nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
8/2006. (II. 27.) GKM rendelet
a mérőeszközökre vonatkozó egyedi előírásokról
2016-03-01
2016-12-08
6

8/2006. (II. 27.) GKM rendelet

a mérőeszközökre vonatkozó egyedi előírásokról1

A mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény 15. §-ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) E rendelet alkalmazási köre a vízmérőkre, a gázmérőkre és számítóegységekre, a hatásos villamos energia mérésére szolgáló fogyasztásmérőkre, a hőmennyiségmérőkre, a folyadékok mennyiségének folyamatos és dinamikus mérésére szolgáló mérőrendszerekre, az automatikus mérlegekre, a viteldíjjelzőkre, az anyagi mértékekre, a kiterjedést mérő műszerekre és a kipufogógáz-elemző készülékekre vonatkozó műszerspecifikus mellékletekben meghatározott eszközökkel (a továbbiakban: mérőműszer) kapcsolatos eljárásokra terjed ki.

(2) A közérdekkel, a közegészségüggyel, a közbiztonsággal, a közrenddel, a környezetvédelemmel, a fogyasztóvédelemmel, az adók és vámok kivetésével, valamint a tisztességes kereskedelemmel kapcsolatos mérési feladatokra az (1) bekezdésben felsorolt mérőműszerek használatosak.

(3) E rendelet rendelkezéseit mérőműszer részegységeire akkor kell alkalmazni, ha az alapvető követelményeket megállapító mellékletek tartalmaznak külön előírásokat részegységekre. A részegység és a mérőműszer a megfelelőség megállapítása céljából függetlenül és külön is vizsgálható.

2. § (1) A mérőműszereket csak akkor lehet forgalomba hozni, illetve az 1. § (2) bekezdésében meghatározott feladatokhoz üzembe helyezni, ha megfelelnek e rendelet előírásainak.

(2)2

Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazásában

a) mérőműszer: olyan eszköz vagy rendszer, amely az 1. és 2. § hatálya alá tartozó mérési funkcióval rendelkezik;

b) részegység: a mellékletekben felsorolt olyan szerkezeti egység, amely függetlenül működik, és más kompatibilis részegységgel vagy kompatibilis mérőműszerrel együtt alkotja a mérőműszert;

c) szabályozott metrológiai ellenőrzés: a mérőműszer alkalmazási területére irányuló, a közérdekkel, a közegészségüggyel, a közbiztonsággal, a közrenddel, a környezetvédelemmel, a fogyasztóvédelemmel, az adók és vámok kivetésével, valamint a tisztességes kereskedelemmel kapcsolatos mérési feladatok ellenőrzése;

d)3 gyártó: a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. július 9-i 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 2. cikk 7. pontjában meghatározott személy;

e) forgalomba hozatal: egy végfelhasználó számára szánt mérőműszernek az Európai Gazdasági Térségben (a továbbiakban: EGT) első alkalommal, ellenszolgáltatás fejében vagy térítésmentesen történő hozzáférhetővé tétele;

f) üzembe helyezés: a végfelhasználó számára szánt műszer első rendeltetésszerű használatának megkezdése;

g) meghatalmazott képviselő: az EGT-n belül letelepedett vagy ott székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy, aki a gyártó írásos meghatalmazása alapján e rendelet szerint meghatározott feladatokban a gyártó nevében eljár;

h)4 honosított harmonizált szabvány: a megfelelőségértékelő szervezetek kijelöléséről, valamint a kijelölt szervezetek tevékenységének részletes szabályairól szóló 315/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott szabvány;

i) OIML ajánlás: az Organisation Internationale de Métrologie Légale (a továbbiakban: OIML) által elfogadott műszaki előírásokat tartalmazó dokumentum.

Alapvető követelmények és megfelelőség-értékelés

4. § (1) A mérőműszernek eleget kell tennie e rendelet 1. mellékletében, valamint az 1. § (1) bekezdésében felsorolt mérőműszerekre vonatkozó műszerspecifikus mellékletekben (16–25. mellékletek, a továbbiakban: műszerspecifikus mellékletek) megállapított követelményeknek.

(2)5 Az e rendeletben szabályozott mérőműszereknek Magyarország területén történő forgalomba hozatala esetén a megfelelő használat érdekében magyar nyelven kell megadni e rendelet 1. mellékletében vagy az adott műszerspecifikus mellékletben rögzített információkat.

A megfelelőségi jelölés

5. § (1) A mérőműszer e rendelet valamennyi előírásának való megfelelőségét az áruk és szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározott CE-jelölésnek, valamint a 14. §-ban meghatározott kiegészítő metrológiai jelölésnek a mérőműszeren való feltüntetése jelzi.

(2) A CE-jelölést és a kiegészítő metrológiai jelölést a gyártó tünteti fel a mérőműszeren, illetve a jelölések feltüntetéséért a gyártó felel. A jelöléseket a gyártási technológia által indokolt esetben a gyártási folyamat során lehet a műszeren elhelyezni.

(3) Tilos minden egyéb olyan jelölés elhelyezése a műszeren, amely a CE-jelölés és a kiegészítő metrológiai jelölés formája, illetve jelentése tekintetében harmadik fél számára félrevezető lehet. A mérőműszeren minden egyéb jelölés feltüntethető, amennyiben a CE-jelölés és a kiegészítő metrológiai jelölés továbbra is jól látható és olvasható.

(4) Ha a mérőműszer egyéb szempontokra vonatkozó és a CE-jelölés elhelyezését ugyancsak előíró, más jogszabályok hatálya alá is tartozik, a jelölés azt is jelzi, hogy a műszert úgy kell tekinteni, hogy az említett jogszabályok rendelkezéseinek is megfelel. Ebben az esetben a mérőműszert kísérő, az említett jogszabályokban előírt dokumentációban, közleményekben vagy használati utasításokban fel kell tüntetni az e jogszabállyal átültetett irányelvre, és az azt közlő Európai Unió Hivatalos Lapjára (a továbbiakban: Hivatalos Lap) való hivatkozást.

6. § (1) Nem akadályozható olyan mérőműszer forgalomba hozatala, illetve üzembe helyezése, melyet az 5. §-sal összhangban CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel láttak el.

(2) Az üzembe helyezésnél a kül- vagy beltéri üzemre, a környezeti hőmérséklet határértékeire, a páratartalomra vonatkozó feltételeket e rendelet műszerspecifikus mellékletei tartalmazzák.

(3) A mérőműszerre vonatkozó műszerspecifikus melléklet „Üzembe helyezés” című szakasza megadja az egyes felhasználási célokhoz alkalmazandó pontossági osztályt. Ha a mérőműszer esetében a rá vonatkozó műszerspecifikus melléklet „Üzembe helyezés” című szakasza az egyes felhasználási célokhoz nem határoz meg alkalmazandó pontossági osztályt, akkor az adott osztályok közül egyes felhasználási célokra az országon belül valamennyi pontossági osztály alkalmazása engedélyezhető. A tulajdonos döntésétől függően használható magasabb pontossági osztályba tartozó mérőműszer.

(4) Vásáron, kiállításon bemutatható az e rendeletnek meg nem felelő mérőműszer, amennyiben jól látható tábla jelöli, hogy az az e rendeletben meghatározott követelményeknek nem felel meg, illetve azt, hogy a megfelelőség eléréséig a műszert nem lehet forgalomba hozni, illetve üzembe helyezni.

Megfelelőség-értékelés

7. § (1) A mérőműszerre meghatározott alapkövetelmények szerinti megfelelőség-értékelést az adott műszerre vonatkozó műszerspecifikus mellékletben foglaltakra figyelemmel, a gyártó választása szerinti megfelelőség-értékelési eljárás alkalmazásával kell végrehajtani. A gyártó a megfelelőség-értékelési eljárást végző bejelentett szervezet kérésére annak rendelkezésére bocsátja a 8. §-ban megállapított, az egyes műszerekre vagy műszercsoportokra vonatkozó műszaki dokumentációt.

(2) Az eljárást alkotó megfelelőség-értékelési modulokat e rendelet 2–15. melléklete tartalmazza.

(3) A gyártó e rendelet hatálya alá tartozó mérőműszerek esetében a következő megfelelőség-értékelési eljárások közül választhat:

a) vízmérők esetében:

aa) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

ab) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul), vagy

ac) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul);

b) gázmérők és számítóegységek esetében:

ba) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

bb) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul), vagy

bc) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul);

c) hatásos villamos energia mérésére szolgáló fogyasztásmérők esetében:

ca) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

cb) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul), vagy

cc) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul);

d) hőfogyasztásmérők esetében:

da) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

db) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul), vagy

dc) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul);

e) víztől eltérő folyadékok mennyiségének folyamatos és dinamikus mérésére szolgáló mérőrendszerek esetében:

ea) 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

eb) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul),

ec) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul), vagy

ed) a 13. melléklet szerinti egyedi hitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat (G modul);

f) automatikus mérlegek esetében:

fa) a mechanikus rendszerek tekintetében:

faa) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul),

fab) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 9. melléklet szerinti, a végső termékellenőrzés és termékvizsgálat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (E modul),

fac) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

fad) a 8. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló megfelelőségi nyilatkozat (D1 modul),

fae) a 12. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat (F1 modul),

faf) a 13. melléklet szerinti egyedi hitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat (G modul), vagy

fag) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul);

fb) az elektromechanikus műszerek tekintetében:

fba) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul),

fbb) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 9. melléklet szerinti, a végső termékellenőrzés és termékvizsgálat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (E modul),

fbc) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

fbd) a 13. melléklet szerinti egyedi hitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat (G modul), vagy

fbe) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul),

fc) az elektronikus rendszerek vagy szoftverrel felszerelt rendszerek tekintetében:

fca) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul),

fcb) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

fcc) a 13. melléklet szerinti egyedi hitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat (G modul), vagy

fcd) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul);

g) viteldíjjelzők esetében:

ga) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

gb) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul), vagy

gc) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul);

h) anyagi mértékek esetében:

ha) anyagi hosszúságmérők tekintetében:

haa) a 12. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat (F1 modul),

hab) a 8. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló megfelelőségi nyilatkozat (D1 modul),

hac) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul),

had) a 14. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H modul), vagy

hae) a 13. melléklet szerinti egyedi hitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat (G modul),

hb) ital kiszolgáló térfogatmértékek tekintetében:

hba) a 3. melléklet szerinti belső gyártásellenőrzésen és bejelentett szervezet által végzett termékvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (A1 modul),

hbb) a 12. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat (F1 modul),

hbc) a 8. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló megfelelőségi nyilatkozat (D1 modul),

hbd) a 10. melléklet szerinti végső termékellenőrzés és termékvizsgálat minőségbiztosításán alapuló megfelelőségi nyilatkozat (E1 modul),

hbe) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 9. melléklet szerinti, a végső termékellenőrzés és termékvizsgálat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (E modul),

hbf) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul), vagy

hbg) a 14. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H modul);

i) kiterjedést mérők esetében:

ia) mechanikus és elektromechanikus műszerek esetében:

iaa) a 12. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat (F1 modul),

iab) a 10. melléklet szerinti végső termékellenőrzés és termékvizsgálat minőségbiztosításán alapuló megfelelőségi nyilatkozat (E1 modul),

iac) a 8. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló megfelelőségi nyilatkozat (D1 modul),

iad) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

iae) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 9. melléklet szerinti, a végső termékellenőrzés és termékvizsgálat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (E modul),

iaf) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul),

iag) a 14. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H modul),

iah) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul), vagy

iai) a 13. melléklet szerinti egyedi hitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat (G modul),

ib) elektronikus vagy szoftverrel felszerelt műszerek esetében:

iba) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

ibb) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul),

ibc) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul), vagy

ibd) a 13. melléklet szerinti egyedi hitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat (G modul);

j) kipufogógáz-elemzők esetében:

ja) 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 11. melléklet szerinti termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (F modul),

jb) a 4. melléklet szerinti típusvizsgálat (B modul) és a 7. melléklet szerinti, a gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat (D modul), vagy

jc) a 15. melléklet szerinti teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat (H1 modul).

Műszaki dokumentáció

8. § (1) A műszaki dokumentáció érthetően ismerteti a mérőműszer szerkezetét, gyártását és működését, és lehetővé teszi a vonatkozó mérőműszerre e rendeletben előírt követelmények szerinti megfelelőség-értékelést.

(2) A műszaki dokumentációnak biztosítania kell:

a) a metrológiai jellemzők meghatározását,

b) a gyártott műszer metrológiai jellemzőinek reprodukálhatóságát a megfelelő céleszközökkel történő beállítás esetén, és

c) a műszer integritását.

(3) A műszaki dokumentáció kitér a típus, illetve a műszer értékeléséhez és azonosításához szükséges mértékben a következőkre:

a) a műszer általános leírása;

b) az alkatrészek, részegységek, áramkörök vázlatrajza, gyártási rajza és terve;

c) az egyenletes minőségű gyártást biztosító gyártási folyamatok;

d) adott esetben az elektromos eszköz leírása tervrajzokkal, diagramokkal, a működést megjelenítő folyamatábrával, illetve az eszköz jellemzőit és működését magyarázó általános szoftverinformációval;

e) a b), c) és d) pont megértéséhez szükséges leírás és magyarázat, ideértve a műszer működését is;

f) a 11. §-ban meghatározott, részben vagy egészben alkalmazott szabványok, illetve OIML ajánlások jegyzéke, vagy az alapvető követelményeknek való megfeleléshez elfogadott megoldások leírása, amennyiben nem a 11. §-ban meghatározott szabványokat, illetve OIML ajánlásokat alkalmazták;

g) a tervezési számítások és vizsgálatok eredményei;

h) szükség esetén azok a vizsgálati eredmények, amelyek azt bizonyítják, hogy a típus, illetve a műszer megfelel:

ha) e rendelet követelményeinek a gyártó által megadott előírt működési feltételek mellett, továbbá meghatározott környezeti zavaró hatások között,

hb) a gáz-, víz- és hőmennyiségmérőkre, valamint a víztől eltérő folyadékok mennyiségének mérésére szolgáló mérőműszerekre vonatkozó tartóssági előírásoknak;

i) az EK-típusvizsgálati tanúsítvány vagy az EK-tervvizsgálati tanúsítvány az olyan műszerek tekintetében, amelyek a tervben szereplő részekkel azonos részeket tartalmaznak.

(4) A gyártónak meg kell adnia a bélyegek, jelölések helyét.

(5) A gyártónak, amennyiben szükséges, meg kell adnia az illesztőegységekkel és a részegységekkel való kompatibilitás feltételeit.

9. § (1)6 Az iparügyekért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) bejelenti a Bizottságnak, illetve a többi tagállamnak

a) az 1. § (2) bekezdésében meghatározott mérési feladatokra szolgáló, az 1. § (1) bekezdésében felsorolt mérőműszerekre vonatkozó megfelelőség-értékelési modulokkal kapcsolatos tevékenységek elvégzésére általa vagy külön jogszabályban7 kijelölt szervezeteket,

b) a Bizottság által e szervezeteknek kiadott azonosító számot,

c) a mérőműszer-fajtákat, amelyekre a kijelölés vonatkozik,

d) a műszerek pontossági osztályait,

e) a mérési tartományt,

f) a mérési módszert, és

g) a műszernek a bejelentés alkalmazási körét korlátozó bármely egyéb jellegzetességét.

(2) A miniszter a kijelölés során alkalmazza a bejelentett szervezetekre a 10. §-ban megállapított követelményeket. A honosított harmonizált szabványokban megállapított kritériumoknak megfelelő szervezeteket úgy kell tekinteni, hogy megfelelnek a vonatkozó követelményeknek. E honosított harmonizált szabványok jegyzékét a Magyar Szabványügyi Testület (a továbbiakban: MSZT) hivatalos lapjában közzéteszi.

(3) A bejelentett szervezet meg kell feleljen a 10. §-ban megállapított követelményeknek. A miniszter visszavonja a bejelentést, ha úgy ítéli meg, hogy a szervezet már nem felel meg a 10. §-ban meghatározott követelményeknek és a visszavonásról haladéktalanul tájékoztatja a Bizottságot és a többi tagállamot.

10. § (1) A 9. § (1) bekezdése szerinti szervezetek kijelölése során követelmény, hogy a szervezet, annak vezetője, valamint a megfelelőség-értékelésben érintett munkavállaló nem lehet az általa vizsgált mérőműszer tervezője, gyártója, beszállítója, telepítője vagy felhasználója, sem ezek meghatalmazott képviselője, vagy hozzátartozója; ezek a személyek nem lehetnek közvetlenül érintettek a műszerek tervezésében, gyártásában, forgalmazásában vagy karbantartásában, és nem képviselhetik az említett tevékenységekben érintett feleket; ez azonban nem zárja ki a gyártó és a kijelölt szervezet között minőségértékelési célból történő műszaki információcserét.

(2) A bejelentett szervezet, annak vezetője és a megfelelőség-értékelésben érintett munkavállaló mentes kell legyen minden olyan befolyástól és érdekeltségtől, különösen a pénzügyi érdekeltségtől, amely döntésüket vagy a megfelelőség-értékelés eredményét befolyásolhatja, különösen olyan személyek vagy személyek csoportja részéről, akik érdekeltek az értékelés eredményében. Ennek értelmében a bejelentett szervezet vezetője és a megfelelőség-értékelésben érintett munkavállalója nem lehet az értékelés eredményében érintett szervezet tulajdonosa, tisztségviselője, alkalmazottja, vagy egyéb munkavállalója, vagy mindezek közeli hozzátartozója.

(3) A bejelentett szervezet részéről a megfelelőség-értékelés végrehajtásának feltétele a metrológia területén való legmagasabb szintű szakmai feddhetetlenség és kompetencia; alvállalkozó igénybevétele esetén annak is meg kell felelnie e rendelet követelményeinek; az alvállalkozó képesítésének és e rendelet alapján elvégzett munkájának a megítélését lehetővé tevő vonatkozó dokumentumokat a szervezetnek bármikor a miniszter rendelkezésére kell bocsátania.

(4) A bejelentett szervezet legyen képes valamennyi olyan megfelelőség-értékelési feladat elvégzésére, amelyre kijelölték, akár maga végzi el, akár a nevében, a felügyelete mellett végzik azokat; a szervezet rendelkezik a megfelelőség-értékeléssel járó műszaki és igazgatási feladatok megfelelő módon való elvégzéséhez szükséges munkavállalóval és berendezésekkel.

(5) A bejelentett szervezet munkavállalója számára követelmény, hogy

a) rendelkezzék megbízható műszaki és szakmai képzettséggel, amely kiterjed valamennyi olyan megfelelőség-értékelési feladatra, amelyre a szervezetet kijelölték,

b) kielégítő ismeretekkel rendelkezzék az általa végzett feladatokra vonatkozó szabályokról,

c) rendelkezzék az általa végzett feladatokra vonatkozó tapasztalatokkal,

d) legyen alkalmas a feladatok elvégzését igazoló tanúsítványok, nyilvántartások és jelentések elkészítésére.

(6) Követelmény a bejelentett szervezet, annak vezetője, valamint a munkavállaló pártatlansága; a szervezet díjazása független az általa elvégzett feladatok eredményétől; a szervezet vezetőjének és a munkavállalójának a díjazása nem függvénye az elvégzett feladatok számának vagy eredményének.

(7) A bejelentett szervezet kell, hogy rendelkezzék felelősségbiztosítással.

(8) A bejelentett szervezet vezetője és munkavállalója e rendelet alapján végzett munkájuk közben megszerzett valamennyi információt köteles – a miniszter felé irányuló információszolgáltatás kivételével – szakmai titokként megőrizni.

11. § (1) A honosított harmonizált szabvány követelményeinek megfelelő mérőműszert úgy kell tekinteni, hogy az megfelel e rendelet 1. mellékletében és a műszerspecifikus mellékletekben meghatározott alapvető követelményeknek.

(2) Ha a mérőműszer csupán részben felel meg az (1) bekezdésben meghatározott szabványoknak, akkor úgy kell tekinteni, hogy csak azoknak az alapvető követelményeknek felel meg, amelyek megegyeznek a szabványok vonatkozó elemeivel. Az (1) bekezdésben meghatározott szabványok jegyzékét az MSzT hivatalos lapjában közzéteszi.

(3) Az OIML ajánlások és jegyzékek vonatkozó részeinek megfelelő mérőműszert úgy kell tekinteni, hogy megfelel az 1. mellékletben és a műszerspecifikus mellékletekben meghatározott alapvető követelményeknek. Ha a mérőműszer csupán részben felel meg a meghatározott OIML ajánlásoknak, akkor úgy kell tekinteni, hogy csak azoknak az alapvető követelményeknek felel meg, amelyek megegyeznek az OIML ajánlások vonatkozó elemeivel. Az OIML ajánlások jegyzékét a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni.

(4) A gyártó szabadon választhat azon műszaki megoldások közül, amelyek megfelelnek e rendelet 1. mellékletében és az adott mérőműszerre vonatkozó műszerspecifikus mellékletekben meghatározott alapvető követelményeknek. A gyártó pontosan alkalmazza a vonatkozó honosított harmonizált szabványban, vagy a (3) bekezdés szerinti OIML ajánlások és jegyzékek megfelelő részében rögzített, vagy azokkal egyenértékű megoldásokat.

(5) A 8. § (3) bekezdés h) pontjában meghatározott vizsgálatoknak megfelelőnek kell tekinteni a mérőműszert, ha az adott vizsgálatot az (1)–(4) bekezdésben írt vonatkozó dokumentummal összhangban végezték el, továbbá amennyiben a vizsgálati eredmények az alapvető követelményeknek való megfelelőséget támasztják alá.

12. §8 A piacfelügyeleti hatóság a harmonizált szabványokkal szembeni kifogásokról az 1025/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikke alapján értesíteni köteles az Európai Bizottságot.

13. § (1) Ha a piacfelügyeleti hatóság vizsgálata során úgy ítéli meg, hogy az olyan OIML ajánlás, amelynek hivatkozási számát a Hivatalos Lapban közzétettek, nem felel meg mindA piacfelügyeleti hatóság a harmonizált szabványokkal szembeni kifogásokról az 1025/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikke alapján értesíteni köteles az Európai Bizottságot.en tekintetben az e rendelet 1. mellékletében és a műszerspecifikus mellékletekben meghatározott alapvető követelményeknek, erről tájékoztatja a minisztert. A miniszter indokolt esetben az ügyet a 2004/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 15. cikke alapján létrehozott mérőműszerekkel foglalkozó bizottság elé terjesztheti, megadva a megfelelő indokolást is.

(2)9 A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal gondoskodik arról, hogy az OIML-nek az e rendelet tárgykörével összefüggő tevékenységét az érdekelt gyártók és forgalmazók megismerjék. E célból a honlapján részletes tájékoztatást tesz közzé a témával kapcsolatban.

Jelölések

14. § (1)10 Az 5. §-ban meghatározott CE-jelölés a 765/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet II. mellékletében megállapított formátum szerinti „CE” szimbólumból áll. A CE-jelölés magassága legalább 5 mm.

(2) A kiegészítő metrológiai jelölés egy nagy „M” betűből, valamint a jelölés feltüntetése szerinti év utolsó két számjegyéből áll, amelyeket téglalap keretez. A téglalap magassága a CE-jelölés magasságával megegyező. A kiegészítő metrológiai jelölés közvetlenül a CE-jelölést követi.

(3) A bejelentett szervezetnek a 9. §-ban említett azonosító száma – amennyiben ezt a megfelelőség-értékelési eljárás előírja – a CE-jelölést és a kiegészítő metrológiai jelölést követően szerepel.

(4) Ha a mérőműszer különböző olyan együttesen működő eszközökből áll össze, amelyek nem részegységek, a jelöléseket a műszer fő egységén kell feltüntetni. Ha a mérőműszer a CE-jelölés és a kiegészítő metrológiai jelölés feltüntetéséhez túl kicsi vagy túl érzékeny, a jelöléseket – amennyiben létezik – a csomagoláson, valamint az e rendeletben előírt, a terméket kísérő dokumentumban kell feltüntetni.

(5) A CE-jelölést és a kiegészítő metrológiai jelölést letörölhetetlen módon kell feltüntetni. Az eljáró bejelentett szervezet azonosító számát letörölhetetlenül, illetve roncsolás nélkül eltávolíthatatlan módon kell feltüntetni. Valamennyi jelölésnek jól láthatónak és könnyen hozzáférhetőnek kell lennie.

Piacfelügyelet és közigazgatási
együttműködés

15. § (1) A piacfelügyeleti hatóságok megteszik a feladat- és hatáskörükbe tartozó megfelelő intézkedéseket a jogszabályban előírt metrológiai ellenőrzés hatálya alá tartozó, de az e rendelet rendelkezéseinek meg nem felelő mérőműszerek forgalomba hozatalának vagy üzembe helyezésének megakadályozására.

(2) Az Európai Unió illetékes hatóságaival való együttműködés keretében a piacfelügyeleti hatóságok különösen a következő információkat osztják meg más tagállam illetékes hatóságával:

a) arra vonatkozó információk, hogy az általuk vizsgált műszerek milyen mértékben felelnek meg e rendelet rendelkezéseinek, valamint az ilyen vizsgálatok eredményei;

b) a bejelentett szervezetek által kibocsátott EK-típusvizsgálati és tervvizsgálati tanúsítványok, valamint ezek mellékletei, valamint a már kiadott tanúsítványokkal kapcsolatos kiegészítések, módosítások, visszavonások;

c) a minőségirányítási rendszerek jóváhagyásai, amelyeket a bejelentett szervezetek adtak ki, valamint az elutasított vagy visszavont minőségirányítási rendszerekre vonatkozó információk;

d) a bejelentett szervezetek értékelő jelentései, amennyiben az egyéb hatóságok erre igényt tartanak.

A tájékoztatás, adatközlés személyes adatot nem tartalmazhat.

(3) A bejelentett szervezetek az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározott jogosítványaik felhasználásával gondoskodnak arról, hogy a tanúsítványokra és a minőségirányítási rendszerek jóváhagyásaira vonatkozó valamennyi információ a rendelkezésükre álljon.

16. § (1) Ha a piacfelügyeleti hatóság megállapítja, hogy a mérőműszer egy bizonyos, a CE-jelöléssel és a kiegészítő metrológiai jelöléssel ellátott, a gyártó utasításai szerint üzembe helyezett és használt modelljének egésze vagy egy része nem felel meg az e rendeletben a metrológiai jellemzőkre megállapított alapvető követelményeknek, akkor meghozza az ilyen műszerek forgalomból való kivonására, további forgalomba hozatalának megtiltására vagy korlátozására, illetve további használatának megtiltására vagy korlátozására irányuló, e rendeletben és az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározott megfelelő intézkedéseket. A piacfelügyeleti hatóság az intézkedéssel kapcsolatos döntése meghozatalakor figyelembe veszi, hogy a meg nem felelés rendszeresen vagy alkalomszerűen következett be. Amennyiben a meg nem felelés rendszeres, az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárásról szóló kormányrendeletben erre kijelölt piacfelügyeleti hatóság azonnal tájékoztatja a Bizottságot a meghozott intézkedésről és döntésének okairól.

(2) A piacfelügyeleti hatóság megteszi az áruk és a szolgáltatások biztonságosságáról és az ezzel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárásról szóló kormányrendeletben meghatározott intézkedéseket azzal szemben, aki a jelölést a műszeren jogosulatlanul elhelyezte, és erről tájékoztatja a Bizottságot, valamint a többi tagállamot. A tájékoztatás személyes adatot nem tartalmazhat.

17. § (1) Ha a piacfelügyeleti hatóság megállapítja, hogy a CE-jelölést vagy a kiegészítő metrológiai jelölést jogalap nélkül tüntetik fel, a gyártó vagy annak meghatalmazott képviselője gondoskodik, hogy a műszer megfeleljen a CE-jelölésre és a kiegészítő metrológiai jelölésre vonatkozó – a 16. § (1) bekezdése alá nem tartozó – rendelkezéseknek és a piacfelügyeleti hatóság által előírtak szerint megszünteti a jogsértést.

(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott jogsértés továbbra is fennáll, a piacfelügyeleti hatóság a 16. §-ban megállapított eljárással összhangban meghozza a kérdéses műszer forgalomba hozatalának korlátozására vagy megtiltására, vagy a műszer forgalomból történő kivonásának biztosítására, illetve a további használatának megtiltására vagy korlátozására irányuló megfelelő intézkedéseket.

18. § (1) Ez a rendelet 2006. október 30. napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti:

a) a hidegvízmérők típusvizsgálatáról és első hitelesítéséről szóló 8/2002. (VII. 11.) GKM rendelet,

b) a melegvízmérők típusvizsgálatáról és első hitelesítéséről szóló 9/2002. (VII. 11.) GKM rendelet,

c) a gázfogyasztásmérők típusvizsgálatáról és első hitelesítéséről szóló 53/2002. (XII. 29.) GKM rendelet,

d) a villamos fogyasztásmérők típusvizsgálatáról és első hitelesítéséről szóló 18/2002. (V. 23.) GM rendelet,

e) a víztől eltérő folyadék mennyiség-mérők, ezek kiegészítő berendezései, valamint mérőrendszerei típusvizsgálatáról és első hitelesítéséről szóló 22/2002. (XI. 22.) GKM rendelet,

f) az automatikus ellenőrző és osztályozó mérlegek típusvizsgálatáról és első hitelesítéséről szóló 1/2003. (I. 8.) GKM rendelet,

g) a folyamatosan összegző mérlegek típusvizsgálatáról és első hitelesítéséről szóló 30/2002. (XII. 13.) GKM rendelet,

h) a taxiba szerelt viteldíjjelzők típusvizsgálatáról és első hitelesítéséről szóló 7/2003. (II. 19.) GKM rendelet,

i) az általános rendeltetésű hosszúságmérők típusvizsgálatáról és első hitelesítéséről szóló 2/2002. (VI. 20.) GKM rendelet.

(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépése után indult mérésügyi eljárásokban kell alkalmazni.

19. § Az e rendelet hatálya alá tartozó, 2006. október 30. előtt hatályos jogszabályoknak megfelelő mérőműszerek esetében típusjóváhagyásuk érvényességének lejártáig, illetve korlátlan ideig érvényes típusjóváhagyás esetében 2016. október 30-ig engedélyezett a 2006. október 30. előtt hatályos jogszabályoknak megfelelő mérőműszerek forgalomba hozatala és üzembe helyezése.

20. §11 (1) Ez a rendelet

1. a mérőműszerekről szóló 2004. március 31-i 2004/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek – a 18. cikk (4) bekezdésének kivételével –,

2. a mérőműszerekről szóló 2004. március 31-i 2004/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az MI-001-005 műszerspecifikus mellékletekben meghatározott legnagyobb megengedett hiba kihasználása tekintetében történő módosításáról szóló, 2009. november 10-i 2009/137/EK bizottsági irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2) Ez a rendelet az európai szabványosításról, a 89/686/EGK és a 93/15/EGK tanácsi irányelv, a 94/9/EK, a 94/25/EK, a 95/16/EK, a 97/23/EK, a 98/34/EK, a 2004/22/EK, a 2007/23/EK, a 2009/23/EK és a 2009/105/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 87/95/EGK tanácsi határozat és az 1673/2006/EK európai parlamenti és tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. október 25-i 1025/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Alapvető követelmények

A mérőműszernek magas szintű metrológiai védelmet kell nyújtania annak érdekében, hogy valamennyi érdekelt fél megbízhasson a mérési eredményben, továbbá a műszert úgy kell megtervezni és legyártani, hogy a mérési technológia és a mérési adatok biztonsága tekintetében magas minőségi színvonalat képviseljen.

E mellékletben megállapításra kerülnek azok a követelmények, amelyeknek a mérőműszereknek meg kell felelniük, illetve adott esetben ezek a követelmények kiegészülnek a 16–25. mellékletekben az egyes műszerekre vonatkozó követelményekkel, amelyek az általános követelmények bizonyos szempontjai tekintetében további részletekkel szolgálnak.

A követelmények alapján elfogadott megoldásoknak figyelembe kell venniük a műszer rendeltetési célját, valamint a műszer előrelátható nem rendeltetésszerű használatát is.

FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK

Mérendő mennyiség: A mérendő mennyiség a mérés tárgyát képező adott mennyiség.

Befolyásoló mennyiség: A befolyásoló mennyiség olyan mennyiség, amely nem azonos a mérendő mennyiséggel, de befolyásolja a mérés eredményét.

Előírt működési feltételek: Az előírt működési feltételek a mérendő mennyiségnek és a befolyásoló mennyiségeknek azon értékei, amelyek mellett a műszer rendes működési feltételei teljesülnek.

Zavar: Az a befolyásoló mennyiség, amelynek értéke a vonatkozó követelményekben meghatározott határértékeken belül marad, de kívül esik a mérőműszer előírt működési feltételein. A befolyásoló mennyiség abban az esetben zavarnak minősül, ha vonatkozásában nincsenek előírt működési feltételek.

Kritikus határérték: A kritikus határérték az az érték, amelynél a mérési eredmény változása nemkívánatosnak tekintendő.

Mérték: A mérték olyan eszköz, amelynek használatával egy adott mennyiség egy vagy több ismert értéke állandó jelleggel megismételhető vagy előállítható.

Közvetlen értékesítés: A kereskedelmi ügylet közvetlen értékesítésnek minősül, amennyiben:

– a mérési eredmény a fizetendő ár alapjául szolgál, és

– a méréssel kapcsolatos ügyletben részt vevő felek legalább egyike fogyasztó, vagy más olyan fél, aki hasonló szintű védelmet igényel, és

– az ügyletben részt vevő valamennyi fél az adott pillanatban és helyen elfogadja a mérési eredményt.

Éghajlati környezet: Az éghajlati környezet azokat a körülményeket jelenti, amelyek között a mérőműszer használható. A tagállamok eltérő éghajlati viszonyainak figyelembevétele érdekében különböző hőmérsékleti határértékeket állapítottak meg.

Közüzem: A közüzem villany-, gáz-, hő- vagy vízszolgáltatást nyújtó szolgáltató.

KÖVETELMÉNYEK

1. Megengedett hiba

1.1. Előírt működési feltételek mellett, és amennyiben nem lép fel zavar, a mérési hiba nem haladhatja meg a legnagyobb megengedett hibának (MPE) megfelelő, műszerspecifikus követelményekben megállapított értéket.

Ha e rendelet műszerspecifikus mellékletei (16–25. mellékletek) másként nem rendelkeznek, a legnagyobb megengedett hibát (MPE-t), mint a valódi mérési értéktől való kétirányú eltérést kell kifejezni.

1.2. Előírt működési feltételek mellett, és zavar fellépése esetén a teljesítendő követelményt az adott műszerre vonatkozó melléklet állapítja meg.

Ha a műszert meghatározott, állandó, folyamatos elektromágneses térben kívánják üzemeltetni, az amplitúdó-modulált sugárzó elektromágneses térben végzett vizsgálat folyamán a megengedett működési értékeknek az MPE-n belül kell maradniuk.

1.3. A gyártónak meg kell határoznia azt az éghajlati, mechanikai és elektromágneses környezetet, amelyben a műszer használható, a műszer pontosságát befolyásoló tápfeszültséget és egyéb befolyásoló mennyiségeket, az adott műszerre vonatkozó mellékletben megállapított követelmények figyelembevételével.

1.3.1. Az éghajlati környezet

Ha a 16–25. mellékletekben másként nem szerepel, a gyártónak az 1. táblázatban szereplő hőmérsékletértékek közül ki kell választania a felső és az alsó hőmérséklethatárt, és azt is jeleznie kell, hogy a műszert a kondenzált vagy a nem kondenzált páratartalom melletti használatra, továbbá szabadtéri vagy beltéri használatra tervezték.

1. táblázat

 

Hőmérsékleti határok

Felső hőmérsékleti határ

30 °C

40 °C

55 °C

70 °C

Alsó hőmérsékleti határ

5 °C

–10 °C

–25 °C

–40 °C

1.3.2. A mechanikai környezet

a) A mechanikai környezetet az alábbi M1–M3 osztály valamelyikébe kell besorolni:

M1 Ebbe az osztályba sorolandók az olyan helyen használt műszerek, ahol a rezgés és a rázkódás szintje alacsony, például a helyi széláramlásból vagy döngölésből, ajtócsapódásból stb. eredő elhanyagolható szintű rezgésnek és rázkódásnak kitett könnyű tartószerkezetekre szerelt műszer.

M2 Ebbe az osztályba sorolandók az olyan helyen használt műszerek, ahol a rezgés és a rázkódás szintje jelentős vagy magas, amely például gépekről és a közelben elhaladó járművekről vagy szomszédos nehéz gépekről, szállítószalagokról stb. ered.

M3 Ebbe az osztályba sorolandók az olyan helyen használt műszerek, ahol a rezgés és a rázkódás szintje rendkívül magas, például közvetlenül gépekre, szállítószalagra stb. szerelt műszerek esetében.

b) A következő befolyásoló mennyiségeket kell figyelembe venni a mechanikai környezettel kapcsolatban:

– rezgés,

– mechanikai rázkódás.

1.3.3. Az elektromágneses környezet

a) Ha az adott műszerre vonatkozó melléklet másképpen nem rendelkezik, az elektromágneses környezetet az alábbi E1, E2 és E3 kategóriák valamelyikébe kell besorolni:

E1 Ebbe az osztályba sorolandók azok a műszerek, amelyeket olyan helyszínen használnak, ahol az elektromágneses zavar szintje a lakó- és kereskedelmi építményekben, illetve egyszerű ipari létesítményekben fellépő elektromágneses zavar szintjére jellemző.

E2 Ebbe az osztályba sorolandók azok a műszerek, amelyeket olyan helyszínen használnak, ahol az elektromágneses zavar szintje az egyéb ipari létesítményekben fellépő elektromágneses zavar szintjére jellemző.

E3 Ebbe az osztályba sorolandók a járműakkumulátorról táplált műszerek. Az ilyen műszereknek meg kell felelniük az E2 osztály követelményeinek, valamint az alábbi követelményeknek:

– a belső égésű motorok indítómotorjának bekapcsolásakor fellépő feszültségcsökkenés,

– a lemerült akkumulátornak a járó motor mellett történő lekapcsolásakor fellépő tranziens túlfeszültség.

b) A következő befolyásoló mennyiségeket kell figyelembe venni az elektromágneses környezettel kapcsolatban:

– feszültségkimaradás,

– rövid feszültségcsökkenés,

– feszültségtranziens a tápvezetéken és/vagy a jelvezetéken,

– elektrosztatikus kisülés,

– rádiófrekvenciás elektromágneses tér,

– vezetett rádiófrekvenciás elektromágneses tér a tápvezetéken és/vagy a jelvezetéken,

– túlfeszültség a tápvezetéken és/vagy a jelvezetéken.

1.3.4. Egyéb olyan befolyásoló mennyiségek, amelyeket adott esetben figyelembe kell venni:

– feszültségingadozás,

– hálózati frekvenciaingadozás,

– hálózati frekvencia mágneses tere,

– minden egyéb olyan mennyiség, amely jelentős mértékben befolyásolhatja a műszer pontosságát.

1.4. Az e rendeletben meghatározott vizsgálatok elvégzésekor a következő előírásokat kell alkalmazni:

1.4.1. A vizsgálatra és a hibák meghatározására vonatkozó alapszabályok

Az 1.1. és az 1.2. pontban meghatározott alapvető követelményeket minden egyes vonatkozó befolyásoló mennyiség esetében ellenőrizni kell. Ha erről a megfelelő műszerspecifikus melléklet másként nem rendelkezik, ezeket az alapvető követelményeket kell alkalmazni minden egyes befolyásoló mennyiség esetében, a befolyásoló mennyiségek hatását külön-külön kell kiértékelni, úgy, hogy olyankor a többi befolyásoló mennyiséget lehetőleg változatlanul a referenciaértéken kell tartani.

A metrológiai vizsgálatokat az egyes befolyásoló mennyiség alkalmazásával egyidejűleg vagy azt követően kell elvégezni, annak függvényében, hogy melyik körülmény felel meg a műszer azon rendes működési állapotának, amikor a befolyásoló mennyiség nagy valószínűséggel jelen van.

1.4.2. Környezeti páratartalom

– Attól az éghajlati környezettől függően, amelyben a műszert használni kívánják, a tartós nedves-meleg (nem kicsapódó páratartalom) vagy a ciklikus nedves-meleg- állóságot (kicsapódó páratartalom) vizsgálat elvégzése szükséges.

– A ciklikus nedves-meleg vizsgálat akkor szükséges, ha a párakicsapódás meghatározó, illetve ha a légcsere hatása miatt a vízgőz párolgása felgyorsul. Olyan üzemi feltételek esetében, ahol a nem kicsapódó páratartalom a meghatározó tényező, a tartós nedves-meleg vizsgálat szükséges.

2. Reprodukálhatóság

Ugyanazon mérendő mennyiségnek más helyen vagy más felhasználó esetében való megmérése, amennyiben valamennyi további feltétel változatlan marad, az egymást követő méréseknek közel egyező eredményeket kell mutatniuk. A mérési eredmények közötti különbség az MPE-vel összevetve kicsi kell legyen.

3. Megismételhetőség

Ha a mérendő mennyiség mérését azonos körülmények között megismételjük, az egymást követő méréseknek közel egyező eredményeket kell mutatniuk. A mérési eredmények közötti különbség az MPE-vel összevetve kicsi kell legyen.

4. Érzékelési küszöb és érzékenység

A mérőműszernek kellően érzékenynek, az érzékelési küszöbnek pedig elég alacsonynak kell lennie a tervezett mérési feladathoz.

5. Tartósság

A mérőműszert úgy kell megtervezni, hogy az a gyártó által megadott ideig biztosítsa metrológiai jellemzőinek megfelelő stabilitását, amennyiben a műszert a rendeletetésének megfelelő környezeti feltételek mellett, a gyártó utasításai szerint helyezik üzembe, tartják karban és üzemeltetik.

6. Megbízhatóság

A mérőműszert úgy kell megtervezni, hogy lehetőség szerint mérsékelni tudja az olyan hibák hatását, amelyek pontatlan mérési eredményhez vezetnének, kivéve azt az esetet, amikor egy ilyen hiba egyértelműen fennáll.

7. Alkalmasság

7.1. A mérőműszer esetében nem megengedett az olyan műszaki tulajdonság, amely megkönnyítheti a műszer használatával való visszaéléseket, ugyanakkor a véletlen helytelen használat eshetőségét a lehető legkisebbre kell csökkenteni.

7.2. A mérőműszernek a gyakorlati működési feltételek figyelembevételével alkalmasnak kell lennie a rendeltetésszerű használatra, és a rendeltetésszerű használat a pontos mérési eredmény érdekében sem támaszthat ésszerűtlen követelményeket a felhasználóval szemben.

7.3. A szabályozott tartományon kívül eső áramlások vagy áramok esetében a közüzemi mérőműszer mérési hibája nem mutathat indokolatlan mértékű egyoldalú eltérést.

7.4. Ha a mérőműszert a mérendő mennyiség időben állandó értékeinek mérésére tervezték, a mérőműszernek érzéketlennek kell lennie a mérendő mennyiség kisebb ingadozásaira, illetve ilyen esetben a műszernek a jelenség előfordulását jeleznie kell.

7.5. A mérőműszernek szilárdnak és anyagának alkalmasnak kell lennie a rendeltetésszerű használat körülményei közötti működésre.

7.6. A mérőműszer kialakításának lehetővé kell tennie a mérési feladatok ellenőrzését a műszer forgalomba hozatalát és üzembe helyezését követően. Ha szükséges, a műszernek tartalmaznia kell az ellenőrzéshez elengedhetetlen különleges felszerelést vagy szoftvert. A vizsgálati eljárást a felhasználói kézikönyvnek kell tartalmaznia.

Ha a mérőeszközhöz tartozó szoftver a mérési funkción túl egyéb feladatokat is ellát, a metrológiai jellemzők szempontjából lényeges szoftvernek jól azonosíthatónak kell lennie, és arra a társított szoftver bármilyen hatása nem megengedett.

8. Beavatkozás elleni védelem

8.1. A mérőműszer metrológiai jellemzőinek megváltoztatása nem megengedett mérőműszernek másik eszközhöz történő csatlakoztatásával, a csatlakoztatott eszköz bármilyen jellemzőjével, illetve a mérőműszerrel kommunikáló távvezérlő eszközzel.

8.2. A metrológiai jellemzők szempontjából meghatározó szerkezeti elemet úgy kell kialakítani, hogy megfelelő védelemmel rendelkezzen. A tervezett biztonsági intézkedéseknek lehetővé kell tenniük az esetleges beavatkozások bizonyítását.

8.3. A metrológiai jellemzők szempontjából meghatározó szoftver egyértelműen azonosítható kell legyen, és megfelelő védelemmel kell ellátni.

A mérőműszernek lehetővé kell tennie a szoftver egyszerű azonosítását.

A beavatkozásra utaló bizonyítéknak megfelelő időtartamon keresztül rendelkezésre kell állnia.

8.4. A mérési adatokat, a metrológiai jellemzők szempontjából meghatározó szoftvert, a metrológiai szempontból fontos, tárolt vagy továbbított paramétereket a szándékos vagy véletlen beavatkozással szemben megfelelő módon védeni kell.

8.5. A közüzemi mérőműszer esetében a fogyasztott teljes mennyiséget megjelenítő kijelző, illetve az elfogyasztott teljes mennyiség megállapítására szolgáló kijelző, és a díjfizetés alapjául szolgáló teljes vagy részleges adat nullára való visszaállítása a használat során nem megengedett.

9. A műszeren szereplő, illetve a műszert kísérő információk

9.1. A mérőműszeren a következő jelöléseknek és feliratoknak kell szerepelniük:

– a gyártó márkajele vagy neve;

– a műszer pontosságára vonatkozó információk,

valamint, adott esetben

– a használati feltételekre vonatkozó információk;

– a mérési határ;

– a mérési tartomány;

– azonosító jel;

– az EK-típusvizsgálati tanúsítvány vagy az EK-tervvizsgálati tanúsítvány száma;

– arra vonatkozó tájékoztató, hogy a metrológiai eredményeket szolgáltató kiegészítő eszközök megfelelnek-e az e rendeletben előírt metrológiai ellenőrzésre vonatkozó rendelkezéseinek.

9.2. A megfelelő információk feltüntetéséhez túl kicsi, illetve túl érzékeny szerkezetű műszer esetében, ha van, a csomagolást, illetve az e rendeletben előírt kísérő dokumentumokat kell a megfelelő jelöléssel ellátni.

9.3. A műszerhez mellékelni kell a működésére vonatkozó tájékoztatót, kivéve, ha ez a mérőműszer egyszerűsége következtében szükségtelen. A tájékoztatónak könnyen érthetőnek kell lennie, és adott esetben tartalmaznia kell a következőket:

– előírt működési feltételek;

– a mechanikai környezet és az elektromágneses környezet osztálya;

– alsó és felső hőmérsékleti határértékek, a páralecsapódás lehetősége, szabadtéri vagy beltéri használat;

– üzembe helyezési, karbantartási, javítási, valamint a megengedett beállításokra vonatkozó utasítások;

– a helyes működtetésre és az esetleges különleges használati feltételekre vonatkozó utasítások;

– az illesztő egységekkel, részegységekkel vagy mérőműszerekkel való kompatibilitás.

9.4. Az egy helyszínen vagy közüzemi mérés céljából üzemeltetett megegyező műszerek csoportjához nem szükséges külön felhasználói kézikönyvet mellékelni minden készülékhez.

9.5. A műszerspecifikus mellékletek eltérő rendelkezései hiányában a mért értékre vonatkozó skála osztásértéke 1 x 10n, 2 x 10n, illetve 5 x 10n formátumú kell, hogy legyen, ahol az n egész szám vagy nulla. A mértékegységet vagy annak jelét a számérték közelében kell feltüntetni.

9.6. A mérték esetében a névleges értéket vagy skálát kell feltüntetni, a használt mértékegységgel együtt.

9.7. A mértékegységeknek és a mértékegységek jelöléseinek összhangban kell lenniük a mértékegységekről és azok jelöléséről szóló jogszabályok rendelkezéseivel.

9.8. A követelményekben előírt valamennyi jelölésnek és feliratnak jól láthatónak, le nem törölhetőnek, egyértelműnek és át nem helyezhetőnek kell lennie.

10. A mérési eredmény kijelzése

10.1. A mérési eredményt kijelzőn vagy nyomtatott formában kell jelezni.

10.2. Az eredmény jelzésének minden esetben jól láthatónak, egyértelműnek kell lennie, és azt olyan jelölésekkel és megjegyzésekkel kell kiegészíteni, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a felhasználó tájékozódhasson az eredmény jellegéről. Lehetővé kell tenni a kijelzett érték jó olvashatóságát rendes működési feltételek között. Kiegészítő jelzések megjelentetése is lehetséges, ha azok nem téveszthetők össze a metrológiailag ellenőrzött jelölésekkel.

10.3. Adattárolás esetében a nyomtatásnak vagy a rögzített adatnak jól olvashatónak és törölhetetlennek kell lennie.

10.4. A közvetlen értékesítési ügyletek számára szánt mérőműszert úgy kell kialakítani, hogy rendeltetésszerű működés közben a mérési eredmény az ügyletben részt vevő mindkét fél számára jól látható legyen. Ha a közvetlen értékesítéskor egy a fogyasztónak átadott jegy döntő hatású, és azt e rendelet vonatkozó követelményeinek meg nem felelő kiegészítő eszközzel készítették, az erre utaló tájékoztatást a jegyen fel kell tüntetni.

10.5. Függetlenül attól, hogy a közüzemi mérési célokra szánt mérőműszer távleolvasásra alkalmas-e, azt minden körülmények között el kell látni olyan metrológiailag ellenőrzött kijelzővel, amely lehetővé teszi a fogyasztónak a segédeszközök használata nélküli leolvasást. E kijelzőn megjelenő érték a fizetendő díj alapját képező mérési eredmény.

11. Az adatok további feldolgozása kereskedelmi ügylet lebonyolítására

11.1. A közüzemi mérőműszerektől eltérő egyéb mérőműszereknek időtálló módon kell az adott ügylet azonosítására alkalmas információkkal kísért mérési eredményt rögzíteni, amennyiben:

– a mérés nem megismételhető, és

– a mérőműszer rendeltetésszerű használata általában az ügyletben részt vevő felek egyikének távollétében történik.

11.2. A mérés befejeztével igény szerint bármikor rendelkezésre kell tudni bocsátani a mérési eredmény időtálló tanúsítását, valamint az ügylet azonosítására alkalmas információkat.

12. Megfelelőség-értékelés

A mérőműszert úgy kell kialakítani, hogy lehetővé tegye az e rendelet vonatkozó követelményeinek való megfelelőség teljes értékelését.

2. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Belső gyártásellenőrzésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat

(A modul)

1. A „belső gyártásellenőrzésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat” olyan megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, valamint biztosítja és kijelenti, hogy az érintett mérőműszerek megfelelnek e rendelet vonatkozó követelményeinek.

Műszaki dokumentáció

2. A gyártó a 10. §-ban meghatározottaknak megfelelően elkészíti a műszaki dokumentációt. A dokumentáció lehetővé teszi a műszer megfelelőség-értékelését e rendelet vonatkozó követelményei szerint. A dokumentáció az értékelés szempontjából szükséges mértékben részletezi a műszer konstrukcióját, gyártását és működését.

3. A gyártó gondoskodik arról, hogy a műszaki dokumentáció az utolsó műszer gyártási időpontjától számított tíz éven keresztül az illetékes hatóságok rendelkezésére álljon.

Gyártás

4. A gyártó minden intézkedést megtesz annak biztosítása érdekében, hogy a gyártott műszerek megfeleljenek e rendelet vonatkozó követelményeinek.

A megfelelőségről szóló írásos nyilatkozat

5.1. A gyártó CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel lát el minden olyan mérőműszert, amely teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

5.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani a műszermodellről, és a nyilatkozatot az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül hozzáférhetővé kell tenni az illetékes hatóságok számára. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították.

Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

Meghatalmazott képviselő

6. A gyártónak a 3. és az 5.2. pont szerinti kötelezettségeit a gyártó nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

Ha a gyártó a Közösségben sem székhellyel, sem pedig meghatalmazott képviselővel nem rendelkezik, a 3. és az 5.2. pont szerinti kötelezettségek teljesítéséért a műszer forgalmazója felel.

3. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Belső gyártásellenőrzésen és a bejelentett szervezet által végzett termékvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat

(A1 modul)

1. A „belső gyártásellenőrzésen és a bejelentett szervezet által végzett termékvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat” olyan megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, valamint biztosítja és kijelenti, hogy az érintett mérőműszerek megfelelnek e rendelet vonatkozó követelményeinek.

Műszaki dokumentáció

2. A gyártó a 10. §-ban meghatározottaknak megfelelően elkészíti a műszaki dokumentációt. A dokumentáció lehetővé teszi a műszer megfelelőség-értékelését e rendelet vonatkozó követelményei szerint. A dokumentáció az értékelés szempontjából szükséges mértékben részletezi a műszer konstrukcióját, gyártását és működését.

3. A gyártó gondoskodik arról, hogy a műszaki dokumentáció az utolsó műszer gyártási időpontjától számított tíz éven keresztül az illetékes hatóságok rendelkezésére álljon.

Gyártás

4. A gyártó megtesz minden olyan intézkedést, amely szükséges ahhoz, hogy biztosítsa az általa gyártott műszernek e rendelet vonatkozó követelményeinek való megfelelését.

Termékellenőrzések

5. A termékellenőrzéseket a gyártó által választott bejelentett szervezet végzi vagy végezteti el az általa meghatározott megfelelő időközönként a belső termékellenőrzés minőségének vizsgálata céljából, figyelembe véve többek között a műszer technológiai komplexitását és a termelés mennyiségét. A forgalomba hozatal előtt a bejelentett szervezet által a végső termékekből vett megfelelő mintát megvizsgálják, és elvégzik a 13. §-ban meghatározott dokumentum(ok)ban megjelölt, vagy az azokkal egyenértékű vizsgálatokat annak ellenőrzése céljából, hogy a termék megfelel-e e rendelet vonatkozó követelményeinek. Az előírt dokumentum hiányában az érintett bejelentett szervezet dönt az elvégzendő vizsgálatról.

Ha a mintában jelentős számú műszer nem felel meg az elfogadható minőségi szintnek, a bejelentett szervezet megteszi a szükséges intézkedéseket.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

6.1. A gyártó CE-jelöléssel, kiegészítő metrológiai jelöléssel, valamint az 5. pontban meghatározott bejelentett szervezet felelősségére annak azonosítási számával lát el minden olyan mérőműszert, amely teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

6.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodellről, és gondoskodni kell arról, hogy a nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították.

Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

Meghatalmazott képviselő

7. A gyártónak a 3. és a 6.2. pont szerinti kötelezettségeit a gyártó nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

Ha a gyártó a Közösségben sem székhellyel, sem pedig meghatalmazott képviselővel nem rendelkezik, a 3. és az 6.2. pont szerinti kötelezettségek teljesítéséért a műszer forgalmazója felel.

4. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Típusvizsgálat

(B modul)

1. A „típusvizsgálat” olyan megfelelőség-értékelési eljárás, melynek során a bejelentett szervezet megvizsgálja a mérőműszer műszaki tervét, valamint biztosítja és kijelenti, hogy a műszaki terv megfelel e rendelet vonatkozó követelményeinek.

2. A típusvizsgálatot a következő módszerek bármelyikével el lehet végezni. A bejelentett szervezet dönt a megfelelő módszerről és a vizsgálathoz szükséges mintadarabokról:

a) a teljes mérőműszer olyan mintadarabjának vizsgálata, amely a tervezett gyártás szempontjából reprezentatív;

b) a mérőműszer egy vagy több olyan lényeges része mintadarabjának vizsgálata, amely a tervezett gyártás szempontjából reprezentatív, a mérőműszer egyéb részei esetében pedig a műszaki tervek megfelelőségének értékelése a 3. pontban meghatározott műszaki dokumentáció és alátámasztó bizonyítékok vizsgálatával;

c) a mérőműszerre vonatkozó műszaki tervek megfelelőségének értékelése a 3. pontban írt műszaki dokumentáció és alátámasztó bizonyítékok vizsgálatával, mintadarab vizsgálata nélkül;

3. A típusvizsgálat iránti kérelmet a gyártó a választása szerinti bejelentett szervezetnek nyújtja be.

A kérelem a következőket tartalmazza:

– a gyártó neve és címe, illetve amennyiben a kérelmet a meghatalmazott képviselő nyújtotta be, akkor annak neve és címe is;

– írásos nyilatkozat arról, hogy ugyanilyen tárgyú kérelmet nem nyújtottak be másik bejelentett szervezethez;

– a 10. § szerinti műszaki dokumentáció. A dokumentációnak lehetővé kell tennie annak értékelését, hogy a műszer megfelel-e e rendelet vonatkozó követelményeinek. A dokumentáció az értékelés szempontjából szükséges mértékben részletezi a műszer konstrukcióját, gyártását és működését;

– a tervezett gyártás szempontjából reprezentatív mintadarabok, a bejelentett szervezet igénye szerint;

– a műszaki terv megfelelőségét alátámasztó bizonyíték a mérőműszer azon részei esetében, amelyekből nincs szükség mintadarabra. A bizonyítéknak utalnia kell minden olyan vonatkozó dokumentumra, amelyet alkalmaztak, különösen amennyiben a 13. §-ban meghatározott vonatkozó dokumentumokat nem teljes mértékben alkalmazták, továbbá szükség esetén a bizonyítéknak tartalmaznia kell a gyártó megfelelő laboratóriuma, illetve a gyártó nevében és felelősségére eljáró egyéb vizsgáló laboratórium által elvégzett vizsgálatok eredményeit.

4. A bejelentett szervezet

A mintadarabok tekintetében:

4.1. megvizsgálja a műszaki dokumentációt, tanúsítja, hogy a mintadarabokat annak megfelelően állították elő, és azonosítja azokat az elemeket, amelyeket a 13. §-ban meghatározott dokumentumok vonatkozó rendelkezéseivel összhangban terveztek, továbbá azonosítja azokat az elemeket is, amelyeket az említett dokumentumok vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazása nélkül terveztek;

4.2. elvégzi vagy elvégezteti azokat a megfelelő vizsgálatokat és próbákat, amelyek annak ellenőrzésére szolgálnak, hogy amennyiben a gyártó a 13. §-ban meghatározott vonatkozó dokumentumokban rögzített megoldások alkalmazása mellett döntött, ezeket a megoldásokat megfelelően alkalmazták-e;

4.3. elvégzi vagy elvégezteti azokat a megfelelő vizsgálatokat és próbákat, amelyek annak ellenőrzésére szolgálnak, hogy amennyiben a gyártó a 13. §-ban meghatározott vonatkozó dokumentumokban rögzített megoldások figyelmen kívül hagyása mellett döntött, a gyártó által alkalmazott megoldások megfelelnek-e e rendelet vonatkozó alapvető követelményeinek;

4.4. egyezteti a kérelmezővel a vizsgálatok és próbák elvégzésének helyszínét.

A mérőműszer egyéb részei tekintetében:

4.5. megvizsgálja a műszaki dokumentációt és a csatolt bizonyítékokat annak érdekében, hogy értékelje a mérőműszer egyéb részei műszaki terveinek megfelelőségét.

A gyártási folyamat tekintetében:

4.6. megvizsgálja a műszaki dokumentációt annak érdekében, hogy meggyőződjön arról, hogy a gyártó rendelkezik az egységes gyártásra alkalmas eszközökkel.

5.1. A bejelentett szervezet olyan értékelő jelentést készít, amely a 4. ponttal összhangban folytatott tevékenységeket, illetve ezek eredményét rögzíti. A 12. § 8. pontjának sérelme nélkül a bejelentett szervezet kizárólag a gyártó beleegyezésével teheti közzé e jelentés tartalmát vagy annak egyes részeit.

5.2. Ha a műszaki terv megfelel e rendelet adott mérőműszerre vonatkozó követelményeinek, a bejelentett szervezet EK-típusvizsgálati tanúsítványt állít ki a gyártó részére. A tanúsítványnak tartalmaznia kell a gyártó, illetve adott esetben a gyártó meghatalmazott képviselőjének nevét és címét, továbbá a vizsgálat következtetéseit, a tanúsítvány érvényességének feltételeit (ha van ilyen), valamint a műszer azonosításához szükséges adatokat. A tanúsítványhoz egy vagy több melléklet csatolható.

A tanúsítvány és a mellékletek tartalmazzák a megfelelőség-értékelésre és a használat közbeni ellenőrzésre vonatkozó valamennyi információt. Annak értékelésére, hogy a gyártott műszerek a megfelelő eszközökkel való beszabályozás után metrológiai jellemzőik reprodukálhatósága tekintetében megfelelnek-e a vizsgált típusnak, a tanúsítvány tartalma különösen a következőkre terjed ki:

– a műszertípus metrológiai jellemzői;

– a műszer sértetlenségének biztosításához szükséges intézkedések (bélyegzés, szoftverazonosító stb.);

– a műszer azonosításához és a típus-megfelelőség külső vizuális ellenőrzéséhez szükséges egyéb elemekre vonatkozó információk;

– adott esetben a legyártott műszerek jellemzőinek hitelesítéséhez szükséges további részletes információk;

– részegységek esetében a más részegységekkel vagy mérőműszerekkel való kompatibilitás biztosításához szükséges valamennyi szükséges információ.

A tanúsítvány a kiállításától számított tíz évig érvényes, és újabb tízéves időtartamokra megújítható.

5.3. A bejelentett szervezet mindezekről értékelő jelentést készít, és gondoskodik arról, hogy a jelentés az illetékes hatóság rendelkezésére álljon.

6. A gyártónak értesítenie kell az EK-típusvizsgálati tanúsítványra vonatkozó műszaki dokumentációt birtokló bejelentett szervezetet a műszeren végrehajtott minden olyan módosításról, amely befolyásolhatja a műszer alapvető követelményeknek való megfelelőségét, illetve a tanúsítvány érvényességének feltételeit. Az ilyen módosítás az eredeti EK-típusvizsgálati tanúsítvány kiegészítése formájában újabb jóváhagyást tesz szükségessé.

7. Minden egyes bejelentett szervezet haladéktalanul tájékoztatja az illetékes hatóságot a következőkről:

– a kiállított EK-típusvizsgálati tanúsítványok és ezek mellékletei;

– a már kiállított tanúsítványokhoz kapcsolódó kiegészítések és módosítások.

Minden egyes bejelentett szervezet haladéktalanul tájékoztatja az illetékes hatóságot az EK-típusvizsgálati tanúsítványok visszavonásáról.

8. A gyártónak az utolsó mérőműszer gyártási időpontjától számított 10 évig meg kell őriznie az EK-típusvizsgálati tanúsítványnak, a tanúsítvány mellékleteinek és kiegészítéseinek, valamint a műszaki dokumentációnak egy-egy példányát.

9. A gyártó meghatalmazott képviselője is benyújthatja a 3. pont szerinti kérelmet, és eleget tehet a 6. és 8. pontban írt követelményeknek. Ha a gyártó a Közösségben sem székhellyel, sem pedig meghatalmazott képviselővel nem rendelkezik, a műszaki dokumentáció rendelkezésre bocsátásáért a gyártó által kijelölt személy felel.

5. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Belső gyártásellenőrzésen alapuló
típus-megfelelőségi nyilatkozat

(C modul)

1. A „belső gyártásellenőrzésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat” olyan megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti az e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, valamint biztosítja és kijelenti, hogy az érintett mérőműszerek megfelelnek az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek.

Gyártás

2. A gyártó minden szükséges intézkedést megtesz annak biztosítása érdekében, hogy a gyártott műszer megfeleljen az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

3.1. A gyártó CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel lát el minden olyan mérőműszert, amely megfelel az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek.

3.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodellről és gondoskodni kell arról, hogy a nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították.

Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

Meghatalmazott képviselő

4. A gyártónak a 3.2. pont szerinti kötelezettségeit a gyártó nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

Ha a gyártó a Közösségben sem székhellyel, sem pedig meghatalmazott képviselővel nem rendelkezik, a 3.2. pontban írt kötelezettségek teljesítéséért a műszer forgalmazója felel.

6. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Belső gyártásellenőrzésen és a bejelentett szervezet által végzett termékvizsgálaton alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat

(C1 modul)

1. A „belső gyártásellenőrzésen és a bejelentett szervezet által végzett termékvizsgálaton alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat” olyan megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti az e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, valamint biztosítja és kijelenti, hogy az érintett mérőműszerek megfelelnek az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek.

Gyártás

2. A gyártó minden szükséges intézkedést megtesz annak biztosítása érdekében, hogy a gyártott műszer megfeleljen az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek.

Termékellenőrzés

3. A termékellenőrzéseket a gyártó által választott bejelentett szervezet végzi vagy végezteti el az általa meghatározott megfelelő időközönként a belső termékellenőrzés minőségének vizsgálata céljából, figyelembe véve többek között a műszer műszaki komplexitását és a termelés mennyiségét. A forgalomba hozatal előtt a bejelentett szervezet által a végső termékekből vett megfelelő mintát megvizsgálják, és elvégzik a 13. §-ban meghatározott vonatkozó dokumentumokban megjelölt, vagy az azokkal egyenértékű vizsgálatokat annak ellenőrzése céljából, hogy a termék megfelel-e az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek. Az előírt dokumentum hiányában az érintett bejelentett szervezet dönt az elvégzendő vizsgálatról.

Abban az esetben, ha a mintában jelentős számú műszer nem felel meg az elfogadható minőségi szintnek, a bejelentett szervezet megteszi a szükséges intézkedéseket.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

4.1. A gyártó CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel, valamint a 3. pontban írt bejelentett szervezet felelősségére annak azonosítási számával lát el minden olyan mérőműszert, amely megfelel az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek.

4.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodellről, és gondoskodni kell arról, hogy a nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították.

Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

Meghatalmazott képviselő

5. A gyártónak a 4.2. pont szerinti kötelezettségeit a gyártó nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

Ha a gyártó a Közösségben sem székhellyel, sem pedig meghatalmazott képviselővel nem rendelkezik, a 4.2. pont szerinti kötelezettségek teljesítéséért a műszer forgalmazója felel.

7. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

A gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat

(D modul)

1. A „gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat” olyan megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti az e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, valamint biztosítja és kijelenti, hogy az érintett mérőműszerek megfelelnek az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek.

Gyártás

2. A gyártó a 3. pontban meghatározottak szerinti jóváhagyott minőségirányítási rendszert alkalmazza az érintett mérőműszer gyártása, végső termékellenőrzése és vizsgálata során, a gyártó továbbá a 4. pontban meghatározottak szerinti felügyelet alá tartozik.

Minőségirányítási rendszer

3.1. A gyártó a minőségirányítási rendszer értékelése érdekében a választása szerinti bejelentett szervezethez kérelmet kell benyújtania.

A kérelem a következőket tartalmazza:

– a tervezett műszerkategóriára vonatkozó valamennyi fontos információ;

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

– a jóváhagyott típus műszaki dokumentációja és az EK-típusvizsgálati tanúsítvány egy példánya.

3.2. A minőségirányítási rendszer biztosítja, hogy a műszerek megfelelnek az EK-típusvizsgálati tanúsítvány szerinti típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek.

A gyártó által bevezetett valamennyi alapfogalmat, követelményt és rendelkezést írásos politikák, eljárások és utasítások formájában rendszeresen és rendezett módon dokumentálni kell. A minőségirányítási rendszer e dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségirányítási programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások egységes értelmezését.

A dokumentációnak különösen a következő információk megfelelő leírását kell tartalmaznia:

– a minőségi célkitűzések, a szervezeti struktúra, valamint a vezetésnek a termék minőségével kapcsolatos kötelezettsége és hatáskörei;

– a használt gyártási, minőségellenőrzési és minőségbiztosítási technológiák, eljárások és rendszeres tevékenységek;

– a gyártás előtt, alatt és után elvégzendő vizsgálatok és tesztek, valamint azok elvégzésének gyakorisága;

– a minőségi nyilvántartások, ezen belül különösen a vizsgálati jelentések és tesztadatok, kalibrálási adatok, jelentések az érintett személyzet képesítéséről stb.;

– a kívánt termékminőség elérésének és a minőségirányítási rendszer hatékony működésének megfigyelésére szolgáló eszközök.

3.3. A bejelentett szervezet értékeli a minőségirányítási rendszert annak megállapítása céljából, hogy az megfelel-e a 3.2. pont szerinti követelményeknek. A bejelentett szervezet vélelmezi e követelményeknek való megfelelést az olyan minőségirányítási rendszer tekintetében, amely a vonatkozó harmonizált szabványt alkalmazó nemzeti szabvány megfelelő előírásainak a rá való hivatkozás közzétételétől kezdve megfelel.

A minőségirányítási rendszerek területén szerzett tapasztalatok mellett az ellenőrzést végző csoportnak megfelelő tapasztalatokkal kell rendelkeznie a metrológia és a műszertechnológia területén, valamint ismernie kell e rendelet alkalmazandó követelményeit. Az értékelési eljárásnak ki kell terjednie egy ellenőrző látogatásra a gyártó üzemeiben.

A döntésről értesíteni kell a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

3.4. A gyártó vállalja, hogy megfelelően teljesíti a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeit, és a minőségirányítási rendszert megfelelő és hatékony módon tartja fenn.

3.5. A gyártó a minőségirányítási rendszert jóváhagyó bejelentett szervezetet értesíti a minőségirányítási rendszert érintő bármilyen tervezett változtatásról.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt változtatásokat, és határoz arról, hogy a megváltoztatott minőségirányítási rendszer megfelel-e a 3.2. pont szerinti követelményeknek, vagy ismételt értékelésre van szükség.

A döntésről értesítenie kell a gyártót. Az értesítésnek tartalmaznia kell a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

A bejelentett szervezet felelősségére végzett felügyelet

4.1. A felügyelet célja annak biztosítása, hogy a gyártó teljesíti a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeit.

4.2. A gyártó ellenőrzés céljából lehetővé teszi a bejelentett szervezet számára a gyártás, a vizsgálat, a tesztelés és a tárolás helyszínére való belépést, valamint rendelkezésére bocsátja az összes szükséges információt, különös tekintettel a következőkre:

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

– a minőségirányítási nyilvántartások, így az ellenőrzési jelentések és vizsgálati adatok, kalibrálási adatok, jelentések az érintett személyzet képesítéséről stb.

4.3. A bejelentett szervezet időszakonként auditálást végez annak biztosítása érdekében, hogy a gyártó fenntartja és alkalmazza a minőségbiztosítási rendszert, és az ellenőrzési jelentést a gyártó rendelkezésére bocsátja.

4.4. A bejelentett szervezet előre be nem jelentett látogatást is tehet a gyártónál. E látogatások során a minőségirányítási rendszer megfelelő működésének vizsgálata céljából a bejelentett szervezet szükség szerint termékvizsgálatot végezhet vagy végeztethet. A bejelentett szervezet a gyártó rendelkezésére bocsátja a látogatási jelentést, valamint vizsgálat végzése esetén a vizsgálati jelentést.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

5.1. A gyártó CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel, valamint a 3.1. pontban írt bejelentett szervezet felelősségére annak azonosítási számával lát el minden olyan mérőműszert, amely megfelel az EK-típusvizsgálati tanúsítvány szerinti típusnak, valamint teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

5.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodellről, és gondoskodni kell arról, hogy a nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították.

Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

6. A gyártó gondoskodik arról, hogy az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára a következők rendelkezésre álljanak:

– a 3.1. pont második francia bekezdése szerinti dokumentáció;

– a 3.5. pontban írt, jóváhagyott változtatás;

– a bejelentett szervezet 3.5., 4.3. és 4.4. pontban írt határozatai és jelentései.

7. Minden egyes bejelentett szervezet időszakonként az illetékes hatóság rendelkezésére bocsátja a jóváhagyott és elutasított minőségirányítási rendszerek jegyzékét, és haladéktalanul értesíti az illetékes hatóságot arról, ha egy minőségirányítási rendszerre vonatkozó jóváhagyást visszavontak.

Meghatalmazott képviselő

8. A gyártónak a 3.1., 3.5., 5.2. és a 6. pont szerinti kötelezettségeit nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

8. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

A gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló megfelelőségi nyilatkozat

(D1 modul)

1. A „gyártási folyamat minőségbiztosításán alapuló megfelelőségi nyilatkozat” az a megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti az e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, valamint biztosítja és kijelenti, hogy az érintett mérőműszerek megfelelnek e rendelet vonatkozó követelményeinek.

Műszaki dokumentáció

2. A gyártó a 10. §-ban leírtaknak megfelelően elkészíti a műszaki dokumentációt. A dokumentáció lehetővé teszi a műszernek e rendelet vonatkozó követelményeinek való megfelelősége értékelését. A dokumentáció az értékelés szempontjából szükséges mértékben részletezi a műszer konstrukcióját és működését.

3. A gyártó gondoskodik arról, hogy a műszaki dokumentáció az utolsó műszer gyártási időpontjától számított tíz éven keresztül az illetékes hatóságok rendelkezésére álljon.

Gyártás

4. A gyártó az 5. pontban meghatározott jóváhagyott minőségirányítási rendszert alkalmazza az érintett mérőműszer gyártása, végső termékellenőrzése és tesztelése során, a gyártó továbbá a 6. pontban meghatározott felügyelet alá tartozik.

Minőségirányítási rendszer

5.1. A gyártónak a minőségirányítási rendszer értékelése érdekében a választása szerinti bejelentett szervezethez kérelmet kell benyújtania.

A kérelem az alábbi adatokat tartalmazza:

– a tervezett műszerkategóriára vonatkozó valamennyi fontos információ;

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

– a 2. pontban írt műszaki dokumentáció.

5.2. A minőségirányítási rendszer biztosítja, hogy a műszerek megfelelnek e rendelet vonatkozó követelményeinek.

A gyártó által bevezetett valamennyi alapfogalmat, követelményt és rendelkezést írásos politikák, eljárások és utasítások formájában rendszeresen és rendezett módon dokumentálni kell. A minőségirányítási rendszer e dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségirányítási programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások egységes értelmezését.

A dokumentációnak különösen a következő információk megfelelő leírását kell tartalmaznia:

– a minőségi célkitűzések, valamint a termék minőségével kapcsolatban a vezetés szervezeti struktúrája, kötelezettségei és hatásköre;

– a használt gyártási, minőségellenőrzési és minőségbiztosítási technológiák, eljárások és rendszeres tevékenységek;

– a gyártás előtt, alatt és után végzett vizsgálatok és tesztek, valamint azok gyakorisága;

– a minőségirányítási nyilvántartások, beleértve a vizsgálati jelentéseket és tesztadatokat, kalibrálási adatokat, jelentéseket az érintett személyzet képesítéséről stb.;

– a kívánt termékminőség elérésének és a minőségirányítási rendszer hatékony működésének megfigyelésére szolgáló eszközök.

5.3. A bejelentett szervezet értékeli a minőségirányítási rendszert annak megállapítása céljából, hogy az megfelel-e az 5.2. pont szerinti követelményeknek. A bejelentett szervezet vélelmezi e követelményeknek való megfelelést az olyan minőségirányítási rendszerek tekintetében, amelyek a vonatkozó harmonizált szabványt alkalmazó nemzeti szabvány megfelelő előírásainak a rájuk vonatkozó hivatkozások közzétételétől kezdve megfelelnek.

A minőségirányítási rendszerekben szerzett tapasztalatok mellett az ellenőrzést végző csoportnak megfelelő tapasztalatokkal kell rendelkeznie a vonatkozó metrológia és a műszertechnológia területén, valamint ismernie kell e rendelet alkalmazandó követelményeit. Az értékelési eljárásnak ki kell terjednie egy ellenőrző látogatásra a gyártó üzemeiben.

A döntésről értesíteni kell a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

5.4. A gyártó vállalja, hogy megfelelően teljesíti a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeit, és a minőségirányítási rendszert megfelelő és hatékony módon tartja fent.

5.5. A gyártó a minőségirányítási rendszert jóváhagyó bejelentett szervezetet értesíti a minőségirányítási rendszert érintő bármilyen tervezett változtatásról.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt változtatásokat, és határoz arról, hogy a megváltoztatott minőségirányítási rendszer megfelel-e az 5.2. pont szerinti követelményeknek, vagy ismételt értékelésre van szükség.

A döntésről értesítenie kell a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

A bejelentett szervezet felelősségére végzett felügyelet

6.1. A felügyelet célja annak biztosítása, hogy a gyártó teljesíti a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeit.

6.2. A gyártó vizsgálat céljából lehetővé teszi a bejelentett szervezet számára a gyártás, az ellenőrzés, a vizsgálat és a raktározás helyszínére való belépést, valamint a bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja az összes szükséges információt, különös tekintettel a következőkre:

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

– a 2. pont szerinti műszaki dokumentáció;

– a minőségirányítási nyilvántartások, így a vizsgálati jelentések és tesztadatok, kalibrálási adatok, jelentések az érintett személyzet képesítéséről stb.

6.3. A bejelentett szervezet időszakonként auditálást végez annak biztosítása érdekében, hogy a gyártó fenntartja és alkalmazza a minőségirányítási rendszert, és az ellenőrzési jelentést a gyártó rendelkezésére bocsátja.

6.4. A bejelentett szervezet előre be nem jelentett látogatást is tehet a gyártónál. E látogatások során a minőségirányítási rendszer megfelelő működésének vizsgálata céljából a bejelentett szervezet szükség szerint termékvizsgálatot végezhet vagy végeztethet. A bejelentett szervezet a gyártó rendelkezésére bocsátja a látogatásról készült jelentést, valamint vizsgálat végzése esetén a vizsgálati jelentést is.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

7.1. A gyártó CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel, valamint az 5.1. pont szerinti bejelentett szervezet felelősségére annak azonosítási számával lát el minden olyan mérőműszert, amely teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

7.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodellről, és gondoskodni kell arról, hogy a nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították.

Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

8. A gyártó gondoskodik arról, hogy az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára a következők rendelkezésre álljanak:

– az 5.1. pont második francia bekezdése szerinti dokumentáció;

– az 5.5. pontban írt, jóváhagyott változtatás;

– a bejelentett szervezet 5.5., 6.3. és 6.4. pontban írt határozatai és jelentései.

9. Minden bejelentett szervezet időszakonként az illetékes hatóság rendelkezésére bocsátja a minőségirányítási rendszerekre vonatkozó kiállított és elutasított jóváhagyások jegyzékét, és haladéktalanul értesíti az illetékes hatóságot arról, ha egy minőségirányítási rendszerre vonatkozó jóváhagyást visszavontak.

Meghatalmazott képviselő

10. A gyártónak a 3., 5.1., 5.5., 7.2. és 8. pont szerinti kötelezettségeit nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

9. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

A végső termékellenőrzés és termékvizsgálat minőségbiztosításán alapuló típusmegfelelőségi nyilatkozat

(E modul)

1. A „végső termékellenőrzés és termékvizsgálat minőségbiztosításán alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat” olyan megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, valamint biztosítja és kijelenti, hogy az érintett mérőműszerek megfelelnek az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, továbbá teljesítik e rendelet vonatkozó követelményeit.

Gyártás

2. A gyártó a 3. pontban meghatározott jóváhagyott minőségirányítási rendszert alkalmazza az érintett mérőműszer végső termékellenőrzése és vizsgálata során, a gyártó továbbá a 4. pontban meghatározott felügyelet alá tartozik.

Minőségirányítási rendszer

3.1. A gyártónak a minőségirányítási rendszer értékelése érdekében a választása szerinti bejelentett szervezethez kérelmet kell benyújtania.

A kérelem az alábbi adatokat tartalmazza:

– a tervezett műszerkategóriára vonatkozó valamennyi fontos információ;

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

– a jóváhagyott típus műszaki dokumentációja és az EK-típusvizsgálati tanúsítvány másolata.

3.2. A minőségirányítási rendszer biztosítja, hogy a műszerek megfeleljenek az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek.

A gyártó által bevezetett valamennyi alapelemet, követelményt és rendelkezést írásos politikák, eljárások és utasítások formájában rendszeresen és rendezett módon dokumentálni kell. A minőségirányítási rendszer e dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségirányítási programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások egységes értelmezését.

A dokumentációnak különösen a következő információk megfelelő leírását kell tartalmaznia:

– a minőségi célkitűzések, valamint a termék minőségével kapcsolatban a vezetés szervezeti struktúrája, kötelezettségei és hatásköre;

– a gyártás után elvégzendő vizsgálatok és tesztek;

– a minőségi nyilvántartások, úgymint a vizsgálati jelentések és tesztadatok, kalibrálási adatok, jelentések az érintett személyzet képesítéséről stb.;

– a minőségirányítási rendszer hatékony működésének megfigyelésére szolgáló eszközök.

3.3. A bejelentett szervezet értékeli a minőségirányítási rendszert annak megállapítása céljából, hogy az megfelel-e a 3.2. pont szerinti követelményeknek. A bejelentett szervezet vélelmezi e követelményeknek való megfelelést az olyan minőségirányítási rendszerek tekintetében, amelyek a vonatkozó harmonizált szabványt honosító nemzeti szabvány megfelelő előírásainak a rájuk vonatkozó hivatkozások közzétételétől kezdve megfelelnek.

A minőségirányítási rendszerekben szerzett tapasztalatok mellett az ellenőrzést végző csoportnak megfelelő tapasztalatokkal kell rendelkeznie a metrológia és a műszertechnológia területén, valamint ismernie kell e rendelet alkalmazandó követelményeit. Az értékelési eljárásnak ki kell terjednie egy ellenőrző látogatásra a gyártó üzemeiben.

A döntésről értesíteni kell a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

3.4. A gyártó vállalja a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeinek megfelelő teljesítését, valamint a minőségirányítási rendszer megfelelő és hatékony fenntartását.

3.5. A gyártó a minőségirányítási rendszert jóváhagyó bejelentett szervezetet értesíti a minőségirányítási rendszert érintő bármilyen tervezett változtatásról.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt változtatásokat, és határoz arról, hogy a megváltoztatott minőségirányítási rendszer megfelel-e a 3.2. pont szerinti követelményeknek, vagy ismételt értékelésre van szükség.

A döntésről értesítenie kell a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

A bejelentett szervezet felelősségére végzett felügyelet

4.1. A felügyelet célja annak biztosítása, hogy a gyártó teljesíti a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeit.

4.2. A gyártó lehetővé teszi a bejelentett szervezet számára az ellenőrzés, a vizsgálat, és a raktározás helyszínére való belépést vizsgálat céljából, valamint a bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja az összes szükséges információt, különös tekintettel az alábbi iratokra:

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

– a minőségi nyilvántartások, így a vizsgálati jelentések és tesztadatok, kalibrálási adatok, jelentések az érintett személyzet képesítéséről stb.

4.3. A bejelentett szervezet időszakonként ellenőrzést végez annak biztosítása érdekében, hogy a gyártó fenntartja és alkalmazza a minőségirányítási rendszert, és az ellenőrzési jelentést a gyártó rendelkezésére bocsátja.

4.4. A bejelentett szervezet előre be nem jelentett látogatást is tehet a gyártónál. E látogatások során a minőségirányítási rendszer megfelelő működésének vizsgálata céljából a bejelentett szervezet szükség szerint termékvizsgálatot végezhet vagy végeztethet. A bejelentett szervezet a gyártó rendelkezésére bocsátja a látogatási jelentést, valamint vizsgálat végzése esetén a vizsgálati jelentést.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

5.1. A gyártó CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel, valamint a 3.1. pontban írt bejelentett szervezet felelősségére annak azonosítási számával lát el minden olyan mérőműszert, amely megfelel az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

5.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodell tekintetében, és gondoskodni kell arról, hogy a nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították. Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

6. A gyártó gondoskodik arról, hogy az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára a következők rendelkezésre álljanak:

– a 3.1. pont második francia bekezdésében meghatározott dokumentáció;

– a 3.5. pont második alpontjában írt, jóváhagyott változtatás;

– a bejelentett szervezetnek a 3.5. pont utolsó alpontjában, valamint a 4.3. és 4.4. pontban meghatározott határozatai és jelentései.

7. Minden egyes bejelentett szervezet időszakonként az illetékes hatóság rendelkezésére bocsátja a minőségirányítási rendszerekre vonatkozó kiállított és elutasított jóváhagyások jegyzékét, és haladéktalanul értesíti a hatóságot arról, ha egy minőségirányítási rendszerre vonatkozó jóváhagyást visszavontak.

Meghatalmazott képviselő

8. A gyártónak a 3.1., 3.5., 5.2. és 6. pont szerinti kötelezettségeit a gyártó nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

10. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

A végső termékellenőrzés és termékvizsgálat minőségbiztosításán alapuló megfelelőségi
nyilatkozat

(E1 modul)

1. A „végső termékellenőrzés és termékvizsgálat minőségbiztosításán alapuló megfelelőségi nyilatkozat” az a megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, valamint biztosítja és kijelenti, hogy az érintett mérőműszerek összhangban vannak e rendelet vonatkozó követelményeivel.

Műszaki dokumentáció

2. A gyártó a 10. §-ban leírtaknak megfelelően elkészíti a műszaki dokumentációt. A dokumentáció lehetővé teszi a műszernek e rendelet vonatkozó követelményeinek való megfelelősége értékelését. A dokumentáció az értékelés szempontjából szükséges mértékben érinti a műszer konstrukcióját, gyártását és működését.

3. A gyártó gondoskodik arról, hogy a műszaki dokumentáció az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok rendelkezésére álljon.

Gyártás

4. A gyártó az 5. pontban meghatározott jóváhagyott minőségirányítási rendszert alkalmaz az érintett mérőműszer végső termékellenőrzése és vizsgálata során, a gyártó továbbá a 6. pontban meghatározott felügyelet alá tartozik.

Minőségirányítási rendszer

5.1. A gyártónak a minőségirányítási rendszer értékelése érdekében a választása szerinti bejelentett szervezethez kérelmet kell benyújtania.

A kérelem az alábbi adatokat tartalmazza:

– a tervezett műszerkategóriára vonatkozó valamennyi fontos információ;

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

– a 2. pontban írt műszaki dokumentáció.

5.2. A minőségirányítási rendszer biztosítja, hogy a műszerek megfeleljenek e rendelet vonatkozó követelményeinek.

A gyártó által bevezetett valamennyi alapelemet, követelményt és rendelkezést írásos politikák, eljárások és utasítások formájában rendszeresen és rendezett módon dokumentálni kell. A minőségirányítási rendszer e dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségirányítási programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások egységes értelmezését.

A dokumentációnak különösen a következő információk megfelelő leírását kell tartalmaznia:

– a minőségi célkitűzések, valamint a termék minőségével kapcsolatban a vezetés szervezeti struktúrája, kötelezettségei és hatásköre;

– a gyártás után elvégzendő vizsgálatok és tesztek;

– a minőségi nyilvántartások, ezen belül különösen a vizsgálati jelentések és tesztadatok, kalibrálási adatok, jelentések az érintett személyzet képesítéséről stb.;

– a minőségirányítási rendszer hatékony működésének megfigyelésére szolgáló eszközök.

5.3. A bejelentett szervezet értékeli a minőségirányítási rendszert annak megállapítása céljából, hogy az megfelel-e az 5.2. pont szerinti követelményeknek. A bejelentett szervezet vélelmezi e követelményeknek való megfelelést az olyan minőségirányítási rendszerek tekintetében, amelyek a vonatkozó harmonizált szabványt alkalmazó nemzeti szabvány megfelelő előírásainak a rájuk vonatkozó hivatkozások közzétételétől megfelelnek.

A minőségirányítási rendszerekben szerzett tapasztalatok mellett az ellenőrzést végző csoportnak megfelelő tapasztalatokkal kell rendelkeznie a metrológia és a műszertechnológia területén, valamint ismernie kell e rendelet alkalmazandó követelményeit. Az értékelési eljárásnak ki kell terjednie egy ellenőrző látogatásra a gyártó üzemeiben.

A döntésről értesíteni kell a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

5.4. A gyártó vállalja a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeinek megfelelő teljesítését, valamint a minőségirányítási rendszer megfelelő és hatékony fenntartását.

5.5. A gyártó a minőségirányítási rendszert jóváhagyó bejelentett szervezetet értesíti a minőségirányítási rendszert érintő bármilyen tervezett változtatásról.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt változtatásokat, és határoz arról, hogy a megváltoztatott minőségirányítási rendszer megfelel-e az 5.2. pont szerinti követelményeknek, vagy ismételt értékelésre van szükség.

A döntésről értesítenie kell a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

A bejelentett szervezet felelősségére végzett felügyelet

6.1. A felügyelet célja annak biztosítása, hogy a gyártó teljesíti a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeit.

6.2. A gyártó lehetővé teszi a bejelentett szervezet számára a gyártás, az ellenőrzés, a vizsgálat és a raktározás helyszínére való belépést ellenőrzés céljából, valamint a szervezet rendelkezésére bocsátja az összes szükséges információt, különös tekintettel az alábbi iratokra:

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

– a 2. pontban írt műszaki dokumentáció;

– a minőségi nyilvántartások, így a vizsgálati jelentések és tesztadatok, kalibrálási adatok, jelentések az érintett személyzet képesítéséről stb.

6.3. A bejelentett szervezet időszakonként ellenőrzést végez annak biztosítása érdekében, hogy a gyártó fenntartja és alkalmazza a minőségirányítási rendszert, és az ellenőrzési jelentést a gyártó rendelkezésére bocsátja.

6.4. A bejelentett szervezet előre be nem jelentett látogatást is tehet a gyártónál. E látogatások során a minőségirányítási rendszer megfelelő működésének vizsgálata céljából a bejelentett szervezet szükség szerint termékvizsgálatot végezhet vagy végeztethet. A bejelentett szervezet a gyártó rendelkezésére bocsátja a látogatási jelentést, valamint vizsgálat végzése esetén a vizsgálati jelentést.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

7.1. A gyártó „CE” jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel, valamint az 5.1. pontban írt bejelentett szervezet felelősségére annak azonosítási számával lát el minden olyan mérőműszert, amely teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

7.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodell tekintetében, és gondoskodni kell arról, hogy a nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították.

Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

8. A gyártó gondoskodik arról, hogy az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára a következők rendelkezésre álljanak:

– az 5.1. pont második francia bekezdése szerinti dokumentáció;

– az 5.5. pontban említett, jóváhagyott változtatás;

– a bejelentett szervezet 5.5., 6.3. és 6.4. pont szerinti határozatai és jelentései.

9. Minden egyes bejelentett szervezet időszakonként az illetékes hatóság rendelkezésére bocsátja a minőségirányítási rendszerekre vonatkozó kiállított és elutasított jóváhagyások jegyzékét, és haladéktalanul értesíti a hatóságot arról, ha egy minőségirányítási rendszerre vonatkozó jóváhagyást visszavontak.

Meghatalmazott képviselő

10. A gyártónak a 3., 5.1., 5.5., 7.2. és 8. pont szerinti kötelezettségeit a gyártó nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

11. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat

(F modul)

1. A „termékhitelesítésen alapuló típus-megfelelőségi nyilatkozat” olyan megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, és biztosítja és kijelenti, hogy a 3. pont rendelkezéseinek hatálya alá tartozó mérőműszerek megfelelnek az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, és teljesítik e rendelet vonatkozó követelményeit.

Gyártás

2. A gyártó minden intézkedést megtesz annak biztosítása érdekében, hogy a gyártott műszerek megfeleljenek az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek.

Hitelesítés

3. A megfelelő vizsgálatokat és teszteket a gyártó által kiválasztott bejelentett szervezet végzi vagy végezteti el annak ellenőrzése céljából, hogy a műszerek megfelelnek-e az EK-típusvizsgálati tanúsítványban leírt típusnak, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek.

A metrológiai követelményeknek való megfelelés ellenőrzését szolgáló vizsgálatokat és teszteket a gyártó döntésétől függően vagy a 4. pontban meghatározott módon, valamennyi műszer vizsgálatával és tesztelésével, vagy pedig az 5. pontban meghatározott módon, a műszerek statisztikai alapon történő vizsgálatával és tesztelésével kell elvégezni.

4. A metrológiai követelményeknek való megfelelés hitelesítése valamennyi műszer vizsgálatával és tesztelésével

4.1. Minden műszert egyedileg kell megvizsgálni, és a 13. §-ban előírt, vonatkozó dokumentumokban meghatározott megfelelő teszteket, vagy azokkal egyenértékű teszteket kell elvégezni annak érdekében, hogy hitelesítsék a rájuk meghatározott metrológiai követelményeknek való megfelelésüket. A 13. §-ban előírt, vonatkozó dokumentum hiányában az érintett bejelentett szervezet dönt az elvégzendő tesztekről.

4.2. A bejelentett szervezet megfelelőségi tanúsítványt állít ki az elvégzett vizsgálatok és tesztek tekintetében, és minden egyes jóváhagyott műszeren feltünteti azonosítószámát, vagy saját felelősségére gondoskodik annak feltüntetéséről.

A gyártó gondoskodik arról, hogy a megfelelőségi tanúsítványok a műszer hitelesítésének időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok ellenőrzései számára rendelkezésre álljanak.

5. A metrológiai követelményeknek való megfelelés statisztikai hitelesítése

5.1. A gyártó megtesz minden intézkedést annak érdekében, hogy a gyártási folyamat biztosítsa minden legyártott tétel egységességét, és az általa gyártott műszereket hitelesítés céljából egységes tételek formájában nyújtja be.

5.2. Az 5.3. pont követelményei szerint minden egyes tételből véletlenszerűen kell mintát venni. A mintában szereplő minden egyes műszert egyedileg kell megvizsgálni, és azokon a rájuk vonatkozó metrológiai követelményeknek való megfelelésük megállapítására irányuló, a 13. §-ban meghatározott, vonatkozó dokumentumokban írt teszteket vagy azokkal egyenértékű teszteket kell elvégezni a tétel elfogadása vagy elutasítása tárgyában történő döntés érdekében. A vonatkozó dokumentum hiányában az érintett bejelentett szervezet dönt az elvégzendő tesztekről.

5.3. A statisztikai eljárásnak a következő követelményeknek kell megfelelnie:

A statisztikai ellenőrzés a jellemző jegyeken alapul. A mintavételi rendszernek (tervnek) biztosítania kell:

– egy 95%-os elfogadási valószínűségnek megfelelő minőségszintet, kevesebb, mint 1%-os nem-megfelelés mellett,

– egy 5%-os elfogadási valószínűségnek megfelelő minőséghatárt, kevesebb, mint 7%-os nem-megfelelés mellett.

5.4. Egy tétel elfogadása esetén a tételben szereplő összes műszert jóváhagyják, kivéve a mintában talált olyan műszereket, amelyekről megállapították, hogy nem felelnek meg a teszteknek.

A bejelentett szervezet megfelelőségi tanúsítványt állít ki az elvégzett vizsgálatok és tesztek tekintetében, és minden egyes jóváhagyott műszeren feltünteti azonosítószámát, vagy saját felelősségére gondoskodik annak feltüntetéséről.

A gyártó gondoskodik arról, hogy a megfelelőségi tanúsítványok a műszer hitelesítésének időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok ellenőrzései számára rendelkezésre álljanak.

5.5. Egy tétel elutasítása esetén a bejelentett szervezet megteszi a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy megakadályozza az adott tétel forgalomba hozatalát. A tételek gyakori elutasítása esetén a bejelentett szervezet felfüggesztheti a statisztikai ellenőrzést, és megteheti a megfelelő intézkedéseket.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

6.1. A gyártó CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel lát el minden olyan mérőműszert, amely megfelel a jóváhagyott típusnak, és teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

6.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodell tekintetében, és gondoskodni kell arról, hogy a nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították.

Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

A 3. pontban írt bejelentett szervezet egyetértésével a gyártó a bejelentett szervezet felelősségére annak azonosítószámát is feltünteti a mérőműszereken.

7. A bejelentett szervezet egyetértésével és annak felelősségére a gyártó a bejelentett szervezet azonosítószámát már a gyártási folyamat során feltüntetheti a mérőműszereken.

Meghatalmazott képviselő

8. A gyártó kötelezettségeit – a 2. és 5.1. pont szerinti kötelezettségek kivételével – a gyártó nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

12. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Termékhitelesítésen alapuló megfelelőségi
nyilatkozat

(F1 modul)

1. A „termékhitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat” az a megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti e mellékletben meghatározott kötelezettségeit, továbbá biztosítja és kijelenti, hogy az 5. pont rendelkezéseinek hatálya alá tartozó mérőműszerek teljesítik e rendelet vonatkozó követelményeit.

Műszaki dokumentáció

2. A gyártó a 10. §-ban leírtaknak megfelelően elkészíti a műszaki dokumentációt. A dokumentáció lehetővé teszi a műszernek e rendelet vonatkozó követelményeinek való megfelelősége értékelését. A dokumentáció az értékelés szempontjából szükséges mértékben érinti a műszer konstrukcióját, gyártását és működését.

3. A gyártó gondoskodik arról, hogy a műszaki dokumentáció az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok rendelkezésére álljon.

Gyártás

4. A gyártó minden intézkedést megtesz annak biztosítása érdekében, hogy a gyártott műszerek megfeleljenek e rendelet vonatkozó követelményeinek.

Hitelesítés

5. A megfelelő vizsgálatokat és teszteket a gyártó által kiválasztott bejelentett szervezet végzi vagy végezteti el annak ellenőrzése céljából, hogy a műszerek megfelelnek-e e rendelet vonatkozó követelményeinek.

A metrológiai követelményeknek való megfelelés ellenőrzését szolgáló vizsgálatokat és teszteket a gyártó döntésétől függően vagy a 6. pontban meghatározott módon, valamennyi műszer vizsgálatával és tesztelésével, vagy pedig a 7. pontban meghatározott módon, a műszerek statisztikai alapon történő vizsgálatával és tesztelésével kell elvégezni.

6. A metrológiai követelményeknek való megfelelés hitelesítése valamennyi műszer vizsgálatával és tesztelésével

6.1. Minden műszert egyedileg kell megvizsgálni, és a 13. §-ban előírt, vonatkozó dokumentumokban meghatározott megfelelő teszteket, vagy azokkal egyenértékű teszteket kell elvégezni annak érdekében, hogy hitelesítsék a rájuk meghatározott metrológiai követelményeknek való megfelelésüket. A 13. §-ban előírt, vonatkozó dokumentum hiányában az érintett bejelentett szervezet dönt az elvégzendő tesztekről.

6.2. A bejelentett szervezet megfelelőségi tanúsítványt állít ki az elvégzett vizsgálatok és tesztek tekintetében, és minden egyes jóváhagyott műszeren feltünteti azonosítószámát, vagy saját felelősségére gondoskodik annak feltüntetéséről.

A gyártó gondoskodik arról, hogy a megfelelőségi tanúsítványok a műszer hitelesítésének időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok ellenőrzései számára rendelkezésre álljanak.

7. A metrológiai követelményeknek való megfelelés statisztikai hitelesítése

7.1. A gyártó megtesz minden intézkedést annak érdekében, hogy a gyártási folyamat biztosítsa minden legyártott tétel egységességét, és az általa gyártott műszereket ellenőrzés céljából egységes tételek formájában nyújtja be.

7.2. A 7.3. pont követelményei szerint minden egyes tételből véletlenszerűen kell mintát venni. A mintában szereplő minden egyes műszert egyedileg kell megvizsgálni, és azokon a rájuk vonatkozó metrológiai követelményeknek való megfelelésük megállapítására irányuló, a 13. §-ban meghatározott, vonatkozó dokumentumokban írt teszteket vagy azokkal egyenértékű teszteket kell elvégezni annak megállapítására hogy a tételt elfogadják vagy elutasítják. A 13. §-ban meghatározott, vonatkozó dokumentum hiányában az érintett bejelentett szervezet dönt az elvégzendő tesztekről.

7.3. A statisztikai eljárásnak a következő követelményeknek kell megfelelnie:

A statisztikai ellenőrzés a jellemző jegyeken alapul. A mintavételi rendszernek biztosítania kell:

– egy 95%-os elfogadási valószínűségnek megfelelő minőségszintet, kevesebb mint 1%-os nem-megfelelés mellett,

– egy 5%-os elfogadási valószínűségnek megfelelő minőséghatárt, kevesebb mint 7%-os nem-megfelelés mellett.

7.4. Egy tétel elfogadása esetén a tételben szereplő összes műszert jóváhagyják, kivéve a mintában talált olyan műszereket, amelyekről megállapították, hogy nem felelnek meg a teszteknek.

A bejelentett szervezet megfelelőségi tanúsítványt állít ki az elvégzett vizsgálatok és tesztek tekintetében, és minden egyes jóváhagyott műszeren feltünteti azonosítószámát, vagy saját felelősségére gondoskodik annak feltüntetéséről.

A gyártó gondoskodik arról, hogy a megfelelőségi igazolások a műszer hitelesítésének időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok ellenőrzései számára rendelkezésre álljanak.

7.5. Egy tétel elutasítása esetén a bejelentett szervezet megteszi a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy megakadályozza az adott tétel forgalomba hozatalát. A tételek gyakori elutasítása esetén a bejelentett szervezet felfüggesztheti a statisztikai ellenőrzést, és megteheti a megfelelő intézkedéseket.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

8.1. A gyártó CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel lát el minden olyan mérőműszert, amely teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

8.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodell tekintetében, és gondoskodni kell arról, hogy a nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították.

Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

Az 5. pontban írt bejelentett szervezet egyetértésével a gyártó a bejelentett szervezet felelősségére annak azonosítószámát is feltünteti a mérőműszereken.

9. A bejelentett szervezet egyetértésével és annak felelősségére a gyártó a bejelentett szervezet azonosítószámát már a gyártási folyamat során feltüntetheti a mérőműszereken.

Meghatalmazott képviselő

10. A gyártó kötelezettségeit – a 4. és 7.1. pont szerinti kötelezettségek kivételével – a gyártó nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

13. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Egyedi hitelesítésen alapuló megfelelőségi
nyilatkozat

(G modul)

1. Az „egyedi hitelesítésen alapuló megfelelőségi nyilatkozat” az a megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, továbbá biztosítja és kijelenti, hogy a 4. pont rendelkezéseinek hatálya alá tartozó mérőműszer teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

Műszaki dokumentáció

2. A gyártó a 10. §-ban leírtaknak megfelelően elkészíti a műszaki dokumentációt, és azt a 4. pontban írt bejelentett szervezet rendelkezésére bocsátja. A dokumentáció lehetővé teszi a műszernek e rendelet vonatkozó követelményeinek való megfelelősége értékelését. A dokumentáció az értékelés szempontjából szükséges mértékben részletezi a műszer konstrukcióját, gyártását és működését.

A gyártó gondoskodik arról, hogy a műszaki dokumentáció 10 éven keresztül az illetékes hatóságok rendelkezésére álljon.

Gyártás

3. A gyártó minden intézkedést megtesz annak biztosítása érdekében, hogy a gyártott műszer megfeleljen e rendelet vonatkozó követelményeinek.

Hitelesítés

4. A 13. §-ban leírt, vonatkozó dokumentumokban meghatározott megfelelő vizsgálatokat és teszteket vagy azokkal egyenértékű teszteket a gyártó által kiválasztott bejelentett szervezet végzi vagy végezteti el azzal a céllal, hogy ellenőrizze a műszerek e rendelet vonatkozó követelményeinek való megfelelését. A 13. §-ban leírt, vonatkozó dokumentum hiányában az érintett bejelentett szervezet dönt az elvégzendő tesztekről.

A bejelentett szervezet megfelelőségi igazolást állít ki az elvégzett vizsgálatok és tesztek tekintetében, és minden egyes jóváhagyott műszeren feltünteti azonosítószámát, vagy saját felelősségére gondoskodik annak feltüntetéséről.

A gyártó gondoskodik arról, hogy a megfelelőségi igazolások a műszer hitelesítésének időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok ellenőrzései számára rendelkezésre álljanak.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

5.1. A gyártó CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel, valamint a 4. pontban írt bejelentett szervezet felelősségére annak azonosítási számával lát el minden olyan mérőműszert, amely teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

5.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodell tekintetében, és gondoskodni kell arról, hogy a nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították.

A forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával.

Meghatalmazott képviselő

6. A gyártónak a 2. és 4.2. pont szerinti kötelezettségeit a gyártó nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

14. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Teljes minőségbiztosításon alapuló megfelelőségi nyilatkozat

(H modul)

1. A „teljes minőségbiztosításon alapuló megfelelőségi nyilatkozat” az a megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, továbbá biztosítja és kijelenti, hogy az érintett mérőműszerek teljesítik e rendelet vonatkozó követelményeit.

Gyártás

2. A gyártó a 3. pontban meghatározott jóváhagyott minőségirányítási rendszert alkalmazza az érintett mérőműszer tervezése, gyártása, végső termékellenőrzése és tesztelése során, a gyártó továbbá a 4. pontban meghatározott felügyelet alá tartozik.

Minőségirányítási rendszer

3.1. A gyártónak a minőségirányítási rendszer értékelése érdekében a választása szerinti bejelentett szervezethez kérelmet kell benyújtania.

A kérelem az alábbi adatokat tartalmazza:

– a tervezett műszerkategóriára vonatkozó valamennyi fontos információ;

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció.

3.2. A minőségirányítási rendszer biztosítja, hogy a műszerek megfelelnek e rendelet követelményeinek.

A gyártó által bevezetett valamennyi alapelemet, követelményt és rendelkezést írásos politikák, eljárások és utasítások formájában rendszeresen és rendezett módon dokumentálni kell. A minőségirányítási rendszer e dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségirányítási programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások egységes értelmezését. A dokumentációnak különösen a következő információk megfelelő leírását kell tartalmaznia:

– a minőségi célkitűzések, valamint a terv és a termék minőségével kapcsolatban a vezetés szervezeti struktúrája, kötelezettségei és hatásköre;

– a műszaki terv előírásai, ideértve az alkalmazandó szabványokat, és ha a 13. §-ban előírt, vonatkozó dokumentumokat nem alkalmazzák teljes mértékben, akkor e rendelet műszerekre vonatkozó alapvető követelményei teljesítésének biztosítása érdekében alkalmazott módszereket is;

– a tervek ellenőrzésére és jóváhagyására vonatkozó módszerek, eljárások és rendszeres intézkedések, amelyeket az érintett műszerkategóriába tartozó műszerek tervezésénél alkalmaznak;

– a használandó gyártási, minőségellenőrzési és minőségbiztosítási módszerek, eljárások és rendszeres intézkedések;

– a gyártás előtt, alatt és után elvégzendő vizsgálatok és ellenőrzések, valamint azok elvégzésének gyakorisága;

– a minőségi nyilvántartások, ezen belül különösen a vizsgálati jelentések és tesztadatok, kalibrálási adatok, jelentések az érintett személyzet képesítéséről stb.;

– a kívánt terv- és termékminőség elérésének és a minőségirányítási rendszer hatékony működésének megfigyelésére szolgáló eszközök.

3.3. A bejelentett szervezet értékeli a minőségirányítási rendszert annak megállapítása céljából, hogy az megfelel-e a 3.2. pont szerinti követelményeknek. A bejelentett szervezet vélelmezi e követelményeknek való megfelelést az olyan minőségirányítási rendszerek tekintetében, amelyek a vonatkozó harmonizált szabványt alkalmazó nemzeti szabvány megfelelő előírásainak, a hivatkozások közzétételétől kezdve megfelelnek.

A minőségirányítási rendszerekben szerzett tapasztalatok mellett az ellenőrzést végző csoportnak megfelelő tapasztalatokkal kell rendelkeznie a metrológia és a műszertechnológia területén, valamint ismernie kell e rendelet alkalmazandó követelményeit. Az értékelési eljárásnak ki kell terjednie egy ellenőrző látogatásra a gyártó üzemeiben.

A döntésről értesíteni kell a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

3.4. A gyártó vállalja a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeinek megfelelő teljesítését, valamint a minőségirányítási rendszer megfelelő és hatékony fenntartását.

3.5. A gyártó a minőségirányítási rendszert jóváhagyó bejelentett szervezetet értesíti a minőségirányítási rendszert érintő bármilyen tervezett változtatásról.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt változtatásokat, és határoz arról, hogy a megváltoztatott minőségirányítási rendszer megfelel-e a 3.2. pont szerinti követelményeknek, vagy ismételt értékelésre van szükség.

A döntésről értesítenie kell a gyártót. Az értesítésnek tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

A bejelentett szervezet felelősségére végzett felügyelet

4.1. A felügyelet célja annak biztosítása, hogy a gyártó teljesíti a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeit.

4.2. A gyártó lehetővé teszi a bejelentett szervezet számára a gyártás, az ellenőrzés, a vizsgálat és a raktározás helyszínére való belépést ellenőrzés céljából, valamint a szervezet rendelkezésére bocsátja az összes szükséges információt, különös tekintettel az alábbi iratokra:

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

– a minőségirányítási rendszer tervezési része számára előirányzott minőségi nyilvántartások, így az elemzések, számítások, vizsgálatok stb. eredményei;

– a minőségirányítási rendszer gyártási része számára előirányzott minőségi nyilvántartások, így a vizsgálati jelentések és tesztadatok, kalibrálási adatok, jelentések az érintett személyzet képesítéséről stb.

4.3. A bejelentett szervezet időszakonként ellenőrzést végez annak biztosítása érdekében, hogy a gyártó fenntartja és alkalmazza a minőségirányítási rendszert, és az ellenőrzési jelentést a gyártó rendelkezésére bocsátja.

4.4. A bejelentett szervezet előre be nem jelentett látogatást is tehet a gyártónál. E látogatások során a minőségirányítási rendszer megfelelő működésének vizsgálata céljából a bejelentett szervezet szükség szerint termékvizsgálatot végezhet vagy végeztethet. A szervezet a gyártó rendelkezésére bocsátja a látogatási jelentést, valamint vizsgálat végzése esetén a vizsgálati jelentést.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

5.1. A gyártó CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel, valamint a 3.1. pontban írt bejelentett szervezet felelősségére annak azonosítási számával lát el minden olyan mérőműszert, amely teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

5.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodell tekintetében, és gondoskodni kell arról, hogy a nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították.

Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

6. A gyártó gondoskodik arról, hogy az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára a következők rendelkezésre álljanak:

– a 3.1. pont második francia bekezdésében írt, a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

– a 3.5. pontban írt, jóváhagyott változás;

– a bejelentett szervezet 3.5., a 4.3. és a 4.4. pontban írt határozatai és jelentései.

7. Minden egyes bejelentett szervezet időszakonként az illetékes hatóság rendelkezésére bocsátja a minőségirányítási rendszerekre vonatkozó kiállított és elutasított jóváhagyások jegyzékét, és haladéktalanul értesíti a hatóságot arról, ha egy minőségirányítási rendszerre vonatkozó jóváhagyást visszavontak.

Meghatalmazott képviselő

8. A gyártónak a 3.1., a 3.5., 5.2. és 6. pont szerinti kötelezettségeit a gyártó nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

15. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat

(H1 modul)

1. A „teljes minőségbiztosításon és tervvizsgálaton alapuló megfelelőségi nyilatkozat” az a megfelelőség-értékelési eljárás, amellyel a gyártó teljesíti e mellékletben meghatározott kötelezettségeket, továbbá biztosítja és kijelenti, hogy az érintett mérőműszerek teljesítik e rendelet vonatkozó követelményeit.

Gyártás

2. A gyártó a 3. pontban meghatározottak szerinti jóváhagyott minőségirányítási rendszert alkalmazza az érintett mérőműszer tervezése, gyártása, végső termékellenőrzése és vizsgálata során, a gyártó továbbá az 5. pontban meghatározott felügyelet alá tartozik. A mérőműszer műszaki tervének megfelelőségét a 4. pont rendelkezései szerint vizsgálták.

Minőségirányítási rendszer

3.1. A gyártónak a minőségirányítási rendszer értékelése érdekében a választása szerinti bejelentett szervezethez kérelmet kell benyújtania.

A kérelem az alábbi adatokat tartalmazza:

– a tervezett műszerkategóriára vonatkozó valamennyi fontos információ;

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció.

3.2. A minőségirányítási rendszer biztosítja, hogy a műszerek megfelelnek e rendelet vonatkozó követelményeinek.

A gyártó által bevezetett valamennyi alapelemet, követelményt és rendelkezést írásos politikák, eljárások és utasítások formájában rendszeresen és rendezett módon dokumentálni kell. A minőségirányítási rendszer e dokumentációjának lehetővé kell tennie a minőségirányítási programok, tervek, kézikönyvek és nyilvántartások egységes értelmezését. A dokumentációnak különösen a következő információk megfelelő leírását kell tartalmaznia:

– a minőségi célkitűzések, valamint a terv és termék minőségével kapcsolatban a vezetés szervezeti struktúrája, kötelezettségei és hatásköre;

– a műszaki terv előírásai, ideértve az alkalmazandó szabványokat, és ha a 13. §-ban előírt, vonatkozó dokumentumokat nem alkalmazzák teljes mértékben, az e rendelet műszerekre vonatkozó alapvető követelményei teljesítésének biztosítása érdekében alkalmazott módszereket is;

– a tervek ellenőrzésére és jóváhagyására vonatkozó módszerek, eljárások és rendszeres intézkedések, amelyeket az érintett műszerkategóriába tartozó műszerek tervezésénél alkalmaznak;

– a használandó gyártási, minőségellenőrzési és minőségbiztosítási módszerek, eljárások és rendszeres intézkedések;

– a gyártás előtt, alatt és után elvégzendő vizsgálatok és ellenőrzések, valamint azok elvégzésének gyakorisága;

– a minőségi nyilvántartások, ezen belül különösen a vizsgálati jelentések és tesztadatok, kalibrálási adatok, jelentések az érintett személyzet képesítéséről stb.;

– a kívánt terv- és termékminőség elérésének és a minőségirányítási rendszer hatékony működésének megfigyelésére szolgáló eszközök.

3.3. A bejelentett szervezet értékeli a minőségirányítási rendszert annak megállapítása céljából, hogy az megfelel-e a 3.2. pont szerinti követelményeknek. A bejelentett szervezet vélelmezi e követelményeknek való megfelelést az olyan minőségirányítási rendszerek tekintetében, amelyek a vonatkozó harmonizált szabványt alkalmazó nemzeti szabvány megfelelő előírásainak a hivatkozások a Magyar Szabványügyi Testület Hivatalos Lapjában való közzétételétől kezdve megfelelnek.

A minőségirányítási rendszerekben szerzett tapasztalatok mellett az ellenőrzést végző csoportnak megfelelő tapasztalatokkal kell rendelkeznie a metrológia és a műszertechnológia területén, valamint ismernie kell e rendelet alkalmazandó követelményeit. Az értékelési eljárásnak ki kell terjednie egy ellenőrző látogatásra a gyártó üzemeiben.

A döntésről értesíteni kell a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

3.4. A gyártó vállalja a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeinek megfelelő teljesítését, valamint a minőségirányítási rendszer megfelelő és hatékony fenntartását.

3.5. A gyártó a minőségirányítási rendszert jóváhagyó bejelentett szervezetet értesíti a minőségirányítási rendszert érintő bármilyen tervezett változtatásról.

A bejelentett szervezet értékeli a javasolt változtatásokat, és határoz arról, hogy a megváltoztatott minőségirányítási rendszer megfelel-e a 3.2. pont szerinti követelményeknek, vagy ismételt értékelésre van szükség.

A döntésről értesítenie kell a gyártót. Az értesítés tartalmazza a vizsgálat következtetéseit és a döntés okait.

3.6. Minden egyes bejelentett szervezet időszakonként az illetékes hatóság rendelkezésére bocsátja a minőségirányítási rendszerekre vonatkozó kiállított és elutasított jóváhagyások jegyzékét, és haladéktalanul értesíti a hatóságot arról, ha egy minőségirányítási rendszerre vonatkozó jóváhagyást visszavontak.

Tervvizsgálat

4.1. A gyártó tervvizsgálati kérelmet nyújt be a 3.1. pontban írt bejelentett szervezethez.

4.2. A kérelemnek lehetővé kell tennie a műszer tervének, gyártásának és működésének megértését, valamint e rendelet vonatkozó követelményeinek való megfelelés értékelését. A kérelem tartalmazza:

– a gyártó nevét és címét;

– írásos nyilatkozat arról, hogy ugyanilyen tárgyú kérelmet nem nyújtottak be másik bejelentett szervezethez;

– a 10. §-ban meghatározott műszaki dokumentációt. A dokumentációnak lehetővé kell tennie annak értékelését, hogy a műszer megfelel-e e rendelet vonatkozó követelményeinek. A dokumentáció az értékelés szempontjából szükséges mértékben részletezi a műszer konstrukcióját, gyártását és működését;

– a műszaki terv megfelelőségét alátámasztó bizonyítékot. A bizonyítéknak utalnia kell minden olyan vonatkozó dokumentumra, amelyet alkalmaztak, különösen amennyiben a 13. §-ban meghatározott, vonatkozó dokumentumokat nem teljes mértékben alkalmazták, továbbá szükség esetén a bizonyítéknak tartalmaznia kell a gyártó megfelelő laboratóriuma, illetve a gyártó nevében és felelősségére eljáró egyéb vizsgáló laboratórium által elvégzett vizsgálatok eredményeit.

4.3. A bejelentett szervezet megvizsgálja a kérelmet, és ha a terv megfelel a mérőműszerre alkalmazandó rendelkezéseknek, kiállítja a gyártó részére az EK-tervvizsgálati tanúsítványt. A tanúsítványon fel kell tüntetni a gyártó nevét és címét, a vizsgálat következtetéseit, érvényességének feltételeit és a jóváhagyott műszer azonosításához szükséges adatokat.

4.3.1. A műszaki dokumentáció valamennyi vonatkozó részét mellékelni kell a tanúsítványhoz.

4.3.2. A tanúsítványnak és mellékleteinek tartalmazniuk kell a megfelelőség értékeléséhez és a használat közbeni ellenőrzésekhez szükséges összes információt. Annak értékelésére, hogy a gyártott műszerek a megfelelő eszközökkel való beszabályozás után metrológiai jellemzőik reprodukálhatósága tekintetében megfelelnek-e a vizsgált tervnek, a tanúsítvány tartalma a következőkre terjed ki:

– a műszer tervének metrológiai jellemzői;

– a műszer sértetlenségének biztosításához szükséges intézkedések (plomba, szoftverazonosító stb.);

– a műszer azonosításához és a tervnek való külső megfelelőség vizuális ellenőrzéséhez szükséges egyéb elemekre vonatkozó információk;

– adott esetben a legyártott műszerek jellemzőinek hitelesítéséhez szükséges további részletes információk;

– részegységek esetében a más részegységekkel vagy mérőműszerekkel való kompatibilitás biztosításához szükséges valamennyi szükséges információ.

4.3.3. A bejelentett szervezet mindezekről értékelő jelentést készít, és gondoskodik arról, hogy a jelentés az illetékes hatóság rendelkezésére álljon. A 12. § 8. pontjának sérelme nélkül a bejelentett szervezet kizárólag a gyártó beleegyezésével teszi közzé e jelentés tartalmát vagy annak egyes részeit.

A tanúsítvány a kiállításától számított tíz évig érvényes, és újabb tíz éves időtartamokra megújítható.

Ha a gyártónak a tervvizsgálati tanúsítvány iránti kérelmét elutasítják, a bejelentett szervezet részletesen ismerteti az elutasítás okait.

4.4. A gyártó tájékoztatja az EK-tervvizsgálati tanúsítványt kiállító bejelentett szervezetet a jóváhagyott terv alapvető módosításairól. A jóváhagyott terv módosításait szintén jóvá kell hagynia az EK-tervvizsgálati tanúsítványt kiállító bejelentett szervezetnek, ha a módosítások befolyásolhatják a műszer e rendelet alapvető követelményeinek való megfelelőségét, a tanúsítvány érvényességének feltételeit, illetve a műszer használatával kapcsolatban előírt feltételeket. Az újabb jóváhagyást kiegészítés formájában kell az eredeti EK-tervvizsgálati tanúsítványhoz mellékelni.

4.5. Minden egyes bejelentett szervezet időszakonként az illetékes hatóság rendelkezésére bocsátja a következőket:

– a kiállított EK-tervvizsgálati tanúsítványok és ezek mellékletei;

– a már kiállított tanúsítványokhoz kapcsolódó kiegészítések és módosítások.

Minden egyes bejelentett szervezet haladéktalanul tájékoztatja az illetékes hatóságot az EK-tervvizsgálati tanúsítványok visszavonásáról.

4.6. A gyártó vagy meghatalmazott képviselője az utolsó mérőműszer gyártási időpontjától számított 10 évig megőrzi az EK-tervvizsgálati tanúsítványnak, a tanúsítvány mellékleteinek és kiegészítéseinek, valamint a műszaki dokumentációnak egy-egy példányát.

Ha sem a gyártó, sem pedig meghatalmazott képviselője a Közösségben nem rendelkezik székhellyel, a műszaki dokumentáció rendelkezésre bocsátásáért a gyártó által kijelölt személy felel.

A bejelentett szervezet felelősségére végzett felügyelet

5.1. A felügyelet célja annak biztosítása, hogy a gyártó teljesíti a jóváhagyott minőségirányítási rendszerből származó kötelezettségeit.

5.2. A gyártó lehetővé teszi a bejelentett szervezet számára a tervezés, a gyártás, a vizsgálat, az ellenőrzés és a raktározás helyszínére való belépést vizsgálat céljából, valamint a szervezet rendelkezésére bocsátja az összes szükséges információt, különös tekintettel az alábbi iratokra:

– a minőségirányítási rendszerre vonatkozó dokumentáció;

– a minőségirányítási rendszer tervezési része számára előirányzott minőségi nyilvántartások, így az elemzések, számítások, tesztek stb. eredményei;

– a minőségirányítási rendszer gyártási része számára előirányzott minőségi nyilvántartások, így a vizsgálati jelentések és tesztadatok, kalibrálási adatok, jelentések az érintett személyzet képesítéséről stb.

5.3. A bejelentett szervezet rendszeres ellenőrzéseket végez annak biztosítása érdekében, hogy a gyártó fenntartja és alkalmazza a minőségirányítási rendszert, és az ellenőrzési jelentést a gyártó rendelkezésére bocsátja.

5.4. A bejelentett szervezet előre be nem jelentett látogatást is tehet a gyártónál. E látogatások során a minőségirányítási rendszer megfelelő működésének vizsgálata céljából a bejelentett szervezet szükség szerint termékvizsgálatot végezhet vagy végeztethet. A bejelentett szervezet a gyártó rendelkezésére bocsátja a látogatási jelentést, valamint vizsgálat végzése esetén a vizsgálati jelentést.

Írásos nyilatkozat a megfelelőségről

6.1. A gyártó CE-jelöléssel és kiegészítő metrológiai jelöléssel, valamint a 3.1. pontban írt bejelentett szervezet felelősségére annak azonosítási számával lát el minden olyan mérőműszert, amely teljesíti e rendelet vonatkozó követelményeit.

6.2. Megfelelőségi nyilatkozatot kell kiállítani minden egyes műszermodell tekintetében, és gondoskodni kell arról, hogy a megfelelőségi nyilatkozat az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára rendelkezésre álljon. A megfelelőségi nyilatkozatnak azonosítania kell azt a műszermodellt, amelyről kiállították, és utalnia kell a tervvizsgálati tanúsítványra.

Minden egyes forgalomba hozott mérőműszert el kell látni a nyilatkozat egy példányával. Ezt a követelményt azonban úgy is lehet értelmezni, hogy amikor egyetlen felhasználó részére szállítanak nagyszámú műszert, a követelmény egyedi műszerek helyett egy-egy tételre vagy szállítmányra vonatkozik.

7. A gyártó gondoskodik arról, hogy az utolsó műszer gyártási időpontjától számított 10 éven keresztül az illetékes hatóságok számára a következők rendelkezésre álljanak:

– a 3.1. pont második francia bekezdésében írt dokumentáció;

– a 3.5. pontban írt, jóváhagyott változtatás;

– a bejelentett szervezetnek a 3.5., 5.3. és 5.4. pontok szerinti határozatai és jelentései.

Meghatalmazott képviselő

8. A gyártónak a 3.1., a 3.5., 6.2. és 7. pontban írt kötelezettségeit a gyártó nevében és felelősségére meghatalmazott képviselője is teljesítheti.

16. melléklet a 8/2006. (II. 27.)GKM rendelethez12

Vízmérők

Vízmérők

A lakossági, kereskedelmi és egyszerű ipari felhasználású, tiszta hideg- vagy melegvíz mennyiségének mérésére szolgáló vízmérőkre az 1. melléklet vonatkozó követelményeit, e melléklet speciális követelményeit és e rendelet 9. §-ának (3) bekezdése a) pontjában felsorolt megfelelőség-értékelési eljárásokat kell alkalmazni.

Fogalommeghatározások

Vízmérő: Üzemi körülmények között a mérőátalakítón átfolyó víz mennyiségének mérésére, a mért érték tárolására és kijelzésére szolgáló műszer.

Minimális térfogatáram (Q1): Az a legkisebb térfogatáram, amelynél a vízmérő kijelzése megfelel a legnagyobb megengedett hibával kapcsolatos követelményeknek.

Átmeneti térfogatáram (Q2): Az átmeneti térfogatáram a névleges térfogatáram és a minimális térfogatáram között lévő azon térfogatáram-érték, amelynél a térfogatáram-tartomány két zónára, a felső és alsó terhelési zónára osztható. Mind két zónára más legnagyobb megengedett hibaérték (MPE) vonatkozik.

Névleges térfogatáram (Q3): Az a legnagyobb térfogatáram, amelynél a vízmérő szokásos üzemi körülmények között, azaz egyenletes vagy szakaszos térfogatáram mellett, megfelelően működik.

Maximális térfogatáram (Q4): A maximális térfogatáram az a legnagyobb térfogatáram, amelynél a vízmérő meghibásodás nélkül rövid ideig megfelelően működtethető.

Követelmények

Előírt működési feltételek

A gyártónak meg kell határoznia a mérőeszköz előírt működési feltételeit, különösen a következőket:

1.    A víz térfogatáram-tartomány.

A térfogatáram-tartomány értékeinek a következő feltételeket kell teljesíteniük:

Q3/Q1 = 10

Q2/Q1 = 1,6

Q4/Q3 = 1,25

E rendelet hatálybalépésétől számított 5 évig a Q2/Q1 aránya 1,5; 2,5; 4 vagy 6,3 is lehet.

2.    A víz hőmérséklet-tartomány.

A hőmérséklet-tartomány értékeinek a következő feltételeket kell teljesíteniük:

0,1 °C és legalább 30 °C között, vagy

30 °C és legalább 90 °C között.

A vízmérő olyan kialakítású is lehet, hogy mindkét tartományban képes működni.

3.    A víz relatív nyomástartománya, amelynek Q3 térfogatáramon 0,3 bar és legalább 10 bar között kell lennie.

4.    Tápfeszültség: a váltóáramú táplálás névleges értéke és/vagy az egyenáramú táplálás határértékei.

Legnagyobb megengedett hiba (MPE)

5.    Az átmeneti térfogatáram (Q2) (beleértve) és a felső térfogatáram (Q4) közötti térfogatáram mellett szállított mennyiségnél a legnagyobb megengedett (pozitív vagy negatív) hiba, az MPE

Ł 30 °C hőmérsékletű víznél 2%,

> 30 °C hőmérsékletű víznél 3%.

6.    A minimális térfogatáram (Q1) és az átmeneti térfogatáram (Q2) (nem beleértve) közötti térfogatáram mellett szállított mennyiségnél a legnagyobb megengedett (pozitív vagy negatív) hiba (MPE) bármilyen hőmérsékletű víznél 5%.

6.a.     A mérő nem használhatja ki a legnagyobb megengedett hiba (MPE) értékét, és nem hozhatja rendszeresen kedvezőbb helyzetbe a felek valamelyikét.

A zavarok megengedett hatása

7.1.    Elektromágneses zavartűrés

7.1.1.    Az elektromágneses zavar csak olyan hatást gyakorolhat a vízmérőre, hogy

–    a mérési eredmény eltérése ne haladhassa meg a 7.1.3. pontban meghatározott kritikus határértéket, vagy

–    a kijelzést nem lehet mérési eredményként értelmezni, tárolni vagy továbbítani, mert az pillanatnyi ingadozásokat tartalmaz.

7.1.2.    Az elektromágneses zavart követően a vízmérőnek

–    vissza kell állnia a legnagyobb megengedett hibaértéken (MPE) belüli működésre,

–    védetté kell tennie összes mérési funkcióját, és

–    lehetővé kell tennie az összes, közvetlenül a zavar előtt felvett mérési adat helyreállítását.

7.1.3.    A kritikus határérték a következő két érték közül az alacsonyabb:

–    az a térfogat, amely a mért mennyiségre vonatkozó felső terhelési tartományban a legnagyobb megengedett hibaérték (MPE) felének felel meg;

–    az a térfogat, amely a Q3 térfogatáram mellett egy perc alatt átfolyó mennyiségre vonatkozó legnagyobb megengedett hibának (MPE) felel meg.

7.2.    Tartósság

A gyártó által becsült időszak figyelembevételével elvégzett megfelelő vizsgálatot követően a következő követelményeknek kell teljesülniük:

7.2.1.    A tartóssági vizsgálat elvégzését követően a mérési eredmények eltérései az eredeti mérési eredményekkel összehasonlítva nem haladhatják meg

–    a Q1 (beleértve) és Q2 (nem beleértve) között mért mennyiség 3%-át,

–    a Q2 (beleértve) és Q4 (beleértve) között mért mennyiség 1,5%-át.

7.2.2.    A tartóssági vizsgálat elvégzését követően a mért mennyiség tekintetében a kijelzett térfogatérték eltérése nem haladhatja meg:

–    a Q1 (beleértve) és Q2 (nem beleértve) között mért mennyiség ±6%-át,

–    a 0,1 °C és 30 °C közötti hőmérsékletű víz mérésére szolgáló vízmérő esetében a Q2 (beleértve) és Q4 (beleértve) között mért mennyiség ±2,5%-át,

–    a 30 °C és 90 °C közötti hőmérsékletű víz mérésére szolgáló vízmérő esetében a Q2 (beleértve) és Q4 (beleértve) között mért mennyiség ±3,5%-át.

Alkalmasság

8.1.    A vízmérő kialakításának olyannak kell lennie – amennyiben nincs más erre vonatkozó egyértelmű jelölés –, hogy bármilyen helyzetben felszerelhető és működtethető legyen.

8.2.    A gyártónak meg kell adnia, hogy a vízmérő a visszaáramló víz mérésére is alkalmas-e. Ebben az esetben a visszaáramló víz mennyiségét vagy levonják az összmennyiségből, vagy külön jegyzik fel. Az átáramló és a visszaáramló mennyiségre ugyanaz a legnagyobb megengedett hibaérték (MPE) vonatkozik.

A visszaáramló vízmennyiség mérésére nem alkalmas vízmérőket úgy kell kialakítani, hogy a visszaáramlást megakadályozzák, illetve a véletlenszerű visszaáramlás ne okozza a mérési jellemzők romlását vagy változását.

Mértékegységek

9.    A vízmérő a mért mennyiséget köbméterben jelzi.

Üzembe helyezés

10.    Biztosítani kell, hogy a forgalmazó vagy a vízmérő felszerelésére jogszabály alapján kijelölt személy úgy határozza meg az 1., 2. és 3. pont szerinti követelményeket, hogy a mérő az előirányzott vagy előrelátható fogyasztást pontosan tudja mérni.

17. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez13

Gázmérők és számítóegységek

Gázmérők és számítóegységek

Az alábbiakban meghatározott, lakossági, kereskedelmi és egyszerű ipari felhasználású gázmérőkre és számítóegységekre az 1. melléklet vonatkozó követelményeit, e melléklet speciális követelményeit és a 9. § (3) bekezdésének b) pontjában felsorolt megfelelőség-értékelési eljárásokat kell alkalmazni.

Fogalommeghatározások

Gázmérő: Olyan mérőeszköz, amelyet a rajta átáramló fűtőgáz mennyiségének (térfogatának vagy tömegének) mérésére, tárolására és kijelzésére terveztek.

Számítóegység: A gázmérőre szerelt berendezés, amely automatikusan átszámítja a mérési feltételek mellett megállapított mennyiséget referencia állapot szerinti mennyiséggé.

Legkisebb áramlás (Qmin): Az a legkisebb áramlás, amelynél a gázmérőn kijelzett mennyiség megfelel a legnagyobb megengedett hibára (MPE) vonatkozó követelményeknek.

Legnagyobb áramlás (Qmax): Az a legnagyobb áramlás, amelynél a gázmérőn kijelzett mennyiség megfelel a legnagyobb megengedett hibára (MPE) vonatkozó követelményeknek.

Átmeneti áramlás (Qt): Az átmeneti áramlás a minimális és maximális áramlás közötti áramlásérték, amely az áramlási tartományt két zónára, a felső és alsó zónára osztja. Mindkét zónára eltérő legnagyobb megengedett hibaérték (MPE) vonatkozik.

Túlterhelési áramlás (Qr): A túlterhelési áramlás az a legnagyobb áramlás, amelynél a mérő meghibásodás nélkül rövid ideig működtethető.

Referencia állapot: Az a meghatározott állapot, amelyre a mért mennyiséget átszámítják.

I. Rész – követelmények – gázmérők

1.    Névleges működési feltételek

A gyártónak meg kell határoznia a gázmérő névleges működési feltételeit, figyelembe véve a következőket:

1.1.    A gáz áramlás-tartományának teljesítenie kell legalább a következő feltételeket:

 

Osztály

Qmax/Qmin

Qmax/Qt

Qr/Qmax

 

1,5

= 150

= 10

1,2

 

1,0

= 20

= 5

1,2

1.2.    A gáz hőmérséklet-tartományának legkisebb értéke 40 °C.

1.3.    A fűtőgázzal kapcsolatos feltételek

A gázmérőket a rendeltetési ország gázcsoportjainak és hálózati nyomásoknak megfelelően kell megtervezni. A gyártónak elsősorban az alábbi adatokat kell megadnia:

–    a gázcsalád vagy -csoport;

–    a legnagyobb üzemi nyomás.

1.4.    A környezeti hőmérséklet-tartomány legkisebb értéke 50 °C.

1.5.    A váltóáramú táplálás névleges értéke és/vagy az egyenáramú táplálás határértékei.

2.    Legnagyobb megengedett hiba (MPE)

2.1.     Gázmérők, amelyek a mérési feltételek melletti térfogatot vagy a tömeget jelzik ki.

1. táblázat

 

A

B

C

 

1. Osztály

1,5

1,0

 

2. Qmin Ł Q < Qt

3%

2%

 

3. Qt Ł Q Ł Qmax

1,5%

1%

2.1.1. A gázmérő nem használhatja ki a legnagyobb megengedett hibára (MPE) vonatkozó értékeket, és nem hozhatja rendszeresen kedvezőbb helyzetbe a részt vevő felek egyikét.

2.2.    A hőmérséklet-korrekciós gázmérőkre, amelyek kizárólag a korrigált mennyiséget jelzik ki, egy 30 °C-os hőmérséklet-tartományon belül – amely szimmetrikus egy, a gyártó által megadott 15 °C és 25 °C közötti hőmérsékletre – 0,5%-kal nagyobb legnagyobb megengedett hibaérték (MPE) vonatkozik. E tartományon kívül 10 °C-onként további 0,5%-os MPE növekedés megengedett.

3.    A zavarok megengedett hatása

3.1.    Elektromágneses zavartűrés

3.1.1.    Az elektromágneses zavar csak olyan hatást gyakorolhat a gázmérőre és a számítóegységre, hogy

–    a mérési eredmény eltérése ne haladhassa meg a 3.1.3. pontban meghatározott kritikus határértéket, vagy

–    a kijelzést nem lehet mérési eredményként értelmezni, tárolni vagy továbbítani,

mert az pillanatnyi ingadozásokat tartalmaz.

3.1.2.    Az elektromágneses zavart követően a gázmérőnek

–    vissza kell állnia a legnagyobb megengedett hibaértéken belüli működésre,

–    védetté kell tennie az összes mérési funkciót, és

–    lehetővé kell tennie az összes, közvetlenül a zavar előtt felvett mérési adat helyreállítását.

3.1.3.    A kritikus határérték a következő két érték közül az alacsonyabb:

–    az a mennyiség, amely a felső terhelési tartományban a legnagyobb megengedett hiba (MPE) felének felel meg a mért mennyiségre vonatkoztatva;

–    az a mennyiség, amely a legnagyobb megengedett hibának (MPE) felel meg a legnagyobb áramlás mellett egy perc alatt átáramló mennyiségre vonatkoztatva.

3.2.    Az áramlás irányában és az áramlással ellentétes irányban fellépő áramlási zavarok

A gyártó által megadott beépítési feltételek esetén az áramlási zavarok nem léphetik túl a legnagyobb megengedett hiba (MPE) egyharmadát.

4.    Tartósság

A gyártó által becsült időszak figyelembe vételével elvégzett megfelelőségi vizsgálatot követően a következő kritériumoknak kell teljesülniük:

4.1.    1,5 osztályú mérők

4.1.1.    A tartóssági vizsgálat elvégzését követően a mérési eredmények a Qt–Qmax áramlási tartományban az eredeti mérési eredményektől legfeljebb 2%-kal térhetnek el.

4.1.2.    A kijelzés hibája a tartóssági vizsgálatot követően nem haladhatja meg a 2. pontban meghatározott legnagyobb megengedett hiba (MPE) kétszeresét.

4.2.    1,0 osztályú mérők

4.2.1.    A tartóssági vizsgálat elvégzését követően a mérési eredmények eltérése az eredeti mérési eredményekkel összehasonlítva nem haladhatja meg a 2. pontban meghatározott legnagyobb megengedett hiba (MPE) egyharmadát.

4.2.2.    A kijelzés hibája a tartóssági vizsgálatot követően nem haladhatja meg a 2. pontban meghatározott legnagyobb megengedett hibát (MPE).

5.    Alkalmasság

5.1.    A hálózatról (váltóáramról vagy egyenáramról) működtetett gázmérőt biztonsági áramellátó berendezéssel vagy más hasonló eszközzel kell felszerelni, amely a fő áramforrás hibája esetén az összes mérési funkciót biztosítja.

5.2.    A mérőre felszerelt áramforrás élettartama legalább öt év legyen. Az élettartam 90%-ának elteltét követően a készüléknek figyelmeztető jelzést kell adnia.

5.3.    A kijelzőnek elégséges számjeggyel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a Qmax áramlás mellett 8000 órán keresztül átáramló mennyiségnél a kijelző ne forduljon át a kezdeti értékre.

5.4.    A gázmérő kialakításának olyannak kell lennie, hogy a gyártó szerelési útmutatójában megadott bármilyen helyzetben felszerelve működtethető legyen.

5.5.    A gázmérőt egy olyan ellenőrző egységgel kell felszerelni, amely elfogadható idő alatt teszi lehetővé a vizsgálatok elvégzését.

5.6.    A gázmérőnek bármelyik áramlási irányban, illetve – amennyiben egyértelműen jelölve van – csak az egyik áramlási irányban a legnagyobb megengedett hibaértéken (MPE) belül kell működnie.

6.    Mértékegységek

A mért mennyiséget köbméterben vagy kilogrammban kell kijelezni.

II. Rész – követelmények –számítóegységekre

A számítóegységek a 4. § b) pontjának második francia bekezdése szerinti részegységnek minősülnek.

A számítóegységekre, ha alkalmazható, a gázmérőkre vonatkozó alapvető követelményeket kell alkalmazni. Kiegészítésül a következő követelményeket kell alkalmazni:

7.    Referencia állapotok az átszámított mennyiségre

A gyártónak meg kell adnia az átszámított mennyiségre vonatkozó referencia állapotot.

8.    Legnagyobb megengedett hiba (MPE)

8.1.     20 °C-os (±3 °C) környezeti hőmérséklet, 60%-os (±15%) környezeti páratartalom és névleges tápfeszültség esetén 0,5%.

8.2.     hőmérséklet-számítóegységre névleges működési feltételek mellett 0,7%.

8.3.     az egyéb számítóegységekre a névleges működési feltételek mellett 1%.

8.4.     Megjegyzés: A gázmérő hibája nincs figyelembe véve.

8.5.     A számítóegység nem használhatja ki a legnagyobb megengedett hibára (MPE) vonatkozó értékeket, és nem hozhatja rendszeresen kedvezőbb helyzetbe a részt vevő felek egyikét.

9.    Alkalmasság

9.1.    Az elektronikus számítóegységnek érzékelnie kell, ha a gyártó által meghatározott, a mérési pontosság szempontjából megadott üzemi tartományon/tartományokon kívül működik. Ebben az esetben a korrektornak meg kell szakítania az átszámított mennyiség integrálását, és az üzemi tartományon/tartományokon kívüli működési idő alatt az átszámított mennyiség csak külön összegezhető.

9.2.    Az elektronikus korrektornak alkalmasnak kell lennie arra, hogy további berendezések felszerelése nélkül kijelezze a mérésre vonatkozó összes lényeges adatot.

Üzembe helyezés

10.    a)    A lakossági gázfogyasztás mérésére bármely 1,5 osztályú mérő, valamint olyan 1,0 osztályú mérő engedélyezhető, amelynél a Qmax/Qmin arány legalább 150.

b)    A nem lakossági gázfogyasztás mérésére bármely 1,5 osztályú mérő engedélyezhető.

c)    Az 1.2. és 1.3. pont követelményei tekintetében biztosítani kell, hogy a forgalmazó vagy a mérő felszerelésére jogszabály alapján kijelölt személy úgy határozza meg a jellemzőket, hogy a mérő az előirányzott vagy előrelátható fogyasztást pontosan tudja mérni.

18. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez14

Hatásos villamos energia mérésére szolgáló fogyasztásmérők

Hatásos villamos energia mérésére szolgáló fogyasztásmérők

A lakossági, kereskedelmi és egyszerű ipari felhasználású hatásos villamos energia mérésére szolgáló fogyasztásmérőkre e rendelet 1. mellékletének vonatkozó követelményeit, továbbá e melléklet különleges követelményeit és a 9. § (3) bekezdése c) pontjában felsorolt megfelelőség-értékelési eljárásokat kell alkalmazni.

Megjegyzés: Az alkalmazott mérési technológiától függően a villamos fogyasztásmérők külső mérőtranszformátorokkal is használhatók. E melléklet azonban csak a villamos fogyasztásmérőkre vonatkozik, a mérőtranszformátorokra nem.

Fogalommeghatározások

A hatásos villamos energia mérésére szolgáló fogyasztásmérő olyan mérőeszköz, amely egy áramkörben a hatásos villamosenergia-fogyasztást méri.

I    =    a fogyasztásmérőn átfolyó elektromos áram;

In    =    az a névleges referencia-áramerősség, amelyre a mérőtranszformátorral működtetett fogyasztásmérőt tervezték;

Ist    =    az I azon legalacsonyabb megadott értéke, amelynél egységnyi teljesítménytényező mellett a fogyasztásmérő (háromfázisú mérő szimmetrikus terheléssel) a hatásos villamos energiát mérni kezdi;

Imin    =    az I azon értéke, amely felett a fogyasztásmérő hibája a legnagyobb megengedett hibán (MPE) belül van (háromfázisú mérő szimmetrikus terheléssel);

Itr    =    az I azon értéke, amely felett a hiba a fogyasztásmérő pontossági osztályának megfelelő legnagyobb megengedett hiba (MPE) legalacsonyabb értékén belül van;

Imax    =    az I azon legnagyobb értéke, amelynél a fogyasztásmérő hibája a legnagyobb megengedett hibán (MPE) belül van;

U    =    a fogyasztásmérőre kapcsolt elektromos feszültség;

Un    =    a névleges referenciafeszültség;

f    =    a fogyasztásmérőre kapcsolt feszültség frekvenciája;

fn    =    a névleges referenciafrekvencia

PF    =    teljesítménytényező = cosj = az I és U közötti f fáziskülönbség koszinusza.

Különleges követelmények

1.    Pontosság

A gyártónak meg kell határoznia a fogyasztásmérő pontossági osztályát. Az osztályok jelölései: A, B és C osztály.

2.    Előírt működési feltételek

A gyártónak meg kell határoznia a fogyasztásmérő előírt működési feltételeit, különösen:

A fogyasztásmérőre vonatkozó fn, Un, In, Ist, Imin, Itr és Imax értékeket. Az áramra vonatkozó értékek tekintetében a fogyasztásmérőnek teljesítenie kell az 1. táblázatban megadott feltételeket.

1. táblázat

 

 

A osztály

B osztály

C osztály

 

Közvetlenül csatlakoztatott fogyasztásmérők esetében

 

Ist

= 0,05 · Itr

= 0,04 · Itr

= 0,04 · Itr

 

Imin

= 0,5 · Itr

= 0,5 · Itr

= 0,3 · Itr

 

Imax

= 50 · Itr

= 50 · Itr

= 50 · Itr

 

Mérőtranszformátorral csatlakoztatott fogyasztásmérők esetében

 

Ist

= 0,06 · Itr

= 0,04 · Itr

= 0,02 · Itr

 

Imin

= 0,4 · Itr

= 0,2 · Itr1

= 0,2 · Itr

 

In

= 20 · Itr

= 20 · Itr

= 20 · Itr

 

Imax

= 1,2 · In

= 1,2 · In

= 1,2 · In

 

1    A “B” osztályú elektromechanikus fogyasztásmérőkre az Imin = 0,4 · Itr alkalmazandó.

A 2. táblázatban szerepelnek azok a feszültség-, frekvencia- és teljesítménytényező-tartományok, amelyeken belül a fogyasztásmérő teljesíti a legnagyobb megengedett hibára (MPE) vonatkozó követelményeket. E tartományok meghatározásakor figyelembe kell venni a közüzemi villamos energiahálózatok jellemzőit.

A feszültség- és frekvenciatartományoknak legalább az alábbi követelményeket teljesíteniük kell:

0,9 · Un = U = 1,1 · Un

0,98 · fn = f = 1,02 · fn;

a teljesítménytényező tartománya legalább cosj = 0,5 induktív és cosj = 0,8 kapacitív közötti.

3.    Legnagyobb megengedett hiba (MPE)

3.1. A különböző mért és befolyásoló mennyiségek hatását (a, b, c, ...) külön-külön értékelik, mialatt az összes többi mért és befolyásoló mennyiséget viszonylag állandóan a referenciaértékeiken tartják. A mérési hibát, amely nem lépheti túl a 2. táblázatban meghatározott legnagyobb megengedett hibát (MPE) – a következőképpen számítják ki:

3.2. Amennyiben a fogyasztásmérő változó terhelőáram mellett működik, a százalékos eltérések nem haladhatják meg a 2. táblázatban megadott határértékeket.

2. táblázat

A legnagyobb megengedett hiba (MPE) az előírt működési feltételek, valamint a meghatározott terhelőáram és üzemi hőmérséklet mellett százalékban

 

A

B

C

D

1.

Üzemi hőmérsékletek

Üzemi hőmérsékletek

Üzemi hőmérsékletek

Üzemi hőmérsékletek

+5°C ... +30°C

–10°C...+5°C
vagy
+30°C ... +40°C

–5°C ... –10°C
vagy
+40°C ... +55°C

–40°C ... –25°C
vagy
+55°C ... +70°C

2. Mérőosztály

A

B

C

A

B

C

A

B

C

A

B

C

3. Egyfázisú fogyasztásmérő; háromfázisú fogyasztásmérő, szimmetrikus terheléssel

3.1. Imin Ł I < Itr

3,5

2

1

5

2,5

1,3

7

3,5

1,7

9

4

2

3.2. Itr Ł I Ł Imax

3,5

2

0,7

4,5

2,5

1

7

3,5

1,3

9

4

1,5

4. Háromfázisú fogyasztásmérő egyfázisú terhelés mellett

4.1. Itr Ł I Ł Imax
lásd az alábbi kivételt

4

2,5

1

5

3

1,3

7

4

1,7

9

4,5

2

5. A háromfázisú elektromechanikus fogyasztásmérők esetében az egyfázisú terhelés mellett az áramerősség-tartomány 5Itr Ł I Ł Imax értékre korlátozódik.

6. Amennyiben a fogyasztásmérő különböző hőmérséklet-tartományokban működik, annak megfelelő legnagyobb megengedett hibaértéket kell alkalmazni.

7. A mérő nem használhatja ki a legnagyobb megengedett hibára (MPE) vonatkozó értékeket, és nem hozhatja rendszeresen kedvezőbb helyzetbe a részt vevő felek egyikét.

4.    A zavarok megengedett hatása

4.1.    Általános megjegyzések

Mivel a villamos fogyasztásmérőket közvetlenül az elektromos hálózathoz csatlakoztatják, és mivel a hálózati áram is a mért mennyiségek közé tartozik, különleges elektromágneses környezeti feltételek vonatkoznak a villamos fogyasztásmérőre.

A fogyasztásmérőnek az E2 elektromágneses környezeti feltételeknek kell megfelelnie, valamint teljesítenie kell a 4.2. és 4.3. pont kiegészítő követelményeit.

Az elektromágneses környezeti feltételek és a megengedhető hatások tükrözik azt a helyzetet, hogy felléphetnek olyan tartós zavaró hatások, amelyek a kritikus határértékeken túl nem befolyásolhatják a mérés pontosságát, továbbá felléphetnek olyan tranziens zavarok, amelyek átmeneti károsodást vagy a funkciók és egyes jellemzők átmeneti kiesését okozhatják; a zavart követően azonban helyre kell állnia a fogyasztásmérő jellemzőinek és funkcióinak, a zavar pedig a kritikus határértékeken túl nem befolyásolhatja a mérés a pontosságát.

Ha villámcsapás komoly veszélye áll fenn, illetve az áramellátás elsősorban légvezetéken keresztül történik, akkor a fogyasztásmérő metrológiai jellemzőit védeni kell.

4.2.    Tartós zavarok hatása

3. táblázat

A tartós zavarok által okozott kritikus határértékek százalékban

Zavartényező

Kritikus határértékek százalékban kifejezve

a fogyasztásmérők osztályai szerint

A

B

C

Fordított fázissorrend

1,5

1,5

0,3

Feszültség aszimmetria

(csak a háromfázisú fogyasztásmérőkre alkalmazandó)

4

2

1

Áramágban folyó áram felharmonikus tartalma1

1

0,8

0,5

Az áramágakban folyó áram egyenáramú és felharmonikus komponensei1

6

3

1,5

Gyors tranziens zavarok

6

4

2

gneses terek; nagyfrekvenciájú (sugárzó rádiófrekvenciás) elektromágneses tér; rádiófrekvenciás tér által indukált zavarok vezetékekben; és elektromágneses ingadozással szembeni zavartűrés

3

2

1

1    Az elektromechanikus fogyasztásmérők esetében az áramkörök torzítási tényezőjére, az egyenáramra és az áramkörökben fellépő felharmonikusokra nem állapítanak meg kritikus határértékeket.

4.3.    A tranziens elektromágneses jelenségek megengedett hatása

4.3.1.    Az elektromágneses zavarok legfeljebb olyan hatást gyakorolhatnak a villamos fogyasztásmérőkre, hogy közvetlenül a zavart követően

–    a villamos fogyasztásmérő pontosságának ellenőrzésére szolgáló kimenet nem adhat olyan impulzust vagy jelet, amely a kritikus határértéknél nagyobb mértékben meghaladja a mért energiára vonatkozó értéket,

és a zavart követő bizonyos időtartamon belül a fogyasztásmérő

–    működése a legnagyobb megengedett hiba (MPE) határértékein belül helyreáll, és

–    az összes mérési funkció megvédett, és

–    lehetővé teszi az összes, közvetlenül a zavar előtt felvett mérési adat helyreállítását, és

–    a mért energia tekintetében nem jelezhet a kritikus határértéknél nagyobb eltérést.

A kWh-ban kifejezett kritikus határérték m · Un · Imax · 10-6 , ahol

m a fogyasztásmérő mérőegységeinek a száma, az Un mértékegysége a volt, az Imax mértékegysége pedig az amper.

4.3.2.    A túláram által okozott kritikus határérték 1,5%.

5.    Alkalmasság

5.1.    Az előírt működési feszültség alatt a fogyasztásmérő pozitív eltérése nem lépheti túl a 10%-ot.

5.2.    A teljes energiafogyasztás kijelzőjén elégséges számjegyet kell elhelyezni ahhoz, hogy ha a mérő teljes terhelés mellett (I=Imax, U=Un és PF=1) 4000 órán keresztül működik, a számláló ne forduljon át a kiinduló értékre; a kijelző kialakításának olyannak kell lennie, hogy működés közben ne lehessen visszaállítani.

5.3.    Amennyiben az elektromos hálózatban áramkimaradás történik, a mért villamosenergia-mennyiségnek legalább négy hónapig még leolvashatónak kell lennie.

5.4.    Üresjárás

Amennyiben a fogyasztásmérő feszültség alatt van, de nem folyik benne áram (az áramág nyitott), akkor a fogyasztásmérő 0,8 • Un és 1,1 Un közötti feszültség mellett nem mérhet energiát.

5.5.    A fogyasztásmérő indulása

A fogyasztásmérő (háromfázisú mérő szimmetrikus terheléssel) U=Un, PF=1 és I=Ist mellett meg kell induljon és folyamatosan kell mérje a felhasznált energiát.

6.    Mértékegységek

A mért villamosenergia-mennyiséget kilowattórában vagy megawattórában jelzik ki.

7.    Üzembe helyezés

a)    A lakossági villamosenergia-fogyasztás mérésére bármely A osztályú fogyasztásmérő használható. Különleges felhasználás esetén megkövetelhető a B osztályú fogyasztásmérő.

b)    A nem-lakossági villamosenergia-fogyasztás mérésére bármely B osztályú fogyasztásmérő használható. Különleges felhasználás esetén megkövetelhető a C osztályú fogyasztásmérő.

c)    A fogyasztásmérő áramerősség mérési tartományát a fogyasztó előirányzott vagy várható fogyasztási igényének megfelelően kell kiválasztani.

19. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez15

Hőfogyasztás-mérők

Hőfogyasztás-mérők

Az alábbiakban meghatározott, lakossági, kereskedelmi és egyszerű ipari felhasználású hőfogyasztás-mérőkre e rendelet 1. mellékletének vonatkozó követelményeit, e melléklet különleges követelményeit és a 9. § (3) bekezdése d) pontjában felsorolt megfelelőség-értékelési eljárásokat kell alkalmazni.

Fogalommeghatározások

A hőfogyasztás-mérő olyan műszer, amelyet egy hőcserélő folyadékkörben az ún. hőhordozó folyadék által átadott hőenergia mérésére terveztek.

A hőfogyasztás-mérő lehet önálló mérőműszer vagy pedig olyan kombinált mérőműszer, amely a 4. § b) pontjában meghatározott áramlásmérő, egy hőmérséklet-érzékelő pár és számítómű részegységekből, illetve ezek kombinációiból áll.

q    =    a hőhordozó folyadék hőmérséklete;

qin    =    q értéke a hőcserélő folyadékkör beömlőjénél;

qout    =    q értéke a hőcserélő folyadékkör kiömlőjénél;

Dq    =    hőmérséklet különbség qinqout , Dq ł 0 értékkel;

qmax    =    q felső határértéke, amely mellett a hőfogyasztás-mérő a legnagyobb megengedett hibán (MPE) belül megfelelően működik;

qmin    =    q alsó határértéke, amely mellett a hőfogyasztás-mérő a legnagyobb megengedett hibán (MPE) belül megfelelően működik;

Dqmax    =    Dq felső határértéke, amely mellett a hőfogyasztás-mérő a legnagyobb megengedett hibán (MPE) belül megfelelően működik;

Dqmin    =    Dq alsó határértéke, amely mellett a hőfogyasztás-mérő a legnagyobb megengedett hibán (MPE) belül megfelelően működik;

q    =    a hőhordozó folyadék térfogatárama;

qs    =    a q megengedett legnagyobb értéke, amely mellett a hőfogyasztás-mérő rövid ideig kifogástalanul működik;

qp    =    a q megengedett legnagyobb értéke, amely mellett a hőfogyasztás-mérő folyamatosan kifogástalanul működik;

qi    =    a q megengedett legalacsonyabb értéke, amely mellett a hőfogyasztás-mérő kifogástalanul működik;

P    =    a hőcsere hőteljesítménye;

Ps    =    a P felső határértéke, amely mellett a hőfogyasztás-mérő kifogástalanul működik.

Különleges követelmények

1.    Előírt működési feltételek

Az előírt működési feltételek értékeit a gyártó a következőképpen határozza meg:

1.1.    A folyadék hőmérséklete tekintetében: qmax, qmin,

–    A folyadék hőmérséklet-változása tekintetében: Dqmax, Dqmin,

a következő korlátozásokra is figyelemmel: Dqmax/ Dqmin ł 10; Dqmin = 3 K vagy 5 K vagy 10 K.

1.2.    A folyadék nyomása tekintetében: A legnagyobb pozitív belső nyomás, amelynek a hőfogyasztás-mérő a felső hőmérsékleti határérték mellett tartósan ellen tud állni.

1.3.    A folyadék térfogatárama tekintetében: qs, qp, qi, ahol a qp és qi értékekre a következő korlátozás vonatkozik: qp/qi ł 10.

1.4.    A hőteljesítmény tekintetében: Ps

2.    Pontossági osztályok

A hőfogyasztás-mérők pontossági osztályai a következők: 1, 2, 3.

3.    A teljes hőfogyasztás-mérőkre alkalmazott legnagyobb megengedett hiba (MPE)

3.1.     Az önálló hőfogyasztás-mérőkre alkalmazandó helyes értékre vonatkozó legnagyobb megengedett relatív hiba az egyes pontossági osztályok esetén százalékban kifejezve:

3.1.1.     az 1. osztályra: E = Ef + Et + Ec (Ef; Et; Ec a 7.1 ÷ 7.3. pontok szerint),

3.1.2.     a 2. osztályra: E = Ef + Et + Ec (Ef; Et; Ec a 7.1 ÷ 7–3. pontok szerint),

3.1.3.     a 3. osztályra: E = Ef + Et + Ec (Ef; Et; Ec a 7.1 ÷ 7.3. pontok szerint).

3.2.     A teljes hőfogyasztás-mérő nem használhatja ki a legnagyobb megengedett hibára (MPE) vonatkozó értékeket, és nem hozhatja rendszeresen kedvezőbb helyzetbe a részt vevő felek egyikét.

4.    Az elektromágneses zavarok megengedett hatása

4.1.    Statikus mágneses terek és hálózati frekvenciás elektromágneses terek nem befolyásolhatják a mérőműszer működését.

4.2.    Az elektromágneses zavar következtében a mérési eredmények eltérései nem haladhatják meg a 4.3. pont követelményeiben meghatározott kritikus határértékeket, illetve a mérési eredmények kijelzése nem válhat olyanná, hogy az eredményeket ne lehessen érvényes eredményként értelmezni.

4.3.    A teljes hőfogyasztás-mérő kritikus határértéke megegyezik a hőfogyasztás-mérőre alkalmazandó legnagyobb megengedett hiba (MPE)evő abszolút értékével (lásd a 3. pontot).

5.    Tartósság

A gyártó által becsült időszakot figyelembe vevő megfelelő vizsgálat elvégzését követően a következő kritériumoknak kell teljesülniük:

5.1.    Áramlásmérő: A tartóssági vizsgálat elvégzését követően a mérési eredmények eltérései az eredeti mérési eredményekkel összehasonlítva nem haladhatják meg a kritikus határértéket.

5.2.    Hőmérséklet-érzékelő: A tartóssági vizsgálat elvégzését követően a mérési eredmények eltérései az eredeti mérési eredményekkel összehasonlítva nem haladhatják meg a 0,1 °C-ot.

6.    A hőfogyasztás-mérőn feltüntetendő adatok

–    Pontossági osztály,

–    Térfogatáram-határértékek,

–    Hőmérsékleti határértékek,

–    A hőmérsékleti különbségekre vonatkozó határértékek,

–    Az áramlásmérő felszerelési helye: előremenő ág vagy visszatérő ág,

–    Az áramlásirány megjelölése.

7.    Részegységek

A részegységekre vonatkozó rendelkezések ugyanazon vagy különböző gyártók által előállított részegységekre alkalmazhatók. Ha a hőfogyasztás-mérő részegységekből áll, a hőfogyasztás-mérőre vonatkozó alapvető követelményeket adott esetben a részegységekre is alkalmazni kell. Ezen kívül a következő követelményeket kell alkalmazni:

7.1.    Az áramlásmérő százalékban kifejezett legnagyobb megengedett relatív hibaértéke:

–    az 1. pontossági osztály esetében: Ef = (1 + 0,01 qp/q), de legfeljebb 5%,

–    a 2. pontossági osztály esetében: Ef = (2 + 0,02 qp/q), de legfeljebb 5%,

–    a 3. pontossági osztály esetében: Ef = (3 + 0,05 qp/q), de legfeljebb 5%,

ahol az Ef hiba az áramlásmérőn kijelzett értéknek, valamint a ténylegesen átfolyt folyadék tömege vagy térfogata helyes értékének arányára vonatkozik.

7.2.    A hőmérséklet-érzékelő pár megengedett legnagyobb relatív hibája százalékban kifejezve:

–    Et = (0,5 + 3· Dqmin/ Dq),

ahol Et hiba a hőmérséklet-érzékelő pár kijelzésének, valamint a hőmérséklet-különbség helyes értékének arányára vonatkozik.

7.3.    A számítómű megengedett legnagyobb relatív hibája százalékban kifejezve:

–    Ec = (0,5 + Dqmin/ Dq),

ahol Ec hiba a kijelzett hőenergia és a hőenergia helyes értékének arányára vonatkozik.

7.4.    A hőfogyasztás-mérő részegységére vonatkozó kritikus határérték egyenlő a részegységre alkalmazandó legnagyobb megengedett hiba (MPE) abszolút értékével (lásd a 7.1., 7.2. vagy 7.3. pontot).

7.5.    A részegységeken feltüntetendő adatok:

 

Átfolyásmérő

Pontossági osztály

Térfogatáram-határértékek

Hőmérsékleti határértékek

Névleges térfogat-egyenérték (pl. liter/impulzus), illetve a megfelelő kimeneti jel

Az áramlási irány jelölése

 

Hőmérséklet-érzékelő pár

Típus azonosítása (pl. Pt 100)

Hőmérsékleti határértékek

Hőmérséklet-különbség határértékei

 

Számítómű

A hőmérséklet-érzékelő típusa

–    Hőmérsékleti határértékek

–    Hőmérsékleti különbség határértékei

–    A szükséges térfogat-egyenérték (pl. liter/impulzus), illetve az áramlásmérőből érkező megfelelő bemeneti jel

–    Az áramlásmérő felszerelési helye: előremenő vagy visszatérő ág.

Üzembe helyezés

8.    a)    A lakossági hőenergia-fogyasztás mérése 3. osztályú mérővel engedélyezhető.

b)    A nem lakossági hőenergia-fogyasztás méréséhez 2. osztályú mérő használata kötelezővé tehető.

c)    Az 1.1–1.4. pont követelményei tekintetében biztosítani kell, hogy a forgalmazó vagy a mérő felszerelésére jogszabály alapján kijelölt személy úgy határozza meg a jellemzőket, hogy a mérő az előirányzott vagy előrelátható fogyasztást pontosan tudja mérni.

20. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez16

A víztől eltérő folyadékok mennyiségének folyamatos és dinamikus mérésére szolgáló mérőrendszerek

A víztől eltérő folyadékok mennyiségének folyamatos és dinamikus mérésére szolgáló
mérőrendszerek

A víztől eltérő folyadékok mennyiségének (térfogat vagy tömeg) folyamatos és dinamikus mérésére szolgáló mérőrendszerekre e rendelet 1. mellékletének vonatkozó követelményeit, továbbá e melléklet különleges követelményeit és a 9. § (3) bekezdés e) pontjában felsorolt megfelelőség-értékelési eljárásokat kell alkalmazni. Adott esetben a “térfogat és L” fogalmak a következőképpen is értelmezhetők ebben a mellékletben: “tömeg és kg”.

Fogalommeghatározások

Mérő: Üzemi körülmények között zárt, teljesen feltöltött vezetékben a mérőátalakítón átfolyó folyadék mennyiségének folyamatos mérésére, a mért érték tárolására és kijelzésére tervezett műszer.

Számítómű: A mérő része, amely a mérőátalakító(k)ból, valamint az esetleges kapcsolódó mérőműszerekből érkező kimenő jeleket fogadja, és kijelzi a mérési eredményeket.

Kapcsolódó mérőműszer: A számolóműhöz kapcsolódó műszer, amely korrekció és/vagy átszámítás céljából az adott folyadékra jellemző mennyiségeket méri.

Átalakító egység: A számolómű része, amely figyelembe veszi a folyadéknak a kapcsolódó mérőműszerrel mért, illetve a memóriában tárolt jellemzőit (hőmérséklet, sűrűség stb.), és automatikusan átszámítja:

–    a folyadék mérési feltételek mellett mért térfogatát normálállapot szerinti térfogatra és/vagy tömegre, vagy

–    a folyadék mérési feltételek mellett mért tömegét mérési feltételek szerinti térfogatra vagy normálállapot szerinti térfogatra.

Megjegyzés: Az átalakító egység magában foglalja a megfelelő kapcsolódó mérőműszereket.

Normálállapot: Az a meghatározott állapot, amelyre a mérési feltételek mellett mért folyadékmennyiséget átszámítják.

Mérőrendszer: Magából a mérőből, valamint a pontos méréshez szükséges, illetve a mérési műveletek megkönnyítésére szolgáló valamennyi műszerből álló rendszer.

Üzemanyagtöltő: Gépjárművek, kisebb hajók és légi járművek üzemanyag-feltöltésére szolgáló mérőrendszer.

Önkiszolgáló berendezés: Olyan berendezés, amely lehetővé teszi, hogy a fogyasztó saját szükségletei céljából folyadékbeszerzésre használja a mérőrendszert.

Önkiszolgáló egység: Az önkiszolgáló berendezés részét képező különleges eszköz, amely lehetővé teszi egy vagy több mérőrendszer működését az önkiszolgáló berendezésben.

Legkisebb mért mennyiség (MMQ): A folyadék azon legkisebb mennyisége, amelynek mérőrendszerrel való mérése metrológiailag elfogadható.

Közvetlen kijelzés: A mérés szerinti térfogat vagy tömeg kijelzése, valamint annak jelzése, hogy a mérő fizikailag alkalmas a mérésre.

Megjegyzés: A közvetlen kijelzés egy mennyiség-átalakító segítségével átváltható más mennyiségekre.

Megszakítható/nem megszakítható működés: A mérőműszer működése akkor tekinthető megszakíthatónak/nem megszakíthatónak, ha a folyadék áramlása egyszerűen és gyorsan megállítható/nem állítható meg.

Áramlási tartomány: A minimális áramlás (Qmin) és maximális áramlás (Qmax) közötti tartomány.

Különleges követelmények

1.    Előírt működési feltételek

A gyártónak meg kell határoznia a műszer előírt működési feltételeit, különösen a következőket:

1.1.    Áramlási tartomány

Az áramlási tartomány a következő feltételek mellett értelmezett:

(i)    a mérőrendszer áramlási tartományának belül kell lennie minden alkatrész, elsősorban a mérőelem áramlási tartományán,

(ii)    a mérő és a mérőrendszer:

1. táblázat

 

Különleges mérőrendszer

A folyadék jellemzői

Qmax : Qmin minimális aránya

 

Üzemanyagtöltő

Nem cseppfolyósított gázok

10:1

 

Cseppfolyósított gázok

5:1

 

Mérőrendszer

Kriogén folyadékok

5:1

 

Csővezetékek és tartályhajók feltöltésére szolgáló rendszerekre szerelt mérőrendszerek

Minden folyadék

A feladatra alkalmasan választható

 

Összes többi mérőrendszer

Minden folyadék

4:1

1.2.    A műszerrel mérendő folyadék jellemzői a folyadék nevének vagy típusának, illetve lényeges jellemzőinek megadásával, például:

–    hőmérsékleti tartomány;

–    nyomástartomány;

–    sűrűségtartomány;

–    viszkozitás-tartomány.

1.3.    A váltóáramú táplálás névleges értéke és/vagy az egyenáramú táplálás határértékei.

1.4.    Az átszámított értékekre vonatkozó normálállapot.

Megjegyzés:    Az 1.4. pont nem érinti azt a kötelezettséget, hogy az ásványi olajok jövedéki adója szerkezetének összehangolásáról szóló, 1992. október 19-i 92/81/EGK tanácsi irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerint 15 °C-os hőmérsékletet, illetve a nehéz fűtőolaj, PB-gáz és metán tekintetében az említett irányelv 3. cikkének (2) bekezdése szerint más hőmérsékletet kell előírni.

2.    Pontossági osztályok és a legnagyobb megengedett hiba (MPE)

2.1.    A 2 liternek megfelelő vagy nagyobb mennyiség esetén a kijelzett érték legnagyobb megengedett hibája (MPE):

2. táblázat

 

 

Pontossági osztály

 

0,3

0,5

1,0

1,5

2,5

 

Mérőrendszerek (A)

0,3%

0,5%

1,0%

1,5%

2,5%

 

Mérők (B)

0,2%

0,3%

0,6%

1,0%

1,5%

2.2.    A 2 liternél kisebb mennyiségek esetén a kijelzett érték legnagyobb megengedett hibája (MPE):

3. táblázat

 

Mért térfogat (V)

Legnagyobb megengedett hiba (MPE)

 

V < 0,1 L

4 x a 2. táblázat értéke, a 0,1 L-re vonatkoztatva

 

0,1 L = V < 0,2 L

4 x a 2. táblázat értéke

 

0,2 L = V < 0,4 L

2 x a 2. táblázat értéke, a 0,4 L-re vonatkoztatva

 

0,4 L = V < 1 L

2 x a 2. táblázat értéke

 

1 L = V < 2 L

a 2. táblázat értéke, a 2 L-re vonatkoztatva

2.3.    Ugyanakkor a mért mennyiségtől függetlenül a legnagyobb megengedett hiba (MPE) abszolút értékét a következő két érték közül a nagyobbik adja meg:

–    a legnagyobb megengedett hiba (MPE) abszolút értéke a 2. vagy 3. táblázat szerint,

–    Emin – a legnagyobb megengedett hiba (MPE) abszolút értéke a legkisebb mért mennyiségre vonatkozóan.

2.4.1.    A legalább 2 literes legkisebb mért mennyiségekre a következő feltételeket kell alkalmazni:

1. feltétel

Az Emin teljesíti a következő feltételt: Emin ł 2 R, ahol R a legkisebb osztásérték a kijelzőn.

2. feltétel

Az Emin értékét a következő képlet adja meg: Emin = (2MMQ) x (A/100), ahol

–    MMQ a legkisebb mért mennyiség,

–    “A” a 2. táblázat A sorában meghatározott számérték.

2.4.2.    A 2 liternél kisebb legkisebb mért mennyiségek esetében a fent említett 1. feltétel alkalmazandó, az Emin pedig a kétszerese a 3. táblázatban megadott értéknek, amely a 2. táblázat A sorára vonatkozik.

2.5.    Átszámított érték kijelzése

Az átszámított érték kijelzésekor a legnagyobb megengedett hiba (MPE) a 2. táblázat A sorában megadott értéknek felel meg.

2.6.    Átalakító egység

Az átszámított érték kijelzésekor az átalakító egységre visszavezethető megengedett legnagyobb érték egyenlő a ± (A – B), ahol A és B a 2. táblázatban megadott érték.

Az átalakító egységek külön tesztelhető részei:

a)    Számítómű

A számításra alkalmazandó: a folyadékmennyiség kijelzésére vonatkozó pozitív vagy negatív legnagyobb megengedett hiba egyenlő a 2. táblázat A sorában meghatározott legnagyobb megengedett hiba egytizedével.

b)    Kapcsolódó mérőműszerek

    A kapcsolódó mérőműszerek pontosságának legalább a 4. táblázat értékeit el kell érnie.

4. táblázat

A mérések legnagyobb megengedett hibája

A mérőrendszer pontossági osztályai

0,3

0,5

1,0

1,5

2,5

Hőmérséklet

± 0,3 °C

± 0,5 °C

± 1,0 °C

Nyomás

Kevesebb mint 1 MPa : ± 50 kPa

1 ÷4 MPa: ± 5%

4 MPa felett: ± 200 kPa

Sűrűség

± 1 kg/m3

± 2 kg/m3

± 5 kg/m3

    Ezek az értékek az átalakító egységen kijelzett átszámított folyadékmennyiségre vonatkoznak.

c)    A számolási funkció pontossága

A folyadék egyes átszámított mennyiségének kiszámítására vonatkozó pozitív vagy negatív legnagyobb megengedett hiba egyenlő a b) pontban meghatározott érték kétötödével.

2.7.    A 2.6. pont a) követelménye nemcsak az átszámításra, hanem az összes számításra is alkalmazandó.

2.8.     A mérőrendszer nem használhatja ki a legnagyobb megengedett hibára (MPE) vonatkozó értékeket, és nem hozhatja rendszeresen kedvezőbb helyzetbe a részt vevő felek egyikét.

3.    A zavarok legnagyobb megengedhető hatása

3.1.    Az elektromágneses zavarok csak a következőkben meghatározott mértékben hathatnak a mérőrendszerre:

–    a mérési eredmény eltérése nem haladja meg a 3.2. pontban meghatározott kritikus határértéket, vagy

–    a mérési eredmények megjelenítése olyan pillanatnyi eltérést mutat, amelyet nem lehet mérési eredményként értelmezni, tárolni és továbbítani. Ezenkívül a megszakítható működésű rendszer esetében mindez azt is jelentheti, hogy nem lehet mérést végezni, vagy

–    a mérési eredmények eltérése meghaladja a kritikus határértéket, ebben az esetben viszont a mérőrendszernek lehetővé kell tennie a közvetlenül a kritikus határérték előtt leolvasott mérési eredmény visszaállítását, és az áramlás megszakítását.

3.2.    A kritikus határérték a következő értékek közül a nagyobb: egy meghatározott mért mennyiségre vonatkozó legnagyobb megengedett hiba egyötöde vagy Emin.

4.    Tartósság

A megfelelő vizsgálat elvégzését követően a gyártó által becsült időszak figyelembevételével a következő követelményeknek kell teljesülniük:

A tartóssági vizsgálat elvégzését követően a mérési eredmények eltérései az eredeti mérési eredményekkel összehasonlítva nem haladhatják meg a 2. táblázat B sorában a mérőkre megállapított értékeket.

5.    Alkalmasság

5.1.    Az ugyanarra a mérésre vonatkozó mért mennyiségek esetében a különböző mérőműszerek által kijelzett mennyiségek legfeljebb egy osztásértékkel térhetnek el egymástól, ha a műszerek osztásértéke megegyezik. Ha a mérőműszereknek különböző az osztásértéke, az eltérés nem lehet nagyobb, mint a legnagyobb osztásérték.

Az önkiszolgáló berendezések esetében a mérőrendszerre felszerelt fő kijelző osztásértékének és az önkiszolgáló egység osztásértékének meg kell egyeznie egymással, a mérési eredmények pedig nem térhetnek el egymástól.

5.2.    Nem szabad lehetővé tenni, hogy szokásos működési feltételek mellett a lemért mennyiséget elvezessék, eltérítsék anélkül, hogy az nyilvánvalóan látható lenne.

5.3.    A folyadékban csak nehezen kimutatható levegő vagy gáz aránya nem okozhat nagyobb hibaeltérést, mint:

–    0,5% a folyékony élelmiszereken kívüli folyadékok esetében, valamint olyan folyadékok esetében, amelyek viszkozitása legfeljebb 1 mPa.s, vagy

–    1% a folyékony élelmiszerek, valamint olyan folyadékok esetében, amelyek viszkozitása nagyobb, mint 1 mPa.s.

A megengedett eltérés azonban sohasem lehet kisebb, mint az MMQ 1%-a. Ez az érték vonatkozik a gáz- vagy légzárványokra.

5.4.    Közvetlen értékesítésre szolgáló műszerek

5.4.1.    A közvetlen értékesítésre szolgáló mérőrendszereket olyan felszerelésekkel kell ellátni, amelyekkel a kijelzőt le lehet nullázni.

Ugyanakkor ne legyen lehetséges a lemért mennyiség eltüntetése.

5.4.2.    Egészen addig biztosítani kell az adott ügylet alapját képező mennyiség folyamatos kijelzését, amíg az ügyletben részt vevő felek el nem fogadják a mérési eredményt.

5.4.3.    A közvetlen értékesítésre szolgáló mérőrendszerek működése legyen megszakítható.

5.4.4.    A folyadékban kimutatható levegő vagy gáz aránya nem okozhat nagyobb hibaeltérést, mint az 5.3. pontban meghatározott érték.

5.5.    Üzemanyagtöltők

5.5.1.    Az üzemanyagtöltők kijelzőjét úgy kell kialakítani, hogy a mérés alatt ne lehessen lenullázni.

5.5.2.    A kijelző lenullázásáig ne lehessen megkezdeni az újabb mérést.

5.5.3.    Az árkijelzővel felszerelt mérőrendszerek esetében a kijelzett ár, valamint az egységárból és a kijelzett mennyiségből kiszámított ár közötti különbség nem haladhatja meg az Emin értéknek megfelelő árat. E különbségnek azonban nem kell kisebbnek lennie a legkisebb pénzértéknél.

6.    A tápellátás kimaradása

A mérőrendszert vagy vészhelyzeti tápellátó berendezéssel kell felszerelni, amely a fő tápforrás hibája esetén biztosítja az összes mérési funkciót, vagy olyan eszközzel, amely a folyamatban lévő tranzakció befejezése érdekében elmenti és kijelzi az aktuális adatokat; ezen kívül olyan eszközzel is fel kell felszerelni, amely a fő tápellátó berendezés hibája esetén megállítja az áramlást.

7.    Üzembe helyezés

5. táblázat

Pontossági osztály

A mérőrendszer típusa

0,3

Csővezetékekre szerelt mérőrendszerek

0,5

Az e táblázatban máshol nem említett összes mérőrendszer, különösen a következők:

–    üzemanyagtöltők (nem cseppfolyós gázokhoz)

–    közúti tartálykocsikra szerelt mérőrendszerek alacsony kis
viszkozitású folyadékokhoz (< 20 mPas)

–    mérőrendszerek hajók, vasúti és közúti tartálykocsik feltöltésére
és kiürítésére
1

–    mérőrendszerek tejhez

–    mérőrendszerek légi járművek újratöltéséhez

1,0

Mérőrendszerek cseppfolyósított, nyomás alatt lévő gázokhoz, legalább – 10 °C hőmérsékleten

Rendszerint a 0,3 vagy 0,5 osztályba tartozó mérőrendszerek, azonban ezeket olyan folyadékokhoz használják, amelyek

–    hőmérséklete –10 °C alatt vagy 50 °C felett van

–    dinamikus viszkozitása meghaladja az 1000 mPa.s-ot

–    maximális térfogatárama legfeljebb 20 L/h

1,5

Mérőrendszerek cseppfolyósított szén-dioxidhoz

Mérőrendszerek cseppfolyósított, nyomás alatt lévő gázokhoz – 10 °C alatti hőmérsékleten (kriogén folyadékok kivételével)

2,5

Mérőrendszerek kriogén folyadékokhoz (–153 °C alatti hőmérséklet)

1        Előírható a 0,3 vagy 0,5 pontossági osztályú mérőrendszerek használata, ha azokat hajók, vasúti és közúti tartálykocsik kiürítésekor vagy feltöltésekor az ásványi olajokra alkalmazandó jövedéki adó kivetésére használják.

Megjegyzés: A gyártó a mérőrendszerek egyes típusai esetében nagyobb pontosságot is meghatározhat.

8.    Mértékegységek

A mért mennyiséget milliliterben, köbcentiméterben, literben, köbméterben, grammban, kilogrammban vagy tonnában kell megjeleníteni, de LPG mérés esetén a kijelzés tömegben történjen.

21. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez17

Automatikus mérlegek

Automatikus mérlegek

Az alábbiakban meghatározott automatikus mérlegekre, amelyek a testekre ható gravitációs erő felhasználásával a testek tömegének mérésére szolgálnak, e rendelet 1. mellékletének vonatkozó alapvető követelményeit, továbbá e melléklet speciális követelményeit és a 9. § (3) bekezdése f) pontjában felsorolt megfelelőség-értékelési eljárásokat kell alkalmazni.

Fogalommeghatározások

Automatikus mérleg: Olyan mérőeszköz, amely a kezelő személy beavatkozása nélkül határozza meg egy termék tömegét, és amely egy műszerre jellemző, előre megadott automatikus program szerint működik.

Automatikus jelölő mérleg (catchweigher): Olyan automatikus mérleg, amely előre összeállított különálló terhek (például előre csomagolt termékek) vagy ömlesztett anyagok egyes adagjainak tömegét határozza meg.

Automatikus ellenőrző mérleg: Olyan automatikus jelölő mérleg, amely a különböző tömegű árucikkeket a tömegük és egy névleges alapérték különbsége szerint két vagy több alcsoportra osztja.

Címkéző mérleg: Meghatározott tömeget mérő automatikus jelölő mérleg, amely az egyes árucikkeket a tömegüket feltüntető címkével látja el.

Árszorzós címkéző mérleg: Meghatározott tömeget mérő automatikus jelölő mérleg, amely az egyes árucikkeket a tömegüket és árukat feltüntető címkével látja el.

Adagoló mérleg: Automatikus mérleg, amely előre meghatározott és lényegében állandó tömegű ömlesztett áruval tölt meg tartályokat (ill. csomagolóanyagokat).

Szakaszosan összegző mérleg: Automatikus mérleg, amely úgy határozza meg az ömlesztett áru tömegét, hogy azt különálló adagokra osztja fel. Az egyes különálló adagok tömegét egymást követően meghatározza, majd összeadja. A külön adagokat azután továbbítja a lemért ömlesztett áruhoz.

Folyamatosan összegező mérleg: Automatikus mérleg, amely folyamatosan méri az ömlesztett áru tömegét egy szállítószalagon anélkül, hogy szisztematikusan felosztaná az árut, és megszakítaná a szállítószalag mozgását.

Dinamikus vasúti mérleg: Vasúti járművek továbbítására alkalmas, sínekkel ellátott teherfelvevőjű automatikus mérleg.

Követelmények

1.    FEJEZET – az automatikus mérlegek mindegyik típusára alkalmazandó közös követelmények

1.    Előírt működési feltételek

A gyártónak meg kell határoznia a mérleg előírt működési feltételeit:

1.1.    A mérendő mennyiség tekintetében:

A mérési tartomány, azaz a legnagyobb és legkisebb terhelés.

1.2.    A villamos energiaellátás paraméterei tekintetében:

Váltóáramú tápfeszültség esetében: névleges váltóáramú tápfeszültség vagy a tápfeszültség határértékei.

Egyenáramú tápfeszültség esetében: a névleges és legkisebb egyenáramú tápfeszültség, vagy az egyenáramú tápfeszültség határértékei.

1.3.    A mechanikus és klimatikus befolyásoló mennyiségek tekintetében:

Amennyiben e melléklet II. fejezete másképp nem rendelkezik, a legkisebb hőmérsékleti tartomány 30 °C.

A mechanikus környezet osztályozását az 1. melléklet 1.3.2. pontja alapján nem kell alkalmazni. A különleges mechanikus terhelésnek kitett mérlegek, mint például a járművekbe beépített mérlegek esetében a gyártó határozza meg a felhasználás mechanikai feltételeit.

1.4.    Más befolyásoló mennyiségek tekintetében (ha vannak ilyenek):

– Működési sebesség(ek).

– A mérendő termék(ek) jellemzői.

2.    A zavarok megengedett hatása – elektromágneses környezet

A mérlegek egyes típusai tekintetében előírt követelményeket és kritikus határértékeket e melléklet vonatkozó fejezete tartalmazza.

3.    Alkalmasság

3.1.    A dőlés, terhelés és a működési sebesség hatásainak korlátozásával meg kell akadályozni a legnagyobb megengedett hibának (MPE) a szokásos üzemi feltételek mellett történő túllépését.

3.2.    A mérleget megfelelő anyagmozgató berendezésekkel kell ellátni, amely lehetővé teszi, hogy szokásos üzemi feltételek mellett a mérleg a legnagyobb megengedett hibaértéken (MPE) belül működjön.

3.3.    A kezelőszervek kialakításának egyértelműnek és hatékonynak kell lennie.

3.4.    A kijelző (amennyiben van ilyen) sértetlensége a kezelőszemélyzet által bármikor legyen ellenőrizhető.

3.5.    Nullázó berendezést kell felszerelni annak érdekében, hogy a mérleg a szokásos üzemi feltételek mellett a legnagyobb megengedett hibán (MPE) belül működjön.

3.6.    Amennyiben lehetőség van nyomtatásra, a mérési tartományon kívüli eredményeket meg kell jelölni.

II.    FEJEZET – Automatikus jelölő mérleg

1.    Pontossági osztályok

A mérlegek a következő fő kategóriákra oszthatók:

X vagy Y,

amelyeket a gyártó határoz meg.

1.2.    A fő kategóriák további négy pontossági osztályra oszthatók:

XI, XII, XIII és XIV

és

Y(I), Y(II), Y(a) és Y(b),

amelyeket a gyártó határoz meg.

2.    Az X kategóriába tartozó mérlegek

2.1.    Az X kategória azokra a mérlegekre vonatkozik, amelyek az egyes előrecsomagolt áruk tömeg vagy térfogat alapján történő kiszerelésére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1976. január 20-i 76/211/EGK tanácsi irányelv előrecsomagolt termékekre vonatkozó követelményeivel összhangban összeállított, előre csomagolt termékek ellenőrzésére szolgálnak.

2.2.    A pontossági osztályokat egy (x) tényező egészíti ki, amely a 4.2. pontban meghatározott legnagyobb megengedett szórást határozza meg.

A gyártó meghatározza az (x) tényezőt, ahol (x) Ł 2, és az 1 · 10k, 2 · 10k vagy 5 ·10k alakú, ahol k negatív egész szám vagy 0.

3.    Az Y kategóriába tartozó mérlegek

Az Y kategória az összes többi automatikus jelölő mérlegre vonatkozik.

4.    Legnagyobb megengedett hiba

4.1.    Középhiba az X kategóriába tartozó mérlegeknél, továbbá az Y kategóriába tartozó mérlegek legnagyobb megengedett hibája

1. táblázat

Nettó terhelés (m) hitelesítési osztásértékben (e) megadva

Legnagyobb megengedett középhiba

Legnagyobb megengedett hiba

XI

Y(I)

XII

Y(II)

XIII

Y(a)

XIV

Y(b)

X

Y

0 < m Ł 50 000

0 < m Ł 5 000

0 < m Ł 500

0 < m Ł 50

± 0,5 e

± 1 e

50 000 < m Ł 200 000

5 000 < m Ł 20 000

500 < m Ł
2 000

50 < m Ł 200

± 1,0 e

± 1,5 e

200 000 < m

20 000 < m Ł 100 000

2 000 < m Ł 10 000

200 < m Ł 1000

± 1,5 e

± 2 e

4.2.    Szórás

Az X (x) pontossági osztályú mérlegek szórására vonatkozó legnagyobb megengedett érték az x tényező és az alábbi 2. táblázatban meghatározott érték szorzata.

2. táblázat

Nettó terhelés (m)

Az X(1) osztályra vonatkozó legnagyobb megengedett szórás

m Ł 50 g

0,48%

50 g < m Ł 100 g

0,24 g

100 g < m Ł 200 g

0,24%

200 g < m Ł 300 g

0,48 g

300 g < m Ł 500 g

0,16%

500 g < m Ł 1 000 g

0,8 g

1 000 g < m Ł 10 000 g

0,08%

10 000 g < m Ł 15 000 g

8 g

15 000 g < m

0,053%

Az XI és XII osztály esetében az x kisebb mint 1.

Az XIII osztály esetében az x legfeljebb 1.

Az XIV osztály esetében x nagyobb mint 1.

4.3.    Hitelesítési osztásérték – állandó osztásértékű mérlegek

3. táblázat

Pontossági osztály

Hitelesítési osztásérték

Hitelesítési osztásértékek száma

n = Max/e

Minimum

Maximum

XI

Y(I)

0,001 g Ł e

50 000

XII

Y(II)

0,001 g Ł e Ł 0,05 g

100

100 000

0,1 g Ł e

5 000

100 000

XIII

Y(a)

0,1 g Ł e Ł 2 g

100

10 000

5 g Ł e

500

10 000

XIV

Y(b)

5 g Ł e

100

1 000

4.4.    Hitelesítési osztásérték – változó osztásértékű mérlegek

4. táblázat

Pontossági osztály

Hitelesítési osztásérték

Hitelesítési osztásértékek száma

n = Max/e

Minimum1

n = Maxi/e(i+1)

Maximum

n = Maxi/ei

XI

Y(I)

0,001 g Ł ei

50 000

XII

Y(II)

0,001 g Ł ei Ł 0,05 g

5 000

100 000

0,1 g Ł ei

5 000

100 000

XIII

Y(a)

0,1 g Ł ei

500

10 000

XIV

Y(b)

5 g Ł ei

50

1 000

Ahol

i = 1, 2, ….r

i = rész-mérési tartomány

r = a rész-mérési tartományok összesített száma

1    i = r esetében a 3. táblázat megfelelő oszlopa alkalmazandó, ahol e helyébe er lép.

5.    Mérési tartomány

Az Y osztályú mérlegekre vonatkozó mérési tartomány meghatározásakor a gyártónak figyelembe kell vennie, hogy a legkisebb terhelés nem lehet kisebb a következő értékeknél:

Y(I) osztály

100 e

Y(II) osztály

20 e a 0,001 g Ł e Ł 0,05 g értékre, és 50 e a
0,1 g
Ł e értékre

Y(a) osztály

20 e

Y(b) osztály

10 e

Osztályozó mérlegek,
pl. postai mérlegek, hulladékmérő mérlegek

5 e

6.    Dinamikus beállítások

6.1.    A dinamikus beállításra szolgáló berendezésnek a gyártó által meghatározott terhelési tartományban kell működnie.

6.2.    A beszabályozást követően a dinamikus beállításra szolgáló berendezés, amely kiegyenlíti a mozgásban lévő teher dinamikus hatásait, nem működhet a terhelési tartományon kívül, és azt úgy kell kialakítani, hogy biztosítható legyen.

7.    Működést befolyásoló tényezők és elektromágneses zavarok melletti jellemzők

7.1.    Legnagyobb megengedett hiba (MPE) a befolyásoló tényezők következtében:

7.1.1.    X kategóriájú mérlegek esetében:

–    automatikus működés esetében az 1. és 2. táblázatban meghatározottak szerinti,

–    nem automatikus működés esetében statikus méréskor az 1. táblázatban meghatározottak szerinti.

7.1.2.    Y kategóriájú műszerek esetében:

–    automatikus működés mellett minden teherre az 1. táblázatban meghatározott értékek vonatkoznak;

–    nem automatikus működés esetében statikus méréskor az 1. táblázatban, az X kategóriára meghatározott értékek szerint.

7.2.    A zavarokra visszavezethető kritikus határérték: egy hitelesítési osztásérték.

7.3.    Hőmérsékleti tartomány:

–    Az XI és Y(I) osztály esetében a legkisebb tartomány 5 °C,

–    Az XII és Y(II) osztály esetében a legkisebb tartomány 15 °C.

III.     FEJEZET – Adagoló mérleg

1.    Pontossági osztályok

1.1.    A gyártónak meg kell határoznia mind az Ref (x) referencia pontossági osztályt, mind pedig az X (x) működési pontossági osztályt.

1.2.    Egy műszertípushoz egy Ref (x) referencia pontossági osztályt rendelnek, amely az adott típus lehető legnagyobb pontosságának felel meg. A beszerelést követően az adott mérendő termék figyelembevételével az egyes típusokat egy vagy több X (x) működési pontossági osztályhoz rendelik. Az egyes osztályokhoz való hozzárendelés (x) tényezője (x)Ł 2, és az 1 · 10k, 2 · 10k vagy 5 · 10k alakú, ahol k negatív egész szám vagy 0.

1.3.    A Ref (x) referencia pontossági osztály a statikus terhelésre vonatkozik.

1.4.    Az X (x) működési pontossági osztály tekintetében az X érték a teher tömegéhez rendelt tartomány, az (x) pedig a 2.2. pontban a X(1) osztályra meghatározott hibahatárok szorzótényezője.

2.    Legnagyobb megengedett hiba

2.1.    Statikus mérés megengedett hibája

2.1.1.    Előírt működési feltételek melletti statikus terheknél a Ref (x) referencia pontossági osztályra vonatkozó legnagyobb megengedett hiba 0,312-szerese a mindenkori töltési állapot 5. táblázatban megadott középértéktől való eltérésének, amit az adott osztály (x) hozzárendelési tényezőjével kell megszorozni.

2.1.2.    Azoknál a műszereknél, ahol a töltés több teherből tevődik össze (összegző vagy részmennyiségeket mérő kombinált mérlegek), a statikus teherre vonatkozó legnagyobb megengedhető hiba a 2.2. pontban a töltésre meghatározott pontosságnak felel meg (azaz nem az egyes terhek legnagyobb megengedett eltérésének összege).

2.2.    Megengedett eltérések az átlagos töltési tömegtől

5. táblázat

A töltési tömeg értéke, m (g)

Az egyes töltések legnagyobb megengedett eltérése X(1) osztály középértékétől

m Ł 50

7,2%

50 < m Ł 100

3,6 g

100 < m Ł 200

3,6%

200 < m Ł 300

7,2 g

300 < m Ł 500

2,4%

500 < m Ł 1000

12 g

1 000 < m Ł 10 000

1,2%

10 000 g < m Ł 15 000

120 g

15 000 < m

0,8%

Megjegyzés: Az adott töltés középértéktől számított eltérése az anyag szemcsenagyságának figyelembevételével módosítható.

2.3.    Eltérés a beállított értéktől (beállítási hiba)

Azoknál a mérlegeknél, amelyeknél előre be lehet állítani a töltési tömeget, a beállított érték és a töltési tömeg középértékének különbsége nem haladhatja meg a mindenkori töltési állapot 5. táblázatban megadott középértéktől való eltérésének 0,312-szeresét.

3.    Működést befolyásoló tényezők és elektromágneses zavarok melletti jellemzők

3.1.    A befolyásoló tényezők miatti legnagyobb megengedett hiba (MPE) a 2.1. pontban meghatározott értéknek felel meg.

3.2.    A zavarokra visszavezethető kritikus határérték egyenlő a statikus tömeg kijelzésének változásával, amely megfelel a 2.1. pontban a legkisebb névleges adagra meghatározott legnagyobb megengedett hibának; illetve azoknál a mérlegeknél, ahol egy adag több teherből tevődik össze, a kritikus határérték egyenlő azzal az eltéréssel, amelynek ugyanakkora hatása van az adagra. A kiszámított kritikus határértéket a legközelebbi osztásértékre (d) kell felkerekíteni.

3.3.    A gyártónak meg kell határoznia a legkisebb névleges adagot.

IV.     FEJEZET – Szakaszosan összegző mérlegek

1.    Pontossági osztályok

A mérlegek a következő négy pontossági osztályba sorolhatók: 0,2, 0,5, 1, 2.

2.    Legnagyobb megengedett hibák

6. táblázat

Pontossági osztály

Az összesített tömeg legnagyobb megengedett hibája

0,2

± 0,10%

0,5

± 0,25%

1

± 0,50%

2

± 1,00%

3.    Összegzési t osztásérték

Az összegzési osztásérték (dt) a következő tartományban helyezkedik el:

0,001% Max Ł dt Ł 0,2% Max

4.    Legkisebb összegzett teher (Smin)

A legkisebb összegzett teher (Smin) nem lehet kisebb annál a tehernél, amelynél a legnagyobb megengedett hiba (MPE) egyenlő az összegzési osztásértékkel (dt), és nem lehet kisebb a gyártó által meghatározott legkisebb tehernél.

5.    Nullázás

Azokat a mérlegeket, amelyeknél a kiürítést követően nem végeznek tárázást, nullázó berendezéssel kell felszerelni. Az automatikus üzemelést meg kell szakítani, amennyiben a nulla kijelzés a következő értékekre áll át:

–    1 dt , az automatikus nullázó berendezéssel felszerelt műszereknél;

–    0,5dt, a félautomatikus vagy nem-automatikus nullázó berendezéssel felszerelt mérlegeknél.

6.    Kezelőszervek

Az automatikus működés során a kezelőszemélyzet általi beszabályozást és a funkció átállítást le kell tiltani.

7.    Nyomtatás

A nyomtatóval felszerelt mérlegeknél az összmennyiséget addig ne lehessen visszaállítani, amíg azt ki nem nyomtatják. Az automatikus működés megszakítása esetén az összmennyiséget ki kell nyomtatni.

8.    Működést befolyásoló tényezők és elektromágneses zavarok melletti jellemzők

8.1.    A befolyásoló tényezőkre visszavezethető legnagyobb megengedett hibát (MPE) a 7. táblázat határozza meg.

7. táblázat

Teher (m) az összegzési osztásértékben (dt)

Legnagyobb megengedett hiba (MPE)

0 < m Ł 500

± 0,5 dt

500 < m Ł 2 000

± 1,0 dt

2 000 < m Ł 10 000

± 1,5 dt

8.2.    A zavarokra visszavezethető kritikus határérték egy összegzési osztásértéknek felel meg az egyes tömegkijelzések és a tárolt összmennyiségek tekintetében.

V.     FEJEZET – Folyamatosan összegző mérleg

1.    Pontossági osztályok

A mérlegek a következő három pontossági osztályba sorolhatók: 0,5, 1, 2.

2.    Mérési tartomány

2.1.    A gyártó határozza meg a mérési tartományt, a mérőszerkezet legkisebb nettó terhelésének és a legnagyobb terhelésnek az arányát, valamint a legkisebb összegzett terhet.

2.2.    A legkisebb összegzett teher (Smin) nem lehet kevesebb, mint

800 d, a 0,5-ös osztálynál,

400 d, az 1-es osztálynál,

200 d, a 2-es osztálynál,

ahol d az összegző berendezés összegzési osztásértéke.

3.    Legnagyobb megengedett hiba (MPE)

8. táblázat

Pontossági osztály

Az összegzett tömeg legnagyobb megengedett hibája (MPE)

0,5

± 0,25%

1

± 0,5%

2

± 1,0%

4.    A szállítószalag sebessége

A szállítószalag sebességét a gyártó határozza meg. Az állandó sebességű szállítószalagoknál és a változó sebességű, kézi működtetésű sebességbeállítóval felszerelt szállítószalagoknál a sebesség nem térhet el a névleges érték 5%-ánál nagyobb mértékkel. A szállítószalagon lévő termék sebessége nem térhet el a szállítószalag sebességétől.

5.    Összegző berendezés

Az összegző berendezést úgy kell kialakítani, hogy azt ne lehessen lenullázni.

6.    Működést befolyásoló tényezők és elektromágneses zavarok melletti jellemzők

6.1.    A befolyásoló tényezőkre visszavezethető legnagyobb megengedett hiba Smin értéknél nem kisebb teher esetében a 8. táblázatban meghatározott érték 0,7-szerese, amelyet a legközelebbi összegzési osztásértékre (d) kell kerekíteni.

6.2.    A zavarokra visszavezethető kritikus határérték Smin értékkel egyenlő teher mellett a 8. táblázatban a mérleg megfelelő pontossági osztályánál megadott érték 0,7-szerese, amelyet a legközelebbi összegzési osztásértékre (d) kell felkerekíteni.

VI.     FEJEZET – Automatikus vasúti mérleg

1.    Pontossági ostály

A mérlegek a következő négy pontossági osztályba sorolhatók:

0,2; 0,5; 1; 2.

2.    Legnagyobb megengedett hiba

2.1.    A mozgásban lévő különálló tehervagon vagy teljes vonatszerelvény mérésére vonatkozó megengedett legnagyobb hibát a 9. táblázat mutatja be:

9. táblázat

Pontossági osztály

Legnagyobb megengedett hiba (MPE)

0,2

± 0,1%

0,5

± 0,25%

1

± 0,5%

2

± 1,0%

2.2.    A mozgásban lévő összekapcsolt vagy szétkapcsolt tehervagonok mérésére vonatkozó legnagyobb megengedett hiba a következő értékek közül a legnagyobbnak felel meg:

–    a 9. táblázat szerint kiszámított érték a legközelebbi osztásértékre kerekítve;

–    a 9. táblázat szerint kiszámított érték (az adattábla szerinti) a legnagyobb vagontömeg 35%-ával egyenlő tömeg esetében, amelyet a legközelebbi osztásértékre kell kerekíteni;

–    egy osztásérték (d).

2.3.    A mozgásban lévő teljes vonatszerelvény mérésére vonatkozó legnagyobb megengedett hiba (MPE) a következő értékek közül a legnagyobbnak felel meg:

–    a 9. táblázat szerint kiszámított érték a legközelebbi osztásértékre kerekítve;

–    a 9. táblázat szerint kiszámított érték egyetlen tehervagonnak (az adattábla szerinti) legnagyobb vagontömeg 35%-ával egyenlő tömege esetében, amelyet meg kell szorozni a vonat referenciavagonjainak számával (legfeljebb 10), majd a legközelebbi osztásértékre kell kerekíteni;

–    egy osztásérték (d) a vonat minden egyes vagonja tekintetében, azonban legfeljebb 10d.

2.4.    Összekapcsolt vagonok mérésekor a vonat egy vagy több áthaladása alapján nyert mérési eredmények legfeljebb 10%-os eltérése túllépheti a 2.2. pontban meghatározott legnagyobb megengedett hiba (MPE) értékét, a legnagyobb megengedett hiba kétszeresét azonban nem haladhatja meg.

3.    Osztásérték (d)

A pontossági osztály és az osztásérték közötti viszonyt a 10. táblázat határozza meg.

10. táblázat

Pontossági osztály

Osztásérték (d)

0,2

d Ł 50 kg

0,5

d Ł 100 kg

1

d Ł 200 kg

2

d Ł 500 kg

4.    Mérési tartomány

4.1.    A legkisebb terhelés legalább 1 t, és legfeljebb az az érték, amely a legkisebb vagontömegnek és a részmérések számának hányadosa.

4.2.    A legkisebb vagontömeg legalább 50 d.

5.    Működést befolyásoló tényezők és elektromágneses zavarok melletti jellemzők

5.1.    A befolyásoló tényezőkre visszavezethető legnagyobb megengedett hibát (MPE) a 11. táblázat határozza meg.

11. táblázat

Terhelés (m) hitelesítési osztásértékben
megadva

Legnagyobb megengedett hiba
(MPE)

0 < m Ł 500

± 0,5 d

500 < m Ł 2 000

± 1,0 d

2 000 < m Ł 10 000

± 1,5 d

5.2.    A zavarokra visszavezethető kritikus határérték egy osztásérték.

22. melléklet a 8/2006.(II. 27.) GKM rendelethez

Viteldíjjelzők

Viteldíjjelzők

A viteldíjjelzőkre az 1. melléklet vonatkozó követelményeit, e melléklet különleges követelményeit és a 9. § (3) bekezdése g) pontjában felsorolt megfelelőség-értékelési eljárásokat kell alkalmazni.

Fogalommeghatározások

Viteldíjjelző: A viteldíjjelző olyan eszköz, amely egy jeladóval18 együtt működtetve egy mérőműszert képez.

Az eszköz méri az út időtartamát, és a távolsági jeladótól kapott jelek alapján kiszámítja a megtett távolságot. Ezen kívül a kiszámított távolság és/vagy az út lemért időtartama alapján kiszámítja és kijelzi az utazásért fizetendő viteldíjat.

Viteldíj: A viteldíj az utazásért felszámított pénzösszeg, amely egy rögzített alapdíjon és/vagy az utazás hosszán és/vagy időtartamán alapul. A viteldíj nem tartalmazza a külön szolgáltatásokért felszámított pótdíjakat.

Határsebesség: Az a sebesség érték, mely elválasztja azt a két sebesség tartományt, melyekben az út időtartalmán, illetve megtett úton alapuló díjszabást alkalmazzák.

Az “S” szokásos számítási módszer (egyszeres díjszabás alkalmazása): A viteldíj kiszámítása a határsebesség alatt az út időtartamán alapuló díjszabás, a határsebesség felett pedig a megtett út hosszán alapuló díjszabás alkalmazásával.

A “D” szokásos számítási módszer (dupla díjszabás alkalmazása): A viteldíj kiszámításának módszere, amely szerint az egész utazás alatt egyidejűleg alkalmazzák az út időtartamán és a megtett úton alapuló díjszabást.

Üzemmódok: Különböző üzemmódok, amelyek esetében a viteldíjjelző különböző funkciókat lát el. Az üzemmódokat a következő kijelzésekkel kell megkülönböztetni:

“Szabad”:    ebben a helyzetben a viteldíjszámítás nem működik;

“Foglalt”:    ebben a helyzetben a viteldíj kiszámítása, a lehetséges alapdíj, valamint a megtett úton és/vagy az utazás időtartamán alapuló díjszabás szerint történik;

“Fizet”:    ebben a helyzetben a műszer kijelzi az utazásért fizetendő viteldíjat, és legalább az utazás időtartamán alapuló viteldíj-számítási funkció ki van kapcsolva.

TERVEZÉSI KÖVETELMÉNYEK

1.    A viteldíjjelzőt úgy kell megtervezni, hogy alkalmas legyen a megtett távolság számítására és az utazás időtartamának mérésére.

2.    A viteldíjjelzőt úgy kell megtervezni, hogy alkalmas legyen a viteldíj kiszámítására és lépésekben fokozatosan emelkedő összeg kijelzésére a “Foglalt” állásban. A viteldíjjelzőnek a “Fizet” állásban a végső összeg kijelzésére is alkalmasnak kell lennie.

3.    A viteldíjjelzőt úgy kell megtervezni, hogy alkalmazni tudja az S és D szokásos számítási módszert. Egy biztosított módon kell lehetővé tennie a két számítási módszer közötti választást.

4.    A viteldíjjelzőnek megfelelően biztosított illesztőegység(ek) segítségével alkalmasnak kell lennie a következő adatok továbbítására:

–    üzemmódok: “Szabad”, “Foglalt”, “Fizet”;

–    a folyamatos összegzők adatai a 15.1. pont szerint;

–    általános információk: a távolsági jeladó állandója, a biztosítás időpontja, a taxi azonosító kódja, valós idő, díjszabás-azonosító;

–    egy útra vonatkozó fizetési adatok: a felszámított teljes ár, viteldíj, a viteldíj kiszámítása, pótdíjak, dátum, az út megkezdésének időpontja, az út befejezésének időpontja, a megtett távolság;

–    a díjszabás(ok)ra vonatkozó információk: a díjszabás(ok) paraméterei.

Előírható, hogy bizonyos eszközöket csatlakoztatni kell a viteldíjjelző illesztőegységeihez. Amennyiben ezek az eszközök kötelezők, akkor védett beállítások segítségével kell elérni, hogy a szükséges eszközök hiánya vagy nem megfelelő működése esetén a berendezés ne működjön.

5.    Adott esetben a viteldíjjelzőnek alkalmasnak kell lennie arra, hogy azt a hozzá csatlakoztatandó távolsági jeladó állandó értékeihez igazítsák és védjék ezt a beállítást.

ELŐÍRT MŰKÖDÉSI FELTÉTELEK

6.1.    A műszerre az M3 mechanikus környezeti osztály vonatkozik.

6.2.    A gyártónak meg kell határoznia a műszerre vonatkozó előírt működési feltételeket, különösen a következőket:

–    a környezeti hőmérséklet legkisebb tartománya 80 °C;

–    az egyenáram-ellátás határértékei, amelyekre a műszert tervezték.

LEGNAGYOBB MEGENGEDETT HIBÁK (MPE)

7.    Legnagyobb megengedett hibák, a viteldíjjelző taxiban való használat miatt fellépő hibák kivételével:

–    Az eltelt idő tekintetében: ± 0,1%

A legnagyobb megengedett hiba minimális értéke: 0,2 s

–    A megtett út tekintetében: ± 0,2%

A legnagyobb megengedett hiba minimális értéke: 4 m

–    A viteldíj kiszámítása tekintetében: ± 0,1%

minimum, beleértve a kerekítést is: a viteldíjkijelző legalacsonyabb helyiértékű számjegyének megfelelő érték

A ZAVAROK MEGENGEDETT HATÁSA

8.    Elektromágneses zavartűrés

8.1.    Az elektromágnesesség tekintetében az E3 osztály alkalmazandó.

8.2.    A 7. pontban meghatározott legnagyobb megengedett hiba elektromágneses zavarok esetén is érvényes.

A TÁPELLÁTÁS KIMARADÁSA

9.    Ha a tápellátás a gyártó által meghatározott legalacsonyabb üzemi határérték alá csökken, akkor a viteldíjjelzőnek:

–    továbbra is kifogástalanul kell működnie, amennyiben a feszültségkiesés csupán átmenetileg, például a motor újraindítása miatt lép fel, illetve a feszültségkimaradás előtt meglévő adatok elvesztése nélkül újra működésbe kell lépnie;

–    amennyiben a feszültségkimaradás hosszabb ideig tart, meg kell szakítania a folyamatban lévő mérést, és vissza kell térnie a “Szabad” üzemmódra.

EGYÉB KÖVETELMÉNYEK

10.    A viteldíjjelző és a távolsági jeladó kompatibilitásának feltételeit a viteldíjjelző gyártója határozza meg.

11.    Ha a külön szolgáltatásokért pótdíjat kell fizetni, amelyet a vezető manuálisan visz be a készülékbe, akkor ezt a kijelzett viteldíjba nem szabad belefoglalni. Ilyen esetekben azonban a kijelző átmenetileg megjelenítheti a pótdíjat is tartalmazó viteldíjat.

12.    Ha a viteldíjat a D számítási módszer szerint számítják ki, akkor a viteldíjjelzőt egy további kijelző funkcióval lehet ellátni, amely kizárólag a teljes megtett távolságot és az utazás időtartamát jeleníti meg valós időben.

13.    Minden kijelzett értéknek az utas számára egyértelműnek kell lennie. Az értékeknek és azok azonosítóinak mind éjjel, mind nappal egyértelműen olvashatóaknak kell lenniük.

14.1.    Ha a fizetendő viteldíj vagy a visszaélésekkel szembeni védelem előre programozott funkciók kiválasztásával vagy szabad adatbevitellel befolyásolhatók, akkor lehetővé kell tenni a műszer beállításainak és a bevitt adatoknak a biztosítását.

14.2.    A viteldíjjelző biztosítási lehetőségeinek olyannak kell lenniük, hogy a beállításokat külön lehessen biztosítani.

14.3.    Az 1. számú melléklet 8.3. pontjának rendelkezéseit a díjszabásokra is alkalmazni kell.

15.1.    A viteldíjjelzőt nem visszaállítható összegző számlálóval kell felszerelni, amelyek valamennyi alábbi értéket mérik:

–    a taxi által megtett teljes távolság;

–    az utasokkal megtett teljes távolság;

–    az utassal megtett utazások száma;

–    az összes pótdíjként beszedett összeg;

–    az összes viteldíjként beszedett összeg.

Az összesített értékeknek tartalmazniuk kell a 9. pont szerint áramkimaradás esetén elmentett értékeket is.

15.2.    Ha lekapcsolják a díjkijelzőt az áramellátásról, akkor annak egy évig tárolnia kell az összesített adatokat, hogy azokat más eszközzel kiolvashassák.

15.3.    Megfelelő intézkedéseket kell hozni annak megakadályozása érdekében, hogy az összesített adatok kijelzését az utasok megtévesztésére használhassák fel.

16.    Az automatikus díjszabásváltás a következők alapján lehetséges:

–    a megtett út;

–    az utazás időtartama;

–    napszak;

–    dátum;

–    a hét napja.

17.    Ha a taxi jellemzői a viteldíjjelző pontossága szempontjából lényegesek, akkor a viteldíjjelzőt olyan eszközökkel kell felszerelni, amelyek biztosítják a viteldíjjelző és az adott taxi közötti kapcsolatot.

18.    A beszerelés után elvégzendő vizsgálat céljából a viteldíjjelzőt olyan eszközökkel kell ellátni, amelyek lehetővé teszik az idő- és távolságmérés, valamint a számítások pontosságának külön történő ellenőrzését.

19.    A viteldíjjelző kialakításának és a gyártó által meghatározott szerelési útmutatónak olyannak kell lennie, hogy a gyártó utasításai szerinti beszerelés esetén ki legyen zárva a megtett távolságra vonatkozó mérési jelekkel való visszaélés lehetősége.

20.    A készülékkel való visszaélések elkerülésére vonatkozó általános alapvető követelmények teljesítésével egyúttal a vezető, az utas, a vezető munkaadója és a pénzügyi hatóságok érdekeit is meg kell védeni.

21.    A viteldíjjelzőt úgy kell megtervezni, hogy rendeltetésszerű használat mellett a legnagyobb megengedett hiba (MPE) tekintetében egy évig ne kelljen beszabályozni.

22.    A viteldíjjelzőt valós idejű órával kell felszerelni, amely az időt és a dátumot is méri; ezek közül az egyik vagy mindkettő a díjszabásváltáshoz is felhasználható. A valós idejű órára vonatkozó követelmények:

–    az időmérés pontossága 0,02%;

–    az órán hetente legfeljebb 2 percet lehet igazítani. A téli és nyári időszámításra való átállás automatikusan történik;

–    meg kell akadályozni az utazás közbeni automatikus vagy kézi átállítást.

23.    A megtett távolságra és az eltelt időre vonatkozó értékek mértékegysége, amennyiben e rendelet szerint jelenítették meg vagy nyomtatták ki, a következők:

megtett távolság:

–    kilométer;

eltelt idő:

–    a célszerűség alapján, valamint figyelembe véve a szükséges felbontást és a félreértések elkerülését: másodperc, perc, óra.

23. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Anyagi mértékek

Anyagi mértékek

I.    FEJEZET – Anyagi hosszúságmérők

Az alábbiakban meghatározott anyagi hosszúságmérőkre az 1. melléklet vonatkozó alapvető követelményeit, e melléklet különleges követelményeit és a 9. § (3) bekezdése h) pontjában felsorolt megfelelőség-értékelési eljárásokat kell alkalmazni. A megfelelőségi nyilatkozat másolatának benyújtására vonatkozó követelmény azonban úgy is értelmezhető, hogy az nem az egyes műszerekre, hanem egy tételre vagy szállítmányra alkalmazandó.

Fogalommeghatározások

Anyagi hosszúságmérő: Olyan mérőműszer, amelyen az osztásjelek távolsága jogszabályban előírt hosszegységben van megadva.

Különleges követelmények

Referencia-feltételek

1.1.    A legalább öt méter hosszúságú mérőszalagoknak úgy kell betartani a legnagyobb megengedett hibát (MPE), hogy a szalag 50 newton feszítő erőnek vagy más, a gyártó által meghatározott és a mérőszalagon megfelelően feltüntetett feszítő erőnek van kitéve, illetve a merev vagy a félmerev hosszúságmérőknél feszítő erő nem szükséges, azt nem kell alkalmazni.

1.2.    Amennyiben a gyártó nem határoz meg más értéket, és azt nem tünteti fel megfelelően a hosszúságmérőn, a referenciahőmérséklet 20 °C.

Legnagyobb megengedett hibák (MPE)

2.    A milliméterben megadott pozitív vagy negatív legnagyobb megengedett hiba két nem egymást követő osztásérték között (a + bL), ahol

–    L a hosszúság értéke a legközelebbi egész méterre kerekítve;

–    a és b értékét pedig az 1. táblázat adja meg.

Ha a tartomány egyik végét a mérték véglapja alkotja (pl. véglapos méterrúd) az ezen a ponton kezdődő bármely távolságra vonatkozó legnagyobb megengedett hibát az 1. táblázat c értékével kell megnövelni.

1. táblázat

Pontossági osztály

a (mm)

b

c (mm)

I.

0,1

0,1

0,1

II.

0,3

0,2

0,2

III.

0,6

0,4

0,3

D – szintmérő-szalagokra vonatkozó különleges osztály1

Legfeljebb 30 méter2

1,5

nulla

nulla

S – a tartály (geometria) mérőszalagokra vonatkozó különleges osztály

Minden 30 m-re, ha a szalag sima felületen fekszik

1,5

nulla

nulla

1    A mérőszalag/nehezék kombinációra alkalmazandó.

2    Ha a szalag névleges hosszúsága meghaladja a 30 m-t, 30 méterenként további 0,75 mm legnagyobb megengedett hiba engedélyezett.

A szintmérő-szalagok az I. és II. osztályba is sorolhatók; ebben az esetben bármely olyan két osztás közötti távolságra, melynél az egyik vonal a nehezéken a másik pedig a mérőszalagon található, a legnagyobb megengedett hiba ± 0,6 mm, ha a képlet alapján kapott érték kevesebb, mint 0,6 mm.

A két egymást követő osztás közötti távolságra vonatkozó legnagyobb megengedett hibát és a két egymást követő tartományra vonatkozó legnagyobb megengedett eltérést a 2. táblázat adja meg.

2. táblázat

A tartomány hossza (i)

Legnagyobb megengedett hiba vagy eltérés a pontossági osztály szerint

I.

II.

III.

i Ł 1 mm

0,1

0,2

0,3

1 mm < i Ł 1 cm

0,2

0,4

0,6

Az összehajtható mérték részeinek csatlakozásait úgy kell kialakítani, hogy a fent említett eltéréseken túl ne okozzon 0,3 mm-nél nagyobb eltérést a II. osztálynál, illetve 0,5 mm-nél nagyobb eltérést a III. osztálynál.

Anyagok

3.1.    A mértékekhez felhasznált anyagok hosszának a referenciahőmérséklettől számított ± 8 °C-os hőmérséklet-ingadozás következtében fellépő eltérése nem haladhatja meg a legnagyobb megengedett hibát. Ez nem vonatkozik az S és D osztályú mértékekre, ha a gyártó feltünteti a hőtágulási együtthatót a leolvasott értékek szükség szerinti korrekciójához.

3.2.    Kizárólag a II. vagy III. osztályba sorolhatók be az olyan anyagokból készült mértékek, amelyek méretei a szélsőségesen ingadozó relatív páratartalom következtében jelentősen megváltozhatnak.

Jelölések

4.    A mértéken jelölni kell a névleges értéket. A milliméteres skálán minden centimétert számozással kell jelölni; a 2 cm-nél nagyobb osztásközű hosszúságmérőn minden osztásjelet számozni kell.

II. FEJEZET – Ital kiszolgáló térfogatmértékek

Az alábbiakban meghatározott ital kiszolgáló térfogatmértékekre az 1. melléklet vonatkozó alapvető követelményeit, valamint az e fejezetben felsorolt különleges követelményeket és a 9. § (3) bekezdése h) pontjában felsorolt megfelelőség-értékelési eljárásokat kell alkalmazni. A megfelelőségi nyilatkozat másolatának benyújtására vonatkozó követelmény azonban úgy is értelmezhető, hogy az nem az egyes mértékekre, hanem egy tételre vagy szállítmányra alkalmazandó. Azt a követelményt sem kell alkalmazni, amely szerint a műszeren fel kell tüntetni a pontosságra vonatkozó adatokat.

Fogalommeghatározások

Ital kiszolgáló térfogatmérték: Közvetlen fogyasztásra értékesített folyadék (kivéve az orvosságokat) meghatározott térfogatának kimérésére tervezett térfogatmérték (például pohár, korsó vagy űrmérték formájában).

Mértékjellel ellátott térfogatmérték: Olyan térfogatmérték, amelyen vonallal jelzik a névleges térfogatot.

Peremes térfogatmérték: Olyan térfogatmérték, amelynek űrtartalma megegyezik a névleges térfogattal.

Transzfer mérték (Űrmérték): Olyan térfogatmérték, amelyből fogyasztás előtt áttöltik a folyadékot.

Űrtartalom: A peremes térfogatmérték űrtartalma, illetve a térfogatmérték űrtartalma a mértékjelig.

Különleges követelmények

1.    Referencia-feltételek

1.1.    Hőmérséklet: a térfogatmérés referenciahőmérséklete 20 °C.

1.2.    A pontos méréshez szükséges helyzet: sima felületen, szabadon álló helyzetben.

2.    Legnagyobb megengedett hibák (MPE)

1. táblázat

 

Mértékjellel ellátott
térfogatmérték

Peremes
térfogatmérték

Űrmérték

 

 

< 100 ml

± 2 ml

– 0

+ 4 ml

ł 100 ml

± 3%

– 0

+ 6%

Italkiszolgáló térfogatmérték

 

 

< 200 ml

± 5%

– 0

+ 10%

ł 200 ml

± 5 ml + 2,5%

– 0

+ 10 ml + 5%

3.    Anyagok

Az italkiszolgáló térfogatmértéket megfelelően merev, mérettartó anyagból kell készíteni, hogy térfogatát a legnagyobb megengedett hibaértéken belül megtartsa.

4.    Forma

4.1.    Az űrmérték úgy kell kialakítani, hogy a betöltött folyadék legnagyobb megengedett hibának (MPE) megfelelő változása legalább 2 mm-es eltérést eredményezzen a peremnél vagy a mértékjelnél.

4.2.    A űrmértékeket úgy kell kialakítani, hogy a mért folyadék maradéktalan kitöltését semmi se akadályozza.

5.    Jelölések

5.1.    A megadott névleges térfogatot egyértelműen és eltávolíthatatlanul kell jelölni a mértéken.

5.2.    Az italkiszolgáló térfogatmértékeken legfeljebb három, egyértelműen megkülönböztethető térfogatjelölést is el lehet helyezni, de egyik sem lehet a másikkal összetéveszthető.

5.3.    Az összes jelölésnek elég egyértelműnek és tartósnak kell lennie ahhoz, hogy használat közben a legnagyobb megengedett hiba túllépésére ne kerüljön sor.

24. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Kiterjedést mérő műszerek

Kiterjedést mérő műszerek

A kiterjedést mérő műszerekre e rendelet 1. mellékletének vonatkozó alapvető követelményeit, továbbá e melléklet különleges követelményeit és a 9. § (3) bekezdése i) pontjában felsorolt megfelelőség-értékelési eljárásokat kell alkalmazni.

Fogalommeghatározások

Hosszúságmérő: A hosszúságmérő a mérendő termék adagolásával az elnyúló formájú anyagok (textilek, szalagok, kábelek) hosszúságát méri.

Területmérők: A területmérők szabálytalan formájú anyagok, pl. a bőr területének meghatározására szolgálnak.

Többdimenziós mérőeszközök: A többdimenziós mérőeszközök egy termék legkisebb burkoló paralelepipedonja élhosszának (hossz, magasság, szélesség) meghatározására szolgálnak.

I. FEJEZET – A kiterjedést mérő mérőeszközökre egységesen alkalmazandó követelmények

Elektromágneses zavartűrés

1.    Az elektromágneses zavaroknak csak akkora lehet a hatása a kiterjedést mérő műszerekre, hogy

–    a mérési eredmények változása ne haladja meg a 2.3. pontban meghatározott kritikus határértéket; vagy

–    lehetséges maradjon a mérés elvégzése; vagy

–    a mérési eredményekben olyan pillanatnyi eltérések ne mutatkozzanak, melyeket nem lehet mérési eredményként értelmezni, tárolni és továbbítani; vagy

–    a mérési eredményekben olyan jelentős eltérések mutatkoznak, melyeket a mérési eredményben érdekelt valamennyi fél észrevesz.

2.    A kritikus határérték egy osztásértéknek felel meg.

II.    FEJEZET – Hosszúságmérők

A mérendő termék jellemzői

1.    A textíliákat a K tényező jellemzi. Ez a tényező a mérendő termék egységnyi felületének nyúlékonyságát és súlyát veszi figyelembe, és a következő képlet alapján számítható ki:

K = ĺ (GA + 2,2 N/m2), ahol

ĺ    egy 1 m szeles szövetminta relatív nyúlása 10 N húzóerő mellett,

GA    a szövetminta egységnyi felületének súlya N/m2-ben kifejezve.

Működési feltételek

2.1.    Tartomány

Méretek és adott esetben a K-tényező a gyártó által a mérőeszközre meghatározott tartományon belül. A K-tényező tartományait az 1. táblázat mutatja be:

1. táblázat

Csoport

K tartománya

Termék

I

0 < K < 2 x 10-2 N/m2

Kis nyúlékonyságú

II

2 x 10-2 N/m2 < K < 8 x 10-2 N/m2

Közepes nyúlékonyságú

III

8 x 10-2 N/m2 < K < 24 x 10-2 N/m2

Nagy nyúlékonyságú

IV

24 x 10-2 N/m2 < K

Igen nagy nyúlékonyságú

2.2.    Ha a mért anyagot nem a mérőműszer mozgatja, a sebességnek a gyártó által a mérőeszközre meghatározott tartományon belül kell lennie.

2.3.    Ha a mérési eredmény függ a vastagságtól, felületminőségtől és a mozgatási módtól (pl. nagy tekercsről vagy bálából), akkor a gyártónak megfelelő korlátozásokat kell meghatároznia.

Legnagyobb megengedett hibák (MPE)

3.    Műszer

2. táblázat

Pontossági osztály

Legnagyobb megengedett hiba

I

0,125%, de legalább 0,005 Lm

II

0,25%, de legalább 0,01 Lm

III

0,5%, de legalább 0,02 Lm

Ahol Lm a legkisebb mérhető hossz, azaz a gyártó által meghatározott legkisebb hossz, amelynek mérésére a mérőeszközt tervezték.

A különböző anyagtípusok helyes hosszértékét megfelelő mérőeszközzel (pl. mérőszalaggal) kell mérni. A mérendő anyagot pedig egy erre alkalmas alátéten (pl. asztalon) egyenesen, nyújtás nélkül kell elhelyezni.

Egyéb követelmények

4.    A mérőeszköznek biztosítania kell a műszer tervezése szerinti előírt nyúlékonyságnak megfelelő terméknek nem nyújtott állapotban történő lemérését.

III. FEJEZET – Területmérő-eszközök

Működési feltételek

1.1.    Méréstartomány

A gyártó által a mérőeszközre meghatározott tartományon belüli méretek.

1.2.    A termék állapota

Adott esetben a termék sebességével, vastagságával és felületminőségével kapcsolatban a gyártónak meg kell adnia a mérőeszközre vonatkozó korlátozásokat.

Legnagyobb megengedett hibák (MPE)

2.    Mérőeszköz

A legnagyobb megengedett hiba 1,0%, de legalább 1 dm2.

Egyéb követelmények

3.    A termék felhelyezése

A termék visszahúzása vagy megállítása nem okozhat hibát a mérési eredményben. Ha ez hibát okozna, akkor a kijelzett érték tűnjön el.

4.    Osztásérték

A mérőeszközt 1,0 dm2-es osztásértékkel kell gyártani. Lehetővé kell tenni továbbá, hogy vizsgálati célból egy 0,1 dm2-es osztásérték is rendelkezésre álljon.

IV. FEJEZET – Többdimenziós mérőeszközök

Működési feltételek

1.1.    Méréstartomány

A gyártó által a mérőeszközre meghatározott tartományon belüli méretek.

1.2.    Legkisebb méret

A legkisebb méret alsó határát az osztásértékek szerint az 1. táblázat határozza meg.

1. táblázat

Osztásérték (d)

Legkisebb méret (alsó határ)

d Ł 2 cm

10 d

2 cm < d Ł 10 cm

20 d

10 cm < d

50 d

1.3.    A termék sebessége

A sebességnek a gyártó által a mérőeszközre meghatározott tartományon belül kell maradnia.

Legnagyobb megengedett hiba

2.    Mérőeszköz

A legnagyobb megengedett hiba ± 1,0 d.

25. melléklet a 8/2006. (II. 27.) GKM rendelethez

Kipufogógáz-elemző készülékek

Kipufogógáz-elemző készülékek

Az alábbiakban meghatározott, a használatban lévő gépjárművek vizsgálatára és szakszerű karbantartására szolgáló kipufogógáz-elemző készülékekre e rendelet 1. mellékletének vonatkozó követelményeit, továbbá e melléklet különleges követelményeit és a 9. § (3) bekezdése j) pontjában felsorolt megfelelőség-értékelési eljárásokat kell alkalmazni.

Fogalommeghatározások

Kipufogógáz-elemző készülék: A kipufogógáz-elemző készülék olyan mérőműszer, amely a szikragyújtású motorokból származó kipufogógázok meghatározott összetevőinek térfogatarányát határozza meg az elemzett minta adott nedvességtartalma mellett.

Az elemzett gázösszetevők a szén-monoxid (CO), a szén-dioxid (CO2), az oxigén (O2) és a szénhidrogének (HC).

A szénhidrogén-tartalmat a közeli infravörös abszorpció elvén alapuló módszerekkel mért n-hexán (C6H14) koncentrációjában kell kifejezni.

A gázösszetevők térfogatarányát CO, CO2 és O2 esetén térfogatszázalékban(% V/V), és milliomodrészben (ppm V/V) fejezik ki.

A kipufogógáz-elemző készülék a kipufogógáz összetevőinek térfogatarányából kiszámítja a lambda-értéket is.

Lambda-érték: A lambda-érték a motor égetési hatékonyságára jellemző, a kipufogógázban lévő levegő/üzemanyag aránnyal kifejezett, dimenzió nélküli mennyiség. Egy szabványosított referenciaképlettel határozható meg.

Különleges követelmények

A műszerek osztályai

1.    A kipufogógáz-elemző készülékeket két osztályba (0 és I) sorolták. Ezen osztályokra vonatkozó legszűkebb mérési tartományokat az 1. táblázat mutatja be.

1. táblázat

Osztályok és mérési tartományok

 

Paraméter

0 és I osztály

 

CO-arány

0–5 térfogatszázalék

 

CO2-arány

0–16 térfogatszázalék

 

HC-arány

0–2000 ppm(V/V)

 

O2-arány

0–21 térfogatszázalék

 

l

0,8–1,2

Előírt működési feltételek

2.    A működési feltételekre vonatkozó értékeket a gyártónak kell az alábbiak szerint meghatároznia:

2.1.    A klimatikus és mechanikus befolyásoló mennyiségek tekintetében:

–    A környezeti hőmérséklet tartományának legkisebb értéke 35 °C;

–    Az M1 mechanikus környezeti osztály alkalmazandó.

2.2.    A villamos energia befolyásoló mennyiségei tekintetében:

–    A váltóáramú tápfeszültségre vonatkozó feszültség- és frekvenciatartomány;

–    Az egyenáramú tápfeszültségre vonatkozó határértékek.

2.3.    A környezeti nyomás tekintetében:

–    A legkisebb és legnagyobb környezeti nyomás mindkét osztály tekintetében

pmin Ł 860 hPa, pmax ł 1060 hPA.

Legnagyobb megengedett hiba

3.    A legnagyobb megengedett hibát a következőképpen határozzák meg:

3.1.    Mindegyik mért összetevőre nézve az 1. melléklet 1.1. pontja szerinti előírt működési feltételek melletti legnagyobb megengedett hiba a 2. táblázatban meghatározott két érték közül a nagyobbik. Az abszolút értékeket térfogatszázalékban vagy ppm-ben (V/V), a százalékos értékeket pedig a helyes érték százalékában fejezik ki.

2. táblázat

Legnagyobb megengedett hibák

 

Paraméter

0 osztály

I osztály

 

CO-arány

± 0,03 térfogatszázalék

± 5%

± 0,06 térfogatszázalék

± 5%

 

CO2-arány

± 0,5 térfogatszázalék

± 5%

± 0,5 térfogatszázalék

± 5%

 

HC-arány

± 10 ppm(V/V)

± 5%

± 12 ppm(V/V)

± 5%

 

O2-arány

± 0,1 térfogatszázalék

± 5%

± 0,1 térfogatszázalék

± 5%

3.2.    A lambda-érték kiszámításakor a legnagyobb megengedett hiba 0,3%. A konvencionális valódi értéket a gépjárművek kibocsátásai által okozott levegőszennyezés elleni intézkedésekről szóló, a 70/220/EGK tanácsi irányelvet módosító 98/69/EK európai parlamenti és a tanácsi irányelv I. mellékletének 5.3.7.3. pontjában meghatározott képlet szerint számítják ki.

E célból a műszeren kijelzett értékeket használják fel a számításhoz.

A zavarok megengedett hatása

4.    A kritikus határérték a műszerrel mért valamennyi összetevő térfogatarányának tekintetében megegyezik az érintett paraméterre vonatkozó legnagyobb megengedett hibával.

5.    Az elektromágneses zavar csak olyan hatást gyakorolhat a műszerre, hogy:

–    vagy a mérési eredmény eltérése nem haladhatja meg a 4. pontban meghatározott kritikus határértéket,

–    vagy a mérési eredmények kijelzését ne lehessen érvényes eredményként értelmezni.

Egyéb követelmények

6.    A felbontásnak a 3. táblázatban megadott értékekkel kell megegyeznie, vagy azokat egy nagyságrenddel meghaladhatja.

3. táblázat

Felbontás

 

CO

CO2

O2

HC

0 és I osztály

0,01 térfogat%

0,1 térfogat%

1

1 ppm(V/V)

1    Legfeljebb 4 térfogatszázalékos mért értékeknél 0,01 térfogatszázalék, egyébként
0,1 térfogatszázalék.

A lambda-értéket 0,001 felbontással kell megjeleníteni.

7.    20 mérés szórása nem lehet nagyobb, mint az adott gázösszetevőre vonatkozó legnagyobb megengedett hiba abszolút értékének egyharmada.

8.    A CO, CO2 és HC mérésekor a műszernek, beleértve a meghatározott gázkezelő rendszert is, 15 másodperccel a nullázógázról, pl. friss levegőről való átkapcsolást követően ki kell jelezni a kalibráló gázokra mutatott végső érték 95%-át. O2 mérésekor a műszernek – hasonló feltételek mellett – friss levegőről az oxigénmentes gázra való átkapcsolást követően 60 másodpercen belül kell 0,1 térfogatszázaléknál kisebb értéket kijeleznie.

9.    A kipufogógáz összetevői – a mérendő összetevők kivételével – legfeljebb a legnagyobb megengedett hiba abszolút értékéke felének megfelelő mértékben befolyásolhatják a mérési eredményeket azokban az esetekben, amikor a mérendő összetevők a következő maximális térfogatarányban vannak jelen:

CO: 6 térfogatszázalék,

CO2: 16 térfogatszázalék,

O2: 10 térfogatszázalék,

H2: 5 térfogatszázalék,

NO: 0,3 térfogatszázalék,

HC (mint n-hexán): 2000 ppm(V/V),

Vízgőz a páratelítettségig.

10.    A kipufogógáz-elemző készülékeknek nullázási, gázkalibrálási és belső beállítási lehetőségekkel kell rendelkezniük. A nullázásnak és belső beállításoknak automatikusan kell működniük.

11.    Az automata és félautomata beállító berendezéseknél a műszer addig nem végezhet mérést, amíg a beállítások nem történtek meg.

12.    A kipufogógáz-elemző készülékeknek ki kell mutatniuk a gázérzékelő rendszerben visszamaradt maradék-szénhidrogéneket. A mérés nem végezhető el, ha a maradék-szénhidrogének mérés előtti koncentrációja meghaladja a 20 ppm-et(V/V).

13.    A kipufogógáz-elemző készülékeket olyan eszközzel kell felszerelni, amely automatikusan észleli az oxigéncsatorna érzékelőjének elhasználódásából vagy a csatlakozó vezeték károsodásából származó működési zavarokat.

14.    Amennyiben a kipufogógáz-elemző készülék különböző típusú üzemanyagok esetén is használható (pl. benzin vagy cseppfolyósított gáz), akkor lehetővé kell tenni, hogy a lambda-érték számításánál alkalmazandó együtthatókat egyértelműen lehessen kiválasztani a megfelelő egyenletbe.

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!