• Tartalom

28/2007. (III. 7.) GKM rendelet

28/2007. (III. 7.) GKM rendelet

az öngyújtók forgalomba hozatalának egyes követelményeiről

2017.05.20.

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 56. §-ának a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján – a gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdésének g) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § E rendelet alkalmazásában:

a)–b)1

c) gyermekbiztos öngyújtó: olyan öngyújtó, amelyet úgy terveztek vagy állítottak elő, hogy szokásos vagy ésszerű felhasználási körülmények között 51 hónaposnál fiatalabb gyermek – a működtetéséhez szükséges erő, az öngyújtó konstrukciója, gyújtómechanizmus védelme, a meggyújtásához szükséges műveletek bonyolultsága, vagy egyéb ok miatt – nem tud működtetni.

Gyermekbiztos öngyújtó különösen az, amely:

ca) megfelel az MSZ EN 13869:2003 szabványnak a 3.1., 3.4. és 5.2.3. bekezdések kivételével,

cb) megfelel olyan az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes államban hatályos biztonságossági előírásoknak, amelyek az e rendeletben meghatározott gyermekbiztossági szabályozással egyenértékű rendelkezéseket tartalmaznak;

d) gyermekbiztossági vizsgálat: az öngyújtó adott modelljének gyermekbiztossági vizsgálata, főként az MSZ EN 13869:2003 szabványnak megfelelően a 3.1., 3.4. és 5.2.3. bekezdések kivételével, vagy olyan, az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes államban hatályos biztonságossági előírások szerinti vizsgálat, amelyek az ebben a rendeletben meghatározott gyermekbiztossági előírásokkal egyenértékűek;

e) öngyújtó: rendes körülmények között elsősorban cigaretta, szivar és pipa meggyújtására szolgáló, tüzelőanyagot felhasználó, kézzel működtetett lángkeltő eszköz, amelyet szokásosan papír, kanóc és gyertya meggyújtására is használnak, és amelyet gyártáskor feltöltöttek tüzelőanyaggal;

f) öngyújtó modellje: olyan öngyújtók, amelyek ugyanazon gyártótól származnak és tervezésüket, kivitelezésüket vagy más tulajdonságaikat tekintve gyermekbiztossági szempontból nem különböznek;

g) újratölthető öngyújtó: olyan öngyújtó, amelyet újratöltésre szántak és a teljes élettartama alatt – különösen a gyújtómechanizmus tekintetében – javítható és biztonságosan újratölthető;

h) újszerű öngyújtó: az MSZ EN 13869:2003 szabvány 3.2 specifikációjában meghatározottak szerinti öngyújtó.

2. §2 Kizárólag gyermekbiztos öngyújtó forgalmazható.

3. §3 Az újszerű öngyújtó nem biztonságos termék, így nem forgalmazható.

4. § A rendelet előírásait nem kell alkalmazni – a 3. § kivételével – az újratölthető öngyújtóra, amennyiben a gyártó igazolni tudja, hogy az öngyújtót legalább ötéves időtartamra kiterjedő – beleértve az esetleges javítást is – folyamatos és biztonságos használatra tervezte, gyártotta és hozta forgalomba, és az eleget tesz az alábbi feltételeknek:

a) arra nézve a gyártó írásos dokumentumban legalább kétéves jótállási kötelezettséget vállal,

b) a jótállás időtartamának lejártát követően egy, az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel rendelkező engedélyezett szakszerviz által biztosított az olyan tartós alkatrészek kicserélése vagy kijavítása, amelyek a folyamatos használat során elkophatnak vagy meghibásodhatnak.

5. § (1) Az öngyújtó forgalomba hozatalának feltételeként a gyártó köteles:

a) az öngyújtók minden modellje vonatkozásában készített gyermekbiztosságra vonatkozó vizsgálati jelentést (a továbbiakban: vizsgálati jelentés) a vizsgált modell öngyújtóinak mintájával együtt megőrizni és a fogyasztóvédelmi hatóságnak (a továbbiakban: hatóság) kérésre haladéktalanul benyújtani, ezzel tanúsítva a forgalomba hozott öngyújtók modelljének gyermekbiztosságát;

b) a hatóság felé kérésre igazolni, hogy minden forgalomba hozott öngyújtó megfelel a vizsgált modellnek, valamint kérésre az igazolást alátámasztó vizsgálati és ellenőrzési programok dokumentációját benyújtani;

c)4 a megfelelő vizsgálati módszerek alkalmazásával folyamatosan nyomon követni, hogy az előállított öngyújtók megfelelnek-e a gyermekbiztosságot eredményező műszaki megoldásoknak és a hatóság számára a gyártási nyilvántartást rendelkezésre bocsátani, amely szükséges annak bizonyítására, hogy az előállított öngyújtók megfelelnek a vizsgált modellnek;

d)5 amennyiben változás történik az öngyújtó modelljében, amely hátrányosan befolyásolná az e rendelet szerinti gyermekbiztossági előírásokat, új gyermekbiztosságra vonatkozó vizsgálati jelentést készíttetni és azt a hatóságnak kérésre haladéktalanul rendelkezésre bocsátani.

(2) A forgalmazó köteles megőrizni és kérésre haladéktalanul a hatóság rendelkezésére bocsátani az általa forgalmazott öngyújtó szállítójának azonosításához szükséges dokumentációját a gyártó egész forgalmazási láncon át történő nyomon követése érdekében.

(3)6 A hatóság köteles az öngyújtó forgalomból történő kivonását elrendelni, amennyiben az (1) és (2) bekezdésben meghatározott forgalmazási feltételeket a gyártó és a forgalmazó a hatóság által meghatározott határidőn belül nem teljesíti.

6. § (1) A vizsgálati jelentésnek tartalmaznia kell különösen:

a)7 földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül a gyártó nevét, székhelyét, illetőleg telephelyét, és importált öngyújtók esetében az importáló nevét, székhelyét, illetőleg telephelyét;

b) az öngyújtó teljes leírását, beleértve a méretét, formáját, súlyát, tüzelőanyagát, a tüzelőanyag-tartály térfogatát, gyújtómechanizmusát, valamint gyermekbiztossági megoldásait, tervét, műszaki megoldásait és más olyan jellemzőit, amelyek alapján az öngyújtót e rendelet rendelkezéseinek megfelelően gyermekbiztosnak kell tekinteni. Idetartozik főként a működtetéshez szükséges erő vagy más olyan jellemző részletes leírása, amely befolyásolhatja az öngyújtó gyermekbiztosságát, beleértve minden egyes jellemző esetében a gyártási tűréshatárokat is;

c) részletes leírást a vizsgálatokról és a kapott eredményekről, a vizsgálatok napját, a vizsgálatok elvégzésének helyszínét, a vizsgálatokat végző szervezet azonosító adatait, valamint e szervezetnek a vizsgálatok elvégzésére feljogosító minősítésére és hatáskörére vonatkozó adatait;

d) az öngyújtó gyártási helyét;

e) az e rendelet által előírt dokumentáció tárolásának helyét;

f)8 a vizsgálati szerv minősítését, akkreditációját.

(2) A vizsgálati jelentést kiállíthatja:

a)9 az MSZ EN ISO/IEC 17025:2005 szabvány által meghatározott, a vizsgáló- és kalibrálólaboratóriumok felkészültsége általános követelményeinek eleget tevő, a Nemzetközi Laboratóriumakkreditálási Együttműködés (ILAC) egy tagja által az öngyújtók gyermekbiztosságára vonatkozó vizsgálatok elvégzésére akkreditált vizsgálati szerv vagy erre a célra más módon az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam illetékes hatósága által elismert szerv;

b)10 azon vizsgálati szerv, amelynek gyermekbiztosságra vonatkozó vizsgálati jelentéseit elfogadta azon országok egyike, amelyekben az öngyújtókra vonatkozóan az e rendeletben megállapított gyermekbiztossági előírásokkal egyenértékű előírásokat alkalmaznak.

7. § Ez a rendelet nem érinti a gyermekbiztosnak nem minősülő öngyújtónak, valamint az újszerű öngyújtónak az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes államba történő kivitelét.

8. § (1) Ez a rendelet 2007. március 11-én lép hatályba.

(2)11

(3)12 Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Bizottság 2006/502/EK határozata (2006. május 11.) a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozatalát biztosító és az újszerű öngyújtók forgalomba hozatalát tiltó, tagállamok által meghozandó intézkedések előírásáról;

b) a Bizottság 2007/231/EK határozata (2007. április 12.) a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozatalát biztosító és az újszerű öngyújtók forgalomba hozatalát tiltó, tagállamok által meghozandó intézkedések előírásáról szóló 2006/502/EK határozat módosításáról;

c)13 a Bizottság 2008/322/EK határozata (2008. április 18.) a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozatalát biztosító és az újszerű öngyújtók forgalomba hozatalát tiltó, tagállamok által meghozandó intézkedések előírásáról szóló 2006/502/EK határozat érvényességének meghosszabbításáról;

d)14 a Bizottság 2009/298/EK határozata (2009. március 26.) a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozatalát biztosító és az újszerű öngyújtók forgalomba hozatalát tiltó, tagállamok által meghozandó intézkedések előírásáról szóló 2006/502/EK határozat érvényességének meghosszabbításáról;

e)15 a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozatalát biztosító és az újszerű öngyújtók forgalomba hozatalát tiltó, tagállamok által meghozandó intézkedések előírásáról szóló 2006/502/EK határozat érvényességének meghosszabbításáról szóló, 2010. március 12-i 2010/157/EU bizottsági határozat;

f)16 a Bizottság 2011/176/EU határozata (2011. március 21.) a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozatalát biztosító és az újszerű öngyújtók forgalomba hozatalát tiltó, tagállamok által meghozandó intézkedések előírásáról szóló 2006/502/EK határozat érvényességének meghosszabbításáról;

g)17 a Bizottság 2012/53/EU határozata (2012. január 27.) a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozatalát biztosító és az újszerű öngyújtók forgalomba hozatalát tiltó, tagállamok által meghozandó intézkedések előírásáról szóló 2006/502/EK határozat érvényességének meghosszabbításáról;

h)18 a Bizottság 2013/113/EU határozata (2013. március 1.) a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozatalát biztosító és az újszerű öngyújtók forgalomba hozatalát tiltó, tagállamok által meghozandó intézkedések előírásáról szóló 2006/502/EK határozat érvényességének meghosszabbításáról;

i)19 a Bizottság 2014/61/EU határozata (2014. február 5.) a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozatalát biztosító és az újszerű öngyújtók forgalomba hozatalát tiltó, tagállamok által meghozandó intézkedések előírásáról szóló 2006/502/EK határozat érvényességének meghosszabbításáról;

j)20 a Bizottság 2015/249/EU határozata (2014. február 10.) a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozatalát biztosító és az újszerű öngyújtók forgalomba hozatalát tiltó, tagállamok által meghozandó intézkedések előírásáról szóló 2006/502/EK határozat érvényességének meghosszabbításáról;

k)21 a kizárólag gyermekbiztos öngyújtók forgalomba hozatalát biztosító és az újszerű öngyújtók forgalomba hozatalát tiltó, tagállamok által meghozandó intézkedések előírásáról szóló 2006/502/EK határozat érvényességének meghosszabbításáról szóló, 2016. március 29-i 2016/575/EU bizottsági végrehajtási határozat.

1

Az 1. § a)–b) pontját a 27/2008. (XII. 20.) NFGM rendelet 20. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

4

Az 5. § (1) bekezdés c) pontja a 27/2008. (XII. 20.) NFGM rendelet 18. § (5) bekezdés a) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 5. § (1) bekezdés d) pontja a 27/2008. (XII. 20.) NFGM rendelet 18. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

6

Az 5. § (3) bekezdése a 27/2008. (XII. 20.) NFGM rendelet 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 6. § (1) bekezdés a) pontja a 27/2008. (XII. 20.) NFGM rendelet 18. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 6. § (1) bekezdésének f) pontja a 69/2007. (VII. 23.) GKM rendelet 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

9

A 6. § (2) bekezdésének a) pontja a 69/2007. (VII. 23.) GKM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

10

A 6. § (2) bekezdésének b) pontja a 69/2007. (VII. 23.) GKM rendelet 3. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

11

A 8. § (2) bekezdését a 27/2008. (XII. 20.) NFGM rendelet 20. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 8. § (3) bekezdését a 69/2007. (VII. 23.) GKM rendelet 2. §-a iktatta be.

13

A 8. § (3) bekezdés c) pontját a 27/2008. (XII. 20.) NFGM rendelet 18. § (4) bekezdése iktatta be.

14

A 8. § (3) bekezdés d) pontját a 26/2009. (X. 22.) NFGM rendelet 3. §-a iktatta be.

15

A 8. § (3) bekezdés e) pontját a 16/2010. (IV. 28.) NFGM rendelet 24. §-a iktatta be.

16

A 8. § (3) bekezdés f) pontját a 38/2011. (X. 5.) NGM rendelet 26. §-a iktatta be.

17

A 8. § (3) bekezdés g) pontját a 9/2012. (V. 3.) NGM rendelet 1. §-a iktatta be.

18

A 8. § (3) bekezdés h) pontját a 7/2016. (II. 22.) NGM rendelet 6. §-a iktatta be.

19

A 8. § (3) bekezdés i) pontját a 7/2016. (II. 22.) NGM rendelet 6. §-a iktatta be.

20

A 8. § (3) bekezdés j) pontját a 7/2016. (II. 22.) NGM rendelet 6. §-a iktatta be.

21

A 8. § (3) bekezdés k) pontját a 6/2017. (V. 5.) NGM rendelet 9. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére