkársági feladatainak ellátásáról, valamint a Közszolgálati Döntőbizottság tagjai személyi anyagának kezeléséről.

(3) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár ellátja a miniszter, a közigazgatási államtitkár által esetenként meghatározott feladatokat, és általános hatáskörrel támogatja a közigazgatási államtitkárt feladatai végrehajtásában.

(4) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár részt vehet a Közigazgatási Államtitkári Értekezleten és gondoskodik az emlékeztetőnek az érintett helyettes államtitkárok részére való megküldéséről.

(5)133

(6) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár közreműködik a Miniszterelnökség jogszabály-előkészítés egységességét célzó feladatainak a megvalósításában.

99. §134 A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Perképviseleti és Döntőbizottsági Főosztály,

b) a Jogi és Kodifikációs Főosztály, valamint

c) a Koordinációs Főosztály

vezetőjének a tevékenységét.

100. § (1) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

101. § A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén – ha nem a közigazgatási államtitkárt helyettesítő jogkörben jár el – a titkárságvezetője helyettesíti.

26. A stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár

102. §135 A stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár ellátja a parlamenti és stratégiai államtitkár által meghatározott stratégiai elemzési feladatokat, amelynek keretében

a) támogatja a kormányzati stratégiák és társadalompolitikai célok megvalósításával összefüggő jogszabály-előkészítési feladatok ellátását,

b) elemzi a kormányzati stratégiai és társadalompolitikai célkitűzések teljesülését,

c) feladatai hatékony ellátása érdekében részt vehet a kabinetüléseken,

d) kapcsolatot tart más minisztériumok stratégiai elemzési feladatot ellátó szervezeti egységeivel,

e)136 felelős a miniszter, a parlamenti és stratégiai államtitkár részére különböző szakpolitikai területeken stratégiai háttértanulmányok elkészítéséért,

f) támogatja a kormányzati stratégiák kidolgozását, illetve szükség szerint döntési alternatívák kidolgozásában vesz részt,

g) támogatja a kormányzati prioritások és stratégiai érdekek, célok érvényesítését az egyes szakpolitikák tervezése során,

h) folyamatosan figyelemmel kíséri és értékeli az egyes szakpolitikai stratégiák megvalósítását,

i) biztosítja a különböző társadalmi alrendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó szakpolitikai stratégiák összehangolását, a célok és eszközök konzisztenciáját,

j)137 a parlamenti és stratégiai államtitkár munkájának támogatása érdekében tudástárat fejleszt és működtet az egyes társadalmi alrendszerekhez kapcsolódó stratégiai szintű szakpolitikai dokumentumok, programok és kezdeményezések vonatkozásában,

k) elemzi az európai uniós és nemzetközi politikai, valamint gazdasági és tudományos-technológiai folyamatoknak a kormányzati stratégiai és társadalompolitikai célok teljesülésére gyakorolt hatását,

l) figyelemmel kíséri a kormányzati és nem kormányzati kutatóintézetekkel együttműködésben folytatott stratégiai és társadalompolitikai kutatási tevékenységet,

m) tanácskozási joggal részt vehet az EKTB ülésein,

n)138 a miniszter, a parlamenti és stratégiai államtitkár utasítása szerinti körben és módon részt vesz a miniszter vagy a parlamenti és stratégiai államtitkár kormányzati kommunikációs felkészítésében, ennek keretében sajtófigyelési, valamint a miniszter közvetlen irányítása alatt működő Tájékoztatási Főosztály előzetes jóváhagyásával, sajtóval való kapcsolattartási tevékenységet is ellát.

103. §139 A stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Stratégiai Elemzési Főosztály,

b) a Nemzetközi Elemzési Főosztály, valamint

c) a Projektmenedzsment Főosztály

vezetőjének a tevékenységét.

104. § (1) A stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

105. § A stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a Stratégiai Elemzési Főosztály főosztályvezetője, illetve a stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár által esetileg kijelölt, az irányítása alá tartozó kormánytisztviselő helyettesíti.

27. A hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár

106. § (1) A hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár irányítja a területi közigazgatásért felelős államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozóan a területi közigazgatást érintő hatósági ügyekkel összefüggő műveletek tekintetében a szakmai munkát, önállóan dönt a hatáskörébe utalt egyedi ügyekben.

(2) A hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár

a) a területi közigazgatásért felelős államtitkár megbízása alapján tájékoztatást, jelentést kér az önálló szervek, hivatali egységek vezetőitől, illetve a vezetőket javaslat, előterjesztés vagy egyéb tervezet kidolgozására hívja fel, továbbá – aláírás előtt – ellenőrzi az államtitkár által meghatározott levéltervezeteket,

b) ellenjegyzi a Miniszterelnökséget vezető miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) és a területi közigazgatásért felelős államtitkár jóváhagyására, egyetértésére összeállított előterjesztések és egyéb munkaanyagok tervezeteit,

c)140 a miniszter által átruházott hatáskörben dönt a kisajátítási, külföldiek ingatlanszerzésének engedélyezési, birtokvédelmi ügyekben, a fővárosi és vármegyei kormányhivatal által első fokon hozott döntések ellen előterjesztett fellebbezések tárgyában, illetve ezen ügyekben gyakorolja a felügyeleti jogkört,

d) a miniszter által átruházott hatáskörben gyakorolja az anyakönyvi ügyekben a miniszter hatáskörébe tartozó felügyeleti jogkört,

e) a közigazgatási hatóságok hatósági igazgatási tevékenységére vonatkozóan javaslatokat fogalmaz meg az állampolgárokat, ügyfeleket sújtó bürokratikus eljárások csökkentésére, a hatósági joganyag deregulációjára és korszerűsítésére,

f) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályaival való összhang, az egységes közigazgatási hatósági statisztikai rendszer kialakítása és működtetése, valamint az adminisztratív terhek mérséklése érdekében megteszi a szükséges intézkedéseket,

g)141 koordinálja a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokat vezető főispánok által a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásokkal összefüggésben ellátott koordinációs feladatok végrehajtását,

h) közreműködik a feladat- és hatáskörébe tartozó jogszabályok előkészítésében,

i)142 ellátja a fővárosi és vármegyei kormányhivataloknak a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletére vonatkozó hatáskörébe tartozó műveletek szakmai irányítását,

j) ellátja a miniszter felelősségi körébe utalt anyakönyvi és állampolgársági ügyek szakmai irányítását,

k) felelős a minisztérium szervezeti egységei által használt, „TakarNet” hozzáférést biztosító digitális igazolványok kiadásának, visszavonásának, illetve az igénybevétel felfüggesztésének jóváhagyásáért,

l) felelős az ingatlan-nyilvántartással, a földügyi, agrár- és vidékfejlesztési szakigazgatáshoz nem kapcsolódó térképészettel kapcsolatos szakmai tevékenységek ellátásáért,

m)143 felelős a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok ingatlan-nyilvántartási, a földügyi, agrár- és vidékfejlesztési szakigazgatáshoz nem kapcsolódó térképészeti feladataival kapcsolatban a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok irányításáért,

n) felelős a Földmegfigyelési Információs Rendszer működésének szakmai irányításáért,

o) a miniszter nevében gyakorolt kiadmányozási jogkörében kiadmányozza

oa) a felügyeleti eljárás során a miniszter által – a földügyi és agrár-vidékfejlesztési szakigazgatáshoz nem kapcsolódó térképészeti, telekalakítási és ingatlan-nyilvántartási ügyekben – hozott döntéseket,

ob) az ingatlan-nyilvántartás újfelméréssel történő átalakításának engedélyezésével kapcsolatos döntéseket,

oc) az ingatlanügyi hatóságok földmérési, ingatlan-nyilvántartási és telekalakítási eljárásai tekintetében a kizárási ügyekkel kapcsolatos döntéseket,

od) a Földrajzinév-bizottság hatáskörébe utalt döntéseit,

oe) az állami földmérési és térképészeti adatbázisok, adatok, termékek, munkarészek felhasználásáról és továbbfelhasználásáról szóló engedélyeket.

(3)144 A hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár kijelöli az anyakönyvi szakvizsgabizottság elnökét, valamint az ismétlő általános anyakönyvi szakvizsgát szervező fővárosi és vármegyei kormányhivatalt.

107. § A hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Törvényességi Felügyeleti és Eljárásjogi Főosztály,

b) a Hatósági Szakigazgatási Főosztály,

c) az Ingatlan-nyilvántartási és Térképészeti Főosztály

vezetőjének a tevékenységét.

108. § (1) A hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

109. § A hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a titkárságvezetője helyettesíti.

28. A területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár

110. § (1) A területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár irányítja a területi közigazgatásért felelős államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó műveletek tekintetében a szakmai munkát, önállóan dönt a hatáskörébe utalt egyedi ügyekben.

(2) A területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár

a) a területi közigazgatásért felelős államtitkár megbízása alapján tájékoztatást, jelentést kér az önálló szervek, hivatali egységek vezetőitől, illetve a vezetőket javaslat, előterjesztés vagy egyéb tervezet kidolgozására hívja fel, továbbá – aláírás előtt – ellenőrzi az államtitkár által meghatározott levéltervezeteket,

b) ellenjegyzi a Miniszterelnökséget vezető miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) és a területi közigazgatásért felelős államtitkár jóváhagyására, egyetértésére összeállított előterjesztések és egyéb munkaanyagok tervezeteit,

c)145 irányítja a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok személyügyi igazgatási feladatait,

d)146 koordinálja a Miniszterelnökség szervezeti egységei fővárosi és vármegyei kormányhivatalok szervi irányításával kapcsolatos feladatainak ellátását,

e)147 kialakítja az államigazgatási szervekkel, fővárosi és vármegyei kormányhivatalokkal való kapcsolattartás és egyeztetés rendjét, biztosítja a felelősségi körébe tartozó műveletek egyeztetését, összehangolását,

f) a területi közigazgatásért felelős államtitkár megbízásából a kormányhivatalok tevékenységéhez kapcsolódó koordinációt ellátó feladatkörében javaslatot tesz a kormányhivatali feladatok vonatkozásában a fejezetek és a kormányhivatalokat érintő intézményi integrációk kapcsán rendelkezésre álló források felhasználására,

g) közreműködik a feladat- és hatáskörébe tartozó jogszabályok előkészítésében,

h) meghatározza a munkarend, az ügyrend, az ügyintézés és az iratkezelés szabályainak megtartását a területi közigazgatásért felelős államtitkár egyetértésével,

i)148 ellátja a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok szakmai és működési tevékenységéhez kapcsolódó kontrolling tevékenységet,

j)149 ellátja a költségvetési gazdálkodási, pénzügyi, elemzési, tervezési, vagyongazdálkodási dokumentációs tevékenységeket, valamint a miniszter által átruházott hatáskörben képviseli a Miniszterelnökséget a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok tekintetében a Magyar Államkincstár előtt,

k) koordinálja a 2007–2013 programozási időszak területi közigazgatást érintő fejlesztései eredményeinek fenntartásával kapcsolatos feladatokat,

l) koordinálja 2014–2020 programozási időszakban a Miniszterelnökség konzorciumi partnerként történő együttműködésével megvalósuló kiemelt projektek megvalósítását.

(3) A területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár a miniszternek a közigazgatási minőségpolitikáért, valamint a közigazgatás-fejlesztésért való feladat- és hatásköre vonatkozásában

a) gondoskodik a közigazgatási fejlesztési stratégia megalkotásáról,

b) gondoskodik nemzetközi feladatok ellátásáról.

111. § A területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Kormányhivatali Szakmai Irányítási és Koordinációs Főosztály,

b) a Kormányhivatali Szervezetfejlesztési Főosztály,

c) a Kormányhivatali Működtetés Irányítási Főosztály,

d) a Területi Stratégiai Főosztály, valamint

e) a Kormányhivatali Rendszerek Működtetésének Koordinációjáért Felelős Főosztály

vezetőjének tevékenységét.

112. § (1) A területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

113. § A területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a titkárságvezetője, ennek hiányában az általa kijelölt személy helyettesíti.

29. A területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár

114. § (1) A területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár

a) felel a területfejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) munkaszervezetének zavartalan és összehangolt működéséért,

b) koordinálja a miniszter irányítása alá tartozó szervezeti egységek feladatainak végrehajtását, ideértve a költségvetési tervezési feladatok ellátását,

c)150 koordinálja a személyzeti ügyek intézését, a miniszter irányítása alá tartozó szervezeti egységek tekintetében együttműködik a Területfejlesztési és Európai Uniós Személyügyi Főosztállyal, továbbá a Humánpolitikai Főosztállyal,

d) javaslatot tesz a miniszter jogalkotási, illetve intézményi munkatervére, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri a jogalkotási, illetve intézményi munkatervi feladatok teljesítését, továbbá összehangolja a miniszter Kormány munkatervéhez tett javaslatainak az előkészítését,

e)151 ellenőrzi a miniszter feladat- és hatáskörét érintő jogszabályokban, a közjogi szervezetszabályozó eszközökben, a jogalkotási, illetve intézményi munkatervben és a miniszter döntéseiben meghatározott feladatok végrehajtását,

f) gondoskodik a Kormány határozataiban és munkatervében előírt, a miniszter feladatkörét érintő határidős feladatok nyilvántartásáról, és ellenőrzi végrehajtásukat, valamint a végrehajtásról tájékoztatja a minisztériumi vezetőket,

g) felel a miniszter irányítása alá tartozó szervezeti egységeknek a kormányzati döntéshozói fórumokkal kapcsolatos feladatai összehangolásáért.

h)152 a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár egyidejű tájékoztatásával gondoskodik a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó előterjesztések és jelentések benyújtásáról a Közigazgatási Államtitkári Értekezlet, a Stratégiai és Családügyi Kabinet, a Gazdasági Kabinet, a Növekedési és Versenyképességi Kabinet, a Nemzetpolitikai Kabinet, valamint a Kormány ülésére.

(2) A területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár felel a miniszter feladatkörébe tartozó jogszabály előkészítési tevékenységért és közigazgatási feladatok ellátásáért, e tekintetben különösen

a) figyelemmel kíséri a Kormány elé, valamint – a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya vezetőjével együttműködve – az Országgyűléshez benyújtott jogszabálytervezeteket, határozati javaslatokat, jelentéseket, beszámolókat, tájékoztatókat, a kormányzat intézkedését igénylő bizottsági és képviselői javaslatokat, bekapcsolódik azok szakmai előkészítésébe, valamint a miniszter döntése értelmében jogszabályok előkészítését kezdeményezheti az arra jogosult felsővezetőnél,

b) a feladatellátáshoz szükséges kormányzati és minisztériumi vezetői döntésekről rendszeresen tájékoztatja a miniszter irányítása alá tartozó államtitkárokat, helyettes államtitkárokat és az önálló szervezeti egységek vezetőit,

c) felel a kormányzati döntés-előkészítés keretében a más szervektől beérkező előterjesztések, jelentések, jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetei észrevételezésének és véleményezésének a miniszter munkaszervezetén belüli összehangolásáért, ellenőrzi az észrevételezési és véleményezési határidők megtartását.

d)153 gondoskodik a miniszteri rendelettervezet és a miniszteri utasítástervezet miniszteri aláírásra történő előkészítéséről, valamint az aláírt miniszteri rendelettervezetnek és miniszteri utasítástervezetnek az Igazságügyi Minisztérium részére való megküldéséről.

(3) A területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár a miniszter irányítása alá tartozó szervezeti egységek tevékenységéhez kapcsolódó koordinációs feladatkörében

a) a vonatkozó jogszabályokra figyelemmel javaslatot tesz a miniszter irányítása alá tartozó szervezeti egységek tekintetében a személyi juttatások, a létszám-, bér- és jutalmazási keretek, valamint a béralapot terhelő egyéb kifizetések meghatározására,

b) figyelemmel kíséri a költségvetési gazdálkodási, pénzügyi, elemzési, tervezési, vagyongazdálkodási dokumentációs tevékenységeket.

(4) A területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár

a)154 a kormányzati döntés-előkészítéssel összefüggő feladatkörében részt vesz a Közigazgatási Államtitkári Értekezleten, – a miniszter döntésétől függően – a Stratégiai és Családügyi Kabinet ülésein, a Növekedési és Versenyképességi Kabinet ülésein, továbbá – érintettség esetén – a Gazdasági Kabinet ülésein,

b) gondoskodik a miniszteri és egyéb felsővezetői döntésekhez szükséges információk, háttéranyagok észszerű időben történő összeállításáról, illetve beszerzéséről, valamint ezek felsővezetők részére történő eljuttatásáról,

c)155 a miniszter szakmai irányítása alá tartozó költségvetési szerv és az i) pont szerinti gazdasági társaság vonatkozásában gondoskodik az egyes személyi kérdések tekintetében a döntés előkészítésével kapcsolatos feladatok ellátásáról, kezdeményezi a gazdasági társaság vezető tisztségviselőinek kinevezését,

d)156 koordinálja és előterjeszti a miniszter által adományozható elismeréseket, valamint a miniszter által felterjesztett, illetve átadandó állami kitüntetéseket, az indítványokat továbbítja az Intézményi Személyügyi és Gazdálkodási Főosztály számára,

e)157

f) figyelemmel kíséri az Európa Kulturális Fővárosa pályázati program megvalósításának koordinálásához fűződő feladatok ellátását,

g) ellátja a miniszter által esetenként meghatározott feladatokat.

h)158 a miniszter szakmai irányítása alá tartozó költségvetési szerv vonatkozásában felügyeli a szakmai irányítói jogkör gyakorlásával összefüggő feladatok ellátását, figyelemmel kíséri a költségvetési szerv működését, a szakmai irányítói döntések végrehajtását, szükség esetén tájékoztatást kér a szakmai irányítói döntések végrehajtásának folyamatáról,

i)159 a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok, 3. Területfejlesztési miniszter” megnevezésű táblázat alapján a szakmai irányítása alá tartozó gazdasági társaság vonatkozásában – szakmai irányítási feladatkörében eljárva – jóváhagyja a gazdasági társaság részéről a tulajdonosi döntésre benyújtani tervezett beszámolókat, előterjesztéseket és adatszolgáltatásokat.

j)160 a 4. függelék I. „Költségvetési szervek” táblázatban foglalt kijelölés alapján a miniszter által átruházott hatáskörben figyelemmel kíséri a miniszter szakmai irányítása alá tartozó költségvetési szervnél a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete létrehozásáról szóló 311/2015. (X. 28.) Korm. rendeletben meghatározott szakmai feladatok elvégzését, e körben beszámolót, tájékoztatást kérhet, szükség esetén javaslatot tesz, iránymutatást ad a költségvetési szerv vezetője részére a szakmai feladatok végrehajtására;

k)161 a miniszter által átruházott hatáskörben részt vesz a miniszter szakmai irányítása alá tartozó költségvetési szerv létesítő okiratának, valamint szervezeti és működési szabályzatának előkészítésében, kidolgozásában;

l)162 a miniszter által átruházott hatáskörben a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetét érintően szakmai szempontból véleményezési joga van a Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztály irányítási jogkörben ellátott feladatai tekintetében.

115. § A területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Területfejlesztési Jogi és Kodifikációs Főosztály vezetőjének,

b) a Területfejlesztési Koordinációs Főosztály vezetőjének, valamint

c) a Portfolió Vezetési Főosztály vezetőjének

tevékenységét.

116. § (1) A területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkárságvezetőjének tevékenységét.

117. § A területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén a Területfejlesztési Jogi és Kodifikációs Főosztály vezetője vagy a Területfejlesztési Koordinációs Főosztály vezetője vagy a titkárságvezetője helyettesíti.

30. A területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős helyettes államtitkár

118. § (1) A területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős helyettes államtitkár a területfejlesztés stratégiai tervezéséért való felelőssége körében:

a) ellátja a területfejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) feladat- és hatáskörébe tartozó területi tervezési feladatokat, ideértve különösen az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció előkészítését, egyéb területfejlesztési stratégiák előkészítését, a területfejlesztési tervezési tevékenységek kormányzati szintű összehangolását és az európai uniós társfinanszírozású területi programok tervezésével összefüggő feladatokat,

b) előkészíti a területfejlesztésről szóló törvényt és a területfejlesztéssel kapcsolatos más jogszabályokat,

c) figyelemmel kíséri és elemzi a térségi gazdasági, társadalmi és fejlesztési folyamatokat, elvégzi a releváns kormányzati programok és kezdeményezések területi hatásvizsgálatát, előkészíti az ország területi folyamatainak alakulásáról és a területfejlesztési politika érvényesüléséről szóló országgyűlési beszámolót,

d) ellátja a területfejlesztés eszköz- és támogatási rendszerének alakításával, valamint a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, hazai finanszírozású területfejlesztési támogatási programok tervezésével és végrehajtásával összefüggő feladatokat,

e)163 ellátja a transznacionális és interregionális területi együttműködési programok tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos területfejlesztési miniszter felelősségi körébe tartozó feladatokat, biztosítja a programok lebonyolítását, valamint képviseli a területfejlesztés szakmai érdekeit a nemzetközi területfejlesztési együttműködésekben,

f) közreműködik a Gazdaságfejlesztési Zónák tervezési folyamataiban a területi és ágazati fejlesztési stratégiákkal, programokkal való koherencia megteremtése érdekében,

g) a feladat- és hatáskörébe tartozó feladatokkal összefüggésben

ga)164 irányítja a fejezeti kezelésű és központi kezelésű előirányzatok felhasználásának végrehajtását,

gb) ellátja a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelése körébe tartozó feladatokat,

gc) kezdeményezési joggal rendelkezik új előirányzat létrehozására,

gd) közreműködik a költségvetés tervezésében és a zárszámadás elkészítésében.

h)165 ellátja a régiók területi lehatárolásával, és a regionális támogatási térkép koncepciójának kialakításával kapcsolatos feladatokat,

(2) A területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Területfejlesztési Tervezési és Támogatási Főosztály vezetője,

b) a Nemzetközi Területfejlesztési Együttműködések Főosztálya vezetője,

c) a Térségi Koordinációs Főosztály vezetője

tevékenységét.

(3) A területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(4) A területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

(5)166 A területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a titkársága vezetője helyettesíti.

31. Az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár

119. § Az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár

1. ellátja a fejlesztéspolitika központi koordináló szervezeti feladatait,

2. gondoskodik az uniós fejlesztésekkel kapcsolatos kormánydöntéseknek az irányító hatóságok munkájában való érvényesüléséről,

3. gondoskodik az uniós támogatások felhasználásához szükséges eljárási szabályok kidolgozásáról, a vonatkozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítéséről,

4. ellátja a 2021–2027 programozási időszakhoz kapcsolódó, a kohéziós források felhasználásával összefüggő partnerségi megállapodás szintű központi tervezési-programozási feladatokat, valamint irányítja és felügyeli az operatív programok tervezésének folyamatát,

5. koordinálja a szakpolitikai felelősöknek az operatív programok elfogadásához szükséges feljogosító feltételek teljesítésével kapcsolatos feladatait, nyomon követi a feljogosító feltételek teljesülését,

6. felügyeli az európai uniós fejlesztési programok összehangolt végrehajtását és a támogatások felhasználásával kapcsolatos eljárásrend egységes alkalmazását,

7. irányítja a fejlesztéspolitikai koordinációért felelős szervezet és az irányító hatóságok közötti együttműködést,

8. működteti a fejlesztéspolitikai monitoring, elemzési és értékelési rendszert, adatot szolgáltat a fejlesztéspolitikai tárgyú adatigénylések teljesítéséhez,

9. felügyeli a fejlesztéspolitikai intézményrendszer működését, valamint működteti az intézményrendszer teljesítmény- és hatékonyságmérési rendszerét, az elvégzett vizsgálatok alapján intézményfejlesztési javaslatot tesz,

10. gondoskodik a monitoring bizottságok működtetésével kapcsolatos központi feladatok ellátásáról,

11. program- és projektvégrehajtással kapcsolatos kérdésekben kapcsolatot tart az Európai Bizottság érintett intézményeinek képviselőivel, az európai uniós ügyek koordinációjáért felelős miniszter munkaszervezetével együttműködve, és ellátja az Állandó Képviselet kohéziós politikával foglalkozó munkatársainak szakmai irányítását,

12. a feladatkörébe utalt ügyekben jóváhagyja az EKTB feladatokhoz kapcsolódó szakmai dokumentumokat, kialakítja és jóváhagyja a különböző tanácsi és bizottsági munkacsoportokban képviselendő szakmai álláspontot, amelynek során együttműködik az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár irányítása alá tartozó többi helyettes államtitkárral,

13. irányítja az intézményi kijelölés előkészítésének és felülvizsgálatának folyamatát,

14. felügyeli az irányítási és ellenőrzési rendszerek kialakítását és évenkénti aktualizálását,

15. felügyeli a programzárási feladatok végrehajtását,

16. ellátja az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok tekintetében a Nemzeti Kapcsolattartó vezetését, ellátja a Svájci–Magyar Együttműködési Program I. időszaka tekintetében a Nemzeti Koordinációs Egység, a Svájci–Magyar Együttműködési Program II. időszaka tekintetében a Nemzeti Irányító Hatóság vezetését, valamint vezeti a donor országokkal történő tárgyalási folyamatokat az EGT és a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok, valamint a Svájci–Magyar Együttműködési Program tekintetében,

17. előkészíti a szakmai illetékes egységek szoros bevonásával a magyar álláspontot a kohéziós politikát illetően az Általános Ügyek Tanácsa és más nemzetközi, magas szintű ülésekre,

18. ellátja az EKTB 5. számú, Regionális politika, strukturális eszközök koordinációja szakértői csoport vezetői feladatait,

19. a feladatkörébe utalt ügyekben felelős az Európai Unió tagállamaival, az Európai Bizottsággal és más nemzetközi szervezetekkel való technikai kapcsolattartásért

20. ellátja a támogatásból megvalósuló fejlesztések központi monitoringjáról és nyilvántartásáról szóló 60/2014. (III. 6.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 60/2014. (III. 6.) Korm. rendelet] szerinti informatikai és ezen alapuló információs rendszerek működtetésével kapcsolatos feladatokat az uniós és hazai források tekintetében egyaránt,

21. a 20. pont szerinti rendszerek tekintetében ellátja a 60/2014. (III. 6.) Korm. rendelet szerinti monitoring felelős feladatait,

22. a 20. pont szerinti rendszerek tekintetében ellátja az elektronikus információs rendszer biztonságáért felelős személy feladatait, felel a rendszerekben rögzített adatok hitelességéért, és kijelöli az adatvédelmi tisztviselőt,

23. ellátja az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár által esetenként meghatározott feladatokat,

24.167 a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok, 3. Területfejlesztési miniszter” megnevezésű táblázatban foglaltaknak megfelelően az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft.) vonatkozásában közreműködik az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár szakmai irányítási feladatkörének ellátásában, ennek keretében koordinálja, előzetesen ellenőrzi és jóváhagyja a gazdasági társaság részéről a fejlesztéspolitikai adatbázisok és uniós pályázati rendszerek vonatkozásában a tulajdonosi döntésre benyújtani tervezett beszámolókat, előterjesztéseket és adatszolgáltatásokat,

25.168

26. felügyeli az állami támogatások uniós versenyjogi szempontú vizsgálatával összefüggő feladatokat,

27. ellátja az állami projektértékelői jogviszonyról szóló törvényben a területfejlesztési miniszter számára meghatározott feladatokat, amelynek keretében átruházott hatáskörben gyakorolja az állami projektértékelői jogviszonyban álló vagy ilyen jogviszonyba kerülő személyek tekintetében a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 71. § (2) bekezdésében meghatározott, a területfejlesztési miniszter által ellátott jogkört is,

28.169 felelős a XIX. Uniós fejlesztések fejezet tekintetében a költségvetési jogszabályokban a fejezetet irányító szerv vezetője számára előírt beszámolási, tájékoztatási, ellenőrzési és egyéb kötelezettségek teljesítése érdekében a költségvetés-tervezéssel, -végrehajtással, előirányzat-felhasználással kapcsolatos feladatok ellátásáért,

29. a 2021–2027 programozási időszakban az irányító hatóság vezetőjeként felelős a technikai segítségnyújtás keret felhasználásáért, a Végrehajtás Operatív Program Plusz (a továbbiakban: VOP Plusz) végrehajtásáért. A Kit. 27. §-ában foglaltak alapján az irányító hatósági feladatok tekintetében az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár nem utasítható.

30.170 gondoskodik a jogi képviselet ellátásáról az 73. § 13–17. pontja szerinti helyettes államtitkár feladatkörét érintő peres és kötelező jogi képviseletet igénylő nemperes eljárásokban, Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásokban, valamint más hatósági eljárásokban.

31.171 a 148/A. § (1) bekezdés j) pontjában foglaltaknak megfelelően figyelembe veszi az Igazgatóság intézkedési javaslatát, és visszajelzést ad az Igazgatóság számára a javaslatban foglaltakkal kapcsolatban megtett intézkedésekről, valamint annak eredményéről,

32.172 gondoskodik az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó és feladatkörébe tartozó közérdekű bejelentések kapcsán a válaszlevél-tervezet előkészítéséről és az Igazgatóság részére történő megküldéséről.

120. §173

121. § Az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Monitoring és Értékelési Főosztály,

b) a Fejlesztéspolitikai Szabályozási Főosztály,

c) a Fejlesztéspolitikai Nemzetközi Koordinációs Főosztály,

d) a Nemzetközi Együttműködési Programok Végrehajtási Főosztály,

e)174 a Fejlesztéspolitikai Perképviseleti Főosztály,

f) a Projektértékelői Koordinációs Főosztály,

g) a Támogatásokat Vizsgáló Iroda,

h) az Uniós Fejezeti Főosztály,

i) a Végrehajtás Operatív Program Irányítási és Végrehajtási Főosztály

vezetője tevékenységét.

122. § (1) Az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) Az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének a tevékenységét.

123. § Az európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a titkársága vezetőjének irányítása mellett a feladatkör szerint illetékes főosztályvezető helyettesíti.

32. A helyreállítási terv végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár

124. § A helyreállítási terv végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár

a) ellátja az RRF források felhasználásával összefüggő tervezési-programozási feladatokat, valamint az RRF terv végrehajtásához kapcsolódó tagállami feladatok koordinációját, amelyhez kapcsolódó munkafolyamatok végrehajtása érdekében lebonyolító szervet vonhat be,

b) feladatkörében véleményezi az RRF források felhasználására irányadó uniós jogszabálytervezeteket és részt vesz a kapcsolódó kormányzati álláspont kialakításában,

c) gondoskodik az RRF források felhasználásához szükséges eljárási szabályok kidolgozásáról, koordinálja a vonatkozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítését,

d) gondoskodik az RRF források felhasználásával kapcsolatos szabálytalansági eljárások lefolytatásáról és az RRF források felhasználásával kapcsolatos kifogások kezeléséről,

e) a feladat- és hatáskörét érintően közreműködik az Európai Unió tagállamai, az Európai Bizottság és más nemzetközi szervezetek intézményeinek képviselőivel történő kapcsolattartásban,

f) ellátja az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár által esetenként meghatározott feladatokat,

g) ellátja az RRF terv végrehajtása során a nemzeti hatósági feladatokat.

h)175 a 148/A. § (1) bekezdés j) pontjában foglaltaknak megfelelően figyelembe veszi az Igazgatóság intézkedési javaslatát, és visszajelzést ad az Igazgatóság számára a javaslatban foglaltakkal kapcsolatban megtett intézkedésekről, valamint annak eredményéről,

i)176 gondoskodik az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó és feladatkörébe tartozó közérdekű bejelentések kapcsán a válaszlevél-tervezet előkészítéséről és az Igazgatóság részére való megküldéséről.

125. § A helyreállítási terv végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) az RRF Pénzügyi Főosztály,

b) az RRF Monitoring és Adatszolgáltatási Főosztály,

c)177 az RRF Tervezési és Végrehajtási Főosztály,

d) az RRF Szabályozási és Ellenőrzési Főosztály

vezetője tevékenységét.

126. § (1) A helyreállítási terv végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A helyreállítási terv végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének a tevékenységét.

(3)178 A Helyreállítási Terv Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságon belül osztályként működik az RRF Szabálytalanságkezelési és Kifogáskezelési Osztály.

127. §179 A helyreállítási terv végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a szakterületükhöz tartozó feladatok tekintetében az általa irányított főosztályvezetők, egyéb ügyekben a titkársága vezetője helyettesíti.

33. A közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár

128. §180 (1) A közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja a Közlekedés Operatív Programok Irányító Hatóságát, valamint a Környezet és Energiahatékonysági Operatív Programok Irányító Hatóságát, amelynek keretében

a) gondoskodik a 2007–2013 programozási időszak vonatkozásában a Közlekedés Operatív Program (a továbbiakban: KÖZOP), Környezet és Energia Operatív Program (a továbbiakban: KEOP), a 2014–2020 programozási időszak vonatkozásában az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: IKOP), Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (a továbbiakban: KEHOP), valamint a 2021–2027 programozási időszak vonatkozásában az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz (a továbbiakban: IKOP Plusz) és a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (a továbbiakban: KEHOP Plusz) végrehajtásáról,

b) a KÖZOP tekintetében felel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. július 11-i 1083/2006/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban 1083/2006/EK tanácsi rendelet) 60. cikkében, a 2007–2013 programozási időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet] 5/A., 5/B. és 17. §-ában, továbbá az egységes működési kézikönyvről szóló 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet] meghatározott feladatok ellátásáért,

c) a KEOP tekintetében felel az 1083/2006/EK tanácsi rendelet 60. cikkében, a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 5/A., 5/B. és 17. §-ában, továbbá az 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátásáért,

d) az IKOP tekintetében felel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i (EU) 1303/2013 európai parlamenti és a tanácsi rendelet [a továbbiakban: (EU) 1303/2013 európai parlamenti és a tanácsi rendelet] 125. cikkében, valamint a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 20. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

e) a KEHOP tekintetében felel az (EU) 1303/2013 európai parlamenti és a tanácsi rendelet 125. cikkében, valamint a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 20. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

f) az IKOP Plusz tekintetében felel az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alap Pluszra, a Kohéziós Alapra, az Igazságos Átmenet Alapra és az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alapra vonatkozó közös rendelkezések, valamint az előbbiekre és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapra, a Belső Biztonsági Alapra és a határigazgatás és a vízumpolitika pénzügyi támogatására szolgáló eszközre vonatkozó pénzügyi szabályok megállapításáról szóló, 2021. június 24-i (EU) 2021/1060 európai parlamenti és tanácsi rendelet [a továbbiakban: (EU) 2021/1060 európai parlamenti és tanácsi rendelet] 72–75. cikkében, valamint a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 19. és 20. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

g) a KEHOP Plusz tekintetében felel az (EU) 2021/1060 európai parlamenti és tanácsi rendelet 72–75. cikkében, valamint a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 19. §-ában és 20. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

h) ellátja a Modern Városok Program keretében az irányítása alá tartozó szervezeti egységek közreműködésével a szakterületéhez kapcsolódó, valamint a felelősségi körébe utalt konkrét projektekhez és támogatási programokhoz kapcsolódó, beszámoltatási és adatszolgáltatási feladatokat.

i)181 lebonyolító szervként ellátja Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének végrehajtása keretében a felelősségi körébe rendelt feladatokat a vízgazdálkodás, a fenntartható zöld közlekedés, az energetika (zöld átállás), valamint a körforgásos gazdaság programterületek vonatkozásában,

j)182 a 148/A. § (1) bekezdés j) pontjában foglaltaknak megfelelően figyelembe veszi az Igazgatóság intézkedési javaslatát, és visszajelzést ad az Igazgatóság számára a javaslatban foglaltakkal kapcsolatban megtett intézkedésekről, valamint annak eredményéről,

k)183 gondoskodik az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó és feladatkörébe tartozó közérdekű bejelentések kapcsán a válaszlevél-tervezet előkészítéséről és az Igazgatóság részére való megküldéséről.

(2) A közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár a Kohéziós Alap Irányító Hatóság vezetőjének minősül, és felel az Európai Unió strukturális alapjaiból és Kohéziós Alapjából származó támogatások hazai felhasználásáért felelős intézményekről szóló 1/2004. (I. 5.) Korm. rendelet [a továbbiakban: 1/2004. (I. 5.) Korm. rendelet] 26. §-ában foglalt feladatok ellátásáért.

(3) A közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár az (1) és (2) bekezdés szerinti felelősségi körében közvetlenül irányítja

a) a Szabálytalanságkezelési Főosztály,

b) a Stratégiai Főosztály,

c) a Szabályossági és Ellenőrzési Főosztály,

d) a Városi és Elővárosi Közlekedésfejlesztési Projektek Végrehajtási Főosztálya,

e) a Transzeurópai Közlekedési Hálózatfejlesztési Projektek Végrehajtási Főosztálya,

f) a Pénzügyi és Monitoring Főosztály,

g) az Energetikai Projektek Végrehajtási Főosztálya,

h)184 a Vízügyi és Természetvédelmi Végrehajtási Főosztály,

i)185 a Közműfejlesztési és Hulladékgazdálkodási Végrehajtási Főosztály, valamint

j)186 a Klímaadaptációs és Pénzügyi Eszköz Programok Végrehajtási Főosztály

vezetője tevékenységét.

129. §187

130. § (1) A közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

131. §188 (1) A 128. § (1) és (2) bekezdése szerinti feladatok vonatkozásában a közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén a titkárságvezetője helyettesíti, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén a Pénzügyi és Monitoring Főosztály vezetője, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén a Stratégiai Főosztály vezetője, együttes távollétük vagy akadályoztatásuk esetén pedig a Szabályossági és Ellenőrzési Főosztály vezetője helyettesíti.

(2) A közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár hatáskörét, a tisztség betöltetlensége esetén, a titkárságvezetője gyakorolja.

132. § A Kit. 27. §-ában foglaltak alapján az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok tekintetében a közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár nem utasítható.

34. A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár

133. § (1) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja a Gazdaságfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságot (a továbbiakban: GFP IH), amelynek keretében

a) gondoskodik a 2004–2006 programozási időszak vonatkozásában a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (a továbbiakban: GVOP), a 2007–2013 programozási időszak vonatkozásában a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: GOP), a 2014–2020 programozási időszak vonatkozásában a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (a továbbiakban: GINOP), a 2021–2027 programozási időszak vonatkozásában a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (a továbbiakban: GINOP Plusz) végrehajtásáról,

b) a GVOP tekintetében felel a strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló 1260/1999/EK rendelet [a továbbiakban: 1260/1999/EK rendelet] cikkében és az 1/2004. (I. 5.) Korm. rendelet 12–15. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

c) a GOP tekintetében felel az 1083/2006/EK tanácsi rendelet 60. cikkében, a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 5/A., 5/B. és 17. §-ában, továbbá az 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátásáért,

d) a GINOP tekintetében felel az (EU) 1303/2013 európai parlamenti és a tanácsi rendelet 125. cikkében, valamint a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 20. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

e) a GINOP Plusz tekintetében felel az (EU) 2021/1060 európai parlamenti és tanácsi rendelet 72–75. cikkében, valamint a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 19. és 20. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

f) irányítja, felügyeli és ellenőrzi a forráskezelő szervezet, az alapok alapját végrehajtó szervezet, valamint a GINOP Plusz tekintetében a holdingalapot végrehajtó szervezet tevékenységét,

g)189 gondoskodik a 2014–2020 programozási időszak és a 2021–2027 programozási időszak visszaforgó pénzeszközeinek felhasználásáról a vonatkozó jogszabályoknak és kormányzati döntéseknek megfelelően, összhangban az európai uniós szabályozásban foglaltakkal,

h)190 irányítja a GFP IH klaszterfejlesztési programokkal kapcsolatos tevékenységét,

i) gondoskodik a GFP IH nemzetközi projektekkel kapcsolatos feladatainak ellátásáról, kapcsolatot tart külföldi strukturális alapkezelő szervezetekkel,

j)191 gondoskodik az irányító hatósági feladatok hatékony ellátásához szükséges működéstámogatási feladatok ellátásáról (pl. ügyfél-kapcsolattartás, üzemeltetés-támogatás, pályázati informatikai támogatás),

k) részt vesz az európai uniós költségvetési időszakokra vonatkozó jogszabálytervezetek véleményezésében, biztosítja a végrehajtási tapasztalatok becsatornázását a programtervezési folyamatok során.

l)192 lebonyolító szervként ellátja a felelősségi körébe rendelt, az RRF Terv végrehajtásával kapcsolatos feladatokat.

m)193 a 148/A. § (1) bekezdés j) pontjában foglaltaknak megfelelően figyelembe veszi az Igazgatóság intézkedési javaslatát, és visszajelzést ad az Igazgatóság számára a javaslatban foglaltakkal kapcsolatban megtett intézkedésekről, valamint annak eredményéről,

n)194 gondoskodik az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó és feladatkörébe tartozó közérdekű bejelentések kapcsán a válaszlevél-tervezet előkészítéséről és az Igazgatóság részére való megküldéséről.

(2) A GFP IH feladatai ellátása során szakmai kérdésekben önállóan jár el. Az irányító hatósági önállóság megtartása mellett a GFP IH köteles együttműködni az egységes fejlesztéspolitikai intézményrendszer megvalósítása és működése érdekében a több irányító hatóságra vonatkozó feladatok egységes ellátásában, valamint az intézményi közös adatbázis működéséhez szükséges információk teljes körű átadásában.

(3) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a GFP Program Koordinációs Főosztály,

b) a GFP Jogi és Módszertani Főosztály,

c) a GFP Ellenőrzési Főosztály,

d) a GFP Pénzügyi Módszertani és Felügyeleti Főosztály,

e) a GFP Pénzügyi Eszközök Főosztály,

f) a GFP Program Stratégiai Főosztály,

g) a GFP Pályázatkezelési Főosztály,

h) a GFP Pénzügyi Ellenőrzési Főosztály,

i) a GFP Kiemelt Projektek Főosztály,

j) a GFP Helyszíni Ellenőrzési Főosztály,

k) a GFP Szabályossági Főosztály,

l) a GFP Fejlesztéspolitikai Rendszereket Támogató Informatikai, Iratkezelési és Üzemeltetési Főosztály,

m) a GFP Információszolgáltató és Partnerkapcsolati Főosztály

vezetője tevékenységét.

134. § (1) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.

(2) A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

135. § A gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén, vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve, a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságot vezető főosztályvezető helyettesíti. A Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságot vezető főosztályvezető akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

136. § A Kit. 27. §-ában foglaltak alapján az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok tekintetében a gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár nem utasítható.

35. A területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár

137. § (1) A területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja a Területfejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságot (a továbbiakban: TOP IH), amelynek keretében

a) gondoskodik a 2004–2006 programozási időszak vonatkozásában a Regionális Operatív Program (a továbbiakban: ROP), a 2007–2013 programozási időszak regionális operatív programjai, a 2014–2020 programozási időszak vonatkozásában a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: TOP), valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a továbbiakban: VEKOP), továbbá a 2021–2027 programozási időszak vonatkozásában a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (a továbbiakban: TOP Plusz) végrehajtásáról,

b) a ROP tekintetében felel az 1260/1999/EK rendelet 34. cikkében és az 1/2004. (I. 5.) Korm. rendelet 12–15. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

c) a regionális operatív programok tekintetében felel az 1083/2006/EK tanácsi rendelet 60. cikkében, a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 5/A., 5/B. és 17. §-ában, továbbá az 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátásáért,

d) a TOP és a VEKOP tekintetében felel az (EU) 1303/2013 európai parlamenti és a tanácsi rendelet 125. cikkében, valamint a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 20. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

e) a TOP Plusz tekintetében felel az (EU) 2021/1060 európai parlamenti és tanácsi rendelet 72–75. cikkében, valamint a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 19. és 20. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

f) irányítja, felügyeli és ellenőrzi a közreműködő szervezet és a pénzügyi eszközök végrehajtásában részt vevő szervezetek tevékenységét,

g) gondoskodik a 2007–2013 programozási időszak, a 2014–2020 programozási időszak és a 2021–2027 programozási időszak végrehajtásáról, az operatív programok irányítási és ellenőrzési rendszerének kialakításáról, valamint az operatív programokra vonatkozó értékelési terv összeállításában való közreműködésről, éves jelentést készít az operatív programok végrehajtásáról,

h) irányítja és nyomon követi az operatív programok szakmai előrehaladását, működteti a monitoring bizottságot, a monitoring folyamat eredménye alapján szükségessé vált programszintű beavatkozásokat megteszi,

i) koordinálja az operatív programok, akciótervek, éves fejlesztési keret és kapcsolódó dokumentumok kidolgozását, javaslatot tesz az operatív programok módosítására, a szakpolitikai felelőssel egyeztetve,

j) gondoskodik a kiemelt projektek kiválasztásának előkészítéséről, a projektek előrehaladásának nyomon követéséről és támogatásáról, a kiemelt projektek eljárásrendjének megfelelően,

k) elkészíti a pályázati felhívásokat és azok módosításait az érintett ágazati európai uniós tervezésért felelős főosztályokkal együttműködve, továbbá jelentéseket, előterjesztéseket készít a Kormány részére a támogatásra javasolt projektjavaslatokról,

l) elszámol az igazoló hatóság felé.

m)195 a 148/A. § (1) bekezdés j) pontjában foglaltaknak megfelelően figyelembe veszi az Igazgatóság intézkedési javaslatát, és visszajelzést ad az Igazgatóság számára a javaslatban foglaltakkal kapcsolatban megtett intézkedésekről, valamint annak eredményéről,

n)196 gondoskodik az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó és feladatkörébe tartozó közérdekű bejelentések kapcsán a válaszlevél-tervezet előkészítéséről és az Igazgatóság részére való megküldéséről.

(2) Az irányító hatóság feladatai ellátása során szakmai kérdésekben önállóan jár el. Az irányító hatóság önállóságának megtartása mellett köteles együttműködni az egységes fejlesztéspolitikai intézményrendszer megvalósítása és működése érdekében a több irányító hatóságra vonatkozó feladatok egységes ellátásában, valamint az intézményi közös adatbázis működéséhez szükséges információk teljes körű átadásában.

(3) A területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Jogi és Felülvizsgálati Főosztály,

b) a Programvégrehajtási Főosztály,

c) az Ellenőrzési és Módszertani Főosztály,

d) a Támogatáskezelési Főosztály,

e) a Stratégiai Tervezési és Értékelési Főosztály

vezetője tevékenységét.

138. § (1) A területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár munkáját és feladatainak ellátását titkárság segíti.

(2) A területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja a titkárság vezetőjének tevékenységét.

139. § A területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén vagy ha a helyettes államtitkári tisztség nincs betöltve a Jogi és Felülvizsgálati Főosztály vezetője helyettesíti. A Jogi és Felülvizsgálati Főosztály vezetőjének akadályoztatása esetén, vagy ha a főosztályvezetői tisztség nincs betöltve, a helyettes államtitkárt az irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek vezetői közül az általa kijelölt főosztályvezető helyettesíti.

140. § A Kit. 27. §-ában foglaltak alapján az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok tekintetében a területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár nem utasítható.

36. Az emberi erőforrás fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár

141. § (1) Az emberi erőforrás fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár irányítja az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatóságát, amelynek keretében

a) gondoskodik az EQUAL Közösségi Kezdeményezés (a továbbiakban: EQUAL), a 2004–2006 programozási időszak vonatkozásában a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: HEFOP), a 2007–2013 programozási időszak vonatkozásában a Társadalmi Megújulás Operatív Program (a továbbiakban: TÁMOP) és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (a továbbiakban: TIOP), a 2014–2020 programozási időszak vonatkozásában az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: EFOP) és a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (a továbbiakban: RSZTOP), a 2021–2027 programozási időszak vonatkozásában az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (a továbbiakban: EFOP Plusz) végrehajtásáról,

b) az EQUAL tekintetében felel az 1/2004. (I. 5.) Korm. rendelet 16. és 17. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

c) a HEFOP tekintetében felel az 1260/1999/EK rendelet 34. cikkében és az 1/2004. (I. 5.) Korm. rendelet 12–15. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

d) a TÁMOP és TIOP tekintetében felel az 1083/2006/EK tanácsi rendelet 60. cikkében, a 4/2011. (I. 28.) Korm. rendelet 5/A., 5/B. és 17. §-ában, továbbá az 547/2013. (XII. 30.) Korm. rendeletben meghatározott feladatok ellátásáért,

e) az EFOP és RSZTOP tekintetében felel az (EU) 1303/2013 európai parlamenti és a tanácsi rendelet 125. cikkében, valamint a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 20. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

f) az EFOP Plusz tekintetében felel az (EU) 2021/1060 európai parlamenti és tanácsi rendelet 72–75. cikkében, valamint a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 19. és 20. §-ában meghatározott feladatok ellátásáért,

g) ellátja az Európai Unió Szolidaritási Alapjának létrehozásáról szóló 2012/2002/EK tanácsi rendelet 2. cikk (1) bekezdés b) pontjához kapcsolódó irányító hatósági feladatokat.

h)197 lebonyolító szervként ellátja a felelősségi körébe rendelt, az RRF Terv végrehajtásával kapcsolatos feladatokat.

i)198 a 148/A. § (1) bekezdés j) pontjában foglaltaknak megfelelően figyelembe veszi az Igazgatóság intézkedési javaslatát, és visszajelzést ad az Igazgatóság számára a javaslatban foglaltakkal kapcsolatban megtett intézkedésekről, valamint annak eredményéről,

j)199 gondoskodik az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó és feladatkörébe tartozó közérdekű bejelentések kapcsán a válaszlevél-tervezet előkészítéséről és az Igazgatóság részére való megküldéséről.

(2) Az emberi erőforrás fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Módszertani és Szabályozási Főosztály,

b)200 az Ellenőrzési Főosztály,

c) a Pénzügyi Főosztály,

d) az Értékelési, Fenntartási és Zárási Főosztály,

e) az Oktatási Fejlesztések Főosztálya,

f) az Egészségügyi Fejlesztések Főosztálya,

g) a Szociális és Társadalmi Felzárkózási Fejlesztések Főosztálya,

h) a Horizontális és RSZTOP Fejlesztések Főosztálya,

i)201 a Társadalmi Fejlesztések Főosztálya

vezetője tevékenységét.

142. § (1) Az emberi erőforrás fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár munkájának és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) Az emberi erőforrás fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkárságvezetője tevékenységét.

143. § Az emberi erőforrás fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása vagy távolléte esetén a titkárságvezetője helyettesíti.

144. § A Kit. 27. §-ában foglaltak alapján az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos irányító hatósági feladatok tekintetében az emberi erőforrás fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár nem utasítható.

37. A közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár

145. § (1) A közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár

a) ellátja a Miniszterelnökség európai uniós támogatásokból megvalósuló közbeszerzések közbeszerzési-jogi, közbeszerzési elszámolhatósági ellenőrzésével kapcsolatos feladatait,

b) ellátja a közbeszerzési területtel kapcsolatos jogalkotási tevékenység szakmai előkészítését,

c) ellátja a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók tekintetében a közbeszerzésekért felelős miniszter részére jogszabályban meghatározott feladatokat,

d) ellátja az elektronikus közbeszerzéssel kapcsolatos szabályozási, koordinációs, monitoring és statisztikai feladatokat,

e) ellátja az EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmusok vonatkozásában a finanszírozási mechanizmusok végrehajtási rendjéről szóló kormányrendelet szerinti program szintű szervek és nemzeti szintű szervek általi közbeszerzések ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat,

f)202 a 4. függelék „III. Gazdasági társaságok, 3. Területfejlesztési miniszter” megnevezésű táblázat 4. pontjában foglaltaknak megfelelően az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. vonatkozásában közreműködik az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár szakmai irányítási feladatkörének ellátásában, ennek keretében koordinálja, előzetesen ellenőrzi és jóváhagyja a gazdasági társaság részéről az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) üzemeltetésével kapcsolatos tulajdonosi döntésre benyújtani tervezett beszámolókat, előterjesztéseket és adatszolgáltatásokat,

g) ellátja az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár által esetenként meghatározott feladatokat.

h)203 ellátja a Svájci–Magyar Együttműködési Program II. időszak vonatkozásában a Nemzeti Irányító Hatóság mint hitelesítést végző szerv feladatkörébe tartozó közbeszerzések ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat.

(2) A közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja

a) a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály,

b) a Közbeszerzési Szabályozási Főosztály,

c) a Közbeszerzési Monitoring Főosztály,

d) a Közbeszerzési Szakmai Koordinációs Főosztály

vezetője tevékenységét.

146. § (1) A közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztályt szakmai tevékenysége körében nem utasíthatja.

(2) A közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó önálló szervezeti egységek tevékenységüket a szakmai függetlenség szabályainak megfelelően végzik, szakmai tevékenységük körében nem utasíthatóak.

147. § (1) A közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik.

(2) A közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár közvetlenül irányítja a titkársága vezetőjének tevékenységét.

148. §204 (1) A közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkárt akadályoztatása esetén a Közbeszerzési Szakmai Koordinációs Főosztály vezetője helyettesíti.

(2) A területfejlesztési miniszter az európai uniós támogatásból megvalósuló közbeszerzési eljárások közbeszerzési-jogi, közbeszerzési elszámolhatósági megfelelősége ellenőrzésének elvégzésére az ellenőrzés függetlenségének, átláthatóságának biztosítása érdekében, kivételesen, egyedi esetben, az irányítása alá tartozó más önálló szervezeti egységet jelölhet ki, meghatározva az ellenőrzés eredményét rögzítő dokumentumok kiadmányozóját.

37/A.205 Az Igazgatóság igazgatója

148/A. §206 (1)207 Az Igazgatóság igazgatója (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: Igazgató)

a) felel az európai parlament és a tanács (EU, Euratom) 2018/1046 rendeletének 61. cikke szerinti uniós költségvetés végrehajtásában részt vevő személyek összeférhetetlenségi és érdekeltségi nyilatkozatainak ellenőrzéséért, különös tekintettel a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben, a 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendeletben, valamint a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra,

b) felel az anonim bejelentő felületeken bejelentett összeférhetetlenségi és csalásgyanús esetek kivizsgálásáért,

c) benyújtja az Igazgatóság tevékenységéről szóló éves jelentést az Integritás Hatósághoz,

d) felterjeszti az Igazgatóság kétéves ellenőrzési tervét az Integritás Hatósághoz,

e) döntést hoz az Igazgatóság által észlelt összeférhetetlenség kezelése érdekében a belső eljárási szabályoknak megfelelően,

f) gyakorolja a munkáltatói jogokat az Igazgatóság kormánytisztviselői és munkavállalói (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: alkalmazottak) felett a kinevezés és felmentés kivételével, a kinevezésre és felmentésre javaslatot tesz a közigazgatási államtitkárnak,

g)208 az integritássértő és összeférhetetlenségi esetek elkerülése, valamint a korrupció-megelőzés érdekében tájékoztatja a fejlesztéspolitikai intézményrendszer alkalmazottjait a rájuk vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokról, a fenti célból képzést tart az új belépők és a fejlesztéspolitikai intézményrendszer alkalmazottjai továbbképzése érdekében.

h)209 szervezi a jogorvoslati tevékenységet, elbírálja a felterjesztett kifogásokat, a szabálytalansági döntések elleni jogorvoslati kérelmeket, a 119. § 16. pontjában meghatározott programok kivételével,

i)210 ellátja a közbeszerzésekért felelős miniszter által az európai uniós támogatásból megvalósuló közbeszerzési eljárások ellenőrzésének eredményeképp kiállított nem támogató tartalmú tanúsítványok és jelentések ellen benyújtott jogorvoslattal összefüggő feladatokat.

j)211 szükség szerint intézkedési javaslatot tehet az Igazgatóság által lefolytatott vizsgálatok eredményeként tapasztaltak alapján az érintett szervezet részére, melyet az érintett szervezet köteles figyelembe venni, továbbá visszajelzést adni az Igazgatóság számára a javaslatban foglaltakkal kapcsolatban megtett intézkedésekről, valamint annak eredményéről,

k)212 ellátja az európai uniós támogatásokkal kapcsolatos hatósági megkeresésekhez, a közérdekű bejelentésekhez és a csalásellenes intézkedésekhez kapcsolódó feladatok koordinálását.

(2) Az Igazgató az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos feladatok tekintetében nem utasítható.

(3) Az Igazgató tevékenységét az Igazgatói Titkárság segíti.

(4) Az Igazgató közvetlenül irányítja

a) az Igazgatói Titkárság,

b) a Belső Ellenőrzési és Integritási Koordinációs Főosztály,

c)213 a Kockázatelemzési Főosztály,

d)214 az Összeférhetetlenségi Főosztály, valamint

e)215 a Fejlesztéspolitikai Jogi Főosztály

vezetője tevékenységét.

(5) Az Igazgatót távollétében a Belső Ellenőrzési és Integritási Koordinációs Főosztály vezetője helyettesíti.

IX. Fejezet

KABINETFŐNÖKÖK

38. A miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke

149. § A miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke

a) ellátja a miniszterelnök-helyettes által állandó vagy eseti jelleggel meghatározott feladatokat,

b) közvetlenül vezeti a Miniszterelnök-helyettesi Kabinetet, meghatározza annak munkarendjét,

c) részt vesz a Kormány politikai döntéseinek előkészítésében,

d) a miniszterelnök-helyettes utasítása alapján eseti jelleggel ellátja a Miniszterelnökség képviseletét meghatározott ügyekben,

e) elősegíti a miniszterelnök-helyettes országgyűlési munkáját, kapcsolatot tart a pártok képviselőcsoportjaival és a pártokhoz nem tartozó képviselőkkel,

f) a Miniszterelnök-helyettesi Kabinet feladatkörében gondoskodik a miniszterelnök-helyettes titkársági ügyintézéséről,

g) feladatai hatékony ellátása érdekében folyamatos és közvetlen kapcsolatot tart a Miniszterelnökség állami vezetőivel, a miniszterelnöki biztossal, a miniszterelnöki megbízottal, a miniszterelnök főtanácsadóival és tanácsadóival, valamint a szervezeti egységek vezetőivel.

h)216 együttműködik a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv megvalósításához szükséges intézkedések koordinációjáért felelős miniszteri biztossal a vallásturisztikai fejezeti kezelésű előirányzatokhoz kapcsolódóan a költségvetési tervezés, a zárszámadás és a költségvetési támogatások tekintetében.

150. § A miniszterelnök-helyettes kabinetfőnökét akadályoztatása esetén a Miniszterelnök-helyettesi Kabinet általa kijelölt kormánytisztviselője helyettesíti.

39. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kabinetfőnöke

151. § (1) A Miniszterelnökséget vezető miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) kabinetfőnöke

a) ellátja a miniszter által állandó vagy eseti jelleggel meghatározott feladatokat,

b) közvetlenül irányítja a Miniszteri Kabinet, valamint a Miniszteri Titkárság tevékenységét, és meghatározza azok munkarendjét,

c) a miniszter irányítása mellett részt vesz a Kormány politikai döntéseinek előkészítésében, koordinálásában,

d) a miniszter utasítása alapján eseti jelleggel ellátja a Miniszterelnökség képviseletét meghatározott ügyekben,

e) elősegíti a miniszter országgyűlési munkáját, kapcsolatot tart a pártok képviselőcsoportjaival és a pártokhoz nem tartozó képviselőkkel,

f) szervezi a miniszter személyi hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket,

g) feladatai hatékony ellátása érdekében folyamatos és közvetlen kapcsolatot tart a Miniszterelnökség állami vezetőivel, a miniszterelnöki biztossal, a miniszterelnöki megbízottal, a miniszterelnök főtanácsadóival és tanácsadóival, valamint a szervezeti egységek vezetőivel,

h) feladatai hatékony végrehajtása érdekében közvetlen utasítást adhat a Miniszterelnökség szervezeti egységeinek vezetői és munkatársai részére,

i) figyelemmel kíséri a minisztériumi ügyintézést,

j)217 gondoskodik a miniszterhez érkező közérdekű bejelentések, javaslatok és panaszok kivizsgálásáról, az európai uniós források felhasználásához kapcsolódó közérdekű bejelentések tekintetében azok Igazgatóság részére történő megküldéséről,

k) gondoskodik a miniszter személye körüli teendők ellátásáról,

l) támogatja a miniszter hazai és külföldi programokra, közszereplésekre való felkészülését,

m)218

(2) A miniszter kabinetfőnökét akadályoztatása, vagy erre irányuló megbízása esetén a kabinetfőnök-helyettes helyettesíti. A kabinetfőnököt – eseti ügyben – a Miniszteri Kabinet általa kijelölt kormánytisztviselője helyettesítheti.

40. A területfejlesztési miniszter kabinetfőnöke

152. § (1) A területfejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) kabinetfőnöke

a) ellátja a miniszter által állandó vagy eseti jelleggel meghatározott feladatokat,

b)219 közvetlenül irányítja a Területfejlesztési Miniszteri Kabinet tevékenységét és meghatározza annak munkarendjét,

c) részt vesz a miniszter szervezeti döntéseinek előkészítésében,

d) a miniszter utasítása alapján eseti jelleggel ellátja a miniszter képviseletét meghatározott ügyekben,

e)220 feladatai hatékony végrehajtása érdekében közvetlen utasítást adhat a Területfejlesztési Miniszteri Kabinet tanácsadóinak, az irányítása alá tartozó szervezeti egységek munkatársainak és a miniszter közvetlen irányítása alá tartozó főosztály vezetőjének,

f) szervezi a miniszter személyi hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket,

g) összeállítja a miniszteri értekezlet napirendjét,

h) részt vesz a miniszter programjai szervezésében és gondoskodik a szakmai háttéranyagokról,

i) támogatja a miniszter hazai és külföldi programokra, közszereplésekre való felkészülését,

j) véleményezi a miniszter kommunikációját.

(2)221 A miniszter kabinetfőnökét távollétében és akadályoztatása esetén a Nemzetközi Kapcsolatokért Felelős Osztály vezetője, együttes akadályoztatásuk vagy távollétük esetén az egyedi utasításban kijelölt kormánytisztviselő helyettesíti.

41. Az államtitkári kabinetfőnök

153. § (1) Az államtitkár kabinetfőnöke

a) ellátja az államtitkár által meghatározott feladatokat,

b) vezeti az államtitkár kabinetjét,

c) – ha a Szabályzat alapján az államtitkár munkájának segítése és feladatainak ellátása érdekében titkárság működik – az államtitkár utasításainak megfelelően irányítja az államtitkár titkársága vezetőjének a tevékenységét,

d) feladatai hatékony végrehajtása érdekében folyamatos és közvetlen kapcsolatot tart a Miniszterelnökség vezető munkatársaival és a miniszter tanácsadó testületeivel,

e) feladatai hatékony végrehajtása érdekében – a szakterületért felelős, az államtitkár irányítása alá tartozó helyettes államtitkár útján – intézkedéseket kérhet a Miniszterelnökség szervezeti egységeinek vezetőitől.

(2) Az államtitkár kabinetfőnökét az államtitkár kabinetjének az általa kijelölt kormánytisztviselője helyettesíti.

42.222 A parlamenti és stratégiai államtitkár kabinetfőnöke

154. § (1)223 A parlamenti és stratégiai államtitkár kabinetfőnöke

a)224 ellátja a parlamenti és stratégiai államtitkár által meghatározott feladatokat,

b)225 a parlamenti és stratégiai államtitkár utasításainak megfelelően vezeti a parlamenti és stratégiai államtitkár kabinetjét, a kabinet és a titkárság minden munkatársa számára közvetlenül utasítást adhat,

c)226 feladatai hatékony végrehajtása érdekében közvetlen utasítást adhat a stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár, valamint a parlamenti és stratégiai államtitkár alárendeltségében működő szervezeti egységek vezetői és munkatársai részére,

d)227 a parlamenti és stratégiai államtitkár utasítása alapján és annak megfelelően eseti jelleggel ellátja a parlamenti és stratégiai államtitkár képviseletét a parlamenti és stratégiai államtitkár által meghatározott ügyekben,

e)228 szervezi a parlamenti és stratégiai államtitkár személyi hatáskörében tartott ügyek előkészítését, a parlamenti és stratégiai államtitkár kérése esetén véleményezi az intézkedéseket.

(2)229 A parlamenti és stratégiai államtitkár kabinetfőnökét a kabinet kabinetfőnök által kijelölt kormánytisztviselője helyettesíti.

X. Fejezet

43. Az állami vezető, a kormánybiztos, a miniszterelnöki és a miniszteri biztos titkárságának vezetője

155. § (1) Az állami vezető, a miniszterelnöki biztos, a miniszteri biztos és kormánybiztos hatáskörébe tartozó feladatok adminisztratív és koordinációs előkészítését, valamint a Szabályzat szerint az állami vezető, a miniszterelnöki biztos és a miniszteri biztos hatáskörébe tartozó feladatok folyamatos ellátását – ha a Szabályzat így rendelkezik – titkárság (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: titkárság) segíti.

(2) A Miniszterelnöki Biztos Titkársága, a Miniszteri Biztos Titkársága, valamint a Helyettes Államtitkár Titkársága vezetőjének tevékenységét a miniszterelnöki biztos, a miniszteri biztos, illetve a helyettes államtitkár közvetlenül irányítja.

(3)230 A titkárság vezetője (e Fejezet alkalmazásában a továbbiakban: titkárságvezető) irányítja, szervezi és ellenőrzi a titkárság feladatainak végrehajtását.

(4) A titkárságvezető meghatározza a titkárság munkatervét, előkészíti az ügyrendjét és a munkaköri leírásokat.

(5) A titkárságvezető az (1) bekezdés szerinti állami vezető, miniszterelnöki biztos, illetve miniszteri biztos munkáját segíti, és ellátja mindazon ügyeket, amelyeket az állami vezető, a miniszterelnöki biztos, illetve a miniszteri biztos állandó vagy eseti jelleggel a feladat- és hatáskörébe utal.

(6) A titkárságvezetőt akadályoztatása esetén a titkárság ügyrendjében meghatározott kormánytisztviselő helyettesíti.

156. § A közigazgatási államtitkár titkárságvezetője feladatai hatékony végrehajtása érdekében közvetlen utasítást adhat a Miniszterelnökség szervezeti egységeinek vezetői és munkatársai részére.

XI. Fejezet

A MINISZTERELNÖKSÉG SZERVEZETE

44. A Miniszterelnökség szervezeti egységei és munkatársai

157. § (1) A Miniszterelnökség önálló szervezeti egységei:

a) a szakmai főosztály és

b) a főosztályként működő kabinet, titkárság.

(2) A Miniszterelnökségen működő nem önálló szervezeti egység az osztály.

158. § (1) Az önálló szervezeti egység ellátja a Szabályzatban, továbbá a szervezeti egység vezetőjének tevékenységét irányító állami vezető vagy a miniszter által számára meghatározott feladatokat.

(2) Az önálló szervezeti egység létszámát az önálló szervezeti egység vezetőjének tevékenységét irányító vezető határozza meg.

159. § (1) Az önálló szervezeti egység vezetője a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően – az állami vezetőtől, illetve a miniszterelnöki biztostól kapott utasítás és iránymutatás alapján – vezeti, szervezi és ellenőrzi az önálló szervezeti egység munkáját és felelős az önálló szervezeti egység feladatainak ellátásáért.

(2) Az önálló szervezeti egység vezetője dönt az önálló szervezeti egység feladat- és hatáskörébe utalt ügyekben, ha jogszabály, a Szabályzat vagy a tevékenységét irányító vezető eltérően nem rendelkezik.

160. § Az önálló szervezeti egység vezetője a 159. § (1) bekezdésében meghatározottakkal összefüggésben gondoskodik az önálló szervezeti egység ügyrendje, valamint a munkaköri leírások elkészítéséről és aláírásáról. A főosztály (kabinet, titkárság) vezetőjét a főosztály ügyrendjében kijelölt osztályvezető, valamint ha a főosztály osztályokra nem tagozódik vagy a főosztály kizárólag a főosztályvezető által közvetlenül vezetett osztályokra tagozódik, a főosztályvezetőt az általa írásban kijelölt kormánytisztviselő helyettesíti.

161. § (1) Az osztályvezető az önálló szervezeti egység ügyrendje, valamint az önálló szervezeti egység vezetőjének az utasítása szerint irányítja és ellenőrzi a vezetése alá tartozó osztály munkáját. Az osztályvezető felelős az osztály feladatainak végrehajtásáért.

(2) Az osztályvezetőt akadályoztatása esetén az önálló szervezeti egység ügyrendjében meghatározottak szerint az önálló szervezeti egység másik osztályának vezetője vagy az osztály munkatársai közül az általa kijelölt kormánytisztviselő helyettesíti.

162. § A Miniszterelnökség munkatársa

a) a feladatát közvetlen felettes vezetője irányítása alatt látja el, ha nem a közvetlen felettes vezető ad utasítást a Miniszterelnökség munkatársának, a Miniszterelnökség munkatársa köteles erről a közvetlen felettes vezetőt haladéktalanul tájékoztatni,

b) a feladatait a Miniszterelnökség érdekeit szem előtt tartva, a jogszabályok, a közjogi szervezetszabályozó eszközök és a Miniszterelnökség belső szabályozásai által meghatározott módon, a felettesétől kapott utasítások, útmutatások alapján, a határidők betartásával köteles végrehajtani,

c) gondoskodik a Miniszterelnökség feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek érdemi döntésre való előkészítéséről, valamint a döntéseknek a vezető utasítása szerinti végrehajtásáról,

d) köteles a szakmai tudását és ismereteit a feladatellátáshoz szükséges követelményekhez igazodó szinten tartani, a jogszabályokban vagy a munkáltató által előírt képesítést megszerezni,

e) jogszabályban meghatározott kivétellel köteles megőrizni a Miniszterelnökség működésével kapcsolatban tudomására jutott információkat,

f) köteles kerülni minden olyan tevékenységet, ami a Miniszterelnökség hátrányos megítéléséhez vezethet vagy egyéb módon a Miniszterelnökség érdekeit kedvezőtlenül érintheti,

g) közvetlen felettese kijelölése alapján köteles helyettesíteni munkatársát,

h) közreműködik a Miniszterelnökség által különböző hivatali célok megvalósítása érdekében szervezett tevékenységekben,

i) felelős a hivatali vagyon védelméért, a rendelkezésére bocsátott pénzügyi, valamint egyéb eszközök rendeltetésszerű kezeléséért, megőrzéséért és felhasználásáért,

j) tevékenységéért fegyelmi, valamint az Mt., a Kit., a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és a Közszolgálati Szabályzat előírásai szerint – a munkajog keretei között – anyagi felelősséggel tartozik,

k) jogosult az információra a Miniszterelnökség és ezen belül a szervezeti egységek stratégiai céljairól, célkitűzéseiről, a Miniszterelnökség munkatársait érintő döntésekről,

l) jogosult szakmai kérdésekben kezdeményezésre, javaslattételre, véleménynyilvánításra,

m) jogosult a munkavégzés feltételeinek javítására irányuló javaslattételre, véleménynyilvánításra a munkahelyével, munkafolyamatokkal kapcsolatos kérdésekben,

n) jogosult megismerni a személyére vonatkozó, a Miniszterelnökségnél nyilvántartott adatokat, dokumentumokat,

o) jogosult a miniszter tárgyévben érvényes döntései szerint járó juttatásokra, szolgáltatásokra.

45. A Miniszterelnökség szervezeti egységeinek általános feladatai

163. § (1) A szakmai főosztályok feladat- és hatáskörükben – együttműködve más illetékes szervezeti egységekkel, a Szabályzat vonatkozó előírásainak betartásával – a következő általános feladatokat látják el:

a) az országgyűlési, valamint kormányzati bizottságokkal való együttműködés keretében – a Miniszterelnökség illetékes vezetőjének eseti kijelölése alapján, a feladatkörében érintett államtitkár mellett – képviselik a Miniszterelnökséget az országgyűlési, valamint kormányzati bizottságokban,

b) szükség esetén közreműködnek a Miniszterelnökség vezetői tárgyalásainak előkészítésében, gondoskodnak a tájékoztató és felkészítő anyagok elkészítéséről,

c) a közigazgatási államtitkár egyetértésével kormányjelentéseket, szükség szerint kormány-előterjesztést készítenek,

d) elemzik és értékelik a feladatkörükkel összefüggő nemzetközi eseményeket és összefüggéseket,

e) közreműködnek a Miniszterelnökség és más szervek, hatóságok, illetve a nemzetközi szervezetek képviseletei közötti érintkezésben, e szervezetek tagjainak a Miniszterelnökségen teendő látogatásainak szervezésében,

f)231 közreműködnek a Miniszterelnökséghez jelentkezők számára szervezett felvételi és pályaalkalmassági vizsgák tartalmának összeállításában, értékelésében, az újonnan felvettek szakmai alapképzésében és vizsgáztatásában, valamint a Miniszterelnökség alkalmazottainak szakmai képzésében, továbbképzésében és vizsgáztatásában; elkészítik a szakmai tevékenységgel összefüggő oktatási, felkészítési segédanyagokat, jegyzeteket és kidolgozzák a vizsgakérdéseket,

g) közreműködnek a Miniszterelnökség honlapja egyes oldalainak elkészítésében,

h) a fejezeti kezelésű előirányzatok szakmai felügyeletéért – külön utasításban foglaltak szerint – felelős főosztályok az általuk felügyelt előirányzatok vonatkozásában végzik a támogatási kérelmek befogadását, elbírálását, felelősek a jogszabályok és belső szabályzatok alapján előírt támogatási dokumentáció biztosításáért, ellátják a beszámoltatási feladatokat, kapcsolatot tartanak a kérelmezőkkel, kedvezményezettekkel, továbbá együttműködnek a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár feladat alapján illetékes főosztályaival a támogatási szerződések elkészítése során,

i) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben (a továbbiakban: Áht.) és egyéb jogszabályokban meghatározott kötelezettségek teljesítése érdekében folyamatosan figyelemmel kísérik, és a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának szabályzatában megjelölt felelős részére megküldik azokat a feladatkörüket érintő adatokat, amelyek a honlapon megjelenítendő vagy egyéb módon közzéteendő adatok körébe tartoznak,

j) a Miniszterelnökség esetleges érdeksérelme – így különösen szerződésszegés – esetén annak tényéről írásban haladéktalanul értesítik a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkárt az üggyel összefüggő valamennyi irat egyidejű megküldésével,

k) haladéktalanul értesítik a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkárt, ha a feladatkörükbe tartozó szakterületek szabályozásának változása vagy egyéb körülmény a Miniszterelnökség szabályzatai felülvizsgálatát, új szabályozás megalkotását teszi szükségessé,

l)232 közreműködnek a Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztállyal együttműködve a felügyeletük alá tartozó intézmények és fejezeti kezelésű előirányzatok tekintetében a költségvetés-tervezési, beszámolási és zárszámadási feladatok ellátásában.

(2) A funkcionális szervezeti egységek – feladat- és hatáskörükben – együttműködve más illetékes szervezeti egységekkel, a Szabályzat vonatkozó előírásainak betartásával – az (1) bekezdésben foglalt feladataik mellett – a következő általános feladatokat látják el:

a) biztosítják a Miniszterelnökség felelősségi körébe tartozó feladatok ellátásához szükséges működési feltételeket,

b) támogatást nyújtanak a szervezeti egységek működésével összefüggő munkafolyamatok hatékony ellátásához.

46. A Miniszterelnökség irányító hatósági funkcióit ellátó szervezeti egységeire vonatkozó közös szabályok

164. § A Miniszterelnökség irányító hatósági feladatot ellátó szervezeti egységei az irányító hatósági feladatkör ellátása során szakmailag önállóan járnak el. Az irányító hatósági önállóság megtartása mellett az irányító hatósági feladatot ellátó szervezeti egységek kötelesek együttműködni

a) az egységes fejlesztéspolitikai intézményrendszer megvalósítása és működése érdekében,

b) a több irányító hatóságra vonatkozó feladatok egységes ellátásában,

c) az intézményi közös adatbázis működéséhez szükséges információk teljes körű átadásában,

d) az Európai Unió szervezeteivel egységes elvek alapján történő kapcsolattartásban, valamint

e) az egyes koordinációs feladatokkal megbízott szakmai munkaszervezetekkel történő együttműködésben és részükre információ szolgáltatásában.

XII. Fejezet

A MINISZTERELNÖKSÉG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS DÖNTÉS-ELŐKÉSZTÉSI FÓRUMAI

47. A Miniszterelnökséget vezető miniszteri értekezlet

165. § (1) A Miniszterelnökséget vezető miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) által vezetett miniszteri értekezlet (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: miniszteri értekezlet) során a résztvevők a miniszter irányításával áttekintik a Miniszterelnökséget, különösen a miniszter feladat- és hatáskörét érintő operatív feladatok ellátását.

(2) A miniszteri értekezlet javaslatot tesz

a) intézkedés megtételére,

b) intézkedés elfogadására,

c) egyeztetés megindítására,

d) szükség esetén a közigazgatási egyeztetés során képviselendő a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintő miniszterelnökségi álláspontra.

(3) A miniszteri értekezletet a miniszter kabinetfőnöke készíti elő, a szervezeti egységek vezetői által javasolt napirendi pontoknak megfelelően.

(4) A miniszteri értekezlet vizsgálja az intézkedések megvalósulását.

(5) A miniszteri értekezlet

a) állandó résztvevői a miniszter, a Miniszterelnökség államtitkárai vagy távollétükben az őket helyettesítő helyettes államtitkárok, a miniszterek által közvetlenül irányított helyettes államtitkárok és a miniszter kabinetfőnöke,

b) eseti résztvevői a helyettes államtitkárok.

(6) A miniszter a résztvevők tájékoztatása, javaslata alapján döntéseket hoz, intézkedéseket rendel el, további tájékoztatást kér, illetve iránymutatásokat ad.

(7) A miniszteri értekezlet összehívására főszabály szerint heti gyakorisággal kerül sor.

48. A területfejlesztési miniszteri értekezlet

166. § (1) A területfejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) által vezetett miniszteri értekezlet (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: miniszteri értekezlet) során a résztvevők a miniszter irányításával áttekintik a miniszter feladat- és hatáskörét érintő operatív feladatok ellátását.

(2) A miniszteri értekezlet javaslatot tesz:

a) intézkedés megtételére,

b) intézkedés elfogadására,

c) egyeztetés megindítására,

d) szükség esetén a közigazgatási egyeztetés során képviselendő miniszteri álláspontra.

(3) A miniszteri értekezletet a miniszter kabinetfőnöke készíti elő, a szervezeti egységek vezetői által javasolt napirendi pontoknak megfelelően.

(4) A miniszteri értekezlet vizsgálja az intézkedések megvalósulását.

(5) A miniszteri értekezlet

a) állandó résztvevői a miniszter, a területfejlesztési parlamenti államtitkár, területfejlesztésért felelős államtitkár, az európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár, a miniszter kabinetfőnöke és a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár,

b) a miniszter által meghívott eseti résztvevők,

c) eseti jelleggel a Miniszterelnökséget vezető miniszter által kijelölt személyek.

(6) A miniszter a résztvevők tájékoztatása, javaslata alapján döntéseket hoz, intézkedéseket rendel el, további tájékoztatást kér, illetve iránymutatásokat ad.

(7) A miniszteri értekezlet összehívására főszabály szerint heti gyakorisággal kerül sor.

49. A vezetői felkészítő értekezlet, a kormányzati döntéshozatali fórumok által tárgyalt anyagok felkészítőinek elkészítése

167. § (1) A kormányülést közvetlenül megelőzően kerülhet sor a Kormány ülésén részt vevő állami vezető vezetésével az ülésre történő felkészítésre.

(2) A Miniszterelnökséget vezető miniszter (1) bekezdés szerinti felkészítése a stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár, míg a területfejlesztési miniszter (1) bekezdése szerinti felkészítése területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár feladata.

(3)233 A felkészítő értekezlet résztvevőit, illetve a Miniszterelnökséget vezető miniszter felkészítése esetén a parlamenti és stratégiai államtitkáron túli résztvevőit a felkészítendő vezető határozza meg.

(4) A Közigazgatási Államtitkári Értekezlet ülésén tárgyalásra kerülő előterjesztésekből, jelentésekből a felkészítő anyag elkészítése a Miniszterelnökséget vezető miniszter, illetve a közigazgatási államtitkár részére a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár, míg a területfejlesztési miniszter részére a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár feladata. A Miniszterelnökséget vezető miniszter részére a stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkár, míg a területfejlesztési miniszter részére a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár készíti a Kormány és a politikai döntéshozó fórumok ülésein tárgyalásra kerülő előterjesztésekből, jelentésekből a felkészítő anyagot.

50. A munkacsoport

168. § (1) A miniszter vagy a közigazgatási államtitkár a több helyettes államtitkár vagy önálló szervezeti egység feladatkörét érintő, eseti feladat elvégzésére a feladatkörükben érintett kormánytisztviselőkből álló munkacsoportot hozhat létre. A munkacsoport létrehozásáról szóló utasításban meg kell határozni a munkacsoport feladatát, vezetőjét és tagjait.

(2) A munkacsoport célja a meghatározott feladat komplex megközelítésű, a szakterületek kiemelt együttműködésén alapuló hatékony megoldása, illetve az ehhez szükséges javaslatok felvázolása, kidolgozása.

(3) A munkacsoport tagjait a helyettesítésükre egyébként jogosult személyek helyettesíthetik.

51. Munkatársi értekezlet

169. § (1) A munkatársi értekezlet összehívására évente legalább egyszer, valamint szükség szerint a Miniszterelnökség állományának jelentős hányadát érintő szabályozásokról, eseményekről történő tájékoztatás, jövőbeni feladatok meghatározása, továbbá az állomány munkájának értékelése érdekében vagy egyéb, a munkatársi értekezlet vezetője által meghatározott okból, célból kerülhet sor.

(2) A munkatársi értekezletet a miniszterelnök vagy a miniszter hívja össze és vezeti.

(3) A munkatársi értekezlet résztvevői tekintetében lehet teljes vagy a dolgozók érdekeltség szerint csoportosított körére kiterjedően részleges.

(4)234 A meghívók kiküldéséről a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Miniszterelnökséget vezető miniszter közvetlen irányítása alá tartozó Miniszteri Kabinet, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a területfejlesztési miniszter közvetlen irányítása alá tartozó Területfejlesztési Miniszteri Kabinet gondoskodik.

XIII. Fejezet

A MINISZTERELNÖKSÉG MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS EGYES RENDELKEZÉSEK

52. Kiadmányozás

170. § (1) A döntés egyben kiadmányozási jog is.

(2) A kiadmányozási jog

a) a miniszter hatáskörében vagy feladatkörében hozott érdemi döntése aláírására,

b) – ha a Szabályzat így rendelkezik – a miniszter hatáskörébe vagy kizárólagos feladatkörébe tartozó döntés előkészítésére és a miniszter nevében történő aláírására vagy

c) a feladatkör ellátására jogosult és köteles személy e körben történő döntésének meghozatalára

ad felhatalmazást.

(3) A miniszter kiadmányozza a feladat- és hatáskörébe tartozó

a) miniszteri rendeletet, közjogi szervezetszabályozó eszközt,

b) köztársasági elnöknek címzett ügyiratokat,

c) jogszabály által a miniszter hatáskörébe utalt és át nem ruházott ügyben hozott döntést.

(4) A (2) és (3) bekezdésben meghatározott iratokat a közigazgatási államtitkár terjeszti elő kiadmányozásra.

(5) Az önálló szervezeti egység vezetője – a felette irányítási jogot gyakorló állami vezető vagy a Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában – kiadmányoz minden, a minisztérium állami vezetőinek kiadmányozási jogkörébe nem tartozó iratot.

(6) A kormányzati döntés-előkészítés során készült tárcalevelet a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár kiadmányozza. Ha a helyettes államtitkárok közötti véleményeltérés szükségessé teszi, a közigazgatási államtitkár dönt.

171. § (1) A közigazgatási államtitkár a miniszter által átruházott hatáskörben kiadmányozza

a) a kormány-előterjesztést és a Kormányhoz benyújtandó jelentést,

b) a nemzetközi szervezetek és intézmények számára, valamint a külképviseletek vezetőinek címzett ügyiratot.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben a közigazgatási államtitkár egyes ügycsoportok vagy egyes nemzetközi szervezetek, intézmények tekintetében a kiadmányozási jogot a műveletek hatékony ellátásának biztosítása érdekében az önálló szervezeti egység vezetőjére vagy kormánytisztviselőre állandó jelleggel átruházhatja.

172. §235 A parlamenti és stratégiai államtitkár a Miniszterelnökséget vezető miniszter által átruházott hatáskörben, míg a területfejlesztési parlamenti államtitkár a területfejlesztési miniszter által átruházott hatáskörben kiadmányozza a törvényjavaslat, országgyűlési határozati javaslat parlamenti tárgyalása során benyújtandó dokumentumok közül

a) az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban: HHSZ.) 46. § (1) bekezdése szerinti előterjesztői tájékoztatást,

b) az egységes javaslattervezetet, átdolgozott egységes javaslattervezetet, második egységes javaslattervezetet, kiegészítő egységes javaslattervezetet,

c) a zárószavazást előkészítő módosító javaslatot, kiegészítő javaslatot, valamint

d) az elfogadott törvény szövegét.

173. § A területi közigazgatásért felelős államtitkár

a)236 kezdeményezi a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok alapító okiratainak módosítását,

b)237 a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatának módosítása során a szervezeti és működési szabályzat tervezetét véleményezésre megküldi a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár részére. A kormányzati igazgatásról szóló törvényben foglaltaknak megfelelően a szakmai irányító miniszterek véleményének kikérésére szükség szerint kerül sor.

174. § A miniszter, – ha a kiadmányozásra a miniszter nevében más személy jogosult – a kiadmányozásra jogosult, valamint a feladatkör ellátására jogosult és köteles személy a döntését az előkészítés ellenőrzése után, a kapott információk alapján, feladat- és hatáskörében eljárva, határidőben hozza meg.

175. § (1) Külső szervhez vagy személyhez küldendő iratot kiadmányként csak a Szabályzatban, illetve az ügyrendben meghatározott, kiadmányozási joggal rendelkező személy írhat alá.

(2) A 170. § (3) bekezdésében foglalt kivétellel a Szabályzatban, valamint az ügyrendben meghatározott helyettesítési rendben eljárva a helyettesítés magában foglalja a kiadmányozási jogot.

(3) A miniszter és az államtitkár kiadmányozza a jogszabály által a hatáskörébe utalt és az át nem ruházott hatáskörben hozott döntést.

(4) A miniszterelnök-helyettes jogosult a jogszabályokban és a miniszterelnök által meghatározott ügyekben számára biztosított hatáskörben a döntések kiadmányozására.

(5) A helyettes államtitkár és a miniszterelnöki biztos a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben jogosult a döntéseinek kiadmányozására.

(6) Ha a kiadmány egyúttal az Áht. 36. § (1) bekezdése szerinti kötelezettségvállalásnak is minősül, azt kiadmányozás előtt, a megalapozott döntést lehetővé tevő észszerű határidőn belül, külön utasításban foglaltak szerint meg kell küldeni véleményezésre és ellenjegyzésre a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár részére. A kötelezettségvállalást tartalmazó kiadmány létrehozására irányuló kezdeményezésnek tartalmaznia kell minden olyan dokumentumot és információt, amely a szabályszerű kötelezettségvállalás feltétele. A kezdeményező teljeskörűen felel a kötelezettségvállalást tartalmazó kiadmány, illetve a létrehozására irányuló kezdeményezés megfelelő előkészítettségéért.

(7) Az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselőnek, a Kormány tagjának, az Állami Számvevőszék elnökének, az alapvető jogok biztosának címzett ügyiratot, valamint az országgyűlési képviselő írásbeli megkeresésére adott válasz tervezetét – a válaszadásra nyitva álló határidő lejártát megelőző, a megalapozott döntést lehetővé tevő észszerű határidőn belül – utasítástól függően a miniszterelnöki biztos, a miniszter vagy az államtitkár részére fel kell terjeszteni. A továbbításra kerülő megkereséseket a miniszterelnöki biztos vagy a miniszter kabinetfőnöke kiadmányozza.

53. Az Országgyűléssel, az országgyűlési képviselőkkel való kapcsolattartás

176. § (1)238 Az Országgyűléssel, annak hivatalával, a parlamenti bizottságokkal, továbbá szükség esetén a parlamenti frakciókkal, az egyéni képviselőkkel és a szószólókkal való kapcsolattartás és koordináció a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya feladata. A Miniszterelnökség által benyújtott törvényjavaslatok és az azokhoz kapcsolódó módosító indítványok benyújtását az Országgyűlés elnökéhez és a bizottságokhoz, továbbá a Miniszterelnökség vezetői és szervezeti egységei, valamint az Országgyűlés közötti koordinációt a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya – szükség esetén a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár, a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően pedig a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár és a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár bevonásával – végzi.

(2)239 A miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya segíti a parlamenti és stratégiai államtitkárt és a területfejlesztési parlamenti államtitkárt az Országgyűlés működésével kapcsolatos, illetve a miniszterek Országgyűlés plenáris ülésén történő helyettesítéséből következő feladataik ellátása során.

(3)240 A miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya az országgyűlési bizottságok üléseinek előkészítése érdekében

a) tájékoztatja a hatáskörrel rendelkező helyettes államtitkárt és titkárságát vagy közvetlen államtitkári irányítás alatt álló szakmai területek esetében a hatáskörrel rendelkező államtitkárt és titkárságát a feladatkörébe eső bizottsági ülések napirendjéről,

b)241 szervezi az országgyűlési bizottságok ülésein történő részvételt, valamint az arra való felkészülést.

177. § (1)242 A Miniszterelnökség bármely szervezeti egysége részéről a parlamenti frakciókkal való kapcsolatfelvétel, az országgyűlési képviselők, a bizottságok és az Országgyűlés elnöke részére írásbeli tájékoztatás a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya egyidejű tájékoztatásával történik. A tájékoztatás előkészítését a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya koordinálja.

(2)243 Az interpellációkra, kérdésekre, azonnali kérdésekre, írásbeli kérdésre adandó válasz tervezetét a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya készíti el, szükség esetén megkereséssel élhet a kérdéssel érintett szakterület felett irányítást gyakorló helyettes államtitkár vagy államtitkár felé.

(3)244 A miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya gondoskodik arról, hogy az interpellációkra, kérdésekre, azonnali kérdésekre, írásbeli kérdésekre adandó válasz az előírt formában és határidőn belül elkészüljön, továbbá gondoskodik a válasz parlamenti és stratégiai államtitkár, a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a területfejlesztési parlamenti államtitkár általi jóváhagyásáról.

178. § (1)245 A Miniszterelnökség törvényjavaslatainak az Országgyűléshez történő benyújtásáról, az indítványokhoz kapcsolódó esetleges módosító javaslatok elkészítéséről a hatáskörrel rendelkező szakfőosztályok a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár közreműködésével a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár és a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár közreműködésével a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya gondoskodik.

(2)246 A hatáskörrel rendelkező szakfőosztályok a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően jelzik a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár és a Parlamenti Főosztály felé, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár és a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár közreműködésével a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya felé meghatározott határidőn belül az esetleges módosító javaslatokat. A felmerült módosító javaslatokat a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár jogi szempontból megvizsgálja a Parlamenti Főosztály által meghatározott határidőn belül, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár közreműködésével a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár jogi szempontból megvizsgálja és a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya által meghatározott határidőn belül visszajelzést küld a küldő szervezetnek, hogy a módosító javaslat a Kormány és a Miniszterelnökség jogalkotási céljainak megfelel-e. A Kormány ügyrendjéről szóló 1352/2022. (VII. 21.) Korm. határozat (a továbbiakban: a Kormány ügyrendje) 34. pontja szerinti előterjesztések elkészítését a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár közreműködésével a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár koordinálja.

(3)247 A törvényjavaslat expozéjának tervezetét a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya készíti el, szükség szerint a törvényjavaslattal érintett szakterület felett irányítást gyakorló helyettes államtitkár vagy államtitkár bevonásával.

(4) A (3) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni a törvényjavaslat zárszavának elkészítésére is.

(5)248 A Kormány nevében a miniszter által benyújtott törvényjavaslat egységes javaslattervezetének, ahhoz fűzött indokolásának, előterjesztői tájékoztatásának, zárószavazást előkészítő módosító javaslatának, az elfogadott törvény kihirdetésre kerülő, egységes szerkezetű szövegjavaslatának, valamint ahhoz fűzött indokolásának a HHSZ.-ben foglalt határidőre történő elkészítését a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintően – a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár bevonásával – a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően – a Területfejlesztési Jogi és Kodifikációs Főosztály bevonásával – a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya végzi.

(6)249 A Kormány nevében a miniszter által benyújtott törvényjavaslat egységes javaslattervezetének, ahhoz fűzött indokolásának, előterjesztői tájékoztatásának, zárószavazást előkészítő módosító javaslatának, az elfogadott törvény kihirdetésre kerülő, egységes szerkezetű szövegjavaslatának, valamint ahhoz fűzött indokolásának a HHSZ.-ben foglalt határidőre címzettekhez történő eljuttatását a miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat-és hatáskörét érintően a Parlamenti Főosztály, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintően a Parlamenti Kapcsolatok Főosztálya végzi.

54. Az alapvető jogok biztosával való kapcsolattartás

179. §250 Az alapvető jogok biztosa által végzett vizsgálatot a Miniszterelnökség önálló szervezeti egységeinek elő kell segíteniük. A parlamenti és stratégiai államtitkár felelős a kapcsolattartásért. Az alapvető jogok biztosának megkeresésével kapcsolatban a válaszlevél elkészítését a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár koordinálja.

55. A munkavégzés általános szabályai

180. § (1) A miniszter a feladatköreinek ellátásával kapcsolatban közvetlenül utasítást adhat a közvetlen irányítása alá nem tartozó szervezeti egység munkatársainak. Erről az utasítást végrehajtó munkatársnak – a feladat végrehajtásának egyidejű megkezdése mellett – a szervezeti egységet irányító vezetőt haladéktalanul tájékoztatnia kell.

(2) Az (1) bekezdésben nem említett vezető az irányítása alá nem tartozó szervezeti egység munkatársa részére utasítást nem adhat.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott vezetőtől, valamint a tevékenységet irányító vezetőtől közvetlenül kapott utasítás végrehajtását – ha az utasítást adó kifejezetten ellentétesen nem rendelkezik – a szolgálati út megtartásával kell teljesíteni. Halaszthatatlanul sürgős ügyekben az intézkedésben távolléte miatt akadályozott felettes vezető egyetértését telefonon vagy elektronikus úton kell beszerezni. Ennek megtörténtét – vagy ha erre sincs lehetőség, ezt a körülményt – az ügyiraton fel kell tüntetni, és az ügyiratot haladéktalanul a következő felettes vezetőhöz kell eljuttatni.

(4) Hatásköri vita esetén az intézkedésre jogosult szervezeti egységet a hatásköri vitában érintett szervezeti egységeket irányító helyettes államtitkár, illetve államtitkár jelöli ki, ilyen közös vezető hiányában a miniszter dönt.

56. Az egyes minisztériumokban, kormányzati főhivatalokban előkészített tervezetek Miniszterelnökségen belül történő egyeztetési rendje

181. § Az egyes minisztériumokban, kormányzati főhivatalokban előkészített tervezetek tekintetében a Miniszterelnökség egységes álláspontot alakít ki.

182. § (1)251 A minisztériumok, kormányzati főhivatalok által előkészített tervezetek közigazgatási egyeztetése során az egységes miniszterelnökségi álláspont érvényesülése érdekében a beérkező tervezeteket a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár elektronikus úton megküldi az érintetteknek. Az érintettek a tervezettel kapcsolatos álláspontjukat a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár által – a Kormány ügyrendjében előírt határidőket figyelembe véve – meghatározott határidőn belül, elektronikus úton – a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét illetően az egységes álláspontot a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár útján – juttatják el a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár által kijelölt személy vagy személyek részére.

(2) Ha az érintettek a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár által jelzett határidőben nem adnak véleményt, úgy kell tekinteni, hogy a tervezetre észrevételt nem tesznek.

(3)252 Ha egy államtitkár több helyettes államtitkárt irányít, az államtitkár irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok egységes véleményt adnak. Az egységes véleményt a tárgykör szerint első helyen felelős helyettes államtitkár – a területfejlesztési miniszter munkaszervezetét illetően a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár útján – elektronikusan küldi meg a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár által kijelölt személy részére. Kivételesen indokolt esetben önálló helyettes államtitkári álláspont is adható.

(4) A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár az érintettek észrevételeinek figyelembevételével elkészíti a Miniszterelnökség – területfejlesztési miniszter álláspontját is külön pontként tartalmazó – egységes véleményét összefoglaló tárcavélemény tervezetét. A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár a Miniszterelnökség álláspontjáról az érintetteket elektronikus úton tájékoztatja.

(5) Ha az érintettek észrevételei között egyeztetés során fel nem oldható véleménykülönbség marad fenn, a közigazgatási államtitkár egyeztetést tart. A közigazgatási államtitkár döntése alapján, szükség esetén a miniszteri értekezlet javaslatot tesz a miniszternek a Miniszterelnökség egységes álláspontjára.

183. § (1)253 Ha a tervezetet észrevételezésre vagy véleményezésre küldő minisztérium a beérkezett észrevételek tárgyában szóbeli egyeztetést tart, a Miniszterelnökséget elsősorban a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár által kijelölt személy képviseli, azzal, hogy amennyiben a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörében eljáró szerveknek további észrevétele marad fenn, úgy az észrevétel képviseletéről – a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár bevonásával – a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

(2) A Miniszterelnökséget az (1) bekezdésben meghatározott személyen túl a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár által a tervezetre észrevételt tevő szervezeti egység részéről felkért személy is képviselheti.

(3) Az (1) bekezdéstől eltérően, ha az egységes miniszterelnökségi álláspont képviselete indokolja, a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár a képviseletre a szakterület szerint illetékes, illetve az egységes miniszterelnökségi vélemény kialakításában leginkább közreműködő szervezeti egységet irányító államtitkárt vagy helyettes államtitkárt kéri fel.

(4) Az egységes miniszterelnökségi álláspont érvényesülése érdekében a szóbeli egyeztetésen a Miniszterelnökség képviseletére kijelölt vagy felkért személy(ek) a szóbeli egyeztetést megelőzően egyeztetni kötelesek.

(5) A szóbeli egyeztetések eredményéről az egyeztetésen részt vevő személy(ek) a szervezeti egységének (egységüknek) vezetőjét, a (3) bekezdésben meghatározott esetben a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár által kijelölt személyt elektronikus úton minden esetben köteles(ek) tájékoztatni. Kiemelt jelentőségű tervezetek esetében a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár képviseletében eljáró személy a közigazgatási államtitkár titkárságát elektronikusan is tájékoztatja.

184. § Az államtitkárok az általuk irányított helyettes államtitkárok vonatkozásában a 182–183. §-ban meghatározott egyeztetések részletes rendjét meghatározhatják.

185. § A Kormány ügyrendje szerint a kormányzati döntés-előkészítés körébe nem tartozó, az egyes minisztériumokban, kormányzati főhivatalokban előkészített közjogi szervezetszabályozó eszköz – az egyes minisztériumok szervezeti és működési szabályzatáról rendelkező közjogi szervezetszabályozó eszközök kivételével – véleményezésére az önálló szervezeti egységek nem kötelezhetők.

57. A Miniszterelnökségen előkészített tervezetek, előterjesztések egyeztetési rendje

186. § (1) Az előterjesztés, miniszteri rendelet, jelentés, tájékoztató tervezetét (a továbbiakban együtt: tervezet) a feladat elvégzéséért felelősként megjelölt, ennek hiányában a tárgykörért szakmai tekintetben felelős önálló szervezeti egység (a továbbiakban: előkészítésért felelős szervezeti egység) köteles – a szakmai tekintetben feladatkörrel rendelkező önálló szervezeti egységek bevonásával – előkészíteni. Az előkészítésbe bevont szervezeti egység a feladatkörének megfelelő részanyagok, részmunkák kidolgozásával köteles részt venni az előterjesztés előkészítésében.

(2) Az előkészítésért felelős szervezeti egység – a rendelkezésre álló információknak megfelelően kitöltött, a Kormány ügyrendjében meghatározott forma szerinti – tervezetet annak előkészítését követően – a területfejlesztési miniszter munkaszervezetét illetően a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár útján – megküldi a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár részére. A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár, valamint a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintő tervezetek esetén a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár szükség szerint jogi és kodifikációs segítséget nyújt a tervezet előkészítéséhez.

(3) A Miniszterelnökségen belül előkészített tervezetek Miniszterelnökségen belül történő belső egyeztetését (a továbbiakban: belső egyeztetés) a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár folytatja le.

(4) A Miniszterelnökségen belül elkészített jelentősebb szakmai koncepciók, tervezetek belső egyeztetésének megkezdésére a miniszteri értekezlet tesz javaslatot, ez esetben az előkészítésért felelős szervezeti egység a tervezetet a miniszteri értekezletre nyújtja be.

(5) A tervezet belső egyeztetését és a szakminisztériumokkal történő egyeztetését megelőzően, valamint a Közigazgatási Államtitkári Értekezlet napirendjére felterjesztésre kerülő minden olyan javaslatot, amelynek pénzügyi vagy költségvetési kihatása van, a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár előzetes szakmai egyeztetés keretében megküldi a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár részére az abban foglaltak gazdasági megalapozottságának vizsgálata érdekében. A tervezet pénzügyi tartalmi megalapozottságáért, valamint a más jogszabályokkal való rendszertani összhangért és a jogalkotás szakmai követelményeinek való megfelelésért az előkészítésért felelős szervezeti egység viseli a felelősséget.

(6)254 A tervezetek belső egyeztetésébe a Miniszterelnökségen működő helyettes államtitkárokat, kormánybiztosokat és miniszteri biztosokat, a közigazgatási államtitkárt, a parlamenti és stratégiai államtitkárt, valamint a területfejlesztési parlamenti államtitkárt kell bevonni.

(7) A beérkezett véleményeket az előkészítésért felelős szervezeti egység érvényesíti, véleményeltérés esetén a vitás kérdéseket az önálló szervezeti egységek vezetői vagy megbízottjaik személyes tárgyalás, munkaértekezlet, ennek sikertelensége esetén a helyettes államtitkárok, a helyettes államtitkárok közötti vita esetén a közigazgatási államtitkár útján rendezik.

187. § (1) A tervezet közigazgatási egyeztetésre bocsáthatóságáról és honlapon történő közzétételéről a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár javaslatára – a Miniszterelnök-helyettes, a területfejlesztési miniszter munkaszervezete által előkészített tervezet esetén a miniszterelnök-helyettes, illetve a területfejlesztési miniszter véleményét figyelembe véve – a közigazgatási államtitkár, szükség szerint a miniszteri értekezlet dönt.

(2)255 A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár az előkészítésért felelős szervezeti egység kezdeményezésére a közigazgatási államtitkár döntése alapján a tervezetet közigazgatási egyeztetés lefolytatása céljából – a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintő tervezetek esetén a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár egyidejű tájékoztatása mellett – a Miniszterelnöki Kormányirodának, illetve a többi minisztérium koordinációs szervezeti egységének megküldi. A közigazgatási egyeztetés során az egyes minisztériumoktól érkező észrevételeket a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár továbbítja az előkészítésért felelős szervezeti egység részére – a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintő tervezetek esetén a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár útján –, és szükség szerint jogi segítséget nyújt a tervezet beérkezett észrevételeknek megfelelő módosításában. Amennyiben szükséges, a tervezetek beérkezett észrevételek alapján történő szükség szerinti utóegyeztetését az észrevételt tevő minisztériumokkal a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár, illetve a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintő tervezetek esetén a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár tájékoztatásával, – indokolt esetben – bevonásával az előkészítésért felelős szervezeti egység folytatja le.

(2a)256 A jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik a Miniszterelnökségen belül előkészített jogszabálytervezetek társadalmi egyeztetésének lefolytatásáról.

(3)257 A Közigazgatási Államtitkári Értekezlet, a Kormány vagy más politikai döntéshozó fórum által megtárgyalandó előterjesztés, jelentés vagy tájékoztató (a továbbiakban együtt: előterjesztés) esetén az előkészítésért felelős szervezeti egység – a Közigazgatási Államtitkári Értekezlet vagy a kormányülés, politikai döntéshozó fórum ülésének napirendjére való felvétel kezdeményezésével és az előterjesztés véglegesített változatának megküldésével egyidejűleg – az előterjesztés tartalmát összefoglalva, az egyeztetés során esetleg felmerült vitás és megoldandó kérdésekről elektronikus úton tájékoztatja a miniszterelnök-helyettes és a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintő előterjesztés esetén a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkárt, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintő tervezetek esetén a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkárt. A Közigazgatási Államtitkári Értekezlet, a Kormány vagy más politikai döntéshozó fórumok ülésére az előkészítésért felelős szervezeti egységek által megtárgyalni kért előterjesztésekről – a miniszterelnök-helyettes és a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörében eljáró szervek esetén – a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár tájékoztatja a közigazgatási államtitkárt. Az előterjesztések Közigazgatási Államtitkári Értekezlet, a Kormány vagy más politikai döntéshozó fórum ülésére való felkéréséről – szükség szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter, illetve az előkészítésért felelős szervezeti egységtől függően a miniszterelnök-helyettes, illetve a területfejlesztési miniszter bevonásával és döntésének megfelelően – a közigazgatási államtitkár dönt. Az előterjesztéseket a Közigazgatási Államtitkári Értekezlet, a Kormány, illetve más politikai döntéshozó fórum ülésére a miniszterelnök-helyettes és a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét illetően a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár, a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét illetően a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár küldi meg a Miniszterelnöki Kormányiroda részére.

188. § (1) A miniszteri rendelet kihirdetésének kezdeményezését megelőzően a tervezet előkészítéséért felelős szervezeti egység vezetője – a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintő tervezetek esetén a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkáron keresztül – a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár útján gondoskodik az igazságügyi miniszter egyetértésének beszerzéséről. A fejezeti kezelésű előirányzatok és a központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló miniszteri rendelet esetében az igazságügyi miniszter egyetértésének beszerzéséről a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár gondoskodik.

(2) A miniszterirendelet-tervezet normaszövegének aláírását és kihirdetését

a) három példányban, több aláíró esetén további annyi példányban, ahány aláíró a miniszteren kívül szükséges,

b)258 az érintett miniszternek címzett feljegyzéssel

ba) a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár,

bb) a területfejlesztési miniszter rendelete esetén a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár – a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár ellenjegyzésével –,

bc) a fejezeti kezelésű előirányzatok és a központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló miniszteri rendelet esetében a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár

kezdeményezi.

(3) A miniszterirendelet-tervezet aláírásának és kihirdetésének kezdeményezésekor a normaszöveget elektronikusan a Magyar Közlöny kiadásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott feltöltő felületről elérhető informatikai rendszer útján a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár továbbítja a felelős szerkesztő részére.

58. A Miniszterelnökség működésével kapcsolatos további eljárási kérdések

189. § (1) Ha valamely miniszter vagy önálló szabályozó szerv vezetőjének (e § alkalmazásában a továbbiakban: más miniszter) rendelete a miniszter egyetértésével vagy véleményének kikérését követően adható ki, abban az esetben a miniszternek a más miniszter részére rendeletalkotásra felhatalmazást megadó jogszabály szerinti, a Statútum rendeletben meghatározott feladatok ellátásáért felelős állami vezető útján kell egyetértésre vagy véleményezésre felterjeszteni más miniszter rendeletét.

(2) Ha a Statútum rendeletben meghatározott feladatok ellátásáért felelős állami vezető nem állapítható meg, vagy több állami vezető felelős a feladatok ellátásáért, úgy a közigazgatási államtitkár útján kell egyetértésre vagy véleményezésre felterjeszteni más miniszter rendeletét.

190. § (1)259 A kormányzati döntés-előkészítés keretében a szakterület különböző fórumokra, értekezletekre anyagot, előterjesztést, a miniszterelnök-helyettes és a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörét érintő tervezetek esetén a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár, a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörét érintő tervezet esetén a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár útján küld.

(2)260 A miniszterelnök-helyettes, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladat- és hatáskörében a tájékoztatását szolgáló, állásfoglalását vagy jóváhagyását kérő feljegyzéseket és más iratokat a közigazgatási államtitkár útján, míg a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörében – szükség szerint a jogi ügyekért felelős helyettes államtitkár bevonásával, illetve tájékoztatása mellett – a területfejlesztési koordinációért felelős helyettes államtitkár útján kell felterjeszteni.

(3) Az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselők, a Kormány tagja, valamint az országgyűlési képviselő megkeresésére adott válasz tervezetét – a válaszadásra nyitva álló határidő lejártát megelőző, a vezető megalapozott döntését lehetővé tevő észszerű határidőn belül – a közigazgatási államtitkár útján kell felterjeszteni.

(4) A közigazgatási államtitkár útján jóváhagyásra felterjesztett iratokat ellátja kézjegyével az előkészítő ügyintéző, az előkészítő önálló szervezeti egység vezetője, valamint a felterjesztő helyettes államtitkár.

(5) A miniszterelnök tájékoztatását szolgáló, a miniszterelnök állásfoglalását vagy jóváhagyását kérő feljegyzéseket és más iratokat a miniszter útján kell felterjeszteni.

191. § (1) A Miniszterelnökség valamennyi vezetője és munkatársa köteles a miniszterelnökségi feladatok végrehajtásában együttműködni. A szervezeti egységek közötti együttműködés kialakításáért, az egyeztetések lebonyolításáért a szervezeti egységek vezetői a felelősek.

(2) Az egyeztetésért, illetve azért, hogy a feladat ellátásában a többi érintett szervezeti egység álláspontja összehangoltan érvényesüljön, elsődlegesen az a szervezeti egység felelős, amelynek az ügy intézése a feladatkörébe tartozik, vagy akit erre a miniszter, az államtitkár, a helyettes államtitkár, illetve a miniszterelnöki biztos kijelölt.

(3) Egyeztetést a szervezeti egység vezetője a hivatali út betartásával kezdeményezhet. Közvetlen egyeztetést az érintett szervezeti egységek az irányító vezetők előzetes engedélyével és folyamatos tájékoztatása mellett folytathatnak.

192. § (1) A Miniszterelnökség működését szabályozó belső normák előkészítése és a Miniszterelnökségen belüli egyeztetése a szabályozás tárgya szerint feladatkörrel rendelkező szervezeti egység feladata.

(2) Az egyeztetés során az előkészítésért felelős szervezeti egység a tervezetről a feladatkörük szerint érintett vezetők és szervezeti egységek véleményét kikéri.

(3) A tervezetet az előkészítő véleményezésre megküldi az abban foglaltak gazdasági és jogi megalapozottságának vizsgálata érdekében a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár részére.

(4) A tervezetet a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár szükség szerint észrevételeivel további egyeztetésre visszaküldi a kibocsátónak.

(5) A belső szabályozás közzétételéről a Jogi Szolgáltatási Főosztály gondoskodik.

59. Az ügyintézési határidő

193. § (1) Az ügyek intézése a vonatkozó jogszabályokban, közjogi szervezetszabályozó eszközben és a HHSZ.-ben, a Kormány ügyrendjében és egyéb kormányhatározatokban foglalt, illetve a felettes vezető által előírt határidőben történik.

(2) Jogszabályban előírt ügyintézési határidő hiányában az ügyek intézésére a vezető által a feladatok kiadása során megállapított egyedi ügyintézési határidő az irányadó.

(3) A határidőket naptári nap vagy naptári nap és óra megjelölésével kell meghatározni.

(4) Az ügyintéző feladatainak ütemezése során úgy jár el, hogy a vezetői jóváhagyás a határidő lejárta előtt, észszerű időben beszerezhető legyen.

(5) Ha a feladat az előírt határidő alatt érdemben nem intézhető el, akkor az ügyintéző ennek okáról és az ügyintézés várható időpontjáról felettesét tájékoztatja. Ilyen esetben a felettes a továbbiakra nézve döntést hoz, útmutatást ad, amelyről az ügyben érintetteket haladéktalanul tájékoztatni kell.

60. A Miniszterelnökség képviselete

194. § (1) A Miniszterelnökséget a Miniszterelnökséget vezető miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: miniszter) képviseli. A miniszter akadályoztatása esetén a képviselet rendjére a Szabályzat miniszter helyettesítésének rendjére irányadó rendelkezései az irányadók. Az államtitkárok egyidejű akadályoztatása esetén a Miniszterelnökséget a miniszter kabinetfőnöke képviseli.

(2) Nemzetközi programokon a miniszter akadályoztatása esetén a minisztert – eltérő rendelkezés hiányában – a miniszter által kijelölt állami vezető képviseli.

(3) A kormánybizottságokban, tárcaközi fórumokon, a társhatóságokkal, az önkormányzatokkal és a civil szervezetekkel való kapcsolatokban a Miniszterelnökséget a miniszter, államtitkár, helyettes államtitkár, valamint – a szakterületét érintő kérdésekben, illetve a miniszter, államtitkár vagy helyettes államtitkár megbízása alapján – az erre felhatalmazott, vezetői megbízással rendelkező személy képviseli.

(4) A Miniszterelnökségnek a bíróságok és a hatóságok előtti jogi képviseletét a jogi képviseletért felelős szervezeti egység e feladattal megbízott kormánytisztviselői látják el, illetve szükség szerint külső kapacitás igénybevételével szervezik, kivéve, ha az ügy sajátosságára tekintettel a miniszter vagy a miniszter kabinetfőnöke a képviselet ellátására más szervezeti egység ügyintézőjét jelöli ki.

(5)261 Az Országgyűlés ülésein, valamint bizottságai előtt a Miniszterelnökséget – a parlamenti és stratégiai államtitkár, valamint a területfejlesztési parlamenti államtitkár általi kijelölése esetén – a feladatkörében érintett államtitkár képviseli.

(6) Az Áht. szerinti kötelezettségvállalást nem tartalmazó szerződések és megállapodások megkötése során a Miniszterelnökséget a közigazgatási államtitkár is jogosult képviselni.

(7)262 Az Igazgatóság feladatkörében az Áht. szerinti kötelezettségvállalást nem tartalmazó szerződések és megállapodások megkötése során a Miniszterelnökséget az Igazgatóság igazgatója jogosult képviselni.

61. A sajtó tájékoztatásával kapcsolatos eljárás

195. § (1) A Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában a sajtó részére tájékoztatást a miniszter, az államtitkár, illetve az általuk kijelölt személy adhat.

(2)263 A miniszterelnök-helyettes, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben interjút – az (1) bekezdésben megjelölt személyek eltérő döntése hiányában – csak az érintett miniszter Miniszteri Kabinetének szervezésében lehet adni. A Miniszterelnökség nevében a miniszterelnök-helyettes, a miniszter vagy az államtitkár nyilatkozik.

(3) A sajtó útján nyilvánosságra hozott közlemény kiadásáról az érintett Miniszteri Kabinet gondoskodik.

(4) A Miniszterelnökségre vonatkozó javaslatokra és bírálatokra a sajtónyilvános válaszról és a válaszoknak a sajtóhoz történő eljuttatásáról az érintett Miniszteri Kabinetje gondoskodik.

XIV. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

196. § (1) A miniszter kiadja a gazdálkodási és számviteli szabályzatokat, melyek körében szabályozza

a) a gazdálkodással – így különösen a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, a teljesítésigazolás, az érvényesítés, utalványozás gyakorlásának módjával, eljárási és dokumentációs részletszabályaival, valamint az ezeket végző személyek kijelölésének rendjével és az adatszolgáltatási feladatok teljesítésével – kapcsolatos belső előírásokat, feltételeket,

b) a számviteli politikát, a számlatükör, a számlarend, a leltározás, értékelés és önköltségszámítás rendjét, a pénz- és értékkezelés rendjét, a felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének rendjét,

c) a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási, módosítási, átcsoportosítási rendjét és a fejezeti kezelésű előirányzatok számviteli politikáját,

d) a belföldi és külföldi ideiglenes kiküldetések rendjét,

e) a beszerzések és a közbeszerzések lebonyolításának rendjét,

f) az anyag- és eszközgazdálkodás számviteli politikában nem szabályozott kérdéseit,

g) a reprezentációs kiadások felosztását, azok teljesítésének és elszámolásának szabályait,

h) a gépjárművek igénybevételének és használatának rendjét,

i) a vezetékes és mobiltelefonok használatát,

j) a közérdekű adatok megismerésére irányuló kérelmek intézésének, továbbá a kötelezően közzéteendő adatok nyilvánosságra hozatalának rendjét.

(2) A miniszter kiadja

a) az elektronikus aláírási, nem aláírás célú hitelesítő tanúsítványok és egyéb bélyegzők használatának rendjéről szóló szabályzatot,

b) a biztonsági szabályzatot (a minősített adatok védelmére),

c) a Miniszterelnökség működésével összefüggő visszaélésekre, szabálytalanságokra, integritási és korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentések fogadásával és kivizsgálásával kapcsolatos eljárásrendet.

(3) A közigazgatási államtitkár kiadja

a) a közszolgálati szabályzatot,

b) az adatvédelmi, incidenskezelési és információvédelmi keretszabályzatot,

c) az iratkezelési szabályzatot,

d) a tűzvédelmi szabályzatot,

e) az esélyegyenlőségi tervet,

f) a munkavállalók magatartási szabályzatát,

g) a Miniszterelnökség házirendjét.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben szereplő szabályzatokon túl a miniszter további szabályzatok kiadásáról is rendelkezhet, a közigazgatási államtitkárt további szabályzatok kiadására jogosíthatja fel.

197. § (1) Az önálló szervezeti egység vezetője a Szabályzat végrehajtására, így különösen az egyes osztályok feladatkörének meghatározására ügyrendet készít.

(2)264 Az ügyrendet az önálló szervezeti egység vezetőjének javaslatára az önálló szervezeti egység vezetőjének tevékenységét irányító felsővezető írja alá, majd az ügyrendet jóváhagyásra – a Humánpolitikai Főosztályon, a területfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörében érintett szervezeti egységek tekintetében a Területfejlesztési és Európai Uniós Személyügyi Főosztályon keresztül – a közigazgatási államtitkár elé terjeszti.

(3) Az egyes minisztériumokban, kormányzati főhivatalokban előkészített tervezetek Miniszterelnökségen belül történő egyeztetésének részletes rendjéről – különös tekintettel az együttműködési kötelezettségre és horizontális kapcsolattartásra – az államtitkárok és a közigazgatási államtitkár irányítása alá tartozó helyettes államtitkárok közös ügyrendet dolgozhatnak ki. A közös ügyrendet a közigazgatási államtitkár adja ki.

1. függelék az 5/2022. (VI. 17.) MvM utasításhoz265

2. függelék az 5/2022. (VI. 17.) MvM utasításhoz


A MINISZTERELNÖKSÉG SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELADATAI

1. A MINISZTERELNÖK-HELYETTES IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

1.1. Miniszterelnök-helyettesi Kabinet

1.1.1. A Miniszterelnök-helyettesi Kabinet segíti a kabinetfőnököt feladatai ellátásában, elsősorban koordináló, előkészítő és adminisztratív feladatokat lát el, melyek keretében:
a) a Miniszterelnökségen belül koordinálja, tartalmilag és jogilag előkészíti a miniszterelnök-helyettes feladat- és hatáskörébe tartozó döntéseket és feladatokat,
b) támogatást nyújt és szervezi a miniszterelnök-helyettes hivatali teendőit és közéleti szerepléseit,
c) a Miniszterelnökség szervezeti egységei számára közvetíti a miniszterelnök-helyettes állásfoglalásait,
d) a miniszterelnök-helyettes döntése szerint részt vesz az egyes szervezeti egységek feladatainak tervezésében, előkészítésében és értékelésében,
e) kezdeményezi a külföldi látogatásokhoz és hazai tárgyalásokhoz szükséges tárgyalási és háttéranyagok elkészítését, ezeket véleményezi és rendezi,
f) a miniszterelnök-helyettes megbízásából megbeszéléseket, egyeztetéseket folytat,
g) a miniszterelnök-helyettes előadásaihoz, beszédeihez és írásaihoz javaslatokat készít, vagy a Miniszterelnökség szervezeti egységeitől javaslatokat kér, és ezeket véleményezi,
h) szervezi és nyilvántartja a miniszterelnök-helyettes hivatalos programjait, sajtószerepléseit,
i) kezeli a miniszterelnök-helyettes személyéhez közvetlenül kapcsolódó levelezést,
j) rendszerezi és döntésre előkészíti a miniszterelnök-helyettesnek címzett ügyirat- és levélforgalmat, eljuttatja a miniszterelnök-helyettes által intézkedésre kiadott anyagokat a hatáskörrel rendelkező szervezeti egységhez,
k) nyilvántartja és szervezi a miniszterelnök-helyettes országgyűlési kötelezettségeit,
l) kapcsolatot tart a minisztériumokkal és egyéb állami és nem állami szervekkel, hatóságokkal, intézményekkel és szervezetekkel,
m) válogatja a különböző hírforrásokból érkező információkat és gondoskodik a miniszterelnök-helyettes megfelelő időben történő tájékoztatásáról.

2. A NEMZETPOLITIKÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

2.1. Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkári Kabinet
2.1.1.266 A Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkári Kabinet ellátja az 1. melléklet 155. §-ában rögzített feladatokat, továbbá
a) segíti a nemzetpolitikáért felelős államtitkárt és kabinetfőnökét feladataik ellátásában, melynek során elsősorban koordinációs és adminisztratív feladatokat lát el,
b) előkészíti a nemzetpolitikáért felelős államtitkár és a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár hivatalos útjaihoz, valamint egyéb kormányzati tisztségviselők külhoni útjaihoz szükséges szakmai anyagokat,
c) koordinálja a nemzetpolitikai szakterületet érintő háttéranyagok, valamint a nemzetpolitikáért felelős államtitkár és helyettes államtitkár részére készülő beszédek elkészítését,
d) közreműködik a miniszterelnök-helyettes nemzetpolitikához kapcsolódó feladatkörét érintő interpellációkra, kérdésekre, azonnali kérdésekre, írásbeli kérdésre adandó válasz előkészítésében,
e) ellátja a nemzetpolitikáért felelős államtitkár tevékenységéhez kapcsolódó protokolláris feladatokat,
f) előkészíti a nemzetpolitikával kapcsolatos kommunikációt, valamint kezeli a nemzetpolitikáért felelős államtitkárt és a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárt érintő sajtómegkereséseket,
g) folyamatosan figyelemmel kíséri a külhoni magyarsággal és a nemzetpolitikával, valamint a nemzetpolitikáért felelős területtel kapcsolatos híreket, a magyarországi és külhoni sajtó képviselőivel kapcsolatot tart,
h) ellátja a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó programokhoz és fórumokhoz, különösen a MÁÉRT-hoz és az MDT-hez kapcsolódó kommunikációs műveleteket,
i) a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek tevékenységéhez kapcsolódó témákban sajtóközleményeket és sajtószemléket készít, sajtótájékoztatókat szervez,
j) a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár sajtós szerepléseihez, interjúihoz, televíziós és rádiós megjelenéseihez felkészítő anyagokat készít,
k) nemzetpolitikai kérdésekben média-megjelenéseket kezdeményez,
l) ellátja a szervezeti egységek programjaihoz kapcsolódó kulhonimagyarok.hu honlap működtetését,
m) kezeli a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek tevékenységéhez kapcsolódó közösségi médiafelületeket.
2.1.2.267 A Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkári Kabinet működését kabinetfőnök irányítja, aki
a) a nemzetpolitikáért felelős államtitkár utasításainak megfelelően vezeti a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kabinetjét, a kabinet minden munkatársa számára közvetlenül utasítást adhat,
b) koordinálja a nemzetpolitikáért felelős államtitkár személyével kapcsolatos feladatok ellátását,
c) közreműködik a számára megjelölt szakpolitikai feladatok ellátásában,
d) az államtitkár megbízásából megbeszéléseket, egyeztetéseket folytat,
e) kijelöli a felkészítő anyagok elkészítéséért felelős szervezeti egységet annak vezetője útján.
2.1.3. A kabinetfőnököt akadályoztatása esetén az ügyrendben meghatározott kormánytisztviselő helyettesíti.

3. A NEMZETPOLITIKÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

3.1. Nemzetpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

3.1.1. A Nemzetpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 155. §-ában rögzített titkársági feladatokat.

4. A NEMZETPOLITIKÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ÚTJÁN A NEMZETPOLITIKÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR ÁLTAL IRÁNYÍTOTT SZERVEZETI EGYSÉGEK

4.1. Nemzetpolitikai Jogi és Gazdasági Főosztály

4.1.1. A Nemzetpolitikai Jogi és Gazdasági Főosztály kodifikációs feladatai körében részt vesz a külhoni magyarokat és a határon túli támogatásokat érintő jogszabálytervezetek, valamint kormányzati döntések előkészítésében és véleményezésében.
4.1.2. A Nemzetpolitikai Jogi és Gazdasági Főosztály koordinációs feladatai körében
a) a feladatkörével összefüggően közreműködik a miniszterelnök-helyettes nemzetpolitikai döntéseinek előkészítésében,
b)268 jogi szempontból figyelemmel kíséri a nemzetpolitikáért felelős államtitkár és a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár feladatkörében készülő döntéseket, tervezeteket, javaslatokat,
c) közreműködik a minisztériumok, más közigazgatási szervek nemzetpolitikával összefüggő tevékenységében, ennek kapcsán döntéseket, állásfoglalásokat kezdeményez,
d) a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek közreműködésével gondoskodik a Nemzetpolitikai Kabinethez benyújtott előterjesztések elkészítéséről,
e) koordinálja a nemzetpolitikai támogatásnyújtásokkal kapcsolatos eljárást.
f)269 a feladatkörével összefüggően közreműködik a nemzetpolitikáért felelős államtitkár tulajdonosi joggyakorlásához kapcsolódó feladatainak ellátásában.
4.1.3. A Nemzetpolitikai Jogi és Gazdasági Főosztály támogatáspolitikai feladatai körében
a) felügyeli a külhoni magyarok támogatási rendszerét és annak intézményeit, figyelemmel kíséri az e célra biztosított fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználását,
b) továbbítja a nemzetpolitikai célú támogatások dokumentációját, szerződését, módosítási kérelmét és elszámolását szakmai véleményezésre, illetve szakmai ellenjegyzésre a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó, szakmai javaslattételre jogosult és az adott kötelezettségvállalás tekintetében illetékes szakmai szervezeti egység részére,
c) gondoskodik a támogatásnyújtással kapcsolatos szakmai álláspontok megküldéséről a minisztérium illetékes jogi és pénzügyi szervezeti egységei, a kötelezettségvállaló, valamint a támogatott részére,
d) ellátja a nemzetpolitikai célú támogatások, fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának pénzügyi ellenőrzését, a nemzetpolitikai támogatásnyújtással kapcsolatos operatív és pénzügyi adminisztratív feladatokat,
e) ellátja a Bethlen Gábor Alap vonatkozásában a számára jogszabályban megállapított, valamint a miniszterelnök-helyettes, a nemzetpolitikáért felelős államtitkár és a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár által meghatározott műveleteket,
f) a feladatkörével összefüggő támogatáspolitikai kérdésekben kidolgozza a miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős államtitkár és a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár álláspontjára vonatkozó javaslatokat,
g) kapcsolatot tart a feladatkörével összefüggő támogatáspolitikai kérdésekben érintett társadalmi szereplőkkel, intézményekkel,
h) nyomon követi a határon túli nemzetpolitikai támogatásokat.

4.2. Diaszpóra és Délvidéki Főosztály

4.2.1. A Diaszpóra és Délvidéki Főosztály koordinációs feladatai körében
a) közreműködik más közigazgatási szervek nemzetpolitikával összefüggő tevékenységében, ennek kapcsán állásfoglalás-készítést, valamint döntéseket kezdeményez a vajdasági, horvátországi, szlovéniai, bosznia-hercegovinai és az észak-macedóniai (a továbbiakban együtt: délvidéki) és a diaszpóraközösségek vonatkozásában,
b) javaslatokat dolgoz ki a diaszpórában és a délvidéki magyar közösségek helyzetének alakulásával kapcsolatos magyar kormányzati politika alakítására,
c) véleményezi, illetve döntésre előkészíti a szakmai főosztály hatáskörébe tartozó, különösen a diaszpóra és a délvidéki magyar közösségeket érintő előterjesztéseket,
d) kapcsolatot tart a külhoni magyar politikai, önkormányzati, egyházi oktatási, kulturális és társadalmi szervezetekkel, egyesületekkel és egyéb civil szervezetekkel, valamint a releváns országok kisebbségi kérdésekben illetékes kormányzati szerveivel, képviselőivel,
e) a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve rendszeres kapcsolatot tart a diaszpórában élő és a délvidéki magyarok szempontjából fontos országokban működő magyar külképviseletekkel, illetve ezen országok Magyarországon működő külképviseleteivel,
f) gondoskodik az MDT működéséről, a plenáris ülések és a regionális ülések megszervezéséről, valamint az MDT-vel kapcsolatos egyéb feladatok ellátásáról,
g) közreműködik a MÁÉRT szakpolitikai hátterének kialakításában, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek közreműködésével gondoskodik a MÁÉRT plenáris üléseinek megszervezéséről,
h) részt vesz a magyar–horvát, a magyar–szerb és a magyar–szlovén kisebbségi vegyes bizottságok munkájában,
i) követi a magyar–horvát, a magyar–szerb és a magyar–szlovén kisebbségi vegyes bizottságok által a magyar közösségek vonatkozásában elfogadott ajánlásokból a mindkét félre háruló kötelezettségek teljesítését,
j) részt vesz a magyar–osztrák, a magyar–horvát, a magyar–szerb és a magyar–szlovén kormányülések nemzetpolitikai kérdéseket érintő előkészítő munkálataiban,
k) közreműködik a Horvátországgal és Szlovéniával megkötött alapszerződések végrehajtásának figyelemmel kísérésében, értékelésében,
l) figyelemmel kíséri a diaszpórában élő és a délvidéki magyarságot érintő hatósági eljárásokat,
m) részt vesz a külhoni magyarságot érintő rövid, közép- és hosszú távú stratégiák kidolgozásában,
n) közreműködik a Nemzetpolitikai Kabinet szakpolitikai munkájában,
o) részt vesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium által ellátott regionális és határ menti gazdaságfejlesztési stratégiák és programok végrehajtásának felügyeletére létrehozott tárcaközi testületek munkájában,
p) figyelemmel kíséri a nemzetközi fórumok diaszpórában élő és délvidéki magyarságot érintő tevékenységét, a diaszpórában élő és a délvidéki magyar közösségek helyzetének alakulását és jogainak érvényesülését,
q) háttéranyagot készít, és indokolt esetben – a nemzetpolitikáért felelős államtitkár vagy a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár döntése alapján – részt vesz a politikai és szakmai felsővezető külföldi utazásain,
r) előkészíti és véleményezi a diaszpóra és a külhoni magyarok állami kitüntetésére szóló felterjesztést,
s) előkészíti a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj odaítéléséről szóló döntést,
t) kapcsolatot tart a nemzetpolitikai szempontból kiemelt jelentőségű magyarországi szervezetekkel és intézményekkel,
u)270
v)271
w) szervezi a Hétvégi Magyar Iskolák Találkozóját a diaszpórában működő hétvégi magyar iskolák vezetői részére, valamint koordinálja szakmai-módszertani segítésüket,
x) ellátja a Mikes Kelemen Program felajánlásainak hazaszállításával, fogadásával és koordinációjával kapcsolatos teendőket,
y) ellátja a diaszpórára, a Vajdaságra, Horvátországra, Szlovéniára, Bosznia-Hercegovinára és Észak-Macedóniára, valamint a nemzetpolitikai szempontból jelentős magyarországi programokra és szervezetekre vonatkozó, nemzetpolitikai célú támogatások szakmai véleményezését.

4.3. Erdélyi Főosztály

4.3.1. Az Erdélyi Főosztály koordinációs feladatai körében
a) közreműködik más közigazgatási szervek nemzetpolitikával összefüggő tevékenységében, ennek kapcsán állásfoglalást, valamint döntéseket kezdeményez az erdélyi közösségek vonatkozásában,
b) javaslatokat dolgoz ki az erdélyi magyar közösségek helyzetének alakulásával kapcsolatos magyar kormányzati politika alakítására,
c) véleményezi, illetve döntésre előkészíti a szakmai főosztály hatáskörébe tartozó, különösen az erdélyi magyar közösségeket érintő előterjesztéseket,
d) kapcsolatot tart az erdélyi magyar politikai, önkormányzati, egyházi, oktatási, kulturális és társadalmi szervezetekkel, egyesületekkel és egyéb civil szervezetekkel, valamint Románia kisebbségi kérdésekben illetékes kormányzati szerveivel, képviselőivel,
e) a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve rendszeres kapcsolatot tart a Romániában működő magyar külképviseletekkel, illetve Románia Magyarországon működő külképviseleteivel,
f) ellátja a MÁÉRT gazdasági, digitális, önkormányzati, jogi, védelmi és biztonságpolitikai tematikájú szakbizottságának titkársági feladatait, teendőit az elnöklésre kijelölt államtitkárok titkárságaival együttműködve,
g) részt vesz a Magyar–Román Kisebbségi Vegyes Bizottság munkájában,
h) követi a Magyar–Román Kisebbségi Vegyes Bizottság által a magyar közösség vonatkozásában elfogadott ajánlásokból a mindkét félre háruló kötelezettségek teljesítését,
i) részt vesz a magyar-román kormányülések nemzetpolitikai kérdéseket érintő előkészítő munkálataiban,
j) részt vesz a MÁÉRT és az MDT üléseinek előkészítésében és lebonyolításában,
k) ellátja az MDT-ülések regionális bizottságainak titkári teendőit,
l) közreműködik a Romániával megkötött alapszerződés végrehajtásának figyelemmel kísérésében, értékelésében,
m) figyelemmel kíséri az erdélyi magyarságot érintő hatósági eljárásokat,
n) részt vesz az erdélyi magyarságot érintő rövid, közép- és hosszú távú stratégiák kidolgozásában,
o) közreműködik a Nemzetpolitikai Kabinet szakpolitikai munkájában,
p) részt vesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium által ellátott regionális és határ menti gazdaságfejlesztési stratégiák és programok végrehajtásának felügyeletére létrehozott tárcaközi testületek munkájában,
q) figyelemmel kíséri a nemzetközi fórumok erdélyi magyarságot érintő tevékenységét, az erdélyi magyar közösségek helyzetének alakulását és jogainak érvényesülését,
r) előkészíti és véleményezi az erdélyi magyarok állami kitüntetéséről szóló felterjesztést,
s) háttéranyagot készít, és indokolt esetben – a nemzetpolitikáért felelős államtitkár vagy a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár döntése alapján – részt vesz a politikai és szakmai felsővezető külföldi utazásain,
t) közreműködik a MÁÉRT erdélyi magyar közösségeit érintő szakpolitikai hátterének elkészítésében, valamint közreműködik a MÁÉRT által jóváhagyott tematikus évek az erdélyi magyar közösségeket érintő programrészeinek szakmai véleményezésében, lebonyolításában,
u) ellátja az erdélyi, valamint a nemzetpolitikai szempontból fontos magyarországi szervezetek és programok támogatásának szakmai véleményezését.

4.4. Felvidéki Főosztály

4.4.1. A Felvidéki Főosztály koordinációs feladatai körében
a) közreműködik más közigazgatási szervek nemzetpolitikával összefüggő tevékenységében, ennek kapcsán állásfoglalást, valamint döntéseket kezdeményez a felvidéki és csehországi közösségek vonatkozásában,
b) javaslatokat dolgoz ki a felvidéki és csehországi magyar közösségek helyzetének alakulásával kapcsolatos magyar kormányzati politika alakítására,
c) véleményezi, illetve döntésre előkészíti a szakmai főosztály hatáskörébe tartozó, különösen a felvidéki és csehországi közösségeket érintő előterjesztéseket,
d) kapcsolatot tart a felvidéki és csehországi magyar politikai, önkormányzati, egyházi oktatási, kulturális és társadalmi szervezetekkel, egyesületekkel és egyéb civil szervezetekkel, valamint Szlovákia és Csehország kisebbségi kérdésekben illetékes kormányzati szerveivel, képviselőivel,
e) a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve rendszeres kapcsolatot tart a Szlovákiában és Csehországban működő magyar külképviseletekkel, illetve Szlovákia és Csehország Magyarországon működő külképviseleteivel,
f) részt vesz a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság munkájában,
g) követi a Magyar–Szlovák Kisebbségi Vegyes Bizottság által a felvidéki magyar közösség vonatkozásában elfogadott ajánlásokból a mindkét félre háruló kötelezettségek teljesítését,
h) részt vesz a magyar–szlovák kormányülések nemzetpolitikai kérdéseket érintő előkészítő munkálataiban,
i) közreműködik a MÁÉRT a felvidéki és csehországi magyar közösségeit érintő szakpolitikai hátterének elkészítésében, valamint közreműködik a MÁÉRT által jóváhagyott tematikus évek a felvidéki és csehországi magyar közösségeket érintő programrészeinek szakmai véleményezésében,
j) részt vesz a MÁÉRT és az MDT üléseinek előkészítésében és lebonyolításában,
k) ellátja a MÁÉRT Oktatási, Kulturális, Demográfiai és Ifjúsági Szakbizottságának titkári feladatait, teendőit az elnöklésre kijelölt államtitkár titkárságával együttműködve,
l) ellátja az MDT-ülések regionális bizottságainak titkári teendőit,
m) közreműködik a Szlovákiával megkötött alapszerződés végrehajtásának figyelemmel kísérésében, értékelésében,
n) figyelemmel kíséri a felvidéki és csehországi magyarságot érintő hatósági eljárásokat,
o) részt vesz a felvidéki és csehországi magyarságot érintő rövid, közép- és hosszú távú stratégiák kidolgozásában,
p) közreműködik a Nemzetpolitikai Kabinet szakpolitikai munkájában,
q) részt vesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium által ellátott regionális és határ menti gazdaságfejlesztési stratégiák és programok végrehajtásának felügyeletére létrehozott tárcaközi testületek munkájában,
r) figyelemmel kíséri a nemzetközi fórumok felvidéki és csehországi magyarságot érintő tevékenységét, a felvidéki és csehországi magyar közösségek helyzetének alakulását és jogainak érvényesülését,
s) előkészíti és véleményezi a felvidéki és csehországi magyarok állami kitüntetésére szóló felterjesztést,
t) háttéranyagot készít, és indokolt esetben – a nemzetpolitikáért felelős államtitkár vagy a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár döntése alapján – részt vesz a politikai és szakmai felsővezető külföldi utazásain,
u) ellátja a felvidéki és a csehországi magyar szervezetek nemzetpolitikai célú támogatásainak szakmai véleményezését.

4.5. Kárpátaljai Főosztály

4.5.1. A Kárpátaljai Főosztály koordinációs feladatai körében
a) közreműködik más közigazgatási szervek nemzetpolitikával összefüggő tevékenységében, ennek kapcsán állásfoglalást, valamint döntéseket kezdeményez a kárpátaljai és ukrajnai magyar közösségek vonatkozásában,
b) javaslatokat dolgoz ki a kárpátaljai és ukrajnai magyar közösség helyzetének alakulásával kapcsolatos magyar kormányzati politika alakítására,
c) véleményezi, illetve döntésre előkészíti a szakmai főosztály hatáskörébe tartozó, különösen a kárpátaljai és ukrajnai magyar közösséget érintő előterjesztéseket,
d) kapcsolatot tart a kárpátaljai magyar politikai, önkormányzati, egyházi oktatási, kulturális és társadalmi szervezetekkel, egyesületekkel és egyéb civil szervezetekkel, valamint az Ukrajna kisebbségi kérdésekben illetékes kormányzati szerveivel, képviselőivel,
e) a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve rendszeres kapcsolatot tart az Ukrajnában működő magyar külképviseletekkel, illetve Ukrajna Magyarországon működő külképviseleteivel,
f) részt vesz a Magyar–Ukrán Kisebbségi Vegyes Bizottság munkájában,
g) követi a Magyar–Ukrán Kisebbségi Vegyes Bizottság által a magyar közösség vonatkozásában elfogadott ajánlásokból a mindkét félre háruló kötelezettségek teljesítését,
h) részt vesz a magyar–ukrán kormányülések nemzetpolitikai kérdéseket érintő előkészítő munkálataiban,
i) közreműködik az Ukrajnával megkötött alapszerződés végrehajtásának figyelemmel kísérésében, értékelésében,
j) figyelemmel kíséri a kárpátaljai és ukrajnai magyarságot érintő hatósági eljárásokat,
k) részt vesz a kárpátaljai és ukrajnai magyarságot érintő rövid, közép- és hosszú távú stratégiák kidolgozásában,
l) részt vesz a Külgazdasági és Külügyminisztérium által irányított regionális és határ menti gazdaságfejlesztési stratégiák és programok végrehajtásának felügyeletére létrehozott tárcaközi testületek munkájában,
m) közreműködik a Nemzetpolitikai Kabinet szakpolitikai munkájában,
n) közreműködik a MÁÉRT és az MDT kárpátaljai és ukrajnai magyarságot érintő szakpolitikai hátterének elkészítésében, valamint közreműködik a MÁÉRT által jóváhagyott tematikus évek kárpátaljai magyarságot érintő programrészeinek szakmai véleményezésében,
o) részt vesz a MÁÉRT és az MDT üléseinek előkészítésében és lebonyolításában,
p) ellátja az MDT-ülések regionális bizottságainak titkári teendőit,
q) figyelemmel kíséri a nemzetközi fórumok kárpátaljai és ukrajnai magyarságot érintő tevékenységét, a kárpátaljai magyar közösség helyzetének alakulását és jogainak érvényesülését,
r) háttéranyagot készít, és indokolt esetben – a nemzetpolitikáért felelős államtitkár vagy a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár döntése alapján – részt vesz a politikai és szakmai felsővezető külföldi utazásain,
s) előkészíti és véleményezi a kárpátaljai magyarok állami kitüntetéséről szóló felterjesztését,
t) ellátja az ukrajnai, valamint egyes nemzetpolitikai szempontból fontos magyarországi nemzetpolitikai célú támogatások szakmai véleményezését.

4.6. Nemzetpolitikai Stratégiai Tervező Főosztály

4.6.1. A Nemzetpolitikai Stratégiai Tervező Főosztály koordinációs feladatai körében
a)272 kidolgozza a külhoni magyarságot érintő rövid, közép- és hosszú távú stratégiákat, valamint elkészíti a szükséges elemzéseket, elősegíti ezek érvényesülését, szorosan együttműködve ennek megvalósítása érdekében a Nemzetpolitikai Kutatóintézettel,
b) feladatkörében együttműködik a minisztériumok háttérintézményei és egyéb jogállású intézmények nemzetpolitikai stratégiai vonatkozású döntéseinek kialakításában,
c) figyelemmel kíséri a Miniszterelnökség többi szakterülete, valamint a többi tárca külhoni magyarságot érintő tevékenységét,
d) figyelemmel kíséri a külhoni magyarokkal foglalkozó szakmai műhelyek, kutatóintézetek tevékenységét,
e)273 kialakítja a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek (ezen pont alkalmazásában a továbbiakban: szervezeti egységek) éves kiemelt programjainak koncepcióját, részt vesz azok koordinálásában és végrehajtásában,
f) figyelemmel kíséri az európai uniós támogatási rendszereket a nemzetpolitikai szempontok alapján,
g) a nemzetpolitikáért felelős államtitkár felhatalmazása alapján ellátja a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kommunikációs tevékenységének felügyeletét,
h) a nemzetpolitikáért felelős államtitkár felhatalmazása alapján ellátja a Nemzetpolitikai Kutatóintézet szakmai felügyeletét,
i) közreműködik a minisztériumok nemzetpolitikai vonatkozással bíró cselekvési terveinek elkészítésében,
j) részt vesz a nemzetpolitikai programok horizontális koordinációjában,
k) közreműködik a Nemzetpolitikai Kabinet szakpolitikai munkájában,
l) részt vesz a MÁÉRT és MDT üléseinek előkészítésében és lebonyolításában,
m) ellátja az MDT ülések regionális bizottságainak titkári teendőit,
n) előkészíti a MÁÉRT és az MDT szakpolitikai hátterét,
o) ellátja a MÁÉRT által jóváhagyott tematikus évek, valamint további központi nemzetpolitikai programok szakmai koordinálását a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek bevonásával,
p)274
q)275 ellátja a nemzetpolitikai szakterületet érintő stratégiai háttéranyagok elkészítését,
r)276
s) részt vesz a kulhonimagyarok.hu honlap működtetésében és felügyeletében, a honlap tartalmának alakításában, tartalomgyártásában,
t) részt vesz a nemzetpolitikával kapcsolatos kommunikáció stratégiai előkészítésében,
u) közreműködik a Miniszterelnökség és más minisztériumok külhoni magyarokat érintő feladataihoz kapcsolódó stratégiájának és kommunikációjának kialakításában,
v) közreműködik az Európai Területi Társulásokkal (ETT), az Európai Területi Együttműködés programokkal (ETE), valamint az európai uniós ügyekkel kapcsolatos műveletek, illetve a nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos megkeresések ellátásában,
w) együttműködik és kapcsolatot tart a Kisebbségi Jogvédő Intézettel és Kisebbségi Jogvédő Alapítvánnyal,
x) figyelemmel kíséri a külhoni magyarság szempontjából kiemelkedő fontosságú nemzetközi szervezetek (Európa Tanács, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, Egyesült Nemzetek Szervezete stb.), valamint az Európai Unió nemzetpolitikai vonatkozású tevékenységét és javaslatot tesz az azzal kapcsolatos magyar kormányzati álláspontra,
y) a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve rendszeres kapcsolatot tart a külhoni magyarság szempontjából kiemelkedő fontosságú nemzetközi szervezetekkel (Európa Tanács, Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, Egyesült Nemzetek Szervezete stb.), továbbá Magyarország Európai Unió mellett, valamint az Európai Unió mellett működő Állandó Képviseletével, valamint ezen szervezetek Magyarországon működő képviseleteivel.

5. AZ EGYHÁZI ÉS NEMZETISÉGI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

5.1. Az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet

5.1.1. Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár 1. melléklet 42–46. §-ban rögzített feladatainak ellátását az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkári Kabinet segíti.

6. AZ EGYHÁZI ÉS NEMZETISÉGI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ÁLTAL IRÁNYÍTOTT SZERVEZETI EGYSÉGEK

6.1. Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

6.1.1. Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár titkársági-szervezési tevékenységét, valamint az 1. melléklet 80–83. §-ban rögzített feladatainak ellátását az Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság segíti.

6.2. Egyházi Koordinációs és Kapcsolattartási Főosztály

6.2.1. Az Egyházi Koordinációs és Kapcsolattartási Főosztály kodifikációs feladatai körében:
a) előkészíti a vallási közösségekre vonatkozó – más minisztérium hatáskörébe nem tartozó – szabályok koncepcióját, szakmai javaslatát,
b) vizsgálja az a) pont szerinti szabályok szakmai megalapozottságát, hatását, és figyelemmel kíséri azok hatályosulását.
6.2.2. Az Egyházi Koordinációs és Kapcsolattartási Főosztály koordinációs feladatai körében:
a) részt vesz az egyházi kapcsolattartással összefüggő feladatok kormányzati koordinációjának és az ágazati feladatok végrehajtásának szervezésében, valamint javaslatot tesz a kapcsolatok fejlesztésére és az együttműködés stratégiájára, beleértve a vallási közösségekkel történő rendszeres egyeztetéseket is, szervezi, illetve részt vesz az ágazati államtitkárok vagy más minisztériumok által szervezett egyházi szakértői, szakpolitikai egyeztetéseken,
b) részt vesz köznevelési, szakképzési, felsőoktatási, egészségügyi, karitatív, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális és sporttevékenység kapcsán, az e területekért szakmailag felelős kormányzati szervek által előkészített, a vallási közösségeket érintő jogszabály tervezetek és jogszabály módosítások egyházakkal való egyeztetésében,
c) katasztert vezet az egyházak által igényelt egyeztetési tematikákról, az egyeztetések magvalósulásáról, eredményéről, az egyházi kapcsolattartással összefüggő adatbázisokat készít,
d) részt vesz a Kormány egyházi kapcsolattartással összefüggő feladatainak az összehangolásában, az ezzel összefüggő stratégiai kérdések végrehajtásában,
e) az Egyházfinanszírozási, Támogatási Koordinációs és Fejlesztési Főosztállyal és az egyházakkal együttműködve részt vesz az egyház-finanszírozás rendszerének felülvizsgálatában, és javaslatot tesz annak szakmai koncepciójára vonatkozóan,
f) kapcsolatot tart a határon túli magyar egyházi szervezetekkel, részt vesz a határon túli magyar egyházi támogatásokkal kapcsolatos döntések előkészítésében,
g) segítséget nyújt a vallási közösségek köznevelési, szakképzési, felsőoktatási, szociális, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi közcélú intézményei, valamint a kulturális, művészeti, gyűjteményi és az épített örökség megőrzésével kapcsolatos tevékenységéhez, illetve közreműködik azok tudományos és sporttevékenységével kapcsolatos kormányzati feladatai ellátásában,
h) részt vesz a kistelepüléseken működő vallási közösségek népességmegtartó munkájának kormányzati koordinációs munkájában,
i) az egyházi épített kulturális örökség értékeinek rekonstrukciójával, illetve az egyéb egyházi program típusú támogatásokkal kapcsolatos feladatokban együttműködik az e feladatokért felelős Egyház-finanszírozási, Támogatási Koordinációs és Fejlesztési Főosztállyal,
j) ellátja a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény rendelkezésein alapuló feladatokat,
k) ellátja az Ehtv.-ben a miniszter hatáskörébe adott feladatok szakmai végrehajtását,
l) koordinációs tevékenységet végez az egyes egyházi intézményekre vonatkozó szabályok átláthatóvá tételének és a közfeladatokat ellátó állami-önkormányzati, valamint egyházi fenntartású intézményekre vonatkozó követelmények, illetve finanszírozás egységessé tételének feladataiban, beleértve az e területekért szakmailag felelős kormányzati szervek által előkészített, a vallási közösségeket érintő jogszabály-tervezetek egyeztetésében való részvételt is,
m) részt vesz az Ehtv. 9/C. § (1) bekezdése, 9/D. § (5) bekezdése, 9/F. § (1) bekezdése, valamint 9/G. § (1) és (2) bekezdése szerinti megállapodások előkészítésében,
n) gondoskodik a bevett egyházak és belső egyházi jogi személyeik nyilvántartásba vételéről, a nyilvántartás vezetéséről, országosan egyedi azonosításra alkalmas nyilvántartási számot állapít meg és ad ki a bevett egyház részére, és erről a bevett egyházat értesíti, a nyilvántartásba vett adatokról szóló kivonatot állít ki,
o) részt vesz a vallási közösségek támogatási felhívásának és az arra vonatkozó döntési javaslatnak az előkészítésében,
p) gondoskodik az Országgyűléshez az Ehtv. 28/A. §-a alapján benyújtandó kezdeményezésre vonatkozó előterjesztés szakmai előkészítéséről,
q) közreműködik a nemzetközi egyházi kapcsolatokból eredő feladatok ellátásában.
6.2.3.277
6.2.4. Az Egyházi Koordinációs és Kapcsolattartási Főosztály egyéb feladatai körében:
a) előkészíti a szentszéki vegyes bizottság üléseit, megszervezi, lebonyolítja a bizottsági üléseket,
b) közreműködik a kisebbségi vegyes bizottságokban és a határon átnyúló programokhoz kapcsolódó egyeztetéseken az egyházakkal összefüggő ügyek képviseletében,
c) ellátja az egyházi jogi személyek által kiállított igazolások közbenső hitelesítését a külügyekkel foglalkozó kormányszerv által kiállított Apostille megadásának előkészítése érdekében.

6.3. Egyház-finanszírozási, Támogatási Koordinációs és Fejlesztési Főosztály

6.3.1. Az Egyház-finanszírozási, Támogatási Koordinációs és Fejlesztési Főosztály kodifikációs feladatai körében együttműködik a vallási közösségek fejlesztését érintő – más minisztérium hatáskörébe nem tartozó – jogszabályok, kormányzati elképzelések koncepciójának, szakmai javaslatának kidolgozásában.
6.3.2. Az Egyház-finanszírozási, Támogatási Koordinációs és Fejlesztési Főosztály funkcionális feladatai körében:
a) a költségvetéssel összefüggő feladatok során együttműködik és kapcsolatot tart az ágazat szakmai szervezeti egységeivel és a Miniszterelnökség költségvetésért felelős szervezeti egységével,
b) közvetíti az ágazat szakmai szervezeti egységei felé a költségvetési keretekkel való gazdálkodás szabályait, lehetőségeit,
c) közreműködik az ágazat szakmai szervezeti egységei költségvetési tervezési feladatainak ellátásában, a zárszámadással összefüggő feladatainak végrehajtásában, tájékoztatást nyújt az ágazati főosztályok felé a költségvetési és zárszámadási körirat kötelező elemeiről,
d) koordinálja és összesíti az ágazat fejezeti kezelésű előirányzataira vonatkozó költségvetéssel, illetve annak végrehajtásával kapcsolatos -, valamint az évközi működés során szükséges adatszolgáltatásokat,
e) együttműködik az ágazat szakmai szervezeti egységeivel a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával kapcsolatos feladatokban,
f) összefogja és koordinálja az ágazatra vonatkozó statisztikai és egyéb adatszolgáltatási feladatokat.
6.3.3. Az Egyház-finanszírozási, Támogatási Koordinációs és Fejlesztési Főosztály az európai uniós fejlesztési programok tekintetében:
a) kapcsolatot tart a Miniszterelnökség és más érintett kormányszervek EU fejlesztések tervezésért felelős szervezeti egységével, ,
b) közreműködik az európai uniós programok egyházi ágazattal összefüggő stratégiai tervezésével, az éves fejlesztési keretek és felhívások előkészítésében, valamint az európai uniós finanszírozású egyházi projektek tervezésében, előkészítésében, nyomon követésében és szakmai megvalósításában,
c) együttműködik a stratégiai kérdésekben döntések előkészítését segítő, hatásait vizsgáló, a stratégiai tervezést támogató felmérések, adatgyűjtések, elemzések készítésében.
6.3.4. Az Egyház-finanszírozási, Támogatási Koordinációs és Fejlesztési Főosztály egyház-finanszírozással kapcsolatos feladatai körében:
a) előkészíti a vallási közösségek támogatási felhívásait és részt vesz az egyházi támogatásokra vonatkozó döntési javaslatok előkészítésében,
b)278 végrehajtja az egyházi támogatások szakmai-pénzügyi előkészítését, valamint a támogatások folyósításával, elszámolásával és szakmai-pénzügyi adminisztrációjával kapcsolatos feladatokat,
c)279 végrehajtja a feladat- és hatáskörébe utalt karitatív szervezeti támogatások pénzügyi előkészítését, valamint a támogatások folyósításával, elszámolásával és pénzügyi adminisztrációjával kapcsolatos feladatokat,
d) végrehajtja az egyházaknak juttatott költségvetési támogatások előkészítését, valamint az azokkal kapcsolatos operatív feladatok ellátását, illetve koordinálja az elszámolások teljesítési rendjét,
e) az Egyházi Koordinációs és Kapcsolattartási Főosztállyal együttműködve ellátja az egyházi épített kulturális örökség értékeinek rekonstrukciójával, illetve az egyéb egyházi program típusú támogatásokkal kapcsolatos feladatokat,
f) ellátja az egyházi előirányzatok kezelésével kapcsolatos adminisztratív és operatív feladatokat,
g) koordinálja az egyházi bérkompenzációval kapcsolatos minisztériumi feladatokat,
h) kapcsolatot tart a hazai és határon túli magyar egyházi szervezetekkel, személyekkel,
i) együttműködik és kapcsolatot tart az egyházi fejezeti kezelésű előirányzatok felett kijelölt kezelő és lebonyolító szervekkel.
6.3.5.280

6.4. Nemzetiségi Főosztály

6.4.1. A Nemzetiségi Főosztály kodifikációs feladatai körében:
a) előkészíti a nemzetiségekről szóló jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatát,
b) vizsgálja a nemzetiségek jogairól szóló jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai megalapozottságát és figyelemmel kíséri azok hatályosulását,
c) kétévente elkészíti a Magyarország területén élő nemzetiségek helyzetéről szóló beszámolót.
6.4.2. A Nemzetiségi Főosztály koordinációs feladatai körében:
a) figyelemmel kíséri a magyarországi nemzetiségek jogainak érvényesülését, különös tekintettel a nemzetiségi kulturális autonómia intézményeire,
b) kapcsolatot tart a nemzetiségi önkormányzatokkal, a nemzetiségek politikai, érdekképviseleti, kulturális és más szervezeteivel, képviselőivel,
c) figyelemmel kíséri a nemzetiségeket érintő jogalkotást és szükség esetén intézkedéseket kezdeményez,
d) részt vesz a nemzetiségpolitikai szakbizottságok, tanácsok, kollégiumok munkájában,
e) figyelemmel kíséri a közigazgatásban a nemzetiségi nyelvhasználati jogok érvényesülését,
f) közreműködik a nemzetiségi önkormányzatok választásával, működésével kapcsolatos, jogszabályban előírt tájékoztatási feladatok ellátásában,
g)281 a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok útján ellátja a nemzetiségi önkormányzatok törvényességi felügyeletének szakmai irányítását, amelynek keretében
ga) az egységes jogalkalmazás érdekében áttekinti a felügyeleti eljárások tapasztalatait, amely alapján a nemzetiségi önkormányzatok törvényességi felügyeletét ellátó szervek munkáját jogszabály-értelmezések, szakmai állásfoglalások, ajánlások megjelentetése révén támogatja,
gb) előkészíti a nemzetiségi önkormányzatok törvényességi felügyeletére vonatkozó módszertani ajánlásokat,
gc) kapcsolatot tart a kormányhivatalok törvényességi felügyeletet ellátó szervezeti egységeivel,
h) közreműködik a nemzetiségi nevelési, oktatási feladatokhoz nyújtott támogatások döntési rendszerének működtetésében,
i) ellátja a hatáskörébe tartozó nemzetiségi támogatási ügyek döntés-előkészítésével kapcsolatos feladatokat, koordinálja a magyarországi nemzetiségek kormányzati támogatási rendszerének működtetését, figyelemmel kíséri az e célra szolgáló költségvetési források felhasználását,
j) gondoskodik a Nemzetiségekért Díj, valamint a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjadományozásához, továbbá a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj odaítéléséhez kapcsolódó feladatok ellátásáról,
k) együttműködik a nemzetiségi önkormányzatokkal, a nemzetiségi civil szervezetekkel és az európai uniós pályázati programokat lebonyolító intézményekkel az Európai Unió költségvetési ciklusokhoz kapcsolódó magyarországi felhasználású és az Európai Unió által a kulturális autonómia kiteljesedését elősegítő programokban.
l) együttműködik és kapcsolatot tart a nemzetiségi fejezeti kezelésű előirányzatok felett kijelölt kezelő szervvel.282
6.4.3. A Nemzetiségi Főosztály nemzetközi és európai uniós feladatai körében:
a) részt vesz a kisebbségi vegyes bizottságok munkájában, az elfogadott ajánlások végrehajtásában,
b) összehangolja a nemzetiség- és nemzetpolitikai stratégiai szempontokat, amelynek során szoros kapcsolatot ápol a nemzetiségek anyaországainak diplomáciai képviseleteivel,
c) figyelemmel kíséri a bilaterális egyezmények alapján biztosított nemzetiségi támogatások felhasználását,
d) figyelemmel kíséri az Európa Tanács Strasbourgban, 1992. november 5-én létrehozott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájában, továbbá az ugyancsak Strasbourgban, 1995. február 1-jén létrehozott, Kisebbségvédelmi Keretegyezményében foglaltak teljesítését,
e) kapcsolatot tart az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezmény Titkárságával és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája Titkárságával, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Nemzeti Kisebbségi Főbiztosának Hivatalával, az Európai Unió, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezete illetékes szerveivel és más, a kisebbségvédelem területén aktív nemzetközi szervekkel,
f) az európai uniós fejlesztési programok tekintetében közreműködik a nemzetiségi területnek az európai uniós stratégiai tervezéssel, az éves fejlesztési keretek és felhívások előkészítésével, a nyomon követéssel és értékeléssel kapcsolatos feladatellátásában.

7. A MODERN TELEPÜLÉSEK FEJLESZTÉSÉÉRT FELELŐS KORMÁNYBIZTOS IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

7.1. Modern Települések Fejlesztéséért Felelős Kormánybiztos Titkársága

7.1.1. A Modern Települések Fejlesztéséért Felelős Kormánybiztos Titkársága
a) ellátja a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hatáskörébe tartozó feladatok adminisztratív és koordinációs előkészítését, valamint azok folyamatos ellátását,
b) szervezi a Modern Városok Programmal, valamint a Magyar Falu Programmal kapcsolatos hazai és nemzetközi kommunikációt,
c) szervezi a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos feladat- és hatáskörével összefüggő kommunikációs feladatokat,
d) kapcsolatot tart és feladatai ellátása körében együttműködik az újságírókkal és a médiatartalom-szolgáltatókkal, a minisztériumokkal, valamint egyéb állami és nem állami szervekkel, hatóságokkal, intézményekkel és szervezetekkel,
e) feladatai ellátásához kapcsolódóan a Miniszterelnökség érintett szervezeti egységétől közvetlenül információt kérhet.
7.2.283

8. A TELEPÜLÉSI FEJLESZTÉSEK KOORDINÁCIÓJÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

8.1. Települési Fejlesztések Koordinációjáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

8.1.1. A Települési Fejlesztések Koordinációjáért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 155. §-ában rögzített titkársági feladatokat.

8.2. A Modern Városok Program Végrehajtásának Irányításáért Felelős Főosztály

8.2.1. A Modern Városok Program Végrehajtásának Irányításáért Felelős Főosztály
a) figyelemmel kíséri a Kormány és a megyei jogú város önkormányzata között létrejött együttműködési megállapodásokban foglalt feladatokat, az azokkal kapcsolatos beruházásokat, a beruházások előrehaladását, valamint a megyei jogú városok fejlesztésére nyújtott költségvetési támogatásokat,
b) közreműködik a feladatkörébe tartozó közjogi szervezetszabályozó eszközök, jogszabályok és más jogi aktusok tervezeteinek előkészítésében,
c) előkészíti és véleményezi a feladat- és hatáskörét érintő előterjesztéseket,
d) kapcsolatot tart és egyeztet a megyei jogú városok önkormányzataival, a minisztériumokkal, valamint egyéb állami és nem állami szervekkel, hatóságokkal, intézményekkel és szervezetekkel,
e) részt vesz a feladatköréhez tartozó szakmai egyeztetéseken, ahol képviseli a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkárt,
f) ellátja a feladatköréhez tartozó előterjesztésekkel, tervezetekkel és jelentésekkel kapcsolatos koordinációs feladatokat,
g) az együttműködési megállapodással összefüggésben együttműködik az önkormányzatokkal, gazdasági társaságokkal a fejlesztési projektek megvalósításának támogatása céljából a projekt-előkészítési, projektmenedzsmenti, projektfejlesztési és projektértékelési feladatok ellátása, koordinálása érdekében,
h) ellátja az egyéb projektfejlesztési feladatokat, amelyeket a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár részére meghatároz,
i) előkészíti a Kormány tagjai számára a megyei jogú városok fejlesztésével kapcsolatos forrásfelhasználásról és a feladatok előrehaladásáról szóló eseti tájékoztatásokat,
j) véleményezi a Kormány és a megyei jogú városok önkormányzata között létrejött együttműködési megállapodásokban foglalt beruházások előrehaladási jelentéseit,
k) közreműködik az együttműködési megállapodásban szereplő beruházások pénzügyi és szakmai beszámolóinak elfogadása során,
l) projekt szintű segítséget nyújt az önkormányzatok számára az együttműködési megállapodásokban meghatározott beruházások pénzügyi és műszaki tartalmának tekintetében a beruházás hatékony előmozdítása érdekében,
m) nyomon követi az együttműködési megállapodásokban szereplő beruházások megvalósítását, ennek keretében jogosult a megvalósítás helyszínét megtekinteni és a helyszínen tájékozódni,
n) ellátja a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár által közvetlenül meghatározott feladatokat,
o) részt vesz a támogatói okiratok előkészítésében és szükség szerinti módosításukban,
p) koordinálja és nyomon követi a Modern Városok Program végrehajtását szolgáló előirányzat felhasználásával összefüggő feladatokat,
q) monitorozza a Modern Városok Program megvalósulását, szükség esetén javaslatot tesz az eredményességét elősegítő intézkedésekre, módosításra,
r) ellátja a Modern Városok Program Bizottságának (a továbbiakban: Bizottság) titkársági feladatait, szervezi a Bizottság üléseit,
s) részt vesz a Bizottság által tárgyalt előterjesztések, egyéb szakmai anyagok előkészítésében,
t) gondoskodik a Bizottság üléseiről készített jegyzőkönyvek elkészítéséről, valamint a bizottsági döntések végrehajtásáról részt vesz a Bizottság által tárgyalt előterjesztések, egyéb szakmai anyagok előkészítésében.

8.3. Településfejlesztési Programok Szakmai Főosztálya

8.3.1. A Településfejlesztési Programok Szakmai Főosztálya
a) előkészíti a Magyar Falu Program megvalósításának koncepciójával összefüggő, valamint a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos feladatkörébe tartozó településfejlesztést érintő előterjesztésekkel, tervezetekkel és jelentésekkel kapcsolatos szakmai álláspontot,
b) feladatkörével összefüggésben kapcsolatot tart és egyeztet a települések önkormányzataival, a minisztériumokkal, valamint egyéb állami és nem állami szervekkel, hatóságokkal, intézményekkel és szervezetekkel,
c) közreműködik a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörét érintő közjogi szervezetszabályozó eszközök, illetve jogszabálytervezetek, előterjesztések szakmai előkészítésében,
d) részt vesz a feladatköréhez tartozó szakmai egyeztetéseken, ahol képviseli a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkárt,
e) közreműködik a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár feladatkörével összefüggő állampolgári megkeresések megválaszolásában,
f) ellátja a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár által közvetlenül meghatározott feladatokat.

8.4. Kiemelt Kormányzati Településfejlesztési Főosztály

8.4.1. A Kiemelt Kormányzati Településfejlesztési Főosztály
a) feladatkörével összefüggésben kapcsolatot tart és egyeztet az érintett önkormányzatokkal, a minisztériumokkal, valamint egyéb állami és nem állami szervekkel, hatóságokkal, intézményekkel és szervezetekkel,
b) közreműködik a támogatási rendszer szakmai kialakításában,
c) véleményezi és előkészíti a feladat- és hatáskörével kapcsolatos jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök és más jogi aktusok tervezeteit,
d) részt vesz a feladatköréhez tartozó szakmai egyeztetéseken,
e) ellátja a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár által közvetlenül meghatározott feladatokat.

8.5. Magyar Falu Program Pályázati Főosztály

8.5.1. A Magyar Falu Program Pályázati Főosztály
a) koordinálja a Magyar Falu Program pályázataival összefüggő kormányzati feladatok végrehajtását, lebonyolítását,
b) kidolgozza a Magyar Falu Program koncepciójába tartozó pályázati kiírások, felhívások szakmai tartalmát,
c) részt vesz a Magyar Falu Program keretében, a miniszter által kiírt pályázatok lebonyolításában,
d) részt vesz a beérkezett pályázatokkal kapcsolatos döntés-előkészítési feladatok ellátásában, a pályázatok szakmai értékelésében,
e) feladatkörével összefüggésben kapcsolatot tart és egyeztet a települések önkormányzataival, a minisztériumokkal, valamint egyéb állami és nem állami szervekkel, hatóságokkal, intézményekkel és szervezetekkel,
f) részt vesz a feladatköréhez tartozó szakmai egyeztetéseken,
g) ellátja a települési fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkár által közvetlenül meghatározott feladatokat.284

9. A MINISZTERELNÖKSÉGET VEZETŐ MINISZTER IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

9.1. Miniszteri Kabinet

9.1.1. A Miniszteri Kabinet segíti a kabinetfőnököt feladatai ellátásában, melynek során elsősorban tanácsadási, döntés-előkészítő, koordinációs és adminisztratív feladatokat lát el.

9.2. Miniszteri Titkárság

9.2.1. A Miniszteri Kabineten belül a Miniszteri Titkárság
a) nyilvántartja és döntésre előkészíti a miniszternek, illetve a kabinetfőnöknek a miniszternek címzett felkéréseket, programjavaslatokat,
b) nyilvántartja és döntésre előkészíti a miniszternek, illetve a kabinetfőnöknek a nem a miniszter által kezdeményezett találkozókezdeményezéseket és más kapcsolatfelvételeket,
c) nyilvántartja és folyamatosan nyomon követi a miniszter programjait és azok változásait,
d) ellátja a miniszter levelezésével összefüggő, a Szakmai Tanácsadói Főosztály feladatkörébe nem tartozó feladatokat,
e) a kabinetfőnök által meghatározott módon ellátja a miniszter titkársági és személyi asszisztensi feladatait,
f) a Protokoll Osztállyal együttműködve előkészíti a miniszter belföldi programjait, és gondoskodik a miniszter programjainak megvalósításában részt vevők megfelelő tájékoztatásáról,
g) ellátja a miniszter vagy a kabinetfőnök által meghatározott további feladatokat.

9.3. Szakmai Tanácsadói Főosztály

9.3.1. A Szakmai Tanácsadói Főosztály
a) szervezi a miniszter hivatali teendőit és közéleti szerepléseit,
b) segíti a miniszter, valamint az államtitkárok irányítása alá tartozó szervezeti egységek, a kormánybiztosok irányítása alá tartozó szervezeti egységek és a miniszteri biztosok közötti információáramlást,
c) nyilvántartja a miniszter által a minisztérium szervezeti egységei számára meghatározott feladatokat és azok teljesítését,
d) a minisztérium szervezeti egységei számára – az államtitkárok, illetve helyettes államtitkárok útján – közvetíti a miniszter feladatszabásait és döntéseit,
e) a miniszter döntése szerint részt vesz az egyes szervezeti egységek feladatainak tervezésében, előkészítésében és értékelésében,
f) a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben döntés-előkészítő anyagokat készít, illetve a minisztérium szervezeti egységeivel azokat előkészítteti és ellenőrzi,
g) a miniszter kiadmányozási vagy ellenjegyzési jogkörébe tartozó iratokat – a minisztérium szervezeti egységei általi tartalmi előkészítést követően – ellenőrzi és aláírásra előterjeszti,
h) a miniszter iránymutatása szerint javaslatot készít a miniszter beszédeihez, írásaihoz és leveleihez, gondoskodik az ezekhez szükséges háttéranyagok elkészítéséről,
i) együttműködik a Miniszterelnöki Kormányirodával a Stratégiai és Családügyi Kabinet üléseinek előkészítésében és az ülésekhez kapcsolódó feladatok ellátásában,
j) az államtitkárok irányítása alá tartozó szervezeti egységek közreműködésével előkészíti a Kormány és a Kormány kabinetjeinek napirendjén szereplő ügyekben a minisztérium szakterületi álláspontjait is bemutató háttéranyagokat,
k) a miniszter által megjelölt szakmai területeken tanácsadást, ennek érdekében tanácsadói rendelkezésre állást biztosít,
l) segíti és koordinálja a miniszter hivatalos programjainak előkészítését,
m) szervezi a miniszter részvételét igénylő minisztériumi egyeztetéseket, előkészíti azok napirendjét és tárgyalási anyagait,
n) a külügyi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral együttműködve részt vesz a miniszter külföldi programjainak, valamint nagyköveti szintű találkozóinak előkészítésében és megszervezésében,
o) a kabinetfőnök döntése szerint részt vesz a minisztérium államtitkárai, illetve szakmai felsővezetői által tartott vezetői értekezleteken és egyéb döntés-előkészítő egyeztetéseken, értekezleteken,
p) koordinálja és támogatja a miniszter, valamint a kormányzati és más állami szervek, országgyűlési képviselők és társadalmi szervezetek közötti egyeztetéseket,
q) részt vesz a miniszter által meghatározott kormányzati koordinációs feladatok megtervezésében, teljesítésében és az eredmények bemutatásában,
r) gondoskodik a miniszterhez érkezett állampolgári levelek és közérdekű megkeresések megválaszolásáról, illetve illetékes szervezet, szervezeti egység részére átadásáról,
s) kezeli és nyilvántartja a más szervezeti egység feladatkörébe nem tartozó panaszokat, közérdekű bejelentéseket, javaslatokat és egyéb beadványokat,
t) a közigazgatási államtitkárral együttműködve figyelemmel kíséri és ellenőrzi a miniszter személyéhez kötődő pénzügyi keretek felhasználását,
u) ellátja a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény 4. § (7) bekezdése szerinti eljárás tekintetében a miniszter feladat- és hatásköre gyakorlásához szükséges titkársági feladatokat.

9.4. Protokoll Osztály

9.4.1. A Szakmai Tanácsadói Főosztályon belül a Protokoll Osztály
a) – a Miniszteri Titkársággal együttműködve – biztosítja a miniszter belföldi programjainak megfelelő előkészítését, ennek során egyeztetéseket folytat és információkat gyűjt a miniszter szerepét érintő ügyekben, és biztosítja a miniszteri feladatok ellátásához szükséges körülményeket,
b) elősegíti a miniszter és a Miniszteri Kabinet – a miniszter személyéhez és megbízatásához illeszkedő – megfelelő megjelenését, a kapcsolattartások során alkalmazandó sztenderdek kialakításának támogatásával,
c) protokoll szakmai támogatást nyújt a minisztérium államtitkárainak és szakmai felsővezetőinek programjainak előkészítéséhez.

9.5. Koordinációs és Elemzési Főosztály

9.5.1. A Koordinációs és Elemzési Főosztály koordinációs tevékenysége keretében:
a) koordinálja a miniszter, valamint a kormányzati szervek és az egyéni választókerületben megválasztott országgyűlési képviselők közötti társadalmi és kormányzati egyeztetéseket,
b) feladata a Kormány és az egyéni választókerületben megválasztott országgyűlési képviselők közötti együttműködés elősegítése, koordinálása és kapcsolattartás,
c) a kormányzati és az egyéni választókerületben megválasztott országgyűlési képviselői igényeket figyelembe véve kialakítja a területi egyeztetések rendszerét, meghatározott időközönként egyeztetéseket kezdeményez, az aktuális egyeztetéseket megszervezi és lebonyolítja, szükség szerint részt vesz az egyeztetések lefolytatásában,
d) közvetlen kapcsolatban áll a Kormánnyal és a kormányzati szervekkel, valamint az egyéni választókerületben megválasztott országgyűlési képviselőkkel és az általuk kijelölt munkatársakkal,
e) részt vesz a miniszterelnök és a miniszter által kijelölt kormányzati koordinációs feladatok megtervezésében, lebonyolításában és az eredmények bemutatásában,
f) megtervezi a miniszterelnök és a miniszter által kijelölt kormányzati koordinációs feladatokat, részt vesz azok lebonyolításában, és közreműködik az eredmények bemutatásában,
g) a Miniszterelnökség képviseletére jogosult államtitkárai, illetve szakmai felsővezetői részére, valamint a kormányzati szervek és az egyéni választókerületben megválasztott országgyűlési képviselők közötti egyeztetések koordinációjához szükséges felkészítő – és összefoglaló anyagokat, valamint feljegyzéseket és statisztikákat készít.
9.5.2. A Koordinációs és Elemzési Főosztály elemzési tevékenysége keretében:
a) feladata a miniszterelnökhöz beérkező egyedi kérdések és panaszok kivizsgálása, értékelése és kezelése,
b) segíti a miniszterelnök és a miniszter szakmai munkáját,
c) figyelemmel kíséri a miniszterelnök és a miniszter számára beérkező irományokat,
d) gondoskodik a miniszterelnök és a miniszter számára politikai, gazdasági és társadalmi területeken kutatások, tanulmányok és elemzések elkészítéséről, a már meglévő kutatások, tanulmányok és elemzések adatainak aktualizálásáról.

9.6. Tájékoztatási Főosztály

9.6.1. A Tájékoztatási Főosztály
a) támogatja és szervezi a miniszter és a minisztérium államtitkárainak és szakmai felsővezetőinek a sajtóval való kapcsolatát,
b) szervezi a miniszter sajtótájékoztatóit, interjúit és a sajtó képviselőivel való találkozásait, és ellátja ez ezekkel összefüggő feladatokat,
c) koordinálja az államtitkárok és kormánybiztosok sajtóreferenseinek tevékenységét, és ellenőrzi tevékenységüket,
d) kormányzati sajtókapcsolatok szervezéséért és koordinálásáért felelős szervezetekkel kapcsolatot tart, és biztosítja azon szervezetek számára a minisztérium államtitkárainak és szakmai felsővezetőinek sajtómegjelenéseire vonatkozó információkat,
e) előkészíti a miniszter a Kormány döntéseiről szóló összefoglalóinak a sajtótájékoztatóit,
f) szükséges időben javaslatot tesz a napi sajtófigyelés és az azonnali figyelmet, illetve azonnali reakciót igénylő hírek alapján szükséges sajtónyilatkozatokra, illetve válaszokra,
g) tematikus hírösszefoglalókat készít a miniszter, illetve a miniszterhelyettes által meghatározott témákban,
h) döntésre előkészíti a sajtómegkeresésekre adandó válaszokat a miniszter, illetve – feladatkörébe tartozó ügyekben – az államtitkár részére,
i) közreműködik a kormányzati kommunikáció megvalósításával összefüggő, a miniszter vagy a miniszterhelyettes által meghatározott további feladatokban,
j) ellátja az általános sajtóirodai feladatokat.

10. A CIVIL ÉS TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

10.1. Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

10.1.1. A Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 155. §-ában rögzített titkársági feladatokat.
10.1.2. A Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárságon osztályként működő MKK Országos Iroda munkatársai feladataikat a Magyar Kormánytisztviselői Kar Alapszabályának megfelelően látják el a Magyar Kormánytisztviselői Kar elnökének irányítása és a Magyar Kormánytisztviselői Kar főtitkárának vezetése alapján.

10.2. Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya

10.2.1. A Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya kodifikációs feladatai körében:
a) előkészíti a civil szektor működését, fejlesztését érintő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatát,
b) közreműködik a civil szervezetek bírósági nyilvántartásával kapcsolatos jogszabályok szakmai javaslatának előkészítésében,
c)285 együttműködik más tárcákkal az önkéntes tevékenységet érintő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatának kidolgozásában,
d) vizsgálja az a) pont szerinti jogszabályok szakmai megalapozottságát, hatását, és figyelemmel kíséri hatályosulásukat.
10.2.2. A Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya koordinációs feladatai körében:
a) gondoskodik a civil szektort érintő kormányzati elképzelések, valamint döntések összehangolását célzó feladatok ellátásáról,
b) irányítja a civil szektorral kapcsolatos támogatások tervezését,
c) szakmai monitoringrendszert működtet a civil szektor támogatási rendszerét érintő folyamatok nyomon követése, valamint a civil szervezeteknek nyújtott támogatási programok és támogatások szakmai összehangolása, az azonos feladatok párhuzamos finanszírozásának kiszűrése érdekében,
d) dönt a hatáskörébe utalt civil támogatási források felosztásáról,
e) megvizsgálja és jóváhagyja a szakmai monitoringrendszerben rögzített iratokat,
f) szervezi, működteti a kormányzat civil szektorral folytatott konzultációját és párbeszédét biztosító fórumokat,
g) javaslatot tesz a Kormány társadalmi partnerekkel való egyeztetésének programjára,
h) véleményezi a kormány-előterjesztések társadalmi partnerekkel történő egyeztetését,
i) működteti, monitorozza és ellenőrzi a civil közösségi szolgáltató központokat,
j) kidolgozza és megvalósítja a civil hálózatok együttműködését, erősödését elősegítő fejlesztési programokat,
k) irányítja a Civil Információs Portál működtetését,
l)286 szakmai felügyeletet gyakorol a civil szervezetek működési környezetének javításához kapcsolódó, a hatáskörébe tartozó programok megvalósítási folyamata felett, szakmai kiadványokat jelentet meg, tájékoztató tevékenységet végez a civil szervezeteket érintő jogszabályok vonatkozásában, képzéseket tart, vezetői workshopot szervez a civil szervezetek vezetőinek, civil szemináriumot indít egyetemi hallgatók részére, szakkiállításokon vesz részt, kezdeményezi szakmai díjak adományozását, konferenciákat szervez,
m)287 közreműködik az önkéntes tevékenységet érintő ágazati szakfeladatok ellátásában és az önkéntes tevékenységet érintő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök szakmai javaslatának kidolgozásában, részt vesz a Nemzeti Önkéntes Tanács munkájában.
10.2.3. A Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya nemzetközi és európai uniós feladatai körében:
a) részt vesz az európai uniós intézményekbe történő civil delegáltak kiválasztásában, elősegíti a delegált tagok tevékenységét,
b) közreműködik és részt vesz a nemzetközi és európai uniós társadalmi, civil konzultáció és párbeszéd fórumain,
c) kialakítja a civil szektor működését, fejlődését, nemzetközi kapcsolatrendszerét támogató nemzetközi és európai uniós források felhasználásának szakmai koncepcióját, tartalmát,
d)288 részt vesz a civil szektorral kapcsolatos nemzetközi és európai uniós programok, projektek és támogatások előkészítésében, koordinációjában és nyomon követésében,
e) részt vesz a nemzetközi két- és többoldalú együttműködésekben, az ezekre vonatkozó megállapodások kidolgozásában, szervezi azok végrehajtását,
f) részt vesz a civil szakmai nemzetközi szervezetek munkájában,
g) részt vesz az európai polgári kezdeményezésekkel kapcsolatos nemzeti kötelezettségek ellátásában.
10.2.4. A Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya egyéb feladatai körében:
a)289 ellátja a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (a továbbiakban: NGTT) titkársági feladatait, ezen belül kapcsolatot tart világszerte más államok NGTT szerveivel, részt vesz ezen szervezetek éves nemzetközi konferenciáján, amennyiben az NGTT napirendjén civil téma merül fel, erről megfelelő fórumokon keresztül tájékoztatja a civil szervezetek képviselőit, működteti és aktualizálja az NGTT honlapját,
b)290 ellátja az NGTT működésével összefüggő adminisztratív és információs feladatokat, ezen belül oldalelnöki és plenáris ülések lebonyolítását,
c)291 titkársági feladatkörében az a) és b) alpontban foglaltak mellett biztosítja az NGTT működésének infrastrukturális feltételeit, az NGTT elnökével történő egyeztetés szerint koordinálja, szervezi az NGTT szakmai munkacsoportjainak munkáját, összefogja és közzéteszi az NGTT állásfoglalásait, javaslatait, jelentést készít az NGTT éves tevékenységéről, melyet megjelentet az NGTT honlapján, előkészíti és minden év március 31. napjáig benyújtja az NGTT véleményei, ajánlásai hasznosulásáról szóló jelentést,
d) közreműködik az Ectv.-ből eredő feladatok előkészítésében,
e) vezeti a civil jelöltállítási rendszerbe történő bejelentkezéssel és az elektori gyűlések lebonyolításával kapcsolatos adatokat és információkat,
f) ellenőrzi a Nemzeti Együttműködési Alap kezelő szervének működését.

10.3. Társadalmi Ügyek Főosztálya

10.3.1. A Társadalmi Ügyek Főosztálya szakmai feladatai körében
a) koordinálja a Miniszterelnökséget vezető miniszter által a feladat- és hatáskörébe utalt, összkormányzati együttműködést igénylő programok megvalósítását, melynek keretében kapcsolatot tart a minisztériumokkal, egyéb állami és nem állami szervekkel,
b) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó esetben koordinálja a kormányzati stratégiai dokumentumok előzetes és utólagos egyeztetését az érintett szervezetekkel,
c) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó esetben koordinálja a kiemelt tudásalapú ágazatok fejlesztését szolgáló kormánystratégia és intézkedési terv kidolgozásával, végrehajtásának koordinálásával, értékelésével és nyomon követésével kapcsolatos feladatokat,
d) részt vesz a zsidó közösségeket érintő stratégiai tervek, programok megalkotásában és végrehajtásában,
e) közreműködik a zsidó közösségekkel való kapcsolattartásban és az azzal összefüggő szakmai feladatok koordinálásában,
f) segíti a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó, a zsidó kulturális örökség megóvása érdekében a zsinagógák, temetők, valamint egyéb emlékhelyek rekonstrukciójával kapcsolatos feladatainak ellátását és koordinálását,
g) részt vesz a zsidó közösségek részére nyújtott vallási, szociális, kulturális és civil életet érintő támogatások lebonyolításában,
h) ellátja hazai és nemzetközi szinten az antiszemitizmus elleni fellépéssel összefüggő szakmai irányítói feladatokat,
i) ellátja a kommunista diktatúrák áldozataival foglalkozó szervezetekkel való kapcsolattartási tevékenységet és közreműködik az ezzel összefüggő szakmai feladatok ellátásában;
j) együttműködik az illetékes szaktárcákkal a rasszizmus elleni fellépés koordinálásában,
k) ellátja a kommunista diktatúrák áldozataival foglalkozó szervezetekkel való kapcsolattartási tevékenységet és közreműködik az ezzel összefüggő szakmai feladatok ellátásában;
l) részt vesz a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjához kapcsolódó külföldi és belföldi megemlékezéseken, szakmai eseményeken,
m) koordinálja a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény szerinti szervezetek más minisztériumot is érintő jogalkotási kezdeményezéseinek egyeztetését,
n) közreműködik a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló törvény szerint a nemzetpolitikáért felelős miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó, Magyarország címerét és zászlaját tartalmazó védjegy vagy formatervezési minta oltalmához szükséges engedélyezéssel összefüggő szakmai feladatok előkészítésében,
o) koordinálja az összkormányzati együttműködés keretében megvalósuló, a kommunista diktatúra elől külföldre emigráló magyarsággal kapcsolatos kutatások, kiadványok és programokkal összefüggő feladatok ellátását.
10.3.2. A Társadalmi Ügyek Főosztálya kodifikációs feladatai körében:
a) közreműködik a civil társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörét érintő közjogi szervezetszabályozó eszközök, illetve jogszabálytervezetek szakmai előkészítésében,
b) véleményezi a Kormány részére készült előterjesztések, továbbá a miniszteri rendeletek tervezeteit,
c) felkérés esetén az érintett szakmai szervezeti egységekkel együtt részt vesz a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárt érintő jogszabálytervezetek, kormány-előterjesztések egyeztetésén,
d) közreműködik a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szakmai irányítása, szakmai felügyelete, illetve alapítói joggyakorlása alá tartozó szervezeteket érintő irányítási, felügyeleti, ellenőrzési tevékenységgel, valamint a tulajdonosi és alapítói jogok gyakorlásával kapcsolatos szabályozás szakmai előkészítésében, illetve szabályozási javaslatokkal él,
e) közreműködik a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szakmai irányítása, szakmai felügyelete, illetve alapítói joggyakorlása alá tartozó szervezeteket érintő közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésében, illetve az intézmények hatáskörét megalapozó jogszabályok tervezeteinek szakmai előkészítésében,
f) véleményezi a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szakmai irányítása, szakmai felügyelete, illetve alapítói joggyakorlása alá tartozó szervezetek jogállását, működését és gazdálkodását érintő, a Kormány részére készült előterjesztések tervezetét.
10.3.3. A Társadalmi Ügyek Főosztálya európai uniós és nemzetközi feladatai körében
a) a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együttműködve rendszeres kapcsolatot tart a társadalmi kapcsolatok szempontjából kiemelkedő fontosságú országokban működő magyar képviseletekkel, illetve ezen országok Magyarországon működő képviseleteivel,
b) részt vesz az EKTB munkájában,
c) közreműködik a 2021–2027 közötti európai uniós programozási időszak civil szervezetekkel összefüggő projektjeinek tervezésében,
d) közreműködik a kommunizmus áldozatai emlékmúzeumai létrehozását előkészítő kormányzati intézkedések elősegítésében, végrehajtásában,
e) javaslataival és véleményével közreműködik az integrált szakmai monitoring rendszer és értékelési rendszer kialakításában,
f) részt vesz a feladat- és hatáskörébe tartozó, európai uniós finanszírozású projektek, programok és pályázatok szakmai megvalósításában,
g) kezdeményezéseket tesz a magyarországi civil szervezetek nemzetközi kapcsolatainak erősítését célzó kormányzati intézkedésekre, illetve koordinálja ezek végrehajtását,
h) részt vesz a feladat- és hatáskörébe tartozó, európai uniós finanszírozású projektek, programok és pályázatok szakmai megvalósításában,
i) koordinálja az Európai Unió konzultatív testületei – különös tekintettel a Régiók Bizottságára, valamint a Gazdasági és Szociális Bizottságra – magyar tagjainak kiválasztási folyamatát, végrehajtja – a Kormány érintett tagjának közreműködésével – a Régiók Bizottsága tagjainak és póttagjainak felkészítésével kapcsolatos feladatokat, közreműködik az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa magyar delegációja tagjainak kijelölése során.
j)292 koordinálja az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal összefüggő feladatokat, együttműködve az Európai Uniós Ügyek Minisztériumával,
k)293 együttműködik az Európai Unió Tanácsa 2024 második félévi magyar elnöksége kapcsán az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának irányítása alá tartozó szervezeti egységekkel,
l)294 titkársági feladatokat lát el, szervezi az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság magyarországi egyeztető üléseit,
m)295 koordinációs szerepet tölt be az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, valamint a magyarországi kormányzati szervek között.
10.3.4. A Társadalmi Ügyek Főosztálya szervezetirányítói feladatai körében
a) ellátja a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe tartozó intézmények intézményi stratégiájának kialakításával, a kapcsolódó, az előkészítést és a végrehajtást szolgáló dokumentumok összeállításával, valamint az intézményi munkatervek, stratégiák végrehajtásával kapcsolatos feladatokat az érintett szervezeti egységek bevonásával,
b) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szakmai felügyelete alá tartozó költségvetési szervek, szakmai felügyelete alá tartozó gazdasági társaságok, illetve alapítói joggyakorlása alá tartozó alapítványok, közalapítványok esetében ellátja az egyes személyi kérdések tekintetében (vezetők javadalmazása, prémiumfeladat-meghatározás, célfeladat-kitűzés, teljesítményértékelés) a döntés előkészítésével kapcsolatos feladatokat az érintett szervezeti egységek, Intézményi Személyügyi és Gazdálkodási Főosztály bevonásával,
c) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó esetben figyelemmel kíséri a szakmai irányítói, szakmai felügyeleti döntések végrehajtását, szükség esetén tájékoztatást kér a szakmai irányítói, szakmai felügyeleti döntések végrehajtásának folyamatáról,
d) részt vesz a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó háttérintézmények beruházási és felújítási feladatainak felügyeletében,
e) ellátja a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár hatáskörébe tartozó szervezetek vonatkozásában a szakmai irányítói, a szakmai felügyeleti, a fenntartói, a szakmai fenntartói és az alapítói jogokkal összefüggő feladatokat,
f) a civil és társadalmi kapcsolatokért, felelős helyettes államtitkár szakmai irányítási, szakmai felügyeleti, illetve alapítói joggyakorlása keretében megvizsgálja az egyes szervezetek belső szabályozó dokumentumait, szükség esetén kezdeményezi azok módosítását, illetve szakmai irányítói, szakmai felügyeleti, alapítói jogkörében eljár,
g) részt vesz a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szakmai felügyelete alá tartozó gazdasági társaságok vonatkozásában a tulajdonosi döntések előkészítésében,
h) koordinálja a közalapítványokkal, köztestületekkel, a Kormány által alapított alapítványokkal kapcsolatos szabályozási, illetve alapítói jogokkal kapcsolatos feladatok ellátását.
10.3.5. A Társadalmi Ügyek Főosztálya egyéb feladatai körében:
a) a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó esetben részt vesz a stratégiai tervek és a kapcsolódó programok előkészítésében, megvalósításában, nyomon követésében, és szükség esetén javaslatot tesz kormányzati intézkedések megtételére,
b) közreműködik a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szakmai felügyelete alá tartozó gazdasági társaságok által végzett fejlesztési feladatokban, folyamatosan nyomon követi a fejlesztések megvalósulását.

11. A KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

11.1. Közigazgatási Államtitkári Titkárság

11.1.1. A Közigazgatási Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 155. §-ában és 156. §-ában rögzített titkársági feladatokat.

11.2. Belső Ellenőrzési Főosztály

11.2.1. A Belső Ellenőrzési Főosztály a Miniszterelnökség belső ellenőrzési egysége.
11.2.2.296 A Belső Ellenőrzési Főosztály a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendeletben meghatározott funkcionális feladatai körében
a)297 ellátja a Miniszterelnökség igazgatása költségvetési cím és a központi költségvetés XI. Miniszterelnökség fejezete előirányzatainak belső ellenőrzését, illetve ellenőrzést végez a XI. Miniszterelnökség fejezethez tartozó és a Miniszterelnökség irányítása vagy felügyelete alatt működő költségvetési szerveknél, valamint a miniszterelnök-helyettes, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a területfejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: miniszter) felügyelete alá tartozó költségvetési előirányzatokból céljelleggel juttatott támogatások felhasználásával kapcsolatosan a kedvezményezetteknél és a támogatások lebonyolításában részt vevő szervezeteknél, továbbá a Miniszterelnökség, illetve a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv vagyonkezelésébe adott állami vagyonnal (ideértve a gazdálkodó szervezeteket is) való gazdálkodás tekintetében,
b) az a) pontban meghatározott belső ellenőrzési tevékenység során szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer- és teljesítmény-ellenőrzéseket, illetve informatikai rendszerellenőrzéseket, valamint a felügyelt költségvetési szerveknél az éves elemi költségvetési beszámolókra vonatkozóan – a rendelkezésre álló kapacitásra figyelemmel – megbízhatósági ellenőrzéseket végez,
c) tanácsadó tevékenysége során – a nemzetközi belső ellenőrzési standardok és a belső ellenőrzési kézikönyvben rögzítettek szerint – elemzéseket, értékeléseket készít a vizsgált folyamatokkal kapcsolatban, valamint ajánlásokat, javaslatokat tesz a kockázati tényezők, hiányosságok megszüntetésére,
d)298 vizsgálja és értékeli a belső kontrollrendszer jogszabályoknak és belső szabályzatoknak való megfelelését,
e) vizsgálja és értékeli a pénzügyi irányítási és ellenőrzési rendszerek működésének gazdaságosságát, hatékonyságát és eredményességét,
f) vizsgálja a rendelkezésére álló erőforrásokkal való gazdálkodást, a vagyon megóvását, valamint az elszámolások, beszámolók megbízhatóságát, a közpénzek rendeltetésszerű, hatékony, eredményes és gazdaságos felhasználását, a jogszabályok és belső utasítások betartását,
g) elkészíti a kockázatelemzéssel alátámasztott stratégiai és éves ellenőrzési tervet, valamint a fejezet összefoglaló éves ellenőrzési tervét, illetve az éves ellenőrzési tevékenységről elkészíti a Miniszterelnökség ellenőrzési jelentését és a fejezet éves összefoglaló jelentését,
h) nyomon követi a belső ellenőrzési jelentések alapján elkészített intézkedési tervek megvalósítását,
i) gondoskodik a belső ellenőrzések nyilvántartásáról, az ellenőrzési dokumentumok megőrzéséről,
j) elkészíti a belső ellenőrzési kézikönyvet és rendszeresen gondoskodik annak felülvizsgálatáról,
k)299 összefogja a külső ellenőrzések intézkedési terveinek nyilvántartását [a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 13. §].
11.3.300 Szervezetbiztonsági Főosztály
11.3.1. A Szervezetbiztonsági Főosztály a közigazgatási államtitkár irányítása alatt működő szakmai főosztály, vezetője a miniszter megbízásával rendelkezve ellátja a minősített adat védelmére vonatkozó jogszabályokban meghatározott biztonsági vezetői feladatokat, ennek keretében utasítási joggal gyakorolja a minősített adatot kezelő szerv vezetőjének átruházott hatáskörében eljárva a minősített adat védelmére vonatkozó jogosítványait.
11.3.2. A Szervezetbiztonsági Főosztály kodifikációs feladatai körében
a)301 előkészíti az ágazati védelmi és biztonsági feladatokkal, valamint a nemzetbiztonsági ellenőrzési kötelezettségek meghatározásával kapcsolatos jogszabályokat és közjogi szervezetszabályozó eszközöket, így különösen:
1. az ágazati honvédelmi feladatokról szóló miniszteri rendeletet,
2. a Miniszterelnökség Honvédelmi Intézkedési Tervét,
3. a kormányügyeleti rendszer működésével kapcsolatos minisztériumi egységes riasztási, berendelési és készenlétbe helyezési tervet szabályozó miniszteri utasítást,
4. a Miniszterelnökség Védelmi és Biztonsági Alaptervét, valamint Védelmi és Biztonsági Intézkedési Tervét,
5. a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról szóló miniszteri rendeletet,
b) közreműködik a rendészeti tárgyú, valamint a személyes adatok védelmét, információvédelmet és informatikai biztonságot, továbbá az integritást és korrupciómegelőzést érintő jogszabálytervezetek előkészítésében, előterjesztések véleményezésében,
c) előkészíti a Szervezetbiztonsági Főosztály feladat- és hatásköréhez kapcsolódó közjogi szervezetszabályozó eszközöket, szabályzatokat, így különösen:
1. az adatvédelmi, adatbiztonsági, valamint adatvédelmi incidenskezelési és információvédelmi szabályzatot,
2. az Informatikai Biztonsági Szabályzatot,
3. a Miniszterelnökség működésével összefüggő visszaélésekre, szabálytalanságokra, integritási és korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentések fogadásával és kivizsgálásával kapcsolatos eljárásrendet,
4. a Miniszterelnökség Biztonsági Szabályzatát,
5. a Miniszterelnökség házirendjét.
11.3.3. A Szervezetbiztonsági Főosztály információvédelmi feladatai körében:
a) ellátja az információvédelemért felelős személy feladatkörébe tartozó tevékenységet,
b) ellátja a GDPR 37. cikke alapján a hivatali szervezet vezetőjének felelősségi körébe tartozó adatvédelmi tisztviselő tevékenységet,
c) ellátja az elektronikus információs rendszerek biztonságáért felelős vezető (a továbbiakban: informatikai biztonsági vezető) feladatkörébe tartozó, jogszabályban meghatározott tevékenységet, ide nem értve a 60/2014. (III. 6.) Korm. rendelet szerinti informatikai és ezen alapuló információs rendszereket,
d) ellátja az integritás tanácsadói feladatokat,
e) feladat- és hatáskörével összefüggésben közvetlenül jár el, és képviseli a Miniszterelnökség érdekeit, álláspontját a Miniszterelnökség ellátását végző, valamint szerződéses partnereivel – különösen a központosított informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatóként kijelölt NISZ Zrt.-vel, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal – szemben, különösen, de nem kizárólag biztonsági esemény, adatvédelmi vagy biztonsági incidens, aktív, valamint bevezetés előtti, tesztidőszak alatti szolgáltatások esetében,
f) feladat- és hatáskörével összefüggésben véleményezi a Miniszterelnökség szerződéseit, valamint érvényre juttatja az ezekhez köthető biztonsági szempontokat,
g) gondoskodik a Miniszterelnökség munkatársainak információvédelmi, informatikai biztonsági, adatvédelmi és integritás tudatossági képzéséről,
h) ellátja a Miniszterelnökség által üzemeltetett, illetve a Miniszterelnökség adatait feldolgozó elektronikus információs rendszerek információvédelmi, (személyes) adatvédelmi, továbbá informatikai biztonságával összefüggő felügyeleti tevékenységet, ellenőrzi az információvédelmi, a személyes adatok védelmét szolgáló, valamint informatikai biztonsági előírások betartását,
i) kizárólagos hatáskörben szervezi, tervezi, irányítja és végrehajtja a hatályos jogszabályi és belső szabályozási keretrendszerben rögzítettek szerint a felhasználók tevékenységének információvédelmi, informatikai biztonsági szempontú ellenőrzéseit, a belső szabályzatok végrehajtását és az elektronikus információs rendszerek sérülékenységvizsgálatát, amelynek során jogosult megismerni, kezelni, elemezni és értékelni az ellenőrzéssel, vizsgálattal összefüggő bármely tényt, adatot, információt,
j) kezdeményezi a hivatali szervezet vezetőjénél a személyes adatok kezelésével összefüggő bejelentések és adatvédelemmel összefüggő incidensek kivizsgálását, megválaszolását és a NAIH felé történő bejelentését, amely felé kapcsolattartó pontként működik,
k) koordinálja a személyes adatok megfelelő védelmi szintjének kialakítására, fenntartására vonatkozó irányelvek, belső szabályozók, nyilvántartás(ok), valamint adattérkép kidolgozását, véleményezi a tervezett adatkezelési műveleteket és kapcsolódó szerződéseket,
l) ellenőrzi a GDPR-nak, valamint az egyéb adatvédelmi rendelkezéseknek, továbbá a személyes adatok védelmével kapcsolatos belső szabályoknak való megfelelést, részt vesz az adatkezelést érintő döntések meghozatalában, az érintettek joggyakorlásának biztosításában,
m) szakmai tanácsot ad az adatvédelmi hatásvizsgálatra vonatkozóan, nyomon követi a hatásvizsgálat elvégzését,
n) közreműködik az integritás irányítási rendszer és integrált kockázatkezelési rendszer kialakítására, bevezetésére, működtetésére, fejlesztésére irányuló műveletek meghatározásában,
o)302
p) képviseli a Miniszterelnökség álláspontját és érdekeit a feladat- és hatáskörét érintő eseti vagy folyamatos bizottságokban (309 Munkacsoport, Nemzeti Kiberbiztonsági Koordinációs Tanács Stratégiai Munkacsoportja), értekezleteken, megbeszéléseken,
q) feladat- és hatáskörével összefüggésben együttműködik és kapcsolatot tart az illetékes hatóságokkal és szervekkel (különösen a NAIH-hal, Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatósággal, nyomozó hatóságokkal, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetével, Kormányzati Eseménykezelő Központtal, Alkotmányvédelmi Hivatallal, NISZ Zrt.-vel, Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel, Nemzeti Védelmi Szolgálattal).
11.3.4.303 A Szervezetbiztonsági Főosztály minősített adatvédelmi feladatai körében:
a) gondoskodik a Miniszterelnökség minősített adatvédelmével kapcsolatos személyi, fizikai, adminisztratív és elektronikus biztonsági feladatai, valamint rejtjeltevékenysége ellátásáról, kidolgozza az ehhez szükséges követelményrendszereket és biztonsági szabályzókat,
b) működteti a Miniszterelnökség Nemzeti, EU-NATO Nyilvántartóját (a továbbiakban: Nyilvántartó), a felhasználók körében ellátja a minősített adatkezelés felügyeletét,
c) gondoskodik a Miniszterelnökség minősített adatai elektronikus kezelésére alkalmas rendszereinek beszerzéséről, telepítéséről és működtetéséről,
d) gondoskodik a Miniszterelnökségen meghatározott személyi biztonsági követelmények betartásáról (nemzeti személyi biztonsági tanúsítványok, felhasználói engedélyek, titoktartási nyilatkozatok kiállítása, NATO, EU személyi biztonsági tanúsítványok beszerzése és ezek nyilvántartása, kezelése és tárolása),
e) ellátja a szervezeti egységeket minősített iratkezelési segédletekkel (hitelesített belső átadókönyv, futárjegyzék nyilvántartás),
f) előkészíti és koordinálja a Nyilvántartóban őrzött minősített adathordozók minősítésének felülvizsgálatát,
g) tájékoztatja a vezetőket és a minősített adat felhasználóit a minősített adatvédelem és -kezelés alapvető szabályairól,
h) rendszeresen ellenőrzi a minősített iratok kezelését a szervezeti egységeknél,
i) véleményezi a Miniszterelnökség minősített adatot érintő szerződéseit.
11.3.4/A.304 A Szervezetbiztonsági Főosztály védelmi és biztonsági tervezési és koordinációs feladatai körében:
a) ellátja a Miniszterelnökség különleges jogrenddel összefüggő védelmi és biztonsági tervezési feladatait,
b) javaslatot tesz a Miniszterelnökség védelmi és biztonsági, valamint honvédelmi feladatokra való felkészülése és a feladatok végrehajtása költségeinek elkülönített ágazati tervezésére,
c) véleményezi és összehangolja a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányítása, alapítói vagy tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó intézmények védelmi és biztonsági célú tervezéssel kapcsolatos dokumentumait,
d) meghatározza az ágazat hatáskörébe tartozó védelmi és biztonsági feladatok szakmai követelményeit, és koordinálja a védelmi feladatok végrehajtásában közreműködő ágazati szervek felkészítését,
e) vizsgálja a Befogadó Nemzeti Támogatás feladatkörét illetően az esetlegesen felmerülő igények kielégítését biztosító kapacitások és készletek rendelkezésre állását,
f) ellátja a hazai és nemzetközi veszélyhelyzeti válságkezelési gyakorlatokon történő részvétellel összefüggő minisztériumi feladatokat,
g) közreműködik a NATO Válságreagálási Rendszerével, valamint a Nemzeti Intézkedési Rendszer alkalmazásával kapcsolatos feladatok ellátásában,
h) koordinálja a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottságban fennálló tagsággal összefüggő feladatokat, közreműködik az éves munkatervének végrehajtásában, valamint – az érintett szervezeti egységek bevonásával – ellátja a katasztrófa kockázatértékeléséért és a kritikus infrastruktúra-védelem területén a Miniszterelnökségre háruló feladatokat,
i) ellátja a Miniszterelnökség képviseletét – az érintett szervezeti egységek bevonásával – a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központban, a Honvédelmi Igazgatási Koordinációs Tárcaközi Munkacsoportban, közreműködik a feladatok végrehajtásában,
j) kapcsolatot tart a védelmi és biztonsági igazgatás központi szervével, a minisztériumokkal és a védelmi és biztonsági feladatok ellátásában érintett egyéb szervekkel,
k) együttműködik a védelmi és biztonsági tevékenységgel kapcsolatosan a miniszterelnök-helyettes, a területfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó szervezetekkel, valamint a területi közigazgatásért felelős államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek kijelölt munkatársával,
l) a Miniszterelnökség kapcsolattartó pontjaként működteti a honvédelmi, katasztrófavédelmi és objektumvédelmi feladatokat ellátó biztonsági ügyeletét,
m) gondoskodik a kormányügyeleti rendszerben ügyeletesi feladatokat ellátó felsővezető szakmai támogatásáról,
n) kiadja a jogszabályban meghatározott politikai és szakmai felsővezetői igazolványokat, valamint a hatáskörébe tartozó, a Miniszterelnökség épületeibe és a Karmelita Kolostorba belépésre jogosító igazolványokat, gondoskodik a jogosultságok kezeléséről, ellátja a kapcsolódó nyilvántartási rendszerek alkalmazásgazdai feladatait,
o) felügyeli és koordinálja a Miniszterelnökség épületeinek objektumvédelmi tevékenységét, és meghatározza az objektumvédelmi követelményeket,
p) együttműködik a Miniszterelnökség épületeinek őrzés-védelmét biztosító szervezetekkel.
11.3.5. A Szervezetbiztonsági Főosztály egyéb feladatai körében:
a)305
b)306
c)307
d)308
e) ellátja a Miniszterelnökség valamely vezetője nemzetbiztonsági ellenőrzés kezdeményezési jogkörével összefüggő előkészítő, tájékoztatási és koordinációs nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos előkészítő és ügyviteli feladatokat,
f)309
g)310
h)311 véleményezi a Miniszterelnökség biztonsági helyzetét érintő előterjesztéseket, szabályozási és fejlesztési javaslatokat, koordinálja azok végrehajtását, részt vesz az ilyen tárgyú fejlesztési programok megvalósításának ellenőrzésében.

11.4. Iratkezelési Főosztály

11.4.1. Az Iratkezelési Főosztály funkcionális feladatai körében
a) ellátja a Miniszterelnökségen a nyílt iratkezelés felügyeletét és felel ennek szabályozásáért,
b) rendszeresen ellenőrzi a nyílt iratok kezelését és irattárazását a szervezeti egységeknél,
c) alkalmazásgazdája a nyílt iratok nyilvántartásához használt iratkezelő-rendszernek, szakmai támogatást és oktatást nyújt a felhasználóknak, karbantartja és nyilvántartja a hozzáférési jogosultságokat, kapcsolatot tart a szoftverfejlesztő céggel,
d) gondoskodik a külső szervektől érkező nyílt kezelésű postai és egyéb küldemények átvételéről, azok csoportosításáról szervezeti egységek szerint, ezen küldemények elektronikus érkeztetéséről, a kézbesítőkönyvekbe való bejegyzésről, a küldemények kézbesítéséről a Miniszterelnökség egyes telephelyeire,
e) összegyűjti a szervezeti egységek postai úton, illetve az Állami Futárszolgálat által továbbítandó nyílt kezelésű küldeményeit, és gondoskodik ezek feladásáról,
f) a köziratokról, közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően végrehajtja a Miniszterelnökségen keletkezett maradandó értékű iratok levéltári átadását, illetve a szükséges selejtezést,
g) döntésre előkészíti a Miniszterelnökség irattáraiban található nyílt kezelésű iratokra vonatkozó megismerési, kutatási kérelmeket, és nyilvántartja a kiadott engedélyeket,
h) gondoskodik az egyes szervezeti egységeknél keletkezett nyílt kezelésű iratok átvételéről, szakszerű tárolásáról, igény esetén az irattári anyagok kiadásáról és visszavételéről,
i) ellátja a szervezeti egységeket ügykezelési segédletekkel, eszközökkel,
j) gondoskodik a Miniszterelnökségen használt elektronikus aláírási, nem aláírás célú hitelesítő tanúsítványok és egyéb bélyegzők használati rendjének kialakításáról, nyilvántartásáról, valamint közreműködik ezen eszközök beszerzésében,
k) kapcsolatot tart a központi közigazgatási irattározási feladatokat ellátó szolgáltatóval,
l) ellátja az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető rendszerének megszüntetésével kapcsolatos egyes feladatokat.

11.5. Társaságfelügyeleti Főosztály
11.5.1.312 Ellátja és koordinálja a 4. függelék a „III. Gazdasági társaságok 1. Miniszterelnök általános helyettese” és a „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázatban szereplő gazdasági társaságok (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: gazdasági társaságok) tekintetében a tulajdonosi joggyakorlói körbe tartozó feladatokat a következők szerint:
1. előkészíti a közigazgatási államtitkár részére a tulajdonosi jogok és kötelezettségek gyakorlásához szükséges iratokat, határozatokat,
2. összehangolja a tulajdonosi joggyakorló portfólió-kezelési politikáját érintő döntések előkészítését, és koordinálja azok végrehajtását,
3. kapcsolatot tart, egyeztet a gazdasági társaságokkal, továbbá a gazdasági társaságok más jogi személyben fennálló tulajdonosi részesedését érintően a jogi személyekkel, szükség esetén konzultációkat szervez,
4.313 döntésre előkészíti a gazdasági társaságok létesítő okiratainak és a tulajdonosi joggyakorló hatáskörébe utalt szabályzatainak jóváhagyását, valamint állásfoglalásokat, iránymutatásokat fogalmazhat meg és koordinál a szabályzatok egységesítése érdekében 4. függelék „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázatban szereplő gazdasági társaságok tekintetében,
5.314 ellátja, koordinálja, ellenőrzi és összesíti a gazdasági társaságokat érintő adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését a 4. függelék a „III. Gazdasági társaságok 1. Miniszterelnök általános helyettese” és a „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázatok alapján,
6.315 a 4. függelék a „III. Gazdasági társaságok 1. Miniszterelnök általános helyettese” és a „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázatban szereplő valamennyi gazdasági társaság tekintetében analitikus vagyonnyilvántartás vezetéséhez adatot szolgáltat a Pénzügyi és Számviteli Főosztály részére. Az Országleltár adatszolgáltatás kapcsán folyamatos kapcsolatot tart az ÁVNY – Állami Vagyonnyilvántartási Kft.-vel a vagyonnyilvántartási feladatok vonatkozásában,
7. véleményezi a gazdasági társaságokat érintő jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezeteit,
8. előkészíti a gazdasági társaságok létrehozására, átalakítására, valamint megszüntetésére vonatkozó döntéseket,
9. előkészíti a gazdasági társaságok vezetői munkajogviszonyának létesítésével, módosításával és megszűnésével kapcsolatos döntéseket, dokumentumokat, és továbbítja azokat az Intézményi Személyügyi és Gazdálkodási Főosztály számára a személyügyi okiratok előkészítése érdekében,
10. ellátja a gazdasági társaságok tőkeváltozásával, gazdálkodásával kapcsolatos intézkedések, döntések előkészítését,
11. a gazdasági társaságok vonatkozásában kimutatásokat és elemzéseket készít a vezetői döntések megalapozása érdekében, szükség esetén az érintett szervezeti egységek bevonásával,
12. véleményezi a gazdasági társaságok gazdálkodásával kapcsolatos előterjesztéseket,
13.316 társaságfelügyeleti-szakmai, pénzügyi és szabályszerűségi szempontból véleményezi a közigazgatási államtitkár társaságfelügyeleti-szakmai irányítása alá tartozó gazdasági társaságok vonatkozásában a megkötendő szerződéseket, ideértve különösen a támogatási szerződéseket, támogatói okiratokat,
14.317 társaságfelügyeleti-szakmai, pénzügyi és szabályszerűségi szempontból véleményezi és koordinálja a gazdasági társaságoknak nyújtott költségvetési támogatásokkal kapcsolatos, a kötelezettségvállalások kezdeményezéséhez szükséges dokumentációkat,
15. koordinálja a gazdasági társaságok vonatkozásában felmerülő ellenőrzéseket, valamint szükség esetén intézkedik az adatok továbbításáról az illetékes szerv felé,
16. közreműködik a gazdasági társaságok tárgyidőszakot követő költségvetése tervezésében és a tárgyidőszakot megelőző év tekintetében a zárszámadás elkészítésében,
17. a költségvetési tervezési munkákhoz kapcsolódóan előkészíti a közigazgatási államtitkár szakmai irányítása alatt álló gazdasági társaságok szakmai feladatellátásához nem kapcsolódó előirányzatokra vonatkozó keretszámok kialakítását, a normaszöveg-javaslatot, az összefoglaló számításokat, valamint a szöveges és számszaki indokolásokat,
18. ellátja a gazdasági társaságok tekintetében a vezetői ellenőrzéssel összefüggő feladatokat,
19.318 a 4. függelék a „III. Gazdasági társaságok 1. Miniszterelnök általános helyettese” és a „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázatban szereplő gazdasági társaságok tekintetében az éves beszámoló elkészítéséhez a részesedések megállapított új értékét összegyűjti, és a tárgyévet követő június 20-ig írásos formában megküldi a Pénzügyi és Számviteli Főosztály részére,
20. tájékoztatja az Intézményi Személyügyi és Gazdálkodási Főosztályt a gazdasági társaságok azon vezető állású munkavállalói, vezető tisztségviselői és felügyelőbizottsági tagjai körében tervezett személyi változásokról, amely személyi körben a közigazgatási államtitkár gyakorolja a kinevezési jogkört, a kinevezésüket, megválasztásukat megelőző nemzetbiztonsági ellenőrzés kezdeményezése érdekében, valamint a kinevezésüket, megválasztásukat, visszahívásukat követően a vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása érdekében,
21. a gazdasági társaságok kezdeményezése alapján, a 20. pont alá nem tartozó vezető állású munkavállalók körében tervezett személyi változások esetén tájékoztatja a Szervezetbiztonsági Főosztályt a kinevezésüket megelőző nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásának szükségességéről.
22.319 a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján egységes elveken nyugvó, naprakész adatbázisként szolgáló központi elektronikus adatszolgáltatási rendszer, Gazdasági Adattárház (a továbbiakban: GAT) Adatgyűjtő Portálján (Kontrolling Adatgyűjtő Portál /KAPOR/) a 4. függelék a „III. Gazdasági társaságok 1. Miniszterelnök általános helyettese” és a „III. Gazdasági társaságok, 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázatban szereplő valamennyi gazdasági társaság vonatkozásában a feltöltött adatokat ellenőrzi, mint „irányító szervezet” elvégzi a hatáskörébe tartozó feladatokat, illetve kapcsolatot tart a GAT rendszer munkacsoportjával,
23.320 előkészíti a tulajdonosi joggyakorlás rendjéről szóló miniszteri utasítást,
24.321 részt vesz a közigazgatási államtitkár tulajdonosi joggyakorlásához kapcsolódó, munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkező nyilvántartás adminisztrációjában.
11.5.2.322 Koordinálja és összesíti a 4. függelék a „III. Gazdasági társaságok 1. Miniszterelnök általános helyettese” és a „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” megnevezésű táblázatban szereplő gazdasági társaságok tekintetében az adatszolgáltatást.
11.5.3. A közigazgatási államtitkár feladat- és hatáskörébe utalt tulajdonos ügyletként nyújtott támogatáskezelési feladatokkal összefüggésben a közigazgatási államtitkár szakmai irányítása mellett:
a) ellátja a központi kezelésű előirányzatok kezelése körébe tartozó feladatokat,
b) kezdeményezési joggal rendelkezik új előirányzat létrehozására,
c) kezdeményezi és előkészíti a feladatok végrehajtását szolgáló támogatási szerződések megkötését, és ellátja a kapcsolódó feladatokat,
d) előkészíti az érintett szervezeti egységekkel együttműködve az előirányzat-átcsoportosításokkal, pénzeszközátadásokkal kapcsolatos kezdeményezéseket.
11.5.4. Ellátja és koordinálja a 4. függelék „II. Alapítványok, közalapítványok” megnevezésű táblázat szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter által a közigazgatási államtitkár hatáskörébe utalt alapítványok, közalapítványok vonatkozásában az alapítót megillető jogok gyakorlását érintő feladatokat.
11.5.5. Ellátja a vagyonkezelő alapítványok létrehozásával kapcsolatos koordinációs feladatokat az érintett szervezeti egységek, illetékes szervek és személyek bevonásával.
11.5.6. Részt vesz a vagyonkezelő alapítványok költségvetési támogatását érintő előterjesztések előkészítésében.
11.5.7. Részt vesz a gazdasági társaságok és alapítványok esetében, a tulajdonosi joggyakorló vagy az alaptót megillető jogok gyakorlására kijelölt személyében bekövetkező változások során a tulajdonosi részesedés átadás-átvételére irányuló megállapodások előkészítésében.
11.5.8.323 Közreműködik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021. évi IX. törvény 18. §-a szerinti finanszírozást érintő jogviszonyok létrehozása kapcsán, továbbá a közfeladatuk ellátásához szükséges források tervezésében, valamint a tárgyidőszakot megelőző év tekintetében a zárszámadás előkészítésében.

11.6. Kormányzati Beruházás-monitoring Iroda

11.6.1. A Kormányzati Beruházás-monitoring Iroda működése keretében
a) ellátja a külön jogszabályban meghatározott európai uniós és központi költségvetési forrásból megvalósuló beruházások ellenőrzését, a beruházások megvalósítási folyamatának figyelemmel kísérését, a beruházásokkal kapcsolatos, külön jogszabályban meghatározott adatok beruházásfelelősök útján történő gyűjtését, valamint helyszíni vizsgálatokat tart,
b) tájékoztatja az arra jogosult szervezetet és a beruházások előkészítési és megvalósítási szakaszában érintett minisztert a beruházás előrehaladásáról, előkészítésének és megvalósításának helyzetéről,
c) figyelemmel kíséri a beruházások előkészítése és megvalósítása érdekében lefolytatott eljárásokat és megtett intézkedéseket,
d) pénzügyi monitoring tevékenységének keretében vizsgálja a rendelkezésre álló források felhasználását,
e) szakmai monitoring tevékenységének keretében nyomon követi a beruházások eredményes előkészítését és megvalósítását, különösen a beruházás ütemtervnek való megfelelésére vonatkozó követelményeket,
f) tájékoztatja a kormányzati egyeztetések koordinálásáért, valamint az Országos Beruházás Monitoring rendszer működtetéséért felelős kormánybiztost az ütemtervtől való eltérésről, a beruházások előkészítése és megvalósítása érdekében intézkedési javaslatokat készít elő,
g) ellátja az Országos Beruházás Monitoring Rendszerrel összefüggő, jogszabályban meghatározott feladatait,
h)324 együttműködik a 60/2014. (III. 6.) Korm. rendelet szerinti monitoring felelőssel az adatminőség javítása érdekében,
i) pénzügyi monitoring tevékenységének ellátása során együttműködik az államháztartásért felelős miniszter munkaszervezetével, ennek érdekében információt biztosít a beruházások előrehaladásáról.
11.6.2. A Kormányzati Beruházás-monitoring Iroda vezetőjét szakmai kérdésekben a kormányzati egyeztetések koordinálásáért, valamint az Országos Beruházás Monitoring rendszer működtetéséért felelős kormánybiztos irányítja.

11.7. Fejlesztési Projektek Főosztálya

11.7.1. A Fejlesztési Projektek Főosztálya kodifikációs feladatai körében:
a) közreműködik a kiemelt fejlesztési projektek megvalósítására irányuló átfogó stratégia kidolgozásában,
b) közreműködik az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezésével összefüggő szabályozásának kialakításában,
c) előkészíti a rozsdaövezeti akcióterületekkel kapcsolatos jogszabályokat és közjogi szervezetszabályozó eszközöket,
d) előkészíti a feladatkörébe tartozó, vagy egyedileg feladatkörébe utalt jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök tervezetét,
e) véleményezi
ea) a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal
eb) az egyes fejlesztési projektekkel,
ec) a Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos feladatkörével, valamint
ed)325 a Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Lechner Nonprofit Kft.) feladatkörével
összefüggő fejlesztési projekteket érintő tervezeteket.
11.7.2. A Fejlesztési Projektek Főosztálya koordinációs feladatai körében:
a) javaslatot tesz a feladatkörébe tartozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök megalkotására, módosítására,
b) kapcsolatot tart a feladatkörébe tartozó esetekben más minisztériumokkal, központi államigazgatási szervekkel, szakmai szervezetekkel,
c)326 együttműködik a Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossal, a Lechner Nonprofit Kft-vel, továbbá az Európa Kulturális Fővárosa pályázati programmal kapcsolatos feladatok koordinálásáért felelős szervezeti egységgel,
d) a fejlesztési projektek megvalósításának előmozdítása érdekében egyeztetésre hívja meg az érintett hatóságok és állami tulajdonú társaságok képviselőit,
e) a közigazgatási államtitkár feladat- és hatáskörébe tartozó esetben részt vesz a stratégiai tervek és a kapcsolódó programok előkészítésében, megvalósításában, nyomon követésében, és szükség esetén javaslatot tesz kormányzati intézkedések megtételére.
11.7.3. A Fejlesztési Projektek Főosztálya funkcionális feladatai körében:
a)327 segíti a miniszterelnök-helyettes, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a területfejlesztési miniszter [az a) és b) alpont alkalmazásában a továbbiakban együtt: miniszter] és a miniszter által kijelölt elnök munkáját az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57/D. § (1) bekezdése szerinti Bizottságban betöltött tisztség ellátása érdekében,
b) segíti a miniszter és a miniszter által kijelölt Rozsdaövezeti Bizottság elnökének munkáját a rozsdaövezeti akcióterületek lehatárolásával kapcsolatos döntések kormányzaton belüli előkészítésének rendjéről szóló 1107/2021. (III. 10.) Korm. határozatban meghatározott feladataik tekintetében,
c)328 a miniszterelnök-helyettes által átruházott hatáskörben gyakorolja a nemzeti és történelmi emlékhelyek használatáról és fenntartható használatuk támogatásáról, valamint a Nemzeti Örökség Intézete létrehozásáról szóló 144/2013. (V. 14.) Korm. rendelet módosításáról szóló 740/2021. (XII. 21.) Korm. rendelet szerinti jogköröket,
d) a közigazgatási államtitkár 1. melléklet 30. §-a szerinti feladata tekintetében – a Társaságfelügyeleti Főosztállyal együttműködve –
da) ellátja a gazdasági társaság fejlesztési projektjei kapcsán felmerülő feladatokat, különös tekintettel a feladatellátás támogatására és a gazdasági társaság beruházásokkal összefüggő tervezési és végrehajtási dokumentumaira,
db) véleményezi – a közigazgatási államtitkár egyedi döntése alapján előkészíti – a gazdasági társasággal és vagyonelemekkel kapcsolatos előterjesztéseket és javaslatokat,
e) szakmai javaslatot tesz a kiemelt beruházási ügyek forrásainak felhasználására,
f) felügyeli és ellenőrzi a feladatkörébe utalt gazdasági társaságok és háttérintézmények beruházási és felújítási feladatainak végrehajtását,
g) javaslatot tesz beruházások kiemeltté nyilvánítására,
h) az érintett főosztályokkal együttműködve előkészíti a közigazgatási államtitkár hatáskörébe tartozó döntéseket, amelyeket e szabályzat nem utal más főosztályok feladatkörébe,
i)329 a főosztály vezetője útján gondoskodik a Miniszterelnökséget vezető miniszter nevében gyakorolt kiadmányozási jogkörben keletkezett iratok, valamint a főosztály feladatkörét érintő iratok, adatszolgáltatások, tájékoztatások kiadmányozásáról.
11.7.4.330 A Fejlesztési Projektek Főosztálya egyéb feladatai körében:
a) közreműködik a Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztállyal a feladatkörébe tartozó költségvetés-tervezési és zárszámadási feladatok elvégzésében,
b) ellátja a fejezeti kezelésű előirányzatok kezelésével és felhasználásával kapcsolatos szakmai feladatokat,
c) ellátja a rozsdaövezeti akcióterületek előzetes és részletes vizsgálatával kapcsolatos feladatokat, valamint a Rozsdaövezeti Bizottság működésével kapcsolatos operatív feladatokat, közreműködik a rozsdaövezeti akcióterületek előzetes és részletes vizsgálati szempontjainak kialakításában,
d)331 előkészíti a miniszterelnök-helyettes nemzeti emlékpontokkal, nemzeti és történelmi emlékhelyekkel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott feladatainak ellátásával összefüggésben keletkező dokumentumokat, valamint közreműködik a nemzeti emlékpontokkal, nemzeti és történelmi emlékhelyekkel kapcsolatos feladatokban,
e) közreműködik a fejlesztési projektek megvalósításának szakmai felügyeletében,
f) elősegíti a feladatkörébe utalt fejlesztési projektek megvalósítását,
g) ellenőrzi a feladatkörébe utalt fejlesztési projektek minőségi garanciákkal történő megvalósítása érdekében végzett koordináló tevékenységet és monitoringját,
h) érvényre juttatja a feladatkörébe utalt fejlesztési projektek megvalósításához szükséges szempontokat a társtárcák joganyagaiban,
i) képviseli a feladatkörébe utalt fejlesztési projektek megvalósításához szükséges szempontokat a közigazgatási egyeztetések, megkeresések során,
j) a megkeresésekre tájékoztatást ad,
k) véleményezi a Miniszterelnökség más hivatali egységei, valamint a más tárcák által előkészített jogszabálytervezeteket,
l) összegyűjti a fejlesztési projektek megvalósításához kapcsolódó tapasztalatokat a feladatkörét érintő jogszabályi követelmények korszerűsítéséhez és kidolgozásához,
m) teljesíti a feladatkörét érintő adatszolgáltatásokat,
n) megvizsgálja a közérdekű bejelentéseket, és megteszi a szükséges intézkedéseket,
o)332 eljár a kormányzati igazgatási szervek egyes szerződéseinek miniszteri jóváhagyásáról szóló kormányrendelet szerinti miniszterelnök-helyettesi és a Miniszterelnökséget vezető miniszteri hatáskörben.

12. A GAZDÁLKODÁSÉRT ÉS SZEMÉLYÜGYEKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR IRÁNYÍTÁSA ALÁ TARTOZÓ SZERVEZETI EGYSÉGEK

12.1. Gazdálkodásért és Személyügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság

12.1.1. A Gazdálkodásért és Személyügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkárság ellátja az 1. melléklet 155. §-ában rögzített titkársági feladatokat, valamint kezeli a Szolgáltatási és Ellátási Adattárat.

12.2. Intézményi Személyügyi és Gazdálkodási Főosztály

12.2.1. Az Intézményi Személyügyi és Gazdálkodási Főosztály kodifikációs feladatai körében
a)333 előkészíti a miniszterelnök-helyettes, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a területfejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: miniszter) által adományozható elismerésekkel kapcsolatos jogszabályokat,
b) közreműködik a miniszter irányítása alatt működő intézmények közalkalmazottainak jogviszonyát érintő jogszabályok tervezetének, illetve a módosítási javaslatainak előkészítésében.
12.2.2. Az Intézményi Személyügyi és Gazdálkodási Főosztály személyügyi feladatai körében
a) ellátja a Miniszterelnökség szervezeti keretei között működő politikai és szakmai felsővezetők, kormánybiztosok, miniszterelnöki biztosok és megbízottak, valamint a miniszter által kinevezett miniszteri biztosok jogviszonyával kapcsolatos előkészítő, koordinációs, szervezési és személyügyi műveleteket, akik tekintetében a miniszter vagy a közigazgatási államtitkár munkáltatói jogkört gyakorol,
b) ellátja a miniszter adományozási jogkörébe tartozó elismerések adományozásával kapcsolatos előkészítő feladatokat, gondoskodik a kitüntetések közzétételéről,
c) ellátja a miniszter által felterjesztett, illetve átadandó állami kitüntetésekkel kapcsolatos előkészítő feladatokat,
d) ellátja a miniszter javaslatára kiállított szolgálati és diplomata-útlevelekkel kapcsolatos feladatokat, biztosítja az útlevelek rendeltetésszerű felhasználását, gondoskodik azok biztonságos őrzéséről és nyilvántartásáról,
e) külön megállapodás alapján ellátja a Miniszterelnökség új alapítású intézményeinél felmerülő személyügyi feladatokat,
f) ellátja a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai elvekről szóló 1700/2012. (XII. 29.) Korm. határozatban meghatározottak szerint benyújtott továbbfoglalkoztatási kérelmek kormánydöntésre történő előkészítésével kapcsolatos feladatokat,
g)334 ellátja a Miniszterelnökség irányítása alá tartozó kormányzati főhivatalok, központi hivatalok, költségvetési szervek vezetőinek, vezetőhelyetteseinek és gazdasági vezetőinek, továbbá a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok főispánjainak, főigazgatóinak és gazdasági vezetőinek, valamint a járási hivatalok vezetőinek kinevezésével, felmentésével és – jogszabály ilyen irányú rendelkezése esetén – jogviszonyának egyéb kérdéseivel kapcsolatos személyügyi műveleteket,
h)335 a Társaságfelügyeleti Főosztállyal, illetve más tulajdonosi és alapítói jogokat gyakoroló szakterületekkel együttműködésben előkészíti a miniszter (illetve a miniszter átruházott hatáskörében eljáró politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető) tulajdonosi, illetve alapítói joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságok és alapítványok vezetői munkajogviszonyának létesítésével, módosításával és megszűnésével kapcsolatos szerződéseket,
i) gondoskodik a Miniszterelnökség felügyelete, illetve irányítása alá tartozó intézményekkel kapcsolatos, személyügyi kérdéseket érintő nyilvántartások vezetéséről,
j)336 humánpolitikai szempontból véleményezi a miniszter felügyelete, illetve irányítása alá tartozó intézmények és társaságok működését szabályozó dokumentumokat, így különösen azok alapító okiratait, a szervezeti és működési szabályzatokat, a közszolgálati szabályzatokat, valamint egyéb intézményi dokumentumokat,
k)337 humánpolitikai kérdésekben szakmai támogatást nyújt a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó intézmények vezetői részére feladataik megfelelő ellátásához,
l)338 ellátja az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló törvényben a Miniszterelnökség szervezeti keretei között működő politikai és szakmai felsővezetők, kormánybiztosok, miniszterelnöki biztosok és miniszterelnöki megbízottak, a miniszteri biztosok, a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokat vezető főispánok, továbbá a miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó intézmények, valamint a vagyonkezelésében lévő gazdasági társaságok és közalapítványok vezető tisztségviselői és felügyelő bizottsági tagjai, valamint a közszolgálati biztosok vagyonnyilatkozatainak őrzésével összefüggésben meghatározott feladatokat,
m) vezeti a jogszabályokban előírt nyilvántartásokat és személyi anyagokat,
n) együttműködik a Szervezetbiztonsági Főosztállyal az általa kezelt személyi körbe tartozók nemzetbiztonsági ellenőrzésével összefüggő intézkedések érdekében,
o) együttműködik a Humánpolitikai Főosztállyal a Miniszterelnökség személyi állományára vonatkozó statisztikák és adatszolgáltatások elkészítése érdekében,
p) az illetményszámfejtést érintő kérdésekben együttműködik a Pénzügyi és Számviteli Főosztállyal,
q) közreműködik a szakmai főosztály feladatkörét érintő képviselői kérdések, interpellációk, valamint a közérdekű adatszolgáltatások előkészítésében,
r) ellátja a Miniszterelnökség irányítása vagy felügyelete alá tartozó kormányzati igazgatási szervek álláshelyeit érintő, miniszteri hatáskörbe tartozó döntések, kezdeményezések előkészítésével és koordinálásával kapcsolatos feladatokat,
s) előkészíti a miniszter hatáskörébe tartozó egyéb, az előző pontokban nem felsorolt személyi és – a közszolgálati biztosok kivételével – a testületi tagsági kinevezésekkel, megbízásokkal kapcsolatos döntéseket és javaslatokat, illetve személyügyi intézkedéseket.
t)339 közreműködik a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok átfogó ellenőrzéseinek végrehajtásában.
12.2.3. Az Intézményi Személyügyi és Gazdálkodási Főosztály gazdálkodással kapcsolatos feladatkörében ellátja – az Áht. 10. § (4a) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően – a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (a továbbiakban: NSKI) gazdasági szervezetének feladatait. Ennek keretében
1. elkészíti a gazdálkodásra vonatkozó szabályzatokat, a számviteli politikát, szükség esetén javaslatot tesz szabályzat, valamint intézkedés kiadására,
2.340 véleményezi a pénzügyi ellenjegyzést igénylő szerződések, megállapodások tervezeteit,
3. gyakorolja az érvényesítési és a pénzügyi ellenjegyzési jogkört,
4. elkészíti az elemi költségvetést, az éves beszámolót, valamint az időközi költségvetési jelentéseket, negyedéves mérlegjelentést, előrejelzést,
5. ellátja a gazdálkodási, pénzkezelési, könyvvezetési kötelezettségeket, az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatási és technikai feladatokat,
6. ellátja a működtetés és a vagyongazdálkodás körében a beruházással és a vagyon használatával kapcsolatos feladatokat,
7.341 ellátja a belső kontrollrendszerrel összefüggő feladatokat,
8. közreműködik a beszerzések, szolgáltatás megrendelések lebonyolításához kapcsolódó pénzügyi és számviteli feladatok ellátásában,
9. teljesíti a statisztikai, vagyonkataszteri jelentéseket,
10. ellátja a belföldi és külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos pénzügyi és elszámolási feladatokat, vezeti a kapcsolódó analitikus nyilvántartásokat és közreműködik a külföldi kiküldetésekkel kapcsolatos utazásszervezési feladatok ellátásában,
11. segítséget nyújt a személyi juttatásokra vonatkozó döntések előkészítésében,
12. biztosítja a működéséhez szükséges likviditást,
13. közreműködik a közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatok közzétételével kapcsolatos feladatok ellátásában,
14. a Magyar Államkincstárral együttműködve ellátja a központosított illetmény-számfejtési és a társadalombiztosítási kifizetőhelyi számfejtési, nyilvántartási, adatszolgáltatási, valamint pénzügyi-számviteli feladatokat,
15. megállapítja és megfizeti az általános forgalmi adót és a rehabilitációs hozzájárulását,
16. részt vesz a költségvetés tervezésében és a zárszámadásban,
17. nyilvántartja az előirányzatokat, a módosításokat, az előirányzatok évközi felhasználását, módosítását, elvégzi az intézményi hatáskörbe tartozó előirányzat-módosítással kapcsolatos feladatokat,
18. többletbevétel esetén kezdeményezi az irányító szerv felé az előirányzat-módosítás jóváhagyását,
19. gondoskodik a pénzügyi nyilvántartó program működtetéséről, számviteli bizonylatokat rögzít, biztosítja az analitika és főkönyv egyezőségét,
20. gondoskodik az éves költségvetési beszámoló alátámasztásául szolgáló immateriális javak és tárgyi eszközök analitikus nyilvántartásáról, biztosítja a főkönyvi adatokkal történő egyezőséget,
21. gondoskodik a leltár elkészítéséről, kapcsolatot tart a leltárfelelősökkel és raktárkezelőkkel, koordinálja az eszközökben történt változások dokumentálását,
22. közreműködik a selejtezési feladatok ellátásában,
23. a Magyar Államkincstáron keresztül bonyolítja az utalásokat,
24. működteti a házipénztárat, ellátja az értéktárolási feladatokat,
25. nyilvántartja, elszámolja a reprezentációs kiadásokat, megállapítja és megfizeti az ezen kiadásokat terhelő személyi jövedelemadót,
26. kezeli a szociális, egészségügyi, jóléti és egyéb juttatások keretében nyújtott visszatérítendő és vissza nem térítendő munkáltatói támogatásokat (kölcsönöket), cafetéria-juttatást és vezeti a kapcsolódó nyilvántartásokat,
27. ellátja az Ávr. 9. § (5) bekezdés a) pontja szerinti megállapodásokban foglalt egyéb feladatokat,
28. vezeti a kötelezettségvállalások számítógépes nyilvántartását,
29. közreműködik az európai uniós vagy hazai elkülönített projekt, illetve program keretében meghatározott feladatok ellátásában, és felel a pályázat útján elnyert pénzeszközök elkülönített kezeléséért, illetve a pénzmozgások követéséért.
12.2.4. Az Intézményi Gazdálkodási Osztály vezetője az NSKI Ávr. 11. § (1) bekezdése szerinti gazdasági vezetője. Az osztályvezetői álláshely betöltetlensége esetén a gazdasági vezetői feladatokat a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkár látja el.

12.3. Biztosi Titkársági Főosztály

12.3.1. A Biztosi Titkársági Főosztály – a kinevező határozat, utasítás vagy megbízás, illetve a Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában – ellátja a Miniszterelnökségen működő
a) kormánybiztosi,
b) miniszterelnöki biztosi,
c) miniszterelnöki megbízotti,
d) miniszteri biztosi
titkársági feladatokat.
12.3.2. A Biztosi Titkársági Főosztály – a kinevező határozat, utasítás vagy megbízás, illetve a Szabályzat eltérő rendelkezése hiányában – biztosítja a kormánybiztos, a miniszterelnöki biztos, a miniszterelnöki megbízott és a miniszteri biztos munkájához kapcsolódó jogi, szakmai, adminisztratív és koordinációs feladatok folyamatos támogatását.
12.3.3. A Biztosi Titkársági Főosztály vezetőjének és helyettesének e Szabályzat szerinti vezetői feladatkörének ellátását nem érinti a kormánybiztos, miniszterelnöki biztos, miniszterelnöki megbízott, és miniszteri biztos azon joga, hogy a munkáját segítő munkatárs részére közvetlenül utasítást adjon.

12.4. Pénzügyi és Számviteli Főosztály

12.4.1. A Pénzügyi és Számviteli Főosztály a XI. Miniszterelnökség fejezet 1. Miniszterelnökség igazgatása címet érintő funkcionális feladatai körében
1. elkészíti a Miniszterelnökség igazgatása elemi költségvetését, éves beszámolóját, az időközi mérlegjelentéseket, valamint a havi intézményi költségvetési jelentéseket,
2. ellátja a Miniszterelnökség igazgatását érintő gazdálkodási, pénzkezelési, könyvvezetési kötelezettségeket, az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatási és technikai feladatokat,
3. működteti a házi forint- és valutapénztárat, ellátja az értékcikktárolási feladatokat, a Magyar Államkincstáron keresztül bonyolítja a forint- és devizautalásokat,
4. ellátja a Miniszterelnökség bankkártyáinak ügyintézésével kapcsolatos feladatokat,
5. ellátja a belső kontroll rendszer működésével és működtetésével összefüggő feladatokat,
6. ellátja a beszerzések, szolgáltatás megrendelésekkel kapcsolatos pénzügyi és számviteli feladatokat,
7. közreműködik a statisztikai, vagyonkataszteri és egyéb az állami vagyonnal kapcsolatos jelentések összeállításában,
8.342 ellátja a 4. függelék a „III. Gazdasági társaságok 1. Miniszterelnök általános helyettese”, a „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” és a „III. Gazdasági társaságok, 3. Területfejlesztési miniszter” megnevezésű táblázat szerinti politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető mint tulajdonosi joggyakorló befektetett pénzügyi eszközeivel kapcsolatos számviteli feladatokat,
9.343 elkészíti a 4. függelék a „III. Gazdasági társaságok 1. Miniszterelnök általános helyettese”, a „III. Gazdasági társaságok 2. Miniszterelnökség” és a „III. Gazdasági társaságok, 3. Területfejlesztési miniszter” megnevezésű táblázat szerinti politikai felsővezető vagy szakmai felsővezető mint tulajdonosi joggyakorló éves beszámolóját, valamint az időközi mérlegjelentéseket,
10. ellátja a Miniszterelnökség Igazgatására vonatkozó kontrolling feladatokat,
11. vezeti az átcsoportosított fejezeti kezelésű előirányzatok analitikus és főkönyvi nyilvántartását, elkészíti a felhasználásokkal összefüggő elszámolásokat,
12.344 biztosítja a Humánpolitikai Főosztály , valamint a Területfejlesztési és Európai Uniós Személyügyi Főosztály adatszolgáltatása, illetve a munkatársak nyilatkozata, illetve kérelme alapján a cafetéria- és egyéb juttatások kifizetését, kiosztását a Miniszterelnökség munkatársai részére, és vezeti a kapcsolódó nyilvántartásokat,
13. közreműködik a kötelezettségvállalások előkészítésében, gondoskodik a XI. Miniszterelnökség fejezet, 1. Miniszterelnökség Igazgatása cím terhére történő kötelezettségvállalások pénzügyi ellenjegyzéséről, az érvényesítésről és az utalványozásról,
14. nyilvántartja, elszámolja a reprezentációs kiadásokat, megállapítja és megfizeti az ezen kiadásokat terhelő adókat és járulékokat,
15. ellátja a Miniszterelnökség vezetőinek és munkatársainak belföldi és külföldi kiküldetésével kapcsolatos utazásszervezési, pénzügyi és elszámolási feladatokat, vezeti a kapcsolódó nyilvántartásokat,
16. ellátja az egyéb jogviszonyban állók és a külön engedély alapján utazó személyek utazásaival kapcsolatos szervezési, pénzügyi és elszámolási feladatokat, vezeti a kapcsolódó nyilvántartásokat,
17. összefogja és jóváhagyásra előkészíti a Miniszterelnökség utazási tervét,
18. a hatásköri delegálásokat felterjeszti aláírásra, rögzíti az adatbázisban, azokat naprakészen nyilvántartja,
19. ellátja Miniszterelnökség, mint kedvezményezett európai uniós, egyéb külföldi és hazai finanszírozású projektekhez kapcsolódó pénzügyi feladatokat,
20. vezeti Miniszterelnökség, mint kedvezményezett európai uniós és egyéb külföldi és hazai finanszírozású projektek megvalósítása érdekében felmerült kiadások és bevételek elkülönített analitikus és főkönyvi nyilvántartását,
21. elkészíti az egyes európai uniós és egyéb külföldi és hazai finanszírozású projektek pénzügyi elszámolásait, közreműködik egyes projektek pénzügyi elszámolásainak elkészítésében, illetve részt vesz a projektek ellenőrzésében,
22.345 vezeti a XI. Miniszterelnökség fejezettől, a XIX. Uniós fejlesztések fejezettől vagy más fejezettől kapott támogatásokkal kapcsolatos szerződések és a hozzájuk tartozó kifizetések elkülönített analitikus és főkönyvi nyilvántartását, elkészíti a kapcsolódó elszámolásokat,
23. ellátja a projektértékelői jogviszonnyal kapcsolatos számfejtési, nyilvántartási és adatszolgáltatási feladatokat; közreműködik a személyi jövedelemadóval és a munkaadót terhelő járulékokkal kapcsolatos bevallási feladatok ellátásában,
24. figyelemmel kíséri a Humánpolitikai Főosztály által vezetett állománytáblát, és segítséget nyújt a személyi juttatásokra vonatkozó döntések előkészítésében,
25. nyilvántartja a XI. Miniszterelnökség fejezet, 1. Miniszterelnökség Igazgatása cím kiadási és bevételi előirányzatait, azok módosításait, az előirányzatok évközi felhasználását, elvégzi az intézményi hatáskörbe tartozó előirányzat-módosítással kapcsolatos feladatokat,
26. biztosítja a Miniszterelnökség igazgatása működéséhez szükséges likviditást, elkészíti az ehhez kapcsolódó kincstári adatszolgáltatást,
27. az üzemeltetési és ellátási feladatok költségvetési és pénzügyi kérdéseiben együttműködik és kapcsolatot tart Gazdálkodásért és Személyügyekért Felelős Helyettes Államtitkári Titkársággal, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal, valamint a NISZ Zrt.-vel,
28. közreműködik a közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatok közzétételével kapcsolatos adatszolgáltatás összeállításában,
29. a Magyar Államkincstárral együttműködve ellátja a központosított illetményszámfejtési, a társadalombiztosítási kifizetőhelyre háruló számfejtési, nyilvántartási és adatszolgáltatási, valamint pénzügyi-számviteli feladatokat,
30. ellátja a munkáltatói költségtérítésekkel, a nem rendszeres és külső személyi juttatásokkal kapcsolatos számfejtési és pénzügyi-számviteli feladatokat,
31. megállapítja és megfizeti az általános forgalmi adót és a rehabilitációs hozzájárulást,
32. kezeli a szociális juttatások keretében nyújtott visszatérítendő és vissza nem térítendő munkáltatói támogatásokat (kölcsönöket),
33. adatot szolgáltat a Miniszterelnökség igazgatását érintő pénzügyi döntések meghozatalához,
34. vezeti a Miniszterelnökség immateriális javairól, tárgyi eszközeiről, készleteiről az analitikus nyilvántartást és elvégzi azok leltározását,
35. elkészíti a számviteli és gazdálkodási szabályzatokat,
36. véleményezi a Miniszterelnökség költségvetését érintő jogszabályok, kormányhatározatok, valamint az egyéb közjogi szervezetszabályozó eszközök, belső szabályzatok tervezeteit.

12.5. Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztály
12.5.1.346 A Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztály felelős a XI. Miniszterelnökség fejezet tekintetében a költségvetés tervezéséért, az előirányzatok módosításának, átcsoportosításának és felhasználásának végrehajtásáért, a finanszírozási, adatszolgáltatási, beszámolási feladatok teljesítéséért, a pénzügyi, számviteli rend betartásáért.
12.5.2. A Költségvetési és Intézményfelügyeleti Főosztály funkcionális feladatai körében:
a) közreműködik az egyes fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználására vonatkozó utasítás előkészítésében és előkészíti a fejezeti kezelésű előirányzatokra vonatkozó gazdálkodási és számviteli szabályzatokat,
b)347 közreműködik a XI. Miniszterelnökség fejezet költségvetési gazdálkodását érintő kormány-előterjesztések előkészítésével és szakmai egyeztetésével kapcsolatos műveletek ellátásában,
c)348 véleményezi a Miniszterelnökség és háttérintézményei költségvetését érintő jogszabályok és kormányhatározatok, valamint a Miniszterelnökség költségvetését érintő egyéb közjogi szervezetszabályozó eszközök, belső szabályzatok tervezeteit,
d) koordinálja a fejezet éves költségvetési és zárszámadási javaslatának elkészítésével kapcsolatos munkálatokat,
e) koordinálja a fejezet elemi költségvetésének és éves költségvetési beszámolójának elkészítésével kapcsolatos műveleteket,
f) ellátja a tervezési munka lebonyolításával kapcsolatos szervezési műveleteket, és elkészíti az intézkedés tervezetét az intézmények részére,
g) meghatározza a költségvetési szervek részére az államháztartás számviteléről szóló 4/2013. (I. 11.) Korm. rendeletben [a továbbiakban: 4/2013. (I. 11.) Korm. rendelet] előírt kötelező zárlatok, az éves költségvetési beszámoló, valamint az egyéb adatszolgáltatások tartalmi követelményeit és beküldésének határidejét,
h) irányítja a XI. Miniszterelnökség fejezet felügyelete alá tartozó költségvetési szervek tervezési, gazdálkodási, elszámoltatási, adatszolgáltatási műveleteit,
i) a felügyelete alá tartozó költségvetési szervek költségvetési gazdálkodása tekintetében szükség esetén részt vesz a fejezet költségvetését érintő előterjesztések előkészítésében,
j)349 a miniszterelnök-helyettes, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a területfejlesztési miniszter (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: miniszter) által átruházott hatáskörben gyakorolja a XI. Miniszterelnökség fejezet felett az előirányzat-módosítási, előirányzat-átcsoportosítási jogköröket (így különösen a fejezeti kezelésű előirányzatok fejezeten belül más címekhez vagy megállapodás alapján más fejezethez tartozó címekhez, alcímekhez a fejezeti kezelésű előirányzat céljának, rendeltetésének megfelelő átcsoportosítást; a fejezeten belül a költségvetési szerv előirányzatait tartalmazó címen belüli, továbbá a cím terhére más költségvetési szervek előirányzatait tartalmazó cím vagy fejezeti kezelésű előirányzat javára történő átcsoportosításokat, az intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatok többletbevételeivel összefüggő előirányzat-módosításokat és a felhasználásra történő engedélyezéseket),
k)350 költségvetési szempontból véleményezi a miniszter által irányított, felügyelt költségvetési szervek alapító okiratát, annak módosítását, megszüntetését,
l) a miniszter által átruházott hatáskörben jóváhagyja az irányítása alá tartozó költségvetési szervek elemi költségvetését és beszámolóját,
m) elkészíti a fejezet költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadást,
n) tervezi a felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetését, elkészíti a fejezeti kezelésű előirányzatok elemi költségvetését, a 4/2013. (I. 11.) Korm. rendeletben előírt kötelező zárlatokat, valamint az éves költségvetési beszámolót,
o) ellátja a fejezeti kezelésű előirányzatok és a központi kezelésű előirányzatok gazdálkodási, könyvvezetési kötelezettségeinek teljesítését és az ezzel kapcsolatos adatszolgáltatási műveleteket,
p)351 irányítja a hatáskörébe tartozó műveletek vonatkozásában a belső kontrollrendszert,
q) elkészíti az előírt fejezeti szintű adatszolgáltatásokat, valamint közreműködik a főosztály feladatkörébe tartozó külső és belső ellenőrzést végző szervek által igényelt adatszolgáltatások összeállításában,
r) közreműködik a feladatkörével összefüggésben általa kezelt közérdekű adatok közzétételével kapcsolatos műveletekben.

12.6. Jogi Szolgáltatási Főosztály

12.6.1. A Jogi Szolgáltatási Főosztály feladatkörében
a) a szerződést kezdeményező és a szerződéskötéshez szükséges valamennyi irat szakmai terület által történt rendelkezésre bocsátása esetén véleményezi, előkészíti a Miniszterelnökség által kötendő szerződéseket – ideértve különösen a megbízási, vállalkozási, támogatási szerződéseket és más (pl. előirányzat-átcsoportosítást tartalmazó, szolgáltatási) megállapodásokat –, jogilag ellenjegyzi, illetve jogi ellenőrzést igazoló záradékkal látja el azokat, szerződéstervezeteket készít,
b) ellátja a Miniszterelnökség szerződéseinek nyilvántartásával összefüggő feladatokat a vonatkozó belső szabályzatban meghatározottak szerint,
c) előkészíti a Miniszterelnökség által nyújtott szociális juttatásra vonatkozó szerződéseket, ellátja a munkáltatói kölcsönnel, illetve egyéb szociális szerződéssel összefüggésben a Miniszterelnökséget megillető jogoknak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével, illetve a jelzálogtörlési engedélyek kiadásával kapcsolatos feladatokat,
1

Az utasítást az 1/2024. (II. 22.) MVM utasítás 3. §-a hatályon kívül helyezte 2024. február 23. napjával.

2

A 3. § a 2010: CXXX. törvény 12. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

Az 1. melléklet 1. § (1) bekezdés 13. pont b) alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

4

Az 1. melléklet 1. § (1) bekezdés 13. pont e) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

5

Az 1. melléklet 1. § (1) bekezdés 13. pont n) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

6

Az 1. melléklet 1. § (2) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

Az 1. melléklet 4/A. §-át a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

8

Az 1. melléklet 6. § (2) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

9

Az 1. melléklet 6. § (3) bekezdés b) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

10

Az 1. melléklet 6. § (3) bekezdés c) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

11

Az 1. melléklet 6. § (4) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

12

Az 1. melléklet 6. § (5) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

13

Az 1. melléklet 6. § (6) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

14

Az 1. melléklet 8. § c) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

16

Az 1. melléklet 19. § e) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

17

Az 1. melléklet 19. § f) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

Az 1. melléklet 19. § g) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

19

Az 1. melléklet 20. § (1) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

20

Az 1. melléklet 25. §-a a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

Az 1. melléklet 27. § d) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

22

Az 1. melléklet 27. § e) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

23

Az 1. melléklet 30. § a) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

24

Az 1. melléklet 30. § k) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

25

Az 1. melléklet 32. § h) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

26

Az 1. melléklet 32. § o) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

27

Az 1. melléklet 32. § p) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

28

Az 1. melléklet 32. § q) pontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

Az 1. melléklet 32. § t) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

30

Az 1. melléklet 33/A. §-át a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

31

Az 1. melléklet V. Fejezet címe a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

32

Az 1. melléklet 38. § (2) bekezdés h) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

33

Az 1. melléklet 38. § (2) bekezdés j) pontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

34

Az 1. melléklet 38. § (2) bekezdés q) pontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

35

Az 1. melléklet 38. § (2) bekezdés r) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

36

Az 1. melléklet 42. § (1) bekezdése a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

37

Az 1. melléklet 43. § (1) bekezdés n) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

38

Az 1. melléklet 43. § (3) bekezdését a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

39

Az 1. melléklet 12. alcím címe a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

40

Az 1. melléklet 48. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

41

Az 1. melléklet 48. § (1) bekezdés b) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

42

Az 1. melléklet 48. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

43

Az 1. melléklet 48. § (2) bekezdés f) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

44

Az 1. melléklet 48. § (3) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

45

Az 1. melléklet 48. § (3a) bekezdését a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

46

Az 1. melléklet 48. § (4) bekezdés nyitó szövegrésze a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

47

Az 1. melléklet 48. § (5) bekezdés nyitó szövegrésze a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

48

Az 1. melléklet 48. § (5a) bekezdését a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be, a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

49

Az 1. melléklet 48. § (6) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

50

Az 1. melléklet 49. §-a a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

51

Az 1. melléklet 50. §-a a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

52

Az 1. melléklet 13. alcímét (51-53. §-t) a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

53

Az 1. melléklet 54. § (1) bekezdés a) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

54

Az 1. melléklet 54. § (1) bekezdés h) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

55

Az 1. melléklet 54. § (1) bekezdés i) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

56

Az 1. melléklet 54. § (1) bekezdés j) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

57

Az 1. melléklet 54. § (1) bekezdés l) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

58

Az 1. melléklet 54. § (1) bekezdés n) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

59

Az 1. melléklet 54. § (1) bekezdés p) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

60

Az 1. melléklet 54. § (1) bekezdés t) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

61

Az 1. melléklet 54. § (5) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Az 1. melléklet 54. § (5) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

62

Az 1. melléklet 54. § (6) bekezdés b) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

63

Az 1. melléklet 58. § (3) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

64

Az 1. melléklet 59. § (2) bekezdés l) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

65

Az 1. melléklet 62. § (2) bekezdés f) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

66

Az 1. melléklet 63. §-a a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

67

Az 1. melléklet 64. § k) pontja a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

68

Az 1. melléklet 64. § n) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

69

Az 1. melléklet 64. § o) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

70

Az 1. melléklet 66. § b) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

71

Az 1. melléklet 67. §-át a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

72

Az 1. melléklet 68. § f) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

73

Az 1. melléklet 68. § g) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

74

Az 1. melléklet 68. § h) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

75

Az 1. melléklet 68. § i) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

76

Az 1. melléklet 69. § (2) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

77

Az 1. melléklet 70. §-a a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

78

Az 1. melléklet 71. § 10. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

79

Az 1. melléklet 71. § 14. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

80

Az 1. melléklet 71. § 15. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

81

Az 1. melléklet 71. § 19. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

82

Az 1. melléklet 71. § 20. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

84

Az 1. melléklet 71. § 22. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

85

Az 1. melléklet 71. § 23. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

86

Az 1. melléklet 71. § 25. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

87

Az 1. melléklet 71. § 27. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

88

Az 1. melléklet 71. § 30. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

89

Az 1. melléklet 71. § 31. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

90

Az 1. melléklet 71. § 32. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

91

Az 1. melléklet 71. § 34. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

92

Az 1. melléklet 71. § 37. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

93

Az 1. melléklet 71. § 39. pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

94

Az 1. melléklet 71. § 40. pontját a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

95

Az 1. melléklet 71. § 41. pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

96

Az 1. melléklet 71. § 42. pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

97

Az 1. melléklet 71. § 43. pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

98

Az 1. melléklet 72. § (1) bekezdés h) pontja a 12/2022. (IX. 29.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

99

Az 1. melléklet 72. § (1) bekezdés i) pontja a 12/2022. (IX. 29.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

100

Az 1. melléklet 72. § (1) bekezdés j) pontja a 12/2022. (IX. 29.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

101

Az 1. melléklet 72. § (1) bekezdés k) pontja a 12/2022. (IX. 29.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

102

Az 1. melléklet 72. § (1) bekezdés l) pontját a 12/2022. (IX. 29.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

103

Az 1. melléklet 74. § (3) bekezdés f) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

104

Az 1. melléklet 75. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

105

Az 1. melléklet 75. § (2) bekezdés a) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

106

Az 1. melléklet 75. § (2) bekezdés b) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

107

Az 1. melléklet 75. § (2) bekezdés c) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

108

Az 1. melléklet 75. § (2) bekezdés d) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

109

Az 1. melléklet 75. § (2) bekezdés g) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

110

Az 1. melléklet 75. § (2) bekezdés h) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

111

Az 1. melléklet 75. § (2) bekezdés i) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

112

Az 1. melléklet 75. § (2) bekezdés j) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

113

Az 1. melléklet 75. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

114

Az 1. melléklet 75. § (3) bekezdés a) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

115

Az 1. melléklet 75. § (3) bekezdés b) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

116

Az 1. melléklet 76. § i) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

117

Az 1. melléklet 76. § j) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

118

Az 1. melléklet 80. § (1) bekezdés i) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

119

Az 1. melléklet 80. § (1) bekezdés n) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

120

Az 1. melléklet 80. § (1) bekezdés o) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

121

Az 1. melléklet 80. § (3) bekezdését a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

122

Az 1. melléklet 94. § 2. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

123

Az 1. melléklet 94. § 7. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

124

Az 1. melléklet 94. § 25. pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

125

Az 1. melléklet 95. § g) pontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

126

Az 1. melléklet 95. § h) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

127

Az 1. melléklet 98. § (1) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

128

Az 1. melléklet 98. § (1) bekezdés o) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

129

Az 1. melléklet 98. § (1) bekezdés p) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

130

Az 1. melléklet 98. § (2) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

131

Az 1. melléklet 98. § (2) bekezdés c) pontja a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

132

Az 1. melléklet 98. § (2) bekezdés e) pontja a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

133

Az 1. melléklet 98. § (5) bekezdését a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

134

Az 1. melléklet 99. §-a a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

135

Az 1. melléklet 102. § nyitó szövegrésze a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

136

Az 1. melléklet 102. § e) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

137

Az 1. melléklet 102. § j) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

138

Az 1. melléklet 102. § n) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

139

Az 1. melléklet 103. §-a a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

140

Az 1. melléklet 106. § (2) bekezdés c) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

141

Az 1. melléklet 106. § (2) bekezdés g) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg. Az 1. melléklet 106. § (2) bekezdés g) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

142

Az 1. melléklet 106. § (2) bekezdés i) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

143

Az 1. melléklet 106. § (2) bekezdés m) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

144

Az 1. melléklet 106. § (3) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

145

Az 1. melléklet 110. § (2) bekezdés c) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

146

Az 1. melléklet 110. § (2) bekezdés d) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

147

Az 1. melléklet 110. § (2) bekezdés e) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

148

Az 1. melléklet 110. § (2) bekezdés i) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

149

Az 1. melléklet 110. § (2) bekezdés j) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

150

Az 1. melléklet 114. § (1) bekezdés c) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

151

Az 1. melléklet 114. § (1) bekezdés e) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

152

Az 1. melléklet 114. § (1) bekezdés h) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

153

Az 1. melléklet 114. § (2) bekezdés d) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

154

Az 1. melléklet 114. § (4) bekezdés a) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

155

Az 1. melléklet 114. § (4) bekezdés c) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

156

Az 1. melléklet 114. § (4) bekezdés d) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

157

Az 1. melléklet 114. § (4) bekezdés e) pontját a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

158

Az 1. melléklet 114. § (4) bekezdés h) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

159

Az 1. melléklet 114. § (4) bekezdés i) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

160

Az 1. melléklet 114. § (4) bekezdés j) pontját a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

161

Az 1. melléklet 114. § (4) bekezdés k) pontját a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

162

Az 1. melléklet 114. § (4) bekezdés l) pontját a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

163

Az 1. melléklet 118. § (1) bekezdés e) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

164

Az 1. melléklet 118. § (1) bekezdés g) pont ga) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

165

Az 1. melléklet 118. § (1) bekezdés h) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

166

Az 1. melléklet 118. § (5) bekezdését a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

167

Az 1. melléklet 119. § 24. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

168

Az 1. melléklet 119. § 25. pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

169

Az 1. melléklet 119. § 28. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

170

Az 1. melléklet 119. § 30. pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

171

Az 1. melléklet 119. § 31. pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

172

Az 1. melléklet 119. § 32. pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

173

Az 1. melléklet 120. §-át a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

174

Az 1. melléklet 121. § e) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

175

Az 1. melléklet 124. § h) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

176

Az 1. melléklet 124. § i) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

177

Az 1. melléklet 125. § c) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

178

Az 1. melléklet 126. § (3) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

179

Az 1. melléklet 127. §-a a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

180

Az 1. melléklet 128. §-a a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

181

Az 1. melléklet 128. § (1) bekezdés i) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

182

Az 1. melléklet 128. § (1) bekezdés j) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

183

Az 1. melléklet 128. § (1) bekezdés k) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

184

Az 1. melléklet 128. § (3) bekezdés h) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

185

Az 1. melléklet 128. § (3) bekezdés i) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

186

Az 1. melléklet 128. § (3) bekezdés j) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

187

Az 1. melléklet 129. §-át a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

188

Az 1. melléklet 131. §-a a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

189

Az 1. melléklet 133. § (1) bekezdés g) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

190

Az 1. melléklet 133. § (1) bekezdés h) pontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

191

Az 1. melléklet 133. § (1) bekezdés j) pontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

192

Az 1. melléklet 133. § (1) bekezdés l) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

193

Az 1. melléklet 133. § (1) bekezdés m) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

194

Az 1. melléklet 133. § (1) bekezdés n) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

195

Az 1. melléklet 137. § (1) bekezdés m) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

196

Az 1. melléklet 137. § (1) bekezdés n) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

197

Az 1. melléklet 141. § (1) bekezdés h) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

198

Az 1. melléklet 141. § (1) bekezdés i) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

199

Az 1. melléklet 141. § (1) bekezdés j) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

200

Az 1. melléklet 141. § (2) bekezdés b) pontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

201

Az 1. melléklet 141. § (2) bekezdés i) pontja a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

202

Az 1. melléklet 145. § (1) bekezdés f) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

203

Az 1. melléklet 145. § (1) bekezdés h) pontját a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

204

Az 1. melléklet 148. §-a a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

205

Az 1. melléklet 37/A. alcímét (148/A. §-t) a 12/2022. (IX. 29.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be, az alcím címe a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

206

Az 1. melléklet 148/A. §-a a 16/2022. (XII. 23.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

207

Az 1. melléklet 148/A. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

208

Az 1. melléklet 148/A. § (1) bekezdés g) pontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

209

Az 1. melléklet 148/A. § (1) bekezdés h) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése iktatta be.

210

Az 1. melléklet 148/A. § (1) bekezdés i) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése iktatta be.

211

Az 1. melléklet 148/A. § (1) bekezdés j) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

212

Az 1. melléklet 148/A. § (1) bekezdés k) pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

213

Az 1. melléklet 148/A. § (4) bekezdés c) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

214

Az 1. melléklet 148/A. § (4) bekezdés d) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

215

Az 1. melléklet 148/A. § (4) bekezdés e) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése iktatta be.

216

Az 1. melléklet 149. § h) pontját a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

217

Az 1. melléklet 151. § (1) bekezdés j) pontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

218

Az 1. melléklet 151. § (1) bekezdés m) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

219

Az 1. melléklet 152. § (1) bekezdés b) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

220

Az 1. melléklet 152. § (1) bekezdés e) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

221

Az 1. melléklet 152. § (2) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

222

Az 1. melléklet 42. alcím címe a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

223

Az 1. melléklet 154. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

224

Az 1. melléklet 154. § (1) bekezdés a) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

225

Az 1. melléklet 154. § (1) bekezdés b) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

226

Az 1. melléklet 154. § (1) bekezdés c) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

227

Az 1. melléklet 154. § (1) bekezdés d) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

228

Az 1. melléklet 154. § (1) bekezdés e) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

229

Az 1. melléklet 154. § (2) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

230

Az 1. melléklet 155. § (3) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

231

Az 1. melléklet 163. § (1) bekezdés f) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

232

Az 1. melléklet 163. § (1) bekezdés l) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

233

Az 1. melléklet 167. § (3) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

234

Az 1. melléklet 169. § (4) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

235

Az 1. melléklet 172. § nyitó szövegrésze a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

236

Az 1. melléklet 173. § a) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

237

Az 1. melléklet 173. § b) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

238

Az 1. melléklet 176. § (1) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

239

Az 1. melléklet 176. § (2) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

240

Az 1. melléklet 176. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

241

Az 1. melléklet 176. § (3) bekezdés b) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

242

Az 1. melléklet 177. § (1) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

243

Az 1. melléklet 177. § (2) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

245

Az 1. melléklet 178. § (1) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

246

Az 1. melléklet 178. § (2) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

247

Az 1. melléklet 178. § (3) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

248

Az 1. melléklet 178. § (5) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

249

Az 1. melléklet 178. § (6) bekezdését a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

250

Az 1. melléklet 179. §-a a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

251

Az 1. melléklet 182. § (1) bekezdése a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

252

Az 1. melléklet 182. § (3) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

253

Az 1. melléklet 183. § (1) bekezdése a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

254

Az 1. melléklet 186. § (6) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

255

Az 1. melléklet 187. § (2) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

256

Az 1. melléklet 187. § (2a) bekezdését a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

257

Az 1. melléklet 187. § (3) bekezdése a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

258

Az 1. melléklet 188. § (2) bekezdés b) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

259

Az 1. melléklet 190. § (1) bekezdése a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

260

Az 1. melléklet 190. § (2) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

261

Az 1. melléklet 194. § (5) bekezdése a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

262

Az 1. melléklet 194. § (7) bekezdését a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése iktatta be.

263

Az 1. melléklet 195. § (2) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

264

Az 1. melléklet 197. § (2) bekezdése a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

265

Az 1. melléklet 1. függeléke a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

266

Az 1. melléklet 2. függelék 2.1.1. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

267

Az 1. melléklet 2. függelék 2.1.1. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

268

Az 1. melléklet 2. függelék 4.1.2. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

269

Az 1. melléklet 2. függelék 4.1.2. pont f) alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

270

Az 1. melléklet 2. függelék 4.2.1. pont u) alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

271

Az 1. melléklet 2. függelék 4.2.1. pont v) alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

272

Az 1. melléklet 2. függelék 4.6.1. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

273

Az 1. melléklet 2. függelék 4.6.1. pont e) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

274

Az 1. melléklet 2. függelék 4.6.1. pont p) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

275

Az 1. melléklet 2. függelék 4.6.1. pont q) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

276

Az 1. melléklet 2. függelék 4.6.1. pont r) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

277

Az 1. melléklet 2. függelék 6.2.3. pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

278

Az 1. melléklet 2. függelék 6.3.4. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

279

Az 1. melléklet 2. függelék 6.3.4. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

280

Az 1. melléklet 2. függelék 6.3.5. pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

281

Az 1. melléklet 2. függelék 6.4.2. pont g) alpont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) és (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

282

Az 1. melléklet 2. függelék 6.4.2. pont l) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

283

Az 1. melléklet 2. függelék 7.2. alcímét a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

284

Az 1. melléklet 2. függelék 8.5.1. pont g) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

285

Az 1. melléklet 2. függelék 10.2.1. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

286

Az 1. melléklet 2. függelék 10.2.2. pont l) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

287

Az 1. melléklet 2. függelék 10.2.2. pont m) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

288

Az 1. melléklet 2. függelék 10.2.3. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

289

Az 1. melléklet 2. függelék 10.2.4. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

290

Az 1. melléklet 2. függelék 10.2.4. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

291

Az 1. melléklet 2. függelék 10.2.4. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

292

Az 1. melléklet 2. függelék 10.3.3. pont j) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

293

Az 1. melléklet 2. függelék 10.3.3. pont k) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

294

Az 1. melléklet 2. függelék 10.3.3. pont l) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

295

Az 1. melléklet 2. függelék 10.3.3. pont m) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

296

Az 1. melléklet 2. függelék 11.2.2. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

297

Az 1. melléklet 2. függelék 11.2.2. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított, a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

298

Az 1. melléklet 2. függelék 11.2.2. pont d) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

299

Az 1. melléklet 2. függelék 11.2.2. pont k) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

300

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

301

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3.2. pont a) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

302

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3.3. pont o) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

303

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3.4. pont nyitó szövegrésze a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

304

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3.4/A. pontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

305

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3.5. pont a) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

306

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3.5. pont b) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

307

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3.5. pont c) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

308

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3.5. pont d) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

309

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3.5. pont f) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

310

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3.5. pont g) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

311

Az 1. melléklet 2. függelék 11.3.5. pont h) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

312

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.1. pont nyitó szövegrésze a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

313

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.1. pont 4. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

314

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.1. pont 5. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

315

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.1. pont 6. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

316

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.1. pont 13. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

317

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.1. pont 14. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

318

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.1. pont 19. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

319

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.1. pont 22. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

320

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.1. pont 23. alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

321

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.1. pont 24. alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

322

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.2. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

323

Az 1. melléklet 2. függelék 11.5.8. pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be ,szövege a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

324

Az 1. melléklet 2. függelék11.6.1. pont h) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

325

Az 1. melléklet 2. függelék 11.7.1. pont e) alpont ed) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

326

Az 1. melléklet 2. függelék 11.7.2. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

327

Az 1. melléklet 2. függelék 11.7.3. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

328

Az 1. melléklet 2. függelék 11.7.3. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

329

Az 1. melléklet 2. függelék 11.7.3. pont i) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

330

Az 1. melléklet 2. függelék 11.7.4. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

331

Az 1. melléklet 2. függelék 11.7.4. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

332

Az 1. melléklet 2. függelék 11.7.4. pont o) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

333

Az 1. melléklet 2. függelék 12.2.1. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

334

Az 1. melléklet 2. függelék 12.2.2. pont g) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) és (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

335

Az 1. melléklet 2. függelék 12.2.2. pont h) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

336

Az 1. melléklet 2. függelék 12.2.2. pont j) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

337

Az 1. melléklet 2. függelék 12.2.2. pont k) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

338

Az 1. melléklet 2. függelék 12.2.2. pont l) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) és (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

339

Az 1. melléklet 2. függelék 12.2.2. pont t) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

340

Az 1. melléklet 2. függelék 12.4.1. pont 9. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

341

Az 1. melléklet 2. függelék 12.2.3. pont 7. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

342

Az 1. melléklet 2. függelék 12.4.1. pont 8. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

343

Az 1. melléklet 2. függelék 12.4.1. pont 9. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

344

Az 1. melléklet 2. függelék 12.4.1. pont 12. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

345

Az 1. melléklet 2. függelék 12.4.1. pont 22. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

346

Az 1. melléklet 2. függelék 12.5.1. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

347

Az 1. melléklet 2. függelék 12.5.2. pont b) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

348

Az 1. melléklet 2. függelék 12.5.2. pont c) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

349

Az 1. melléklet 2. függelék 12.5.2. pont j) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

350

Az 1. melléklet 2. függelék 12.5.2. pont k) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

351

Az 1. melléklet 2. függelék 12.5.2. pont p). alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

352

Az 1. melléklet 2. függelék 12.6.1. pont i) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

353

Az 1. melléklet 2. függelék 12.6.1. pont n) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

354

Az 1. melléklet 2. függelék 12.7.1. pont 10. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

355

Az 1. melléklet 2. függelék 12.7.1. pont 30. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

356

Az 1. melléklet 2. függelék 12.7.1. pont 34. alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

357

Az 1. melléklet 2. függelék 12.7.2. pont a) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

358

Az 1. melléklet 2. függelék 12.8.1. pont 10. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

359

Az 1. melléklet 2. függelék 12.9. alcímét a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

360

Az 1. melléklet 2. függelék 12.10.1. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

361

Az 1. melléklet 2. függelék 13.2.1. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított, a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

362

Az 1. melléklet 2. függelék 13.2.1. pont c) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

363

Az 1. melléklet 2. függelék 13.2.1. pont d) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

364

Az 1. melléklet 2. függelék 13.2.1. pont f) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

365

Az 1. melléklet 2. függelék 13.3. alcíme a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított, a 3/2023. (IV. 3.) Mvm utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

366

A 13.3.1. pont nyitó szövegrésze a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

367

Az 1. melléklet 2. függelék 13.3.1. pont f) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

368

A 13.3.2. pont nyitó szövegrésze a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

369

Az 1. melléklet 2. függelék 13.3.2. pont p) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

370

Az 1. melléklet 2. függelék 13.3.3. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

371

Az 1. melléklet 2. függelék 13.4. alcímét a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

372

Az 1. melléklet 2. függelék 14. fejezet címe a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

373

Az 1. melléklet 2. függelék 14.1. alcím címe a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

374

Az 1. melléklet 2. függelék 14.1.1. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

375

Az 1. melléklet 2. függelék 14.1.2. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

376

Az 1. melléklet 2. függelék 14.1.3. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

377

Az 1. melléklet 2. függelék 14.1.4. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

378

Az 1. melléklet 2. függelék 14.1.5. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

379

Az 1. melléklet 2. függelék 14.1.6. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

380

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.1. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) Mvm utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

381

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.1. pont l) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

382

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.1. pont n) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

383

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont nyitó szövegrésze a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

384

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont a) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

385

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont b) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

386

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont d) pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

387

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont g) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítés 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

388

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont i) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

389

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont j) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

390

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont k) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

391

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont l) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

392

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont m) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

393

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont n) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

394

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont q) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

395

Az 1. melléklet 2. függelék 14.2.2. pont s) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

396

Az 1. melléklet 2. függelék 14.3. alcímét a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

397

Az 1. melléklet 2. függelék 14.4. alcímét a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

398

Az 1. melléklet 2. függelék 14.5. alcímét a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

399

Az 1. melléklet 2. függelék 15. fejezetét a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

400

Az 1. melléklet 2. függelék 16.2.2. pont a) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

401

Az 1. melléklet 2. függelék 16.2.2. pont e) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

402

Az 1. melléklet 2. függelék 16.2.2. pont f) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

403

Az 1. melléklet 2. függelék 16.2.2. pont g) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

404

Az 1. melléklet 2. függelék 16.2.2. pont h) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

405

Az 1. melléklet 2. függelék 16.2.2. pont i) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

406

Az 1. melléklet 2. függelék 16.2.2. pont j) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

407

Az 1. melléklet 2. függelék 16.4. alcímét a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

408

Az 1. melléklet 2. függelék 17.1.3. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

409

Az 1. melléklet 2. függelék 17.4.1. pontja 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

410

Az 1. melléklet 2. függelék 17.4.2. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

411

Az 1. melléklet 2. függelék 17.4.2. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

412

Az 1. melléklet 2. függelék 17.4.2. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

413

Az 1. melléklet 2. függelék 17.4.2. pont e) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

414

Az 1. melléklet 2. függelék 17.4.2. pont g) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

415

Az 1. melléklet 2. függelék 17.4.2. pont h) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

416

Az 1. melléklet 2. függelék 17.4.3. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

417

Az 1. melléklet 2. függelék 17.4.3. pont e) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

418

Az 1. melléklet 2. függelék 18.2.2. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

419

Az 1. melléklet 2. függelék 18.2.2. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

420

Az 1. melléklet 2. függelék 18.2.5. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

421

Az 1. melléklet 2. függelék 18.2.5. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

422

Az 1. melléklet 2. függelék 18.2.5. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

423

Az 1. melléklet 2. függelék 18.2.6. pont b) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

424

Az 1. melléklet 2. függelék 18.2.6. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

425

Az 1. melléklet 2. függelék 18.2.6. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

426

Az 1. melléklet 2. függelék 18.2.8. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

427

Az 1. melléklet 2. függelék 18.2.8. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

428

Az 1. melléklet 2. függelék 18.3.1. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) és (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

429

Az 1. melléklet 2. függelék 18.3.3. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

430

Az 1. melléklet 2. függelék 18.3.4. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

431

Az 1. melléklet 2. függelék 18.3.6. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

432

Az 1. melléklet 2. függelék 18.3.9. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

433

Az 1. melléklet 2. függelék 18.3.11. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

434

Az 1. melléklet 2. függelék 18.3.14. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

435

Az 1. melléklet 2. függelék 18.4.5. pont 12. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

436

Az 1. melléklet 2. függelék 18.4.5. pont 15. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

437

Az 1. melléklet 2. függelék 18.4.5. pont 19. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

438

Az 1. melléklet 2. függelék 18.4.5. pont 21. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

439

Az 1. melléklet 2. függelék 18.4.5. pont 22. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

440

Az 1. melléklet 2. függelék 19.1.2. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

441

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.1. pont a) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

442

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.1. pont b) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

443

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.1. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

444

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.1. pont e) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

445

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont a) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

446

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

447

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont c) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

448

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont d) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

449

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont e) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

450

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont g) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

451

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont h) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

452

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont i) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

453

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont j) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

454

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont m) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

455

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont n) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

456

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont o) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

457

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont p) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

458

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont r) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

459

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont s) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

460

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont t) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

461

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont u) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

462

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.2. pont v) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

463

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.3. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

464

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.3. pont j) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

465

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.3. pont l) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

466

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.4. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

467

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.4. pont d) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

468

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.4. pont e) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

469

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.4. pont g) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

470

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

471

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

472

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont b) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

473

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont d) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

474

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont e) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

475

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont f) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

476

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont g) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

477

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont h) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

478

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont i) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

479

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont j) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

480

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont k) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

481

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont l) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

482

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.5. pont m) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

483

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.6. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

484

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.6. pont c) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

485

Az 1. melléklet 2. függelék 19.2.6. pont d) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

486

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.1. pont a) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

487

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.1. pont b) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

488

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.1. pont c) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

489

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.1. pont d) pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

490

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.2. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

491

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.2. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

492

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.2. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

493

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.2. pont e) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

494

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.3. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

495

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.3. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

496

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.3. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

497

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.3. pont f) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

498

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.3. pont j) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

499

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.3. pont k) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

500

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.3. pont m) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

501

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.4. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

502

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.4. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

503

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.4. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

504

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.4. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

505

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.4. pont f) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

506

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.4. pont g) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

507

Az 1. melléklet 2. függelék 19.3.4. pont h) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

508

Az 1. melléklet 2. függelék 19.4.1. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

509

Az 1. melléklet 2. függelék 19.4.1. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

510

Az 1. melléklet 2. függelék 19.4.2. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

511

Az 1. melléklet 2. függelék 19.4.2. pont e) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

512

Az 1. melléklet 2. függelék 19.4.2. pont f) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

513

Az 1. melléklet 2. függelék 19.4.2. pont g) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

514

Az 1. melléklet 2. függelék 19.4.3. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

515

Az 1. melléklet 2. függelék 19.4.4. pontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

516

Az 1. melléklet 2. függelék 19.4.5. pontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

517

Az 1. melléklet 2. függelék 19.5.1. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

518

Az 1. melléklet 2. függelék 19.5.2. pont i) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

519

Az 1. melléklet 2. függelék 19.5.2. pont j) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

520

Az 1. melléklet 2. függelék 19.5.2. pont k) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

521

Az 1. melléklet 2. függelék 19.5.4. pont l) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

522

Az 1. melléklet 2. függelék 19.5.4. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

523

Az 1. melléklet 2. függelék 19.6.1. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

524

Az 1. melléklet 2. függelék 20.2.3. pont e) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

525

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1. alcím címe a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

526

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1.1. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

527

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1.2. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

528

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1.3. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

529

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1.3. pont g) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

530

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1.3. pont h) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

531

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1.3. pont i) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

532

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1.3. pont m) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

533

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1.3. pont o) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

534

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1.3. pont p) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

535

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1.3. pont q) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

536

Az 1. melléklet 2. függelék 21.1.3. pont r) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

537

Az 1. melléklet 2. függelék 21.2. alcím címe a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

538

Az 1. melléklet 2. függelék 21.2.1. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

539

Az 1. melléklet 2. függelék 21.2.1. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

540

Az 1. melléklet 2. függelék 21.2.1. pont c) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

541

Az 1. melléklet 2. függelék 21.2.1. pont c) pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

542

Az 1. melléklet 2. függelék 21.2/A. alcímét a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

543

Az 1. melléklet 2. függelék 21.3.1. pont j) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

544

Az 1. melléklet 2. függelék 21.3.1. pont k) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

545

Az 1. melléklet 2. függelék 21.3.1. pont q) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

546

Az 1. melléklet 2. függelék 21.4. alcímét a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

547

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A. fejezetét a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

548

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.2.2. pont b) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

549

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.2.2. pont c) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

550

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.2.2. pont f) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

551

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.2.2. pont g) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

552

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.2.3. pont a) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

553

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.2.3. pont c) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

554

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.2.3. pont e) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

555

A 21/A.2.3. pont h) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

556

A 21/A.2.3. pont i) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

557

A 21/A.2.3. pont j) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

558

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.2.3. pont l) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

559

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.2.3. pont m) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

560

A 21/A.2.4. pont e) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

561

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.2.5. pont a) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

562

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.2.5. pont b) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

563

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.2. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

564

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.2. pont a) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

565

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.2. pont b) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

566

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.2. pont c) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

567

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.2. pont f) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

568

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.2. pont g) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

569

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.2. pont i) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

570

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.2. pont j) alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

571

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.3. pont a) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

572

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.3. pont c) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

573

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.3. pont d) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

574

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.3.3. pont e) alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

575

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.1. pont d) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

576

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont a) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított, a 3/2023. (VI. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

577

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont b) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

578

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont c) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

579

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont h) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

580

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont j) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

581

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont l) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

582

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont n) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

583

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont o) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

584

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont q) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

585

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont t) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

586

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont u) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

587

Az 1. melléklet 2. függelék 21/A.4.2. pont v) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

588

Az 1. melléklet 2. függelék 22.1.3. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

589

Az 1. melléklet 2. függelék 22.1.3. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

590

Az 1. melléklet 2. függelék 22.1.4. pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

591

Az 1. melléklet 2. függelék 22.2.2. pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

592

Az 1. melléklet 2. függelék 22.2.2. pont e) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

593

Az 1. melléklet 2. függelék 22.2.3. pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be, nyitó szövegrésze a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

594

Az 1. melléklet 2. függelék 22.2.3. pont a) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

595

Az 1. melléklet 2. függelék 22.2.3. pont b) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

596

Az 1. melléklet 2. függelék 22.2.3. pont e) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

597

Az 1. melléklet 2. függelék 22.2.3. pont f) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

598

Az 1. melléklet 2. függelék 22.3.1. pont g) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

599

Az 1. melléklet 2. függelék 22.3.3. pontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

600

Az 1. melléklet 2. függelék 22.4.1. pont i) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított, a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

601

Az 1. melléklet 2. függelék 23. fejezetet a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

602

Az 1. melléklet 2. függelék 24.1. alcíme a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

603

Az 1. melléklet 2. függelék 24.4.1. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

604

Az 1. melléklet 2. függelék 24.4.1. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

605

Az 1. melléklet 2. függelék 24.4.1. pont e) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

606

Az 1. melléklet 2. függelék 24.4.1. pont f) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

607

Az 1. melléklet 2. függelék 25.2.1. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

608

Az 1. melléklet 2. függelék 25.2.2. pont c) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

609

Az 1. melléklet 2. függelék 25.2.2. pont d) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

610

Az 1. melléklet 2. függelék 25.2.2. pont i) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

611

Az 1. melléklet 2. függelék 25.2.2. pont j) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

612

Az 1. melléklet 2. függelék 25.3.1. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

613

Az 1. melléklet 2. függelék 25.4.2. pont b) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított, az 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

614

Az 1. melléklet 2. függelék 25.4.2. pont f) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított, az 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

615

Az 1. melléklet 2. függelék 26.2.1. pont h) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

616

Az 1. melléklet 2. függelék 26.2.2. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

617

Az 1. melléklet 2. függelék 26.2.2. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.9 MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

618

Az 1. melléklet 2. függelék 26.2.2. pont e) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

619

Az 1. melléklet 2. függelék 26.2.2. pont f) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

620

Az 1. melléklet 2. függelék 26.2.2. pont g) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

621

Az 1. melléklet 2. függelék 26.2.2. pont i) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

622

Az 1. melléklet 2. függelék 26.3.1. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

623

Az 1. melléklet 2. függelék 26.4.1. pont a) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

624

Az 1. melléklet 2. függelék 26.4.1. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.( MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

625

Az 1. melléklet 2. függelék 27. fejezet címe a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

626

Az 1. melléklet 2. függelék 27.1.2. alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

627

Az 1. melléklet 2. függelék 27.5.1. pont c) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

628

Az 1. melléklet 2. függelék 27.5.1. pont l) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

629

Az 1. melléklet 2. függelék 27.5.1. pont m) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése iktatta be.

630

Az 1. melléklet 2. függelék 27.6. alcíme a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

631

Az 1. melléklet 2. függelék 27.9.1. pont a) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

632

Az 1. melléklet 2. függelék 27.9.1. pont b) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

633

Az 1. melléklet 2. függelék 27.9.1. pont c) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

634

Az 1. melléklet 2. függelék 27.9.1. pont d) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

635

Az 1. melléklet 2. függelék 27.9.1. pont e) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

636

Az 1. melléklet 2. függelék 27.9.1. pont f) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése, a 3/2023. )IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

637

Az 1. melléklet 2. függelék 27.9.1. pont g) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

638

Az 1. melléklet 2. függelék 27.9.1. pont h) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

639

Az 1. melléklet 2. függelék 27.9.1. pont i) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

640

Az 1. melléklet 2. függelék 27.9.1. pont j) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

641

Az 1. melléklet 2. függelék 27.9.1. pont k) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

642

Az 1. melléklet 2. függelék 27.10.1. pont m) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

643

Az 1. melléklet 2. függelék 27.10.1. pont n) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése iktatta be.

644

Az 1. melléklet 2. függelék 28.1.1 pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

645

Az 1. melléklet 2. függelék 28.2.1. pont a) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

646

Az 1. melléklet 2. függelék 28.2.1. pont b) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

647

Az 1. melléklet 2. függelék 28.2.1. pont c) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

648

Az 1. melléklet 2. függelék 28.2.1 pont d) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

649

Az 1. melléklet 2. függelék 28.2.1 pont f) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

650

Az 1. melléklet 2. függelék 28.2.1 pont h) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

651

Az 1. melléklet 2. függelék 28.2.1. pont i) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

652

Az 1. melléklet 2. függelék 28.2.1 pont r) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

653

Az 1. melléklet 2. függelék 28.3.1. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

654

Az 1. melléklet 2. függelék 28.3.1. pont q) alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

655

Az 1. melléklet 2. függelék 28.3.1 pont r) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

656

Az 1. melléklet 2. függelék 28.3.1. pont s) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

657

Az 1. melléklet 2. függelék 28.4. alcíme a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

658

Az 1. melléklet 2. függelék 28.5.1 pont a) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

659

Az 1. melléklet 2. függelék 28.5.1. pont f) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

660

Az 1. melléklet 2. függelék 28.5.1. pont g) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

661

Az 1. melléklet 2. függelék 28.5.1. pont k) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

662

Az 1. melléklet 2. függelék 28.5.1. pont l) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

663

Az 1. melléklet 2. függelék 28.5.1 pont o) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

664

Az 1. melléklet 2. függelék 28.6. alcímét a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

665

Az 1. melléklet 2. függelék 28.7.1. pont c) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

666

Az 1. melléklet 2. függelék 28.7.1. pont d) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

667

Az 1. melléklet 2. függelék 28.7.1. pont e) alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be, a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

668

Az 1. melléklet 2. függelék 28.7.2. pontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

669

Az 1. melléklet 2. függelék 28.7.3. pontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

670

Az 1. melléklet 2. függelék 28.7.4. pontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése iktatta be.

671

Az 1. melléklet 2. függelék 29.1.2. pont d) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése, a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

672

Az 1. melléklet 2. függelék 29.1.2. pont e) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

673

Az 1. melléklet 2. függelék 29.1.3. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

674

Az 1. melléklet 2. függelék 29.1.3. pont 1. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

675

Az 1. melléklet 2. függelék 29.1.3. pont 14. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

676

Az 1. melléklet 2. függelék 29.2. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

677

Az 1. melléklet 2. függelék 29.2.2. pont nyitó szövegrésze a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

678

Az 1. melléklet 2. függelék 29.2.2. pont 5. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

679

Az 1. melléklet 2. függelék 29.2.2. pont 7. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

680

Az 1. melléklet 2. függelék 29.2.2. pont 10. alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

681

Az 1. melléklet 2. függelék 29.2.2. pont 12. alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

682

Az 1. melléklet 2. függelék 29.3. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

683

Az 1. melléklet 2. függelék 29.3.1. pont 14. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

684

Az 1. melléklet 2. függelék 29.4. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

685

Az 1. melléklet 2. függelék 29.4.2. pont nyitó szövegrésze a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

686

Az 1. melléklet 2. függelék 29.4.2. pont 21. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

687

Az 1. melléklet 2. függelék 29.4.2. pont 22. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

688

Az 1. melléklet 2. függelék 29.4.2 pont 26. alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

689

Az 1. melléklet 2. függelék 29.4.2. pont 27. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

690

Az 1. melléklet 2. függelék 29.5. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

691

Az 1. melléklet 2. függelék 29.5.2. pont 14. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

692

Az 1. melléklet 2. függelék 29.5.2. pont 22. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

693

Az 1. melléklet 2. függelék 29.6. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

694

Az 1. melléklet 2. függelék 29.6.2. pont 13. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

695

Az 1. melléklet 2. függelék 29.6.2. pont 21. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

696

Az 1. melléklet 2. függelék 29.7. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

697

Az 1. melléklet 2. függelék 29.7.3. pont d) alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

698

Az 1. melléklet 2. függelék 29.8. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

699

Az 1. melléklet 2. függelék 29.8.3. pont 29. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

700

Az 1. melléklet 2. függelék 29.8.3. pont 30. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

701

Az 1. melléklet 2. függelék 29.9. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

702

Az 1. melléklet 2. függelék 29.9.3. pont 28. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

703

Az 1. melléklet 2. függelék 29.9.3. pont 29. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

704

Az 1. melléklet 2. függelék 29.10. pontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

705

Az 1. melléklet 2. függelék 29.10.3. pont 29. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

706

Az 1. melléklet 2. függelék 29.10.3. pont 30. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

707

Az 1. melléklet 2. függelék 29.11. alcíme a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított, az alcím címe a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

708

Az 1. melléklet 2. függelék 29.11.1. pont nyitó szövegrésze a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

709

Az 1. melléklet 2. függelék 29.11.2. pont nyitó szövegrésze a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

710

Az 1. melléklet 2. függelék 29.11.2. pont 23. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

711

Az 1. melléklet 2. függelék 29.11.3. pont nyitó szövegrésze a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

712

Az 1. melléklet 2. függelék 29.11.4. pontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

713

Az 1. melléklet 2. függelék 30.1.2. pont nyitó szövegrésze a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

714

Az 1. melléklet 2. függelék 30.1.2. pont 5. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

715

Az 1. melléklet 2. függelék 30.1.2. pont 7. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

716

Az 1. melléklet 2. függelék 30.1.2. pont 13. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

717

Az 1. melléklet 2. függelék 30.2.1. pont 9. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

718

Az 1. melléklet 2. függelék 30.2.1. pont 13. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

719

Az 1. melléklet 2. függelék 30.3.1. pont 8. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított, a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

720

Az 1. melléklet 2. függelék 30.3.1. pont 8a. alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

721

Az 1. melléklet 2. függelék 30.3.1. pont 11. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

722

Az 1. melléklet 2. függelék 30.3.1. pont 13. alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be, szövege a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

723

Az 1. melléklet 2. függelék 30.4.1. pont 4. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

724

Az 1. melléklet 2. függelék 30.4.1. pont 6. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

725

Az 1. melléklet 2. függelék 30.4.1. pont 8. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

726

Az 1. melléklet 2. függelék 30.4.1. pont 9. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

727

Az 1. melléklet 2. függelék 30.4.1. pont 11. alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

728

Az 1. melléklet 2. függelék 30.4.1. pont 12. alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

729

Az 1. melléklet 2. függelék 30.4.1. pont 13. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

730

Az 1. melléklet 2. függelék 30.4.1. pont 14. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

731

Az 1. melléklet 2. függelék 30.5.1. pont 12. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

732

Az 1. melléklet 2. függelék 30.5.1. pont 15. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

733

Az 1. melléklet 2. függelék 30.5.1. pont 16. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

734

Az 1. melléklet 2. függelék 30.6.1. pont 10. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

735

Az 1. melléklet 2. függelék 30.6.1. pont 11. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

736

Az 1. melléklet 2. függelék 30.7.1. pont 1. alpont 1.1. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

737

Az 1. melléklet 2. függelék 30.7.1. pont 2. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

738

Az 1. melléklet 2. függelék 30.7.1. pont 3. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

739

Az 1. melléklet 2. függelék 30.7.1. pont 5. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

740

Az 1. melléklet 2. függelék 30.7.1. pont 6. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

741

Az 1. melléklet 2. függelék 30.7.1. pont 10. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

742

Az 1. melléklet 2. függelék 30.7.1. pont 12.2. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

743

Az 1. melléklet 2. függelék 30.7.1. pont 12. pont 12.6. alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

744

Az 1. melléklet 2. függelék 30.7.1. pont 13. alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

745

Az 1. melléklet 2. függelék 30.7.1. pont 14. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

746

Az 1. melléklet 2. függelék 30.8.1. pont 6. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

747

Az 1. melléklet 2. függelék 30.10.1. pont 1. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

748

Az 1. melléklet 2. függelék 30.10.1. pont 5. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

749

Az 1. melléklet 2. függelék 30.10.1. pont 6a. alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése iktatta be.

750

Az 1. melléklet 2. függelék 30.10.1. pont 7. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

751

Az 1. melléklet 2. függelék 30.11.1. pont 13. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

752

Az 1. melléklet 2. függelék 30.12.1. pont 10. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

753

Az 1. melléklet 2. függelék 30.13.1. pont 1. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

754

Az 1. melléklet 2. függelék 30.13.1. pont 10. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

755

Az 1. melléklet 2. függelék 30.13.1. pont 12. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

756

Az 1. melléklet 2. függelék 30.14.1. pont 1. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

757

Az 1. melléklet 2. függelék 30.14.1. pont 12. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

758

Az 1. melléklet 2. függelék 31. fejezet címe a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

759

Az 1. melléklet 2. függelék 31.1.2. pont 6. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

760

Az 1. melléklet 2. függelék 31.2.1. pont 4. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

761

Az 1. melléklet 2. függelék 31.2.1. pont 8. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

762

Az 1. melléklet 2. függelék 31.2.1. pont 11. alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

763

Az 1. melléklet 2. függelék 31.2.1. pont 12. alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

764

Az 1. melléklet 2. függelék 31.2.1. pont 13. alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

765

Az 1. melléklet 2. függelék 31.2.1. pont 14. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

766

Az 1. melléklet 2. függelék 31.2.1. pont 15. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

767

Az 1. melléklet 2. függelék 31.4.1. pont 9. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

768

Az 1. melléklet 2. függelék 31.4.1. pont 12. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

769

Az 1. melléklet 2. függelék 31.5.1. pont 11. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

770

Az 1. melléklet 2. függelék 31.6.1. pont 12. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

771

Az 1. melléklet 2. függelék 32.1.2. pont 1. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

772

Az 1. melléklet 2. függelék 32.1.2. pont 3. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

773

Az 1. melléklet 2. függelék 32.1.2. pont 11. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

774

Az 1. melléklet 2. függelék 32.1.2. pont 18. alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

775

Az 1. melléklet 2. függelék 32.1.2. pont 19. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

776

Az 1. melléklet 2. függelék 32.2.1. pont 22. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

777

Az 1. melléklet 2. függelék 32.2.1. pont 22a. alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 3/2023. 8iv. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

778

Az 1. melléklet 2. függelék 32.2.1. pont 24. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése újból hatályon kívül helyezte.

779

Az 1. melléklet 2. függelék 32.2.1. pont 25. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

780

Az 1. melléklet 2. függelék 32.2.1. pont 26. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

781

Az 1. melléklet 2. függelék 32.2.1. pont 31. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

782

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3. alcím címe a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

783

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont nyitó szövegrésze a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

784

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 5. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése újból hatályon kívül helyezte.

785

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 6. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése újból hatályon kívül helyezte.

786

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 7. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése újból hatályon kívül helyezte.

787

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 8. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése újból hatályon kívül helyezte.

788

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 9. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése újból hatályon kívül helyezte.

789

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 10. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése újból hatályon kívül helyezte.

790

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 11. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése újból hatályon kívül helyezte.

791

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 22. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése újból hatályon kívül helyezte.

792

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 24. alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított, a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

793

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 24a. alpontját a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése iktatta be.

794

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 24b. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

795

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 24c. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

796

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 24d. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

797

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 24e. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

798

Az 1. melléklet 2. függelék 32.3.1. pont 24f. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

799

Az 1. melléklet 2. függelék 32.4.1. pont 14. alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

800

Az 1. melléklet 2. függelék 32.4.1. pont 18. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

801

Az 1. melléklet 2. függelék 32.4.1. pont 29. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

802

Az 1. melléklet 2. függelék 32.4.1. pont 29a. alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

803

Az 1. melléklet 2. függelék 32.4.1. pont 31. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

804

Az 1. melléklet 2. függelék 32.4.1. pont 32. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

805

Az 1. melléklet 2. függelék 32.4.1. pont 33. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

806

Az 1. melléklet 2. függelék 32.5.1. pont 2.10. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

807

Az 1. melléklet 2. függelék 32.5.1. pont 16. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

808

Az 1. melléklet 2. függelék 32.5.1. pont 17. alpontja a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

809

Az 1. melléklet 2. függelék 32.5.1. pont 18a. alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

810

Az 1. melléklet 2. függelék 32.5.1. pont 20. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

811

Az 1. melléklet 2. függelék 32.5.1. pont 21. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

812

Az 1. melléklet 2. függelék 32.5.1. pont 22. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

813

Az 1. melléklet 2. függelék 32.5.1. pont 23. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

814

Az 1. melléklet 2. függelék 32.5.1. pont 24. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

815

Az 1. melléklet 2. függelék 32.6.1. pont 5.9. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

816

Az 1. melléklet 2. függelék 32.6.1. pont 19. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

817

Az 1. melléklet 2. függelék 32.6.1. pont 21. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

818

Az 1. melléklet 2. függelék 32.6.1. pont 22. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

819

Az 1. melléklet 2. függelék 32.7.1. pont 5.9. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

820

Az 1. melléklet 2. függelék 32.7.1. pont 20. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

821

Az 1. melléklet 2. függelék 32.7.1. pont 22. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

822

Az 1. melléklet 2. függelék 32.7.1. pont 23. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

823

Az 1. melléklet 2. függelék 32.8.1. pont 5. alpont 5.3. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

824

Az 1. melléklet 2. függelék 32.8.1. pont 5.9. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

825

Az 1. melléklet 2. függelék 32.8.1. pont 19. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

826

Az 1. melléklet 2. függelék 32.8.1. pont 21. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

827

Az 1. melléklet 2. függelék 32.8.1. pont 22. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

828

Az 1. melléklet 2. függelék 32.9.1. pont 5.9. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

829

Az 1. melléklet 2. függelék 32.9.1. pont 22. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

830

Az 1. melléklet 2. függelék 32.9.1. pont 24a. alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

831

Az 1. melléklet 2. függelék 32.9.1. pont 26. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

832

Az 1. melléklet 2. függelék 32.9.1. pont 27. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

833

Az 1. melléklet 2. függelék 32.10. pont címe a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

834

Az 1. melléklet 2. függelék 32.10.1. pont nyitó szövegrésze a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

835

Az 1. melléklet 2. függelék 32.10.1. pont 5.9. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

836

Az 1. melléklet 2. függelék 32.10.1. pont 19. alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

837

Az 1. melléklet 2. függelék 32.10.1. pont 21. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

838

Az 1. melléklet 2. függelék 32.10.1. pont 22. alpontját a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

839

Az 1. melléklet 2. függelék 33.1.2. pont b) alpontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

840

Az 1. melléklet 2. függelék 33.2.1. pont i) alpontját a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be.

841

Az 1. melléklet 2. függelék 33.3.3. pont i) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

842

Az 1. melléklet 2. függelék 33.4.3. pontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

843

Az 1. melléklet 2. függelék 33.4.4. pont d) alpontját a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése iktatta be.

844

Az 1. melléklet 2. függelék 33.4.5. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

845

Az 1. melléklet 2. függelék 33.4.5. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

846

Az 1. melléklet 2. függelék 33.4.5. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése, a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

848

Az 1. melléklet 2. függelék 33.4.6. pont a) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

849

Az 1. melléklet 2. függelék 33.4.6. pont b) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

850

Az 1. melléklet 2. függelék 33.4.6. pont c) alpontja a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

851

Az 1. melléklet 2. függelék 34. fejezetét a 12/2022. (IX. 29.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 16/2022. (XII. 23.) MvM utasítás 1. § (3) bekezdésével megállapított, a címe a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

852

Az 1. melléklet 2. függelék 34.1.1. pontja a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

853

Az 1. melléklet 2. függelék 34.3.1. pont g) alpontja a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

854

Az 1. melléklet 2. függelék 34.6. alcímét a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (6) bekezdése iktatta be.

855

Az 1. melléklet 3. függelék B:8 mezője a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

856

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat 12. sora a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

857

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat B:13 mezője a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (7) bekezdése, a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

858

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat 14. sora a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

859

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat 15. sora a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

860

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat 15a. sorát a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (7) bekezdése iktatta be.

861

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat 24. sorát a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

862

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat 25. sorát a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

863

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat 20. sora a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

864

Az 1. melléklet 3. függelék 21. sora a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

865

Az 1. melléklet 3. függelék 22. sora a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

866

Az 1. melléklet 3. függelék 22a. sorát a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (6) bekezdése iktatta be.

867

Az 1. melléklet 3. függelék 23. sora a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

868

Az 1. melléklet 3. függelék 24. sorát a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

869

Az 1. melléklet 3. függelék B:26 mezője a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

870

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat B:27 mezője a 12/2022. (IX. 29.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

871

Az 1. melléklet 3. függelék 28. sora a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

872

Az 1. melléklet 3. függelék 29. sora a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

873

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat B:29 mezője a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

874

Az 1. melléklet 3. függelék 30. sora a 3/2023. (IV. 3.) MvM utasítás 1. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

875

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat B:30 mezője a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

876

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat 31. sora a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

877

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat 32. sora a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

878

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat 33. sora a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

879

Az 1. melléklet 3. függelékében foglalt táblázat 35. sora a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

881

Az 1. melléklet 4. függelék I. rész A:6 és C:6 mezője a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (7) bekezdése szerint módosított szöveg.

880

Az 1. melléklet 4. függelék I. rész A:2 mezője a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

882

Az 1. melléklet 4. függelék II. részében foglalt táblázat D:2 mezője a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

883

Az 1. melléklet 5. függelékében foglalt táblázat 6. sorát a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (10) bekezdése hatályon kívül helyezte.

884

Az 1. melléklet 5. függelék 10a. sorát a 11/2022. (IX. 26.) MVM utasítás 1. § (9) bekezdése iktatta be.

885

Az 1. melléklet 5. függelékében foglalt táblázat 11. sorát a 3/2023. (IV. 3.) MVM utasítás 1. § (10) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2023. (X. 26.) MVM utasítás 1. § (6) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére