• Tartalom

22/2006. (V. 18.) IM rendelet

22/2006. (V. 18.) IM rendelet

a Cégközlönyben megjelenő közlemények közzétételéről és költségtérítéséről

2018.01.01.

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) 128. §-ának b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1)1 A Cégközlönyben, az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában kell közzétenni a Ctv. 20. §-ának megfelelően a törvényszék mint cégbíróság közleményeit, valamint azokat az egyéb közleményeket, amelyeknek a Cégközlönyben való közzétételét a Ctv. vagy más jogszabály a bíróság vagy közvetlenül az érintettek kötelezettségévé teszi.

(2)2 A Cégközlöny szerkesztését és kiadását kizárólagos joggal a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Korlátolt Felelősségű Társaság látja el.

(3) A Cégközlönyben megjelenő közlemények közzétételéért – ha jogszabály kivételt nem tesz – e rendeletben foglaltak szerint költségtérítést kell fizetni. A költségtérítés összegét általános forgalmi adó nem terheli. A költségtérítés befizetését igazoló bizonylatot az eljárást megindító kérelemhez kell mellékelni.

A cégbírósági közlemények

2. § (1)3 A cég-, illetve a változás bejegyzésének közzétételét tartalmazó közlemény szövege megegyezik a cégbíróság által hozott végzéssel.

(2) A más bíróság által közzétett közlemények tartalma – ha jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik – megegyezik a bíróság határozatának szövegével, de az eljáró bíró (bírósági ügyintéző) aláírását ebben az esetben sem kell a közleményben szerepeltetni.

(3) Ha a cégbíróság valamely cégjegyzékadat bejegyzésére vagy törlésére más bíróság határozata alapján köteles, az erre vonatkozó közzététellel egyidejűleg gondoskodik e bíróság határozata rendelkező részének a közzétételéről is.

3. §4

4. § (1) Ha valamely adat cégjegyzékbe történő bejegyzésére vagy törlésére hivatalból kerül sor, jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában a közzététel ingyenes.

(2) A cég kérelemre történő törlésének közzététele ingyenes.

(3)5

(4)6 Ha a bejegyzési (változásbejegyzési) kérelem visszautasítását, illetve a cégbejegyzési kérelem egyszerűsített cégeljárás során történő elutasítását követően a cég a bejegyzési kérelmét visszautasító, illetve elutasító végzés közlésétől számított 8 napon belül újból benyújtja [Ctv. 45. § (5) bekezdése, 48. § (9) bekezdése], a befizetett közzétételi költségtérítés összegét az újabb eljárásban hozott végzés közzétételére kell felhasználni.

5. § (1)7 A közzétételi költségtérítés összege a cég bejegyzésére irányuló kérelem esetén 5000 Ft, a cég adataiban bekövetkezett változás bejegyzésére irányuló kérelem esetén 3000 Ft, akkor is, ha a bejegyző végzés mellett – jogszabály rendelkezése folytán – a létesítő okirat vagy a létesítő okirat módosításának közzétételére is sor kerül.

(2)8 Ha a cég vagy a változás bejegyzésére vonatkozó kérelmet a cégbíróság jogerős végzésével elutasítja, illetve a cég vagy a változás bejegyzése iránti eljárást megszünteti, e végzéseknek csak a rendelkező részét kell közzétenni. A végzés közzétételének költségtérítése 2500 Ft, kivéve, ha a végzés meghozatalára a közzétételi költségtérítés meg nem fizetése miatt került sor. Ilyen esetben a céget a közzétételi költségtérítés utólagos megfizetésére nem kell kötelezni.

(3)9 Egyszerűsített cégeljárás esetében, továbbá a közkereseti társaság, a betéti társaság, a korlátolt felelősségű társaság és az egyéni cég esetében a cég bejegyzésének közzététele ingyenes.

Más bíróság közleményei

6. § Ha a közzétételre törvény nem a cégbíróságot, hanem más bíróságot kötelezi (például a felszámolási eljárás, a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárása, valamint a vagyonrendezési eljárás során hozott végzések esetében), a közzétételi költségtérítés összege 25 000 Ft, amely magában foglalja a bíróság eljárása során közzétételre kerülő valamennyi közlemény költségtérítését. A költségtérítés összegét az eljárás kezdeményezőjének kell megelőlegeznie. A költségtérítés viseléséről a bíróság rendelkezik.

A cég vagy más szervezet közleményei

7. § (1) Ha a közlemény Cégközlönyben való közzétételére jogszabály közvetlenül a céget vagy más szervezetet kötelezi, a közzététel költségtérítése megjelenési alkalmanként

a)10 cég esetén és felszámolási eljárásban történő közzététel során adósnak minősülő szervezet esetén – ideértve azt is, amikor a közzétételre jogszabály természetes személyt kötelez – 15 000 Ft,

b)11

c)12

d) jogszabályban meghatározott, cégnek nem minősülő más szervezet esetében 20 000 Ft.

(2)13 Az (1) bekezdésben felsoroltak a közlemény szövegét a Cégközlöny honlapján erre a célra létrehozott elektronikus kommunikációs felületen keresztül küldhetik meg. A Cégközlöny elektronikus kommunikációs felületének használatához regisztráció, és azt követően felhasználónév és jelszó használata szükséges. Az elektronikus kommunikációs felület biztosítja a Cégközlöny és a megrendelő közötti kapcsolattartást is. A regisztráció, a kommunikációs felület használatának és a közlemény elektronikus megküldésének részletes feltételei a Cégközlöny és a céginformációs szolgálat honlapján közzétételre kerülnek.

(3)14 A Ctv. 114. § (1) és (2a) bekezdése szerinti közlemények kivételével a cég a változásbejegyzési eljárásában felhasználandó közleményét jogi képviselő útján küldheti meg. A felszámolási eljárásban, a vagyonrendezési eljárásban közzéteendő közleményt a bíróság által kirendelt felszámoló szervezet küldheti meg. Egyéb esetben a közleményt a cég, illetve az küldheti meg, akit erre a jogszabály kötelez. Jogi képviselő minden esetben eljárhat.

(4)15 A felszámoló szervezet és a jogi képviselő a (2) bekezdés szerinti regisztrációt az erre kijelölt személy útján folytatja le. Az így regisztrált szervezet a Cégközlöny elektronikus kommunikációs rendszerében közzétételi kérelem benyújtására feljogosított személyt vagy személyeket jelöl meg.

(5)16 A közleményt megküldő személy a 7. §, a 8. § és a 8/A. § alkalmazásában a megrendelő.

8. §17 (1) A közleményt az elektronikus felület erre a célra kialakított részébe kell beilleszteni. A közlemény szövegének mellékletként történő csatolására – kivéve a (2) bekezdés szerinti esetet – nincs mód.

(2)18 A közlemény szövege vagy annak egy része abban az esetben csatolható mellékletként, ha az képi formátumként (szkennelve) kerül közzétételre. Képi formátumként kerül közzétételre különösen a Ctv. 21/B. § szerinti hatósági engedély, a vállalatcsoport uralmi szerződése, a határokon átnyúló egyesülés esetén az egyesülési szerződés közös tervezete és a vezető tisztségviselők beszámolója.

(2a)19 Az átalakulási, egyesülési, szétválási közlemény részét képező nyitó és záró mérleg adatait a számviteli törvény szerinti tagolásban, táblázatos formában és a közlemény szövegének részeként kell megadni.

(3) A közlemény megküldésekor mellékelni kell a közzétételi költségtérítés (többszöri közzétételi kötelezettség esetén valamennyi megjelenési alkalom költségtérítése) befizetésének igazolását. A közzétételi költségtérítést a befizetésre kötelezett nevében más is teljesítheti. Az átutalási megbízás vagy a fizetési számlára történő készpénz befizetési nyomtatvány „közlemény” rovatában a közzétételre köteles cég vagy egyéb szervezet nevét és cégjegyzékszámát is szerepeltetni kell.

(4) A közlemény megküldéséről a megrendelő automatikus üzenetet kap.

8/A. §20 (1) A közleményben szereplő cég esetében a cégnyilvántartásba bejegyzett cégnevet és székhelyet kell feltüntetni. Új cégnévre és székhelyre a közlemény a bejegyzett cégnév és székhely mellett csak akkor utalhat, ha az már bejegyzés alatt („b.a.”) áll.

(2)21 A közlemény – tartalmi vagy technikai – hibájáról a megrendelő figyelmeztetést kap. Ha a megrendelő a hiánypótlási felhívásnak 8 napon belül nem tesz eleget, úgy kell tekinteni, hogy a megrendelő a közlemény közzétételét nem kéri, és a közlemény „visszavont” státuszba helyezhető. Ha a hiánypótlási felhívásnak a megrendelő csak részben tesz eleget vagy a közleményt változatlan tartalommal kéri közzétenni, a közlemény további felhívás nélkül a részben javított vagy kért tartalommal és a figyelmeztetést is tartalmazó megjegyzéssel kerülhet közzétételre.

(2a)22 A megrendelő figyelmeztetést kap arról is, ha a közlemény közzétételének a Ctv. 20. § (4) bekezdés c) pontjára figyelemmel nincs helye. Ebben az esetben a figyelmeztetés megküldésével egyidejűleg a közlemény „visszavont” státuszba kerül.

(3) A közzétételre megküldött közlemény módosítását (kijavítását, kiegészítését) a megrendelő a közlemény megküldésétől számított második munkanap 12 órájáig kérheti. Ezt követően a korábban megküldött közlemény tartalmát módosítani már nem lehet, az az eredeti tartalommal jelenik meg. Ha a közleményt csak egy alkalommal kellett közzétenni, a (4) bekezdésben foglaltak megfelelő alkalmazásával módosító (kijavító) közlemény közzétételére kerül sor. Több megjelenési alkalom esetében az első megjelenést követő közzétételkor a közlemény a módosított tartalommal kerülhet közzétételre, utalva arra, hogy az előző közzététel hibás (hiányos) volt, ha a második közzététel előtt a javításra még mód van.

(4) Ha a közleménynek a Cégközlönyben való megjelenését követően a közlemény tartalmának módosítását a megrendelő érdekkörében felmerült okból kérik, a módosító (kijavító) közleményt – a közzétételi költségtérítés egyszeri megfizetése mellett – csak egyszer kell közzétenni, akkor is, ha az eredeti közlemény többször jelent meg. A módosító közleményben utalni kell a korábbi közzétételre, valamint a hibás (hiányos) adatra. Ezen túlmenően csak a módosított adatot kell feltüntetni. Kijavító közleményként a teljes közlemény ismételt megjelentetésére módosításra (kijavításra) hivatkozással nincs mód.

(5) A (4) bekezdésben foglaltak alkalmazására kerül sor abban az esetben is, ha a Cégközlönyben való megjelenést követően a Cégközlöny érdekkörében felmerülő okból szükséges a közlemény tartalmának módosítása azzal, hogy ebben az esetben közzétételi költségtérítést nem kell megfizetni.

(6) A (2) bekezdés szerinti figyelmeztetést követően a javított közlemény és a (3)–(5) bekezdés szerinti kijavító közlemény megküldése is a 7. § (2) bekezdés szerinti kommunikációs felületen történhet.

(7) A már megjelent, vagy a (3) bekezdés szerint már nem módosítható közlemény visszavonására nincs mód, és nem lehet a közlemény visszavonásáról sem közleményt közzétenni.

(8) A Cégközlöny a közlemény megjelenéséről a megrendelőt a közlemény levonatának elektronikus megküldésével értesíti.

A közzétételi költségtérítés befizetése és visszatérítése

9. § (1)23 A cégbírósági közlemények közzétételi költségtérítését az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumnak kell elektronikus úton, külön rendeletben foglaltak szerint megfizetni. A 6. § szerinti bíróság, illetve cég vagy más szervezet közleményeinek közzétételéért a költségtérítést az Igazságügyi Minisztérium 10032000-01810039-00000000 számú számlájára kell megfizetni.

(2)24

10. § (1)25 A közzétételi költségtérítést az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumhoz benyújtott kérelem alapján vissza kell téríteni, ha

a) a cég a cégbejegyzési (változásbejegyzési) kérelmét a cégbírósághoz, illetve a bírósághoz mégsem kívánja benyújtani;

b)26 a cég vagy más szervezet a közleményét az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba érkezését követő 3 napon belül visszavonta;

c) a cég, illetve a változás bejegyzésétől számított 30 napon belül a közlemény nem jelent meg;

d)27 a cég vagy más szervezet közleménye – a Ctv. 21. §-ának (2) bekezdésében szabályozott eljárás esetét kivéve – az igazságügyért felelős miniszter által vezetett minisztériumba történt érkezését követő 30 napon belül nem jelent meg;

e) a közzétételi költségtérítés felhasználására más okból nem került sor.

(2)28 Az 5. § (2) bekezdésében meghatározott közzétételi költségtérítést meghaladó összeget kell kérelemre visszatéríteni, ha

a) a cég (a változás) bejegyzése iránti kérelmet a cégbíróság érdemi intézkedése előtt visszavonták és a cégbíróság az eljárást megszüntette;

b) a cég bejegyzésére (a változás bejegyzésére) vonatkozó kérelmet a cégbíróság jogerős végzésével elutasította.

(3) A kérelemhez a visszatérítési igényt megalapozó okiratokat mellékelni kell.

11. § (1) Ez a rendelet 2006. július 1. napján lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult ügyekben kell alkalmazni.

(2)29

(3)30 Azok a gazdasági társaságok, amelyek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény (a továbbiakban: Ptké.) rendelkezései szerint nem határoztak a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseivel összhangban álló továbbműködéséről vagy a Ptké. 12. § (2) bekezdés b) pontja alapján még nem alkalmazzák a Ptk. rendelkezéseit, a 7. § szerinti közvetlen közleményeiket a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Gt.) 2014. március 14-én hatályos rendelkezései szerint készítik el. Azt a tényt, hogy a gazdasági társaság még a Gt. hatálya alatt áll, a közleményben fel kell tüntetni.

(4)31 E rendeletnek a Cégközlönyben megjelenő közlemények közzétételéről és költségtérítéséről szóló 22/2006. (V. 18.) IM rendelet módosításáról szóló 2/2017. (III. 27.) IM rendelettel módosított rendelkezéseit a 2017. március 16. napján vagy azt követően indult cégbejegyzési eljárásokban lehet alkalmazni azzal, hogy az esetlegesen már befizetett közzétételi költségtérítés a 10. § (1) bekezdés e) pontja alapján kérelemre visszatérítendő.

2

Az 1. § (2) bekezdését a 39/2015. (XII. 21.) IM rendelet 2. § (9) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 6/2017. (VI. 1.) IM rendelet 8. §-a iktatta be.

3

A 2. § (1) bekezdése a 39/2015. (XII. 21.) IM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 3. §-t a 16/2012. (III. 6.) KIM rendelet 3. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

5

A 4. § (3) bekezdését a 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet 18. § (7) bekezdése hatályon kívül helyezte.

6

A 4. § (4) bekezdése a 20/2017. (XII. 21.) IM rendelet 22. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 5. § (1) bekezdése a 39/2015. (XII. 21.) IM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

8

Az 5. § (2) bekezdése a 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Az 5. § (3) bekezdését a 42/2007. (VIII. 29.) IRM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 2/2017. (III. 27.) IM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

10

A 7. § (1) bekezdés a) pontja a 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 7. § (1) bekezdés b) pontját a 29/2011. (IX. 29.) KIM rendelet 2. §-a hatályon kívül helyezte.

12

A 7. § (1) bekezdés c) pontját a 16/2012. (III. 6.) KIM rendelet 3. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 7. § (2) bekezdése a 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 7. § (3) bekezdése a 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 7. § (4) bekezdése a 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 7. § (5) bekezdése a 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 8. § (2) bekezdése a 39/2015. (XII. 21.) IM rendelet 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 8. § (2a) bekezdését a 39/2015. (XII. 21.) IM rendelet 2. § (4) bekezdése iktatta be.

21

A 8/A. § (2) bekezdése a 39/2015. (XII. 21.) IM rendelet 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 8/A. § (2a) bekezdését a 39/2015. (XII. 21.) IM rendelet 2. § (6) bekezdése iktatta be.

23

A 9. § (1) bekezdése a 39/2015. (XII. 21.) IM rendelet 2. § (7) bekezdésével megállapított, az 1/2017. (III. 7.) IM rendelet 2. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

24

A 9. § (2) bekezdését az 1/2017. (III. 7.) IM rendelet 2. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

25

A 10. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 20/2010. (XII. 22.) KIM rendelet 5. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 10. § (1) bekezdésének b) pontja a 20/2010. (XII. 22.) KIM rendelet 5. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 10. § (1) bekezdésének d) pontja a 20/2010. (XII. 22.) KIM rendelet 5. § (2) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 10. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet 18. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

29

A 11. § (2) bekezdését a 39/2015. (XII. 21.) IM rendelet 2. § (9) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 11. § (3) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 18. § 4. pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 21/2014. (III. 13.) KIM rendelet 18. § (5) bekezdése iktatta be.

31

A 11. § (4) bekezdését a 2/2017. (III. 27.) IM rendelet 2. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére