• Tartalom

134/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet

134/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet

a Kiskunsági Nemzeti Park védettségének fenntartásáról

2008.01.02.

Az egyes jogszabályok és jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről szóló 2007. évi LXXXII törvény 6. § (5) bekezdésében, valamint a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 85. § b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § Az Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 1800/1974. számú határozatával létesített Kiskunsági Nemzeti Park védettségét fenntartom.

2. § A Kiskunsági Nemzeti Park kiterjedése 50509,5 ha, ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számait az 1. számú melléklet, fokozottan védett területének ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számait a 2. számú melléklet tartalmazza.

3. § A védettség indoka és célja a kiskunsági táj jellegzetes arculatának és természeti értékeinek, különösen a homokon kialakult formakincsnek, az állóvizeknek, a jellegzetes vegetációtípusok (homokpuszta maradványok és szikes puszták rétjei, lápok, turjánosok, Tisza menti természetes galériaerdők), valamint ezen élőhelyek természetes növény- és állatvilágának, a Kiskunság gazdag madárvilágának megőrzése, a madarak háborítatlan fészkelésének és vonulásának biztosítása, a táj kulturális értékeinek (pl. a hagyományos pusztai állattartás és a jellegzetes tanyai, paraszti életforma emlékeinek) megóvása.

4. § A terület természetvédelmi kezeléséért felelős szerv a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

5. § (1) Ez a rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba.

(2)1

1. számú melléklet a 134/2007. (XII. 27.) KvVM rendelethez

A Kiskunsági Nemzeti Park ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számai
Ágasegyháza
029/1,
030 hrsz-ból 0,1 ha (az E683144-N161532, E683149-N161536 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól délre fekvő rész),
033/6, 033/7, 036, 037/1, 037/101, 037/104, 037/108, 037/109, 037/111, 037/118, 037/119, 037/12, 037/121, 037/123, 037/126, 037/127, 037/128, 037/129, 037/130, 037/131, 037/132, 037/133, 037/134, 037/135, 037/137, 037/138, 037/139, 037/140, 037/141, 037/142, 037/143, 037/144, 037/145, 037/146, 037/147, 037/149, 037/150, 037/151, 037/152, 037/153, 037/154, 037/155, 037/156, 037/157, 037/158, 037/159, 037/160, 037/161, 037/162, 037/163, 037/164, 037/165, 037/166, 037/167, 037/168, 037/169, 037/22, 037/23, 037/25, 037/26, 037/27, 037/4, 037/41, 037/46, 037/48, 037/49, 037/62, 037/64, 037/65, 037/66, 037/67, 037/70, 037/71, 037/74, 037/77, 037/8, 037/85, 037/86, 037/90, 037/92, 037/93, 037/94, 038/1, 038/2,
039 hrsz-ból 0,4 ha (az E682328-N163495, E682333-N163500 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól délre fekvő rész),
046/47, 046/48, 047/2, 047/3, 047/4, 048/10, 048/12, 048/15, 048/16, 048/17, 048/18, 048/19, 048/2, 048/20, 048/21, 048/22, 048/23, 048/4, 048/6, 048/7, 048/8, 048/9, 049, 053, 054/11, 055/14, 055/3, 055/31, 055/33, 055/4, 055/40, 055/41, 055/42, 055/43, 055/44, 055/45, 055/46, 055/47, 055/48, 055/49, 055/5, 055/50, 055/51, 055/52, 055/53, 055/54, 055/55, 055/56, 055/57, 055/58, 055/59, 055/60, 055/61, 055/62, 055/63, 055/64, 055/65, 055/66, 059/12, 059/13, 059/18, 059/19, 059/20, 059/21, 059/26, 059/27, 059/28, 059/29, 059/30, 059/31, 059/32, 059/33, 059/34, 059/35, 059/36, 059/37, 059/38, 059/39, 059/40, 059/41, 059/42, 059/43, 059/44, 059/45, 059/46, 059/47, 059/48, 059/49, 059/50, 059/51, 059/52, 059/53, 059/54, 059/56, 059/57, 059/58, 059/59, 059/60, 059/61, 059/62, 059/63, 059/64, 059/65, 059/66, 059/67, 059/68, 059/69, 059/70, 059/72, 059/73, 059/74, 059/75, 059/76, 059/77, 059/78, 059/79, 059/80, 059/81, 059/82, 059/83, 059/84, 059/85, 059/86, 059/87, 059/88, 059/89, 059/90, 059/91, 059/92, 059/93, 059/94, 059/95, 059/96, 059/97, 059/98, 060/111, 060/113, 060/114,
060/122 hrsz-ból 65,6 ha (060/122a, 060/122b, 060/122d, 060/122f, 060/122g, 060/122h, 060/122j, 060/122k alrészletek és a 060/122c alrészlet területéből az E683817-N166438, E683813-N166434 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-nyugatra fekvő rész),
060/185, 060/186
Akasztó
0158 hrsz-ból 0,5 ha (az E658797-N148158, E658797-N148152 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
0170,
0171 hrsz-ból 1,1 ha (az E659663-N147334, E659661-N147339 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-nyugatra fekvő rész),
0172/1 0172/2, 0172/3, 0173, 0174, 0176, 0177, 0178,
0182 hrsz-ból 0,4 ha (az E659119-N148892, E659119-N148888 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
0184,0185,0186,0187,0188,
0189 hrsz-ból 6,9 ha (az E659954-N148999, E659948-N148974 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-nyugatra fekvő rész),
0193,0207/2,0207/3, 0207/4, 0207/5, 0208, 0209, 0210, 0211, 0212/2, 0212/3, 0212/4, 0212/5, 0212/6, 0212/7, 0213, 0214, 0215, 0216, 0217, 0218, 0219, 0220/1, 0220/2
Apaj
019, 020, 021, 049,
050 hrsz-ból 1,1 ha (az E654216-N198773, E654215-N198777 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
051,
052 hrsz-ból 0,9 ha E654195-N198964, E654193-N198968 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
053, 054, 055/1, 055/2, 055/3, 055/4, 056, 057, 058, 059, 060, 061, 062, 063, 064, 065,
072 hrsz-ból 2,5 ha (az E653747-N200835, E653740-N200849 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
0128 hrsz-ból 14,6 ha (az E655104,N201502-E655115,N201567 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-keletre fekvő rész),
0196, 0197, 0198, 0199, 0200, 0201, 0202, 0203, 0204, 0206, 0207, 0225, 0226, 0227, 0228, 0232, 0233, 0234, 0235, 0236, 0237, 0238, 0239, 0240, 0241, 0242, 0243, 0244, 0245, 0246, 0247, 0248, 0249, 0250, 0251, 0252, 0253, 0254, 0255, 0256, 0257, 0258, 0259, 0260, 0261, 0262, 0263, 0264, 0265, 0266, 0267, 0268, 0269, 0270, 0271, 0272, 0273, 0274, 0275, 0276, 0277, 0278, 0279, 0280, 0281, 0282, 0283, 0284,
0285 hrsz-ból 1,2 ha (az E654925-N202207, E654921-N202211, E655261-N202410-E655264-N202405 EOV koordinátájú töréspontok által határolt rész és az E655359-N202463, E655357-N202467 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
0304/1, 0304/2, 0306, 0307, 0308, 0309, 0310, 0311, 0312, 0313, 0314, 0315, 0316, 0317, 0318, 0319, 0320, 0321, 0322, 0323, 0324, 0325, 0326, 0327, 0328, 0329, 0330, 0331, 0332, 0333, 0334, 0335, 0336, 0337, 0338, 0339, 0340, 0341, 0342, 0343, 0344, 0345, 0346, 0347, 0348, 0349, 0350, 0351, 0352, 0353, 0354, 0355, 0356, 0357, 0358, 0359, 0360, 0361, 0362, 0363, 0364, 0365, 0366, 0367, 0368, 0369, 0370, 0371, 0372, 0373, 0374, 0375, 0376, 0377, 0378, 0379, 0380, 0381, 0382, 0383, 0384, 0385, 0387, 0388, 0389, 0390, 0491, 0492, 0493, 0494, 0495, 0496, 0497, 0498, 0499, 0500, 0501, 0502, 0503, 0504, 0505, 0506, 0507, 0508, 0509, 0510, 0511, 0512, 0513, 0514, 0515, 0516, 0517, 0518, 0519, 0520, 0521, 0522, 0523, 0524, 0525, 0526, 0527, 0528, 0529, 0530, 0531, 0532, 0533, 0534, 0535, 0536, 0537, 0538, 0539, 0540, 0541, 0542, 0543, 0544, 0545, 0546, 0547, 0548, 0549, 0550, 0551, 0552, 0553, 0554, 0555, 0556, 0557, 0558, 0559, 0560, 0561, 0562, 0563, 0564, 0565/1, 0565/2, 0566, 0567, 0568, 0569, 0570, 0571, 0572, 0573, 0574, 0575, 0576, 0577, 0578, 0579, 0580, 0581, 0582, 0583, 0584, 0585, 0586, 0587, 0588, 0589, 0590, 0591, 0592, 0593, 0594, 0595, 0596, 0597, 0598, 0599, 0600, 0601, 0602, 0603, 0604, 0605, 0606, 0607, 0608, 0609, 0610, 0611, 0612, 0613, 0614, 0615, 0616, 0617, 0618, 0619, 0620, 0621, 0622, 0623, 0624, 0625, 0626, 0627, 0628, 0629, 0630, 0631, 0632, 0633, 0634, 0635, 0636, 0637, 0638, 0639, 0640, 0641, 0642, 0643, 0644, 0645, 0646, 0647, 0648, 0649, 0650, 0651, 0652, 0653, 0654, 0655, 0656, 0657, 0658, 0659, 0660, 0661, 0662, 0663, 0664, 0665, 0666, 0667, 0668, 0669, 0670, 0671, 0672, 0673, 0674
Bócsa
055 hrsz-ból 0,9 ha (az E682116-N140870, E682107-N140861 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól északra fekvő rész),
0143, 0144/2, 0144/23, 0144/26, 0144/32, 0144/36, 0144/38, 0144/4, 0144/5, 0144/7, 0144/8, 0145/4, 0146/1, 0146/2, 0146/3, 0146/4, 0147, 0148/2, 0149, 0150/1, 0150/11, 0150/15, 0150/16, 0150/20, 0150/25, 0150/36, 0152, 0154, 0157, 0158/3, 0158/5, 0158/6, 0158/7, 0159/10, 0159/12, 0160/2,
0161 hrsz-ból 0,5 ha (az E682923-N141562, E682923-N141558 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
0162/23,0162/25, 0162/33, 0162/34, 0163, 0164/1, 0164/2, 0164/4, 0164/5, 0164/6, 0165/1, 0165/10, 0165/11, 0165/12, 0165/13, 0165/14, 0165/15, 0165/19, 0165/2, 0165/20, 0165/21, 0165/3, 0165/4, 0165/5, 0165/6, 0165/7, 0165/8, 0165/9, 0166/10, 0166/13, 0166/15, 0166/16, 0166/17, 0166/5, 0166/7, 0166/8, 0166/9, 0168/1, 0168/2, 0169/11, 0169/16, 0169/19, 0169/22, 0169/23, 0169/25, 0169/26, 0169/6, 0171, 0172/29, 0172/30, 0172/31, 0172/4, 0173, 0174, 0178/1, 0178/13, 0178/14, 0178/15, 0178/3, 0178/4, 0178/5, 0178/6, 0179, 0180/11, 0180/12, 0180/14, 0180/15, 0180/17, 0180/20, 0180/24, 0180/28, 0180/29, 0180/30, 0180/31, 0180/32, 0181, 0184, 0185/1, 0185/13, 0185/14, 0185/15, 0185/16, 0185/2, 0185/3, 0186, 0187, 0188/13, 0188/14, 0188/15, 0188/16, 0188/17, 0188/2, 0188/20, 0188/21, 0188/3, 0188/4, 0188/5, 0189, 0190, 0194/12, 0194/14, 0194/15, 0194/16, 0194/17, 0194/3, 0194/6, 0195, 0196, 0198/2, 0198/3, 0198/4, 0198/7, 0198/8, 0199, 0200/11, 0200/12, 0200/13, 0200/2, 0200/6, 0200/8, 0201, 0202, 0203, 0204/11, 0204/19, 0204/21, 0204/22, 0204/23, 0204/24, 0204/25, 0204/27, 0204/28, 0204/29, 0204/30, 0204/31, 0204/32, 0204/33, 0204/34, 0204/5, 0204/7, 0205/1, 0205/12, 0205/13, 0205/14, 0205/18, 0205/19, 0205/2, 0205/26, 0205/27, 0205/28, 0205/29, 0205/30, 0205/31, 0205/32, 0205/33, 0205/34, 0205/35, 0205/36, 0205/37, 0205/38, 0205/39, 0205/40, 0205/41, 0205/42, 0205/43, 0205/5, 0205/9, 0206/11, 0206/17, 0206/18, 0206/19, 0206/2, 0206/20, 0206/21, 0206/3, 0206/30, 0206/32, 0206/33, 0206/34, 0206/35, 0206/5, 0206/7, 0207/2, 0207/3, 0208, 0214, 0215/10, 0215/11, 0215/2, 0215/20, 0215/21, 0215/5, 0215/6,
0217 hrsz-ból 3,8 ha (az E685417-N144737, E685402-N144743 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól délre fekvő rész),
0222/12,0222/2, 0223/2, 0223/3, 0223/4, 0223/5, 0223/6, 0224/10, 0224/11, 0224/12, 0224/2, 0224/4, 0224/6, 0224/7, 0224/8,
0242 hrsz-ból 0,3 ha (az E685039-N146320, E685036-N146330 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-nyugatra fekvő rész),
0245,0246/1,0248, 0249, 0250/3, 0250/4, 0250/5, 0251/10, 0251/11, 0251/2, 0251/4, 0251/40, 0251/42, 0251/43, 0251/44, 0251/45, 0251/46, 0251/7, 0251/9, 0252, 0253, 0298/1, 0314, 0326, 0331,
0346 hrsz-ból 1,7 ha (az E686698-N147981, E686681-N147987 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól északra fekvő rész),
0413,0415,
0416/2 hrsz-ból 1,2 ha (az E686083-N142640, E686080-N142631 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-nyugatra fekvő rész),
0418
Bugac
0332, 0333, 0334/1, 0334/2, 0335, 0336/1, 0336/2, 0337, 0338, 0339/1, 0339/2, 0339/3, 0339/4, 0340, 0341/1, 0341/2, 0341/3, 0342, 0343/1, 0343/3, 0343/4, 0343/5, 0344, 0345, 0346/10, 0346/11, 0346/12, 0346/2, 0346/3, 0346/4, 0346/5, 0346/6, 0346/9, 0347/1, 0347/2, 0348/1, 0348/2, 0348/3, 0348/4, 0348/5, 0348/6, 0348/7, 0348/8, 0349, 0350/2, 0350/3, 0350/4, 0350/5, 0351, 0352/3, 0352/4, 0352/5, 0352/7, 0352/8, 0352/9, 0353, 0354/2, 0354/3, 0354/4, 0354/5, 0354/6, 0354/7, 0355, 0356/2, 0356/3, 0356/4, 0356/5, 0356/7, 0356/8, 0356/9, 0357, 0358/12, 0358/13, 0358/14, 0358/15, 0358/16, 0358/3, 0358/6, 0358/7, 0358/8, 0358/9, 0359, 0360/1, 0360/2, 0360/3, 0360/5, 0361, 0362, 0384, 0385/10, 0385/7, 0385/8, 0385/9, 0387, 0388, 0389/10, 0389/2, 0389/3, 0389/7, 0389/8, 0389/9, 0390, 0391/2, 0391/3, 0391/4, 0391/5, 0392, 0393/1, 0393/2, 0393/3, 0393/4, 0394, 0395/3, 0395/4, 0395/5, 0395/6, 0395/7, 0395/8,
0396 hrsz-ból 0,8 ha (az E696025-N145863, E696017-N145870 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-nyugatra fekvő rész),
0398/12 hrsz-ból 7,3 ha (az E693976-N142017, E693985-N142010, E694003-N141997 és az E695874-N145405, E695858-N145418 EOV koordinátájú töréspontok által határolt rész),
0398/3, 0398/4, 0398/5, 0398/6, 0399, 0400/10, 0400/11, 0400/3, 0400/4, 0400/5, 0400/6, 0400/7, 0400/8, 0400/9, 0401/10, 0401/13, 0401/14, 0401/16, 0401/17, 0401/18, 0401/2, 0401/20, 0401/22, 0401/24, 0401/3, 0401/4, 0401/5, 0401/6, 0401/7, 0401/8, 0402, 0403, 0404, 0405, 0406, 0407, 0408, 0410/1, 0410/2, 0410/3, 0410/4, 0411, 0581/7, 0581/8, 0581/9
Bugacpusztaháza
0481/1, 0483, 0484/3, 0484/4, 0484/5, 0484/6, 0484/7, 0484/8, 0485, 0486/1, 0486/2, 0486/3, 0489, 0501, 0502, 0503, 0504/1, 0504/11, 0504/12, 0504/2, 0504/3, 0504/4, 0504/5, 0504/6, 0504/9, 0505, 0506/1, 0506/2, 0507/2, 0507/3, 0507/9, 0508, 0509/1, 0509/3, 0510/1, 0512/1, 0512/2, 0512/3, 0512/4, 0512/5, 0512/6, 0513, 0514, 0517/13, 0517/16, 0517/17, 0517/18, 0517/19, 0517/22, 0517/23, 0517/24, 0517/25, 0517/3, 0517/31, 0517/32, 0517/33, 0517/34, 0517/35, 0517/36, 0517/37, 0517/38, 0517/39, 0517/4, 0517/5, 0518, 0521/10, 0521/11, 0521/12, 0521/13, 0521/14, 0521/2, 0521/3, 0521/4, 0521/5, 0521/6, 0521/7, 0521/8, 0521/9, 0522, 0523, 0524/1, 0524/2, 0525/10, 0525/11, 0525/8, 0526, 0554, 0555, 0556/1, 0556/5, 0556/6, 0559/1, 0559/2, 0559/3, 0560/2, 0560/3, 0560/4, 0561, 0562, 0563, 0564/1, 0564/3, 0564/5, 0564/6, 0564/9, 0565, 0566, 0567/1, 0567/5, 0567/6, 0567/7, 0579/1, 0579/3, 0580/1, 0581/1, 0581/3
Csengőd
0225/34, 0231/1, 0231/10, 0231/11, 0231/12, 0231/13, 0231/2, 0231/3, 0231/4, 0231/5, 0231/7, 0231/8, 0232, 0233/1, 0233/10, 0233/11, 0233/3, 0233/4, 0233/5, 0233/6, 0233/7, 0233/8, 0234/1, 0234/2, 0235, 0236/2, 0236/4, 0236/5, 0236/6, 0236/7, 0237, 0238/2, 0239/2, 0239/3, 0239/4, 0239/5, 0239/6, 0239/7, 0240/1, 0240/2, 0240/3, 0241/10, 0241/11, 0241/12, 0241/13, 0241/14, 0241/15, 0241/16, 0241/17, 0241/18, 0241/19, 0241/2, 0241/21, 0241/22, 0241/24, 0241/25, 0241/27, 0241/28, 0241/29, 0241/3, 0241/30, 0241/31, 0241/32, 0241/33, 0241/34, 0241/35, 0241/36, 0241/38, 0241/39, 0241/4, 0241/5, 0241/6, 0241/7, 0241/9, 0242/1, 0242/10, 0242/12, 0242/13, 0242/14, 0242/2, 0242/21, 0242/22, 0242/23, 0242/24, 0242/25, 0242/26, 0242/27, 0242/29, 0242/3, 0242/30, 0242/31, 0242/32, 0242/33, 0242/36, 0242/37, 0242/4, 0242/5, 0242/6, 0242/9, 0243, 0285, 0286, 0287/10, 0287/11, 0287/13, 0287/2, 0287/4, 0287/7, 0287/9, 0289, 0294, 0310, 0311, 0312, 0313/2, 0314, 0315/2, 0316, 0317, 0319/3, 0319/4, 0320/4, 0321/2, 0321/3, 0322, 0323/2, 0323/3, 0324, 0326, 0327, 0328/1, 0328/10, 0328/11, 0328/12, 0328/2, 0328/3, 0328/4, 0328/5, 0328/6, 0328/7, 0328/8, 0328/9, 0330/2, 0331, 0332/2, 0333, 0334,
0335 hrsz-ból 0,5 ha (az E674259-N153163, E674255-N153165 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
0336/1,0336/10, 0336/11, 0336/12, 0336/2, 0336/3, 0336/4, 0336/5, 0336/6, 0336/7, 0336/8, 0336/9, 0337, 0338/1, 0338/2, 0339, 0342,
0343 hrsz-ból 2,3 ha (az E674118-N152944, E674104-N152936 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól északra fekvő rész),
0348,
0349 hrsz-ból 0,2 ha (az E673755-N152648, E673752-N152646 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól északra fekvő rész),
0381 hrsz-ból 1,1 ha (az E672638-N152301, E672629-N152310 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
0427
Dunapataj
0224, 0225, 0226, 0227, 0228, 0229, 0230, 0231/2, 0231/22, 0231/23, 0231/24, 0231/25, 0231/26, 0231/27, 0231/28, 0231/29, 0231/30, 0231/31, 0231/32, 0231/33, 0231/34, 0231/36, 0231/37, 0231/38, 0232, 0233, 0234/23, 0234/25, 0234/26, 0234/27, 0234/29, 0234/30, 0234/31, 0234/32, 0234/33, 0234/34, 0235, 0236/10, 0236/11, 0236/2, 0236/3, 0236/4, 0236/5, 0236/6, 0236/7, 0236/8, 0236/9, 0237, 0238, 0239, 0240, 0241/1, 0241/2, 0242/1, 0242/2,
0243 hrsz-ból 4,7 ha (az E655595-N143341, E655593-N143353 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-keletre fekvő rész),
0245,0246/1,0246/2, 0246/3, 0246/4, 0247, 0248/10, 0248/2, 0248/3, 0248/4, 0248/5, 0248/6, 0248/7, 0248/8, 0248/9
Fülöpháza
02/22, 02/29, 04/10, 04/11, 04/12, 04/13, 04/14, 04/15, 04/16, 04/20, 04/21, 04/23, 04/24, 04/26, 04/27, 04/28, 04/30, 04/31, 04/32, 04/5, 04/7, 04/8, 05/15,
07/2 hrsz-ból 5,5 ha (az E676207-N171299, E676209-N171309 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól keletre fekvő rész),
08/1, 09/10, 09/12, 09/13, 09/14, 09/15, 09/9, 010/13, 010/14, 010/15, 010/16, 010/17, 010/19, 010/2, 010/20, 010/21, 010/22, 010/23, 010/25, 010/26, 010/27, 010/28, 010/4, 010/5, 010/6, 010/7, 010/8, 010/9, 011/1, 011/2, 012/1, 012/10, 012/11, 012/12, 012/13, 012/14, 012/2, 012/3, 012/4, 012/5, 012/7, 012/8, 012/9, 013, 014/1, 014/10, 014/11, 014/3, 014/4, 014/5, 014/7, 014/8, 014/9,
015 hrsz-ból 14,2 ha (az E681692-N170107, E681698-N170079 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
016/14,016/16, 016/2, 016/20, 016/22, 016/25, 016/28, 016/29, 016/3, 016/30, 016/31, 016/32, 016/5, 016/6, 016/7,
017/1 hrsz-ból 0,6 ha (az E678996-N169113, E678997-N169106 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
020, 021/10, 021/14, 021/15, 021/16, 021/17, 021/19, 021/20, 021/21, 021/22, 021/23, 021/3, 021/4, 021/5, 021/7, 021/9, 023, 025, 026/1, 026/3, 026/4, 026/5, 026/6, 026/7, 027/10, 027/11, 027/12, 027/13, 027/18, 027/19, 027/2, 027/3, 027/4, 027/5, 027/6, 027/7, 027/8, 027/9, 029/10, 029/11, 029/12, 029/13, 029/14, 029/15, 029/16, 029/17, 029/18, 029/19, 029/20, 029/21, 029/22, 029/23, 029/24, 029/25, 029/26, 029/5, 029/6, 030, 031/12, 031/13, 031/14, 031/16, 031/4, 031/43, 031/44, 031/45, 031/46, 031/47, 031/48, 031/5, 031/52, 031/53, 031/55, 031/56, 031/58, 031/59, 031/6, 031/62, 031/63, 031/64, 031/65, 031/67, 031/68, 031/69, 031/7, 031/70, 031/71, 031/73, 031/74, 031/75, 031/8, 031/9, 032, 034, 035/13, 035/15, 035/19, 035/22, 035/23, 035/24, 035/25, 035/26, 035/27, 035/28, 035/29, 035/30, 035/32, 035/33, 035/37, 035/39, 035/4, 035/42, 035/43, 035/45, 035/48, 035/49, 035/5, 035/50, 035/51, 035/52, 035/54, 035/55, 035/57, 035/64, 035/69, 035/72, 035/73, 035/74, 035/8, 036, 038/10, 038/2, 038/3, 038/4, 038/6, 038/7, 038/8, 038/9, 039/10, 039/11, 039/12, 039/13, 039/14, 039/15, 039/17, 039/2, 039/21, 039/22, 039/23, 039/24, 039/25, 039/26, 039/29, 039/3, 039/30, 039/31, 039/32, 039/33, 039/34, 039/36, 039/38, 039/39, 039/4, 039/40, 039/41, 039/42, 039/44, 039/45, 039/47, 039/48, 039/49, 039/5, 039/52, 039/53, 039/55, 039/58, 039/59, 039/6, 039/60, 039/61, 039/62, 039/63, 039/64, 039/66, 039/67, 039/68, 039/69, 039/7, 039/70, 039/71, 039/72, 039/73, 039/74, 039/75, 039/76, 039/77, 039/78, 039/79, 039/8, 039/80, 039/81, 039/82, 039/83, 039/84, 039/85, 039/86, 039/87, 039/88, 039/89, 039/9, 039/90, 039/91, 039/92, 039/93, 040, 044/10, 044/11, 044/12, 044/13, 044/14, 044/15, 044/2, 044/3, 044/4, 044/5, 044/6, 044/7, 044/8, 044/9, 045, 046/2, 046/3, 046/4, 046/5, 046/7, 046/8, 046/9, 047, 048/10, 048/11, 048/12, 048/13, 048/15, 048/17, 048/18, 048/19, 048/2, 048/20, 048/21, 048/22, 048/23, 048/24, 048/25, 048/26, 048/28, 048/29, 048/3, 048/30, 048/31, 048/32, 048/33, 048/34, 048/36, 048/37, 048/38, 048/39, 048/4, 048/40, 048/42, 048/43, 048/44, 048/45, 048/46, 048/8, 048/9, 049, 051/1, 051/10, 051/100, 051/101, 051/102, 051/103, 051/104, 051/105, 051/106, 051/11, 051/12, 051/13, 051/14, 051/15, 051/29, 051/32, 051/37, 051/38, 051/39, 051/4, 051/40, 051/41, 051/42, 051/43, 051/44, 051/45, 051/46, 051/47, 051/48, 051/49, 051/5, 051/50, 051/51, 051/52, 051/53, 051/54, 051/55, 051/56, 051/57, 051/58, 051/59, 051/60, 051/61, 051/62, 051/63, 051/64, 051/65, 051/66, 051/67, 051/68, 051/69, 051/7, 051/70, 051/71, 051/72, 051/73, 051/74, 051/75, 051/76, 051/77, 051/78, 051/79, 051/8, 051/80, 051/81, 051/82, 051/86, 051/87, 051/88, 051/89, 051/9, 051/90, 051/91, 051/92, 051/93, 051/94, 051/95, 051/96, 051/97, 051/98, 051/99, 052/1, 053/10, 053/11, 053/12, 053/13, 053/14, 053/15, 053/17, 053/18, 053/19, 053/20, 053/21, 053/23, 053/24, 053/27, 053/34, 053/35, 053/38, 053/39, 053/4, 053/40, 053/41, 053/42, 053/43, 053/44, 053/45, 053/46, 053/47, 053/48, 053/49, 053/5, 053/50, 053/51, 053/52, 053/53, 053/54, 053/6, 053/8, 053/9, 057,
058/129 hrsz-ból 1,9 ha (az E680122-N172612, E680113-N172604 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól északra fekvő rész),
058/149, 058/150, 058/151, 058/152, 058/153, 058/154, 058/155, 058/156, 058/157, 058/158, 058/159, 058/160, 058/161, 058/162, 058/163, 058/58, 058/68
Fülöpszállás
02, 03, 04, 05/2, 05/3, 05/4, 05/5, 05/6, 06, 07/1, 07/2, 07/3, 08, 09/1, 09/2, 010, 011, 012, 013/10, 013/11, 013/12, 013/13, 013/14, 013/15, 013/16, 013/17, 013/18, 013/19, 013/2, 013/3, 013/4, 013/5, 013/6, 013/7, 013/8, 013/9, 014, 015, 016/1, 016/10, 016/2, 016/3, 016/4, 016/5, 016/6, 016/7, 016/8, 016/9, 017, 018, 020/10, 020/11, 020/12, 020/13, 020/14, 020/15, 020/16, 020/17, 020/18, 020/19, 020/20, 020/21, 020/22, 020/23, 020/24, 020/25, 020/26, 020/3, 020/4, 020/5, 020/6, 020/8, 020/9, 021, 022/10, 022/11, 022/12, 022/13, 022/14, 022/15, 022/16, 022/17, 022/18, 022/19, 022/2, 022/20, 022/21, 022/22, 022/23, 022/24, 022/25, 022/26, 022/27, 022/28, 022/29, 022/3, 022/30, 022/31, 022/32, 022/33, 022/34, 022/35, 022/36, 022/37, 022/38, 022/39, 022/40, 022/41, 022/42, 022/43, 022/44, 022/45, 022/46, 022/47, 022/48, 022/49, 022/50, 022/51, 022/52, 022/53, 022/54, 022/55, 022/56, 022/57, 022/58, 022/59, 022/60, 022/61, 022/62, 022/63, 022/64, 022/65, 022/66, 022/67, 022/68, 022/69, 022/8, 022/9, 024/2, 025, 026/10, 026/11, 026/12, 026/13, 026/14, 026/15, 026/16, 026/17, 026/18, 026/19, 026/20, 026/3, 026/4, 026/5, 026/6, 026/7, 026/8, 026/9, 027/117, 027/118, 027/3, 027/45, 027/46, 027/47, 027/48, 027/49, 027/50, 027/51, 027/52, 027/53, 027/54, 027/55, 027/56, 027/57, 027/58, 027/59, 027/61, 027/62, 027/63, 027/64, 027/65, 027/66, 027/67, 027/68, 027/69, 027/70, 027/71, 027/72, 027/73, 027/74, 027/75, 027/76, 027/77, 027/78, 027/79, 027/80, 027/81, 027/82, 027/83, 027/84, 028, 029, 030/1, 030/2,
0116 hrsz-ból 0,4 ha (az E675742-N170663, E675746-N170667 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól délre fekvő rész),
0117/7,0118/1, 0118/2, 0118/3, 0118/4, 0118/5, 0119, 0120/1, 0120/2, 0120/3, 0120/4, 0120/5,
0125 hrsz-ból 1,1 ha (az E676312-N168968, E676306-N168991 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól keletre fekvő rész),
0391,0392/1,0392/2, 0392/3, 0392/4, 0392/5, 0392/6, 0392/7, 0392/8, 0392/9, 0393, 0394/3, 0394/4, 0395, 0396/10, 0396/11, 0396/13, 0396/14, 0396/16, 0396/17, 0396/18, 0396/2, 0396/3, 0396/4, 0396/5, 0396/6, 0396/7, 0396/8, 0396/9, 0398/10, 0398/11, 0398/12, 0398/4, 0398/5, 0398/6, 0398/7, 0398/8, 0398/9, 0399, 0400, 0401/1, 0401/2, 0402, 0403/1, 0403/2, 0404/10, 0404/11, 0404/12, 0404/13, 0404/15, 0404/16, 0404/17, 0404/18, 0404/19, 0404/2, 0404/20, 0404/3, 0404/4, 0404/7, 0404/8, 0404/9, 0405, 0406, 0407/1, 0407/2, 0407/3, 0407/4, 0407/5, 0407/6, 0407/7, 0408, 0409/3, 0409/4, 0409/5, 0409/6, 0409/7, 0410, 0411/10, 0411/11, 0411/12, 0411/13, 0411/14, 0411/2, 0411/3, 0411/4, 0411/5, 0411/6, 0411/7, 0411/8, 0411/9, 0412/1, 0412/3, 0412/4, 0412/5, 0413/1, 0413/2, 0414/10, 0414/11, 0414/12, 0414/13, 0414/14, 0414/15, 0414/16, 0414/17, 0414/18, 0414/19, 0414/2, 0414/20, 0414/21, 0414/4, 0414/5, 0414/6, 0414/7, 0414/8, 0414/9, 0415, 0416/1, 0416/3, 0416/4, 0416/5, 0427/1, 0428/1, 0428/3, 0428/4, 0428/5, 0429, 0430/2, 0430/3, 0430/4, 0430/5, 0431, 0432/2, 0432/3, 0432/4, 0432/5, 0433/1, 0433/2, 0434/2, 0434/3, 0434/5, 0436/1, 0436/10, 0436/3, 0436/5, 0436/6, 0436/7, 0436/8, 0436/9, 0437, 0438/1, 0438/2, 0438/3, 0439/1, 0440/10, 0440/11, 0440/2, 0440/3, 0440/4, 0440/6, 0440/7, 0440/8, 0440/9, 0441, 0442/1, 0442/2, 0443, 0444, 0445/10, 0445/11, 0445/12, 0445/13, 0445/14, 0445/15, 0445/16, 0445/17, 0445/18, 0445/19, 0445/20, 0445/21, 0445/6, 0445/7, 0445/8, 0445/9, 0446, 0447/10, 0447/11, 0447/12, 0447/13, 0447/14, 0447/15, 0447/16, 0447/17, 0447/18, 0447/19, 0447/20, 0447/21, 0447/5, 0447/7, 0447/8
Harta
0229/1,
0231 hrsz-ból 1,9 ha (az E656194-N153885, E656210-N153888 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól délre fekvő rész),
0233,0237, 0238, 0239,
0240 hrsz-ból 6,9 ha (az E656686-N151394, E656687-N151423 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól keletre fekvő rész),
0241, 0243, 0244, 0248, 0249, 0250, 0251, 0252, 0253, 0254, 0255, 0256, 0257, 0258, 0259/1, 0259/2, 0259/3, 0260, 0261, 0262, 0263, 0268, 0269, 0270, 0271/1, 0271/2, 0272, 0273, 0274, 0275, 0276/1, 0276/2, 0276/3, 0277/1, 0277/2, 0278/2, 0279, 0280, 0287/1, 0287/10, 0287/11, 0287/2, 0287/3, 0287/4, 0287/5, 0287/6, 0287/8, 0287/9, 0288/1, 0288/2, 0289, 0290, 0291/1, 0291/2, 0296, 0309/1,
0309/2 hrsz-ból 3,9 ha (az E659584-N142438, E659576-N142423 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-nyugatra fekvő rész),
0310/10, 0310/11, 0310/12, 0310/13, 0310/14, 0310/15, 0310/16, 0310/17, 0310/18, 0310/19, 0310/2, 0310/20, 0310/21, 0310/22, 0310/23, 0310/24, 0310/25, 0310/26, 0310/27, 0310/28, 0310/29, 0310/30, 0310/31, 0310/32, 0310/33, 0310/34, 0310/35, 0310/36, 0310/37, 0310/38, 0310/39, 0310/4, 0310/40, 0310/41, 0310/42, 0310/43, 0310/5, 0310/6, 0310/7, 0310/8, 0310/9, 0311
Izsák
02, 03, 04/5, 04/6, 04/8, 05/20, 05/22,
06/1 hrsz-ból 1,3 ha (az E674006-N159898, E674006-N159898 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól délre fekvő rész)
06/2, 047, 048/1, 048/2, 049, 050/1, 050/2, 051/1, 051/2, 052/1, 052/5, 0442/1, 0442/2, 0442/3, 0442/4, 0442/5, 0442/6, 0442/7, 0443, 0444/10, 0444/18, 0444/19, 0444/2, 0444/20, 0444/21, 0444/3,
0445 hrsz-ból 0,5 ha (az E671589-N157651, E671586-N157649 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól délre fekvő rész),
0446/1, 0446/2, 0447, 0449,
0453 hrsz-ból 0,6 ha (az E671166-N158023, E671162-N158024 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól északra és az E671062-N157514, E671056-N157515 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól délre fekvő rész),
0454, 0455/1, 0455/2, 0455/3, 0455/4, 0478/2, 0478/3, 0478/5, 0478/8, 0478/9, 0479, 0480/1, 0480/2, 0480/3, 0481, 0482, 0483, 0484/1, 0484/2, 0484/3, 0485, 0486, 0487, 0488, 0489, 0490
Kaskantyú
050, 051/10, 051/11, 051/2, 051/3, 051/4, 051/5, 051/6, 051/7, 051/8, 051/9,
052 hrsz-ból 1,1 ha (az E678172-N149580, E678164-N149588 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
053/1, 053/2, 053/3, 053/4, 053/5, 053/6, 054/10, 054/11, 054/12, 054/13, 054/14, 054/16, 054/17, 054/18, 054/19, 054/2, 054/20, 054/21, 054/22, 054/23, 054/24, 054/25, 054/26, 054/27, 054/28, 054/3, 054/4, 054/5, 054/6, 054/8, 054/9, 055/10, 055/11, 055/12, 055/13, 055/14, 055/15, 055/16, 055/17, 055/18, 055/19, 055/2, 055/20, 055/21, 055/22, 055/23, 055/3, 055/4, 055/5, 055/6, 055/7, 055/8, 055/9, 056, 057/1, 057/2, 057/3, 057/4, 057/5, 057/6, 057/7, 057/8,
0112 hrsz-ból 2,4 ha (az E678576-N147935, E678560-N147947 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
0113, 0114, 0115/1, 0115/2, 0116, 0117/1, 0117/2, 0117/3, 0117/4, 0117/5, 0117/6, 0118, 0119/9, 0120, 0121
Kerekegyháza
078/11, 078/13, 078/14, 078/16, 078/19, 078/2, 078/21, 078/22, 078/23, 078/24, 078/25, 078/26, 078/3, 078/8,
079 hrsz-ból 0,8 ha (az E679586-N174319, E679587-N174316, E679584-N174315 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-nyugatra fekvő rész)
Kiskunlacháza
0556/1, 0556/5
Kunadacs
0115/1, 0115/4, 0115/5, 0115/6, 0117/11, 0117/12, 0117/14, 0117/15, 0117/16, 0117/17, 0117/18, 0117/19, 0117/2, 0117/20, 0117/21, 0117/22, 0117/23, 0117/24, 0117/25, 0117/26, 0117/3, 0117/33, 0117/34, 0117/4, 0117/5, 0117/6, 0117/7, 0117/8, 0117/9, 0118, 0119, 0120, 0121, 0122, 0123/11, 0123/12, 0123/13, 0123/14, 0123/15, 0123/2, 0123/3, 0123/4, 0123/5, 0123/6, 0123/7, 0123/8, 0123/9,
0124 hrsz-ból 0,9 ha (az E667815-N186135, E667819-N186141 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-keletre fekvő rész),
0135/11, 0135/12, 0135/14, 0135/15, 0135/16, 0135/17, 0135/18, 0135/2, 0135/20, 0135/21, 0135/22, 0135/23, 0135/24, 0135/25, 0135/26, 0135/27, 0135/28, 0135/29, 0135/3, 0135/4, 0135/5, 0135/6, 0135/7, 0135/8, 0135/9, 0136, 0137/2, 0137/3, 0137/4, 0137/5, 0138, 0139/10, 0139/2, 0139/3, 0139/4, 0139/5, 0139/6, 0139/7, 0139/9, 0140, 0141, 0142, 0143, 0144, 0145, 0146, 0147, 0148, 0149/10, 0149/11, 0149/13, 0149/14, 0149/18, 0149/19, 0149/2, 0149/3, 0149/4, 0149/5, 0149/6, 0149/7, 0149/8, 0149/9, 0150/2, 0150/3, 0150/4, 0150/5, 0150/6, 0151, 0152/2, 0152/3, 0152/4, 0152/5, 0152/6, 0152/7, 0152/8, 0153, 0154/11, 0154/12, 0154/13, 0154/14, 0154/15, 0154/2, 0154/3, 0154/4, 0154/6, 0154/7, 0154/8, 0154/9, 0155, 0156/12, 0156/13, 0156/14, 0156/15, 0156/16, 0156/17, 0156/18, 0156/2, 0156/3, 0156/4, 0157, 0158/10, 0158/11, 0158/2, 0158/3, 0158/4, 0158/5, 0158/6, 0158/7, 0158/9, 0159, 0160/1, 0160/2, 0160/3, 0160/4, 0160/5, 0160/6, 0160/7, 0161/1, 0161/2, 0162/1, 0162/2, 0163/1, 0163/2, 0164/10, 0164/11, 0164/13, 0164/14, 0164/15, 0164/16, 0164/17, 0164/18, 0164/19, 0164/2, 0164/22, 0164/23, 0164/3, 0164/4, 0164/5, 0164/6, 0164/9, 0165/10, 0165/11, 0165/2, 0165/3, 0165/4, 0165/5, 0165/6, 0165/7, 0165/8, 0165/9, 0166, 0167/1, 0167/3, 0167/4, 0167/5, 0168/1, 0168/2, 0169, 0170/4, 0170/5, 0171/2, 0171/4, 0171/5, 0171/6, 0172, 0173/10, 0173/11, 0173/12, 0173/14, 0173/15, 0173/16, 0173/17, 0173/18, 0173/19, 0173/2, 0173/20, 0173/21, 0173/3, 0173/4, 0173/5, 0173/6, 0173/7, 0173/8, 0173/9, 0174, 0175/1, 0175/2, 0176/10, 0176/11, 0176/12, 0176/13, 0176/14, 0176/15, 0176/16, 0176/17, 0176/18, 0176/19, 0176/2, 0176/20, 0176/3, 0176/4, 0176/6, 0176/7, 0176/8, 0176/9, 0177, 0178/10, 0178/11, 0178/12, 0178/13, 0178/14, 0178/15, 0178/16, 0178/17, 0178/18, 0178/19, 0178/2, 0178/20, 0178/21, 0178/3, 0178/4, 0178/5, 0178/7, 0178/8, 0179, 0180, 0181,
0182 hrsz-ból 6,4 ha (az E668543-N181498, E668509-N181533 és az E672462-N180329, E672467-N180327 EOV koordinátájú töréspontok által határolt rész),
0183, 0184/1, 0184/2, 0184/3, 0184/4, 0184/5, 0185, 0186, 0187/10, 0187/11, 0187/12, 0187/13, 0187/14, 0187/15, 0187/16, 0187/17, 0187/18, 0187/19, 0187/2, 0187/20, 0187/21, 0187/22, 0187/23, 0187/24, 0187/25, 0187/3, 0187/4, 0187/5, 0187/6, 0187/7, 0187/8, 0187/9, 0188, 0189, 0190/1, 0190/2, 0190/3, 0190/4, 0190/5, 0190/6, 0190/7, 0190/8, 0195, 0196, 0197/10, 0197/11, 0197/12, 0197/13, 0197/14, 0197/15, 0197/16, 0197/17, 0197/18, 0197/19, 0197/2, 0197/20, 0197/22, 0197/23, 0197/24, 0197/25, 0197/26, 0197/3, 0197/4, 0197/5, 0197/6, 0197/8, 0197/9, 0198, 0199, 0200/1, 0200/2, 0201/11, 0201/12, 0201/13, 0201/2, 0201/4, 0201/5, 0202, 0203/10, 0203/11, 0203/12, 0203/13, 0203/14, 0203/15, 0203/16, 0203/17, 0203/18, 0203/19, 0203/2, 0203/20, 0203/21, 0203/22, 0203/23, 0203/24, 0203/25, 0203/3, 0203/4, 0203/5, 0203/6, 0203/7, 0203/8, 0203/9, 0204, 0205/2, 0205/3, 0205/4, 0205/6, 0205/7, 0205/8, 0205/9,
0207 hrsz-ból 1,2 ha (az E671956-N177455, E671953-N177450 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-nyugatra fekvő rész),
0208/2, 0208/3, 0208/4, 0208/5, 0208/6, 0209/10, 0209/11, 0209/2, 0209/3, 0209/4, 0209/5, 0209/6, 0209/7, 0209/8, 0209/9, 0210, 0211/10, 0211/11, 0211/12, 0211/13, 0211/14, 0211/2, 0211/3, 0211/4, 0211/6, 0211/7, 0211/8, 0211/9, 0212, 0213/2, 0213/3, 0213/4, 0213/5, 0213/6, 0213/7, 0213/8, 0214, 0215/13, 0215/14, 0215/15, 0215/16, 0215/17, 0215/18, 0215/19, 0215/2, 0215/20, 0215/21, 0215/22, 0215/23, 0215/24, 0215/25, 0215/3, 0215/4, 0215/5, 0215/7, 0215/8, 0216, 0217/10, 0217/11, 0217/2, 0217/3, 0217/4, 0217/5, 0217/6, 0217/7, 0217/8, 0217/9, 0218, 0219/10, 0219/11, 0219/12, 0219/13, 0219/14, 0219/2, 0219/3, 0219/4, 0219/5, 0219/6, 0219/7, 0219/8, 0219/9, 0220, 0221/1, 0221/2, 0222/10, 0222/11, 0222/13, 0222/14, 0222/15, 0222/16, 0222/17, 0222/18, 0222/19, 0222/2, 0222/20, 0222/21, 0222/22, 0222/23, 0222/24, 0222/25, 0222/26, 0222/27, 0222/28, 0222/29, 0222/3, 0222/30, 0222/31, 0222/34, 0222/35, 0222/36, 0222/37, 0222/38, 0222/39, 0222/4, 0222/40, 0222/41, 0222/42, 0222/43, 0222/45, 0222/46, 0222/47, 0222/48, 0222/5, 0222/50, 0222/51, 0222/52, 0222/53, 0222/54, 0222/55, 0222/56, 0222/57, 0222/6, 0222/7, 0222/8, 0223, 0224
Kunbaracs
0256 hrsz-ból 0,8 ha (az E672066-N186571, E672069-N186562 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
0265, 0266/2, 0266/3, 0266/4, 0266/5, 0266/6, 0267, 0268/1, 0268/2, 0268/3, 0269/10, 0269/11, 0269/13, 0269/14, 0269/15, 0269/16, 0269/17, 0269/18, 0269/2, 0269/4, 0269/5, 0269/6, 0269/7, 0269/8, 0269/9, 0282, 0283/10, 0283/11, 0283/13, 0283/2, 0283/3, 0283/4, 0283/5, 0283/6, 0283/7, 0283/8, 0283/9, 0286,
0287 hrsz-ból 0,1 ha (az E672254-N185584, E672248-N185587 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-nyugatra fekvő rész),
0290, 0291/12, 0291/4, 0291/8, 0291/9, 0292, 0293/19, 0293/2, 0295/11, 0295/12, 0295/14, 0295/15, 0295/16, 0295/17, 0295/18, 0295/19, 0295/20, 0295/21, 0295/22, 0295/24, 0295/25, 0295/26, 0295/6, 0295/7, 0295/8, 0298/2, 0299/3
Kunpeszér
087,
0130 hrsz-ból 1,3 ha (az E665518-N197085, E665511-N197092 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
0133/1, 0133/2, 0133/3,
0147 hrsz-ból 3,4 ha (az E666504-N197973, E666525-N197990 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól délre fekvő rész),
0211, 0212/1, 0212/2, 0212/3, 0212/4, 0212/5, 0212/6, 0213, 0215, 0216, 0217, 0218, 0219, 0220, 0221/1, 0221/2, 0221/3, 0222, 0223, 0224/1, 0224/2, 0225, 0226, 0227, 0228/1, 0228/2, 0228/3, 0228/4, 0228/5, 0228/6, 0228/7, 0229, 0232, 0235, 0236/2, 0236/3, 0236/4, 0236/5, 0236/6, 0236/7, 0236/8, 0237/1,
0240 hrsz-ból 2,5 ha (az E667897-N191258, E667887-N191268 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
0241, 0242, 0245, 0246, 0247, 0248/1, 0248/10, 0248/11, 0248/12, 0248/14, 0248/15, 0248/16, 0248/17, 0248/18, 0248/19, 0248/2, 0248/20, 0248/21, 0248/22, 0248/23, 0248/24, 0248/25, 0248/26, 0248/27, 0248/28, 0248/29, 0248/30, 0248/31, 0248/33, 0248/34, 0248/35, 0248/36, 0248/4, 0248/5, 0248/6, 0248/7, 0248/8, 0248/9, 0249, 0250, 0251,
0252 hrsz-ból 3,2 ha (az E665955-N192479, E665947-N192487 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
0253/1, 0253/2, 0254, 0255,
0265 hrsz-ból 0,1 ha (az E667579-N191476, E667580-N191483 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-keletre fekvő rész),
0280/2, 0281, 0282, 0283/1, 0283/2, 0283/3, 0284, 0300, 0301/1, 0301/2, 0301/3, 0301/4, 0302, 0303, 0306
Kunszentmiklós
02/20, 027, 028/1, 028/2, 029, 030, 031, 032, 033, 0125, 0126, 0127, 0128/5, 0128/7, 0128/8, 0129, 0130, 0131, 0132/1, 0132/2, 0133, 0134, 0135/1, 0135/2, 0135/3, 0136, 0137, 0138, 0139, 0140, 0141, 0142, 0143/2, 0145, 0146, 0147, 0148, 0149, 0150, 0151/3, 0151/4, 0152/2, 0152/3, 0152/4, 0152/5, 0152/6, 0153/1, 0156/10, 0156/12, 0156/14, 0156/15, 0156/16, 0156/17, 0156/18, 0156/19, 0156/20, 0156/21, 0156/22, 0156/23, 0156/24, 0156/25, 0156/26, 0156/27, 0156/28, 0156/29, 0156/3, 0156/30, 0156/31, 0156/32, 0156/33, 0156/34, 0156/35, 0156/36, 0156/37, 0156/38, 0156/39, 0156/40, 0156/41, 0156/42, 0156/43, 0156/44, 0156/46, 0156/48, 0156/49, 0156/50, 0156/51, 0156/52, 0156/53, 0156/54, 0156/55, 0156/6, 0157, 0160, 0161, 0162/10, 0162/12, 0162/13, 0162/14, 0162/15, 0162/16, 0162/17, 0162/18, 0162/19, 0162/20, 0162/21, 0162/22, 0162/23, 0162/24, 0162/26, 0162/27, 0162/28, 0162/29, 0162/3, 0162/30, 0162/31, 0162/32, 0162/33, 0162/34, 0162/4, 0162/8, 0162/9, 0163, 0164/1, 0164/3, 0164/4, 0164/5, 0164/6, 0165, 0166/10, 0166/11, 0166/12, 0166/13, 0166/14, 0166/15, 0166/16, 0166/17, 0166/18, 0166/19, 0166/2, 0166/20, 0166/21, 0166/22, 0166/23, 0166/24, 0166/25, 0166/26, 0166/3, 0166/4, 0166/5, 0166/6, 0166/7, 0166/8, 0166/9, 0167/2, 0167/3, 0167/4, 0167/5, 0168/1, 0168/2, 0169/10, 0169/13, 0169/14, 0169/15, 0169/16, 0169/17, 0169/18, 0169/19, 0169/2, 0169/20, 0169/21, 0169/22, 0169/23, 0169/24, 0169/3, 0169/7, 0170/10, 0170/11, 0170/12, 0170/13, 0170/14, 0170/15, 0170/16, 0170/17, 0170/18, 0170/19, 0170/20, 0170/22, 0170/23, 0170/24, 0170/25, 0170/26, 0170/27, 0170/29, 0170/3, 0170/31, 0170/32, 0170/33, 0170/34, 0170/35, 0170/36, 0170/37, 0170/38, 0170/39, 0170/4, 0170/40, 0170/41, 0170/42, 0170/43, 0170/44, 0170/45, 0170/46, 0170/5, 0170/6, 0170/7, 0170/8, 0170/9,
0174 hrsz-ból 5 ha (az E661933-N179224, E661945-N179231 és az E660464-N182649, E660461-N182661 EOV koordinátájú töréspontok által határolt rész),
0292/1, 0292/2, 0293, 0294/10, 0294/11, 0294/12, 0294/13, 0294/15, 0294/16, 0294/17, 0294/18, 0294/19, 0294/2, 0294/20, 0294/21, 0294/22, 0294/24, 0294/25, 0294/3, 0294/5, 0294/6, 0294/8, 0294/9,
0295 hrsz-ból 6,9 ha (az E657039-N186373, E657049-N186387 és az E659991-N185052, E660000-N185031 EOV koordinátájú töréspontok által határolt rész),
0296, 0299/19, 0299/20,
0300/1 hrsz-ból 6,4 ha (az E657411-N187002, E657419-N187022 és az E660466-N186652, E660467-N186636 EOV koordinátájú töréspontok által határolt rész),
0300/2, 0301/34, 0301/35, 0301/36, 0301/37, 0301/38, 0301/39,
0301/40 hrsz-ból 0,1 ha (az E657665-N187486, E657663-N187483 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-keletre fekvő rész),
0301/41, 0301/42, 0301/43, 0302, 0304/10, 0304/13, 0304/14, 0304/15, 0304/16, 0304/17, 0304/18, 0304/19, 0304/20, 0304/21, 0304/22, 0304/23, 0304/24, 0304/25, 0304/26, 0304/27, 0304/28, 0304/29, 0304/30, 0304/5, 0304/6, 0304/7, 0304/8, 0304/9, 0305/10, 0305/11, 0305/12, 0305/13, 0305/14, 0305/15, 0305/17, 0305/18, 0305/19, 0305/20, 0305/21, 0305/22, 0305/23, 0305/5, 0305/7, 0305/8, 0305/9, 0306, 0307/2, 0307/3, 0307/4, 0307/5, 0308/1, 0308/2, 0309/4, 0313, 0314, 0315, 0353, 0358/3, 0358/4, 0358/5, 0358/6, 0358/7, 0359, 0360, 0362/1, 0362/10, 0362/11, 0362/12, 0362/13, 0362/14, 0362/15, 0362/16, 0362/17, 0362/18, 0362/2, 0362/20, 0362/21, 0362/22, 0362/23, 0362/24, 0362/25, 0362/3, 0362/4, 0362/5, 0362/6, 0362/7, 0362/8, 0362/9, 0363, 0368/1, 0368/2, 0369, 0370/1, 0370/2, 0371/1, 0371/2, 0371/3, 0372,
0373 hrsz-ból 2,7 ha (az E660583-N193970, E660579-N193974 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-nyugatra fekvő rész),
0376, 0380, 0381/1, 0381/2, 0382/10, 0382/11, 0382/12, 0382/13, 0382/2, 0382/4, 0382/5, 0382/6, 0382/7, 0382/8, 0382/9, 0383, 0384, 0385/1, 0386, 0387/1, 0387/2, 0387/3, 0387/4, 0387/5, 0387/6, 0387/7, 0387/8, 0387/9, 0388, 0389/2, 0389/3, 0389/4, 0389/5, 0389/6, 0389/7, 0390/10, 0390/11, 0390/12, 0390/13, 0390/14, 0390/15, 0390/16, 0390/17, 0390/18, 0390/19, 0390/20, 0390/21, 0390/22, 0390/23, 0390/24, 0390/27, 0390/28, 0390/29, 0390/30, 0390/31, 0390/32, 0390/6, 0390/7, 0390/8, 0390/9, 0391, 0397, 0401/11, 0401/12, 0401/13, 0401/14, 0401/15, 0401/16, 0401/17, 0401/18, 0401/19, 0401/2, 0401/20, 0401/21, 0401/7, 0401/9, 0402/1, 0402/3, 0402/4, 0402/5, 0402/6, 0402/7, 0402/8, 0403, 0404, 0405, 0406/26,
0410 hrsz-ból 1,2 ha (az E656988-N190087, E656977-N190085 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól északra fekvő rész),
0415 hrsz-ból 6,3 ha (az E655674-N188828, E655658-N188812 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-nyugatra fekvő rész),
0416, 0417/1, 0417/2, 0417/3
Lakitelek
0158, 0159/1, 0159/2, 0160, 0161, 0162, 0163, 0164/1, 0164/2, 0190,
0195 hrsz-ból 0,1 ha (az E722570-N168844, E722570-N168852 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
0208, 0209, 0210, 0211, 0212, 0213/1, 0213/2, 0214, 0215, 0216/2, 0216/3, 0216/5, 0216/6, 0216/7, 0217/1, 0217/2, 0218, 0219
Orgovány
038/1, 038/2, 041, 042, 043, 045/10, 045/11, 045/12, 045/13, 045/14, 045/15, 045/3, 045/4, 045/6, 045/7, 045/8, 045/9, 049/22, 053/25, 053/25, 053/26, 053/26, 054/100, 054/101, 054/102, 054/103, 054/105, 054/111, 054/112, 054/113, 054/129, 054/130, 054/71, 054/74, 054/75, 054/76, 054/77, 054/78, 054/79, 054/80, 054/82, 054/96, 054/97, 054/98, 054/99, 055/10, 055/11, 055/12, 055/13, 055/14, 055/15, 055/9, 056, 057,
059/2 hrsz-ból 0,7 ha (az E684987-N151515, E684992-N151521 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-keletre fekvő rész),
060, 061/4, 061/7, 062/14, 062/17, 062/20, 062/23, 062/25, 062/28, 062/29, 062/30, 062/32, 062/36, 062/37, 062/45, 062/51,
068 hrsz-ból 0,2 ha (az E685550-N152170, E685553-N152174 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-keletre fekvő rész),
084/43, 084/44, 084/45, 084/50, 084/51,
087/1 hrsz-ból 0,1 ha (az E685683-N152480, E685686-N152484 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-keletre fekvő rész),
087/11, 087/12, 087/16, 087/17, 087/18, 087/20, 087/50, 088, 0102, 0103/10, 0103/11, 0103/12, 0103/13, 0103/14, 0103/15, 0103/16, 0103/17, 0103/18, 0103/19, 0103/20, 0103/21, 0103/22, 0103/23, 0103/25, 0103/26, 0103/27, 0103/28, 0103/29, 0103/3, 0103/30, 0103/31, 0103/32, 0103/33, 0103/34, 0103/35, 0103/36, 0103/37, 0103/38, 0103/4, 0103/40, 0103/41, 0103/42, 0103/43, 0103/44, 0103/45, 0103/46, 0103/47, 0103/48, 0103/49, 0103/5, 0103/50, 0103/51, 0103/52, 0103/53, 0103/55, 0103/56, 0103/58, 0103/6, 0103/60, 0103/61, 0103/62, 0103/63, 0103/7, 0103/8, 0103/9, 0106/1, 0107/2,
0108 hrsz-ból 1 ha (az E681410-N157350, E681403-N157343 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól északra fekvő rész),
0109/2, 0110, 0111/10, 0111/11, 0111/2, 0111/3, 0111/4, 0111/5, 0111/6, 0111/7, 0111/8, 0111/9, 0112/1, 0112/10, 0112/11, 0112/12, 0112/13, 0112/14, 0112/15, 0112/16, 0112/17, 0112/18, 0112/19, 0112/2, 0112/20, 0112/21, 0112/22, 0112/23, 0112/24, 0112/25, 0112/26, 0112/27, 0112/28, 0112/29, 0112/3, 0112/30, 0112/31, 0112/32, 0112/34, 0112/36, 0112/37, 0112/38, 0112/39, 0112/4, 0112/40, 0112/5, 0112/6, 0112/7, 0112/8, 0112/9, 0113/4, 0113/5, 0116/5, 0172/4, 0172/5, 0173/1, 0173/10, 0173/2, 0173/3, 0173/4, 0173/5, 0173/6, 0174/1, 0174/2, 0175/4, 0175/5, 0175/6, 0176, 0177/10, 0177/11, 0177/12, 0177/33, 0177/34, 0177/35, 0177/36, 0177/37, 0177/38, 0177/39, 0177/40, 0177/41, 0177/42, 0177/44, 0177/46, 0177/47, 0177/49, 0177/5, 0177/50, 0177/51, 0177/52, 0177/53, 0177/55, 0177/7, 0177/8, 0178/1, 0178/2, 0179/10, 0179/11, 0179/12, 0179/13, 0179/14, 0179/15, 0179/16, 0179/17, 0179/4, 0179/5, 0179/6, 0179/8, 0179/9, 0180, 0181/1, 0181/10, 0181/11, 0181/12, 0181/13, 0181/14, 0181/15, 0181/16, 0181/17, 0181/18, 0181/19, 0181/20, 0181/21, 0181/22, 0181/23, 0181/5, 0181/6, 0181/7, 0181/8, 0181/9, 0184/3, 0185/1, 0185/2, 0185/3, 0185/4, 0185/5, 0185/7, 0186/10, 0186/12, 0186/13, 0186/2, 0186/3, 0186/4, 0186/5, 0186/6, 0186/8, 0186/9, 0187/3, 0187/7, 0188/1, 0188/2, 0189/10, 0189/13, 0189/14, 0189/15, 0189/17, 0189/18, 0189/21, 0189/23, 0189/24, 0189/27, 0189/28, 0189/30, 0189/6, 0189/7, 0189/9, 0190/25, 0190/27, 0190/28, 0190/32, 0191/2, 0192/10, 0192/11, 0192/12, 0192/13, 0192/14, 0192/15, 0192/16, 0192/17, 0192/18, 0192/19, 0192/2, 0192/20, 0192/21, 0192/22, 0192/23, 0192/24, 0192/25, 0192/26, 0192/27, 0192/28, 0192/29, 0192/3, 0192/30, 0192/31, 0192/32, 0192/33, 0192/34, 0192/35, 0192/36, 0192/37, 0192/38, 0192/39, 0192/4, 0192/40, 0192/41, 0192/42, 0192/43, 0192/44, 0192/45, 0192/46, 0192/47, 0192/48, 0192/49, 0192/5, 0192/50, 0192/51, 0192/53, 0192/54, 0192/55, 0192/56, 0192/57, 0192/58, 0192/59, 0192/6, 0192/60, 0192/61, 0192/62, 0192/63, 0192/64, 0192/65, 0192/66, 0192/67, 0192/68, 0192/69, 0192/7, 0192/70, 0192/71, 0192/8, 0192/9, 0193/2, 0194/2, 0194/3, 0194/4, 0194/6, 0194/7, 0194/8, 0195, 0196/10, 0196/3, 0196/4, 0196/5, 0196/6, 0196/7, 0196/8, 0196/9, 0197/10, 0197/11, 0197/12, 0197/13, 0197/14, 0197/15, 0197/16, 0197/17, 0197/18, 0197/5, 0197/6, 0197/7, 0197/8, 0197/9, 0198/10, 0198/2, 0198/6, 0198/7, 0198/8, 0198/9, 0199/3, 0202/1, 0203/1, 0203/2, 0204/1, 0205/1, 0205/10, 0205/11, 0205/13, 0205/14, 0205/15, 0205/16, 0205/17, 0205/18, 0205/19, 0205/2, 0205/20, 0205/21, 0205/22, 0205/23, 0205/24, 0205/25, 0205/26, 0205/3, 0205/4, 0205/5, 0205/6, 0205/7, 0205/8, 0205/9, 0208, 0215, 0216/1, 0216/10, 0216/11, 0216/12, 0216/13, 0216/14, 0216/15, 0216/16, 0216/17, 0216/2, 0216/3, 0216/5, 0216/6, 0216/7, 0216/9, 0217/1, 0217/10, 0217/11, 0217/12, 0217/13, 0217/14, 0217/2, 0217/3, 0217/4, 0217/5, 0217/7, 0217/8, 0217/9, 0219/1, 0219/2, 0221/22, 0221/23, 0221/24, 0221/25, 0221/26, 0221/27,
0221/34 hrsz-ból 1 ha (az E686902-N159387, E686900-N159382 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-nyugatra fekvő rész),
0221/41, 0221/42, 0221/43, 0221/44, 0221/45, 0221/46, 0221/47, 0221/48, 0221/49,
0221/50 hrsz-ból 0,2 ha (az E686682-N159128, E686679-N159124 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-nyugatra fekvő rész),
0221/51, 0221/52, 0221/54, 0221/8, 0222/1, 0222/2, 0222/6, 0250/1, 0250/2, 0251/1, 0252/1, 0253/1, 0253/10, 0253/11, 0253/12, 0253/13, 0253/14, 0253/15, 0253/16, 0253/17, 0253/18, 0253/19, 0253/2, 0253/20, 0253/21, 0253/22, 0253/23, 0253/24, 0253/25, 0253/26, 0253/27, 0253/3, 0253/4, 0253/5, 0253/6, 0253/7, 0253/8, 0253/9, 0256/1, 0257/2, 0259/10, 0259/11, 0259/12, 0259/13, 0259/2, 0259/3, 0259/4, 0259/5, 0259/6, 0259/7, 0259/8, 0259/9, 0266, 0269/1, 0269/2, 0273, 0274, 0275, 0277/1, 0279, 0280/1, 0281/1, 0333, 0334/3, 0334/5,
0338 hrsz-ból 3,2 ha (az E686626-N152012, E686609-N151999 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól északra fekvő rész),
0360/1
Páhi
09/1, 09/2, 010, 011/11, 011/12, 011/14, 011/15, 011/20, 011/22, 011/5, 012, 013/3, 019/3, 019/7, 020, 021/1, 022, 025, 026/2, 028, 029, 030, 031, 032, 033, 034/1, 034/10, 034/11, 034/12, 034/13, 034/14, 034/15, 034/16, 034/17, 034/18, 034/19, 034/2, 034/20, 034/21, 034/22, 034/23, 034/24, 034/25, 034/26, 034/27, 034/28, 034/29, 034/3, 034/30, 034/31, 034/32, 034/33, 034/34, 034/35, 034/36, 034/37, 034/38, 034/39, 034/4, 034/40, 034/41, 034/42, 034/43, 034/44, 034/45, 034/46, 034/47, 034/48, 034/49, 034/5, 034/50, 034/51, 034/52, 034/53, 034/54, 034/55, 034/6, 034/7, 034/8, 034/9, 037, 038/2, 038/3, 038/5, 038/6, 038/7, 038/8, 039, 040/1, 040/2, 0136, 0141/10, 0141/15, 0141/16, 0141/18, 0141/23, 0141/3, 0141/5, 0142, 0143/17, 0143/17, 0143/17, 0143/18, 0143/19, 0143/20, 0143/21, 0143/22, 0143/23, 0144, 0145/2, 0145/22, 0145/26, 0145/27, 0145/29, 0145/33, 0145/34, 0145/35, 0145/36, 0145/38, 0145/39, 0145/41, 0145/6, 0146, 0147, 0148/11, 0148/12, 0148/13, 0148/14, 0148/15, 0148/2, 0148/5, 0148/6, 0149, 0150/2, 0150/3, 0150/4, 0150/5, 0150/6, 0151, 0152/1, 0152/12, 0152/13, 0152/14, 0152/2, 0152/25, 0152/26, 0152/28, 0152/39, 0152/40, 0152/41, 0152/42, 0152/43, 0152/44, 0152/6, 0152/7, 0153, 0154/1, 0154/12, 0154/2, 0154/25, 0154/29, 0154/30, 0154/32, 0154/37, 0154/40, 0154/42, 0154/43, 0154/44, 0154/45, 0154/46, 0154/6, 0155, 0156/18, 0156/19, 0156/2, 0156/20, 0156/21, 0157, 0158/1, 0158/3, 0158/4, 0158/5, 0159, 0161/4, 0164, 0167/2, 0167/5, 0167/6, 0167/7, 0167/8, 0167/9, 0168/1
Szabadszállás
02/1, 02/2, 02/3, 02/4, 04/10, 04/11, 04/12, 04/13, 04/14, 04/15, 04/16, 04/17, 04/18, 04/19, 04/2, 04/20, 04/21, 04/22, 04/23, 04/24, 04/25, 04/26, 04/27, 04/28, 04/29, 04/3, 04/30, 04/31, 04/4, 04/5, 04/6, 04/7, 04/8, 05, 06/1, 06/2, 06/3, 07/1, 07/2, 08/10, 08/11, 08/12, 08/13, 08/14, 08/15, 08/16, 08/18, 08/19, 08/2, 08/20, 08/21, 08/22, 08/23, 08/3, 08/4, 08/5, 08/6, 08/7, 08/8, 08/9, 09/1, 09/2, 09/4, 09/5, 010, 011/10, 011/11, 011/12, 011/13, 011/14, 011/15, 011/17, 011/18, 011/19, 011/2, 011/20, 011/21, 011/22, 011/23, 011/25, 011/26, 011/27, 011/29, 011/30, 011/31, 011/32, 011/4, 011/5, 011/6, 011/7, 011/8, 011/9, 012, 013, 014/10, 014/11, 014/14, 014/15, 014/16, 014/17, 014/2, 014/4, 014/5, 014/6, 014/7, 014/8, 014/9, 015, 016, 017/1, 017/10, 017/11, 017/13, 017/14, 017/15, 017/16, 017/17, 017/18, 017/19, 017/2, 017/20, 017/21, 017/22, 017/23, 017/24, 017/25, 017/26, 017/27, 017/28, 017/29, 017/3, 017/30, 017/31, 017/32, 017/33, 017/6, 017/8, 017/9, 018/1, 018/2, 019/2, 019/3, 019/4, 019/5, 019/6, 020, 021/2, 021/3, 021/4, 022/1, 022/2, 023,
026 hrsz-ból 0,6 ha (az E658255-N163740, E658253-N163744 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
028 hrsz-ból 0,7 ha (az E658667-N164612, E658664-N164617 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól keletre fekvő rész),
030, 031/1, 031/2, 035, 036, 037/1, 037/2, 037/3, 038, 039/2, 039/3, 039/4, 039/5, 039/6, 040/11, 040/12, 040/14, 040/16, 040/17, 040/18, 040/19, 040/2, 040/3, 040/4, 040/5, 040/6, 040/7, 040/8, 040/9, 041, 042/1, 042/10, 042/11, 042/12, 042/13, 042/14, 042/15, 042/16, 042/17, 042/18, 042/19, 042/2, 042/3, 042/4, 042/5, 042/6, 042/7, 042/9, 043, 044/10, 044/11, 044/12, 044/13, 044/14, 044/15, 044/17, 044/18, 044/19, 044/2, 044/20, 044/21, 044/22, 044/23, 044/24, 044/25, 044/26, 044/27, 044/28, 044/29, 044/3, 044/30, 044/31, 044/32, 044/33, 044/34, 044/4, 044/5, 044/6, 044/7, 044/8, 044/9, 045/1, 045/2, 046, 047/2, 047/3, 047/4, 047/5, 047/6, 047/7, 048/2, 048/3, 049/3, 049/4, 049/5, 049/7, 049/8, 049/9, 050, 051/1, 051/2, 052, 053/1, 053/2, 054/1, 054/2, 056/1, 056/2, 057/1, 057/10, 057/11, 057/12, 057/13, 057/14, 057/15, 057/16, 057/17, 057/18, 057/19, 057/2, 057/20, 057/21, 057/22, 057/23, 057/24, 057/25, 057/26, 057/27, 057/28, 057/29, 057/30, 057/31, 057/32, 057/33, 057/34, 057/35, 057/36, 057/37, 057/38, 057/39, 057/4, 057/40, 057/41, 057/42, 057/43, 057/44, 057/5, 057/6, 057/7, 057/8, 057/9,
058 hrsz-ból 2,7 ha (az E658641-N169166, E658639-N169171 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
059, 060/1, 060/10, 060/11, 060/13, 060/14, 060/16, 060/18, 060/19, 060/2, 060/20, 060/21, 060/23, 060/24, 060/25, 060/26, 060/27, 060/28, 060/29, 060/3, 060/30, 060/31, 060/32, 060/33, 060/34, 060/35, 060/36, 060/37, 060/38, 060/39, 060/4, 060/40, 060/42, 060/43, 060/44, 060/45, 060/46, 060/47, 060/48, 060/49, 060/5, 060/50, 060/6, 060/7, 060/8, 060/9, 061, 062/1, 062/2, 062/3, 062/4, 062/5, 063, 064/1, 064/2, 065/1, 065/10, 065/11, 065/12, 065/13, 065/14, 065/15, 065/17, 065/18, 065/19, 065/2, 065/20, 065/21, 065/22, 065/23, 065/24, 065/25, 065/26, 065/27, 065/28, 065/29, 065/3, 065/30, 065/31, 065/32, 065/5, 065/7, 065/8, 065/9,
066 hrsz-ból 0,5 ha (az E659156-N168141, E659157-N168148 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
067/1, 067/10, 067/11, 067/12, 067/13, 067/14, 067/16, 067/17, 067/18, 067/19, 067/2, 067/20, 067/21, 067/22, 067/23, 067/24, 067/25, 067/26, 067/27, 067/28, 067/29, 067/3, 067/30, 067/31, 067/32, 067/33, 067/34, 067/4, 067/5, 067/6, 067/7, 067/8, 067/9,
068 hrsz-ból 2,3 ha (az E658865-N166617, E658862-N166623 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
070,
092 hrsz-ból 3,1 ha (az E658758-N170532, E658752-N170542 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
098 hrsz-ból 0,6 ha (az E658735-N169875, E658733-N169878 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
0100, 0101/1, 0101/10, 0101/11, 0101/12, 0101/13, 0101/14, 0101/15, 0101/16, 0101/17, 0101/18, 0101/19, 0101/2, 0101/20, 0101/21, 0101/22, 0101/23, 0101/25, 0101/26, 0101/27, 0101/28, 0101/3, 0101/30, 0101/31, 0101/32, 0101/33, 0101/34, 0101/35, 0101/36, 0101/37, 0101/38, 0101/39, 0101/4, 0101/40, 0101/41, 0101/42, 0101/43, 0101/44, 0101/45, 0101/46, 0101/5, 0101/6, 0101/7, 0101/8, 0101/9, 0102, 0103/1, 0103/2, 0103/3, 0104, 0105/1, 0105/2, 0106/10, 0106/3, 0106/4, 0106/5, 0106/6, 0106/7, 0106/9, 0463/10, 0463/11, 0463/12, 0463/13, 0463/14, 0463/2, 0463/3, 0463/6, 0463/7, 0463/8, 0463/9, 0464, 0465, 0466/11, 0466/12, 0466/13, 0466/14, 0466/15, 0466/16, 0466/2, 0466/3, 0466/4, 0466/5, 0466/6, 0466/8, 0466/9,
0467 hrsz-ból 1,5 ha (az E677164-N174254, E677156-N174276, E677163-N174258 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól keletre fekvő rész),
0468/10, 0468/11, 0468/12, 0468/13, 0468/14, 0468/15, 0468/2, 0468/3, 0468/4, 0468/5, 0468/7, 0468/8, 0468/9, 0469/2, 0469/3, 0469/4, 0469/7, 0469/8,
0470 hrsz-ból 1,6 ha (az E675961-N171971, E675959-N171979 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
0471, 0472
Szakmár
0230, 0231,
0232 hrsz-ból 2,2 ha (az E654036-N139127, E654038-N139137 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól keletre fekvő rész),
0250, 0251/1, 0251/3, 0251/4, 0252/2, 0252/3, 0253, 0254, 0258, 0259, 0260, 0261, 0262, 0263, 0264, 0265, 0266, 0267, 0268, 0269, 0270, 0271, 0272, 0273,
0274 hrsz-ból 1,9 ha (az E654910-N137264, E654895-N137268 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól keletre fekvő rész),
0277/2
Tatárszentgyörgy
083, 085,
086 hrsz-ból 0,9 ha (az E670429-N190687, E670422-N190677 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
091/2, 092,
0101 hrsz-ból 2,9 ha (az E671004-N189399, E671020-N189386 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
0104/1, 0104/2, 0105, 0106/2, 0106/3, 0107, 0108/1, 0108/2, 0109, 0110/4, 0111, 0112, 0113, 0114, 0117, 0118, 0119, 0120, 0121, 0122, 0123, 0124, 0125, 0126/2, 0126/3, 0126/4, 0127, 0128/2, 0128/4, 0129, 0133, 0134/2, 0134/7, 0135, 0139, 0140/10, 0140/11, 0140/9, 0142, 0143/2, 0144, 0145/2, 0146, 0147/10, 0147/4, 0148, 0149, 0150/1, 0150/2, 0151, 0152
Tiszaalpár
03/2, 03/20, 03/21,
07 hrsz-ból 1,2 ha (az E723874-N165531, E723872-N165535 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
018/1, 018/10, 018/11, 018/12, 018/13, 018/14, 018/15, 018/16, 018/17, 018/18, 018/19, 018/2, 018/20, 018/21, 018/22, 018/3, 018/4, 018/5, 018/6, 018/7, 018/8, 018/9, 020/1, 020/2, 021/6, 022, 023/10, 023/3, 023/4, 023/5, 023/6, 023/7, 023/8, 023/9, 0290, 0291/1, 0291/2, 0291/3, 0292/2, 0293/1, 0293/2, 98/3, 98/4, 99/1, 99/2, 100, 101, 102, 103, 104, 105, 151, 152, 153, 157, 158, 160, 161/1, 161/2, 162, 163, 164, 165, 166, 167, 168, 169, 170, 171/1, 171/2, 171/3, 172/1, 172/2, 173, 174, 175, 176, 177, 178, 179, 180, 181, 182, 183, 184, 185, 2588, 2589, 2591, 2591
Tiszasas
0148/1, 0165/2, 0165/3, 0165/4, 0166, 0167, 0184/1, 0184/2, 0185/1, 0185/2, 0186
Tiszaug
0165/1, 0172/1, 0175, 0176,
0177 hrsz-ból 0,8 ha (az E722967-N167902, E722954-N167902 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
0178, 0179, 0180, 0181/1, 0181/2, 0185, 0189, 0190
Az aláhúzással jelölt helyrajzi számú ingatlanok, illetve alrészletek területei az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 45/2006. (XII. 8.) KvVM rendelet alapján Natura 2000 területnek minősülnek.

2. számú melléklet a 134/2007. (XII. 27.) KvVM rendelethez

A Kiskunsági Nemzeti Park fokozottan védett területének ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számai
Ágasegyháza
037/101, 037/118, 037/119, 037/135, 037/85, 037/86, 038/1, 047/3, 047/4, 048/12, 048/15, 048/16, 048/17, 048/18, 048/19, 048/2, 048/4, 048/6, 048/7, 048/8, 048/9, 055/4, 055/40, 055/41, 055/42, 055/43, 055/44, 055/45, 055/46, 055/47, 055/48, 055/49, 055/5, 055/50, 055/51, 055/52, 055/53, 055/54, 055/55, 055/56, 055/57, 055/58, 055/59, 055/60, 055/61, 055/62, 055/65, 055/66, 059/18, 059/19, 059/20, 059/26, 060/185, 060/186
Bócsa
0190, 0196, 0198/2, 0198/7, 0198/8, 0207/2, 0207/3, 0246/1, 0253, 0298/1
Bugac
0581/8, 0581/9
Bugacpusztaháza
0501,
0510/1 hrsz-ból 1,9 ha (az E689237-N151421, E689245-N151427 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól délre fekvő rész),
0524/1, 0524/2, 0525/10, 0525/11, 0559/1, 0560/2, 0560/4, 0561, 0581/1
Fülöpszállás
0404/7,
0405 hrsz-ból 0,8 ha (az E660451-159409, E660448-N159400 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól nyugatra fekvő rész),
0406, 0408, 0409/3, 0409/4, 0409/5, 0409/6, 0409/7, 0410, 0411/10, 0411/11, 0411/12, 0411/13, 0411/14, 0411/2, 0411/3, 0411/4, 0411/5, 0411/6, 0411/7, 0411/8, 0411/9, 0412/1, 0412/3, 0412/4, 0412/5,
0413/1 hrsz-ból 2,4 ha E660811-N159674, E660799-N159671 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész),
Kaskantyú
0113, 0114, 0115/1,
0118 hrsz-ból 1,3 ha (az E679686-N146129, E679690-N146132 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól dél-keletre fekvő rész),
0119/9, 0120, 0121
Kunszentmiklós
0307/3, 0307/4, 0307/5, 0358/3, 0358/7, 0369, 0370/1, 0370/2, 0371/2, 0371/3
Orgovány
038/1, 038/2, 041, 042, 043,
057 hrsz-ból 1,7 ha (az E680532-N152506, E680536-N152510 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól délre fekvő rész),
0109/2, 0111/10, 0112/34, 0112/38, 0112/39, 0112/40, 0113/5, 0177/33, 0177/34, 0177/36, 0177/37, 0177/38, 0177/39, 0177/40, 0184/3, 0185/1, 0185/2, 0185/3, 0185/4, 0185/5, 0185/7, 0186/10, 0186/12, 0186/13, 0186/2, 0186/3, 0186/4, 0186/5, 0186/6, 0186/8, 0186/9, 0187/3, 0187/7, 0188/1, 0189/10, 0189/14, 0189/15, 0189/17, 0189/18, 0189/21, 0189/23, 0189/24, 0189/27, 0189/28, 0189/30, 0189/6, 0189/7, 0189/9, 0190/25, 0190/27, 0190/28, 0190/32, 0191/2, 0216/10, 0216/11, 0216/12, 0216/13, 0216/14, 0216/16, 0216/17, 0216/2, 0216/3, 0216/5, 0216/6, 0216/7, 0216/9, 0217/7, 0266, 0269/1,
0269/2 hrsz-ból 3,4 ha (az E683724-N159105, E683720-N159122 EOV koordinátájú töréspontok által meghatározott határvonaltól észak-keletre fekvő rész)
0273, 0274, 0275, 0277/1, 0279, 0280/1, 0281/1, 0360/1
Páhi
0146
Szabadszállás
021/2, 021/3, 021/4, 022/1, 028, 031/1, 031/2, 035, 037/1, 039/3, 039/4, 039/6, 046, 047/2, 047/6, 047/7, 048/2, 048/3, 049/7, 049/8, 049/9, 058, 059, 060/1, 060/10, 060/11, 060/13, 060/14, 060/16, 060/18, 060/19, 060/2, 060/20, 060/21, 060/23, 060/24, 060/25, 060/26, 060/27, 060/28, 060/29, 060/3, 060/30, 060/31, 060/32, 060/33, 060/34, 060/35, 060/36, 060/37, 060/38, 060/39, 060/4, 060/40, 060/42, 060/43, 060/44, 060/45, 060/46, 060/47, 060/48, 060/49, 060/5, 060/50, 060/6, 060/7, 060/8, 060/9, 061, 062/1, 062/2, 062/3, 062/4, 062/5, 063, 064/1, 064/2, 065/1, 065/10, 065/11, 065/12, 065/13, 065/14, 065/15, 065/17, 065/18, 065/19, 065/2, 065/20, 065/21, 065/22, 065/23, 065/24, 065/25, 065/26, 065/27, 065/28, 065/29, 065/3, 065/30, 065/31, 065/32, 065/5, 065/7, 065/8, 065/9, 066, 067/1, 067/10, 067/11, 067/12, 067/13, 067/14, 067/16, 067/17, 067/18, 067/19, 067/2, 067/20, 067/21, 067/22, 067/23, 067/24, 067/25, 067/26, 067/27, 067/28, 067/29, 067/3, 067/30, 067/31, 067/32, 067/33, 067/34, 067/4, 067/5, 067/6, 067/7, 067/8, 067/9, 098, 0101/1, 0101/10, 0101/11, 0101/12, 0101/13, 0101/14, 0101/15, 0101/16, 0101/17, 0101/18, 0101/19, 0101/2, 0101/20, 0101/21, 0101/22, 0101/23, 0101/25, 0101/26, 0101/27, 0101/28, 0101/3, 0101/30, 0101/31, 0101/32, 0101/33, 0101/34, 0101/35, 0101/36, 0101/37, 0101/38, 0101/39, 0101/4, 0101/40, 0101/41, 0101/42, 0101/43, 0101/44, 0101/45, 0101/46, 0101/5, 0101/6, 0101/7, 0101/8, 0101/9, 0103/1, 0103/2, 0103/3, 0104, 0105/1, 0105/2, 0106/10, 0106/3, 0106/4, 0106/6, 0106/7
Az aláhúzással jelölt helyrajzi számú ingatlanok területei az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekkel érintett földrészletekről szóló 45/2006. (XII. 8.) KvVM rendelet alapján Natura 2000 területnek minősülnek.
1

Az 5. § (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére