2023. évi XXXIX. törvény indokolás

Ezen indokolás a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (3) bekezdése, valamint a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 20. § (2) bekezdés a) pontja alapján a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Indokolások Tárában közzétételre kerül.

A törvényjavaslat több törvény módosítására irányul, célja többek között a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló 2009/103/EK irányelv módosításáról szóló (EU) 2021/2118 európai parlamenti és tanácsi irányelv magyar jogba történő átültetése. Mindezen túl célja a pénz-, tőke és biztosítási piacra, a piac felügyeletére, valamint a hitelintézetek és befektetési vállalkozások szanálására vonatkozó szabályrendszer finomhangolása.

Az (EU) 2021/2118 európai parlamenti és tanácsi irányelv a gépjármű üzemeltetésének fogalma helyett bevezeti a gépjármű használatának a fogalmát, így a biztosítási kötelezettség ezentúl a gépjármű bármely használatára ki fog terjedni, amely összeegyeztethető azon rendeltetésével, hogy a baleset időpontjában szállítási, illetve közlekedési eszközként szolgáljon, függetlenül a gépjármű jellemzőitől és attól, hogy a gépjárművet milyen terepen használják, valamint attól, hogy az – akár huzamos ideig – álló helyzetben vagy mozgásban van. A forgalomba helyezésre kötelezett gépjárművek esetén gépjárműhasználatnak minősül különösen az a teljes tartam, ami a gépjármű hatósági engedéllyel és jelzéssel történő ellátásának időpontjától a gépjármű forgalomból történő átmeneti vagy végleges kivonásáig tart. Az ideiglenes forgalomban tartás engedélyezése, illetve ideiglenes forgalmi engedély kiadása esetén gépjárműhasználatnak minősül az ideiglenes forgalomban tartási engedély, illetve az ideiglenes forgalmi engedély érvényességének időtartama.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Gfbt.) hatálya a jövőben sem fog kiterjedni a gépjárműversenyen és az ahhoz szükséges edzésen okozott károkra, viszont ezen fogalmakat a gépjárműsport-rendezvény fogalma váltja fel, amelyet a sportról szóló törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletnek szükséges szabályoznia.

A Kártalanítási Alap szabályainak módosítása alapján ezen – Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítók által létrehozott és finanszírozott pénzalap – téríti meg az azon magyarországi lakóhelyű károsultaknak okozott kárt, akik károkozójának tagállami biztosítója csőd- vagy felszámolási eljárás alá került, továbbá azon más tagállami lakóhelyű károsultaknak okozott kárt, akik károkozójának magyarországi székhelyű biztosítója ellen felszámolási eljárás indult.

A Kártalanítási Számla szabályainak módosítása következtében pedig ezen pénzalap nem csupán az eddigiek szerint téríti meg a károkat (pl. a biztosítási kötelezettség ellenére biztosítással nem rendelkező üzemben tartók gépjárműve által okozott károkat stb.), hanem – bizonyos kivételekkel – azon gépjárművek által Magyarország területén okozott károkat, illetve az olyan magyarországi telephelyű gépjárművek által másik tagállam területén okozott és a baleset bekövetkeztének helye szerinti tagállam garancialapja által kifizetett károkat is megtéríti, amelyek közutakon való használata nem megengedett vagy amelyeket kizárólag olyan területeken használnak, ahová a belépés a vonatkozó rendelkezések alapján korlátozott.

A Javaslat mindezek mellett a zöldkártya fogalmának módosítását is tartalmazza, amelynek révén a zöldkártya immáron elektronikus tanúsítványként is előállítható lesz a digitális fejlődés vívmányait felhasználva, a korszerű, ügyfélbarát megoldások alkalmazhatósága érdekében.

Továbbá a törvénymódosítás – többek között – rendelkezéseket tartalmaz annak érdekében, hogy a hivatalból történő kivonás esetében a szünetelés hatályának beállta egyértelműbbé váljon, valamint, hogy abban az esetben, amikor valakinek az egyéni vállalkozói tevékenysége egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság alapítása miatti szűnik meg, akkor az adott személy (mint üzembentartó) kgfb.-je emiatt ne szűnjön meg érdekmúlással.

A pénzforgalmi szolgáltatóknak jogi kötelezettségük, hogy olyan művelet-megfigyelő mechanizmusokkal rendelkezzenek, amelyek lehetővé teszik számukra a nem engedélyezett vagy csalárd fizetési műveletek észlelését. Ezeknek a mechanizmusoknak a fizetési műveletek elemzésén kell alapulniuk olyan elemeket figyelembe véve, amelyek a személyes hitelesítési adatok rendes használatának körülményei között jellemzőek a pénzforgalmi szolgáltatást igénybe vevőire.

Az egyes pénzforgalmi szolgáltatók ugyanakkor a náluk egyedileg meglévő információk alapján nem képesek olyan komplex hálózatkutatást végezni, ami számottevően hozzájárulhat a visszaélésekkel érintett esetek korai azonosításához, adott esetben a beavatkozáshoz. Ezért egy központi visszaélésszűrő rendszer létrehozása is szükséges a visszaélési mintázatok hálózati elemzés segítségével történő korai felismerése, illetve hatékony azonosítása érdekében.

Az értékpapír-kölcsönzés szabályozását a fogyasztónak nem minősülő ügyfelek vonatkozásában, ahol a nemzetközi trendeknek megfelelően a tőkepiaci szereplők számára biztosítja a határozatlan futamidejű szerződések megkötését.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) megalkotása, illetve hatálybalépése óta közel egy évtized telt el, és azóta bőven vannak már tapasztalatok annak alkalmazásával összefüggésben. Ha a gyakorlati tapasztalatok tükrében a Ptk. teljes körű, annak minden könyvét érintő felülvizsgálata még nem is lenne időszerű, van néhány olyan rendelkezés, amely a felülvizsgálatot már most indokolttá teszi. E körben olyan – elsősorban a dologi jogok körét, azok érvényesítését és a kötelmek teljesítését érintő – rendelkezésekről van szó, amelyek a gazdasági viszonyainkat és gazdaságunk versenyképességét közvetlenül vagy közvetett módon befolyásolják. Ezek közül is különösen azokban mutatkozott szükségesnek a módosítás, illetve a szabályozás kiegészítése, amelyekben a bírósági jogalkalmazás sem volt képes megfelelő, megnyugtató és a felmerült kérdéseket kielégítő megoldást nyújtani, mivel a vonatkozó szabályozás hiányában erre vagy egyáltalán nem volt, vagy a hatályos szabályozás alapján csak contra legem lett volna lehetősége.

A módosító javaslat (a továbbiakban: javaslat) a Ptk.-t érintő módosításokat a következő részekre tagolja: a zálogjoggal, az építményi joggal (mint dologi jogokkal), a jogosultnak teljesítő harmadik személy és az engedményes jogállásával (mint kötelmi jogi pozíciókkal) és a leválással (mint a társasági szétválás speciális formájával) kapcsolatos rendelkezésekre.

A dologi jogok körében a hitelbiztosítéki rendszerünk alapintézményének, nevezetesen a zálogjogi szabályozásnak a módosítása – egyebek között – azért vált ismét szükségessé, mert a jelzálogjog alapítására irányuló zálogszerződés kötelező tartalmi elemei körében a hatályos szabályozás olyan rést hagyott, amely miatt e szerződések alapján alapított jelzálogjogok tekintetében a zálogtárgyakkal való helytállási kötelezettség terjedelmét a nyilvántartott adatokból adott esetben nem lehet megállapítani, így harmadik személyek számára legfeljebb az elzálogosítás ténye ismerhető meg, de a terhelés mértéke nem. Ez pedig kétségtelenül megnehezíti a gazdasági életet tápláló hitelezés gyakorlatát.

Az alzálogjog intézményének – főként a pénzügyi intézmények refinanszírozása tekintetében – egyre jelentősebb szerep jut a gazdasági életben. Ebből következően szükségessé vált az e körben jól alkalmazható és hatékony biztosítékként felajánlható, illetve igénybe vehető alzálogjog intézményének az eddiginél koncepciózusabb és áttekinthetőbb szabályozása. Ebben a vonatkozásban a módosítás különösen az alzálogjog érvényesítésére irányadó szabályok részbeni felülvizsgálatát, és e rendelkezéseknek a gazdasági viszonyok felmerülő igényeihez való hozzáigazítását tartotta szem előtt.

A megfelelő gazdasági növekedés gátját képezi, hogy a különféle épületek, építmények, műtárgyak, műszaki berendezések (a továbbiakban együtt: építmény) létesítésére irányuló beruházások finanszírozása megfelelő hitelbiztosíték hiányában nehézségekbe ütközik. A problémát az okozza, hogy a jövőben létesítendő épület, építmény, műtárgy nem terhelhető jelzálogjoggal, illetve azt ilyen joggal terhelhető hitelfedezetként nem fogadják el, egyfelől azért, mert a finanszírozni tervezett beruházás értékéhez viszonyítva a meglévő és fedezetül leköthető telek-ingatlan értéke nem jelent elegendő fedezetet, vagy ezzel a hitelt igénybe venni kívánó építtető nem rendelkezik, így a beruházás finanszírozási igényének kielégítéséhez szükséges megfelelő hitelbiztosíték nem áll a rendelkezésére. Tipikus és konkrét, igen jelentős akadályt jelent ez különösen a naperőművi beruházásoknál, amelyek esetében a befektetés értékét még csak nem is a beépítésre vagy telepítésre kerülő eszköz adja majd, hanem az adott földterülethez kötött erőművi engedély és hosszútávú átvételi garancia. A Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben rögzített 6 ezer MW kapacitású, nagyságrendileg 1500 Mrd Ft értéket képviselő naperőművi beruházás hitelintézeti forrásbiztosítása azonban megvalósulhatna például az ingatlanhoz kapcsolódó olyan forgalomképes és ezáltal megterhelhető joggal, amely az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyezhető jelzálogjog alapjául szolgálhat. Az építményi jog magyar jogba történő ismételt bevezetésével az ilyen beruházások finanszírozása megoldható, illetve elősegíthető lenne. Ehhez hasonlóan a jelzálogjoggal megterhelhető építményi jog hitelbiztosítékként jelentős nemzetgazdasági igényt tudna kielégíteni a közterületeket érintő építési koncessziók, a közterületeken megvalósuló, azok alatt, illetve felett tervezett építési beruházások (pl. autópálya, alagút, híd, mélygarázs stb.) finanszírozása esetén is az erre vonatkozó speciális jogi szabályozás mellett. Megállapítható tehát, hogy az építményi jognak a magyar jogrendszerben történő szabályozása nemcsak társadalmi igényt elégít ki, de az ország gazdasági versenyképességét erősítő, jelentős gazdaság-élénkítő hatású jogi eszközévé is válhat.

Az építményi jog egyébként nem ismeretlen jogintézmény, a klasszikus magyar magánjog integráns részét képezte, amely osztrák és német hatásra már a XX. század első felében megjelent a hazai törvényi szabályozásban is. E jogintézmény Magyarországon – talán nem véletlenül – a jogfejlődésnek egy, gazdasági szempontból (nyilván a gazdasági kényszerek nyomására is) igen innovatívnak tekinthető időszakában kapott kellő lendületet. Az 1920-as, 1930-as években ugyanis valós gazdasági igények hívták életre, sőt a korlátolt dologi jogok között részletesen szabályozott jogintézményként már az 1928. évi Magánjogi Törvényjavaslatban (a továbbiakban: Mtj.) is megjelent. A német, osztrák jog e jogintézményt természetesen már ezt megelőzően is ismerte és alkalmazta, sőt ismeri és alkalmazza azt mind a mai napig.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) az Mtj. építményi jogra vonatkozó rendelkezéseit nem vette át. A jogalkotó ugyanis úgy döntött, hogy ez az intézmény már a szocialista átalakulást megelőző időszakban is meghaladottá vált. A korabeli érvelés szerint az építményi jogon azért lépett túl az idő, mert az nem biztosította az idegen földön építkezőnek azt a biztonságot és azt a természetes igényét, hogy a földön általa emelt épület teljes tulajdonosává váljon, és azzal önálló tulajdonosként rendelkezzen. A régi Ptk. álláspontja szerint az „aedificium solo cedit” elven, amely szerint az épület osztja a föld tulajdonjogát, és amely főszabályként továbbra is a szabályozás alapjául szolgált, a „szocialista jogfejlődés”-nek túl kellett lépnie. Ennek megfelelően a jogalkotási trend annak idején a társadalmi tulajdonban álló ingatlanon ingyenesen és nem csupán átmeneti időre juttatott földhasználati jogot favorizálta azzal, hogy a földhasználó által emelt épületen az építkező számára önálló ingatlanként teljes tulajdonjogot biztosított a „személyi tulajdon” körében.

A Ptk. az említett főszabály megtartása mellett a magántulajdon körében bővítette annak lehetőségét, hogy a földtulajdon és az épülettulajdon a felek ilyen tartalmú megállapodása esetén elválhasson egymástól, és mivel ez valóságos és teljes tulajdonjogot jelentett az épület létesítője számára, ugyancsak feleslegesnek ítélte meg az építményi jog intézményéhez való visszatérést.

Az építményi jogot mai jogunkba visszavezetni kívánó új szabályozás sem az intézmény eredeti formájában való visszaállítását javasolja, hiszen változatlanul megtartaná a földtől elváló épülettulajdon – azóta már meggyökeresedett – létesítésének lehetőségét is, sőt ezen túlmenően a Ptk. azon új rendelkezését sem érintené, amely szerint az ingatlan tulajdonosa maga is rendelkezhet úgy, hogy „a földet és a rajta álló épületet önálló ingatlanokként jegyezzék be az ingatlan-nyilvántartásba” [Ptk. 5:18. § (2) bek.]. A Ptk. szerint tehát már eleve adottá vált a tulajdonos számára az a lehetőség, hogy egyoldalú nyilatkozatával a föld és az épület tulajdonjogát elválassza egymástól, és azokról ekként külön-külön rendelkezzék. Az építményi jog szabályai az említett szabályozás mellett nyújtanának egy további lehetőséget, pontosabban egy újabb alternatívát az ingatlan építés céljából történő korlátolt dologi joggal való megterhelésére. A Ptk. 5:19. §-a egyébként kibővítette az épület tulajdonosát a földre vonatkozóan megillető földhasználati jog tartalmát is azáltal, hogy lehetővé tette e jog szerződéses szabályozását akár harmadik személyekre is kiterjedő hatállyal (abban az esetben, ha e szerződéses szabályozás tényét az ingatlan-nyilvántartásban is feljegyzik). Ezeket a rendelkezéseket tehát az építményi jog újbóli bevezetése nem érintené, az építményi jog alkalmazását ugyanis opcionálisan, vagylagosan választható jogi konstrukcióként tenné lehetővé a hatályos szabályozás biztosította intézmények (a földtől elváló épülettulajdon, a földhasználati jog és szerződéses szabályozása) mellett. Az építményi jog alapítása azonban értelemszerűen azt kizárná, hogy vele párhuzamosan a Ptk. 5:145. §-a szerinti földhasználati jog is létrejöhessen (mindaddig, amíg az építményi jog jogosultja – e jogának megszűnésével – az építmény tulajdonjogát meg nem szerzi), hiszen az építményi jog az általa érintett földre vonatkozóan maga is biztosít használati jogot, sőt ennél többet, nevezetesen a föld és a földön emelt épületek hasznosítási jogát is, sőt az építményi jog által lehetőség nyílna az említett jogok megterhelésére és átruházására is. Az új szabályozás ugyanakkor nemcsak megtartaná az eddigi intézményrendszert, hanem merítene is annak hatályos szabályozásából, hiszen adott esetben az építményi jog tekintetében is lehetővé tenné, hogy a tulajdonos egyoldalú jognyilatkozatával e jogot akár a tulajdonában álló ingatlanon is megalapítsa (amelyre például lehetőség van a német jog alapján is). Az építményi jog intézménye ebből következően többféle módon is alapítható lenne: egyoldalú jognyilatkozattal, szerződéssel, de akár végrendelettel is, értelemszerűen azonban az sem volna kizárt, hogy meghatározott feltételekkel ilyen jogot jogszabály vagy annak alapján hatósági határozat hozzon létre (mint ahogy más – és nem csupán korlátolt – dologi jogok is létrejöhetnek ilyen módon). A szabályozás azonban természetesen a jogügylettel, vagyis a szerződéssel történő alapítás lehetőségét helyezi a középpontba, hiszen egyfelől ezt tekinti tipikusnak, másfelől pedig a magánjog körében elsősorban szabályozandónak.

Az intézmény újbóli bevezetésére tehát a magyar jogtörténeti hagyományokra, a környező országok által alkalmazott sikeres jogi megoldásokra figyelemmel, ugyanakkor a magyar jogrendszerbe szervesen illeszkedő módon kerülne sor. Ezt lehetővé és egyben különösen aktuálissá teszi az a körülmény is, hogy egyidejűleg az ingatlan-nyilvántartási jogunk is megújul.

Az építményi jog ingatlanra vonatkozó, átruházható, jogutódlás tárgyát képező és megterhelhető korlátolt dologi jog, amely az ingatlan tulajdonosa és az építményi jog jogosultja (a továbbiakban: építményi jogosult) megállapodása alapján, az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéssel (konstitutív hatállyal) jön létre, és azt az ingatlant terheli, amelyre nézve ezt a jogot bejegyezték. Az építményi jog leginkább talán az ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti joghoz hasonlítható, de a használati, hasznosítási jogosultságon túlmenő, annál erőteljesebb jogot ad az építményi jogosult számára azáltal, hogy e joga alapján – a tulajdonossal kötött megállapodás keretei között – szabad rendelkezési jogot is biztosít mindazon építményre és azok alkotórészeire, amelyeket az építményi jogát gyakorolva és annak körében létrehoz, illetve létrehozott. Az építményi jog – ellentétben a haszonélvezeti joggal – átruházható, megterhelhető és jogutódlás tárgya lehet, amint erre az előbbiekben már utalás történt, tehát a haszonélvezeti jognál ebben a vonatkozásban is fajsúlyosabb vagyonértékű jognak tekinthető.

Az építményi jogot – korlátolt dologi jogként – a Ptk. V. (Dologi jogi) Könyvének Harmadik Részében a többi korlátolt dologi jog körében indokolt szabályozni, hiszen hazai jogalkotásunkban a kellő kodifikációs keretet és szabályozási hátteret egyébként is a korlátolt dologi jogokat kimerítően szabályozó Ptk. biztosítja.

A Ptk. hatálybalépése óta eltelt időszak alatt egyértelművé tette, hogy a jogosultnak teljesítést nyújtó harmadik személyt megillető megtérítési igény (követelés) érvényesítése nehézségekbe ütközik, hiszen a teljesítést nyújtó harmadik személy nem lesz jogutódja a követelés eredeti jogosultjának, mivel az eredeti követelés a teljesítéssel megszűnik, így értelemszerűen nincs is olyan fennálló követelés, amely a teljesítő harmadik személyre átszállhatna. Ugyanakkor a követelés szabályozott eljárásban történő érvényesítéséről szóló jogszabályaink előírják, hogy az ilyen típusú eljárást megindítani, illetve abba belépni csak az eredeti jogosult jogutódja részéről lehetséges. E probléma rendezéséről, az anyagi jogi jogutódlás megteremtéséről a módosító javaslatnak sürgetően rendelkeznie kellett, és a megfelelő megoldást erre a régi Ptk.-ban is alkalmazott jogi konstrukció (törvényi engedmény) visszavezetése nyújtotta, amellyel a szabályozás visszatérhetett arra a jogi ösvényre, amit klasszikus magánjogunk jól átgondoltan több mint egy évszázadon át kitaposott.

Az engedményezéssel összefüggésben, a joggyakorlatban és a jogirodalomban egyaránt kérdésként merült fel, hogy az engedményezéssel a követelésen kívül a követeléshez kapcsolódó milyen jogok, esetleg kötelezettségek szállnak vagy szállhatnak át az engedményesre. A módosító javaslat ezért meghatározza a követeléshez kapcsolódóan átszálló jogok körét, kiszámíthatóbbá és egyértelműbbé téve ezáltal a követelésvásárlási piac szereplőinek jogi helyzetét.

Végül pedig a társasági szétválás körében a leválás intézményének, mint a kiválás egy alesetének szabályozásával egy olyan cégvagyoni rendelkezési lehetőség bevezetése valósulhat meg, amelyre az elmúlt években egyre sürgetőbb társadalmi-gazdasági igény mutatkozott.

Az Itv., valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról, valamint a hiteles tulajdonilap-másolat igazgatási szolgáltatási díjáról szóló 1996. évi LXXXV. törvény módosításának célja a Ptk. által bevezetett új szabályozással való összhang megteremtése.

Az új ingatlan-nyilvántartási szabályozásra tekintettel szükséges a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosítása, melynek értelmében meghatározásra kerülnek az ingatlan-nyilvántartás részére átadásra kerülő adatok. Szükséges továbbá a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módokról és az azonosító kódok használatáról szóló 1996. évi XX. törvény módosítása, amelyre tekintettel az ingatlanügyi hatóság jogosulttá válik az ingatlan-nyilvántartásban szereplő polgárok adatváltozásainak megismerésére. Az új ingatlan-nyilvántartási szabályozásra tekintettel szükséges továbbá a Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló 2022. évi L. törvény módosítása.

A Ptk. módosítása által indokolt változtatásokon túlmenően az ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény (a továbbiakban: Új Inytv.) pontosítása szükséges annak érdekében, hogy a jelzálogjogot biztosító elidegenítési és terhelési tilalom, valamint elővásárlási jog átszállása is ezen szabályban meghatározott okiratok alapján történhessen.

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításának célja a Ptk. által bevezetett új szabályozással való összhang megteremtése.

Az Inytv. módosításának célja a Ptk. által bevezetett új szabályozással való összhang megteremtése.

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosításának célja a Ptk. által bevezetett új szabályozással való összhang megteremtése.

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) módosításának célja a Ptk. által bevezetett új szabályozással való összhang megteremtése, ennek keretében terminológiai pontosításra is sor kerül.

Az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény kiegészül az alzálogjog fennállásának igazolására irányuló eljárással, amelynek célja, hogy egyszerűbbé váljon az alzálogjog jogosulti minőség igazolása. Az eljárás eredményes lefolytatása esetén a kérelmezőnek rendelkezésére áll majd egy olyan közokirat (bizonyítvány), amely alapján az őt megillető jog közhiteles nyilvántartásba történő bejegyzését kérheti, vagy azt az őt megillető igény érvényesítése céljából felhasználhatja.

Nemzeti vagyon tekintetében a Ptk.-nak az építményi jogra vonatkozó rendelkezéseit az Nvtv.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni, az Nvt. módosítása a nemzeti vagyonra vonatkozó speciális szabályokat állapítja meg.

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény módosításának a célja a Ptk. által bevezetett új szabályozással való összhang megteremtése.

Az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény (a továbbiakban: Átv.) módosításának célja a Ptk. által bevezetett új szabályozással való összhang megteremtése.

A hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvény (a továbbiakban: Hbnyt.) módosításának célja a Ptk. által bevezetett új szabályozással való összhang megteremtése.

Az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény2015. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Ehat. Tv.) módosítása az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer első évének tapasztalatait összegzi, figyelembe véve az egyre növekvő Európai Uniós energiahatékonysági előírásokat, továbbá az orosz–ukrán háború eredményeként létrejött energiaválság okán szükséges energiafüggetlenségi törekvéseket.

Az Új Inytv. módosításának célja – a fent említetteken túl – a Ptk. által bevezetett új szabályozással való összhang megteremtése.

A Javaslat az építményi jogot beépíti az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) vagyoni értékű jog fogalmába. Ebből következően az építményi jog – nem tulajdonos számára történő – alapítása, továbbá az építményi jog átruházása esetén az építményi jog megszerzőjét illeték-kötelezettség terheli.

A Javaslat az építményi jog értékének (mint az illeték alapjának) a többi vagyoni értékű jogtól eltérően e jog forgalmi értékét (azaz azt a pénzben kifejezett értéket, amely a vagyontárgy eladása esetén az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában árként általában elérhető) határozza meg.

Tekintettel arra, hogy az építményi jog forgalmi értéke eltérhet az azzal terhelt ingatlan forgalmi értékétől, a Javaslat újraszabályozza a visszterhes vagyonátruházási illeték mértékének vagyoni értékű jogszerzéshez kapcsolódó előírásait.

Mindezekkel összefüggésben a Javaslat az építményi jogra való utalásokkal kiegészíti az Itv. szerinti kisvállalkozások vállalkozói vagyonának fogalmát és a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyi hatályát.

Az új ingatlan-nyilvántartási szabályozásra tekintettel szükséges módosítás, mely alapján meghatározásra kerülnek az ingatlan-nyilvántartás részére átadásra kerülő adatok. Annak érdekében, hogy az ingatlan-nyilvántartás és a földhasználati nyilvántartás részére a polgárok adatváltozásai folyamatosan átadásra kerüljenek, szükséges, hogy először megtörténjen a teljes adatállomány átadása.

Negatív hozam esetén a nem fizető tagok felé nem érvényesíthető az elmaradt tagdíj miatti hozamlevonás. Ez esetben a jövőben a pénztárak az elmaradt tagdíj miatti hozamlevonást érvényesíthetik a későbbi hozamok terhére, az akkor esedékes levonások mellett is, így biztosított a nem fizető tagok részvétele a működési költségekben. Az elmaradt hozamlevonás legfeljebb az időszakot követő egy naptári évben érvényesíthetőek és csak abban az esetben, ha a pénztár az adott időszakban egyáltalán nem tud hozamlevonást érvényesíteni. A javaslat emellett meghatározza a levonás alapjául szolgáló tagdíj maximumát, illetve a különböző időszakban keletkezett levonások kielégítési sorrendjét is a tagok érdekeinek védelmében.

A módosítás egyértelművé teszi, hogy a zártkörűen működő részvénytársaságba történő befektetésre vonatkozó korlátozás nem terjed ki a pénztár részére szolgáltatást végző zártkörű részvénytársaságokban történő tulajdonszerzésre.

A jövőben a nevelésiév-kezdési, tanévkezdési (beiskolázási) támogatást azok a szülők is igénybe vehetik az önsegélyező pénztárban lévő egyéni számlájuk terhére, akik részére valamely uniós tagállam folyósítja a családi pótlékot.

A végrehajtást kérő a végrehajtási kérelem előterjesztésekor büntetőjogi felelőssége tudatában köteles közölni, hogy terheli-e alzálogjog a követelését biztosító zálogjogot, továbbá ekkor köteles közölni az érintett ingatlan és az alzálogjogosult adatait is – az ingatlan 15 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lapjának csatolása mellett – annak érdekében, hogy az elrendelő bíróság (közjegyző) a végrehajtható okirat kiállításakor megnyilatkoztassa az alzálogjogosultat, hogy élni kíván-e a Ptk. szerinti jogaival.

Amennyiben a végrehajtási kérelem előterjesztésekor a végrehajtást kérő jelezte, hogy a követelését biztosító zálogjogot ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett alzálogjog terheli, az elrendelő bíróság, valamint a közjegyző a végrehajtható okirat kiállítása (záradékolás) során köteles az alzálogjogosultra vonatkozó információk beszerzése érdekében megkeresni az ingatlanügyi hatóságot az érintett ingatlan tekintetében. Ha az ingatlan-nyilvántartás szerint a végrehajtást kérő zálogjogát terheli alzálogjog, akkor a bíróság, valamint a közjegyző az információk ingatlanügyi hatóság általi közlését követő 15 munkanapon belül felhívja az alzálogjosultat 15 munkanapos határidő tűzésével, hogy nyilatkozzon, kívánja-e gyakorolni a Ptk. szerinti jogait. Egyúttal tájékoztatja a zálogjogosultat az alzálogjogosult felhívásáról.

Ha az alzálogjogosult határidőben nem nyilatkozik, hogy gyakorolni kívánja a Ptk. szerinti jogait, akkor a bíróság, valamint a közjegyző a végrehajtási kérelem alapján elrendeli a végrehajtást. Ha az alzálogjogosult határidőben nyilatkozik büntetőjogi felelőssége tudatában arról, hogy gyakorolni kívánja a Ptk. szerinti jogait, akkor a bíróság, valamint a közjegyző a végrehajtható okiratot a kérelemtől eltérően állítja ki és az alzálogjogosultat jelöli meg végrehajtást kérőként. Erről a bíróság, illetve a közjegyző végzést hoz, amelyben kötelezi az alzálogjogosultat a végrehajtási kérelem előterjesztéséért fizetett illeték, díj összegének a kérelmező zálogjogosult részére történő megfizetésére. A végzés kézbesítésre kerül a zálogjogosult és az alzálogjogosult részére is azzal, hogy a végzés ellen fellebbezéssel élhetnek.

Tekintettel arra, hogy a végrehajtást foganatosító bíróság az ingatlanra bejegyzett zálogjogosult végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódásáról a zálogjogosultnak a 140. § (6) bekezdése szerinti kérelmére a 114/A. § szerint dönt, így szükséges pontosítani e szakasz rendelkezéseit azzal az esettel, ha a zálogjoggal biztosított követelést ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett alzálogjog terheli.

Az alzálogjogosult a Ptk. szerinti jogait a végrehajtás elrendelésekor gyakorolhatja, ha a követelést biztosító zálogjogosult kérelmezte a végrehajtás elrendelését, így az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett alzálogjogosult a végrehajtás elrendelését követően már nem kapcsolódhat be az eljárásba, hiszen az alzálogjogosult követelése ugyanaz, mint a zálogjogosult végrehajtást kérője. Ebből következően az alzálogjogosult bekapcsolódással kizárólag abban az esetben érvényesítheti a végrehajtási eljárás során az alzálogjogból fakadó igényét, ha az alapügyben az alzálogjogosult és az alzálogjoggal terhelt követelés zálogjogosultja sem végrehajtást kérő. Mindazonáltal, ha ezen utóbbi esetben érvényesíteni kívánja az alzálogjogból fakadó igényét, akkor az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett zálogjogosult helyett az alzálogjogosult kielégítési jogának megnyílta állapítható meg a bíróság által, tehát hasonlóan a végrehajtás elrendeléséhez a zálogjogosult helyett az alzálogjogosult kapcsolódik be a végrehajtási eljárásba a zálogjoggal biztosított követelés erejéig.

A módosítás alapján amennyiben a zálogjogosultnak, illetve az alzálogjogosultnak a kielégítési jogának megnyíltát a bíróság megállapította, és ezt követően ugyanazon követelésére a zálogjogosult, illetve az alzálogjogosult végrehajtható okirat kiállításával kielégítési végrehajtást indít, úgy köteles a kielégítési végrehajtás során bejegyzésre kerülő végrehajtási jog bejegyzését követő 15 munkanapon belül kérelmezni a zálogjogosulti, illetve alzálogjogosulti bekapcsolódással indult ügy megszüntetését kérni a végrehajtótól a kielégítési végrehajtási ügyre tekintettel. Lényeges, hogy a bekapcsolódással indult ügyben a zálogjogosult, illetve az alzálogjogosult kizárólag a bekapcsolódással felmerült költségeire tarthat igényt, amennyiben azon költségeit a kielégítési végrehajtás során nem érvényesíti.

A módosítás alapján a Ptk-ban nevesített építményi jog terhelheti a végrehajtás alá vont ingatlant megszerző új tulajdonos tulajdonjogát kivéve, ha az építményi jog jogosultja a végrehajtást kérő követelésének kielégítéséért felel, vagy ha az építményi jogot a jelzálogjog után létesítették.

A végrehajtó a becsérték közlésével egyidejűleg tájékoztatja a zálogjogosultat és az alzálogjogosultat a végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódás lehetőségéről, azonban a zálogjogból, illetve az alzálogjogból fakadó igény kizárólag abban az esetben érvényesíthető ily módon, ha a bekapcsolódni kívánó zálogjogosult, illetve alzálogjogosult az alapügyben ugyanazon követelése tekintetében nem végrehajtást kérő. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett alzálogjogosult a Ptk. szerinti jogait a végrehajtás elrendelésekor gyakorolhatja, ha a követelést biztosító zálogjogosult kérelmezte a végrehajtás elrendelését, így az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett alzálogjogosult a végrehajtás elrendelését követően már nem kapcsolódhat be az eljárásba, hiszen az alzálogjogosult követelése ugyanaz, mint a zálogjogosult végrehajtást kérőjének. Ebből következően az alzálogjogosult bekapcsolódással kizárólag abban az esetben érvényesítheti a végrehajtási eljárás során az alzálogjogból fakadó igényét, ha az alapügyben az alzálogjogosult és az alzálogjoggal terhelt követelés zálogjogosultja sem végrehajtást kérő. Mindazonáltal, ha ezen utóbbi esetben érvényesíteni kívánja az alzálogjogból fakadó igényét az alzálogjogosult, akkor az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett zálogjogosult helyett az alzálogjogosult kielégítési jogának megnyílta állapítható meg a bíróság által, tehát hasonlóan a végrehajtás elrendeléséhez a zálogjogosult helyett az alzálogjogosult kapcsolódik be a végrehajtási eljárásba a zálogjoggal biztosított követelés erejéig.

Szükséges pontosítani a Vht. 140/A. § rendelkezéseit az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett alzálogjogosult végrehajtási eljárásba történő bekapcsolódására vonatkozó szabályokra és a 140. § új (6a) és (6b) bekezdéseire tekintettel.

A módosítás alapján a zálogjogi követelés kielégítése során figyelemmel kell lenni arra, hogy amennyiben a végrehajtási eljárás során végrehajtást kérő (akár az elrendelés, akár a bekapcsolódás következtében) az alzálogjogosult, akkor az ő kielégítésére az alzálogjoggal terhelt követelés zálogjogosultjának zálogjoga alapján fennálló követelés erejéig kerülhet sor, e zálogjogosult ranghelyére figyelemmel.

Átmeneti rendelkezés annak érdekében, hogy az új ingatlan-nyilvántartási eljárásról szóló törvény hatálybalépéséig, az ingatlan-nyilvántartásba átmenetileg be nem jegyzett alzálogjogok esetén az alzálogjogosult végrehajtás elrendelése során a jogosultságát a közjegyzői nemperes eljárás során kiállított jogerős bizonyítványnak bíróság vagy közjegyző részére történő megküldésével igazolhatja az átmeneti rendelkezésben meghatározott időpontig.

Átmeneti rendelkezés alapján a 2023. szeptember 1-jén folyamatban lévő bekapcsolódással érintett ügyek esetén is alkalmazandó az a rendelkezés, amely alapján köteles a zálogjogosult a bekapcsolódással érintett végrehajtási ügy megszüntetése iránt intézkedni, ha kielégítési végrehajtás elrendelésére utóbb sor került.

Szövegpontosítás annak érdekében, hogy a koherencia biztosított legyen a Vht. alzálogjoggal kapcsolatosan módosuló rendelkezéseivel.

Az ingatlan-nyilvántartás és földhasználati nyilvántartás szervének személyi azonosító kezelésére vonatkozó szabályainak pontosítása szükséges az új ingatlan-nyilvántartási szabályozásra tekintettel. Az ingatlanügyi hatóság jogosulttá válik az ingatlan-nyilvántartásban szereplő polgárok adatváltozásainak megismerésére.

Szövegpontosítás a bankkártyás fizetés lehetőségének megteremtése érdekében.

A hatályos szabályozás szerint a kiutalás elfogadásával a cselekvőképes kedvezményezett a betét, a támogatás, a jóváírt kamatok, valamint a lakáskölcsön feletti rendelkezési jogot megszerzi. Nem egyértelmű ugyanakkor az az eset, amikor a lakás-előtakarékoskodó, illetve a kedvezményezett nem cselekvőképes (kiskorú, illetve cselekvőképességében részlegesen korlátozott vagy cselekvőképességét teljesen korlátozó gondnokság alá helyezett) a kiutaláskor. A módosítás egyértelművé teszi, hogy ilyen esetben a lakás-előtakarékoskodó, illetve a kedvezményezett törvényes képviselője a gyámhatóság jóváhagyása esetén rendelkezhet a megtakarítással, ha annak összege meghaladja a Polgári Törvénykönyvben meghatározott összeghatárt.

Technikai kiegészítés, amely biztosítja az építményi jog ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhetőségét.

Amennyiben az alzálogjogot alapító szerződés nem külön okiratban kerül elkészítésre, hanem a refinanszírozást szabályozó szerződésben, akkor az ingatlanügyi hatósághoz kötelező lenne benyújtani, mint bejegyzés alapjául szolgáló okiratot. Ebben az esetben azonban a tartalmát bárki megismerhetné, aki a jogi érdekét igazolja az ingatlanügyi hatóság előtt. Erre tekintettel szükséges a speciális szabály annak érdekében, hogy a bejegyzés alapjául csak a legszükségesebb adatokat, nyilatkozatokat tartalmazó okirat kerülhessen benyújtásra.

A szabályozás alkalmazást segítő pontosításként egyértelművé teszi továbbá, hogy a zálogjogi, alzálogjogi kötelemmel érintettek közül kinek a nyilatkozata szükséges a bejegyzéshez. Az alzálogjog tárgya ugyanis a jelzálogjog (és az általa biztosított követelés), nem pedig az ingatlan. Ebből következően az ingatlan tulajdonosa, illetve a bejegyzett egyéb jogosult hozzájárulása az alzálogjog bejegyzéséhez, módosításához irreleváns.

A Ptk. vonatkozó új szabályára tekintettel szükséges a fenti speciális szabály annak érdekében, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés módosítása az alzálogjogosultnak a zálogjogosult helyébe lépése esetén megfelelően megtörténhessen. A speciális szabály biztosítja, hogy a legszükségesebb adatokat, nyilatkozatokat tartalmazó okirat kerülhessen benyújtásra.

Szövegpontosítás annak érdekében, hogy a jelzálogjogot biztosító elidegenítési és terhelési tilalom, valamint elővásárlási jog átszállása is ezen szabályban meghatározott okiratok alapján történhessen, továbbá, hogy a koherencia meglegyen a Ptk. 6:193. § (3) bekezdésének módosuló rendelkezéseivel.

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény kiegészítésének célja a Ptk. által bevezetett új szabályozással való összhang megteremtése.

Tekintettel arra, hogy a nemzetközi piacon az intézményi befektetők között az értékpapír-kölcsönzési ügyletek túlnyomó többsége határozatlan futamidőre jön létre, biztosítani szükséges hazai tőkepiaci szereplők számára, hogy ezekben az ügyletekben részt vehessenek. Fogyasztóvédelmi indokoknál fogva ugyanakkor az intézményi befektetőknek nem minősülő ügyfelek esetében továbbra is határozott idejű értékpapír-kölcsön szerződések fenntartása indokolt.

Az értékpapírkölcsönök futamideje tekintetében az intézményi befektetőkre és az intézményi befektetőknek nem minősülő ügyfelekre vonatkozó eltérő lehetőségek okán a szerződési tartalom kiegészítése szükséges.

A fizetést korlátozó eljárás fogalmának bővítése.

A rendelkezés célja a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) szabályainak az üzletrészt terhelő zálogjog Ptk. szerinti módosítással összhangban történő módosítása.

A módosítás célja a Ctv.-nek a Ptk. átalakulási, egyesülési, szétválási szabályozásához igazodó pótlólagos összhangba hozatala.

A Ctv. 16. címe módosításának indoka, hogy a Ptk. hatályba lépése óta nincs összhangban a Ptk. azon új koncepciójával, hogy az átalakulás többé nem gyűjtőfogalom, hanem csak cégforma-váltást jelent. Ennek következtében az átalakulásra, mint egyszerű cégforma-váltásra előírt szabályok többé nem vonatkoznak az egyesülés és a szétválás eseteire, csak akkor, ha ezt a felhatalmazást számukra a jogszabály megadja.

Mindezekre figyelemmel a 35. § szövegcserés módosítást tartalmazó rendelkezés módosítja a Ctv. átalakulási, egyesülési, szétválási szabályokat vegyesen megfogalmazó 16. címét, egyértelművé téve, hogy az mindhárom jogintézmény speciális cégjogi szabályait tartalmazza. A Ctv. 61. § új (3) bekezdése megteremti a jogszabályi lehetőséget az átalakulási szabályok megfelelő alkalmazására az egyesülés és a szétválás normái között, mivel ezt a Ctv.-nek magának is tartalmaznia kell. A módosítás így a Ctv. valamennyi érintett rendelkezésénél biztosítja a Ptk. új koncepciójával való összhangot, egységes és az új Ptk.-ával és az Átv.-vel egyező kodifikációs technika és terminológia használatával segíti a jogalkalmazást. A Ptk. 3:45. §-ában bevezetésre került új jogintézmény, a kiválás egyik aleseteként megfogalmazott leválás cégeljárási részletszabályait jeleníti meg a szétválás előírásai között a Ctv. 61. § (2) bekezdésének módosítása.

A kiválás a szétválás egyik esetköre, a kiválásnak pedig a leválás egy különleges változata. Alapvetően az különbözteti meg a kiválástól, hogy a keletkező quasi-új jogutód jogi személynek nem a „kiinduló”, szétváló jogi személy tagjai, hanem maga a szétváló jogi személy lesz az egyedüli tagja.

A leválás ettől a markáns eltéréstől eltekintve a kiválás szabályai szerint megy végbe. A leválás kiválástól való elkülönülése a jogutód tagságának specialitásából ered, az ezzel kapcsolatos szabályokat érinti. (Lásd az Átv. új 18/A. §-ához fűzött indokolást is.) A leválásra azonban minden egyéb vonatkozásban a kiválás Ctv. 61. § (2) bekezdésének szabályai érvényesülnek, például az eljáró bíróság illetékessége, a jogelődnél folyamatban lévő módosítások soron kívüli intézési kötelezettsége vagy az (1) bekezdés szerinti szabályok alkalmazása tekintetében.

A Ctv. 61. § (1) bekezdése az eljárási szabályok felesleges ismételgetése helyett azt a jogtechnikai megoldást választja, hogy minden szétválási esetkörben (és így a kiválásnál és értelemszerűen a leválásnál is) alkalmazni rendeli az átalakulás, mint cégformaváltás eljárási előírásait is. E vonatkozásban az átalakulási cégeljárás 57. § (3)–(4) bekezdésében meghatározott szabályaira utal vissza, ugyanakkor a gyakorlatban tapasztalható jogértelmezési bizonytalanságok igazolják, hogy ez a visszautalás a kiválási (és így a leválási) folyamat megszervezéséhez kevés.

Szükség van ugyanis az átalakulás egyéb szabályainak alkalmazására is (például a bíróság ügyintézési idejének tartama és számítási módja, a bejegyzési kérelem előterjesztésének határideje, vagy akár azon szabályok alkalmazhatósága szempontjából, amelyek az átalakulás időpontjának meghatározását megengedik).

Ez a jogi dilemma az Átv.-vel történő egybevetéssel meglehetősen erőszakoltan ugyan, de feloldható, indokolt azonban, hogy a helyes eljárási rend a Ctv.-ből is egyértelműen megállapítható legyen. A joggyakorlat megkönnyítésének érdekében szükség van arra, hogy az átalakulási előírások – eltérő törvényi rendelkezés hiányában – érvényesüljenek minden szétválási folyamatban. Érvényes ez az egyesülési ügyekre is, mivel az egyesüléseknél éppúgy hiányzik a jogalkalmazó számára az átalakulás szabályainak alkalmazhatósága, mint a szétválásoknál.

Az átalakulásra vonatkozó szabályok megfelelő alkalmazásának előírása a Ctv. 61. § (3) bekezdésben egyértelművé teszi, hogy a Ctv. átalakulással foglalkozó 1. és 2. számú mellékleteiben előírt okirat-csatolási kötelezettségek megfelelően irányadóak az egyesülés, szétválás eseteinél is.

A Ptk. zálogjogi szabályainak módosítása a piaci igények kielégítése és a záloghitelezés biztonsága érdekében az üzletrészt terhelő zálogjog tekintetében is előírja a követelés összegének, illetve annak a keretösszegnek a cégjegyzéki feltüntetését, amelynek erejéig a zálogjogosult kielégítést kereshet a zálogtárgyból.

Ez azt jelenti, hogy az üzletrészt terhelő zálogjoggal kapcsolatos cégjegyzéki adatok köre bővül. Ezen adatbővítés a már bejegyzett és még fennálló üzletrészt terhelő zálogjogok tekintetében csak az érintettek változásbejegyzési kérelmei révén kerülhet be a cégjegyzékbe.

Az ügydömping elkerülése és a megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében a jogalkotó e változásbejegyzési kérelmek benyújtására hosszabb időt állapít meg, azzal, hogy ha a kérelmező a jogszabályban előírt időtartam alatt adja be kérelmét, akkor ezt illeték és közzétételi költségtérítés megfizetése nélkül teheti meg. A késedelem értelemszerűen nem akadályozza a változásbejegyzést, azonban a késlekedő fél az ingyenesség kedvezményét elveszíti.

Tekintettel arra, hogy a Ctv. átalakulással, egyesüléssel, szétválással kapcsolatos rendelkezéseinek a Ptk. anyagi jogi szabályaival összhangban kell lenniük, nem célszerű a szövegezés olyan egyszerűsítése, ami az anyagi jogi jogalkotói szándékkal nem harmonizál. Emiatt szükséges a Ctv. 1/A. § (2) bekezdés d) pontjának – hatályon kívül helyezéssel történő – módosítása.

A jogalkalmazás egyértelműsítése érdekében szükséges a szóhasználati összhang megteremtése a 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a befektetési vállalkozások szervezeti követelményei és működési feltételei, valamint az irányelv alkalmazásában meghatározott kifejezések tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2016. április 25-i (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendeletével (keretszerződés – alapmegállapodás).

A minősített befolyásszerzés szabályozásának pontosítása.

A minősített befolyásszerzés mellett azzal megegyező módon szükséges rendelkezni a határérték átlépése esetén is a kivételi szabályról, valamint pontosítani szükséges az átvételi igazolás és a teljességi igazolás szabályait.

A Javaslat a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 52. §-át egyértelműsítő rendelkezéseket tartalmaz a 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a befektetési vállalkozások szervezeti követelményei és működési feltételei, valamint az irányelv alkalmazásában meghatározott kifejezések tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2016. április 25-i (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendeletében [a továbbiakban: a bizottság (EU) 2017/565 rendelete] foglaltaknak megfelelően.

A befektetési vagy kiegészítő befektetési szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötése során a felek az alapvető jogaikat és kötelezettségeiket keretszerződésben (alapmegállapodásban) rögzítik, összhangban a bizottság 2017/565 rendelet 58. cikkében foglalt követelményekkel.

A keretszerződést papíron vagy tartós adathordozón kell írásba foglalnia a szolgáltatónak szem előtt tartva az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény rendelkezéseit is. Ezen rendelkezések alapján elektronikus magánokiratnak minősül az a jognyilatkozatot tartalmazó elektronikus dokumentum is, amelyet a szervezet által a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 77. § (3) bekezdése szerinti felhatalmazás alapján kiadott rendeletben meghatározott auditált elektronikus hírközlő eszköz vagy elektronikus ügyfélazonosító és nyilatkozattételi rendszer útján azonosított nyilatkozó fél az aláírás időpontjának azonosítására is alkalmas egyszerű elektronikus aláírással látott el azzal, hogy ez esetben kizárólag szöveg formájában rögzített jognyilatkozatot tartalmazó elektronikus magánokirat minősül írásba foglaltnak.

Amennyiben a keretszerződés alapján az ügyfél egy pénzügyi eszközre vonatkozó ügylet végrehajtására vonatkozóan a befektetési vállalkozásnak megbízást ad, arra a Bszt. 52. § (1) bekezdésében foglalt írásbeliség formai megkötése nem irányadó. Ezen megbízások történhetnek élőszóban, telefonon vagy akár elektronikus üzenetváltások formájában is.

A befektetés vállalkozó köteles ezen megbízásokat nyilvántartásában rögzíteni, összhangban a vonatkozó európai uniós szabályozással és a Bszt. 55. §-ban foglaltakkal. Ebben a nyilvántartásban a befektetési vállalkozó a keretszerződést is rögzíti.

Szövegpontosító javaslat.

A biztosítási és viszontbiztosítási üzleti tevékenység megkezdéséről és gyakorlásáról szóló 2009/138/EK irányelv (Szolvencia II), a pénzügyi eszközök piacairól szóló 2014/65/EU irányelv és a pénzügyi rendszerek pénzmosás vagy terrorizmusfinanszírozás céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló (EU) 2015/849 irányelv módosításáról szóló, 2019. december 18-i (EU) 2019/2177 európai parlamenti és tanácsi irányelv az adatszolgáltatási tevékenység szabályozását az Európai Unióban rendeleti szintre helyezte, ezért szükség van a hazai szabályozás kiigazítására. A Javaslat ennek további pontosítását tartalmazza.

A zálogjoggal biztosított követelés elzálogosításával alzálogjog alapítható. A hitelbiztosítéki nyilvántartásról szóló 2013. évi CCXXI. törvény (a továbbiakban: Hbnyt.) 7. § (1a) bekezdése értelmében a követelés elzálogosítására vonatkozó hitelbiztosítéki nyilatkozat alapján a követelést terhelő zálogjognak a hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzésével a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 5:99. § (4) bekezdése szerinti alzálogjogot is megalapítottnak kell tekinteni. Ha a zálogjog tárgyául szolgáló követelést az elzálogosításának hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzését követően biztosítják zálogjoggal, e követelést biztosító zálogjog megalapításával egyidejűleg kell megalapítottnak tekinteni a Ptk. 5:99. § (4) bekezdése szerinti alzálogjogot.

A Ptk. külön rendelkezik a zálogjog alapításáról (Ptk. 5:88. §) és létrejöttéről (Ptk. 5:87. §). Jelzálogjog esetén az alapítás feltétele a zálogszerződés és a megfelelő nyilvántartásba való bejegyzés. Az alzálogjog alapítása a zálogjoggal biztosított követelés elzálogosításának a hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzésével történik, ezáltal kell azt megalapítottnak tekinteni (maga az alzálogjog pedig természetesen csak akkor jön létre, ha a zálogjogosult már maga is rendelkezik az elzálogosított követeléssel, ezáltal az e követelést biztosító zálogjog is létrejött). Ha az elzálogosított követelést csak utóbb biztosítják zálogjoggal, az alzálogjogot csak akkor lehet megalapítottnak tekinteni, ha az elzálogosított követelést biztosító zálogjogot is ténylegesen megalapítják.

Tekintettel arra, hogy a Hbnyt. 7. § (1a) bekezdés alapján a zálogjoggal biztosított követelés elzálogosításával alapított alzálogjog a követelést terhelő zálogjognak a hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzésével a törvény erejénél fogva jön létre, megkönnyítheti az alzálogjog fennállásának a bizonyítását, ha a közjegyző nemperes eljárásban erről bizonyítványt tud kiállítani. Ehhez szükséges az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Kjnp.) módosítása.

A Ptk. 5:140. § (1) bekezdése a gazdaság versenyképességének növelése érdekében történő törvénymódosításokról szóló XXXIX. törvénnyel való módosítása alapján úgy rendelkezik, hogy az alzálogjog jogosultja – a kielégítési jogának megnyílását követően – választása szerint gyakorolhatja az elzálogosított követelést biztosító zálogjog jogosultjának jogait, vagy az elzálogosított követelést biztosító zálogjog jogosultja helyébe léphet. Mindkét esetben szükséges, hogy az alzálogjog jogosultja az ebből fakadó jogait ténylegesen is gyakorolhassa.

Fentiek alapján az alzálogjog fennállásának igazolására irányuló eljárás célja, hogy egyszerűbbé váljon az alzálogjog jogosulti minőség igazolása. Az eljárás eredményes lefolytatása esetén a kérelmezőnek rendelkezésére áll majd egy olyan közokirat (bizonyítvány), amely alapján az őt megillető jog közhiteles nyilvántartásba történő bejegyzését kérheti, vagy azt az őt megillető igény érvényesítése céljából felhasználhatja.

A szabályozás részletesen meghatározza azokat az adatokat, nyilatkozatokat, amelyeket a kérelemnek tartalmaznia kell, valamint rögzíti a mellékletként csatolandó okiratokat. A közjegyző a kérelem beérkezésétől – illetve a hiányok pótlásától – számított 30 napon belül külön végzésbe fogalt bizonyítványt állít ki, amelyben igazolja, hogy a kérelmezőt a kérelemben megjelölt jogosultság megilleti. Ha a kérelem alapján megállapítható, hogy az részben vagy egészben alaptalan, vagy az eljárás lefolytatásának nincs helye, a közjegyző a bizonyítvány kiállítását végzéssel megtagadja.

A bizonyítvány közlésének egyik módja a hirdetményi közzététel, amely kellő nyilvánosságot biztosít ahhoz, hogy aki a kérelmezőnek a bizonyítvány szerinti jogosultságát vitatni kívánja, és jogi érdeke fűződik hozzá, azt kifogás útján a közjegyzőnél előterjeszthesse. A közjegyző a hirdetmény közzétételéről a jogosult, valamint az ellenérdekű fél ismert örököseit vagy ismert jogutódait a bizonyítvány megküldésével értesíti. A közjegyző az eljárásban részt vevő, ismert személyek részére a bizonyítványt – a 12/A. §-ban foglalt esetet kivéve – közvetlenül kézbesíti.

Szabályszerű kifogás esetén a közjegyző a bizonyítvány hatálytalanságát állapítja meg. Szabályszerű kifogás hiányában a bizonyítvány ellen kizárólag a kérelmező élhet fellebbezéssel, a kifogásolásra nyitva álló határidőt követően a bizonyítványban foglaltakat sérelmesnek tartó egyéb fél igényét csak bíróság előtt tudja érvényesíteni a kérelmezővel szemben.

A jogerős bizonyítvány alkalmas arra, hogy az közhiteles nyilvántartás, más hatósági nyilvántartás vagy jogszabály által rendszeresített egyéb nyilvántartás alapjául szolgáljon.

A módosítás tartalmazza az eljárás jellegéből fakadó sajátos eljárási szabályokat is.

A törvénymódosítás a gépjármű üzemeltetésének fogalma helyett bevezeti és következetesen végig vezeti a törvényen a gépjármű használatának a fogalmát, így a biztosítási kötelezettség ezentúl a gépjármű bármely használatára ki fog terjedni, amely összeegyeztethető azon rendeltetésével, hogy a baleset időpontjában szállítási, illetve közlekedési eszközként szolgáljon, függetlenül a gépjármű jellemzőitől és attól, hogy a gépjárművet milyen terepen használják, valamint attól, hogy az – akár huzamos ideig – álló helyzetben vagy mozgásban van. A forgalomba helyezésre kötelezett gépjárművek esetén gépjárműhasználatnak minősül különösen az a teljes tartam, ami a gépjármű hatósági engedéllyel és jelzéssel történő ellátásának időpontjától a gépjármű forgalomból történő átmeneti vagy végleges kivonásáig tart. Az ideiglenes forgalomban tartás engedélyezése, illetve ideiglenes forgalmi engedély kiadása esetén gépjárműhasználatnak minősül az ideiglenes forgalomban tartási engedély, illetve az ideiglenes forgalmi engedély érvényességének időtartama.

A Gfbt. hatálya a jövőben sem fog kiterjedni a gépjárműversenyen és az ahhoz szükséges edzésen okozott károkra, viszont ezen fogalmakat a gépjárműsport-rendezvény fogalma váltja fel, amelyet a sportról szóló törvényi felhatalmazáson alapuló, a gépjárműversenyen vagy edzésen részt vevő gépjárművekre kötött felelősségbiztosítási szerződésekre vonatkozó szabályokról szóló Kormányrendeletnek szükséges szabályoznia.

A Kártalanítási Alap szabályainak módosítása alapján ezen – Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítók által létrehozott és finanszírozott pénzalap – téríti meg az azon magyarországi lakóhelyű károsultaknak okozott kárt, akik károkozójának tagállami biztosítója csőd- vagy felszámolási eljárás alá került, továbbá azon más tagállami lakóhelyű károsultaknak okozott kárt, akik károkozójának magyarországi székhelyű biztosítója ellen felszámolási eljárás indult.

A Kártalanítási Számla szabályainak módosítása következtében pedig ezen pénzalap nem csupán az eddigiek szerint téríti meg a károkat (pl. a biztosítási kötelezettség ellenére biztosítással nem rendelkező üzemben tartók gépjárműve által okozott károkat stb.), hanem – bizonyos kivételekkel – azon gépjárművek által Magyarország területén okozott károkat, illetve az olyan magyarországi telephelyű gépjárművek által másik tagállam területén okozott és a baleset bekövetkeztének helye szerinti tagállam garancialapja által kifizetett károkat is megtéríti, amelyek közutakon való használata nem megengedett vagy amelyeket kizárólag olyan területeken használnak, ahová a belépés a vonatkozó rendelkezések alapján korlátozott.

A Javaslat – a fentiekkel összefüggő egyes fogalompontosítások mellett – a zöldkártya fogalmának módosítását is tartalmazza, amelynek révén a zöldkártya immáron elektronikus tanúsítványként is előállítható lesz a digitális fejlődés vívmányait felhasználva, a korszerű, ügyfélbarát megoldások alkalmazhatósága érdekében.

A Javaslat kimondja, hogy ahol a törvény euróban meghatározott összegről rendelkezik, azt az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2021. december 22-én közzétett árfolyam szerint kell átváltani forintra és ezen forint összeget kell érteni alatta, tehát egy euró 368,54 Ft-os árfolyamon számítandó át.

A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy az egyéni vállalkozó (mint üzembentartó) gazdálkodó tevékenységének egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság formában történő tovább folytatása esetén az adott üzembentartó kgfb.-je ne szűnjön meg érdekmúlással.

A hivatalból történő ideiglenes kivonás esetében a szünetelés hatályának beálltát egyértelműsítő rendelkezések.

A Kártalanítási Alap kártérítési kötelezettségének bővítésével összefüggő rendelkezés, valamint a pótkocsiból és az azt vontató gépjárműből álló járműszerelvény által okozott baleset esetén tájékoztatási kötelezettséget előíró rendelkezés.

A Kártalanítási Számla kezelőjének térítési kötelezettségére, valamint regressz (visszatérítési) igényére vonatkozó rendelkezések.

A zöldkártya új fogalmának következetes használatát megteremtő rendelkezés.

A biztosítás meglétének ellenőrzésére feljogosított szervek eljárásának szabályaira és adatkezelésére vonatkozó szabályok.

A Kártalanítási Alap kártérítési kötelezettségének részletszabályai. Magyarországi székhelyű biztosító ellen csődeljárásnak nincs helye.

Irányelvi megfelelés okán a jövőben a kárbejelentés dátumát is szükséges tartalmaznia a kárnyilvántartásnak.

A kártörténeti igazolások kiadására és biztosítói figyelembevételére vonatkozó szabályok.

Az Információs Központ együttműködési kötelezettségének előírása.

A károsultak megfelelő tájékoztatásának érdekében a MABISZ számára honlapon történő közzétételre vonatkozó szabályok előírása.

A Kártalanítási Alap kezelője részére immáron csak a Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítók fizetnek be, a magyarországi és bármely másik tagállamból származó előző évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási összdíjbevételük arányában.

Pontosításra kerül, hogy ezen szabályok többsége immáron csak a Magyarországon székhellyel rendelkező biztosítókra vonatkozik. Magyarországi székhelyű biztosító ellen csődeljárásnak nincs helye.

A hatálybalépéshez igazodóan a Javaslat kimondja, hogy a Kártalanítási Alap térítési kötelezettsége a 2023. december 23-án vagy azt követően csőd- vagy felszámolási eljárás alá kerülő más tagállamban székhellyel rendelkező biztosító esetében áll fenn.

A Kártalanítási Alap kezelőjére számára előírt, az egyes tagállamok kártérítési szervezetei megállapodáskötési eljárásában történő részvételre vonatkozó részletszabályok.

Jogharmonizációs záradék.

Szövegpontosítások az egységes fogalomhasználat érdekében.

Hatályon kívül helyező rendelkezések. Az irányelv a tagállami kártérítési szervezetek térítési kötelezettségét (ideértve a károsulttal szembeni és az egymással szembeni térítési kötelezettséget is) egységesen a felszámolási –, illetve csődeljárás megindításához köti, így a magyar Kártalanítási Alap térítési kötelezettsége is ehhez igazodik.

A számlatulajdonos törvényes képviselője a továbbiakban meghatalmazást adhat arra is, hogy a meghatalmazott személy jelentse be a pénzforgalmi szolgáltatónak a fizetési számla felett rendelkezni jogosult személyeket.

Szövegpontosító javaslatok.

A fizetési rendszerben részt vevő pénzforgalmi szolgáltatók az azonnali átutalási megbízások esetében azoknak a fizetési rendszert működtető pénzügyi vállalkozás felé feldolgozás céljából történő továbbítását megelőzően, egyéb fizetési műveleteknél pedig a központi visszaélésszűrő rendszert működtető pénzügyi vállalkozás által meghatározott időpontban adják át a törvényben meghatározott adatokat a központi visszaélésszűrő rendszer üzemeltetőjének.

A visszaélésszerű rendszer üzemeltetője által adott visszaélési kockázati információkat a pénzforgalmi szolgáltató a művelet-megfigyelő mechanizmusában veszi figyelembe, és annak birtokában hoz döntést a fizetési megbízás feldolgozhatóságáról, valamint további intézkedések szükségességéről.

A hatósági átutalási megbízás és az átutalási végzés legfeljebb a keretszerződés megszűnéséig állítható sorba.

Az átmeneti rendelkezés alapján a központi visszaélésszűrű rendszer működtetésének első évében a pénzforgalmi szolgáltatóknak kizárólag az azonnali átutalási megbízásokhoz tartozó adatokat kell a rendszer részére átadni. A 365. napot követően minden tranzakció típust szolgáltatni szükséges a központi visszaélésszűrő rendszernek, kivéve a deviza- és határon átnyúló átutalási megbízásokhoz tartozó adatokat, amelyeket csak a 730. napot követően kell átadni.

A fizetési rendszert működtető pénzügyi vállalkozás részére a visszaélési kockázati információk meghatározása okán átadandó adatok rögzítése.

A módosítás egyértelműsíti, hogy a cash-back szolgáltatás keretében történő készpénzátadás kizárólag vásárláshoz, vagyis áruk vagy szolgáltatások ellenértékének kiegyenlítéséhez kapcsolódó fizetési művelethez kapcsolódhat, ellenkező esetben a kereskedő engedélyköteles pénzforgalmi szolgáltatást végezne. Az általános gyakorlatnak megfelelően a cash-back szolgáltatásnál meghatározásra kerül egy minimális vásárlási összeg, valamint az egy tranzakció terhére igényelhető készpénz összege megegyezik a legnagyobb bankjegy címletével.

Nemzeti vagyoni körbe tartozó ingatlan tekintetében a Ptk.-nak az építményi jogra vonatkozó rendelkezéseit az Nvtv.-ben foglalt, az általános rendelkezésekhez képest a nemzeti vagyon védelmét szolgáló szigorúbb szabályokat tartalmazó eltérésekkel kell alkalmazni.

Az építményi jog intézményének bevezetésével az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló nemzeti vagyonra vonatkozó terhelési tilalom alóli kivételek köre kibővül az építményi jogra vonatkozó rendelkezéssel.

Az építményi jog a nemzeti vagyon tekintetében kizárólag határozott időre, 35 évre alapítható. A nemzeti vagyont érintő építményi jog alapításáról szóló szerződésben a feleknek kötelezően meg kell állapodniuk az ingatlanon vagy annak felszíne alatt a jogosult által létesíthető épület fizikai jellemzőiről és a hasznosítás feltételeiről is.

Nemzeti vagyon érintettsége esetén az építményi jog alapítására kizárólag visszterhesen kerülhet sor, az építményi jog forgalmi értékének megfizetésével.

A nemzeti vagyon tekintetében történő építményi jog alapítása során az Nvtv.-nek a nemzeti vagyon hasznosítására vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az építményi jog alapján létesített építmény tekintetében az építményi jog fennállása alatt a tulajdonos kötelezettségei az építményi jog jogosultját terhelik, ugyanakkor az építményi jog átruházására és megterhelésére kizárólag a tulajdonosi joggyakorló előzetes jóváhagyásával kerülhet sor. Az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló nemzeti vagyon tekintetében alapított építményi jog gyakorlása során létesített, az ingatlannal tartósan egyesített építmény a törvény erejénél fogva az ingatlan tulajdonosának kizárólagos tulajdonába kerül, ennek következtében az építményi jog megszűnésekor a felek között elszámolási kötelezettség keletkezik.

A kormányzati feladat- és hatásköri elhatárolás kapcsán szükséges pontosító rendelkezés.

A kiválás aleseteként új fogalomként kerül bevezetésre a Ptk. szétválási szabályai közé a leválás intézménye. Leválás során a jogelőd jogi személy vagyonából leválasztott, önálló jogi személybe rendezett és ekként bejegyzett vagyontömeg tulajdonosává nem a jogelőd jogi személy tagjai, hanem maga a jogi személy válik, amely azt e formájában továbbműködteti vagy értékesíti.

Ennek megfelelően a leválasztott vagyon tekintetében a módosítás fenntartja az átalakulás valamennyi garanciális hitelezővédelmi jogintézményét (szükség szerint kötelező könyvvizsgálat, hirdetményi és biztosítéknyújtási eljárás), amellyel kapcsolatos rendelkezések az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló törvény szabályaihoz igazodnak.

A Ptk. 5:89. §-ának (5) bekezdése lehetővé teszi a zálogszerződésben olyan zálogjog alapítását is, amelyben a zálogjoggal biztosított követelést nem az alapul szolgáló jogviszonyra és az összegre utalva, hanem „azonosítására alkalmas más hasonló módon” jelölnek meg. Ezekben az esetekben a követelés ugyan beazonosítható lehet, de annak összegszerűsége, ebből következően a zálogtárggyal való helytállás terjedelme nem állapítható meg. Ennek különös jelentősége jelzálogjog esetén a zálogjog alapításához szükséges nyilvántartásba vétel, illetve e nyilvántartás tartalma szempontjából van, hiszen harmadik személyek számára aggálytalanul ezekből állapítható meg az, hogy az adott zálogtárgyat terheli-e zálogjog, és ha igen, úgy a zálogszerződés szerint az milyen mértékben terheli. Második és ezt követő további ranghelyű jelzálogjog alapításának megfontolása esetén fokozott jelentőséggel bír, hogy a már fennálló zálogjogi terhelés nagyságrendje, illetve mértéke a nyilvántartásból megállapítható legyen. Ettől függetlenül is indokolt, hogy a zálogjogot feltüntető nyilvántartások ne csupán a zálogjoggal biztosított követelések azonosíthatóságát, de a zálogtárggyal való helytállás terjedelmét is tanúsítsák. Ebben a vonatkozásban tehát célszerűnek mutatkozott visszatérni a magyar magán- és telekkönyvi jog hagyományaihoz, amely a jelzálogjog tekintetében a biztosított követelésen kívül a követelés összegszerű terjedelmének feltüntetését is szükségesnek tartotta (keretbiztosítéki jelzálogjog esetén akként, hogy az adott jogviszonyból származó különböző mértékű és időszakonként változó követelések esetén is legalább azon legmagasabb összeg kerüljön megjelölésre, amelynek erejéig a zálogtárgyból kielégítés kereshető). Minthogy a nyilvántartások a zálogjog megalapítását a zálogszerződésnek megfelelően tanúsítják, az említett követelményeket magának a zálogszerződésnek is tartalmaznia kell.

A javaslat ezért a zálogjog zálogszerződéssel való alapításának, jelzálogjog esetén pedig az e célra szolgáló nyilvántartásba való bejegyzésének feltételéül előírja, hogy a zálogjoggal biztosított követelést annak azonosítására alkalmas módon, az alapjául szolgáló egy vagy több jogviszonyra és összegére utalással vagy a jogviszonyra utalás mellett annak az összegnek a megjelölésével kell meghatározni, amelynek erejéig a zálogjogosult a zálogtárgyból kielégítést kereshet. A követelés összegére utalással történő meghatározás e szabály első fordulatának alkalmazásában a követelés összegének járulékok nélküli megjelölését jelenti, de járulékok esetében ezekre is értelemszerűen utalni kell.

A zálogszerződésben a követelés annak összegére utalás nélkül is meghatározható bármely olyan módon, amelynek alapján a követelés utóbb számszerűsíthető, ilyenkor a zálogjog az ekként meghatározott vagy meghatározható követelést és járulékait biztosítják, azonban ilyen esetben meg kell jelölni azt az összeget is, amelynek keretei között a zálogtárgyból az említett módon utóbb számszerűsített követelés tekintetében kielégítés kereshető. Az utóbbi esetben a Ptk. 5:98. §-ának e javaslat szerint módosuló (3) bekezdését is alkalmazni kell (lásd az ehhez fűzött indokolást).

A javaslat által módosuló Ptk. 5:89. § (5) bekezdése szerint a zálogszerződésben az alapul szolgáló jogviszonyra utaláson kívül meg kell jelölni a követelés összegét vagy azt az összeget, amelynek erejéig a zálogjogosult a zálogtárgyból kielégítést kereshet. Figyelemmel azonban arra, hogy óvadék kikötése esetén (amely a zálogjogi szabályozás része) sok esetben nemcsak a követelés összege, de az óvadékként kezelt zálogtárgyak értéke is folyamatosan változhat, az óvadéki jogviszonyt keletkeztető zálogszerződés tartalmi elemeként célszerűtlen lenne a követelés összegének vagy a helytállás terjedelmének megkövetelése. Ezért ilyen esetben – ha nem fogyasztói zálogszerződésről van szó – a javaslat lehetővé teszi az összeg (ideértve a keret összegét is) meghatározásának mellőzését az óvadékot alapító zálogszerződésben.

A Ptk. 5:89. §-ának a javaslat által módosuló (5) bekezdése a követelés összegének meghatározása hiányában kötelezően írja elő annak az összegnek a megjelölését, amelynek erejéig a zálogjogosult a zálogtárgyból kielégítést kereshet (lásd az e §-hoz fűzött indokolást), ezért a Ptk. 5:98. §-ának (3) bekezdését értelemszerűen összhangba kellett hozni ezzel a rendelkezéssel. Ezt a célt szolgálja a javaslat annak kimondásával, hogy ebben az esetben a zálogjog a követelést és annak járulékait csak annyiban biztosítja, amennyiben azok nem haladják meg a megjelölt keretösszeget.

1. A Ptk. 5:99. §-ának (1) bekezdését érintő módosítás látszatra nem jelentős, hiszen változatlanul kimondja azt, hogy a biztosított követelés átruházásával vagy egyéb módon való átszállásával a zálogjog is átszáll a követelés új jogosultjára. A zálogjog átszállásának kimondását túlmenően azonban a módosítás arra is utal, hogy akire a zálogjog átszáll, az a korábbi zálogjogosult helyébe lép. Ebből következően az új jogosult nemcsak megszerzi magát a dologi jogot (és a törvényből eredően értelemszerűen az e joghoz kapcsolódó kötelezettségeket is), hanem egyúttal azt a zálogjogi pozíciót is, amelyre a jogelődjét a zálogszerződés jogosította, illetve kötelezte. A felek magánautonómiája folytán előfordulhat ugyanis, hogy a zálogszerződés kötelmi alapon (a felek megállapodása alapján) a zálogjog érvényesítésével kapcsolatosan vagy ahhoz szorosan kapcsolódóan a törvényben írtaknál előnyösebb vagy hátrányosabb helyzetet biztosít a zálogjogosultnak (ezáltal kedvezőtlenebb vagy kedvezőbb helyzetet a zálogkötelezettnek). Méltánytalan helyzetet eredményezne tehát a zálogkötelezett, vagy akár a jogutód zálogjogosult számára, ha a zálogjog a zálogszerződés e rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyásával csupán a törvény előírásainak megfelelően lenne érvényesíthető. A követelés a törvény rendelkezése alapján is átszállhat valamely más személyre, ebben az esetben a követelés átruházója alatt azt a személyt kell érteni, aki a követelés eredeti jogosultja volt, hiszen a követelés átszállását kimondó törvényi rendelkezésre a Ptk. 6:2. § (3) bekezdése értelmében a kötelmek közös és a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni.

A javaslat módosítja az 5:99. § (2) bekezdését is, amely részleges engedményezés vagy más módon történő átszállás esetén a részzálogjogok egymás közötti fedezeti arányát és rangsorát határozta meg. A módosítás természetesen nem érinti azt a rendelkezést, hogy az egyes részzálogjogok a zálogjogosultak között a követeléseik arányában oszlanak meg, de azokat – ellentétben a hatályos szabályozással – nem azonos ranghelyre sorolja, mert a fennmaradó régi zálogjogosult számára előnyösebb ranghelyet biztosít annak kimondásával, hogy a régi zálogjogosult a rangsorban megelőzi az új zálogjogosultat. Ennek indoka az, hogy a zálogjogát később csak részben újonnan szerzőnek számolnia kell azzal, hogy a fennmaradó zálogjog kielégítési rangsora az ő esetében és egymás közötti viszonyukban nem az eredeti alapítási, hanem a szerzési időponthoz igazodik. A módosítás azonban lehetővé teszi, hogy a felek a kielégítési rangsort illetően eltérően – így akár azonos rangsorú kielégítésben – állapodjanak meg, hiszen egymás közötti jogviszonyukban a ranghelyszerződés megkötése nem korlátozható. Ugyanakkor az sem kizárt, hogy a részjelzálogjogok ranghelyét az érintett körben valamely jogszabály határozza meg ettől a rendelkezéstől eltérően.

2. A Ptk. 5:99. § (4) bekezdésének első mondata szerint a zálogjoggal biztosított követelés alzálogjog alapítása útján terhelhető meg zálogjoggal. E rendelkezés megfogalmazása azonban félreérthető, mert az a következtetés vonható le belőle, hogy a zálogjoggal biztosított követelés csak úgy zálogosítható el, ha a felek az ilyen biztosított követelésen alzálogjogot alapítanak (ezt a nem szándékolt értelmezési lehetőséget egyébként a jogalkalmazók felvetései is visszaigazolták). Ez a következtetés azonban, legalábbis ebben az értelemben nyilvánvalóan nem igaz, hiszen a már zálogjoggal biztosított követelés esetében is megállapodhatnak úgy a szerződő felek, hogy alzálogjog alapítása nélkül csupán a követelés kerüljön elzálogosításra, vagyis az elzálogosítás attól függetlenül történjen, hogy az annak tárgyát képező követelést biztosítja-e már zálogjog vagy sem.

A javaslat ezért mindenekelőtt e félreértés (félreértelmezés) kiküszöbölését célozza azáltal, hogy kellő egyértelműséggel csupán arról rendelkezik, miszerint alzálogjog a zálogjoggal biztosított követelés elzálogosításával alapítható. Az ilyen (zálogjoggal biztosított) követelés elzálogosításának tehát nem feltétele az alzálogjog megalapítása (létrejötte), de alzálogjog alapításának (létrejöttének) feltétele, hogy az olyan követelés elzálogosítására irányuljon, amit zálogjog is biztosít.

Azt már a hatályos szabályozás is kimondja, hogy eltérő rendelkezés hiányában az alzálogjogra a zálogjogra vonatkozó szabályok az irányadók. Továbbra is vitatható maradt azonban az, hogy jelzálogjoggal biztosított (fedezett) követelés esetén az alzálogjogot melyik nyilvántartásba kell bejegyezni, hiszen az alzálogjog közvetlen tárgya végül is a zálogjoggal biztosított követelés (és mint ilyet a hitelbiztosítéki nyilvántartásba kellene bejegyezni), közvetett tárgya viszont egyben az a zálogtárgy is, amelyet az elzálogosított követelés terhel (amit tehát a követelés fedezetéül annak eredeti jogosultja, vagyis a zálogjoggal biztosított követelését elzálogosító javára lekötöttek). Ez utóbbi zálogtárgy azonban ingatlan is lehet, ezért az ingatlanforgalom biztonsága, de az alzálogjog jogosultja jogainak és törvényes érdekeinek védelme is azt indokolja, hogy a jelzálogjoggal terhelt ilyen zálogtárgyon alzálogjog alapítása esetén ezt a fajta zálogjogot is az ingatlan-nyilvántartás tüntesse fel, illetve ilyen esetben az alzálogjogot is az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel lehessen alapítani. Az ingatlan alzálogjoggal való terheléséhez (továbbá szükség esetén e jog érvényesítéséhez) ugyanis olyan fontos, az ingatlant és annak forgalmát is érintő jogkövetkezmények fűződnek, amely – a közbizalmi és a közhitelességi elvre figyelemmel – szükségessé teszi, hogy e jog fennállása és jogosultjának személye magából az ingatlan-nyilvántartásból harmadik személyek számára is megismerhető legyen. Ezért a javasolt rendelkezés kimondja azt is, hogy az alzálogjogot a zálogtárgyat terhelő további jogként abba a nyilvántartásba kell bejegyezni, amely nyilvántartásba – annak meglapításához – a jelzálogjogot is bejegyezték, amely nyilvántartás ekként a jelzálogjogi mellett az alzálogjogi terhelést is tartalmazza. Ebből, valamint abból a szabályból következően, hogy az alzálogjogra egyebekben a zálogjog szabályait kell alkalmazni, következik az is, hogy az alzálogjog – amiként maga a jelzálogjog is – e nyilvántartásba való bejegyzéssel tekinthető megalapítottnak. Ugyanakkor az alzálogjog bejegyzését érintő módosításnak arra is utalnia kell, hogy bár az előbb említett szabályból következően az alzálogjogot alapító zálogszerződésnek is tartalmi eleme a követelés összegének vagy a zálogtárggyal való helytállás terjedelmének meghatározása, az alzálogjog bejegyzése során nincs szükség a helytállás terjedelmének összegszerű feltüntetésére, ugyanis az alzálogjog jogosultja sem kereshet nagyobb mértékben kielégítést az azt biztosító zálogtárgyból, mint ami a zálogjog jogosultját megilleti, vagyis annyiban élhet a kielégítés jogával, amennyiben azt az alzálogjoggal terhelt zálogjoggal biztosított követelés lehetővé teszi. Ez utóbbi összegét, illetve az adott zálogtárggyal való helytállás terjedelmét pedig a nyilvántartásnak már tartalmaznia kell (lásd ezzel kapcsolatosan a Ptk. 5:89. §-ának a javaslat által módosuló (5) bekezdéséhez fűzött indokolást).

A javaslat a Ptk. 6:57. § (3) bekezdését érintő módosítást a zálogjogi szabályok körében is átvezeti. Ez nemcsak a járulékos zálogjogot (lásd ezzel kapcsolatosan a Ptk. javaslat által módosuló 6:57. §-ához fűzött indokolást), de szükségszerűen az önálló zálogjogot is érinti.

Az önálló zálogjoggal biztosított, a biztosítéki szerződés szerint kielégíthető követelés nem személyes adós általi teljesítése esetén a zálogjogosultnak teljesítést nyújtó harmadik személy javára az önálló zálogjog ranghelyén, annak helyébe lépve, követelést biztosító, járulékos zálogjog illeti meg. Ez a zálogjog a teljesítést nyújtó személyt – összhangban a Ptk. 6:57. § (3) bekezdésének a javaslat által módosuló rendelkezésével – a teljesítése erejéig megtérítési igénye kielégítéséül illeti meg.

A Ptk. 5:139. §-a szerint abban az esetben, ha a zálogjog tárgya követelés, a zálogjogosult teljesítési utasítást adhat a követelés kötelezettje számára, és a követelés esedékessé válását követően az eredeti jogosult helyett a követelés kötelezettjével szemben érvényesítheti is a követelést. Ezt a szabályt a javaslat nem érinti, de kiegészíti azzal a további rendelkezéssel, hogy ilyen esetben a zálogjogosult a követelés eredeti jogosultjával elszámolni köteles. Ez az elszámolási kötelezettség látszólag természetesnek tűnik, hiszen a zálogjogosult a követelés eredeti jogosultja helyett (kvázi annak törvényes képviselőjeként) jár el a követelés behajtása során. Zálogjogosultként tehát ilyen esetben nem az eredeti jogosulttal szemben fennálló, zálogjoggal biztosított saját követelését érvényesíti a követelés kötelezettjével szemben, hanem azt a követelést, amely az eredeti jogosultat illeti meg, e követelés pedig nemcsak kevesebb, de több is lehet annál, mint ami a zálogjogosultnak a kielégítési joga alapján az eredeti jogosulttól járna. A zálogjogosulthoz tehát a kielégítési jogának érvényesítése során e jogát meghaladóan is befolyhat pénzösszeg vagy juthat birtokába más vagyontárgy, amellyel nyilván jogalap nélkül gazdagodna. Nem lenne azonban méltányos, ha az eredeti jogosult számára e körben csupán a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazására nyílna lehetőség, ezért a javaslat a kielégítési jogát gyakorló zálogjogosult terhére ennél erősebb, a törvény kifejezett rendelkezése alapján az eredeti jogosult irányában fennálló elszámolási kötelezettséget ír elő. E kötelezettség jogalapja lényegében azonos azzal, amely a zálogjogosultat a zálogtárgy bírósági végrehajtáson kívüli értékesítése esetén terheli, és amelyet a jogi szabályozás kellően rendez is [Ptk. 5:135. § (2)–(3) bekezdés], ez a szabályozás azonban legfeljebb analógia útján lehetne alkalmazható, ha a zálogtárgy követelés, ugyanis a zálogjog ilyen zálogtárgy tekintetében való érvényesítése esetére speciális szabályok vonatkoznak. Éppen ezért ésszerűnek és célszerűnek tűnt az e zálogtárgy (nevezetesen az elzálogosított követelés) érvényesítésére vonatkozó speciális rendelkezések kiegészítése az elszámolási kötelezettség kifejezett kimondásával, ezáltal biztosítva kellő jog- és érdekvédelmet az eredeti jogosult számára. Ez a kötelezettség nyilvánvalóan nemcsak a bírósági végrehajtáson kívül, de a bírósági végrehajtás keretében érvényesített követelés esetén is terheli a zálogjogosultat, így annak anyagi jogi szabályként való külön kimondása erre tekintettel is indokolt.

A Ptk. azt az esetkört, amikor az elzálogosított követelés kezességgel van biztosítva, az alzálogjog érvényesítése körében szabályozza [Ptk. 5:140. § (3) bekezdés], noha alzálogjog nem feltétlenül áll fenn, hiszen előfordulhat, hogy az elzálogosított követelést adott esetben csak kezesség biztosítja, de zálogjog nem. Ezért a javaslat a szóban forgó érvényesítési szabályt kiemelte az alzálogjog érvényesítésére vonatkozó rendelkezések köréből, és azt itt, az elzálogosított követelések érvényesítésével kapcsolatos rendelkezések között helyezte el, lényegét tekintve a korábbival megegyező tartalommal.

Mivel az alzálogjog intézményének – főként a pénzügyi intézmények refinanszírozása tekintetében – egyre jelentősebb szerep jut a gazdasági életben, szükségessé vált az e körben megfelelő biztosítéknak tekinthető alzálogjog érvényesítésére vonatkozó szabályozás részbeni felülvizsgálata, és annak hozzáigazítása a gazdasági viszonyok igényeihez. Az alzálogjog érvényesítésének szabályai természetesen továbbra is a zálogjog – ezen belül pedig elsősorban a követelésen alapuló zálogjog – érvényesítésének szabályaihoz igazodnak, hiszen az alzálogjog is zálogjog, mégpedig olyan zálogjog, amelynek tárgya egy zálogjoggal biztosított követelés. Ekként persze közvetett módon e zálogjog tárgya az a zálogtárgy is, amely az azt terhelő zálogjog (a főzálogjog) által az annak alapjául szolgáló követelést biztosítja [ezt az összefüggést fejezi ki a Ptk. 5:99. § (4) bekezdésének második mondata is].

A javaslat a követelésen alapuló zálogjog érvényesítésének szabályait mintegy kiegészítve két opciót is biztosít az alzálogjogosult számára (feltéve természetesen, hogy a kielégítési joga megnyílt). Az egyik lehetősége az, hogy az elzálogosított követelést biztosító zálogjog (a főzálogjog) jogosultjának jogait gyakorolja, a másik pedig, hogy e zálogjogosult (vagyis a főzálogjog jogosultja) helyébe lép. A két lehetőség közül a választási jog az alzálogjog jogosultját illeti meg, feltéve, hogy az alzálogjogot alapító zálogszerződésben a felek nem állapodnak meg abban, hogy ezek közül csak az egyik opciót választhatja. E körben más megállapodási lehetőséget a javasolt szabályozás nem tesz lehetővé.

A két opció között egyébként csak annyi a különbség, hogy az elsőként említett lehetőségnél az alzálogjog jogosultja a zálogjogosult helyett és nevében eljárva gyakorolja annak jogait (amelyek ezáltal egyeznek meg a zálogjogosult jogaival és kötelezettségeivel), míg a másodikként említett esetben az alzálogjogosult a zálogjogosult helyébe lépve, annak jogutódjaként járhat el. Olyannak kell tehát őt tekinteni, mintha az elzálogosított követelést biztosító zálogjog őt magát illetné meg, ennek megfelelően a saját nevében gyakorolhatja a zálogjogosult jogait és a saját személyében terhelik őt a zálogjogosult kötelezettségei is. A két opció között – a dogmatikai megfontolásoktól eltekintve – az a gyakorlati különbség, hogy az első esetben nincs jogutódlás (így csupán egy sajátos, törvényből eredő képviseleti eljárási lehetőség nyílik meg az alzálogjogosult számára), míg a második esetben az alzálogjogosult az alzálogjogi pozíciója megtartása mellett belép az eredeti zálogjogosult által alapított zálogjogi jogviszonyba és a saját személyében válik annak alanyává. Mindez bizonyos értelemben eltérő mozgásteret biztosít az egyik vagy másik opciót választó alzálogjogosult számára az eredeti zálogjogosulttal szemben őt megillető zálogjoggal biztosított követelése érvényesítése körében. Mindkét opciónak vannak előnyei és hátrányai is, ezeket kell tehát az alzálogjogosultnak megfontolás tárgyává tennie a közöttük való választás során (ha ebben őt a fentebb említettek szerint a zálogszerződés nem korlátozza). Az alzálogjogosultat az eljárásáról, illetve a választott opcióról értesítési kötelezettség terheli nemcsak a zálogjogosult, hanem a zálogjoggal biztosított követelés kötelezettje és a zálogkötelezett (ha ez nem azonos a zálogjoggal biztosított követelés kötelezettjével) irányában is, amelyet címzett írásbeli nyilatkozattal tehet meg.

Ha az alzálogjogosult a zálogjogosult jogainak gyakorlását választja, eljárására változatlanul az a szabály irányadó, miszerint az eljárásával nem veszélyeztetheti a zálogjogosult zálogjoggal biztosított követelésének megtérülését és – akárcsak a zálogjogosultat a követelés eredeti jogosultja irányában – az alzálogjogosultat is terheli elszámolási kötelezettség, esetében a zálogjogosult irányában.

Ha azonban az alzálogjogosult azt választja, hogy a zálogjogosult helyébe lép, úgy a javaslat szerint a zálogjoggal biztosított követelés a zálogjoggal együtt reá száll át, és a zálogjogosult jogutódjaként a saját nevében mindazt megteheti, amit a jogelődje megtehetett, de ugyanakkor a saját személyében fogják terhelni azok a kötelezettségek is, amelyek zálogjogosultként a jogelődjét terhelték, ideértve például a követelés eredeti jogosultjával való elszámolási kötelezettséget is. A jogutódlás folytán természetesen igényt tarthat kézizálogjog esetén a zálogtárgy birtokára, jelzálogjog esetén pedig arra, hogy a nyilvántartás őt tüntesse fel a jelzálogjog jogosultjaként.

A hatályos szabályok közül a javaslat mellőzi az alzálogjogosult kielégítési jogát meghaladóan befolyt pénzösszegre vonatkozóan a zálogjogosult irányában fennálló törvényes zálogjogra vonatkozó rendelkezést, mert az nem áll összhangban a Ptk. törvényes zálogjogra vonatkozó rendelkezéseivel (Ptk. 5:92. §). Mindazonáltal annak természetesen nincs akadálya, hogy az alzálogjogot alapító felek a zálogszerződésben megállapodjanak abban is, hogy az alzálogjog érvényesítése esetére a zálogjogosultat az alzálogjogosult kielégítési jogának alapjául szolgáló követelés mértékét meghaladóan befolyt összegre vonatkozóan zálogjog illesse meg, e zálogjog megalapításához azonban értelemszerűen annak további feltételeit (hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzés) is teljesíteni kell.

A javaslat a járulékos zálogjoggal biztosított követelés nem személyes adós általi teljesítése esetére is kimondja a járulékos zálogjognak az általa biztosított követeléssel együtt történő átszállását a teljesítést nyújtó harmadik személyre. A Ptk. 5:142. §-ának (2) bekezdése jelenleg csak a követelés megszűnése ellenére fennmaradó zálogjogról és annak a megtérítési igénye biztosítékaként a követelést kielégítő harmadik személy általi érvényesíthetőségéről rendelkezik, arra azonban nem utalhatott, amiként ezt a javaslat már lehetővé teszi, hogy a teljesítése erejéig megtérítési igénye kielégítéséül a zálogjoggal biztosított követelés is átszáll a követelést kielégítő harmadik személyre, értelemszerűen a zálogjoggal, mint e követelés biztosítékával együtt. A módosító rendelkezés indokai megegyeznek a Ptk. módosuló 6:57. §-ához fűzött indokolásban részletesen kifejtett, a jogi konstrukciót érintő változtatás mellett szóló érvekkel (lásd az említett § indokolását). A javaslat ezzel összhangban azt is rögzíti, hogy ilyenkor a követelést kielégítő személy a zálogtárgy birtokának átruházását, illetve a követeléssel együtt rá átszálló, e követelést biztosító jelzálogjognak a javára való bejegyzéséhez szükséges jognyilatkozatok (pl. bejegyzési engedély) kiadását követelheti, habár ez a Ptk. 5:99. § (1) bekezdéséből is következik, igaz, ez utóbbi rendelkezésben mindez nem a zálogjog új jogosultjának jogaként, illetve követeléseként, hanem a régi zálogjogosultat terhelő kötelezettségként került megfogalmazásra.

1. A javaslatnak a Ptk. 5:159/A. §-ával kiegészülő rendelkezései mindenekelőtt meghatározzák az építményi jog fogalmát, annak célját és tartalmát. Utalnak arra, hogy építményi jogánál fogva az erre jogosított az ingatlanon vagy annak felszíne alatt épületet létesíthet, illetve hasznosíthat. A Ptk. 8:1. § (6) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezés szerint a Ptk. épületekre vonatkozó rendelkezéseit más építményekre is megfelelően alkalmazni kell, ezért a javaslat a normaszövegben a Ptk. szóhasználatát veszi át. Mivel az említett rendelkezésből következően az „épület” kifejezés alatt más építményeket is érteni kell, ezért a részletes indokolás a továbbiakban már az általánosabb „építmény” kifejezést használja. Világossá teszi a javaslat, hogy az építményi jogosult nemcsak az ingatlan felszínén vagy – ahhoz kapcsolódóan – annak felszíne felett, hanem az ingatlan felszíne alatt is létesíthet építményt. A szabályozás egyértelművé teszi azt is, hogy építményi jogot nem csupán építmény létesítésére, hanem már felépített, fennálló építmény hasznosítására is lehet alapítani.

Kiemelésre érdemes továbbá, hogy az építményi jog lehetővé teszi az e célra igénybe vett ingatlanon olyan építmények létesítését, működtetését, illetve hasznosítását is, amely az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként egyébként nem lennének feltüntethetők, ebből következően az épület és a föld szétválására vonatkozó szabályok adott esetben nem is lennének alkalmazhatók.

Az építményi jog definiálása után a javaslat részletezi, hogy az építményi jog mire terjed ki, és annak jogosultja e joga alapján milyen részjogosítványokat gyakorolhat.

A javaslat tehát meghatározza az építményi jog terjedelmét, eszerint e jog kiterjed az annak alapján létesített vagy hasznosított építményre és annak alkotórészeire is. Az építményi jog átruházásával és megterhelésével vagy e jog tekintetében bekövetkező jogutódlás esetén az építményi joggal együtt – kvázi e jog alkotórészeként – a létesített vagy hasznosított építmény is átruházásra, illetve megterhelésre kerül, vagyis az építményi joggal érintett építmények – annak fennállása alatt – osztják magának az építményi jognak a sorsát.

Az építményi jog lényeges tartalmi elemeit, az annak alapján gyakorolható részjogosítványokat a javaslat általánosan, a magánjogi szabályozásból ismert fogalmakkal operálva határozza meg, amely szabályoktól a felek csak erre vonatkozó törvényi felhatalmazás alapján térhetnek el, eltérés hiányában azonban értelemszerűen a törvény rendelkezésének kell érvényesülnie. Ami a felek jogait és kötelezettségeit illeti, e körben az építményi jog jogosultja (a továbbiakban: építményi jogosult) a bejegyzett joga alapján jogosult az ingatlanon (földterületen) építmény létesítésére (építésére vagy építtetésére), és ennek megvalósítása érdekében az ingatlan (földterület) igénybevételére, birtoklására, használatára, valamint az általa létesített vagy az ingatlanon már fennálló építmény használatára, hasznosítására (üzemeltetésére, hasznainak szedésére).

A szabályozás természetesen kitér arra is, hogy az építményi jogosult e részjogosítványait milyen kötelezettségek teljesítésével, milyen ellentételezés mellett vagy akár ez utóbbi hiányában is gyakorolhatja. Erről a javaslat a Ptk. 5:159/E. §-ával kiegészülő rendelkezéseihez fűzött indokolás szól részletesebben.

Az építményi jog forgalomképes jog, ami azt jelenti, hogy átruházható és megterhelhető, ezen túlmenően – megszűnéséig – bármely más típusú jogutódlás tárgya lehet. Az építményi jog megterhelhetősége körében a zálogjoggal való terhelést a javaslat nemcsak ennek komoly gazdasági (finanszírozási) jelentősége miatt emeli ki, hanem azért is, mert egyben megteremti az építményi jog jelzálogjoggal való megterhelésének lehetőségét az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzés által, amely a közbizalmat és a közhiteleséget magas fokon kellő biztonsággal képes biztosítani, szemben más jogokkal, amelyek elzálogosítására csak a hitelbiztosítéki nyilvántartásba való bejegyzéssel kerülhet sor. A jelzálogjoggal való megterhelés kiemelése azonban nem jelenti azt, hogy az építményi jog, mint forgalomképes jog, más korlátolt dologi joggal (például haszonélvezeti joggal) ne lenne megterhelhető, vagy az építményi jog tekintetében az ezzel való rendelkezést korlátozó más – akár dologi hatályú – kötelmi jog (elővásárlási, visszavásárlási, vételi és eladási jog) ne lenne kiköthető. Ebben a vonatkozásban az építményi joggal való rendelkezés valóban közel áll a tulajdonjoggal való rendelkezéshez, amelyre az 5:159/D. § (2) bekezdése is utal.

Az építményi jognak egyidejűleg több jogosultja is lehet, közöttük ilyenkor jogközösség áll fenn (amennyiben e jogot szerződéssel, öröklés útján vagy a jogutódlás más formája keretében többen együttesen szerzik meg). Erre az esetre vonatkozóan mondja ki a javaslat azt, hogy ha az építményi jog több jogosultat egyidejűleg és együttesen illet meg, úgy a jogaik gyakorlására és kötelezettségeik teljesítésére az ilyen jogközösséghez legközelebb álló jogviszonyra, vagyis a közös tulajdonra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A jogközösség megszüntetése érdekében az építményi jog természetbeni megosztására azonban e jog természetéből eredően nem kerülhet sor. Ezt a szabályozás logikája még abban az esetben sem teszi megengedhetővé, ha a földterület természetben vagy területi mértékben meghatározott része egy ilyen megosztást egyébként lehetővé tenne, kivéve azt az esetet, ha az ilyen megosztáshoz a földterület tulajdonosa kifejezetten hozzájárul, és az nem sérti a közösen gyakorolt építményi jogra vonatkozóan korábban további jogokat szerzők érdekeit (ennek megfelelően ez utóbbiak jognyilatkozata, illetve perben állása sem mellőzhető).

2. A javaslatnak a Ptk. 5:159/B. §-ával kiegészülő rendelkezései az építményi jog alapításával kapcsolatos szabályokat tartalmazzák.

Ennek megfelelően a szabályozás világossá teszi, hogy ilyen jogot csak határozott időre lehet alapítani. Sőt a javaslatnak a Ptk. 5:159/C. § (4) bekezdésével kiegészülő rendelkezése még e határozott időnek is korlátot szab, amikor kimondja, hogy abban az esetben, ha az építményi jogot ötven évnél hosszabb időre alapították, úgy az a megalapításától számított ötven év elteltével megszűnik. Ennek következtében 50 évnél hosszabb ideig ez a jog nem állhat fenn. Annak természetesen nincsen akadálya, hogy az ingatlant terhelő építményi jogot a föld tulajdonosa és az építményi jogosult (ha személyük közben változott is) újabb megállapodással ugyanazon vagy más feltételek mellett megújítsák, vagyis az építményi jogot újabb határozott időtartamra megalapítsák. Olyan szerződéses megállapodás azonban, amely lehetővé tenné, hogy ugyanazon építményi jog 50 évet meghaladóan is – a felek erre irányuló újabb megállapodása nélkül – fennmaradhasson, nyilvánvalóan a jogszabály szóban forgó kógens rendelkezésébe ütközne, vagy annak megkerülésére irányulna, és ekként joggal lenne felvethető azok semmissége a Ptk. 6:95. §-a alapján.

Rendeltetésénél és természeténél fogva tehát mindenképpen a hosszabb, határozott időtartamra való alapítás mellett szóltak mind a jogtörténeti, mind a jogösszehasonlító, mind pedig a gyakorlati érvek. Ezért a jelenlegi szabályozási környezetben az építményi jognak a határozott időre, de legfeljebb 50 évre történő alapításának biztosítása tűnt a leginkább indokolhatónak (a bizalmi vagyonkezelés esetköréhez hasonlóan).

Az építményi jog alapítására irányuló szerződés alaki követelményei tekintetében a javaslat szerint ugyanazok a szabályok irányadók, mint amelyek általában a korlátolt dologi jogok alapítására vonatkoznak. Ebből következően tehát az írásbeliség ebben az esetben is kötelező alakszerűségi érvényességi kellék.

A javaslat előírja, hogy az építményi jog alapításához erre irányuló szerződés vagy más jogcím, és ezen felül az építményi jognak a jogosult javára az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzése szükséges. Ebből következik, hogy a szerződéssel alapított építményi jog az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéssel (konstitutív hatállyal) jön létre. Az építményi jog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez (ezáltal annak létrejöttéhez) e jog esetében is közokirati, illetve ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett magánokirati forma lesz szükséges, amely rendelkezéssel az ingatlan-nyilvántartási szabályozás egészül ki.

Amint arra már utaltunk, az ingatlan tulajdonosa az építményi jogot egyoldalú jognyilatkozatával a saját javára is bejegyeztetheti az ingatlan-nyilvántartásba. Forgalomképességi és hitelbiztosítéki szempontokra figyelemmel célszerű volt ugyanis annak lehetővé tétele, hogy az ingatlan tulajdonosa a saját maga javára is alapíthasson építményi jogot, amiként erre más megfontolásból ugyan, de például telki szolgalom alapítása esetén is [Ptk. 5:161. § (2) bekezdés] lehetőség van. Ilyen egyoldalú jogalapítási lehetőség egyébként az épület- és földtulajdon szétválása tekintetében is rendelkezésre áll [Ptk. 5:18. § (2) bekezdés].

A szabályozás nem mondja ki azt, hogy az építményi jog csak az ingatlan egészére terjedhet ki, de azt sem, hogy az akár az ingatlan természetben vagy területi mértékben meghatározott részét is terhelheti, ugyanakkor ez utóbbit értelemszerűen nem zárja ki. Nincs tehát akadálya annak, hogy építményi jog az érintett felek szerződésében meghatározottak szerint a földterület természetben vagy területi mértékben meghatározott részére is alapítható legyen, vagyis a felek megállapodásukkal meghatározott területrészre korlátozhatják az alapítandó építményi jogot. Erről az ingatlan-nyilvántartási szabályoknak kell egyértelműen állást foglalniuk. Az utóbbi esetben tehát az ingatlan-nyilvántartási szabályok értelmében az építményi jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez az építményi joggal terhelt területrészt feltüntető vázrajz benyújtása is szükséges lesz. Emellett a későbbi jogviták elkerülése érdekében ilyen esetben annak meghatározása is indokolttá válhat, hogy az adott ingatlanra vonatkozó beépítési lehetőségből mekkora illeti meg az építményi jogosultat, illetve mekkora marad meg az ingatlan tulajdonosa számára. Ekként a felek megállapodhatnak abban is, hogy az építésügyi szabályok szerint rendelkezésre álló beépíthetőség az építményi jogosultat teljes egészében, de abban is, hogy csak az ingatlan területi mértékével arányosan vagy más meghatározott mértékben illeti meg. Abban az esetben pedig, ha az építményi jogot az ingatlanon már fennálló építményre vonatkozóan alapítják, az építményi jogosultnak értelemszerűen számolnia kell azzal, hogy e joga alapján ő csak a beépíthetőség fennmaradt mértéke erejéig építkezhet, ha az ilyen építményi jog alapítása a további építkezés lehetőséget egyáltalán biztosítja számára.

A Ptk. 5:19. § (1) bekezdése értelmében a földtulajdonos és az épület tulajdonosa az épület létesítésével és a föld használatával kapcsolatos jogaikat és kötelezettségeiket szerződésben is szabályozhatják, de az épület létesítése után ilyen megállapodás hiányában is megilleti az épület tulajdonosát a földhasználati jog az épület rendeltetésszerű használatához szükséges mértékben [Ptk. 5:145. § (1) bekezdés]. Földhasználati jogánál fogva az épület tulajdonosa az épület használathoz szükséges mértékben jogosult a föld használatára és hasznai szedésére [Ptk. 5:145. § (2) bekezdés], így ez a jog részben vagy egészben átfedésbe kerülhet a nála jóval szélesebb jogkört biztosító építményi joggal. Nem volna szerencsés azonban, ha e két jogosultság egymás mellett is (egyidejűleg, párhuzamosan) fennállhatna, még kevésbé, ha ráadásul más-más személyt illetne meg. A szabályozás ezért kizárja e jogok párhuzamos keletkezésének lehetőségét. Abban az esetben azonban, ha a földhasználati jog az ingatlan építményi jog által nem érintett részét terheli, nincs akadálya annak, hogy az ingatlan természetben vagy térmértékben meghatározott másik részén e földhasználati jogtól, és annak jogosultjától függetlenül alapítsanak építményi jogot. Ezért fogalmaz a javaslat úgy, hogy az ingatlannak csak a földhasználati joggal terhelt részén lehet az építményi jogot a földhasználati jog jogosultjának javára és a földhasználati jogának törlésével egyidejűleg alapítani, egyébként (ha tehát a földhasználati jog az ingatlan építményi joggal terhelendő részét nem érinti) a tulajdonost ilyen korlátozás nem terheli.

Miután a szabályozás nem zárja ki azt, hogy a felek az építményi jogot alapító szerződésben az építményi jog gyakorlásának kereteit meghatározzák, szükségesnek tűnik annak kimondása is, hogy e korlátok harmadik személyekkel szemben csak annyiban hatályosak, amennyiben az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésből és az annak alapjául szolgáló okiratból ezek e harmadik személyek számára is megismerhetők.

Egyértelművé teszi a javaslat, hogy olyan ingatlanon, amely közös tulajdonban áll, az építményi jog csak úgy alapítható. ha ez minden tulajdonostárs tulajdoni hányadát együttesen terheli, másként fogalmazva, nem lehetséges az, hogy e jog nem az összes, hanem csak egy vagy több tulajdoni hányadot terheljen. Ebből következően közös tulajdonú ingatlan esetén az építményi jog alapításához a tulajdonostársak egyhangú határozata [Ptk. 5:78. § (2) bekezdés b) pont], vagyis minden tulajdonostárs erre irányuló jognyilatkozata szükséges.

Végül, de nem utolsó sorban fontos korlátozás az is, hogy építményi jogot a fogyasztónak minősülő személy a tulajdonát képező ingatlanon nem engedhet, és ilyen jogot sem alapítással, sem pedig átruházással nem szerezhet. E korlátozás bevezetését egyfelől az indokolja, hogy Magyarországon több mint 6 évtizede építményi jog nem volt alapítható, és annak újbóli bevezetését alapvetően az üzleti élet, a jelentősebb értékű beruházások finanszírozási lehetőségeinek bővítése tette szükségessé. Másfelől e jog alapítása olyan, többnyire hosszabb időtartamra szóló, alaposabb megfontolást igénylő és a tulajdonost egyébként megillető jogokat lényegesen korlátozó szerződéses konstrukciót igényel, amelynek feltételei kérdésében való szakszerű, megnyugtató és biztonságos döntés kialakítása magánszemélyek esetében, de különösen a fogyasztói szerződések körében nem biztosított. Ezen túlmenően az intézmény újdonsága, a tapasztalatok és a szerződéses gyakorlat hiánya, e jog alapításának, lényegének meg nem értése adott esetben a visszaélések lehetőségét is megteremtené, amely miatt e jogintézmény alkalmazhatóságának megteremtése az említett jogalanyi körben, vagyis a gyengébb érdekérvényesítő képességekkel rendelkező fogyasztók tekintetében – legalábbis ez idő szerint – nem lenne kívánatos.

3. A javaslatnak a Ptk. 5:159/C. §-ával kiegészülő rendelkezései az építményi jog megszűnésének eseteit szabályozzák.

Az építményi jog megszűnésének esetei a felek erre irányuló, jogviszonyukat megszüntető megállapodásán kívül, amelynek lehetőségét e törvény nem érinti, a következők:

a) Megszűnhet az építményi jog abban az esetben, ha e jogát a jogosult tizenöt éven át nem gyakorolja, vagyis, ha az ingatlan birtokával, hasznainak szedésével felhagy, az építmény létesítése iránt lépéseket nem tesz, ugyanakkor e jogával sem rendelkezik. Ebben az esetben a tizenöt éves határidő számítására az elbirtoklás szabályait kell megfelelően alkalmazni, ideértve a nyugvás és a megszakadás szabályait is (Ptk. 5:48. § és 5:49. §). Az elbirtoklás szabályainak alkalmazása mögött az a feltevés áll, hogy az építményi jogosult esetében a jogának hosszú időn keresztül való nem gyakorlását úgy kell tekinteni, mintha e jogával felhagyott volna, és ekként e jogát az ingatlan tulajdonosának engedte át, teljessé téve annak tulajdonosi rendelkezési jogát.

b) Megszűnhet az építményi jog úgy is, hogy a jogosult e jogáról a terhelt ingatlan tulajdonosához intézett írásbeli nyilatkozattal lemond, és erre tekintettel e jogát törlik az ingatlan-nyilvántartásból. Nincsen akadálya annak, hogy az építményi jogot alapító szerződés a jogról való lemondás lehetőségét az ingatlan tulajdonosának hozzájárulásától tegye függővé, hiszen az építményi jog megszűnése (és ebből következően a felek között felmerülő idő előtti elszámolás) sértheti a tulajdonos hosszú távú (adott esetben vagyoni) érdekeit.

c) Megszűnhet az építményi jog annak a határidőnek az elteltével, amelyre azt alapították. Ha ez ötven évnél hosszabb, úgy a megszűnés az ötven év elteltével következik be. Ez a megszűnés azonban – amint arra a Ptk. 5:159/B. §-ához fűzött indokolásban már utaltunk – nem akadálya annak, hogy felek vagy jogutódaik újabb megállapodással megújítsák a korábban közöttük fennálló építményi jogviszonyt.

d) Végül súlyos jogsértés, illetve kötelezettségszegés esetén az építményi jog a határozott idő vagy az ötven év eltelte előtt is megszűnhet, ha az ingatlan tulajdonosa az építményi jog megszüntetése iránt erre hivatkozással a bírósághoz fordul, és a bíróság – megállapítva a súlyos jogsértés, illetve kötelezettségszegés tényét – a keresetnek megfelelően az építményi jog megszüntetéséről határoz. Azt a kérdést, hogy mi minősül súlyos jogsértésnek, illetve kötelezettségszegésnek az építményi jogosult részéről, a szerződő felek maguk is meghatározhatják a szerződésben, ezzel csökkentve a bírói mérlegelés terrénumát. A bíróság ugyanis ebben az esetben a felek szerződésben rögzített akaratának figyelembevételével, egyébként pedig csak az eset összes körülményének gondos mérlegelése alapján lesz abban a helyzetben, hogy a jogsértés, illetve kötelezettségszegés súlyosságának megítélése tárgyában megfelelő döntést hozhasson. Az építményi jog korlátolt dologi jog, amely annak megalapításával létrejön, és ilyenként az pusztán az alapító szerződés megszegése miatt történő felmondással értelemszerűen nem szüntethető meg. Minthogy azonban a felek építményi jogot alapító szerződésének az építményi jog tartalmát illetően más korlátolt dologi jogokhoz képest jelentősebb a szerepe, nem várható el az ingatlan tulajdonosától, hogy az építményi jogosult súlyos jogsértése, illetve súlyos kötelezettségszegése ellenére is fenntartsa ezt a jogviszonyt. Ezért a javaslat erre az esetre a tulajdonos keresete alapján a bíróság számára biztosítja azt a jogot, hogy döntésével nem a felek közötti, – funkcióját az alapítással már betöltött – szerződést, hanem az ezáltal létrejött építményi jogot szüntesse meg.

Az építményi jog tehát az ezt megalapító szerződéssel és az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéssel létrejön, az alapító szerződés ekként tulajdonképpen teljesedésbe mentnek, az általa megszerzett jog pedig a szerződéstől függetlenül is létezőnek, fennállónak tekintendő. Mindazonáltal a szerződés szerint megszerzett jogok és a szerződésben vállalt kötelezettségek továbbra is az építményi jogviszony részét képezik, sőt adott esetben harmadik személyekkel szemben is hatályosak. Ekként az építményi jogviszony keretei között e szerződéses tartalom is tovább él, így az építményi jog tartalmává váló jogok és kötelezettségek súlyos megsértése, illetve megszegése akár dologi jogi jogkövetkezménnyel is járhat. Ezért a jogalkotónak lehetőséget kellett teremtenie arra, hogy a jogsértés, illetve kötelezettségszegés súlyosabb eseteiben e jogviszony az építményi jog határidejének vagy határnapjának lejárta (vagyis a jogviszony ez okból történő megszűnése) előtt is felszámolható legyen. Erre azonban a javaslat csak valóban súlyosnak minősülő jogsértés, illetve kötelezettségszegés esetén és csak perben, tehát bírósági döntés alapján biztosít lehetőséget (nyilvánvalóan akkor, ha az építményi jog fennmaradásában vagy megszüntetésében, illetve ezek jogkövetkezményeiben az ebben érintett felek nem tudnak megállapodni).

A javaslat az építményi jog megszűnése kapcsán utal arra is, hogy önmagában az építmény megsemmisülése az építményi jogot nem érinti, sőt az építményi jog azzal sem szűnik meg, ha azt az ingatlan tulajdonosa vagy az ingatlan tulajdonát az építményi jogosult szerzi meg, vagyis azokban az esetekben sem, amikor az építményi jogosult és a tulajdonos személye egyesül (ha tehát a tulajdonjog és az építményi jog konfúziója következik be). Az építményi jogosult azonban az őt megillető építményi jogról egyoldalú jognyilatkozatával ebben az esetben is lemondhat (ha pedig ez tulajdonosi hozzájáruláshoz volt kötve, ilyen esetben ez utóbbit tulajdonosi minőségében a maga javára megadottnak kell tekinteni). Ekként – ha e jogot nem kívánja fenntartani a saját tulajdonát képező ingatlanon – az építményi jog törlése érdekében ennek lehetőségével is élhet.

4. A javaslatnak a Ptk. 159/D. §-ával kiegészülő rendelkezései az építményi jog átruházása és megterhelése esetében irányadó szabályokat tartalmazza.

Mivel az ingatlan tulajdonosát ebben a minőségében az ingatlan, az építményi jogosultat pedig e joga tekintetében rendelkezési jog illeti meg, ezért a szabályozás a jogok gyakorlásának egymáshoz való viszonyát is tisztázni kívánja. Ezért a javaslat egyfelől rendelkezik arról, hogy az építményi jog fennállása alatt az e joggal terhelt ingatlan átruházása vagy megterhelése nem érinti az építményi jogot, így annak jogosultjával szemben az ingatlan tulajdonosa által vállalt terhek főszabály szerint nem hatályosak, kivéve természetesen azokat, amelyek az építményi jog bejegyzését a rangsorban megelőzték (hiszen az építményi jogosult a jogát ezek ismeretében alapította, így e terhek érvényesítéséből eredő és adott esetben az ő jogát is érintő jogkövetkezményeket viselnie kell). Másfelől a javaslat kimondja azt is, hogy az építményi jog átruházása vagy megterhelése sem érinti az ingatlanra vonatkozó tulajdonjogot (ami egyébként ennek külön kimondása nélkül is következik az építményi jog szabályozási logikájából). Abban az esetben pedig, ha az építményi jogból, illetve az ennek átruházásából vagy megterheléséből harmadik személynek követelése származik, úgy az ilyen követelésekre az építményi jog esetében azokat a szabályokat kell megfelelően alkalmazni, amelyek egyébként a tulajdonjogból, illetve az ennek átruházásából vagy megterheléséből eredő követelések tekintetében irányadók.

5. A javaslatnak a Ptk. 159/E. §-ával kiegészülő rendelkezései az ingatlan tulajdonosa és az építményi jogosult közötti jogviszonyra vonatkozó előírásokat tartalmaz.

Az ingatlan tulajdonosa és az építményi jogosult közötti (belső) jogviszonyra vonatkozó, eddig nem említett rendelkezések közül a javaslat mindenekelőtt arra utal, hogy az építményi jog gyakorlására nem csupán Ptk. eddig tárgyalt szabályai, illetve az ezeknek megfelelően kötött, az építményi jog megalapítására irányuló szerződés, hanem az építésügyi szabályok is irányadók, amelyek keretei között az építményi jogot alapító szerződés további korlátozásokat és követelményeket is megállapíthat. Az építményi jog gyakorlása tehát – egyebek között – az okszerű, illetve rendes gazdálkodás követelményei mellett az ágazati építésügyi szabályoknak megfelelően történhet. Azt azonban, hogy a felek megállapodása, az abban foglalt előírások megfelelnek-e az adott földterületre vonatkozó építésügyi szabályoknak, az építményi jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzése során az ingatlanügyi hatóságnak vizsgálnia nem kell. Az építményi jogot alapító szerződés érvényessége a bíróság előtt azonban e rendelkezésekkel összefüggésben is vitatható, mert ebben a vonatkozásban is alkalmazandóak a szerződési rendelkezésekre irányadó általános polgári jogi szabályok. Amennyiben egy adott szerződési kikötés utóbb, az építésügyi jogszabályok változása folytán válik jogellenessé, úgy e körben is a szerződésekre általában irányadó polgári jogi szabályok alkalmazására (adott esetben például az érintett vonatkozásban a jogi lehetetlenülés megállapítására) kerülhet sor.

Az építményi jogot alapító szerződésben kiköthető, hogy az építményi jogot a jogosult csak az ingatlan tulajdonosának hozzájárulásával idegenítheti el vagy terhelheti meg. Ilyen kikötés esetén a jogosult az ingatlan tulajdonosától a hozzájárulás megadását csak a jognyilatkozat megtagadásában álló joggal való visszaélés feltételeinek megvalósulása esetén követelheti [Ptk. 1:5. § (2) bekezdés], aminek bizonyítási nehézségeivel is számolnia kell.

Az építményi jog részletes tartalmát a törvényi és egyéb (pl. építési, ingatlan-nyilvántartási) jogszabályok előírásainak keretei között (beépíthetőség, használat, hasznosítás stb.) a felek a szerződésükben szabadon határozhatják meg, ideértve a joggyakorlás esetleges korlátozásait is.

Az ingatlan tulajdonosa és az építményi jogosult viszonylatában a javaslat diszpozitív szabályt állapít meg arra vonatkozóan, hogy közülük ki viselje az ingatlannal és az azon álló építményekkel kapcsolatos terheket, továbbá ki teljesítse az említett dolgokkal kapcsolatosan felmerülő kötelezettségeket. Szabályozandó kérdésként merült fel az is, hogy az építményi jog fennállása alatt a tulajdonost vagy az építményi jogosultat terhelje-e a kárveszély. Mivel az építményi jogosult a tulajdonos jogait a többi korlátolt dologi joghoz képest a legerőteljesebb mértékben korlátozza, indokoltnak tűnt, hogy a javaslat az ingatlannal és az építményi jogosult által azon létesített épülettel kapcsolatos terheket és kötelezettségeket az építményi jogosultra hárítsa, azzal azonban, hogy a felek ettől eltérően is megállapodhassanak. A kárveszély viselését illetően a javaslat úgy foglalt állást – ez esetben is az eltérő megállapodás lehetősége mellett –, hogy az építményi jogosult viselje az általa létesített épülettel kapcsolatos kárveszélyt, hiszen építményi joga folytán az ilyen épülettel kapcsolatos rendelkezési jog lényegében őt illeti meg, és az épület másra át nem hárítható károsodásának veszélye is kizárólag az ő érdekkörét érinti. Ha azonban az építményi jogot már fennálló épületre alapították, az ezzel kapcsolatos kárveszély változatlanul a tulajdonost fogja terhelni a Ptk. kárveszély viselésére vonatkozó főszabálya (Ptk. 5:22. §) alapján. A terhek és a kárveszély viselésének kérdését nyilvánvalóan befolyásolhatják a felek által e körben az építményi jog fennállása alatt vagy annak megszűnése esetére vállalt kötelezettségek, illetve a másik fél számára biztosított jogok, adott esetben ezért a költség- és teherviselésnek ezekhez igazodó és a használattal, hasznosítással arányos szerződéses rendezése mutatkozhat célszerűnek.

Az építményi jog alapítása történhet visszterhesen, ebben az esetben az építményi jogosultat ellenszolgáltatásként egyszeri és/vagy időszakonként rendszeresen visszatérő fizetési kötelezettség („építménybér”) terheli az ingatlantulajdonos javára, amelyet – annak mértéke és esedékessége tekintetében – ugyancsak az építményi jogot alapító szerződésben kell meghatározni. Nincs akadálya természetesen annak sem, hogy a tulajdonos ingyenesen alapítson a jogosult javára építményi jogot, e körben a feleket megillető, illetve terhelő egyes jogok és kötelezettségek meghatározott körben másképpen ítélendők meg, mint visszterhes alapítás esetén. Az eltérő jogkövetkezmények egyrészt a jogszerzés ingyenességéből származnak (a Ptk. rendelkezései az ingyenes szerződéseket általában mérsékeltebb jogi védelemben részesítik), az építményi jog esetében azonban az ingyenesség folytán az építményi jog megszűnésének jogkövetkezményei körében is eltérő szabályok érvényesülnek.

Az építményi jog megszűnése esetére ugyanis a felek rendezhetik a létrejött építmény tulajdonjogát érintő kérdéseket és az ezzel összefüggésben vagy egyébként is az egymással szemben érvényesíthető igényeket, fizetési, illetve térítési kötelezettségeket. A tulajdonjogot érintő kérdésben való megállapodás hiánya esetében azonban a javaslat diszpozitív szabályai érvényesülnek. E szerint pedig a földterülettel alkotórészi kapcsolatba került építmény az ingatlan (föld) tulajdonosának tulajdonában marad, aki erre vonatkozó eltérő megállapodás hiányában az épület értéke tekintetében a megszűnt építményi jog jogosultja irányában megtérítési kötelezettséggel nem tartozik.

A javaslat a tulajdoni kérdéseket érintő említett körben úgy fogalmaz, hogy az építményi jog megszűnésével az ingatlannal tartósan egyesített építmény az ingatlan alkotórésze marad. E szabály alkalmazása alól azonban értelemszerűen kivételként kezeli azt az esetet, amikor a felek az építményi jogot alapító szerződésben az épület és a föld elváló tulajdonára vonatkozó szabályok szerint abban állapodnak meg, hogy az építmény önálló ingatlanként az építményi jog jogosultjának tulajdonába kerül. Ez utóbbi esetben ugyanis a megszűnt építményi jog jogosultja az építményi jog megszűnésével válik annak önálló ingatlanként a tulajdonosává, továbbá az építmény használatához szükséges mértékben az épület tulajdonosát megillető, a Ptk. 5:145. §-a szerinti földhasználati jog jogosultjává.

Abban az esetben, amennyiben az építmény állagsérelem nélkül fizikailag elválasztható a földterülettől, és arról eltávolítható, elvihető (mert nem tekinthető a földterület alkotórészének), úgy a javaslat a megszűnt építményi jog jogosultja számára lehetővé teszi, hogy az ilyen építményt a saját költségén a földtől elválaszthassa és elvihesse (vagyis élhet az elvitel jogával).

6. A javaslatnak a Ptk. 159/F. §-ával kiegészülő rendelkezései azokat a kérdéseket rendezik, hogy az építményi jog megszűnésével mi történjen azokkal az építményi jog fennállása alatt szerzett jogokkal, vállalt kötelezettségekkel, létrejött jogviszonyokkal, amelyek harmadik személyek javára állnak fenn, vagy ilyen személyeket is érintve keletkeztek.

Ebben a körben a megszűnő építményi jog dologi jogi terhei tekintetében a javaslat kimondja, hogy az építményi jog helyébe az építményi jog jogosultját megillető más jog vagy megtérítési követelés lép, a továbbiakban tehát a megszűnő építményi jog terhei a helyébe lépő jog vagy megtérítési igény terheiként kezelendők, vagyis a harmadik személyek, mint e terhek jogosultjai részéről e jogokkal és megtérítési igényekkel szembeni követelés formájában érvényesíthetők. Ha pedig az építményi jogosult az általa létesített vagy hasznosításra átvett építményt bérbeadással vagy haszonbérbeadással hasznosította, úgy ezekre a szerződésekre a bérbe vagy haszonbérbe adott ingatlannak a tulajdonos (haszonbérbe adó) általi elidegenítésére vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ebben az esetben tehát a Ptk. 6:340. § (2) és (3) bekezdése kerülhet alkalmazásra, amely szerint a tulajdonos személyében bekövetkezett változással a bérleti szerződésből fakadó jogok és kötelezettségek tekintetében az új tulajdonos lép a bérbeadó helyébe (vagyis törvényen alapuló szerződésátruházás történik, amelyre a Ptk. 6:211. §-a az irányadó). A bérbeadó és az új tulajdonos ebben az esetben a bérlővel szemben egyetemlegesen kötelesek helytállni a bérbeadót a bérleti szerződés alapján terhelő kötelezettségek teljesítéséért. A Ptk. 6:340. § (3) bekezdése pedig egy speciális felmondási lehetőséget is biztosít az új tulajdonos, mint haszonbérbeadó számára, nevezetesen azt, hogy még a jogelődje által határozott időre kötött bérletet (haszonbérletet) is felmondhatja, ha őt a bérlő a bérleti (haszonbérleti) jogviszony fennállása vagy lényeges feltételei tekintetében megtévesztette.

A javaslat azonban arra az esetre is tartalmaz szabályt, ha az építményi jogosult az építményi jog határozott idejét vagy az 50 évet meghaladó időtartamra köt határozott idejű bérleti vagy haszonbérleti szerződést, és ezzel az ingatlan tulajdonosának rendelkezési jogát az építményi jog megszűnését követő időre is jelentős mértékben korlátozná. Ha ehhez az ingatlan tulajdonosa hozzájárul, úgy a főszabály (a törvényes szerződésátruházás) maradéktalanul érvényesülhet. Más a helyzet azonban a tulajdonos hozzájárulása hiányában. Erre az esetre mondja ki a javaslat azt, hogy ha az épület hasznosítására kötött szerződés határozott időtartama az építményi jog határozott vagy fennállásának ötven éves időtartamát meghaladja, akkor a szerződés fennmaradó idejére a határozatlan időtartamú jogviszonyra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ebben az esetben a jogalkotó lényegében egy törvényi fikcióval teremti meg annak lehetőségét, hogy a hasznosítás határozott időtartama folytán rendes felmondással egyébként meg nem szüntethető bérleti vagy haszonbérleti szerződést az ingatlan tulajdonosa a határozatlan idejű bérleti vagy haszonbérleti szerződésre irányadó szabályok szerint felmondhassa.

A Ptk. 6:3. § a) pontja szerint a szolgáltatás teljesítése a kötelem megszűnését vonja maga után. E szabály szerint közömbös, hogy ki teljesít a jogosultnak, így nemcsak a személyes adós, hanem a harmadik személy részéről történő teljesítés is kötelemszüntető hatást vált ki. A harmadik személy részéről történő teljesítésről a Ptk. 6:57. §-a rendelkezik, amelyet a javaslat úgy módosít, hogy abból nem a kötelem megszűnése, hanem – éppen ellenkezőleg – a kötelem fennmaradása és pusztán a jogosult személyének változása következik (lásd a javaslat e §-hoz fűzött indokolását). E módosítás teszi szükségessé a Ptk. 6:3. § a) pontjának kiegészítését az e törvény eltérő rendelkezésére, mint kivételre történő utalással. A módosító javaslat tehát főszabályként nem érinti azt a rendelkezést, amely szerint a szolgáltatás teljesítésével a kötelem megszűnik, de ugyanakkor lehetővé teszi azt, hogy a Ptk. e főszabály alóli kivételként úgy rendelkezhessen, hogy a teljesítés ellenére a kötelem jogosulti alanyváltozással (jogutódlással) ugyan, de mégis fennmaradjon. Ilyen kivétel kimondására kerül sor a harmadik személy részéről történő teljesítést érintő 6:57. §-ban, de ezen túlmenően a zálogjogi szabályozásban (Ptk. 5:100. §, 5:142. §) is. E kivételes rendelkezések célja annak biztosítása, hogy ha a kötelemből eredő követelés jogosultja részére a szolgáltatást nem a személyes adós teljesíti, akkor a teljesítést nyújtó személy esetleges megtérítési igénye azáltal válhasson kielégíthetővé, hogy a törvény rendelkezése alapján a teljesítés erejéig – a biztosítékaival együtt – átszáll rá az általa teljesített szolgáltatás alapjául szolgáló követelés.

Amint arra az előző §-hoz fűzött indokolás is utal, a Ptk. 6:3. § a) pontjának hatályos normaszövegéből következően, ha a jogosultnak a szolgáltatást harmadik személy teljesíti, a kötelem a teljesítéssel megszűnik, a harmadik személyt pedig csupán megtérítési igény illeti meg a szolgáltatás nyújtására eredetileg kötelezettel szemben, feltéve, hogy egymás közötti jogviszonyukból más nem következik. Erre az esetre vonatkozóan rendelkezik úgy a Ptk. 6:57. § (3) bekezdése, hogy ilyenkor a megszűnt követelés biztosítékai fennmaradnak és e megtérítési igényből eredő követelést biztosítják.

Ez a megoldás lényegesen eltér attól, amelyet a régi Ptk. 286. §-a fogalmazott meg. Ez utóbbi szerint ugyanis mind a követelés, mind pedig annak biztosítékai átszálltak a teljesítést nyújtó harmadik személyre.

A Ptk. hatálybalépése óta eltelt időszak alatt egyértelművé vált, hogy a jogosultnak teljesítést nyújtó harmadik személyt megillető megtérítési igény (követelés) érvényesítése nehézségekbe ütközhet. A fő problémát az jelenti, hogy a teljesítést nyújtó harmadik személy nem lesz jogutódja a követelés eredeti jogosultjának, mivel az eredeti követelés a teljesítéssel megszűnik, így értelemszerűen nincs olyan fennálló követelés, amely a teljesítő harmadik személyre átszállhatna. Ugyanakkor a követelés szabályozott eljárásban történő érvényesítéséről szóló jogszabályaink előírják, hogy az ilyen típusú eljárást megindítani, illetve abba belépni csak az eredeti jogosult jogutódja részéről lehetséges. Felszámolási eljárásban további problémát okoz az, hogy annak megindítására csak az adós szerződésen alapuló, nem vitatott vagy elismert tartozása alapján kerülhet sor. A teljesítést nyújtó harmadik személyt megillető megtérítési igény azonban az újabb bírói gyakorlat alapján nem szerződésen, hanem jogszabályon – nevezetesen a Ptk. rendelkezésein – alapuló igény.

Megállapítható továbbá az is, hogy a Ptk.-nak a megtérítési igénnyel kapcsolatos megújult rendelkezéseit sem a szerződéses gyakorlat, sem a bírói gyakorlat – legalábbis a legutóbbi időkig – nem tette magáévá. A jogalkalmazói gyakorlatban ugyanis előfordul, hogy a harmadik személy által teljesített követelés átszállására utalnak. Erre a Kúria ítélkezési gyakorlatában is akad példa (lásd például BH 2021. 111. számon közzétett döntést).

Mindez azt tükrözi, hogy a magyar jogi köztudatban – a korábbi magyar jogtörténeti hagyományokkal, valamint a magyar magánjog fejlődésére jelentős hatást gyakorló külföldi jogi mintákkal összhangban – továbbra is megmaradt és él az a csaknem százötven éves alapelv, amely szerint a teljesítő harmadik személyre (jellemzően a kezesre) a követelés és annak biztosítékai – törvényi engedmény formájában – átszállnak.

A javaslat ezért vissza kíván térni ehhez a régi magánjogi jogtételhez, amely egyébként a jogosultnak teljesítést nyújtó harmadik személyt a hatályos rendelkezésekhez képest sok szempontból előnyösebb, méltányosabb helyzetbe hozza. Ennek érdekében a javasolt szabályozás kimondja, hogy a követelés és annak biztosítékai a teljesítő harmadik személyre szállnak át. Erre azonban csak a harmadik személy teljesítése erejéig és az őt megillető megtérítési igény kielégítéseképpen kerül sor, amelyre a javasolt szabályozás kifejezetten utal is.

Ebből következően ez a rendelkezés nem eredményezné a teljesítő harmadik személyt megillető követelés megkétszereződését, hiszen e személyre az általa teljesített követelés a megtérítési igénye kielégítéseként száll át, ami azt jelenti, hogy az átszálló eredeti követelés csak a megtérítési igény kielégítését van hivatva biztosítani. A követelésátszállás – mint törvényi engedmény (Ptk. 6:201. §) – kimondásával tehát a javaslat egyértelművé tenné, hogy a teljesítést nyújtó harmadik személy a teljesítésével érintett követelés eredeti jogosultjának jogutódjává válik (nem az alapul szolgáló kötelem, hanem e kötelemből eredő követelés tekintetében), és ekként a megtérítési igényét kielégítheti rá átszálló követelés érvényesítésével. A követelés átszállása a kötelezett és a teljesítő harmadik személy egymás közötti jogviszonyából származó igényeket és kifogásokat nem érinti. Ezért abban az esetben, ha az említett jogviszonyból eredő jogok, kötelezettségek és kifogások alapján a megtérítési igény érvényesítése kizárt vagy korlátozott, ezek értelemszerűen az átszállás, illetve az átszálló követelés érvényesítésének is akadályát vagy korlátját képezhetik.

A fentiek alapján előfordulhatna olyan eset is, amikor a követelést kielégítő harmadik személy teljesítése időpontjában a kötelezettel szembeni követelés ugyan még nem évült el, de mire a rá átszálló követelést ez a személy érvényesíthetné, az már vagy elévültnek lenne tekinthető, vagy az elévüléséből olyan kevés idő maradna hátra, amely az elévülési időn belüli megfontolt jogérvényesítést számára megnehezítené. Ez a körülmény teljesítő harmadik személyre nézve az igénye érvényesítése szempontjából a hatályos szabályozáshoz képest nyilvánvalóan hátrányosabb helyzetet eredményezne, mert a megtérítési igény esetében annak elévülése az általa történő teljesítéssel kezdődne, míg a rá átszálló eredeti követelés elévülése ekkor már javában folyhat.

Főszabály szerint az engedményezés a követelés elévülését nem szakítja meg, és a Ptk. 6:201. §-a alapján ez igaz arra az esetre is, ha a követelés a jogszabály rendelkezése alapján száll át másra (törvényi engedmény). Ebben az esetben azonban, amikor a kötelezett a teljesítést elmulasztja, és ezért a jogosultnak való teljesítésre harmadik személy a kötelezett hozzájárulása nélkül válik jogosulttá, vagy a jogosulttal kötött szerződése folytán köteles is a teljesítésre (kezesség), indokolt, hogy a kötelezetti mulasztás eredményeként a teljesítéssel átszálló követelés tekintetében a kötelezett erről való értesítésével az elévülés megszakításának jogkövetkezményei érvényesüljenek. ezzel a jogosultnak teljesítő harmadik személy az elévülés szempontjából lényegében olyan helyzetbe kerülhet a rá átszállott követelés érvényesítése során, mintha a hatályos szabályok szerinti megtérítési igényét érvényesítené.

Engedményezéssel a jogosult a kötelezettel szembeni követelését másra ruházhatja át, amelynek következtében jogutódlás következik be az átruházott követelés jogosulti pozíciójában. A gyakorlatban és a jogirodalomban azonban kérdésként merült fel, hogy az engedményezéssel a követelésen kívül a követeléshez kapcsolódó milyen jogok, esetleg kötelezettségek szállnak vagy szállhatnak át az engedményesre. A Ptk. 6:193. § (3) bekezdése ugyanis jelenleg csupán annyit mond ki, hogy az engedményezéssel az engedményesre szállnak át a követelést biztosító zálogjogból és kezességből eredő jogok, valamint a kamatkövetelés is. Ezzel lényegileg azonos tartalmú rendelkezést tartalmazott a régi Ptk. 329. § (1) bekezdése.

Ez a szabályozás egyfelől nem kellően pontos, másfelől nem ad kielégítő választ arra a gyakorlatban sokszor felmerülő kérdésre, hogy a követeléshez közvetlenül kapcsolódó más jogok, illetve kötelezettségek is átszállhatnak-e az engedményezéssel az új jogosultra.

A módosítás ennek megfelelően a hatályos normaszöveget kívánja pontosítani azáltal, hogy nem „a követelést biztosító zálogjogból és kezességből eredő jogok”, hanem a követelés biztosítékainak átszállását mondja ki. Az engedményezéssel ugyanis nemcsak a követelést biztosító zálogjogból és kezességből eredő jogok szállnak át, hanem maga a követelést biztosító zálogjog, illetve kezesség. A javasolt szabályozás ugyanakkor a jogutódlást kiterjeszti valamennyi szerződéses biztosítékra, sőt a követeléshez kapcsolódóan annak teljesítését elősegítő, megerősítő, illetve annak érvényesítését megkönnyítő szerződéses mellékkötelezettségekből (így akár a foglalóból és a kötbérből) eredő igényekre is.

A módosítás ugyan külön nem mondja ki, de a járulékosság elvéből egyértelműen következik, hogy az engedményezéssel kizárólag a követelés járulékos biztosítékai szállnak át. A feleknek tehát a járulékos biztosítékok átszállásáról külön nem is kell megállapodniuk, mert azok a törvény erejénél fogva (ex lege) az átruházott követeléssel együtt átszállnak az engedményesre. Más a helyzet azonban a nem járulékos természetű biztosítékok, így mindenekelőtt az önálló zálogjog esetében. Az ilyen biztosítékok átruházásában ugyanis a feleknek külön, kifejezetten meg kell állapodniuk. Erre természetesen a követelés átruházásáról, illetve az engedményezéséről szóló megállapodással egyidejűleg – akár ezzel egy okiratban – is sor kerülhet, de az ilyen biztosítékok esetén nem mellőzhető az azok kifejezett átruházásáról való rendelkezés. Garanciaszerződés esetén azonban a Ptk. 6:433. §-ában foglalt rendelkezésre is figyelemmel kell lenniük.

A követelés biztosítékainak átszállásához kapcsolódóan mondja ki a javaslat azt is, hogy az engedményes követelheti a zálogtárgy birtokának átruházását, illetve a rá átszálló jelzálogjognak a javára való bejegyzéséhez szükséges jognyilatkozatok (pl. bejegyzési engedély) kiadását. Ez a rendelkezés ugyan a Ptk. 5:99. § (1) bekezdésében foglaltakkal lényegében azonos tartalmú, de a jogalkotó úgy ítélte meg, hogy a dologi könyv említett szabályának a kötelmi könyvben való megerősítése a jogalkalmazó számára megkönnyíti az eligazodást. Indokolt lehet továbbá ez a megerősítés azért is, mert a javaslat szélesíti azon tényállások körét, amelyek törvényi engedményként a követelés vagy a jog átszállására biztosítanak lehetőséget (lásd a Ptk. módosított 6:57. §-át és 6:193. §-át). Így az engedményezés körében megismételt ez az előírás a Ptk. 6:201. §-ának utaló szabálya folytán értelemszerűen alkalmazhatóvá válik a törvényi engedmények szóban forgó esetköreiben anélkül is, hogy az átszállást kimondó rendelkezésekben erre a további jogkövetkezményre hivatkozni kellene.

A módosítás nemcsak pontosítja a Ptk. 6:193. § (3) bekezdésének hatályos normaszövegét, hanem – a kialakult bírói gyakorlattal összhangban – ki is egészíti azt. A javaslat kifejezetten figyelemmel volt a Kúria – eljáró bíróságokkal egyetértő – azon megállapítására, amely szerint „az engedményezés kapcsán különbséget kell tenni a követeléshez kapcsolódó és a szerződés egészéhez kapcsolódó jogok között. Az előbbiek átszállnak a követelés átruházásával együtt, az utóbbiak viszont a régi Ptk. hivatkozott rendelkezései alapján nem, csak egy kifejezetten erre irányuló, jogátruházó szerződéssel kerülnének az engedményeshez” [BH 2022. 158.].

Ennek megfelelően a módosítás külön is kimondja a követeléshez kapcsolódó, nem önálló alakító jogok átszállását és a normaszöveg szintjén rögzíti azt is, hogy az engedményezéssel az engedményesre szállnak át a követelés teljesítését elősegítő, valamint az annak érvényesítéséhez kapcsolódó jogok. A javaslat ezzel azt a jogpolitikai szándékot is kifejezésre juttatja, amely szerint az engedményezett követelés érvényesítése során az új jogosult (az engedményes) nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe, mint amilyenben az engedményező volt. A követelés teljesítését elősegítő, valamint az annak érvényesítéséhez kapcsolódó jogok, továbbá a követelés biztosítékainak átszállása egyúttal azt is jelenti, hogy az engedményesre az ezen jogokhoz (pl. zálogjoghoz) szorosan kapcsolódó, azok részét képező kötelezettségek is átszállnak. A szerződéses biztosítékok átszállása tehát az érintett jog által biztosított jogosulti pozícióhoz tapadó kötelezettségek átszállását is eredményezi.

Mindez természetesen nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a felek azoknak az alapjogviszonyhoz kapcsolódó egyéb jogoknak az átruházásában is megállapodjanak, amelyek az engedményezéssel automatikusan nem szállnak át az engedményesre, de amelyek egyébként átruházhatóak.

A Ptk. 5:111. § (5) bekezdése a követelést terhelő zálogjog szabályai körében kimondja, hogy ha az elzálogosított követelés esedékessége a jogosult jognyilatkozatától vagy egyéb általa teljesítendő feltételtől függ, a zálogjogosult megteheti e jognyilatkozatot vagy teljesítheti az esedékesség bekövetkezéséhez szükséges feltételt. A Ptk. hatályos szabályai azonban az engedményezés körében nem tartalmaznak olyan rendelkezést, mint amelyet az elzálogosított követelés zálogjogosultja számára a Ptk. – előbbiekben idézett – 5:111. § (5) bekezdése biztosít.

Az engedményezéssel az engedményes ugyanakkor az engedményezett követelés felett teljes körű rendelkezési jogot szerez, vagyis jogi pozíciója erősebb, mint a követelés elzálogosítása esetén a zálogjogosult pozíciója. Jogpolitikai megfontolásból ezért indokoltnak tűnik a követelés esedékességét vagy kielégíthetőségét biztosító e jognyilatkozat tételének ezt a lehetőségét a zálogjogosultnál az átruházott követelés felett szélesebb körű rendelkezési joggal bíró engedményes javára is megadni.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az engedményes belépne abba a jogviszonyba, amelyből az átruházott követelés származik, így például nem mondhatja fel azt a szerződést, amely az érintett jogviszony létrejöttét megalapozta, vagyis a jogviszony alapjául szolgál. A javasolt normaszöveg ezért ebben az esetben sem felmondásról rendelkezik, hanem az engedményezett követelés esedékessé tételéről, amely nem azonos a követelés alapjául szolgáló szerződés felmondásával. Az engedményes ugyanis ezzel a jognyilatkozatával nem szünteti (nem is szüntetheti) meg az átruházott követelés jogalapját képező szerződést, magát a követelést azonban esedékessé teheti, (vagy teljesítheti az ehhez szükséges további követelményt is, ha az módjában áll), hiszen ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy az engedményes a rá átruházott vagy törvényi engedmény folytán átszálló követelést érvényesíteni tudja.

A Ptk. 6:197. § (2) bekezdése értelmében a kötelezett értesítését követően az engedményessel szemben hatálytalan a kötelezett és az engedményező szerződésének módosítása, kérdésként merülhet fel ezért, hogy vonatkozik-e ez a szabály a szerződés megszüntetésének esetére is. A jogértelmezés általános szabályai alapján levonható ugyan olyan következtetés, hogy ha a jog az engedményes számára kisebb sérelmet okozó szerződésmódosításhoz a relatív hatálytalanság jogkövetkezményét fűzi, akkor a kevesebből a többre való következtetés (a minori ad majus) logikai alapelve alapján ennek irányadónak kell lennie a nagyobb sérelemmel járó szerződés-megszüntetés esetében is. Mindazonáltal a szerződés megszüntetése tulajdonképpen a szerződés olyan módosításaként is értelmezhető, amely a szerződés megszűnését eredményezi. A szerződési jog azonban a szerződés módosítását és a szerződés megszüntetését külön nevesített jogügyletként kezeli (lásd a Ptk. 6:191. §-át és a Ptk. 6:212. §-át), a normaszöveg egyértelművé tétele érdekében ezért indokoltnak tűnik az érintett szabály kiegészítése a megszüntetés esetével, hiszen nyilvánvaló, hogy a kötelezett értesítését követően az engedményessel szemben a kötelezett és az engedményező szerződésének nem csupán a módosítása, de a megszüntetése sem lehet hatályos.

A fogyasztói zálogszerződés esetére a hatályos speciális szabályok az e törvény 5:89. §-a szerint módosuló általános szabályokhoz hasonlóan rendelkeznek, a Ptk. 5:90. § b) pontja ugyanis eleve megköveteli a zálogjoggal biztosított követelés vagy a terhelés terjedelmének összegszerű megjelölését. Ezért a javaslat ez utóbbi, az általános szabály módosulása folytán feleslegessé váló rendelkezést hatályon kívül helyezi.

A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény módosításának a célja a Ptk. által bevezetett új szabályozással való összhang megteremtése.

A tájékoztatási szabály kiegészítése az indokolási kötelezettséggel.

A felügyeleti kollégium létrehozási kötelezettségének bővítése.

A Magyar Nemzeti Bank elnökének adott felhatalmazó rendelkezés pontosítása, valamint kiegészítése.

A módosítás alapján lehetőség nyílik arra, hogy a pénzügyi szolgáltatók az ügyfeleik kifejezett kérésére az ügyfeleik által írásban tett jognyilatkozatot a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletében meghatározott követelményeknek megfelelő informatikai rendszerben rögzítsék. címzetteknek történő továbbítás céljából.

Szövegpontosítás.

A leválás intézményét, mint a kiválás egy alesetét a Ptk. 3:45. § (2) bekezdése a gazdaság versenyképességének növelése érdekében történő törvénymódosításokról szóló XXXIX. törvénnyel való módosításával vezeti be, megadva alapvető fogalmi ismérveit. Legfőbb jellegzetessége, hogy a jogelőd jogi személy vagyona egy részéből úgy hozza létre a leválással keletkező jogutódot, hogy annak egyetlen tagja a jogelőd jogi személy lesz.

Leválásnál a szétváló jogi személy tagjai tehát nem választhatnak a jogutódok [vagyis a leválással keletkező és a továbbműködő (fennmaradó) jogi személy] tagsága között, mivel a leválásnak fogalmi eleme, hogy a leválással keletkező jogi személy egyedüli tagja kizárólag a szétváló jogi személy lehet.

Természetesen a szétváló jogi személy tagjai dönthetnek arról – a leválási folyamat teljes tartama alatt, illetve az Átv. 5. § (2) bekezdésében megszabottak szerint – hogy a leválás megvalósítása esetére a szétváló jogi személyben fennálló tagsági viszonyukat megszüntetik, és velük emiatt el kell számolni.

Mindez az általános átalakulási szabályok szerint zajlik, mivel a kiválásra az átalakulási előírások megfelelően érvényesülnek, a leválás pedig a kiválás speciális eseteként a kiválás eljárási rendje szerint mehet végbe.

Figyelemmel kell lenni arra, hogy az Átv. 5. § – a az átalakulás, mint egyszerű jogi személy – formaváltás esetére tartalmaz rendelkezést, ahol csak egyetlen jogutódban lévő tagságról kell nyilatkozni. Ha a tag nem tartja fenn tagságát a jogutódban, ez egyúttal azt is jelenti, hogy tagsági viszonya megszűnik, s vele el kell számolni, járandóságát ki kell adni.

A kiválásra az Átv. 17. § (1) bekezdése értelmében a jogszabályban írt eltérésekkel az átalakulás szabályai irányadóak.

Ilyen eltérés egyebek közt (az átalakuláshoz képest), hogy a kiválásnál nem egy jogutód van, hanem (legalább) kettő, nevezetesen a továbbműködő (fennmaradó) jogi személy és a kiválással keletkező jogi személy, és ezek tagsága közül választhat a kiválást tervező jogi személy tagsága. Taggá válhatnak egyik vagy másik, vagy akár mindkét (többes kiválásnál valamennyi) jogutódban, de dönthetnek úgy is, hogy egyik jogutód tagságát sem választják, hanem a kiválás esetére tagsági viszonyukat megszüntetik.

A leválásra a kiválásra irányadó szabályokhoz képesti eltéréseket az adott szakasz tartalmazza.

Ilyen eltérés a kiválás más eseteihez képest, hogy a jogutódok tagsága között leválás esetén a tagok nem választhatnak, de továbbra is nyilatkozhatnak úgy, hogy a fennmaradó jogutódban lévő tagságukat megszüntetik. A leválási folyamatban a jogi személytől távoznak. Emiatt velük el kell számolni, vagyoni részesedésüket ki kell fizetni a vonatkozó általános szabályok szerint (ha és amennyiben a leválás valóban végbemegy, mivel tagsági viszonyuk megszüntetési lehetősége és az ezzel együttjáró vagyonkiadási igényük csak a leválás tényleges megtörténte esetére szól, éppen úgy, mint bármely átalakulás vagy kiválás, vagy éppen egyesülés során).

Az erre nyitva álló határidő változatlanul az Átv. 5. § (2) bekezdése szerinti határidő, és értelemszerűen az 5. § (2) bekezdése irányadó a tagsági viszony megszüntetése vagy a fennmaradó jogi személyben való fenntartása tárgyában tehető nyilatkozatra és az ezzel kapcsolatos eljárásra is.

Azt tehát – eltérően a kiválás más eseteitől – nem kell felmérni, hogy a szétváló jogi személy tagjai melyik jogutód tagjává kívánnak válni, mert erre nézve választási lehetőségük nincsen, de azt igen, hogy tagsági viszonyukat fenntartják-e vagy sem. E vonatkozásban az Átv. 5. § (2) bekezdése szerinti teendőket el kell végezni, a nyilatkozattételre a határidők e jogszabályhely szerint alakulnak. A leválásnál ugyanis (éppen úgy, mint bármely átalakulásnál vagy kiválásnál) a szükséges számviteli – pénzügyi dokumentáció, a jogutódok létesítő okirata, a szétválási terv, a vagyonmérlegek és vagyonleltárak elkészítéséhez alapvető információ, hogy kell-e számolni azzal, hogy egyes tagok a leválás esetére távoznak a jogi személytől, vagyoni járandóságukat ki kell adni, s emiatt akár tőkepótlásra vagy a leválási dokumentáció átdolgozására is szükség lehet. Amennyiben a tagok nem nyilatkoznak, hogy tagsági viszonyukat fenntartják-e vagy sem, vélelmet kell felállítani. Leválás esetén a vélelem szerint a nyilatkozattételt elmulasztó tag hallgatását úgy kell tekinteni, hogy a jogelőd (továbbműködő, fennmaradó) jogi személyben levő tagságát nem kívánja megszüntetni, annak továbbra is tagja marad.

A kiválás szabályai között található azon rendelkezés, amely lehetővé teszi a jogelőd tagjai számára, hogy akár mindegyik jogutódnak tagjává váljanak, a leválás esetében nem értelmezhető, így annak alkalmazását ki kellett zárni.

Mindemellett, mint minden kiválásnál, itt is mód van arra, hogy a leválási folyamat során a jogutódba új tag lépjen be, azonban leválásnál kizárólag a változatlan formában továbbműködő jogi személyben létesíthető új tagság, a megalapításra kerülő jogi személyben nem, mert a leválás fogalmi eleme, hogy a létrejövő új jogi személy egyedüli tagja az alapító (változatlan formában továbbműködő) jogi személy.

A leválás esetén pontosan olyan vagyonmegosztás történik, mint a kiválás egyéb eseteiben, a tagok (amíg tagsági viszonyuk fennáll) a jogi személy vagyonába tartozó vagyontárgyakat nem követelhetik vissza és nem vihetik ki.

Értelemszerűen meg kell határozni a vagyonleltárak, vagyonmérlegek segítségével a szétválási tervben, hogy mely vagyonelemek melyik jogutódhoz kerülnek, és a tagok a leválásról és az ezzel kapcsolatos vagyonfelosztásról is döntenek.

A jogelőd vagyona a leválás esetében tulajdonképpen megmarad, csak a leválással keletkező jogi személybe bevitt vagyonelemek értékét a leválás bejegyzését követően az alapítót (a jogelőd, fennmaradó jogi személyt) megillető részesedés testesíti meg. Adott esetben tehát az eredeti jogi személy vagyona a leválással nem is változik, mivel a leválással keletkező jogi személy is a szétváló jogi személy vagyonába tartozik, melynek tulajdonosai a tagjai az eredeti arányok szerint. Éppúgy, mint a beolvadásnál, a leválásnál is érvényesül a keresztrészesedések tilalma. A fennmaradó jogutód jogi személy jegyzett tőkéjében a leválással keletkező jogi személyben lévő tagi részesedését jegyzett tőkéjét emelő tényezőként nem lehet figyelembe venni, mivel ez ugyanazon vagyontömeg kétszeres szerepeltetését jelentené.

A tagok tehát a leválás tényéről és végrehajtásának dokumentációjáról döntenek, annak előnyeit és hátrányait mérlegelve. Ennek ismeretében vagy egyetértenek, elfogadják a leválást és az azzal kapcsolatos folyamat részeseként a fennmaradó jogi személynek tagjai maradnak, vagy elutasítják azt, megszüntetik tagsági viszonyukat és a leválás okán végképp távoznak a jogi személyből. Utóbbi esetben a jogi személy tényleges vagyonából (saját tőkéje után számítottan) a szétváló jogi személyben lévő tagi részesedésük arányának megfelelő járandóságot számukra ki kell fizetni. Ha a tagsági viszony fenntartását választják, vagyis a továbbműködő (fennmaradó) jogutód tagjai lesznek (pontosabban: maradnak), tagi részesedésük arányát meg kell határozni a kiválás (áttételesen az átalakulás) általános szabályai szerint, mely részesedés mértéke esetfüggő, lehet továbbra is azonos a szétváló társaságban fennállt tagi részesedés arányával és lehet attól eltérő is az eset összes körülményeitől függően.

A rendelkezés kiegészíti az Átv. 20. § (1) bekezdését a leválás szabályával, mivel itt sem kerül törlésre az a jogelőd, amelyből a leválással keletkező társaság kiválik.

Egyes társaságokkal szemben alkalmazott szanálási eszközök kizárják, hogy az adott társaság egyesülésről döntsön.

Jogharmonizációs záradék.

Technikai pontosítás.

A Ptk.-módosítás megújítja az alzálogjog alapítására és érvényesítésére vonatkozó szabályozást. E körben kimondja, hogy az alzálogjogra a zálogjogra vonatkozó szabályok azzal irányadók, hogy jelzálogjoggal biztosított követelés elzálogosítása esetén az alzálogjogot az ezt alapító zálogszerződésben megjelölt követelés összegének a nyilvántartásban történő feltüntetése nélkül abba a nyilvántartásba kell bejegyezni, amelybe az alzálogjog tárgyául szolgáló követelést biztosító jelzálogjogot bejegyezték. Ennek megfelelően – összhangban a Ptk. megújult szabályaival – szükségessé vált a Hbnyt. módosítása is, amely nem lajstromozott ingó dolgok, jogok és követelések elzálogosítására szolgál. Az ilyen vagyontárgyakon alapított jelzálogjoggal biztosított követelések alzálogjoggal való megterhelésének a hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzésére eddig nem volt lehetőség, annak ellenére, hogy az alzálogjog létrejöttét egyébként – erre irányuló külön bejegyzés nélkül – e szabályozás is biztosította. Ezt a szabályozást váltja fel a Hbnyt. módosítására irányuló javaslat, amely gondoskodik arról, hogy a zálogjogra és ezen belül az alzálogjogra vonatkozó polgári jogi szabályokkal összhangban milyen hitelbiztosítéki nyilatkozatokkal és módon kell e nyilvántartásba bejegyeztetni az alzálogjogot annak érdekében, hogy ezzel a bejegyzéssel az megalapítottá válhasson.

A törvény a személyes felelősség megállapítását írja elő a pénzforgalmi intézmény és az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény vezető állású személyei számára abban, hogy az intézmény az engedélyezett tevékenységeket az e törvényben és a jogszabályokban foglalt előírásoknak megfelelően végezze. Rögzítésre kerül az is, hogy mind az üzletági alkalmazott köteles mindenkor megfelelő gondossággal és szakértelemmel az intézmény és az ügyfelek érdekeinek figyelembevételével eljárni.

Üzleti titok megtartása alóli felmentés.

Fizetési titok megtartása alóli felmentés.

Szövegpontosító javaslatok.

A központi visszaélésszűrő rendszer fogalmának meghatározása, valamint a teljes bizonyító erejű magánokiratra vonatkozó fogalom kiegészítése.

A tőkévé konvertálható kölcsönnek a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerinti korlátozott körű nyújtását nem indokolt a hitelintézeti törvény szerinti pénzkölcsön nyújtásának tekinteni.

Annak rögzítése, hogy a Felügyelet a pénzügyi intézményre vonatkozó végelszámolást elrendelő határozatát haladéktalanul köteles megküldeni a cégbíróságnak.

Rögzítésre kerül, hogy a rendelkezés alkalmazásában rendszerszinten jelentőség alatt a globálisan rendszerszinten jelentős hitelintézet működési zavarai által a globális pénzpiacra kifejtett várható hatás értendő.

A befolyásoló részesedés szerzésére vonatkozó szabályozás pontosítása.

A befolyásoló részesedés szerzésére vonatkozó szabályozás pontosítása.

Üzleti titok megtartása alóli felmentés.

Banktitok megtartása alóli felmentés.

A jogszabály által védett adatokat a hálózati elemzés hatékony lebonyolítása érdekében a központi visszaélésszerű rendszer üzemeltetője főszabályként egy évig kezelheti. Azon adatok azonban, amelyekkel kapcsolatban visszaélés gyanúja merült fel, és az adott pénzforgalmi szolgáltató is eszerint kezeli, három évig megőrzésre kerülnek annak érdekében, hogy a hálózati elemzés során a visszaélési mintázatok megfelelő felismerhetősége kellő ideig megmaradjon.

Annak egyértelműsítése, hogy a tőkeáttételre vonatkozóan is elrendelhető rendkívüli adatszolgáltatás.

Annak rögzítése, hogy a többoldalú eljárás keretében hozott felügyeleti határozatnak az eljárásban részt vevő EGT-államok illetékes felügyeleti hatóságainak a leányvállalatokra vonatkozó egyes kockázatértékeléseit is figyelembe veszi.

A módosítás további intézkedési lehetőségeket állapít meg a Felügyelet számára.

Fizetést korlátozó eljárásnak történő minősítés lehetőségének bővítése.

A hitelintézet kártalanítás esetén kérheti beszámítási igényének átutalását az Országos Betétbiztosítási Alaptól (a továbbiakban: OBA). A módosítás szerint az OBA a hitelintézetet megillető összeggel szemben jogosult saját beszámítási jogát gyakorolni például az elmaradt tagdíjfizetés esetén.

A módosítás szerint az OBA éves díjfizetés gyakoriságát és pontos időpontját a jogszabály helyett a nagyobb rugalmasság érdekében az OBA igazgatótanácsa által elfogadott Díjfizetési Szabályzatban kell meghatározni.

A központi visszaélészűrű rendszer működésének meghatározása.

A közvetett tulajdon számításának egyértelműsítése.

Összhangban a hatályos szabályozással, amely szerint a hitelintézettel szemben fennálló követelések esetében a felszámolási eljárásokban a nyilvántartásba vételi díjat a hitelezőknek nem kell megfizetnie, a módosítás szerint a hitelezőnek nem kell megfizetnie a 2021-ben bevezetett költségátalányt sem.

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 275. § (6) bekezdése alapján a betétesek megkapják a betétbiztosítással kapcsolatban szükséges tájékoztatást a hitelintézettől. Ezért nem indokolt további tájékoztató készítése a betétbiztosításra vonatkozóan.

A szöveg pontosítása a 2009/65/EK és a 2011/61/EU irányelvnek a kollektív befektetési vállalkozások határokon átnyúló forgalmazása tekintetében történő módosításáról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1160 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelés érdekében.

A szöveg pontosítása a 2009/65/EK és a 2011/61/EU irányelvnek a kollektív befektetési vállalkozások határokon átnyúló forgalmazása tekintetében történő módosításáról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1160 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelés érdekében.

A szöveg pontosítása a 2009/65/EK és a 2011/61/EU irányelvnek a kollektív befektetési vállalkozások határokon átnyúló forgalmazása tekintetében történő módosításáról szóló, 2019. június 20-i (EU) 2019/1160 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelés érdekében.

A Szanálási Alap igazgatótanácsa feladatainak pontosítása.

Szövegpontosítás.

Szövegpontosítás.

Szövegpontosító javaslat.

Hatályát vesztő rendelkezés.

A biztosító vagy viszontbiztosító részvénytársaságban történő minősített befolyásszerzés felügyeleti engedélyezése egyes szabályainak pontosítása.

A Javaslat lehetővé teszi, hogy immáron a legalább középfokú közgazdasági végzettség is elegendő legyen a biztosításközvetítői tevékenység megkezdésének képzettségi követelményeként, a törvényben fogalt szakmai képzési és továbbképzési követelmények betartása mellett.

Szövegpontosítás.

Az egyéni fellépés fogalmának pontosítása, amely pontosabban lefedi a kötelezettek által végzett tevékenységeket. Emellett a 2012/27/EU energiahatékonysági irányelv egyértelműen előírja a lényeges hozzájárulás (minimálisnál nagyobb ráhatás) tagállami szabályozását, amelyet jelen rendelkezés valósít meg.

A módosítás pontosítja és bővíti az alternatív szakpolitikai intézkedések által elért energiamegtakarításról szóló adatszolgáltatás adattartalmát, valamint a kapcsolódó adatkezelési szabályokat.

A MEKH által közzétett útmutató figyelembevétele az egyes programfelelősök részéről az energiahatékonysági programok egységes, magasabb színvonalon és hatékonysággal történő megvalósítását teszik lehetővé, egyúttal az egyes programok összehasonlíthatóságához, valamint az elszámolási és ellenőrzési feladatok gördülékenyebb elvégzéséhez is hozzájárul.

A kötelezetti kör az üzemanyag kereskedők esetében kibővítésre kerül az egyesületi formában működő szervezetekre, a földgáz értékesítés területén pedig a saját jogon eljáró felhasználó részére szerződés keretében földgázt szállíttató félre. A módosítás továbbá biztosítja a korábban el nem számolt hitelesített energiamegtakarítások adott kötelezettségi időszakban történő, élettartamtól független elszámolhatóságát. További fogalmi pontosítások mellett a módosítás deklarálja a végrehajtó hatóságok azon jogát, hogy meghatározzák, hogy a kötelezettek az egyes alternatív szakpolitikai intézkedéseket milyen feltételek fennállása esetén használhatják fel energiamegtakarítási kötelezettségük teljesítésére. Az egyes egyéni fellépésekből származó energiamegtakarítás megállapítására szolgáló számítási módszertant tartalmazó jegyzék alkalmazásának és felülvizsgálatának szabályait pontosítja. A módosítás alapján a hitelesítő szervezetek – főszabály szerint – nem válhatnak a saját maguk által hitelesített energiamegtakarítások első jogosultjává, ezáltal biztosítva a hitelesítési tevékenység függetlenségét. A hitelesítő szervezetek kötelezettségeként kerül előírásra, hogy a hitelesítést követően a hitelesített energiamegtakarítás valamennyi lejelentett adatáról igazolást adjon át az első jogosult számára, valamint a hitelesítéssel összefüggően iratmegőrzési kötelezettség is előírásra kerül számára és az első jogosult számára. Ezzel párhuzamosan a hitelesített energiamegtakarítást megszerző fél iratmegőrzési kötelezettségének tartalma csökkentésre kerül.

A hitelesített energiamegtakarítás korlátozott forgalomképessége alól kivételi szabályként kerül megállapításra a hitelesítő szervezet jogszerzése abban az esetben, ha a hitelesítő szervezet – a Hivatal ellenőrzése alapján – nem megfelelően megállapított energiamegtakarítást hitelesített és ezért a Hivatal határozatában energiamegtakarítás elérésére kötelezi. A módosítás kötelezővé teszi az egyéni fellépésből származó energiamegtakarítás első jogosultját megnevező, valamint a lényeges hozzájárulás módját és mértékét megjelölő megállapodás megkötését. A módosítás alapján a hitelesített energiamegtakarítások szervezett piacát működtető szervezet kormányrendeletben kerül kijelölésre. A szervezet e tevékenységét a MEKH felügyeli.

A módosítás alapján megszűnik a jövedéki kiskereskedők kötelezettsége, hogy a Hivatal számára évente megküldjék az energiamegtakarítási kötelezettség megállapításához szükséges adataikat. E módosítás adminisztráció csökkentést valósít meg. A módosítás a NAV meglévő adatszolgáltatási kötelezettségét bővíti annak érdekében, hogy a MEKH információt kapjon a kötelezettségi rendszer új, üzemanyagot értékesítő kötelezettjeiről.

A módosítással bővítésre kerül a hitelesített energiamegtakarítások bejelentésre kerülő adatainak köre, valamint pontosításra kerülnek az ezen adatok kezelésével összefüggő szabályok. A módosítás alapján a másfélszeres elszámolási kedvezmény a 2025. évtől a legalább öt éves élettartamú energiamegtakarítások esetén alkalmazható. A módosítással újraszabályozásra kerül az energiamegtakarítás megállapításáért való felelősség rendszere. A felelősséget kizárólag a hitelesítő szervezet viseli. A hitelesítő szervezet elsődlegesen – választása szerint – vagy energiamegtakarítás teljesítésére köteles, vagy megváltási díjat fizet. A hitelesítő szervezet bírságfizetésre az elsődleges kötelezés nem-teljesítése esetén válik kötelessé. A nem megfelelően megállapított és hitelesített energiamegtakarítás változatlan mértékben elszámolható marad. A hitelesítő szervezet az energiamegtakarítást hitelesített energiamegtakarítás vásárlásával is teljesítheti. A módosítással a hitelesítő szervezetek eltiltásának feltételei enyhítésre kerülnek.

Pontosító, egyszerűsítő rendelkezés.

A módosítással a figyelmeztetés szankció alkalmazásának kizárása valósul meg, valamint a Hivatalnak az energiapolitikáért felelős miniszter irányában fennálló tájékoztatási kötelezettsége kerül pontosításra.

Felhatalmazó rendelkezések.

Felhatalmazó rendelkezések.

Szövegcserés módosítások.

Az Új Inytv. 67. §-ának pontosítása annak érdekében, hogy a jelzálogjogot biztosító elidegenítési és terhelési tilalom, valamint elővásárlási jog átszállása is ezen szabályban meghatározott okiratok alapján történhessen, továbbá, hogy a koherencia meglegyen a Ptk. 6:193. § (3) bekezdésének módosuló rendelkezéseivel.

Amennyiben az alzálogjogot alapító szerződés nem külön okiratban kerül elkészítésre, hanem a refinanszírozást szabályozó szerződésben, akkor az ingatlanügyi hatósághoz kötelező lenne benyújtani, mint bejegyzés alapjául szolgáló okiratot. Ebben az esetben azonban a tartalmát bárki megismerhetné, aki a jogi érdekét igazolja az ingatlanügyi hatóság előtt. Erre tekintettel szükséges a speciális szabály annak érdekében, hogy a bejegyzés alapjául csak a legszükségesebb adatokat, nyilatkozatokat tartalmazó okirat kerülhessen benyújtásra. Ugyanakkor az ingatlan-nyilvántartási eljárásokra vonatkozó főszabály, mely 2024. február 1-jétől lép hatályba, továbbra is él, miszerint az ingatlan-nyilvántartás vezetését támogató informatikai rendszerben tett jogi képviseleti meghatalmazás mind az alzálogjog kötelezettje, mind pedig a jogosultja részéről szükséges lesz.

A szabályozás alkalmazást segítő pontosításként egyértelművé teszi továbbá, hogy a zálogjogi, alzálogjogi kötelemmel érintettek közül kinek a nyilatkozata szükséges a bejegyzéshez. Az alzálogjog tárgya ugyanis a jelzálogjog (és az általa biztosított követelés), nem pedig az ingatlan. Ebből következően az ingatlan tulajdonosa, illetve a bejegyzett egyéb jogosult hozzájárulása az alzálogjog bejegyzéséhez, módosításához irreleváns.

A Ptk. vonatkozó új szabályára tekintettel szükséges a fenti speciális szabály annak érdekében, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés módosítása az alzálogjogosultnak a zálogjogosult helyébe lépése esetén megfelelően megtörténhessen. A speciális szabály biztosítja, hogy a legszükségesebb adatokat, nyilatkozatokat tartalmazó okirat kerülhessen benyújtásra.

Az Új Inytv. 96. § (3) bekezdésének, valamint 97. § (2) bekezdésének hatályba nem lépését kimondó rendelkezés.

Felsorolásra kerültek azok az esetek, amelyek fennállta esetén a magyar székhelyű társaság nem határozhat el határokon átnyúló műveletet, és nem vehet részt abban. Ezen eseteket egészíti ki a központi szerződő felek szanálása.

Jogharmonizációs rendelkezés.

A Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról szóló 2022. évi L. törvény 43. § (6) bekezdésének hatályba nem lépését kimondó rendelkezés.

Hatályba léptető rendelkezés.

E § olyan indokolt átmeneti rendelkezéseket fogalmaz meg, amelyek lehetővé teszik, hogy a törvény által érintett jogokra, jogügyletekre vonatkozó egyes szabályok a hatálybalépés időpontját követően érvényesülhessenek, ha azok a hatálybalépés előtt megkötött szerződések teljesítését, illetve a szerzett jogokat nem érintik és a szerződésben vállalt kötelezettségeket sem teszik terhesebbé. Főszabály szerint a Ptk. módosított rendelkezéseit értelemszerűen csak e módosított rendelkezések hatálybalépését követően között szerződések esetén kell alkalmazni, ez alól azonban néhány módosuló rendelkezés kivételt képez, amelyek esetében a módosuló rendelkezések alkalmazása a kötelezettet nem érinti, a jogosult számára pedig előnyös, ekként alkotmányosságuk nem vitatható.

Az alzálogjogra vonatkozó módosító rendelkezések hatálybalépését illetően a jogalkotó célja az volt, hogy a hitelbiztosítéki nyilvántartás korábban hatályos szabályai szerint nyilvántartásba vétel nélkül létrejött alzálogjogokra a módosuló szabályok csak e jogok utólagos nyilvántartásba vételét követően váljanak alkalmazhatóvá, az utólagos nyilvántartásba vétel hiánya pedig pusztán azzal a jogkövetkezménnyel járjon, hogy az ilyen alzálogjogra a Ptk. e törvénymódosítást megelőző szabályai maradjanak irányadók. Ezt a jogalkotói célt fejezi ki a javaslat a Ptk.-módosítását érintő hatálybaléptető rendelkezések körében.

Sarkalatossági rendelkezés.

Jogharmonizációs rendelkezés.