• Tartalom

9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet

9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet

a területek biológiai aktivitásértékének számításáról1

2013.01.01.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. §-a (2) bekezdésének m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 168/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának f) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva, – a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a környezetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § Az Étv.-ben meghatározott biológiai aktivitásértéket e rendelet alapján kell kiszámítani.

1/A. §2 A biológiai aktivitásérték szinten tartását a településszerkezeti tervben kell igazolni.

2. §3 Az egyes területfelhasználási egységek és a különböző felületminőségek biológiai aktivitásértékét az adott terület hektárban mért területnagyságának és az 1. melléklet szerinti értékmutatójának a szorzata adja.

3. §4 A terület eredeti (változtatás előtti) biológiai aktivitásértékét – az 5. §-ban foglalt kivétellel – az 1. mellékletben megadott értékmutatók alkalmazásával kell kiszámítani:

a) hatályos településrendezési eszközök hiányában a beépített területen a kialakult állapotnak, az egyéb területen az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett művelési ág szerinti területfelhasználásnak,

b) hatályos településrendezési eszközök esetében a területfelhasználási egység besorolásának

megfelelően.

4. § (1)5 Az 1. melléklet 1. pontjában foglalt táblázatban a beépítésre szánt területekre megadott értékmutatók az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben meghatározott legkisebb zöldfelületi arányok esetére vonatkoznak.

(2)6 Az (1) bekezdésben meghatározott legkisebb zöldfelületi aránytól eltérő – kialakult, meglévő vagy újonnan szabályozott – zöldfelület esetén az egyes területek biológiai aktivitásértéke arányosan módosítható, vagy az adott területhasználaton belüli különböző felületminőségekhez tartozó, 1. melléklet 2. pontjában foglalt táblázatban meghatározott értékmutatók segítségével pontosítható (differenciált számítás), helyszíni vizsgálat adatai vagy az új szabályozás szerinti különböző felületek mérete alapján.

(3)7 A változtatás utáni állapotra a (2) bekezdés szerinti arányosítás és differenciált számítás csak az érintett területre vonatkozó helyi építési szabályzat egyidejű kidolgozása, valamint megállapítása esetén alkalmazható.

5. §8 Amennyiben egy terület biológiai aktivitásértéke differenciált számítással került meghatározásra, úgy a későbbiek során e terület aktivitásértékét a differenciált számítással megállapított értékkel kell figyelembe venni.

6. §9

7. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.

8. §10 E rendeletnek a területek biológiai aktivitásértékének számításáról szóló 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelet módosításáról szóló 66/2012. (XII. 13.) BM rendelettel (a továbbiakban: BM rendelet) megállapított rendelkezéseit a BM rendelet hatálybalépését11 követően indult településszerkezeti terv egyeztetési eljárás során kell alkalmazni.

1. melléklet a 9/2007. (IV. 3.) ÖTM rendelethez12

1.    Az egyes területfelhasználási egységek biológiai aktivitásérték mutatói

 

 

A

B

 

1.

Területhasználat

Értékmutató
(pont/hektár)

 

2.

BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK

 

 

3.

Lakóterület

 

 

4.

Nagyvárosias lakóterület

0,6

 

5.

Kisvárosias lakóterület

1,2

 

6.

Kertvárosias lakóterület

2,7

 

7.

Falusias lakóterület

2,4

 

8.

Vegyes terület

 

 

9.

Településközpont

0,5

 

10.

Intézményterület 10% zöldfelülettel

0,5

 

11.

Gazdasági terület

 

 

12.

Kereskedelmi, szolgáltató terület

0,4

 

13.

Ipari terület

0,4

 

14.

Üdülőterület

 

 

15.

Üdülőházas terület

2,7

 

16.

Hétvégi házas terület

3

 

17.

Különleges terület

 

 

18.

Nagy bevásárlóközpontok és nagy kiterjedésű kereskedelmi célú terület

1,5

 

19.

Nagy kiterjedésű szállítmányozási-, raktározási és logisztikai terület

1,5

 

20.

Vásár, kiállítás és kongresszus területe

1,5

 

21.

Oktatási központok területe

3

 

22.

Egészségügyi épület elhelyezésére szolgáló terület

3

 

23.

Nagy kiterjedésű sportolási célú terület

3

 

24.

A kutatás-fejlesztés, a megújuló energiaforrások hasznosításának céljára szolgáló terület

2,2

 

25.

Állat- és növénykertek területe

3

 

26.

Nyersanyag-kitermelés, nyersanyag előfeldolgozás céljára szolgáló terület

0,1

 

27.

Honvédelmi, katonai és nemzetbiztonsági célra szolgáló terület

1,5

 

28.

Hulladékkezelő, -lerakó területe

0,1

 

29.

Épületnek minősülő közlekedési építmény területe, ha az nem a közlekedési területen belül kerül elhelyezésre, valamint repülőtér területe

0,5

 

30.

Temető területe

3

 

31.

Mezőgazdasági üzemi terület

0,7

 

32.

Egyéb, helyi sajátosságot hordozó terület

1,5

 

33.

BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK

 

 

34.

Közlekedési és közműterület

 

 

35.

Autópályák, autóutak, valamint főutak

0,5

 

36.

Országos mellékutak, helyi gyűjtőutak, kiszolgáló utak, kerékpár- és gyalogutak, valamint vasúti pályák

0,6

 

37.

Zöldterület

 

 

38.

Zöldterület 3 ha felett

8

 

39.

Zöldterület 3 ha alatt

6

 

40.

Erdőterület

 

 

41.

Védelmi rendeltetésű erdőterület

9

 

42.

Gazdasági rendeltetésű erdőterület

9

 

43.

Közjóléti rendeltetésű erdőterület

9

 

44.

Mezőgazdasági terület

 

 

45.

Kertes mezőgazdasági terület

5

 

46.

Általános mezőgazdasági terület

3,7

 

47.

Vízgazdálkodási terület

6

 

48.

Természetközeli terület

 

 

49.

Mocsár, nádas

8

 

50.

Sziklás terület

3

 

51.

Különleges beépítésre nem szánt terület

 

 

52.

Egészségügyi épület elhelyezésére szolgáló terület 80% zöldfelülettel

6

 

53.

Nagy kiterjedésű sportolási célú terület 80% zöldfelülettel

6

 

54.

Kutatás-fejlesztés, megújuló energiaforrások hasznosításának céljára szolgáló terület 65% zöldfelülettel

3,2

 

55.

Vadaspark, arborétum területe 80% zöldfelülettel

6,4

 

56.

Temető területe 80% zöldfelülettel

6

 

57.

Nyersanyag-kitermelés, nyersanyag előfeldolgozás céljára szolgáló terület

0,2

 

58.

Honvédelmi, katonai és nemzetbiztonsági célra szolgáló terület 65% zöldfelülettel

3,2

 

59.

Burkolt vagy fásított köztér, sétány

 

 

60.

Burkolt köztér

0,3

 

61.

Fásított köztér, sétány

1,2

 

62.

Egyéb, helyi sajátosságot hordozó terület 65% zöldfelülettel

3,2

2.    A különböző felületminőségek biológiai aktivitásérték mutatói, amelyek az adott területhasználaton belüli differenciált számításhoz alkalmazhatók

 

 

A

B

 

1.

Felületminőség

Értékmutató
(pont/hektár)

 

2.

Épület által elfoglalt, valamint nem vízáteresztő burkolatú felszín

0

 

3.

Burkolat nélküli vagy lélegző burkolatú vagy útfelületű út

1

 

4.

Egyoldali – nagy lombkoronájú – fasorral kísért közút

1,5

 

5.

Kétoldali – nagy lombkoronájú – fasorral kísért közút

3

 

6.

Autópálya, autóút, valamint főút az útburkolat 1/3-ánál szélesebb kísérő zöldsávval

1,2

 

7.

Országos mellékút, helyi gyűjtőút, kiszolgáló út, kerékpár- és gyalogút, valamint vasúti pálya az útburkolat (pályatest) 1/3-ánál szélesebb kísérő zöldsávval

1,4

 

8.

Ligetesen fás, bokorfás, cserjés-bozótos terület

6

 

9.

Védőfásítás 20 m szélesség alatt

6

 

10.

Zöldfelület termőtalajon

 

 

11.

Egyszintű (gyepszintű vagy pozsgás) növényzet

5

 

12.

Kétszintű (gyep és 40 db cserje/150 m2, vagy gyep és 1 db nagy lombkoronájú fa/150 m2) növényzet

6

 

13.

Háromszintű (gyep és 40 db cserje/150 m2 és 1 db nagy lombkoronájú fa/150 m2) növényzet

7

 

14.

Zöldtető, tetőkert épített szerkezeten

 

 

15.

Egyszintű (gyepszintű vagy pozsgás) növényzet, extenzív zöldtető

2

 

16.

Egyszintű növényzet, félintenzív zöldtető

2,5

 

17.

Kétszintű (gyep és 40 db cserje/150 m2, vagy gyep és 1 db nagy lombkoronájú fa/150 m2) növényzet, intenzív zöldtető

3

 

18.

Háromszintű (gyep és 40 db cserje/150 m2 és 1 db nagy lombkoronájú fa/150 m2) növényzet, intenzív zöldtető

4

 

19.

Szántó

3,2

 

20.

Rét, legelő

6

 

21.

Gyümölcsös, szőlő, kert

5

 

22.

Erdő

9

 

23.

Nádas

8

 

24.

Vízfelület

6

 

25.

Felszíni művelésű bánya, anyagnyerőhely, rendszeresen bolygatott terület, hulladéklerakó

0,2

1

A rendeletet a 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet 79. § a) pontja hatályon kívül helyezte 2021. július 16. napjával.

2

Az 1/A. §-t a 18/2010. (V. 13.) NFGM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 66/2012. (XII. 13.) BM rendelet 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 3. § a 66/2012. (XII. 13.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

5

A 4. § (1) bekezdése a 18/2010. (V. 13.) NFGM rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (2) bekezdése a 18/2010. (V. 13.) NFGM rendelet 5. §-a, a 66/2012. (XII. 13.) BM rendelet 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 4. § (3) bekezdését a 18/2010. (V. 13.) NFGM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 66/2012. (XII. 13.) BM rendelet 5. § d) pontja szerint módosított szöveg.

8

Az 5. § a 66/2012. (XII. 13.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

9

A 6. §-t a 66/2012. (XII. 13.) BM rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte.

10

A 8. §-t újonnan a 66/2012. (XII. 13.) BM rendelet 3. §-a iktatta be.

11

A hatálybalépés napja: 2013. január 1.

12

A melléklet megjelölését 1. mellékletre változtatta és szövegét megállapította a 66/2012. (XII. 13.) BM rendelet 4. §-a.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére