• Tartalom

4/2007. (II. 21.) KvVM rendelet

4/2007. (II. 21.) KvVM rendelet

az egységes környezethasználati engedélyhez kötött tevékenységekkel kapcsolatos felügyeleti díj megfizetésének részletes szabályairól

2024.01.01.

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 110. § (13) bekezdés b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában megjelölt feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § (1)1 A külön jogszabály alapján folytatott egységes környezethasználati engedélyhez kötött tevékenységekre vonatkozóan a külön jogszabályban a tárgyévre megállapított felügyeleti díjat a környezethasználónak egy összegben kell átutalási megbízással teljesíteni környezetvédelmi hatóság részére, a környezetvédelmi hatóság illetékességi területe szerinti vármegyei kormányhivatal Magyar Államkincstárnál vezetett, e rendelet mellékletében meghatározott előirányzat-felhasználási számlájára.

(2) Az átutalási megbízáson a közlemény rovatban fel kell tüntetni a befizetés jogcímét.

(3)2 Amennyiben a környezethasználó a felügyeleti díjat nem fizeti meg az (1) bekezdésben meghatározott időpontig, a környezetvédelmi hatóság a határidő lejártát követő 8 napon belül fizetési kötelezettség teljesítésének elmulasztását megállapító határozatot bocsát ki.

2. §3 A befizetett felügyeleti díjról a környezetvédelmi hatóság számlát állít ki és a befizetését követő harminc napon belül megküldi a környezethasználónak.

3. § (1)4 A felügyeleti díj fizetési kötelezettség teljesítéséről a környezetvédelmi hatóság nyilvántartást vezet.

(2) A felügyeleti díjak nyilvántartására és elszámolására – az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevétele mellett – az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló jogszabály előírásait kell alkalmazni.

4. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

1. melléklet a 4/2007. (II. 21.) KvVM rendelethez5

A közigazgatási szervek előirányzat-felhasználási számláinak megnevezése

A

B

Sorszám

A számla felett rendelkezésre jogosult közigazgatási szerv

Előirányzat-felhasználási számlák

1.

Baranya Vármegyei Kormányhivatal

10024003-00299585-00000000

2.

Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal

10025004-00299657-00000000

3.

Békés Vármegyei Kormányhivatal

10026005-00299578-00000000

4.

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal

10027006-00299561-00000000

5.

Csongrád Vármegyei Kormányhivatal

10028007-00299664-00000000

6.

Fejér Vármegyei Kormányhivatal

10029008-00299640-00000000

7.

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal

10033001-00299633-00000000

8.

Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal

10034002-00299626-00000000

9.

Heves Vármegyei Kormányhivatal

10035003-00299619-00000000

10.

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal

10045002-00299602-00000000

11.

Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatal

10036004-00299554-00000000

12.

Nógrád Vármegyei Kormányhivatal

10037005-00299547-00000000

13.

Pest Vármegyei Kormányhivatal

10023002-00333489-00000000

14.

Somogy Vármegyei Kormányhivatal

10039007-00299688-00000000

15.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal

10044001-00299695-00000000

16.

Tolna Vármegyei Kormányhivatal

10046003-00299530-00000000

17.

Vas Vármegyei Kormányhivatal

10047004-00299523-00000000

18.

Veszprém Vármegyei Kormányhivatal

10048005-00299516-00000000

19.

Zala Vármegyei Kormányhivatal

10049006-00303066-00000000

2

Az 1. § (3) bekezdése a 15/2015. (III. 31.) FM rendelet 19. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § (1) bekezdése a 15/2015. (III. 31.) FM rendelet 19. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. melléklet a 45/2023. (XII. 29.) EM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére