nyomtatás  nagyítás kicsinyítés 
Betöltés...
21/2006. (V. 18.) IM rendelet
a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről
2019-08-17
infinity
30
Jogszabály

21/2006. (V. 18.) IM rendelet

a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 128. §-ának a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1)1 A cég bejegyzésére irányuló kérelmet külön jogszabályban meghatározott elektronikus kérelem formájában (a továbbiakban: nyomtatványon) kell előterjeszteni. A bejegyzési kérelmet és az ahhoz csatolt elektronikus úton létrejött vagy jogi képviselő által elektronikus okirattá alakított mellékleteket minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel kell ellátni.

(2)2 A nyomtatványok tartalmi elemeit az 1. számú melléklet tartalmazza.

(3) A nyomtatványokon az egyes rovatokat arab szám jelöli.

(4)3 A bejegyzési (változásbejegyzési) nyomtatványon

a) a székhely- vagy lakóhelyadatot a következő bontásban kell szerepeltetni:

aa) országkód,

ab) irányítószám,

ac) város/község, kerület,

ad) közterület neve, közterület jellege (út, utca, tér stb.),

ae) házszám / helyrajzi szám, épület, lépcsőház, emelet, ajtó;

b) időpontot kizárólag számmal, a következő bontásban lehet megadni: évszám (négy számkarakter), hónap (két számkarakter), nap (két számkarakter).

1/A. §4 (1)5 A létesítő okirat a 4–12. számú melléklet szerinti szerződésminta megfelelő kitöltésével is elkészíthető

a) a közkereseti társaság,

b) a betéti társaság,

c) a korlátolt felelősségű társaság,

d) a zártkörűen működő részvénytársaság,

e) az egyéni cég,

f) a végrehajtói iroda

alapítása során.

(2) A kitöltés során a szerződésmintából rendelkezéseket, szerződéses pontokat abban az esetben sem lehet elhagyni, ha annak kitöltése a cég esetén nem szükséges.

(3) A szerződésminta csak abban a részében és csak olyan adatra vonatkozóan bővíthető, amelyet a szerződésminta kifejezetten lehetővé tesz. A szerződésminta egyebekben nem bővíthető.

2. § (1)6 A bejegyzést kérőnek a cégbejegyzési kérelmet tartalmazó nyomtatvány első – általános – részében a Ctv. 24–25. §-ában, valamint 30–31. §-ában meghatározottak közül azokat az adatokat kell feltüntetnie, amelyekkel nem a cégbíróság egészíti ki hivatalból a cégjegyzéket. A bejegyzési nyomtatványon azt is fel kell tüntetni, ha a cég létesítő okirata szerződésminta alkalmazásával készült.

(2) A nyomtatvány második részében a bejegyzést kérőnek a választott cégformától függő adatokat kell a megfelelő rovatokban feltüntetnie (Ctv. 27–29. §).

(3)7 Ha az összes adat feltüntetésére a megfelelő rovat nem tartalmaz elegendő helyet, a további adatokat ugyanazon rovatszám alatt, a következő alszámmal megjelölve a kiegészítő lapon kell folytatólagosan feltüntetni. Amennyiben a cégbejegyzési kérelem kitöltését segítő számítógépes program ezt lehetővé teszi, a rovat kiegészítése – a bejegyzést kérő választása szerint – kiegészítő lapon vagy a rovat további alszámmal történő megnyitásával történhet.

(4) A nyomtatványon az értéket, mennyiséget vagy egyéb számszerű adatot számmal és betűvel is ki kell írni.

(5)8 Székhely (telephely, fióktelep) vagy lakóhely megjelölése esetén utca, illetve házszám hiányában a nyomtatványon a házszám helyén a helyrajzi számot kell feltüntetni.

(6)9 Magyarországi székhely (telephely, fióktelep) vagy lakóhely esetén a közterület elnevezését rövidítés használata nélkül, a közterület jellegét a lakcímnyilvántartás szerint kell megjelölni, rövidítés használata nélkül. Helyrajzi számot tartalmazó címet a „hrsz.” megjelölés valamint ezt követően a helyrajzi szám alfanumerikus feltüntetésével kell megadni.

(7)10 A nyomtatványban a céginformációs szolgálat honlapján közzétett karakterkészlet használható.

3. § A kiskorú tag (tulajdonos) törvényes képviselőjére [Ctv. 25. § k) pont], valamint a külföldi személy kézbesítési megbízottjára [Ctv. 25. § l) pont] vonatkozó adatokat a nyomtatványhoz kapcsolódó pótlapon kell feltüntetni.

4. § (1) A cég jogi képviselőjére vonatkozó adatokat, aláírásának, a mellékletek fajtánként részletezett számának, az illeték megfizetésének stb. helyét a nyomtatványon elkülönített rész tartalmazza.

(2)11 A Ctv. 1. számú melléklete I. részének 12. pontja alapján az általános forgalmi adó alanyának az adóköteles tevékenysége megkezdésének bejelentésével összefüggő nyilatkozat a cégbejegyzési kérelem 1. számú mellékletének minősül, az a céginformációs szolgálat honlapján kerül közzétételre.

5. § (1) A cég jegyzett tőkéjét [Ctv. 24. § (1) bekezdés f) pont] minden esetben egész számra kerekítve kell meghatározni.

(2)12 A Cégbejegyzési kérelem nyomtatványának általános részében a cég főtevékenységét (tevékenységi köreit) a KSH által kiadott mindenkor hatályos TEÁOR nómenklatúra szerint kell felsorolni, a szám után feltüntetve a KSH közleményben szereplő évszámot (annak utolsó két számjegyét) is. Ha a bejegyzést kérő a nyomtatványon több tevékenységi kört is feltüntet, a nyomtatványon, illetve a tevékenységre vonatkozó cégjegyzékrovatban első helyen a cég főtevékenységének kell szerepelnie.

(3)13 Ha a nyomtatványon bejegyezni kívánt külföldi természetes személy vagy – adóregisztrációs eljárás alá eső – külföldi szervezet kerül feltüntetésre, az állami adó- és vámhatósághoz történő bejelentkezés esetén a bejegyzési (változásbejegyzési) nyomtatványon az állami adó- és vámhatóság által kiadott adóazonosító számot kell feltüntetni. Az állami adó- és vámhatóság által kiadott adóazonosító szám hiányában a külföldinek az illetősége szerinti államban kiadott, bármely közteherviseléssel kapcsolatos azonosító számot kell feltüntetnie. Ha a külföldi illetősége szerinti államban közteherviseléssel kapcsolatos azonosító számmal nem rendelkezik, erre a kérelemben utalni kell. Azon személy esetében, akinél az adóazonosító jel megadására a természetes személyek nyilvántartásából történő adatigénylés miatt van szükség, az állami adó- és vámhatóság által kiadott adóazonosító jel hiányában a nyomtatványon jelölni kell, hogy magyar adóazonosító jellel nem rendelkezik.

(3a)14 Amennyiben a cég tagja, tulajdonosa a Magyar Állam, a cégjegyzékbe bejegyezett (bejegyezni kívánt) tag adóazonosító száma helyett a tulajdonosi joggyakorló adóazonosító számát kell feltüntetni.

(4)15 Ha a bejegyzési (változásbejegyzési) nyomtatványon a cégjegyzékbe bejegyezni kért természetes személy adataiban a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelemhez csatolandó okiratok aláírása és a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelem benyújtásának napja között olyan változás történik, amely már a természetes személyek nyilvántartásában [Ctv. 38. § (2) bekezdés] is átvezetésre került, akkor a nyomtatványon a megváltozott adatot kell szerepeltetni.

6. § (1)16 A pénzügyi intézmény a pénzforgalmi számla cégbírósági bejelentésére vonatkozó kötelezettségének [Ctv. 24. § (6) bekezdés] azt követően köteles eleget tenni, hogy a számlatulajdonos a cégnyilvántartásba már bejegyzett cég esetén a cég bejegyzését, a cég bejegyzése előtt pedig a bejegyzési kérelmének a cégbírósághoz történő benyújtását a pénzügyi intézménynél a pénzforgalmi rendelkezéseknek megfelelően igazolta.

(2) A pénzügyi intézménynek a cégek pénzforgalmi számláinak cégenként külön-külön, a cég cégjegyzékszámára való hivatkozással történő, cégszerű aláírással ellátott bejelentése során közölnie kell a számla megnyitásának, illetve megszűnésének időpontját is.

7. §17 A Ctv. 25. §-ának j) pontjával összefüggésben a nyomtatványon az illetékes kamara (kar) megnevezését, valamint a bejegyzést kérő kamarai (kari) azonosító számát kell feltüntetni.

7/A. §18 (1) A cég az elektronikus kézbesítési címét [Ctv. 24. § (1) bekezdés m) pont] a cég elektronikus elérhetőségére vonatkozó rovatban adja meg, jelölve egyben azt a tényt, hogy a megadott e-mail címen biztosítja az elektronikus úton megküldött hivatalos iratok átvételét.

(2) A cég az elektronikus kézbesítési címén túl egy további e-mail címet [Ctv. 25. § (1) bekezdés e) pont] is megadhat.

8. § (1)19 A korlátolt felelősségű társaság, a zártkörűen működő részvénytársaság, valamint a zártkörűen működő európai részvénytársaság esetén, ha a tag (részvényes) szavazati jogának mértéke az 50%-ot meghaladja vagy a tag (részvényes) minősített többségű befolyással rendelkezik [Ctv. 27. § (3) bekezdés a) pont, (4) bekezdés bc) pont, 28. § (2) bekezdés bc) pont] a nyomtatványon fel kell tüntetni a részesedést szerző nevét, adóazonosító számát, természetes személy esetén születési idejét, lakóhelyét, anyja születési nevét, jogi személy esetén székhelyét, cégjegyzékszámát vagy nyilvántartási számát, és a többségi (minősített többségi) szavazati jog fennállásának tényét. A nyomtatványon e rovatot cégalapítás esetén is ki kell tölteni.

(1a)20 Ha a korlátolt felelősségű társaság törzsbetétének több tulajdonosa van [Ctv. 27. § (3) bekezdés e) pont], a közös tulajdonú üzletrész esetén a nyomtatványon fel kell tüntetni, hogy a tulajdonosokat közös képviselő képviseli. A tulajdonosok adatait külön rovatban kell kitölteni.

(2)21 A cégbíróság a cég közhasznú szervezeti jogállását akkor jegyzi be a cégjegyzékbe, ha a cég a közhasznú jogállás megszerzésének feltételeit szabályozó jogszabályban foglalt követelményeket teljesíti.

(3) Egyesülés esetén a nyomtatványon fel kell tüntetni a tag tagsági jogviszonya kezdetének és megszűnésének időpontját is.

(4)22 Ha vállalat adatai változásának bejegyzését kérik, az adott cégformára irányadó adatként fel kell tüntetni a vállalat típusát és a vállalat irányítási formáját.

(5) Ha a külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelyének cégbejegyzését kérik a Ctv. 29. §-ában foglaltak alapján, a cégbejegyzési kérelem általános adatokat tartalmazó részében a cégformát az 1. rovatban, az európai gazdasági egyesülés nevét „magyarországi telephelye” toldattal a 2. rovatban, a telephely magyarországi központi ügyintézésének helyét az 5. rovatban, a telephelyet létesítő okirat keltét a 8. rovatban, a telephely főtevékenységét a 9. rovatban, a telephely képviseletére vonatkozó adatokat pedig a 13. rovatban kell feltüntetni. Az európai gazdasági egyesülés szükség szerint feltüntetendő rövidített elnevezését és idegen nyelvű elnevezését az általános adatok 3., illetve 4. rovatában kell szerepeltetni. Az általános adatok többi rovatát a telephely esetén nem kell kitölteni. A külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés elnevezését, székhelyét, a nyilvántartását végző hatóságot és a nyilvántartási számot, az egyesülés képviseletére jogosult személy vagy szerv nevét (cégét), lakóhelyét (székhelyét), a jogviszony keletkezésének és megszűnésének időpontját a telephely külön adatlapján kell bejelenteni.

(6)23 Ha az elismert vállalatcsoport uralkodó tagja a vállalatcsoport létrehozását a cégbíróságnak bejelenti, a cégbíróság az elismert vállalatcsoportként való működés tényét hivatalból jegyzi be a többi érintett cég (ellenőrzött cég) cégjegyzékébe.

8/A. §24 Amennyiben a cégbejegyzési kérelemhez csatolják a cégjegyzésre jogosult hiteles cégaláírási nyilatkozatát vagy az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját, a melléklet elnevezése „hiteles cégaláírási nyilatkozat” vagy „ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-minta” lehet azzal, hogy a melléklet elnevezésében a képviselő neve is feltüntetésre kerülhet. Egy melléklet csupán egy képviselő nyilatkozatát tartalmazhatja.

9. § (1) A cégbíróság által a cégbejegyzési kérelem benyújtásakor megállapított cégjegyzékszám [Ctv. 44. § (1) bekezdés] 10 számjegyű. Az első két szám a cégbíróság helyét (a megyét) jelöli, a második két szám a cég formájára utal, a további hat szám pedig sorszámként szolgál. A cégjegyzékszám meghatározásához szükséges adatokat e rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.

(2)25 A cég európai egyedi azonosítója (EUID) az alábbi, egymást követő elemekből áll:

a) rövidített országkód (HU);

b) a cégnyilvántartás azonosítója (OCCSZ);

c) a cég cégjegyzékszáma.

(3)26 A cég cégjegyzékszámának változása nem jár az EIUD változásával.

(4)27 Ha a nyomtatványon a magyar cég adatai közül a cég EUID-ja nem vagy hibásan kerül feltüntetésre, a cégbíróság a kérelem adatainak a cégjegyzékben történő rögzítésekor – külön felhívás nélkül – a hibát vagy hiányosságot hivatalból javítja, illetve pótolja.

10. § (1) Ha e rendelet eltérő szabályozást nem állapít meg, a cégalapítás bejelentésére vonatkozó rendelkezései megfelelően irányadók a változás bejegyzése iránti kérelem benyújtása esetén is.

(2)28 A változásbejegyzési kérelem előterjesztésére szolgáló nyomtatványon nem tüntethető fel az a tény, hogy a cég létesítő okirata szerződésminta alkalmazásával készült, a szerződésminta alkalmazása ebben az esetben eljárási jogkövetkezménnyel nem bír.

(2a)29 A szerződésminta szövege változásbejegyzési eljárásban is használható a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt létesítő okirat elkészítése során. Az egységes szerkezetbe foglalt létesítő okiratra vonatkozó szabályoknak megfelelően a létesítő okirat tartalmában történt változást ebben az esetben is egyértelmű módon kell jelölni, akkor is, ha az e rendelet szerinti szerződésminta szövegének cégjegyzékadatot nem érintő részére vonatkozik.

(3) A változásbejegyzési kérelmet tartalmazó nyomtatványon fel kell tüntetni a cég nevét, székhelyét és cégjegyzékszámát is.

(4)30 A nyomtatványon fel kell tüntetni a bejegyzett adatot annak rovatszámával és alszámával együtt, és jelölni kell, hogy ezen adat törlését kérik. A rovat következő új alszáma alatt kell szerepeltetni a bejegyezni kért új adatot. Jogszabályban meghatározott esetben a változás időpontját is meg lehet jelölni.

(4a)31 A kérelmet a céginformációs szolgálat visszaküldi [Ctv. 38/A. § (1) bekezdés] abban az esetben is, ha a kérelemben megjelölt adat változásának bejegyezni kért időpontja harminc nappal – átalakulás, egyesülés, szétválás esetén kilencven nappal – későbbi, mint a kérelem benyújtásának napja, ideértve azt az esetet is, ha a cég a kérelemben több adat változását is bejelenti, és abban olyan adat is van, amelynek a bejegyezni kért változási időpontja nem felel meg az előírásnak.

(5)32 A jogi képviselő a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt létesítő okiraton a Ctv. 51. § (3) bekezdésében foglaltak alkalmazása mellett feltünteti az okirat aláírásának időpontját és a létesítő okiratból törölt rendelkezések létesítő okiratbeli korábbi helyét is. A változásokkal egységes szerkezetbe foglalt létesítő okiratot olyan módon kell megszerkeszteni, hogy egyértelműen megkülönböztethető legyen az új vagy módosított szövegrész a változatlan szövegrészektől. Minden esetben ilyen szerkesztési módnak minősül a szövegkiemelő szövegszerkesztő eszközök, illetve lábjegyzet alkalmazása.

(6) Ha a változás cégjegyzékbe történő bejegyzésére elektronikus úton, automatikusan kerül sor, a cégbíróság – a 6. §-ban foglalt eset kivételével – a cégbizonyítvány megküldésével értesíti a céget a változás bejegyzésének tényéről.

(7)33 A cég főtevékenységének és további tevékenységi köreinek változásakor az állami adóhatóság elektronikus értesítése alapján a cégjegyzékben – a változás időpontjaként – feltüntetésre kerül a tevékenység megkezdésének, illetve a tevékenység végzése megszűnésének időpontja is.

(8)34 A cég adatában bekövetkező változás más cég fennálló cégjegyzékadataiban történő automatikus átvezetésére [Ctv. 23. § (2) bekezdés] az adat változásának bejegyzésével, ha a cég által megadott változás időpontja a bejegyzést követő időpont, akkor az adatváltozás napjával kerül sor.

(9)35 A cég adatában bekövetkező változás más cég fennálló cégjegyzékadataiban történő automatikus átvezetése [Ctv. 23. § (2) bekezdés] nem terjed ki az átalakulás, egyesülés, szétválás során a létrejövő (jogutód, fennmaradó) cég adatai változásának átvezetésére, azonban az informatikai rendszer jelzi a jogutódlás tényét.

(10)36 Ha a cég a cégjegyzékből jogutód nélkül kerül törlésre, és a törölt cég más cég fennálló cégjegyzékadatai között mint a Ctv. 24. § (1) bekezdés h) pontja szerinti személy szerepel, a törölt céget a cégbíróság automatikus végzéssel törli a cégjegyzékből. Más esetben az informatikai rendszer csupán jelzi a cégbíróság számára a cég törlésének tényét.

11. § (1) A cég elleni bírósági végrehajtás elrendelése esetén [Ctv. 26. § (1) bekezdés i) pont] a cégjegyzékben fel kell tüntetni a végrehajtást elrendelő bíróságot, a bírósági végrehajtási ügy bírósági ügyszámát (lajstromszám), valamint a bírósági végrehajtás elrendelésének időpontját.

(2)37 Ha az (1) bekezdés szerinti bírósági végrehajtás biztosítási intézkedés, a cégjegyzékben annak is szerepelnie kell, ha az a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 193/A. §-án alapul, illetve annak is, ha az a Vht. 202. §-a szerinti bűnügyi zárlat.

(3)38 Ha a cég ellen a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság zár alá vételt rendelt el, a cégjegyzékben az elrendelő bíróság, ügyészség vagy nyomozó hatóság megnevezését, a büntetőeljárás ügyszámát és a zár alá vételt elrendelő határozat keltét kell feltüntetni.

(3a)39 A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 327. § (5) bekezdése szerinti esetben a zár alá vétel elrendelése esetében az ügyészség vagy a nyomozó hatóság, illetve a bíróság döntésével kapcsolatos, a (3) bekezdésben meghatározott adatokat is fel kell tüntetni.

(4) Ha a cég ellen közigazgatási végrehajtást rendeltek el, a végrehajtást elrendelő közigazgatási szerv megnevezését, a végrehajtást elrendelő határozat számát és a végrehajtás elrendelésének időpontját kell feltüntetni a cégjegyzékben. Ha a közigazgatási végrehajtás foganatosítása végrehajtható okirat kiállítása nélkül indult meg, a végrehajtást foganatosító hatóság nevét, a végrehajtási ügy számát és a végrehajtás megkezdéséről szóló értesítés kiállításának időpontját kell a cégjegyzékben feltüntetni.

(5)40 Ha a cég tagja vagyoni részesedésének bírósági vagy közigazgatási végrehajtás során történő zár alá vételére vagy lefoglalására kerül sor [Ctv. 26. § (1) bekezdés j) pont] a cégjegyzékben fel kell tüntetni a cégjegyzéknek a tagra vonatkozó rovatszámát, a végrehajtást foganatosító hatóság megnevezését, a végrehajtási (közigazgatási végrehajtási) ügy számát, valamint a vagyoni részesedés zár alá vételének vagy lefoglalásának időpontját.

(5a)41 Ha a cég tagja vagyoni részesedésének vonatkozásában történik bejegyzés, és a cégjegyzék a tagra vonatkozó adatot nem tartja nyilván, a cégjegyzékben a tagra vonatkozó alrovatszám helyett a cég tagjának az elektronikus űrlapon megadott nevét kell feltüntetni.

(6)42 Ha a cég tagja vagyoni részesedése vonatkozásában a büntetőeljárás során biztosítási intézkedést alkalmaznak, vagy zár alá vételt rendelnek el [Ctv. 26. § (1) bekezdés j) pont], a (2)–(3a) bekezdés megfelelő alkalmazásával kell eljárni.

(7)43 Ha a cég egyszerűsített végelszámolásáról határozott, és erről az állami adó- és vámhatóság értesíti a cégbíróságot, a Ctv. 26. § (1) bekezdés c) pontja szerinti bejegyzés során végelszámoló bejegyzésére nem kerül sor, a cégjegyzék azonban – az állami adó- és vámhatóság értesítése alapján – az egyszerűsített végelszámolás tényét feltünteti.

(8)44 Az egyszerűsített végelszámolás esetén használható mintaokiratokat a 13–18. számú melléklet tartalmazza.

(9)45 Egyszerűsített végelszámolás esetén a cég az egyszerűsített végelszámolás befejezésével összefüggő okiratokat a személyre szabott ügyintézési felület útján és az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet 12. § (1) bekezdés d) pontja szerinti dokumentumhitelesítéssel küldheti meg a cégbírósághoz.

12. § A cég székhelyének más cégbíróság illetékességi területére történő áthelyezése esetén (Ctv. 54. §) az új székhely bejegyzése során a cégjegyzékben fel kell tüntetni a cég korábbi cégjegyzékszámát, valamint azt a cégbíróságot, amelyik a céget a székhelyének áthelyezését megelőzően nyilvántartotta.

13. § (1) A cég jogutód nélküli megszűnésére irányuló eljárás befejezésére vonatkozó cégjegyzék rovatban a bíróság feltünteti azt is, ha az eljárás nem a cég megszűnésével fejeződött be.

(2) Ha a végelszámoló az egyszerűsített végelszámolásról köteles áttérni az általános szabályok szerint folyó végelszámolásra [Ctv. 114. § (3)–(5) bekezdés] az ezzel összefüggő változásbejegyzési kérelemben (nyomtatványon), illetve ennek alapján a cégjegyzékben ezt a tényt fel kell tüntetni.

(3) Ha a cég az átalakulása során az átalakulás időpontját meghatározza [Ctv. 57. § (2) bekezdés], a jogelőd cég (cégek) cégjegyzékében is fel kell tüntetni azt az időpontot, amely a jogutód cég (cégek) cégjegyzékében az átalakulás időpontjaként szerepel.

(4)46 Átalakulás, egyesülés, szétválás esetén a jogelőd és a jogutód cég(ek) cégjegyzékében is fel kell tüntetni, hogy átalakulásra, egyesülésre (beolvadás, összeolvadás) vagy szétválásra (kiválás, különválás) került sor. A cégjegyzék tartalmazza azt is, ha tőkeegyesítő társaságok határokon átnyúló egyesülésére került sor.

14. § (1) A közös vállalat cégjegyzékében bekövetkező változásokat, ideértve a tagok neve (cége), lakóhelye (székhelye) változását, valamint a csatlakozó tag csatlakozásának időpontját, felelősségének esetleges korlátozását [a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 116. § (1) bekezdés], a cégbíróságnak e rendelet 1. számú melléklete szerinti változásbejegyzési nyomtatvány kitöltésével kell bejelenteni.

(2)47 Ha a cégbíróság a közjegyzői irodát, illetve a végrehajtói irodát a cégjegyzékből törölte, erről elektronikus úton értesíti a közjegyzői kamara területi elnökségét, illetve értesíti a Magyar Bírósági Végrehajtói Kart a kamarai, illetve kari nyilvántartásból való törlés céljából.

14/A. §48 (1) A céginformációs szolgálat a Ctv. 38/A. § (1) bekezdésében foglalt adatellenőrzés során a cégbejegyzési és változásbejegyzési kérelemben – az informatikai ellenőrzéssel egyidejűleg – az alábbi adatok ellenőrzését végzi el:

a) székhely, telephely, fióktelep (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: székhely),

b) a vezető tisztségviselő, illetve a képviseletre jogosult cégjegyzékbe bejegyzendő adatai,

c) a cégjegyzékbe bejegyzendő személyek (természetes személy, jogi személy, egyéb szervezet) adatai,

d) főtevékenység és további tevékenységi kör(ök),

e) korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság esetén a cégformára előírt jegyzett tőke minimumra vonatkozó előírás,

f) az áfaalanyiságra, illetve az áfaadózási módra vonatkozó, továbbá egyéb adóhatóság felé tett nyilatkozat.

(2) A céginformációs szolgálat megvizsgálja

a) a bejegyzési és változásbejegyzési kérelem nyomtatványában (nyomtatványban) kitöltendő adat hiánytalan és pontos kitöltését,

b) a cégjegyzékbe bejegyzendő magyarországi címnek (székhely, lakcím) a 2. § (6) bekezdésében, továbbá az irányítószámnak és a településnek az egyetemes postai szolgáltató által közzétett települési irányítószámokat tartalmazó adatbázisában foglaltaknak megfelelő megadását,

c) a nyomtatványban megadott, az állami adó- és vámhatóság által kiadott adóazonosító számnak az azonosító számok képzésére vonatkozó szabályokkal való összhangját,

d) a nyomtatványban megadott, már a cégjegyzékben szereplő cégnek a cégjegyzékbe bejegyzett adataival való egyezőségét,

e) a bejegyzendő természetes személyek adatainak a természetes személyek nyilvántartásában szereplő adataival való egyezőségét,

f) a cégjegyzékbe bejegyzendő külföldi székhely vagy lakóhely esetén az ISO 3166-1 szabvány szerinti kétbetűs országkódok feltüntetését,

g) a cégjegyzékbe bejegyzendő külföldi székhellyel vagy lakóhellyel rendelkező személy esetén azt, hogy a nyomtatvány tartalmaz-e kézbesítési megbízottat,

h) a cég bejegyzendő főtevékenységének és további tevékenységi körének (köreinek) a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszeréről (TEÁOR) szóló tájékoztatóban foglaltak megjelölésének megfelelőségét,

i) az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 16. §-a szerinti nyilatkozat és a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény 7. §-a szerinti bejelentés kitöltésének konzisztenciáját, valamint a kisadózóként bejelentett személy adatainak és a cég tagja adatainak egyezőségét,

j) a nyomtatványban feltüntetett jegyzett tőke pénznemének az ISO 4217 szabványnak való megfelelőségét,

k) a nyomtatványban forintban megadott jegyzett tőke összegnek a törvényben előírt tőkeminimumnak való megfelelőségét,

l) változásbejegyzés esetén a nyomtatványban megadott adatváltozások időpontjának a megfelelőségét,

m) a nyomtatványban megadott EUID-nak az ISO 6523 szabványnak, illetve a Bizottságnak a nyilvántartások összekapcsolására szolgáló 2009/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel létrehozott rendszer céljából szükséges műszaki leírások és eljárások megállapításáról szóló, 2015. június 8-i (EU) 2015/884 végrehajtási rendeletének való megfelelőségét.

(3) Ha a nyomtatvány nem tartalmazza megfelelően a (2) bekezdés szerinti adatokat, a céginformációs szolgálat a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelmet a hiba vagy hiányosság megjelölésével küldi vissza a jogi képviselőnek.

(4) A céginformációs szolgálat a (2) bekezdés szerinti ellenőrzési szempontokat, valamint az ellenőrzés alapjául szolgáló adatbázisok vagy algoritmusok elérhetőségét a honlapján közzéteszi. Az adatbázisok vagy algoritmusok változásáról az azt megállapító szervezet haladéktalanul értesíti a céginformációs szolgálatot.

14/B. §49 A céginformációs szolgálat elvégzi a Ctv. 38. §-a, 53. §-a és 131/K. §-a szerinti adatigénylés eredményeként kapott adatokon a cégjegyzék egységes megjelenítése érdekében szükséges formai átalakításokat.

14/C. §50 (1) A nyomtatványban feltüntetett természetes személyek adataiban érdemi hiba állapítható meg, ha a természetes személyek nyilvántartásából igényelt adatokkal való összevetés alapján megállapítható, hogy a nyomtatványban megadott

a) születési időpontban legalább egy számjegy hibás, illetve

b) anyja neve adatban legalább egy betű eltérés van, illetve

c) a természetes személy nevében legalább három betű eltérés van.

(2) Ha a természetes személy azonosítására azért nem kerülhet sor, mert a természetes személyek nyilvántartása több személyt is azonos adatokkal tart nyilván, vagy mert a külföldi természetes személy magyarországi lakóhellyel rendelkezik, de magyar adóazonosító jellel nem, a céginformációs szolgálat a kérelmet nem küldi vissza a jogi képviselőnek, azonban az azonosítás sikertelenségéről és a kapcsolati kód képzésének elmaradásáról tájékoztatja a cégbíróságot.

(3) A cégnyilvántartásban már szereplő cég adatait tartalmazó nyomtatvány esetén a megadott cégnév, illetve cégjegyzékszám bármely hibája miatt a céginformációs szolgálat a kérelmet visszaküldi.

(4) A céginformációs szolgálat a kérelmet visszaküldi, ha a nyomtatványban megadott adóazonosító számban legalább egy számjegy hibás.

(5) A céginformációs szolgálat a kérelmet visszaküldi, ha a nyomtatványban megadott magyarországi címben

a) az irányítószámban legalább egy számjegy hibás, illetve

b) a város/község adatban legalább egy betű eltérés van.

(6) A céginformációs szolgálat a kérelmet a felszámolóbiztosként bejegyzett vagy bejegyezni kívánt személyhez tartozó címadat [Ctv. 24. § (7) bekezdés] hibája miatt nem küldi vissza, ha a nyomtatványban megadott cím egésze eltér a természetes személyek nyilvántartásában nyilvántartott lakcímtől.

(7) Ha a kérelem visszaküldésének esete nem áll fenn, a kérelem a helyes adattal kerül előszerkesztésre, azonban az informatikai rendszer jelzi azt, ha eltérés áll fenn a kérelem nyomtatványában megadott adat és az előszerkesztett adat között.

14/D. §51 A még nem hatályos adat bejegyzéséről hozott cégbírósági végzés közzétételére az általános szabályok [Ctv. 20. §] szerint kerül sor.

15. § (1)52 A névfoglalás iránti elektronikus kérelem (Ctv. 6. §) esetén az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 45. §-ának (3b) bekezdése szerinti illetéket kell fizetni. Az illeték megfizetésére a Ctv. 37. §-ának (4) bekezdésében foglaltak irányadók.

(2) A névfoglalás iránti kérelemben legfeljebb 5 név (rövidített név) tüntethető fel. A cégbíróság ezek közül azt a nevet foglalja le, amelyik a kérelmező által felállított sorrendben elsőként felel meg a Ctv. 6. §-ának (2) bekezdésében foglalt követelménynek.

(3) A névfoglalás iránti kérelemben meg kell jelölni a cég tervezett székhelyét. A kérelem elbírálására e székhely szerinti cégbíróság az illetékes. A névfoglalás érvényességét nem érinti, ha a cég bejegyzésére irányuló kérelemben a cég a névfoglalási kérelemben szereplő székhelytől eltérő székhelyet jelöl meg. A névfoglalási kérelemre vonatkozó nyomtatvány mintáját a 3. számú melléklet tartalmazza.

(4) A Ctv. 6. §-ának (3) bekezdésében megjelölt cégnevek elektronikus úton vezetett nyilvántartása nem különül el a cégnyilvántartási rendszertől, ezért a lefoglalt cégnév bejegyzésével egyidejűleg a cégbíróság a cégnév mellett feltünteti a névfoglalás tényét.

(5) A bejegyzési kérelemben fel kell tüntetni, ha a cég névfoglalással élt. A cégbíróság a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelemről hozott jogerős határozatával egyidejűleg a bejegyzés elrendelése esetén a cégnév mellől törli a névfoglalás tényét. A bejegyzési kérelem visszavonása vagy elutasítása esetén – a Ctv. 45. §-ának (5) bekezdésében foglalt kivétellel – a lefoglalt cégnév törlésére is sor kerül.

(6) A cégbíróság a névfoglalást elektronikus úton automatikusan törli, ha a bejegyzési kérelem benyújtása a névfoglalás bejegyzésétől számított 60 napon belül nem történt meg.

(7)53 A névfoglalás egyszeri alkalommal 8 nappal meghosszabbodik, amennyiben a (6) bekezdésben meghatározott 60 napos határidő lejárt, a bejegyzési kérelmet elutasították, de a bejegyzést kérő a bejegyzés iránti kérelmet ismételten benyújtja.

16. § (1) A bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti, a cégalapítás vagy a létesítő okirat módosítása érvénytelenségének megállapítása iránti, illetve a cégformákra irányadó törvényekben szabályozott, a cég szervei által hozott határozatok bírósági felülvizsgálata iránti perindítás esetén [Ctv. 26. § (1) bekezdés f)–h) pont] a cégjegyzék tartalmazza a perben eljáró bíróság megnevezését és a per ügyszámát is.

(2) A Ctv. 26. §-a (1) bekezdésének h) pontjában meghatározott esetben a cégjegyzékben az is feltüntetésre kerül, ha a perben eljáró bíróság a felülvizsgálni kért határozat végrehajtását felfüggesztette.

16/A. §54 A Ctv. 9/D. § (4) bekezdés szerinti automatikus végzést a cégbíróság az érintett cég elektronikus kézbesítési címére kézbesíti.

17. §55 Ha a törvényességi felügyeleti eljárás során megállapítást nyer, hogy a Ctv. 89. §-ában foglalt feltételek fennállnak, tehát a cég a székhelyén, illetve telephelyén, fióktelepén sem található és a cég képviseletére jogosult személyek lakóhelye is ismeretlen vagy ismeretlennek minősül vagy kézbesítési megbízottja nem fellelhető, a cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárást a Ctv. VII. Fejezetének 5. Címében foglaltak szerint hivatalból folytatja tovább, akkor is, ha a törvényességi felügyeleti eljárás kérelemre indult. A kérelmező felmerült költségeinek viseléséről a bíróság a megszüntetési eljárást elrendelő határozatában dönt.

17/A. §56 (1) A cégbíróság a kérelem érkeztetésekor – az informatikai rendszer útján, automatikusan – megvizsgálja a kérelemben feltüntetett természetes személyek és szervezetek tekintetében azt, hogy szerepelnek-e az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedésekről hozott határozataiban.

(2) A cégbíróság informatikai rendszere az (1) bekezdés szerinti vizsgálatot az ENSZ és az Európai Unió honlapján közzétett adatok alapján folytatja le.

(3)57 Amennyiben a kérelemben olyan természetes személy vagy szervezet került feltüntetésre, akinek valamely közzétett azonosító adata megegyezik a (2) bekezdés szerint közzétett személyek (szervezetek) adataival, a cégbíróság eleget tesz a Ctv. 85. §-ában, illetve a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséhez és megakadályozásához kapcsolódó külön törvényekben előírt kötelezettségeknek.

(4) A cégbíróság – informatikai rendszere útján – a (2) bekezdés szerint közzétett adatok változása esetén az új személyek (természetes személy vagy szervezet) adatait a változásról való tudomásszerzést követő 5 munkanapon belül összeveti a cégjegyzék hatályos adataival, és szükség szerint a (3) bekezdés szerint jár el.

18. § A cégiratokról a cégbíróság a cégjegyzék részét képező számítógépes nyilvántartást vezet. Az iratjegyzék tartalmazza:

a) a kezdő irat megnevezését, érkezésének időpontját,

b) az utóirat megnevezését, érkezésének időpontját,

c) az a) és b) pontban szereplő iratokkal kapcsolatban hozott cégbírósági határozat (határozatok) számát, illetve a határozat jogerőre emelkedésének időpontját, utalva arra az iratra, amelynek alapján a határozat (végzés) meghozatalára sor került,

d) az elektronikus formában rendelkezésre álló iratok (beadványok, határozatok) megnevezését.

19. § (1) Ez a rendelet 2006. július 1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését követően benyújtott cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelmek, illetve egyéb cégügyek esetén kell alkalmazni.

(2)58 E rendelet 16/A. §-a alkalmazásában ameddig a cég a Ctv. 131/E. § (2) bekezdésére figyelemmel még elektronikus kézbesítési címet nem jelentett be, a végzéseket a cégbíróság postai úton küldi meg.

(3)59 A cégbíróság – informatikai rendszere útján – első ízben 2017. július 3-án veti össze az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedésekről hozott határozatai alapján 2017. július 1. napján közzétett adatokat a cégjegyzék hatályos adataival. Adategyezőség esetén a 17/A. § (3) bekezdés szerint jár el.

(4)60 A cégbíróság a magyar cégek EUID-jának bejegyzéséről az állami adóhatóságot és a Központi Statisztikai Hivatalt összesített formában értesíti.

20. §61 A cégjegyzék a 10. § (7) bekezdés szerinti adatokat az egyes cégjogi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 39/2015. (XII. 21.) IM rendelet hatálybalépését követően a cégjegyzékbe bejegyzett tevékenységi körök esetében tartalmazza.

20/A. §62 Az egyes cégjogi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 21/2018. (VII. 4.) IM rendelet hatálybalépése napján a cégjegyzékbe bejegyzett cégek fennálló adatai automatikusan egyeztetésre kerülnek azon más cég(ek) fennálló adataival, amely(ek) vonatkozásában a cégjegyzék azokat nyilvántartja. Adateltérés esetén a 10. § (8)–(10) bekezdését kell alkalmazni.

20/B. §63 (1) A cégbíróság a Ctv. 131/K. § szerinti adatigénylés során nem kér a cégtől új adatot; a korábbi iratokban (kérelemben) már szereplő adatokat felhasználja.

(2) A cégbíróság elsődlegesen a természetes személy adóazonosító jele alapján folytatja le az adatigénylést.

(3) Ha a természetes személy adóazonosító jele nem áll a cégbíróság rendelkezésére, az automatikus adatigénylés helyett az adatigénylést közvetlenül a természetes személyek nyilvántartásából, a cégjegyzékbe bejegyzett természetesszemély-azonosító adatokkal és a lakcímadattal kísérli meg.

20/C. §64 E rendeletnek a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 21/2006. (V. 18.) IM rendelet módosításáról szóló 23/2019. (VIII. 2.) IM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépését65 követően benyújtott cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelmek esetében kell alkalmazni.

21. §66 Ez a rendelet a nyilvántartások összekapcsolására szolgáló 2009/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel létrehozott rendszer céljából szükséges műszaki leírások és eljárások megállapításáról szóló, 2015. június 8-i (EU) 2015/884 bizottsági végrehajtási rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

1. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez67

A)

I. Cégbejegyzési kérelem előlap

1.)

a) A cég elnevezése

b) A cég székhelye

c) Kérelem: A fenti cég azzal a kérelemmel fordul a Tisztelt Bírósághoz, hogy a mellékelt iratok alapján a céget a cégjegyzékbe bejegyezni szíveskedjék.

d) A befizetett költségtérítés: …Ft

e) Az illeték összege: …Ft

f) Ha a cég névfoglalással élt, akkor a cégbíróság határozatának száma

g) Annak jelölése, ha a cég létesítő okirata szerződésminta alapján készül, egyszerűsített eljárás lefolytatását kéri

h) Ismételt bejegyzési kérelem esetén:

ha) Annak jelölése, ha a cég ismételten bejegyzési kérelmet nyújt be

hb) A cég cégjegyzékszáma (Az eredeti cégbejegyzési eljárás során kapott cégjegyzékszámot kell megadni.)

i) Átalakulás, egyesülés, szétválás bejegyzésének kérelme esetén annak jelölése, ha az új adatok, illetőleg a módosuló adatok változásának időpontját az átalakulás, egyesülés, szétválás napjával kéri bejegyezni. (Átalakulás, egyesülés, szétválás esetén az egyes rovatoknál a kezdő időpontot, valamint a változások időpontját nem kell megadni, a 16. rovat egyértelmű kitöltése azonban szükséges.)

j) Annak jelölése, ha a 2007. évi CXL. törvény 13/A-13/D. § szerinti határokon átnyúló egyesülésben átvevő társaságként való részvétel céljára alapított társaság bejegyzését kéri.

k) A mellékletek száma fajtánként és nyelvenként részletezve (Meg kell adni a kérelemhez benyújtott mellékleteket fajtánként részletezve. A cégbejegyzési kérelemhez csatolható a cégiratoknak az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén készült hiteles fordítása. Ebben az esetben meg kell adni a csatolt melléklet nyelvét is. A magyar nyelvű cégiratoknál nem szükséges feltüntetni a nyelvet. Amennyiben olyan okiratot csatolnak, amelyben egymás mellett szerepel a magyar nyelvű szöveg, valamint annak fordítása (tükörfordítás), akkor az ilyen okiratot egy okiratnak kell tekinteni, de nyelvként meg kell jelölni – vesszővel elválasztva – a magyar nyelvet és az idegen nyelvet is. Az Európai Unió hivatalos nyelvei: a magyaron kívül angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, horvát, ír, lengyel, lett, litván, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén.)

ka) A mellékletek összesített száma

kb) A mellékletek megnevezése egyenként a nyelv megadásával

kc) Nyilatkozat: A jogi képviselő kijelenti, hogy a kérelemhez csatolt okiratok (mellékletek) törvényességi szempontú vizsgálatát elvégezte.

2.) A jogi képviselő adatai:

a)    Név

b)    Iroda címe/Munkáltatója neve és székhelye

c)    E-mail

d)    Telefon

e)    Kamarai azonosító szám

B)

II. Cégbejegyzési kérelem - Általános adatok

1.) 1. rovat: Választott cégforma megjelölése (egyetlen cégforma jelölhető):

02 Szövetkezet

03 Közkereseti társaság

06 Betéti társaság

07 Egyesülés

09 Korlátolt felelősségű társaság

10 Részvénytársaság

11 Egyéni cég

12 Külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete

15 Erdőbirtokossági társulat

16 Vízgazdálkodási társulat

17 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe

18 Végrehajtói iroda

19 Európai gazdasági egyesülés

20 Európai részvénytársaság

21 Közjegyzői iroda

22 Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye

23 Európai szövetkezet

2.) 2. rovat: A cég elnevezése (megadása kötelező):

a)    Elnevezés

3.) 3. rovat: A cég rövidített elnevezése:

a)    Rövidített elnevezés

4.) 4. rovat: A cég idegen nyelvű elnevezése(i), idegen nyelvű rövidített elnevezése(i) (több idegen nyelvű elnevezés, rövidített elnevezés is megadható):

a)    Idegen nyelvű elnevezés

b)    Idegen nyelvű rövidített elnevezés

5.) 5. rovat: A cég székhelye (megadása kötelező):

a)    Székhely

6.) 6. rovat: A cég telephelye(i) (több telephely is megadható):

a)    Telephely

7.) 7. rovat: A cég fióktelepe(i) (több fióktelep is megadható):

a)    Fióktelep

8.) 8. rovat: A létesítő okirat kelte (szükség esetén több dátum is megadható, megadása kötelező):

a)    Létesítő okirat kelte

9.) 9. rovat: A cég tevékenysége(i) (egy főtevékenységet kötelezően meg kell adni, további tevékenységi körből több is megadható):

a)     Főtevékenység

b)     További tevékenységi kör(ök)

10.) 10. rovat: A meghatározott időtartamra alapított cég esetén a meghatározott idő lejártának az időpontja:

a)    A meghatározott időtartamra alapított cég esetén a meghatározott idő lejárta

11.) 11. rovat: A cég jegyzett tőkéje (megadása kötelező):

a)    Az összeg számmal megadva

b)    A pénznem rövidítéssel megadva

12.) 13. rovat: A vezető tisztségviselő(k), a képviseletre jogosult(ak) adatai (valamennyi vezető tisztségviselő megadása kötelező, több képviseletre jogosult is megadható):

a)    A képviselet módjának jelölése:

aa) önálló

ab) együttes

ac) a vezető tisztségviselőnek nincs képviseleti joga

b)    Annak jelölése, hogy együttes képviselet esetén ez a személy mindig az egyik aláíró

c)    együttes képviselet esetén a másik (többi) aláíró neve (elnevezése), ha az meghatározott személy.

d)    A tisztség megjelölése:

da) vezető tisztségviselő (ezen belül jelölendő):

– intézőbizottsági tag

– igazgatósági tag

– igazgató elnök

– igazgatóság elnöke

– ügyvezető

– igazgatótanácsi tag

– vezérigazgató

– egyéb (meg kell adni a tisztség elnevezését is, csak akkor tölthető ki, ha a felsorolásban megadott elnevezések nem alkalmazhatóak)

db) cégvezető

dc) tag

dd) végelszámoló

de) más munkavállaló

df) felügyelőbiztos

dg) felszámoló

dh) egyéb (meg kell adni a tisztség elnevezését is, csak akkor tölthető ki, ha a da)–dg) alpontok nem alkalmazhatóak)

e)    A vezető tisztségviselő(k), a képviseletre jogosult(ak) adatai természetes személy esetén:

ea) Név

eb) Születési idő

ec) Anyja neve

ed) Adóazonosító jel

ee) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

ef) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

eg) Lakóhely/külföldi lakóhely

eh) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

f)    A vezető tisztségviselő(k), a képviseletre jogosult(ak) adatai nem természetes személy esetén:

fa) Cég esetén cégjegyzékszám

    fb) A vezető tisztségviselő, a képviseletre jogosult cég (szervezet) EUID-ja

    fc) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

    fd) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

    fe) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

ff) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

fg) A szervezet elnevezése

fh) A szervezet székhelye/külföldi székhely

fi) Adószám

fj) A külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

fk) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

fl) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

g)    Aláíró tanúsítvány

h)    Annak jelölése, hogy a képviseletre jogosult cégaláírási nyilatkozata vagy az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintája csatolásra került

i)    A jogviszony kezdete

j)    Határozott időre szóló megbízás/képviseleti jog esetén a jogviszony vége.

13.) 14. rovat: A könyvvizsgáló(k) adatai (több is megadható):

a)    A könyvvizsgáló cégjegyzékszáma

b)    A könyvvizsgáló cég (szervezet) EUID-ja

c)    Annak jelölése, ha EUID-val nem rendelkezik

d)    Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

e)    Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

f)    A könyvvizsgáló szervezet elnevezése

g)    Székhely

h)    A könyvvizsgáló(k) adatai:

ha) Név

hb) Anyja neve

hc) Adóazonosító jel

hd) Annak jelölése, ha külföldi személy és magyar adóazonosító jellel nem rendelkezik

he) Lakóhely/külföldi lakóhely

hf) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

i)    Jogviszony kezdete

j)    Határozott időre szóló megbízás esetén a jogviszony vége

14.) 15. rovat: A felügyelőbizottsági tagok adatai (több is megadható):

a)    Név

b)    Anyja neve

c)    Adóazonosító jel

d)    Annak jelölése, ha külföldi személy és magyar adóazonosító jellel nem rendelkezik

e)    Annak jelölése, ha a felügyelőbizottsági tag munkavállalói küldött

f)    Lakóhely/külföldi lakóhely

g)    Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

h)    Jogviszony kezdete

i)    Határozott időre szóló megbízás esetén a jogviszony vége

15.) 16. rovat: Átalakulás, egyesülés, szétválás folytán létrejött cég esetében a jogelőd cég(ek) adatai (egyesülés, szétválás esetén több jogelőd cég is megadható):

a)    Jogutódlás típusa (egy jelölhető, egy kötelezően jelölendő):

aa) Átalakulás

ab) Egyesülés módja:

    - beolvadás

- az előző pontba nem tartozó olyan beolvadás, ahol a cég egyedüli tagjával egyesül

- összeolvadás

ac) Szétválás módja:

    - kiválás

    - különválás

    - beolvadásos kiválás

    - beolvadásos különválás

b)    Az átalakult, egyesült, szétvált cég jogelőd cégének cégjegyzékszáma

c)    Az átalakult, egyesült, szétvált cég jogelőd cégének EUID-ja

d)    Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

e)    Külföldi cég, szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási száma

f)    Külföldi cég, szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

g)    Az átalakult, egyesült, szétvált cég jogelőd cégének elnevezése

h)    Az átalakult, egyesült, szétvált cég jogelőd cégének székhelye

i)    Az átalakulás, az egyesülés, a szétválás cég által meghatározott időpontja (abban az esetben kell megadni, ha az átalakuló, szétváló, egyesülő cég az átalakulás, az egyesülés, a szétválás időpontját meghatározza)

16.) 18. rovat:

a) Annak a kamarának (karnak) a megnevezése, melynek a cég a tagja

b) A cég kamarai (kari) azonosítószáma

17.) 45. rovat: A cég elektronikus elérhetősége:

a)    A cég honlapja (kitöltése nem kötelező)

b)    Annak jelölése, ha a cég a közvetlen közleményeit a honlapján teszi közzé (jelölése nem kötelező, azonban jelölés esetén a cég honlapjának címét is meg kell adni)

c)    A cég elektronikus kézbesítési címe (e-mail), amelyen a részére elektronikus úton megküldött iratok átvételét biztosítja (megadása kötelező)

d)    A cég további e-mail címe (egy további e-mail cím adható meg)

18.) 46. rovat: Az elismert vállalatcsoportban való tagság adatai:

a) Annak jelölése, ha a cég elismert vállalatcsoport uralkodó tagja

19.) 47. rovat: Az elismert vállalatcsoporthoz tartozó többi cég adatai (több is megadható):

a)    Az elismert vállalatcsoporthoz tartozó cég cégjegyzékszáma

b)    Az elismert vállalatcsoporthoz tartozó cég EUID-ja

c)    Annak jelölése, ha az elismert vállalatcsoporthoz tartozó cég EUID-val nem rendelkezik

d)    Az elismert vállalatcsoporthoz tartozó cég elnevezése

e)    Az elismert vállalatcsoporthoz tartozó cég székhelye

20.) 48. rovat: A közhasznú jogállás adatai:

a) A közhasznú jogállás megszerzésének időpontja

21.) 50. rovat: A cég központi ügyintézésének helye (megadása abban az esetben kötelező, ha a cég központi ügyintézésének helye eltér cég székhelyétől):

a) A cég központi ügyintézésének helye

22.) 51. rovat: Az összevont (konszolidált) éves beszámoló készítésére vonatkozó adatok

a)    Annak jelölése, hogy a cég összevont (konszolidált) éves beszámolót készítő anyavállalat

b)    Annak jelölése, hogy a cég összevont (konszolidált) éves beszámolóba bevont leányvállalat

23.) 52. rovat: Az összevont (konszolidált éves beszámoló készítésébe bevont többi cég adatai (több is megadható):

a)    Az összevont éves beszámoló készítésébe bevont cég cégjegyzékszáma

b)    Az összevont éves beszámoló készítésébe bevont cég EUID-ja

c)    Annak jelölése összevont éves beszámoló készítésébe bevont cég EUID-val nem rendelkezik

d)    Az összevont éves beszámoló készítésébe bevont cég elnevezése

e)    Az összevont éves beszámoló készítésébe bevont cég székhelye

24.) 53. rovat: A cég üzleti évének mérlegfordulónapja (ha az üzleti év eltér a naptári évtől, megadása kötelező):

25.) 54. rovat: Magyar Állam tulajdonos (tag) esetén a tulajdonosi joggyakorló adatai:

a)    A tulajdonosi joggyakorló elnevezése

b)    A tulajdonosi joggyakorló székhelye

26.) 56. rovat: A cégiratok fordítása az Európai Unió melyik hivatalos nyelvén szerepel a cégnyilvántartásban (több is megadható):

a) A nyelv megadása

27.)

C)

III. Cégbejegyzési kérelem - Cégformától függő adatok

1.) 03 A közkereseti társaság

    1. cégformától függő rovat: A tag(ok) adatai (legalább két tag megadása kötelező):

a)    Természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

aa) Név

ab) Születési idő

ac) Anyja neve

ad) Adóazonosító jel

ae) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

af) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

ag) Lakóhely/külföldi lakóhely

ah) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

b)    A nem természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

bb) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

bc) Cég (szervezet) esetén EUID

bd) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

be) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

bf) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

bg) Elnevezése

bh) Adószáma

bi) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

bj) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

bk) Székhely/külföldi székhely

bl) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

c)    Tagsági jogviszony kezdete

d)    Annak jelölése, ha a cég tagja e jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg

2.) 06 A betéti társaság

2.1.) 1. cégformától függő rovat: A beltag(ok) adatai (több beltag is megadható, legalább egy megadása kötelező):

a)    Természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

aa) Név

ab) Születési idő

ac) Anyja neve

ad) Adóazonosító jel

ae) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

af) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

ag) Lakóhely/külföldi lakóhely

ah) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

b)    A nem természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

bb) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

bc) Cég (szervezet) esetén EUID

bd) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

be) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

bf) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

bg) Elnevezés

bh) Adószám

bi) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

bj) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

bk) Székhely/külföldi székhely

bl) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

c)    Tagsági jogviszony kezdete

d)    Annak jelölése, ha a cég tagja e jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg

2.2.) 2. cégformától függő rovat: Kültag(ok) adatai (több kültag is megadható, legalább egy megadása kötelező):

a)    Természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

aa) Név

ab) Születési idő

ac) Anyja neve

ad) Adóazonosító jel

ae) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

af) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

ag) Lakóhely/külföldi lakóhely

ah) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

ai) Kiskorú tag esetén a törvényes képviselő adatai

b)    A nem természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

bb) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

bc) Cég (szervezet) esetén EUID

bd) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

be) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

bf) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

bg) Elnevezés

bh) Adószám

bi) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

bj) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

bk) Székhely/külföldi székhely

bl) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

c)    Tagsági jogviszony kezdete

d)    Annak jelölése, ha a cég tagja e jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg

3.) 07 Az egyesülés

a)    Természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

aa) Név

ab) Anyja neve

ac) Adóazonosító jel

ad) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

ae) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik,

af) Lakóhely/külföldi lakóhely

ag) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

b)    A nem természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

bb) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

bc) Cég (szervezet) esetén EUID

bd) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

be) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám,

bf) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság,

bg) Elnevezés

bh) Adószám bi) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

bi) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

bj) Székhely/külföldi székhely

bk) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

c)    Tagsági jogviszony kezdete

d)    Annak jelölése, ha a cég tagja e jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg

4.) 09 A korlátolt felelősségű társaság

4.1.) 1. cégformától függő rovat: Tag(ok) adatai (több tag is megadható, valamennyi tagot meg kell adni):

a)    A tag szavazati jogának mértéke:

aa) Annak jelölése, ha a szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot

ab) Annak jelölése, ha a szavazati jog mértéke minősített többségű befolyást biztosít

b)    Természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ba) Név

bb) Születési idő

bc) Anyja neve

bd) Adóazonosító jel

be) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával,

bf) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

bg) Lakóhely/külföldi lakóhely

bh) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

bi) Kiskorú tag esetén a törvényes képviselő adatai

bj) Ha az alapításra az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 19/C. §-a alapján került sor, az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma

c)    A nem természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ca) Cég esetén cégjegyzékszám

cb) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

cc) Cég (szervezet) esetén EUID

cd) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

ce) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

cf) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

cg) Elnevezés

ch) Adószám

ci) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

cj) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

ck) Székhely/külföldi székhely

cl) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

d)    Tagsági jogviszony kezdete

e)    Annak jelölése, ha a cég tagja e jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg

f)     Annak jelölése, ha a tag közös tulajdonú üzletrész tekintetében közös képviselő

4.2.) 2. cégformától függő rovat: Az üzletrészen alapított zálogjog adatai:

a)    Az üzletrész tulajdonosának (zálogkötelezett) adatai természetes személy esetén:

aa) Név

ab) Anyja neve

ac) Lakóhely/külföldi lakóhely

ad) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

ae) A tagra vonatkozó alrovatszám

b)    Az üzletrész tulajdonosának (zálogkötelezett) adatai nem természetes személy esetén:

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

bb) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

bc) Cég (szervezet) esetén EUID

bd) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

be) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

bf) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

bg) Elnevezés

bh) Székhely/külföldi székhely

bi) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

c)    A zálogjogosult adatai természetes személy esetén:

ca) Név

cb) Anyja neve

cc) Adóazonosító jel

cd) Annak jelölése, ha külföldi személy és magyar adóazonosító jellel nem rendelkezik

ce) Lakóhely/külföldi lakóhely

cf) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

d)    A zálogjogosult adatai nem természetes személy esetén:

da) Cég esetén cégjegyzékszám

db) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

dc) Cég (szervezet) esetén EUID

dd) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

de) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám,

df) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság,

dg) Elnevezés

dh) Székhely/külföldi székhely

di) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

e)    A zálogjogosulti bizományos adatai természetes személyes esetén:

ea) Név

eb) Anyja neve

ec) Adóazonosító jel

ed) Annak jelölése, ha külföldi személyés magyar adóazonosító jellel nem rendelkezik

ee) Lakóhely/külföldi lakóhely

ef) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

f)    A zálogjogosulti bizományos adatai nem természetes személy esetén:

fa) Cég esetén cégjegyzékszám

fb) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

fc) Cég (szervezet) esetén EUID

fd) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

fe) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

ff) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

fg) Elnevezés

fh) Székhely/külföldi székhely

fi) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

4.3.) 3. cégformától függő rovat: Közös tulajdonú üzletrész esetén a tulajdonosok adatai (legalább két tulajdonost kell megadni, valamennyi tulajdonost meg kell adni):

a)    Természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

aa) Név

ab) Születési idő

ac) Anyja neve

ad) Adóazonosító jel

ae) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

af) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

ag) Lakóhely/külföldi lakóhely

ah) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

ai) Kiskorú tulajdonos esetén a törvényes képviselő adatai

b)    A nem természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

bb) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

bc) Cég (szervezet) esetén EUID

bd) Annak jelölése, ha a szervezet EUID-val nem rendelkezik

be) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám,

bf) külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság,

bg) Elnevezés

bh) Adószám

bi) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

bj) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

bk) Székhely/külföldi székhely

bl) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

c)    Tulajdonosi jogviszony kezdete

d)    Annak jelölése, ha a tulajdonos e jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg

5.) 10/Z A zártkörűen működő részvénytársaság

5.1.) 1. cégformától függő rovat: A részvényes adatai (cégbejegyzés esetén valamennyi részvényest meg kell adni):

a)    A részvényes szavazati jogának mértéke:

aa) Annak jelölése, ha a szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot

ab) Annak jelölése, ha a szavazati jog mértéke minősített többségű befolyást biztosít

ac) Annak jelölése, ha a részvényes egyedüli részvényes

b)    Természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ba) Név

bb) Születési idő

bc) Anyja neve

bd) Adóazonosító jel

be) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

bf) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

bg) Lakóhely/külföldi lakóhely

bh) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

bi) Kiskorú részvényes esetén a törvényes képviselő adatai

c)    A nem természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ca) Cég esetén cégjegyzékszám

cb) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

cc) Cég (szervezet) esetén EUID

cd) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

ce) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

cf) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

cg) Elnevezés

ch) Adószám

ci) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

cj) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

ck) Székhely/külföldi székhely

cl) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

d)    Tagsági jogviszony kezdete

e)    Annak jelölése, ha a cég részvényese e jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg

5.2.) 3. cégformától függő rovat: A részvény átruházását az alapszabály korlátozza (egyik válasz kötelezően jelölendő):

a)    igen

b)    nem

5.3.) 6. cégformától függő rovat: A kibocsátott átváltoztatható és átváltozó kötvények (több sorozat esetén valamennyit meg kell adni):

a)    Darabszám

b)    Névérték

c)    Pénznem

d)    A kibocsátott átváltoztatható és átváltozó kötvények darabszáma, névértéke és pénzneme betűvel kiírva

5.4.) 7. cégformától függő rovat: A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények (több sorozat esetén valamennyit meg kell adni):

a)    Darabszám

b)    Névérték

c)    Pénznem

d)    A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények darabszáma, névértéke és pénzneme betűvel kiírva

5.5.) 9. cégformától függő rovat: Az ügyvezetés típusa (egy válasz kötelezően jelölendő):

a)    igazgatóság

b)    egyszemélyes igazgatóság

5.6.) 10. cégformától függő rovat: A részvények száma és névértéke (több is megadható, megadása kötelező):

a)    Részvényfajta

b)    Részvényosztály

c)    Sorozatszám

d)    Darabszám

e)    Névérték

f)    Pénznem

g)    A darabszám, névérték és pénznem betűvel kiírva

h)    Megnevezés (megadható)

6.) 11 Az egyéni cég

1. cégformától függő rovat: Az egyéni cég tagjának adatai (csak egy természetes személy adható meg, megadása kötelező):

a)     Név

b)    Születési idő

c)    Anyja neve

d)    Adóazonosító jel

e)    Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

f)    Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

g)    Lakóhely/külföldi lakóhely

h)    Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

i)    Annak jelölése, ha egyéni cég tagja a cégtulajdonos: (Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 20. § (4) bekezdése alapján az egyéni cég tagja egyben a cégtulajdonos is. )

j)    Annak jelölése, ha az egyéni cég tagja törvényes képviselője a cégtulajdonosnak: (Abban az esetben kell jelölni, ha az egyéni cég tagjává az egyén vállalkozóról ész az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. tövény 32. § (1) bekezdése alapján a törvényes képviselő válik.)

k)    Az egyéni vállalkozó nyilvántartási száma

7.) 12 A külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete

7.1.) 1. cégformától függő rovat: A külföldi vállalkozás adatai (megadása kötelező):

a)    Cégforma

b)    Elnevezés

c)    Külföldi székhely

d)    Nyilvántartó hatóság

e)    Nyilvántartási szám

f)    A külföldi vállalkozás EUID-ja

g)    Annak jelölése, ha a külföldi vállalkozás EUID-val nem rendelkezik

h)    Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

i)    Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

7.2.) 2. cégformától függő rovat: A külföldi vállalkozás cégjegyzékét (nyilvántartását) vezető bíróság, illetve hatóság adatai (ha ilyen adattal a külföldi vállalkozás rendelkezik, megadása kötelező):

a)    A bíróság (hatóság) megnevezése

b)    Székhelye

7.3.) 3. cégformától függő rovat: A külföldi vállalkozás képviseletére jogosult személy vagy szerv adatai (több is megadható, megadása kötelező):

a)    Természetes személy(ek) adatai:

aa) Név

ab) Anyja neve

ac) Adóazonosító jel

ad) Annak jelölése, ha külföldi személy és magyar adóazonosító jellel nem rendelkezik

ae) Lakóhely/külföldi lakóhely

af) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

b)    A nem természetes személy(ek) adatai:

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

    bb) Cég (szervezet) esetén EUID

    bc) Annak jelölése, ha a szervezet EUID-val nem rendelkezik

    bd) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

    be) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

bf) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

bg) A szervezet elnevezése

bh) A szervezet székhelye/külföldi székhelye

bi) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

c)    A jogviszony kezdete

d)    Határozott időre szóló képviseleti jog esetén a jogviszony vége

8.) 16 A vízgazdálkodási társulat

8.1.) 1. cégformától függő rovat: A társulat típusa (egy válasz kötelezően jelölendő):

a)    vízitársulat

b)    víziközmű-társulat

8.2.) 2. cégformától függő rovat: Az ellenőrző bizottság/felügyelő bizottsági tagok adatai (megadása kötelező):

a)     Név

b)     Anyja neve,

c)    Adóazonosító jel

d)     Annak jelölése, ha külföldi személy és magyar adóazonosító jellel nem rendelkezik,

e)     Lakóhely/külföldi lakóhely

f)    Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

g)    Jogviszony kezdete

h)    Határozott időre szóló képviseleti jog esetén a jogviszony vége

9.) 17 A külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe

9.1.) 1. cégformától függő rovat: A külföldi vállalkozás adatai (megadása kötelező):

a) Cégforma

b) Elnevezés

c) Külföldi székhely

d) Nyilvántartó hatóság

e) Nyilvántartási szám

f) A külföldi vállalkozás EUID-ja

g) Annak jelölése, ha a külföldi vállalkozás EUID-val nem rendelkezik

h) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

i) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

9.2.) 2. cégformától függő rovat: A külföldi vállalkozás cégjegyzékét (nyilvántartását) vezető bíróság, illetve hatóság adatai (ha ilyen adattal a külföldi vállalkozás rendelkezik, megadása kötelező):

a) A bíróság (hatóság) megnevezése

b) Székhelye

9.3.) 3. cégformától függő rovat: A külföldi vállalkozás képviseletére jogosult személy vagy szerv adatai (több is megadható, megadása kötelező):

a) Természetes személy(ek) adatai:

aa) Név

ab) Anyja neve

ac) Adóazonosító jel

ad) Annak jelölése, ha külföldi személy, és magyar adóazonosító jellel nem rendelkezik,

ae) Lakóhely/külföldi lakóhely

af) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

b) A nem természetes személy(ek) adatai:

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

bb) A szervezet EUID-ja

bc) Annak jelölése, ha a szervezet EUID-val nem rendelkezik

bd) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

be) Külföldi cég, szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

bf) Külföldi cég, szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

bg) A szervezet elnevezése

bh) A szervezet székhelye/külföldi székhelye

bi) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

c) Jogviszony kezdete

d) Határozott időre szóló képviseleti jog esetén jogviszony vége

10.) 18 A végrehajtói iroda

2. cégformától függő rovat: A végrehajtói iroda önálló bírósági végrehajtó tagjának/tagjainak adatai (több is megadható, valamennyi tagot meg kell adni):

a)    Önálló bírósági végrehajtó adatai:

aa) Név

ab) Anyja neve

ac) Születési idő

ad) Adóazonosító jele

ae) Lakóhely

b)    Önálló bírósági végrehajtó szolgálati helyének adatai:

ba) A bíróság jelzőszáma

bb) A bíróság neve

bc) Hivatali cím

bd) Illetékességi területének kiterjesztése

c)    Tagsági jogviszony kezdete

11.) 19 Az európai gazdasági egyesülés

11.1.) 1. cégformától függő rovat: A tag(ok) adatai (több is megadható, valamennyi tagot meg kell adni):

a)    Természetes személy(ek) adatai:

aa) Név

ab) Születési idő

ac) Anyja neve

ad) Adóazonosító jel

ae) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

af) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

ag) Lakóhely/külföldi lakóhely

ah) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

b)     A nem természetes személy(ek) adatai:

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

bb) A cég (szervezet) esetén EUID

bc) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

bd) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

be) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

bf) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

bg) A szervezet elnevezése

bh) A szervezet székhelye/külföldi székhely

bi) Adószám

bj) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

bk) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

bl) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

c)    Annak jelölése, ha a cég tagja e jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg

11.2.) 2. cégformától függő rovat: Székhelyáthelyezés folytán bejegyzett cég esetén az előző székhely szerinti adatok (megadása kötelező):

a)    Külföldi székhely

b)    Nyilvántartó hatóság

c)    Nyilvántartási szám

12.) 20 Az európai részvénytársaság

12.1.) 1. cégformától függő rovat: A részvényes adatai (cégbejegyzés esetén valamennyi részvényes feltüntetendő):

a)    A részvényes szavazati jogának mértéke:

aa) Annak jelölése, ha a szavazati jog mértéke meghaladja az 50%-ot

ab) Annak jelölése, ha a szavazati jog mértéke minősített többségű befolyást biztosít

ac) Annak jelölése, ha a részvényes egyedüli részvényes

b)    Természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ba) Név

bb) Születési idő

bc) Anyja neve

bd) Adóazonosító jel

be) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával,

bf) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

bg) Lakóhely/külföldi lakóhely

bh) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

bi) Kiskorú részvényes esetén annak jelölése, hogy a törvényes képviselő adatait pótlapon adják meg

c)    A nem természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ca) Cég esetén cégjegyzékszám

cb) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

cc) Cég (szervezet) esetén EUID

cd) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

ce) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

cf) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

cg) Elnevezés

ch) Adószám

ci) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

cj) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

ck) Székhely/külföldi székhely

cl) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

d)    Annak jelölése, ha a cég tagja e jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg

12.2.) 3. cégformától függő rovat: A részvények száma és névértéke (több is megadható, kötelezően kitöltendő):

a)    Részvényfajta

b)    Részvényosztály

c)    Sorozatszám

d)    Darabszám

e)    Névérték

f)    Pénznem

g)    A darabszám, névérték és pénznem betűvel kiírva

h)    Megnevezés (megadható)

12.3.) 4. cégformától függő rovat: A kibocsátott átváltoztatható és átváltozó kötvények (több sorozat esetén valamennyit meg kell adni):

a)    Darabszám

b)    Névérték

c)    Pénznem

d)    A kibocsátott átváltoztatható és átváltozó kötvények darabszáma, névértéke és pénzneme betűvel kiírva

12.4.) 5. cégformától függő rovat: A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények (több sorozat esetén valamennyit meg kell adni):

a)    Darabszám

b)    Névérték

c)    Pénznem

d)    A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények darabszáma, névértéke és pénzneme betűvel kiírva

12.5.) 6. cégformától függő rovat: A részvénytársasági hirdetmények közzétételének módja és helye (több is megadható):

a) A részvénytársasági hirdetmények közzétételének módja és helye

12.6.) 7. cégformától függő rovat: Székhelyáthelyezés folytán bejegyzett cég esetén az előző székhely szerinti adatok:

a) Külföldi székhely

b) Nyilvántartó hatóság

c) Nyilvántartási szám

12.7.) 8. cégformától függő rovat: Az ügyvezetés típusa (egy válasz kötelezően jelölendő):

a) igazgatóság

b) egyszemélyes igazgatóság

c) igazgatótanács

12.8.) 10. cégformától függő rovat: A részvény átruházását az alapszabály korlátozza (egyik válasz kötelezően jelölendő):

a) igen

b) nem

13.) 21 A közjegyzői iroda

1. cégformától függő rovat: A közjegyzői iroda tagjainak adatai (több is megadható, valamennyi tagot meg kell adni):

a)    Név

b)    Születési idő

c)    Anyja neve

d)    Adóazonosító jel

e)    Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

f)    Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

g)    Lakóhely/külföldi lakóhely

h)    Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

i)    A közjegyzői iroda közjegyző tagjai esetén:

ia) Szavazati jog terjedelme (százalékos adattal megadva, értéke legfeljebb 100% lehet)

ib) Hivatali cím

j)    Tagsági jogviszony kezdete

k)    Annak jelölése, ha a cég tagja e jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg

14.) 22 A külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye

14.1.) 1. cégformától függő rovat: A külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés adatai (megadása kötelező):

a)    Elnevezés

b)    Külföldi székhely

c)    Nyilvántartó hatóság

d)    Nyilvántartási szám

e)    A külföldi vállalkozás EUID-ja

f)    Annak jelölése, ha a külföldi vállalkozás EUID-val nem rendelkezik

(A telephely magyarországi központi ügyintézésének helyét az általános adatok 5. rovatában kell feltüntetni. Az általános adatok 2. rovatában a cég elnevezéseként az európai gazdasági egyesülés nevét kell feltüntetni a „magyarországi telephelye” toldattal.

A telephelyet létesítő okirat keltét az általános adatok 8. rovatában, a főtevékenységet a 9. rovatban, a telephely képviseletére vonatkozó adatokat a 13. rovatban kell feltüntetni.)

14.2.) 2. cégformától függő rovat: A külföldi vállalkozás képviseletére jogosult személy vagy szerv adatai (több is megadható, megadása kötelező):

a)    Természetes személy(ek) adatai:

aa) Név

ab) Anyja neve

ac) Adóazonosító jel

ad) Annak jelölése, ha külföldi személy és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

ae) Lakóhely/külföldi lakóhely

af) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

b)    A nem természetes személy(ek) adatai:

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

bb) Cég (szervezet) esetén EUID

bc) Annak jelölése, ha a szervezet EUID-val nem rendelkezik

bd) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

be) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

bf) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

bg) A szervezet elnevezése

bh) A szervezet székhelye/külföldi székhely

bi) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

c)    A jogviszony kezdete

d)    Határozott időre szóló megbízás/képviseleti jog esetén a jogviszony vége

15.) 23 Az európai szövetkezet

15.1.) 1. cégformától függő rovat: Székhelyáthelyezés folytán bejegyzett cég esetén az előző székhely szerinti adatok (megadása kötelező):

a)    Külföldi székhely

b)    Nyilvántartó hatóság

c)    Nyilvántartási szám

15.2.) 2. cégformától függő rovat: Az ügyvezetés típusa (egyik válasz kötelezően jelölendő):

a)    igazgatóság

b)    igazgatótanács

c)    igazgató elnök

D)

IV. Cégbejegyzési kérelem – kiegészítő adatok

1.) A kézbesítési megbízott adatai (Valamennyi adat megadása kötelező, ha a nyomtatványban külföldi szervezet vagy magyarországi lakóhellyel nem rendelkező külföldi személy szerepel):

a)    Természetes személy(ek) adatai:

aa) Név

ab) Anyja neve

ac) Adóazonosító jel

ad) Annak jelölése, ha külföldi személy és magyar adóazonosító jellel nem rendelkezik,

ae) Lakóhely

b)    A nem természetes személy(ek) adatai:

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

bb) Cég (szervezet) esetén EUID

bc) Annak jelölése, ha a szervezet EUID-val nem rendelkezik

bd) Elnevezés

be) Székhely

2.) Kiskorú törvényes képviselőjének adatai: (Minden adat megadása kötelező, ha a nyomtatványban kiskorú személy szerepel.)

a)    Név

b)    Anyja neve

c)    Adóazonosító jel

d)    

e)    Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

f)    Lakóhely/külföldi lakóhely

g)    Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

E)

V. Változásbejegyzési kérelem előlap

1.)

a)    A cég cégjegyzékszáma

b)    A cég elnevezése

c)    A cég székhelye

d)    Kérelem: A fenti cég azzal a kéréssel fordul a Tisztelt Bírósághoz, hogy a bejelentett változás(oka)t a cégnyilvántartásba bejegyezni szíveskedjék.

e)    A befizetett költségtérítés:…….Ft

f)    Az illeték összege: …………..Ft

g)    Ha a cég névfoglalással élt, a cégbíróság határozatának száma,

h)    Ha a cég ismételt változásbejegyzési kérelmet nyújt be, e tény jelölése,

i)    Átalakulás, egyesülés, szétválás bejegyzésének kérelme esetén annak jelölése, ha az új adatok, illetőleg a módosuló adatok változásának időpontját az átalakulás, egyesülés, szétválás napjával kéri bejegyezni. (Átalakulás, egyesülés, szétválás esetén az egyes rovatoknál a kezdő időpontot, valamint a változások időpontját nem kell megadni, a 16. és 22. rovatok egyértelmű kitöltése azonban szükséges.)

j)    Annak jelölése, ha a cég a Ctv. 50. § (2b) bekezdése szerinti eljárás lefolytatását kéri.

k)    Korlátolt felelősségű társaság esetében annak jelölése, ha a kérelem a társaság jegyzett tőkéjének módosítására vonatkozó kérelmet tartalmaz, vagy a kérelemhez csatolt létesítő okirat cégjegyzék adatot nem érintő módosítást tartalmaz.

l)    Annak jelölése, ha a cég a 2006. évi V. törvény 52. § (1)-(2) bekezdés szerinti változásbejegyzési kérelmet nyújt be.

m)    Annak jelölése, ha a cég a 2006. évi V. törvény 52. § (3) bekezdés szerinti mellékleteket nyújtja be, és nem alkalmazandó az 52. § (5) bekezdése.

n)    A mellékletek száma fajtánként és nyelvenként részletezve (Meg kell adni a kérelemhez benyújtott mellékleteket fajtánként részletezve. A cégbejegyzési kérelemhez csatolható a cégiratoknak az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén készült hiteles fordítása. Ebben az esetben meg kell adni a csatolt melléklet nyelvét is. A magyar nyelvű cégiratoknál nem szükséges feltüntetni a nyelvet. Amennyiben olyan okiratot csatolnak, amelyben egymás mellett szerepel a magyar nyelvű szöveg, valamint annak fordítása (tükörfordítás), akkor az ilyen okiratot egy okiratnak kell tekinteni, de nyelvként meg kell jelölni – vesszővel elválasztva – a magyar nyelvet és az idegen nyelvet is. Az Európai Unió hivatalos nyelvei: a magyaron kívül angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, horvát, ír, lengyel, lett, litván, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén.):

na) a mellékletek összesített száma;

nb) a mellékletek megnevezése egyenként a nyelv megadásával;

nc) a jogi képviselő kijelenti, hogy a kérelemhez csatolt okiratok (mellékletek) törvényességi szempontú vizsgálatát elvégezte.

2.) A jogi képviselő adatai:

a)    Név    

b)    Iroda címe/Munkáltatója neve és székhelye

c)    E-mail

d)    Telefon

e)    Kamarai azonosító szám

F)

VI. Változásbejegyzési kérelem - Általános adatok

1.) Megegyezik a II. pontban foglaltakkal, az alábbi eltérésekkel:

a)    A törölni kívánt adat megadásakor a nyomtatványnak tartalmaznia kell:

aa) a rovat és a rovat alszámának feltüntetésére szolgáló kitölthető tartalmat,

ab) a törölni kívánt adat megadását a bejegyzési kérelemben meghatározott adattartalommal,

ac) ha a cég a változás időpontját a jogszabály alapján meghatározhatja, a nyomtatványnak tartalmaznia kell az „A változás időpontja (kitöltése nem kötelező)” tartalmi elemet,

ad) a bejegyzett adat törlésére szolgáló, a „Törölve (szükség szerint jelölendő, ha cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kérik)” tartalmi elemet.

b)    A bejegyezni kívánt adat megadásakor a nyomtatványnak tartalmaznia kell:

ba) a rovat és a rovat alszámának feltüntetésére szolgáló kitölthető tartalmat,

bb) a bejegyezni kívánt adatot a bejegyzési kérelemben meghatározott adattartalommal,

bc) ha a cég a változás időpontját a jogszabály alapján meghatározhatja, a nyomtatványnak tartalmaznia kell az „A változás időpontja (kitöltése nem kötelező)” tartalmi elemet.

c)    A változásbejegyzési kérelem a cégbejegyzési kérelem 1. és 9. rovatát nem tartalmazza.

d)    A változásbejegyzési kérelemben az 54. rovat változásánál a nyomtatványnak tartalmaznia kell az „A változás időpontja” tartalmi elemet.

e)    Változásbejegyzési kérelem további általános adatok közé tartozó tartalmi elemei (rovatai) az alábbiak:

2.) 22. rovat: A jogutód cég(ek) adatai (több jogutód is megadható):

a)    Jogutódlás típusa (egy jelölhető, egy kötelezően jelölendő):

aa) Átalakulás

ab) Egyesülés módja:

    - beolvadás

- az előző pontba nem tartozó olyan beolvadás, ahol a cég egyedüli tagjával egyesül

- összeolvadás

ac) Szétválás módja:

    - kiválás

    - különválás

    - beolvadásos kiválás

    - beolvadásos különválás

b)    Az átalakult, egyesült, szétvált cég jogutód cégének cégjegyzékszáma

c)    A jogutód cég (szervezet) EUID-ja

d)    Annak jelölése, ha a jogutód EUID-val nem rendelkezik

e)    Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

f)    Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

g)    A jogutód elnevezése

h)    A jogutód székhelye/külföldi székhelye

i)    Az átalakulás, egyesülés, szétválás cég által meghatározott időpontja

3.) 25. rovat: A jogutód nélküli megszűnés elhatározásának időpontja (szükség szerint törölhető, új alszámmal módosítható az adat):

a)    A megszűnés elhatározásának dátuma

b)    Törölve (szükség szerint jelölendő, ha cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kérik)

4.) 26. rovat: A végelszámolás kezdete és befejezése

a)    A végelszámolás kezdetének időpontja

b)    A végelszámolás befejezésének időpontja

c)    Annak jelölése, ha a végelszámolás a továbbiakban nem az egyszerűsített végelszámolás szabályai szerint folytatódik

d)    Annak jelölése, ha a végelszámolás befejezésére a cég fennmaradásával került sor

G)

VII. Változásbejegyzési kérelem - Cégformától függő adatok

1.) Megegyezik a III. pontban foglaltakkal, az alábbi eltérésekkel:

a) A 03, a 06, a 07, a 09, a 10/Z, a 11, a 21 cégforma 1. cégformától függő rovatában, a 06, a 18 cégforma 2. cégformától függő rovatában a nyomtatványnak tartalmaznia kell az „A tagsági jogviszony végének időpontja” és az „A változás időpontja” tartalmi elemeket.

b) A 09 cégforma 3. cégformától függő rovatában a nyomtatványnak tartalmaznia kell az „A tulajdonosi jogviszony végének időpontja” és az „A változás időpontja” tartalmi elemeket.

c) A 12 cégforma 3. cégformától függő rovatában, a 16 cégforma 2. cégformától függő rovatában, a 17 cégforma 3. cégformától függő rovatában a nyomtatványnak tartalmaznia kell a „Jogviszony vége” és az „A változás időpontja” tartalmi elemeket.

d) A 07, a 19 cégforma 1. cégformától függő rovatában a nyomtatványnak tartalmaznia kell az „A csatlakozó tag csatlakozásának időpontja”, az „A csatlakozó tag felelősségének esetleges korlátozása”, továbbá az „A változás időpontja” tartalmi elemeket.

e) A 09 cégforma 2. cégformától függő rovatában, a 10/Z cégforma 3., 5., 6., 7., 9., 10. cégformától függő rovatában, a 12 cégforma 1. és 2. cégformától függő rovatában, a 17 cégforma 1., 2. cégformától függő rovatában,
a 20 cégforma 1., 3., 4., 5., 6., 8., 10. cégformától függő rovatában, a 22 cégforma 1. és 2. cégformától függő rovatában, a 23 cégforma 2. cégformától függő rovatában a nyomtatványnak tartalmaznia kell az „A változás időpontja” tartalmi elemet.

f) A változásbejegyzési kérelem a 19 cégforma 2. cégformától függő rovatát, a 20 cégforma 7. cégformától függő rovatát, a 23 cégforma 1. cégformától függő rovatát nem tartalmazza.

g) Változásbejegyzési kérelem további cégformától függő tartalmi elemei (rovatai) az alábbiak: ...

2.) 01 A vállalat

2.1.) 1. cégformától függő adat: A vállalat típusa

a)    A vállalat típusa (szövegesen megadandó)

b)    A változás időpontja

c)    Törölve (szükség szerint jelölendő, ha cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kérik)

2.2.) 2. cégformától függő adat: A vállalat irányítási formája

a)    A vállalat irányítási formája (szövegesen megadandó)

b)    A változás időpontja

c)    Törölve (szükség szerint jelölendő, ha cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kérik)

3.) 08 A közös vállalat

1. cégformától függő rovat: A tag(ok) adatai (több is megadható):

a)    A csatlakozó tag csatlakozásának időpontja,

b)    A csatlakozó tag felelősségének esetleges korlátozása

c)    Természetes személy(ek) adatai:

ca) Név

cb) Anyja neve

cc) Adóazonosító jel

cd) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

ce) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

cf) Lakóhely/külföldi lakóhely

cg) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

d)    A nem természetes személy(ek) adatai:

da) Cég esetén cégjegyzékszám

db) Cég (szervezet) esetén EUID

dc) Annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

dd) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

de) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

df) Külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

dg) Elnevezés

dh) Székhely/külföldi székhely

di) Adószám

dj) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

dk) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

dl) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

e)    A változás időpontja

f)    Törölve (szükség szerint jelölendő, ha cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kérik)

4.) 10/Ny A nyilvánosan működő részvénytársaság

4.1.) 4. cégformától függő rovat. Bemutatóra szóló részvények: (A rovatban a 2006. július 1-je előtt bejegyzett adatok törlését lehet bejelenteni. Az új adatokat a 10-es számú, „A részvények száma és névértéke” nevű rovatban kell megadni.)

a)    Darabszám

b)    Névérték

c)    Pénznem

d)    A darabszám, névérték és pénznem betűvel kiírva

e)    A változás időpontja

f)    Törölve

4.2.) 5. cégformától függő rovat: Névre szóló részvények (A rovatban a 2006. július 1-je előtt bejegyzett adatok törlését lehet bejelenteni. Az új adatokat a 10-es számú, „A részvények száma és névértéke” nevű rovatban kell megadni.)

a)    Darabszám

b)    Névérték

c)    Pénznem

d)    A darabszám, névérték és pénznem betűvel kiírva

e)    A változás időpontja

f)    Törölve

4.3.) 6. cégformától függő rovat: A kibocsátott átváltoztatható és átváltozó kötvények (több sorozat esetén valamennyit meg kell adni):

a)    Darabszám

b)    Névérték

c)    Pénznem

d)    A kibocsátott átváltoztatható és átváltozó kötvények darabszáma, névértéke és pénzneme betűvel kiírva

e)    A változás időpontja

f)    Törölve (szükség szerint jelölendő, ha cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kérik)

4.4.) 7. cégformától függő rovat: A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények (több sorozat esetén valamennyit meg kell adni):

a)    Darabszám

b)    Névérték

c)    Pénznem

d)    A kibocsátott jegyzési jogot biztosító kötvények darabszáma, névértéke és pénzneme betűvel kiírva

e)    A változás időpontja

f)    Törölve (szükség szerint jelölendő, ha cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kérik)

4.5.) 8. cégformától függő rovat: A részvénytársasági hirdetmények közzétételének módja és helye (több is megadható):

a)    A részvénytársasági hirdetmények közzétételének módja és helye

b)    A változás időpontja

c)    Törölve (szükség szerint jelölendő, ha cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kérik)

4.6.) 9. cégformától függő rovat: Az ügyvezetés típusa (egy válasz kötelezően jelölendő):

a)    igazgatóság

b)    igazgatótanács

c)    A változás időpontja

d)    Törölve

4.7.) 10. cégformától függő rovat: A részvények száma és névértéke (több is megadható, megadása kötelező):

a)    Részvényfajta

b)    Részvényosztály

c)    Sorozatszám

d)    Darabszám

e)    Névérték

f)    Pénznem

g)    A darabszám, névérték és pénznem betűvel kiírva

h)    Megnevezés (megadható)

i)    A változás időpontja

j)    Törölve (szükség szerint jelölendő, ha cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kérik)

5.) 18 A végrehajtói iroda

A végrehajtói iroda tagjának/tagjainak adatai

1. cégformától függő rovat: A végrehajtói iroda tagjának/tagjainak adatai (több is megadható):

a)    Természetes személy tag(ok) adatai (több is megadható):

aa) Név

ab) Születési idő

ac) Anyja neve

ad) Adóazonosító jel

ae) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

af) Annak jelölése, ha külföldi személy, azonban külföldi közteherviselési azonosítóval és magyar adóazonosító jellel sem rendelkezik

ag) Lakóhely/külföldi lakóhely

ah) Külföldi lakóhellyel rendelkező személy esetén a kézbesítési megbízott adatai

ai) Kiskorú tag esetén a törvényes képviselő adatai

b)    A nem természetes személy(ek) adatai (több is megadható):

ba) Cég esetén cégjegyzékszám

bb) Cégnek nem minősülő egyéb szervezet esetén a nyilvántartási szám

bc) Cég esetén EUID

bd) annak jelölése, ha a cég (szervezet) EUID-val nem rendelkezik

be) külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási szám

bf) külföldi szervezet esetén, ha ilyen adattal rendelkezik, a nyilvántartási hatóság

bg) Elnevezés

bh) Székhely/külföldi székhely

bi) Adószám

bj) Külföldi közteherviselési azonosító az ország megadásával

bk) Annak jelölése, ha külföldi közteherviselési azonosítóval nem rendelkezik

bl) Külföldi szervezet esetén a kézbesítési megbízott adatai

c)    Annak jelölése, ha a cég tagja e jogállását bizalmi vagyonkezelőként szerezte meg

d)    Tagsági jogviszony kezdete

e)    Tagsági jogviszony vége

f)    A változás időpontja

g)    Törölve (szükség szerint jelölendő, ha cégjegyzékből a rovat tartalmát törölni kérik)

2. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez68

A cégjegyzékszám meghatározásához szükséges adatok

a) Annak a megyének a kódszáma, ahol a céget nyilvántartják (a cégjegyzékszám első két száma):

1. Főváros

01

2. Pest megye

13

3. Baranya megye

02

4. Bács-Kiskun megye

03

5. Békés megye

04

6. Borsod-Abaúj-Zemplén megye

05

7. Csongrád megye

06

8. Fejér megye

07

9. Győr-Moson-Sopron megye

08

10. Hajdú-Bihar megye

09

11. Heves megye

10

12. Komárom-Esztergom megye

11

13. Nógrád megye

12

14. Somogy megye

14

15. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

15

16. Jász-Nagykun-Szolnok megye

16

17. Tolna megye

17

18. Vas megye

18

19. Veszprém megye

19

20. Zala megye

20

b) Az egyes cégformák kódszámai (a cégjegyzékszám harmadik és negyedik száma):

01

Vállalat

02

Szövetkezet

03

Közkereseti társaság

06

Betéti társaság

07

Egyesülés

08

Közös vállalat

09

Korlátolt felelősségű társaság

10

Részvénytársaság

11

Egyéni cég

12

Külföldiek magyarországi közvetlen kereskedelmi képviselete

14

Közhasznú társaság

15

Erdőbirtokossági társulat

16

Vízgazdálkodási társulat (Víziközmű társulat)

17

Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe

18

Végrehajtói iroda

19

Európai gazdasági egyesülés

20

Európai részvénytársaság

21

Közjegyzői iroda

22

Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye

23

Európai szövetkezet

3. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez69

4. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez70

A KÖZKERESETI TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA

Társasági szerződés

Alulírott tagok, szerződésminta71 alkalmazásával, a következők szerint állapítják meg az alábbi közkereseti társaság társasági szerződését:

1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

1.1. A társaság cégneve:      Közkereseti Társaság

A társaság rövidített cégneve:72         Kkt.

1.2. A társaság idegen nyelvű cégneve:2        

A társaság idegen nyelvű rövidített cégneve:2         

1.3. A társaság székhelye:        

A társaság székhelye73

a) egyben a központi ügyintézés helye is.

b) 74nem azonos a központi ügyintézés helyével:         

1.4. A társaság telephelye(i):75     

1.5. A társaság fióktelepe(i):5         

2. A társaság tagjai

2.1. Név:76     

Lakcím:         

Cégnév (név):77        

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):78         

Székhely:         

Képviseletre jogosult neve:         

Lakcím:         

2.2.79 Név: 80        

Lakcím:         

Cégnév (név):81         

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):82         

Székhely:         

Képviseletre jogosult neve:         

Lakcím:         

3. A társaság tevékenységi köre(i)83

3.1. Főtevékenység:        

3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök):84        

4. A társaság működésének időtartama

A társaság időtartama85: a) határozatlan.

    b) határozott,86        -ig.

5. A tagok felelőssége

A tagok a társaság vagyonával nem fedezett hitelezői követelések kiegyenlítéséért saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen állnak helyt.

6. A társaság vagyona

A tagok a társaság működéséhez szükséges vagyon mértékét ............................................... Ft, azaz ............................................................................. forint összegben határozzák meg, amely

a) .............................................................................................................................. Ft, azaz

................................................................................................................ forint készpénzből,

87b).................................................................................................................................Ft, azaz

.................................................................................... forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból

áll.

A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás megnevezése és értéke88:        

            értéke:     

            értéke:     

7. Az egyes tagok vagyoni hozzájárulása, rendelkezésre bocsátásának ideje

7.1. Név (Cégnév):        

vagyoni hozzájárulás összege: ……………………………………………………………………Ft.

A vagyoni hozzájárulás összetétele:

a) …………………………………………………… Ft készpénz, amelynek rendelkezésre bocsátásának

ideje:89         ,

módja: a társaság pénzforgalmi számlájára történő befizetés.

90b) ………………………….    megnevezésű    Ft értékű nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás, amely

rendelkezésre bocsátásának ideje:91         

7.2. 92Név (Cégnév):        

vagyoni hozzájárulás összege: …………………………………………………………………… Ft.

A vagyoni hozzájárulás összetétele:

a) …………………………………………………… Ft készpénz, amelynek rendelkezésre bocsátásának

ideje:93         ,

módja: a társaság pénzforgalmi számlájára történő befizetés.

94b) ………………………megnevezésű    Ft értékű nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás, amely

rendelkezésre bocsátásának ideje:21         

8. A nyereség felosztása, a veszteség viselése

8.1. Egyik tag sem köteles vagyoni hozzájárulását a társasági szerződésben meghatározott összeget meghaladóan növelni, vagy veszteség esetén azt kiegészíteni. A tag a vagyoni hozzájárulását vagy annak értékét a társaság, illetve a tagsági jogviszony fennállása alatt nem követelheti vissza.

8.2. A nyereség és a veszteség a tagok között95

a) a vagyoni hozzájárulásuk arányában oszlik meg.

b) az alábbi arányban oszlik meg azzal, hogy a nyereségből vagy a veszteség viseléséből egyik tagot sem lehet kizárni:

Név (Cégnév):        

nyereség megosztásának aránya: ..................................................%

veszteség viselésének aránya: .......................................................%

96Név (Cégnév):    

nyereség megosztásának aránya: ....................................................%

veszteség viselésének aránya: .........................................................%

9. A tagok gyűlése

9.1. A társaság legfőbb szerve a tagok gyűlése. A tagok gyűlését évente97

a) legalább egyszer

b)     ………………………. hónapi gyakorisággal98

össze kell hívni a társaság99

a) székhelyére vagy telephelyére.

b)100 …………………………………………………………………………………………………… címre.

9.2. A tagok gyűlése határozatképes, ha azon a leadható szavazatok101

    a) több mint felét képviselő szavazásra jogosult tag

    b) … %-át102 képviselő szavazásra jogosult tag

részt vesz.

9.3. A tagok gyűlése a leadható összes szavazatszámhoz viszonyított szótöbbséggel hozza meg határozatait. A határozathozatal egyszerű szótöbbséggel történik, kivéve azokat a kérdéseket, amelyek esetében a törvény legalább háromnegyedes szótöbbséget vagy egyhangúságot ír elő103.

9.4. A tagok gyűlése legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozattal bármely kérdés eldöntését a saját hatáskörébe vonhatja.

9.5. A tagok gyűlése hatáskörébe tartozó kérdésekben a tagok ülés tartása nélkül104 is határozhatnak.

9.6. A döntések meghozatalakor105

a) minden tagnak azonos mértékű szavazata van.

b) a tagok az alábbi szavazati joggal rendelkeznek azzal, hogy minden tagnak legalább egy szavazata van:

Név (Cégnév):     

szavazat száma:     

Név (Cégnév):106     ………………………………………………………………………………………………...

szavazat száma:         

10. Az ügyvezetés és képviselet

A társaság ügyvezetésére és képviseletére

a) minden tag időbeli korlátozás nélkül jogosult.

A jogviszony kezdete:        

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban107 látja el.

b) az alábbi tag(ok) időbeli korlátozás nélkül jogosult(ak):108

Név:109         

A jogi személy tag által kijelölt természetes személy: 110

Név:        

Lakcím:         

A jogviszony kezdete:         

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban111 látja el.

c) minden tag határozott ideig jogosult.112

A jogviszony kezdete:         

A jogviszony vége:     

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban113 látja el.

d) az alábbi tag(ok) határozott ideig jogosult(ak):114 115

Név: 116     

A jogi személy tag által kijelölt természetes személy: 117        

Név:         

Lakcím:         

A jogviszony kezdete:         

A jogviszony vége:        

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban118 látja el.

11. Cégvezető

11.1. A társaságnál cégvezető kinevezésére119

a) sor kerülhet.

b) nem kerülhet sor.

11.2.120 Cégvezetőnek kinevezett munkavállaló(k):121

Név:         

Lakcím:         

Kinevezés kezdő időpontja:         

12. Cégjegyzés

12.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:

Név:         

122Név:         

12.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezők:123

a) Név:     

és

Név:         

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

b)124Név:         

és

Név:         

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

13. Könyvvizsgáló125

13.1. A társaság könyvvizsgálója:

Név:126     

Lakcím:         

Kamarai nyilvántartási száma:         

Cégnév:127     

Cégjegyzékszám:        

Székhely:         

A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős természetes személy neve:         

Kamarai nyilvántartási száma:         

Lakcím:         

Helyettes könyvvizsgáló neve:         

Lakcím:         

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:     

14. A tagsági jogviszony megszűnése

A tagsági jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (Ptk.) meghatározott esetekben szűnik meg.

15. A társaság megszűnése

A társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyont a tagok között a vagyoni hozzájárulásuk arányában kell felosztani.

16. Vegyes és záró rendelkezések, nyilatkozatok

16.1. A természetes személy tagok kijelentik, hogy nagykorúak, továbbá nem tagjai olyan más gazdasági társaságnak, ahol felelősségük korlátlan, és nem egyéni vállalkozók. Kijelentik továbbá, hogy eltiltás hatálya alatt nem állnak.

16.2. Az ügyvezetésre és a képviseletre jogosult tagok kijelentik, hogy nem összeférhetetlenek, és nem állnak eltiltás hatálya alatt.

16.3. Azokban az esetekben, amikor a Ptk. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének128

a) a Cégközlönyben

b) a társaság honlapján129

tesz eleget.

16.4. A jelen társasági szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kelt: .........................................................................

Tagok aláírása:

................................................................................................................................................

Név:

................................................................................................................................................

130Név:

Okirati ellenjegyzés/közjegyzői okirat elemei:131

...........................................................................................................................................

5. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez132

A BETÉTI TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA

Társasági szerződés

Alulírott tagok, szerződésminta133 alkalmazásával, a következők szerint állapítják meg az alábbi betéti társaság társasági szerződését:

1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

1.1. A társaság cégneve:         Betéti Társaság

A társaság rövidített cégneve: 134         Bt.

1.2. A társaság idegen nyelvű cégneve:2        

A társaság idegen nyelvű rövidített cégneve:2 ..    

1.3. A társaság székhelye:         

A társaság székhelye135

a) egyben a központi ügyintézés helye is.

b)136 nem azonos a központi ügyintézés helyével:        

1.4. A társaság telephelye(i):137     

1.5. A társaság fióktelepe(i):5        

2. A társaság beltagja(i)

2.1. Név:138     

Lakcím:        

Cégnév (név):139         

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):140         

Székhely:        

Képviseletre jogosult neve:        

Lakcím:        

2.2.141 Név:142         

Lakcím:        

Cégnév (név):143        

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):144        

Székhely:        

Képviseletre jogosult neve:        

Lakcím:         

3. A társaság kültagja(i)

3.1. Név: 145        

Lakcím:         

Cégnév (név): 146        

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): 147        

Székhely:        

Képviseletre jogosult neve:             

Lakcím:         

3.2. 148 Név: 149             

Lakcím:         

Cégnév (név): 150            

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): 151     

Székhely:         

Képviseletre jogosult neve:         

Lakcím:        

4. A társaság tevékenységi köre(i)152

4.1. Főtevékenység:         

4.2. Egyéb tevékenységi kör(ök):153         

5. A társaság működésének időtartama

A társaság időtartama154: a) határozatlan.

     b) határozott155,        -ig.

6. A tagok felelőssége

6.1. A beltag a társaság vagyonával nem fedezett hitelezői követelések kiegyenlítéséért korlátlanul, más beltagokkal egyetemlegesen, saját vagyonával áll helyt.

6.2. A kültag csak a társasági szerződésben vállalt vagyoni betét szolgáltatására köteles, a társaság kötelezettségeiért azonban – törvényben meghatározott kivétellel – nem tartozik helytállási kötelezettséggel.

7. A társaság vagyona

A tagok a társaság működéséhez szükséges vagyon mértékét …................. Ft, azaz …...................................................................................... forint összegben határozzák meg, amely

a) …................................ Ft, azaz …............................................... forint készpénzből áll,

156b) …................................ Ft, azaz …...................................... forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból áll.

A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás megnevezése és értéke:157

         értéke:     

         értéke:     

8. Az egyes tagok vagyoni hozzájárulása, rendelkezésre bocsátásának ideje158

8.1. Név (Cégnév):     

vagyoni hozzájárulás összege:    ……………………………………………………………………. Ft.

A vagyoni hozzájárulás összetétele:

a) …………………………………………………… Ft készpénz, amelynek rendelkezésre bocsátásának

ideje:159         ,

módja: a társaság pénzforgalmi számlájára történő befizetés.

160b) ……………………..megnevezésű    Ft értékű nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás, amely

rendelkezésre bocsátásának ideje:161         

8.2.162 Név (Cégnév):     

vagyoni hozzájárulás összege: …………………………………………………………………… Ft.

A vagyoni hozzájárulás összetétele:

a) …………………………………………………… Ft készpénz, amelynek rendelkezésre bocsátásának

ideje:163         ,

módja: a társaság pénzforgalmi számlájára történő befizetés.

164b) …………………… megnevezésű……………………..Ft értékű nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás, amely

rendelkezésre bocsátásának ideje:165         

9. A nyereség felosztása, a veszteség viselése

9.1. Egyik tag sem köteles vagyoni hozzájárulását a társasági szerződésben meghatározott összeget meghaladóan növelni, vagy veszteség esetén azt kiegészíteni. A tag a vagyoni hozzájárulását vagy annak értékét a társaság, illetve a tagsági jogviszony fennállása alatt nem követelheti vissza.

9.2. A nyereség és a veszteség a tagok között166

a) a vagyoni hozzájárulásuk arányában oszlik meg.

b) az alábbi arányban oszlik meg azzal, hogy a nyereségből vagy a veszteség viseléséből egyik tagot sem lehet kizárni:

Név (Cégnév):        

nyereség megosztásának aránya: …................................%

veszteség viselésének aránya: ….....................................%

167Név (Cégnév):    ………………………………………………………………………………………………..

nyereség megosztásának aránya: …................................%

veszteség viselésének aránya: ….....................................%

10. A tagok gyűlése

10.1. A társaság legfőbb szerve a tagok gyűlése. A tagok gyűlését évente168

a) legalább egyszer

b)     ………………………. hónapi gyakorisággal169

össze kell hívni a társaság170

a) székhelyére vagy telephelyére.

b)171 …………………………………………………………………………………………………… címre.

10.2. A tagok gyűlése határozatképes, ha azon a leadható szavazatok36

    a) több mint felét képviselő szavazásra jogosult tag

    b) … %-át172 képviselő szavazásra jogosult tag

részt vesz.

10.3. A tagok gyűlése a leadható összes szavazatszámhoz viszonyított szótöbbséggel hozza meg határozatait. A határozathozatal egyszerű szótöbbséggel történik, kivéve azokat a kérdéseket, amelyek esetében a törvény legalább háromnegyedes szótöbbséget vagy egyhangúságot ír elő173.

10.4. A tagok gyűlése legalább háromnegyedes szótöbbséggel meghozott határozattal bármely kérdés eldöntését a saját hatáskörébe vonhatja.

10.5. A tagok gyűlése hatáskörébe tartozó kérdésekben a tagok ülés tartása nélkül174 is határozhatnak.

10.6. A döntések meghozatalakor175

a) minden tagnak azonos mértékű szavazata van.

b) a tagok az alábbi szavazati joggal rendelkeznek azzal, hogy minden tagnak legalább egy szavazata van:

Név (Cégnév):     

szavazat száma:     

176Név (Cégnév): ..    

szavazat száma:         

11. Az ügyvezetés és képviselet

A társaság ügyvezetésére és képviseletére177

a) minden beltag időbeli korlátozás nélkül jogosult.

A jogviszony kezdete:        

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban178 látja el.

b) az alábbi beltag(ok) és/vagy kültag(ok) időbeli korlátozás nélkül jogosult(ak):179

Név:180     

A jogi személy tag által kijelölt természetes személy:181

Név:         

Lakcím:         

A jogviszony kezdete:         

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban182 látja el.

c) minden beltag határozott ideig jogosult,183

A jogviszony kezdete:         

A jogviszony vége:        

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban184 látja el.

d) az alábbi beltag(ok) és/vagy kültag(ok) határozott ideig jogosult(ak): 51

Név:185    

A jogi személy tag által kijelölt természetes személy:186

Név:        

Lakcím:         

A jogviszony kezdete:         

A jogviszony vége:        

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban187 látja el.

e) az alábbi, egyetlen ügyvezetésre és képviseletre jogosult tag, időbeli korlátozás nélkül jogosult:

Név: 188        

A jogi személy tag által kijelölt természetes személy:189

Név:        

Lakcím:         

A jogviszony kezdete:         

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban190 látja el.

12. Cégvezető

12.1. A társaságnál cégvezető kinevezésére191

a) sor kerülhet.

b) nem kerülhet sor.

12.2.192 Cégvezetőnek kinevezett munkavállaló(k):193

Név:        

Lakcím:         

Kinevezés kezdő időpontja:        

13. Cégjegyzés

13.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:

Név:        

Név:194        

13.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezők:195

a) Név:    

és

Név:         

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

b)196 Név:         

és

Név:         

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

14. Könyvvizsgáló197

A társaság könyvvizsgálója:

Név:198     

Lakcím:         

Kamarai nyilvántartási száma:        

Cégnév:199        

Cégjegyzékszám:     

Székhely:         

A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős természetes személy neve:

        

Kamarai nyilvántartási száma:         

Lakcím:         

Helyettes könyvvizsgáló neve:        

Lakcím:         

A megbízatás kezdő időpontja:        

A megbízatás lejárta:     

15. A tagsági jogviszony megszűnése

A tagsági jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (Ptk.) meghatározott esetekben szűnik meg.

16. A társaság megszűnése

A társaság jogutód nélküli megszűnése esetén a tartozások kiegyenlítése után fennmaradó vagyont a tagok között a vagyoni hozzájárulásuk arányában kell felosztani.

17. Vegyes és záró rendelkezések, nyilatkozatok

17.1. A természetes személy tagok kijelentik, hogy nagykorúak, továbbá a beltag(ok) kijelenti(k), hogy nem tagja(i) olyan más gazdasági társaságnak, ahol felelőssége (felelősségük) korlátlan, és nem egyéni vállalkozó(k). A tagok kijelentik továbbá, hogy eltiltás hatálya alatt nem állnak.

17.2. Az ügyvezetésre és a képviseletre jogosult tagok kijelentik, hogy nem összeférhetetlenek, és nem állnak eltiltás hatálya alatt.

17.3. Azokban az esetekben, amikor a Ptk. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének200

a) a Cégközlönyben

b) a társaság honlapján201

tesz eleget.

17.4. A jelen társasági szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kelt: …....................................................................

Tagok aláírása:

        

Név:

        

202Név:

Okirati ellenjegyzés/közjegyzői okirat elemei:203

…...........................................................................................................................................

6. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez204

A KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG SZERZŐDÉSMINTÁJA

Társasági szerződés

Alulírott tagok, szerződésminta205 alkalmazásával, a következők szerint állapítják meg az alábbi korlátolt felelősségű társaság társasági szerződését:

1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

1.1. A társaság cégneve:     Korlátolt Felelősségű Társaság

A társaság rövidített cégneve:206      Kft.

1.2. A társaság idegen nyelvű cégneve:207         

A társaság idegen nyelvű rövidített cégneve: 3         

1.3. A társaság székhelye:     

A társaság székhelye208

a) egyben a központi ügyintézés helye is.

b)209 nem azonos a központi ügyintézés helyével:     

1.4. A társaság telephelye(i):210     

1.5. A társaság fióktelepe(i): 6     

2. A társaság tagjai

2.1. Név:211     

Lakcím:         

Cégnév (név):212         

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):213         

Székhely:         

Képviseletre jogosult neve:         

Lakcím:         

2.2.214 Név: 215     

Lakcím:         

Cégnév (név):216         

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):217         

Székhely:         

Képviseletre jogosult neve:         

Lakcím:         

3. A társaság tevékenységi köre(i)218

3.1. Főtevékenység:    

3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök):219    

4. A társaság működésének időtartama

A társaság időtartama:220 a) határozatlan.

    b) határozott221,        -ig.

5. A társaság törzstőkéje

5.1. A társaság törzstőkéje ………………. Ft, azaz      forint, amely

a)             Ft, azaz ………………………………. forint készpénzből,

222b)         Ft, azaz…………………………….. forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból áll. A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás a törzstőke …… százaléka.223

5.2. Ha a pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatása körében a 6. pont lehetőséget ad arra, hogy a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig a tag a pénzbetétjének felénél kisebb összeget fizessen meg, vagy a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni betétjét a tag egy éven túli határidőig szolgáltassa, a társaság mindaddig nem fizet osztalékot a tagoknak, amíg a ki nem fizetett és a tagok törzsbetétére az osztalékfizetés szabályai szerint elszámolt nyereség a tagok által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással együtt el nem éri a törzstőke mértékét. A tagok a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk összegének erejéig helytállnak a társaság tartozásaiért.

5.3. A törzsbetétek teljesítésének megtörténtét az ügyvezető köteles a cégbíróságnak bejelenteni.

6. Az egyes tagok törzsbetétje

6.1. Név (Cégnév):     

Törzsbetét összege:      Ft.

Törzsbetét összetétele:

a) Készpénz      Ft.

Cégbejegyzésig szolgáltatandó összeg:…………… Ft, mértéke a tag pénzbetétjének … %-a224, a szolgáltatás módja: befizetés a társaság pénzforgalmi számlájára/ a társaság házipénztárába225.

A fennmaradó összeget : ……………………………………-ig226 a társaság pénzforgalmi számlájára fizeti be.

227b) Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás:

megnevezése:         értéke:      Ft,

amelyet 228alapításkor/cégbejegyzést követően ……………………….-ig229 a társaság rendelkezésére bocsát.

6.2. 230Név (Cégnév):     

Törzsbetét összege:     

Törzsbetét összetétele:

a) Készpénz      Ft.

Cégbejegyzésig szolgáltatandó összeg:…………… Ft, mértéke a tag pénzbetétjének … %-a231, a szolgáltatás módja: befizetés a társaság pénzforgalmi számlájára / a társaság házipénztárába232.

A fennmaradó összeget :……………………………………-ig233 a társaság pénzforgalmi számlájára fizeti be.

234b) Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás:

megnevezése:         értéke:      Ft,

amelyet 235alapításkor/cégbejegyzést követően ……………………….-ig236 a társaság rendelkezésére bocsát.

7. Pótbefizetés

7.1. A taggyűlés a veszteségek fedezésére a tagok számára237

a) pótbefizetést előírhat.

b) pótbefizetést nem írhat elő.

7.2.238 A pótbefizetés legmagasabb összege:      Ft.

7.3.239 A pótbefizetési kötelezettség a tagokat törzsbetéteik arányában terheli.

7.4. 240 A pótbefizetés legfeljebb33

a) üzleti évenként egy alkalommal, a számviteli törvény szerinti éves beszámolót jóváhagyó taggyűlésen

b) üzleti évenként............................... 241 alkalommal

írható elő (pótbefizetés gyakorisága).

8. Üzletrész

8.1. A törzsbetéthez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek összessége az üzletrész, amely a társaság bejegyzésével keletkezik. Egy üzletrésznek több jogosultja is lehet, ezek a személyek a társasággal szemben egy tagnak számítanak; jogaikat – ideértve a társasági szerződés megkötését is – csak közös képviselőjük útján gyakorolhatják, és a tagot terhelő kötelezettségekért egyetemlegesen kötelesek helytállni. A közös képviselőt a jogosultak maguk közül választják meg a tulajdoni hányaduk szerinti szavazati jog gyakorlásával.

8.2. Az üzletrész242

a) a tagok törzsbetétjéhez igazodik.

b) a tagok törzsbetétjétől eltér.

Ennek megfelelően az üzletrészek megoszlása:

1. üzletrész ...............................................%

Név (Cégnév):     

2.243 üzletrész ...............................................%

Név (Cégnév):     

3.244 üzletrész ...............................................%

Név (Cégnév):     

245Név (Cégnév):     

Közös képviselő:         

Lakóhely:         

9. Az üzletrészek átruházása, felosztása

9.1. Az üzletrész a társaság tagjaira szabadon átruházható.

9.2. Az üzletrészt kívülálló személyre csak akkor lehet átruházni, ha a tag a törzsbetétét teljes mértékben befizette, kivéve, ha az átruházásra azért kerül sor, mert a vagyoni hozzájárulás, illetve a pótbefizetés teljesítésének elmulasztása vagy kizárás miatt a tag tagsági viszonya megszűnt. Az elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően a tagot, a társaságot vagy a taggyűlés által kijelölt személyt a pénzszolgáltatás ellenében átruházni kívánt üzletrész megszerzésére246

a) jogosultság a fenti sorrendben illeti meg.

b) jogosultság nem illeti meg.

9.3. Az üzletrész kívülálló személyre történő átruházásához247

a) a taggyűlés (a társaság) beleegyezése szükséges.

b) a taggyűlés (a társaság) beleegyezése nem szükséges.

9.4. Pénzszolgáltatás ellenében történő átruházáson kívüli jogcímen248

a) az üzletrész átruházható.

b) az üzletrész nem ruházható át.

9.5. Az üzletrész felosztásához a taggyűlés hozzájárulása szükséges.

10. A nyereség felosztása

10.1. A társaság saját tőkéjéből a tagok javára, azok tagsági jogviszonyára figyelemmel kifizetést a társaság fennállása alatt kizárólag az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha a társaság helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a társaság törzstőkéjét, továbbá, ha a kifizetés veszélyeztetné a társaság fizetőképességét.

A tagot a társaságnak a tag javára történő kifizetések céljából felosztható és a taggyűlés által felosztani rendelt saját tőkéjéből meghatározott összeg illeti meg.

10.2. Az eredmény a tagok között249

a) a törzsbetétek arányában oszlik meg.

b) az alábbi arányban oszlik meg:

Név (Cégnév):         

Arány: ...........................................%

250Név (Cégnév):         

Arány: ...........................................%

10.3. Osztalékra az a tag jogosult, aki46

    a) az osztalékfizetésről szóló döntés meghozatalának időpontjában a társasággal szemben a tagsági jogai gyakorlására jogosult.

b) a tárgyév ………………….. hónap ……251 napjáig a társasággal szemben a tagsági jogai gyakorlására jogosult volt.

10.4. Az ügyvezető jogosult / nem jogosult252 osztalékelőleg fizetéséről határozni.

11. A társaság taggyűlése

11.1. A taggyűlés a társaság legfőbb szerve.

11.2. A társaság a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben253

a) taggyűlés tartásával

b) írásbeli döntéshozatallal is

határozhat.

11.3. A taggyűlést évente254

a) legalább egyszer

b)     ………….255 hónapi gyakorisággal

össze kell hívni a társaság256

a) székhelyére vagy telephelyére.

b)257 …………………………………………………………………………………………………… címre.

11.4. Az egyes tagokat megillető szavazatok száma:

Név (Cégnév):     

szavazatszám: ................................................................. arány: ........................................%

258Név (Cégnév):     

szavazatszám: ................................................................. arány: ........................................%

11.5. A taggyűlés akkor határozatképes, ha azon a leadható szavazatok több mint felét képviselő tag részt vesz. Ha a taggyűlés nem volt határozatképes, a megismételt taggyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a jelenlévők által képviselt szavazati jog mértékétől függetlenül határozatképes. A taggyűlés és a megismételt taggyűlés között legalább három napnak kell eltelnie, de ez az időtartam nem lehet hosszabb tizenöt napnál.

11.6. A taggyűlés határozatait, amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, a szavazati joggal rendelkező jelenlévők egyszerű többségével hozza meg.

11.7. A taggyűlést az ügyvezető hívja össze.

12. Az ügyvezetés és képviselet

12.1.259 A társaság ügyvezetésére és képviseletére jogosult ügyvezetője:

    Név: 260    

Lakcím:         

Cégnév (név): 261        

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): 262        

Székhely:        

Képviseletre jogosult neve:             

Lakcím:         

Az ügyvezetői megbízatás263

a) határozott időre264

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:265         

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban266 látja el.

13. Cégvezető

13.1. A társaságnál cégvezető kinevezésére267

a) sor kerülhet.

b) nem kerülhet sor.

13.2.268 269Cégvezetőnek kinevezett munkavállaló(k):

Név:         

Lakcím:         

Kinevezés kezdő időpontja:         

13.3. Az ügyvezetés a cégvezető számára általános képviseleti jogot62

    a) biztosíthat.

    b) nem biztosíthat.

14. Cégjegyzés

14.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:

Név:         

270Név:         

14.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezők:271

a) Név:     

és

Név:         

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

b)272 Név:         

és

Név:         

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

15. Felügyelőbizottság

15.1. A társaságnál felügyelőbizottság választására273

a) sor kerül.

b) nem kerül sor.

15.2. A társaságnál nem ügydöntő felügyelőbizottság működik.

15.3. A felügyelőbizottság tagjai:

Név:         

Lakcím:         

A megbízatás274

a) határozott időre275

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 276     ………………………………………………………………………………………..

Név:         

Lakcím:         

A megbízatás277

a) határozott időre278

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 279     ………………………………………………………………………………………..

280Név:         

Lakcím:         

A megbízatás281

a) határozott időre282

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 283         

16. Könyvvizsgáló284

A társaság könyvvizsgálója:

Név:285     

Lakcím:         

Kamarai nyilvántartási száma:         

Cégnév:286     

Cégjegyzékszám:     

Székhely:         

A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős természetes személy neve:

    

Kamarai nyilvántartási száma:     

Lakcím:         

Helyettes könyvvizsgáló neve:         

Lakcím:         

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:     

17. A társaság megszűnése

A társaság jogutód nélküli megszűnése esetében a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont a tagok között a vagyoni hozzájárulás arányában kell felosztani.

18. Egyéb rendelkezések

18.1. Azokban az esetekben, amikor a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének287

a) a Cégközlönyben

b) a társaság honlapján288

tesz eleget.

18.2. Egyszemélyes társaság jön létre, ha egy többszemélyes korlátolt felelősségű társaság valamennyi üzletrészét ugyanaz a tag szerzi meg. A társaság egyszemélyessé válásától kezdődően az egyszemélyes társaságra vonatkozó szabályok szerint működik, de társasági szerződés helyett akkor kell alapító okiratot készíteni, ha az egyszemélyessé válásától számított egy éven belül nem jelent be újabb tagot.

18.3. A jelen társasági szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kelt: ..........................................................................

Tagok aláírása:

................................................................................................................................................

Név:

................................................................................................................................................

289Név:

Okirati ellenjegyzés/közjegyzői okirat elemei 290

................................................................................................................................................

7. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez291

AZ EGYSZEMÉLYES KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA

Alapító okirat

Alulírott alapító, szerződésminta292 alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi korlátolt felelősségű társaság alapító okiratát:

1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

1.1. A társaság cégneve:      Korlátolt Felelősségű Társaság

A társaság rövidített cégneve: 293          Kft.

1.2. A társaság idegen nyelvű cégneve: 2     

A társaság idegen nyelvű rövidített cégneve: 2         

1.3. A társaság székhelye:     

A társaság székhelye294

a) egyben a központi ügyintézés helye is.

b) nem azonos a központi ügyintézés helyével295:     

1.4. A társaság telephelye(i):296     

1.5. A társaság fióktelepe(i): 5        

2. A társaság alapítója

Név:297     

Lakcím:         

Cégnév (név): 298         

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):299        

Székhely:         

Képviseletre jogosult neve:         

Lakcím:         

3. A társaság tevékenységi köre(i)300

3.1. Főtevékenység:    

3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök):301        

4. A társaság működésének időtartama

A társaság időtartama:302 a) határozatlan.

b) határozott303,        -ig.

5. A társaság törzstőkéje

5.1. A társaság törzstőkéje          Ft,

azaz      forint, amely

a)              Ft, azaz      forint készpénzből,

b)304         Ft, azaz      forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból áll.

5.2. Ha a pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatása körében a 6. pont lehetőséget ad arra, hogy a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig a tag a pénzbetétjének felénél kisebb összeget fizessen meg, vagy a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni betétjét a tag egy éven túli határidőig szolgáltassa, a társaság mindaddig nem fizet osztalékot a tagnak, amíg a ki nem fizetett és a tag törzsbetétére az osztalékfizetés szabályai szerint elszámolt nyereség a tag által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással együtt el nem éri a törzstőke mértékét. A tag a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulása összegének erejéig helytáll a társaság tartozásaiért.

5.3. A törzstőke teljesítésének megtörténtét az ügyvezető köteles a cégbíróságnak bejelenteni.

6. A tag törzsbetétje

Név (Cégnév):…………………………………………………………………………………………………    

A törzsbetét összege: ........     Ft

A törzsbetét összetétele:

a) Készpénz: …...     Ft.

Cégbejegyzésig szolgáltatandó összeg:…………… Ft, mértéke a tag pénzbetétjének … %-a305, a szolgáltatás módja: befizetés a társaság pénzforgalmi számlájára / a társaság házipénztárába306.

A fennmaradó összeget :……………………………………-ig307 a társaság pénzforgalmi számlájára fizeti be.

308b) Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás:

megnevezése:         értéke:         Ft.

A bejegyzési kérelem cégbírósághoz történő benyújtásáig a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljes egészében a társaság rendelkezésére kell bocsátani.

7. Üzletrész

A törzsbetéthez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek összessége az üzletrész, amely a társaság bejegyzésével keletkezik.

8. Az egyszemélyes társaság működése

8.1. Az egyszemélyes társaság a saját üzletrészét nem szerezheti meg.

8.2. Ha az egyszemélyes társaság az üzletrész felosztása vagy a törzstőke felemelése folytán új tagokkal egészül ki és így többszemélyessé válik, a tagok kötelesek az alapító okiratot társasági szerződésre módosítani.

9. A nyereség felosztása

9.1. A társaság saját tőkéjéből a tag javára, annak tagsági jogviszonyára figyelemmel kifizetést a társaság fennállása alatt kizárólag az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha a társaság helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el a társaság törzstőkéjét, továbbá, ha a kifizetés veszélyeztetné a társaság fizetőképességét.

9.2. Az ügyvezető jogosult / nem jogosult309 osztalékelőleg fizetéséről határozni.

10. Az alapítói határozat

10.1. A taggyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben a tag írásban határoz és a döntés az ügyvezetéssel való közléssel válik hatályossá.

10.2. A legfőbb szerv hatáskörét a tag gyakorolja.

11. Az ügyvezetés és képviselet

11.1.310 A társaság ügyvezetésére és képviseletére jogosult ügyvezetője:

    Név: 311        

Lakcím:         

Cégnév (név): 312        

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): 313        

Székhely:        

Képviseletre jogosult neve:             

Lakcím:         

Az ügyvezetői megbízatás314

a) határozott időre315

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:316         

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban317 látja el.

12. Cégvezető

12.1. A társaságnál cégvezető kinevezésére318

a) sor kerülhet.

b) nem kerülhet sor.

12.2.319 Cégvezetőnek kinevezett munkavállaló(k) 320:

Név:     

Lakcím:     

Kinevezés kezdő időpontja:     

13. Cégjegyzés

13.1.321Az önálló cégjegyzésre jogosultak:

Név:     

Név:     

13.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezők:322

a) Név:         

és

Név:         

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

b)323 Név:     

és

Név:     

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

14. Felügyelőbizottság

14.1. A társaságnál felügyelőbizottság választására324

a) sor kerül.

b) nem kerül sor.

14.2. A társaságnál nem ügydöntő felügyelőbizottság működik.

14.3. 325A felügyelőbizottság tagjai:

Név:         

Lakcím:         

A megbízatás326

a) határozott időre327

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:328        

Név:         

Lakcím:         

A megbízatás329

a) határozott időre330

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 331    

332Név:         

Lakcím:         

A megbízatás333

a) határozott időre334

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 335        

15. Könyvvizsgáló336

A társaság könyvvizsgálója:

Név:337     

Lakcím:         

Kamarai nyilvántartási száma:     

Cégnév:338     

Cégjegyzékszám:     

Székhely:     

A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős természetes személy neve:

        

Kamarai nyilvántartási száma:     

Lakcím:         

Helyettes könyvvizsgáló neve:         

Lakcím:         

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:     

16. A társaság megszűnése

A társaság jogutód nélküli megszűnése esetében a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon az alapítót illeti meg.

17. Egyéb rendelkezések

17.1. Azokban az esetekben, amikor a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének339

a) a Cégközlönyben

b) a társaság honlapján340

tesz eleget.

17.2. A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kelt:.........................................................................

Az alapító aláírása:

......................................................................................................................................

Név:

Okirati ellenjegyzés/közjegyzői okirat elemei:341

......................................................................................................................................

8. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez342

A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA

Alapszabály

Alulírott részvényesek, szerződésminta343 alkalmazásával, a következők szerint állapítják meg az alábbi zártkörűen működő részvénytársaság alapszabályát:

1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

1.1. A társaság cégneve:      Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A társaság rövidített cégneve:344          Zrt.

1.2. A társaság idegen nyelvű cégneve: 2     

A társaság idegen nyelvű rövidített cégneve:2        

1.3. A társaság székhelye:         

A társaság székhelye345

a) egyben a központi ügyintézés helye is.

b)346 nem azonos a központi ügyintézés helyével: ………………………………………………………..

1.4. A társaság telephelye(i):347     

1.5. A társaság fióktelepe(i): 5     

2. A társaság alapítói (részvényesei)

2.1. Név:348     

Lakcím:     

Cégnév (név): 349    

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):350         

Székhely:     

Képviseletre jogosult neve:         

Lakcím:        

2.2.351 Név:352     

Lakcím:     

Cégnév (név):353     

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):354        

Székhely:     

Képviseletre jogosult neve:         

Lakcím:     

3. A társaság tevékenységi köre(i)355

3.1. Főtevékenység:        

3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök):356    

4. A társaság működésének időtartama

A társaság időtartama:357 a) határozatlan.

b) határozott358, …......................................................-ig.

5. A társaság alaptőkéje

5.1. A társaság alaptőkéje          Ft, azaz

     forint, amely

a)          Ft, azaz

    forint készpénzből áll, amely az alaptőke          százaléka.359

Ebből az alapításkor befizetett összeg         Ft, amely      százaléka360 az

átvenni vállalt részvények361

(i) névértékének.

(ii) kibocsátási értékének.362

363b)      Ft, azaz

        forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból áll, amely az alaptőke     százaléka.364

Ebből az alapításkor rendelkezésre bocsátott érték             Ft, amely         százaléka az átvenni vállalt részvények365

(i) névértékének.

(ii) kibocsátási értékének.

5.2. A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékelését tartalmazó könyvvizsgálói jelentés366

a) jelen alapszabály melléklete, és a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás előzetes felülvizsgálatát

Név:367         

Lakcím:     

Cégnév:368     

Cégjegyzékszám:     

Székhely:         

könyvvizsgáló végezte.

b) készítésére nem kerül sor.369

5.3. A társaság alaptőkéje             darab         Ft370 névértékű névre szóló törzsrészvényből áll.

5.4. A részvények előállításának módja:371

a) nyomdai úton történik.

b) dematerializált módon történik.

5.5. A részvények kibocsátási értéke29

a) megegyezik a részvények névértékével.

b)             Ft, azaz …………………….. forint.372

5.6. Az alapítók jelen alapszabály elfogadásával kötelezettséget vállalnak valamennyi részvény átvételére.

6. Az alaptőke rendelkezésre bocsátása, a részvényeknek a részvényesek közötti megoszlása

Az 5.3. pontban meghatározott részvények a részvényesek között az alábbiak szerint oszlanak meg:

6.1. Név:373     

Lakcím:         

Cégnév (név):374         

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):375         

Székhely:         

Képviseletre jogosult neve:         

Lakcím:         

Vagyoni hozzájárulás:      Ft, amelyből

a) készpénz:          Ft,

ebből az alapításkor befizetésre kerül ……….Ft a társaság pénzforgalmi számlájára;

376b) nem pénzbeli hozzájárulás

megnevezése:      értéke:          Ft,

amelyet 377alapításkor/cégbejegyzést követően ……………………….-ig378 a társaság rendelkezésére bocsát.

Részvények száma: a pénzbeli hozzájárulás után:          db,

a nem pénzbeli hozzájárulás után:          db,

összesen:          db.

6.2.379 Név:380     

Lakcím:         

Cégnév (név):381         

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám):382         

Székhely:         

Képviseletre jogosult neve:         

Lakcím:         

Vagyoni hozzájárulás:      Ft, amelyből

a) készpénz:          Ft,

ebből az alapításkor befizetésre kerül ………………Ft a társaság pénzforgalmi számlájára;

383b) nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás

megnevezése:      értéke:          Ft,

amelyet384 alapításkor/cégbejegyzést követően ……………………….-ig385 a társaság rendelkezésére bocsát.

Részvények száma: a pénzbeli vagyoni hozzájárulás után:      db,

a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás után:      db,

összesen:          db.

6.3.386 Amennyiben a részvényesek az alaptőke készpénz részét teljes egészében alapításkor nem fizették be, kötelesek a fennmaradó összeget …...................-ig387 befizetni a társaság pénzforgalmi számlájára.

7. A részvény átruházásának korlátozása

A részvények átruházásához46

a) a részvénytársaság beleegyezésére nincs szükség.

b) a részvénytársaság beleegyezésére van szükség a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.). 3:220 §-ában meghatározott módon. A társasági beleegyezés megtagadásának oka(i): ...................................................

8. A nyereség felosztása

8.1. A részvénytársaság saját tőkéjéből a részvényes javára, annak tagsági jogviszonyára tekintettel kifizetést a társaság fennállása alatt a Ptk.-ban meghatározott esetekben és az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból teljesíthet. A felosztható és a közgyűlés által felosztani rendelt eredményből a részvényest a részvénye névértékével arányos osztalék illeti meg.

8.2. Osztalékra az a részvényes jogosult, aki az osztalékfizetésről döntő közgyűlés időpontjában a részvénykönyvben szerepel. A részvényes az osztalékra csak a már teljesített vagyoni hozzájárulása arányában jogosult.

8.3. Az igazgatóság jogosult / nem jogosult388 osztalékelőleg fizetéséről határozni.

9. A közgyűlés

9.1. A közgyűlés a társaság legfőbb szerve.

9.2. A közgyűlést évente389

a) legalább egyszer

b) ……… hónapi gyakorisággal390

össze kell hívni a részvénytársaság391

a) székhelyére vagy telephelyére.

b)392 …………………………………………………………………………………………………… címre.

9.3. A közgyűlést a közgyűlés kezdő napját legalább 15 nappal megelőzően a részvényeseknek küldött meghívó útján kell összehívni. A közgyűlést a 393vezérigazgató/igazgatóság hívja össze. A meghívót51

a) postai úton

b) elektronikus úton

kell megküldeni.

9.4. A közgyűlés48

a) ülés tartásával

b) írásbeli döntéshozatallal is

határozhat.

9.5. A közgyűlésen az a részvényes, illetve részvényesi meghatalmazott vehet részt, akit a közgyűlés megkezdéséig a részvénykönyvbe bejegyeztek. A részvény a névértékével arányos mértékű szavazati jogot biztosít. A közgyűlésen a részvényesi jogok gyakorlására az a személy jogosult, akinek a nevét a részvénykönyv tartalmazza.

9.6. A közgyűlés határozatképes, ha azon a szavazásra jogosító részvények által megtestesített szavazatok több mint felét képviselő részvényes jelen van. Ha a közgyűlés nem határozatképes, a megismételt közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a jelenlévők által képviselt szavazati jog mértékétől függetlenül határozatképes. A nem határozatképes és a megismételt közgyűlés között legalább három napnak kell eltelnie, de ez az időtartam nem lehet hosszabb, mint huszonegy nap.

9.7. A közgyűlés határozatait egyszerű többségével hozza, amennyiben a Ptk. másként nem rendelkezik.394

10. Az igazgatóság, a vezérigazgató, a képviselet

10.1. A társaság ügyvezetéseként395

a) igazgatóság működik és a társaságot az igazgatóság tagjai képviselik.

b) igazgatóság kinevezésére nem kerül sor, az igazgatóság jogait vezérigazgató gyakorolja, és a vezérigazgató képviseli a társaságot.

10.2.396 Az igazgatóság tagjai:397

Név:     

Lakcím:     

A megbízatás398

a) határozott időre399

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:     

A megbízatás lejárta:400     

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban401 látja el.

Név:     

Lakcím:     

A megbízatás57

a) határozott időre58

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:     

A megbízatás lejárta:59         

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban402 látja el.

403Név:     

Lakcím:     

A megbízatás57

a) határozott időre58

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:     

A megbízatás lejárta:59 .    

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban404 látja el.

10.3.405A vezérigazgató:

Név:     

Lakcím:     

A megbízatás576

a) határozott időre58

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:     

A megbízatás lejárta:59         

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban406 látja el.

11. Cégvezető

11.1. A társaságnál cégvezető kinevezésére407

a) sor kerülhet.

b) nem kerülhet sor.

11.2.408 Cégvezetőnek kinevezett munkavállaló(k)409:

Név:     

Lakcím:     

Kinevezés kezdő időpontja:     

12. Cégjegyzés

12.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:

Név:     

410Név:     

12.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezők:411

a) Név:    

és

Név:………………………………………………………………………………………………………….

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

b)412 Név:     

és

Név:         

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

13. Felügyelőbizottság

13.1. A társaságnál felügyelőbizottság választására413

a) sor kerül.

b) nem kerül sor.

13.2. A társaságnál nem ügydöntő felügyelőbizottság működik.

13.3. A felügyelőbizottság tagjai:

Név:         

Lakcím:         

A megbízatás414

a) határozott időre415

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:416     ………………………………………………………………………………………..

Név: ………………………………………………………………………………………………………..

Lakcím:         

A megbízatás417

a) határozott időre418

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 419     

420Név:     

Lakcím:         

A megbízatás421

a) határozott időre422

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 423     

14. Könyvvizsgáló424

A társaság könyvvizsgálója:

Név:425     

Lakcím:     

Kamarai nyilvántartási száma:         

Cégnév:426     

Cégjegyzékszám:         

Székhely:     

A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős természetes személy neve:

        

Kamarai nyilvántartási száma:        

Lakcím:     

Helyettes könyvvizsgáló neve:         

Lakcím:     

A megbízatás kezdő időpontja:     

A megbízatás lejárta:         

15. A társaság megszűnése

A társaság jogutód nélküli megszűnése esetében a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon a részvényeseket illeti meg.

16. Egyéb rendelkezések

16.1. Azokban az esetekben, amikor a Ptk. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének427

a) a Cégközlönyben

b) társaság honlapján428

tesz eleget.

16.2. A jelen alapszabályban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kelt: …..........................................................................

A részvényesek aláírása:

….................................................................................................................................

Név:

….................................................................................................................................

429Név:

Okirati ellenjegyzés/közjegyzői okirat elemei: 430

….................................................................................................................................

9. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez431

AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA

Alapszabály

Alulírott részvényes, szerződésminta432 alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi egyszemélyes zártkörűen működő részvénytársaság alapszabályát:

1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

1.1. A társaság cégneve:      Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A társaság rövidített cégneve:433        Zrt.

1.2. A társaság idegen nyelvű cégneve: 2     

A társaság idegen nyelvű rövidített cégneve:2         

1.3. A társaság székhelye:     

A társaság székhelye 434

a) egyben a központi ügyintézés helye is.

b) 435 nem azonos a központi ügyintézés helyével:         

1.4. A társaság telephelye(i): 436     

1.5. A társaság fióktelepe(i): 5        

2. A társaság részvényese

Név:437        

Lakcím:     

Cégnév (név):438         

Cégjegyzékszám (nyilvántartási szám): 439         

Székhely:     

Képviseletre jogosult neve:         

Lakcím:     

3. A társaság tevékenységi köre(i) 440

3.1. Főtevékenység:        

3.2. Egyéb tevékenységi kör(ök): 441        

4. A társaság működésének időtartama

A társaság időtartama:442

a) határozatlan.

b) határozott443, ……………………………………………..................-ig.

5. A társaság alaptőkéje

5.1. A társaság alaptőkéje          Ft,

azaz      forint, amely

a)             Ft, azaz     forint készpénzből áll,

amely az alaptőke          százaléka.444

Ebből az alapításkor befizetésre kerül ……….. Ft a társaság pénzforgalmi számlájára, és, amely     .. százaléka

az átvenni vállalt részvények445

(i) névértékének.

(ii) kibocsátási értékének.

Részvények száma: a pénzbeli hozzájárulás után: ………………………………………………………. db.

446b)         Ft, azaz      forint nem pénzbeli hozzájárulásból áll,

amely a     … százaléka az átvenni vállalt részvények447

(i) névértékének.

(ii) kibocsátási értékének.

    

    A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás

    448megnevezése: ……………………………………..,     értéke: ……………………………………………… Ft.

Részvények száma a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás után: …………………………. db.

A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig rendelkezésre kell bocsátani.

5.2. A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékelését tartalmazó könyvvizsgálói jelentés449

a) jelen alapszabály melléklete, és a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás előzetes felülvizsgálatát

Név:450    

Lakcím:         

Cégnév:451     

Cégjegyzékszám: 452     

Székhely:         

könyvvizsgáló végezte.

b) készítésére nem kerül sor. 453

5.3. A társaság alaptőkéje …..... darab …....................................... Ft454 névértékű névre szóló törzsrészvényből áll.

5.4. A részvények előállításának módja:455

a) nyomdai úton történik.

b) dematerializált módon történik.

5.5. A részvények kibocsátási értéke24

a) megegyezik a részvények névértékével.

b) …........................... Ft.

5.6.15 Amennyiben az alapító (részvényes) az alaptőke készpénz részét teljes egészében alapításkor nem fizeti be, köteles a fennmaradó összeget ….......................-ig456 befizetni a társaság pénzforgalmi számlájára.

6. A nyereség felosztása

6.1. A részvénytársaság saját tőkéjéből a részvényes javára, annak tagsági jogviszonyára tekintettel kifizetést a társaság fennállása alatt a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (Ptk.) meghatározott esetekben és az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból teljesíthet. A felosztható és a közgyűlés által felosztani rendelt eredményből a részvényest a részvénye névértékével arányos osztalék illeti meg.

6.2. Az ügyvezetés jogosult / nem jogosult457 osztalékelőleg fizetéséről határozni.

7. Az alapítói (részvényesi) határozat

A közgyűlés hatáskörét az alapító gyakorolja. A közgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben az alapító írásban határoz és a döntés az ügyvezetéssel való közléssel válik hatályossá.

8. Az igazgatóság, a vezérigazgató, a képviselet

8.1. A társaság ügyvezetéseként458

a) igazgatóság működik és az igazgatóság tagjai képviselik a társaságot.

b) igazgatóság kinevezésére nem kerül sor, az igazgatóság jogait vezérigazgató gyakorolja, és a vezérigazgató képviseli a társaságot.

8.2.459 Az igazgatóság tagjai:460

Név:     

Lakcím:     

A megbízatás461

a) határozott időre462

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:     

A megbízatás lejárta:463..    

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban464 látja el.

Név:     

Lakcím:     

A megbízatás465

a) határozott időre466,

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:     

A megbízatás lejárta:467         

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban468 látja el.

469Név:     

Lakcím:     

A megbízatás34

a) határozott időre,35

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:     

A megbízatás lejárta: 36     

8.3.470A vezérigazgató:

Név:     

Lakcím:     

A megbízatás34

a) határozott időre35

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:     

A megbízatás lejárta:36         

9. Cégvezető

9.1. A társaságnál cégvezető kinevezésére471

a) sor kerülhet.

b) nem kerülhet sor.

9.2.472 Cégvezetőnek kinevezett munkavállaló(k)473:

Név:     

Lakcím:     

Kinevezés kezdő időpontja:     

10. Cégjegyzés

10.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:

Név:     

474Név:        

10.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezők:475

a) Név:    

és

Név:………………………………………………………………………………………………………….

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

b)476 Név:     

és

Név:         

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

11. Felügyelőbizottság

11.1. A társaságnál felügyelőbizottság választására477

a) sor kerül.

b) nem kerül sor.

11.2. A társaságnál nem ügydöntő felügyelőbizottság működik.

11.3. A felügyelőbizottság tagjai:

Név:         

Lakcím:         

A megbízatás478

a) határozott időre,479

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:480     ………………………………………………………………………………………..

Név:         

Lakcím:         

A megbízatás481

a) határozott időre482

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:483     ………………………………………………………………………………………..

484Név:     

Lakcím:         

A megbízatás485

a) határozott időre486

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 487         

12. Könyvvizsgáló488

A társaság könyvvizsgálója:

Név:489         

Lakcím:     

Kamarai nyilvántartási száma:         

Cégnév:490         

Cégjegyzékszám:         

Székhely:     

A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős természetes személy neve:

        

Kamarai nyilvántartási száma:        

Lakcím:     

Helyettes könyvvizsgáló neve:         

Lakcím:     

A megbízatás kezdő időpontja:     

A megbízatás lejárta:         

13. A társaság megszűnése

A társaság jogutód nélküli megszűnése esetében a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon a részvényest illeti meg.

14. Egyéb rendelkezések

14.1. Azokban az esetekben, amikor a Ptk. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének491

a) a Cégközlönyben

b) a társaság honlapján492

tesz eleget.

14.2. A jelen alapszabályban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kelt: …..........................................................................

Az alapító aláírása:

….................................................................................................................................

Név:

Okirati ellenjegyzés/közjegyzői okirat elemei:493

….................................................................................................................................

10. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez494

AZ EGYÉNI CÉG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA

Alapító okirat

Alulírott alapító, szerződésminta495 alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi egyéni cég alapító okiratát:

1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

1.1. Az egyéni cég neve:    Egyéni Cég

Az egyéni cég rövidített cégneve:     

1.2. Az egyéni cég idegen nyelvű cégneve:496    

Az egyéni cég idegen nyelvű rövidített cégneve:497    

1.3.Az egyéni cég székhelye:    

Az egyéni cég székhelye498

a) egyben a központi ügyintézés helye is.

b) nem azonos a központi ügyintézés helyével499:        

1.4. Az egyéni cég telephelye(i):500        

1.5. Az egyéni cég fióktelepe(i):6        

2. Az egyéni cég tagja

Név:.    

Anyja születési neve:     

Lakcím:         

Egyéni vállalkozói nyilvántartási száma:     

3. Az egyéni cég tevékenységi köre(i)501

3.1.Főtevékenység:        

3.2.Egyéb tevékenységi kör(ök): 502    

4. Az egyéni cég működésének időtartama

Az egyéni cég időtartama:503

a) határozatlan.

b) határozott,        -ig.

5.Az egyéni cég jegyzett tőkéje

5.1.A társaság jegyzett tőkéje     Ft504

Azaz          forint amely

a) ....................................... Ft azaz ................................................................forint készpénzből áll,

amely a jegyzett tőke      %-a

b)................................... Ft, azaz ..................................................................................... forint nem pénzbeli hozzájárulásból áll.

A pénzbeli és a nem pénzbeli hozzájárulást az alapításkor rendelkezésre kell bocsátani.

5.2. Osztalékelőleg fizetésére505

a) sor kerülhet.

b) nem kerülhet sor.

6. Az ügyvezetés és képviselet

6.1.Az egyéni cég ügyvezetésére és képviseletére jogosult ügyvezető:

Név:     

Lakcím:        

A megbízatás506

a) határozott időre507

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:     

A megbízatás lejárta:508    

A vezető tisztségviselő a társaság ügyvezetését megbízási jogviszonyban / munkaviszonyban509 látja el.

7. Cégvezető

7.1. A társaságnál cégvezető kinevezésére510

a) sor kerülhet.

b) nem kerülhet sor.

7.2. Cégvezetőnek kinevezett munkavállaló(k)511:

Név:     

Lakcím:         

Kinevezés kezdő időpontja:         

8. Cégjegyzés

8.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:

Név:     

Név:     

8.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezők512:

a) Név:         

és

Név:     

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

9. Könyvvizsgáló513

A társaság könyvvizsgálója:

Név:514         

Lakcím:         

Kamarai nyilvántartási száma:     

Cégnév:515         

Cégjegyzékszám:         

Székhely:         

A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős természetes személy neve:

        

Kamarai nyilvántartási száma:     

Lakcím:         

Helyettes könyvvizsgáló neve:         

Lakcím:         

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:…………………………………………………………………………...

10. Az egyéni cég megszűnése

Az egyéni cég jogutód nélküli megszűnése esetében a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon az alapítót illeti meg.

11. Egyéb rendelkezések

A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény, az ott nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyokra a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kelt: ..........................................................

    Az alapító aláírása: ...................................................

    Név:

Okirati ellenjegyzés/közjegyzői okirat elemei:516

………………………………………………………………………………..

11. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez517

A VÉGREHAJTÓI IRODA SZERZŐDÉSMINTÁJA

Alapító okirat

Alulírott tagok, szerződésminta518 alkalmazásával, a következők szerint állapítják meg az alábbi végrehajtói iroda alapító okiratát:

1. Az iroda cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

1.1.    Az iroda cégneve:     …………………………………………………………………………………………..

1.2.    Az iroda idegen nyelvű cégneve:519     

1.3.    Az iroda székhelye:     

Az iroda székhelye520

a) egyben a központi ügyintézés helye is.

b)521 nem azonos a központi ügyintézés helyével:     

1.4.    Az iroda telephelye(i):522     

1.5.    Az iroda fióktelepe(i): 6     

2. Az iroda tagjai

2.1.    Név:523     

Lakcím:     

Szolgálati helye (annak a járásbíróságnak a megnevezése, amely mellé kinevezték):     

Hivatali helyiségének címe:     

Tag illetékességi területének kiterjesztése, terjedelme524:     

2.2.525 Név:526     

Lakcím:     

Szolgálati helye (annak a járásbíróságnak a megnevezése, amelyre kinevezték):     

Hivatali helyiségének címe:     

Tag illetékességi területének kiterjesztése, terjedelme7:     

3. Az iroda tevékenységi köre(i)527

3.1. Főtevékenység:    

4. Az iroda működésének időtartama

A végrehajtói iroda működésének időtartama határozatlan.

5. Az iroda törzstőkéje

5.1. Az iroda törzstőkéje ………………. Ft, azaz      forint, amely

a)             Ft, azaz      forint készpénzből,

528b)              Ft, azaz          forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból áll. A nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás a törzstőke …… százaléka.529

5.2. Ha a pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatása körében a 6. pont lehetőséget ad arra, hogy a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig a tag a pénzbetétjének felénél kisebb összeget fizessen meg, vagy a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni betétjét a tag egy éven túli határidőig szolgáltassa, a végrehajtói iroda mindaddig nem fizet osztalékot a tagoknak, amíg a ki nem fizetett és a tagok törzsbetétére az osztalékfizetés szabályai szerint elszámolt nyereség a tagok által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással együtt el nem éri a törzstőke mértékét. A tagok a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulásuk összegének erejéig helytállnak a végrehajtói iroda tartozásaiért.

5.3. A törzsbetétek teljesítésének megtörténtét az irodavezető köteles a cégbíróságnak bejelenteni.

6. Az egyes tagok törzsbetétje

6.1.    Név     …………………………………………………………………………………………….

Törzsbetét összege:      Ft.

Törzsbetét összetétele:

a) Készpénz      Ft.

Cégbejegyzésig szolgáltatandó összeg:…………… Ft, mértéke a tag pénzbetétjének … %-a530, a szolgáltatás módja: befizetés az iroda pénzforgalmi számlájára/ az iroda házipénztárába531.

A fennmaradó összeget : ……………………………………-ig532 az iroda pénzforgalmi számlájára fizeti be.

533b) Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás:

megnevezése:         értéke:      Ft,

amelyet 534alapításkor/cégbejegyzést követően ……………………….-ig535 az iroda rendelkezésére bocsát.

6.2. 536Név:     …………………………………………………………………………………………………

Törzsbetét összege:     

Törzsbetét összetétele:

a) Készpénz      Ft.

Cégbejegyzésig szolgáltatandó összeg:…………… Ft, mértéke a tag pénzbetétjének … %-a537, a szolgáltatás módja: befizetés az iroda pénzforgalmi számlájára / az iroda házipénztárába538.

A fennmaradó összeget :……………………………………-ig539 az iroda pénzforgalmi számlájára fizeti be.

540b) Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás:

megnevezése:         értéke:      Ft,

amelyet 541alapításkor/cégbejegyzést követően ……………………….-ig542 az iroda rendelkezésére bocsát.

7. Pótbefizetés

7.1.    A taggyűlés a veszteségek fedezésére a tagok számára543

a) pótbefizetést előírhat.

b) pótbefizetést nem írhat elő.

7.2.544 A pótbefizetés legmagasabb összege:      Ft.

7.3.545 A pótbefizetési kötelezettség a tagokat törzsbetéteik arányában terheli.

7.4. 546 A pótbefizetés legfeljebb33

a) üzleti évenként egy alkalommal, a számviteli törvény szerinti éves beszámolót jóváhagyó taggyűlésen

b) üzleti évenként............................... 547 alkalommal

írható elő (pótbefizetés gyakorisága).

8. Üzletrész

8.1.    A törzsbetéthez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek összessége az üzletrész, amely a végrehajtói iroda bejegyzésével keletkezik. Egy üzletrésznek több jogosultja is lehet, ezek a személyek a végrehajtói irodával szemben egy tagnak számítanak; jogaikat – ideértve az alapító okirat megkötését is – csak közös képviselőjük útján gyakorolhatják, és a tagot terhelő kötelezettségekért egyetemlegesen kötelesek helytállni. A közös képviselőt a jogosultak maguk közül választják meg a tulajdoni hányaduk szerinti szavazati jog gyakorlásával.

8.2.    Az üzletrész548

a) a tagok törzsbetétjéhez igazodik.

b) a tagok törzsbetétjétől eltér.

Ennek megfelelően az üzletrészek megoszlása:

1. üzletrész ...............................................%

Név :         

2.549 üzletrész ...............................................%

Név:         

3.550 üzletrész ...............................................%

Név :         

551Név:         

Közös képviselő:         

Lakóhely:         

9. Az üzletrészek átruházása, felosztása

9.1.    Az üzletrész az iroda tagjaira szabadon átruházható.

9.2.    Az üzletrészt kívülálló végrehajtóra csak akkor lehet átruházni, ha a tag a törzsbetétét teljes mértékben befizette, kivéve, ha az átruházásra azért kerül sor, mert a vagyoni hozzájárulás, illetve a pótbefizetés teljesítésének elmulasztása vagy kizárás miatt a tag tagsági viszonya megszűnt. Az elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően a tagot, az irodát vagy a taggyűlés által kijelölt személyt a pénzszolgáltatás ellenében átruházni kívánt üzletrész megszerzésére552

a) jogosultság a fenti sorrendben illeti meg.

b) jogosultság nem illeti meg.

9.3.    Az üzletrész kívülálló végrehajtóra történő átruházásához553

a) a taggyűlés (az iroda) beleegyezése szükséges.

b) a taggyűlés (az iroda) beleegyezése nem szükséges.

9.4.    Pénzszolgáltatás ellenében történő átruházáson kívüli jogcímen554

a) az üzletrész átruházható.

b) az üzletrész nem ruházható át.

9.5.    Az üzletrész felosztásához a taggyűlés hozzájárulása szükséges.

10. A nyereség felosztása

10.1.    A végrehajtói iroda saját tőkéjéből a tagok javára, azok tagsági jogviszonyára figyelemmel kifizetést az iroda fennállása alatt kizárólag az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha az iroda helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el az iroda törzstőkéjét, továbbá, ha a kifizetés veszélyeztetné az iroda fizetőképességét.

A tagot az irodának a tag javára történő kifizetések céljából felosztható és a taggyűlés által felosztani rendelt saját tőkéjéből meghatározott összeg illeti meg.

10.2. Az eredmény a tagok között555

a) a törzsbetétek arányában oszlik meg.

b) az alábbi arányban oszlik meg:

Név :         

Arány: ...........................................%

556Név :         

Arány: ...........................................%

10.3.    Osztalékra az a tag jogosult, aki46

a) az osztalékfizetésről szóló döntés meghozatalának időpontjában a végrehajtói irodával szemben a tagsági jogai gyakorlására jogosult.

b) a tárgyév ………………….. hónap ……557 napjáig a végrehajtói irodával szemben a tagsági jogai gyakorlására jogosult volt.

10.4.    Az ügyvezető jogosult / nem jogosult558 osztalékelőleg fizetéséről határozni.

11. Az iroda taggyűlése

11.1.    A taggyűlés az iroda legfőbb szerve.

11.2.    A végrehajtói iroda a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyekben559

a) taggyűlés tartásával

b) a Ptk. 3:20. § szabályai szerint lefolytatandó írásbeli döntéshozatallal is

határozhat.

11.3.    A taggyűlést évente560

a) legalább egyszer

b)     ………….561 hónapi gyakorisággal

össze kell hívni az iroda562

a) székhelyére vagy telephelyére.

b)563 …………………………………………………………………………………………………… címre.

11.4. Az egyes tagokat megillető szavazatok száma:

Név :     

szavazatszám: ................................................................. arány: ........................................%

564Név     

szavazatszám: ................................................................. arány: ........................................%

11.5.     A taggyűlés akkor határozatképes, ha azon a leadható szavazatok több mint felét képviselő tag részt vesz. Ha a taggyűlés nem volt határozatképes, a megismételt taggyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a jelenlévők által képviselt szavazati jog mértékétől függetlenül határozatképes. A taggyűlés és a megismételt taggyűlés között legalább három napnak kell eltelnie, de ez az időtartam nem lehet hosszabb tizenöt napnál.

11.6. A taggyűlés határozatait, amennyiben a törvény másként nem rendelkezik, a szavazati joggal rendelkező jelenlévők egyszerű többségével hozza meg. A tagot a taggyűlésen meghatalmazott is képviselheti.

11.7. A taggyűlést az irodavezető hívja össze.

11.8. A …………………….,- Ft értékhatár feletti ügyekben való döntés a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik.

12. Az irodavezető és a képviselet

12.1. A végrehajtói iroda ügyvezetésére és képviseletére jogosult irodavezetője565:

Név:

Lakcím:         

Az irodavezetői megbízatás566

a) határozott időre567

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:568     

13. Cégvezető

13.1. A végrehajtói irodánál cégvezető kinevezésére569

a) sor kerülhet.

b) nem kerülhet sor.

13.2.570 571Cégvezetőnek kinevezett munkavállaló(k):

Név:         

Lakcím:         

Kinevezés kezdő időpontja:         

13.3. Az irodavezető a cégvezető számára általános képviseleti jogot

a) biztosíthat.

b) nem biztosíthat.

14. Cégjegyzés

14.1. Az önálló cégjegyzésre jogosultak:

Név:         

Név:         

14.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezők:572

a) Név:     

és

Név:         

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

b)573 Név:     

és

Név:     

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

15. Felügyelőbizottság

15.1. A végrehajtói irodánál felügyelőbizottság választására574

a) sor kerül.

b) nem kerül sor.

15.2. A végrehajtói irodánál nem ügydöntő felügyelőbizottság működik.

15.3. A felügyelőbizottság tagjai:

Név:         

Lakcím:     

A megbízatás575

a) határozott időre576

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 577     ………………………………………………………………………………………..

Név:     

Lakcím:     

A megbízatás578

a) határozott időre579

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 580     ………………………………………………………………………………………..

581Név:     

Lakcím:     

A megbízatás582

a) határozott időre583

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 584     

16. Könyvvizsgáló585

A végrehajtói iroda könyvvizsgálója:

Név:586     

Lakcím:     

Kamarai nyilvántartási száma:         

Cégnév:587     

Cégjegyzékszám:     

Székhely:         

A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős természetes személy neve:

    

Kamarai nyilvántartási száma:     

Lakcím:     

Helyettes könyvvizsgáló neve:         

Lakcím:     

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:     

17. Az iroda megszűnése

A végrehajtói iroda jogutód nélküli megszűnése esetében a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyont a tagok között a vagyoni hozzájárulás arányában kell felosztani.

18. Egyéb rendelkezések

18.1. Egyszemélyes végrehajtói iroda jön létre, ha egy többszemélyes végrehajtói iroda valamennyi üzletrészét ugyanaz a tag szerzi meg. Az iroda egyszemélyessé válásától kezdődően az egyszemélyes irodára vonatkozó szabályok szerint működik.

18.2. A jelen alapítói okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk.-nak a korlátolt felelősségű társaságra és a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek a végrehajtói irodára vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kelt: ..........................................................................

Tagok aláírása:

................................................................................................................................................

Név:

................................................................................................................................................

588Név:

Okirati ellenjegyzés/közjegyzői okirat elemei:589

................................................................................................................................................

12. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez590

AZ EGYSZEMÉLYES VÉGREHAJTÓI IRODA ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA

Alapító okirat

Alulírott alapító, szerződésminta591 alkalmazásával, a következők szerint állapítja meg az alábbi végrehajtói iroda alapító okiratát:

1. Az iroda cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

1.1. Az iroda cégneve:      ………………………………………………………………………………….

1.2. Az iroda idegen nyelvű cégneve: 592     

Az iroda idegen nyelvű rövidített cégneve: 593         

1.3. Az iroda székhelye:     …………………………………………………………………………………………

Az iroda székhelye594

a) egyben a központi ügyintézés helye is.

b) nem azonos a központi ügyintézés helyével595:     

1.4. Az iroda telephelye(i):596     …………………………………………………………………………………….

1.5. Az iroda fióktelepe(i): 597        

2. Az iroda alapítója

Név:598     

Lakcím:     

Szolgálati helye (annak a járásbíróságnak a megnevezése, amely mellé kinevezték): …………………………

Hivatali helyiségének címe: ………………………………………………………………………………….

Tag illetékességi területének kiterjesztése, terjedelme599: ……………………………………………………..

3. Az iroda tevékenységi köre(i)600

3.1. Főtevékenység:    

4. Az iroda működésének időtartama

A végrehajtói iroda működésének ideje határozatlan.

5. Az iroda törzstőkéje

5.1. Az iroda törzstőkéje          Ft,

azaz      forint, amely

a)              Ft, azaz      forint készpénzből,

b)601         Ft, azaz      forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásból áll.

5.2. Ha a pénzbeli vagyoni hozzájárulás szolgáltatása körében a 6. pont lehetőséget ad arra, hogy a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig a tag a pénzbetétjének felénél kisebb összeget fizessen meg, vagy a cégbejegyzési kérelem benyújtásáig be nem fizetett pénzbeli vagyoni betétjét a tag egy éven túli határidőig szolgáltassa, a végrehajtói iroda mindaddig nem fizet osztalékot a tagnak, amíg a ki nem fizetett és a tag törzsbetétére az osztalékfizetés szabályai szerint elszámolt nyereség a tag által teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulással együtt el nem éri a törzstőke mértékét. A tag a még nem teljesített pénzbeli vagyoni hozzájárulása összegének erejéig helytáll a végrehajtói iroda tartozásaiért.

5.3. A törzstőke teljesítésének megtörténtét az ügyvezető köteles a cégbíróságnak bejelenteni.

6. A tag törzsbetétje

Név:     

A törzsbetét összege: ........     Ft

A törzsbetét összetétele:

a) Készpénz: …...     Ft.

Cégbejegyzésig szolgáltatandó összeg:…………… Ft, mértéke a tag pénzbetétjének … %-a602, a szolgáltatás módja: befizetés az iroda pénzforgalmi számlájára / az iroda házipénztárába603.

A fennmaradó összeget :……………………………………-ig604 az iroda pénzforgalmi számlájára fizeti be.

605b) Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás:

megnevezése:         értéke:         Ft.

A bejegyzési kérelem cégbírósághoz történő benyújtásáig a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást teljes egészében az iroda rendelkezésére kell bocsátani.

7. Üzletrész

A törzsbetéthez kapcsolódó tagsági jogok és kötelezettségek összessége az üzletrész, amely a végrehajtói iroda bejegyzésével keletkezik.

8. Az iroda működése

8.1. Az egyszemélyes iroda a saját üzletrészét nem szerezheti meg.

8.2. Ha az egyszemélyes iroda az üzletrész felosztása vagy a törzstőke felemelése folytán új tagokkal egészül ki és így többszemélyessé válik, a tagok kötelesek az alapító okiratot módosítani.

9. A nyereség felosztása

9.1. Az iroda a saját tőkéjéből a tag javára, annak tagsági jogviszonyára figyelemmel kifizetést az iroda fennállása alatt kizárólag az előző üzleti évi adózott eredménnyel kiegészített szabad eredménytartalékból teljesíthet. Nem kerülhet sor kifizetésre, ha az iroda helyesbített saját tőkéje nem éri el vagy a kifizetés következtében nem érné el az iroda törzstőkéjét, továbbá, ha a kifizetés veszélyeztetné az iroda fizetőképességét.

9.2. Az irodavezető jogosult / nem jogosult606 osztalékelőleg fizetéséről határozni.

10. Az alapítói határozat

10.1. A taggyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben a tag írásban határoz és a döntés az ügyvezetéssel való közléssel válik hatályossá.

10.2. A legfőbb szerv hatáskörét a tag gyakorolja.

11. Az irodavezető és képviselet

11.1. A végrehajtói iroda ügyvezetésére és képviseletére a tag jogosult.

12. Cégvezető

12.1. Az irodánál cégvezető kinevezésére607

a) sor kerülhet.

b) nem kerülhet sor.

12.2.608 Cégvezetőnek kinevezett munkavállaló(k) 609:

Név:     

Lakcím:     

Kinevezés kezdő időpontja:     

13. Cégjegyzés

13.1.610Az önálló cégjegyzésre jogosultak:

Név:     

Név:     

13.2. Az együttes cégjegyzési joggal rendelkezők:611

a) Név:         

és

Név:     

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

b)612 Név:     

és

Név:     

együttesen jogosultak cégjegyzésre.

14. Felügyelőbizottság

14.1. A végrehajtói irodánál felügyelőbizottság választására613

a) sor kerül.

b) nem kerül sor.

14.2. A végrehajtói irodánál nem ügydöntő felügyelőbizottság működik.

14.3. 614A felügyelőbizottság tagjai:

Név:         

Lakcím:         

A megbízatás615

a) határozott időre616

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:617        

Név:         

Lakcím:         

A megbízatás618

a) határozott időre619

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 620    

621Név:         

Lakcím:         

A megbízatás622

a) határozott időre623

b) határozatlan időre

szól.

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta: 624        

15. Könyvvizsgáló625

A végrehajtói iroda könyvvizsgálója:

Név:626         

Lakcím:         

Kamarai nyilvántartási száma:     

Cégnév:627         

Cégjegyzékszám:     

Székhely:         

A könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős természetes személy neve:

    

Kamarai nyilvántartási száma:     

Lakcím:         

Helyettes könyvvizsgáló neve:         

Lakcím:         

A megbízatás kezdő időpontja:         

A megbízatás lejárta:     

16. Az iroda megszűnése

A végrehajtói iroda jogutód nélküli megszűnése esetében a hitelezők kielégítése után fennmaradó vagyon az alapítót illeti meg.

17. Egyéb rendelkezések

A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk.-nak a korlátolt felelősségű társaságra és a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek a végrehajtói irodára rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kelt:.........................................................................

Az alapító aláírása:

......................................................................................................................................

Név:

Okirati ellenjegyzés/közjegyzői okirat elemei:628

......................................................................................................................................

13. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez629

T A G O K G Y Ű L É S É R Ő L K É S Z Ü L T J E G Y Z Ő K Ö N Y V630

amely készült >>Cégnév<< (>>Székhely<<, >>Cégjegyzékszám<<) cég >>dátum: év, hónap, nap, óra<< kezdettel >>a legfőbb szervi ülés megtartásának helye pontos címmel megjelölve << szám alatt megtartott tagok gyűlésén.

1. Jelen vannak:

1.    >>Név<< >>Lakcím<< (ha jogi személy tagot képvisel, vagy a jelenlévő meghatalmazott, a képviselt személy megjelölése: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<) >>Szavazati jog mértéke<<

2.631    >>Név<< >>Lakcím<< (ha jogi személy tagot képvisel, vagy a jelenlévő meghatalmazott, a képviselt személy megjelölése: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<< ) >>Szavazati jog mértéke<<

2.632 A tagok gyűlésének megtartási módja:

a) tagok jelenlétében tartott ülés

b) elektronikus hírközlő eszközök igénybevételével lebonyolított ülés

3. A tagok által

a) az ülés levezető elnökének megválasztott személy: >> Név<<

b) a jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztott személy: >> Név<<

4.633 A levezető elnök az ülést megnyitja és megállapítja, hogy a tagok gyűlése

a) határozatképes.

b) nem határozatképes.

5.634 A levezető elnök megállapítja, hogy a tagok gyűlésének összehívása

a) szabályszerű.

b) nem szabályszerű.

6.635 Amennyiben a tagok gyűlését nem szabályszerűen hívták össze, a jelenlévők határoznak a tagok gyűlése megtarthatósága tekintetében.

7.636 A levezető elnök a 4., 5. és 6. pontok – a szükséges szavazások – alapján megállapítja, hogy az ülés

a) megtartható.

b) nem tartható meg.

8. A levezető elnök megállapítja, hogy a napirendi pontok a következők:

1.    A végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő(k) által benyújtott végelszámolás befejezéséhez szükséges iratok elfogadása.

2.    A vezető tisztségviselő(k) felmentése.

3.    A végelszámolást lezáró iratok benyújtása az állami adó- és vámhatóság, továbbá a cégbíróság felé.

Ezt követően a tagok megkezdték a napirendi pont részletes tárgyalását.

1. számú napirendi pont

1/1. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő tájékoztatást ad arról, hogy a >>dátum: év, hónap nap<< napján elfogadott határozatnak megfelelően >>dátum: év, hónap, nap<< kezdőnappal a cég egyszerűsített végelszámolása megkezdődött és a szükséges eljárások lefolytatásra kerültek. A végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő kijelenti, hogy a cég a tartozásait kiegyenlítette. 637

A cég egyszerűsített végelszámolása befejezhető, mert

- a cég fizetésképtelensége nem áll fenn,

- vitatott hitelező igény nincs,

- a cégnek olyan ismert követelése vagy tartozása nem áll fenn, amelyről a vagyonfelosztási javaslat nem rendelkezik,

- a céggel szemben hatósági vagy bírósági eljárás nincs folyamatban,

- a céggel szemben büntetőjogi intézkedés nincs, büntetőjogi intézkedés végrehajtása nincs folyamatban,

- végelszámolási kifogással kapcsolatos eljárás nincs folyamatban,

- az egyszerűsített végelszámolás lefolytatására nyitva álló határidő még nem telt el, így az adóhatóság felé határidőben bejelenthető az egyszerűsített végelszámolás lezárása.

1/2. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő a fentiekre tekintettel javasolja a tagok gyűlésének, hogy az alábbi dokumentumokat hagyja jóvá:

- az adóbevallás,

- a >>dátum: év, hónap, nap<< fordulónappal elkészített végelszámolást lezáró zárómérleg,

- egyéb, számviteli jogszabályban előírt dokumentum638: >>megnevezése<<

- vagyonfelosztási javaslat.

Továbbá639:

- a cég vagyoni részesedésével működő jogalanyok, illetve a részvételével működő egyesületek, alapítványok sorsára vonatkozó javaslat,

- egyéb dokumentum640: >>megnevezése<<

Felügyelőbizottsági (más ellenőrzésre feljogosított szerv általi) jelentés641

a) készült.

b) nem készült, mert a cégnél ilyen szerv nem működik.

1/3. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő felhívja a tagok figyelmét, hogy a céget megillető egyes jogok engedményezéséről és egyes kötelezettségeinek átruházásáról, illetve a cég tartozásának más által történő átvállalásáról642

a) dönteni kell,

b) nem kell dönteni.

A cég az alábbi jogokat – külön okiratban – engedményezi643:

1)644 >>engedményezett jog megnevezése<<, engedményes: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

A cég az alábbi kötelezettségét – külön okiratban – átruházza, tartozását más személy – külön okiratban – átvállalja645:

1)646 >>kötelezettség vagy tartozás megnevezése<<, új kötelezett: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

1/4. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő javaslatot tesz a cég iratanyaga őrzésének helyére: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<, aki az őrzést 647ingyenesen/ellenérték fejében vállalja. Kijelenti, hogy a végelszámolás során eddig felmerült költség rendezése megtörtént.

1/5. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő javaslatot tesz arra, hogy vagyonkiadásra a cég törlésére vonatkozó cégbírósági határozat kézhezvételét követő …648 napon belül kerüljön sor.

Ezt követően a tagok határozatképes jelenlét mellett meghozták az alábbi határozatokat.

649A szavazás eredménye:

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A tagok gyűlése elfogadja a beterjesztett, végelszámolás befejezéséhez szükséges dokumentumokat. A tagok gyűlése elfogadja a >>dátum: év, hónap, nap<< fordulónappal készített végelszámolási zárómérleget és a vagyonfelosztási javaslatot azzal, hogy a vagyon kiadásáról >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő köteles gondoskodni a cég törlésére vonatkozó cégbírósági határozat kézhezvételét követő … napon belül.

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat650

A cég az alábbi jogokat – külön okiratban – engedményezi651:

1)652 >>engedményezett jog megnevezése<<, engedményes: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

A cég az alábbi kötelezettségét – külön okiratban – átruházza, tartozását más személy – külön okiratban – átvállalja653:

1)654 >>kötelezettség vagy tartozás megnevezése<<, új kötelezett: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A cég iratanyaga őrzésének helye: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<, akit az őrzésért ellenérték illeti/nem illeti.

2. számú napirendi pont

1.655 >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő kijelenti, hogy a végelszámolási feladatok ellátásáért656

a) díjazásra igényt tart, amelynek kielégítéséhez szükséges összeg rendelkezésre áll.

b) díjazásra nem tart igényt, azt ingyenesen látta el.

Ezt követően a tagok határozatképes jelenlét mellett meghozták az alábbi határozatot.

657A szavazás eredménye:

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A tagok gyűlése a cég végelszámolói feladatait ellátó vezető tisztségviselő(i)t a megbízatás alól a cég törlésével egyidejűleg felmenti.

658a) A tagok gyűlése a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő részére díjazást állapít meg …,-Ft összegben.

b) A tagok gyűlése a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő részére díjazást nem állapít meg.

3. számú napirendi pont

>>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő indítványozza, hogy a tagok határozzanak az egyszerűsített végelszámolás befejezésének a bejelentéséről állami adó- és vámhatóság, majd a cégbíróság felé.

Ezt követően a tagok határozatképes jelenlét mellett meghozták az alábbi határozatot.

659A szavazás eredménye:

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A tagok gyűlése elhatározza a cég végelszámolása befejezésének az illetékes állami adó- és vámhatóság részére történő bejelentését. A tagok gyűlése kéri továbbá az illetékes Törvényszék Cégbíróságától a cég cégjegyzékből való törlését, tekintettel a végelszámolás befejezésére. A tagok gyűlése felkéri >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselőt, hogy a cég végelszámolásának lezárása, valamint a cég törlése iránt a bíróság és más hatóságok előtt eljárjon, a szükséges intézkedéseket megtegye, kérelmeket benyújtsa.

Egyéb napirendi pont vagy indítvány nem lévén, a levezető elnök a tagok gyűlését berekesztette.

Kmf.

..................................................    ...................................................

>>vezető tisztségviselő<<<    >>jegyzőkönyv hitelesítő neve<<

vezető tisztségviselő    jegyzőkönyv hitelesítő

14. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez660

T A G G Y Ű L É S I J E G Y Z Ő K Ö N Y V661

amely készült >>Cégnév<< (>>Székhely<<, >>Cégjegyzékszám<<) cég >>dátum: év, hónap, nap, óra<< kezdettel >>a legfőbb szervi ülés megtartásának helye pontos címmel megjelölve << szám alatt megtartott taggyűlésen.

1. Jelen vannak:

1.    >>Név<< >>Lakcím<< (ha jogi személy tagot képvisel, vagy a jelenlévő meghatalmazott, a képviselt személy megjelölése: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<) >>Szavazati jog mértéke<<

2.662    >>Név<< >>Lakcím<< (ha jogi személy tagot képvisel, vagy a jelenlévő meghatalmazott, a képviselt személy megjelölése: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<< ) >>Szavazati jog mértéke<<

2.663 A taggyűlés megtartásának módja:

a) tagok jelenlétében tartott ülés

b) elektronikus hírközlő eszközök igénybevételével lebonyolított ülés

3. A tagok által

a) az ülés levezető elnökének megválasztott személy: >> Név<<

b) a jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztott személy: >> Név<<

4.664 A levezető elnök az ülést megnyitja és megállapítja, hogy a taggyűlés

a) határozatképes.

b) nem határozatképes.

5.665 A levezető elnök megállapítja, hogy a taggyűlés összehívása

a) szabályszerű.

b) nem szabályszerű.

6.666 Amennyiben a taggyűlést nem szabályszerűen hívták össze, a jelenlévők határoznak a taggyűlés megtarthatósága tekintetében.

7.667 A levezető elnök a 4., 5. és 6. pontok – a szükséges szavazások – alapján megállapítja, hogy az ülés

a) megtartható.

b) nem tartható meg.

8. A levezető elnök megállapítja, hogy a napirendi pontok a következők:

1.    A végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő(k) által benyújtott végelszámolás befejezéséhez szükséges iratok elfogadása.

2.    A vezető tisztségviselő(k) felmentése.

3.    A végelszámolást lezáró iratok benyújtása az állami adó- és vámhatóság, továbbá a cégbíróság felé.

Ezt követően a tagok megkezdték a napirendi pont részletes tárgyalását.

1. számú napirendi pont

1/1. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő tájékoztatást ad arról, hogy a >>dátum: év, hónap nap<< napján elfogadott határozatnak megfelelően >>dátum: év, hónap, nap<< kezdőnappal a cég egyszerűsített végelszámolása megkezdődött és a szükséges eljárások lefolytatásra kerültek. A végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő kijelenti, hogy a cég a tartozásait kiegyenlítette.668

A cég egyszerűsített végelszámolása befejezhető, mert

- a cég fizetésképtelensége nem áll fenn,

- vitatott hitelező igény nincs,

- a cégnek olyan ismert követelése vagy tartozása nem áll fenn, amelyről a vagyonfelosztási javaslat nem rendelkezik,

- a céggel szemben hatósági vagy bírósági eljárás nincs folyamatban,

- a céggel szemben büntetőjogi intézkedés nincs, büntetőjogi intézkedés végrehajtása nincs folyamatban,

- végelszámolási kifogással kapcsolatos eljárás nincs folyamatban,

- az egyszerűsített végelszámolás lefolytatására nyitva álló határidő még nem telt el, így az adóhatóság felé határidőben bejelenthető az egyszerűsített végelszámolás lezárása.

1/2. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő a fentiekre tekintettel javasolja a taggyűlésnek, hogy az alábbi dokumentumokat hagyja jóvá:

- az adóbevallás,

- a >>dátum: év, hónap, nap<< fordulónappal elkészített végelszámolást lezáró zárómérleg,

- egyéb, számviteli jogszabályban előírt dokumentum669: >>megnevezése<<

- vagyonfelosztási javaslat.

Továbbá670:

- a cég vagyoni részesedésével működő jogalanyok, illetve a részvételével működő egyesületek, alapítványok sorsára vonatkozó javaslat,

- egyéb dokumentum671: >>megnevezése<<

Felügyelőbizottsági (más ellenőrzésre feljogosított szerv általi) jelentés672

a) készült.

b) nem készült, mert a cégnél ilyen szerv nem működik.

1/3. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő felhívja a tagok figyelmét, hogy a céget megillető egyes jogok engedményezéséről és egyes kötelezettségeinek átruházásáról, illetve a cég tartozásának más által történő átvállalásáról673

a) dönteni kell.

b) nem kell dönteni.

A cég az alábbi jogokat – külön okiratban – engedményezi674:

1)675 >>engedményezett jog megnevezése<<, engedményes: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

A cég az alábbi kötelezettségét – külön okiratban – átruházza, tartozását más személy – külön okiratban – átvállalja676:

1)677 >>kötelezettség vagy tartozás megnevezése<<, új kötelezett: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

1/4. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő javaslatot tesz a cég iratanyaga őrzésének helyére: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<, aki az őrzést 678ingyenesen/ellenérték fejében vállalja. Kijelenti, hogy a végelszámolás során eddig felmerült költség rendezése megtörtént.

1/5. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő javaslatot tesz arra, hogy vagyonkiadásra a cég törlésére vonatkozó cégbírósági határozat kézhezvételét követő …679 napon belül kerüljön sor.

Ezt követően a tagok határozatképes jelenlét mellett meghozták az alábbi határozatokat.

680A szavazás eredménye:

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A taggyűlés elfogadja a beterjesztett, végelszámolás befejezéséhez szükséges dokumentumokat. A taggyűlés elfogadja a >>dátum: év, hónap, nap<< fordulónappal készített végelszámolási zárómérleget és a vagyonfelosztási javaslatot azzal, hogy a vagyon kiadásáról >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő köteles gondoskodni a cég törlésére vonatkozó cégbírósági határozat kézhezvételét követő … napon belül.

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat681

A cég az alábbi jogokat – külön okiratban – engedményezi682:

1)683 >>engedményezett jog megnevezése<<, engedményes: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

A cég az alábbi kötelezettségét – külön okiratban – átruházza, tartozását más személy – külön okiratban – átvállalja684:

1)685 >>kötelezettség vagy tartozás megnevezése<<, új kötelezett: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A cég iratanyaga őrzésének helye: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<, akit az őrzésért ellenérték illeti/nem illeti.

2. számú napirendi pont

1.686 >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő kijelenti, hogy a végelszámolási feladatok ellátásáért687

a) díjazásra igényt tart, amelynek kielégítéséhez szükséges összeg rendelkezésre áll.

b) díjazásra nem tart igényt, azt ingyenesen látta el.

Ezt követően a tagok határozatképes jelenlét mellett meghozták az alábbi határozatot.

688A szavazás eredménye:

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A taggyűlés a cég végelszámolói feladatait ellátó vezető tisztségviselő(i)t a megbízatás alól a cég törlésével egyidejűleg felmenti.

689a) A taggyűlés a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő részére díjazást állapít meg …,-Ft összegben.

b) A taggyűlés a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő részére díjazást nem állapít meg.

3. számú napirendi pont

>>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő indítványozza, hogy a tagok határozzanak az egyszerűsített végelszámolás befejezésének a bejelentéséről állami adó- és vámhatóság, majd a cégbíróság felé.

Ezt követően a tagok határozatképes jelenlét mellett meghozták az alábbi határozatot.

690A szavazás eredménye:

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A taggyűlés elhatározza a cég végelszámolása befejezésének az illetékes állami adó- és vámhatóság részére történő bejelentését. A taggyűlés kéri továbbá az illetékes Törvényszék Cégbíróságától a cég cégjegyzékből való törlését, tekintettel a végelszámolás befejezésére. A taggyűlés felkéri >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselőt, hogy a cég végelszámolásának lezárása, valamint a cég törlése iránt a bíróság és más hatóságok előtt eljárjon, a szükséges intézkedéseket megtegye, kérelmeket benyújtsa.

Egyéb napirendi pont vagy indítvány nem lévén, a levezető elnök a taggyűlést berekesztette.

Kmf.

..................................................    ...................................................

>>vezető tisztségviselő<<<    >>jegyzőkönyv hitelesítő neve<<

vezető tisztségviselő    jegyzőkönyv hitelesítő

15. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez691

K Ö Z G Y Ű L É S I J E G Y Z Ő K Ö N Y V692,693

amely készült >>Cégnév<< (>>Székhely<<, >>Cégjegyzékszám<<) cég >>dátum: év, hónap, nap, óra<< kezdettel >>a legfőbb szervi ülés megtartásának helye pontos címmel megjelölve << szám alatt megtartott közgyűlésen.

1. Jelen vannak:

1.    >>Név<< >>Lakcím<< (ha jogi személy tagot (részvényest) képvisel, vagy a jelenlévő meghatalmazott, a képviselt személy megjelölése: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<< )

2.694    >>Név<< >>Lakcím<< (ha jogi személy tagot (részvényest) képvisel, vagy a jelenlévő meghatalmazott, a képviselt személy megjelölése: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<< )

2.695 A közgyűlés megtartásának módja:

a) tagok (részvényesek) jelenlétében tartott ülés

b) elektronikus hírközlő eszközök igénybevételével lebonyolított ülés (konferencia-közgyűlés)

3. A tagok (részvényesek) által

a) az ülés levezető elnökének megválasztott személy: >> Név<<

b) a jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztott személy: >> Név<<696

c) jegyzőkönyvvezetőnek megválasztott személy: >>Név<<

d)697 szavazatszámlálónak megválasztott személy: >>Név<<

4. 698 A levezető elnök az ülést megnyitja és megállapítja, hogy a közgyűlés

a) határozatképes.

b) nem határozatképes.

5.699 A levezető elnök megállapítja, hogy a közgyűlés összehívása

a) szabályszerű.

b) nem szabályszerű.

6.700 Amennyiben a közgyűlést nem szabályszerűen hívták össze, a jelenlévők határoznak a közgyűlés megtarthatósága tekintetében.

7. A levezető elnök a 4., 5. és 6. pontok – a szükséges szavazások – alapján megállapítja, hogy a közgyűlés701

a) megtartható.

b) nem tartható meg.

8. A levezető elnök megállapítja, hogy a napirendi pontok a következők:

1.    A végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő(k) által benyújtott végelszámolás befejezéséhez szükséges iratok elfogadása.

2.    A vezető tisztségviselő(k) felmentése.

3.    A végelszámolást lezáró iratok benyújtása az állami adó- és vámhatóság, továbbá a cégbíróság felé.

Ezt követően a tagok (részvényesek) megkezdték a napirendi pont részletes tárgyalását.

1. számú napirendi pont

1/1. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő tájékoztatást ad arról, hogy a >>dátum: év, hónap nap<< napján elfogadott határozatnak megfelelően >>dátum: év, hónap, nap<< kezdőnappal a cég egyszerűsített végelszámolása megkezdődött és a szükséges eljárások lefolytatásra kerültek. A végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő kijelenti, hogy a cég a tartozásait kiegyenlítette.702

A cég egyszerűsített végelszámolása befejezhető, mert

- a cég fizetésképtelensége nem áll fenn,

- vitatott hitelező igény nincs,

- a cégnek olyan ismert követelése vagy tartozása nem áll fenn, amelyről a vagyonfelosztási javaslat nem rendelkezik,

- a céggel szemben hatósági vagy bírósági eljárás nincs folyamatban,

- a céggel szemben büntetőjogi intézkedés nincs, büntetőjogi intézkedés végrehajtása nincs folyamatban,

- végelszámolási kifogással kapcsolatos eljárás nincs folyamatban,

- az egyszerűsített végelszámolás lefolytatására nyitva álló határidő még nem telt el, így az adóhatóság felé határidőben bejelenthető az egyszerűsített végelszámolás lezárása.

1/2. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő a fentiekre tekintettel javasolja a közgyűlésnek, hogy az alábbi dokumentumokat hagyja jóvá:

- az adóbevallás,

- a >>dátum: év, hónap, nap<< fordulónappal elkészített végelszámolást lezáró zárómérleg,

- egyéb, számviteli jogszabályban előírt dokumentum703: >>megnevezése<<

- vagyonfelosztási javaslat.

Továbbá704 :

- a cég vagyoni részesedésével működő jogalanyok, illetve a részvételével működő egyesületek, alapítványok sorsára vonatkozó javaslat,

- egyéb dokumentum705: >>megnevezése<<

Felügyelőbizottsági (más ellenőrzésre feljogosított szerv általi) jelentés706

a) készült.

b) nem készült, mert a cégnél ilyen szerv nem működik.

1/3. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő felhívja a tagok (részvényesek) figyelmét, hogy a céget megillető egyes jogok engedményezéséről és egyes kötelezettségeinek átruházásáról, illetve a cég tartozásának más által történő átvállalásáról707

a) dönteni kell.

b) nem kell dönteni.

1/4. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő javaslatot tesz a cég iratanyaga őrzésének helyére: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<, aki az őrzést 708ingyenesen/ellenérték fejében vállalja. Kijelenti, hogy a végelszámolás során eddig felmerült költség rendezése megtörtént.

1/5. Javaslatot tesz arra, hogy vagyonkiadásra a cég törlésére vonatkozó cégbírósági határozat kézhezvételét követő …709 napon belül kerüljön sor.

Ezt követően a tagok (részvényesek) határozatképes jelenlét mellett meghozták az alábbi határozatot.

710A szavazás eredménye:

Érvényes szavazatok száma711: …

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A közgyűlés elfogadja a beterjesztett, végelszámolás befejezéséhez szükséges dokumentumokat. A közgyűlés elfogadja a >>dátum: év, hónap, nap<< fordulónappal készített végelszámolási zárómérleget és a vagyonfelosztási javaslatot azzal, hogy a vagyon kiadásáról >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő köteles gondoskodni a cég törlésére vonatkozó cégbírósági határozat kézhezvételét követő … napon belül.

2. számú napirendi pont

1.712    >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő kijelenti, hogy a végelszámolási feladatok ellátásáért713

a) díjazásra igényt tart, amelynek kielégítéséhez szükséges összeg rendelkezésre áll.

b) díjazásra nem tart igényt, azt ingyenesen látta el.

Ezt követően a tagok (részvényesek) határozatképes jelenlét mellett meghozták az alábbi határozatot.

714A szavazás eredménye:

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A közgyűlés a cég végelszámolói feladatait ellátó vezető tisztségviselő(i)t a megbízatás alól a cég törlésével egyidejűleg felmenti.

715a) A közgyűlés a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő részére díjazást állapít meg …,-Ft összegben.

b) A közgyűlés a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő részére díjazást nem állapít meg.

3. számú napirendi pont

>>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő indítványozza, hogy a tagok határozzanak az egyszerűsített végelszámolás befejezésének a bejelentéséről állami adó- és vámhatóság, majd a cégbíróság felé.

Ezt követően a tagok (részvényesek) határozatképes jelenlét mellett meghozták az alábbi határozatot.

716A szavazás eredménye:

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A közgyűlés elhatározza a cég végelszámolása megtörténtének az illetékes állami adó- és vámhatóság részére történő bejelentését. A közgyűlés kéri továbbá az illetékes Törvényszék Cégbíróságától a cég cégjegyzékből való törlését, tekintettel a végelszámolás lezárására. A közgyűlés felkéri >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselőt, hogy a cég végelszámolásának lezárása, valamint a cég törlése iránt a bíróság és más hatóságok előtt eljárjon, a szükséges intézkedéseket megtegye, kérelmeket benyújtsa.

Egyéb napirendi pont vagy indítvány nem lévén, a levezető elnök a közgyűlést berekesztette.

Kmf.

………………………………..

>>levezető elnök neve<<<

levezető elnök

………………………………..

>>jegyzőkönyvvezető neve<<

jegyzőkönyvvezető

………………………………………

>>jegyzőkönyv hitelesítő neve<<

jegyzőkönyv hitelesítő717

16. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez718

A L A P Í T Ó I H A T Á R O Z A T719

>>Név<< (>>Lakcím/Székhely<<, >>Cégjegyzékszám<<), mint >>Cégnév<< (>>Lakcím/Székhely<<, >>Cégjegyzékszám<<) egyedüli tagja (továbbiakban: Alapító) a mai napon >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő által előkészített, 1. pont szerinti iratok alapján meghozta az alábbi határozatokat:

1/1. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő az alábbi dokumentumokat bocsátotta az Alapító rendelkezésére:

- az adóbevallás,

- a >>dátum: év, hónap, nap<< fordulónappal elkészített végelszámolást lezáró zárómérleg,

- egyéb, számviteli jogszabályban előírt dokumentum720: >>megnevezése<<

- vagyonfelosztási javaslat.

Továbbá721:

- a cég vagyoni részesedésével működő jogalanyok, illetve a részvételével működő egyesületek, alapítványok sorsára vonatkozó javaslat,

- egyéb dokumentum722: >>megnevezése<<

Felügyelőbizottsági (más ellenőrzésre feljogosított szerv általi) jelentés723

a) készült.

b) nem készült, mert a cégnél ilyen szerv nem működik.

1/2. A céget megillető egyes jogok engedményezéséről és egyes kötelezettségeinek átruházásáról, illetve a cég tartozásának más által történő átvállalásáról a vagyonfelosztási javaslatban724

a) dönteni kell,

b) nem kell dönteni.

A cég az alábbi jogokat – külön okiratban – engedményezi725:

1)726 >>engedményezett jog megnevezése<<, engedményes: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

A cég az alábbi kötelezettségét – külön okiratban – átruházza, tartozását más személy – külön okiratban – átvállalja727:

1)728 >>kötelezettség vagy tartozás megnevezése<<, új kötelezett: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

1/3. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő javaslatot tett a cég iratanyaga őrzésének helyére: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<, aki az őrzést 729ingyenesen/ellenérték fejében vállalja. Kijelentette, hogy a végelszámolás során eddig felmerült költség rendezése megtörtént.

1/4. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő javaslatot tett arra, hogy vagyonkiadásra a cég törlésére vonatkozó cégbírósági határozat kézhezvételét követő …730 napon belül kerüljön sor.

1/5.731 >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő a végelszámolási feladatok ellátásáért732

a) díjazásra igényt tart, amelynek kielégítéséhez szükséges összeg rendelkezésre áll.

b) díjazásra nem tart igényt, azt ingyenesen látta el.

2. Határozatok:

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

Az Alapító elfogadja a végelszámolás befejezéséhez szükséges dokumentumokat. Az Alapító elfogadja a >>dátum: év, hónap, nap<< fordulónappal készített végelszámolási zárómérleget és a vagyonfelosztási javaslatot azzal, hogy a vagyon kiadásáról >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő köteles gondoskodni a cég törlésére vonatkozó cégbírósági határozat kézhezvételét követő … napon belül.

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat733

A cég az alábbi jogokat – külön okiratban – engedményezi734:

1)735 >>engedményezett jog megnevezése<<, engedményes: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

A cég az alábbi kötelezettségét – külön okiratban – átruházza, tartozását más személy – külön okiratban – átvállalja736:

1)737 >>kötelezettség vagy tartozás megnevezése<<, új kötelezett: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A cég iratanyaga őrzésének helye: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<, akit az őrzésért ellenérték illeti/nem illeti.

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

Az Alapító a cég végelszámolóját a megbízatása alól a cég törlésével egyidejűleg felmenti.

738a) Az Alapító a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő részére díjazást állapít meg …,-Ft összegben.

b) Az Alapító a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő részére díjazást nem állapít meg.

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

Az Alapító elhatározza a cég végelszámolása megtörténtének az illetékes állami adó- és vámhatóság részére történő bejelentését. Az Alapító kéri továbbá az illetékes Törvényszék Cégbíróságától a cég cégjegyzékből való törlését, tekintettel a végelszámolás lezárására. Az Alapító felkéri >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselőt, hogy a cég végelszámolásának lezárása, valamint a cég törlése iránt a bíróság és más hatóságok előtt eljárjon, a szükséges intézkedéseket megtegye, kérelmeket benyújtsa.

>>keltezés: hely, év, hónap, nap<<

_________________________________

>>név<< (>>lakcím/székhely<<

Alapító

17. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez739

ÜLÉS TARTÁSA NÉLKÜLI (ÍRÁSBELI) HATÁROZATHOZATAL740

amely készült >>Cégnév<< (>>Székhely<<, >>Cégjegyzékszám<<) cég >>dátum: év, hónap, nap<< ülés tartása nélkül meghozott határozatairól741.

1. >>Név<<, mint a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő kijelenti, hogy a cég tagjai (részvényesei) az előírásoknak megfelelően megkapták írásban a határozatok tervezetét.

1/1. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő az alábbi dokumentumokat bocsátotta a tagok (részvényesek) rendelkezésére:

- az adóbevallás,

- a >>dátum: év, hónap, nap<< fordulónappal elkészített végelszámolást lezáró zárómérleg,

- egyéb, számviteli jogszabályban előírt dokumentum742: >>megnevezése<<

- vagyonfelosztási javaslat.

Továbbá743:

- a cég vagyoni részesedésével működő jogalanyok, illetve a részvételével működő egyesületek, alapítványok sorsára vonatkozó javaslat,

- egyéb dokumentum744: >>megnevezése<<

Felügyelőbizottsági (más ellenőrzésre feljogosított szerv általi) jelentés745

a) készült.

b) nem készült, mert a cégnél ilyen szerv nem működik.

1/2. A céget megillető egyes jogok engedményezéséről és egyes kötelezettségeinek átruházásáról, illetve a cég tartozásának más által történő átvállalásáról a vagyonfelosztási javaslatban746

a) dönteni kellett,

b) nem kellett dönteni.

A cég az alábbi jogokat – külön okiratban – engedményezi747:

1)748 >>engedményezett jog megnevezése<<, engedményes: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

A cég az alábbi kötelezettségét – külön okiratban – átruházza, tartozását más személy – külön okiratban – átvállalja749:

1)750 >>kötelezettség vagy tartozás megnevezése<<, új kötelezett: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

1/3. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő javaslatot tett a cég iratanyaga őrzésének helyére: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<, aki az őrzést 751ingyenesen/ellenérték fejében vállalja. Kijelentette, hogy a végelszámolás során eddig felmerült költség rendezése megtörtént.

1/4. >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő javaslatot tett arra, hogy vagyonkiadásra a cég törlésére vonatkozó cégbírósági határozat kézhezvételét követő …752 napon belül kerüljön sor.

2. A visszaérkezett szavazatok száma753: …..

754A határozathozatali eljárás eredményességéhez szükséges szavazatok száma755: …

3. >>Név<<, mint a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő megállapítja, hogy a 2. pont alapján az írásbeli döntéshozatal eredményes volt.

4. A cég az alábbi határozatot hozta a végelszámolás befejezéséhez szükséges iratokról:

756A szavazás eredménye:

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A tagok (részvényesek) elfogadják a beterjesztett, végelszámolás befejezéséhez szükséges dokumentumokat. A tagok (részvényesek) elfogadják a >>dátum: év, hónap, nap<< fordulónappal készített végelszámolási zárómérleget és a vagyonfelosztási javaslatot azzal, hogy a vagyon kiadásáról >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő köteles gondoskodni a cég törlésére vonatkozó cégbírósági határozat kézhezvételét követő … napon belül.

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat757

A cég az alábbi jogokat – külön okiratban – engedményezi758:

1)759 >>engedményezett jog megnevezése<<, engedményes: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

A cég az alábbi kötelezettségét – külön okiratban – átruházza, tartozását más személy – külön okiratban – átvállalja760:

1)761 >>kötelezettség vagy tartozás megnevezése<<, új kötelezett: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A cég iratanyaga őrzésének helye: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<, akit az őrzésért ellenérték illeti/nem illeti.

5. A cég az alábbi határozatot hozta a társaság végelszámolói feladatait ellátó vezető tisztségviselő(k) felmentéséről:

1.762 >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő a végelszámolási feladatok ellátásáért763

a) díjazásra igényt tart, amelynek kielégítéséhez szükséges összeg rendelkezésre áll.

b) díjazásra nem tart igényt, azt ingyenesen látta el.

764A szavazás eredménye:

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A tagok (részvényesek) a társaság végelszámolói feladatait ellátó vezető tisztségviselő(i)t a megbízatás alól a cég törlésével egyidejűleg felmentik.

765a) A tagok (részvényesek) a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő részére díjazást állapítanak meg …,-Ft összegben.

b) A tagok (részvényesek) a végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő részére díjazást nem állapítanak meg.

6. A cég az alábbi határozatot hozta a végelszámolást lezáró iratok benyújtásáról az állami adó- és vámhatóság, továbbá a cégbíróság felé.

766A szavazás eredménye:

Támogató szavazatok száma. …

Ellenszavazatok száma: …

Tartózkodás száma: …

Nem szavazók száma: …

>>sorszám<</<<évszám>> (>>hónap, nap<<) sz. határozat

A tagok (részvényesek) elhatározzák a cég végelszámolása megtörténtének az illetékes állami adó- és vámhatóság részére történő bejelentését. A tagok (részvényesek) kérik továbbá az illetékes Törvényszék Cégbíróságától a cég cégjegyzékből való törlését, tekintettel a végelszámolás lezárására. A tagok (részvényesek) felkérik >>Név<< végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselőt, hogy a cég végelszámolásának lezárása, valamint a cég törlése iránt a bíróság és más hatóságok előtt eljárjon, a szükséges intézkedéseket megtegye, kérelmeket benyújtsa.

…………………………………..

>>Név<<

végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő

18. számú melléklet a 21/2006. (V. 18.) IM rendelethez767

>>Cégnév<<

>>Székhely<<

>>Cégjegyzékszám<<

___________________________________________________________________________

VAGYONFELOSZTÁSI JAVASLAT

1.    A cég a végelszámolási zárómérleg alapján …,- Ft768 értékű felosztható vagyonnal rendelkezik.

2.    A felosztható vagyon összetétele az alábbi:

1)    769>>megnevezés<< , >>Ft érték<<

3. 770, 771     A felosztható vagyon a tagok (részvényesek) között vagyoni részesedésük arányában oszlik meg az alábbiak szerint:

3.1.    Tag: >>Név, Lakcím<<

    3.1.1. Tagra jutó vagyon772: >>megnevezés<<, >>mennyiség<<773, >>Ft érték<<

3.2.774    Tag: >>Név, Lakcím<<

    3.2.1. Tagra jutó vagyon775: >>megnevezés<<, >>mennyiség<<776, >>Ft érték<<

4. 777    A felosztható vagyon a tagok (részvényesek) között az alábbi felosztás történik:

4.1.    Tag: >>Név, Lakcím<<

    4.1.1. Tagra jutó vagyon778: >>megnevezés<<, >>mennyiség<<779, >>Ft érték<<

4.2.780    Tag: >>Név, Lakcím<<

    4.2.1. Tagra jutó vagyon781: >>megnevezés<<, >>mennyiség<<782, >>Ft érték<<

5.783    A felosztható vagyon >>név<< (>>lakcím/székhely<<, >>cégjegyzékszám<<), mint egyedüli tagot illeti.

6. A felosztható vagyonból hitelezőnek juttatandó vagyon:

6.1.784    >>Név, Lakcím<<

    6.1.1. Hitelezőnek juttatandó vagyon785: >>megnevezés<<, >>mennyiség<<786, >>Ft érték<<

7. A céget megillető jogok engedményezése, a céget terhelő kötelezettség átruházása, illetve más által történő átvállalása787

a) nem történik.

b) történik.

8.1. A cég az alábbi jogokat – külön okiratban – engedményezi:

1)788 >>engedményezett jog megnevezése<<, engedményes: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

8.2. A cég az alábbi kötelezettségét – külön okiratban – átruházza, tartozását más személy – külön okiratban – átvállalja:

1)789 >>kötelezettség vagy tartozás megnevezése<<, új kötelezett: >>Név<<, >>Lakcím/Székhely<<

9. A fentieken túlmenően felosztható vagyon, vagy egyéb rendezendő kérdés nem maradt. A cégnek olyan ismert követelése vagy tartozása nem áll fenn, amely a végelszámolás során nem került behajtásra vagy kiegyenlítésre, illetve jelen vagyonfelosztási javaslat nem tartalmaz. A végelszámolói feladatokat ellátó vezető tisztségviselő kijelenti, hogy a cég a tartozásait kiegyenlítette.790

10. A tagok (részvényesek, alapító) elfogadják, hogy ha a cég törléséig, a bankszámla megszüntetéséig banki költség vagy egyéb költség merül fel, az a bankszámlán rendelkezésre álló összegből kerül levonásra, illetve ha az nem elegendő, maguk bocsátják a cég rendelkezésére.

>>keltezés: hely, év, hónap, nap<<

_________________________________

>>név<< (>>lakcím/székhely<<)

végelszámolói feladatokat ellátó

vezető tisztségviselő

Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft.
A Nemzeti Jogszabálytárban elérhető szövegek tekintetében a Közlönykiadó minden jogot fenntart!